Ugrás a tartalomhoz

Zöldségtermesztők kézikönyve

dr. Balázs Sándor

Mezőgazda Kiadó

Fejes káposzta

Fejes káposzta

(Brassica oleracea L. convar. capitata provar. capitata DUCH.)

A termesztés jelentősége

A legrégebbi kerti növények egyike. Egyiptomban szent növényként tisztelték, már a görögök és a rómaiak is fogyasztották. A 15. századból különböző változatait ábrázoló képek ismeretesek. LIPPAY JÁNOS szerint Magyarországon már a 15. században nem csupán házikerti növény, kikerül a szántóföldre is.

GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE

A fejes káposzta világszerte az egyik legfontosabb zöldségnövény, hisz a Földön évente termő zöldségmennyiség mintegy 10%-át teszi ki. A világ fejeskáposzta-termőterületének 85%-a Eurázsiában van, ezen belül is említést érdemel a volt Szovjetunió tagállamainak részaránya, amely 20–21%-körüli. Európára az összes fejeskáposzta-termő terület 20%-a, mintegy 350 ezer hektár esik. Földrészünkön Lengyelország, Jugoszlávia, az Egyesült Királyság és Románia tűnik ki nagy termőterületével, ezekben az országokban található az európai vetésterületnek mintegy 55–60%-a.

A termésátlag világviszonylatban 18–22 t/ha között ingadozik, Európában 20–25 t/ha, s ez jellemző a hazai színvonalra is. Magyarországon az utóbbi évekre 3500 ha körüli értékre csökkent a fejes káposzta nem is olyan régen (1940–1960 között) még két-, két és félszer ekkora termőterülete. A termőterületnek csaknem 45%-a a Duna–Tisza közén van, Szabolcs megyében mintegy 17–18%-át találjuk, s összesen kb. ugyanannyit Győr-Sopron, Csongrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén. A többi 13 megye a vetésterületből átlagosan 0–3%-kal részesedik.

Az összes terület 85–90%-a a nagyüzemek integrált háztáji gazdaságaiban, a kisüzemekben, illetve a házikertekben van. A fejes káposzta egyötödét a korai időszakban, túlnyomó többségét fő-, illetve másodterményként termesztik őszi friss fogyasztásra, tartósításra és tárolásra. A hajtatott áru aránya elenyésző, de frisszöldség-exportunk vonatkozásában mégis fontos szerepet tölt be.

TÁPLÁLKOZÁSI JELENTŐSÉGE

Sokoldalúan felhasználható, nagy vitamin-, ásványisó- és rosttartalmú, az év bármely hónapjában nyersen is fogyasztható zöldségféle. Az éves fejeskáposzta-fogyasztás hazánkban 7–8 kg/fő, a 15–20 évvel ezelőtti mennyiség fele. Fogyasztása nagyon idényszerű, az éves mennyiségnek 18–20%-a május közepe és július közepe között kerül a piacra, augusztusban alig látunk fejes káposztát, majd szeptember végétől november végéig mintegy 65–70%-ot értékesítenek.

A fejes káposzta táplálkozási értékét elsősorban a benne található B1-, B2- és C-vitamin adja. C-vitaminból 50 mg/100 g található benne, melyből savanyított állapotban is 80–85%-ot őriz meg. 2–3% fehérjét és 1,5–2,5%-nyi cukrot tartalmaz.

Rendszertana, növénytani és élettani sajátosságai

RENDSZERTANA

A Brassica nemzetséghez tartozó mintegy száz faj közül az ember nyolc faj termesztésével foglalkozik. Ezek egyike a Brassica oleracea kultúrrassza (convarietas), a fejes káposzta (Brassica oleracea convar. capitata). Több fajtacsoportja (conculta) ismeretes, a köztermesztésben a különböző fejformájú, fehér színű fajták több fajtacsoportja, illetve a vörös káposzta (conc. rubra) különíthető el.

NÖVÉNYTANI JELLEMZÉSE

A fejes káposzta kétéves növény, első évben a fogyasztásra alkalmas „óriási rügy”, a fej alakul ki, s a téli tárolás során jarovizálódva a következő évben hoz magot.

Gyökérzete elsősorban a talaj felső 20–30 cm-es rétegét átszövő oldalgyökerekből, illetve a sokszor 120–150 cm-es mélységet is elérő orsógyökérből áll.

A szár az első évben csak néhány centiméter hosszúságúra nő meg, s csak a nagy szárazság hatására lehulló alsó levelek pótlása miatt nyúlik néha 20–25 cm hosszúra. A második évben fejlődő virágzati szár 100–150 cm hosszúságú, s rajta a levelek spirálvonal mentén helyezkednek el.

Virága a keresztesvirágúakra jellemzően 2–2 pár szirom- és csészelevélből áll. A 6 porzóból 4 hosszú, 2 rövidebb. A virágzás gyengén hímelőző, egy-egy virág három napig nyílik, s a lentről fölfelé nyíló fürtvirágzat nyílása 20–50 napig is elhúzódhat. A virágokat rovarok porozzák be, kismértékben a szél is besegíthet.

Termése becő, melyben 1–2 mm nagyságú, gömbölyű, fekete vagy sötétbarna magvak vannak.

Magja 4–5 évig őrzi meg csírázóképességét, ezermagtömege 3–6 g.

ÉLETTANI JELLEMZÉSE

Fényigénye közepes, napi 10 órás 5000–6000 lux erősségű megvilágítást igényel. A hosszú tenyészidejű, s különösen a tájfajták erősebb megvilágítással is jó termést hoznak, de a korai fajták erős fény hatására kis fejeket képeznek.

Hőigénye általában kicsi. Hőmérsékleti optimuma 13±7 °C. A jarovizációhoz fejlődési szakaszonként és hőmérsékleti értékenként változó időtartam szükséges. A legtöbb káposztafajta magszárképződésének megindításához 4–7 °C esetén elegendő a 3–4 hetes hideghatás, de 10 °C körüli hőmérsékleten már 6 hetes kezelés szükséges. A hideghatás sikere a 7–9 leveles fejlettségi korban a legbiztosabb, a kisebb növények még alacsonyabb hőmérsékleten, illetve hosszabb idejű lehűlés hatására sem mennek magszárba.

A hajtató fajták s a rövid tenyészidejű szabadföldiek növekedésük időszakában jobban fejlődnek 18–20 °C-on, mint 13 °C-on.

A fejes káposzta számára a 6 és 20 °C közötti hőmérsékletek hasznosak. A tenyészidő során e két érték közé eső napi középhőmérsékletek összege adja az egyes fajták hőösszegigényét:

– a rövid tenyészidejű fajták 700–800 °C,

– a közepes tenyészidejű fajták 800–1000 °C,

– a hosszú tenyészidejű fajták 1000–1300 °C

hőösszeget kívánnak ültetéstől szedésig. Szabadföldi, állandó helyre vetés esetén az ültetési időpontot a vetéstől 3–4 hétre számítjuk, s így hozzávetőleges adatot kapunk az érés várható időpontjának kiszámításához. A fejes káposzta fejlődéséhez szükséges hőmérsékleti küszöbértékek Magyarországon márciustól novemberig, az optimumok áprilistól októberig rendelkezésre állnak.

A fejes káposzta már (illetve még) 5 °C-on is fejlődik. Az öntözés nélkül termelt – nyáron sokszor csak sínylődő – növények az őszi esők megérkezésekor, az utolsó hetekben még sokat gyarapodnak.

A fejes káposzta viszonylag jól tűri a hideget, palántakorban a rövid tenyészidejű fajták a mínusz 3–4 °C-ot is megsínylik néha, a hosszú tenyészidejűek mínusz 5–8 °C-ot is kibírnak. A fejes káposzta tavasszal fagyérzékenyebb, mint ősszel. Ősszel a fej akkor fagy el, ha a fagy a tenyészőcsúcsig lehűti a növényt. A jól szigetelő levél- és légrétegek mínusz 5–6 °C–ig huzamosabb ideig, de rövid ideig még mínusz 10–15 °C-ig is megvédik a fejeket a fagytól. Egyes fajták az áttelelést is viszonylag jól bírják.

Vízigénye nagy, az egyes fajták transzspirációs együtthatója 200–300 között változó.

A fejes káposzta a talaj 70–80%-os vízkapacitási szintje esetén adja a legtöbb termést.

Az egyenletes és az optimálishoz közel álló víztartalom iránt elsősorban a rövid tenyészidejű és a külföldi hibridfajták igényesek. A hazai tájfajták esetében a nyári nagy szárazság legtöbbször csak a tenyészidő meghosszabbodását idézi elő, s csak másodsorban eredményez terméskiesést.

Tápanyagigénye. A fejes káposzta csak jó tápanyag-ellátottságú talajon ad kielégítő termést, elsősorban nitrogénigénye nagy. Korai termesztésben a tápanyagok hiánya különösen a koraiság csökkenésében mutatkozik meg.

A várható termésmennyiség, a talaj típusa és táplálóanyag-tartalma ismeretében okszerű trágyaadagok állíthatók össze.

Termesztett fajták, fajtakiválasztás

A fejes káposzta fajtáit a különböző fajtabélyegek alapján csoportosíthatjuk és mérlegelhetjük termesztési és fogyasztási értékeiket.

Alaktanilag a következő fontos fajtabélyegek érdemelnek említést:

– a növekedés erőssége, amely egyrészt a növény magasságát mutatja, másrészt vízszintes kiterjedését. A fajtákat 40 cm-es magasságig alacsony növésűnek, 60 cm fölött magasnak mondjuk. Kis növényméretről beszélünk 1600 cm2 tenyészterületigény alatt, nagy növekedésű 2500 cm2-től fölfelé;

– a levelek száma, nagysága, alakja, állása, erezete, széle, éle és színe lehetnek fajtabélyegek. A fajta értékét befolyásoló mutató a fejet alkotó, illetve a külső levelek aránya (darabszám és tömeg).

A csipkés, fodros, színes levelű káposzták némelyikét dísznövényként tartjuk számon, kertekben, de néha még szobai cserepes dísznövényként is láthatók.

A levelek alapszíne zöld vagy kék, amelyet a különböző vastagságú viaszréteg más és más árnyalatúvá tehet. A Szentesi korai fajta hamvaszöld színétől a régi Braunschweigi ezüstös zöld levélzetén át a Csurgói sokszor kékes árnyalatú levele és a vöröskáposzta-fajták kékes, lilás színárnyalatáig nagy színgazdagság tapasztalható.

A korai fajták fejének színe rendszerint megegyezik a külső levelek színével, ezeknek a fajtáknak a belső levelei is gyakran zöldesfehérek. A középhosszú és hosszú tenyészidejű fajták fejszíne már többé-kevésbé világosabb a külső leveleknél, fehéreszöld vagy sárgászöld lehet.

A fej alakja, nagysága, színe, tömöttsége a fejes káposzta legfontosabb tulajdonságai.

A fej alakja lehet gömbölyű, lapított, csúcsos és kiszélesedő. Minden tekintetben a gömbölyű fejforma a legkívánatosabb.

A fej nagyságát tömege határozza meg. A hajtató és a korai szabadföldi fajták 0,5–1,5 kg-os fejeket képeznek, a középhosszú tenyészidejű, valamint a téli tárolásra alkalmas fajták átlagos fejtömege 1,5–3 kg, a savanyításra és más tartósítási célra előállított hosszú tenyészidejű fajtáké pedig 3–5 kg, de sokszor még ennél is nagyobb lehet (4–6 kg).

A káposztafej tömöttsége, keménysége a termés piaci értékét, savanyíthatóságát, eltarthatóságát egyaránt befolyásoló tényező. A korai fajták feje a leglazább, a téli tárolásra alkalmasaké a legkeményebb.

A torzsa két részre osztható: beszélünk külső (a talajszint és a levelek közötti szárrész) és belső torzsáról. A külső torzsa hossza többet árul el a tenyészidő alatti környezeti feltételekről, mint a fajtajellegről. A belső torzsa hosszát a fejmagasság arányában szokták jellemezni.

A beltartalmi jellemzők közül a vitamin-, a cukor- és a szárazanyag-tartalom érdemelnek említést. A vitaminok közül a fejes káposztában a C-vitamin a legfontosabb. A fajták cukortartalma 3% körüli értéket mutat, amely a tárolásra való fajtákban kisebb, a savanyításra termesztettekben nagyobb.

A fejeskáposzta-fajták szárazanyag-tartalma 6–8%.

Biológiai fajtatulajdonságok

– A fagytűrés a korai fajtáknál a palántakori, az őszieknél a torzsa felől kezdődő megfagyás elleni, az áttelelőknél az egész növényt fenyegető hideg tűrését jelenti.

– A szárazságtűrés elsősorban a tájfajtákban alakult ki.

– A betegség-ellenállóság kialakítása fontos törekvése a nemesítőknek (fuzáriumrezisztens például a Glória, illetve toleráns a Pallagi lapos).

– A savanyíthatóság a fajta termőképességétől, a fejek tömöttségétől, cukortartalmától, a készáru szálasságától függő tulajdonság.

– Az egyszerre érés a hajtató fajtáknál és a gépi betakarítás esetén fontos.

– A repedési hajlam elsősorban a korai gömbölyű fajtákon fordul elő.

A tenyészidő szerint a következő fajtacsoportok különíthetők el (ültetéstől a szedésig eltelt napok alapján):

rövid tenyészidejűek (60–90 nap),

középhosszú tenyészidejűek (90–120 nap),

hosszú tenyészidejűek (120–170 nap).

A Kertimag Kft. által forgalmazott legfontosabb fejeskáposzta-fajták jellemző tulajdonságait a 133. táblázat tartalmazza.

123. ábra - Szedésre érett Szentesi korai fejes káposzta (fotó: TARJÁNYI FERENC)

Szedésre érett Szentesi korai fejes káposzta (fotó: TARJÁNYI FERENC)


133. táblázat - A fejeskáposzta-fajták jellemző tulajdonságai (A Kertimag Kft. zöldségkatalógusa)

A fajta neve

Tenyészidő (nap)

A levélzet

A fej

A torzsa

Termesztési mód

Felhasználás

színe

jellege

alakja

színe

kemény- sége

átlagtömege (g/db)

Harmat

60

sárgászöld

finom

gömb

zöldesfehér

közepes

800–1200

rövid

fólia alatt

friss fogyasztásra

Júniusi óriás

60–70

világoszöld

finom

gömb

világoszöld

1000–2000

rövid

korai szabadföldi

friss fogyasztásra

Szentesi korai

60–70

zöldesfehér

finom

gömb

zöldesfehér

800–1200

rövid

fólia alatti, korai szabadföldi

friss fogyasztásra

Glória F1

70–80

szürkészöld

középfinom

gömb

kékeszöld

2000–3000

rövid

középkorai, szabadföldi

friss fogyasztásra, rövid tárolásra

Hajdúsági

110–120

sárgászöld

középfinom, bordázott

lapított gömb

sárgásfehér

1300–2000

közepes

szabadföldi, őszi

friss fogyasztásra, tartósítóipari feldolgozásra

Szentesi tartós

125–135

szürkészöld

középfinom

gömb vagy enyhén lapított

zöldesfehér

2000–2500

közepes

őszi

friss fogyasztásra, tartósításra, savanyításra

Szentesi lapos

120–130

középzöld

középfinom

lapított gömb

zöldesfehér

1500–2000

közepes

őszi

friss fogyasztásra, tartósítóipari feldolgozásra

Pallagi lapos

120–130

szürkészöld

középfinom

lapított gömb

sárgásfehér

közepes

1500–2000

közepes

őszi

friss fogyasztásra, tartósítóipari feldolgozásra, rövid tárolásra

Dán tartós

120–130

szürkészöld

középfinom

kissé lapított gömb

zöldesfehér

1000–2000

rövid

őszi

friss fogyasztásra, tárolásra igen jó

Amager

120–130

kékeszöld

középfinom

gömbölyű v. kissé lapított

zöldesfehér

1500–2000

rövid

őszi

friss fogyasztásra, tárolásra, savanyításra

Dural Osena

120–130

szürkészöld

középfinom

kerek

középzöld

2000–3000

rövid

őszi

friss fogyasztásra, tárolásra


Szabadföldi termesztés

A fejes káposzta iránt egész évben folyamatos az igény, amelyet a szaporítási időpontok és a fajták változtatásával elégíthetünk ki a legkönnyebben. Szabadföldi körülmények között a fejes káposztát a következő technológiai változatok szerint termeszthetjük:

a) Váz nélküli fólia alatti termesztés, kiültetés III. hó első felében.

b) Korai szabadföldi termesztés, kiültetés III. hó végén, IV. hó elején.

c) Szabadföldi termesztés nyári–őszi szedésre (friss piacra), kiültetés IV. hó elejétől VI. hó végéig (állandó helyre vetés 20–25 nappal korábban).

d) Szabadföldi termesztés őszi szedésre (savanyításra), kiültetés V. hó végén, VI. hó elején (állandó helyre vetés 20–25 nappal korábban).

e) Szabadföldi termesztés késő őszi szedésre (tárolásra), kiültetés V. hó végén, VI. hó elején (állandó helyre vetés 20–25 nappal korábban).

AZ ÉGHAJLAT ÉS A TALAJADOTTSÁGOK HATÁSA

A fejes káposzta a talaj tekintetében nem túlságosan válogatós. Az egészen szélsőséges talajtípusokat nem számítva, valamennyi talajfélén jól érzi magát. Természetesen a középkötött, mély rétegű, humuszban gazdag talajokon könnyebb az egyenletes víz- és táplálóanyag-ellátottságról gondoskodni.

A közömbös vagy gyengén savanyú kémhatású talajok a megfelelőek számára.

A fejes káposzta termesztésére alkalmas területeket a technológiai változatok ismeretében választhatjuk ki. Korai termesztésre csak a lazább szerkezetű, korán melegedő talajok az alkalmasak. A nyári, illetve őszi betakarításra szánt növényanyagot előnyösebb a kötöttebb területekre telepíteni, itt tömörebb, jobban tárolható fejeket kapunk. Jó termésre számíthatunk a tőzeg-, a kotu- és az öntéstalajokon is. Öntözés nélküli termesztésre elsősorban a magasabb talajvízszintű területek jönnek számításba.

Magtermesztésre a könnyen melegedő területek alkalmasabbak.

A NÖVÉNYVÁLTÁS JELENTŐSÉGE

A fejes káposzta meszes talajon tűri a monokultúrát is, de természetesen csak akkor, ha az ilyenkor nagyobb fertőzési veszélyt jól szervezett növényvédelemmel semlegesítjük. Savas kémhatású területeken a gyökérgolyva (Plasmodiophora brassicae) miatt meszezés nélkül nem termeszthető több éven át önmaga után.

A fejes káposztát a termesztőtájakon az öntözetlen kombinált szántóföldi vetésforgóban termesztik. Jó előveteményei a hüvelyesek, a burgonya, a paprika és az őszi gabona. Rossz előveteménye a kukorica, a kender, a cukorrépa és a zeller. Az őszi fejes káposzta későn kerül le a területről, így csak tavaszi növények követhetik (paprika, paradicsom, gyökgumósok, hagyma, levélzöldségek, kalászosok).

Az öntözött zöldséges vetésforgóban a frissen istállótrágyázott szakaszba kerül. A fejes káposzta a talajt hamar beborítja, ezért jó gyomirtó növény. A főnövényként termesztett hosszú tenyészidejű fajtákat kivéve jól beilleszthető a kettős termesztésbe, hiszen a korai szabadföldi után június végétől, illetve az őszre ültetett rövidebb tenyészidejű fajták előtt június végéig más növény termeszthető (borsó, bab, takarmánykeverékek, áttelelő spenót, saláta, korai burgonya stb.).

TÁPANYAGELLÁTÁS

A fejes káposzta tápanyagigényes növény, a fő tápelemek közül elsősorban nitrogénigénye emelkedik ki. Tápanyagigényét legegyszerűbben istállótrágya és műtrágya együttes adagolásával elégíthetjük ki, de különösen laza talajokon a műtrágya önmagában is igen hatásos. A túlzott nitrogénadagolás rontja a tárolhatóságot, korai termesztésben azonban a számítottnál kissé nagyobb adag a koraiságot fokozó hatása miatt indokolt.

A trágyaadagok kiszámításakor leghelyesebb, ha a tudományosan kidolgozott irányelveket vesszük alapul, mert manapság már elsősorban a túltrágyázással okozott kár a gyakoribb (sókártétel, műtrágyapazarlás), mint a tápanyaghiányos termesztés. A fajlagos műtrágyaigényre vonatkozó adatok a 134. táblázatban láthatók.

A fejes káposzta tervezhető termésszintje a fajták tenyészideje szerint változó, az I. termőhelyi csoportban 24–60 t/ha, a többiben ennek a fele lehet. Öntözés nélkül további 25–30%-kal csökkentett értékkel számolhatunk.

A vörös káposzta tervezhető termésszintje a fejes káposztáénál 20–30%-kal kisebb, fajlagos műtrágyaigénye – különösen a nitrogén- és a foszfortartalmúból – 35–40%-kal nagyobb, így valójában megközelítően azonos tápanyagmennyiséggel trágyázható.

Alaptrágyázás. A szerves trágyát, a foszfortartalmú műtrágyát, valamint a kálium 70%-át ősszel juttatjuk a talajba.

Kiegészítő trágyázás. Indítótrágyaként ültetés, illetve vetés előtt munkáljuk be a nitrogén 30%-át (korai termesztéskor a felét) és a kálium többi részét.

Fejtrágyaként csak nitrogént adunk, korai termesztésben egy, nyári és őszi termesztésben 2–3 alkalommal.

A trágyaféléket a gyökeresedés mélységéig kell lejuttatni, ezért az istállótrágyát 15–30 cm-re, az indító és a fejtrágyákat a felső talajrétegbe munkáljuk be, illetve a fejtrágyát 15–30 mm öntözővízzel juttathatjuk a talajba.

134. táblázat - A fejes, a vörös és a kelkáposzta fajlagos műtrágyaigénye (hatóanyag, kg/t)

Termőhely

Fejes káposzta

Vörös káposzta

Kelkáposzta

A talaj tápanyagellátottsága

igen gyenge

gyenge

közepes

igen jó

igen gyenge

gyenge

közepes

igen jó

igen gyenge

gyenge

közepes

igen jó

Nitrogén

I.

4,3

4,1

3,6

3,4

3,1

6,7

6,2

6,7

5,4

5,1

5,2

4,7

4,3

4,1

3,8

II.

5,2

4,6

4,1

3,9

3,6

7,2

6,7

6,2

5,9

5,6

5,7

5,2

4,8

4,6

4,4

III.

5,7

5,1

4,6

4,4

4,1

7,7

7,2

6,7

6,4

6,1

6,2

5,7

5,3

5,1

4,8

IV.

6,2

5,6

5,2

4,9

4,6

8,2

7,7

7,2

6,9

6,6

6,7

6,2

5,8

5,6

5,4

Foszfor

I.

2,2

1,7

1,2

1,1

0,5

2,7

2,2

1,7

1,3

0,8

3,1

2,6

2,1

1,6

1,1

II.

2,7

2,2

1,7

1,2

0,8

3,3

2,7

2,2

1,7

1,2

3,6

3,1

2,6

2,1

1,6

III.

3,2

2,7

2,2

1,7

1,3

3,7

3,2

2,7

2,2

1,7

4,1

3,6

3,1

2,6

2,1

IV.

3,7

3,2

2,7

2,2

1,7

4,2

3,7

3,2

2,7

2,2

4,7

4,1

3,6

3,1

2,6

Kálium

I.

4,7

4,2

3,8

3,3

2,8

8,9

8,4

7,9

7,4

6,9

10,5

9,5

9,0

8,0

7,0

II.

5,2

4,8

4,3

3,8

3,3

9,4

8,9

8,4

7,9

7,4

11,0

10,0

9,5

8,5

8,0

III.

5,9

5,4

4,8

4,4

4,0

9,9

9,4

8,9

8,5

8,1

12,8

11,5

10,8

10,0

9,0

IV.

6,5

5,9

5,3

5,0

4,6

10,4

9,9

9,4

9,1

8,8

13,0

12,3

11,5

10,5

9,5


TALAJMŰVELÉS, TALAJ-ELŐKÉSZÍTÉS

A fejes káposzta talaj-előkészítő munkái technológiai változatonként nagyon eltérőek.

Őszi talajmunkák. A korai szabadföldi, illetve májusi ültetésű technológiák esetében az alap-talajművelés az előző növény lekerülése után azonnali tarlóhántással kezdődik, amelyet egyirányú tárcsával vagy kétsoros tárcsás boronával végzünk, mélysége 6–12 cm. Nedves időjárás esetén a tarlóhántás 10–12 cm mély szántásból áll. A tarlóhántást – a talaj nedvességtartalmától és a művelőeszköztől függően – gyűrűs hengerrel vagy fogas boronával azonnal lezárjuk.

Korán lekerülő növény – például kombinált szántóföldi forgóban őszi gabona elővetemény – esetén a tarlót a kigyomosodás elkerülésére szántóföldi kultivátorral ápoljuk, majd ismét lezárjuk.

Az alaptrágyák talajba juttatására a középmély, 16–20 cm nyári szántáskor vagy a 21–30 cm mélyen végzett őszi mélyszántáskor kerül sor. Az őszi mélyszántást a korai ültetésű (vetésű) fejes káposzta előtt fogassal lezárjuk, hogy tavasszal minél hamarabb jó vetőágyat készíthessünk. A későn lekerülő elővetemény után azonnal az őszi mélyszántás következik.

Tavasszal a korai fejes káposzta területét (ha ősszel nem zártuk le) simítóval vagy fogas boronával egyengetjük. A vetést, illetve az ültetést közvetlenül megelőzően végzett kombinátorozásig a területet – a rendelkezésre álló időtől függően 1–2 alkalommal – szántóföldi kultivátorral járatjuk meg a gyomok irtása és a felső talajréteg porhanyósan tartása végett.

Kombinátorral dolgozzuk be a trifluralin hatóanyagú gyomirtó szert (Treflan, Olitref stb.). Palántázás esetén a tárcsa is jó ágyelőkészítő, állandó helyre vetéskor azonban előtte és utána hengerezni kell.

A kettős termesztésben másodnövényként termesztett rövid tenyészidejű fejes káposzta talaj-előkészítésére nagyon rövid idő áll rendelkezésre. Az első teendő – nagy tarlómaradványú elővetemény esetén – a tárcsázás, majd a középmély (16–20 cm) szántás, amely előtt szárazságban előöntözést végzünk. A nagyon hantos nyári szántás elmunkálására sokszor csak az élére állított többsoros tárcsa, a kellően ülepedett ültetőágy létrehozására pedig a gyűrűs henger alkalmas.

VEGYSZERES GYOMIRTÁS

Ültetés előtt 2,1–3,5 l/ha Olitref vagy Treflan adagolható. A szereket a kijuttatást követő egy órán belül 7–10 cm mélyen kombinátorral vagy kétirányú tárcsával a talajba kell dolgozni.

Ültetés után 2 héttel, amikor már a lombozat megsérült viaszrétege regenerálódott, 4,3–5,2 kg/ha mennyiségű Mesoranil 50 WP, illetve a kelő egyszikű gyomok irtására 2–4 l/ha Fusilade juttatható ki. Évelő egyszikűek ellen 4–6 l/ha Fusilade használható 30 cm-es gyomnövényfejlettségig. Hatástartamuk 2–3 hónap, az élelmezés-egészségügyi várakozási idő 60 nap. Így a rövid tenyészidejű fajtákhoz nem nagyon használható. A rövid tenyészidejűeknél 3–5 kg/ha Devrinol 50 WP jöhet számításba.

SZAPORÍTÁS

A fejes káposztát végleges helyre vetéssel és palántaneveléssel is szaporíthatjuk. A helyre vetés – a korai szabadföldi termesztést kivéve – a nagyüzemi művelési formák között néhány év óta kezd általánossá válni. Hajtatásban, korai szabadföldi termesztésben és a kisgazdaságokban a palántanevelés az általánosan használt szaporítási mód.

Tenyészterület-igénye szabad földön 1600–4200 (4900) cm3 között – a technológiai változattól, a fajtától és a művelési módtól függően – nagyon sokféle lehet.

– Váz nélküli fóliás termesztésben 160+30+30×30–35 cm-es növényelrendezést alakítunk ki, s ezzel a háromsoros, szalagos ültetéssel hektáronként 43–46 ezer növényt helyezhetünk el.

– Korai szabadföldi termesztéskor nagyüzemben szalagos elrendezéssel 80+40+40×35–50 cm-re 37–54 ezer palánta kerül ki hektáronként, egyenletes sorelrendezéskor 40–50×35–40 cm sor- és tőtávolságnál pedig 50–70 ezer növény kiültetésére nyílik lehetőség.

– Nyári termesztéskor 50–70 cm sor- és 40–50 cm-es tőtávolságot tartunk (30–50 ezer növény/ha).

– Őszi termesztéskor 60–70 cm sor- és 50–60 cm tőtávolság a szokásos (24–33 ezer növény/ha). Az őszi fajták közül az ipari feldolgozásra (például savanyításra) szánt, nagy fejet fejlesztőket ültetjük nagyobb tenyészterületre, a friss fogyasztásra kerülő állomány legalább 30–33 ezer növény/ha sűrűségű legyen, itt 2–3 kg-osnál nagyobb fejekre nincs szükség.

– Állandó helyre vetéskor a szemenkénti vetőgépet úgy állítsuk be, hogy a kívánt távolság felére essen, s a végleges növénysűrűséget a tőszámbeállításkor alakítjuk ki.

A fajta tenyészterület-igényénél sűrűbb ültetés következtében az éréskezdet későbbi, a fejek átlagtömege kisebb lesz. Ritkább ültetéskor a fej és a hulladék aránya is a fej javára tolódik el.

Állandó helyre vetéskor a vetésidőt a technológiai változatok ismertetésekor meghatározott ültetési időből számíthatjuk ki úgy, hogy 20–25 napot visszaszámolunk.

A vetőmagigény a tenyészterülettől, a vetőmag használati értékétől és a vetőgéptípustól függően 0,3–0,7 kg/ha között változó. Hazánkban a svéd gyártmányú Nibex precíziós vetőgép javasolható a fejes káposzta végleges helyre vetésére.

A vetés mélysége 1,5–2 cm, a kelésre a 8–12. napon számíthatunk.

Palántanevelés. A fejes káposzta palántanevelési ideje a palántanevelési módtól és a környezeti tényezők alakulásától függően 4–9 hét. Szabadföldi ágyban 4 hét, korai szabadföldi termesztés céljára – a vetés sűrűségétől függően – 5–6 hét, tápkockás előneveléskor pedig 7–9 hét alatt nyerünk kiültetésre alkalmas növényeket. A fejes káposzta palántanevelési ideje nem hosszú, ezért tűzdelése nem kifizetődő. Ennek ellenére kistermelők körében gyakran tűzdelik a szabad földre nevelt fejes káposzta palántáit.

A 2–3 hetes palántakorban, a lomblevelek megjelenésekor esedékes tűzdelésig 2000–2500 növényt nevelhetünk fel négyzetméterenként, s ehhez 10–15 g vetőmag szükséges. A tűzdelési távolság megegyezik a tápkocka méretével (4,5–5 cm), de legjobb, ha tápkockába tűzdelünk.

Korai szabadföldi termesztés céljára tűzdeletlen és tápkocka nélküli, úgynevezett „sima” palántát nevelünk. Ehhez 1 m2-en a következő palántamennyiségek nevelhetők fel:

– 400–500 palánta 3–4 g magból,

– 500–800 palánta 4–6 g magból,

– 800–1000 palánta 6–8 g magból.

Géppel is jól ültethető, szép, egyenletes fejlettségű palántát csak ritka vetésből nyerhetünk. Akkor is ritka a vetés, ha a későbbi technológiai változatok növényanyagát állítjuk elő szabadföldi ágyban, hiszen ilyen esetben a palántanevelő felülettel kapcsolatos költségek már elhanyagolhatóan kicsik.

Az ültetési időponttól és a palántanevelés időtartamától függően a magvetések már január 5–10. között megkezdődhetnek.

A palántanevelés helyén február 10-ig 20–25 °C-os fűtési szintről (?t), majd március közepéig egyre csökkenő mértékű (5–20 °C ?t) fűtésről kell gondoskodnunk. A palántanevelésre rendszerint a fűtött fóliasátrakban kerül sor, üvegházból közvetlenül szabad földre nem ültethetünk, mert az edzés nehezen vagy egyáltalán nem oldható meg. Tűzdelésig természetesen a szabad földre kerülő növények is lehetnek üvegházban. A hektáronkénti szükséges vetőmagmennyiség általában 0,2–0,5 kg. Ültetés előtt 7–10 nappal megkezdjük a növények szoktatását a külső környezethez, ezért már éjszaka is szellőztetünk, s ha különösen gyorsan növekednek, a vizet is takarékosabban adagoljuk. Az ültetés előtti napon 10 mm vízzel öntözzük be a palántanevelő ágyat, hogy a növények felszedése minél kisebb gyökérsérüléssel járjon.

A fejes káposzta ültetésére március végétől július elejéig kerülhet sor a technológiai változatok ismertetésekor leírt időbeosztás szerint.

Az ültetés kézzel és géppel egyaránt elvégezhető, de a mély ültetésre érzékeny és kicsi gyökérzetű növény csak jól előkészített talajon, egyenletesen és jól fejlett palánták használatával számíthatunk jó eredésre és eredményes termesztésre. A hiányosan eredt állomány pótolható ugyan, de ahol fontos az egyszerre érés, a pótlás nem járható út.

Ültetés előtt, ha nagyon száraz a talaj, 5–10 mm vízzel megöntözzük, illetve „száraz” kézi ültetés esetén a növények tövénél lyukat hagyunk, amelyen keresztül az öntözővíz könnyen beiszapolja a gyökereket. Ültetés után 10–15 mm, illetve növényenként 0,1–0,5 l vizet juttassunk ki.

A kézi ültetés teljesítménye szálas palántából naponta 3000 db/fő, tápkockás növényekből 400–500 db/fő. Gépi ültetéskor 1–1,5 ha napi teljesítménnyel számolhatunk.

ÖNTÖZÉS

A fejes káposzta számára fontos az egyenletes vízellátás. A vízhiányos időszakok részben a tenyészidő meghosszabbodásához, részben terméscsökkenéshez vezetnek. Az egyenetlen vízadagolás a fejek fölrepedését is elősegíti.

A fejes káposztát akkor öntözzük, amikor a talaj víztartalma vízkapacitása 70–75%-ára süllyedt, s ilyenkor a gyökeresedés mélységétől függően kezdetben 15–20 mm, majd egyre nagyobb, 20–40 mm vizet adagoljunk. A korai termesztésben, illetve általában a rövid tenyészidejű fajtákat 3–6 alkalommal öntözzük, így idénynormájuk 60–130 mm. A kései, hosszú tenyészidejű fejeskáposzta-fajtákat 7–9 alkalommal, 150–300 mm idénynormával öntözzük. Az öntözésre az időjárástól függően általában 10 naponként kerül sor.

Az öntözési módok közül az esőszerű, permetező öntözés terjedt el, kisebb üzemekben – különösen korai termesztésben – még találkozunk a barázdás öntözéssel is.

A váz nélküli fóliás termesztésben a fejképződés kezdetén – április végén – a fóliát le kell venni, mert a túl nagy meleg és az akadályozott párolgás következtében a fejek lazák lesznek.

EGYÉB NÖVÉNYÁPOLÁSI MUNKÁK

A kelés, illetve az ültetés után 2–4 héttel esedékes az első talajporhanyítás, amelyet sorközökben géppel, a sorokban a tőszámbeállítás szükségessége esetén – gyakran kézzel végzünk.

A 4–8 cm mélységű talajlazításra általában az öntözések után kerüljön sor mindaddig, amíg az a növényzet károsítása nélkül elvégezhető. Később, ha szükséges, kézi gyomlálás iktatható be.

BETAKARÍTÁS

A betakarítás az ültetés után 55–150 nappal esedékes, így a váz nélküli fólia alól már május közepétől, a korai szabadföldi termesztésben pedig május végétől, június elejétől szedhetjük a fejes káposztát. A későbbiekben a telepítés függvényében folyamatosan takaríthatjuk be és szállíthatunk a piacra friss árut. A május végén ültetett, vagy előtte 3–4 héttel vetett, téli tárolásra, illetve ipari célra termesztett állományt október második felétől november közepéig szedjük.

Korai termesztésben hetenként szedünk, s 2–3 szedéssel takarítható be az egész állomány. Az első szedésre az állomány 10%-ának érésekor kerül sor.

A késeieket általában két menetben, 10–20 napos időközzel takarítjuk be.

A hibrid fajtákat rendszerint csak egyszer szedjük. Az I. osztályú áru július 20-áig a 0,7, majd az 1,20 kg, a II. osztályú a 0,5, illetve 0,8 kg tömeget érje el.

A fejes káposztát általában kézzel szedjük, de ipari feldolgozás céljára géppel is betakarítható.

Gépi betakarításhoz kétféle géptípus áll rendelkezésre, az egyik a fejet úgy vágja le a torzsáról, hogy a növényt nem nyűvi ki, a másik típus előbb kinyűvi, s a fej leválasztása a gépen történik. A nyűvő rendszerű betakarítógépek közül nálunk is jól bevált a dán ASA–LIFT jelű.

A teljesen gépesített szedés feltétele az egyenletes talajfelszín, az egyenletes hosszúságú külső torzsa (különösen a nem nyűvő rendszerű gép használatakor), az egyenes sorok, az egyszerre érés és az, hogy ne legyen kívánalom a borítólevelek eltávolítása. A gépek meglehetősen költségesek, az árut törik, ezért a vetésterületnek csupán néhány százalékán használatosak, hiszen csak az ipari célra termesztett fejes káposzta betakarítására alkalmasak.

Átmeneti megoldásként különféle szedést könnyítő eszközöket használnak. Ezek, a kézi torzsavágást kivéve, a szedés egyéb mozzanatait könnyítik meg, elsősorban a szállítást, a tartályládákba, konténerekbe rakást. Csapadék vagy öntözés után a melegben szedett fejeket meg kell szikkasztani, mert különben szállítás alatt is fölrepedhetnek.

Várható termés váz nélküli fóliás termesztésben 15–25 t/ha, korai szabadföldi termesztésben 25–30 t/ha, nyári termesztésben és az őszi ipari célú technológiánál 70–80 t/ha, a téli tárolásra szánt áruból 55–60 t/ha. Öntözés nélkül, de egyéb tekintetben a technológiai fegyelem szigorú betartásával az említett mennyiségek mintegy kétharmada várható.

OSZTÁLYOZÁS, CSOMAGOLÁS, SZÁLLÍTÁS

A fejes káposzta tisztítása, áru-előkészítése a felhasználás módjától, illetve a vevő kívánságától függően többféle lehet.

A külső torzsa hosszának valamennyi esetben 1 cm-nél kisebbnek kell lennie. Hosszabb szállításra vagy téli tárolásra kerülő fejeken a külső borítólevelekből néhányat meghagyunk, ezek védik az értékesebb belső levelet.

Az osztályozás elsősorban nagyság szerinti szétválasztást jelent, ami legtöbbször a szedést végzők feladata, a darabáruként értékesített exporttételbe nem kerülhetnek bele az előírt méretet még el nem ért fejek, ezek csak belföldi piacra szállíthatók. Hazai piacra az 1,5–3,5 kg-os fejek a legmegfelelőbbek, a 4–5 kg-os vagy még ennél is nagyobb fejeket a savanyítóüzembe küldjük.

A fejes káposzta nem igényel különleges csomagolóeszközöket. A friss áruként piacra kerülő tételeket legtöbbször ritka szövésű műanyag zsákba csomagoljuk (már kint a termőhelyen), a tárolásra és az ipari feldolgozásra szánt fejes káposztát konténerbe gyűjtjük vagy ömlesztve szállítjuk. Ömlesztett szállításkor a fejeket 1,50 m magasan rakhatjuk. A hűtőtárolóba kerülő fejes káposztát a tartályládával együtt tárolják be.

A termés télen piacra kerülő hányadának nagy részét a termelőüzemek tárolják. Az üzemekben az általános részben ismertetett prizmás, kisebb mértékben a vermes tárolás és az úgynevezett beszántásos módszer terjedt el. Nagy hidegben szalmatakaróval védik a káposztafejeket.

Hajtatás

Hajtatása csak az utóbbi évtizedben vált jelentőssé, mert az április végén, május első felében piacra kerülő árut az észak-európai államokban jól el lehet adni. Az exportra kerülő mennyiség 85%-a nyugat-európai országokba kerül. A hajtatás összes területe kb. 70–80 ha, ennek jelentős része Csongrád megyében, Szentes környékén található.

Hajtatásra a rövid tenyészidejű, jól fejesedő, kis tenyészterület-igényű, zöldes fejszínű fajták az alkalmasak.

Többnyire fűtés nélküli, esetleg enyhe fűtésű fóliasátrakban hajtatjuk.

A fűtetlen (március első felében beültetett) fóliasátrakat április elején gyakran továbbvándoroltatják a fejes káposztáról, hiszen ilyenkor már a túlmelegedés és a gyakori légcsere gátolja a fejesedést, a fólia alá pedig hamarabb kerülhet a következő növény (paprika, uborka stb.). Vándoroltatásra természetesen csak az erre a célra kialakított vázszerkezetű fóliasátor alkalmas.

Tápanyag-utánpótlás. A hajtatott fejes káposzta 5–8 kg érett istállótrágyát és a talajvizsgálat alapján kiszámított mennyiségű műtrágyát igényel. A foszfort és a káliumot alaptrágyaként, a nitrogén 25–30%-át alap-, a többit 1–3 alkalommal fejtrágyaként juttatjuk ki. Az istállótrágyát mindig a kiszámított hatóanyag-mennyiségen felül, alaptrágyaként adjuk.

A talajművelés a szerves trágya bedolgozása miatt gépi ásással kezdődik, majd ezt követi a talajmaró.

A hajtatott fejes káposzta szaporítása nagyrészt megegyezik a korai szabadföldi termesztéshez előállított tápkockás palántákról elmondottakkal.

A legtöbb esetben tűzdeléssel kerül a növény az 5–6 cm-es tápkockákba. Sok esetben érdemes még nagyobb kockában (7,5 cm-es) nevelni a palántát, mert akkor még a fűtés nélkül hajtatott káposzta is már május közepén szedhető.

A palánták 7–8 hetes korukban kerülnek a végleges helyükre, a fűtés nélküli létesítményekbe március első dekádjában ültetjük, enyhe fűtés esetén február második felében. Az ültetést követően 8–10 hét múlva számíthatunk a szedés kezdetére. A tűzdelés nélkül nevelt, közvetlenül a tápkockába vetett magból kb. egy héttel hamarabb lesz kész palánta, de erre a célra csak nagyon jó csírázóképességű vetőmag használható, s a helyfoglalási és fűtési költség is nagyobb.

Tenyészterület-igénye 40×40 cm, 40×30 cm, néhány kistermetű fajtánál a 35×30 cm is még megfelelő.

Ápolási munkái közül a már említett fejtrágyázás, a 4–5. hétig a terület gyomtalanítása és sekély lazítása, a rendszeres öntözés, a növényvédelem és a hőmérsékletszabályozás a legfontosabbak.

Öntözővízigénye – a szellőztetések gyakoribbá válásával – növekszik, februárban kb. 50 mm, márciusban 70 mm, áprilisban 120 mm körüli. Az első időszakban sűrűbben, kis vízadaggal, később – különösen a fejesedés idején – ritkábban öntözzük.

A hőmérséklet-szabályozás bizonyos esetekben fűtésből, általában azonban szellőztetésből áll. Februárban nappal 12–14 °C-ot, éjjel 10–12 °C-ot, márciusban nappal 15–17 °C-ot, éjjel 12–14 °C-ot, áprilisban nappal 15–17 °C-ot, éjjel 10–12 °C-ot tartsunk. Az első időszakban – a felmagzás veszélye miatt – a túlzott és sokáig tartó lehűlés ellen kell védeni a növényeket, később a túlzott nappali fölmelegedés a káros.

A fejeket, a szabadföldihez hasonlóan, késsel vágva szedjük. Csak a kemény, a vevő által kívánt méretű (tömegű) fejek vághatók. A szabvány előírása szerint a hajtatott fejes káposzta tömege május 20-ig legalább 0,5 kg (a II. osztályúé 0,4 kg), utána 0,7 kg (a II. osztályúé 0,6 kg) legyen. Várható termése 4–6 fej, illetve 3–5 kg/m2.

Ökonómia

A fejeskáposzta-termesztés magyarországi jövedelmezőségének alakulását talán legjobban az utóbbi 15–20 évben tapasztalható nagyarányú (50%-os) területcsökkenés jellemzi. Ebben az időszakban a ráfizetéssel dolgozó nagyüzemek és kistermelők abbahagyták a termesztést. Az így előálló termésátlag-növekedésnek köszönhető, hogy a termésmennyiség lényegesen kisebb mértékben csökkent.

A jövedelmezőség a termésátlagok növelésével, takarékos munkaerő-, anyag- és géphasználattal, a technológia korszerűsítésével, jól időzített termesztéssel, az áru megfelelő előkészítésével és – korrekt kereskedelmi hálózat segítségével – kedvező értékesítési átlagár elérésével növelhető.

A termésátlag növelését leginkább az gátolja, hogy a terület felén öntözés nélküli termesztés folyik, márpedig egyedül ez a tény 40–50%-os terméskiesést jelent.

Köztudomású, hogy az ipari eredetű anyagok árai gyorsabban nőnek, mint a felvásárlási árak, így a növényvédelem, a vegyszeres gyomirtás és a gépesítés egyre nagyobb költségtényező.

A munkaerő-ráfordítás csökkentésének a gépek bevezetése lenne a legegyszerűbb módja, de a gépek drágák, továbbá a kisüzemi és részes művelési formák térhódítása sem segíti elterjedésüket.

A betakarítás és az áru piaci előkészítése teszi ki az összes kézimunkaerő-igény 70%-át, az állandó helyre vetés technológiájában pedig a 80–85%-át. Érdemes tehát e munkafolyamatok valamilyen szintű gépesítésével foglalkozni.

Összegzésképpen megállapítható, hogy a korszerű technológiával és a technológiai fegyelem betartásával termesztett fejes káposzta könnyen ad 50–60 t/ha termést. Ilyen termésátlaggal pedig termesztése jövedelmező, hiszen a fedezeti pont ennek az 50–60%-a.

Magtermesztés

A fejes káposzta vetőmagtermesztéséhez az első évben dugványokat nevelünk, ezeket átteleltetés után kiültetve a következő év nyarán arathatunk.

• A dugványnevelő évben a palánták ültetése július 5. és augusztus 10. közé esik aszerint, hogy milyen hosszú tenyészidejű fajtáról van szó. A rövid tenyészidejűeket elég augusztusban kiültetni, hiszen ilyenkor nem cél, hogy túlságosan nagyra nőjenek. Állandó helyére az ültetési időnél három héttel előbb vetik.

Dugványneveléskor a tenyészterület az egyébként szokásosnál kisebb, ültetéskor 50–70F125–40 cm (40–70 ezer növény/ha), állandó helyre vetéskor a tőtáv a későbbi tőszámbeállításkor válik véglegessé, 0,6–0,8 kg/ha magmennyiséggel számoljunk.

Az első év munkái a felszedésig megegyeznek az étkezési célú termesztés munkáival, legfeljebb a növényvédelem során kell fokozottan ügyelnünk a káposztalégy, a bolha, a káposztalepke, az alternária és a peronoszpóra elleni védekezésre.

Az első szelekcióra az október 1–10. között esedékes felszedéskor kerül sor. Ilyenkor a jellegzetes fajtabélyegeket nem mutató egyedeket gyökér nélkül szedjük fel és értékesítjük. A magtermesztésre alkalmas egyedeket 70%-os érettségi állapotukban gyökerestül felnyűjük, s azok külső leveleiktől kissé megtisztítva téli tárolásra kerülnek.

A dugványokat a legegyszerűbben a szántóföldön nyitott barázdákba gyökérrel fölfelé rakva, leföldelve, majd 40–50 cm vastagon szalmával betakarva tárolhatjuk.

Fontos, hogy a növények a tárolás alatt átessenek a hideg szakaszon, különben nem fejlesztenek magszárat, evégett legjobb a 0–3 °C-on való tárolás.

• A magtermő év a dugványok kiültetésével kezdődik. Erre február végén, március elején kerül sor. A magszárak előtörését úgy segítjük elő, hogy kereszt alakban bevágjuk a már kiültetett fejeket. Jobb azonban, ha ültetés előtt 2–3 héttel a torzsát körülvágjuk úgy, hogy a levélhónaljakból előtörő rügyeket csak 2–3 cm-es levélcsonk védje.

Ültetéskor ügyelnünk kell az 500–1000 m-es izolációs távolság betartására, s ilyenkor természetesen újabb alkalom nyílik a szelekcióra is.

A növényeket művelőutas elrendezésben helyezhetjük el, mert a magszárak miatt a szalagos elrendezés nem járható út. A sor- és tőtávolság 50–70×25–35 cm, ami a virágzás előtt esedékes második szelekció után 35–50 ezer db/ha növénysűrűséget jelent.

A kiültetett dugványokat a hideg és az állati kártevők ellen a tenyészőcsúcsig feltöltjük földdel. A kihajtás kezdetekor azonban a torzsa aljáig kibontjuk, nehogy berothadjanak.

A növekedő magszárakban a szél könnyen kárt tehet, ezért ilyenkor célszerű újra feltöltögetni a töveket, vagy huzalos támrendszert építeni melléjük.

Ápolási munkái közül a tápanyag-utánpótlás annyiban tér el az étkezési célú termesztésnél elmondottaktól, hogy a fejtrágyázás hamarabb abbahagyható, és 25–30%-kal megemelt foszfor hatóanyaggal számoljunk.

Öntözésére ritkábban kerül sor, és nagyobb (4–6×30–50 mm) vízadagok szükségesek, hiszen a gyökérzete mélyebben van. A becősödés kezdetekor az öntözést abba is hagyhatjuk.

A virágzás kezdetén esedékes szelekció alkalmával eltávolítjuk a színben, alakban stb. elütő és a beteg egyedeket.

Az aratás sajnos nagyon elhúzódik, mert a becők július közepétől augusztus közepéig érnek. A veszteség csökkentésére folyamatosan vágjuk az érett hajtásokat.

Várható magtermés 200–250 kg/ha.