Ugrás a tartalomhoz

Zöldségtermesztők kézikönyve

dr. Balázs Sándor

Mezőgazda Kiadó

Bokor- és karósbab

Bokor- és karósbab

(Phaseolus vulgaris L.)

A termesztés jelentősége

A régészeti és flórakutatások a faj őshazájaként Mexikó és Guatemala 500–1800 m tengerszint feletti területeit jelölik.

A 16. század közepén Amerikából Európába érkező babminták az akkor már ismert Vigna és Vicia nemzetségekről kapták nevüket. A görögök faziolosz szavából alkotta LINNÉ a Phaseolus elnevezést. A 18. században jelentek meg a fajták, ami a kultúra valódi európai meghonosodását és elterjedését mutatja (SOMOS, 1983). Feltehetően az 1800-as években kezdték zöldbabként is fogyasztani. Napjainkig fennmaradtak a „kéthasznú” típusok (tájfajták), amelyek zöldbabként és száraz babként is fogyaszthatók. A századforduló táján vált szét a zöld- és száraz bab típuskör. A nélkülözhetetlen aminosavak nagy része jelen van benne, így a triptofán, a lizin, a cisztin és a hisztidin. A B1-, B2- és E-vitaminok mellett még az A-vitamin mennyisége jelentős. Ezeken kívül kalciumot, foszfort, vasat, különféle ásványi anyagokat és rostot is tartalmaz.

A légszáraz mag 20–25% fehérjét, 50–55% szénhidrátot (ennek 4–7%-a cukor), 0,7–1% zsírt, 3–4% hamualkotórészt tartalmaz.

A korai termesztés, a szakaszos vetések és a feldolgozó ipari termékek lehetővé teszik a folyamatos áruellátást. Hazánkban az egy főre jutó zöldségfogyasztásnak csupán 5–7%-a a zöldbab. A zöldbab 60%-a frissen, 30%-a konzervként és közel 10%-a gyorsfagyasztva kerül a fogyasztókhoz. Az arányok változtatása mellett a mennyiség növelése jelentős feladat.

Rendszertana, növénytani és élettani sajátosságai

RENDSZERTANA

A közép-amerikai származási centrumban előkerült, csaknem 10 000 éves perui bableletek és a napjainkban fellelhető helyi tájfajták és vad típusok nagy százaléka a Phaseolus vulgaris fajba sorolható (GENTRY, 1969). A nagy alakgazdagságot mutató faj magában foglalja a bokor-, az indás és a kúszó (karós) típusokat, ezen belül a zöld- és az étkezési szárazbab-alakköröket is.

A hazai babtermesztésben szereplő fajták néhány kivétellel szintén a vulgaris fajba sorolhatók. Kivételt képez néhány színes magvú – és virágú – (főleg nem determinált) fajta és tájfajta, amelyek a Phaseolus coccineus L. (tűzbab) fajba tartoznak. Ezek nagy szemű, általában színes magvú salátababok. A Phaseolus vulgaris és coccineus fajok kereszteződéséből származó populációk is részt vettek egyes kultúrtípusok kialakulásában.

A szubtrópusi és trópusi területeken más Phaseolus fajok is szerepelnek a termesztésben. Leggyakoribbak a Ph. lunatus (holdbab vagy limabab) és a Ph. acutifolius (keskeny levelű bab).

Az Európában, így hazánkban is legjelentősebb babfaj, a Phaseolus vulgaris a Fabaceae családba tartozik.

A növekedési típus alapján a fajták két csoportra (alakköre) oszthatók:

Ph. v. var. nanus – bokorbabok,

Ph. v. var communis – futóbabok.

NÖVÉNYTANI JELLEMZÉSE

A gyökér. A főgyökérből erős oldalgyökerek ágaznak el, méretük a főgyökerével megegyező. A gyökereken 1–4 mm-es rhizobiumgümők találhatók.

Hajtásrendszer. A növekedés alapján három fő típus különíthető el: determinált (bokor), ostoros és indás (nem determinált). A bokortípus rövid szártagú hajtásokat fejleszt, 15–50 cm-es magasság fejlődik. Az ostoros típus a bokortípustól a 10–40 cm-es indák alapján különíthető el. Az indás (nem determinált, karós) típusok hajtásainak hossza 1–4 m lehet. A hajtások az óra járásával megegyező irányba csavarodva kapaszkodnak. A szár keresztmetszete sokszögű.

Levélzet. A nagy, ovális sziklevelek fölött fejlődő primer levelek egyszerűek, lándzsa, szív vagy tojás alakúak. A valódi lomblevelek szárnyasan összetettek, három levélkéből épülnek fel. A levélkék alakja, vállának és vállöblének rajzolata fajtára jellemző. A hosszú, színi oldalán barázdált levélnyél duzzadt levélpárnával ízesül a szárhoz. A levéllemezek színe a sötéttől a világoszöldig változik, a levélerek zöldek vagy színesek (antocián).

Virág. A pillangós szerkezetű virágok 2–10 virágból álló virágzatokban fejlődnek. A virág mérete 10–15 mm között változik. A csészelevelek alatt két ülő, tojásdad levélke helyezkedik el. A csésze öt csészelevélből forrt össze. A vitorla kerekded vagy széles elliptikus, az evezők a vitorla alatt, kétoldalt helyezkednek el, aszimmetrikusak. A csésze a összenőtt két sziromlevélből fejlődik. A kilenc porzószál az alapi részen porzócsövet alkot. A bibeszál felkunkorodó, a bibefej erősen szőrös. A párta rendszerint fehér, ritkábban halványsárga, lila vagy rózsaszín. A virágok önbeporzóak. A kis gyakoriságú idegenbeporzás (0,5–5%) kapcsolatot mutat a klimatikus tényezőkkel: a déli, melegebb klímájú területeken gyakorisága nő. Hazánkban a Ph. vulgaris fajtáknál az öntermékenyülés gyakorlatilag 100%-os. Az idegentermékenyülés – egyik forrása a Ph. coccineus faj – a fajhibrid eredetű tájfajtáknál (néhány szárazbab-típus) gyakori lehet.

Termés. A felső állású termésből fejlődő hüvelytermések alakja és mérete fajtára jellemző tulajdonság. Hosszmérete 50–200 mm, átmérője 4–20 mm között változó. Keresztmetszete hasi-háti irányban befűzött, kerek vagy ovális (lapos) lehet. A hüvely egyenes vagy hajlott, a zöldbabok színe sárga vagy zöld, az étkezési száraz babok zöld alapszínűek, gyakran színes (lila) rajzolattal. A száraz hüvely színe általában szalmasárga, a biológiai érettség idején a csúcstól a kocsány felé felhasadó.

A magok alakja és színe végtelen variációt képvisel. A legelterjedtebb formák: gömb, ovális, hengeres, lapos és vese alakú. A köldök bemélyed, vagy a mag szélével egy szintben van, vagy kiemelkedik. A fehér és fekete mellett a leggyakoribb szín a drapp, a barna, a bordó, a lila, de előfordulnak sárga, zöld és piros maghéjú típusok is, és az említett színek különböző árnyalatai. A színek mellett öröklődő bélyeg a színek megoszlása a mag felületén (egyszínű, tarka) és a foltok alakja, elhelyezkedése, valamint a köldök színe. A mag felülete fényes, zsírfényű vagy matt lehet. Az ezermagtömeg 100–600 g intervallumban helyezkedik el. A hosszúság-, szélesség- és vastagságméretek 5–15, 3–10 és 3–10 mm között változnak.

A maghéj alatt az embrió fő tömegét képező két sziklevél helyezkedik el, közrezárva a gyököcskét, a két levélkezdeményt és a rügyecskét.

ÉLETTANI JELLEMZÉSE

Fényigény. Az évezredek folyamán a köztestermesztésben a támnövények fényvédelméhez szokott bab közepes fényigényű. A levelek jellegzetes mozgással reagálnak a változó fényintenzitásra: a déli órákban az összecsukódó levelek csökkentik a napsugarak beesési szögét, a levélfelületre jutó fény intenzitását. 10 000 lux megvilágításon azonban már súlyos virágzás- és terméskötés-károsodás jelentkezik. A közepes fényigény teszi lehetővé az őszi és a tavaszi hajtatás (váz nélküli fólia) elterjedését. A fény erőssége mellett jelentős tényező a fény összetétele, valamint a nappal hosszúsága. Az infravörös sugarak (pl. őszi és tavaszi időszak) az indásodási hajlamot növelik. A legújabb, genetikailag determinált típusok azonban közömbösek erre a spektrumra. A világon elterjedt fajták három csoportba sorolhatók a megvilágítás időtartama alapján: 1. hosszúnappalos, 2. rövidnappalos, 3. nappalközömbös. A csoportokhoz tartozó optimális megvilágítás: 1. 15–16 óra, 2. 11–12 óra, 3. 11–16 óra. A nagyüzemi termesztésben szereplő európai fajtákra a nappalközömbösség jellemző. Az eltérő, nem megfelelő megvilágítási periódus a vegetatív növekedés túlsúlyát, a generatív fejlődés károsodását okozza. Az ősi formának a rövidnappalosság tekinthető.

Hőigény. A bab melegigényes növény, kivételt képez a csírázás szakasza. A fajták egy része már 10 °C-on (talajhőmérséklet) jól csírázik, az optimális hőmérséklet 15–20 °C. A teljes vegetációra vonatkoztatva legkedvezőbb hőmérsékleti értékek 15–30 °C között helyezkednek el. A generatív szervek fejlődéséhez 20–25 °C szükséges. Az ennél magasabb hőmérséklet káros hatása csak növekvő talajnedvesség és páratartalom mellett (pl. öntözés) ellensúlyozható. 35 °C fölött különösen a generatív fejlődés károsodik (terméselrúgás). A virágzás és termékenyülés károsodása tapasztalható a gyors hőmérséklet-változás hatására (hideg éjszaka, meleg nappal). A keléstől a termésérésig (gazdasági érettség: zöldbabok; vagy biológiai érettség: étkezési szárazbabok) eltelt idő (hőösszeg) a fajtákra jellemző tulajdonság.

Hidegtűrő képessége kicsi. 10 °C alatt a növekedés leáll, a generatív szervek 0,5 °C-on, a vegetatív részek 0–mínusz 2 °C-on elpusztulnak. Kísérletek folynak a hidegtűrő képesség növelésére (szelekcióval, fajkeresztezéssel), amelynek célja a vegetáció meghosszabbítása, a tavaszi vetések koraiságának fokozása.

Vízigény. A csírázás nagy vízigényű folyamat. A nagy fehérjetartalmú magvak tömegük 80–170%-ának megfelelő vízmennyiség felvételére képesek. Optimális körülmények között a magok vízfelvételének exponenciális szakasza 4–5 óráig tart, a telítődés a 20–24. órában következik be.

A keléstől az érésig – a virágzás és a terméskötés időszakát kivéve – a bab közepes vízigényű növény. Transzspirációs együtthatója nagy szórást mutat (252–500-as érték). (A fontosabb zöldségnövények 164–410-es szélső értékkel szerepelnek.) A növekedés 50–70%-os VK-telítettségű talajok esetén megfelelő, a kritikus időszakban (virágzás, terméskötés) a 65–70%-os VK-telítettség számít optimálisnak. A kritikus időszakban – a megelőző szakaszhoz képest – 100%-kal is emelkedhet a vízigény. Ezt az optimális víztartalmú talajok sem tudják kielégíteni, így a mesterséges pótlás (öntözés) alapvető termésnövelő jelentőségű. Az átlagosnak tekinthető 100 ml/nap/növény vízfelhasználáshoz viszonyítva ezekben a napokban a vízfogyasztás elérheti a 300 ml/nap/növény értéket.

Tápanyagigényes növény. A fejlődéshez szükséges mennyiségeket a gyors fejlődés miatt rövid időszak alatt veszi fel. A foszfor-, a kálium, a nitrogén- és a kalciumszükséglet a virágzás folyamán csaknem kétszerese az addig felvett mennyiségnek, a másik csúcs a zöldhüvelyéréskor jelentkezik.

A bab tápanyagigényének legbiztosabb mutatója az egységnyi hüvely-, illetve szemtermés kialakításához szükséges tápanyagok mennyisége (103. táblázat).

103. táblázat - A bokorbab (zöldhüvely- és szemtermés) makroelem-szükséglete

Tápanyagok

100 kg zöld hüvelyben és

140 kg zöldtömegben (kg)

100 kg szemtermésben és

100 kg babszalmában (kg)

N

1,3

9,5

P2O5

0,3

4,0

K2O

1,2

8,0


Az adatok nagy nitrogén- és K2O-igényt bizonyítanak. Különösen jelentős a csírázás utáni nitrogénszükséglet kielégítése, mert a nitrogénmegkötés (Rhizobiumok) csak bizonyos késéssel indul.

A karósbaboknál 100 kg zöldhüvely kialakításához 0,91 kg N-, 0,20 kg P2O5- és 0,70 kg K2O-adagolást tartanak szükségesnek.

A műtrágyázás jelentőségének növekedésével fokozódott a mikroelemek szerepe. Kiemelkedő a bab mangán- és cinkigénye. Egy tonna szemtermés eléréséhez 116 g mangánt, 55 g cinket, 14,5 g rezet, 11,5 g bórt és 1 g kobaltot vesznek fel a növények.

A felsorolt elemek mellett a molibdénnek, a kénnek, a kalciumnak és a vasnak van fontos szerepe (UNK, 1984).

Termesztett fajták, fajtakiválasztás

A fajtakiválasztás szempontjai között elsősorban a felhasználói célok szerepelnek (friss piaci, konzervipari, hűtőipari), de figyelembe kell venni a termesztés módját, a technológia intenzitását is.

104. táblázat - Bokor- és karósbabfajták

1. ZÖLDBABOK

Fajta neve

Eredet

Termesztés módja

Felhasználás

Hüvely

szín

méret (mm)

Budai piaci

H

kisüzemi

friss piaci

sárga

8×20×180

Cherokee

USA, F

kisüzemi

friss piaci

sárga

8×10×150

Romano

F

kisüzemi

friss piaci, hűtőipari

zöld

8×18×160

Masai*

NL

kisüzemi

konzervipari

zöld

6×90

Rege*

H

nagyüzemi

hűtő- és konzervipari

sárga

8×140

Maxidor

F, NL

nagyüzemi

hűtő- és konzervipari

sárga

8×120

Goldrush

USA

nagyüzemi

hűtő- és konzervipari

sárga

8×120

Linares

D

nagyüzemi

hűtő- és konzervipari

zöld

8×120

Forum*

NL

nagyüzemi

hűtő- és konzervipari

zöld

8×120

Főnix*

H

nagyüzemi

hűtő- és konzervipari

zöld

8×120

Novores

NL

nagyüzemi

hűtő- és konzervipari

zöld

8×120

Mercure

NL

nagyüzemi

hűtő- és konzervipari

zöld

8×120


* Pseudomonas-rezisztens

2. ÉTKEZÉSI SZÁRAZBABOK

Fajta neve

Eredet

Szemszín

Ezermagtömeg (g)

Szemtípus

Start

H

fehér

150

gyöngy

Seaway

USA

fehér

160

gyöngy

Budai fehér

H

fehér

200

közép, ovális

Békési fehér

H

fehér

360

lapos

Fehér óriás

H

fehér

400

nagy, ovális

Rocco

NL

tarka (fürj)

450

ovális

Inka

H

tarka (pinto)

360

ovális

Bólyi tarka

H

tarka

350

ovális

Tápiói cirmos

H

tarka

320

ovális

Szarvasi cirmos

H

tarka

350

ovális

Nagykállói

H

drapp

360

ovális

3. KARÓSBABOK

Fajta neve

Eredet

Szemszín

Ezermagtömeg (g)

Felhasználás

Zöldbab

Juliska

H

barna

300

friss piaci

Étkezési szárazbab

Iregi fehér fürtös

H

fehér

380

szárazbab

Salátabab

Iregi fehér salátabab

H

fehér

600

saláta

109. ábra - Zöldbabhüvely-típusok a - lapos b - ovális, c - kerek (hűtő-, konzervipari), d - kerek (ceruza)

Zöldbabhüvely-típusok a - lapos b - ovális, c - kerek (hűtő-, konzervipari), d - kerek (ceruza)


A zöld- és étkezési szárazbabok két csoportján belül további felosztás tehető.

A zöldbabtermesztésben szerepelnek sárga és zöld hüvelyű, bokor-, és indás típusok. A hüvely alakja és mérete (felhasználhatósága) alapján hazánkban a konzerv- és hűtőipari feldolgozásra a 8–9×120–140 mm-es, kerek keresztmetszetű típusok kedveltek. A friss piaci és házi ellátásban népszerű az ovális (lapos) keresztmetszetű nagy sárga hüvelyforma. Nyugat-európai (export) igényt elégítenek ki a finomabb hüvelyű ceruzababok (6–7×100 mm), ezek nálunk még nem terjedtek el.

A nagyüzemi termesztésben (konzerv- és hűtőipari nyersanyagellátás) szereplő fajtákkal szemben támasztott feltételek a következőkben foglalhatók össze: bokor habitus; közepes vagy kis levél; magasan és koncentráltan elhelyezkedő, 8×120–150 mm-es, szálka- és membránmentes, lassan szemesedő hüvelyek; 10 t fölötti termés/ha; betegségekkel szembeni rezisztencia (VELICH, 1982).

Külön csoportot képeznek a kifejtő- és salátababok. Erre főleg a karósbabok között találunk értékes típusokat; egy részük (óriás saláta) a Phaseolus coccineus fajba sorolható.

Az étkezési szárazbabok két nagy csoportra oszthatók: fehér és színes fajták. A fehér csoporton belül az ezermagtömeg alapján három alcsoport különíthető el: 150–200 g (gyöngy), 200–350 g (közép), 350–500 g (nagy). A fajtaválasztást a felhasználási cél és ízlés befolyásolja. Értékesek a tarka (fürj) típusok, termőképességben azonban lemaradnak a fehér fajtákkal szemben.

Az említett gyakorlati csoportosítást követve a 104. táblázat tartalmazza a legnagyobb volumenű, termesztett fajták adatait. Ezek mellett kiegészítőként a következő zöldbabfajták szerepelnek hazánkban:

– Sárga hüvelyűek: Bodor (NL), Echo (NL), Goldiroy (NL), Minidor (NL), Messidor (NL), Semidor (NL).

– Zöld hüvelyűek: Linera (NL), Espada (NL), Mutin (USA), Mercure (NL), Sonare (NL), Sirály (H).

Szántóföldi termesztés

AZ ÉGHAJLAT ÉS A TALAJADOTTSÁGOK HATÁSA

A babtermesztő körzetek földrajzi megoszlásában napjainkban már nem az éghajlati és talajadottságok szerepe érvényesül. Az új hazai és külföldi fajták általános alkalmazkodóképessége nagyobb, mint az ősi tájfajtáké, így szélesebb az elterjedésük.

A nagyüzemi babtermesztésben tapasztalható jelenség mellett az étkezési száraz babok (tájfajták) még napjainkban is jellemző házikerti, kisüzemi termelése lehetővé teszi a babtermesztésre alkalmas körzetek feltérképezését. Ilyen megyék: Győr-Sopron, Vas, Zala, Fejér, Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés. A körzetek kialakulásában a csapadékviszonyok mellett a talajadottságok is szerepet játszottak. Az eredményes babtermesztés feltétele a jó talajszerkezet, a megfelelő humusztartalom és pH. A laza szerkezetű homokos vályog vagy barna homoktalajok alkalmasak, az erősen kötött, agyagos, levegőtlen talajok nem megfelelőek. A laza homoktalajokon csak szélvédelem és rendszeres öntözés esetén érdemes babtermesztéssel foglalkozni. A genetikus talajosztályozás hat szántóföldi termőhelycsoportja közül csak kettő alkalmas az intenzív nagyüzemi termesztésre: a csernozjom talajok (I.) és a barna erdőtalajok (II.). A kötött réti talajok (III.) és a laza talajok (IV.) csak nagyobb ráfordítással alkalmazhatók (VELICH–CSIZMADIA, 1985).

A magas termésszintek eléréséhez alapvető feltétel a megfelelő, legalább 2%-os humusztartalom. A bab a közömbös vagy enyhén savanyú kémhatású talajokat kedveli (6,7–7 pH).

A nagyüzemi táblák kijelölésének alapfeltétele a talaj adottságai mellett az öntözhetőség, különösen a szakaszos vetések alkalmazása esetén.

A terület domborzati viszonyainak a vegyszeres gyomirtás, az öntözés és a betakarítás szempontjából van jelentősége. A terület lejtése ne haladja meg a 2–3%-ot.

A NÖVÉNYVÁLTÁS JELENTŐSÉGE

A helyes rendszer a szermaradványok, a talaj kémhatásának, tápanyagtartalmának, szerkezetének, a kórokozók és kártevők mennyiségének és összetételének előnyös megváltoztatásán alapszik.

A kóros szermaradványok főleg a kukorica vegyszeres gyomirtásából származnak, így a kukorica rossz előveteménye a babnak. A cukorrépa és a burgonya a talajszerkezet megzavarásával (betakarításkor) hat károsan a következő évi babkultúrára. A bab elővetemény a baktériumos és gombás betegségek felhalmozódásával jelent veszélyt; három éven belül nem ajánlatos ugyanazon a területen vetni.

Elővetemény szempontjából legkedvezőbbek az istállótrágyázott kapás kultúrák és a gabonafélék, sikerrel termeszthető a paradicsom, a paprika és a kabakosok után is. Előnyösen társíthatók sok zöldségnövénnyel.

Rövid tenyészideje miatt a fővetésű zöldbab után ugyanabban az évben termeszthetők a levélzöldségek és a káposztafélék.

Másodvetésű zöldbab előtt zöldborsóval vagy korai takarmánykeverékkel hasznosítható a terület.

TÁPANYAGELLÁTÁS

A bab tápanyagigényes növény; a műtrágyázás mellett kiemelkedő jelentőségű a szervestrágyázás. Nagyüzemben az istállótrágyával kezelt elővetemény után számíthatunk kiemelkedő hozamokra. A bab fajlagos műtrágyaigényét a 105. táblázat tartalmazza.

105. táblázat - A zöldbab fajlagos műtrágyaigénye (hatóanyag, kg/t)

Termőhely

A talaj tápanyag-ellátottsága

igen gyenge

gyenge

közepes

igen jó

Nitrogén

I.

22

19

16

15

14

II.

23

20

17

16

15

III.

21

19

18

15

14

IV.

25

22

19

18

17

Foszfor

I.

14

11

7

6

5

II.

19

14

9

8

7

III.

20

16

12

11

10

IV.

22

18

13

12

11

Kálium

I.

23

21

19

18

17

II.

26

24

21

20

19

III.

25

23

20

19

18

IV.

25

24

22

21

20


A foszfor- és káliumtrágyákat ősszel kell kiszórni. A tarlómaradványok baktériumos felbontásából adódó átmeneti nitrogénhiány csökkentésére a nitrogéntrágyából is ajánlatos 30–50 kg-nyi mennyiséget ősszel kijuttatni.

Másodvetés esetén a tápanyagokat a fővetésű kultúrával együtt kell kalkulálni.

Jelentős a bab indító nitrogéntrágyázása, mivel a baktériumos nitrogénmegkötés csak a hármas levelek megjelenésének időszakában éri el a növény számára is hasznosítható szintet.

A makroelemek mellett néhány mikroelem mennyiségét is figyelemmel kell kísérni. Ezek a mangán, a réz, a cink és a kobalt.

A tenyészidőszakban lombtrágyázással is korrigálhatjuk a tápanyagfelvételt (Wuxal, Volldünger).

Az istállótrágyázás lehetősége egyre csökken – helyette eredményesen alkalmazható a zöldtrágyázás (pl. napraforgó). A zöldtrágyázás a humusztartalom növelésében, a talaj kultúrállapotának fenntartásában, a túlzott műtrágyaadagok (környezetszennyezés) csökkenésében játszik egyre nagyobb szerepet.

TALAJMŰVELÉS, TALAJ-ELŐKÉSZÍTÉS

Hasonlóan a legtöbb kultúrához, porhanyós, nedves aprómorzsás, ülepedett, gyommentes magágyat kell készíteni. A talajművelés az elővetemény lekerülése után indul.

Fővetés esetén ez az előző évben kezdődik és a szeptemberi, őszi mélyszántásig tart. Cél a tarlómaradványok talajba juttatása, a talajnedvesség és -szerkezet megóvása, az őszi gyomosodás megszüntetése. Fő munkagépei a tárcsa és a henger.

Az őszi mélyszántás (25–30 cm) után ajánlatos a talaj hengerezése, majd a gyomosodás elleni ismételt tárcsázás (október).

A tavaszi (márciusi) talajmunkák kezdetét a fogasolás és simítózás jelenti, majd a preemergens gyomirtó szer (áprilisi) bejuttatása jelenti a talaj lazítását (kombinátorozás). A vetés előtti utolsó művelet a kombinátorozás.

Szakaszos vetések esetén a magágy-előkészítő kombinátorozás előtt többszöri tárcsázással ápoljuk talajainkat.

Másodvetés esetén, laza talajokon megfelelő eredményt a tárcsázás és hengerezés; ritkábban sekély szántással is előkészíthető a talaj.

VEGYSZERES GYOMIRTÁS

A gyomirtás stratégiája már az elővetemény megválasztásával indul. A gyomok elleni védekezés a termésnövelésben és a betakarítási veszteségek csökkentésében játszik nagy szerepet, jövedelmezőségi és termésbiztonsági tényező. A gyomirtó szerek jó hatásának feltétele a talajba juttatás gyorsasága és az egyenletes elkeverés. Fontos tényező a talaj nedvességtartalma (csapadék, öntözés) és a humusztartalom (legalább 2%). A nagyüzemi termesztésben sikerrel alkalmazható az Olitref (Treflan)+Patoran alapkezelés. Az Olitref mind a két-, mind az egyszikű gyomok ellen hatásos, hosszú hatástartamú, nincs fitotoxikus hatása. A Patoran, a kezelés után lehulló nagy mennyiségű csapadék esetén, fitotoxikus lehet. Kísérletek folynak a Patoran Special 500 EC, a Buvilan, a Kusagard, a Basagram és az Illoxan szerekkel.

SZAPORÍTÁS

A vetőmag jó minősége a termesztés sikerének egyik alapfeltétele. A maggal terjedő betegségek közül a baktérium betegségek jelentősek – mértéküket a vetőmagszabvány tartalmazza. A vetőmagvak csávázva kerülnek forgalomba (TMTD, Falisan).

A vetőmag mennyiségének számításához, a 106. táblázat nyújt segítséget.

106. táblázat - A vetőmagmennyiség kiszámítása (kg/ha) (VELICH-CSIZMADIA nyomán, 1985)

Távolság (50 cm-es sortáv esetén)

Növényszám (db/m2)

Vetőmagmennyiség

200 g ezerszemtömeg

250 g ezerszemtömeg

300 g ezerszemtömeg

használati érték

használati érték

használati érték

95%

90%

80%

95%

90%

80%

95%

90%

80%

4,5

44

93

98

103

116

122

129

139

147

155

5,0

40

84

89

94

105

111

118

126

133

141


A vetés időpontját a termesztés módja (fő-, másodvetés) és az időjárás (talaj, hőmérséklet) befolyásolja. Fővetés esetén akkor kezdhető a vetés, ha a talaj hőmérséklete tartósan 10 °C fölé emelkedik (IV. 20.–V. 15.). A másodvetésnek megfelelő időszaka június végétől július végéig tart.

A vetés mélysége 3–5 cm lehet. Ennél mélyebbre még a homokos, száraz talajokon sem tanácsos vetni.

A sor- és tőtávolság a mindenkori gépi technológia függvénye (vető- és betakarítógépek). Legelterjedtebb a 40–50×5 cm elrendezés. A korszerű vetéstechnika alapja az egyenletes vetési mélység, az egyenlő tenyészterület és az optimális tőszám (NÁDAS, 1981). Ennek a követelménynek jól megfelelnek az SPC típusú vetőgépek.

ÖNTÖZÉS

Intenzív termesztés nem képzelhető el öntözés nélkül. Az öntözés időpontjának és mennyiségének meghatározásához a fenofázisok vízigényének, a transzspirációs együtthatónak és a kritikus víztelítettségi hiány mértékének ismerete szükséges (lásd az élettani jellemzésnél). Vízigényes fejlődési szakasz a csírázás, a virágzás és terméskötés, valamint a korai termésfejlődés.

Az április végi (korai) vetések esetén a csírázáshoz általában megfelelő mennyiségű a talaj víztartalma; a fő öntözési időszak a virágzás és a terméskötés. Nagyüzemekben elterjedt az esőszerű öntözés, házikertekben alkalmazható a barázdás, az árasztásos vagy a csepegtető öntözés. Különösen a szakaszos vetési rendszerben kap kiemelt szerepet az öntözés. Egy öntözéssel 30 mm vízmennyiséget célszerű kijuttatni. Hőségnapok esetén indokolt lehet az 5–10 mm-es frissítő öntözés. Ezzel a levegő relatív páratartalma is növelhető, ami jelentős tényező.

EGYÉB NÖVÉNYÁPOLÁSI MUNKÁK

A növényápolási munka fő célja a gyomok elleni védekezés, a talaj szerkezetének (vízkészletének) megóvása. A szakszerűen elvégzett gyomirtás után (megfelelő kultúrállapotú talajon) csak a tenyészidő második felében jelentkezhet gyomosodás. A betakarítás előtti gyomirtás már nem végezhető el géppel a növényállomány sérülése nélkül (ez a nagyüzemi növényápolás egyetlen kézi erővel végezhető munkaművelete).

A sorközművelés célja a talaj felső, tömörödött, cserepesedett rétegének fellazítása (talajlevegőztetés, vízmegőrzés). Fő munkaeszközei a sorközművelő kultivátorok. A lúdtalp alakú kapacsoport 40–50 cm-es sortávolságnál alkalmazható, a közeljövőben a forgó rendszerű (rolling kultivátor) gépek megjelenése várható. Ezek a sűrű soros vetésekben (20 cm) is használhatók.

BETAKARÍTÁS

A zöldbab-betakarítás optimális időpontjának meghatározása a hüvelyminőség és termésmennyiség szempontjából jelentős. A korai aratás csökkenti a hozamot, a késői viszont a minőséget (a szemek méretének növekedése, a hüvelykonzisztencia romlása). Elterjedt a betakarítás idejének a szárazanyag-tartalom alapján történő meghatározása. A feldolgozóipar 10–12%-os szárazanyag-tartalmú nyersanyagot dolgoz fel. Ez a szint a virágzást követő 20. napon (±2–3 nap) várható. Jó mutatója a gazdasági érettségnek a szemek hosszának alakulása. A szárazanyag-tartalom, a szemméret és a hüvelytermés összefüggését a 107. táblázat szemlélteti. A Valja zöldbabfajta esetében a 12%-os szárazanyag-tartalomnál (17 nappal a virágzás után) a szemméret 11,07 mm, a hüvelytermés 12,07 t/ha (közelít a minimális hüvelytömeghez). Ebben az esetben a betakarítást csak a minőség romlása árán lehet halasztani.

A házikerti, valamint az üzemi ceruzabab-termesztést kivéve, a zöldbab betakarítása jól gépesített művelet. A betakarítógépek két fő eleme a szedőszerkezet és a tisztítómű (JANZSÓ, 1980). A hüvelyeket fésűs rendszerű szedőelem (ujjas szedődob) tépi le a növényekről (SUTARSKI, 1982). A tisztítószerkezetek távolítják el a leveleket, a fejletlen hüvelyeket, a rögdarabokat. A fürtösen fejlődött hüvelyek szétválasztására egyes gépekben fürtbontó elemeket alkalmaznak. Népszerűek a magyar gyártmányú FZB gépek, újabban terjed az amerikai FMC rendszer. A korszerű betakarítógépekkel 97–99%-os terméktisztaság érhető el, ami megfelelő nyersanyagot jelent a feldolgozóiparnak.

107. táblázat - A szárazanyag-tartalom, a szemméret és a hüvelytermés összefüggése (Valja fajta) (HARSÁNYI-BÁLINT nyomán, 1981-82)

Kezelés (szedés)

A virágzást követő

A szemek szárazanyag-tartalma (%)

Szemméret (mm)

Termés (t/ha)

1.

12. napon

9,25

7,60

7,51

2.

15. napon

11,13

8,60

9,85

3.

17. napon

12,13

11,07

12,07

4.

19. napon

13,20

11,57

11,68

5.

22. napon

14,18

12,47

13,37

6.

24. napon

20,63

13,50

11,93

7.

26. napon

25,00

14,27

11,84

8.

29. napon

25,48

14,02

10,28


Az étkezési száraz babok betakarítása egybeesik a biológiai éréssel. A betakarítás időszaka július végétől szeptember elejéig tart. A korszerű, új szárazbab-fajták alkalmasak a gépi betakarításra.

Az érés időbeni koncentráltsága alapfeltétel a betakarításkor. A vetési és fajtahibákból adódó éréselhúzódás csökkentésére defoliáns szerek alkalmazhatók. Kiváló eredményt ad a Reglone (3 kg/ha). Hatása akkor kielégítő, amikor a magoknak legalább 50%-a elérte a biológiai érettséget.

A gépi betakarítás, cséplés minőségét nagyban befolyásolja a növény víztartalma (szár, hüvely, mag). Az időjárási tényezők mellett a napi légnedvesség-változás szerepe is fontos (108. táblázat).

108. táblázat - A babnövények különböző napszakokban mért nedvességtartalmának és szemveszteségének összefüggése (UNK nyomán, 1984)

A betakarítás ideje a nap folyamán

Nedvesség (%)

Pergési veszteség (%)

hüvelyben

szárban

Reggel 3–4 óra között

27

30,5

2,8

Délután 16–18 óra között

13

20,9

7,5


A száraz bab gépi betakarításának első fázisa a rendrevágás (forgótárcsás és késes rendszerek: az amerikai Lockwood és a francia Tepor típusok). A második fázisa a cséplés. Jelenleg egy- és kétmenetes betakarítási rendszereket alkalmaznak. Hazánkban a rendrevágás után külön fázisban történik a felszedés és a cséplés. A legújabb HAY, John Deer és Long Super amerikai kombájnok 2–6%-os törési veszteséggel dolgoznak.

SZÁLLÍTÁS, TÁROLÁS

A géppel szedett zöldbab tartályládában vagy ömlesztve kerül a konzervgyárba. A feldolgozási kapacitás folyamatos kihasználása szükségessé teszi a rövid idejű, átmeneti tárolást. Tárolás folyamán elsősorban a vízveszteség, a szemek méretének növekedése és a szaprofita mikroorganizmusok elszaporodása okoz kieséseket. Szoros korreláció tapasztalható a hőmérséklet és a veszteség között. A 3 °C-os tároláshoz képest a 10–12 °C-os tárolóban 20–25%-kal nő a tömegveszteség. Optimálisnak tekinthető a +1–3 °C-os hőmérséklet; ilyen feltételekkel egy hétig eltartható a zöldbab. A hűtőtárolás után fölmelegedő árut azonban azonnal fel kell dolgozni.

A feldolgozóipar igényének csak a fajtaazonos, tiszta, ép, egészséges, hibátlan, száraz felületű, zsenge, szálka- és membránmentes, friss, egyöntetű, idegen szagtól, íztől mentes, az egészségügyi (humán) és a növény-egészségügyi követelményeknek eleget tevő termék felel meg. A feldolgozást megelőző műveletek között alapvető a tisztítás (levegő, víz), a fürtbontás, a hegyezés, a válogatás.

Házikerti termesztés

VÁZ NÉLKÜLI FÓLIÁS TERMESZTÉS

A kis ráfordítási költség kedvezően hat a váz nélküli fóliatakarásos technológia terjedésére. A szabadföldi vetéseket 2–3 héttel megelőző vetés (április első fele) 10–14 napos koraiságot tesz lehetővé.

A fóliaágyak 1,2 m szélesek, széleiken 25 cm magas bakhátak tartják a fóliát. Erre a célra a 0,04 cm vastag, 500 perforáció/m2 fólia alkalmas. A vetéskor a soros (ágyásos) elrendezés ajánlható, az optimális növényszám: 40–50 db/m2.

Fontos ápolási munka a szellőztetés, illetve a külső hőmérséklet tartós emelkedése esetén a fólia eltávolítása.

Termesztésre a középmagas növekedésű, kis lombú, nagy termőképességű, a betegségekkel szemben ellenálló fajtatípusok a megfelelőek (Romano, Rege, Budai piaci, Masai). A váz nélküli fóliatakarással 1,5–2 kg/m2 termés érhető el.

SZABADFÖLDI TERMESZTÉS

Kisüzemi körülmények között a babtermesztés alapfeltételét jelentő tápanyag- és vízigény maximális kielégítésével a potenciális termőképesség szintjén termelhetünk. A kézzel szedett áru a friss piac számára jelent biztos minőséget.

A bab nagy humusztartalom-igényét nagy adagú (10–25 kg/m2) szerves trágyával elégíthetjük ki. A szedés időszaka a szakaszos vetés mellett a folyamatos öntözéssel is meghosszabbítható. Házikertben sikerrel termeszthetők a hagyományos, szakaszos érésű fajták. Környezetvédelmi szempontból a házikerti termesztésben nem ajánlható a vegyszeres gyomirtás, és a növényvédelemben is nagyobb szerephez kell juttatni a kímélő vegyszereket és módszereket (Pirimor, Chinetrin, rezisztens fajták).

A folyamatos frissáru-ellátás szakaszos vetésekkel teremthető meg. A váz nélküli fóliás rendszert követően (vetés: IV. 5., szedés: VI. 20-tól) indítható a korai szabadföldi termesztés (vetés: IV. 20., szedés VI. 25-től), ezt követően a szabadföldi nyári (vetés: V. 10., szedés: VII. 5-től), majd a szabadföldi őszi termesztés (vetés: VII. 8., szedés: IX. 6-tól). A házikerti termesztésre a következő fajták ajánlhatók: Budai piaci, Romano, Cherokee, Masai.

A KARÓSBAB TERMESZTÉSE

Hazánkban a nem determinált növekedésű fajtatípusok a Phaseolus vulgaris és a Phaseolus coccineus fajokba sorolhatók. A karósbabok között zöld-, étkezési száraz, kifejtő és salátabab típusok ismertek.

A bokorbaboktól eltérően a karósbabok nagyobb légnedvességet és több öntözést igényelnek. Termésérésük kevésbé koncentrált. A nagyobb terméshozam csak nagyobb tápanyagszint mellett érhető el.

A termesztés legköltségesebb eleme a támrendszer. A hagyományos karós művelésnél intenzívebb forma a kordonos művelés. A karósbab szabadföldi korai vetésének időpontja IV. 20., a szabadföldi általános vetése V. 10. Karós műveléshez karónként 3×3–4 magot, a kordonos műveléshez méterenként 10–15 magot vessünk.

Hosszú tenyészideje miatt csak főnövényként termeszthető. A zöldbab kézi szedése folyamatosan történik, hasonlóan a saláta- és kifejtő típusokéhoz. A szárazbabfajtákat a karók vagy a támrendszer felszámolásával takarítjuk be. A karósbab termése zöldbabból 7–10 t/ha, száraz babból 1,5–2 t/ha.

Ökonómia

Az 1980-as évek elejére az országos össztermés (zöldbab) több mint 60%-át a nagyüzemi termesztés adta. Ezt a fejlődést (1970-es években csak 40% volt) a feldolgozóipar igénye és a nagyüzemi termesztés technológiájának kidolgozása segítette elő. A zöldbabtermesztés területi megoszlása főleg a feldolgozó ipari körzetekhez igazodott. A 100 ha-t meghaladó – ökonómiailag előnyös – üzemi koncentráció azonban csak a termesztőegységek kisebb hányadában figyelhető meg. A megtermelt zöldbab kétharmad részét az ipar dolgozza fel. Az ipari felvásárlási árak az utóbbi 12 év alatt 34%-kal emelkedtek, a termelési költségeknél ez a növekedés meghaladta az 50%-ot.

A nagyüzemi termesztés tervezése és szervezése szempontjából néhány tényező kiemelt jelentőségű. A szedőgépek teljesítménye alapján optimális területegységnek 100–120 ha tekinthető. Mivel a zöldbabágazat területi részesedése az üzemekben 2–5% között mozog, nehezen érhető el, hogy a megfelelő minőségű területekre kerüljön a bab. Befolyásoló tényező a technológia színvonala, a fajták minősége, a munkaerő-ellátottság.

A zöldbabtermesztés beruházásigénye majdnem háromszorosa a mezőgazdasági növényekének, viszont tört része a kevésbé gépesíthető egyéb kertészeti növényekének.

Az iparszerű zöldbabtermesztés kézimunkaerő-igénye minimális. Csupán a tenyészidő második felében esedékes gazoló kapálásra és a betakarított termék esetleges kezelésére (átrakás, egyengetés) van szükség.

Előnyösen társítható olyan kultúrákkal, amelyeknek munkacsúcsa július előtt vagy a zöldbab betakarítása után jelentkezik. Árbevétele meghaladja a növénytermelési főágazat szintjét. A közepes szintű gazdaságokban termesztése nem jövedelmező.

A zöldbabtermesztés biztonságossága nem éri el a mezőgazdasági növényekét. A zöldségekre átlagosan jellemző ±7%-os terméseltérés (a termésátlagtrendtől való eltérés) a zöldbabnál ±11,3%-os értéket jelent, egyes megyékben a 19%-ot is meghaladja.

A háztáji termesztés egyetlen integrált kultúrája a ceruzabab. A nagyüzem által szervezett gépi technológia mellett a szedés kézi erőt igényel. A feldolgozó ipar exportigényeket elégít ki a ceruzabab-készítményekkel. Átlagosan családonként 0,3 ha terület tervezhető, ami 700–1200 munkaórát jelent.

Az iparszerű zöldbabtermesztés költségei a következő arányokat mutatják: 55% anyag, 40% gépi munkák és 5% kézi munka. Az anyagköltség legnagyobb tétele a vetőmag ára (60% körül). A műtrágya 20–25%-át, a növényvédő és a gyomirtó szerek kb. 15%-át teszik ki az anyagköltségnek.

Az ágazat eredményessége, még az országos átlagok fölötti termésszint esetén is, elmarad a mezőgazdasági növényekétől. Ennek alapja a nagy költségigény, amely független a termés mennyiségétől. A jelenlegi technológiai szint mellett a zöldbabtermesztés 4 t/ha fölötti hüvelytermesztésnél jövedelmező.

A középszintű (15–25 ha) termesztés (kézi szedésre alapozva) anyagköltsége kevesebb, a kézimunka-ráfordítás jelentősen nő, viszont kedvezőbb az árbevétel.

Magtermesztés

Alapja a fajtafenntartó nemesítés utolsó fázisaként a fajtatiszta, a fajta genetikai készletét maximálisan megőrző technológia alkalmazása. Lényegében nem tér el az étkezési szárazbabtermesztés módjától. Fokozott figyelmet igényel a növényvédelem és a betakarítás (a keveredés lehetőségének kizárása).

A magtermesztés egyik legfontosabb művelete a szelekció. A munka célja a genetikai, illetve technikai keveredésből adódó, nem fajtaazonos egyedek eltávolítása (negatív szelekció). Fő időszakai a virágzás és terméskialakulás, valamint a biológiai érés szakasza.

Hazai körülményeink között a Phaseolus vulgaris fajhoz tartozó fajták öntermékenyülők. Néhány karósbabtípuson – a Phaseolus coccineus és a Ph. vulgaris fajok kereszteződéséből eredően – néhány százalékos idegentermékenyülés tapasztalható. A Ph. vulgaris faj kultivárjainak szaporításakor csak a technikai izoláció indokolt (pl. út).

A vetőmagtermesztés hatósági ellenőrzésének formája a szántóföldi szemle, majd a laboratóriumi vizsgálat és kitermelés. A szántóföldi szemle kiterjed a fajtaazonosság, az állomány, és a betegségek értékelésére.

A laboratóriumi vizsgálat – a fémzárolás után vett minták alapján – értékeli a tisztaságot, a fajtaazonosságot és a csírázóképességét. A fajtakitermelés a megtermelt vetőmag biológiai értékének (fajtaazonosság) ellenőrzését szolgálja.

Hazánk adottságai megfelelnek a babvetőmag-termesztés feltételeinek. A teljes gépesítettség (kivéve a szelekciót és kézi magválogatást) további fejlesztése mellett a korszerű, nagy potenciális termőképességű, a betegségekkel szemben ellenálló hazai nemesítésű fajtasor kialakítása jelenti a gyorsabb fejlődés feltételeit.