Ugrás a tartalomhoz

Tényeken Alapuló Orvostudomány Módszertani Ajánlások

Nyirkos Péter dr. (2005)

Melania Kiadói Kft.

Kiégés

Kiégés

ebm00918

Tények

  • A kiégés nem betegség, hanem tünetcsoport. Ne vigyük orvosi síkra!

  • A kiégettséget felkell ismerni, és más betegségeket, különösen a psychológiai problémákat meg kell állapítani.

  • A depresszió és a kiégés között átfedés van. A depressziót az egyéb esetekhez hasonlóan aktívan kezeljük (Lásd: ebm00716) .A kimerültség szomatikus betegség tünete lehet (Lásd: ebm00787) .

Epidemiológia

  • A kiégés nem jelenik meg egyik napról a másikra. Fokozatosan alakul ki valakinek a személyisége, munkája és munkahelyi környezete közötti kölcsönhatások által.

  • A kiégés nem azonos a munkaheyi stresszel. A stressz akkor alakul ki, ha a személy megpróbál alkalmazkodni a munkamennyiséghez és ez a folyamat nem egyértelműen negatív. Kiégés akkor tapasztalható, ha a megkísérelt alkalmazkodás nem elégséges, a normalizálódás nem következik be, és a stresszees állapot tartóssá válik.

Tünetek és diagnózis

  • A kiégés alapvető tünetei:

    • intenzív, mindenen felülkerekedő kimerültség,

    • a munkához való cinikus viszony kialakulása,

    • csökkenő szakmai önbecsülés.

  • A differenciáldiagnosztika szempontjából fontos leggyakoribb kórképek: (a klinikai szempontokat megjegyzésként, zárójelben adjuk meg):

    • súlyos depresszió (különösen ha az értéktelenség vagy bűnösség érzése kapcsolódik hozzá),

    • alkohol- és drogfüggőségi probléma (például rövid munkahelyi távollét ismétlődése),

    • úgynevezett atipusos depresszió (például a munkahelyi sértések erős hangulatváltozásokat idézhetnek elő),

    • stressz (egyértelmű külső kiváltó okot kell felismerni)

    • általános szorongásos állapot (a teljesítmény miatti aggódás, tartós nyugtalanság),

    • szociális szorongásos állapot (társasági helyzetekben jelentkező kimerültség)

    • somatisatiós zavar (súlyos testi tünetek)

    • személyiségzavar (az állapot változó lehet, de a problémák felnőttkorban is folytatódnak)

    • alkalmazkodási zavar (felismerhető külső stresszfaktor, amely váratlan elégtelenséget okoz a funkcionalitásban)

  • A betegségek jelenlegi besorolása szerint a kimerültség egy tünet, amely nem kíván külön kompenzációt a munkáltatótól. Egészségbiztosítási oldalról a munkaképesség elvesztése mindenképp csak betegség következménye lehet.

  • Ha a beteg kiégés következtében nem tud dolgozni, a helyzetét betegségként kell értékelni, és a fődiagnózisa valamilyen pszichés zavar legyen (pl: depressziós állapot, alkalmazkodási rendellenesség, szomatoform zavar).A kiégés társdiagnózisként sorolható fel.

Kezelés

  • A helyzet enyhíthető a betegszabadság engedélyezésével, ha a beteg munkaképtelen.

    • Általában néhány napot és éjszakát igényel a normális alvási ritmus helyreállása.

    • A funkcionális kapacitást is csökkentő mértékű súlyos kiégés 2–3 hetes szabadság alatt áll helyre.

    • A súlyos depresszió gakran még hosszabb távollétet igényel, mert a funkcionális kapacitás helyreállása hosszabb időbe telik, mint a tünetek elmaradása.

    • A betegszabadság természetesen nem helyettesíti a kezelést és a nyomonkövetést. Jegyezzünk elő rendszeres találkozókat a beteggel.

  • A kezelést egyénileg kell megtervezni, amely például stresszkezelési tréninget, gyógyszeres kezelést vagy psychoterápiát is magában foglalhat.

  • Az olyan mentális problémákat, mint a depresszió aktívan kell kezelni.

  • Fontos számításba venni a beteg szubjektív élményeit, illetve hogy az illetőt megismertessük és megbékéltessük a saját életfeltételeivel.

  • A beteget utaljuk bepsychiátriai járóbeteg kezelésre, ha a helyzet 2–3 hónap alatt sem javul számottevően,vagy ha a diagnózis tisztázatlan marad.

  • Ha a munkahelyi egészségvédelmi szolgálat szerint a kiégés egy adott munkahelyen gyakorivá válik, akkor intézkedést kell tenni a munkahely megváltoztatására.

Megelőzés

  • A kiégésmegelőzhető, ha az ember

    • képes nem-et mondani,

    • képes a munkáját előre megtervezni,

    • a fizikai kondiciójára is odafigyel,

    • belátja a saját személyes korlátait,

    • otthoni kapcsolatai jók,

    • munkahelyi kapcsolatai megfelelőek,

    • munkahelyén a légkör nyílt,

    • karrierje fokozatosan fejlődik,

    • munkaadója támogatását élvezi,

    • munkahelyén egyértelmű a tennivalók felosztása,

    • értelmesnek találja a munkáját,

    • szakértelmét állandóan fejleszti.

  • Az egészségügyi és oktatásügyi dolgozók körében megelőzheti a kiégést, ha a napi munka során a gyakorlottabb kollégákkal konzultálni lehet.