Ugrás a tartalomhoz

Tényeken Alapuló Orvostudomány Módszertani Ajánlások

Nyirkos Péter dr. (2005)

Melania Kiadói Kft.

Scabies (rühösség)

Scabies (rühösség)

ebm00269

Alapszabályok

  • A "csak a biztonság kedvéért" végzett kezelések problémákat okozhatnak. Törekedjünk a diagnózisra.

  • A scabies könnyen fertőz: fontos kezelni az egy háztartásban élőket, beleértve a tünetmenteseket is.

  • A ruházatot és ágyneműtki kell mosni és hővel vagy hideggel kezelni.

Járványtan

  • A scabies nem tekinthető nemibetegségnek, de az egy ágyban alvás gyakori forrása a fertőzésnek.

  • A scabies rövid contactus útján is átterjedhet, akár fizikális vizsgálat során is.

Panaszok

  • Viszketés, különösen este és éjszaka, mely a fenéken, csuklón és az ujjközökben a legintenzívebb. (Bár a tankönyvek hangsúlyozzák az éjszakai viszketést, mint differenciáldiagnosztikai jelet, és valóban jellemző is, ez azonban sok más bőrgyógyászati kórképben is előfordul, így félrevezető is lehet, ha a localisatiót és az anamnesist nem vesszük kellően figyelembe - a fordító megjegyzése)

  • A panaszok a fertőződés után néhány héttel jelentkeznek. Újrafertőződés esetén a látens periódus rövidebb.

  • Ne erőltessük a fertőződés időpontjának azonosítását az adott betegben.

Kórisme

  • Idegesítő viszketés

  • Változatos papulák, vesiculák és a vakarás nyomai a bőrön(13.40.1 kép)

    Felnőttek arcát nem érinti (kivételt képeznek a szellemi fogyatékosok és az immunszuprimált betegek, akiknél a ritka generalizált scabies fordul elő)

    képek).

  • A nőstény atka által fúrt járatok majdnem mindig láthatók a csukló bőrredőiben és az ujjak között (13.40.2 és 13.40.3 kép),gyerekeken pedig a tenyéren és a talpon is. Az atka a járatokból könnyen izolálható, sztereomikroszkóp alatt vagy közönséges mikroszkóppal pedig azonosítható

    .

  • A férfi genitálián jelentkező erythemás papulák scabies gyanúját vetik fel.

  • Ha gyermeknél gyanítunk scabiest, ne felejtsük el megtekinteni az édesanya csuklóját és ujjközeit.

Differenciál-diagnosztika

  • A vesiculák emlékeztethetnek az ekcémás hólyagcsákra.

  • A folliculitis is utánozhat scabiest. Az elváltozások typusos localisatiója és a közös háztartásban élők panaszai utalhatnak scabiesre.

Kezelés

  • A permethrin krém biztonságos kezelésscabiesre

    • A krémet az egész bőrfelületre kell felvinni, a lábujjaktól az állcsúcsig, nem kihagyva az ujjközöket és a genitaliákat sem. A krémet 8–15 óra után le kell mosni. A kezelés alatt nem szabad kezet mosni, vagy a kenőcsöt újra fel kell vinni kézmosás után. A kezelés alatt a bőrfelülettel érintkezésbe kerül ruházatot és ágyneműt ki kell mosni.

    • A krém dobozában található betegtájékoztató részletes útmutatást ad, hogyan pusztíthatjuk el az atkákat hideggel és hővel. A gyártó javasolja a ruhákpermethrinkezelését is. Egy kúra általában elegendő, de a hatást biztosabbá tehetjük, ha egy hét után újabb kezelést alkalmazunk, mert a sok családtag egyidejű kezelése nem mindig sikerül.

  • Kezelés után a betegnek akár egy hónapnál hosszabb ideig is lehetnek viszkető papulái. Ezt az állapotot nem kell kezelni, hacsak atkát nem fedezünk fel. A viszketés és a másodlagosan kialakuló dermatitis enyhe corticosteroidokkal és chlorhexidin krémmel kezelhető; szoliter papulákra erősebb steroid alkalmazható.

  • Nem ritkán két egyidejűleg fennálló bőrbetegség téves diagnózisa a gyenge terápiás eredmény oka. Sikertelen esetekben gyakran kiderül, hogy csak a tünetes családtagok kaptak kezelést.

  • Therapia-rezisztens esetekben érdemes bőrgyógyásszal konzultálni.

Irodalom

  • [1]Walker GJA, Johnstone PW. Treating scabies. The Cochrane Database of Systematic Reviews, Cochrane Library number: CD000320. In: The Cochrane Library, Issue 2. 2000rd: Update Software; 1998. Updated quarterly

  • [2]Brown S, 2002er J, Bady W. Treatment of ectoparasitic infections: review of the English-language literature, 1982-1992. Clin Infect Dis 1995;20(suppl 1):pp. 104-109

  • [3]The Database of Abstracts of Reviews of Effectiveness (University of York), Database no.: DARE-950852. In: The Cochrane Library, Issue 4, 1999. Oxford: Update Software