Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

POLYCARPUSHOZ

POLYCARPUSHOZ[42]


      Megverseltetnél tücsköt-bogarat, Polycarpus;
          Nem kötelességem, sőt lehetetlen is ez.
      Jó tallért sohasem vertek még fénytelen ércből,
          Ahhoz a tiszta ezüst kell, vagy a sárga arany.
 5   Könnyű ihletemet sem táplálhatja akármi:
          Adj méltó anyagot, úgy születik meg a vers.
      Épp ez a klasszikus élces epigrammáknak a titka:
          Csíp és csattan a vers, hogyha a tárgya csipős.
      Némely téma nem alkalmas rigmusra se, míg a
10       Másikból pazarul árad a szellem, a báj.
                                                                 (Vas István fordítása)



[42] 42

1 Kosztolányi György (1431–1489), humanista nevén Georgius Polycarpus, elismert tehetségű költő, szónok és műfordító, jeles humanista diplomata. Vitéz János támogatásával olasz egyetemeken tanult, 1453-ban Ferrarában, Guarino iskolájában Janus iskolatársa. Hazatérése után kancelláriai titkár (1458), majd Mátyás király követe, 1461–1468 között számos megbízatást teljesített. 1472-ben pápai szolgálatba lépett. 1489-ben halt meg Rómában.

3–4 Martialis a XI. könyv 42. epigrammájában ugyancsak elengedhetetlennek tartja, hogy megfelelő anyagból készüljön a vers (11,42: Vivida cum poscas epigrammata mortua ponis / lemmata. Qui fieri, Caeciliane, potest? / Mella iubes Hyblaea tibi vel Hymettia nasci, / et thyma Cecropiae Corsica ponis api! – Aki a legfinomabb, legnemesebb hüblai vagy hüméttoszi mézet akarja, az ne hitvány korzikai mézfüvet adjon az athéni méhnek, amely hüméttoszi mézfűhöz szokott.). Eleven, életízű epigrammát nem alkothat holt tárgyból a költő. Janus Iuvenalistól átvett motívummal (7,53–55) fogalmazza meg ugyanezt a gondolatot: nem lehet mindenféle ércből (ex omni metallo) értékes, jó pénzt veretni, csak az a pénz értékes (valet moneta), amely aranylón ragyog (rutilat fulva) vagy ezüstösen fénylik (alba nitet).

6 Méltó anyag az olyan téma, amely – Martialis szavaival – nem „halott” (mortua lemmata), s amelyről azt mondhatja az Élet: „Enyém!” (Mart. 10,4,8).

7–8 Janus Martialist követve fogalmazza meg a festiva epigrammata esztétikai követelményét (hanc tenent legem). Eszerint a szellemdús epigrammáknak mindig csípős ízükkel kell hatniuk (commendet pungens semper ut illa sapor). Martialisnál a csípős khioszi füge (Mart. 7,25,8: nam mihi, quae novit pungere, Chia sapit – „A csípős chiosi nékem ínyemre-való”) jelképezi az epigramma igazi tulajdonságát (vö. Mart. 13,23: Ficus Chiae).