Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

FRIGYES CSÁSZÁRHOZ A KIRÁLYI KORONÁRÓL

FRIGYES CSÁSZÁRHOZ A KIRÁLYI KORONÁRÓL[212]


      Császár! Mért tartod koronánkat vissza, mivégre?
          Hisz rátok sohasem szállt a szerencse vele.
      Jó tanu erre a nyíló ifjúként disze-vesztett
          Imre, kit Istvánnak tiszta Gizella adott,
 5   Vagy tanu Péter, a kétszer elűzött szörnyü halála,
          Vagy kit olyan gyakran ért vereség: Salamon.
      Sőt tanu Ottó is, kit megfosztottak a tróntól,
          S Albert testvéred oly kora vége tanu.
      És tanu rá az a gyermek, az udvarban nevelődött,
10       Kit lakodalma előtt elragadott a halál.
      Hogyha van egy kis eszed, jó lesz intésnek a példa:
          Boldog a más kárán bölcsen okulni tudó.
      Jó lesz hát hiu cím árnyát nem sokra becsülnöd,
          S nem hívnod ki magad ellen a sorsharagot.
                                                                 (Lator László fordítása)



[212] 213

1–2 III. Frigyes német-római császár 1441-től tartotta magánál a Magyar Királyság Szent Koronáját (Corona Sacra), amelyet Habsburg Albert magyar király és német-római császár özvegye, Erzsébet királyné bízott rá fiával, a későbbi V. (Postumus) Lászlóval együtt. A Szent Koronát a Vitéz János vezetésével 1463 júliusában lezajlott bécsújhelyi tárgyalásokat követő, 1463. júl. 19-i békeszerződés után, 24-én adta át III. Frigyes a magyar küldöttségnek. Janus verse tehát korábban keletkezett.

3–4 Szent Imre herceget (1007?–1031) legendája is Henricus néven említi. Vadászat közben egy vadkan ölte meg 1031. szept. 2-án. Szűzies élete miatt 1083. nov. 5-én szentté avatták. I. (Szent) István királynak és Gizellának (II., Civakodó Henrik bajor herceg leányának) volt a fia. Janus az egyháznak sokat adományozó Gizella (pia Gisla) bajor származása miatt tekinti István király fiát is „németnek”.

5–6 Orseolo Péter (1011 k.–1046) Szent István egyik nővérének (Ilona?) és Otto Orseolo velencei dózsének volt a fia. Szent István halála után 1038–1041 között trónra került, de a magyar főurak 1041 szeptemberében föllázadtak ellene. Péter III. Henrik német-római császárhoz (1039–1056) menekült segítségért, aki 1044 júliusában vissza is segítette a magyar trónra. Másodszori uralkodása (1044–1046) során a Magyar Királyság III. Henrik hűbérese lett (1045. máj. 26.). Péter újbóli zsarnoki uralma ellen a magyarok ismét fellázadtak, és Vazul orosz földön élő fiait, András és Levente herceget hívták haza a trónra. Orseolo Péter András herceg seregei elől másodszor is menekülni kényszerült. 1046 októberében megindult Székesfehérvár felé, ám Zámolynál foglyul ejtették és megvakították. – Salamon (1052–1087) I. András király (1046–1060) és Anasztázia orosz hercegnő fia volt, aki feleségül vette IV. Henrik német-római császár (1056–1106) Judit nevű testvérét. I. András halála után nem Salamon, hanem András öccse, I. Béla (1060–1063) lépett trónra. Halála után fiai (Géza, László, Lampért) Lengyelországba menekültek a IV. Henrik támogatásával trónra került Salamon elől (1063–1074). A később Magyarországra visszatérő hercegek (Géza, László) és Salamon között gyakorta robbantak ki harcok, míg végül 1074. március 14-én Mogyoródnál Salamon csatát vesztett velük szemben és nyugatra menekült. Később vissza akarta ugyan szerezni trónját, de mindannyiszor meghátrálásra kényszerült.

7–8 Wittelsbach Otto (1261–1312) 1305-től magyar király, 1308-ban lemondott, bár a királyi címet 1312-ig viselte, de tényleges hatalommal nem rendelkezett. Tekintélyének növelése érdekében rokoni kapcsolatot kívánt létesíteni Kán László erdélyi vajdával, aki azonban 1307 nyarán fogságba vetette, a Szent Koronától megfosztotta, s végül az országból is elűzte. – II. (Habsburg) Albert (1397–1439) 1437-től német-római császár, magyar király. III. Frigyesnek unokaöccse és a császári trónon utóda volt, rövid uralkodása során 1439 augusztusában hadba vonult a török ellen, de a délvidéki táborban vérhast kapott, s október 27-én a Duna melletti Neszmélyben meghalt.

9–10 V. (Postumus) László (1440–1457), 1453-tól magyar és cseh király, Habsburg Albert utószülött fia. Anyja, Erzsébet királyné udvarhölgyével, Kottáner Ilonával ellopatta a Szent Koronát, és 1440 májusában Székesfehérvárott meg is koronáztatta a néhány hetes csecsemőt. Az 1440 júliusában királlyá választott I. Ulászló és hívei elől Erzsébet fiával és a Szent Koronával Bécsbe, III. Frigyeshez menekült, és gyámságára bízta a gyermeket. V. László III. Frigyes udvarában nevelkedett 1452 végéig (tua puer enutritus in aula), majd 1453 januárjától ténylegesen is átvette az uralkodást Magyarországon. VII. Károly francia király leányával, Magdalénával akart házasságot kötni, de 1457. nov. 23-án Prágában váratlanul meghalt bubópestisben (vö. Ant. Bonf. rerum Ung. dec. III. lib. 8,295–337).

12 A szentenciaszerű gondolat mintája Lygdamus (Augustus kori római költő, gyakran azonosítják Tibullusszal) versrészlete (Lygd. 6,43–44): felix, quicumque dolore / alterius disces posse cavere tuo.