Ugrás a tartalomhoz

A régi Belső-Ázsia története

Vásáry István (1945–)

Balassi Kiadó

7. A zsuanzsuanok birodalma

7. A zsuanzsuanok birodalma

A 4. század végén egy új törzsszövetség, a zsuanzsuan alapozta meg birodalmát Kelet-Belső-Ázsiában, ahol a 6. század közepéig, a türkök hatalomátvételéig a terület urai maradtak. A 4. század zavaros viszonyai után, mikor hiungnu, szienpi és topa csoportok versengtek a hatalomért s osztoztak rajta, az 5. század elejére ismét egy erős nomád birodalom keletkezett, amelynek központja a mai Mongólia területe volt.

Az új törzsszövetség neve a leggyakrabban zsouzsan és zsuanzsuan formában jelenik meg a kínai forrásokban, de ezen kívül még pár fonetikai variánsuk fellelhető. Mindezek az alakok egy olyan barbár nyelvi szót adnak vissza, amelyet más forrásból nem {48} tudunk azonosítani. A kínai forrásokban gyakori a népnevek etimológiás eltorzítása, ami azt jelenti, hogy olyan kínai írásjegyet választanak az idegen szó lejegyzésére, amely a kínaiban egy bizonyos, az illető népre nézve általában pejoratív értelemmel bírt. Ebbéli igyekezetükben nem egyszer az eredeti szó fonetikáján is torzítottak, többet, mint amit az idegen szavak lejegyzésére amúgy is nagymértékben alkalmatlan kínai írás okozott volna. Így például a zsuanzsuanok nevének lejegyzésére leggyakrabban azt a két írásjegyet használták, melyeknek jelentése ’nyüzsgő féreg’ volt. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a zsuanzsuan név esetében nem egy idegen népnév kínai torzításával állunk szemben, hanem egy ’féreg’ jelentésű barbár népnév kínai fordításával. Ezt a feltevést bizánci és iráni forrásokban őrzött hagyományok alapján kockáztathatjuk meg, de nem zárhatjuk ki annak lehetőségét sem, hogy az utóbbi források már egy torzított kínai alakból vették értesüléseiket.

Amilyen bizonytalan a törzsszövetség nevének magyarázata, ugyanolyan bizonytalanul nyilatkozhatunk a zsuanzsuanok eredetéről is. A kínai forrásoknak sincsenek pontos értesülései erről, így egyes kútfők szerint a zsuanzsuanok a hiungnukból váltak ki, mások szerint a tunghuk, azaz a keleti barbárok leszármazottai lennének, megint mások szerint az Ordosz-vidéki szienpi csoportok közül valók. A kérdést azért nehéz eldönteni, mivel a Zsuanzsuan Birodalom, mint minden nomád birodalom, sok elemből tevődött össze, s az összes fent említett nép vagy néptöredék alkotórésze lehetett a zsuanzsuanok vezette konglomerátumnak. Arról például biztosan tudunk, hogy a zsuanzsuanok az Ordosz-vidéki hiungnukat a birodalom alapítása után magukhoz csatolták. Egy kínai értesítést mégis ki kell emelnünk, melynek komoly igazságmagja lehet. A Vej su szerint, mely a topa eredetű kínai dinasztia évkönyve volt, a zsuanzsuanok őse 270 körül egy, a topákat szolgáló rab volt. Ez a híradás, bár bizonyára nem mentes bizonyos politikai aktualizációtól sem (hiszen a topa eredetű Vej-dinasztia uralmának másfél évszázada alatt Kína fő barbár ellenségei éppen a zsuanzsuanok voltak), az igazság elemét rejtheti magában.

Mikor az egyik nomád hatalom, a topák elfoglalták Kína északi részét, s 386-ban Topa Kuj személyében az első Vej-császár lépett a trónra, a másik nomád hatalom, a zsuanzsuanok megszerezték Kelet-Belső-Ázsia felett a hegemóniát. Valószínűleg éppen a topáknak Kínába vonulása tette lehetővé a gyors zsuanzsuan terjeszkedést. Sölun zsuanzsuan vezér 394 után először az ordoszi hiungnukat és szienpiket vetette uralma alá, majd a topákkal való szakadatlan harcok során a Góbitól északra vonult, s 402 táján Kara-sahr vidékén legyőzte a kaoküket. (A kaokü elnevezés, emlékezhetünk, a tielö törzsszövetségnek volt egy másik kínai neve.) A zsuanzsuanok birodalma fokozatosan felvette a kelet-belső-ázsiai birodalmaknak már a hiungnuk óta ismert határait. Északon a Bajkál-tóig ért, keleten a Hingan hegységig, nyugaton a Kara-sahrtól északra fekvő területekig. Később a Tarim-medencét is meghódították. A tien-sani vuszunok a zsuanzsuanok támadásai elől ez idő tájt, tehát az 5. században húzódtak vissza a Pamír hegységbe.

A 400 és 550 közötti másfél évszázad a zsuanzsuan és észak-kínai összecsapások hosszú sorának tanúja. A kínaivá szelídült topák állandó konfliktusban voltak az ősi ellenséggel, s nem egyszer folytattak hadjáratot a zsuanzsuanok ellen, mélyen behatolva {49} a zsuanzsuanok területére, a Góbitól északra. Taj Vuti császár alatt (423–452) két nagy zsuanzsuan hadjáratról is tudunk, az eredmény mindig ugyanaz: a nomádok kikerülték a döntő ütközetet, s a visszavonuló kínai csapatok elpusztultak a nélkülözésekben. A zsuanzsuanok elleni harcokban a kínaiaknak gyakori szövetségesei voltak a keleti-tien-sani kaokü törzsek, így például 429-ben is. De más nomád szövetségest is felhasználtak alkalomadtán, így 448-ban a hiungnu eredetű jüepanokat. Akkor a közös vállalkozást siker koronázta.

De minden időleges kínai győzelem ellenére a zsuanzsuanokat saját területükön sohasem sikerült megtörni. Mint mindig, csak a belülről jövő széthúzás tudta ezt a nomád birodalmat is feszámolni. A bomlás az 520-as években indult meg. Anakujt, az új uralkodót elűzte Polomen, aki előzőleg már a kínaiaknál keresett menedéket egy kaokü támadás elől. Anakuj most szintén a kínaiakhoz fordult segítségért, akik elérkezettnek látták az időt, hogy a Zsuanzsuan Birodalmat megosszák. Anakuj kapta a birodalom keleti felét, ennek központja a Huangho nagy kanyarjától északra helyezkedett el, míg Polomennek a nyugati fél jutott, Kuku-nór központtal. Polomen azonban nem nyugodott bele helyzetébe, s nyugati szomszédainak, a heftalitáknak szövetségét kereste. (A heftalitákról egy későbbi részben részletesen szólunk.) A heftalita uralkodó a szövetség megpecsételéseként el is vette Polomen három nőtestvérét feleségül, de az együttműködés rövid életű volt, mivel a kínaiak elfogták Poloment, és valószínűleg eltették láb alól. Anakuj maga kínai hercegnőt kapott feleségül, nővére pedig Sziao Vuti kínai császár felesége lett. Ezek az események már jelzik, hogy a kínaiak vették át az események irányítását. 546-ban Tumen, a zsuanzsuanoknak alávetett türkök vezetője feleséget kért magának Anakujtól. A zsuanzsuan uralkodót felháborította alattvalójának kérése, és joggal látott a házassági ajánlat mögött politikai terveket. A kérés megtagadása után Tumen a kínaiakhoz fordult, akik készséggel szállították számára a kínai menyasszonyt 551-ben. A következő évben, 552-ben aztán a türkök leverték Anakuj csapatait, s a vesztes zsuanzsuan uralkodó öngyilkosságot követett el. A legyőzött zsuanzsuanok egy töredéke a meghalt uralkodó fiának, Anlocsennek a vezetésével Kínába menekült. Rövidesen azonban a kínaiak kiadták a türköknek a menekülteket, akiket a türkök mind egy szálig kivégeztek. Ezzel a belső-ázsiai Zsuanzsuan Birodalom eltűnt a történelem színéről, de egyes zsuanzsuan eredetű törzsekkel találkozunk még Nyugat-Belső-Ázsiában. Ezeknek a sorsát a heftalitákat tárgyaló következő részben fogjuk ismertetni.

A zsuanzsuanok hadszervezete, éppen úgy, mint a hiungnuké és a topáké, a tízes rendszeren alapult: tíz, száz, ezer és tízezer lovasból álló egységek alkották a hadsereget. 402-ben Sölun, az első zsuanzsuan uralkodó felvette a kagán címet. Ez a fontos méltóságnév a szienpiknél bukkant fel, a topák is használták, de először a zsuanzsuanok alkalmazták széles körben a vezető tisztségviselő neveként. Ez a cím aztán a türkökön át egészen a mongolokig eljutott, s a belső-ázsiai uralkodók legáltalánosabban használt címévé vált. Belső-Ázsia talán legelterjedtebb méltóságneve volt, mely rövidített kán alakjában egészen napjainkig él Ázsia különböző részein. A közép-ázsiai török kánságoktól kezdve az iráni és észak-indiai muszlim világig sok helyen ismerték és {50} használták. A kagán mellett állt a kagánasszony, a kagatun (kínai feljegyzésben kohotun), amely cím szintén a szienpik óta ismert Belső-Ázsiában. Rövidebb katun formájában számtalan régi és mai török nyelv őrzi e szó emlékét, miközben a szó jelentése az ’előkelő asszony’-tól kezdve egészen a ’nő’ jelentésig változott. A hiungnuknál feltűnt sanjü cím is tovább élt a zsuanzsuanoknál, igaz, a név értéke közben lejjebb szállott. A zsuanzsuan titulatúra tanulmányozása érdekes és fontos tudományos feladat, mivel a türkök, a régi Belső-Ázsia talán legjelentősebb birodalomalkotói, igen sokat vettek át egykori uraiktól, a zsuanzsuanoktól.

A kínaiak a zsuanzsuanokat tipikus nomád népnek írták le: vadászok és állattartók, akik legelőiket állandóan cserélték. Főleg ló- és juhtenyésztéssel foglalkoztak, s fontos kereskedelmi cikkük a cobolyprém volt, melyet ajándékként és adónak egyaránt használtak. Hadi erejük a lovasságra épült, de nagyszámú harcikocsival is rendelkeztek, melyeket az alávetett kaokü néptől szereztek be. Lópáncélt és arany lószerszámot is használtak előkelőik. Kerek nemezsátrakban laktak, melyeket vándorlásaik során összecsomagoltak és kocsikon szállítottak tovább. Táplálékuk kumisz és hús volt, valamint frissen főtt gabona, köles és kendermag. Hajukat kontyba fonva hordták. Az egyik zsuanzsuan kagán fejéről a kontyot a győztes kaokü vezér a topáknak küldte el győzelmi trófeaként. Nagy keletje volt a brokátnak, ezt főleg Kínából és Perzsiából szerezték be. Bár kevés tárgyi emlék ismert, valószínű, hogy fejlett bronz- és vasművességgel rendelkeztek.

A zsuanzsuanok társadalmi berendezkedéséről keveset tudunk. Soknemzetiségű törzsi birodalom volt. A törzsi vezérek minden évben ugyanabban az időben összejöttek a kagán vezetésével egy állandó helyen Tunhuangtól északra, ahol ünnepélyesen áldozatot mutattak be és tanácskoztak. Hittek az Égben, de alapvető monoteizmusuk mellett a szellemekben is bíztak. A szellemek és az emberek között közvetített a törzsi vallás papja. Bizonyos mértékig a buddhizmusnak is lehetett hatása körükben, ami nem csoda, hiszen Kínában éppen ez idő tájt, az 5. században terjedt el tömegesen a buddhizmus. E szempontból érdekes Anakuj rokonának és riválisának, Polomennek a neve, mely feltehetőleg a brahman szó kínai átírását rejti.

A kagáni tisztséget a fiú örökölte az apjától. A kagatuni tisztség nagy hatalmi körrel járt, különösen trónvillongások esetében volt a kagánasszonynak fontos szerepe. A kínai források megemlékeznek a zsuanzsuanok kancelláriájáról, ahol feljegyzéseket készítettek s bizonyos asztronómiai ismeretekkel rendelkeztek. Sajnos egyéb adatok ismeretének a hiányában eldönthetetlen, hogy ezen a kancellárián a kínai nyelvet vagy pedig a zsuanzsuanok nyelvét használták-e, s ha az utóbbit, vajon milyen írással jegyezték le. Mindenesetre az írásos ügyvitel megjelenése a zsuanzsuanoknál azt mutatja, hogy birodalmuk elérkezett az államiság küszöbére. A következő nagy belső-ázsiai birodalomban, a türkök államában az írásbeliségnek már jelentős emlékei is fennmaradtak. A zsuanzsuanok nyelvéről biztosat nem mondhatunk, de a zsuanzsuanoknak a szienpikhez és topákhoz fűződő kapcsolatai és a kínai feljegyzésű zsuanzsuan szavak jellege alapján valószínűleg Paul Pelliotnak van igaza, aki a zsuanzsuanok nyelvében egy korai mongol nyelvet lát.

{51}

BIBLIOGRÁFIA

SINOR 231–232.

A zsuanzsuanok kutatásában a japánok végeztek értékes munkát. Uchida Gimpu japán kutató munkáiról jó összefoglalás: P. OLBRICHT, UCHIDA’s Prolegomena zu einer Geschichte der Joujan. UAJ 26(1954), 90–100.

A zsuanzsuanokról az egyedüli monográfia, bő anyaggal, de konfúzus tárgyalásban: A.KOLLAUTZ–H. MIYAKAWA, Geschichte und Kultur eines völkerwanderungszeitlichen Nomadenvolkes I–II. Klagenfurt, 1970.

CSONGOR B., Kínai források az ázsiai avarokról. In: Történelem és kultúra 9. Budapest, 1993.