Ugrás a tartalomhoz

A régi Belső-Ázsia története

Vásáry István (1945–)

Balassi Kiadó

6. Szienpik és topák

6. Szienpik és topák

A szienpej vagy szienpi elnevezés az északi hiungnukkal kapcsolatban fordult elő, mint annak a törzsszövetségnek a neve, amely Kr. u. 155 körül véget vetett a hiungnuk birodalmának északon. A kínai források nyomán azonban jóval korábbi időpontig tudjuk a szienpik történetét követni, egészen a Kr. e. 3. századig. Mikor Maotun, az első nagy hiungnu uralkodó legyőzte a keleti barbárokat, kínai nevükön a tunghukat, akik a mai Mandzsúria területén éltek, helyüket a szienpik és vuhuanok foglalták el. A hiungnukat sokszor nyugtalanították támadásaikkal, de csak Kr. u. 155 körül tudták a hiungnukat végleg maguk alá gyűrni, s ezzel végrehajtották a nagy hatalmi őrségváltást Kelet-Belső-Ázsiában. A szienpi vezér, Tan Sihuaj a hiungnuk leveretése után északon a tinglingeket, nyugaton pedig a vuszunokat is uralma alá hajtotta, így lényegében az összes egykori hiungnu terület a szienpik fennhatósága alá került. De a szienpik birodalma sohasem érte el az egységesülésnek és összeforrottságnak azt az állapotát, amely a hiungnukra volt jellemző birodalmuk fénykorában. A Kína északi részén levő különböző szienpi törzsek egyre nagyobb szerepet játszottak Kína életében, s nem egy közülük elfoglalta Észak-Kína egyes részeit. Saját dinasztiáikkal uralkodtak a kínai lakosságon, majd rövidesen mindegyiket utolérte a törvényszerű nomád sors, a tökéletes elkínaiasodás. A mujun törzs volt a Jen-dinasztia {46} alapítója, a jüven törzs az Északi Csou-dinasztiát hozta létre, a cöfu törzs a Nyugati Cin-dinasztia megteremtője volt, végezetül a topa törzs, melyről rövidesen részletesen szólunk, egész Észak-Kínát egyesítette, és mintegy százötven évig uralkodott Vej-dinasztia néven. A szienpi törzsek őshazája Koreától északra, valahol Mandzsúriában lehetett. Bár a Szienpi Birodalom, akárcsak a többi nomád birodalom, sokféle etnikai és nyelvi elemet foglalt magába, abirodalmat megszervező szienpi törzsek valószínűleg valamilyen korai mongol nyelven beszéltek.

A különböző szienpi törzsek közül a legnagyobb karriert, mint fentebb említettük, a topák futották be. Északi Vej néven alapítottak dinasztiát Kínában, és fokozatosan egész Észak-Kínát hatalmuk alá vonták. A Vej-dinasztia (386–538) történetéről nem szűkölködünk adatokban, hiszen mint kínai dinasztiáról, hivatalos történeti mű készült róla Vej su néven a dinasztia bukása után a 6. században. Ennek ellenére a dinasztia őseiről, az egykori barbár topákról csak sovány értesüléseink vannak. A topák birodalmi korszakának története pedig Kína történetének része, s csak annyiban tartozik Belső-Ázsia történetéhez, amennyiben a topa eredetű Vej-dinasztia az újabb nomád hullámok ellen küzdött, most már mint Kína védője.

A topák eredetileg a szienpi nyelv egy dialektusát beszélték, ezt maguk a kínai források közlik. A kínaiak régtől fogva érdeklődtek a környező népek nyelvei iránt, s különböző kínai–barbár szójegyzékek, szótárak és egyéb művek keletkeztek. Feltehetően már volt kínai–hiungnu szótár is, de ilyen korai művek nem maradtak fenn. A Szuj su című kínai dinasztikus évkönyv egy tizenhárom tételből álló listát közöl, mely művek a topák nyelvén készültek. Sajnos ezek sem maradtak fenn, így azt sem tudjuk, hogy ezek a lejegyzések hogyan készültek: esetleg valamilyen Belső-Ázsiából kölcsönzött szótag- vagy betűírással, vagy pedig egyszerűen a kínai írásjegyekkel. Ennek ellenére a kínai szövegben fennmaradt, kínai írással lejegyzett egyes topa szavakból megállapítható, hogy a topa, akárcsak a szienpi, mongol nyelv volt. Paul Pelliot és Ligeti Lajos kutatásai szerint mindkettő egy ómongol nyelvi állapotot tükröz, s a későbbi kitajok nyelvével mutat közeli rokonságot. A topa szavak közül két érdekesebb példát emelhetünk ki. Az egyik a kopocsen (ókínai kiejtésben kca-bcak-t’sien), melyet qabaqcin-nak (olv. kabakcsin) olvashatunk, jelentése ’kapus, ajtónálló’. Egy, a török és mongol nyelvekben egyaránt ismert ige származékával állunk itt szemben, magyar fülnek nem is cseng ismeretlenül a szó: a magyar kapu honfoglalás előtti török jövevényszó. A másik topa glossza a sziencsen (ókínai kiejtésben gam-t’sien), melyet giamcin-nek (olv. gjamcsin) olvashatunk. Ez egy régi művelődési szó, amely a török és mongol nyelvekben megvolt ’postaállomáson dolgozó tisztviselő’ jelentésben. Persze nem mai postára kell itt gondolni, hanem a küldötteket és állami tisztviselőket lóval és élelemmel ellátó állomásokra. A szó a török nyelvekben jam, a mongol nyelvekben dzsam, a mandzsuban gijamun alakban él tovább ’postaállomás’ jelentésben, és különösen a 13. században jutott nagy szerephez a Mongol Birodalom postaállomás-hálózatának kiépítésekor. A Mongol Birodalom nyugati felén létrejött Arany Horda államától vette át a szót az oroszság, a kocsis neve az oroszban máig is jamscsik. Íme, egy szó élete és ami mögötte van. A topáktól az oroszokig.

{47} De magáról a topa névről is érdemes szólnunk, mivel nem mindennapi vándorutat tett meg ez a szó is. A százötven éves topa uralom Észak-Kínában azt eredményezte, hogy az északi és keleti barbárok a Kínát meghódító és dinasztiát alapító egykori barbárok nevét átvitték Észak-Kína, majd egész Kína megjelölésére. Ennek köszönhetjük, hogy a topa névnek egykorú barbár kiejtését is ismerjük nem-kínai írásos feljegyzésben, azaz tudjuk, hogy maguk a topák hogyan ejthették saját nevüket. A 8. századi türk rovásírásos feliratok tabgacsnak nevezik Kínát és a kínaiakat. Ez az elnevezés egy eredeti tabgacs (vagy tagbacs) formára utal vissza. Ugyanezt a formát adja vissza némileg torzított formában a bizánci Theophülaktosz Szimokattésznál szereplő Taugaszt szó is. Kínának ez a neve jelenik meg a 11. századi első muszlim török dinasztia uralkodóinak, a Karahanida kánoknak címtárában is: a kán, többek között, tabgacs kánnak is nevezi magát. Végül a 17. századi krími tatár kánok okleveleiben is feltűnik a tavgacs szó a kánok címei között. Rejtélyes a tabgacs szónak ez a nagy elterjedtsége, pontos magyarázatot ma sem tudunk rá adni.

BIBLIOGRÁFIA

SINOR 223–225.

A szienpikre vonatkozó kínai források fordításai: BICURIN, Sobr. I, 149–178; V. S. TASKIN, Materialy po istorii drevnih kocevyh narodov gruppy dunhu. Moskva, 1984.

A szienpi történet kezdeti időszakáról: G. SCHREIBER, Das Volk der Hsien-pi zur Han-Zeit. Monumenta Serica 12(1947), 145–203.

A topa eredetű kínai Vej-dinasztia történetére a legjobb összefoglalás: W. EBERHARD, Das Toba-Reich Nordchinas. Eine soziologische Untersuchung. Leiden, 1949.

A topa nyelvről, az addigi irodalom ismertetésével: L. LIGETI, Le tabgatch, un dialecte de la langue sien-pi. In: Mongolian Studies. Budapest, 1970. 265–308.

Kína tabgacs nevéről: P. PELLIOT, L’origine du nom de la „Chine”. T’oung Pao 13(1912), 727–742.

A különböző sinizálódott nomádok államairól és a topák felemelkedéséről: J. GERNET, A kínai civilizáció története. Budapest, 2001. 153–160.