Ugrás a tartalomhoz

A régi Belső-Ázsia története

Vásáry István (1945–)

Balassi Kiadó

1. fejezet - BEVEZETÉS

1. fejezet - BEVEZETÉS

1. Belső-Ázsia fogalma

Európa és Ázsia földrajzi értelemben vett különválasztása, külön földrészekként való kezelése csupán a hagyományokon alapszik, hiszen a hatalmas kiterjedésű eurázsiai kontinensen nem találunk olyan földrajzi jellegű határt, melynek alapján két részre oszthatnánk. A szétválasztásnak tehát nem földrajzi, hanem kulturális alapja van: az óriási földrész nyugati felén létrejött európai civilizáció nevezte a saját civilizációjának keleti határán túl levő területet Ázsiának. Ázsia így eredetileg az európaiak által használt fogalom, melyet maguk az ázsiaik csak az újabb időkben kezdtek használni összefoglaló elnevezésként. Következésképpen Európa és Ázsia az európaiak által használt fogalmak, civilizációs különbségek kifejezésére. De míg Európa a középkor folyamán kialakuló civilizációs egységként tudta magát látni, addig Ázsia sohasem volt egységes. A kínai vagy az indiai oikumené tagja sohasem tudta, hogy ő egy tágabb ázsiai egységnek lenne a része. Az ázsiai szolidaritási gondolat igen kései, a 20. század szülötte, s mint oly sok más, ez is európai mintára jött létre. A Kr. e. 5. században élt Hérodotosz görög történetíró már elfogadott tényként közli, hogy Európa és Ázsia két külön terület. Hérodotosz nyomán a klasszikus ókor, majd az európai középkor földrajztudománya hosszú ideig a Tanaisz (ma Don) folyónál húzta meg a két terület határát. Az újabb kor európai tudományában alakult ki az a felfogás, amely hagyományosan az Urál hegység észak–déli vonulatát, az Urál folyót, a Káspi-tó északnyugati partvidékét, a Kaukázust és a Fekete-tengert jelölte ki a két földrész határaként. A földrajzi határ megvonásának az önkényessége világosan kitűnik ebből a felsorolásból, hiszen az Urál hegység közismerten inkább összekötötte, mint szétválasztotta a két oldalán élőket, az Urál hegység és a Káspi-tó közötti pusztavidék pedig szerves folytatása az ázsiai steppeövezetnek, mely mindig akadálytalan átjárót biztosított a keletről nyugat felé özönlő népvándorlási hullámoknak.

Amilyen nehéz volt Európa és Ázsia között határt húzni, éppoly nehéz Ázsiát további részekre bontani. A hagyományos égtájak szerinti bontásban (Észak-, Dél-, Kelet-, Nyugat-Ázsia) még mindig marad Ázsiának egy része, melyet sehova sem sikerült besorolnunk, s ez a középső vagy belső része. De amilyen könnyen jutottunk el idáig, annyira nehéz a közelebbi meghatározás: mik is ennek a középső résznek a határai. {16} Először is az elnevezésről. A nemzetközi irodalomban elég nagy terminológiai zűrzavar uralkodik a Közép- és Belső-Ázsia szavak használatát illetően. A kérdés gyakorlati, ezért különösebb magyarázatok helyett közlöm, hogy a magyar kutatás, így magam is, a Közép-Ázsia terminust csak szűk értelemben, a mai Nyugat- és Kelet-Turkesztánra vonatkoztatva használom, míg a Belső-Ázsia szót ennél jóval tágabb földrajzi-civilizációs egységre. Felfogásom szerint tehát Közép-Ázsia a nagyobb egységnek, Belső-Ázsiának központi része. De hogyan tudjuk Belső-Ázsia határait megvonni? Még kevésbé tényleges földrajzi eszközökkel, mint Európa és Ázsia szétválasztásánál történt. Jobbnak látszik, ha Belső-Ázsiát is elsősorban kulturális-civilizációs egységnek fogjuk fel, mely térben és időben változó határokkal rendelkezett. Természetesen a lényeges központi területek állandóak voltak, az ingadozás csak a perifériákon mutatkozott. Belső-Ázsiának területi meghatározását inkább negatív, mint pozitív kritériumok alapján végezhetjük el. Délen a nagy letelepült civilizációk ugyanis az ázsiai kontinens szélein helyezkedtek el, nyugatról kelet felé haladva a következő rendben: a közel-keleti sémi civilizációk, Irán, India, a hátsó-indiai civilizációk, Kína és Japán. Ázsia északi részén a tajga- és a tundraöv népei most szintén kívül esnek érdeklődésünkön. Mindaz, ami e két, déli és északi határ közé esik, Belső-Ázsia. E tág meghatározásból is következik, hogy Belső-Ázsiának a letelepült civilizációkkal való határa történetileg ingadozó, de az biztos, hogy hosszú történelmi távon Belső-Ázsia területe egyre zsugorodott. Belső-Ázsia legnagyobb kiterjedését a 13. században érte el, a mongol világbirodalom idején, amikor ideig-óráig ráterpeszkedett még a kínai és iráni civilizációra is. A Mongol Birodalom széthullása után Belső-Ázsia, ez az amőbatestű történeti lény, egyre csak zsugorodott, s azt lehet mondani, hogy a 20. századra a történelmi Belső-Ázsia szinte megszűnt. Területén három ország, a Szovjetunió, Mongólia és Kína osztozott, majd 1991-ben, a Szovjetunió felbomlását követően öt új állam jött létre Közép-Ázsiában (Türkmenisztán, Kazakisztán, Kirgizisztán, Özbekisztán és Tádzsikisztán). A letelepült élet elterjedésével a mezőgazdaság és az ipar egyre több földet hódít meg területéből, s ma már Belső-Ázsiát szinte csak földrajzi fogalomként használhatjuk, elsősorban Mongólia területére.

Keleti irányban lényegében egyszerű a dolgunk, a Nagy-Hingan hegyláncát vonhatjuk meg Belső-Ázsia határául, bár alkalmanként az attól keletre levő Mandzsúria is szoros történeti kapcsolatba került Belső-Ázsiával. Végezetül nyugati irányban igencsak nehéz Belső-Ázsiát lehatárolni. Errefelé nemcsak hogy természetes földrajzi határa nincsen, hanem civilizációs szempontból is szervesen folytatódik Európa irányában. A történelem fittyet hányt a mesterséges határokra, s a belső-ázsiai nomád népek vándorlásaikat egészen a Kárpát-medencéig folytatták. Ily módon az a furcsa helyzet áll elő, hogy az Urál folyótól nyugatra eső terület, a mai délorosz–ukrán pusztavidék, egészen a Kárpát-medencéig, bár földrajzilag Európa, történetileg Belső-Ázsiához kapcsolódik, legalábbis addig, amíg ezt a területet a terjeszkedő orosz állam teljesen magába nem olvasztotta. A steppevidéknek ez a teljes elnyelése pedig 1784-ben, a Krími Kánság orosz fennhatóság alá kerülésével fejeződött be. Kétségkívül pontosabb lenne, ha az itt nagy vonalakban körülhatárolt területet Belső-Eurázsiának vagy Közép-Eurázsiának {17} neveznénk, mint ezt az utóbbit Sinor Dénes javasolta. De a megszokottság és egyszerűség miatt inkább megtartjuk a Belső-Ázsia terminust. Ezek után senkit sem fog zavarni, ha a földrajzi Kelet-Európa déli, steppei sávjának történéseit Belső-Ázsia régi történetének szerves részeként tárgyaljuk.

BIBLIOGRÁFIA

SINOR, Inner Asia 1–5; D. SINOR, Inner Asia–Central Eurasia. In: Indo-Asia. Vierteljahreshefte für Politik, Kultur und Wirtschaft Indiens, Heft 3, 1974. 214–222; D. SINOR, What is Inner Asia? Indiana University, Asian Studies Research Institute, 1975.