Ugrás a tartalomhoz

Kémiai kislexikon

(2007)

Typotex Elektronikus Kiadó Kft.

B

B

b.c.c. (body centred cubic) - tércentrált köbös illeszkedés

Lásd szabályos kristály.

Babbit-fém

Csapágy készítésére használt ötvözetek. Főképp ónból állnak, antimont (kb. 10%), rezet (kb. 1-2%), és gyakran ólmot is tartalmaznak. Az ötvözetet 1839-ben az amerikai Isaac Babbit (1799-1862) találta fel.

Babo-törvény

A törvény, amely kimondja, hogy oldott anyag hozzáadásakor egy folyadék gőznyomása csökken, és a csökkenés mértéke arányos az oldott anyag mennyiségével. A törvényt Lambert Babo (1818-99) német kémikus fogalmazta meg 1847-ben. Lásd a Raoult-törvényt is.

back donation (visszaadás)

A kémiai kötés olyan formája, amelyben a ligandum egy elektronpár átadásával szigma-kötést létesít egy atommal vagy ionnal, és a központi atom elektronokat ad vissza d-pályáinak és a ligandum üres p- vagy d-pályáinak átlapolásával. Előfordul például fém-karboniloknál.

back e.m.e.

A körben folyó fő árammal ellentétes elektromotoros erő. Egy elektromos cellában például létrehozhatja a kémiai úton kialakuló polarizáció.

backbiting (gyökös átrendeződés)

Bizonyos szabad gyökös, polimerizációs reakcióban előforduló átrendeződés, amelynek során a lánc végén álló, párosítatlan elektront tartalmazó gyök átalakul egy olyan gyökké, ami a párosítatlan elektront máshol tartalmazza a láncban. Az új gyök stabilabb, mint az, amiből kialakult. Például

RCH2CH2CH2CH2CH2·

átalakulhat

RCH2CH·CH2CH2CH2CH3-á.

Az átrendeződés egyenértékű a molekulában egy hidrogénatomnak az egyik helyről egy másikra való áthelyeződésével. Az új párosítatlan elektron további polimerizációt indít el, a példában butil-oldalláncokat (CH3CH2CH2CH2-) tartalmazó polimert hoz létre.

Baeyer, Adolf von

(1835-1917) Német szerveskémikus, a szerves szintézisben végzett munkáiról ismert. Szintetizálta és meghatározta az indigó szerkezetét, és ő szintetizálta az első barbiturátokat is. A széngyűrűkről szóló munkájában kifejtette a szögfeszültség elméletét. 1905-ben kémiai Nobel-díjjal tüntették ki.

Baeyer-feszültség

Lásd szögfeszültség.

Baeyer–Villiger-reakció

Egy átrendeződéses reakció, amelyet néha Dakin-reakcióként is emlegetnek. Általában olyan szerves szintézisben használják, amelyben egy keton reagál egy peroxisavval észtert képezve. Például:

R-CO-R→R-CO-O-R

A reakció során tulajdonképpen egy oxigénatom kerül a keton karbonilcsoportja (>CO) mellé. A meta-klórperbenzoesav (m-CBA; ClC6H4CO.O.OH) és a trifluor-peretánsav (CF3CO.O.OH) a reakcióban tipikusan alkalmazott peroxisavak. A reakciót Adolf von Baeyer, és V. Villiger német vegyész fedezte fel 1899-ben.

bakelit

Bizonyos fenol–formaldehid gyanták kereskedelmi neve, amelyet a belga–amerikai kémikus, Leo Hendrik Baekeland (1863-1944) vezetett be 1909-ben.

bakteriorodopszin

A halofil (sótűrő) baktérium, a Halobacterium halobium egy membránhozkötött fehérjéje. Fény aktiválásának hatására protonokat pumpál ki a sejtből; ez koncentrációgradienst hoz létre, amely ATP-szintézist tesz lehetővé. A bakteriorodopszin a membránra kiterjedő hét α-hélix szegmensből áll, amelyek rövid aminosavláncokkal vannak összekötve. A retinal prosztetikus csoportot tartalmazza, ami megtalálható a rodopszin pigmentben, és a gerincesek pálcika sejtjeiben is (retina festékes hámrétegében).

baktériumölő

Képes a baktériumok elpusztítására. Közönséges baktériumölők például bizonyos antibiotikumok, csíraölők és fertőtlenítőszerek.

bal forma

Lásd optikai aktivitás.

balra forgató

Egy olyan kémiai vegyület leírása, amely a síkban polarizált fény síkját balra forgatja (a bejövő sugárzással szemben állva az óra járásával ellentétes irányba). Lásd optikai aktivitás.

banánkötés

Nem hivatalos elnevezés az elektronhiányos, három-centrumú a B-H-B hidakat alkotó kötésekre a boránokban és hasonló vegyületekben.

bányalég

Lásd fojtólég.

bar

A nyomás c.g.s. egysége, amely egyenlő 106 din/centiméterrel vagy 105 pascallal (körülbelül 750 Hgmm, vagy 0,987 atmoszféra). A millibart (100 Pa) általában a meteorológiában használják.

barbiturát

Egy gyógyszer/drog csoport, amely a barbitursavból származik, és nyugtató hatással van a központi idegrendszerre. A barbiturátokat nyugtatónak és altatónak alkalmazták, újabban azonban a toxikus mellékhatásaik miatt klinikai használatuk korlátozott. Hosszan tartó használatuk függőséghez vezethet. A klinikai alkalmazású speciális barbiturátok közé tartozik a fenobarbitál, amelyet epilepszia kezelésére, és a metohexitán-nátrium, amelyet érzéstelenítésre használnak.

Barfoed-teszt

Biokémiai teszt monoszacharidok (redukáló cukrok) kimutatására oldatban. A tesztet a svéd fizikus, Christen Barfoed (1815-99) dolgozta ki. A Barfoed-reagenst, amely etánsavnak (ecetsav) és réz(II)-acetátnak a keverékéből áll a vizsgálandó oldathoz adják, majd az elegyet felforralják. Redukáló cukor jelenlétében vörös réz(II)-oxid csapadék keletkezik. Diszacharid cukrok, mivel gyengébb redukálószerek, nem adják a reakciót.

barit

Lásd súlypát.

baritföld

Lásd bárium-hidroxid.

bárium

Jele Ba. Ezüstfehér, reakcióképes elem, a periódusos rendszerben a 2 csoportba (régebben IIA) tartozik; rendszáma 56; relatív atomtömege 137,34; relatív sűrűsége 3,51; op. 725 oC; fp. 1640 oC. Barit, (BaSO4) és witherit, (BaCO3) ásványként fordul elő. Előállítják bárium-oxidot alumíniummal vagy szilíciummal, vákuumban, magas hőmérsékleten redukálva, vagy bárium-klorid olvadék elektrolízisével. A fémet vákuumrendszerekben getterként használják. Levegőn könnyen oxidálódik. Reagál etanollal és vízzel. Az oldható báriumvegyületek rendkívül mérgezőek. Karl Scheele azonosította 1774-ben, és Hamphry Davy nyerte ki 1808-ban.

bárium-bikarbonát (bárium-hidrogén-karbonát)

Lásd bárium-hidrogén-karbonát.

bárium-hidrogén-karbonát (bárium-bikarbonát)

Vegyület, Ba(HCO3)2; csak oldatban stabil. Szén-dioxid hatására képződhet bárium-karbonát hideg vizes szuszpenziójában:

BaCO3(s)+CO2(g)+H2O(l)→Ba(HCO3)2(aq)

Melegítés hatására ez a reakció megfordul.

bárium-hidroxid (baritföld)

Fehér, szilárd anyag, Ba(OH)2; mérsékelten oldódik vízben. Közönséges formája az oktahidrát, Ba(OH)2·8H2O; monoklin, relatív sűrűsége 2,18, olvadáspontja 78 oC. Előállítható bárium-monoxidhoz vizet adagolva, vagy nátrium-hidroxid hatására oldható bárium vegyületekből. Gyenge lúgként használják a térfogatos analízisben.

bárium-karbonát

Fehér, oldhatatlan vegyület, BaCO3; relatív sűrűsége 4,43. Hevítve bárium-oxidra és szén-dioxidra bomlik:

BaCO3(s)→BaO(s)+CO2(g) A természetben witheritként fordul elő. Előállítható egy báriumsót lúgos karbonát oldattal reagáltatva. Más báriumsók előállításának nyersanyagaként, kerámiáknál folyósítószerként, és bizonyos típusú optikai üvegek gyártásának nyersanyagaként használják.

bárium-klorid

Fehér vegyület, BaCl2. A vizet nem tartalmazó vegyületnek két kristályos formája van, az α-forma (monoklin, relatív sűrűsége 3,856), ami 962 oC-on átalakul β-formába (szabályos, relatív sűrűsége 3,917; op. 963 oC; fp. 1560 oC). Létezik egy dihidrát is, a BaCl2.2H2O (szabályos, relatív sűrűsége 3,1), ami 113 oC-on elveszíti kristályvizét. Előállítható bárium-karbonátot (witherit) oldva sósavban, majd kikristályosítva a dihidrátot. A vegyületet használják báriumnak elektrolízissel történő előállítására.

bárium-oxid

Fehér, vagy sárgás szilárd anyag, BaO, báriumot oxigénben hevítve, vagy bárium-karbonát, vagy nitrát hőbomlásával nyerik. Szabályos. Relatív sűrűsége 5,72; op. 1923 oC; fp. 2000 oC. Ha a bárium-oxidot oxigénben hevítik, akkor reverzibilis reakcióban peroxid, BaO2 keletkezik, amelyet valamikor oxigén kinyerésére használtak (Brin-eljárás). A bárium-oxidot ma kenőolaj adalékok előállításánál használják.

bárium-peroxid

Egy sűrű, piszkosfehér anyag, BaO2. Előállítható bárium-oxidot óvatosan melegítve oxigénben. Relatív sűrűsége 4,96; op.: 450 oC. Fehérítőszerként használják. Savakkal hidrogén-peroxidot képez, a reakciót a hidrogén-peroxid laboratóriumi előállítására használják.

bárium-szulfát

Oldhatatlan, fehér szilárd anyag, BaSO4, amely a természetben barit (súlypát) ásványként fordul elő; előállítható csapadékként bárium-klorid oldathoz kénsavat adva. Relatív sűrűsége 4,50; op.: 1580 oC. A rombos forma 1149 oC-on átalakul monoklin formába. Használják nyersanyagként más báriumsók előállításához, színezék töltőanyagként felszínt bevonó anyagokban (blank fixnek), továbbá az üveg- és gumiiparban. A bárium vegyületek átlátszatlanok a röntgensugárzás számára. A szulfát vizes szuszpenzióját a gyógyászatban kontrasztanyagként használják a gyomor- és bél-röntgen vizsgálathoz. Bár a báriumvegyületek rendkívül mérgezőek, a szulfát használata biztonságos, mivel oldhatatlan.

barna-gyűrű teszt

Nitrátionok tesztje. Egy kémcsőben a minta oldatához vas(II)-szulfát oldatot adnak, majd koncentrált kénsavat adagolnak hozzá lassan, úgy, hogy az egy külön réteget képezzen. A két folyadék találkozásánál megjelenő, Fe(NO)SO4-ből álló, barna gyűrű jelzi a pozitív eredményt.

Bartlett, Neil

(1932-) Brit szervetlenkémikus. 1961-ben előállította az oxigén-hexakloro-platinát, 1962-ben pedig a xenon-hexakloro-platinát, az első nemesgáz vegyületet.

Barton, Sir Derek (Harold Richard)

(1918-98) Brit szerveskémikus, aki szteroidokkal és más természetes termékekkel dolgozott. A szerves vegyületek konformációjával, és annak a kémiai tulajdonságokra gyakorolt hatásával kapcsolatos vizsgálatairól ismert. 1969-ben Bartonnak ítélték (O. Hassellel (1897-1981) megosztva) a kémiai Nobel-díjat.

batokrom eltolódás

Egy spektrális sáv eltolódása magasabb hullámhosszakra, a molekulában történt szubsztitúció, vagy a körülmények megváltozásának eredményeként. Hasonlítsd össze a hipszokrom eltolódással.

bauxit

A fő alumíniumérc, vizet tartalmazó alumínium-oxidokból és alumínium tartalmú lateritből áll. Agyagszerű, amorf anyag; trópusi körülmények közt a szilikát kőzetek mállásával keletkezik. Fő termelők Ausztrália, Guinea, Jamaica, Oroszország, Brazilra, és Surinam.

bazalt

Finoman szemcsézett, bázikus eruptív kőzet. Főként kalciumban gazdag plagioklászból és piroxénből áll, de más ásványokat például olivint, magnetitot, és apatitot is tartalmazhat. A legáltalánosabb lávatípus.

bázikus

1. Egy bázis leírása.

2.Olyan oldatnak leírása, amely fölöslegben tartalmaz hidroxidiont, lúg.

bázis

Egy vegyület, amely protonos savval reagálva vizet (és egy sót) ad. A definíció Arrhenius sav-bázis elméletéből származik. Általában a bázisok a fémek oxidjai és hidroxidjai, vagy az olyan vegyületek, (mint például az ammónia), amelyek hidroxidionokat juttatnak egy vizes oldatba. Így bázis lehet

(1) Egy oldhatatlan oxid, vagy hidroxid, ami reagál savval, például:

CuO(s)+2HCl(aq)→CuCl2(aq)+H2O(l)

Itt a savból származó hidrogénionok reakciója a következő:

CuO(s)+2H+(aq)→H2O(l)+Cu2+(aq)

(2) Oldható hidroxidok, amely esetben az oldat hidroxidiont tartalmaz. Savakkal való reakciójának lényege, a reakció a hidrogénion és a hidroxidion között:

H++OH-→H2O

(3) Vegyület, amely vízben való oldásakor hidroxidiont termel. Például az ammónia:

NH3(g)+H2O(l)↔NH4+(aq)+-OH

Hasonló reakciók játszódnak le szerves aminokkal (lásd nitrogén bázisok; amin sók) is. Azt a bázist, amely vízben oldódik és oldódása hidroxidiont eredményez, lúgnak nevezik. Erre közönséges példa az ammónia és nátrium-hidroxid.

A bázis eredeti, Arrhenius-definicióját a Lowry–Brønsted és a Lewis-elmélet kiterjesztette. Lásd sav.

bázisos salak

Bázikus salakképző anyagból, (például kalcium-oxid) a nagyolvasztóban képződő salak. A bázisos salakképzőt az ércben lévő savas szennyezések eltávolítására használják; kalcium-szilikátot, -foszfátot és -szulfidot tartalmaz. Ha magas a foszfát tartalma, a salak műtrágyaként használható.

bázisos só

Egy vegyület, amely úgy tekinthető, mintha egy bázis oxid- vagy hidroxidionját, más negatív ionok helyettesítenék. A bázisos sók kevert só-oxidok (például a bizmut(III)-klorid-oxid, BiOCl), vagy só-hidroxidok (pl. ólom(II)-klorid-hidroxid, Pb(OH)Cl).

beágyazott elem

A másodlagos elemek egy típusa, amelyben a rendszerint fémoxidból vagy grafitból készült rétegezett elektródok pozitív ionokat tárolnak egy elektród kristályrétegei között. Egyik típusa, amikor az elem feltöltött állapotában a lítiumionok réteges vegyületet képeznek grafit elektróddal. Kisülés során az ionok egy elektroliton átvándorolva eljutnak a másik, mangán-oxid elektródhoz, ahol szorosabban kötődnek. Amikor az elem töltődik, az ionok visszafelé mozognak, a grafitban lévő helyükre. Az ionoknak ez az oda-vissza mozgása vezetett az ilyen rendszerek hintaszék elem elnevezéséhez. Az ilyen elemek előnye, hogy a feltöltés és kisülés során csak csekély fizikai változás történik az elektródokban, és az elektrolit nem bomlik el, csupán ionok vezetőjeként szerepel. Következésképpen az ilyen elemeket sokkal többször fel lehet tölteni, mint például a savas-ólom akkumulátorokat, amelyekben végül is tönkremennek az elektródok. A lítium elemek, melyek ezen az elven alapulnak, fontosak a hordozható elektronikus eszközöknél, például a videokameráknál. Gondolkoznak a használatukon az elektromos járműveknél is.

beágyazott komponens

Olyan típusú vegyületek, amelyekben az atomok, ionok vagy molekulák „csapdában” vannak két kristályrács rétegei között. Nincs formális kémiai kötés a „gazda” kristály és a csapdába ejtett molekula között (lásd clathrate). Ilyen vegyületeket réteges szilárd anyagok hoznak létre, és gyakran nem sztöchiometrikusak; példa a grafit-oxidja (grafit-oxigén) és a muszkovit nevű ásvány.

Beattie–Bridgman-egyenlet

Egy gáz nyomására, térfogatára, hőmérsékletére és a gázállandóra vonatkozó állapotegyenlet. A különböző típusú molekuláris aggregációk miatt a molekulák tényleges számában létrejött csökkenést empirikus állandókkal veszi figyelembe a következőképpen:

P=RT(1-ε)(V+B)/V2-A/V2

Ahol P a nyomás, T a termodinamikai hőmérséklet, V a térfogat, R a gázállandó, és A, B és ε állandók, amelyek öt empirikus állandóra: A0, B0, a, b, és c-re vonatkoznak, a következőképpen:

A=A0(1-a/V), B=B0(1-b/V) és ε=c/VT3.

Beckmann-átrendeződés

Egy keton oxim kémiai konverziója amiddá, rendszerint kénsav katalizátor alkalmazásával. A reakciót használják a nylon és más poliamidok gyártásánál. Ernst Beckmann (1853-1923) német vegyész után nevezték el.

Beckmann-hőmérő

Kis hőmérséklet-változások mérésére alkalmas hőmérő (lásd az illusztrációt). Egy mindössze 5-6 fokot átfogó, higanyos hőmérőből áll, amelynek skálája század fokokra van beosztva. Két higanyos tartálya van, a mérendő hőmérséklet-tartomány változtatható a higanynak a felső tartályból a nagyobb, alsó tartályba való átfolyatásával. A relatív molekulatömegek meghatározásánál, egy folyadékhoz adott anyag adagolásakor létrejövő fagyáspontcsökkenés, vagy forráspont-emelkedés mérésére használják.

becquerel

Jele Bq. Az aktivitás (lásd sugárzás egységei) SI mértékegysége. A mértékegységet a radioaktivitás felfedezőjéről, A. H. Becquerelről nevezték el.

Becquerel, Antoine Henri

(1852-1908) Francia fizikus. Kutatásait az optika területén kezdte, 1986-ban véletlenül felfedezte a radioaktivitást a fluoreszcens uránsókban. Három évvel később kimutatta, hogy az mágneses térben elhajlást mutató, töltéssel rendelkező részecskékből áll. Ezért a munkájáért 1903-ban Nobel-díjjal tüntették ki, megosztva Pierre és Marie Curievel.

Beer–Lamber-törvény

A kibocsátott fény intenzitásának csökkenése, és a fénynek, az anyagon keresztül megtett útja közötti összefüggést leíró törvény, azaz:

log(I / I0)=-ε[J]l, ahol ε a moláris abszorpciós koefficiens, I az l hosszúságú mintán áthaladt fény intenzitása, I0 a beeső fény intenzitása, és [J] a J species moláris koncentrációja. A Beer–Lambert-törvényt empirikusan állapították meg. Levezethető azon az alapon, hogy az intenzitás-csökkenés, dI arányos a minta vastagságával, dl, a koncentrációval, [J] és az intenzitással, I, mivel az abszorpció sebessége arányos az intenzitással. A Beer–Lambert-törvény szerint tehát a fény, (vagy bármely más formájú elektromágneses sugárzás), intenzitása egy mintán áthaladva exponenciálisan csökken a koncentrációval és a minta vastagságával (egy adott hullámhosszon).

befogás

Különböző folyamatok, amelyek során egy részecskékből álló rendszer egy extra részecskét abszorbeál. Számos példa található erre az atom- és magfizikában. Például egy pozitív ion felvehet egy elektront, és semleges atommá vagy molekulává alakulhat. Egy semleges atom vagy molekula elektront felvéve negatív ionná alakul. Az atommag befoghat neutront, amivel egy eltérő, rendszerint nem stabil magot hoz létre. A magbefogás egy másik típusa az a folyamat, amikor egy atom magja elektront fog be a legbelső pályáról, a K-héjról és így egy más maggá alakul. Ebben a folyamatban, amit K-befogásnak neveznek, az atom gerjesztett állapotban marad, és rendszerint röntgensugárzással, vagy foton kibocsátásával bomlik. Sugárzásos befogás a folyamatok közül bármelyik, amelynél a befogás gerjesztett állapotot eredményez, ami aztán foton kibocsátásával bomlik. Közönséges példa a neutronbefogás, amely egy gerjesztett magot eredményez, ami gammasugárzással bomlik.

Beilstein-teszt

Szerves vegyületek halogéntartalmának (klór, bróm, jód) kimutatására alkalmas teszt. Rézdrót, vagy háló egy darabját előmelegítik a Bunzen-égő oxidáló lángjában (erősen, addig, amíg a láng már nem mutat zöld szint), majd a vizsgálandó anyagot a drótra, vagy hálóra helyezik, és újra melegítik. Zöld láng jelzi a halogének jelenlétét.

Belousov–Zhabotinskii-reakció

Lásd B–Z-reakció.

belső

Olyan kémiai vegyület leírása, amely kialakulásakor a molekula egyik része reagál ugyannak a molekulának a másik részével. Így a laktám például egy belső amid; a lakton egy belső észter.

belső átmeneti sorozat

Lásd átmeneti elemek.

belső ellenállás

Egy elektromos áramforrásban, például egy elemben, vagy egy generátorban fellépő ellenállás. Számítható az e.m.e. (E) és a két vég közti potenciálkülönbség (V) különbségét elosztva a szolgáltatott árammal (I), azaz r=(E-V)/I, ahol r a belső ellenállás.

belső enegria

Jele U. A rendszert felépítő atomok és molekulák összes kinetikus energiája és a köztük lévő kölcsönhatások potenciális energiája. Nem tartalmazza a rendszernek, mint egésznek a kinetikus és potenciális energiáját, sem a mageneriákat, sem más, atomon belüli energiákat. Egy rendszer abszolút belső energiája egy adott állapotban nem mérhető, a jellemző mennyiség a belső energia változása ΔU). Egy zárt rendszerre (azaz, ami nem töltődik újra a határain kívülről) a belső energia változása egyenlő a rendszer által a környezetből elnyelt hő (Q), mínusz a rendszer által a környezeten végzett munka (W) értékével, azaz ΔU=Q-W. Lásd termodinamikánál is.

belső faktor

Lásd B-vitamin komplex.

belső konverzió/ belső átalakulás

Olyan folyamat, amelyben egy gerjesztett atommag alapállapotba kerülésekor a felszabaduló energiát nem fotonként bocsátja ki, hanem az atom egyik elektronjának adja elektromágneses csatolással. A csatolás rendszerint az atom egy K, L, vagy M héján található elektronjával történik, és ez a konverziós elektron olyan kinetikus energiával lökődik ki az atomból, ami a mag átmeneti energiájának és az elektron kötési energiájának a különbsége. Az így létrejött ion maga is gerjesztett állapotban van, és rendszerint ezt követően Auger-elektront vagy röntgensugár fotont bocsát ki.

belső-szférás mechanizmus

Lásd elektronátmenettel járó reakció.

Benard-cella

Két vízszintes, párhuzamos lemez közé zárt folyadékrétegből álló szerkezet, amelyben az oldaldimenziók sokkal nagyobbak, mint a réteg vastagsága. Melegítés előtt a folyadék homogén. A melegítés során azonban, amikor a lemezek hőmérséklete, T1 és T2 egy kritikus hőmérséklet gradienshez ér: ΔT=T1-T2, a folyadék hirtelen áramlásba kezd. A folyadék spontán konvekciós tekercsekbe rendeződik, egy ’cella’ sorozatban áramlik körbe, amelyeket Benard- celláknak neveznek.

Benedict-teszt

Az amerikai S. R. Benedict (1884-1936) által kidolgozott biokémiai teszt, redukáló cukrok oldatban történő kimutatására.

A vizsgálandó oldatot forralják a Benedict-reagenssel. A reagens: réz(II)-szulfát keveréke vizes nátrium-citrát, és vizes nátrium-karbonát szűrt elegyével. Ha magas a jelenlévő redukáló cukor koncentrációja, akkor vörös, ha alacsony, akkor sárga csapadék képződik. A Benedict-teszt sokkal érzékenyebb, mint a Fehling-próba.

benzaldehid

Sárgás, párolgó, olajos folyadék, C6H5CHO; relatív sűrűsége 1,04; op. –26 oC fp. 178,1 oC. Előfordul a mandulabélben, és mandulaszerű szaga van. Metil-benzolból állítják elő (átalakítva diklór-metil-benzollá, C6H5CHCl2, majd hidrolizálva). Ízesítőkben, parfümökben és festékanyagoknál használják.

benzil

1,2-difeniletán-1,2-dion. Lásd benzilsav-átrendeződés:.

benzilalkohol

Lásd fenilmetanol.

benzil-amin (α-aminotoluol, fenil-metilamin)

Színtelen folyadék, C6H5CH2NH2; relatív sűrűsége 0,981; fp. 185 oC. A primer alifás aminokhoz hasonlóan viselkedik.

benzilsav-átrendeződés

Egy szerves átrendeződési reakció, amelyben a benzilt (1,2-difeniletán-1,2-dion) lúggal kezelik majd savval, hogy benzilsavat (2-hidroxi-2,2-difeniletánsav) kapjanak.

C6H5.CO.CO.C6H5→(C6H5)2C(OH).COOH

A reakcióban a fenilcsoport (C6H5-) az egyik szénatomról a másikra kerül. 1828-ban fedezte fel Justus Liebig, ez volt az első, leírt átrendeződési reakció.

benzin (1,2-didehidrobenzol)

Nagyon reakcióképes, rövid élettartamú vegyület, C6H4. Egy hatatomos széngyűrűből áll, amely két kettős, és egy hármas kötést tartalmaz. Úgy tartják, hogy a benzin, amely a legegyszerűbb arin, számos reakció köztes terméke.

benzoát

Benzoesav sói, vagy észterei.

benzoesav

Lásd benzolkarbolsav.

benzoesav-klorid (benzoil-klorid)

Színtelen folyadék, C6H5COCl; relatív sűrűsége 1,21; op. 0 oC; fp. 197,2 oC. Savhalogenid, használják a benzoilcsoportnak különböző molekulákba történő bevitelére. Lásd acilezés.

benzofurán (kumaron)

Kristályos, aromás vegyület C8H6O. Heterociklusos vegyület, amelyben egy benzolgyűrű olvad össze egy öttagú furán gyűrűvel.

benzoilcsoport

A C6H5CO- szerves csoport.

benzoilezés

Kémiai reakció, amelynek során benzoilcsoportot (C6H5CO) visznek be egy molekulába. Lásd acilezés.

benzoil-klorid

Lásd benzoesav-klorid.

benzoin

Színtelen, kristályos vegyület, C6H5CHOHCOC6H5; op. 137 oC. A benzaldehid kondenzációs terméke. Előállítható benzaldehidből, alkoholos oldatban, nátrium-cianid hatására. Előfordul a természetben is, trópusi fák gyantájaként. Szekunder alkohol és keton is egyben, és mindkét vegyület jellemző reakcióit mutatja.

benzokinon

Lásd ciklohexadién-1,4-dion.

benzol

Színtelen, folyékony szénhidrogén, C6H6; relatív sűrűsége 0,88; op. 5,5 oC; fp. 80,1 oC. Ma a kőolajból készített benzinből állítják elő katalitikus átalakítással, régebben a kőszénkátrányból állították elő. A benzol az aromás vegyületek prototípusa. Telítetlen molekula, és mégsem vesz részt könnyen addíciós reakciókban. Jellemző reakciója a szubsztitúciós reakció, ilyenkor egy hidrogénatomot más atom, vagy csoport helyettesít. Ezt a tulajdonságát a p-elektronoknak a benzolgyűrűn történő delokalizációja okozza. A benzolban minden C-C kötés egyenlő, és a kötéshossz az egyszeres és kettős kötés közötti érték. Úgy tekinthető, mint a Kekule- és Dewar-szerkezetek (lásd képletet) rezonancia hibridje. Képletben kifejezhető egy hatszöggel, benne egy gyűrűvel.

benzol-1,4-diol (hidrokinon, kinol)

Fehér, kristályos szilárd anyag, C6H5CHO; relatív sűrűsége 1,33; op. 173-174 oC fp. 285 oC. Festékek készítésénél használják. Lásd kinhidron elektródnál is.

benzolhexakarbonsav

Lásd mellitsav.

benzolkarbolsav (benzoesav)

Fehér, kristályos vegyület, C6H5COOH, relatív sűrűsége 127; op. 122,4 oC; fp. 249 oC. Előfordul a természetben, néhány növényben; élelmiszerek tartósítására használják. Egy karboxilcsoportot tartalmaz közvetlenül a benzolgyűrűhöz kapcsolva. Gyenge karbonsav (Ka=6,4x10-5 25 oC-on), gyengén oldódik vízben. Szubsztitúciós reakció is lejátszódik a benzolgyűrűn.

benzolszulfonsav

Színtelen, elfolyósodó szilárd anyag, C6H5SO2OH; op. 43-44 oC; általában olajos folyadékként fordul elő. Benzolból állítják elő koncentrált kénsavas kezeléssel. Alkil származékait detergensként használják.

benzpirén

Halványsárga, szilárd anyag, C20H12; op. 179 oC; molekuláját öt összeolvadt benzolmolekula alkotja. Szén és dohányfüst kátrányában fordul elő, karcinogén.

Bergius, Friedrich Karl Rudolf

(1884-1949). Német szerveskémikus. Fritz Haberrel dolgozott Karlsruheban, amikor érdeklődése a nagy nyomású reakciók felé fordult. 1912-ben kidolgozott a könnyű szénhidrogének előállítására egy ipari eljárást, szén vagy nehézolaj nagy nyomású hidrogénezésével. Ezért a munkájáért Carl Bosch-sal (1874-1940) megosztva, 1931-ben elnyerte az kémiai Nobel-díjat. A második világháborúban a németek számára a Bergius-eljárás fontos volt a benzin ellátásban.

Bergius-eljárás

Szénből szénhidrogénelegy (üzemanyag) előállítására szolgáló eljárás. A porított szén, kátrány és vas(III)-oxid katalizátor keveréket 450 oC–on hevítik, hidrogénben, kb. 200 atmoszférán. A későbbi fejlesztésekben a szenet folyékony szénhidrogénekben szuszpendálták, és más katalizátorokat használtak. Friedrich Bergius fejlesztette ki az eljárást az első világháború alatt, motorüzemanyag készítésére.

berill

A berillium-alumínium-szilikát, Be3Al2Si6O18 hexagonális ásványi formája, a berillium fő ásványa. Lehet zöld, kék sárga vagy fehér; régóta használják drágakőként. A berill a gránitokban és pegmatitokban mindenütt előfordul a földön. Az smaragd, a zöld drágakő változata ritkábban fordul elő, és nagyon értékes. Fontos lelőhelyei Brazília, Madagaszkár, és az USA.

berillát

Egy vegyület, amely akkor keletkezik, amikor a berillium fém, az oxidja vagy a hidroxidja erős lúgban oldódik. A reakciót (a fémre) gyakran írják a következő formában:

Be+2OH-(aq)→BeO22-(aq)+H2(g)

A BeO22--ion a berillátion. Valójában az aluminátokhoz hasonlóan valószínű, hogy az ion hidroxiion formában, Be(OH)42- (tetrahidroxi-berillát(II)-ionként) van jelen, polimer ionokkal együtt.

berillium

Jele Be. Szürke, fémes elem, a periódusos rendszer 2. csoportjába (régebben IIA) tartozik. Rendszáma 4; relatív atomtömege 9,012; relatív sűrűsége 1,85; op. 1278 oC; fp. 2970 oC. A berillium előfordul berillként (3BeO.Al2O3.6SiO2) és krizoberillként (BeO.Al2O3). A fémet vagy a BeF2/NaF olvadék elektrolízisével, vagy BeF2-nak magnéziummal történő redukciójával nyerik. Be-Cu ötvözetek előállítására használják, amelyeket atomreaktorok reflektoraiként és lassítóiként használnak, a kis abszorpciós keresztmetszetük miatt. A berillium-oxidot kerámiákban és atomerőművekben használják. A berillium és vegyületei toxikusak, komoly tüdőbetegségeket és bőrgyulladást okoznak. A fém a levegőn az oxidációnak ellenáll, mert egy oxidréteg képződik rajta, de híg sósavval és k énsavval reagál. A berillium vegyületek erős kovalens jelleget mutatnak. Az elemet 1828-ban, egymástól függetlenül izolálta F. Wöhler és A. A. Bussy.

berilliumbronz

Kemény, erős bronz, ami a rézen és ónon kívül körülbelül 2 % berilliumot tartalmaz.

berillium-hidroxid

Fehér, kristályos vegyület, Be(OH)2; berilliumsókból lúg hozzáadására kicsapódik. Az oxidhoz hasonlóan amfoter, és lúg fölöslegében, berillátok képződése közben oldódik.

berillium-oxid

Oldhatatlan szilárd anyag, BeO; hexagonális; relatív sűrűsége 3,01; op. 2530 oC, fp. 3900 oC. A természetben bromellitként fordul elő. Előállítható berilliumot oxigénben égetve, vagy berillium-karbonát, vagy berillium-hidroxid bomlásával. Fontos amfoter oxid, reagál savakkal sót képezve, és lúgokkal berillátokat adva. A berillium-oxidot felhasználják berillium és berillium-réz rozsdaálló anyag, tranzisztorok, integrált áramkörök előállításában.

berkélium

Jele Bk. Az aktinoidákhoz tartozó radioaktív, fémes, transzurán elem, rendszáma 97. A legstabilabb izotóp tömegszáma 247 (felezései idő 1,4x103 év), relatív sűrűsége (számított) 14. Nyolc ismert izotópja van. Először G. T. Seborg és kollégái állították elő 1949-ben, az americium-241-et alfa-részecskékkel bombázva.

Berthelot, Marcellin (Pierre Eugene)

(1827-1907) Francia vegyész, úttörő a szerves szintézisek terén, sok szerves vegyületet állított elő egyszerű kiindulási anyagokból. Ő volt az első, aki a termokémiát tanulmányozta.

Berthhelot-egyenlet

Egy állapotegyenlet, amely egy gáz nyomására, térfogatára, hőmérsékletére és a gázállandóra vonatkozik a következőképpen:

PV=RT[1+9PTC(1-6Tc2/T2)128PCT],

ahol P a nyomás, V a térfogat, R a gázállandó T a termodinamikai hőmérséklet, TC és PC a gáz kritikus hőmérséklete és kritikus nyomása. A Berthelot-egyenlet levezethető a Clapeyron-Clausius-egyenletből.

Berthollide-vegyület

Egy szilárd vegyület, kis eltérésekkel a kémiai összetételében. A Berthollide-vegyületek az elnevezésüket a francia szervetlen kémikus Claude Louis Berthollet (1748-1822) után kapták, aki támadta az állandó összetétel törvényét.

Berzelius, Jöns Jacob

(1779-1848) Svéd kémikus. Stockholmba költözése után bányász-vegyészekkel dolgozva több elemet fedezett fel; a cériumot 1803-ban, a szelént 1817-ben, a lítiumot 1818-ban, a tóriumot 1828-ban és a vanádiumot 1830-ban. Ő alkotta meg az első pontos atomsúly-táblázatot. Különösen nagy hatással volt a XIX. század kémiájának fejlődésére.

Bessemer-eljárás

Eljárás a nagyolvasztóból kikerülő nyersvas acéllá történő átalakítására. Az olvadt nyersvasat egy tűzálló anyaggal bélelt, billenthető kemencébe (Bessemer-konverter) töltik kb. 1250 oC-on. Alulról levegőt fúvatnak a kemencébe és a megfelelő mennyiségű széntartalom biztosítására tükörnyersvasat adagolnak hozzá. A szennyezéseket (különösen a szilíciumot, foszfort és mangánt) a konverterbéléssel salakot képezve vonják ki. Végül a kemencét megbillentik, és kiöntik az olvadt acélt. A folyamat modern, VLN (angolul: very low nitrogen, nagyon kis mennyiségű nitrogén) változatában a levegő helyett oxigén és vízgőz keverékét fúvatják a kemencébe, hogy az acél nitrogénelnyelését a minimálisra csökkentsék. Az eljárást Sir Henry Bessemer (1813-98), brit mérnök jelentett be 1856-ban, róla nevezték el. Lásd az oxigén-konvertereljárás címszó alatt is.

beszúrásos reakció

A kémiai reakció egy típusa, amelynek során egy atom vagy csoport egy molekulába két atom közé addícionálódik. Közönséges példa erre a karbén beillesztése: R3X+CH2:→R3CCH2X. A reakció ellentettje az kilökéses reakció.

béta-bomlás

A radioaktív bomlás olyan típusa, amelyben a nem stabil atommag egy azonos tömegszámú, de különböző protonszámú maggá alakul. Vagy egy neutron alakul át protonná egy elektron és egy antineutrinó kibocsátásával (n→p+e--), vagy egy proton alakul át neutronná egy pozitron és egy neutrínó kibocsátásával (p→n+e++ν). Például a szén-14 bomlása:

14 6C→147N+e-

A kibocsátott elektronokat, vagy pozitronokat béta-részecskéknek nevezik, a béta-részecskék áramlása a béta-sugárzás.

béta-redő (β-redőzőtt lemez)

A fehérjék másodlagos szerkezetének egy formája, amelyben a kiterjedt polipeptidláncok párhuzamosak egymással, és a szemközti N-H és C=O csoportok közti hidrogénkötéssel kapcsolódnak egymáshoz (lásd az ábrán). Számos globuláris fehérjében előfordul, és azonos típusú polipeptideket köt össze bizonyos szálas fehérjékben, pl. a fibroinnál (a selyem fehérjéje).

béta-részecske

Lásd béta-bomlás.

béta-vas

A vas egy nem mágneses allotrópja, mely 768 oC és 900 oC között létezik.

BET-izoterma

Olyan izoterma, amely figyelembe veszi azt a lehetőséget, hogy a Langmuir-adszorpciós izoterma monorétege további adszorpció szubsztrátjaként szerepelhet. A BET-izoterma (amelyet S. Brunauer, P. Emmerett, és E. Teller után neveztek el) a következő:

V/Vmon=cz/{(1-z)[1-(1-c)z]},

ahol z=p/p* (p* a felületen, egy makroszkopikus rétegvastagságú folyadék feletti gőznyomás), Vmon a monoréteggel fedett felszínnek megfelelő térfogat, V és p a gáz térfogata és nyomása, c konstans. A BET-izotermában az izoterma nagy nyomáson végtelen növekedést mutat (ellentétben a Langmuir-izotermával). Bizonyos nyomás-tartományokban jó közelítést ad, de alacsony nyomáson alulértékeli, nagy nyomásokon pedig felülértékeli az adszorpciót.

benzoesav-klorid (benzoil-klorid)

Színtelen folyadék, C6H5COCl; relatív sűrűsége 1,21; op. 0 oC; fp. 197,2 oC. Savhalogenid, használják a benzoilcsoportnak különböző molekulákba történő bevitelére. Lásd acilezés.

BHC

Lásd hexaklórbenzol.

bifurkáció

Dinamikus rendszerekben előforduló jelenség, amelyben egy bizonyos típusú viselkedésre vonatkozó megoldások száma hirtelen változik amint a rendszert meghatározó paraméterek egyike elér egy kritikus értéket. A bifurkáció leírható egy bifurkációs diagrammal, amelynél az egyik tengely a rendszer egy változója, a másik tengely pedig az a paraméter, ami bifurkációt hozhat létre. Sok rendszerben a bifurkációk egész sora játszódik le, ezeket bifurkációs kaszkádnak nevezik. Bizonyos esetekben a bifurkációs kaszkád kaotikus reakciókhoz vezet.

bikarbonát

Lásd hidrogén-karbonát.

bimolekuláris reakció

Kémiai reakció olyan lépése, melyben két molekula vesz részt. Lásd molekularitás.

biner

Két tagból álló vegyület, vagy ötvözet leírása.

biner sav

Olyan sav, amelyben a savas hidrogénatom(ok) nem oxigénhez, hanem közvetlenül más atomhoz kapcsolódnak. Például a hidrogén-klorid, (HCl) és a hidrogén-szulfid (H2S). Az ilyen vegyületeket néha hidrogénsavaknak nevezik. Hasonlíts össze az oxosavakkal.

bioakkumuláció

Kémiai anyagok, például peszticidek koncentrációjának növekedése különféle szerves vegyületekkel szennyezett környezetben élő szervezetben. Ezek a vegyületek rendszerint nem bomlanak le a környezetben, (azaz nem biodegradálhatók), vagy a szervezet anyagcseréje nem dolgozza fel azokat, ami miatt az abszorpció és a raktározás nagyobb mértékű, mint a kiválasztás. A kémiai anyagokat általában a zsírszövetek raktározzák. A DDT például egy ellenálló peszticid, amelyet nem könnyű lebontani, akkumulálódik a táplálékláncban, és minden táplálkozási szinten megnövekedett koncentrációban fordul elő az egyedi szervezetekben.

bioaktiváció

Anyagcsere-folyamat, amelyben egy viszonylag inaktív prekurzorból egy kémiailag aktív termék képződik.

biodízel

Lásd bioüzemanyag.

bioelem

Bármely olyan kémiai elem, ami megtalálható élő szervezetet felépítő molekulákban és vegyületekben. Az emberi szervezet legközönségesebb bioelemei (az előfordulásuk csökkenő sorrendjében) az oxigén, szén, hidrogén, nitrogén, kalcium, és foszfor. Más bioelemek például nátrium, kálium, magnézium és réz. Lásd esszenciális elemek.

bioenergetika

Az élő szervezetekben történő energia-áramlások és átalakulások tanulmányozása. Általában mérik azt az energiamennyiséget, amelyet egy szervezet felvesz (táplálékból vagy napfényből) és felosztják arra a mennyiségre, amit új szövetek létrehozására használ fel, amelyet elveszít elpusztulásakor, hulladékként vagy (növények esetében) transpirációnál; és amit a környezetének hőként ad át (respirációval).

bioérzékelő/bioszenzor

Olyan eszköz, amely immobilizált reagenst használ egy kémiai vegyület kimutatására, vagy mérésére. A reagensek lehetnek enzimek, sejtorganellumok, vagy teljes sejtek. Az immobilizált reagens és a vizsgálandó molekula közötti reakciót elektromos jellé alakítják. A jel létrejöhet válaszként egy reakciótermék megjelenésére, elektronok mozgására, vagy más faktorok (például fény) megjelenésére. A bioszenzorokat egyre nagyobb mértékben használják diagnosztikai tesztekben: lehetővé teszi a biológiai termékek széles körének gyors, érzékeny és specifikus analízisét, ideértve az antibiotikumokat, vitaminokat, és más fontos biomolekulákat (pl. glükózt), továbbá bizonyos xenobiotikumokat, szintetikus szerves vegyületeket is.

biogáz

Metán és szén-dioxid gázok keveréke, amely házi, ipari, vagy mezőgazdasági szennyvíz anaerob bomlásának termékeként keletkezik. A bomlást metanogén baktériumok végzik. Ezen obligát anaerobok termelik a biogáz fő komponensét, a metánt, ami összegyűjthető, és felhasználható otthonok fűtésére, főzésre, világításra. A biogáz termelését speciális emésztőkben hajtják végre. Széles körben alkalmazzák Kínában és Indiában. Amellett, hogy fűtőanyagot szolgáltatnak ezek a rendszerek képesek feldolgozni a patogén baktériumokat tartalmazó szennyvizeket is, ezzel megszüntetve azt a veszélyt, amit a nem kezelt házi, és mezőgazdasági szennyvíz jelentene az emberekre.

biokémia

Élő szervezetek kémiájának, különösen kémiai vegyületeik (mindenekelőtt fehérjék, szénhidrátok, lipidek és nukleinsavak) szerkezetének és funkcióinak tanulmányozása. A biokémia rendkívül gyorsan fejlődött a XX. század közepétől olyan technikák, mint a kromatográfia, röntgendiffrakció, radioizotóp jelzéses technika, és az elektronmikroszkópia fejlődésével. Felhasználva e technikákat a biológiailag fontos molekulák elválasztására és elemzésére, meghatározták az anyagcsere-folyamataik lépéseit (pl. gikolízis). Ez ismeretekkel szolgál arról, hogyan jutnak energiához a szervezetek, hogyan tárolják azt, hogyan állítják elő, és bontják le a biomolekuláikat, hogyan érzékelik, és miként reagálnak a környezetükre. Lásd kronológia.

BIOKÉMIA

1833Anselme Payen (1795-1871) francia kémikus felfedezi a diasztázt (az első enzim, amelyet felfedeztek).
1836Theodor Schwann felfedezi az emésztő enzimet, a pepszint.
1860Louis Pasteur bemutatja az erjesztést, amelyet az élesztőben és baktériumokban lévő ’erjesztők’ okoznak.
1869Johann Friedrich Miescher (1844-1895) német biokémikus felfedezi a nukleinsavat.
1877Pasteur ’erjesztőiről’ megállapítják, hogy enzimek.
1890Emil Fischer (1852-1919) német kémikus a kulcs-zár mechanizmust javasolja az enzimes reakciók értelmezésére.
1901Jokichi Takamine (1854-1922) japán kémikus izolálja az adrenalint (az első hormon, amelyet izoláltak).
1903Eduard Buchner (1860-1917) német biológus felfedezi a zimáz enzimet (ami az erjesztést okozza).
1904Arthus Harden (1865-1940) brit biológus felfedezi a koenzimeket.
1909Az orosz születésű amerikai biokémikus Phoebus Levene (1869-1940) azonosítja a ribózt a RNS-ben.
1921A kanadai fiziológus, Frederick Banting (1891-1941) és az amerikai fiziológus, Charles Best (1899-1978) izolálja az inzulint.
1922Alexander Fleming felfedezi a lizozim enzimet.
1925Az orosz születésű amerikai biológus, David Keilin (1887-1963) felfedezi a citokrómot.
1926James Sumner (1877-1955) amerikai biokémikus kristályosítja az ureázt (az első enzim, amit izoláltak).
1929Hans Fischer (1881-1945) német kémikus meghatározza a hem szerkezetét (a hemoglobinból).
K. Lohman izomból izolálja az ATP-t.
1930John Northrop (1891-1987) amerikai biokémikus izolálja a pepszin enzimet.
1932Hugo Theorell (1903-82) svéd biokémikus izolálja az izomfehérjét a mioglobint.
1937Hans Krebs felfedezi a Krebs-ciklust.
1940A német születésű, amerikai Fritz Lipmann (1899-1986) szerint sok sejtben az ATP a kémiai energia hordozója.
1943Britton Chance (1913-) amerikai biokémikus felfedezi, hogy hogyan működnek az enzimek (enzim-szubsztrát komplex kialakításával).
1952Az amerikai Alfred Hershey (1908-) szerint a DNS a genetikai információ hordozója.
1953Francis Crick és James Watson leírja a DNS szerkezetét.
1955Frederick Sanger leírja az inzulin aminosav szekvenciáját.
1956Arthur Kornberg (1918-) amerikai biokémikus felfedezi a DNS-polimerázt. Paul Berg (1926-) amerikai molekuláris biológus azonosítja a később transzfer RNS-ként ismert nukleinsavat.
1957Alick Isaacs (1921-1967) brit biológus felfedezi az interferont.
1959Az ausztriai születésű, brit biokémikus, Max Perutz (1914-) meghatározza a hemoglobin szerkezetét.
1960A dél-afrikai születésű brit molekuláris biológus, Sydney Brenner (1927-) és a francia biokémikus Francois Jakob (1920-) felfedezi a messenger RNS-t.
1961Peter Mitchell (1920-92) brit biokémikus felveti a kemiozmotikus elméletet. Brener és Crick felfedezi, hogy a genetikus kód bázis triplettek sorozatából áll.
1969Gerald Edelman (1929-) amerikai biokémikus felfedezi az immunglobulin G. aminosav szekvenciáját.
1970Howard Temin (1934-94) és David Baltimore (1938-) amerikai virológusok felfedezik a reverz transzkriptáz enzimet.
Hamilton Smith (1930-) amerikai molekuláris biológus felfedezi a restrikciós enzimeket.
1973Stanley Cohen (1935-) és Herbert Boyer (1936-) amerikai biokémikusok restrikciós enzimet használnak a rekombináns DNS előállítására.
1977Sanger meghatározza a teljes bázis szekvenciát a bakteriofág φX174 DNS-ben.
1984ALEC Jeffreys (1950-) brit biokémikus kidolgozza a DNS ujjlenyomatot.
1985Kary Mullis (1944-) amerikai biokémikus kidolgozza a polimeráz láncreakciót.
1986Robert Fuchgott (1916-) és Louis Ignarro (1941-) amerikai gyógyszerészek kimutatják a nitrogén-oxidnak, mint jelzőmolekulának a fontosságát az érhálózatban.
1988Peter Agra (1949-) amerikai biokémikus azonosítja a ’víz–csatorna’ fehérjét (aquaporin) a sejtplazma membránjában.
1994A DNS chip technológia kezdete.
1998Roderick MacKinnon (1956-) amerikai biokémikus felfedezi a részletes, térbeli szerkezetét a kálium-ioncsatornának az agysejtekben.
2001Harry Noller amerikai molekuláris biológus és kollégái előállították egy teljes riboszóma első részletes, röntgenkrisztallográfiás képét.

biokémiai oxigén-igény (BOI)

A vízben lévő, szerves anyagot bontó mikroorganizmusok által felvett oxigén mennyisége. Bizonyos típusú szerves szennyezők vízben lévő mennyiségének mértékeként használják. A BOI-t számítással határozzák meg annak alapján, hogy az ismert mennyiségű oxigént tartalmazó vízmintát öt napig 20 oC-n tartják, majd az oxigéntartalmat újra megmérik. Magas BOI-érték nagyszámú mikroorganizmus jelenlétét jelzi, ami magas szintű szennyezettségre utal.

biokémiai fűtőanyagcella

Olyan rendszer, amely biológia reakciókat használ fel a biomassza (kémiai energia) átalakítására elektromos energiává. Az egyik lehetséges alkalmazása az energiaelőállítás ipari hulladékból és szennyvizekből. Tanulmányozzák a metanotróf organizmusokat (azaz olyan organizmus melyek metánt vagy metanolt használnak szénforrásként), mint olyan organizmusokat, amelyek használata lehetséges a biokémiai fűtőanyagcellában.

biolumineszcencia

Élő szervezetek fénykibocsátása hő nélkül (lásd lumineszcencia). A jelenség előfordul a szentjánosbogárnál, világítóbogaraknál, baktériumoknál, gombáknál és mélytengeri halaknál (többek közt). Az állatokban szolgálhat védelemre (pl. elrejti a hal alakját), fajok felismerésére, vagy a párkeresés jeleként. A fény egy luciferin nevű vegyület (amelynek összetétele változik a fajok szerint) oxidációja során keletkezik, a reakciót a luciferáz enzim katalizálja. A biolumineszcencia lehet folyamatos, például a baktériumban, vagy szaggatott, mint a világítóbogárnál.

biomarker

Egy normális anyagcseretermék, amelynek abnormális koncentrációja bizonyos testfolyadékban valamilyen speciális betegséget, vagy toxikológiai állapotot jelez. Például a vérben abnormális mennyiségű glükóz diabetes mellitus jelenlétére utal (lásd inzulin).

biomolekula

Olyan molekula, amely részt vesz az élő szervezetek fenntartásában és anyagcsere-folyamataiban (lásd anyagcsere). Biomolekulák közé tartoznak a szénhidrátok, lipidek, fehérjék, nukleinsavak, és vízmolekulák. Vannak biomolekulák, amelyek makromolekulák.

bioreaktor (ipari erjesztő)

Nagy, rozsdamentes acéltank, amelyet enzimek és más kémiai anyagok ipari előállításánál a kívánt anyagot termelő mikroorganizmusok tenyésztésére használnak. A tankot sterilizálják gőzzel, majd a mikroorganizmusokat beoltják egy médiumba, amelyet az enzimtermelésre optimális körülmények között tartanak, ellenőrizve a hőmérsékletet, nyomást, pH-t és az oxigén-szintet. Keverőlapát keveri a médiumot, amelyet folyamatosan levegőztetnek. Alapvető fontosságú, hogy a táptalaj−tenyészet steril legyen, és tartalmazza a mikroorganizmusok számára a megfelelő tápanyagot. Amikor a tápanyag felhasználódott, a terméket elválasztják. Ha a termék extracelluláris, a médiumot kivonhatják a mikroorganizmus növekedési fázisa során is, de ha intracelluláris, akkor meg kell várni, amíg a tenyészet növekedése megáll. Bizonyos bioreaktorokat folyamatos termelésre terveznek.

bioszervetlen kémia

A fématomokat, vagy ionokat tartalmazó vegyületek biokémiája. Két, közönséges példa a bioszervetlen vegyületekre, a hemoglobin (amely vastartalmú), és a klorofill (ami magnéziumot tartalmaz). Számos enzim is tartalmaz fématomokat. A bioszervetlen vegyületek sok biokémiai folyamatban fontosak, például az oxigén-transzportban, az elektronátmenettel járó folyamatokban és a fehérjék feltekeredésében (folding).

bioszintézis

Molekulák létrehozása élő sejtek által, az anabolizmus alapvető jellemzője.

biotechnológia

Technikák kidolgozása/fejlesztése biológiai folyamatok alkalmazására a gyógyászatban és iparban használandó anyagok termelésére. Például az antibiotikumok, a sajt, a bor termelése különböző baktériumok és gombák tevékenységén alapul. A génsebészet megváltoztathatja a baktériumsejteket úgy, hogy azok teljesen új anyagokat, hormonokat, vakcinákat, monoklonáris antitesteket stb. szintetizáljanak, vagy új tulajdonságokat vigyenek be növényekbe, vagy állatokba.

biotin

A B-vitamin komplex egy vitaminja. Olyan enzimek koenzimje, amelyek a szén-dioxidnak a különböző vegyületekbe történő beépülését katalizálják. A bélbaktériumok általában megfelelő mennyiséget termelnek. Más forrásai a gabonamagvak, zöldségek, tej és a máj.

biotit

Fontos kőzetalkotó szilikátásvány, a csillám ásványcsoport tagja, amelyekkel közös vonása, hogy lemezes kristályos szerkezettel rendelkeznek. Általában fekete, sötétbarna vagy zöld.

bioüzemanyag

Olyan gáz, folyadék, vagy szilárd fűtőanyag, amelynek van biológiai forrásból származó energiatartalma. Az élő szervezeteket felépítő szervesanyag energiát rejt magában, ennek kezdték el a feltárását a világszerte egyre növekvő energiaigény kielégítésére. Például a repcemagolaj használható módosított motorokban dízel olaj helyett. Az olaj metilésztere, a repcemagolaj-metil-észter (rapeseed methyl ester (RME)) a nem módosított motoroknál is használható, és biodízelként ismert. Más bioüzemanyag például a biogáz és a gazohol.

bipiramis

Lásd komplex.

bipiridil

Lásd dipiridil.

bipy

Lásd bipiridil.

biradikális (diradikális), kétszeres gyök

Olyan gyök, amely két párosítatlan elektront tartalmaz a molekula különböző pontjain úgy, hogy a gyök-központok függetlenek egymástól.

Birge–Sponer-extrapoláció

Egy molekula disszociációs hőjének számítási módszere a sávos színképből, extrapolációval. A disszociációs energia, D0 egyenlő a vibrációs kvantumok ΔG összegével, ahol ΔG két, egymást követő vibrációs állapot energiája közti különbség. Ez azt jelenti, hogy D0 közelítőleg egyenlő azzal a görbe alatti területtel, ahol ΔG-t ábrázolják a vibrációs kvantumszám, ν függvényében. Az első néhány vibrációs kvantum meghatározásával D0 közelítő értéke megkapható ennek a görbének a lineáris extrapolálásával. Amennyiben a vibrációs kvantumot megfelelő számban határozzák meg, D0 értéke nagymértékben pontosítható a ΔG görbe görbületét négyzetes, (és/vagy) magasabb hatványokkal figyelembevéve. A technikát R.T. Birge és H. Sponer javasolta 1926-ban.

Birkeland–Eyde-eljárás

Nitrogén-megkötési eljárás levegőt átvezetve egy elektromos íven, ami így nitrogén-oxidokat hoz létre. Kristian Birkeland (1867-1913) és Samuel Eyde (1866-1940) norvég kémikusok vezették be 1903-ban. A folyamat csak olyan esetben gazdaságos, amikor olcsó vízienergia áll rendelkezésre.

bistabilitás

Egy rendszernek az a képessége, hogy két állandósult állapotban létezik. A bistabilitás nélkülözhetetlen feltétele a kémiai reakciókban előforduló oszcillálásnak. A bistabil rendszer két állandósult állapota nem termodinamikai egyensúlyi állapot, mivel ezek az egyensúlyi körülményektől távoli feltételek közt léteznek. A bistabilitást mutató kémiai reakciók hirtelen változnak az egyik állapotból a másikba, amikor a reakció egyik résztvevőjének a koncentrációja egy bizonyos értéket elér. A hatás a túlhűtéshez hasonló, amikor a folyadékot a fagyáspont alá hűtik, anélkül hogy megfagyna. Lásd az oszcilláló reakcióknál is.

biszulfit

Lásd aldehidek.

bitumen

Lásd kőolaj.

bitumenes homok

Lásd olajhomok.

bitumenes szén

Lásd szén.

biuret reakció

Biokémiai teszt a fehérjéknek oldatban történő kimutatására, amelyet a karbamid melegítésekor keletkező, biuret nevű anyagról (H2NCONHCONH2) neveztek el. A vizsgálandó oldathoz nátrium-hidroxidot kevernek, majd cseppenként, lassan 1%-os réz(II)-szulfátoldatot adagolnak. A pozitív eredményt egy lila gyűrű megjelenése jelenti, amelyet a fehérjék vagy peptidek peptidkötése okoz. A szabad aminosavak nem adják a reakciót.

bizmut

Jele Bi. Fehér, kristályos anyag, enyhe rózsaszín árnyalattal. A periódusos rendszer 15. (korábban VB) csoportjába tartozik, rendszáma 83; relatív atomtömege 208,98; relatív sűrűsége 9,78; op. 271,3 oC fp. 1560 oC. A legfontosabb érce a bizmutin (Bi2S3) és a bizmit (Bi2O3). A legnagyobb termelők: Peru, Japán, Mexikó, Bolívia és Kanada. A fémet oxidjából vonják ki szenes redukcióval. A fémek közül a legerősebb a diamágnesessége, a hővezetése kisebb a higany kivételével minden fémnél. Nagy az elektromos ellenállóképessége, és mágneses térben nagy Hall-effektust mutat. Használják ónnal és kadmiummal alacsony olvadáspontú öntő-ötvözetekben. Ezek az ötvözetek a megszilárdulásuk során kiterjednek, ezzel tiszta másolatot hoznak létre a finom részletekről is. Használják továbbá hőaktivált biztonsági berendezésekben tűzjelzésre, és sprinkler rendszerekben. A legújabb felhasználási területei: katalizátorként akrilszálak készítésénél, alakítható vas alkotójaként, atomreaktorokban az urán-235 fűtőanyag hordozójaként és specializált hőelem anyagként. A bizmutvegyületeket (amennyiben ólom-mentesek) kozmetikai és gyógyászati készítményekben használják. Oxidáló savak, gőz (magas hőmérsékleten), és nedves halogének megtámadják. Levegőn kék lánggal ég, sárga oxidgőzöket képezve. C. G. Junine mutatta ki először 1753-ban, hogy különbözik az ólomtól.

Black, Joseph

(1728-99) Franciaországban született, brit kémikus, fizikus. Glassgowban és Edinburghban tanult, ahol tézisében (1754) a szén-dioxid kémiájának első pontos leírását adta. 1757-ben felfedezte a látens hőt, és ő volt az első, aki különbséget tett a hő és a hőmérséklet között.

blankfix

Lásd bárium-szulfát.

blende

Egy természetben előforduló fém-szulfid, azaz cinkblende, ZnS.

Bloch-tétel

Kristályok kvantummechanikájára vonatkozó tétel. Állítása szerint a hullámfüggvény, ψ egy elektronra egy potenciálperiódusban a következő formában írható le: ψ(r)=exp(ikr)U(r), ahol k a hullámvektor, r a helyzetvektor és U(r) egy periodikus függvény, amely a kristály Bravais-rácsának összes R vektorára: U(r+R)=U(r). A Bloch-tétel úgy értelmezhető, hogy egy elektron hullámfüggvénye egy potenciálperiódusban egy periódusos függvény által módosított síkhullám. Ez megmagyarázza, hogy a szabad elektronmodell sikeres bizonyos fémek tulajdonságainak leírásakor, bár a legtöbb fém tulajdonságaira nem ad megfelelő kvantitatív leírást. A tételt a német születésű amerikai fizikus, Felix Bloch (1905-83) állapította meg 1928-ban. Lásd az energiasávoknál is.

Bohr, Niels Henrik David

(1885-1962) Dán fizikus. 1913-ban publikálta annak a magyarázatát, hogy hogyan érik el az atomok a stabilitásukat a központi mag körül pályán keringő elektronokkal. Feltételezte, hogy az elektronok impulzusmomentuma kvantumok szerint változik. Az elektronok egyik pályáról a másikra történő átlépését fényenergia kibocsátása vagy elnyelése kíséri, ez okozza a hidrogén emissziós színképében található vonalakat. Ezért a munkájáért 1922-ben Nobel-díjjal tüntették ki. Lásd Bohr-elmélet.

Bohr-elmélet

Az elmélet, amelyet Niels Bohr publikált 1913-ban a hidrogén vonalas színképének magyarázatára. Feltételezte, hogy egyetlen, m tömegű elektron egy r sugarú körpályán mozog v sebességgel a pozitív töltésű mag körül. Az elektron impulzusmomentuma ebben az esetben mvr. Bohr szerint az elektronok csak olyan pályákon mozoghatnak, melyeken ez az impulzusmomentum bizonyos rögzített értékeket mutat: h/2π, 2h/2π, 3h/2π,... nh/2π, ahol h a Planck-állandó. Ez azt jelenti, hogy az impulzusmomentum kvantumok szerint változik, azaz értékei csak n többszörösei lehetnek. n minden megengedett értéke egy különböző sugarat jelent. Bohr feltételezte azt is, hogy amikor egy atom egy υ frekvenciájú sugárzást emittál, vagy abszorbeál, akkor egy elektronátmenet történik az egyik pályáról egy másikra. A kibocsátott vagy abszorbeált energia minden elektronátmenetnél: hυ. Ez az elmélet sikeresen írta le a hidrogén, és más egyszerű ionok, mint a He+, Li2+, stb. színképében található vonalakat. Később, az impulzusmomentum kvantumszerű változását értelmezték az elektron hullámtermészetével. Minden egyes pálya körül egész-számú hullámhosszaknak kell lenniük, azaz nλ=2πr, ahol λ a hullámhossz és n egész szám. A részecske hullámhosszát h/mν adja, így nh/mν=2πr, ami a mνr=nh/2π-hez vezet. A modern atomelmélet szerint a szubatomi részecskéket nem lehet ugyanúgy kezelni, mint a nagy objektumokat, így Bohr magyarázata kissé hitelét vesztette. De az impulzusmomentum kvantum szerinti változását megtartották.

bohrium

Jele Bh. Egy radioaktív transzaktinidákhoz tartozó elem. Rendszáma 107. Peter Armbruster és csoportja állította elő először 1981-ben, Németországban, Darmstadtban, bizmut-209 magot bombázva króm-54 magokkal. Bohriumból eddig mindössze néhány atomot mutattak ki.

Bohr-magneton

Lásd magneton.

Boltzmann, Ludwig Eduard

(1844-1906) Osztrák fizikus. Professzor volt Grácban, Bécsben, Münchenben és Lipcsében, ahol gázok kinetikus elméletével (lásd Maxwell-Boltzmann-eloszlás) és termodinamikával (lásd Boltzmann-egyenlet) foglalkozott.

Boltzmann-állandó

Jele k. Az egyetemes gázállandó (R) és az Avogadro szám (NA) hányadosa. Úgy tekinthető, mint egy molekula gázállandója:

k=R/NA=1,380658(12)x10-23 JK-1

Ludwig Boltzmann után nevezték el.

Boltzmann-egyenlet

A nem egyensúlyi statisztikus mechanikában a részecskék együttesének, különösen a transzport tulajdonságuknak tanulmányozására használt egyenlet. A Boltzmann-egyenlet a megoszlási függvény, f mennyiséget használja az állapotnak és változásának matematikai leírására. A megoszlási függvény függ a helyvektortól, r, a sebesség vektortól, v és az időtől, t, így bármely időpontban statisztikai leírást ad a részecskék helyzetéről és sebességéről. Ha a részecskének egy speciese van jelen, a Boltzmann-egyenlet a következőképp írható:

f/∂t+a.(∂f/∂v)+v.(∂f/∂r)=(∂f/∂t)coll

ahol a testek gyorsulása az ütközések között, és (∂f/∂t)coll az ütközések következtében a f(r,v,t) változásának sebessége. A Boltzmann-egyenlet használható transzport koefficiensek, így például a vezetőképesség kiszámítására. Az egyenletet Ludwig Boltzmann írta le 1872-ben.

Boltzmann-formula

Statisztikus mechanikai egyenlet egy rendszer entrópiájára, (S). Állítása szerint az entrópia összefügg a megkülönböztethető módok számával, W-vel és a rendszert a S=klnW egyenlet írja le, amelyben k a Boltzmann-állandó. Kvantitatív módon fejezi ki azt, hogy az entrópia egy rendszer rendezetlenségének mértéke. Ludwig Boltzmann fedezte fel a XIX. század végén a statisztikus mechanika tanulmányozása során.

bomlás

1. Egy radioaktív nuklid spontán átalakulása egy, vagy több részecske, vagy foton kibocsátásával egy radioaktív vagy nem radioaktív leány-nukliddá. N0 nuklid bomlása N nukliddá t idő elmúltával leírható a következőképpen: N=N0exp(-γt), ahol γ- a bomlási állandó vagy dezintegrációs állandó. A bomlásállandó reciproka az átlagos élettartam. Azt az időt, ami az eredeti nuklidek felének elbomlásához szükséges (azaz amikor N=1/2N0) a nuklid felezési idejének nevezik. Ugyanezeket a kifejezéseket használják, amikor elemi részecskék alakulnak át spontán más részecskékké. Például, amikor szabad neutron bomlik protonná és elektronná.

2. Szerves anyag kémiai lebomlása alkotórészeire baktériumok vagy más organizmusok hatására.

3. Kémiai reakció, amelyben egy vegyület bomlik egyszerűbb vegyületekre, vagy elemeire

bór

Jele B. A periódusos rendszer 13. csoportjába, (korábban IIIB) tartozik; rendszáma 5; relatív atomtömege 10,81; relatív sűrűsége 2,34-2,37(amorf) op. 2300 oC; fp. 2550 oC. Két allotróp módosulata van, az amorf bór egy barna por, a fémes bór fekete. A fémes forma nagyon kemény (9,3 a Mohs-féle skálán) és szobahőmérsékleten rossz elektromos vezető. Legalább három kristályos formája lehetséges; kettő rombos és egy tetragonális. Az elem nem fordul elő szabadon a természetben. Vulkáni forrásokban ortobórsav formában található Toszkánában, és borátokként, kernitben (Na2B4O7.4H2O) és kolemannitban (Ca2B6O11.5H2O) Kaliforniában. A minták izotóp aránya rendszerint a következő: 19,78 % bór-10 és 80,22 bór-11. Kinyeréséhez a bór-trikloridot gőzfázisban redukálják hidrogénnel, elektromos fűtőszálakon. Az amorf bór előállítható a trioxidot magnéziumporral redukálva. A bór melegítve reagál az oxigénnel, halogénekkel, oxidáló savakkal, és forró lúgokkal. Félvezetőkben és speciális űralkalmazásoknál izzószálakban használják. Az amorf bórt jelzőtüzeknél (világítórakéta) használják zöld szín létrehozására. A bór-10 izotópot nukleáris reaktorok kontroll rúdjainál és sugárzás elleni védelemként alkalmazzák. Az elemet 1808-ban fedezte fel Sir Humpry Davy, J. L. Gay-Lussac és L. J. Thenard.

bór(III)-oxid (bórsav-anhidrid, bór-oxid, dibór-trioxid)

Üvegszerű, szilárd anyag, B2O3; ami fokozatosan vizet abszorbeál és bórsavat hoz létre. Bizonyos amfoter tulajdonságokat mutat; különböző sókat képez.

borán (bórhidrid)

Bórból és hidrogénből álló vegyületek, amelyek közül számos előállítható magnézium-boridot (MgB2) savval reagáltatva. Mások, e reakció termékeinek pirolízisével állíthatók elő, hidrogén és más reagensek jelenlétében. Mind illékonyak, reakcióképesek, és a levegőn könnyen oxidálódnak, néhányan robbanásszerűen. A boránok érdekes vegyület csoportot alkotnak, szerkezetük nem írható le a konvencionális, kételektronos kovalens kötés modellel (lásd elektronhiányos vegyületek). A legegyszerűbb példa a diborán (B2H6), lásd a képletet. Más boránok, például a B4H10, B5H9, B5H11, B6H10 és B10H4. A nagyobb borán molekulákban a bór atomok poliédere lehet nyitott vagy zárt. Ezen kívül számos olyan borán származék is ismert, amelyek más elemek (pl. szén és foszfor) atomjait is tartalmazzák. Léteznek továbbá B6H62- típusú, ún. borohidridionok is. A boránokat és borohidridionokat a szerkezetük szerint osztályozzák. Amikor teljes a bór poliéder, a vegyületeket klozo-szerkezetűnek nevezik. A nem teljes poliédert, ahol egy csúcs hiányzik, nido-szerkezetűnek nevezik (a görög fészek szóból). Azokat a nyitott szerkezeteket, ahol kettő, vagy több csúcs hiányzik arachno-szerkezetűnek nevezik (a görög pók szóból).

borát

Bórból és oxigénből álló, negatív iont tartalmazó (lásd a képletet) ionos vegyületek. A litium-borát például az egyszerű B(OH)4- aniont tartalmazza. A legtöbb borát azonban szervetlen polimer gyűrűkkel, láncokkal, vagy más típusú hálókkal, melyek alapja a planáris BO3 csoport, vagy a tetraéderes BO3(OH) csoport. A ’hidratált borátok’ –OH csoportot tartalmaznak, számos közülük előfordul a természetben. A vízmentes borátok, amelyek BO3 csoportokat tartalmaznak előállíthatók bórsavat fémoxidokkal összeolvasztva.

bórax

Színtelen, monoklin szilárd anyag, Na2B4O7.10H2O, oldható vízben és nagyon gyengén etanolban; relatív sűrűsége 1,73; 75 oC-on elveszít 8H2O-t, 320 oC-on 10H2O-t veszít. A képlet félrevezető benyomást ad a szerkezetről. A vegyület [B4O5(OH)4]2--iont tartalmaz (lásd borát). 60,8 oC felett átkristályosítva a vegyületet pentahidrátja keletkezik. A borát ásványok fő forrása a kernit (Na2B4O7.4H2O) és a tinkal (Na2B4O7.10H2O). Az érceket gondosan szabályozott oldással és átkristályosítással tisztítják. Ásványi savval kezelve a bórax bórsavat ad.

A bórax rendkívül fontos anyag az üveg- és kerámiaiparban, nyersanyag a boroszilikátok előállításánál. Fontos a fémkohászatban is salakképzőként, mivel az olvadt borátok oldják a fémoxidokat. Oldatban részlegesen hidrolizál bórsavra, így pufferként hat. Ezért mosásnál előáztatásra használják. A gyógyászatban gyengén lúgos fertőtlenítőként, a bőr és nyálkahártyák vérzéscsillapítójaként használják.

A dinátrium-tetraborát sok, iparilag fontos bórvegyület forrása, például a bárium-boráté (gombaölő festék), a cink-boráté (égést gátló adalék műanyagokban), a bórfoszfáté (heterogén savkatalizátor a petrokémiai iparban).

bóraxgyöngy-próba

Egyszerű laboratóriumi teszt bizonyos fémionok kimutatására sókban. A só kis mennyiségét összekeverik bóraxszal, majd egy platinadrót végén olvadék gyöngyöt képeznek. Bizonyos fémek azonosíthatók a gyöngy színe alapján a Bunsen-láng oxidációs és redukciós részében. Például a vas gyöngye az oxidációs lángban melegen vörös és hidegen sárga, a redukciós lángban pedig zöld.

borazon

Lásd bór-nitrid.

bordói lé

Réz(II)-szulfát és kalcium-hidroxid keveréke vízben; gombaölőszerként használják. bórsav

bórhidrid

Lásd borán.

bórhidridionok

Lásd borán.

borid

Bórnak fémmel alkotott vegyülete. A legtöbb fémnek legalább egyféle boridja van a következők közül MB, MB2, MB4, MB6 vagy MB12. A vegyületek sokféle szerkezettel rendelkeznek. Minden borid kemény, magas olvadáspontú anyag, fémszerű vezetőképességgel. Előállíthatók az elemek magas hőmérsékleten (2000 oC felett) történő közvetlen reakciójával, vagy gyakrabban, a fém-oxid és bór-oxid keverékét magas hőmérsékleten szénnel, vagy alumíniummal redukálva. A nem oxidáló savakkal szemben kémiailag stabilak, de erős oxidálószer és erős lúg megtámadja őket. A magnézium-borid (MgB2) eltérő ebben a vonatkozásban, boránokká hidrolizálható.

Iparilag a fémboridokat tűzálló (rozsdaálló) anyagként használják. A legfontosabbak CrB, CrB2, TiB2, és ZnB2. Általában magas hőmérsékletű porkohászattal állítják elő, amelyben a darabot egy grafit öntvényben alakítják ki 2000 oC felett, nagyon nagy nyomáson. A darabokat, a végső formát a lehető legjobban megközelítő alakra préselik, mert a megmunkálás gyémántvágót igényel és az nagyon költséges.

boríték

Lásd gyűrű konformációk.

bór-karbid

Fekete, szilárd anyag, B4C; csak lúgok olvadékában oldódik; rendkívül kemény, a Mohs-skálán 91/2 feletti; romboéderes; relatív sűrűsége 2,52; op. 2350 oC; fp. >3500 oC. A bór-karbid előállítható elektromos kemencében bór-oxidot ásványolaj koksszal redukálva. Főként csiszolóanyagként használják, de tárgyakat is készíthetnek belőle magas hőmérsékletű porkohászattal.

borkő

Lásd kálium-hidrogén-tartarát.

borkősav

Kristályos, a természetben előforduló karbonsav: (CHOH)2(COOH)2; relatív sűrűsége: 1,8; op.: 171-174 oC. Boroshordókban található, borkőből (kálium-hidrogén-tartarát) állítható elő; sütőporokban és élelmiszer adalékokban használják. A vegyület optikailag aktív (lásd optikai aktivitás). Szisztematikus neve: 2,3-dihidroxi-butándisav.

Born, Max

(1882-1970) Német születésű, brit fizikus, aki a statisztikus mechanikában kifejtett munkájáért 1954-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat (W. Bothe-tel együtt). Heisenberggel együtt kifejlesztette a mátrix mechanikát.

Born–Haber-ciklus

Ionkristályos szilárd anyagok rácsenergiájának kiszámítására használt reakciók ciklusa. Egy MX vegyület esetében a rácsenergia a következő reakció entalpiája:

M+(g)+X-(g)→M+X-(s)ΔHL

Az ionos szilárd anyag képződési standard entalpiája a következő reakció entalpiája:

M(s)+1/2X2(g)→M+X-(s)ΔHf

A ciklus ezt az entalpiát (ami mérhető) teszi egyenlővé számos lépés entalpiájának összegével az elemektől az ionos szilárd anyagig haladva. A lépések:

1. A fém atomokra bontása:

M(s)→)M(g)ΔH1

2. A nem fémes elem atomokra bontása:

1/2X2→X(g)ΔH2

3. A fém ionizációja:

M(g)→M+(g)+eΔH3

Ez megkapható az ionizációs potenciálból.

4. A nemfém ionizációja:

X(g)+e→X-(g)ΔH4

Ez az elektronaffinitás.

5. Ionos szilárd anyag képződése.

M+(g)+X-(g)→M+X-(s)ΔHL

Egyenlővé téve az entalpiákkal:

ΔHf=ΔH1+ΔH2+ΔH3+ΔH4+ΔHL

amelyből ΔHL megkapható. Max Born és Fritz Haber után nevezték el.

bornit

A réz fontos érce, vegyes réz–vas-szulfid, Cu5FeS4. Az ásvány friss felszíne fémes vörösesbarna, de hamar kialakul rajta egy vöröses, színjátszó bevonat, ezért a köztudatban pávaércként ismert. Bornitot bányásznak Chilében, Peruban, Bolíviában, Mexikóban és az USA-ban.

bór-nitrid

Szilárd anyag, BN, hideg vízben nem oldódik, meleg vízben lassan bomlik. Relatív sűrűsége 2,25 (hexagonális); 3000 oC felett szublimál. Előállításakor a bór-oxidot egy savoldható hordozón, pl. kalcium-foszfáton 800 oC-ra hevítik, nitrogén vagy ammónia jelenlétében. Izoelektronos a szénnel, és a szénhez hasonlóan van egy nagyon kemény szabályos formája (borazon) és egy lágyabb hexagonális formája; ami eltérően a grafittól, nem vezető. Az elektromosiparban használják, ahol a nagy hővezetőképessége és nagy ellenállása különösen értékes.

Born–Oppenheimer-közelítés

A molekuláris- és a szilárd-test fizikában használt adiabatikus közelítés, amelyben az atommag mozgását annyival lassabbnak tekintik az elektronokénál, hogy az elektronok mozgásának számításakor a mag rögzített helyzetűnek tekinthető. Ezt a közelítést 1927-ben a perturbációs elmélet alkalmazásával Max Born és Julius Robert Oppenheimer (1904-1967) amerikai fizikus igazolta.

boroszilikát

Számos anyag bármelyike, amelyben BO3 és SiO4 egységek különböző szerkezetű hálókká kapcsolódnak össze. A boroszilikát üvegek különösen fontosak; a szilikáthálóhoz adagolt bór miatt az üveg alacsonyabb hőmérsékleten lágyul, mint a tiszta szilícium és az üveg képlékenységi tartománya is nagyobb lesz. Így az ilyen üvegeket, mint például a Pyrex-et is, szélesebb körben alkalmazzák, mint a nátronüvegeket (kis képlékenységi tartomány, nagyobb hőkiterjedés) vagy a szilikaüvegeket (sokkal magasabb olvadáspont). A boroszilikátokat használják üvegmáz, zománc és üveggyapot készítésénél is.

bór-oxid

Lásd bór(III)-oxid.

bórsav

A bórt és oxigént tartalmazó számos sav bármelyike. Külön megjegyzés nélkül használva, a kifejezés a H3BO3 vegyületet jelenti (amelyet ortobórsavnak vagy trioxobór(III)-savnak is neveznek). Ez egy fehér, vagy színtelen szilárd anyag, oldható vízben és etanolban; triklin; relatív sűrűsége 1,435; op. 169 oC. Természetben előfordul vulkáni gőzök kondenzátumában (suffioni). Ipari előállításakor borát ásványt (pl. kernitet Na2B4O7) kezelnek kénsavval, majd átkristályosítják.

A szilárd anyagban jelentős a hidrogénkötés a H3BO3 molekulák közt, ami egy réteges szerkezetet hoz létre, ezért a kristály könnyen hasad. Híg oldatokban is H3BO3 molekulák vannak jelen, töményebb oldatokban azonban polimer savak és ionok képződnek (pl. H4B4O7pirobórsav vagy tetrahidroxi-monoxi-dibór(III)sav). A vegyület egy nagyon gyenge sav, Lewis-savként viselkedik, hidroxidionokat képes felvenni:

B(OH)3+H2O↔B(OH)4-+H+

A szilárd bórsav hevítésekor vizet veszít, és 300 oC-on egy másik savvá alakul, melynek a HBO2 képletet adták, de valójában egy polimer (HBO2)n. Metabórsavnak vagy poli-(dioxibór(III)sav)nak nevezik.

A bórsavat használják az üveggyártásban (boroszilikát üveg) mázak és zománcok, bőr, papír, ragasztók és robbanószerek gyártásánál. Széles körben használják (különösen az USA-ban) detergensekben, és mert a bórsav olvadéka képes más fémoxidok oldására, forrasztószerként használják forrasztásnál, hegesztésnél. Gyenge fertőtlenítő hatása miatt használják a gyógyászatban és élelmiszer tartósítószerként.

bórsav-anhidrid

Lásd bór(III)-oxid.

bór-triklorid

Színtelen, füstölgő folyadék, BCl3 amely vízzel reagálva sósavat és bórsavat képez; relatív sűrűsége 1,349; op. –107 oC; fp. 12,5 oC. A bór-trikloridot az iparban bórkarbidból állítják elő 700 oC felett exoterm klórozással, majd frakcionált desztillálással. Egy másik, drágább, laboratóriumi előállítása a száraz klórt bórral, magas hőmérsékleten reagáltatva. A bór-triklorid egy Lewis-féle sav, stabil addíciós vegyületeket képez olyan donorokkal, mint az ammónia és az aminok; a laboratóriumban használják e donorok felszabadulásával járó reakciók elősegítésére. A vegyület iparilag fontos; az elektronikai ipar számára ez a tiszta bór forrása (redukció hidrogénnel). A fémhidriddel való reakcióját használják boránok előállítására is.

Bose–Einstein-statisztika

Lásd kvantumstatisztika.

bowsprit

Lásd gyűrű konformációk.

Boyle, Robert

(1627-91) Írországban született angol kémikus és fizikus. 1654-ben Oxfordba költözött, itt foglalkozott a gázokkal a Robert Hooke által készített légszivattyút használva. 1662-ben felfedezte a Boyle-törvényt. Kémiában a lángfestési próbákon és a sav-bázis indikátorokon dolgozott. Őt tekintik a modern, az alkímiától eltérő kémia megalapítójának. Ő definiálta elsőként a kémiai elemet.

Boyle-törvény

Egy gáz adott mennyiségének térfogata (V) állandó hőmérsékleten fordítottan arányos a nyomásával (p), azaz pV= konstans. Ez igaz ideális gázok esetében. Ezt a törvényt Boyle fedezte fel 1662-ben. Az európai kontinensen Mariott- törvényként ismert, E. Mariott (1820-84) után, aki 1676-ban fedezte ezt fel, Boyle-tól függetlenül. Lásd a gáztörvényeknél is.

bozon

Részecske, vagy rendszer, amely engedelmeskedik a Bose–Einstein-statisztikának (lásd kvantumstatisztika). A kvantummechanika és a speciális relativitáselmélet egyesítése eredményeképpen a bozonnak egész számú spinnel kell rendelkeznie. A foton például egy bozon.

böhmit

Alumínium-oxid és -hidroxid keverék ásványa, AlO.OH. J. Böhm, német kutató után nevezték el. Lásd alumínium-hidroxid.

Bragg, Sir William Henry

(1862-1942) Brit fizikus, akit a fiával Sir (William) Lawrence Braggal (1890-1971) együtt tüntettek ki a fizikai Nobel-díjjal 1915-ben a röntgenkrisztallográfia terén végzett úttörő munkájukért. Megszerkesztett egy röntgen spektrométert is, a röntgensugarak hullámhosszának mérésére. Az 1920-as években, amikor Londonban a Royal Institution igazgatója volt, kezdeményezte a szerves molekulák röntgen diffrakciójának tanulmányozását.

Bragg-csúcs

Egy kristály röntgen diffrakciós szóródási képében jelentkező csúcs. A Bragg-csúcs intenzitása arányos a szórópontok számának négyzetével. Ha egy szilárd anyag röntgenszóródása Bragg-csúcsokat eredményez, az azt jelzi, hogy a szilárd anyag nagy kiterjedésű rendezettséggel rendelkezik. Sir Lawrence Bragg után kapta a nevét, ő fedezte fel, 1912-ben. A röntgensugarak szóródását a kristályban a lapok egy halmazáról Bragg-csúcsok létrehozásával, Bragg-szóródásnak nevezik.

Bragg-törvény

Ha egy (λ hullámhosszú) röntgensugár éri egy olyan kristály felszínét, amelyben az atomok vagy ionok rétegei egymástól d távolságra vannak, a visszavert fény akkor mutat maximális intenzitást, amikor sinθ=nλ/2d, ahol θ (a Bragg-szög) a beesési szög kiegészítője, és n egy egész szám. A törvény számos kristály szerkezetének meghatározását teszi lehetővé. 1912-ben fedezte fel Sir Lawrence Bragg.

Bravais-rács

Rácspontok végtelen sora. A Bravais-rácsnak csak 14 tércsoportja lehet, 7 kristályrendszerbe osztva. Auguste Bravais (1811-1863) után nevezték el.

Bremsstrahlung (német: a sugárzás fékezése)

Röntgensugár emisszió, ami olyankor jön létre, amikor egy töltéssel rendelkező részecske, különösen egy gyors elektron, hirtelen lelassul az atommagokat körülvevő elektromos mezőn áthaladva. A röntgensugárzás egy egész folyamatos hullámhossz-tartományt átfed egy minimumig, amelynek értéke a beeső részecske energiájától függ. Bremsstrahlung történik, amikor egy fémet elektronokkal bombáznak.

Brillouin-zóna

A reciprok rács egy cellája. Az első Brillouin-zóna az a legkisebb térfogatú cella, amelyet a reciprok rács vektoraira merőleges felezők síkjai zárnak be. Léteznek magasabb Brillouin-zónák is. A Brillouin-zónákat használják egy periodikus potenciál, például egy kristály energiaszintjeinek elméletében. Léon Brillouin (1889-1969) francia fizikus után nevezték el, ő vezette be a kristályelméletbe 1930-ban.

Brin-eljárás

Eljárás, amelyet régebben oxigén előállítására használtak. A bárium-oxidot levegőn hevítve peroxidot képez, amely magasabb hőmérsékleten (>800 oC) oxigént ad:

2BaO2→BaO+O2

Brinell-keménység

A fémek keménységének mérésére alkalmas skála, melyet 1900-ban vezetett be a svéd fémkohász, Johann Brinell (1849-1925). Ismert súlyú teherrel egy kis krómacél golyót préselnek a fém felületébe. A teher súlya kilogrammokban osztva a bemélyedés területével négyzetmilliméterben adja a Brinell-számot.

brit hőegység (Btu)

A hő egysége az Egyesült Királyságban. Eredetileg az a hő, ami ahhoz szükséges, hogy 1 font víz hőmérsékletét 1 oF-kal emelje. 1 Btu most definíció szerint 1055,06 joule.

brit mértékegységek

A fonton és yardon alapuló brit mértékegység-rendszer. A korábbi f.p.s. rendszert a műszaki területeken használták és a brit egységeken alapult. Ma minden tudományos célra az SI egységeket használják. Az általános használatban is egyre jobban kiszorítják a brit egységeket a metrikus egységek.

Britannia fém

Ezüstös ötvözet, amely 80-90 %-ban ónt, 5-15 %-ban antimont, és néha kis százalékban rezet, cinket és ólmot tartalmaz. Csapágyak és bizonyos háztartási eszközök készítésére használják.

bróm

Jele Br. Halogén elem; rendszáma 35; relatív atomtömege 79,909; relatív sűrűsége 3,13; op. –72 oC; fp. 58,78 oC. Szobahőmérsékleten vörös, illékony folyadék, vörösesbarna gőzzel. Az USA-ban sós vízből nyerik ki (klórral való kiszorítással). Nagy mennyiségben használják 1,2-dibrómetán benzin adalék előállítására. Számos más vegyület előállításánál is használják. Kémiai reakcióképessége a klór és jód közötti. Vegyületeiben az oxidációs állapota 1, 3, 5, vagy 7. A folyadék ártalmas az emberi szövetekre, a gőz irritálja a szemet és a torkot. Az elemet 1826-ban fedezte fel Antoine Balard.

bróm(I)-sav (hipobrómossav)

Sárga folyadék, HBrO. Gyenge sav, de erős oxidálószer.

bróm(V)-sav

Színtelen folyadék, HBrO3, bárium-bromáthoz kénsavat adva állítják elő. Erős sav.

bromát

Brómsav sója vagy észtere.

brómetán (etil-bromid)

Színtelen, gyúlékony folyadék C2H5Br; relatív sűrűsége 1,46; op. -119 oC; fp. 38,4 oC. Tipikus haloalkán, előállítható eténből és hidrogén-bromidból. Hűtőközegként használják.

brómmetán (metil-bromid)

Színtelen, illékony, nem gyúlékony folyadék, CH3Br, relatív sűrűsége 1,68; op. -93 oC, fp. 356 oC. Tipikus haloalkán.

bromoform

Lásd tribróm-metán.

brómozás

Kémiai reakció, melynek során egy brómatomot visznek be egy molekulába.

brómtimolkék

Sav-bázis indikátor, savas oldatokban sárga és lúgos oldatokban kék. Színét pH 6-8 tartományban változtatja.

Brønsted-sav

Lásd sav.

Brønsted, Johannes Nicolaus

(1879-1947) Dán fiziko-kémikus. Termokémiával és elektrokémiával foglalkozott; legismertebb a Lowry-Brønsted sav-bázis elméletről, amelyet 1923-ban javasolt, Lowry-tól függetlenül.

Brønsted-bázis

Lásd sav.

bronz

Rézből és ónból álló ötvözet, néha ólmot és cinket is tartalmaz. Az ón mennyisége 1 % - 30 % között változik. Az ötvözet kemény és könnyen önthető, kiterjedten használják csapágyakban, szelepekben és más gépalkatrészekben. Különböző javított bronzokat készítenek más elemek hozzáadásával, például foszforbronz, foszfort tartalmaz 1%-ig. Ezen kívül réznek bizonyos más, nem ónnal alkotott ötvözeteit is bronznak nevezik, az alumíniumbronz például réz és alumínium keveréke. Más speciális bronzok például a harangbronz, ágyúfém, és a berilliumbronz.

Brown-mozgás

Folyékony közegben szuszpendált mikroszkopikus (kb. egy mikrométer átmérőjű) szilárd részecskék folyamatos, random mozgása. Elsőként Robert Brown (1773-1858) brit botanikus figyelte meg 1827-ben pollen részecskék tanulmányozásakor. Eredetileg úgy gondolták, hogy valamilyen élő erő megnyilvánulása. Később állapították meg, hogy annak a következménye, hogy a folyamatosan mozgó folyadék molekulák ’bombázzák’ a részecskéket. A mozgás annál kiterjedtebb, minél kisebb a részecske. A hatás látható gázban szuszpendált füst részecskéken is.

brucit

A magnézium-hidroxid, Mg(OH)2 ásványi formája.

brusselator

Egy oszcilláló reakcióhoz vezető kémiai reakciómechanizmus. A és B reagáló anyagok C és B termékké való alakulásának négy lépésére vonatkozik:

A→X

2X+Y→3Y

B+X→Y+C

X→D

A Lotka-Volterra mechanizmushoz és az oregonator reakcióhoz hasonlóan autokatalízis történik. Amennyiben A és B koncentrációját állandó értéken tartjuk, X és Y koncentrációja oszillál az időben. X koncentrációja ábrázolva Y függvényében egy zárt hurok, a reakció határciklusa. A rendszer megállapodik ennél a határciklusnál, függetlenül X és Z kiindulási koncentrációjától, azaz a határciklus a rendszer attraktora. A reakciót Brüsszel városa után nevezték el, ahol a felfedező kutatócsoport dolgozott.

buckminsterfullerén

A szén egy formája; 60 szénatomból álló atomhalmazokból épül fel, ötszögekből és hatszögekből álló poliéderes szerkezetben kapcsolódva össze (lásd az illusztrációt). 1985-ben azonosították a grafit nagyerejű lézerrel történő besugárzása során keletkező termékek közt. Előállítható grafitelektródok közötti ívkisüléssel, inert atmoszférában. A C60 molekulát Richard Buckminster Fuller (1895-1983) amerikai építész után nevezték el, mivel szerkezetében emlékeztetett a Fuller által feltalált geodéziai dómra. A molekulákat szokták közvetlenebb stílusban buckyballnak nevezni, az anyagot magát pedig fullerénnek. Az anyag maga sárga, kristályos, szilárd anyag (fullerit), oldható benzolban.

Ismertek különböző fullerén-származékok, amelyekben szerves csoportok kapcsolódnak szénatomokhoz a gömbön. Új, zárványszerű vegyületek létrehozása is lehetséges fémionok csapdába ejtésével a C60 kalitkába. Néhány ezek közül félvezető tulajdonságot mutat. A C60 előállítása során, az elektromos kisüléskor kisebb mértékben más fullerének is képződnek, pl. C70, aminek kevésbé szimmetrikus a molekulaszerkezete. Lehetséges olyan szénformák előállítása is, ahol az atomok nem gömbszerűen, hanem inkább hengerszerűen kapcsolódnak néhány nanométeres átmérőjű szerkezetekké. Ezeket buckytube (vagy nanocső)-nek nevezik.

buckyball (bucki labda)

Lásd buckminsterfullerén.

buckytube (bucki cső)

Lásd buckminsterfullerén.

Bunsen, Robert Wilhelm

(1811-1899) Német kémikus; professzor volt Kasselben, Marburgban és Heidelbergben. Korai kutatásai során arzéntartalmú vegyületekkel dolgozva egy robbanásnál egyik szemére elvesztette a látását. Ezután gázanalízissel és spektroszkópiával kezdett foglalkozni, így Kirchhoffal együtt felfedezték a cézium (1860) és rubídium (1861) elemeket. Népszerűsítette a Bunsen-égő használatát és kifejlesztette a Bunsen-cellát.

Bunsen-égő

Egy laboratóriumi gázégő, ami egy függőleges fémcsőből áll, amibe a gázt bevezetik, a cső alsó részének oldalán lévő lyuk a levegő bevezetésére szolgál. A levegő mennyisége szabályozható a csövön lévő köpeny segítségével. Levegő hozzáadagolása nélkül a láng világító lánggal ég és füstös. Levegő adagolásakor van egy kevéssé látható, meleg, külső része (oxidáló rész), és egy belső, kék magja, ahol az égés tökéletlen (a láng hidegebb, redukáló része). Az eszközt Robert Bunsen után nevezték el, aki hasonló eszközt használt 1855-ben (a szabályozó köpeny nélkül).

Bunsen-cella

Egy elsődleges cella, melyet Robert Bunsen tervezett. Híg kénsavba merülő cink katódból és koncentrált salétromsavba merülő szén anódból áll. Az elektrolitok egy porózus edénnyel vannak elválasztva. A cella kb. 19 volt e.m.e.-t ad.

buta-1,3-dién (butadién)

Színtelen szénhidrogéngáz, CH2:CHCH:CH2; op. –109 oC; fp. –45 oC. Bután (kőolajból vagy földgázból) katalitikus dehidrogénezésével állítják elő. Polimerizálják szintetikus gumi előállítására. A vegyület egy konjugált dién, amelyben a π-pályán levő elektronok részben az egész molekulára delokalizálódnak. Transz és cisz formája létezik, az utóbbi részt vesz a Diels-Alder-reakcióban.

bután

Gáz alakú szénhidrogén, C4H10; sűrűsége 0,58 gcm-3; op. –138 oC; fp. 0 oC. Kőolajból (finomítói gázból, vagy magasabb szénatomszámú szénhidrogének krakkolásával) nyerik. Az alkán sorozat negyedik tagja, egyenes láncban tartalmazza a szénatomokat és izomer a 2-metilpropánnal (CH3CH(CH3)3CH3 amit korábban izobutánnak neveztek). Nyomás alatt könnyen cseppfolyósítható; palackokban szállítják tüzelőanyagként. Nyersanyagként szolgál a buta-1,3-dién előállításhoz (szintetikus gumihoz).

butanal (butiraldehid)

Színtelen, gyúlékony, folyékony aldehid, C3H7CHO; relatív sűrűsége 0,8; op. –99 oC; fp. 75 oC.

butándisav (borostyánkősav)

Színtelen, kristályos zsírsav (CH2)2(COOH)2; relatív sűrűsége 1,6; op. 185 oC; fp. 235 oC. Gyenge karbonsav; cukor, vagy ammónium-tartarát erjedésekor keletkezik; és színezékek készítésénél komplexképzőként használják. Élő szervezetekben az anyagcsere-folyamatok köztes termékeként fordul elő, különösen a Krebs-ciklusban.

butanol

A két, C4H9OH képletű alifás alkohol bármelyike. Bután-1-ol, CH3(CH2)3OH egy primer alkohol, relatív sűrűsége 0,81; op. –89,5 oC; fp. 117,3 oC. A bután-2-ol CH3CH(OH)C2H5 egy szekunder alkohol; relatív sűrűsége 0,81 op. –114,7 oC; fp. 100 oC. Mindkettő illékony, színtelen folyadék, amelyet butánból állítanak elő és oldószerként használnak.

butanon (metil-etil-keton)

Színtelen, gyúlékony, vízoldható folyadék, CH3COC2H5; relatív sűrűsége 0,8; op. -86,4 oC; fp. 79,6 oC. A bután katalitikus oxidációjával állítják elő; oldószerként használják.

butánsav (vajsav)

Színtelen, folyékony vízoldható sav, C3H7COOH; relatív sűrűsége 0,96; fp. 163 oC. Gyenge, avas szagú sav (Ka=12.x10-5 móldm-3 25 oC-on). Észterei megtalálhatók a vajban és az emberi izzadságban. A savat ízesítő- és illatszerek számára használt észterek készítésére használják.

butén (butilén)

A két, C4H8 képletű izomer bármelyike. but-1-én, (CH3CH2CH:CH2) amely előállítható bután-1-ol gőzét hevített alumínium-oxidon átvezetve, és but-2-én (CH3CH:CHCH3), mely 2-butanolnak kénsavval való melegítésével állítható elő. Kellemetlen szagú gázok, melyeket polimerek előállításakor használnak. A 2-metil-pentén (CH3)2C:CH2 izomert korábban izobuténnek vagy izobutilénnek nevezték.

buténdisav

A két HCOOHC:CHCOOH képletű izomer bármelyike. Mindkét vegyület az eténből származtatható úgy, hogy mindkét szénatomon egy hidrogénatomot helyettesítünk COOH-csoporttal. A vegyület cisz–transz izomériát mutat. A transz forma a fumársav (relatív sűrűsége 1,64; 165 oC-on szublimál) a cisz forma a maleinsav (relatív sűrűsége 1,59; op. 139-140 oC). Mindkettő színtelen, kristályos vegyület, amelyet szintetikus gyanták készítésénél használnak. A cisz-forma kevésbé stabil, mint a transz-forma, és 120 oC-nál átalakul transz-formába. Eltérően a transz-formától, hevítéskor víz eliminálódhat, és egy –CO.O.CO- csoportot tartalmazó ciklusos anhidrid keletkezhet (malein-anhidrid). A fumársav a Krebs-ciklus egy köztes terméke.

butilcsoport

A CH3(CH2)3- képletű szervescsoport.

butilén

Lásd butén.

butilgumi

A szintetikus gumi egy olyan formája, amelyet 2-metil-propén (CH2:C(CH3)CH3; izobutilén) és metil-buta-1,3-dién (CH2:C(CH3)CH:CH2; izoprén) kopolimerizációjáva állítanak elő. Az izoprénnek csak kis mennyiségét (körülbelül 2 mólszázalékot) használják. A gumi vulkanizálható. Régen nagy mennyiségben használták autógumibelsőként.

butiraldehid

Lásd butanal.

Butler–Volmer-egyenlet

Egy egyenlet az elektrokémiai reakciók sebességére; leírja egy elektród áramsűrűségét a túlfeszültséggel kifejezve. A Butler–Volmer-egyenlet a következő:

j=ja-jc=je[exp(1-α)Fη/RT-exp(-αF/RT)],

ahol ja és jc az anód és katód áram, je az egyensúlyi áram, melyet csereáramsűrűségnek neveznek. Definíció szerint je=jce=jae, ahol jce az egyensúlyi katódáram, jae az egyensúlyi anódáram, F a Faraday-állandó, η a túlfeszültség, R a gázállandó T az abszolút (termodinamikai) hőmérséklet és α egy olyan mennyiség, melyet átviteli koefficiensnek neveznek.

Büchner-tölcsér

Olyan tölcsér, amely egy belső perforált lappal rendelkezik, amire egy kör alakú szűrőpapír helyezhető; szívással történő szűrésre alkalmas. Eduard Büchner, (1860-1917) német kémikus után nevezték el.

büretta

Beosztással ellátott üvegcső, az egyik végén egy csappal, ami finom kivezető csőben végződik. Folyadék ismert mennyiségének adagolására használják (pl. titrálásnál).

B-vitamin komplex

Vízoldható vitaminok csoportja, amelyek jellegzetesen koenzimként működnek. A növények és számos mikroorganizmus képes a B-vitaminok előállítására, de az állatok számára a táplálék a fő forrás. A hő és fény hatására a B-vitaminok bomlanak.

A B1-vitamin (tiamin) prekurzora a tiamin-foszfát koenzimnek, amelynek a szénhidrát anyagcserében van szerepe. Hiánya az embereknél beriberi betegséget, a madaraknál polineuritiszt okoz. Jó forrásai: a sörélesztő, búzacsira, bab, borsó és zöldségek.

A B2-vitamin (riboflavin) zöldségekben, élesztőben, májban, tejben található. Alkotója a FAD és FMN koenzimeknek, amelyek fontos szerepet játszanak minden fő tápelem anyagcseréjében és az *eletronszállitólánc oxidatív foszforizálásában. A B2-vitamin hiánya a nyelv és ajkak gyulladásával jár, fájdalmat okoz a szájban.

A B6-vitamin (piridoxin) széles körben fordul elő gabona magvakban, élesztőben, májban, tejben stb. Alkotója egy koenzimnek (piridoxal-foszfát), amely az aminosav anyagcserében vesz részt. Hiányában gátolt a növekedés, dermatitisz, rángatódzás és más tünetek léphetnek fel.

A B12-vitamint (ciano-kobalamin, kobalamin) csak mikororganizmusok állítják elő, a természetes forrás teljes mértékben állati eredetű. A máj különösen gazdag ebben. A B12 egyik formája számos reakcióban szerepel koenzimként, pl. a zsírsavak oxidációjában és a DNS szintézisben. A folsavval (másik B vitamin) együttesen is működik a metionin aminosav szintézisében, és szükséges a vérsejtek normális termeléséhez. A B12 vitamin a bélben csak egy belső faktor/intrinsic faktor nevű glikoprotein jelenlétében abszorbeálódik, ennek a faktornak a hiánya, vagy a B12 hiány vészes vérszegénységhez vezet.

A B-vitamin komplexek más vitaminjai: a nikotinsav, pantoténsav, biotin és liponsav. Lásd kolinnál is

B–Z-reakció (Belousov–Zhabotinskii-reakció)

Egy kémiai reakció, amely periodikus színváltozást mutat bíborvörös és kék között kb. egy perces periódussal. Kénsav, kálium-bromát(V), cérium-szulfát és propándisav jelenlétében történik. A színváltozást oxidáció–redukció változása okozza, amikor a cérium oxidációs állapota megváltozik (a Ce3+ bíborvörös a Ce4+ kék oldatot ad). A B–Z-reakció a kémiai oszcilláló reakciók egy példája – reakció amelyben egy szabályos, periodikus változás történik egy, vagy több reagáló anyag koncentrációjában. A mechanizmus sok lépésből áll, és nagyon bonyolult. Lásd brusselator.