Ugrás a tartalomhoz

Biológiai kislexikon

(2007)

Typotex Elektronikus Kiadó Kft.

S-Sz

S-Sz

safranin (safranin)

Az optikai mikroszkópos vizsgálatok során használt festék, amely az elfásodott szöveteket, kutinizálódott szöveteket és sejtmagokat vörösre, a kloroplasztiszokat rózsaszínre festi. Főleg növényi szöveteknél alkalmazzák, zöld vagy kék kontrasztfestéssel együtt.

Sanger, Frederick (Sanger, Frederick)

(1918-) Brit biokémikus. A Cambridge-i Egyetemen illetve a Medical Research Council-nál dolgozott. Kétszer kapta meg a kémiai Nobel-díjat. Az első alkalommal a díjat a szarvasmarha inzulin aminosav-szekvenciájának felfedezéséért kapta. Ez a felfedezés vezetett az inzulin mesterséges előállításához. A második Nobel-díjat egy 5400 nukleotidból álló vírus-DNS nukleotid-szekvenciájának megfejtéséért kapta. Az általa kidolgozott DNS-szekvenálási módszert ma széles körben alkalmazzák (lásd DNS-szekvenálás).

sárgászöld moszatok (Xanthophyta) (Xanthophyta)

A Protoctista országhoz tartozó édesvízi élőlények egy törzse. Karotinoid jellegű pigmenteket tartalmaznak (köztük xanthint), amelyek a klorofill mellett meghatározzák színüket. A sárgászöld moszatok előfordulnak egysejtű, telepes, fonalas és tömlőtestű formákban is. A szabadon mozgó sejtek két egyforma méretű ostorral rendelkeznek. Raktározott anyagaik között olajok és a chrysolaminarin nevű poliszacharid is megtalálható.

Sárgatest (corpus luteum) (corpus luteum (yellow body))

Az emlősök petefészkében a tüszőrepedést követően a kiürült Graaf tüszőket bélelő granulosa sejtekből kialakult sárgás színű, progesteront termelő struktúra. Sárgatesthez hasonló képleteket bizonyos cápák, hüllők és madarak petefészkében is leírtak. Ezek funkciója kevéssé ismert.

sarjadzás (gemmation)

A vegetatív szaporítás egyik módszere, melynek során differenciálatlan sejtekből álló kisméretű csomó (gemma) fejlődik ki a növény felszínén. Ezek leválnak, és más területeken elterjednek, itt kihajtanak és új egyedeket hoznak létre. A gemmatio csak egyes alsóbbrendű növényeknél, például a moháknál és májmoháknál fordul elő.

sarlósejtes betegség (sarlósejtes vérszegénység) (sickle-cell disease)

Lásd polimorfizmus; vérszegénység.

sátorvirágzat (corymbus) (corymb)

A virágos hatás egyik típusa (lásd fürtös virágzat, melyben az alsó virágkocsányok hosszabbak a felsőbbeknél. Ennek következtében a virágok egy síkban csoportosulnak. Jó példa erre a tatárvirág és a sárgaviola.

sav (acid)

A vegyületeknek egy olyan típusa, amely hidrogént tartalmaz, és ebből hidrogénion disszociál le a vízben, ami a vízmolekulához kapcsolódva hidroxóniumiont (H3O+) képez. Egy HX általános savra nézve a reakció a következő:

HX+H2O↔H3O++X-

Egy sav erőssége attól függ, milyen mértékben disszociál: az erős savak (pl. a kénsav és a sósav) szinte teljesen disszociálnak a vízben; a gyenge savak (pl. a szénsav) csak részlegesen disszociált. Lásd még pH-skála, puffer. Vö. bázis.

Savanyú festékek (acidic stains)

Lásd festések (mikroszkópi festések).

savas eső (acid rain)

Mintegy 5,0-nél kisebb pH-értékkel bíró csapadék, amely káros hatású arra a növényzetre és állatvilágra, amelyre hull. Az esővíz pH-értéke típusosan 5,6 a benne oldott szén-dioxid miatt (ami szénsavat képez benne). A savas eső annak következménye, hogy a légkörbe különféle szennyező gázok bocsátódnak ki, különösen a kén-dioxid és különféle nitrogén-oxidok, amelyek eredhetnek a fosszilis üzemanyagok elégetéséből, illetve az autók kipufogógázaiból. Ezek a gázok azután oldódnak a légköri vízben kénsavat és salétrom(os)savakat képezve az esőben, a hóban vagy a jégesőben (nedves kihullás), vagy pedig a szennyező anyagok gázokként vagy kicsiny részecskékként rakódnak le (száraz kihullás). A savas lerakódások mindkét típusa befolyásolja a növények növekedését – károsítja a leveleket, rontja a fotoszintézist, növeli a talaj savanyúságát, ami végül is az esszenciális tápanyagok kimosódását eredményezi. A talaj savas elszennyeződése megsavanyítja a talajokból a tavakba és folyókba szivárgó vizeket is, ami majd lehetetlenné teszi a vízi életet. A zuzmók különösen érzékenyek a pH-változásokra, ezért használhatók a savas szennyeződés indikátoraiként (lásd indikátor faj).

savas növekedési elmélet (acid growth theory)

Az auxinok sejtnövekedést serkentő hatását magyarázó elmélet, melyet R. Cleland, A. Hager és munkatársaik terjesztettek elő 1970-ben, eredetileg a gabonafélék és egyéb fűneműek, pl. zab (Avena) csírahüvelyére vonatkozóan. Eszerint az auxinok savasodást idéznek elő a sejtfalban, miáltal aktiválnak olyan enzimeket, melyek ott a tartószilárdságot biztosító kötéseket bontják. Ez lehetővé teszi a sejtfalak megnyúlását és a sejt növekedését a sejt belsejéből jövő turgornyomásnak engedve. Úgy gondolják, hogy az auxin auxinkötő fehérjékhez kapcsolódva proton pumpákat serkent a sejtmembránban, melyek protonokat (H+) juttatnak ki a citoplazmából a sejtfalba. Az így csökkenő pH a sejtfalban aktiválja az enzimeket.

savas proteáz (acid protease)

Olyan fehérjeemésztő enzim (lásd proteáz, amely savas körülmények (pH 2,0-5,0) között mutat maximális aktivitást és stabilitást, pH 6,0 értékek fölött pedig inaktiválódik. A savas proteázoknak alacsony az izoelektromos pontjuk és kevés bázisos aminosavat tartalmaznak. Az élelmiszer- és italgyártó iparban két típusukat használják széles körben: az Aspergillus gombából származó enzimet, amely hasonlít a pepszinre és a Mucor gombából eredőt, ami a renninre emlékeztet.

sav-bázis egyensúly (acid–base balance)

A savak és bázisok vér- és más testnedvbeli koncentrációinak szabályozása olyan módon, hogy e folyadékok pH-ja élettanilag elfogadható tartományon belül maradjon (lásd pH-skála. Ez természetesen jelen levő puffer rendszerek segítségével történik, mint az emlősök vérében a hemoglobin, a hidrogénkarbonát ionok és a szénsav. Ezek együttesen hatva hatékonyan kompenzálják a fölösleges savakat és bázisokat, ezálta meg tudják gátolni a vér pH-jának bármely nagyobb kilengéseit. A sav-bázis egyensúlyt befolyásolja még bizonyos ionok vesék általi szelektív kiválasztása, a szén-dioxidnak a tüdőkből eltávolítási sebessége is.

savó (whey)

Lásd túró (az aludttej sűrűje).

Schiff-reagens (Schiff's reagent)

Aldehidek és ketonok kimutatására használt egyik reagens; lényegileg kén-dioxiddal elszíntelenített fukszin festék oldata. Az alifás aldehidek azonnal visszaállítják a rózsaszínes árnyalatát, míg az aromás ketonok nem hatnak a reagensre. Az aromás aldehidek és az alifás ketonok a reagens színét csak lassan állítják helye. A reagenst Hugo Schiff (1834 – 1915) német vegyészről nevezték el.

Schleiden, Matthias Jakob (Schleiden, Matthias Jakob)

(1804-1881) Német botanikus. 1839-ben a Jénai Egyetemen elnyerte a botanika professzora címet. Egy évvel korábban felfedezte, hogy a növények sejtekből épülnek fel. Elméletét később Theodor Schwann az állatokra is kiterjesztette (lásd sejtelmélet). Schleiden elismerte a sejtmag létezését, és felismerte annak fontosságát, azonban hibásan úgy gondolta, hogy az új sejtek a sejtmag felszínén fejlődnek ki.

Schwann, Theodor (Schwann, Theodor)

(1810-1882) Német fiziológus, orvos. Berlinben dolgozott, majd Belgiumba költözött. 1838-ban Matthias Schleiden kijelentette, hogy a növényi szövetek sejtekből épülnek fel. Schwann kimutatta, hogy az állati szövetek is sejtekből állnak, majd arra a következtetésre jutott, hogy minden élő szövet sejtekből épül fel. Ezzel megalapozta a sejtelméletet. Schwann az erjedést is tanulmányozta, és felfedezte a pepszin nevű enzimet. A Schwann-sejtek nevüket róla kapták.

scutellum (pajzsocska) (scutellum)

A pázsitfűfélék magjában található szövet, mely az embrió és az endospermium között helyezkedik el. A füveknek ez a módosult sziklevele, mely az endospermium emésztésére és felszívására specializálódott.

sebességkorlátozó lépés (rate-limiting step)

Kémiai reakciók sorozatában vagy egy anyagcsere-pályában a leglassúbb reakció, ami meghatározza a reakciósorozat vagy a metabolikus pálya teljes sebességét. Egy enzimatikus reakcióban a sebességkorlátozó lépés általában az a stádium, amely a legmagasabb szabadenergiájú átmeneti állapotot jelenti vagy a legmagasabb aktiválási energiát igényli.

segítő sejt, szinergida (synergids)

A virágos növények embriózsákjában található két sejtmag, melyek szoros kapcsolatban állnak az ooszférával vagy petesejttel, és együtt alkotják a petekészüléket.

segítő (helper) T-sejt (helper T cell)

Lásd T-sejt.

sejt (cytos) (cell)

A legtöbb élőlény strukturális és működési egysége. A sejtek többsége mikroszkópikus méretű (0.04-0.1 mm-ig). A sejtek létezhetnek önálló egységként, mint ahogyan ezt a bakrériumok és a bizonyos protocisták esetében látjuk, de formálhatnak telepeket vagy szöveteket is, ahogyan ezt pl. növények vagy állatok esetébentapasztalhatjuk. A sejtek elsősorban fehérjékből álló tömege citoplazmára és sejtmagra különül, a DNS elsősorbanez ez utóbbiban koncentrálódik. A sejtet plazmamembrán/sejtmembrán veszi körül, amelyet a növények, algák, gombák és baktériumok esetében még egy sejtfal is körülvesz. Két sejttípust ismerünk A Prokarytoa sejtben (baktériumok) a sejtmag nem különül el, maghártya nem alakul ki. A sejtanyagcserében résztvevő molekulák a sejtmembránhoz kapcsolódnak. A szaporodás rendszerint ivartalan és egyszerű kettéhasadással történik. Az Eukaryoták esetében a maganyagot egy maghártya választja el a citoplazmától. Utóbbiban egy sejtszervecske együttes jön létre, amelynek zömét egymással összefüggő, de azért részekre (kompartimentumokra) tagolt, membránokkal határolt üregrendszer alkotja (sejten belüli hálózatos állomány (endoplazmás retikulum), Golgi készülék, lizoszómák stb. Ugyancsak a sejtszervecskékhez soroljuk a mitochondriumokat és az endoplazmás retikulum membránjain ülő riboszómákat is. Az ilyen sejtek ivartalanul vagy ivarosan is szaporodhatnak. A növények és az állatok eukaryota sejtekből épülnek fel, bár a növények esetében színtestek (kloroplasztiszok) és egyéb plasztiszok is találhatók, mi több, merev, cellulózból álló sejtfaluk van.

sejtadhéziós molekula (CAM) (cell adhesion molecule (CAM))

Az állati sejtek plazmamembránjában található bármely olyan fehérje, amely a sejteket egymáshoz vagy az extracelluláris alapállomány (mátrix) molekuláihoz kapcsolja („ragasztja”). A sejtek egymáshoz kapcsolásakor létrehozhatnak például sejtkapcsolatokat. A sejtadhéziós molekulák alapvető jelentőségűek a növekedés és a fejlődés során, mert lehetővé teszik, hogy a sejtek felismerjék egymást és biztosítják a helyes és megfelelő sejt-sejt kölcsönhatásokat. A sejtadhéziós molekulák típusosan a plazmamembrán külső oldalán kinyúlnak a sejt membránjából, hogy egy másik molekulához kapcsolódjanak egy specifikus kötőhely segítségével; ez a másik molekula gyakran szintén lehet sejtadhéziós molekula. A sejtadhéziós molekuláknak számos családjuk van. A legnépesebb a kadherineké, amelyek glikoproteinek és sűrűn fordulnak elő a hámsejtek közötti kapcsolatokban meg a dezmoszómákban is. Az integrinek a sejteket az extracelluláris alapállomány összetevőihez (például a kollagénhoz és a lamininekhez) kapcsolják, tulajdonképpen ezek receptorai; kialakíthatnak sejt-mátrix kapcsolatokat, mint amilyenek a hemidezmoszómák (amelyek „pontszerű forrasztásokként” működnek a sejtek és az extracelluláris mátrix között. A szelektinek és az intercelluláris adhéziós molekulák (ICAM) a vérereket belülről határoló endoteliális sejtek felszínén találhatók, ahol segítenek „kipányvázni” az elhaladó fehérvérsejteket a gyulladás körzetében. Az idegsejt-adhéziós molekulák (N-CAM) abban fontosak, hogy biztosítják a megfelelő sejt-sejt érintkezéseket az idegrendszer és az izomszövet egyedfejlődése során.

1.6. táblázat - SEJTBIOLÓGIA

1665: Robert Hooke (1635 – 1703), angol fizikus megalkotja a „sejt” kifejezést.
1831: Robert Brown felfedezi a növényi sejtekben a sejtmagot.
1838: Matthias Schleiden (1804 – 81), német botanikus felveti, hogy a növények sejtekből állnak.
1839: Theodor Schwann kijelenti, hogy az állatok sejtekből állnak, és azt a következtetést vonja le, hogy minden élőlény sejtekből épül fel.
1846: Hugo von Mohl (1805 – 72), német botanikus a sejtek élő anyagára létrehozza a „protoplazma” kifejezést.
1858: Rudolf Virchow (1821 – 1902), német kórboncnok kijelenti, hogy minden sejt egy másik sejtből keletkezik.
1865: Julius von Sachs (1832 – 97), német botanikus felfedezi a később kloroplasztiszoknak nevezett klorofill tartalmú testeket a növényi sejtekben.
1876–80: Eduard Strasburger (1844 – 1912), német citológus leírja a sejtosztódást növényi sejtekben, és kijelenti, hogy a már létező sejtmagok osztódásával jönnek létre az új sejtmagok.
1882: Walter Flemming (1843 – 1905), német citológus leírja a sejtosztódás folyamatát állati sejtekben, melyre megalkotja a „mitózis” kifejezést. Strasburger létrehozza a „citoplazma” és a „nukleoplazma” szavakat.
1886: August Weismann (1834 – 1914) német biológus felveti a csíraplazma folytonosságára vonatkozó elméletét.
1887: Edouard van Beneden (1846 – 1910), belga citológus felfedezi, hogy a kromatin tartalmú fonalszerű testek (ezután kromoszómáknak nevezett) száma egy adott faj sejtjeiben állandó, és az ivarsejtek ennek a számnak a felét tartalmazzák.
1888: Heinrich von Waldeyer (1836 – 1921) német anatómus megalkotja a „kromoszóma” kifejezést.
1898: Camillo Golgi felfedezi a Golgi-készüléket.
1901: Clarence McClung (1870 – 1946), amerikai biológus felfedezi az ivarkromoszómákat.
1911: Thomas Hunt Morgan létrehozza az első kromoszóma térképet.
1949: Murray Barr (1908 – 95), kanadai genetikus felfedezi a Barr testet.
1955: Christian de Duve (1917 - ), belga biokémikus felfedezi a lizoszómákat és a peroxiszómákat.
1956: George Palade (1912 - ), a romániai születésű amerikai élettanász felfedezi a mikroszómák (később riboszómáknak nevezik) szerepét.
1956: Arthur Kornberg (1918 - ), amerikai biokémikus felfedezi a DNS polimerázt.
1957: Melvin Calvin (1911 – 97), amerikai biokémikus közzéteszi fotoszintetikus szénfixációs ciklus (Calvin ciklus) lépéseit.
1961: Sydney Brenner (1927 - ), a dél-afrikai születésű brit biokémikus felfedezi a messenger RNS-t, Francois Jacobbal (1920 -) és Mathews Meselsonnal (1930 - ) együtt.
1964: Keith Porter és Thomas F. Roth amerikai mikrobiológusok felfedezik az első sejtreceptorokat.
1970: Lynn Margulis (1938 - ), amerikai biológus felveti az eukarióta sejtszervek eredetére vonatkozó endoszimbionta elméletét.
1971: Günter Blobel (1936 - ), a német születésű amerikai biológus előterjeszti a szignál hipotézist annak magyarázatára, hogy a fehérjék hogyan szállítódnak a megfelelő helyre a sejten belül.
1975: J. A. Lucy és E. C. Cocking brit biológusok sikeresen egyesítették a növényi és az állati sejteket.
1979: Az Egyesült Királyságban in vitro fertilizációs módszerrel megszületik Louise Brown, az első „kémcsőben fogant baba”.
1982: Timothy Hunt (1943 - ), brit sejtbiológus felfedezi a sejtciklust szabályozó fehérjéket, a ciklineket. Stanley Prusiner (1942 - ), amerikai neurológus felfedezi a prionokat.
1983: Egér embrióba genetikai manipulációval beültetik az emberi növekedési hormon génjét, és így létrejön a „szuperegér”.
1984: Elsőnek klónoznak birkaembriót.
1986: Robert Horvitz (1947 - ), amerikai sejtbiológus azonosítja a Caenorhabditis elegans fonalféregben a programozott sejthalálban részvevő géneket. Az Amerikai Egyesült Államokban megadják az első engedélyt egy genetikailag manipulált szervezet kereskedelmi forgalomba hozatalára.
1993: Először klónoznak sikeresen emberi embriókat.
1997: Megszületik Dolly, a bárány, az első emlős, melyet egy felnőtt szervezet testi sejtjeiből klónozással állítottak elő.
1998: Az Amerikai Egyesült Államokban hozzájárulnak ahhoz, hogy a szintetikus bőrt tartalmazó emberi szöveti sejtek élő tenyészetét gyógyászati célra használják.
2000: Egy veszélyeztetett emlős, a dzsungeltulok embrióját hozzák létre egy felnőtt állat bőrsejtjeiből klónozással, amely egy nőstény szarvasmarha méhében fejlődött ki.
2002: A felnőtt emberi csontvelőből pluripotens csontvelő sejteket izolálnak.


sejtciklus (sejtosztódási ciklus) (cell cycle)

Azon egymást követő fázisok vagy szakaszok sorrendje, amelyen egy sejt áthalad az egyik osztódástól a következőig. Az eukarióta sejtek esetében a sejtosztódási ciklus négy fő fázisra osztható: (1) az M fázis, amely áll egy mitózisból (a sejtmag kromoszómáinak osztódásából) és a citokinézisből (a sejt citoplazmájának kettéosztódásából); (2) a G1 fázis, amelyben nagy sebességgel zajlik a bioszintézis és a sejt növekedése; (3) az S fázis, amelyben a sejt DNS-tartalma megkettőződik és a kromoszómák is replikálódnak; (4) a G2 fázis, amelyben megtörténik a végső előkészület a következő sejtosztódásra. Az interfázis (vagy a ciklus nyugalmi szakasza) áll a G1, az S és a G2 fázisokból, amely a gyorsan osztódó sejtekben a sejtosztódási ciklus teljes idejének (16-24 óra) majd 90 %-át teszi ki. Az M fázis (a sejtmag és a citoplazma osztódása) 1-2 óra hosszat tart. A G1 fázisban van egy restrikciós (ellenőrzési) pont, amelyet követően a sejt már elköteleződik a sejtciklus többi réészén történő áthaladásra, függetlenül a külső körülményektől. A restrikciós pontnál a sejt mintegy „ellenőrzi”, hogy a lemásolandó DNS-e ép (nem hibás)-e; ha nem hibás, a folyamat tovább halad; ha a DNS-ben hiba van, akkor azt a javító mechanizmus észleli és megpróbálja kijavítani (lásd DNS-javítás); ha azonban a javítás nem kielégítő vagy nem sikerül, akkor a sejt beindítja a programozott sejtpusztulás, az apoptózis programját, és elpusztítja magát. Létezik egy hasonló restrikciós pont a G2 fázisban is, amikor az újonnan szintetizált DNS épségét ellenőrzi a sejt. Lásd az ábrát. A sejtciklus egymást követő folyamataik olyan proteinkinázok vezérlik, amelyek a sejtciklus fázisaiban képződő ciklinektől függnek.

sejtek közötti kommunikáció (intercellular communication)

A differenciációval különbözővé vált őssejtek klonális vonalai közötti kommunikáció, aminek funkciója a különböző működésű részek (sejtvonalak, szövetek, szervek) aktivitásainak összehangolása, a szervezet egységességének létrehozása (lásd integráció). A sejtek érintkezésével zajló kontakt kommunikáció történhet sejtadhéziós molekulák kölcsönhatásai útján, de történhet a szoros kapcsolatban levő sejtek közötti réskapcsolatok (gap junction) révén is. A diffúzibilis transzmitterekkel történő kommunikáció már nem igényli a sejtek érintkezését. Ezek a diffúzibilis elsődleges hírvivő molekulák az anyagcsere köztitermékeinek módosulásai: olyan vegyületek, amelyek már nem szolgáltatnak többé energiát és építőköveket a sejtek működései és önépítő folyamatai számára, de még el tudják érni, hogy a sejtek működései a hatásukra úgy változzanak meg, hogy az elősegítse a működéseik összahangolódását, egymáshoz igazodását. A sejtek között diffundáló elsődleges transzmitterek oda valamilyen speciális kibocsátó folyamattal kerülnek a szintetizáló sejtekből: leggyakrabban exocitózissal, de más aktív transzportokkal kikerülhetnek az információküldő sejtekből. A kibocsátó sejttől valamilyen információszállító csatorna közvetítésével jutnak el a speciális receptorukkal rendelkező célsejtekhez, és ott a receptorukkal ligandumként kapcsolódva beindítják a rájuk jellemző jelátviteli folyamatot (szignáltranszdukciót), aminek következtében a célsejtben megváltoznak egyes működések. A diffúzibilis transzmitterekkel történő intercelluláris kommunikációt az információközvetítő csatorna mibenléte alapján csoportosíthatjuk a következő típusokba (lásd az ábrát): 1/ A parakrin kommunikáció esetén a külső sejt által kibocsátott transzmitter a sejtet körülvevő folyadékba jut és azon keresztül diffundálva jut el a közelében levő célsejtekhez. A parakrin transzmittereket régebben szöveti hormonoknak nevezték. Ez a legősibb és egyben ma is a legelterjedtebb szervezeten belüli kémiai kommunikációs típus; ebből alakulhatott ki minden jel szerint a többi változat is. Fontosabb parakrin transzmitterek a citokinok, a prosztaglandinok, a leukotriének, a tromboxánok; de lehetnek bizonyos helyeken parakrin transzmitterek egyes hormonok (például a luteinizáló hormont felszabadító hormon, a szomatosztatin, stb.) is. 2/ Az autokrin kommunikációban a kibocsátó sejt és a célsejt azonos, vagyis a kibocsátónak receptorai is van a hírvivőjére. Ebben az esetben a kibocsátó magát a kibocsátást is szabályozhatja ezen a módon. Például sok idegsejt a szinaptikus transzmitterét a nyúlványainak végződésén meg is tudja kötni, és az itteni preszinaptikus receptorok izgatása legtöbbször negatív visszacsatolással szabályozza a transzmitterürülést (ritkábban pozitív visszacsatolással erősítheti azt). 3/ Az endokrin (vagy belső elválasztású) kommunikációban a transzmitter a véráramba kerül és annak segítségével jut el a szervezet minden helyére (lásd belső elválasztású mirigy); az ilyen transzmittereket nevezték eredetileg hormonnak, de ma már hormonnak tartják a parakrin vagy autokrin transzmittereket is. 4/ A neurokrin kommunikációban legalább a kibocsátó idegsejt; a kibocsátott hírvivő a szinaptikus transzmitter, aminek csak a szinaptikus résen kell átjutnia a célsejtjéig (a posztszinaptikus sejtig) (lásd szinapszis). Ebből viszont következik, hogy az idegsejtnek nyúlványokkal kell rendelkeznie, hogy közvetlenül a célsejtjére üríthesse a neurotranszmitterét. Ám előfordulhat, hogy a kibocsátó idegsejt az általa termelt anyagot szintén a véráramba juttatja a neurohemális szervben (mint például a hipotalamusz egyes idegsejtjei, a mellékvesevelő idegsejtszerű kromaffin sejtjei); ekkor a neurohormon a vérkeringéssel jut a célsejtekig; ez a neuroendokrin kommunikáció. Úgy tűnik, hogy talán ilyen neurohormont termelő sejtek lehettek az idegsejtek ősei. A szinapszisokkal összekötött idegsejtek és célsejtjeik kommunikációja esetében egy új jelenség tűnt fel az állatvilág evolúciója során: mivel a transzmitternek nem kell nagy folyadéktérben diffundálnia, megjelent a hatások topográfiai specificitása (nem a szervezetben sokfelé található cáélsejtek reagálnak a hírvivőre, csak a szinaptikusan beidegzett helyi célsejtek) és alapvető fontosságra tett szert a nyúlványok összeköttetési rendszere a célsejtjeikkel.

sejtek közötti út (paracelluláris út, paracelluláris rés) (paracellular pathway)

Sejtek közötti csatorna. Például, anyagáramlás lehetséges szomszédos laphám (epithel) sejtek között, amennyiben a sejtek közötti rések nem teljesen zártak, például a vesenephronok proximális csatornái esetében. A sejtek közötti úton, diffúzió révén passzív anyagáramlás történik. Vesd össze transzcelluláris út.

sejtelmélet (cell theory)

Matthias Schleiden és Theodor Schwann 1838-ban ill. 1839-ben keletkezett felfedezései alapján született elmélet, akik egymást követően feltételezték, hogy a növények és az állatok sejtekből állnak, és ezek az egységek alapvetőek minden szervezet szerkezete és működése szempontjából. Korábban, 1665-ben, Robert Hooke (1635 – 1703) a mikroszkóp alatt a parafát vizsgálva megfigyelte, hogy a szerkezete üreges dobozszerű egységekből épül fel, melyeket „sejteknek” nevezett el. Akkoriban azonban nem ismerte fel ezeknek az egységeknek a jelentőségét, melyek valójában halott sejtek voltak.

sejtfal (cell wall)

Egy merev réteg, amely körülveszi a növények, gombák, algák plazmamemránját, és a baktérium sejtet (kivéve az állati sejteket ). Véd és alakot biztosit a sejtnek, a lágyszárú növények testének mehanikai támaszt nyújt.

A legtöbb növénynél és algánál a sejtfal felépitésében a poliszaharidokhoz tartozó cellulóz vesz részt. A növényi sejtfal másodlagos megvastagodásakor a sejt belseje felé lignin rakodik le. A gombak sejtfala nagyrészt kitinből áll. A bakteriális sejtfal poliszaharidok, aminosavak complex polimereiböl áll. Lásd peptidoglikán, Gram festés.

sejtfúzió (szomatikus sejthibridizáció) (cell fusion (soamtic cell hybridization))

Olyan módszer, amellyel két különböző szövetből, vagy fajból származó sejtet egyesítenek egy sejttenyészetben. A sejtek összeolvadnak, de a sejtmagok általában különállók maradnak. A sejtosztódás alatt azonban egyetlen osztódási orsó jön létre, így minden egyes leánysejtnek egyetlen sejtmagja van, amely mindegyik szülői vonalból tartalmaz kromoszóma szerelvényeket. A hibridsejt egymást követő osztódásai során gyakran elvesznek a kromoszómák (és így a gének is), ezért a géntermék hiánya a tenyészetben egy adott kromoszóma elvesztésével lehet kapcsolatban. Ezt a módszert ezért a specifikus kromoszómák által meghatározott tulajdonságok szabályozásának kimutatására használják. A sejtfúzióból keletkezett hibridsejteket (lásd hibridóma már monoklonális antitestek termelésére is alkalmazzák.

sejthártya (cell membrane)

Bármilyen, az élő szervezetben található hártya, különösen a sejt határait alkotó plazmamembrán. Egyéb sejthártyákhoz tartozik többek között a sejtmaghártya, a növényi sejtek vakuólumait határoló tonoplaszt, és a különböző sejtszerveket, mint például az endoplazmatikus retikulumot, a Golgi-készüléket, a mitokondriumokat, a kloroplasztiszokat, és a lizoszómákat határoló hártyák.

sejtkapcsolat (cell junction)

A sejtek között kialakuló bármilyen kapcsolat. A tight junction az egymás melletti sejtek között alakít ki szigetelést, különösen a fedőhámban, hogy megakadályozza a sejtek közötti anyagáramlást. A sejtek közötti elsődleges szerkezeti kapcsolatot az zonula adherensek és a dezmoszómák alkotják, míg a szomszédos sejtek közötti kommunikációt az állati sejtekben a réskapcsolatok, a növényiekben pedig a plazmodezma segíti elő.

sejtlégzés (cellular respiration)

Lásd légzés.

sejtlemez (cell plate)

Olyan szerkezet, amely az osztódó növényi sejtekben alakul ki a mitózis végén. Elválasztja a két leánysejt protoplasztjának citoplazmáját egymástól. A sejtlemez a diktioszómák által létrehozott hólyagokból alakul ki, és ezeket a fragmoplaszt mikrotubulusai rendezik az osztódási orsó egyenlítői síkjába. A hólyagok pektint, cellulózt és hemicellulózt tartalmaznak, melyek a középlemezt és az új sejtfal elsődleges falát építik fel. A sejtlemez végső soron a szülői sejt sejtfalával egyesül, így két leánysejtre osztja azt.

sejtmag (nucleus)

Minden eukarióta sejt citoplazmájába beágyazódott nagyméretű test, mely a DNS genetikai anyagát kromoszómákba szerveződve tartalmazza. A sejtmag a sejt szabályozó központjaként működik, kettős hártya veszi körül (a sejtmaghártya). Amikor a sejt nem osztódik, a sejtmagban egy sejtmagvacska jelenik meg, a kromoszómális anyag (kromatin) pedig a magplazmában oldott állapotban található meg. Az osztódó sejtekben a kromoszómák rövidülni és vastagodni kezdenek, a sejtmagvacska pedig eltűnik. A sejtmag anyaga alkotja a magplazmát. Bizonyos protozoákban sejtenként két sejtmag található, a makronukleusz (vagy meganukleusz) a vegetatív működést végzi, a mikronukleusz pedig a szexuális szaporodásban vesz részt.

sejtmagátültetés (nuclear transfer)

Állatok vagy növények klónozásánál (lásd klón) felhasznált egyik eljárás, amivel a faj teljes génkészletét viszik át a sejtmaggal együtt egyik sejtből egy másikba, mégpedig a sejtmagot adó donor sejtből egy embrióvá fejlődésre előkészített petesejt citoplazmájába. A technikát már 1952-ben bevezették békákon, majd 1974-re sokkal jobb hatásfokúra fejlesztették. Kezdetben az ebihal, majd később a felnőtt béka egyetlen testi sejtjének sejtmagját injektálták egy meg nem termékenyített petesejtbe, aminek a sejtmagját előzőleg mikropipettával eltávolították. A diploid testi sejtmagot tartalmazó petesejtet azután elektromos impulzusokkal serkentették az osztódás megkezdésére és az embrió létrehozására (mintha normális megtermékenyített diploid petesejt lenne). Kezdetben 100 sejtmagátültetésből csak 1-2 embriót sikerült kialakítani. Az 1980-as évektől kezdve a módszert emlősök esetében is alkalmazni kezdték; és az eljárás itt is egyre sikeresebbé vált (100 sejtmagátültetésből néhányszor tíz egyed is megszületett). Az emlősökön végzett első sikeres sejtmagátültetéses klónozás 1997-ben történt, amikor az így létrehozott embriót beültették pótanya méhébe, és az végül megszülte a klónozott állatot. Ekkor egy felnőtt nőstény juh egyik tőgysejtjének magját ültették át juh petesejtbe, majd egy pótanyával kihordatták az embriót; így született meg 1997-ben a Dolly nevű klónozott bárány Skóciában (amely genetikailag azonos volt a tőgysejt magját adó nősténnyel). A sejtmagátültetéses klónozás bebizonyította, hogy 1/ a differenciálódott testi sejtek magja tartalmazza az egész állat kifejlődéséhez szükséges teljes örökítőanyagot ; 2/ a testi sejtek magja a petesejt citoplazmájában „újraprogramozódik”, és egy új egyed egész egyedfejlődését képes lesz levezényelni. Dolly létrehozásakor a tőgysejtet alacsony tápanyagtartalmú közegben egészen a nyugalmi állapotig éheztették, azért, hogy csak az embrionális fejlődés számára lényeges gének maradjanak aktívak, a többiek kapcsolódjanak ki; ezzel jobban utánozzák a természetes megtermékenyítést (ahol azonban két különböző egyed örökítőanyaga kerül össze egy sejtmagba). Dolly létrehozása óta több emlősfajt (köztük kecskét, sertést, macskát és csimpánzt) is klónoztak már a sejtmagátültetés módszerével; 2007-ben hazánkban is sikerült egér klónozása ilyen úton. Több előnye is van annak, hogy az átültetésre felnőtt testi sejtjét használják fel: a tenyészeteket könnyebb kialakítani és fenntartani; nagyobb az esélye az ilyen sejtek genetikai módosításának és a sikeresen módosított sejtek kiszűrésének. Embrionális vagy testi sejtek felhasználásával végzett sejtmagátültetést ma egyre inkább arra használnak, hogy a tenyésztésben az legjobb képességű állatokat lemásolják (klónozzák), hogy genetikailag módosított emlősöket hozzanak létre kereskedelmi célokra (például olyan kecskéket, amelyek emberi fehérjéket választanak ki a tejükben), és hogy a veszélyeztetett fajok egyedeit klónozással szaporítsák. Ám a hibaszázalék még mindig elég nagy, és még a néhány létrehozott élő klón is gyakran veleszületett rendellenességekkel bír, amelyek megrövidíthetik az életüket. Ez arra mutat, hogy a differenciálódott testi sejtek „újraprogramozása” nagyon bonyolult folyamat lehet, és technikailag még sok akadálya van.

sejtmag-citoplazma arány (nuclear-cytoplasmic ratio)

A sejtben a sejtmag méretének a citoplazmához viszonyított aránya. A sejtmag-citoplazma arányt gyakran használják a normális és a rendellenes szövetekből származó sejtek összehasonlításakor mérőszámként. Például, a daganatsejtekből készült tenyészetben a sejtmag-citoplazma arány megnövekedett.

sejtmaghártya (nuclear envelope)

Az a kettős hártya, amely a magplazmát (lásd sejtmag) elhatárolja a sejt citoplazmájától. A hártya lipid kettős rétegből áll, amit a perinukleáris tér (vagy kompartment) választ el. A külső hártya összefügg a durva felszínű endoplazmatikus retikulummal, és szerkezetileg és működés szempontjából különbözik a belső hártyától. A hártyát bizonyos szakaszonként a magpórusok lyuggatják át, melyek a sejtmag és a citoplazma között, a vízoldékony molekulák szelektív transzferéhez biztosítják a csatornákat. Minden egyes sejtmagpórust egy korong alakú struktúra vesz körül (sejtmagpórus komplex), mely nyolcszögletben elrendeződött nyolc fehérjeszemcséből áll.

sejtmagvacska (nucleolus)

Az éppen nem osztódó eukarióta sejt sejtmagjában található kicsiny tömött test, mely a riboszómák kialakulásának helye. A nukleolusz organizátor körül jön létre, mely a riboszómális RNS szegmentumainak legtöbbjét kódolja. A riboszómális fehérjék a kialakulás helyéről a citoplazmában a sejtmagvacskához vándorolnak, és ribonukleoproteinekké állnak össze, melyek ezután visszakerülnek a citoplazmába, ahol érett riboszómális részecskékké alakulnak át.

sejtnedv (cell sap)

A növényi sejtek vakuólumait kitöltő oldat. Cukrokat, aminosavakat, hulladékanyagokat (például tanninokat), és ásványi sókat tartalmaz.

sejtosztódás (cell division)

Egyetlen anyasejtből két vagy több leánysejt kialakulása. Először a sejtmag osztódik, majd ezt követi a citoplazma szétválása (citokinézis), miközben a leánysejtek magjai között létre jön a plazmamembrán. A mitózis során két, az eredeti sejtmaggal azonos leánysejtmag keletkezik. Növényekben az új sejtek között kialakul a sejtlemez. A meiózis eredménye négy leánysejtmag, melyek mindegyike az eredeti anyasejtmag kromoszómaszámának csak a felét tartalmazza. Lásd még sejtciklus.

Sejtszáj (cytostoma) (cytostome)

Állati egysejtűek szájszerű felszíni bemélyedésének mélyén található sepciális membránfelület, amilyen ketresztül a táplálékszemcsék vagy más egysejtűek bejuthatnak a sejt belsejébe.

sejtszervecske (organelle)

Jellegzetes működésű apró struktúra az eukarióta sejtek belsejében. Sejtszervecske például a sejtmag, a mitokondrium, és a lizoszóma.

sejttenyészet (sejtkultúra) (cell culture)

Növényekből, gombákból, állatokból vagy mikroorganizmusokból származó (egyedi) sejtek életben tartása és szaporítása (az elpusztult sejtek pótlására) tenyésztőedényekben (in vitro) mesterséges tenyésztőközegben (amit ki lehet egészíteni biológiai anmyagokkal). A többsejtű telepekből vagy szövetekből az egyedi sejteket mechanikai vagy enzimatikus diszpergálással állítják elő. A sejttenyészetben a letapadást igénylő sejtek letapadnak a tenyészedényben levő speciális letapasztó fehérjékre vagy egymással képeznek aggregátumokat. Lásd tenyészet (kultúra).

sejttest (perikarion) (cell body (perikaryon))

Az idegsejtnek (neuronnak) az a része, amely tartalmazza a sejtmagot. A sejtmag körüli citoplazma az idegsejt szintetizáló rendszerét is tartalmazza, ezért súlyos károsodása a neuron halálát jelentheti. Az idegimpulzusok átvitelében és fogadásában szereplő sejtnyúlványok (az axon, illetve a dendritek) a sejttest folytatásaként fejlődnek ki (bár az axon nem tartalmaz szintetizáló rendszereket, míg a dendritek igen).

selyem (silk)

Pókok, egyes rovarok (például a selyemlepke hernyója) és bizonyos más gerinctelenek (például a százlábúak) selyemmirigye által termelt sajátos anyag. Folyadékként jut ki „izzadmányként” a szövőmirigyből egy kinyúló függelék (a szövőszemölcs) segítségével, de gyorsan megszilárdul, amint elhagyja a mirigyet. A selymet aminosavakból álló gumiszerű alapállományba beágyazódott α-keratin (fibroin) szálak alkotják; a fibroin kölcsönzi a selyemnek a hajlékonyságát és az erősségét. A pókoknak típusosan többféle selyemmirigyük (szövőmirigyük) is van, mindegyik eltérő típusú selymet hoz létre; ezek sajátosságait az alapállomány aminosav-összetétele határozza meg. A pók az egyik mirigyről képes átkapcsolni a másikra, hogy a feladatnak megfelelő selymet hozza létre. Például a zsákmány becsomagolására használt selyem lágyabb és eltér a fogóháló fő küllőihez használt selyemtől. A selyemszálakat burkolhatja egy vékony, lipidekből álló víztaszító réteg, továbbá baktériumölő és gombaölő vegyületek is, hogy meggátolják e mikroorganizmusok általi lebontást.

semleges (neuter)

1. Általában semleges, neutrális, közömbös, aminek a neme nem számít.

2. Olyan szervezet, amely nem rendelkezik sem nőstény (női), sem hím nemi (ivar) szervekkel; aszexuális, nem nélküli. Így nevezik azon termesztett díszítő virágokat, amelyeknek sem termői, sem porzói nincsenek.

semleges (neutrális) (neutral)

Egy vegyület vagy oldat, amely se nem savas, se nem bázikus. A semleges oldat olyan, amely azonos mennyiségben tartalmazza az oldószer molekuláinak protonált, illetve deprotonált formáját. Például a teljesen tiszta desztillált víz (H2O) neutrális, mert benne a H3O+ és az OH- koncentrációi éppen megegyeznek, [H3O+] = [OH-] = 10-7 mól/liter. (Ezért a tiszta desztillált víz pH-ja = 7.)

serdülés (pubertás) (puberty)

Lásd ifjúkor (adoleszcencia).

serkentő posztszinaptikus potenciálhullám (EPSP) (excitatory postsynaptic potential (EPSP))

A posztszinaptikus sejtben a preszinaptikus sejtből felszabaduló transzmitter hatására létrejött és hipopolarizációs irányú membránpotenciál-változás (lásd akciós potenciálhullám), amely elősegíti a posztszinaptikus sejt saját kisüléseinek létrejöttét. Ha a posztszinaptikus sejt izomsejt, akkor a plazmamembránján (lásd neuro-muszkuláris junkció; véglemez) kialakuló EPSP neve véglemez-potenciálhullám. Ha a posztszinaptikus sejt idegsejt, akkor az idegsejtek közötti (interneuronális) kémiai szinapszisban az EPSP megkönnyíti vagy egyenesen elősegíti a posztszinaptikus neuron saját kisüléseinek (csúcspotenciálhullámainak) létrejöttét. A preszinaptikus idegsejt végződéséből felszabaduló neurotranszmitter (mondjuk az acetil-kolin) kötődik a posztszinaptikus sejt membránjában található transzmitter-receptorokhoz (például a harántcsíkolt izomrostok véglemezén vagy egyes idegsejtek membránjában található acetilkolin-receptorhoz; ez a kötődés kationcsatornákat nyit meg, a Na+ és a Ca2+ ionok bejutása idézi elő az EPSP-t, ami azért szűnik meg, mert a transzmitter hatástalanítódik (lebomlik), a kationcsatornák pedig ismét bezárulnak. A hatásuk azonban a membrán síkjában tovaterjed, mert az ionok átjutása a membránon az ionokat megmozdítja a membrán mindkét oldalán és az elmozdulásuk is hipopolarizációt idéz elő a távolabbi helyeken is. A véglemez szélein az izomrost-membránon az EPSP hatására megindul a kisülések képződése és tovavezetése. A posztszinaptikus idegsejtben azonban csak akkor jön létre a neuron saját kisülése, ha a kisülésgeneráló zóna plazmamembránján az EPSP-k hatására létrejövő összegzett membránpotenciál-változás eléri a küszöb-hipopolarizációt; ekkor generálódnak kisülések a membránpotenciál-változásra érzékeny ioncsatornák nyílása, majd bezárulása következtében. Lásd még facilitáció. Vö. gátló posztszinaptikus potenciálhullám.

Serte/serték (chaeta (pl. chaetae))

Gyűrűsférgekben előforduló, rövid szőrszálra hasonlító kitines képződmények, amelyek szelvényenként egyesével vagy párosával állnak ki a bőrizomtömlőből; és az állatok mozgását segítik. A soksertéjű gyűrűsférgekben (Polychaeta), közéjük tartoznak pl. a tengerben élő Nereis-fajok, a serték csoportosan helyezkednek el és az ún. csonklábakhoz (parapodiumokhoz) csatlakoznak.

Sertefarkúak Thysanura (Thysanura)

Közepes méretű szárnyatlan rovarok rendje, melyet hagyományosan az elsődlegesen szárnyatlanok közé sorolnak. Ide tartozik például az ezüstös ősrovar és a pikkelykék. Testük általában karcsú felépítésű. Hosszú cérnaszerű csáppal rendelkeznek, testük végén hosszú farkszerű nyúlványt (végfonal) viselnek, melynek két oldalán egy-egy megnyúlt fartoldalék (cercus) található. A pikkelykék körülbelül 350 faja többségében éjjeli. Algákkal, zuzmókkal és egyéb növényi anyaggal táplálkoznak. A nappalt az avarban vagy kérgek alatt töltik. A tor és a potroh meggörbítésével és megfeszítésével ugrani képesek. A másik fő csoportjuk az ezüstös ősrovart és a kemencehalacskát foglalja magába, összesen körülbelül 370 fajjal. Többségük az avarban vagy kérgek alatt él és törmelékevő. Egyes fajok azonban megtalálhatók a sivatagokban vagy az ember környezetében is. A házakban élő fajok ételmaradékkal, papírral, pamuttal, és hasonló anyagokkal táplálkoznak. Egyes taxonómusok a pikkelykéket külön rendbe az Archaeognatha-ba sorolják.

Sewall Wright hatás (Sewall Wright effect)

Lásd genetikai sodródás. Sewall Wright (1889-1988) amerikai statisztikusról kapta a nevét.

Sherrington, Sir Charles Scott (Sherrington, Sir Charles Scott)

(1857-1952) Brit fiziológus, 1913-tól az Oxfordi Egyetem fiziológia professzora. Kezdetben antitoxinok tanulmányozásával foglalkozott, majd az emberi reflexeket kezdte tanulmányozni. Pavlovhoz hasonlóan a feltételes reflexet írt le. Ezt követően az idegsejtek működését kutatta, munkájáért Sir Edgar Adrian-nal megosztva fiziológiai-orvosi Nobel-díjban részesült.

Shine-Dalgarno szekvencia (Shine-Dalgarno sequence)

Öttől kilencig terjedő (jellegzetesen hét) nukleotidból álló, a start kodont megelőző szekvencia a prokarióta messenger RNS-ben (mRNS), melyet a riboszóma a transzláció megkezdése előtt felismer, mint a mRNS molekula kötődésének megfelelő helyét. Az (AGGAGGU) szekvencia a 16S riboszómális alegységen lévő komplementer szekvenciához kötődik, ennek segítségével alakul ki a riboszóma és a mRNS közötti stabil komplex. A szekvencia szerepére először John Shine (1946-) és Lynn Dalgarno 1935-) tett javaslatot.

shotgun klónozás (shotgun cloning)

Olyan módszer, amellyel egy szervezet teljes genomját klónozhatják, melynek során a DNS-t restrikciós enzimek véletlenszerű használatával kis darabokra törik. Ezután minden fragmenst beépítenek egy klónozó vektorba és bejuttatják egy gazdaszervezetbe. A fragmenseket DNS könyvtárként tartják fenn. Lásd gén klónozás.

SI egységek (SI units)

Az összes tudományos célra ajánlott mértékegységek nemzetközi rendszere (Système International d’Unités). A mértékegységek összefüggő és ésszerű rendszere, amely az m.k.s. (méter, kilogramm és szekundum) egységekből (ezeken alapuló metrikus rendszerből) származik. Az SI egységek felváltották a c.g.s. egységeket és a (brit) birodalmi mértékegységeket. A rendszernek van hét alapegysége és két dimenzió nélküli egysége (korábban ezeket kiegészítő egységeknek nevezték); az összes többi egység e kilenc mértékegység származéka. 18 leszármaztatott egységnek van speciális neve. Mindegyik egységnek van egy közmegegyezéses szimbóluma (nagybetű vagy kezdő nagybetű, ha tudósról nevezték el; egyébként a jelölés egy vagy két kisbetűből áll). Az egység 10-szeres többszöröseit előtagok halmazával jelzik; ha lehetséges, akkor az előtag 10 valamely hatványát reprezentálja, és ezeket a többszöröseket kell használni. Lásd a függelékben.

SI mértékrendszer (Mértékegységek Nemzetközi Rendszere) (Système International d’Unités)

Lásd SI mértékegységek.

sievert (sievert)

A dózisegyenérték SI mértékegysége. Jelölése: Sv (lásd sugárzási egységek). Az elnevezés Rolf Sievert (1896 – 1966) svéd fizikus nevét viseli.

sikér (glutén) (gluten)

A búzaszem endospermiumában található raktározott fehérje, amely lényegileg kétféle fehérjemolekulából áll: gliadinból és gluteninből. Az aminosav-összetételük változik, de a glutamát (33%) és a prolin (12%) az uralkodó. A búza sikér összetétele határozza meg a liszt „erősségét” és azt, hogy alkalmas-e kétszersült vagy kenyér sütésére. A lisztérzékenységben (cöliákiában) szenvedő betegekben a bélcsatorna nyálkahártyája érzékeny a sikérre; a gliadin autoimmun jellegű folyamatot indít be a bélbolyhokban, és a felszívódást végző bélbolyhok a csúcsuktól kezdve lassan tönkremennek. A beteg sikérmentes táplálékkal kezelhető.

sikimisav útvonal (shikimic acid pathway)

Az aromás aminosavak – a tirozin, a fenilalanin és a triptofán – bioszintézisének kulcsfontosságú útvonala, mely a növényekben, baktériumokban és gombákban jelenik meg, de az állatokban nem. Ezen reakciósorozat következtében válnak a fenti aminosavak az állatok számára is hozzáférhetővé, ezért ezeket esszenciális aminosavaknak tekintjük, melyek szükségesek az étrendben a fehérjék és a sokféle aromás molekula előanyagai miatt. Az út kezdeti lépése az eritróz-4-foszfát (a pentóz-foszfát pályából) és egy foszfoenolpiruvát (a glikolízisből) egyesülése. A keletkezett termék ezután ciklizálódik és redukálódik, majd létrejön köztes vegyületként a sikimát, az aromás aminosavakra jellemző fenolgyűrűs szerkezettel. További foszfoenolpiruvát molekulával egyesülve létrejön a korizmát, ahonnan alternatív útvonalak vezetnek a fenilalanin/tirozinhoz vagy a triptofánhoz. Azért a lépésért felelős enzimet, melyben a sikimát a közvetlen származékává, a 3-enolpiruvil-sikimát-5-foszfáttá alakul át, a glifozát nevű gyomirtóval gátolhatják, és ezzel leállítják az aromás aminosavak növény általi bioszintézisét.

sima felszínű endoplazmatikus retikulum (sima ER) (smooth edoplasmic reticulum (smooth ER))

Lásd endoplazmatikus retikulum.

simaizom (akaratlan izom, automatikus működésű izom) (smooth muscle)

Olyan izomszövet, amelynek alapegységei a hosszú, orsó alakú, egy- vagy kétsejtmagvú izomsejtek, amelyekben nem látható harántcsíkolat. A sejtjei egyesével vagy csoportokban fordulnak elő vagy lemezek formájában (például a bőrben), a szőrtüszők körül, a tápcsatorna falában körkörös és hosszanti kötegekbe rendeződve, a légutak falában, a húgy- és ivarszervek falában, a vérerek falában, de még a szemgolyó belsejében is (szemlencsefüggesztő rostok ciliáris izmai, a szembogár /pupilla/ tágítását és szűkítését végző izmok). A simaizom sejtjei érzékenyek lehetnek metabolitokra és hormonokra is; egyesek a köztük levő sajátos sejtektől (ritmuskeltőktől) kapott ingerek hatására spontán ritmusos összehúzódást mutatnak, vagy lassan összehúzódnak, ha megfeszítik őket (mechanoreceptorok, amelyek feszítési ingerre növelik a tónusukat, mint például a vese- és az agyi vérerek fali simaizmai). Mutathatnak hosszú időn át tartós összehúzódást is fáradás nélkül. Legnagyobb részüket a vegetatív idegrendszer (és/vagy a bélidegrendszer) látja el serkentő és gátló beidegzéssel, de a többségük esetén az idegi hatás csak működésmódosító; ám egyesek aktivitása csak a vegetatív beidegzéstől függ (mint a szemgolyó belsejében levő simaizmoké). Az aktivitásuk nincsen az akarat (szándék) irányítása alatt. Vö. vázizom.

SINE (rövid betolakodó elemek) (SINE (short interpersed element))

Az eukariótákban előforduló, szétszórt mérsékelten ismétlődő DNS elemek bármelyik osztálya, amelyek a genomban elszórtan található, viszonylag rövid (> 500 bp) szekvenciák számos másolatából (>105) állnak. A SINE-k nem íródnak át fehérjévé, legtöbbször az intronokban jelennek meg, és állítólag a retrotranszpozonok ismeretlen működésű elfajzott másolatai. Emberben és egyéb főemlősökben a legnevezetesebb példa erre az Alu család.

site directed mutagenesis (site-directed mutagenesis)

A genetikai manipuláció során alkalmazott módszer, melynek során adott változásokat hoznak létre a gén bázisszekvenciájába, adott specifikus helyen. Lehetővé válik ezáltal, hogy pontos és specifikus mutációkat alakítsanak ki, például a gén kifejeződésekor létrejövő fehérje aminosav szekvenciáját módosítsák, annak vizsgálatára, hogy egy ilyen változás hogy hat a fehérje szerkezetére és működésére. Először a vizsgálandó gént klónozzák és egyszálas DNS formává alakítják, erre a célra széles körben elterjedten használják az M13 bakteriofág vektort. Ezután egy mesterséges, talán 20-30 nukleotidot tartalmazó oligonukleotidot hoznak létre, mely bázisszekvenciájában tartalmazza a kívánt változást. Majd ezt hibridizálják a komplementer (kivéve a mutáció helyét) egyszálas DNS-sel, majd kiterjesztik mindkét végén a DNS polimeráz enzimmel, az egyszálas DNS-t templátként használva. A két szálat, mindegyiket a saját vektorával, szétválasztják és klónozzák, majd a mutáns gént tartalmazó klónokat kiválasztják.

sivatag (desert)

Az egyik fő szárazföldi biom, aminek legfontosabb jellemzője a kevés csapadék (alacsony nedvességtartalom, a szárazság). A forró sivatagok, mint például az afrikai Szahara és a Kalahári, éves csapadékmennyisége 25 cm-nél kevesebb is lehet, és rendkívül magas a nappali hőmérséklet (elérheti a 36 Co-ot is). A növényzet ezért ritka; a sivatagi növények a vizük megőrzésére adaptálódtak, és kihasználják az esőt, ha esik. Az évelő növények szárazságtűrő fák és bokrok és pozsgás növények (szukkulensek), mint például a kaktuszok; sok pozsgás növény mutat varjúhájszerű savas anyagcserét (CAM). Az egyéves növények efemerek, amelyek az év nagy részében magként nyugalmi állapotban vannak, és az egész életciklusukat a rövid esős időszakban folytatják le. A sivatagi állatok típusosan éjszakaiak vagy csak hajnalban és alkonyatkor aktívak, üregekben lakók, amivel elkerülik a szélsőséges nappali hőmérsékleteket.

skorbut (scurvy)

Az aszkorbinsav (C-vitamin) hiánya előidézte betegség, amelyben igen gyér a kollagén képződése. Emiatt a kötőszövetek (köztük a vér) állapota és szerkezete megváltozik. A tünetek között szerepel a vérszegénység, a bőr elszíneződése, a fogak meglazulása, majd elvesztése. A skorbut súlyos betegség volt a 16.-18. században a tengerészek között, amikor a hosszú tengeri útjukon nem állt rendelkezésükre friss (növényi) táplálék. A 18. század közepén jöttek rá, hogy citromlé adagolásával enyhíteni, sőt, megelőzni is lehet a bajt.

snRNP (snRNP)

Lásd ribonukleoprotein.

só, sóoldat (saline)

Egy sav és egy lúg (bázis) egymásra hatásával képződött kémiai vegyület, illetve az ilyet tartalmazó oldat. A sókban a sav hidrogénjét fém- vagy más pozitív ion helyettesíti. A szervetlen sók leggyakrabban kristályos ionrácsos szerkezetű anyagok. Talán legjobban ismert példája a konyhasó vagy nátrium-klorid, a Na+Cl-. Lásd még fiziológiás sóoldat.

soknyúlványú idegsejt (multipolar neuron)

Olyan idegsejt, melynek sejttestjéből egyetlen axon és több dendrit nyúlik ki különböző irányokba. A legtöbb gerinces mozgató idegsejtjei és a köztes idegsejtek (interneuronok) soknyúlványú idegsejtek.

soksejtű (multicelluláris) (multicellular)

Olyan szövet, szerv vagy szervezet tulajdonságát jelölő jelző, amely számos sejtből van felépítve. Vö. egysejtű.

Soksertéjűek (Polychaeta) (Polychaeta)

A gyűrűsférgek (Annelida) egy osztálya. Testük minden egyes szelvényén található egy pár csonklábnak (parapodium) nevezett lapított húsos lebeny, melyeken számos serte (chaeta) található. A soksertéjű férgek vízi szervezetek, többségük tengerben él. Ide tartoznak a saját csövet építő tengeri ecsetnek nevezett férgek (Sabella) vagy a homokba és iszapba fúrt járatokban élő csaliférgek (Arenicola) és Nereis fajok is.

sorstérkép (fate map)

Olyan diagram, amely vázolja az embrionális fejlődést, megmutatva, hogy a felnőttkori (érett) struktúrák hogyan fejlődnek ki az embrió különböző részeiből. Az érett struktúrák sejtjei ugyanis meghatározott sejtleszármazások útján képződnek a sejtek osztódásával és a szervezet differenciációjával meg a differenciált részek működéseinek integrálódásával. A sejtleszármazások útjait az egyedfejlődés genetikai programja szabja meg, de befolyásolják a környezeti (sejtes és kommunikációs) hatások.

sorvadás (atrófia) (atrophy)

Egy szerv vagy egy testrész elfajulása és elfonnyadással, aszottsággal járó méretcsökkenése, majd eltűnése.

SOS válasz (SOS response)

Anyagcsere-mechanizmusok sorozatos egymásutánja, amit a baktériumok sejtje produkál ultraibolya fény, bizonyos kémiia anyagok vagy más mutagének általi károsodásra adott válaszként. Ezek az ágensek ugyanis interferálnak a DNS-replikációval, mert az újonnan szintetizált DNS-szálakban nagy kimaradásokat hoznak létre. Az SOS válasz fő funkciója ezért pótolni ezeket a kimaradásokat, megőrizni a sejt DNS-ének integritását és felfüggeszteni a sejtosztódást – és ezzel a DNS-replikáció további köreit – amíg a javítások (reparációk) el nem készülnek. Az Escherichia coliban a válasz kulcsszereplője a RecA fehérje. Ez működik közre a posztreplikatív javításban, ami az SOS javítási mechanizmusok egyike. Továbbá a DNS-sérülés miatti RecA aktiváció elhasít egy másik fehérjét, a LexÁ-t, ami több különféle DNS-javító gén represszora. A LexA inaktiválódása következtében ezek a gének aktiválódnak, a termékeik pedig alapvetők a sérült DNS kimaradt részeinek pótlásában. Ráadásul az SOS javítási mechanizmusok némelyike biztosan hibákat vét, így mutációkat épít be a nukleotidszekvenciákba; ez a javítási mechanizmus a közvetlen oka az ilyenkor fellépő mutációknak. A lambda profággal megfertőzött sejtekben a RecA fehérje aktivációja derepresszálja a profág-géneket, ami a fág vegetatív szaporodását eredményezi, majd végül a gazdasejt feloldódását hozza létre. A profág és a baktérium együttes evolúciója ezért létrehozott egy mechanizmust az SOS válasz detektálására a profágban, és így az képes elmenekülni a sérült gazdasejtből.

sósav (hydrochloric acid)

A hidrogén és a klór vegyülete, HCl, erős sav. A gerincesekben a gyomor falában található mirigyek oxintikus sejtjei termelik, és ezért lényeges összetevője a gyomornedvnek. Alapvetően szükséges ahhoz, hogy a gyomor üregében a pepszinogén pepszinné alakuljon át, és egyben biztosítja a pepszin optimális működéséhez szükséges pH-t a gyomornedvben. A táplálékkal a gyomorba került mikroorganizmusok közül a sósav a legtöbbjüket elpusztítja (kivéve azokat, amelyek a sósavnak ellenálló tokkal vagy sejtfallal rendelkeznek, illetve amelyek a gyomor hámsejtjeibe befurakodnak). A gyomor hámsejtjeit az erős sósavtól a mirigyek hámsejtjei által termelt nyálka és hidrogénkarbonát védi.

sótűrő növények (halofita) (halophyte)

Olyan növény, amely elviseli a talaj magas sókoncentrációját. Hasonló feltételeket a sós lápokon és szikeseken találunk. A sótűrő növények rendelkeznek a szárazságtűrő növényeknél kialakult strukturális módosulások közül néhánnyal, például sok közülük szukkulens. Ezen túlmenően élettanilag alkalmazkodtak ahhoz, hogy ellenálljanak a talajvíz magas sótartalmának: a gyökérsejtjeikben a normál értéknél magasabb az oldott anyagok koncentrációja, ami lehetővé teszi, hogy környező talajból ozmózissal vizet vegyenek fel. A sótűrő növények jó példája a mangrovefa.

Southern-blotting (Southern blotting)

A DNS specifikus töredékeinek (mint amelyek például a restrikciós enzimek hasító hatására képződnek) elkülönítésére és azonosítására használt kromatográfiás eljárás. A töredékek keverékét agaróz gélben zajló elektroforézisnek vetik alá, majd denaturációval egyszálú töredékeket hoznak létre. Ezeket egy nitrocellulóz szűrőre viszik át („blottolják”), ahol azok a viszonylagos helyzetükben rögzülnek. Ezután radioizotóppal jelölt specifikus génpróbákat adnak hozzá. Ezek a szűrön levő akármelyik komplementer töredékkel hibridizálnak, amit azután autoradiográfiával tárnak fel. A technikát E.M. Southern (*1938) amerikai biológus fejlesztette ki. Az RNS fragmentumok detektálásának hasonló technikáját – névanalógia alapján – Northern blottingnak nevezik. Lásd még Western-blotting.

sörfőzés (brewing)

Az a folyamat, amellyel a sört készítik. Az árpaszemekből eredő cukrok erjesztését (lásd erjedés) a Saccharomyces cerevisiae és a S. uvarum (vagy a S. carlsbergensis) élesztőgomba végzi, miközben alkoholt (etanolt) hoz létre. Először az árpaszemeket vízbe áztatják; ezt a folyamatot nevezik malátázásnak. Ezt követően hagyják, hogy a szemek kicsírázzanak; ennek során a szemek természetes enzimei (az amilázok és a maltázok) a szemek keményítőjét malátacukorrá (maltózzá), azután glükózzá alakítják át. A következő szakasz a szárítás, amelyben a szemeket kemencében megszárítják és összezúzzák. A sör színe függ attól a hőmérséklettől, amelyen a szárítást végzik; minél magasabb a hőmérséklet, annál barnább a sör. A következő fázisban az összezúzott szemeket vízhez adják meghatározott hőmérsékleten, péppé keverik; közben a megmaradt keményítő egy része szintén cukorrá alakul. A létrejövő pépes folyadék a sörfőzés nyersanyaga, a sörlé (sörcefre). Az élesztőgombákat ezután adják hozzá a sörléhez, hogy a cukrokat etanollá erjesszék. Ezután komlót is adnak hozzá, ami a sör zamatát adja. A komló a Humulus lupulus (komló) kúszónövény női virágait jelenti; ezek tartalmazzák azokat a gyantákat (humulonokat, kohumulonokat és adhumulonokat), amelyek a sörnek a sajátos kesernyés ízét kölcsönzik.

sörlé (wort)

Lásd sörfőzés.

sötétadaptáció (dark adaptation)

Azon változások összessége, aminek meg kell történnie a szem fényérzékelő rétegében ahhoz, hogy világosan lássa a tárgyakat, amikor az állat egy erősen megvilágított helyről viszonylag sötét helyre jut. A világosból a sötétbe kerülve a szemgolyók szivárványhártyájának nyílása (pupillája) kitágul (így több fény jut a recehártyára), a csapsejtek – amelyek a világoshoz adaptált látásért felelősek – kikapcsolódnak, a sokkal érzékenyebb pálcikasejtekben a világosban tartózkodás ideje alatt jórészt lebomlott rodopszin újra visszaalakul: a retinál ismét 11-cisz alakba kerül és visszakapcsolódik az opszinhoz; ezáltal a pálcikasejtek fényérzékenysége fokozódik. Ez utóbbi folyamat a retinál szállítása és enzimatikus visszaalakítása következtében időigényes: emberben a teljessé válása akár 30 percet is igénybe vehet. Ám a fényérzékenység fokozódása ekkor mintegy 7-8 nagyságrendnyi.

sötétreakció (dark reaction)

Lásd fotoszintézis.

sötétszakasz (a növénytanban) (dark period (in botany))

Olyan szakasz, amelyet kritikusnak tartanak a növények naphosszúságban bekövetkező változásra adott válaszuk szempontjából (lásd fotoperiodizmus. Úgy vélik, hogy ezeket a válaszokat, ide tartozik többek között a virágzás megindulása is, a két fényszakasz között megjelenő sötétszakasz hosszúsága határozza meg.

sövény (septum; t.sz. septa) (septum (pl. septa))

Bármely térosztó szövetfal a növényekben és az állatokban. Ilyenek például a kétéltűek, hüllők, madarak és emlősök szívüregeit elválasztó sövények.

spatha (spathe)

Lásd torzsa.

specializáció (specialization)

1. Egy szervezet fokozódó alkalmazkodása (adaptációja) egy bizonyos környezethez.

2. Lásd élettani specializáció.

spektrin (spectrin)

A rosthálózat (citoszkeleton) egy részét alkotó fehérje, mely a vörösvértestek plazmamembránjának támasztékául szolgál, és ezen vérsejtek bikonkáv alakjának fenntartásában vesznek részt.

spektroszkópia (spectroscopy)

Spektrumok létrehozása és elemzése módszereinek tudománya, ami mindehhez spektroszkópokat és más berenedezéseket használ fel. A biológiai kutatások számos területén (például a biokémiában, a toxikológiában, de egyéb területeken is) alkalmazzák a spektroszkópia eljárásait és módszereit metabolitok és más biológiai jelentőségű vegyületek azonosítására és átalakulásainak követésére. Lásd még tömegspektroszkópia, magmágneses rezonancia.

spektrum (t.sz. spektra) (színkép) (spectrum (pl. spectra))

Az elektromágneses energiák egy tartománya növekvő vagy csökkenő hullámhossz vagy frekvencia sorrendjében elrendezve. Egy test vagy egy anyag kibocsátási (emissziós) spektruma ama sugárzásra jellemző és rendezett tartomány, amit melegítésre, elektronokkal vagy ionokkal történő bombázásra, vagy fotonok elnyelésére kibocsát. Egy anyag elnyelési (abszorpciós) spektruma az a sugárzási hullámhossz-tartomány, aminek energiáját képes elnyelni. Ez úgy hozható létre, hogy a sugárzás folytonos hullámhosszúságú tartományát átbocsátjuk a vizsgálandó anyagon, és az átjutott sugárzást spektroszkóppal megvizsgáljuk. A folytonos spktrumból az elnyelő közeg által eltávolított energiák az átjutiott sugárzásban fekete vonalakként vagy sávokként jelentkeznek; ha a vizsgált anyag képes valamilyen spektrumot kibocsátani, akkor az elnyelési spektrumban ezek a vonalak vagy abszorpciós sávok ugyanazon a helyen vannak a spektrumban, mint az emissziós vonalak és sávok az emissziós spektrumban. A kibocsátási és elnyelési spektrumok lehetnek folytonosak, vonalasak és sávosak. Egy folytonos spektrum a frekvenciák megszakítatlan sorrendjét tartalmazza viszonylag széles tartományon keresztül. Ilyent produkálnak izzó szilárd anyagok, folyadékok és összenyomott gázok. A vonalas spektrumok különálló vonalakból állnak, amelyeket gerjesztett atonok vagy ionok hoznak létre, amint visszajutnak az alacsonyabb energiaszintre. A sávos spektrumok (vonalak szorosan csoportosult sávjai) a molekuláris gázokra vagy a kémiai vegyületekre jellemzők. A klorofill és más fotoszintetikus festékek elnyelési spektrumai alapvetően fontosak a fotoszintézis tanulmányozásában.

sperma (sperm_1)

Lásd ondó.

spermácium (spermatium (pl. spermatia))

A hímivarsejtek egyik egyhelyben ülő típusa, melyet a vörösmoszatok (Rhodophyta) és egyes gombák (pl. rozsdagombák) termelnek.

spermatid (spermatida) (spermatid)

A spermatogenezis vége felé termelődő haploid nem-mozgékony sejt, amely a következőkben érett spermiummá differenciálódik (a spermiogenezis során). A másodlagos spermatocitából jönnek létre, miután az befejezte a második meiotikus osztódást (ezért az elsődleges spermatocitához képest már csak feleannyi kromoszómát tartalmaznak).

spermatocita (spermatocyte)

A here csatornácskáiban található diploid sejt, amely meiózissal osztódva négy spermatidot hoz létre (lásd spermatogenezis). A spermatogóniumból az elsődleges spermatociták alakulnak ki. Egy elsődleges spermatocita első meotikus osztódása eredményezei a két másodlagos spermatocitát (amelyek már haploidok); és ezek mindegyike alakul át két spermatiddá a második meiotikus osztódást követően.

spermatogenezis (spermatogenesis)

Az ivarsejtképzés (gametogenezis) egyik fajtája: a hímivarsejtek (spermiumok, spermatozoonok) képződése a hím ivarszervben. Leggyakrabban az emlősök spermiumainak létrejöttét értik alatta. Ez a here (testis) kanyarulatos csatornácskáiban zajló osztódások sorozatából, majd ezt követő alaki átalakulásból áll. A here kanyarulatos csatornácskáin belül csírasejtek növekednek és osztódnak mitózissal, létrehozva a spermatogóniumokat. Ezek a diploid sejtek még mindig mitózissal osztódva spermatocitákat produkálnak; ez utóbbiak azonban meiózissal osztódva hozzák létre a spermatidokat. Az eredeti csírasejt kromoszómámához képest csak feleannyi kromoszómát tartalmazó (haploid) spermatidok a spermiogenezis folyamatában alakulnak át érett spermiumokká.

spermatogónium (t.sz. spermatogónia) (spermatogonium (pl. spermatogonia))

A here (testis) kanyarulatos csatornácskáinak falán található diploid sejt, amely mitotikus osztódással létrehozza az elsődleges spermatocitákat. Lásd még spermatogenezis.

spermatozoid (spermatozoid)

Lásd antherozoid.

spermatozoon (spermium) (spermatozoon (sperm))

Az érett, mozgékony hímivarsejt (lásd ivarsejt) az emlősökben (de általában a hím állatokban), amelyeket a herék (testis) termelnek (lásd spermatogenezis). A sejtnek van egy feji része, amely tartalmazza a haploid sejtmagot és azon egy sapkaszerű akroszómát, ami lehetővé teszi a spermium behatolását a petesejtbe a megtermékenyítéskor; a fej alatt egy nyakszerű középrészt, amely a mozgás számára energiát szolgáltató mitokondriumokat tartalmaz; és egy farokrészt, amely egyetlen undulipódiumot (ostort) tartalmaz, amely oldalirányú hullámzó csapkodásával hajtja előre a spermiumot (fejjel a mozgás irányába).

spermiogenezis (spermiogenesis)

Lásd spermatogenezis.

spermium (sperm_2)

Egyetlen hímivarsejt vagy ondósejt (spermasejt; nevezik még spermatozoon-nak is, mert kezdetben ficánkoló állatkának vélték).

spermiumversengés, spermiumverseny (sperm competition)

Különböző hím egyedektől eredő spermiumok közötti versengés egyetlen nőstény petesejtjének elérésében és a megtermékenyítése során. Lényegileg az ivari kiválogatódás egyik fajtája. Megfigyelték sokféle állatfajban (minden jel szerint az emberben is létezik). Legjobban tanulmányozták a rágcsálók esetében, amelyeknél egy hím többször is párosodik ugyanazzal a nősténnyel; az egymást követő párzások közötti nyugalmi időszak alatt a spermiumok a petesejt felé mozognak (az ostoruk csapkodásának előrehajtó hatása és a petesejt által kibocsátott ivari vontóanyagok hatása következtében). Ha a nyugalmi periódus alatt egy második hím párásodik ugyanazzal a nősténnyel, a saját ondójában levő spermiumok egy része meggátolhatja az első hímtől származó spermiumok mozgását, ezért esetleg az ő spermiumai termékenyíthetik meg a nőstény petesejtjét. Azok a bizonyos állatok, amelyekben a spermiumversengés lehetséges, az evolúció során létrehoztak olyan tulajdonságokat és mechanizmusokat, amelyekkel minimalizálni lehet ezt az interferenciát. Például a molyokban és a pillangókban a hím a párosodás után cementszerű anyaggal bezárja a nőstény ivarnyílását, így meggátolja a más hímekkel történő következő párzást. Egy igen érdekes mechanizmus működik a Johannseniella nitida nevű légyben, amelyekben a nőstény elfogyasztja az éppen párzó hímet annak ivarszervei kivételével (ez egyébként kannibalizmus is egyben); a hím ivarszervei a nőstény testében maradnak és meggátolják a további párosodást. Más esetekben a hímek a nyugalmi időszak alatt őrzik a nőstényt, vagy a párosodást követően dugót helyeznek el a nőstény ivarjáratában. Olyan alkalmazkodás is létezik a spermiumversengéshez, hogy a régebbi párzást követően a hím több spermiumot lövell a nőstény hüvelyébe párosodáskor, így valószínűsítve, hogy egy esetleges közbülső párosodásból származó spermiumokhoz képest mégis ő juttasson több hímivarsejtet a nőstény petesejtje közelébe. Lehet, hogy ilyen mechanizmus működik az ember esetében is; ugyanis kimutatták, hogy ha a szokott partnerral történt közösülést hosszabb nyugalmi idő követi, akkor a következő közösüléskor a hüvelybe lövellt ondó mennyisége (és benne a spermiumok száma) az utolsó közösülés óta eltelt idővel többé-kevésbé arányosan növekszik. Állítólag a főemlősök között hímek heréinek mérete a spermiumversengés mértékével arányos. Ezt látszik igazolni például a gorilla és a csimpánz (és feltehetőleg az ember) összehasonlítása: a gorilla esetében a csapatban csak egy ezüsthátú (párosodást végző) hím van, így spermiumversengés nemigen van, míg a csimpánz esetében a nőstények megtermékenyítésében számos hím részt vehet; ennek megfelelően a gorilla hímek heréi relatíve sokkal kisebbek, mint a csimpánz hímekéi (az ember ebben a vonatkozásban a gorilla és a csimpánz között foglal helyet).

spirillum (spirillum)

Bármelyik merev, csavarvonalszerű baktérium. A spirillumok általában Gram-negatívok (lásd Gram festés), aerobok, és igen mozgékonyak, csomókban vagy egyesével ülő flagellumokat hordoznak. A talajban és a vízben fordulnak elő, szerves anyaggal táplálkoznak.

spirochaeta (spirochaete)

Hajlékony, dugóhúzó formájú, a sejt elhajlásával mozogó baktériumok, amit a sejt külső burkát szegélyező forgó, tengelyirányú rostocskák sora hoz létre. A legtöbb spirochaeta Gram-negatív (lásd Gram festés), anaerob, és az elpusztult szerves anyagból táplálkozik. Különösen elterjedtek a szennyvízzel szennyezett vízben. Néhányuk az embernél és egyéb állatoknál betegségeket okoz. Példa erre a Treponema, a szifilisz kórokozója.

spirométer (spirometer)

Lásd respirométer.

spliceoszóma (spliceosome)

Lásd intron; RNS-feldolgozás.

splicing (összeillesztés) (splicing)

Lásd intron; RNS-feldolgozás.

spóra (spore)

Szaporítósejt, mely képes egyeddé fejlődni anélkül, hogy először egy másik szaporítósejttel összeolvadna (vö. ivarsejt). A spórákat a növények, gombák és néhány protoctista termelik. A spórából egy, a szülői szervezethez hasonlító teljes szervezet jöhet létre, vagy a spóra átjuthat az életciklus következő szakaszába, rögtön vagy egy nyugvó időszak után. A nemzedékváltakozással szaporodó növényeknél a spórát a sporofiton nemzedék termeli, és ebből alakul ki a gametofiton nemzedéke. A páfrányoknál a páfránylevelek fonákján található barna szaporító struktúrák a spóratermelő testek.

spóra anyasejt (spore mother cell (sporocyte))

Olyan diploid sejt, melyből meiózissal négy haploid spóra keletkezik. Lásd még makrospóra anyasejt, mikrospóra anyasejt.

sporangiofóra (sporangiophore)

Olyan egyszerű vagy elágazó szár, amely egy vagy több sporangiumot hordoz.

sporangium (spóratok) (sporangium (pl. sporangia))

A növényekben található szaporító struktúra, mely ivartalan spórákat termel. A megasporangiumban megaspórák keletkeznek, ezekből fejlődik ki a nőivarú gametofiton. A magvas növényeknél ezt a magkezdemény képviseli. A mikrosporangiumban a mikrospórák keletkeznek, melyekből a hímnemű gametofiton alakul ki. A magvas növényekben ezt a pollenzsák képviseli. Lásd még sporofillum.

spórások (Sporozoa)

Lásd Apicomplexa (Sporozoa).

sporocita (sporocyte)

Lásd spóra anyasejt.

sporofillum (spóratermő levél) (sporophyll)

Olyan levél, amely a sporangiumokat (spóratermelő struktúrákat) hordozza. A páfrányok esetében a sporofillumok a szabályos lomblevelek, más növényeknél azonban a sporofillumok módosultak, és struktúrákká váltak, mint például a korpafüvek, zsurlók és nyitvatermők strobilusa (toboz) és a zárvatermők virága. A legtöbb növény két különböző méretben termeli a spórákat (a kicsi mikrospóra és a nagy megaspóra). Az ezeket hordozó sporofillumokat mikrosporofillumoknak, illetve megasporofillumoknak nevezzük.

sporofiton (sporophyte)

A növény életciklusában a spórákat termelő nemzedék. A sporofiton diploid a spórái azonban haploidok. Részben vagy teljes mértékben függ a gametofiton nemzedéktől a lombosmoháknál és a májmoháknál, a korpafüveknél, zsurlóknál, páfrányoknál és magvas növényeknél azonban ez az uralkodó növény az életciklusukban. Lásd még nemzedékváltakozás.

sporogónium (sporogonium)

A lombosmohák és a májmohák sporofiton nemzedéke. A felszívást végző talpból, nyélből (seta) és a spóraképző tokból áll. Részben vagy teljes mértékben függhet a gametofitontól.

SRY fehérje (SRY protein)

Lásd heremeghatározó faktor.

stabilizáló szelekció (stabilizing selection (normalizing selection))

Természetes kiválasztódás, mely egy faj állandóságát tartja fenn az egymás utáni nemzedékeken át. Ebbe beletartozik az egy adott fenotipikus jelleg szélsőséges megnyilvánulásai ellen ható kiválasztódás. Például azoknak a babáknak, akiknek a születési súlya lényegesen 3,6 kg alatt vagy fölött van, történetesen magasabb a halálozása, mint a normál születési súlyúaké (noha az orvostudomány fejlődése manapság már jelentősen enyhíti ennek a szelekciónak a hatását az embereknél).

stacionárius fázis (stationary phase)

1. Lásd bakteriális növekedési görbe.

2. Álló (nem mozgó) fázis a kromatográfiában.

Staphylococcus (Staphylococcus)

Széles körben elterjedt, parazita vagy szaprotróf, nem mozgó Gram-pozitív baktériumok egy genusza. A sejtek fürtszerűen csoportosulnak. Sok fajuk megtalálható a bőrön és a nyálkahártyákon, némelyikük emberi és állati kórokozó. A S. aureus emberben tályogokat és gennyesedést okoz. Ez a faj mérget is termel, ami a bélrendszert irritálhatja és akár Stapyilococcus-os ételmérgezést is eredményezhet. Egyes vonalaik ellenállnak az antibiotikumoknak ezért az általuk okozott fertőzések nehezen kezelhetők. Például egyes methicillin-rezisztens S. aureus törzsek mára ellenállókká váltak a legtöbb antibiotikummal szemben, ezért a betegekre nagy veszély jelentenek.

start kodon (iniciációs kodon) (start codon (initiation codon))

A hírvivő (messenger) RNS molekulán levő nukleotidhármas (triplet), amelynél a transzláció folyamata elkezdődik. Az eukarióta szervezetekben a start kodon az AUG (lásd genetikai kód), ami a metionin aminosavat kódolja; a baktériumokban a start kodon lehet vagy az N-formil-metionint kódoló AUG, vagy a valint kódoló GUG. Vö. stop kodon.

státusz (status)

Az emberi társadalomban a társadalmi rangsorban elfoglalt hely, pozíció, az ennek megfelelő társadalmilag elismert állapot. Főleg az egyének dominanciája (lásd domináns) határozza meg, de befolyásolja még a többi egyén általi megbecsülés foka, a kulturálisan közvetített hírnév stb. Az emberi társadalomban a státuszok alkotnak hierarchiákat.

steril (sterile)

1. (élőlényekre) Nem képes utód létrehozására.

2. (tárgyakra, ételre, stb.) Mikroorganizmus szennyezettségtől mentes.

sterilizálás (sterilization)

1. Az a folyamat, mellyel az ételt, sebeket, orvosi eszközöket beszennyező mikroorganizmusokat roncsoljuk. A sterilizálás leggyakoribb módszerei a hőkezelés, ill. a fertőtlenítőszerek és fertőzésgátló (antiszeptikus) szerek használata.

2. Az az operáció, mellyel egy állatot vagy egy embert utód létrehozására képtelenné teszünk. A hímivarú egyedeket általában az ondóvezető elkötésével és elvágásával (vasektómia) sterilizálják; nőstényeknél az ilyen célú operáció során gyakran a petevezető átjárhatóságát blokkolják egy csíptetővel (petevezető elzárás).

stop kodon (terminációs kodon) (stop codon (termination codon))

Egy hírvivö (messenger) RNS molekulán egymás után következő nukleotidhármas (triplet) (lásd kodon), amelynél a transzláció folyamata befejeződik. A stop kodont a felszabadító (release) faktoroknak nevezett fehérjék ismerik föl, amelyek a riboszóma A (aminosavkötő) helyéhez kapcsolódnak, és ezzel hatékonyan meggátolják a következő aminosavat szállító tRNS bekötődését, ténylegesen megakadályozva a polipeptidlánc további képződését ennél a pontnál. A három stop kodon a következő: UGA, UAA és UAG (lásd genetikai kód). Vö. start kodon.

Streptococcus (Streptococcus)

A természetben széles körben elterjedt, gömb alakú, párban vagy láncokban elhelyezkedő Gram-pozitív baktériumok. Sokuk szaprotróf és ártalmatlan kommenzalista, amely emberen és állaton bőrön, nyálkahártyán és a bélcsatornában fordul elő. Mások paraziták, melyek közül egyesek kórokozók. Az A-csoporthoz tartozó S. pyogenes skarlátot, a S. viridans szívbelhártya-gyulladást a S. pneumoniae tüdőgyulladást okoz.

streptomycin (streptomycin)

Lásd Actinobacteria, antibiotikumok.

stresszfehérje (stress protein)

Lásd hősokk-fehérje.

stresszor (stressor)

Olyan környezeti ingerhatás, amely túlságosan intenzív vagy igen tartós, a szervezet reagálókészségét annyira megterheli, hogy veszélyezteti a szervezet homeosztázisát. Ha megszűnik a hatása, a szervezet már nem tud visszaállni az eredeti állapotába, új homeosztatikus állapotban tud csak létezni, vagy ha ez nem sikerül neki, akkor a stresszor hatásának következményeként a szervezet kimerül és elpusztul. A stresszor hatására a szervezetben stresszválasz (vagy egyszerűen csak stressz) alakul ki; ennek anyagcsere- és energiaigénye jelent akkora igénybevételt, hogy a szervezet önmegőrző képessége károsodik.

stresszválasz (stressz) (stress response)

A szervezetet fenyegető (vagy annak vélt) stresszorra adott szervezeti válaszreakció-együttes, amivel a szervezet megpróbálja fenntartani a meglevő homeosztatikus állapotát, de ez akkora igénybevételt jelent a számára, hogy maga a homeosztázisa kerül veszélybe (egyre kevésbé tudja megőrizni saját önazonosságát a stresszorral szemben). Az állatokban több fázisban zajlik le. Az első fázis a vészreakció, amikor a szervezet a stresszorral (például a ragadozója támadásával vagy a fajtárs agressziójával) szemben felkészül a küzdelemre vagy elmenekül a fenyegető szituációból. Ha azonban a stresszor fenyegetése továbbra is fennáll, akkor az első fázist felváltja a második: az általános adaptációs tünetegyüttes, amivel a szervezet megpróbál alkalmazkodni a tartós megpróbáltatáshoz, és ehhez előkészíti anyagcseréjét és minden működését. Ha ez a szakasz sokáig (például hónapokon át) tart, az kimerítheti a szervezetet, és átbillen egy másik homeosztatikus állapotba (például krónikus betegségbe), vagy elpusztul. A vészreakciót és az általános adaptációs tünetegyüttest irányító idegi és hormonális változások csak akkor adaptívak, ha a stresszor hatása meghatározott időn belül leküzdhető vagy elkerülhető; a tartós és intenzív stresszválasz során azonban ezek az idegi és hormonális elváltozások maguk is szervezetkárosítókká, vagyis inadaptívakká válnak. Az emberiség legtöbb úgynevezett „civilizációs betegsége” ilyen inadaptív stresszválasz következménye.

strobilus (strobilus)

1. Teljes virágzatból keletkező, összetett termések egyik típusa. Fellevelekkel borított aszmagokból áll, érés közben kúp alakot vesz fel. A komló termése jó példa erre.

2. Lásd toboz.

stroncium (vegyjele: Sr) (strontium)

Lágy, sárgás színű fémes elem, a kalciumhoz hasonlóan alkáliföldfém. A 90Sr izotóp jelen van radioaktív csapadékokban (felezési ideje 28 év), és mivel az anyagcseréje hasonlít a kalciuméhoz, a csontokban felhalmozódhat.

strukturális gén (structural gene)

Lásd operon.

STS (STS)

Lásd szekvencia jelölt hely.

sugaras szimmetria (radial symmetry)

A részek olyan elrendeződése egy szervben vagy egy szervezetben, hogy ha a struktúra középpontján áthaladva bármely irányban kettévágnánk, két egymásnak tükörszimmetrikus felet kapnánk. A növények szára és gyökere általában sugaras szimmetriájú; ugyanígy minden a csalánozókhoz (pl. a medúza) és a tüskésbőrűekhez (pl. a tengeri csillag) tartozó állat is sugarasan szimmetrikus – és tipikusan helytülő életmódú – a kifejlett alakban. Az aktinomorfia kifejezés a virágok sugaras szimmetriájának leírására szolgál (pl. egy boglárka virágára).

sugárkárosodás (sugárzási károsodás) (radiation damage)

Élettelen anyagokban és élő szervezetekben energiát hordozó elektronok, nukleonok, atommaghasadási töredékek vagy nagy energiájú elektromágneses sugárzás hatására létrejött káros elváltozások. Az élő szervezetekben ez olyan elváltozásokat okozhat a sejtekben, amelyek megváltoztatják az örökítőanyag szerkezetét, interferálnak a sejtek osztódásával vagy éppen el is pusztítják azokat. Az emberben ezek a változások vezethetnek sugárbetegséghez, sugárzási égéshez (nagy dózisú sugárzás következtében) vagy számos fajta tartós károsodáshoz, amelyek közül a legsúlyosabbak előidézhetnek különféle rákokat is (elsősorban fehérvérűséget /leukémiát/).

sugártest (corpus ciliare) (ciliary body)

A gerincesekben a szemlencsét körülvevő és azt támasztó körkörös szövet. Tartalmazza a simaizomsejtekből álló sugárizmokat, amelyeknek összehúzódása és elernyedése közreműködik a szemlencse alakjának megváltozásában (lásd még akkomodáció). A sugártest hámsejtjei termelik a csarnokvizet.

sugárzás (radiation)

1. (A fizikában) Elektromágneses hullámok vagy fotonok formájában szállított energia. Lásd elektromágneses spektrum.

2. (A fizikában) Részecskék, főleg alfa- vagy béta-részecskék árama egy radioaktív forrásból vagy neutronok árama egy atomreaktorból. Lásd még háttérsugárzás.

3. (Az evolúcióban) lásd adaptív radiáció.

sugárzási egységek (radiation units)

Egy radionuklid aktivitását vagy az ionizáló sugárzás dózisát kifejezni hivatott mértékegységek. Az radioaktivitás SI egysége a becquerel (Bq), amely egy olyan radionuklid aktivitása, amely átlagosan egy spontán bomlást mutat másodpercenként. Vagyis 1 Bq = 1 s-1. A curie (Ci), a korábbi egység, megegyezik 3,7·1010 Bq-rel. A curie-t eredetileg azért választották, hogy megközelítse 1 grammnyi 226Ra (rádium) aktivitását. Az elnyelt dózis SI egysége a gray (Gy), aminek nagysága az ionizáló sugárzásból 1 kilogramm anyag által elnyelt 1 joule energia. A korábbi mértékegység volt a rad (rd), amely megegyezik 10-3 Gy-vel. A dózisegyenérték SI mértékegysége a sievert (Sv); ezt megkapjuk, ha az ionizáló sugárzás elnyelt dózisát megszorozzuk egy megállapodásszerű dimenzió nélküli faktorral, értéke szintén 1 Jkg-1. Mivel a sugárzások eltérő fajtái különböző hatásokat idéznek elő a biológiai szövetben, a dózisegyenértéknek nevezett súlyozott elnyelt dózist használják, amelyben a megállapodásszerű dimenzió nélküli faktort a Nemzetközi Sugárvédelmi Bizottság állapította meg. A dózisegyenérték korábbi egysége volt a rem (a röntgen-ekvivalens az emberre nézve), amely megegyezik 10-2 Sv-tel. Az ionizáló sugárzás expozícióját SI egységekben coulomb/kg-ban fejezik ki; ez az a röntgen- vagy gamnma-sugárzás mennyiség, amely akármilyen előjelű 1 coulomb töltést hordozó ionpárt hoz létre 1 kilogrammnyi tiszta száraz levegőben. A korábbi egység a röntgen (R) volt, ami megegyezik 2,58·10-4 Ckg-1 értékkel.

sűrűségtől független tényező (sűrűségfüggetlen tényező) (density-independent factor)

Egy populáció nagyságát korlátozó bármely olyan (ökológiai) tényező, aminek a populációra gyakorolt ahtása nem függ a populáció létszámától (pontosabban: független a populáció egyedsűrűségétől). Egy ilyen tényező példája lehet a földrengés, amely elpusztíthatja akár a populáció összes tagját is teljességgel függetlenül attól, hogy a populáció kicsi vagy nagy.

sűrűségtől függő tényező (sűrűségfüggő tényező) (density-dependent factor)

Egy populáció méretét korlátozó bármely olyan (ökológiai) tényező, aminek a populációra kifejtett hatása függ a populációban megtalálható egyedek számától (pontosabban a populáció sűrűségétől). Például egy fertőző betegségnek nagyobb lehet a hatása egy nagy populáció növekedésének korlátozásában, mivel a túlzsúfoltság elősegíti a terjedését. Lásd még környezeti ellenállás.

sütőélesztő (baker's yeast)

A kenyérgyártás során alkalmazott Saccharomyces cerevisiae élesztő törzsek, melyet a tészta kelesztéséhez használnak. A liszthez vizet adnak, mely a lisztben lévő keményítőt glükózzá hidrolizáló amiláz enzimeket aktiválja. Ezután adják hozzá a sütőélesztőt, mely az aerob légzéshez szubsztrátként a glükózt használja fel. Az élesztő légzése során fejlődött széndioxid hatására a tésztában buborékok keletkeznek, melyek a sütőben meleg hatására megnövekednek, és kialakul a kenyér jellegzetes szerkezete.

SV40 (SV40)

A papovavírus csoporthoz tartozó DNS tartalmú vírus, amit gyakran használnak a daganatos betegségek kutatásában, mivel képes a sejtekben transzformációt indukálni. Eredetileg a majmokból izolálták – innen ered a neve, ami a Simian Vírus 40 rövidítése.

sympodium (áltengely) (sympodium)

A hársfában, a vadgesztenyében és hasonló növényekben, a növekedés összetett, elsődleges tengelye. Minden egyes időszak növekedése után a főszár növekedése abbamarad (olykor egy virágtüskében végződik), és a növekedés egy vagy több oldalrügyben folytatódik. Vö. monopodium.

szabad csészelevelű (polysepalous)

Olyan virág, melyben a csésze szabadon álló csészelevelekből áll. Vö. forrt csészéjű.

szabadenergia (free energy)

Egy rendszer munkavégző képességének mértéke. A Gibbs-féle szabadenergia, G, a következőképpen definiálható: G = H – TS, ahol G egy reverzibilis folyamatban, állandó nyomáson és állandó T hőmérsékleten felszabadult vagy elnyelt energia, H az entalpia és S a rendszer entrópiája. A Gibbs-féle szabadenergia változása, ∆G, abban hasznos, hogy megjelöli azon feltételeket, amelyek mellett egy kémiai reakció lefolyhat. Ha ∆G > 0 (pozitív), a reakció csak akkor következhet be, ha a rendszert energiával látjuk el, hogy az egyensúlyi helyzetből (amikor is ∆G = 0) eltávolítsuk. Ha ∆G < 0 (negatív), a reakció spontán előrehalad az egyensúly irányában.

szabad gyök (free radical)

Olyan atom vagy atomcsoport, aminek párosítatlan vegyérték-elektronjai vannak. Szabad gyökök akkor képződnek, amikor egy kémiai kötés felhasad anélkül, hogy ionok keletkeznének. A párosítatlan elektronjaik miatt a szabad gyökök többsége rendkívüli mértékben reakcióképes (reaktív). Például a légzési elektrontranszportláncban vagy fertőzésekre és toxinokra adott reakcióként normálisan is képződő szuperoxid (.O2-) szabad gyök a nagy reakcióképessége miatt károsító hatású a sejtekre és a szövetekre (mert eloxidálhat és szétszakíthat makromolekulákat is). Sokféle betegségről derült ki, hogy szabad gyökök károsító hatása miatt jön létre. Lásd még antioxidáns; szuperoxid-diszmutáz.

szabad szirmú (polypetalous)

Olyan virág, melyben a párta különálló sziromlevelekből áll. Vö. forrt szirmú.

szabályozás (control mechanism)

A biológiában az élőkben zajló biológiai folyamatok természetes irányítása előre- vagy visszacsatolással. Mechanizmusa lehet bármely olyan konkrét folyamat, ami szabályozó módon befolyásol biológiai történéseket (anyagcserepályát, enzimmel szabályozott biokémiai reakciót, szervek közötti együttműködést vagy akár együttélő populációk létszámának ingadozását stb. A szabályozás előidézheti egy bizonyos állapot átbillenését egy másik állapotba (mint a pozitív visszacsatolás), de lehet olyan funkciója is, hogy egyes változókat szűk tartományon belüli értékeken tartson (mint a negatív visszacsatolás). Az előrecsatolás esetében a szabályozó jel megelőzi az egyéb hatás terjedését a hatásláncban, és már előre befolyásolja (a feltételek változtatásával) a hatásláncban később kibontakozó eredményt. A mégoly szigorú negatív visszacsatolásos szabályozás sem tévesztendő össze a homeosztázissal (a homeosztázis ugyanis az önmegőrzés képessége a környezeti faktorok hatásai ellenére még akkor is, ha a belső környezet tényezői esetleg hűen követik a külső környezet megfelelő tényezőjének változását), bár természetesen a homeosztázis is igényel szabályozásokat.

szabályozó (regulator)

Bármely olyan élő szervezet, mely képes egy állandó belső környezetet fenntartani a külső környezettől nagyrészt függetlenül. Ezt általában homeosztatikus működési folyamatokkal érik el. A szabályozók olyan élőhelyeket igyekeznek elfoglalni, ahol a környezeti feltételek változóak.

szacharid (saccharide)

Lásd cukor.

szacharóz (saccharose)

Lásd nádcukor, szukróz.

szagitális (hosszirányú) (sagittal)

Egy olyan metszet leírása egy élőlénynél, ami a hosszanti síkban vágja azt ketté.

szaglás (olfaction)

A szaganyagok érzékelése és a detektált szagok információjának feldolgozása és felhasználása az idegrendszerben. A detekciót a szaglószervekben (például az orrban) található érzéksejtek (receptor sejtek) végzik, amelyek izgalomba kerülnek a levegőben terjedő szaganyagok (odoránsok) molekuláinak molekuláris receptoraikhoz kötődésére. Az orrban a szaglóhám tartalmazza a szagló érzéksejteket. (A folyadékokban levő hasonló kémiai anyagokból nagyobb koncentráció kell, és a detekciójukat ízlelésnek nevezik.) A szagló érzéksejtek (az emlősökben szaglóneuronok) ingerlése az érzéksejtekben membránpotenciál-változást is eredményez. Az emlősök szaglóneuronjainak saját axonjai jutnak az agyvelőbe; kötegeik alkotják a szaglóideget (nervus olfactoriust). A szaglóideg rostjai által hozott szaglási információ a szaglóhagyma isegsejtjeire kapcsolódik át; azután a szaglási információ az előagy limbikus kérgébe jut a szaglópályán át, majd átkapcsolódik a talamuszba, illetve a hipotalamuszba is; a talamuszból az agykéregbe jutó információ szagérzetté dolgozódik fel. E fő szaglórendszeren kívül az emlősökben létezik még egy járulékos szaglórendszer is, amely a feromonok kimutatására és információjuk feldolgozására szolgál; ennek érzékelő régiója a vomero-nazális szerv. A szaglás információi felhasználódnak a táplálék-válogatásban, a zsákmány fellelésében (még egyes madarakban is); a feromonok inkább a reprodukcióval (szaporodással) kapcsolatos folyamatokat szabályozzák.

szaglólebeny (olfactroy lobe)

Az előagyban, a nagyagy elülső részén megtalálható páros lebenyek bármely tagja. A szaglóidegek (az első agyidegpár) végződéseit tartalmazzák és a szagérzékelésben játszanak fontos szerepet. Kiemelkedő jelentőségűek a kutyacápánál és más a szaglásuktól jelentősen függő állatoknál.

száj (mouth)

A tápcsatorna nyílása, ami a legtöbb állatnál a táplálék bevitelére szolgál. A szájüregbe vezet.

szájon át szedhető fogamzásgátlószer (oral contraceptive)

Bármely olyan, a fogamzást meggátló, hormonális készítmény, amely pirula formájában a szájon át juttatható a szervezetbe (lásd születésszabályozás). A legáltalánosabban használt forma a kombinált pirula, amely egy progesztogént és egy ösztrogént tartalmaz. Elsősorban a progeszteronszármazék (de kisebb mértékben az ösztrogén is) felelős a luteinizáló hormon (LH) elválasztásának meggátlásáért (így az ovuláció elmaradásáért), de emellett a progesztogén még változásokat idéz elő a méhnyak nyálkájának viszkozitásában is; elsősorban az ovuláció elmaradása, de a nyálka viszkozitásának növekedése is csökkenti a megtermékenyítés esélyét a bekövetkező közösülés után. Az ún. „minipill” (minipirula) csak progesztogént tartalmaz, és kevesebb a mellékhatása is, mint a kombinált pirulának. A terhesség megakadályozására szolgáló szükséghelyzeti fogamzásgátlás (az ún. „esemény utáni reggel” pirula) a védekezés nélküli nemi közösülést követően két, megfelelően időzített dózisból áll, ami vagy egy kombinált ösztrogén-progesztogén készítmény vagy csak egyedüli ösztrogént tartalmaz, és az első adagot a közösülést követő 72 órán belül kell bevenni. Jelenleg már fejlesztés alatt állnak nem-szteroid vegyületeket tartalmazó szerek lehetséges alkalmazásának eljárásai is; ezek a luiteinizáló hormon elválasztását a hipotalamusz felől szabályozzák és peptid természetűek (a hatásuk specifikusabb, mint a szteroidoké és nem olyan szerteágazó; de peptidek lévén, szájon át nemigen szedhetők, mert az emésztő enzimek lebontják őket és peptidként nem szívódnak fel).

szájüreg (cavum oris) (buccal cavity (oral cavity))

A szájüreg, az emésztőrendszer kezdeti szakasza, amely a gartaba, majd a gerincesek esetében tovább, a nyelőcsőbe vezet. Fejlettebb szárazföldi gerincesekben az orrüregtől a szájpad választja el. Emlősökben és más gerinces csoportokban a szájüregben találjuk a nyelvet, a táplálékot megörlő fogakat továbbá ide nyílnak a nyálmirigyek vezetékei is.

szalicilsav (1-hidroxi-benzoésav) (salicylic acid (1-hiydroxybenzois acid))

Természetes előfordulású szerves sav, HOC6H4COOH összegképlettel. Megtalálható többféle növényben, a fűzfa (Salix) kérgében fedezték fel. Maga is gyenge gyulladásgátló és fertőtlenítő (tartósító) szer; belőle készítik az aszpirint. Felhasználja még az élelmiszer- és a festékipar.

szálka (awn)

Merev sörte, mely a növényi részek vagy szervek csúcsából nyúlik ki. A pázsitfüvek virágzatában a toklászon általában szálka található.

szállító molekula (carrier molecule)

1. Olyan molekula, amely közreműködik az elektronoknak az elektrontranszportláncon keresztüli szállításában. Ezek rendszerint összetett fehérjék, amelyekhez nem-fehérje prosztetikus csoport kapcsolódik; viszonxlag könnyen oxidálódnak és redukálódnak, lehetővé téve az elektronok áramlását a rendszeren át. Az ilyen szállító molekuláknak négy fő típusuk van: a flavoproteinek (például a FAD), a citokrómok, a vas-kén fehérjék (például a ferredoxin) és az ubikvinon (vagy koenzim-Q).

2. Olyan lipidoldékony molekula, amely zsírokban oldhatatlan molekulákat képes megkötni és átszállítani a membránokon. A szállító molekuláknak specifikus helyeik vannak, amelyek kölcsönhatásba lépnek a szállítandó molekulákkal. Több különféle molekula különböző erősséggel versenghet ugyanahhoz a szállító molekulához kötődésért és szállításért.

szállítónyaláb (fasciculus) (vascular brundle (fascicle))

Az edényes növényekben megjelenő hosszú, folyamatos, szállító (vascularis) szövetből álló kötegek, mely a gyökerektől kiindulva haladnak a száron keresztül a levelekig. Farészből és háncsrészből áll, melyeket a kambium választ el egymástól a másodlagos vastagodásra képes növényeknél. Lásd szállítószövet.

szállító RNS (transzfer RNS) (transfer RNA)

Lásd RNS.

szállítószövet (szállító rendszer) (vascular tissue (vascular system))

A magasabbrendű növényeknél (tracheophytonok) a vizet és a tápanyagokat a növényi testen belül szállító szövet. Farészből és háncsrészből áll. Mivel a farész és a háncsrész egymáshoz képest mindig közeli szomszédságban helyezkednek el, a szállítószövet eltérő területei meghatározhatók. A szállítószövet megjelenése lehetővé tette, hogy a magasabbrendű növények jelentős méretet érjenek el, és uralják a legtöbb szárazföldi életteret.

szalmonella (Salmonella) (Salmonella)

Pálca alakú Gram-negatív baktériumok egy nemzetsége, melyek a bélben élősködnek, és emberekben, illetve állatokban szalmonellafertőzést okoznak. Aerob vagy fakultatív anaerob baktériumok, legtöbbjük mozgékony. A gazdaszervezeten kívül sokáig életben maradnak, megtalálhatók például csatornavízben vagy felszíni vizekben. Fertőzött táplálékból vagy fertőzött vízből juthatnak az emberi szervezetbe. Elsősorban állati eredetű élelmiszerekben (tojásban, húsban, tejben vagy fertőzött trágyával kezelt zöldségekben) találhatók meg. A szalmonella átvihető fertőzött emberről vagy állatról nem higiénikus körülmények között elkészített étellel is. A különböző szalmonella fajok okozzák a gyomor-bélgyulladást (gastroenteritis), a septicaemia-t (gennykeltő baktérium okozta vérmérgezés) is. A tífuszt a S. typhi, a paratífuszt a S paratyphi nevű baktériumok okozzák.

száloptika (fibre optics)

Lásd optikai szál.

számfeletti kromoszóma (supernumerary chromosome)

Lásd járulékos kromoszóma.

számfelező osztódás (reduction division)

Lásd meiózis.

számpiramis (pyrmid of numbers)

Egy adott élőhely valamely táplálékláncának trofikus szintjeiben megtalálható egyedek számának sematikus ábrázolása. Mivel egy szervezet által felvett energia csak kis része fordítódik szöveteinek felépítésére, amely a rá következő trofikus szint szervezetei számára az energiát biztosítja, az egymást követő (egyre magasabb) trofikus szinteken a szervezetek száma egyre kisebb. Lásd még biomassza-piramis; energiapiramis.

szaporító (szerv)rendszer (reproductive system)

Azon szervek, mely egy élőlény ivaros szaporodásának folyamatában szerepet játszanak. Egy virágzó növény szaporító szervrendszere a virágban található, és a porzókat (hímivarszerv) és a termőket (női ivarszerv) foglalja magába. Emlősöknél a szaporító szervrendszer hímeknél a heréket, a mellékheréket, az ondóvezetőt és a hímvesszőt, míg nőstényeknél a petefészkeket, a petevezetőt és a méhet tartalmazza (lásd az illusztrációt).

szaporodás (reproduction)

Az élő szervezeteknek az a képessége, illetve az az élettevékenysége, hogy magukhoz (a szülőkhöz) többé-kevésbé hasonló és szaporodóképes utódokat tudnak létrehozni. (A magyar „szaporodás” megnevezésben beleértendő az utódok gyarapodása is a szülőkhöz képest, míg a reprodukció kifejezésbe ez nem értődik bele.) A szaporodás azonban nem abszolút kritériuma az életnek, a szervezetek önfenntartásának (a reprodukálódni nem képes öszvér is él, ugyanígy a nem szaporodó emberek is élnek), de egy élő szervezet csak akkor nevezhető az evolúcióban is számító egyednek, ha legalább potenciálisan képes reprodukálódni. Az előd(ök) és az utód(ok) összehasonlításával látható, hogy az utódok nagyon hasonlítanak szerveződésükben az előd(ök)re, vagyis a szaporodás feltárja az öröklődés jelenségét is. Ám az utód mégsem tökéletesen azonos az előddel, hanem bizonyos változó eltéréseket mutathat az elődtől; azaz az utódok öröklődő változatosságot is mutatnak az elődökhöz képest (ez az élőlények öröklődő változékonysága). Az előd-utód leszármazási sorok fejlődése az alapja a törzsfejlődésnek, illetve az egész élővilág evolúciójának. A szaporodás tehát a faj fennmaradását, folytonosságát szolgálja; amikor egy előd-utód leszármazási vonalon a szaporodás abbamarad, akkor az a vonal kihal. A mai élővilágban tehát minden élő szervezet egy másik élő szervezetből (vagy két élő szervezet kölcsönhatásából) jön létre; nem létezik az ősnemződés. Az utód örökítőanyagát illetően az eredhet egyetlen elődtől (lásd ivartalan szaporodás), vagy származhat két szülő örökítőanyagának kombinációjából (lásd ivaros szaporodás); de az is lehetséges, hogy a kétféle szaporodási mód – szabályosan vagy szabálytalanul – váltakozik az egymást követő nemzedékekben (lásd nemzedékváltakozás). A szaporodás magába foglalja a szaporítósejtek (például spórák, ivarsejtek) létrehozását a szaporító (reproduktív) szervekben (lásd még reproduktív rendszer) (például spóratartókban, ivarszervekben), az ivaros szaporodás esetén az ivarsejtek egymás közelébe juttatását (belső megtermékenyítés esetében a párosodást), majd összeolvadását (az ivaros folyamatot vagy megtermékenyítést), a keletkező első utódsejt osztódásait és egyedfejlődését, belső megtermékenyítés esetében az egyik szülői szervezet (rendszerint a nőstény, de néha a hím) általi védelmét, a világra jövetelt (a születést vagy kibújást), az ivadék- vagy utódgondozást egyes fajokban, a nevelést és szocializációt egyes emlős fajokban és főleg az emberben egészen addig, amíg az utód maga is reprodukcióra képes nem lesz (szaporítósejtjei meg nem érnek). Az utód(ok) anyagainak létrehozása lényegileg megegyezik a szülő saját anyagainak létrehozásával, a növekedéssel; ám a szaporodás kritikus pontja az utód anyagainak a szülői anyagoktól való térbeli elkülönülése, ami lehetővé teszi az utód önállóvá válását.

szaprotróf (szaprobionta) (saprotroph (saprobe, saprobiont))

Minden olyan élő szervezet, amely elhalt szervezetek anyagával táplálkozik. A legtöbb szaprotróf szervezet baktérium vagy gomba. A szaprotróf szervezetek fontos szerepet játszanak a táplálékláncban, mivel lebontják az elhalt szervezeteket, és ezzel tápanyagot szabadítanak fel a növények számára. Vesd össze élősködés.

szár (stem)

A növénynek azon része, amely általában vízszintesen növekszi felfelé a fény felé, és a leveleknek, rügyeknek és a szaporítószerveknek szolgál támasztékul (lásd ábra). A levelek a szárcsomókból fejlődnek ki, és az oldal- vagy elágazó hajtások a szárcsomóknál létrejövő rügyekből alakulnak ki. Egyes fajok szára hagymává, hagymagumóvá, gyöktörzzsé és gumóvá módosult. Néhány fajnak felcsavarodó a szára, másoké viszont vízszintesen fut, mint az inda. Másfajta módosulás a kladódium. A felálló szárak lehetnek hengeresek vagy szögletesek, szőrrel, tövissel vagy tüskével borítottak, sok a másodlagos vastagodással fás szárrá válik (lásd növekedési gyűrű. A szár a támasztó működésén kívül tartalmazza a táplálékot, vizet és az ásványi sókat a gyökér és a levelek között szállító szállítószövetet. Kloropalsztiszok is előfordulhatnak bennük és fotoszintézist is végezhetnek.

száraz (xeric)

Vízhiányos, száraz feltételekre utaló kifejezés. Sivatagos, félsivatagos, szélsőségesen hideg élőhelyeken és sós mocsarakban fordulnak elő arid feltételek. Bizonyos növények képesek száraz környezetben élni. Lásd sótűrő növény; szárazságtűrő növény.

száraz tömeg (dry mass)

Egy biológiai minta tömege, miután a víztartalmát eltávolították, rendszerint a mintát szárítószekrénybe helyezve és súlyállandóságig hevítve. A száraz tömeget a minta biomasszájának mértékeként használják.

szárazföldi szukcessziós sorozat (xeroszériesz) (xerosere)

A növényi társulások egymást követő sorozatának (lásd szukcessziós sorozat) egyik típusa, mégpedig az az elsődleges progresszív szukcessziós folyamatsor, amelynek a kiindulási állapota valamilyen száraz terület benépesítése pionír növényzettel, és az alapkőzet, az éghajlat meg a növénytársulás által meghatározott talaj képződésén keresztül egy klimax társulás felé halad. Többféle változata is van attól függően, hogy mi a kiindulási aljzat, illetve mi az a környezet, amely lehetővé teszi a szukcessziós folyamatsor létrejöttét: 1/ A litoszériesz a puszta kőzeten (sziklákon) indul meg, és az pionír betelepülők a zuzmók. 2/ A pszammoszériesz a dűnék (futóhomok) puszta homokján indul meg többnyire a homokot megkötő fűfélékkel. 3/ A haloszériesz a tengerparti iszapos síkságokon létrejövő pionír társulással kezdődik. A tengerparton vagy a tengerszint alatti mélyföldön is megindul az iszappal és üledékkel, kaviccsal feltöltődés. Az ide települő növényeknek naponta kétszeri dagály általi elborításhoz kell alkalmazkodniuk. A fő pionír növény a Salicornia europaea, ami fokozatosan átadja a helyét a sós mocsári füveknek (Puccinellia) vagy a tengeri csillagnak (Aster tripolium). Amikor a víz sótartalma (szalinitása) csökken, más fajok jelennek meg (például Armeria maritima, Suaeda). A terület végül stabilizálódhat mocsaras síkság vagy sós mocsár formájában. Vö. vízi szukcessziós sorozat.

szárazságtűrő növény (xerofiton) (xerophyte)

Olyan növény, amely vízhiányos talajhoz, vagy száraz, intenzív párologtatást előidéző légköri viszonyokhoz, vagy a kettő kombinációjához alkalmazkodott. A szárazságtűrő növényeket különleges anatómiai (xeromorf) és funkcionális módosulások jellemzik. Lehet duzzadt, víztárolásra alkalmas száruk vagy levelük. Leveleik lehetnek szőrösek, összekunkorodottak, vagy tüskeszerűek. Boríthatja a leveleket vastag kutikula, amely csökkenti a párologtatást. A szárazságtűrő növények közé tartoznak a sivatagi kaktuszok, és más fajok, amelyek homokdűnéken vagy nyílt gyepeken nőnek. Egyes sótűrő növényeknek is lehetnek xeromorf jellemzői. Vesd össze mezofita; hidrofiton.

szárcsomó (nodusz) (node)

1. (növénytanban) A növényi szár azon része, amelyből egy vagy több levél ered. A szárcsomók a szár csúcsánál nagyon közel helyezkednek el egymáshoz és a hagymát hozó egyszikű fajok esetében ez így is marad. A szár idősebb részein a szárcsomókat internódiumoknak (szártagok) nevezett szárrészek választják el egymástól.

csomó 2. (anatómiában) Egy szervben vagy testrészben kialakuló természetes megvastagodás vagy kidudorodás. Például a szívverést szabályozó szinuszcsomó (lásd pacemaker, valamint a nyirokcsomók.

szárkapocscsont (fibula)

Szárazföldi gerincesek térde és bokája között elhelyezkedő két csont közül a külső, kisebbik csont.

szarkóma (sarcoma)

Lásd rák.

szárnyfedő (elytra)

A bogarak (Coleoptera) kemény, kitines és megvastagodott elülső szárnya, amely befedi és védi a hártyás hátsó szárnyakat, amikor a rovar nyugalomban van.

szaruhártya (cornea) (cornea)

A gerinces szemgolyó elülső falát alkotó, a pupilla, a szivárványhártya, ill a lencse elött elhelyezkedő, a szivárványhártyával közel egyező átmérőjű teljesen átlátszó réteg, amely az ínhártyában, hűmrétege a kötőhártyában folytatódik. A szaruhártya alkotja a szem első törőközegét és a szemlencsével együtt közreműködik abban, hogy a retinán éles kép keletkezzék.

szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalma (bovine spongiform encephalopathy (BSE))

A központi idegrendszer degeneratív (sorvadásos) megbetegedése a szarvasmahafélékben. Az előidézője egy sejtfehérje rendellenes alakja (lásd prion). A közbeszédben „kergemarhakórnak” nevezik (mert a beteg állat alig tud állni, vonaglik, mintha megkergült volna). A központi idegrendszerben amiloid lerakódások keletkeznek. A fertőző prion másik szarvasmarhára is átvihető a fertőzött állatból eredő belsőségeket tartalmazó hulladékok etetésével. Bizonyos körülmények között a prion így átjuthat más fajok egyedeibe is. Fertőzött marha-belsőség vagy termékek fogyasztása által megfertőződött emberekben a Creutzfeldt-Jakob-kór egy variáns formája fejlődik ki.

szatellita DNS (satellite DNA)

Az eukarióta sejt DNS-ének azon része, amely egy rövid nukleotid szekvencia nagyon nagyszámú (nagyjából 106) másolatából áll. Általában leggyakrabban a kromoszómák centromérája és telomérája körül található meg. A DNS frakció ezen típusának erősen ismétlődő jellege miatt jellegzetes a bázisösszetétele, és ennek következtében, amikor a DNS mintát centrifugálják, akkor a sejt DNS tömegét képviselő sávtól elkülönült, úgynevezett „szatellita sávot” alkotja. Lásd ismétlődő DNS. Vö. mikroszatellita DNS, változó számú tandem ismétlések.

szavanna (savanna)

Lásd füves puszta.

Százlábúak (Chilopoda) (Chilopoda)

Első látásra féreghez hasonlító szárazföldi ízeltlábúak, amelyek az Uniramia törzshöz tartoznak. Fejük elkülönült, hozzá egy pár hosszú tapogató és egy méregváladékot kibocsájtó állkapocs tartozik. Szelvényeik száma, fajtól függően, 15-177 között változhat. Hozzájuk azonos számú lábpár csatlakozik. A százlábúak fürge ragadozók, amelyek nedves, nyirkos környezetben élnek.

százrétű (leveles) gyomor (omasum)

A kérődzők összetett gyomrát alkotó négy üregből a harmadik. Lásd kérődzők.

szcintillációs számláló (scintillation counter)

Sugárzási vagy részecskeszámláló egyik típusa, amely az alapállapotba visszakerült, előzetesen gerjesztett atomok által kibocsátott fényfelvillanásokat (szcintillációka) számlálja; az atomok gerjeszthetők fotonok vagy részecskék átbocsátásával. A szcintillációs közeg rendszerint szilárd vagy folyékony és egy fotoelektron-sokszorzóval kapcsoltan használják (ez minden egyes fényfelvillanásra produkál egy áramimpulzust). A megszámlált impulzusok alapján lehetővé válik a forrás radioaktivitásának kiszámítása. Egy radioaktívan jelölt vegyület, mindjuk egy gyógyszer, megoszlása egy szervezeten belül ezen a módon meghatározható, ha a szer adása után a különböző szervekből szövetmintákat veszünk és azokat a szcintillációs számlálóban teszteljük.

szegmentáció (segmentation)

1. Lásd szelvényezettség.

2. lásd barázdálódás.

szegregáció (segregation)

Az ivarsejtek kialakulása során az allélpárok szétválása, így tehát minden egyes párból egy allélt tartalmaznak. A szegregáció a homológ kromoszómákmeiózis alatti szétválásának az eredménye. Lásd még Mendel törvények.

széklet, ürülék (fécesz) (faeces)

Hulladékanyagok együttese, amely a tápcsatornából a végbélnyíláson át jut a külvilágba. Lásd még kiválasztás; ürítés. Az ürülék tartalmazza a táplálék emészthetetlen maradékait, amelyek az emésztés és a tápanyagok, víz felszívódását követően a belekben visszamaradnak; tartalmaz még baktériumokat, a bélhámból levált elhalt sejteket, az emésztőmirigyek által kiválasztott anyagokat, baktériumok anyagcsere-termékeit, egyes fel nem szívódott (esetleg részben átalakított) méreganyagokat is.

székletürítés, székelés (defekáció) (defecation)

A széklet (ürülék, fécesz) kinyomása a végbélből a végbélnyíláson át elsősorban a végbélfal izmainak összehúzódásai által. Az akaratlagos szabályozás alatt álló külső záróizomgyűrű (musculus sphincter ani externus) a végbél (rektum) végén található a végbélnyílás (ánusz) körül már a gáttájékon; ugyancsak a végbél végén, a nyílás körül, de még a bélen belül található a belső záróizomgyűrű (musculus sphincter ani internus) viszont az akaratunktól függetlenül, reflexesen működik. A belső záróizomgyűrű akkor ernyed el, amikor a falát a széklet anyaga megfeszíti; de ekkor még a külső záróizomgyűrű akaratlagosan zárva maradhat. A székletürítés bekövetkezéséhez a külső záróizomgyűrű szándékos elernyesztése szükséges. A csecsemőkben és mintegy 2 éves korig a külső záróizom akaratlagos szabályozása még nem fejlődött ki, ezért a székletürítés automatikus (a végbélben levő székletanyag hatására reflexesen bekövetkezik).

szekréció (secretion 1)

1. Specifikus anyagok termelése és kiválasztása a sejten kívüli állományba az élő szervezetekben. (A kiválasztott anyagot szekrétumnak nevezzük.) A kiválasztást végző sejtek gyakran specializálódnak és csoportokba szerveződve egy mirigyet alkotnak. A kiválasztott anyag ürülhet közvetlenül a véráramba (endokrin szekréció, lásd endokrin mirigyek) vagy egy vezetéken keresztül (exokrin szekréció). A szekréciót a kiválasztás módja szerint osztályozhatjuk. A merokrin (exocrin) szekréció úgy megy végbe, hogy a szekréciós sejtekben nem következik be állandó változás. Az apokrin szekrécióban a sejt egy szekréciós hólyagot bocsát ki, melybe a szekréciós sejthártya egy része is beépül. A holokrin szekréció esetében az egész sejt szétesik, hogy a felgyülemlett szekréciós hólyagocskák kiszabadulhassanak. A szekrécióra szánt anyagok előkészítése és membránnal körülvett hólyagokba csomagolását a sejten belül a Golgi-készülék végzi.

2. Olyan folyamat, melynek során egy anyag koncentráció gradiens ellenében pumpálódik ki a sejtből. A szekréció fontos szerepet játszik a vizelet összetételének beállításában, miközben a vese nefronjain áthalad.

szekréciós vektor (secretion vector)

Lásd expressziós vektor.

szekretin (secretion 2)

A vékonybél elülső részének (a patkóbélnek és az éhbélnek) endokrin sejtjei által termelt hormon; az elválasztását a gyomorból érkező sósav jelenléte fokozza. Hatására a hasnyálmirigy fokozza a hasnyálban a hidrogénkarbonát kiválasztását, a máj pedig fokozza az epe termelését; fékezi a gyomor sósavtermelését, sőt, mérsékli a gyomor mozgásait is. Serkenti ugyanakkor a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteinek hormonelválasztását is. A szekretin hatását 1902-ben fedezték fel; ez volt az első, „hormon”-nak elnevezett anyag.

szekvencia (sorrend) (sequence)

Többféle építőkőből (monomerből) felépülő =heterogén) polimer makromolekulákban a különféle monomerek egymás utáni sorrendje. A polipeptidekben az aminosavak szekvenciája hordoz működésre vonatkozó információt, a nukleinsavakban pedig a nukleotidok nitrogénbázisainak egymásutánja jelent fundamentális működési információt. A szekvencia döntően befolyásolja a makromolekula térbeli szerkezetét (konformációját), de az egyes szekvenciák befolyásolják vagy meghatározzák a különféle molekulák egymást felismerését. Lásd még domén; konszenzus szekvencia; konzerválódott szekvencia. A szekvencia meghatározása a szekvenálás.

szekvencia jelölt hely (STS) (sequence-tagged (STS))

Olyan egyedi rövid DNS szekvencia, jellegzetesen 400 nukleotidnál rövidebb, amit jelzésként, vagy markerként használhatnak a klónozott DNS szegmensek fizikai térképezésénél. Az STS egy adott klón rövid darabjának szekvenálásából származik, majd a szekvencia adatok alapján megtervezik a primereket a polimeráz láncreakcióhoz (PCR). A primerek felhasználásával a PCR során minden klónban megsokszorozódnak a szekvenciák, amelyek azt tartalmazza. Azoknak a klónoknak, amelyeknek egyedi szekvenciájuk közös, átfedésben kell lenniük egymással. Megismételve a folyamatot a különböző STS-ekre nézve, a klónokat egymást átfedő szegmensek (contig) sorozatává állíthatják sorba. Lásd fizikai térkép.

szélbeporzás (anemofília) (anemophily)

Virágoknak a szél által terjesztett virágporral (pollennel) történő megporzása. Ilyen anemofil virágai vannak a füveknek és a fenyőknek. V.ö. rovarbeporzás, vízbeporzás.

szelekciós nyomás (selection pressure)

Annak mértéke, mellyel egy adott jelleggel rendelkező organizmusra a környezet kedvezőtlenül vagy kedvezően hat. Ez a természetes kiválasztódás intenzitását mutatja meg.

szelektin (selectin)

Lásd sejtadhéziós molekula.

szelektív visszaszívódás (szelektív reabszorpció) (selective reabsorption)

A glomeruláris szűrlet összetevői közül némelyeknek a visszaszívódása a vérbe, miközben a filtrátum folyik a vese nefronjain keresztül. A glükóz, az aminosavak (általában a szervezet számára szerkezeti anyagot vagy energiát jelentő vegyületek), a Na+, a Cl- a koncentrációgrádiensük ellenében is visszaszívódik a vesecsatornácskák falán át, és a szállításuk a nefront körülvevő hajszálerekbe anyagcsere-energiát igényel (lásd aktív transzport). Más alkotórészek, mint például a karbamid, az ammónia, és főleg az idegen vagy káros vegyületek, inkább kiválasztódnak, semmint visszaszívódnának (lásd kiválasztás). Ezzel szemben bizonyos ionok, köztük a káliumion (K+), azután számos más vegyület is, kiválasztódni is tud meg visszaszívódni is képes a csatornácskák falán keresztül a szervezet összegzett igényei szerint.

szellőztetés (ventiláció) (ventilation)

A légzőszerv gázcserélő felülete mentén a közeg (akár víz, akár levegő) állandó megújítása a légzőmozgásokkal. Gyakran nevezik (tévesen) külső légzésnek is; de valójában a külső légzés csak következménye a közeg megújításának (mivel a külső légzés az oxigénnek, illetve a szén-dioxidnak a kicserélődése a légzőszerv gázkicserélő felületein át a külvilág és a testnedvek között; csak az egyes gázokat a saját parciális nyomásuk hatására létrejövő diffúzióval történő kicserélődésére alkalmas felületen át történik légzés, az ide vezető légutakban csak szellőzés van). A levegő vagy a víz állandó megújítására azért van szükség, mert a gázok kicserélődésekor a légzőszerv felületén álló közeg esetében a közegből elfogyna az oxigén, viszont a közeg feldúsulna szén-dioxidban, és ez beszüntetné a diffúzióval zajló gázkicserélődést. A szellőztetés tehát az egész közeg (a víz a benne oldott oxigénnel és szén-dioxiddal együtt, illetve az alsó légkör gázkeveréke) mozgatása nyomáskülönbség hatására a légzőszerv gázcserélő felülete fölött. A vízben legegyszerűbben a test vagy a légzőszerv (kopoltyúk) mozgatásával hozható létre (a víz mozgatása energetikailag kedvezőtlenebb). A levegőből lélegző szárazföldi állatok esetében a levegő mozgatását jelenti a légzőszervben (mivel a levegő belső súrlódása sokkal kisebb a vízénél, ennek energiaigénye elhanyagolható). A levegő mozgatása a szárazföldön levegőt lélegzők tüdejében történhet nyomáspumpával vagy szíváspumpával; az utóbbi a gerincesek esetében csak zárt mellkas esetén lehetséges, és a zárt mellkast az őt körülhatároló izmok (mint a rekeszizom, a bordák közti izmok, a hát- és nyakizmok, esetleg a hasizmok) működése mozgatja. A mellkas táguláskor (belégzéskor) benne a gázelegy nyomása a légköri nyomás alá csökken, ezért a légköri nagyobb nyomás a levegőt benyomja a légzőszervbe; a mellkas térfogatának csökkenésekor (kilégzéskor) a mellkasban levő gázelegy nyomása a légköri nyomás fölé nő, ezért a gázelegy kiáramlik a tüdőből a légkörbe. A madarakban a táguló és szűkülő tér nem is a légzőszerv, hanem a légzsákok; ezekhez hasonlóan a nagyobb rovarok trachearendszerében is a szellőztetést a tracheatagok csatlakozásánál levő tágulékony elemek potrohizmok általi mozgatása végzi. A szellőztetés (vagy a légzés) sebessége a levegőt lélegző állatokban a percenként be-, illetve kilélegzett levegő térfogata (légzési perctérfogat), ami megegyezik a légzési térfogatnak és a percenkénti légvételek száma szorzatával. Mind a légzési térfogat, mind a légzési perctérfogat respirométerrel mérhető. Mivel a levegő vagy a vízben a légzőszerv mozgatása be és ki (oda és vissza) irányuló mozgás, az ezt előidéző légzőmozgásoknak is ritmusosaknak kell lenniük. A légzőmozgások ritmusát a központi idegrendszerben található légzőközpont hozza létre és küldi ki a légzőmozgásokat megvalósító izmokhoz.

szélsőséget kedvelő (extremofil) (extremophile)

Olyan baktérium, amely szélsőséges (extrém) körülmények között (nagyon alacsony vagy nagyon magas hőmérsékleten, nagyon sós vagy savas környezetben) is normálisan él és gyarapszik.Például a hipertermofilnak nevezett egyes ősbaktériumok (Archaea) forró vizekben élnek, amelyek hőmérséklete meghaladhatja a 100 Co-ot is. Az ilyen szervezetek enzimei nagy stabilitást mutatnak e szélsőséges tényezőkkel szemben; ki is vonták és tisztították azokat, hogy felhasználják laboratóriumi vagy kereskedelmi célokra (lásd például polimeráz láncreakció).

szelvényezettség, szelvényeződés (szegmentáció, metamer szegmentáció, metaméria) (metameric segmentation (metamerism; segmentation))

Az állati testnek (a feji régió kivételével, lásd kefalizáció) meghatározott számú és nagyjából azonos szerveződésű ismétlődő kompartimentumba (szelvénybe vagy szegmentumba vagy metamérába) osztódása az egyedfejlődés során a test alapvázának kialakulásakor; minden egyes szelvény ugyanazokat a szerveket tartalmazza. A szelvényezettség a legerőteljesebben feltűnő a gyűrűsférgekben (például a földigilisztában), amelyekben az izmok, a véredények, az idegek stb. minden egyes szelvényben megismétlődnek. Ezekben az állatokban teljesen nyilvánvaló a külső és a belső szelvényeződés egyaránt. A szelvényeződés belsőleg megfigyelhető az ízeltlábúakban is, továbbá az összes gerinces embrionális fejlődésében; az utóbbiakban csak az izom-, a váz- és az idegrendszer egyes részeire korlátozódik és kifelé alig mutatkozik (például a csigolyák egymásutánja a gerincoszlopban). A szelvényeződést elsősorban a homeotikus gének expressziója szabályozza. Ezek nagyfokú hasonlóságot (evolúciós konzervativizmust) mutatnak az állatok különféle csoportjaiban.

szem (eye)

A látás szerve. A legprimitívebb szemek az egysejtű szervezetek szemfoltjai. Fejlettebb szemek az ocellusok és az ízeltlábúak összetett szemei (pl. a rovaroké). A fejlábú puhatestűek (pl. a polip és a tintahal) és a gerincesek rendelkeznek a legfejlettebb szemekkel (lásd az illusztrációt). Ezek általában párosak, nagyjából gömbölyűek és folyadékkal vannak kitöltve. A fény megtörik a szaruhártyán, majd átjutva a szivárványhártya nyílásán a pupillán megtörik a szemlencsén, mely azt a retinára fókuszálja. A beeső fényt a retina fényérző sejtjei fogják fel, majd innen továbbítódik az ingerület a látóidegen át az agyba.

szemelparitás (semelparity)

Az egész élettartam ideje alatt csak egyszer történő szaporodás stratégiája; a szeaporodást követően a pusztulás elkerülhetetlen, még ha a reproduktív esemény nem jár is sikerrel. Ilyen egyszer szaporodó organizmusok között találhatók a legtöbb évelő és kétéves növények, továbbá a legtöbb gerinctelen csoport képviselői; a gerincesek közötti példák a csendes-óceáni lazac és az atlanti angolna. Vö. iteroparitás.

szeméremcsont (pubis)

A medenceöv egy-egy felét alkotó három csontból az egyik, méghozzá a legelőrébb álló. Emlősöknél és számos hüllőnél a szeméremcsontok az ízesülésnél kevéssé mozgékony módon összecsontosodnak, ez a szemérem szimfízis.

szemét DNS (junk DNA)

Lásd önző DNS.

szemfog (eye tooth)

A felső állkapocsban elhelyezkedő szemfog.

Szemfog vagy ebfoga, tépőfog (dens caninus) (canine tooth)

Az emlősök erős, kúpalakú koronával rendelkező foga, amely különösképpen a ragadozókban fejlett és a húsnak az áldozatból való kiszakításáraszolgál. Az állcsontban és az állkapocsban 1-1 pár szemfog található, a metszőfogak és az első örlőfog között. Számos növényevőben, így pl. a nyulakban és a zsiráfokban stb. a szemfogak nem jelennek meg.

szemfolt (stigma) (eyespot (stigma))

1. Néhány szabadon úszó egysejtű algában és növényi szaporítósejtben megtalálható szerkezet, mely narancsszínű vagy vörös pigmenteket (karotinoidok) tartalmaz, és érzékeny a fényre. Ez képessé teszi a sejtet a fényforrás alapján mozogni (lásd fototaxis).

2. Néhány alacsonyabbrendű állatnál, pl. a medúzánál megtalálható pigmentfolt.

3. Néhány rovar szárnyain elhelyezkedő szemhez hasonlító folt, melyet riasztójelzésként fed fel.

szemikonzervatív replikáció (semiconservative replication)

A DNS replikáció általánosan elfogadott formája, melynek során a DNS kettős hélix szálai szétválnak és a szabad nukleotidok párosodnak a felszínre került bázisokkal az egyes szálakon, hogy kialakítsák a két új DNS molekulát, mely mindegyike tartalmaz egy eredeti és egy újonnan szintetizált DNS szálat. Vö. konzervatív replikáció, szakaszos replikáció.

szemiokemikália (semiochemical)

Olyan vegyi anyag, amely hatással van valamely élő szervezet viselkedésére. A szemiokémiai anyagok közé tartoznak a feromonok, amelyek a fajon belüli kommunikációt teszik lehetővé. Az allelokemikáliák különböző fajok közötti jelzőanyagként szolgálnak. A szárazföldi állatok reagálhatnak mind a levegőben, mind a földön található kémiai jelekre, amelyeket szagérzékelő- vagy ízlelőszerveikkel vesznek fel. A vízi szervezeteket a vízben oldott vagy eloszlatott kémiai jelzések befolyásolják. Szintetikus úton előállított szemiokemikáliákat (főként szex-feromonokat) használnak mezőgazdasági és kertészeti kártevők (főként rovarok) populációinak visszaszorítására. Például, feromonokkal a rovarok hímjei csapdába csalhatók, vagy a levegő feromon-tartalmának növelésével megzavarható a párosodás.

szemipermeábilis hártya (semipermeable membrane)

Lásd féligáteresztő hártya.

szemlencse (lens)

Átlátszó bikonvex struktúra sokféle állatfaj szemében vagy analóg szervében, amely a szembe eső fénysugarakat a fényérzékeny sejtekre irányítja. Nagy mennyiségű vizet és specifikus fehérjéket tartalmazó élő sejtekből áll. A gerincesekben hajlékonyan rugalmas vagy a szemben elmozdítható képződmény a szívárványhártya mögött, amely felfüggesztő ligamentumokkal kapcsolódik a sugártesthez (a corpus ciliaréhoz). A szárazföldi fajokban az a fő funkciója, hogy a fénysugarakat megtörje (vagyis fénytörő közeg) és a recehártyára fókuszálja, hogy ott a látott tárgy képe jöjjön létre. Közeli tárgyról érkező fénysugarak recehártyára vetítéséhez a sugártest körkörös simaizmai összehúzódnak, a szemlencsét felfüggesztő rostok lazábbak lesznek, a szemlencse pedig saját rugalmasságánál fogva domborúbbá (erősebben fénytörővé) válik. Ha viszont a sugártestben levő sugár irányú (radiális) simaizmok húzódnak össze, akkor a lencsefüggesztő rostok megfeszülnek, a szemlencse laposabbá válik (kevésbé töri meg a fénysugarakat), és így tudja a távolabbi tárgyak képét létrehozni a recehártyán (lásd még akkomodáció). A szemlencse törőképessége tehát változtatható, és ez a képesség az életkorral csökken. A szemlencse sejtjeiben a fényáteresztést lehetővé tevő egyes fehérjék a sejtek anyagcserezavari következtében megváltoztathatják szerkezetüket, kicsapódhatnak, ami a fényáteresztést megváltoztatja (csökkenti; ez a megváltozott állapot a szürkehályog). Egyes halakban a kerek, nem változó alakú szemlencse a recehártyához képest előre-hátra mozgatható. Néha szemlencsének nevezik egyes gerinctelenek látószerveiben található fénytörő szerkezeteket is, amelyek szintén a fényérzékeny sejtekre irányítják a fénysugarakat, de a gerincesek szemlencséitől eltérő összetételűek és működésmechanizmusúak.

szemlencse (okulár) (eyepiece (ocular))

A szemhez legközelebb eső lencse vagy lencserendszer egy optikai készülékben. Általában a valós tárgyról egy nagyított képet hoz létre.

szemmozgató izom (eye muscle)

Bármely olyan izom, ami a szem működtetéséhez szükséges. Két csoportba oszthatóak. A belső szemmozgató izmok, melyek a nem akaratlagos mozgásokért felelősek, a szemgolyón belül helyezkednek el és a sugárizmot (lásd sugártest) és a szivárványhártyát foglalják magukba. A külső szemmozgató izmok, melyek három pár akaratlagosan mozgatható izmot jelentenek, a szemgolyó ínhártyájának külső felszínéhez tapadnak és annak mozgásait szabályozzák.

szemtermés (caryopsis) (caryopsis)

Száraz, egymagvú fel nem nyíló termés, mely az aszmagtól abban különbözik, hogy a termésfal hozzánőtt a maghéjhoz. A gabonafélék és a pázsitfüvek jellemző termése.

szemüreg (orbit (in anatomy))

Bármelyik a két üreg közül, ami a gerincesek koponyájában a szemgolyóknak biztosít helyet.

szén (carbon)

(vegyjele: C) A periódusos rendszer 6. eleme, nemfém. Az összes szerves vegyület vázát alkotja, mivel képes más szénatomokkal is kapcsolódni egyes, kettős, sőt, hármas kötéssel is. Ezért alapvető fontosságú az összes élő szervezet biológiai molekulái számára. Olyan esszenciális elem a növények és az állatok számára, amely végső soron a légköri szén-dioxidból (CO2) származik, amit a növények alakítanak át (építenek be saját szerves anyagaikba) a fotoszintézis során (lásd szénciklus). A szén azért fordul elő mindenütt az élő szervezetekben, mert a szénatomnak egyedi képessége, hogy stabilis kovalens kötéseket tud létrehozni más szénatomokkal, de hidrogén-, oxigén-, nitrogén- és kénatomokkal is, aminek eredményeképpen számtalan szerves, szénláncokat és széngyűrűket vagy heteroatomos gyűrűket is tartalmazó vegyület képződhet. A szénnek két stabilis izotópja van (a 12 és a 13 nukleonszámú 12C és 13C, valamint négy radioaktív izotópja létezik: a 10C, a 11C, a 14C és a 15C. A 14C-t a radiokarbon kormeghatározásban használják fel.

szén asszimilációja (megkötése) (carbon assimilation)

A szén beépítése a légköri szén-dioxidból a szerves molekulákba. Ez a folyamat a fotoszintézis során játszódik le. Lásd szénciklus.

szénciklus (carbon cycle)

A kémiai elemek vegyületeikben zajló vándorlásának egyik fő körfolyamata a természetben (lásd bio-geokémiai ciklus). A szenet (szén-dioxidként) felveszik a légkörből a növények a leveleiken át és beépítik a saját szerves vegyületeikbe (asszimilálják) a fotoszintézis során. Amikor a növényeket elfogyasztják a növényevő állatok, akkor a vegyületeik egy része az állatok szervezetébe jut és ennek egy része az ő testük anyagává épül át (lásd tápláléklánc). Ezzel a növényekben képződött szerves anyagok szétosztódnak a szervesanyag-fogyasztók között. A növények, az állatok és minden más szervezet lebontó anyagcsere-folyamatai (például az erjedés és a légzés) során a szerves vegyületeikből ismét szén-dioxid képződik és ez visszakerül a légkörbe. A fosszilis üzenyagok (például a kőszén, a tőzeg, a lignit, a kőolaj és földgáz) elégetésekor szintén szén-dioxid szabadul a légkörbe. Szén-dioxidot juttatnak az atmoszférába a vulkánok is.

szén-dioxid (carbon dioxide)

Színtelen, szagtalan gáz, aminek összegképlete CO2; vízben oldódva szénsavat képez. Megtalálható a légkörben (0,04 térfogat%-ban), de e fázisban tartózkodási ideje viszonylag rövid, mert a növények a fotoszintézisük során fogyasztják, az összes élőlény légzése, a vulkánkitörések és a szerves anyagok égetése viszont termeli. A légkörben a szén-dioxid koncentrációja mintegy 12 %-nyit növekedett az elmúlt száz évben, elsősorban a fosszilis üzemanyagok kiterjedt égetése és az esőerdők nagy területeinek kivágása és tönkretétele következtében. Úgy vélik, hogy ez a fő oka a globális hőmérséklet 0,5 oC-os átlagos megnövekedésének ugyanezen idő alatt az üvegházhatás által. A légköri CO2-koncentráció továbbra is növekszik a kibocsátása szabályozásának néhány kísérlete ellenére, ami a gyorsuló globális felmelegedést vetíti elő a belátható jövőben.

szénhidrát (carbohydrate)

A szerves vegyületek egyik csoportja; majdnem mindegyiket jellemezni lehet a Cx(H2O)y összegképlettel, ami valóban azt sugallja, hogy ezek a vegyületek a szén hidrátjai. A valóságban a szénhidrátok polihidroxi-aldehidek vagy polihidroxi-ketonok: adják az aldehidek vagy a ketonok és az alkoholok reakcióit. A legegyszerűbb szénhidrátok a cukrok (mono- és diszacharidok), köztük például a monoszacharid glükóz (szőlőcukor), a galaktóz és a fruktóz (gyümölcscukor), meg a diszacharid szukróz (nádcukor), maltóz (malátacukor) és a laktóz (tejcukor). A poliszacharidok mono- vagy diszacharidok polimerjei, ezért jóval nagyobb molekulatömegűek; lehetnek homogének, ha azonos egységekből vannak felépítve, vagy lehetnek heterogének, ha több különböző mono- és diszacharid építi fel őket. Az előbbiek példái: a keményítő, a glikogén (állati keményítő), a cellulóz; az utóbbiak példái a hialuronsav, a kondroitin, a pektinek, különösen bonyolult részben szénhidrát a lignin. A szénhidrátok sokféle életfontosságú szerepet töltenek be az élő szervezetekben. A cukrok, különösen a glükóz és a származékai, esszenciális köztitermékek a táplálék anyagaiból történő energiafelszabadítási reakcióknak. A keményítő és a glikogén könnyen hozzáférhető (gyorsan mozgósítható) energiaraktárak a növényekben (főleg magvakban, gumókban, gyökerekben stb.) és egyik fontos energiaforrásai az állatoknak, köztük az embernek is (bár a glikogénraktárak nem túlságosan nagyok, az emberben például mintegy 10 órára elegendő energia szabadulhat fel belőlük). A cellulóz, a lignin a növényi sejtek falának vázát alkotja, és ezért a fás szövetek fő alkotója. Az amino-glükózokból álló kitin szerkezeti poliszacharid sok gerinctelen állat testét fedő burkokban, valamint a gombák sejtfalában. Szénhidrátok előfordulnak még az állati sejtek felszíni burkában a sejtmembránon kívül és a baktériumok sejtfalában is.

szén-monoxid (carbon monoxide)

Színtelen és szagtalan gáz, összegképlete CO. A szén tökéletlen égése során képződik, és jelen van az autók kipufogó gázaiban is. A szén-monoxid képes fémekhez is kötődni; ez magyarázza toxicitását, mert igen erősen kötődik a hemoglobinban található vashoz is, ami megakadályozza annak oxigénfelvételét. Lásd karboxi-hemoglobin.

szénsav (carbonic acid)

Szervetlen gyenge sav, összegképlete H2CO3. Ha a szén-dioxid vízben oldódik, akkor az oldatban képződik:

CO2+H2O↔H2CO3.

A sav kémiai egyensúlyban van az oldott szén-dioxiddal, és mint sav, a vizes közegben disszociál H+ ionra és hidrogénkarbonát savmaradék anionra:

H2CO3↔H++HCO3-.

Az előbbi folyamat elég lassan történik. E kémiai reakciók következtében a vízben oldott szén-dioxid mennyisége jóval több, mintha csak fizikailag lenne oldva. A két reakciót katalizálja (több mint 100 000-szeresére gyorsítja) a szénsavanhidráz enzim, amely többek között megtalálható a vörösvérsejtekben. Ezért amikor a sejtek által termelt szén-dioxid a környező szöveti sejtekből a a vörösvérsejtekbe diffundál, ott igen gyorsan átalakul HCO3--tá, és az meg kidiffundál a vörösvérsejtből a vérplazmába. Lásd még hidrogénkarbonát.

szénsavanhidráz (carbonic anhydrase)

Többféle sejtben is (például a vörösvérsejtekben, a vesecsatornácskák fali sejtjeiben, a gyomormirigyek sejtjeiben) is megtalálható enzim, amely katalizálja a szén-dioxid és a víz közötti reakciót, majd a képződött szénsav disszociációját. (Lásd szénsav). A katalizált két reakció az ismertek közül az egyik leggyorsabb; közreműködik a szén-dioxidnak a szervezetből történő eltávolításában, a vizelet pH-jának szabályozásában és a gyomormirigyek sósavtermelésében. Megkönnyíti emellett a szén-dioxidnak a szövetekből a vérbe jutását, a vérből pedig a tüdő léghólyagocskáiba (alveolusaiba) kerülését. Lásd még klorideltolódás; hemoglobinsav.

szennyezőanyag (pollutant)

Minden olyan anyag, amelyet az ember tevékenysége során a környezetbe juttat és amely károsítja az élővilágot. A szennyező anyagok lehetnek mérgezőek (pl. vegyszerek vagy a légkör természetes összetevői (pl. szén-dioxid), amelyet az ember túlzott mennyisségben juttat a levegőbe (lásd környezetszennyezés).

szennyvíz (sewage)

Ipari vagy háztartási hulladék-anyagokkal szennyezett víz. A nyers (kezeletlen) szennyvíz környezetszennyező. Magas szervesanyag-tartalma (széklet, nitrogéntartalmú anyagok) bő táplálékot nyújt számos lebontó (baktériumok és gombák) és törmelékevő szervezet számára, melyek között vannak emberi patogének is. A nyers (kezeletlen) szennyvíz folyókba juttatása eutrofizációt (lásd eutrofikus) idéz elő. A folyóban hirtelen megnő a biokémiai oxigénigény, mivel a szennyvíztől felszaporodó szervezetek felhasználják a folyóban rendelkezésre álló oldott oxigént. Ez az oxigénhiányra érzékeny szervezetek – mint például a halak – pusztulásához vezethet. Egyes szervezetek csak bizonyos mennyiségű szennyvíz koncentrációt képesek elviselni, ezért indikátorként is használhatók, mert általuk meghatározható a folyóba jutott szennyvíz mennyisége. Például a csővájó férgek (Tubifex) magas szennyvíz-koncentrációt képesek elviselni.

A szennyvíz kijuttatása előtt kezelhető. Ez több lépcsőben történhet. Ezek közé tartozik a szűrés, az ülepítés és a mikrobiális lebontás (pl. metántermelő baktériumok által). Amikor a szilárd szennyezőanyagok nagy részét eltávolították, a fennmaradó folyadékot a folyókba stb. öntik. Az ülepítés során az ülepítő medence alján szerves anyagokból álló iszap, a szennyvíziszap halmozódik fel. A szennyvíziszapot időközönként eltávolítják és további mikrobiológiai bontásnak vetik alá (lásd aktivált iszapkezelés), majd szerves trágyaként forgalomba hozzák vagy szemétként felhalmozzák.

szennyvíziszap (sludge)

Lásd szennyvíz.

Szent-Györgyi Albert (Szent-Györgyi Albert )

(1893. szept. 16., Budapest - 1986. okt. 22., Woods Hole /USA/) Magyar és amerikai biokémikus. Édesanyja Lenhossék Mihály húga. A fiú 1911 őszén a budapesti tudományegyetem orvosi karára íratkozik be. 1914-ben harmadéves medikusként frontszolgálatra küldik, de az átlőtt karú katonát leszerelik. A budapesti tudományegyetemen szerez orvosi diplomát 1917-ben, majd megszerzi a doktori fokozatot is. Ugyanebben az évben házasságot köt Demény Kornéliával. Ekkor ismét katonai szolgálatra vezénylik, de 1918 novemberében leszerel. 1918 novemberében Pozsonyba, a Szent Erzsébet Tudományegyetem gyógyszertani laboratóriumába helyezik tanársegédnek Mansfeld Géza professzor mellé. Három hónap múlva Pozsonyt a cseh katonaság szállja meg. Szent-Györgyi először Prágába megy, majd Berlinbe Michaelis professzorhoz. Innen Hamburgba, a Trópusi Higiéniai Intézetbe kerül. A Holland Élettani Társaság hamburgi ülésén W. Storm van Leeuwen leideni farmakológia-professzor felajánlja társprofesszora, a haza készülő Verzár Frigyes professzor helyét Szent-Györgyinek, amit ő elfogad. Ezt követően ösztöndíjjal különböző holland orvosi tanszékeken tanul (Leiden, Groningen), és a szabadidejében kémiát tanul. Állandó munkát azonban nem sikerül szereznie. Groningenben kezd el foglalkozni a sejtlégzéssel. Az 1920-as évek elején élénk vita folyt Otto Warburg és Heinrich Wieland és hívei között arról, hogy a sejtlégzésben az oxigén aktiválódik-e és a táplálék szénatomjaival szén-dioxidot képez (Warburg) vagy a tápanyagok hidrogénatomjai aktiválódnak (Wieland). Szent-Györgyi kimutatja, hogy mindkét folyamatnak van szerepe. Ekkor figyel fel arra is, hogy bizonyos savak (pl. a borostyánkősav, a citromsav, egyes más di- és trikarbonsavak) fokozzák az oxidatív légzést, jóllehet igen csekély mennyiség elegendő belőlük e hatáshoz. Később a növényi légzés is felkelti az érdeklődését. Feltűnt neki, hogy bizonyos növényekben valamilyen redukáló „ágens” található, amely rövidebb-hosszabb időre képes blokkolni a peroxidáz típusú enzimek hatását. De Groningenben nem tudja azonosítani a redukáló ágenst. Feleségét a kislányával visszaküldi Magyarországra. Részt vesz Stockholmban a Nemzetközi Élettani Kongresszuson, ahol Frederick Gowland Hopkins meghívja Cambridge-be, és gondoskodik a Rockefeller-ösztöndíjról is. Így magyar ösztöndíjasként Szent-Györgyi F.G. Hopkins biokémiai intézetébe kerül. Itt előbb narancsból, citromból, káposztából, majd mellékvesékből 1928-ban izolál egy hidrogénszállító anyagot (a redukáló „ágens”-t), amit a hat szénatomja és savas természete alapján elnevez hexuronsavnak. Az amerikai N. Kendall 1928-ban meghívja a Minnesota állambeli Rochester Mayo Klinikájára. Itt már hozzájut kellő mennyiségű marha mellékveséhez, és így már sikerül 25 g hexuronsavat kikristályosítania. E mennyiség nagyobbik felét elküldi a cambridge-i kollégájának, a szénhidrát-szakértő W.N. Haworth-nak. Visszatér Cambridge-be, és itt 1928-ban kémiai doktorátust is szerez. 1928-ban Klebelsberg Kunó kultuszminiszter hazahívja a szegedi egyetem újjászerveződő orvosi kémiai tanszékére. Ő egy év haladékot kér, hogy a külföldi kutatásait befejezhesse. 1929-ben hazajön és kinevezik a szegedi tudományegyetem orvosi vegytani intézetére tanszékvezető professzornak. Egy év kutatószabadságot kap, és így Szegeden csak 1930-tól kezdi kutatói pályáját a tanszék vezetőjeként. Ambíciózus fiatalokból jól működő kutatócsoportot szervez (Banga Ilona, Laki Kálmán, Straub F. Brunó, Gerendás Mihály). Eleinte a sejtlégzéssel kapcsolatos kutatásait folytatja. A laktátdehidrogenázról kimutatja, hogy egy nukleotid koenzimmel működik. A megmaradt hexuronsavról a magyar származású, de már amerikai születésű J. Svirbely - aki Szegedre jött dolgozni – és Varga László közreműködésével megállapítja, hogy a hexuronsav azonos a C-vitaminnal (ezt 1932-ben Ch.G. King amerikai kutató izolálja Szent-Györgyi közleményeinek megjelenése előtt két héttel). A hatásmechanizmus felderítéséhez azonban nagy mennyiségben volt szükség az aszkorbinsavra. Ezért azt Szent-Györgyi nagy mennyiségben állítja elő a Szeged környékén termesztett zöldpaprikából: néhány hét leforgása alatt több kg aszkorbinsav állt rendelkezésére. Ebből a világ számos biokémiai laboratóriumába több dkg-nyit küld elemzésre. Alapos elemzés után bebizonyosodik, hogy a hexuronsav a skorbut gyógyszere; ezért Szent-Györgyi Haworth-szal egyetértésben „aszkorbinsav”-nak kereszteli át az egykori hexuronsavat. 1933-ban (Hitler hatalomra jutása után) hathatósan segít a német Hans A. Krebsnek Angliába jutni. 1934-35-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem dékánja és prodékánja. 1935-ben a Rockefeller Alapítvány és más támogatások segítségével modern laboratóriumot rendez be az egyetem épületében. Mivel a skorbut gyógyítható a C-vitaminnal, kipróbálták más vérzésekben is: a kristályos aszkorbinsav azonban hatástalan, ám a nyers C-vitaminkivonat hatásos volt. Vagyis a nyers kivonat a C-vitamin mellett még valamit tartalmaz. Kideríti, hogy a paprikából izolált flavonoidok a hatóanyagok; ezért 1936-ban elnevezi ezeket „P-vitamin”-nak (a permeabilitásról). Szent-Györgyi a munkatársaival Szegeden kutatja az izomszövet sejtlégzési folyamatait és az izomösszehúzódás biokémiáját. Kimutatja, hogy a fumársav és a hozzá hasonló szerves dikarbonsavak katalitikus szerepet játszanak a sejtek oxidatív lebontási folyamataiban. (Az ő felfedezése nyomán jut el H.A. Krebs a citrát-ciklus felismeréséig; azóta aztán ezt a körfolyamatot Szent-Györgyi-Krebs-féle ciklusnak nevezik.). A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választja. 1937-ben kap élettani/orvosi Nobel-díjat a biológiai égési folyamatok, a fumársavas katalízis és a C-vitamin kutatásával kapcsolatos felfedezéseiért. Ugyanebben az évben megpályázza a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem biokémiai tanszékét, de - politikai okokból, alkalmatlanságra való hivatkozással - elutasítják. Ezt követően a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választja. Díszdoktorrá választják Szegeden, a párizsi Sorbonne-on, Padovában. Lausanne-ban. 1940-ben felfedezi a H vitamint (a biotint). (Tőle függetlenül ugyanekkor Vincent Du Vigneaud is felfedezi.) 1940/41-ben a szegedi egyetem rektora. Ezt követően az utóda megtámadja, de az egyetemi tanács 1942 nyarán bátran mellé áll. 1940 és 1944 között figyelme az izommozgás mibenléte felé fordul. Felfedezi, hogy az izom összhúzékony fehérjéi a Straub által 1942-ben felfedezett aktin és a már régebben ismert miozin között kialakuló kölcsönhatással függnek össze. Az aktomiozin létrejöttének feltárásával minden mozgás biokémiai alapját deríti fel. Rájön, hogy ha valamilyen formában ATP-t ad az „inaktív”aktomiozinhoz, az összehúzódik. 1943 második felében ő közvetíti Isztambulban a kormány tapogatózását a nyugati hatalmak felé. 1944-ben a németek elől bújkálni kényszerült. Az izommal kapcsolatos megfigyeléseit összeírja és elküldi Hugo Theorellnek, hogy közölje az Acta Scandinavicában. A Gestapo majdnem elfogja a svéd nagykövetségen; az utolsó pillanatban sikerül onnan kimenekíteni. Végül a szovjet csapatok által ellenőrzött területre menekül, és így várja ki a háború végét. Molotov maga keresteti 1945-ben a németektől és nyilasoktól megtisztított Budapesten és biztonságba helyezi. Otthagyja a szegedi egyetemet, Budapestre költözik. 1945-ben már a budapesti Esterházy (ma: Puskin) utcai biokémiai intézetben kutat, de már a biofizika területén. Új tanszéket szervez, nagy lendülettel lát hozzá a tudományos élet újjáalakításához. Tevékenysége egyre jobban politikai síkra terelődik. 1945-ben már foglalkozik egy írásában az Akadémia és az egyetemek szerepével. Úgy véli, hogy az Akadémia legyen a tudomány fellegvára, az egyetemek pedig csak oktassanak. (Ezt a hibás nézetét túlhajtották.) Ellenakadémiát szervez. Látva a politikai élet eltolódását a személyi kultusz felé, 1947 telén emigrál az Amerikai Egyesült Államokba, ahol második otthonra talál. A Woods Hole-i laboratóriumában kutatja az izomműködést, tanulmányozza a bioenergetikát, a csecsemőmirigy működését, az abból kivont növekedésszabályozó „retin”-t és „promin”-t. 1955 táján az elektronok fontosságát kezdi hangsúlyozni az életfolyamatokban. Az elektronok mozgása a molekulákban és a molekulák között kapcsolatban van a szabadgyökök hatásaival is. Úgy tartja, hogy a fehérjék félvezetők, sőt, bizonyos körülmények között elektromosan vezetők is lehetnek. A félvezető-képességüket az eredményezi, hogy az elektronjaik némelyike gerjesztés révén a vegyértéksávból át tud kerülni a vezetési sávba. A rákos sejtburjánzás környékén jóval kevesebb a szabadgyök, illetve a le nem kötött elektron, mint a normális sejtekben. A fehérjékben a töltésátvitelről a metil-glioxál gondoskodik, amely színes komplexumokat képez a fehérjék molekuláival. 1960-ban a csecsemőmirigy tanulmányozásába kezd. (1961-ben kiderül, hogy a szervezet immunológiai adottságainak kezdeti megteremtésében ennek a mirigynek alapvető szerepe van.) Különböző anyagokat von ki a csecsemőmirigyből, amelyek a növekedést szabályozzák. Amikor a felesége is meghal rákban, akkor fokozódik az érdeklődése a rák problémája iránt. A Maryland államban levő bethesdai rákkutató intézet alapítvány tudományos igazgatója. Elméletet konstruál a rák a fehérjék elektronszerkezetének kapcsolatairól. A rákos burjánzást gátló anyag a „retin”, míg a burjánzást serkentő tényező a „promin”. Lehet, hogy a „retin” megfeleltethető a metil-glioxálnak, míg a „promin” talán az SH-glutationnal azonos. Az egyensúlyuk fenntartásában fontos szerepű a C-vitamin. 1973-ban hazatér a Szegedi Biológiai Központ megnyitására, és ekkor a Szegedi Orvostudományi Egyetem díszdoktorává avatja. 1978-ban tagja a koronaékszereket hazahozó amerikai küldöttségnek. (A Nobel-díj átvételének 50. évfordulóján - 1987-ben - a Szegedi Orvostudományi Egyetem felvette a nevét.)

Szent-Györgyi-Krebs-ciklus (citromsav-ciklus, citrátkör, trikarbonsav-ciklus, TCA-ciklus) (Krebs cycle (citric acid cycle; tricarboxylic acid cycle; TCA cycle))

Biokémiai reakciók körfolyamata, ami alapvető az aerob szervezetek (állatok, növények, sok mikroorganizmus) anyagcseréje számára (lásd az ábrát). Az egész ciklus a tápanyagok szénváza lebontásának és eloxidálásának utolsó fázisa és egyben a szénvázak bioszintézisének kiindulási szakasza is. A citrátkör enzimei az eukarióták mitokondriumában, a belső membrán által határolt alapállományban, illetve az aerob mikróbák citoplazmájában találhatók, szorosan kapcsoltan az elektrontranszportlánc komponenseivel. A két szénatomos acetilcsoport (a koenzim-Á-hoz kapcsolva acetil-koenzim-A-ként) reagál a négy szénatomos oxálecetsavval (oxálacetáttal), és ekkor jön létre a hat szénatomos citromsav (citrát). Egymás után következő hét reakció során ez visszaalakul oxálecetsavvá és a ciklus termel még két molekula szén-dioxidot (CO2). Ezzel az acetilcsoport szénváza teljesen eloxidálódott. Lényeges, hogy a citrátkör generál egy molekula guanozin-trifoszfátot guanozin-difoszfátból és szervetlen foszfátból (a GTP éppen egy ATP ekvivalense) a szukcinil-KoA borostyánkősavvá (szukcináttá) alakulása közben. (Ez a történés a szubsztrátum szintű foszforiláció az oxidatív foszforiláció és a fotofoszforiláció mellett). Az egész ciklus oxidatív jellegű, ezért a lezajlása során három molekula NAD redukálódik NADH-vá és egy molekula FAD pedig FADH2-vé. A NADH és a FADH2 a végső oxidáció során oxidálódnak vissza, miközben az elektronjaikat átadják az elektrontranszportlánc közvetítésével a végső elektronfelfogónak (aerob légzés esetén az oxigénnek /O2/, anaerob légzés esetén nitrátnak, szulfátnak stb.). Ezenközben generálódik három, illetve két ATP molekula ADP-ből és foszfátból (ez az oxidatív foszforiláció) a megfelelő P/O arányuktól függően. Így a citrátkör nettó hozadéka 12 molekula ATP minden egyes acetil-KoA molekulánként. A citromsav-ciklusba lépő acetil-KoA származhat szénhidrátokból (a glikolízis útján), zsírokból (a zsírsavoxidáció útján) vagy bizonyos aminosavakból. Más aminosavak szénváza a lebomlása során más ponton léphet be a ciklusba. Ha túlságosan sok a belépésre váró acetil-KoA a fogadó oxálacetáthoz képest, akkor szénhidrátok bontásának lehetősége (inzulin hatása) esetén a glikolízis utolsó előtti köztiterméke (a foszfoenol-piruvát) CO2 felvételével képes oxálacetáttá alakulni, és így fogadni a sok acetil-KoÁ-t. (Ezért mondják, hogy a zsírsavak a „szénhidrátok tüzében” égnek el.). Ha azonban az inzulin nem vagy nem eléggé hat, akkor a sejtek nem tudván felvenni a glükózt, a zsírsavak lebontásából származó acetil-KoA nem tud mind a Szent-Györgyi-Krebs-ciklusba kerülni, hanem összekapcsolódva egymással ketontesteket fog létrehozni a májban. A citrátkör ketosavai (az oxálecetsav, az α-ketoglutársav) lehetnek transzaminálási partnerek egyes aminosavak lebontásában, illetve keletkezésében. Az α-ketoglutársav ammóniát képes felvenni és redukálódni glutaminsavvá (ez a reduktív aminálás lényegében az oxidatív dezaminálás megfordítása és az ammónia-asszimiláció legfontosabb reakciója). A ciklus négy szénatomos savai képesek glükóz létrehozásában (a glükoneogenezisben) részt venni, mert CO2 leadással a glikolízis egyik köztitermékévé alakulhatnak. Az olajos magvú növények rendelkeznek a ciklus egy sajátos variánsával, a glioxalát ciklussal, aminek a segítségével képesek az acetil-KoÁ-ból is glükóz létrehozására. Látható tehát, hogy a Szent-Györgyi-Krebs-ciklus egy központi „kereszteződés” az anyagcsere-pályák bonyolult rendszerében, és szerepet játszik nemcsak a tápanyagok lebomlásában és az energiatermelésben, hanem a biológiai molekulák szintéziseiben is. A ciklust a két fő felfedezőjéről, Szent-Györgyi Albert magyar biokémikusról és Hans Adolf Krebs német biokémikusról nevezték el. Szent-Györgyi Albert azt figyelte meg, hogy a ciklusban szereplő hat, öt és négy szénatomos szerves savak katalizálják az izomrostok oxigénfogyasztását; Hans Adolf Krebs pedig arra jött rá, hogy ez a katalízis hatás azért figyelhető meg, mert ezek a savak egymásba átalakulnak egy reakció-körfolyamatot létrehozva.

szerin (serine)

Lásd aminosav.

szerotonin (5-hidroxi-triptamin) (serotonin (5-hydroxytryptamine; 5-HT))

A triptofán nevű aminosavból képződő vegyület (lásd az ábrát). Az emlősök szervezetében számos funkciója van: a kisebb verőereket összehúzza, a központi idegrendszerben neurotranszmitter, de számos sejt kibocsátja parakrin transzmitterként. Így a hízósejtek, a bazofil granulociták és a vérlemezkék képesek üríteni; az előbbiekből kijutott szerotonin gyulladásos mediátor, illetve közvetíti az allergiás reakciókat is. Termelődik a bélcső úgynevezett enterokromaffin sejtjeiben. Úgy vélik, hogy az agyvelőban befolyásolja a kedélyt és a hangulatot; egyes depressziókban és pánikbetegségben az antidepresszánsok és a szerotonin-újrafelvételt szelektíven gátló szerek azért hatásosak a hangulat javításában, mert megnövelik a szerotonin koncentrációját a megfelelő agyi szinapszisokban. Lásd még lizergsavas dietil-amid (LSD).

szerv (organ)

Egy szervezet bármely elkülöníthető része, ami egy vagy több funkció végzésére specializálódott. Ilyenek (az állatokban) a fülek, a szemek, a tüdők, a vesék stb., (a növényekben) a levelek, a gyökerek, a virágok stb. Egy adott szerv több különféle szövetet is tartalmazhat.

szerves evolúció (organic evolution)

A (biológiai) evolúciónak az a szintje, amelyben a populációk genetikai összetételének változását követjük nyomon a környezeti változások eredményeképpen. Lásd még populációgenetika; alkalmazkodás. Vö. biokémiai evolúció, molekuláris evolúció.

szerves sav (karbonsav, karboxilsav) (carboxylic acids)

Olyan szerves vegyület, amely –CO.OH csoportot (a karboxilcsoportot) tartalmazza. Sok hosszú láncú szerves sav (karboxilsav) zsírok és olajok észtereiként fordul elő a természetben, ezért nevezik őket zsírsavaknak. Lásd még glicerid.

szervezet (organism)

Az a biológiai rendszer, amely kielégíti az abszolút életkritériumokat (lásd élet) és legalább potenciálisan képes reprodukcióra (magához hasonló szerveződésű új szervezetet vagy szervezeteket létrehozni). A szervezet az egyed (az individuum) megfelelője. A szervezet fogalmához hozzátartozik, hogy a részei több-kevésbé szoros és nagyjából állandó kapcsolatban állnak egymással, vagyis a szervrendszerei, a szervei anatómiailag össze vannak kapcsolva. A szervezet legtöbbször a térben körülhatárolható, de a gombák és a növények esetében ez nemritkán problémát okozhat (a gombafonalak és a gyöktörzsek vagy indák szoros és tartós kapcsolatban tartanak több egyedet is). A fentiek szerint csak a szervezet él (a részei csak működnek), mert életműködéseket végez (ezek közül az az életjelenség, amit észre is veszünk valamilyen módon). A szervezet a biológiai szerveződés típusa és életmódja alapján lehet prokarióta, eukarióta egysejtű, növény, gomba vagy állat. Bizonyos populációkban (lásd euszociális rovarok) az egyedek közötti munkamegosztás (lásd kaszt) már olyan fokú, hogy az egyes egyedek már nem képesek szaporodni, vagyis a reprodukciós képesség kritériumának nem felelnek meg szervezetként; a reprodukciót az esetükben csak egész kolónia (például boly vagy raj) képes elvégezni, viszont a kolóniát alkotó egyedszerű összetevők nincsenek szoros és állandó kapcsolatban egymással. Ezért az ilyen fokú munkamegosztás (differenciáció) esetén a reprodukciót is elvégezni képes egység az szuperorganizmus; a tagjai azonban jórészt nem szaporodóképes egyedek.

szervképződés (organogenezis) (organogenesis)

Az embrionális fejlődésben a bélcsíra állapotot (a három csíralemez teljes megszerveződését) követően az egyes szervek kialakulása a szervkezdeményeikből. A bélcsíra osztódó sejtjei differenciálódni kezdenek (lásd differenciáció), organizátorok képződnek az embrió egyes részein, majd a hatásukra elkezdődik az egyes zervek kezdeményeinek kiformálódása.

szervkezdemény (primordium, t.sz. primordia) (primordium (pl. primordia))

Sejtek egy olyan csoportja, amely egy növényi szerv egyedfejlődési kialakulásában a kezdeti stádiumot jelenti. A gyökér és a hajtás kezdeményei már jelen vannak a fiatal növényi embrióban, míg a levélkezdemények kis dudorokként láthatók közvetlenül a hajtáscsúcs alatt.

szerzett immunhiány tünetegyüttes (acquired immune deficiency syndrome)

Emberi megbetegedés a kórosan elégtelen sejt közvetítette immunitás, vagyis immunhiány következtében, amit HIV (human immunodeficiency virus) rövidítésű retrovírus-fertőzés okoz, és különféle fertőzésekkel szembeni fokozott fogékonyság jellemzi. A HIV megfertőzi és tönkreteszi a segítő T-limfocitákat, amelyek a fertőzések leküzdésében lényegiek. A HIV vérrel, ondóval és hüvelyváladékkal terjed; a megfertőződés fő útjai a védekezés nélküli hüvelyi és végbéli közösülés, az intravénás drogbejuttatás, fertőzött vér és vértermékek szervezetbe kerülése. A HIV-vel megfertőződött egyént HIV-pozitívnak mondják; a megfertőződés után a vírus általában lappangó maradhat akár tíz éven át is, mielőtt az AIDS kifejlődik. Antivirális szerek, köztük a reverz transzskriptáz gátlószerei (például a zidovudin, a lamivudin) és proteázok gátlóinak kombinációja akár több évig is késleltetheti a szerzett immunhiány tünetegyüttes teljes kkifejlődését.

szerzett immunitás (acquired immunity)

Lásd immunitás.

szerzett tulajdonságok (acquired characteristic)

Olyan tulajdonságok, melyek az egyed élete során alakultak ki, pl. a teniszjátékos megnagyobbodott karizmai. Ezek a tulajdonságok nem genetikailag meghatározottak és a következő generáció számára nem adódnak át. Lásd még lamarkizmus, neolamarckizmus.

széthasadó termés (schizocarp)

Olyan száraz zárt termés, mely elkülönült, egymagvú részekké, mericarpiumokká fejlődő termőlevelekből alakul ki. Ez lehet felnyíló, mint a gólyaorrtermésben, vagy zárt, mint az ikerkaszatban és a makkocskában.

széttöredezés (fragmentáció) (fragmentation)

Az ivartalan szaporodás egyik módja, amely megfigyelhető egyes gerinctelen állatokban, ahol is a szervezet egyes részei letöredeznek, majd differenciálódnak és új egyedekké fejlődnek. Speciálisan előfordul bizonyos csalánozókban és gyűrűsférgekben. Egyesekben az elkülönülés előtt regeneráció következhet be, ami a szülőből bimbózó egyedek láncolatát hozhatja létre.

szétválasztó kiválogatódás (diszruptív szelekció) (disruptive selection)

A természetes kiválogatódásnak az a válfaja, amely egy populációban egy adott fenotípus szélsőségeinek kedvez. Gyakran akkor működik, amikor egy környezeti tényező elkülönülő változatokat mutat, például nyáron túl magas a hőmérséklet, télen meg túl alacsony, és köztes hőmérsékletek nemigen figyelhetők meg. Ebben az esetben a populáció két szélsőséges fenotípust fog mutatni, amelyek különféleképpen alkalmazkodnak a magas, illetve az alacsony hőmérsékletekhez.

szex faktor (sex factor)

Egyes baktériumok citoplazmájában található plazmid, amely a konjugáció és a géntranszfer megkezdéséért felelős. Az Escherishia coliban található szex faktort F faktorként ismerjük, és a konjugáció során egy donor sejt (F+) adja át egy recipiensnek (F-). Időnként az F faktor beépülhet az F+ baktérium kromoszómájába, és kialakul a high-frequency rekombináns (Hfr) sejt. Ezzel lehetővé válik, hogy gazda kromoszóma F faktorhoz közelebb lévő egy része átadódjon a konjugáció során a recipiens sejtnek.

szex kapcsoltság (sex linkage)

Az a tendencia, hogy bizonyos öröklődő tulajdonságok az egyik nemnél sokkal gyakrabban előfordulnak, mint a másiknál. Például a vörös-zöld színvakság és a hemofilia sokkal több férfit jújt, mint nőt. Ennek oka az, hogy a normális színlátást irányító gének és a véralvadás képződés az X szex kromoszómán található meg. A nőknek két X kromoszómájuk van. Amennyiben az egyik rendellenes allélt hordoz, akkor valószínűleg a hatását elfedi a másik kromoszómán található normális allél. A férfiak azonban csak egy X kromoszómával rendelkeznek, és ezért nincs ami elfedje a rendellenes allélt. Lásd még hordozó.

szexuálisan átvitt betegség (nemi úton terjedő betegség; rövidítve: STD) (sexually transmitted disease (STD))

Bármely olyan fertőző betegség, amelynek kórokozója az egyik egyénről a másikra a nemi közösülés alatt vagy a szexuális viselkedés más típusai közvetítésével jut át. Ezeket a betegségeket hagyományosan nemi úton terjedő betegségeknek nevezik. Közéjük tartozik a gonorrea, amit a Neisseria gonorrhoeae nevű baktérium idéz elő; a vérbaj vagy szifilisz, amely a Treponema pallidum nevű baktérium általi megfertőződésnek köszönhető; a nemi szervi herpesz, amit az egyik herpeszvírus okoz; továbbá az AIDS, amely a HIV nevű retrovírus általi megfertőződés eredménye. A nemi úton terjedő betegségek átvitele csökkenthető a nemi partnerek számának korlátozásával és főleg az óvszer (kondom) használatával (lásd születésszabályozás), ami csökkenti e betegségeket okozó mikroorganizmusokat vagy vírusokat tartalmazó testnedvekkel érintkezés veszélyét.

szezonális izoláció (seasonal isolation)

Lásd izolációs mechanizmus.

szferoszóma (spherosome (oleosome))

A növényi sejtek citoplazmájában található kicsiny gömb alakú sejtszervecske. Az átmérője lehet akár 1 mm, és egyrétegű elemi membrán határolja. A lipidek szintézisét és raktározását végzik.

szfingolipid (sphingolipid)

Lásd foszfolipid.

szigmoid növekedési görbe (sigmoid growth curve)

Lásd populációnövekedés.

szignál hipotézis (signal hypothesis)

Olyan elmélet, mely magyarázza, hogy a riboszómák hogyan kapcsolódnak a membránokhoz sejten belül, azért, hogy a megfelelő fehérjéket a sejtszervecskékhez, például a mitokondriumokhoz és a kloroplasztiszokhoz szállítsák, vagy a fehérjéket a sejten kívülre transzportálják. Az elmélet szerint a naszcens polipeptid lánc vezető szála egy szignál peptidből áll. Ez kiáll a riboszómából, és ezt ismeri fel a szignálfelismerő részecskének (SR) (signal recognition particle (SRP)) nevezett ribonukleoproteien. Amikor a riboszómából és az SRP-ből létrejött komplex a membránhoz ér, az SR a sejt felszínén lévő dokkoló fehérjéhez kötődik (szignálfelismerő részecske receptor). A polipeptid színtézis, mely eddig elakadt, most újra folytatódik, és a polipeptid (a teljesen kialakult fehérje) bejut a membránba, ahol a szignál peptidet a szignál peptidáz enzim lehasítja. Amikor a transzláció befejeződött, a riboszóma ledisszociál, és szabaddá válik. Úgy gondolják, hogy a szignál szekvencia adott helyen megjelöli a beépülő fehérjét, a membránhoz kötött glikoproteinekkel (szignál szekvencia receptorok) történő kölcsönhatás során. Amennyiben a szignál szekvencia nem felel meg, a riboszóma felszabadul mielőtt a fehérjéjét elszállította volna. A Gunter Bobel (1936 - ) és César Milstein (1928 - ) által az 1970-es években kidolgozott elmélet ma már széles körben elfogadottá vált.

szijács (sapwood (alburnum))

A fatörzs vagy faág fatestének külső élő része. Élő, vízszállító xilémet tartalmaz, és szilárdító szerepet tölt be. Vesd össze geszt.

szikzacskó (yolk sac)

A hüllők, a madarak és az emlősök embrióit körülvevő védő hártyák egyike (lásd extraembrionális hártyák). Az embrió a táplálékát a szikzacskóból nyeri vérerek egy sajátos rendszerén át. A hüllőkben és a madarakban a szikzacskó a szikanyagot zárja magába; az emlősök zömében a sziket folyadék helyettesíti (az erszényesek és a méhlepényesek embriói az anya szervezetéből kapják a táplálékukat).

szikesedés (salinization)

A talaj (vagy az édesvíztér) sótartalmának növekedése, ami a növényi növekedést meggátolja, és hosszú távon a talaj terméketlenné válásához vezet. A szikesedés különösen gyakori forró égövi területeken, ahol a víz gyorsan elpárolog a talajból. Szikesedés kialakulhat öntözés következtében is.

sziklevél (cotyledon) (cotyledon (seed leaf))

A csíranövényben az embrió része. A sziklevelek száma igen fontos tulajdonság a növények rendszerezésében. A virágos növények közül a Monocotyledoneae (Egyszikűek) osztályába tartozók egyetlen sziklevéllel, a Dicotyledoneae (Kétszikűek) osztályba tartozók pedig két sziklevéllel rendelkeznek. A fenyőknek, mint a Taxusnak (tiszafa) két, vagy mint a Pinusnak (fenyők) öt-tíz sziklevelük van. Az endospermium nélküli magokban, pl. a zöldborsóban és a disznóbabban, a sziklevél raktározza a csírázáshoz szükséges táplálékot. A föld felett csírázó magoknál, pl. a futóbabnál, a sziklevelek a talaj felszíne fölé emelkednek és ezek lesznek az első fotoszintetizáló levelek.

sziklevél alatti szár (hypocotyl) (hypocotyl)

A csíranövény szárán lévő terület, mely a sziklevelek szára alatti hajtást és a közvetlenül az embriónövény fiatal gyökere feletti részt foglalja magában. A föld felett csírázó magoncokon igen gyorsan növekszik, és a szikleveleket felemeli a talaj fölé. Ezen a területen (tranziciós zóna) vált át a gyökérre jellemző szállítónyaláb elrendezés a hajtásénak megfelelőre. Vö. sziklevél feletti szár.

sziklevél feletti szár (epicotyledon) (epicotyl)

A csíranövény sziklevél feletti szára. Igen gyorsan növekszik a földben csírázó típusú magokban és a hajtást a talajszint fölé emeli. Vö. sziklevél alatti szár.

szilur (Silurian)

A földtörténeti ókor (paleozoikum) egyik geológiai időszaka, amely az ordovíciumot követi és egészen a devon időszak kezdetéig tart. Kezdődött tehát mintegy 438 millió évvel ezelőtt és körülbelül 30 millió éven át tartott. Az elnevezést Roderick Murchison (1792 – 1871) adta egy ősi brit törzs neve után, amely Dél-Walesben lakott; itt figyelte meg ezen időszak közeteit. A szilurbeli élet zömmel tengeri volt, de a korszak vége felé a primitív növények (a harasztokhoz tartozó őscserjék) kezdtek megjelenni a szárazföldön. A tengerekben a háromkaréjos ősrákok (Trilobita) és Graptoliták kezdenek vissazsorulni, a pörgekarúak (Brachiopoda) számosak és változatosak voltak, a tengeri liliomok (Crinoidea) először váltak közönségessé, és a korallok mennyisége is növekedett. A szilur időszakban az egyetlen ismert gerinces csoport a primitív halak voltak: a korszak vége felé jelentek meg az első állkapcsos halak. A kaledóniai hegységképződés a szilur periódus vége felé érte el a csúcsidőszakát.

szimbionta (symbiont)

Olyan szervezet, amely szimbiózisban él egy másik élőlénnyel.

szimbiózis (symbiosis)

Két különböző faj (szimbionták) egyedei között létrejövő kapcsolatok egy fajtája. A szimbiózis alatt általában csak azokat a kapcsolatokat értjük, amelyek mindkét résztvevő faj számára előnyösek, de tágabb értelemben más szoros kapcsolatokra is használatos, mint például a kommenzalizmus, az inquilinizmus vagy az élősködés. Sok szimbiotikus kapcsolat obligát jellegű, vagyis a résztvevők nem tudnának életben maradni a kapcsolat nélkül. Például a zuzmók egy alga vagy egy kékbaktérium és egy gomba közötti szimbiotikus kapcsolatból jönnek létre.

szimmetria (symmetry)

A biológiában egy szervezet testrészeinek vagy egy szerv részeinek elrendeződésében megfigyelhető szabályosság. Aszerint különböztetnek meg különféle szimmetriákat, hogy hány szimmetriasíkkal lehet két, egymással megegyező, de tükörképi viszonyban levő félre osztani a vizsgált testet vagy szervet. Ha több ilyen sík is létezik, akkor a szimmetria sugaras (radiális); ha csak egy van, akkor a szimmetria kétoldali (bilaterális); ha egy sincs, akkor nem szimmetrikus (aszimmetrikus). Lásd sugaras szimmetria; kétoldali szimmetria.

szimpatikus idegrendszer (sympathetic nervous system)

A vegetatív idegrendszer egyik része; valójában az idegrendszer szimpatikus kimeneteinek összessége. Efferens idegrostokkal látja el a belső szerveket (a mirigyeket, a simaizmokat és a szívizmot)és ezek a zsigeri efferens idegrostok a háti és az ágyéki gerincvelői szegmentumokból lépnek ki a gerincvelőből. A gerincvelő oldalsó szarvában levő sejttestű szimpatikus idegsejtek preganglionáris idegrostjai a gerincvelői idegek mellső gyökerén át lépnek ki a gerincvelőből, és hamarosan egy idegdúcban szinaptikusan átkapcsolódnak a ganglionáris idegsejtre. Az idegdúc lehet a gerincvelő két oldalán, azzal párhuzamosan futó szimpatikus határlánc valamelyik idegdúca, de lehet a hasüregben található valamely nagy idegdúc is. A preganglionáris idegrost végződésén acetil-kolin szabadul fel; a ganglionáris idegsejten tehát nikotinikus acetilkolin-receptorok vannak. Egy ilyen perifériás idegdúcnak felel meg a mellékvesekéreg velőállománya is; ennek sejtjei tehát lényegileg a ganglionsejtek megfelelői. Amikor az idegendszer szimpatikus kimenete izgalomba kerül, a mellékvese velőállományának kromaffin sejtjei is ingerületbe kerülnek. Ezért talán helyesebb lenne szimpatikus idegrendszer helyett szimpatiko-adrenális rendszerről beszélni. A ganglionsejtek hosszú nyúlványai (a posztganglionáris idegrostok) idegzik be a szerveket; a kromaffin sejteknek nincsenek nyúlványai, hanem a váladékukat a véráramba juttatják. A posztganglionáris rostok végződésein noradrenalin szabadul fel (különféle peptidek mellett; kivételt jelentenek a verejtékmirigyekm és egyes izomerek, amelyek beidegző transzmittere acetil-kolin)) és ez hat a célsejtek adrenergias_receptoraira; a mellékvesevelő kromaffin sejtjeiből pedig zömmel az adrenalin kerül hormonként a véráramba (kis mennyiségben noradrenalin is). A bélidegrendszer is kap szimpatikus preganglionáris idegrostokat, de főleg csak az részei, amelyek a tápcsatornaszakaszok közötti záróizomgyűrűket idegzik be. A szimpatikus idegrostok lefutása sokkal diffúzabb, mint a paraszimpatikus idegrostoké, és a szimpatikus izgalom is rendszerint általánosabb és kevésbé lokalizált, mint a paraszimpatikus ingerületek. Például majd minden vérérnek van szimpatikus beidegzése, de paraszimpatikus beidegzése csak némelyiknek van. A szimpatikus idegrendszer izgalma ébrenlétkor és aktivitáskor, a külvilágból eredő fizikai és pszichés ingerléskor fokozódik, alváskor rendszerint alábbhagy, és a legfontosabb funkciója a beidegzett szervek tápanyag- és oxigénellátásának biztosítása az ébrenlét állapotához szükséges nagyobb aktivitás számára. Ezért a szimpatikus idegrendszert nevezik néha ergotróp (energiával ellátó) idegrendszernek is. Izgalmának hatásai ezért sokszor (de nem mindig) ellentétesek a paraszimpatikis izgalom hatásaival: csökkenti a nyálmirigyek és más tápcsatornamirigyel elválasztását (de az enyhe izgalom még fokozza azt), fékezi a bélműködéseket, lezárja az egyes tápcsatornaszakaszokat elválasztó záróizomgyűrűket (csak nagyfokú izgalom esetén), gyorsítja a szívverés ritmusát és erősebbé teszi az egyes szívütéseket, fokozza a légzőmozgásokat; több szervben összehúzza a vérereket, így azok kevesebb vért kapnak, míg a vázizom vérereit többnyire kitágítja, így oda több vér juthat; növeli a raktárakból a tápanyagok vérbe jutását (emeli a vér cukor-, lipid- és aminosavszintjeit), de meggátolja, hogy a tápanyagok a raktárakba visszakerüljenek (mert gátolja az inzulin-, de serkenti a glukagon –elválasztást, így a tápanyagok az idegrendszernek és az izmoknak jutnak); kitágítja a szembogarat (így a szembe több látási információ kerülhet), élesíti a hallást. A vészreakciót is a szimpatikus izgalom fokozott állapota idézi elő.

szimpatikus tónus (sympathetic tone)

A szimpatikus idegrostokon (főleg a posztganglionáris rostokon) megfigyelhető állandóan meglevő, hullámzó mértékű kisülési aktivitás. Felébredéskor fokozódik, ébrenlétkor magas, elalváskor csökken, a mély alvás során is megvan, de alacsony. A gerincvelő oldalsó szarvában és az agytörzsben levő szimpatikus pregangluionáris idegsejtek állandó aktivitására vezethető vissza. Ezek a szimpatikus idegsejtek folyamatosan kapnak serkentő bemeneteket a gerincvelői interneuronoktól, az agytörzsi hálózatos állomány (formatio reticularis) idegsejtjeitől, a hipotalamusz nucleus paraventricularisából; ez magyarázza, hogy lényegileg szünet nélküli aktivitást mutatnak, amelynek erőssége azonban jelentősen ingadozhat. Az angolszász területen szimpatikus tónusnak nevezik a szorongáskor és pszichés izgalomkor fellépő fokozott vázizomtónust is (lásd izomtónus). Ezt azonban nem a szimpatikus idegrostok fokozott kisülése idézi elő, hanem az őket beidegző szomatikus mozgatóidegsejtek fokozott aktivitása, amely szinkronban lehet a központi szimpatikus izgalommal (a hipotalamusz paraventrikuláris neuronköreinek hatására). A szorongó és pszichésen labilis egyének esetleg nem is tudják csökkenteni egyes vázizmaik (például a tarkón, a homlokon, a háton stb.) tónusát még nyugalomban sem.

szimpatrikus (sympatric)

Olyan hasonló szervezetek csoportjainak jelzője, amelyek egymáshoz nagy közelségben élnek („közös hazájúak”), így elméletileg képesek lennének kereszteződni és egymással szaporodni, de ez mégsem következik be a viselkedési eltérések, az ivarsejtképződés idő- és/vagy térbeli eltérései következtében. Lásd izolációs mechanizmusok. Vö. allopatrikus.

szimplaszt (symplast)

A növényekben a protoplasztok rendszere, melyek plazmodezmák révén állnak összeköttetésben egymással. Ez ténylegesen egy folyamatos citoplazma rendszert alkot, melyet a sejt plazmamembránja határol. A víz szimplaszton keresztüli mozgását a szimplaszt útvonalként ismerjük. Ez az egyik olyan út, melyen keresztül a víz áthalad a gyökérkérgen a gyökérszőrökből , és ez az egyetlen módja annak, hogy a víz áthaladjon az endodermiszen. Vö. apoplaszt.

szimporter (symporter)

Az olyan transzportfehérjék funkcionális megnevezése, amelyek egy vegyület transzmembrán szállítását összekapcsolják ionok egyidejű és ugyanazon irányba történő szállításával. A szállított vegyület azért mozgatható a saját koncentrációgrádiense ellenében, mert az ion szállítása viszont a saját koncentrációgrádiense mentén történik; ez utóbbi szállítás által felszabadított energia fordítódik a kérdéses vegyület aktív transzportjára. Az ion koncentrációgrádiensét egy független sejtes mechanizmus tartja fenn (például ATP hidrolízisének energiáját felhasználva). Például a vese nefroncsatornácskáinak falát alkotó hámsejtek tartalmaznak a csatornácska üregével érintkező membránban egy Na+/glükóz szimportert, amely a glükóz visszaszívására (sejtbe szállítására) a Na+ transzmembrán koncentrációgrádiensét használja föl (ez utóbbit a sejt oldalsó membránjában levő nátriumpumpa hozza létre): minden két sejtbe áramló Na+ ionnal egy glükóz molekulát is behoz a nefroncsatornából a hámsejtbe. Vö. antiporter; uniporter.

szinapszis (synapse)

(A neuroanatómiában és az idegélettanban) két szomszédos idegsejt, vagy egy érzéksejt és egy idegsejt, illetve egy idegsejt és egy végrehajtó sejt (izomsejt, mirigysejt) közötti sejtes kapcsolat, érintkezés (intercelluláris junkció), amin keresztül a két sejt olyan viszonyba kerül, hogy az egyik ingerületi állapota előidézi a másik ingerületi állapotát (néha ezt fogalmazzák úgy, hogy „ingerületátvitel” történik; csakhogy az ingerület a sejt sajátossága, az nem vihető át egyik sejtről a másikra). Az idegsejtek közötti (interneuronális) junkciónak Charles Scott Sherrington adta a „szinapszis” elnevezést (1897). A szinapszis tehát a sejtek közötti kommunikáció egyik típusának megvalósulása szerkezeti és funkcionális értelemben. A szinapszisban a két sejt olyan közel van egymáshoz, hogy valójában csak az elektronmikroszkópos vizsgálatok derítették ki, hogy a két sejt a szinapszisban nem folyamatosan folytatódik, hanem köztük keskeny (2-60 nm széles) rés van (ez a szinaptikus rés). (Ezeket Camillo Golgi az 1870-es években nem láthatta, de Santiago Ramón y Cajal már megsejtette; emiatt vélte úgy Golgi, hogy az idegrendszert idegrostok hálózatos állománya alkotja, míg Ramón y Cajal már úgy gondolta, hogy az idegrendszer is különálló sejtekből van felépítve; lásd neurontan.) A szinaptikus rés két oldalán levő sejtek a preszinaptikus, illetve a posztszinaptikus sejt. Az idegrendszerrel összefüggésben a preszinaptikus sejt lehet érzéksejt vagy idegsejt; a posztszinaptikus sejt lehet idegsejt vagy izomsejt, mirigysejt. Az idegsejteknek mind a dendritjei, mind a sejtteste, mind az axonja lehet pre- (transzmitteradó) és posztszinaptikus (transzmitterfogadó) funkciójú. Az axon végződésein levő szinapszisok gyakran bunkószerűek (szinaptikus bunkó); a posztszinaptikus dendritek némely esetekben tüskés nyúlványúak ott, ahol a preszinaptikus sejt végződésével érintkeznek (dendrittüske); ezeken túl a szinapszisoknak még számos különféle alakja és elrendeződése lehet. A legtöbb idegsejtnek sok szinapszisa is lehet, főleg a központi idegrendszerben vannak olyan neuronok, amelyeken több ezer szinaptikus végződés található. A kémiai szinapszisban (a neurokrin kommunikációban) a preszinaptikus sejt végződése vagy preszinaptikus része tartalmaz szinaptikus hólyagocskákat, amelyekből a sejt ingerületét kísérő akciós potenciálhullám hatására felszabadulhat a neurotranszmitter vegyület; a felszabadulás mechanizmusa legtöbbnyire depolarizációhoz kapcsolt exocitózis, de részben transzmembrán aktív átjutás is lehet. A neurotranszmitternek tehát csak a mintegy 20-60 nm széles szinaptikus résen kell áthaladnia (valószínűleg diffúzióval), hogy elérje a posztszinaptikus célsejtje receptorait. A transzmitter receptorához kötődése (a posztszinaptikus sejt ingere) elindít egy, a posztszinaptikus sejtre jellemző jelátviteli folyamatot, aminek következménye a posztszinaptikus sejt ingerületének létrejötte lesz. Mivel az idegrendszerrel kapcsolatos effektor sejtek is képesek megváltoztatni a membránpotenciáljukat az ingerületi állapotukban, ezért ezekben a neurotranszmitter hatására posztszinaptikus potenciálhullám képződik. A kémiai szinapszisban lejátszódó folyamatok miatt a két sejt ingerületi állapotának létrejötte között nagyjából 1 milliszekundumnyi késés észlelhető (ha a pre- és a posztszinaptikus sejt membránpotenciálváltozásainak kezdetét vetjük össze). Mivel a neurotranszmitter a preszinaptikus sejtből szabadul fel és a posztszinaptikus sejtre hat, ezért a kémiai szinapszisban az „ingerületátvitel” egyirányú. Az ideg-izom (neuro-muszkuláris) junkció is lényegileg egy kémiai szinapszis, csak ebben a szinaptikus rés kissé szélesebb, és benne még alapi hártya (membrana basalis) is található, és a posztszinaptikus membrán (a motoros véglemez) jellegzetes felületnagyobbító redőket mutat.. A vegetatív posztganglionáris idegrostok és a simaizomsejtek között nem a hagyományos bunkós szinapszist vagy a mozgató véglemezt látjuk, hanem az idegrost az izomba érése után sorozatos kidudorodásokat (varikozitásokat) mutat, és ezekből felszabaduló transzmitter elárasztja az izomsejtek közötti folyadékteret (nincs kifejezett szinaptikus rés). Több kémiai szinapszis is ismert, amelyben a neurotranszmitter a preszinaptikus végződés membránján levő autoreceptorokhoz is képes kötődni, és ezzel szabályozhatja a saját felszabadulását (ez autokrin kommunikációs típus). Az elsorolt jellegzetességek következtében a kémiai szinapszis működése igen sokféle helyen befolyásolható, így a kémiai szinaptikus „ingerületátvitel” sokféle szinten is bonyolult módon szabályozható. Főleg a kémiai szinapszisok működésváltozásaival, sőt, akár tartós szerkezeti megváltozásaival függ össze a szinaptikus plaszticitás jelensége. A sokkal kevésbé gyakori, főleg a központi idegrendszerben, illetve a szívizomban és egyes simaizomsejtek között előforduló elektromos szinapszis esetében az érintkező és egymással kommunikáló sejtek sokkal közelebb vannak egymáshoz (csak 2 nm rés választja el a membránjaikat), és egyikből sem szabadul fel neurotranszmitter anyag. Ezekben ionok és kis molekulatömegű vegyületek közvetlenül átjuthatnak az egyik sejtből a másikba réskapcsolaton (gap junction) keresztül (ezért ez lényegében kontakt kommunikációnak tekinthető). A réskapcsolatok nagyobb része mindkét irányban átjárható, de közöttük is vannak egyirányú átvitelt lehetővé tevők. Az elektromos szinapszis lényegében pillanatszerű „ingerületátvitelt” tesz lehetővé, ezért azokon a helyeken található meg, ahol az érintkező sejtek szoros és egyidejű (szinkron) működése szükséges a feladatuk elvégzéséhez.

szinapszis (synapsis)

(citogenetikai értelemben) Lásd párosodás (kromoszómáké).

szinaptikus bunkó (synaptic knob)

Lásd szinapszis.

szinaptikus plaszticitás (synaptic plasticity)

A kémiai szinapszisok némelyikének működés- és/vagy szerkezeti megváltozásainak összefoglaló elnevezése; ennek során megváltozik az „ingerületátvitel” hatékonysága (növekszik vagy csökken), sőt, a pre- és a posztszinaptikus régió struktárája is megváltozhat, ami tartóssá teheti az ingerületközvetítés megváltozását. Mindez elsősorban az idegrendszerben, főleg a központi idegrendszerben (és gyakran azon belül is az egyes idegmagvakon belül) következik be. Ennek az lesz a következménye, hogy az idegi információk áramlása irányt válthat (más neuronkörök aktiválódnak és hallgatnak el ugyanarra a bemeneti ingerrre), vagy intenzitásában módosul, ami a működések és a viselkedés megváltozásában juthat kifejeződésre. Mindez alapvető jelentőségű az egyedfejlődésben, a különféle előző aktivitásokra vagy tapasztalásokra adandó válaszokban, köztük a tanulás és az emlékezet sejtes és molekuláris jelenségeiben. Nagyon különféle mechanizmusok képesek változásokat előidézni a szinaptikus átvitel hatékonyságában; a szinapszisműködés fokozódása vagy csökkenése a másodperc töredékétől hetekig vagy akár hónapokig, sőt, egyes esetekben hosszú évekig is fennállhat (vagyis van rövid időtartamú /rövid távú/ és hosszú időtartamú /tartós/ szinaptikus plaszticitás. Például ha a motoros idegvégződésbe gyors egymásutánban érkeznek az egyes kisülések, a beidegzett izomrostok rángásai összeadódnak (lásd szummáció) és a tetanuszos összehúzódás ezért tovább fog tartani egy kissé, mint a mozgatóidegsejt kisüléssorozata. Hasonló jelenség az idegsejtek közötti szinapszisokkal is előfordulhat. Még érdekesebb az a jelenség, amikor több különböző szinapszison érkező jelek egymás hatását felerősítik vagy éppen legyengítik és ez a változás a szinaptikus bemenetek lecsengése után még egy ideig megmarad (lásd facilitáció vagy depresszió). Ha egy mozgatóidegsejtet nagy frekvenciával hosszú ideig ingerelnek (azaz tetanuszos ingerlést kap), akkor ezt az ingerlést a csökkent szinaptikus hatékonyság (szinaptikus depresszió) időszaka követi elsősorban a preszinaptikus végződésban a szinaptikus hólyagocskák kimerülése miatt (ez izomfáradást idéz elő). A szinaptikus depresszió elmúlta után a szinapszis gyakran mutat poszttetániás potenciációt, amikor is a szinaptikus válasz nagysága meghaladja a tetanuszos ingerlés előtti összehasonlítható ingerre adott választ. Hasonló jelenségek természetesen a központi idegrendszerben is előfordulnak. A változtatható szinapszisok működését számos különféle ágens is módosíthatja, köztük különféle neurotranszmitterek, neuromodulátorok és hormonok. Ezek számos különféle jelátviteli mechanizmust aktiválva számos változást idézhetnek elő a szinapszis anyagcsere-folyamataiban, sőt, a struktúrájában (például növelve vagy csökkentve a transzmitter-receptorok számát, a pre- és a posztszinaptikus membrán felületét és szerkezetét változtatva, befolyásolva a szinaptikus membránok ioncsatorna-fehérjéinek működését, a szinaptikus hólyagocskák membránját stb., egészen a szinapszisok sarjadzásáig vagy éppen a visszahúzódásáig). Például az Aplysia nevű tengeri házatlan csigában egy ismétlődő ingerhatásra bekövetkező fokozódó ingerlékenységet (a viselkedési érzékenyítést /szenzitizációt/) a szerotonin meghatározott idegsejtből történő felszabadulása váltja ki. Ez facilitálja bizonyos szinapszisokban a saját neurotranszmitterük kibocsátását azáltal, hogy megváltoztatja a preszinaptikus végződés K+-csatorna fehérjéjének foszforilációs állapotát; emiatt ugyanarra az ingerhatásra az illető preszinaptikus végződés nagyobb hipopolarizációt produkál, ami miatt több transzmittert ürít, és emiatt növekszik a posztszinaptikus potenciálhullám amplitúdója és időtartama több percen át. Úgy gondolják, és erre számos kísérleti eredmény kifejezetten utal is, hogy a tanulás és az emlékezet folyamataiban egyes szinapszisok tartós potenciációja (LTP), illetve tartós depressziója (LTD) lényeges szerepet játszik a központi idegrendszer neuronköreinek átalakításában, ami eltarthat órákon, napokon, heteken át, sőt, tovább is. Az emlősök idegrendszerében végzett vizsgálatok azt tárták fel, hogy a glutamátreceptorok két típusa, az AMPA és az NMDA receptorok, kritikus kulcsszerepet játszanak mind a tartós potenciációban, mind a tartós depresszióban. Természetesen ezek a jelenségek kóros tüneteket is előidézhetnek. Így ma már bizonyos, hogy többféle pszichiátriai (elme-) betegség a különféle neurotranszmitter és neuromodulátor rendszerek megváltozott működéseivel függ össze, amiknek előidézésében tetten érhető a szinaptikus plaszticitás is (például a pszichiátriai depresszióban nem működik rendesen a noradrenergiás és adrenergiás rendszer, a szorongásban a szerotoninergiás rendszer, míg a túlfokozott dopaminergiás működés kapcsolatban lehet a szkizofréniával).

szinaptikus rés (synaptic cleft)

Lásd szinapszis.

szinaptonémás komplex (synaptonemal complex)

Fehérjékből álló szalagszerű komplex, mely a homológ kromoszómapárok tagjait összekapcsolja a meiózis első osztódásának profázisában létrejövő párosodásnál (szinapszis). A komplex kialakulása a teloméráknál kezdődik, melyek ebben a szakaszban a sejtmaghártyához tapadnak, és ezután folytatódik az egész kromoszóma hosszában, „összecipzározva” azokat, hogy így az összeillő szakaszok egyenesbe kerüljenek.

szinergizmus (facilitáció) (synergism (summation))

1. Az a jelenség, hogy két anyag (például gyógyszerek, hormonok, transzmitterek) kombinált hatása nagyobb hatást hoz létre, mint ami várható volna az egyes anyagok külön adásakor észlelt válaszok egyszerű összeadásával. Lásd még potenciáció.

2. Egy mozgás létrehozásában egy izom (a szinergista) kombinált hatása egy másikéval (az agonistáéval) együtt. Vö. antagonizmus.

színlátás (colour vision)

A szemnek és az elmének az a képessége, hogy a látható fény különböző hullámhosszait detektálni és felismerni képes, különbséget tud tenni a különböző hullámhosszú látható fénysugárzások között és meg tudja különböztetni a nekik megfelelő színeket. Az emlősök szemében ezt a recehártya csapsejtjei hozzák létre, amelyek a recehártya (retina) központjához közeli foveában és közvetlen környékén találhatók. A csapsejtek tartalmazzák a fényérzékeny jodopszin vagy konopszin festékanyagot, ami a trikromatikus színlátási elmélet szerint – három változatban létezik, és mindegyik forma más csapsejt-típusban található meg. A jodopszin (vagy konopszikommenzalizmusn) mindegyik formája más hullámhosszúságú fényt képes maximálisan elnyelni: az egyik a hosszú hullámhosszon nyel el maximálisan („vörösérzékeny”), egy másik a közepes hullámhosszon mutat maximális abszorpciót („zöldérzékeny”), míg a harmadik a rövid hullámhosszú fényből nyel el a legtöbbet („kékérzékeny”). Egy adott hullámhosszúságú fényt több csapsejt-típus is elnyel, de különböző mértékben, így a fényelnyelés általi ingerülete is eltérő lesz; a viszonylagos ingerlésükből az elme interpretálja a megfelelő színt. A szín tehát a valóságban nem létezik, az elménk értelmezése. Például ha a hosszú és a közerpes hullámhosszakra érzékeny csapsejtek egyenlő mértékben ingerlődnek a rájuk eső fény által, akkor az elme által értelmezett szín a sárga lesz. Lásd még színvakság. Egyes rovarok összetett szeme is képes a színlátáshoz szükséges idegi információt szolgáltatni (mert a fényérzékeny sejtjeik egynél több különféle fényelnyelő festékanyag molekuláit tartalmazzák).

szinomon (synomone)

Lásd allelokemikália.

színsejt (kromatofóra) (chromatophore)

Festéktartalmú sejtek, amelyek, elsősorban alacsonyabbrendű gerincesek bőrében (pl. kaméleonokban) és rákok köztakarójában stb. fordulnak elő. Az állatok színének szabályozásakor (háttérhez hasonulás) a színsejtekben lévő pigmenttartalmú szemcsék a sejtben összetömörülnek (kivilágosodás) vagy közel egyenletesen szétoszlanak (sötétedés). A leggyakoribb színsejtek a melanoforák, amelyek pigmentszemcséiben melanin található. Az emberek bőrszínének meghatározásában is fontos szerepet játszik a melanin, ettől ered pl. egy barna vagy egy fekete haj színe, avagy a bőr sötét színe.

szintézis (synthesis)

1. Kémiai vegyületek létrejötte egyszerűbb összetevő vegyületekből. Lásd bioszintézis.

2. Kémiai vegyületek mesterséges létrehozása egyszerűbb összetevőkből a vegyész által irányított és megtervezett reakciókkal. A mesterséges szintézis egy vegyület tényleges szerkezetének végső és legdöntőbb bizonyítéka.

szinuszcsomó (nodus sino-atrialis) (sinoatrial node)

Lásd ritmuskeltő.

színvakság (akromatopszia) (colour blindness)

A látás olyan zavarainak összefoglaló elnevezése, amelyekben a vizsgált egyén a látott színeket összekeveri vagy helytelenül ismeri fel. A legközönségesebb változata a vörös-zöld színtévesztés. Ez az X kromoszómán levő recesszív öröklésmenetű génnek tulajdonítható, és ezért a férfiak nagyobb valószínűséggel mutatják ezt a zavart, jóllehet a nők lehetnek a hordozók. A baj azért alakul ki, mert a színlátásért felelős csapsejtek három típusa közül egy vagy több rosszul vagy nem működik. A protanopiában a betegnek nincsenek a hosszú hullámhosszra (vörös fényre) érzékeny csapsejtjei; a deuteranopiában a közepes hullámhosszakra (a zöld fényre) érzékeny csapsejtek hiányoznak. A tritanopia a színvakságnak az a ritka esete, amiben a beteg nem tud különbséget tenni a kék és a zöld fény között, mert a rövid hullámhosszakra (a kék fényre) érzékeny csapsejtek nem működnek vagy hiányoznak.

sziromlevél (petal)

A virág azon részeinek egyike, ami a szirmot építi fel. A rovarmegporzású növények sziromlevelei általában világos színezetűek és gyakran illatosak. A szélmegporzásúaké legtöbbször visszafejlődött vagy teljesen hiányzik. A sziromleveleket módosult leveleknek tekinthetjük, melyek szerkezete leegyszerűsödött. Epidermális szőrök lehetnek rajtuk, ill. a kutikularétegük gyakran vonalas vagy pontszerű képződményeket, ún. mézkalauzokat, képez, melyek a rovarokat a nektárhoz irányítják.

szisztémás szerzett ellenállás (rövidítve: SAR) (systemic acquired resistance (SAR))

A fertőzésekkel szembeni fokozott védettség általános állapota, amit növények mutatnak, ha helyi sérülés éri őket. Úgy gondolják, hogy a növény helyi fertőzésre adott túlérzékenységi válasza (lásd túlérzékenység /hiperszenzitivitás/) létrehoz bizonyos anyagokat, amelyek óráktól napokig tartó időszakon át ellenállást vált ki az egész növényben, még az eredeti sérülési helytől egészen távoli részekben is. Most már erős bizonyíték van rá, hogy az egyik ilyen védekezési anyag a szalicilsav (a 2-hidroxi-benzoésav). Ennek acetil-származékát, az aszpirint, széles körben használják láz- és fájdalomcsillapítóként. Az egyik elképzelés szerint a kezdeti sérülés helyén szintetizálódott szalicilsav a háncs elemeken (floém) szállítódik a növényben akár nagy távolságra is. A különböző helyeken azután az úgynevezett patogenezissel kapcsolatos fehérjéket kódoló géneket aktiválja, köztük a mikrobiális sejtfalat lebontani képes enzimeket (például a kitinázt), és más olyan fehérjéket, amelyek gátolják a mikroorganizmusok enzimeinek működését. Egy rokon vegyület, a metil-szalicilsav, illékonyabb, a sérült részek talán leadják a levegőbe, és így ez a levegőben terjedő védekezési jel lehet.

szisztole (systole)

A szívverésnek (szívütésnek) az a fázisa, ami alatt a szívkamrák összehúzódnak és a diasztole alatt beléjük jutott vért a verőerekbe nyomják. A verőtérfogatnyi vér kinyomása az ütőeres rendszerbe csak akkor eredményes, ha a szívkamrák falát alkotó izmok lényegileg egyszerre húzódnak össze, majd szinte egyszerre ernyednek el, és a szívizom nem tetanizálható (tehát nem lehetséges görcsösen összehúzni és ebben az állapotban tartani). Az összes izom lényegileg egyszerre összehúzódását a köztük található réskapcsolatok teszik lehetővé; azt pedig, hogy a szívizom nem tetanizálható, az hozza létre, hogy a szívkamra izomsejtjeinek akciós potenciálhulláma lényegében az egész szisztole idején (emberben mintegy 250-280 milliszekundum) tart, vagyis a refrakter periódus olyan hosszú, mint a mechanikai válasz. Vö. diasztole. Lásd vérnyomás.

szív (heart)

Egy üreges izmos szerv, mely rendszeres összehúzódásaival végigpumpálja a vért a keringési rendszeren (lásd keringés). A gerincesek szívének vastag a fala (lásd miokardium), melyet egy speciális izomszövet (lásd szívizomzat) és az azt körülvevő perikardium alkot. Az emlősök szíve négyüregű, két pitvarból és két kamrából áll. A jobb és a bal oldal egymástól teljes mértékben el van választva, így az oxigénnel telített és az oxigénben szegény vér egymással nem keveredhet (lásd az illusztrációt). Az oxigénben gazdag vér a tüdővénából a bal pitvaron át lép a szívbe, átkerül a bal kamrába, majd az aortán keresztül távozik onnan. Az oxigénben szegény vér az üres vénából a jobb pitvarba ömlik és a jobb kamrán keresztül a tüdőartériába pumpálódik, ami elszállítja azt a tüdőbe, ahol megtörténik az oxigén felvétele. A három- és kéthegyű vitorlás billentyűk biztosítják, hogy a vér ne folyhasson visszafelé. A szív összehúzódásait a szinuszcsomó váltja ki és szabályozza; egy átlagos felnőtt ember szíve percenként hetvenszer húzódik össze.

Más gerincesek szíve ehhez hasonló, kivéve a pitvarok és kamrák számát (lehet egy vagy kettő) és az oxigénnel telített és abban szegény vér elkülönölésének mértékét. A gerincteleneknél a szív felépítése és működése nagyfokú változatosságot mutat.

szív- és vérkeringésszabályozó központ (kardiovaszkuláris központ) (cardiovascular center)

A gerincesek agyvelőjében, pontosabban az agytörzsében) azon agyi területeinek egyike, amely felelős a szív és a vérkeringési rendszer működéseinek módosulásaiért. Ezek a módosulások a vegetatív idegrendszerből származó érzékelési információk és magasabb idegi központok (például hipotalamusz, agykéreg) parancsainak integrációján alapszanak. Ezek az érzékelési információk elsősorban a vérnyomásnak az érfalak és a szívpitvarok feszülésével arányos nyomásáról, illetve a vérben a szállított gázok (O2 és CO2) meg alapvető metabolitok koncentrációiról értesítik a vegetatív idegrendszert. Az agykérgen és a hipotalamuszon keresztül a külvilági ingerhatások és az érzelmek is befolyásolják a szívműködést és a vérerek állapotát. A szív- és vérkeringésszabályozó idegi központ képes befolyásolni a szívritmust, a szívverés erősségét, a verőerek finom végső szakaszait (az arteriolákat) és a vénákat is, főleg a szimpatikus idegeken (gyorsítás, erőteljesebb összehúzódás), de részben a paraszimpatikus idegeken futó idegimpulzusok segítésével (lassítás, elernyedés), valamint bizonyos hormonok (mint például antidiuretikus hormon, angiotenzin stb.) hatásával.

Szivacsok (Porifera) (Porifera)

A tengeri és édesvízi szivacsokat is magába foglaló állattörzs. A szivacsok életük során kövekhez vagy az aljzathoz rögzülnek. Testük üreges, sejtek aggregátimából épül fel. A sejtek között csak kezdetleges ingerületvezetés történik. A testet mészből, kovából vagy rostos fehérjékből (a fürdőszivacsok váza fehérjékből épül fel) álló vázelemek merevítik. Az ostoros sejtek (choanocytak) áramoltatják át a vizet a testen, amely a pórusokon lép be, és az osculum-nak nevezett felső nyíláson keresztül távozik. A vízben található törmeléket, mint táplálékot az ostoros sejtek szűrik ki. Lásd még korongállatkák.

szívárványhártya (irisz) (iris)

A gerincesek és egyes fejlábú puhatestűek szemgolyójában a szaruhártya és a szemlencse között fekvő izomszövet-gyűrű, amely festékanyagokat is tartalmazhat. Van rajta egy központi lyuk, a szembogár (pupilla), amelyen át jut be a fény a szemgolyóba. A szívárványhártya simaizom-gyűrűje tartalmaz körkörös és sugár irányú izomsejteket. Az előbbiek reflexes összehúzódása nagy intenzitású fényben csökkenti a szembogár átmérőjét (lásd pupillareflex); míg az elernyedése és a sugár irányú izomsejtek összehúzódása tompa fényben vagy sötétben növeli a pupilla átmérőjét és ezzel a szemgolyóba jutó fény mennyiségét (lásd még sötétadaptáció). A szívárványhártya színét a benne levő melanin festékanyag mennyisége határozza meg: ha viszonylag kis mennyiségű a melanintartalma, akkor a szem színe kék; a szürkés, a barna és a fekete szemek egyre nagyobb mennyiségben tartalmazzák az iriszükben a melanint.

szivacsos mezofillum (spongy mesophyll)

Lásd mezofillum.

szívbelhártya (endocardium)

Lásd miokardium.

szívciklus (cardiac cycle)

Egyetlen teljes szívverés alatt a szívben zajló események sorozata. Ezek közé tartozik a szívkamrák összehúzódása (lásd szisztole) és elernyedése (lásd diasztole), ami kapcsolatban van a szívbillentyűk nyílásával és záródásával. Amikor mind a szívpitvarok, mind a szívkamrák elernyedtek, a vér nyomása a szívben alacsony, a vér a vena cavából és a tüdővénából a pitvarokba és azokon át a kamrákba áramlik. Az aortában és a tüdőverőérben levő félhold alakú billentyűk (a bal kamra és az aorta közötti csatlakozásnál, illetve a jobb kamra és a tüdőartéria csatlakozásánál) zárva van; ezért a vér csak bejutni tud a szívbe, de azt elhagyni nem, ami miatt a beáramlással növekszik a vér nyomása a kamrákban. Ahogy a vérnyomás a szívben nő, a szívpitvarok összehúzódnak és a vért a kamrákba kényszerítik, és egy meghatározott kamrai nyomásnál bezárulnak a vitorlás billentyűk. A szívkamrák kellő telődése után megkezdődik a kamrák összehúzódása, kinyomva a vért az aortába, illetve a tüdőverőérbe. Ezután megkezdődik a szívkamrák elernyedése a bennük levő vér nyomásának csökkenésével; amint a kamra nyomás az aortabeli, illetve a tüdőartériabeli vérnyomás alá esik, a félhold alakú billentyűk bezárulnak és nem engedik a vért visszaáramolni a kamrákba. Ezzel a szívciklus teljessé válik. Nyugalmi szívverési sebességnél az emberban a szívciklus megközelítőleg 0,8 másodpercig tart, és ebből 0,25 másodperc a szisztole, 0,55 másodperc a diasztole időtartama. A szívfrekvencia növekedésekor a szívciklus időtartama rövidül, mindig a diasztole rovására (a szisztole időtartama lényegileg nem változik a szívverés gyorsulásával vagy lassulásával).

szívizomzat (cardiac muscle)

A szívben előforduló speciális harántcsíkolt izomtípus. Sejtjeiben a vázizomszövettel ellentében, egy sejtmagvat találunk. A szívizomszövetben vannak erőteljes összehúzódásra képes ún. munkaizomrostok/sejtek és elágazó, ún. Purkinje rostok (módosult szívizomsejtek), amelyek elsődleges feladata az elektromos impulzusok (ingerületek) szétterjesztése a szívben. A szívizomzatban, elsősorban annak speciális részében (sinus csomó stb.) spontán is kialakulnak a kontrakciókat kiváltó ingerek és ingerületek. Ehhez nem szükséges az idegrendszer hatása. Ahhoz hogy a szívizomzat képes legyen alkalmazkodni a különböző terhelésekkel járó követelményekhez, viszont nélkülözhetetlen az idegrendszer bevatkozása. A bolygóideg hatására pl. a szívritmus csökken. A szimpatikus idegrendszer hatása ezzel ellentétes.

szívógyökér (hausztórium) (haustorium)

Egyes élősködő növények és gombák specializálódott struktúrái, melyek a gazdanövény sejtjeibe behatolva felszívják a tápanyagokat. Az élősködő gombák esetében a szívógyökerek megnagyobbodott hifafonalakból jönnek létre, az élősködő virágos növényeknél pedig, mint például az arankánál (Cuscuta), a szárból nőnek ki.

Szívótetvek (Siphunculata v. Anoplura) (Siphunculata (Anoplura))

A másodlagosan szárnyatlan rovarok egy rendje. Emlősök vérszívó külső parazitái (ektoparazita) szipóka alakú szúró-szívó szájszervvel. Kellemetlen emberi és állati paraziták, és olyan betegségeket terjeszthetnek, mint a tífusz. Az emberen élősködő tetűnek (Pediculus humanus) két formája ismeretes: a hajtetű vagy fejtetű (P. humanus capitis) és a ruhatetű P. humanus corporis).

szívteljesítmény (cardiac output)

Lásd keringési perctérfogat.

szklereida (scleired)

A szklerenchima sejtek egyik típusa, mely rövidebb, mint a rost. A ligninberakódásos sejtfalai elágazó gödörkéket tartalmaznak. Nagy mennyisében található szklereida a maghéjban, dióhéjban, és a körte termésében.

szkleroprotein (scleroprotein)

A fehérjéknek ama csoportja, amely egyes gerinctelenek, elsősorban a rovarok, külső vázában (exoszkeletonjában) található meg. Ezek a fehérjék a viszonylag lágy, rugalmas lárvális fehérjék átalakulásával képződnek természetes cserzési folyamattal (a szklerotizációval), amelyben ortokinonok játszanak szerepet. Ezek a lárvális fehérjék kiválasztódnak, majd a fehérjék polipeptidláncai között keresztkötések képződnek, létrehozva a szilárd, merev borítást.

szkvalén (squalene)

A koleszterin bioszintézise során képződött köztitermék, 30 szénatomot tartalmazó gyűrűs szénhidrogén. A szkvalén közvetlen oxidációja szkvalén-2,3-epoxiddá az utolsó közös lépés a szteroidok szintézisében a gombákban, a növényekben és az állatokban (innen kisebb eltérések mutatkoznak). Egyes tengeri halak mája nagy mennyiségben tartalmazza a szkvalént; ezért régebben ennek kivonatát adták a kolekalciferol (lásd kalciferol) hiányának megelőzésére gyermekeknek („csukamájolaj” megnevezéssel).

szól (sol)

Olyan kolloid, amelyben kicsiny szilárd részecskék vannak elosztva folyadék diszpergáló fázisban.

szomatikus (somatic)

A testnek olyan szerveivel vagy szöveteivel kapcsolatos, amelyek nem a belső testüregekben találhatók (tehát nem a tápcsatorna és kapcsolt részei, nem a tüdő és a vele kapcsolt struktúrák, nem a vese és a vele összefüggő képletek). A szomatikus kifejezést főleg a harántcsíkolt (váz-) izmokra, a (külvilági) érzékszervekre és az ezekkel kapcsolatos idegrendszerre vonatkoztatják. Vö. zsigeri (viszcerális). (Ez a kifejezés nagyon nem szerencsés, mert a zsigerek is a testben vannak; helyesebb lenne „viselkedéssel összefüggő”-nek nevezni az akaratlagos vázizmokat, az őket működtető idegrendszert és a külvilággal kapcsolatot tartó érzékszerveket.)

szomatikus sejthibridizáció (somatic cell hybridization)

Lásd sejtfúzió.

szomatomedin (somatomedin)

Lásd inzulinszerű növekedési faktor.

szomatosztatin (növekedési hormon felszabadulását gátló hormon, GHIH) (somatostatin (growth hormone inhibiting hormone; GHIH))

A hipotalamusz által elválasztott egyik peptid hormon, amely gátolja a növekedési hormon felszabadulását az agyalapi mirigy elülső lebenyéből (lásd felszabadulást gátló hormon). A szomatosztatin szekrécióját számos tényező serkenti, köztük a nagyon magas vérglükózszint (ami meg magának a növekedési hormonnak a glükózforgalomra gyakorolt hatásából ered). A szomatosztatin termelődik még a Langerhans-szigetek D- (vagy δ-) sejtjeiben is, ahol parakrin transzmitterként gátolja a glukagon és az inzulin ürülését, és hormonként hatva a vékonybél nyálkahártyájára, fékezi a tápanyagok felszívódását.

szomatotropin (somatotrophin)

Lásd növekedési hormon.

szonikátor (sonicator)

Egy olyan berendezés, amit a sejteknek ultrahanghullámokkal történő szétroncsolására használnak. Az ultrahanghullámokat egy fémrúddal bocsátják ki, a rudat pedig belehelyezik a sejtek szuszpenziójába. A rezgések következtében a plazmamembrán felszakad, a sejtek tartalma a környező közegbe jut.

szórás (standard eltérés) (standard deviation)

Az adatok szóródásának mutatója a statisztikában. Az a1, a2, a3…an értéksor átlaga (m) az (a1+a2+a3+…+an)/n képlettel számolható. Minden érték eltérése az átlagtól való eltérés abszolút értéke (m- a1), stb. A szórás (standard eltérés) ezen értékek négyzeteiből számolt átlag négyzetgyöke.

szoredium (soredium (pl. soredia))

Algasejteket tartalmazó magból, és az ezt körülvevő gombahifából álló apró testecskék, melyek a zuzmók vegetatív szaporodásának egyik útját képviselik. A 25 – 100 μm átmérőjű szorediumok a spórákhoz hasonló módon szabadulnak ki, és a széláramlatokkal terjednek. Vö. izidium.

szórusz (sporangiumcsoport) (sorus)

1. A páfránylevél fonákján található spóratermelő struktúra bármelyike, mely apró barna pontok soraként látható.

2. Egyes algák, pl. a Laminaria telepén található szaporító terület.

3. Bizonyos gombákban található különböző spóratermelő struktúrák bármelyike.

szökevényfaj (fugitive species)

Olyan faj, amely együtt tud élni a versengésben nála eredményesebb fajokkal, mert jobb az elterjedési képessége azoknál. A szökevényfaj gyorsabban használja ki a környezetében megüresedett helyeket, amelyek hozzáférhetőkké válnak (például egy tűz vagy vihar miatt), gyorsabban telepíti be azokat és szaporodik el bennük, még mielőtt a versengőbb fajok elfoglalnák ezt a niche-t és onnan őt kizárnák. Például a tengeri pálma (Postelsia palmaeformis), egy barnamoszat, az Amerikai Egyesült Államok északnyugati partjain betelepszik a csupasz kagylóágyakba. Amikor a hullámverés következtében egy csupasz folt képződik, az alga hozzákapcsolja magát a csupasz sziklához, és csak fokozatosan szorítódik ki onnan, ahogy a szomszédos kagylók betolakodnak. Bár végül ténylegesen kikényszerül mindegyik helyről, a szökevény moszat hosszú időn át együtt élhet a kagylókkal, feltéve, hogy elegendő csupasz folt válik hozzáférhetővé.

szőlőcukor (grape sugar)

Lásd glükóz.

szőr (hair)

1. Az emlősök bőre által termelt soksejtes fonálszerű struktúra, ami sok elhalt, elszarusodott sejtből áll. A szőr bőrfelszín alatti része (szőrgyökér) egy szőrtüszőben található meg, ahol a szőrsejtek termelése történik. A szőrzet részt vesz a testhőmérséklet fenntartásában a bőrön át történő hőveszteség csökkentésével. A tapintósörték és érzékszőrök speciális szőrtípusok.

2. Bármilyen fonálszerű struktúra a növényeken, mint pl. a trichóma.

szőrképző réteg (piliferous layer)

A gyökér epidermiszének azon rétege, amelyen a gyökérszőrök találhatók. A gyökércsúcs mögötti, nagyjából 4–10 cm-es területre terjed ki. Emögött a terület mögött a szőrképző réteg leválik, és feltárul a hipodermisz.

szőrmerevítő izom (musculus arrector pili) (arrector pili)

A bőr egyik rétegében, az irhában, előforduló kis izmocska, amely a szőrtüszőhöz tapad. Hideg vagy félelem hatására az izom összehúzódása, a szőrszálat kissé dőlt helyzetéből függőleges helyzetbe állítja és így a szőrszálak között egy szigetelő légteret alakít ki a test körül. Emberben ez a reakció okozza a lúdbőrösséget.

szőrsejt (hair cell)

Olyan sejt, amelynek csúcsi felszínén szőrszerű és mozgékony kinociliuma és nem-összehúzódó, de elhajlásra képes sztereociliumai vannak. A sejt csúcsi felszínéről a ciliumok sajátos elrendeződésben nyúlnak ki: általában egyetlen síkban rendeződnek el úgy, hogy a sejt széle közelében van egyetlen hosszú kinocilium és mellette sorakozik 20-300 sokkal rövidebb sztereocilium, a kinociliumtól távolodva egyre rövidebbek. A ciliumok rendszerint járulékos struktúrákba vannak beágyazódva, mint például a félkörös ívjáratok ampullájában levő cupula vagy a tömlőcske és a zsákocska érzékhámjában az otolit-membrán, vagy a csigában (cochleában) a Reissner-féle membrán. A szőrsejtek arra specializálódtak, hogy detektálják a körülvevő közeg (akár víz, akár levegő vagy a járulékos struktúrák) mozgásait vagy a gravitáció irányától eltérő nyomásokat. Ezek a mechanikai ingerhatások (a járulékos struktúrák vagy a közeg mozgásai) elhajlítják a kino- és a sztereociliumokat, ami a szőrsejt membránpotenciál-változásához vezet; vagyis ezek az elmozdulásuk miatti erők hatására képesek akciós potenciálhullámot produkálni a nyírőerőre érzékeny membránbeli ioncsatornáik nyílása és záródása eredményeképpen: a sztereociliumoknak a kinocilium felé hajlása a sejtmembrán hipopolarizációját idézi elő, míg a kinociliumtól el irányuló hajlása a sejtet hiperpolarizálja. A szőrsejt hipopolarizációja fokozza, a hiperpolarizációja viszont csökkenti a saját serkentő transzmitterének ürülését. Ezért a szőrsejt hipopolarizációja hatására a vele szinaptikus kapcsolatban levő érzőidegroston fokozódik az idegi kisülések intenzitása, míg a hiperpolarizációjakor az érzőidegsejt kisülései csökkennek. A gerincesekben különféle érzékszervekben fordulnak elő a szőrsejtek különböző típusai; így az emlősök halántékcsontjában levő labirintusban található belső fülben, a halak és a kétélűek oldalvonal-rendszerében (lásd oldalvonal csatorna).

szőrtüsző (hair follicle)

Egy keskeny csőszerű mélyedés az emlősök bőrében, ami a szőr szőrgyökerét tartalmazza. Hámsejtekkel bélelt és a hámon és az irhán át lefelé az alapja a bőralatti kötőszövetig terjed. A faggyúmirigyek vezetékei a szőrtüszőkbe nyílnak.

szövet (tissue)

Hasonló szerkezetű, egy vagy több sajátos funkciót végző sejtek többé-kevésbé szoros együttese (a szövet sejtjei normálisan nem válnak el egymástól), amely közös őssejtekből ered. Az őssejtből blaszt sejtek képződnek, amelyek még osztódásképesek, de már vannak szöveti jellegzetességeik, és nem képesek transzdifferenciációra. Például az állatokban az idegszövet ingerhatások felfogására, az ingerületeket kísérő idegi impulzusok szállítására és feldolgozására, az effektor szervek számára sajátos idegi parancsok kidolgozására specializálódott. Az izomszövet az anyagcsere energiáját mechanikai erővé vagy munkává képes átalakítani, és ezáltal szerveket vagy testfolyadékokat mozgat. A hámszövet a külső és a belső testfelszíneket (beleértve az üregek belsejét) borítja és védi, illetve el- és kiválasztó mirgysejteket vagy mirigyeket tartalmaz. A kötő- és támasztószövetek a külső és belső vázak alapját alkotják, illetve a szervek közötti üregeket töltik ki, de védelmi, raktározó és elválasztó funkciójuk is lehet. A növényekben bőrszövetrendszert, szállító szövetrendszert, alapszövetrendszert és osztódó szöveteket különböztetnek meg. A felsorolt szövetek mindegyikének többféle változata és módosulata is lehetséges. *Egy szerv (mint például a tüdő vagy a vese, illetve a virág) több különböző típusú szövetet tartalmaz.

szöveti folyadék (interstíciális folyadék) (tissue fluid)

Az a folyadék, amely a vérplazna ultraszűrésével (ultrafiltrációjával) képződik a hajszálerek falán át a sejtek közötti folyadékterekbe. Tartalmaz vizet, különféle kis ionokat, oldott gázokat, tápanyagokat, metabolitokat és hulladékanyagokat is; vérplazmafehérjéket többnyire nem tartalmaz, mert azokat a hajszálerek falában levő szűrő (az alapi hártya és az endoteliális sejtek) többnyire nem engedi át; tartalmaz viszont a szövet sejtjei által kibocsátott anyagokat (köztük fehérjéket is). A hajszálerek verőeres végén a vér hidrosztatikai nyomása nagyobb a vérplazmafehérjék kolloidozmotikus nyomásánál, ezért a vérplazma oldott anyagainak nagy része átszűrődik a kapillárisfalon, kivéve a vérsejteket és vérplazmafehérjék legnagyobb részét. A szöveti folyadék körülveszi a test sejtjeit, és a sejtek ebből a folyadékból veszik fel a számukra szükséges anyagokat és a szükségteleneket ide adják le. Az interstíciális folyadék hatásai jelentik a szervezet sejtjei számára a belső környezetet. A hajszálerek visszeres végén a vér hidrosztatikai nyomása már kisebb, mint a megnőtt kolloidozmotikus nyomás, ezért itt és a venulákban a szöveti folyadék nagy része (az emberben normálisan mintegy 90 %-a) visszajut a vérerek rendszerébe, elsősorban ozmózissal, de kis mértékben ultraszűréssel is. A kívül maradt mintegy 10 %-nyi szűrt folyadék alkotja a nyirkot, ami majd a nyirokerek útján kerül vissza a véráramba.

szöveti mérnökség (tissue engineering)

Szintetikus vagy félig szintetikus szövet létrehozása, ami felhasználható a sebészetben emberi szövetek helyett. Az ilyen szövetek különféle típusait fejlesztették ki és jelenleg is intenzíven tanulmányozzák őket; ilyenek a bőr, a csont, a porc, a szaruhártya és csigolyák csontja. Az ilyen mesterséges szövetek megalkotásához felhasználnak biopolimer-kombinációkat, tenyésztett sejteket és növekedési faktorokat. Például a klinikai gyakorlatban kipróbálást nyert első ilyen termék egyféle mesterséges bőr volt, ami a következőkből állt: egy vékony kollagén gél réteg, amire ráültettek tenyésztett emberi sejtekből két réteget: a külső felszínre keratinocitákat a „felhám” (epidermisz) létrehozására, a belső felszínére pedig fibroblaszt sejteket az „irha” (dermisz) kialakítására. A merevebb szövetek, mint a szintetikus csont vagy a porc, típusosan valamilyen biopolimer vázra alapozódnak, amelyre azután tenyésztett csont- vagy porcsejteket viszenek föl, hogy azok válasszák ki a természetes szöveti anyagokat. A biopolimer állványzat in situ beépíthető, például a csonttörés helyére, vagy arra használható, hogy teljesen új testrészt konstruáljunk in vitro. Azért, hogy a tenyésztett sejtek vagy a szervezet saját sejtjei sikeresen benépesítsék és szaporodjanak rajta, a biopolimer állványzatot a megfelelő növekedési faktorokkal kezelik (például a csontsejek igénylik a csont morfogenetikus fehérjének nevezett speciális növekedési anyagot.

szövettan (histology)

Az élő szervezetek szöveteinek mikroszkópos vizsgálatokkal történő tanulmányozása. A sejteket a szövettan egyik specializált ága, a citológia vizsgálja.

szövettenyészet (szövetkultúra) (tissue culture)

Élő szervezetek szöveteinek gyarapodó rendszere a testen kívül a növekedésre és fejlődésre alkalmas tenyészközegben (táptalajban). A tenyésztő (vagy táp-) közegek a tápanyagok megfelelő keverékét tartalmazhatják szilárd alakban (például agarban) vagy folyadék formában (például fiziológiás sóoldatban). A szövettenyészetek rendkívül értékesnek bizonyultak abban, hogy információt szolgáltatnak azokról a tényezőkről, amelyek a sejtek növekedését, osztódását és differenciációját közvetlenül irányítják. A növényi szövetek tenyésztése teljes növényegyedek regenerációját eredményezte, ami lehetővé tette növények kereskedelmi forgalmazását (például az orchideák esetében) és – az osztódó (merisztematikus) szövetek tenyésztése útján – vírusmentes növényállományok létrehozását. Lásd még átültetés (explantáció); szöveti mérnökség.

szövettipizálás (tissue typing)

A humán leukocita antigének (lásd HLA rendszer) azonosításának folyamata mind a recipiensben, mind a lehetséges donorban a szerv- vagy szövetátültetést megelőzően. Ha a donor és a recipiens szöveti típusa nem illeszkedik egymáshoz szorosan, akkor az átültetett szervet vagy szövetet a recipiens szervezet kilöki.

sztearinsav (oktadekánsav) (stearic acid (octadecanoic acid))

A CH3(CH2)16COOH szerkezetű, telített zsírsav, amely gliceridként sokféle szervezetben előfordul mind az állati, mind a növényu zsírokban. A gliceridja szobahőmérsékleten szilárd.

szteno- (steno-)

Szóösszetételek előtagjaként jelentése keskeny, szűk. Például a sztenohalin vízi szervezetek a víz sótartalmának csak kis eltéréseit képesek elviselni. Vesd össze euri-.

sztereoizoméria (stereoisomerism)

A sztereoizomerek olyan kémiai vegyületek, amelyeknek a molekulaszerkezete és a funkcionális csoportjaik azonosak, de a csoportok térbeli elrendeződése eltérő. A sztereoizoméria egyik változata a telítetlen kötésű vegyületek cisz-transz (geometriai) izomériája (amikor a kettős kötéssel összekötött szénatomokhoz képest a láncfolytatódások ugyanazon vagy ellenkező oldalon vannak) vagy az optikai izoméria (lásd optikai aktivitás).

szteroid (steroid)

A lipid jellegű vegyületek egyik csoportja, amelyek a ciklopentano-perhidrofenantrénnek nevezett telített gyűrűs vegyület származékai; a ciklopentano-perhidrofenantrén három darab hat- és egy darab öttagú homociklusból (szénatomok alkotta gyűrűből) áll (lásd az ábrát). A legfontosabb szteroid származékok közé tartoznak a szteroid alkoholok vagy szterolok, mint például a koleszterin. Ezekben a gyűrű szénatomjaihoz egy vagy több alkoholos OH-csoport csatlakozik. Ugyancsak szteroidok az epesavak, amelyekben az öttagú gyűrűhöz COOH-csoport kapcsolódik. Ezek segítik a zsírok emésztését és felszívódását a vékonybélben. Biológiailag fontos szteroidok az ivari hormonok (szexuális szteroidok), amelyek közé tartoznak az ösztrogének, a progesztogének és az androgének, valamint a mellékvesekéreg kortikoszteroid hormonjai (mint a mineralokortikoid aldoszteron, a glükokortikoid kortizol és az androgénszerű epiandroszteron). Az eddig felsorolt szteroidok mind a koleszterinből képződnek, annak lényegében a kiválasztásra átalakított formái (lásd vegyületek átalakítása), amelyek még a kiválasztás előtt valamilyen biológiai funkcióban részt vesznek. A koleszterint minden sejt képes előállítani acetil-koenzim-Á-ból kiindulva szkvalénen át, de koleszterinként kiválasztani (az epébe) csak a máj képes. Így nagy mennyiségű koleszterint kell kiválasztani átalakított formában, amelyek már sokkal jobban oldódnak a vízben a koleszterinnél. A kalciferol is 7-dehidro-koleszterinből képződik az állatok bőrében az ultraibolya sugárzás hatására (vagy a táplálékkal jut a szervezetbe); de ebben a második gyűrű kinyílt, és ezért a kolekalciferol valójában nem szteroid, hanem szekoszteroid.

szterol (sterol)

Szteránvázas (szteroid) alkoholok ama csoportja, amelyeknek 8-10 szénatomos oldallánca van az öttagú gyűrűhöz kapcsolva; az alkoholos OH-csoport a hattagú gyűrűk egyikéhez kapcsolódik (rendszerint az elsőhöz). A szterolok előfordulhatnak szabad szterolokként, vagy zsírsavakkal észteresítve. Az állati szterolok (zooszterolok) között alapvető jelentőségű a koleszterin (vagy koleszterol) és a lanoszterin (vagy lanoszterol). A fő növényi szterol (fitoszterol) a béta-szitoszterol, míg a gombákban található szterolok (a mikoszterolok) közül a legjelentősebb az ergoszterin (vagy ergoszterol).

sztómium (stomium)

Egyes spóratermelő struktúrákban, vékony sejtfalú sejtekből álló terület, mely felszakad, hogy kiszabadulhassanak belőle a spórák. Például a Dryopteris páfrány sporangiumában az annulus kiszáradásakor hasad fel a sztómium.

sztratoszféra (stratosphere)

A földi atmoszféra egyik rétege, amely a troposzféra felett kezdődik és a földfelszín feletti, körülbelül 50 kilométeres magasságig tart. A hőmérséklet meglehetősen kiegyenlített a sztratoszféra egészében, de a legfelső régiói felmelegszenek, ahogy az ózon ultraibolya-sugarakat köt meg. Lásd ózonréteg.

sztreptokináz (streptokinase)

Lásd plazmin.

sztrichnin (strychnine)

Színtelen, erősen mérgező, kristályos indol jellegű alkaloid, amely bizonyos növényekben lelhető fel (például az ebvészmag /Strychnos nux vomica/ keserű magvaiból nyerhető). Vízben nagyon rosszul, szerves oldószerekben valamivel jobban, kloroformban oldódik. A gerincvelőben blokkolja a glicinergiás gátlásokat, emiatt igen erős izgató hatást fejt ki; emiatt a mellső szarv neuronjai rendkívüli mértékben ingerlékennyé válnak, és ezek a környékről érkező ingerekre heves görcsrohammal reagálnak, ami merevgörcsig fokozódhat; legtöbbször légzésbénulás következtében áll be a halál. Ám emberben igen kicsiny adagban idegrendszeri serkentő, ezért használják barbiturát- és központi hatású bénító altatószerek általi mérgezésekben.

sztróma (stroma)

Egy szerv vagy szervecske alapállományát jelentő kötőszöveti vagy finomhálózatos váz. Például a petefészek sztrómája a tüszőket körülvevő kötőszövet; ugyancsak sztróma a kloroplasztiszok gránumait körülvevő gélszerű alapállomány.

sztromatolit (stromatolite)

Mészkövet kiválasztó cianobaktériumok millióinak nem szabályozott növekedése által kialakított párnaszerű kőzettömeg. A sztromatolitok csak olyan területeken fordulnak elő, ahol a baktériumok számát egyébként alacsony szinten tartó egyéb organizmusok nem tudnak megélni, mint például a rendkívül sós vízű öblökben. A mészkövet szekretáló cianobaktériumok nagy mennyiségben voltak jelen az archaikumban és a proterozoikumban, talán már 3900 millió évvel ezelőttől fogva. Az ebből az időből származó közetekben talált megkövesedett mikroorganizmusok fehér gyűrűi sztromatolitok maradványai.

szuberin (suberin)

A viaszos anyagok keveréke, hasonlít a kutinhoz, sok fa és bokor megvastagodott sejtfalában előfordul, legfőképpen a paraszövetekben. A szuberin berakódás (szuberizáció) víz számára át-nem-eresztő védőréteget biztosít. Lásd még Caspary-csík.

szublitorális (sublittoral)

1. A kontinentális talapzat felett és az apály szintje alatt elhelyezkedő sekély tengeri zónát, vagy az ott előforduló dolgokat jelölő kifejezés.

2. Tavak litorális zónája alatti, 6-10 méteres mélységig terjedő zónát, vagy az ott előforduló dolgokat jelölő kifejezés.

szubsztrátum (substrate)

1. (A biokémiában) az az anyag, amire az enzim hatást gyakorol egy biokémiai reakcióban és amelyet átalakít termékké (produktummá). Az enzimhez közeledve annak olyan térszerkezet-változását idézi elő, hogy annak konformációja illeszkedjék a szubsztrátum molekulája térbeli struktúrájához (lásd indukált illeszkedés modellje).

2. (A biológiában) az az anyag, amelyen egy ülő életmódot folytató szervezet (mint például egy kacsakagyló vagy egy növény) él és/vagy növekszik (magyarul: aljzat). Az aljzat szolgáltathat a szervezet számára táplálékot is, vagy egyszerűen támasztékként szolgál (például a lassú mozgáskor).

szubtilizin (subtilisin)

A Bacillus subtilis és a rokon baktériumfajok által termelt fehérjebontó enzimek (proteázok) egy meghatározott csoportja. A szubtilizin enzimeknek széles specificitásuk van éas ugyancsak széles pH-tartományban képesek működni. A szubtilizin Carlsberg egy alkalikus proteáz, amely a Bacillus licheniformisból származik, amelyet széles körben felhasználnak detergensekben. A kazeinben (a tej fő fehérjéjében) levő peptidkötések durván 30-40 %-át hidrolizálja ez az enzim.

szukcesszió (succession (in ecology))

Egymás után következő társulások sora, amely egy területen a betelepülés kezdeti fázisától a klimax társulás kialakulásáig vezet. Számos tényező, köztük az éghajlat és a betelepülő szervezetek által megváltoztatott feltételek befolyásolják a szukcesszió milyenségét. Például, a bokros társulások évek alatt elegendő talajt képeznek ahhoz, hogy erdős társulás alakulhasson ki, amelynek árnyékában azonban később a bokrok eltűnnek.

szukcessziós sorozat (szériesz, series) (sere)

A növénytársulások egymást követő teljes sorozata, ami végül is klimax társulást eredményez. A különböző növénytársulások alkotta sorozat változik az idővel. Az egyes közösségeket szeriális állapotoknak vagy szeriális társulásoknak nevezik. Ismert a vízi szukcessziós sorozat és a szárazföldi szukcessziós sorozat.

szukráz (szacharáz) (sucrase)

A diszacharidok közül a szacharózt (szukrózt) komponenseire – glükózra és fruktózra – hidrolizáló diszacharidáz enzim, amit a vékonybél hámsejtjeinek kefeszegélye tartalmaz. Csak ennek működése révén tudjuk hasznosítani a nádcukrot (szacharózt).

szukróz (szacharóz, nádcukor, répacukor) (sucrose (cane sugar; beet sugar; saccharose))

Egy diszacharid, amely áll egy molekula glükózból, ami glikozid kötéssel kapcsolódik egy molekula fruktózhoz. Sokféle növényben megtalálható, különösen sok van belőle a cukornádban és a cukorrépában (15-20 %), amelyből kivonják és finomítják a mindennapi használatban levő kristály- vagy porcukrot. Ha 200 Co-ra felmelegítik, akkor a szukróz karamellé alakul át.

szulfa drog (sulpha drugs)

Lásd szulfonamid.

szulfonamid (sulphomanides)

Olyan szerves vegyületek összefoglaló elnevezése, amelyek –SO2NH2 csoportot tartalmaznak. Ezek tulajdonképpen a szulfonsavak amidjai; nevezik őket szulfa drogoknak is. Sokuknak antibakteriális hatása van. Közéjük tartozik a szulfadiazin, H2NC6H4SO2NHC4H3N2, a szulfatiazol, H2NC6H4SO2NHC5H2NS és számos más vegyület. Az antibakteriális hatásúak gátolják a baktériumok szaporodását, ezért felhasználják őket a bélcsatorna és a húgyúti rendszer számos bakteriális fertőzése esetében.

szummáció (összeadódás) (summation)

1. (Az élettanban) egyedi mechanikai vagy elektromos változások összeadódása abban az esetben, ha elég közel vannak egymáshoz, hogy még nem csengett le a hatásuk. A harántcsíkolt izomban az egyes izomrostok rángásai képesek szummálódni akkor, ha a mozgatóidegsejt kisülései nagyobb frekvenciájúak, mint a rángás hosszának reciproka; ebben az esetben a rángás még nem cseng le, amikor megjelenik a következő kisülésre adandó újabb rángás, és így az amplitúdóik összeadódnak. Ha azonban a mozgatóidegsejt kisülései nagyobb távolságban vannak, mint a rángás hossza, akkor nem következik be a szummáció. A harántcsíkolt izomban a rángások szummációját az teszi lehetővé, hogy az idegi és az izomrost kisülése sokkal rövidebb ideig tart, mint maga a mechanikai válasz. A rángások szummációja tetanuszt eredményez; ha a szummált rángások között némi elernyedés még van, akkor a tetanusz inkomplett; ha a szummált rángások között már semmilyen relaxáció nincs, akkor a tetanusz komplett. Egy idegsejtben egy vagy több posztszinaptikus membránon létrejött serkentő és gátló posztszinaptikus potenciálhullámok – csökkenő amplitúdóval – tovaterjednek a membránon és hatásuk megérkezik az axondombhoz. Itt történik a szummációjuk akkor, ha a megérkezésükkor még nem csengtek le. Ha a szummált eredő membránpotenciál-változás eléri a kisülés generálásához szükséges küszöb-hipopolarizációt, akkor az axondombon megjelenik a kisülés (csúcspotenciálhullám) vagy annak sorozata. Az axondombon kisülés generálódhat a küszöb-hipopolarizációnál nagyobb eredő hipopolarizáció esetén akkor is, ha két vagy több különböző szinapszisban egyszerre vagy közel egyszerre váltódnak ki a posztszinaptikus potenciálhullámok (ekkor beszélnek térbeli vagy heteroszinaptikus szummációról), de akkor is, ha gyors egymásutánban ugyanazon szinapszisban jönnek létre a serkentő posztszinaptikus potenciálhullámok (ez meg az időbeli vagy homoszinaptikus szummáció). Ha a több szinapszis hatásának eredője nagyobb, mint az egyes szinapszisok hatásának egyszerű összege (szummációja), akkor facilitációról beszélnek; ha viszont a több szinapszis hatásának eredője az axondombon kisebb, mint az egyedi szinapszishatások összege, akkor a jelenséget depressziónak nevezik. Egy idegsejtben a szinaptikus átvitel hatásainak összegződése és annak kisülési eredője vagy annak elmaradása az idegsejt integratív működése.

2. Lásd szinergizmus.

szupergén (supergene)

Szoros kapcsoltságban lévő gének csoportja, melyek ugyanazon tulajdonságra hatnak és látszólag egyetlen egységként öröklődnek. Mint ismeretes a szupergének határozzák meg például a szárazföldi csigák házának színét és mintázatát, valamint bizonyos lepkék szárnyformáját és a mimikrihez alapvetően fontos színmintázatot. Ez a szoros kapcsoltság előnyös, mivel biztosítja, hogy a tulajdonságért felelős allélek megfelelő kombinációja jóformán minden alkalommal érintetlenül átadódjanak az állat utódainak. Bármilyen ritka rekombináns ennek ellenében kiszelektálódik. A szupergén egy kromoszóma egyes darabjainak az inverziójával keletkezhet, az inverzión belüli átkereszteződés kiegyensúlyozatlan rekombináns kromatidokat fog eredményezni, és ezért az ezeket tartalmazó zigóták életképtelenek. Így, tekintettel az inverzióra, csak nem rekombináns zigóták keletkeznek általában, ezért az ebben a régióban lévő lókuszok közötti rekombináció rátája nyilvánvalóan nagyon alacsony.

szupernormális inger (supernormal stimulus)

1. (A viselkedésben) olyan inger, amely a megfelelő választ kiváltó normális ingernél havesebb választ vált ki. A szupernormális inger lényegileg egy erősen túlfokozott kulcsinger. Például a nőstény heringsirály inkább költ egy óriás tojást, amely a sajátjánál nagyobb, mint a saját kisebb tojását.

2. (Az idegélettanban) a normális ingerhatásnál erősebb inger, amely képes az idegsejtből választ kiváltani annak relatív refrakter periódusa alatt is.

szuperorganizmus (superorganism)

Lásd szervezet; euszociális rovarok.

szuperoxid-diszmutáz (rövidítve: SOD) (superoxide dismutase (SOD))

Az élőlényekben sokfelé megtalálható enzim, amely a szuperoxid gyököt (O2.) eltávolítja molekuláris oxigén és hidrogén-peroxid keletkezése közben, a következő reakció szerint:

O2. + O2. + 2H+ → O2 + H2O2.

A képződött hidrogén-peroxidot a kataláz hatása távolítja el. A szuperoxid anion a molekuláris oxigén részleges redukciójával képződő szabad gyök, amely károsítja a szöveteket. A szuperoxid gyökös anion képződik a mitokondriális légzési elektrontranszportlánc végén, amikor a végső elektronfelfogó O2 nem négy elektront vesz fel egyszerre, hanem csak egyet; de keletkezik különféle toxinok (köztük drogok, gyógyszerek és különféle idegen kémiai anyagok) metabolikus lebontása során is (lásd vegyületek átalakítása), valamint baktériumok és vírussal fertőzött sejtek jelenlétére adott immunválasz részeként is (lásd neutrofil granulocita).

szupertekercselődés (supercoiling) (supercoiling)

A DNS térszerkezetének egyik formája, amelyben a kettős hélix tovább tekeredik önmaga körül létrehozva egy szorosan tekercselt szuperstruktúrát. Általában ezt a formát veszi fel a DNS a természetben, és ez teszi lehetővé, hogy eléggé tömötté váljék ahhoz, hogy az élő sejtbe becsomagolódhasson (lásd kromatin). (Minden egyes emberi sejtben a DNS molekula hosszúsága legalább 1 méter.) A negatív szupertekercselődésben a DNS egy tengely körül olyan irányban tekeredik, amely ellentétes a jobbmenetes kettős hélix óramutató járásával megegyező csavarulataival; ez csökkenti az egyik hélixnek a másikkal létrehozott csavarulatai számát. A pozitív szupertekercselődésben a szupertekercsek csavarulatai ugyanolyan irányúak, mint a kettős hélixéi, ami növeli az egyik hélixnek a másik körüli csavarulatai számát. A szupertekercselődést időlegesen meg kell szüntetni, amikor DNS-replikáció történik; a szupertekercselődés foka befolyásolhatja a génátírást. A szupertekercselődésben bekövetkező változásokat a topoizomeráz enzimek hozzák létre.

szuszpenziós tenyészet (suspension culture)

Olyan tenyészet, amelyben az ép sejteket szuszpenzióban tartják fenn a táptalajban, és így egyenlően oszlanak benne szét. Vö. monolayer tenyészet.

szülés (birth)

Az újszülött világrahozatalának aktusa a vemhességi (terhességi) időszak végén. A magzat/újszülött részéről közben zajló tevékenység a születés. Az emlősökben a magzati agyalapi mirigy ACTH-elválasztásának fokozódása váltja ki, amire fokozódik a magzati mellékvese kortikoszteroid hormonjainak elválasztása. A kortikoszteroidok az anyai méhizomzatra hatva fokozzák annak összehúzódásait, ami végül az újszülöttet világra segíti.

szülés (lepényi szak) (afterbirth)

A szülés befejező szakasza, amelyben az utód világrajöttét követően megszületik a méhlepény (placenta), a köldökzsinór (funiculus umbilicalis) és a magzatburkok együttese. Számos emlősfaj esetében a kilökődő burkok, de főleg a méhlepény értékes tápanyagokat és hormonokat tartalmaz, ezért az anya ezeket felfalja. Az említet komponensek a ragadozók számára is értékes zsákmányt jelentenek.

szülés (parturíció) (parturition)

A terhesség időszakának végén bekövetkező esemény; életet adni az utódnak. Az embrionális agyalapi mirigy által kiválasztott ACTH indítja be ezt a folyamatot, mivel az az embrionális mellékvese kortikoszteroid hormon termelését fokozza, ami a méhre és annak vajúdás közbeni izomösszehúzódásaira hat.

születési gyakoriság (natalitás) (birth rate (natality))

Az az időbeli gyakoriság, amivel egy faj vagy egy adott populációja utódokat hoz létre. Egy adott faj születési gyakoriságát használják a termékenységének (reprodukciós képességének) mértékeként. Ugyancsak jelentős tényező a populáció nagyságának szabályozásában is. Vö. halálozási gyakoriság.

születésszabályozás (birth control (contraception))

A terhesség bekövetkeztének szándékos befolyásolása olyan módszerekkel vagy eljárásokkal, amelyek nem befolyásolják magát a nemi tevékenységet. Ez elvben ugyan lehet a terhesség elősegítése is, de a nyugati országokban a terhesség elkerülését jelenti. A terhesség elkerülésére használt eljárások lehetnek „természetesek” és lehetnek „mesterségesek”. A mesterséges módszerekkel szembeni vallásos vagy erkölcsi ellenvetések miatt gyakran használt természetes módszerek közé tartozik a ritmus módszer, amelyben elkerülik a közösüléseket akkor, amikor a nő petekilökődése ovulációja történik; a megszakított közösülés (coitus interruptus), amikor az ondókilövellés (ejakuláció) bekövetkezte előtt visszahúzzák a hímvesszőt a hüvelyből (ez azonban eléggé megbízhatatlan módszer). A ritmus módszer alkalmazásához az szükséges, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjék a nő menstruációs ciklusát, hogy tudni lehessen, mikor történik az ovuláció; ám ez a módszer nem megfelelő azoknál a nőknél, akiknek a menstruációs ciklusai szabálytalanok. A mesterséges módszerek speciális eszközöket vagy más ágenseket használnak a terhesség megelőzésére (ezek a fogamzásgátlók vagy kontraceptívumok). Ezek közé tartozik az óvszer (kondom), egy főleg latexből készült és a hímvesszőre húzandó burok, ami visszatartja az ondót; de ilyen a méhsapka is, ami gumiból készült és a méhnyakra húzható fel. Azon fogamzásgátlók közé, amelyek a pete beágyazódását akadályozzák meg, tartozik a méhbe felrakható fém vagy műanyag spirál (intrauterin device, IUD), amit az orvos helyez föl (amely azonban egyes nőkben elfogadhatatlan vérzést okozhat); és ez „esemény utáni pirula”, amit a közösülést követő három napon belül kell a nőnek bevennie. Más hormonális szájon át szedhető fogamzásgátlószerek magát az ovulációt gátolják meg (lásd gonadotrop hormon). Ezeket az ovulációt megelőzően kell szednie a nőnek. A sterilizációt általában megfordíthatalannak gondolják, de próbálkoznak a folyamat visszafordítását lehetővé tevő eljárásokkal is. Alkalmi nemi viszony esetén vagy olyan nemi partnerrel folytatott közösülés esetében, akinek nem ismerjük a nemi előtörténetét, az egészségügyben dolgozók azt tanácsolják, hogy használjunk óvszert a fogamzásgátlást minden más módszerével együtt, mivel ez a legbiztonságosabb eszköze a szexuálisan átvitt betegségekkel való fertőződés veszélye csökkentésének.

szülő (parent)

1. A hímnemű vagy a nőnemű fél, melyek együtt a szexuális szaporodás folyamata során közös utódot hoznak létre. Lásd még P.

2. Olyan szervezet vagy sejt, amelyből új szervezetek vagy sejtek keletkeznek, aszexuális szaporodás vagy sejtosztódás útján.

szülői gondoskodás (parental care)

Bármilyen olyan viselkedésforma, melyben a szülők időt és energiát fordítanak utódaik táplálására vagy védelmezésére. A szülői gondoskodás az altruizmus egy formája, mivel eközben a szülő az utód(ok) fitneszét a sajátja kárára növeli. A szülői gondoskodás mértéke széles skálán mozog. A halak többsége például nem vagy alig törődik ivadékaival, míg az ember és számos emlős utódairól azok felnőtté válásáig gondoskodik.

szünapomorfia (synapomorphy)

Lásd apomorfia.

szüngámia (syngamy)

Lásd megtermékenyítés.

szünkarpia (syncarpy)

Olyan állapot, melyben a virág női szaporítószervei (termőlevelek) egymáshoz kapcsolódnak, összenőnek. Előfordul például a kankalinnál. Vö. apokarpia.

szünmorfózis (symmorphosis)

Ewald Weibel és Charles Richard Taylor által 1981-ben felvetett hipotézis, ami szerint a biológiai rendszerek „ragaszkodnak” egy „tervezési ökonómiához”, ami a különféle szerkezeti és működési paramétereik között szoros illeszkedést hoz létre. Ennélfogva a rendszerben nincs egyetlen paraméter sem, aminek fölösleges képességei lennének a rendszer által igényelten túl. (Ez a hipotézis tulajdonképpen a Georges Cuvier által vizsgált és alátámasztott korrelációk elvének modern megfogalmazása.) A hipotézist kezdetben az emlősök légzőkészülékének elemzésével vetették alá próbának. Itt azt találták, hogy a tüdők kivételével az oxigénszállító rendszer struktúrái – köztük a vér, a szív, az izom hajszálerei és a mitokondriumok – jól illeszkednek a rendszer funkcionális kapacitásához. Ám az összetevők gyakran szolgálnak ki egynél több fiziológiai rendszert; például a vér és a vérerek részei a kiválasztó rendszernek is, vagy a tüdő és a felső légutak sem csak a légzés szolgálatában állnak, hanem van még védekező és vegyületátalakítási funkciójuk is. Ezért az egyik rendszerben látszólagos fölös kapacitás egy másik rendszer számára alapvetően fontos lehet.

szünökológia (közösségi környezettan) (synecology)

Az ökológia életközösségeket vizsgáló ága. A szünökológia az életközösségeket alkotó fajok egymás közötti, illetve a környezetükkel való kapcsolatát és kölcsönhatásokat vizsgálja. A szünökológia mind a biotikus és abiotikus tényezőket vizsgálatának tárgyává veszi. Vesd össze autökológia.

szünpleziomorfia (symplesiomorphy)

Olyan ősi jelleg, amely közös két vagy több modern élőlénycsoportban. Az ősi eredetük miatt a szünpleziomorfiák rendszerint nem túl használhatók egy nagyobb csoporton belül az újabb keletű evolúciós viszonyok feltérkéezésében. Például egyes modern virágos növények egyszerű levelei feltehetőleg az egyszerű levelű ősöktől származhatnak; ám ez nem jelenti azt, hogy az összes egyszerű levelű evolúciósan modern növény közeli rokon lenne. Lásd pleziomorfia.

szűrés (filtráció) (filtration)

Szilárd vagy nagyobb oldott részecskéket tartalmazó oldatból a szilárd és a nagyobb részecskék meg az oldószer és a kicsiny oldott molekulák elválasztásának folyamata szűrő felhasználásával. A szűrő pórusai a szilárd vagy nagyobb oldott részecskéket visszatartják, míg az oldószer és a benne oldott kisebb molekulák a hidrosztatikai nyomáskülönbség hatására a szűrő másik oldalára jutnak. A szűrés tehát lényegileg folyadékmozgatás egy szűrőn keresztül hidrosztatikai nyomáskülönbség hatására. A vákuumszűrésben a folyadékot egy vákuumpumpa által létrehozott kisebb nyomás kényszeríti át a szűrőn. Az ultraszűrés (ultrafiltráció) igen finom pórusú szűrőn keresztül kikényszerített folyadékátjutás; a szűrő pórusai bizonyos molekulaméret alatt minden oldott anyagot átengednek, de fölötte levő molekulákat már nem. A vérplazma ultraszűrése zajlik például a gerinces vese glomerulusainak falán keresztül a nefronokba. Baktériumszűrőkön történő ultraszűréssel a baktériumsejtek kiszűrhetők a viszgált folyadékokból; a vírusok azonban ezeken átjutnak.

szűréses táplálékfelvétel (filter feeding)

A táplálékfelvételnek az a módja, amelyben kicsiny táplálékrészecskék szűrődnek ki a körülvevő vízből különféle mechanizmusokkal. Ezt a táplálékfelvételi módot alkalmazza sok vízi gerinctelen állat, főleg a plankton tagjai, de egyes gerincesek is, főleg a bálnák. Lásd még csillós táplálékfelvétel.

szürkeállomány (substantia grisea centralis) (grey matter)

A gerincesek központi idegrendszerét felépító idegszövet egyik része; barnásszürke színezetű, és főleg az idegsejtek sejttestéből, dendritekből és szinapszisokból áll. A szürkeállomány elhelyezkedhet a gerincvelő közepe táján, alkothat a központi idegrendszerben idegmagvakat (nucleus), de felépíthet lemezszerű kérget (kortex) a nagyyagyvelőben és a kisagyban egyaránt. A szürkeállomány a központi idegrendszer idegsejtjei közötti koordináció elsődleges és fő helye.

szűrlet (filtrátum) (filtrate)

Az a tiszta folyadék, ami szűréssel (filtrációval) képződik a szűrő másik oldalán levő folyadékból.

szűzhártya (hymen) (hymen)

Egy nyálkahártyaredő, amely a hüvely nyílását fedi a születéskor. Az ivarérés során normálisan perforálódik, hogy lehetővé tegye a menstruációs vér kifolyását; de ha a képződött nyílás túlságosan kicsiny, akkor a nemi közösülés első alkalmakor átszakad a szűzhártya.

szűznemzés (partenogenezis) (parthenogenesis)

Egy szervezet kifejlődése az egyik ivarsejtből, mindig abból, aminek van citoplazmája (és benne raktározott tápanyagok) – ez többnyire a petesejt (lásd még izogámia, oogámia). Szórványosan előfordul sok növényben (például a pitypang vagy egyes hölgymálok esetében) és néhány állatfajban, de egyes fajokban ez a fő, néha pedig egyenesen az egyetlen szaporodási mód. Például a levéltetvek némelyik fajában a hímek nagyon ritkák vagy teljesen hiányoznak. A nőstények által képzett petesejtek lehetnek haploidok, de akkor endomitózissal diploiddá válnak, vagy eleve diploidok, és genetikai értlemben teljesen egyformák. Ebből következik, hogy – bár a szűznemzés nagyon gyors szaporodást tesz lehetővé az ellenkező nemű partnerrel való találkozást nem igényelve – a szűznemzéssel szaporodó fajokban a genetikai variáció igen korlátozott. Lásd arrhenotokia, telitokia.