Ugrás a tartalomhoz

Biológiai kislexikon

(2007)

Typotex Elektronikus Kiadó Kft.

I

I

IAA (IAA)

Az indolecetsav (indoleacetic acid) angol nevének rövidítése. Lásd auxin.

ICSH (ICSH)

Az interstíciális sejteket serkentő hormon angol nyelvő kifejezésének (interstitial cell stimulating hormone) rövidítése. Lásd luteinizáló hormon.

ideg (nerve)

Sok idegrost kötege és a támasztó gliasejtek (lásd glia) kötőszövetes burokban a környéki idegrendszerben. Idegek kötik össze a központi idegrendszert a test szerveivel és szöveteivel. Az idegben lehetnek olyan idegrostok, amelyek a központi idegrendszerben kidolgozott „parancsokat” továbbítják a végrehajtó szervekhez: az izmokhoz, mirigyekhez; ezek az efferens vagy mozgató (motoros) idegrostok; ha csak ilyen rostokat tartalmaz az ideg, akkor efferens vagy mozgató. Egy idegben lehetnek kizárólag olyan idegrostok, amelyek az érzékszervek felől hozzák az érzékelési információt a központi idegrendszerbe; ekkor az ideg afferens vagy érző (szenzoros). Ha az ideg mindkétféle idegrostból tartalmaz valamenyit, akkor kevert idegről van szó. Ilyen kevert ideg például a bolygóideg (nervus vagus). Jóllehet az idegrostok igen közel vannak egymáshoz az idegben, a velőshövelyeik vagy a burkoló gliasejtjeik erős szigetelő hatása következtében az impulzustovábbításuk nagyban független egymástól.

idegdúc (ganglion)

Olyan idegszövet tömeg, mely sok sejttestet és szinapszist tartalmaz, általában egy kötőszövetes tokba ágyazva. Gerincesekben a legtöbb idegdúc a központi idegrendszeren kívül található meg; kivéve a törzsdúcok az agyban. Gerincteleneknél az idegdúcok az idegtörzs mentén helyezkednek el, és a legtöbb elülső pár idegdúc (agyi idegdúcok) a gerinces aggyal analóg; a gerinctelenek idegdúcai a központi idegrendszer egy részét alkotják. Lásd retina (ideghártya).

idegen (egzotikus) (alien (exotic))

Olyan szervezet, amely az adott helyen nem bennszülött, mivel a természetes élőhelyéről az ember vagy más ágens hurcolta a szóban forgó helyre. Egyes idegen fajokat, például a patkányokat, főleg véletlenül hurcoltak be rakományokkal vagy közlekedési eszközökkel, míg másokat szándékosan szállítottak oda, gyakran díszítő vagy gazdasági értkeik miatt. Azt az idegent, amely önfenntartó vad populációt tud létrehozni az adott helyen, meghonosodottnak, míg azt, amely folyamatos utánpótlást igényel, alkalminak nevezik.

idegen megtermékenyítés (outbreeding)

Egy faj egymással rokonságban nem álló vagy igen távoli rokon egyedei közötti párosodás. Az idegen megtermékenyítésű populációk általában nagyobb variációt mutatnak, mint a beltenyésztettek, és nagyobb mértékben képesek alkalmazkodni a környezeti változásokhoz. Az idegen megtermékenyítéssel növekszik a heterozigóta egyedek száma, így a hátrányos recesszív jellegeket a domináns allélok elfedik.

idegimpulzus (nerve impulse)

Lásd csúcspotenciálhullám, tovaterjedő kisülés

idegmag (nucleus neuralis) (neural nucleus)

A központi idegrendszerben az idegsejt-tömörülések elnevezése. Anatómiailag lehet éles határú, de lehet elmosódott szegélyű is. A szürkeállomány részei, mert a hagyományos idegrendszeri festékekkel szürkés árnyalatúra festődtek. Az idegmag több (esetleg sok) különböző neuronkört tartalmazhat. Emiatt funkcionálisan több modulból állónak kell feltételezni, különféle, speciális be- és kimenetekkel. Erre utal többek között az is, hogy sok idegmag mozaikos finomszerkezetű.

idegméreg (neurotoxin) (neurotoxin)

Olyan kémiai vegyületek összefoglaló elnevezése, amelyek vagy fizikailag károsítanak egy ideget (idegpályát), vagy csökkentik vagy megváltoztatják az ideg (idegpálya) aktivitását, és ezzel többnyire károsítják az idegrendszer működését. Ilyen idegméreg nagyon sokféle ismert; ezek egy része természetes anyag, más része szintetikus termék. Például szintetikus idegméreg a 6-hidroxi-dopamin (6-OHDA), ami a szimpatikus idegsejtek végződéseit károsítja, majd a sejteket esetleg el is pusztítja. Ez a vegyület ui. szerkezetileg nagyon hasonlít a dopaminra meg a noradrenalinra, ezért a meglevő tranzsport rendszerekkel a szimpatikus neuronok végződéseibe jutnak, majd azokat károsítják. Természetes idegmérgeket tartalmaz például a kobrák mérge, de számos más ragadozó (és zsákmányállat) is termel idegmérgeket, amelyek bénítják a zsákmány (illetve a tragadozó) idegrendszerét és/vagy izmait. A természetes idegmérgek tehát számos fajok közötti ökológiai viszony közvetítői is lehetnek.

idegnövekedési faktor (rövidítése: NGF) (nerve growth factor (NGF))

1. Szűkebb értelemben egy polipeptid növekedési faktor, amelyet termelnek idegsejtek, támasztó szöveti sejtjeik (például asztrociták és Schwann-sejtek), valamint a neuronok környéki célsejtjei (például a nyálmirigy sejtjei). Serkenti az érző- és a szimpatikus idegsejtek növekedését, főleg a nyúlványaik kinövesztését; számukra abszolút fontos növekedési tényező. Különféle más szövetekben is termelődik. Ezekben serkentő hatású a B típusú nyiroksejtekre (lásd B-sejt) és kiválthatja a hízósejtekből a hisztamin felszabadulását.

2. Tágabb értelemben különféle rokon polipeptid hormonszerű anyagok összefoglaló elnevezése; ezek előmozdítják általában az idegsejtek életbenmaradását és növekedését. Közéjük tartozik számos ismert idegi növekedési (trofikus) faktor, a neurotrofinok.

idegpálya (tractus vagy fasciculus neuralis) (neural tract (neural fascicle))

A központi idegrendszerben az idegsejtnyúlványok (főleg idegrostok) kötegeit nevezik így. Morfológiailag az idegmagvakat vagy lemezes idegi rétegeket kötik össze egymással, hiszen a neuronkörök idegsejt-nyúlványait tartalmazzák. A fehérállomány részei, mert a hagyományos idegrendszeri festékekkel alig festődnek. Egy idegpályában több különböző neuronkör nyúlványai is megtalálhatók lehetnek.

idegrost (nerve fibre)

Egy idegsejt axonja a hozzákapcsolódó szövetekkel (mint pl. a mielinhüvely) együtt. Az idegrostok hossza és átmérője igen változatos, még egyazon szervezeten belül is.

idegsejt (neurocita) (nerve cell)

Lásd neuron.

idegsejt adhéziós molekula (nerve-cell adhesion molecules)

Lásd sejtadhéziós molekula.

idegsejthálózat (nerve net)

Egymással szinapszisokkal vagy sejtösszeolvadás (fúzió) által összeköttetésben levő idegsejtek hálózata. Ezen összeköttetés-rendszer geometriája anatómiailag meghatározott, az egyedfejlődés során alakul ki. Lényegét tekintve minden idegrendszer idegsejtek hálózata. De az élővilág evolúciója során az űrbelűeknél megjelent idegsejtek laza hálózata egyre inkább központokba tömörült, vagyis a sejtek bizonyos helyeken sokkal közelebb kerültek egymáshoz (lásd még idegdúc, idegmag), és az idegmagok is egyre inkább a fej felé helyeződtek át (lásd kefalizáció), míg más helyeken (az idegdúcok és az idegmagvak között) hosszú idegrostok kötegei létesítenek összeköttetéseket (lásd még ideg, idegpálya). Bizonyos gerinctelenek (például a csalánozók, a tüskésbőrűek) idegrendszere még csak laza idegsejthálózatokból áll a testfalukban; de a puhatestűekben már előrehaladott a dúcosodás és a kefalizáció, és még erőteljesebb központosulás figyelhető meg az ízeltlábúakban. Ám még az erősen központosult és kefalizálódott idegrendszerű emlősökben is a bélidegrendszer csak alig központosult laza idegsejthálózat maradt. Az idegsejthálózatok egy része az ideg- és gliasejtek működése következtében funkcionálisan átrendeződhet (lásd neuronkör).

idiogram (idiogram)

Lásd kariogram.

idioszinkrázia (idiosyncrasy)

Egy egyén rá jellemző rendellenes reakciója egy drogra vagy más idegen anyagra; ez a rendellenes reakció rendszerint genetikailag meghatározott. Arra az egyénre, aki immunológiai idioszinkráziát mutat, azt mondják, hogy túlérzékeny (hiperszenzitív) arra a különleges anyagra, ágensre, stb.

ifjúkor (adolescence)

Az emberi egyedfejlődésnek az a szakasza, amely a tizenéves korban zajlik, a gyermekkor végétől a felnőttkor kezdetéig. Jellegzetessége a szaporító (reproduktív) rendszer fejlődésével társult különféle fizikai és érzelmi változások sorozata. A serdülőkorral (pubertással) kezdődik, amikor a szaporító szervek működni kezdenek; ezt jelzi a nőkben a menstruáció kezdete (Lásd menstruációs ciklus) és a másodlagos nemi jellegek megjelenése mindkét nem tagjainál. A férfiakban a másodlagos nemi jellegeket a tesztoszteron nevű fő androgén szabályozza; ezek a másodlagos ivari jellegek magukba foglalják a hang mélyülését a gége megnövekedése következtében, az arc- és a szeméremszőrzet megjelenését, a csontváz és az izomzat gyors növekedését, a faggyúmirigyek elválasztásának fokozódását. A nőkben a másodlagos ivari jellegeket az ösztrogének szabályozzák; ilyen másodlagos nemi jelleg náluk az emlők növekedése, a medence kiszélesedése, a zsír újraelosztódása a testben és a szeméremszőrzet megjelenése.

IGF (IGF)

Az inzulinszerű növekedési faktor angol nevének (insulin-like growth factor) rövidítése.

ikerion (amfolit ion) (zwitterion (ampholyte ion))

Olyan molekula, amely egyetlen atomhalmazon belül pozitív és negatív töltésű csoportot is hordoz. Ikerionok képződhetnek olyan vegyületek molekuláiból, amelyek mind savas, mind bázisos csoportokat tartalmaznak a molekulájukon belül. Ezért a legtöbb aminosav vizes oldatában ikerionok szerkezetű. Például a glicin nevű aminosav szerkezeti képlete: H2N.CH2.COOH. Semleges oldatban azonban a következő ikerionos alakban található: +H3N.CH2.COO-, ami tulajdonléppen belső semlegesítési reakcióval jön létre: a karboxilcsoportról (-COOH) származó proton (H+) átkerül a bázisos aminocsoportra (-NH2). A glicinnek (és az aminosavaknak általában) némely sajátossága az ionos vegyületekre jellemző, például a semleges molekulához képest kissé magasabb az olvadáspontja és jobb a vízben oldhatósága. Savas oldatban persze a +H3N.CH2.COOH pozitív ionból van sokkal több, míg lúgos oldatban a H2N.CH2.COO- negatív ion van túlsúlyban. (A „Zwitterion” név a német „zwei” = kettő szóból származik.) Az az oldat-pH, ami mellett a molekula töltései éppen kiegyenlítik egymást és ezért semlegesként viselkedik, a vegyület izoelektromos pontja.

ikerkaszat (cremocarp)

Száraz, széthasadó termésű termés, mely két egymagvú termőlevélből alakul ki. A termőlevelek különállóak maradnak, és a fel nem nyíló részterméskéket (mericarpium) alkotják, melyek a központi oszlophoz (carpophorum) nőve maradnak egy darabig mielőtt szétszóródnak. Az Umbelliferae (Apiaceae, sárgarépa család) családjába tartozó növényekre jellemző.

Ikerszelvényesek (Diplopoda) (Diplopoda)

Az Uniramia törzsbe tartozó féregszerű szárazföldi ízeltlábúak (Arthropodá) egyik osztálya, az ezerlábúak tartoznak ide. Fejük elkülönült, rajta rövid páros csáp taláélható. Szelvényeik száma 20-60-ig terjedhet, ezekhez két-két pár láb tartozik. Nyirkos, dohos helyeken élnek, mozgásuk ennek megfelelően lassú. Lehullott, bomló falevelekkel táplálkoznak.

ikrek (twins)

Két, azonos anyától, azonos időben született egyed. Az ikrek kifejlődhetnek ugyanabból a petesejtből (lásd egypetéjű ikrek) vagy két külön megtermékenyített petesejtből (lásd kétpetéjű ikrek).

illóolaj (essential oil)

Jellegzetes illatú természetes olaj, melyet egyes fűszernövények mirigyei választanak ki. A fő alkotórészt a terpének adják. Az illóolajakat a növényekből vízgőz desztillációval, hideg semleges zsiradékokkal vagy oldószerekkel (pl. alkohol), vagy préseléssel vonják ki, és illatszerekhez, ízesítő anyagokhoz és gyógyszerekhez használják fel őket. Jó példa erre a citrus illóolaj, a virágok illóolaja (pl. rózsa, jázmin), és a fokhagymaolaj.

imágó (imago)

A rovarok életciklusának kifejlett, szexuálisan érett, a metamorfózist követő stádiuma.

imágókorong (imaginal disc)

Egy rovar lárvájában nem differenciált sejtek egy csoportja, ami majd egy meghatározott felnőttkori struktúrává fejlődik. Az imágókorongok a blasztodermából származnak. A báb állapotig nem mennek át további egyedi fejlődésen, de a báb állapotban kezdenek differenciálódni felnőtt epidermális szerkezetekké: szemekké, csápokká, szárnyakká az ekdizon hormon szabályozó hatása alatt. Minden egyes imágókorongban a sejtek egyedfejlődési sorsa meg van határozva, és egy imágókorong különböző zónái saját különleges struktúrákat hoznak létre. Például a Drosophila gyümölcslégy lábkorongjának sorstérképe sejtek koncentrikus köreiből állnak rajzolható meg; a belső zónák fejlődnek a láb diasztális struktúráivá (tarsus és tibia), míg a legkülső zónák hozzák létre a proximális struktúrákat (femur, trochanter és coxa).

immerziós objektív (immersion objective)

Az optikai mikroszkóp egyik objektívje, amelynél a lencse elülső felszíne a mikroszkópos minta tárgylemezén lévő fedőlemezére cseppentett folyadékba merül. Gyakran használnak cédrusfa olajat (az olaj-immerziós lencsékhez), vagy cukor oldatot. A törésmutatója megegyezik a fedőlemez üvegének törésmutatójával, így tehát a tárgy hatékonyan belemerül. A folyadék jelenlétére megnő az objektív tényleges apertúrája, és így növekszik a felbontás.

immunelégtelenség (immunodeficiency)

Egy állati (vagy emberi) szervezetnek az az állapota, amelyben a belé jutott antigénnel szemben nem tud elégséges immunválaszt produkálni, vagyis bizonyos vagy sokféle antigénnel szemben nem tud kellő mértékű aktív immunitást létrehozni, szélsőséges esetben egyáltalán nem is mutat immunválaszt. Az előidéző okok nagyon sokfélék lehetnek (az immunitás vagy az immunválasz bonyolult volta következtében): az immunrendszer sejtjei nem ismerik föl az antigént; bár felismerik az antigént, de nem tudnak adekvát módon reagálni rá (így nem termelnek megfelelő mennyiségű antitestet); elromlott a B- és a T-sejtek együttműködése, és ezért nem tudnak a B-sejtek eléggé aktiválódni vagy a T-sejtek eléggé pusztító hatásúak lenni stb. Mindezeket előidézheti számos különféle kémiai anyag és/vagy vírus, amelyek az immunrendszer sejtjeinek különböző működéseit elrontják; de ez az elromlás létrejöhet genetikai okokból is. Például a HIV (az AIDS vírusa) tönkreteszi a segítő T-sejteket, és ezért az immunválaszok egyre gyöngülnek, ami végül is a szerzett immunhiány tünetegyüttest (AIDS) fogja eredményezni.

immunelektroforézis (immunoelectrophoresis)

Olyan analitikai eljárás, amit elektroforézissel szétválasztott antigének azonosítására használnak. Az elektroforézisre használt gél közeget (például poliakrilamidot) átitatják a vizsgálandó antigének specifikus ellenanyagaival. Amikor egy antigén kapcsolatba kerül a specifikus antitestjével, komplexum képződik, ami láthatóvá tehető és izolálható is.

immunfluoreszcencia (immunofluorescence)

Szövetmintákban specifikus fehérjék azonosítására használt eljárás, amelyben fluoreszcens vegyülettel összekapcsolt specifikus ellenanyagát használják föl a kimutatására. A fluoreszcens festékkel jelölt antitest specifikusan kombinálódik a vizsgálandó fehérjével, a keletkező immunkomplexum pedig mikroszkóp alatt azonosítható a fluoreszcenciája alapján. Az azonosítás mellett a fehérjéket és enzimeket lokalizálni is lehet ezen a módon.

immunglobulin (immunoglobulin)

(rövidítése: Ig) A szervezet testnedveiben található fehérjék egy csoportjának, a globulinoknak, bármelyik olyan tagja, amely ellenanyag (antitest) funkciójú. Az immunglobulinokat az antigénnel aktivált B-sejteknek nevezett speciális fehérvérsejtek (limfociták), illetve a plazmasejtté differenciálódott származékaik szintetizálják és bocsátják a testfolyadékokba. Az immunglobulin típusosan Y alakú molekula, amely alapformában 4 polipeptidláncból áll – két nehéz- és két könnyűláncból. Az Y mindegyik „karja” hordoz egy-egy antigénkötő helyet. Az Y két szárában két nehéz- és két könnyúlánc van, míg az Y „nyelében” a két nehézlánc COOH-terminális részei találhatók meg. A nehézláncok típusai (γ μ α δ és ε) alapján az immunglobulinoknak öt fő osztályát különböztetik meg. A vér, a nyirok és a szöveti nedv fő immunglobulinja az immunglobulin G (IgG). Kötődni tud mikroorganizmusok antigéndetermináns csoportjához, és ezáltal elősegíti azok fagociták (makrofág sejtek) általi bekebelezését, de kötődhet vírusokhoz és bakteriális toxinokhoz is, elősegítva az ártalmatlanításukat. Az antigénnel komplexumban az Y nehézláncai kötődni tudnak a komplementhez és az aktiválják, ami a célsejt széteséséhez (citolízishez) vezet. Az IgG a vemhesség (terhesség) utolsó harmadában át tud hatolni a méhlepényen is a magzatba, ezért védelmet nyújthat annak, de ha az antigénjét a magzat sejtjein találja meg, akkor károsítani fogja annak sejtjeit. Az immunglobulin M (IgM) az az immunglobulin, amelyet a szervezet elsőként termel immunizációt vagy fertőzést követően. Valójában öt alapvető Y alakú Ig-egység aggregátuma, ami lehetővé teszi, hogy a 10 antigénkötő helyével a mikroorganizmusokat vagy más antigéneket szinte szivacsszerűen magába szívja. Szintén képes aktiválni a komplementrendszert. Megtalálható a vérplazmában és a nyirokban. Az immunglobulin A (IgA) a szekretált Ig-forma, megtalálható a nyálban, a könnyben, az emlőmirigyek által kiválasztott tejben és a nyálkahártyák váladékaiban de a vérsavóban is; a vírusokat és a baktériumokat a szervezetbe belépés helyén próbálja semlegesíteni. Az immunglobulin D (IgD) a vérszérumban csak nagyon alacsony koncentrációban van jelen, viszont előfordul azon ellenanyag-kibocsátó B-sejtek felszínén, amelyeknek aktivitását szabályozhatja. Az IgM-mel együttesen antigénreceptorként hat. Az immunglobulin E (IgE) normálisan szintén nagyon kis koncentrációban található meg a vérplazmában és a kötőszövetekben, viszont alapvetően fontos szerepet játszik az allergiás reakciókban. Kötve van ugyanis a hisztamint is tartalmazó hízósejtekhez, és ezért ha az allergén kötődik hozzá, akkor a hatására a hízósejt hisztamint bocsát ki, ezért helyi gyulladást és más allergiás tüneteket okoz. Lásd még immunitás; immunválasz.

immunitás (immunity)

A biológiában egy állat viszonylagos védettsége (nem fogékony állapota) egy betegséget okozó szervezet általi fertőzéssel szemben vagy annak mérgei (toxinjai) által okozott káros hatásokkal szemben. (A fogalom a jogtörténetből származik, ahol valami társadalmi megterheléstől, kötelezettségtől vagy fizetéstől való mentességet, védettséget jelent.) Az immunitás fogalma kiterjedhet mesterséges antigének által okozott hatások kivédésére is. Az immunitás lényege, hogy a szervezet az immunrendszerének sejtjei (a nyiroksejtek vagy limfociták) által idegennek minősített (nem-sajátnak tartott) sejtek és biológiai (makro)molekulák specifikus ártalmatlanítására képes, ezért a szervezet ezekkel szemben védettségre tesz szert. Az idegen szervezetek ellen egy állati szervezet azért védekezik, hogy genetikai épségét és önazonosságát megőrizze, a saját DNS-e lehetőleg ne tudjon kölcsönhatásba lépni az idegen DNS-sel. Az immunitás függ a testnedvekben specifikus ellenanyagok (antitestek) jelenlététől, továbbá az immunrendszer fő részét jelentő sajátos fehérvérsejtektől, a nyiroksejtektől vagy limfocitáktól; ezeknek az antigéneket hordozó idegen anyagokkal vagy sejtekkel való reakciója jelenti az immunválaszt. Antigénnek minősül minden olyan molekula vagy molekularész, amely képes immunválaszt kiváltani. Ezek lehetnek az idegen sejt felszínén, de lehetnek a sejt belsejében is (ekkor csak a kiszabadulásuk és a limfocitákkal való kölcsönhatásuk után válnak antigénekké), illetve lehetnek az idegen sejtek termékei, kibocsátott anyagai. A veleszületett (vagy természetes) immunitás az, amellyel egy állategyed már a megszületésekor rendelkezik; ez többnyire öröklött is. A szerzett immunitás a megszületés után az egyedi élet során alakul ki. Ez a környezethez alkalmazkodás része, ezért adaptív immunitásnak is mondják. A szerzett vagy adaptív immunitásnak kétféle típusa van: az aktív és a passzív. Az aktív immunitás akkor jön létre, amikor a szervezet ellenanyagokat termel és/vagy aktivizál immunrendszeri sejteket a behatoló idegen anyaggal (az antigénnel) szemben; a behatolás történhet fertőzéssel vagy mesterséges immunizációval. Az immunitásnak ez az aktív típusa lehet humorális, aminek során az antigénnel aktivált B-sejtek a testfolyadékokban szabadon mozgó ellenanyagokat (antitesteket) bocsátanak ki, amelyek a testnedvekben keringve és specifikus kölcsönhatásba lépve az antigénnel, fajlagosan annak ártalmatlanítását segítik elő; de lehet sejtek közvetítette (sejtes vagy celluláris) is, amit az aktivált T-sejtek működése hoz létre: ezek egyik fajtája közvetlenül képes elpusztítani az antigénnek minősített sejteket, míg a többiek közreműködnek a T- és B-sejtek együttműködéseiben és az immunválasz szabályozásában. A passzív immunitás úgy jön létre, hogy egy bizonyos antigénre nézve már immunis egyedből vett vérsavót vagy az abból kivont és a szóban forgó antigénre specifikus ellenanyagot injektálják a védendő egyedbe, így az védetté válik az antigén hatásaival szemben (jóllehet ez nem az ő védekező rendszerének aktív közreműködésével jött létre). Ugyancsak passzívan immunizálódhat a magzat az anyai ellenanyagok méhlepényen átjutása útján vagy az újszülött az anyatejben kiválasztott anyai antitestek hatására (lásd még föcstej). A passzív immunitás csak rövid időtartamú: addig tart, amiíg az ellenanyagok le nem bomlanak. Viszont az aktív immunitás tartós is lehet, mert az aktiválódott immunrendszeri sejtek között képződnek úgynevezett memóriasejtek (speciális B-sejtek) is, amelyek az antigénnel való ismételt találkozáskor azonnal képesek a megfelelő immunglobulinok termelésére. Ebben az esetben az aktív immunitás addig tart, ameddig ezek a memóriasejtek megőrződnek; a megszűnésük megszünteti az aktív immunitást is. Lásd még autoimmunitás.

immunizáció (immunization)

Az immunitás létrehozása egy egyedben mesterséges úton. Az aktív immunizációkor (vakcináláskor) szájon át vagy injekcióban (védőoltással) visszük be a szervezetbe azt az antigént, méreganyagot (hatástalanítva) vagy antigénhordozó sejtet (természetesen ártalmatlanított, elölt vagy csak sejtfragmentum formájában), amivel szemben védettséget akarunk elérni; a bejuttatott antigén vagy antigénhordozó serkenteni fogja a szervezet saját immunválaszát, benne az ellenanyagok termelését (lásd oltóanyag). A passzív immunizációkor a más szervezetben már létrejött specifikus ellenanyagot (antitestet) injektálják a szervezetbe a védőoltásban. Ez azonnal megkezdi az antigén hatástalanítását, de az általa létrehozott immunitás időtartama rövid.

immunogenicitás (immunogenicity)

Egy antigén immunválaszt kiváltó képességének a foka.

immunológiai kimutatás (immunoassay) (immunoassay)

Több olyan különféle technika összefoglaló neve, amely egy bizonyos anyag mennyiségét azáltal méri, hogy az anyag antigénként kötődik a specifikus ellenanyagához. A szilárd fázisú immunológiai kimutatásban a specifikus antitestet egy szilárd alapanyaghoz kötik, például egy PVC-lemezre. A mintát hozzáadják és bármely vizsgálandó antigén hozzá fog kötődni az ellenanyagához. Az antigénen egy eltérő helyre specifikus második antitestet adnak hozzá, amely radioaktív vagy fluoreszcens jelet hordoz, ez is specifikusan kapcsolódik az antigénhez. A jelölés lehetővé teszi, hogy a koncentrációját és ezzel a vizsgálandó antigénét is meghatározzák ismert standard mennyiségű antigénéhez viszonyítva. E technika különféle változatai közül a legismertebb az ELISA és a Western blotting. Az immunreakció specificitásának elvét alkalmazzák már a biológiai molekulák mikromátrix mintázatú elrendeződéseiben, az ún. lapka- vagy chiptechnológiákban is (például fehérjelapka, antigénlapka, antitestlapka).

immunológiai tolerancia (immunological tolerance)

Lásd tolerancia.

immunszuppresszió (immunosuppression)

Egy immunválasz elnyomása vagy elnyomódása. Természetes körülmények között csak betegségben fordul elő, amikor immunelégtelenséget okoz: az antigénre valamilyen rendellenességek folytán nem alakul ki immunválasz (lásd például szerzett immunhiány tünetegyüttes /AIDS/). Mesterséges előidézése szükséges lehet szerv- vagy szövetátültetést követően azért, hogy megakadályozzák, hogy a recipiens szervezete kilökje az átültetett szövetet vagy szervet (lásd graft). Mesterségesen indukálható besugárzással vagy olyan kémiai anyagok adagolásával, amelyek gátolják a limfociták osztódását és működéseit. Immunszuppressziót idéz elő a mellékvesekéreg kortizoljának tartós és erőteljes hatása is (ezért a mellékvesekéreg kóros túlműködései immunelégtelenséget eredményezhetnek).

immunválasz (immune response)

Az állati szervezet reakciója idegen (nem-saját) vagy potenciálisan károsító anyagokra, az úgynevezett antigénekre, különösen pedig betegséget okozó mikroorganizmusokra (ezek ugyanis antigének sokaságát tartalmazzák). Az immunválasz az állati szervezetek homeosztázisában az egyik kulcsszereplő, mert része az önazonosság megőrzésének más (idegen) szervezetek jelenlétében, azokkal szoros kölcsönhatásban (élősködés vagy szimbiózis esetén). Az immunválaszban részt vesznek specializált fehérvérsejtek (a B-sejtek) által termelt fehérjék, az úgynevezett ellenanyagok (vagy antitestek), amelyek specifikusan reagálnak az antigénekkel, megjelölve azt és elősegítve ártalmatlanításukat (lásd még immunglobulin; fagocitózis; komplement). Az ellenanyag-antigén reakció nagyon specifikus: egy ellenanyag molekula csak egyféle antigéndetermináns csoporttal reagál és csak azt köti meg. (Az ellenanyag ezért felhasználható egy meghatározott antigén szelektív kimutatására.) Az immunválasznak az a része, amelyben az ellenanyagok a fő szerepelők, az úgynevezett humorális immunválasz (lásd humorális). Az immunválaszban azonban közreműködnek más specializált fehérvérsejtek is (a T-sejtek), amelyek egyes típusai közvetlenül részt vesznek az idegen sejtek elpusztításában. Ezek az antigénbemutató sejte által számukra „bemutatott” antigént ismerik fel. A T-sejtek közreműködésével zajló immunválaszt nevezik sejtes (celluláris) immunválasznak. Lásd még túlérzékenység; anafilaxis; allergia; immunitás; immunelégtelenség.

implantátum (implant)

A szervezetbe beültetett bármely anyag, eszköz, berendezés vagy szövet. Például a különféle gyógyszeradagolók (drog-implantátumok) és a szív mesterséges ritmuskeltői (pacemakerei) ilyen bőr alá ültetett implantátumok.

inda (runner)

Olyan földfeletti hajtás, mely a talaj felszínén vízszintesen növekszik, és a hónaljrügyeikből vagy a csúcsrügyekből új növények keletkeznek. Indája van a kúszó boglárkának és az epernek. A kövirózsának, rövid indái vannak.

in vitro (in vitro)

Az élő testen kívül, legtöbbnyire üvegben, Petri-csészében, tenyészedényben, kémcsőben vagy laboratóriumi berendezésben mesterséges körülmények között zajló biológiai történés jelölésére használt kifejezés (szó szerint: „üvegben”). Például az in vitro megtermékenyítéskor egy nő (vagy nőstény) petefészkéből eltávolított, megtermékenyítésre alkalmas petesejteket külső közegben mesterségesen hoznak össze egy férfi (azonos faj hímje) ondójával, hagyják fejlődni a tenyészedényben a blasztociszta stádiumig, majd a blasztocisztát beültetik egy nő (nőstény) vagy egyenesen a petesejtet adó nő méhébe (más nő esetén a méhet hormonálisan elő kell készíteni a blasztociszta beágyazódására). Vö. in vivo.

in vivo (in vivo)

A természetes környezetében, azaz az élő testeken belül zajló biológiai folyamatok jelölésére használt kifejezés (szó szerint: „élőben”). Vö. in vitro.

inclusion body (inclusion body)

A növényi vagy állati sejtekben a vírusfertőzés következtében létrejött bármelyik részecskékből álló struktúra. Az inclusion body-k olykor a celluláris fehérjékbe ágyazódnak be.

indás szár (offset)

Lásd inda.

index fosszília (réteg-fosszília) (index fossil (zone fossil))

Egy földtörténeti időszakon keresztül folyamatosan létezett élőlénycsoport fosszíliája, amely éppen ezért felhasználható ama kőzet korának meghatározására, amelyben találták. Ilyen index fosszíliákat elsősorban üledékes kőzetekben lehet felfedezni. Erzek lényeges eszközök az üledékes kőzetképződmények geológiai korának összehasonlító sztratigráfiájában. Ilyen index fosszíliák lehetnek például az Ammonitesek és a graptoliták.

indikátor faj (indicator species)

Egy olyan növényi vagy állati faj, amely rendkívül érzékeny egy bizonyos környezeti tényezőre, és ezért egy adott területen e faj jelenléte vagy hiánya információt szolgáltat e tényező hatásának szintjéről, jelzi azt a környezeti tényezőt vagy a hiányát. Például egyes zuzmók nagyon érzékenyek a levegőben a kén-dioxid (az egyik fő szennyező) koncentrációjára. A területen jelen levő zuzmók vizsgálata jól jelzi az adott régióban a kén-dioxid átlagos szintjét.

indolecetsav (IES) (indoleacetic acid (IAA))

Lásd auxin.

indukált illeszkedés modellje (induced-fit model)

Egy enzim és egy szubsztrátum közötti kölcsönhatás egyik felvetett mechanizmusa. A modell szerint amikor az enzim találkozik egy szubsztrátummal, akkor az enzim aktív helye megváltoztatja az alakját (térszerkezetét) úgy, hogy lehetővé váljék a szubsztrátumnak az aktív centrumhoz kapcsolódása (lásd enzim-szubsztrátum komplexum). Ezt a modellt ma már előnyben részesítik a másik modellel (a kulcs-a-zárban mechanizmussal) szemben

indukció (induction)

1. Az embriológiában valamilyen természetes ingerhatásnak az a képessége, hogy egy nem-specifikus embrionális szövetet specializált szövetté fejlődésre bírjon. Az indukciót létrehozó tényező az induktor.

2. A szülészetben a szülés megindítása valamilyen mesterséges módon; például az oxitocin hormon injekciójával.

induktor (inducer)

1. A génexpresszió szabályozásában az a tényező (anyag, vegyület), amely egy enzim szintézisét megindítja. Lásd operon.

2. Az embrionális fejlődésben az a vegyület vagy szövet, amely megindítja egy szervkezdemény létrejöttét és kifejlődését. Például a neuroektoderma induktora a vele kapcsolatba kerülő gerinchúr mezodermája.

infradiális ritmus (infradian rhythm)

Olyan bioritmus, amelynek periódushossza rövidebb, mint egy nap (24 óra). Számos sejtes folyamat létezik, amelynek ritmusossága megfelel az infradiális ritmusnak; azt azonban nehéz megállapítani, hogy ezek a ritmusok endogének-e vagy a környezet valamely változásához szinkronizálódtak. Ismert például, hogy az emberi mellékvesekéreg sejtjei in vitro is mintegy 90 percenként fokozzák és csökkentik hormonkibocsátásukat; az agyalapi mirigy ACTH hormonja ezt a ritmust csak felerősíti. Ugyancsak infradiális, sőt, egészen rövid periódushosszú ritmicitás a szívverés normális ritmusa, amelynek periódushossza az emberben nyugalomban nagyjából 0,83 másodperc. Ez azonban már az idegrendszer által befolyásolt ritmus, mert az izolált szinuszcsomó-sejtek aktivitási ritmusának periódushossza az emberben külső hatás nélkül in vitro mintegy 0,60 másodperc. Lásd még biológiai óra.

inger (stimulus) (stimulus)

A külső vagy a belső környezet változásával létrejövő valamely fizikai vagy kémiai tényezőnek és a szervezet valamely összetevőjének kölcsönhatása, amely élettani vagy viselkedési választ hív elő (vált ki vagy provokál) a szervezetben. Például a látás ingere a látószerv érzéksejtjeiben levő fényelnyelő festékanyag és a fény kvantumainak olyan kölcsönhatása, amelynek során a fényelnyelő pigmentum a fénykvantumot elnyeli és ezáltal gerjesztett állapotba kerül. A látás ingere elindítja azt a bonyolult jelátviteli és érzékelési folyamatot, amelynek végeredménye a központi idegrendszernek az a működése, amit mi látásként élünk át. Minden élő szervezetnek az a képessége, hogy az ingerre valamilyen választ adjon (ingerületbe kerüljön), az ingerlékenység. Az érzékelés az ingerlékenységnek az a válfaja, amelyben a központi idegrendszer bizonyos (érzékelő) neuronkörei is ingerületbe kerülnek, és amit azután érzésként (vagy tudatosuló esetben érzetként) élünk át. Egy állatban a sajátos érzékszervek bizonyos ingerfajtákra a legérzékenyebbek: az adekvát ingerből kell nekik a legkevesebb energia, hogy ingerületbe kerüljenek az érzéksejtjeik. Az érzékszervek sejtjei az adekvát inger felfogására specializálódtak az evolúció során. A szervezetet érő sokféle ingerből az adekvát inger választja ki a rá leginkább reagáló érzéksejteket.

inger vezérelte mozgás (tactic movement)

Lásd taxis.

ingerlékenység (irritabilitás, excitabilitás) (irritability)

1. Általános biológiai értelemben minden élőlénynek az a képessége, hogy detektálja a környezetének hatótényezőit (lásd inger) és azokra ingerülettel reagál. Az ingerhatás lehet belső eredetű is (ilyenkor kívülről nem azonosítható). Az ingerülettel az aktiválódott sejt vagy szervezet működéseinek (anyagcsere, mozgásállapot, el- vagy kiválasztás, osztódás vagy éppen annak megszűnése stb.) megváltozása a tolerancia keretein belül, és mindig fokozott energiafelhasználással jár. Az ingerlékeny membránú sejtek (ideg-, izom- és egyes mirigysejtek) ingerületi folyamata tartalmazza a membránpotenciáljuk megváltozását, az akciós potenciálhullámot is, míg más sejtek ingerületi folyamata során nem történik membránpoenciál-változás. Nem azonos az érzékenységgel és az érzékeléssel, mert az speciális érzéksejtek (receptor sejtek) és a központi idegrendszer meghatározott működéseit (és sokszor pszichikai élményt) tételezi fel.

2. Pszichikai értelemben fokozottabb indulatba jövés, az emocionális izgalom könnyebb felkelthetősége.

ingerszűrés (stimulus filtering)

A külső környezet sok ezerféle hatása által létrehozott ingerek közül a szervezet számára hasznos érzékelési információk különválasztásának folyamata. Ebben passzívan szerepet játszanak már az érzékszervek, de az igazi aktív ingerszűrést a központi idegrendszer motivációs rendszerei végzik (lásd motiváció), amelyek beállítják a szűrőket úgy, hogy csak a hasznos információ jusson be az elmébe. Sok érzékszerv eleve úgy alkalmazkodott az evolúció során, hogy csakis bizonyos tatományon belüli ingereket fogja fel. Például az emberi látószerv csak az elektromágneses spektrum látható részét képes detektálni, de sem az ultraibolya, sem az infravörös részét nem. Az ingerszűrés jól érzékelhető megnyilvánulása a kulcsingerek létezése, amikor is a szervezetet ért rengeteg információ közül a központi idegrendszer kiemeli a számára fontos jellegzetességeket, míg a többit figyelmen kívül hagyja. A kulcsingerek más ingerkonstellációknál sokkal fontosabbak bizonyos öröklött mozgásmintázatok kioldásában; ha egyszer már detektálódtak (azaz az idegrendszer kiemelte az ingerek tengerének hatásai közül a számára fontos jellegeket), akkor a többi inger idegi hatásait már nem dolgozza fel, vagy az azokra adott válaszok aktívan elnyomódnak. Ezért az ingerszűrés másik, de az előbbivel összefüggő jelensége a figyelem, a szelektív éberség.

ingerület (aktivált állapot, gerjesztett állapot, izgalom) (excitation)

Egy élő rendszernek az ingerre adott válasza, az élő szervezetekre jellemző általánosan ingerlékenység megnyilvánulása: a környezeti (akár külső, akár belső környezeti) tényezővel való kölcsönhatása elindítja a működéseinek megváltozását, aminek során megváltozik az anyagcsere-folyamatainak iránya és sebessége, ennek következtében fokozódik az energiafelhasználása, megváltozhat a mozgásállapota (mozogni kezd vagy éppen fordítva: az addig mozgó rendszer abbahagyja a mozgást), osztódni kezd (vagy éppen abbahagjy az osztódást), nyúlványokat növeszt vagy visszahúz stb. Egyes sejtekben (például az állatok egyes mirigysejtjeiben, az izomsejtjeiben vagy idegsejtjeiben, de még egyes növényi sejtekben is) az ingerület során a plazmamembrán ioncsatornáinak áteresztőképessége hirtelen megváltozik, aminek következtében a membránpotenciál dőlegesen megváltozik, akciós potenciálhullám jön létre. Más sejtekben az ingerület nem jár együtt akciós potenciálhullámok létrejöttével.

inguinális (inguinal)

A lágyékban levő vagy a lágyékkal kapcsolatos. Például a lágyékcsatorna (canalis inguinalis) a hím magzat hasüregében található, és tartalmazza az ondózsinórt (funiculus spermaticust), illetve a női magzatban a kerek méhszalagot (ligamentus teres uteri).

inhaláció (inhalation)

Lásd belégzés.

iniciáció (initiation)

1. Általában: kezdeményezés, elindítás.

2. A biokémiában a makromolekulák (DNS, RNS-ek, fehérjék) szintézisének elkezdése, ennek mechanizmusa. Ehhez szükségesek speciális iniciációs jelzések és iniciációs faktorok.

iniciációs faktor (rövidítés: IF) (initiation factor)

1. Általában: a makromolekulák szintézise során az iniciációhoz elengedhetetlen tényezők. A szintetizálandó makromolekulától (DNS, RNS vagy fehérje) és a szintézist végző molekuláris gépezettől függően különféle kémiai anyagok lehetnek.

2. A fehérjeszintézis (transzláció) iniciációjához szükséges fehérjék egy speciális csoportjának valamely tagja. Mindegyik riboszóma két alegységből áll, amelyek az iniciációs faktorok hatására és a hírvivő (messenger) RNS kisebb alegységhez kapcsolódására a nagyobb alegység is csatlakozik; csak a két riboszóma-alegység együtt képes a fehérjeszintézist kivitelezni. Az IF-ok katalizálják a kezdő transzfer RNS (tRNS) molekula riboszómához kötődését; ez az iniciátor tRNS ismeri fel a hírvivő RNS start kodonját és hozzá kapcsolódik. A mRNS-t és a kezdő tRNS-t megkötött kisebb riboszóma-alegységről az IF-ok disszociálnak, és így a nagyobb riboszomális alegység is kötődhet a kisebbhez. Az IF-ok egyes sejtekben a transzláció sebességét is szabályozhatják.

iniciációs kodon (initiation codon)

Lásd start kodon.

iniciális (initial)

Olyan sejtcsoport (vagy az alsóbbrendű növények esetében, egyetlen sejt), mely osztódással növényi szövetek vagy szervek sejtjeit hozza létre. Az apikális merisztéma, a kambuim, és a parakambium sejtjei iniciálisok.

inkluzív fitnesz (inclusive fitness)

Az a minőség, amelyet a szervezetek megkísérelnek (önkéntelenül) maximalizálni, ami a viselkedésük és fiziológiájuk szabályozását befolyásoló génekre ható természetes szelekció következménye. Magába foglalja az egyed saját reprodukciós sikerességét (általában a felnőttkort is megérő életképes utódok számát értjük alatta), valamint az egyed cselekedeteinek hatását a rokonai reprodukciós sikerességére, mivel a rokonoknak nagyobb valószínűséggel vannak azonos génjei az adott egyeddel, mint a populáció más tagjai. Amikor a rokonok között nagy valószínűséggel kölcsönhatások jönnek létre (ami sok állat és növény élete során bekövetkezik), akkor a rokonszelekció fog érvényesülni.

inkomplett dominancia (incomplete dominance)

Olyan állapot, mely akkor jön létre, amikor egy tulajdonságot szabályozó allélek közül egyik sem domináns, és a szervezet által mutatott tulajdonság jellege mindkét allél részleges hatásának eredményeként alakul ki. Például, a piros és a fehér virág alléljeit is tartalmazó tátika rózsaszín virágot hoz. Vö. kodominancia.

inkubáció (incubation)

1. A tojásokköltése, egyes hüllőkben, a madarakban és a tojásrakó emlősökben az a viselkedés, amellyel a megtermékenyített tojásokat az embrió sikeres fejlődése számára optimális hőmérsékleten tartják. A költés időszaka követi a tojások lerakásáét és megelőzi a tojásokból az utódok kikelését. A tojásokat költő hüllők (egyes pitonok) a testizmok remegtetésével állítanak elő hőt az inkubációhoz; a madarak és emlősök (a kacsacsőrű emlős és a hangyászsün) többnyire a saját testük melegét használják erre; egyes madarak a fészekben összehalmozott növényi anyagok bomlása által felszabadított hőenergiával költik ki a fiókáikat (például az ausztráliai lábastyúkfélék). A viselkedés tartalmazhatja a tojások megfelelő forgatását is. Az inkubáció időszakának hossza a faj embrionális fejlődésének időzítésétől függ.

2. Baktériumok vagy más mikroorganizmusok, illetve állati szövetek, sejtek tenyészetének fenntartása a tenyészet növekedése számára optimális hőmérsékleten.

3. Egy fertőző betegség kialakulásában az egyik fázis: a kezdeti fertőzés és az első tünetek megjelenése közötti időszak. A kórokozó bejutásának és a tényleges hatásmechanizmusa kialakulásának mikéntjétől függ.

inozit (inozitol) (inositol)

Egy ciklusos alkohol, C6H12O6, amely bizonyos sejtek foszfogliceridjeinek alkotórésze; építőeleme a növények fitinjének és fitinsavának is. A több izomerje közül a legjelentősebb a mio-inozit (lásd az ábrát). Néha a B-vitamin-komplexum tagjának is tartják, de sok állatfaj képes szintetizálni és emberben sem tekinthető esszenciális tápanyagnak. A foszfatidil-inozit(ol) a plazmamembránok egyik alkotó vegyülete; ez az előanyaga a sejten belül termelődő másodlagos hírvivő molekuláknak, az inozitol-1,4,5-triszfoszfátnak (IP3) és a diacil-glicerinnek (DAG), amelyek a foszfolipáz-C hatására termelődnek; a foszfolipáz-C-t egyes elsődleges transzmitterek (például a szerotonin) sejtfelszíni receptorához kötődése aktiválja. Az IP3 hatására a simaizomsejtekben a raktárakból felszabadul a Ca2+, ezáltal létrejön a simaizomsejt kontrakciója; de ezek a másodlagos hírvivő közvetítik az adrenalin és a hisztamin elválasztását is.

inquilinizmus (inquilinism)

Két különböző faj tagjai közti társulás, sajátos kölcsönhatás, amelyben az egyik faj, az inquilinus, a másikon (a gazdán), a másikban vagy a gazda lakóhelyén él, ott védelmet nyer, néha elveszi a gazda táplálékának egy részét, de a gazda komolyabb károsodást nem szenved tőle. Például egyes szúnyogok bizonyos rovarfogó növények (mint a kancsóka) korsójában élnek; itt védelmet találnak és a növény által csapdába ejtett prédából tápanyagokat is szereznek. Sok társas rovar fészke is otthont ad inquilinusoknak, amelyek zseniális stratégiákat fejlesztettek ki az evolúció során a táplálékszerzésre vagy a megtámadtatás elkerülésére, ahogy ezt láthatjuk az Atemeles pubicollis holyvaféle bogár esetében. Lárvaként ez hangyák kolóniájában él és felveszi a hangyalárvák „kolduló” pozícióját, hogy táplálékot kapjon a felnőtt hangyáktól.

Insecta (Insecta)

Lásd Hexapoda.

Insectivora (rovarevők) (Insectivora)

Kistermetű, főképp éjszaki emlősök rendje, melyek közé a sünök, a vakondok és a cickányok tartoznak. Hosszúkás orrukat érzékelő bajuszszőrök fedik, fogazatuk rovarok illetve más kistermetű zsákmányállatok megragadására és összemorzsolására alkalmas. A rovarevők külső felépítése alig változott azóta, hogy 130 millió éve, a krétakorban megjelentek az evolúció színpadán.

inszerció (insertion)

1. (az izmoké) Lásd akaratlagos izmok.

2. (a genetikában) Olyan pontmutáció, melyben a DNS szekvenciához egy további nukleotid bázis adódik hozzá. Ennek következtében a fehérjeszintézis transzlációs szakaszában a bázisszekvencia hibás leolvasása következik be.

inszerciós szekvencia (insertion sequence)

Lásd transzpozon.

integráció (integration (in neurophysiology))

1. A soksejtű szervezetben a differenciációval létrejött és megosztott működésű részek (szövetek, sejtek) működéseinek összehangolása, egymáshoz igazítása. Az integráció szervezi egységes egésszé a különböző működésű, de kapcsolatban álló szervezeti részeket (szerveket, szöveteket, sejteket). Mivel egy soksejtű szervezetben a következő alacsonyabb szintű autonóm organizmusok a sejtek, a szervezeten belüli integrációt a sejtek közötti kommunikáció folyamatai végzik; ezek valójában a sejtvonalak (az egyes őssejtek klonális leszármazási vonalai) közötti kölcsönhatásokat közvetítik. Ez az integráló funkciójú kommunikáció megvalósulhat a sejtek közvetlen érintkezése útján (kontakt kommunikációval) – főleg a szövetben egymással érintkező sejtek között -, de létrejöhet a sejtek által kibocsátott és a testnedvekben többé-kevésbé szabadon diffundáló elsődleges hírvivő (transzmitter, mediátor vagy messenger) vegyületek segítségével is. Ez utóbbiak révén vált lehetővé, hogy a szervezeten belül távol levő sejtek is kommunikációs kapcsolatba léphessenek egymással; vagy fordítva: ez tette lehetővé, hogy a bonyolódó soksejtű szervezetek mérete növekedhessen, és mégis egységes egész maradhasson. Az integráció miatt az egyes sejtek veszítenek korlátlan autonómiájukból, mert a működéseiknek összhangban kell lenniük más sejtekéivel; viszont különféle működésű sejtvonalak létezése mellett a szervezet mint egységes egész csak így marad életben és csak így van módja a reprodukcióra is.

2. Az idegélettanban – az egész szervezeti integráció részeként – az idegrendszeren belül elkülönülő, de egymással kapcsolatban levő idegi folyamatok összehangolása, koordinációja. Ez a központi idegrendszer különböző hierarchiaszintjein (lásd hierarchia) történik, egy-egy funkció különböző aspektusainak irányítását szétosztva e szintek között és akár egy szinten is több helyen, majd ismét összehozva ezeket a feldolgozott információkat a parancskiadó rendszerek neuronköreire. Például az egyensúly fenntartásához szükséges az izmokból, az inakból és az ízületekből a központi idegrendszerbe érkező mozgási információ, a belső fül labirintusszervéből a fej helyzetéről és a testhez viszonyított forgásairól szóló idegi információ és a szemgolyókból eredő látási információ a tárgyak helyzetéről. E különböző helyekről származó ingerek idegrendszeri hatásait a központi idegrendszernek integrálnia kell nemcsak egymással, hanem még a különféle mozgató rendszerek működéseivel is, hogy a tényleges szituációnak megfelelően hangolja össze azon izmok kontrakcióit, amelyek az egyensúly megőrzését szabályozzák.

integrált kártevő-kezelés (IPM) (integrated pest management (IPM))

Rovarok és más terméskárosítók szabályozásának az egyik megközelítése, amely kombinál különféle fizikai, kémiai és biológiai módszereket abból a célból, hogy csökkentse a csak kémiai peszticidek használatának egyoldalúságát és ezáltal minimalizálja a kémiai szennyezést és a termésben a káros peszticidmaradványok felhalmozódását. Ez a komplex eljárás megpróbálja ellensúlyozni azt a fenyegetést is, ami abból adódik, hogy egyre több rovar válik ellenállóvá a hagyományos rovarölő szerekkel szemben. Az integrált kártevő-kezelést ma már világszerte alkalmazzák egyes szabadföldi termesztésekben, köztük a gyapot-, a rizs-, az alfalfa- és a citrusfélék ültetvényeiben, valamint sokféle üvegházi termesztésben is. Ahhoz, hogy valóban hatékony legyen, az IPM szükségessé teszi, hogy alaposan ismerjük nem csak a kártevők élettanát, ökológiai viszonyait és életciklusát, hanem a természetes prédátoraikét is. Ez teszi csak lehetővé a leginkább megfelelő stratégia kiválasztását a szabályozási technikák széles tárházából. Ezek között szerepelnek a következők: a biológiai szabályozás, ami a kártevő természetes ellenségeit hívja segítségül, és bizonyos helyzetekben új prédátorok bevetését is igényelheti; a termesztett növények állományában a kártevőkkel szembeni ellenállás javítása, akár a hagyományos növénynemesítéssel, akár genetikai beavatkozással (lásd genetikailag módosított szervezetek); olyan mezőgazdasági gyakorlat alkalmazása, amely csökkenti a kártevők általi károsítás fokát, mint például a kevert állományú termesztés vagy a kiültetések megfelelő időzítése; rovarölő szerek vagy más kémiai ágensek (mint rovar növekedésszabályozók) olyan felhasználása, hogy a szabályozó hatás maximális legyen, miközben minimális hatásokat gyakorol a környezetre általában és a számunkra hasznos rovarokra különösen.

integrin (integrin)

Lásd sejtadhéziós molekula.

intelligencia (intelligence)

A viselkedéselemek gyors kombinálása és ennek szükséges megváltoztatási képessége a változó vagy különböző helyzetekhez alkalmazkodás céljából. Leggyakrabban a kognitív intelligenciát értik alatta, ami a tanulás, az emlékezet és a racionális gondolkodás koordinációját tételezi fel a felvetődött kognitív problémák megoldásában. Az állatokban a kognitív intelligenciát úgy határozták meg, hogy az állatnak az a képessége, hogy asszociációs (társításos) kapcsolatokat tud létrehozni olyan események vagy tárgyak között, amelyekkel nem volt előzetes tapasztalata (lásd belátásos tanulás). Ez azonban nem tűnik valószínűnek, mert nem lehet kapcsolatokat létrehozni meglevő idegrendszeri reprezentációk hiányában, csak azok megléte esetén; a reprezentáció pedig valamilyen előzetes tapasztalást feltételez (lásd a belátásos tanulás címszónál). Az emberben a kognitív intelligenciát intelligenciahányadosként (Intelligentia Quotient, IQ) fejezik ki: a vizsgált személy mentális korát (amit standardizált tesztekkel mérnek) elosztják a valóságos életkorával és megszorozzák 100-zal. Az ilyen intelligenciahányadosok azonban erősen függnek a tesztektől, azok meg az összeállítók kultúrájától. Ezért vita folyik arról, hogy az IQ voltaképpen mit is mér; nem biztos, hogy a vizsgált személy kultúráktól független kognitív képességeit. A kognitív intelligencia mellett ma már egyre inkább hangsúlyt kap az idegi-pszichikai működések más (nem-kognitív) vonatkozásainak hajlékony kombinációs készsége is; így ma már beszélnek emocionális (érzelmi) intelligenciáról is, mint az előbbivel azonos fontosságúról. Az emberi életben való boldoguláshoz nem csak a kognitív intelligencia megfelelő szintje szükséges.

intercelluláris (intercellular)

A sejtek között elhelyezkedő vagy megjelenő.

intercelluláris adhéziós molekula (ICAM) (intercellular adhesion molecule (ICAM))

Lásd sejtadhéziós molekula.

interfaszcikuláris kambium (interfascicular cambium)

Lásd kambium.

interfázis (interphase)

A sejtosztódás befejeződését követő szakasz, amikor a sejtmag nem osztódik. Ebben a szakaszban mind a sejtmagba, mind a citoplazmában bekövetkező változások a leánysejtek teljes kialakulását eredményezik. Lásd sejtciklus, interkinézis.

interferon (IFN) (interferon (IFN))

Azon fehérjecsoport (lásd citokin) valamely tagja, amely növeli a sejtek ellenállását vírusok támadásával szemben azáltal, hogy feltárja azokat a géneket, amelyek antivirális fehérjék szintéziséért felelősek. Az emberekben az interferonok három csoportját fedezték fel: az α-interferonokat a fehérvérsejtekből vonták ki; a β-interferonokat a kötőszöveti fibroblaszt sejtekből; a γ-interferonokat pedig a nyiroksejtekből (lásd interleukin). Interferonokat termelnek a limfocitaölősejtek is, amelyek megtámadják a megváltozott szöveti sejteket, például a rákos sejteket. Ez azután képes átalakítani más normális limfocitákat ölősejtekké, és még változásokat is előidéz az immunrendszerben. Genetikailag módosított baktériumok felhasználásával mesterségesen is termeltethetők interferonok, amelyeket alkalmaznak a májgyulladás egyes formái, egyes rákos daganatok és a szklerózis multiplex kezelésére.

intergénikus szupresszor (intergenic suppressor)

Olyan pontmutáció, amely érvényteleníti, vagy enyhíti a vele azonos génben kialakult másik mutáció hatását. Például egy eredetileg frameshift mutációt elnyomhat egy második mutáció, amelyben a nukleotid deléciója vagy inszerciója következik be.

interkaláris (intercalary)

A differenciálódott szövetek között fordul elő. Az interkaláris merisztéma például, ami nem része a csúcsmerisztémának, a pázsitfűfélék internódiumaiban (a levél szárcsomók között) jelenik meg, és a szár hosszanti növekedését teszi lehetővé.

interkinezis (interkinesis)

Egyes szervezetekben a meiózis első és második sejtmag osztódásai között bekövetkező interfázis rövidített formája. A kromoszómák megkezdik a letekeredést, és a sejtmag burok legalább is részlegesen újra alakul. Más szervezetekben azonban a meiózis az I. anafázisból közvetlenül átmegy a II. metafázisba, többé-kevésbé kihagyva az I. telofázist, az inrerfázist és a II. profázist.

interleukin (IL) (interleukin)

A sokféle citokin közül bármelyik olyan, amelyik specifikusan a fehérvérsejtek közötti közvetítő anyagként hat; de vannak hatásai más típusú sejtekre is. Az interleukin-1-et (IL-1) az antigénnel aktivált makrofág sejtek termelik és választják el, és ez az aktivált segítő T-sejteket arra indukálja, hogy válasszon el interleukin-2-t. Az interleukin-1 emellett hat a hipotalamuszra is, és az ottani neuronkörökben elállítja a testhőmérséklet-szabályozás alapvonalát magasabb szintre, vagyis lázat kelt. Az IL-2 serkenti más citokinok termelődését, köztük a B-sejt növekedési faktoráét, a B-sejt differenciációs faktoráét, a kolóniastimuláló faktort és a γ-interferont. Az IL-3 közreműködik a hízósejtek proliferációjának szabályozásában, emellett van kolóniastimuláló faktor hatása is. Az IL-4 arra indukálja a B-sejteket, hogy osztódással proliferáljanak és plazmasejtekké differenciálódva ellenanyagokat termeljenek. Ma már 20-nál is több IL ismert. Némelyiküket rekombináns DNS-technológiával állítják elő bakteriális vagy eukarióta sejtekben gyógykezelési ágenskénti felhasználásra.

köztes filamentum (intermediate filament)

A számtalan mikroszkopikus méretű fehérjeszálak bármelyike, amely az eukarióta sejtek citoszkeletonjának részét alkotja. Ezek a nagyjából 10 nm-es átmérőjű szálak méretüket tekintve átmenetet alkotnak a citoszkeleton egyéb fő összetevői, a keskenyebb mikrofilamentumok és a szélesebb mikrotubulusok között. Az intermedier filamentumok viszonylag erősek, a sejten belül háromdimenziós hálót alkotnak, ami strukturális támaszul szolgál a sejtmagnak és egyéb sejtszerveknek. Minden filamentum fehérje alegységekből felépülő számtalan csavart szálból áll. Az intermedier filamnetumok a fehérje alegységek tulajdonságaiban térnek el egymástól, ami gyakran annak a szövetnek felel meg, amelyben a sejt megtalálható. Azok például, amelyek a védő bőrsejtekben találhatók keratin alegységekből állnak, és a sejt pusztulása után a hajat, körmöt és a gyapjút alkotják. Az izomsejtekben előforduló szálak dezmin alegységekből épülnek fel, míg a leukocitáké vimentinből.

interneuron (intermedier neuron, közbeiktatott idegsejt) (interneuron (interneurone))

A központi idegrendszerbe érkező információt szállító afferens idegsejt és a központi idegrendszerből kimenő parancsok információit szállító efferens neuron közé iktatott idegsejt vagy idegsejtek, amelyek szinaptikus kapcsolatba vannak az afferens és az efferens neuronokkal. A gerincesekben az interneuronok a központi idegrendszer szürkeállományára korlátozódnak. A közbeiktatottságuk folytán integrációs funkciójúak: az afferens bemeneteknek és az efferens kimeneteknek az összehangolását, integrációját biztosítják (lásd integráció). Ennek egyik látványos megnyilvánulása a különböző életműködések gyors idő- és térbeli összehangolása, ritmusainak kialakítása és a külvilági periodikus változásokhoz igazítása (lásd bioritmus, biológiai óra). Az egyszerű szerveződésű idegrendszerben a számuk már meghaladja mind az afferens, mind az efferens neuronokét, de az idegrendszer evolúcióban mutatott fejlődésével (gyakran bonyolódásával) az interneuronok száma rohamosan növekedett; a gerincesekben a központi idegrendszer – a mozgatóidegsejtek kivételével – lényegileg interneuronokból áll. Az interneuronok hozzák létre az egyszerűbb és egyre bonyolultabb reflexíveket, de elágazásaik folytán egyre bonyolultabb fölülszabályozó neuronköröket is kiépítettek, amelyek némely szinapszisaiban tartósabb átviteli modulációk is kialakulhatnak (lásd szinaptikus plaszticitás), ami az emléknyomrögzítés (vagyis az emlékezet) alapja. Az interneuronális neuronkörök bonyolódása és hierarchiaszintekbe (lásd hierarchia) rendeződése magyarázza, hogy a komplex idegrendszerű állatok számára a való világ egyre bonyolultabbá vált. Ezért jelentek meg a reflexes működéseken túl az egyre komplexebbé váló célirányított viselkedések (lásd motiváció) és érzelmi viszonyulások a kül- és a belvilág történéseihez (lásd emóció).

internódium (internode)

1. A növénytanban egy növényi hajtás része két nódusz között (szártag).

2. Az idegtanban egy idegrost velőshüvelyes régiója két Ranvier-féle befűződés között; lényegében egy gliasejt által lefedett axonszakasz. Lásd velőshüvely.

intero(re)ceptor (interoceptor)

Olyan érzékszerv (szenzoros receptor), amely egy szervezet belső környezetének egyes tényezőit képes többé-kevésbé specifikusan detektálni, és a membránpotenciál-változásának segítségével e detekció információját közölni tudja környéki és/vagy központi idegrendszeri neuronkörökkel. Ezek is lehetnek kemo-, mechano-, termo-, ozmoreceptorok. A központi hatásaik legtöbbször tudattalanok, de befolyásolják a vegetatív idegrendszeri kimeneteket, a hipotalamikus hormonok útján számos belső elválasztású mirigy működését, de még az emóciókat és a motivációkat is (ezek közvetítésével még a kognitív működéseinket és a kedélyállapotunkat is). Vö. exteroceptor.

interpolációs hipotézis (interpolation hypothesis)

Felételezett magyarázat, mely az edényes növények evolúciója során a sporofiton nemzedék megjelenésére vonatkozik. Felételezik, hogy a korai növények kizárólag mind haploid gametofitonként voltak jelen. Egyszer csak a zigóta mitotikusan „csírázott ki”, a meiotikus helyett, és így jött létre a kezdetleges diploid sporofiton. Vagyis a sporofiton generáció „beékelődött” vagy interpolálódott (közbeiktatódott) az életciklusba. A sporofiton tovább fejlődött, és egyre összetettebb és szembetűnőbb alak lett – mint ahogyan a mai növényeknél is – miközben a gametofiton fokozatosan redukálódott.

interstíciális fauna (meiofauna) (interstitial fauna (meiofauna))

Olyan kicsiny gerinctelen állatokat értenek a fogalom alatt, amelyek az egyes aljzatrészecskék (például homokszemcsék) között élnek tenger, tó vagy folyó alján (medrében). Lásd még bentosz.

interstíciális sejt (interstitial cell)

A szövetek és más struktúrák között található kötőszövet (az interstícium) részét képező sejt. Így nevezik elsősorban a herék Leydig-féle sejtjeit, amelyek az ondósejteket termelő kanyarulatos csatornák között helyezkednek el, és az androgén hormonokat (főleg a tesztoszteront) választják el az őket serkentő LH (interstíciális sejteket stimuláló hormon, ICSH) hatására (lásd luteinizáló hormon).

interstíciális sejteket serkentő hormon (ICSH) (interstitial-cell stimulating hormone)

Lásd luteinizáló hormon.

interszex (intersex)

Olyan szervezet, amelynek jellegei a fajának típusos nőstény és típusos hím jellegei közötti átmenetet mutatják. Az interszex egyedek az emlősökben zömmel kromoszomálisan hímek, de a fenotípusuk mégis inkább megfelelhet a nőstény fenotípusnak. Például egy interszex embernek lehetnek olyan heréi, amelyek nem fejlődnek ki teljesen, és ezért bár kromoszomális értelemben férfi, külső megjelenése mégis nőies. Az interszexek egyedfejlődése során valamilyen zavar támadhatott a nemi differenciációban és ivari fejlődésükben (lásd még bevésődés); leggyakrabban a hím ivari hormonok (androgének) hatása nem eléggé vagy egyáltalán nem érvényesül (vagy a szintézisük vagy a receptoruk működési zavarai miatt). Lásd még hímnős (hermafrodita). Vö. günandromorf.

intine (intine)

Lásd virágpor.

intracelluláris (a biológiában) (intracellular (in biology))

A sejteken belül elhelyezkedő vagy megjelenő. Vö. intercelluláris.

intrafuzális (intrafusal)

Azoknak a módosult izomrostoknak a jelzője, amelyek a harántcsíkolt vagy vázizmok izomorsóiban találhatók. Minden egyes izomorsóban legalább két, maximálisan mintegy 20 ilyen módosult izomrost van bezárva egy kötőszövetes tokba, és az egész párhuzamos a fő munkavégző (extrafuzális) izomrostokkal. Minden egyes intrafuzális izomrost középső (ekvatoriális) régiója nem tartalmaz összhúzékony elemeket, de a rost mindkét végén levő (poláros) régiója viszont összhúzékony (kontraktilis). A középső régiójuk feszítésre érzékeny idegrostokkal kapcsolatos; ez a mechanoreceptív idegvégződés az egyik intrafuzális rosttípusra rátekeredik gyűrűszerűen (annulospirális végződés), míg a másik típusával csak faágszerűen elágazó kapcsolatban van. Ezek a mechanoreceptív idegvégződések izomorsó-afferens idegsejttel kapcsolatosak és ezen idegsejtek axonja szállítja az intrafuzális izomrost középső régiójának megfeszüléséről az idegi információt a központi idegrendszerbe. Ezek az izomorsó-afferens idegsejt-végződések tehát proprioreceptorok. Az intrafuzális izomrostok poláros végei kapnak motoros beidegzést a kisebb méretű (γ típusú) mozgatóidegsejtektől, amelyeknek parancsai e poláros végeket összehúzzák, megfeszítve az ekvatoriális régiót, ami az afferens idegvégződéseken kisüléseket produkál. A γ mozgatóidegsejtek tehát az intrafuzális izomrostok ingerlékenységének szabályozói.

intramembrán csontosodás (intramembranous ossification)

Lásd csontosodás.

intraspecifik (intraspecific)

Lásd fajon belüli címszónál.

intrinsic faktor (intrinsic factor)

Lásd B-vitamin komplexum.

introgresszió (introgresszív hibridizáció) (introgression (introgressive hybridization))

Az egyik faj génjeinek beilleszkedése egy másik faj genetikai készletébe. Olyan esetben következhet be, amikor két faj kereszteződik egymással és termékeny hibrid jön létre. Ezek később visszakereszteződhetnek az egyik szülőfaj egyedeivel. Lásd még hibrid zóna.

intron (közbeeső szekvenciák) (intron (intervening sequence))

Egy génben előforduló olyan nukleotid szekvencia, amely a géntermék kódolásában nem vesz részt (vö. exon). A zömmel az eukariótákban előforduló intronok átíródnak messenger RNS-sé, de ezt követően a transzláció előtt kihasítódnak a transzkriptből (lásd RNS feldolgozás). Bizonyos esetekben az intron eltávolítása autokatalitikus - önhasítási - folyamat eredménye, amelyben maga az RNS rendelkezik enzim tulajdonságokkal (lásd ribozim. Az önhasítás egyes egysejtű szervezetek elsődleges transzkriptumában fordul elő, mint például a Tetrahymenáéban, valamint kloroplasztiszokban, mitokondriumokban és egyes vírusokban. A sejtmagban keletkezett elsődleges transzkript hasítása általában a spliceosoma közreműködését igényli, mely fehérjék és RNS-ek komplexéből áll. Az intronok működése még ma is éles viták tárgyát képezi. Lehet, hogy egyszerűen az önző DNS szekvenciái, melyek egy genomon belül különböző lokuszok közötti mozgásra képesek (lásd transzpozon), ami semmilyen haszonnal nem jár a gazdasejtre nézve. Másrészt viszont az intronok az exonok „térközeiként” működhetnek, és segítik az exon shuffling létrejöttét – az exonok rekombinációját és átrendeződését – ami megengedi a fehérjék gyors evolúcióját a funkcionális csoportok újfajta permutációjával. Intronokat bizonyos archeobaktériunokban és cianobaktériumokban, valamint egyes vírusokban is találtak.

intusszuszcepció (beékelődés) (intussusception)

A megnyúlt növényi sejtek falában a már létező rostok közötti térbe új cellulóz rostok berakódása. Ezzel a növekedési típussal a sejtfal felszínének területe növekedik meg. Vö. appozició.

inulin (inulin)

Fruktóz molekulákból álló poliszacharid, mely sokféle növény gyökerében vagy gumójában, mint például a dáliáéban, tartalék tápanyagként raktározódik.

inverzió (a genetikában) (inversion (in genetics))

1. Olyan kromoszóma mutáció, mely egy kromoszóma darab megfordulása miatt alakul ki, így tehát abban a darabban a gének fordított sorrendben helyezkednek el. Az inverziós mutáció általában a meiózis átkereszteződése alatt keletkezik.

2. Olyan pontmutáció, melyet két vagy több bázis egy génen belüli DNS szekvenciában történő megfordulása eredményez.

involúció (involution 1.)

1. Lásd visszafejlődés.

2. Befelé fordulás, befelé csavarodás, betüremkedés (invagináció). Egyes gerinces embriók egyedfejlődése során a sejtek befelé fordulása vagy türemkedése.

inzulin (insulin)

Egy peptid hormon, amelyet a hasnyálmirigyben található Langerhans-szigetek béta- (β) vagy B-sejtjei választanak el. 1921-ben fedezte fel kutyákban a hasnyálmirigy szigeteinek termékeként F. Banting és Best. Az elválasztása fokozódik, ha a vérben növekszik a tápanyagok szintje, különösen a glükózé (hiperglikémia) és egyes aminosavaké (főleg az argininé). Az inzulin legfőbb hatása, hogy előmozdítja a tápanyagok (különösen a glükóz és az aminosavak, de a zsírsavak) felvételét is a szervezet egyes szöveteinek (főleg a májnak, az izmoknak és a zsírszövetnek) a sejtjeibe, és ezzel a vérben süllyeszti a glükóz és a többi tápanyag szintjét. A felvételt követően előmozdítja a glükóz lebontását a glikolízisben és a pentózfoszfát úton, illetve a májban a fölös glükózt beépítteti glikogénba; viszont serkenti a zsírok szintézisét a zsírsejtekben. Erőteljesen fokozza a legtöbb szövetben a fehérjék szintézisét. Az inzulinnak van hatása a Ca2+ sejtekbe jutására is. Az inzulin volt az első peptid, amelynek aminosavsorrendjét megállapították (F. Sanger, 1955). Ha nem termelődik belőle elegendő mennyiség (I. típusú vagy inzulinfüggő cukorbetegség), vagy a hatása nem tud érvényesülni (mert a receptorai nem működnek rendesen; II. típusú vagy nem-inzulinfüggő cukorbetegség), akkor alakul ki a cukorbetegség (diabetes mellitus). Ebben az általános és súlyos anyagcserezavarban először is nagy mennyiségű glükóz és más tápanyagok halmozódnak fel a vérben (hiperglikémia alakul ki), akár olyan mértékig is, hogy a glükóz és más tápanyagok megjelennek a vizeletben is (glükózuria), miközben a sejtek nem jutnak elegendő glükózhoz és aminosavakhoz. Ekkor főleg a máj és az izomszövetek kénytelenek zsírokat oxidálni, ami viszont a Szent-Györgyi-Krebs-ciklus túltelítettsége folytán mem tudja a képződött nagy mennyiségű acetil-koenzim-Á-t fogadni. Ezért az acetilcsoportok egymással kezdenek reagálni ketosavakat (acetecetsavat, majd β-hidroxi-vajsavat) létrehozva. A növekvő mennyiségű ketosavat az izmok nem tudják feldolgozni; ezért megsavanyodnak a testnedvek, mert a vese sem bírja mindet kiválasztani. Emiatt akár ketosavas kóma is felléphet súlyos esetben. A fokozott ketosav-kiválasztáshoz a vese nagy mennyiségű Na+-ot is veszít a vizeletbe. A vizelet ozmotikus koncentrációjának a glükóz és a Na+ mennyisége növekedése miatti fokozódása rengeteg vizet is elvon, ami csak nagyobb mennyiségű ivással pótolható. A testnedvek magas glükózszintje miatt megkezdődik a fehérjék spontán glikozilációja, ami azok működését lassan, fokozatosan tönkreteszi. Többek között emiatt is a cukorbetegségnek számos késői szövődménye van: a vérerek falának elromlása, ennek következtében megvakulás, idegbántalmak és ezek következményei: lassult gyomor és bélműködés, érzékelés- és mozgászavarok stb. Az I. típusú cukorbetegség inzulin injekciós adagolásával kezelhető; a II. típusú cukorbeteg pedig olyan gyógyszerekkel kezelhető egy ideig, amelyek fokozzák az inzulin elválasztását a béta-sejtekben (ameddig a receptorainak hatása még kimutatható).

inzulinszerű növekedési faktor (IGF) (insulin-like growth factor (IGF))

Bizonyos polipeptidek (lásd növekedési faktor) közül azok, amelyek szerkezetileg hasonlítanak egy kissé az inzulinra (az inzulinellenes antitest velük is reagál), és egy kissé képesek kapcsolódni az inzulin receptorával is, noha saját receptoraik is vannak. Előmozdítja a sejtek fehérjeszintézisét, a sejtek növekedését, sok esetben egyes sejtek osztódását is. Számos hatása emlékeztet az inzulinéra is. Két fő típusuk van: az IGF-I (szomatomedin-C) és az IGF-II (szomatomedin-A). Azért nevezték őket szomatomedineknek is, mert a növekedési hormon serkenti az IGF-I felszabadulását a májból, és az IGF-I közvetíti a növekedési hormonnak a porcokra és a csontokra gyakorolt hatásainak jó részét; ez a véráramban számos különféle IGF-I-kötő fehérjéhez kötve kering. Az IGF-I mégsem tekinthető a máj hormonjának, mert számos más szövetben is termelődik helyileg, és irányítja az ottani sejtek anyagcseréjét (például a vesében, az izmokban, a csontokban, a zsírszövetben és a tápcsatornában).

ion (ion)

Olyan atom vagy atomcsoport, amely vagy elveszített egy vagy több elektront és így pozitív elektromos töltésű lett (kation), vagy szerzett egy vagy több elektront és ezzel negatív elektromos töltésű lett (anion). Az atomról vagy molekuláról az elektron leszakításához az elektronleszakítási energiát kell befektetni (endergonikus reakció), míg az atom vagy molekula elektronfelvételekor az elektronaffinitási energia szabadul fel (exergonikus reakció).

ioncsatorna (ion channel)

Olyan transzmembrán fehérje, amelynek polipeptidlánca többször is átéri a sejtmembránt, és helikális szegmentumai a membránban összeállva egy vízzel töltött pórust hozhatnak létre, amelyen át ionok haladhatnak a sejten kívüli és a sejten (vagy sejtkompartimentumon) belüli folyadéktér között ki és be. Ioncsatornák találhatók a plazmamembránban és egyes belső sejtmembránokban is. Változatosak abban a tekintetben, hogy hogyan nyílnak és záródnak, valamint a különböző ionok iránti szelektivitásukban is: egyesek specifikusak egy meghatározott ionra, míg mások két vagy több hasonló iont is elfogadnak (például a Na+ és a K+ iont). A sejt belsejének kémiai, ozmotikus és elektromos környezete – beleértve a nyugalmi potenciált és az akciós potenciálhullámokat is – függ az ioncsatornák számától, fajtájától és aktivitásától. A nyitható és zárható ioncsatornák alapvető és kulcsfontosságú szerepet játszanak az ingerlékeny membránú sejtek (ideg-, izom- és egyes mirigysejtek) elektromos aktivitásában. Az ionok a saját ioncsatornáikon a membránon keresztüli elektrokémiai grádiensük által diktált irányban és sebességgel mozognak. A nem-kapuzott ioncsatornák tartósan nyitva vannak, míg a kapuzott ioncsatornák (az ingerlékeny membránú sejtekben) nyitódhatnak és záródhatnak. Ez utóbbiaknak két fő típusuk van: 1/ a ligandummal kapuzott ioncsatornák típusosan akkor nyílnak meg, amikor egy elsődleges hírvivő molekula (transzmitter; lásd sejtek közötti kommunikáció) hozzákötődik a csatornafehérje receptor régiójához; ezek egyik változata a másodlagos hírvivőtől (sejten belüli ligandumtól) függő ioncsatorna; 2/ a feszültséggel kapuzott ioncsatornák, amelyek magának a membránpotenciálnak a változására reagálnak. Ligandummal kapuzott ioncsatornákat találhatunk az idegsejtek posztszinaptikus membránján, az ekto- vagy endodermális eredetű mirigysejtek plazmamembránjában, illetve a neuro-muszkuláris junkció motoros véglemezén; feszültséggel kapuzott ioncsatornák vannak az izomsejtek szarkolemmájában és az idegsejtek axonján (a velőhüvelyes idegrost Ranvier-befűződéseiben). Ez utóbbiak működése a feltétele a csúcspotenciálhullám (impulzus vagy kisülés) létrejöttének és a membránon amplitúdócsökkenés nélküli történő tovavezetésének.

ioncsere (ion exchange)

Azonos elektromos töltésű ionok kicserélődése egy (rendszerint vizes) oldat és a vele érintkező szilárd fázis között. Az ioncsere folyamata a természetben igen sokfelé előfordul, főleg a talajban a vízben oldott ionos anyagok és a talajrészecskék meg a hajszálgyökerek között. Például ha káliumsót oldunk vízben és az oldatot a talajba juttatjuk, a K+ ionokat a talaj elnyeli, cserébe nátrium- (Na+) és kalcium- (Ca2+) ionok szabadulnak föl. Ebben az esetben a talaj ioncserélőként működik. A mesterséges ioncserélő gyanták különféle olyan kopolimerekből állnak, amelyeknek keresztkötésű háromdimenziós szerkezetük van, amelyhez ionális csoportok vannak kapcsolva. Egy anionos gyantának negatív elektromos töltésű ionok vannak a struktúrájába építve és ezért pozitív töltésű ionokat tud kicserélni. A kationos gyantába pozitív töltésű ionok épültek be, és ezért negatív töltésű ionokat tud kicserélni. Az ioncserélő gyantákat álló (stacionárius) fázisként használják az ioncserélő kromatográfiában.

ioncserélő kromatográfia (ion-exchange chromatography)

Lásd kromatográfia.

ionizáló sugárzás (ionizing radiation)

Olyan sugárzás, aminek elegendően nagy energiája van ahhoz, hogy ionizációt okozzon abban a közegben, amelyen áthatol. A sugárzás állhat nagy energiájú elemi részek (például elektronok, protonok, alfa-részecskék) áramából, vagy rövid hullámhosszúságú elektromágneses sugárzásból (ultraibolya, röntgen- vagy gamma-sugarakból; lásd elektromágneses spektrum). A sugárzásoknak ez az ionizáló fajtája kiterjedt károsodásokat okozhat az anyagok molekuláris szerkezetében akár azzal, hogy az energiája közvetlenül átjut az atomjaihoz vagy molekuláihoz, vagy pedig az ionizáció által felszabadított másodlagos elektronok hatására. A biológiai szövetekben az ionizáló sugárzás hatása nagyon súlyos is lehet rendszerint annak következtében, hogy kilök egy elektront egy vízmolekulából (ionizálja a vízmolekulát), és a képződő erősen reaktív köztitermékek oxidálnak vagy redukálnak:

2 H2O + sugárzási energia → e- + H2O* + H2O+

H2O* → ·OH + ·H

H2O+ + H2O → ·OH + H3O+,

ahol a képződött ·OH és ·H párosítatlan elektront tartalmazó reaktív gyökök, a *-gal jelölt molekula pedig az elnyelt energiával gerjesztett molekula.

ionocita, klorid sejt (chloride secretory cell)

A tengeri halak kopoltyúiban lévő iontranszportáló sejt, amelya klorid ionokat a vérből a környező vízbe juttatja és ezzel hozzájárul a vér és a belső környezet ozmotikus egyensúlyának fenntartásához. A klorid kipumpálásáa együtt jár a nátrium hasonló irányú mozgásával. Ezzel fennmarad a szervezet elektrokémiai és ionegyensúlya .

ionofór (ionophore)

Olyan, viszonylag kicsiny hidrofób molekula, amely képes megkönnyíteni ionok átjutását lipid membránokon. A molekula kifelé hidrofób, ezért elsüllyedhet a kettős lipid rétegben, de a belsejében lehetnek poláros vagy akár ionos csoportok, amelyek meg tudnak kötni ionokat. Az ionofór molekulák zömét mikroorganizmusok termelik. Az ionofóroknak alapvetően két típusuk van: 1/ az ioncsatornaképzők, amelyek egymással kombinálódva csatornát képeznek a membránban, amelyen át ionok áramolhatnak, és 2/ mozgékony ionszállítók, amelyek azzal szállítják át az ionokat egy membránon, hogy egy komplexumot képeznek az ionnal és az átdiffundál a lipid rétegeken. Ilyen ionofórok például a gramicidin, a valinomicin, a vankomicin és a nigericin. Ioncsatornaképző ionofór vegyület az ölő T-sejtek által kibocsátott perforin is, amely a megtámadott sejt plazmamembránjában egy nagy csatornává áll össze, amin keresztül a sejt elveszti a saját anyagait. Ismeretesek azonban mesterséges ionofórok is.

ionos kötés (elektrovalens kötés) (electrovalent bond (ionic bond))

A kémiai kötés egyik változata, aminek létrejötte során egy vagy több elektron átjut az egyik atomról a másikra, és így ellentétes töltésű ionok képződnek. Például a nátrium-kloridban (NaCl) a kötés úgy jön létre, hogy a nátriumatomról egy elektron átmegy a klóratomra, és ezért egy nátriumion (Na+) és egy kloridion (Cl-) képződik. A két ion közötti elektrosztatikus vontás hozza létre a kémiai kötést.

ionotrop receptor (ionotropic receptor)

Egy olyan receptor funkciójú fehérje, amely részét képezi egy ligandum által kapuzott ioncsatornának, mégpedig úgy, hogy egy ligandum (például hormon vagy neurotranszmitter) molekula kötődése e receptorhoz kinyitja az ioncsatornát; ez teszi lehetővé az ion átjutását a membránon. Lásd például glutamátreceptor. Vö. metabotrop receptor.

IP3 (IP3 )

Lásd inozitol.

ipari melanizmus (industrial melanism)

Az a jelenség, hogy egy állat sötét (melanikus) formáinak relatív gyakorisága növekszik az ipari szennyezéssel elszürkített területeken. Ennek leggyakrabban idézett és tudományosan is vizsgált példája a nyírfaaraszoló lepke (Biston betularia), amelynek melanikus formája jelentősen növekedett relatív gyakoriságban Anglia északi iparvidékein a 19. század folyamán. A kísérletek világosan kimutatták, hogy a sötét forma relatív gyakorisága azért növekedett, mert ezeket a madarak nehezebben veszik észre az elsötétülő fás alapon; bviszont a világos árnyalatú formák a nem szennyezett területeken élnek jobban túl. Lásd még irányított kiválogatódás.

IPM (IPM)

Lásd integrált kártevő-kezelés.

irányított kiválogatódás (direkcionális szelekció) (directional selection)

A természetes kiválogatódásnak az a változata, amely kedvez egy bizonyos előnyös mutáció fokozott átadásának a populáción belül, és ezért a megfelelő genotípusok és fenotípusok arányát egyre inkább ebbe az irányba tolja el az egymást követő nemzedékekben. Az irányított szelekció egyik példája a nyírfaaraszoló lepke (Biston betularia) sötétebb formájának egyre fokozattabb elterjedése a világos forma rovására az iparilag szennyezett területeken, ahol a sötétebb szárnyszínezetű lepkék jobban elrejtőzhetnek a ragadozóik elől a szennyezett fatörzseken, mint a világosabb szárnyú változataik (lásd ipari melanizmus). Vö. szétválasztó kiválogatódás; stabilizáló kiválogatódás.

irha (corium, cutis, dermis) (dermis (corium; curtis))

A gerincesek bőrének legvastagabb, a felhám (epidermis) és a bőralja (subcutis) között fekvé rétege. Az irha rostokban gazdag kötőszövetében foglalnak helyet a bőr vérerei, idegei és idegvégződései, a szőrtüszők és a szőrök, továbbá a bőr mirigyei, azaza faggyúmirigyek, a verejtékmirigyek és a tejmirigyek. Az irharéteg alatti bőralja kapcsolja a bőrt az izomzathoz.

irídium anomália (iridium anomaly)

A viszonylag ritka fém irídium szokatlanul nagy koncentrációban előfordulása bizonyos földtani rétegek határán. Két ilyen sajátos réteget fedeztek fel (eddig), az egyiket a kréta időszak végén 65 millió évvel zeleőtt, a másikat az eocén periódus végén mintegy 34 millió évvel ezelőtt. A magyarázatul szolgáló hipotézisek egyike szerint mindegyik alkalommal egy óriási irídiumtartalmú meteorit ütközött össze a Földdel, létrehozva egy porfelhőt, ami lassan leülepedve alakította ki az irídiumban dús réteget. Egy ilyen ütközés környezeti következményei – mégpedig a Föld általános (globális) felmelegedését okozva az üvegházhatással – vezethettek a dinoszauruszok kipusztulásához a kréta időszak végén, illetve sokféle sugárállatka kihalásához az eocén vége felé. Lásd Alvarez-esemény.

I-sáv (I band)

A harántcsíkolt izomrost azon régiója, mely kizárólag vékony (aktin) szálakat tartalmaz. Az I-sávok világos zónaként tűnnek fel a szarkomérák bármelyik végén.

ismétlődő DNS (repetitive DNA)

Olyan DNS, melynek bázisszekvenciája az adott szervezet genomjában sokszorosan ismétlődik. Az eukariótákban elterjedt, az emlősökben például a teljes DNS mennyiségének a felét teszi ki, és különböző típusokra oszthatjuk fel. Néhányuk hasznos célt szolgál, jelentős részüknek azonban bizonytalan a funkciója, és lehet akár „szemét” vagy önző DNS. Az egyik fontos típusa egy adott gén vagy génszekvenciák sokszoros ismétlése, ezek képviselhetik a géncsaládok tagjait, vagy lehetnek a hisztonokat vagy riboszómális RNS-eket kódoló gének másolatai, melyek gyakran tandem elrendezést mutatnak. A rövid DNS szekvenciák ismétlései, jellemző módon 10 bp-nál rövidebbek, minden kromoszóma centroméráját szegélyezik, a kromoszóma mindkét karján több száz kilobázis kiterjedésűek, és a centroméra heterokromatinját alkotják. A teljes DNS lecentrifugálásakor ez a szatellita DNS-nek nevezett külön sávra válik szét. Tandem elrendezésben ismétlődő rövid szekvenciák minden kromoszóma végén (telomerikus DNS) megjelennek. Mindkét típus igen fontos szerepet játszik a kromoszóma szerkezetének fenntartásában. Az ismétlődő DNS másik eltérő típusai az egész genomban szétszóródva találhatók meg, mind a nem kódoló intronokban a géneken belül, mind a gének között, ahol „távtartó” DNS-ként működhetnek. Közöttük találjuk meg a változó számú egymás utáni ismétléseket (VNTR-ek), a 15-100 nukleotidból álló szekvenciák, melyek több százszor vagy ezerszer ismétlődnek a genom számtalan helyén, és a miniszatellita DNS képviseli őket. A rövidebb szekvenciák (2-10 bp) ismétlései alkotják az úgynevezett mikroszatellita DNS-t. A genomban szétszórva, számtalan másolatban transzpozonok is megjelennek, ezzel járulnak hozzá az ismétlődő DNS-hez.

Isoptera (termeszek) (Isoptera)

Exopterigota, szociális rovarok egy osztálya, a termeszek tartoznak ide. Ezek a főképp trópusi rovarok komplex kasztrendszert építettek ki, benne szárnyatlan dolgozókkal és katonákkal valamint elsődleges és másodlagos szárnyas szaporodó egyedekkel. A termeszkolóniákat egyetlen szaporodó pár alapítja meg, a fába vagy talajban épült fészkeket járatok magasan fejlett hálózata szövi át. A termeszek nagy hatékonysággal emésztik meg a cellulózt, ebben speciális bélflórájukra támaszkodnak. Ha elárasztanak egy házat, komoly károkat okozhatnak az épület fából készült szerkezeti elemeiben.

itakonsav (itaconic acid)

Az Aspergillus niger fonalasgomba fermentációs terméke. Az itakonsavat kereskedelmi méretekben használják a ragasztószerek és a festékek gyártásánál.

iteroparitás (iteroparity)

Az a szaporodási stratégia, hogy az élettartam ideje alatt egy faj egyedei többször vagy sokszor szaporodnak. Az iteropara szervezetek közé tartoznak az évelő növények és az állatok többsége. Azokat a szervezeteket, amelyeknek meghatározott tenyészidőszakjuk van és amelyeknek szaporodó populációja különböző életkorú egyedeket tartalmaz (mint például a mérsékelt övi fákat), átfedő iteroparitást mutatóknak nevezik. Azok a szervezetek, amelyek az év bármely időszakában ismételten képesek utódokat létrehozni (mint például az emberek), folytonos iteroparitást mutatnak. Vö. szemelparitás.

ivararány (sex ratio)

A nőneműek számának aránya a hímneműek számához viszonyítva egy adott populáción belül. Mivel a halálozási arány különböző lehet a két nemnél, ezért a különböző korosztályokban az ivararány is eltérő lehet.

ivari ciklus, nemi ciklus (sexual cycle)

Lásd menstruációs ciklus, ösztruszciklus.

ivari hormon (nemi hormon, szexuális hormon) (sex hormones)

A belső ivarszervek (gonádok) által termelt és szteroid természetű hormonok. Számos alapvető hatásuk között is kiemelkedő a nemi fejlődés szabályozása (lásd ivarmeghatározás), a szexuális működések és viselkedések, sőt, a szaporodás jelenségeinek irányítása. Ennek érdekében az idegrendszert is erőteljesen befolyásolják. A legfontosabbak az androgének, az ösztrogének és a progesztogének.

ivari kiválogatódás (szexuális szelekció) (sexual selection)

Az a mód, amivel a poligámiás fajokban az igazolt feltételezések szerint bizonyos elsődleges, de főleg másodlagos nemi jellegek – többnyire a hím állatoké, de néha a nőstényeké – kifejlődtek az élővilág evolúciója során. A poliandrikus fajokban minden jel szerint a nőstények választják ki azt a hímet párosodásra, amelynek a legjobb az udvarlási viselkedése, legeltűnőbb és legfényesebb a színezete stb. Ezért ezek a tulajdonságokat örökítik az utódaikra a sikeres hímek, emiatt ezek a tulajdonságok túlzottan fokozódhatnak a nőstények választása következtében. A nőstények által pereferált hím sajátosságok tehát evolúciós megszaladást is mutathatnak, ami már-már interferál a természetes kivaáalsztódással. Például a pávakakasok azért rendelkeznek olyan diszes háttollakkal (és nem faroktollakkal), mert a tojók mindig a legfeltűnőbb és a legékesebb, valamint a legtöbb szemet tartalmazó (legnagyobb) legyezőjű kakasokat választották párosodásra; a pávakakasok háttollai már-már a röpképességüket veszélyeztetik. Némely esetben (a poligünikus fajokban, mint például a dél-amerikai jasszánában) a választás a hímek kiváltsága és emiatt a nőstények vetélkednek a hímekért; ekkor a nőstények lesznek díszesek és mutatnak versenyt egymás között. Az utóbbi időben derült ki, hogy valamelyes fokú ivari szelekció létezik még monogám fajokban is, de ennek mértéke elhanyagolható a poligám fajokban látotthoz képest. Promiszkuitás esetében nincsen semmiféle szexuális válogatás.

ivari kromoszóma (sex chromosome)

Olyan kromoszóma, amely a fajok nem-meghatározó mechanizmusában működik közre. Sokféle állatban kétféle nemi kromoszóma található meg. Az emlősökben például, egy nagyméretű X és egy sokkal kisebb Y kromoszóma fordul elő, a nőstényeknek két összeillő X kromoszómájuk van, ezek a homogamétás nemet képviselik, míg a hímeknek egy X és egy Y kromoszómájuk van, ez a heterogamétás nem. Más állatcsoportok, mint például a lepkék és molyok, madarak és hüllők esetében a helyzet fordított: a hímek rendelkeznek két összeillő W kromoszómával, míg a nőstények csak egy W és egy Z kromoszómával. A nemi kromoszómák a nemi szervek és a másodlagos nemi jellegek kifejlődését irányító géneket hordozzák. Egyéb, a nemmel nem kapcsolatos géneket is hordoznak (lásd szex kapcsoltság). Lásd ivarmeghatározás.

ivarmeghatározás (szexdetermináció) (sex determination)

Az a mód, amellyel a hímek és a nőstények közötti különbözés (lásd elsődleges nemi jellegek, másodlagos nemi jellegek) létrejön egy fajban az egyes egyedek fejlődése során. Az esetek többségében genetikai kontroll alatt áll (genotípusos), de előfordul, hogy nem a genetikai tényezők a fő meghatározók a nem (szexus) eldöntéséban (ekkor az ivarmeghatározás fenotípusos). Hímek és nőstények megegyező számban alakulnak ki egy populációban, ha a nemet elsősorban az ivari kromoszómák határozzák meg vagy pedig allélok egymással kontrasztáló párjai. Bizonyos fajokban (például a méheknél) nőstények fejlődnek ki a megtermékenyített petékből és hímek keletkeznek a meg nem termékenyített petékből. Ez már nem hozza létre a két nem tagjait egyenlő mennyiségben. Környezeti tényezők is döntő befolyást gyakorolhatnak a fejlődő egyedek nemére. Például a külvilági hőmérséklet befolyásolhatja egyes teknősök alomjának ivararányát. A magas inkubációs hőmérséklet (28 Co-nál több) túlnyomóan hímeket hoz létre, míg az alacsonyabb hőmérsékletek (26 Co-nál kevesebb) több nőstényt eredményez. A belső és a külső ivarszervek kialakulása az emlősökben erősen függ az ivari hormonoktól: a homogamétás nem ivarszervei beavatkozások nélkül nőstény szervekké fejlődnek (mert ez az egyedfejlődési alapterv), míg a heterogamétás nem egyedeinek ivarszerveinek fejlődése először letér az alappogramról (ez a defeminizáció), majd kissé később rátér a másik nem differenciációs programjára (ez a folyamat a maszkulinizáció vagy androgenizáció). Mindkét folyamatot két különböző kritikusan érzékeny periódusban a tesztoszteron organizációs hatása hozza létre bevésődésszerűen. A test különböző szerveire nézve a defeminizáció és a maszkulinizáció kritikusan érzékeny periódusai eltérő időben jönnek létre.

ivaros szaporodás (szexuális reprodukció) (sexual reproduction)

A szaporodásnak (reprodukciónak) az a formája, amely két szaporító ivarsejt (gaméta) összeolvadását igényli a megtermékenyítéskor (az ivaros folyamat során), és így a képződő diploid zigóta (és a belőle kifejlődő utód) két különböző haploid genom kombinációjának eredménye. Normális körülmények között, főleg az állatokban, két szülőt, egy nőstényt és egy hímet, igényel. A növények többsége azonban mind hím, mind női szaporító szerveket hordoz, még önmegtermékenyítés is előfordulhat, akárcsak a hímnős (hermafrodita) állatokban is. Az ivarsejtek az állatokban meiózissal alakulnak ki, a növényekben mitózissal (itt a spórák képződnek meiózissal), de mindegyik esetben haploidok. A meiózis biztosítja a változatosságot az ivarsejtek genetikai felépítésében. Az ivaros reprodukció – az ivartalan szaporodástól eltérően – változatosságot és változékonyságot generál a fajon belül. Ám a következő nemzedék tényleges változatosságának mértéke függ a hím és a nőstény ivarsejtek összekerülésének módjától (a párosodási rendszertől, az ivari kiválogatódástól). Az evolúcióban számos módszer fejlődött ki arra, hogy ezek ne korlátozzák túlságosan az ivarsejtek lehetséges kombinálhatóságát.

ivarsejt (gaméta) (gamete)

Az a szaporítósejt, amely az ivaros szaporodás során összeolvad egy másik ivarsejttel egy zigótát létrehozva (lásd megtermékenyítés). Az ivarsejt lehet petesejt és lehet hímivarsejt (az előbbit a nőstények, az utóbbit a hímek termelik az ivarszerveikben). Az ivarsejtek haploidok, vagyis a fajra jellemző és a testi sejtek kromoszómaszámának csak a felét tartalmazzák; de minden DNS-szakaszból egy példányt tartalmaznak, ezért bizonyos esetekben egy ivarsejtből is létre lehet hozni (haploid) élőlényt (lásd szűznemzés). Ezért, amikor két ivarsejt összeolvad, akkor állítódik helyre a fajra jellemző diploid kromoszómaszám. A diploid zigóta lesz az új egyed első testi sejtje. Az állatokban az ivarsejtek meiózissal képződnek a gametogenezis folyamatában. A hajtásos növényekben a haploid spórákból létrejövő haploid előtelepen mitózissal keletkeznek az ivarsejtek. (Vagyis ezekben az ivarjelleget a spórák vették át.) A nőstény (női) és a hím ivarsejtek lehetnek egyformák (lásd izogámia), de gyakrabban különböznek egymástól (lásd anizogámia). Ilyenkor a kisebb (rendszerint a hím) ivarsejtet nevezik mikrogamétának, a nagyobbat (a nőstény vagy női) ivarsejtet pedig makrogamétának.

ivarsejtképzés (gametogenezis) (gametogenesis)

Az ivarsejtek keletkezésében szereplő folyamatok összessége. Az ivarsejtek a szervezet ivarszerveiben képződnek testi sejtekből (csírasejtekből); ezek az állatokban diploidok, és az ivarsejtképződésben a sok mitotikus folyamat után legalább egy meiózis is be iktatva, amely az érett haploid ivarsejtek létrejöttét eredményezi; a hajtásos növényekben a haploid ivaros nemzedék (gametofiton) mitózissal hozza létre az érett ivarsejteket. Az emlősökben az ivarsejtképzés a nőstényekben a petesejtképzés (oogenezis), ami a petefészkekben zajlik; a hímekben spermatogenezisnek nevezik és a herékben történik.

ivartalan szaporodás (aszexuális reprodukció) (asexual reproduction)

A szaporodásnak (reprodukciónak) az a válfaja, amelyben az új utód egyedeket csak egyetlen szülő hozza létre ivarsejtek képzése nélkül. Elsősorban a mikroorganizmusokban, a növényekben és az alacsonyabb szerveződésű állatokban fordul elő. A mikroorganizmusokban és az alacsonyabb szervezettségű állatokban a fő változata a hasadás (például az egysejtűekben), a széttöredezés (például bizonyos vízi gyűrűsférgekben) és a bimbózás (például a csalánozókban és az élesztőgombákban). Az ivartalan szaporodás fő módszere a növényekben a vegetatív terjesztés (pl. hagymákkal, hajtásrészletekkel vagy gumókkal) és spórák képzése. Spóraképzést láthatunk a mohákban, a harasztokban és más olyan növényekben, amelyek nemzedékváltakozást mutatnak; a spórák itt alvó állapotú szaporítósejtek az ivartalan (sporofiton) és az ivaros nemzedék (gametofiton) között. Spórák képződnek egyes moszatokban és gombákban is aktív szaporítósejtként, hogy létrehozzák a szervezet másolatait. Vö. ivaros szaporodás.

Ízeltlábúak (Arthropoda) (arthropod)

Azon gerinctelen állatok tartoznak ebbe a csoportba amelyek testét egy erős, ellenálló kutikula borítja. Ez védőrétegként, külső vázként (exosceleton) működik. Az ízeltlábúaknak többmillió faját ismerjük. Világszerte elterjedtek, tengerekben, édesvízekben és szárazföldön egyaránt élnek. Az ízeltlábúak teste szelvényezett (lásd szelvényezettség). A szelvények specializációja testtájak (fej, tor, potroh) kialakulását eredményezi. A szelvényekhez ízületek révén függelékek csatlakozhatnak, ilyenek pl. a szájszervek,a lábak, a szárnyak, az ivarszervek egyes elemei és bizonyos érzékszervek. A testüreg (haemocoel) egy testfolyadékkal kitöltött tér, ebben foglalnak helyet a belső szervek és maga a szív is. A régebbi rendszerek az ízeltlábúakat egyetlen törzs képviselőiként tartották számon, de manapság az egyes csoportok leszármazási viszonyainak figyelembevételével, továbbá a végtagok szerkezeti jellegzetességeinek alapján három törzset különítünk el. 1. A rákokat (garnélák, kacsakagylófélék, tarisznyarákok stb.) 2. az Uniramia vagy Mandibulata törzset, azaz azokat az ízeltlábúakat, amelyek lába nem ágazik el (Uniramia) ill. amelyekben rágók alakultak ki (Mandibulata) Közéjük tartoznak a rovarok a százlábúak és az ezerlábúak, végül 3. csáprágósok (Chelicerata) törzsét, amelyek reprezentatív képviselői a pókfélék, skorpiók, atkákat és a kullancsok.

izgalom, gerjesztés, ingerlés (excitáció, stimuláció) (excitation, stimulation)

Egy sejt vagy egy szervezet ingerlésének cselekedete vagy folyamata. Ennek során a környezet valamely tényezőjének hatása éri a vizsgált élő rendszert, és a környezeti tényezővel való kölcsönhatása az inger (stimulus). Ez a kölcsönhatás a rendszer aktivált állapotát hozza létre (lásd ingerület, aktiváció).

íz (taste 1.)

Egy bizonyos anyag zamatának az ízlelésből eredő összetevője. A zamat (aroma) egy része a szaglásból szerzett információból ered (különösen azokban az állatokban, amelyekben a szájüregből az illékony összetevők el tudnak jutni a szaglóhámhoz, mint például az emlősökben, így az emberben is). Mindenesetre az íz a nem-illékony komponenseknek az ízlelőbimbók általi detekciójával függ össze, és részben más neuronkörök dolgozzák fel, mint a szagokat. Az íz nem az ízanyagok kémiai sajátossága, de nem is az ízlelőbimbókban található egyes érzéksejteké (vagyis nem felel meg specifikus íz specifikus kémiai struktúrának), hanem az íz már alapszintű (agytörzsi) idegi interpretáció, amely segíti a mindenevők (polifág szervezetek) táplálék-válogatását.

izidium (isidium (pl. isidia))

A zuzmók telepének felületén található 0,01 – 0,03 mm átmérőjű kinövések, melyek alga, valamint gombasejteket is tartalmaznak. Az izidiumok leválhatnak a zuzmókról és a vegetatív szaporítás egyik eszközévé válhatnak.

ízlelés (gusztáció) (taste 2.)

Az az érzésmodalitás, amely lehetővé teszi, hogy a különböző anyagok zamatát (ízét) szubjektíven megkülönböztessük. Általában nem-illékony, inkább vízben oldható anyagok molekuláinak detektálásából ered, és a másik kémiai érzékelési módétól (a szaglástól) különböző az idegi feldolgozása is. A vízben oldható ízanyagok detektálására specializálódott érzékszervek az ízlelőbimbók és ízlelőszemölcsök; amelyek leggyakrabban a tápcsatorna elejének (a szájüregnek) a közelében találhatók, de előfordulhatnak más testrészeken is (például a legyek ízlelőszervei a lábaikon találhatók). Az ízlelés funkciója feltehetőleg elsősorban a táplálék-válogatással van kapcsolatban: a táplálékból eredő vagy kémiai módon előállított (lásd nyál, amiláz, emésztés) ízanyagok árulkodnak a táplálékban található tápanyagokról, illetve mérgekről. Az ízlelés befolyásolja a döntést a megszerzett táplálék elfogyasztásáról, de hat a tápcsatorna működéseire is (lásd kefalikus fázis). Az emlősökben az ízlelés adatainak idegi feldolgozása az agytörzsben, a hipotalamuszban, a limbikus struktúrákban és az agykéregben történik. A feldolgozás eredménye a hipotalamusz neuronköreiben összevetődik a belső környezet állapotáról szerzett idegi információkkal is. Ezért ugyanaz az anyag a szervezet különböző állapotaiban különféle ízérzéseket válthat ki és a szervezet válaszai is eltérők lehetnek rá. Például éhezéskor a cukrok íze kellemes és kívánatos, az ilyen ízű táplálék elfogyasztására sarkall; ám amikor a vér glükózszinte éppen magas (jóllakott állapotban), akkor ugyaneze cukrok lehetnek közömbös vagy éppen kellemetlen hatásúak is.

ízlelőbimbó (taste bud)

A gerincesek többségében megtalálható kis érzékszerv, amely az ízek detektálására specializálódott. A szárazföldi állatokban az ízlelőbimbók a nyelv felső felszínére, a torok és a garat nyálkahártyájára koncentrálódnak. Ezek tartalmazzák az ízérzékelő sejteket, amelyek az ízanyagok hozzájuk kötődésére membránpotenciál-változást tudnak létrehozni. Az ízérzéksejtekkel szinaptikus kapcsolatban vannak az ízlelő idegrostok, amelyek a központi idegrendszerbe továbbítják a kisüléseiket. Az emberben pszichológiai tesztekkel ötféle ízzel kapcsolatos érzést (érzésminőséget vagy „alapízt”) írtak le: az édeset, a keserűt, a sóst, a savanyút és az úgynevezett umami ízt (ami a mononátrium-glutamáttól származó különleges érzés. Ezek azonban már idegi interpretációk, mert különféle és eltérő szerkezetű vegyületek képesek ugyanazt az „alapízt” előidézni. Például a típusosan a monoszacharidok és a diszacharidok édesek (ezért ezek a „cukrok”), de ugyancsak édes a teljesen más struktúrájú szacharin és egyes aminosavak is, sőt, bizonyos ólomsók is édes ízűek; ugyanakkor a szukróz (nádcukor) oktaacetátja az egyik leginkább keserű ízű anyag. Egy ízérzékelő sejt többféle ízanyagra is képes reakciót adni; egy ízérzékelő idegrost többféle „alapízre” is ad választ, de eltérő és sajátos profillal. A specifikusnak tűnő ízlelőbimbók eloszlása az ember nyelvének felületén és a garatban nem egyenletes. A vízi állatokban (például a halakban) az ízlelőbimbók az egész testfelületen megtalálhatók, és a környező vízről szolgáltatnak kémiai információt. Az eddig megvizsgált gerinctelenekben ízlelőbimbók vagy ilyen jellegű képletek lehetnek a test felületén, a végtagokon és a száj környékén (minden olyan testrészen, amely érintkezhet a lehetséges táplálékkal).

ízlelőszerv (gustatory receptors)

Lásd ízlelőbimbó.

izoelektromos fókuszálás (isoelectric focusing)

Lásd izoelektromos pont.

izoelektromos pont (isoelectric point)

Egy közegnek az a pH-értéke, amelynél a benne levő fehérje nem hordoz nettó elektromos töltést (a pozitív és negatív töltések összege azonos egymással, vagyis a fehérje molekula elektromosan semleges) és ezért elektromos mezőben nem vándorol. A fehérjék térfogata az izoelektromos pontjuknál a legkisebb, és az oldatból a legkönnyebben az izoelektromos pontjuknál csapódnak ki; ezt a sajátosságot fel lehet használni fehérjék vagy aminosavak keverékeinek szétválasztására. Ha például egy keveréket olyan gélben választunk szét elektromos mező hatására (gélben zajló elektroforézis), amelyben még pH-grádienst is létrehoztak, akkor minden egyes összetevő a saját izoelektromos pontjáig vándorol és ott összegyűlik (ez az izoelektromos fókuszálás módszere).

izoenzim (isoenzyme)

Lásd izozim.

izogámia (isogamy)

Az ivaros szaporodásnak (a megtermékenyítésnek) az a változata, amelyben hasonló méretű és struktúrájú, kinézetű ivarsejtek termelődnek, illetve olvadnak össze. Megfigyelhető bizonyos egysejtűekben, például egyes állati egysejtűekben és moszatokban. Vö. anizogámia.

izolációs mechanizmus (isolating mechanism)

Egy szervezet bármelyik biológiai tulajdonsága, amely megakadályozza a kereszteződést (és így a genetikai anyag kicserélődését) az azonos földrajzi területet benépesítő különböző fajok egyedei között. A mechnaizmusok közé tartozik a szezonális izoláció, melynek során a különböző populációk tenyészidőszaka nem kerül átfedésben egymással, és a viselkedési izoláció, melyben a populációban megjelenő különböző udvarlási viselkedések biztosítják, hogy a párosodás csak az azonos faj egyedei között menjen végbe. Mindkét példa a prezigótikus mechanizmushoz tartozik. A posztzigótikus mechanizmusok között szerepel többek között a hibrid infertilitás és az életképtelenség.

izoleucin (isoleucine)

Lásd aminosav.

izom (muscle)

Szövet, ami sejtlemezeket vagy sejtkötegeket (idegrostok) tartalmaz, és összehúzódásra képes, mellyel mozgatja vagy feszíti a testet. Háromféle izom létezik. Az akaratlagos izmok akaratlagos mozgásokat váltanak ki (pl. az ízületeknél), a zsigeri (nem akaratlagos) izmok pedig főleg az üreges szervek (pl. a bél, húgyhólyag) mozgásait szabályozzák, míg a szívizom csak a szívben fordul elő.

izomer (isomers)

Két vagy több olyan vegyület, amelynek összegképlete megegyezik egymással, de a molekuláris szerkezetük eltérő vagy az atomjaik a térben más elrendeződésűek, egymás izomerjei. A szerkezeti izomereknek eltérő a molekularis struktúrájuk, vagyis lényegileg különböző típusú vegyületek, vagy egyszerűen a molekulán belül a funkciós csoportjaik helyzete eltérő. A szerkezeti izomereknek általában eltérőek a fizikai és kémiai tulajdonságai. Például a glükóz és a fruktóz egymás szerkezeti izomerje; a glükóz adja az aldehidek reakcióit, míg a fruktóz nem tartalmaz aldehidcsoportot; az all-transz-retinál és a 11-cisz-retinál másképpen kapcsolódik az opszinhoz, és csak az utóbbi nyeli a fotont úgy, hogy az látásélményt eredményez. A sztereoizomereknek azonos az összegképletük és a funkciós csoportjaik is, de a csoportok térbeli elrendeződése eltérő. Ilyen az imént említett geometriai vagy cisz-transz izomerek esete. A sztereoizomerek példái lehetnek még az optikai izomerek, mint például a D- és az L-glükóz (lásd optikai aktivitás).

izomeráz (isomerase)

Az enzimeknek az az osztálya, amelynek tagjai egy molekulán belül az atomok átrendeződését katalizálják, vagyis az egyik izomert egy másikba alakítanak át.

izomorsó (muscle spindle)

A gerincesek vázizmaiban az egyik mechanikai érzékelő szerv, az egyik feszítési receptor. Kötőszövetes, orsószerű tokban 10-20 darab módosult izomrostokból (intrafuzális rostokból) áll; ezek a módosult izomrostok párhuzamosan futnak a vázizom munkaiozmrostjaival. Az intrafuzális (orsón belüli) izomrostoknak csak a végei összhúzékonyak; ezek a régiók az ún. gamma mozgatóidegsejtektől kapnak beidegzést.. Az intrafuzális rostok egyik típusa a magzsákrost, amelynek közepén egy kidudorodásban gyűlnek össze a sejtmagok. Erre a kidudorodásra tekeredik fel az érzőidegsejt dendritikus végződése (az ún. annulospirális végződés), aminek adekvát ingere a magzsákrost közepének megfeszülése (az egész izom hosszának kényszerített megnyúlása következtében); ekkor az idegsejt axonján idegimpulzus-sorozat terjed a gerincvelőbe. Az intrafuzális rostok másik típusa a magláncrost, amelyben a sejtmagok a roston végig megtalálhatók. A magláncrostok között ágaznak el a faágszerűen elágazó dendritikus idegsejtvégződések, amelyek a tényleges mechanikai érzékelők. Az annulospirális végződés a gyors hosszváltozásra (dinamikus vagy fázisos érzékelő), míg a faágszerű végződés inkább a megváltozott hossz tartására ad le impulzusokat (tartós vagy tónusos detektor). Az izomorsók az izom hosszváltozását jelzik; ezt az információt az idegrendszer felhasználja a mozgás érzékelésére (kinesztézia), az izomtónus szükségletekhez igazítására, a feszítési reflexek működtetésére (például a térdreflex során a combfeszítő izom megnyújtására annak reflexes összehúzásában). Így az izomorsók afferens idegrostjainak működése jelentős szerepet játszik a testtartás és a mozgások tudattalan szabályozásában. Lásd még feszítési reflex.

izomtónus (tónus) (tone (tonus))

Az izmokban tartósan fennálló kis feszülés állapota, ami miatt az izom valamelyes ellenállást fejt ki a kitapasztó csontok elmozdításával szemben. Azért jön létre, mert a szervezetben az egyes izomrostok a szervezeten kívüli hosszuknál kissé hosszabbra vannak kényszerítve. Ez állandó kis feszülés az ébrenlét során szükséges a testtartás megőrzéséhez. A tartós (tónusos) izomösszehúzódás során az izomrostoknak csak egy bizonyos hányada kontrahál éppen (van aktív, erőt generáló állapotban) egy adott időpillanatban; a többi izomrost ernyedt állapotú és éppen helyeállítódik a majdani kontrakciókra. Az izomtónusban éppen szereplő izomrostok általában lassúbb összehúzódásúak, mint ugyanezen izom gyors válaszaiban felhasznált gyors rángású izomrostok. A lassú és gyors rángású izomrostok aránya függ az izom funkciójától és éppen aktuális működésétől; ez az arány az őket idegrostokkal ellátó mozgatóidegsejtek aktivitásától függ. A mozgatóidegsejtek maguk is közvetlen idegi információt kapnak a bennük levő izomorsóktól (lásd feszítési reflex), de felsőbb mozgató idegi központok is befolyásolják az aktivitásukat. A nyugalmi ébrenléti izomtónus elsősorban a feszítési reflexből és az agytörzsi hálózatos állomány (formatio reticularis) neuronköreinek aktivitása által határozódik meg. Mindkettőt módosítani képesek azonban más agytörzsi és előagyi (például hipotalamikus, limbikus és agykérgi) neuronkörök. Az alvás lassú hullámú fázisában az izomtónus lassan csökken, a gyors szemmozgásos (REM) alvási szakaszban viszont gátlódik (kivéve a szemizmokat és bizonyos izmok hirtelen rándulásait). A normálishoz képest fokozott izomtónus a hipertónia (hipertenzió), míg az alacsonyabb a hipotónia (hipotenzió). Mindegyik különféle mozgási vagy más zavarok, betegségek egyik tünete lehet (például a szorongás együtt jár bizonyos izmok hipertenziójával; a tarkótáji izmok hipertóniája fejfájást okozhat).

izoprén (isoprene)

Színtelen, folyékony dién, H2C:C(CH3)CH:CH2. A szisztémás kémiai elnevezése 2-metil-buta-1,3-dién. Az izoprén a strukturális alapegysége a terpéneknek és a természetes guminak; fel is használják szintetikus gumi gyártására.

izotípus (a növényrendszertanban) (isotype (in plant taxonomy))

Olyan növényi példány, amely a típus mintapéldány másolata vagy nagyon hasonlít hozzá, és ezért, ha a típus mintapéldány elvész, akkor ezt referencia mintapéldányként lehet használni.

izotóniás oldat (isotonic solution)

Az olyan só- vagy tápoldat, amelyben a sejtek nem zsugorodnak és nem is duzzadnak; vagyis amelyek vízpotenciálja azonos a sejtek plazmájának vízpotenciáljával. Az izoozmotikus oldat még nem feltétlenül izotóniás is, csak akkor, ha a benne oldott anyagokat a sejtek plazmamembránja egyáltalán nem engedi át. Lásd még ozmózis. Vö. hipotóniás; hipertóniás.

izotóp (isotope)

Ugyanazon elem többféle atomja közül az egyik, amelyben az atommag protonjainak száma megegyezik (ezért a periódusos rendszerben ugyanazon helyen található), de az atommagban a neutronok száma eltér a többi atomféleségétől. Ezért az izotópok kémiailag azonos módon viselkednek, de a fizikai sajátosságaik (akár jelentősen is) eltérnek egymástól. A hidrogén izotópjai például a következők: a próciumban (1H) csak egy proton van az atommagban és nincs neutron; a deutériumban (2H) az egy proton mellett egy neutron is van az atommagban; a trícium (3H) atommagjában a proton mellett két neutron is van. A természetben a legtöbb elem izotópok keverékeként létezik. Ha a protonok és a neutronok száma az atommagban nagyon eltérő, akkor az izotóp rendszerint radioaktív: a neutron vagy a proton elemi részecskék keletkezése és energiafelszabadulás közben bomlik. Például a trícium neutronja protonra és egy β-részecskévé bomlik. A radioaktív izotóp bomlása elemátalakulással járhat.

izozim (izoenzim) (isozyme (isoenzyme))

Egy egyedben vagy egy populációban egy enzim különféle formái közül az egyik; e különféle formák ugyanazt a biokémiai reakciót katalizálják (ezért ugyanarról az enzimről van szó), de a különböző formák eltérnek egymástól olyan tulajdonságaikban, mint a szubsztrátum iránti affinitás, a reakció maximális sebessége, pH-, szalinitási vagy hőmérsékleti optimum stb. (lásd Michaelis-Menten-görbe). Ennek az eltérésnek az az oka, hogy az izoenzimek aminosav-összetétele és sorrendje sokszor eltérő, mert más gén alléljai felelősek a szintézisükért. Az izoenzimek szintéziséért felelős strukturális gének lehetnek egymás duplikátumai, amelyek eltérő evolúciós fejlődésen mentek át.

ízület (articulatio) (articulation)

A csontok kapcsolódása, amely általában mozgékony ízületekkel történik. A combcsont (femur), pl. ízülettel kapcsolódik a csontos medence ízületi gödrébe/vápájába.

Izületi bütyök (condylus) (condyle)

Egy csont símafelszínű ízületi bütyke, amely egy másik, vele kapcsolódó csont mélyedésébe illeszkedve azzal ízületet alkot. Az ilyen ízületekben megengedett a kétoldalra vagy le és felfelé történő mozgáés, de bizonyos kivételektől eltekintve nem lehetséges a rotáció. Az állkapocs pl. egy ilyen, kissé hengerded ízületi bütyökkel illeszkedik a koponyához, ezen belül a halántékcsont ízületi mélyedésébe (állkapocsízület). Ezen ízület segítségével vagyunk képesek mozgatni állkapcsunkat és pl. rágni.