Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Képzőművészet.

Képzőművészet.

Romstorfer Károly A.-tól, fordította Pasteiner Gyula

Oltár és templomi szerek. Charlemont Húgótól

A Kelet és a Nyugat mesgyéjén fekvő Bukovinának és a szomszédos tartományoknak közművelődési fejlődése a régebbi időkbeli háborús állapotok következtében a nyugati országokéhoz képest nagyon hátra maradt. A tartomány politikai és kereskedelmi, legkivált pedig vallási tekintetben a Kelet hatása alatt állott, azonképen művészeti élete nem önálló egész, hanem egy része azon roppant területnek, mely Byzancztól egy felől a Balkánon és Görögországon, más részt Kis-Ázsián, Örményországon s Georgián át egész a Kaukázusig terjed és később a kereszténység révén megnövekedett éjszak felé a Dunán át egész déli Oroszországig. Bukovina továbbá nemzetiségileg is benső kapcsolatban van az egykori dunai fejedelemségekkel, jelesűl Moldvaországgal, a melylyel századokon át közös uralkodói voltak, a kik közűl többen Bukovinában tartották székhelyüket.

A tarotmány művészetének történetét még nem irták meg; a tudomány épen ezen ágának művelése aránylag nehéznek mutatkozik. Kivéve egy monographiát a bukovinai templomokról, egyebekben saját szemléletre és saját fölvételekre vagyunk utasítva. A kutatás e téren fölötte háladatosnak igérkezik. A művészeti emlékek körűlbelűl egyenletesen oszolnak meg egy felől a tartomány dél-keleti részében, más felől az egykori Moldvaország területén, vagyis a művészetek fejlődése Bukovinában a múlt századig általán véve ugyanaz, mint Moldva- és Oláhországban. Ezen a tényen nem változtat az, hogy még nagy a hézag, melyet majd csak ezentúl tölt be a történet és a művészet kutatója.

Két korszakba osztjuk az anyagot. A régebbi korszak a múlt századnak mintegy utolsó negyedéig terjed, vagyis azon időig, mikor a tartomány osztrák kormányzat alá kerűlt; az újabb korszak a művészeteknek jelen századi fejlődése.

Az első század leforgása után a Trajanus császár által alapított Dacia római tartomány éjszak felé majdnem a mai Bukovináig terjedt. Nem tudjuk, vajon itt voltak-e római telepek és vajon a rómaiak emeltek-e földsánczokat, vagy egyéb építményeket; nagyobb számú római érmeket és két, rómainak tartott tégladarabot kivéve a tartomány földjéből eddig nem kerűltek elő olyan maradványok, melyek a rómaiak itteni tartózkodását bizonyítanák. Mindazáltal ez valószinűnek látszik, ha tekintetbe veszszük, hogy nemcsak Dobrudsában és Beszarábiában van számos hatalmas, száz, sőt száznál több kilométer hosszú földsáncz, mely ott „Traján-sáncz” néven ismeretes, hanem vannak egészen hasonló sánczok Podoliában is, tehát ilyen római földművek Bukovinától délre és éjszakra egyaránt fordúlnak elő; továbbá e mellett szól egy felől a Turn-Szerverin közelében állott nagyszerű híd, mely a Daciával való közlekedésre szolgált, más felől pedig az, hogy a szomszédos Erdély valósággal dúslakodik római régiségekben.

Bukovinában Hlinitza mellett a Miserdziw-zamki magaslaton levő hatalmas erődítvény, úgy látszik, a római kor utáni időből származik. Ez terjedelmes sánczvár, melyet a nép „tatár tábor”-nak nevez. Meglehet, hogy rövid ideig a mongolok használták; valószinű azonban, hogy a XIII. század előtt építették, abban az időben, mikor ez a terűlet Kumania volt. Czernowitz mellett a Ceninát és Hlinitza mellett a Pohart összekötő hegygerinczhez támaszkodó, három felől meredek és mostanság erdővel borított nyereg tetején fekszik. Hoszsza mintegy 300, szélessége 50 és 130 méter közt váltakozik; terűletét két egyszerű és három kettős sáncz metszi keresztűl, mindegyik sáncz mentén árok van, itt-ott oldalsánczok határolják. Figyelemre méltó, hogy a belső sánczok kővel vannak burkolva. A hegygerincz, melyen itt-ott kisebb földművek is vannak, Hlinitza és Czernowitz mellett a Pruth folyó nagy fontosságú átjáróinak és a hozzá csatlakozó útaknak biztosítására szolgált. A népmondában még él a hlinitzai fontos átjáró melletti „elsülyedt falu” emléke, mely azonos lehet a Szipenitz mellett 1893-ban fölfedezett új kőkorbeli teleppel.

Fejedelmi várkastély romjai Suczawában. Bernt Rudolftól

Hasonló sánczvár van Felső-Szeroutzban a Berdo Horodiszczén, egy másik, valamivel kisebb Hlibokában a Zamczystién, míg a Szerboutz melletti Kalinestiében, továbbá a Zwiniacze melletti Lenkoutzon, Gurahumorában és egyebütt, részben talán későbbi eredetű sánczvárak és erődítmények maradványai vannak. Badeutz közelében voltak sánczok, melyeknek keletkezését Nagy István idejébe teszik. Az Új-Fratautzhoz tartozó erdőben egy sánczvár falainak maradványai láthatók.

Ezzel kapcsolatban megemlítjük a Czernowitz melletti Cecinán a Pruth folyó fölött mintegy 380 méter magasságban emelkedő öregtorony romjait, a melyektől egy ledűlt fal tömege szerencsésen távol tartotta a kőfejtőket. Sok monda fűződik ehhez az építményhez, mely alatt állítólag folyosók és kincsekkel megtöltött pinczék volnának és melynek a század elején részben még ép födele volt volna. A Cecinán talált sarkantyúkról és fegyverekről itélve föltehető, hogy e várat a német lovagrend építette, melynek, hogy a határt a pogány kunok ellen megvédje, II. Endre magyar király már 1211-ben átengedte az erdélyi Barczaságot, vagy talán a Johanniták építették, a kiknek IV. Béla 1247-ben hűbérűl adta a kunok országát, a nélkül azonban, hogy a rend ezen országot tartósabban bírta volna. Mások szerint az öregtornyot a XIV. század közepén Nagy Kázmér lengyel király, vagy nehány évtizeddel későbben Koriatowicz György vojvoda építette volna. Meglehet az is, hogy egyik vagy másik csupán javította, vagy bővítette.

Több följegyzés szerint Bukovina legrégibb vára a Szereth folyó mellett fekvő, hasonló nevű, ma jelentéktelen kis város helyén állott volna. Úgy látszik, hogy Szereth általában legrégibb a tartománynak eredetileg keletkezett azon telepei között, melyek ma is lakottak; annyi legalább bizonyos, hogy a XIV. század közepén, a moldovai fejedelemség alapításának idejében e helyütt állott az első és a legfontosabb város. A Suczawa és a Szereth folyók közt emelkedő magaslatnak a folyó felé meredek és vízmosások által megszakgatott éjszaki szélén fekszik. Ennélfogva helyzete nagy biztosságot nyújt az ellenséges támadások ellen, a mit még fokoz a várostól keletre emelkedő hegycsúcs, az úgy nevezett Ruina, melyről számos monda van forgalomban. Kétségtelen, hogy e csúcson egykor vár állott; neve azon falaktól származik, melyeknek maradványai a múlt században még láthatók voltak, utóbb azonban építési anyagúl széthordták; az alapnak nyomai itt-ott még láthatók. Környékén kiszántott cserépdarabok borítják a földet.

A Szerethtől délre fekvő Saska nevű várdombon egykor szintén erődítmény állott volna, mely hasonlított a romániai Neamtz várhoz. Állítólag a német lovagrend alapította és utóbb Dragosz fia, Sas vojvoda, ki a XIV. század ötödik tizedében Szerethben lakott, átalakította e várat. 1819-ben még láthatók voltak a várfal maradványai. Az előbb említet római téglatöredékek a domb alján kiásott falból kerűltek elő. Figyelemre méltó még a Szerethben levő nagy földsáncz, melynek nyolcz-kilencz méternyi magasságból legalább két méternyi mesterséges töltés. E sáncz Bukovinában eddig legfontosabb lelőhelye a történelem előtti emlékeknek; köztük nehány olyan tárgy is fordúl elő, melyet római eredetűnek tartanak.

Putna kolostor a XVIII. század végén. Siegl Károlytól

Utóbb Szereth várost túlszárnyalta a földrajzilag fölötte kedvező fekvésű Suczawa város. Ez fontos góczpontja volt a Kelettel, nemkülönben a Magyarországgal, Erdélylyel való kereskedelmi forgalomnak. Talajának alakzata nagyon hasonlít Szerethéhez, a mennyiben a Suczawa folyó felé meredek és részben vízmosások által szakgatott magaslat éjszaki szélén áll. A várostól nyugatra és keletre eső meredek partjain romok vannak; a nyugat felőli rom tulajdonképen a „Cetatea de la apus Stefan cel mare” néven ismeretes és nyolcz méter széles négyszögű torony, melynek darabos kőből épűlt, zömök falai közűl az innenső már ledűlt vagy ledöntetett. A keleti oldalon látható rom, a régi fejedelmi várkastély maradványa. Terűletét, melynek hoszsza 125, legnagyobb szélessége pedig 90 méter, három oldalról mintegy 30 méter széles árok övezi, negyedik oldalát a Kakain patak és a hozzá csatlakozó Szipot nevű vízmosás meredek partjai alkotják. E vízmosás érmeknek, nyilhegyeknek, sarkantyúknak és több efféle tárgynak lelőhelye. A patak túlsó partján áll a régi metropolitai templom, melyet a monda szerint a várkastélylyal híd kötött volna össze. E jól megerősített és Bukovinának leghatalmasabb vára nagy szerepet vitt a tartomány történetében, jelesűl midőn a XIV. század utolsó tizedétől, vagy legalább a XV. század elejétől egészen a XVI. század közepén túlig Suczawában tartották székhelyüket a moldovai vojvodák. Báró Enzenberg Károly tábornok 1779-ben kelt emlékíratában azt mondja, hogy Suczawában tizenhét nagy lerombolt templom és számos mesterséggel készített, mély pincze, továbbá egy terjedelmes, de már bedűlt residencia és egy nagy, szintén bedűlt hegyi vár van. A residencia alatt újabb kutatások és öreg emberek mondása szerint, magában a városban és pedig a metropolitai és a Dömötör templom közelében állott fejedelmi terjedelmes épűlet értetik. Ebből csak a pinczék maradtak meg, melyek ma a város útczái alatt rejtőznek és itt-ott némi faltöredékek, melyeket újabb épűletek alapjaiúl használtak föl. A hegyi vár alatt, a melyről báró Splényi Gábor 1775-ben azt jegyzi föl, hogy az egész város fölött uralkodik, kétségtelenűl a fejedelmi várkastély értendő, melynek most röviden „Cetatea” a neve.

A fejedelmi várkastélynak mostanság csekély maradványai láthatók; mindazáltal ezekből is kivehető, hogy a vár egykor nagy és erős volt. Tekintélyes a déli fal, melyet két kerek bástya fog közre; mintegy öt méter magas kapuját, mely fő bejáratáúl szolgált, bizonyára fölvonó híd védelmezte. E kapu a magasabban fekvő kastélyt három oldalról övező előudvarba nyílt. A falmaradványokból azt következtetjük, hogy a várnak egykor több tornya és számos egyéb épűlete lehetett. Éjszaki oldalának közepén volt a várkápolna; szentélyzáradékának egy része még fönnáll, nemkülönben láthatók még rajta egy typikus alakos festménynek a nyomai. A kápolna mögött is egy széles út vitt a várba; egy mellék út a nyugati oldalon a patak medrébe vezetett. 1895-ben kezdték meg a várkastély tudományos átkutatását, a minek már is érdekes eredméyei vannak.

Templom Watra-Moldawitzában. Bernt Rudolftól

A most romban heverő fejedelmi várkastélynak a keletkezéséről, valamint pusztúlásáról eleddig nincsenek biztos adatok. Meglehet, hogy itt már korábban is állott a német lovagrend, talán a Johanniták által alapított erődítmény, vagy legalább sánczvár. Muszat Péter vojvoda, a ki székhelyét Szerethből Suczawába helyezte át, bizonyára tetemesen átalakította és kibővítette a netalán itt állott épűletet. Jó Sándor alatt, a ki a moldovai fejedelemségnek az első állami formát adta, bizonyára nagyjában elkészűlt a várkastély. A monda roppant kincseket emleget, a melyeket a fejedelem a várkastélynak sokfelé elágazó föld alatti boltozatos helyiségeiben rejtett volna el. Abban az időben, t. i. a XV. század elején Suczawa nagy virágzást ért el és újabb meg újabb letelepedések által folyton nagyobbodott. Sándor fejedelem Novi Szent János csontjait átszállítá a régi metropolitai templomba és így Suczawát ma is nevezetes búcsújáró helylyé avatta föl.

Későbbi időkben változtattak egyet-mást a fejedelmi várkastélyon, így példáúl Nagy István alatt, a ki a munkánál a fogoly tatárokat is foglalkoztatta, míg más felől az 1458 augusztus 31-én kelt okíratban Burginestie falunak bizonyos szabadalmakat engedélyez és egyben fölmenti annak lakóit a Suczawa várkastélynál való robot alól. Raresz Péter a XVI. század második negyedében szintén megerősítette a várkastélyt, János vagy Heraklides vojvoda pedig nehány évtizeddel később azt a német lovagvárak módjára átalakíttatá és egy tornyot építtetett hozzá, s ennek falába illesztett kőlapra vésette a nevét.

A fejedelmi várkastélyon történt építkezések meghatározására további tájékozást nyerünk, ha szerkezetét és építési anyagát összehasonlítjuk a metropolitai temploméval. Ebből kiderűl, hogy mind a két épűletet ugyanazon időben kezdték építeni. A templomot pedig állítólag vagy maga Dragosz, vagy mindjárt utána Juga, Sándor elődje, a XIV. század utolsó tizedében építette volna.

A várkastélyt bevehetetlen erősségnek tartották és azért a vojvodák, névszerint Raresz Péter és Lupul Vazul kincstárúl használták, mely az utóbbiak alatt jól meg volt töltve. Fontosságát akkor sem vesztette el, midőn a XVI. század közepe után Lapusznean Sándor vojvoda Jassyt választotta székvárosúl. Suczawa kétségtelenűl ezt is megérezte, de sokkal sulyosabb veszteség érte az által, hogy Barnowski Miron alatt 1630-ban az érsekség is Jassyba helyeztetett át. Suczawának egy följegyzés szerint a XVII. században 17 temploma és 20.000 lakója volt; ellenben Enzenberg tábornok följegyzése szerint 1779-ben lakossága csakis 417 családból állott.

A XVII. század utolsó negyedében földrengés ledönté a várnak egyik tornyát. Kantakuzino Demeter vojvoda 1677-ben a szövetséges török segítségével több mint egy évi ostrom után bevette a lengyelek által megszállott várkastélyt. Wickenhauser F. A. szerint a vojvoda ez alkalommal elpusztította volna az erődítményt; Schmidt W. azonban elhamarkodottnak tartja ezt az állítást. Sokkal nagyobb kárt szenvedett a várkastély az által, hogy a köveit elhordták építő anyagúl. Így többek közt kétségtelen, hogy az örmény származású Kapri Iván terjedelmes lakóházát, a mostani Langer-féle vendéglőt, a várkastély köveiből építé. Az eddig említett nehány építménynyel ki van merítve a régebbi korszakból származó világi építészeti emlékek sora. Bukovinának a szóban levő korszakból fönmaradt többi építészeti emléke részint kolostor, részint pedig templom. A kolostorok, melyekkel első sorban foglalkozunk, rendszerint megerősített helyek voltak, s ennélfogva természetes kapcsokúl szolgáltak a várkastélyok és a templomok közt.

Suczawitza kolostor. Bernt Rudolftól

Mint az ó-korban a templomot lehetőleg védett helyre építették s erős fallal és tornyokkal övezték: azonképen a keresztények is, kivált Nyugaton, a középkor nyugtalan állapotai közepett iparkodtak az Isten házát megvédeni az ellenséges támadások ellen. Keleten a kereszténység kezdettől fogva a legádázabb üldözést volt kénytelen elszenvedni; de ez a küzdelem megerősíté és fokozta ellenálló képességét. Az új tanítás hívei, hogy a szemlélődő életet zavartalanúl folytathassák és kitérjenek üldözőik elől, a lakatlan tájakon húzták meg magukat. Ekként mind jobban kifejlődött a remeteség és a szerzetesi élet. Szerbiában, Görögországban, a Balkán-félszigeten, Kis-Ázsiában, kivált pedig Örményországban és Georgiában sziklás, nehezen megközelíthető magaslatokon, vagy pedig szűk szakadékokban épűltek a legrégibb kolostorok és templomok.

A kereszténység egészen hasonló módon fejlődött ki a dunai fejedelemségben és Bukovinában. Emitt, úgy látszik, csak a XIII. század elején kezdett meghonosodni. A kolostori élet itt is nagy virágzást ért el, a mit utóbb elvadúlás váltott föl. Oly sok férfi és nő kolostor keletkezett, hogy utóbb nagy részüket föl kellett oszlatni. Így Bukovinában 1785-ben 36–40, Romániában pedig 1854-től kezdve a 300-ra menő kolostoroknak és remeteségeknek (schituri) mintegy fele szűnt meg.

A monda számos kolostor alapítását egy-egy ájtatos remetének tulajdonítja. Példáúl megemlítjük a Woronetz folyó felső völgyében fekvő hasonnevű egykori kolostort, a melyet Nagy István, Moldva fejedelme, 1488-ban Dániel remete kértére alapított volna. Ez a remete, Woronetz kolostor első igumenje, azaz főnöke, a kinek képmása a templom falának külsején most is látható és a kit a nép most is nagy tiszteletben tart, az előtt állítólag a közeli Falkenstein-hegy oldalán egy sziklaüregben lakott volna. Hasonló sziklalakás az úgy nevezett Chilie in peatrã a Putna völgyben, nem messze a mai Putna kolostortól. Ez a kolostor alakra nézve megegyezik a görög-keleti templommal; van előhajója, hajója és szentélye, továbbá van nehány fali fülkéje, az alsó emeletét pedig cella foglalja el. A hegyes vidékeken gyakoriak az olyan félreeső helyek, melyeknek ma is „remeteség” (zahastria) a nevük. Így a Putna szűk völgyének szélesebb felső része, mintegy három kilométernyire Putna falutól, ma is remeteségnek neveztetik. Ma is látható ott egy kisebb templomnak és hozzá csatlakozó lakóháznak a maradványa. A templomot Dositheu radautzi püspök 1758-ben újjá építé és fölszentelé. A Dragosza völgyben a hasonnevű falucska fölött szintén láthatók ilyen régi remetelak falmaradványai. Az utóbb említett vidék közelében, a „Chilie” nevű, magasabban fekvő erdőben szintén vannak ilyen régi falak maradványai, a melyek alatt hosszú folyosót fedeztek föl.

A Suczawa melletti „Zamka” nevű egykori örmény kolostor. Russ Róberttől

A vojvodák székhelyén, vagy a metropoliákban levő, aránylag csekély számú templomokon és kolostorokon kivűl, Romániában, valamint Bukovinában is fontossággal bírtak azok a kolostorok, a melyek kúpalakú és könnyen védelmezhető magaslatokon épűltek, kivált pedig azok, melyek hegyi patakok felső folyása mentén az őserdők sűrűjében rejtőztek. Az ájtatos remeték és szerzetesek vagy kalugerek a hívő népnél egyre nagyobb tekintélyre tettek szert, a hospodárok is tisztelettel viseltettek irántuk és minden módon támogatták őket. A fejedelmek gyakran alapítottak új kolostorokat, jobbára a völgyek szakadékaiban; azonkivűl a kisebb kolostorokat kibővítették, vagy alkalmatosabb helyre telepítették át; fölépítették a kolostor templomát, azt díszesen fölszerelték, fölépítették a szerzetesek lakásáúl szolgáló, különben kezdetleges kolostort is és azt gazdag alapítványnyal látták el. Ekként némely kolostornak igen tekintélyes birtoka volt: falvak, malmok, szántóföldek, erdők, tavak, a mikhez gyakran jobbágyúl számos czigány család járúlt. Jogaik is széles körűek voltak: alattvalóik fölött bírói joghatóságot gyakoroltak, tőlük adót, vámot és természetbeli szolgálmányokat – mézet, viaszt, olajat, halat, stb. – szedtek. Putna kolostor birtoka példáúl az erdélyi határtól egészen Czernowitzig terjedt; igaz, hogy ez volt Bukovinában a legnagyobb uradalom.

Az alapítóknak elejétől fogva az volt a legfőbb gondjuk, hogy biztosítsák a temetkezésük helyéűl szolgáló templomot és annak értékes fölszerelését, nemkülönben a kolostort és annak birtokát. Azért a kolostort gyakran falakkal, árkokkal és tornyokkal védett erőddé alakították. A kolostor udvara rendszerint négyszögletes, a keleti és a nyugati oldal vlamivel rövidebb, úgy, hogy az udvar közepén álló hosszanti templomot minden oldalról körűlbelűl egyenlő széles tér övezi. A kapu fölötti torony helyzete a körűlményekhez alkalmazkodik; Putna kolostornak a kaputornya a keleti oldalon áll, hasonlóképen Woronetz, Watra-Moldavitza és Solka kolostoré is; Suczawa és Suczawitza kolostoré az éjszaki, Dragomirna kolostoré ellenben a déli oldalon emelkedik. Több kolostornak előudvara, valamint gazdasági udvara későbbi időből való.

Putna a legrégibb, még fönnálló kolostor. Ezt mostani helyén Nagy István vojvoda 1466-ban alapítá temetkező helyűl. Azóta többszöri átalakításon estek át a szerzetesi lakások, nemkülönben a templom is, sőt a templomot teljesen újjá építették; a kolostort övező erődítmények azonban jobbára megőrizték eredeti alakjukat. A kolostor korábbi állapotát elég híven tűnteti föl egy festmény, mely a XVIII. század második feléből való. Ez a kolostort Jakab metropolita által 1757-ben eszközölt gyökeres helyreállítása utáni állapotában mutatja. A képen kelleténél kisebbnek ábrázolt vízi árok bizonyára védelműl szolgált és aránylag nagyobb lehetett, a mint hogy a Putna, mely e festményen keskenynek látszik, tényleg széles és bő vizű folyócska. Ennek jobb partján látszik a Chilie in peatrã és a lépcső, mely annak felső emeletére vezet. A nyugati oldalon látható, de utóbb ledűlt harangtorony helyett a bejárattól jobbra egy új tornyot építettek, a melyet 1885-ben szenteltek föl.

Woronetz kolostorból, melyet szintén Nagy István alapított 1488-ban, csak a templom és a haranglábúl szolgáló kaputorony áll fönn; az aránylag keskeny kerítő fal alapjának töredékeit belepte a gyöp. A templomtól délre eső nagyobb épűlet romjai egy angol kereskedő ház által a múlt század végén épített porczellángyár maradványai. Valószinű, hogy e gyár részben a kolostorépűlet alapjain épűlt.

A mai Suczawa kolostornak nem voltak saját erődítményei. E kolostor templomát III. Bogdán vojvoda metropolitai templomúl 1514-ben alapítá és fia VI. István 1522-ben fejezte be. A kaputornyot VI. Péter (a béna) vojvoda 1589-ben építteté.

Humora kolostor kevésbé volt megerősítve. Ennek templomát Bubujog Tivadar logofet-mare (kanczellár) temetkező helyűl építé 1530-ban; a templomnak csupán egy magas tornya áll még. Ellenben Watra-Moldawitza kolostort Raresz Péter vojvoda 1531-ben tökéletes erődítményi rendszer szerint építteté. Fejtett kőből rakott, 1½ méter vastag és 6 méter magas fal övezi a kolostornak minteg 65 méter széles és 72 méter hosszú udvarát. A déli fal eltűnt, helyét a későbbi keletkezésű mostani plébánia és annak gazdasági épűlete foglalja el. A keleti falnak déli végében négyzetes alakú, zömök harangtorony emelkedik, ugyanezen keleti falnak mintegy a közepét háromemeletes kaputorny foglalja el, éjszaki végén egy kerek torony áll. A nyugati oldal közepéhez kivűlről, erős támasztó pillérhez hasonlító kis kamra csatlakozik, mely a falat védő lövő résekkel van ellátva. Az éjszaki és nyugati fal sarkát kétemeletes lakóház romjai foglalják el. Ezt Efrem radautzi püspök építteté 1610-től 1612-ig. Humora és Watra-Moldawitza kolostorok különben már régebben alapíttattak és más helyeken állottak. Watra-Moldawitzát Jó Sándor 1401-ben, Humorát pedig, talán valamivel későbben János bíró alapítá. Az eredeti kolostoroknak csekély romjai maradtak fönn; valamivel terjedelmesebbek Watra-Moldawitza kolostor templomának a maradványai. Ezt a templomot felhőszakadás pusztította el.

Suczawitza kolostort a Mogila fejedelmi család alapítá; első templomát Mogila György, radautzi püspök, később moldovai metropolita fából építteté, majd a püspök fivére, Mogila Jeremiás országkormányzó és később vojvoda 1578-tól 1581-ig teljesen újjá alakítá. A kolostor, nem tekintve a lakóházak és a gazdasági épűletek, valamint a templom és az erődítmények kiebb-nagyobb mértékű újjá építését, ma is azon eredeti alakjában áll fönn. Ez a legtekintélyesebb és Dragomirnával egyetemben a legépebb kolostor Bukovinában. A kolostor udvarát övező, hat méternél magasabb fal négy sarkán egy-egy torony emelkedik; az éjszaknyugati torony négyzetes alakú és támasztó pillérekkel van ellátva, a többi torony ellenben sokszögű. A bejárati toronynak keskeny és fölötte alacsony kapuja nagy kőkoczkákból épűlt és külső oldalukon hat méternyi széles támasztó pillérek közt nyílik.

Az eddig fölsorolt bukovinai kolostorok, valamint az alább szóba kerűlő egykori Solka kolostor, Suczawa kolostor kivételével, hegyes vidéken fekszenek, ellenben Dragomirna kolostor tejedelmes erdők által körűlzárt halmos vidéken emelkedik. Ezt Krimka Anasztáz moldovai metropolita 1602-ben alapítá, ugyan ő építé a hozzá tartozó pompás templomot is. Csak utólag, s pedig Mogila (Barnowski) Miron vojvoda 1630 körűl látta el a kolostort, épen úgy Suczawitzát várszerű erődítménynyel; a kerítő falának lövő rései mentén épített kényelmes, födött folyosók ma is láthatók. Dragomirna a legkésőbbi keletkezésű erődítmény Bukovinában.

Majdnem oly jól megerősített hely az egykori Solka kolostor, melyet X. Tomsza István vojvoda 1612-ben alapított, s elűzetése után ismét a trónra jutván, 1623-ban fejezett be. A szép templom és a harangtorony kivételével Watra-Moldawitza kolostoréihoz hasonló többi épűlete félig romban hever.

A Szent Axentiről nevezett örmény kolostort, melyet Agopsza örmény 1551-ben alapított, szintén támasztó pillérekkel megerősített, de alig egy méternyi vastag fal övezi. Ez a kolostor Suczawa várostól nyugatra, körűlbelűl egy kilométernyi távolságra, a várost övező magaslat éjszaki végében fekszik. Déli oldalán, a délkeleti sarok közelében több emeletnyi magas és egy kápolnát magában foglaló harangtorony aljában nyílik a kapu, melyet ma már nem használnak. E kapu boltozatának záró kövén 1606 évszám olvasható. Emeletes fő épűlete, mely, úgy lehet, már a kolostor alapítása előtt fönnállott, az éjszaki oldalon fekszik s van benne díszes házi kápolna. Az éjszaki falon alacsony és keskeny kapu szolgál bejáratúl ezen fő épűlethez. Sobieski János 1686-ban, midőn Jassyból visszatért Lengyelországba, újból építteté a kolostor nyugati, déli és keleti fala mentén húzódó és a sarkokon bástyaalakot öltő sánczot és árkot, vagy a már meglevő sánczot jóval megnagyobbittatá, úgy, hogy az árok feneke most mintegy nyolcz méternyire fekszik a sáncz pereme alatt. Ebből az időből származik a most már föloszlatott kolostor „Zamka” neve.

A kolostori épűletek művészeti kialakítása pusztán egyes szerkezeti elemekre és formai részletekre szorítkozik, a melyek a templomtól kölcsönözvék a leginkább a kaputornyon alkalmaztatnak. Maga a templom legérdekesebb része a szerzetesi telepnek, azért ezzel behatóbban kell foglalkoznunk.

Templom Ó-Itzkanyban. Bernt Rudolftól

A szilárdan épűlt templomok, melyek többnyire egykori kolostorokhoz tartoztak, majdnem kivétel nélkül a XIV. és a XVII. század közé eső időből valók; egyelőre fölsoroljuk a legfontosabbak alapítóit és építési idejét. Nem tekintve a radautzi templomot, mely művészeti szempontból is kivételes helyet foglal el, úgy látszik, hogy a szerethi Szentháromság templom és az ottani Szent János templom valamennyi közt a legrégibb. A monda szerint az egyiket Sas vojvoda a XIV. század közepén, a másikat II. Péter vojvoda ugyan ezen század második felében alapította volna. Körűlbelűl ez időtájt keletkezett a suczawai már említett, régi metropolitai templom, melyet állítólag Juga fejedelem épített. Nagy István számos templomot alapított, többek közt Bukovinában a badeutzi (1481), a Suczawa melletti petroutzi (1487), a woronetzi (1488), a wollowetzi (1502), a reussenyi (1502) templomot. Az utóbbit fia, Bogdán, fejezte be 1504-ben. A hagyomány Szent Illie templom alapítását is Nagy Istvánnak tulajdonítja. Putna kolostor templomát, melyet István, miként már említettük, temetkező helyűl alapított, Lupul Vazul vojvoda a XVII. század második negyedében kezdé teljesen újjá építeni. Utóda, XI. István György fejezte be a munkát; a templomot azonban csak 1662-ben Dabija Eustratia fejedelem idejében szentelték föl. Ezen és a már fölsorolt kolostori templomokon kivűl említésre méltók még: a ³uŸani templom, melyet a XV. században Vitolt T. földesúr, az arborai, melyet temetkező helyűl 1500-ban Arbure Lukács földesúr, a parhoutzi, melyet 1502-ben Trotuszan Gábor bojár, a suczawai Dömötör templom, melyet állítólag 1534-ben János Péter (Raresz) fejedelem, a zaharestiai templom, melyet 1542-ben Chrowicz Nikoczra épített; továbbá a Raresz Péter neje, Ilona által 1550-ben alapított suczawai templom, melyet most a görög-katholikus hitközségé; a suczawai Miklós templom, melyet 1611-ben Braieskul Miklós alapított; az ó-itzkanyi templom, melyet 1639-ben Nazaria apácza és leánya Angelina alapítottak; a toporoutzi templom, melyet Mogila Miron fejedelem alapított; a suczawai Ker. János templom, melyet Lupul Vazul fejedelem 1643-ban alapított; végűl a St.-Onufriban levő egykori kolostortemplom, melyet Petriczeiku XIII. István fejedelem 1672-től 1673-ig épített. Ezekhez csatlakozik a XVIII. századból az Artemon kolostorfőnök által 1767-ben egy kolostori fa templom helyébe épített templom Horeczában.

Az örmény templomok közűl, melyek művészetileg majdnem teljesen megegyeznek a görög-keleti templomokkal, megemlítjük: az 1521-ben épűlt Szentkereszt templomot, azután a Suczawától délnyugatra három kilométernyire eső haczkadari apáczakolostor templomát, melyet 1593-ban Donawakowicz Bogdán alapított, végűl Suczawában Szent Simeon tamplomát, melyet Dzeron Simeon 1600-ban alapított. Mindezeknek, valamint a romániai templomoknak az apsisa, melyben a kőből való oltárasztal áll, kelet felé néz; faluk aránylag nagyon vastag; rostélylyal jól elzárt ablakaik fölötte keskenyek és alacsonyak; szintén alacsony egyetlen ajtajuk is. Ez, valamint esetleg az előhajó és a főhajó közt levő ajtó is a falba illesztett gerendákkal belűlről eltorlaszolható volt. Ez a körűlmény, valamint az, hogy a közbenső hajó kettéválasztásából származó, rendszerint ablak nélküli helyiség, melyhez szűk csigalépcső vezet, ma is kincses kamrának neveztetik (Humora, Solka, Watra-Moldawitza, Radautz), eléggé bizonyítja, hogy a templom, ha ellenség közeledett, végső menedékhelyűl szolgált.

Mindezen templomok elrendezés, kialakítás, valamint a jellemző részletek tekintetében teljesen megegyezők. Ha szem előtt tartjuk ezt, meg a vidéket, melyen eredetileg elterjedtek, helyesnek látszik e templomokon mutatkozó építési izlésnek „moldvai-byzanczi”, vagy egyszerűen „moldvai” elnevezése. Ezen építésbeli izlés a román és a csúcsíves formák hatása alatt közvetve a kelet-római birodalom művészetéből fejlődött. A kelet-római művészet, mint a régibb és vele közeli rokonságban levő művészeti irányok is, melyek a kis-ázsiai, névszerint a Fekete-tenger mellett fekvő országokban, a Balkán félszigeten, főleg pedig Görögországban divatoztak, csakhamar pangásnak indúltak és többé-kevésbé feledékenységbe merűltek, míg az ugyanezen családhoz tartozó ifjabb sarjadék, a délorosz művészeti irány, – igaz, eltorzítva, – mai napig él.

A byzanczi művészetnek fő eleme a rómaiaktól kölcsönzött kupola, mely négy hevederen nyugszik. A középső kupolához mellék- és félkupolák csatolásából, illetőleg abból, hogy az elrendezés négy egyenlő ágú görög kereszt alakját nyerte, fejlődött ki utóbb a középponti épűlet rendszere, a melynek legfényesebb példája a velenczei Szent Márk templom.

Általában kevésbé nagy, sőt aránylag kis templomokat építettek. Így az anii székesegyház alig 32 méternyi hosszúság mellett körűlbelűl 20 méter szélességű, de aránylag igen magas. Bukovinában a szóban forgó templomok közt legnagyobb a suczawai Szent György templom, az előcsarnokkal gyütt 43 méter hosszú és a kereszthajónál 12 méter széles. Utána következik Putna kolostor temploma, mely 38 méter hosszú és 11½ méter széles. Dragomirna kolostor temploma csak 35½ méter hosszú és 11 méter széles. A szerkezet egyszerűsítése kedvéért kisebb átmérőjű kupolát építettek, de hogy külsejének a hatását fokozzák, jelesűl, hogy a kupolával födött hajót, mint az építmény középpontját, kiemeljék, a négy hevederre dobot építettek és arra helyezték a kupolát. A régi byzanczi templomokban a férfiak és a nők szigorúan el voltak egymástól különözve; a nők az oszlopos karzatokon ültek. Bukovinában az oszlopos karzatok elhagyásával megfosztatott a templom terűletének azon részétől, melyben a nők foglaltak helyet. Ezt utóbb azzal pótolták, hogy az előhajót meghosszabbították, úgy, hogy az a templom külön hajóját alkotta, mely a nőknek szolgált. Ilyeténképen, s pedig a dunai fejedelemségekben majdnem kizárólag, ismét meghonosodott a hosszanti alakú templom, a melynek azonban a félkörű fő apsist kivéve nincs más közös vonása az ó-keresztény bazilikával. Az apsist, melyet a férfiak helyéűl szolgáló hajótól az ikonostasis választ el, szentély gyanánt mindvégig megtartotta a byzanczi építészet. A templom elrendezése ekként a latin kereszt alakját öltötte föl, a melynél a kereszthajónak félkörű mellékapsisokkal való záródása szintén általánossá lett. A mellékapsisok néha félkörnél kisebb körszelet alakjával bírnak, gyakran egészen sekélyek, helylyel-közzel pedig a fal testéből kivájt fülkék; kivételképen fordúlnak elő derékszögű apsisok is.

A fő apsis egész hevederrel nyílik a hajóba, tehát megegyezik az ó-keresztény bazilika diadalívével; amannak átmérője azonban aránylag kisebb, mint emezé. Az átmenetet közbeékelt, fokozatosan szűkűlő, széles hevederek egyenlítik ki akként, hogy középpontjuk, bizonyára a távlati hatás kedveért, mind mélyebbre esik. A mellék apsisok átmérője csekélyebb a fő apsis átmérőjénél; fél kupolájuk csatlakozása gyakran nem abba a vízirányos síkba esik, a melybe a fő kupolát tartó hevedereké. Nem ritkaság, hogy ezen apsisok kivűlről szabálytalan tíz- vagy tizennégyszögből vett sokszöget mutatnak, vagy félkörűek, vagy körszeletalakúak, sőt derékszögűek is. A hajót és az előhajót szabály szerint szilárd fal választja el egymástól; a falnak csupán egy keskeny nyílása van; néha e falat hevederrel összekötött hatalmas pillér vagy oszlop pótolja. Nehány templomban az utóbbi években a fal helyét széles és magas nyílás foglalta el.

Miként már említettük, vannak olyan templomok is, melyek hajóját és előhajóját közbe ékelt keskeny hajó választja el, mely magasságában két részre szokott osztatni. A ritkán hiányzó előcsarnok majd nyitott, és ekkor oszlopokon vagy pilléreken nyugszik, majd zárt és derékszögű, ritkábban sokszögű. Sok esetben az előcsarnokot csak utóbb építették a templomhoz. A szerethi János templom oszlopos, s nyílt csarnokát később zárták el. A suczawitzai templom előcsarnokának két ajtaja előtt is, nyitott toldalék áll.

A hajót helylyel-közzel csupán úgy nevezett vak kupola födi; rendszerint dobos kupola emelkedik a négy hevederen, melyek közűl a két oldalsó heveder alig emelkedik a fal belső színtje fölé; Bukovinában csak nehány templomnak van egynél több laternás kupolája.

Fa templom S³obodzia-Komarestieben (azelőtt Rewnában). Charlemont Húgótól

A kupolának szerkezete szervesen fejlődött ki a moldvai-byzanczi templom építészeti rendszeréből; azért is annak legjellemzőbb, typikus alkotó elemét képezi. A négy hevedertől alkotott négyzetből a kupola legalsó gyűrűjébe az átmenetet boltczikkelyek eszközlik, a melyek a jó akustika kedveért rendesen agyag palaczkokból építvék. Az alsó gyűrűn nyugvó dob azonban nagyon is terjedelmes, minél fogva egy felől nem szolgálhat laternáúl, más felől pedig nincs helyes arányban sem belűl a hajó térségével, sem pedig kivűl a templom nagyságával. E fogyatkozást úgy hárítják el, hogy a laternát szűkebbre veszik, továbbá az alacsonyra fogott alsó dobból a laternába való átmenetet a legegyszerűbb módon eszközlik; a dobba ugyanis négy hevedert akként építenek be, hogy azoknak alja majdnem csúcsban metszi egymást és fölűlről vagy alúlról tekintve mintegy második négyzetet alkotnak. A két négyzet között azonban az a különbség, hogy míg az alsó, mondjuk, fő négyzet a kupola első gyűrűjét, illetőleg az alsó dobot határolja körűl: addig a második négyzetet a dob keríti be. Megjegyzendő továbbá, hogy a második négyzet az elsővel nem párvonalos fekvésű, hanem attól egy fél derékszögnyire eltér. Ebből a második négyzetből a kupola felső gyűrűjébe, vagyis a második dobba való átmenetet szintén boltczikkelyek eszközlik. Ezen a második dobon nyugszik vagy maga a laterna, vagy pedig egy párkány, melynek átmérője fölfelé valamivel csökken és erre helyeztetik a laterna.

A kupola szerkezete még változatosabbá válik és hatása is tetemesen fokozódik az által, hogy az alsó dobba a már említett és a fő négyzettel átlós helyzetben levő négyzeten kivűl, további négy hevedert is építenek be, a mely négy heveder szintén négyzetet alkot, s pedig úgy, hogy társával egyenlő magasan fekszik és azt szögben metszi, ellenben a fő hevederek négyzetével párvonalos helyzetű. Ez esetben a négy nagyobb boltczikkely helyett nyolcz kisebb boltczikkely eszközli az átmenetet és pedig szabályos nyolczszögből a kupola felső gyűrűjébe. A hol még nagyobb gazdagságra törekszenek, ott a hevedereknek e rendszere és azokból az átmenet a fölötte emelkedő dobba még egyszer ismétlődhetik.

A moldvai oláh templom többi helyiségét általán úgy boltozzák, mint a hajót, azzal a különbséggel, hogy a laterna elmarad és a rendesen nyomott formájú vak kupola nem a laterna hengerén, hanem mindjárt a kupola felső gyűrűjén nyugszik. A hosszanti helyiséget középen emelt hevederrel két egyenlő részre osztják, vagy pedig különböző szélességű több hevedert építenek belé. A vak kupola, meg a hevederek által alkotott és az egymást metsző négyzetek közt az összhangzatot úgy állítják elő, hogy a kupola boltozatába az egymást keresztező négyzetek formáját utánzó bordákat illesztenek be.

A keresztboltozat, valamint az egyszerű dongabolt fölötte nagy ritkaság. Dragomirna kolostor templomának előcsarnokában a boltozatnak sajátos díszes hatást kölcsönöznek a hálószerűen elrendezet bordák.

A bukovinai és a romániai templomok kupolájának külseje, kivált pedig a laterna lábazata egészen eredeti és a moldvai-byzanczi építészetre nézve typikus alakú. A laterna lábazatának legalsó tagja négyzetes, többnyire alacsony és a fő hevederek külső bőségével megegyező; néha ehhez egy második, szintén négyzetes, de valamivel csekélyebb terjedelmű tag járúl. Erre következik egy aránylag nagyon behúzódó tag, mely csodálatosképen csillagalakú. A csillag ágainak az elrendezése azonban nem alkalmazkodik a laterna alakjához. Ez utóbbi majdnem rendszerint nyolczszögű vagy négyszögű, és erősen tompított sarkai vannak. Kivételként fordúl elő kerek alakú laterna is. A csillag alakú tagnak ellenben rendszerint tizenkét, ritkábban nyolcz vagy tizenhat ága van, s az ágak nem is mindig szabályosak; hol az egyik hosszabb, hol a másik rövidebb és pedig ilyen szabálytalanság esetében a csillagnak az oldalfalak felé álló ágai szoktak hosszabbak lenni. Nem ritkaság, hogy e csillag alakú tagon még egy ilyen alakú, de kisebb tag van, melynek ágai szintén nem mindig egyezők az alatta levő csillag ágaival, a mennyiben ez a csillag rendszerint szabályos alakú. E felső csillagból az átmenetet a laternába kis félereszű tetők eszközlik; ilyen a négyzetes tagból a csillag alakú tagba való átmenet is.

Nem tagadható, hogy a laternának most leírt gazdag tagoltságú lábazata pompás hatást tesz a szemlélőre, de úgy látszik, s a templom külsejének egyébként szegényes tagoltsága is a mellett bizonyít, hogy aligha e pompás hatás volt a fő czél. Szerkezeti és technikai okokban kell keresnünk a szóban forgó lábazat ilyetén alakításának magyarázatát. A csillag alakú tag ugyanis megkivánt nagyságú alapúl szolgált és elősegítette, hogy a kupola sulyának nagyobb része átvitessék a templom oldalfalaira, melyeket e helyütt az eléjük épített oldal-apsisok is támogattak. Hogy e templomoknál a sulynak lehető csökkentése állandó gond tárgya volt, bizonyítja az is, hogy sűrűn használták a könnyű tufa követ, noha azt gyakran igen messziről kellett szállítani. Más felől pedig fa gerendák szolgáltak a suly kellő elosztására.

Midőn a késő byzanczi építészetben a monolith kupolát a laternás kupola váltotta föl, ennek természetes következménye volt, hogy a templomnak vízirányos kiterjedéséhez képest a magassága gyarapodott, mert csak így lehetett létrehozni a kiemelkedő kupolával való összhangzatosságot. Ez a követelmény különösen a kisebb hosszanti épűleteknél állott elő, a melyeknek csak a tekintélyes magasság kölcsönözhetett hatást. E véleménynek helyességét bizonyítja az is, hogy a régebbi templomok alacsonyabbak, a későbbiek pedig, kivált azok, melyek nagy fényűzéssel épűltek, magasabbak. Így példáúl a woronetzi templom fő falai 8 méternél alig magasabbak, noha előhajója a fal vastagságával együtt 7.7 méter; a solki újabb templom szélessége 10, magassága 11 méter; Dragomirna kolostor pompás templomának szélessége alig 10 méter, magassága ellenben 17 méter. A templomok nagy magasságának másik oka az azokat rendszerint övező várszerű kerítő falakban és azoknak tornyaiban rejlik, a mennyiben a templomnak, hogy messzebbről is látható legyen, ezek fölött uralkodnia kellett. Végűl az éghajlati sajátosságok is megkövetelték a meredek, magas földeket, a minek következménye volt, hogy a kupolát és a falakat is magasabbra építették, noha, miként azonnal kiderűl, a födél sajátos tagoltságánál fogva a kupola kivűlről majdnem egészen látható volt.

A templom falának nagyobb magassága következtében csökkent annak szilárdsága, a mi többször egy felől abban mutatkozott, hogy az oldalfalak nem voltak képesek kellőképen ellenállani a hevedereknek, melyeken a kupola nyugodott, más felől pedig abban, hogy a boltozat megrepedezett. Ezen a bajon utólag emelt támasztó pillérek által iparkodtak segíteni. Tudva levő, hogy a konstantinápolyi Sophia templomon is alkalmazták már a támasztó pilléreket. A moldvai későbbi épűletek azonban már elejétől kezdve támasztó pillérekkel voltak elltva, s pedig rendszerint mindegyik oldal-apsist két támasztó pillér fogta közre, azonkivűl gyakran a nyugati fal két sarkán egy-egy átlós helyzetű támasztó pillér állott, végűl pedig egy alacsonyabb a fő apsis közepén nyíló kis ablak alatt. A támasztó pillérek eleinte általában egyszerűek voltak, később azonban a csúcsíves építészet hatása alatt fölfelé két–három fokozatban vékonyodó alakot nyertek. Utóbb a támasztó pillérek megfelelően kisebbítve díszítő szolgálatot is teljesítettek a templom külsején, jelesűl a laterna csillag alakú talapzatán elhelyezve a laterna négy átlós oldalát élénkítették. A fal szilárdságát különben az által is fokozták, hogy kivűlről kiszökellő lábazatot építettek hozzá, mely gyakran pad gyanánt szolgált.

Arbures Lukács sírfülkéje az arborai görög-keleti templomban. Siegl Károlytól

A kupola a byzanczi építészet jellemével egyezőleg kerek födelű volt; a déli vidéken most is olyan; de Bukovinában az éghajlatra való tekintetből a kerek födelet meredek sátorfödél, valamint a hajónak eredetileg lapos födelét is meredekebb nyeregfödél váltotta föl. Azonban, hogy ez utóbbi el ne takarja a kupola lábát, sőt ellenkezőleg, hogy a kupola még jobban kiemelkedjék, a nyeregfödelet több részre osztották akként, hogy a laterna közelében kevésbé meredek födélrészeket illesztettek a tetőzetbe. A templomok hajójában, így Badeutzban, Woronetzben, Watra-Moldawitzában, Suczawitzában, stb., a bejárattól jobbra eső úgy nevezett fogadalmi falon ábrázolt templomnak kivétel nélkül olyan födele van, melyet most leírtunk; Putna kolostornak a XVIII. századból való, már említett ábrázolásán, valamint ugyanezen kolostornak az 50-es években Knapp tanár által készített vízfestésű képén a templomnak szintén több részre föltagolt és a kupola közelében meneteles fekvésű födele van; épen ilyen Dragomirna kolostor templomának a födele is a bukovinai tartományi múzeumban levő régibb vízfestményen. Azóta e festői hatású födeleket, sajnos, nagyon kiszökellő, kontyos nyeregfödelek váltották föl. Badeutzban, Watra-Moldawitzában és Solkában a mostani födélszék alatt, a laterna lábán a régi, alacsonyabb födél fekvésének a nyomai, valamint ezek fölött korábbi festésnek a maradványai még láthatók. Jellemző mindezen templomokra nézve a kupolán, a födél csúcsain emelkedő és lánczczal megerősített magas vas kerszt; régi időtől fogva híresek voltak a solkai templom gazdagon megaranyozott keresztjei.

A hajótól a fő apsist (oltárhely, szentély) a képállvány (ikonostasis vagy templom) választja el, melynek többé vagy kevésbé rostély alakú három ajtaja van. A középső vagy királyi ajtót csak a szertartást teljesítő papnak szabad használni; a nép ezen ajtón át látja a kő lappal födött és kelmével bevont, falazott oltárt (szent asztal). Az oltártól jobbra-balra a falba mélyedő kis fülkék (prothesis vagy proskomidie és diakonikon vagy typikarion) egyikében egy asztalon az egyházi szerek s egy mosdó edény, a másikban pedig a tűzhely van. A szentélyben, valamint a hajóban és az előhajóban is számos kis fali fülke szolgál könyvek és egyházi szerek elhelyezésére; helylyel-közzel a fő apsisban félkörű, falazott lépcsőfok húzódik végig, a közepén pedig fülkeszerű magas ülés emelkedik. Ez olyan, mint az ó-keresztény bazilika papi székei, illetőleg püspöki kathedrája voltak. Az apsis ezen helyén van rendesen az épűlet alapköve is.

A szentélynek, nemkülönben a mellékapsisok padozatának színtje egy lépcsőfokkal magasabban fekszik, mint a hajóé. A mellékapsisok az énekkarok, a szerzetesek, vagy előkelő hívek helyéűl szolgálnak. A mellékapsisok berendezése chorusi székekből vagy álló támlákból (strani) és a fogadalmi fal közelében emelkedő püspöki székből, a misekönyvek elhelyezésére szolgáló forgatható állványból (analogia), az ünnepi kép elhelyezésére szolgáló egy másik állványból (proskynitarion), továbbá különféle gyertyatartókból és zászlókból áll.

Építészeti formák csakis a kőből faragott ajtó- és ablakfeleken fordúlnak elő; a fő bejáratnak általán csúcsíves oromfala van, a mellékajtók nyílása derékszögű és lapos háromkarajú ívvel záródik, az ablakok kicsinyek, jobbára derékszögűek, ritkábban csúcsús vagy félkörű ívvel záródik. A díszítő formák csodálatosképen majdnem pusztán egymást keresztező csúcsíves pálczatagokból állanak; az ívmezőket itt-ott rozetták vagy paizsok díszítik. Némely későbben épűlt előcsarnoknak és itt-ott az előhajónak ablakai nagyobbak, sőt egyiknek-másiknak gyakran meglehetős gazdag geometriai dísze van.

Míg a most említett szerkezeti elemeken és a támasztó pilléreken tiszta csúcsíves formák szerepelnek, addig a netaláni egyéb építészeti, részben a román művészettől kölcsönzött tagoltság megőrizte lényegileg byzanczi jellegét. Ilyenek a kupolaboltozat hevederpárkányai, melyek, valamint gyakran a külső szegélypárkányok is, nyers téglaépítményű, ékalakú fogas rovátékúak; hasonló alakú lábazatok is találkoznak; továbbá fordúlnak elő gyöngén bemélyített sima ívek, karcsú, lapos vak-árkádok, félköríves övek, félköríves fülkékből alkotott övek, emilyenek kivált az apsisok külsején és a laternán. Igen gyakori azonkivűl a pálczatag és pedig mint karcsú oszlopocskák, melyek a laterna belsejét merőleges mezőkre osztják, vagy pedig hármasával gerinczet alkotnak. A pálczatag néha a laterna külső sarkait, nemkülönben a vakárkádok alkatát teszi szembetűnőbbé, a szegélypárkányt pedig vízirányosan két egyenlő részre osztja. A kötélszerűleg csavart egyszerű csavart egyszerű pálczatag oszlopúl ritkán alkalmaztatik. Annál sűrűbben fordúl elő, sőt szinte typikus természetű az a díszítmény, mely a hármas pálczatagból akként alakúl, hogy a három pálcza egy darabig párvonalosan halad egymás mellett, azután, rendszerint váltakozva, jobbra, illetőleg balra csavarodik. Ez a kedvelt forma, melyet csomózott volutának nevezhetünk, majd szegélypárkány, majd hevederív, majd gerincz és pillér, sőt vállkő gyanánt is alkalmaztatik. Byzanczi eredetét bizonyítja az, hogy nyomai mutatkoznak miniatur festményeken, továbbá az Athos hegyi templomokban levő forgatható támlákon, végűl Neumarkti Jánosnak XIV. század közepéről való úti breviáriumában az egyik kezdő betűn. Antik mintákhoz hasonlító párkányok, gyámok, zápalakú kis oszlopok, rozetták, korinthusi oszlopfők és hasonló részletek ritkábban fordúlnak elő; kis paizsok azonban nagyon gyakran szolgálnak a boltozat bordáinak, a gyámoknak és efféle részleteknek díszítményeiűl.

Egyebekben a formai gazdagság kiválóan a byzanczi ékítmények alkalmazására szorítkozik, a mire példa Dragomirna kolostor templomának laternás kupolája, továbbá a Bisserika Trei-Jerarhi Jassyban, melynek külseje pazar, sőt szertelen díszű. Említésre méltó a Suczawa melletti Zamka egykori örmény kolostor szép párkánya, mely kőből faragott csomózott volutából áll, s melyet alsó és felső szélén tarka színű mázas téglák díszítenek.

Számos templomban, és pedig rendszerint a fő bejárat mellett, egyszerű csúcsíves pálczatagokkal keretelt, vagy czímeralakú kő táblán egyházi szláv írásban az épűlet keletkezésére vonatkozó adatok vannak följegyezve.

A harangtornyok szabadon állanak és vagy fából vannak, vagy egyszerűen falazott építmények. A kolostoroknak az előtt ritkábban volt harangtornyuk; ezekben manapság is hosszú és keskeny fa lécz (toaca), vagy pedig nagy patkóalakú vas (toaca de fier) ütögetésével jelzik az istenitisztelet kezdetét. A megerősített templomok harangjai rendszerint a kerítő fal egyik tornyában vannak. Kivételként az előcsarnok fölött is emelkedik harangtorony, vagy pedig mint külön építmény van szorosabb kapcsolatban a templommal. Régebben a nyílt előcsarnokban is függtek harangok; ez kivételként ma is előfordúl. Mostanában a harangtorony helyett gyakran harangtartó falat építenek.

Még két bukovinai templomot kell megemlítenünk, a mennyiben ezek a most ismertetett moldvai-byzanczi építő művészettől sokban elütnek és a bukovinai egyházi építészet régibb korszakának, s pedig a kezdetének és a végének határkövei gyanánt tekinthetők.

Az egyik a hajdani püspöki székesegyház Radautzban, a másik a horeczai templom Czernowitz mellett. Amaz kolostortemplom volt és már fönnállott, midőn Jó Sándor fejedelem 1402-ben a püspökséget alapította. Ide temetkezett a XIV. század második felében I. Bogdán vojvoda és nehány utódja. E templom belsejét, s pedig úgy a férfiak, mint a nők helyét, zömök, négyszögű pillérek három hajóra osztják; a hajók dongaboltozatúak. Az alacsony oldalhajók fölött folyosószerű, boltozatos kamrák vannak, melyekhez az előhajóból, illetőleg a padlásról kőből való, szűk csigalépcsők vezetnek. Az apsist félkupola födi. E templom, egy felől bazilikaszerű elrendezése, más felől a régi síremlékek után ítélve Bukovinának legrégibb egyházi építménye és talán maga Bogdán vojvoda alapította. Előcsarnoka 1559-ben épűlt és moldvai-byzanczi izlésű vak-kupola födi, melynek felső része bevakolt vesszőfonatból áll.

A Czernowitz melletti horeczai templomot egy fából való kolostori templomocska helyén Artemon igumen 1767-ben építteté, s miként egyéb templomokat, II. Katalin császárné azt is gazdagon megajándékozta. Elrendezése a régi typust követi ugyan, de nincsenek rajta csúcsíves részletek. A rómainak látszó renaissance oszlopfők részben egyenes kapcsolatban vannak a csúcsban végződő három karajú ívekkel. A hajót, az oltárhelyet és az előcsarnok fölött levő kápolnát fedő három laternás kupolájának külseje hajlított formájánál, valamint apró tornyocskáinál fogva hasonlít a kiewi Theodosius kolostor templomáéhoz.

Ikonostasis a Szereth melletti Szent Onufri görög templomban. Siegl Károlytól

Már most az a kérdés merűl föl: vajon minek tulajdonítható a legkülönbözőbb szerkezeti és formai elemeknek imént fejtegetett sajátos összekeveredése s kik voltak az építő mesterek és a kőmívesek, a kik ezen építményeket alkották? Fölötte kevés a voltaképi adat, melylyel e kettős kérdésre adandó választ támogathatjuk. Dragomirna kolostori templom előcsarnokában van egy régi és alig olvasható görög fölíratos kő, a melyből némelyek nicomediai Dima építész nevét akarták kibetűzni. A Jassyban 1584-ben épűlt és Krisztus mennybe meneteléről nevezett templom mesteréűl Skop Pétert vagy Minczánt említik. A XVI. század elején Neagu-Woda által alapított, sajátos elrendezésű és mór-byzanczi részletekkel rendkivűl gazdagon díszített Kurtea de ArdŸesz templom mesteréről, a spanyol származású Gomez Emánuelről vagy Manoliról pedig csak a Carmen Sylva koronás költőnő által oly fölségesen dramatizált legenda beszél. Egyébként pedig még azt tudjuk, hogy valamint már Rómában is főleg görög művészek dolgoztak, úgy nevezetesen Justinianus császár is Görögországból és Kis-Ázsiából hívott mestereket és azokra bízta nagyszerű építkezéseit Byzanczban és az egész kelet-római birodalomban. Így jelesűl a byzanczi építészetnek legmerészebb és legpompásabb emlékét, a Sophia templomot, a Trallesből való Anthemios és a Miletosból való Isidoros építették. A georgiai építményeket is görög művészeknek szokás tulajdonítani, valamint a Görögországban és a Balkán félszigeten szétszórtan lakó czinczárok régi időtől fogva a byzanczi művészetben járatos és a külföldön is dolgozó építőművesek hírében állottak. Ekként tehát valószinű, hogy Moldvában és Bukovinában sem hazai, hanem a déli vidékről hívott építő mesterek tervezték és emelték legalább a régibb templomokat. A moldvai-byzanczi templom elrendezésére nézve nagyon hasonlít a tisztán kolostorok és remeteségek által elfoglalt Athos sziget templomaihoz, a melyek szintén kicsinyek és csak abban különböznek emezektől, hogy kupolájuk négy oszlopon vagy pilléren nyugszik, s hogy a prothesis és a diakonikon aránylag nagyobb és apsis alakot öltve kelet felé kiszökellik. Az egyházi festészet és a kis-művészetek tekintetében azonban, mint későbben látni fogjuk, teljes a megegyezés az Athos szigetivel. Ennél fogva a moldvai-byzanczi templomok typikus és szigorúan liturgiai elrendezése „Athos szent hegyén” a X. század óta fönnálló művészeti góczpontból származik, a melylyel az itteni kolostorok szoros összekötetésben voltak, sőt valószinű, hogy a kolostorokat Athos hegyi szerzetesek akkoriban itt már megtelepűlt német mívesek, jelesűl kőfaragók közreműködésével építették. Ez utóbbi körűlményt a csúcsíves formák általános alkalmazása bizonyítja, mely formákat Moldva Erdélylyel, Lengyel- és Németországgal való sűrű érintkezés révén ismerte meg. Kétségtelen az is, hogy Humora, Suczawa és egyéb kolostorok templomaiban talált kőfaragói jegyek a XVI. század első feléből valók és német kőfaragó testűlettől származnak.

A bukovinai templomok nagy része fa építmény. Többnyire nagyon kicsinyek, gyakran alig 10–12 méter hosszúak, s majdnem kivétel nélkül boronafalúak. Elrendezésük lényegileg ugyanaz, mint a kőből épűlt templomoké, csakhogy apsisaik sokszögűek és néha nincsenek oldal-apsisaik. A négyzet fölött gyakran nyolczszögbe átmenő, szintén borona szerkezetű kupola emelkedik, a melynek néha van laternája is. Putna egyházközség fa temploma bizonyára a legrégibb e fajta építmény, a monda szerint Bukovinában egyáltalán a legrégibb templom. Állítólag Dragosz fejedelem 1346-ban építette volna Wollowetzben, a honnét Nagy István 1468-ban mostani helyére szállíttatta át. Hajója és apsisai tölgyfából vannak, előhajója ellenben puha fából épűlt és későbbi időből származik. A Putna kolostorbeli XVIII. századi már említett festményen e templom a kolostor mellett jobbra áll. A Kallimach János Tivadar fejedelem által 1698-ban Kimpolungban állított és 1887 óta Czumurnában levő Miklós templom szabatos kimunkáltságánál, faragott és részben festett díszénél fogva figyelemre méltó. Wamában Krisztus mennybe menetelének tiszteletére 1783-ban épűlt templom, továbbá a zastawnai három kupolás templom, azután a S³obodzia-Komarestiében 1895-ben, sajnos, hársfából épített templom, végűl az Isaias igumen által 1744-ben Rewnában alapított egykori kolostor-templom a legkiválóbb e fajta építmények sorába tartoznak. A rewnai templom födelének két csúcsát, valamint a kupoláját is laternaszerű díszes ormok koronázzák; külsejének festői hatását még fokozza falainak mustrás zsindelyű burkolata. A Chereskul Dositheu radautzi püspök által 1774-ben Czernowitzban épített, s 1874-ben Klokuczka külvárosba áthelyezett fa templom történeti érdekű, a mennyiben báró Splényi Gábor táborszernagy, császári küldött, 1777-ben itt fogadta Bukovina hódolatát.

A keleti templomot nem díszíti szobor. A szobrászatot a keleti művészet általában csak az építészeti formák, az ékítmények, valamint a kis-művészetek körében művelte.

A régebbi szobrászatnak Bukovinában egyedűli maradványa, a Wama melletti, ú. n. Tatár-emlék. Ez gyarló anyagból való és durva kimunkáltságú, három méter magas, sokszögű hasábalakú (parallelopipedon) monolith; négy oldalát egyházi szláv nyelvű fölírások borítják. Rakowitza Mihály vojvoda 1716-ban a tatárok ellen viselt szerencsés hadjárat emlékére állította.

Nagyobb gonddal készűltek a síremlékek, noha rendszerint egyszerű homokkő- vagy kivételesen márvány-lapból állanak. E lap mezőjét bemélyített alapon román-byzanczi jellegű, egyszerű, nemes sík ékítmény tölti be, vonalas díszű szalag fut rajta körűl és egyházi szláv nyelvű sírírat övezi. Számos ilyen fajta, s pedig a XIV. és a XV. századból való, fejedelmi síremlék van a radautzi görög-keleti plebánia-templomban; a XV. századból és a későbbi időkből származó fejedelmi és püspöki sírok a kolostori templomok legtöbbjében, vagy nehány más templomban is találkoznak. A XVI. századi sírköveken gyakori a csúcsíves geometriai dísz; később ezt folyondáros és szőlőfürtös díszítmény váltja föl. Így példáúl Putnában Nagy István temetkező templomának előcsarnokában Jakab metropolita szülőinek sírköve egyszerűen díszített, míg magának a metropolitának 1778-ból való, kő koporsószerű síremléke szőlőfürtös díszítményű. Ez a díszítmény majdnem változatlanúl divatozik ma is úgy a sírköveken, mint a görög-keleti temetők sírkeresztjein. Szerethben szépen díszített XVII. századbeli örmény sírkövek vannak.

A templomokban, így példáúl Putnában, fordúlnak elő mennyezetes síremlékek is. E fajtában legszebb Arbures Lukácsnak 1503-ból való sírfülkéje Arborában. Oldalfalait kettős kerek oszloptörzsön nyugvó, csúcsíves alakú támasztó pillér tartja, ezeknek közébe körszelet alakúra faragott kő illeszkedik mennyezetűl, a melynek külső oldalát szép geometriai dísz és hajlított ív élénkíti. Az ív fölött van az egyházi szláv nyelvű sírirat, míg a sarkokat két szépen faragott paizs foglalja el. Hasonló Watra-Moldowitzában Ephrem radautzi püspöknek 1619-ből való sírfülkéje. Ezt a templom festményeivel nem törődve a közbülső hajónak a csigalépcső melletti négyszögű terében helyezték el. Kupola alakú boltozata hajlított és csomózott négy oszlopon nyugszik, homlokfalának hajlított ívén ismétlődik a csomózott pálczatag. Ennek egyes tagjait különféle levelek pikkelyszerűen borítják, a mi rendkivűl emeli a síremlék díszességét.

Egyébként a kőfaragást még ékítmény előállítására sem igen gyakorolták. Legfölebb itt-ott a már említett rozetták, kis paizsok s effélék mint boltívek, ablakkeretek ékítményei fordúlnak elő. Kivétel a dragomirnai templom gazdagon díszített kupolája. A kaputornyokon, gyérebben a templomokon is látható moldvai czímerpaizs (fajdfej, félhold és csillag) és a hasonló faragványok részben egyszerűek, részben durva kimunkáltságúak. Az előbb említett kőfaragói jegyeken kívűl eleddig egyetlen fölírást ismerünk, mely a mester nevét említi. I. Bogdán vojvodának Nagy István által állított sírkövén olvasható ez az egyházi szláv nyelvű fölírás: „A sírkövet készíté Jan mester.”

Egy suczawai evangeliumos könyv táblája (XVI. század). Lembergben, a Keresztre feszítésről nevezett intézetben levő eredeti után. (Trzemeski fényképe)

A bronzöntést sem igen művelték. Igaz, hogy a fejedelmek az általuk alapított kolostoroknak harangokat is ajándékoztak; szép összhangjuknál fogva ma is nevezetesek a Nagy István által Woronetz kolostornak ajándékozott harangok. A harangok szobrászati dísze azonban majdnem egyedűl a fölírásokra és nehány durván mintázott ékítményre szorítkozik. A horeczai harangokat 1773. és 1774-ben Sadagórában, az egykori orosz pénzverőben öntötték. Helylyel-közzel nagyobb gazdagságot mutatnak a kupoláknak és a nyeregfödeleknek díszes lánczokkal megerősített keresztjei, melyeknek szokásos díszítménye a golyó és a holdsarló, állítólag jelei annak, hogy a moldva-oláh fejedelemség egykor Törökország alá tartozott.

A kis-művészetek körében nagyobb haladást tett a képfaragás. Különösen említésre méltók a fa- és elefántcsont faragványok, melyek épen a Keleten, ezen ősrégi technika tulajdonképeni hazájában jutottak nagy tökéletességre és később a Nyugatnak is mintáúl szolgáltak. Első sorban állanak a gazdagon festett és aranyozott ikonostasisok, melyek közül a régebbieken gyakori a folyondáros és szőlőfürtös díszítmény; ritkák az olyanok, melyeket renaissance formák díszítenének. Példaképen megemlítjük a hajdani rewnai templom ikonostasisát, mely most S³obodzia-Komarestiében van, s melynek egy része nyilván valamely régi ikonostasisról való, továbbá az egykor Kimpolungban állott, majd Czumurnába áthelyezett Szent Miklós templom ikonostasisát, végűl a szerethi, a woronetzi, a watra-moldawitzai, a suczawitzai, a dragomirnai, a solkai és az onufrii templomból való ikonostasisokat. Számos ikonostasis készűlt az újabb időben. Ezeket a barokk áttört ékítmény és általában a díszítésben és arányozásban való szertelen gazdagság jellemzi; egyik-másik Oroszországból származik. Kőből faragott ikonostasisok, a milyenek helylyel-közzel Georgiában és az Athos hegyi régibb templomokban találkoznak, Bukovinában egyáltalán nincsenek.

A templom egyéb berendezési tárgyai közűl a régebbi időből való trónszékek és chorusi székek (strani) érdemelnek említést; emezeknek keskeny és rendszerint fölhajtható üléseik vannak. Alakjuk egyszerű, gyakran durva; néha szinesre vannak mázolva és megaranyozva; mélyített alapú ékítményeik szalagfonatokból, meg rozettákból állanak, néha csinosak és változatosak, majd román, majd meg csúcsíves izlésűek; keleti izlésű rácsozatok és csavart oszlopok, kivételként czímerek, kis vadászati jelenetek és áttört geometriai díszítmények is fordúlnak elő rajtuk. A legszebb effajta berendezési tárgyak Woronetzben és Watra-Moldawitzában vannak. Ebben a templomban van egy byzanczi izlésű triptychon, melynek léczét csomózott pálczatag díszíti; ugyanott van énekeseknek szolgáló két nyolczszögű polcz, melynek festett és aranyozott gazdag faragványai közt szintén előfordúl a csomózott pálczatag. Hasonló polczok vannak Woronetzben is, azonkivűl van itt esztergályozott díszítményű és összehajtható könyv polcz is. A putnai plebánia-templomban van egy István György idejéből származó és szép kis festményekkel ellátott triptychon, az itteni kolostori templomban pedig egy ébenfából való, azonban kétségtelenűl valamely nyugati országból származó láda, melynek külsejét vallásos tárgyú vésett ábrázolások díszítik.

Érdeklődésünkre különösen érdemesek a kis-művészeteknek majdnem egyedűl egyházi czélokra szolgáló termékei, melyeket a moldvai fejedelmek és azok családjának tagjai, a püspökök és a bojárok, helylyel-közzel orosz fejedelmek is ajándékoztak a templomoknak. Bizonyos, hogy sok efféle tárgy elveszett; némelyeket elloptak, másokat beolvasztottak; valószinű, hogy a kolostorok eltörlése alkalmával kivándorolt szerzetesek is elvittek magukkal egyet-mást; abból azonban, a mi megmaradt, elég hű képet alkothatunk arról a nagy gondosságról, melyet e tárgyak előállítására fordítottak, nemkülönben a fafaragók és az ötvösök ügyességéről.

Számosak a puszpáng, szantál és czédrus fából rendkivűl díszesen faragott s rendszerint ezüsttel kivert három karú keresztek, a melyek ereklyetartókúl szolgálnak, elejüket és hátuljokat pedig szentek alakjai, vagy vallási jelenetek ábrázolásai díszítik. Putnában van egy ilyen kereszt, mely Nagy István ajándéka és 1513-ból való, továbbá egy másik 1566-ból; emezt 27 rubin ékesíti. Említésre méltók továbbá Suczawitzában a Mogila Jeremiástól 1606-ból való szép kereszt, egy másik gazdag faragványu kereszt, melyet 1680-ban az orosz czár ajándékozott, továbbá egy 12 centiméter nagyságú ezüst foglalatú és gazdagon aranyozott kereszt, melyben Krisztus keresztfájának egy forgácsa őriztetik. Ennek elejét a fölfeszített Megváltó alakja, az utolsó vacsorának, a lábmosásnak és Krisztus föltámadásának ábrázolása díszíti, a hátulsó oldalán pedig Krisztus születése és megkereszteltetése, az angyali üdvözlet, az Atyaisten és Krisztus színváltozása látható. Itt-ott kerek dobozok is szolgálnak az ostya, vagy valamely ereklye tartójáúl. Ezeket is ábrázolások díszítik, a melyek néha áttört domború művűek, úgy, hogy az alakok a hátlaptól elváltan, szabadon állanak. Ereklyetartó keresztek és dobozok elefántcsontból ritkán készűltek, Suczawitzában van elefántcsontból faragott és ezüst foglalványú két kis kép.

A watra-moldawitzai görög templom külsején levő falképek egyike (Konstantinápoly ostroma). Siegl Károlytól

A fém tárgyak közűl első sorban említendők a sárgarézből készűlt, gyakran igen nagy karos gyertyatartók, melyeket rendesen szeráfok és keleti szokás szerint rájuk akgatott strucztojások díszítenek. Az oltári gyertyatartók sorából megemlítjük azokat, melyeket Jakab metropolita 1768-ban ajándékozott a putnai kolostornak. Továbbá említésre méltók a gyakran igen díszes füstölő edények, így példáúl a Nagy István által 1470-ben ajándékozott putnai füstölő, mely ezüstből van és melyet nyolcz drága kő és öt szeráf díszít. Ide tartoznak a kelyhek, a patenák és a ciboriumok; emezeknek gyakran kupolás templomalakjuk van. Suczawitzában van egy ezüst ciborium, melyet György metropolita 1591-ben ajándékozott; a putnai ciborium pedig József igumen ajándéka 1745-ből. A putnai kolostorban van továbbá Nagy István által 1497-ben ajándékozott megközelítőleg csillagalakú két legyező, melyeket filigrán és két oldalt alakos domború művek díszítenek. A suczawai kolostor templomának becses tárgya az 1627-ből való és vastag vert ezüsttel borított ereklyetartó, melyben Novi Szent János teteme őriztetik. A külsejét díszítő domború művű ábrázolások byzanczi izlésűek, esetlen kimunkáltságúak. Hasonló kimunkáltságúak a nagy számban előfordúló ezüst könyvtáblák, ezeknek nagyobb része a még fönálló kolostorok tulajdonában van, még az eltörült kolostorokból valók egyéb kincsekkel együtt a görög-keleti érseki consistorium által Czernowitzban őriztetnek. E könyvtáblákat díszítő domború művek Krisztus életének és szenvedésének, Mária életének jeleneteit, az evangelisták alakját, vagy ezeknek a Keleten támadt jelképeit ábrázolják. A fölirások kivétel nélkül egyházi szláv nyelvűek. A könyvek háta rendszerint ezüst sodronyból van fonva. Humora kolostorból származik egy evangeliumos könyv, melynek egyik tábláján Krisztus föltámadása, a másikon Mária elhúnyta ábrázoltatik; valószinű, hogy e kötés 1486-ban készűlt; Putnában van többek közt egy hasonló kötésű könyv, melyet Bogdán vojvoda 1506-ban ajándékozott; a Keresztre feszítésről nevezett lembergi intézetnek van egy XVI. századi könyvtáblája, mely Suczawából való; Suczawitzában számos evangeliomos könyv őriztetik, melyeket 1605 és 1607 közt Mogila Jeremiás ajándékozott. E kolostorban egy későbbi eredetű, becses evangeliumos könyvet is őriznek. Ez 1785-ből való, s a táblájának tojásdad mezőiben levő domború művű alakok, valamint az alakokat környező ékítmények kiváló mester kezére vallanak. Dragomirna kolostornak a XVII. század első negyedéből való ezüst könyvtábláin gyakori ékítmény a csomózott pálczatag. Gazdag foglalatúak továbbá a képek is. Vagy csupán a keret, a dicsfény és a háttér van fémből, a milyen példáúl Suczawitzában egy kis Mária kép, vagy pedig byzanczi módra, a mi ma Oroszországban divatos, az egész kép, a fej és a keret kivételével, fémből domborúan van alakítva; példa erre Putnában egy régi kép. E kolostor kincsei közt említtetik egy aranynyal és drága kövekkel gazdagon díszített Mária kép, mely Paläologos Emánuel császártól származik.

A watra-moldawitzai görög templom külsején levő falképek egyike (Konstantinápoly ostroma). Siegl Károlytól

Az ötvösség termékei közűl megemlítendő még az 1892-ben Meretzeiben talált és almandin kővel kirakott tömör arany ékszer, mely egykor valószinűleg mentecsatnak a része volt és egy hasonló művű arany gombbal együtt a Romániában Petroassában talált ismeretes kincshez hasonlít. Úgy az ékszer, mint a gomb a bukovinai tartományi múzeumban van.

Teljesség kedveért meg kell még említenünk, hogy már I. Bogdán veretett moldvai érmeket, az első bukovinai pénzverő műhely azonban csak a XVI. század második felében Heraklides alatt és pedig Suczawában keletkezett. A múlt század végén Oroszország Sadagórában alapított egy pénzverő műhelyt, a melyben azonban csak rézpénzt vertek. A vojvodák nagy gondot fordítottak Moldva czímerével díszített pecsétjük gazdag előállítására. E pecsétek lenyomata sűrűn előfordúl a régi okleveleken.

A kis művészet tárgyalt termékeinek készítői, kivéve a fafaragókat, a legritkább esetben voltak bukovinai, vagy általán duna-fejedelemségi származásúak. A falfaragványok valószinűleg ügyes kezű szerzetesek művei, a kik akár egyenesen, akár közvetve összeköttetésben állottak az akkori időbeli byzanczi művészet fő fészkével, a többször említett Athos szigettel; későbben egyes falusi művészek is űzték a fafaragást. A nemes fémből való tárgyak majdnem kivétel nélkül külföldön készűltek, a mi példáúl határozottan föl van jegyezve mind azon tárgyakról, melyeket Nagy István Putna kolostornak ajándékozott. Tudjuk továbbá, hogy Lapusznean IV. Sándor vojvoda 1561-ben aranyat, gyémántot, rubintot és gyöngyöket azzal a megbizással küldött a nagy-szebeni ötvös czéhnek, hogy azokból díszes kereszt készíttessék; Jankul vojvoda pedig 1582-ben Lembergben rendelt meg ezüst asztali készletet és ahhoz 480 márka nyers ezüstöt adott. Nagy Istvánnak és utódainak Velenczével való összeköttetése, valamint a Konstantinápolylyal föntartott egyházi és politikai kapcsolat valószinűnek mutatja, hogy a kis-művészek egyik-másik terméke e két város valamelyikéből, kivált pedig Konstantinápolyból származik.

Mielőtt áttérnék a festészetre, meg kell emlékeznünk arról a művészeti technikáról, melyet egyes fejedelemnők, bojárnők és apáczák gyakoroltak és mely nagy fényűzéssel kapcsolatban rendkivűli tökéletességre jutott: értjük ezen az igazi byzanczi izlés szerint és bizonyára főleg keleti anyagokból készűlt hímzéseket, jelesűl a színes atlaszból való, selyemmel és aranynyal hímzett miseruhákat, kivált pedig a fejedelmi ravatalok takarójáúl szolgáló terítőket, melyekre Krisztus sírba tétele, vagy Mária halála volt hímezve. Krisztust, az angyalokat, a fejedelmet és egyéb személyeket ábrázoló, sokszor életnagyságú alakok födetlen testrészei és haja, nemkülönben az ékítmények, továbbá a gyakran terjedelmes fölírások megfelelő színű selyemmel sokszor árnyékolva lapos öltésűek, míg az angyalok szárnya és ruhája többnyire ezüst és arany fonállal van hímezve, a dicsfény, a fejnek és a ruha redőinek rajzolata pedig gyöngygyel van szegélyezve. E tárgyak legérdekesebbjeivel is Putna kolostor dicsekszik, ellenben a legértékesebbek Suczawitza kolostorban őriztetnek. A putnai hímzések közűl említésre méltó a Nagy István által 1490-ben ajándékozott terítő, melynek 247 centiméter hosszú, 157 centiméter magas hímzése Krisztus sírba tételét ábrázolja. Rendkivűl fínom és tökéletes kimunkáltságával még túltesz ezen az az 1510-ből való hímzés, mely Mária elszenderedését ábrázolja; ennek felső szélén van a fölírás, míg a másik három szélén folyondáros ékítmény közé tizenhét erőd van hímezve. Igen gondos hímzésű Dragomirában Krisztus sírba tétele, melyet 1598-ban Iwanowicz Fedor czár ajándékozott a kolostornak. Suczawitzában nevezetes többek közt a Jeremiás és annak anyja, Mária által 1592-ben hímzett Sírba tétel, mely 135 centiméter hosszú és hat gyémánton kivűl nem kevesebb, mint 10.929 kisebb, nagyobb gyöngy van.

Szent György, részlet a Czernowitz melletti hajdani Horecza-kolostor templomának egyik falképéről. Siegl Károlytól

A világi hímzések közűl említésre méltó az a Mogila János Jeremiás által 1601-ben készített zászló, melyre a Moldva czímere van aranynyal hímezve.

Valamint a most leírt hímzések egy része, a fönmaradt miniatur festmények legtöbbje is hazai termék, s pedig részben Görögországból vagy Byzanczból származó szerzeteseknek, részben pedig azok tanítványainak a művei. Az egyházi könyveknek jobbára ezüstből való, s néha drágakövekkel kirakott táblája mutatja, mily nagy becsben tartották magukat a könyveket. Ezek közűl a régiebbek pergamenra egyházi szláv betűkkel igen nagy gonddal írvák s régi szokás szerint színes és aranyos, gyakran fölötte gazdag ékítményekkel és alakokkal díszítvék. Az úgy nevezett woronetzi codexen kivűl legrégibb mű Nagy Istvánnak már említett humori tetra-evangeliuma, a melyben maga a fejedelem ábrázoltatik térdelő helyzetben, a mint a könyvet az isteni anya karján ülő gyermek Jézusnak átnyújtja. Mindegyik evangelium első lapján miniatur festésű keretben az illető evangelista alakja van ábrázolva. A könyvet Nikodin Jeromonachos írta 1473-ban. Megemlítjük még többek közt a Mogila Jeremiástól 1607-ben Suczawitza kolostornak, továbbá a Krimka Anastasiustól 1610-ben Dragomirna kolostornak ajándékozott két evangeliumos könyvet, melyeket gazdag és szép miniatur festmények díszítenek. Watra-Moldawitza kolostorban egy zsoltáros könyvet őriznek, melyet Efrem radautzi püspök írt a XVII. század elején.

A XVII. században már találkoznak nyomtatott egyházi könyvek, melyeket kezdőbetűk és ábrázolások díszítenek. Ilyenek példáúl Suczawitzában egy evangelium, mely Kiewben 1697-ben nyomatott; egy másik szintén kiewi, 1796. évi nyomtatvány öt nagy rézmetszettel; a Watra-Moldawitzában levő evangelium Anna császárné ajándéka, s Moszkvában 1735-ben nyomatott. Lemberg (1665, stb.), Neamtz és Jassy (1702), stb. is említtetnek nyomtató helyekűl. Suczawában a XVII. század első felében már volt nyomda, Radautzban pedig Warlaam püspök idejébn a XVIII. század közepén. A rézmetszést Bukovinában nem gyakorolták a szóban forgó időben, most sem gyakorolják; Suczawitza kolostorban a régi kőmetszetű képek közt találkozik két franczia eredetű; ezek egyike Nagy Istvánt, másika Lupul Vazul vojvodát ábrázolja; egy harmadik Lembergben e század elején készűlt és Czernowitz akkori képét mutatja.

A keleti egyházban, mely a képfaragást föltétlenűl kárhoztatta, míg a képüldözés után 842-ben tartott zsinaton a festészeti ábrázolást ismét megengedte, természetszerűen a festészet lett majdnem egyedűl uralkodóvá és derekasan fejlődött, de a nélkül, hogy a tökéletesség legmagasabb fokát elérte volna. Akadályozta ebben egy felől paedagogiai czélja, más felől pedig széles körű díszítő természete. Továbbá a művész egyéniségét tetemesen korlátozta, a mennyiben a keleti egyház a festészeti ábrázolások tartalmára és egymásutánjára nézve meglehetősen szigorú és ma is érvényben levő szabályokat állított föl. A festészet nevelői czéljánál fogva az egyházi szertartás szolgájává lett; az volt a föladata, hogy az olvasni nem tudókkal – és ilyenek nagy számban voltak a nép, sőt a szerzetesek közt is – közölje az ó és az új testamentom legendáit, hogy az ájtatos hívők elé állítsa a vértanúk jó cselekedeteit és szenvedéseit, az eretnekek és a gonoszok bűneit és kegyetlenségeit, hogy az alázatos lelkeknek elbeszélje a mennyország örömeit és a pokol kínjait. A szentek alakjai és a vallás történetének jelenetei ezen ábrázolásokban merev rendszerességben sorakoznak egymás mellé; valamint a biblia betűit, ezeket is néha egy vonás, vagy egy keskeny ékítményes szalag választja el egymástól. A falnak, valamint a boltozatnak minden legkisebb síkját, sőt az ablakok és az ajtók bélletét is lefoglalja és az épűlet tagoltságát mind inkább-inkább száműzi ez a művészet. A moldvai-byzanczi templomok külsejét is ellepik a festészeti ábrázolások. Sőt a kolostor udvarát és a templom környékét is szent helylyé avatják a festmények, úgy, hogy a szerzetes akkor is szemlélődő elmélkedésének körében marad, midőn magános czellájának ablakán kitekint. A képek sorozata a templomnak úgy belsejében, mint a külsején is figyelmen kivűl hagyja az építészeti tagoltságot, sőt a támasztó pilléreket és az ablakokat sem veszi számba.

A függő képek kiválólag az ikonostasisra szorítkoznak, a melyen a faragás mellett a festészet és pedig nagy bőséggel uralkodik. Azonkivűl a függő képek helye a proskynitarion, a melyen az ünnepek szerint váltakozó ábrázolásokat raknak ki. Függő képek továbbá az ebédlőket díszítő festmények, az arczképek és effélék. A többnyire deszkára és aranyos alapra festett képek az ikonostasison a szabály követelményei szerint egymás fölött két fő és három mellék sorban rendeztetnek el; ehhez alkalmazkodik az ikonostasis alkata is. A talapzatot rendesen az ó-testamentomból vett négy jelenet díszíti. Fölötte az első sorban van az úgy nevezett négy fő kép, mely Krisztust, Máriát és a templom védő szentjeit ábrázolja. Ezzel egyenlő magasságban a két szélső ajtó mezőit angyalok alakjai, a középső, vagyis királyi ajtó mezőjét az angyali üdvözlet ábrázolása foglalja el. A középső ajtó fölött Veronika verejtéktörlő kendőjét (szent mandilion) látjuk, e fölött pedig a második mellék sorban az utolsó vacsorát. Ez a sor egyébként magában foglalja az év tizenkét nevezetesebb ünnepét. A következő második fő sort a tizenkét apostol egész alakja, a legfelső melléksort pedig a tizenkét próféta mellképe foglalja el. Az utolsó vacsora fölötti nagy képen Krisztus trónon ülő alakja ábrázoltatik, fölötte lebeg a Szentlélek, e fölött pedig az Atyaisten. Az ikonostasis koronáját a fölfeszített Krisztus és a feszűlet aljában álló Mária és János alakja alkotja. A falfestmények mintegy szükséges kiegészítései az ikonostasisnak, úgy, hogy a templom festészeti dísze összhangzatos megtestesűlése az egyházi eszmekörnek. Fönt a kupola mélyében az angyalok és a próféták karától környezve trónol Jézus Krisztus, a pantokrator, vagyis mindenható; a négy boltczikkelyről a négy evangelista tekint le szelíden az ájtatos hívőkre. A Megváltó életét és szenvedését, továbbá Isten anyja életét ábrázoló festmények rendszerint a hajó falán a két felső sort foglalják el, az alsó sorban pedig a szentek alakjai és a már említett fogadalmi kép látható. Mintha a templom belsején valami óriási kárpit volna kifeszítve, mely a falat egészen elborítja és lefelé szabályosan elrendezett redőkben végződnék. A fal lábazatának festése azonban, mintegy márványburkolat utánozva, több sorban egymásra rakott eres kőlapokat mutat. Az oltárhely falán Krisztus mennybe menetelét, az isteni liturgiát, Istenanyját, mint Panagiát és szent püspököket ábrázoló festmények vannak. Az előhajóbeli festmények ellenben a templom védő szentjének életét, illetőleg szenvedéseit ábrázolják. Az előcsarnoknak nyugat felé néző falán, vagy pedig a templom homlokfalának külsején rendszerint Krisztus eljövetele, az utolsó ítélet ábrázoltatik. A templom külsejét díszítő festmények tárgya többnyire az ó-testamentumból vétetik, de fordúlnak elő többé-kevésbé világi tárgyú ábrázolások is, így példáúl Konstantinápoly ostromoltatása a törökök által, Novi Szent János holttestének átszállítása Suczawába, Roszka Gergely metropolita alakja Dániel remete alakja mellett (Woronetz), stb. Itt-ott előfordúl a kő vagy a színes nyers tégla építmény festett utánzata is.

A czernowitzi székesegyház. Bernt Rudolftól

Valamint a régi függő képeket, melyek egyik-másik berendezési tárgynak (analogia, triptychon, ajtó) is szép díszeűl szolgálnak, rendszerint gipszszel bevont fa táblára: úgy a fali képeket gondosan lesimított, egészben véve azonban a nyers kőből durván rakott fal egyenlőtlenségét föltűntető vakolatra festették. Az aránylag vékony rétegű kövér vakolatba hosszú szálú fűrostokat vagy borjúszőrt kevertek abból a czélból, hogy a vakolat egy felől jól összeálljon, más felől szilárdan a falhoz tapadjon és meg ne repedezzék. A festék jól födi az alapot, élénk és telt színű. A különböző időkből származó képek festési módja, valamint művészi előállítása közt nincs észrevehető különbség; az ábrázolások legnagyobb része kölcsönös másolatnak látszik. Noha a képek nagy terjedelműek és az egész templomot ellepik, gyakran egy év alatt elkészűlt a templom festészeti dísze, a miből az következik, hogy egyszerre több művész és munkás dolgozott rajta. Különben ez meglátszik magukon a festményeken is, a mennyiben nem mind egyenlő értékű, sőt ugyanazon kép egyes részei is más-más kézre vallanak. Az alakok arcza rendszerint élénk kifejezésű, s ez, valamint az ábrázolás elrendezése jobbára művésztől származik, a többi részletet pedig segédmunkásra bízták; különösen a járúlékok mindig kézművesi jellegűek. Mindazáltal a festmény a tartalmas színek egyenletes elosztása következtében úgy a templom belsejének félhomályában, mint külsején összhangzatos és nyugodt hatású.

A falfestészet Bukovinában már igen régen művelték. Így Watra-Moldavicza kolostornak 1401-ben épűlt régibb templomán látható festészeti maradványok ugyanezen évből, vagy legkésőbb 1531-ből valók, a mely évben a templom elpusztúlt. A meg nem határozható időben keletkezett suczawai régi fejedelmi kastély kápolnájának romjain, nemkülönben szintén Suczawában az 1513-ban romba dűlt mirautzi régi templomon is láthatók alakos és ékítményes festmények nyomai. A radautzi templomban levő falképek e templomot előcsarnok nélkül ábrázolják, a mi bizonyítéka annak, hogy e festmények az előcsarnoknak 1559-ben történt építése előtt keletkeztek. Az 1488-ban épűlt woronetzi hajdani kolostortemplom falfestményeit egy fölírás tanúsága szerint Roszka Gergely metropolita 1546-ban készítteté, ugyanakkor épűlt a templom előcsarnoka, vagy lehet, hogy ekkor csak megújíttatá a festményeket, mint példáúl Watra-Moldawitzában is a kupola festményei két rétegből állanak. Többé-kevésbé teljes a következő helyek templomainak festészeti dísze: Woronetz, St. Illie, Arbora, Humora kolostor, Watra-Moldawitza, Suczawitza, és Suczawában a Szent György templomé; a suczawai Dömötör templomnak, továbbá a radautzi, a badeutzi, a petroutzi, a parhoutzi, a dragomirnai és horeczai templomnak csak a belseje van kifestve. Az utóbbi templomok nehányának külsején is voltak festmények, de azokat vagy bemeszelték, vagy pedig leverték. Dragomirna kolostor templomának külsejét nem díszítik festmények; e templom előcsarnokának kifestése is befejezetlen maradt az alapítónak idő előtti halála következtében; valószinű tehát, hogy külseje is ugyanezen okból maradt festetlenűl. A putnai, a solkai és még több templom falképei a későbbi helyreállítások következtében pusztúltak el. Miként Georgiában, azonképen Bukovinában is több templom falfestményeit a tatárok rongálták meg, vagy pusztították el. Ezek közé tartozik a watra-moldawitzai templom.

A művészekről, a kik e falképeket festették, nem tudunk semmi bizonyosat; mindez ideig nem találkozott olyan festmény, mely művész nevével lenne megjelölve. Csak a mondák foglalkoznak a falképek festőivel, így példáúl az a monda, mely Suczawitza kolostor templomának a festőjéről szól: Hosszú keresés után találkozott egy avatott művész; azonban ez munka közben és pedig a templom külsejének festésekor lezuhant az állványról és menten meghalt, minek következtében a templom külsejének kifestése félben maradt. Egy másik monda előadja a watra-moldawitzai templom festőjének szerencsétlen végét, t. i. azt, hogy e festőt Raresz Péter fejedelem lenyakaztatta. Ha azonban e festményeket összehasonlítjuk az Athos hegyi kolostorokbeli festményekkel, meggyőződünk, hogy ezek úgy tartalom, mint a sorozatok egymásutánja, az előállítás részletei, meg a technikai kimunkálás tekintetében egymással teljesen megegyezők. Az athosi festészetről „Az Athos hegyi festészet kézi könyve” czímű ismeretes munka nyújt tájékozást. E könyv a XVI. századból származhatik és valószinűleg Dionysios misés szerzetes és festő a szerzője. A festészetben Manuel Panselinos XII. századi mester volt – mint szerényen mondja – utólérhetetlen mintaképe. A kézikönyvben foglalt ikonographiai meghatározások tökéletesen illenek a moldvai-byzanczi templomi képekre, a miről könnyen meggyőződünk, ha azon meghatározásokat az egyes ábrázolásokkal, példáúl az utolsó ítélet, Jakab álma, Ábrahám vendégszeretete, stb. ábrázolásával egybevetjük. De a technikai kidolgozás is tökéletesen megegyezik azzal, a mit e tekintetben a kézikönyv mond. Mindebből önként következik, hogy a művészek, a kik e képeket festették, vagy az athosi iskolában tanultak, vagy pedig – a mi valószinűbb – athosi szerzetesek vállalkoztak a bukovinai templomok kifestésére és ez alkalommal a segédmunkásokúl közreműködő hazai szerzeteseket beavatták a festészetbe. Pokutiában, a hajdani Skit-mare görög-keleti kolostorban levő falképek fölírásain több czélzás van a szent Athos hegyre.

Ugyanez áll a függő képekről is, a melyeknek keletkezése idejét, mivel ritkán vannak évszámmal ellátva, gyakran nehezebb meghatározni, mint a falfestményekét. A suczawai Szent János templomban van egy görög fölírású kis függő kép, mely kétségtelenűl valamely görög festőnek a műve; Radautzban van egy a Skit-mare kolostorból származó kép, melynek hátúlsó lapján ez olvasható: „Szent Miklós atyánknak e képmása Skit-mare kolostoré, a hol azt Job misés szerzetes és festő Krisztus születése után 1698-ban, augusztus havában, Sofronie atya igumensége idejében megújítá.” Elő lapján pedig a következő egyházi szláv nyelvű fölírás van: „E képet a radautzi metropoliában, Pachomie Hr. püspök idejében, 1504-ben, november hó 18-án ezüst foglalattal látták el.” A petroutzi templomban egy szép képen, mely a trónoló Krisztust ábrázolja, egyházi szláv betűkkel írt következő román fölírás van: „Radul, festő átfestette, 1802.” Az ikonostasisok festményei általában későbbi időből valók. Így példáúl Mamajestieben az ikonostasis egyik képén 1760 évszám és ez a fölírás olvasható: „Dunajewski Mátyás, lembergi festő.” E képek, melyek egyébként néha régibbek, mint maga az ikonostasis, általán nem nagy művészeti becsűek. Az kétségtelen, hogy a régi művészet Bukovinában a XVIII. században végleges hanyatlásnak indúlt; mindazáltal találkoznak figyelemre méltó művek is, a melyek azonban idegen eredetűek. Ez utóbbiak közűl említésre méltók a suczawitzai templom fő ikonostasisának, valamint ugyanott az előhajóban levő mellék ikonostasisnak festményei, mely utóbbiak azonban 1805-ből valók. A régibb képek közűl, melyek részint még fönnálló ikonostasisokban foglaltatnak, részint régibb ikonostasisokból valók, fölemlítjük a következőket: a czumornai (korábban kimpolungi) templomban, a s³obodzia-komarestei (korábban rewnai), illetőleg a putnai plebánia-templomban, a zastavnai régi templomban, stb. levő képeket; Dragomirna kolostor templomának előcsarnokában van egy kép, mely Krisztust trónon ülve, továbbá a mennyországot és a poklot ábrázolja; Dragomirna kolostor folyosója falán szintén egy nagy kép; ezen kivűl számosak a fejedelmeket, a püspököket és a kolostorok előljáróit ábrázoló képmások. A legbecsesebbek azonban a Suczawitza kolostor ebédlőjében elhelyezett, állítólag egy régi ikonostasisból való képek, melyek egyike Isten anyját trónon ülve, másika pedig a Szentháromságot ábrázolja; azon kivűl van itt még három régi, vászonra festett kép, az egyik Krisztust a kereszten, a másik a szenvedőket vigasztaló Máriát, a harmadik nagy kép pedig az utolsó vacsorát ábrázolja. A sokszor említett képen, mely Putna kolostort XVIII. századi állapotában ábrázolja, világosan meglátszik, hogy a festők épűlet, tájkép és effélék ábrázolásában kevés járatossággal bírtak; iskolázottságuk általában az alakos ábrázolásra szorítkozott. A horeczai templom falképei merőben elütnek a többi falképtől; már említettük, hogy építészeti részletei is idegenszerűek, vagyis e templom mint építmény, de meg annak festészeti dísze is Bukovinában a régi moldvai-byzanczi művészetből a jelenkori művészetbe való átmenetet képviseli. A templom hajójának, valamint az előcsarnok fölötti Szent György kápolnának barokk izlésű, sajnos, többszöri megújítás alkalmával megrongált falképei, jelesűl az utolsó ítéletnek, Szent Györgynek, stb. ábrázolása, avatott művészre vallanak, kinek nevét eddig nem sikerűlt földeríteni.

A czernowitzi érseki palota zsinati templomának belseje. Siegl Károlytól

A művészet Bukovinában a XVIII. században pangásnak indúlt, s csak akkor mutatkozott újabb föllendűlés, midőn a tartomány Ausztriába bekebeleztetett. Czernowitz addig nem vett részt a tartomány művészeti fejlődésében, most mint a tartomány új fővárosa, góczpontjává lett az újabb, bár egyelőre igen szerény művészeti mozgalomnak, mely első sorban közigazgatási, katonai és egyházi hatóságoknak és az oktatásügynek szolgáló épűletek keletkezésében nyílvánúlt; a város hirtelen szaporodó lakossága szintén sokban hozzájárúlt az építészet foglalkoztatásához. Egymás után keletkeztek: 1782-ben a görög-keleti érsekség régi palotája, továbbá a katonai parancsnokság épűlete, 1843-ban a tanácsház, melyet 45 méter magas tornya tesz nevezetessé. Az úgy nevezett Ring-téren és az erre nyíló fő útczákban számos hivatalos épűlet, lakóház és űzlet keletkezett, a melyek szerények és egyszerűek ugyan, de legnagyobb részt szilárd építmények. Szintúgy egyszerű és aránylag kicsiny az 1826-ban fölszentelt katholikus templom, mely renaissance izlésű egy tornyú építmény.

A görög-keleti érseki székesegyház a legelső építmény Czernowitzban, sőt általán Bukovinában, mely művészeti tekintetben kiváló alkotásnak mondható. Kereszthajós és félkörűen záródó elrendezésénél fogva megegyezik a moldvai-byzanczi egyházi építészet jellemző sajátosságával, egyebekben pedig tiszta olasz renaissance művészetű; az épűlet aránylag rendkívűl nagy: a fő hajó és a kereszthajó belső világossága 11 méter széles, a fő hajó hoszsza 56 méter, a legnagyobb szélesség 30 méter; az előcsarnok két oldalán egy-egy alacsony torony, a hajók keresztezésének négyzetén pedig 46 méter magasságú dobos és laternás kupola emelkedik; azonkivűl van még két alacsonyabb mellékkupolája, melyek szintén laternások. A templom Bécsben a cs. kir. udvari építészeti tanácsban (most belügyi építészeti osztály) készűlt terv szerint Röll mérnök vezetése alatt 1844 és 1846 közt épűlt.

A székesegyházzal egy időben kezdte építeni Vasilovici A. plebános a Szent Paraskewáról nevezett görög-keleti templomot. Ez román művészetű építmény; tervét Paw³owski A. készíté. Pénz hiánya miatt sokáig húzódott az építkezés, míg végre a görög-keleti vallási alap vállalta el a befejezését; 1862-ben szentelték föl.

Az örmény templom Czernowitzban. Bernt Rudolftól

A püspöki palota csakhamar kicsinek bizonyúlt, hozzá még roskadozni is kezdett. Ennélfogva, de meg azért is, mert rövid időn bekövetkezendő volt a püspökségnek érsekségre és metropoliára való emelése, elhatározták egy terjedelmes, a czélnak megfelelő és méltó épűlet emelését. 1860-ban I. Ferencz József Ő Felsége megadta hozzá az engedelmet és 1863-ban jóváhagyta a palotának Hlávka József építész által készített tervét. Az érseki palotával a görög-keleti papnevelő-intézet épűlete és az úgy nevezett papi ház olyatén módon van kapcsolatban, hogy e két utóbbi épűlet két szárnyként közre fogja a palotának hatalmas kapuval elzárt előudvarát. A fő épűletek mögött van a papnevelő kertje, a pompás érseki park és a gazdasági udvar. A palota két színben tartott, emlékszerű hatású nyers tégla építmény; födelét mázas cserepek tarkítják. Művészetileg különösen figyelemre méltó a bukovinai kolostori templomokról kölcsönzött moldvai-byzanczi jellegű részletek formai tisztasága, mely szigorú következetességgel érvényre jut még a legkisebb berendezési tárgyon is. A Novi Szent Jánosról nevezett és a fő épűletben levő érseki házi kápolna pedig valóságos remeke az építészetnek; igen kiváló alkotás továbbá a papnevelő épűletével kapcsolatos papnevelői templom. Nagyszerű a 22 méter hosszú és 16 méter széles zsinati terem, melynek megkapó hatást kölcsönöznek az oszlopos karzatok, a bukovinai alabastromból való falburkolat, a fa mennyezet színpompája, a vallási és történeti tárgyú falképek, a hatalmas csillárok és általában az egész bútorzat. Gazdag, de nemes ízlésű az étterem és a nagy fogadó-terem is. Az építkezés 1864-ben kezdődött, azonban különös akadályok miatt csak 1882-ben fejeztetett be. A költség kerek 1 3/4 millió forintra rúgott.

A csernowitzi örmény-katholikus templom román és byzanczi formák keverékéből álló nyers téglaépítmény. Nyitott előcsarnokát két alacsony, sátorfödelű torony fogja közre, a hajók keresztezésének négyzete fölött szintén sátorfödelű laternás kupola emelkedik. Hlávka József építész terve szerint 1869-től 1875-ig épűlt e templom. A Zachariewiez Julián lovag által más ízlésben tervezett, szép elrendezésű és gondos kimunkáltságú zsidó templom 1873-tól 1878-ig épűlt.

Bukovina újabb építészetének fejlődését a tartományi kormánynak és a város építői hivatalának, kivált pedig a Czernowitzban 1873-ban alapított állami ipariskolának köszöni. Ez intézet már is számos ügyes építő mestert nevelt. Egyszerűbb épűletek: az újabban tetemesen kibővített gymnasium, a reáliskola, a tanító-képző intézet Czernowitzban, továbbá számos kaszárnya, törvénykezési és közigazgatási épűlet a vidéki városokban. Ellenben kiválóbb alkotások: Czernowitzban a tartományi kormány épületei és a Ferencz-József egyetem, Suczawában a kolostor főnökének 1894-ben épűlt előkelő lakása, végül Roschban az 1898-ban befejezett görög-keleti templom; emezt Sachs G. bácsi cs. kir. építészeti tanácsos tervezte. A fölsorolt épűleteket a tartományi építő hivatal emelte. A városi építő hivatal népiskolákon és egyéb községi épűleteken kivűl a nagy Albrecht-kaszárnyát építé. Az ipariskola szaktanárainak képességét dicsérik számos templom, nyilvános és magán épűlet, továbbá az 1886-iki czernowitzi kiállítás épűletei; jelesül Laizner J., az ipariskola igazgatója tervezte az ipariskola épűletét, a tartományi kórházat, az ipari múzeumot, melyek mind renaissance ízlésűek, továbbá a Jézus szívének szentelt csúcsíves csarnok-templomot, melynek 60 méter magas tornya van. I. Ferencz József Ő Felsége 50 éves császári jubileuma alkalmából 1898-ban az egész tartományban számos templom, jótékonysági intézet és egyéb épűlet alapját rakták le.

Meg kell még említenünk a suczawai régi, typikus bojár házat, mely a hagyomány szerint 1783-ban II. József császárnak udvari szállásúl szolgált, továbbá szintén Suczawában az 1842-ben fölszentelt római katholikus templomot. Kisebb római katholikus templomok épűltek Sadagórában, Szerethben, Kotzmanban, Kaczikában, Gurahumorában, Kimpolungban (1826), Hadikfalván és Andrásfalván; evangelikus templomok többek közt Radautzban (1826) és Czernowitzban 1847-től 1849-ig Engels J. terve szerint. Fântâna albában nagy templomuk van a lippovánoknak. Az újabb időben nagy számmal épűlt kisebb-nagyobb görög-keleti templomok közűl megemlítjük az orosz-banillait, a storoŸynetzit, a kaczikait, a poŸorittait, végűl a kimpolungit, melynek alapkövét 1887-ben Rudolf trónörökös tette le.

Teljesség kedveért megemlítjük még a kiválóbb udvarházakat; ilyenek a Szereth mellett Waszkoutzban, Czerepkoutzban, Strojestiében, Jakobestiében, Kostinában, Sadagórában, Stefaniwkában levők. Valamennyin túltesz a Budenitz birtokon levő pompás udvarház, mely normann izlésben többé-kevésbé Miramare kastélyt utánozza.

A mai szobrászat Bukovinában általában épűletek díszítményeinek előállítására szorítkozik. Az effajta művek közűl, mint művészeti becscsel bíró, említendő a czernowitzi úgy nevezett gyógyterem ion oszloprendje fölötti oromfalat díszítő csoport, mely a fürdőző Dianát ábrázolja. Az önálló szobrászatnak nemes alkotása az Ausztria emlék, mely 1875-ben Bukovinának Ausztriával való egyesítése száz éves fordúlója alkalmából állíttatott. Ez nyolcz méternél magasabb; a fő alak carrarai márványból, a domború művek bronzból valók. Peckáry Károly szobrásztanár tervezte az emléket; megvalósításán Hofer K. építész, Morak K. szobrász és Turbain K. bronzöntő működtek közre. 1897-ben állították föl a czernowitzi népkertben dr. Tomaszczuk Konstantin mellszobrát, ki mint a czernowitzi egyetem egyik alapítója és mint politikus nagy érdemeket szerzett. Ezen emlék szobrászati részét Brenek A. tanár, építészeti részét pedig ezen ismertetés szerzője készíté. Meg kell még említenünk azt a császári koronával ékesített emlékoszlopot, melyet Fürstenthal község boldogúlt Rudolf trónörökösnek 1887. évi július 9-iki ott időzése emlékére állított.

A XIX. századi bukovinai festészetről kevés a mondani való. E század első felében Folakowski ikonostasis festő neve volt ismertebb; az arczképfestést Hruzik J. K. és Fialkowski L. kezdetleges módon művelték; ezeknél valamivel járatosabb volt Spulac A., míg Arends K., Knapp F. X. és Godlewski M. kiváló mesterek hírében állottak. Knapp azonkivűl bukovinai tájakat ábrázoló szép vízfestményeket is készített, melyek sokszorosítva is megjelentek. Svoboda Károly, Klein János és Jobst Károly kiváló érdemeket szereztek történeti és typologikus tárgyú falképeikkel, melyekkel az érseki palotát a bukovinai kolostori templomokban divatozó módon díszítették. Jobst Károly festé azonkivűl 1894- és 1895-ben a czernowitzi görög-keleti székesegyház falképeit. Az ifjabb festők közűl első hely illeti az 1891-ben elhalt Buczewski Epaminondas egyházmegyei festőt, a ki Bukovinában számos ikonostasis számára festett képeket; dolgozott a zágrábi székesegyházban s a jassyi Szent Miklós templomban, és 1880-ban helyreállította a radautzi régi görög-keleti templom falképeit. Pihuleak Justin kiváló arczképfestő volt. Most legismertebbek Maximovicz Jenő és Schiller Frigyes egyházmegyei festők.

A Wama melletti tatár-emlék. Charlemont Húgótól