Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Bukovina őskori története.

Bukovina őskori története.

Szombathy Józseftől, fordította Boncz Ödön

Alsó-horodniki halom-sír; kőeszkőzők; szerethi cserépbálvány. Charlemont Húgótól

Bukovina csekély kiterjedésénél és a szomszéd országoktól való földrajzi függésénél fogva soha sem válhatott önálló művelődési fejlődésnek otthonává, az őskorban épen olyan kevéssé, mint a történelmi időkben. Ezért legrégibb múltjának bizonyságait elejétől fogva a szomszédos régészeti fő terűletekhez való tartozásuk szerint kell megfigyelnünk. Szerencsés véletlen, hogy az a kevés őskori lelt tárgy, a melyet ennek a kis országnak földje eddig napvilágra juttatott, épen elégséges is annak ismeretéhez, hogy főképen miféle befolyások érvényesűltek itten a különböző őstörténeti korszakokban. A szomszédos terűletek közűl első sorban a Bukovinától keletre fekvő s vele tőszomszédos Moldva, Beszarábia, meg a távolabbi Pontus vidéki tartományok jöhetnek szóba, azután az éjszak felé határos Galiczia, s végre a nyugatra fekvő és a Kárpátok széles hegylánczolata által elválasztott Magyarország. S csakugyan ősidők óta napjainkig ebben a sorrendben hatott ez a három terűlet Bukovina művelődésének fejlődésére s e hatás erejéhez lépest juttatta e tartományt több izben változott függő helyzetbe. Többnyire azonban, művelődésére épen nem kedvezőleg, a mindenkori művelődési és hatalmi középponttól messze félreeső előörsnek kellett lennie, hová a középpontból áradó összes áldások csak megfogyatkozva. jutottak el. Változást ebben csak a legújabb korszak időt takarító és távolságot rövidítő műszaki fölfedezései teremtettek. Ehhez képest azok a maradványok is, a melyek a régi időkből fönmaradtak, viszonylag szegényesek.

Már a legrégibb földtani rétegeket, melyekből az embernek Közép-Európában való tartózkodása kimutatható, vagyis a diluviumot illetőleg Bukovina mint határállomás szerepel. Tudva van, hogy ebben, az őstörténetet kutatók által régibb kőkorszaknak vagy paläolith korszaknak nevezett időszakban a közép-európai ember különféle, azóta kipusztúlt vagy kivándorolt állatfajokkal, így a mamuttal, a gyapjas szőrű orrszarvúval, a barlangi medvével és az oroszlánnal, meg a rénszarvassal, stb. élt együtt, és hogy az a kevés, a mi ezek után fönmaradt és itt létökről tanúskodik, ezeknek az állatoknak csontjaival együtt fekszik az egykorúan alakúlt özönvízi lőszben vagy a barlangokban. Ez időtájt Európának egész éjszaki részét, hozzá véve az éjszaki német és a lengyel síkságot is, roppant glecsertömegek borították s így az teljesen lakhatatlan volt, úgy, hogy ezekben az éjszaki országokban paläolith maradványok nincsenek. Ennek az özönvízi korszaki jégáradatnak széle meglehetősen közel esik Bukovinához, s így itten világrészünk akkor lakható terűletének éjszaki határához közel vagyunk. A bukovinai lőszlerakódásokban az említett állatoknak már néhány csontjára, s azokkal a diluviális állatvilág egykori itt létének bizonyságára találtak, természetesen sokkal kevesebbre, mint Dél-Oroszország gazdag lelőhelyein. Magának, a diluviális embernek íttlétét tanúsító jellegzetes bizonyságokra úgy mint kikészített, özönvízi korból való csontokra, egészen durva kőeszközökre és effélékre ugyan még nem találtak, s alighogy némi, a lőszbe ágyazott faszénnyomok hozhatók szóba szerény jel gyanánt; mégis bizonyára pusztán idő kérdése, hogy az immár mindenfelé tökéletesedő megfigyelés itten is a tartománynak teljesen kezdetleges, legeslegrégibb művelődéséről is jobb példákat hozhat napfényre.

Az újabb kőkorszaknak (vagy neolith korszaknak) embere előtt már Európa legnagyobb része egészen Skandinávia déli részéig nyitva állott, és a kort annyira jellemző, fínoman faragott és csiszolt kőeszközöknek készitése épen éjszakon érte el legteljesebb kifejlődését. Bukovinában viszonylag szintén sok, ebbe a korba tartozó kőszerszámot találtak már, hol egyesen, hol meg agyagedényekkel és különféle csonteszközökkel vegyesen. Az egyesen lelt tárgyak közűl a Czernowitzban, Duboutzban, Franzthalban, Kuczurmareban, Onutban, Pojana Mikuliban és egyebütt talált, tűzkőből pattogtatott s részben csiszolt lapos balták, továbbá a Czudynban, Jaslowetzben, Kaczykában, Zwiniaczében, stb. előkerűlt, különféle szaru-palakövekből készített és átfúrt kőkalapácsok meglehetősen jellegzetes képviselői az effajta szerszámoknak. Különösen az előbbiek úgy az anyag megválasztására, mint alakjukra nézve éjszaknyugati, részben távoli lelő terűletekkel mutatnak kétségtelen hasonlatosságot.

Festett cserépedények és az újabb kőkorszakból való különféle szerszámok. Charlemont Húgótól

Fontosabbak az egyes lelt tárgyaknál a tartománynak neolith-kori lakó és temetkező helyei. Az eddigelé ismeretes nyílt lakóhelyek közt a Pruth mentén fekvő szipenitzi a legkiválóbb. Megemlítésre méltók azonban az ettől délre fekvő szerethi téglavetőkben, úgy szintén az éjszakra eső Chliwestie és Doroszoutz helységekben lelt tárgyak is. Régi telepűlésre találunk csaknem mindenütt, a hol manapság is, daczára a sok történelmi hányatásnak, falu vagy város áll. Igen nyomós bizonyitéka ez annak, hogy az ilyen hely emberi telepedésre természetileg alkalmas. Az újabb kőkorszak falvai apró gunyhókból állottak, a melyeknek oldalait rőzséből fonták és agyaggal tapasztották be és a melyeknek teteje alkalmasint így, a hogy itten maig szokásos, gyékénynyel vagy szalmával volt befödve. Ezek a tűzveszélyes lakások bizonyára gyakran estek a lángok martalékáúl. A lelt tárgyak is bizonyítják ezt. A mostani föld színétől 1–2 méternyi mélyen sokszor egész tömeg világos vörösre égett ilyen, gunyhóvakolatból való agyagdarabokat találnak, a melyeken a tűzben elpusztúlt sövénynek a lenyomata is meglátszik. Ezek közt a beomlott vakolatdarabok közt fekszenek azután a különféle tűzkő- és csontszerszámok maradványai, étkezések csonthulladékai, számtalan edénycserép és ritkaságképen agyag alakocskák töredékei is. Ezek a cserépmaradványok a lelt tárgyak között a legbecsesebbek. Az edények sokféle formái közűl szemünkbe szöknek a nagy, néha több mint félméternyi átmérőjű eleségtartók, különféle nagy cserépedények, lapos és mély tálak és érdekes kettős állványok, a melyeket bizonyára kisebb, öblös fenekű edények talpának kell tartanunk. Mindezt puszta kézzel meglehetősen finom agyagból formálták, jól kisímitották és kisebb tűzön kiégették. Az edényeknek színe világos barna vagy vörös, és sötétbarna vagy vörös színekkel vannak kifestve. Ez a festés egészen sajátságos. Nem éri be azzal, hogy az őskori lelt tárgyakon olyan gyakran előfordúló geometriai díszítéseket ismételje, hanem legörömestebb szabálytalan, tekercsekhez és körszerű mintákhoz hasonló rajzokat hoz létre. Ezeknek a sajátságos neolith kori cserép tárgyaknak fő kiterjedési területe a szomszédos keleti Galicziába is messzire benyúlik. Az általuk jellemzett művelődési foknak általános vonatkozásai azonban sokkal nagyobb körre terjednek ki, főképen dél felé. Erre mutatnak különcsen az agyag alakocskák, a melyekből eddig egy Szerethben talált kis női bálvány és egy Szipenitzben talált, sajnos, igen megrongált marhafejecske maradt fönn. A női alakocska jellegzetes részleteiben is egyezik azzal a számos Astarte bálványnyal, melyeket a Balkán-félszigetről, Kis-Ázsiából, Cyprusból, stb. ismerünk. Az effajta lelt tárgyak alapján keletkezett tanúlmányokra itten bővebben ki nem térhetünk, csak az azokból a mi korszámításunkra háramló hasznot említjük meg. Ezekkel a bálványokkal ugyanis régészetileg alaposan tanúlmányozott vidékre jutunk s az ott megállapítható időszámítás örvendetes módon egyezik a helyi időmeghatározással és körűlbelűl a Kr. e. második évezrednek közepébe vezet bennünket. Ebbe az időbe, a mikor a Földközi-tenger keleti országaiban már magas fejlődésű fémművelés (pl. a mykenei) mutatható ki, Közép- és Éjszak-Európában pusztán a kezdetét tehetjük a fémek, kivált a bronz ismeretének, s ezzel igen jól egyezik az is, hogy a szipenitzi lelt tárgyak közt egy egészen kis bronz szög és egy bronzbádognak morzsányi töredéke is kerűlt elő.

Bronz leletek, szkytha tűkör és agyagból való amphora. Charlemont Húgótól

Más jellegük van ezen kor védelemre alkalmas telepűlő helyeinek. Ezeket halmokon vagy hegyfokokon alapították és olykor az egymást kölcsönösen oltalmazó földsánczok egész sorozatával vették körűl. Hliboka, Hlinitza, Felső-Szeroutz, Kotzman és más helyek mellett maradtak fönn ilyen őskori sánczok. Habár biztosra vehetjük is, hogy mai alakjukra a későbbi idők is lényegesen hatottak, a Hlibokában és Kotzmanban eszközölt vizsgálatok alkalmával mégis olyan tárgyakra leltek, a melyek igazolják, hogy ezeknek a sánczoknak első készítése a kőkorba ér vissza.

Neolith-kori sírokúl ismerték föl egyes csoportjait az egész tartományban elszórtan előfordúló halom-síroknak (tumuli) is; ezeknek nagyobb része azonban mégis későbbi korszakokból származik. Ezek a kőkori halom-sír ok mindamellett más művelődési fokhoz tartozhattak, mint a szipenitzi lelt tárgyak; mert míg a nyílt telepűlésekben sima, festett agyagedényekre és tűzkőből készített eszközökre akadtak, addig példáúl a Radautz melletti Alsó-Horodnik halomsírjaiból apró, durvább, festetlen agyagedények és átfúrt kőbalták kerűltek elő.

A fémkor első fokozata, vagyis a bronz-korszak, a kelet-európai síkságon, a melynek szélén Bukovina fekszik, úgy látszik, nem ért nagy, önálló fejlődést. Ellenben Magyarországban számos sajátságos formát hozott létre olyan tömegén a lelt tárgyaknak, hogy ez az ország őskori bronzokban a legjobban megáldott országok közé tartozik egész Európában. Így hát nincsen mit csodálkoznunk azon, ha a bronz-korszakon át Bukovinában a magyarországi hatás kerekedik felűl és az e korszakból származó csaknem összes bronz leletek a magyar tipusokhoz tartoznak. Különösen áll ez a folteczenyi, kotzmani és pressekarenyi tokos vésőkről, továbbá a prelipczei szép díszbaltákról, a melyeket mind külföldről ide kerűlteknek tekinthetünk. Ez a joggal magyar bronz-korszaknak nevezett korszak a maga sajátos formái által egészen világosan körűlhatárolt elterjedési terűletével messzire terjed a Kr. e. első évezred első felébe. Terűletén, valamint Európa egész éjszaki részén a vasat sokkal későbben kezdték használni, mint a keleti Alpesek közt és az Alpesek aljában levő országokban, a melyekben már ez évezred kezdetétől fogva a vasnak sűrű használatával a hallstatti művelődés fejlődött ki. Épen azért ezeken a dúsabb bronzfejlődéssel bírt vidékeken tulajdonképen nem is beszélhetünk a hallstatti művelődés föllépéséről, hanem csak egyes hallstatti formáknak úgy szólván szórványos előfordúltáról. Bukovinában eddig még egyetlen sajátlagos hallstatti tárgyra sem találtak.

Az évezrednek közepe táján délkeleti művelődési hatások érvényesűlnek Bukovinában. Az a nagy szkytha népcsalád, mely a Pontus Euxinustól éjszakra terűlő termékeny síkságokon lakott és bizonyára a Kárpátok oldaláig elágazott, déli Oroszország óriási sírhalmaiban számos, részben nagyon értékes bizonyságait hagyta reánk sajátságos, a görög művészet által gazdagon megaranyozott művelődésének. Ennek gyönge, elvesző fénye bizonyára ide, ez erdős tartományba is eljutott. Egy Bukovinában talált bronz tűkör, valamint a Satulmare mellett; tört kövekkel körűlépített sírban talált két- és háromszáznyi bronz nyilhegyek szolgálhatnak ennek bizonyítékaiúl. A hlibokai sírhalmokban talált cserépedények is, köztük néhány nagyon karcsú amphora, szintén a pontusi fazekasmesterség szegényes példányaiúl tekinthetők. Korábbi, azóta, sajnos, elkallódott régészeti leletekről szóló határozatlan tudósítások szerint ennek a kornak sírhalmaiba olykor-olykor gazdagabb tárgyakat is temettek.

A Dnieszter melletti Stefanovkában nagyobb földmunkálatok alkalmával két jellegzetes Közép-La Tène-kori tárgyra akadtak, továbbá egy szép bronz fibulára és egy kék üvegből való karpereczre. Ezek alkalmasint valami sírból valók. Koruk a Kr. e. második század, a mely időtájt ezek a „kelta” tipusok Európa legnagyobb részében uralomra jutottak. A Kárpátok keleti tövén akkor a bastarnokat látjuk letelepedve, az első germán népet, a mely a történelem színpadán föllép, minthogy már Kr. e. 175-ben makedoniai Perseus király biztatására ez a nép megtámadja a dardanokat a Balkán-félsziget szívében, hogy ekként Itáliába törjön útat. Ez a támadás balúl ütött ki, s aztán 169-ben Perseus királynak 20.000 embernyi szövetségessel mennek segítségére a rómaiak ellen. Ettől fogva a bastarnok több mint négy századon át a római társadalom ellen intézett különféle támadásokban vesznék részt, míg végre Probus császár népükből 100.000 embert római terűletre telepített át, a hol nevük eltűnik.

Bukovina ezalatt bizonynyal a Sarmizégethusából kormányzott dák birodalomba s ezzel együtt Kr. u. 106-ban, mint Dacia tartománynak része, a római birodalomba kebeleztetett be. Legtávolabb eső éjszakkeleti részévé lett – így is talán csak déli felében – ennek a római tartománynak s az itt jóformán pusztán névleg létesűlt római uralomnak csekély áldásait sem sokáig élvezhette.

La Tène-korszakbeli üveg karperecz és kapocs. Charlemont Húgótól