Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

25. fejezet - Bukovina

25. fejezet - Bukovina

Az Osztrák-Magyar Monarchia térképe.

Radautz. Bernt Rudolftól

Tájleírás.

Simiginovicz-Staufe Lajos Adolftól, fordította Katona Lajos

Bukovina szép felföld, mely változatos hegyalakúlatokban bővelkedik. Hol szűkebb, hol tágabb folyamvölgyei néhol egész kis síkságokká szélesednek; hegy-völgyeinek sötétzöld erdőségeiből csinos falvak és nyájas városok bukkannak elő. Mentűl mélyebbre hatolunk e kis Kárpát-világba, annál bűvölőbb e bérczes ország varázsa. Hajdan vad harczos hordák átjárója és gazdátlan volt e tartomány, a mely mióta az osztrák-magyar monarchia kötelékébe tartozik, a béke és művelődés áldásainak örvend. A Habsburg-ház dicsőséges uralma az egykor sivár vadont viruló kertté alakította át, a miért Bukovina egész lakossága vallás- és fajkülönbség nélkül hódoló tisztelettel és hálával adózik.

A Dnieszter völgye.

A Dnieszter forrásai Sambortól délnyugatra, Dniestrzyk falu közelében, az ott emelkedő európai vízválasztónál fakadnak. Hegyi patakokkal bővűlve, éjszakkeletnek tartanak e csermelyek, majd több nagyobbocska mellékfolyó fölvétele után déli Galiczia fő vízerévé gyarapodnak, mely 60 kilométernyi hosszaságban határfolyója Bukovinának és Galicziának. Alig hogy a bukovinai terűletet érinti, nyomban meredek, magas partok szegélyezik, melyek ott, a hol erdő nincs rajtuk, tökéletesen kopárok, fehéresszürke színűek, s palából és mészből álló falaik 270 és 290 méternyi tengerszín fölötti magasság közt váltakoznak. Ily szűntelenűl hullámzó magasságban kisérik a folyam mentét a galicziai part emelkedései is, melyek közt csupa élvezet a hajókázás. Minthogy azonban a Dnieszteren vállalkozó tőke hiánya miatt a gőzhajózás még talán csak a messze jövő álma, ilyen kirándúlásra be kell érnünk azon tutajokkal, melyek a galicziai Kárpátok vidékéről úsznak lefelé, s nehány garasért, sőt egy kis dohányért vagy egyéb csekélységért is kikötnek és szívesen fölvesznek bennünket. Gyönyörködve szemléljük a kies babini völgyet, mely dél felé tárúl szemeink elé s egy kis patak két partján emelkedik befelé haladtában, a hol a patak partjairól a falucska házikói integetnek felénk. Luka és KostryŸiwka, valamint a velük szemközt álló Zaleszczyki, hajdani kerűleti székhely, melyet a Dnieszter széles ívben kerűl meg, egészen lenn a folyó partján épűltek. E helyütt magas kőhíd vezet át a folyón, de csak a legutóbbi évek óta, mert azelőtt nyáron dereglyével, télen pedig a folyó jegén lehetett rajta átkelni.

Zaleszczykinél a Dnieszter nagyot kanyarodik, az elébe könyöklő dobrowlanyi dombok miatt. Ha ezek a galicziai magaslatok nem állnák útját a széles folyónak, akkor ez a várost csak éjszaki oldalán érintené, s egyúttal több négyszögkilométernyi terűletet erdő- vagy mezőgazdasági mívelés alá lehetne venni. A kirándúló azonban csak hálás e kis kerűlőért, mely mindúntalan más-más képet tár elé, a mint a folyam mentén annak egészen a partjáig érő közepes meredekségű magaslatok itt-ott meg-megszakadva, harántvölgyekbe nyitnak kilátást, majd pedig sík partokkal váltakoznak, mint példáúl RepuŸynetz, Brodok, Mitkeu és Mossorówka táján. Ez utóbbinál és a szomszédos Samuszynnál ismétlődik a folyónak iménti ívszerű kanyarúlata. Ugyanitt több, kisebb-nagyobb szigetet is látunk, melyeket a tutajos már olyan jól ismer, hogy akár az éjjeli sötétségben is ügyesen kikerűli őket. Onutnál, a hol a Dnieszter Bukovinától elbúcsúzik, mi is elhagyjuk kezdetleges alkalmatosságunkat és partra szállunk.

A számos szekérút és gyalogösvény, mely Bukovina e részében a helységeket összeköti, a kirándúlónak könnyűvé teszi a Dnieszter és Pruth közötti vidékek bejárását. Itt, hol hajdan rengeteg erdők, mocsarak és morotvák voltak, manapság, az osztrák kormányzatnak mintegy 120 évi működése után, a legkiesebb tájak mosolygnak felénk. A hagyomány szerint az ősrengeteg itt oly sűrű volt, hogy a tartomány elfoglalásakor a katonaság helyenként csak fejszével tudott benne magának útat vágni. Az erdő ma már jórészt ki van irtva és csak az ország keleti hegyvidékére szorítkozik. Bár merre menjünk, mindenütt csak rétet s mezőt, gyümölcsös és zöldséges kertek közűl kiemelkedő templomtornyokat és takaros falusi házakat látunk. Babintól délre Boroutz és Kiseleu, távolabb Sziszkoutz, JuŸynetz, Malatynetz és Stawczan, még tovább délnek Chliwestie, Hawrilestie és Oroszeny falvak állanak éjszaki Bukovina nyugati, a szomszédos Galiczia felé eső határán. E falvak közűl többnek határában halban bővelkedő apró tavak csillognak, melyek az egykori mocsarakból és tócsákból alakúltak. Környékük többnyire szeliden hullámos.

Czernowizt tartományi főváros. Bernt Rudolftól

Kryszczatiktól az országút a Dnieszter völgyéből délnek közepes magasságú, beültetett dombokon át Kadobestie előtt elhaladva a Pruth völgyéhe visz. Kadobestietől délre ketté ágazik, s a keleti ága Zastawna, a nyugati pedig Kotzman felé tart. Ennek takaros parasztházai barátságosan köszöngetnek felénk, a völgyben pedig virághímes partok között mormoló patakocska kígyódzik; a dombokról és a rónaság felől tölgyerdő sötétlik, melynek előörseiként már Kliwodynnál és Suchowerchównál mutatkozik egy-egy facsoport a távolból. Ezek látása annál jobban esik szemünknek, mivel az ország e részén mérföldekre menő terűleten sehol sem látni erdőt, csak csupa rétet és mezőt, melyek után szinte megkivánjuk e kis változatosságot. Itt kerűl elénk a szomszédos Iwankowce domb, az ország nyugati részének egyik legnagyobb emelkedése (313 méter). Körötte csak alig valamivel magasabb s vele földtanilag összetartozó más dombok állnak, árkorszaki hordalékból keletkezett szigetként a köröskörül uralkodó lősz-talajon. Kotzmantól keletre néhány évvel ezelőtt éjszak és dél felé több kilométernyire terjedő mocsaras terűleten a füzes vadonban még tömérdek vízi szárnyas tanyázott. A póling, vadlúd és vadkacsa, bölömbika és szalonka kedvelt lakóhelyre találtak e tájon, a mely azonban ma már jórészt ki van szárítva és a mezőgazdaság czéljaira szolgál.

Kotzmanból az éjszakkeletre fekvő Zastawnába jutunk, a hol megint hosszan elnyúlt tavak kerűlnek elénk. Míg az éjszakra és éjszakkeletre eső Toutry, Okna és Pohorloutz falvak a már leírtakhoz egészen hasonló környékűek: addig Jurkoutz és Werboutz mellett a Dnieszter és Pruth közötti vízválasztó legmagasabb része kezdődik. Eleinte ugyan csak rétek és mezők födik a homokból és homokkőből álló magaslatokat, a melyek azonban utóbb mind erdősebbek, és itt-ott némi megszakítással nemcsak éjszaki Bukovina keleti részét borítják, hanem még messze Oroszországba is átnyúlnak. Mindjárt Werboutz és Kuczurmik közt az erdős Pidpar környékén 437 méter magasságba emelkedik a Zornisi, Wasloutznál Berdo Horodiszczében pedig 515 méternyire.

A Városház-tér Czernowizban. Bernt Rudolftól

A zastawnai országútat, mely Kuczurmiknál a Dnieszter melletti Mossotówka felé ágazik el, kelet felől mindenütt magaslatok szegélyezik, melyeknek éjszakról dél felé hosszan elnyúlt dombhátai meglehetősen egyöntetűek, és csak annyiban nyújtanak a szemnek némi kies látnivalót, hogy völgymélyedéseik bepillantást engednek számos elágazódásaikba. A fény és árnyék e szűntelen váltakozása enyhíti amaz egyhangúságot, mely különben próbára tenné az útas türelmét. E dombok nyugati lábát a Zadobrówkánál kis tóvá szélesedő Kuczur patak öntözi, mely innentől fogva Zadobrówka nevet vesz föl s végűl több kisebb patakkal gyarapodva, bal felől a Pruthba szakad.

E kis hegyvidék szépsége kedvet ébreszt bennünk, hogy a belsejét is megtekintsük. Alsó-Szeroutz előtt elhaladva, igen kies völgyön át megyünk, melynek keleti faláúl az erdős Moszków emelkedik 350 méternyire. Éjszaki lábát néhány kis tó nyaldossa, melyek az országút mellett kezdődnek. Moszkówtól kezdve a magaslatok mind erdővel borítvák, s csak a hol itt-ott egy-egy kis síkság terűl el közöttük, ott látni mezők övében néhány falut, vagy tanyát, melyek után azonban ismét erdős magaslatok következnek. Vonzó környéke van Czernawka falunak, a Petrinó báró család hajdani birtokának. A szép helység, mely egykori urainak gondos keze nyomát még ma is láthatóan mutatja, jól ápolt parkkal díszes, és egyfelől az Oroszországba átnyúló hegyhát, más oldalon pedig a berezoutzi és horoszoutzi dombok közé ékelődik. Czernawkától éjszakkeletre Kobylina és Kociuba nagy részt erdős tájai következnek, s a kígyóvonalban emelkedő országút a Kostisz hegyen át, melynek keleti lábánál a Hukeu patak folyik, Dobronoutz, Horoszoutz és Bojanczuk felé tart. A kanyargó útról igen szép kilátást élvezhetni, melynek előterét jókora tó foglalja el, itt-ott fűzesektől körűlvéve, míg a háttérben részint mezők, részint rétek és erdők borította hegyek állanak, melyeknek fő csapása délre, a Pruth völgye felé irányúl. Horoszoutztól, a Wartarasiewicz család nemesi jászágától délre, a Czerwenyj horb 504 méternyire emelkedik, Dobronoutznál, Buchenthal Konstantin bukovinai zeneszerző nemesi birtokánál pedig a Sawczyna (417 méter) és a még magasabb Obczyna (479 méter). E vidéken át vonúlt 1739-ben az orosz-török háború idején a muszka hadsereg a Pruth síkságára, és S³obodzia-Rarañcze falu mellett győztes csatát is vívott a törökkel.

A Pruth völgye.

Az áradmányi talaj, melyet lősz, meszes harmadkori agyag, homok és homokkő határolnak, még látható nyomait mutatja a Pruth évezredek óta folyó munkájának. Folyásában hegyektől sehol nem korlátozva, sőt inkább a legtágasabb terűleten kényelmesen hömpölyögve, éjszaknak fekvő eredeti medrét mindjobban elhagyta, s mindinkább délnek tartott, úgy, hogy ma már egészen ama hegyek lábához kerűlt, melyek jelenlegi jobb partját alkotják.

A Szákőkút-tér Czernowitzban. Ehrmanns Tivadartól

Ha az útas Oroszenynál lép át Galicziábál Bukovinába, a Pruth mentén lefelé menve, balkéz felől a szelíd dombhullámoktól meg-megszakított, de egészben jókora terűletű duboutzi, szypenitzi, luŸani, mamajestiei, rohoŸnai és sadagórai rónaságra jut. Jobbra ellenben minden átmenet nélkül emelkedik mindjárt a folyam partjánál kezdődve Bukovina második dombvidéke. A Pruth itt éles határvonalként választja el a mezőséget a dombvidéktől; amaz egészen a folyam kavicsos balpartjáig terjed, és kövér tengeri-, búza-, rozs- meg zabföldek tábláival díszlik, míg a dombvidék itt kezdődve délnek és keletnek ágazik el. Hegy, völgy, erdő és mező kellemesen váltakoznak egymással szemeink előtt. Az országútak, erdei és mezei ösvények mentén többnyire egyes falvak, mint Hlinitza, Draczynetz, Bobestie, Broszkoutz, stb. élénkítik e vidék széleit, a terűlet azonban néhány tanya kivételével jórészt lakatlan, és csak Micha³czétől, meg Kamenától keletre találkozunk ismét falvakkal és más kisebb telepekkel. E magaslatok tetemes része 400 méter fölé emelkedik, így a Cesarski las, Pojenica, Deal Drakului nevű csúcsok, mindenekelőtt pedig a Cecina magaslata; melynek 539 méternyi tengerszín fölötti teteje a Pruth és Szereth közötti vízválasztó legnagyobb emelkedése. Még mintegy 50 évvel ezelőtt a hegy ormát egy régi vár romjai koronázták, melyekből azonban ma már alig áll néhány düledékfal a kopár keleti oldalon. Mert itt szabadon garázdálkodhattak a kőfejtők, s a mit ezek meghagytak, azt szétdúlták a pásztorfiúk, ekként lassan elpusztítva a múltnak egy oly emlékét, melyről már egy 1456. évi följegyzés tanúskodik. A többi oldalain a hegyet mindenütt sűrű erdő borítja, mely szép nyári napokon a czernowitzi előkelőbb társaság kedvelt kiránduló helye. Gyönyörű is a kilátás a hegy tetejéről minden irányban. Dél felé az Arsura és Terenawka Christana emelkedik; nyugaton a Michalecki las, az Ostry horb, a Spaska, stb. erdősége sötétlik. Éjszak felé a Pruth völgyének szépségei tárúlnak elénk. A messze távolba vesző útak között a vaspálya töltésén a „német ló” (a gőzkocsi) szágúld s prüszkölve, fütyűlve hosszú kocsisort von maga után. A tarkálló vetések táblái közűl, melyeket bársonyos rétek és erdős hegyoldalak koszorúja övez a látókör peremén, csínos helységek fehérlenek. Lenn a Pruth, a régiek Hierasus folyója kanyarog hol kavics zátonyok, hol sűrű fűzesligetek előtt, melyek a balpartját szélesen szegélyzik. Végűl kelet felé nézve, a sűrű lakosságú roschi völgyön túl Bukovina szívéig, a tartomány fővárosáig ér tekintetünk. Czernowitz nagy számú házai, templomai és tornyai emelkednek ma ott, a hol hajdan, mikor a Cecina vára virágkor át élte, a mondai hírű Pauluka király óriási szempilláit hol a fülére húzta, hol meg hálósipka gyanánt a fejére borította, hogy körűlnézhessen országában. Akkor az a domb, a melyen ma Czernowitz áll, lakatlan, rideg ősvadon volt; a melynek csöndjét csak a bölény verte föl. Ma pedig virúló, szép reményű város áll ott; míg a hegyen, melynek ormát egykor Pauluka király vára koronázta, csak egy-két elomló rom őrzi a múltak emlékét, s a néma pusztaság csak akkor élénkűl meg kissé, ha egy-egy pásztorfiú jár arra, vagy ha a czernowitzi kirándulók vidám csapata keres a táján üdűlést.

A vízválasztó legnagyobb emelkedését lassanként a domboknak mind alább szálló sora követi, mely még néhány kilométernyire húzódik, s aztán a talajnak újabb emelkedése kezdődik délkelet felé. A Cecinát elhagyva ismét visszatérünk a Pruth völgyébe. Erdőn-mezőn keresztűl lefelé haladva Rewnába, majd a Pruthon átkelve Mamajestiébe érünk, a hol az Oroszeny, Kotzman és Czernowitz felé vivő országútak találkoznak. Ezt a síkot a középkorban igen alkalmas harcztérnek tarthatták, mert nem egy véres csatát vívtak rajta törökök és tatárok, oroszok és lengyelek. Ismeretes a csata, melyet itt 1497-ben II. János Albert lengyel király Nagy-István moldvai vajda ellenében elvesztett. Ez útak különben nemcsak ilyen háborús, hanem békés járókelőknek is szolgáltak, csakhogy régebben a kevéssé bátorságos közállapotok miatt a kereskedelmi forgalom többnyire karavánszerű rajokban mozgott rajtuk.

Czernawka kárnyéke Czernowitztól éjszakra. Ehrmanns Tivadartól

Már £uŸan vasúti állomásnál föltetszik mintegy 15 kilométernyi távolságban Czernowitz, az ország fővárosa, mely fecskefészekhez hasonlóan tapad a Pruth völgyéből magasan kiemelkedő domb tetejéhez, s ennélfogva igen széles körre kitel-jedő kilátásnak örvend. Alatta folyik el a Pruth, melyen két híd vezet át; ezek közűl az egyik, a vasúti, csak a legújabb idők alkotása. A pályaudvartól kiindűlólag a vaspálya délnek egy lejtős szorosba tér le és így a várost annak „szőlőhegy”-étől egészen a Rot-féle majorig tág ívben kerűli meg. Az országút ellenben egyenest föl a hegynek vezet a városba, mely felé közeledtében eleinte csak kisebb, majd mind nagyobb házak állnak a két oldalán. Örvendetes az a nagy változás, mely Czernowitzban aránylag rövid idő óta tapasztalható. Míg ugyanis száz évvel ezelőtt alig húsz kőház állott e helyen, addig ma takaros házsorok, köztük nem egy tekintélyes középűlet és szép templomok díszelegnek. S ott, a hol még csak 1840-ben is, tehát ötvennyolcz évvel ezelőtt, egyetlen egy bérkocsis is csak nagy nehezen tengődött, ma már száznál több két- és egyfogatú bérkocsi robog vígan az útczákon, nem is számítva a számos magánfogatot és előkelő urasági hintókat. Az útczákon és tereken sürgő rendkivűl élénk forgalom, a kereskedők és iparosok boltjainak fényes kirakatai, a nagy számú hivatalnok-sereg, a városban levő felső-, közép-, szak- és népiskolák, a tetemes helyőrség, három keresztény felekezetnek illő fénynyel fellépő papsága, a sok hatóság, pénzintézet, egyesűlet, az előkelő fogadók, kávéházak és vendéglők, vízvezeték, csatornázás, villamos világítás és közúti vaspálya, stb., mindez Czernowitznak már is egészen nagyvárosias színt ad. A város közepe a „Ring”-tér, melyre nem kevesebb mint nyolcz útcza torkollik a város különböző részeiből. Itt áll a szép nagy városháza, melynek magas tornyán aranyozott kétfejű sas terjeszti hatalmas szárnyait. Czernowitz négy külvárosával, melyek Klokuczka, Rosch, Horecza és Kaliczanka neveket viselnek, igen nagy kiterjedésű, minek következtében a nagyvárosias építkezés igen lassan folyik. Középűleteinek gyöngye az érseki palota, mely szépségre és nagyságra nézve a byzanczi-mór stilusú épűletek sorában messze földön ritkítja párját. Az állami épűletek közűl a cs. kir. tartományi helytartóság és a stílszerű múzeummal ellátott Ferencz József-egyetem; templomai közűl pedig a Jézus Szent Szíve temploma tűnik ki leginkább.

Éjszakra, mintegy három kilométernyire a Pruth hídjától, a lemberg-czernowitzi vaspályához a nowosielitzai helyi érdekű vasút csatlakozik, mely Sadagóra mezőváros mellett halad el. E hely a Románia felé elrendelt határzárig igen nevezetes piacza volt a bukovinai marhakereskedésnek. Az itteni rabbi számos oroszországi, romániai, galicziai és bukovinai orthodox zsidónak vallási előljárója. A városka házai közűl tekintélyesen emelkedik ki Mustatza báró kastélya. Mindjárt mellette többnyire erdős dombok sora következik, melyek tágas ívben fogják körűl a rónát; ilyenek a Moszków és a KoŸuszna, melynek lábánál mezők és rétek között Zuczka, Mahala, Bojan, Gogulina, stb. falvak állnak. Nem kevésbbé szép a Pruth jobb partja, melynek harmadkori meszes agyagból épűlt kékellő magaslatai mindenütt meredek falakkal kisérik a folyót, s hol erdős, hol erdőtlen részletekkel váltakoznak. E magaslatokon állnak Ludihorecza, Ostritza és Zurin falvak. Közűlök kivált Horecza úgy szép tölgyerdejéről, mint ama kis kápolnájáról is nevezetes, a melyet II. Katalin orosz czárnő építtetett. Tornya ugyan alig emelkedik ki a körötte levő fák közűl, de fehérre meszelt falai annál messzibbre ellátszanak a síkon. Baloldalán, mint a legtöbb görög-keleti templomnál, hagyományos alakú harangtorony áll, melynek három harangja nemcsak az egyház ünnepei, hanem tűzvész, zivatar, vagy egyéb elemi csapás idején is hallatja az egész vidéken ismert szavát. Bojan mögött messzebb keletre van Nowosielitza határszéli vámállomás. E nevet egy szegény kis osztrák falucska, meg egy orosz mezőváros viseli, melyek közt az éjszakról érkező és itt a Pruthba ömlő Rokitna patak a határ. E patakon egy kis híd vezet át, s annak innenső végén osztrák, a túlsón pedig orosz katonák állnak őrt. E faluban van a három császárságnak hajdan híres „triplex confinium”-a. Az osztrák rész egy sivár puszta hely, mely végűl a Pruth kavicsos partmenti terűletébe megy át; az orosz határszél háznyi magas deszkakerítéssel van körűlvéve, úgy, hogy semmit sem látni belőle; a hajdan török, ma pedig román terűlet ellenben, melyet az előbbi kettőtől a Pruth választ el, szép erdős hegyvidék.

Szereth. Bernt Rudolftól

Czernowitzból az országút körűlbelűl hat kilométer hosszaságban topolyfa-sorok között fut délnek. Jóllehet nem valami nagy magasságban halad, róla mégis igen messzire érő szép kilátás nyílik a kétfelől húzódó dombsorokra, melyeken tengeri-, rozs- és burgonya-földek táblái tarkállanak, tetejükön pedig Korowia, Czahor és Molodia helységek házikói élénkítik a képet. Hogy valaha milyen ádáz küzdelmek folytak e terűleten, azt még ma is elárúlják az itteni számos sánczolatok gyepes, virágos hantjai. A Pruth és Szereth vízválasztójának keleti részén vagyunk, mely Mamornitzától és Lukawitzától délre egész a romániai határig húzódik. Czahor falunak magánosan álló kis temploma előtt elhaladva a Derelui patak völgyébe sietünk, a hol az országút a lemberg-czernowitzi vaspályát átszeli. Amaz, miután a romániai határ felé közeledett, és Niewolnitza táján egy darabon sík földön haladt, Franzthalba ér, a hol kígyódzva megy föl a Riwna és La Balta egymás közelébe érő hegyei közti szakadékban. E regényes szépségű úton, a hol egy-egy kis darab rét vagy mező meg nem szakítja, mindenütt erdő és berek kiséri a vándort, hol jobbról, hol balról. A franzthali hágót elérve, az erdő hátrább vonúl s ismét nyílt síkság mosolyog felénk dús termésű szántóföldjeivel. Tereszeny, melynek neve e gyarmat tatár eredetére vall, majd Tereblestie, e felében német lakosságú telep előtt elhaladva, Waszkoutzba, egy XV. századi eredetű helységbe érünk, melyhez egy orosz fejedelemnő emléke fűződik. Innen a Szereth völgyébe jutunk, a hová a Pruth völgyéből nemcsak az imént leírt országút, hanem Kuczurmarétól Hlibokáig vaspályán és a Kotzmantól Draczynetzen át StoroŸynetzbe vivő hajdani katonai úton is elmehetünk.

A Szereth völgye.

A Szereth forrásai az ország harmadik nagyobb felföldjétől délnyugatra fakadnak, a mely másodrendű vízválasztó a Szereth és a Suczawa között, és szoros kapcsolatban áll a galicziai Kárpátokkal. Addig, a míg patakból folyóvá nem gyarapodik, egy keskeny völgyben halad, alig engedve helyet a mellette kanyargó szekérútnak. S e mellé még egy vaspályát is építettek, a mely Berhometet (a Wassilko báró család majorátusát) MeŸybrodyval egybekötve oly szorosan simúl a szekérúthoz, hogy helyenként alig tud kitérni egyik a másiknak. A kis folyócskának mind a két partján jókora hegyek állnak, melyeknek erdősége egyre növekvő magasságuk és terjedelmük arányában sűrűsödik, a mint az ember a folyónak és mellékvizéinek forrásvidéke felé közeledik. Itt emelkednek a £opuszna és a Trawien (1.225 méter), a Strimka (1.356 méter), a Fruntia (1.073 méter), a Wanczyn (1.367 méter), a Plesza (1.329 méter), a Szurdyn (1.307 méter), a Moczarka we³yka (1.004 méter), stb. hegyek. Az erdők összetétele elég változatos, habár a fenyőfa bennök az uralkodó, a mellett azonban a legtarkább elosztásban számos lombos fát találunk. E külső változatossághoz járúl a hegyek belső alakúlata, mely jórészt kárpáti homokkőből áll, de keskeny, hosszanti csíkokban menilit-palával rétegezve. Ez alapon ezt a nagy hegytömeget a galicziai erdős hegység természetes folytatásának kell tekinteni. Itt tárúl elénk nagyszerű fönségében a hegyvidék minden szépsége, milyennel a tartomány éjszaki és keleti felében nem találkozunk. Teli tüdővel szíjjuk ismét az erdők fenyőillatát, szemünk pedig nem győz eléggé gyönyörködni a többnyire kúposan emelkedő hegyek leírhatatlan varázsában. A mint a táj képe változik köröttünk, ahhoz képest egyszerre más az állat- és növényvilág is. Sőt az ember is egészen más, akár egész külsejét, akár a lakását és életmódját nézzük, mint a milyen volt odalenn a rónák lakója. A huculok rutén népfaja kerűl ismét elénk Bukovinának e hegyi lakóiban, kik a rengeteg erdőkben favágásból és egyéb szegényes erdei ipar-ágakból éldegélnek örökkön egyforma sanyarú sorsban.

Suczawa. Bernt Rudolftól

Helyenként azonban mégis ki-kiszélesedik a Szereth völgyének e felső része. Egy ilyen tágabb, öbölben áll Szipot-privat falva; egy másikban pedig a városi lakóktól elég sűrűn látogatott £opuszna savó-gyógyhely; végűl egy harmadikban MeŸybrody, melyek azonban csupán néhány parasztházból és egy-két nyárilakból álló telepek. MeŸybrodyban csúsztatják le a szűk völgybe a hegyekben vágott fát, melyet odalenn apróznak föl és készítenek ki szállításra.

Berhometnél a folyó eddigi éjszaki irányától eltérve, ívalakú kanyarúlattal éjszakkeletnek fordúl, a hol terjedelmes mocsárvidékbe megy át. A fűzes berkeket, nádasokat és morotvákat gyakran szántóföldek, rétek és íratos legelők váltják föl, melyeken pásztorfiúk terelgetik kis marha-csordáikat. A hegyek, melyek. a Szereth felső völgyében csak az imént még úgy gyönyörködtettek bennünket, lassanként alacsonyodnak s utóbb éles körvonalú hasadékokkal barázdált dombsorokká törpűlnek; melyeket a hegyi patakok rágtak így keresztűl-kasúl; avagy kisebb terjedelmű meredek lejtőket tárnak elénk, melyek földcsuszamlások folytán támadtak. Szerkezetüket tekintve ezek is harmadkori meszes agyag, homok és homokkő, diluvialis kavics és lősz rétegeiből állanak; fölszínük pedig részint kopár, részint gyér erdővel benőtt. Ebben a lombos fák az uralkodók, nevezetesen a Bukovina mélyebb vidékein annyira jellemző bükk, a melytől a tartomány nevét is kapta. Suczaweny falunál a folyó kisebb druszájával, a Kis-Szerethtel gyarapodik, mely jobb felől szakad belé, miután jó darabon egy alacsony hegyhát választotta el tőle. A lakásra igen alkalmas terűlet folytán a völgy mindkét oldalán számos virágzó helység keletkezett, melyek virúló rétek és szántóföldek között állnak; ilyenek S³obodzia, Sadowa, Komarestie, Panka, StoroŸynetz, stb. Szép és érdekes kirándúlás esik a Kis-Szereth völgyében. Itt van Banilla, honnan az erdős hegyekre szép kilátás nyílik. A Munczel közelében lévő Davideny környékét a jasinoutzi szép nagy tavon kivűl a hegynek éjszak-nyugati oldalán lévő mocsarak is jellemzik. A Kis-Szerethbe szakadó Seretczel hegyi-patak völgyében van Czudyn, mely üveghutájáról nevezetes. Másfél órai úttal Krasna-Putnán át a Lunca Frumoassa gyönyörű hegyvidékére jutunk, a hol a Soldan- és Petruszka-erdő sötétlik. Ha tovább megyünk fölfelé a szűk völgyben, elérjük a Petruszka tetejét, a Kis-Szereth és a Suczawa vízválasztójának e legmagasabb pontját (1.145 méter), a melyről azonban a közelében álló, majdnem hasonló nagyságú sok más hegy miatt nem valami tágas kilátás nyílik.

Püspöki templom; – a cs. és kir. méntelep parancsnoksági épűlete; – a görög-keleti templom harangtornya Radautzban. Maximowicz Jenőtől

Czerepkoutznál a Szerethen átkel a lemberg-czernowitz-jassyi vaspálya, melynek hídja alatt a folyó mocsarak, morotvák és fűzesek közt halad tovább délkeletnek. Waszkoutz falun túl érjük a völgy legnagyobb községét, Bukovina legrégibb városát, melynek Szereth nevét némelyek a hunok, mások a kisoroszok nyelvéből származtatják. Legalább ezeknek mondái regélik, hogy a város egy nagy erdő közepette keletkezett, és a neve (seredyna = közép) erre vall. A városnak mindenesetre történelmi emlékekben gazdag múltja van; sokat beszélhetne a gótok és hunok, magyarok, kunok és mongolok átvonúlásáról. Egy ideig a magyar és lengyel királyok buzgalmából római katholikus püspöki szék is volt itt, melyen azonban csak hét püspök követte egymást. Szereth a hasonnevű folyó völgyében szelíd lejtőn emelkédik, melynek éjszaki oldalán halad számos kanyarúlattal és több kis szigetet alkotva a folyó, hogy Kindestienél az országúttól elbúcsúzva Romániába lépjen. Várrom is emelkedik a város fölött, melynek az eredetéről többféle rege szól, valami Sasz nevű fejedelmet emlegetve. A rom a várostól keletre egy dombon áll 389 méternyi magasságban a tenger színe fölött.

A Suczawa völgye.

Itt megválunk a Szereth szép völgyétől és délnek, a Horaitza erdőtlen vidékére megyünk, melyen át útunk tizenöt kilométernyi hosszaságban hegyen-völgyön keresztűl egyenes irányban vezet Graniczestie régi posta-állomásra. Az országút a bennünket nyugat felől kisérő Suczawa völgyéből lassanként 400 méterig emelkedő széles dombhátakon visz fölfelé, és csak Jankuluinál hág 465, és Styrkánál 487 méternyire. A környék talaja lőszből áll, melyet helylyel-közzel homok és homokkő szakít meg. Beláthatatlan tengere hullámzik rajta a búza- és kukoriczaföldeknek, itt-ott rétek- és mezőknek. Méltán számítják e vidéket is a tartomány gabona-kamrái közé. E dús termő földektől, az egy Balkoutz falu és az Odaja nevű magános major kivételével, a többi helységek, úgy mint Gropana, Botuszanitza, Kalafindestie és Szerboutz oly tetemes távolságra vannak, hogy az országútról meg sem látszanak; legfölebb ama nyár- és fűzfák tűnnek szemünkbe, melyek mögött e falvak rejtőznek. Az útas itt ép oly távol van minden emberi tanyától, mint akár az ország legvadonabb hegyvidékein. Épen azért a Horaitza hajdani rablókalandjairól híres és még ma sem tartozik, kivált éjszakának idején, a kellemesebb kirándúló útak közé. Az út egyhangúsága csak a széles hegytetőkön szűnik meg, a honnan az ország nyugati és déli részébe igen tágas kilátás nyílik, s a látókör szélén a Kárpátok végső nyúlványainak kékes ködbe vesző körvonalai mutatkoznak.

A Horaitzától délre ismét változatosabb a vidék alakúlata, és a helységek megint közelebb esnek az országúthoz. Egészen az út mellett, avagy attól csekély távolságban következnek egymás után Romanestie, Fogadjisten, Meretzei, Hatna és Petroutz. A gazdasági munkásság kiváló példájaúl tűnik itt föl az útas előtt Kalinestie helység, melynek birtokosa, Marin Gusztáv, az elmúlt 30 év alatt az egykori vadonból nagy és jövedelmező jószágot teremtett. Egy domb tetején áll az uraság szép kastélya, mely magas közép és két oldaltornyával középkori várhoz hasonlít, s Bukovinában egyetlen a maga nemében. Mindezen helységek rétek, kertek és gabonaföldek közt feküsznek, mögöttük azonban és Kalafindestiétől, Szerboutztól, Kalinestiétől délre megint tetemes (450–530 méter) magasságú dombok következnek, melyeknek lombos erdeiben két patak, a Dragomirna és a Petriczanka csörgedezik. Ez erdőkben az uralkodó gyertyánfák közepette hirtelen egy ültetett fenyvesligetre bukkanunk. A néhány száz lépésnyire kiirtott erdőben pedig Mitoka-Dragomirna görög-keleti kolostor áll, melynek magas falkerítését csoportokban cserjék és bokrok veszik körűl. A több tornyú fal várszerűen köríti a kolostor templomát, a paplakot és a többi épűleteket. A háromszáz éves templomban bő köntösű s karimátlan süveget viselő szerzetesek fogadnak és nyájasan kalauzolnak bennünket, megmutogatva a templom és a kolostor összes látnivalóit. Ezek közé tartozik a kolostor alapítójának, Krimka Athanáz moldvai metropolitának sírja, a ki Tomsza István moldvai vajda idejében, 1602-ben fogott a monostor építéséhez. Mitoka és Lipoveni falvak előtt elhaladva, ismét az országútra érünk, mely Itzkany német gyarmaton keresztűl és a Suczawa folyón átkelve, Suczawa városába visz bennünket.

Kilátás a Suczawa völgyre Poj, Kalleletz (Sipitul) táján. Russ Róberttől

Ez már a harmadik városa az országnak, a melynél azt tapasztaljuk, hogy a nagyobb községeket itt inkább hegytetőre szerették építeni; mintsem lapályra. A keleti és nyugati völgy-fenékből Suczawa meredeken emelkedik, s minthogy kevés sík terűlete van, nem is igen alkalmas nagyobb terjeszkedésre. Lejtője csak a déli és éjszaki részen szelídebb, a mi a lakosságot arra késztette, hogy virág-, gyümölcs- és konyhakertek előtt álló házait kilométernyi hosszaságban sorakoztassa az út mentén. A város virágkorát akkor élte, a mikor a régmúltban néhány moldvai vajda itt székelt. Ha ugyan igaz, hogy akkoriban 40 temploma és 1.600 lakóháza volt: akkor valóban csodálatos, hogyan tűnhetett el mindez oly hamar nyomtalanúl. Mert a mi régi épűletmaradványt ma látunk, az mindössze a hajdani fejedelmi kastély romja egy másik domb tetején, aztán egy, az éjszaki hegyoldalon meredő magános fal, továbbá a régóta bezárt tekintélyes mirautzi templom és végűl egy magában álló s ma szépen bekerített igen magas torony, a melyhez néhány évvel ezelőtt még egy, azóta lebontott templom tartozott. Suczawa azonban a legutóbbi időben ismét némi emelkedésnek indúlt, minthogy a császári kormány gondoskodása folytán a régi városra újabban több figyelem fordúlt; melynek jeléűl görög-keleti főgymnasiumot, cs. kir. járásbiróságot, stb. kapott. Azóta az építkezés is évről-évre halad benne. Nyolcz temploma, az egy római katholikusnak kivételével, mind ódon byzanczi szabású. Öt közűlök a görög-keletieké, kettő pedig az örményeké; de belűl valamennyi ugyanazzal a keleti fényű pompával ragyog. A görög-keletiek fő temploma a Szent Györgyről nevezett plebánia-egyház, melyben a tartomány védőszentjének, Novii Jánosnak tetemei nyugszanak. E sírhely és a templom egyéb ereklyéi a görög-keleti lakosság tömeges zarándoklatainak fő helyévé avatják e templomot, a hová Szent János napján nemcsak a tartomány minden részéből, hanem a szomszédos Galicziából, Magyarországból és Moldvából is összecsődűl 15–20 ezer ember. Szép fekvésével válik ki a többi közűl a zamkai örmény templom, mely egy nyugatnak meredeken aláhanyatló szikla tetején áll és igen festői kilátást nyújt St. Illie, Skeja Bunintza falvakra, meg a Suczawa-völgy egy részére.

Részlet a Lukava völgyéből. Ehrmanns Tivadartól

A várostól délre ismétlődnek ugyanazok a magaslati és tájrajzi fő vonalak, a melyek az országút mentén idáig láthatók. Innentől mintegy 30 kilométernyi hosszaságban a Suczawa völgye mint határ húzódik Bukovina és Románia közt. A szép folyó annyi érdekes látnivalóval kecsegtet bennünket, hogy érdemes lesz a mentén fölfelé haladnunk. Abban az él-telemben, mint Magyarországnak a Tiszát, Bukovinának a Suczawát lehet fő folyójáúl tekinteni, mert a forrásvidéke és nevezetesebb gyarapodása is a tartomány határain belűl van. Itt születik, itt nő tetemes folyóvá; nem idegenből jő s nem is megy át idegen földre mint Suczawa, hanem a határon túl elveszti a nevét és beleszakad Bukovina éjszaki részéről eredő folyótársába, a Szerethbe, melyet Romániában tekintélyes folyammá gyarapít. A Szereth különben már Bukovinában is jó nagy folyó. Csak látni kellett az 1893. évi árvízkor, hogy örökké emlékezetes képe maradjon az ember lelkében a fékevesztett elem tombolásának, mely kiméletlenűl sodort magával vagyont és életet. A vihar rémes ordítása és a hullámok zúgó moraja közben ragadta magával a szilaj ár Itzkany mellett a háromszáz lépésnyi hosszú erős hídat, melyet sem vaskos lábai, sem hatalmas jégtörői nem bírtak megvédeni, s így II. József császárnak e szép ajándéka, mely száz esztendőnél tovább fönnállt, kétharmad részében teljesen áldozatáúl esett a szörnyű pusztúlásnak. Az egészen födött és deszkafalakkal ellátott híd ez alkalommal oly siralmas állapotba jutott, hogy újabb helyreállítására. még csak gondolni sem lehetett.

Rendes időben ugyan korántsem ilyen hatalmas a Szereth, de azért a belé ömlő hegyi patakok fölvétele után már a tartomány határain belűl is tekintélyes nagyságra nő. Völgye, a mint éjszaknyugati irányban tovább haladunk, mind jobban tágúl és Radautz város közelében a tartomány egyetlen tágasabb rónájává szélesedik, a melynek négy négyszögmérföldnyi terűletén csak szelíd földhullámok emelkednek. E rónát számos patak és kisebb folyó, valamint országos és kerűleti útak szeldelik keresztűl. Sőt vaspálya is halad rajta épen a közepén át, t. i. a lemberg-czernowitzi fővonalnak egy elágazása, a mely Radautz városát Hadikfalva állomással köti össze. A völgynek ebben a részében is vannak mocsarak és ingoványok, de azért a talaj legnagyobb részén mégis termékeny szántóföldek és rétek terűlnek, melyek közepette áll a kis, de szép jövő elé néző Radautz város. Ez a tartományban az egyetlen város, a mely lapályon épűlt. Ennek köszönhető, hogy útczái meglehetősen szabályosak. Az egész monarchiában híres az itteni állami méntelep. A város környékén több felé igen érdekes kirándúlásokat tehetni, így Lichtenberg német telepre, Mardzinába, a kies Hardegg-völgybe, Wollowetzbe és Milleschoutzba, végűl Istensegíts magyar faluba, mindenekelőtt azonban Klimoutz és Biala Kiernica (Fontina alba) nagy-orosz telepekre, melyeknek paraszt lakosságát lippovánoknak híjják. Már messziről meglátni a kolostor és a püspöki lak fehér tetejét, meg a byzanci stilű nagy templomok karcsú tornyait és kerek kupoláit, melyeken nyolczágú keresztek ragyognak.

A mint Radautzot és környékének rónaságát elhagyjuk, a Suczawa völgye mind szűkebbre szorúl úgy, hogy végűl már csak néhány kilométernyi szélességű. Sajátszerű és nemcsak Bukovinában, hanem egyebütt is kevés párja akad Új-Fratautz, Bilka, Felső-Wikow és StraŸa faluk helyzetének, a melyek idő haladtával egészen egybeolvadtak és ma már harmincz kilométernyi hosszúságban lepik el a folyam mentét annak éjszaki partján. StraŸától kezdve a hegység úgy éjszakon, mint délen szorosan a folyam partjához nyomúl és hirtelen 800-tól 1.000-nél jóval több méternyi magasságba szökik, alig engedve a Suczawa mellékfolyóinak szűk völgyeiben az útak és ösvények mellett egy-egy kisebb telep számára némi helyet. A Suczawitzának, a Suczawa legnagyobb mellékfolyójának völgyében, Fürstenthal üveghutától kissé délre van Suczawitza falu és kolostor, a melyben Moldva egykori hoszpodárjának, Mogila Jeremiásnak hamvai nyugszanak. Éjszaknyugatnak mintegy két órányira a Putna patak völgyében Putna kolostor áll, a hová az országút porát kerűlni óhajtva, Suczawitzából Fürstenthalon pompás erdős hegyi ösvényen haladhatunk, eleinte a Woiwodiassa patak meredek völgyén keresztűl a Butka mare hegy déli lábáig, majd a Haczungo hegy vállán a Veczeo patak völgyébe, a mely a kopár homokkő-szikla és Dániel remete hajléka közelében szakad a Putnába. A hasonnevű faluban sok állandóan letelepedett czigány lakik s egy nagy gőzfűrész van, a melybe egy kis ipar-vasúton gördítik a fát.

Kaczika. Ehrmanns Tivadartól

StraŸától kezdve a Suczawa völgye annyira megszűkűl, hogy a szélein álló hegyek már alig vannak egy kilométernyire egymástál. Utóbb azonban még ez a távolság is csökken, és Sadeu, Sipitul, meg Ulma községek már a szelíd lejtőjű hegyoldalakon állanak. Csak Scletinnél és Szipot-kameralénál tágúl ki ismét kissé a völgy, a helységek házai és kertjei azonban ott is a lankás lejtőkre kúsznak föl, hogy biztonságban legyenek az alant hömpölygő folyó fenyegetésétől. Seletin fölött hatalmas zsilip van, a melynek egykor az volt a rendeltetése, hogy az itt még kis Suczawa vizét tutajozás czéljára fölfogja. Szipot faluban e folyócska kis vízesést alkot, melynek habjai fekete, szakgatott pala-sziklák közt csörtetnek le a gőzölgő mélységbe, hogy a sötét fenyvesek és tetemes magaslatok árnyékában megvonúlt völgynek annál vadregényesebb legyen a képe. Itt a tápláló kukoricza vidéke megszűnik és sokkal mostohább tájak következnek, melyeken jóval keményebb munkával kell az embernek megélhetéseért küzdenie. Erdő erdő után s hegy hegy mögött sorakozik. Csak itt-ott látni néhány szétszórt tanyát és szegényes pásztorkunyhót. A hegyek alakja belső szerkezetükre vall, mely a menelit-pala széles ereitől átjárt kárpáti homokkőből áll. Dél felé, a hol ez megszűnik, a fekete homokos és palás kovaszikla és a fekete kátrányos mészkő kezdődik. A lombos erdő mind szűkebb térre szorúl az itt uralkodó jegenye-fenyű előtt. A sudar fák alatt mogyoró-bokrok sárgásfehér barkái, lenn pedig a havasi rétek iratos füvéből az őszi-kikerics ibolyaszínű virágocskái kandikálnak elő. Az Izwornál, mely a Suczawa egyik forráspatakja, és a Wisznitzki-erdő éjszaki oldalán fakad, egy földrajzi tekintetben nevezetes hegycsomóhoz érünk. Itt ugyanis a bukovinai Kárpátok több nyúlványának csomópontjához, azon vízválasztó hegyekhez érünk , melyekből az Arany-Bistritza, a Suczawa és a Moldava mellékvizeinek forrásai erednek. E hegyek a kisebb-nagyobb csúcsok kusza tömkelegét alkotják és 1450–1560 méternyi tengerszín fölötti magasság határai közt váltakoznak. Nevezetesebbek nyugaton a Stara Wibczina, ettől délkeletre a Bobeika, a Wisznicki-erdőtől keletre a Hroby, továbbá a Kamienka és a Stirbul.

A Moldava völgye.

Moldava falutól kissé éjszakra ered a hasonnevű folyó. A kezdetben keskeny ér, melynek parti fűzei és kákája között örömest tanyáz a barázda-billegető, eleinte csekély eséssel halad majdnem az országút menti árokban, és csak a Lukava patak beleömlése után n8 kissé nagyobbra. A Moldava-völgy e részénél azonban sokkal érdekesebb a Lukava mellékvölgye, melyben igen jó szekérút visz a Luczina nevű havasi gazdasághoz. Az út mentén annak egészen a széléig érő fenyveseket látunk, melyek olykor egész lugast alkotnak az útas feje fölött. E völgy nyugati részén emelkedik a Stirbul, a keletin pedig a Gaïna, melynek éjszaki lábához a Kokoszul csatlakozik. Mind a kettő egy népmondában is szerepel. Míg az említett hegyek felső részén az erdő rétekkel váltakozik, addig az alsók több helyütt falként meredő kopár sziklákat tárnak elénk, melyeknek hasadékaiból itt-ott egy-egy magában álló szálas fenyű ágaskodik, másutt tarka fűvek csomócskái nőnek ki a fehér falak tetszetős díszeűl. Hasonló sziklákkal találkozunk néhol a Moldava keleti partján is, mihelyt számos mellékfolyócskájának egy-egy völgyébe térünk. Ezek a Weszi welikij, a Hrebenec, a Poreika és sok más hegyről sietnek lefelé. A Moldava és a Suczawa vízválasztójának ez a része nagyobbrészt nummulitos kárpáti homokkőből áll, és számos hegycsúcsával, minők a Paskan (1.483 méter), a Kruh³a Kiczera (1.434 méter), a Magura (1.359 méter) és a Tomnatik (1.350 méter) tekintélyes hegytömeget alkot, melynek átlagos magassága kelet felé való csapásában ugyan alább száll, délnek azonban még mindig olyan tetemes emelkedéseket foglal magába, mint a Piatra Tuskului (1.236 méter), a Bobetz (1.229 méter), a Deal negru (1.221méter), a délkeleti Tomnatik (1.297 méter) a Moldava éjszaki partja mentén. Mindenfelé beláthatatlan ősrengeteg vesz körűl bennünket, a melyen át csak lóháton haladhat az útas, sőt helyenként bizony csak gyalog lehet járni. A magános erdei ösvények azonban, melyek nemcsak a völgyeken, hanem a hegyhátakon át is húzódnak, nagyon érdekes és hálás kirándúlásokkal kecsegtetnek. A nagyobb magaslatokról kinálkozó szép és változatos kilátás a közeli környezet kies képei mellett a messze távol nagyszabású szépségeit is föltárja előttünk. E távolibb látnivalók közűl említendők a Pojana Zagriwa, az Obczyna Kurmatura, a Pojana Turkulowa, a Korohava meg a Bitka és a Feredeu havas.

Eisenau a Moldava völgyében. Ehrmanns Tivadartól

A Moldava felső völgye alig kétszáz lépésnyi széles, sőt sokszor még keskenyebb, úgy, hogy az ilyen szorúlatokban a folyón többször átkelő szekérút csak bajjal törtet előre a hegy lábához szorúlva, a mi a kocsin való útazást igen kényelmetlenné, helyenként pedig veszedelmessé is teszi. Csak Briaza, Kimpolung, Pozoritta és Wama községeknél tágúl a völgy annyira, hogy nagyobb községek számára is enged némi helyet. De mindezek a helységek csak hoszszában terjeszkedhetnek a völgy szűk volta miatt, mely sehol sem szélesebb egy kilométernél.

A Moldavitzának, a Moldava baloldali legnagyobb mellékfolyójának völgyében egy csúsztató-pályát látunk, mely a bukovinai faipar-részvénytársaság tulajdona. E völgy már jóval alkalmasabb a megtelepűlésre; és csakugyan mindjárt a Moldavitza forrásvidékén, a Sihloiától (1.225 méter), e vízválasztó egyik nevezetesebb magaslatától délre a kis ArdŸel falut, még tovább dél felé pedig Moldavitza, Freudenthal és Frumoassa falvakat érjük. Wamánál a két említett folyó egyesűl és délkeletnek tart, a hol Gura-Humorán fölűl a Humora patakot, alább pedig a Bukovecior patakot veszi magába. A Humor a patak völgyében a hasonnevű falun kivűl egy régi görög-keleti kolostort találunk, s ugyanitt húzódik erdőkön, szakadékokon át az a régi katonai út, mely a Pruth mellett Hlinitzánál kezdődve, itt a Moldava völgyében végződik és a Suczawától Iliszestién át vezető országútba torkollik. A Humora völgye az Obczyna Kaczika és az Obczyna mare közötti mélyedés, a mely festői szépségekben gazdag és jóllehet kelet felé esik, a hol, mint mondtuk, a hegység magassága már alább száll és dombvidékbe megy át, még mindig oly tekintélyes csúcsokat mutat, mint a Scoruset (1.220 méter), a keleti Bobeica (1.209 méter), stb. Épen ily érdekes a Bukovecior patak völgye, melyben két szép országút találkozik és a hatna-kimpolungi helyi érdekű vasút tart a Moldava völgye felé. Kaczika sóbányája mellett, a mely Bukovina legnevezetesebb bányatelepe, a vaspálya elhagyja a Solonetz patak völgyét, és több kanyarúlattal a szakadékos hegységbe megy át, hol szelíd lejtőkön, vagy nagyobb mélyedések fölött siet délnek, mi közben Strigojánál egy tizenöt méternél magasabb vaspályahídon kel át.

Az „Ádám és Éva” hegycsúcsok PoŸoritta mellett. Ehrmanns Tivadartól

Bukschoia kis német telepnél nyílik a kevéssé járt Sucha-völgy, melyen át délről több patak ömlik a Moldavába. A völgy torkolata meglehetősen lapályos és tágas és szelíd emelkedésű hegyek állják körűl. A patak nádasok, fűzesek, homok- és kavics-zátonyok közt, helylyel-közzel azonban virágos rétek, szántóföldek és kertek, meg többnyire zsindelyes tetejű kis parasztházak között kanyarog, melyek mellett magtaró pajták és kis szénaboglyák láthatók. Stulpikanyon fölűl azonban, a hol a völgy szűkebbre szorúl, megváltozik a vidék képe. E tetemes kiterjedésű hegyi tájon csak néhány községet találunk, minők Schwarzthal, Ostra, Negrileassa, Dzemine, Stulpikany és Dorothea, a mely utóbbi vashámoráról nevezetes. Ostrától és Dzeminétől keletre és délre a hegyvidék ismét teljes nagyszerűségében tárúl elénk. A Rareu (1 653 méter) déli elágazásaiban 1.490–1.622 méternyi magasságú hegyeket találunk. Az országhatár közelében álló erdőtlen, kupolaszerű ormaikról ellátni az erdélyi és oláhországi Kárpátok ködbe vesző távoli csúcsaira. A Rareu e nyúlványaitól délre a birodalomnak Románia felé való természetes határkövei gyanánt számos kúp szakadatlan lánczolata sorakozik, melyből a Hrebin 1.432, a Butka Oblink 1.477, és a Tarnitza 1.476 méternyi magasságba emelkedik a tengerszín fölé. Kőzetükben csillámpala, szerpentin, felső juramész és kvarcz-conglomeratrétegek vannak.

A Moldava völgye, míg Bukovina déli részén a fapusztítás az erdőkben oly nagy károkat nem tett, a tartomány egyik legszebb völgye volt; melyet dél és nyugat felől a Luczina gyönyörű hegyláncza szegélyez. Az országút gyakori kanyarúlatai és a sok völgyszorúlat többször egészen elzárja a kilátást. Wamánál a Rakowitza Mihály moldvai vajdától 1716-ban állított emlékoszlop ma már helyenként alig olvasható betűkkel hirdeti a törökökön aratott győzelmet. Az eisenaui vashámoroknál a Sekatura (731 méter) és a Runku Preszaka (1.137 méter) hegyek oly közel érnek egymáshoz, hogy csak robbantásokkal lehetett szikláiktól a vaspálya számára helyet hódítani. Végre kissé megbővűl a völgy, a melyben csak ezer lépésnyi csekély szélességben, de nem kevesebb mint hét kilométernyi hosszaságban nyúlik el a kis Kimpolung városka. A jobboldali magaslatok, melyek eddig többnyire kopár falakkal szegélyezték útunkat, lassanként egészen letörpűlnek, s valamivel távolabb már szántóföldekkel, kertekkel díszlő dombokba olvadnak át. Csak több kilométerrel alább (PoŸorittánál) emelkednek ismét dús erdejű hegyekké. A déli magaslatok, melyek szakadatlan sorban húzódnak tovább, kissé távolodnak ugyan tőlünk, de emelkedésükkel arányban tömegességük is folyton növekszik. Az, hogy kissé hátrább vonúlnak, csak tágabbá teszi a nagyobb számú kúp- és kupola-alakú hegyekre nyíló kilátást. Előtérben a Runku (1.142 méter), a Bodia (1.082 méter) és a Kukoara (934 méter) emelkednek. Ezek mögött más hegyek hullámvonalából különösen a Rareu felséges kúpja (1.653 méter) magaslik ki Kimpolungtól egyenes vonalban mintegy 8 kilométernyire. Délre a hegység ölén román félen a kis Rareu kolostor áll, melyben mindössze három görög-keleti szerzetes lakik. Kimpolung városka fölött, a hol a boldogúlt Rudolf trónörökös 1887 július 9-én tette le a Szent Miklós-templom alapkövét, részint a Moldava völgyében, részint a hasonnevű patak mentén áll Sadowa a Pietroassa és Higia lejtőin. Odább PoŸoritta rézbányáihoz érünk, a mely hely valóságos völgykatlanban fekszik, a völgyből kiemelkedő hatalmas, kúpalakú homokkő-sziklák körében. A délnyugatra külön álló Ádám (1.047 méter) és Éva (1.009 méter) nevű két hegyhez népmondák fűződnek. A bányamíveléssel foglalkozó német lakosságú PoŸoritta és Louisenthal helységektől kezdve ismét összébb-összébb szűkűl a völgy és így halad egész a Moldava forrásvidékeig, mindenütt tetemes magaslatoktól kisérve, melyek közt csak nagy ügygyel-bajjal lehetett az útnak helyet szorítani.

Hegyoldali út a Putna völgyében. Ehrmanns Tivadartól

A Bistritza völgye.

Az állami út, mely az alsó Moldava-völgyön PoŸorittáig vezetett bennünket, most délnyugatnak kanyarodik és folytonos emelkedéssel a Putna völgyén megy délnek. Egy katonai barak előtt elhaladva, Vale-Putna posta-állomásra érünk. A kis falu 877 méternyi magasságban gyönyörű helyen fekszik a hosszan elnyúló Strinsul lábánál; míg a hegy maga 1.377 méternyire emelkedik. Majd átkelünk a Luczina hegylánczán. A mestekanesti hágó, melyen át 1.099 méternyi magasságban visz az országút, messze földön híres. Az úttest helyenként a vízmosások miatt szilárd falazattal van megerősítve; ez még I. Ferencz császár idejében épűlt. II. József császár korában itt még csak lovagló út vezetett át, a melyet épen az ő rendeletére kezdtek szekérúttá átalakítani. Az út második fordúlója alatt van az a forrás, melyből II. József császár itt jártakor ivott, midőn e helyütt megpihenve a szép hegyvidékben gyönyörködött. S valóban meg is van e tájnak mindaz a vonzó szépsége, a mi e nevezetes hegyi úton való átkelést maradandólag emlékezetessé teszi. A vízválasztó tetőpontjáig szűntelen emelkedve huszonnégy kanyarúlatot tesz az út, a mely eleinte magas, karcsú fenyűfák között kígyódzik, de ezeknek egy fordúló után már a hegyeik is alig látszanak. A mint az útas lassanként, szinte észrevétlenűl a szédítő magasságba jut, a mennyire a jobbról-balról álló hegyek engedik, mind többet tekinthet át Bukovina remek hegyvilágából. Az erdő mély csöndjét csak egy-egy hegyipatak csobogása veri föl, vagy a cs. kir. postakocsi trombitája, minthogy vasúti összeköttetés híján Bukovina és Erdély között a levélpostát is ez szállítja ide s oda. Hol kopár sziklák, hol erdős hegyoldalak mellett elhaladva jutunk az Arany-Bistritza völgyébe, a hol hirtelen és egészen váratlanúl előttünk terem, a mint a sziklánál balra bekanyarodunk, a csinos kis Jakobeny bányászhelység. A hegyi út csöndes magánya után egyszerre zajos sürgölődés, pezsgő élet és munkás szorgalom képei tárúlnak elénk, minthogy az itteni vasöntő-műhelyek, kohók és hámorok nagyobb számú dolgos kezet foglalkoztatnak. Ha este felé érkezünk, csak annál érdekesebb e kép, minthogy ilyenkor a magas kemenczék kürtőiből ezer meg ezer szikra száll föl az ég felé, bűvös fényt árasztva az egész kis helységre. Lakói többnyire német gyarmatosok, kikkel Bukovina bányavidékein gyakran találkozunk. A csinos mezei lakok ablakaiból hófehér függönyök és színes virágcserepek tekintenek felénk, s a házak előtti kertecskék rácsai mögűl bodzabokor és rózsatő, kék liliom és szegfű kandikál ki az útra. A helység két templomának egyikében a szószék és a karzat egészen öntöttvasból van. A közeli Arszitza hegyen, 483 méternyire a völgyfenék fölött, sűrű erdők sötétjében áll az úgy nevezett fékező-ház, a mely alatt a hegy lábáig érő csúsztató-pálya kezdődik. Ezen szállítják a nyers érczet az Arszitza hegy bányáiból a jakobenyi földolgozó műhelyekbe. Az említett helytől kissé távolabb van e hegyvidék legmagasabb pontja, az 1.709 méternyi Suchardzel, melyet három órányi szekérúton kényelmesen elérhetünk. A hegy lejtőjén gyönyörű rétek és legelők között több havasi majort, kisebb-nagyobb szénaboglyákat, karámokat és köröskörűl legelésző juh- és kecskenyájakat látunk. A festői öltözetű pásztorok durva vászon gúnyát, széles bőrtüszőt és magas, hegyes, házi szövésű posztó süveget viselnek. Pompás kilátás nyílik e hegyről, melynek kimagaslóbb pontjai az Ouszor Askutzit, a Dorna Szara, az erdélyi Tehénszarv és a galicziai Czarnahora. A két utóbbinak a csúcsai sokszor még nyár derekán is hópalástban ragyognak.

A mestekanesti hágó teteje. Ehrmanns Tivadartól

Útunk odább az 1.324 méternyi Bernarel hegy lábánál fekvő Dorna-Watra fürdőhelyre visz. Itt szakad az erdélyi Kárpátokban eredő Dorna az Arany-Bistritzába s vele egyesűlve néhány kilométernyi úton keletnek folyik, mígnem a Kretz (1.443 méter) lábánál az országot elhagyva Romániába lép át. A fürdőhely igen kies fekvésű; van benne több savanyúvíz-forrás, hét fürdőház és a fürdővendégek befogadására több kényelmes szállás. Dorna 789 méternyire van a tenger színe fölött, míg a tőszomszédságában álló Bernarel 535 méterrel magasabb a völgyfenéknél. E hegy csúcsáról remek kilátás nyílik jó messzire a Gura Niagrára és több romániai hegyóriásra. A tetőről a keleti oldalon szállunk le az Arany-Bistritza völgyébe. De hogy annál tovább élvezhessük e szép hegyi tájképet, a kicsiny, de erős hucul lovacskán lépésben haladunk le a folyó balpartján. Jobbról az Arany-Bistritza és a Romániában álló hegyek pompás sora, balról pedig kopár, erdőtlen magaslatok lánczolata kisér bennünket. A mintegy húsz házbál álló Kalinestie kis falun túl az egyre jobban szűkűlő völgy a folyó partjának elhagyására és arra kényszerít bennünket, hogy a délibb DŸumaleu folyó köves partján botorkáljunk. Így érjük el végre a Kolbu patak völgyét s itt valóságos hegyszoros előtt állunk. Falakként merednek a hatalmas mész-sziklák szokatlan és különös alakúlatai. Mintha a folyónak és vadregényes völgyének őrtornyai volnának, a szó szoros értelmében útját állják a vándornak. Csak úgy haladhatunk itt tovább, ha rá szánjuk magunkat a meredek sziklák fáradságos megmászására s aztán az erdő zegzugos ösvényein folytatjuk útunkat. A pár percznyi pihenő jó alkalmat ád e festői kőalakzatok megtekintésére, a mely után az ország legmagasb hegycsúcsa, a DŸumaleu (1.859 méter) felé tartunk. Mélyen a völgyben alattunk a Kolbu patak morajlik; eleinte bal felől követ bennünket s itt még könnyen átkelhetünk rajta. Aztán az eddigi erdei ösvényt elhagyva, a mely az 1.425 méternyi Szolbog hegyre vezet, balkéz felől más útra térünk. Még mindig erdőn, berken át megyünk, a melyek azonban mind jobban elmaradoznak tőlünk, s mind közelebb jutunk az erdőöv határához. Itt már csak a gyalogfenyű tenyészik fölfelé álló ágaival és fűzöld tűleveleivel. Majd már csak a nagy kiterjedésű erdei rétek pompás havasi viránya gyönyörködteti változatos színárnyalataival szemünket, ennek utána pedig csak a rideg köves talaj csenevész növényzete következik föl a csúcsig, a melyen az elragadtatásnak önként kitörő szavaival üdvözöljük a páratlanúl szép kilátást. A távolban látszó magyarországi és romániai határhegyek remek körképéről a DŸumaleu közelebbi környékére vetjük tekintetünket, mely a Rareu, a Munczel (1 592 méter), a Piatra Doamna (1.648 méter), a Djili (1.639 méter) és az Aluna (1.667 méter) fenséges ormain pihen meg.

Részlet a Jakobeny melletti völgyből. Ehrmanns Tivadartól

A Dorna völgyének déli részében a tartomány déli határáig kelet felé folytatódik a hegység, de lánczolata itt már kevésbbé összefüggő. Egyes hegyek, a melyek trachitból, kárpáti homokkőből vagy csillámpalából állanak, majdnem elérik a DŸumaleu magasságát, így a Lukacz (1.771 méter), a Vurf Munczeilor (1.776 méter) és a Piatra Dornii (1.651 méter). A nyugati rész alakúlata már inkább fensíkszerű, a széle felé azonban dombokba megy át. Az állami út, a mely ott, hol az országot elhagyva Erdélybe tér, 1.117 méternyi magasságban visz, Dornától kezdve majdnem szakadatlanúl síkságon halad. Keleti oldalán mocsarak, morotvák terűlnek, melyek közűl a piluganyi terjedelmes lápokat Ludwig bécsi udvari tanácsos 1894 július 26-án tudományos vizsgálat alá vétette. Ezek és a legelők vadászatra igen alkalmas bozótos helyekkel váltakoznak. Azonban még az említett tetők környékén is több négyszögkilométernyi mocsarakat találunk. A szemet mindenfelé szabad kilátás gyönyörködteti, mely kivált nyugati irányban tárúl messzire, a hol az erdélyi felföld előhegyei látszanak.

De bármily nagy az innen áttekinthető terűlet, sem az erdélyi, sem a bukovinai oldalon nem látunk néhány elszórt havasi majorságon és egy-két útszéli csárdán kivűl semmi emberi lakóhelyet sem. Mérföldekre menő terűleten Pojana Stampi az egyetlen kis telep. Ez is csak néhány apró vén házból áll, melyek az országút mentén sorakoznak, kelet felé pedig egy több kilométernyi hosszaságú mocsaras területtel határosak, a melyet a Dorna hét mellékfolyócskája szegélyez. Csak a Dorna völgyében akadunk a már említett Dorna-Watrán kivűl még egy helységre, Dorna-Kandenyre és néhány tanyára, a melyeknek földjén ásványvíz-források bugyognak.

Sehol sem kerűl a tartományban az útasnak jobb alkalma, mint itt, arra, hogy a bukovinai hegységet oldalnézetben lássa. Már az erdélyi Maguránál, a mely a tartomány határának szélén emelkedik, a hol az állami út 1.183 méternyi magasságban halad, kezdődik ez az élvezetes kilátás, mely innentől fogva több kilométernyi hosszaságban tart egészen Pojana Stampiig. A Dorna és az Aranyos-Bistritza folyó két völgyének egyesűlt folytatása az a vonal, a mely elé e völgyek összeolvadása előtt és után a Suchardzel- és a Luczina-lánczolat hegytömegei sorakoznak.

Dorna-Watra fürdőhely. Ehrmanns Tivadartól

Valóban elragadó innen a tiszta időben élvezhető kilátás. A hegyek részint meredeken, részint szelídebb lejtőkkel emelkednek ki a völgyfenékről a magasba, vállaikon ott, a hol a talaj megengedi, szegényes kunyhóknak és házikóknak, sőt itt-ott egy-egy csenevész gyümölcsöskertnek is engedve a házak mögött helyet.

De csakhamar mind tekintélyesb magasságra tornyosúlnak, s vízvájta omlások által sokszorosan meg-megszakgatott lejtőiken igazi erdőtenyészet már nem él meg; csak itt-ott mutatkozik a kopár sziklás falakon egy-egy lánczolatként hízódó fasor a vízmosások mentén. Ilyen a hegység képe az egész útvonalon. Az első sorban álló Ouszor (1.642 méter); a Bernarel (1.324 méter), a Gura Pleile (1.546 méter), stb. hegy mind megannyi óriási várfallá tömörűl, a melyből hatalmas tornyokként emelkednek ki e hegyek ormai. Ezek mögött pedig hol magasabban, hol alacsonyabban más hegyek kúpjai ágaskodnak. Így a Suchardzel (1.709 méter), a Butja Armanului (1.565 méter), stb. E vaskos mésztömegből épűlt magaslatokhoz, a melyeknek állományába csillámpala, gneisz és szarukő keveredik, még az erdélyi határhegyek számos csúcsa járúl. Ilyenek a Runcu Dunczrilor (1.632 méter) Erdélyben, a Wulwii (1.595 méter), stb. Valamennyi társa közűl már Erdélyből meglátszólag hatalmas oszlopként emelkedik ki azonban az Ouszor, a mely szerencsés helyzeténél fogva még a DŸumaleunél is jóval kiválóbbnak tetszik, minthogy ez a körötte álló tekintélyes hegyek miatt csak Pojana Stampi táján ötlik szemünkbe. A ki végűl a Dornától négy óra alatt elérhető Ouszor csúcsára nem sajnál fölrándúlni, az a kissé fárasztó, részint a legváltozatosabb sziklákon át, részint sziklák között vezető útat aligha fogja megbánni:

Dornától és Jakobenytől a monarchia egyik legremekebb műútja vezet föl Kirlibabába. Hatalmas pala- és mész-sziklák közt, melyeknek egyike emberi arcz vonalait mutatja, sőt a nép képzelete Mária Terézia arczvonásait véli benne fölismerni, – ez út az Aranyos-Bistritzának a Kozák-erdő és a Fruntea (1.350 méter) előtt elhaladó folyása mentén kanyarog. A mellékvölgyekben a hajdani rosz gazdálkodás szomorú nyomaiúl nagy terűleten kivágott s rothadó fatörzseket látunk heverni. Az Aranyos-Bistritza völgye magasan fekszik, mert ott, a hol a folyó Erdélyből Bukovinába lépve a Cibo határfolyócskával egyesűl, 960 méternyire van a tenger színe fölött. Lejtése pedig kilométerenként átlag négy méter . Az érczben gazdag erdélyi hegyekből számos aranytartalmú patak ömlik belé, a melyekből régebben czigányok mosták ki a nemes érczet. Ettől kapta a folyd még ma is élő melléknevét.

A Bistritza szorosa a Kolbu-völgyben. Ehrmanns Tivadartól

A nyájas Kirlibaba falucska, Bukovina hajdani ezüst- és ólombányája, szűk völgykatlanból köszönt bennünket, a melyet a Dadul (1.527 méter) és a Flutorika (1.347 méter) lejtői zárnak be s mely éjszaknak a Flutorika patak mentén húzódik tovább. A bányahelységgel szemben, az erdős Staniszora lábánál van Lajosfalva, de már az erdélyi részen.

Csak néhány kilométerrel Kirlibabától nyugatra szakad a Cibo patak bal felől az Aranyos-Bistritzába. Forrása tájékától egész idáig a határt jelzi e patak Magyarország és Bukovina között. Az a pont, a hol egy körűlbelűl tizenkét méter magas oszlop jelzi a Máramaros, Erdély és Bukovina közötti hármas határ összeszögellését, nemcsak mint „triplex confinium”, hanem tájképi tekintetben is nevezetes, mert részint erdős hegyoldalak, részint meredek kopár sziklák regényes környezetében fekszik.

A Cibo patak mentén a Luczyna hegyláncz magas vidékeire jutunk. Bármerre essék is tekintetünk, mindenütt fehérlő, szakadozott kvarcz-sziklákat látunk, melyek többnyire kövi moszattal lepvék.

A Tatarka (1.552 méter) nyugati lábánál egy zsilip gyűjti meg a Kirlibaba patak vizét, hogy rajta könnyebben lehessen a magasabb részeken vágott fát az Aranyos-Bistritzáig leúsztatni, mint a hogy a patakocska rendes vízállása mellett lehetne. Nevezetes a Kirlibabának Tatarka nevű három mellékcsermelye, melyek balról ömlenek belé s két, szintén Tatarka nevű hegyet folynak körűl. E nevek még amaz idők emlékei, a mikor a tatár hordák Bukovinán keresztűl mindúntalan véres berohanásokat intéztek Magyarország felé. A déli Tatarka hegye a zömökebb és magasabb.

A zsiliptől nyugatra emelkedik a Jedul (1.519 méter) hegyháta és csúcsa, melynek közelében több nummulit-mész kúp magaslik föl a Tzapul hegyből. A fő csúcs a többi között majdnem középütt emelkedik 1.663 méternyire a tenger színe fölé. Zordon, szakadozott szikla- és szirttömeg ez, a melynek különösen az éjszaki lánczolata igen vadregényes. Itt ismétlődik a Kárpátok minden irányában messzire nyíló szép kilátás, mely főkép az Ünőkő (Ineu), Erdély ez éjszaki határhegysége felé vonzó.

A 2.280 méternyi Tehénszarv köré tömörűlt zömök hegytömeg óriási nyúlványai nemcsak Máramarosmegye felé terjeszkednek, hanem közűlök kettő Bukovinába is elágazik. Helyenként festői szépségben csillan elő az Aranyos-Bistritza kéken kígyódzó vonala, melyet számtalan kanyarúlattal kisér a Kirlibabától Magyarországba vezető hegyi út. Valóban remek kárpáti táj ez, a melyen a máramarosi és bukovinai őserdőknek még jóformán szűz rengetegei találkoznak. Ürömest tanyáz bennük, mert kevésbbé háborgatják, a medve, farkas, vaddisznó; bőven legelész az őz és szarvas, meg más egyéb vad, a melyek óvatosan kerűlik az olyan hegyvidéket, a hol az ember sűrűbben jár-kél s gyakrabban ropog a vadász gyilkos fegyvere.

A bukovinai hegység Pojana Stampitól nézve. Ehrmanns Tivadartól

Hegyek lábánál és lejtőin, részint pedig a Tatarka-hegyek hátán keresztűl vonúl Luczina vidékére egy régi út, melyet néhai Rudolf trónörökös 1887. évi bukovinai látogatásának alkalmára teljesen jó karba helyeztek. Ma azonban már megint alig látni a nyomát is, minthogy a számos záporpatakok, melyek nagyobb esőzések idején hirtelen megáradnak, szinte a fölismerhetetlenségig elpusztították ez útat.

Egy kicsiny, de igen sűrű fenyűerdőcskén áthaladva, közepes magasságú hegyek közt, 1.262 méter magasan fekvő fensíkra jutunk. Kisebb-nagyobb csoportokban álló fenyű- és égerfákat és szeder- meg áfonyacserjéket látunk itt; a tágas réteket a havasi rózsa és gyopár, a boglárka és a narancssárga arnika díszíti, mely a nép orvosságai közt mindenütt olyan nagy becsűltetésben részesűl.

Éjszak felé egy kis telep tűnik szemünkbe, mely a radautzi cs. és kir. ménesé és az a czélja, hogy a többnyire angol, arabs és normann fajú állami lovak ott teljes szabadságban nyaralhassanak. Jóllehet e magános hegyvidéken több kilométernyi kerűletben két-három hucul tanyánál egyéb emberi lakot nem igen látni, azért a Luczinát ritka szépsége miatt elég gyakran meg-megnézik az útazók, néha igen előkelő látogatók is. Ezek sorában első helyen említendő a boldogúlt Rudolf trónörökös (1887 július 10) és Péter Ferdinánd főherczeg ( 1895 július 29), kik itt jártukban maguk kijelentették, hogy nagyon gyönyörködtek e táj rendkivűli szépségében.

A Luczinától nyugatra a Bobejka vidékére jutunk, melynek rétjei szintén az állami méntelep tulajdonához tartoznak; innen pedig hegyoldalakon kanyargó gyalogösvényen a Stara Wipczyna és a Czarny-Dil tájára érünk. A völgyszorúlatok itt a sok helyütt lápos talaj, a sziklás folyótorkolatok, a rothadó fatörzsek és a szakadékok miatt gyakran oly járhatatlanok, hogy még a mokány hegyi ló is csak nagy ügygyel-bajjal halad át rajtuk.

A Stara Wipczyna éjszaki részén sűrűn következnek a mocsarak a Kirlibaba patak mentén, melynek a forrásai itt fakadnak. Innen a Doszczinára (1.461 méter) jutunk, melynek szelid hajlású erdőtlen hegyhátai közti völgyeiben két patak, úgy mint a Suczawába siető Kobilora és a Czeremoszba ömlő Sarata forrásai erednek. Ez a hegy, meg a tőle keletre álló Horoszina és a nyugati Hreben hegy a Czeremosz, a Suczawa és az Aranyos-Bistritza vízválasztója.

A „Kőasszony” nevű szikla a Jakobeny és Kirlibaba közötti úton. Ehrmanns Tivadartól

A Czeremosz völgye.

Helylyel-közzel mély behajlású nyergek által elválasztott erdőtlen hegyhátakon át érünk egy keskeny ösvényen a Tomnatik (1.567 méter) és a Jarowetz (1.580 méter) hegyek tetejére, melyeknek csúcsait a lovagló út megkerűli. Innen pedig a Jalowiczora folyócskán és annak kis mellékpatakjain átkelve, több akadály legyőzése után a Hrebeniszczére (1.424 méter), majd a Lossowára (1.429 méter) kapaszkodunk, melynek oldalvölgyeiben itt-ott egy-egy havasi pásztorkunyhó, vagy magános hucul ház fából ácsolt s kövekkel megrakott deszka födelű épűlete látható.

A Lossowa hegy erdőtlen háta szélesen terűl el s rajta egymást szelő gyalog és lovagló ösvények részint a hegyhát hoszszában, részint pedig az oldal- és harántvölgyekbe vezetnek. Ezek egyikéből följuthatunk a Borhenja (1.144 méter) hegy tetejére, melynek közelében, tőle nyugatra egy zsilip (a „Rösner Klause”) a Stajka nevű kis hegyi patakot föltorlasztván, annál vadabb rohanással sietteti azt torkolata felé.

A Borhenja hegytől éjszakra és nyugatra már megint kissé népesebb kezd lenni a vidék. Helylyel-közzel már négy-öt, sőt néha több, de nagyobbára kevesebb, olykor pedig csak egy-egy házból álló telepeket találunk órányi távolságra egymástól. Egy-egy egészen magánosan álló szegényes kis fatemplom gyűjti itt össze minden ünnepnapra a mérföldekre terjedő kerűletből a jámbor hegylakókat.

De még éjszakabbra a Szereth és a Czeremosz míveltebb völgyei között is csak ilyen gyér a lakosság, minthogy az erdős, hegyes táj nem igen alkalmas nagyobb telepűlésekre. Heteken át se látják egymást a távoli szomszédok; a nevezetesebb családi eseményeket vagy hatósági hirdetéseket is csak úgy átkiáltják egymásnak havasról-havasra, s ugyanez úton jutnak el a közérdekű híradások is hegyről-hegyre az egész vidéken.

A Borhenjától a Stajkán átkelve, a ma már elhanyagolt zsilip alatt a Morozioska-Wibczyna (1.137 méter) és a Risza (1.032 méter) felé visz az út. Úgy erről, mint a többi nagy ügygyel-bajjal megmászott csúcsról elég jó áttekintést nyerhetünk e tájról, mely több négyszögmérföldnyi terűleten valóságos tengere a kisebb-nagyobb, többé-kevésbbé erdős hegyek szakadatlan hullámsorainak. Általában véve azonban csökken a csúcsok magassága, melyek 600 és 1.400 méter között ingadoznak.

Szerkezetük szerint e hegyek a kárpáti homokkő övébe tartoznak, melyen menelit-pala rétegek vonúlnak keresztűl. Aránylag mély völgyeikből e csúcsok jóval magasabbaknak látszanak, mint a milyenek valóban. Az átkelés rajtok helyenként életveszélyes, mert nem ritkán mély szakadékok tátongnak előttünk, a melyek miatt csak kerűlgetésekkel s a meredek hegyoldalhoz lapúlva folytathatjuk útunkat.

Kirlibaba. Ehrmanns Tivadartól

E hegyek némelyike épenséggel a teljes járhatatlanság hírében áll. A Szurdyn (1.307 méter), a Lessneta és a Roszyszny hegy között, a Szereth, Suczawa meg a Czeremosz vízválasztóján Szipot privat mellett több kilométernyire megszakítja a rendes közlekedést. A hegyen keresztűl egy évek óta elhanyagolt nyomorúságos út vezet, a mely a hegyoldalakon húsznál több s végtelenűl unalmas hosszú kanyarúlattal kígyódzik úgy, hogy az ember alig győzi türelemmel, oly lassan jut rajta előre.

A Risza szép kétcsúcsú havasán szemünk az üde gyepszőnyeg tarka virágaiban gyönyörködik, melyek az alpesi növényzet dús változatosságú színeiben és alakzataiban pompáznak. E csúcsok nyúlványainak lejtői, melyeken szétszórt hucul házak állanak, nyugaton hirtelen aláhanyatlók, ellenben keleten és éjszakon hosszan elnyúlva több nyereg által tagoltak, míg a Putilla patak völgyénél véget nem érnek. E hegyhátak egyikén jutunk a Suczawa és a Czeremosz két fő völgyét egybekötő útra.

Hosszas barangolásunk után itt érjük ismét az első falvakat: Ploskát, SerdŸét és Storonetz-Putillát (Fedkowicz György rutén költő születéshelyét), a honnan Toraki, Kisselitze, Dichtinetz és Uœcze-Putilla községek felé sietünk. Valamennyi közűl azonban csak az egy Storonetz-Putilla nevezhető útczarendben egyűvé épített tekintélyesb helységnek. A többi mind többé-kevésbbé szétszórtan épűlt, mert a Czeremosz vidékét lakó huculság, a mely e hegyeken és völgyekben minden rendszer nélkül telepedett le, nem barátja a sűrűbben épűlt községeknek.

Egy-egy hucul falu gyakran sok négyszögkilométernyi terűleten van elszórva s a házak egy része fönn a hegy lejtőin, a másik meg lenn a völgy fenekén áll, mert minden ház körűl mindjárt ott van a hozzá tartozó kert, szántóföld, rét és erdő is. S így van ez valamennyinél; miért is a hucul falu alig látszik falunak; egyedűli ismertető jele, a mi mégis a szanaszét szórt tanyák együvé tartozóságát valami külsőleg is föltetsző gócz köré csoportosítja, a templom, a paplak és az iskola.

A templom majdnem mindenütt szép nagy faépűlet, melyet egy fő- és több melléktorony díszít, egy-egy szokásos nyolczágú kereszttel.

Uœcze-Putillánál, a melynek közelében egy 475 méter magas, püspöksüveg alakú s épen ezért Püspök nevű hegy emelkedik, a Putilla patak mentén a Czeremosz folyó völgyébe érünk. A Pruth e legnevezetesb bukovinai mellékfolyója itt már jókora s tulajdonképen a galicziai eredetű Fekete- és a Bukovinában fakadó Fehér-Czercmoszból kerűl egyűvé. Emennek a forrás patakjai a Perkalab, mely a Czarny-Di³ (1.473 méter) délnyugati lábánál, és a Sarata, mely a Stara-Wipczyna (1.453 méter) meg a Tomnatik (1.454 méter) hegyekből bugyog elő. A Perkalab völgyében, a Magyarország, Galiczia és Bukovina közötti hármas határ-összeszögellés közelében van a Rudolf trónörökös nevét viselő zsilip, a melynek segítségével nagy mennyiségű fát csúsztatnak le. E vízgát Bukovina legszebb vízművi építményeinek egyike, a melyben három csavarral emelhető zsilip gyűjti meg a Czeremosz felé levezetett vizet.

A völgy csak Jab³onitzánál és Koniatynnál tágúl annyira, hogy kisebb helységek számára elég helyet adhasson. Hegyen és völgyön mindenütt apró házikókat s nagyobb paraszt majorságokat látunk itt. Dolhopole és Stebne községek a Semakowa (981 méter), Demnekowata (613 méter), Henzary (934 méter), Kamenetz (964 méter) és a Kiczera (952 méter) lejtői között állanak. A Kiczera éjszaki lábánál, Uœczeryki mellett egyesűl a két Czeremosz. Ennek völgye, mely tájképi szépség tekintetében Bukovina valamennyi völgyét fölűlmúlja, már a Ja³owiczora patak torkolatától kezdődő számos kanyarúlatával is szűntelen ébren tartja az útas figyelmét és érdeklődését. Mindenütt tetemes magasságú hegyeknek hol erdős, hol kopár lejtői kisérik, a melyek mindúntalan más-más irányba terelik a völgyet. E hegyeket azonban a völgy szűk volta miatt csak a folyam hoszszában nézve, vagy a galicziai partról lehet jobban áttekinteni, a mely jóval szélesebb a bukovinainál, a hol helyenként oly keskeny az út, hogy két kocsi csak bajosan tud rajta egymásnak kitérni. Nevezetes az ebben a völgyben hallható visszhang. Fölötte festőiek a magaslatok kivált napkelte- és nyugtakor, a midőn a hajnal első, vagy az alkonyat búcsúzó sugarai ragyognak a tetőkön, s megszólal a havasi kürt mélabús szava, végigrezegve e csendes, magános völgyeken.

Jab³onitzától a völgy helyenként tágúlni kezd s ilyen szélesebb öblökben virághímes rétek gyönyörködtetik a szemet. A házak körűl a karcsú napraforgó aranysárga tányérai bólogatnak nagy, szívalakú leveleik fölött; a kertekből pedig a mák lecsüggő, halvány rózsaszín virágai köszöntgetnek. Kendert is látni mindenütt. A hol azonban a völgy ismét megszűkűl, mint Dolhopolenál, Stebnénél és másutt, ott e nyájas képek egy-egy időre el-eltűnnek s másfélékkel váltakoznak.

A Czeremosz szakadatlanúl mossa, túrja az útját álló kavicszátonyokat s nem szűnik meg rágni, vájni a sziklás partokat. A folyó itt oly elemi erővel törtet előre, hogy nagyobb hordalék- halmok. homokzátonyok s az áradásoknak más ilyes jelei, vagy tócsák, mocsarak és morotvák nem maradnak a nyomában; s még jó, ha a községeket egybekötő útat kiméli s nem sodorja magával e szűk völgytorkolatban. A Czeremosz jobb partján az út több helyütt a sziklába van vágva, s az útas olykor nem minden aggodalom nélkül tekint a feje fölött függő pala-sziklákra, melyek a legkisebb érintésre szürkéskék levelekben töredezve húllanak le a nyirkos hegyfalakról. Hogy a hegycsuszamlások nem ritkák e tájon, azt eléggé tanúsítják a Czeremosz partján és a folyó medrében heverő hatalmas sziklatuskók; azt meg, hogy az ily omlások nem egy szerencsétlenség okozói, számos régi és új kereszt jelzi az út és a folyó közötti lejtőn, megannyi baleset emlékeűl.

Ha az útról letérve a hegyeken kószálunk, szegényesebb tanyák mellett elég gyakran találunk jobbmódú majorokat is, a hol a paraszt nem szenved semmiben szükséget. Az úton hol gyalog, hol lóháton járó huculokkal találkozunk, a kik hagyományos viseletük: a vörös nadrág, sárgaréz fokos és tollas nemez kalap nélkül nem igen kelnek sem kisebb, sem nagyobb útra. Becsülettudóan kalapot emelnek előttünk és szerencsés útazást kivánnak. Gyakran lovagolva megy az asszony vagy a leány is a férj vagy az apa mellett, még pedig rendesen a ló hátára kötött zsákok tetején ülve és a guzsalyáról fonogatva. A folyón is elég sűrűn látjuk a felsőbb vidék fáját lefelé úsztató hucul tutajost, kinek a Czeremosz, kivált a faipar szolgálatában, a legnevezetesebb közlekedési ere. Az erdők sudar fáit széles sorokban összecsatolva, zsindelylyel, deszkával, léczczel és mindenféle fa holmival megrakva, rohanó sebességgel hajtják a tutajt kormányzó bátor és ügyes evezősök víziránt a Pruth felé, mely aztán a Dunamenti országokba és a Fekete-tenger kikötőibe juttatja e szállítmányokat.

Uœcze-Putillától éjszakra, gyönyörű hegyi táj ölén feküsznek Mareniczeny, Petraszeny és Rostoki helységek; tovább éjszaknak pedig Podzaharycz és Zo³otny, aztán MeŸybrody és a völgy kijáratánál WiŸnitz. E községek némelyikében tetemes mennyiségű fát látunk részint ölbe rakva, részint deszkák, gerendák, tuskók, stb. alakjában osztályozva.

Rostoki és WiŸnitz közt az országút elhagyja a Czeremosz fő völgyét, és a völgyfenéknél 400 méterrel magasabb Nimczicz hegyre emelkedik. A majdnem teljesen kopár hegyoldal meredeksége, valamint az esőzésektől igen megrongált út igen fárasztóvá teszi a feljutást, sőt helyenként veszedelmessé is. A tetőre érve azonban a fő völgy egy részére, nemkülönben a galicziai Kárpátokra és a bukovinai hegyekre, minők a Huzulski Werch (704 méter) és a Czeresznia (878 méter) szép szabad kilátás nyílik, a mely megéri a fáradságot. Míg a Nimczicz nyugati oldala csaknem egészen kopár, addig a keletit sűrű erdő borítja. Már valamivel jobb útnak többször kanyarodó kígyóvonalán érünk le a WyŸenka patak völgyébe, melynek szépsége ritkítja párját. Utunk a Tatalowa, Benków és Tokarka erdei mellett vezet el, melyek kelet felé egész a Nagy-Szereth felső völgyéig nyúlnak és több havasi gazdaságot foglalnak magukba. Csúcsaik a Tatalowa (930 méter), a Kernecza (878 méter) és a Kurików (845 méter).

E rendkivűl érdekes hegyvidéken a WyŸenka patak és a Czeremosz között találjuk az ország valamennyi összefüggő hegységének mintegy a zárókövét. Utóljára legeltetjük itt a szemünket iratos hegyi réteken, s itt búcsúzunk el a merészebb magaslatoktól, melyek gyönyörű erdőpalástban díszlenek előttünk. Mert itt aztán véget ér a szép hegyi világ. Zo³otnynál, e kirándúlás legnyugatibb pontjánál a Czeremosz hírtelen zuhatagban esvén alá, egész erejével csap a galicziai partnak, úgy, hogy zúgó hullámai tajtékot túrva csapkodnak föl. Itt emelkedik a huculok mondáiban híres Sokólski hegy (857 méter), mely a Czeremosz felé körűlbelűl 200 lépésnyi hosszú mész-sziklafalban hanyatlik le. E falnak felső kőrétegei annyira elmállottak, hogy a róluk leomló szikladarabok évenként több ízben rövidebb időre járhatatlanná teszik az útat, sőt olykor a folyóban is okoznak kisebb torládást.

WiŸnitz mezőváros az egyetlen Bukovina egész nyugati részén, melynek lakossága több ezerre rúg. A galicziai Kuty várossal szoros összeköttetésben állva fő helye ez a hegység és az Alföld közötti kereskedelemnek; az orthodox zsidóságra nézve pedig annyiban nevezetes, hogy ez is olyan csodarabbi székhelye, mint Sadagóra. WiŸnitztől a Czeremosz folyó és völgye mentén tovább haladva, érintjük azt a tágas lapályt, melyen a Nagy-Szereth több mellékfolyójának forrásai fakadnak.

CsornohuŸy kivételével, mely a Czeremosz és a Nagy-Szereth vízválasztójáúl szolgáló kisebb emelkedés lábánál fekszik, a többi helység, mint Bahna, Czereszenka, stb. annak éjszaki lábánál van; ellenben két német telep, névszerint Alexandersdorf és Katharinendorf, a tágas róna kellő közepén morotvák és mocsarak közt épűlt, melyeknek sűrű nádasai kitűnő vadászterűletek.

Még a Pruth és a Szereth vízválasztójához tartozik az a hegyvidék, a melyen több rutén helység áll, minők Willautz, Zamostie, Karapcziu, Wo³oka, Stanestie, Kalinestie, Zeleneu, stb. Valamennyit dombok környezik, melyeknek völgyeiből több kisebb-nagyobb patak, így a Hlibiczok és a Wo³yczanka siet a Czeremoszba. Amint ez a síkságra ér, rögtön fölhasználva az alkalmat; több ágra szakad s évről-évre változtatja a medrét, miért is a Waszkoutznál rajta átvezető hídat majdnem egy kilométernyi hosszúra kellett építeni. Útjában homokzátonyok, szigetkék, kavics- és hordalékhalmok, nádasok és fűzesek kisérik; s ha garázdálkodásának sűrű nyomait látjuk, szinte bajos megértenünk, hogy a partjain álló Millie, Banilla ruska, Banilla s³obodzia és Czartoria községek hogyan maradhatnak meg veszedelmes szomszédságában. A Czeremosz több ágra szakadva openynál ömlik jobb felől a Pruthba.

Charlemont Húgótól