Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Képzőművészet

Képzőművészet

Építészet Luszczkiewicz Lászlótól, fordította Pasteiner Gyula

Olesko várkestély Bernt Rudolftól

A tartomány, mely most Galiczia és krakói nagyherczegség nevet visel, egykor Lengyelországnak egyik része volt; azért a kutató, ha a művészeti fejlődés mozzanatait akarja földeríteni, gyakran kénytelen figyelmét a mai tartomány határain túl az egykori nagy lengyel birodalom egyéb részeire is kiterjeszteni. Másfelől a Halicsban kiásott templommaradványok, nemkülönben a későbbi fa templomok alkata kétségtelenné teszik a galicziai Ruténia és Kiew közötti kapcsolatot. Továbbá a rutén várak és erődítmények (fortalitia) alkatát a tartomány határain túl, Podoliában, Volhiniában és Ukrainában levő e fajta emlékekből értjük meg. Galiczia tehát hálás tárgyúl kinálkozik a kutatónak; változatos építészeti maradványai kecsegtetők, noha kiválóbb emlékek nem találkoznak, a meglevők pedig többnyire szomorú állapotban vannak. Ennélfogva mielőtt tulajdonképeni föladatunkhoz, az építészet történetének vázolásához fognánk, bevezetésképpen jellemezzük a nép által emelt fa építményeket, a mennyiben azok a néprajzon kívűl a művészetet is érdeklik.

A szláv törzseknek, jelesűl a Galicziában lakó népeknek egyik sajátosságuk, hogy házaikat fából építik. A galicziai földmíves az ácsmesterség gyakorlatában nő fel; lengyel és rutén nyelvű mesterszavai régi hagyományként szállottak nemzedékről nemzedékre. Mindazáltal alig nevezhetjük építészeti műnek azt az alkotmányt, melyet a lengyel és a rutén földmíves családja és szeretett barma hajlékábúl fából ró össze. Ezek a legegyszerűbb szükségletnek szolgálnak, s mint ilyenek szalmafödelű, művészet nélküli építmények. A lengyel Tátra aljában élő hegyilakók házai, melyek zsindelylyel födvék, oldalaikon csinos oromzatúak; bejáratukon, ablakaikon és mennyezeti gerendáikon némi díszítmények is láthatók, de azért inkább csak néprajzi érdekességűek. Noha a falusi kunyhókat ilyeténképen kizárjuk az építő művészet köréből, mégis kénytelenek vagyunk elismerni, hogy a tartományban szerte látható latin és rutén templomocskák, nemkülönben a kisvárosi házak, emezeknek különösen oszlopos folyosói festői hatásúak és a szép iránt való érzékről tanúskodnak. Mert a kunyhók és a kis nemesi udvarházak boronafalúak ugyan, mely falak vízirányosan egymásra fektetett s a sarkakon és a választó falak találkozásánál eresztékekkel összerótt fenyűgerendákból vannak alkotva, mindazáltal az említett templomokon ezen művészietlen eljárással helylyel-közzel a fából való építés művészibb módja, a bálványos szerkezet párusúl.

A latin szertartású falus templomok elrendezése a csúcsíves építés utolsó korszakabeli falazott és egyhajós templom mintáját követi. A Kárpátok lejtőjén levő legrégibb emlékek a XV. század második feléből valók. Rendszerint gerendákból, azaz két oldalt lefűrészelt és eresztékek által összekapcsolt vörös fenyűből épültek; külsejüket merőleges deszkák burkolják és léczezet, vagy egy sor zsindely szegélyezi. Homlokzatukon a falak gyönge hajlása miatt fölfelé egyre karcsúbbodó négyszögű harangtorony emelkedik. Ezt kiszökellő erkély koronázza, mely lefelé nyil alakban végződő deszkákból van alkotva és zsindelylyel födött gúla vagy gömbalakú barokk ízlésű orom fejezi be. A homlokzatot ekként majdnem egészen elfödi a torony. A szentély záradéka többnyire sokszögű és födele alacsonyabb a hajóénál. A szentélyt, sőt gyakran a hajó külsejét is oszlopokon nyugvó félköríves alacsony tornácz övezi. Ennek neve soboty és az épűlet talajának színtjénél valamivel magasabban fekszik. A karzat helyét néha kis födél foglalja el, mely a szentély falát az esőtől védi, vagy pedig az ereszből kiszökellő nagy gyámoknál fogva a szentély és a hajó födelének egyenlő széles alapja van. A toronynak alja előcsarnokúl szolgál, ezen át lépünk a templomba. A hajó mennyezete apró deszkákkal van burkolva és léczkeretek által festményekkel díszített négyzetes mezőkre osztva. A mennyezetnek jellemző részei a falakon hosszában fekvő koszorúgerendák, melyeknek oldalait apró deszkák borítják. A Kárpát-alji ilyetén szebb templomok mestergerendája, mely a hajót a szentélytől választja el, késő csúcsíves építészeti díszű, a mihez a feszűlet és szentek alakjai járúlnak. Számos templom belseje megőrizte színes díszét is, mely a XV. század végéről való kézíratok képeinek levéldíszítményéhez hasonlít (Libusza, Korzenna, stb.). Vannak olyanok is, melyekben minden egyes deszkának más-más a díszítménye.

Római kath. fa templom Skrzyszóvban Tarnóv mellett (XVI. század). Zachariewicz Juliántól

Mogi³a községnek Szent Bertalan tiszteletére szentelt templomocskáját a XV. század közepén az ottani czisztercziek építették, azért nincs tornya, és szentélye egyenesen záródik. Előhajóját kő talapzaton álló szögletes oszlopok három hajóra osztják, s ezen oszlopokon apró deszkákkal burkolt csúcsos ívek nyugosznak. Szép az oldalbejárata, melynek csúcsos íve faragott levelekkel díszített félfákon emelkedik. Egy fölírás szerint M¹czka Mátyásnak hívták az ácsot, a ki e templomot építé és ennek kapuját faragta (1465). Ebből az időből (1455) való Szent Bernát kápolnája Grybówban, melynek egy oszlop által ketté osztott nyílású kapuján csúcsíves-kori fölírás van. A kapunak építészeti részletei kőből való minta szerint készűltek.

Több emlék maradt fönn a XVI. század elejéről. Ilyen első sorban Skrzyszów községnek nagyságánál fogva kiváló temploma, melyet utóbb éjszaki oldalán emelet toldalékkal kibővítettek. Ez a templom, csúcsíves művészetű díszes oldalkapuján levő fölírás szerint, János ácsmesternek 1517-ből való műve. A Biecz melletti Libusza község templomocskája gondos kimunkáltságú boltozatánál és diadalívénél, nemkülönben karcsú tornyainak, meg oldalfalainak arányosságánál, legkivált belsejének színes díszénél fogva figyelemre méltó. János prépost építteté 1523-ban. Továbbá emlékek: Dêbno, a Dunajec melletti Nowytarg, a Biecz melletti Binarowa községek templomai, melyeknek belsejét díszítő jelképes festmények 1660-ból valók; továbbá a roznóv melletti Przydonica község temploma, melyet Pál ácsmester 1527-ben épített. Ennek csúcsos ívű három kapuja a szomszédos Wielog³owy és Zbyszyce községbeli kő templomok kapuinak mintájára készűlt. Kruzlowa község templomának festett dísze a Libusza községbeliéhez hasonlít. Megemlítjük még Ptaszkowa, Lipnica és Korzenna községek templomait.

Festői hatásúak a galicziai rutének kicsiny fa templomai (cerkiewki); hasonlók fordúlnak elő a Kárpátok lejtőin is. Ezen építmények ama vidéken jellemző részei a rutén faluknak és egyszersmind legszebb alkotásai a boronafalú építési rendszernek. Elrendezésük és építésük a késő byzanczi templom mintáját követi. A rutének lakta vidékek legrégibb templomai kivétel nélkül kőből épűltek ugyan, azonban a művészetápoló főbb helységektől távol eső vidékeken a kőművesek és a kőfaragók hiánya következtében meghonosodtak a fa templomok is.

Ezen rutén templomok tulajdonképen nem középponti elrendezésű építmények, hanem a hosszanti tengely irányában kelet felé terjeszkednek és három osztályból állanak, a mi világosan fölismerhető úgy az alaprajzon, mint a fölépítésen. Három osztályuk a következő: nyugat felől az előcsarnok, melyhez a bejárat fölötti kiszökellő karzat csatlakozik; belebb kelet felé a hajó, s végűl az ikonostasis által a hajótól elválasztott bema, azaz szentély, mely gyakran sokszögűen záródik. Az épűlet e három részét egy-egy kupola jelöli, melyek közűl a középső legmagasabb. A késő byzanczi, falazott kupoláknál jóval magasabb; a többé-kevésbbé zárt csoportban emelkedő ilyen kupolákhoz alúl több tornácz (soboty) csatlakozik és a zsindelylyel burkolt falakat védő, szintén zsindelyes ereszek alkotják a párkányokat. A rutének három kupolás templomának ezen közös alapformájából az építés alkotó elemeinek egymáshoz való csatlakozása tekintetében rendkívűl nagy változatosság fejlődött ki, nemkülönben az ácsmester egyéni fölfogásához, korszakok és idegen hatások kifejezéséhez képest a kupolák alkata is igen sokféle. A templom belsejét deszkázott kupolaszerű boltozat födi, mely azonban a kupola gömbalakú külsejével való kapcsolat nélkül önálló szerkezetű. A renaissance művészet hatása a kupola fölötti lanternában, a csúcsíves művészeté a szentély sokszögű záradékában mutatkozik; a félköríves öv (drohobycz) pedig a román művészetre vall. Szerkezet tekintetében érdekes az épület három fő részének négyzetes alapjából a nyolczszögű dobra és ebből a kupolaalakú befödésre való átmenet. A haranglábak a templom mellett külön állanak, alakra nézve megegyezők a katholikus templomok haranglábaival, csakhogy azoknál alacsonyabbak.

Görög fa templom Rozdo³ban a Dnieszter mellett, Žydaczów közelében (XVII. század.) Zachariewicz Juliántól

Galicziában nagy számmal vannak a fölötte érdekes rutén fa templomok; némely falu több ilyen templommal is dicsekszik. Csak nehányat említünk meg a fontosabbak közűl. Nadworna helység temploma nem egyedűli biznyság arra, hogy a galicziai fa templomok alakja megegyezett a késő byzanczi, falazott templomok alakjával. A nadwornai templom elrendezése keresztalakú, öt kupolája közűl a középső legmagasabb, a mi a régi kiewi és a későbbi wolhyniai alakkal egyező. Az egyik gerendájába bevésett 1641. évszám tanúsága szerint a XVII. században épűlt és a Maniawski remeteségből (skit) 1780-ban szállíttatott mostani helyére. A Miko³ajóv és Rozdó³ közti Weryñ helység kis temploma szintén keresztalakú; azonban csak egy kis kupolája van, mely a lapos födél közepén emelkedik. De mily pompás kép Rozdo³ helység templomának hagymaalakú három kupolája! Mindegyiket lanterna és kereszt koronázza. A hajó négyzetes alakjából a nyolczszögű dobra való átmenet, a sokszögű szentély, továbbá az emeletek kialakúlása, a melyeket ereszek választanak el egymástól, az erősen kiszökellő alsó eresz, mely tornáczot alkot, végűl a homlokzat első emeleti karzata, mindezek együtt festői hatásúvá teszik a fa építmény külsejét. A Czortków alatti Wygnanka helység temploma hasonló az előbbihez, csakhogy középső hajója nyolczszögű, szentélye fölött lanternás kupola emelkedik és külsejét vízirányosan számos eresz tagolja. Zárt csoportban álló három kupolája karcsúan szökik föl. A Czortków melletti Horodnica község temploma az egy középső kupolás typust képviseli, noha kialakúlás tekintetében megegyezik a Drohobycz községbeli György- és Szentkereszt-templommal. A György-templom kiváltképen jellemző. A XVI. században épűlt vörösfenyűből; hosszanti tengelye mentén három és oldalt két kisebb kupolája, azonkivűl külső karzata is van. A Szentkereszt-templom kisebb, nem olyan szép és rajta a kupolákat sátorfödelek pótolják. 1601-ben épűlt; a színes díszítés nyomai láthatók rajta.

A galicziai latin és görög-katholikus szertartásúak fa templomainak csekély művészetű formái átszármaztak a kisvárosi építményekre, jelesűl a vásártéren és az ezzel szomszédos útczákban épűlt lakóházarka. Tisztátalan és elzüllött zsidó falukban itt-ott festői külsejű házakat látunk; díszes ormuk és oszlopos folyosójuk vonja magára figyelmünket; a szépen faragott oszlopokat ívek kötik össze. Néhol az oszlopos folyosót erősen kiszökellő gerendákon nyugvó széles eresz pótolja; másutt ismét a díszes oszlopok sora a ház falához illeszkedik és a belőlük kiágazó gyámokon nyugszanak a szelemengerendák. Az emeleti nyílt és szintén oszlopos helyiségben ülik a zsidók sátoros ünnepüket. Galiczia kisebb városainak ezen festői piaczai lassanként eltűnnek, tűznek esnek martalékúl. Így pusztúlt el Bobowa, Wiœnicz, Czortków városok piacza; ellenben ép állapotban van a Dunajec melletti Zakliczyn, Rymanów, Lisko, ¯abno, Kroœno s még több kis város piacza. Az oszlopok alsó része, mint az említett templomokban, itt is négyzetes, felső felük azonban lemetszett élű és fejük egyszerű. Hasonló fa építmények a réginemesi udvarházak, a zsidó imaházak (Jab³onów) és a magtárak közt találkoznak.

A román építés kora. A Visztula vidékének ősrégi helységei és azok püspöki székhelye, azaz Krakó által, a melynek lakosai részint lengyelek, részint pedig nyugati országokbeli kereskedők voltak, a mai Galiczia éjszaki része elég korán, már a XI. században megismerkedett nyugati Európa építő művészetével. Krónikások homályos följegyzései szerint, melyeket a mai tudomány megerősít, a Rajna vidékéről bevándorolt benczések építkeztek volna Krakóban és annak környékén; említtetik továbbá, hogy fejedlmek és püspökök már a XII. század előtt tevékenyek lettek volna az építkezés terén. Kétségtelenűl a legrégibb építészeti emlék a krakói várhegyen levő székesegyház földalatti sírboltja, melyet 1110-ben Maurus püspök szentelt föl. A XVI. században csúcsívesen újjá épített székesegyháznak nyugati oldalán a föld alatt van Krakó legrégibb román építményének a maradványa. E sírboltot oszlopok két rendje egyenlő szélességű három hajóra osztja; az oszlopokat hevederek kötik össze; ezeknek közét tizenkét keresztboltozat tölti be; a boltozati süvegek élben találkoznak. A sírbolt nyugati oldala félkörű apsisszal végződik, a mi világos jele annak, hogy az eredeti templomnak a Rajna vidéki minta szerint úgy nyugati, mint keleti oldalán is volt apsisa. Falai hatalmas köczkakövekből épűltek; az oszlopok törzse és koczkaalakú feje egy-egy darab kő; a tagoltság igen kezdetleges, de a részletek gondos kimunkáltsága az egyszerűség mellett is elárúlja az építésznek, meg a kőfaragónak ügyességét, valamint azt is, hogy ezek külföldi iskolában tanúltak.

Krakóban Szent András, Adalbert és János temploma képviselik a XII. századot, és egyszersmind megjelölik a várhegy alatti városrésznek fából épűlt román kori házai közt vonúló régi útat. Ezen templomok román maradványaiból megtudjuk, hogy falaik kisebb faragott kövekből épűltek, továbbá hogy egyhajósak és lapos mennyezetűek voltak. Más hatásra vall a benczések által Sieciechówban épített Szent András templom, a melynek keleti oldalán egy apsis van, nyugati homlokzatán pedig fönt nyolczszögbe átmenő két torony emelkedik; díszítménye szászországi mintát követ. Ugyanitt két másik templomnak nincsen tornya és az egyiknek szentélye egyenes fallal záródik.

A XIII. század első felében Krakóban és környékén a román építészet más formákkal és más építési anyaggal divatozott. A franczia czisztercziek a XII. században benépesítik a lengyel kolostorokat és a XIII. század folyamán hozzáfognak az építkezéshez, a mivel kapcsolatban meghonosodnak a boltozatos templomok. A boltoza azonban csúcsos ívű. A mai Galiczia határain túli, faragott kőből való építkezés Krakó XIII. századbeli építészeti emlékeire semmi hatással nem volt.

Galiczia e vidékén a XIII. század elejével kezdődik a tégla használata; hosszanti hajós vagy pedig keresztalakú templomokat építenek és a szerfölött meghosszabbított szentélyek a cziszterzi hagyomány szerint egyenes fallal záródnak. A Domonkos-rendieknek köszöni Lengyelország a sima és a préselt díszítményű téglák használatát. A lengyelországi építészetnek közös sajátsága ez a sziléziaival. A krakói Domonkos-rendi templom régi részei, az Odrow¹ž Iwon krakói püspök által alapított szentély, jelesűl annak árkádos dísze és préselt téglával kirakott öve hasonlít a Szent Jakabról nevezett s jó állapotban levő sandomierzi szép templomhoz. A díszítésnek ugyanezen módjával találkozunk Stani¹tkiban a Benedek-rendiek templománál, mely 1234-ben épűlt. Ezen szép kimunkáltságú építmény anyaga tégla és kő; szentélye román, hajója ellenben átmeneti művészetű; amannak hevedereken nyugvó bordás keresztboltozata van, emennek közepén nyolczszögletes pillérek állanak, melyeket csúcsos ívű hevederek kötnek össze. A krakói késő román építészetnek téglából és faragott kőből épűlt legszebb műve a krakó melletti Mogi³a faluban levő cziszterczi apátsági templom, mely a XIII. század első felében készűlt el, s ugyan akkor szenteltetett föl is; építészeti részei nagyobbára ma is jó állapotban vannak. Galicziában ez a legfontosabb román építészeti emlék. Cziszterczi elrendezésű; kereszthajója és négy kápolnája van; középhajóját az oldalhajóktól pillérek választják el; a középhajó egy szakaszának az oldalhajókban két szakasz felel meg. Ma bemeszelt belsejét eredetileg vörös és szürke színű téglák válatkozó rétegei díszítették. A krakói Ferencz-rendi templom oromfalai, a prémontrei apáczák kolostortemploma Zwierzyniecben Krakó mellett, a dziekanowicei templom maradványai szintén román művészetű téglaépítmények és átmenetűl szolgálnak a csúcsíves rendszerre, mely a XIII. század végén és a XIV. század elején kezdett Krakóban meghonosodni és csakhamar uralkodóvá lett az egész vidék egyházi építkezésében.

A krakói székesegyházi sírbolt (XI. század). Weber Antaltól

A régi Halics terűletén eszközölt ásatások útján csak az újabb időben kerűltek napvilágra több XII. és XIII. századbeli rutén templom alapfalai. A £ukwia és £omnica folyó, meg Stanislas és Krylos falu közt fekvő három kilométernyi terjedelmű szántóföldeken hat templomot ástak föl, melyek mind a XII. századból valók. Innen nem messze később keletkezett a mai Halics város. A régi Halics templomai, a mennyiben alapfalaikból következtetni lehet, egy csoportba tartoznak az owruczi romokkal és a kiewi legrégibb templomokkal. Ezek középponti elrendezésű késő byzanczi építmények; középső kupolájuk a templom belsejét három hajóra osztó négy pilléren nyugodott. A hajók kelet felé apsisokkal záródtak; ezek közűl a középső félkör alakú és legnagyobb. Alapfalaikat a Dnieszterből szedett görgetegből építették; falaikhoz, kapuikhoz és azok díszitéséhez faragott követ használtak, belsejüket pedig három- és négyszögletű, színes téglákból kirakott mintákkal díszítették. Elrendezésüknek vannak rejtelmes részletei is, a melyeket eddig nem sikerűlt megfejteni. A szomszédos Stanislas községben levő Ferencz-rendi templom a régi Halicsból fönmaradt és később átalakított régi keleti építmény Belsejében a pillérek, továbbá három díszes apsisa és román fő kapuja még megvannak.

A csúcsíves építészet. Nem lehet pontosan megállapítani, hogy a csúcsíves rendszer mikor honosodott meg az ország egyházi és világi építkezésében; annyi azonban bizonyos, hogy a falusi építőmesterek a XIII. század végén már elfordúltak a román formáktól. Más felől az is bizonyos, hogy a kő és a tégla vegyes használata a megelőző korszakból származott át a krakói csúcsíves építésbe, nemkülönben ebből a korszakból valók a csúcsos ívű boltozatok és nyílások is. Úgy látszik, hogy a csúcsíves rendszer sajátos elrendezése, tagoltsága és ékítésmódja a Ferencz-rendiekkel a XIII. század második felében Csehországból származott át Lengyelországba. A XIII. század második felében épűlt a krakói Ferencz-rendi templom, melynek ablakain legelőször találkozunk kőből faragott, kezdetleges geometriai díszítménynyel. Ezt nem számítva, a kifejlett csúcsíves építésnek galicziai legrégibb alkotásait a Stary-S¹czban és Nowy-S¹czban (Régi- és Új-Sandec) levő Ferencz-rendi kolostortemplomokban ismerjük föl. A klarisszáknak a Poprád melletti Ó-S¹czban levő temploma, mely 1329-ben készűlt el és szenteltetett föl, egy hajós; a nyugati oldalához csatlakozó toldalék emelete az apáczák oratoriumáúl, földszínti helyisége káptalanteremtűl szolgál; támasztó pillérekkel ellátott szentélye sokszögű; az oratorium ablakai négy osztályúak; a káptalanterem és az előcsarnok boltozatának bordái a középen szabadon álló pillérre ereszkednek. A templom nem nagy, de falai gondosan faragott koczkakövekből építvék. Úgy ez, valamint a Nowy-S¹czban levő egykori Ferencz-rendi templom maradványai arról tanúskodnak, hogy az idegenből meghívott építészek mesterek és a csúcsíves építésben jártasok valának.

Krakóban, a lengyel székvárosban, a XIV. század folyamán a csúcsíves rendszer uralkodóvá lett úgy az egyházi, mint a világi építkezés terén.

A Krakó melletti Mogi³a helységbeli cziszterczi templom oldalhajója (XIII. század). Weber Antaltól

Nanker, a sziléziai születésű krakói püspök, az új művészet megkedvelés által indíttatva 1320-ben hozzáfogott a krakói székesegyháznak a saját és az egyházmegyei papság költségén való építéséhez. A székesegyház a Wawel hegyen a régi román székesegyház helyén áll, melyből csupán a már említett sírbolt maradt fönn. Az új székesegyháznak az volt a rendeltetése, hogy a koronázáshoz méltó és tágas isteni tiszteleti helye legyen az ország székes fővárosának, s hogy a királyok temetkezési helyéűl szolgáljon. Építését 1364-ben fejezték be. Nem épen nagy, de belsejének csúcsíves művészetű részleteinél fogva érdekes építmény. Külseje kápolnák hozzáépítése, belseje pedig az oldalhajók egy részének magasabbá építése által nagy átalakítást szenvedett. Elrendezése az által nyert keresztalakot, hogy fő hajója szokatlanúl megnyújtott hosszanti szentélyt alkot és ezt kereszthajó metszi. Az alacsony oldalhajók a kereszthajó szárait megkerűlve az egyenes fallal záródó szentélyt folyosóként övezik. Az építmény mindemellett is szerves alkotásnak mondható, a mennyiben az építész egy felől a pillérek tagoltságának megváltoztatása, más felől a hosszanti tengely meggörbítése által a sajátos elrendezésből származó nehézségeket sikeresen leküzdötte.

Az épület jobbára koczkakövekből áll; a téglát külsején is, belsejében is kő lapok burkolják. A hosszanti oldalak ormain téglából rakott fel föszíne látható. A kétféle építési anyaggal kapcsolatosan a szerkezet új rendszere jut érvényre, a mely szerint a magas hajók támasztó pillérei a templom belsejében, a hajókat elválasztó pillérek mögött emelkednek. A hajókat elválasztó pillérek sokszögűek, kereszttengelyük irányában támasztó pillérei a templom belsejében, a hajókat elválasztó pillérek mögött emelkednek. A hajókat elválasztó pillérek sokszögűek, kereszttengelyük irányában támasztó pillérek csatlakoznak hozzájuk, a mi a XIV. század folyamán épűlt krakói templomok jellemző tulajdonsága. Ehhez járúlnak még a falak élénkítésére szolgáló geometriai díszű vak fülkék.

A székesegyház építészetének szerkezeti rendszere előképűl szolgált mindazon templomoknak, melyek a XIV. század folyamán Krakóban és ennek szomszédjában ez időtájt alapított Kazimierz városban épűltek. A krakói templomok e négyes csoportja: a Mária templom, a Domonkos-rendiek Szent-háromság temploma, a laterani kanonokok Krisztus testéről nevezett temploma, végűl az Ágoston-rendiek Szent Katalin temploma úgy elrendezésre, mint a fölépítés szerkezetére nézve teljesen megegyező. Mindegyik faragott mészkőből épűlt; egyiken sem fordúl elő akár formált, akár mázas tégla; egyik sincs semmiféle kapcsolatban a Balti-tenger partvidékének téglaépítészetével, ellenben legközelebb állanak Boroszló ez időbeli építményeihez.

A krakói Mária templom (XIV. század). Weber Antaltól

Mária temploma nagyságánál fogva a legfönségesebb, boltozatos belsejének díszénél és karcsuságánál fogva legkiválóbb e csoportban. Krakó meggazdagodott polgársága a Wawelen épűlt székesegyháznak mintegy versenytársáúl egy új és nagy plebánia-templomot kezdett építeni. Az építkezés a XIV. század egész második felén át tartott. A boltozatot 1397-ben és 1398-ban a Prágából meghívott Werner fejezte be. A templomnak széles középhajója és két keskenyebb oldalhajója van. A középhajó magasabb az oldalhajóknál, s folytatása a vele egyenlő hosszú szentély, mely a nyolczszög három oldalával záródik. Kereszthajója nincs, azért a középhajó magas boltozata a tornyok közötti árkádtól kezdve a diadalív által alig észrevehetően megszakítva egészen a szentélyzáradékig húzódik. Az oldalhajók a diadalív irányában végződnek, s azért a támasztó pillérekkel övezett szentély a templom külsejének szembe szökő része. A krakói szerkezeti rend szerint az előhajó támasztó pillérei belűl állanak a pillérek mögött. A rendkivűl alant kezdődő, három osztályú és gazdag geometriai díszű ablaknyílások bőséges világossággal árasztják el a szentély belsejét. Ennek díszeűl a gerinczek szolgálnak, melyek a falakon a boltozat bordáinak folytatásai; ezekhez járúlnak a gyámok és a gerinczfők gazdag növényi és alakos ékítményei, s a mennyezetek és a szentély falainak pompás domború geometriai díszítményei. Külseje nyers tégla-építmény; a támasztó pilléreket kőből faragott karcsú tornyocskák, az ablakszárakat, valamint a koszorú-párkányt annak hornyában ülő képzeleti alakok élénkítik. A részletek kimunkáltsága tekintetében e templommal az e csoportbeliek közűl egyik sem vetekedhetik. Csak a Domonkos-rendi templom dicsekszik épen ily szép díszítményű kapuval, mely a Mária-templom kőfaragójára mutat. Azonban az előhajókat elválasztó pillérek és a magas boltozat nagyságánál fogva mindegyiknek belseje egyaránt nemes hatású.

XIV. századi építmény Niepo³omice helység kis temploma, melyet Nagy Kazimir épített 1358-ban. Egy hajós; homlokzata előtt egy torony emelkedik; kapuja díszesebb; szentélyének szép boltozata van. A krosnói plebánia-templom egy része szintén ebből az időből való. A Domonkos-rendiek építési tevékenységüknek szép emlékét hagyták Oswiêcim herczegség székhelyén. Egykori templomuk a szentély nagyságánál fogva romjaiban is tekintélyes hatású. A krakói csúcsíves építést a Ferencz-rendiek honosították meg Krosnóban a rutének közt, de a rendnek ott épűlt csarnok-templomából csak romok maradtak fönn. Nowy-S¹cz helység tűz által megrongálódott plebánia-templomának két tornya van, a melyeken kőből faragott díszítmények, nemkülönben maguk a falak is a krakói építőiskolával való szoros kapcsolatot mutatnak. Zbyszyce, £apczyce és Wielog³owy szomszédos községek, valamint Stary-S¹cz plebánia-templomai hasonlók a Krakó-vidéki templomokhoz.

A Visztula melletti Sandomierz társaskáptalani templom Nagy Kázmér király bőkezűségének köszöni keletkezését. Ezen téglából és kőből alkotott pompás épűlet mintájára a XV. században divatosabbakká lettek a csarnok-templomok. Ilyenek a bieczi templom, a lembergi székesegyház, Krosnóban a Ferencz-rendi templom, Krakóban a Szentkereszt temploma és még nehány más Sambor környékén.

A krakói Mária templom belseje. Siegl Károlytól

A lembergi székesegyházat a városi hatóság plebánia-templomnak építé. A hagyomány szerint Nagy Kázmér 1350-ben tette volna le az alapkövét, de csak 1479-ben fejezte be Promm Joakim boroszlói építész. Későbbi időben keletkezett toldalékok megsemmisítették eredeti elrendezését, pompás csúcsíves szerkezetét pedig belsejének kétes ízlésű földíszítése rontotta meg. Három hajós csarnokát diadalív köti össze a megnyújtott szentélylyel, mely sokszögű záradékú és melynek falát a boltozat bordáival kapcsolatos gerinczek tagolják. A csarnok három hajóját nyolczszögű pillérek két rendje választja el egymástól. E pilléreket szépen tagolt gerinczek élénkítik. A gerinczfők szép lombdíszét ma később keletkezett czikornyák födik. A csarnok hálós boltozatú. Külseje nyers téglaépítmény, belsejében a szerkezet alkotó részei és a díszítmények faragott kőből valók. A homlokzatnak négyzetes alapon emelkedő két tornyát finom építészeti formák teszik figyelemre méltóvá.

A bieczi templom a XV. században épűlt, de csarnokának pillérei és boltozata a XVI. századból valók. Nagyságánál fogva tekintélyes hatású, jobbára téglaépítmény; sem külseje, sem belseje nem dicsekedhetik helyes arányokkal, nemkülönben híján van a csinosabb építészeti részleteknek is.

A krakói Szentkereszt templom boltozata egy középső pilléren és a falakból kiszökellő vállköveken nyugszik. Ez elrendezésre és fölépítésre nézve elkésett utánzata Galiczia határán túl, Wislicában, Stobnicában és a lublói várkastélyban a XIV. században épűlt templomoknak.

A XV. század folyamán úgy az egyházi, mint a világii építészetben meghonosodott a lépcsőzetes oromfal, melyet merőleges kiszökellések élénkítenek. Az oromfal sima fölszínét téglából alkotott és kőből való tornyocskákban végződő szögletes pálczatagok mezőkre osztják; e mezőkben a falból kivájt csúcsíves és tagolt keretű vak fülkéket czímerpaizsok díszítik. Ennek jellemző példái Krakóban a Domonkos-rendiek, meg Krisztus testének temploma, a székesegyház kincstára és a Jagello-collegium.

A XV. századi csúcsíves építésnek másik jellemző vonása, hogy a nyers téglaépítmény külső falán jobban és kevésbbé égetett téglát alkalmazott, továbbá, hogy a párkányt formában préselt téglával rakta ki. Ilyenek példáúl D³ugosz építményei, továbbá a Brzesk alatti Szczepanów falu temploma, végűl a rutén határon Przeworskban levő cziszterczi templom. Ezen város plebánia-temploma a templomos-rend miechówi téglaépítményének hagyományát követi.

Krisztus testének temploma Krakóban (XIV. századi csúcsíves építmény). Weber Antaltól

A XV. századi csúcsíves építésnek további sajátossága, hogy a templomok kapuin a béllet tagoltsága a felső végén derékszögben megtörik és sarkokban egymást keresztben metszi. Az ajtó és az ablaknyílás e formája átmegy a világi építésbe is. Egyidejűleg lassanként eltünedezik a kőből faragott gazdagabb ékítmény és pongyolábbá válik. Kivétel számb megy a krakói Szent Borbála templom támasztó pillérei köz beékelt kis építmény, mely a XV. század végéről való, de a melynek rendeltetését mind mági nem sikerűlt megállapítani; finom tagoltsága, gazdag lombdísze Nürnberg és Krakó közti kapcsolatot sejtetnek, a mit Veit Stoss mester krakói tartózkodásából lehet kimagyarázni.

A galicziai és a krakói kolostorok már korán csúcsívesen épűltek. Legelőször a krakói Domonkos-rendi kolostor keresztfolyosójának földszíntjén, a káptalanterem és az ebédlő falain, keresztboltozatain és egyszerű geometriai díszű ablakain mutatkoznak e művészet némi jelei. Az ebédlőbe vezető folyosó boltozatát két sokszögű oszlop tartja, melyeket hevederek kötnek össze egymással és a falakkal. Itt még nyilván való a késő román művészet hatása, minél fogva ez építmény keletkezését a XIV. század végére tehetjük.

XV. századból való csúcsíves keresztfolyosói vannak a lembergi Domonkos-rendi kolostornak. Igen pompás csúcsíves művészetűek a krakói Ágoston-rendi, Szent katalinról nevezett kolostor keresztfolyosójának lapos fülkéi. A przeworski cziszterczi kolostor keresztfolyosója a XV. században épűlt; eges részletei faragott kőből valók, egyébként egészen egyszerű.

A XIV. és a XV. századbeli világi és erődítési építészetben a csúcsíves rendszer kifejlődését a magdeburgi jog alapján szervezett városi igazgatás segítette elő, a mihez járúlt a városi polgárság vagyonossága, mely a Keletet a Nyugattal összekötő útvonalak mentén űzött kereskedelem gyümölcse volt.

E tekintetben különösen kitűnnek a következő városok: Krakó, az ország székvárosa, Lemberg, akkor Ruténia fővárosa, Nowy-S¹cz, Biecz, Krosno, Rzeszów, Przemyœl, a melyekben a benszülött lengyel és rutén lakossághoz a német elem csatlakozik és a városok igazgatásában, s azzal kapcsolatosan az építészetben vezérszerepet visz.

A lembergi római katholikus székesegyház belseje. Siegl Károlytól

A városi hatóság első alkotása volt a tanácsház és áruházak építése; utóbb gondot fordított a várépítésre és védelmi czélból a várost fallal övezte. Csúcsíves tanácsházak maradványait találjuk Krakóban, Tarnówban, Bieczben és S¹czban. A krakói úgy nevezett tanácsházi torony a XV. század elejéről való építmény. A téglát kőlapok burkolják. E burkolat fölűl ívekkel összekapcsolt és a tornyot párkányként övező oromzattá alakúl. Legfölűl még egy kiszökellés van, mely egykor őrfolyosóúl szolgált. Itt-ott csúcsíves ablakok nyomai láthatók. A felső emeleti teremben faragott kőpárkányzat látható, melynek lombdísze fogalmat ad a torony szomszédságában állott, de elpusztúlt tanácsház művészeti mivoltáról. A tarnówi tanácsház jellemző mintája a kisvárosi előljáróság czéljaira szolgáló épűletnek. Tornyának vállköveken nyugvó, födött őrfolyosója volt. A renaissance korban födelét az attika mögé rejtették. Beicz város tornya a tanácsházhoz képest szertelenűl nagy és magas, az egész város fölött uralkodik; a párkányok több emeletre osztják, koronájáúl a tarnówihoz hasonló őrfolyosó szolgál.

A csúcsíves művészet idejében keletkezett és kereskedelmi czélra szolgáló emlékszerű épűletek közűl manapság csak a krakói posztócsarnok (Sukiennice) méltó említésre, annak is csak ama részei, melyeket a tűzveszedelmek és a megújító munkálatok meghagytak. A posztócsarnok a XIV. század végén eredeti állapotában hatalmas nagyságú, magas födelű épűlet volt; falait támasztó pillérek tagolták; felső emeletét az ablaknyílások hosszú sora szakította meg; gerendás mennyezetű belsejének egész hosszában tornácz húzódott végig, a melyből ajtók nyíltak az egymás mellé sorakozó boltokba. A XIII. században négy sorban épűlt s középütt egy hosszanti, meg egy keresztútczára néző posztós boltokból a XIV. század végén pompás csúcsíves építmény támadt. Lindintholde Márton építész és városi építőmester alkotta, a ki a város költségén e két útczát tetővel befödte, az emeleten pedig egy Schmetterhaus-nak nevezett óriás termet létesített, melyet számos ablak világít meg. Az 1555. évi tűzvész majdnem egészen elpusztította a csarnokot; a középkori mester művének csak egyes részei kerűlték el a pusztúlást, így a keleti és a nyugati oldalon a díszes támasztó pillérek és az ablakok, továbbá a kapuk, melyek éjszakon és délen az alsó csarnokba vezetnek.

A csúcsíves építés hanyatlásának idejéből való világi építmények maradványaival is találkozunk Krakóban. Ezek a Ringen levő polgári házak boltozatos termei, melyek tanúságot tesznek az akkori polgárság szép iránti érzékéről Legszebb köztük a Ringről a Brüdergasseba vezető átjáróháznak, az úgy nevezett Mennicának (pénzverő ház) terme. Mostanság falakkal több helyiségre van osztva; mindazáltal épségben vannak boltozatának gazdagon alakított bordái és szépen faragott czímerpaizsokkal díszített záró kövei, melyek kétségtelenné teszik, hogy az épűlet a XIV. században keletkezett. Az egyik záró kövön építő mesteri jegyet látunk.

A középkori erődítő építészet művei a városfalak, a bástyák és a tornyok kapui.

A krakói posztócsarnok helyreállítása előtt. Bernt Rudolftól

Ilyenféle építményekből Krakóban csak egyes részek maradtak fönn, így a városnak éjszaki oldalán, míg a bástyák és az árkok helyén nyilvános sétahelyek keletkeztek. A téglát és követ vegyest használó krakói építési rendszer nyomait kerekalakú két bástyán látjuk. Ezeket egy kiszökellő fal kapcsolja össze; a bástya falain kőből faragott lövő rések vannak; a fal maga nyers téglaépítmény; legfölűl kő gyámokon nyugvó és szintén kőből épített, erős védelmi folyosók vannak. Kivételt tesz a kaputorony, az úgy nevezett Florián-kapu, mely négyzetes elrendezésű; fala faragatlan kőből, védelmi folyosója ellenben téglából épűlt. A torony csúcsos ívű kapuja és egész alsó része a XIV. századból való. Eredetileg egyenes kapcsolatban volt a kapunak előre tolt erődítményével; a kettőt a ma már hiányzó falak közt egy út kötötte össze. A kapu erődítménye, az úgy nevezett Barbakan, ma is fönnáll. Ezt a város a XV. század végén a tatárok betörésétől való félelmében építé. E bástya nagy kerek építmény; alsó részeit ma föld takarja. Kerek alakú az udvara is, a hol kirohanásra gyülekezett az őrség. A gyámokon nyugvó védelmi folyosók és az ezekból felszökellő kis tornyok festői díszei az építménynek. Ezeken kívűl egyéb részletek: a kő gyámok, a lövő rések tagolt béllete, s a körűlfutó párkányok a krakói középkori építészet jellemző alkotásává teszik.

Bieczben a plebánia-templom mellett a krakói szokás szerint téglából és kőből épített négyszögű bástya maradt fönn, melyet később harangtoronynyá alakítottak át. Nowy-S¹czban a vár mellett egyetlen töredék áll még a város bástyájából. Przeworskban néhány faltöredék tanúskodik az e fajta középkori építmények díszességéről.

A székvárosban és a mai Galicziában egyebütt látható tudományos czélú épűletek is bizonyítják, hogy nem hiányzott az emlkszerűségre való törekvés. Első sorban a krakói egyetem épűletére, a régi collegiumokra, az úgy nevezett bursákra hivatkozunk, mely utóbbiak az idegenből érkező tanúlók lakásaiúl szolgáltak. Ilyenek voltak a D³ugosz-féle és a jeruzsálemi bursa, a melyet Zbigniew Oleœnicki alapított, továbbá a szegények bursája és még számos. Mindez épűletek azonban elenyésztek úgy, hogy a Jagellók idejebeli egyetemi építkezésre csak Krakóban az Anna-útczában levő úgy nevezett Collegium majus emlékeztet, melyet utóbb a Jagello-féle könyvtár számára átalakítottak.

A XV. század folyamán előadási helyiségekűl és az idősebb tanároknak lakásokúl számos házat vásároltak össze. E házak helyén a század legvégén keletkezett az az árkádos udvarú, emlékszerű mai épűlet, a melyben a tanúlók számára közös étkező és lakó helyiségek, meg a könyvtár voltak. A jelen század utóbbi évtizedeiben a lakó helyiségeknek könyvtári termekké való átalakítása megóvta az épűlet középkori hatását; kivűl is épségben van a krakói XV. századi templomok módjára szegélyezett oromfal, végűl épségben van a csúcsíves árkádokkal övezett udvar is. Ez árkádos keresztfolyosókból csúcsíves ajtók nyílnak a régi előadási termekbe; az emeleten a négyszögű ablakok, melyeknek kőből faragott keresztszáraik vannak, jellemző ismertető jelei a csúcsíves építés korszakának végéről való krakói lakóházaknak. A keresztfolyosók kristályos boltozata is egyik sajátossága Krakó ezen építészeti korszakának.

A krakói Jagello-féle könyvtár keresztfolyosója Weber Antaltól

A XVI. és XVII. századi renaissance. A renaissance művészet, mint már érett olasz termék honosodott meg a XVI. század első tizede folyamán a galicziai egyházi és világi építészet terén; átmeneti korszak sincs e közt és a csúcsíves művészet közt. E hirtelen fördúlatot a krakói kastélyban lakott királyi udvar idézte elő. A Jagello nemzetségbeli I. Zsigmond király, még Bona királynénak Lengyelországba való megérkezése előtt, olasz építészeket hívott meg s azokat paloták és kápolnák építésével bízta meg. A királyné oda érkezésével az olasz elem uralkodóvá lett a királyi udvarnál, s az első olasz építészt és annak segédeit számos tehetséges szobrász és építőmester követte, kik a lengyel főúri nemzetségek, a városok és a papság megrendeléseire a város közelebbi környékét műveikkel csakhamar betöltötték.

Az I. Zsigmond által meghívott olasz építészek tevékenységének legrégibb nyomai a krakói várhegyen levő királyi palotákon, jelesűl azoknak a városra néző éjszaki szárnyain láthatók. Ezeket olasz segédekkel Francesco della Lore florenczi mester 1509-től 1516-ig építé. Az olaszokon kivűl krakói kőművesek is dolgoztak rajta. A mester halála megakadályozta az építkezés befejezését, de csakhamar megjelent egy másik olasz, Bartolommeo Berecci, a ki Val di Pieveben született, de florenczinek tartotta magát. Ez a király megbizásából a Zsigmond kápolnát építé, mely 1518-tól 1530-ig épűlt és egyházi téren a renaissance építészet megkezdője Lengyelországban.

A Zsigmond kápolna önmagában tökéletes mesteri alkotás; a régi csúcsíves székesegyház déli oldalához csatlakozik; koczkakőből épűlt; szerves elrendezése és fölépítése, nemkülönben pompás díszítése egyaránt bámúlatra méltó; megaranyozott kupolája és az ezt koronázó szép lanterna a legelső olasz mesternek is dicséretére válnék. Különben egyszerű külsejének nemes hatást kölcsönöznek az arányok összhangja, a falakat élénkítő dór pillérek és a párkány, meg az ablakok és az ajtók keretei. Belsejében a finoman formált díszítmények pompája uralkodik. A pillérekkel tagolt falak keretén, a fülkékben, melyekben a Jagellók márvány sírjai állanak, az ezüstös oltáron és az ott álló királyi trónon páratlan képzelő tehetséggel kőbe vésett arabeszkek, medaillonok és márvány szobrokkal benépesített fülkék gazdagsága kápráztatja a szemet. A kupola belsejét szép rozettákkal díszített bronz rekeszek borítják. A templomból a kápolnába nyíló bejáratot pompás bronz rács, Servatius királyi mester öntvénye, zárja el.

A krakói Szent Péter templom belseje. (1598) Siegl Károlytól

Ekkor volt először, hogy ezen éjszaki vidék városi lakói előtt az addig ismeretlen olasz művészet szépsége föltárúlt; a csúcsíves művészet szabályaiban megrögzött czéhbeli kőfaragók kezéből kiesett a véső. Nem csoda tehát, hogy e kápolna szolgált a XVI. század folyamán a Wawelen épített püspöki sírkápolnák mintájáúl. E szerint épűlt a század végén a Domonkos-rendi templom mellett Szent Jáczint kápolnája is, melynek falait faragványokkal borított pillérek és szobrokat befogadó fülkék díszítik. Lelkiismeretesen másolták a Zsigmond kápolna külsejét a XVII. században is, mikor a Wawelen, a székesegyházban a Wasa királyi nemzetség új kápolnáját építették. Kazmierczyk síremléke a krisztus testének szentelt krakói templomban 1632-ben épűlt és ezen is találkozunk az olasz mestereknek Zsigmond kápolnabeli arabeszkjeivel.

A reformatio és az egyház elleni küzdelem idejében épűlt nehány templom kisebb téglaépítmény; boltozatuk és oromfaluk alkata a középkori mintát követi. Ilyen példáúl a bieczi templom belseje. Ezt a csarnoktemplomot Pietro di Ronchi milanói mester építé 1560-ban; pilléreinek renaissance volutával díszített lábai vannak. A Krakó melletti Kazimierzben levő régi zsinagóga közepén két toskánai oszlop áll, és rajtuk nyugszik a csúcsos ívű bordás boltozat. Ezt Matteo Guci, a Krakóban letelepedett ily nevű szobrász- és építészcsalád egyik tagja 1570-ben építé.

A XVI. század legvégén III. Zsigmond bőkezűségéből kezdték építeni és 1626-ban fejezték be a krakói jezsuita templomot, melynek egésze és részletei, jelesűl homlokzatának és kupolájának alkata nem sokat enged a római mintáknak, a melyek után épűlt. Térséges és derűlt belseje a bazilikális és a középponti elrendezés egyesítéséből áll; négyzete fölött pilléreken és hevedereken nyugvó magas kupola emelkedik. Két hosszanti oldala mentén pillérek által elválasztott kápolnák nyílnak a középhajóba. Pompás alakításúak a korinthusi pillérkötegek, melyek kettesével tagolják a magas talapzaton emelkedő pilléreket. Ez a rendszer következetesen kifejlesztve uralkodik a templom belsejében. A pilléreken tagolt párkányúl végigfutó gerenda a renaissance művészet hanyatlására vall. Külsején a plasztikai hatásra való törekvést a roppant márvány oszlopok árúlják el. Ezeken nyugszik az oromfal. Ez épűlet mestere ismeretlen. Valószinű, hogy a jezsuiták kész tervet hoztak magukkal Rómából, a mely terv a római „al Gesú” templom építészétől származhatott. Az építés vezetőjét azonban ismerjük. Ez Bernardoni János Mária comói születésű jezsuita fráter volt, a ki szigorúan ragaszkodott a tervhez és annak művészeti jellegét a legapróbb részletekben is megóvta. Mielőtt 1595-ben Krakóba ment és ott átvette a már megkezdett építés vezetését, Lithvániában Nieœwiczben az ottani jezusita templomot építé, mely hasonlít a krakóihoz. A kaliszi jezsuita templomot szintén ő építé.

A Kalwarya Zebrzydowska búcsújáró templom Krakó mellett. Eljasz Valértól

Ettől az időtől kezdve egész Galicziában rendkivűl föllendűlt az egyházi építkezés. A krakói jezsuita templom befejezésekor kezdte meg Miko³aj Wolski főudvarnagy a Krakó melletti Bielany községben emelkedő halmon a kamalduli templomot építeni és 1642-ben fejezte be. Giovanni Succatori, szintén olasz származású királyi építész készíté a tervet és vezeté az építkezést. A krakói jezsuita templomnál kisebb; egyes hajójába kápolnák nyílnak, melyeket szép pillérek választanak el egymástól; szentélye rövid. A kápolnák falait fekete márványlapok burkolják. Szintén kővel burkolt külsején tornyok emelkednek; az ezeknek aljában levő kápolnák nemes arányaiknál és szép stucco díszítményeiknél fogva jeles képviselői az olasz renaissance művészetnek.

A XVI. század elejéről való egyházi építészeti emlékek sorába tartozik a Kalwarya Zebrzydowskában levő cziszterczi templom és a környékén levő számos kápolna. Ezt Mikolaj Zabrzydowski krakói wojwoda alapította. Bernardoni János Mária jezsuita építész és a belgiumi származású Bandart Károly műven, az olasz művészet mellett flandria hatással is találkozunk itt. Általában a renaissance Krakóban és környékén még a XVII. század elején is kiváló műveket alkotott, a melyek a művészeti hanyatlás mellett is az építészeti formák előállításában való biztosságról tanúskodnak. Ilyenek példáúl a Domonkos-rendi templomban a Myskowski család kápolnája 1600-ból és a Zbaraski család kápolnája 1630-ból. Amannak négyzetes alapján kupola emelkedik, mely kivűlről pikkelyes; mezőkre osztott belsejét ékítmények és a nemzetség őseinek alakjai díszitik. Falait márvány burkolja. A kápolna sarkaiban álló jón oszlopok szintén mráványból valók és rajtuk nyugszik a gerenda. A Zbaraski család kápolnája flandirai renaissance jellegű építmény, melytől nem tagadhatjuk meg elismerésünket. Fekete márványnyal burkolt falát szintén fekete márványoszlopok tagolják, a melyeken a gerenda nyugszik. Kupolája tojásdad alakú. Márványból való kupoláját jón oszlopok fogják közre.

A renaissance tiszteletre méltó művei közé kell sorolnunk a krakói székesegyházban szabadon álló Szent Szaniszló kápolnát is, melyet Szyszkowsky püspök 1627-bebn építtetett. Bronzból és márványból való oszlopain aranyozott kupola emelkedik; a kupola alján a párkányokból kiszökkelő bronz gyámokon szintén bronzból öntött szobrok állanak.

Krakónak a XVII. század elejéről való építményeit nemes anyag, gazdag stucco díszítmény és az építészeti formák szabatossága jellemzi. Ugyanezen időben Galiczia egyéb vidékein is hasonló jelenséggel találkozunk. Nehezebb kimutatni azt, hogy a renaissance építészet mi módon terjedt el az ország déli vidékén és hogy mikor jutott el Ruténia székvárosába, Lembergbe.

A közlekedési útak mentén, jelesűl Lembergben világi épűletek kapuiról, ablakairól, párkányairól való faragványok és egyéb töredékek maradtak fönn, melyek aránylag késő keletkezésűek és arról tanúskodnak, hogy Ruténia székvárosának a XVI. század kezdete előtt nem volt tiszta fogalma renaissance építészetről.

A lembergi görög-keleti templom udvara (XVII. század). Ohmann Frigyestől

A renaissance ízlésű kisművészet a Németországgal való kereskedelmi összeköttetés és a Ruténia székvárosában tartózkodó olaszok révén jutott a lembergi patriciusok lakásába; a renaissance építészetet azonban Pál nevű római mester mutatta be. Ez építette a XVI. század végén és a XVII-ik elején a görög-keletiek, meg a czisztercziek tempolomát, Lembergnek e két építészeti díszét. Egyik is, másik is koczkakőből van és kevert renaissance formáinál s a dór rendszernek sajátos vidéki építészetnél meglepő alkalmazásánál fogva határozottan helyi jellegű.

A görög-keletiek templomának záradéka félkörű: sima falait kivűl szépen alakított dór oszlopok tagolják; három kupolája azonban nincs összhangban a falakkal. Belsejét dór oszloprendek szűkké teszik. A négyzet hevederei csúcsosok, tehát nem egyeznek meg a renaissance szellemével, s ennélfogva a templom belsejének építészete, noha festői hatású, nem művészetszerű és nincs kapcsolatban az olaszok amaz időbeli műveivel. A templomhoz illeszkedő kápolnán az udvarban a keresztre feszítés épűletének karzatán levő német renaissance ízlésű díszítmények azt bizonyítják, hogy az építész Németországban dolgozott és az ottani művészetet egészen elsajátította, mielőtt Lembergben letelepedett. Az épűlet formái merevek, mindazáltal jó hatásuak. A görög-keleti templomok építését az említett mester, majd annak apósa, Wojciech Kapinos vezette és egy Ambrosi nevű olasz 1629-ben fejezte be.

A lembergi cziszterczi templom, mint a XVI. század végén megkezdett és a XVII. század elején befejezett építmény, valóságos rejtvény számba menő emléke a renaissancenak. Háromhajós belseje, megnyújtott és a nyolczszög oldalaival záródó szentélye, kifejlett renaissance szellemében alkotott szerves külseje, azután német renaissance ízlésű oromfala együtt véve azt a hatást teszi, mintha valamely régi csúcsíves építményt az olasz renaissance erőszakolásával alakítottak volna át. Ezt Pál római mester hajtotta végre és művére rányomta egyéniségének bélyegét.

Lembergnek ezen időbeli másik egyházi építménye az úgy nevezett Boim-féle kápolna a székesegyházi temetőben. Ez helyi sajátosságú renaissance mű. Négyzetes alakú alapján dob, ezen pedig kerek kupola emelkedik. Szobrászati díszének nincs művészeti értéke; arányai nem sikerűltek; mindazáltal eredetiségénél, gazdag díszének változatosságánál fogva építőjétől, Jan D³uski krakói mestertől, nem tagadhatni meg az elismerést.

A lembergi jezsuita templom, mely 1630-ban fejeztetett be, az egyházi építkezés új irányát nyitja meg, a mennyiben az építészeket arra kényszeríti, hogy az egyebütt divatozó gazdag stucco díszítményt és a szertelen szobrászatot szintén elfogadják.

Míg a krakói várhegyen már ragyogtak I. Zsigmond király pompás renaissance palotái: még meglehetősen sokáig tartott, míg a városban a magas oromfalú és meredek tetejű középkori házak helyet engedtek az új művészetnek. Eleinte csak renaissance részletek jutottak érvényre a világi építkezésben, a mennyiben a krakói kőfaragók a csúcsos ivű ablakokat az olasz jövevényektől ellesett renaissance prákánynyal látták el.

A Boim-féle kápolna Lembergben. Ohmann Frigyestől

A XVI. század közepét megelőző időkből való olyan emlékek, melyek ezen építészeti mozgalomról tanúságot tennének, egész épségben nem maradtak fönn. Itt-ott csak egyes érdekes részletekkel találkozunk, névszerint a kanonokok útczájának házain, legkivált pedig a csúcsíves művészet idejében keletkezett és már említett krakói posztócsarnokon. Ezeken mutatkozik először a lengyel tartományok renaissance építményeinek jellemző sajátossága, az úgy nevezett attika, mely a vízirányos fő párkányt megszűntetve, a ház födelét elrejtve, az épűlet befejező díszes koszorút alkot.

A krakói posztócsarnok attikája 1557-ben, a tűzvény után, mely e középkori építményt pusztítá, a Krakóban letelepedett Giovanni Maria Padovano olasz építész és szobrász terve szerint épűlt. Az olasz mester a régi falat magasabbra emelte. Ezt a falrészt lizénákkal elválasztott sekély fülkék és vállkövek díszítik, s fölűl párkány fejezi be; a párkányt pedig álarczokkal díszített és volutákkal egybekapcsolt talapzatok sora koronázza. A fülkékben alakokat ábrázoló festmények vannak. A mester e rendszer szerint oromfalat is alkotott.

A posztócsarnok példájára általánossá lett az ilyen attika; lakóházakon, tanácsházakon, nemesi udvarházakon, kolostorokon és zsinagógákon egyaránt találkozunk vele. Utóbb meghonosodik a fűúri kastélyokon is, és Krakóban, a Kárpátok tövében, valamint Ruténiában a renaissance építészet jellemző vonásáúl szolgál a XVII. század végeig.

Egyes maradványait látjuk még a krakói várban. Ilyen attikája van a tarnówi tanácsháznak, Szymbarkban a régi kastélynak, Nowy S¹czban a bástyának, a baranówi és a krasiczyni kastélynak, Zó³kiewben, Belzben, Krystynopolban a zsinagógának, sőt találkozunk vele a Lemberg melletti Stare Sio³oban és Przemyœl melletti Dobromilban levő kastélyon. Lembergben és Galiczia számos kisebb városában több lakóháznak van attikája, így a vásárairól egészen a XVII. századig híres Jaros³awban is. A kastélyok kerek tornyát is attika koronázza, a mire Krasiczyn kastély szolgál példáúl.

A krakói és a környékbeli világi építményeken ritkán fordúl elő a rustica, épen úgy ismeretlen az egész XVI. században a pillérekkel tagolt homlokzat. Ez utóbbi egészen sima; falain emeletenként sekély párkány fut végig és összeköti az ablakok padját. Önként értendő, hogy a téglából épűlt és meszelt házakon mellőzték a rusticát; az ilyen házak sima külsejét sokszor sgraffito élénkíté, a minek nyomai Krakóban és Dieczben vannak.

A krakói renaissance építészetben nem ritka a kiszökkellő ablak, az úgy nevezett erkély, mely rendszerint díszes vállköveken nyugszik. A homlokzat fő dísze a kapu, a milyen Krakóban nem egy maradt fönn a XVI. századból. A kaput szegélyző rustica oszlop már a XVI. században is előfordúl, így példáúl a prépostsági épűleten, mely S³oñski Gábor műve, a Montelupi-féle és még több házon.

A régi tanácsház Tarnówban. Bernt Rudolftól

A krakói és a környékebeli nyilvános épűletek és magán házak udvarát olasz módra oszlopos folyosók övezik. Ezen a vidéken lép föl először az oszlop nem csupán mint a boltívnek, hanem a fa gerendának és a fölötte kiszökkelő földélnek támasza. Legelőször a jón fejű oszlop honosodott meg, jelesűl a Wawelen levő palotán találkozunk vele. Jellemző sajátosság, hogy az oszlop a feje fölött törpe oszloppal toldatik meg és ezen nyugszik a fával burkolt mennyezet gerendája. Ilyen a Wawelen levő palota második, valamint a posztócsarnok fölső emeleti oszlopos folyosója. Az oszlopok sima törzsűek. A Giovanni Maria padovano mester által 1551-ben épített püspöki palota földszínti folyosójának maradványain jón oszlofőket látunk, melyeknek volutái a homlokzat felé fordúlnak. Az oszlopos folyosó, melynek a krakói házak szűk udvarán nem volt helye, de a környékbeli várakban és palotákban, valamint a városban az egyetemi collegiumok udvaraiban a XVI. század végén és a következő század közepén általánosan divatozott. E folyosók oszlopait ívek kötik össze. Utóbb a dór és a toskánai oszlop is meghonosodott. Niepo³omice kastély emeleti árkádjai a XVII. századból valók, nemkülönben a Baranów kastélybeliek is, melyeknek oszlopai talapzaton állanak. Megemlítjük még a Wielopolski család által ¯ywiecben épített palotát és a suchai kastélyt. Wišnicz kastély három emeletén az árkádok egy része fönmaradt. A Krakó meletti Kazimierzben levő és krisztus testéről nevezett kolostornak szép árkádjai vannak. Hasonlóan szépek a krakói Krysztofori háznak részben meglevő árkádjai is. Gyakoriak a házak udvarán az emeleten végig húzódó nyílt folyosók, melyek fából vannak, egymáshoz ívek által kapcsolt díszes gyámokon nyugszanak és arra szolgálnak, hogy a lakásokat egymással összekössék. Ilyen folyosója van példáúl az Anna-útcabeli sarokháznak, melyet S³oñski Gábor építész 1564-ben épített, s a krakói kastély aljában levő Dlugosz-féle háznak.

A krakói lakóházakban dongaboltozatos pitvar van, mely a lépcsőkhöz vagy a lépcsőházhoz szolgál; a lépcsők korlátja rendszerint kovácsolt vasból van. A szobák gerendás mennyezete a falból kiszökellő gyámokon nyugodott. Itt-ott még találkoznak ilyen mennyezet maradványai. A XVII. században épűlt házak első emeletén csinos kettős ablakok vannak. Az ilyen ablakok nyílását talapzaton álló, aránylag alacsony oszlopok osztják ketté; bélletüket fél vagy háromnegyed oszlopok tagolják és ezeket a középső oszloppal ívek kötik össze. Az így keletkező nagy ablakfülkéknek kő padjaik vannak. Krakóban nem ritkák az ilyen ablakú házak.

Ennyit mondhatunk a krakói renaissancekori világi építészet jellemzésére.

A városokban és a Kárpát-alji helységekben már a XVI. század első felében meghonosodott a renaissance építészet. Tarnówban a régi csúcsíves tanácsházat téglából rakott attikával, kapukkal és ablakokkal látják el, Bieczben, S¹czban, krosnóban, Jaros³awban és Przemyœlben is találkozunk városi építmények maradványaival.

A Sobieski-féle ház lembergben a Ring-téren (XVII. század) Bernt Rudolftól

A renaissance építészet e korszakában számos kisebb város nyer olasz módra épített árkádokat. Ezek különösen az időnként vásárt tartó kereskedő városoknak a jellemző sajátságai. A város piaczán emelkedő egyemeletes házak mentén tágas, boltozatos nyílt folyosók vannak, melyeknek színtje valamivel magasabb a piaczénál. Krosno városban még látjuk ilyen folyosók maradványait; 1525-ben épűl tegyik háza folyosójának középső pillérűl jón oszlopik szolgálnak. Tarnówban is vannak iyen folyosók, a honnan átszármaztak Ruténiába, így ¯ó³kiewbe, Jaros³awba és keleti Galiczia számos városába. E folyosók az értékes árúk biztos rakodó helyeiűl szolgáltak és a házak építése alkalmazkodott hozzájuk.

Lembergben a késő renaissance idejéből való nehány épület többé-kevésbé jó állapotban maradt fönn. Első sorban ilyenek a Ringen levő ama patriciuisi házak, melyek a lembergi polgárság virágzásának korában épültek. Ezeken kivűl a város egyéb útczáiban majd díszesebb kapuk és ablakok, majd meg az udvarokban gyámkövek vonják magukra figyelmünket. Valamennyi arról tanúskodik, hogy a XVI. század végén és a XVIII. század elején a magán építkezés fölötte élénk volt.

A Ringen levő házaknak kőből épűlt homlokzata az emlékszerűség iránt való érzékre vall; építészeti formáik hol az olasz, hol meg távolabbról a német renaissanceéihoz hasonlók; a barokk ízlés hatása azonban még nem mutatkozik rajtuk. Ezek mind jellemző képviselői a lembergben kialakúlt vidéki renaissance művészetnek. E homlokzatokon mindenekelőtt szembetűnik a helyesen megválasztott párkányok hiánya, melyek az emeleteket építészetileg tagolnák. Az építész művészi érzék nélkül, inkább kézműves módjára járt el, az egységes hatást figyelmen kivűl hagyva, szertelenűl egymásra halmozta a részleteket.

Egy, az Armenier-útczában levő és emeletén megrongálódott ház, mely a XVI. század második felében épűlt, művészetileg a legszabatosabb és talán a legrégibb e fajta emlék. Kapuja és ablakai szép arányúak és symmetrikus elrendezésűek; az ablakoknak groteszk díszű csinos kerete, kivált pedig a kapunak arabeszk díszű pillérei nemes egyszerűségük mellett is olasz mesterre vallanak.

A Ringen levő házak közt legnagyobb az, mely egykor Korniakt Konstantin patricius tulajdona volt; most III. János király családjának neve után Sobieski-féle háznak neveztetik. Fő dísze a magas attika, melyet lapos hermák mezőkre osztanak; a hermákon dór gerenda nyugszik, e fölött pedig aranyozott koszorúpárkányon kőből faragott lovag-alakok és folyondáros növények fejezik be az épűletet. A kapu XVII. századi olasz építész műve lehet, az attika azonban német eredetűnek látszik.

Ennél érdekesebb Anczewski orvos háza (Ring 4. sz.). Noha emeleteinek magasságához képest arányai helytelennek, s emeletenkénti három-három ablakának, nemkülönben a földszínti nyílásoknak elrendezése szabálytalan, mindazáltal az ablakok, a párkányok, a sarokpillérek és a rustika alakításánál fogva művészi becsű. A homlokzatot bábokkal, talapzatokkal és volutákkal díszített attika koszorúzza. kapujának és földszínti ablakainak díszét sajátos eredetiség jellemzi; az alakos díszítmény azonban átcsap az építészeti formákkal való játékba.

A Bandinelli-féle háznak kristályalakú kövekből rakott fala van; sarkain hasonló törzsű pillérek emelkednek, melyeken emeletenként dór gerenda nyugszik; ablakainak kőből faragott keresztszáraik, pilléralakú keretük és csúcsos ormuk van. A Szulzowski-féle ház az egyedűli, melynek homlokzatát az első emelet aljától a koszorúpárkányig érő pillérek tagolják. Ez utóbbi építészeti emlékhez sorakozik a XVII. század második felében a lembergi barokk művészet, mely azonban nem alkotott kiválóbb világi építményeket. Egyébként a lembergi barokk építészet nem alkalmazta az udvart övező árkádokat, míg Krakó ragaszkodott az olasz iránynak e jellemző sajátságához. A XVI. századból való ilyen árkádoknak csak töredékeit találjuk az örmény székesegyház és a görög-keleti templom melletti udvarban; ez utóbbi árkádok oszlopainak szép törzsük van. Ellenben a házak udvaraiban itt is, ott is szép gyámköveket találunk, a melyeken az emeleti lakásokat összekötő fa folyosók nyugosznak. A lembergi építészek örömüket lelték az oszlopok díszítésében; azoknak törzsét majd egészen elborították apró növényekből összeállított groteszk czikornyákkal, majd meg gyűrűkkel tagolták, midőn páros ablakok bélletének díszeűl szolgáltak; nemkülönben szerettek az épűlet külsejének díszítésébe ülőpadokat illeszteni. Midőn Krakóról beszéltünk, már említettük a XVII. századi lakószobáknak e sajátosságát. Emlékek híján nem vagyunk képesek megállapítani, hogy a lembergi kő házak mennyiben voltak hatással a Lemberg környéki kastélyok építészetére. E hatást talán inkább az egyházi építkezés terén lehetnek kimutatni, azonban nem tudjuk bebizonyítani, vajon a dór rendszer részletei, melyek oly gyakoriak voltak Lembergben, eljutottak-e ¯o³kiew kolostor templomába és a vele rokon épűletekbe.

Most áttérünk az egyházi építményekre.

A sajátosságok, melyek Galicziában a renaissance építészetet jellemzik, az ott letelepedett idegen művészektől és a vezetésük alatt állott hazai munkásoktól származnak. Ezek a körűlmények azonban megváltoztak, mihelyt a XVII. század elején megkezdődött a jezsuiták egyházi építkezése. E hatalmas társúlatnak nagy építészei voltak, kik az épűletek terveit szolgáltatták, azonkivűl mindig olyan alkalmas vállalkozókat hívott be, a kik mellett nem szorúlt hazai munkaerőre. Ez utóbbiak nem igen tartottak lépést a művészet fejlődésével és a vidékiességre hajlottak; a jezsuiták idegen emberei ellenben a művészet minden kellékével föl voltak szerelve; művészi gyakorlottságuk nem ismert sem technikai, sem ékítményi nehézséget; próbálgatás és tétovázás nélkül tudták föladatukat teljesíteni. A jezsuita építészek Galicziában legelőször is meghonosították az olasz templomok elrendezését, melynek lényeges alkotó elemei: a hosszanti és a kereszthajó, az ezek találkozása fölött emelkedő kupola és a hosszant hajóba nyíló kápolnák. A templomhoz pillérekkel tagolt pompás homlokzatot alkotnak, mely oromfalban végződik és melyet tornyok fognak közre. Ilyenek a Krakóban, Jaroslauban, Przemyœlben, Lembergben és egyebütt a XVII. század első felében épített templomaik. Ezek még nem árúlják el a barokk izlésnek erős hatásra és festőiségre irányúló törekvését; oromfaluk még nem hajlított formájú; még nem látunk rajtuk pillércsoportokat, sem ezeken megtört és hajlított gerendákat; valamennyi megelégszik a késő renaissance formáival.

Nehány ilyen jezsuita templom szolgált mintájáúl számos kolostortemplomnak, melyeket a XVII. század folyamán lengyel mágnások a Domonkos-rendiek, a czisztercziták, a trinitáriusok és a karmeliták számára alapítottak. Ezek az épűletek nem mindig emlékszerűek, belsejük azonban térséges, homlokzatuk díszes, és soha sem hiányzik róluk a kupola. A plebánia- meg a kolostor-templomokhoz csatlakozó ez időbeli családi kápolnáknak, valamint azoknak is, melyekbe csodatevő szentképek helyeztettek el, kivétel nélkül kupolájuk van, belsejüket pedig szertelenűl gazdag stucco díszítmény borítja.

A tulajdonképeni barokk izlést megelőző ezen építészeti korszak fontosabb emlékei közűl megemlítjük a ¿ó³kiewi kolostor-templomot, melyet ¯ó³kiewski Szaniszló alapított 1618-ban. Ez koczkakövekből emelt, kereszthajós épűlet; a hajók találkozása fölött kupola emelkedik; külsejét, nemkülönben családi emlékekkel megrakott és csataképekkel élénkített belsejét dór pillérek tagolják. Jellemző sajátsága, hogy a pilléreken nyugvó gerendák mezőit lengyel lovagok, úgy nevezett huszárok domború alakjai és czímerpaizsok díszítik. kapuján még mindig középkori hatás uralkodik.

A karmeliták kolostor-temploma Wišniczben ma fogházi templomúl szolgál. Ezt Lubomirski Szaniszló fő koronanagy alapította 1624-ben; erődítmények közepette álló, német renaissance jellegű szép építmény, kereszthajós elrendezéssel; belseje nemes hatású. padozata alá az alapító családjának tagjai temetkeztek.

Lembergben a Boldogságos Szűz szép templomát, mely egykor a mezitlábas karmelitáké volt, Sobieski Jakab alapította. Ez is kereszthajós és kupolás; homlokzata olasz ízlésű nemes alkotás. Krakóban a trinitariusok régi templomának szertelen barokk homlokzata van. Említésre méltó ugyanitt a salesi Ferencz-rendi apáczák temploma. Mindkettő a XVII. század végén keletkezett épűlet s a renaissance művészet hanyatlását mutatja. Podkamieñben a Potocki család által alapított Domonkos-rendi kolostor s annak az erődítmények közt emelkedő temploma olasz jellegű pompás építmény. Hozzá hasonló a £añcut melletti Ležajsk községben a czisztercziek kolostora.

A XVII. század folyamán keletkezett valamennyi templomot lehetetlen fölsorolni; de nem mellőzhetjük hallgatással a krakói Szent Anna templomot, melyet a XVII. század végén és a XVIII. század elején a krakói egyetem emeltetett. Franceso Solari, a templom olasz építésze, megtartotta az akkor általánosan divatozott kereszthajós elrendezést és a négyzet fölötti kupolát , azonban klasszikus szépségű formákkal és szobrokkal díszített külsejét oromfalak és a homlokzattal szerves kapcsolatban levő két torony élénkíti. E templom belseje ama jeles iskolákra vall, melyekből olaszországi megalkotói származtak. A fő hajónak és az oldalkápolnák boltozatának barokk ízlésű stucco díszítményei és a mezőket betöltő festmények a comói eredetű Balthasar és Francesco Fontana művészetét dicsérik. A XVII. század elején épűltek a Sokal és a Bela melletti templomok, melyek belsejének dísze megegyező a Szent Anna templomáéval. Ilyen WarêŸben a Matczyñski Márius által alapított templom, melynek olaszos homlokzatát két torony fogja közre. Ezt a templomot szobrokkal díszített fal keríti és e fal kapuja fölött harangtorony emelkedik. Ide tartoznak: Krystynopolban a czisztercziek, meg a Vazul-rendiek temploma, továbbá a görög-katholikus templom, melynek nyolczszögű dobja boltczikkelyek helyett egymást metsző boltíveken nyugszik. Végűl megemlítjük még a tartakówi templomot.

E korszaknak jellemző emlékei a kápolnák, melyeket az említett templomokban a külföldi útazásokon szerzett műveltségükkel hivalkodó mágnások, sőt nemesi családok is építettek. Ilyen kápolnák a kastélyok keretében is keletkeztek; így példáúl a BrzeŸany kastély szép keresztkápolnája, melyet a Sieniawski család síremlékei díszítenek. A Lubomirski család kápolnáival találkozunk a krakói Domonkos-rendi templomban, továbbá Niepo³omice és Przeworsk községek plebánia-templomában. Az Oœwiêcim családnak Krosnóban a Ferencz-rendiek templomában levő kápolnáját Petroni olasz mester, császári építész, a przemyœli jezsuita templom alkotója építé. E kápolna kupolájának belsejét Succtori olasz mester remek díszítménynyel látta el.

A csodatevő szentképek számára épűlt kápolnák közűl említésre méltó Krakóban a karmelita templom kápolnája, melynek négyzete fölött kupola emelkedik, s belsejét korinthusi pillérek ékesítik. Ugyanitt a Krisztus testének szentelt templomhoz épített kápolna rustica külsejű, belseje stucco díszítményű. A lembergi kápolnák közűl megemlítjük azokat, melyek a székesegyházat övezik, jelesűl a bejárat melletti két elsőt (Kampiana), melyek flandriai renaissance művészetűek. Ezeknek egyes részletei alabastromból vannak.

A XVII. század vége felé az olaszos kápolnák s egyszersmind a kupolával födött kisebb templomok is idejöket múlták.

Az egyházi építészet végső elernyedésének képviselői Lembergben a Domonkos-rendi és a Szent Györgyről nevezett görög-katholikus templom. Ezek érdekesek egy felől nagyságuknál és tojásdad alapú kupolájuknál, más felől oszloprendjeiknél fogva, mely utóbbiak attikákkal, obeliszkekkel és ormókkal koszorúzvák. Nagy fülkék és erősen kiszökellő párkányok vonják magukra figyelmünket belsejükben, melynek színpadi hatású gazdag rokoko díszítménye Varsó székvárost juttatja eszünkbe. Az ilyesmi azonban kivétel Galicziában. A Szaniszló Ágoston idejebeli építészet emlékei Podhorce-ben az álklasszicizmus jellegével bíró templom és a Mniszek által alapított duklai templom. A zsinagógák közt, melyek többnyire a XVII. századból valók, sok szép téglaépítmény találkozik; leggyakoriabbak az olyanok, melyeket attika koronáz. A födelet elrejtő ezen attikákat szép ormók élénkítik; a minek példáját ¯ó³kiewben látjuk. A zsinagóga belseje tágas, boltozatos terem; közepén egy középpont körűl négy oszlop vagy pillér, és ezeken többnyire egy kis kupola emelkedik. A terem boltozatát a falakon, meg a négy oszlopon nyugvó hevederek kilencz mezőre osztják. Gyakori az előcsarnok fölötti oszlopos karzat, mely a nők helyéűl szolgál. Ilyen karzata van példáúl a rzeszówi szép zsinagógának. A przeworski zsinagóga belső díszítménye barokk és keleti elemek keverékéből áll. Ez azonban már a XVIII. századból való. Attikával koronázott barokk ízlésű zsinagógák Be³z és Sokal környékén, Nowy S¹czban és a galicziai rutének számos helységében fordúlnak elő.

A legújabb idő építészete. A XIX. század első tizedei alatt Galicziában nem keletkeztek kiváló építmények. Az ország kormánya és a városi hatóságok nem érezték szükségét az építkezésnek; tétlenség uralkodott az egyházi építkezés terén is. A szerzetes rendeknek a múlt század végén történt föloszlatása következtében az ország fővárosában számos kolostor kiürűlt és kényelmes helyűl kinálkozott hivatalnoknak, iskoláknak és kórházaknak. Azon kívűl a város kibővítését akadályozó számos templomot leromboltak Így történt a fővárosban, s a vidéken is. Az uralkodó közömbösség nem állta útját az építészeti emlékek pusztításának; a hatóságok nem törekedtek ébren tartani a művészet iránti érzéket, sőt rosz példával jártak elűl, valahányszor valamely kisebb városban vagy községben egy-egy művészietlen templomot építettek. A nyugati országokban kifejlett romanticismust, mely először is a középkori művészet fölújításában mutatkozott, Galiczia és a krakói nagyherczegség csak 1830 után veszi tudomásúl.

A Potocki grófi család az úttörő ebben az irányban. A Wawelen levő székesegyházban Padniewski püspök kápolnáját Nobile Péter Bécsből szállított munkások segítségével 1832-től 1840-ig állítá helyre. Nobile mesternek e görög renaissance ízlésű művét márvány, stucco, bronz, továbbá szobrászati és olasz festészeti remekek díszítik. Ugyanekkor épűlt a krzeszowicei csúcsíves templom a hírneves Schinkel Károly Frigyes terve szerint. Ez emlékszerű alkotás első számot tevő képviselője az új iránynak, mely Galiczia mai építészetében uralkodik; mert nehéz komolyan venni a paloták, az udvarházak és a kápolnák építésénél egyidejűleg lábra kapott azon csúcsíves rendszert, mely a Lengyelországban letelepedett Lanzi olasz építésznek, a romanticismust és a középkort kedvelő főurak e pártfogoltjának nevéhez fűződik. A krakói Collegium majus, melynek helyreállítását Keremer Károly építész 1848-ban kezdette meg, a müncheni romanticismus hatása és a csúcsíves rendszer helyes föfogása mellett a helyi hagyományokhoz való alkalmazkodást mutatja; más felől pedig a falaiba illesztett azon töredékek által, melyek a krakói lerombolt házakból származnak, a hazai művészet múltja iránt való tiszteletről tanúskodik. E tisztelet bizonyságáúl szolgál az 1850-ben leégett krakói templom helyreállítása is, nemkülönben a tudományos társaság (Towarzystowo naukowe) kebelében alakított régészeti bizottság, valamint a művészeti emlékek gondozása czéljából a kormány által kinevezett conservatorok tevékenysége. A krakói régi építészeti emlékek tanúlmányozásának eredménye a középkori Collegium majus helyreállítása, melyet KsiêŸarski Bódog építész a bécsi Bergmann József építészeti tanácsos és kormányképviselő közreműködése mellett 1864-ben fejezett be. Ide tartozik a krakói Ringen levő régi posztócsarnok átalakítása, a mit 1876-tól 1879-ig Pryliñski Tamás építész krakói renaissance formák alkalmazásával hajtott végre. Az utóbbi időben a Mária templom belseje ismét visszanyerte csúcsíves jellegét, melyet a barokk korszakbeli díszítés elpusztított. Ennek érdeme a szakértő bizottságot, Stryjeñski Tádé építészt és Matejko tehetségét illeti. Krakó példáját követve csakhamar hozzáfogtak a tarnówi székesegyház helyreállításához, a mi Zacharjewicz lembergi építész és tanács vezetése alatt fejeztetett be.

Krakó középkori művészetének tanúlmányozása, nemkülönben külföldi és hazai tudományos munkáltok eredményeként új építészeti iskola keletkezett, mely elvűl követi, hogy új épűletekre a régi időkből fönmaradt formákat alkalmazza. E törekvésnek szép eredménye az új egyetemi épűlet, az úgy nevezett Collegium novum, melyet a krakói késő csúcsíves építészet szellemében a már említett KsiêŸarski Bódog építész tervezett. A régi collegium majus épűletéről, jelesűl annak boltozatáról kölcsönzött formák az új épűletnek pompás lépcsőcsarnokában és emeleti folyosóin nagyszerűen jutottak érvényre. Az ország önkormányzatának 1871-ben történt életbe léptetésével Lembergben új irány keletkezett, mely az emlékszerű építményeken a renaissance művészetet jutatta uralomra. Ezt azonban megelőzve, még 1863-ban keletkezett a rokkantak remek épűlete, melyet Hansen Theophil hírneves bécsi építész tervezett. Tíz évvel későbben építé Zachariewicz Julián a műegyetem olasz renaissance ízlésű épűletét, melynek kiválóbb részletei: az oszlopos homlokzat, a nagy lépcsőcsarnok és a Matejko festményeivel díszített pompás aula. Ugyanezen építész alkotta a Ferencz-rendi apáczák szép templomát és kolostorát. Végűl az ő műve a takarékpénztár épűlete, melyen az olasz renaissance szellemében a formák hatását a drága anyag pompája fokozza. E mesternek több jeles művével találkozunk a vidéken is, melyek közűl a bucniówi csúcsíves templomot említjük meg.

A lembergi építészet fejlődésében korszakot alkot az országház, mely 1871-től 1881-ig Hochberger lembergi építész terve szerint épűlt. Ez is olasz renaissance ízlésű; homlokzatát pompás risalitok, oszlopok, korinthosi pillérek és szoborcsoportok élénkítik; remek lépcső vezet az emeleti ülésterembe, melyet oszlopos karzatok öveznek. Az épűlet szépségénél és művészi egyszerűségénél fogva meggyőző tanúja annak, hogy az önkormányzat ideje alatt az országban a művészeti érzék is fejlődésnek indúlt.

Lembergben a kormány és a városi hatóság egymással versenyezve emelnek nyilvános épűleteket. A kormánynak köszöni keletkezését a helytartótanács palotája, az egyetem és a klinikák épűletei; a városi hatóság viszont számos iskolát, tudományos és jótékony czélú intézmények épűleteivel gazdagította a várost. A főurak és a polgárok paloták és lakóházak építésével vesznek részt a versenyben. igaz, hogy ezek nem mind eredeti alkotások; azt sem lehet tagadni, hogy Bécs szolgáltatja a mintát; mindazáltal bizonyos, hogy a lembergi építkezés a szobrászat és a festészet terén mutatkozó tevékenység mellett figyelemre méltó jelenség.

Odrzykoñ kastély Krosno mellett (XIV. század). Bernt Rudolftól

Várak, kastélyok és udvarházak. – Galiczia gazdag romokban, kastélyokban és várakban, de az e fajta legrégibb emlékek csak a XIV. század végéről és a XV. század elejéről valók. A rutének lakta vidéken levő kastélyok jobbára a XVI. és a XVII. században keletkeztek. Ennek okát könnyű megérteni. A földsánczczal, árokkal és palánkkal kerített terűleten fából épűlt várakat és azok bástyáit részint tűzvész, részint későbbi átalakítás megsemmisítette. Hisz maga a Wawel-hegyi kastély is 1245-ben még egészen fából volt. Kétségtelen, hogy a rutén fejedelmek, meg a lengyel főurak szintén fa épűletekben laktak. Grodek és Grodzisko helynevek, meg földsánczok maradványai (a Halicz melletti Kry³os) őrzik a középkor kezdetéről való kastélyok emlékét.

A legrégibb falazott várak maradványai, a jobbára romba dűlt állapotban, ezek: Tenczyn, a Toporczyk nemzetség ősi fészke, Melsztyn a Dunajec mellett, Odrzykoñ Krosni mellett, a Tarnów melletti vár csekély maradványai, Lisko mellett Sobieñben a Leliwit nemzetség ősi fészke, továbbá a Dunajec és a Poprád mentén a czorsztyn, Rytro, Tropie és Czchów melletti kisebb várak. Mindezeknek elrendezése középkori jellegű, de nincsenek csúcsíves részleteik, melyeknél fogva építészeti fontosságúk lehetnének.

Galiczia középkori várainak legszebb maradványa a Krosno város melletti Kamieniec, mai nevén Odrzykoñ, ősi fészke a Moskorzewski nemzetségnek, mely e vártól a Kamieniecki nevet vette föl. Szikla tetején áll, melynek legmagasabb pontján ötszögű nagy öregtorony emelkedik; a még meglevő vállkövek tanúsága szerint egykor védelmi folyosója is volt. Az öregtorony mögötti udvarban volt a várúr kétemeletes palotája, a várkápolna és egy titkos kijáró. A bejárat csúcs ivű kapun és vonóhídon át az alacsonyabb fekévű előudvarba vezetett, a mely a vártisztek lakását és az őrség szobáit foglalta magában. A belső udvar végében négyszögűen kiszökellő bástyában volt az egyedűli kút, melyhez a tisztek és az őrség emberei csak az öregtornyon át juthattak. Ugyanebben a négyszögű bástyában volt a fegyverkamra. Az alacsonyabb fekvésű előudvarban a gazdasági épűletek romjai láthatók; a bejárat melletti sziklán fölismerhető, hogy egykor őrtoronyúl szolgált. E várat 1657-ben Rákóczi fölgyújtotta, s azóta pusztúlni hagyják.

Melsztyn várat a Dunajec mellett emelkedő és mesterségesen befásított tekintélyes magaslat tetején spytek krakói várnagy 1340-ben építteté. Még fönnáll a több emeletre osztott magas torony, mely közlekedő folyosóval és kamrákkal volt ellátva; emeleti helyiségei lakásokúl szolgáltak. Ezeknek csúcsíves ablakai mellett lövőrések láthatók. Kerítő falainak, valamint a Spytek Lőrincz által a XVI. században épített palotának csak romjai maradtak fönn.

A Krzeszowice melletti Tenczyn várat Nawój, a Têczyñski nemzetség őse az 1319. év táján építteté. Erdőség közepett levő tekintélyes magaslaton, a vár nagyszerű romjai közűl emelkedik ki a még fönnálló öregtorony, továbbá a kápolna és a kétemeletes lakóház maradványa. Az előudvarból az út két fal között vezet az öregtoronyhoz. Az előudvar bejáratát két sor lövőréssel ellátott, kerekalakú bástya (barbakan) védelmezi; ugyanitt még árkok és egy vonó-híd nyomai is láthatók. Az egész előudvart ormókkal koszorúzott és lövőrésekkel ellátott fal, s téglából épített hengeralakú bástyák sora övezi. A XVI. században Têczyñski János, wojniczi várnagy, ki 1593-ban halt meg, a vár külsejét újabb falakkal erősítette meg. E falak, melyeket jellemző attika koronáz, a vár belső udvara körűl folyosót alkotnak.

A krakói vár, mely most katonai czélokra szolgál, sziklás magaslat tetején áll; a magaslat alját a nyugati oldalon a Visztula mossa. Középkori részei a Tyúkketrecznek (Kurza stopa) nevezett toronyszerű építmény, mely kelet felé kiszökellik a palota testéből, továbbá a szomszédjában emelkedő csúcsíves, kétemeletű épűlet. Mind a kettő Lajos, Lengyel- és Magyarország királya idejéből (1390) való. A Tyúkketrecz a vár kápolnája volt, a mellette levő csúcsíves épűlet egyik földszinti termének keresztboltozatán a záró köveket a magyar és a lengyel czímer dísziti. Az ormókkal koszorúzott falak, meg a nehány óriási torony valószinűleg a XV. századból való. Az elővár azon a helyen lehetett, a hol most a katonai kórház áll. Az éjszaki oldalon levő, jól védett fő bejáratnál még fönnáll a barbakan alsó része és a boltozatos folyosó. Az előudvarban a nemesek, meg a papok házai és templomok állottak. Ebben különbözött a krakói vár a többi vártól, a melyeknek előudvarában gazdasági épűletek voltak.

Wiœnicz kastély Bochnia mellett. (XVII. század) Ohmann Frigyestől

Romba dűlt kisebb várak vannak a Kárpátok aljában, a Dunajec és a Poprád mentén, a magyar határon. Ezek csekély terjedelműek, nehezen megközelíthető magaslatokon fekszenek, fal övezi udvarukat, a melyben az őrség lakásáúl szolgáló egyszerű épület áll. E kis várakra nézve jellemző a falkerítésű udvaarban emelkedő magas öregtorony, továbbá a jól védett bejárat. Ilyenek Czorsztyn, Rytro, Muszyna, Tropie, Czhów várak és a Szczawnica közelében levő Pieníny váracska falmaradványai. A XIV. században épűlt a Zator melletti Lipowiec vár kerek tornya, és Oœwiêcim vár tornya is.

A XIV. századi várak egyszerű úrilakait a XV. század végén kastélyok váltják föl, melyek inkább a kényelmet, mint a biztonságot tartják szem előtt. Példa erre a Wojnicz melletti Dêbno kastély és Wíœnicz kastély régi része. Amaz ma is lakható állapotban van, emez romba dűlt. Az ilyen kastélyokat is fallal és árokkal övezett magaslatra építették; a védelemre szolgáló tornyok és bástyák a több emeletű kastély sarkain emelkednek; a jó magasan fekvő belső udvarba lépcsők vezetnek. A kastély három szárnyában lakószobák vannak; a kerítő falhoz csatlakozó negyedik szárnyban van a bejárat. A szobákat az udvar belsejében emeletenként körűlfutó fa folyosók kötik össze egymással; e folyosók gyámköveken nyugosznak. Dêbno kastély erkélyein és nyers falú tornyain késő csúcsíves díszítés nyomai láthatók. Egyes részeit, igy a fő kaput a XVII. században átalakították; mindazáltal a kastély egészben véve megőrizte régi jellegét.

Dêbno kastélyt az Odrow¹Ÿ nemzetségből származó Dêbiñski Jakab krakói várnagy építé a XV. század második felében. Anyaga kő és tégla. Wíœnicz kastélyt Kmit urai, a szomszédos vidék birtokosai építették. A csúcsíves építészet hatása a kerek saroktornyokon és a magasabb fekvésű belső udvaron mutatkozik. A csúcsíves részletek azonban elpusztúltak, midőn a XVII. század elején Lubomirski Szaniszló a kastélyt átalakíttatta.

A Dunajec mentén levő RoŸnów kastély nevezetes maradványai a XVI. század elejéről valók. E kastély egykor Tarnowski hetman atyjának birtoka volt. Terjedelmes erődítmény, mely soha sem fejeztetett be; de meglátszik rajta, hogy építője a legújabb eródítési rendszert akarta alkalmazni. A sarkain kiszökellő bástyák nagy, boltoztos helyiségeket rejtenek magukban, melyeknek résein át az ágyúkkal két irányban lehetett lőni. Kőből épített erős védő folyosóból nyílnak a rések. A födött bástyát, mely óriási koczkakövekből épűlt, renaissance czímerpaizsok díszítik. A régi erődítményből fönmaradt még egy rustika bástya, melyen nagy kapu és mellette gyalog járók számára egy ajtó nyílik, továbbá egy vonó-híd nyomai, végűl egy kirohanásra szolgáló rejtett folyosó. Kár, hogy ez a maradvány, meg a fal, mely a födött bástyát a kapuval összeköti, gazdasági épűletté alakíttatott át.

A krakói Wawelen levő palota udvara; XVI. század. Bernt Rudolftól

A XV. század végén a vagyonos családok díszes és kényelmes palotákat kezdtek építeni. Ennek az volt a következménye, hogy a Jagellók udvara a Wawelen levő krakói kastélyt szűk lakásnak találta és azt I. Zsigmond király alatt renaissance izlésben gyökeresen átalakították. Így keletkeztek a királyi paloták, melyek pusztúló félen ma is fönnállanak. Zsigmond király Olaszországból meghívta a florenczi születésű Francesco Lori építészt, Filippo Lori és ennek neje, a Settignanóban született Angela Balsinello fiát és megbízta az új lakosztályok építésével. A florenczi építész, kinek nagybátyja annak idején Alberti és Rosselini vezetése alatt dolgozott, megrajzolta az új épűlet terveit, de magát az építkezést 1516-ban bekövetkezett halála után Bartolomeo Berecci, a krakói székesegyházbeli Zsigmond kápolna alkotója, vezette. Berecci is előkelő művészcsalád sarja, a mennyiben nagybátyja, Antonio Sogliani, szerzője a florenczi S. Marco kolostorban levő falképnek, mely azt a csodát ábrázolja, midőn szent Domonkos imájára angyalok jelentek meg és a szerzeteseket ellátták élelemmel. A Wawelen levő palota 1534-ben fejeztetett be. Egykori pompájának tanúsítója a négyszögű udvara, melynek éjszaki és keleti, részben nyugti szárnya is kétemeletes. E szárnyak földszíntjét és emeletét árkádos folyosók övezik, míg a második emeleti oszlopok rendjén vízirányos mennyezet nyugszik. Az emeleti termek egykori díszüktől meg vannak fosztva; az árkádos udvarra szolgáló ajtók és ablakok azonban megőrizték eredeti állapotukat. ezek krakói czéhbeli kőfaragóknak csúcsíves jellegű, de sajátos szépségű renaissance párkányokkal kevert művei. Ez utóbbi részletek arról tanúskodnak, hogy e palotán a hazai munkások mellett olaszok is dolgoztak. A nyugati szárnyon egy igen szép kiszökellő renaissance ablak vonja magára figyelmünket; pompás a táblákkal kirakott és rozettával díszített fő kapu, s méltóan sorakoznak hozzá az árkádok ívei. A palotabeli termek és szobák pompájának emlékét több följegyzés megőrizte; ezek szerint a termek renaissance művészetű mennyezetének díszét a falakt borító arrasi kárpitok egészítették ki. A Tyúkketrecz nevű épűlet mellett emelkedő toronyban stuccóval díszített kápolna van, melyet Waza III. Zsigmond készíttetett. Neki köszönte a palota egyéb díszét is.

Tudjuk, hogy a lengyel nemesi családok lassanként elhagyogatták a Kárpátok lejtőinek magaslatain levő fa kastélyaikat és falukban újonnan épített emeletes úri lakokba költözködtek, melyeknek ugyan nem volt udvaruk, azonban elég kényelmet és a csőcselék támadása ellen kellő biztosságot nyújtottak. Ez úri lakok emeleti része nagy ebédlő teremből, e mellett kisebb szobákból és a saroktornyokban levő fülkékből (alkierze) állott. A földszíntet tornácz és kamárk foglalták el. A kaput vonó-híd védelmezte. A földszínti ablakok magasan voltak. Párkányukat attika koronázta. A XVI. századbeli ilyen nemesi lakok példája a Bobowa melletti Jezówban ma is lakható állapotban levő udvarház, mely 1525-ben épűlt. Ablakai renaissance keretűek, szobái gerendás mennyezetűek, s falait festés díszíti. Megemlítjük még a Grybów melletti úgy nevezett Szymbark kastélyt. Ez nagy épűlet, melynek sarkain tornyok emelkednek, párkányát attika koronázza. A tornyok alja zömök, emeleti helyiségük pedig kiszökellő gyámokon nyugszik.

A nemesi udvarház e fajtája nagy szabású alakot ölt a főrangúak birtokain. ezek nagy udvart körűlzáró tornyos paloták. Van bennük kápolna, számos terem és szoba, a mint a mágnások zajos életmódja megkivánta. Az ilyen épűletet legfölebb árok övezi, azért nem is nevezhető várnak. Nevezetesebb közűlök a Visztula menti Baranów-ban lesznói Leszczyñski András, Brzesk-Kujawia vajdája által 1579-től 1602-ig épített kastély. Ez hosszanti négyszög alakú; nagy udvarát mindkét emeletén árkádok futják körűl; sarkaiból lakásrészekűl szolgáló kerek bástyák szökellenek ki; a fő homlokzat közepén torony emelkedik és ez alatt a bejárat nyílik. Az árkádok oszlopai talapzatokon állanak. Számos ajtó szép kerete tesz bizonyságot az építész tehetségéről. Az épűlet részben ma is lakható. Ide tartoznak a Kalwarya Zebrzydowska közelében Sucha-ban levő kastély régi részei, melyeket a ¯ywiecből származó Wielopolski nemzetség épített. de ennél nevezetesebb a Przemyœl melletti Krasiczyn kastély, mely még nem régen jó állapotban volt; az 1850-ben történt leégés után most állítják helyre. Ezt a nagyszerű palotát a Sicinből származó és a környéken birtokos Krasicki Szaniszló przemyœli várnagy 1592-ben kezdte építeni és fia, Krasicki Márton podoliai vajda, 1603-ban fejezte be. Alakja négyszögletes; sarkán óriás tornyok emelkednek, melyeknek alján lövőrések, emeletén pedig szobák vannak. Bejáratát hatalmas torony védelmezi. Egyik bástyáját kupolával födött kápolna foglalja el. Belsejének pompás díszítménye, az ajtók márvány keretei, az egyik toronynak, meg a kastély falainak attikája késő renaissance jellegűek. A kastélyban mostani tulajdonosa, Sapieha Ádám herczeg lakik.

Régi lengyel nemesi udvarház a Grybów melletti Szymbarkban, XVI. század. Bernt Rudolftól

Ilyen nemesi udvarházra ismerünk a niepolomicei kastély maradványaiban, nemkülönben a ¿o³kiewi romok régibb részeiben, a milyen az udvar hátúlsó részében emelkedő pavillon, melynek emeletén nemes olasz izlésű kerettel és fölíratos övekkel ellátott hatalmas ablakok sora vonja magára a figyelmet. E pavillont ¯ó³kiewski Szaniszló építteté, a ki 1620-ban Cecora mellett esett el.

Lubomirski Szaniszló krakói vajda nevével szoros kapcsolatban van a galicziai nagy lengyel kastélyok építészetének kifejlődése. Lubomirski kastélyáról, valamint az általa állított és fölszerelt seregről valóságos mesék vannak forgalomban.

Galicziában Wíœnicz és £añcut kastélyok köszönik keletkezésüket Lubomirski Szaniszlónak. Wíœnicz pompás rom, mely művészeti becsű részletekkel dicsekszik. Mozaik díszítésű erődítményei még ép állapotban vannak. Renaissance művészetű remek kapun át egy tágas térre jutunk, melynek közepét a palota foglalja el. Ebben az udvart szegélyező szép árkádnak, a lépcsőcsarnoknak, meg a kápolnának maradványai még láthatók. £añcut kastélynak az előbbihez hasonló erődítményei elpusztúltak, ellenben egészen ép állapotban van a nagy palota, mely a potocki nemzetségnek igazi királyi lakásúl szolgál. A kastélyt azonkivűl gazdag régiségi és művészeti gyűjtemény teszi nevezetessé, a melynek Lubomirska herczegnő veté meg alapját. Az épűlet belsejébe pompás kapun és boltozatos folyosón át jutunk. A kapu fölött és a homlokzat sarkain egy-egy torony emelkedik.

A rzeszówi kastélyban most a törvényszék van elhelyezve. Ma is jó állapotban levő s kifalazott árkok és sánczok által övezett várterülete kertté alakíttatott át.

Galiczia délkeleti részében, a Dnieszter, a Zbrucz, a Z³ota Lipa, a Sereth, a Strypa és a Bystryca folyók környékén a XVII. században rendkivül nagy számmal keletkeztek vár módjára megerősített úri lakok, meg úgy nevezett ruténerődítmények, melyekbe a nemesség és a környékbeli lakosság a törökök és a tatárok betörései ellen, meg a kozák háborúk alatt menekűlt. A latin és a rutén kolostorokat bástyákkal és tornyokkal megerősített falak övezik; a Szentháromságról (S. Trójca) nevezett kolostor jól megerősített védelmi hely, mely messze vidéknek nyújtott menedéket. A régi Lengyelország e végvidékén a XVII. században a legelőkelőbb lengyel családok telepedtek le, s nagy számú udvari nétől, saját ktonaságtól környezve oly fényes módban éltek, hogy azt bármely uralkodó fejedelem udvara is megirigyelhette. E nemzetségek megrendelésére idegen építészek számos remek művet alkottak; külföldi útazók csodálattal szólnak a termek, a kincstárak gazdagságáról, s elragadtatással említik a fényes kiséretet, mely a lengyel mágnást otthon és a háborúban környezte. Mindezen gazdagságból csak romok maradtak fönn.

Olyan paloták, mint a wíœniczi, a ³añcuit és a rzeszówi, e vidéken nem igen találkoznak; a nemesség lakóházát rendszerint várfal mellé építé, mely sánczokkal s bástyákkal jól megerősítve rendkivűl nagy udvart övezett. Ez udvar mintegy nyilvános erődítmény volt, mely a környék lakosságának védelmet nyújtott. Ilyen volt példáúl a Sieniawski nemzetségnek a XVI. század végén épített lakóhelye, BrzeŸany kastély a Z³ota Lipa folyó mellett. Romjain fölismerhető, hogy fallal és bástyákkal övezett udvara ötszögletű volt; a palota szárnyai a fal mentén húzódnak. Az udvarban áll a már említett renaissance művészetű kápolna, melyet a Sieniawski család síremlékei tesznek nevezetessé.

krasiczyn kastély Przemyœl mellett. Bybkowski Tádétól

A romban heverő buczaczi kastélyt a Strypa folyó mellett egy magaslaton a Potocki nemzetség építtette. Alapja tojásdad alakú; falakkal és bástyákkal védett hatalmas erődítmény volt. A romokban is kivehetők az udvar árkádjainak, a pompás lakosztályoknak és egy díszes kútnak maradványai. Potocki Péter kamienieci várnagy 1672-ben helyreállította a czortkówi kastély régi fényét. A nagyszerű romokról itélve ez is erődítmény jellegű volt.

A fekvésénél és erődítményeinél fogva tekintélyes z³oczówi kastély ma fegyházúl szolgál. Egykor itt lakott Sobieski János király, a ki a vidék földesura volt.

Ezen most is lakott kastélyoktól elütnek a nagy érdemű Zbaraski herczegi nemzetség ősi fészkének, Zbara¿ kastélynak aránylag jó karban levő maradványai. E kastély, mely később a Wiœniowiecki herczegek tulajdonává lett, mocsarak közepett áll; négyszögű terjedelmes külső udvarát kazematákkal és sarokbástyákkal elltott falazott sánczok védelmezik; belső udvarában még állanak a flandriai renaissance ízlésű palota maradványai.

A Lemberg közelében levő Staresio³o kastély maradványai nagyszerű képviselői a megerősített palotának. Ezt Otrog és Zas³aw herczege, László domonkos 1642-ben kezdte építeni és 1649-ben fejezte be. A párkányát koronázó attikák és a szép kapubástyák a XVII. századi építészetre vallanak. Egy része ma gyári helyiségűl szolgál, más része romokban hever.

De nem minden XVII. századbeli ruténiai kastély volt a vidék védelmére szolgáló erődítménynyel ellátva. Ilyen példáúl Olesko kastély, mely mint III. János királynak születési és családjának tartózkodási helye nevezetes. E magaslat tetején álló kastélyt kerekded alakban falak övezik; bejárata torony aljában nyílik. Romjai közt a renaissance építésnek és a rokoko ízlésű stucco díszítésnek szép részletei találkoznak. Ezeket Mária Kazimira királynő által meghivott franczia művészek 1683 és 1687 közé eső időben készítették.

A haliczi kastély romjai festői képet mutatnak és annyiban is érdekesek, hogy itt-ott a középkori erődítési rendszer látszik rajtuk, noha a kastélyt Potocki András, haliczi starost, Corazzini Ferencz avignoni építész terve szerint 1658-ban építteté. A Lanckoroñski nemzetség által a Zbrucz folyó melletti Ska³a városkában a XVI. században épített kastély romjai szintén festőiek.

Ruténiában egy maig is épségben maradt fönn a főúri kastélyok közűl. Ez az Olesko közelében levő Podhorce kastély. Ezt kiváló művészeti becsűvé teszi az, hogy benne a termek mennyezetének díszítménye, a falak fa burkolta, nemkülönben a kandallók eredeti állapotukban maradtak fönn, a mihez az épűlet egészének egységes volta és összhangzatossága járúl. Emeli a kastély érdekessété a XVII. századi életet föltűntető tárgyak pompás gyűjteménye is. Ennek java részét a Sobieski család tagjaira vonatkozó azon emléktárgyak teszi, melyeket Rzewuski Wac³aw, a hetman fia gyűjtött össze. Koniecpolski Szaniszló fő korona-hetman építette a kastélyt, mely négyszögű középső tagból és két oldalszárnyból áll. Késő renaissance ízlésű külseje egyszerűsége mellett is nemes hatású. Telkét erős fal övedzi, melyen szép kapu nyílik; a sánczok fölött könyöklőkkel szegélyezett terraszok emelkednek, s ezekből helyenként gyámokon nyugvó, nyolczszögű kis őrtornyok szökellenek ki. A kastély felső emeletén loggia nyílik; a régi lépcsőcsarnok helyét kápolna foglalja el. A kastély most Sanguszko Eustach herczeg tulajdona.

A főnemesi építkezés e példáitól térjünk át azon erődítményekre, melyek most romban hevernek, de melyekben az ellenség betöréseinek annyira kitett vidék lakossága egykor biztos menedéket talált. Ezen erődítmények azon régi út mentén, a melyen a tatárok az országba törtek, magaslatokon állanak, négyszögű, vagy jobbára sokszögű, tekintélyes terűletüket bástyákkal és óriási kerek tornyokkal megerősített magas fal övezi, a melyen kisebb-nagyobb lövőrések vannak. A kapu, mely gyakran díszes, a torony aljában nyílik. Az egészet kivűlről sánczok és árkok veszik körűl. Az alapítók által külföldről hívott kiváló mérnökök építették e várakat; a kapu fölötti fölíratos táblák hirdetik az alapítók érdemét. A vár terűletén levő építmények alacsonyak, terjedelmesek és fogyatékos arányúak.

Ska³a város Podoliában. Zachariewicz Juliántól

A Dobromil melletti Herburt vár erdővel borított magas hegy tetején épűlt. Helyzeténél fogva nehéz megközelíteni; terűletét sokszög alakú, óriási bástyatoronynyal megerősített fal övezi. E várat a fulstyni Herburt nemzetség építé. A XVII. század elején Herburt Szczêsny a vár falát díszes attikával látta el, a régi bástyatorony belsejét pedig lakásokká alakíttatta át.

Nagyszerűek a Dunajec melletti Rakowiec vár romjai. E vár négyszögű; van egy hatszögű tornya, kútja és kápolnája. Bieniawski Domonkos Adalbert, haliczi királyi pohárnok, a XVII. század közepén építteté.

Trembowla vár romjai a törökök elleni sikeres védekezésre emlékeztetnek. Falai szabálytalan ötszögű terűletet zárnak körűl; egyik sarkán nagy kerekded torony emelkedik, szemben levő oldalát pedig fallal összekötött két bástya védelmezi.

A Dnieszter melletti Czarnelica várat Czartoryski Mihály György, brac³awi vajda 1659-ben építé. Ennek romjai közt a német-alföldi renaissance ízlésű kapu vonja magára a figyelmet. Pniów vár alakja négyszöghöz közelit; számos bástyával megerősített falai vannak. A Kuropatwy nemzetség építteté. E vár egyike azon erődítményeknek, melyekben 1648-ban az oda menekűlt nép sikerrel védekezett a kozákok ostroma ellen. A Zbrucz folyó közelében levő Sidorów vár magas hegycsúcson épűlt; alakja hosszanti négyszögű; falait lövőrésekkel ellátott bástyák és tornyok erősítik. Festői kép egy magas szikla tetején Jaslowiec vár, a Jas³owiecki nemzetség építménye, mely 1643-ban a Koniecpolski család birtokává lett. Megemlítjük még a Zbrucz folyó melletti Kudryñce és a Dniester melletti Czerwonogród várat. Veszedelem idején a ruténiai várakban fából barakokat építettek a szomszédos falvak lakói számára, a kik fegyverrel, lővő szerrel és élelemmel ellátva kerestek itt menedéket.

A XIII. században kevés kastély és erődítmény épűlt; ellenben ez időtájt kezdték a lengyel főnemesek lakóhelyeiket szépíteni, Franczia- és Németország példáját követve pompás kerteket, színházakat, lovagló-iskolákat alkottak. Rzeszów kastély, a Lubomirski herczegek székhelye, e tekintetben a legkiválóbb emlék.

Festészet és szobrászat. Soko³wski Mariántól, fordította Pasteiner Gyula

Galicziában a közművelődésnek, így a festészetnek és a szobrászatnak is két fő fészke van: Krakó, a hajdani lengyel királyság főváros, és Lemberg, Galiczia mostani fővárosa. A középkor végeig mind a két város lakossága jobbára német volt és csak a XVI. század első felében vált teljesen lengyellé. Ennélfogva az azon időbeli festészet és szobrászat is java részében német jellegű volt. Azonkivűl Lembergben a lengyel és a német lakosság mellett rutének is laktak, a kik más vallást követvén, isteni tiszteleti szükségleteiket byzanczi hagyományok alapján álló termékekkel látták el. Azonban már itt meg kell jegyeznünk, hogy míg a nyugati festészet már jókor hatást gyakorolt a bízanczi-rutén festészetre: emennek legcsekélyebb hatását sem érezte a nyugati festészet.

Első sorban a nyugati festészettel és szobrászattal foglalkozunk. Ezeknek fejlődése oly fényes korszakokkal dicsekszik, melyek teljesen összevágnak a nyugati polgárosúlt élettel. E részben természetesen Krakó lesz ismertetésünk fő tárgya, míg Lemberget mintegy kiegészítésűl csak mellesleg érinthetjük. Lesz szó a byzanczi festészetről is, mely nem érdekesség nélküli és méltó arra, hogy közelebbről megismerjük.

Kulmbachi Sues Hans; Szent Katalin halála. A krakói Boldogasszony templom sekrestyéjében lévő kép után.

A krakói festőknek 1490-ben már jól szervezett czéhük volt, melynek eredete, számos név bizonysága szerint, visszanyúlik a XIV. század végére. Lembergben a XVI. század második felében tűnik föl a festők czéhe, noha kétségtelen, hogy már a XV. században is megvolt. A lengyelországi festészetre annak kezdő korában nagy hatással volt a prágai iskola, mely általán fontos szerepet vitt a középkori művészetben. Ez szinte önként következik a Krakó és Prága, valamint Nagy Kázmér lengyel király és IV. Károly császár közti élénk összeköttetésből.

Nyilván való, hogy a XV. század közepétől kezdve következetesen növekedett a nürnbergi iskla hatása. A krakói templomokban nagy számmal vannak olyan festmények, melyek művészeti jellegük tanúság szerint a krakói műhelyekből kikerűlt egykori szárnyas oltárok maradványai. A Szent György templomban tizenegy kép van, melyeknek mindkét oldalán Krisztus kínszenvedésének jelenetei ábrázoltatnak. A Szent Katalin templomban levő képeknek szintén mindkét oldalán ugyanez a tárgy van ábrázolva, az előbbieknél még érdekesebben. Amazoknak aranyozott alapjuk van, emezeken a hátteret épűletek és tájak foglalják el. A waweli székesegyháznak a Szent Keresztről nevezett kápolnájában két középkori szárnyas oltár van. Az egyik 1469-ből való. Ennek közepét a Szentháromságnak fából faragott képe foglalja el, a szárnyakon szentek legendáit ábrázoló festményeket látunk, a melyek azért is kiváló figyelmet érdemelnek, mert a keleti bölcsek egyike Jage³³o Lajos királynak, a Jagello dynastia megalapítójának képmása. Végűl Szent Katalin templomában van a legjellegzetesebb festmény, mely nézetünk szerint szintén a krakói czéhből kerűlt ki. Ez alamizsnás Szent Jánosnak a XVI. század elejéről való szárnyas oltára; szárnyainak mindkét oldalát számos festmény díszíti, melyek az alakok jellegzetességénél és az aranyos háttérrel jól összhangzó, élénk színezésüknél fogva a krakói festészetnek ez időbeli legjobb alkotásai közé tartoznak.

Habár manapság, a korábbi nézettől eltérőleg, már nem szokás oly nagy fontosságot tulajdonítani a hatásnak, melyet a flandriai iskola az éjszak-európai összes festészetre gyakorolt, mindazáltal az említett művek láttára lehetetlen e hatást föltétlenűl tagadni. Krakó kereskedői révén épen úgy közlekedett Flandriával, mint a többi Hanza város. Sőt, mi több, valamint Lübeckbe és Danzigba, épen úgy Krakóba és környékére is Gentből és Brüggéből rendeltek flandriai festményeket. Szyd³owiecki Jakab, a Jagellók egyik udvari méltósága a XV. század végén Flandriából rendelt képeket az általa alapított templomok oltárai számára. Kétségtelen, hogy e képek is gyakorolhattak hatást a krakói festők egyikére-másikára, nem is tekintve azt, hogy egyik-másik fiatal festő a fölszabadúlás után kötelezett vándorló évei alatt Flandriába is ellátogatott. A flandriai hatás legföltűnőbb a Czartoryski-féle múzeum azon festményén, mely A. G. monogrammal és 1517 évszámmal van jelölve. E kép az egykori Szent Mihály templomból származik, mely a Wawelen állott, de aztán lebontatott.

Kulmbachi Sues Hans: Szent Katalin mennybemenetele. A krakói Boldogasszony templom sekrestyéjében lévő kép után.

Azonban a krakói festőkön nem csupán a nürnbergi és a flandriai iskola hatás a látszik meg; az említett festmények közt találkoznak olyanok is, melyeken a sváb iskola ismertető jelei uralkodnak. A krakói nemzeti múzeumban egy festményen, mely a szent családot ábrázolja, a halovány hússzín, a hosszúkás arczok, a fölíratos lobogó szalagok határozottan a sváb iskolára vallanak. Minthogy pedig a városi könyvek tanúsága szerint különböző időben Németország minden vidékéről vándoroltak be telepűlők Krakóba és Galiczia egyéb városaiba, épen nem csoda, hogy a középkori festészet fönmaradt termékei közt az említett irányokon kivűl sok másféle irány nyomaira is akadunk.

A XV. század második felétől kezdve a krakói festők sorában mind sűrűbben találkozunk olyanokkal, a kik kétségtelenűl lengyel származásúak. Noha egyfelől számos művész nevét ismerjük, másfelől nagy számmal vannak olyan festmények, melyeket nem lehet ama nevek viselőinek tulajdonítani, és könnyen elképzelhető, hogy a festmények közt vannak olyanok is, melyek lengyel festő alkotásai: mindazáltal a XV. század végeig valamennyi festmény tisztán német jellegű. Midőn a XVI. század végén a városok teljesen lengyelekké váltak, lassanként és észrevétlenűl a festészet is megváltozott. Az azon időből való festmények művészeti jellege német, jelesűl nürnbergi eredetre vall ugyan, mindazáltal bizonyos helyi, mondhatjuk lengyel ismertető jeleket is veszünk rajtuk észre. Az ábrázolt alakoknak kerek, ifjúdad arcza, kiálló arczcsontjaik és a szláv faj egyéb sajátosságai tanúskodnak az új irányról. A nemzeti múzeumban levő számos képen észre lehet ezt venni. E képek jobbára kisebb falusi templomokból származnak. A közműveltségi és művészeti élet fő helyén megvoltak ugyan a festészeti iskola elemei, de nem eléggé éretten arra, hogy jellemző sajátosságú tulajdonképeni iskolát alkossanak.

Boehaim Boldizsár Pictoratus codexének czímlapja. A krakói Jagello-féle könyvtárban lévő kép után.

A lengyel királyok, s azoknak példáját követve a korona méltóságai művészeti szükségleteik kielégítésére külföldi festőket hívtak az országba. De ezek a festők nem vétettek föl a városi czéhekbe és azért csak kivételképen találunk a városi íratokban följegyzéseket, melyek róluk szólanak. Ezek a festők jobbára Nürnbergből kerűltek. Ily módon lépett Dürer Hans, a nagy Dürer Albert öcscse I. Zsigmond király szolgálatába. Kulmbachi Sues Hans, ki oly benső kapcsolatban volt Dürer iskolájával, hasonló módon hivatott meg a Boner család által. Amannak fő művei voltak az akkoriban renaissance ízlésben újjé épített királyi palotát díszítő felképek. A krakói nemzeti múzeumban is őrzik egy kisebb festményét, mely Szent Jeromost ábrázolja és 1526-ból való. További műve a Ferencz-rendi kolostor keresztfolyosójában Tomicki püspöknek állítólagos képmása. Ugyanott más püspökök képmásai is láthatók, de azok más festőktől valók. Kulmbachi Sues Hans mesternek számos, részben igen szép művével dicsekszik Krakó. Szent János evangelista életének jeleneteit ábrázoló négy festménye az ottani Szent Florián templomban, alexandriai Szent Katalin legendáját ábrázoló kilencz festménye, meg egy másik, mely az előbbeni sorozathoz való, a Mária templomban őriztetik. Mindezen festmények 1514, 1515 és 1516 évszámokkal, monogrammal és a mester névírásával vannak megjelölve. Vajon Kulmbachi Hans mester azon években, a melyekből festményei származnak, csakugyan Krakóban tartózkodott és ott dolgozott-e, avagy e két képsorozat Nürnbergből kerűlt-e ide, nem tudjuk. Az előbbi föltevés mellett látszik bizonyítani az, hogy Németországban nem találkozik olyan festménye, mely az említett évekből való volna, de még inkább az, hogy a két említett templomban levő képei Krakóban nem az egyedűliek, melyek az ő művészetét dicsérik. Potocki Gróf gazdag képtárában van Kulmbachi Hans mestertől egy oltárszárny, melynek mind a két oldalát festmények díszítik. Ez az oltárszárny is a Mária templomból való s a templomban áldozatot bemutató Máriát és Szent Borbálát ábrázolja. Czartoryski herczeg múzeumában van egy kép, mely Mária halálát ábrázolja. Ez a Wawelen volt és lebontott Szent Mihály templomból származik és kétségtelenűl Kulmbachi Hans mester műhelyéből kerűlt ki. Azonkivűl Krakó egyik kolostorában őrzött két más festmény is hasonló az előbbiekhez és úgy látszik, egyazon helyről származnak. Mindez tehát azt bizonyítja, hogy a mester azon években Krakóban dolgozott és ott valóságos műhelyt tartott.

Stoss Vid: A krakói Mária templom fő oltárának középső része. Siegl Károlytól

A krakói czéhbeli mesterek művei hosszú ideig megőrzik középkori jellegüket; ellenben azon mesterek művei, a kik ideiglenesen tartózkodtak Krakóban, renaissance jellegűek és elősegítik a renaissance festészet elveinek meghonosodását Krakóban. Így a missionisták kolostorában az 1527, 1531 és 1542-ből való és krakói mesterek által készített síremlékek kivétel nélkül renaissance ízlésűek. Egyenes olasz hatás azonban nem mutatkozik rajtuk. A XVI. század elején számos olasz kőfaragó és szobrász telepedett le Krakóban, s ugyanakkor olasz kereskedők és iparosok is jártak az országban és Bona Sforza királynénak, I. Zsigmond nejének pártfogása alatt az olaszok úgy az udvarnál, mint a városban és a vidéken nagy szerepet vittek. Mindazáltal a XVI. század elején nem találkozik itt egyetlen olasz festő sem; az olasz művészet által a krakói mesterekre gyakorolt egyenes hatásnak még nyoma sem mutatkozik, sőt nincs egyetlen adat sem, hogy Krakóban olasz festők dolgoztak volna. Csak a XVI. század második felével változik meg a helyzet. Ettől az időtől kezdve s a XVII. és XVIII. század folyamán telepedtek le Krakóban olasz festők és versenyzett az olasz festészet a németalföldivel a helyi művészet fölötti uralomért. Ez az idő a reformatio, a szellemi mozgalom korszaka, melyből igen kevés emlék maradt fönn. Zsigmond Ágost udvarán tartózkodott egy ideig Giovanni de Monte festő, a ki később I. Ferdinánd, III. Miksa és Rudolf császárok szolgálatába állott. A király palotájának termeit Olaszországban járt németalföldi mesterek festményeivel díszítteté; Mertens Jakab antwerpeni festő, a városi könyvek adatai szerint, a század vége felé érkezett Krakóba. Lembergnek első, középkori fénye a XV. század közepétől kezdve Konstantinápolynak a törökök által történt elfoglalása és a kereskedelemben beállott ingadozás következtében igen megcsökkent. E városba, noha ez időtájt sem voltak ott festők híján, valahányszor olyan föladat merűlt föl, melyre az ottaniak nem voltak képesek, a krakói czéh mestereit hívták meg. A XVI. század végén találkoznak ott lengyel nevű festők, a kiket az egykorú krónikák dicsérnek. Föltételezhetjük, hogy ezek a művészek, kiknek műveit különben nem ismerjük, a kor szelleméhez mérten a németalföldi renaissance művészet irányát követték.

Előbb megjegyeztük, hogy a középkori festményeket nem lehet az írott kútfők által említett mesterek műveinek tekinteni. Sokkal szerencsésebb helyzetben vagyunk a miniatur képekkel, az azon időbeli festészet ezen annyira fontos ágának termékeivel. Vannak minitur képekkel díszített kézíratok, melyek évszámmal és a művész nevével vannak ellátva; a XV. század második felében már találkoznak a művészek között lengyel nevűek is. A miniatur festészet Krakóban már a XIV. századtól kezdve virágzott. A Krakó melletti Tyniecen levő benczés kolostor, a mogi³ai cziszterczi kolostor, valamint a krakói Domonkos-rendi kolostor gazdag könyvtárában pergamenre írt és pompás miniatur képekkel díszített templomi könyvek voltak, melyeket jobbára ottani szerzetesek készítettek, a kiknek nevei ismeretesek. A székesegyházi és a Mária templombeli világi papok is űzték a miniatur festészetet. Bertalan, a Mária templom sekrestyése, 1482-ben tanította a miniatur festést. Még inkább gyakorolták a művészet ez ágát a krakói czéhhez tartozó világi festők és velük együtt az úgy nevezett „kartowniki” vagy „íratfestők”, a kik díszesebb okíratok készítésével foglalkoztak.

Herodiás, a krakói Florián templom szárnyas oltárának egyik része. Siegl Károlytól

A XVI. század első éveinek legkiválóbb miniatur festői közé tartozik „Stanislaus Capellanus ex Mogi³a”, a ki 1522-től 1533-ig imádságos könyveket díszített az udvar számára. Úgy látszik, ennek a műhelyéből kerűltek ki I. Zsigmond király és Bona királyné pompás ájtatossági könyvei, melyek Londonban a brit múzeumban és Oxfordban őriztetnek. E könyvek minitur képei határozottan renaissance jellegűek és Dürer iskolájára mutatnak. A müncheni nemzeti múzeumban is van egy imádságos könyv, mely általános vélemény szerint idősb Zsigmondé lett volna, valójában pedig az 1538-ban elhalt Chojeñski krakói püspöké volt. E könyvet számos miniatur festmény díszíti, a melyek azonban csekélyebb művészeti értékűek a királyi használatra készűlt könyvek képeinél. Azonkivűl számos monogramm is díszíti e könyvet, a mi azt bizonyítja, hogy készítésében többféle festőnek volt része. Mindazáltal a miniatur képekkel díszített codexek közt a leghíresebb és a legismertebb, sőt a maga nemében páratlan a Boehaim Boldizsár által készített „Codex pictoratus” a Jagello-féle könyvtárban. Ez az 1500 és 1508 közötti időben keletkezett és a benne levő festmények azon kor városi és czéhbeli életét kimerítően ábrázolják. Kétségtelen, hogy e képek világi festő ecsetje alól kerűltek ki és meglátszik rajtuk a Brandt-féle „Narrenschiff” fametszeteinek a hatása. Ugyanezen mester művei ama nagy számú és még gazdagabb előállítású miniatur képek, melyek Cio³ek Erasmus, p³ocki püspök pontificáléját díszítik. Ezt a Czartoryski-féle múzeumban őrzik; miniatur képei az egyházi és az udvari életet, többek közt a király és a királyné koronázását ábrázolják. A krakói székesegyház káptalan könyvtárában levő evangeliumos könyv I. Zsigmond ajándéka. Ezt több festő készíté, s egy némelyik képén könnyű ráismerni azokra a művészekre, a kik a két előbbeni codexen is dolgoztak. Meg kell említenünk a Zamosjki grófok varsói könyvtárában őrzőtt pompás pergamen foliánsokat, melyek a gneseni érsekek életét ábrázolják, továbbá a poseni Kurnikban a Dziatyñski-féle könyvtárban levő egyik érdekes e fajta emléket a Szydlowieckiek „Liber Geneseos” czímű codexét, végűl pedig a krakói székesegyházi káptalan könyvtárának még egy evangéliumos könyvét. Mindezeket számos, egész lapnyi nagyságú miniatur kép díszíti és valamennyiök egy és ugyanazon iskolából kerűlt ki, a mely azonban a már említett iskoláktól különbözik; kétségtelen, hogy mindannyi krakóban készűlt. E könyveknek arany és lazur festékkel előállított ábrázolásai fényesen mutatják be a renaissance művészet pompáját. Meggyőződünk belölűk arról, hogy a krakói miniatur festészet a XV. század végén és a XVI. század elején lépést tartott a királyi udvar fényével és a jagellói egyetem fölvirágzásával.

A krakói első nyomtatványokat is gyakran díszítették a krakói minitur festők rajzai szerint készített fametszetek. Ezt mondhatjuk különösen Hochfeder Gáspár 1504-ik évi és rothenburgi Haller János 1508, 1511, 1526 és 1528-ik évi nyomtatványairól. ezek a kiadók egyébként számos fametszetet Nürnbergből és Augsburgból kölcsön is vettek.

Frigyes bibornok síremlékének vésett lapa a krakói székesegyházban. Siegl Károlytól

Azonban nem csupán a miniatur festészet és részben a fametszett virágzott Krakóban: lassanként fejlődésnek indúlt ott a rézmetszet is. Stoss Vid rézmetszetei, melyek ma oly ritkák és a gyűjtők által annyira keresettek, java részben Krakóban készűltek. Ezt bizonyítja a mester első korszakára valló művészeti mivoltuk, bizonyítják továbbá a papír vízjegyei, melyek az azon időből való krakói kézíratokon is előfordúlnak. Ha ehhez hozzá veszszük, hogy a XV. században a Jagellók székvárosának palotáiban és templomaiban a nyugati országokból származó, vagy legalább a nyugati műveltség hatása alatt álló művészek mellett rutén festők byzanczi művészetű falképeket festettek, a miről későbben lesz szó: gazdag s az elemek sokféleségénél fogva fölötte érdekes, színekben dús kép tárúl szemünk elé, mely rendkivűl jellemző a nyugati és keleti műveltség határán fekvő városra nézve.

A középkori czéhek szervezetében a festészet és a fafaragás összetartozók. A fafaragásnak legkiválóbb képviselője Stoss Vid, kétségtelenűl legnagyobb azon művészek közt, kik az időtájt Krakóban megfordúltak. Életének legnevezetesebb szakasza a XV. század közepétől kezdve, azaz 1464-től 1496-ig összeesik krakói tartózkodásával és ottani tevékenységével. Ő is egyik azon nürnbergi festőknek és fafaragóknak, a kik akkoriban nagy számmal jártak Krakóba. Itt megnősűlt, letelepedett, s itt hagyta hátra családját is, midőn szülővárosába visszatért, a hol oly szomorú sors várakozott rá. Hatalmas egyéniség volt; sokoldalúsága meglepő; miként ama kor más nagy mesterei, egyenlően avatott volt mindazon technikai eljárásokban, melyek művészetével közelebbi vagy távolabbi kapcsolatban voltak. Fafaragó, festő, fametsző, építész, mérnök, valószinűleg ötvös is, de bizonyos, hogy bronzöntő is volt; nyugtalan, makacs, haszonleső, kiméletlen és szertelenűl szenvedélyes természeténél, de meg mozgékonyságánál, fáradhatatlan tevékenységénél fogva is rá nyomta egyéniségének bélyegét Krakó, sőt egész Lengyelország XV. századi művészeti életére. Nagy tehetségéből hiányzott a gyöngédség, a báj iránti érzék; a valóságot minden esetlegességével együtt természetszerűen, nyersen utánozta, a mellett erős hajlama volt a nyugtalan, a modoros, a barokk, a drámai, a szenvedelmes ábrázolás iránt, a mi különben általános ismertető jele a hanyatló csúcsíves művészetnek.

Bronz domború mű Frigyes bibornok síremlékén a krakói székesegyházban. Siegl Károlytól

A Mária templom híres fő oltára, mely az e fajta legnagyobb művek sorába tartozik és mely 1477-től 1481-ig készűlt, majdnem életnagyságú alakokkal Mária mennybemenetelét, illetőleg Máriának az apostolok közt való elszunnyadását ábrázolja, míg a Szentháromság és Mária megkoronázásának jelenete az oltár szekrényének karcsú tornyocskákkal élénkített felső részét tölti be. Az oltárnak kettős szárnyán levő faragványok Jézus és Mária életének jeleneteit ábrázolják, polczát pedig Jesse fája foglalja el. A gazdag színezés és aranyozás még inkább fokozza e szokatlan mű hatását. Míg Pacher Mihálynak St. Wolfganban levő oltárán Mária alakja a nőiség édes kellemével igézi meg a szemlélőt: itt inkább az apostolok csoportja és abban az egyes alakok kötik le a figyelmet. Semmiféle másolat nem adhat fogalmat e csoportok hatásáról. A maguk természetes valóságában és közelről kell látni ez alakokat, hogy művészeti értéküket teljesen méltányoljuk. A jobb felől álló, kiaszott lábszárú, nyersen formált térdű, lesoványodott alak, a ki nyakát kinyújtva fejét fölemeli, első rangú művészhez méltó alkotás. A mesternek Krakóban levő két másik műve: Jagello Kázmér királynak monogrammal és 1492-ik évszámmal ellátott síremléke a Wawelen, és egy domború mű, mely Krisztust az Olajfák-hegyén ábrázolja és a Mária templommal átellenben egy ház falába van beillesztve. A síremlék modoros építészeti alkotmány, anyaga fehér pettyes vörös márvány, a mi fokozza nyugtalan hatását és megrontja szépségét; a rajta levő alakok azonban kiváló alkotások; valamennyit erős valószerűség jellemzi. Ugyanezt mondhatjuk a domború műről is. De minthogy a fafaragás a festészettel és az ötvösséggel ugyanegy czéhbe tartozott, a szobrászat pedig, melynek anyaga kő, a kőfaragó művészetnek egyik ágát tette és teljesen el volt különítve a fafaragástól, azért nagyon valószinű, hogy Stoss Vid a most említett két műnek csak a mintáját szolgáltatta, de a mellett a síremlék kidolgozására is személyesen felügyelt. A királyi síremléket Passaui Huber Jörg, a domború művet, úgy látszik, egy ismeretlen és közönséges kőfaragó dolgozta ki. Stoss egy további művének tartják Kallimachus Fülöp humanistának, Jagello kazimir gyermekei tanítójának 1497-ből való síremlékét. Úgy látszik, a síremlék középső alakja, mely az elhúnytat ábrázolja, Stoss saját munkája. Ez bronzból van öntve és valószinű, hogy Vischer Péter nagy hírű öntöműhelyéből kerűlt ki. Az öntvény szépsége, s gondos cizelláltsága egyaránt e műhelyre vallanak; az alak mintáját azonban Vischer csak Stoss Vidtől kaphatta, a ki Kallimachust személyesen ismerte, s neki helylye-közzel dolgozott is. Azonkivűl a síremlék hátterét, annak érdekes részleteit is maga Stoss készíthette, A mennyiben e háttér építészeti jellegére nézve megegyezik a Mária templombeli domború művek építészeti részleteivel. Meglehet, hogy a Szent Florián templombeli szárnyas oltár fafaragványai, melyek keresztelő Szent János életét ábrázolják, szintén Stoss iskolájából származnak. Ezen oltár szobrai azonban, melyek a XVI. század első éveiben készűlhettek, sokkal nyugodtabbak és gyöngédebbek, sőt nemes, költői lelkűletű művészre vallanak. Ezzel az iskolával egyenes összeköttetésben áll a tudományos akadémiában őrzött triprtychon, mely Mária életének jeleneteit ábrázolja és melynek fő képe a nürnbergi mester egy metszetének hű utánzata. Stoss hatása számos krakói kő díszítményen mutatkozik, a mi könnyen megérthető a korabeli kőfaragókhoz való viszonyából. Azonkivűl fölismerjük hatását akárhány fafaragványon is, melyek falusi templomokban őriztetnek, de a melyek a mellett helyi és lengyel eredetűeknek látszanak.

Bonar Szevér síremléke a krakói Mária templomban. Siegl Károlytól

Az imént említettük a bronz műveket. Kevés várost ismerünk, a mely oly sok és művészetileg oly becses bronz emlékkel dicsekedhetnék, mint Krakó, s általán kérdés, vajjon Nürnberg kivételével van-e város, a melyben a bronzöntés a fejlettségnek és a virágzásnak oly fokát érte volna el. A közép-korban, mint éjszaki Németország, Krakó is Flandriából vásárolta a bronz sírlapikat, melyek a templomokban helyeztettek el. A XV. század végétől kezdve Krakó legszebb bronz síremlékeit Nürnbergből hozatták, névszerint Vischer Péter öntő műhelyéből. Az e fajta leghíresebb síremlék a Kallimachusé, melyről már szólottunk. Nem sokára ezután ugyanezen műhelyben készűlt Jagello Frigyes bibornok, krakói püspök pompás síremléke, mely 1510-ben fejeztetett be. Az elhúnytnak komoly és méltóságos alakja építészeti kerettel ellátott fülkében áll; úgy az alak, mint a keret, még egészen csúcsíves jellegű; de a talapzatok és a két oldalt levő domború művek a renaissance művészetre vallanak. E domború művek egyikén az elhúnyt bibornok a Szentszűz előtt térdel, a másikon Szent Szaniszló, a templom védszentje, ábrázoltatik. Meglehet, hogy e domborű műveket vagy ifjabb Vischer Péter, vagy annak testvére, Hermann, készítette, a kiknek műveiről egyébként keveset tudunk. Kmita Péternek, továbbá a két Salamon krakói patriciusnak székesegyházbeli síremlékei szintén Vischer Péter műhelyében készűlhettek. Az előbbi 1505-ből, a két utóbbi 1516-ból való. Mind a három a legszebb e fajta alkotások közé tartozik. A XVI. század második tizedétől kezdve Krakóban készűltek a bronz sírlapok. E század első felében nagy hírnévre tett szert a Krakóban letelepűlt Servacius bronzöntő-mester, a ki valószinűleg Nürnbergből származott és Vischer tanítványa volt. A század második felében, Zsigmond Ágost király idejében pedig Baldner Oszvald volt híres bronzöntő, a ki szintén Nürnbergből származott, de Krakóban polgárjogot szerzett. Jóval később Otten Mihály rendkivűl tehetséges ronzöntő lépett a nyomaikba, a ki 1595-ben nyerte el a krakói polgárjogot. Servacius mester 1528-ban Sebaldus nürnbergi mester rajza szerint öntötte a Zsigmond kápolna pompás bronz rostélyát. Az ezen látható díszítmények Vischer iskolájának a hatását árúlják el és Frigyes bibornok síremlékével való rokonságot mutatnak. Évekkel ezelőtt a berlini kiállítások egyikén általános figyelmet keltett a porosz királyi fegyvertár gyűjteményében őrzött bronz ágyú, a melyen Herkulesnek antaeussal való küzdelme ábrázoltatik s a következő fölírással van ellátva: „Oswaldus Baldnerus Cracoviae me fecit A° 1561.” A Mária templombeli fő oltár pompás korlátját, melyet Lengyelország és Krakó város czímere díszít, Otten Mihály öntötte. Vagy Sevacius, vagy pedig Bladner műhelyéből valók lehetnek még következő szép öntvények: a Mária templomban levő Bonar Szevér és neje, Bethmann Zsófia síremléke 1538-ból, a székesegyházban Ro¿nowski kanonok síremléke 1540-ből, meg Borek kanonok síremléke 1558-ból. Hogy a bronzöntés a fejlettségnek mily magas fokán állott, arról meggyőző bizonyságot tesz az a bronzból öntött négy korinthusi oszlop, melyek ma a Mária templom egyik barokk oltárába vannak beillesztve és Wissenburg krakói polgári családnak a XVI. század utolsó, vagy a XVII. század első éveiben keletkezett sírkápolnájából valók.

Tarnowska Borbála grófné síremléke a tarnówi székesegyházban, 1521. Siegl Károlytól

E szerint voltak tehát az országnak kitűnő bronzöntői, a kik idegen származásúak voltak ugyan, de valószinűleg lengyelekké lettek. Mindazáltal kiváltképen megtörtént, hogy egyes megrendelők a régi összeköttetések révén és megszokottságból Nürnberghez fordúltak. 1551-ben Labenwolf Pongrácz Nürnbergben egy ismeretlen elhúnytnak egész alakját ábrázoló síremléket készített Lemberg számára, de ez a síremlék nem maradt fönn. Ugyanezen nürnbergi mester neve kapcsolatban van Krakónak legszebb német renaissance jellegű művével. Ez I. Zsigmond királynak 1538-ból való ezüst tábori oltára, melyet most a Zsigmond kápolnában őriznek. Flötner Péter fából faragta, Labenwolff sárga rézbe öntötte és végűl Bayer Menyhért nürnbergi ötvös ezüstből verte ki, és az utóbbi mester saját nevének kezdőbetűivel jelölte meg az oltárt.

Sokkal nehezebb a XIV. századból maradt kő emlékek eredetét kideríteni. Krakóban több szokatlan becsű, XIV. századbeli síremlék és domború díszítmény találkozik. A Mária templom régibb részeit, a szentély külsején a csúcsíves ablakok felső íveit alakok és csoportok díszítik, a melyek ruhájának ízléses formái, s üdén, vonzó valószerűséggel alakított arcza bámúlatra ragad; a Ringen levő egyik háznak dísztermében, az úgy nevezett hetman-teremben gondos kimunkáltságú és jellegzetességű heraldikus domború díszítmények vonják magukra a figyelmet.

A székesegyházban a legrégibb királyi síremléken az 1333-ban elhalt £okietek László király alakját látjuk. A síremléket nem sokkal a király elhúnyta után fia, Nagy Kázmér, állította föl. Ennél jóval nagyszerűbb Kázmér király síremléke, mely a sziléziai fejedelmeknek Boroszlóban levő legjobb síremlékeihez hasonlítható. £okietek síremléke közönséges kőből, Kázmér királyé ellenben magyarországi vörös márványból van. Az elhúnyt királynak életnagyságú alakja szép formájú, könnyű mennyezet alatt, ordító oroszlánon áll. Az apa és fia síremlékét összehasonlítva, fogalmat nyerünk két korszak közti különbségről: egy felől a romokból fölocsúdó, más felől a nem sejtett hatalomra emelkedő birodalom közti különbségről. Nagy Kázmér síremléke művészeti jellegénél és kimunkáltságánál fogva hasonló Borek krakói polgár nejének 1373. évi síremlékéhez, mely a Ferencz-rendiek templomában van. Meglehet, hogy mindkettőt egyazon mester készítette. Nagy Kázmérnak síremlékét valószínűleg utódja, Nagy Lajos, Magyar- és Lengyelország királya állíttatta és talán része volt benne Lajos anyjának és Kázmér nővérének, Erzsébetnek is, a ki fia helyetteseként egy ideig uralkodott Krakóban. E síremléket most egy oltár födi el. Azonban képekből jól ismerjük. Jage³³o László síremléke 1434-ben készűlt; noha szintén az elhúnyt képmását tűnteti föl, az előbbinél jóval csekélyebb értékű. Hatását még inkább rontja az, hogy Jagello Kázmérnak Stoss Vid által készített síremléke szomszédságában áll. A Mária templombeli szép márvány lapon, melyen az 1510-ben elhúnyt Bethmann krakói polgár ábrázoltatik, még észrevehetők a középkori művészeti hagyományok. Ugyanezen időtájban tűnt föl az olasz renaissance, mely új korszakot nyit meg és úgy a főváros, mint a vidék emlékeit eredetre, művészetre és jellegre nézve átalakítja. A német hatás ekkor háttérbe szorúlt és a tért, melyet a műveltség fejlesztésében elfoglalt, a mind hatalmasabban kifejlődő olasz hatásnak engedi át.

Konicz Tádé saját készítésű arczképe.

Krakóban és úgy látszik, az egész akkori Lengyelországban az első renaissance emlék Jan Olbracht király sírja, melyet anyja, ausztriai Erzsébet, és fivér, akkor Zsigmond herczeg, 1502-ben és 1503-ban állítottak. Ez annyiban is jellemző, hogy a művészet mindkét iránya egyesűl benne. Az elhúnyt alakja, melyet Stoss Vid valamelyik kezdő tanítványa készített, legalább a ruházat és az elrendezés tekintetében majdnem hű utánzata Jagello Kázmér síremlékének; ellenben a fülke, melyben az alak áll, úgy kapuszerű alkatánál, nagyságánál, valamint díszítményeinél fogva egészen olasz renaissance jellegű. Díszítményei megegyezők a XV. századi éjszak-olaszországi díszítményekkel, alkata pedig Rovarelli püspöknek Ferrarában levő síremlékéhez hasonlít. Ugyanezen művésztől származik a krakói királyi palota legrégibb részének díszítménye. Az ilyen síremlék egyébként nem volt kivétel vagy ritka jelenség abban az időben; ellenkezőleg művészeti mivoltából és keletkezésének idejéből megértjük azon sokféle, de a szóban levő síremlékkel mindig rokon renaissance formákat, melyek nehány, ez időben keletkezett épűleten a csúcsíves díszítményekkel keverednek össze. Ez a kezdete azon nagy mozgalomnak és a Jagellók udvarán olasz művészek által kifejtett ama termékeny tevékenységnek, mely ez időtől fogva megszabja a krakói és általában a lengyelországi emlékek művészeti sajátosságát. Konarski és Chojeñski püspököknek 1525-ből és 1538-ból való síremlékei már ezen új irány termékei. Az új irány azonban I. Zsigmond uralkodása idejében a Zsigmond kápolna építésénél érvényesűlt legfényesebben. E kápolnát Bartolomeo Berecci florenczi építész és szobrász építé 1520-tól 1530-ig. A szerfölött változatos részletek és a gazdag díszítmény kidolgozására Lorenzo di Marina egyik tanítványa, a Sienai Giovanni Cini, majd meg a Felső-Olaszországban eléggé tekintélyes Gian Maria Padovano hivatott meg. Ezeket csakhamar követték: Jacopo Caraglio éremvéső, ötvös és rézmetsző, Domenico Veneziano, végűl Bartolomeo Ridolfi stucco-készítő. A krakói és környékbeli templomokban a pompás síremlékek egész sora keletkezett. legnagyobb részüknek anyaga magyarországi és salzburgi vörös márvány; úgy látszik azonban, hogy a lengyelországi chencini márványt is használták. Nemcsak az udvar, hanem annak példáját követve a nagy urak, a világi és az egyházi méltóságok is egyaránt foglalkoztatták az Olaszországból érkezett művészeket. Padovano és Giovanni Cini a Jagello káponabeli síremlékek sorozatát I. Zsigmond sírjával kezdte meg. A művészek ezt az épűlet fő falában e czélra készített fülkébe állították föl akként, hogy helyet hagytak utódja és fia síremléke számára. Padovano alkotta Tomicki és Gamrat püspöknek egymáshoz tökéletesen hasonló síremlékeit; amaz 1535-ból való, emezt tíz évvel később Bona királyné állíttatá. Padovano készíté az 1550-ben elhúnyt Maciejowski püspök síremlékét, a székesegyházban egy szép oltárt, a Mária templomban egy ciboriumot emelt és díszített föl; része volt a városi posztócsarnok (Sukiennice) újjá építésében, a miről ezen épűlet attikáján levő álarczok tanúskodnak; újjá építé a krakói püspökök palotáját, a mely bizonyára nem szűkölködött díszítményekben, azonkivűl az ország minden nevezetesebb művészeti vállalatában vitt valami szerepet. Az előkelők meghívták a vidékre és nagyszerű síremlékek állításával bízták meg. Tarnów csúcsíves székesegyházánál fogva középkori jellegű ugyan, mindazáltal vannak renaissance emlékei is, melyek ebből az időből származnak. Így 1521-ben keletkezett Tarnowskiné, Tenczynska Zsófia síremléke, mely éjszaki Európa legszebb emlékei közé tartozik ebben a nemben. 1564-től 1567-ik épűlt Tarnowski hetmann és mellette nyugvó felesége síremléke, mely nagyságánál és leleményes alakításánál fogva meglepő. Az előbbi síremlék alkotóját nem ismerjük, az utóbbi Padovano műve.

Keresztre feszítés, a krakói Jagello kápolna falképeinek sorozatából. Siegl Antaltól

A század vége felé föltűnik a florenczi származású Gucci család, mely krakóban telepedett le és tagjai közt többen gyakorolták a szobrászatot. Santi-Gucci készíté Zsigmond Ágoston sírjára az elhúnytnak alakját márványból és ezzel befejezte az elődei által megkezdett Zsigmond kápolnabeli emléket. Ugyanezen művész faragta e kápolna számára azt a sírlapot, mely Anna királynét, a Jagello család utolsó sarját, jellemzően ábrázolja. Egy másik hasonló nevű szobrász, valószinűleg az előbbinek a fia, készíté Báthory István síremlékét.

Ha a festészetről és a fafaragásról szólva hivatkoztunk a lengyel eredetű művészekre, a kik a középkori czéhekből és a német iskolákból kerűltek ki: most sem hallgathatjuk el azokat a lengyel szobrászokat, kik olasz mintákon képezték magukat és a renaissance művészet képviselői voltak. Wadowski Péter 1593-ban állítá föl Spytek Jordán pompás síremlékét a krakói Katalin templomban; a műveinél és állásánál fogva sokkal ismertebb urzêdówi Michalowicz János 1572-től 1575-ig készíté Padniewski Bódog püspöknek a székesegyház egyik kápolnájában levő renaissance művészetű szép síremlékét. Ez az olasz renaissance művészet jókor összekeveredett a helyi jellegű csúcsíves művészettel és hozzájárúlt ahhoz, hogy a barokk ízlés idejében is sokáig érvényben maradtak a nemesebb formák, azonkivűl előmozdította nevezetes kőfaragó iskolák képződését, végűl pedig Krakó építészeti emlékeinek sajátos jelleget kölcsönzött.

Az éremvéső művészetnek a nagy szobrászattal kapcsolatban épen olyan szerepe van, mint a miniatur festészetnek a nagy festészet mellett. A XVI. századból számos érem maradt fönn, melyek királyok és királynék, valamint kiváló magán személyek tiszteletére nyilván Krakóban verettek. A legszebbek azonban olasz termékek. Az imént említett Giovan Maria Padovano mesternek négy érmét ismerjük: az egyik I. Zsigmond királyé 1532-ből, a másik Bona Sforza királyné érme, a harmadik és a negyedik Zsigmond Ágoston királyé. Domenico Veneziano 1548-ban készíté e király érmét. Gian Jacopo Caraglio, ki több éven át tartózkodott a királyi udvarnál, 1540-ben készíté I. Zsigmond és felesége, Bona Sforza érmét, de ezek nem maradtak fönn. Meglehet azonban, hogy a Jagellók ismert legszebb érmei közt, melyek máig sincsenek meghatározva, egyik vagy a másik az említett mesterek műve. Nem szólunk a nürnbergi eredetű érmekről, melyek ugyanazon uralkodókat ábrázolják; lételük egymagában elég bizonyítéka annak, hogy mily élénk és sokoldalú volt a művészeti élet a Jagellók udvarán.

Ikonostasis a rohatyni görög-katholikus templomban (XVII. század). Siegl Antaltól

A mondottakat összefoglalva arról győződünk meg, hogy a krakói és azzal kapcsolatban az országbeli művészeti élet a XV. század közepéig prágai hatás alatt fejlődött; azontúl Nürnberg vitt fontos szerepet, a mi a XVI. század közepéig, sőt a művészi ipar egyes ágaiban még azontúl is tartott. De a XVI. század elején már mutatkozik az olasz hatás, melynek révén a művészeti újjászületés új formái meghonosúltak. Az olasz hatás részint Florenczből, részint Sienából, részint Lombardiából, s általában éjszaki Olaszországból származott.

A fejlődés kezdetén az ország határain kivűl, az idegen országok nagyobb városaiban készűlt művek elégítik ki a helyi szükségletet. Később az idegen művészek, németek és olaszok maguk látogatnak el az országba, ott letelepszenek, megházasodnak, családot alapítanak, a család utóbb lengyellé válik és folytatja alapítójának művészeti tevékenységet. Végűl ezek hatása alatt, s ezek iskolájában úgy a XV., mint a XVI. században hazai származású, lengyel festők és szobrászok nevelkednek, a kik mestereik művészi modorát elsajátítják és azt faji sajátosságaikhoz mérten átalakítják. A fejlődés e folyamatában az egymással elegyűlő nürnbergi és olasz hatás az uralkodó elem; az olasz hatásban egyenlő része van a florenczi, meg az éjszaki Európában általános érvényű lombárd-velenczei művészetnek, és e kettőből származnak a lengyelországi szobrászatnak és festészetnek eredeti helyi sajátosságai.

A XVII. század elején Krakó fontossága hanyatlani kezd. A kormány és a királyok székhelye 1596 és 1602 között az éjszakra fekvő Varsóba helyeztetik át. Krakó ugyan továbbra is megmarad koronázási városnak, gazdag és hatalmas püspökség székhelyének, s ekként mintegy második fővárosnak; kiváltságos vezető szerepét azonban elveszti, lakossága csökken és ennek következtében szellemi élete megzsibbad és lassanként elhal. A hitújítás küzdelmeit azonban fölváltja a katholikus visszahatás, és így nem szűnnek meg az emlékszerű művészeti vállalatok, melyek az egyház győzelmének elősegítését czélozzák. Új templomokat építenek, új oltárokat emelnek, oltárképeket festenek, síremlékeket állítanak, a megkapó, lármás hatásra törekvő barokk ízléshez alkalmazkodva fölújítják a templomok belsejét, a mivel gyakran karöltve jár a közép és a renaissance kori maradványok pusztúlása, noha ez utóbbiak művészeti becsre nézve jóval fölűlmúlják azt, a mi helyüket elfoglalja. E korszakban eleinte az olasz, utóbb a németalföldi hatás uralkodik; Azonban a tiszta lengyel városban, valamint az ország egyéb városaiban is a művészeti szükségletet, ha nem egyedűl is, de java részben lengyel művészek elégítik ki, a kik vagy az egyik vagy a másik hatás alatt álló iskolában nevelődtek.

A század első felében a velenczei iskolabeli művészek, jelesűl Paolo Veronese és Tintoretto epigonjai viszik a fő szerepet. A Bellunóból származó Tommaso Dolabella, a ki Antonio Vasilachi, más néven Aliense tanítványa, kineveztetvén III. Zsigmond udvari festőjévé, Krakóban letelepszik és számos tanítványt hagy maga után. Az ő, valamint az általa kiképzett lengyel képírók festményei Krakóban Szent Katalin, Szent Márk és a Domonkos-rendiek templomában láthatók. A század második felében Rubens ellenállhatatlan hatása válik uralkodóvá, de mellette a németalföldi rézmetszetek révén Van Dyck művészete is érvényre jut. A Rubens irányát követő hazai festők közűl különösen Lexycki Ferencz cziszterczi szerzetes érdemel említést. Krakóban, Przeworskban és Lembergben az ottani cziszterczi templomban levő óriási festményei bizonyára rézmetszetek nyomán készűltek; mindazáltal nagy ügyességről és biztosságról, helylyel-közzel pedig finom színérzékről tanúskodnak. Említésre méltó továbbá Freherus Dániel krakói polgár, a ki az arczképfestést művelte. Egyik műve, a krakói Ferencz-rendi kolostorban levő és 1664-ből való arczkép, mely Trzebicki püspököt ábrázolja, a krakói püspökök fönmaradt legjobb képmásai közé tartozik. Sobieski János kiséretében 1663 és 1703 közt föltűnik Martino altomonte (tulajdonképen Hohenberg), a ki Sobieski kastélyaiban: ¯o³kiewben, Podhorceben és Lembergben számos képet festett. A XVII. század végén és a XVIII. század elején a németalföldi és a római, tehát ismét olaszmodoros festők voltak hatással a lengyelországi festészetre. Azokat a lengyel festőket, a kik külföldön tanúltak, előbb Gérard de Lairesse, utóbb Carlo Maratta hatása vonzotta. Ezeknek iskolájából kerűlnek ki azok a lengyel festők, a kik elődeiknél nagyobb hírre és nagyobb fontosságra emelkedtek. Gérard de Lairesse egyik tanítványa, a krakói születésű Lubieniecki Bogdan, ismert genre- és tájfestő, nemkülönben rézmetsző. Ez leginkább Hollandiában és Németországban dolgozott, utóbb berlinben a nagy választó fejedelem szolgálatába állott; élete vége felé visszatért ugyan hazájába, azonban itt oly keveset alkotott, hogy festményei a lengyelországi gyűjteményekben fölötte ritkák. Az országra nézve sokkal nagyobb fontosságú Maratta két tanítványának a XVIII. század elejére eső tevékenysége. Ezek egyike Czechowicz Simon, a legjobb egyházi festő azok között, a kik Krakóban születtek, másika pedig Konicz Tádé, a ki szintén krakói születésű, s korához képest nem volt híján az erőnek és a jellemzetességnek. Czechowicz számos festménye látható Krakónak és az ország egyéb városainak templomaiban, így többek közt a Lemberg melletti Podhorcéban. Legkiválóbb és legérettebb alkotásai azonban Wilnóban és Varsóban vannak. Konicz utóbb beöltözött laikus kapuczinus barátnak és mint ilyen agg korában halt meg. Festményei azon iskola szerint, melyből származott, édeskések, folyton ismétlődő alakjai egyhangúak; ugyanazon tárgyat sokféleképen változtatva állítja elő, azonban mindemellett lélekre ható, zenei hangúlatot tud kölcsönözni jobb műveinek. Konicz, helyesebben Kunze, a ki Krakóban letelepűlt német családból származott, élénkebb színeket használ, a valóságot hivebben tükrözteti vissza, műveit több erő és valószerűség, de a mellett kevésbé gyöngéd érzelmek és kevésbé finom kimunkáltság jellemzik. Legjobb képei a krakói missio-templomban vannak; azonkivűl számos műve magángyűjteményekben őriztetik. A XVII., nemkülönben a XVIII. századbeli festészet sokkal inkább díszítő természetű és sokkal kevésbé önálló, általán nagyon is fölszínes fölfogású, semhogy képes volna a való életet és a nemzeti sajátosságokat kifejezésre juttatni. Ez a festészet határozottan világpolgárias és legjobb alkotásai, noha lengyel név fűződik hozzájuk, mivoltuknál és tartalmuknál fogva sokkal kevésbé krakói vagy lengyel termékek, mint példáúl a XVI. század első feléből való festmények. Nem tagadható azonban, hogy Czechowicz, kivált pedig Konicz műveiben a helyi jelleg valamivel határozottabban mutatkozik. Konicz, noha német származású, az egykorú művészek közt leginkább lengyel jellemű. Azonban ez már a hanyatlás ideje, s pedig nem csupán a művészet, hanem az ország hanyatlásának ideje, a mi természetesen minden téren érezhető volt. Jellemző, hogy midőn a lengyel királyok idegen festőket hívtak udvarukba, ugyanakkor lengyel festők kénytelenek a külföldön keresni foglalkozást. Lubieniecki külföldön töltötte életét és művei is ott vannak; Konicz élete vége felé Rómába és Spanyolországba ment és onnan többé nem is tért vissza.

A Stanislau melletti Bohorodczanyban levő ikonostasis egyik festménye (VII. század). Siegl Antaltól

E korszakban a szobrászat is ugyanazon, vagy az azokkal rokon irányok hatása alatt állott. 1620-ban ismeretlen mester faragta kőből az apostolokat ábrázoló ama barokk szobrokat, melyek a krakói Szent Péter templom homlokzatát díszítik és ugyan e század végén a comói származású Fontana testvérek készíték a krakói Szent Anna templom pompás stucco díszítményeit. A Boim családnak a lembergi székesegyházban levő kápolnáját német iskolában tanúlt hazai kőfaragók látják el szobrászati díszszel, a mely meglehetősen nyers ugyan, mindazáltal nincs híján a díszítő hatásnak. A legkiválóbb szerepet azonban Pfister János tehetséges szobrász viszi, a ki Boroszlóban született, de Lengyelországban telepedett meg és 1612-től 1640-ig Lembergben hírneves műhely élén állott. Legkiválóbb művei Tarnówban az Ostrogskiherczegek, továbbá Brze¿anyban, Lemberg mellett, a Sieniawski család síremlékei. Az előbbi márványból és alabastromból készített, helyenként aranyozott és színezett hatalmas alkotmány, melynek pompás díszítménye és festői hatása meglepő. De legjellemzőbb e korszakra nézve, hogy a bronzöntés, melynek a XVI. században Krakóban oly kiváló képviselői voltak, most hanyatlásnak indúl, az országban nem találkoznak erők, a kik a művészet e technikáját gyakorolnák, és jellemző, hogy a fém műveket, melyek nem az ötvösség körébe tartoznak, most már Danzigból szerzik meg, nem pedig Nürnbergből, a mely város azon közben elveszté korábbi művészeti fontosságát. Danzig, ez az éjszaki tengerparti város, mely a lengyel birodalom terűletéhez tartozott, e korszakban az ország közműveltségi szükségletei tekintetében ugyanazt a szerepet viszi, mint előbb a művészeti életnek a Pegnitz melletti fő fészke, Nürnberg. Úgy látszik, hogy Danzigban készűlt Danigiel Erasmus Krakói lakosnak a krakói Mária templomban levő és 1624-ből való bronz emléke, mely elrendezésének egyszerű nemességével a régi jobb időkbeli alktoásokkal vetekedik. A székesegyházbeli Wasa-féle kápolnának nehéz barokk rácsa, melyet 1673-ban Weinhold Mihály öntött bronzból, a rajta levő fölírás tanúsága szerint szintén danzingi munka. Hasonlóképen jobbára danzigi eredetűek a királyisírokban levő gazdag díszű horgany koporsók is. Végűl meg kell említenünk a székesegyházban álló ezüst koporsót, melyben Szent Szaniszló ereklyéi őriztetnek. E koporsó, melyet angyalok tartanak a vállukon és melynek külsejét díszítő domború művek a szent életének jeleneteit és csodatetteit ábrázolják, 1671-ben Van den Rennen Péter danzigi műhelyében készűlt. Mind e művek közel állanak a későbbi németalföldi barokk ízléshez, a mely tudvalevőleg igen erős hatással volt Danzig művészetére. Ha azonban az ország azon időbeli állapotát igazságosan akarjuk megítélni, szem előtt kell tartanunk annak belső és külső körűlményeit. A városok elszegényednek és tekintélyük csökken; a törökök ellen a kereszténység védelmére oly sokáig viselt háborúk, végűl a kozákok és a svédek betörései egy felől akadályozták az országot a természetes haladásban, más felől pedig elpusztították egykori műveltségének számos emlékét. Lassan és fokozatosan állott be a romlás, mely Lengyelország eddigi történetének könyvét lezárta és egy új, egészen más alapokon nyugvó korszakot nyitott meg.

Tepa Ferencz: Saját festésű arczképe. Hecht Vilmostól

Még azokról az emlékekről kell szólanunk, melyek Galiczia rutén terűletén byzanczi hatás alatt keletkeztek. Ezekről már a XIII. századi krónikák is adnak hírt; azonban az ország egész terűletén nem találkozik egyetlen byzanczi jellegű emlék sem, mely a XV. századnál régibb volna, és ezek sem keleti Galicziában, hanem a lengyel birodalom régi fővárosában, Krakóban vannak. Értjük a Wawelen levő székesegyház Szentkereszt kápolnájának falfestményeit, melyekről fönt futólag már megemlékeztünk. Jagie³³o Ulászló, kinek anyja görög vallású orosz herczegnő volt, miután királylyá lett és a XIV. század végén fölvette a keresztséget, szülővárosából, a lithvániai Wilnóból rutén festőket hívott meg, hogy azok a krakói királyi vár és a székesegyház egyes részeit festményekkel díszítsék. Özvegye, Zsófia királyné, a ki fehér-orosz herczegő volt, továbbá fia, Jagello Kázmér, és ennek neje, ausztriai Erzsébet, a székesegyháznak általuk épített két sírkápolnáját rután festők által görög festményekkel díszíttették. E kápolnák közűl csak az egyikben, névszerint a Kázmér és Erzsébet által alapított Szentkereszt kápolnában (jagellói kápolna) maradt fönn az eredeti díszítmény. Csúcsíves boltozatának süvegjeit aranyos alapra festett angyalok, a falakat pedig Jézus életéből vett jelenetek díszítik. Emezeket most jobbára eltakarják az elébök állított síremlékek és oltárok. E festmények a mozaik képekhez hasonló keleti jellegűek, további szembe szökő sajátosságuk a komoly, ünnepélyes hangulat, mely még a késő byzanczi festményekről sem hiányzik. A falakon levő rutén nyelvű fölírás szerint ez ábrázolások 1470-ben készűltek.

Kiváló érdekességűekké teszi e festményeket az, hogy a Kelettől ily távol eső vidéken egyedűli maradványai a byzanczi művészetnek. A XV. és a XVI. századi rutén byzanczi festészetnek nincs több oly emléke, mely évszámmal volna ellátva. XVII. századbeli művek azonban már szép számmal vannak keleti Galicziában, csakhogy ezeken nem falfestmények, hanem fára festett különböző fajta templomi képek, melyek jobbára egykori ikonostasiokról származnak; van azonkivűl számos, nagy ikonostasis, mely jó állapotban ma is fényesen ragyog az oltár előtt, azt a hívek szemei elől eltakarva.

Galicziában két múzeum van, mely nagy számú rutén festménynyel dicsekedhetik: a keresztre feszítésről (stauropigia) nevezett intézet múzeuma Lembergben és a nemzeti múzeum Krakóban. Nem lehet tagadni, hogy e festmények első tekintetre és tisztán aesthetikai szempontból ítélve meglepik a nyugati embert idegenszerűségükkel, sőt mondhatni, kellemetlen hatásukkal. Azonban, ha mélyebben behatolunk ezen idegen művészeti világ mivoltába, e festmények egyikén-másikán fölismerjük az emberi érzelmek kifejezését, habár másként, mint a nyugati művészetben; azonkivűl meggyőződünk magasabb tudományos és ikonographiai értékükről, a mennyiben régi megőrzött hagyományok termékei, a melyeket a nép alkotó ereje gyakran saját fölfogása értelmében módosított. Nem egy ikonostasis valóságos művészi alkotás; Gyarkan olyan képekből álló gyűjtemény, a melyeket egyébként a járt útaktól félreeső, ismeretlen helyeken kell keresnűnk. Lemberg, továbbá a közelében levő Rohatyn, végűl a Stanislau melletti Bohorodczany dicsekednek a legszebb ikonostasiosokkal. A rohatyni ikonostasis 47 képből áll és 1649-ből származik; a bohorodczanyi 43 képből áll és a XVII. század második feléből való; Lembergben Szent Paraskewe templomának ikonostasisa későbbi eredetű és 70 képből áll. A képek nagyságra nézve egyenlőtlenek, legtöbbjük igen kicsiny. Valamennyi szép és gondos kimunkáltságú, élénk, ragyogó színezésű. Legértékesebb a bohorodczanyi ikonostasis. Byzanczi hagyományok alapján áll mindegyik; e mellett azonban az egyiken többé, a másikon kevésbbé szembe szökő nyugati hatást veszünk észre. Így a rohatyni ikonostasison, de még inkább a Bohorodczanyban levő ikonostasison kétségtelenűl fölismerhető a németalföldi hatás, a mi különben az Athos hegyi festészetnek ugyanezen időben keletkezett számos termékén is mutatkozik. A lembergi ikonostasis képei ellenben olasz hatásra vallanak. A typusok és a mellékrészletek ezen képeken kevésbbé helyi jellegűek, mint a falusi templomok szerényebb alkotású ikonostaisain, a melyek egyébként nem művészeti értékűek. Az említett művek keletkezésének idejéből nehány rután festőnek ismerjük a nevét. Ezek: Sienkowicz Fedor, a ki 1630-ban, és Petrachnowicz Miklós, a ki 1637-ben említtetik; mindkettő Lembergben élt. Azonban semmi sem jogosít föl bennünket arra, hogy akár az ismert ikonostasisok, akár az egyébként fenmaradt rutén egyházi festmények valamelyikét e festőknek tulajdonítsuk.

Rodakowski Henrik: Anyjának arczképe.

Miként általán az egész byzanczi világban, úgy keleti Galicziában nem kedveztek a körűlmények a szobrászat fejlődésének. A szobrászat tulajdonképen az ajtók és az ikonostasisok keretének fából faragott díszítményeire szorítkozik; azonban e szűk korlátok között szokatlan gazdagságot, könnyedséget és kecsességet mutat és e tekintetben megegyezik a renaissance művészettel.

A nagy bomlás az egykor hatalmas birodalom alkotó részeit egymástól elszakítá és mindegyiket más körűlmények közé sodorta s már uralom alá hajtotta; mindazáltal e részek hosszú időn, bár szétdarabolt, de összetartozó egésznek érezték magukat és az a gondolat lelkesíté őket, hogy korábbi állapotukba ismét visszajutnak, hogy egymással ismét egyesűlnek. A nemzet a XIX. század első felében csak erről álmodott és ennek megvalósítására irányúló törekvésben élt. Elkövetkezett a lengyel nemzet legnagyobb költőinek a korszaka: Mickiewicz, S³owacki, Krasiñski képviselték e század első felében a lengyel nemzeti élet eszméjét. Ez az állapot, ez a hangúlat jellemzi az osztrák uralom alá kerűlt Galicziát, valamint a régi Lengyelország azon részeit, melyek a szomszéd birodalmakhoz csatoltattak. Sok csalódás és iszonyú megpróbáltatás után lassanként bekövetkezett az idő, a midőn a nemzet fölocsúdott álmából, szakított az elérhetetlen eszmék után való törekvéssel és higgadtan számított a valósággal; ekként a ködképek lassanként határozott alakot öltöttek és a nemzet alkotó ereje a költészet helyett kevésbbé elvont művészetek, névszerint a festészet és a szobrászat terén iparkodott érvényesűlni. A mint a nagy költők egymás után sírba szállottak és szavaik elhangzottak: oly mértékben következett el a képzőművészetek fölébredésének és fejlődésének az ideje. A képzőművészet, nevezetesen a festészet a társadalom benső szükségletévé lett, vezető szerepet vitt és a nemzeti talajon önállóan fejlődött. Nem a régebbi hazai művészet emlékeire támaszkodott, nem követte a művészeti hagyományokat, melyek az ország fölosztása és a nagy válságok követeztében amúgy is elhomályosúltak, hanem a faj sajátosságaiból merített új életerőt és épen ennélfogva vált igazi lengyel művészetté.

Azonban, miként a természetben, a történetben sem vész el semmi. Az a múlt, melyet az imént vázotunk, nem maradt hatás nélkül. De mielőtt századunk közepén e fejlődés megkezdődött, mielőtt a csatornák megnyíltak és a tiszta vízű áramlat megindúlt volna, már mutatkozott az országban a művészeti mozgalom, mely a művészet iránti érdeklődést fölébreszté és útját egyengeté a fölvirágzásnak.

Már a múlt század végén született egy festő Krakóban, a kinek a tevékenysége a legnagyobb zavarok, az ország visszaállítására irányúló meddő törekvések idejébe esik. Ez Stachowicz Mihály. Noha kisebb rendű művész, mégis említést érdemel, a mennyiben termékeny, de fölszínes művészeti tevékenységének a tárgyát az egyidejű eseményekből, Krakónak és környékének életéből és természetéből meríti. A XVIII. század végéről való selejtesebb műveket jellemző bágyadtság, elmosódottság és kidolgozás, valamint tartalom tekintetében való fölszínesség visszatükröződik e csekély készültségű festő műveiről, a kit a legjobb akarat vezérelt és a maga korában nagy kedveltségnek örvendett. A kortársakat műveinek nem alakja, hanem tartalma érdekelte és ez műveinek történeti értéket kölcsönöz. A komoly törekvések, melyek határozott czélra irányúltak, csak a 30-as években mutatkoznak, midőn az e század elején szerény alapokon keletkezett krakói művészeti iskola vezetése Stattler festőre bízatott. Stattler-Stañski Adalbert Krakóban született, Vicenzo Camuccini tanítványa volt s Olaszországban, jobbára Rómában három évet töltött. A Makkabacusokat ábrázoló terjedelmes festménye, mely Oberbeck római falképeinek irányát követi, nagy hírt szerzett neki, kivált miután Párisban díjjal tűntették ki. Emelkedett és messze tekintő törekvések által lelkesített elméleti ember volt, rokon lélek az akkor Rómában élt római és német festőkkel, a kiknek társaságához tartozott; vallásos tárgyú kisebb s nagyobb festményei ma már csak történeti érdekűek, arczképei azonban tehetségről tanúskodnak. A valóság behatóbb tanúlmányozása egyik-másik arczképének fínom szabatosságot kölcsönöz, a mi mai napig megőrizte érdekességüket. Sok tanítványa volt és nem csekély hatást gyakorolt a következő nemzedékre. Mellette még Rejchan Alajos és Maszkowski János tanították Lembergben a rajzot és a festést. Ezek kevésbbé nagy czélok felé törekedtek és kivált az arczképfestésben tűntek ki. Mindez azonban csak kezdet, a jövőnek előkészítése volt és ez teszi értékessé. de a művészetek fejlődésében vannak pillanatok, a mikor hirtelen és váratlanúl föltűnik valamely egyéniség, az új virágzási korszak előhírnöke. Ilyen tünemény volt Micha³owski Péter. Krakóban, 1801-ben született; családja századok óta lakott a város környékén. Nagy szellemi tehetséggel volt megáldva, de tulajdonképen nem művészszé képezte magát; élénk részt vett Krakó és Galiczia nyilvános életében és a festészetet, a mely iránt hajlamot érzett, inkább szórakozásból űzte. Minthogy azonban hivatottságot érzett magában, egyetemi tanúlmányait Göttingában befejezve, Párisban Charlet iskolájába lépett tanítványúl. Ha festészeti műveit tekintjük és bámúljuk alkotásainak merészségét s valószerűségét, meggyőződünk róla, hogy a mit teremtett, azt nem tanúlhatta nyugati Európában. Azon körűlményekből, a melyek közt élt, megértjük, hogy nagyobb és befejezettebb műveket nem hagyott maga után. A mit alkotott, azt barátainak és rokonainak szánta; nem a nagy közönség számára dolgozott. Művei többnyire vízfestmények, rajzok és olajfestésű tanúlmányok; kivételképen fordúlnak elő köztük arczképek, jelenetek a katonai életből, népi alakok, lovak, ökrök és egyéb házi állatok. E tárgyakhoz itt-ott egy-egy visszaemlkezés csatlakozik, így egy jelenet a Charlet műhelyében tölött időből, részletek a napoleoni háborúkból, jelesűl gyakran előfordúl a „kis káplár” fehér lovon ülve. Képzelő tehetsége egyszer kivéteképen annyira megélénkűl, hogy hozzá fog a „Samosierra hegyszoros bevétele” ábrázolásához. E hadi tettben nevezetes részük volt a lengyeleknek. Az ábrázolás, mely eredetileg csak vázlat akart lenni, élénk szenvedélytől lüktető hatalmas festménynyé alakúlt és egyszerű színei mellett is rendkivűli színező tehetséget árúl el. Az életnagyságú fejek és mellképek hatalmas arczképfestői tehetségről tanúskodnak. Micha³owski semmi fontosságot nem tulajdonított festészeti műveinek, sőt azt sem hitte, hogy hazájában a festészet valaha fölvirágozhatik. Mindaz, a mit alkotott, oly kevéssé volt hozzáférhető, hogy műveit a nagyobb közönség csak a legutóbbi lembergi kiállításon ismerte meg.

Micha³owski élete végére esik egy festő művészeti tevékenységének a kezdete, a ki tehetségének természeténél és alkotásának jelleménél fogva legjobban eleget tett az általános szükségletnek és közérzűletnek, s egyszersmind legtalálóbban fejezte ki azon idők hangúlatát. Ez a festő Kossák Gyula, a ki Wiœnitzben, 1824-ben született és ma is él. A nagy költők tevékenységének utolsó éveiben kisebb költők tűntek föl, a milyen volt példáúl Pol Vincze. Ennek „Gawendy” és „Dalok a hazából” czímű költeményei általánosan el voltak terjedve. A falusi élet, a lengyel falusi nemesség társas élete, továbbá az annyira drága családi hagyományok, nem a tisztán látó történelem, hanem az ősök nagy tetteiről való emlékezés, melyet a nagyatya a kandalló tüzénél pipázgatva mesél az unokáknak, ezek a benyomások, melyek annál nagyobb vonzó erővel bírtak, mennél határozatlanabbak voltak, s mennél szabadabb tért nyitottak a képzelő erőnek, ezek érdekelték legjobban a napoleoni háborúk és az 1831-iki fölkelés utáni idők társadalmát, s ezek kinálkoztak legháladatosabb tárgyúl az ónnak és az ecsetnek, a mennyiben legalkalmasabbak voltak a könnyed vízfestmény által való ábrázolásra. Csakugyan Kossak Gyula majdnem kivétel nélkül a vízfestményt művelte. Előbb Horace Vernet, majd Adam tanítványa volt; számos kiváló művészi becsű vízfestmény kerűlt ki ecsetje alól, melyek az egész országban elterjedtek és a művész tehetségéről s rendkivűli termékenységéről tanúskodnak. Kossak legjobb művei: „Mohort (Pol Vincze egyik költeményének a hőse) megmutatja ménesét Poniatowski herczegnek”, „Egy földmíves átadja Rewera Potockinak, a későbbi hetmannak, a mezőn ott útazásakor kiásott hadvezéri pálczát”, „Ménes Taurowóban, a galicziai Podoliában”; egy másik kép, mely a krakói nemzeti múzeum tulajdona, szintén ménest ábrázol esti világításban, valószinűleg a podoliai síkságon.

Kotsis Sándor: Az imádság. Ifj. Tarnowski László gróf tulajdonában lévő eredeti után, Siegl Károlytól.

Kossakot mintegy kiegészíti Tepa Ferencz (született 1828-ban, meghalt 1889-ben), a ki jóval kevésbbé termékeny, de az ábrázolt alakokat határozottabban jellemezte, azonkivűl festményei szabatosabb kimunkáltságúak és élékebb színezetűek. Előbb Waldmüller, majd Kaulbach, utóbb cogniet és Ary Scheffer tanítványa volt; leginkább vízfestményeket, s pedig arczképeket festett, de az arczképet genreszerűen fogta föl. Még két festőt kell megemlítenünk, az egyik genrefestő, a ki képzettségét és irányát Waldmüllernek köszöni, a másik egyházi festő és Führich tanítványa. Az előbbi Löffler-Radymno (született Rzeszówban, 1830-ban és ma is él) kis festményeinek a történeti hagyományokból vett hátteret adott, ilyenek: „Egy nagy hadvezér halála”, „Egy hadfi köszöntése”. Műveit érzelmes hangúlat jellemzi. A másik Szynalewski Bódog (szül. Krakóban 1825-ben, meghalt 1892-ben), kevésbbé volt termékeny, de műveit nagy gonddal dolgozta ki és híven ragaszkodott Führich nemes mintáihoz. Löffler-Radymno művei Bécsben a császári múzeumokban és a művészeti akadémia gyűjteményében láthatók; Szynalewski nehány kisebb festményét a krakói nemzeti múzeumban őrzik. E kornak leghatározottabb művészi egyénisége Rodakowski Henrik volt (szül. Lembergben 1823-ban, meghalt 1894-ben). Bécsben jogi tanúlmányait befejezvén, Párisba ment, a hol Cogniet műtermébe lépett és arczképei 1852-ben és 1858-ban az ottani kiállításokon az első díjat nyerték. Nagyszabású művész volt és benső baráti összeköttetésben élt a legjelesebb franczia művészekkel; festett történeti képeket, fali díszítményeket, rajzolt vázlatokat az Iliáshoz és az Odysseához; azonban hajlama leginkább arczképfestéshez vonzotta. A fajban legkiválóbb művei: Dembinski tábornok arczképe, mely most a krakói nemzeti múzeumban őriztetik, továbbá anyjának arczképe, mely a család tulajdonában van. Arczképeit az ábrázolt egyéniségének beható tanúlmányozása, a jellemző vonások finom kidolgozása, nagy gyakorlottság, nemkülönben szép színezés jellemzik. Mind e sajátságaiknál fogva művei az egykorú legkiválóbb arczképek sorában foglalnak helyet.

Ekként Micha³owski pessimismusa alaptalannak bizonyúlt. Ellenkezőleg, a fölsorolt jeles művészek a társadalomban élesztették a művészet szeretetét, a nagy politikai szerencsétlenség által lesújtott lelkekbe új ösztönt plántáltak; másik ismét a nyugati műveltség hatása alatt terjesztették a rajztanítást, és mély tartalmú, formailag jelesebb, az országban eddig nem látott tökéletességű művészeti alkotásokat állítottak föl előképekűl. Szynalewski élete végeig tanított a krakói művészeti akadémián, Löffler ma is tanít ugyanott. Végűl Rodakowski volt a legelső, ki a világ előtt bebizonyította, hogy vannak lengyel festők, kik érdemesek arra, hogy ismertek legyenek és pedig oly időben bizonyította ezt be, a midőn még nem volt tulajdonképeni lengyel festészet.

Grotger Arthúr: Puszcza, a Lituania cyklusból. A krakói „Towarzystwo sztuk pieknych” művészeti egyesűletben.

E nemzedéknek hatása alatt egy újabb és izmosabb nemzedék keletkezett és az előbbinek vállain még magasabbra emelkedett. A költészet kora elmúlt, hatása azonban mély nyomokat hagyott a társadalomban; e hatás a 60-as évek ideális hangúlatának egyik eleme volt és kifejezést nyert az 1863-ik évi nemzeti mozgalomban; azután következett a válság és a kijózanodás s ennek nyomában fakadt a positiv munkálkodás iránti hajlam. A meddő áldozatok borzalmai fájdalmat és részvétet keltettek, de ugyanakkor fölnyitották az emberek szemét, hogy lássák a valóságot; más felől pedig arra késztették a nemzetet, hogy megértse az eseményeket, a melyeknek sulyja alatt nyögött az akkor még élő nemzedék, hogy választ keressen arra a kérdésre, hogy az egykor hatalmas birodalom miért semmisűlt meg és részei miért kerűltek más birodalmak hatalma alá. Ezzel megindúlt a mozgalom a történeti kutatás terén. A társadalom lassanként meggyőződött arról, hogy a bukás okát önönmagában kell keresnie, nem a külső körűlményekben, inkább belső viszálykodásban, a birodalom fogyatékos szervezetében, a minek káros hatása a nemzeti élet minden terén mutatkozott. Ebben a válságos pillanatban kezdett gyümölcsözni az a mag, melyet az előbbi nemzedék elvetett. Megkezdődött a lengyel festészet virágzó kora, a melynek fő irányai visszatükrözték a nemzet állapotát és kifejezést adtak a nemzetet mozgató áramlatoknak. Grotger Arthúr volt az a művész, kinek lelkében a nemzeti idálismus egész tragédiája végig játszódott, a ki ezen ideálismus sírjára letette művészetének virágát, a mennyiben annak mélyéből kiemelte és személyesítette mindazt, a mi benne általános emberi és örök érvényű. Azonban Matejko János volt az a mester, a ki bemélyedt a múltba, és annak jeleneteit egymásután a világ szemei elé állítá, hogy tanúlságúl szolgáljanak a jelenben és a jövőben, hogy más felől a megaláztatás idejében fölemeljék a nemzet lelkét, táplálják abban a büszkeséget. Ez a mester a legnagyobb lengyel festő és egyszersmind egyik legnagyobb történeti festője a jelen századnak.

Matejko János: országgyűlés Varsóban 1773-ban. A bécsi cs. kir. műtörténeti udvari múzeumban lévő eredeti után, Hecht Vilmostól.

Mielőtt e két művészszel részletesebben foglalkoznánk, vessünk egy pillantást a velük egykorú, de náluk csekélyebb nevezetességű művészek közűl a kiválóbbakra, a kik a két mester tevékenységének mintegy a hátteréűl szolgálnak. Grabowski András (született Krakóban 1833-ban, meghalt Lembergben 1886-ban) sokszor nehézkes, de határozott jellemző képességénél fogva jeles arczképfestő volt; Gryglewski Sándor (született Nyugati Galicziában Brzostekben 1833-ban, meghalt öngyilkosság által Danzigban 1879-ben) tehetséges építészeti festő volt. Kotsis Sándor (született Krakóban 1836-ban, meghalt 1878-ban) a kisvárosi és a falusi nép életét költői hangúlattal s a valóság és a vidék iránti mély vonzalommal ábrázolta, s ekként festményeinek megnyerő helyi jelleget kölcsönözött. Postel-Leopolski Vilmos (született Drohobyczben 1830-ban, meghalt 1892-ben) arczképeket és kisebb történeti tárgyú képeket festett; műveit élénk színérzék jellemzi. A fölsorolt művészek tanúlmányaikat mindannyian a krakói művészeti akadémián végezték, mely Stattler után £uszczkiewicz Ulászlónak, a festészet érdemes tanárának a vezetése alatt állott. Azután tanúlmányaikat Bécsben Ruben, Münchenben Schwind vagy Seeberger mellett folytatták; egyik-másik megfordúlt Párisban is, azonban Krakó eltörűlhetetlen bélyeget nyomott műveikre és művészetük sokféle hatás mellett is állandóan megőrizte hazai jellemét. Erejüket hazai forrásból merítették; a haza és a nemzet sugalták művészetüket. E festők általános színvonala fölé emelkedik a fönt említett két mester, kiknek neve világszerte ismeretes.

Grotger Arthúr (született a kelet-galicziai Ottyniowicében 1837-ben, meghalt Amélie les Bainsben 1867-ben) tanúlmányait Lembergben Maszkowski vezetése alatt kezdette, majd egy ideig a krakói iskolán tanúlt, utóbb Ruben és Schwind tanítványa volt. Festett olajban arczképeket és genreképeket, különféle tárgyú vízfestményeket; de legkiválóbbak krétával rajzolt képsorozatai mint: „Varsó”, „Polonia”, „Lituania”, „Háború”, mely utóbbi Ő felsége birtokában van. E műveket mély költői érzés, nagy báj, a motivumok fölhasználásában és az elrendezésben gyakran lángeszű lelelményesség jellemzi; A Chopin-féle zene hangúlatával rokon mélabús hatásuk megkapó és szinte feledhetetlen. A „Lituania őserdeiben szágúldó halál” czímű képe mértékeűl szolgálhat ez érzelemnek és hazafiúi hangúlatnak.

Matejko János: Bo³esiaw Wielki (Chrobry). „Lengyelország királyai és uralkodói” (Bécs, 1893. Perles kiadványa) czímű könyvből.

Matejko János Krakóban 1838-ban született és ugyanitt halt meg 1893-ban. Mondhatni, hogy az a város, a melyben az e századbeli lengyel történetkutatásnak alapját megvetették, Krakó volt bölcsője, életfogytiglani lakóhelye és szokatlanúl termékeny munkásságának a színhely. A nagy alakú festményeknek egész sora, mint a „Rejtan a varsói országgyűlésen”, mely a császári udvari múzeumban őriztetik, továbbá: „Skarga atya III. Zsigmond udvarában megjósolja a birodalom bomlását”, „A Tannenberg melletti ütközet”, „Albrecht porosz herczeg hódolata”, „A lublini unio”, „Sobieski János Bécs kapui előtt”, „Koœciuszko Rac³awice előtt”, végűl a Lengyelország művelődésének történetét ábrázoló húsz geniális vázlat és még számos kisebb-nagyobb kép és vázlat Lengyelország egész történetét, annak szerencsés és szomorú eseményeit föltárták a nemzet és az egész világ szemei előtt, s a történeti személyek hatalmas jellemzése által maradandó typusokat tűntettek föl, melyeket majd a jövendő nemzedékek is megértenek. Matejko életének utolsó éveiben a krakói Mária templom belsejét díszíté festményekkel és mondhatni, az ecsetet kezében tartva halt meg, mielőtt befejezte volna utolsó művét, melyet halála után Lemberg város szerzett meg. Méltán mondták róla, hogy a század utolsó történeti festője, „a kinek erős meggyőződése és hite volt”. Úgy festett, mintha nagy hivatást teljesített volna. Noha nagy gondot fordított a részletek archaelogiai hűségére, mindazáltal nem az ékszerek és a ruházat, vagy többé-kevésbé festői előállítás tették műveinek a lényegét, hanem az ember, annak történeti szerepe és a körűlmények, melyeknek keretében a szereplőt ábrázolja. nemes gondolkozású és önzetlen volt; képeit elajándékozta, mintha neki semmibe sem kerűltek volna; áthatva a művészet apostolságától saját hírnevének szárnyain körűlhordta a földgömbön hazájának hírnevét. Nem tudni, ki volt a tanítója. Legnagyobb mestere hazájának történetimúltja volt, első sorban pedig Krakó letűnt nagyságának emlékei és jelei. Ifjúkorától kezdve Stoss Vidnek a Mária templombeli oltára gyakorolt legnagyobb hatást művészeti tevékenységére. De míg egyfelől hasonlóság mutatkozik Matejko és Stoss Vid között, a mennyiben a német mester módjára ő is az alakoknak a részletekben való határozott, sőt néha szertelen kialakítására törekszik, másfelől a Krakóban levő nagy számú késő olasz renaissance emlékek hatása is visszatűkröződik művein. A késő csúcsíves művészet erősen nyilvánúló valószerűsége, valamint a rajzolatnak és formáknak barokk szabása teszik Matejko tehetségének jellemző vonásait, a melyekhez a rendkivűl gazdag változatosság iránt való hajlam járúl. E sajátságokban rejlik az ereje, de egyszersmind sok esetben a gyöngéje is. Ekként Matejko azon újabb időbeli lengyel festő, a kin fölismerhető azon műveltségi fejlődés hatása, melyet az imént vázolni megkisérlettünk. Grotger művein is meglátszik ez a hatás, csakhogy nem oly határozottan és kézzel foghatólag. E két művész a legkiválóbb és legjellemzetesebb képviselője a XIX. századbeli lengyel festészetnek. Grotger művészetéből képzelő erő és kedély sugárzik felénk, Matejko művészetébena népnek és a jellemnek alkotó elemeit ismerjük föl, úgy, a mint azok a múltban kialakúltak. Mondhatni e két művész egymást kölcsönösen kiegészíti.

Matejko János: Hedwig királyné „Lengyelország királyai és uralkodói” (Bécs, 1893. Perles kiadványa) czímű könyvből.

Matejko halálával befejeződött a történeti festészet korszaka. Az e század második felében született ifjabb nemzedék, melyhez a most élők nagyobb része tartozik, egészen más nyomokon halad. Valamint a társadalom ma első sorban belső fejlődésével, gazdasági és társadalmi kérdésekkel foglalkozik: úgy a lengyel festők is a nép, a természet és a jelenkori eszmék és törekvések felé fordúltak. Mindazon áramlatok, melyek a festészet terén az utóbbi ötven év alatt uralkodók voltak, visszatűkröződtek és visszatűkröződnek e nemzedék művészetén. A legszertelenebb valószerűség, annak minden következménye, az impressionismus, annak fínom színárnyalatai, az oly sok tekintetben jogosúlt „szabad napvilágítás”, mely azonban, mint átmeneti korban rendesen történni szokott, gyakran olyan eredményre jut, mely a kitűzött czéllal merőben ellenkezik, vagyis a valóságot épen abban hamisítja meg, a miben híven törekszik azt visszatükröztetni; végűl az új eszményiség, mely mintegy óvás akar lenni az esetlen, nyers valószerűség ellen és tartalom tekintetében hasonló szükségletnek felel meg, mint a szabad napvilágítás a forma tekintetében: a mai fejlődésnek e változatos jelenségeit tűkrözte és tűkrözi vissza a most fölvirágzó és az élet teljességéből merítő lengyel festészet. Nap-nap után újabb tehetségek tűnnek föl, számuk folyton növekszik; azért csak a leghatározottabb egyéniségek fölsorolására kell szorítkoznunk és csak azokról ejthetünk nehány szót, kik a figyelmet nagyobb mértékben magukra vonták.

Matejko János: Angyal a krakói Mária templom falfestményeiből. Az eredeti vázlat után, Siegl Károlytól.

Lipiñski Ipoly (született Nowy-Targban 1848-ban, meghalt Krakóban 1884-ben), noha aránylag idősebb a többinél, mégis az ifjabb nemzedékhez tartozik; leginkább népi jeleneteket festett; műveit nagy valószerűség és igazság jellemzi. Popiel Tádé, Piotrowski Antal (született a lengyel királyságban 1853-ban), Tetmayer László, Makarewicz Gyula (született Lembergben 1856-ban), Adjukiewicz Zsigmond, Wodzinowski Vincze (született Igo³omiában 1864-ben), végűl Falat Gyula (született Kelet-Galicziában, Telig³ovyban, 1853-ban), a ki valamenyiük közt a legkiválóbb, első rendű művész, most a krakói művészeti akadémia igazgatója. A fölsoroltak genre-képeket festenek, melyeknek tárgyait a nép életéből veszik; népies typusokat, mezei munkásokat, kisvárosi országos vásárokat, erdő sűrűjében vadászati jeleneteket ábrázolnak; fő törekvésük, hogy a valóságot mennél hívebben tűkröztessék vissza. Kossak Adalbert élénk csataképeket és a katonai életből vett jeleneteket fest. Benedykotowicz Lubomir, kivált pedig Kochanowski Román lengyel tájképeket festenek, fenyűerdőket, melyeknek koronáit a leáldozó nap sugarai megaranyozzák; a Visztula patját, melyen az éjszaki táj szegényes növényzetét, a fűzfa kórhadt tönkjét, vagy az ezüstös levelű nyárfát és a szürke eget visszatűkröző vizet látjuk. A korán elhalt Gottlieb Móricz (született Drohobyczben 1856-ban, meghalt 1879-ben) a festészetnek egészen más faját képviseli; érzelemvilága rokon Heine költészetévek, s az ó-testamentomi hagyományokra vonatkozó ábrázolásainak sajátos bibliai hangúlatot kölcsönöz. Pruszkowski Witold fényes tehetségű és nagyszabású festő, képeinek tárgyát a lengyel nép mondáiból vagy a népéletéből meríti és majd saját mélabús lelki állapotát, majd a nemzeti küzdelemnek, leveretésnek és szenvedésnek a költészet által eszményített világát tolmácsolja páratlan gyöngédséggel. Malazewski Jacek (született Orosz-Lengyelországban Radomban 1855-ben, most Krakóban lakik) a szó valódi értelmében művész. Pruszkowskival rokon lélek, de egészen sajátos fínom érzés jellemzi. Igazi költői lelke eszményi világban él; ámbár tevékenysége nem egészen egyöntetű, mégis állandóan új irányt és eszközöket keres, a melyek fölfogásának legjobban megfelelnek és érzelmeit leghívebben tükröztethetik vissza. Végűl Stachiewicz Péter (született Keleti Galicziában Novosio³kiban 1858-ban) nem csupán festő, hanem kivált illustrátor és rajzoló, a szentek legendáit legváltozatosabb ábrázolásokban állítja szemeink elé; kimeríthetetlen termékenységgel alkotja a mindig vonzó képeket. Krudowski Ferencz (született Krakóban 1860-ban) az egyházi festészetet képviseli; egyideig Griepenkerl tanítványa volt; a Jézus életét, a Madonnát és a szenteket ábrázoló képei egy felől kissé hasonlítanak az olasz festészet nagy korszakabeli typusokhoz, másfelől pedig az önkivűleti állapot és a mai idegesség jellegével bírnak. Itt kell megemlítenünk a lembergi Styka Jánost is, a kinek egészen mai fölfogással festett Madonnája, mint „Lengyelország királynéja” évekkel ezelőtt sok emlegetés tárgya volt. Styka egyébként a festészet több ágát műveli. Pochwalski Kázmér (született Krakóban 1855-ben), a bécsi művészeti akadémia tanára, legkiválóbb képviselője az arczképfestésnek. Egyéb művei közűl megemlítjük a krakói zálogház ülstermének mennyezeti képét. Festett azonkivűl számos genre-képet, melyeknek nagyobb részét az országnak ajándékozta. Az arczképfestés terén az utóbbi években föltűntek még Augustynowicz Sándor, a ki kissé nyers, de igen tehetséges, továbbá Boznañska Olga. E fínom érzésű művésznő helylyel-közzel nagy sikerrel alkalmazta a színes krétával rajzolt és olajjal festett arczképeken a mai szabad napvilágítást. Nem régiben két új tanár hívatott meg a krakói művészeti iskolára: Wyczolkowski Leo és Axentowicz Tivadar. Az előbbi Varsóban 1852-ben született; festményeinek jellemző sajátossága az erélyes rajz és színezés, a mihez határozott önállóság járúl; a valóság iránti élénk érzék mellett a képzelet világában is otthonosan érzi magát. Axentowicz, az ifjabbik (Erdélyben Brassóban 1859-ben született), több évet töltött Párisban, majd rövidebb ideig Londonban tartózkodott és aközben az egykorú franczia és angol művészek műveit tanúlmányozta. Rajzaiban, tanúlmányaiban és arczképeiben szerencsésen egyesíti a mai érzelemvilágnak és a jelenkori technikának a fínomságait. A fölsorolt művészek nehánya Krakóban, nehánya Lembergben született; vannak köztük olyanok is, kik az ország határán kivűl születtek, de valamennyi Ausztriában telepedett le, mindannyian itt dolgoznak és alkotnak, és majdnem valamennyi a krakói iskolán sajátította el a művészetet. Néprajzi tekintetben a legkülönfélébb elemekből áll a művészek e csoportja; azonban a dolog természeténél fogva legfontosabb és legszámosabb a lengyel elem, mely a művészet egyetemének a lényegét teszi. Makarewicz rutén, Axentowicz pedig örmény eredetű; az országban nagy számmal levő sémi elemet Gottlieb képviseli. Az alapvető és az egész életre nézve legfontosabb tanúlmányokat legtöbben az országban végezték, tovább képzésüket ellenben Bécsben és Münchenben nyerték; némelyek Párisban tanúltak, így Malczewski, a ki egy ideig Lehman tanítványa volt. A helyi sajátosságok, melyeket első tanúlmányaik révén szívtak magukba, a későbbi tanúlmány következtében nem mosódtak el bennük. Ez a körűlmény az, mely a nemzetközi versenyeken őket figyelemre méltókká teszi; ez kölcsönöz nekik eredetiséget és művészi becset. Alkotásaik tartalma, a jelenetek, a typusok, a háttér kiválóan helyi jellegű; ez által különböznek a más nemzetbeli festőktől és ez által keltenek érdeklődét. Mindegyiknek bizonyos üdeség, élénk véralkat és szenvedély kölcsönöz vonzó erőt; egyik-másik nyerseségével és természetességével kelt figyelmet; azoknak festményeit pedig, kik mélyebben éreznek, bizonyos szomorúság, epekedés jellemzi, a mi összhangban van az ország természetével, a népdalok és a lengyel költészet hangúlatával. A forma tekintetében a XIX. század folyamán fölmerűlt valamennyi áramlat közt a szabad napvilágítás vitte a vezérlő szerepet. Mint az egész világon, Lengyelországban is minden téren a napfényt szomjazza a század és a haldokló Goethével fölkiált: „Több világosságot!” Korunk művészeti fejlődésének minden mozzanata e fölkiáltással végződik és az újabb, izmosabb és önálóbb tehetségek sokasága egy maga eléggé bizonyítja, hogy a festészet ezen irányának Lengyelországban jövője van.

Stachiewicz Péter: A szombat-esti fénysugár. Kép az „Istenanyja legendája” czímű sorozatból

Befejezésűl röviden szólunk a XIX. századi szobrászatról. Lengyelországban a szobrászat alkalom híján eddig nem igen fejlődött. A hol nem kinálkoznak emlékszerű föladatok, a hol nem emelnek nyilvános épűleteket, vagy a hol az ilyen építkezés a ritka kivételek közé tartozik, ott az építészettel oly szoros kapcsolatban levő szobrászat sem fejlődhetik. Ebből azonban nem következik, hogy a lengyeleknek nincs érzékük a szobrászat iránt, s hogy az országban nincsenek szobrászok. Nem szólunk Thorwaldsennek Krakóban és Lembergben levő szobrairól és domború műveiről, sem a florenczi, meg római szobrászokról, a milyennek Ricci és Taddolini, a kiknek fehér márványból faragott síremlék-műveivel itt is találkozunk. Bennünket itt első sorban a hazai szobrászok érdekelnek. Az első, ki közűlök figyelmet keltett, Stattler Henrik volt, fia Stattler Adalbert festőnek, született Krakóban 1834-ben. Egyik kiváló műve Sapieha herczegnő síremlékén az elhúnytnak alakja a Przemyœl melletti Krasiczyn kastély kápolnájában. Stattlerrel egy időben élt Szubert Leó, a ki a Wadowice melletti Oœwiêcimben 1830-ban született és 1857-ben halt meg. Legjelesebb alkotása volt Uhlandnak „A dalnok átka” czímű költeménye után készített szoborcsoport. Filippi Páris (született Krakóban 1836-ban, meghalt 1874-ben) síremlékei, mellszobrai és domború művű képmásai annak idején általános tetszésben részesűltek. A ma élő szobrászok közűl első helyen érdemel említést Gadomski Valér (született Krakóban 1834-ben), a krakói művészeti akadémia érdemes tanára, a ki számos mellszobrot, egész alakot és domború művet készített, többek közt Kopernikus márvány szobrát, mely a krakói tudományos akadémia előcsarnokát ékesíti. Midőn Gadomski szeme világát elveszté és tanítói hivatását nem folytathatta, helyét Daun Alfréd (született Baranówban 1854-ben) foglalta el. Ez Bécsben Hellmernél tanúlt; szorgalmas és tehetséges tanító, a kinek számos és sokat igérő tanítványa van; krakói épűletek számára több díszítő szobrászati művet készített. Az ifjabb nemzedékhez tartozó, most működő szobrászok művei legnagyobb részt figyelemre méltók. Részben Lembergben, részben Krakóban élnek: Bar¹cz Tádé (született lembergben 1849-ben), Dykas Tamás (született a Dêbica melletti Gumniskában 1853-ben), Lewandowski Román (szül. Orosz-Lengyelországban Kotlingben 1859-ben), Zawiejski Miecislaus (szül. Krakóban 1857-ben), B³otnicki Tádé (szül. Lembergben 1858-ban). Mindannyian a bécsi akadémián, Zumbusch, Kundmann és Hellmer iskolájában tanúltak. Egyik-másik Florenczben Rivalta műhelyében folytatta tanúlmányait.

Pieszowski Antal: Síremlékhez tartozó alak. A krakói múzeumban lévő gipszöntvény után.

Guiski Marcelli, a legjelesebb lengyel szobrász, elüt a többitől. Ukrániában Krzywczyñcében 1830-ban született, Rómában Luigi Amici tanítványa volt, majd hosszabb ideig tartózkodott Francziaországban, jelesűl Párisban. A franczia és az olasz hatás még későbbi művein is meglátszott. Élete utolsó évtizedeit állandóan Krakóban töltötte. Meghalt 1894-ben. Igazi művészlélek volt, ki lángolóan lelkesedett a művészetért; fehér márványból számos női mellszobrot faragott, melyeknek a gyöngéd érzéstől áthatott formák, nemes, előkelő fölfogás a kiváló sajátosságaik. Modrzejewska Helén híres lengyel színésznő mellszobra egyik legszebb műve. Nagyobb alkotásai domború művek és síremlékek. Noha ezek is gyöngéd és nemes érzésről tanúskodnak, mindazáltal nem mentek bizonyos ridegségtől és az ó-kori szobrászat iránti elfogúltságtól.

A szobrásznők közűl említést érdemelnek Rožniatowska Antonia és Certowicz Tolla. Mind a kettő Oroszországban, a kiewi kormányzóságban született, amaz 1860-ban, emez 1863-ban, de mind a kettő Krakóban tart műtermet. Nagy tehetségű művész volt a korán elhúnyt Lipiñski Szaniszló (1840–1882); szintén kiváló tehetségűek a még élő Wojtowicz Péter és Pleszowski Antal. Az előbbi Przemyœl környékén 1862-ben született, Kundmann tanítványa volt, egy ideig Budapesten élt, utóbb Lembergben telepedett meg. Nagyobb figyelmet a „Sabin nők elraboltatása” czímű csoportja, kivált a fürdőből kilépő fiatal leány mezítelen alakját ábrázoló bronz szobra keltett, mely magán tulajdonban van. Pleszowski a Krakó melletti £agiewnikiben 1857-ben született, Rómában tanúlt és hosszabb ideig ott dolgozott. Az a síremlékűl szolgáló alak, melyet képben bemutatunk, a renaissance mesteri alkotásainak hatását árúlja el; mély érzés mellett a szobrászat lényeges követelményeinek megértése teszik kiváló tulajdonságait. Ekként a szobrászok tekintélyes sora egészíti ki a festőkét és reményt ad, hogy a szobrászat terén is élénkebb tevékenység fejlődik ki, mihelyt a körűlmények kedvezőbbek lesznek.

Művészi ipar. £oziñski Lászlótól, fordította Pasteiner Gyula

A Kmita-féle miseruha, Szent Szaniszló életét ábrázoló hímzésekkel díszítve, a XVI. század elejéről. Siegl Károlytól

Az egykori Lengyelországban, melynek Galiczia a múlt század utolsó évtizedéig alkotó része volt, látszólag megvoltak mindazon kedvező föltételek, a melyek közt a nagy művészet mellett a kis művészetek is fölvirágozhatnak. A fényes és bőkezű fejedelmi udvar, mely az akkori műveltséggel együtt járó nemesebb és fínomabb módban élt, s mely mindig élénk érintkezésben volt a német és az olasz művészeti fő helyekkel, a gazdag és a tékozlásig pompakedvelő, a paduai, a bolognai és a párisi egyetemeken járt főnemesség, a nagyszerű templomok alapításában és földíszítésében mutatkozó áldozatkészség, mely sokszor túlment az okos számítás határain, a bár csekély számú, de a XVI. századig a művelődésre hajlandó városok jómódú és előkelő gondolkodású polgársága: mind együtt hivatottaknak látszottak arra, hogy hathatósan előmozdítsák a művészi ipar fölvirágzását. A mi azonban ennek kedvezett, az egyszersmind gátló akadálylyá is lett. Az udvar kelleténél jobban megelőzte az országot, a főnemesség a polgárságot, a polgári osztály meg magát a népet; a gazdaság gyarapodásában, a műveltség fejlődésében és az erkölcsök finomodásában hiányzott az egyenletesség; e tekintetben a társadalom osztályait mély szakadékok választották el egymástól. Ekként hiányzott a fínomúlt életmód követelményeinek kellő fokozatossága és azon átlagos mértéke, a mely nélkül a művészi ipar épen azért, mert ipar, nem fejlődhetik.

A lengyel művészi ipar múltja eddig nincs földerítve. Csak fölötte hézagosan ismerjük úgy írott kútfőit, mint fönmaradt termékeit. Ez az oka, hogy a lengyel nemzeti művészi iparról mai napig egymással merőben ellenkező, egymást kizáró nézetek uralkodnak. Az egyik nézet szerint mindama tárgyak, melyek az ország templomaiban, palotáiban és múzeumaiban fönmaradtak, kivétel nélkül idegen, olasz, német, vagy keleti eredetűek; a másik nézet szerint pedig hazai mesterek készítményei volnának. Az újabb időben megkezdett kutatásokból azonban már is az derűl ki, hogy úgy az egyik, mint a másik nézet hibás, és hogy az igazságot itt is a középúton kell keresnünk. Kétségtelen, hogy a régebbi időben Lengyelországnak volt művészi ipara, de az nem mindig volt egyszersmind nemzeti jellegű is. Ez esetben ugyanis meg kell különböztetnünk a helyi, a hazai és az eredetileg tisztán nemzeti kis művészeteket. Az utóbbi idegen hatásoktól menten, a nép életéből, a nép sajátos szükségleteiből, erkölcseiből, nemzeti tulajdonságaiból tisztán és szabadon fejlődik. A helyi vagy hazai iparművészet ellenben elsajátítás, idegen formáknak és motivumoknak többé vagy kevésbé tudatos alkalmazása, a mi azonban nem szorítkozik a puszta gépies utánzásra, hanem a formákat önállóan fejleszti tovább és ez által mintegy alkotó jellemet ölt. Az egészen honi, tisztán nemzeti iparművészet termékeiből kevés maradt fönn és ez a kevés is oly közel áll a még ma is gyakorlatban levő ősrégi házi és népi iparhoz, hogy emezt úgy a formák, mint a díszítés szempontjából is a tisztán nemzeti, a néppel veleszületett és átöröklött művészet kifejezésének vehetjük. Minthogy mostanában nagy buzgalommal fáradoznak ama, régi hagyományként átszármazott és szivós kitartással megőrzött népi motivumok tovább fejlesztésén és eredeti művészetté való érlelésén, Galiczia újabb művészi iparának tárgyalásánál bő alkalom fog kinálkozni ezen motivumok taglalására.

Szűz Mária halálát ábrázoló rutén hímzés. Siegl Károlytól

Legnagyobb volt a német művészet hatása. A XVI. század közepéig majdnem minden czéh német volt, s mikor aztán lengyelekké lettek, akkor is német mesterszavakat használtak, de úgy, hogy azokat a fölismerhetetlenségig eltorzították. A lengyel nemzetnek legrégibb tanítói németek voltak az iparnak épen azon ágaiban, melyek legbensőbb kapcsolatban vannak a művészettel, a milyenek példáúl a fémöntés és az ötvösség. Ha továbbá azt tekintjük, hogy a Lengyelországhoz tartozó Danzig város látta el az országot a művészi ipar fínomabb termékeivel, könnyen megértjük, hogy a német kis művészet legközelebb esett, legolcsóbb volt és ennélfogva legnagyobb népszerűségnek örvendett. A XVI. század elején érezhetővé válik az olasz hatás. Ugyanis, míg a német iparművészet a nép alsóbb rétegeibe vette be magát és ott meghonosodott, addig a királyi udvarból és a főnemesség palotáiból száműzi azt az olasz iparművészet. I. Zsigmond király második felesége, Bona Sforza, a krakói udvarba átülteti az olasz ízlést, az olasz szokásokat és az olasz mestereket. Az emlékszerű építmények építése és díszítése czéljából meghívott olasz építészek és szobrászok, a milyenek példáúl Bartolomeo Berecci és Giovan Maria Padovano, nagyon elősegítették az olasz iparművészet hatását annál is inkább, mivel az iparművészet legtöbb ága, jelesűl az asztalos és a lakatos művesség, valamint általában minden díszítő művesség az építészet izlését szokta követni. A két művészeti irány, t. i. a német és az olasz; a melyek közűl amaz különben is erős hatását érezte emennek, kezd lassanként egybeolvadni, és míg némely sajátosságaikat kölcsönösen föláldozzák egymásnak, mindkettő hódol a helyi körűlményeknek és ekként az idegen talaj követelményeihez alkalmazkodva bizonyos mértékig új és sajátos művészetté válnak. A lengyelországi iparművészet fönmaradt számos termékének egyik jellemző sajátossága, hogy egyéb határozott adatok híján hajlandók vagyunk azokat egyaránt olasz és német eredetűeknek tartani. A német és az olasz hatáshoz harmadikúl csatlakozik a keleti hatás, mely épen oly hatalmas és tartós volt, mint a két előbbi. Lengyelország és az ottomán Kelet közötti közlekedés mindig nagy volt, sőt a két ország közti állandó viszály nemhogy megszakította volna, hanem ellenkezőleg elősegítette a kölcsönös érintkezés. E tekintetben nem is a politikai, hanem a kereskedelmi közlekedés volt döntő. Lengyelország állandó kereskedést űzött a legtávolabbi kelettel és épen Lemberg, Galiczia mostani fővárosa volt az ország Kelettel való kereskedelmének fő és lerakodó helye. Innét kerűltek az ország többi részébe mindazon keleti kereskedelmi czikkek, melyek a tulajdonképeni művészi ipar körébe tartozván, természetszerűen nagy hatással voltak a hazai iparra. E hatásból származik a lengyelművészi ipar számos termékének ama sajátosan kevert jellege, mely az idegen kutatót zavarba ejti. Ide tartoznak első sorban a szövő művészet és az ötvösség, másod sorban pedig az agyagipar termékei.

Zsidó szertartási tárgyak: thora-lambrequin (kárpitfüggöny). Siegl Károlytól

A szövő művészetben uralkodik leghatározottabban ez a könnyen tévedésbe ejtő kevertség, jelesűl a Kelet és a Nyugat közt ingadozó díszítményes formák azok, melyek a szövő művészeti termékeknek ezt a sajátos jelleget kölcsönzik. Ebből a körűlményből keletkezett az úgy nevezett „ó-lengyel” szőnyegek vitás kérdése, melylyel lengyel és német szakírók egyaránt foglalkoztak. Van egy fajtája a selyemből való, gyakran arany vagy ezüst fonalakkal átszőtt szőnyegnek, melynek rajzai keleti, jobbára ó-perzsa motivumokból állanak ugyan, de e motivumok az európai ízléshez alkalmazkodva, többé vagy kevésbé határozott átalakúláson mentek át. Az arany vagy ezüst alapon indákból, pálma- és nádlevelekből, meg hullámos szalagokból szerkesztett díszítmény határozottan európai jellegű, a mihez még az is járúl, hogy az efajta szőnyegek igen sok példányán lengyel családi czímerek fordúlnak elő. Nehány szakíró tagadta e szőnyegek lengyel eredetét s azt állította, hogy azok európai megrendelésre készűlt perzsa gyártmányok. E vélemény hívei azonban nem feleltek arra a kérdésre: vajon miként történhetett, hogy a megrendelő európai volta kényszeritő okúl szolgált a díszítő formáknak európai, tehát idegenszerű átalakítására. Ez a kérdés annál nagyobb fontosságú, mivel nem tehetjük föl, hogy a megrendelésekhez itt Európában rajzolt mintalapokat csatoltak volna, mert ez esetben a minták határozottabban, sőt tisztán európai ízlésűek lettek volna, a mi pedig tudtunkkal soha sem fordúl elő. Továbbá fontos kérdés az is, miért neveztetnek az effajta szőnyegek a fejedelmi és a főnemesi házak legrégibb leltáraiban majdnem mindig „lengyel” szőnyegeknek. Noha a lengyel kútfőket művészettörténeti szempontból eddig fölötte hiányosan kutatták át, mindazáltal bizonyosnak vehető, hogy a lengyel földön, jelesűl Galicziában csakugyan készűltek keleti ízlésű szőnyegek. A kik tagadják a szóban levő szőnyegek lengyel eredetét, azok döntő bizonyítékúl még azt hozzák föl, hogy Lengyelországban nem mutatható ki olyan műhely, a mely ilyen szőnyegek készítésével foglalkozott volna. Azonban ez az ellenvetés nem nyomós. A szó mai értelmében vett műhelyek, melyek a kereskedelem számára dolgoztak volna, csakugyan nem voltak; de a régi lengyel nemeseknek egyik kedvtelésök volt udvarukban a művészi ipar szokatlan és fényűző ágai számára műhelyeket berendezni, azoknak termékeit részint saját használatukra megtartani, részint pedig barátaiknak és előkelő, hatalmas személyeknek ajándékúl adni. A művészi ipar egyéb ágaira nézve számos ilyen példát lehet idézni. Tudjuk továbbá, hogy Galicziának Brody városában a XVII. század közepén volt egy műhely, melyben aranynyal átszőtt selyemkelmék és szőnyegek készűltek. Koniecpolski Szaniszló, a lengyel korona főhadvezére (meghalt 1646-ban), alapította udvarában e műhelyt, melyet halála után fia, Sándor, Sandomir vojvodája is föntartott. E műhelyben, melynek a kútfőkben „Officina Brodensis” a neve, selyem kelmék, kivált pedig keleti ízlésű szőnyegek (tapetia et peristromata) készűltek. További kútfői bizonyítékokat találunk a Lemberg városi levéltár consuli ügyirataiban, a melyek kétségtelenné teszik, hogy bizonyos Korfiñski Emánuel aranyszövésű selyem kelmék készítésére Lembergben műhelyt állított és talán nem puszta véletlenség, hogy ugyanezen Korfiñski valamely vitás ügyben aranynyal átszőtt selyem szőnyegek tulajdonosaként szerepel (1639). E gyér kútfői adatok föltétlen bizonyossággal nem állapítják ugyan meg, hogy ama régi szőnyegek Lengyelországban készűltek volna, de mindenesetre útját állják annak, hogy a kérdés ellenkező értelemben döntessék el.

Szent Szaniszló fejét tartalmazó arany ereklyeszekrény a krakói székesegyházban; lengyel munka 1504-ből. Siegl Károlytól

Az nem szenved kétséget, hogy a keleti ízlésű és készítésű közönséges gyapjú szőnyegek, s pedig úgy a perzsa módra csomózottak, valamint a simán szövöttek is Lengyelországban készűltek; a napjainkban fölélesztett szőnyegszövés ugyanis a régi hazai hagyományokon és gyakorlaton alapúl. A Lembergben legutóbb tartott országos kiállítás művészettörténeti osztályában igen nagy figyelmet keltett két, pompás színezésű, aranynyal és ezüsttel átszőtt selyem szőnyeg, mely lengyel családi tulajdon és az úgy nevezett „ó-lengyel” szőnyegfajtához tartozik, meg két egyszerű gyapjú szőnyeg, mert díszítményük nyersen átformált keleti motivumok és tisztán európai, meg helyi motivumok keverékéből állt és igen tanúlságosan tűntette föl a régi hagyományos hazai szőnyegszövést. Mind a kétféle szőnyegen fölismerhető a közös eredet; egyet tíz lengyel családi czímer díszített, egybe pedig az 1698. évszám volt beszőve. Kétségtelen, hogy e szőnyegek sem gyári műhelyből származnak. A galicziai szőnyegek kivétel nélkül simán szövöttek (kilimki néven is neveztetnek) és tulajdonképen a háziipar körébe tartoznak; de újabb időben a kezdetleges készítési módnak javítása, a díszítménynek és a színeknek nemesítése által fokozták e háziiparnak művészeti becsét és emelték kereskedelmi fontosságát. Ezt a föladatot vagyonos műkedvelők végezték, a kik nagyobb szövőműhelyeket állítottak. A sok közűl fölemlítjük a Fedorowicz László által Oknóban állított kilimgyárat. E szőnyegek ornamentikája nem mindig mondható eredetinek; ezeket is azok az elsilányodott keletimotivumok jellemzik, melyek a Balkán félszigetről, Magyarországból és Bukovinából származó szövött szőnyegek révén általánosan ismeretesek; mindazáltal nem lehet tagadni, hogy vannémi ékítményi értékük, kivált az Oknóban készített példányok közt van számos olyan, melynek nemesebb rajza és fínomabb színhangúlata dicséretet érdemel.

Zsidó liturgiai tárgyak: thora-korona (ú. n. Keter) és thora-paizs. Az 1894. évi lembergi országos kiállítás tárgyai közül. Siegl Károlytól

A mit a szőnyegekről mondottunk, azt mondhatjuk a szövőművészet egyéb termékeiről is, jelesűl a brokát és a selyemkelmékről, a melyek közt legkiválóbbak a fali kárpitnak használt úgy nevezett „makat” kelme, továbbá a nemzeti viseletnek nélkülözhetetlen alkotó részét tevő öv. A makat arany vagy ezüst szövésű mustrával díszített vörös selyem kelme, melynek számos példánya maradt fönn mai napig; mint lengyeles hangzásúvá átalakított neve (makhta) mutatja, keleti eredetű; de a XVII. század vége felé a a XVIII. század folyamán Lengyelországban is, nem egy helyen több-kevesebb sikerrel megkisérlették ezen szövőművészeti termék előállítását. Most is főnemesek voltak, kik udvarukon műhelyeket állítottak és igen jellemző, hogy az ilyen műhelyeket „perzsá”-nak szokták nevezni. A herczeg Radziwill-féle gyár mintájára számos kisebb műhely keletkezett, és hogy az öv milyen épszerű és fontos czikk volt, hogy az övszövés meghonosítását mily nagy gazdasági fontosságúnak tartották, azt megítélhetjük abból, hogy nehány kiválóbb gyáros 1788-ban országgyűlési határozattal nemesi rangra emeltetett. Mazarski János és Leo (S³uck), Chmielewski D., Maslowski Ferencz, Pucilowski Antal (Krakó), Paschalis Jakab (Lipków), Salimond és Filsjean (Kobylki), Besz (Danzig) voltak a legismertebb gyárosok, a kik készítményeiket részint egész nevükkel, részint nevükkezdő betűivel, részint jelképi jegyekkel (példáúl Agnus Dei) jelölték meg. Azonkivűl Kutkorzban (Lemberg közelében), Przeworskban, Sokalban, ¯migródban és még több ismeretlen helyen csekélyebb értékű, jobbára csupán selyem övekkészűltek. A lengyel öv, mely ma is lényeges alkotó része a nemzeti viseletnek, 30–50 centiméter széles és mintegy négy méter hosszú, majdnem mindig keresztben sávos, ritkábban pöttyös, vagy tarka virágos, hoszszában keskeny szegélylyel beszegett, két végén pedig nagyobb bokrétákkal ékeskedik. Díszítménye eredetileg alakított levelekből, virágokból és indákból áll; a két végében levő virágai és levelei csak ritkán és csak a kevésbé becses példányokon természetes alakításúak; rendszerint ezek is fínom formaérzékkel stylizálvák. Vannak olyanok is, a melyeken a bokréták és virágedények helyét lovagjelvények vagy czímerek foglalják el. A legszebbek és a legkeresettebbek nehéz, de igen hajlékony arany és ezüst kelméből valók, a melybe színes minta van hímezve és hoszszában két, ritkábban három vagy négy keskeny mezőre vannak osztva, úgy, hogy az egyik mező aranyos, a másik meg ezüstös; ekként két- és négyszeres, sőt ha balfele is megfelelően van beosztva és mintázva, négyszeres és nyolczszoros változatot mutathat az öv, mivel az alap színével a minta színe is változni szokott. Ez övek nagyon hasonlítanak előképükhöz, a perzsa övekhez, melyeket mielőtt az országban gyárak állíttattak volna, lengyel örmények vittek be. Mint mondottuk, az övek gyártása e század elejéig tartott. Mickiewicz költő még szemtanúja volt a gyártásnak és „Pan Tadeusz” czímű híres eposzában meg is emlékszik róla.

Az ország földarabolása után megszűnt minden szövőműhely. Mostanában megkisérlették a lengyel makaton kivűl öveket is készíteni. Az előbbivel való kisérlet jól sikerűlt; Potocki Oszkár gróf buczaczi műhelyében igen ízléses, jobbára aranynyal és ezüsttel átszőtt selyem makat-kelmék készűlnek, melyek a legutóbbi galicziai kiállításon méltó figyelmet keltettek, és az idegen vendégek, mint lengyel különlegességeket, szívesen vásárolták.

Öv, lószerszám, fegyverek. Charlemont Húgótól

A szövőipar mellett meg kell emlékeznünk a vele rokon hímző művészetről. Ez az országban egykor a fejlettség magas fokán állott és a galicziai mindkét szertartású templomokban, valamint a zsidó zsinagógákban ma is igazi remekeit őrzik a hímző művészetnek. Az 1894-ik évi galicziai országos kiállítás történeti osztályában a régi hímzésnek rendkivűl érdekes termékei kerűltek össze, köztük rutén és zsidó hímzések is. Valamennyit túlszárnyalta a krakói székesegyház kincstárából való kmita-féle, vagy másként Szent Szaniszló miseruha. Ez a domború hímzésnek páratlan és a maga nemében utólérhetetlen alkotása; a szó szoros értelmében tűvel előállított szobrászati mű. A szent vértanú életének jeleneteit ábrázoló csoportok csudálatosan tökéletes kimunkáltságúak, mesterileg mintázottak; egyes alakok majdnem egészen elválnak a háttértől. A domború hímzésnek e hasonlíthatatlanúl érdekes emléke 1504-ből való. Figyelemre méltók voltak továbbá a rutén egyházi hímzések, melyek Mária halálát, a tizenkét apostolt s efféléket ábrázoltak s az aranynak és ezüstnek színes alapon való változatos csilláma által tűntek ki. A régi hímzés e termékeinek érdekességét még fokozta az, hogy majdnem mind Lembergből és Krakóból, a hímzőművészet e két fészkéből származtak. Az egykori Lengyelországnak nagy részét a lembergi műhelyek látták el díszítményes éa alakos hímzésekkel. Lembergben régtől fogva egészen a XVIII. század közepéig külön és aránylag igen népes czéhe volt a hímző művészeknek (phrygiones); a czéh tagjai, a város vegyes felekezetűségéhez képest lengyelek, rutének és örmények voltak. Ugyanezen időben a lembergi zsidók közt is számos hímzőművész volt, a kik noha ki voltak zárva a czéhből, kiváló műveket állítottak elő, ha a városi consuloktól kapott nagyobb megrendelés nekik erre alkalmat szolgáltatott. Ilyen megrendelés volt példáúl 1659-ben a vadászati jelenetekkel díszített selyemsátor, melyet Lemberg városa János Kázmér királynak adott ajándékúl. Az egykor oly szépen virágzott művészi hímzést idővel egészen elhanyagolták, a templomok szükségleteit ízléstelen külföldi gyártmányokkal látták el. Csak újabb időben kezd a művészi ipar e nemes ága újból föllendűlni, és a legutóbbi országos kiállításon már láthatók voltak a művészi hímzésnek olyan próbái, melyek jóval fölűlmúlták a közönséges műkedvelés és a női kézimunka mértékét.

Áttérve a fémművességre, első helyen az ötvösséggel kell foglalkoznunk, a kis művészetek azon ágával, mely talán leghívebben tükrözi vissza a nemzeti ízlést és a nép erkölcseit, a mennyiben mintegy nyomon kiséri a nemzet társadalmi életét, díszíti az oltárt, az asztalt, az asszonyt, a férfit, a viseletet, a fegyvert. Hogy az ötvösség Lengyelországban, kivált pedig a mai Galiczia terűletén egykor igen fejlett volt, azt számos hazai és külföldi írott kútfő bizonyítja; az ötvösség emlékei azonban fölötte csekély számúak. Bernardo Bongiovani, camerinói püspök, Zsigmond Ágoston király mesés gazdagságú magán kincstáráról följegyzi, hogy abban a mesteri foglalatú drágakövek és klenodiumok, aranyból és ezüstből művészien vert, zománczozott és a technika minden eszközével díszített edények, fegyverek és egyéb tárgyak nagy sokasága volt, úgy, hogy Olaszország pompakedvelő és művészi érzékű fejedelmi udvarainak egyike sem vetekedhetett vele. Többé-kevésbé ugyanezt mondhatjuk számos templomról és főnemesi udvarról, a melyek kincstárainak leltárai fönmaradtak. A sok hadi sarcz elnyelte e kincseket; a mi nem kerűlt az ellenség kezébe, az különböző alkalmakkor mint hazafias adomány a pénzverőbe vándorolt. Végűl a maradékot a megromlott ízlés és az újdonság áldatlan, vandal hajhászata idejében megolvasztották. Ehhez járúltak még a külföldi űzérek, a régiségek hiénái, a kik számos remek művet vittek ki az országból. A mi, mintegy csodaképen, mai napig megmaradt, az úgy szólván a maradéknak a maradványa. Mindazáltal ez is elég fogalmat nyújthat a nemes fémekből készűlt művek rengeteg sokaságáról, mely az egykori lengyel birodalom terűletén föl volt halmozva. Vajon az arany és ezüst egyházi edények, a művészettel vert, öntött, czizelált, zománczozott, vésett és niellóval díszített ötvösművek közűl, melyekről a legrégibb leltárak beszélnek, mennyi kerűlt ki az idegen és mennyi a hazai mesterek műhelyéből, erre a kérdésre ma lehetetlen megfelelni. Mindazáltal bizonyos, hogy az olasz és a német mesterek mellett szép számmal voltak a hazai ötvösök is. Erről tanúskodnak a román és a csúcsíves művészet idejéből fönmaradt ötvösművek, melyekről határozottan tudjuk, hogy lengyel készítmények; ilyen pl. a p³ocki székesegyházban levő, ú. n. Szent Zsigmond koronája, mely Zeme³ka Szaniszló, aurifaber plocensis műve a XIV. század végéről, vagy pedig Szent Szaniszlónak a krakói székesegyház kincstárában őrzött ereklyetartója, melyet a szent püspök életének jeleneteit ábrázoló domború művek díszítenek. Ezt a remekét az ötvösségnek Marciniec Márton krakói ötvös készíté 1500-ban.

Érczöntők; a Boehaim-féle Codex Picturatusból. Siegl Károlytól

Mint a nagy művészetben és a művészi ipar minden ágában, azonképen az ötvösség terén is a XVI. századig kizárólag a német hatás uralkodott; jelesűl a nürnbergi mesterek szolgáltak előképűl, habár ugyanezen időben itt-ott az erdélyi és a magyar ötvösség technikájának és díszítő módjának a hatása is mutatkozik. I. Zsigmond és neje, Bona Sforza, idejében e téren is útat tör az olasz művészet hatása, de megközelítőleg sem válik oly általánossá, mint az építészet és a díszítő művészetek terén, sőt az ötvösségben hosszú időn át csorbítatlan marad a német művészet uralma. Azonban a német, majd az olasz művészet mellett még más és pedig figyelemre méltó hatások nyomai mutatkoznak a lengyel ötvösségben. Ezek: a rutén egyházban hagyományszerűleg ápolt byzanczi, továbbá az erdélyi és a magyar, végűl pedig a világi ékszereken, a viseleten és a fegyvereken kedvelt keleti ötvösség hatása. A byzanczi művészet, melynek hatása a krakói székesegyház kincstárában őrzött Jagello Kázmér-féle híres arany kereszten is mutatkozik, általán a rutén egyházi szerek körére szorítkozik, s ott is inkább szertartási, sem mint művészeti értékkel bír; nyomait még a XVII. században is észreveszszük, míg végre a nyugati művészet kiszorítja. Az ötvösségnek a XVII. század első feléből való igen érdekes átmeneti jellegű emléke Lembergben a keresztre feszítés templomában egy nagy ezüst oltári kereszt, melyet 1638-ban Kassyanowicz András rutén ötvös készített, és a melyen csupán a Krisztus szenvedésének ábrázolása mutat byzanczi motivumokat, egyébként csúcsíves és renaissance formákból összeállított, művészietlen alkotás.

Chorusi szék a krakói Oltári szentség templomban. Siegl Károlytól

A régi lengyel birodalom azon terűletén, mely a mai Galiczia királyságot alkotja, Krakó és Lemberg a régi fő helyei az ötvösségnek, a mint egyáltalán Varsó, Wilna és Posen mellett e két város vitte a régi lengyel iparművészetben a vezérlő szerepet. Krakó volt a legelőbbkelő otthona a művészetnek, és a királyi udvarnak Varsóba való áthelyezéseig a legelső helyet foglalta el úgy a művészetben, mint a művészi iparban. Lemberg jóval későbben és szerényebben tűnik föl, mindazáltal az iparművészet terén kifejtett tevékenységes már csak azért is kiváló fontosságú, mert mint nemzetközi város, az a hely volt, a hol a legkülönfélébb hatások találkoztak, a melyek közműveltségi s művészettörténeti tekintetben egyaránt igen figyelemre méltó jelenségeket hoztak létre. A kis művészetekben, jelesűl az ötvösségben Lemberg ápolta leginkább és leghosszabb ideig a keleti művészeti elemeket. E városnak örmény lakói voltak azok, a kik a művészi iparnak általában, különösen pedig az ötvösségnek ama szembeszökően helyi jellegű, a honi szokásokhoz alkalmazott lengyel-keleti sajátosságot kölcsönözték. Tudni való, hogy az ötvösségnek Lengyelországban a viselettel, a fegyverzettel és a lovaglási kedvteléssel kapcsolatban sokkal tágabb tér kinálkozott, mint bármely más európai országban. A nemesség pompaszeretete és lovagi szokásai az ötvösségre nézve a hálás föladatok kifogyhatatlan kútforrásai voltak; a fegyverek és a lószerzámok díszítése, mint egyik legszebb föladat, a tökély magas fokát érte el. A lembergi ötvösség, kivált a XVII. században ezen a téren remekelt. lembergben kitűnő művészettel és fényesen díszítették a kardokat és a karabélyokat, aranytól és drágakövektől csillogó, pompás lószerszámokat, kincset érő csatokat, kapcsolat és gombokat készítettek. A fegyverkovács, meg a nyerges munkája mintegy csak arra való volt, hogy az ötvösnek alkalmat szolgáltasson művészete érvényesítésére. A díszes fegyverek nagy kelete nagy fejlettségre segíté a kimunkálás mindazon módjait, a melyket különben nem csakoroltak volna; a fegyvert a leggazdagabb és a legszebb menyasszonyként aranynyal, drágakövekkel, gyöngyökkel és gyémántokkal díszítették. A vésett, a vert és a metszett czifrázatot, a szép foglalatú drágaköveket, az aranynyal kirakott féldrágaköveket, a tausiát, a damaszczént, az azzimina-féle eljárást, a rekeszes és a berakott zománczot, a filigránt, szóval az ötvösségnek minden eszközét fölhasználták a fegyver, a paizs (úgy nevezett kalkan), a tábornoki pálcza (bu³awy), a buzdygan (buzogány) és a lószerszám díszítésére. A XVII. század vége felé a fényűzésnek ezen sajátos lengyel módja majdnem egészen háttérbe szorítá az ötvösség egyéb ágait, és különösen a III. János király által pártolt lembergi lengyel-örmény ötvösök voltak a legjelesebb mesterek az e fajta munkában. Az ilyetén díszes fegyverek kiviteli czikkűl is szolgáltak Magyar-, Oláh- és Oroszországba, a hol szintén nagy volt a keletük.

A régebbi ötvös művészetnek egyik igen jellemző vonása maradna figyelmen kívűl, ha hallgatással mellőznök a zsidó ötvösöket, a kik a művészi ipar ezen ágában is érvényre juttatták fajuk sajátosságát és tehetségét. A zsidók a czéheken kivűl, a nyilvánosságból kizárva háziiparilag gyakorolták művészetüket; mindazáltal e lappangó tevékenységükkel olyan műveket hoztak létre, melyek manapság mint a hazai ötvösségnek kétségtelenűl hiteles emlékei figyelmet érdemelnek. Szerencsés gondolat volt, hogy a galicziai legutóbbi országos kiállítás történeti részében külön zsidó csoportot rendeztek; a zsidó litrugia tárgyak e külön kis tárlata újság számba ment és egyúttal tanúlságos volt, habár nem teljesedett az a remény, hogy nagyobb régiségű tárgyak is kerűlnek majd elő. A zsidó liturgiai ötvösség e tárlaton a formák és a díszítmények tarka keverékét mutatta; legfőbb ismertető jelei: a bizarr-eredetiség, a mohó vágy, mely csekély eszközökkel nagyszerű, vagy helyesebben szólva nagyzoló, színleges hatásra törekszik, továbbá a díszítmény halmozottsága és szinte ámúlatba ejtő szertelensége a technikai eszközöknek és fogásoknak. Ez a sajátos, idegenszerű művészet, annak keleti ízlésű ékítménye, közönséges bibliai jelvényei, egyébként szűk körben mozgó állati jelképei (szarvas, medve, ökör, oroszlán, orrszarvú, sas) élénken emlékeztetnek a zsidó művészeti tevékenység egyéb termékeire, névszerint a jab³onówi és a rozdóki zsinagógák falfestményeire, a melyek épen olyan bizarrok, de részben igen szokatlan helyes érzékről tanúskodnak.

Apáti szék a krakói Oltári szentség templomban. Siegl Károlytól

Az ötvösség számos ága idővel mindenütt elveszté iparművészeti jellegét, a mennyiben a nagyobb keletű szükségleti czikkeket gépek segítségével gyárilag állítják elő. Így történt Galicziában is. Az ötvösség megszűnt művészi ipar lenni és kereskedelmi iparrá változott át. Mihelyt divatját múlja a külön megrendelés, és a vevő megelégszik a gyári készítménynyel, ez iparnak művészeti jellege azonnal csorbát szenved s csupán néhányféle fényűzési tárgyra és kivételes megrendelésre szorítkozik. Mindemellett Krakóban és lembergben még mindig számos képzett és ügyes mester találkozik, a kik a művészetük körébe tartozó legszebb és legnehezebb föladatokat is sikerrel oldják meg, a kikre nézve a niello, a vésés, a trébelés és a zománczozás régi nemes technikái nem váltak mélységes titkokká. Különösen a trébelésről, ez igazi művészi technikáról mondhatjuk ezt, a melynek régi termékei majdnem egyenrangúak a nagy művészet alkotásaival és a melynek igen szép emlékei találhatók a galicziai templomokban és gyűjteményekben, a milyenek példáúl, hogy csak nehányat említsünk, a Flötner-féle domború művek a krakói Zsigmond kápolna szárnyas oltárán, továbbá Szent Szaniszló koporsója és Rennen Péter danzigi ötvösnek egy műve szintén Krakóban, a székesegyházban. A galicziai legutóbbi kiállításon nem egy trébelt domború ábrázolás volt látható, melyek a legjobb e fajta német és franczia művek sorában méltó helyet foglalnak. Ilyenk voltak példáúl Matejko alakokban gazdag festményeinek domborított és czizelált másolatai. Ezeknek készítői, a krakói Hakowski és a lembergi Dornhelm B. a trébelés előkelő technikájának igazi mestereiűl mutatkoztak be.

A bieczi plebánia-templom chorusi széke. Siegl Károlytól

Galiczia a fémművesség minden fontosabb ágának, a bronz- és a horganyöntésnek, valamint a lakatosságnak számos és művészi becsű emlékével dicsekedhetik. Nem szólunk az olyan művekről, a milyenek pl. Frigyes bibornok (meghalt 1503) síremléke, mely Vischer Péternek tulajdoníttatik, továbbá a milyenek a krakói és a vidéki templomokban levő bronz emlékek. Ezek a tulajdonképeni művészet körébe tartoznak. Nagy számmal vannak ezeken kivűl a régi időből való olyan remek művek, a melyek a nélkül, hogy átlépnék az ipar határát, meggyőzően tanúskodnak arról, hogy az országban a bronz és a vas megmunkálása a fejlettségnek igen magas fokán állott. Lembergben egykor virágzott a bronz-öntés; a város által föntartott öntőműhelyben nem csupán ágyúkat, hanem harangokat, csillárokat, sőt szobrokat is öntöttek. A lembergben öntött ágyúk, melyek egész Lengyelországban el voltak terjedve, művészeti tekintetben is figyelemre méltók, a mennyiben majdnem kivétel nélkül szépen vannak mintázva és domború ékítményekkel díszítve, mint a XVI. és XVII. századbeli fönmaradt pédányok is bizonyítják. A városi öntőműhely, mint mondottuk, nagyobb művészeti föladatokra is vállalkozott; az ugyan nem bizonyos, hogy a lembergi székesegyházban levő síremlékek bronz szobrai lembergi műhelyből kerűltek ki, de más felől kétségtelen, hogy Szent Mihálynak ugyanott levő és a XVII. századból való horgany szobra, valamint az arkangyal által megölt sárkánynak sokkal régibb bronz szobra hazai művek. Régi és hazai készítményű, művészi formaérzékről és technikai jártasságról tanúskodó számos kisebb bronz és vörös réz tárgy maradt fönn mainapig, köztük szépen domborított tálak, keresztelő medenczék, fényvetítők, csillárok és gyertyatartók. A lembergi zsinagóga kilencz ágú, óriási gyertyatartója, mely a galicziai legutóbbi kiállításon nagy figyelmet keltett, Boroszlóban készűlt; de ugyanezen a kiállításon látni lehetett sárga rézből öntött igen szép csillárokat, melyeket XVI. századbeli lembergi patricius családok czímerei díszítettek, s a melyek kétségtelenűl valamely lembergi műhelyből kerűltek ki. Galiczia művészi fémipara hosszú ideig tartó pangás után a legújabb időben örvendetesen föllendűlt; a bronzművesség észrevehetően emelkedett és úgy művészeti, mint technikai tekintetben nagy haladást tett. Lembergben, Krakóban, Przemyœlben és az ország több nagyobb városában életrevaló műhelyek állanak fönn, melyek a templomokat igen jó, művészi bronz tárgyakkal látják el. Legnagyobb haladást azonban a lakatosság tett. Az iparművészet ez ága az építő kedv föllendűlése óta gyors és sokat igérő fejlődésnek indúlt; az újonnan szép számban keletkezett emlékszerű épűletek meghozták a soká nélkülözött alkalmat, hogy képességét szép föladatokon mutassa be. Lemberg és Krakó legújabb díszes épűleteit, mint példáúl az egyetemet, az országházat, a takarékpénztárat, az államvasúti palotákat, stb. az anyag mesteri megmunkálásáról tanúskodó, igen szép vas rácsok ékesítik és az 1894. évi országos kiállításon voltak rácsos kapuk, ajtóvasalások, csillárok, lámpák és fáklyatartók, a melyeknek művészi kimunkáltsága örömmel tölté el a hozzáértőket.

A galicziai templomokban, palotákban nyilvános és magángyűjteményekben látható számos pompás emlék után ítélve a hazai asztalosság valaha nagy fejlettségű volt. A krakói Oltári szentség templomban levő remek chorusi székek, továbbá a lembergi és a le¿ajski ciszterci templom, a bieczi plebánia-templom és még számos más templom chorusi székei forma és kimunkáltság tekintetében egyesítik mindazon technikai és művészeti eszközöket, a melyek segítségével az asztalosság legszebb sikerekre jutott: a faragást, az intarsiát és a színes díszítést. A fönmaradt régi bútorok, szekrények, ládák, stb. legnagyobb részben hazai készítmények, habár vannak olyanok is, melyek a Lengyelországhoz tartozott Danzig híres asztalos műhelyeiből kerűltek ki. Ezek, valamint a rutén ikonostasisoknak fölötte gazdag, szinte szertelenűl pazar faragású barokk keretei, nemkülönben a régi fa burkolatok és szobamennyezetek, melyek közűl, sajnos, nagyon kevés kerűlte el a pusztúlást, vagy legalább a megcsonkítást, továbbá a zakopanci szakiskolában művelt és lassanként érvényre jutó Tátra-motivumok, végűl a naiv és eredeti rutén paraszt ékítmények oly kimeríthetetlen kútforrásúl kinálkoznak, hogy elég, ha Galicziának az újabb időben a művészi ipar magaslatára törekvő faipara csak ebből merít. Ezekben oly kincs rejlik, hogy annak, meg a hagyományos népies iránynak a segítségével sajátosan tovább fejlesztheti művészi formáit.

A lembergi rutén plebánia-templom egykori ikonostasisának középső ajtaja. Trzemeski fényképe után.

A lengyel művészi keramiának csekély számú terméke maradt meg a múltból, a minek egy felől az anyag törékeny volta, más felől pedig és még inkább az azoka, hogy a művészi keramia a lengyel korona tartományaiban nem volt oly nagy fejlettségű, mint az iparművészet egyéb ágai. Ámbár a legrégibb időben is találkozunk a keramiai iparművészet nyomaival, mindazáltal a folytonosság hiánya és a fönmaradt termékek csekély száma következtében nem ismerhető föl a keramia mai és régebbi nemzeti jellegű állapota közti kapcsolat. Halicz, a régi rutén fejedelmi város határában eszközölt ásatások alkalmával égetett agyagból való ékítményes és festett fali szalagok kerűltek napvilágra, a melyek valószinűleg a XIII. században ott helyben készűltek; vannak történetibizonyítékok is, a melyek szerint itt-ott megkisérlették volna keramiai műhelyek fölállítását, úgy látszik azonban, hogy a siker nem volt tartós. Így példáúl Krakóban 1583-ban két faënzai olasz, névszerint Tonduzzi és Avezuda, faënzai mint szerint majolika-gyárat alapított, a mely azonban csak nagyon rövid ideig állott fönn; úgy látszik, hasonló sorsa volt annak a majolika-gyárnak is, melyet János Kázmér király Varsóban, a XVII. század második felében állított föl. Lembergben a XVI. és a XVII. században nagy kelendőségű és a leírás szerint igen szép kályhákat készítettek, egyébként pedig a keramia körébe tartozó fényűzési és művészeti tárgyakat Danzigon át Németországból hordták Lengyelországba, azonkivűl az olasz és a keleti majolika födözte a szükséglet egy részét; jelesűl a keleti majolika „török agyag” néven a XVII. század végeig igen sűrűn fordúl elő a polgáriés nemesi családok leltáraiban. A XVIII. század vége felé több ízben megkisérlették nemzetikeramiai ipar teremtését; Varsóban (Belvedere), Kozrecben, Baranówkában, Horodnicában, Gliñskóban és még több helyen porczellán- és faience-gyárak keletkeztek, e csakhamar meg is szűntek. A Lemberg közelében levő gliñskói gyár több évig tartó szünetelés után újból megkezdte a munkát, egyidejűleg Lembergben és Krakóban is keletkeztek kályhagyárak, a melyek gazdagon díszített és festett kályhákat és ízléses kandallókat állítanak elő, s lassanként kiszorítják a külföldi készítményeket. Általában az utóbbi években sikeres kisérletek tétetnek a hazai keramia emelésére és a keramiai termékek iparművészeti fejlesztésére, a minél a formák és a díszítés tekintetében a naiv és nyers, de sajátszerűen festői paraszt majolikákat tartják szem előtt. Mind e törekvéseket nagyban előmozdítják a mostanában alapított keramiai szakiskolák és az ezeken alkalmazott tanítók, a kik az osztrák és a külföldi intézeteken nyerték technikai kiképeztetésüket, nemkülönben üdvös hatású a szintén mostanában alapított kisérleti állomás. Ekként rövid idő alatt érte el a lengyelkeramia ama szép eredményeket, melyek a galicziai legutóbbi országos kiállításon méltó elismerésben részesűltek. A kiállításon, névszerint annak ipari szakiskolai csoportjában a keramia mintaszerű termékeit, eredetien díszített és festett majolika kandallókat, művészein előállított vázákat, tálakat, fali szalagokat, stb. mutattak be.

Galicziai ikonostasisok részletei: a. ¯olkiew melletti Krechów, b. Buczacz, c. Rohatyn, d. Bohorodczany, e. Kraszno-Puszcza. Siegl Károlytól

Galiczia művészi iparát és háziiparát nem választja el egymástól merev határ; a kettő közt, ha nem is technikai, de formai és ékítményi tekintetben benső kapcsolat van. Ezúttal azonban nem szándékunk ezen, részben természetes, részben pedig mesterségesen előidézett rokonsággal behatóbban foglalkozni. E tárgynak tüzetesebb taglalása ugyanis olyan térre vezetne bennünket, a melynek e könyvben való megismertetése más czikknek a föladata. Általános és élénk törekvés nyilvánúl mindenfelé, melynek czélja a galicziai iparművészetnek a népies motivumok fölhasználásával sajátos nemzeti jelleget adni: az asztalosságban a rutén faragványokat, a tátrai czifrázatot és a huzul drót-incrustatiót, a fémművességben szintén a huzul csigavonalú és czikkes vésést, a hímzésben az országban dívó kereszt-öltésű mustrákat, a keramiában a paraszt majolikák őseredeti nyers növényi díszítményeit alkalmazzák. Ez bizonyára dicséretes törekvés, föltéve, hogy elkerűli az unalmas egyformaságot, az alakok megmerevedését, mert nem lehet tagadni, hogy vannak ilyen meddő népies motivumok. Azonban az iparművészet életre való föllendűlését nem annyira kedvtelésből ápolt népies művészettől, sem nem a régi nemzeti művészeti tevékenység emlékeinek kegyeletes tiszteletétől, – habár mindkettő termékenyítő hatású lehet, – hanem első sorban az alapos és rendszeres iparművészeti oktatástól várjuk. Ez oktatás érdekében utóbb sok fontos intézkedés történt: ipariskola állíttatott, a melynek van rajzoló, mintázó, faragó, asztalos és díszítő-festői osztálya; több ipari szakiskola és házi ipari iskola keletkezett; az iskolákban mind nagyobb tért hódít a rajztanítás; Krakóban és Lembergben iparművészeti múzeum keletkezett; az osztrák és a külföldi művészeti iskolákban ösztöndíjak segítik elő a leendő tanítók kiképzését; számos pályadíj tűzetik ki; végűl kiadványban tétetnek közzé a művészi ipar legjobb korszakaiból való mintaszerű emlékek. Ez a helyes út, mely kétségtelenűl nemesíteni fogja a kézművességet és erősíteni fogja az iparművészetet Galicziában. És a hol tanúltság és képesség van, ott alkotó tehetségek is támadnak, a melyek egyedűl hivatottak az éretlen és az érett, a régi és az új, az idegen és a hazai elemekből eredeti és összhangzatos művészetet teremteni.

Bronz rács a krakói Mária templomban (XVII. század). Siegl Károlytól