Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Galiczia őstörténete.

Galiczia őstörténete.

Demetrykiewicz Vladimirtól, fordította Boncz Ödön

A mnikówi barlangok és kőkori lelt tárgyak. Kochanowski Romántól

Galicziában Krakó környékén találták a legrégibb nyomait a történelmet megelőző korbeli ember ott tartózkodásának.

Annak a Jura-mészkő hegylánczolatnak, a mely Orosz-Lengyelország déli részén kezdődik s onnét a határon keresztűl Galiczia felé húzódik, mind a három ágában számos balang van, a melyek a legrégibb őskor emberének lakó helyeiűl szolgáltak. E barlangoknak a fenekét agyagülepedés födte, melynek rétegeit a beáramlott víz rakta le. A legalsó s egyúttal legrégibb réteg közönségesen az úgy nevezett mamut- vagy diluvialis agyagréteg, sárgás színű lerakodás, melyben a megelőző, úgy nevezett özönvízi földtani korszakban keletkezett és azon idő állatvilágának (a mammutnak, szarvorrúnak, jávorgímnek, jegesmedvének, ritkábban bölénynek és más efféléknek) nagy számú maradványai rejlenek. A felsőbb rétegek, kezdve a következőn, a mely agyagszerű feketés földből áll, s a melyben a máig élő állatvilág legrégibb maradványai találhatók, már a legújabb földtani korszaknak, az alluviumnak jellegével bírnak és föl a fölszín felé fokozatosan fiatalabbak.

Régibb kőkor. A Krakó környékén levő, átkutatott barlangok nagy részének legalsó, legrégibb özönvízi rétegében az embernek nincsen nyoma; csak a krakói hegylánczolat legéjszakibb részén az ojcówi hegyszakadék mellett, meg ennek folytatásában és elágazásaiban levő nehány barlangnak diluviális rétegében akadtak a kor állatvilágának maradványaival együtt emberi tevékenység emlékeire is. Ilyen nyomokra talált Zawisza János az úgy nevezett mamut-barlangban és főképen Ossowski G. a Maszycka-barlangban.

Az emberi munkásságnak ezek az emlékei, melyek a barlangfenéknek említett legalsóbb rétegében találhatók, mind csupa kőből, csontokból és szaruból való szerszámok. Láthatunk itten különféle alakú nagy kova-késeket, úgy nevezett vakakró késeket is, melyekkel alkalmasint az állatbőröket tisztították le; továbbá nehény kis, valószinűen a csonttárgyak kimunkálására használt kova-eszközt. Csonteszközöket nagy számmal találtak; mindannyi a kihalt özönvízi állatok csontjaiból van igen gondosan kikészítve. Ezeket részint vadászatra és fegyverűl használták, mint lándzsa- és gerelyhegyeket, részint szerszámokúl szolgálhattak, mint árak, lapiczkák és más effélék. Ezeket a csont készítményeket közönségesen karczolt vonaldíszítés ékesíti.

Jóllehet az özönvíz korszak emberének imént említett nyomai kétségkivűl hitelsek, mégis sokkal gyérebbek, hogysem belőlük ezeknek a legrégibb lakosoknak életéről teljes képet nyerhetnénk. Csak ha ezeket az emlékeket az Európa más vidékein találtakkal, kiváltképen a szomszédos Morvaország diluviális emberének nagy számú nyomaival összehasonlítjuk, lehetséges biznyos következtetésekre jutnunk. Ezek alapján föltehetjük, hogy az az özönvízi korszaki ember, kinek nyomaira a Krakótól éjszakra fekvő hegylánczolatnak néhány barlanjgában találtak, ennek a korszaknak utolsó, vagyis már a kövtkező korszakhoz átmenetűl szolgált idejében élt, tehát akkor, mikor a diluvialis korszaknak legnagyobb és legnevezetesebb állatai, mint a mamut, a barlangi medve s egyebek Európában már kivesztek vagy éjszak felé vándolotak és egyéb vadak mellett csupán a rénszarvas volt a vadásznak gyakori zsákmánya az akkori buja erdőkben.

Az özönvízi korszak embere ezekre a vidékekre legvalóbbszinűleg Morvaország közepéről vándorolt be, a hol számosabb és sokkal régibb, a jégkorszakig visszaérő, a mammuttal egykorú telepűléseire találtak. Mikor az éjszakról egészen ezen tájakig terjedt jégtömegeknek eloszlása után Krakó vidékén már jóval melegebbé lett az éghajlat: akkor jött ide az ember a mai Morvaországból, megtelepűlt a Krakótól éjszakra levő barlangokban, honnan odább is elkalandozott és főképen a vadászat zsákmányaiból élt. Földmívelést és állattenyésztést ez az ember még nem ismert. Nem találnak a Krakó melletti barlangok diluviális rétegében edénycserepeket sem. Ebből azt következtethetjük, hogy ezeknek a barlangoknak palaeolith-kori embere, Európa más vidékein élt kortársaihoz hasonlóan, még nem ismerte a fazekas mesterséget. Tevékenységének eddig fölfedezett nyomaiból ítélve, a galicziai barlangoknak palaeolith-kori lakója igen sokban hasonló vala Európa más tájékain élt kortársaihoz. Azt azonban, hogy élettani és boncztani alkotására, nevezetesen koponyája alkatára nézve is egyenlő fajú és kiválóságú volt-e más vidékekről való kortársaival, ma még nem lehet eldönteni, mert mostanig talált maradványai sokkal gyérebbek és sokkal kevésbé hitelesek, hogysem azokból alapos tudományos következtetéseket lehetne vonni.

Újabb kőkorszak, vagy neolith-korszak. Az özönvízi korszaknak lassú átalakúlásai, kapcsolatban az egyre melegebbé vált éghajlattal, meg az állat- és növényvilág változásaival, Európában hosszabb idő alatt, fokról-fokra mentek végre, míg aztán azok a mérsékelt földövet jellemző fiziografikai állapotok létesűltek, melyekben mostan is élünk. A földtan ezt az időszakot alluviális korszaknak nevezi. A természetben bekövetkezett változásokhoz képest fokozatosan az ember létének föltételei s így életmódja is megváltoztak Galicziában. Az emberiség az úgy nevezett palaeolith korszakból átlépett a kőkor második felét alkotó úgy nevezett neolith korszakba.

Krakó környékén még az újabb kőkorszak embere is hosszabb időn át nagyobbára barlangokban lakott. Később itt is, mint az országnak más vidékein, melyeken letelepűlésekor barlangokat nem talált, másféle lakó helyeket is alkotott magának, úgy nevezett kőszerszám-műhelyeket gunyhókkal, vagy putrikkal, továbbá czölöpépítményeket és földvárakat. Ebben a korszakban az emlékeknek egy új, a megelőző korból még ismeretlen fajára is találunk, vagyis a sírokra, a melyek azontúl a legdúsabb régészeti anyagot szolgáltatják. Alkalmasint ebben a korszakban kezdett először csirázni a túlvilági életre vonatkozó vallási képzelet is, s ez adott okot arra, hogy a halottakkal együtt a mindennapi élet tárgyait is eltemessék.

Az újabb kőkorszaki ember említett különféle lakhelyeiközűl Galicziában eddig leglaposabban a Krakó közelében levő barlanglakásokat kutatták át. Itt azt tapasztalták, hogy a legrégibb, legkevésbbé kidolgozott s az esetlen palaeolith-korszaki kőeszközökhöz leginkább hasonlító tárgyakra a krakói hegylánczolatnak épen azokban a barlangjaiban találtak, a melyekben a palaeolith-korszaki ember emlékei is előkerűltek, továbbá a dél felől szomszédos barlangokban, milyenek a Maszycka, a mammutbarlang, a Wierzchowska, Bêb³owska barlang, stb. Mennél messzebbre megyünk dél felé, annál nagyobb haladást látunk. A Kobylany, Bolechowice vagy Podskalany melletti barlangokban kidolgozottabb kézi művekre akadunk, mint az előbb említettek és a Mników melletti hegyszakadék barlangjaiban ismét emezekénél is magasabb művelődés emlékei találtattak. Ezekből azt következtetjük, hogy a Krakó-vidéki neolith-kori népesség lassanként nyomúlt éjszakról dél felé.

Azok a kőszerszámok, melyeket a Maszycka, Wierzchowska és Bêb³owska s más szomszédos barlangok neolith-korszaki lakosai használtak, a palaeolith-korszaki emlékektől csak abban különböznek, hogy kisebbek és ügyesebb készítésűek. Olykor –jóllehet még ritkán – csiszolt kőszerszámok is fordúlnak elő, úgy mint hosszúkás, lapos ékalakú kőkalapácsok és kőbalták, melyeket háncscsal vagy húrral kötöztek rá fanyelükre.

Ezeket a kőszerszámokat valószinűleg homokkal, vízzel s valami fából és húrból erre a czélra szerkesztett automatikus készülékkel csiszolhatták és fúrhatták ki. A kőeszközök mellett, mint az előbbi őstörténeti korszakban, szarvasagancsból való eszközök is lehettek használatban, így kalapácsok és markolatok, továbbá csontszerszerszámok is, példáúl az állatbőröknek ruházatól összevarrására szolgáló árak és más hasonlók. Ekkor fordúlnak elő először az úgy nevezett malomkövek is, vagyis nagy, kivájt, a száraz gabona szétmorzsolására való kőlapok, továbbá agyagcserepek is, bizonyságáúl annak, hogy az ember már a fazekas mesterséggel is megpróbálkozott s földmíveléssel és állattenyésztéssel is kezdett foglalkozni.

Az edényeket agyagból kézzel, minden szerszám használata nélkül alkották. Formájuk legnagyobb részben félgömb alakú tál vagy fületlen fazék. Egyes edényeken díszítéseket is vehetünk észre, kis mélyedések sorait, melyeket a még puha edény falába újjhegygyel, vagy fapálczikák és háncszsineg segítéségével nyomkodtak be.

a legtöbb, igazán bámúlatos mennyiségű csonteszközt krakótól délre, a Mników melletti sziklahasadékban levő barlangok sorozatában találták. E baralangokban sokkal későbben telepedett meg a neolith-korszaki népesség, mint az innen fölebb éjszakra eső barlangokban. A Mników melletti barlangokban kovaszerszámokon és közönséges fajtájú csonteszközökönkivűl ezrivel fordúlnak elő a diluviális és alluviális állatvilág csontjaiból, sőt még emberi csontokból és részben barlangi csepegőkőből is készűlt szerszámok, melyek szokatlan és gyakran egészen titokzatos alakúak és rendeltetésűek. Némelyek ár, tű, kés, takácsvetélő, fazekas simítókés, villa, csuprocska és effélék alakjához hasonlítanak, másokat ékességűl mint csüngőket vagy amulettet viselhettek. Akadunk továbbá állati és emberi alakok utánzataira is, bálványszerű alakokra és nagy számú képzeleti, érthetetlen tárgyakra. Ezek leginkább kicsiny, kerek vagy szögletes, szabálytalan lapok, melyek számtalan lyukkal vannak átfúrva, széleiken pedig ékalakú bevágások láthatók.

A lakások második, viszonylagosan újabb alakja az úgy nevezett czölöp-építmény. Ilyeneket találtak és kutattak föl a neolith-korszakból Galicziában a krakó melletti Kwaczala falu tőzeglápjában. A mi e tartomány más vidékein, névszerint a Jaroslaw közelében levő Le¿ajsk mellett, továbbá a Biala kerűletben Kobiernice mellett talált egyéb czölöpépítményi nyomokat illeti, tüzetesebb tudományos megvizsgálásuk nélkül nem határozhatjuk meg, hogy melyik időszakba tartozhatnak, mert czölöpépítményű lakások még a későbbi őstörténeti korszakokban is szokásosak voltak.

A kwacza³ai, tüzetesebben kikutatott czölöpépítményben kovából és másféle kőfajokból való, közönséges típusú eszközöket, így késeket, vakarókat, kalapácsokat, baltákat és nyilhegyeket leltek, továbbá kézzel formált agyagedények számos cserepét, köztük olyanokat is, melyeken díszítések vannak, aztán számos tűzhelyet, szénnyomot, borsószerű növénymagvakat, diókat és efféléket. Kiegészítésűl megemlítjük, hogy e láp közelében a szomszédos magaslaton úgy nevezett kőeszköz-műhelyeket, továbbá neolith-kori hamvasztott sírokat is találtak.

Kőeszköz-műhelyeknek nevezzük azokat a helyeket, a hol nagyobb tömegben mesterségesen lepattogatott kovák, úgy nevezett kovaszilánkok, kovakőtömbök, aztán kész kőeszközök, mint nyilhegyek, kések, kővésők vakarók, kőbalták és effélék vannak fölhalmozva. Ezek mellett rendszerint tűzhelyek nyomai is láthatók, továbbá sok hamu, agyagcserép és konyhahulladék. Ezek közönséges ismertető jelei az újabb kőkorszaki telepeknek, melyek nagy számmal kerűlnek elő a Visztula mellékén és szomszédos vidékeken. Ezeknek a telepeknek csaknem mindegyike maga készítette kőszerszámait, mihez a szükséges anyagot gyakran távolabb fekvő tájakról szerezték.

Olykor a neolith-kor telepítvényeket magaslatokon vagy egyébként bajosan megközelíthető helyeken alapították, s azokat ellenséges megtámadás ellen földsánczokkal kerítették be. Ezek voltak az úgy nevezett földvárak. Galicziában sem hiányzanak ezek az őskori erődítési művek, melyeket azonban még nem kutattak át eléggé alaposan arra, hogy biztosan meg lehetne állapítani, melyek valók közűlök a kőkorszakból.

Az élők lakhelyein kivűl ezenkorszak emlékeinek második nagy és jellegzetes csoportját a sírok teszik. Általában kétfélék ezek: nem égetett vagyis csontváz-sírok, és hamvasztott vagyis urna-sírok. Az első a régebbi, vagy helyesebben a legrégebbi Európában. A hamvasztott sírok csak az újabb kőkor második felében tűnnek föl és aránylagosan ritkábbak is.

A csontváz-sírokba a halottakat leginkább ülő, guggoló, olykor oldalt hajlott helyzetben temették el. Az ilyen sírokba rendesen edényeket, melyeket alkalmasint étellel töltöttek meg, továbbá kőszerszámokat tettek. A Krakó melletti wêgrzcei sírban, mely egy nagy kőlappal volt befödve, csontvázat, e mellett pedig kőbaltát, kőkalapácsot és három edényt találtak; ezek közűl kettő virágcseréphez hasonló, a harmadik nagyobb és gömbszerű alakú. Mindannyit vízszintes szurkált díszítménysorok ékítették, melyeket fehér anyaggal töltöttek be. Ilyen régibb fajta sírokat találtak Przemyœl környékén is, igy Orzechowce és Siedliska mellett erődítési földmunkák alkalmával. A csontvázakat guggoló helyzetben találták. Orzechowcében a fej baloldalán kőbalta, a ballábnál kőcsákány, a csípők mellett két vakaró és egy csont lapátkés volt. Siedliskában több ilyen guggoló csontvázat találtak. valamennyi mellett kőszerszámok és agyagedények hevertek, ezek némelyike igen kicsiny volt. Az egyik koponyában három kő volt, alkalmasint őskori hajító fegyverek töredékei. hasonló guggoló helyzetű, balra fordúlt csontváz van kőeszközökkel együtt nem régóta a lembergi Dzieduszycki-féle múzeumban.

Az emlékek ezen csoportjába kell az úgy nevezett kőláda-sírokat is soroznunk, minők a galicziai Podoliában (Z³oczów, Tarnopol, Trembowla, Husiatyn, Borszczów, Zaleszczyki és Buczacz kerűletben) eléggé számosak. Az imént leirottaktól főkép abban különböznek, hogy a guggoló helyzetű halottat nem a puszta földbe temették, hanem egy, a földbe természetes kőlapokból rakott kőládába és a sírt nagy kőlappal födték be. A kőláda-sírok csontvázaival közönséges alakú kőeszközöket, olykor (Uwislában) szarvasagancsból való fokosbaltékat, borostyánkő-korongokat és világos, tiszta agyagból korsó formára ügyesen készített s gyöngén égetett jellegzetes edényeket találtak. Ezek az edények sajátságos, halpénz formájú díszítésűek, a mely háromszögletű csportokban fut lefelé az edény nyakáról és fehér anyaggal van betöltve. Uwislában és Czarnokoñcéban a csontvázak csípőin még lapos, vonal-díszítésekkel borított csont ékességekre is leltek, a melyek bőr-öveken csattokúl szolgálhattak. Az Uwislában és Rakówk¹tban föltárt két sírban három-három csontvázat találtak a kőládába olykép temetve, hogy kettő, a mely hosszas koponya fajú, mindig a kurta kopnyájú harmadiknak lábánál feküst és csontjaik úgy össze voltak zsúfolva, hogy lehetetlen volt azokat másképen, mint a húsnak eltávolítása után a sírba fektetni. Hasonlót tapasztaltak Francziaországban is sok, ebbe a korszakba tartozó sírnál, a mi a franczia régészeket arra indította, hogy itt valami sajátságos temetkezési szertartást gyanítsanak.

A neolith korszakbeli síroknak másik, viszonylagosan újabb csoportját a hamvasztott vagy urna-sírok teszik. Krakó környékén, továbbá a Visztulához közel eső kerűletekben, így a chrzanówi, bochniai, brzeskoi, d¹browai, stb. kerűletben, neolith kroszakbeli hamvasztott síroknak számos nyomára akadunk.

A holt testnek külön erre a czélra rendelt helyen történt elégetése után az összetördelt csontokat és hamut agyag urnába gyűjtötték és a földbe ásták. Az edény nagysága az eltemetésre szánt hamvak mennyiségétől függött. Az urna mellé a sírba rendszerint fazekat, kupát, tálat s ezekhez hasonló alakú edényeket állítottak, melyeket alkalmasint ételekkel töltöttek meg. A csontokat tartalmazó urnát gyakran tálszerű edénynyel födték be. Az agyagba sokszor homok és gránit-szemeket kevertek, bizonyára azzal a szándékkal, hogy ezáltal az edényeket keményebbekké és tartósabbakká tegyék. Kőszerszámokat és ékességeket, a melyek nagyon is költségesek voltak, ilyen sírokban csak ritkán találhatunk.

A San folyótól kezdve, mely az eddigi őskori ásatásokból következtetve a történelem előtti korban mintegy néprajzi határ volt, Galiczia egész keleti felében magas földhalmokat, úgy nevezett kurgánokat találunk. Ezek azonban nem mind sírok; némelyek hamuból, edénycserepekkel és konyhahulladékokkal kevert kemény agyagrétegekből állanak. A mennyire az eddigi kutatásokból kideríthető, a kurgánok legnagyobb része későbbi őstörténelmi korszakok sírjait rejti. Neolith-korszakbeli kurgánok, úgy látszik, csak kis számmal vannak, és pedig kiváltképen a Przemyœl és Lemberg közötti vidéken. Az országnak legkeletibb részén, a Bug és Strypa folyótól kezdve található kurgánok csaknem mind a legújabb őstörténelmi korszakhoz tartoznak. Galiczia legkeletibb részének déli felében 22 községben találunk neolith-korszakbeli telepítvények kiterjedt urnatemetőinek nyomaira, melyekben jellegzetes, festett, tiszta agyagból kézben formált és nagyon erősen kiégetett edények vannak.

Az a temetkezési szertartás, melylyel az urna-temetőkbe temetkező nép halottait elföldelte, nagyon sajátságos lehetett,mert a sírnak fő edényében, vagyis a közepén állüó nagy urnában mindig csak egy kis csontdarabot találnak, a mely a holttestnek alapos elégetése után maradt s alkalmasint pusztán jelképes eltemetésre szolgált.

Az első tudósítások, a melyekből a régiségek ezen nemének régészeti jellegét körűlményesebben megítélhetjűk, Ossowski G.-től származnak, a ki nem rég a wasylokowcei és bilczei urna-temetőket, továbbá a bilczei nagy barlanglakást tudományosan kikutatta. A bilczei Werteba-barlangban eszközölt vizsgálódásai azt igazolták, hogy a barlangot ugyanaz a nép lakta, amelytől a festett edényeket rejtő urna-temető is származik. Ezért a bilczei Werteba-barlangnak és fönmaradt emlékeinek nagy a tudományos becsök, tekintve, hogy ez emlékek csaknem érintetlen állapotban maradtak meg, mert a fő bejárat évszázak óta el volt torlaszolva. Ez valószínűleg természeti erők hatásának a következménye, még abban az időben, mikor e nagy barlangot eredeti lakosai lakták, a kiket valamely természeti esemény oda zárt, onnan többé nem menekűlhettek és Pompeji lakosaihoz hasonlóan éhen halhattak. Erre mutat a különféle nemű és korú emberi csontvázak nagy száma, a melyeket ennek a rengeteg barlangnak hosszú és görbe folyosóin találtak sajátlagos festett edényekkel, kőből, csontokból vagy agancsból készűlt különféle eszközök és szerszámok tömegével együtt. (Lásd az ábrát a 119. lapon.) Találtak itt, a mi a legfontosabb, agyagból formált szobrocskákat is, melyek meztelen emberi, nagyobbrészt női alakokat ábrázolnak. Ezen apró szobrok kidolgozása durva és esetlen. Mindkét lábuk rendszerint egyetlen dúczban van egyesítve; a kezeiket két, oldalvást fölfelé nyúló pálczácska jelképezi; lapos kerek, korongalakú fejökön vékonyan kihúzott, elálló orr van; a szemeiket két lyuk jelzi. Az egyik alak nyakán nyakbavetőhöz (collier) hasonló díszítést látunk. A Werteba-barlangban talált csontvázak mind hosszúfejűek.

A festett agyagművességnek Galiczia keleti részében talált emlékei kidolgozásuk, előállításuk, alakjuk és díszítési módjuk dolgában aránylag leginkább azokhoz a bágyadt színnel festett ősrégi agyagedényekhez hasonlítanak, melyeket Schliemann a mykenäi várnál fekvő, úgy nevezett kősírkerületnek legrégibb sírjaiban talált. Galicziának az a keleti része, a melyen a festett edényeket használt népesség lakott, feltűnően egyezik azzal a terűlettel, a melyen a föntebb leírt kőládasírokat találták.

Kőkorszaki festett agyagedények Keleti-Galicziából. Charlemont Húgótól

Rézkor. Az első fém, a melylyel az ember tüzetesebben megismerkedett és a melyet legkorábban kezdett szerszámkészítésre fölhasználni, a réz volt. Némely országban, így a Galicziával szomszédos Magyarországban is, nagy mennyiségben fordúlt elő ez a fém és élénk színezetével, mely a rézércznek természetes állapotában sajátja, könnyen magára vonta az emberek figyelmét. A tiszta réz használata azonban csekély keménysége és egyéb technikai fogyatkozásai miat nem sokáig tartott. Meglehetős rövid idő múlva egy mesterségesen, kilencz rész rézből és egy rész ónból összetett ötvözet, a bronz, váltotta föl.

Magyarország éjszaki részén, a Dunától balra, Galiczia szomszédságában a kő- és bronz-korszak között, mint sok rézbül készűlt emlék igazolja, kétségtelenűl volt különálló átmeneti rézkor is. Alkalmasint ennek a szomszédságnak köszönhető, hogy Galiczia keleti részében is több, egymástól nem messzire fekvő helyen rézszerszámokat találtak; így S³oboda rungurskában nyéllyukkal ellátott egyszerű réz fejszét, a szomszédos Korszówban kettős réz baltát, odább éjszakra a Halicz melletti Wiktorówban a S³oboda rungurskaihoz hasonló egyszerű fejszét, Komarówban egy barlang iszapjában pedig szintén ilyen fejszét, kést és halhorgot leltek, melyek mind rézből valók; végre Lembergben egy lapos rézbaltát találtak. A krakói egyetem gyűjteményében is van egy kis, keleti Galicziábül való igen vékony rézbalta. Az elsorolt községek földrajzi fekvése azt az útat mutatja, a melyen a réz tárgyakat magyarországból Galicziába vitték. Lehetséges, hogy ezen érintkezések élénkítéséhez, legalább részben, a S³oboda rungurska és Korszów közelében Mo³odiatynban és utoropban levő sóbányák is hozzájárúltak, a melyek már az őstörténeti időkben is ismeretesek lehettek, mert bennök kőeszközöket találtak. Az említett magyarországi származású rézeszközök Galicziában egyúttal annak a kölcsönös élénk kereskedelmi összeköttetésnek is első nyomai, a mely Galiczia és éjszaki Magyarország között a bronzkor alatt megvolt.

Bronzkori fegyverek, ékszerek, eszközök, stb. Charlemont Húgótól

Azok a bronz tárgyak, melyeket Galicziába a Kárpátok déli oldaláról vittek, különféle czélokra szolgáltak. Némelyek háztartási tárgyak voltak, minők a kések, sarlók, vésők, különféle csákányok és balták. A baltákat és csákányokat fegyverekűl is használhatták a tőrökkel, kardokkal, buzogányokkal, bronz lándzsa- és nyilhegyekkel együtt. Ékességűl díszítő tűk, abroncs alakú kéz-, kar- és nyakpereczek szolgáltak. Találunk ezenkivűl bronz zablákat és lószerszámra való különféle csüngőket is. A tömeges bronz régiségek, az úgy nevezett raktári leletek, minőket Galicziában 14 helyen fedeztek föl, létesűlésüket vagy annak a szándéknak köszönhetik, hogy az ilyen bronz tárgyakat, melyek értékesek voltak s így vagyonszámba mehettek, ellenséges támadások elől a földbe rejtsék, vagy pedig vándor kereskedőktől származnak, a kik áruik egy részét visszatértük idejéig biztos, előbb jól megjegyzett helyre ásták el. Később, mikor a bronzöntés mestersége jobban elterjedett, a vándor kereskedő gyakran maga is öntötte az érczet; e végből törött és elromlott bronz tárgyakat hordott össze, melyeket újakért cserélt és mindaddig a földbe rejtett, a míg érdemes nem volt azokat átönteni. E miatt találunk ezen raktári leletekben gyakran új tárgyak mellet régieket, eltörötteket is, pl. Stefkowában, Balicében, Krechówban, vagy nyers bronzrögöket, pl. Prelipcében, Kamionka wielkában, stb. A szerszámoknak mindinkább alkalmas formát adtak. Eleintén egészen simára öntötték, utóbb gyakran zeg-zugosan vésett vonalas díszítéssel, rézsútosan egymás felé hajló, vagy csiga alakú vonalakkal és különféleképen összealkotott körbe futó vonalas díszítésekkel ékesítették e tárgyakat. idővel a kéz-, kar- és nyakpereczek, továbbá a tűk lapos, olykor igen gazdag tekercsekből álló alakot nyertek.

Ámbár a Galicziában talált bronz készítmények fő tömege a magyar bronzcsoport sajátos ismertető jellegével bir és kétségtelenűl kereskedés útján kerűlt ide a Kárpátok túlsó oldaláról; mindamellett találtak galicziában néhány más jellegű bronz tárgyat is, a melyek nyilván más, távolabb eső vidékről valók. Ilyenek a Nieczajnában és Jaz³owieben talált bronz kardok, úgy nevezett csápos markolatú kardok (à antennes) a svájczi bronzok típusában, melyek valószinűleg nyugatról kerűltek. Ide sorozzuk azoka a vésett vonalas díszítéssel ellátott, igen nagy bronzkarikákat is, a melyekre Közép-Galicziában, a San völgyén Kañczugában és Sieniawában akadtak. Az idegen emlékek közé kellmég egy, záró taggal ellátott, csücsközött korona alakjával bíró öntött bronz abroncsot is soroznunk, a melyet Galiczia keleti részén a Zbrucz meletti Zalesiében találtak (Rajza a 121-ik lapon középütt). Ez a forma a Kárpátokon túl, sőt Közép-Európában egyáltalán nem fordúl elő, hanem igenismeretes a skandináv bronzok csoportjában.

Korai vaskorszak vagy hallstatti korszak. Még akkor, midőn éjszaki Magyarországban és Galicziában a bronzkori teljes virágzásban volt, az alpok s az éjszaki Balkán közt fekvő országokban, melyekben az általunk közelebbről nem ismert illyr törzs lakott, a vas használata és földolgozása már kezdetét vette, s ezzel új nemű készítmények lettek ismeretesekké és terjedtek el egyre jobban, a melyeknek sajátos formájuk, díszítési módjuk és technikájuk, vagyis egy szóval önálló stíljuk volt. Ezt a stílt az ausztriai Hallstatt községről nevezték el, a hol először találtak effajta nagy számú emléket.

Galicziában néhány helyen leltek hallstatti koszakból való bronzedényeket, leginkább az ország keleti részében, hová Magyarországból a legfontosabb kereskedelmi út vezetett. Igy a Dniestr folyó menti Kunysowcében talált leletben hét gömbölyded, üstszerű kézi edény, úgy nevezett situla volt, melyeknek egymásra borított két félgömbszerű tekealakjuk van. Ezek a bográcsok két fogantyún függnek, melyek az edényeknek felső, szalaggal díszített szegélyére két oldalt szögecsekkel oda erősített kettős kersztalakú fülekbe vannak akasztva. zen bográcosk egyikének oldalát trébelt mű díszíti: a keresztalakú fülek közt az edény körűl félig kidomborodott két gyöngysor húzódik és mintegy szegélyzetét alkotja az alatta ábrázolt váltakozó napkorongoknak és párosával arányosan szemközt állított hattyúnyakaknak. Két, ezekhez hasonló, nagyon megsérűlt edényt a szomszédos Jezierzany községben is találtak, továbbá egy ilyen edények töredékét a Tarnobrzeg melletti Gorzycében is; a Lemberg melletti Pdsakiban pedig bronz bádogból készűlt megrongált edényt, a melynek kis, bordázott, hengerszerű csöbör alakja van (ú. n. cista). A Rohatyn melletti Rudában talált raktári leletben is volt egy trébelt díszítményű, bronzpléhből való füles edény. Hasonlónak a töredékeire akadtak ¯abokrukiban. Ezen edények közűl némelyek, pl. a Kunysowcében talált bronz situlák, a hosszú használat folytán láthatólag elvástak, s ezért bádogdarabokkal foldozták meg, a melyeket szögezéssel erősítettek rájuk; mert a forrasztás mesterségét ekkor még nem ismerték.

A bronz- és hallstatti korszakon át Galicziában, mint Európa más országaiban is, a halottégetés és a hamvaknak urnákban való eltemetése volt szokásos, mely urnák alakját a mellékelt ábra (121 lapon) mutatja. Leginkább az úgy nevezett bütykös urnák fajtájához tartoznak. Ezen korszak urnatemetőinek legnagyobb része a San és Visztula torkolatánál, Tarnobrzeg és Nisko kerűletben maradt fönn. Csontváz-sírok ebben a korban a ritka kivételek közé tartoznak.

A S¹cz környéki hamvasztott urna-sírok, különösen a œwidniki urnatemető viszonylagosan legdúsabb bronz ékszerekben, így nyak- és karpereczekben, dísztűkben, a melyek mind vonalszerű bevágásokkal és tekercsalakúlag hajlított koronggal vannak díszítve. Ezenkivűl két fajtájú fibulát, vagyis ruhakapcsot (ruhatűt) találunk itten: az egyik S forma kettős tekercs, a másik ív alakú, melyen olykor üveggyöngyök, vagy csüngők sorakoztak. A bronz tárgyaknak, késeknek s egyéb ott talált vas készítményeknek fentebb említett fajtáiból, továbbá a keleti kereskedés útjn az Adriai tengeren át ezekre a tájékokra tarka, vagy aranyos üveggel díszített ékszerekről következtetve, a œwidniki urna-temetőt a hallstatti korszakba kell soroznunk.

A mi a bronzkori csontváz-sírokat illeti, egy ilyet Kwacza³ában találtak. Olyan fajta bronz és vas ékességek voltak benne, mint a hozzá közel fekvő urna-sírokban. keleti Galicziában egy magános bronzkori csontváz-sír a Tarnopol melletti H³uboczekben kerűlt elő. A Zbrucz melletti Rakówk¹tban is talált Ossowski G. két bronzkori csontváz-sírt.

Szkitha régiségek. Abban az időben, mikor a mai Galicziában a bronzkori műveltség virágzott, a kelet felé szomszédos országokban, a melyekben a vas használata sokkal korábban elterjedett, orosz régiségtudósok nézete szerint már egészen másnemű művelődés fejlődött ki. Ezt a művelődést arról a népcsoportról, a mely azokon a vidékeken akkor lakott, s a melyet a klasszikus ókor írói, így Herodotus is, Általánosságban szkitha néven említenek, szkitha művelődésnek nevezhetjük. Fejlődésére két tényező hatott a belföldi barbár és a Fekete-tenger görög gyarmatairól bevitt görög klasszikus elem. Ennélfogva e népeknek háromféle emlékei maradtak fönn, nevezetesen tiszta barbár készítmények, melyeknek tipusait olykor messzire követhetjük éjszak vagy kelet felé; azután eredeti görög klasszikus tárgyak, melyeket kereskedés útján délről szereztek, s végűl barbár mesterembereknek e kettő közé tehető készítményei, a melyekhez bizonyos tekintetben mégis görög tipusok szolgáltak mintákúl. Leginkább keleti Galiczia nehány községében találtak ilyen, szkitha csoporthoz tartozó emlékeket. E vidék tehát élénkebb összeköttetésben lehetett a szkitha tartományokkal. A Cyganka folyó menti Sapohówban egy kurgánban (sírhalom) a csontváz mellett bronztükröt találtak, a melyet barbár mesterember készített görög minta után. A fogantyúja lapos, barázdás oszlop alakú és állati fejjel végződik, a mely kos- vagy kőszáli kecskefejhez hasonlít. E mellett egy kisebb, kidomborodó öntésű, csillaggal díszített tűkör, meg három oldalú bronz nyilhegyek hevertek, a melyeket szkitha különlegességeknek tartank. Idomtalan és durva öntvények. A kurgánhoz közel a földben egy nagy, olyan bronzból, a mely csaknem tisztára réz, készűlt, nyersen öntött, két fülű és talpas üstöt leltek, a melyből csak az alsó részének egy töredéke maradt meg (ábrája a 125-ik lapon, balra). Hasonló, golyóforma üstöt a Kertschez közel eső híres kul-obai kurgánban találtak a Kr. előtti negyedik századból való számos eredeti görög készítménynyel együtt, egy másik, valamivel díszesebbet pedig, szintén a Kr. előtti negyedik századból származó eredeti görög emlékekkel vegyest Nikopol mellett, a híres Dnieper-parti czertomelyki kurgánban leltek. Számos ilyen talpas üstöt Oroszoroszágnak különböző vidékein, egészen Sziberiáig, találtak. Három oldalú jellegzetes szkitha bronz vagy vas nyilhegyek említhetők a Dnieszter melletti Horodnicából, Mohi³kiből és a Zbrucz melletti Nowosio³kából.

Tiszta vaskorszak, La Tène- vagy kelta korszak. A hallstatti korszakra, melyben a vas még nagyon drága fém volt és csak ékszerekké, vagy kivételes tárgyakká dolgoztatott föl, Közép-Európában az úgy nevezett tiszta vaskorszak következett. Ezt sajátos tipusú készítmények jellemzik, melyek közt természetesen a vasból valók a legszámosabbak. Ez a stil Európa nyugati részén, Galliában keletkezett és onnan kelta népek vándorlásai és hadjáratai révén elterjedt Közép- és Dél-Európa különböző országaiban is. A svájczi neuburgi tó éjszaki partján fekvő La Tène nevet adtak a közép-európai tiszta vaskorszaknak, és e korszak sajátos stiljának.

Szkitha, La Tène és római korból való tárgyak. Charlemont Húgótól

Galicziából a következő La Tène-korszaki emléket jegyezhetjük föl: A Siedliszowice melletti Jadownikiben (a Visztulához közel fekvő D¹browa közigazgatási kerületben) egy jellegzetes hosszú vaskardot találtak (képe a 125-ik lapon, középütt). A hosszú markolatvasat, mely egykor fába vagy csontba volt foglalva, a pengétől harangalakúan hajlított, jellemző bádoglemez választja el. Ezenkivűl egy bronz fibula töredékére, két vas lándzsahegyre, három vas késre, egy sarló töredékeire és agyagcserepekre is találtak. Ebben a korszakban tapasztaljuk először a fazekaskorong használatát, meg a fémek forrasztásának mesterségét.

Az összes többi La Tène-készítményt Galiczia keleti részének azon a vidékén találták, a hol a bastarn nevű kelta nép lakott; így Halicztól délre a Dnieszter melletti Petry³ówban, egy háromszorosan összehajlított vas kardot, mint a hogy a kardot akkor temetkezéseknél a hamvvederbe tenni szokásos volt, továbbá egy lándzsahegyet, egy pár jellegzetes tipusú tövises sarkantyút, melynek egyik kávája hosszabb. A sarkantyú ennek az időnek a találmánya levén, ekkor tűnik föl először. A Kolomea melletti Kamionka wielkában La Tène-kor urna-sírt fedeztek föl, a melyben összehajlított vas kard, lándzsahegy, kés és sarkantyúk voltak. Az urnát jellemző csücskös vas pajzsdudor (umbo) födte be, a mely egykor a fapajzs közepén volt a kézmarkolat oltalmára alkalmazva. A Dnieszter-menti Horodnicában, a hol csaknem minden korszakból kerűlt elő őstörténeti régiség, szép La Tène-kori készítményeket is találtak, nevezetesen egy bronzból való torquest vagy nyakpereczet, egy nagy tipikus ruhatűt, az úgy nevezett jellegzetesen visszahajlított lábú bronz fibulát, továbbá egy kis bronz pajzsdudort, sarkantyúkat és díszítő tűt, melynek fején a kroszakot jellemző, egyenlő szárú keresztformájú áttört ékesség van. A Trembowla melletti Zieleñczében egész gyűjteményére leltek a kék, zsinórszerűen csavart üveg karpereczeknek, a melyek a La Tène-korszakban nagyon szokásosak voltak és azokon a vidékeken még a következő, úgy nevezett római korban is fenmaradtak. keleti Galiczia különféle helyein továbbá kelta pénzek is kerűltek elő, melyek csaknem kivétel nélkül I. Fülöp macedon király érmeinek barbár utánzatai.

A La Tène-korszak régiségei és a galicziai föld kelta művelődésének emlékei közé tartozik talán az a híres, dús, de – sajnos – mostanig tudományosan nem ismertetett aranykincs is (a lembergi Dzieduszycki-féle múzeumban), a melyet a Dnieszterhez közel fekvő Micha³ków melletti egyik patak partjának csuszamlása alkalmával 1878-ban találtak. Ez az aranylelet számos tárgyból áll, melyeket két csoportra oszthatunk. A nagyobb csoport, melyhez a tárgyak legtöbbje tartozik, a La Tène-kori műveltség és stil sajátos ismertető jeleit mutatja, de nem azt a stilt, a mely Közép-Európában vagy Galliában szokásos volt, hanem annak különös vidéki vagy helyi faját, a mely Pannoniában, a Duna közelében a hallstatti művelődésnek és az ahhoz rokon etrusk, vagy helyesebben mondva éjszak-itáliai művelődésnek ottan még élő hagyományai között fejlődött ki. A micha³kówi aranykincsnek ebbe a csoportjába tartozik mindenekelőtt négy ruhatű, melyek a vitorlaszerű tűhegytokkal ellátott, úgy nevezett ívkapcsok fajtájából valók. A 12–13 centiméter átmérőjű két nagyobbiknak az ívezetét szögletes, üres aranygyöngyök díszítik. Ezek a tűk nagyon hasonlítanak a Budapest vidékén, Fokorúban talált aranykincsnek két fibulájához. A micha³kówi aranykincs két másik kisebb fibulájának ívezetén gyöngyök helyett csak egy, aranybádogból való, félholdhoz vagy sajkához hasonlító vájt díszítés van, s ezek a fibulák azokhoz az ívkapcsokhoz tartoznak, a melyeket közönségesen sajka-fibuláknak neveznek. Ezen két fibula-vitorlához hasonló tű tokjának a szögletein trébelt mívezetű, egyenlő szárú kis kereszteket mutató díszítés van, a mi a La Tène-korszakra nézve igen jellemző alak. Ide tartozik továbbá egy tömör, hengerded karika formájú nyílt nyakperecz, melynek a végei pecsétnyomó-szerűleg ellaposodnak; ez szintén sajátos alakja a La Tène-kori stilnak; aztán három arany karperecze, melyeknek végein két, kosszarvhoz hasonló kunkorodás van. Két karperecz tömör, hengerded aranyrudacskából való, a harmadik lapos, és öntött, áttört díszítésű egy sor apró, egyenlő szárú kereszttel.

Ebbe a csoportba való egy gúlaformájú sisaknak aranycsúcsa is, a mely harangalakú gombból lefelé szétnyíló négy levelű virágot ábrázol. Egy hasonlag a La Tène-korszakba tartozó, a krajnai Weisskirchenben talált bőrsisaknak szintén ilyenforma csúcsos fém teteje van, oldalai pedig kerek, 4 vagy 5, a fejét környező fémlappal voltak díszítve. A Bologna melletti certosai temető híres bronz situláján egy sor harczost látunk, kiknek ugyancsak ilyen fémdíszítésű bőrsisak van a fejükön. Minthogy pedig a micha³kóvi aranyleletben is négy kerek, az etrusk vagy római phalera módjára középen füles arany lapot találtak, gyaníthatjuk, hogy azok a fentebb leírt arany sisakcsúcscsal együtt egy férfi bőrsisak díszéűl szolgáltak.

Látható továbbá a micha³kówi kincsben egy, most hét töredékben levő, vékony arany lemez, a mely összeállítva öv- vagy koronafélét alkot. Ez a lemez csaknem hat centiméter széles és három sor trébelt kis körrel van díszítve, a melyek mindegyikében egy-egy behajlított oldalú háromszög, ez a jellegzetes La Tène-kori díszítés, látható. Ennek az arany sávnak (szalagnak) egyik szélén negyedfél centiméter magas, bádogból kivágott díszítmény van, a mely váltakozva hegyes háromszögeket s ezek csúcsain félholdakat, és keresztforma alakokat mutat; a keresztek függőleges szárai alúl is, fölűl is két-két, kifelé hajlított szarvvá vannak hasítva. Ez a fínom lemez alkalmasint merev, értékes szövetre volt fölvarrva s női fej-ékességűl szolgálhatott. Megjegyzendő, hogy épen ilyen vékony arany lemezből való, csakhogy leszakadt szegélyű és hasonló, behajlított oldalú három- és négyszögekkel megrakott körökkel díszített sáv (szalag) van a magyarországi, fokorúi aranyleletben is; ezt a magyar régészek övlemeznek vélik.

A micha³kówi aranykincshez tartozik továbbá két, valószinűen mellre való aranyláncz is. Az egyiknek szemei apró csövekből állanak, amelyekre három fél babérlevél formájú arany lap van mintegy a középső erénél fogva oda nőve. Egészen hasonló lánczot találtak Magyarországon, Fehérmegyében egy olyan arany phalerával együtt, a milyenből, mint föntebb említettük, a micha³kówi aranykincsben is van négy. Ezen kincs másik lánczának szemeinél a csövecskéken csak két-két félköralakú lap van szárnyak módjára, s ezek vésett tekercsdíszítménynyel vannak ékesítve.

Ehhez a kincshez tartozik továbbá nagy számú, kerek és háromszögletes, különféle nagyságú arany gyöngy is, úgy, hogy az egész mellet be lehet velök aggatni; vannak köztük mogyoró nagyságú, üres, tekercsdíszítményű gyöngyök, továbbá egy nagy borostyángyöngy, meg három kék üveggyöngy is. Találunk itten továbbá egy tizenkét centiméter átmérőjű, félgömb alakú arany csészét, melynek oldalait egy sor, belűlről kifelé trébelt emelkedés díszíti, s végre két érthetetlen, alkalmasint fibuláról való töredéket is.

A micha³kówi aranylelet emlékeinek másik csoportja négy vastag, öntött lap; egyik oldalukon körvonalokban és kidomborított rajzban négy képzeleti négylábú állatalak látható; másik oldalukon pedig szintén arany tű van, tehát fibula-félék lehettek. Közűlök a legnagyobbon, a mely 16 1/2 centiméter hosszú, és két másikon, a melyek 10 1/2 centiméter hosszúak s egymáshoz hasonlók, csakhogy rajzuk ellentétes irányú (pendant), az ábrázolás guggoló oroszlán-alakhoz, a legkisebb lapon lévő rajz pedig kutyához hasonlít. Ezeknek az állatoknak a külseje kisebb-nagyobb, lapos, gombszerű rozettadíszítéssel van megrakva, olyképen, hogy a szemeket és a lábaknak minden hajlását egy kis rozetta jelöli, a melynek a közepében befelé hajlított szárú háromszög látható. Az állatok külsejének téresebb részeit nagyobb rozetták díszítik, melyeknek közepén kiemelkedő, háromoldalú ékesség (úgy nevezett triquetrum) van, a mely három, oldalt néző és nyakuknál fogva küllőszerűen összefoglalt állatfejet ábrázol. Ezek a behajtott oldalú háromszögeket és triquetrumokat mutató díszítések a La Tène-kori stil sajátos ismertető jelei közé tartoznak; az említett képzeleti állatalakok körvonalai azonban, s azoknak rendkivűl barbár rajza és épen olyan nyers öntvénye, valamint ezeknek a szokatlan nagyságú fibuláknak rendeltetése a La Tène-kori stiltól, meg Nyugati- és Közép-Európának kelta művelődésétől teljesen idegen.

Ezeknek a tipusoknak magyarázatát egészen más vidéken, nevezetesen odább kelet felé kell keresnünk. A Dnieper-menti híres szkitha-szarmata kurgánokban, névszerint a Jekaterinos³aw melletti £uhowajában és a Krasnokutsk melletti To³staja Mogi³ában, a melyeket orosz régészek a Kr. előtti III. századból származóknak tartanak, lócsontvázakon aranyos vagy ezüstös díszítésű rézlapot találtak, melyeken nagyon hasonló, esetlenűl rajzolt képzeleti állatábrázolások vannak. A lényeges különbség ezek és a micha³kówi aranykincs állatalakjai között abból áll, hogy emezeknél a lapok külső fele az említett rozettákkal és gombokkal van megrakva, balfelén pedig tű van, a kurgánok tárgyain ellenben ilyen rozetták nincsenek, s ezek a lószerszámra egy balfelükön látható füllel voltak megerősítve.

Az elmondottakból azt tehetjük föl, hogy a micha³kówi aranykincs első csoportjának emlékei aránylag idősebbek és alkalmasint Galiczián kivűl a Duna vidékén készűlhettek (a hol hasonló készítményeket találtak) a La Tène-kori izlés pannon árnyalata szerint, és onnan talán a bastarnok kelta népe útján kerűlhettek Galicziába. Az emlékek másik, vagyis az állati ábrázolatú fibula-lapok csoportja és talán az a csészeformájú stiltelen edény is aránylag később s már a galicziai Dnieszter-vidéken készűlhetett a bastarnokkal keleten tőszomszédos szkitha-szarmata népekkel való érintkezés után. Ezeknek az állati fibuláknak lapos alakjából, nagyságából, páros összeállításukból és a szkitha-szarmata kurgánokkal való hasonlatosságukból azt következtethetjük, hogy lószerszám ékesítésére használhatták.

Láthatjuk tehát, hogy a micha³kówi aranyleletben férfi és női öltözethez, úgyszintén lószerszámhoz való tárgyak is vannak.

Római kor. Mióta a keresztény kor kezdetén a rómaiak Pannoniát meghódították, a római világbirodalom határai és művelődése mindinkább közeledtek a Kárpátokhoz, míg végre a Kr. u. 106. évben Dáciának Traján császár által való végleges meghódítása és azon tartomány kikerekítése után, mely a mai Erdélyt, Romániát, Bukovinát, meg Galicziának a Pruthig és a Zburcznak a Dnieszterbe ömléseig terjedő részét foglalta magába, a római birodalom határa részben a Kárpátokon túlra is átterjedt. A római művelődés ekként a mai Galiczia terűletével szomszédsági érintkezésben lehetett Aurelianus császár koráig, a ki belefáradván a gótokkal, dákokkal és más, keletről és éjszakkeletről berontó népekkel való hosszú harczokba, Kr. u. 274-ben Dáciából kivonúlt és az állam határát ismét a Dunáig vonta össze.

A rómaiak dáciai uralmuk idején (a Kr. utáni II. és III. században), a fönmaradt emlékek szerint meglehetős élénken közlekedhettek a Kárpátokon túli vidékekkel, különösen a Dnieszternek és Pruthnak tőszomszédos vidékével. A Dnieszter melletti Horodnicában abból a késő korszakból, melyben a halottégetés már többé nem volt szokásos, római csontváz-sírokat is találtak, melyek a bennök lelt két tekercsű fibuláról itélve, a Kr. utáni III. század végéről valók lehetnek. Találtak itt igen csinos, fazekas korongon készített cserép korsókat, agyag lovas alakocskát, üveg serleget, karneol-gyöngyöket és aranyos szövetek darabjait is a csontvázak mellén és fején. Hasonló sírokat leltek a szomszédos ¯e¿awa községben, továbbá Wierchniakowcében is. A Kolomea melletti S³obódka polnában és Kamionka wielkában római urnasírokra s azokban korongon készűlt hamvvedrekre találtak, a melyeket vas pajzs-dudorokkal födtek be és hajlított, rövid, jellegzetes római vaskardokkal csavartak körűl. Egy ilyen sírt Kapuœciñcében is találtak. A Rohatyn melletti Lipicában római korból való nagy urna-temetőt fedztek föl. A fibuláknak úgy nevezett római tartományi tipusából itélve e temetőt a Kr. utáni III. század első felére kell tennünk. Számos ruhakapcson kivűl vaskéseket, és a mi legnevezetesebb, kova késeket is, továbbá vas övcsattokat, lapos agyag karikákat, barázdás üveggyöngyöket, szarvasagancs baltákat és potin-öntvényből készűlt kis tükröket találtak ezekben a sírokban.

A számos, egyesével talált római régiség közűl említést érdemelnek: egy kis, Myszkówból való bronz alak, a Zbrucz menti Zalisieből és Kociubiñczykiből való két szárnyas bronz fallus-ábrázolás, továbbá római bronz ruhakapcsok, melyeket Ka³aharówkában, Kry³osban és a Halicz melletti Wiktorówban, Ditkowcében és Sokalban találtak. Ezen kivűl keleti Galicziában számos helyén (¯abiñce, Uwis³a, Wasilkowce, Bilcze, Suchostaw, Siekierzyñce és Iwanie) római eredetű agyag- és üvegedények cserepeit fedezték föl. A római emlékek közé látszik tartozni az úgy nevezett Traján-sáncz is, e magas, töltésszerű földhányás keleti Galicziában a Dnieszter és Zbrucz mellett, melynek folytatása Orosz-Podolia és Besszarabia felé húzódik. Galiczia középső részében, főként a San vidékén, aztán keleti Galicziában, a Dunajec és Raba folyók közelében, valamint Krakó tájékán, vagyis azon három ősrégi kereskedelmi út mentén, a melyek a Kárpátoktól Galiczia belsejébe vittek, számos római érmet találtak, a melyek többnyire a Kr. utáni II., III. és IV. századból valók.

Népvárndorlási kor. Midőn a gótok a Kr. utáni II. század második felében a Balti-tenger partjairól a Fekete-tengerhez, a Dnieper vidékére költöztek, egy új, jellegzetes stilt alkottak meg, a mely az úgy nevezett népvándorlási kor (főképen arany) készítményeinek sajátossága, és a melynek létesűléséhez a Balti-tenger partjairól magukkal hozott belföldi germán elemeken és római művelődésen kivűl szkitha-görög és más éjszaki, úgy nevezett altai-uráli, továbbá pannon-római minták is közrehatottak. A germán népek vándorlásai következtében ez a stil elterjedt Közép- és Nyugat-Európában és a különböző országokban való további feljődésében újabb alfajokat alkotott, melyeket meroving, ír, avar, stb. stil néven ismerünk.

A Fekete-tenger partján, Besszarábiában, Bukovinában és Magyarország éjszaki részén sok effajta emlékre találtak ennek a népmozgalomnak korai éveiből is. Föl kell tehát tennünk, hogy Galiczia terűletén is, kivált keleti részén, a melyen a keresztény idő első évezerének első felében annyi nép vonúlt át, maig nem egy értékes arany kincsnek kellett a föld ölében fönmaradnia. Valóságban erről az egész korszakról Galicziában csak két emléket jegyezhetünk föl. Az egyik egy arany gyűrű (ábrája a 136-ik lapon, alúl balra); ezt a Dnieszter melletti Micha³ków közelében, Uœcie biskupie falu mellett találták;borsónagyságú üres golyócskákból alkotott három oldalú piramis formájú feje van, mi a Kr. utáni IV. és V. század éjszakmagyarországi arany készítményeit jellegzetesen megkülönbözteti. A másik egy nagy ezüst nyakperecz (torques), szintén háromszögekbe csoportosított golyócskákból álló ékességgel, a melyet a czortkowi járásban, Zalesieben találtak. (A bécsi cs. kir. udvari múzeum tulajdona; képét lásd a 136-ik lapon, középen, alúl.)

Úgy nevezett tiszta szláv kor. Az avaroknak a VI. század közepén Magyarországba történt bevonúlása után Galicziában a népvándorlási kor véget ért, s ezt az utolsó őstörténeti kor, az úgy nevezett tiszta szláv kor követte, a melyben az itt megtelepűlt szláv népek önállóan fejlődtek tovább a kereszténység megalapításáig és a történetbe való belépésükig. Ebből az időből Galicziában is, mint más szláv országokban, főleg kétféle emlék maradt fönn: a megerősített, sánczokkal kerített helyek, úgy nevezett földvárak, és a sírok. A neolith-korszak óta is alapítottak ugyan már erősségeket olyképen, hogy a természetüknél fogva megközelíthetetlen, kivált magaslatokon és mocsarak közepette levő helyeket ellenséges támadások ellen mesterségesen hányt sánczokkal vették körűl; mindazáltal az ilyen földvárak legnagyobb része, a melyeknek nyomaira szláv országok terűletén találtunk, csak a népvándorlás korát követő utolsó őstörténeti korszakban keletkezett.

Ebben a korszakban a fazekas-korongon készűlt agyagműveknek a szláv népeknél is különös és jellegzetes tipusa fejlődött ki, melyet a régészek földvár-tipusnak neveznek. Ezeknek a rend szerint nagyon kurta nyakú és erősen kihajlott karimájú edényeknek a felső részét egyenközű, vízszintes és hullámvonású csíkok díszíik, a melyeket fésűszerű eszközzel karczoltak a puha agyagba. Galiczia sok földvárában találtak effajta edények cserepeire. Ez bizonyítja ugyan, hogy ezek a földvárak az utolsó őstörténeti korszakban csakugyan szláv népesség birtokában voltak; de azt a kérdést, hogy mikor készűltek és vajon nem sokkal régebbi időből származnak-e, meg nem fejti. Legnagyobb részét a földváraknak Galiczia keleti részében a Dnieszter mindkét partján találjuk: így a DŸwinogródban, Bilczében, Horodnicában, Chocimierzben, a Halicz melletti Kry³osban levő földvárakat, továbbá a Kolendzianyban, Kociubiñczykiben, ¯nibrodyban és Wo³kowcében levő őskori sánczokat. Messzebb éjszak felé fekszik a podhorcei földvár, meg a wysocki és a Brody melletti troœcianieci sánczolat. Az ország közepéről megemlítjük a Le¿ajskhoz közel eső Grodzisko községbeli, továbbá a Tarnobrzeg tájékán, a Visztula mellett, Sielecben levő földvárat. Galiczia nyugati részér őskori földvárak találhatók a Bochnia melletti £apczycában és Che³mben, Lipowiecben, P³azában és Chrzanów vidékén Bukowicában.

A földvárakra vonatkozó adatok legtöbbjét eddig a Dnieszter menti Horodnicában és Kry³osban gyűjtötték. Mind a kettő tetemes magaslaton van, igen nagy s alapját és sánczainak elrendezését illetőleg egymáshoz hasonló. Mind a kettőnek két része van: a tulajdonképeni vár, a mely magasabban fekszik s alakra nézve szabálytalan sok szög vagy félkör; továbbá az ettől egyenes sáncz által elválasztott külső vár, melyet kivűlről hasonló, egyközűen haladó sáncz óltalmaz; az egésznek derékszög alakja van. Mindegyik sáncznak külső oldalán mély árok húzódik. A külső vár felé levő sánczokon kapuszerű közök vannak, melyek a belső udvarba nyílnak. A földvárak fő rendeltetése kétségkívül az ellenség elleni oltalom volt; mindamellett béke idején a vallási szentségek elhelyezésére, népgyűlésekre, törvénykezésekre, sőt a főnök lakásáúl és székhelyéűl is szolgálhattak. Egyes sánczolatok, így pl. a Kolendzianyban és Kociubiñcében levők, igen kicsinyek arra, hogy erősségekűl használhatták volna. Az ilyen sánczolatok alkalmasint nem ahdi czélokra, hanem pusztán arra szolgáltak, hogy valamely rendkivűli, pl. vallási, törvénykezési, stb. rendeltetésű helyet körűlkerítsenek. A kry³osi, podhorcei, chocimierzi, a Le¿ajsk melletti grodziskói, a Bochnia melletti ³apczycai földvárak az utolsó őstörténeti korszakban keletkeztek; viszont a Dnieszter melletti horodnicei és bilczei földvárak a bennök talált emlékek bizonysága szerint sokkal régibb korszakban létesűlhettek.

Az utolsó őstörténeti korszak emlékeinek második csoportját a sírok teszik. Mostanig csak a kelet-galicziaiakat ismerjük, a hol tekintélyes számú, keleti származásra mutató fém ékszereik miatt korán figyelmet keltettek. Az utolsó őstörténeti korszak kelet-galicziai csontváz-sírjait vag kurgánok, vagy nagy kő lapok födik. Olykor a holttestet fa teknőben, vagy szögekkel kivert fa ládákban temették el. A halottégetés ebben az időben csaknem egészen kiment a szokásból. Eddig csak egy ilyen, az utolsó korszakból való temetőre s abban égetett sírokra találtak Uwis³ában, a husiatyni kerűletben.

Az említett kelet-galicziai csontváz-sírok általában pusztán a messzebb keletre és éjszakkeletre elterjedt tipusok folytatásai. Ezen korszak szláv sírjainak jellegzetes ismertető jelei a bronzból, ónból vagy ezüstből való úgy nevezett kampós karikák, a melyeket egyik végükön S alakúlag kifelé hajlítva, a hajban, a halánték és fül tájékán ékességűl viseltek. Ilyen kampós karikát sok kelet-galicziai sírban találtak, nevezetesen Bilczében, Czo³hañszczyznában. Myszkówban, H³uboczekben, ¯ywaczówban, ¯e¿awában, stb. Ezen kivűl sok ilyen sírban még másféle ékszereket is találnak, a melyeknek tipusait az orosz régészek az úgy nevezett merján-wladimiri csoportba, továbbá a miñski vagy kijówi csoportba sorozzák. Galicziai sírokban ezek a tipusok vegyesen fordúlnak elő. Igen jellegzetesek az őstörténeti kor utolsó századainak sírjai, a melyekben, mint pl. a kelet-galicziai Podhorce dúsan fölszerelt soros sírjaiban már vegyesen találhatók keresztény jelképek teljesen pogány szokásokkal és sírmellékletekkel együtt. (L. a 136-ik lapon levő ábrát.)

Az úgy nevezett merjani tipushoz félholdalakú bronz csüngők, vastag drótból zsinórszerűen csavart gyűrűk és karpereczek tartoznak, milyenek Potoczyskában, Horodnicában, a Horodnica melletti Siemakowcében, a Zaleszczyki melletti Torskieben, ¯ywaczówban, Choczimierzben, ¯abiñcében a Dnieszter melletti D¿winogródban, Semenówban, ¯nibrodyban, valamint Tarnopol vidékén Isypowcében kerűltek elő. A kijówi tipushoz tartoznak azok a nagy drtkarika formájú fém (bronz vagy ezüst) fülönfüggők, a melyekre alúl legalább is három kis, sima vagy díszített fémgolyó, vagy egy hosszúkás, orsóforma fémgyöngy van illesztve. Ezüstből, ennek a korszaknak kedvelt nemes fémjéből, készűlt effajta ékszereket találtak a Dnieszter menti Wo³kowcében és a borszczówi járási Boryszkowcében. Hármas gyöngygyel megrakott fülönfüggőket találtak Myszkówban, a Tarnopol melletti Zaœciankában, a Halicz melletti Kry³osban, Husiatynban, Kalinowszczyznában, a Czortków vidéki Szwarkowcében és Sokalban. Az úgy nevezett miñski tipushoz tartoznak az olyan, málnához hasonló fémgyöngyök, a milyeneket Czo³hañszczyznában, Horodnicában és ¯nibrodyban találtak.

Mindezek a körűlmények azt bizonyítják, hogy keleti Galiczia népessége az utolsó őstörténeti korszak alatt sűrűbb közlekedésben volt a szomszédos keleti és éjszaki vidékek lakosságával.

Régi kőalakok. Keleti Galiczia őstörténeti emlékeihez különféle faragott oszlopok vagy kőbálványok is tartoznak, mint az úgy nevezett Svantovit-oszlop, melyet Liczkowce és Husiatyn közelében a Zbrucz folyó fenekén találtak, és az úgy nevezett baby- (vagyis asszony-) alakok, minők keleti Galicziában elszórtan találhatók. Az úgy nevezett Svantovit-oszlop négyoldalú, 2 méter és 70 centiméter magas karcsú kőoszlop és mind a négy oldalán lapos domborművek borítják, a melyek emeletesen vannak elsoztva és egy mástól széles szalagokkal elválasztva. Az alsó, 63 centiméter magas rész három oldalán lapos domború-műben termetes térdelő, hatalmas fejű, bajúszos férfialakot mutat, a ki fölemelt karjával az oszlopot látszik tartani. Az oszlop negyedik oldala az alsó részén sima és díszítetlen. A középső, az alsótól pusztán egy fekvő gerendával elválasztott, csak 46 centiméter magas emeletnek mind a négy oldalán egy-egy kis, aránytalanúl nagy fejű és hosszú, térdig érő ruhájú emberi alak látható. Ez a négy alak egymásnak az oszlop élein kezet nyújt. Kettőn közűlük női mellek vannak jelezve. A harmadik, felső emelet, a mely 161 centiméter magas lévén, az oszlopnak több mint a felét elfoglalja, úgy látszik, a fő ábrázolást mutatja. Itt mindegyik oldalon egy-egy álló, szakálltalan fiatal emberalakot láthatunk hosszú ruhában és nagy, kerek kalappal. A kezek mindegyik oldalon egyformán vannak modorosan ábrázolva; az alak a jobb alkarját fölemeli, újjait a mellére teszi, a balkarját pedig leereszti. Az egyik oldalon ez az alak kürtöt tart a jobbjában, a másikon gyűrűt, a többi kettőn mind a két keze üres. Az egyik oldalon egy lovat és az alaknak övéről ferde irányban két szíjon függő kardot láthatunk. A kard egyenes és, úgy látszik, fa, vagy bőr tokban van; a markolat tompa szög alatt rézsút illeszkedik a pengéhez; rövid keresztvasnak kis gombokkal ellátott végei kissé lefelé görbűlők. Ez a kardfaj, mint dél-oroszországi, éjszak-magyarországi és más, még odább nyugatra eső szláv vidékekről következtethetjük, a IX. század kezdetétől a XI. század végéig volt használatban. Így a Svantovit-oszlop legfölebb a Kr. utáni XI. századból származhatik.

Keleti Galicziában a Zbrucz folyóban talált Svantovit-kőoszlop. Charlemont Húgótól

Annál a meglehetősen nagy hasonlatosságnál fogva, a mely ezen szobor és Svantovit szláv istenségek egykor Arconában Rügenen állott, meg a középkori krónikások, névszerint Saxo Grammaticus által ábrázolt képbálványa között van, ezt a galicziai alakot szintén Svantovit-bálványnak nézték. A Zbruczban talált képes oszlop az úgy nevezett kőbabáktól, a melyek szanaszét egészen Szibériáig előfordúlnak, nemcsak jobb kimunkáltsága és álló helyzete, hanem főképen a miatt is különbözik, hogy kezében nem kupa van, mint az összes kőbabákéban, hanem kürt. Ez a galicziai alak ebben az őstörténeti durva kőoszlopok egész sorozatával megegyezik, melyeket régi szláv országokban, kivált Poroszországban találtak, és a melyeknek szintén kürt van a kezükben. Sőt némelyiknek még az utolsó őstörténeti korszak tipusával egyező kard is van az oldalán és azokat is vízfeneken találták.

A német régészek ezeket az alakokat a néphagyomány s a középkori irók (Saxo Grammaticus és Helmold) adatai alapján az utolsó őstörténeti kor régi szláv isteneinek vélték. Sok szól a mellett, hogy ezt a Zbruczban talált oszlopot is szláv istenség szobrának tartsuk, a melyet a kereszténység behozatala után szántszándékkal dobtak a vízbe. A három emeleten a világrendszernek annyi népnél ismétlődő három országát kellene látnunk: alúl az alvilágot, illetőleg az alvilág istenségét, a mely, mint Atlas, a földet és az eget tartja a hátán; középütt a földvilágot az emberekkel, a kik az istenekhez képest kicsinyek és tökéletlenek; végre legfölűl az ég istensége volna, a ki mindenek fölött trónol s hatalomban és nagyságban minden egyebet fölűlmúl.

A népvándorlási és az úgy nevezett szláv korszakból való leletek. Charlemont Húgótól

A mi végre az úgy nevezett baby kőalakokat illeti, a melyek rendszerint ülő nők és csak ritkán férfiak, a kezökben pedig mindig kupát tartanak, ezeket majd szláv, majd finn vagy gót eredetűnek tartották. A legújabb tudományos vizsgálodások szerint, a melyek középkori útazók tudósításain és ezen emlékek földrajzi elterjedésén alapúlnak, ezek az alakok úgy a Krisztus születése előtti, mint utáni időkből valók és olyanféle emlékek, a milyeneket török-tatár eredetű népek állítottak sírhalmaikra. Mennél inkább nyugaton és délen találhatók, annál nyersebbek és esetlenebb kidolgozásúak az alakok, melyek a mongol föld és Szibéria határaitól kezdve keleti Galicziáig és az orosz-lengyelországi Kaliszig el vannak terjedve.

A Wawel. Kochanowski Romántól