Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Közgazdaság.

Közgazdaság.

(szerkesztette Menger Károly)

József császár ekéje. A brünni Ferencz-múzeumban levő eredeti után, Charlemont Húgótól.

Mezőgazdaság, bortermesztés, baromtenyésztés. Proskowetz Miksától, fordította Katona Lajos

Et reges delectat. (Fejedelmeket is gyönyörködtet.) Ez a körirat olvasható az 1770-ben alapított morva gazdasági egyesület pecsétjén. A pecséten levő kép pedig József császárt ama történelmi nevezetességű pillanatban ábrázolja, midőn az ekét tartja, a mely cselekedetének jelképes értelmére vonatkoznak a költő e szavai: „Hogy is hívják azt az eszközt, melyet kevesen becsűlnek, s még a legnagyobb császár kezét is díszíti?” Az 1769. évi augusztus 19-dike; a mikor az emberiség fenkölt lelkű barátja, a parasztság halhatatlan emlékű fölszabadítója, Slavkovitz mellett egy egyszerű földmíves telkén a maga kezével szántott egy barázdát, Morvaország mezőgazdasági életében minden időkre kegyeletes emlékű marad. A Habsburg-ház oltalma alatt, kedvező éghajlat és jó föld birtokában, s újabb időkben a mezőgazdasági iparral karöltve fejlődvén s a tudomány eredményeit is értékesítvén a czéltudatos haladás útján, Morvaországban a mezőgazdaság, mint hajdan, úgy ma is a tartomány legjellemzőbb foglalkozási ága.

A mezőgazdaság fontossága Morvaországban már a mívelés alá fogott terület nagyságából is kiviláglik. A Lajtán túli tartományok közt ugyanis Morvaországnak van aránylag a legtöbb szántóföldje. Az ország egész területének nem kevesebb mint 54.78 százaléka, az adó alá eső területnek pedig 56.61 százaléka áll mezőgazdasági mívelés alatt. S megjegyzendő, hogy az általán kedvező talajú és éghajlatú tartomány, a melynek lakossága gondos míveléssel is igyekszik a természet segítségére lenni, egyes részeiben, nevezetesen pedig a Hanna-vidéken, „Morvaország Kanaánjá”-ban, kiválóan nagy kataszteri tiszta jövedelmekkel dicsekszik. Példáúl a kremsieri becslési kerületben az I. osztályú földek hektárjának a jövedelme 62.57 forintra, az összes osztályok átlaga pedig 27.80 forintra rúg. Természetes azonban, hogy ily szép jövedelmek csak több rendbeli kedvező termelési körűlmények találkozása mellett lehetségesek, minők: a sűrű lakosság, elégséges forgó tőke, a föld termőképessége, jó közlekedési eszközök, mezőgazdasági ipar, stb.

A termelési föltételek különfélesége, minők a más-más magasság, talajnemek, a televényes termőföld különböző mélysége, a meleg és nedvesség változó eloszlása s egyéb tényezők következtében Morvaországnak igen változatos a gazdasági élete. Míg délen a tengeri, a legkényesebb zöldségek, a nagy melegmennyiséget kivánó kereskedelmi növények, a legízesebb gyümölcsfajok s tüzes borok is megteremnek: addig a középső országrészek jóféle árpával, aczélos búzával és dús czukortartalmú répával jutalmazzák a gazda szorgalmát. Följebb már a rozs-, zab-, len- és burgonyatermesztés, nemkülönben a baromtenyésztés a fő. A fukarabb termésű földeken is túl, a Kárpátok és Szudetek fő tömegében, 1.440 méternyi magasságon fölűl, már csak a havasi legelők tekinthetők mezőgazdaságilag értékesíthető területnek.

A gazdasági növények érési időszaka természetesen nagyon változó. Míg Morvaország déli csúcsában a gabona már június végén aranysárga keresztekbe rakva díszíti a tarlókat: addig a Kárpátok éjszaki lejtőin csak szeptemberben s nem ritkán már hótakaró alatt érik a zab.

Az országot bejáró útas a legfelötlőbb éghajlati különbségeket tapasztalhatja. A nikolsburgi virágkertész jól védett helyen, verőfény sütötte mésztalajon lángvörösen nyíló kaktuszokat termeszt; míg éjszaki Morvaországnak ugyanazon tengerszín fölötti magasságú helyein ugyanakkor csak a honi virágok kelyhei kezdenek bontakozni.

Az újabb idők a termesztés körűlményeinek változatával az utóbbi ötven év alatt Morvaország gazdasági életében is nagy átalakúlásokat szültek. Régebben Morvaország egy részét gátak szeldelték át és tavak borították, alföldein pedig beláthatatlan ló- és marhalegelők terültek; ugar földein finom gyapjas, merino-juhok legelésztek, a mezőkön a repczeföldek aranysárga csíkjai váltakoztak a lenvetés égszínkék sávjaival. Ma ellenben ugyanitt egyenletesen és nagy gonddal mívelt szántóföldek, pontosan kimért egyenes vonalú gabnavetések, szabályos sorokba vetett czukorrépa-ágyak tűnnék a szemlélő elé, melyek közűl hófehérre meszelt istállók villognak ki, hol újabban meghonosított állatfajok, a színekben pedig újabb találmányú gazdasági gépek és eszközök találhatók.

A századokon át gyakorolt tiszta három nyomású gazdaság majdnem mindenütt, sokfelé még a parasztbirtokokon is a vetésforgónak, azaz váltó gazdálkodásnak adott helyet; a marhának istállóban tartása nagyobb mennyiségű takarmány termesztését teszi szükségessé. S ha itt-ott még ma is megvan a legelőkkel váltakozó mezőgazdaság ősi formája, más részt némely helyütt már az ú. n. „szabad gazdaság” termelési módjáig emelkedett a föld mívelése, s mindennemű talajjavító eszközök és korszerű gazdasági gépek, a trágya- és takarmányanyagok czélszerűbb kizsákmányolása, a földek szorgos kigyomlálása és sok más helyes eljárás jellemzik Morvaország nagy és kis birtokain a mezőgazdaság mai állapotát.

A haladás azonban nemcsak abban mutatkozik, hogy a gazdasági eszközök és eljárások alkalmazkodtak az újabb kor követelményeihez, hanem abban is, hogy e korral együtt megváltoztak egyszersmind a mívelési nemek és birtokviszonyok is. A mezőgazdasági nagy átalakúlás mozgalma 1848 óta a jobbágyság megszűntével és a parasztbirtok tehermentesítése által, végűl pedig a földek szabad oszthatóságáról rendelkező törvény útján a kisgazdát is szabad birtokossá tette, a nagybirtokosságot pedig arra sarkalta, hogy szellemi és anyagi erőinek teljes megfeszítésével lépjen a haladás ösvényére s egyúttal megbízható bérlőosztályt neveljen, a mely tényezők kölcsönhatása Morvaországnak a „vezető” államok közt biztosít helyet a mezőgazdaság terén.

Morvaországban a nagybirtok még ma is kiváló helyen áll úgy terjedelme és gazdálkodási módja, mint bizonyos alkotmányszerűen biztosított választójogi kiváltságainál fogva. A nagybirtokok számát országos törvény korlátozza. E szám ma 383 egyes birtokra rúg, melyek jelenleg 223 magános és jogi személy tulajdonában vannak. Az „uradalmak”- vagy „jószágok”-nak nevezett nagybirtokok, melyek közűl csak némelyek viselik a „grófság”, avagy „korona-hűbér” nevet, vagy hitbizományok, vagy szabad birtokok. A nagybirtok jellegének elengedhetetlen föltétele, hogy be legyen iktatva az „országos táblá”-ba. A többi birtok mind csak a telekkönyvekbe van beiktatva. Jóllehet általában a nagybirtok tetemes kiterjedésű, ennek mértéke mégsem irányadó az országos táblába való beiktathatóságot illetőleg; így míg egyfelől 50 hektárnyinál kisebb terjedelmű „nagybirtokok” is vannak, addig másrészt 560 hektárnyi kisbirtokkal is találkozunk; akadnak azonban a kisebbek mellett 19.800, 13.000, 11.700 hektárnyi országosan bejegyzett nagybirtokok is. Egyes morva nagybirtokosok tehát épenséggel nem valami nagy földbirtok alapján is élvezik a nagybirtokossággal járó törvényadta czímet és kiváltságokat; ellenben néhány más nagybirtokos meg több, térben egymástól távol eső táblai birtok egyesítése útján valóságos latifundiumokat nevez magáénak. Így Liechtenstein herczeg 111.000 hektárnál több, egységes kezelésben álló földbirtoknak, az olmützi herczegérsek pedig 52.647 hektárnyinak az ura.

Morvaország egész területéből (22.222 négyszögkilométer) a nagybirtokra 6.800 négyszögkilométer (30.6 százalék) esik. Ez 491.400 hektár erdőségre és 188.642 hektár egyéb mívelési területre tagozódik. A hitbizományi birtok az egész ország területének 9.04, a papi pedig 3.5 százaléka.

Az egész gazdaságilag értékesíthető nagybirtoknak mintegy a fele, a hitbizományinak pedig jóval több, mint a kétharmada, bérbe van adva. Ennek pedig főképen két oka van: először is a mezőgazdasági állapotoknak az 1848. évi átalakúlások következtében történt megváltozta, másod sorban pedig az akkoriban fölvirúlt gazdasági iparágaknak a bérletért versenyzők közé lépése. Hogy a nagyban való bérlet ekképen Morvaországban meggyökeresedett, annak a következők a részletesb okai: a robot és egyéb jobbágyi szolgalmak eleste; a saját kezelésben való gazdálkodással járó azon kényszerűség, hogy a szükséges befektetési és mívelési tőkét be kell szerezni; az újabb gazdálkodási módoknál a gazdatisztek megbízhatatlansága; mind ezek és még egyebek arra bírták a földesurakat, hogy készségesen fogadják a nekik fölajánlott bérösszegeket, melyek aránylag elég magas földjövedelmet biztosítanak a birtokosnak. S a mellett a vállalkozó szellemű, kellő tőkével rendelkező és czélszerűen gazdálkodni tudó bérlő még mindig megtalálja e nagy bér összegek levonásával is a maga hasznát a gazdálkodás és a vele járó ipar együttes mívelése révén. De az említett időben kötött bérleti szerződések lejárta után, mikor mainapság a morvaországi mezőgazdaság már teljesen korszerű szellemben átalakúltnak mondható, még ma is czélszerűnek tapasztalják a nagybirtokosok, kik ez úton jószágaikat gondosan mívelve és tetemesen javúlva látták, a verseny következtében gyakran alaptalanúl is magasra csigázott bérajánlatokon kapva, birtokaikat tovább is ilynemű kezelésbe adni, sőt a bérrendszert még az eddiginél is jobban kiterjeszteni. A nagybérletek rendszere tehát Morvaországban egészen meggyökeresedettnek és beváltnak is mondható, a mennyiben főkép a gyáriparral kapcsolatos gazdaságok érdeme a czélszerű gazdálkodás meghonosítása és a haladásra való ösztönzés; más részt azonban nem tagadható és örvendetes tény, hogy a saját kezelésben álló nagybirtokok sem maradnak el a mívelési nemek javítása és a föld termékenységével versenyző munka terén, s hogy tetemes számú morvaországi nagybirtok ma valóságos „mintagazdaság”-nak nevezhető.

Aratás a Hanna-vidéken. Charlemont Húgótól

A kisbirtok, melyhez a régi paraszt- és örökös bírói telkek, szabad jószágok stb. tartoznak, gyakran tetemes nagyságú fekvőségeket is foglal magába, melyek 1848 óta természetesen ép úgy elvesztették összes kiváltságaikat, mint az országos és hűbéri tábla uradalmai. A hajdani parasztbirtokok eredetileg 16.773 telekből („Lahne”) állottak, legalább ennyit állapított meg az első telekadó-kataszteri fölvétel. Egész teleknek e fölvételnél az olyan egy tagban levő jobbágyi birtokot (szántó, rét és legelő) tekintették, a mely évenként legalább 180 forint tiszta jövedelmet hajthatott; a telek nagysága tehát a föld minéműsége szerint változott s egész 41.4 hektárig is emelkedhetett. Az eredeti egész telket aztán fél-, negyed-, nyolczad-, sőt tizenhatod telkekre is osztották, úgy, hogy az ily birtokok tulajdonosainak a száma 1873-ban mintegy 35.000-re rúgott. A többi kisbirtok, mint a telepeseké és a zselléreké is, mezei munkásoknak pénzért vagy terményekért átengedett uradalmi jószágokból ered.

Különböző mezőgazdasági és társadalmi jelenségek 1888-ben szükségessé tették egy birodalmi törvény alkotását, mely a közepes nagyságú birtokoknak öröklés útján való elaprózását bizonyos értelemben szabályozza. Ez a sokat vitatott telektörvény azonban, melynek czélja a földmívelő osztály föntartása, csak a végrehajtását elrendelő országos törvényekkel együtt fog életbe lépni.

Nagyban és egészben majdnem minden morvaországi parasztgazda lépést igyekszik haladni a fejlődő gazdasági tapasztalatokkal, s hogy e téren mennyire alkalmazkodnak a kisbirtokosok is a termelés módjában a jelenkor követelményeihez, annak megvilágítására csak a Kremsier vidékéről való következő vetésforgókat idézzük

I. Régi vetésforgó: 1. Köles (erősen trágyázva). 2. Búza. 3. Czukorrépa. 4. Árpa. 5. Rozs, tarlóhere. 6. Lóhere.

II. Legújabb vetésforgó: 1. Czukorrépa (erősen trágyázva). 2. Búza. 3. Czukorrépa (műtrágyával!). 4. Árpa. 5. Rozs, tarlóhere. 6. Lóhere.

A birtokok többnyire csak néhány méternyi szélességű, de igen hosszú s lejtőkön fölnyúló földsávok, s így az új mezőgazdasági törvény értelmében végrevalahára megkezdődő tagosítás igazán sürgős szükségnek tekintendő. A földterületek teljes kikerekítése eddigelé csak néhány községben történt meg, így mindenekelőtt Zahlinitzban, a község előljárójának, néhai Skopalik F. képviselőnek belátása és tettereje folytán.

A behatóbb mívelés tette mind szükségesebbé, hogy a mélyebb fekvésű s épen ezért gondos megmunkálás mellett nagyobb jövedelmeket biztosító területeket az évenként meg-megújúló áradások, nemkülönben a malom zsilipek okozta talajvíz-felgyülemlés ellen megvédjék. Főképen a Morva- és mellékfolyóinak szabályozása válik mind égetőbb kérdéssé, a melynek megoldását lehetőleg a Dunát az Oderával összekötő s olcsó hajóútat biztosító csatorna egyidejű megalkotásával kellene kapcsolatba juttatni.

Doloplas környéke a Hanna-vidéken. (Árpa- és czukorrépa-termesztés.) Charlemont Húgótól

A földek alagcsövezése, jóllehet csak mintegy negyven esztendeje kezdődött, ma már nemcsak a nagy-, hanem a parasztbirtokokon is meglehetősen kiterjedt.

A talaj mívelése a legkülönfélébb eszközökkel történik, úgy, hogy míg itt-ott még a lapos vasú, kezdetleges ekével, az „árpakaszá”-val, a „tóvájó” ásóval és a háromágú favillával találkozunk: addig másutt a fölvilágosultabb parasztgazda már a gépek korának összes szerszámaival el van látva, a nagybirtokokon pedig ezeken kivűl még kévekötő és gőzcséplő-gépek, gőzekék s mezei vasútak is láthatók.

Az összes szántóföld-területnek több mint 60 százalékát gabonatermesztésre használják. A gabonanemek közűl a rozsnak és zabnak jut az elsőség, mint a melyek soványabb, köves vagy homokos helyen, zordabb levegőn és langyosabb napfényben, sőt a magasb hegységben is megteremnek. 1891-ben, a mely évnek a hivatalos adatait fogjuk alább is idézni, rozszsal (még pedig az egésznek mintegy 19-ed része nyárival) 239.330 hektár volt bevetve, zabbal pedig 218.348 hektár. A learatott termés 2,827.730 hektolitert, illetőleg 4,347.820-at tett. Míg e két említett gabonanem termesztési területe az utóbbi húsz év alatt jóformán állandó maradt, addig a búzáé ugyanez idő alatt 69, az árpáé pedig 65 százaléknyival emelkedett, a mi leginkább az addig búza- és árpatermésre alkalmatlanoknak hitt földek helyesb fölismerésének, továbbá annak a törekvésnek köszönhető, mely a világforgalom számára is mind több gabonaneműt igyekszik termeszteni. Búzával, a melyből némely vidékek kiválóan becses, sulyos fajokat termesztenek, 95.973, árpával 179.384 hektár van bevetve. A búzatermés 1.31, az árpa 2.83 millió hektoliterre rúg. Főképen a Hanna-vidéknek czukorrépa-termesztés által jól meglazított, gondosan kigyomlált s mély televényföldű agyag talajában terem az a páratlanúl álló sör-árpa, mely a morva malátaanyagnak világhírt szerzett. Az itt időtlen idők óta termesztett s a monda szerint Jeèminek, az árpa-herczeg által megszentelt és az ő oltalma alatt olyan szépen fejlődő őseredeti hannai árpa újabban kiállítások, kísérletek és vegyelemzések ítélőszéke előtt is a legkiválóbbnak bizonyúlt az országban termesztett valamennyi fajták között.

Liszttartalmú növények közűl továbbá (mindössze 20.100 hektárnyi területen) tengerit, kölest és tatárkát termesztenek, a tengeri azonban csak melegebb helyeken érik meg tökéletesen. Burgonyával, mely részben emberi táplálékúl, részben takarmányúl szolgál, nevezetesen pedig a számos szeszgyárat látja el nyersanyaggal, a szántóföld-területnek 13.41 százaléka van beültetve. Miként ezen Brandenburgból beszármazott s csehűl ép ezért brambory-nak nevezett gumós növény, úgy a vörös lóhere, nemkülönben az utolsó ötven év alatt a czukorrépa is valósággal korszakot alkotott Morvaország mezőgazdasága történetében. Az országot átszelő vasútaknak majdnem minden állomása mellett ott látni a czukorgyárak magas kéményeit és épületcsoportjait; ilyen gyár épen ötven van az egész tartományban.

S köröttük széles területen csupa répaföld, melyeken tavaszszal a kapások szorgoskodnak, őszszel pedig a betakarítás munkája foly. A czukorgyárakkal szomszédos malátagyárak pedig mindjárt azt az élénk kapcsolatot is feltűntetik, melyben egymással az árpa és a czukorrépa, Morvaország e legrégibb és legújabb mezőgazdasági terméke áll, s az általuk teremtett forgalom útján, érthetővé válik, hogy e benső kapcsolat óta a morva föld megmunkálása úgyszólván négyzetes arányban növekszik.

Spárgatermesztés Eibenschitz környékén. Charlemont Húgótól

A repczetermesztés, mely a czukorrépa termesztésével bajosan fér össze, s e mellett a repcze árának csökkenése miatt sem igen jól fizet, ma már csak 1.302 hektárt foglal le. Az igás, hízó és fejős marhának a mezőgazdasági ipar hulladékain kivűl tápláló friss és száraz takarmányra is lévén szüksége, ennek folytán a here és kevert takarmányok termesztése már csak azért is emelkedett, mert a természetes rét- és legelőterület a szorgosabb mívelés következtében mindenütt tetemesen csökkent, kivéve az oly helyeket, a hol a mesterséges öntözés a réteket is elég jövedelmezőkké teszi.

Az imént említett gazdasági növények közűl a czukorrépa 71.340 hektárt, a here 79.907 hektárt, a keveréktakarmány pedig 15.709 hektárt foglal el. Természetes, hogy a czukorrépát nem termesztő kerületekben több a kaszáló, mely összesen 155.362 hektárra terjed. Takarmánytermő területekűl tekintetbe veendők továbbá még a 127.336 hektárnyi legelők, nemkülönben a takarmányrépával beültetett (18.500 hektár) és az ugaron levő s időlegesen legelőűl szolgáló földek, összesen (részint zöld, részint fekete ugar czímén) 58.632 hektárnyi nem csekély terjedelemben.

A fonálra való növények termesztése a pamutnak a lenvászon fölötti diadala óta csökkenőben van, habár a lentermesztés az országnak a cseh és sziléziai határ mentén húzódó hegyvidékein, nemkülönben a Szudetek nyúlványain le egész a bortermő öv határáig még mindig kiváló fontosságú. A lentermesztés hanyatlásának egyik okáúl különben a mívelésnek és a len előkészítésének a mai kor követelményeit többé ki nem elégítő módja is tekintendő. Lennel 11.409 hektárnyi, a kényesebb kenderrel pedig e területnek csak mintegy kilencztized része van bevetve. Komló, melynek legrégibb és legnevezetesb termőhelye, az Olmütz melletti Trschitz, középrendű árút szállít, mintegy 1.700 métermázsa terem. Hüvelyes vetemény pedig mindössze kerekszám 270.000 hektoliter.

A tulajdonképeni kereskedelmi növényekre térve át, legelőbb is a mákot említjük, melynek tarka virágai régebben sokkal több helyütt díszlettek, de még ma is szolgáltat 9.680 métermázsányi termést. Számot tesz a festő- és fűszernövények termesztése déli Morvaországban, a hol 354 hektárnyi területen nagyban nevelik az olasz kaprot és ánizst, míg a többi ilyenféle konyhavetemény összesen 2.935 hektárnyi területen osztozik; ilyenek a mustár, a kömény, az édes gyökér, melyet a XVII. század óta Auspitz környékén szűkebb területen termesztenek, stb. Itt említjük meg még a vetőmag-termesztést s a nagyon gyéren található nemesített vetőmagnevelő állomásokat, a minők közűl a birnbaumi és a kwassitzi elsőrendű czukorrépa- és árpamagot szolgáltatnak.

Polau-környéki szőlő-ültetvények. Charlemont Húgótól

A kertészet a József császár korabeli kataszteri fölmérés idején 28.775 hektárt foglalt el. Akkoriban az uradalmi jószágok nagy része a kolostorok kezében volt, melyeknek Comenius tanúsága szerint már a régibb századokban is nagy és jól ápolt „gyümölcsös, zöldséges és díszkerteik” valának Morvaországban. A kastélyok körűl is nagyobb mennyiségben termesztettek mindenkor gyümölcsöt és zöldségféléket. Újabb időkben a franczia divatú kertek s délszaki növényeknek való üvegházak helyét mindinkább az angol parkok foglalják el. Jelenleg a kerti és a nagyban való külső gazdasági termesztésben a zöldségfélék 5.196 hektárt foglalnak le; ezenkivűl még 7.138 hektár van káposztával bevetve. Morvaország kertészeti termékei, még pedig azok sorában, melyeket leginkább a városok határában növelnek, első helyen a bisenzi kovászos és a znaimi eczetes ugorkák, valamint az eibenschitzi spárga említendők. Eibenschitznek éjszaki szél ellen védett, katlanszerű völgyben fekvését már hetven évnél régibb ideje használják az itteni jóhírű spárga termesztésére. A fehér, rózsa- és borsóspárgát részint kerti ágyakban, részint pedig, de már kevésbbé czélszerűen a szőlőkben is termesztik. A termőtalaj előkészítése és az ágyak gondozása sok fáradságba, időbe és költségbe kerűl; de a gondosan ápolt spárgaágyak több évtizeden át is megtartják termőképességüket, a mely azonban mégis az ötödiktől a tizenkettedik évig a legnagyobb. A hajtások levágásának ideje legfölebb hat hétig tartson és június végén már meg kell szűnnie. Egy-egy hektár 45 vágási napon átlag 235 métermázsát terem, 11.722 frt értékben. A valódi eibenschitzi spárga az egyebütt, még a legközelebbi szomszédságban termőtől is, mint mondják, a fejecskéi alakjára, színére és ízére nézve is nagyon kiválóan különbözik; e mellett ritka nagyságra is megnő, úgy, hogy négy darabja egy kilogrammot is nyom, sőt 1823-ban egy 402 grammos szál is termett. Az évről-évre növekedő kereslet arányában az eibenschitzi spárgatermesztés folyton terjedőben van.

A kertekben sok helyütt vegyest történik a zöldség- és gyümölcstermesztés. Általános az egész országban a házak körűli kerteknek csontmagú, lágymagú és bogyós gyümölcsök termesztésére való fölhasználása. A földeket is mind több helyen szegélyezik gyümölcsfákkal, valamint egy idő óta egész sorokat is ültetgetnek belőlük az ország- és községi útak mentén. Mindinkább terjed a fajok nemesítése is, a miről ma már nem egy szakszerűen kezelt faiskola, így az országos gyümölcskertészeti intézet, a Wannieck és a Felbinger-féle schöllschitzi telep, a fulneki gyümölcsfa-iskola, sat. gondoskodik szép eredménynyel. A gyümölcsértékesítés, melyet az aszalás, befőzés és czukorba rakás általánosabbá tétele útján sokkal jövedelmezőbbé lehetne tenni, ma leginkább a gyümölcsnek nyers állapotában való eladása révén történik. Jellemző a gyümölcsnek a Brünn melletti Lösch községi házaló kofák által való elárúsítása, kik az egész országot bebarangolják vele. Híres kivált a morva cseresznye és szilva, mely utóbbit részben szilvaízzé (Powidl) főzik. A csont- és lágymagú gyümölcsök összes termése 77.000 métermázsánál többre rúg. Meg kell még emlékeznünk a madárcseresznyének (Sorbus aucuparia, Var. dulcis) egy magától termett sajátszerű édes változatáról, melyet vagy nyolczvan évvel ezelőtt födöztek föl éjszaki Morvaországban s legújabban Krätzl erdészeti fogalmazó fáradozása folytán messze földön, egész Svédországig is elterjesztettek. Egyike ez a tetemes magasságokban is megélő ritka gyümölcsfáknak.

Kuhlandi szarvasmarha (bika, tehén és borjú). Rheinfelder Frigyes Györgytől

A kosárfonásra való fűzfa termesztéséről is mintaszerű ültetvények útján gondoskodnak az utóbbi évek óta s e téren is szép haladás mutatkozik.

Morvaország szőlőmívelése régi múltba nyúlik vissza. Az 1220. év krónikája említi az olmützi püspöknek a Wischau melletti Pustomìøban ültetett új szőlejét, az 1240. évi pedig a nikolsburgi szőlőket. Későbbi okiratokban gyakrabban kerűl szóba a dézsma oly helyeken is, a melyek ma már a bortermő öv határán jóval túl feküsznek. Számos hely telekkönyveiben fordúl elő egy-egy vinohrádek (szőlőskert) nevű dűlő. E területek jó részén alighanem csak misebor termett. Mai napság az ország déli harmadrészén van a bortermő vidék. Ennek termései három fő csoportba oszthatók. Az elsőbe a Morva-melléken, a Mars-hegység déli nyúlványain és a Kárpátoknak a magyar határ mentén húzódó déli lejtőin termő tüzes, nehéz és szeszes borok tartoznak. A második a Schwarzawa-vidéknek a Szudetek déli nyúlványain és a Polaui hegyeken termő savanykás, fanyar és keményebb borait foglalja magába. A harmadik végűl a Thaya-vidéknek a cseh-morva határhegység legvégső nyúlványain honos szelíd, zamatos boraiból áll. Ezekhez még a dombvidék némi fehér bora járúl.

Az első csoportba, melynek termése a magyar borokhoz hasonlít, egyebek közt a blatnitzi és a poleschovitzi borok, valamint a hírneves bisenzi pezsgőbor tartoznak; a második, inkább az osztrák borfajtákkal rokon csoportba valók a polaui, archlebaui és nusslaui; a harmadikba pedig, melyek némelyike kissé a Rajna-vidék boraihoz közelít, a schobesi és a zuckerhandeli. Az egész 12.119 hektárnyi bortermő terület 1891-ben mindössze 122.470 hektoliter fehér és 20.530 hektoliter vörös bort, tehát hektáronként átlag 11.8 hektolitert termett.

A bortermesztés hanyatlása (1871-ben még 17.075 hektárt tett a szőlőterület) elemi csapásoknak, nevezetesen pedig az állat- és növényvilág kártevőinek tulajdonítandó (1890-ben már 260 hektárnyi területet lepett el a phylloxera), nemkülönben az emelkedő sör- és pálinkafogyasztásnak s ezzel összefüggésben a szőlőmívelés jövedelmezősége csökkenésének, a mi a régibb szőlőterületeknek másféle mívelésbe vételét okozza. Mindazonáltal, – hogy Hamm szavait idézzük, – még mindig tisztes helyet foglal el a keleti borok sorában a morva szőlők leve, első sorban a znaimi és joslovitzi, a bisenzi és az auspitzi.

Áttekintvén Morvaország földmívelésének minden ágát, azt látjuk, hogy a cs. kir. morva gazdasági egyesűlet vezetése alatt s a haladás egyes önálló úttörőinek buzgalma folytán Morvaország minden vidékén, úgy a nagybirtokosok uradalmain, mint a bérlők jószágain s a kisgazdák telkein minden irányban évről-évre növekvő igyekezet mutatkozik a földnek mentől czélszerűbb mívelésére, a melynek javára a tudomány vívmányai is mind jobban értékesűlnek; szóval minden megtörténik arra nézve, hogy „ott, a hol eddig csak egy szárat hajtott, ezentúl kettőt hajtson a gabona”.

Rožnau-környéki juhász-kaliba. Rheinfelder Frigyes Györgytől

A mezőgazdaság haszonhajtóbb űzése a marhaállomány gyarapításában és minősége javúlásában is mutatkozik. A morvaországi szarvasmarha-állományról szóló legutóbbi jelentések 645.199 darabot mutatnak ki s ezek közt 361.471 tehenet és 54.665 igás, vagy hízó ökröt, továbbá 14.558 egy évesnél idősb bikát. Ez összes szám ugyan az 1880-ik évihez képest némi csökkenést, de a parasztgazdálkodás korához mérten mégis tetemes növekedést mutat. Ehhez járúl még az is, hogy jórészt a terménygazdálkodásról a pénzzel díjazóra történt átmenet következtében az állatok elevensulya is gyarapodott. Tetemesen elősegítette ezt részben a belföldi tenyészetek folytonos nemesítése, részben a jobb táplálék s az istállózásnak mindinkább való elterjedése nemcsak a nagy-, hanem a kisbirtokokon is. Igaz ugyan, hogy a kormánysegélyek és egyéb intézkedések mellett is még mindig igen szomorú állapotban vannak a községi csordák az ország sok vidékén, úgy, hogy e téren még a gondos nemesítés és a jobb tartás érdekében foganatosítandó erélyes és rendszeres intézkedésekre van szükség. A nagybirtokokon és nagybérleteken, valamint a hegyvidéki parasztgazdáknál is már jobban ápolják és táplálják s czélszerűbben tenyésztik és értékesítik is a marhát. Tisztavérű csordák, helyes párosításból származott ivadékok, erős igás, bőven tejelő és kövér hízó marhák mindenfelé akadnak az országban. S míg egyfelől a tenyészállatok egy részét és a belterjesebb gazdaságok igás ökreinek nagy részét külföldről szállítják az országba: addig innen viszont hízómarhát és tejgazdasági termékeket visznek ki.

Az ország határán túl is becsben álló belföldi fajták közűl kivált a kuhlandi és a Schönhengst-vidéki marha érdemel különösebben figyelmet. Az Oderától öntözött, rétekben bővelkedő, aránylag meleg és kissé nedvesebb égaljú Kuhländchen már természettől is igen alkalmas a marhatenyésztésre. S valóban már évszázadok óta virágzik is a szarvasmarha tenyésztése e területen, mely a nevét is a Krawarz nemzetségnek (kráva = tehén) köszönheti. A középeurópai vörös marha fajtájához tartozó honi állatoknak széles fejű tiroliakkal való párosítása által az 1780-tól 1790-ig terjedő időközben, utóbb pedig mintegy ötven évvel ez előttig berni bikákkal való keresztezés útján itt egy sajátszerű fajta keletkezett. Századunk közepe óta pedig ezt a vérkeverés által javított fajtát tenyésztették tovább minden más idegen vér belekeverése nélkűl. E fajtának gyors fejlődése s tetemes hízó és igavonó képessége van; s minthogy darabja évenként átlag 2.000 liter elég jó tejet ád, a tejelése is igen kielégítőnek mondható. E fajtát, mely kivált a kisbirtokon általános, részben istállón, részben legelőn is tartják s belőle évenként mintegy 6.000–7.000 darabot szállítanak ki. A schönhengsti marha a XIII. század óta itt tenyésztett belföldi fajtának berni, majd utóbb simmenthali marhával való keresztezéséből származott. E tájon leginkább csak teheneket tartanak, melyek itt a kisparasztgazdánál egyszerre tejelő és igavonó marhákúl is szolgálnak. Az évi tejszolgáltatás tehenenként átlag itt is 2.000 literre rúg. A három százaléknyi zsírtartalmú tej egy részét a porstendorfi tejszövetkezetben dolgozzák föl, a mely a legutóbbi kimutatások szerint évenként 7.320 métermázsa tejet dolgozott föl. Az ezen irányban való szövetkezés azonban, az említett és a Neutitschein melletti Katzendorfban lévő, meg az évenként 17.340 métermázsa tejet földolgozó brünni szövetkezeteken kivűl nem terjedt el. Morvaország összes tejtermelése négy millió hektoliternél többre rúg, a miből mintegy 57.000 métermázsa vajat és körűlbelűl 80.000 métermázsa sajtfélét készítenek. A sajtok közűl honi sajátszerűség gyanánt említendő a neboteini vagy olmützi „kvargli”, vagyis túróból készűlt sovány sajt. Az olmützi összes e nemű sajtkészlet (ú. n. „Handkäse”) évente 600.000, egyenként 60 darabból álló csomagra tehető, mintegy 300.000 forint értékben.

Morvaország juhtenyésztése az utóbbi évszázadon át egész körforgást végzett, kiindúlva a gyapjúfinomítás és a nyájak szaporításának megkezdésétől a legnemesebb, legtöbb gyapjút szolgáltató s egy millió létszámra emelkedett állatok tenyésztéseig, azután pedig visszaesve a mostani állapotba, a melyben a tenyésztés elé egészen más czélt tűztek a változott körülmények. 1771 óta egyes morva uradalmak eredeti Merino-állatokat vásároltak külföldről tenyésztési czélokra. E nemes fajtából való nyájak lassanként az egész országban elterjedtek és ezek lettek törzsévé mindazoknak a jeles ivadékoknak, melyek később Morvaországot az „arany gyapjú” új honává tették.

A mezőgazdasági életföltételek megváltozása, a közlekedési eszközök kifejlődése és a tengerentúli tenyésztés emelkedése, nemkülönben a divat fordúlata is lassanként oda hatottak, hogy Morvaország nagy és híres juhászatai egymásután föloszlottak, úgy, hogy ma már csak elszórtan akad még néhány legfinomabb gyapjút szolgáltató nyáj. Miként az egész monarchiában, Morvaországban is folyton csökken a juhállomány. 1857-ben még 470.000, 1890-ben pedig már csak 80.000 darabra ment a birkák száma. Pedig a nagy, természetes száraz legelőkkel és gyérebb lakossággal bíró kerületekben ezentúl is czélszerű lenne a birkát, nem ugyan csupán a gyapja és teje miatt, hanem kiválóan hús-állatnak tartani. Belterjesebb gazdaságokban meg is kísérlették ezt részben úgy, hogy tisztavérű nyájakban tenyésztettek hús-juhokat, részben pedig vérkeverés által is czélhoz jutni törekedtek; azonban a hízó-juhnak egyre csökkenő kivitele és az ezen termelési ágnak amúgy sem kedvező belföldi fogyasztása következtében nem sok és nem tartós sikerrel. Említést érdemel még a Kárpátok vidékén szokásos fejős juhászat. Az itt tenyésztett juh az Ovis. strepsiceros (magyar juh) egy fajtája s többnyire fehér a gyapja, de azért fekete állatok is akadnak mindenfelé, s épen ezeket tartják a legjobban tejelőknek. A kosok nagy szarvúak, de az anyajuhok közt sem ritkák, a melyeknek szarvuk van. Sajnos, hogy helytelen párosítással a finomított gyapjú kedveért itt is csökkentették az állatok zömök termetét s nagy ellenálló erejét. Különösen elmondható ez a rožnaui és a vsetini Beèva széles völgyeinek nyájairól. Az állatok durva gyapját évenként kétszer nyírják s több helyütt háziiparilag dolgozzák föl tartós abaposztóvá (huòa). A morvaországi Kárpát-vidék lakóinál, a kik közt itt is, mint délkeleten mindenütt, leginkább oláhok a vándorjuh ápolói és pásztorai, kiváló szerepe van a háztartásban a juhnak, mert tejen, túrón és sajton (brindza) kívűl ruhával is ellátja a családot. A hegyhátakon és lejtőkön elterűlő nagy, de többnyire sovány legelőkön csak ez a kevéssel beérő állatfaj tud megélni. Tavaszszal kihajtják őket a „szállások”-ra, vagyis a hegyi legelőkre, hol az időjárás minden viszontagságaival daczolva, egész őszig ellegelésznek. Itt a fölötte gyarló kunyhókban, vagy úgy nevezett „kalibák”-ban tanyázó juhászgazda (baèa) és bojtárjai fejik az állatokat. A sajtot is itt készítik a juhászok. A „baèa” a reá bízott nyájról és annak termékeiről szólószámadást sajátszerű pálczikákra róva vezeti, és itt, az őserdő szélén tanyázva sokszor még a tűzszerszámot sem ismeri, hanem kialudt tűzhelyét a legközelebbi kalibából szerzett parázszsal szítja fel újra. Weissenhofban Schindlers H. és Kassán Rodiczky igazgató kijelölték a helyes útat, a melyen a morvaországi Kárpátok jeles birkafaját Southdown és friz kosokkal való párosítás útján még jobbá lehetne tenni.

A juhtejből készűlt termékek a szarvasmarha-állomány tárgyalásánál föntebb említett számokba már bele vannak értve. Gyapjút mindössze mintegy 1.900 métermázsát termel az ország.

A kecskék száma (144.204) az utóbbi évtizedben növekedett.

A morvaországi sertések számáról és fajtájáról a régibb források semmit sem mondanak, de a meglévő anyagból következtethető, hogy a jelenkori „fekete sertés” (a morva vagy „pontysertés”) a rövidfülű belföldi és a kisebb lengyel sertés párosításából származik. E tájfajta különben sem szaporaságával, sem hízékonyságával, sem pedig gyors fejlődésével nem válik ki. Ezenkívűl szintén a kisbirtokosok tulajdonában, – mert a nagybirtokokon sok helyütt már angol fajtákat honosítottak meg, – nagy számmal találni még a lassú növésű magyar kondor-sertést, mint hízót. A sertések száma 322.239 darab. Ezen termelési ág kedvezőtlen föltételei tették szükségessé a 70 sertéstenyésztő-állomás szervezését, melyek angol kanok által igyekszenek az anyagot javítani.

Lóvásár Brünn mellett. Ledeli Móricztól

A baromfi-tenyésztés terén is sikerrel működik nehány tenyésztő állomás, nem is szólván arról, hogy az ország síkabb részein amúgy is nagyobb mértékű liba- és kacsanevelés, nemkülönben tyúkászat folyik, a mely utóbbi nem csupán honi, hanem részben külföldi fajokat is tenyészt.

Egyéb kisebb állattenyésztési ágak közűl említhető még az igen csekély selyemhernyó-tenyésztés, melyhez bővében van az országban az eperfa még abból az időből, mikor a selyemipar itt föllendülőben volt. Valamivel nevezetesebb a méhészet, melyet 83.000, jobbára korszerű méhkas képvisel. Különben a méznek újabb édesség-anyagokkal s a viasznak olcsóbb világító szerekkel való pótlása miatt a méhészet is aláhanyatlott.

Némely történetbúvár Morvaországnak, mint a Morva (March) folyó vidékének a nevét az ó-német maraha, a. m. „lólegelő” szóból származtatja. De még ha e szószármaztatás helytelen volna, akkor is kétségtelen, hogy a Hanna-vidék, az ország e termékeny középrésze, a hol annyi a téres legelő, már századok hosszabb során át kiváló területe volt a morvaországi lótenyésztésnek. Régi képek és a népdal még őrzik a hanák paraszt büszkeségének, a szép négyes fogatnak emlékét, s e tájon egészen a legutóbbi évtizedekig az eke elé is csak lovakat volt szokás fogni. Nem foglalkozván itt behatóbban a lótenyésztés régibb múltjával (csak a híres nikolsburgi ménest, meg a kloster-hradischi apátságét említjük, melyben az apátok 1784-ig állandón 60 tejfehér andaluziai lovat tartottak), csupán a legutóbbi számlálás adatait soroljuk el, melyek szerint az országban összesen 126.131 darab ló, közte 61.147 kancza volt. A tenyésztés újabban úgy a mezőgazdasági, mint a katonai használatra alkalmas erős félvér lovak nevelésére törekszik. Erre való tekintettel a méntelepeken leginkább erős félvér-méneket tartanak, melyek apai ágon egyenesen, vagy legalább másodízileg telivérektől származnak, s a melyeket a troppaui állami csikónevelő telepen nevelnek, vagy kiválóbb vidéki tenyésztőktől vásárolnak össze. Ezenkivűl még erős angol félvér-méneket, nemkülönben a régi derék Nonius-törzsből való csődöröket is osztanak be a telepekre az állami ménesekből. A nemesítésről továbbá még egyes angol telivérek által is gondoskodnak, melyek már a versenypályán ki voltak próbálva s e mellett még a félvér-tenyésztéshez kellő testi tömeggel is bírnak. A morvaországi összes állami mének száma 1892-ben 301 darab volt. Magántulajdonbeli engedélyezett mén igen kevés van. Az utóbbi évtizedek alatt a kormány s a többi erre illetékes körök kellő figyelmet fordítanak a lótenyésztésre, úgy, hogy ma már a hidegvérű tenyésztést űző területeken kivűl jóformán az egész ország el van látva erős félvér-anyaggal, a melyből a Brünnig terjedő nyugati részeken vannak a legerősebb, a délvidék közepe táján a legkönnyebb, Kremsier és Holeschau környékén pedig a legnemesebb állatok. A Hanna-vidéken a régibb időkben többnyire arab ménektől eredt, tetszetős alkatú, de könnyű lábú s csak közepesen jó járású jelleget majdnem általában az angol teli- és félvér szabású anyag váltotta föl. Déli Morvaország síkságainak jó átlagos lóállománya tetemesen javúlt a lippizzai mének által. Keleten, a hol egy évtizeddel ezelőtt még csak különféle párosításokból származott apró és gyönge belföldi, részben pedig magyar lovak is voltak használatban, valamint az éjszaknyugati országrész egyik felében is, kivált az ardennei fajtából való hidegvérű mének útján hegyvidékre igen alkalmas, erős igáslovakat sikerűlt tenyészteni. Mindezen eredmények a tenyésztők növekedő értelmiségének, a jobb ápolásnak és gondosan a helyi körűlményekhez szabott tenyésztési területek alkotásának, a jutalmazások rendszeresítésének és az egyesületek üdvös tevékenységének köszönhetők, melyek közűl kivált az 1870-ben alakúlt brünni lótenyésztő társúlat említendő. Legtöbbet azonban az ügy érdekében a klosterbrucki cs. kir. állami méntelep tett, a mely 1763-ban keletkezett és 1869 óta a katonai kezelés megtartása mellett a cs. kir. földmívelési miniszterium hatósága alá van beosztva. Évenként a különféle lótenyésztő helyeken állami és egyesületi díjakat osztanak ki, melyeknél az állam csak anyakanczákat és négy esztendős fedezett kanczákat díjaz, az egyesületek részéről ellenben ezeken kivűl még csikók is részesűlnek érmekből és pénzből álló jutalmakban.

A nagybirtokosság általán véve nem űz lótenyésztést, legfölebb a napagedli meg a Hostein alatti Bystøitzben és Buchlovitzban levő telivérménest lehetne megemlíteni a magántulajdonúak sorából. Az uradalmak ugyanis vétel útján szerzik be szükségletüket. A lótenyésztés jórészt a paraszt kisbirtokosság kezében van. S jóllehet itt néhol a takarmány szűke, a csikólegelők elégtelen volta s így a kellő mozgás hiánya, nemkülönben a még fiatal állatok korai munkába fogása, a tenyésztés nagy költségei s egyéb kedvezőtlen körülmények hátráltatják az ország lótenyésztésének föllendülését: azért nevezetesen az évenként tartani szokott s mindegyre látogatottabb kiállítási díjkiosztások alkalmával mégis egészben véve örvendetes jelenségek tapasztalhatók annál is inkább, mivel egyes tenyésztési területek már igen kedvező árakon adják el állataikat, továbbá a csikó-kivitel is tetemes és kivált porosz lóvásárlók részéről, rendes és jól fizető kereslet mutatkozik.

Erdészet. Homma Jánostól, fordította Katona Lajos

Az őstermelés dús kincseiből a kedvező szerencse a kisebb birtokosságnak jól termő földeket, a nagyobbnak gyönyörű erdőket juttatott s oly mértékben, hogy Morvaország Ausztria legjobb és legrégibb erdőterületévé lett.

Az erdőknek ez ország közgazdaságában való fontos szerepe csak akkor tűnik föl kellőleg, ha számba veszszük, hogy az egész erdőterület, mely 609.993 hektárra, tehát az ország egész területének 27 1/2 százalékára rúg, legnagyobb részt jó, sőt kitűnő állományú haszonra való erdőből áll; hogy a lakosságot fával teljesen ellátja, hogy annak gazdaságában egyéb erdei mellék-termények szolgáltatásával is nagy segítségére van s a helyes erdőmívelés jól fizető keresetforrást is nyújt, végűl pedig virágzó és folyton fejlődő iparának a nyersanyag egy részét ez szolgáltatja s még a kiviteli kereskedelemnek is juttat fölöslegéből.

Az erdőség szerfölött meg van oszolva az ország területén. Egészben véve nyugat felé, a Znaimon, Brünnön, Preraun és Weisskirchenen át a határig húzódó vonal határolta nagyobb országrészben van az összesnek kétharmada, vagyis kerekszám 400.000 hektárnyi, a tartomány keleti kisebb felében pedig egyharmada, tehát kerekszám 200.000 hektárnyi. A sűrűségi átlag, mely 27 1/2 százalékot tesz, körűlbelűl az ország közepe táján húzódik nyugatról keletre s innentől fogva az erdőben szegényebb dél felé menve egész 9 százaléknyira csökken; ellenben éjszak felé a Szudetekben 41.6 és a Beszkidekben 40.3 százaléknyira emelkedik.

Az erdőség nagy változatossága, valamint az egyes területek sajátszerűségei is az ország természetes tagosultsága szerint ítélhetők meg legjobban, s így is tűntethetők föl a legalkalmasabban, miért is az alábbi tárgyalásban ezt fogjuk alapúl venni.

1. Az ország területének legnagyobb részét (32 százaléknyit) a cseh-morva határhegység foglalja el, melynek erdőségei aránylag kicsiny, de annál számosabb erdővidékre oszlanak, miért is a kisbirtokosságra itt, kivált a cseh határ hoszszában az egész erdőterületnek 4,4 százaléka jut.

E felföldön szembetűnőleg különválik egymástól a felső és az alsó erdőöv. Az alsó, mely 500 méternyi tengerszín fölötti magasságig ér, úgy szólván a fensík kerete s keresztűl vonúlnak rajta a Thaya, Iglawa, Oslawa, Schwarzawa és Zwittawa mélyen bevágódó, meredek és sziklás falú völgyei, melyeknek e vidék tájképi szépsége s útazóktól és nyaralóktól eléggé méltányolt, szinte alpesi színezete köszönhető. Csak futólag érintjük itt a Thaya-völgynek Znaim, Frain és Vöttau körűli, valamint az Oslawa-völgynek Namiest és Heinrichslust mellett és a Schwarzawa-völgynek Pernstein körűli, meg fölebb terjedő festői és nagyobb vadakban bővelkedő részleteit.

E gránitos talajú területen a tölgy és az erdei-fenyű az uralkodó fanemek, de csak közepes fejlődést érnek el. Az erdőség különben itt sok helyütt inkább védelemre szolgál, mintsem haszonhajtásra, s föntartása elsőrendű közérdek.

Erdőrészlet az ostravitzi (Friedland) herczegérseki erdőkerületből. Russ Róberttől

A felső erdőöv – Trebitschtől, Iglautól és Saartól egész 800 méteresnél nagyobb tengerfölötti magasságig – egyhangú fensík, sekély bemélyedésekkel, melyek igen nagy számú tavak képződését segítették elő. Ezek ugyan ma már nagyobb részt le vannak csapolva, s területük gazdasági mívelés alatt áll, egy részük azonban még mindig megvan s még így is nagyobb a számuk, mint bárhol egyebütt az országban.

Az erdők a tölgy és az erdei-fenyő lassankénti gyérülése után többnyire tűlevelű szálas erdőkbe mennek át, melyekben a lúcz- és a jegenye-fenyű az uralkodó, de nem épen csekély bükk-állomány is tarkítja az előbbi fő fanemeket. A fanövés itt jóval erősebb s Teltsch, Pirnitz, Iglau és Saar környékén 36 méternyi legnagyobb magasságot ér el.

2. A morva Szudetek és előhegyeik vidéke az ország területének 19 százálékot födi egész a cseh-morva határig s itt éri el legnagyobb általános magasságát a Szudet-törzsben (Altvater 1.490 méter, Hochschar 1.351 méter, Spieglitzi Schneeberg 1.422 méter). Az ország e legmagasb hegységét a hohenstadti, ullersdorfi, goldensteini, wiesenbergi, römerstadti és eulenbergi (40.000 hektárnyi) nagy erdő-uradalmak borítják, melyeknek természetadta dús kincsét itt a régóta rendszeresen folyó mívelés nemcsak mai állapotában megtartani, hanem a kopár fensíkoknak törpe- és havasi-fenyővel való beültetése által még a mai erdőhatáron túlra is kiterjeszteni iparkodik.

Ez erdészeti, de tájképi tekintetben is szép területen a lúcz- és a jegenyefenyű váltakozik, az egésznek 80 százalékát tevén, míg az aránylag kisebb állabokat alkotó bükk 15 százalékkal van képviselve, a legjobban befásított területek többi része pedig vörös-fenyűvel van beültetve, mely itt oly kitűnően tenyészik, hogy még a tiroli vörös-fenyűvel is kiállja a versenyt.

3. A keleti határon levő morva Kárpátok az ország területéből 18 százalékot foglalnak el s erdészeti szempontból a legváltozatosabbak. Az egész vidéken a homokkő-alakúlat az uralkodó, melynek jobbára délnyugatról éjszakkeletnek húzódó sajátszerű lapos hegyhátain az erdők szinte egyközű vonalakban sorakoznak. A 400 méternyi tengerszín fölötti magásságig érő alsó öv a dombvidék alacsony és közepes erdeiből áll, melyekben a tölgy, a gyertyán és a nyír az uralkodó fanemek, de csak silányabb fejlődésűek (Ungarisch-Brodnál, és Napagedltől Leipnikig). A 900 méternyi tengerszín fölötti magasságig terjedő felső övben (Walachisch-Klobouk, Vsetin, Rožnau) ellenben teljes fejlettségig jut a jegenye-fenyő és a bükk. Emez ugyan kissé gyérűl az európai vízválasztó táján (a Radhošt-Knìhina hegyháton, 1.100–1.250 méternyi magasságban), de e Kárpátok éjszaki lejtőin (a morva Beszkideken), a hochwaldi és ostravicai fenyvesekben éri el magassági növése netovábbját (egész 42 méterig) s hektáronkénti legnagyobb termését (1.100 köbméter).

A Szudetek hegytömege a Mährisch-Schönberg melletti Haidsteintől kezdve. Russ Róberttől

Az ország belsejében még három nagy erdőterület van, melyeknek gazdasági állapota szintén jellemző különbségeket mutat:

1. A drahani fensík, Morvaország nagy Culm- és Devon-vidéke, melynek tömege a nyugatra eső Zwittawa-völgy és a kelet felé lévő Morva- (és Hanna-) medencze közé ékelődik; ez a legnagyobb összefüggő erdőterület; 65.000 hektárra rúg. E lépcsőzetes felföld déli lejtői nem a legkedvezőbb termőhelyű sarjerdővel borítvák, melyben a gyertyán és a tölgy a főbb fanemek, a rendesen velük járó lágyfa-nemektől, a hárs- és nyárfától kisérve. A fensíkon magán igen szép növésű jegenye-fenyő és bükk az állabokat alkotó fő fanemek (Boskovitztól Pluménauig).

2. A morva Svájcz (Adamsthal, Blansko) tájszépségekben gazdag vidékének földtani sajátszerűségeiről másutt lesz még szó; itt csak annyit mondunk róla erdészeti szempontból, hogy három fő faneme, a jegenye-, lúcz- és erdei-fenyű csak közepes fejlettségig jut. A kelet felé terülő Grauwacke-vidéken (Posoøitz, Raèitz és Wischau uradalmak) már kedvezőbb az erdőgazdaság helyzete. A termőföld nagyobb mélysége ugyanis az itt uralkodó fanemeket, a jegenye-fenyűt, a bükköt és az erdei-fenyűt tökéletesb fejlettségig juttatja. E fensík éjszaki részén az erdei-fenyűnek még nagyobb termőterülete van (Konitz táján), de itt már árt neki a hó nyomása és a dér.

3. A Mars-vidék a Steinitzi erdővel a Morva-medencze jobbkéz felőli határán délnyugati irányban vonúl s többszörösen tagozódó hegyhátán, mintegy 60 kilométernyi hosszúsággal és 400–600 méternyi általános magassággal az ország legnagyobb lombfaerdő-területe. A tölgy-, a bükk- és a gyertyánfa az itt egyaránt alkalmazásban levő szál- és sarjüzemben kezelt erdőknek mindenütt a fő fanemei, de a mesterségesen beültetett fiatalabb állabokban tűlevelűekkel, és pedig lúcz-, erdei- és jegenye-fenyűvel elegyesek, azonban itt nem a legjobban érzik magukat, mit már az is eléggé elárúl, hogy csak fiatalabb korukban fejlenek szépen, életük dereka táján ellenben már elcsenevésznek.

Végűl még szólnunk kell a morva folyók ligeteiről.

Faúsztatás a Beèván. Charlemont Húgótól

Az éjszaki síkság (Müglitz, Sternberg, Olmütz) sarj- és közép-erdőüzemben kezelt erdőségeinek a tölgy és gyertyán az uralkodó fanemei, tetemes mennyiségű nyírfával elegyűlve, melyet a nép itt nagyra becsűl s az erdők anyjának nevez. A síkföldi erdők minősége éjszakról délnek javúl; a Beèvának Kremsier fölött a Morvába szakadásától kezdve az e folyó mentén húzódó erdők fokozatosan emelkedő növést és javúló minőséget mutatnak, mely Strassnitznál és Lundenburgnál, a nagybirtokosok erdeiben az itt uralkodó főbb fanemeken, a tölgyön, kőris-, szil- és iharfán, meg a velük elegyes lágyfákon, a jegenye-, fűz- és a közönséges nyárfán valósággal meglepő mértékben mutatkozik. E fölötte kedvező fejlődési körűlményekben fő részük a Kárpátok vidékének homokkő-alakúlataiból lemosott, televényben dús iszaplerakodásoknak van. A Thaya, Iglawa és Schwarzawa síkjainak erdőségei, jóllehet ugyanazon fanemekből állanak, mint az iméntiek, már gyarlóbb minőségűek, minthogy itt az iszaplerakodások a gránitos nyugati vidékről kerűlnek s nem tartalmaznak az erdő tenyészetének annyira kedvező televényes alkatelemeket.

Mindezen ligeterdőkben, a mennyiben legalább a nagybirtokosság tulajdonában vannak, még látható az újabb ültetvények között egynémely hatalmas többszázados tölgy (így a stražnitzi, ostrai, lundenbergi, seelovitzi, raigerni jószágok erdeiben); sőt Liechtenstein uralkodó herczeg szépérzéke a Lundenburg melletti uradalomban még egy tölgy-őserdőt is megőrzött.

A legsilányabb minőségűek a déli síkság (Auspitz, Nikolsburg, Joslovitz) sarj- és közép-erdőüzemben kezelt erdei. Az ország egy különös sajátszerűségeűl említendő a Bisenz mellett, a Morva-völgy homok- és kavicspadjain századunk negyvenes éveiben mesterségesen telepített erdei-fenyves. Ezen mintegy 4.000 hektárnyi erdei-fenyvest 40 éves vágatási korral szálaserdőűl kezelik, benne azonban a fák alacsony növésűek és csekély gyantatartalmúak.

Morvaország egész erdőállománya a kezelés szerint kerekszám 500.000 hektárnyi szálas és 110.000 hektárnyi sarj- meg közép-erdőségre oszlik. Az állomány e században s kivált ennek második felében nagy változást mutat. A fölvirúló mezőgazdaság mind több szántóföldre szorúlván, ennek a kedveért a síkon és a dombvidéken tetemes erdőterületek estek közgazdaságilag egészen igazolt áldozatúl, míg másrészt a nagybirtokokon a juhtenyésztés és a robotszolgálatok megszűnte viszont nagy kiterjedésű birtokrészek mesterséges beültetését tette szükségessé. E helyes eljárásnak az erdőterűlet kerek 40.000 hektárnyival való gyarapodását köszönhetni.

Morvaország erdeinek úgy mennyiségi, mint minőségi tekintetben való fenmaradására nézve igen kedvezők a mai birtokviszonyok s a velük kapcsolatos gazdálkodási módok. Az egész erdőállománynak több mint 80 százaléka ugyanis a nagybirtokosságé, míg a kisbirtokosok tulajdonában alig van 20 százaléknyi. Amazokból több mint 22 százalék (130.781 hektár) hitbizományi s majdnem 12 százalék (68.718 hektár) egyházi birtok.

Minthogy Morvaországnak nincsenek állami erdei, ennek folytán a másutt az államot terhelő erdőgazdasági föladatok itt a nagybirtokosságra hárúlnak, mely legalább a hitbizományi birtokokon az erdők föntartásaért kezeskedik is. Az erdők jó ötödrésze (22 százalék), tehát több, mint a kisbirtokosság összes erdőbirtoka, különben két tulajdonos kezében van. Liechtenstein uralkodó herczegnek Morvaországban 15 uradalomban 88.720 hektárnyi, az olmützi káptalannak és érsekségnek pedig 7 jószágon 46.820 hektárnyi erdeje van. A főúri jószágok erdőbirtokainak nagysága 200 és 12.000 hektár közt ingadozik.

A tűzelőfa leszánkáztatása a Beszkidek „oláh” vidékén. Russ Róberttől

A nagybirtokosság erdeinek gazdasági kezelése hosszabb időre tervszerűen megállapított, rendszeresen szabályozott s a hitbizományi és papi jószágokon egyúttal teljesen föntartó irányú is. A tervszerű erdészeti intézkedések megkezdése messze visszanyúlik a múlt századba; igaz ugyan, hogy akkoriban csak néhány nagyobb uradalomra szorítkoztak, de már századunk elején szélesebb körben kerűltek gyakorlatban, s a nagybirtok példáját mindinkább követni kezdték a közepes és a kisjószágokon is. Ma már csak a legkisebb gazdaságok igen csekély száma kezeli erdeit minden tervszerűség nélkűl, ellenben a nagybirtoknak 95 százalékáról bízvást elmondható, hogy rendszeres, igen sok helyütt pedig valósággal mintaszerű kezelés alatt van, mely az erdészeti szaktudomány legújabb haladásának színvonalán áll.

Az erdőgazdaság igazgatása főerdészek (erdőmesterek) útján történik, kik önállóan intézkednek a maguk hatáskörében, míg az igazgatásuk alatt álló erdőgondnokok a gazdasági ügyeket intézik és a szükséges műszaki teendőket végzik.

A kellő szakértelmű erdész-személyzet kiképzésére a morvaországi nagybirtokosság, a maga jól felfogott érdekében, már századunk első évtizedeiben fentartott Daèitzban egy erdésziskolát, s ennek megszűnte után 1852-ben ismét a maga költségén állított föl egy középfokú szakiskola rangján álló erdészeti tanintézetet (eleinte Mährisch-Ausseeban, most Eulenbergben), a mely még ma is fönnáll s jelenleg azon a ponton van, hogy magasabb erdészeti akadémiává újjá szervezve, Mährisch-Weisskirchenbe helyezzék át. Ez iskolából évenként 22 erdésznövendék kerűl ki, a kik nagy részt magában az országban, de a monarchia egyéb tartományaiban is nyernek alkalmazást.

A gazdálkodás módjai az általános viszonyok, nevezetesen a közlekedési eszközök fejlődéséhez képest többféle átalakúlásokon mentek keresztűl. Azok a régi állapotok, mikor az erdők nagy fölöslege mellett a fát alig lehetet értékesíteni, s így általában a szálalás uralkodott, ma már a morvaországi nagybirtokosságnál és az ennek jószágain alkalmazott gazdálkodó személyzetnél rég feledésbe merűltek. Ma Morvaország erdeiben mindenfelé a tarvágásos üzemmódok szerint gazdálkodnak, a melyet félreismerhetetlen hátrányai mellett is főként a törzs- és gyökérfa értékesítésével járó nagy jövedelmezőség ajánl, s ezenkivűl a mezőgazdasági közbenső ültetvények lehetővé tételével az ezzel való kapcsolatot is biztosítja, s a tetemes haszonhajtás mellett kivált arra irányúl, hogy a mesterséges erdőfelújítást, történjék az akár magról, akár csemetékről, fejlődésében elősegítse. E gazdálkodási módnak különben még az a nemzetgazdasági kihatása is megvan, hogy azon országrészeken, a hol kiválóképen uralkodik, így a folyók erdős vidékein és déli Morvaország erdeifenyűs területein, a legszegényebb lakosságnak is lehetővé teszi legszükségesebb gazdasági termékeinek beszerzését.

A tarvágási rendszer erdőgazdasági fontossága csak akkor világlik ki kellőképen, ha figyelembe veszszük, hogy a nagybirtokosság egész erdőterületének, a mely kerekszám 480.000 hektárnyi, 80 százalékán, tehát mintegy 384.000 hektáron, kétharmadrészben százéves és egyharmadrészben nyolczvanéves vágáskorokkal gazdálkodnak, a mi évenként 3.760 hektárnyi tarvágásnak felel meg. Minthogy ez a gazdálkodási mód a felújításra nézve szabad választást enged a fanemekben, egyúttal lehetővé teszi a legnagyobb szabású mesterséges fölújítást. Régibb, nem mindenütt egészen helyesen értett alkalmazásának estek áldozatúl az előbbi, széles és közvetetlenűl egymás mellé sorakozó vágásterületek miatt a természet alkotta elegyes állabok, a melyek helyében a mesterségesen felújított állomány, kivált az erdei-fenyű és a tölgyfa területén, jobbára elegyítetlen. A nagyban könnyen értékesíthető lúcz-fenyő általános kedveltsége utóbbi időben ezt a fanemet tette az ország erdeiben uralkodóvá.

A mesterséges erdőmívelés ezek szerint a morvaországi erdőbirtokos legfontosabb feladatainak egyike, még pedig túlnyomó nagy részben csemetéről való felújítás alakjában, a mi megint a mívelési anyagnak mintaszerűen ápolt csemetekertekben való fölnevelését teszi szükségessé. Mintegy 100 millió csemete áll ez iskolákban állandó rendelkezésre, a minek körűlbelűl 50 százalékára rúg a folyó szükséglet. A csemetéknek 6 százaléka lombos fa, 69 százaléka lúcz-fenyű, 18 százaléka erdei és 7 százaléka vörös-fenyű.

A lombos fák ifjabb ültetvények gyanánt leginkább a folyamvidékek erdőterületein, meg a dombvidék alsó és középső erdeiben, ellenben korosabbakúl keverék fanemek gyanánt a tűlevelű erdőkben szerepelnek. A morva erdőgazda legkedveltebb fája, a lúcz-fenyű, az ép említett területek kivételével az egész országban uralkodó; a magasabb fekvésű területeken három- és négyéves, az alacsonyabbakon és a Kárpátokban kétéves csemetékről nevelik. Az erdei-fenyűt tulajdonképeni területén, az ország déli részén, egyéves, az éjszakin (Konitz táján) kétéves csemetékben ültetik. A vörös-fenyű az egész országban keverék fanem s hézagpótló gyanánt szolgál.

Az imént jelzett kiterjedésű mesterséges erdőmívelés mintegy 250.000 napszámnyi munkaerőt követel, a minek előteremtése az ország sűrű lakossága folytán nem kerűl nehézségbe, minthogy a munkának igen gyakran az erdő természetben való ellenszolgálata, így a fű-, alom- és galyszedés engedelme a díja, a mi a szegényebb lakosságra nézve sok helyütt valódi életszükséglet. Ezek nélkűl még egészen méltányos készpénzfizetés mellett sem igen lehetne a legtöbb esetben a munkaerőt megszerezni.

A természetes fölújításnak is megvan a maga természet kijelölte, háborítatlanúl megmaradt területe a Szudetek magasabb lejtőin s a Kárpátok egy részében. Sőt e terület újabban igen örvendetesen növekszik is, éjszakról dél felé haladva hódító útjában. Egy körűlmény azonban gyakran elháríthatatlan akadályt gördít elébe, s ez az erdők költészete: a vad. A jegenyefenyűt és a bükköt, mert ezekről van itt a fölújítást illetőleg a szó, kedveli a vad leginkább, a vadat meg az erdők urai kedvelik, s ennek a fogas kérdésnek vajmi ritkán akad mind a két félt kielégítő megoldása.

A cserhántás déli Morvaországban úgy a Morva mentén levő erdőkben, mint a Schwarzawa és az Iglawa völgyében, de a Kárpátok alsó és középső erdőségeiben (Ungarisch-Brod), valamint a cseh-morva határhegység alsó fokozatán (Znaim, Frain, Kromau) egész Brünntől éjszakra szokásban van, azonban e nagy kiterjedésű területen is csak egyes, a kereslethez szabott kisebb alkalmas térségeken gyakorolják.

Hogy az oly nagy pénz- és munkaerővel beültetett erdőségek ápolására is éber szemmel ügyelnek, az természetes, és mindent elkövetnek arra nézve, hogy a legrövidebb idő alatt a lehető legnagyobb és legértékesebb termelést biztosítsák. A cseh-morva határhegység, a Szudetek és Kárpátok gyér népességű magasb részeinek kivételével az erdők gondozása aránylag könnyen is megy, mivel sem a munkaerőben, sem abban nincs hiány, hogy az anyagot munkaerőre váltás, vagy eladás által értékesíteni lehessen.

Jóllehet az erdőhasználatot a nagybirtokosság erdeiben általán véve intensivnek lehet mondani, annak mégis különféle, világosan megkülönböztethető fokait láthatni, melyek a helyi vásárokon jelentkező kisebb vagy nagyobb kereslethez, az erdőterület nagyságához és a közlekedési eszközök kisebb-nagyobb fejlettségéhez szabódnak. A lakosság délről éjszak felé való csökkenésének arányában csökken az erdőhasználat is, az erdőborította területtel fordított arány szerint (habár az erdők minősége épen ellenkezőleg éjszak felé haladva emelkedik) akként, hogy az összes erdőhasználat bizonyos hányada már nem kerűl értékesítésre. A használat legnagyobb fokát az ország déli részein érik el, ideértve a Mars-vidék erdeit és a folyampartiakat; ezután az ország nyugati részei következnek Iglauig, Saarig és Boskovitzig, harmadik fokon a nyugati felföld és az éjszaki Szudet-vidék, végűl a negyediken és legalacsonyabban az egész Kárpát-vidék.

Vsetin. Russ Róberttől

A vágást többnyire késő őszszel kezdve olyan favágók végzik, a kiknek ez nem állandó foglalkozásuk, hanem nyáron át kőművesek-, ácsok- és napszámosokként keresik a kenyerüket a nagyobb városokban vagy mezei munkában; csakis a Szudetek vidékén, hol magasabb fekvésű erdőkben a nyári vágások járják, vannak állandó favágók. A Szudetek és a Kárpátok erdőkben bővelkedő tájain ősidők óta berendezett facsúsztatók vannak a janovitzi (Römerstadt), gross-winternitzi, rožnaui, vsetini, hochwaldi és reynochovitzi uradalmakban, a hol a tüzelőfát a janovitzi és hochwaldi vas- és a rožnaui meg vsetini üveggyárakban szállítják a tavaszi árvizek felhasználásával. A faúsztatás különben az utóbbi évtizedek folyamán, a mióta a fának jobb értékesítési módjai vannak, tetemesen csökkent; csakis ott, a hol jogi természetű kötelezettségek állnak fenn eziránt, van még meg eredeti mértékben.

A vágatások megkezdése óta a morva erdőbirtokos fakereskedővé lett, a kinek a legnagyobb gondja és törekvése a lehető legnagyobb erdőkihasználásra irányúl, a mihez még a fa értékesítésének további gondja járúl. Minden levágott törzset – kivált a tűlevelű erdőkben – előbb alaposan megvizsgálnak, hogy a lehető legjövedelmezőbben értékesíthető faválasztékokra aprózzák és dolgozzák föl, s így az ép törzseknek csak a csúcsfáját szánják tüzelőanyagnak. A főbb választékok a különféle hosszúságú szálfák, melyeket deszkákká hasogatnak el, továbbá az épület- és a rövidebb szerszámfa. A hasznavehető faanyag a tűlevelű erdőkben átlag 50 százaléknyira becsülhető, némely vidékeken azonban 80 százaléknyira is emelkedik. A fát vagy nyersterményűl, vagy nagyolva és fölaprózva, vagy néha épületfának kifaragva adják el. Az erdőgazdasággal kapcsolatban tehát fürészmalmok állanak, melyek a szálfákat deszkákra, léczekre és zsindelyekre hasogatják. Már a nagyobb, gőzerőre berendezett fürészek 61-re és a vízerőre járó kisebbek 645-re rúgó tetemes száma is mutatja, mily nevezetes szerep jutott a nyers fa feldolgozásának az erdőgazdaságban. E fürészmalmok, melyek nagyobb része éjszaki Morvaország erdőkben bővelkedő vidékein található, összesen 1.859 fürészt járatnak.

Az összes kivágott famennyiségnek jó két harmada Morvaországban fogy el s csak egy harmadát viszik ki. Az ország erdőkben szegényebb déli részén, a mely azonban mezőgazdasági és ipari tekintetben a legelőbbre haladott, az e vidékeken végig húzódó Ferdinánd császár éjszaki vasút mentén mindenütt (Lundenburg–Prerau, Lundenburg–Brünn, Grussbach–Znaim) igen élénk fakereskedés folyik, minthogy részben a tüzelőfa szükségletet is, az épület- és vágottfa szükségletet pedig teljesen az ország erdőkben dús éjszaki vidékeiről kell ellátni.

Kivitel tekintetéből irány jöhet figyelembe: a déli, Alsó-Ausztria felé, amelyből azonban csak a Kárpát-vidék és a cseh-morva határhegység egyik fele részesedik; meg a nevezetesebb éjszaki irány (Cseh- és Németország), a mely felé az egész további éjszaki vidék szállít.

Az erdőjövedelmezés iránti követelések mai napság már igen nagyok. A tényleges fatermés a nagybirtokokon kerekszám két millió köbméternyi s mintegy nyolcz millió forint értékű fára rúghat a fő használati területen, a mihez még vagy 20 százaléknyi közbenső és mellékes haszon járúl. A nagybirtokosság erdeiben a gazdaság még hosszabb időre abban a szerencsés helyzetben van, hogy régibb faállományból meríthet, a míg ezt a gyakorlatban lévő 100 vagy 80 éves vágásfordúlók lehetővé teszik. Ez a körűlmény oly vidékeken, a hol az óriási törzsek már csak a múlt emlékei sorába tartoznak, ma még élénk keresletet biztosít a morvaországi vastagabb szálfának.

A kisbirtokosság erdei az ország egész erdőállományának 20 százalékát teszik s mintegy 120.000 hektárra terjednek; túlnyomó nagy részben közbirtokosság és paraszterdők. A községeknek maguknak (kivéve Brünn, Olmütz, Znaim és Ungarisch-Hradisch városokat) többnyire csak kevés erdejük van. Az erdőbirtok e része jóval alatta marad a tényleges szükségletnek. Egyes kerületekben ugyan mint a daèitzi-, mährisch-trübaui- és boskovitziban) a kisbirtokosság százalékarányai igen kedvezők, 40 egész 45 százalékra rúgók; más kerületekben ellenben (példáúl a Mars-vidéken) két–három százalékra szállnak alá. Rendesen a nagy erdőtagokhoz csatlakoznak a kisbirtokosság erdei, vagy számos, gyakran igen kis elszigetelt s a szántóföldek közé ékelt tagokat alkotnak. A gazdálkodás tehát az erdőségekben csak egészen gyakorlati és a csekély kiterjedés miatt minden folytonos tervszerűség nélkűli, pusztán a pillanatnyi szükséglet kielégítésére irányúló lehet. Az erdőnek különben a kisbirtokosságnál, a melynek elsőrendű gazdálkodási ága a mezőgazdaság, úgyis csak az a fő czélja, hogy ezt támogassa. Ennek pedig az a természetes következménye, hogy a tulajdonos, mindaddig, a míg hasznavehető fája van az erdejében, ugyancsak nekilát a kizsákmányolásnak és minden pénzszűke esetén az erdőből igyekszik a hiányt pótolni. S valóban a kisbirtokosság erdei nem is annyira a kellő alap híjában, mint inkább a nagyon is fiatal kor hibájában szenvednek, a mennyiben a vásárra vihető fa teljesen ki van belőlük vágva. E birtokososztálynak ugyanis az erdő nem csupán a saját faszükséglete födözésére, hanem arra is szolgál, hogy a marhatenyésztést az erdei alom és legelő nyújtásával támogassa. Kivált pedig az ország hegyvidékein, a cseh-morva határhegység magasb helyein, a Szudetekben, és nevezetesen a Kárpátokban, a hol a mezőgazdaság a kisgazdát már nem tartja el s a hol ez már kénytelen az aratási időszakra délibb tájakra költözni, hogy ott keresse meg napszámos-munkával a télre való élelmet, – ott az erdő, mint erdei legelő- és alomszolgáltató már teljesen pótolhatatlan. Ily körűlmények közt e birtokososztály erdeinek gazdasági állapota lehetne még rosszabb is, mint a milyen.

Mintegy két évtized óta az állami és az országos kormány támogatása, számos mező- és erdőgazdasági egyesűlet tevékenysége, nemkülönben az állami erdőfelügyelet kihatása folytán már mindenfelé észrevehető haladás mutatkozik az erdősítések és az erdőgazdálkodás terén. Az országos és állami segélyben részesűlő központi, valamint a szintén állami és országos segélyt élvező gazdasági egyesűleti faiskolából könnyen és olcsón beszerezhető csemeték, továbbá az erdőfelújításra a morva országgyűlés részéről megszavazott évi 10.000 forintnyi összeg a kisgazdát is abba a helyzetbe juttatta, hogy lassanként helyrepótolja az erdőmívelés terén elkövetett mulasztásait, nemkülönben hogy eddig egészen használatlan területeken újabb erdőket is ültessen. Az önkéntesen jelentkező csemete-szükséglet már régóta elérte az évi nyolcz millió darabot. A kisbirtokosság mesterséges erdőmívelésének haladását tanúsítja továbbá a vsetini Beèva vidékén folyó nagyszabású erdőfelújítási vállalat, a hol állami és országos segélylyel 42 kataszteri községet felölelő területen; 1878 óta önkéntesen 3.433 hold (1.976.6 hektár) paraszt és községi legelőt és ilyenféle kopár talajt fásítottak be és javítanak évenként folytatólag.

A gazdálkodást illetőleg csak azokon a nagy erdőterületeken – többnyire a Kárpátok vidékén – lehet haladásról szó, a hol hatóságilag megerősített alapszabályok szerint szervezett erdőbirtokossági szövetkezetek jöttek létre, a melyeken tervszerű gazdálkodás folyik.

A monarchiának talán kevés országában oly szembeszökő a nagy- és kisbirtokosság közt erdészeti szempontból mutatkozó kölcsönhatás, mint Morvaországban, a hol igazán elmondható, hogy a kicsi segít a nagyon s a nagy viszont a kicsin. A nagybirtokosság erdeiben a nagy haszonhajtásra berendezett gazdálkodás csakis annak következtében vált lehetségessé, hogy a kisgazdák az erdőre sokféle tekintetben rá szorúlnak; míg viszont a kisgazda jobb megélhetését csakis az erdőt állandó jövedelmezőségében föntartani képes nagybirtokos biztosíthatja. S adja Isten, hogy e két gazdasági tényező ezentúl is és mindenkorra vállvetve munkáljon egymással és egymás mellett egymás javára és Morvaország gyönyörű erdőségei hagyományos díszének épen tartására!

Vadászat és halászat. Heeger Viktortól, fordította Katona Lajos

Vadászat. Morvaország vadállománya, melynek éjszakon a Schneeberg-, Hochschar- és Altvater-vidék rengetegei, keleten a Beszkidek, nyugaton a cseh-morva határhegység, az ország belsejében pedig a Mars-hegység erdőségei és a termékeny síkságok kedveznek, régesrégóta a legjelesebbek egyike a monarchiában. A legtöbb honi és újabb időkben néhány külföldi vadnem is kitűnő lakó- és legelőhelyre talál e tartományban.

„Neu-Waltersdorf” vadászkastély Sternberg kerületében. Russ Róberttől

Römerstadt, Schönberg, Wiesenberg, Altstadt, Frankstadt, Mistek, Blansko, Brünn (Rossitz), Steinitz, Austerlitz, Gaya, Lundenburg, Göding és Frain kerületeiben szabadban tanyáz az erdők királya, a nemes szarvas. Augusztus és szeptember hóban a Szudetek erdeiben nagy hajtóvadászatokat tartanak a rőtvadra, míg a síkföldi és középhegységi erdőkben szeptember vége felé, a magasb hegyvidékeken pedig október első hetében cserkészeteken ejtik el az üzekedő szarvast. A sutákat, melyeknek pusztítása némely tájakon a vad túlságos elszaporodásának meggátlására elkerűlhetetlen, az időjárás szerint november vagy deczember hóban lövik. A gazdák annyit panaszkodtak a nagy vad okozta károk miatt, hogy az ily területek vadászati jogának birtokosai kénytelenek voltak erdeiket a szántóföldek felé elkeríteni, mi által a veteményeket és ültetvényeket meg lehet ugyan védeni a vadaktól, de a szabad erődterület tájképi szépsége tetemes csökkenést szenved. A morva tartománygyűlés legutóbbi tárgyalásai során olyan új vadásztörvényt alkottak, a mely a tanyázó helyeiről elvándorló nagy vadat kivonja a tilalom alól. A nagyobb vadászterületek tulajdonosai e szerint kénytelenek lesznek vadállományuk megoltalmazására mindenfelé sövényeket húzatni.

Morvaország legerősebb szarvasai a Szudetek hegyi erdeiben találhatók, még pedig a Liechtenstein János herczeg lundenburgi (Rabensburg) és hannsdorfi erdészetében, Harrach Alfréd gróf janovitzi uradalmán és a Wiesenbergi Klein bárók wiesenbergi (Zöptau) erdőkerületében, a hol az augusztusi nagy vadászatok, főkép az üzekedési időben való cserkészetek alkalmával hatalmas bikák (köztük tizennégy ágúak, a Liechtenstein-féle udvari vadászkerületeken tizennyolcz ágúak is) kerűlnek lövésre. Évenként átlag 800 darab rőtvadat (szarvasbikát, tehenet és borjút) lőnek le Morvaországban. A parforce-vadászatot 1888-ig gyakorolták a cs. és kir. gödingi uradalomban, de ma már csak a szomszédos cs. és kir. holicsi (magyarországi) birtokterületen tartják meg évenként a lovassági iskola gyakorlatáúl, a melyhez a gödingi erdőből minden vadászatra tizenkét eleven szarvast szállítanak.

Morvaország több vadaskertjében tenyésztik a dámvadat, a mely azonban szabad vadászterületen nem található. Évenként 600–800 darabot lőnek le belőle.

Igen gazdag Morvaország őzállománya, mely vad mindenütt nagy számmal található. Pusztító betegségekkel, szigorú telekkel, elemi csapásokkal és egy évtized óta mindenféle két- és négylábú ellenséggel is daczolva még mindig elég jól föntartotta magát, sőt helyenként tetemes szaporúlatot is mutat. Az őzállomány szemmel látható csökkenését jelentő panaszok csak azon vadászterületekről érkeznek, a hol a nagy vad szabad költözködését sövényekkel gátolják. Az évi zsákmány nyolcz—kilencz ezer darab közt ingadozik. Jóllehet a nőstény állatokat rend szerint nem lenne szabad lelőni, a kerűleti kapitányok mégis gyakran kénytelenek bizonyos százalékarány lelövését megengedni, illetőleg el is rendelni.

A vaddisznót öt nagyobb vadaskertben tenyésztik, de az ily elkerített helyekről néha egyes szökevények a szabad erdőbe is ki-kitörnek, a melyek természetesen kimélet alá nem esvén, csakhamar közprédává lesznek. Nem ritkán a Kárpátokból is átvándorol Morvaország erdeibe egy-egy vaddisznó, kivált télen, a mikor hihetetlen nagy útakat kalandoz be, míg valamely gyilkos golyó véget nem vet kóbor életének.

Valóságos Eldoradója Morvaország termékeny földje a nyúlak pajzán nemzetségének. A Lundenburg, Göding, Sokolnitz, stb. tájékán tartani szokott nagy nyúlvadászatok olyan nagy zsákmányt szolgáltatnak be évenként, a minőhöz fogható a monarchiának csak kevés vidékén kerűl. A zordabb éghajlatú kerületekben ugyan e vad már nem oly számos, de még mindig elég jól jutalmazza a reá való erdei vadászat kellemes fáradalmait. A sokat üldözött tapsifülesekből eső évi zsákmány kerekszámmal mintegy 250–300 ezerre tehető. Brünn, Nikolsburg, Göding, Znaim és Auspitz kerületeiből évenként nagy mennyiségűt szállítanak külföldre is, kivált Franczia- és Angolországba.

A Ferencz-vadászlak az Altvater-hegységben. Russ Róberttől

A vad tengeri nyúl a déli és középvidéki vadászterületeken annyira meghonosúlt, hogy helyenként már alig irtható ki, jóllehet tilalmi idő sem kiméli s évenként 20–30 ezer darabot ejtenek el belőle.

A siketfajd a Szudetek és Beszkidek magas hegyi erdeiben hallatja április közepétől május elejéig dürrögő hangját. Nem egy hajdan híres dürrögőhelyről elzavarta ugyan már e szárnyast a mindig magasbra fejlődő erdőmívelés és az évről-évre élénkűlő turistaság, a melyek elől a félénk fajd egyre félrébb vonúl. Az évi 30–35 kakasra tehető vadászati zsákmány azonban egyelőre legalább sem észrevehető szaporúlatát, sem csökkenését nem mutatja e legnemesebb honi vadmadárnak.

Ellenben a nyírfajd, a mely néhány esztendő óta a magasabb fekvésű erdőkből a középvidék nedves erdeibe vonúlt le, örvendetes szaporodásnak látszik indúlni. Az okos kiméletnek lesz köszönhető, ha ezen bevándorolt vadnem nehány év múlva tetemes gyarapodást fog föltűntetni.

Jóllehet a császármadár legalább is akkora számban található a morva erdőkben, mint a nyírfajd, az évi zsákmány e szárnyasból mégis jóval kisebb, mint amabból (400–500 nyírfajd, ellenben csak 200–250 darab császármadár).

Túzokok, hófajdok és sziklai foglyok is kerűlnek ugyan itt-ott egyes példányokban puskacső elé, de e szárnyasok még sem tekinthetők Morvaországban állandóan honos vadnemeknek.

Az összes szárnyas vadak közűl a fogoly van Morvaországban a legjobban elterjedve s mindenütt, a hol a nyúl jól érzi magát, nagy számban található. A legnagyobb fogolyvadászatok kétségtelenűl Hirsch-Gereuth bárónál vannak a Brünn melletti Rossitz és Eichhorn helységek vadászterületein, a hol évenként néhány nap alatt öt-hat vadász 10–12 ezer darabot lő le. Híresek továbbá a Lundenburg, Göding, Brünn (Sokolnitz), Auspitz, stb. környékén tartatni szokott fogolyvadászatok is. Az évi zsákmány két-három százezer közt ingadozik. Mint a nyúl, úgy a fogoly is keresett kiviteli czikk Franczia- és Angolország részéről.

A fáczán a zordonabb éjszaki és keleti kerületek kivételével majdnem egész Morvaországban meghonosúlt s ma már nemcsak egyes jól gondozott fáczánosokban, hanem szabad erdőterületen is kitűnően tenyészik. (Az évi zsákmány 30–40 ezer darab.)

Erdei szalonka és fürj, már a mennyi e sok üldözésnek kitett vándorszárnyasokból a rájuk mohón éhező délvidékiek hálóit kikerűlheti, tavaszszal szép számban tér meg évről-évre morvaországi költőhelyeire; a szalonka a magasb hegyi erdők árnyékos csöndjébe, a fürj meg a Morva-vidék dúsan virúló vetései közé.

A vízi szárnyasok (vadludak, vadkacsák s egyéb mocsári és más vízi madarak) a csekély számú tavakon és a Thaya, meg a Morva síkjain kedvező lakóhelyekre találnak. Éjszakon és a középvidék hegyes tájain tavaszi és őszi átvonúlásuk idején lövik e ritkább vendégeket.

Vadgalamb, fenyűrigó s több más, kevésbbé becses szárnyas vad az egész országban tetemes számban esik zsákmányúl.

A dúvad, mely a tartománynak egyéb vadban való nagy gazdagsága miatt minden évszakban dúsan terített asztalra talál, Morvaországban is bőven van s a monarchiában honos összes fajok képviselvék sorában. Habár csak elvétve, de akad néha-néha egy-egy medve, farkas és nem épen oly ritkán hiúz is, melyek mind a Kárpátokból vándorolnak át a Beszkideknek a sziléziai határ mentén húzódó erdeibe (1890 óta az Ostravitza völgyében öt hiúzt lőttek); olykor egy-egy vadmacska is akad ugyanitt. Róka természetesen az egész országban mindenfelé elég számban s nagy igyekezettel szorgoskodik azon, hogy a legtöbb szelídebb erdei lakó esetleges túlszaporodását bölcsen korlátozni segítsen. A kártevő vadakból évenként mintegy 1.500 rókát, körűlbelűl 300 vidrát, több mint 300 borzot s ezenkivűl számos nyestet, görényt és menyétet ejtenek el.

A szárnyas ragadozókból is tetemes számú esik évenként a puska és csapóvas áldozatáúl, még pedig 30–40 sas, 200–300 fülesbagoly, s ezeken a nagyobbfajta vadászathoz számítható szárnyasokon kivűl még igen sok sólyom, kánya, bagoly, varjú és más kisebb ragadozó madár. A fülesbaglyot főkép a fogolyban bővelkedőbb vadászterületeken irtják.

A mi a vadászat módját illeti, elmondható, hogy az Morvaország legnagyobb részében szigorúan a vadásztörvény és szokás szerint történik. Hogy azért ez alól itt is akadnak nem épen dicséretes kivételek, azt kivált az a körűlmény teszi érthetőbbé, hogy a nagy, igen dús vadállományú területek közé ékelt sok kis vadászterületen a paraszt lakosság, a vad okozta károk elhárításának örve alatt, nem egy oly módon is pusztítja a vadat, a mely a szorosb értelemben vett vadász-szokással ellenkezik.

A brünni morva vadvédő egyesűlet úgy az e téren való visszaélések meggátlása, mint a kutyafajok nemesítése és kitanítása érdekében már egy évtizednél régibb ideje igen szép sikerrel működik. A honi vadászat érdekeit továbbá annak minden oldalát fölkaroló módon s eredményes hatással képviselik az „Illustrirtes Österreichisches Jagdblatt” (Brünn) és az „Aus unseren heimischen Wäldern” (Znaim) czímű vadászati szaklapok.

Az „Österreichischer Kurzhaar-Club” (osztrák vizslatenyésztő és nemesítő egyesűlet) Morvaországból kiindúlva már eddig is meglepő sikerrel igyekszik a rövidszőrű vizsla nemesítésén, a mely téren elért haladását a morva vadvédő egyesűlet rendezte évi kutya-kiállítások és vizsgálati vadnyomozások alkalmával mutatja be.

A mint tehát látható, Morvaországban a nemes vadászmesterségnek minden ága fényes képviselettel dicsekedhetik és virágzik is e szép tartománynak erdőben és vadban dús térein, a hol úgy a főúri nagybirtokos terjedelmes vadászterületein, mint a zordon hegyi erdők sűrűjében s a rengő kalászos rónákon cserkésző lesipuskás szerényebb kedvtelésének szűkebb határai közt, mindenkor dús zsákmánynyal kecsegtet a vadász-szerencse.

Halászat. Még mintegy nyolcz évtizeddek ez előtt a halászat Morvaországban és Sziléziában (a melyek akkoriban még egy országos kormányzat kötelékébe tartoztak) sokkal magasabb fokon állott, mint ma. E tartományoknak ugyanis abban az időben még 43.000 holdnyi területű tavaik valának az egykorú országtáblai kimutatások szerint. Ezeknek a tavaknak pedig a jóval nagyobb részük a morva őrgrófságra esett. Holott ma a két tartományban mindössze alig van 3.000 holdnyi tóterület a halgazdaság szolgálatában. Az egész többi tóterületet a mezőgazdaság, főleg a répatermesztés foglalta le. A folyami halászat is részint teljesen áldozatúl esett, részint legalább tetemesen károsodott az utóbbi évtizedek alatt fölvirúlt iparágak miatt, a melyek a gyáraikból kiömlő szennyvizeknek többé-kevésbbé ártalmas anyagaival hovatovább mind élettelenebbekké teszik Morvaországnak hajdan halakban oly dús folyóit és patakjait.

Mily nagy fontosságú volt pedig egykor pl. a Morva folyóban űzött halászat, az abból is kitetszik, hogy Homann Ker. János Nürnbergben 1714-ben kiadott világ-atlasza a morva őrgrófság hradischi kerületét, a melyet a Morva szel át, az ennek halbőségét jelképező s különösen jellemző ábrával tűnteti ki.

S valóban addig, míg vizét a gyárak be nem szennyezték, a Morvában ötven különféle halfaj élt, melyek közűl kivált a lazacz, pisztráng és pér (Thymallus) a folyó felső forrás-vidékén, a menyhal a Müglitz és Kremsier közötti részen, alább pedig a ponty, csuka és harcsa volt tetemes számban és kiváló nagyságú példányokkal képviselve. Magas vízálláskor a Dunából föllátogatott évenként hosszabb tartózkodásra a Thayába és Morvába a tok és viza is; még a harminczas években is gyönyörű példányokat fogtak az édesvizek ez óriásaiból a rabensburgi és gödingi zsilipeknél.

A süllőt (fogast), a Morva e legnemesb halfaját, mely még ma is előfordúl, Napagedl alatt fogták nagyobb mennyiségben. De nagyon túlterjeszkednénk e vázlat szűk keretén, ha a többi folyóknak és patakoknak szintén nagy halbőségéről is meg akarnánk emlékezni. Elég lesz csak az alábbi számokat is szemügyre venni, hogy kitűnjék, mily tetemes mennyiségű ízletes és tápláló húsanyag pusztúlt el az ország hajdan oly virágzó halászatának megsemmisűlte folytán. Ha ugyanis csak (igen alacsony számítással) egy-egy mázsányi piaczra vihető halra teszszük egy-egy hold tóterület évi jövedelmét, akkor is 40.000 métermázsa hal veszett el 40.000 holdnyi tóterület lecsapolása folytán; s ha Morvaország egykori folyami halászatának évi jövedelmét (szintén igen alacsony számítással) ugyancsak 40.000 mázsára veszszük, akkor ma az országos élelemfogyasztás évenként nyolcz millió fontnyi tetemes mennyiségű kiváló hústól esik el. Nem csoda, ha ekkora csökkenés miatt lassanként minden rendű húseledel aránylagosan drágúl.

A nemesb halfajoknak évről-évre jobban érezhető hiánya végre is mind jobban fokozta azok keresletét s így az intéző hatóságok és egyesek figyelmét ráirányította a már majdnem teljesen kipusztúlt halászat fölújítására. Lassacskán egyesűletek alakúltak, a melyek egyes szakavatott emberek vezetése és a hatóságok jóakaratú támogatása, meg az újabb keletű törvények oltalma mellett úgy a tógazdaságot, mint a folyami halászatot kisebb-nagyobb kitartással és hozzáértéssel föllendíteni törekszenek. A tógazdaságot illetőleg a szomszéd kis Szilézia (kivált a tescheni kerület) Morvaországot tetemesen túlszárnyalta, minthogy emitt a czélszerű tógazdaság még korán sincs azon a színtájon, a hol Sziléziában már mintegy tíz évvel ez előtt állott. Ellenben Morvaországban már vagy húsz év óta arra irányúlnak az illetékes körök törekvései, hogy a már majdnem teljesen néptelen folyók halászatát megint fölelevenítsék. Majdnem mindazon sikerek, a melyek e téren Morvaországban eddig fölmutathatók, egyetlen ember ritka kitartásának és lelkesedésének köszönhetők, a ki a szó teljes értelmében élete föladatává tette a honi halászat föllendítését s egész a holta napjáig hűségesen és rendűletlenűl, számos csalódás mellett sem tándorodva el, egész tehetségét a műnek szentelte. Ez az 1893-ban Brünnben elhúnyt Weeger Emil, a morva országos halászati egyesűlet néhai elnöke. Az ő buzgólkodására jött létre 1878-ban az akkori Első morva halászati egyesűlet útján az első mesterséges pisztrángtenyésztő telep (a brünni cs. kir. cseh tanítóképző-intézetben), s utóbb az imént említett morva országos halászati egyesűletet, a melynek élén állt, a mai irányába terelte (az egyesűlet ma a cs. kir. morva-sziléziai földmívelési egyesűlet egyik szakosztálya); abba az irányba, a melyen haladva, oly fényes sikereket mutatott föl s mutat föl még ma is. Ebben az egyesűletben ma kiváltképen az a törekvés a fő, hogy Morvaországban a tógazdaság is föllendűljön s hogy a lakosságnak e jövedelmi ág iránti érdeklődése mindennemű támogatás (pénzbeli segélyek, halivadék ingyenes szolgáltatása és más egyebek) útján fölkeltessék, a mi némely helyütt már valóban sikerűlt is.

Weeger buzdítására a morva országos halászati egyesűletben elkészűlt Morvaország halászati térképe, mely fölötte tanúlságosan tűnteti föl nemcsak a különféle nemesb halfajoknak a morva folyókban való elterjedtségét, hanem e folyók különböző fokú szennyeződését is egyes szakaszaikban. Az egyesűlet közbenjárására már eddig is több mesterséges haltenyésztő-intézet keletkezett, a melyek sorából a legnevezetesebbek a Felbiger lovagé Schöllschitzben Brünn mellett és „Thonet testvérek” czégé a vsetini uradalomban. Továbbá saját haltenyésztő telepet is alapított az egyesűlet a Brüsau melletti Böhmisch-Wiesenben, és Böhmisch-Trübautól nem messze egy haltenyésztésre szánt tavat vásárolt meg. Az említett intézetekből évenként nagy mennyiségű pisztráng- és ponty-ivadékot juttatnak az egyesűleti tagoknak ingyen vagy olcsó áron, s így a tavakat és folyókat mind több nemes hallal népesítik be. Ezenkivűl német és cseh nyelvű vándorelőadások útján is törekszenek a lakosság öregét-ifját az ügynek megnyerni.

A morva országos halászati egyesűleten kivűl még a vele 1894 óta kapcsolatos „Első brünni morva halászati egyesűlet”, az iglaui, trebitschi, walachisch-meseritschi és liebaui halászati egyesűlet, a „Raitzi halász-club” és még más sporttársúlatok is szűntelen igyekezettel munkálnak a honi haltenyésztés fölvirágoztatásán. Mindezekből az utóbbi évtized folyamán kétségtelenűl tetemes föllendűlése állapítható meg a morvaországi halgazdaságnak, a mely a cs. kir. földmívelési miniszterium részéről is tapasztalható jóindúlat és nagy figyelem mellett, nemkülönben az illetékes többi körök vállvetett együttműködése által rövid idő múlva remélhetőleg odáig fog emelkedni, hogy Morvaországnak majdan e gazdasági ága is megint visszahódítja a többi testvértartományok sorában egykor elfoglalt díszes helyét.

Bányászat és kohászat. Krepler Richárdtól, fordította Katona Lajos

A bányászkalapács csattogása folyvást hallik Morvaországban mindazon századok folyamán, a mióta a története ismeretes. Éjszakon és délen, keleten és nyugaton ott találjuk a bányászt fárasztó, veszedelmes és e mellett oly változatos hívatásánál s mindig azon igyekezve, hogy mesterségének becsületét és honának dicsőségét is gyarapítsa. Mert Morvaország legnyugatibb szélén, a régi Iglau bányavárosban van a bányászati jog bölcsője, a hová külföldről is mindenünnen elzarándokoltak a pályatársak, hogy innen merítsék, vagy ehhez szabják jogrendjüket. Ma már bizony az Iglau környékén hajdan oly nevezetes bányamívelés, mely a XVI. században még majdnem száz bányát aknázott, nemkülönben majdnem valamennyi többi nemesérczbánya is eltűnt s helyüket ma csak horpadások, hányók és üres tárnák jelölik. Mindazon kisérleteket, a melyek példáúl Tišnovitzban, Fulnekben, a Hosteinen, Goldensteinben, Altstadt-, Hangenstein-, Braunseifen-, Friedrichsdorf-, Jamnitz-, Gross-Wisternitz-, Johnsdorf-, Pohoøban s más helyeken a tartomány egykori nemesérczbányáinak fölújítására irányúltak, a bányászat nagy haladása mellett sem koronázta siker. Miért is ma nagyobb haszonnal kecsegtető vállalatok felé fordúl a figyelem, olyanok felé, a melyek gyorsabban és könnyebben nyerhető, s biztosabb jövedelmet igérnek, mint a nemesércznek ezer eshetőségtől függő aknázása. Egyetlen ezüst- és ólombánya van még ma is munkában, – igaz, a legrégibbek egyike, – a XII. században bányászok alapította Bautsch városka melletti Altendorf és Bernhau községekben. Békésen megférnek egymás mellett Altendorfban az Odera balpartján egyazon hegyoldalon a sötétkék fedőpalát vágó munkások az érczbányászokkal, a kik köröttük a grauwacke-palán áthúzódó galenitot fejtik. Az Altendorf- és Bernhauban aknázott érczeket egy a legújabb szerkezetű gépekkel fölszerelt előkészítő műhelyben válogatják ki és osztályozzák, azután pedig német kohókban váltják be. E bányában az ércztermelés 1891-ben körűlbelűl 7.000 forint értékű 700 métermázsára rúgott, 80 munkás alkalmazása mellett. Nemes fémek kutatására 72 hektárnyi bányatelek van kiadva, de csak nyolcz bányatelekmérték áll mívelés alatt. A bányamíveléstől különben még egészen függetlenűl is jó sok nemesfémet termelnek Morvaországban a vitkovitzi kovák tűzi apadékának kivonatolása közben.

A morvaországi nemesércz-bányák sorsához hasonlóra jutottak sok helyütt a tartomány ősrégi vasércztelepei is, csakhogy ezek tönkrejutásának egészen mások a okai, mint a minők az arany- és ezüstbányászat aláhanyatlását előidézték. Míg ugyanis emezek részint a háborús idők viszontagságai, részint pedig a vízhiányon és egyéb elemi csapásokon segíteni képtelen fogyatékos műszaki eljárások, továbbá nem csekély részben a tőke szűke miatt jutottak tönkre: addig a vasérczbányászatnak a közlekedés fejlettebb eszközei és a szénbányászatnak mind nagyobb föllendűlése nehezítették meg helyzetét. A vaskohász régebben kivált oly helyeken szeretett tanyát ütni, a hol dús növényi fűtőanyagot és vízerőt talált; e mellett kevesebb ügyet vetett arra, vajon dús és kierjedt écztelepek vannak-e, mint inkább arra, hogy az érczek lehetőleg tiszták és könnyen olvaszthatók legyenek. Ilyen aránylag szegény, de igen tiszta telep sok van Morvaországban. A fa értékének emelkedtével és az ásványi fűtőanyagokat használó kohók fölvirágoztával azonban a régi olvasztók és a hozzájuk tartozó vasérczbányák helyzete nagyon megrendűlt, minthogy ezeknek érczei a messzebb fekvő kohókba való szállítást nem bírták ki. A közlekedési eszközök fejlődtével az alpesi tartományok, majd pedig a külföld dús érczei a szegényebb morva érczekkel versenyre kelvén, ezek piaczait elhódították. Egyik bánya a másik után indúlt pangásnak, ezért míg a hetvenes években még 22 vállalat s köztük tizenkettő munkában volt, addig 1891-ben már tizenhétre szállt alá a számuk s ezek közűl is csak ötben dolgoztak. A vasérczek kiaknázására átengedett összes terület jelenleg 1.768 hektárra rúg.

A még ma is fönnálló vasérczbányák közűl alighanem a Salm-Reifferscheid herczegféle a legrégibb Ruditz- és Olmuèanban Blansko közelében. Ez az ú. n. közép-morva vaskő-vidéken fekszik; keletkezése, mint a Rudlitz (ruda = ércz) helynévből következtethető, igen régi múltba nyúlik vissza. De mind máig is csak egészen ősi módra aknázzák benne az érczeket; füstölgő kürtők itt nem láthatók, nem hallik a gépek zakatolása s nem pöfékel a szabadba bocsátott gőz; mélységes csönd honol az egész Ruditz-környéki bányamívelő területen, csak néha-néha szakítja félbe a nagy némaságot a hányókról legurúló érczdarabok moraja vagy a bányász csattogó kalapácsa, melylyel az érczet meddő kisérőitől megtisztítani igyekszik. Szegényes kicsi bányakunyhók lepik el a legkülönfélébb színű hányók fölött az egész térséget, szomorú képet adva a tájnak. Itt-ott egy-egy munkás bukkan elő a kunyhókból s kizúdítja érczét a toló taligából, majd meg, a hogy jött, szép csöndesen ismét eltűnik. Száz méterig s azon alúl is érő mélységekben kutatják fáradhatatlanúl a bányászok s a legnagyobb gonddal fejtik ki a Jura-rétegek Devon-mész medenczéiből az igen dús barna-vasércz fészkeket. Az ércz előfordúlási módja számos akna útján való föltárást kiván, a melyek fúrása csak kevés költségbe kerűl. A kiszállítás csupán kézi vitlákkal (kereken hajtott kettős emelő-kosarakkal) történik, melyeket két, vagy négy ember hajt. Minthogy a bányákban semmi víz sincsen, az egyebütt rendesen meglevő víztartó és vezető készülékek itt teljesen hiányzanak. E fölötte egyszerű bányamívelés 76 munkásnak ád noha fáradságos, de eléggé jól fizető és biztos keresetet, s évenként 58.000 métermázsa barna-vasérczet szolgáltat, a mit mind a Blansko melletti herczegi kohókban olvasztanak ki. E vasköveken kivűl Ruditznál még tűzálló agyagot és porczellánföldet is ásnak. A közép-morva vasércz-vidéken még csak a Lettovitz melletti vörös-vasércz-bányák vannak munkában, melyek érczeiket szintén a Salm herczegek Blansko melletti kohóiba szállítják.

Ezüsttartalmú ólomércz-tárnák és palatörések Altendorfban, az Odera-parti Bautsch mellett. Charlemont Húgótól

Morvaország második vasércz-vidékén, a szudetiben, két vasérczes rétegsor vonúl; az egyik Sziléziában, Seitendorfnál kezdődik és délnyugati irányban, Brockersdorfon, Bärnen, Andersdorfon, Deutsch-Lodenitzon át Sternberg felé húzódik; a másik pedig az előbbivel egyközűleg a sziléziai Zuckmanteltól Hangenstein- és Deutsch-Eisenbergig. E két rétegsor vasérczei, részben barna-, részben vörös- és egy részt mágnes-vasérczek, kristályos palában, vagy Devonban fordúlnak elő, de mint Morvaország vasérczei általában, szakadozottak és aránylag szegények, hanem legalább tiszták és könnyen olvaszthatók. Ezekhez képest e kerület bányamívelése igen csekély. Kwitteinban, Lukavec-, Pinke- és Sternbergben a zöptaustefanaui vasgyárak két géppel és hat szállítókosárral dolgozó aknában kutattatnak vasérczeket, a melyeket ők maguk olvasztanak ki, s e mívelésnél 200-nál több bányamunkást foglalkoztatnak. Az évi termelés 1891-ben 100.000 métermázsa barna- és vörös-vasérczet szolgáltatott.

Morvaországnak a morva-sziléziai Kárpátokban lévő harmadik vasérczvidékén vaspát található, mely részint fészkekben, részint csekély vastagságú telepekben fordúl elő. Ezek ércztartalma kevés, 12–14 százaléknyi; kovasav-tartalmuk pedig gyakran igen nagy. Csak az olmützi herczegérsekség aknáztatja ez érczeket bányászatilag saját kohói számára, de csekély mennyiségben. A mívelés mindössze néhány embert foglalkoztat. Mert Morvaország vasérczbányászata egyre hanyatlik; míg a hetvenes évek közepe táján 500 bányász 800.000 métermázsát termelt: addig ma a munkások száma 350-re, a termelés pedig 200.000 métermázsára szállott alá.

Míg tehát a vasércz- és egyéb fémbányászat ilyenformán már túlhaladta fejlődése tetőfokát: addig a kőszénbányászat hatalmasan emelkedik mind magasbra, és virágzása helyein új életet, jóllétet és vagyonosságot teremt. Mindenféle fajtájú szén bőven van Morvaországban: a kőszén összes változatai megvannak a rossitzi és ostrau-karvini kerületben, a kisebb értékű krétás szén pedig éjszakon, a lignit (ásványfaszén) meg az ország déli részén.

A krétás szén bányászata ugyan, melyet Mährisch-Trübau és Boskovitz környékén egy méternyi vastag telepecskében művelnek, csak tengődik, mert gépek nélkűli tárnákban csupán 24 bányászt foglalkoztat, a kik 13.000 métermázsa homokos és palás szenet szállítanak ki, s ezt a környékbeli parasztság fogyasztja el házi tüzelőűl. Másként állnak a dolgok a rossitzi medenczében. A Mährisch-Kromautól Segen-Gottes felé Rossitz mellett csapó kőszénhegységben három kőszéntelep van 10–12 kilométer hosszú csapásban, melyek közűl a két végső érdemes a mívelésre. A fő telep helyenként hét méternyi vastagságú, a második 2.5 méternyi. Segen-Gottes, Babitz, Zbeschau és Padochau (Padochov) községekben nyolcz, gépekkel dolgozó akna 300–400 méternyi mélységekből szállítja fölszínre mind a két telep kőszenét, mely szén nagy fűtőértéke miatt ipari czélokra igen keresett. Főképen a rossitzi szenet kedvelik kovács-szénnek s ilyenűl az egész monarchiában, sőt annak határain túl is szállítják. Minthogy pedig e szénfajok minden másnál jobban tapadnak, egyúttal kitűnő coakes-anyagúl is szolgálnak.

De igen veszedelmes kisérői a rossitzi szénbányászatnak a robbanó gázok, melyek a telepekben dolgozó bányászt a legnagyobb óvatosságra kényszerítik. Olyan hirtelen robbanások ugyan, mint az ostrau-karvini kerületben, itt nem tapasztalhatók; de a gázok szűntelen pattogással, sistergéssel, serczegéssel és búgással kisérik a bányamunkást, a mint a biztosítólámpa oltalma mellett egy-egy újabb üreget tör a telepben. Ha ez az üreg elkészűl, e jelenségek megszűnnek; de ekkor meg a fejtésnek egy másik ellensége jelentkezik: a roppant fínom, mindenen keresztűl hatoló szénpor, mely, ha hirtelen meggyúl, nem kevésbbé veszedelmes a bányászra nézve.

A rossitzi medencze szénbányáinak mívelését ez idő szerint két társaság folytatja: a rossitzi bányamívelő társaság és a Liebe-Gottes bányatársúlat; itt a munka a múlt század második felében indúlt meg. Míg azonban 1783-ban csak 1.500, addig 1891 végén már 3 1/2 millió métermázsát ástak ki; a munkások száma pedig egynehány főről 2.000-re szaporodott. Segen-Gottes, e gyönyörű fekvésű bányász-község, csupán e bányamívelésnek köszönheti keletkezését; ma 1.600 lakója van, kik mind valamiféle összeköttetésben állnak a bányamíveléssel. A helység nyolczvan háza közűl három kivételével a többi mind a rossitzi bányamívelő társaságé.

Ha már a rossitzi medencze is oly gazdag szénban, hogy a morva gyáriparnak tetemes részét el tudja látni fűtőanyaggal, hát még mily mozgalmas bányász-élet pezseg a Morvaország éjszakkeleti sarkában kezdődő és Sziléziába átnyúló mährisch-ostraui kőszénbánya kerületben! Száz évnél nem sokkal régebben még majdnem teljesen ismeretlen volt az ezen országrészben fölhalmozott kőszén-kincs. A napvilágra kibúvó telepek szene a tiszta, szagtalanúl égő és könnyű bánású fával természetesen nem versenyezhetett. Csak a kovács becsűlte valamire e megkövesűlt tüzelőszert; a gazdasszony és a polgárember ellenben megvetette e kormos és a mellett gyakran nehéz szagú gázaival is kellemetlenkedő anyagot. De mikor a gőzgépeknek mind általánosabb elterjedtével növekedett a hajtó erő szüksége s a szénnel addig diadalmasan versenyző fa mindinkább vesztett becséből: egyre nagyobb számban telepedtek meg a bányászok a Mährisch-Ostrau körűli nyájas dombvidéken, melyre a Szudetek és Beszkidek kéklő ormai tekintenek le, s elkezdték ásni a földnek e fekete kincsét, mely nehéz munkájukat jobban jutalmazta az addig évszázadokon át kutatott csalóka aranynál és ezüstnél. De a munka csak lassan, nagyon lassan haladt előre; eleinte csak éjszaki Morvaország és Szilézia nagyobb vaskohói és gyárai jelentkeztek vásárlókúl; a régi tisztes kézi vitla és a már valamivel előbbkelő lóerejű fölhúzó gép helyét a negyvenes években gőzerőre járó fölvonó és kiszállító gépek foglalták el s a kutató és föltáró építkezések mind jobban szaporodtak. De még mindig nem volt meg a nagy erőtartalék levezető ereje, míg az 1847. évben meg nem nyílt a Ferdinánd császár nevét viselő éjszaki vaspálya, melyhez elég hamar csatlakozott a többi bányavasút, összekötvén a fővonallal a bányákat s így szabad forgalmat biztosítván a szénnek. Vállalat vállalat után keletkezett, a haladottabb műszaki tudomány színvonalán álló gépekkel fölszerelt bányászok száma ezrekre emelkedett, az erőforrások közelében új meg újabb iparágak telepedtek meg és Mährisch-Ostrau környékét elsőrangú ipari helylyé fejlesztették. 1782-ben még csak 1.200 métermázsa kőszén kerűlt fölszínre, 1850-ben pedig már elérték az első milliót, és 1882-ben, tehát száz esztendővel az említésre méltóbb bányamívelés kezdete után, már 26 millió métermázsára rúgott, 1891 végével pedig 43 millió métermázsánál is több volt a kiaknázott kőszén.

De nem csupán Mährisch-Ostrauban és környékén mutatkozott a fejlettebb bányamívelés áldása. Mindenütt, a hová csak a kőszén elhatott, – pedig a java része benn marad Morvaországban, – termékenyítőleg hatott az iparéletre. Brünn és Bécs lett a két fő fogyasztó állomása. A szenet szállító vasútak mentén mindenfelé a legkülönbözőbb ipari vállalatok keletkeztek. A városi lakó kedveli e fényes fekete szenet, mert tiszta és bántó szag nélkűl ég, és igazán csak egy csipetnyi hamu marad utána. A kohászatban meg azért szeretik az ostraui szenet, mert nagy hőértéke mellett igen tiszta és jól fűt. Akármilyen tüzelővel fűtheti ugyan a kohász a gőzgépét is több ezer fokos hőt állíthat elő kemenczéjében, de az új magasolvasztókban jó, olcsó és tiszta coakesra van szüksége. Ezt pedig épen az ostraui bányakerület szállítja bőven, mert itt 1.000-nél több coakes-kemenczében jelenleg mintegy hat millió métermázsa coakesot gyártanak.

A Mährisch-Ostrau körűli kőszénvidék, melyet az ostraui medencze két szélső pontján lévő helységek neveiről ostrau-karvininak is hívnak, – ez idő szerint 6.000 hektárnyi használatra adományozott bányatelket foglal magába s 83 aknával van föltárva, melyek közűl 28 szállításra, 18 szállításra és vízemelésre, 12 pedig gépaknáúl szolgál. Ezek közt egyesek 600 méternyi mélységig is leérnek. Míg a rossitzi medenczében csak két telepet aknáznak: addig az itteni, homokkővel és palákkal váltakozva közbeékelt ismert telepek száma 366, de csak 102 tekinthető közűlök mívelésre érdemesnek. A telepek vastagsága néhány milliméter és négy méter közt váltakozik. Épen ily változó a kőszén minősége is; és így az itteni bányamívelés abban a szerencsés helyzetben van, hogy kivánatra mindenféle szenet szállíthat, soványat, félkövéret s egészen kövéret is. A szenek hamutartalma általában csekélyebb, mint a rossitziaké, és az aknákkal kapcsolatos, gépekkel berendezett előkészítő műhelyekben a lehető legkisebbre szállítják alá.

A rossitziakhoz hasonlag az ostraui telepekben is garázdálkodnak a robbanó gázok, csakhogy itt gyakran szerfölött nagy hirtelenséggel és óriási erővel állnak elő; pusztító hatásuk előidézésére elég a legcsekélyebb vigyázatlanság, egy hibás lámpa, egy kilobbanó lövés a robbantásnál, s a következő pillanatban villanást kisérő dörgéssel és viharzással söprik el a bányában dolgozó embereket és fáradságos alkotásaikat. E veszedelmes gázok kiszívásán mintegy ötven, legkülönbözőbb szerkezetű szellőztető gép dolgozik.

Az ostrau-karvini medenczének nem minden bányája van Morvaországban, mint különben már az imént is említettük, sőt a nagyobb részük sziléziai földön van. Morvaországban 1891 végén öt vállalat dolgozott tizenegy gőzgéppel, a melyek nyolcz millió métermázsánál több kőszenet hoztak napvilágra s mintegy 4.700 munkást foglalkoztattak. Három akna, még pedig a Karolina-, Salamon- és az ú. n. „Tiefbau”-akna Rothschild báróéi, a Henrik-, György- és Ferencz-akna pedig a Ferdinánd császárról nevezett éjszaki vasúté. E vállalatokkal kikészítő és coakes-műhelyek, a Henrik-aknával pedig egy széntégla- (brigett) gyár is kapcsolatos. A morva coakes-gyárakból 1891-ben a 3 1/2 millió métermázsa coakesszá égetett szén mellett még tetemes mennyiségű becses melléktermény is kerűlt ki, ú. m. ammoniak, ammoniumsulphat, kátrány, aszfalt, ásványszurok és kátrányolaj, összesen 360.000 forint értékben. A Henrik-akna széntégla-gyára – az egész kerületben az egyetlen – 150.000 métermázsánál több széntéglát gyárt porszénből, melyet ásványszurokkal tömörítenek.

Hogy a mährisch-ostraui vidék bányászata a mai technika minden eszközével föl van szerelve, az ily magas fejlettségű iparűzés mellett szinte természetes. Hazájukon túl is jó nevű mérnökök vezetik e vállalatokat és kartársaikkal versenyezve igyekszenek a bányamívelést a kor színvonalán tartani s egyúttal a rájuk bízott bányamunkások sorsát is lehetőleg javítani. E törekvések fő képviselője az ostraui bányászati és kohászati egyesűlet, a melyben a bányászat érdeklő összes ügyeket tárgyalják és intézik.

Derék felügyelő személyzet kiképzésére van az ostrau-karvini vidéknek Mährisch-Ostrauban saját bányásziskolája is, a hol olyan ifjú bányamunkások, a kik már egy ideig a bányában dolgoztak, mindazon ismereteket elsajátíthatják, a melyekre mai napság a bányafelügyelőnek szüksége van.

Ha Déli-Morvaország bányászai némi irigységgel tekintenek ostraui társaikra, azon semmi csodálni való sincsen, mert a kőszénnek ottani bőségéhez képest a déli morva barnaszéntelepek csekélyebb fontosságúak. Igaz ugyan, hogy a barnaszén olcsó, nagyon olcsó, de feketébb rokona mellett a versenyben háttérbe szorúl, mert hőértéke csekélyebb, hamuja sok és a szállításnál igen romlik. Napvilágra kerülve könnyen porlad és az a hatalmas szénoszlop, mely lenn a bányában szinte szétroncsolhatatlannak tetszett, a levegőn csakhamar koczkaalakú darabokká húll szét. A házi fűtésnél erős gázfejlesztése miatt kellemetlen. Déli-Morvaország barnaszenét ennélfogva a házi tűzhelyen úgy szólván csak a lelőhelyei körűl fekvő városokban és helységekben égetik. Ellenben szerfölött fontos e barnaszén Déli-Morvaország ipartelepeire nézve. Üveghuták, czukorgyárak, serfőzők és gőzmalmok egész raja telepedett meg e vidéken az olcsó szén kedveért s a délmorva vidék tót lakossága jó nagy részének nyújt keresetet.

Dél-Morvaországban a harmadkori barnaszén a Neudorf, Bilovitz, Tscheitsch, Gaya, Keltschan, Temnitz, Rohatec, Göding és Neudorf helységeken át húzott vonal határolta területen található. Az e területen lévő barnaszéntelep agyag- és homokrétegek alatt, egész 100 méterig s annál is lejebb érő külön tekenőkben van ágyalva; átlagos vastagsága 2.5 méter és leveles, gerendás, vagyis laposra nyomott fatörzsekből, meg gyökértuskókból keletkezett, végűl tömeges, meglehetősen tisztátalan szénből áll. A gerendásnak nevezett szén oszlopai még olyan épek, hogy kellő módon elég könnyen akár bútorokat is lehetne belőlük faragni.

1891 végén tizenkét vállalat közűl nyolcz aknáztatta itt a barnaszenet. A szállítást három gépakna, egy szállító tárna és néhány szállító kosaras akna végzi. A gayai, keltschani, dubniani, hovorani, tscheitschi és luschitzi bányákban dolgozó munkások száma 1891 végén 500 volt. Ezek kivétel nélkűl tótok s a legközelebbi környékről való jó természetű, engedelmes és takarékos emberek, a kik mihelyt csak tehetik, házikót s egy darabka földet igyekszenek maguknak szerezni, a melynek mívelését igen jól össze tudják egyeztetni bányamunkási kötelességeik teljesítésével.

Az összes délmorva bányákból kikerűlt szén 1891-ben 1,120.000 métermázsára rúgott. Robbanó és égő gázok ugyan e barnaszén-bányákban nem pusztítanak; de ezek helyett elég bajt és kárt okoz bennük a víz és az úszó-homok, a mely miatt időnként a bányák mívelését is abban kell hagyni, minthogy sokszor éveken át hiábavaló minden küzdelem ellene. A nagy mennyiségű vizek kiszivattyúzására minden nagyobb bányában a legkülönfélébb szerkezetű vízemelő gépek vannak.

Ércz- és szénbányákon kivűl vannak még Morvaországnak graphitbányái is, melyek a Kunstadttól Ölsig a cseh-morva határ mentén húzódó graphitos palák vonúlatában és a Müglitz, Altstadt meg Goldenstein melletti telepekben találhatók. E graphitos palák általán véve meglehetős kemények s így a kifejtés után hosszabb előkészítő és gondos szérelő eljárásnak vetendők alá, mielőtt árúba bocsáthatók. A morvaországi graphit, mely részint por alakban, részint darabosan, részint pedig „moravian blacklead”, vagy „moravian silver blacklead” néven kerűl forgalomba, sötét fekete színű. A termelt mennyiséget majdnem teljesen Német- és Angolországba meg Amerikába szállítják. A mívelésben lévő graphitbányák száma 1891-ben nyolcz volt, s valamennyi együttvéve 44.000 métermázsa graphitot termelt 93.000 forint értékben. Az e bányákban dolgozó munkások 230-an voltak.

A tilalom alá nem vetett ásványok kiaknázására alakúlt vállalatok sorából említhető még a tűzállóagyagoknak Briesen, Gewitsch és Opatovitz környékén nem régóta űzött aknázása. E helyeken a krétaképződményben, a krétás szenek fekűjében tűzálló agyagrétegek is vannak, melyeknek vastagsága változó, 7 méternyire is terjed, s a minőségük is ilyen különböző. Többnyire tárnákban és csak ritkábban aknákban ássák, s mindjárt azon állapotban szállítják is, a mint a föld alól kikerűlnek. 60–80 ezer métermázsát Vitkovitzba, majdnem ugyanannyit pedig Felső-Sziléziába visznek, a hol tűzálló téglákat gyártanak belőlük. Minthogy a tűzálló agyag nem tartozik a kincstárilag tilalmas ásványok közé: az ily telep a tulajdonos számára jó jövedelemforrás.

Kohászat. Mint már a vasérczek bányászatának ismertetésénél említettük, Morvaország vaskohóinak fönnállása az olcsó és elegendő fa, tiszta, könnyen olvasztható és közel kapható érczek és elégséges vízerő lételétől függött. E föltételek megléte alapján keletkezhettek a még ma is fönnálló kohók közűl a blanskói Salm herczeg-féle, az olmützi herczegérsekség friedlandi, èeladnai és ostrovitzi, a zöptau-stefanaui bányászati és vaskohászati társaság kohói Morvaország éjszaki részén, továbbá Harrach gróf janovitzi és Mittrowsky gróf stiepenaui vasolvasztói. Mikor századunk első évtizedeiben a faszén helyét mindinkább a kőszén és coakes, a vízerőét pedig a gőz kezdte elfoglalni, s mikor egyúttal a vasútak hálózatának mind nagyobb kiterjedése lehetővé tette az érczeknek messzibb távolságokról is elég könnyű beszerzését: attól kezdve a kohász leginkább az oly helyeken ütött tanyát, a hol jó és elegendő ásványi fűtőanyagot talált. Ekkortájt keletkeztek Morvaországban a segen-gottesi és a vitkovitzi kohók, mely utóbbiak a legnagyobbak és legnevezetesebbek egész Ausztriában. De a kohászatnak századunkban nem csupán a létföltételei változtak meg, hanem a kohászati eljárás is teljesen átalakúlt az utóbbi évtizedek folyamán. Régibb időben a kohóhoz, a melyben a csekély mennyiségű nyersvasat faszénnel olvasztották, csatlakozott a hámor, a hol a nyersvasból a készelési eljárás útján kovácsolható vasat és aczélt gyártottak. Ez eljárás mellett, mely, mint említettük, tömérdek faszenet és vízerőt kívánt, mai terjedelmű gyártás teljes lehetetlen volt. Így nemcsak a vállalatok száma, hanem a termelés is oly csekély volt, hogy gyakran nem is tudott a keresletnek eleget tenni. A fém és a belőle készűlt árúk tehát oly drágák valának, hogy e vállalatok nagy nyereséggel dolgoztak és oly vidékeken, melyek a forgalmi útaktól távol esvén, lakóiknak másféle keresetre alkalmat nem igen adhattak, jól jövedelmező munkával látták el a népességet. E körűlmények azonban a régi vasgyárakra nézve kedvezőtlen változást szenvedtek, mihelyt a coakes-nagyolvasztókban tetemesen nagyobb mennyiségű nyersvasat kezdtek gyártani, mint a mennyit a faszénnel való olvasztásnál lehetséges volt, s mikor a lassú készelési eljárás helyébe a kavarási (puddling-) folyamat lépett, a mely nagy mennyiségű vas- és aczélnak kőszéntűznél való gyártását tette lehetővé. S még nem is mutatkozott teljességében ennek a kis vasművekre nézve oly végzetes átalakúlásnak a hatása, mikor Bessemer szellőztető készelési eljárása lehetővé tette, hogy 20 percz alatt kiolvaszszanak akkora mennyiségű aczélt, a mennyit a tűzhelyen készelés mellett csak 1 1/2 hét, a kavarási folyamattal pedig 1 1/2 nap alatt lehetett gyártatni. Kevéssel utóbb pedig a Thomas-, Gilchrist- és Martin-féle eljárás folytán még az a követelmény is elesett, hogy az olvasztáshoz csak a legtisztább érczek használtassanak. Ez végképen megölte a kicsinyben való gyártást. Igaz ugyan, hogy a friedlandi, janovitzi és zöptaui kohók mellett még ma is van 26 készelő tűzhely, de az ezeken gyártott vasat csak bizonyos czélokra való használhatósága miatt keresi a vevőknek egy kis conservativ köre. A janovitzi és stiepenaui magasolvasztók ma már nincsenek is működésben; az öntésre való és készelt nyersvasat, valamint a vasat és aczélt a kohók teljesen, vagy legalább részben máshonnan szerezték be, és csak az öntőházak, a kovácsolt vas tárgyak, bádogok, géprészek, gépek és gyárberendezési darabok előállítására szolgáló műhelyek maradtak meg.

A Salm herczeg-féle kohók a Punkva-völgyben Blansko mellett (boskovitzi kerület). Charlemont Húgótól

A Morvaországban 1891-ben olvasztott két millió métermázsa nyersvasnak csak nyolcz százaléka kerűlt ki a zöptaui, friedlandi és blanskói kohókból, a többi a vitkovitzi magaskemenczék gyártmánya volt. Az összes nyersvas-termelés harmada mindenféle öntött-vas árúk, mint épület- és géprészek, fínom öntvény, vasedények és kályhák gyártására szolgált. És épen az öntött árúk terén sikerűlt a morva kohóknak kitűnő czikkeket előállítaniok. A blanskói öntött árúk az egész világon igen kelendők. Híresek a friedlandi és zöptaui kályhák, melyeknek száz meg száz változata 40–50 ezer darabban kerűl évenként vásárra. A nyersvasat részben a Zöütau, Janovitz és Friedland melletti kohókban tűzhelyen készeléssel és kavarással, nagyobb részben pedig a vitkovitzi és mährisch-ostraui vas- és aczélgyárakban dolgozzák föl a Bessemer-, Thomas- és Martin-kohókban vassá és aczéllá. Ezekből aztán az illető helyeken készűlnek a legkülönbözőbb használati tárgyak, mint pánczéllapok, fínom hullámos- és üstbádogok, vasútfölszerelési kellékek, csövek, rúd- és abroncsvas, gazdasági és házi eszközök, stb.

Az olmützi herczegérsekség friedlandi kohói a misteki kerületben. Charlemont Húgótól

A legrégibb morvaországi kohók sorába tartoznak a Salm-Reifferscheid herczeg-félék Blanskóban és az olmützi herczegérsekségiek Friedlandban. Amazok, mint okíratok igazolják, már a XVII. században fönnállottak. Keletkezésüket a Ruditz- és Olmuèanban s más közeli helyeken lelt vasérczeknek és a Punkva vízerejének köszönhetik. Hogy Ruditz környékén már a legrégibb időkben is olvasztottak vasat, azt a ruditzi tűzálló agyagból készűlt s itten lelt régi salakcsövek és olvasztó tégelyek, nemkülönben a salakhányók és olvasztó helyek is tanúsítják. Ma az egész itteni kohászat a Punkva szép völgyében s az osztrák-magyar államvasút-társaság Blansko állomása közelében összpontosúl, és a meglévő vízerőt a szükséges gépek hajtására használja föl. A telep egy részt a magasolvasztókból áll, melyek közűl kettő régibb és egy újabb szerkezetű, továbbá a hozzájuk csatlakozó öntőműhelyekből, a gépgyárból és a tűzálló agyagneműek gyárából.

A friedlandi kohók kimutathatólag már a harminczéves háború idejében is fönnálltak és I. Lipót Vilmos főherczeg, akkori olmützi püspök éveiben leginkább hadfölszerelési eszközöket, golyókat és gránátokat, vas kapukat és rácsokat, sáncz- és akna-készleteket szállítottak a császári hadsereg és a müraui, meg hochwaldi püspöki várak számára. E vállalathoz ma a friedlandi, èeladnai és ostrovitzi kohók tartoznak három magasolvasztóval, egy vasöntőműhelylyel, tizennégy készelő tűzhelylyel, egy fínom-bádog hengerlővel, egy galvanizáló és egy köszörűs műhelylyel. Jó hírnek örvendenek a már említett kályhákon kivűl főleg az itt gyártott fínom- és fémbádogok.

A zöptaui és stefanaui vasgyárak, melyeknek szintén több százados multjukba van, részben az éjszak-morvaországi bányatársúlatok bányáiból való, részben pedig stájer érczeket olvasztanak ki s a nyersvasat aztán legnagyobb részt saját műhelyeikben dolgozzák föl mindenféle öntött árúkká, vagy készelő tűzhelyeken és kavaró pestekben készelik. E telepeken a zöptaui és stefanui magaskemenczéken kivűl még hengerelők, készelő- és szerkovácstűzhelyek, szegkovácsoló műhely és egy kavaró kohó s más effélék, továbbá egy gépgyár és egy hídépítő műhely is vannak. Harrach gróf janovitzi és Mittrowsky gróf stiepenaui vasgyárai, mint már említettük, egészen abbanhagyták a magaskemenczékben való olvasztást és máshonnan szállított nyersvasat dolgoznak föl s leginkább géprészek, bádogok, őrlő- és fürészmalmi fölszerelések, szűrők s más hasonlók gyártásával foglalkoznak.

A Rothschild-féle vasgyár Vitkovitzban (ostraui kerület). Charlemont Húgótól

Az újabb kohászati vállalatok, melyek kőszéntelepekre támaszkodva keletkeztek, a Rassitz melletti segen-gottesi és a vitkovitzi vas- és aczélgyárak. Amaz, mely 1859-től 1861-ig épűlt, fönnállása első éveiben egy coakes-kemenczéjében nyersvasat olvasztott, de a hetvenes évek elején kedvezőtlen körűlmények miatt abbahagyta a magaskemenczében való olvasztást és azóta angol, magyar és belföldi nyersvasat dolgoz föl. E vasgyár ma csak öntött-, rúd- és abroncsvasak, gazdasági eszközök és vasúti fölszerelések és egyéb gyárberendezési czikkek készítésével foglalkozik.

Morvaország legnevezetesb kohója, a vitkovitzi vas- és aczélgyár, mely a vitkovitzi bánya- és kohászati társaság tulajdona, egy olmützi herczegérseknek, az uralkodó család egyik tagjának köszönheti alapítását, névszerint Rudolf főherczegnek, a ki a stájer földön felejthetetlen emlékű János főherczeghez hasonlag meleg érdeklődéssel viseltetett a vasipar iránt. Ő építtette 1826-ban a vitkovitzi Rudolf-kohót, melynek elhelyezésénél az ostraui kőszénbányák közelségén kivűl a hajtóerőt szolgáltató Ostravica folyó szomszédságát is számba vették. Rudolf főherczeg azonban kevéssel utóbb 1831-ben elhalálozván, utódja, Chotek gróf herczegérsek, a kohót 1835-ben egy társaságnak adta bérbe, a melynek Rothschild báró is tagja volt s ez 1841-ben megvette a vasgyárat. Ma e vállalat a vitkovitzi bánya- és vasgyártársaság tulajdona, melynek a Rothschild-család is részese. Az a szűntelen törekvés, hogy e gyár az osztrák vasgyárak közt első legyen és a vasipar fejlődésével lépést haladjon, e vállalatot olyan iparteleppé emelte, a mely csakugyan a legelső a maga nemében Ausztriában s a földkerekségén is ritkítja párját. Két kitűnő fölszerelésű magaskemenczés műhelyben, a melyek mindenikében három-három coakes-nagyolvasztó működik, 1891-ben 2 1/2 millió métermázsa Morva-, Cseh-, Gács-, Stájer-, Magyar-, Bosnyák-, Német- és Svédországból szállított érczből 1,800.00 métermázsa nyersvasat olvasztottak ki. A nyersvas egy részét az öntőházakban géprészekké és csövekké, a többit pedig a kavarókohókban és az aczélgyárban, mely egy Martin-kohóból és egy aczélöntő műhelyből áll, kovácsolható vassá és aczéllá dolgozzák föl; nagyszabású hengerelő műhelyekben idomítják az izzó vastömböket sinekké, gerendákká, táblákká, bádoglemezekké és keréktalpvasakká; a csővas-műhelyben pedig gáz- és forralócsöveket és gyári berendezési czikkeket (fittingeket) gyártanak belőlük. A kész anyag, nemkülönben az öntött darabok a gépgyárba és a hídépítési műhelybe, meg a kazánkovácsolóba kerűlnek. A vitkovitzi kohókhoz egy 184 kályhával fölszerelt coakes-olvasztó járúl, a melyeknek egy része egy ammoniak-gyárral áll kapcsolatban. Az érczekkel olvasztásba kerűlő kovás apadékokat egy rézkivonó műhelyben és a hozzá csatlakozó elektrolytikus fínomítóban előbb megszabadítják a bennük lévő réztől és a vason kivűli egyéb fémektől s csak akkor viszik a magaskemenczébe. Az e műhelyekben kivont nemes fémek, réz és a kovákat kisérő egyéb fémek mennyisége nem csekély; így 1891-ben ez úton 1.800 kilogrammnál több ezüstiszap, 1.200 métermázsánál több réz, 155 métermázsa kobaltiszap és 400 métermázsánál több rézgálicz kerűlt ki. A telep saját használatára és az egész gyártás szolgálatában továbbá egy tűzálló tégla- és egy tégla- meg mészégető pestekre berendezett körkemencze, két gázgyár s egy iparvasút van a gyárak közötti anyagszállításra, továbbá a személyzetnek és az árúknak az éjszaki vaspálya schönbrunni állomásához való vitelére, úgy szintén egy villamvilágítási telep és egy építészeti osztály. Különösen kiemelendő s az osztrák mérnöki karnak jogos büszkesége az, hogy a vitkovitzi gyártmányok a leghíresebb külföldi kohók legkitűnőbb s mindenütt kedvezményekben részesűlő termékeivel is győztesen kiállták a versenyt, s hogy nem csupán a mi tengerészetünk és várerődítményeink számára, hanem a külföldre is szállítják a legjelesb minőségű pánczélkazamátákat, mozsár-pánczélkúpokat és compound-pánczéllemezeket. Így pl. a Gotthard-erődítvények pánczélanyagát is a vitkovitzi vasgyárak szállítják.

Végűl e vállalat nagyszabású voltának jellemzésére megemlítjük még, hogy annak különböző műhelyeiben 8.000-nél több munkás dolgozik, 200-nál több gőzkazán működik 15.000 négyszögméternyi fűtési területtel és 306 darab, összesen 16.000-nél több lóerejű gőzgép végzi a legkülönfélébb munkákat. 26 kilométer hosszú rendes síntávolságú vaspályán 8 gőzgép és 235 kocsi, továbbá egy 21 kilométernyi keskeny síntávolságú pályán 17 gőzgép és 260 kocsi szállítja a telepen belűl, valamint onnan ki és oda be az anyagot és árúkat. Évenként öt millió métermázsánál több kőszén és két millió métermázsánál több coakes fogy el tüzelőűl e gyártelepen, a melynek Vitkovitz fejlődésére való hatását már az is eléggé jellemzi, hogy e helység lakossága, mely 60 évvel ez előtt alig 200 lélekből állt, máig 12.000-nél többre emelkedett. De tévedés lenne azt hinni, hogy ez ipar csupa füstös-kormos gyárépület tömkelegévé változtatta e várost, mert Neu-Vitkovitzban számos úri villát, takaros munkásházakat, jó karban lévő útczákat, csinosan épített iskolákat, egy igen szép templomot s egy, a részvénytársaság tulajdonában lévő olyan vendégfogadót talál az útas, a minőnek jóval nagyobb városokban sem igen akad párja; továbbá az árúcsarnokok, a Wilhelmspark és a több külön pavillonból álló mintaszerű kórház szintén a helység jó módjának és kényelmének tanújelei.

A vaskohókon kivűl egyéb fémolvasztók ma már nincsenek Morvaországban, de van még a Mährisch-Ostrau melletti Pøívozban két zink-hengerelő, melyekben többnyire külföldi nyersanyagot dolgoznak föl bádoggá.

A boskovitzi, èernahorai, oborai, lissitzi, sb. régi timsógyáraknak, a hol timsót, glaubersót és gáliczot gyártottak valaha, ma már nyomuk sincsen.

Ipar, kereskedelem és közlekedés. Lecher Ottótól és Hoenig Miksától, fordította Katona Lajos

Morvaország legszorgalmasabb és legtöbb termelésre képes iparűző tartománya a monarchiának. Mindenek előtt a föld kincsei azok, a melyek az őrgrófság iparának czélját és irányát megszabták. Dús kőszén- és vastelepek kedveztek ez ipar korszerű kifejlődésének. A keramika kitűnő agyagra, a faipar terjedelmes és jól ápolt erdőkre talál ez országban. A lentermesztés, meg a juhászat annak idején, a mikor még nem a gyarmatokról kerűlt fonóanyagok födözték a fő szükségletet, a szövőipar gyors fölvirágzását tette lehetővé. A czukorrépa czélszerű mívelését nem csupán a föld alkata, hanem a sajátszerű birtokviszonyok is elősegítették.

Ezeknek különben is nevezetes szerepük van Morvaország közgazdasági életében. Míg ugyanis egyfelől a nagybirtokosság megléte a kor színvonalán álló mezőgazdaság fontos ágainak alapföltétele: addig más részt a szántóföldnek már régi idők óta történő elaprózódása a földmívelő osztályt ipari mellékfoglalkozásra szorítja, mely megint a különben is szapora népesség szaporodásának kedvez. Az ipari munkás gyakran kisbirtokos is egyúttal s legalább az év bizonyos szakaiban földmívelő napszámos.

Morvaország a tengertől távol s elegendő vízi útak nélkűl levén, saját kereskedelmének nem nyújt oly kedvező föltételeket, a melyek annak a honi szükséglet keretén túl világforgalommá való fejlődését biztosíthatnák. Ősidők óta csak átmeneti területe volt Európa délről éjszakra és éjszakkeletre vonúló kereskedelmének, s az is maradt mind máig. Három nagy, Bécsből kiágazó vasútvonal szeli át az országot. De a nyugatról kelet felé menő vasútak nem kielégítők s részben még oly közeli múltból valók, hogy eddigelé még nem gyakorolhattak irányadó hatást a tartomány gazdasági életére. Ezért nincs az őrgrófságnak kereskedelmi gócza, s hogy az egyes vidékek és ezek iparágai csak szűkebb területen állnak egymással kapcsolatban és kölcsönhatásban, meg hogy az országos vásárok hanyatlása óta tulajdonképeni saját morva nagykereskedelemről szó nem lehet többé.

Brünn első munkásházai. Bernt Rudolftól

Az igazi nyerészkedő kereskedelmi tevékenységek itt alig van tere. A morva ember munkakedve és vállalkozó szelleme inkább az árúk termelése felé fordúl. A lehető és gyakorlati haszon felé vonzódó józanság jellemzi minden cselekedetét. Fáradhatatlan a műszaki haladás eszközeinek fölhasználásában, de maga nem igen gyarapítja a találmányokat. A honi piacznak hűséges ápolója és őrzője, de nem valami merész úttörő a kivitel tekintetében. Képzelőerejét szívesen hajtja a divat, de csak ritkán a művészet szolgálatába. Pénzügyeiben óvatos és kötelességtudó; világos időkben, mikor a fizetés nagy nehézségekkel jár, tartozásait illetőleg lelkiismeretes adós, mások iránt ellenben elnéző hitelező.

A morvaországi ipart rendkivűli sokoldalúsága jellemzi. Első helyen a gyapjúszövésről kell szólnunk, mely ma egészen korszerű s egyúttal igen tisztes múlttal dicsekedhetik. Morvaország gyapjúfonása és szövése eredetileg a honi háziipar tárgya volt, vagyis a házi szükségletet a háznép kézimunkája födözte. De már jókor kezdenek mutatkozni az ipari tevékenység nyomai is. A tanítómesterek e téren flamandok valának, kik a XIII. század táján vándor és telepítő ösztönüket követve, kelet felé költöztek s egészen a Szudetek vidékeig eljutottak. Műszaki ismereteik, czéh- és város-szervezetük voltak az uralkodók a kézműipar első korszakában. A belföldiekben tanúlékony követőkre találtak, a kik az országban elszórt számos városban a czéhekbe szervezkedett posztószövő ipart szép virágzásra juttatták. E mellett különös hasznát látták a szövetkezeti intézményeknek, a milyeket közös kikészítő, festő, stb. műhelyek alakjában és a jó áron való értékesítés ügyében létesítettek. Ilyenféle intézetek csenevész maradványai még ma is élnek.

Mainapság a morva gyapjőszövő-ipar úgy a gyári, mint a háziipari tevékenység alakjában él. Csakhogy nem ama régi, patriarchalis színezetű háziiparéban, a mely abban állt, hogy a háznép ruházatára valót a családtagok téli munkája készítette el, hanem a megrendelésre dolgozás alakjában úgy, hogy a vállalkozó számlájára, de nem annak műhelyeiben, hanem az illető munkás lakásán és családtagjai segítségével készűl a bérmunka. Az iparszerű termelés korában is fölhasználták a falusi lakosság házi fonatait ép úgy, mint a hogy a városokon kivűli és czéhekbe nem szervezkedett szövés is tovább élt ezen tisztes ipar czéhszerű űzésének virágkorában is.

A morva gyapjúárak gyáripari úton való termelése az osztrák kormánynak a múlt század második felében történt búzdítására indúlt meg. A fölvilágosúlt kényuralom korának vezérembereit élénken foglalkoztatta a nemzeti ipar teremtésének ügye. S habár az e czél elérésére irányított eszközök némelyike nem vált is be, legalább életrevaló magvakat hintettek el, a melyekből néhány évtized elmúltával csakugyan kifejlődött az osztrák nagyipar. Méltán is adózik ezért a nép e gazdasági politika vezetőjének, II. József császárnak és tanácsadóinak hálás kegyelettel.

Az akkoriban használt eszközök állami gyárak fölállításában, magánvállalatok segélyezésében, vámpolitikai intézkedésekben s nem-katholikusokra vonatkozó türelmi rendeletekben, külföldiekben önálló ipari tevékenységre való jogosításában és egyúttal a szabad költözködés biztosításában, a munkásoknak a katonakötelezettség alól való fölmentésében és a czéhkényszer enyhítésében, sőt részben teljes megszűntetésében is állottak. Így 1765-ben a kormány alapította Brünnben az első posztógyárat, a mely egy kereskedőtársaság vezetése alatt állt s tetemes állami segélyben részesűlt. 1780-ban e gyár vezetése Köfiller János Lipót (szül. 1743. Brünnben) kezébe ment át, ki tetemes számú németországi munkást hívott Brünnbe. Ezeket utóbb még többen követték, s ők tekintendők a brünni gyapjúszövő ipar megteremtőinek. Némelyek közűlök évek múltán önálló vállalatokat alapítottak, a melyek egyike-másika még ma is virágzik. Az első bevándorlók majdnem mindnyájan protestánsok valának. Ők alapították meg a brünni evangelikus hitközséget. Köfiller a munkásai számára 44 munkásházat építtetett a cottage-rendszer szerint. E házak még ma is megvannak, habár az egykori kertecskék nélkűl és ma már más czélokra szolgálnak. Képünk ezen első brünni munkáslakásokat ábrázolja, a melyek legújabb keletű párjai gyanánt tekinthetők a brünni vasúti munkások rokkantjainak „Friedrichsruhe” nevű schimitzi telepén lévő házacskák.

A brünni vasúti munkások rokkantjainak házai. Bernt Rudolftól

Valamint napjainkban I. Ferencz József Ő Felsége ismételten kitűntette a morva iparos osztályt azzal, hogy látogatásaival megtisztelte munkája helyiségeit: akként II. József császár is meglátogatta annak idején Köfiller gyárát. Még ma is ott látható az első brünni posztógyár egykori helyiségén az emléktábla, mely a nemes lelkű uralkodónak népei gazdasági fejlődése iránt tanúsított meleg érdeklődését tanúsítja ezzel a föliratával: „A gyárak ismerőjének és fejlesztőjének, II. Józsefnek, 1781 szeptember 13.”

A kormány törekvéseit a morva nemesség megértvén, utánzásukra is késznek mutatkozott. Hozzá láttak a juhtenyésztés emeléséhez, sőt gyárakat is alapítottak. Mindenek előtt Berchtold Lipót gróf és Salm-Reifferscheid Húgó gróf említendők e téren. Salm tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a morva gyapjúszövő ipar megteremtésére legelső sorban az Angliában már kifejlett műszaki vívmányok meghonosítása szükséges. Beútazta tehát ez országot s különféle gépek rajzait és mintáit hozta onnan magával, melyeket ott nagy fáradsággal, sőt nem egy veszedelmes kaland árán szerzett meg. Az első, gépekkel dolgozó gyapjúszövő-gyárat ő alapította (1796) Ausztriában. Ez ugyan nem volt valami hosszú életű; de az ily természetű vállalkozások első kisérleteinek hajótörése koránsem csorbítja azon messzelátó férfiak érdemét, a kiknek tévedéseiből és hibáiból a jövő nemzedék dúsan gyümölcsöző tanúlságot merítenek. Csakis ebből a szempontból lehet és kell ama kornak a morva gyapjúszövő ipar megalapítására irányúlt törekvéseit méltányolni, mert az anyagi hasznuk nem volt valami nagy. De legalább egyengették a talajt az újabb idők munkája számára. A forgalomnak nem egy korlátja dőlt le; vállalkozó kedvű, derék és szakértő férfiak kerűltek ide a külföldről, s a nyers anyag termelése magas színvonalra emelkedett. Nagyon természetes aztán, hogy a gőzerő behozatalával a tartomány gyapjúszövészete gyors és biztosabb lendűletet nyert. Ez ipar mindig tudott a változott körűlményekhez és a technikai haladáshoz alkalmazkodni. Épen ezért fejlődése ha mutat is egy-egy fönnakadást, de valódi válságokat soha sem, s egészben mindig emelkedő irányúnak mondható.

Nagy változásokat idéztek elő az újabb idők a földolgozandó nyers anyagot illetőleg. Valamikor a gyapjú majdnem egyedűl a monarchiából, nevezetesen Morva- és Magyarországból kerűlt és csak részben Porosz- meg Oroszországból. Ez a mindenesetre kedvező körűlmény Morvaország földrajzi helyzetének volt köszönhető és tetemesen hozzájárúlt ez iparág fejlesztéséhez. A haladó mívelődés, meg a lakosság mind sűrűbbé válta azonban évről-évre szűkebb körre szorította a mezőgazdaságban a juhtenyésztést, holott a gyapjúszövetek fogyasztása és így a gyapjú kereslete mind jobban növekedett. Az így támadt hiányt a gyarmatokból kerűlt gyapjúnak folyton emelkedő behozatala pótolta, a melynek földolgozása meg a gyártási eljárást módosította. Ma már a tengeren túli fonadékok többsége kétségtelen, aminek Morvaországra nézve igen messze hatók a következményei. E tartomány ugyanis ez által elvesztette azt a kedvezményes helyet, melyet régebben a nyers anyag beszerzése tekinttében földrajzi fekvésénél fogva élvezett s így a külföldi szövőipar e tekintetben föléje kerűlt.

Gyapjún kivűl egyes czikkek gyártására régóta szolgál egyéb állati szőrök mellett a selyem is. A fonási hulladékok s a mű- és természetes gyapot nagy mértékben való fölhasználása a legutóbbi két évtizeddel kezdődik. Ez által vált lehetővé ez ipar czikkeinek s nevezetesen az úgy nevezett divatárúknak az alsóbb nép körében addig nem is sejtett elterjedést biztosítani, az árúkat rendkivűl olcsókká tenni és a termelést tetemesen fokozni.

A Köfiller-féle brünni posztógyár egy része. Bernt Rudolftól

A gyapjúfonás nyiredék- és kártolyfonalat gyárt. A nyiredékfonás sorsa igen változó volt. Az újabb szövőgép meghonosítása e téren lehetetlenné tette a háziipari termelést. Nagy vállalatok keletkeztek és virágzottak is mindaddig, a míg a divat a kártoly felé nem fordúlt, a mi által a nyiredékfonás helyzete a nyolczvanas évek vége felé mind nehezebbé vált. S jóllehet a gyártás technikája fölötte tökéletes volt és a gyapjút helyettesítő anyagok földolgozásának akadályait bámúlatos ügyességgel legyőzte, még sem tudott előbbi magaslatán megmaradni s a termelést korlátoznia kellett.

A kártolyfonást a tartományban csak egyetlen, de igen nevezetes vállalat képviseli. Ez iparág erőföltételei a szövés nagy fejlettsége, továbbá nagy tőke és hibátlan technikai eljárás. A világpiacztól függvén, a gyártást igen részletesen szakszerűvé aprózta el, de aztán czikkeinek az ország határain túl messze is tudott keletet biztosítani.

Morvaország gyapjúszövet gyártása igen sokféle. A legfínomabb posztótól és a legelőbbkelő divatczikkektől le a színnyomatú szövetekig a férfiruhára valók minden fajtája képviselve van benne. Hadseregünknek ruhaszövettel való ellátásában, még pedig úgy a legénység, mint a tisztek ruháinak anyagát illetőleg, a morva őrgrófságnak nagy és nevezetes része van. De a szépnem ruházatához is hozzájárúl a morva gyapjúszövő ipar köpönyegekre való posztók, elsőrendű fínomságú, valamint egészen olcsó női ruhaszövetek, kendők, stb. gyártásával. Újabban a nemezgyártás is tetemesen föllendűlt.

A gyapjúszövő ipar Morvaország sok helyén honos ugyan, de legnagyobb Brünnben. E város különben kereskedelmi tekintetben is irányadó Ausztriában a férfidivat-árúkat illetőleg. De az utóbbi években e téren nagyon is érezhetővé kezd válni az éjszak-csehországi verseny, a mely nagy tőkével berendezett s nagyszabású gyárakkal dolgozik, míg a morva vállalatok legnagyobb része csak közepes nagyságú gyárakban dolgozik.

A kivitel tetemes és messzeágazó. Kelet felé a rendkivűl fontos ú. n. confectio-ipar a terjesztője, melynek Prossnitz a fő székhelye. Brünni divatczikkek, posztók és nagykendők Olasz-, Franczia-, Németországba, Romániába és Szerbiába, keletre, Amerikába és egyebűvé is eljutnak.

A morva selyemipar tulajdonképen Bécsből származott ide. Kivált a József császár korabeli gazdasági politikai uralma idején törekedtek e tartományban a selyemhernyó-tenyésztést meghonosítani, a melynek érdekében több kisérlet történt, de minden számba vehetőbb siker nélkűl. S ha a morva őrgrófságnak ma mégis igen magas színtájon álló selyemipara van, a mely messze elágazó kiviteli képességével a világpiaczon is megállja a versenyt: az első sorban Bécs közgazdasági helyzete megváltozásának tulajdonítandó, a mely valaha az osztrák selyemipar fő szállása volt. Bécsnek mai terjedelmű nagyvárossá fejlődése az itteni ipari termelés föltételeit tetemesen módosította. Ha a honi selyemipar az újabb idők technikai haladásával, nevezetesen az új találmányú szövőgépeken való dolgozással számolni akart: a munkások megélhetési föltételeire való tekintetből ki kellett költöznie a fővárosból. Természetes azonban, hogy oly vidékekre húzódott, a hol a takácsmesterségben már régóta jártas lakosság köréből fölös számmal kerűlt ki az ügyes munkás. Így támadt új és erősebb életre az egykor egészen bécsi selyemszövő ipar a morvaországi Brillantengrundon.

Salm-Reifferscheid Húgó gróf. Hormayr „Taschenbuch für die vaterländische Geschichte” (1840) czímű könyvében levő rézmetszet után.

A vászonnemű-gyártás Morvaországban ősrégi keletű. Kezdetben háziipar és kézművesség volt, a mely azonban az ország éjszaki részén már régibb időkben is nevezetes fejlettségre és a kiviteli kereskedelem tekintetéből is számottevő fontosságra jutott. Egészen hasonlóan van a dolog a jóval fiatalabb pamutneműek gyártásával is, a mely eleinte nem egy teret hódított el a vászonszövő ipartól, ma pedig többféle kapcsolatba jutott vele, legalább a mennyiben mindakettő háziipari alapon nyugszik. A munkának vállalkozók részéről egyes kis- és háziiparosok közt való kiosztása a takácsmesterségben valamikor általános volt és még ma is igen gyakori. Mindazonáltal ez iparágban is föltartóztathatatlan a gazdasági és társadalmi szempontból magasabb fokon álló gépmunkára való átmenet. Nagy érdemük éjszaki Morvaország vezérlő vállalatainak, hogy meg tudták ragadni a kellő pillanatot, a melyben tetemes áldozatok és nagy erőfeszítés árán sikeresen végre volt hajtható a háziból nagyiparra való áttérés. Elől járt a czérnafonás ipara. A nagyobb vállalkozók ugyani századunk közepe táján érezték a külföldi szövőgyáraktól való függésüket s ezen úgy igyekeztek segíteni, hogy maguk is állítottak szövőgyárakat. Az új gyárak gépeit eleintén csak vízerő hajtotta, de azért mindjárt nagyobb berendezésűek voltak. A siker igen szép volt s még csak növekedett, mikor az éjszakamerikai háború következtében a gyapotbehozatal tetemesen csökkent. Ma már a lenfonás az országnak kivitelre dolgozó iparágai közé tartozik és, mint a pamutfonás, a legmagasb műszaki tökéletességre jutott. Gyárszerű festő-, színnyomó-, fehérítő- és kikészítő-műhelyek berendezése nagy mértékben fokozta a morva pamutszövet-ipar föllendűlését, a mely folytonos haladásával régi jó hírnevét a külföldön is fönn tudja tartani.

A szövőipar körébe vág még a harisnyaszövés és -kötés is, melyek részben háziipar természetűek, nemkülönben a tricotszövetek gyártása, a szintén háziiparral kapcsolatos ruhavarrás és a fez-gyártás, valamint az egyetlen, de kitűnő berendezésű üzlettel képviselt Bobbinet-csipkeszövés.

A kalaposság 1865-ig nemcsak Morvaországban, hanem egész Ausztriában is kizárólag kézműipar volt, s e miatt sem a honi területen nem tudott nagyobb virágzásra jutni, sem a külföldnek már gépekkel dolgozó versenyével mérkőzni. Csak mikor 1865-ben a Hückel J. fiai czég, melynek megalapítója, id. Hückel János, 1837 óta szintén csak kézimunkával folytatta e mesterséget, Neutitscheinben a legújabb angol és amerikai gépekkel szerelte föl és gőzre rendezte be gyárát, indúlt a morvaországi kalaposipar addig nem is sejtett lendűletnek. A nevezett czég évről-évre bővíteni volt kénytelen gyári helyiségeit, s ma már a földkerekség összes művelt államaiban vannak vevői. E morva gyár az egész európai szárazföld legnagyobb ilynemű ipartelepe, a mely jelenleg körűlbelűl 1.200 munkást foglalkoztat.

A bőripar is rendkivűl nagy műszaki haladást mutat és tetemesen megerősödött, mióta kézművesség fokáról gyáriparrá emelkedett. Fő helyei Brünn és Trebitsch, a hol a bőrnek kész árúkká való földolgozása, nevezetesen a czipővarrás is úgy gyári, mint tömeges megrendelésre dolgozó házi munka alakjában szintén virágzik. Prossnitzban és Wallachisch-Kloboukban is igen sok lábbeli készűl háziiparilag. De az irhakészítés és a keztyűgyártás is örvendetes emelkedésnek indúlt.

Az üvegipar is néhány jeles gyárral van az osztrák czégek közt Morvaországban képviselve.

A hajlított fabútorok gyártása, mely századunk közepe óta honosúlt meg Morvaországban, ettől fogva virágzó iparággá fejlődött és számos munkást foglalkoztat oly vidékeken, a hol egyéb keresetforrás híján ez úton a meglévő nagy fakészlet a legjövedelmezőbben értékesíthető. E kiválóan morva gyáripar nemcsak a belföld polgári házait látja el tartós és olcsó bútorokkal, hanem a világkereskedelem számára is elsőrangú kiviteli czikkeket szállít.

Ha nem tagadható is, hogy Morvaország vegyészeti czikkeinek nagy részét még ma is külföldről kapja, azért már mégis számos honi vállalat igyekszik e téren is a behozatalt csökkenteni. A világító eszközök termelése körébe vágó gáz-, gyertya-, kőolaj- és gyújtószer-gyárak mellett említendők e helyütt a vérlúgsó-, enyv-, keményítő-, hamuzsír-, csontliszt-, műtrágya-, gyógyszer-gyárak és egyéb vegyészeti czikkek gyárai. Az újabb időben keletkezett zsírkivonó-gyárak is nevezetes haladás jelei a hulladékok értékesítésével foglalkozó iparágak sorában.

Berchtold Lipót gróf. Guillemardnak a bécsi cs. kir. udvari művészettörténelmi múzeumban levő érme után, Siegl Károlytól.

A vegyészeti iparágak közt azonban a czukorgyártást illeti meg a legkiválóbb hely. Markgraf berlini gyógyszerész azon fölfedezését, mely szerint a fehérrépa czukortartalmú, Morvaországban mintegy 60 évvel ez előtt értékesítették először gyakorlatilag, a mikor a czukorgyártás Német- és Francziaországban már századunk eleje óta meg volt honosítva. Emitt a szárazföldi védvám az akkori termelési körűlményekhez képest roppant nagy föllendűlését idézte elő az iparnak, s habár kevéssel utóbb a nádczukornak a gyarmatokból való kedvezményes kivitele miatt a répaczukorgyártás nagy válságokat élt is át: egészben véve mégis csak a franczia kormány részéről eleinte nyújtott pártolás vetette meg az iparág egészséges továbbfejlődésének az alapját.

Az első osztrák gyárak Csehországban keletkeztek, még pedig tetemesen elősegítve I. Ferencz császárnak 1831 január 14-ki rendelete által, mely a belföldi nyersterményekből való czukorgyártást tíz évre minden kereseti adó alól fölmentette. A czukorgyártásnak Morvaországban való állandó megtelepedése, rövid éltű kisebb, korábbi vállalatokat nem számítva, 1836–1837-re esik. Akkoriban keletkeztek a még ma is fönnálló raitzi, tišnovitzi, seelovitzi, austerlitzi és napagedli gyárak. A belföld határain jóval túl terjedő nevezetességre tett szert ezek közűl a seelovitzi, melyet Albrecht főherczeg jószágán a francziaországi lángelméjű Robert Florent alapított, s a mely hosszú időn át a legkiválóbb iskolája volt a répaczukorgyártásnak, a honnan a legfontosabb műszaki találmányok egész sora indúlt ki. Ezek közt főkép a még ma is Robert nevét viselő lepároló-készülék említendő, mely először tette lehetővé a czukortartalmú nedveknek ritkított levegővel telt zárt edényben való lepárolását; továbbá a Robert Gyulától, Florent fiától származó készülék az, a mely a czukornak a répából sajtólás útján való kivonása helyében sokkal czélszerűbb eljárással a nyers anyagnak jóval takarékosabb értékesítését biztosítja és ma általános használatban van. A morvaországi czukorgyártás műszaki tökéletesedésének nagyon javára vált a brünni gépgyártás föllendűlése, a miben igen jó támogatásra lelt a föltalálók lángeszű kisérletezése, a kik ekként mindjárt a gyakorlat terére vihették át javításaikat.

E körűlményeknek és annak, hogy a répatermesztésből a mezőgazdaságra is tetemes haszon járúlt, köszönhető a morvaországi czukorgyártás örvendetes fölvirágzása és egyszersmind az, hogy ez iparág az ország legfontosabb közgazdasági tényezőinek egyikévé vált. 1850-ig csupán a gyárak és nagybirtokossági gazdaságok által termelt répa kerűlt földolgozásra; ettől fogva azonban meghonosúlt a répatermesztés a kisebb gazdaságokban is. Bármily nehezen ment is ez eleinte, idővel oktatás, ingyen kiosztott vetőmagvak, a legújabb szerkezetű gazdasági gépek kölcsönbe adása, stb. által a parasztokat és mindinkább megnyerték e dolognak. Ma a czukorrépatermesztés Morvaországnak legéjszaknyugatibb része kivételével az egész tartományra kiterjed már, s a cs. kir. földmívelési miniszterium kutatásai szerint 1892-ben a következő termést szolgáltatta:

Terület

Termés

Összesen

A Szudetek nyúlványain

7.435 hektár

hektáronként 206 métermázsa

1,531.350 métermázsa,

A cseh-morva határhegységen

78 hektár

hektáronként 174 métermázsa

12.680 métermázsa

A cseh-morva határhegység nyúlványain

10.220 hektár

hektáronként 211 métermázsa

2,155.400 métermázsa

A Kárpátok felföldjén

100 hektár

hektáronként 166 métermázsa

16.600 métermázsa

A Kárpátok nyúlványainak éjszaki részén

360 hektár

hektáronként 185 métermázsa

66.000 métermázsa

A Kárpátok nyúlványainak déli részén

11.200 hektár

hektáronként 210 métermázsa

2,358.000 métermázsa

Marshegység

9.510 hektár

hektáronként 218 métermázsa

2,076.200 métermázsa

A domb- és síkvidék éjszaki részén

14.519 hektár

hektáronként 231 métermázsa

3,356.640 métermázsa

A domb- és síkvidék déli részén

13.990 hektár

hektáronként 199 métermázsa

2,787.900 métermázsa

Összeg

67.407 hektár hektár

hektáronként 213 métermázsa

14,360,770 métermázsa.

A brünni kártolyfonál-gyár fonóműhelye. Charlemont Húgótól

1893-ban a czukorrépával bevett terület összesen 73.501 hektárra emelkedett, a min hektáronként 189 métermázsányi átlag mellett 14 millió métermázsa termett.

Az 1893-tól 1894-ig terjedő üzleti év folyamán Morvaországban összesen 54 répaczukor-gyár volt működésben, melyek közűl 12 fínomított és 39 nyers czukrot gyártott, s ezeken kivűl még 3 fínomítóban máshonnan vásárolt nyers czukrot dolgoztak föl. A morva czukorgyárak évenként átlag 2–2.2 millió métermázsa czukrot gyártanak, a miből 1.5 millió métermázsa a monarchia vámterületén fogy el, a többi pedig kivitelre marad.

Az osztrák maláta-gyártásnak Morvaország a fő helye. Ez iparág mívelése itt a hetvenes évek elején indúlt meg csekély kezdetből. A tartomány termékeny talaja ugyanis, kivált a Hanna síkján vékony héjú, tömött magvú és édes ízével malátának kiválóan alkalmas árpát terem. Az országban 80-nál több malátagyár van, melyek közűl sok tetemes mennyiségű termeléssel dicsekedhetik és folyton bővíti helyiségeit. Ennek következtében az árpa ára állandóan magas aránylag és néha még a búzáénál is fölebb szökken. A morva mezőgazdaság ebből szembeötlő hasznot húz, minthogy egyik legfőbb termelési czikke állandóan jó vevőkre talál, s e hasznot még növeli a maláta-gyártás hulladékainak (ocsú-árpa, malátacsira) a mezőgazdaságban értékesíthető volta. A tetemes maláta-kivitel nagyobbrészt Éjszak- és Dél-Németország, Svájcz, Németalföld, Belgium, Svéd- és Norvégország s kisebb részben Dél-Amerika felé irányúl. A fönnálló vámszerződések gátolják a kivitelnek különben még könnyen nagyobbítható kiterjesztését, a mely jelenleg csupán a lassanként növekvő sörfogyasztás következtében emelkedik.

A papírgyártás ma szintén világszerte elismert magaslaton áll; pedig még 50 évvel ez előtt csak néhány kézzel merített papírt gyártó malomra szorítkozott, míg ma húsz állandóan működő nagy géppapír-műhely dolgozik. Alig van a monarchiának országa, a mely a morva őrgrófságot papír- és ezzel rokonnemű czikkei gyártásának sokféleségében fölűlmúlná. Körűlbelűl tíz nagy és számos kisebb gyárban a kézzel merített papírtól a legvékonyabb szivarka-papírig, az olcsó fapapír-lemeztől kezdve a legfínomabb díszműlapokig mindenféle papírost és fedőlemezt készítenek. Morvaország kiterjedt szövészeti ipara szolgáltatja hulladékaiban a nyers anyag egy részét, s viszont csomagoló papírok és skatulyák, burkok, stb. alakjában tetemes mennyiségű gyártmányát fogyasztja a papíros-iparnak. A farostoknak cellulosává való földolgozása óta a fa bősége, kapcsolatban a sok helyütt értékesíthető nagy vízerővel és az aránylag olcsó kőszénnel, ennek az iparágnak is szép virágzást biztosít, annyira, hogy ma már e gyártmányokból is tetemes a kivitel a legtávolibb országokba is.

Neutitschein gyárváros. Russ Róberttől

A papírgyártás fő helyei a Morva és mellékfolyóinak völgyeiben vannak. E tájon van az ország legrégibb s még ma is dolgozó papírmalma Gross-Ullersdorfban a Tess mellett. Munkásai majdnem pusztán a legközelebbi környék lakosságából valók; a nép lassanként oly ügyességre tett szert ez iparágban, hogy a két itteni gyár (Olleschau- és Langendorfban) a legfínomabb és legkényesebb elbánású czikkeket is a legnagyobb tökéletességgel tudja kiállítani. A heinrichsthali papír- és cellulose-gyár pedig az indiai, japáni és ausztráliai állandó és tetemes keresletnek, a hol pedig az egész világ versenyez vele, teljesen eleget tud sokféle czikkeivel tenni; míg a belföldi szükségletet inkább az aloisthali, tišnovitzi, pøibislavitzi, stb. gyárak elégítik ki. Különösebb műszaki czélokra szolgáló, kivált a szövőipar körébe vágó czikkek készítésére vannak berendezve a rožnaui és heinrichsthali gyárak, míg a gross-ullersdorfi, hinterwasseri, wermsdorfi, stb. merített és levegőn szárított szűrőpapíroknak a vegyészeti iparban van alkalmazásuk.

A morva vasgyárak már több száz éves múltra tekinthetnek vissza, mert már 1496-ban említi egy okírat, Wladislaw király egy adományozása kapcsán, az akkoriban önálló jószágúl szereplő Zöptaut a hozzá tartozó Rudelsdorf és Wermsdorf helységekkel meg egy vashámorral együtt. A vasgyárak továbbfejlődését a harminczéves-háború tetemesen megakasztotta, minthogy egyik következménye a cseh-morva Szudethegység bányászatának és kohászatának majdnem teljes aláhanyatlása volt. Csak a tizenhetedik század vége felé történtek ismét újabb kisérletek a vaskohászat föllendítésére.

A vasipar fejlődésének természetes alapjai a bőséges vastelepeken kivűl az elegendő vízerő és a Szudeteknek fűtőanyagban való nagy gazdagsága valának. Mikor azonban a fát mind nagyobb mértékben kezdték másféle ipari czélokra is használni, s e miatt a fűtőanyag mind jobban drágúlt: attól kezdve az Altvater-hegység közelében valamikor virágzott kohók, a melyek faszénnel fűtöttek, lassanként pusztúlásnak indúltak.

Az idő haladtával megváltozott közlekedési eszközök a morva vasiparra is nagy hatással voltak és a termelési föltételeknek oly tetemes megváltozását idézték elő, hogy ma már a morva, kivált a Szudetekből való vasérczek helyett részben stájer, sőt részben még svéd érczeket is dolgoznak föl az országban. A régibb növényi fűtőanyag helyett ma már jóformán egyedűl kőszén és coakes van használatban. Az utóbbi évek során a vasgyárakban is korszerű átalakúlások és újítások történtek. A gyártás kiterjed kavart és öntött nyersvasra, kereskedelmi, építkezési és gépöntvényre, rúd- és abroncs-, sín- és kovács- meg szerszámvasra, srófokra és szegekre, drótra és drótszegekre, bádogokra és bádogárúkra, zománczos edényekre, továbbá vasúti és közúti hídak, gőzgépek, kazánok és gyárak, kivált czukor- és maláta- meg szövőgyárak felszerelési czikkeire, stb.

Nem tévesztendő szem elől, hogy Morvaország közlekedésügye nem haladt versenyt iparának fejlődésével. Jóllehet a monarchia éjszaki vasúthálózatának főbb vonalai már kiépültek, mi által az őrgrófságnak úgy a nemzetközi fő vonalakkal, mint az osztrák birodalom fővárosával való kapcsolata biztosítva van: de még mindig nincsenek kellő számú helyiérdekű vasútak az országban, a melyek mélyen termékenyítőleg hatnának a helyi iparra és a fő vonalakkal minden irányban összeköttetést létesítenének. S még teljesen híjával van az ország a mesterséges víziútaknak, a melyek tömegesb teherszállítást tennének lehetővé s olcsóbbságukkal Morvaország földmívelése dús kincseinek értékesítését tetemesen megkönnyítenék.

Ez utóbbi tekintetben főkép a Duna és Odera közti csatorna lenne arra hivatva, hogy Morvaország közlekedési politikájának új és sokat igérő szebb jövőre való kilátást nyisson.

A Morva és az Odera közötti hajóút terve már VI. Károly császár és Mária Terézia idejében fölmerűlt, tehát akkortájt, a mikor Franczia-, Angol- és Németországban is napirenden voltak a csatornaépítések és a mikor a legtöbb mesterséges vízi út, természetesen a mai hajózás követelte nagyságnál tetemesen szűkebbre szabva, el is készűlt. Akkoriban úgy tervezték, hogy az Oderát Kunewaldtól Barnsdorfon, Kotzendorfon és Mährisch-Weisskirchenen át vezetett csatornán a Beèával és ezen át a Morvával kötik egybe, az említett folyókat pedig szabályozás útján teszik a lehetőség szerint hajózhatókká. A hajózás követelményei azonban akkor, a mikor még nem voltak vasútak, a melyekkel versenyeznie kellett volna, igen szerények valának; 10–15 tonnányi tehernél többet el nem bíró kis hajókkal érték be akkoriban, amelyek 30–40 centiméternél alig voltak mélyebb járatúak. E hajózás is csak magasabb vízállásokra szorítkozott s a tengelyen való szállításhoz mérten már akkor is jövedelmező volt, ha az évnek csak pár hónapján át lehetett is folytatni. Az akkor tervezett csatorna első sorban a galicziai sónak Morvaországba és Alsó-Ausztriába szállítására szolgált volna, ép úgy, a mint az ugyanakkor tervezett Duna és Moldva közti csatorna a halleini és berchtesgadeni sónak Csehországba szállítására lett volna rendeltetve. S mégis igen kár, hogy még ez a fölötte szerény hajózási csatorna sem készűlt el az Odera és a Morva között, mert a dúsgazdag sziléziai széntelepek föltárása óta már régen jóval kibővítették volna s azóta máig kétségkivűl óriási hatással lenne a monarchia gazdasági fejlődésére.

1872-ben ismét fölkarolták a Dunának és az Oderának Bécstől Oderbergig csatornával leendő összekötése tervét, még pedig a régitől tetemesen eltérő alakban akként, hogy 500 tonnányi terhű hajók is járhatnák; de ez a terv a hozzá kellő tőke híján mindeddig nem valósúlhatott meg.

A Duna és Odera közti csatorna lenne a Fekete tengertől a Keleti és Éjszaki tengerig érő s Ausztria-Magyarország szívén át vonúló víziút középtagja. A Morva, Beèva és az Odera mentén haladó oldalcsatornának van tervezve, minthogy a nevezett folyók 2–2.5 méternyi vízmélységű csatornává való átalakítása több okból nem lehetséges. Az egyenletes vízszínt föntartására a Vsetini és a Rožnaui Beèvának kerekszám 94.000 hektárnyi csapadékterülete szolgálna. A csatorna költségei körűlbelűl 43 millió forintot tennének a terv szerint.

Bármily kivánatos is azonban e víziút kiépítése, valamint a morvaországi vasúthálózatnak fontos helyiérdekű vonalakkal mentűl előbb leendő kiegészítése is: azért mégis helytelen dolog lenne, ha abból, hogy a tartomány ipari élete egyelőre megelőzte annak közlekedésügye fejlődését, Moravország közgazdasági állapotaira kedvezőtlen következtetést vonnánk. Mindennapi jelenség és egészen természetes ugyanis, hogy valamely területen a közlekedési eszközök nem elégítik ki időnként a közlekedés szükségeit. Mert mindennemű ingatlan beruházások közűl a közlekedési eszközökéi kivánják a legnagyobb tőkebefektetést, és épen az ilyenekből a legbajosabb a vállalat balsikere esetén a befektetett tőkét ismét visszatéríteni. E körűlmény Morvaországban is hátráltatja a közlekedési eszközök gyorsabb fejlődését, de egyúttal annak az örvendetes jele is, hogy e tartomány ipara és kereskedelme még koránsem érte el a tetőpontját, s hogy itt még nem egy szép föladat vár a munkás haladás útján való megoldására.

Szélmalom Holeschau mellett. Charlemont Húgótól