Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

21. fejezet - Csehország

21. fejezet - Csehország

Az Osztrák-Magyar Monarchia térképe.

Csehország tájleírása.

A Hradsin. Tomec Henriktől

Bevezetés. Laube Gusztávtól, fordította Katona Lajos

Münster Sebestyén, a régi jó idők tisztes földleírója, „Cosmographey” czímű munkájában Európa szárazföldjét császári koronával fölékesített nőalaknak ábrázolja, mely jobb kezében ország-almáját (Szicziliát), baljában kardot és kormánypálczát tart. Jobb karja Olaszország, a bal pedig a Jüt félsziget. Ruháján hegylánczok a fodrok, a keble alatt pedig egy koszorú van: Csehország, Bohemia. Ha a holdnak hozzánk hasonlóan gondolkodó és szemlélő lakói vannak: talán csakugyan olyan alakban rémlik előttük Európa, mint a milyennek Münster képzelte, vagy a mint mi látjuk a holdon „Szent Dávid”-ot, s ez esetben Európa körvonalaiból megvilágított gyűrű, vagy koszorú alakjában domborodnak ki előttünk Csehország határhegyei, és lehet, hogy valami ráillő nevet is adtak neki. Ily élesen és határozottan rajzolódnak ki földrészünkön Csehország természetes határai, még pedig elképzelhetetlen idők óta. Legalább erre mutat az, hogy határhegysége legnagyobb részt azon ősrégi kristályos palakőzetekből épűlt föl, melyekről föl kell tennünk, hogy korábban megvoltak minden más, még a legrégibb kövűleteket magukban foglaló gneisz, csillámpala, ősagyagpala, stb. kőzeteknél is. Ezekből a nem kevésbbé régi kristályos tömegkőzetekkel kapcsolatos kőzetekből, gránitból és egyéb effélékből áll még ma is Csehország nagyobb déli fele és az a két határhegység, melyek éjszaknyugat és éjszakkelet felől egymás felé nyúló két kar gyanánt ölelik körűl az éjszaki országrész síkságát. De már abból a körűlményből is, hogy az ú. n. Hercyni hegytömeg, a melyhez Csehország nagy része tartozik, néhány mással, ú. m. a Fekete-erdővel és a Vogézekkel, továbbá Közép-Francziaország hegyrendszerével együtt egész Közép-Európa geologiai alakúlatának mintegy az alapvázáúl szolgál, – következik, hogy mily régi Csehország földjének ez az alaprétege. Természetes azonban, hogy ez őskori képét az országnak idők folytán számos változás érte, s hogy Csehország is mindazon átalakúlások útján nyerte lassanként mai alakját, a melyek az egész földfelűlet módosítása ősidők óta működnek. Így eredetileg az egész hegytömeg kristályos magva alighanem több egynemű részből állhatott, melyeknek befelé néző oldalai lassanként bemélyedtek, ezzel útat és módot adva Csehország közepén egy tengeröböl képződésének, a melyről a kőzetekben talált legrégibb élőlények nyomai tanúskodnak. Ekkortájt képződtek a pala-, grauwacke- és mészkőzetek, melyek Csehország belsejében a Prágán át ömlő Moldvától a Cseh-erdőig és a közép-csehországi gránithegységtől a Tepli-hegység délkelet felé kanyarodó szárnyáig terjedő nagy, kerűlékalakú medenczét betöltik. A szaktudomány e kőzeteket cambri és silur rétegeknek nevezi. Hosszú időn át semmi új képződés nem történt; végre aztán bekövetkezett a legfontosabb rétegsorok képződésének a kora, a kőszénrétegeké, melyek az ország tág és mély medenczéjében tenyésztett egykori rendkivűl dús növényzet maradványai, s a melyeknek ma a tartomány virágzó ipara és kereskedelme oly nagy részben köszönhető.

Ekkor teltek meg a schlan-rakonitzi, a pilseni, a radnitzi és a többi medenczék kincstárai, s a bölcs gondviselés arra is ügyelt, hogy e kincs, ha nem is teljesen, de legalább jó részében napjainkig megmaradjon, a mennyiben a szén-képződmény pala-, homokkő- és kőszéntelepei a dyas-képlet vörös homokkövei és agyagpalái takarták be. Ezek után ismét tetemes idő múltával következett az ország talajának újabb sűlyedése nyomában egy hatalmas rétegsor, t. i. az éjszak felől benyomúlt kréta-tenger lerakódása, a mely Csehország éjszaki felét elárasztotta s egykori itt létének nyomaiként a különféle mészköveket (Opuka, Pläni mész, stb.) hagyta hátra az Elbe és az alsó Moldava vidékén, nem különben az Érczhegység s az Iser-, meg az Óriáshegység közötti homokkő-hegyek alkotó kőzeteit.

Miután ez a tenger is visszahúzódott, azontúl Csehország már állandóan szárazföld maradt. Talaján most az előbbi kőszénkoréhoz hasonló folyamat ismétlődött, mely az Érczhegység mentén a lapos tenger-medenczében a barnaszén-rétegek képződésének volt szűlő oka. Azonban e becses lerakódások keletkezését erős vulkanikus kitörések kisérték, a melyekről az országszerte elszórt bazalt- és phonolith-kúpok, sőt az egész középhegység és a Duppaui hegyláncz is tanúskodnak.

Ezen, az ú. n. harmad-korba eső alakúlások befejeztével nyerte csak lassanként mai alakját Csehország. Magaslatait szakadatlanúl mossa az eső és söpri a szél, völgyeit folyóvizek vájkálják szüntelen. A mait megelőző geologiai korszakban, az ú. n. negyed-korban, midőn Csehországot erdők helyett még csupa füves legelő borította, e folyamat még jóval erősebb lehetett, mint napjainkban, a mikor legalább folyó vizek már az ember szolgálatába hajtvák az útjokat az ő akarata szabályozza. Ez is egyik oka annak, ha mai napság a talaj képe nagyjában már nem változik annyira, vagy minden esetre csak oly lassacskán, hogy átalakúlásait egy-egy rövid életű nemzedék alig veszi észre.

Ez rövid foglalatban Csehország földjének a története. A tartományt időtlen idők óta ért geologiai változások és átalakúlások végső eredményeképen ma az a szép tágas hegykatlan áll előttünk, a mely emberemlékezet óta ilyenűl ismeretes alakjában mindenkoron egy kiapadt tenger medrének tetszhetett, a nélkűl, hogy valaha az lett volna. Benn, az ország közepén szelíd hullámzatú dombvidék terül, mely a déli hegyfalak felé lassacskán és fokozatosan emelkedik, míg az éjszaki határhegység meredeken szökik föl a sík földből. A hegyekről aláömlő vízerek, a mint a síkságot elérik, elvesztik sebességüket és rohanó erejüket s lomhán folynak tova, nem igen változtatva többé medrüket, melyet ősrégen, jóval sebesebb folyásuk idején ástak maguknak. Csupán erdők árnyalta szülőhazájukban dolgoznak még ma is ősi erejükkel, melyet azonban szintén hatalmába kerített és szolgálatába hajtott ma már az ember. A sík földet az ország belsejében lévő folyamvidékek lapályos mentén a földmívelő szláv népesség foglalta el lakhelyéűl. A kereskedő és iparűző németség pedig a határhegységek hoszszában, a gyorsabban ömlő vizek partjain telepedett meg, hogy az igájába kényszerített víz hullámain szállítsa külföldre az ország termékeit s értük cserébe oly árúczikkeket juttasson honába, melyekre ennek szüksége van. Így jelölte ki már maga a föld alakúlata a két néptörzs mindegyikének a maga alkalmas lakhelyét, melyet uralkodó hajlamaitól vezetve birtokába vett.

Éjszaknyugati Csehország. Laube Gusztávtól, fordította Katona Lajos

A Ladwi-hegyről, Prága környékének e legmagasb pontjáról (356 m), jó messzire ellátni az országban, el egész a Középhegység bérczeiig, a hol a Wratni-gerincz és a Jeschken-lánczolat, melyek mögűl tiszta időben az Érczhegység, a Leipai kúphegyek, az Iser-, sőt az Óriáshegység is előcsillámlanak, nyugatról keletnek húzódó széles ívként vonnak határt a szem elé. A néző e határig tágas, szelíd hullámzatú térségen végtelen messzire terjedő, gondosan mívelt mezőségen legelteti szemét. Itt-ott egy-egy magában álló, nehány gyümölcsfától környezett falun, kis park övezte urasági kastélyon, egy-egy magános majoron, vagy magas kéményéből fekete füstöt pöfékelő czukorgyáron akad meg tekintete. Ugyanezek a képek tárúlnak elénk az ország fővárosába vezető vasútak mentén is. Csak a mint a vonat a számos folyamvölgyek valamelyikébe ereszkedik, olyankor alakúl a tájkép a rajta sűrűbben álló fák, egy-egy merészebb szirt, magaslaton álló templom, vagy barátságos kastély miatt nyájasabbá és festőibbé. Ép ezért a nyugati vasút, mely eleinte a Moldova mentén halad fölfelé, majd pedig a Beraun-völgyön fut tovább, jóval alkalmasabb arra, hogy kedvezőbb színben tárja az utazó elé Csehország tájszépségeit. Azonban ennek mentén is csak a hegység felé közeledtünkben válik a vidék mind bájosabbá, s csak egészen a hegyek lábánál élvezzük az elragadó táj teljes pompáját.

Prágától a Moldava- és az Elbe-völgyön át az ország határáig. Nagy kanyarúlattal fordúl a Holleschowitzi puszta köré a Moldava, miután ama gátak utolsóját is áttörte, melyek Prágában széles folyammá árasztva akadályozzák hullámait, ezzel nem csekély mértékben emelvén a száz tornyú tisztes város nagy szépségekben gazdag képének festőiségét. Mintha e kanyarúlattal azt a nagy küzdelmet akarná a folyó jelezni, a melybe neki a Podbaba melletti keskeny sziklakapu áttörése kerűlt. A meredek partok közt húzódó folyamvölgy oldalait Lieben és Troja között mezei lakok, szőlőkés gyümölcsöskertek díszítik, míg a túlsó oldalon a gyönyörű Bubentschi park terül el a lejtőségen. A mint azonban a folyó Podbaba régi tornya alatt éjszaknak kanyarodik, hirtelen komor, szinte sötét arczot ölt az idáig nyájas vidék. Kopár, rideg szirtfalak merednek mindkét oldalon, csak azon mellékvölgyek egyike-másika tár elénk barátságosabb képet, a melyekben a tájszépségek dolgában nem igen finnyás prágaiak nyári lakásaikat építgetik. A völgyön át számos kanyarúlatban kigyódzik a Moldava, mely itt előbbi tekintélyes nagyságát egészen elveszti, míg végre Kralupnál kilép a zordon szűk szorúlatból. Itt a vidék megint egészen más arczot vált. Míg balfelől a meredek hegyoldalak még mindig tovább folytatódnak s csak lassacskán hanyatlanak alább-alább, addig jobbkézt a folyam völgye széles síksággá tágúl ki, mely az ország két legnagyobb folyója közös munkájának eredményeűl tekintendő, minthogy átterjed egész a kelet felől jövő Elbe mentén húzódó lejtőségig. Kralup füstokádó kéményeivel és a pályaudvarán útra készen álló számos szénvonattal a schlani kőszénterület közelségét hirdeti, melylyel a nagy éjszaknyugati cseh iparkerületekbe Neratowitzon át vezető vasútvonal köti össze.

Raudnitz és a Øíp-hegy (Georgsberg). Lewý Antaltól

Kralup alatt a tekintélyes mühlhausi kastély és a gyönyörű weltrusi park előtt elhaladva, a Moldava Wepøeknél hirtelen keletnek fordúl, mintha a már messziről látszó Øíp-hegy (459 méter) lökné félre magától. Terebélyes nyár- és fűzfáktól árnyalt ligeten át érkezik Melnikbe, hol a meredek sziklafal tövében, melynek tetején a karcsú magas tornyú gót székesegyházát messzire láttató város áll, a kelet felől jövő Elbével egyesűl s ezentúl ennek nevét viselve folytatja útját a Melnik vidékét híressé tevő szőlők alatt.

Alsó-Beøkowitz és Raudnitz között a folyamvölgy ismét szűkebbre szorúl. Az Elbe, minekutána a csínos Libochd és Wegstädtl előtt elhaladt, hirtelen kanyarúlattal délnyugatnak szegűl, széles körívben kerülve meg a Øíp, vagy Georgsberg nevű sziklatömeg köré sorakozó dombvidéket. A Középhegységnek e messzire kitolt előőrse egész hatalmas tömegében áll előttünk, s ősrégi templomocskával koronázott tetejéről tág kilátás nyílik köröskörűl minden irányban. A monda szerint e hegy tetején állva vette birtokába Èech, a cseh nép őse, a raudnitzi herczeg czímét is viselő Lobkowitz herczeg tekintélyes kastélya alatt.

Raudnitzon túl az Elbe-völgy egészen a Középhegységig érő széles medenczévé tágúl ki, mely a kralupihoz hasonlóan szintén két folyó együttes műve, minthogy nyugat felől az Eger is ide foly. Az Elbe rézsút éjszak felé halad lapályos, fenyvesekkel, itt-ott komlóskertekkel és téres czukorrépa-földekkel beültetett tájon át, míg az ellenébe szegűlő Középhegység útját nem állja és egy darabra nyugati irányba nem kényszeríti. Már jóval előbb észrevehetők e hegység kimagaslóbb ormai, a vaskos Geltsch, a Kelch és a Rohnberg az egyik és a Kletschen-, a Milleschaui, meg a Radelstein-hegység a másik oldalon. A mint a Libochtól kezdve nyelvhatárúl szolgáló folyam a hegységhez érkezik, ezentúl és az Egernek beléje szakadásától kezdve egészen az ország határáig német nyelvterületen marad.

Leitmeritz. Lewý Antaltól

A Középhegység lábánál ömlik az Elbébe az Eger. A két folyó találkozásánál fekszik Theresienstadt, egykori erősség, melynek puszta árkai és sánczai fölött egy nagy kaszárnya és egy karcsú templomtorony magaslanak ki. Az Elbe fölött Theresienstadtnál átvezető híd átkelve, a régi iskoláiról nevezetes Leitmeritz püspöki városba érünk. A háttérben a Radischken (543 méter) és a Kreuzberg (584 méter) közt félkörben sorakozó, fenyvesekkel borított Középhegységtől körűlvéve, gyümölcsös kertek és szőlők koszorújában áll a folyam jobb partjának lépcsőzetes fensíkján a város, kimagasló karcsú tornyaival és díszes épületeivel. Leitmeritz a csehországi városok közűl kiváló ódon házaktól, köztük a tisztes régi városházától szegélyezett nagy vásárterével, mely egyike az országban a legnagyobbaknak, s a rajta hetenként tartott nagy gabna- és gyümölcsvásárok az egész vidékre irányadók. Innen túl az Elbén való hajózás is mindinkább élénkűl, s e város már régóta egyike az Elbén folyó kereskedelem főbb gózcpontjainak.

Leitmeritznél kezdődik Csehország paradicsoma, a mint az Elbe-völgynek Lobositz és Tetschen közé eső részét nevezni szokás, s e vidék e nevet valóban teljesen meg is érdemli. Nem mintha az Elbe völgye a Rajna Bingen és Bonn közötti partjainak fönséges és nagyszabású tájképeihez hasonlókkal dicsekedhetnék; de vonzó kellem és bájosság tekintetében az itt elénk tárúló képek bátran vetélkedhetnek ama híres és sokat dicsőített vidék szépségeivel.

Leitmeritz után még egy darabig nyugatnak tart az Elbe, míg az élénk iparú nyájas Lobositz városkánál hirtelen éjszak felé nem kanyarodik, hogy a Középhegységen áttörjön. Két hatalmas oszlopként magaslik az Elbe kapujának jobb és bal szárnyán Nagy-Tschernoseknél a Radobil (398 méter) és a Lobosch (572 méter) kúpja. Közöttük az Elbe gneisz- és amfibol-kőzetből álló omladékon át vágott magának útat, mely omladvány egykor bizonyára az Érczhegységből kerűlt ide. Általában igen sok érdekes látnivalója akad itt a geologusnak, a ki az Elbe-völgyön jártában ugyancsak gyakran előszedheti kalapácsát. Miután a folyó nagy nehezen átszakította ama szőlőkkel beültetett halmokat, melyeken a híres tschernoseki bor terem, a völgy ismét kitágúl s elénk tárúl a nyájas falvakkal és majorságokkal mosolygó Libochowani katlan, melyet éjszakon a Deblik (458 méter) és a Scheiberg (362 méter) kúpjai zárnak be. Ezentúl Aussigig az Elbe ismét magashegyek közé szorúl, melyeken erdők és szőlők váltakoznak, festői képekkel élénkítvén a partokat. E tájon és gyümölcsös ligetek közt fészkelő kedves falucskákon át vezet útunk, – mert az Elbe-völgy egész Éjszak-Németországnak gyümölcsös kamrája. Most azonban igazi rajnavidéki tájkép tárúl elénk. Az 585 méter magas Wostray meredek lejtője alatt egy, az Elbe völgyéből hirtelen felszökkenő phonolith-sziklán áll az elég jó karban levő Schreckenstein várrom. Mielőtt azonban ide érnénk, a balparton messzire kimeredő Workotsch, vagy Ziegenrücken nevű szirtnek fésű szabású zordon kőszálai kapják meg figyelmünket. Odább az Elbe kettős hídja és a vasúti töltés mögött Aussig háztetői tünedeznek föl előttünk. Néhanapján százával is állomásoznak itt a barnaszénnel rakodó dereglyék. Általában véve csak itt nyerünk igazi fogalmat arról az élénk forgalomról, melynek útjáúl az Elbe szolgál. E folyó ugyan föl egész Melnikig hajózható, s kompok és gőzösök egész Leitmeritzig járnak rajta, sőt lánczhajózással egész Prágáig is; azonban a barnaszén-medencze és a nagy ipartelepek közelében való kedvező fekvésénél fogva, melyek az Érczhegység hoszszában húzódnak, mégis Aussig, e különben szintén élénk iparú s a monarchia egyik legnagyobb kémiai gyárával bíró város, vált az elbei hajózás egyik legnevezetesb góczpontjává.

Az Elbe völgye Aussignál és a Schreckenstein. Lewý Antaltól

Folytassuk az Elbe mentén útunkat. A Ziegenbergnek (379 méter) Wesseln mellett meredeken a folyamig érő sziklafalai ismét a Rajna vidékéhez hasonlítanak; azután a Lechenberg (456 méter) és a Zinkensteind (684 méter) erdőborította magaslatai köszöntgetnek jobb felől le a völgybe, s a mint a számos szép fekvésű helységen át e hegyek előtt elhaladtunk, az alsó-welhottni völgy hátteréből a Sperlingstein három ágú hatalmas sziklacsúcsa integet felénk.

Innen nem messzire az Elbe már áttört a csehországi középhegységen. A völgy kiszélesedik, s a háttérben maradó meredek sziklafalak előtt, melyek a folyónak újabb munkát adtak, egy homokkőszirten a tekintélyes Tetschen kastély tűnik elénk, míg a hegy lábánál gyönyörű park terűl el. A Pfaffenberg hegyes kúpja alatt a folyó bal partján Bodenbach, e jókora gyárváros terjeszkedik, a vasúti nagy határállomás téres pályaudvarával Bodenbachot egy, a vasúti közlekedésnek szolgáló kőhíd, meg egy közforgalomra való lánczhíd köti össze Tetschennel, melyet a folyamon lefelé érkező elől a kastély eltakar. E város is nevezetes kereskedelmi góczponttá fejlődött, nevezetesen az újabb időben valamivel alább, a folyamparton keletkezett Laubeforgalmi állomás miatt, minthogy ez az éjszaki Csehország iparkerületeibe vezető Polzen-völgy torkolatánál fekszik.

Előttünk most az Elbe-menti homokkőhegység áll, melynek meredek falai mindenütt sötét fenyvesekből emelkednek ki. Évezredes munkával vágott ezen keresztűl magának útat az Elbe, a melynek medre, a mint a Laubeból Obergrundba vezető utolsó híd alatt a tetscheni völgykatlant elhagyja, tetemesen megszűkűl. A függőlegesen meredő, oszlopokká és fogakká szaggatott kétoldali homokkőfalak alig engednek a folyampartokon annyi helyet, a hol a szász államvasút sínjei épen csak elférnek. Tiszta és takaros házak simúlnak szétszórtan a sziklafalak oldalaihoz, vagy állnak itt-ott a tetőkön. A bal parton sziklafalak közé ékelt Niedergrund falun kevéssel alúl a folyón állomásozó őrhajó az ország határát jelzi, míg a jobb parton, a Kamnitz-völgy bejáratánál Herrnskretschen derék kastélya áll, melytől nem messzire az itt keletnek kanyarodó országhatár elhagyja az Elbét.

A csehországi Érczhegység. Az Elbe Bodenbach melletti szorosától délnyugati irányban a Fichtel-hegységig húzódik s tőle az Eger melletti Schönbach-völgyben válik el az Érczhegység 140 kilométernyi lánczolata, mely délkelet felé meredeken hanyatlik alá, éjszaknyugatnak ellenben lassú lejtéssel megy át a középfelnémet síkságba. A hegység aránytalan alkotásával együtt jár, hogy gerinczvonala a délkeleti, Csehország felé néző lejtőhöz jóval közelebb esik, mint az éjszakihoz. E gerincz csak kevés ponton emelkedik 1000 méternél magasabbra. Legmagasb emelkedései keleti részében a Nollendorfi hegy (701 méter), a Schauplatz (792 méter), a Mückenthürmchen (806 méter), a Zinnwald (873 méter), a Bornhau (911 méter), a Wieselstein (956 méer), a Bernstein (921 méter); a nyugatiban pedig a Kupferhübel (908 méter), a Keilberg (1.244 méter), a Gottesgab melletti Spitzberg (1.111 méter), a Joachimsthal melletti Plessberg (1.027 méter),a Peindlberg (974 méter), a Muckenbil (949 méter) és a Schönbach melletti Hohenstein (771 méter). A mint e sorozatból látható, az Érczhegység csúcsai kelet felől a Keilberg irányában emelkednek, ettől nyugatnak pedig alább szállanak.

Mint az Alpesek vidékén kivűl eső összes, kristályos palákból álló hegységeknek, úgy ennek a gerinczvonala is szelid hajlású. A kimagaslóbb csúcsok kúpalakúan emelkednek a hegyhát fölé, miért is a déli oldalról nézve tekintélyesen kiválnak, míg ellenben éjszakról nem igen tetszenek föl. A hegység ez aránytalan alkotásával egyúttal egész jellegének egy nevezetes vonása is összefügg. Minthogy azország határa nem a gerinczvonallal együtt, hanem valamivel éjszakabbra, többszörösen begörbűlő alakban halad, az Érczhegységnek magasb és tájképileg szebb része Csehországba esik.

Az Elbe völgye Tetschen-Bodenbachnál. Lewý Antaltól

A Komotau és Klösterle közötti darabja kivételével, a hol már az elővidéke is 350 méternyi magasságú, s ennek következtében az itt csak 750 méternyi hegység majdnem a domblánczolat színét ölti, legkeletibb részében, miután az Elbe és Kulm között hozzája egészen közel érő elbei homokkőhegységtől és középhegységtől elvált, tekintélyes és szépen tagozott hegylánczczá emelkedik, s ilyenűl áll előttünk nyugati részében is, egészen Schönbach melletti hegyrajzi határáig. A hegység bástyáját mindenütt harántvölgyek szeldelik át, melyek mélyen és keskenyen vágódván be, szorosszerű és többnyire komorabb jellegűek, mint Csehország többi hegységeinek völgyei; de e mellett egyúttal nagyobb tájszépséggel dicsekedhetnek ezeknél. Közűlök számos nem a gerinczmagasságnál végződik, mint vélhetnők; a víz szakadatlan munkája, melynek létüket köszönik, lassanként a vízválasztón túl is kiterjesztette vonalukat. De mindössze csak két oly pont ismeretes e sorok írója előtt, melyekről részben fekvésüknél, részben azonban az emberi kéz hozzájárúlt munkája folytán a vizek egyszerre mind Cseh-, mind Szászország felé futnak. Völgyei, valamint gerinczének szépen kiemelkedő csúcsai és az egész lejtőséget sűrűn borító sötét fenyvesek révén a hegység délkeleti oldala általában igen vonzó tekintetű. Érdekességét még növelik a lábainál elterűlő csínos helységek, az elődombokon álló tekintélyes urasági lakok és ódon színezetű várromok a sötétzöld erdök ölében, valamint a rétek és mezők üde szőnyegén mindenfelé szétszórt falvak, melyek a hegyhátra is felkúsznak. Ilyenformán az Érczhegység Kulm és Komotau közt, kivált pedig Karlsbad környékén, a hol a Keilberg hatalmas kupolája büszkén emelkedik ki a többi hegy közűl, igen szép látványt nyújt.

Más felől a gerinczvonalukkal Csehország felé nyomúló összes magaslatok tetejéről is a legszebb kilátás kinálkozik a tövükben elterűlő áldott vidékre, s a kedvező hatás, melyet e látvány kelt, csak fokozódik az éjszaknyugati oldalnak a délkeletivel való éles ellentétessége által. Ez irányban ugyanis tekintetünk a végtelen, egyhangú fensíkon csupa szétszórt ház és helység fölött kalandozik, melyek még derűlt, napfényes időben is szinte komor hangúlatot keltenek a nézőben.

A hegység tájképileg szebb és dúsabb változatosságú fele tehát kétségtelenűl Csehországra esik, azonban a túlsó oldal lakossága viszont egyéb tekintetben mondható szerencsésebbnek és kedvezőbb helyzetűnek. Míg ugyanis a hegyek vízerei a csehországi oldalon gyors futással sietnek völgy felé: addig a másikoldalon a lassúbb ömlésűek, ennek folytán bővebb áradattá gyűlemlenek s mentükben az iparnak száz meg száz kisebb-nagyobb telepe sorakozik melléjök föl egészen az ország határáig. Míg a cseh oldalon csak óriási nehézséggel és költséggel lehetett a hegyekre vasútakat építeni: addig Szászország jóval számosabb helyen följutott már velök a legfelső magaslatokig is; míg továbbá itt, a széles fensíkon sűrű tömegekben, jókora városokba és nagy falvakba telepedve lakik a népesség, mely a baromtenyésztésnek és földmívelésnek még mindig elég jövedelmező keresetágaiból él: addig a cseh oldalon a talaj alakúlata ugyancsak megnehezíti a föld állandó birtokba vételét s a helységeknek rajta való megtelepítését és a népességnek verejtékes munkájával kell a mostoha hegyoldalak rideg földjétől szűk élelmét elhódítania.

Részlet Graupenből. Lewý Antaltól

Az Érczhegység éghajlata olyan, mint az erdős hegységeké általában. Nyáron a magaslatok fölött hüvös, balzsamos fenyőillattal telített szellők lengedeznek. Hanem a többnyire nyugati szelek által okozott gyakori esőzések és ködök tetemesen csökkenthetik is a nyári idő kellemeit, s a hegység legmagasb pontjain nem ritkán ez évszakban is elég zord idő jár. A tavasz és ősz igen rövid ideig tart, télen át fölötte sok hó esik, de a nagyon szigorú tél ritka. A magasb hegyvidéknek átlagos évi hőmérséklete a déli Skandinávián és Éjszak-Skótországon át húzódó hőegyenlőségi vonallal (isothermával) egyezik. S valóban hasonlít is az Érczhegység vidéke déli Svédországéhoz, természetesen az itteni számos tó és erratikus képződmények nélkűl. De zordonsága mellett is egészséges az Érczhegység éghajlata; e mellett tanúskodik lakóinak csekély halandósági aránya.

Az Érczhegység tömege kristályos palákból áll. Kelet felől nyugatnak haladólag a régibb, tovább is terjedő gneiszokra csillám- és ősagyagpala következik. Két hatalmas, kristályos tömegkőzetből álló réteg, a Graupen és Niklasberg közötti porphyr- és a neudeki gránittelep vágja át keresztben az egész hegység hosszanti falát. Egyéb, még benne előfordúló kőzetek nem fontosak, kivéve a tömör homokkövet, mely kelet felől egy darabra még a gneiszok fölé torlódik. Az őskori kristályos palákban többféle ércz fészkel, így ezüst, nikel, kobalt, uran, réz, vas, ón, ólom és még mások, melyek azokban erek, tuskók és rétegek alakjában levén elterjedve, a hegységnek nemcsak elnevezésére, hanem benépesedésére is okúl szolgáltak. Sajnos azonban, hogy ma már az ércztelepek kiaknázása korántsem oly jövedelmező, mint valaha, és e telepek közűl ma már nem egy egészen ki is merűlt, úgy, hogy az egykor e tájon oly élénk bányaművelés napjainkban már majdnem teljesen elenyésző félen van.

Sajátszerű jelenségeiűl említendők e hegységnek a gerinczén lévő kiterjedt morotvák, a melyek szivacshoz hasonlón fölszívják és magukban tartják egy ideig a csapadékok vizét s csak lassacskán juttatják belőle a fölösleget a völgyeknek, ekként tehát az Érczhegység patakjainak és folyóinak állandó víztartóiúl szolgálnak. E mocsári és vizenyős réti növényekkel, meg a mocsári törpe fenyő kékeszöld bokraival benőtt területek legszebb nyári időben is meglehetősen sivár és szomorú tekintetűek. De annál becsesebb kincs az Érczhegység szegény lakosságára nézve az itt termő tőzeg.

Emberi lakóhelyekkel sűrűn meg van az Érczhegység föl egész a tetejéig szállva. Gottesgab, Közép-Európa legmagasb fekvésű városa, 1.028 méternyire van a tenger színe fölött. A hegység városai két alapterv szerint építvék. Ugyanis vagy egy-egy völgy két fala hoszszában húzódnak házaik, mint pl. Joachimsthalban és Graupenben, vagy pedig szabályos terv szerint helyezvék el akképen, hogy egy nagy, négyszögű középső térre torkolló utczákban sorakoznak. A falvak építkezése már a hegylakó szabadságvágyát árúlja el a házak és tanyák szabálytalan, sokszor jókora területen való szétszórtságával.

Különös sajátságai még e hegységnek és az egykori bányamívelés emlékei a némely helység közelében látható s gyakran hatalmas horpadások (Pingen) és beomlott bányaműveletek a hegyoldalak hoszszában. Kivált az oly vidékeken nagyobb terjedelműek és zordonan nagyszerűek e horpadások, a hol valamikor ónérczeket aknáztak.

Ossegg apátság (1849). Gurk Edének Bécsben a császári családi könyvtárban levő vízfestménye után.

Bodenbachból kiindúlva gyönyörű fenyvesekkel benőtt homokkősziklákon át haladunk föl a „Hoher Schneeberg”-re (721 méter), melynek kilátó tornya már messziről szembe tűnik. Ez a hegy köröskörűl meredek oldalú kúp, és mint egy régi magasabb emelkedés maradványa azon az elbei homokkőrétegen áll, mely nyugatnak Nollendorf tájáig még a tulajdonképi Érczhegység fölé tolúl. A torony erkélyéről áttekinthetjük az össze-vissza hasogatott homokkőhegységet és a középhegségnek messze szétszórt kúpjait egészen át a Lausche- és a Jeschkenig, valamint a Milleschaui és a Duppaui hegységig az egyik, és az Érczhegység kopár, egyhangú lejtőjeig a másik oldalon. Innen nyugat felé megyünk tovább, az Eulaui falak hoszszában az Eulau-völgyön át Tyssá-ba, hol a valóságos tömkeleget alkotó, sajátszerűen széthasogatott Tyssai falak olyanok, mint az Adersbachi kőszálak. Itt lépünk először az Érczhegység gneisz-talajára s útunkat fölfelé folytatván, Nollendorf messzire ellátszó templomához (679 méter) jutunk. S ezzel a Szászországba vezető régi országútra érünk, melyen I. Napoleon a drezdai csata után Csehországba nyomúlt. Innen széttekintvén a lábunk alatt elterűlő aussigi barnaszén-medencze és a középhegység fölött, ismét alászállunk, hogy a „cseh Thermopylae”-re, az arbesaui és kulmi csataterekre vessünk egy pillantást. Itt verte meg 1813. augusztus 29-én és 30-án a szövetségesek hadserege a Vandamme vezérlete alatt álló franczia csapatokat, 10.000 embert vezérükkel együtt foglyúl ejtvén közűlök, s ugyanitt verte vissza ugyanazon év szeptember 17-én Colloredo-Mannsfeld osztrák hadaival a Csehországba újabb betörési kisérletet tett francziákat. Korunk ízléséhez mérten fölötte egyszerű emlékjelek örökítik meg a Kulmból Priestenbe vezető úton az osztrák, porosz és orosz csapatok vitézségét, melyeknek diadalai Napoleon dicsőséges pálylafutásának alkonyatra fordúlását jelezték.

Az erdős sűrűségből festőien kimagasló s most romban heverő Geiersburg alatt, melynek egykor az volt a rendeltetése, hogy a rengeteg erdősége miatt járhatatlan hegység kevés számú átjárói, nevezetesen a graupni, vagy geiersbergi hágó fölött örködjék, a kies Maria-Schein búcsújáróhelyre, majd pedig az ősrégi Graupen bányavárosba érünk. Ennek magas, emeletekre osztott háztetői, művészettörténeti szempontból becses fafaragványokkal ékes régi temploma a most Rosenburg nevű graupeni kastély dűledező romjai alatt sorakoznak a völgy meredek emelkedésű fenekén, mely Obergraupen és a Mückenberg felé halad föl. Az ősidők óta folyó ónbányászatról eléggé tanúskodnak azok a hatalmas hulladékhalmok, melyekkel útközben találkozunk, ha a fölfelé kigyódzó országút számos kanyarúlatát átszelő meredekebb gyalogösvényen megyünk. Szent Wolfgang magános kis erdei kápolnája előtt elhaladván, rövid idő múlva a Mückenthürmchen (806 méter) tetején vagyunk, mely gyönyörű kilátással jutalmazza fáradságunkat. Lábunknál az Érczhegység sötétzöld erdőtakarója terűl el. Előtte az áldott teplitzi völgy van számos helységével, erdőivel és tavaival, s középütt Teplitz-Schönau testvérváros háztömegei az egész völgy fölött uralkodó Schlossberg (392 méter) lábánál. Az egész képnek mintegy kerete a középhegység csipkézett lánczolata a Haida melletti Gliastól, sőt a Lauschétól a Geltschbergen és a Milleschauin át egész a launi csúcsokig. Ezek közén a Georgsbergre és a leitmeritzi hegyekre esik tekintetünk, messzebb pedig a fűrészszerű bilini Borschen-hegy (538 méter), a brüxi kúphegyek, még távolabb a Žban-erdő és legvégűl a Duppaui hegység ormai következnek, melyek nyugat felé zárják be a tágas körívet. Még elragadóbb hatású e gyönyörű tájkép arra, a ki éjszak felől, az egyhangú fensíkon át jőve pillantja meg egyszerre maga alatt e hirtelen eléje tárúló paradicsomi szépségű vidéket.

Gyönyörű erdei úton haladunk most előbb a hegygerincz hoszszában, majd lassacskán alább szállva és szálas bükkerdőn át menve a sűrűn látogatott Eichwald klimatikus gyógyhelyig, mely a hegység egyik legszebb völgye, a Seegrund bejáratánál van. Eichwaldból tovább a doppelburgi (tuppelburgi) és kosteni vadaskerteken haladunk át, melyek ősrégi fáikkal, békésen legelésző vadaktól élénkített pázsitjaikkal, csillogó tavaikkal és kanyargó ösvényeikkel a hegység lábánál olyanok, mint Anglia híres vadaskertjei. Azután a kosteni üveggyárak előtt elhaladva, a magasba nyúló Stürmer (869 méter) lábánál s a Niklasbergi völgy nyílásánál fekvő Klostergrab bányavároskába érünk. Semmi sem emlékeztet ma e csendes és kedves kis helyen arra, hogy valamikor itt lobbant föl az a szörnyű háború, melynek harmincz évig tartott dühöngése egész Németországgal együtt Csehországot is kimondhatatlan szerencsétlenséggel sújtotta.

Most a Strobnitz-hegy (853 méter) erős kiszögellésű lejtőjétől védett osseggi cisterci-apátság temploma és egyéb épületei állnak előttünk. Az apátok pásztorbotjának árnyékában régtől fogva virúló mezővároska fejlődött, sőt a gyönyörű erdős vidék újabb időben is számos telepűlőt vonzott ide, kik a helységet csínos mezeilakok koszorújával övezték körűl. A német műveltség ez ősi tisztes ápolóhelyét 1199-ben alapították Milgost és Riesenburgi Slavko, kinek családi várkastélya, mint büszke rom, még ma is ott áll a kolostor fölött, melybe a felső-frank Waldsassenból hívtak cisterci szerzeteseket a monostor alapítói. Mindazon dúló fergetegek, melyek a századok folyamán Csehországot megrázkodtatták, e tisztes apátság falait is megostromolták; de az mindezt kibírta, s jóllehet templomát a múlt század egyik művészetkedvelő és pompaszerető apátja a saját kora ízlése szerint átalakíttatta, legalább régi keresztfolyosójában és káptalani gyűléstermében még ma is egyikével dicsekedhetik Csehország legnevezetesb gót stílű építészeti emlékeinek.

Nagyon érdemes meglátogatni a Wieselstein (956 méter) sziklacsúcsát, melyről a dux-brüxi barnaszén-medenczébe láthatunk, hol az égő hulladékhalmokról fölszálló füstfátyolból, mint szigetek a tengerből, emelkednek ki a helységek, s óriási vakondtúrásokként domborúlnak a brüxi kúphegyek. A hegység lábánál délnyugati irányban Oberleutensdorf, az érczhegységi játékszergyártó kerület élénk forgalmú csarnoka, majd a szép Eisenberg vadászkastély, mely a hegység felényi magasságáról néz le az alatta elterűlő s megtekintésre érdemes parkba, továbbá a szintén igen szép Rothenhaus kastély, aztán Görkau és Komotau városok következnek, mely utóbbi Leitmeritzhez hasonlóan Csehországnak egyik, iskoláiról nevezetesebb városa, s e mellett igen fontos kereskedelmi góczpont és élénk iparűző hely.

Innen kezdve a hegységen át vezető vaspályán folytatjuk útunkat, a mely kanyargása közben majd az alattunk lévő Aussiggrundra enged kilátást, míg végre a hegység egyhangú fensíkjára érünk. A változatosság hiányát kevéssé pótolja az is, hogy innen abba a tágas völgyteknőbe pillanthatunk, melynek közepén Pressnitz, a vándorzenészek hazája áll. Kupferberg bányavároskánál leszállunk a vonatról s itt, a hegység vízválasztója közelében a Kupferhügelre (908 méter) megyünk föl, melynek tetejéről a Saazi vidékre és Kaadenre, továbbá a szemben álló Duppaui hegységre és a mélyen alattunk elterűlő Eger-völgyre, meg az Érczhegységre nyíló szép kilátásban gyönyörködhetünk.

S most föl a Keilbergre, az Érczhegység királyára! Jókarban tartott s erdők hűs árnyában haladó szép út vezet majdnem föl a csúcsig. Fenn a Ferencz József-torony karzatáról tág körre terjedő kilátás nyílik a vihartépte fenyűfák ormai fölött. A Lausche és a Jeschken keleten kékes ködbe vesző csúcsaitól kezdve, a középhegység tetőin át messze az egész Saazi vidék fölött kalandozik tekintetünk a Duppaui hegység lejtőin, a Karlsbadi hegység fensíkján keresztől a Cseh-erdőbeli Dillenbergig (939 méter) és a Fichtel-hegység magaslataiig. Előtérűl szebbet már gondolni sem lehetne annál, a melyet e képhez az Eger-völgy felé lejtő szálas erdőség hullámai alkotnak, sűrűségükből itt-ott nyájas falvakat engedve kikandikálni. S milyen ellentét, a mint éjszak felé fordúlunk! Komor, éjszakvidéki színezetben áll előttünk ez oldalán az Érczhegység, melynek végtelen kiterjedésű sötét fenyveseiből világosabb zöld rétterületek s rajtuk elszórtan álló szürke házak tekintenek föl ránk, közben-közben pedig zsombékos területek látszanak. Éjszak felé a fensík széles hullámokban lejtősödik. Távolabbról a domboldalak üde zöldjéből Szászország szorgalmas lakosságú városkáinak és falvainak fehér házai köszöntgetnek föl hozzánk, s rajtok túl egész a végtelenbe, a beláthatatlan messzeségbe visz tekintetnünk.

A Keilberg Joachimsthal mellett. Lewý Antaltól

A Keilbergről útunk a legelők és lápterületek közt fekvő Gottesgab városkába vezet, melynek lakói a bányamívelés megszűnte óta házi iparral, csipkeszövéssel, fehér hímzéssel és keztyűvarrással keresik kenyerüket, a miért is a város útczái napközben teljesen kihaltaknak látszanak. Most Joachimsthalba, a régi híres bányavárosba szállunk alá. Sajnos, hogy nagyobb részét a szép templommal együtt elhamvasztotta az 1872. évi tűzvész, újabb, kőből épűlt házai pedig már korántsem mutatják azt a középkori ódon színezetet, a mely a Graupenhez hasonlóan a keskeny árokvölgybe beágyalt s a hegyoldalakra mintegy oda tapasztott régi város bányászházain még a hely régi dicsőségének és fényes múltjának emlékeként látható volt. Az egykori jövedelmes bányamívelés ugyanis már rég megszűnt, s a mi ma még folyik, az csak szükség parancsolta keserves erőködés. A város és környéke lakosságának ebből támadt nyomasztó helyzetén az időközben állított nagy dohánygyár, a virágzó keztyűgyártás és egyéb háziipar-ágak igyekeznek segíteni.

A hegység legnyugatibb része a legzordonabb s lakásra legkevésbbé alkalmas. Abertham, Bärringen és Platten (890 méter) hajdan virágzó bányavárosok egykori bő keresetforrásának ma már csak a kimerűlt hegyoldalak hatalmas horpadás-vonalai a tanúi. Csupa széles lápterületek, sötét erdőségek, itt-ott néhány szegényes emberi lakhely az, a mit látunk; szóval semmi sem bíztat e vidéken maradásra, s nem csoda, ha a rajta jó magasan álló Frühbuss városkának a nevét a környékbeli lakosság úgy értelmezi, hogy alapítói „kora vezeklés” (frühe Busse) szándékával telepedtek meg e sivár tájon. E barátságtalan magaslatokon való vándorlásunk után a Silberbach völgyén át Grasslitzba megyünk le, mely az Érczhegység többi bányavárosaihoz hasonlóan ma szintén ipari foglalkozással cserélte föl egykori bányamívelését, de ebben jóval megelőzte a többit. Közel az ország határához, a Hausberg ormai alatt s egy felől a prága-egeri, más felől a szászországi vasútvonalak mentén feküdvén, a kedvező helyzeténél fogva élénk határszéli forgalomnak örvend.

A festői Zwoda-völgyön át Bleistadtot és Hartenberg kastélyt érintve, vasúton mehetünk az Eger melletti Falkenauba, vagy még valamivel tovább nyugatnak, Schönbachba, s ez útunk közben megtekinthetjük a Hohensteint, melynek csodálatos sziklacsúcsai valami óriásvár romjaihoz hasonlóan merednek ég felé az alattuk álló magános steini templomocska fölött. Ezzel elértük az Érczhegység hegyrajzi határát.

Az Eger- és az Asch-vidék. Csehország nyugati szegletében, az Érczhegységnek a Fichtel-hegységgel, a Cseh-erdővel és a Császár-erdővel való találkozásánál, a hol az ember inkább valami hatalmasan kiemelkedő hegybogot várna, már ősrégi időkben besüppedt a talaj s egy tág völgykatlanná mélyedt. E katlan az Eger-vidék. Körös-körűl hegy- és domblánczokkal lévén elzárva, lakóinak építkezésében, viseletében, szokásaiban és nyelvében sokkal több sajátszerűséget őrzött meg e táj, mint bármely más. Sőt 1848-ig az Eger-vidéknek még egészen külön alkotmánya is volt, s csak azóta olvadt be teljesen Csehországba. Igaz ugyan, hogy napjainkban a haladó közművelődés már itt is nem egy hagyományos vonást elmosódással fenyeget, így nevezetesen az eredeti népviseletet, s a régi módra épűlt jellemző parasztházak is mindinkább el-eltűnedeznek s velük együtt számos ősi szokás is pusztúló félben van.

Az Eger-vidéket nyugatról keletnek haladva szeli át a nevét adó folyó, mely a Fichtel-hegység Schneeberg csúcsán ered és barnás vizét számtalan tekervénynyel hömpölygeti át a mocsaras rétterületeken, melyek sekély medréűl szolgálnak. Délnyugat felől a hozzá nagyon hasonló Wondrebbel gyarapodik, éjszakról pedig néhány nagyobb patak, köztük a Fichtel-hegységből jövő Fleissenbach és az Érczhegységben eredő Leibitschbach sietnek vele egyesűlni.

E vízerek a völgymedencze fenekét több rendbeli, hosszan elnyúlt alacsony dombhátra tagolják, melyek között az Eger partjaihoz hasonló ingoványos mezőségek támadtak. A talaj köröskörűl csillámpalából, éjszakon pedig gránitból áll; középső részén kőszéntelepek húzódnak, melyek fölé kivált az Érczhegység irányában magas kavicsrétegek rakódtak.

Az Eger-vidék jellemző sajátságai közé tartoznak a rajta egykor végbement vulkáni folyamat nyomai, a mi valamivel későbbi időre eshetett, mint a többi bazalt- és phonolith-képződések Csehország egyéb részeiben. Széles csillámpala-talapzaton emelkedik Eger és Franzensbad között a Kammerbühl kialudt kis vulkáni csúcsa (500 méter), a melynek kihányt salak és lapilli tartalma délkelet felé húzódó szép rétegsorokban fekszik, míg egyik, ma is világosan fölismerhető lávafolyama délnyugatnak ömlött. Egészen hasonló hozzá a Boden melletti Eisenbühl, a bajor határ közelében. Az a sok szénsav-kiömlés is, a minek az Eger-vidék számos savanyúvize köszönhető, s a mely egyúttal a mocsaras mélyedések felé fekvő falvakat jóízű és egészséges ivóvízzel látja el, mindenek előtt pedig a franzensbadi ásványvizeket szolgáltatja, szintén még ma is folyamatban lévő, habár tetemesen megcsökkent vulkáni tevékenység megannyi tanújele.

Az ezzel összefüggő képződmények közé sorolandók a Franzensbad környékén lelhető ásványos lápok is. Az e vidéken elterűlő lápot ugyanis számos gázforrás töri át, s azt nemcsak sótartalmukkal telítik, hanem még más olynemű vegyi változásokat is idéznek elő benne, a melyek e lápot gyógyító erejű ásványi anyagokban gazdaggá teszik. Egészen sajátságos tekintetű a Franzensbadtól éjszakkeletre lévő, die Soos nevű ásványláp. A puszta, csupán tengődő törpe fákat és egyéb satnya növényzetet termő tőzegtalaj feltűnőleg elüt a vele szomszédos szálas erdőtől, mely mintegy maga is félve a kietlen s a rája lépő lábai alatt egyre süppedező területtől, aggodalmasan visszahúzódni látszik tőle. Száraz időben a lápon termő növényeket, valamint a fekete földet is mintha dér lepné el, úgy csillognak rajtuk a földből kivirágzó glaubersóféle só jegeczei. Ezernyi ezer helyen apró gázforráskák buzognak ki, s a víztócsák minden felé csak úgy pezsegnek tőlük, míg a láp szélén lévő nagy forrás, melyet a nép „Polterer”-nek (bufogónak) hí, bekerítése óta pedig „Császárforrás”-nak neveznek, a hozzá elegyűlt gáztömegtől tejfehér vizét forrva szökteti kifelé s messzire elhallatszó puffogást okoz vele.

Az Eger-vidék völgykatlanát egészen a szélein lévő erdős hegységig birtokába vett a földmívelő munkásság. Számos falu és majorság van rajta szerte-szórva. A falvak többnyire csak néhány nagyobb parasztbirtokból állanak, melyekhez nagyobb számú zsellér (kisbirtokos, vagy munkás) csatlakozik. Nagyobb városai és helységei e vidéknek Egeren kivűl csak Franzensbad, Haslau, Wildstein, Königsberg és Alsó-Landau. Franzensbad, a mely Eger városának az ottani ásványvizek miatt a múlt században alapított gyarmata, csak 1852 óta önálló város.

Eger, melyet az Eger-vidék lakossága csak egyszerűen „a város”-nak nevez, a Fichtel-hegység kiágazásaúl tekintendő Grünberg (632 méter) lábánál fekszik. Az ősrégi városnak, mely fölött a hegy tetején álló Szent Anna-kápolnától messzire ellátni az országban, történelmi viszontagságokban gazdag múltja van. Hozzá fűződik egyebek közt a nagy Barbarossa Frigyes császár és sok más fejedelem, valamint Wallenstein tragikus végének emléke. Eger a határszélen és hat (két osztrák, három bajor és egy szász) vasútvonal találkozó pontján feküdvén, újabban fontos forgalmi helylyé emelkedett s ma már kiváló iparos város is. E körűlmények követelték a város bástyáinak és sánczárkainak lebontását, illetőleg feltöltését is; helyökön ma új divatú útczák állanak szép épületekkel, melyek közt a Rudolphinum nevű tanítóképző, a tornacsarnok, a színház, sat. a kiválóbbak. A város régi, belső része azonban még máig is megőrizte ódon, birodalmi városi színezetét. Magas, vörös téglával födött tetejű, gót oromzatú és a város régi nemzetségeinek czímerpajzsaival ékesített házak veszik körűl a nagy piaczot. Az egykori Bachelbel-ház, mely ma városházáúl szolgál s a hol 1634-ben Wallenstein Albrechtet meggyilkolták, úgy belső berendezését, mint külsőjét is mind e mai napig megtartotta. Eger templomai közűl a Szent Miklósról nevezett esperesi egyház kiváló emléke a gót ízlésnek. A régi egeri várkastélynak azonban, a hol fővezérükkel ugyanegy éjszakán konczolták föl Wallenstein tábornokait, valamint a Barbarossa Frigyes korabeli érdekes kettős kápolnának ma már csak a puszta falai állanak, minthogy a francziák az osztrák örökösödési háború alatt 1742-ben a kastélyt fölégették. E romok szomszédjában áll a Kammerbühl lávatömbjeiből nyilván római mintára épűlt fekete torony, Csehország egyik legrégibb s legérdekesebb építészeti emléke, melynek eredete és építője ismeretlen.

Kilátás az Eger melletti Kammerbühlről Haslau felé. Lewý Antaltól

Hogy az Eger-vidéket kellőkép áttekinthessük, haladjunk el a régi vár festői romjai alatt s menjünk a kies zug-zugos Eger-völgyben fölfelé egészen odáig, a hol egy régi, regényes malom állja el az útat. Itt fordúljunk jobbra s menjünk föl a „Kammer” nevű magaslatra, a hol csakhamar ama figyelmet sem keltő, gyep földte domb előtt állunk, mely csekély látszata daczára a földtan minden művelője meglátogat s a melyhez Goethe neve is maradandó emlékűl fűződik; ez a Kammerbühl nevű kis vulkáni kúp, melynek csodálatos salak-borítéka, sajnos, évről-évre mind jobban pusztúl. Tetejéről elbájoló kilátás nyílik a környező országrészre. Köröskörűl a nyúlványaikkal egymás felé irányúlt hegyek, mintha csak a karjaikat akarnák egymásnak nyújtani, hogy körtánczot lejtsenek a kis hegymanó körűl, melynek a fején állunk. Délen a Dillenberg széles gúlája, a Cseh-erdő e legéjszakibb előőrse nyújtja csodálatosan arányos két karját: a Maiersgrüni hegyhátat a Császár-erdő, a Birkenberget meg a Fichtel-hegység felé. A Königswart melletti tar magaslatról (978 méter) egy hegyháton nyúlik le Königsbergnél az Eger felé, melylyel a Mariahilfberg (567 méter) nyúlványában Maria-Kulmnál az Érczhegységből kiágazó Leibitschrang találkozik. Éjszakon a Dillenberg párjaképen a Kapellenberg (757 méter) emelkedik Sächsisch-Schönberg mellett, s az Érczhegységig érő Fichtel-hegység többi magaslataival együtt nyugat és éjszak felől von falat a medencze köré. Közöttünk és a sötét fenyvesekkel borított hegyek közt terűl el a síkság. Buján zöldelő rétek, majd barnás lápterületek váltakoznak a mívelés alatt álló földek széles sávjaival; itt-ott csillogó tavak, szétszórt falvak és magános majorok élénkítik a képet. Annál szebben ide látszanak azonban Franzensbad fehéren ragyogó úri házai az árnyas kertek közűl, melyekben állnak. Szép, csendes, verőfényes időben idefenn állva s a látványnyal betelni nem tudó szemünket köröskörűl jártatva könnyen megértjük, miért csüng az Eger-vidék szülötte oly ragaszkodással szép honán s miért emészti szivét honvágy az idegenben, ha nem akad legalább egy-egy földijére, kivel szülőhelyéről el-elbeszélgethessen.

S most menjünk éjszak elé, hogy az Asch-vidék nevét viselő ama keskeny területet is áttekinthessük, mely Bajorország és Szászország közé nyúló szalagként ér be a Fichtel-hegységbe. Jóval magasabban fekszik ez az Eger-vidéknél s ettől a Kapellenberg felől nyugatnak húzódó hegyhát, a „Himmelreich” választja el. Éjszak felé lejtő fensíkján az Elster felső része és az Aschbach foly keresztűl; ez a fensík a Fichtel-hegység legzordonabb és legterméketlenebb részeinek egyike.

Maria Kulm. Liebscher Károlytól

A hideg csillámpala-talaj, a melyből áll, a rajta nőtt tűlevelű fák erdeit is csak keservesen tengeti s alig terem meg valami mezei veteményt. Mindenfelé csupa pusztaság, ingoványos rétek és kopár sziklás föld. S e mostoha vidéknek mégis megvannak a maga lakói, kik kézimunkájukkal iparkodnak megkeresni kenyerüket, melyet tőlük földjük megtagad. Így az Asch-vidék egész kiterjedésében egy külön iparkerület, a melynek kicsiny, szegényes házikókból álló falvaiban nagyobbára gyapjú- és félgyapjú-szöveteket gyártó takácsok laknak, kiknek munkaadói Asch és Rossbach polgárai. Asch városának szűk és szabálytalan útczái az Asch-patak völgyében szoronganak a Hainberg és a Kegel-, meg a Selber-hegy emelkedései között. A házak közűl kimagasló számos gyárkémény már messziről nevezetes iparűző helynek jelzi e várost, mely a vasúthálózatba való bekerűlése óta tetemesen fejlődött. A vidék éjszaki határán fekvő csínos Rossbach városkát Asch-sal egy helyi érdekű vasút köti össze, mely az egész kerületnek körűlbelűl a közepe táján halad át a fensíkon.

Az Eger völgye. „Az Egeren túl fél mérföldnyire, egy jókora magasságú s mindenütt erdővel borított hegy tetején két sugár toronynyal ékeskedő szép templom áll, Miasszonyunk maria-kulmi egyháza, mely két kis mérföldnyire van Eger városától. Ebből a hegyből sok szép forrás és patak is ered, melyek az Eger vizét gyarapítják, s az Eger városától le a Schlackenwerd alá terjedő egész vidék általában véve igen kellemes, magas hegyekkel, bájos völgyekkel és erdőkkel, számtalan, nemcsak édes, hanem savanyú vizet is árasztó forással bővelkedő táj, melyet csak dicsérnem és magasztalnom lehet.” Ezen szavakkal írja le a maga ódon zamatú nyelvén a Schlaggenwaldban született és Egerben nevelkedett Bruschius Gáspár humanista (1518–1557), Poeta laureatus és Comes palatii, 1542-ben megjelent, „Gründliche Beschreibung des Fichtelberges” (a Fichtel-hegység kimerítő leírása) czímű munkájában az Eger-völgyet.

Az Eger a Fichtel-hegységben, a Schneeberg csúcsa alatt lévő forrásától az Eger-vidékre értéig már jókora munkát végzett, mígnem egy daczos hegyen útat tört magának s ide-oda volt kénytelen kanyarogni, miközben sok hasznos szolgálatot is tett a partjain lakóknak, malmaikat, fűrészgépeiket és hámoraikat hajtván vizével. Eredeténél tiszta vizét útja közben a beléje ömlött számos lápforrás barnára festette, s e színét felső folyása mentén meg is tartja. Az ország határánál, Fischern falunál, hozzá hasonló testvére, a délkelet felől jövő Röslau ömlik beléje, s ennek utána belép az Eger-vidék földére. Egerig sziklás, szűk, mocsaras mezőkkel kipárnázott mederben folyik s a régi vár falai meg az alacsonyabb fekvésű részek alatt elhaladva kerűli meg a város. Mielőtt a szűk völgyet elhagyja, a szász államvasútnak merész ívekre épített hídja alatt fut el, ezután pedig az Eger-vidék lapályos mezőségén kigyódzik át, melyről már szóltunk. E vidék határán, Königsbergnél, az Érczhegység és a Császár-erdő összeérő nyúlványai állják el az útját s ismét nagy kanyarúlattal kénytelen a magaslatok közűl kivergődni. Maria Kulm, e magasan álló (541 méter) ősrégi búcsújáróhely alatt, melynek a határszélén álló tornyai messzire ellátszanak, ismét abba a széles völgybe lép ki, mely az Érczhegységet a vele átellenes Császár-erdőtől és a Karlsbadi hegységtől elválasztja s a melynek ölében a „Falkenaui medenczé”-t betöltő gazdag barnaszén-telepek kincsei rejlenek. A folyam a déli lejtőség mellett halad tovább, majd Schabentól Altsattelig a barnaszén-medenczét metszi át, hol Zieditz és Falkenau közt számos bánya egészen a folyó közelébe esik. Az Érczhegység felé széles, alacsony lépcsőfokként emelkedik a völgy feneke, mely itt-ott berkekkel és csalitokkal van borítva, de termékenynek épen nem mondható. A Falkenau és Karlsbad között vasúttól átszelt hegyhát, melyből sok kopár sziklakúp emelkedik ki, épenséggel a pusztaság nevét érdemli, minthogy egynémely szénbányatelepen kivűl emberi lakás igen ritka helyt van rajta. Az Eger egészen Falkenaun alúlig egy tágas rétségen halad át s e város mellett az Érczhegységből jövő Zwoda ömlik belé.

Elbogen. Bernt Rudolftól

Falkenau Brüxhöz, Dux- és Aussighoz hasonlóan egyik góczpontja a barnaszén-bányászatnak, kivált a nyugati országrészre és a Graslitzon át vezető vasúttal összekötött közeli Szászországra nézve. E mellett a város napról-napra fontosabbá fejlődő iparral is bir. Falkenaun alúl elhagyja az Eger a barnaszén-medenczét és egész Elbogen közeléig sivár, keskeny, barnaszenes homokkőbe ágyalt völgyben halad, melyben az altsatteli nagy bányák vannak.

Elbogen előtt a folyó a Karlsbadi hegység gránit-talajára lép s ide érvén, egy nagy kanyarodással megkerűli a várost, mely épen a folyónak ettől a könyökétől kapta a nevét. Itt az Eger völgye igazán festői kép. Magas gránit talapzat tetején, lombos fák koronái közűl emelkedik ki a régi, főbb részeiben jól fentartott Elbogen várkastély („der Stein”) tornyaival és bástyafokaival; e várkastély Bruschius „a német föld Csehország koronáját őrző kulcsának” nevezi. Az Egertől körűlfolyt sziklaoszlop keskeny párkányára simúlnak a város szorongó régi házai, kertek fölött nézve le a mélyen alattuk, erdős hegyek hüvösén tova sikló folyóra. A víz magas partjait egy merész lánczhíd, Csehországban egyike a legrégibbeknek, köti össze. Ennek elkészűlte előtt a város valóban csak egy oldalról volt megközelíthető, s már ezért is a kitűnően megerősített hely hírében állott. Elbogen ennek folytán a közép-korban nevezetes szerepet vitt, mint az elbogeni kerület kulcsa, melynek birtokáért a XVI. század folyamán kemény és hosszas harczot vívtak a Schlick grófok a császárral.

Elbogentől Karlsbadig erdő-árnyalta, szűk sziklavölgyben folyik az Eger. E völgy kijárata felé láthatók azok a csodálatos gránitoszlopok, a melyekben a népmonda Hans Heiling-nek egy hegyiszellem átkától kövé meredt lakodalmas népét látja. Valamivel tovább az Egerbe ömlő Tepl patak mellett Karlsbad sűrű házsorai tűnnek elénk az Eger völgyében. Derék híd vezet a folyón át a világhírű fürdőváros magasan álló pályaudvarába. Karlsbad alatt ismét összébb szorúl a völgy, minthogy ott az Érczhegység és a Karlsbadi hegyláncz magaslatai közelébb nyomúlnak egymáshoz, végűl pedig a hozzájuk csatlakozó Duppaui hegység egészen elzárja a medenczét Schlackenwerthnél. Az Eger-völgy innen kezdve, minthogy erdős magaslatok szegélyezik, melyek közt Giesshübl-Puchstein kies fürdő- és nyaralóhely fekszik, megváltoztatja tájképi arczúlatát. Oszlopzatos bazalt-kúpok lépnek egészen közel a folyóhoz, jobbról is, balról is sötét sziklatömegek merednek ki a tűlevelű fákat itt felváltó lombos erdőségből; jobbra a Herrgottsstuhl meredek lépcsőzetű fala (719 méter) emelkedik, a melyen világosan kitetszik a Duppaui hegység sajátszerű tetőalakúlása; balra pedig a hatalmas bazalt polczokra támaszkodó Steinwand látható. Az itt „Wotsch” nevet viselő völgy kissé tágúl s tért enged a festői fekvésű Warta és Wotsch falvaknak, hogy kiterjeszkedhessenek.

Wotsch falun alúl a Duppaui és az Érczhegység ismét eltávolodnak egymástól. A völgy még jobban kiszélesedik, de azért a folyó meredek sziklafalak közé vájt mederben morajlik el Klösterle mellett, a hol partján Thun-Hohenstein Oswald gróf tekintélyes várkastélya emelkedik, ritka fákban gazdag szép park közepén. Innen az Eger a Duppaui hegység lábánál maradva az Érczhegységtől elkanyarodik és eléri Kaaden régi városát, mely valamikor a Reischberggen (873 méter) át Szászország felé űzött élénk gabnakereskedés fő piacza és a közép-korban az Érczhegységen át vezetett „Kaadni hágó” kiindúlópontja volt.

A Herrgottsstuhl hegy Wotsch mellett. Lewý Antaltól

A hegyek mind hátrább-hátrább vonúlnak s mind szélesebb terület jut az itt már szabadabban fejlődhető földmívelésnek. Az Eger még egy darabon szűk sziklamederben hömpölyög, azután azonban mind szélesebbé válik a völgy, melyet a folyó a barnaszénképlet puhább kőzeteiben ásott. Partjain mind nagyobb számban mutatkoznak a komlós kertek, útunk nagy majoroktól környezett falvak mellett vezet el, s végűl a jobb part magaslatán álló Saaz városa elárúlja, hogy a fejlett mezőgazdaságáról híres Saaz-vidékre értünk.

Saaz, Csehország legrégibb városainak egyike, fő helye a nemcsak a saját határában, hanem egész kerületében virúló komlótermesztésnek. Terméke világhírű, s az itteni komlókereskedés a frank és az angol mellett irányadó a világpiaczon. Nem kevésbbé híres e vidéknek a zöldségtermesztése is, különösen uborkát nagy mennyiségben szállít úgy a bel-, mint a külföldi piaczokra. Az Eger tágas virúló völgyét egész széltében s hoszszában komlós kertek borítják, melyek Postelbergig s még azon alúl is terjednek. Itt éjszak felől a középhegység egyes kúphegyei, így a Millayer (509 méter) és a Rannayer (457 méter) feltűnő alakjai, továbbá az Oblik (509 méter), stb., délről meg a Žban-erdőnek a vörös kőzet fölé messzire kitolt krétás homokkőből álló lejtői lépnek a folyó közelébe. Ezek közt fekszik Laun. A Völgy fölött Dobromìøitz falutól a városba vezető hosszú kőhíd eléggé elárúlja, hogy az Eger némelykor egész völgyének szélességét is ellepi megáradt vizével. Laun régibb részeiben még számos ódon épületet őrzött meg, köztük első sorban a szép gót templomot, melyhez Launi Benedek mesternek, a XVI. század egyik legjelesb építőmesterének emléke fűződik. A város körűl lévő czukorgyárak terjedelmes épületei tudtunkra adják, hogy ezennel a belső csehországi kerületbe érkeztünk.

Az Eger még egy darabon a középhegység és a középcsehországi dombvidék éjszaki széle között foly, Libochowitz és Budin városokat érintve, aztán az Elbeével közös tág medenczébe lép ki, melynek nyugati és éjszaki kerete a középhegység szép alkotású magaslataiból áll.

Az Elbe és az Eger közötti országrész. Az Elbe és az Eger közt fekszik Csehországnak az a tájszépségeivel, valamint termékenységével és iparával is egyaránt kiváló vidéke, mely a nyugati középhegységet és az aussig-komotaui barnaszén-medenczét foglalja magában.

A cseh középhegység vulkáni eredetűl. Ugyanaz időben, a mikor az Érczhegység lábánál lévő sekély tavakban a barnaszén képződött, mély hasadékok egész sorából, a melyek irányát az Érczhegységgel egyközű középhegyek csapása jelzi, megolvadt bazalt- és phonolith-tömegek özönlöttek ki, hatalmas áramok és tetők alakjában telepedvén egymás fölé és kúpokat alkotván, a melyekből újabb, meg újabb kitörések támadtak. E vulkáni kitörések azonban még a harmadkor vége előtt megszűntek. A kiözönlött tömegek megdermedtek, s aztán a légkör és a csapadékok megszámlálhatatlan évek során át hozzáláttak a lassú munkához, mely belőlük a ma előttünk álló hegyalakúlatokat képezte. Így az egykori kráter-hegyeknek csak romjai, csak belsejük üregeinek szilárd falai maradtak meg a kúphegyekben. A kitörési kőzetek annyira össze-vissza rombolódtak, hogy ma még a szakértőnek is dolgot ád egyes részeiket fölismerni. Csak a hol az Elbe folyó útat vájt magának a hegységen keresztül, ott látszik meg világosan, az avatatlan által is fölismerhetőleg a Középhegység eredeti kialakulása. Itt, nevezetesen az Elbe balpartján, Aussig fölött, világosan látható a barnaszén tartalmú homokkőre torlódott bazalttakaró, s ugyanitt oly helyek is találhatók, a melyeken valamikor tág hasadékokon át bugyogott ki az ízzó folyós kőzet. A mit a szél és eső a hegységről lehordott, a laza tuffot és vulkáni hamut messzire elszórta az idők sok viszontagsága a síkon, s e hordalék elmállásából lett az itteni termékeny talaj. Ez rövid vonásokban a csehországi Középhegység keletkezésének története.

A Borschen-hegy Bilin mellett. Lewý Antaltól

Lobositz és Bodenbach közt az Elbe völgye a Középhegységet két, majdnem egyenlő félre osztja, melyek közűl itt a nyugatiról lesz szó. Ezt Türmitz és Aussig közt a Biela-völgy ismét két részre tagolja. Éjszaki része, mely Aussig, Bodenbach és Königswald, meg Kulm között idáig érő Érczhegység közé esik, mintegy 500 méternyi magasságú fensík, melynek kelet és dél felé néző széléből alakúltak az Elbe bal partján húzódó hegyek. A jóval nagyobb déli fél, mely az Elbének Lobositz és Aussig közötti részétől délnyugati irányban Launnál az Egerig ér s jobbára a Cseh középhegység nevét viseli, alakúlatában a keleti féltől szembetűnőleg eltér. Az Elbe közelében ugyan még széles földhátnak mutatkozik, további délnyugati vonalában ellenben mind jobban kimagaslik belőle egy gerincz, mely annál határozottabban kidomborodik, mivel egész sor kiválóbb csúcs támad rajta, minők a Kletschen (705 méter),a Donnersberg (Milleschaui hegy 835 méter), a Klotzberg (733 méter), a Radelstein (750 méter), stb. A hegység belső részében is több külön hegygyé tagozódik. A rajta keresztűl menő útvonalak közűl csak egy, a Donnersberg és a Kletschen közötti Paschkopole visz tulajdonképeni hegyháton át. Ehhez a belső, egymás mellé tömörűlt csúcsokból álló hegytömeghez sorakoznak a körötte álló s a síkságon messze elszórt egyes kúpok, a melyek közé a délkeleti oldalon a Lobosch (572 méter), a Kahler (457 méter), a Suttomir (505 méter), a Jesserken (391 méter), a Wostray (717 méter), a Kostial, stb., az éjszaknyugatin pedig a teplitzi Schlossberg (392 méter), a Wachholderberg (382 méter), a bilini Borschen (538 méter) és a brüxi kúphegyek sorozata tartoznak. Az Eger-völgy leírásából már ismeretes magán álló hegycsúcsokkal záródik aztán Launnál a Középhegység.

A nagyon látogatott Milleschaui hegyet kivéve, az egész vidék zajtalan, elhagyatott. Jóllehet természeti szépségekben gazdag és festői völgyek szeldelik át, csak kevesen látogatják. E miatt a Középhegység körött elszórt, vagy völgyeiben rejtőző falvak is sajátszerűen ódon színezetűek. Tavaszszal azonban, mikor a tűlevelű erdők új, üde zöldbe öltözködnek s a hegyoldalakat mindenfelé ellepő gyümölcsfák virággal borítvák, akkor e ritka szép kilátást nyújtó tetőkön és e nyájas völgyeken át igazán élvezetes útat tehetni.

Valamennyi csúcs fölött azonban különösen kiválik a róla kinálkozó kilátás szépségével a Donnersberg (vagy Milleschaui hegy). Jóllehet csak alig valamivel magasabb 800 méternél, mindenfelé szabadon álló kúpja mégis több, mint 100 méterrel emelkedik az összes körötte levők fölé, s sziklatömbökkel teli hintett és csak alacsony cserjékkel benőtt csúcsáról korlátlanúl legeltethetjük szemünket a valóban gyönyörű körképen. Köröskörűl a Középhegység erdőborította csúcsai és ormai tekintenek föl ránk. Túl rajtok, délkelet felé a közép-csehországi dombvidék alacsony hullámai fölött egész Prága tornyaiig kalandozik tekintetünk, kelet felé meg a csillogó folyójától elevenített Elbe-völgy terűl el, míg éjszakkeleten a messze földön elszórt kúpok közűl a Geltsch, a Glais, a Bösige, a Lausche és száz más emelkedik ki; még messzebb pedig a Jeschken gúlája, az Iser-hegység, sőt nagyon tiszta időben az Óriás-hegység Kesselkoppe nevű csúcsa (1434 méter) is látszik. Éjszak felé az Elbe melletti hegyeken túl a homokkő-hegységre látunk, míg éjszaknyugaton a tágas teplitzi völgy mosolygó virányai fölött az Érczhegységnek a tetscheni Schneebergtől a Keilbergig érő lánczolatán akad meg szemünk. Délnek és délnyugatnak pedig az Eger-völgyön túl a Žban-erdő és a Duppaui hegység sötét tömege szab határt tekintetünknek.

Kilátás Rosenburgról. Lewý Antaltól

Ezren meg ezren látogatják évenként e hegytetőt, melyen jó szállást és ellátást kapni, hogy a róla kinálkozó gyönyörű kilátást és a nap fölkeltének felséges látványát élvezzék. Már jóval ritkábban vetődik egy-egy vándor a Radelstein csúcsára, melyen egy meredek bástya őrzi valamely őskori, ismeretlen nevű s híreveszett nép emlékét. A magaslatról is tágas körűltekintés nyílik kelet és dél felé. A hegy déleketi lábánál terűl el Trziblitz, Skalken és Podseditz falvak körűl a cseh gránát-vidék. Meglehetős egyszerű eljárással ássák föl itt a szántóföldek alatti, elég laza talajból a pyropot, vagyis a becses cseh gránátot, s úgy mossák ki aztán a rögökből könnyen kiváló szemeket.

A Középhegységtől lefelé Bilinre fordítjuk tekintetünket. A derék várkastélyával bűszkélkedő kis város, melynek története a ködös ó-korba nyúlik vissza, a messzire ellátszó Borschen hegy lábánál fekszik, a Biela-völgynek egy tágabb öblében. A csodálatos alakú phonolith-szikla, mely távolról nézve nyugvó oroszlánhoz hasonlít, hatalmas oszlopokból álló fejét magasan kiemeli a Biela völgyéből, szemben az árnyas park közepén lévő híres savanyúkúttal, hol a szép fürdő hívogatólag integet felénk.

A Biela az 1831 óta lecsapolt Kommerni tó levezető árkaiból ered. E tó nyugatnak mintegy öt kilométernyire Brüxtől az Érczhegység lábáig ért, s helyét ma nagy rétségek foglalják el. A folyó mindjárt eredetétől fogva azon kúphegyek sora hoszszában halad, melyek a brüxi Schlossberggel (411 méter) kezdődnek és a Borschenben végződnek. Bilintől kezdve a Középhegység éjszaki lába mentén folyik Türmitz felé s Aussignál az Elbébe szakad. Kezdetben egészen dísz nélkűli völgye Bilinnél tájképileg tetszetősebbé válik s további részében néhány igazán festői helylyel dicsekedhetik. Türmitznél mintegy öt kilométerrel feljebb van a Biela-völgyben Staditz falu. Egy magas kőtalapzaton álló eke az emlékjele annak, hogy Pøemysli cseh királyi nemzetség őse, Staditzban lakott, s innen hítták meg a monda szerint az eke mellől Csehország fejedelmi székére.

A kis Türmitz városnál a nagy barnaszén-vidékre lépünk, mely innen a Közép- és az Érczhegység közt Komotauig húzódik. A kezdetén szűk völgy nem sokára tág síksággá szélesedik, melynek keleti része nem egy véres csatának volt színtere. Ma a széles mezőségen mindenfelé a béke művei tenyésznek. A Graupen melletti Rosenburgról a Középhegység magaslatai felé nézve, számtalan karcsú kürtőt látunk a tág síkon szerteszélylyel, melyek részint egy-egy nagyobb szénbánya, részint valami gyártelep hírmondói. Köztük sűrű lakosságú falvak terülnek, és szakadatlanúl zakatolnak a föl s alá járó vonatok, az Elbéhez szállítván barnaszén-terhüket. Teplitzet, mely testvérvárosával, Schönauval együtt az itteni gyógyforrásokat ajándékozó porphyrdombok között fekszik, mindenfelől nagy gyárak környezik, köztük Ausztria egyik legnagyobb vashengerelője, a miért is ma már mindinkább Schönaura száll át a fürdővárosi jelleg. Forrásain különben elég keservesen volt kénytelen utóbbi időben tapasztalni a szomszédos barnaszén-bányászatból reá hárúló veszedelmet, a mikor 1879-ben és 1885-ben a duxi bányákba történt nagy vízbeszakadások következtében hévvizei elapadtak és csak nagy vesződséggel voltak ismét előteremthetők.

Dux és Brüx, néhány évtizeddel ez előtt még csendes kis vidéki városok, azóta kétszeresénél is többre szaporodott lakosságukkal a legkiválóbb ipartelepek sorába léptek. Azonban Dux, a nagy barnaszén-medencze középpontja, a bányamívelés ez ágának mindjárt az árnyoldalait is mutatja. Kátrányszagú fínom köd úszik meg derűlt, verőfényes időben is az egész vidék fölött, borús napokon pedig sűrűvé, lélekzetfojtóvá tömörűl a levegője. A barnaszén világosabb, hasznavehetetlen hulladékát, a szénsalakot, a törmelék-halmokra öntögetik ki, a hol az a levegőn magától meggyúlad s az egész levegőt betölti nehéz füstjével. Ehhez járúl, hogy a szén a Dux és a Középhegység közötti tágas medenczében mindenütt nagyon csekély mélységben fekszik a fölszín alatt; ugyanazért külvájással és sekély aknákkal bányászszák. Az ilyen külvájás, a mit a dux-bodenbachi vasúttársaság, vagy a Hartmann Richárd-féle vállalat űz, igen kietlen látvány. Csak néhány méternyi homok és agyag takaró alatt fekszik a 20–30 méter vastagságú széntelep, melynek meredek fekete falai közt a borzalmas mélység tátong. Lent sínek hálózata fut keresztűl-kasúl, melyen sűrűn futkosnak a szénnel megrakott csillék (láda-szekerkék), a széntelepből a főaknába szállítván terhüket. Az egész telep sűrű füstbe van gomolyítva, mert a szabad ég alá kerűlt barnaszén ép oly könnyen meggyúlad, mint a salakpor, s ugyancsak nagy vigyázatra van szükség, hogy nagyobb tüzek ne támadjanak. A hol pedig a nagyon sekély fekvésű barnaszenet aknákkal ássák a föld alól, a kivájás folytán támadt üregekbe a fölöttük levő földréteg beomlik. E miatt aztán mély, tölcséralakú gödrök támadnak, a minőknek sokszor egész sorai kerülnek egymás mellé s olvadnak utóbb egymásnak, ekként jókora területeket téve hozzáférhetetlenekké, a minthogy pl. Dux és Bilin közt több száz, sőt ezer hektárnyi, egykor a legvirágzóbb mívelés alatt állott föld hever ma zordon, feltúrt pusztaságképen, s így van ez a széntermelő vidék egyéb részein is a nélkűl, hogy kilátás lehetne a földnek valamikor ismét bekövetkezendő hasznavehetőségére. Sőt még attól kell tartani, hogy az ily helyeken meggyűlendő csapadékvizek által mind jobban elposványosodó vidék a közelében élő lakosság egészségét is komolyan veszélyeztetni fogja. Itt tehát, a mint látjuk, az egyebütt egymással jobban megférő bányászat és földmívelés esküdt ellenségei egymásnak és elkeseredett küzdelmet vívnak, a mely csak az egyik fél, és pedig a bányászok teljes meghátrálásával és a széntelepek teljes kimerűlésével fog véget érni.

Az Eger és a Beraun közötti vidék. Az Eger és a Beraun közé eső vidék két részre oszlik, egy hegyes-völgyesre, a mely az Eger felső folyása és a Miesnek éjszakról érkező mellékága, az Amsel-patak között fekszik, az egész vidék éjszaknyugati szögletében; továbbá egy a középcsehországi dombvidékhez tartozóra, a melynek éjszaki széle az Eger középső és alsó folyásának völgye felé, meg az Elbe- és Moldava-völgy irányában lejt. A Beraun, a mely Pilsennél s Miesnek és a Radbusának az Angellel és az Uslavával való találkozásából keletkezik, jelzi e vidék déli határát.

Az Amsel-pataktól keletre eső hegyvidék a Duppaui hegységből, a Császár-erdőből és a Tepli felföldből áll. E két utóbbi földtani és hegyrajzi tekintetben egységes egész; ezektől a Duppaui hegység mind földtani, mind hegyrajzi tekintetben eltér, bár különben szorosan egybefügg velök.

A Duppaui hegység, a mint azt kivált színezett földtani térképen lehet igen jól látni, majdnem köralakú határvonallal bíró s délnek és keletnek lejtő hegytörzs, mely éjszaki oldalával Klösterle és Schlackenwerth között az Érczhegység lábára támaszkodik, nyugaton pedig a Császár-erdő keleti részével érintkezik. A „hegytörzs” elnevezés azért igen találó, mert a közepe táján emelkedik két legmagasb pontja: a Burgstadl-hegy (932 méter) és a vele rövid nyereggel összekötött Oedschloss-hegy (925 méter), s e középpontból a völgyek minden irányban sugarakként ágaznak szét és ugyanannyi, szintén ilyen irányú hegynyereg által választvák el egymástól. Ennek folytán a Duppaui hegység feltűnően hasonlít a középfrancziaországi Cantal- és a hesseni Vogel-hegységhez. E hasonlatosság azonban csakis a hegység külső, sugárszerű tagozódására szorítkozik. Míg ugyanis amaz egymás fölé rakódott trachyt- és bazaltrétegekből, emez pedig csupán bazaltból áll, addig a duppaui hegység szintén ilyen kőzet ugyan, de számos egymás fölé kerűlt burokból alakúlva, melyeket csak a legmagasb pontról lefolyó vizek szakadatlan munkája hasogatott szét oly sajátszerűen. Épen a hegység éjszaki oldalán, a hol az Eger a Wotsch-völgyben vágott magának útat a hegységen keresztűl Schlackenwerth és Klösterle közt, ismerszik föl legjobban a Herrgottsstuhl alatti meredek szakadékon a hegység ezen alkotása. Ép ily világosan mutatják ez alkotását az egésznek tömegétől elvált magaslatok Schönhof környékén és a Kaaden melletti Burberg (591 méter), mely körös-körűl egészen meredeken emelkedik az égnek, mint valami vár, s minthogy csak egy oldalról lehet hozzá férni, már a történelemelőtti időkben is biztos menedékhelyűl szolgált. Lépcsőzetes alkotásán egészen világosan fölismerszik a hegység többi tömegének alapváza is.

A Duppaui hegység nagyobb részét erdő borítja, völgyei pedig kevéssé lakottak. A kis Duppau városka, melytől a hegység a nevét kapta, az Oedschlossberg alatt elhúzódó mély völgyben fekszik. E völgyet a Liebotschannál az Egerbe szakadó Aubach nevű patak öntözi.

Pürglitz. Lewý Antaltól

Valamint a Középhegység körűl, akként a Duppaui körött is számos elszórt hegycsúcs áll, melyek a középponti tömeg elágazódásainak tekinthetők. Így a Karlsbadi hegységen túl szétszórt bazalt- és phonolith-kúpok, mint az Engelhaus (713 méter), a Traubenberg (762 méter), a Huretz (814 méter), sőt a Theusing melletti Tschebon is (821 méter), továbbá ide számítandók a Kaaden és Joachimsthal környékén lévő bazaltkúpok is.

A Duppaui hegységtől nyugatra széles, éjszak és nyugat felé meredeken, ellenben délnek és keletnek igen lankásan ereszkedő fensík terül el, melynek éjszaki széle Császár-erdő és Karlsbadi hegység néven ismeretes, míg a többi magas fekvésű részét Tepli felföldnek, vagy Tepli Rangnak is hívják. Éjszaki és éjszaknyugati szélei valóban olyanok is, hogy igazi hegység számába vehetők, s a szemben álló két hegység, az Érczhegység és a Cseh-erdő éjszaki részének méltó párjáúl tűnnek föl, nemcsak annyiban, hogy meredek lejtőiket amazokéihoz hasonlóan számos harántvölgy barázdálja, hanem annyiban is, hogy legmagasb csúcsaik, ú. m. a Schlaggenwald melletti Krudum (835 méter), a Schönfeld melletti Spitzberg (825 méter), a Lauterbach melletti Knock (856 méter), a Judenhauberg (987 méter) és a Glatzberg (978 méter) Königswart határában mind egészen közel állanak a hegység éjszaki, illetőleg nyugati széléhez. Egyébiránt e hegység földtani alkotásából világosan kitetszik, hogy valamikor az Érczhegységgel és a Cseh-erdővel osztatlan egységben állott s csupán az éjszaki és nyugati oldalán bekövetkezett sülyedések folytán vált el tőlük. Hogy azonban uralkodó jellege fensíkszerű, az vízválasztóinak sajátságaiból tűnik ki legjobban. Sok rövid harántvölgyön kivűl éjszaki szélén három hosszabb mélyedés horpad be. Az Elbogentől Schönfeld felé vezető Zechen-völgy (Fluthbach) és a Falkenautól Lauterbachnak húzódó Lobs-völgy ugyan csak a hegység legmagasb emelkedéséig ér, ellenben a Karlsbadnál torkolló Tepl-völgy már harmincz kilométernyi, majdnem egyenes éjszak-déli vonalban húzódik egész Teplig s így a vízválasztót a hegység feltüremlett éjszaki széle daczára is annyira délnek tolja, hogy az a Schnella-, alább Strela-patak és a Neumarkti patak közelébe esik, a melyek már a Mies, illetőleg a Beraun vízkörnyékéhez tartoznak. A hegység éjszaki része, mint már a neve („Kaiserwald” = Császár-erdő) is mutatja, erdős. Völgyei és mélyedései sokban hasonlítanak az Érczhegységben lévőkhöz s a hegység szélén lévő híres fürdőhelyek környékét alkotják.

A Tepl-völgy bejáratánál lévő Karlsbad, a Steinbach-völgybe néző nyugati lejtőn álló Marienbad és a Glatze lábánál fekvő Königswart a többi fürdő- és gyógyhelyekkel együtt más helyen kerülnek szóba. A hegység felföldje zordon és egyhangú, hasonlóan az Érczhegység éjszaki lejtőjéhez. Puszták, morotvák, erdőség és itt-ott silány szántóföldek váltakoznak rajta. Az egykor itt is virágjában állott bányamívelés, mely Schlaggenwald, Schönfeld és Lauterbach bányavárosoknak adott létet, s mely Plan körűl és egyebütt is jól folyt valamikor, rég megszűnt. Schlaggenwald derék szép régi házai még ma is tanúskodnak a lakosság egykori jóllétéről, melynek eltűntével ma a fukar föld keserves míveléséből és némi kis háziiparból tengődik a város népsége. Az Érczhegységben lévő Pressnitzhez hasonlóan a Tepl-völgyben álló Petschau is vándorzenészek hazája. A tepli premontrei monostor, a melyet a gyönyörű apátsági templom sírboltjában nyugvó Guttensteini Hroznata alapított 1197-ben, a várostól délre egészen magában áll a Tepl nagy tavai között. XIII. századbeli apátjai német gyarmatosokat telepítettek a vidékre, kik a sok „-grün” és „-reut” végzetű nevet viselő falut alapították az erdőségben; ugyanők kezdték meg az ón- és ezüstbányák kiaknázását is. A gyönyörű marienbadi fürdőhelynek is egy tepli apát, Reitenberger Károly (1779–1827) a megalkotója.

A Tepli felföld déli lejtőjének nagyob részét még ma is messze terjedő erdőségek borítják, melyek csak az egyes telepek közelében ritkítvák és a Mies völgyéig, sőt ezen túl Pilsen környékére és a Beraunig terjednek, hol már a középcsehországi erdővidékkel érintkeznek. Egymás mellé sorakoznak itt az egykori plaszi cisterci apátság, meg a pürglitzi vár erdei, valamint az Eger-völgy Saaz és Laun közötti lejtőjeig leérő Žban-erdő. Éjszak felől a gondosan mívelt mezőgazdasági területek határosak velük, így a Saaz-vidéktől délre fekvő, Podersam körűli Goldbach-vidék, Rudig, Flöhau, Kriegern, Jechnitz, Kolleschowitz környéke és a régi Rakonitz kerületi székváros, mely az előbbivel együtt a cseh komlótermesztő vidékhez tartozik. A Žban-erdőn túl az Eger, Elbe és Moldava völgyéig a hajdani schlani kerület áldott síkságai terülnek. A számos czukorgyár a cseh czukoripar fő területévé teszi e vidéket. De Schlan városnak tájképileg ugyan nem valami díszes környékén a talajnak nem csupán a fölszíne oly gazdag a természet áldásaiban, hanem a föld méhe is tetemes kincsek tára. Itt terűl el ugyanis egy felől a Moldava, Elbe és eger, más felől meg Unhoscht- és a Goldbach-völgy között, a kerekszám 1.700 négyszögkilométernyi kladnorakonitzi kőszén-medencze, Csehország legnagyobb kőszéntelepe, melynek fő telepe eléri a 6–12 métert, Az útasnak, a ki e területet csak a prága-duxi, vagy a buštìhradi vasúton átrobogva érinti, vajmi kevés alkalma nyílik e terület nagy közgazdasági fontosságának megítélésére, minthogy arra csak itt-ott figyelmezteti a síkon elszórt néhány bányatelep. De egészen más képet alkothatna magának, ha meglátogatná a rendes közlekedési vonaltól kissé félreeső Kladno bányavárost. Ez ugyanis a szénmedencze közepén feküdvén, fő helyévé lett a szép virágzású cseh vasiparnak, melynek kiváló fontosságáról kellő fogalmat nyújthatnak az itt egymás mellé sorakozó hámorok, olvasztó kemenczék, öntőházak és gépgyárak.

Éjszakkeleti Csehország. Paudler A.-tól, fordította Katona Lajos

Változatosság tekintetében Csehországnak egyik része sem mérközhetik az éjszakkeletivel. Síkságok és hegységek, mindenféle alakú és nagyságú csúcsok és kúpok, hosszan vonúló lánczolatok és gerinczek, zömök hegytömbök, szakadékos homokhegyek, völgyek, mély szorosok, vízmosások és mélyedések vonúlnak el váltakozó rendben ez áldott vidék látogatója előtt. Az őshegység egy-egy alakúlata látható Rumburg- és Hainspachnál. Ezeknél azonban hatalmasabb a Jeschken, az Iser-hegység és a Nachod, meg Landskron közötti cseh Kamm, a leghatalmasabb pedig az óriás-hegység. Száz meg száz kúpján meredeznek egészen csupaszon tűzben született bazaltjai és phonolithjei. Nagy kiterjedésűek a homokkőhegységek csodálatosan furcsa idomai, a melyek a barokk-ízlés korának ábrándos faragványaihoz hasonlók, míg a Középhegység kúpjai és kőszálai olyanformák, mint a gót-ízlésű építészet karcsú oszlopai és csúcsívei. Az Iser-hegységben meg a jezsuiták kevéssé tagozott, vaskos építkezésének a párjára találunk. A Jeschkent és az Óriás-hegységet pedig már szinte hagyományos szokás fölséges dómok hatalmas kupoláihoz hasonlítani. Az Adler mellett erdő borította hegylánczolatokkal találkozunk, a melyek valami zöldben pompázó sátorvárosként tűnnek föl. Mellesleg egyúttal megjegyezhetjük, hogy e vidéken van egész Csehország legmélyebb és legmagasb pontja is: amaz Herrnskretschennél az országhatárt elérő Elbének a szintjén (113 méter), emez meg a Schneekoppe csúcsán (1.603 méter).

Az Elbepartok sziklás lejtőin jó erős bor terem e vidéken, mely egyúttal a legkitűnőbb komlónak a hazája. Áldott térségein gabona-, repcze- és répaföldek váltakoznak nemes gyümölcsöt termő kertekkel. magasb fekvésű helyein ellenben már csak a törpe fenyő és havasi füvek tenyésznek. A merre járunk, kövér füvet termő rétek és örökzöld erdők láthatók. Növényzetének dús voltában áll ez országrész bája és ebből kerül vagyonossága. Mert itt a föld méhe most már kevésbbé gazdag, mint valaha. A nemes fémek bányászata nagyobb részt már a múlté, ép így az Aupa-völgy hajdani kénsavgyárai. az egykori aranymosókról ma már csupán a mondák és a helynevek regélnek, s ugyanígy áll a dolog a legtöbb vashámorral is. Saleselnél egy sokat emlegetett kőszénbánya van, a melynél azonban jóval nagyobb a schatzlari és a schwadowitzi. A Freudenhain mellett ásott barnaszén gyakorlati czélokra majdnem teljesen hasznavehetetlen, de annál dúsabb érdekes kövületekben. Fürdőhelye és gyógyforrása van ugyan e vidéknek néhány, így Liebwerda, Wurzelsdorf, Johannisbad, Forstbad, Kukus, Gradlitz, Bielohrad, Klokoèka, Kottowitz, Geweihtenbrunn, nemkülönben a geltschbadi és wartenbergi hidegvíz-gyógyintézetek; azonban mindezek távol állnak éjszaknyugati Csehország gyógyhelyeinek világhírétől és látogatottságától.

Igen sűrűn látogatottak azonban e vidék nyaraló-telepei, különösen az Elbe-mentén (a cseh Svájczban) az Iser- és az Óriás-hegységben lévők. Közűlök Dittersbach már félszázadnál is régebben ismeretes. Igen ismertek még Tetschen, Grosspriesen, Bürgstein, főkép pedig Spindelmühle, a melynek alpesi jellegű bájos idylli tája az utóbbi években nagy lendületnek indúlt. A cseh Középhegységet, a Jeschkent és az Iser-hegységet is nagyon látogatják a nyaralók és a természetkedvelők, még inkább azonban az Óriás-hegységet és az Elbe-menti homokkő-hegységet Adersbach és Wekelsdorf környékén, nemkülönben Gross- és Klein-Skal táján. A hegységben kinálkozó számos kilátópont közűl csak a nevezetesebbeket sem győznők mind elszámlálni. Többön kilátó-torony, menedékház, fogadó, vagy legalább korcsma van. A vándor elé tárúló természeti képek pillanatról pillanatra változnak. De nemcsak a szem üdül látásukon, a lélek is tanúlságos gyönyörűségre lel a lépten-nyomon egymást érő történelmi emlékekben. Várromok, minők Bösig, Schreckenstein, Tollenstein, Trosky, Michelsberg, Helfenburg, nagy számban vannak; gyakoriak a pompás kastélyok is, mint pl. Friedland, Nachod, Reichstadt, Ploschkowitz, Gross-Skal. Nem egy főnemesi kastély a körötte lévő díszkertekről is híres, így Tetschen és Sichrow.

Számos út könnyíti meg a közlekedést s engedi kényelmesen élvezni a táj szépségeit. Vasútak is szeldelik a vidéket minden irányban, s majdnem mindegyiknél fordúl elő alagút, vagy pedig mély bevágások, merész hidak, nagy kanyarúlatok, kígyódzó hegyi szakaszok, magas töltések s egyéb meglepő részletek egymásutánjával szórakoztatja az útast. A Szudetek lábánál meg épenséggel a hegy köré illesztett füzérként kígyódzik a pálya, melynek mintegy összekötő csokrai sorban Wichstadtl, Nachod, Parschnitz, Trautenau, Pelsdorf, Semil és Reichenberg állomások; az útvonal kanyarodásai és mellékágai részben ősrégi hágókon át Sziléziába vezetnek, részben pedig Freiheit, Hohenelbe, Tannwald és Gablonz állomásokban végződnek.

Az áldott földön mindenfelé munkás népesség szorgalmatoskodik a téres mezőségeken, avagy házi- és gyáriparral keresi kenyerét. A sík földön, a hol a lakosság többnyire a földje terméséből él, az év nagyobb részét a szabadban tölti. Mentűl közelebb jutunk azonban a hegységhez, annál sűrűbben találkozunk a négy fal közé szorúló munkával, annál közelebb szorúlnak egyúttal egymáshoz az emberek is lakásaikban és a gyárakban. A piczinyke ablakok mögűl mindenfelé vagy a szövőszék, vagy az eszterga, vagy a posztóverő gép zakatolása hallik a szürke födelű kis fakunyhókból, vagy a köszörűs sebesen forgó kerekének duruzsolása verseng a szövőgép berregésével. S a hol csak egy vízerecske csörgedez, zuhogó habjai kereket hajtanak és partján gyárkémény füstölög, a tágas műhelyekben pedig a szüntelen forgó-mozgó gépek süvöltő zúgása kiséri az ipar szolgálatában végzett munkát. Itt az üveget fújják, szövik, fonják meseszerűn csodálatos alakokká; ott az orsó pereg s a szövőszék hajócskája szökdel; amott meg a fát faragják, metszik, esztergályozzák, hasogatják, vagy őrlik papírpéppé. Még a követ is szétfűrészelik, avagy csillogó ékszert csiszolnak, köszörűlnek belőle. A sík földön pedig hatalmas épületek oldalán álló kürtőkből gomolyog a füst, egy-egy gőzmalom, vagy czukorgyár közelségét árúlva el.

Különös, hogy a síkság falvai, bármily kicsinyek és csekély népességűek, mégis szorosan egymás mellé épűlt házakból állanak. Míg ellenben a völgyek és a hegyoldalak falvaiban többnyire szétszórtan állnak a házak a patak, vagy a berek mentén, mindenikük más-más égtáj felé fordítván homlokzatát. Pedig e tájakon rendesen módosabbak, népesebbek és nagyobbak a helységek, épületeik gyakran igen takarosak s olykor akkorák, hogy az ember inkább városban, mint faluban vélné magát. A magasb hegységben végre már egészen magukban álló s a zöldelő lejtőkön messzire szétszórt házak alkotják az együvé tartozó községeket is.

Csehország legéjszakibb részének Niederland a neve. Az így nevezett vidék a rumburgi és a schluckenaui kerületekre terjed és dél felé a Kreuzbuche hegyig (535 méter) ér. Közelében a 731 méter magas Kaltenberg áll őrt a Niederland és a cseh-kamnitzi vidék között. Még magasbra emelkedik tőle keletre a Tannenberg (770 méter), a melyen kőből épült kilátó-torony áll. Éjszak-nyugaton, éjszakon és keleten szász terület környezi a Niederlandot. A zegzugos vonalú és három átellenes nagy ívet alkotó országhatárt annyi út szeldeli át, a mennyi bajosan akad a monarchiának még más határvonalán. Ugyanis Herrnkretschentől a Spittelgrund melletti spitzbergig nem kevesebb, mint 15 átjáró út van, a melyek legnagyobb részt a Niederlandra esnek. Határfolyókúl a Weissbach, a Wölmsbach és a Spreebach szolgálnak. Nevezetesb határhegyek a Wachberg (Schweizerkrone), a Raupenberg, a Joachimsberg, a Neu-Grafenwaldi (476 méter) és a Warnsdorfi Spitzberg (539 méter). Csehország városai közűl a legéjszakibb fekvésű Schluckenau, a falvak közül pedig Hilgersdorf és Fugau.

A „Grundmühle” nevű malom zúgója a Kamnitz-völgyben. Tomec Henriktől

A vidéknek Niederland (Alföld) neve után azonban koránse higgyük, mintha itt csakugyan sík és mély földre lépnénk, mert területének nagyobb része 400–500 méternyi magasságig emelkedik. Rumburg, Schluckenau és Hainspach közt bazalt-kúpok tövében húzódó dombvidékre jutunk, a mely gránit- és egyéb őskőzetből áll. A Niederland déli része már az Elbe-menti homokkőhegység és a cseh Középhegység területére ér be. A szép kilátásról nevezetes számos hegycsúcs közűl különösen említést érdemelnek a Wolfsberg (588 méter) Gärten mellett, a mondákban gazdag Botzen (541 méter) egy rajta álló kőbástyával, a Pirsken (605 méter), a Rauchberg (511 méter), az Irichtberg (534 méter), a Steingeschütte (580 méter), a Tanzplan (596 méter) és a Tollenstein várrommal koszorúzott, mondáiról híres és az idegenektől sűrűn látogatott orma (667 méter). A kevésbbé magas, de mégis sokat dicsért kilátó-pontok közül a Königswalde melletti Jüttelberg említendő. Szép kilátást enged és vallásos tiszteletben is áll a Lobendau melletti Annaberg, meg a többrendbeli Kreuzbergek, köztük kivált a Schluckenau és a Georgenthal melletti. A Kreibitz melletti Pickelstein, meg a Zeidler és a Schönau melletti Wackelsteinok is helyet követelhetnek e sorozatban. Kedveltebb kirándúló helyekül ismeretesek Kleinsemmering (Schönfeld), a Zeidler melletti Sternberg vadászkastély, Karlsthal Schluckenau környékén, Weidmannsheil Georgswalde mellett és még sok más. Régebben Lobendau és Einsiedel táján is igen látogatott erdei mulatságokat tartottak.

A hegyekből aláömlő vizek ugyan elég mélyedést és völgyteknőt alkottak a felföldben is, mindazonáltal e vidék legtöbb városa és főbb helye meglehetős magasan fekszik a tenger színe fölött. A legmélyebb fekvésűek: Warnsdorf (333 méter), Kreibitz, Schönau, Georgswalde, Königswalde és Rumburg; valamivel magasabban esők: Zeidler, Nixdorf, Schönlinde, Georgenthal és Schnauhübel; a nevezetesb helységek sorában a legmagasb fekvésűek: Wolfsberg és Schönborn (518 méter). Ilyen átlag is eléggé magas fekvés mellett könnyen érthető, ha e vidék éghajlata zordonabb, talaja hideg, aratása késői és gyümölcstermése gyér. Meggyet még szeptemberben is látni a fákon, de igen aprót. Sőt a Töppelbergben (421 méter) és a Ziegenrücke tetején (442 méter), Rumburg és Georgswalde között már a törpe fenyő is mutatkozik. Ellenben a fű mindenütt buja növésű és iratos, minek folytán a szarvasmarha kitűnő vajat szolgáltat. A gabonát évszázadokon át az ú. n. „Land”-ból szállították be, többnyire a Schandaun át vezető kerülő úton, a mire nézve külön szerződések voltak érvényben az illető vidékek közt.

Az igen nagy számú és jó karban tartott útakat rendesen madárcseresznye-fák (Sorbus aucuparia) szegélyezik. Kiváló hírű a „fehér út”, mely Einsiedeltől és Lobendautól Hainspachon, Schönaun és Schluckenaun ág Georgswaldéba vezet. Nagy kapaszkodóiról nevezetes a régi Császár-út, mely Rumburgtól a Schönborni magaslaton át a Gründi mélyedésbe ereszkedik, onnan pedig Innozenzidorfon át ismét emelkedik, míg a Fünfkirchensteinnél, Antonienhőhe (557 méter) közelében a vízválasztót s vele együtt a kerületenk és a Niederlandnak a határát is el nem éri.

Ez országútakon kivül a Niederlandot a cseh éjszaki vasút több vonala is átszeli, melyeken az útas elé gyakran a legvonzóbb tájképek tárúlnak, így különösen Tannenberg és Kreibitz-Neudörfel állomások között.

E vidék tavai közűl kiválóbbak a Hainspach melletti Slawata-tó, a Schluckenau melletti Box-tó és a Bernsdorfi tó, úgy fekvésük, mint a róluk szóló mondák miatt. Az utóbbi valamennyi közűl a legnagyobb. Magas fekvését (449 méter) is csak Lictenbergi tóé múlja fölül (490 méter).

A folyó vizeknek, melyek részint az Oderába, részint az Elbébe ömlenek, nevezetes vízválasztóik vannak, úgy, hogy találkoznak egyes házak, melyeknek egyik részéről az Éjszaki-, a másikáról meg a Keleti-tenger felé fut tovább a lecsurgó víz. Az Éjszaki-tenger vízkörnyékének főbb erei a Kreibitzbach a belé ömlő Daubitzbach-hal, a Wolfsbach, Zeidlerwasser és Weissbach növelte Kirnischtbach, valamint a Lachsbach és a Koschelbach. A Mandau, mellékágaival együtt, melyek közül a Lausche (Lausur) a legnevezetesb, az Odera, és így a Keleti-tenger vízmedenczéjéhez tartozik. Az Alt-Ehrenbergnél eredő Mandau mellett fekszik a vászon- és posztószövéséről, meg esztergályos iparáról híres Rumburg, továbbá Warnsdorf, mely méltán viseli a „cseh Manchester” nevét, s e mellett az éjszaki cseh néphúmor legjelesb ápolóhelyének hírében is áll. A Mandau partjain hajdan aranymosók is valának, Georgenthalban pedig egykor ezüstbányák, Schluckenauban meg rézbányák virágzottak. A Lausche patak mellett áll Niedergrund, melyhez a völgyben valamivel fölebb fekvő Obergrund csatlakozik. A Kreibitz patak Kreibitz városa előtt folyik el, előbb Ober-, alább pedig Nieder-Kreibitzet érintvén. A Kirnischt patak mellett áll a czérnagyártásáról régóta híres Schönlinde, továbbá Schönbüchel és Khaa, a regényes Khaa-völgy kezdetén. A Kirnischt vízkörnyékéhez tartozik a szövött árúiról nevezetes Zeidler is. A Lachsbach vidékén van Nixdorf és Hainspach. A Koschelbachba, a Spree egyik mellékfolyócskájába szakadó Silberbach partján áll Schluckenau, s közelében Kaiserwalde, meg Königswalde. A Spreenek már Szászországban lévő forrásától nem távol fekszik a világhírű rumburgi vászon gyártásával foglalkozó Georgswalde. Közelében, egészen a határ mellett pedig Philippsdorf sűrűn látogatott búcsújáróhely.

A Niederland Ausztria legnépesebb és legélénkebb iparú kerületeinek egyike. 112.923 lakos él rajta, s így 318 lélek esik itt egy négyszögkilométerre. Ezért azt tartja a tréfaszó, hogy az Elbe melletti Schandauból a Niederlandon rézsút áthaladó vándor egész Zittauig ki nem kerül a házak közül, oly sűrűn áll a falu falu hátán s egyik község a másik mellett. Igen szép házakat látni nemcsak a városokban (kivált a Schönlindében lévő Hielle-féle villát dicsérik), hanem a falvakban is igen takaros és tetszetős faházak vannak. Ezek gyakran palával vannak födve s egyébként is díszesek. Takarékosságáról és szorgalmáról régóta jó hírnek örvend a Niederland népessége. Számos helységében a legkülönfélébb iparágak művelői szorgoskodnak sűrűn egymás tőszomszédságában.

Régebben a Niederlandnak Schleinitzer Ländchen volt a neve. Még előbb a Daubai és Leipai Berka főúri család birtoka volt; ezeknek az emlékéhez fűződik a még ma is szokásban lévő „vad ember-vadászat”. Különös dologképen említendő, hogy a Niederland a svéd hadjáratig a prágai és a meisseni püspökség között, kivált pedig a szomszédos Lausitz „székei” közt volt földarabolva. Nem ok nélkül sejtik, hogy a plébániák megoszlása a Niederland különböző oldalról történt betelepítésének egyik, legtovább fönmaradt emléke. A lakosság egészben véve jámbor katholikus hitű; de Rumburgban van egy evangelikus, Warnsdorfban pedig egy ó-katholikus templom is.

A Niederland és az Elbe között húzódik az Elbe-menti homokkőhegység. Sternberg mellett, a Khaa melletti Maschkenbergen és Neudaubitznál a lausitzi gránit, meg a faragni való homokkő között a Jura-képződmény is föltetszik számos kövületével. Nyugaton Niedergrundnál az Elbe mentén gránitra és agyagpalára bukkantak, melyek a Drezdai Elbevölgyi hegység felől a Lausitzig húzódó s a homokkő alapját alkotó régibb kőzet tanújelei. E vidék éjszaki határa együtt halad az országéval. Egy darabon a Kirnischt folyása jelzi, melynek sziklás, sűrű erdőkkel benőtt és vadregényes völgyén át a felső zuhogónál kellemes csónak-útat lehet tenni. A legbizonytalanabb a homokkőhegység határa délnek, minthogy e kővel még a Középhegységen túl, Daubánál, Bürgsteinnél, Kummernél, Schwabitznál, Münchengrätznél is találkozunk, sőt még az ország távol keleti részében, Adersbach- és Wekelsdorfnál is láthatók csodálatos sziklavárai. Mindazonáltal meglehetős bizonyossággal mondható, hogy a homokkő déli határa Tetschentől Güntersdorfon és Böhmisch-Kamnitzon át Kreibitz felé halad, jóllehet még Markersdorfnál, Hillemühlnél, sőt Steinschönaunál is egész magas falakkal találni e homokkövet.

A homokkőhegység eredetileg egységes fensík volt, a melyből még ma is láthatók egyes nagy táblák és sík területek, minők a Binsdorfi, a Khaa és a Sternberg melletti fensíkok, s kicsinyben a Jonsbachi puszta. Utóbb azonban a patakok és csermelyek mind mélyebb-mélyebb árkokat vájtak belé, a melyek lassanként egész völgyekké és szabálytalan katlanokká szélesedtek ki. A völgyfalak többé-kevésbbé sziklásak és mindazon sajátszerű alakúlatokat mutatják, a melyekké a szétmálló, omlatag és mindenfelől esőtől, széltől bomlasztott kőzet ős idők óta tagozódik. Még meredekebb, ridegebbek és furcsább alakzatúak e szirtfalak az oly mélyvölgyekben, a melyeknek nincsenek mellékágaik s a hol így a kőzetet nem hasogatják harántvölgyek mellékfolyói. Ezekben a völgyfalak majdnem függőlegesen merednek föl mindkét felől a keskeny fenék aljáról, mint pl. a Kamnitz-völgyben a „Grundmühle” nevű malomzúgó alatt és fölött, legfőkép pedig az Edmund-szorosban, sőt egyebütt is.

Böhmisch-Kamnitz. Tomec Henriktől

A sikok fölé itt-ott még vulkáni csúcsok is emelkednek, melyek a mindenféle csodálatos púpban, hasadékban, üregben és barázdában, barlangban és omladék-sziklában amúgy is igen gazdag vidék természeti szépségét mind növelik. Ilyen kúpok és emelkedések a Hutenberg (467 méter), a Nottenberg (479 méter), az Arnsberg (424 méter). A már említett Kaltenberget (731 méter) nem tekintve, úgy alakjánál, mint fekvésénél fogva kiválóbb a Rosenberg (616 méter), mely a majdnem egy négyszögmérföldnyi kiterjedésű Binsdorfi fensíkról még harmadfélszáz méternyire emelkedik ki. A természeten kivül hozzájárúlt e hegy nevezetessé tételéhez a monda is, mely szerint az istenek lakhelye volt, s költők – példáúl Körner Tivadar is – többször megénekelték.

A homokkő vidékét a meglehetősen vad folyású Kamnitz patak hasítja, mely a Falkenau melletti Waldstein-tó közelében fakad és Herrnskretschennél torkollik az Elbébe. A Kamnitz patak bal partján egész az Elbe közeléig majdnem szakadatlanúl fensík a vidék, melyből csak itt-ott domborodik ki egy-egy csekély halom; az ilyenek közűl a Heinbühel, a Rosendorfi Hutberg, a Poppenberg és legfölebb tán még a Rechenberg, meg a Vogelberg az említendőbbek. Az Elbe fölött meredeken emelkedik 292 méter (Leopoldshöhe) és 430 méter (Rosenkamm) közt váltakozó magasságban a folyammenti párkányhegy (Elbekante), mely gazdag szép kilátó-pontokban. E felföldön át csak csekélyebb vízerek törtek maguknak útat, ilyenek a Goldbach, mely az Ohlischi tóból ered s a regényes Goldbach-völgyön át Jonsbach felé fut, azután a Laube patak, melynek forrása a tetscheni vízvezetéket táplálja, s végűl a Dürrkamnitz, melyen régebben egy jó hírben állott malom kelepelt.

Sokkal változatosabb tagoltságú a Kamnitz patak jobb partjára eső homokkő-vidék. Ezen keresztül négy patak siet a Kamnitz felé, úgy mint a Weissbach, a Kreibitzbach, a mely a kreibitzi medenczéből ered, a hol gyakran nagy áradásokat okoz, aztán a Daubitz patakkal egyesül és Schemmelen át gyönyörű völgyön keresztűl kigyódzva Windisch-Kamnitz felé folyik, továbbá a Dittersbachi patak, mely a Grundmühlénél torkollik és végűl a Dürre Biele. Igen szép maga a Kamnitz völgye. A rajta keresztül ömlő patak Böhmisch-Kamnitztól a Rabsteini Svájczon át kigyódzik Jonsbach felé, a hol a Weissbach- és a Goldbach-völgy torkollnak a fő völgybe s az itt lombos és tűlevelű erdők ölén fekvő helység körűl igazán bájos vidéket alkotnak. Windisch-Kamnitznál, a mely régebben fonálfehérítőiről volt nevezetes, remek csónakút kezdődik s tart egészen a Grundmühléig. Ez út legkiválóbb pontjai a Schwartze Teufe és a Dostwand. Az idylli környéke miatt híres és az útazóktól sűrűn látogatott „Grundmühlé”-n fölül van a kis Oybin nevű, várhoz hasonló sziklaóriás; a malmon alúl pedig az ú. n. „pokol”, mely mögött az úttal együtt a világ is, úgy látszik, mintha véget érne; mert lentebb a völgyszorúlat nagy része csak tutajon, vagy úszva járható. Herrnskretschen közelében meg a vadregényes Edmund-szoros tátong, mely szintén csak csónakon járható a partjait szegélyező hatalmas sziklák miatt. A természeti szépségekben oly gazdag Edmund-szoros a hasonnevű völgygyel együtt évenként ezer meg ezer útasnak kedvelt kirándúló helye; mindjárt a megnyitására következő első nyáron 80.000-nél több látogatója volt.

Habichtstein Leipa mellett. Tomec Henriktől

Az ép oly idylli, mint regényes környékű Herrnskretschen, melyben azonban, sajnos, a romboló árvizek, sőt sziklaomlások is elég gyakoriak, vízen és szárazon tehető számos kirándúlás kiindúlópontja s ezért a cseh-szász Svájcz leglátogatottabb helyinek egyike. Herrnskretschentől nem messze torkollik a Kamnitz-völgybe a Prebisch-falaktól szegélyezett Prebischgrund. Az országhatár közelében pedig a valóságos természeti csoda hírében álló, sokaktól leírt s még többektől látogatott Prebisch-kapu áll. Ez egy tátongó szakadék fölé a természettől alkotott magas és széles hídboltozat, melyről messze távolba nyíló gyönyörű kilátást élvezhetni. Sűrű erdőségtől borított, úttalan és sziklás itt a táj a határ mindkét felén, s csak a bajosan átgázolható Kamnitz patak szeli át, a miért is régebben csak a vadorzók, csempészek és más emberkerülő szökevények tanyája volt. S ime napjainkban épen ezt az egykor ősvadon rengeteget, ezt az alig hozzáférhető s még hadviselő felektől is óvatosan került vidéket látogatják minden nyáron a legsűrűbben a turisták fáradhatatlan seregei, a kik minden ösvényen keresztül-kasúl barangolják az erdőségeket és sziklahasadékokat s vidám csapataikkal elárasztják a legkeresettebb helyeken azóta állított vendéglőket. Jóllehet azonban ma már az egész vidéket nagyon látogatják s így a kereskedelem és forgalom is meglehetősen föllendült rajta, azért állandó lakosok még mindig meglehetős ritkán vannak rajta elszórva. Eddig csak a magános Reimwiese, a félre eső Stimmersdorf, a szellős magasban álló Hohenleipa és az idylli Hinterdittersbach az említhető helységei e csöndes erdővidéknek.

Ilyenek voltak s ilyenek egészben még ma is az állapotok a Dittersbachi pusztaságon, a hogyan régente e vad erdővidéket hítták. Csak Kinsky Rudolf herczeg idejében kezdték a rengetegnek sziklás völgyeit és szakadékait járhatókká tenni, a lejtők hoszszában útakat vágni, a magaslatokon menedékkunyhókat építeni, melyek megannyi szép kilátást engedő, szellő járta a vihar körültombolta magaslatokon állanak. E magaslatok közűl a leghíresebb a sajátszerű alakú Marienfels (427 méter); de említésre méltók a Wilhelminenwand (437 méter) és a Rudolphstein (480 méter) is. A vidék látnivalói közé tartozik az „Enge Stiege” és a Gráczia-fenyő is. Az évenként meg-megújúló fajd-vadászatok kedveért e tájon századunk közepén egy vadászati díszjelekkel dúsan fölékített erdei lakot is állítottak (die Balzhütte). A szász Svájcz mintájára a Dittersbachi erdővidéket már jó régen szokás Dittersbachi, vagy egyszerűen cseh Svájcznak is nevezni, sőt ezt az utóbbi elnevezést lassanként az egész imént leírt homokkő-vidékre, de még ezen túlra is kiterjesztették.

A „cseh út” és az ohlischi erdei út már régente is nevezetes volt; rendezettebb útak azonban többnyire csak újabb időben épültek e vidéken. A legjelesebb, kivált régebben sűrűn járt állami út a Tetschenből Güntersdorfon és Markersdorfon át Böhmisch-Kamnitzba, s innen Haselen és a Kreuzbuchén át Kreibitzba vezető út. A güntersdorfi keresztnél éjszaki Csehország egyik leggyönyörűbb kilátását élvezhetni. A vasút is csak a szélét érinti nyugaton és délen e vidéknek; a városok pedig a homokkő- és a Középhegység határterületén állanak, a mi tetemesen hozzájárúl környékük természeti szépségeinek növeléséhez. Böhmisch-Kamnitznak, a szép „keresztváros”-nak, melyek fekvéséről neveznek így, számos gyárán kivül van egy gót temploma, a Wartenberg-családnak mondák tárgyává lett sírboltjával, meg egy Mária-kápolnája, mely nemcsak mint búcsújáróhely, hanem gazdag díszítése miatt is megtekintésre érdemes. 1778-ban a város előtt, az ú. n. „Steinwand”-on ütöttek tábort a Möllendorf tábornok vezérlete alatti poroszok; a következő évben pedig (szeptember 22-én) II. József császár járt e vidéken, s a város határában egy parasztasszonytól elvéve a kaszát, saját kezével vágott egy rend erdei alomfüvet. Innen az uralkodó Jonsbachon és Windisch-Kamnitzon át Rosendorfba és Herrnskretschenbe ment, onnan pedig Arnsdorfon át Tetschenbe, hol Lienertsmüllernek a háborúban szerzett érdemei elismeréseűl, maga akasztott a nyakába egy kék szalagon függő arany érmet.

A tetscheni várkastélyt valamikor Csehország kulcsának tekintették. Más értelemben ma is annak nevezhető Tetschen és testvérvárosa, Bodenbach, a messze földön ismert Laube forgalmi állomással, hol az ország termékeit és iparczikkeit külföldi árúkért váltják be. A gyönyörű környék pedig mintegy üdén zöldelő koszorúval övezi az egyre sürgölődő embertömeg vásári hemzsegését. Meglehetős magasan fekszik Arnsdorf (346 méter) és Rosendorf 317 méter). Még nem egy helységet említhetnénk, a mely erre vagy szép vidékénél, vagy a hozzá fúződő mondák s egyéb nevezetesség miatt érdemes lenne; de valamennyi között mégis csak Tetschen, Böhmisch-Kamnitz, Herrnskretschen és Dittersbach a legfőbb forgalmi pontok, emezek csak a turistaság, amazok ellenben az ipar és kereskedelem szempontjából is.

Mint az Elbe-menti homokkő-vidék, úgy a tőle délre húzódó Középhegység is gazdag természeti szépségekben. Jóllehet csak kisebb-nagyobb dombok és kúpok szabálytalanúl össze-visszahányt tömege: vidékeinek bájossága mégis rég kivívta már számára azt a hírt, hogy a Leitmeritzi kerület Csehország paradicsoma. Nem is igen lehetne a Középhegységnél várkastélyok és hegyi kápolnák elhelyezésére, úszéli keresztek és szentképek fölállítására, valamint kilátó-tornyok emelésére alkalmasabbat találni. A Középhegység ugyanis egymáson fekvő, a barnaszenes homokkő-rétegre települt bazalt-födelekből áll, melyek fölé számos bazalt és phonolith kúp emelkedik. E kőzetek e mellett igen gyakran a legváltozatosabb alakzatú oszlopokban is mutatkoznak. Híresek pl. a Herrenhaus-hegy (595 méter) oszlopai, nemkülönben a Hillemühl melletti Wüsten Schlossnál látható phonolith oszlopok. A gömbös bazalt kupakokká válik szét, mint a vöröshagyma, a mit legjobban a Mertendorfi sziklás-hegyen lehet megfigyelni. Még érdekesebbek a számos jégbarlangok és jeges üregek, aminők sok hegynek a bazalt hasadékaiban találkoznak, így kivált Kamaiknál, Mertendorfnál, a Koselen és a Zinkensteinon. Épen ily érdekes több helyütt a Bazaltnak a delejtűre gyakorolt eltérítő hatása, mely némely hegyen akkora, hogy egy-egy egész körnenyeddel rántja félre a tűt rendes irányából. A talaj általában termékenynek mondható még ott is, a hol a földeket apró kövecsek borítják. Mert a bazalt és phonolith elmállott alkotórészei igen jól táplálják a növényzetet. A dombok és hegyek lejtőin azonban a földek igen gyakran kőfalakkal kerítvék, a melyeknek közepes nagyságú kövei magának a szántóföldnek a talajából kerültek ki. A Mertendorfi hegyen az ily bazalt sánczolatok között egy-egy akkora földecskét is látni, mint egy parasztház szobája, sőt némelyik nem sokkal nagyobb egy jókora asztalnál. Az ilyen földeket természetesen nem ekével szántják és ló még nem tette rájuk a patáját. Az egész munkát az embernek magának kell rajtuk végeznie, a ki hátán puttonyban czipeli föl rájuk a trágyát.

A hegylejtők mentén itt-ott nagy darabokon csupa bazalt- és phonolith-törmeléket találni, e köves helyek azonban néhol elég gazdag növényzetűek, s nem egy helyütt fenyő- és bükkfák árnyéka borúl rájuk. Csak a hol a kőzet között és fölött volt csekély televényföldet az eső már teljesen lehordta, ott egészen sivár tekintetűek e kőhalmok, a melyeken csaknem mindig veszedelemmel jár az ember. A Középhegyységben majdnem mindenütt örömest ültetnek gyümölcsfát. Alig is van valahol ház, vagy major gyümölcsös kert nélkül. A mélyebb fekvésű helyeken, kivált pedig a Polzen és az Absbach mentén a földeket is gyümölcsfák szegik be, az Elbe vidékén pedig magukon a szántóföldeken is sűrűn állanak. Ennek folytán főleg az Elbén élénk gyümölcskereskedés folyik. Magasabb fekvésű helyeken meg legalább a csipkerózsa gyümölcsét szedik s a belőle főzött csipkeízt viszik vásárra.

A Középhegység keleti fele részben a Polzen jobb partjára, nevezetesebb része pedig a Polzen és az Elbe közé esik. E két folyó között azonban megint három csoportra tagozódik. A Leitmeritzi hegység, mely Leitmeritztől Kleinpriesenig s a Leschtini (Luschken-) patakig, meg az Elbétől a Pitschkowitzi patakig terjed, igen gazdag gyönyörű kilátást nyújtó pontokban. Nem messze a Schreckenstein várromtól emelkedik a Wostray (585 méer). Híres csúcsok és igen látogatottak még a hozzá fűződő mondák miatt is nevezetes Hradek (268 méter) Libochowan mellett, a Radobil (398 méter) Leitmeritz mellett, a Zirkowitz melletti Deblik (458 méter), a Kundratitz melletti Aarhorst (Warhoscht, 640 méter), a Goldberg, a Kelchberg, a Panna, valamint a számos csúcsú Langeberg, meg a Schwaden és Grosspriesen melletti magaslatok.

A Ploschkowitzi völgy és a Bieberbach közt mély völgyektől barázdált és számos, részben fucsa alakzatú sziklafalra tagolt hullámos felföld húzódik. Csúcsai közül kiemelendő a Geltschberg (725 méter), a melyről valamikor azt hitték, hogy magassága vetekedik a Milleschaui hegyével, továbbá a Lweinmelletti Thurmberg és a tetején várromot tartó Littaich (487 méter).

A Bieberbach, a Polzen és az Elbe közt többnyire hosszan elnyúlt hegyhátak húzódnak, melyek a Böhmisch-Leipa melletti Koselben (596 méter) és a Tetschen melletti Kolmerscheibe (440 méter) csúcsában végződnek. A tizennégy hegyen át valaha igen nehéz járatú út vezetett Leipától az Elbe melletti Aussigba. Lehetetlen itt mindazon csúcsokat elszámlálnunk, a melyek e hegységben mind igen kedvelt kirándúlóhelyei a természeti szépségek barátainak, minők a Zinkenstein (684 méter), a Krohnhübel (624 méter), a Hundorfer Beile (598 méter), a Mertendorfi Hutberg (598 méter), a Rabensteini csúcs, a Königsberg. Az Örtelsberghez és a Gottesberghez a törpékről szóló szép mondák fűződnek. A Reichen melletti kővé vált szénaboglyák és a Tichlowitz melletti eperszedő lány, nemkülönben a Neschwitz melletti Sperlingstein várrom és a Jungfernsprung is említést érdemelnek. Ismertebb helyek e tájon Reichen és a régi fazekas-iparáról nevezetes Lewin.Wernstadtban hajdan a Lauenburgi herczeg egy tetőcsatornán át menekült meg a svédek elől. A színes kattun-szöveteivel nevezetes Leitenberger-családnak is ez a szülővárosa.

A Középhegységtől délkeletre az Elbe és a Kummer-hegyek közt terül el az Auschai Rothland (vörös-vidék) meg a Daubai Grünland (zöld-vidék), melyek elnevezése a rajtuk termő kitűnő minőségű vörös, illetőleg zöld komlótól ered. A Rothland Elbétől a Wilschbergig (610 méter) és Ronbergig (551 méter), dél felé pedig a Wysokai és Wtelnói fensíkig terjed. Elsőrendű komló terem különösen Auscha mellett a Gablowka patak lejtős partjain; a Polepp melletti fensík különösen híres termékenységű. Ez a lapály valamikor mocsár, később legelő volt, s II. József császár osztotta föl a vele határos községek közt, ma pedig az egész vidéknek egyik dísze és valóságos aranybányája a környék lakosságának. A gastorfi és plosckowitzi vidék, a libeschitzi, konojedi, drahobusi, schnedowitzi mezők, a malscheni, hrobitschi, zebusi, brotzeni fensíkok, valamint a számos völgyek lejtős oldalai szintén gazdag vörös-komlótermést szolgáltatnak.

Körülbelül Konojed, Graber, Drum, Sterndorf, Sebitsch, Domaschitz, Tuhanzl, Strachel, Zebus és Brotzen helységeken keresztűl húzódik az a határvonal, mely a nagy fensíkokban, szűk sziklavölgyekben, festői szakadékok- és zordonan szaggatott homokkő-falakban bővelkedő Grünlandot a Rothlandtól elválasztja. E zöld vidéknek egy nevezetes részét, a melyen festői bazalt és phonolith kúpok emelkednek a homokkő alapról, Daubai Svájcznak is hívják. Említendők különösen a Kühgründe és a Nedoweska (456 méter), valamint a Sakschen melletti hegység és a Tschapkeule. Éjszakról délnek húzódnak a Wobrok-, Medonost- és Kokoøin-völgyek, melyek mellékágaik- és szakadékaikkal együtt szebbnél szebb tájképeket tárnak elénk. Bennök a faragni való homokkő meredek, gyakran egészen függőleges, több lépcsőzetre tagolt falakká tömörül, melyek sok helyt megszaggatják s változatosakká teszik a völgyoldalakat. Vízereik azonban csak a mélyebb völgyeknek vannak, miért is a sekélyebbeket száraz völgyeknek hívják, s ezek a vízválasztóknál rendesen keresztül-kasúl hasogatott sziklatömkelegeket alkotnak. A magasb fekvésű helységek lakói sokszor télen-nyáron egyaránt nagy szükséget szenvednek vízben; ezért állanak náluk a források olyan nagy becsben, sőt vallásos tiszteletben, mint pl. a Kortschen melletti Prokop-kút. Kiválóan bájos környékű egy ily kis forrás Hirschmantel mellett. Kerekes kútak is vannak több helyütt, s némelyikük 120 rőfnyi mélyre van a sziklába beásva.

Hirschbergtől Habsteinon át Neuschloss felé egy medenczeszerű mélyedés terjed, a mely nagyobbrészt tavakkal és morotvákkal van tele. A tavakban több ritka vízi növény terem. E tavakban és mocsarakban bővelkedő, de bazalt és phonolith hegyeivel is kiváló vidék egyike Csehország legszebb és növénytani tekintetben legérdekesebb tájainak, egyúttal azonban a legszorgosabban át meg átkutatottak közé is tartozik. Kivált Hirschberget számítják Csehország legszebb környékű városai sorába. A 70 községet számláló Grünland fő vásártere Dauba, a Rothlandé pedig Ausche. Poleppben is nagy komlóvásárok vannak. Míg a Rothlandon a poleppi fensík, addig a Grünlandon a Hirschberg melletti Auerschitsch a legnagyobb komlótermő terület, a melyen a hirschbergi polgárok 22.000 kötegnél több komlót termesztenek.

Bösig. Tomec Henriktől

A Grün- és Rothland legnevezetesb magaslati közé tartoznak még a Geiersberg (434 méter), a Daubai Eichberg (395 méter), a Tachaberg (497 méter), a Kortschnerberg (463 méter), a Bornay (443 méter), a hirschbergi Nagy-tó mellett, a kéttornyú templommal koronázott Neuland, a Hoøidel és a Køemin. A termékeny síkok is többnyire 250–300 méternyire emelkednek a tengerszín fölé. Az Elbe felé hajló meredek lejtőiken vannak Melnik, Liboch és Gastorf híres szőlői. A városok is többnyire 200–300 méternyi magasan állanak a tenger színe fölött. Igen magas fekvésűek kivált Bleiswedel (362 méter), Konojed, Auscha és Pablowitz egyházas falu (343 méter). Várromok közül említendők Altperstein (482 méter), a különös Habichtstein, a Helfenburg és a Ronburg, mely a leitmeritzi kerület egyik legszebb kilátó-pontja; végül a neuschlossi várcsoport: a Chudyhradek, Kikelsburg, Rübenau és Zischkenschloss. Még ma is lakottak s részben gyönyörű fekvésűek Neuschloss, Neuperstein, Libeschitz, Drum, Sukohrad, Liboch, Schnedowitz, jelesűl pedig a ploschkowitzi császári kastély. Az Elbe mentén fekvő városok közűl e vidékre esnek a boráról híres és régi nevezetességű Melnik, Wegstädtl és Gastorf. igen régi helyek és valamikor fontosabbak is voltak Habstein, Hohlen, Drum, Bleiswedel, Graber, Libeschitz. Népesebbek Mscheno és Weisswasser, mely erdészeti iskolájáról és komlótermesztéséről is nevezetes.

A Hirschbergi medenczében a Nagy-tavon kivül, melyet IV. Károly ásatott, említendők még a Heidemühl-tó és a Habstein melletti Hirnsner-tó. Számos kisebb tónak név szerinti fölsorolását itt elmellőzhetjük; közűlök különben ma már nem egyet be is tömtek, vagy csak morotvák jelzik egykori helyöket.

Thammühl és Kummer között húzódik a mintegy öt kilométer széles Kummer-hegység. E 340–370 méter magas homokkő-hegyhát választja el a Hirschbergi medenczét a Niemes-Leipaitól. Ebből is hosszan elnyúlt bazalt gerinczek a phonolith kúpok emelkednek ki. A hegység lejtői 30–40 méter magas meredek falakból állanak. Csúcsai közül kimagaslóbbak az Eichberg (461 méter) és a Petzberg (453 méter). A Kummer-hegység igen bővelkedik erdőkben, vadban és vizekben. Ezeknek bőségéről a közelében lévő számos tó is tanúskodik. Az erdők fenyveinek és hatalmas bükkfáinak sűrű árnyékában őzek és szarvasok legelnek, az avart vaddisznók túrják s tavaszszal a dürgő fajdkakas csalja a vadászt lesre. Rudolf trónörökös is gyakrabban vadászott e vidéken.

A hegységtől délkeletre áll a Hühnerwasser melletti Nagy Buchberg (474 méter), délen pedig a két Bösigberg (605 és 577 méter) meredez; egyikükön a történelmi nevezetességű, hatalmas Bösig várrom van. Innen egész a Jeschkenig a két méter széles és valódi természeti csoda hírében álló Teufelsmauer húzódik, melyről számos monda keletkezett. Tíz kilométernyi hoszszával a Kummer-hegység Strassdorftól Mückenhanig ér, a hol a régi sánczú Langenberg, a Kahlstein (420 méter) és a Kühberg említendők. A mückenhani kövek gazdag ásványtartalmúak és bármely gyűjteménynek díszére válhatnak.

A Hirschbergi medencze vizei a Hirnsner-tóba ömlenek, melynek két örvénye számos monda tárgya, és itt elegyülnek a nevét többször változtató Bieberbach vizével. Ez Biebersdorftól jőve a Teufelsmühlenél Wernstadt közelében egy kis szorosba kerül, Drumnál a Kolbnerwasserrel gyarapszik, mely egy másik szoroson át rohan a Knorrlochba. Minekutána a Bieberbach még a Drumi és Hohlni tavakat is megtöltötte vizével, a Hirnsner-tóban egyesült vizek a Neuschloss melletti szoroson át s a Karbe előtt elhaladva, a regényes szépségéről híres Höllengrundon keresztül a Polzenbe ömlenek.

A Polzen az Oschitz melletti forrás-tóból ered, a Dewin várrom és a Rollberg (694 méter) közelében a rajta tehető gyönyörű csónakos kirándúlások kedveért sűrűn látogatott Hammer-tóba önti vizét, aztán Wartenbergen át halad, a hol Mayer érsek alapítványaiból még ma is számos polgári család gyermeke részesül jövő életpályájára előkészítő nevelésben; onnan pedig Niemes felé folytatja útját, melyet a húsvéti feltámadás ünnepekor a környékből igen sokan látogatnak. E helynek valaha az a kiváltsága volt, hogy a ki a korsóját egészen ki tudta inni, annak ingyen szolgáltak egy újabb teli korsóval. További útjában a díszes császári kastélyára büszke Reichstadthoz ér a Polzen, onnan meg számos kanyarúlattal Bömisch-Leipához. E nyájas tekintetű város körös-körül dombok- és erdős magaslatoktól koszorúzott síkon fekszik, mely a Niemes-Leipai medencze nyugati szeletének tekinthető. Vidékének a szétszaggatott homokkőhegyek és a Középhegység változatos alakzatú bazalt meg phonolith csúcsai között való fekvése sajátszerű bájt kölcsönöz. Számos útnak s az újabb időben ezekhez járúlt négy vasútvonalnak a találkozó pontján feküdvén, Böhmisch-Leipa már elég régóta tekintélyes kereskedő város. Falai között született a tartomány történetírója, Weitmühli Benesch. A város mellett van a városliget, a Kahleberg és Spitzberg (445 méter), a melyről a Stefánia özvegy trónörökösné Ő Fensége nevét viselő kilátó-toronyból igen gyönyörű kilátás esik körös-körül.

Leipán túl a folyó a Polzen-mezőségen át kanyarog Straussnitzig, azután egy szűk, többnyire sziklás völgyön halad Neustadtlon át Felső-Politzba, onnan pedig Sandauba. A völgy befelé folyton regényesebb s a vaspálya a sziklás Scharfenstein hosszú alagútján halad át. Az itt fekvő Bensen város alatt és fölött a Polzen vize számos gyárat hajt. Bensenben érdekes kastélyok és síremlékek hirdetik még ma is a Salhausenek családjának egykori pompaszeretetét. Említésre méltó, hogy Schlegel pap itt írta krónikáját. A Polzen hegyek és dombok között folytatja útját s Liebwerd mellett halad el, a hol a régi gazdasági iskola említendő; végül Altstadt és Tetschen között az Elbébe szakad s ugyanott egyúttal a Közép- és a homokkő-hegység közt is határt von.

A Polzenben valaha sok hód lakott; ángolnáinak számát és jóságát is már Balbin dicséri. Ángolnát különben még ma is halásznak belőle. Gyakoriak partjain a vidrák is, a melyekre itt Rudolf trónörökös is több ízben vadászgatott. A Polzen mellékágainak eyike az Absbach, mely Freudenberg felől érkezve, Bensennél torkollik és a Középhegységnek a Polzen jobb partján fekvő részét a Parlosai felföldtől elválasztja. Az Absbachtól keletre egy hosszú hegygerincz húzódik Bensentől Kleinbockenen, Meistersdorfon, Parchen-Scheltenen át a Kleisig (755 méter), e sajátszerű sziklahegyek, melyet a Középhegység szeglet- és határkövének tekintenek. E hegyháton számos út vezet át, melyeken azonban téli időben nem minden veszedelem nélküli az átkelés, minthogy gyakran hózivatarok és ködök hátráltatják rajtuk az útast. E vidéken az aratás is kései és többnyire gyér sikerű. Vonzóvá csak a sok, szép kilátást engedő hegy teszi e tájat. Ismeretesebbek: a Wolfsberg 634 méter), a Tscheschkenstein (628 méter), a Kuhberg, a Schönaui hegy (642 méter),a Mittenberg, a Schlossberg és a Freudenberg.

A Középhegységnek épen ebben a részében honosodott meg már évszázadokkal ez előtt az üvegfinomítás és üveggyártás ipara, a melynek ügynökei a világ minden részében, de kivált keleten szereztek állandó piaczokat a steinschönaui, parcheni, blottendorfi, arnsdorfi, schaibai, langenaui meistersdorfi, wolfersdorfi gyártmányoknak. A múlt század óta a Kinsky József gróf alapította Haida város lett a cseh üvegkereskedés fő helyévé.

Éjszaki Csehországra nézve tájképi tekintetben valóságos nyereség, hogy bazalt és phonolith hegyi nem szorítkoznak csupán a Középhegység vidékére, hanem azon jóval túl s különösen a homokkő területén is elterjedtek. Sok nézni valóra akad itt a geologus. Ilyenek a Nolde és a Cseh-Kamnitznál álló Wüstes Schloss, a Zwickau melletti Hohlsteinen lévő homokkő-oszlopocskák és a Dürrberg jégbarlangja. Kivált a Tannenberg vidékén egész a Lauschéig (791 méter) találni a homokkövet bazalttal és phonolithtal elegyesen, sokszor szorosan egymás mellett, fölött vagy alatt. A homokkő ugyanitt kövületekben is igen gazdag.

Einsiedlerstein (Bürgstein) Tomec Henriktől

Az országhatár és a Polzen közt még egész sora áll a szép hegyeknek. A Hochwaldd (748 méter) a Lauschéhez hasonlóan igen látogatott határcsúcs. Gyönyörű fekvése van a serény iparú Zwickau városnak, és igen kies a közeli Bürgsteini Svájcz, a melyben kivált az Eibenberg, az idylli szépségű Betgraben és a hajdankor óta sűrűn látogatott, üregekkel át meg átfúrt Einsiedlerstein. Bürgsteinnek egyébként az éjszak-csehországi ipar fejlődésében is nagy szerepe jutott. A nagyobb hegyek közűl megemlítjük még a Langenauit, a Kottowitzit, az Ortelsberget, a Reichstadti Kamnitzberget, a Tolzberget, meg a Hermsdorf és Kunnersdorf közötti Limberget (664 méter).

Gabel ősrégi városa történelmi nevezetességű; mint a szent életű Zdislawa sírhelye is ismeretes. E jámbor nő élete történetével kapcsolatosan a közeli Lämberg várkastély mondái is. A Gabel körüli egész vidék a Kleistől a Jeschkenig teli van alacsony hegykúpokkal. A valamikor nagy katonai és kereskedelmi fontosságú Gabeli hágónál kezdődik a Jeschken-hegység, a mely 12 kilométernyi szélességben és 40 kilométernyi hosszaságban húzódik a Kamnitz vizéig. A délnyugati síkság és az éjszakra eső Neisse-völgy felé igen meredeken hanyatlik alá a Jeschken. Eleje felé csupa egyes dombok csoportosúlásából épül föl, odább már meglehetős magasságú, töretlen vonalban húzódik, a mely fölé azonban helylyel-közzel mégis egyes magasb csúcsok emelkednek. Ezek közűl a legmagasabb és leghíresebb az 1.010 méter magas Jeschkenkoppe. A róla kinálkozó gyönyörű kilátás miatt sokan még a Schneekoppénál is különbnek tartják e csúcsot, jóllehet amannál alacsonyabb. Tetejéről Csehország nagy részén kivül még majdnem az egész Felső Lausitzot is áttekinthetni. A Schneekoppétől a Landskronéig érő félkörben dombok és völgyek gyönyörű hálózata terjed, melyből bogok gyanánt emelkednek ki a nagyszámú hegycsúcsok. A Sichrowtól Seifersdorfig húzódó völgyteknőben szigetszerűen elszórt helységek egész raja látszik; kiválóbbak ezek között Böhmisch-Aicha iparűző város és a kristálytiszta tavában tükröződő Hammer falu, meg a fontos Jeschken-út mentén elnyújtózkodó Kriesdorf. Dél felől a Bösig, a Roll s a távolból Nyugati-Csehország hegylánczai köszöngetnek idáig. Éjszaknak hosszan elnyúlt dombhullámok között a takaros Zittaura esik tekintetünk. Az Iser-hegységen inneni Neisse-völgyben pedig a zsúfolt házak tömegéből álló Reichenberg, és egészen föl az erdőség le-lenyúló szalagjai közé beékelve számos falunak többnyire fehérlő házai látszanak.

A Jeschken, mely az Éjszaki- és Keleti-tenger közt szolgál vízválasztóúl, legnagyobb részt durva szemcsés gránitból, a Koppe pedig kovapalából áll. Van azonban a vidéken számos ősmész-telep is, a melyek közül többet fejtenek, úgy szintén van tőzeg is, és egy csepkőbarlangja is. A kőzetek elmállása következtében igen sok agát és karneol kerül a televény földbe és a patakokba is. Régebben ez agát-görgetegeket szorgosan kimosogatták és kiszedegették. Figyelmet érdemel a Jeschkenről való sok monda. A Jeschken vidékén az utolsó medvét állítólag 1679 május 16-án lőtték le.

Végül hadd említsük még meg Közép-Európa földtani alakúlatának azt a megszakító vonalát, a mely a Harz éjszaki felétől Szászországon át rézsút a lausitzi gránit és az Elbe-menti homokkő között haladva a Jeschken is érinti és további útjában egész a Kárpátokig követhető. Meglétéről tanúskodó nyomok láthatók Pass éa Pankratz közt a Trögelsberg délnyugati oldalán, hol a homokkő meredeken tornyosodik és tolódik a mögötte fekvő palarétegre.

Friedland várkastély. Tomec Henriktől

A Jeschken és az Iser-hegység közötti Neisse-völgy nagyobbára dombos felszínű, a két hegylánczolat nyúlványai azonban Reichenberg közelében tetemesen megszűkítik, s itt majdnem valóságos völgykatlanná szorúl össze. A Neisse, melyet a hasonnevű folyótól megkülönböztetve Görlitzi Neissének is neveznek, a Schwarzbrunnenberghen ered Morchenstern mellett. Forrásainak egyikét Neissbrunnennek hívják. Gablonzban több patakkal gyarapodik s számos kanyarúlattal kígyódzik tovább. Igen sok patak siet feléje a Jeschken és az Iser-hegység felől, köztük a Fekete-Neisse is, mely az Ölbergből (876 méter) ered és Habendorfnál torkollik. A Hammersteinnél a Neisse völgye nagyon összeszorúl s lassanként a lausitzi sík völgybe megy át.

Ipari tekintetben rendkivül fontos a Neisse völgye. Gablonz, az üvegipar egyik fő góczpontja. Reichenberg már századok óta örvend posztógyárai messzire elterjedt hírének. Mindenféle szövő- és fonó-iparral találkozunk a völgy többi népes helységeiben is. A lakosság sűrűsége eléggé megitélhető abból, hogy a gablonzi közigazgatási kerületben 58.027 lélek esik 2.13 négyszögmérföldnyi területre, a reichenbergiben pedig 74.307 ember 3.1 négyszögmérföldre, e szerint 27.242, illetőleg 23.970 egy-egy négyszögmérföldre. A városok és nagyobb falvak közül említsük itt Gablonz, Morchenstern, Tannwald, Grünwald, Wiesenthal, Schumburg, Kukan, Maxdorf, Albrechtsdorf, Dessendorf, Josephsthal és Johannesberg neveit.

A Langenbruck melletti vízválasztóra hatalmas kanyarúlatokkal fölkúszó vasút mentén áll, a megtekintésre érdemes Sichrow kastélyon kivül, Liebenau, továbbá Reichenau, a hol sokan foglalkoznak olajfestéssel. Majd Csehország egyik legnagyobb városa, Reichenberg következik. Élénk ipari és kereskedelmi tevékenység folyik benne, de örvendetes pezsgés tapasztalható iskoláiban és egyesületeiben szellemi téren is. A nagy számú gyár mellett a közművelődésnek, a műiparnak és az emberszeretetnek is nem egy temploma emelkedett a városban. Mosolygó rétek és ligetek, gondosan ápolt mezők, csinos kertek virúlnak közelében, s nem messze tőle bájos völgyek árnyas erdei nyújtanak üdűlést a lakosságnak. Itt is számos népes helység élénkíti a környéket, mint a Neisse mindkét partján épült Maffersdorf, továbbá Röchlitz, Rosenthal, Harzdorf, Ruppersdorf, Franzensdorf és Habendorf. A határ közelében feküsznek Grottau, Weisskirchen és Kratzau, Führich festő szülővárosa.

520 méternyi hosszú alagútban át jutunk ki a vaspályán a Neisse-völgyből Hemmerichen át a Friedlandi vidékre. Már II. József is úgy írja le 1779 szeptember 16-án kelt soraiban a Friedlandi vidéket, mint egy mindenfelé nyitott, magaslatokkal és erdőkkel tarkázott tájat, a melyből ugyanannyi út vezet Lausitzba, a hány falu áll rajta. Még azt is megjegyzi, hogy lakói meglehetős szorgalmasok és hogy a baromtenyésztés itt nagyobb arányú, mint bárhol egyebütt. Napjainkban is nagy ipari tevékenységet látunk e vidéken, s jóllehet hegyei kevéssé alkalmasok a megtelepedésre, mégis 45.746 ember lakik 4.03 négyszögmérföldnyi területén. Legnevezetesebb helye a régi Friedland, melynek főbb látnivalói a tekintélyes várkastély, Wallenstein alakját felidéző emlékeivel, a ki herczegi czímében e város nevét viselte; továbbá Rädern Menyhért császári tábornagy nagyszerű mauzoleuma a főtemplomban. Említendők még a Wittig mellett Mildenau, Raspenau, Haindorf búcsújáróhely és Weissbach, mely már az Iser-hegység oldalán fekszik. Haindorf közelében van Liebwerda fürdőhely, a Lomnitzbach mentén Neustadtl és közel az ország határához Bullendorf, meg Heinersdorf.

Michelsberg (Michalovic) Jungbunzlau mellett. Liebscher Károlytól

Friedlandtól délnek a Neisse és az Iser között húzdik az Iser-hegység, melynek gránit-láncza Haindorftól Gablonzig ér, nyugaton pedig Kratzau, Reichenberg és Langenbruck jelzi a határát. Tömege mintegy három mérföld hosszú és ugyanily széles fensíkot alkot, a mely körülbelül 850 méternyire emelkedik a tenger színe fölé; egyes hegyhátai és csúcsai azonban még vagy 280 méterrel magasabbra nyúlnak. Hosszan elnyúlt gerinczeit rendesen fésűknek (Kämme) nevezik, s tőlük az egész fensík hullámos felszínű. Keleten e fésűs gerinczek többnyire egyközűen futnak s egész soraiból állnak a hegycsúcsoknak, melyek nevei azonban jobbára csak az erdészek és favágók előtt ismeretesek. Közülök csak három nevezetesebb, ú. m. a Magas Iserkamm, melynek legkiemelkedőbb pontja a Tafelfichte (1.122 méter), a Nagy- és a Kis-Iser közt húzódó Középső-Iserkamm, és a Wohlischer-Kamm, melyhez a Käuligerberg (976 méter) tartozik. Egyéb nevezetesb hegyek a Sieghübel (1.120 méter), a Siebengiebelsteinnal, a Schwarzenberg (1.084 méter), a Taubenhaus (1.069 méter), a Vogelkoppen (1.017 méter), a Mittagsberg és a Nusstein.

Említésre méltók az ú. n. áldozó- és ördög-kövek, valamint a számos völgyteknő, medencze és katlan az Iser-hegység és nyúlványai sziklái közt, különösen Gablonz, Morchenstern és Seidenschwanz környékén. Az Iser-hegység tetején továbbá, jelesül az Iserwiesén drágaköveket tartalmazó réteg is van; ez görgetegből, gneiszból és homokból áll, s a lelőhelyétől Iserinnek nevezett titán vason kivűl granát, zafir, jáczintkő és fekete spinell található benne. A zafir-szemek olykor egészen tiszták és szép színűek, de többnyire igen aprók.

Az Iser-hegység legnagyobb folyóvizei a Wittig és az Iser. Amaz a Schwarzenberg és a Sieghübel éjszaki oldalán fakadó Fehér és Fekete forrásból ered, az idylli fekvésű Wittighausnál, a meredek Iser-út mellett nagy eséssel rohan le Weissbach és Haindorf felé, számos beléje ömlő patak között fölveszi a Stolpichot is, mely Ferdinandsthalnál szép esésben zuhog alá, s még tovább egész Friedlandig is vadúl szágúldó hegyi patak marad. Innen aztán szelídebben foly és Wiese mellett válik meg a cseh földtől.

A Tafelfichte déli lábánál fakadó Iser a Magas- és a Középső Iserkamm erdeiből számos patakkal gyarapodik s nem sokkal odább azország határáúl szolgál. A Kis-Iser a Fekete Wittig forrása közelében ered a Böhmischer Hübel oldalán. A Buchberg alatt, Wilhelmshöhétől nem messze egyesül aztán a Kis-Iser a Nagygyal. A határ mentén húzódó folyó völgye keskeny, s a neve Isergrund. Az Iserwiese pedig egy mérföldnyi hosszú és egy óra-járásnyi széles lápterület. E nyirkos pusztaságon csak mocsári virágok, fűzek, bozót és fűzsombékok közt jártathatjuk szemünket. Grünthal és a Strickerhäuser környékén végűl az Iser a Milnitzczel egyesül, melynek mellékága, a Mummelbach, zuhatagáról ismeretes, azután pedig elválva az országhatártól, a tartomány belseje felé kanyarodik. E hegységben meglehetős zord az éghajlat, s a zab és burgonya is alig érik meg. A meredek lejtőkön húzódó földeket egészen keze munkájával kell az embernek mívelnie, magának kell a hátán a trágyát rájuk fölczipelnie, vagy talicskán föltologatnia. Baromtenyésztés és erdei munka a további, szintén szegényesen jövedelmező keresetágak. S mégis csak került ennek a zord vidéknek is már századokkal ez előtt rajta megtelepedett lakossága, s már ugyanily régóta folyik rajta az üvegipar munkája. a régi huták ugyan ma már eltűntek, de helyükbe mindig újabbakat, egyre nagyobbakat és szebbeket állítanak, minő pl. a neuwelti. Számos házban foglalkoznak faesztergályozással is. Ezt kivált Wilhelmshöhéből Wazelsbrunnon át Polaun egyházas faluba és Wurzelsdorf fürdő felé menve tapasztaljuk, vagy ha tovább megyünk Pøichowitz és Hochstadt felé, a melytől az Iser és a Kamnitz közötti Hochstadti hegység a nevét kapta. Sittowától Semilig, valamint innen Eisenbrodig, a hol a Kamnitzczal gyarapszik, s tovább Turnauig kígyódzva kanyarog az Iser. Igen érdekesek ez útján a Kleinskali sziklák, nemkülönben az egész meredek és magas lejtőség s a vaspályának sziklába vájt alagútjai. Turnau hosszú időn át híres volt drágakő-csiszoló műhelyeiről.

Részlet a Riesengrundból. Tomec Henriktől

A völgyoldalak itt távolabb vonúlnak egymástól s helyet engednek maguk közt az Iser-réteknek, melyeket a tavaszi hóolvadás és nagyobb esőzések idején egészen elönt a folyónak tóvá áradt vize. A vasúttól balra a Musky-hegyet (462 méter) pillantjuk meg, jobbra Münchengrätz városát, a hol Wallenstein hamvai nyugosznak. Majd Bakow és Sweretitz (Zwiøetitz) várrom, aztán Josephsthal-Kosmanos következik, híres karton-festő gyárával, még alább a Michelsburg (Micholavic), melynek őrtornyát egy villámcsapás ketté repesztette. Jungbunzlau, a régi kerületi székváros, ódon házaival és tornyaival festői kép a völgyből kiemelkedő sziklás hegy tetején. Figyelemre méltó a Stranow melletti, 30 méter magas vaspályahíd. A folyó még Neubenateket érinti s aztán Tauschimnál az Elbébe szakad.

Az Iser választja el a róla nevezett hegységet az Óriás-hegységtől, a mely hosszú területen az Odera és az Elbe vízválasztója s egyúttal határ Csehország és Porosz-Szilézia közt. Nem egy tekintetben valósággal alpesi jellegű, s némely részén még nyár derekán is évelő hó látható rajta, télen át pedig időnként hógörgetegek zuhannak le szűk völgyeibe. Sőt gletcserek nyomaira is akadtak benne. Így az Aupa-gletcser valamikor a Riesengrundban a Schneekoppétól egész a Petzerkretschamig terjedt; 100 méter vastag, 700 méter széles és 5 kilométer hosszú volt. Tengerszín fölötti magasságra nézve Közép- és Éjszak-Németország egyetlen hegysége sem mérkőzhetik az Óriás-hegységgel; a tetőiről nyíló kilátások mind tágasak úgy Szilézia, mint Csehország felé; útai szélesek, kényelmesek és jó karban tartvák; nem csoda tehát, hogy az Óriás-hegység az osztrák birodalom leglátogatottabb vidékei közé tartozik.

Az Óriás-hegység az Iser és a Schatzlari horpadás között tömeghegységképen áll előttünk, mely éjszaki részében főleg gránitból épül föl s úgy csapását, mint geognostikus alkatát illetőleg az Iser-hegységhez hasonlít. Két, egyközű fő gerinczből áll, melyek közül az éjszakibb a Liebaui hágóig húzódik és Szilézia felé meredek, Csehország felé ellenben szelídebb lejtésű. Egész a Forstkammig az ország határáúl és egyúttal vízválasztóúl is szolgál az Éjszaki- és Keleti-tenger közt, s gerinczéből több kúp és sziklacsúcs emelkedik ki. A fő gerincz legnyugatibb részének Weiberberg a neve s itt a Reifträger (1.359 méter) a hegyláncz meredeken aláhanyatló éjszaki szegélye. Hozzája csatlakozik a nagy Kranichswiese, vagy Grenzwiese s Veiglsteinnal, vagy Spitzberggel, azután a Naworerwiese és a Schneegrubenwände, melyeknek éjszaki széle majdnem merőlegesen hanyatlik alá Szilézia felé. Kiemelendők a Hohes Rad (1.506 méter) és a Grosse Sturmhaube (1.424 méter), melyek kúpszerű magaslatoknak, vagy óriási kőhalmoknak tűnnek föl. E kúpok a fő gerinczet, mely it igen meredeken hanyatlik le az Elbegrund és a Siebengründe aljáig, keleti és nyugati félre osztják. A Mädelsteinnak a Siebengründe széléig érő déli lejtését Mädelwiesének hívják. A fő gerincz keleti fele, a mint Melzegrund és a Riesengrund kétfelől mind közelébb nyomúlnak hozzá, lassanként elveszti a fensík jellegét és a Schneekoppe (1.603 méter) csúcsává tömörül, melynek lejtői úgy éjszakon, mint délen, a tetejétől le a völgyfenékig minden lépcsőzetes megszakítás nélkül, egy vonalban hanyatlanak alá. A fő gerincz előtt csak egy vele egyközű elő-gerincz húzódik, a melyet amazzal haránt-nyergek és fensíkok kötnek össze. Így a Naworerwiese, a mely a Reifträgertől a kerek és tar fejű Kesselkoppéig (1.434 méter), s a Weisse Wiese, a mely a Koppenplantól a Schneekoppe tőszomszédságában a két csúcsú Brunnbergig húzódik. Az elő-gerincz a Krkonoschra és a Ziegenrückenre tagozódik. Elválasztójuk az Elbe, melynek vize a Siebengründe alján, a két fő gerincz közt összetorlódván, itt útat tört magának. E vízerek a kelet felől, a Weisse Wieséről jövő Weisswasser és a nyugatról, az Elbewiese morotvás, törpe fenyűvel benőtt fensíkjáról lesiető Elbseifen, melynek tulajdonképeni forrása s egyben Csehország fő folyójának kútfeje nem az Elbewiesén lévő, kőkávájú Elbbrunn, hanem még ennél valamivel fölebb keresendő. A kisded Elbseifen játszva szökell szikláról sziklára s egyre vadabb rohanással zuhog tovább, mígnem az Elbefallnak két sugárra oszló esésében egy 55 méter magas szirtről omlik alá. Még magasabbról, 250 méternyiről zuhan le a Pantschfall nem valami bő vizű patakja, mely lenn az Elbseifennel egyesűl. A Siebengründe völgyeit számos patak morajló esése élénkíti, de legszebb mégis valamennyi között az Elbegrund. Az Elbseifennek a Weisswasserral való egyesülése után az Elbe már jókora hegyi folyóvá dagad, mely további útján szilajúl rohan előre, míg az Elbe-szoroson át zúgva és tajtékot hányva vág magának útat s Hohenelbén át a sík föld felé siet. Mellékágai nagyobb részt csekélyek, de mindnek erős és rohamos az esése. Ipari czélokra az Elbét ép oly nagy mértékben kizsákmányolják, mint az Aupa folyót.

Az adersbachi kőszálak. Tomec Henriktől

Ez a Weisse Wiesén ered, onnan meredek sziklafalakon zuhan le s a festői Aupa-esést alkotja, melyet a Schneekoppe minden látogatója megcsodál legalább távolról. A Riesengrund, a mint az Aupa-völgy felső részét hívják, nagyszabású hegyalakulatainál fogva méltán áll az egész Óriás-hegység legérdekesebb vidékének hírében. Az Aupa-völgyből a folyó szilaj vize Grossaupa, majd Dunkelthal, Marschendorf és utóbb Freiheit felé siet, a hol elhagyja a magas hegységet. Medre köves és telve hordalékkal. Áradásai Keleti-Csehország lakóinál szomorú hírben állnak.

A Schneekoppétól keletnek eső Schmiedeberger Kamm már Sziléziához tartozik. Nem így azonban a Forstkamm a Tafelsteinnal. A Schneekoppétól délre, a nagy és a kis Aupa közt emelkedik a Rosenberg (1.388 méter), a Löwenbverg (1.168 méter) és a Finkenberg (1.103 méter), a kis Aupától keletre pedig a Kolbenberg (1.189 méter). Az összefügg a Rehorn-hegységgel, mely valamikor, Freiheit városának virágzása idején, igen bővelkedett érczekben. Itt vannak a Quetschensteine (1.001 méter) csúcsai is. Az Elbe és az Aupa közt több nyúlványa van a Brunnbergnek, melyek közűl említendők a Fuchsberg (1.363 méter), a Schwarzenberg (1.299 méter) és feltűnő neveik miatt a Planur, meg a Wachur. A Krkonoschnak is számos nyúlványa van. Csak a Finstersteint (1.033 méter) és a Heidelberget (1.036 méter) nevezzük meg közülök.

Braunau város és apátság. Tomec Henriktől

Az Óriás-hegység majdnem kivétel nélkül csupa szelíd domborodású hegytetőt mutat, a völgyfalak azonban csaknem mindenütt igen meredekek, de ritkán sziklásak benne; a hegyhátak többnyire szélesek és lelapúltak, csak némelyikük végződik szirtes gerinczben. A völgyek rendesen igen szűkek s az aljuk gyakran semmivel sem szélesb a rajta végig folyó patak medrénél, melynek két oldalán meredeken emelkednek a hegyoldalak föl egész a tetőkig. Csak a fő gerincz közelében mutatkoznak a felső völgyekben majdnem mindenütt sziklás, óriási tömbök, párkányokká, vagy meredek falakká tagolt lejtők, melyek között, mint pl. a Riesengrundban, a fő völgy mély szakadékokba és árkokba ágazik el. De csak a fő gerincz csúcsai, a fésű szabású Ziegenrücken és még nehány igen meredek sziklás hegyoldal egészen kopár és növénytelen, miért is ezek a sziklás felső völgyekkel együtt az Alpes-vidékek hatalmas hegyalakúlataihoz hasonlítanak. Egyebütt a tetők és a lejtők többnyire mind buja növényzettel borítvák s mindenfelé vízerek csörgedeznek le a völgyek aljára. Egész 400 méternyi magasságig dús bükk- és tölgyfa-állományt, 800-ig sűrű fényőerdőket találni. De ezen felül már véget ér az erdő s magasabban már csak cserjéseket és törpefenyőket látni, melyek messziről moha-párnáknak látszanak, közelről nézve azonban csak tördelt galyakból és kuszált fahegyekből állnak. A magas hegység talaját nagyobb részt rétségnek és legelőül használják. Messzire elhallatszik körös-körűl a legelő gulyák és nyájak kolompolása, csilingelése, akár csak a Thüringi-erdőben, vagy az Alpesek között. Az edzett hegylakók sok havasi szénát czipelnek le jó messzire a meredek ösvényeken. A magasb fekvésű tájakon ily körülmények közt a marhatenyésztés a fő keresetág. A heyvidéki sajt már jó hírnek örvend. A majorok, melyeknek itt Baude a nevük, a lejtőkön, sőt a hegytetőkön is nagy területen szétszórvák. A Weisse Wiesén a törpefenyű közelében alacsony, borzas füvet, de közben-közben morotvás területet is találunk; ilyenből fakad az Aupa forrása is. Kevésbbé magas helyeken a burgonya is megterem. Rozsot 400 méternyi magasságban, zabot helyenként egész 800-ig is termesztenek, de nem minden esztendőben érik meg. A gyümölcstermesztés a zord éghajlat miatt nem valami jól fizet. Az erdei gyümölcsök közül a vad ribiszke fontosabb. Szorgalmasan szedegetik, szárítgatják, használják, sőt házaik táján is termesztik a hegylakók a sok mindenféle gyógyfüvet és gyökeret. A krisztálytiszta hegyi patakokban igen gyakori a pisztráng. Az időjárás a hegységben gyakran hirtelenül változó, s így nem minden ok nélkül emlegeti a csacska rege Rübezahl apó szeszélyességét. A hógörgetegek hegyi réme sem ritka jelenség. Téli időben kedvelt mulatságuk a hegylakóknak a szánkázás.

A ki az Óriás-hegységet meg akarja látogatni, kedvező időben egy nap alatt is sok élvezetet szerezhet magának e tájon. Trautenautól Altstadton és Jungbuchon át Freiheitig, Johannisbad, a cseh Gastein közelében, beérhetni a vasúttal is. Innen azonban kocsin kell Marschendorfon, Dunkelthalon és Grossaupán át a Petzerig mennünk, a hol vezetőt fogadunk, hogy az Aupa-völgyön a Riesengrundba s ebben a Riesenkesselbe felhághassunk. Itt a Brunnbergen egy szikla-vályú mellett egy háromszög alakú darabkát látunk a törpefenyűvel benőtt területen, melynek „Rübezahl kertje” a neve. Egy csenevész almafácska áll rajta, mely vagy tizenkét-tizennégy évvel ez előtt állítólag három, mogyoró nagyságú almát, de azóta egy szemet sem termett. Végre igen kacskaringós úton felérünk a Koppenplanra. A Riesenbaude fölött magaslik a Schneekoppénak egészen tar és részben szilárd, részben elmállott, vagy málló félben lévő kövekkel borított teteje. A hegyoldalakon állnak a nagyobb tömbök, a kisebbek és lazábbak pedig a hegytetőn lévő vendéglő közelében. Fölmegyünk a csúcsra, hogy élvezzük a róla kinálkozó gyönyörű kilátást s egyszersmind kissé felüdüljünk. Azonban nem időzünk sokáig, hanem a Koppenplanon át tovább megyünk a Weisse Wieséig s aztán a Ziegenrücken oldalán leszállunk Spindelmühlébe, a hol meghálhatunk, ha ugyan még aznap kocsin nem folytatjuk útunkat Hohenelbéig. Innen már megint vaspályán mehetünk, a merre kedvünk tartja, az ország valamely más részének megtekintésére. Ez egy napos hegyi kirándúlás épen nem fárasztó, annál kevésbbé veszedelmes, és mégis fölötte vonzó képekben tárja elénk az Óriás-hegység sajátszerű szépségeit. Természetes azonban, hogy a ki az egész határ-gerinczet be akarja járni, a ki a kis Aupa völgyét, az Elbe forrásait és esését, nemkülönben a különböző csúcsokat és mély völgyeket egész a Mummel-zuhatagig mind meg kivánja nézni és csodálni, annak bizony több napot kell e czélra szánnia.

Nachod. Tomec Henriktől

A magános tanyákon kivül e vidéken található városok és nagyobb falvak többnyire a völgyekbe és a folyók partjára vannak építve. A folyók mentén, így kivált az Elbe és az Aupa partján, egymást érik a gyárak, a vidék élénk iparáról téve tanúságot. Trautenau nevezetes len-vásárairól és fő helye a vászonszövő iparnak. Az Aupa völgyében, valamint az Elbe-völgyben is Hohenelbe környékén a szövőipar mellett régóta virágzik a papírgyártás is. Sok helyt űzik a faipart. Hohenelbétől éjszakra Oberhohenelbe, délnyugatra pedig Branna és Starkenbach fekszik. Még közelebb fekszik az Iserhez az élénk iparú Rochlitz, s benn a hegységben Witkowitz. A Kis-Elbe mellett a hosszan elnyúló Langenau, a Kis- és a Nagy-Elbe találkozásától nem messze pedig a papírgyártásáról ismeretes Arnau városa említendő. A Kis-Elbe és az Aupa között vannak Schwarzenthal, Hermannseifen, a Forstbad és Pilnikau; az Óriás-hegység határán, Trautenautól éjszakra vannak Schatzlar kőszénbányái, nemkülönben más hasonlók Schwadowitznál, Trautenautól délkeletre, az Aupa balpartján. Ide közel van Eipel, Hertin, meg Parschnitz, a honnan Sziléziába Liebau felé egy vasútvonal ágazik ki és Königshannál lép ki az országból.

A Königshan és Lampersdorf melletti Liebaui-hágótól a Trautenau és Schömberg közti horpadásig a sűrű erdőséggel borított Raaben-hegység húzódik. A közelben fekszik a Sziklás-hegység (Felsengebirge) is. Festői alakzataikról messze földön híresek és sűrűn látogatottak az adersbachi és wekelsdorfi sziklavárosok, nemkülönben a Sterngebirge. A homokkő ama szeszélyes alakúlásait, a melyekké a reá szüntelen ható természeti erők a kőzetet folyvást mállasztják, hasogatják, repesztik és rombolják, százszor inkább megcsodálják az erre járó útasok, mint magukat ama természeti erőket. Az adersbachi Czukorsüveg, meg a Polgármester, valamint a wekelsdorfi Dóm és színkör ép oly bámúlat tárgyai, mint a radowenzi kővé vált erdő, a melynek azonban már egészen másféle eredete van, mint amazoknak. Adersbach már régi hírességű; hisz már II. József császár is följegyezte naplójába, hogy itt láthatók a legsajátszerűbb alakú kősziklák. A wekelsdorfi sziklaváros ellenben csak a mi századunkban vált ismertebbé. Nevezetesb helységei e tájnak Adersbach, Oberwekelsdorf, Unterwekelsdorf, Starkstadt és Politz.

A Sternkirchlein melletti sziklaváros választja el a Politzi vidéket a Braunauer Ländchentől, a melynek mintegy három óra járásnyi hosszú és két óra járásnyi széles területe több évszázadon át a benczések birtoka volt. Nevét e vidék a földje színétől kapta. Braunau városa az apátsággal együtt magasan a Steine fölött áll. Megtekintésre érdemesek a Scheffler freskói és a Miasszonyunk régi fatemploma künn a város előtt. A braunaui meteor is terjeszti a városka hírét. Kiválóbb helységek a környékén Hermsdorf, Märzdorf, Schönau, Rosenthal és Halbstadt.

Politztól délre a Mettau-völgyben fekszik a tekintélyes Nachod város, nagyszerű kasélyával. Két tornyú temploma méltó a megtekintésre. A hegységen át Nachodtól Reinerzbe vezető hágónak fontos szerep jutott már nem egy hadjáratban, így 1866-ban is, és más II. József gondoskodott megerősítéséről, 1780-ban Pless falu helyére fölépíttetvén Josefstadt újabban megszüntetett erősségét.

Trosky erősség. Tomec Henriktől

Az Óriás-hegység és az Elbe között terjeszkedik Altbunzlaunál a cseh belföld éjszakkeleti része, melynek a nép nyelvén „im Lande” a közkeletű neve. Ez sík földnek mondható ugyan, de csak némi fentartással. Mert rajta áll a Kozakow (743 méter), a melynek ékköveiről az a régi közmondás járja, hogy nem egy paraszt olyan követ hajít a tehene után, a mely többet ér a tehénnél. Itt találjuk továbbá a Münchengrätz, Jièin és Sobotka közötti homokkő-falakat és sziklavároskákat is. Ismeretes a waldsteini várrom, nemkülönben a magasan álló Grosskal nevű vár, meg a két csúcsú Trosky várrom, mely minden oldalról igen festői tekintetű. A prachowi homokkő-hasadékokban a „Kaisergang” és a „Maloch kilátása” a legérdekesebbek. Számos hegycsúcs volna még említendő, a melyek közül többnek vár koronázza a tetejét, ilyenek: a kupola-alakú Tabor (682 méter), Bradletz és Kumburg várromok, a Welischberg, a tornyokban és párkányzatokban gazdag Kost vára, melynek régi üvegfestményei nevezetesek, továbbá Chlumek, melynek közelében figyelmet érdemelnek Gutwasser fürdője és a terjedelmes sánczépítmények, végűl még a Jièin és Eisenstädtl közötti Èeøow és Zebin. De még e magaslatok nélkül sem lenne e sík föld Éjszak-Németország, vagy Oroszország síkságaihoz hasonlítható, mert koránsem végtelen rónaságként terjed a beláthatatlan messzeségbe, hanem mindenütt dombhullámok és erdők szakítják meg s a távolban kéklő hegylánczok szegik be a látókört, a melyek csinos keretként övezik a mosolygó, termékeny vidéket, pihenőt nyújtva az elkalandozó szemnek és önmérséklésre, szűk határok közt is föllelhető megelégedésre oktatván a szívet. Kellemes változatosságot nyújtanak a díszkertekkel, fáczános- és vadas-ligetekkel övezett urasági kastélyok is. Közben-közben számos czukorgyár és gőzmalom magas kéménye ágaskodik.

Fontos szerepük volt e vidéken már régi idők óta a rajta lévő tavaknak úgy a haltenyésztés, mint a vízi szárnyasokra való vadászat szempontjából. Így Kopidlno és Dimokur táján volt különösen sok ilyen tó, Pardubitznál meg épen százával csoportosúltak és csatornákkal voltak összekötve, melyek közűl kivált az opatowitzi volt nevezetes. E víztükrök is lényegesen hozzájárúltak a vidék sajátszerű jellegének megalkotásához.

Kiválóan termékeny a talaj délen, az Elbe mentén, a hol a folyó Pardubitz és Nimburg közt már nem mélyebb völgymederben, hanem a síkon szétterülve hömpölygeti hullámait. Rétek, tavak, mélyedések váltakoznak vastag televényrétegekkel. A sík föld legfontosabb termékei a búza és árpa, repcze és czukorrépa. Valamint hajdan a hegységben nagy területeken virított a len kék virága, úgy díszlik ma a sík vidék beláthatatlan mezőségein a sárga virágú repcze. A termékeny tájat számos országút és vaspálya szeli át. De nem mindig volt így. Valamikor az ú. n. „fekete mérföld” valóságos rémük volt a fuvarosoknak. Chlumetztől Podiebrad egy napi járó föld volt. A sík földön többnyire közel egymás mellett állnak a községek, melyeknek lakói nagyobb részt földmvelésből élnek, egy részük a saját birtokán gazdálkodva, a másik napszámban dolgozva. Már a gyermekeknek is hasznát veszik a gazdaságban, a mennyiben legalább a juhok és libák őrzését ő rájuk bízzák. A kisebb mezővárosokban többnyire elég szélesek az útczák, a régibb házak azonban jobbára fából építvék s emeleti részük rendesen három faoszlopra, vagy ágasra támaszkodva nyúlik ki az útcza, vagy a piacz felé.

A vidék legnevezetesebb folyója az Elbén és Iseren kivül a Cidlina, mely a Lomnitz melletti Tabor-hegyen ered és Libitznél szakad az Elbébe. Partján áll a fontos Jièin város, egykor Wallenstein fő fészke. A városból 1.200 hársfából álló kettős fasor közt vezet az út Karthausba (Walditz). A természeti szépségekben bővelkedő környéken vannak: Podhrad, Èista, Liban, Unterbautzen, Kopidlno és Roždalowitz. A Cidlina mentén továbbá Milièowes, Hochwesely, Smidar és Neubidschow következnek, mely utóbbi egykor a hasonnevű kerület fő helye foly. Lustdorfnál a Cidlinából egy csatorna ágazik ki, melyet régebb időben ástak, s mely Pateken felül az Elbébe szakad. A Cidlina és a Felső-Elbe közt fekszenek Nechanitz, Miletin, a jó nagy Hoøitz város, Bìlohrad és tovább a hegyvidéken Neupaka, a hol egy ősrégi Mária-kép látható s közelében érdekes kövületeket is találni; még odább Pecka, Liebstadtl és Altpaka vannak.

Lititz várrom a Wilde Adler mellett. Liebscher Károlytól

S most a Goldene Ruthe (Arany vessző) nevezetű vidékre térünk. Igy hívják ugyanis nagy termékenysége miatt az Elbének Königgrätz mellett Jaromìø és tovább az Aupa és Mettau mentén Cseh-Skalitz és Neustadt felé húzódó mellékét. E vidék legfontosabb városa a régi Königgrätz, egykor a cseh királyok özvegyeinek, ma egy püspöknek székhelye, mely egy magaslaton áll az Elbe és Adler összeszögellése közt. Megtekintésre méltó a székesegyháza és a közelében álló „fehér torony”. Ez 1574-ben épült homokkő koczkákból. A városházán történelem előtti régiségeket őriznek. Érdemes azt a dombhullámot is meglátogatni, a melyen Új-Königgrätz áll. Johannisbergtől szép kilátás nyílik a ma már megszűnt erősség sánczaira és falaira, meg az egész, kerthez hasonló síkságra. A várostól nyugatra a dombvidéken terül több óra járásnyira az1866. évi csata színtere. Mint Trautenaunál és Jièinnél, itt is több emléke van egy gyászos időnek. Legtöbbet emlegetik Chlum és Sadowa falukat, meg a Swiebi (Swiepi) erdőt, hol legjobban dühöngött a harcz. Fölebb az Elbe mentén van Smiøitz, majd a közelebb lerombolandó, nyolczszögű Josephstadt erősség a Mettau orkolatánál, és az Aupa torkolata mellett Jaromìø, hol egy nagy híd vezet át a folyón. Most Gradlitz következik, majd pedig az Elbe melletti Königinhof. Közel vannak ide Weiss-Tøemeschna és Güntersdorf. Cseh-Skalitzaz Aupa mellett, Neustadt a Mettau partján áll. Délre vannak tőlük Dobruschka, Opoèno, Hohenbruck, Tyništ, Borohradek, Holitz, Daschitz, Chotzen és Brandeis az Adler mellett. E helyeknél már a két Adler folyó vidékén járunk.

A Mettau és a Wilde adler közt húzódik a Mense-hegység és az Adler-hegység. Amannak, mely Nachodtól egészen Giesshübelen túlra terjed, a Hohe Mense (1.083 méter) a legmagasb csúcsa. A Nachodi hágótól a Wilde Adler forrásaiig e hegység szolgál az ország határáúl, mely a Friedrichswalde melletti horpadástól kezdve az Adler folyó mentén halad. Az Adler-hegység fő gerincze, melyet Böhmischer Kammnak is neveznek, Grulichig délkeleti, innen pedig Landskronig délnyugati irányban húzódik. A cseh-morva határhegység 1.000 méternél magasb sánczolata a Wilde Adler felé meredeken hanyatlik alá, de Kronstadt-, Ottendorf- és Batzdorfnál, valamint Wichstadtltól Mittelwaldéba átjárók futnak rajta keresztül. Megkülönböztetik benne a Deschneyi, Kronstadti, Reichenaui, Rokitnitzi, továbbá még a Katscheri, Rybnaii és Lititzi hegységet. Kiválóbb magaslatai a Deschneyer Grosskoppe (1.114 méter), a Lotzen (1.082 méter), a Maruscha (1.039 méter), a Kreisel (1.094 méter), a Steingipfel (951 méter), a Schnittberg (995 méter), és a Johnskoppe (1.042 méter). A Kronstädter- (1.037 méter) és az Ernestinenberg tetején egy kápolna áll. A Hohe Wurzelen át Ottendorf mellett igen meredek szekérút vezet, melyet azonban postaszolgálatra is használnak. A fő gerincz hoszszában még egy „Armensünderstrasse” nevű út is húzódik.

A vidék fő folyója a Wilde Adler, a mely a Glatzi Mense-hegységből ered s az ország határát jelöli és Kronstadt, meg Schwarzwasser helységek előtt elhaladva, Nesselflecknél lép Csehország területére. Az idáig sekély csatornaszerű meder innentől fogva már keskenyebb, partjai magasabbakká és meredekebbekké válnak s többnyire sziklásak. Alább a völgy feneke kiszélesedik addig, a hol a folyó Zachlumnál a Lititzi hegység közé ér, és erős kanyargású vonalban áttöri a nevezetes gránit sziklát. Itt a partmelléki hegyoldalak kiválóan festőiek, s egy keskeny hegynyúlvány tetejét Lititz vár romjai koronázzák. A vaspálya alagútja közelében egy második mély üreg van, melyen át a víz egy turbinára omlik. Itt a víz erejével levegőt sűrítenek, a sűrített levegőt pedig a hegyen keresztül vezetvén, odább egy gyárban kavicsaprításra használják. Az Adler alább ismét egy szűk völgytorokban szorong Pottenstein vára romjainál; odább a meder kitágúl, s a jobb part lapályba megy át. A folyó medre azonban még mindig telve van őskőzet-hordalékkal, és áradásai gyakran igen nagy pusztítást okoznak. A Pottenstein és Lititz körűli tájat sokan látogatják regényes szépségeiért. A Wilde Adlerrel mint második ág a Stille Adler (Erlitz) egyesül, mely a grulichi Marienbergen (760 méter) ered és Tyništnél ömlik amabba. Pottensteinon kivül még Wamberg, Adler-Kosteletz és Èastolowitz említendők a folyó mentén Lititzen alúl. Fölebb pedig Senftenbergbe visz útunk, a hol régebben csillagvizsgáló-torony állott, ma azonban már csak a terjedelmes park említendő. A közeli Rosalienhügel tetején álló, pestis emlékére készült kápolnától igen szép kilátást élvezhetni. Senftenbergtől igen kellemes útat lehet tenni kocsin Rokitnitzba. Itt télen néha olyan ereje van a Lengyelország felől fúvó s azért „Polak” nevű éjszakkeleti szélnek, hogy még bent a városban is alig lehet miatta járni. Rokitnitztől nyugatra van Reichenau, éjszakra tőle Sollnitz s még éjszakabbra Neuhradek és Giesshübel.

Kiválóan érdemes Senftenbergtől a Rokytenka-völgyön át Kunwaldot és Batzdorfot érintve kocsin Hohenerlitz-, Bärenwald- és Kronstadtba menni, hol egy emlék hirdeti II. József császár látogatását és hogy itt zabot aratott (1779. szept. 4.). A Kunwald melletti fensíkon hosszú mohaszakáll lóg le a fenyűágakról, az út mentén ellenben csak ritkán ültetett madárcseresznyefák állanak. A Felső-Adler mentén a gyümölcs már ritka, legfölebb a cseresznye érik meg, de az is csak augusztus vége felé. A vidék újabb iskolái alúl kőből, felül fából építvék, mert így könnyebben fűthetők télen. Ugyanerre való tekintettel nyílt karzatokkal veszik körűl az épület három oldalát, melyeket télre bedeszkáznak. Feltűnők az itt általános zsindelytetők is. A Kronstadt melletti Grünbornt sok idegen látogatja.

Senftenbergtől és Geiersbergtől a vasúton kelet felé haladtunkban Wetzdorf-, Gabel- és Wichstadtlba érünk, melyek mind a Stille Adler mellett feküsznek. Wichstadtl és Kunwald közt van Klösterle és Böhmisch-Petersdorf. Ha ellenben Geiersbergtől a Stille Adler mentén haladó vasúton megyünk, akkor előbb Wildenschwertzbe, majd ettől délre Böhmisch-Trübauba érünk, hol Olmütz és Brünn felé ágaznak el a vasútvonalak. Morvaország felől egy hegyláncz vonúl éjszaknak, a melyen már messziről szembetűnik a rajta álló Annabad; egy másik hegyláncz pedig Landsberg várromtól dél felé húzódik, és Triebitznél a két hegység oly közel ér egymáshoz, hogy csak az Olmütz felé vezető vasútnak engednek helyet a köztük levő horpadásban. Régebben itt alagúton át ment a vaspálya, utóbb azonban magasbra kellett áthelyezni s most egy mély bevágáson halad át. A landskroni vidékről, kivált pedig a Rudelsdorf melletti Schlossbergről a triebitzi bemélyedésen át Abtsdorf fölött szépen belátni Morvaországba. Pedig a Schlossberg (435 méter) csak egy méterrel magasabb a pályának Triebitz előtti színvonalánál. Landskron igen kies vidéken fekszik. Gót stilű fő temploma közelében egy ősrégi tiszafa áll. Érdekes a vidéki lakosság sajátszerű népviselete és egyházi éneklésmódja is.

Landskron környékén említendő helységek Weipersdorf,Rothwasseer és Sichelsdorf. Csehország legrégibb vasúti állomása. Olbersdorfon át, melynek közelében van a sokat dicsért Sazawa-völgy, egy svéd sánczhoz érünk, s a ki nem sajnálja a fáradságot, innen az árnyas erdővel borított dombon át a nagyon félreeső kis Herbotitzot is meglátogathatja, melynek szegényes, de eredeti jellegű faházikói furcsa fakéményeikkel idylli képpé sorakoznak a hangosan morajló határpatak mentén. S a ki már idáig jutott, nem bánja meg, ha Zotkittlen át és a Kesselbergre tekervényesen fölkígyódzó úton Schildberg felé megy, a hol már morva földön állva, a szomszéd tartománynak egy gyönyörű vidékére esik tekintete. Weisswasseren keresztűl megint visszakerülhetünk Csehországba, s útunkon jobb felől szebbnél szebb halmok emelkednek. Grulich környékén sok a fafaragó. A Marienbergre, melynek kolostorát régebben szerviták, ma pedig redemptoristák lakják, s melyre fárasztó kőlépcsőzet vezet, gyönyörű kilátás nyílik. A Klappersteine nevezetű magas omladékmezőn át előbb a Kleiner Schneebergre, majd a Grosser, vagy Spieglitzer Schneebergre (1.422 méter) érünk, melynek déli lejtőjén fakad, s a morva határ hoszszában Oberheidischig még cseh földet is érint a Morva (March) folyó. Három forrása közül az egyik a Quarklöcher nevű cseppköves mészbarlangokból jő. A Schneeberg fensíkján többnyire síri csend uralkodik, melyet csak nagy néha szakít félbe a havasi pacsirta panaszos hangja. A hegy hatalmas csillámpala-tetejének a kellő közepén áll három ország határoszlopa, ú. m. Porosz-Sziléziáé, Cseh- és Magyarországé. Jókora magassága daczára a hegy csak széles sík tetejének a peremein enged szebbnél szebb kilátást a szomszédos országok messze vidékeire.

Délnyugat Csehország. Wilkomm M.-tól, fordította Katona Lajos

A Mies völgyét Pilsenig s a Beraunét a Moldavába ömléseig éjszaki, a Moldava völgyének Hohenfurth és Königsaal közti részét pedig keleti határának véve, délnyugati Csehország majdnem szabályos derékszögű háromszög alakú, melynek az átfogója a tartomány Bajorországgal és Felső-Ausztriával érintkező határszéle. E nagy területnek mintegy háromnegyed része hegy- és dombvidék, sőt a valódi hegyvidékek közé ékelt felföldek is valóságos fensíkok jellegével bírnak, minthogy a Budweisi és a Pilseni síkság kivételével ezeknek hullámos fölszínét is többé-kevésbbé mély völgyek barázdálják, melyeken megannyi folyó és patak fut végig. A legnevezetesb hegytömegek e területnek az éjszakkeleti részén, a Moldava és a Beraun völgyei között húzódó Brdy-hegység, a nyugati határ hoszszában vonúló éjszaki Cseh-erdő (Böhmischer Wald) és ettől a tausi hegyrés által elválasztott s a délnyugati határ mentén emelkedő déli, vagy tulajdonképeni Cseh-erdő (Böhmerwald), melynek a Hoher Bogen jelzi az éjszaknyugati és a Greinerwald a délkeleti szélét. Vízrajzi tekintetben délnyugati Csehország majdnem kivétel nélkül a Moldava, illetőleg az Elbe folyamvidékéhez számítandó, csak legkisebb részével, t. i. csak a Cseh-erdőnek az ország határa mentén húzódó egy keskeny szalagjával tartozik a Dunáéhoz.

A Beraun-völgy és a Brdy-hegység. A Beraun, a középső Moldava legnagyobb mellékfolyója, Pilsennél keletkezik a Miesnek és a Radbusának az Angellel meg az Uslavával való egyesüléséből. Innen egész Pürglitz tájáig éjszakkeletnek folyik ezen túl pedig délkeletnek fordúlva, Königsaalnál lévő torkolatáig dél felé hajló ívet alkot. Hogy völgyét és a Brdy-hegységet megismerhessük, tegyünk egy útat a csehnyugati vaspályán Pilsenig, minthogy ez a pálya az alsó Beraun-völgyön át és a Brdy-hegység déli tövét megkerülve halad.

A Radotin és Königsaal közti lapályon, melynek asztalhoz hasonló egyenletes síkját vetések és rétek, néhol azonban mocsaras bemélyedések is tarkázzák, a cseh nyugati vasút átkel a Beraunon s a gyakori áradásai miatt félelmetes, füzesek közt kanyargó folyónak a jobb partján haladva, annak tulajdonképeni völgyébe lép s ott is húzódik egész Beraun városáig. A már említett mélyedés déli szélét egy tölgygyel benőtt dombsor szegélyezi, mely mind magasbre emlkedve, lassanként hullámos körvonalú, sűrű erdővel borított meredek hegysánczolatba megy át. Øevnitz állomásnál e hegység, mely a Brdy-lánczolat legéjszakibb nyúlványa, egészen a Beraun közelébe lép. Keleti kiszögellését a Moldava-völgy irányában egy tar, a Szent Gallus templomával koronázott gerincz alkotja, melynek lábánál Königsaal régi városának fehér házai és az Öttingen-Wallerstein herczegi család tekintélyes kastélya emelkednek ki a köröttük virúló gyümölcsfák koszorújából. Øevnitzig a Beraun völgye széles, sík alján vetések, rétek és gyümölcsösök díszlenek, melyek közt bájos kanyarúlatokban kígyódzik a tetemes esésű széles folyó. Átellenben a vegyes tűlevelű erdőség borította hegylánczczal, melynek aljában a csöndes erődszéleken Všenor, Dobøichovitz és Øevnitz falvak fekszenek díszes nyaralóházaktól környezve, melyek mind megannyi kedvelt nyaralóhelyei a prágaiaknak, részben nyír- és tölgyfa-erdőséggel borított s kies falvakkal megrakott magaslatok emelkednek. Mindenfelé gyümölcsfa-ültetvényeket, leginkább szilvásokat látni. Øevnitzen felül kevéssel a szép völgy tetemesen megszűkűl, minthogy átellenes, itt már kopár magaslatok is egészen a folyó balpartjáig nyomúlnak. Nem sokkal odább egy völgytorok nyílik, melynek erdős hátterében a büszke Karlstein vár ötlik föl hirtelen, de csak egy pillanatra, mert nyomban újra eltűnik szemünk elől. A völgy mind szűkebbé és kanyargósabbá válik s aztán meredek mészszikláktól egészen körülzártnak látszik, a melyek a túlsó oldalon helyenként egészen az itt nagyon szűk mederbe szorított folyóig hanyatlanak, s majdnem függőleges falaikban számos üreg tátong. Majd hirtelen kitágúl a völgy s téres, részben erdős magaslatoktól körített virúló medenczévé öblösödik, a melynek ölén a Beraunba szakadó Litava alkotta félszigeten, igen festőileg fekszik kiemelkedő ódon tornyaival Beraun, e hajdani kerületi székváros. A gyakori áradásoktól látogatott várost két híd köti össze a Beraun bal és a Litava jobb partjával, a melyen a vasúti pályaudvar áll.

St. Ivan am Felsen, Beraun mellett. Maøak Gyulának a bécsi udvari műtörténeti múzeumban levő szénrajza után.

Mielőtt a Beraun völgyén tovább haladnánk, vessünk még egy pillantást arra a dombos fensíkra, melynek meredek szélei a folyó balpartját Øevnitz és Beraun között szegélyezik s mely Beraun városa felé lépcsőzetesen ereszkedik alá. E fensík tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a Beraun-völgyre és a szemben nyugaton emelkedő, nagy részt erdővel borított fensík hegyhátaira és ormaira, melyek a Beraun és a Litava közötti térséget betöltik. Kies, cserjékkel benőtt dombvidéken át szép bükkerdőbe érünk, melyből kilépve hirtelen mély, regényes, buja növényzettel díszlő szikla-katlan tetején állunk. Lenn, a magas és függőleges fehér mészkő-falak tövében St. Ivan hajdani benczés kolostor és a hasonnevű falu tűnik elénk. Három órai vándorlással e rendkivül festői szurdokból, a hol az ember akár a mészalpesek közt vélhetné magát, sűrű tölgyerdők árnyában és zúgó vízeséseket rejtő szoroson át Karlsteinba érünk. Az itteni várat rég elárúlta már az erdős mélységből kimagasló tornya, még mielőtt a szűk völgyet, a melyben egy kiszögellő sziklán áll, elérnők.

Beraun állomásnál a cseh nyugati vasút elhagyja a Beraun-völgyet. Ha ezt további részében is meg akarjuk ismerni, az innen elágazó rakonitzi vaspályán kell mennünk, mely a Beraun fölött egy hosszú rácsozatos hídon átkelvén s a várost megkerülvén, abba a keskeny völgybe kanyarodik, a honnan az említett folyó ered. E helyenként valódi szorossá szűkülő völgyben, melyben a folyó számos zuhatagban törtet lefelé, a víznek eleinte a bal, majd a jobb partján halad a vasút körülbelül a Rakonitzi patak torkolatáig, a hol a Beraun-völgyet ismét elhagyja. E völgyrészlet legérdekesebb pontjai közé tartoznak Alt- és Neuhütten a Fürstenberg-féle nagy vasművekkel és a Neuhütten mellett egy kikönyöklő sziklafokra épített Nischburg várkastélylyal, melyben a környék történelemelőtti időkből való leleteit, kivált a Hradištì-hegyről kerülteket őrző Fürstenberg-múzeum jelenleg látható. Miután a vaspálya másodszor is átkelt a Beraunon, egy alagúton keresztül a Roztoknál torkolló Rakonitzi patak völgyébe megy át. Az alagútból kijövet nem kevéssé meglepő a hajdan királyi, most Fürstenberg-féle Pürglitz vár hirtelen feltűnése, mely a Rakonitz-pataktól körűlfolyt sziklafokon trónolva igen méltóságos tekintetű, a körötte álló magasabb erdős hegyek övében. További részében a Beraun-völgy többnyire igen szűk, sziklás lejtők közé zárt, sőt Roztok és Skrei közt, a hol a Zbirowi erdős hegység a jobb part közelébe ér, helyenként egészen hozzáférhetetlen vadregényes szurdokká szorúl össze. Meredek sziklafokon áll itt Teyøow várának romja s fölebb, Liblin mezővároskától délre, Libstein várrom.

Pilsen. Nowopacký Jánostól

A cseh nyugati vasút Beraunnál egy sík völgymedenczébe lép, melynek termékeny öbléből csak itt-ott csillan elő a Litava folyó tükre, s csak Chrast állomás mögött kerül ismét vissza a vaspálya a Beraun völgyébe. Odáig előbb a Litaván Zditznél átkelve s Hoøowitzon túlig a Rother Bachnak, a Litava egy mellékfolyójának vetések-, rétek- és erdőkkel díszlő völgylapályán haladva, Zbirow megállóhelytől fogva pedig sík, erdőkben és nagy tavakban gazdag vidéken át, majd sűrű fenyvesekkel beültetett dombsorok között folytatja útját egész a Klabawa-patak völgyében fekvő csinos Rokitzan városig, a hol ismét kilép a sík földre. Hoøowitz városánál, az itt birtokló Hanaui herczegek székhelyénél, a mely egy nyírfaerdővel beültetett s lépcsőzetesen emelkedő domboldalra támaszkodik és nagy kastélylyal ékes, a vasút ismét a Brdy-hegység lábához kerül. Ennek erdőkben bővelkedő, itt magasbra hágó csúcsai már rég feltűntek útunk bal oldalán s mind közelebb jönnek, míg jobb felől hullám alakú quarzit dombok lánczolatáról Toènik és Žebrák várainak omladékai néznek le ránk. Nem sokkal odább jobbra gyönyörű kilátás nyílik egy hegyes-völgyes, erdős vidékre, a melyből Zbirow megállóhelynél a félórányi távolban lombos erdővel borított domb tetején büszkén tekint felénk a hasonnevű, festői fekvésű várkastély. Már e megállóhely előtt belép a vaspálya Strousbergnek, az egykori „vasút-király”-nak nagyszerű, de hamar megszűnt iparűző uradalmába. Itt, valamint a következő Holubkau (Holubkow) állomásnál is, részben ismét működő hatalmas gyártelepek és vasművek, nagyobb részt azonban lakatlan, egyenlő szabású takaros fehér házikókból álló munkás-gyarmatok kötik le az útas figyelmét. Ez az egész tájék, mely a közte és a Beraun-völgy közt kiterjedő, nagy erdőségekben gazdag, festői mély völgyektől barázdált és legmagasb csúcsaiban 600, sőt a Raèi hegyeknek Holubkautól éjszaknyugatra eső Brno nevű csúcsában 745 méterig emelkedő hegyvidékkel együtt a zbirowi uradalomhoz tartozik, ma a Colloredo-Mannsfeld herczegek birtoka. Chrast fölött, a meddig a vaspálya a Klabawa-patak völgyén halad, csakhamar ismét lelátni a Beraun-völgybe, melynek mindenütt a jobb oldali lejtőjén megy a vasút. Az itt már nem igen mély völgyet festői sziklafalak és erdős dombok szegélyezik, alján pedig malmok, magános majorok és falvak vannak. Vukovec falunál, melynek közelében egy őskori vár és sánczárkok maradványai láthatók, elénk tűnik a tágas Pilseni síkság, s nem sokkal utóbb Pilsen népes városának egész szürke háztömege, a belőle kiemelkedő fő templom magas tornyával és jobb felől a dux-pilseni vasútnak a Beraun fölött átvezető nagy vashídjával. Miután a vonat egy hatalmas hídon az Uslava folyón is áthaladt, berobog a város déli szélén lévő hosszú pályaudvarba.

Minekelőtte nyugati Csehország fővárosának környékén széttekintenénk, ismerkedjünk meg kissé közelebbről a Brdy-hegységgel. Ez Königsaaltól délnyugati irányban húzódik körülbelül Rožmital- és Strasšitzig, s így mintegy 60 kilométer hosszú. Szélessége ép említett irányban emelkedő gerincmagasságával együtt növekszik, miért is a hegység éjszakkeleti részében csak 3 1/2, délnyugati felében ellenben 15 kilométer. A hegység délnyugati részéből éjszaknak folyó Litava Pøibramtól éjszakra az egésznek tömegét áttöri és két félre szakítja, melyek közül az éjszakkeletinek Brdy-erdő, a délnyugatinak pedig Tøemošna-hegység a nee. Amaz Königsaalnál kezdődik a már említett hegylánczczal, a mely Mnišektől nyugatra hosszú, keskeny, mind a két irányban széles lejtőzettel aláhanyatló gerinczben folytatódik s Pøibram és Lochowic közt a Litava-völgynél ér véget. E széles magaslat elé mind a két szélén nagyobbára dombokkal és hegyhátakkal megrakott fensíkok támaszkodnak, melyek közül az éjszaknyugati a fő láncz, a Beraun és a Litava közötti területet tölti ki, a délkeleti pedig keletnek egész a Moldava völgyéig húzódik, míg délnyugat felé számos csúcsú hegytömeg határolja, elválasztván ama szintén dombos és hegygerinczektől szeldelt nagy fensíktól, a mely a Moldava és az Uslava közt terül el és délnyugatra egész a Cseh-erdő előhegyeiig terjed. A Brdy-hegység egész éjszakkeleti felét hosszan elnyúlt hullámos hegygerinczek jellemzik, melyeket Høebeny, vagyis „fésűk”-nek neveznek. Kiváltképen a Mnišek és Dobøiš közt, az állami úttal egyközűen húzódó gerincz viseli ezt a nevet. Az említett két fensík 300–400 méternyi magassága miatt a Høebeny-láncz, melynek 588–659 méternél különben sem magasabb kiválóbb csúcsai amúgy is alig emelkednek valamivel 520 méternyi átlagos, gerinczmagassága fölé és átalán véve lapított kúpok, a Beraun-völgyből nézve sokkal kevésbbé látszik hegységnek, mint a nálánál tetemesen alacsonyabb másik hegyláncz Königsaal és Øevnitz között. A Øevnitznél a Beraunba szakadó Moztizku-patak völgye választja el ezt a nagy részében tűlevelű erdőséggel borított hegységet a Høebeny-gerincztől. A hegységen rézsút, gyönyörű erdőségen át Mnišekbe vezető kerületi útról nem egy futó pillantást lehet vetni ez idylli völgybe. Negyedórányira a nevezett várostól az 549 méter magas Skalka-sziklában végződik a hegység éjszakkeleti széle. E magaslat, melyen egy Ferencz-rendi kolostor és Szent Mária-Magdolna búcsújáró temploma áll, a róla nyíló gyönyörű kilátás miatt Prága felől egyike a leglátogatottabb kirándúló-helyeknek.

A Høebeny széles hegységét és a vele határos fensík egy részét jobbára a Colloredo-Mannsfeldek dobøiši uradalmához tartozó erdőség borítja. A hegyláncz déli szélén, egy nagy és sűrű fenyves erdőség közepette fekvő mezőgazdasági területen, 370 méternyi magasságban áll Dobøiš városka az említett herczegi család szép kastélyával és parkjával, két nagy tó mellett, a melyek egyike festői partjaival mélyen benyúlik az urasági parkba. A hegygerinczen innen és túl egyes, többnyire csekély domborúlatú kúpok emelkednek ki az erdőségből, így a dobøiši oldalon a vadban bővelkedő vadaskertben a sokaktól látogatott Aglaiahöhe (490 méter) és a Toèka (503 méter), az átellenes oldalon a Brdo (608 méter) és a Pisek (688 méter), magán a gerinczen pedig a kelet és nyugat felé gyönyörű kilátást engedő sziklás Hradec (623 méter) és a Studeny (659 méter), a melyek közt a Dobøišból Hostomitzba vezető kerületi út a Brdy erdős lánczolatán kel át.

A Königsaalból Dobøišon át vezető állami úton tovább menve, négy óra alat az itt erdőtlen fensíkon át Pøibramba érünk. Jóval a világhírű bányavárosba érkeztünk előtt leköti már figyelmünket a tőle délre magánosan álló s 580 méternyire emelkedő Svatá Hora (Szent hegy), tekintélyes kolostorával (valamikor a jezsuiták, most pedig a redemptoristák rendházával) és díszes templomával, a melyhez fedett lépcső vezet föl. Csehország leghíresebb búcsújáró temploma ez, melynek Mária-képéhez évenként ezer meg ezer zarándok sereglik. A szent hegyről tágas kilátás nyílik. Éjszaknak, a nézőtől balra, a nagyon hepe-hupás talajon épült derék Pøibram városára és a Litava völgyébe látni be jó messzire, a honnan a zditz-protivini vasút halad fölfelé. Nyugatnak, e vasúton túl kopár, puszta, dombos fensík terül el; rajta itt-ott óriási vájások és törmelékhalmok, akna-építmények és gyárkémények állanak, épen átellenből pedig a Pøibramhoz oly közeli Birkenberg (Bøezová Hora) bányaváros hosszú házsorai köszöngetnek felénk. A két testvérváros bányaterülete 7 kilométernél hosszabb vonalon húzódik a sűrű erdőséggel borított s nyugat, meg éjszak felé meredeken emelkedő hegyfal lábánál. Birkenbergen túl a Tøemošna hegynek 777 méter magasra domborodó sziklás gerincze emelkedik; erről nyerte nevét az egész hegyláncz. Dél felé vetésekkel, ligetekkel és falvakkal borított kies dombvidék terül, melynek emelkedései közűl a több csúcsú Wrantsch (606 méter) a legkiválóbb Milin mellett; éjszakkelet felé pedig erdős hegygerinczek szabnak határt tekintetünknek.

A Tøemošna-hegység a tőle keletnek folyó Litava, az éjszaki szélét érintő Rother Bach és a nyugati, meg déli határát alkotó, már említett nagy kiterjedésű fensíkok közötti területet tölti be. Nem egyszerű hegyláncz, hanem körülbelül olyan széles, a milyen hosszú hegytömeg, melynek délnyugati irányú s 600 és 700 méternyi magasságok közt váltakozó fő vonalához számos rövidebb haránt-gerincz és előhegy csatlakozik mind a két oldalon, s ezek sem alacsonyabbak a fő gerincznél. A fő gerincz legkiválóbb tetői – éjszakkeletről délnyugat felé haladva – a Klouèek (680 méter), a Brda (769 méter), az Obecnitzi Tock (857 méter), a Koruna (829 méter) és a Koèka (86 méter). A fő vonal éjszaknyugati részében a legkiemelkedőbbek a Konièek (666 méter), a Høeben (717 méter) a hoøowitzi vadaskertben, a Hejlov (688 méter), Hlava (781 méter), a Kamená (735 méter), a délnyugatiban pedig a Tøemošna (777 méter), a Brdce (835 méter), a Nepomuki Tock (méter) és a Praha (854 méter). Úgy ezek, valamint a többi csúcsok is csak szelíd lejtésű kiemelkedései a gerinczeknek, kivévén a Tøemošnát, melynek majdnem teljesen erdővel borított csúcsán egyes tisztásokról szép kilátás nyílik a pøibrami medenczére s helyenként magának a hegységnek egész rendszerére is. Belsejében nagyobbára délnyugati irányú s haránt-gerinczekkel összekötött gerinczek láthatók, melyek közt a hegységből eredő számos patak völgyei húzódnak. A hegység főbb alkotó kőzetei, minthogy az a Brdy-erdővel együtt egészében az alsó silur-képződményhez tartozik, – grauwacke és kavicsos conglomeratok. Ezek mindenfelé nagy görgeteg-halmokká képződtek, a melyekből kisebb, de igen festői sziklatömegek emelkednek ki helyenként. A legérdekesebbek ezek közül a Kazatelna (Szószék) és a Velká Tøemošna, a Klobouèek Obecnitznél, a Èernáskála (Fekete szikla) a Tøemošna-lánczolatban, a Hotoberg a glashütteni erdészlak mellett s még mások. Ellenben a Brdy-erdő alaptömege palákból áll s a Tøemošna-hegység éjszaki széle is ilyen alkatú. E kőzetek elhelyezkedése és az, hogy az elmállásukból való föld nem igen bocsátja át magán a vizet, sok helyütt hegyi lápok és mocsarak képződését okozta. Amazok a gerincz messzire terjedő részeit borítják és száraz puszta területekkel váltakoznak, emezek pedig a völgymélyedések aljától föl egész a legmagasb pontokig mindenfelé találkoznak.

A hegység két fő folyó vize a Litava (Litavka-patak) és a Rother Bach. Amaz számos forrásból képződik a Tøemošna-hegység keleti lejtőjén; Pøibramtól éjszakra 11–12 kilométer hosszú regényes szoroson át halad és 46 kilométernyi útja után a Beraunba ömlik. A Rother Bach (ÈervenýPotok = Vöröspatak) a hegység éjszaknyugati lejtőjén fakadó források legnagyobb részét gyűjti egybe s viszi a Litava felé. A Szent hegy közelében eredő Kozaba ellenben, mely a Brdy-erdővel egyközű, éjszakkeleti irányban folyik s egy lapályos völgymedenczén keresztül kígyódzik a dobøiši és knini fensíkon végig 35 kilométernyi futással Stìchowitzig a Moldava felé, – a Brdy-erdő délkeleti lejtőjén fakadó s az említett fensíkot barázdáló patakok nagy részét magába gyűjti, míg az éjszaknyugati lejtő vizei vagy egyenesen, vagy a Litavával egyesülten a Beraunba szakadnak.

A szomorú tekintetű hegyi lápok és puszta területek kivételével a Tøemošna-hegyvidéket sűrű erdőség födi. Ennek következtében szétszórt erdészlakokon és őrházakon kivül egyéb emberi hajlékok nem igen vannak rajta. Szélei felé ellenben számos falu köríti, melyek nagyobb részt a völgyek kijáratánál feküsznek igen festői helyeken. Az erdőség, mely nagyobb részében a dobøiši, kisebbik felében a hoøovitzi uradalomhoz tartozik, a hegység lábánál és a vele határos fensíkokon szurkos fenyűből, egyebütt jegenyefenyűvel elegyes lúczfenyűből áll, s csak itt-ott szakítják meg bükk és vörösfenyű (Larix) csoportok az egyformaságát, melylyel együtt jár az alacsonyabb növényzet csekély változatossága, a miért is a Tøemošna-hegység, valamint a Brdy-erdő fajokban amúgy is meglehetősen szegény növényzete egyetlen e vidéket jellemző fajt sem mutat föl. Fenyűerdő borítja a hegyeket föl a legmagasb csúcsokig, épen ezért ezek legnagyobb részéről nem is nyílik kilátás. A dús erdő-állományán kivül egyéb természeti szépséggel nem igen dicsekedhető Tøemošna-hegységet alaposan meg akarván ismerni, be kell járnunk a rajta átvonúló, többnyire igen jó erdei útakat. Az egész hegségben a legszebb kilátást a 825 méter magas Tøemšinnek majdnem teljesen külön álló s dél felé előre tolt hegytömegéről élvezhetni.

A tenger színe fölötti csekély magasságához képest az egész Brdy-hegységnek igen zord az éghajlata, mely 790 méternyi magasságban már nem engedi meg a gabona termesztését. Korai és késői fagyok, ködök és nagy hótömegek ép oly gyakoriak benne, mint Csehország jóval magasabb határhegységeiben. E feltűnő jelenségnek aligha nem az az oka, hogy a Brdy-hegység Közép-Csehország belső részének a legnagyobb emelkedése, s így minden oldalról ki van téve a szelek járásának. Ennek következtében egész környékére nézve egyúttal a csapadékok gyűjtője is, a melyek évről-évre bőven ellátják forrásait, morotváit és mocsarait vízzel. Mentül csekélyebb azonban e vidék mezőgazdasági jövedelmezősége, annál fontosabb itt az erdőgazdaság és a bányamívelés. Mert a Brdy-hegységet nem csupán sűrű s terjedelmes erdőségei, hanem a méhében rejlő számos ércztelep, kivált a Tøemošna-hegység szélén lévők is igen becsessé teszik, a melyekben a pøibrami és birkenbergi ezüstbányákon kivül sok vasércz-telep is húzódik a silur-pala fölött. Ezeknek köszönhető a hajdan igen tetemes és még ma is virágzó vasipar ezen a vidéken. A bányamívelés okozhatta a számos tó legtöbbjének a keletkezését is. A legnevezetesebbek közülök a már említett Dobøiši tavak, a Ferencz Károly nevét viselő mesterséges tó Laas mellett és a Rožmitali tó a Tøemošna-hegység déli, a Padrferi kettős tó ugyanannak nyugati, meg a Karezi tó az éjszaknyugati szélén, hol a cseh nyugati vaspálya halad át.

A Mies és Radbusa partvidékei és az éjszaki Cseh-erdő. A pilseni hullámos síkság délnyugati felét négy folyó szeli át, melyek sekély völgyteknőket vájtak maguknak a talajban. E völgyek oldalain helyenként egyes sziklás részletekben meztelenül láthatók azok a kőzetek, a melyek a Pilseni fensík alaprétegéül szolgálnak, ú. m. a várostól nyugatra kőszén-képletek, délre pedig silur-palák. Az említett folyók az éjszaki Cseh-erdőből jövő Mies és Radbusa, meg a déli Cseh-erdő előhegyeiben eredő Angel és Uslava. A nyugat felől érkező Mies és a délről folyó Radbusa átszelik Pilsent, elválasztván a Prágai és a Szász külvárost a szép sétaterekkel körített Belvárostól, s a két híres sörfőző közelében ömlenek a Beraunba, míg az Angel Pilsentől már harmadfél kilométernyire s délre a Radbusával egyesül, az Uslava meg a várostól éjszakkeletre, a Szent György-kápolnánál a Beraunba ömlik. Pilsennek egyik oldaláról sincs valami festői képe, minthogy a síkságát határoló hegylánczok nagyon távol esnek tőle. Déli széle mentén számos gyárkémény hirdeti a város ipari fontosságát; a Ringplatz közepén álló, Szent Bertalanról nevezett főesperesi templom magas tornya pedig messzire ellátszva emelkedik ki a többi tornyok közűl. A város környékén sűrűn állnak a falvak egymás mellett, de kevés az erdőség. Délkelet felé a mintegy 8 kilométernyi távolban, 565 méter magas quarcit-szikla tetején álló Radina (Karlskrone) vár Alt-Pilsenetz mellett, a melynek tornyáról gyönyörű kilátás nyílik Pilsenre és a Cseh-erdő felé, mégis némi változatossággal eleveníti a különben egyhangú tájat.

Schwamberg várrom. Liebscher Károlytól

A Pilseni síkságtól délre és nyugatra az Angel, Radbusa és Mies közt dombos és hegyes-völgyes, sűrű népességű, de csak részben erdős fensík terül el, mely egész a Cseh-erdő küszöbéig ér. A Mies átlátszó hegyi vize, mely Tachaunál hagyja el a Cseh-erdőt, a pilsen-egeri vasút Josephihütte állomásától, a meddig a pálya a Mies-völgyben halad, kecsesen kanyargó mederben ömlik erdős magaslatoktól szegett pázsitos völgyében. E völgynek egyik legszebb helye az, a hol alacsony, a folyótól megkerült sziklatetőn, gondosan mívelt és fákkal beültetett mezőség közepette Mies városa áll. Közelében jól jövedelmező ólomércz, és szénbányák vannak; négy órányira éjszaknak pedig igen kies vidéken a látogatott Neudorf vas- és lápfürdő, s ennek szomszédságában Schwamberg várának romja van. A város mellett, csöndes erdei magányban álló egykori benczés kolostor pompás templomának magas tornya, kupolái és a monostor épületei évszázadok sorának történetéről regélnek. Csehországnak legnagyobb román temploma ez; a kolostor szerzeteseinek hajdani sírboltja ma a Windischgrätz herczegi család temetkező helye. Valamivel fölebb lassanként keskeny szorossá szűkül a Mies völgye, melynek festői sziklás részletekkel díszes, erdős lejtőkkel szegett mélyén a folyó tajtékot túrva zuhatagokban rohan lefelé. Miután a vaspálya Josephihütte nagy vasművei fölött kétszer is átkelt a Miesen és három alagúton haladt át, elhagyja az itt nyugatnak kanyarodó s kevéssel alább ellapúló folyamvölgyet és nyiltabb dombvidékre lép ki, melyet bal felől a nem sokkal odább már mind közelebb lépő éjszaki Cseh-erdő alacsony erdős hegygerinczei szegnek, míg jobbján a Mies egy mellékfolyójának, a Klammerbachnak egészen a bal partjáig nyomúló meredek és erdővel borított hegyfokok állanak. Plan-Tachau állomásig a vasút a Klammerbach jobb partján halad. A vaspályától keletre eső Plan és Kuttenplan városok dombos környéke mögött kelet felé erdős hegyek hosszú láncza, a Tepli fensík nyugati széle emelkedik, köztük pedig nyugatra, a magában álló Szent Anna templomocska mellett két nagy tavat látni, a minőkben különben a Cseh-erdő és a Tepli hegység közötti egész széles hegynyereg igen bővelkedik. A jobb oldali hegyek mind közelebb kerülnek, s nem sokára egy, festői erdős hegyek közt húzódó völgy torkolatánál megpillantjuk Marienbad legelső vendéglőit és villáit. A hasonnevű és szemben fekvő állomáson túl, a hol a pálya az alább Amselbach nevet váltó Altbachnak, szintén a Mies egyik mellékágának bal partjára lép, a Cseh-erdő és a Tepli fensík közötti, addig széles térség tetemesen megszűkül. Jobbra a Császár-erdő széles, magas domborúlatú háta emelkedik, balra pedig a Cseh-erdőnek szintén erdős nyúlványai egész a patak partjáig nyomúlnak. Nem sokkal odább Königswart fürdőhely házsora tűnik elénk a Császár-erdő lábánál s a hasonnevű helységen felül, melynek szomszédságában Metternich herczeg büszke várkastélya áll. Sandau állomáson túl az egeri széles völgymedencze tárúl ki, melynek hátterében az Érczhegység kékellő erdős gerinczei látszanak.

Az Osser a Spitzbergről nézve. Nowopacký Jánostól

Az éjszaki Cseh-erdőt, melynek csehül Èeskýles a neve, míg a bajorok „felső-pfalzi erdős hegység”-nek hívják, a Fichtel-hegységtől Waldsassennál a Wondreb-patak választja el, melynek mentén az Egerből Regensburgba vezető vaspálya halad. A Dillenberg hegytömegével kezdődik, melynek legéjszakibb elágazásai határolják dél felé az egeri medenczét, aztán dél-délkeletnek húzódik és Klentschnél a Èerchov hegytömegében ér véget. Hosszúsága mintegy 40, legnagyobb szélessége (a közepe táján) körülbelül 25 kilométer, átlagos gerincz-magassága csak 695.4 méter. Csak mintegy a fele tartozik Csehországhoz, minthogy az ország határa nagyobb részt egybe esik az Elbe és a Duna folyamvidékének e hegység középső gerinczein haladó vízválasztójával. Minthogy a cseh oldalon egy fensík felé ereszkedik alá, a melynek átlagos magassága 470 méternyire emelkedik a tenger színe fölé: innen nézve majdnem mindenütt csupán hullámos körvonalú alacsony hegyláncznak látszik. Az éjszaki Cseh-erdőnek ugyanis, legdélibb része kivételével, egyáltalán nincsen kimagaslóbb csúcsa, hanem csupán széles, szelíd hajlású kúpjai és gerinczei vannak. Csak a Èerchovi hegytömeg tesz e részben kivételt. Ebből a meredek, délkeletről éjszaknyugatnak húzódó csillámpala-gerinczből ugyanis, a mely oldalvást nézve meglehetős meredek kúpnak tetszik, rövidebb haránt-lánczok ágaznak ki, amelyek mélyen bevájt s meredek sziklás lejtők közé ékelt völgyekkel választvák el egymástól. A Nepomuki hágó (728 méter), melyen a Tausból Klentschen át a bajorországi Waldmünchenbe vivő állami út vezet, választja el e meredek kúpokkal koronázott hegytömeget a hegység középső részének keleti lánczolatától. Ezt megint ketté osztja a Radbusa felső, éjszakra irányúlt folyásának hosszanti völgye, meg a délnek folyó Schwarzach völgye, mely két folyó egymás közelében fakad a határszéli s félig bajor, félig cseh területen fekvő Schwarzach falu mellett. E két párvonala láncz közűl a keleti Klentschtől Weissensulzig, a nyugati, meg a melynek gerincze mentén az országhatár húzódik, a Haidtól Pfraumbergen át a bajor Waidhausba vezető útig terjed. Ez úttól éjszakra a Cseh-erdő már csak széles, völgytekenőktől barázdált s lapított kúpokkal megrakott fensík. Az egész hegység legnevezetesb emelkedései éjszaktól délnek menve: a Dillenberg (egy fokmérési emlékkővel, 939 méter), az Entenbil (867 méter) és a Nagy Rabenberg (878 méter) az ország határán Goldbach mellett, a Klitscherberg (754 méter) meredek sziklakúpja Tachautól délnyugatra, a festői várrommal koronázott és gyönyörű kilátást engedő Schlossberg Pfraumberg mellett, melynek erdős gránit-kúpja (837 méter) a hegység keleti szélén emelkedik, a Platterberg (859 méter), meg a Plösserberg (789 méter) a Radbusa-patak völgye és a határ között, a Lissaberg (869 méter), a Schauerberg (886 méter), meg a Zadek (850 méter), s végül a Èerchov (1.039 méter), az egész hegység legmagasb csúcsa.

Az egész hegység uralkodó kőzete a gneisz. Ezt több helyütt csillámpala, a legmagasb kúpok alkotó anyaga, és kivált középső részében gránit szakítja meg. Keleti széle mentén a fő hegyláncz éjszaki fele elébe gránittal többszörösen áttört amfibolitpala-képlet rakódott. Ez utóbbi több kúpú, számos faluval és erdőfolttal tarkázott, bájos folyó-völgyekkel barázdált festői dombvidéket alkot, mely a Weissensulztól keletre álló Èerná Hora (Fekete hegy) csúcsában egész 660 méternyire emelkedik. Legnevezetesb helységek itt: Alt-Zedlitz városa (501 méter) a Kötschenbach, a Mies egy mellékága mellett, Hostau (448 méter) az Altbach és Ronsperg (8431 méter) a Piwonka-patak mentén; e patakok a Radbusába ömlenek. A nem kevésbbé népes, hullámos felszínű és erdőben szegényebb gránit talaj kiválóbb városai Neustadtl (451 méter) és Haid (469 méter), a Mies mellékfolyói mellett. A tulajdonképeni Cseh-erdő keleti küszöbéhez egészen közel, már a gneisz talajon állnak Tachau (483 méter) és Pfraumberg (698 méter) városok, Weissensulz (439 méter) és Klentsch (493 méter) mezővárosok és számos falu. Közelükben a határ hoszszában, a gneisz és amfibolit közt egy keskeny quazit szalag húzódik, mely azonos a Bajor-erdő ismeretes „Pfahl”-jának quarzával. Bent a hegységben, a számos helységgel teli folyam-völgyeket kivéve, csupán erdészlakok és őrházak találhatók.

A Fekete-tó (Schwarze See). Maøak Gyulától

Az éjszaki Cseh-erdő gazdag forrásokban, mocsaras területekben és tőzegtermő lápokban, a melyeknek a nép ajkán „Lohe” a nevük. De nincsenek hegyi tavai, a melyek oly kiváló vonzóerőt kölcsönöznek a déli Cseh-erdőnek. Különben mocsarai és lápjai sem vetekedhetnek nagyságukra nézve emezéivel. Legnevezetesb vízerei a cseh részen a Mies, Pfreimt, Radbusa, a Meleg és Hideg Bastritz. A felső folyásában Katzenbach nevet viselő Mies a Mieslohe lápjából fakad, a tachaui uradalom ringelbergi kerületében, az országhatár mellett, a Tachauig keletnek folyva, keresztben átszeli az egész hegységet. A Pfreimt az Ohrenbergtől (741 méter) délre az Leisbergen ered s kezdetben éjszaknak, a már említett hosszanti völgyben folyik, de aztán éjszakkeletnek fordúl és Weissensulznál áttöri a Cseh-erdőt. A Hideg és a Meleg Bastritz a Èerchov-hegységből jő, amaz a déli, ez meg az éjszaki lejtőről. A Meleg Bastritz a villa alakú elágazódás ritka jelenségét mutatja, a mennyiben két patakká oszlik, melyek egyike délnek folyva, Furthtól éjszakra a Chambachba (a Regen mellékfolyójába) szakad, a hová Furthnál a Hideg Bastritz is torkollik, míg a másik keletnek tartva, Stankaunál a Radbusába önti a vizét.

Az éjszaki Cseh-erdő, jóllehet valóságos erdős hegység, mégis igen sűrű lakosságú, minthogy folyói és patakjai mentén egymást érik a falvak, malmok és tanyák, helylyel-közzel pedig üveghuták, vashámorok és egyéb ipartelepek. E számos helység a köröttük levő vetésekkel és rétekkel kellemes változatossággal szakítja meg a hegység egyhangúságát, melynek erdőtakarója nagyobb részt jegenyefenyűvel elegyes lúczfenyűből, a magasb fekvésű helyeken pedig csupán emebből áll. A tűlevelűek állománya közé itt-ott bükkök elegyednek, az erdei útakat pedig az itt kitűnően tenyésző hegyi jávor szegélyzi. A hegységet még nem szeli át vasút, de számos, jó karban levő szekérút szolgál a Cseh- és Bajorország közötti közlekedésre. A főbb átjáró helyek a csehországi oldalon Tachau és Bischofteinitz. Tachau, a hasonnevű Windischgrätz-féle uradalom középponti kormányzóságának székhelye, a melyhez az éjszaki Cseh-erdő nagy része tartozik, erdőtlen magaslatok közt fekszik a Mies mindkét partján, mely itt egy kies völgyből lép ki; e völgyön át a mélyen fekvő kastélytól öreg jávor-, szil-, nyár- és hársfákból álló gyönyörű fasorok között vezet az út az erdő övezte Heiligen községbe, a hol a Windischgrätz tábornagy építtette új kastély s mellette az egykori pálos kolostorban az erdészeti hivatal áll. Igen kellemes kirándúlás esik a szomszédos Aglaia-völgybe s a benne álló, remek kilátást engedő Hirschensprung sziklához. A Mies-völgy innen Galtenhofig, a meddig a Tachauból Bajorországba vezető út vele együtt halad, részben erdős hegyek közé ágyalt teknő. Galtenhoftól éjszaknak tartva kiterjedt erdőségen át a Metternich herczegi birtokhoz tartozó Dillenberghez, a hegység éjszaki felének legszebb kilátó-pontjához érünk. Ennek széles hátán egy kimagasló sziklacsoport áll, a melyről a Fichtel-, Ércz- és Tepli-hegységre kiterjedő s délre az éjszaki Cseh-erdő erdős gerinczein át egész a déli Cseh-erdőnek magasra nyúló csúcsaiig érő körültekintést élvezhetni.

Bischofteinitz, e nyájas kis vidéki városka, a Trauttmansdorff herczegi család nagy kastélyával (a „Herrenburg”-gal), a gyümölcsös kertek koszorújában áll az itt széles mederben ömlő Radbusa mindkét partján, egy nyugat felé nyíló szép völgymedenczében. Az ezt szegélyező, fenyűvel és nyírfával beültetett hegyek közül a Galgenberg nyújt szép kilátást, mely a Pfraumbergtől és az ettől keletre emelkedő Siebenbergektől nyugatnak az éjszaki Cseh-erdő egész déli felére kiterjed, dél felé pedig a magasan domborodó Hoher Bogenig (Eckstein, 1.073 méter) és a kétcsúcsú Osserig (1.283 méter) ér. Kelet felé messzire belátni arra a dombos fensíkra, a melyen át a Radbusa Pilsen felé kígyódzik, délkelet felé pedig a neugedeini amfibolit-vidéken át egész a Klattaui hegyekig kalandozik tekintetünk. A Pilsentől jövő s a Cseh-erdőn rézsút Bajorországba (Eslarnba) átvezető országút a Radbusának többnyire erdőtlen hegyek és magaslatok közt húzódó völgyén halad Weissensulzig, a hol a völgy délnyugatnak fordúl és csakhamar egy regényes, csupán malmokat és tükörüveg-csiszoló műhelyeket rejtő szorúlatba megy át, mely dél felé a Platter- és a Fuchsberg közé mélyen bevágódva húzódik. Bioschofteinitzen felűl a Lissa-hegyen eredő Schleifenbach (melynek lejebb Podhay a neve) a Radbusába ömlik. E Schleifenbach mellett áll Ronsperg városka, a honnan másfél óra alatt a patak kies völgyén át a meredek Lissa-hegy délkeleti lábánál, egy védett sziklazugban álló Stockau faluba érünk, mely valamikor híres volt régóta feloszlatott Ágoston-rendű barát-kolostoráról. Délnyugatra tőle a Hirschstein (876 méter) tetején egy mondák tárgyaúl szolgáló várrom áll, melynek nyugati tornyáról gyönyörű kilátás nyílik. Éjszakra egész közelben a Lissa-hegy emelkedik, délkeletre pedig a Schauerberg (közönségesen Kniebrecher), meg a Grosser és Kleiner Fels szeszélyesen egymásra halmozott gneisz-tuskói ágaskodnak. Délen a Èerchov-hegység sötét erdőségekkel borított tömege következik egy széles völgykatlanon túl, melynek ölén több elszórt község közt legnevezetesebbül az ugyancsak bőjtös nevű Wassersuppen áll. Délnyugat felé messzire belátni Bajorországba, míg keletnek egész Radina váráig ér el tekintetünk. Bischofteinitzból délnyugati irányban állami út is vezet Klentsch mezővárosba, a honnan meg lehet mászni a Èerchov csúcsát. Erről meredek út vezet le a Kalte Bastritz regényes völgyébe, melynek idylli csendű erdei magányában, közel az országhatárhoz Fichtenbach nagy üveghuta áll.

A Neugedeini hágó és a déli Cseh-erdő. Csehország határhegyeinek délnyugati oldalán egy széles, természetes kapu tárúl elénk, szabad útat engedve Bajorországba. E rést a Furthi fensík tölti be, melyet éjszakon a Èerchov nyúlványai s délen a Hoher Bogen határolnak; cseh földön Neugedeini, vagy Neumarki hágónak hívják. Ősidők óta ez volt Csehország fő bejárata s ennélfogva számos véres harcz színtere. Rajta vezet át a régi prágai országút, meg a Bajorországba vivő cseh nyugati vasút is. Ez előbb átszelvén Pilsen után a vasművekkel, bányatelepekkel és gyárakkal teli nürschaui szénmedencze nagy, dombos területét s elhaladván Chotieschau messzire ellátszó fényes kastélya (hajdan Norbert-rendű apáczák kolostora) előtt, Staabnál a Radbusa völgyébe tér s annak erdős lejtőin halad egész Stankauig. Ott a Rubøina-patak völgyébe lép át, mely néven Tausig a Warma Bastritz alsó völgye értendő. E régi, a Bastritz mindkét partján épült város kertek között és egy széles völgymedencze mélyén áll, s a kelet felől érkező elé igen festői képet tár tekintélyes épületeivel és magasba nyúló tornyaival, meg a hátterében látszó éjszaki Cseh-erdő kék hegyeivel. Már Taus előtt feltűnik kelet felé több, erdő borította amfibolit-kúp, melyek közül a legmagasabbak egyikén (660 méter) a messzire ellátszó Riesenberg vár áll. Ennek őrtornyáról gyönyörű kilátást élvezhetni. Délnek az előtéren Neugedein mezőváros látszik erdős amfibolit-hegyek övezte zöld völgymedenczében, mely mögött a déli Cseh-erdő hosszan elnyúló láncza emelkedik a kettős csúcsú Osser hegygyel, míg nyugatra bájos dombvidéken Taus és Chodenschloss tornyai fölött egész a Èerchov széles kúpjáig ér tekintetünk. Délnyugat felé egy pillantással végig mérhetjük Csehországnak amaz imént említett 23 kilométer szélességű kapuját, e helységekkel, szántóföldek-, rétek- és erdős területekkel változatos dombvidéket, melyen keresztűl a déli Cseh-erdő előhegységében eredő Chambach lomhán hömpölygeti kanyargó vizét a bajor Furth felé. Sekély völgye, melyen a Neugedeinből jövő kerületi út Neumarkon át Eschelkamba és Furthba vezet, Neumarktól kezdve szorosabb értelemben vehető hágót alkot. Odább a déli Cseh-erdő küszöbéig, többnyire sűrű erdőséggel borított és számos csúcscsal bíró széles hegyvidék terül, melyen a Gewintzykegel (736 méter) a legmagasabb.

A déli vagy tulajdonképeni Cseh-erdő (csehül Šumava) az Óriás-hegység után Csehország legmagasb hegysége, de jóval terjedelmesebb emennél, s a bajorországi Hoher Bogentól a felső-ausztriai Sternwaldig húzódik éjszaknyugatról délkelet felé, mintegy 125 kilométernyi hosszaságban, míg szélessége, a vele összefüggő Bajor-erdőt és hozzá véve, átlag 60 kilométer. Fő vonalán kivül több haránt-lánczból áll. Az Elbe és a Duna folyamvidéke közötti vízválasztó és Bajorország, meg Felső-Ausztria közti határ nagy részt a tulajdonképi Cseh-erdő délnyugati szélén húzódó fő gerincz mentén halad. E része a Cseh-erdőnek a népies fölosztás szerint ismét két tagra, az alsó és a felső erdőre válik. Emez a Hoher Bogentól a Kuschwardai hágóig, amaz meg innen Hohenfurthig, vagy ha a St. Thoma-, vagy Sternwaldot már a cseh-osztrák határhegységhez, az úgy nevezett „Greinerwald”-hoz számítjuk, akkor csupán az Oberwuldaui hágóig terjed.

Eisenstein és az Arber. Nowopacký Jánostól

A felső Cseh-erdő az Angel és a Weisser Regen völgyei közt emelkedő, csillámpalából álló Künisch-hegységgel, egy mindkét oldalán meredek lejtőjű hegylánczczal kezdődik, mely a Neuerntől nyugatra, jó magasan álló Szent Katalin-templomtól (635 méter) a Spitzberg-hágóig és a Eisensteini völgymedenczéig tart. Keskeny gerinczét egészen görgetegek és sziklatömbök borítják, melyek helylyel-közzel kinyúló csúcsokká halmozódnak egymás tetejében. Ezek közűl a legmagasabbak a Zwergeck (1.365 méter) és a Hohe Seewand (1.343 méter), a legszembeszökőbb azonban a két csúcsú Osser (bajorosan: Ossa), mely a Spitzberg felől nézve az erdős Angel-völgy fölé magasan kiemelkedő, két szárú gúlának látszik. Két sziklakúpja, a bajor (1.283 méter) és a cseh Osser (1.343 méter) között húzódik az ország határa. A hegység lejtői is telvék görgeteggel, sőt a Seewand alatti nyugati lejtőn egész nagy omledék-mezők, ú. n. „kőtengerek” terülnek. A kolmsteini harántnyereg a Künisch-hegységet a Hoher Bogennel, egy a Burgstall csúcsában 978 méternyire emelkedő s a Weisser Regen völgyét éjszak felé határoló magasan ívelt amfibolpala hegylánczczal köti össze, míg az 1.030 méter magas Scheiben-nyereg, mely a Weisser Regen forrásvidékét az Eisensteini völgytől elválasztja, a vele egyközű, de magasabb Arber-hegységgel, egy a Seewandtól keletnek húzódó harántnyereg pedig a nyugati gerinczczel kapcsolja össze. Emezen át húzódik a vízválasztó s belőle emelkedik ki a sziklás Spitzberg (1.199 méter) meg a laposan domborodó Panzer (1.152 méter). E harántnyereg két legmélyebb helye a Spitzberg-alagúttal átfúrt Spitzberg-hágó (997 méter) meg az Eisensteini hágó (952 méter). Két oldalán pedig a Seewand irányában festői szakadozottságú sziklafalaktól elzárt, kelet felé ellenben nyílt völgykatlanok vannak, melyek közül az éjszaki a gyönyörű Schwarzer-See-nek (1.008 méter), Csehország legnagyobb tavának (területe 36.8 hektár, mélysége 57 méter), a déli pedig a régebben borzalmas sötétségű őserdő mélyébe rejtett Teufelssee-nek (1.030 méternyi magasságban, területe 23 hektár, mélysége 34 méter) ád helyet medenczéjében. A Panzertől a Künisch-hegylánczczal egyközűen egy alacsony gerincz húzódik, mely az Angel-völgynek keleti határa Neuern felé és a Brückelbergben egész 1.234 méternyire emelkedik.

A Moldava forrása a Schwarzbergen, Buchwald mellett. Maøak Gyulától

A Stubenbachi hegység határ-gerincze, mely a fő lánczolat folytatása, az Eisensteini hágónál kezdődik a Fallbaum (1.241 méter) hegyével. E láncz egész a Lakabergig még csillámrétegekből, innentől fogva azonban gneiszból áll és délkelet felé mind jobban szélesedő, átlag 1.265 méter magas, hullámos tetőzetű hegyfalat alkot. Legmagasb csúcsai a Lakaberg (1.339 méter) és a Mittagsberg (1.314 méter). Minthogy éjszakkelet felé magas fensíkok támaszkodnak rá, innen nézve aránylag alacsony hegyláncznak tűnik föl, holott a Bajor-erdő felől jóval tekintélyesebbnek mutatkozik; délnyugatnak ugyanis hosszan elnyúlt, meredek és mély völgyektől barázdált lejtőben hanyatlik a Zwieseli medencze és azon mély völgyek felé, melyek a Bajor-erdőtől elválasztják. Egy a Lakabergtől dél felé húzódó harántnyereg Bajorországban ér véget a Grosser Falkenstein meredeken kiszögellő szirtfokában, melynek egy magas vaskereszttel jelölt csúcsa (1.315 méter) nagyszerű kilátást nyújt a sok kúpú Arber-hegységre s ennek sziklás tetejű koronájára, a Grosser Arberre (1.458 méter), az egész Cseh- és Bajor-erdő legmagasb csúcsára. A csehországi lejtőn, a Lakaberg lábánál terül el egy mély, erdős völgykatlanban a Laka-tó (1.096 méter magas, 12 hektár területű és 20 méter mély), a Mittagsbergtől éjszakra pedig, a Seeruckberg meredek sziklafala tövében, a Stubenbach falutól délre fekvő Stubenbachi-tó (1.079 méter magasságban, 15.6 hektár területű és 23 méter mély).

A Mittagsbergen túl a határhegység a csehországi oldalon a terjedelmes Maderi fensíkba megy át, melynek 1.106 méter átlagos magasságú, bozótos őserdővel s morotvákkal borított és sekély, füves völgyteknőktől barázdált területe kelet felé az ú. n. „Gefilde” alacsonyabb fensíkjába ereszkedik alá. A Cseh-erdő legsivárabb pusztaságait foglalja magába e vidék, melynek zordon területén a kis Mader helységen (980 méter) és elszórt erdészházakon meg favágó-kunyhókon kivül más emberi lakás nem is igen akad. Délnyugati szélén, a hol a vízválasztóval együtt az ország határa is húzódik, emezen túl Bajorország felé meredek csúcsok emelkednek, köztük a felső erdővidék két legmagasb csúcsa, a Grosse Rachel (1.450 méter) és a Lusen (1.372 méter). Amaz széles alapú, gneiszszikla-gerinczben végződő piramis, emez pedig feldöntött kúphoz hasonló és egymás fölé tornyosúlt gránitsziklák hatalmas tömegéből áll. Egy, a Rachel lábától délnyugat felé vonúló harántnyereg, a Rinchnacher-Hochwald, a határhegységet a Bajor-erdővel köti össze. A Lusentől éjszakra fekvő Marbergtől (Markopf, 1.328 méter) kezdve a határhegység Csehország felé csak alacsony hegyvonal, mely a Buchwaldi hágónál (1.162 méter), a Cseh-erdő legmagasb fekvésű faluja és az aussergefild-freyungi országút mellett a Siebensteinfelsen csúcsában 1.259 méternyire emelkedik, azután pedig kies dombvidékké törpül. Ennek már egészen Bajorországba eső népes területe egész a Dreisessel-hegységig ér és a Cseh-erdő fővonalának azt a mély ereszkedését alkotja, a melyen keresztül a Kuschwardából Bajorországba menő állami út halad. A Kuschwardai hágó csak 812 méternyire van a tenger színe fölött.

A Plöckensteini tó: Kronprinzenstein és Stifter-emlék. Maøak Gyulától

A Fallbaum-, a Rachel- és a Lusentól éjszak és kelet felé tekintve, majdnem határtalan kiterjedésű hegyvidéket látunk, melynek legtávolabbi gerinczei és csúcsai belső Csehország magaslataival látszanak egybeolvadni. Egyik gerincz s egyik hegycsúcs nyomban követi a másikat, köztük pedig széles völgymedenczék terülnek, melyeknek világosabb zöld rétszalagjai szépen váltakoznak a tűlevelű erdők sötétebb színével. Mívelés alatti földje csak kevés van; mindenütt az erdő- és rétgazdaság foglal el nagyobb tért. A lakosság magános tanyákban és szétszórt falvakban lakik; itt-ott az erdők mélyéből fölszálló egy-egy füstgomoly a favágók, szénégetők munkájának, vagy valami üveghutának a hírmondója. Ez a Cseh-erdő nagy középső gneisz-fensíkja, mely a Künischi szabad parasztok vidékére, a Bergreichensteini hegycsoportra és a Gefilde nevezetű felföldre tagozódik. Az első az Angel- és Wlotawa-völgy, a Stubenbachi hegység, meg a Bergstadt, Welhartitz, Èachrau és Drosau környéki előhegység közti területet foglalja el. Azon állnak Seewiesen (842 méter) és ennek közelében Gutwassernál a St. Günthersfelsen (1.006 méter) gránit-szirtjének gyönyörű kilátó-pontja. E fensík gneisztömegét, valamint a Gefildeét is, helylyel-közzel kvarcz- és ősmész-telepek szakítják meg. A kvarcz aranytartalmú, a miért is hajdan e vidék több patakja mentén aranymosást űztek, a minek még ma is számos torlathalom a tanúja. Az Alsó-Kieslingbach és a Felső-Wotawa mély völgyei választják el a Künisch-fensíkot a Maderitól és a Gefildétől, ettől a fölötte zordon és puszta, morotvákkal teli, erdős, gyéren lakott felföldtől, melyet nyugat felé a Wydra- és Maderbach völgyszakadéka választ el a Maderi fensíktól. Kelet felé e fensík sűrű lakosságú dombvidékbe olvad át, délnek pedig a Maderi fensíkból kiágazó Tafelbergek (1.214 méter) választják el a Fürstenhuti és Kuschwardai medenczétől. Ezen vannak: Aussergefild (1.058 méter) mezőváros és Innergefild (1.060 méter), meg Planì (1.067 méter) falvak. Legmagasb tetői az Antigl (1.253 méter) Innergefild mellett és a Leckerberg (1.217 méter) Planì, a Cseh-erdő legnagyobb, mert legszétszórtabb falva határában.

A Hartmanitzi fensík lépcsőzetes lejtőjével szemben, tőle a Wotawa mély völgye által elválasztva s ennek sziklás keleti oldalát alkotva emelkedik a Bergreichensteini hegycsoport, Csehországnak hajdan oly híres aranytermő vidéke, mely éjszak elé a Schüttenhofeni előhegységbe olvad át. Éjszaknyugatról délkelet felé vonúló fő gerinczének legmagasb csúcsai a Zosumberg (1.063 méter) és a Jawornik (1.065 méter), keletre a Wotawa- és Lossnitz-völgy fölé festőien kiemelkedő Bergreichenstein bányavárostól (739 méter), melynek kopár környékén sok régi törmelékhalom mutat még ma is az egykori bányamívelésre. Közelében, a Zosumbergtől éjszaknyugatra háromerdős hegykúp emelkedik, melyek közül a nyugatit (886 méter) Karlsberg várának festői romjai koronázzák, messzire ellátszó magas tornyaikkal széles körben uralkodván az egész vidék fölött.

A felső Cseh-erdő fő vizei az Angel, a Grosser Regen, a Wotawa és a Moldava. Az Angel pisztrángot nevelő kristálytiszta hegyi patak a Panzer éjszaki lejtőjén ered s Neuern tájáig gyönyörű harántvölgyben halad, a melyet malmok, tükörcsiszoló gyárak, majorok és helységek élénkítenek, s a melyen két kerületi út és a pilsen-eisensteini vaspálya kanyarog fölfelé. A magasan fekvő Eisenstrass állomással szemben nyílik az Osserbach öntözte Donnerwinkel regényes völgykatlana, mely fölött fenségesen uralkodik az Osser csúcsa. Az Angel-völgy itt már kinyílik és széles alján az innen nyugat felé folyó Choden-Angel medrének ad helyet. Itt, a Középhegység küszöbén, az Angel két partján hosszan elnyúlva fekszik Neuern mezőváros (471 méter), mely kedvelt nyári üdülőhely. Ide közel szintén az Angel partján áll Bistritz, a Hohenzollern herczegi erdő- és uradalomkezelőség székhelye, Hohenzollern-Sigmaringen herczeg új-gót ízlésű fényes kastélyával és parkjával.

A Regen az Eisensteini hágónál ered, „Regenbach” néven végig fut azon az idylli völgymedenczén, melyben Böhmisch-Eisenstein mezőváros és éghajlati gyógyhely áll a patak balpartja fölött 774 méter magasságban, nyolczszögű templomának zsindelylyel födött s magasan kiemelkedő óriás hagyma-kupolájával. E helység alatt a Regen jobb felől az Eisenbachhal gyarapodik, a mely a vasúttól átszelt tágas mellékvölgyön át siet feléje a Spitzbergről, az ország határánál meg a vadregényes erdős szakadékból előtörő Pichlbachhal gyarapodik, a határon túl pedig a Bajor-erdőn keresztül kígyódzik a Duna felé. A határszéli vasúti állomás a folyó balpartján (420 méter) meglepő kilátást nyújt az Arberre, a jobb parton a nagy Elisenthal nevű üveghuta, a pályaudvar és Eisenstein közt pedig balra fönn, a gyönyörű erdő szélén a kis Deffernik herczegi kastély áll.

A Wotawa, vagy Wattawa (csehül Otava) a Maderi fensík morotváiból szivárgó több, sötétbarna vizű patakocskákból keletkezik, melyek közűl a Pürstling erdészlaknál (1.133 méter) eredő és éjszaknak tartó Maderbach, meg a nyugatról érkező s Madernél az előbbibe szakadó Grossmüllerbach a legnagyobbak. Az így egyesült vizek Wydra patak, még alább pedig Wydra folyó néven futnak tovább, mindig éjszaki irányban haladva a kanyargó, mindegyre mélyebben bevágódó, járhatatlan és vadregényes szakadékban, a míg a Kiesling patak torkolatánál festői helyen álló nagy Vincenz-fűrészmalomig (641 méter) nem érnek, honnan kezdve a folyó már Wotawa nevet visel. A Wydra-völgy meredek baloldali lejtőjén jó magasan álló Rehberg egyházas falu és bányász község (855 méter) és a Vincenz-fűrészmalom között a folyó medrét számtalan egymás fölé tornyosúlt gránittuskó tölti be, melyek közt az aranysárgán tajtékzó barna víz tömérdek apró szökésben morajlik alá. E szálas erdőségtől körített, igen festői völgyrészlet neve „Schachtelei”. A Kiesling patak a Brückelbergen ered s eleinte Brunster- és Haidler-, majd Schwarzbach nevet visel. Teknőalakú, rétekkel és morotvákkal teli hosszanti völgyön át ömlik, mely utóbb zordon sziklás szakadékká szűkül, és a Stubenbachi hegység éjszaknyugati lejtőjének valamennyi, meg a Künisch-fensík legtöbb forrásának vizét szállítja a Wotawába. Langendorf tájáig (528 méter) a Wotawa völgye teljesen a hegyvidéki zártabb völgyek jellegével bír s nevezetesen egész a Lossnitz-patak torkolatánál álló Unterreichenstein (568 méter) bányavárosig számos sziklás részlete miatt igen festői. Langendorfnál, a honnan kezdve a folyó éjszakkeletnek halad, széles völgyteknővé alakúl át, melyet az előhegység mindegyre alacsonyabban húzódó magaslatai szegélyeznek. Odáig azonban az egész folyamvölgy mély hasadéknak látszik, mely Madertől 20 kilométernél hosszab levegői vonalban szeli át éjszak-déli irányban a nagy középső gneisz-fensíkot.

A Moldava (csehül Vltava) négy patak, ú. m. a Meleg, a Kis és a Füves, meg a Hideg Moldava egyesüléséből keletkezik, melyek közül csak az első ered a felső Cseh-Erdőben. Ez a „lichte Haide” nevű s az ország határa közelében, a Schwarz- és a Postberg közt fekvő láp (1.172 méter) számos forrásából gyülemlik és kezdeténél Schwarzbach-Moldava nevet visel. Az őserdőt, mely régebben e patak vizét árnyékolta, elpusztította a szú, minek következtében ma e vidéknek igen szomorú képe van. A forrás mellett egy kérgétől megfosztott óriási fenyő elszáradt törzse, közelében pedig egy nyílt fakunyhó áll asztalokkal és padokkal. A Moldava-patak eleintén éjszaknak folyik egy keskeny, sziklás és erdős szakadékon keresztül egész Aussergefildig. Ott hirtelen délkeletnek kanyarodik és Moldava-Schwarzbach néven átszeli a Frechenhaidig (887 méter) érő, idylli szépségű erdőkkel és rétekkel díszlő völgyet, melytől egy tág medenczébe lép ki és a Kis Moldavával gyarapodva, Meleg Moldava néven halad tovább.

Prachatitz. Nowopacký Jánostól

A Bergreichensteini hegytömeg, a Gefilde keleti lejtői és a Tafelbergek vonnak határt a felső és alsó erdő közt. Ezt meg két fő lánczolatra osztja a Moldavának Aussergefildnél kezdődő s Hohenfurthtól keletre eső végéig (levegői vonalban) 75 kilométer hosszú völgye. E két lánczolat közül a déli, melynek gerinczén a vízválasztó s nagyobb részében az országhatár is halad, a felső Cseh-erdő határszéli lánczolatának a folytatása. Ez a Dreisessel- vagy Plöckenstein-hegységgel, egy hatalmas, mindkét oldalon meredek lejtésű és sűrű erdőtől borított, meglehetősen egyenletes magasságú hegylánczczal kezdődik, mely a bajorországi Frauenberg falunál (728 méter) meredeken szökik föl a Kuschwardai mélyedés dombvidékéből és az Unter-Wuldaui hágónál (780 méter) ér véget, melyen a Krumauból a felső-ausztriai Aigenba vivő országút halad át. Mint az alsó Cseh-erdő legnagyobb része, úgy ez is gránitból áll. Falszerűen egymás fölé torlódott hatalmas tömbjei e kőzetnek, a minőkkel az egész Blöckenstein-hegység tele van, alkotják kimagaslóbb csúcsait, melyek közül az éjszaknyugati végén emelkedő Hohenstein (1.330 méter) gúlája jó messzire ellátszik. Tíz percznyire tőle délnek állanak a Dreisessel nevű festői sziklacsoportok. A közülök legjobban kimagasló csoport (1.311 méter) három nagy sziklatuskója a beléjök vájt mélyedésekkel a monda szerint valamikor ülőhelyül szolgált a cseh, bajor és osztrák fejedelmeknek, a kik e helyütt valami tanácskozást tartottak. Ezektúl van a csúcsnak és azzal együtt az egész hegységnek „Dreisessel” (három szék) neve. A három ország határa azonban nem ezen a ponton, hanem az egy órányira távolabb délkeletnek a gerinczen álló Dreiecksteinnál (Dreieckmark, 1.320 méter) találkozik. A délkelet felé mind szélesebben terjedő és mind jobban elposványosodó, utoljára pedig törpefenyűvel és borókával gyéren benőtt zordon morotvás pusztasággá vadúló lánczolat legmagasb sziklacsúcsai a Bajor (1.376 méter) és a Cseh Plöckenstein (1.378 méter). Emez Seewand néven festői sziklákkal hanyatlik az éjszakkelet felé nyíló vadregényes völgykatlanba, melynek mélységes erdei csöndjében a Stifter „Hochwald”-ja révén oly híressé vált Plöckensteini-tó (1.090 méter magas, 13.8 hektár felületű és 32 méter mély) sötét tükre csillog. Az említett sziklák legvégsőjén áll a Stifter-emlék. A Dreisessel-hegység éjszak felé mély patakmedrektől barázdált, sűrű erdőséggel borított s éjszakon a Hideg, kelet felé pedig a már egyesült Moldava völgyéig húzódó hegyvidékbe olvad át, mely a Hochwald csúcsában 1.044 méternyire emelkedik. E hegység nyugati szélén Neuthal és Tusset (779 méter) falvak állanak, belsejében pedig Hirschbergen (865 méter), a Neuthalnál kezdődő Schwarzenberg-féle csúsztató csatorna híres alagútja mellett. A csatorna aztán az idylli szépségű s a Plöckensteini-tó patakjától öntözött hirschbergi völgy éjszaknyugati fala mellett húzódik s Glöckelbergnél éri el a cseh-osztrák határt, azon túl pedig az Igel és a Mühl vizén át hordja a lecsúsztatott fát a Dunáig. Egy alacsony gerincz által a Plöckenstein-hegység a magasan domborodó Hochfichtettel (1.337 méter) függ össze. Egy második mélyebb horpadás után, melyen az Oberplantól Glöckelbergen át a Mühl-völgybe vezető út halad keresztűl, a hegység a Schindelauer Spitzbergben már felső-ausztriai területen még egyszer 1.077 méternyire emelkedik, ez után azonban az Unter-Wuldaui hágó széles hasadékához ereszkedik alá. Ezen túl emelkedik a széles, magas domborulatú, szintén sűrű erdőtől borított. St. Thoma-hegység, melynek legmagasb csúcsán (1.032 méter) áll a Stifter útján híressé lett Wittinghausen várrom, ennek közelében pedig egy kis falucska, Szent Tamás szép gót templomával és a Schwarzenberg herczegek vadászkastélyával. A Kapelleni hágó, mely a vízválasztó 950 méternyi magaslatán, zord vidéken álló Kapellen szegény egyházas falucskától kapta nevét, elválasztja a St. Thoma-hegység alacsony fensíkszerű folytatását a Felső-Ausztriában emelkedő Sternwald sűrű erdő borította gránit tömegétől. Ez dél felé a Leonfeldeni völgy irányában ereszkedik alá, melyen a hohenfurth-linzi országút húzódik keresztül.

A Teufelsmauer a Hohenfurth melletti Moldava-szorosban. Maøak Gyulától

Sokkal tagoltabb az alsó Cseh-erdő éjszakkeleti hegyláncza. Ez a Kubani hatalmas gneisztömegével kezdődik, mely a Meleg Moldava és a Flanitz (Blanitz) völgyei között emelkedik és nagyobb részében sűrű erdőséggel van borítva. Két legkiválóbb csúcsát, melyekről elragadó kilátás nyílik a középső Cseh-erdőre és messze be Csehországba, a magasan domborodó Kubanit (1.362 méter), meg a hegyes gúla alakú Schreinert (1.263 méter) a Langenruck (1.054 méter) keskeny gerincze köti össze és délnyugat felé hatalmas harántnyergek ágaznak ki belőlük: a Kubaniból a sáncz alakú Basum, melynek 1.290 méter magas hegyfoka meredeken hanyatlik a Moldava völgyébe; a Schreinerből a hosszan elnyúlt Haidberg (1.041 méter), mely Eleonorenhainnál a Volgelbergben végződik. A Basum, a Langenruck és a Haidberg közti vadregényes, mély erdős völgyön át a Kapellenbach morajlik, s e völgy jobboldali lejtőjén a Cseh-erdő egyik legnagyobb nevezetessége, a mintegy 200 holdnyi területű Lucken-őserdő áll, melynek épségben tartása biztosítva van. A Sablati mély völgymedencze a Kubani-csoportot a Prachatitz-Krumaui hegységtől választja el. Ez éjszakról nézve hullámos hegyláncz, mely két végén, úgy mint Prachatitz mellett a hegyes gúla alakú s tetején a Rudolf-toronynyal koronázott Libinben (1.091 méter) és a József-toronynyal tetőzött Schöningerben (1.084 méter) emelkedik legmagasbra. Emez a Krumautól éjszakra lévő, laposan domborodó, széles Planskerwald legmagasb csúcsa. Ezen éjszak felé nagyon elágazódó hegység legnagyobb részt granulitból áll, mely itt és nevezetesen a Planskerwald lépcsős kőszálainak festői szikláiban a fölszínre is kitolúlt. Gneiszból még csak a Libin és a vele egyközű s tőle a Bìlèbach völgye által elválasztott Swarzberg áll, a melynek hosszan elnyúlt tömege a Sablati medenczét kelet felé határolja. A két erdős hegység között s az említett patak mentén, felette kies és termékeny völgymedenczében áll, gyümölcsös kertektől koszorúzva, az ódon és valamikor jeles hírű Prachatitz város, kimagasló templomával, s tőle egy negyedórányira délnek a Libin lejtője legalján az újabb időben sűrűn látogatott St. Margarethenbad nevű gyógyhely előkelő villatelepe. Mind a két hely a Cseh-erdő legkedveltebb nyaralótanyái sorába tartozik. Délkelet felé az itt alacsonynak tetsző Libinhez csatlakozik a Christianberg (888 méter) magasan fekvő, részben mocsaras és erdős granulit-medenczéje, melynek déli szélén a Nagy Pleschen (1.069 méter) és az Andreasberg melletti, kúp alakú Grosser Chumberg (1.188 méter) gneisz-hegyei emelkednek. A terjedelmes Planskerwald a Kalschingi és Berlaui patak két egyközű, hosszanti völgye közt magaslik és kelet felé Goldenkron és Maidstein közt meredek sziklás lejtőkben hanyatlik a Moldava völgyébe. A kies és népes Berlau-Kremsi völgy választja el a Planskerwaldot egy vele egyközű hegyláncztól, mely már a Cseh-erdő előhegyei közé tartozik, de szintén granulitból áll és a Buglatabergben 829 méternyire emelkedik.

Az alsó Cseh-erdő két főgerincze közt tágas, részben sík, részben hegy-völgyes, mély patakmedertől berázdált fensíkok és alacsonyabb, számos kúppal bíró, többnyire sűrű erdőséggel benőtt hegycsoportok vannak. Az alsó Cseh-erdő belseje ennélfogva madártávlatból, pl. a Hohenstein, a Libin, vagy a Grosser Chumberg tetejéről nézve hullámzása közben megdermedt tengerhez hasonlít. Éjszaknyugati részében vannak a felső Meleg és a Füves Moldava partvidékei. A felső Meleg Moldava és ennek éjszaki mellékfolyócskái öntözik a Ferchenhaidi és Neugebäui medenczéket, melyek éjszak felé egy éjszaknyugatról délkeletnek vonúló hegylánczczal határolvák. Ez a láncz köti össze a Bergreichensteini hegycsoportot a Kubani-hegységgel és a Stachauerbergben 1.085, a Steindlbergben pedig 1.057 méternyire emelkedik. Ettől éjszakra a Gross-Zdickaui és Stachaui fensík terül, melynek termékeny völgytekenőktől barázdált vidéke az előhegyek dombhullámaival olvad egybe. Keleti legszélső nyúlványai egész a Volinka-völgyig érnek, a hol egészen közel a hegység széléhez a kis Winterberg város áll, mely délkelet felől nézve, a hegyoldalon lépcsőzetesen emelkedő épületsoraival és széles gránit-talapzatán ezek fölé magasló kastélyával igen festői kép. Winterberg, melynek tőszomszédságában, a Volinka-völgynek egy igen kies pontján az Adolfshütte nevű nagyszabású üveggyár áll, a Strakonitz és a bajorországi Freyung, illetőleg Passau közötti s így az egész alsó Cseh-erdőt átszelő állami út mellett fekszik. E szép műút a Kubani nyugati lábánál lévő Kubahütteni hágón (1.003 méter) keresztül a felső Moldva völgyébe vezet, azt a szép fekvésű és takaros Obermoldau egyházas falunál (750 méter) átszeli és a sűrű erdő borította krustelberg keleti lejtőjét megkerülve, a Füves Moldava közelében, egy kápolnával koronázott gránit-domb lábánál, igen festői helyen álló Kuschwarda mezővárosba ér (temploma 834 méter), mely élénk forgalmú vásárhelynek a környékén a dombokon és völgyekben számtalan gránit-tuskó hever szétszórtan. Sűrű erdő borította hegyláncz, melynek keleti nyúlványa a Krustelberg, választja el a Kuschwardai szép völgymedenczét és a Füves Moldavától öntözött, mély mocsaras rétterületet a felső Moldava völgyétől. E lánczolat legmagasb csúcsai a Röhrenberg (1.130 méter) és a Schlösselberg (1.113 méter) Kuschwarda mellett, a melynek keleti kiszögellésén áll Kunzwarte várrom.

A Füves Moldava, mely Bajorországban eredő három patakból keletkezik, Leimgrubig az állami út mentén halad éjszak felé, ott azonban hirtelen keletnek kanyarodik és egy erdős szoroson áttörve, széles, morotvás rétterületeken keresztül siet a felső Moldava felé, melylyel Eleonorenhainnál egyesül. A Füves és a szintén bajor földön Hideg Moldava közt, mely a humwaldi favágó-telep közelében találkozik a Meleg Moldavával, festői hegycsoport emelkedik, melynek éjszakkeleti csapású fő gerincze Eleonorenhain és a magasan álló Böhmisch-Röhren egyházas falu (932 méter) közt a gyönyörű erdő borította Schillerbergeket alkotja. Ez erdős hegységből emelkedik ki a Tussetberg (1.065 méter) gúlája, melynek déli kiszögellésén buja erdőség mélyéből bukkan ki a festőien szaggatott s magas kereszttel ékített Tusset-szikla (973 méter) gránit-porphyr fala. Gyönyörű kilátás nyílik róla a Hideg Moldava öntözte tusetti bérczi völgyre és a Dreisessel-hegységre.

A nagyszerű üveggyáráról nevezetes Eleonorenhain község közelében nem rég épült előkelő svájczi ízlésű turista-házból igen szép kilátás esik a kies Moldava-völgyre. Innen a Meleg Moldava a Hideggel való találkozásáig s azon túl mint egyszerűen csak Moldava egész az Olschbach torkolatáig tágas, rétekkel és füves morotvákkal zöldelő völgyteknőn fut végig s innen kezdve mint voltaképi Moldava már tutajozható. A Meleg Moldava völgyét balról alcsony hegyek szegélyezik, melyek a Wallerni fensíkot környezik. Wallern városa, a honnan három postaút indúl ki, – az egyik Eleonorenhainba (Kuschwardába), a másik Prachatitzba és a harmadik Oberplanba, – számtalan szénaboglyával megrakott széles rétterületen áll, éjszakon a Schreiner nyúlványaitól, keleten és délen pedig jobbára már kivágott erdeiknek kopár helyét mutató hegyektől körűlvéve, melyek a Salnaui hegységhez kapcsolódnak. Ez az egyesült Moldava és az Olschbach völgyei közt fekszik és éjszak felé a Christianbergi fensíkkal határos. Mély völgyektől barázdált regényes gránit-tömegét részben már megfosztotta erdődíszétől a szélviharok tombolása, meg az őrlő szú pusztítása. Egymás fölé tornyosúló tömbökből álló legmagasb ormai a Steinschicht (1.084 méter), a Fuchswiese két csúcsa, a Fürstensitz (1.235 méter) és a Lissifelsen (1.229 méter), meg a Spitzwald (1.216 méter). A hegység nyugati lábánál áll Salnau egyházas falu, innen délre a Schwarzenberg-féle nagy gőzfűrész mellett a budweis-krumau-salnaui vasút hasonnevű állomása, legdélibb kiszögellésén pedig, a Hochfichtettel szemben Oberplan mezőváros, Stifter Adalbert szülőhelye. – Az Olschbach völgye, melynek patakja Ottetstift és Langenbruck közt keresztül folyik a Langenbrucki tavon, a Cseh-erdő legnagyobb vízmedenczéjén, a Salnaui hegységet az alsó Cseh-erdő tágas déli fensíkjától választja el. Ez éjszakon egész a Krumaui hegységig, délen a Hohenfurthi hegyekig terjed és kelet felé lépcsőzetesen lejt az unter-haidi, kaplitzi és weleschini dombvidék irányában, melyen keresztül a budweis-linzi vasút vonala kígyódzik s mely egész az éjszaknak folyó Matlsch völgyéig ér. E fensíknak termékeny völgyektől szeldelt dombvidéke az alsó Cseh-erdő legnépesebb része. Számos falun és magánálló tanyán kivül Kalsching,Höritz, Unter-Wuldau (vagy Unter-Moldau), Priethal és Rosenthal mezővárosok vannak rajta. Ennek fensíknak, mely a Poluskabergben Klein-Umlowitz mellett 918 méternyire emelkedik, uralkodó kőzete a gneisz, mely számos ősmész- és graphit-telepet zár magába. A legnevezetesb graphit-telepek, melyek kiaknázása folyamatban van, a Murgau és Schwarzbach mellettiek, keletre az Olschbach-völgytől. A fensík keleti, igen hegyes-völgyes részét Hohenfurth és Krumau közt dél-éjszaki irányban ketté szeli a Moldava völgye, minthogy a Hohenfurthtól kissé keletre eső pontig délkeleti irányú Moldava itt hirtelen éjszaknak kanyarodik és eddigi hosszanti völgyét elhagyva, harántvölgybe csap át.

Unter-Wuldaun (723 méter) alúl Wadetstiftnél a Moldava völgymedenczéje szűkülni kezd, minthogy a St. Thoma-hegység és a vele szemben lévő alacsonyabb, szintén gránit hegyláncz, mely Hohenfurth és Rosenberg tájáig húzódik, egészen a Moldava közelébe lépnek. E folyó, a mint Friedberg városka erdős hegyektől szegélyezett szép völgymedenczéjén áthaladt, szűk, erdős völgybe ér, mely az ősrégi gót templomával ékeskedő Heuraffl falunál megint kitágúl, Kienberg alatt azonban vadregényes sziklatorokká szorúl össze, melynek erős hajlású és számtalan, tővel-hegygyel össze-vissza hányt gránit-tömbbel teli alján a szűk medrében szorongó fekete folyam aranysárgán tajtékzó festői esésekkel iramlik tova. Ezek a Teufelsmauer, vagyis a torkolat zordonan szaggatott jobbparti falának nevét viselő híres Moldava-esések. A balpart fölött itt a Kienberg (Hirschberg, 930 méter) emelkedik, mely a Friedbergtől keletre álló Golitschberg (984 méter) után az említett egyközű hegyláncz legmagasb csúcsa. Másfél órányira a Teufelsmauer-szoroson alúl, a folyó jobb partjához egészen közel érő gránit-talapzaton áll a nagy hírű és műkincsekben gazdag Hohenfurth cisterci apátság a hasonnevű városka közelében, az itt ismét kigátult, fenyőerdős hegyekkel szegett Moldava-völgyben. Éjszakkelet felől, a hol magas erdős hegyek emelkednek a karcsú gót tornyával büszkélkedő apátság terjedelmes épületeinek hátterében, igen festői képet mutat a nevezett kis város, mely a Krumauból a felső-ausztriai Leonfeldenbe vezető út mentén áll. Az út Krumautól kezdve szakadatlanúl a Moldava partján halad. A Moldava Hohenfurthtól fogva már tekintélyes folyó s csakhamar az említett harántvölgybe lép, mely Krumauig majdnem mindenütt többnyire erdős hegyek közt halad és helyenként festői sziklarészletekkel ékes. E völgy gyöngye a hasonnevű várossal szemben, a Moldavától megkerült meredek sziklafokon álló Rosenberg vár, a Rosenbergek egykor oly hatalmas főúri családjának ősi fészke, mely igen festői kivált dél felől, a hol erdős hegyek emelkednek két toronynyal büszkélkedő épülettömege fölé. Négy órai vándorlás után e völgyből Krumauba érünk, a Cseh-erdő vidékének fővárosába és a Schwarzenberg herczegi család székhelyére, melynek birtokához a Cseh-erdő legnagyobb része tartozik. Az ódon városnak igen sajátszerű a fekvése, minthogy az itt igen meredek sziklapartok közt folyó Moldava három kanyarúlatot tesz, melyeknek görbületei egészen közel érnek egymáshoz s helyenként valóságos sziklaszorosokká szűkűlnek. E görbületek között és mellettük épülvék Krumau és Latron iker-városok, a melyeket hat, nagyobbára magas ívezetű híd köt össze egymással, míg öt külvárosuk részben a bal völgyoldal meredeklejtőin emelkedik. A tulajdonképeni s egy szigeten álló városnak legmagasb pontján (509 méter) tekintélyes gót építésű templom emelkedik. A város festőiségéhez nagyban hozzájárúl a fölötte kimagasló herczegi kastély, egy hosszan elnyúló ódon épülethalmaz, mely kerek tornyával kivált a Hirschgraben harántvölgy felől igen nagy hatású kép. De legszebb úgy a város, mint a kastély a Krumautól délkeletre álló s kápolnával koronázott Kreuzbergről nézve, mert onnan a Planskerwald is a hátterébe esik. Krumaun alúl az ottan tágas Moldava-völgy csakhamar kanyargó és magas, erdős hegyektől övezett szakadékká szűkül. Itt áll a balpart egy sziklás félszigetén a szintén igen festői Goldenkron hajdani cisterci apátság, magas, de torony nélküli templomával, onnan egy órányira pedig éjszaknak, a Berlau-patak torkolatánál, egy keskeny, alig hozzáférhető sziklafokon a nagy és szép Maidstein várrom, vadregényes környezetével. Itt ugyanis és még alább vagy két órányi távolságig a Moldava völgye magas, sűrű erdőktől borított sziklafalak közé zárt szoros, melynek keskeny torkában alig fér el a mély, de szűk mederben hömpölygő folyó, meg a part mentén húzódó ösvény. Payreschaunál, a hová ez ösvény vezet, hirtelen kitágúl a völgy s a Moldava a téres Budweisi síkságra lép ki.

Rosenberg vár és város. Nowopacký Jánostól

A Cseh-erdő Csehország legnagyobb terjedelmű és legnagyobb szabású erdős hegysége. Kimagasló csúcsairól szinte végtelennek tetsző rengeteg erdőségre esik tekintetünk, mely a hosszan elnyúlt gerinczeket, a kúpokat és lejtőket takarja, a folyók zöldelő völgyeit, meg a tisztásaikon szétszórt, többnyire zsindely-fedelű majorokat és falvakat környezi. A folyók kígyódzva kanyargó zöld szalagokhoz hasonlók, a tanyák és helységek pedig mind megannyi oázok a sötét zöld erdők közepette. Az erdőséget és az egész növényzetet illetőleg három öv különböztethető meg. Az alsó, mely a völgyoldalakon mintegy 750 méternyi magasságig ér föl, az erdei fenyő és a fehér nyír (Betula verrucosa) nagy sokasága jellemzi. Ebbe esnek az összes előhegyek, nemkülönben a folyamvölgyek és az alsó Cseh-erdő alacsonyabb fensíkjai. Itt a mezőgazdaság a fő és mindenféle gabonafaj megterem, a völgyekben mindenféle gyümölcsfajok tenyésznek, még dió és szőlő is. A középső öv (750 –1.100 méter), a tulajdonképeni erdővidék, foglalja magába a legnagyobb erdőségeket, melyeknek leginkább jegenyefenyűvel és vörös bükkel, meg hegyi jávorral elegyes lúczfenyű az állományuk. Ez valaha csupa őserdőség volt, és sehol sem találni olyan hatalmas régi erdőrészleteket, melyekben két–négyszáz esztendős törzsek is százával akadnak, mint itt; sehol olyan buja fű- és cserje tenyészetet, mint ezekben az erdőkben és környékükön. A nagy, részben szélviharok rombolása, részben a szú pusztítása okozta hézagokat is nagyobbára ismét új állománynyal ültették be.

Krumau város és kastélya. Nowopacký Jánostól

Az erdőség mellett igen nagy területet foglalnak el a rétek és mocsarak is. Emezek kétfélék, úgy mint: vagy füves morotvák („Auen”), vagy hegyi lápok („Filze”). Amazok vagy egészen fák nélküliek, vagy fűzekkel, nyírrel, égerfával és mocsári fenyűvel (Pinus montana uncinata), fekete nyírfa (Betula carpathica) és elcsenevészedett erdei fenyő terem. Ily hegyi lápok a magasabb fensíkok és hegygerinczek tetején találhatók. E sokszor igen terjedelmes lápok igen sivár tekintetűek és számos, gyakran mohával leplezett mély süppedékeik miatt veszedelmes a rajtuk való járás. Némelyikükön tócsák és tavak is vannak, sőt az Innergefild melletti nagy Seefilz morotváján egy nagyobb tó s azon egy törpefenyűvel benőtt úszó sziget is van. Gyümölcsfák közül ez övben csak a vad cseresznye terem, mely aztán néha igazán óriási nagygyá nő. Gabnafélékből csak a rozs és leginkább a zab érik meg, e mellett még a len és a burgonya termeszthető. Az útakat rendesen vörös berkenyefák (Sorbus aucuparia) szegélyezik. A terjedelmes rétterületekben kedvező helyet találó marhatenyésztés háttérbe szorítja a mezőgazdaságot, de mégis legfontosabb itt az erdőgazdaság. A felső övben, hol a majdnem a legmagasb csúcsokig terjedő erdőség csekély kivétellel csupa lúczfenyűből áll, már csak hegyi rétek, vagy havasi legelők („Almen”) vannak, melyeken a marhák, kivált ökrök nyáron át legelnek. Az erdőséget sok helyütt ugyancsak megtépte a sok szélvihar és hóomlás, ezért a gerinczeken és csúcsokon hézagos, bozontos és csupa moszat. A Cseh-erdő növényzete fajokban ugyan dús, de ritka növényekben szegény, s egyetlenegy saját faja sincs. Az a néhány ritka növény, melyek közül a havasi harangvirág (Soldanella montana) és a Doronicum Austriacum a jellemzők, az osztrák növényországhoz tartoznak s itt érik el tenyészetük éjszaki határát.

Hegyi láp Mader mellett. Maøak Gyulától

A rengeteg erdőségek és a sok mocsár miatt igen tele van a légkör nedvességgel, a mi nyáron át gyakori esőzésnek, télen pedig nagy havazásnak az okozója; de egyszersmind enyhítően hat úgy a nyári forróságra, mint a téli hidegre. A rétek üdén zöldelnek egész októberig, a mikor hó alá kerűlnek; a hó a magasb helyeken egész május közepéig, sőt a legmagasb csúcsokon egész júniusig is megmarad. A későn kezdődő tavasz a talaj nagy nedvessége és a gyakori esők miatt épen nem a legkellemesebb évszak; sokkal kellemesebb az ősz, a mikor többnyire állandón derült szép idő jár. Ilyenkor és még inkább télen, a mikor a levegő rendesen csodálatos tiszta, láthatni minden kimagaslóbb hegytetőről, sőt már némely magasabb fekvésű helységből is (minők Buchwald, Andreasberg, stb.) ama fölséges gőzölgő havasi képeket, melyekről a Cseh-erdő oly híres, s a milyenek nyáron csak ritkán mutatkoznak. Már szeptemberben is gyakoriak a mélyebb völgyek alján és a morotvák fölött képződő ködök, melyek reggelenként olyanok, mint valami fehér, hullámzó páratenger, a honnan szigetek gyanánt bukkannak ki az erdős hegyek napsütötte ormai. A szelek közül leggyakoribb a meleg nyugati, mely nyáron sokszor esőt hoz, ellenkezőleg mint a hidegebb keleti szél. Amazt „bajor”, ezt meg „cseh” szélnek hívják az ország lakói.

Az Angel, Uslava és Wotawa mellékei. A déli Cseh-erdő éjszakkeleti széle hoszszában számos csúcsú, sűrű lakosságú előhegység emelkedik, melynek délkeleti vége a budweisi síkságba ereszkedik alá. Gránitszigetektől meg-megszakított amfibol- és silurpala alkotja éjszakkeleti részét, melyet éjszakról délnek az Angel-völgy szel át; míg többi vidékei gneiszből és gránitból állanak. Ezeken a Wotawa ömlik keresztűl egész Pisekig keleti irányban, a hol aztán éjszaknak kanyarodik és addig hosszanti völgyéből harántvölgybe szegül át. A többnyire erdős hegyektől szegélyezett, zöldelő tágas Angel-völgyön majdnem véges-végig megy Pøestitztől kezdve fölfelé a pilsen-eisensteini vasút. Legszebb pontja e völgynek Klenau vára és Klattau városa. Amaz sűrű erdőség közepette félig rejtetten áll egy magános hegycsúcson, Janowitz állomás közelében, s gyönyörű kilátás esik a tornyáról nyugat és éjszak felé a termékeny Angel-völgyre, a zöldelő völgyek és különféle szántóföldek közül kiemelkedő hegyekre és dombokra s a rajtuk elszórt helységek egész sorára, dél felé pedig a Cseh-erdő komor bérczeire s az azokból kimagasló Osser kettős kúpjára. Klattau szabad királyi város egy magaslaton áll a Reichsvorstadt nevű külvárosán átfolyó Rasen-Bach (Drnovybach) jobbpartján, melynek völgyén alább hosszú, rácsozatos hídon kel át a vaspálya. A pályaudvarról nézve igen festői képet nyújt e város tekintélyes épületeivel és magas tornyaival, melyek mögött erdőborította hegyek emelkednek. A város és vasút közt magánosan álló Hurkabergről (497 méter), melyen egy templomrom van, gyönyörű kilátás nyílik a Cseh-erdőre. Klattaunál a vaspálya kilép az Angel-völgyből, de Schwiehaunál megint visszatér belé. A völgy egész a kéttornyú templommal ékeskedő Pøestitz városkáig kies és gyümölcsösökben gazdag. Alább az oldalait szegélyező hegyek mind inkább alacsonyodnak, erdőtakarójuk gyérül s végre egészen kopárokká válnak. Pøestitztől kezdve a vaspálya szántóföldek és síkon fekvő nagy fenyveserdők közt halad a Radbusa völgye felé, melyben Dobøan városánál lép be, hol az országos tébolyház vonja magára figyelmünket villaszerű épületeivel. Pilsenig folyton e völgyben halad a vasút.

A pilsen-budweisi vasút Nepomuk állomásig az általa éjszaknyugatról délkeletnek húzódó Uslava-völgyben halad fölfelé, ezen túl azonban tágas, egyhangú dombvidéken a Wotawa-völgybe csap át, melyet Horaždiovitznál ér el. A többnyire erdőtlen hegyek, halmok és magaslatok közt húzódó Uslava-völgynek, melyben sok malom és falu látható, egyik legszebb tája Alt-Pilsenec mezőváros környéke, melytől délre a már említett Radina (Karlskrone) vár áll. A folyó balpartján épült, ódon színezetű helységnek épen mögötte emelkednek a Hurka sziklacsoportnak egy toronynyal koronázott ormai. A legközelebbi Stiahlau állomásnál balkéz felől a folyó jobbpartjához egészen közel álló dombon, erdős környéken Kozel kastélyát pillantjuk meg, a Waldstein grófok nyaralóhelyét; innen egy órányira kelet felé eső vadregényes völgytorkolatban, egy erdőövezte sziklacsúcson trónol az egykor királyi Lopata vár festői omladéka. Nepomuk állomástól nyugatra, melytől a hasonnevű város, csehországi Szent János szülőhelye, háromnegyed órányira van, a folyó balpartja mellett emelkedő meredek és szép erdővel borított Grüner Berg (Zelená Hora) tetején egy hajdan hatalmas vár romjaitól környezve Grünberg kastély köti le az útas figyelmét. Odább kies völgymedenczében Horaždiovitz városa áll a Wotawa balpartján, mely itt lép ki a Cseh-erdő előhegységéből. Nyugatnak a ma elhagyatottan álló Prachin (Prácheu) vár látható, mely valaha a hasonnevű kerület fő helye volt.

A Wotawa Langendorfon alúl az előhegyek közé lép be s Horaždiovitzig éjszakkeleti irányban halad a tágas, többnyire kopár és meredek hegyektől szegélyezett völgynek rétekkel zöldelő alján. Legelőbb a balpartján húzódó Schüttenhofen (Sušice) városon folyik végig. Az itt már tutajozható folyón túl emelkedik a Schutzengelberg, a várostól nyugatra pedig a sűrű erdővel borított s mondákban sokat emlegetett Svatobor (839 méter), melynek neve (Szent berek) a pogánykorra emlékeztet. S valóban találtak is itt történelemelőtti időből való sánczokat és régiségeket. Schüttenhofen és Horaždiovitz közt félúton, egy meredek és kopár mészsziklán, a folyó balpartján a büszke Raby (Rabí) vár terjedelmes romjai állanak a hasonnevű városka mellett, a hol a félszemű Žižka a másik szemét is elvesztette. Egyéb részeiben a Wotawa völgye meglehetősen egyhangú egész Strakonitz városáig, melyen a folyó végig fut s egyszersmind két ágra szakad. Ezek fölött egy kő- és egy lánczhíd vezet át. Egy ódon kastélya van itt a maltai lovagoknak, kik a város nevét viselő uradalom birtokosai. Egy szép gót izlésű temploma is van a városnak. Itt ömlik a Wotawába a Wolinka, melynek festői völgyében húdik a strakonitzi pályaudvarnál kezdődő kincstári út Winterberg felé. Ebben a völgyben van a kies Wolin város, a folyó balpartján büszkén emelkedő Elèovitz kastély, meg a magas, erdős hegy tetején épűlt ősrégi Szent Adalbert-kápolna, honnan gyönyörű kilátás nyílik a Kubani-hegységre. Strakonitzon alúl a Wotawa csakhamar tágas, termékeny síkságra lép ki, s azon kígyódzik végig egészen a délkeletről belé siető Blanitz torkolatáig. E síkságot éjszak és éjszakkelet felé dombsorok, délnyugaton pedig a Cseh-erdő számos csúcsú, többnyire erdőkkel borított és hullámos előhegyei szegélyezik, melyek mögött méltóságosan emelkedik magának a Cseh-erdőnek a Kubaniban és Schreinerben legmagasbra nyúló komor gerincze. Sudomeønél a vaspálya eltér a Wotawától s a Blanitz medenczéjébe lép át, ott foly egész Wodnian tájáig, hol aztán délkeletnek kanyarodva, kies dombvidéken át fut a termékeny, tavakkal és berkekkel tarkálló tágas Budweisi síkságig.

A felső részében Flanitz neveet viselő Blanitz a Salnaui hegység ”lange au” nevű morotváiból ered és Ernstbrunntól kezdve éjszaki irányban kígyódzik egy mind mélyebben bevágódó s az Oberhaidi fensíkot ketté szelő völgyön át, mely Plahetschlagtól kezdve vadregényes sziklaszorossá szűkül és a Sablati medenczébe torkollik. Innentől fogva igen kies a patak völgye, mely Husinectől (Husz János szülőhelyétől) kezdve az előhegyek közé lép és Sablattól fogva már Blanitz nevet visel. A folyó balpartja fölé magasan emelkedő Barau (Bavorov) mezővárostól nyugatra trónol az itt sűrű erdő borította dombvidék fölött Helfenburg vára (tornyának csúcsa 687 méter). Kraschlovitznál elhagyja a Blanitz az előhegyeket, s kelet felé hajló ívben éjszak felé kanyarog a Wodnian város melletti lapályon át. Wodniantól délre, egészen a festői szépségű előhegyek tövéhez közel áll Libìjic, a Schwarzenberg herczegek nyári kastélya, ennek szomszédságában pedig a Szent Mária Magdolna-fürdő van. További útjában a folyó, a Wotawa felé tartva, Protiwin mezőváros előtt halad el, hol a Zditzből jövő s Piseket érintő szárnyvasút a pilsen-budweisi vonallal találkozik. A Wotawa kevéssel alább szűk erdős torkolatba mélyed, mely odább szép völgymedenczévé tágúl. Ennek ölén van Pisek városa és kastélya igen kies környezetben. Szobrokkal ékes, 120 méter hosszú ódon kőhíd köti össze a város két felét. A Pisektől másfél órányira nyugatnak álló Kamenik (537 méter) hegyről még egyszer áttekinthetjük majdnem az egész Cseh-erdőt. Nem messze Piseken alúl a Wotawa egy szűk, regényes völgybe lép, melynek erdős magaslatok közé zárt, igen kanyargó, de egészben mégis éjszak-éjszakkeleti irányú vonala mintegy öt órányi hosszú, míg végre a híres Klingenberg (Zvíkov) várnál a Moldavának nem kevésbbé regényes völgyébe nem torkollik, melylyel a Wotawa vize bőségére nézve itt még bátran mérkőzhetik.

Raby várrom. Liebscher Károlytól

Délkeleti Csehország. Sedlaèek Ágosttól, fordította Katona Lajos

A felső Moldava és az ország délkeleti határa közti vidék egész a Budweisi síkságig igen szép és kellemes kirándulásokkal kecsegtető hegyi tájak sorozata. Festőileg váltakoznak itt völgyek és hegyek, terjedelmes és többnyire jól ápolt erdők, meg csinos falvak. A Buchersen felüli hegytömeg, a legtöbb hegyláncz kiágazó törzse, a kúpalakú Steinberg (1.069 méter) a legmagasb pontja ennek a vidéknek. Az innen éjszak felé húzódó láncz az ország határa mentén halad egész a Schwarzau horpadásáig, hol a Buquoy grófok Sophien-Schloss nevű vadászkastélya áll. Éjszaki folytatása minden irányban lejtősen, éjszak felé pedig meredeken aláhanyatló hegytömeg, melynek tetején három sajátszerű alakú csúcs emelkedik. Ezek közűl a délkeleti a Hochwald, mely nem igen meredek erdős magaslatról tágas kilátást élvezhetni. A szomszédos magaslat éjszaknyugati részét egy bemélyedés ismét ketté osztja; éjszakkeleti csúcsának Steinberg, egy horpadástól megint ketté tagolt nyugati felének pedig Schreiberberg a neve. Mind a kettőnek meredekek, kopár sziklásak a lejtői, s a hol kissé szelídebb hajlásúak, ott is kőomladékokkal telvék. A Hochwald és a Steinberg közti nyergen fekszik az egyetlen útczából álló Heilbrunn mezőváros. Mindjárt alatta, a Steinberg lejtőjén sorakoznak Brünnl mezőváros házai, melyek közül messzire ellátszik a két tornyú, Maria-Trost nevű búcsújáró templom. A hegyláncz folytatása a Mandelsteinen át húzódik, a melynek már Alsó-Ausztriában áll a legmagasb csúcsa, és Gratzentól éjszakkeletre ér véget.

A Moldaváig terjedő többi részét a hegyvidéknek néhány patak szeli át, melyek mind a Maltschban egyesülnek. Ez a Steinbergtől nem messze, de a határon túl ered és azután jó darabon a határt jelzi, e közben Zettwing mezővárosát érintve. A magaslatok mögött rejtődző Unter-Haidon felül lép Csehország területére. További útjában Böhmisch-Reichenau előtt halad el; majd helylyel-közzel meredek falú erdős lejtők közé kerül. Lauseck festői helyen álló várromjaitól éjszakra a völgy kitágúl, lejtői szelídebb hajlásúakká válnak, s a folyó Kaplitz felé Pflanzen falu alatt folytatja útját, mely helységnek szántóföldül használt nagy tere városba is beillenék. Valamivel alább meredek lejtők közé zárt, részben igazán komor, erdős, szűk völgy következik; csak Weleschinnél válik a baloldali lejtő valamivel kisebbé. Még lejebb a balparton Øimau búcsújáróhely áll, mely valamikor a jezsuiták birtokában volt, kik a helységet és környékét számos kápolnával és szoborral díszítették. Teindlesen alúl egy tágas rétvölgybe lép a Maltsch és folyton kanyarogva halad Budweis városa felé, hol a Moldavába szakad.

Mellékfolyócskái közül a Strobnitzbach a legnagyobb. Ez Scheiben falun fölül ered a Hochwald lejtőjén s Strobnitz mezőváros felé veszi útját. Ezen túl egy tájképi szépség nélküli szűk völgy következik, melynek folytatása azonban, a Buquoy Teréz grófnő parkjával díszlő Theresienthal, annál kiesebb. Alább a völgy hirtelen kitárúl, a hegyoldalak jobbra is, balra is mind hátrább vonúlnak és egyszerre csak előbukkan facsoportok mögül Gratzen magasan álló régi várkastélya.

Gratzen város és kastély. Liebscher Károlytól

Gratzent méltán dicsérik tájképi szépségeért. A szabálytalan háromszög alakú város egy magas és meredek lejtésű földnyelven terül. Ringplatz nevű terének a keleti oldalán a „Residenz” palota áll, melynek nagy épületeit a kormányzati és uradalmi hivatalok foglalják el. Mellette áll a magas tornyú régi templom. A földnyelv délnyugati végén van az érdekes régi várkastély, melyet fallal bélelt mély árok vesz körül, a milyen nincs több Csehországban. A várostól éjszakkeletre az 1801-ben épült új kastély áll díszes parkban.

A Gratzentől éjszakra és éjszaknyugatra levő vidék szelíd, hullámos magaslatokkal meg-megszakított síkság, melyen erdők, tavak és szántóföldek váltakoznak. Kiváló szépségű a vasúti állomás (Jakule) melletti részlet, melynek a terjedelmes erdőség közepette levő nagy tavak különös díszére válnak. Az itt folyó Strobnitz-patak éjszaknyugatnak kanyarodik s egy tágas völgybe tér, melyet sok helység élénkít. E völgytől éjszakra van Forbes (Borovany), ettől nyugatra pedig egy fensíkon és annak az erdőnek a közelében, melynek a szélén állítólag Žižka huszita vezér született, áll a Schwarzenberg herczegek Trocnow nevű majorja. Ez emlékezetes helyet sokan látogatják. Ostrolow-Aujezden alúl a patak völgye rideggé válik. A Hohenfurth monostorhoz tartozó, renaissance építésű érdekes kis komaøitzi kastély is útjába esik még a pataknak, mely ezután Stropnice falunál a Maltschba szakad. Egy mellékága, a már említett Schwarzaui patak mellett, legnevezetesebb Beneschau városka, melynek igen szép a környéke.

A Schwarzau-patak jobb partján és a Maltsch irányában egy erdős hegység húzódik, melynek két legmagasb csúcsa a Kohout és a Hohenstein. Amaz, valamint az e felföld szélén álló Johannesberg falu, már jó messziről meglátszanak. Éjszak felé a hegység a Schweinitzi völgybe ereszkedik alá. E város Déli-Csehország legnevezetesb helyeinek egyike s messze vidéken híres marhavásárairól. Fő ékessége a Mária mennybemeneteléről nevezett, gót építésű magas templom. A Moldava és a Maltsch közti felföld legmagasb pontja a Roidnerberg (918 méter), melyről igen szép kilátást élvezhetni.

A termékeny Budweisi síkság igen meglepő képben tárúl elénk, a mint a Zamost vasúti állomástól délre lévő bevágásból kiérünk. Minden irányban fasorok szeldelik, hátterében pedig a hatalmas Schöninger és erdős magaslatok állanak. A Wittingaui síkságtól az a hegyláncz választja el, melyen Gutwasser és a hajdan oly nevezetes Rudolphstadt bányaváros áll.

Budweis, a Moldava és a Maltsch találkozásánál, Déli-Csehországnak nemcsak egyházi székvárosa, hanem egyéb tekintetben is fő helye. Úgy van építve, mint az Ottokártól alapított legtöbb város. Négyszögű főterén (Ringplatz), a honnan derékszögben ágaznak ki az egymást is derékszögben metsző útczák, még megvannak a régi városokat jellemző útczasori boltozatos nyílt folyosók, melyek ma már mind ritkábbak. Az ó-várostól éjszakra és keletre a jelenkor élénk forgalma következtében nagy és hosszú útczákból álló, újabb városrészek keletkeztek. Díszére válnak a városnak szép sétaterei, melyek az ó-város éjszakkeleti szélét az új városrészektől elválasztják. Magasan emelkedik a város fölé a Szent Miklós székesegyháza, XVI. századból való tornyával, mely azonban a műértők figyelmét koránsem vonja úgy magára, mint a gót ízlésű kis Mária-templom, mely az egykori dömés kolostor (később kegyesrendi collegium) szintén igen szép keresztfolyosójára szögellik. A hitéhez mindig hű katholikus város több ízben részesült az uralkodók kitűntető kegyében. Ipari tevékenysége is jó hírnek örvend már évszázadok óta.

Frauenberg kastély Budweis mellett. Nowopacký Jánostól

A Budweis alatti vidék szintén sík föld ugyan, de rétjei, dús fatenyészete és csillogó tavai mégis megkülönböztetik a budweisi síkságtól, mely jobbára csupa szántóföldekből áll. A Frauenbergi síkság szélén, egy magaslat végső nyúlványán áll, gyönyörű és valóban fejedelmi bőkezűséggel alkotott park közepén a Moldava mellett Frauenberg kastély, a Schwarzenberg család idősb ágának híres nyári lakóhelye. Nem messze tőle, a Munitzi tó partján szintén igen szép park közepette áll Ohrada vadászkastély, melyben a Schwarzenberg-féle óriási terjedelmű birtokokból került természetrajzi tárgyak érdekes gyűjteménye látható.

Frauenbergtől éjszakra a Moldava többnyire gondosan ápolt erdőségekkel borított felföldön át ömlik, a melynek magassága Moldauthein felé mindinkább csökken. A folyónak sziklás részletekkel váltakozó partoldalai is mind alacsonyabbakká válnak s a folyó felé lassanként mezőséggé lapúlnak. Egy ily lankás lejtőn s részben már egészen lapályos völgyben áll Moldauthein, a délcsehországi kereskedelemnek a Moldaván való hajózást illetőleg fontos árúforgalmi helye. Ezen alúl egyesül a Lužnitz a Moldavával, mely így gyarapodva, kevés kanyarúlattal folydogál egy falvak-, tanyák- és malmokkal népes völgyön át Klingenberg felé. Èerwena falun fölül egy merész alkotású hídon kél át az összekötő vasút a folyó fölött. Innentől fogva a többnyire erdő borított partvidék ismét érdekesebbé kezd válni s Klingenberg és Worlík táján éri el legnagyobb szépségét. Amaz egy meredek sziklafokon álló s szirtek és erdős lejtők közé rejtett várrom, melyet a természetkedvelők nem mulasztanak el meglátogatni. A Burgberg éjszaki oldalán, mely itt kevésbbé meredeken hanyatlik alá és ék-alakúan szélesedik ki, találkozik össze a Moldava és a Wotava. A meredek erdős lejtők közé zárt folyó elég népes völgyön halad át Žïakov felé. Innen jó út vezet föl a hegyen Worlikba. E tájképi szépségekkel kínálkozó hosszú kerülő út végén nyíló kilátás a legszebb mindazok közt, melyek Budweistől Prágáig élvezhetők. Függőleges magas sziklafalon áll a kastély, mely gyakori lakóhelye a Schwarzenberg család ifjabb ágának. Magas erdős hegyek, meredek sziklarészletek, gondosan ápolt parkok környezik a gyönyörű tájképet, melynek kiességét még növeli a rajta csendesen végig ömlő folyó.

A Moldava mindkét partján épült Kamaik városkánál a folyó partmelléke 267 méternyire száll alá, s mindkét felől részint kisebb síkok, részint szelíd lejtők vannak a víz mentén. Helylyel-közzel a lankás partok sziklás lejtőkkel is váltakoznak ugyan, de egészben az itteni tájképek, jóllehet a folyó szüntelen kanyarúlatai miatt elég gyorsan változnak, mégsem mérkőzhetnek a felső részek szépségével. Azonban a Žiwohošt helységen felűli Cholintól fogva megint gyakoriabbak az erdős magaslatok a partok mentén, s a folyam völgye ismét kiesebbé kezd válni. Érdemes innen a Nalžowitzi patak mellékvölgyébe ellátogatni, mely szintén gazdag, szép és változatos tájrészletekben. A folyó völgyét itt oly szűkké szorítják össze az egymással szemközt álló lejtők, hogy közöttük nagyobb helységek számára nem jut tér, s néhol csak a folyó és a sziklafal közötti keskeny gyalogösvény fér el köztük. Régebben itt szikladarabok és örvények nehezítették meg a hajózást; kivált a Tøebenitzen alúli, a népnél Svatojanské proudy (Szent János zuhogók) néven ismeretes hely volt fölötte veszedelmes. Fux Krispin strahovi apát 1643-ban a hajózást gátló sziklák közül többet fölrobbantatott, a miért III. Ferdinánd nemesi rangra emelte. Érdemét egy kőemlék is hirdeti. Valamivel alább egy kis síkon áll Stìchowitz városka, melynél a Prága felé való gőzhajózás kezdődik.

Klingenberg várrom. Liebscher Károlytól

Stìchowitztól lefelé a már szélesebb folyóban zöld szigetek vannak. Ezek közül a nagyobbak egyikén, a St. Kilian mellettin, állt az 1000. év táján alapított, de 400 évvel ez előtt feloszlatott s azóta majdnem nyomtalanúl eltűnt Ostrow kolostor. A sziget végével szemben, a folyó balpartján van Dawle városka. Itt egyesül a Sazawa a Moldavával. Innen kezdve a folyó csekély eséssel folytatja útját eleintén hol lejtős partok, hol sziklafalak között; alább a baloldali magaslatok eltávolodnak a folyótól, mely itt egy kisebb síkon halad át. A hegyoldalak a Königsaal fölötti erdős lánczolattal érnek véget, melynek tetején a történelmi nevezetességű St. Gallus templom áll.

Königsaalon alúl, melynek II. Venczel alapította hajdani kolostora dicsőséges szerepet vitt Csehország művelődése történetében, tágas, sík völgy nyílik, melyet a Beraun szel át, míg Lahowitzon alúl a Moldavába nem szakad. A Modøantól Kuchelbadig mindegyre szűkűlő völgy és a két folyampart mind jobban elárúlja az ország fővárosának közelségét. Mindenütt pezsgő élet foly, mely Podolon és Wyšehradon túl még fokozódik s így tart a Šarka-pataknak Prága alatti torkolatáig.

Podbabától kezdve megváltozik a völgy képe. Az idáig széles folyó ismét mindkétfelől magas partok közé szorúl, melyeket csupa kopár sziklák, vagy avar füvek borítanak. Kivételt csak a kiesebb határú Roztok tesz, hol a prágaiak szeretnek nyaralni. Roztokon alúl megint sivár a völgy. Egy jókora kanyarúlaton túl Libschitz falu következik a balpartnak egy menedékes lejtőjén; mellette majdnem függőlegesen hanyatlik a folyó partjára a sziklás Libìhrad hegy. A völgy további része Chwatìrub faluig, a hol két várrom van, megint sivár, noha mindenütt meglátszanak benne az emberi szorgalom nyomai. Az újabb időben szemlátomást emelkedő Kralup és Mühlhausen után, a hol a Griessbeckek szürke ódon várkastélya emelkedik, a Moldava az éjszak-csehországi mély síkság területére lép. Lassan hömpölyögve éjszaki irányát megváltoztatja és rétek, jól mívelt földek és mezők közt keletre kanyarodik, hogy Melniknél az Elbébe szakadjon.

A Lužnitz felső völgye Alsó-Ausztriához tartozik. Forrásai ugyan részben Csehországban erednek, de a tulajdonképeni Lainsitz (okiratokban Lunsenize) Schwarzbachig mégis csak Ausztria területén marad. Erdweison alúl, Beinhöfen falunál, a cseh határhoz közelít, melyet itt a Èerná stoka patak jelöl. A mindkét felé széles völgy mindenütt szelíd hullámzatú lapos felföld, melyet rétek s helylyel-közzel csinos facsoportozatok és nagyobb erdők borítanak. A cseh oldal falvai az osztrák félen lévőkhöz hasonlag részint egybeépítvék, részint sok szétszórt majorból és tanyából állanak, a mi nem kevéssé növeli a vidék kiességét. Mind a kétféle építésmódot egyesíti magában a völgy legnagyobb helysége, Suchenthal (Suchdol). A Èerná stokával való összeömlésétől kezdve a Lainsitz a határ mentén foly s ettől csak a litschaui felföldről érkező Reissbach beleömlése után válik meg. Csehországba lépte helyén, a hol a Lužnitz (Lužnice) nevet veszi föl, partja 442 méter magsságú, a minél a környéke sem sokkal magasabb.

Worlik várkastély. Liebscher Károlytól

St. Magdalena falun alúl a nagy erdők kisebb tavakkal kezdenek váltakozni. Itt azonban a folyó két ágra szakad. A mesterségesen (1584–1585-ig) ásott keleti csatorna Neubach (Nová øeka) néven egy tölgyekkel beültetett gát mellett szép tájon foly végig és Platzon alúl a Nežárkával egyesül. A nyugati ág (Stará øeka, Altbach) a Rosenbergi-tó felé ömlik. Egy harmadik ág, az úgy nevezett Goldbach (Zlatá stoka), a melyet 1506-ban ástak és 1570-ben fölfelé meghosszabbítottak, Pilaønál ágazik ki és a Hrádeèek, vagy Schlossrevier nevű erdőségen át folytatja útját. Ennek mentén is sík a táj.

Ezzel a Wittingaui síkságra értünk, a melyen sok érdekes látnivaló van. Általán véve itt is olyan a táj képe, mint előbb, de azzal a különbséggel, hogy tavasztól egész késő őszig megtartja üde zöldjét s hogy igen nagy díszére válnak számos tavai, meg az ezek hátterében álló erdős hegyek. E hegyvidéki háttér kivált az Opatowitzi nagy tónál igen szép. Ennek, valamint a vele szomszédos Swìt-tónak parti töltése az itt honos óriási tölgyekkel van beültetve.

Wittingau, mely a belvároson kivül még egy külvárosból áll, a Goldbach és a Swìt-tó közt fekszik. Fő helye a legnagyobb és legjobban kezelt uradalmak egyikének. Valaha a Rosenbergek hatalmas nemzetségének a székhelye volt s még ma is jó hírű a történettudósok előtt jól rendezett és gazdag tartalmú levéltára miatt. Két, még mindig jó karban lévő kapuja, néhány bástyája és körfalainak maradványai tanúskodnak a város egykori erődítményeiről.

A városnak éjszak felé terjedő határa tágas és sík rétterület, melynek sajátszerű színt adnak a rajta mindenfelé látható szénaboglyák. A Goldbach öntözi és éjszakra egész Csehország legnagyobb taváig, a Rosenbergi tóig, terjed. Ezt 1584-ben kezdte ásatni a Rosenberg-féle uradalmak akkori kormányzója, Jelèani Krèin Jakab, s nem sokkal ezután el is készíttette és töltését tölgyekkel ültette be, melyek közül néhány állítólag még ma is él. A tó széles tükre s a mellette álló Alt-Lahm falu fehér házikói erdős hátterükkel igen kies tájképpé egyesülnek. Közel a tó mellett foly a Goldbach két töltés közé szorítva, melyek egyike a Rosenbergi, másika meg a szintén jókora Raòow-tótól választja el. A nyugati töltésen a kocsiút, a keletin pedig az államvaspálya halad. Tovább a Goldbach megkerüli a Tisí tavat, melynek fölötte szabálytalan alakú nagy tükrén néhány sziget is emeli a partok változatos facsoportozatai következtében amúgy is festői tájkép szépségét. A Goldbach még néhány tavat átszelve, vagy megkerülve, Weselí mellett a nagy Horusitzi tóhoz ér s aztán a Lužnitzba szakad. A Lužnitz a Smitka nevű tanyánál hagyja el a Rosenbergi tavat s aztán sík vidéken halad át, melyet kelet felé alacsony, erdős magaslatok határolnak. Mind a két partja mentén számos tó s azok közt helylyel-közzel ingoványos erdőterületek vannak. Az innen nem messze folyó Nežárkától a már említett domblánczolat választja el, mely Weselí mellett szelíd lejtőben ér véget; kevéssel odább a két folyó egyesül.

Lássuk már mos a Nežárka partvidékeit. Régebben Wèelnicének hítták, mert a hasonnevű falun végig ömlő patakot tartották a fő forrásának. Jareschautól mindkétfelől alacsony dombvidéktől szegett völgyben halad; Neuhaustól kezdve azonban a táj változatosabb és kiesebb képet ölt. E vidék fő helye a szorgalmas polgároktól lakott Neuhaus város (csehül Jindøichuv Hradec, azaz Henrik vára), mely szláv nevét onnan kapta, hogy a Witigonok nemzetségéből való Henrik alapította magának „új ház”-úl, vagyis várlakúl. Neuhaus, jóllehet három oldalról is csupa német helység környékezi, mindez ideig megőrizte ősei nyelvét. Mindenkoron hatalmas és a város jóllétét szívükön viselő nemzetségek uralma alatt állván, fő helye volt egy terjedelmes uradalomnak, mely apáról fiúra szállt és soha sem került eladásra. Ódon kastélya és templomai teszik a város sajátszerűségét. Legszebb a csinos tornyú préposti templom, melynél azonban műtörténelmi szempontból érdekesebb a Szent János kórház temploma. A várostól keletre van a Waigar nevű tó; ebbe ömlik a Hammerbach. Nyugat felé, a folyón túl egy erdős meredek domb tetején a Szent Jakab kápolna áll.

A Moldava sellői Stìchowitz mellett. Liebscher Károlytól

Neuhaustól lefelé a Nežárka eleinte szűk, majd Platztól kezdve szélesebb és csak helyenként összébb szorúló völgyön foly végig. Ennek szélén és a Koza vadaskert tövében áll a Èernin grófok Gestüthof nevű, barokk ízlésű kastélya, melyet 1775-benépítettek az egykori méntelep helyére, s mely századunk első felében híres vadászkastély volt. Környékén néhány igen szép pont van, minő a gyönyörű kilátású Katzenberg, a Wydymaè tó szép völgye, meg a tekintélyes Hoher Stein. A Nežárka egész torkolatáig erdős dombvidéken át folytatja útját.

Weselí városa egy magaslaton áll, mely a tetején lévő templomig menedékesen emelkedik, miért is az egyház egészen kilátszik a házak tömege fölött. A város ilyen formán a tőle jobbra-balra elterülő rétekkel, lankáival és a vele szomszédos Mezimostí mezővárossal együtt elég csinos tájkép. Innen a Lužnitz számtalan kanyarodással halad alacsony lejtős partjai és az erdős hegyoldalak közt Sobìslau városáig, mely a folyó jobb partján áll és szabályos tervezet szerint épült. Templomának tornya, a XV. század egy csinos alkotása, magasan kiemelkedik a város házai közül. Határa hullámos és egyhangú dombvidék. Planától éjszakra a Lužnitz majdnem egyenes vonalban halad, partjai hovatovább magasabbak és meredekebbek, de nagyobb részben kopár sziklafalakból és sovány füves területekből állnak. Egy kanyarodás után a folyó Tabor elé ér, melynek házai sziklás festői magaslatról néznek alá.

Tabor a legnagyobb város a Lužnitz mentén és mint erősség dicsőséges szerepet vitt Csehország történetében. 1420-ban alapította az itt fészket vert husziták szélső vallási pártja. Egy évtizeden át Prága után ez volt az ország legkiválóbb városa, de már a XV. század folyamán hanyatlásnak indúlt, jóllehet még mindig tekintélyes helyet foglalt el a szabad királyi városok sorában. Az ó-város egészben még ma is ugyanolyan képű, mint a minőnek Aeneas Sylvius leírta és hevenyében történt keletkezésre vall. A folyam mentén meredek, helyenként egészen függőleges oldalú sziklás hegynyelv húzódik, melyet egy mély és keskeny völgy választ el az éjszaki felföldtől. A város belseje azt tanúsítja, hogy alapításakor csak a bástyák gyűrűjét és a két főútczát mérték ki tervszerűen, egyébként azonban kinek-kinek a szabad tetszésére bízták, hogy hol akarja házát építeni. Krumau mellett még Tabor őrizte meg legjobban ódon jellegét és a XVI. századból való érdekes részleteit. A város legmagasb helyén lévő templom fölött magas torony emelkedik, melynek messzire ellátszó hagyma alakú három kupolája csinos tetőzettel záródik. Az újabb időbeli pezsgő életének és terjeszkedésének eredménye az ó-várostól keletre lévő új-, vagy külváros. A bibliai nevű város alatt terül el a szintén bibliai névre keresztelt Jordan-tó, mely alakjával egyetlen a maga nemében; medre ugyanis meredek hegyoldalak alatt szelíden emelkedő partok közé ékelt s magas töltéssel elzárt keskeny völgytorok, melybe a XV. században szükségből gyűjtötték egybe a vizet, minthogy a sziklán álló városnak nincsenek kútjai.

Roztok a Moldava mellett. Lewý Antaltól

Tabor határában és környékén sok szép kirándúló hely van. De legszebb a Lužnitz völgye. Mindjárt a város alatt meredek erdős lejtők és zordon sziklaszakadékok közt halad a folyó, melyre festői magaslatról tekint le a klokoti búcsújáró templom. Most a folyó kanyarogni kezd s minden kanyarúlatánál újabb s egyre szebbnél szebb tájképek tűnnek elénk. Görgetegek és sziklatuskók fölött morajlik a folyó malomtól malomig, mindig erdős hegyek közt, melyeket egymást követő mély és keskeny mellékvölgyek szaggatnak meg, a honnan szintén zúgó patakok törtetnek elő. A legszebb pont Pøibìnitz, hol az idáig komor völgy kitágúl és ölén egy kis rétterületnek is ád helyet. A bal parton egy sziklafal tetején Gross-Pøibìnitz várának romja, odább pedig a folyó egy újabb kanyarúlatánál a túlsó parton, hasonló sziklafal ormán egy más várrom tűnik elénk, míg a folyótól megkerült síkság olyan, mintha az erdőség közé beékelt park volna. Ilyen a völgy még jó darabon Pøibìnitzen alúl is, minthogy tovább is hegyvidék zárja körül; valamivel alább azonban a felföld alább ereszkedik, a lejtők mindkét felől csökkennek és ellapúlnak s csak helylyel-közzel váltakoznak még erdős oldalakkal, meredek, sziklás partokkal, a melyeken gyér fatenyészet mutatkozik. Kies tájkép tárúl még szemünk elé a Papírna (papirmalom) melletti kanyarúlatnál, hol egy sziklafokon Dobronitz várának kerek tornya és a mellette álló Mária templom igen festői kép a hegy lábánál meghúzódó házikókkal s a képhez igen jól illő háttérrel együtt.

Valamivel alább délnek Bechin (Bechynì) városnak még szebb tájképe következik. Csehországnak csak kevés városa (köztük Tabor, Elbogen és a Mettau melletti Neustadt) vetélkedhetnek vele a fekvés nagyszerűségére nézve. Az éjszak felől előre nyúló fensík két völgy közé szorúl; ezek a Lužnitzvölgye, mely felé zordon sziklafalakkal hanyatlik, meg a Smutna patak mély és árnyas völgye, mely még egy nyugat felé kiszökellő erdős földnyelvet kerűl meg. A két völgy közötti sík téren áll a város, melynek régi plebánia-templomához évenként száz meg száz áhítatos búcsújáró zarándokol. A második, a kolostor-templom, a sziklafal szélén áll s a hozzá tartozó rendházzal együtt valósággal a sziklára van tapasztva. A régi várépületből átalakított kastély is meredek sziklaszakadékok szélén áll, melyek aztán dél felé gondosan mívelt lankás lejtőkbe olvadnak át. Bechinen alúl egy kis darabon még szintén vadregényes a völgy, minthogy továbbá is erdős lejtők sziklás részletekkel váltakoznak benne, s csak helyenként lapúlnak egy kissé a partjai. Az utolsó erdős sziklavölgyön túl azonban egy kis síkságra lép ki a folyó és aztán Nezdašovon alúl egyesül a Moldavával.

A Neuhaus möge (a hogyan Csehországnak Morvaország és Alsó-Ausztria közé ékelt délkeleti csücskét nevezni lehet) részben a Moldava vízkörnyékéhez, részben pedig a Dunáéhoz tartozik. Nagyobbára hosszan elnyúlt, széles és lelapított hegyhátakban áll, melyek helyenként kúpszerű emelkedésekké domborúlnak. E táj nem is dicsekedhetik semmi festőiséggel, de a rajta járót minden magaslat tetején egy-egy nyájas kis tájkép jutalmazza csekély fáradságaért. Majd szép erdők sűrűjébe jutunk, majd zöldelő völgyön, vagy egy-egy kies keretbe foglalt tó csillogó tükrén legeltetjük szemünket, vagy a helylyel-közzel igen tetszetős fekvésű takaros községeken pihen meg tekintetünk. A Neuhausi völgytől e vidéket egy hosszú hegylánczolat választja el, mely a Primaderben (641 méter) éri el legnagyobb magasságát. Az e közt, meg a legközelebbi lánczolat közötti völgyben, melyen a Gatterschlagi tó kifolyása ömlik végig, találjuk Schamert szorosan épült mezővárost, melylyel szemben, a bal parton, a szintén szorosan épített Kleinseite nevű városrész áll. A városon felüli hegylánczból a Beistein magaslik ki egymásra tornyosúló érdekes sziklatömegeivel, a legmagasb pont azonban nem ez, hanem éjszakkeletre álló Kuòasberg (683 méter). Innen keletre a vidék még magasbra emelkedik. Ellapúló magaslaton áll az egy hosszú útczában sorakozó Adamsfreiheit (a nép ajkán Bergwerk) mezőváros, mely fölött a Kreuzberg (700 méter) emelkedik. E bányavárost 1630-ban alapította a chlumi Slavata Ádám Pál, de nagyobb nevezetességre soha sem tudott vergődni. Jobban föllendűlt ennél újabb időben Neu-Bistritz városa, melyet érdekes tornyán kivül egy terjedelmes kastély is díszít; iparáról is híres. A város völgymedenczéjéből kiemelkedő fensíkon áll Kloster falu, mely az 1501-ben alapított és 1785-ben feloszlatott pálos kolostortól kapta a nevét. Tremles és Königseck városoktól délre e vidék legmagasb emelkedése a Markstein (731 méter), mely valaha Cseh- és Morvaország, meg a prágai, olmützi és passaui püspökségek természetes határköve volt. Tájképi szépség tekintetében azonban Landstein környékeé az elsőség. A Sichelbachtól keletre terülő erdős síkság dél felé hosszan elnyúlt s Altstadt irányában ék alakúlag keskenyülő földnyelvbe megy át, mely helylyel-közzel meredek lejtőjű. Ott, hol e földnyelv Altstadt felé kezd lejteni, igen festői helyen állnak Landsteinvárának az egész vidék fölött uralkodó falai és magas őrtornya, honnan Morvaország és Alsó-Ausztria jókora részén végig lehet látni. A Landsteintól csupán egy rétvölgy által elválasztott Markl helység, mely egy földnyelven és régi várfalak övében fekszik, valamikor várossá indúlhatott fejlődni, de az egykori várhely utóbb szegény falucskává hanyatlott alá s ma már csak neve és régi román kápolnája tanúskodnak hajdani szebb napjairól. Az Altstadttól éjszakkeletre, Morvaország határán emelkedő Kohlberg (700 méter) a csúcsán lévő három kőpadról nevezetes, melyek az innen kevéssel délre összeszögellő három ország (Cseh-, Morvaország és Alsó-Ausztria) határát jelzik.

A Rosenbergi tó. Liebscher Károlytól

A Lužnitztól keletnek eső és a Sazawa felső völgyéig terjedő vidék egészben hullámos felföld, melynek magaslatai csak kevéssel emelkednek a síkság fölé. Ép ezért a legtöbb táj látóköre vajmi korlátolt. Az e vidéken lévő falvak legtöbbje igen szegényes külsejű, jóllehet iparkodó és takarékos népesség lakik bennük.

A Tabortól nyugatra fekvő felföld is olyanféle, mint a tőle délre lévő dombvidék, melyet nagy ívvel kerül meg a Lužnitz. Tabortól nyugatra egy fensíkon áll Opoøan falu, melynek egykori jezsuita rendháza ma országos tébolyházúl szolgál. A Smutna patak balpartján magasra emelkedik a táj fölé a Chlum (534 méter) erdős hegyháta. Ezzel szemben egy kies erdős völgyön túl áll Sepekau búcsújáróhely. Ha az e helység előtt elfolyó patak völgyében fölebb haladunk, Mühlhausen (Milevsko) tisztes ódon kolostorához érünk, mely két nevezetes román építésű templommal büszkélkedik.

Tabortól éjszakra a lassú emelkedésű Chotowini hegylánczolat húzódik, melynek legmagasb pontján (559 méter) áll Chotowinnak messzire ellátszó plebánia-temploma. Innen szép kilátás nyílik egész a bukowice (657 méter) és Dehetnik hegycsúcsokig. Emennek a lábánál van Borotin városka s tőle nem messze a hasonnevű elpusztúlt vár, mely Grillparzer „Ahnfrau” czímű drámájának a színhelye. E hegylánczolat nyugati folytatása a Jistebnitzi hegység, melynek egy bemélyedő nyergében rejtőzik Jistebnitz városa úgy, hogy ódon templomával együtt csak akkor ötlik szemünkbe, mikor már egészen a szélső házaihoz értünk. De már a város fölött álló Szent Magdolna templom (635 méter) több mérföldnyire ellátszik. A Chotowini lánczolattól ágazik el a Milèin várostól kapta a nevét. Ennek már amúgy is elég magasan álló házainál s ódon plebánia-templománál még jóval magasbra emelkedik a Kalvária-hegy tar kúpja.

Tabor városa. Liebscher Károlytól

Tabortól keletre eleinte szelíden, majd meredekebben emelkedik a Dubi hegyhát felé, melyhez ismét más (701 méterig érő) magaslatok csatlakoznak. Ezen alúl van Ratiboøitz bányavároska régi ezüstbányával. A hegység déli lejtői Cheynownál ellapúlnak és meredek földnyelvben véződnek, melyen az egyik Schwarzenberg-féle nagy uradalom székhelyéül szolgáló kastély áll. Az e hegycsoporttól délre eső felföld legmagasb emelkedése a Chaustnik erdős hegyhát, a mely Chustnice falu fölött emelkedik zordon meredekséggel s melynek a gerinczén hatalmas, kopár sziklatuskók ágaskodnak. Chaustnik várának festői romjaitól gyönyörű kilátást élvezhetni, mely a Gratzeni hegyekig és a Cseh-erdőig terjed. Innen a hegyhát éjszak-keletnek húzódik és mindinkább törpül Køeè falu felé, melynek csillogó templomtornya messzire ellátszik. A hegység zordon időjárása még a közelében, de valamivel mélyebben fekvő Èernowitz városban is megérzik. Èernowitztól éjszakra erdős hegyhát húzódik, mely a Swidníkben (738 méter) éri el legnagyobb magasságát. Egyközüen ezzel a felfölddel egy másik húzódik, a tó közepén, sziklás szigeten igen festői helyen álló Roth-Lohota kastélytól egész Neu-Cerekwe tájáig. E másik, a Neuhausi felföldhöz csatlakozó hegylánczolat Kamenitz vidéke felé ereszkedik alá. E mindenfelől magaslatoktól környezett csinos városnak legnagyobb nevezetessége templomán és ódon várkastélyán kivül az ennek kertjében álló óriási hársfa, melytől a helyet Kamenice and lípou-nak (a hársfa fölötti Kamenicének) is hívják, minthogy a hárs a várhegy tövében van. Még meg kell említenünk a Kamenitztól délkeletre lévő fensíkon álló Štitná falut s az ott látható csekély rommaradványokat, omladékait annak a várnak, a mely a hírneves Štitná Tamás lovagnak, Csehország egyik legjelesb írójának lakhelye volt a XIV. század vége felé.

Annak a hegyvidéknek, a mely Cseh- és Morvaország felé hullámos lánczsorokban ereszkedik alá, a két ország határán áll a fő tömege. A lejtőjén állnak Serowitz és Poèatek városok. Amannak fölötte egy magaslaton büszkélkedő várkastély áll, emez századok óta híres iparos hely. Poèateknél is magasabban s tőle nem messze van St. Katharinabad fürdője, egészen a határ közelében s az erdőség mélyében. E felföldnek Iglau és Windig-Jenikau felé húzódó folytatásában is jókora magaslatok vannak, melyek közül csak a mondákban emlegetett Schatzberget (613 méter), az iglauiak egyik kedvelt kirándúló-helyét nevezzük meg. E vidéken van Polná város dombhullámok közé ékelt völgyben úgy, hogy feléje közeledtünkben csak a legmagasb részei láthatók. Mellette egy magaslat tetején áll Polná várkastély, melynek egyik része már romokban hever, másika meg bérbe van adva s mainapság már építészeti tekintetben semmi érdekeset sem mutat.

A Polnától éjszakra lévő egyhangú fensíkon áthaladva, a Šlapanka völgyébe jutunk, melyben a környék számos kisebb vízere fut össze. Hrbowtól kezdve a Šlapanka nem ugyan valami nagyszerű, de elég kies völgyön át halad, mely fölé színkörszerűen emelkedik a vidék legnagyobb helysége, Schlappenz falu. Csinos tájképi háttere e völgynek a balparton húzódó hegylánczolat, kivált a Stecken melletti Hochberg (625 méter), melynek átkelő útjától ugyancsak borsódzik a fuvarosok háta, és a Hochtann (586 méter). Nyugat felé a legközelebbi nevezetesebb helység Humpoletz városa, mely mind nagyobb virágzásnak indúl ipari szorgalma folytán. A XIII. században vetette meg alapját a német lovagrend és Gumpoldsnak nevezte el; később hatalmas főurak birtokába került, a kik a város fölötti, de ma már romba dőlt Worlik várban laktak. Emettől éjszaknak húzódik az erdős Orlowsky hegyláncz, erre pedig egy horpadás után a magánosan álló Lipnitzi csúcs következik, melynek legmagasb pontja azonban nem oly szembetűnő, mint a valamivel alacsonyabb fekvésű Lipnitz vára.

Részlet a Lužnitz-völgyből Tabor mellett. Lewý Antaltól

A Sazawa legnagyobb mellékfolyója a Želiwka, mely két patak egyesüléséből származik Ezek egyike a Jankaui patak, melynél azonban nagyobb a Pilgram alatt elfolyó Bìla. A Pelhøimow nevet is viselő város alapítójának, Pelhøim (Peregrinus, 1224–25) püspöknek, emlékét őrzi s egészben még ma is a XIII. században kimért alaprajzát tünteti föl, megtoldva természetesen az útak mentén folytatólag épült későbbi házakkal. Az eredetileg püspöki város később zálogba került, majd megváltván magát, szabad királyi várossá lett. Egykori virágzása korából valók érdekes templomai és tornyai, de hajdani várkastélya ma már a közönséges lakóházak sorába sülyedt. Kelet felé az erdős Køemešnik (767 méter) hegy emelkedik, melynek csúcsán egy falucska és a Szent Háromságról nevezett búcsújáró templom áll. Ettől nem messze egy, rendesen csak nyáron buzogó forrás van, melynek vizét a környék népe csodás erejűnek tartja. Pilgram alatt a Bìla egy második patakkal gyarapodva, innentől Želiwka néven ömlik tovább, a mely nevét a mellette fekvő Seelau (Želivo, tulajdonképen Silve) monostor adta neki. Ez az igen régi alapítvány a huszita háborúk viszontagságain kivül ama világi urak gazdálkodását is ki tudta heverni, a kiknél egy időn át zálogban volt. A terjedelmes kolostor és a barokk építésű nagyszerű templom mellett áll a Twrz nevű régi várkastély. A monostor alatt a Želiwka a Stražištì (744 méter) magas erdős gerinczéről aláfolyó Trnawa patakkal egyesül, mely előbb már egy hasonnevű patakkal gyarapodott. A kettő közt lévő fensíkon áll Patzau (Pacov) városa egy völgynek a két lejtőjén, melyeknek egymással szemben lévő két legmagasb pontján emelkedik az egyik félen a várkastély és temploma, a másikon pedig Szent Borbála egyháza. A „Ring”-en lévő Szent Mihály templom, mely 1410 körül épült, igen érdekes. Az említett patakok vidékéhez tartozik a délre álló Kamen várkastély is, mely egy fensíkból kiemelkedő sziklakoczkán trónolva, az egész környék fölött uralkodik. Lejebb az egyesült Trnawa patak egy kies völgyben fut Hoøepnik városka felé, aztán Roth-Øeèitz mezőváros alá, melynek ódon várkastélya nem egy tekintetben érdekes, s végül Seelau monostor alatt a Želiwkába szakad. Seelaun alúl és felül a Želiwka völgye sziklás és erdős lejtői miatt elég csinos egész Zahrádkáig. Innentől fogva parti lejtői szelídebb hajlásúakká válnak, habár itt-ott még mindig sziklásak és meredekek. Néhány kanyarúlat után a Želiwka Alsó- és Felső-Kralowitz helységek közt foly tova s aztán Sautitz falun alúl a Sazawába ömlik.

A Želiwkától nyugatra eső vidéken helylyel-közzel magasb hegyek is emelkednek. Jóval változatosabb az alakúlata, de sokkal ennél a Blanitz folyamvidéke. Ennek is hullámos ugyan az alakúlata, de sokkal gazdagabb magánosan álló kúpokban. A vidék szépségét nagyon növelik a hegyeket legtöbb helyütt borító erdők. A Blanitz a Blanièka falu fölötti erdőkben ered és mély völgyben halad Jungwoschitzig. Ezt a mélyedésben fekvő várost mindenfelől hegylánczok zárják körűl s a meredek Hrad hegy magaslik fölötte, melyen egy Mária kápolna áll. A még csekély vizű patak egy erdős magaslat alatt fut el, melyről Schellenberg várának kerek őrtornya tekint alá; aztán nagy eséssel halad el azon magaslatok alatt, melyeken az ódon gót templomával ékes Naèeradetz helység áll, Launowitz felé, a hol a prágai érseknek van egy kastélya. E mezővároson felül emelkedik a Kis-Blanik (564 méter), melynek tetején Szent Magdolna egykori kápolnájának romjai vannak. Egy mély, erdős horpadás választja el a hegyet a Nagy-Blaniktól (638 méter), melynek meredeken emelkedő kúpalakú hegyéhez fűződik a blaniki lovagoknak egész Csehországban ismeretes mondája. Innen a Blanitz éjszaki irányban folytatja útját s egy éjszaknyugat felé hajló kanyarodás után a terjedelmes wlaschimi kastélyparkhoz ér. Ennek két oldalával határosak Wlaschim és Domašin testvérvárosok. Wlaschim alatt a Blanitz mentén szép kirándúlóhelyül említendő Hradek mely búcsújáró templomával együtt egy kiszögellő földnyelven áll. A völgynek most következő része Sternbergig szűk és sziklás. Kevéssel torkolata előtt a Blanitz a Jankau városkán (az 1645 márcz. 6-ki csata színterén) felül eredő Chotyšanka patakkal gyarapodik; a Wotitz felé vezető út közelében egy kereszt jelöli azt a helyet, a hol a szerencsétlen Götz tábornok elesett.

A Blanik hegy. Liebscher Károlytól

E patak völgyét a Bystrý patakétól egy hegynyereg választja el, a melyből néhány kúpalakú csúcs emelkedik ki. Lejtőin többnyire kisebb falvak állanak, melyek közül a színkör alakú Oubenitz helység az egyetlen kivétel. Az e patak mentén lévő Bystøitz várostól a meder a környékbeli tavak felé irányúl s ezek utolsójától, a mely fölött festői helyen Komopischt várkastély, Ferencz Ferdinánd főherczeg birtoka áll, Konopischti patak nevet nyer. Most keskeny és mély erdős völgyön át halad a Sazawa felé, melyet Poøitschnál ér el. Ettől nem messze torkollik a Mraèi patak, mely néhány mellékágát a Beneschau vidékéről kapja. Beneschau, újabban nagy léptekkel haladó város, egy fensík szelíd lejtőjén áll, melyből egy magasbra emelkedő földnyelv ágazik ki. Ezen áll a városnak Karlow nevű régibb része és a templom, valamint az egykori pompás kolostor-egyház egyetlen maradványa, a szentély magában álló s feltűnő ablakíve. A várostól nyugatra lévő vidék nem egy szép kirándúló-helylyel kinálkozik. Ezek közé tartozik a Kožli várrom melletti erdős völgy, valamint a kies Waclawitz a magas Chlum hegygyel (503 méter) és a vele szemben, szintén jó magasan álló chwojeni templommal.

A már említett Jistebnitzi felföldön legmagasabb a Zunkowi hegység (715 méter), melynek erdős lejtője előbb meredeken hanyatlik alá s aztán szelídebben ereszkedik a Sedletzi völgyfenék felé. E felföld egy ága éjszaknak húzódik és a Zwìøineci erdős földnyelvben ér véget. Ennek a végén, egy meredek s részben kopár lejtőjű sziklacsúcson valamikor vár állott. E hegylánczczal egyközűen egy másik húzódik, mely Roth-Aujezd falunál kezdődik s a Deboøecnek (601 méter) a Ferencz József vaspályától megkerült erdős hegyhátában folytatódik. Az eddigiekből kitetszik, hogy Sedletz vidéke három irányban elzárt völgykatlan, melyet a Sedletznél két patakocskából egyesűlő Sedletzi patak öntöz. Magasb helyről nézve a délnyugat felé nyilt zöldelő völgy, a benne álló Sedletz és Prèitz testvérvárosokkal, meg vagy harmincz, egy-egy kastély, vagy templom köré épült csinos faluval és az egésznek hátterében emelkedő Chlumetz kastélylyal igen bájos képet tár elénk. Tőle keletre a Sedletzi patak völgye van; e patak itt Mastnik néven folytatja útját és Selèan városa felé kanyarodik. E barátságos hely hosszan elnyúlt hegyek és három magas kúp közé zárt völgyben fekszik.

Mindjárt Selèan fölött egyesül a Sedletzi patakkal a tulajdonképeni Mastnik patak, a mely a Milèin melletti vízválasztóról ered s a Wotitz melletti Mastnik tótól kapta nevét. Kies völgyön ömlik végig s néhány igen takaros helyet érint útjában, köztük a templomával ékes Wojkau falut, melynek csinos kastélyát szép kert környezi. Lejebb a lejtőkön Kosová hora mezővárosa fekszik, a hol a négyszögű vásártér egyik oldalát egészen a várkastély foglalja el. Alább a patak megkerüli azt a földnyelvet, a melyen Roth-Hradek várkastélya áll. E bájos részletre Selèan alatt egészen egyhangú, kopár völgy következik Woseèanig, melynek a völgyfenék fölött emelkedő kastélya egy erdőborította sziklafok szélén áll. Innentől kezdve a partok ismét kiesebbekké válnak, a völgy legszebb részletei azonban Radiè falu alatt következnek. Itt a folyó magas hegyoldalak közé szorított völgybe lép, melynek idáig kies tekintete hirtelen vadregényessé és zordonná változik. A partok mind magasabbak és meredekebbek, az erdős lejtőket helylyel-közzel kopár, sötétszürke sziklafalak váltják föl. A völgy buja égerfa-lombozata és a lejtők sötét fenyvesei a folyócska fekete víztükrével egyetemben még fokozzák a táj zárkozott komorságát. Hradek várromjai alatt a Mastnik a szűk erdei völgyből alárohanó Køeèowitzi patakkal gyarapodik és majdnem kör-alakú kanyarodással kerüli meg azt a magaslatot, melynek tetején a Kasárna nevű vadászlak áll. Itt ugyan nyájasabb képet ölt a völgy s a baloldali lejtők helyenként lassacskán ellapúlnak, de itt-ott még mindig megmarad iménti zordonsága. Polièan falucska alatt a Psané skály nevű sziklafalra a XVI. és XVII. századból való rövid, vallásos tartalmú német és cseh nyelvű föliratok vannak vésve. Következő kanyarúlatánál a patak mintegy félkilométernyire közeledik a Moldavához, melytől csak egy vaskos földnyelv választja el. Ez a Zlatývrch erdős magaslatának egy hosszan elnyúlt kiágazása, melytől csupán a Hradnice alacsony nyerge különíti el. Közel mögötte emelkedik a Èervenkának minden irányban meredek lejtőjű kúpja. Nemcsak ennek, hanem a földnyelv Ostromeè nevű többi részének a lejtőit is sűrű lombtakaró fedi. Ostromeè vára, melynek gyér omladékai szántóföldek és mezők közűl emelkednek ki, egy nemesi kastélyból emelkedett tekintélyes erősséggé s a XV. század vallásháborúi idején jókora területen fenyegette a vidék biztonságát. Miután a patak ezt a földnyelvet kanyarogva megkerülte, Oustinál a Moldavába szakad.

Konopischt várkastrély. Russ Róberttől

A Sazawa mellékének tájrészletei Csehországban a legszebbek közé tartoznak. E folyó vize több patakból gyülemlik, a melyek egy része Cseh-, másika Morvaországban ered. Cseh földre lépte után Pøibislauig dombos vidéken foly, odább pedig egy rétvölgyön halad végig Frauenthalt érintve Deutschbrodig, a Sazawa-völgy legnevezetesb városáig. Menedékesen fölebb-fölebb emelkedve áll a város a folyó jobb partján, míg jövőbeli terjeszkedésének a balpart kinál helyet, a hol az éjszaknyugati vasút pályaudvara van. Egy magasb ponton álló templom ékesíti, és mint sok más városnak, egy különös nevezetessége is van. Ez a városházán látható mesterséges csontváz, mely a halált ábrázolja és minden óraütést harangozással, meg állkapcsai föltátásával kisér. Deutschbrod a környékbeli ezüstbányák megnyitásakor keletkezett s velük együtt virágzott. Ma e rég megszűnt bányászatnak csupán a város körüli számos törmelékhalom a tanúja. Iglau után Deutschbrod volt a XIII. századbeli német gyarmatosítás második góczpontja, de a XV. században itt és a közelebbi környéken (Frauenthalt s a tőle délre fekvő helységeket kivéve) a német elem kipusztúlt. Azóta Deutschbrod cseh nyelvű és a XVII. század óta egyúttal szabad királyi város.

Deutschbrodon alúl még csak keveset látni a méltán híres Sazawa-parti tájszépségekből. Swétlánál a partok emelkednek és a folyóba ömlő egyközű patakok mély barázdákat vájnak beléjök. Délre az erdős Melechow hegység emelkedik meredeken egész 709 méternyi magasságig. Legközelebb a festői fekvésű Ledeè város következik. Az ódon templomával ékes tulajdonképeni város a folyó balpartján terül. A szemben lévő földnyelven áll a régi ledeèi vár, mely régebben félig romban hevert, a legutóbbi tűzvész után azonban ismét fölépült. Ledeèen alúl a Sazawa völgye hol szélesebb, hol meg összébb szorúl sziklás partjai közt. Køenowitz várromnál még kiesebbé válik a vidék az erdős lejtők és a rohanó hegyi patakok alkotta mély mellékvölgyek miatt. Hammerstadt (Vlastìjovice) városka előtt elhaladva, néhány kanyarúlat után a folyó egy tág völgybe ér, melyen Zruè városka áll egy sziklán emelkedő, megújított várkastélylyal. Itt a völgyoldalak szelíd lejtésűek; csak itt-ott látni még meredek, sziklás partokat. Most Kacow csinos kis városa, egy terjedelmes cs. kir. uradalom fő helye következik, melyen túl a partok ismét magasabbak és meredekebbek, sőt helyenként zordon alakban hanyatlanak alá s többnyire erdősek. Ilyen a vidék képe az ódon, de még jó karban lévő Sternberg várkastélynál. Alatta áll a hasonnevű városka, mely kedvelt nyaralóhely. A most következő völgyrészlet a folyó számos és nagy kanyarúlatai miatt szűntelen változó képek sorozatával gyönyörködtet, de egyúttal az erdei magány ünnepies csendjével vesz körül bennünket. Valóságos gyöngye a szép tájaknak a jobb parton lévő Rataj városka, mely a keleti felföldből kiszögellő meredek, sziklás földnyelven áll. A tájkép festőiségét növelik Pirkstein várának szürke falai és a sziklás lejtő legszélén álló plebánia-templom. Rataj szép vidékére a kies környékű Ledeèko falu következik a folyó mindkét partján. Az erre megint több kanyarúlattal tovább haladó folyó most ismét a Ratajon fölüliekhez hasonló sziklás és meredek lejtők közé kerül. Alább egy patak torkollik belé. Torkolatán alúl meglehetősen tág völgykatlan nyílik, melynek két lejtőjén Schwarz-Buda és Sazawa helységek állanak. E kies tájképet éjszakon a Èertova brázda (Ördögbarázda) nevű meredek lejtők zárják el, míg a déli hegyoldalak valamivel szelídebb hajlásúak. A Schwarz-Budában valaha állott híres benczés kolostornak ma már csak félben maradt, de így is nevezetes temploma és egykori konvent-épülete áll fönn, melyet a XVII. században újjá alakítottak s ma urasági lakúl használnak. A történelem azonban megőrizte Procopius és Božetìch apátok, meg a valamikor itt virágzott szláv liturgia emlékét. A monostort 1421-ben felgyújtották a husziták s azóta hosszú időn át világi uraknál volt zálogban, míg 1664-ben újra föl nem épült; azonban az 1785-ig fönnállott újabb kolostor a réginek műveltség-történelmi nagy szerepével korántsem mérkőzhetett.

Sazau (Sazawa) alatt a völgy sziklás lejtői mind kopárabbakká válnak. Ugyanilyen a jobbparti Propast-völgy is, melyen végig menve, szemünkbe tűnik a magaslaton álló, egykor ezüstbányaművelő Skalitz városka, közelében a rownyi temető ódon templomával. Kevéssel odább egy fordúló után a csinos Kocerad városka áll előttünk, vele szemben pedig, a magas parton a festői fekvésű Kammerburg várkastély. Magas hegyoldalaknak helyenként kissé hátrább vonúló falai közé zártan, egyenes irányban halad a Sazawa Podbubig. Partjain falvak és tanyák számára elegendő tér van. Itt egy erdős hegylánczolat lép egészen a balpart közelébe, s a vidéknek sajátszerű tekintetet adnak az erdő szélén, egy réten álló Duba vár szürke omladékai. Csodálkozva nézi a történetbúvár az egykori városka magas kapuját. A következő kanyarúlatnál balfelől szelídebbekké válnak a lejtők, míg a jobboldali erdős magaslatok egészen a partszélre hanyatlanak alá. E fölötte kies tájkép akkor tűnik az útas szemébe, ha a vonaton érkezve, a Senohrab alatti bevágást elhagyja. Előtte Zlenitz várának romjai emelkednek erdős hátterükkel. A Lštenen felüli Hradištì hegy, a tetején álló magános templommal, szintén kellemes változatosságot ád a vidéknek, annál inkább, minthogy a Mezihoø (530 méter) erdős gerincze. Mezihoøon felül igen szép háttérül szolgál hozzá. A Èerèan állomáson alúli völgykatlant mindkétfelől alacsony lejtők környezik. A fő helye Poøiè városa két román építésű templommal. Dnespektőlkezdve ismét keskeny, részben erdős lejtők közé zárt völgy következik, melyben a magas sziklás part fölött Kosteletz vár emelkedik. Most a folyó hirtelen kanyarúlattal délnek fordúl s ez irányban halad a magas parton álló Teinitz városkáig, a Sazawa-völgy utolsó nagyobb helyiségeig.

Az Elbe-völgytől dél felé a Sazawáig és a morva határig emelkedő felföld legnagyobb magasságát a határon, a Swratka forrásvidékén éri el, a hol a Kamenný vrch (801 méter) és a Šindelný vrch (802 méter) hegyei csak kevéssel alacsonyabbak a közel Morvaországban álló Žákova hora csúcsánál. Ez a felföld, valamint a csak kevéssel alacsonyabb keleti is, nagyobb részt hullámos hegyekből áll, melyek itt-ott csúcsokká emelkednek. Ily tájakon áll a régi és gazdag Polièka város, továbbá négy magaslat közé foglalt katlanban Bistrau városka, ennél fölebb pedig a megtekintésre érdemes Frischberg kastély. Tájképi tekintetben kiválóbb a Køetinka patak erdős és sziklás lejtők közé zárt völgye, a merészen emelkedő Swojanow (valaha Fürstenberg) várral. A kastély alatt van a régi templomáról nevezetes Rohozna falutól egy erdős völgyön át aláfolyó patak torkolata. A Swojanowtól keletre fekvő felföld szelíden hullámos, kies vidék.

Zlenitz várrom (Hlaska) és a Sazawa-völgy. Liebscher Károlytól

A felföldnek a keleti felén emelkedik a néptől Trübaui hegységnek (Tøebovskéhory) nevezett hegyláncz, melynek bemélyedésektől meg-megszaggatott vonala a Tøebowka völgyével egyközűen halad. A völgynek éjszak felől alacsony lejtőkkel zárt részén hat, egymással összefüggő, fákkal és cserjékkel övezett helység áll, a melyek közűl különösen kettő (Böhmisch-Trübau és Wildenschwert) válik ki. Az említett hegyhát keleti lejtői meredekek és végig erdővel borítvák. Közepettük egy fürdő és egy Mária-kápolna van. A nyugati oldal lejtői ugyan szelídebbek a keletieknél, de a többnyire nyugatnak folyó patakok völgyei közt helylyel-közzel itt is elég nagy emelkedések akadnak. A vidék lassacskán ereszkedik alá Leitomischl felé s ugyanígy lejt a déli felföld is; a róluk alá folyó patakok a Louèna folyóvá egyesülnek. Ennek partjait a Støenitztől Nedošinig való hosszú darabon népes helységek szakadatlan sora élénkíti. Legnevezetesb Leitomischl (Litomyšl) városa, mely tulajdonkép egyetlen útczából áll. Csak Zahaj és Zahrad hevű két külvárosa áll a jobb part szelídebb lejtőjén. Sajátosabb színt adnak a városnak a már mindinkább ritkúló boltíves házak és magas két temploma. A helyhez számos történelmi emlék fűződik. A XIV. században püspöki székhely és száz évvel később a cseh testvérek szövetségének fő helye volt. A Louèna balpartján, egy magaslaton áll Hohenmauth (Vysoké Mýto), mely szabályosságát tekintve, egyike Csehország legtakarosabb városainak. Csinos útczáit szigorú gót stilű templomán kivül három jó karban lévő kaputorony díszíti. A völgy Hohenmauthon alúl is megtartja eddigi jellegét, sőt fatenyészete még dúsabbá válik, így Uherskónál, mely egy nyárfaerdő mögött rejtőzik. Alább a folyó a pardubitzi síkságra ér.

Az idáig leírt folyamvidéket a Chrudimka mellékétől egy felföld választja el; ez alkotja Hohenmauth és Leitomischl hátterét. Ez a felföld a Swratka és Polièka közti hegyláncztól ereszkedik alá és nevezetes Budislaw melletti sziklacsoportozatairól, melyek a Wekelsdorf és Adersbach melletti sziklavárosokhoz hasonlítanak. Többnyire mély erdős völgyek szeldelik, csak az éjszaki része hasonlít inkább szelíden aláereszkedő fensíkhoz, melyet néhány mély, kopár völgy barázdál. E része a felföldnek Hohenmauthtól éjszaknyugatra két kiágazásban ér véget; ezek közt fekszik a nagy Wratzlau falu, a történelmi nevezetességű Wratislaw župan-vár romjaival.

Mély völgyek választják el e felföldtől a Hesiny nevű hegyhátot. ennek nyugati szélén áll Skuè városa, melyen fölül a kopár sziklás Humperky lánczolat emelkedik. E felföld legszebb részletei a Krouna és az Olšinka völgyei, kivált a meredek hegynyelven, Krounán fölül álló Richenburg vár. Meglehetős nagy lejtés után a Doli völgy következik, melynek fő dísze a jobb partján álló, sűrűn látogatott Koschumberg várrom. A kissé félreeső Luže városkán fölül van Chlumek búcsújáró temploma. A Lužetől éjszak felé lejtő Olšinka-völgy olyanféle természetű, mint a Louènáé, és a kastélylyal, meg csinos parkkal ékes Chroustowitz mezővárostól Hrochowteinitz városáig kellemes séta esik benne. A lapos tetejű Èelakowské horý erdős hegységét keleten a Žejbro patak völgye határolja, melynek Kosteletz és Skála közt egy vadregényes részlete van. Éjszak felé e hegység Chrast, továbbá a tóparton csinosan fekvő Podlažitz és Žumberg környéke irányában lejt, de folytatódik a Nassaberg melletti felföldben, mely messzire kinyúlik nyugatnak s így három oldalon határos a Chrudimkával.

Kunétitz vára. Liebscher Károlytól

E folyó a Swratkától éjszaknyugatra lévő hegyvidék néhány patakából keletkezik. Partjai mentén első nevezetesebb helység Hlinsko városa. Trhow-Kamenitz városkánál a Chrudimka nyugatnak fordúl s nagy ívben kerüli meg a Nassabergi felföldet. További útjában elhalad a magas hegyen álló Oheb vár és a meredek sziklán emelkedő Wildstein romjai előtt s egész a magas fekvésű Praèow faluig gazdag festői részletekben. Lejebb a völgy kitágúl, lejtői szelídebbekké válnak, s a folyó Slatinannál, az Auersperg herczegek egyik nyári kastélyánál a chrudimi síkságra lép.

Chrudim városa a hegytetőn épült helyek sorába tartozik, a nélkül azonban, hogy egy Tabor, vagy Saaz méltóságos tekintetével bírna. Alapjáúl egy keletről nyugatnak húzódó s éjszakon és délen meredek lejtőjű, a többi irányban pedig szelíden ellapúló magaslat nyugati fele szolgál. Kevés olyan hepehupás fekvésű város van, mint Chrudim, melynek csupán a völgyben lenn álló része épült sík területen. A dimbes-dombos talajjal együtt jár, hogy a város szabálytalan, noha a többi szabad királyi várossal egy időben keletkezett. Többnyire újabb keletű házai fölé magasan kiemelkedik a szigorú gót stilben épült s két toronynyal ékes esperesi templom. Építészeti tekintetben figyelemre méltóbb néhány háza közül legnevezetesebb és a maga nemében mindenesetre páratlan a Mydláøovský-ház. A folyó mentén nyúlnak el a külvárosok, a balparton álló ódon kereszt-templommal. Odább a folyó jobb partját a Baumberg magas falai kisérik. Alább a Chrudimka a pardubitzi síkon át folyik és Pardubitz várkastélyon alúl az Elbébe szakad.

A Chrudimka medrével majdnem egyközűen húzódik egy hosszú, egységes hegylánczolat, a Železné hory (Eisengebirge, Vashegység). A cseh-morva határhegységtől Ždiretz és Hlinsko közt egy nyereg választja el, a melyen át az éjszaknyugati vasút egy vonala húzódik. Eleinte csak lassacskán emelkedik s átlag olyan magas, mint első csúcsa, a Babylon (602 méter); de azért nyugati lejtője elég hatalmas lánczolat, minthogy az alatta lévő völgy mind inkább-inkább bemélyed, míg a èaslaui mélyföldbe nem olvad át. Legmagasb csúcsai Kamenitznál és a Chrudimka völgyénél emelkednek, míg keleti fele Chrudim és Heømanmìstez felé lassanként ellapúl. Tájképileg a Ronow és Kalk-Podol közé eső része a legszebb. Tøemošnitznál a zordon lejtők közé ékelt Peklo völgy válik ki szépségével. Ezen túl egy hatalmas, nyugat felé kikönyöklő sziklás hegy emelkedik, a melyről búsan tekintenek le a virúló síkságra. Lichtenburg várának romjai. E hegy rideg sziklás szakadékokkal hanyatlik éjszak felé egy teknő alakú, nyugatnak szűkülő völgybe, a Lowìtini szurdokba. A zbislawetzi erdőkből alásiető hegyi patak itt útat tört magának a legördült sziklatuskók közt s vadúl tajtékozva és zúgva rohan rajtuk keresztűl lefelé. A meredek emelkedésre következő erdős hegyhát legnagyobb magasságát a Krkanka (566 méter) csúcsában éri el, s aztán akként ereszkedik alá, hogy míg nyugati erdős oldalai meredeken hanyatlanak le, addig kelet felé szelíden lapúl el. Ennek köszönhető, hogy az aránylag nem is valami magasan álló Turkowitz falutól keletnek egész Königgrätzig, nyugatnak meg Kuttenbergen túl érő kilátást élvezhetni. Végül a hegység az Elbe-völgy felé lapúl el és alacsony, de meredek lejtőkben végződik.

Pardubitz város. Lewý Antaltól

Az Eisengebirge alatt nyugaton egy völgy nyúlik el, melyben a Doubrawa foly, a völgy felső részét azonban a Doubrawa egyik mellékfolyója, a Cerhowka, öntözi. A Doubrawa eredetileg néhány tónak gyér vizű lefolyása; további útjában elapadt tavak helyén támadt rétterületeken halad át. Alább az éjszaki felföldnek egy szurdokán át vájt magának útat, majd sziklás és erdős lejtők közé zárt szűk völgyben folyik, melynek oldalai itt-ott egy-egy csúcscsá emelkednek, vagy pedig helylyel-közzel festői alakzatú, meredek sziklatömegeket mutatnak. Érdekesek itt a Èertùv stolek (Ördög asztala) sziklái és Sokolow vára. E völgytől nyugatra egy fensík van, melyen Chotébor városa áll. Környékén legérdekesebb a Koukalka sziklatömege, melyről szép kilátást élvezhetni. Libitznél a Doubrawa a már említett völgybe lép s egészben éjszaknyugati irányban fut. Ronow nevű, még a XIV. század elején szabályosan épült város alatt nyugatnak fordúl és meredek falak közé szorított szűk völgyben kanyarog, mely a èaslaui síkság felől érkezőt nagyon meglepi. A folyótól megkerült magas földnyelven áll az Auersperg-féle szép Žleb várkastély. Alatta szakad a folyóba a Goltsch-Jenikau környékéről érkező Hostaèowka. Žlebtől lefelé a Doubrawa a èaslaui síkságon át folyik Sechuschitz felé, s aztán a régi templomáról nevezetes Zaboø falunál az Elbébe szakad.

A Stille Adler és a Trübaui patak találkozásánál fekvő Wildenschwert (Ústí) város a XIII. században keletkezett. Régi nevét (Wilhelmswerde) alapítójától, Dürnholz Vilmostól kapta. Részben a völgybe, részben a hegy lejtőjére van építve, melyen a takaros házak közül nagyon kimagaslik a templom. Az Adler mentén lejebb húzdódó gyepes völgy derékszögben kanyarodva kerül meg egy hegyet. Magas, erdős lejtők közé zárt ölén a legszárazabb évszakban is üdén zöldel a növényzet. Ilyen a völgy legszebb pontjáig, az Adler melletti Brandeisig. Dél felé a közepes szélességű völgyet a Klopoty erdős hegy meredek lejtői zárják el, a melyeknek sötét hátteréről Comenius J. A. emlékoszlopa emelkedik ki, a ki 1622-től 1625-ig itt tartózkodott. Innen éjszakra fekszik a városka, melynek gyümölcsfák közé rejtett házai a lejtők alján sorakoznak, míg két mellékútczája a lefolyó patakok oldalvölgyei mentén húzódik. A hegyoldalnak egy kiszögellésén áll a templom, ezzel szemben pedig egy meredek hegynyelven egy romba dőlt régi várkastély. A városkához, mely kedvelt nyaralóhely, mint Žerotin Károly szülővárosához és mint a cseh testvérek egyik kiváló hitközségének egykori székhelyéhez, nevezetes történelmi emlékek is fűződnek. Az alább következő partvidék hullámos felföld, mely lassacskán ereszkedik alá az Adler völgye felé, de a partoknál mégis meredek lejtéssel ér véget. Érdekes a Chotzen előtti Peliny nevű völgy, melynek éjszaki meredek oldala az adersbachi és wekelsdorfi homokkő-sziklához hasonlít.

Chotzen városa az utóbbi évtizedekben, mint négy vasútvonal góczpontja, nagy fontosságot nyert. Az Adler világos zölden csillogó vize fut rajta keresztűl; szép erdős környéke miatt kedvelt nyaralóhely. A várostól délre a Chlum hegy emelkedik. Nyugatra a luboki vidék árnyas erdőkkel borított magaslatai vannak, melyeknek déli lejtői a Louèna völgyét szegélyezik és a Königgrätz felé húzódó erdős hegylánczban folytatódnak. E lánczolat nyugati lejtői a pardubitzi síkságba ereszkednek alá.

Az Elbe éjszak felől már mint jókorára nőtt folyó lép e síkságra, és Sezemitz városkán alúl, melynek figyelemre méltó régi kolostor-temploma van, még a Louènával gyarapszik. Nagy kanyarúlattal kerüli meg a nyugatról keletnek húzódó, fésű szabású Kunìticka hora hegyét (305 méter, a síkság 220 méter), mely egyenesen a sík területről szökik föl. Tetejét nagy várrom koronázza.

Az Elbe balpartján áll Pardubitz, keleti Csehország egyik legnevezetesebb városa. Az utóbbi évtizedek alatt történt gyors emelkedését már az is elárúlja, hogy nagy pályaudvara mellett egy egészen új külváros épült. Szabályos Ringjén, valamint a belváros mellékútczáiban is számos érdekes régi ház áll meg. Szép gót ízlésű plebánia-templomában van Pernstein Adalbert síremléke; sajátszerűsége miatt figyelmet érdemel a templommal szemben fából épült harangláb. Mindezeket azonban jóval fölülmúlja magasságával a zöld kapunak 1538-ban épült karcsú tornya, melynek hegyes sátorteteje mesterileg alkotott csúcsban végződik. A város mellett áll a Pernsteinok magas földsánczczal kerített várkastélya.

Pardubitzon alúl ligetekben gazdag síkföld következik, melyen számtalan kanyarúlattal kígyódzik végig az Elbe; régebben is elégszer túláradt, most is gyakran kiönt alacsony partjain s többször medret is változtatott. Mellékén sok mocsár van. Éjszak felé a folyót lassan emelkedő erdős vidék környezi, melyből eges dombok magaslanak ki. A völgy déli partmelléke valamivel meredekebb és Wallénál egész a folyó közelébe nyomúl. A balparton középszerű magaslaton áll Pøelauè városa, mely azutóbbi években nagyon szépült.

A vidék további része is síkság. Éjszaknak terjedelmes erdőség van, melynek szélén áll Kladrub cs. k. méntelep, dél felé pedig az Eisengebirge végső nyúlványai emelkednek, melyek Kojitzon alúl és Elbeteinitz előtt meredeken hanyatlanak az Elbére. A jobb parton jó magasan áll Elbeteinitz, melynek főtere (Ringplatz) a tetőn van, többi házai pedig a lejtőn sorakoznak gyümölcsfáktól környezve. A városkától keletre három oldal felé meredeken lejtő sziklás hegyfokon áll Hrad major és egy régi, az utóbbi években kitatarozott lovagvár. Elbeteinitztól nyugatra az Elbe mindkét partján más képet ölt a vidék. A sík földön rétek és szántóföldek váltakoznak fenyűvel beültetett homokos területekkel, a folyó mentén pedig meglepően sűrű és buja növésű fasorok állanak.

E részlettől délre van a Èaslaui síkság, ez éjszak felé nyílt medencze, melyet keleten az Eisengebirge, délen a Goltsch-Jenikaui felföld, nyugaton pedig a Kuttenberg melletti magaslatok határolnak. E minden istenáldásában bővelkedő síkság koránsem egyhangú, sőt igen változatossá teszik a rajta egymást érő jómódú és takaros helységek, az egymást keresztül-kasúl szelő gyümölcsfasorok, a fáczánosok és pajták, az itt-ott üde cserjések közt kígyódzó patakok. A táj hátterében a környező felföld lejtői állanak, melyekhez közeledve egyre kiesebb és vonzóbb a vidék. Közepében áll e síknak a messzire ellátszó Èaslau város, melynek karcsú templomtornya magasan kiemelkedik a házak tömege fölé. Alapítása idejéből való nagy, négyszögű Ringjével csak kevés város főtere mérkőzhetik. Szintén régi külvárosai éjszak és dél felé terjeszkedtek, míg a legújabb az éjszaknyugati pályaudvar körött a város keleti oldalán épült. A régi erődítmények egy része még megvan, s még áll az a kerek kaputorony is, mely a Szent Péter és Pál egyháza, a magas templomtorony és az evangelikus templom mellett a város újabb épületeinek egyhangúan szabályos sorait némi változatossággal élénkíti. Az esperességi templomba, melyben 1421-ben országgyűlést is tartottak, temették Žižka huszita vezért, de síremlékének ma már alig lehet a helyét is megtalálni. az egészben sík vidék kiességének növeléséhez az alacsony, hullámos dombok közűl kiemelkedő néhány magasb kúp is hozzájárúl, így a Kamik (Kamejk) liget Chotusitz mellett és a Lochy melletti gloriette; legszebbek azonban a délre, Tupadl és Krchleb mögött fekvő vidékek. A Sazawa és az Elbe vízválasztójával egybe eső felföld itt a síkság felé rohamosan lejt, úgy hogy egy órajárásnyira mintegy 100 méternyi magasságbeli különbözet esik. Szép pont a Braèitz fölötti Tisá skála (392 méter) sziklacsúcsa is. Ettől nyugatnak e felföldön át egy Zbejšowból eredő patak ömlik, melynek a doudowitól a janski malomig terjedő része a Doubrawa felső völgyéhez hasonló szűk és vadregényes szorosban tört magának útat. A síkság legegyhangúbb darabja a Èaslautól éjszakra, Chotusitz felé eső rész, az 1842. évi csata színtere.

A èaslaui medencze nyugati szélén álló Kuttenberg számos tornyával és színkörszerű elhelyezésével egészen középkorias városkép. A város egészen szabálytalanúl, minden alapterv nélkül, teljesen a pillanatnyi szükség szerint épült. A XIII. században fölfedezett dús ezüstbányák okozták hirtelen emelkedését. Kuttenberg Prága után az ország első városává lett, s a polgárai kiváltságot nyertek. Fönnállásának második évszázada is virágzónak mondható még, habár ekkor már mutatkozni kezdenek a hanyatlás jelei is. E virágkorából valók a városnak azok az emlékei, melyek a régi cseh építészet gyöngyei közé számítandók, úgy mint a város déli végén álló Szent Borbála templom, a tekintélyes Szent Jakab egyház karcsú, magas tornyával, mely büszkén emelkedik a Kuttenbergi patak völgye fölé, a miért is Vysoký kostel (magas templom) a régi cseh neve, továbbá a Mária mennybemenetele temploma (na Námìti), szintén magas toronynyal. Kuttenberg e sajátszerű képének kiegészítéséhez hozzájárúl még a hajdani jezsuita-rendház és az Orsolya-szűzek kolostorának hatalmas épülettömege, valamint a számos műemlékkel dicsekvő egykori „wälscher Münzhof” (Vlaský dvùr), a hol a királyok szállottak meg, nemkülönben a Hradek iskolaépület és a városháza (Kamenný dùm).

Kuttenberg. Liebscher Károlytól

Kuttenberg környéke termékeny ugyan, de egyhangú. A Gangberg és a Wysoká hegy kivételével mindenütt csak hullámos emelkedések, vagy unalmas síkságok láthatók, a melyek azonban épen nem sivárak és történelmi emlékekben sem szegények. A városhoz közel van Sedletz hajdani cisterci apátsága. A monostornak még fönnálló temploma a leghosszabb egész Csehországban és a gót építészet egyik remeke. A mellette álló egykori kolostort ma dohánygyárnak használják. Sedletzben még egy Mindenszentek kápolnája s ennek boltozatai alatt halottak csontjaival és koponyáival kirakott híres csontház van. Éjszakkeletre Molin falu áll két templommal, melyek egyike azonban nincs többé használatban. A két említett helységen felül emelkedik a kúpalakú Gangberg (352 méter), melynek oldalán Gang királyi bányaváros áll. Egykori nevezetessége a bányászattal együtt csökkent. Erről ma már csak számos törmelékhalom és a városnak nagyobb arányokban megindúlt, de félben maradt építkezése tanúskodik. Távolabb éjszakkeletre Neuhof uradalom birtokterületei vannak, melyek szép és sűrű fatenyészetük miatt vonzóbb részletei közé tartoznak a vidéknek. Legszebb pontja e tájnak a nagyszerű parkok és fasorok között álló Chotek-féle Katschina várkastély. A Kuttenbergtől nyugat és dél felé terjedő vidéken is van néhány szép pont. Nyugatra emelkedik a nem igen meredek Wysoká hegy, melynek lapos tetején egy messzire ellátszó erdőcske és a Spork Ferencz Antal gróf építette erdei lak áll. A Kuttenbergtől délre eső vidéket néhány kisebb patak barázdálja, melyek Maleschaunál egy nagyobbá egyesűlnek.

A èaslaui síkság magasabb pontjairól meglátszik a távolban Kolin (tulajdonkép Neu-Kolin) városának hatalmas temploma. E város a Kuttenbergtől éjszak felé húzódó felföld tövében fekszik, mely épen Kolinnál helyenként meglehetős meredeken hanyatlik az Elbe felé. Kolin, mint két nagy vasútvonal góczpontja, Csehország nevezetesb városai közé lépett. Magva a szabályos négyszögű Ring, melyből egyenesen ágaznak ki az útczák. A fő térhez csatlakozik az egykori kolostorból átalakított kastély. Kolinnak legszebb épülete a gót ízlésű plebánia-templom. A régi város és a pályaudvar között az utolsó félszázad alatt új városrész keletkezett. Csak az Elbe választja el a várostól a magaslaton álló Zálabí (valaha Mnichowitz) helységet és régi szürke őrtornyát.

Kolintól lefelé az Elbe mentén széles síkság terül, de a balparton a vidék lassacskán dombhullámokká emelkedik. Nevezetesb közülök a Friedrichsberg (278 méter) Neudorfon felül, a honnan II. Frigyes a döntő kolini csatát (1757) intézte. E síkon át a folyó hosszú fasorok, fűzesek és cserjések mellett halad el Libitz falu előtt, mely csehország legrégibb helyiségeinek egyike. E falu, valamint Slawnik egykori fejedelmi várának a helye is valamivel magasabban fekszik a folyó partjánál. Alább Podìbrad városa, a nagy Podìbrad György király állítólagos szülőhelye következik; ennek idejéből való a kastély fehér falai közűl kiemelkedő s vele együtt mérföldekre ellátszó kerek őrtorony. A valamivel odább, éjszaknyugatra lévő Nimburg város ma ugyancsak megczáfolja alapításakor nyert nevét (Neuenburg) régiségével. Nem valami gondos szabályossággal épült, de kissé ferde négyszögű fő tere és görbe útczái legalább elég téresek és szellősek s e tekintetben kedvezőleg különbözik számos más királyi várostól. Régi épületei közül már sok eltűnt, de legalább a Ring még megőrzött néhányat boltíves házai közűl. Jellemző, s egyebütt Csehországban nem épen gyakori régi téglaépületei közűl, miután régi kerítésfalait és kapuit néhány éve lerombolták, ma kiválóbbakúl már csak a két gót templom említendő, ú. m. a csinos toronynyal ékes esperesi és az eléktelenített egykori dömés egyház.

Nimburgtól délnyugatra, az Elbétől csekély távolságban áll Sadska városa. Ennek magva valamikor a tőle nyugatra lévő hosszúkás domb volt, a melyen a plebánia-templom még ma is áll, míg a város ez alatt a síkon terjeszkedett hosszú útczasorokban, s mellékútczáival magát a dombot is körülfogta. Az Elbe jobbpartján, de tőle kissé távolabb van Lissa városa s fölötte egy magaslaton a kastély, a mely egykori birtokosainak, Spork János gróf lovasezredesnek (meghalt 1679) és művészetkedvelő, de kissé különcz fiának, Ferencz Antalnak (meghalt 1738) emlékét őrzi. Lissától nyugatra az Elbe jobbpartján a terjedelmes brandeisi erdőség kezdődik, mely valaha uralkodóinknak vadászterületül szolgált; a balparton pedig Alt-Pøerow, Èelakowitz és Tauschim városkák állanak. Míg a völgyi táj folyton alább ereszkedik, addig a dél felé eső partok meglehetős gyors emelkedéssel mennek át a Nehwizdi és Mochowi dombvidékbe. Lejebb a balparton az Elbe melletti Brandeis városa következik. A jobbpart itt is lapályos, de a baloldali annál meredekebb, mennél közelebb ér a városhoz. Ez két külön helységből keletkezett. Várkastélya, mely kedvelt nyári tartózkodó helye volt II. Rudolfnak s rövid ideig Tycho de Brahénak, a híres csillagásznak is adott szállást falai közt, főhelye egy terjedelmes uradalomnak, mely 1547-től 1860-ig koronajószág volt, azóta pedig az uralkodóház oldalágának birtokai közé tartozik. Brandeistól keletre van az 1818-ban alapított, újabban nagyobb arányban kiépített Houštka fürdő, mely majdnem összeér Sanddorffal, ennél fogva pedig a történelmi nevezetességű Alt-Bunzlau várossal. Ennek a délnyugati végén áll az 1046-ban alapított Szent Venczel templom és ősrégi káptalanháza. A benne levő Venczel-oltár állítólag azon a helyen áll, a hol az ország nevezett védszentje vértanúságot szenvedett. A város másik végén van a búcsújáró Mária templom, melynek nagy, magas épülete 1607-ből való. Alt-Bunzlau eredetileg Kegyetlen Boleszláv egyik vára volt s valamikor szebb napokat is látott; utóbb azonban, kivált a harminczéves háború viszontagságai alatt, hanyatlásnak indúlt.

A Brandeistől éjszaknyugatra lévő síkságnak is erdős, lapos a jobbparti része, míg a balparton egy darabig meredek, majd szelídebb dombvidék húzódik, melyet az Elbébe torkolló patakok barázdálnak. Csupán a hosszú útczasorban épűlt Elbe-Kosteletz fekszik sík helyen, míg a mindjárt fölötte álló Szent Márton templom magas domb tetején épült. Innen éjszaknyugatra, a balparton fekszik Lobkowitz falu, melynek kastélyától a Lobkowitz herczegi család a nevét vette. Temetőjében áll Palacký egyszerű síremléke. Innen kezdve az Elbe ligetek közt folyik egy hosszú domblánczolat mentén, melynek lejtői meredeken hanyatlanak le a meder szélére. E dombláncz elejét Èeèeminnek hivják és mindenütt szántóföldek borítják. A következő, magasabb láncztól egy mélyedés választja el, melyben Wšetat vasúti állomás és hasonnevű falu egy része áll. E lánczolat Pøiwornál meredeken emelkedik s az Elbe és a Moldava összeömlésénél végződik. A nyugati aljában lévő Zaboø falu mellett tűnnek szemünkbe a híres melniki szőlők, melyek Melnik városán túlra, egész a dombsor végéig húzódnak. A IV. Károly ültette burgundi vesszőkről még ma is évről-évre bőven szüretel a hálás maradék.

Az említett domblánczolat a végén meredeken hanyatlik az Elbére, míg a másik oldalán kevésbbé meredek, éjszak felé pedig menedékes a lejtője. Itt fekszik Melnik, mely valaha fejedelmek, utóbb királyi özvegyek székhelye volt s mint Szent Ludmila szülőhelye is nevezetes. A szabályosan épűlt város végén áll a gót építésű templom, melynek faragott kőből épűlt tornya messzire ellátszik. E mellett áll a várkastély, melynél a meredek hegyoldal párkányáról Csehország Mrkvice nevű szigetén áll Hoøin, Lobkowitz herczeg nyári kastélya és uradalmának fő helye.

Kolintól délnyugatra végig szántóföldekkel borított s gondosan mívelt síkság következik, mely szelíden emelkedik, vagy alacsony dombhullámokba megy át. Lassanként magasbra emelkednek a dombok s a köztük lévő völgyek mind mélyebbekké válnak, így mindjárt Zasmuk városkánál, melytől szép kilátás nyílik az éjszakon lévő dombvidékre. A fensík szélén álló várost kelet és dél felől keskeny völgy övezi, melynek a városra néző oldalát egész erdeje borítja a gyümölcsfáknak. Tervrajza a XIII. században történt alapítására vall; csínos gót temploma van, melynek két tornyán azonban hozzá nem illő tetőzet éktelenkedik; megvan még egykori sánczainak és falainak egy része, valamint jó karban maradt kaputornya is. Az említett szűk völgytorok választja el a várost a Starý Kouøim nevű magaslattól, melynek nagyszabású, de részben már fölszántott földsánczai ősrégi erősség maradványai.

Melnik az Elbe mellett. Liebscher Károlytól

Vándorlásunkat innen nyugat felé folytatván, Schwarz-Kosteletzbe érünk, melynek fő dísze a nagy négyszögű, saroktornyokkal ékes Lichtenstein-féle várkastély. Innen délnyugatnak erdős hegyvidék terül, melyen néhány elég magas fekvésű helység áll. Legismertebb közülök az e tájon több ízben tartott nagy hadgyakorlatok révén gyakrabban emlegetett Ondøejov városka, és a színkör alakban épült Mnichowitz. Az előtte elfolyó patak a hegyvidéket egy másik, erdőkben szintén meglehetős gazdag felföldtől választja el, mely 519 méternyi magasságig emelkedik és egész Eule városa mögé ér, a hol valaha virágzó aranybányák voltak.

A Prágától keletre eső vidék, egy-két hely kivételével, minden tájképi szépség nélkűl való. Csak némi csekély változatosságot adnak a téres szántóföldeknek a sok fasor, a patakok itt-ott mélyebb barázdákat vájtak maguknak, melyek partjain kopás sziklák, görgeteg-kövek, vagy tar lejtők merednek. A falvak meglehetős nagyok, takarosan épültek s néha gyümölcsfák ligetében állnak. E vidék közepe táján van Böhmisch-Brod, mely valaha a prágai érsekség tulajdona volt, de később szabad királyi várossá lett. XVI. századbeli virágkorából való néhány épülete, melyek közül azonnal szembe ötlik vaskos templomtornya. Innen nyugatra, Ouwal mögött van a Fiederholz erdő. Ettől délre pedig, Škworetz városkán fölűl szelíden emelkedve magaslik a messzire ellátszó Hradešin hegy. Az innen kezdődő s Tismitztől délre eső vidék számos pataktól barázdált erdős hegység, melyben néhány szép tájrészlet látható.

Žirovnic várkastély Neuhaus mellett. Liebscher Károlytól