Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Dél-Magyarország hegyvidéke.

Dél-Magyarország hegyvidéke.

Solymos vára. Háry Gyulától

Arad és Temes megyék hegyes részei s Krassó-Szörénymegye. Jancsó Benedektől

Bihar-hegységtől délnyugatra, a Fekete- és a Fehér-Körős között, húzódik keletről nyugatra a Béli hegység, vagy másként a Moma Kodru, mely a Menyháza és Nadalbest aradmegyei községeknél kezdődő s jóformán különálló Izoi gerinczczel hirtelen emelkedik ki a Fekete-Körős völgyéből. Legmagasabb csúcsai Arad- és Biharmegye határán a Nagy-Arad (1141 méter) és a Merisóra (1099 méter). Az Izoi gerincznek a Moma Kodruval való összekötő része a Punkoj csúcstól délkeletre fordúló gerincz, mely a Momáig 930 méter magasságban húzódik s mely egyúttal a Moma Kodru tulajdonképi fő gerinczenék is tekinthető.

E hegység völgyeiben fekszenek Aradmegye éjszakkeleti részének románoktól lakott apró községei, melyek között legtekintélyesebb a régen Deszninek nevezett Dézna, egykor mezőváros, egy Boros-Sebestől éjszakkeletre fekvő kies völgyben. A község fölötti erdős hegy tetejét régi vár romjai koronázzák. Környéke igen gazdag vaskövekben, melyeknek bányászása és kiolvasztása még nem régiben is a lakosság egyik fő foglalkozása volt. Déznától keletre és éjszakra, föl egészen Menyházáig lépten-nyomon olvasztó kemenczékre bukkanunk a völgyekben. Menyháza adéznai völgynek éjszaki irányban legvégső községe, mely nemcsak a környékén folytatott vas- és vörös márványkőbányászat miatt érdemel említést, hanem kitűnő hévizeiért is. Nem régiben még kezdetleges fürdője gróf Wenckheim Frigyes birtokába jutván, a tulajdonos bőkezűségéből ma egyike a vidék legjobb berendezésű fürdőhelyeinek.

A Béli hegység vidékét a tőle délre eső Hegyes-Drócsa hegységtől a Fehér-Körös völgye választja el, mely nyugaton Buttyin községnél az Alföldre torkollik. Buttyintól délkeletre, a Fehér-Körös balpartján fekszik Al-Csill község s ettől távolabb délkeletre a hegyek közt Solymos-Bucsáva, melynek határában a kilenczvenes évek elejéig egy barnakő-telepet bányásztak. Al-Csilltől kelet felé összébb szorúl a Fehér-Körös völgye s a folyó mentén haladó körösvölgyi vasút helyenként csak átvágások és alagútak segítségével tud belebb hatolnia hegyek közé. E vasút mentén a leggyönyörűbb tájképi szépségek váltakoznak. Majd meredek sziklafalak között, majd pedig támasztó falakkal megerősített töltéseken robogunk mindenütt a Fehér-Körös haragos habjai mellett. A mint a kanyargó vasúton kelet felé tovább haladunk, egyszerre terjedelmes medenczévé szélesűl a szűk völgy s a járás székhelyére, az 1100 főnyi lakosságú Nagy-Halmágyra érkezünk. A nagyhalmágyi medencze keleti szélén lép a Fehér-Körös Aradmegye terűletére, hol nagy változás történik vele, a mennyiben Leásza községtől nyugatra kikerűli a könnyebben átvágható pontusi agyaglerakodásokat és neki megy a nehezebben áttörhető kemény rétegnek s andezit-lávarétegekbe mélyedő szűk völgyben kanyarog éjszaknyugati irányban Csucsig.

A Fehér-Köröstől délre a Marosig a Hegyes-Drócsa nevű hegység vonúl; nyugat felé messzire kinyúlva az Alföldre, melynek átlag 119 méter tengerszín fölötti lapályából meredeken emelkedik ki az Aradi Hegyaljával. A hegység e végének keresztgerincze Gyorok táján éri el legnagyobb magasságát az 573 méter magas Hidegkút tetőben, míg éjszakra Pankota felé egyre alacsonyodik.

Az Aradi Hegyalja mögött emelkedő magaslatokat a hegyi patakok mentén lenyúló völgyek több csoportra szakgatják. Ilyen a hegység éjszaknyugati vonúlatában a Csigér völgye, délen pedig a kladovai völgy. E választó vonalon emelkedik a Hegyes-Drócsa egyik felének legmagasabb csúcsa, a 800 méter magas Hegyes, mely fő gerinczével a Maros felé húzódik s egészen a Debella-Goráig megtartja a 800 méter magasságot. Itt 300–350 méterre csökkenő nyergek keletkeznek, melyek két részre (Hegyesre és Drócsára) osztják a hegységet. A két gerinczet elválasztó nyereg a 350 méter magasságot megtartja egészen a nádas-berzovai nyeregig. Innen azonban folyvást egyenletesen emelkedik a Drócsa nevű fő csúcsig, melynek magassága 37 méterrel múlja fölűl a Hegyesét. Ez a gerincz alkotja a Drócsa hegység zömét, melyből Vaszoja felé egy vonúlat ágazik ki, míg a fő gerincz Szlatina-Madrizest felé terjed.

A Hegyes-Drócsától a délmagyarországi hegyvidéket a Maros választja el, mely Zámnál lép Aradmegye terűletére. A Maros völgye néhol oly szűkre szorúl, hogy a rajta végig futó vaspálya és országút alig férnek el benne. Aradmegyének a Maros völgyében s az ebbe torkolló mellékvölgyekben 32 községe van. A Maros jobbpartján a Hegyes-Drócsa oldalait sűrű lomberdők födik, melyek azonban a helységek körűl egyre gyérűlnek. Az első folyóvíz, mely a megye terűletén a Marosba ömlik, a szelistyei patak. Ettől nyugatra, a toki, kujási és soborsini patakok beömlésénél ki-kitágúl a Maros völgye. Batucza és Kaprucza között újra megszűkűl a völgy. E szorostól nyugatra következik a berzovai völgytágúlat, mely a Maros völgyének második és legszélesebb kitágúlása. E széles völgyön halad tovább a folyó, útjában mintegy tíz patakot véve föl, egészen Solymosig, hol a völgy legfestőibb szurdoka, a radna-lippai szoros kezdődik. Itt a Maros jobb oldalán meredek sziklák, baloldalán pedig erdős hegyhátak húzódnak és annyira összeszorítják a völgyet, hogy a most romjaiban heverő solymosi vár annak idején egyaránt kulcsa lehetett úgy a Maros völgyének, mint Erdély déli részének.

A Maros völgyében fekvő községek közűl alig egy-kettő érdemli meg az útas bővebb figyelmét. Ilyen mindjárt a völgy kezdetén Radna, melyet az átellenben fekvő Lippával a Maros fölött áthajló hatalmas fahíd köt össze. Mikor Lippa a törökök kezébe kerűlt, a kapisztráni Ferencz-rendi szerzetesek a Maros jobb partján emelkedő hegyek erdőségeibe menekűltek s ott fából egy kis kápolnát építettek. A XVII. század vége felé egy bosnyák ember egy Szűz Mária-képet ajándékozott a kis templomnak. A kép csodatevő hire csakhamar szárnyra kelt és a templom búcsújáró helylyé lett. A mai elég díszes két tornyú templom és kolostor 1760-ban épűlt. A kolostor mögött emelkedő hegytetőn porladozó kő-obeliszk áll, melyet a barátok II. József császár 1768-iki látogatásának emlékére állítottak.

Radnával kelet felé tőszomszédos Solymos, román lakosságú kisközség, mely fölött egy kúpalakú hegyfokon régi vár omladozó maradványai láthatók. Solymos vára már 1278-ban fönnállott, s nagynevű birtokosai között találjuk a gúti Országhokat, Hunyadi Jánost, Mátyás királyt, Giskrát, a Bánfiakat és Korvin Jánost. A várhegy egészen a Maros fölött emelkedik s a folyó felé néző déli oldala sziklás és szédítően meredek. Keleti oldala szintén meredek, a nyugatin pedig mély völgynyílás van, melynek fenekén egy hegyi patak csörgedez. A várat három oldalról a hegyen körűlfutó sáncz övezi. A nyugati oldalon a fölvonóhíd hármas pillére s a külső bástya alapzata még jól fölismerhetők. A hatszögletű várudvaron még három csonkatorony emelkedik, s az egykori termek és szobák helyei is jól látszanak.

A Maros völgyében említést érdemlő helység még Tótvárad, mely régebben tekintélyesebb és népesebb mezőváros volt. Hajdani erős várának, mely a község fölött emelkedő meredek sziklaháton állott, ma már alapfalai is alig látszanak. Tótváradtól keletre, egy czukorsüveg alakú hegy alján fekszik Soborsin, hol egyetlen nevezetesség egy urasági kastély, melyet a XVIII. században Forray András báró építtetett. Az elhagyott állapotban levő kastélyt szép díszkert veszi körűl.

A Délmagyarországi hegyvidék a Marostól délre egészen az Al-Dunáig terjed; nyugati oldalán már a nagy Alföld síksága terűl, keleti határa pedig Hunyadmegyével és Romániával éríntkezik.

A délmagyarországi hegyvidék az egyes önálló hegységek szerint a következően tagolódik. Éjszaki részét a Béga; Temes és Bisztra folyók között a Ruszka-Pojána hegycsoport foglalja el, melynek legmagasabb csúcsai középrészei táján a Bágyes (1380 méter) és a Ruszka (1359 méter). E hegységből a Béga és Maros közt egy hosszabb mellékág nyúlik ki nyugat felé, melynek magassága a 440 métert sehol sem haladja meg. A Temes felső völgyétől. nyugatra a Szemenyik-Plesuva emelkedik, mely éjszakkeletről délnyugat felé vonúlva, éjszaki részében a Szemenyik (1447 méter) és a PiatraNedeiben. (1438 méter); délen pedig a Plesuva (1159 méter) csúcsban éri el a legnagyobb magasságot. E hegységhez nyugaton a Délmagyarországi Érczhegység csatlakozik, melynek tagjai a Karas és Berzava folyók közti dognácskaihegység (809 méter) és a még alacsonyabb Aranyos hegység. A Néra völgyétől délre, egészen a Dunáig terjedő hegységek három csoportra oszthatók úgymint nyugaton a Lokva hegység közepén az Almás hegység és keleten az Orsova-Mehádiai hegység. Ez utóbbiban, mely a szerb hegyekkel együtt a Klisszura és a Kazán szorosokat alkotja, legmagasabb csúcs a Szvinjácsamáre (1226 méter). Végűl a Temes és a Cserna völgyeitől keletre eső vidéknek, a krassó-szörénymegyei havasoknak legmagasabb hegytömege a Godján-Szárkó, melynek legkiválóbb emelkedései a Hunyadmegye felőli határon a Gugu (2229 méter) és egészen a romániai határon a Murariu (2231 méter), s végűl a Cserna völgyétől keletre az 1190 méter magas Domogled.

E terűlet folyóvizekben is igen gazdag. A Szemenyik hegység éjszaki részén ered a Temes, mely a Szárkó hegységből fakadó Hideg folyóval egyesülve, éjszaki, majd éjszaknyugati irányban hasítja át e hegyvidéket. Legnagyobb mellékvize a vele egy vidéken eredő s majdnem egyközűen folyó Poganis, mely azonban csak Temesmegye síkságán egyesűl vele. A Ruszka-Pojánában ered a Béga. Eleintén éjszakra folyik, de Marzsinánál nyugatra fordúl. A Temessel két csatorna köti össze. A Berzava a Szemenyik hegységben fakad és mélyre vágódott völgyében éjszak felé halad, majd pedig éjszaknyugat félé fordúlva, Német-Bogsánnál eléri a síkságot. A Délmagyarországi Érczhegységben ered a Karas vagy Krassó vize és Krassováig keskeny völgyben foly, de ott délnyugati irányt véve, a délmagyarországi síkságra siet ki. A Néra a Szemenyik déli aljában fakad s eleinte délre, majd pedig miután a tágas almási medenczén végig folyt, nagy kanyargásokkal, több szurdokon keresztűl nyugat felé tárt s a hegyvidék nyugati sarkában a Dunába ömlik, ép úgy mint a Godján hegységben – már román terűleten – fakadó Cserna vize is.

Éghajlata e vidéknek déli fekvésénél fogva melegebb volna, ha a magas hegyek hatása le nem hűtené; igy kellemesen mérsékelt. Az évi közép hőmérséklet a síksághoz közelebb eső Lugoson 11.5° C, míg a hegyek között, a Berzava felső völgyében fekvő Ferenczfalván 7.5° C. Orsova és Mehádia délibb fekvésök következtében melegebbek; amott a középhőmérsék 10.8° C, itt pedig 11.5° C. Az augusztusi átlagos hőfok Lugoson és Orsován 21.9° C, mig Ferenczfalván csak 16.5° C. A januári közép hőmérséklet Lugoson – 1.1° C; Ferenczfalván pedig – 2.8° C. A csapadék a lapályról belebb, a hegyek közt tetemesen gyarapodik. Mig a síkság szélén fekvő Lugoson az évi átlagos csapadék mennyisége csak 653, addig Ferenczfalván 1106 milliméter.

A délmagyarországi hegyvidékhez Temesmegyének csak az a hosszú keskeny vidéké tartozik, mely a Lippától Báziásig húzott egyenes vonaltól keletre fekszik. E keskeny szalagként éjszakról dél felé húzódó földön az említést érdemlő temesmegyei helységék sorát a Radnával átellenben fekvő s mintegy 7000 főnyi lakosságú Lippa mezőváros nyitja meg. Hajdan Aradmegyéhez tartozott s erős régi vára a szemközt emelkedő Solymos várral együtt a Maros völgyének valóságos kulcsa volt. Lippától délre egyetlen nagyobb helység a temesvár–karánsebesi vasútvonal mentén, a Béga mellett a közel 4000 főnyi román és német lakosságú Rékas, mélytől délnyugatra, a Temes balpartjától dél félé húzódó szép dombos vidék egyik völgyében a harmadfél ezer lakosú Buziás fekszik. Kiváló nevezetessége a helység keleti oldalán fakadó öt vasas savanyúvíz forrás, melyek a hírneves buziási fürdő keletkezésére adtak alkalmat. A mintaszerűen épített s fölszerelt fürdőházakat és vendéglőket gyönyörű nagy park veszi körűl, melyben árnyas fasorok, zöldélő ligetek, pázsitos gyeptérségek, pompás virágágyak és szökőkútak nyújtanak enyhűlést a fűrdő látogatóinak. A fürdő vasas vize igén hatásos különösen női bajokban. A telepen hideg víz-gyógyintézet is van.

A buziási völgyet dél felől a Dimbu Szkamuje hegysor szegi be. E hegysor déli oldalán van Végvár (Rittberg) község, melynek csak a neve német, de harmadfél ezernyi lakossága tiszta magyar és református. A csínos község lakosai legnagyobb részt szorgalmas és jómódú földmívelők. Végvártól délre a délvidéki síkságig nyomúló Kudricz hegysor aljában, a temesvár–báziási vasút mentén fékszik Versecz szabad királyi város. Lakosainak száma 30.000. Részint dombos, részint lapályos határa 33.000 hold terjedelmű. A lapályon nemcsak kitűnő búza és kukoricza, hanem igen jó minőségű fehér bor is terem, míg a dombokon inkább vörös bort szűrnek. A fillokszera pusztítása, különösen az 1882-ki nagy árvíz előtt, mely a szőlők legnagyobb részét teljesen tönkre tette, Versecz bortermesztése évenként átlag 350–400.000 hektoliterre rúgott. A főbb útczáiban elég csinosan épűlt város székhelye egy görög-keleti szerb püspökségnek, több állami és kincstári hivatalnak s egy állami főreáliskolának. Épületei közűl kiválóbbak a csúcsíves stilban épűlt római katholikus templom, továbbá a görög-keleti székesegyház és püspöki palota, a városháza és a főreáliskola épűlete. Igen szép a százévesnél régibb alapítású városi park is.

Versecztől délre a vasút mellett s a Nérához közel fekszik Fehértemplom 10.000 főnyi, nagyobbrészt német ajkú lakossággal. Régebben a határőrvidék egyik gyalogezredének székhelye volt. A lakosság élénk kereskedést űz borral és gabonaneműekkel. Az egyre emelkedő csinos városnak királyi törvényszéke és állami főgyinnasiuma is van. A megyének legdélkeletibb községe Palánka, most kis falu, de hajdan virágzó város volt.

Krassó-Szörénymegye.

A délmagyarországi hegyvidéki többi része, mintegy 9750.16 négyszögkilométer terjedelemben Krassó-Szörénymegyére esik. E vidék hajdan részben a szörényi bánsághoz tartozott. Krassó először 1230-ban fordúl elő az oklevelekben, mint vármegye. Három évvel később történik emlékezés az első szörényi bánról, Lukácsról. IV. Béla király 1238-ban a szörényi bánságot a mai Románia terűletén egészen az Oltig kiterjesztette; a tatárjárás után pedig 1247-ben hűbéri kötelezettség mellett a Szent János-vitézeknek adományozta, a kik azonban már 1260 táján odahagyták. 1330-ban Róbert Károly Széchy Dénest nevezte ki szörényi bánná. Zsigmond király 1429-ben a szörényi bánságot a német lovagokra bizta, de három évvel később a török kiűzte őket Szörény várából. 1435 után Hunyadi János viselte a szörényi bánságot. A mohácsi vész után a szörényi bánság megszűnik, de megszületik Szörénymegye, mely János király s később az erdélyi fejedelmek birtokához tartozott és magában foglalta a mai Krassó-Szörénymegye egész terűletét. E megyét a lugosi és karánsebesi bánoknak nevezett két főtisztviselő kormányozta egész 1658-ig, a mikor Barcsay Ákos, hogy az erdélyi fejedelemséget elnyerhesse, Lugost és Karánsebest a törököknek átadta. E vidék csak 1718-ban szabadúlt föl a török uralom alól, de egészem 1751-ig katonai és 1751-től 1779-ig polgári kincstári igazgatás alatt állott. Mikor 1779-ben Temes és Torontál megyéket új életre keltették, a mai megye éjszaki részéből Krassómegyét alakították, a déli rész pedig, mint katonai végvidék, tovább is elszakítva maradt az anyaországtól. A határőrvidék föloszlatása után az 1873. évi XXVII. törvényczikk e terűletből az új Szörénymegyét alakította, de mint külön vármegye nem sokáig állott fenn, mert már hét év múlva egyesítették az akkori Krassómegyével; így alakúlt meg a mai Krassó-Szörénymegye.

A buziási fürdő. Cserna Károlytól

A Délmagyarországi Érczhegység.

Krassó-Szörénymegye hazánknak ásványokban egyik leggazdagabb vidéke, s azért érdemes lesz először is a megye Délmagyarországi Érchegységnek nevezett részeibe tennünk kirándúlást.

E hegységnek fölötte sajátságos alakulatai vannak. Fensíkok, éles ormok és gerinczek, kúpalakú tetők, mély völgyek, katlanforma töbörök váltakoznak benne. Néhol a vidéknek valóságos karszt jellege van, megszakgatva dolinaszerű völgykatlanokkal. A patakok több helyen a föld alá bújnak, de ott hosszabb-rövidebb útat téve s a mészsziklákat áttörve, újra fölszinre kerűlnek. Más helyeken dús erdő borítja a lankás, vagy többé-kevésbbé meredek hegyoldalakat, s több kilométernyi hosszúságban a legszebb völgyek váltakoznak vadregényes szurdokokkal.

E vidék bejárását legczélszerűbben a Berzava folyó mentén kezdhetjük meg, melynek völgyében egy szárnyvasút könnyíti a közleledést. Ez irányban a megyének első községe Zsidovin, a hol egy római erődített tábor maradványai láthatók. A szomszédos Román-Bogsán helységnek a közepén csatlakozik e szárnyvasúthoz az a keskeny vágányú vonal, mely a moraviczai vashámortól Resiczára és Szekulba megy. Román-Bogsánnal tőszomszédos Német- vagy Bánya-Bogsán járási székhely, melynek a hozzá tartozó szomszédos Vasziovával együtt 4441 lakosa van. A Berzavának kiszélesedett katlanszerű völgyében minden oldalról erdős hegyekkel körűlvéve fekszik a csinos helység, melyet pompás éghajlatáért nyaranként számosan szoktak látogatni.

A Német-Bogsánból kiindúló vaspálya szorosan a Berzava partjához simúlva halad az erdővel borított hegyek alján. Kolnik falunál a Berzavát átlépi s bekanyarodik abba a minden oldalról zöldelő hegyektől körűlvett kies medenczébe, a melyben Német- vagy Bánya-Resicza nagyszerű vasgyárait már előre elárúlja az útasnak a levegőbe magasan fölszálló füstoszlopok sokasága. Elragadó kép tárúl szemeink elé, ha sötét éjszaka közeledünk Resicza felé. A helységre vöröses színben borúl az égbolt s közben-közben lángkévék, sziporkázó tűzoszlopok lobbannak föl itt-ott. Ilyenkor Resicza környéke meszsze ellátszik, s ha a fényjelenség okát és forrását nem tudnák, hajlandók lennénk borzasztó tűzvésznek tulajdonítani a megkapó szépségű látványt. Nem ilyen nagyszerű ugyan a vidék képe, ha nappal útazunk át rajta, de azért tájképi szépségei ilyenkor is vetélkednek a legszebb hazai vidékekéivel. A távolban feltűnő Resiczát részint kertekkel és erdőkkel borított, részint pedig kopasz és meredek hegyek veszik körűl. A város szélén félóra járásnyi hosszaságban s alig ezer lépésnyi szélességben csupán az épűletek és kertek összevisszasága látszik, melyből helylyel-közzel templomtornyok és gyárkémények emelkednek ki. Csak mikor benn vagyunk, akkor látjuk, hogy a házcsoportok szép rendben sorakoznak egymás mellé. Resicza székhelye a róla nevezett járásnak és az osztrák-magyar vasútak uradalmi igazgatóságának.

Resicza nagyszerű vas- és aczélgyárai három faszénnel fűtött és egy kokszszal tüzelő kohóból állanak; ezek Whitwel-féle készűlékkel vannak fölszerelve s a nyersvasat még folyékony állapotban viszik négy Bessemer-féle converterbe, melyek egyszerre 9–9 tonnát fogadnak magukba. A kohók működéséhez szükséges szelet négy, 200 lóerejű fújtatógép szolgáltatja. A négy Siemens-Martins-féle kohó 15.000 tonna aczélt gyárt évenként; a hengerező műhely pedig 42.000 tonnát. Négy 2–4 tonnás gőzkalapácson kivűl van még négy 6–7.5 tonnás és egy 17 tonnás nagyobb kalapács. Érdekes az a hámor is, melyben a vasúti sineket hengerezik. Egy külön hámorban van a Trio Rails nyújtó három állványnyal és 500 lóerejű kompenzácziós géppel. 1885-ben nyitották meg a vasbádog-hengerezőt, 1887-ben pedig újra és még nagyobb méretekben építették föl a kazán- és hídépítő-műhelyt. A keskeny vágányú vasútak számára gőzgépeket is csinálnak. Itt készűlt Magyarországon az első gőzkocsi, melyet mint hazánk első e nemű ipartermékét az 1873-ki bécsi világkiállításon is bemutattak.

Resiczához közel vannak a dománi és szekuli szénbányák. A dománi kőszénbányában a föltárt szénmennyiség 300.000 köbméter. Az utolsó öt évi széntermelés évi átlaga 76.000 tonna. Szekulban négy telepet mívelnek s a föltárt szénmennyiség 168.000 köbméter. A széntermelés évi átlaga 57.000 tonna. Domántól a szenet a resiczai völgybe torkolló, 2250 méter hosszúságú Ferencz József-tárnán két mozdony viszi a resiczai kohókhoz, Szekulból pedig egy ipar-vasút, melynek felső része egyike a legszebben épűlt és a legmerészebb hegyi vaspályáknak.

Szekulból pompás hegyvidéken át kitűnő út vezet Ferenczfalvára, melynek német és román lakosai erdei munkával keresik kenyeröket. A fát részint szénné égetik, részint a fűrészmalmokban dolgozzák föl, a tűzifát pedig a Berzaván úsztatják le Resiczára. Ferenczfalvát, mely gyönyörű hegyvidéken dús erdők aljában fekszik, mint klimatikus gyógyhelyet, nyaranként egyre több vendég látogatja. Enyhe levegőjéért különösen tüdőbajosoknak szokták az orvosok ajánlani. Ferenczfalvából egy újonnan épűlt úton mehetünk át a krassó-szörénymegyei szénbányászat és vasipar második székhelyére Anina-Stájerlakra.

Stájerlak 1773-ban keletkezett. Ekkor telepített ide a kormány Felő-Ausztriából és Stiriából 34 favágó családot. E telepeseknek egyik utóda, Hammer Mátyás, találta az első kőszenet 1790-ben. Ugyancsak 1773-ban keletkezett a másik telep, Anina is. A kincstár a bányákat 1846-ban vette birtokba s 1854-ig 4,330.150 mázsa szenet adott el; de mivel veszteséggel dolgozott, eladta a telepet az osztrák államvasút-társaságnak, mely azonnal hozzálátott új tárnák nyitásához s egyidejűleg fölépítette az aninai vashámorokat is.

Az Anina-Stájerlak néven egyesűlt két helység, mióta az osztrák-magyar államvasútak birtokába jutott, meglepően gyors fejlődésnek indúlt. Ma lakosainak száma több 13.000-nél. A szénbánya Aninán nyolcz főtárnából áll s a nyert szenet egy öt kilométer hosszú alagúton szállítják a vasútra. A vasgyáraknál jelenleg egy kohó működik három Whitwell-féle készűlékkel, s naponként 50 tonnányi, öntésre alkalmas nyersvasat termel. Az öntőműhelyekben 440 munkás dolgozik s az évi termelés 4000 tonna. 1887-ben egy új műhelyt építettek az öntött árúk zománczozására. Az aninai bányákban aknázott nagy mennyiségű mágnesérczet, barna és vörös vaskövet, rézkéneget, rézéleget, arzenikumot tartalmazó rézérczeket, vaskovandot, valamint a kisebb mértékben előfordúló ólmot, czinket, bismuthot, ezüst- és aranytartalmú érczeket részint itt helyben dolgozzák föl, részint az uradalom más telepeire szállítják földolgozás végett.

Anináról rendes nyomtávolságú vasúton mehetünk a tőle nyugatra fekvő Oraviczabányára. E hegyi vasút, mely a temesvár–báziási fővonalhoz csatlakozik, óriási nehézségek legyőzésével épűlt a szakgatott, bevágásokkal és völgykatlanokkal telt vidéken. Összesen 29 kilométer hosszúságú s ez alatt 180 öl az emelkedése. E rövid pályán rendesen nagy kanyarodásokkal s gyakran szédítő magaslatok fölött 14 alagúton megy keresztül a vonat. Legszebb részleteinek egyike a zsittinvölgyi áthidalás és az azt követő alagút. Oravicza két egymással összenőtt helységből: Oraviczabányából és Román-Oraviczából áll. A 6853 főnyi német és román lakosságú község majdnem egy mérföldnyi hosszaságban nyúlik el az erdővel koszorúzott szűk oraviczai völgyben. Székhelye az oraviczai járásnak, a bányakapitányságnak és a gyári fő felügyelőségnek. Iskolái közűl említést érdemel hatosztályú polgári fiúiskolája és leányiskolája, melyet a Miasszonyunkról nevezett apáczák vezetnek. Ipara nagyon élénk és rohamosan fejlődő. Van gőzmalma, czement- és parafingyára, vasércz-, kénkovand- és aranybányája, melyek mind az osztrák-magyar államvasút-társaságéi. Parafingyárában kaukázusi petroleumot finomítanak, melyet Bakuból külön e czélra épített hajón szállítanak Báziásig.

Az aninai gyártelep. Cserna Károlytól

Oraviczától éjszakkeleti irányban gyönyörű hegyvidékeken át zúzott terméskővel ágyazott kanyargós út vezet föl a hatalmas erdőséggel borított Deák-magaslat lábáig, a hol még egyet kanyarodik az út s lent a hosszúkás völgyben szemeink elé tárúl Marilla-völgy fürdőtelepe kilencz nagy házával s több-apró épűletével együtt a legbájosabb fenyűerdő-kertbe foglaltan. Marilla-völgy tengerszínfölötti magassága 704 méter. Minden oldalról hatalmas fenyvesek környezik úgy, hogy szél és por sehonnan sem fér hozzá. E kedvező fekvésének köszönheti, hogy bár májusban már teljes pompájában díszlik a természet, de azért a hőség nyáron sem kiállhatatlan, sőt mérsékelten enyhe. Eleinte csak két házból állott a telep, melyet 1880-ban Hoffenreich nagybecskereki orvos ösztönzésére egy magántársaság nyitott meg. Most azonban esztendőről-esztendőre több ház épűl a völgyben, melyekben évenként 250–300 beteg is szállásol állandóan, a kiknek száma azonban nyaranta 6–700-ra is fölemelkedik. A telep az osztrák-magyar államvasúttársaság tulajdonához tartozó terűleten van s 70 év múlva minden berendezésével együtt a vasúttársaság tulajdona lesz. Nincs az orvosi tudománynak a beteg légzőszervek és idegek gyógyítására szolgáló találmánya, a mit Marillán mintaszerűen alkalmazva és berendezve ne találna a szenvedő. Környéke ritkítja párját a sok szép kirándúló hely tekintetében. A sűrű erdőben kanyargó s jól gondozott útak hosszasága négy mérföld.

Oraviczával majdnem tőszomszédos egy másik tekintélyes bányahelység, Csiklovabánya, mely szintén két községből: Német- és Oláh-Csiklovából áll. A két helységnek 4980 főnyi lakossága erdei munkával és bányászattal keresi kenyerét. Csiklovától délre, a Néra völgyében fekszik Szászka vagy Szászka-bánya. E 2682 lakosú bányaváros szintén két részből: Német- és Oláh-Szászkából áll. Szászkától délre is vannak még többé-kevésbbé gazdag bányák, melyek legnagyobb részt mind az osztrák-magyar államvasút-társaság birtokában vannak. Ilyenek az új-moldvai, drenkovai és berzászkai kőszén-, réz- és vasbányák.

A teljesség kedvéért meg kell még emlékeznünk arról a bányaterűletről is, mely a Resiczától délnyugatra fekvő Dognácskától délre kezdődik és éjszakkeleti irányban Vaskőn keresztűl mintegy 15 kilométernyi és majdnem mindenütt összefüggő hosszaságban áthúzódik a Berzava völgyébe. E vidék egész terűletén az érczek a mészkő-rétegeknek érintő lapjain, mint szabálytalan ék-alakú tömzsök és telepek lépnek föl legtöbbnyire gránitos kőzet kiséretében. Vaskőn csak vaskövek fordúlnak elő, még pedig legtöbbnyire mágnes-vaskövek; a dognácskai terűleten azonban az ezüsttartalmú ólom- és vasérczek az uralkodók. Az összes magas fekvésű bányákból a nyert termékéket három közbeiktatott siklóval fölszerelt, lóvonatú és önműködő szállító vasúton hordják a völgyben fekvő terjedelmes érczgyűjtő terekre s onnan egy öt kilométer hosszú keskenyvágányú vasúton Bogsánbányára, Resiczára vagy Aninára, a hol aztán földolgozzák. Vaskőn vannak a pörkölő-kemenczék s ezenkivűl egy mosóműhely, melyben a törmelék vasköveket a meddő kőzetektől tisztítják meg. Vaskón 1895-ben 1,012.660 métermázsa vaskövet, Dognácskán pedig 242.030-t termeltek.

A föntebbiekben ismertetett bányák 1718 után kincstári uradalmakhoz tartozó terűleteken keletkeztek. A kincstár a telepeseknek bizonyos mennyiségű földet, legelőt, erdőt engedett át ideiglenes használatra. Ebből utóbb pör lett, a mennyiben a telepített lakosság nem akarta elismerni, hogy a külső birtokokat is csak ideiglenes használatra kapta a kir. kincstártól. Végre 1838-ban a bíróság a háztelkeket s a hozzájuk tartozó kerteket a bányászhelységek lakóinak itélte oda örökös tulajdonúl, de a külső telkek tulajdonjoga megmaradt a kincstár kezében. 1851-ben az akkori kormány elrendelte, hogy minden bányászhelység fióktelepeivel együtt mindmegannyi bánya-kincstári adóközséget alkosson s az egyes telekparczellák tulajdonosáúl a telepítő uraság (a kincstár) jegyeztessék be. Ezek az újabb intézkedések rendkivűl megnehezítették a lakosság helyzetét, s mivel az itteni fém-erek szegénysége miatt a bányamívelők 1848 előtt is csak kevés nyereséggel dolgoztak, bányarészvényeiket 1852-ben és 1853-ban átadták a kincstárnak, mely az összes krassó-szörénymegyei ércz- és szénbányákat, hutákat, műhelyeket a földesúri jogokkal és a 158.604 kataszteri hold terjedelmű földbirtokkal együtt tizenegy millió pengő forintért eladta a cs. kir. szabadalmazott osztrák államvasút-társaságnak, mely 1855 elején lépett birtokba. E társaság azóta a keveset jövedelmező nemes fémbányászattal nem sokat törődött, de annál inkább fölvirágoztatta a vas- és kőszénbányászatot és pedig annyira, hogy e téren vele ezidőszerint hazánk egyetlen más bányavidéke sem versenyezhetik. A társúlat később is növelte uradalmainak terjedelmét úgy, hogy azok a legutóbbi adatok szerint 226.232 kataszteri holdat foglalnak magukban.

A bolgárok.

Resiczáról is visz vasút Anina-Stájerlakra a Karas-völgyben fekvő Krassova községen át. E község néprajzi tekintetben különösebb figyelmet érdemel, mert főhelye a Karas völgyében élő, közel 10.000 főnyi krassován bolgárságnak. Ezekből a krassován bolgárokból s a temesmegyei Vinga és a torontálmegyei Ó-Besenyő vidékén lakó, körűlbelűl 12.000 főnyi síkföldi bolgárságból áll hazánk bolgár lakossága. A krassován bolgárokról a közhiedelem azt tartja, hogy azon bolgároknak volnának utódai, kik a XIV. és XV. században a török elől menekűlve, a Balkánból hazánkba telepedtek. E közhiedelemnek azonban nincs semmi számbavehető történeti alapja. Egészen bizonyosnak vehető ellenben, hogy a törökök kiűzetése után következő első években a környékbeli románsággal együtt költöztek be a mai Románia Olton innen eső részéből, hová Bulgáriából a XVII. században menekűltek a törökök üldözései elől. A síkföldi bolgárok Sztaniszlavics nevű püspökük vezetése alatt Mária Terézia uralkodása idején tepedtek le Magyarországon. Mind a két fajtájú bolgárság római katholikus vallású.

A síkföldi bolgárok az eredeti bolgárjelleget úgy külsejökben, mint nyelvökben és életmódjukban sokkal jobban megőrizték, mint a krassovánok, kik a románokkal és szerbekkel összekeveredve, még nyelvöket is a szerbbel cserélték föl, noha számos bolgár szokást megtartottak.

Nagy különbség van a síkföldi és a krassován bolgár falvak építése és a házak berendezése között is. A síkföldi bolgár falvak fasorokkal beilltetett egyenes útczáikkal, csínos házaikkal a bánsági német falvakhoz hasonlítanak; a rendetlenűl épűlt krassován falu ellenben olyan, mint a szegényes külsejű román falvak. A síkföldi bolgár a házát vert falból vagy vályogból építi, a krassován pedig gerendákból rójja össze, a gerendák közti nyílásokat rőzsével tömi be s aztán betapasztja agyaggal. Minden bolgár háznak van egy fő szobája, mely az útczára két, az udvarra pedig egy ablakkal néz s a melyet ünneplő szobának szoktak használni. A szoba közepén áll az asztal, mely szépen hímzett fehér terítővel vagy tarka szőnyeggel van leterítve. Az útcza felöli két sarokban két ágy magaslik megrakva párnákkal, derékaljakkal és takarókkal egészen a gerendáig. A falak mellett faragott székek, színes lóczák és tulipános ládák vannak. Ez utóbbiakban tartja ünneplő ruháját a család minden tagja. A falakon szent képek, a tálasokon és fogasokon cserép, vagy újabb időben porczellán tálak, tányérok és kancsók vannak. Az ajtó egyik oldalán púposodik a fehérre meszelt kemencze, mely kivűlről, a konyhából fűlik. A konyhán túl az udvar felé van a lakó szoba. Ebben tartózkodik az egész család s itt van elhelyezve a háziasszony szövőszéke is.

A síkföldi bolgár férfiak nyáron kivarrott galléros inget, pitykés mellényt és gyolcs gatyát vagy vitézkötéses kék posztó nadrágot viselnek, fejökön pedig kerek karimájú kalapot. Néhol a kalap karimáját fölhasítják, mint bolgárországi törzsrokonaik. A legények eljegyzésük alkalmával sipka formájú, ezüstös szalagdíszt tesznek kalapjukra s a zsebkendőt a karima hátsó részébe dugják.

Télen testhez álló s térdig érő fekete prémes juhbőr ködmönt viselnek A krassován férfiak viselete is hasonlít a síkföldi bolgárok most leírt viseletéhez azzal a különbséggel, hogy derekukon rendszerint még bőröv is van, melyben a szerbekhez hasonlóan csontnyelű kést hordanak. Télen báránybőr kucsmát, nyáron pedig kerek nemez kalapot viselnek. Vasárnapokon és ünnepeken a ködmönt félvállra vetve hordják.

Délmagyarországi bolgárok. Papp Sándortól

A női viselet kicsipkézett újjú, ránczos hátú s ékesen kivarrott vállú ingből áll, melyre fényes gombokkal s aranyos sujtással díszített világos kék mellényt vesznek. A szoknya hosszú és sűrű ránczokba van szedve, piros vagy vörös alapszíne barnán van sávozva s elől nincs összevarrva, mert oda a bolgár női öltözet legékesebb darabját, a kötényt kötik. A kötényt a leányok maguk szövik, pirosra festik, aranyos és ezüstös paszománttal szegik be, szívekkel, virágokkal kivarrják és szalagokkal cziczomázzák föl. E kötények, mint a bolgár házi ipar termékei újabb időben nagyon keresettek s az ismeretes bolgár szőnyeggel egyetemben jó jövedelmi forrásúl szolgálnak. Az asszonyok turbánformára kötött fehér fejkendőt viselnek. A leányok hajukat hullámosan fodorított varkocsba fonják, melynek végébe földig érő szines szalagot fonnak. Általában czipőt, fekete vagy piros csizmát viselnek. Télen a vingai asszonyok asztrakánnal prémezett mentét, a bessenyeiek pedig zsinóros bőrdolmányt vetnek vállaikra. A krassován nők öltözete egészen romános. Hosszú fodros ingben járnak, melyet a csipőnél felgyűrnek, hogy benne a szükséges apróságokat: bicskát, ollót, stb. elhelyezhessék. Lábszáraikat térdig érő durva s többnyire barna vagy sávos daróczba burkolják, de e burkolatot balfelől nyitva hagyják. Újjatlan ködmönt, vagy virágosan beszegett s a vállaknál fekete báránybőrrel prémezett s tulipánokkal kivarrott juhbőr mellényt viselnek. A leányok hajadon fővel járnák, az asszonyok pedig hajfonatukat kontyba csavarják s abba félhold alakú fésűt tesznek s rá hátúl lelógó fehér kendőt borítanak. Olykor tűkkel és színes gombokkal is felczifrázzák e különös alakú fejdíszt.

A bolgár a földmívelést szereti. Nincs is a svábon kivűl Dél-Magyarországnak oly földet áhítozó népe, mint a bolgár. De, ha mint földmívelő nem boldogúl, legszívesebben kertész és szőnyegkereskedő lesz belőle s mint ilyen messze földre is elvándorol. Fő vágya a birtokszerzés s ha ez minden igyekezete mellett sem sikerűl, kiköltözködik, és mivel nyelveket gyorsan tanúl s hajlandó a más nemzetiségűekkel való összeházasodásra, könnyen beolvad más népekbe. Ez az oka, hogy beköltözése óta alig szaporodott. Nyugodt, sőt közömbös természete mellett sincsen mélyebb érzelem: híjával; meglátszik ez egyszerű, de mély érzésű népköltészetén, szokásain és időtöltésein is. A krassován bolgár sokkal érzelmesebb a józan, sőt egy kissé prózai természetű síkföldi bolgárnál. A magas hegyek, a mély és szűk völgyek, a havasi rétek szépsége, a csermelyek lassú mormolása és a fenyvesek méla csendje alkotják rendszerint költészetük képeit. A krassován ifjak esténként a kútaknál, a faluvégi gyepen, vagy nappal künn a mezőn, a havasi réten igen szivesen szokták dalolni. Néha párbeszédes nótázás folyik. A legény fönn a hegyen, a leány lenn a völgyben vagy valamelyik hegytetőn dalol, a távolból dalban felelgetnek egymásnak a szerelmes párok.

A Zsitin völgye Anina és Oravicza között. Cserna Károlytól

A krassován bolgár egyúttal babonásabb is, mint a síkföldi. Nálok a szentek kultusza mellett a szellemek, a rémek és manók tisztelete is nagyban szokásos. Semmi sem jellemezhetné jobban a krassován bolgárok vallásos felfogásának primitiv voltát, mint az, hogyha valamelyik védőszentjük erőtlennek bizonyúlt be, egyszerűen elcsapják s egy másikat választanak új házi szentnek. Papját mindkét fajú bolgár nagyon tiszteli. Kalapját a plebános lakása előtt még akkor is leveszi, ha a papot nem látja. Általában a magyarországi bolgárság szorgalmas, takarékos, tisztességtudó és törvénytisztelő népecskéje hazánknak.

A Béga melléke.

Krassó-Szörénymegye éjszaki és éjszakkeleti részének áttekintését a Béga völgyében kezdjük meg, a mely a Temes völgyével a temesmegyei Bélincz és Kiszetó helységek közt egyesűl. A Béga völgyétől éjszakra már csak alacsony dombok és hegyhátak vannak, melyek a vízválasztó vonalon túl éjszakra, a Maros felé sokkal meredekebben lejtősödnek, mint délre, a Béga felé. E hegyhátak lankás oldalait többnyire jól mívelt szántóföldek, néhol pedig gazdag gyümölcsösök borítják, míg a tetőket többnyire dús lomb erdők koszorúzzák, melyeket azonban, különösen a községekhez közelebb eső részeken nagyon meggyérített már a lakosság irtó fejszéje. E völgy legnagyobb községe Facset mezőváros és járási székhely 1800 főnyi lakossággal. A Temesből Hunyadmegyébe vivő út mellett, igen szép vidéken fekszik. Eredetileg két községből: Német- és Román-Facsetből alakúlt. Hajdan Facsádnak nevezték. Egykori erős várának most romjai is alig látszanak. Facsettől éjszaki irányban jó karban tartott úton mehetünk a megye marosi járásába, melynek többnyire csekély községei közűl Birkis és Kápolnás érdemelnek említést. Ez útobbinak élénk marhavásárai vannak, melyeket főleg a Maros jobb partján fekvő községek lakosai szoktak látogatni.

A Facsettől egyenes irányban kelet felé vivő út Kossova községnél három irányban ágazik el. Egyik éjszakkeletre a regényes Dobra szoroson át Hunyadmegye felé halad; a második délkeletre a pojéni völgybe csap át. E tájékon nincsenek nagy hegyek, meredek bérczek, vadregényes völgyek, de azért szépségre nézve méltán versenyez hazánk szebb vidékeivel. Kies, hullámzatos vidék; erdős hegyek-halmok váltakoznak zöldelő rétekkel, kalászt rengető lapályos szántóföldekkel, hol az apró völgyek pázsitos öléből takaros falvak kandikálnak ki. E szinekben gazdag képet éjszak felől a Hegyes-Drócsa s még távolabb a Biharhegység kékellő ormai zárják be, míg az ellenkező oldalon a Pojána-Ruszka erdős kúpjai szorítják szűkebb korlátok közé a kilátást.

A harmadik út egyenesen délnek tart, a tájképi szépségekben, gazdag lunkányi völgyön fölfelé. E völgyben említést érdemel a szép erdőktől koszorúzott kies völgyecskében fekvő Rumunyest kis román község, melynek határában egy szélesebb körben csak újabb időkben ismeretessé lett nagyobb terjedelmű mészkőbarlang van, hol cseppkövek is képződnek. E barlangban legszebb részletek a Kereszt, a Fátyol és Szószék nevű alakzatok, s az egymássál kapcsolatos termek, melyeken apró patakok futnak át. Rumunyesttől délre Tomest község van, honnan éjszakra a völgynek szép erdőktől körűlvett, egyik csinos kitágúlásában üveggyár látható. E gyár 1843-ban alakúlt és jelenleg mintegy 100 munkás dolgozik benne. Készítményeit leginkább a szomszéd Romániába szállítják.

Marillavölgy. Cserna Károlytól

E községtől délre esik a Béga felső völgyének legkiválóbb helysége, Lunkány, melytől éjszakra, a Béga jobb partján régebben nagyon látogatott fürdő és hidegvíz-gyógyintézet volt. Környékén jól mívelt gazdag vasércz bányák vannak, melyek előbb a „Brassói bánya- és kohó-részvénytársúlat” tulajdonában voltak, most pedig a „Salgótarjáni részvénytársaság” birtokaihoz tartoznak. Ezek közűl említendők a Stefánia-bánya és azok a tárnák, melyek éjszaknyugatra a Vêrfu Koru, a Vêrfu Bresinári és a Vêrfu lui Stan környékén állandó mívelés alatt vannak.

Lunkányt elhagyva, egy lassan emelkedő hegyi úton nem sokára a Teu urs nevű hegynyeregre érünk, mely az útvonal legmagasabb pontja s a melyről elragadt kilátás nyílik minden irányban. Szép fenyvesektől szegélyezett úton érünk be a Ruszka-völgybe, melynek két nagyobb helysége van: Ruszkicza és a tőle délre fekvő Ruszkabánya. E két községet úgy tekinthetjük, mint a Ruszka hegységbeli vasbányászat székhelyeit. Ruszkicza a Ruszkicza patak egyik legszebb szurdokában fekszik, mely oly keskeny, hogy a vashámor épűleteit alig tudják benne elhelyezni. A mintegy 700 lakosú kis helység fő terén vannak a bányahivatalok, a kohó és a vasöntőműhely. A vasbányák a helységtől éjszakra és éjszakkeletre a Ruszka hegy lejtőin nyílnak s hosszaságuk a csapás irányában másfél kilométer, mélységük pedig 300 méter. A gyártelepek közűl főleg a kohó és az öntőműhely érdemelnek megtekintést. Mindkettő vízerőre van berendezve, de vízhiány esetén gőzgéppel is hajthatók. Az olvasztók csupán faszénnél dolgoznak. Ruszkabánya a Lózna és a Ruszkicza hosszúkásan keskenyűlő völgyeinek egyesűlésénél fekszik s messzire elnyúlik a Ruszka folyó két partján. Egészben véve csinos városka, mintegy harmadfél ezer lakossal. Ruszkabányán vashámorok és szer-kohók vannak, melyeket vízerő hajt. Összesen 18, részint felűl, részint alúl csapó, 120 lóerejű hajtókerék szolgáltatja a mozgató erőt. A társúlat harmadik telepe Nándorhegy, mely Ruszkabányától nyugatra, már a Bisztra völgyében van. E három gyártelep szintén a salgó-tarjáni részvénytársaság tulajdona.

Ha Ruszkabányától éjszaknyugatra a Lózna patak gyönyörű völgyében teszünk kirándúlást, a Pojána-Ruszka hegység gerinczén áthaladva, a Nadrág-völgybe ereszkedünk alá, mely a hegységnek kétségkivűl egyik legkiesebb és legérdekesebb mélyedése, melyet nyaranként a tájképi szépségekben gyönyörködni szeretők egyre nagyobb számban szoktak fölkeresni. Tulajdonképen három-négy völgyből áll, melyek a nadrági völgynek nevezett fő völgy körűl csoportosúlnak. Ott, hol a Kornyét nevű mellékvölgy beletorkollik a fő völgybe, fekszik az egykori kezdetleges gyártelepből fejlődött Nadrág község. A völgyet hasító patak partján van az emeletes fő épűletből s a két oldalt hozzá csatlakozó, 20–20 ablakos földszinti szárnyépűletből álló bányaigazgatósági épűletcsoport. Ebben van a bányaigazgatóság, a bányapénztár, a posta, a plébánia és az iskola. Mellette van a görög-keleti templom. A patak balpartján áll a római katholikus templom, s a völgytágúlatban a vasgyár épűletei: a kohó, az olvasztó és az érczpörkölő sorakoznak egymás mellé.

A nadrági gyártelep 1846-ban alakúlt. Három évvel később épűlt a hengerező, 1862-ben a lemezhenger-gyár s azóta évről-évre emelkedik. A nadrági hengerezőgyár volt az első, mely Dél-Magyarországon mindennemű hengerelt vasat hámorok segítsége nélkül állított elő. A nadrági gyártelep fejlődésének azonban sok akadálya van. Egyik az, hogy környékén a vasércz-telepek teljesen ki vannak merítve s így az érczet messziről s az út legnagyobb részében tengelyen kell oda szállítani. A hozzá legközelebb eső vasércz-telepek: Istvánháza, Gladna is 12 kilométernyire vannak; Aradmegyéből, Tauczról is hordanak ide vasérczet, mely Nadrágig körűlbelűl 200 kilométer útat tesz részint kocsikon (Ternováig), részint vasúton. Egy másik hátráltató körűlmény a vasgyárakhoz szükséges fa szállításának nehéz és költséges volta, továbbá az, hogy a vasúttól meglehetősen távol fekszik s így gyártmányait aránylag nagy költséggel és csak némi késedelemmel bocsáthatja forgalomba.

A mehádiai Herkules-fürdő. Dörre Tivadartól

A ki a nadrági vasgyárakat megtekinti, örömmel látja azoknak a vasgyári technika legújabb színvonalán álló szép és czélszerű berendezését, valamint azt is, hogy a nadrági gyártmányok szép és tartós voltuknál fogva méltán csatlakozhatnak Krassó-Szörénymegye azon többi vasgyárainak készítményeihez, melyek e megyének természeti kincsekben, iparos szorgalomban és fejlettségben egyaránt első rendű voltát nemcsak hazánkban, hanem annak határain kivűl is messze földön ismertté és elismertté teszik.

A Temes és a Cserna völgye.

Krassó-Szörénymegye székhelye, Lugos rendezett tanácsú város, mely a megye éjszaki felének nyugati részében a Temes folyó két partján s a temesvár–orsovai vasút mellett fekszik szép tágas völgyben. A mintegy 15.000 főnyi lakosságú város eredetileg két helységből: Német- és Román-Lugosból egyesűlt. Lugos nevét az oklevelek először 1369-ből említik. 1376-ban királyi vár és 1440-ben már város volt. Régi erős vára egészen elpusztúlt. A törökök kiűzetésének idején 218 házból álló csekély helység volt. 1779 óta a megyének és 1854 óta egy görög-katholikus püspökségnek a székhelye. A püspöki székesegyház 1835-ban a kincstár költségén a város legszebb terének közepén épűlt. A városban több szép középűlet van, melyek közűl említést érdemelnek a színház, továbbá a vasút felé vezető útczában az apáczakolostor és a Temes partján az állami főgymnasium. Román-Lugos mellett van a magyar királyi honvédség baraktábora, mely 10.000 ember befogadására épűlt.

A Temes völgyét Lugostól keletre mindkét felől alacsony dombhátak szegélyezik. A mint a temesvár–orsovai vasúton beljebb hatolunk a megyébe, a dombhátak erdős hegyekké magasodnak. Keleten és délen a Ruszka-Pojána meg a Szemenyik hegység kopasz ormai ötlenek szemünkbe. A hegyvidék jellege egyre határozottabb, a levegő üdébb és csipősebb, a patakok vize tisztább és gyorsabb futású. Gavosdia és Kavarán-Szákul állomásokat elhagyva, Zsuppánála Ruszka-Pojána és a Godján-Szárkó hegységet egymástól elválasztó Bisztra-völgy nyílik, melynek folytatása Hunyadmegye terűletén, Bukova és Zajkány között, a Hunyadi János egyik győzelméről történeti hírűvé lett Vaskapu szoros.

Zsuppán túl csakhamar a megye második városába, Karánsebesre érkezünk, mely a Sebes és Temes folyók összeömlésénél már magas hegyek közt fekszik. E város egészen a XVI. századig igen népes és nagy forgalmú hely volt, de a törökök mostoha uralkodása alatt majdnem egészen tönkre ment. A törökök kiűzetése után a határőri intézmény által okozott sulyos helyzet tette lehetetlenné nagyobb fejlődését. Ma 6153 lakosa van. A rendezett tanácsú s elég csinos város 1864-ben székhelyévé lett az akkor fölállított karánsebesi görög-keleti román püspökségnek, ezenkivűl székhelye egy királyi törvényszéknek és több más állami hivatalnak.

A Cserna völgye Orsova közelében. Cserna Károlytól

Karánsebes környéke egyike hazánk legszebb vidékeinek. Bármerre tekintünk, szemünk mindenütt a festői hegyi tájképekben gyönyörködhetik. Keleten, délkeleten és nyugaton magas hegyek emelkednek; ezek között leghatalmasabb a félkör alakú Szárkó, mely kopasz és szakgatott homlokát 2196 méter magasra emeli. Annak a hegycsoportnak, mely a Szárkóhoz csatlakozik, csekély távolságban öt olyan csúcsa van, melyek az 1900 méter magasságot meghaladják. Karánsebestől Szlatináig a hegyoldalokon mindenütt elszórt falvak láthatók. Szlatina községe a Temes balpartján, vasúti állomása pedig a jobb parton van.

A szlatinai állomáson túl a vasút az örményesi szorosba jut, mely oly keskeny, hogy a vaspályát az országúttal egyetemben a hegyoldalba kellett bevágni. Az örményesi szorost követő vadregényes teregovai szurdok után a sziklabérczes táj mogorva képe megváltozik és a termékeny lapálylyá kiszélesedő völgyben Teregova járási székhely mellett elhaladva, vonatunk elhagyja a Temes völgyét s a Porta orientalisnak nevezett vasúti állomásnál a Temes és Cserna vízválasztójára érünk. Attól a magaslattól, melyen a Porta orientalis van, délnyugatra mintegy két kilométernyi egyenes vonalban egy erdős hegyektől övezett völgykatlan van. Ez az úgy nevezett Almás völgye, melyen a Néra vize fut végig s a mely völgy egyike a megye legszebb és legtermékenyebb vidékeinek. A völgykatlan hoszsza 30, legnagyobb szélessége pedig 15 kilométer. A völgyet környező erdős hegyek alját valóságos gyümölcsfaerdők borítják. Ez aránylag kis terűleten mintegy 20.000 ember él a csínos, tiszta falvakban. A jó módú és erőteljes lakosság fő foglalkozása állattenyésztés, mezőgazdaság és gyümölcstermesztés. Az asszonyok téli időben vásznat és posztót szőnek s gyönyörű varrottasokat készítenek. A völgy elzártsága okozza, hogy az Almás-völgy lakói szívósabban ragaszkodnak régi szokásaikhoz és viseletükhöz, mint a hegyvidék többi lakói.

A Porta oriantalistól délre hazánk egyik leghosszabb alagútja következik, melyen túl a vaspálya már lefelé kezd lejteni. Egy darabig egyhangú dombos vidéken haladunk, de Jabloniczát elhagyva, ismét szebb és érdekesebb a tájék. A Csernába szakadó Béla patak mentén csakhamar beérünk a Béla víze és egy sziklafal közé ékelt Mehádia nagyközségbe, melytől keletre s alig egy órányira van a Cserna völgyében a Herkules fürdő.

A Cserna völgye hazánk legbájosabb vidékei közé tartozik. Két oldalán a hegyeket a völgy aljától fölfelé mintegy 500 méter magasságig bükk-, hárs-, tölgy-, kőris-, juharfákból álló erdőségek, továbbá diófák és más, vadon termő gyümölcsfák borítják. Az erdős övön fölűl kopár, vagy csak gyéren fásított sziklatömegek tornyosúlnak, csaknem vízszintes vonalban elnyúló párkányt alkotva, melyből pázsittal, vagy bükk-, nyír- és fenyűfákkal zöldelő gömbölyded kúpok emelkednek ki. Helyenként a szürke mészkőfalak egész függőlegesen merednek föl. E sziklabérczek között itt-ott sötét hegyszakadékok és barlangok tátonganak.

A Herkules-fürdő táján a Cserna szűk völgyét hoszszában magas hegyek fogják közre. Az egyik hegyoldalt lombos erdő takarja, a másik meredek sziklabércz. A Cserna két partján fakadnak a fürdő nagyhatású forrásai, melyek között leghatalmasabb az emberderéknyi vastag sugárban előtörő s 56 C° meleg Herkules-forrás. A Herkules-fürdő tulajdonosa a magyar királyi kincstár, mely mindent elkövetett, hogy a természetnek itt található pazar kincseit értékesítse a szenvedő emberiség javára. Nagyvárosi palotákhoz hasonló fényes szállókat és minden követelést kielégítő fürdőházakat emeltetett. Szökőkútakkal, virágágyakkal, facsoportokkal ékesített parkokat, márvány-lépcsős terraszokat s 35 kilométernél hosszabb sétaútakat készíttetett, melyek fölvezetnek a Cserna balpartján emelkedő, 1190 méter magas Domogled hegyre, honnan a legszebb kilátás nyílik nemcsak a délkeleti Kárpátok bérczeire, hanem a szomszédos Szerbiára és Romániára is.

A fürdőtelep fő épűlete a Domogled lábánál emelkedő hatalmas gyógy csarnok, mely mögött szép lombos erdő díszlik, előtte pedig a Gizella-park terűl el, mely a műkertészetnek igazi mesteri alkotása. A gyógycsarnokot födött sétacsarnok köti össze a Rudolf- és Ferencz József-udvarokkal. Hatalmas palota mind a kettő. Az utóbbival átellenben emelkedik az Erzsébet-villa. Ebben volt szállva boldogúlt Erzsébet királyné is, mikor e fürdő vizeit használta. A Cserna jobb partján emelkedik a franczia renaissance stilben épűlt, hatalmas kupolájú, 184 méter hosszú s fényes berendezésű Szapáry-fürdő, melytől karcsú vashíd vezet a Cserna balpartján elterűlő Gizella-ligetbe.

A Herkules-fürdő környéke igen gazdag a legszebb kirándúló helyekben is. A Cserna balpartjáról egy kígyódzó út a Schneller-magaslatra megy, melyet Schneller cs. és kir. tábornok tett a nagy közönség számára járhatóvá. Ha tovább megyünk, az úgy nevezett rabló-barlanghoz érünk, mely két óriási üregből áll s melyről a vidék népének ajakán számtalan monda kering. Közel van ide az izzasztó-barlang, a mi nem egyéb, mint egy sziklahasadék, a melyből meleg gőz tódúl ki s melyet a vidék népe természetes gőzfürdőül szokott használni. A jobboldali részen emelkedik a Domogled. Ezen a részen az úgy nevezett fehérkereszthez szoktak kirándúlni, de a vállalkozóbb fürdővendégek fölmennek egészen a hegy csúcsára is, mely vízválasztó Magyarország és Románia között.

A Herkules-fürdő éghajlata enyhe. A hőmérséklet egyformasága kapcsolatban a levegő tisztaságával, a legjobb hegyi forrásvízzel, az igazán előkelő kényelemmel és a társas élet kellemes szórakozásaival a fürdők használata nélkül is jótékonyan hat a betegre. A betegségek, melyek ellen az itteni források kénes meleg vizeit fürdő- vagy ivó-kura gyanánt használják, a következők: megrögzött izűleti és izomcsúz, bénúlások, köszvény, ischias, bőrbajok. A teljesen kéntelen konyhasós meleg források pedig görvélyes mirigyduzzadásos, nehezen gyógyuló fekélyes bajokban bizonyúltak hatásosnak.

Mehádiátol délre ismét magas hegyek között haladunk a Cserna partján, melynek habjai haragos zúgással rohannak a meder fenekét borító kövek és sziklatörmelékek között. Gyorsan közeledünk a Dunához, melynek széles, ezüstszínű tűkre ki-kicsillan a fák közűl s vonatunk egy középmagasságú hegy alján bekanyarodik Orsovára, mely egyúttal Románia felé vasúti határ-állomás is. Távolabb a Duna közepéből, mint valami gazdag gyümölcsöskert zöldel felénk Ada-Kaleh, mely török lakosaival, ódon erődítményével, karcsú mecsetjével, a hajdani oszmán uralom emléke. Dél felé a hatalmas folyó jobb partján Szerbia hegyei zárják be a láthatárt, kelet felé pedig Románia határ hegyei látszanak. A Duna egy kissé délkeletre fordúl s a szigeten alól a Vodnicza patakot magába fogadva búcsút vesz Magyarországtól.

A magyar határ Ada-Kaléhval szemben. Háry Gyulától