Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

A Mátra és a Bükk hegység környéke.

A Mátra és a Bükk hegység környéke.

Hevesmegye mátrai része. Platthy Adorjántól

Felső-Magyarország hegyvilágának legalsó déli csoportja a külön álló Mátra és Bükk hegység számos völgyeivel és kisebb-nagyobb csúcsaival, gerinczeivel. Ezek között legnevezetesebb az a részlet, mely a Tarna völgyétől a Zagyva völgyéig húzódik kevéssé görbűlő szabálytalan ~ alakban keletről nyugatra, s azokat a legmagasabb részeket foglalja magában, melyek lábainál a nagy alföldi síkság kezdődik. A hegység töve előtt sorakozó kisebb halmok, lankás szántó földek szinte észrevétlenűl olvadnak egybe a végtelen síkkal. Szolnok felől nézve, a hirtelen felszökellő Mátra tömege mintha valami óriás földvárnak roppant mellvédje volna, mely az Alföldről ide száguldó szélvészeknek, égiháborúknak büszkén elibök dülleszti szikla mellét.

Gyöngyös. Cserna Károlytól

A Mátra hegység a mostani Hevesmegyének majdnem felét lepi el. Legmagasabb csúcsai: az egész hegység fölött uralkodó hosszas kúpalakú Kékes (1.010 méter), melynek sziklás lejtőit majdnem a legtetejéig tölgy- és bükkerdőség borítja. Szintén tekintélyes magasságúak még a Kékestől nyugatra emelkedő Galya tető (965 méter), az Ágasvár (900 méter), a tarjáni Tóthegyes (812 méter) és Pásztó mellett a Muzsla magasa (803 méter). Azután kisebbek a sári Kiskő (768 méter), ugyanott Hajnácskő (630 méter); Gyöngyös-Pata mellett a Havas (598 méter) és Gyöngyös fölött a Remetefa (711 méter). Az egész hegység 25–35 kiométer szélességben és 40–50 kilométer hosszúságban egy egységes tömeget alkot s csak szűk völgyeken és meredek hágókon át juthat el a vándor egyik oldalról a másikra.

Nagyobb völgyei közűl legnevezetesebb a Zagyva völgye, aztán a parádi és pétervásári két völgy, melyek Siroknál egyesűlve, az alsó Tarnavölgyet alkotják s ez Verpeléten alúl fokozatosan tágúlva nyílik a síkság felé; továbbá a bakta-egerszalóki és az egri völgy, melyek mind éjszakról délre futva, vezetik a Tisza medenczéje felé a hegyi források kristálytiszta vizét.

A Mátra hegység általában vulkáni alakúlású. Mindenütt csupa trachit, kisebb mértékben bazalt és ezek tufái láthatók. Jellemző tölcsérszerű horpadásokat mutatnak a sári Hajnácskő, meg Tar és Hasznos fölött az Ágasvár; ezek egykori tűzhányó volta mellett bizonyítanak az egykori lávatömegek, melyekből köröttök egész terűleteket találunk. A sziklahegyek, hasadékok, valamint a számos kőfolyásban található kisebb-nagyobb kövek, apró kavicsok mind andesit trachit részletek. A síkság és a völgyek felől a hegység derekáig halmozódtak föl a diluvialis iszaprétegek. Ezek diluvialis kora mellett tanúskodnak az ezen rétegekben található mammuth, őselefánt és ősszarvasok csontmaradványai. Nádújfalu környékétől föl Pétervásárának Lelesz, Domonkos, Szent-Erzsébet vidékén futóhomokkal borított keskeny völgyek, sárga földből alakúlt kisebb hegyek egész sora emelkedik, melyek neogén harmadkori tengeri lerakodásokból állanak. Mint minden vulkáni eredetű hegységben, a Mátrában is előfordúlnak különféle érczek és egyéb ásványok. Több helyen bukkanunk bronzkori kohók nyomaira, melyek arra mutatnak, hogy a Mátrában már ősidőkben is űztek bányászatot. E század első harmadában Gyöngyös-Orosziban bányászott egy részvénytársaság aranyat és ezüstöt, míg Recsk mellett most is megvan a rézbánya, mely változó szerencsével folytatja működését.

A Mátra: Ágasvár, Óvár és Nyikom tetők a hasznosi várromtól nézve. Cserna Károlytól

Az érczeknél nagyobb bőségben mutatkozik az új korszak mozgató ereje, a kőszén, mely a harmadkori rétegek közé van beékelve. Bátonyban már a 60-as évek végén volt egy nagyobb kőszénbánya, mely azonban kedvezőtlen körűlmények, valamint gyöngébb minőségű terménye miatt nem tarthatta fönn magát. Még előbb kellett volna említenünk Apczon alúl egy kezdetleges kőszénbányát, melyet e század első harmadában báró Brudern nyittatott, de a kőszén ott is rosz minőségű lévén, aknázását abbahagyták. Az apczi régi bányától éjszakra a szomszédban, Szücsi és Fancsal községek határában a legújabb időben eszközölt fúrás alkalmával egy majdnem két méter vastagságú rétegre bukkantak, a mely fölfedezés a szőleiből kipusztúlt lakosságnak új keresetforrást igér.

A kő-termelés tekintetében nevezetesebb helyek: Solymos, hol a likacsos, kemény, de azért idomítható kőzetből malomköveket, kő kereszteket és síremlékeket faragnak; azután Tar kőbányájával, hol a trachit már annyira elmállott, hogy nagyon könnyen faragható; csak épűletkőnek használják, puhasága miatt igen kedvelik s az ország minden részébe nagyban szállítják. Ebből a kőzetből épűlt Tar környékén már a XV. századtól kezdve minden templom és kiválóbb ház.

Nevezetesek a Mátrában az égvényes savanyúvizek, melyek között legelső helyen a híres parádi savanyúvíz áll; szintén ismeretes Tar község savanyúvize, a tari csevicze. Kevésbbé ásványvíz jellegűek már csak csekély szabad-szénsav tartalmuk miatt is a benei, recski, terpesi, maczonkai cseviczék. Régóta híres Parádon a vasgáliczos-timsós forrás, valamint a legújabb időben fölfedezett arzénes forrás. Továbbá igen figyelemre méltók az egri hőforrások, melyek rokonságban vannak a budai, nagyváradi és az ország éjszaki részeiben levő stubnyai, szklenói, stb. hévvizekkel.

Mint különösség megemlíthető itten a recski úgy nevezett petroleumos forrás, a melyben a petroleumnak nyomait lehet találni.

Nem kevésbbé nevezetesek továbbá a Mátrának azon forrásai, melyek a rendes édes, ivóvizet szolgáltatják. E víz jóságára büszke minden mátrai lakos. Sok ilyen forrás van úgy a legmélyebb völgyekben, mint a 6–800 méternyi hegytetőkön, néhol emberkar vastagságban törve elő a sziklák közűl; így az Óvár kútja Hasznos mellett az Óvár tetején és a Galyán több kisebb-nagyobb csurgó.

Pásztói, tari, hasznosi és gyöngyös-halászi népviselet. Cserna Károlytól

Folyó vize a Mátrának igen sok van. Legnagyobb ezek közt a Zagyva, mely mikor megárad, bámúlatosan meg tud dagadni s bőszűlten, szilajan rohan az Alföldnek, míg aztán valahol a Jászság síkján csöndesedik meg. Nógrádban ered Zagyva falunál s Homok-Terenne községénél nehány kis patakocskával erősbűl, a honnan kezdve aztán mind a mátrai, mind a nógrádi kisebb-nagyobb patakokkal egyesűlve, többnyire Nógrád és Heves megyék határán halad Hatvant érintve a Tisza felé. A másik nagyobb folyó, a Tarna, Gömörmegyében ered s a Mátrát keresztűl szelve Verpeléten alúl Kaálnál a síkságra lép. A többiek, mint a Tarnócza, Bene patak, Gyöngyös, Ágó ér és a Kígyós patak, vagy a megye keleti részét öntöző Eger és Laskó mind kisebbek.

Az éghajlat természetesen az egész Mátrában sokkal szelidebb, mint a jóval magasabb Kárpátokon. Azonban még sem oly enyhe, mint az Alföldön, sem nem oly forró. A növénytenyészet is 5–8 nappal mindig hátrább jár, mint a síkságon. Az időjárás különben igen szeszélyes; vagy túlságos sok az eső, vagy pedig nagy szárazság uralkodik, minek folytán a patakok, sőt sokszor a kútak is kiapadnak. Ennek okozója lehet részben az erdőrengetegeknek itt újabb időkben évtizedeken át következetesen végbe vitt pusztítása, melynek különben az 1879-iki erdőtörvény iparkodik határt szabni; sőt most már a kopár terűletek befásítása is bár lassan, de mégis csak halad előre.

A Mátrának erdős oldalain következő fanemek tenyésznek: cser, tölgy, bükk, gyertyán a legnagyobb kiterjedtségben, míg szórványosan kőris, vadkörte, vadalma s a forrásos helyek körűl a fehér nyárfa, továbbá nagy ritkán somfa is található. A patakok mentén a völgyekben buján tenyészik az égerfa. A cserjék közűl első sorban a mogyoró a vadon némely helyein bőven hozza gyümölcseit; azután a kecskerágó, fagyal vagy magyal, galagonya, kökény, vadszeder és málna, mely érése idején szép keresetforrása a szegény hegylakóknak. De bőven terem mindenütt a vágásokban a földieper és szamócza is, mely gyümölcsöket a budapesti kofák nagy mennyiségben szállítanak vasúton a fővárosba. A Nógrád felé eső éjszaki részen, hol apró riolithegyek találhatók, tenyészik nagyban a nyírfa, melynek galyjaiból az itt lakó palóczok seprőket készítenek, törzseiből pedig kocsirúdnak valót vágnak s nagy szekereken szállítják az egri, gyöngyösi és hatvani vásárokra. Borókabokrok is fordúlnak elő egyes helyeken Pétervására vidékén, különösen Domonkoson. Fenyű a Mátrán nem tenyészik.

Koszorúvivő aratók. Aggházy Gyulától

Nem valami dús, de mégis említésre méltó a Mátrának és környékének vadállománya. Mióta a gróf Károlyiak Parádon újra meghonosították a szarvast, mely már régóta kiveszett a Mátrából, most nemcsak a vadaskertben, hanem onnan kitörve már a szabadban is jelentkezik elszórtan; míg az őz, vadsertés rendes lakói és vendégei voltak itt a vágásoknak és makkos erdőknek. Farkas nagy ritkán fordúl elő, míg róka igen sok van; vadmacska, borz, görény és menyétke is gyakran található. Madarai közt legnevezetesebb a kőszáli sas, mely néha ritka nagyságú; előfordúl itt az óriás bagoly, meg az apróbb ragadozó madaraknak minden faja. Költés után csapatokban tanyázik a császármadár a mogyorós berkekben. Tavaszszal és őszszel van erdei szalonka; nyúl és fogoly nagyobb mennyiségben a völgyekben található. Az éneklő madaraknak minden faja vígan fütyörész kikeletkor, csak úgy visszhangzik tőlük az erdő.

A Mátra lakossága legnagyobbrészt tiszta magyar. Legrégibb lakosok itt a palóczok. Vannak itt-ott németek és tótok is; emezek újabbkori telepítvényesek s a hasznosi úgy nevezett Felső-hutában az Ágasvártól a Galya tetőig húzódó hegygerinczen három kisebb faluban laknak. Mindössze oly kevés az idegen ajkú, hogy Hevest az ország egyik legmagyarabb megyéjének mondhatjuk. A mátrai nép elég szép. Úgy a férfi, mint a nő egyenes tartású, piros-pozsgás, kissé zömök. Általában római katholikus; a zsidóságot kivéve, más vallásúak csak a nagyobb községekben találhatók.

Egertől Gyöngyösig és Bátonyig háromféle népviselet jelentkezik, különösen a nőknél. Egerben és Eger környékén a szoknya hosszabb, néhol sarkig érő és többnyire fűző czipőket hordanak. Majdnem ilyen viselet van Gyöngyösön is különösen a kapások között. De már Oroszitól elkezdődik a magas sarkú, hosszú szárú, csikorgós csizmák viselése, s a bokorugró szoknyák világa, mely ruházatban az erdőkön könnyebb keresztűl hatolni és a mezei munkában is akadálytalanabb mozgás. Bátonytól kezdve pedig, a hol az igazi palócz országba lépünk, egyszerűbb a viselet, s míg a nem palócz községekben a piros csizmák divatja végkép letűnt, itt még ünnepnapokon abban ékeskednek a leányok és menyecskék. S míg a fönt említett asszony népség temérdek alsót szed magára, addig a palócz nők kisebb szélességgel is beérik. A leányok hajukat mind leeresztve hordják, ünnepen díszesnél díszesebb szalagokba fonva. A fiatal asszonyok fő ékessége pedig a bodros fejkötő, melyet széles aranyos csipkéből és piros selyem szalagból készítenek nagy ügyességgel, s úgy kötik egy mesterséges konyt tetejére. A ruhák színe nagy ünnepeken a fiatalságnál többnyire fehér, míg más ünnepeken színes; de legkedveltebb a piros szín, azután a zöld, lila és kék, míg a sárga alig fordúl elő. Az idősebb asszonyok rendesen fekete vagy sötétkék ruhákat viselnek, melyek zöld, vörös, fehér apró babokkal vannak tarkázva. A férfiak viselete egyezőbb az egész Mátrában, mint a nőké. Az öltözet részei: fekete vagy sötétkék posztóból készűlt magyar nadrág, kurta zeke és egy sor sűrű gombú mellény; természetesen kevesen vannak olyanok, kiknek ezüst gombra telik. Az egri és gyöngyösi kapások a sötét szín helyett a szürkét kedvelik s zeke helyett zsinóros dolmányt hordanak. Gyakran láthatni rajtuk karmin színű bársony mellényt is sűrűen megrakva egy sor ezüst gombbal.

A nép szokásai között itt is legelső helyen áll az áldomásivás. Nincs oly adásvevés, munkaszerződés, kaszálás, aratás bevégzése, a hol az áldomás elmaradhatna. Különösen nagy áldomást tartanak aratás bevégzésekor. Ilyenkor történik a koszorúvitel. Egy kalászokból font s virágokkal fölékesített helységek szerint különféle alakú alkotmány ez, melyet az aratók és marokszedők ünnepélyesen adnak át a gazdának.

A pásztói templom. – Részlet a templom belsejéből. Cserna Károlytól

A mátrai nép leginkább mezei gazdálkodással és állattenyésztéssel foglalkozik. A szarvasmarha-, ló- és sertéstenyésztés meglehetős virágzó, míg a birkatenyésztést csak egyes nagyobb gazdaságok nem hagyták abba.

A Mátra környékének legnevezetesebb terméke volt még nem rég is a bor. Kinek ne volna még élő emlékezetében a világhírű egri bikavér, mely után leghíresebbek voltak a visontai és gyöngyösi borok. S míg bora termett, mondhatni, jóllétnek örvendett a nép; azonban az országos fillokszera-csapás kis híjja, hogy nyomorba nem döntötte; de mégis a mindenfelé szerte ágazó vasútak s a föllendűlt czukorrépa-termesztés elég magas napszámot biztosítanak részére. A szőlőket sok helyt már újra ültették. Búza, rozs, árpa, zab, tengeri, burgonya és különösen a palóczok vidékein a kender a legfőbb termények, míg a gyümölcstermesztést Eger és Gyöngyös tájékán űzik nagyobb mértékben, s messze vidéken híres az egri körte és őszi baraczk. Egész Hevesmegye terűletén híres jóságú dohány terem, de ma csak Verpelét körűl van megengedve e növény termesztése.

A Mátra és környéke eléggé népesnek mondható mindamellett, hogy termőföldjei nem igen elsőrendűek. Az ide eső három szolgabirói járásnak az 1890-diki népszámlálás szerint 131.090 lakosa van, melyből 868 német, 747 tót, a többi mind magyar. A községek a szélesebb völgyeken, hol a mívelhető terűlet nagyobb, sűrűbben sorakoznak és népesek, míg a tetőkön állandó lakosok alig vannak.

Eger: A város. – A székesegyház. – A török mecset. – A lyceum. – A vár. Cserna Károlytól

A honfoglaláskor a hagyomány szerint Árpád fegyvertársai, a rokon törzsű Ed és Edömén szállották meg és osztották föl családjuk és népeik között Pata és Pásztó, vagyis a Zagyva és Tarna folyók közén levő terűletet. Eme törzsekből származott Aba nemzetség volt mindenek között a legelső, mely itt virágzott. Ez a nemzetség veté meg alapját a megyének, adott egy királyt s több más kiváló férfiakat a hazának. A második ősnemzetség a bessenyő származású Szalók. A harmadik, mely Hevesmegyének éjszaki részét árasztotta el, az idegen Rátold nemzetség volt, mely a belviszályok korában az Abák rovására vetette meg lábát a Mátrának pásztói szögletében. Sáron Aba Sámuel király monostort alapított a Szent Benedek-rend részére, hol aztán utóbb el is temették. Az Aba nemzetség támogatásával sorban emelkedtek a monostorok a Mátra és Bükk alján; így 1190-ben a cisterciták apátsága Pásztón, majd Kompolton 1232-ben Kilit püspök alapította szintén a cistercita rend monostorát, melynek akkor épűlt temploma ma is fönnáll. A tárkányi völgyben már a XIII. században a karthausi néma barátok laktak. Hevesmegye igen gazdag volt monostorokban. A benczések, cisterciták, prémontreiek, ferencziek, karthauziak, a magyar eredetű pálosok mind saját monostorokkal bírtak itt. Az augustinusoknak Egerben volt egyházuk; míg a rabváltó trinitáriusok és a mezitlábas nazarénusok részére a török idők alatt és után történtek egyházi alapítások. Solymoson a ma is monostornak nevezett határrészen állítólag a lovagrendi vörösbarátoknak volt kolostoruk.

A tatárpusztítás első sorban Hevesmegyét s a Mátra lakosságát sújtotta. De a lakosok szivóssága újra teremtett mindent, és az 1333-ból fönmaradt pápai tizedlerovások szerint a ma is meglevő községek mindannyian már akkor elég virágzó állapotban voltak. Az Aba nemzetségbeli Csobánkák, Solymosiak, Kompoltiak, Rédeiek, Bodonyiak, Négyesiek, stb. lassanként kihaltak s részint leányági örökösödés, részint birtokvétel, vagy királyi adományozás útján a Rozgonyiak, Országhok, Perényiek, Losoncziak, Bebekek, Jakcsiak, Báthoriak, majd ezek után a Rákócziak, Homonnayak, Nyáryak, Mágócsiak, Tökölyiek, Forgáchok, Koháryak, Hallerek, utóbb a XVIII. században az Almássyak, Károlyiak, Orczyak, Gosztonyiak, Keglevichek váltják föl egymást Hevesmegyében mint leggazdagabb birtokosok az egri püspök és főkáptalan mellett.

Hajdan a Mátrának minden alkalmasabb pontja büszkélkedett egy-egy lovagvárral. Így a Rátold nemzetség birtokaihoz tartozott Ágas vár, Óvár, a Hasznosi vár, a gyöngyösi Csobánkák Bene vára, a debrői vár, mely még a XVI. században is említtetik, a domoszló melletti Oroszlánkő vára, az egri püspök egri vára a Bükk-hegység szélén, a nánai s a patai vár, az érdekes omladványú siroki vár és Szarvaskő. Várhelyek ez időkből a markazi, a maklári Eger és Szalók között, a Kanász vár Recsk mellett és Pós vára Pétervásáránál. Ez egykori büszke építmények ma mind romok.

A Mátra vidékének részletes ismertetését délkeletről indúlva Eger városánál kezdjük meg.

Eger nemcsak Hevesmegyének, hanem hazánknak is legnevezetesebb városai közé tartozik. Hasonló nevű folyócskának a két partján inkább hosszan, mint szélesen terűl el szűk, de igen festői völgyben, s a környező magaslatok bármelyikéről nézve elragadó látványt nyújt sok tornyával, tekintélyes épűleteivel. Mögötte a Mátra és Bükk hegység vadregényes tetői emelkednek, míg körűlötte virágzó rétek, szántóföldek, különösen kertek és az újra telepített szőlők gyönyörködtetik a szemlélőt.

Eger régi telep. Püspöksége, mely legrégibb a Tisza mellékén, rendkivűl nagy javadalmakkal volt ellátva. Volt idő, midőn a magyar püspökségek között ez volt a leggazdagabb. A tatárjárás idejében Eger teljesen elpusztúlt; de a tatárok kivonúlása után még IV. Béla király alatt újra épűlt és falakkal vétetett körűl. 1442-ben a husziták földúlták és nagy öldöklést vittek benne véghez. Ez időből fönmaradt azt a hagyományt, mily hősi bátorsággal harczolt egy egri leány a megtámadtatás éjszakáján, Arany János szép balladában énekelte meg. Az 1514-diki paraszt lázadás alkalmával Dózsának egyik vezére az egész várost porrá égette. A mohácsi vész után hol Zápolya János, hol I. Ferdinánd király sarczolta meg. Legnevezetesebb Eger életében az az ostrom, melyet 1552-ben szeptember 11-től október 18-ikáig Ali budai pasa és Achmed nagyvezér nagy erővel folytatott ellene. Azonban a vár hős védője, Dobó István, páratlan lelkesedést tudott seregébe és a lakosságba önteni elannyira, hogy az asszonyok is mindenben segítségére voltak a vár védőinek. Szurkot, olajat forraltak és sajátkezűleg zúdították a gyilkos özönt a falakat megmászni akaró törökökre. Így vívták ki maguknak az egri nők az „egri nevet”, mely mind máig közmondásos országszerte. A törökök 37 napi kemény küzdelem után megtizedelve s nagy kudarczczal vonúltak el a vár alól. 1596 október 13-án III. Mohammed 200 ezer emberrel vonúlt a vár alá, de ő is csak úgy tudott könnyű diadalt aratni, hogy a vár őrségének többségét tevő vallon katonák árúlókká lettek; Nyáry Pál kapitányt és mindazokat, kik a vár föladásába bele nem akartak egyezni, megkötözték s velük együtt a várat is kiszolgáltatták a török császárnak. Ezután majdnem egy századig török kézben volt Eger. Később, midőn a törökök hatalma hanyatlani kezdett, Doria János vezérlete alatt 1683-ban ostromolták a császáriak, de csak 1687 decz. 17-én vehették vissza végleg a törököktől, kik közűl vagy 600 megkeresztelkedett s ők lettek az elpusztúlt város első lakói. 1703 őszén a város meghódolt Bercsényinek, majd Forgách Simon közbenjárására 1704-ben a vár is megadta magát Rákóczi Ferencznek, ki a trencséni vereség után 1708-ban ide húzódott és itt országtanácsot is tartott. 1710 deczember 4-én, egy havi kemény ostrom után I. József kezeibe kerűlt vissza; ugyan ez időben dögvész pusztított a városban. 1804-ben az egri püspök nagy egyházmegyéje három részre osztatott s két részéből a kassai és a szatmári püspökségek keletkeztek. Az egri püspök a vagyonveszteség kárpótlása fejében érsekké lett. 1809-ben, mikor a francziák az országba betörtek, azoknak kivonúlásáig I. Ferencz nejével, a trónörökössel és több főherczeggel itt tartózkodott, sőt a magyar szent koronát is ide hozták nagyobb biztonság végett.

Az egri érseki palota. Cserna Károlytól

Eger városa a jelen században nagyot haladt, bár terjedelmes külvárosai rendezetlen útczáikkal falusias színezetűek. Legszebb része a nagy tér, melyen az érseki székesegyház áll, melynek leirása „Építészeti emlékek Felső-Magyarországon” czímű közleményünkben, (V. kötet 176. lap) olvasható. A templom szobrai Casagrande Márk, oltárképe Dannhauser műve. A székesegyháztól kissé lejebb éjszakra az érseki palota áll nagy kerttől környezve. Kelet felé van innen a liceum díszes nagy épűlete, melyet gróf Esterházy Károly püspök építtetett 1765–85-ig. Közepe fölött a Hell Miksa tervei szerint berendezett 53 méter magas csillagvizsgáló torony emelkedik. E hatalmas épűletben a theologiai és jogi akadémia, a tanítóképző intézet, meg a becses érseki múzeum és könyvtár van elhelyezve. A könyvtár és a díszterem érdekes fali festményekkel vannak ékesitve. A székesegyháztól délre a vasút felé a nagy érseki kert terűl. Egyéb nevezetes épűletek még a cisterciták temploma és kolostora; a szerviták, irgalmasok és a ferencziek kolostora, továbbá a városház. Kiváló szépségű a renaissance építésű megyeháza, kovácsolt vasból készűlt remek rácsos kapujával. Az irgalmasok egyházával szemközt áll a török időből maradt, 35 méter magas, 14 szögletű karcsú minaret, melyet régebben Pyrker érsek, újabban a polgárok kezdeményezésére az állam renováltatott. A város éjszakkeleti szélén egy hegyfokon áll a régi vár, melynek épségben levő részei honvéd-laktanyáúl szolgálnak, míg legmagasabb pontja kálváriává van alakítva. A vár bástyájában látható a hős Dobó síremléke, melyet Dobó-Ruszkáról Pyrker érsek szállíttatott ide, a sírra pedig más emléket tétetett.

Külön nevezetessége Egernek a maklári külvárosban 31 C° melegségű kristálytiszta hévvize, melynek gazdag forrásai két fürdőt látnak el, ú. m. az érsekit és a Simkovics-félét. Emezt főleg bőrbajok ellen használják nagy sikerrel.

Sasvár kastély Parádon. Cserna Károlytól

Eger, mint érseki város és megyei székhely igen előkelő szerepet visz. Itt székel az érseken kivűl a főkáptalan, továbbá a megye törvényhatósága számos tisztviselőivel, az egri járás szolgabírósága; van itt királyi törvényszék és járásbíróság, pénzügyigazgatóság, adófelügyelőség, államépítészeti hivatal, ügyvédi kamara, stb. Nevezetesebb iskolái a városnak a róm. kath. érseki theologiai és jogi akadémia, az állami reáliskola, a cisterciták gymnasiuma, a kath. tanító- és tanítónő-képző intézet, az angol kisasszonyok vezetése alatt álló nőnevelő intézet, az állandó szőlészeti és kertészeti tanfolyam, az alsóbb fokú ipariskola és kereskedelmi iskola. Az emberbaráti intézetek közűl említendő két nőegyesűleti árvaház.

A szellemi élet Egerben mindig élénk volt. Itt a jelen század 30-as és 40-es éveiben élénk politikai harczok folytak le. Valahányszor a magyarság, az ország előmenetelének ügyét kellett védeni, tovább vinni, Hevesmegye lelkes fiaival együtt az egriek mindig készen állottak a cselekvésre.

Eger lakóinak száma 1850-ben 16.858 volt, de már 1891-ben 22.427-re emelkedett. Az egri nép legnagyobb részt földmíveléssel foglalkozik. Az országos fillokszera-vész előtt nagy kiterjedésű volt itt a szőlőtermesztés. A kitűnő egri vörös bor külföldön is nagy keletnek örvendett. Az ebből származott jóllétet azonban tönkre tette a szőlők kipusztúlása. Az új ültetések létesítésén az államon kivűl egy „szőlészeti részvénytársaság” is fáradozik. A nép roppant kárának némi pótlásáúl a kormány dohánygyárat állított föl a városban s e gyár sokaknak ád foglalkozást és kenyeret. Az egriek kitűnő zöldségkertészek és terményeik messze földön híresek.

Egertől délre esik Maklár községe, ettől nyugatra pedig Kerecsend az egri érsek nagy fáczános kertjével. Kerecsendről délnyugatra Kápolnára érünk, mely hasonló nagyságú község a Tarna és a mátrai vasút mellett; alább pedig Kaál község van. Itt ágazik ki a budapest-miskolczi vaspályától a mátrai vasút, mely a Tarna völgyén előbb éjszak felé fut, majd nyugatnak fordúlva Kis-Terenne nógrádi állomással végződik. A Kaál és Kápolna közötti tágas térségen az 1849 február 25-én és 27-én történt a nevezetes kápolnai csata. Az e csatában elesettek emlékére díszes oszlop áll Kápolna közterén. A Tarna völgyén éjszaknak húzódó megyei út érinti Al-Debrő, Fel-Debrő és Verpelét kitűnő dohányáról ismert községeket. Verpelétet a Gosztonyiak és a gróf Sztárayak úri lakai és szép parkjai díszítik. Kápolnától nyugatra Balpüspöki, ettől éjszakra pedig Vécs falu van, még fölebb éjszakra pedig a Mátra lábainál Felső-Nána, Domoszló, Markaz, továbbá Halmaj, Visonta, Sár és Veresmart községek vannak, melyek a fillokszera pusztítása előtt mind híres bortermesztő helyek voltak. Sár régen monostoráról volt híres. Halmajtól nyugatra s alig egy órányira van Gyöngyös városa a Gyöngyös és Mérges pataka között, hová egy meredek lejtőn ereszkedünk le. A várost jobbról és balról részint elpusztúlt, részint újra telepített szőlőskertek és gyümölcsösök veszik körűl.

Gyöngyös rendezett tanácsú város, 16.124 lakosa van, kiknek nagy része római katholikus. Gyöngyös város története némelyek szerint a honfoglalás idejében kezdődik. Eredetileg az Aba nemzetségből származott Csobánka családé volt, de mert 1312-ben Csobánka Sámuel és Dávid Trencséni Csák Máté pártjára állottak, Róbert Károly király hűtlenség czímén birtokaikat elvette és 1327-ben Tamás erdélyi vajdának adományozta, a ki azután 1335-ben a gyöngyösieket a jobbágyterhek viselése alól fölmentette s kieszközölte, hogy várat építhessenek és a várost fallal körűl keríthessék. A mohácsi vész után a város szabadalmai elvesztek s ismét jobbágyi szolgálat alá kerűlt. A vallási viszálkodásokból Gyöngyösnek is bőven jutott rész s hol egyik, hol másik felekezet foglalta el egymástól Szent Orbán templomát; a perlekedő felek ügyében gyakran az egri, hatvani és budai pasák bíráskodtak. A háborús időkben e város sokszor elpusztúlt, de a csapásokat gyorsan kiheverte. 1682-től Hevesmegye itten tartotta gyűléseit, míg Egerben a megyeháza föl nem épűlt 1760 táján. 1643-ban a jezsuiták itt megtelepedvén, gymnasiumot alapítottak. Újabb időkben sokat szépűlt és nagy kereskedelmi helyévé lett egész környékének. Fő útczája éjszakról délre húzódik s itt és nehány mellékútczájában vannak legszebb épűletei. Ezek között első helyen említendő a Ferencz-rendiek temploma, melyet csúcsíves stilben a Báthory család építtetett, s benne a híres kurucz vezér, Vak Bottyán van eltemetve, ki tarnaörsi táborában halt meg 1709 szept. 27-én. Templomai közt legnagyobb a Szent Bertalan anya-egyház, mely 1721-ben renaissance stilben újra átalakíttatott. Szintén említésre méltó a magyar Szent Erzsébet tiszteletére emelt, úgy nevezett ispotály-templom. Van itt még egy kisded református templom, mely 1787-ben kezdett épűlni, de mostani alakját a toronynyal együtt csak 1844-ben nyerte; s végűl egy díszes zsinagóga. Egyéb középűletei mind újak s a jelenkor szükségei és izlése szerint készűltek. Ilyenek: az állami gymnasium palotája, az új polgári leányiskola és a nagy lovassági kaszárnya. A magánépűletek közt legszebb a báró Orczy-féle úrilak jól gondozott terjedelmes parkjával; jelenleg gróf Westphalen Rabanné tulajdona. Gyöngyös járási szolgabírói székhely. Van a városban alapítványi közkórház, tébolyda, városi szegény menház, melynek részére még a múlt század elején gróf Koháry István 9.000 pengő forint alapítványt tett; ezért hálából a polgárság az alapító arczképét lefesttette; e kép a városháza tanácstermét díszíti. Van itt végűl szegény asszonyok intézete és két árvaház. A társadalmi intézmények közt különösen kiválik az itt székelő Hevesmegyei Gazdasági Egyesűlet és a Magyar Turista-egyesűlet mátrai osztálya, mely utóbbi a Mátra szép vidékei látogatottságának előmozdításán fáradozik, s többek közt a Mátra fő csúcsán, a Kékesen egy 21 méter magas, Mátra-torony nevű messzelátót épített. Egyik nevezetessége még Gyöngyösnek a város nyugati szélén báró Jeszenák Jánosné gróf Forgách Aloizia által létesített timsós-vasas fürdő, szép árnyas parkkal; a parádi timsós vízzel tartják egyenlő hatásúnak. A nyári tánczmulatságokat többnyire itt tartja a polgárság. Inkább a vagyonosabb és előkelőbb osztály kedvelt nyaraló és mulató helye a Bene vagy új nevén Mátra-Füred. A kis hideg fürdőtelep a várostól éjszakra a Kékes tövében fekszik jókora nagyságú vendéglővel és nehány díszes magán villával. Az éjszaki szelektől védve van. A Kallók völgye és Csatorna völgy torkolatához közel esik a várbércz, melyen Bene lovag a XIII. században valószinűleg a tatárjárás után építette várát, de az már 1497-ben elpusztúlt.

Parád fürdő. Cserna Károlytól

Nyugatra Mátra-Füredtől egy másik völgyben fekszik Solymos falu keménykő-bányájával; odább nyugat felé Fajzat puszta egy sajátságos, magánosan égnek meredő hegykúp lábánál.

Gyöngyöstől nyugatra a Kis-Bükk déli vége alatt Gyöngyös-Pata községet találjuk. Ennél régibb magyar helység alig van az országban. Pata várát a hagyomány szerint még a vezérek korában Pota vezér építette. A köznép alján ma is Pota a falu neve. Nevezetes itt az igen régi csúcsíves római katholikus templom, melyben a hajó boltozata két ökölnyi nagyságú patakkövekből van rakva. A templomtól éjszakra emelkedő kerekded meredek dombon hajdan a cseh rablók fa vára állott, mely ellen Mátyás király személyesen vezette az ostromot s a várat fölégetvén, földig leromboltatta, Gyöngyös-Pata szőlői régebben kitűnő bort termettek. Innen délnyugatra egy szűk völgykatlanban van Szücsi kis falu, mely arról nevezetes, hogy ott született Bajza József jeles költőnk és műbirálónk. Tovább Nyugatra a Zagyva völgyében Apcz községet találjuk, mely ezelőtt borairól volt híres; jelenleg nagy vasúti állomás a budapest-rutkai vonalon. Visszatérve a nógrádi országútra egy hepe-hupás völgyön át megérkezünk a püspöki szurdokba, mely oly keskeny, hogy benne csupán egy kis patak medre és az országút fér el. Innen kijutva egyenest éjszaknak fordulunk s megnyílik előttünk a bájos Zagyva völgye jobboldalon a pásztói hegygerinczczel, nyugatról pedig a nógrádi hegyek kékellenek át, míg messze a Szanda hegy megkapó kettős csúcsával a távol ködéből int felénk. Szurdok-Püspöki és Szent-Jakab kisközségeket érintve s balra Filimes pusztát elhagyva, elébünk tárúl Pásztó, s itt a Zagyva völgye mind összébb szorúl. Pásztó hajdan város, majd mezőváros volt, most nagyközség a Muzslamagasa és Nyikom tetők tövében. Valószinű, hogy már a rómaiak idejében is megvolt. A népvándorlás korában is telep lehetett; ezt bizonyítja a határában 1895-ben fölfedezett jókora népvándorláskori temető s ettől nyugatra a magyar államvasútak anyaggödrének bővítésekor föltárt sír, melyből egy előkelő harczos teteme lovának csontvázával és ékszereivel együtt kerűlt napfényre. E leletet a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi. Pásztónak 5.111 főnyi lakossága legnagyobb részt római katholikus. Már a XII. században ide telepíttettek a cisterciták s birtokot kaptak, melyet mai napig megtartottak. Emeletes kolostoruk egyik tekintélyes épűlete a községnek. Pásztó hosszan nyúlik el. Fő útczája, melyen a heves-nógrádi országút vonúl végig, majdnem egy kilométernyi hosszú. A Zagyva és a Kövecses patak közén fekvő helységet derékban a malmok pataka szeli keresztűl. A múlt században épűlt Szent Lőrincz templomnak a korábbi csúcsíves templom töredékei adnak érdekességet. A legnagyobb részt falusias házak sorából mind nagyságra, mind díszre nézve kiválnak: az emeletes város háza, az állami polgáriskola épűlete, egy pár emeletes maágnház és a gróf Almássy család kastélya, melynek 12 holdas parkjában halastó is van. A bortermesztés régebben itt is nagyban virágzott. Az elpusztúlt szőlők újra telepítése csak lassan halad. A nép ma főleg az államvasútak föntartásánál, ölfavágás- és cserhántásnál kapott munkával keresi meg kenyerét. Országos és heti vásárai látogatottak s a kereskedelme elég élénk.

Kősírok a Mátrában. Cserna Károlytól

Pásztótól éjszakra a nógrádi országút két oldalán van Tar. Nevezetes Csevicze-völgyéről, hol két savanyúvíz-forrás bugyog föl gazdagon; a felső erősebb és tisztább, s vizét nagyobb mennyiségben hordják a vidékre is. Ugyanitt van az épűletkőbánya. Tar község templomától, mely meredek parton van építve, oldalt délre áll egy magas kőfal két ablakhelylyel; a nép kastélynak hívja. E parttal szemben nyílik a nógrádi oldalon a keskeny Sámsonházi völgy, melynek végén a Sámsonházi vár romjai díszítik a kopár meszes hegytetőt.

Pásztón felűl az országúttól keletre Hasznos faluba jutunk. Ez 1.734 lakosú község hutáiról és várromjáról nevezetes. Hasznostól keletre a hármas hegycsúcs: az Ágasvár, Óvár és a Nyikom láthatók. Ős birtoka volt a hasznosi vár a régen kihalt Hasznosi családnak, mely egyúttal Tarnak és Pásztónak is ura volt. A hasznosi vár urát Venczel, majd később Róbert Károly király is meglátogatták, barátságát keresvén a hatalmas Rátold nemzetségnek. A mohácsi csatában az utolsó Hasznosiak elesvén, birtokaik leányágon más nemzetségekre szállottak, részben a kir. fiskus tette rájuk a kezét, attól aztán az Almássy család szerezte meg. Pásztóról érdekes kirándulást lehet tenni a hasznosi várhoz, honnan az Ágasvár tetőt megmászván, végig a gerinczen a Galya tetőről a parádi üveghutához az éjszaki oldalon ereszkedünk le. Fölemlítendő itt az Ágasvár barlangja, a nép nyelvén Csörgőlyuk. Ehhez számos monda és babona fűződik. Ide jártak még az ötvenes években is messze földről kincset keresni az emberek. Fáy András vígjátékának is, a „Kincskeresők”-nek, itt van a színtere.

Taron felűl a Zagyva hídján az országút átlépi Hevesmegye határát. Innen éjszakkeletnek a bátonyi völgyhöz érkezünk. A völgy torkolatában van a vasúti állomás, honnan keskeny vágányú vasút megy a völgy belsejében levő állami kőzúzó telephez; ide pedig sodrony-pályán szállítják a követ a még magasabban fekvő kőbányából. Fölebb a völgyben Bátony falu rejtőzik vadregényes környezetben. Odább a dorogi pusztától nyugatra Kis-Terenne tűnik föl, honnan a mátrai vasút indúl ki. E vasúton csakhamar a recsk-parádi állomásra jutunk. Parád falutól délkeletre fekszik a Csevicze híres savanyúvíz-forrás, míg keletre a Timsós, a tulajdonképeni Parád fürdő. Ezzel szemben a völgy közepén emelkedő dombon áll a tulajdonos gróf Károlyi Mihály díszes kastélya s mögötte a Kékes lejtőjén elterűlő 5.000 holdnyi bekerített vadaskert, melyben sok szarvas és őz tenyészik.

A siroki várrom. Cserna Károlytól

A parádi fürdő a gróf Károlyi György-féle hitbizományhoz tartozik. A Csevicze-forrás mellett özvegy gróf Károlyi Györgyné a hetvenes évek végén a régi fürdőépűlet helyére német renaissance stilben remek kastélyt építtetett, melyet Sasvárnak nevezett el. A Csevicze-forrás vizéből, mely kénhydrogén tartalma miatt sajátságos bűzű, de kitűnő ital, évenként egy millió palaczkot töltenek, s külföldre is szállítják, Hevesmegyének egyik fő nevezetessége a Timsós, mely évről-évre épűl, szépűl s mint igen jól berendezett gyógyhely sok vendégeket vonz. Számos gyógyító eszköze van: vasas-timsós források, égvényes-kénes és vasas-arzénes savanyúvizek, hidegvíz-gyógyintézet. A parádi fürdő különösen női bajokban kitűnő hatásúnak bizonyúlt. Kellemes szórakoztató kirándulásokra alkalmas környékén vannak: az üveghuta a Csevicze mellett, a recski ezüst- és rézbánya, ugyancsak Recsk mellett egyetlen omladékfalával a Kanászvár, azután a gyönyörű Siroki vár, mely 1562-ben épűlt s a törökvilág végén pusztúlt el. Némelyek szerint az Aba nemzetségnek már régebben is volt itt vára.

Sirokot váromladékán kivűl érdekessé teszik a közelében levő „kősírok”, melyhez hasonló tatár süveg alakú sziklakúpok a Bükk hegységben Borsodban s gyérebben Zemplénben, Abaúj-Tornában, különösen Torna mellett találhatók. Úgy látszik, hogy e riolit és puha mészszikla-tömeget emberi kezek alakították, s beléjök kaptárszerűleg 50–100 centiméternyi nyílású hosszas üregeket vájtak. A nyílások körűl párkányzatok nyomai mutatkoznak s azokban sarok lyukak, mintha valamikor ajtó lett volna rajtuk. Valószinű, hogy valamely ős népnek temetkező helyei lehettek.

Parád fürdőről, melynek völgyén a kanászalji patak csörgedez végig, Sirok falun át a Tarna völgyébe lépünk s ott éjszaknak tartva Pétervásárára érkezünk. Ez a hevesmegyei palóczság fővárosa. Nevezetes kéttornyú díszes templomáról s a Keglevich grófok nagyszabású régi kastélyáról. Járásbírósági és szolgabírói székhely. A Pétervásárt környező falvak közűl említendők: Nád-Újfalu, továbbá Ivád, hol majd mindenki nemes ember és Ivády nevet visel; aztán Erdő-Kövesd a báró Orczy-féle tornyos kastélylyal és még tovább éjszakra Váraszó, Istenmezeje és Borsod határán Szederkény. A Pétervásárát Egerrel összekötő országútban esik Bakta, mely részben a gróf Károlyi-féle hitbizomány, részben az egri érsekség birtokához tartozik. Gyönyörű kígyódzó út vezet föl Siroktól a baktai hágóra s onnan le, mindenütt erdő között Baktára, honnan egy kis óra alatt kiindúló pontunkra Egerbe érünk vissza.

Borsodmegye. Hidvégi Benőtől

Az ország kellő közepétől valamivel éjszakra, a Tisza jobb partjáig ereszkedve fekszik Borsodmegye. Délkeleti része délibábos róna s a nagy magyar Alföldhöz tartozik; éjszaki és éjszaknyugati részén hegyes-halmos. Délkeleti szélén a Tisza a természetes határa; délnyugaton az Eger patak választja el Hevesmegyétől; nyugat és éjszaknyugat felől a magyar középhegység legkeletibb tagja, a Bükk-hegység egyes ágai és völgyei mutatják Heves és Gömör mesgyéjét; éjszakon és éjszakkeleten a Közép-Kárpátok legdélibb nyúlványai, a tornai és szendrői hegyek határolják.

Miskolcz az Avasról nézve. Neogrády Antaltól

A megye kiterjedése 3.612 négyszögkilométer. Három külön terűlet válik ki benne: délkeleten az alföldi vidék, éjszaknyugaton a Bükk-hegység s ettől a Sajó völgye által elválasztva éjszakkeleten a szendrői dombos vidék.

A Bükk-hegység a megye terűletének körűlbelűl egyharmadát foglalja el. E hegytömb a magyar középhegységhez tartozik s a Mátra tömegével szomszédos, de attól élesen el van különítve. Fő törzsét az Alföld peremétől éjszak felé a Bán völgyéig terjedő rész alkotja, melynek legkiemelkedőbb pontjai: a Fodor-bércz 913, a Kopasz-hegy 918, a Tarkő 932 és a Bálványkő 957 méter magassággal. A Bálványkő környékén fekvő nagy fensíkon nem épűlt község, mivel a magas és sok helyt meredek szirtek közein szántóföld nincs. A Bán és Hangony völgyei közt eső rész nagyobb tetői a Kis-Bükk 323, a Bükk-hegy 356, Bükkfő 405, Csiga-hegy 441, Fekete-hegy 454 és a Háromkő 459 méter magassággal; a Hangony-völgy nyugati mellékén legkiemelkedőbb pont az 525 méter magasságú Vajdavár.

A hegyek többnyire erdősök és számtalan forrás, csermely, patak ered bennük. A folyók közt legnagyobb a megye délkeleti határán hömpölygő Tisza, mely az összes borsodi vizeket magába fogadja. Utána legnagyobb a Sajó. Ez Gömörből jön s délkeleti irányban szeli keresztűl a megyét, melynek délkeleti szögletén az Abaúj-Tornamegyéből érkező Hernáddal egyesűlten a Tiszába szakad. Jóval kisebb a meleg forrású Hejő, továbbá a megye délnyugati szélét érintő Eger. A megye éjszaki részében folyó vizeket mind a Sajó szedi magába. Ebbe szakad az Abaúj-Tornából érkező Bódva folyó is. Állóívz nincs a megye terűletén több, mint a hámori tó, a Taj, mely magas hegyek között mesterséges gáttal elrekesztett medenczében gyűjti egybe a Garadna és Szinva patakok, meg több forrás vizét. A múlt században ipari czélra, vashámorok hajtására fogták föl itt a vizet. Ma már a hámorok megszűntek, a tó azonban, mely a különben is elragadóan szép hegyes táj báját nagyon emeli, megmaradt s kellő gondozás alatt áll. Nagyobb mocsarak a Hejő mentén s a Tisza melletti lapályos terűleteken bőségesen találhatók. A sekélyebbek nyáron kiszáradnak, a nedves évszakokban ellenben rendszerint újra megtelnek vízzel.

A megye éghajlata általában szelid és enyhe mindamellett, hogy levegője hőmérsékét olykor-olykor az éjszaki és éjszakkeleti szelek nagyon lehűtik. Az oldalirányú szelek közűl emlékezetes az 1875. évi délnyugati erős vihar, mely a Bükk-hegységben egész erdőrészeket tördelt ki, s Miskolczon az épűletekben is nagy pusztításokat tett.

Földtani tekintetben a Bükk-hegységben a fiatalabb palaeozooi (carbon) és a régibb másodkorú szisztémák uralkodnak. E rétegeknek legalsó része 260–330 méternyi vastagságú carbon periodusbeli agyagpala, melyben Kis-Győrnél, Zsércznél és Visnyónál fekete fedőpala fordúl elő. Azon agyagpalákra, melyek a kőszén-képződményhez tartoznak, kovás és homokos mészkővel kevert zöldes és kékes homokkő következik, melyek vastagsága azonban csak egy méterig terjed s melyet világos színű triaszkorú mészkőtömegek fednek. A Bükk-hegységben a harmadkori képződménynek legalsó rétegét nummulitos mészkövek és kvarcz konglomerátok teszik, váltakozva agyagos rétegekkel, melyekben a kis-győri határhoz tartozó Rétmány árokban sok kövűlet van.

Mészkő és pala mellett nagy mennyiségben találjuk a kőszenet és vasérczet. Az egész Bükk-hegység körűl a neogén harmadkori rétegek barnaszéntelepeket rejtenek magukban s a hegység éjszaki része már számtalan aknával keresztűl-kasúl van fúrva, melyekből nagy mennyiségű barna-kőszén kerűl napfényre. Nagyobb kőszénbányák a Sajó jobb partján: a járdánházai, bánszállási, czenteri, királdi, kazinczi, sajó-szentpéteri, pereczesi; a bal parton a kaczolai, disznós-horváti, múcsonyi, szuha-kállói és szendrői. 1897-ben a széntermelés 9,142.375 métermázsára rúgott 2,121.903 forint értékben. A Bán-völgy e század első felében még a hámorok zajától visszhangzott, melyek számára a környékbeli hegyek szolgáltatták a vasérczet. Ma már csak tünedező nyomai vannak itt a vasiparnak és vasbányáknak, bár vasércznek most sincs híjával ez a környék. De annál kifogyhatatlanabb ez a hasznos ércz a Bódva két oldalán húzódó határszéli hegyekben. Rudóbánya s a vele szomszédos határok földje, bár ezelőtt ötszáz évvel is bányászták már, bőven adja a vasérczet, úgy szintén a Martonyi fölött emelkedő hegyek is. Vasérczekben az 1897. évi termelés 2,302.027 métermázsa volt 544.477 forint értékkel. Kőedény, kályha és tégla gyártására alkalmas agyag több helyen, de különösen Miskolcz és Apátfalva környékén van.

Ásványvizekben a megye szegény, mert 20–24 fokos hőforrásait leszámítva, melyek leginkább kötött szénsavat tartalmaznak, csupán Csernelyen van savanyúvíz-forrás, de ennek vize sem kerűl kereskedésbe.

Mivel a megye részben termékeny rónaság, részben hegyvidék, növényzete is ehhez képest kétféle. A hegyek között elvonúló tágasabb völgyekben épen azok a növények honosak, mint a rónaságon. Szőlő az egész megye földjén tenyészik, a Bükk nyugati fele tesz e részben némi kivételt. Bár a fillokszera csaknem az összes szőlőket kipusztította, új telepítések következtében ismét nagy terűlet lett termővé; 1896-ban már 10.500 hektoliter mustot szűrtek. Az erdőkben tölgy- és bükkfa az uralkodó. Az összes erdőknek csaknem egyharmada (48.000 hold) a kincstár birtoka.

Az állattenyésztés az erre kedvezőbb helyeken virágzásnak örvend. A lovat, szarvasmarhát, juhot és sertést nagyobb mennyiségben kivitelre is tenyésztik. Nagyon föllendűlt különösen a nemesebb fajú lovak tenyésztése, mióta az állam is kezébe vette ez ügy gondozását.

Vadakban gazdag a megye terűlete. Szarvas, őz, vaddisznó, nyúl, róka bőven van. A szárnyasok közűl nagyobb mennyiségben fordúl elő a vadkacsa, szárcsa, fogoly, fürj, rigó, császármadár, szalonka, seregély, sas, bagoly, ölyv, vöcsök, bíbicz, szürke és dobos gém, halász-sas, sirály, vércse, fehér és fekete gólya; vadlúd pedig őszszel és tavaszszal rengeteg számban vonúl át. Hal a kisebb vizekben kevés, a Tiszában azonban még mindig van elég hal, nevezetesen harcsa, ponty, márna, kárász, keszeg és a mindezeknél értékesebb kecsege.

Bár a föld természete a lakosságot inkább őstermelésre utasítja, Borsodmegye a fejlettebb iparral bíró megyék közé tartozik. Gyárai között legnevezetesebbek a diósgyőri, ózdi és nádasdi vasgyárak, a rudóbányai vaspörkölő és az államvasútak miskolczi gépműhelye. Ezeken kivűl van több különféle kisebb gyártelep.

A közlekedés kedvező. A miskolczi pályaudvarból öt irányba fut a vasút; van ezenkivűl a megyének nyolcz iparvasútja; állami és törvényhatósági közútjai, valamint községi útjai is mind jó karban vannak.

A lakosság lélekszáma 216.794, kik közűl 202.896 magyar (93.5%), 3.160 német, 9.738 tót. A tót nép telepítés útján kerűlt a megyébe, s bár anyanyelvét nem hanyagolja el, de magyarúl is tud. Közművelődési tekintetben Borsodmegye az előre haladottabb vármegyék közé sorakozik.

Borsodnak szépen fejlődő székvárosa, Miskolcz, a megyének csaknem a közepén s a legszebb részén, a diósgyőri kies völgy torkolatában, a Szinva patak két partja mentén fekszik, a hol a Bükk-hegység végződik s az alföldi róna kezdődik. Festői háttere a félkörben emelkedő Bükk-hegység. Különösen emeli a város szépségét a déli oldalán végig húzódó Avas hegy.

Miskolcz keletkezése a honfoglalás előtti időre esik; mai nevét azonban a Bors vezér családjával rokon Miskoucz nemzetségtől kapta. Zsigmond és I. Mátyás királyok alatt többféle kiváltságot nyert ugyan, de azért sokáig a diósgyőri kincstári uradalom földesúri hatósága alatt maradt. Mióta önkormányzattal bir, fejlődése rohamosan halad előre. Ma közel 40.000 lakosa van, kik mind magyarok. Útczáit szép épűletek díszítik, a helyi közlekedést pedig a két vasúti állomástól kiindúló útczai villamos vasút élénkíti. Középűletei közűl tíz templomán kivűl, melyek közt legnevezetesebb a régi csúcsíves avasi református templom; különösen kiemelkedik a nagyszabású új igazságügyi palota, a református új főgymnasium, a kiváló csinnal épűlt kereskedelmi kamarai palota, a jól berendezett Erzsébet-fürdő, továbbá a színház és a mintaszerű új megyei közkórház. Nagyobb épűletek még a vármegye és a városháza, a minorita rendház, az érseki leányiskola, az ágost. evang. egyház bérháza, a magyar állami vasútak űzletvezetőségi épűlete, az állami polgáriskola, több fényesen berendezett vendéglő. Feltűnő épűletek a megye és város által emelt nagy gyalogsági, lovassági, tűzérségi és honvéd kaszárnyák is. A nagy számú közművelődési és emberbaráti intézetek a város lakosságának a műveltség és jótékonyság iránti érzékéről és érdeklődéséről tesznek tanúságot. Van a városban református fő- és királyi katholikus algymnasium, felső kereskedelmi iskola, református felsőbb leányiskola, állami polgári fiú- és leányiskola, kereskedő- és ipartanoncziskola, női kereskedelmi tanfolyam, iparossegédek továbbképző tanfolyama, női ipartanműhely, zeneiskola, múzeum, 60 elemi osztály, 6 kisdedóvó, árvaház, aggok ápolóháza, szegényház, hajléktalanok menhelye s 37 társadalmi, közművelődési és jótékonysági egyesűlet. Öt különböző irányból ide futó vasútnak találkozó pontja levén, kereskedelmi és ipara kedvező fejlődésnek indúlt. Terménykereskedése, ló- és gyapjúvásárai igen látogatottak. A Széchenyi-útczán, mely a város fő útczája, gazdag, csillogó kirakatok láthatók. Miskolczot régente csizmadia-városnak gúnyolták, mivel a hajdani nemes csizmadia-czéhnek állítólag 999 tagja volt. Jelenleg ez a szám egyharmadára olvadt le s hasonlóképen hanyatlóban van a gubás ipar is, a mit a népviselet változása okoz. Az ipar többi ága azonban emelkedőben van, habár különösen a kovácsok és lakatosok az önálló iparűzés helyett a helybeli magán gyárakban, valamint az államvasúti gépműhelyben s a közeli diósgyőri vasgyárban keresnek és találnak alkalmazást. A folytonos terjeszkedés és gyártelepek szaporodása következtében a város határa egyre szűkűl ugyan, de a földmívelésnek még aránylag elég tere van. Mezőgazdái általában jómódúak és igen értelmesek. A városnak legszebb köztere az Erzsébet-fürdő-tér a Széchenyi-útcza nyugati végén, a város kellő közepén. Három oldalon palotasorok zárják, negyedik oldalát a Szinva s az ennek partjánál emelkedő Avasnak azon része zárja, a hol az ódon ref. templom áll komor méltósággal a hegy oldalán levő temető közepén, lombos fák és fenyűligetek által övezve. A templomnak a város felé néző oldalához közel két díszes síremléken akad meg tekintetünk. Egyikét Palóczy Lászlónak, másikát Szemere Bertalan egykori miniszterelnöknek, Borsod jeles szülötteinek emelte a vármegye kegyelete. A parkszerűen berendezett Fürdő-tér közepén Kossuth Lajos bronz szobra emelkedik, mely Róna József szobrászunk műve, s 1898-ban állíttatott föl. Különösen kedvelt üdűlő helye a közönségnek a város délkeleti szélén nagy terűletet elfoglaló Népkert és az Avas. A Népkerttel tőszomszédos Erzsébet-ligetet 1899-ben nagy emlékezetű Erzsébet királynénak Strobl által mintázott mellszobrával díszítette a város közönsége. Az Avas lejtői és fensíkja szőlővel vannak beültetve, a város felőli meredek oldalát dús lombozatú fák és cserjék borítják, melyek között jól gondozott sétaútak, pihenő helyek, lugasok, homokkőbe vájt boros pinczék, nyaralók és mulatóhelyek vannak. Az Avas, valamint a város éjszaki részén levő Tetemvár, Bábonyi bércz, Bedeg-völgy, stb. halmos oldalain hosszú pinczesorok húzódnak végig.

Az Erzsébet-tér Miskolczon. Háry Gyulától

A város környékét a természet sok szépséggel ruházta föl. Dél felé, Hejő-Csaba község mellett elhaladva, a Görömböly község határában fekvő Tapolcza nevű fürdőbe érkezünk, mely kedvelt kirándúló helyök a miskolcziaknak. Gazdagon buzogó hőforrásokból itt ered a Hejő, melynek vize a forrásoktól több mérföldnyire is olyan meleg, hogy kemény télen sem fagy be. A források egy hegykatlanban fakadnak s 23–24 C. hőfokúak. A dúsabb források fölött fürdőépűlet áll tágas medenczékkel. Körűl hatalmas cser- és bükkerdő sűrűjébe hatolhatunk a gondozott sétaútakon. A fürdő közelében levő kőbánya a szerencsi czukorgyár számára nagy mennyiségben szállítja a mészkövet. A mostani fürdő terűletén valamikor Benedek-rendi apátság állott, melynek birtokát e század elején a munkácsi görög-katholikus püspökség kapta birtokúl a fürdővel együtt.

Miskolcz: Az avasi templom tornya, oldalbejárata; a templom a Szinva felől nézve. Neogrády Antaltól

Nyugat felé a várostól a Szinva völgyében a diósgyőri nagy vas- és aczélgyár-telep van, mely mellett már egész kis várossá szaporodtak a szabályos útczasorokban épített szép munkáslakások, igazgatósági és más középűletek. A gyár az állam tulajdona s a pénzügyminiszterium kezelése alatt áll. Építése 1868-ban vette kezdetét. Alapítására az szolgált inditó okúl, hogy a Borsodmegyében fekvő barnaszén- és vaskőtelepeket, valamint a nagy kiterjedésű erdőket kellően lehessen értékesíteni. Száz évvel e gyár alapítása előtt a Szinva-völgy felső részén, Felső-Hámorban, egy egri lakatosmester nagy olvasztót létesített a közel fekvő tapolcsányi, upponyi és nekézsenyi vasérczek olvasztására, Alsó-Hámorban pedig hámort épített a nyers vas további földolgozására. Ez a vasgyár csakhamar egy részvénytársaság tulajdonába ment át, s 1770-ben a magyar kir. bányakincstár, mint fő részvényes vette át a kezelését és száz éven át vezette, a diósgyőri gyár fölépítésével azonban megszűntette. Az új gyár nagy befektetések után fokonként emelkedett mostani színvonalára. Vas- és aczélöntői, különböző vasműgyárai és gépműhelyei mindennemű vasmunkák elkészítésére képesítik. Vasúti sínek, gőzgépek, vashidak, csavar, szeg, szegecs, aczélkerék, arató-, kaszáló- és cséplőgépek, mindennemű kovácsolt és aczélöntésű hajóalkatrészek és aczéllöveg (ágyúgolyó), stb. gyártására a legtökéletesebben be van rendezve s ötezer munkást foglalkoztat. Kezdetben a munkások nagy része külföldi volt, ma már ezek száma alig 10%. A műhelyek villamos világítással és gőzfűtéssel vannak ellátva. Az alkalmazottak és munkások a jó díjazáson és nyugdíjon kivűl minden közegészségi, társadalmi, jótékonysági és közművelődési intézmény áldásaiban részesűlnek. Czélszerűen és díszesen épített kisedóvói, elemi fiú- és leányiskolái, valamint ipariskolája ritkítják párjukat. A miskolczi vasúti állomás és a gyár között rendes vasúti összeköttetés létesűlt, de ez csupán a gyár használatában áll. A vasgyári telepet külön iparvasút köti össze a gyárhoz tartozó parasznyai kőszénbányával, honnét a gyár szükségletére való kőszenet szállítják. Ez a vasút a pereczesi bányatelepnél a hegy alatt 2.3 kilométer hosszúságú alagúton halad keresztűl. Ennek a hatalmas iparvállalatnak az évi bevétele, a tulajdonához tartozó téglagyárral és szénbányával együtt, az utóbbi másfél évtized alatt 2 millióról 20 millió koronára emelkedett.

Innen nyugatra ugyancsak a Szinva völgyében Diós-Győr község fekszik. Már Miskolcztól kezdve lehet látni hatszáz évesnél régibb várának romokban is hatalmas falait és négy csonka tornyát. (Képét l. V. kötet 141. lap). Helyén már a honfoglaláskor földvár állott. Nagyobb szerepe a várnak Nagy Lajos, Mária, Zsigmond, Hunyadi Mátyás és a török uralom idejében jutott, a mikor a végvárak közé tartozott. A várárok közelében egy magántelken álló óriás magasságú és dús lombozatú mogyorófáról azt tartja a hagyomány, hogy csemetéjét még Mária királynő ültette. A XIV. század elején itt alapított pálos-rendi társház 1755-ben már az elhagyott kolostorok sorában említtetik. A vár közelében bő vízű meleg forrás fakad a hegy tövében, a hol csinos fürdő épűlt. A fürdő és a jó levegőjű kies környék kedvelt nyaralóhelylyé teszik ezt a kis mezővárost. Lakossága földmívelőkből, fuvarozókból és a diósgyári vasgyár munkásaiból áll. Van itt kir. erdészeti hivatal, mely a kincstárnak itteni 48 ezer holdnyi erdőségét kezeli. Házi kertekben és udvarokon mindenütt sok a diófa, mely itt a talajt nagyon kedveli és bő gyümölcscsel jutalmazza a termesztőt. Erről kapta előnevét a község.

A városház-tér Miskolczon. Neogrády Antaltól

Diós-Győrön túl a völgy mindinkább szűkűl. A hegyeket mindkét oldalon erdő borítja. Az erdő alján, a Szinva patak mentén, majolika- és kőedénygyár, fürészmalom, majd a híres diósgyőri papirgyár látható. Az ide nyíló völgyben egy Királykút nevű forrásról a néphagyomány azt tartja, hogy Mátyás király vadászatai közben ott szokta pihenőjét tartani.

Odább a keskeny sziklahasadékon át szirtről-szirtre eső és habbá foszló Szinva patak csak egy szekérútnak juttat maga mellett helyet. Itt haladva alig veszszük észre az út alatt meghúzódó gyárat, a hol hajlított fából székeket, egyéb bútorokat és hintó-alkatrészeket készítenek. A gyár tulajdonosa nagy ügyességgel használja föl a Szinva vizét hajtóerőnek. Innét a hegy oldalán vonúl tovább az út. Fölöttünk magas hegy, alattunk a mélységben Alsó-Hámor község. A másik oldalon a Szinva patak szép vízesése, a Baross-alagúton túl pedig a hámori tó, a Taj, ragadja meg figyelmünket. A partját szegélyező magas és meredek hegyet erdőség borítja. A nagy kiterjedésű s magas fekvésű tó vizében pisztráng tenyészik. Közel a tóhoz és faluhoz fekszik Lilla-Füred nyaralótelep szebbnél-szebb villákkal, parkokkal s nagy vendéglővel.

A Bükkben odább délnyugat felé Gyertyánvölgy nevű telepet, szomszédságában Répás-Huta, dél felé pedig Ó- és Új-Huta községeket érjük. Az itteni tót eredetű lakosság az ezredévi ünneplés alkalmával papjának indítványára családi nevét egytől-egyig megmagyarosította. Új-Huta a megye legmagasabban (582 méter) fekvő községe, melynek határában a szőlő és kukoricza már nem érik meg. A hámori tó mellett nyugat felé Felső-Hámor nevű 767 méter magas hegyen a pálos-rend kolostorának romjai láthatók. E helyről elragadó kilátás nyílik a megye több szép pontjára, továbá a Kárpátokra s a nagy alföldi síkságra. Ezért a rom környéke igen kedvelt kirándúló hely.

Miskolcztól éjszaknyugati irányban a Sajó mellett jobbról Bessenyő és Szirma-Bessenyő községeket találjuk. Majd Sajó-Keresztúr és Sajó-Ecseg következnek, szintén a Sajó partján, gazdag határral, s értelmes, vagyonos magyar lakossággal. Ecsegnél a vasút vonala két ágra szakad: egyik a Sajó partján Bánréve felé, másik a Bódva völgyén Torna felé visz. Az előbbi vonalon Ecseg után Sajó-Szentpéteren áll meg velünk a vonat, mely közel négyezer lelket számláló csínos mezőváros, járási székhely. Lakossága földmívelést űz, elpusztúlt szőlejét újra telepíti, de a föld alatt, a közeli kőszénbányában nem örömest vállal munkát. A bánya munkásai többnyire bevándorolt felvidéki tótok. Sajó-Szentpéteren született (1825) Lévay József, jeles lyrai költőnk, ki előbb mint tanár, azután negyedszázadon túl mint főjegyző s végűl mint alispán nagy érdemeket szerezve és elismerést aratva szolgálta Borsodmegyét.

Miskolcz: Erzsébet királyné szobra az Erzsébet-ligetben. – Miskolcz: A református gymnasium új épűlete a Szinva partján. Háry Gyulától

Szentpéternél ömlik a Sajóba jobb oldalról a Haricza – vagy a nép nyelvén Nyögő – patak, mely a Pitypalatty völgyből siet ki a nem magas hegyek közűl. Ebben a keskeny völgyben sűrűn épűlt apró községek sorakoznak egymás mellé. A völgy legbelső községei Varbó és mindjárt mellette Parasznya, mindkettő gazdag kőszéntelepekkel. Kifelé jöve Radistyánon át Lászlófalva mellett vezet el útunk. E kis község reform. paplakában született 1807-ben Egressy (családi néven Galambos) Gábor, kitűnő drámai színészünk. Kandó, Kápolna, Alacska helységen túl ismét a Sajó partjára jutunk, honnan Berentén felűl Kazincznál megint egy másik oldalvölgy nyílik. A Kazincztól csekély távolságra levő barczikai állomásnál mindkét oldalról iparvasút csatlakozik az állami vaspályához. Egyiken a Bükk felől a kazinczi kőszénbánya szállítja ide szenét. A bányán túl jó messze, erdős hegysorok által keskenyre szorított völgyben, a Kazincz patak eredeténél fekszik Tardona község, a megyének egyik legnehezebben megközelíthető helye. E félreeső faluban vonúlt meg 1849 végén nehány hónapig Jókai Mór s itt írta „Csataképek” czímű munkája köteteit. Tardonán túl van a gyümölcstermesztéséről híres Mályinka község. Sajó-Ivánkán felűl a Kazincz patak völgyénél hosszabb s egyszersmind lakottabb és érdekesebb völgy nyílik a Sajó völgyébe Vadna községnél: a Bán völgye. Vadna fölött egy hegyorom tetején ma is láthatók Walgatha cseh huszita vezér rablóvárának némi nyomai. A romba dőlt vár köveit a későbbi ivadék elhordta s egy részéből a falu mellett a Sajóba siető Bán patak fölé hídat építtetett a megye. A völgyön a víz ellenében haladva sűrűn következnek egymás után a kisebb-nagyobb helységek. Nagy-Barcza, Bán-Horvát, Bánfalva községeken túl a völgy összébb szorúl s az út igen szép erdővel borított hegyek között kanyarog. Bánfalván a Vladár család bástyatornyos szép kastélyában nagy magánkönyvtár van (a Kazinczy Gábor-féle) ötezernél több értékes művel. A Bán völgyén majd minden kiemelkedőbb ormon középkori földvárak nyomai láthatók. Nagyobb védelmi erősség volt az 595 méter magas hegykúpon emelkedő s romjaiban is büszke dédesi vár. Valamikor a királyi várak közé tartozott, s bölényvadászok tanyája volt. A törökök ostroma elől a vár utolsó parancsnoka, Kávásy László 1566-ban tizenöt napi védelem után kivonúlva, az ostromlók feje fölött a várat fölrobbantotta. A falu fölötti hegyen hajdan pálos kolostor és templom állott. A régi harczias időkből egyedűli emlékűl Kávásy László vas sisakját őrzi a szomszédos Visnyó község ref. egyháza. Ez a sisak az egyház malmában, melyet Kávásy adományozott, hosszú időn át „ficsór” (gabnamerítő) gyanánt szolgált, azzal szedte a molnár a vámot. Az egész völgyben bőven terem a gyümölcs. Visnyó határában e század eleje óta palabányát művelnek. A legközelebbi község Szilvás. Ennek egyik nevezetessége a magas dombon álló, köralakú kupolás és oszlopcsarnokos református templom, melyet e felekezetnek a katholikus gróf Keglevich Miklós építtetett a harminczas években. Közel ehhez egy másik dombon áll gróf Erdődy Rudolf gyönyörű kastélya. A parkot és kertet szépségre nézve csak a falu végétől a hegységbe vezető tündéries szilvási völgy múlja felűl. Szilvástól délnyugatra fekszik a népes Apátfalva. Múltja nevezetesebb, mint jelene. A Bükknek egyik sziklacsúcsa, a 784 méter magas Bélkő alatt három meleg vízű forrás mellett épűlt 1232-ben a Kilit egri püspök által ide telepített cisterciek kolostora, a bélháromkúti apátság. A kolostor temploma érdekes építészeti műemlék s maig épségben áll, de csak ünnepnapokon tartanak benne istenitiszteletet, mivel a községtől kissé távol fekszik. (Képe: V. kötet 54. lap). A reformáczió kezdetén elpusztúlt apátság birtoka kétszáz év óta az egri papnevelő intézet tulajdona. E községben, valamint a tőle éjszakra fekvő helységekben kun fajta nép telepűlt le, melynek szokása s nyelvjárása sokban elüt a szomszédos vidék lakosságáétól. Legközelebb áll a palóczsághoz, melytől barkó névvel különböztetik meg. Vallásra nézve mind római katholikusok. A Bán völgyétől éjsazknyugatra eső hegyek mindenfelé kőszénrétegeket rejtenek. Csermely község savanyúvíz-forrásaival a környéknek üdítő italt szolgáltat.

A diósgyőri vasgyár telepe. Neogrády Antaltól

Az innen éjszaknyugatra eső Hangony völgye, bár földmívelésre sem alkalmatlan, inkább kőszénbányái és vasgyárai révén bír közgazdasági fontossággal. Nádasd, Járdánháza, Arló, Ózd, Várkony, Czenter határaiban gazdag kőszéntelepek vannak. Nádasd falu mellett, érdekes völgykatlanban szépen épűlt lemezgyár, Ózdon pedig nagyszabású vasgyár működik. Nádasdtól 1872-ben 30 kilométer hosszú iparvasút épűlt a magyar államvasútak miskolcz-füleki vonalának Bánréve nevű állomásáig, mely Ózd és Bánréve között személyszállításra is szolgál. A Hangony völgyében levő terjedelmes barna-kőszéntelepek egy vasfínomító-gyárnak adtak lételt. A „Gömöri vasművelő társúlat” 1845-ben építette az ózdi vasfínomító hengergyárat. Több gömöri vasmű-társaság egyesűlése folytán 1881-ben a „Rimamurány-Salgótarjáni vasmű-részvénytársaság” alakúlt tíz millió forint alaptőkével. Ez a társaság bírja ma a fölsorolt gyár- és szénbánya-telepeket. A társúlat hangony-völgyi bányáiban évente átlag két millió métermázsa szenet aknáz 600 munkás. A nádasdi lemezgyár a szükséges nyers anyagot az ózdi gyárból kapja. Évi termelőképessége középszámítással 100.000 métermázsa fínom lemez és fehér bádog. Ez a gyár 400 munkást foglalkoztat, kik többnyire a telepen laknak. Az ózdi vas- és aczélgyár kereskedelmi, rúd-, abroncs- és gépvas, továbbá sin, tartó gerendák, billet, universal-vas és mindennemű durva lemezek gyártására van berendezve. Tartozéka egy kavaró-, egy forrasztó-, egy Martin-aczél- és egy aczélhengergyár a szükséges fölszerelő és segédműhelyekkel együtt. A gyárak egy része villamos hajtóerőre van berendezve. Átlag 1.800 munkás dolgozik itt, kiknek nagy része a gyár mellett levő munkásgyarmaton kap lakást; a többiek a szomszédos községekben laknak.

Hámor falu és a Szinva patak vízesése. Neogrády Antaltól

A Hangony völgyéhez tartozó községek általában is sok hasznát élvezik e bányák és gyárak közelségének, mivel lakosaik a földmívelés mellett szép keresetet találnak. Járdánháza határában, valamint a Hangonynak a Sajóba ömlésénél fekvő Sajó-Németi helység szélén egy-egy fölíratos, fülkés oszloppal jelölte meg a nép kegyeletes emlékezése azokat a helyeket, a hol IV. Béla király a mohi szerencsétlen csatából való menekűlése közben a hagyomány szerint pihenőket tartott. A szomszédos Velezd egykori várának birtokosai a Bors nemzetség, később a Rákócziak voltak. Sajó-Németi és Velezd közt egy keskeny völgy vezet Királd kisközség felé, hol nagy szénbánya-telep van, mely a Magyar általános kőszénbányatársaság tulajdona.

Áttérve a Sajó bal partjára, Velezddel szemközt Dubicsány községet találjuk, majd közel hozzá hegyoldalban épűlve Sajó-Galgóczot. A helység fölötti hegycsúcson a husziták egykori földvárának sánczai maig tisztán láthatók. Alább Sajó-Kaza a folyó partján, hegy tövében, szép képet tár a szemlélő elé. Három temploma és Radvánszky Béla báró koronaőr szép kastélya és parkja az egész völgy legszebb pontjává teszik e helyet. A báró nagy és becses könyvtára a kastély mellett külön e czélra emelt épűletben van elhelyezve. Közel a helységhez, alacsony hegy oldalában látható Kaczola bányatelep, honnét iparvasút szállítja a kőszenet a vadnai vasúti állomásra.

Innét a Szuha patak völgyének nyílásához jutunk, melynek két oldalán Szuha-Kálló és Múcsony görög-katholikus vallású tót községek fekszenek. Múcsony határában kőszénbánya van. A völgyön fölebb haladva Disznós-Horvát kőszénnel bővelkedő határát érintjük. Ebben a félre eső helységben született Izsó Miklós jeles szobrászunk 1830-ban. Kurittyánban Radvánszky Géza báró kastélya, szép gazdasági épűletei és mintaszerűen kezelt gazdasága vonják magukra figyelmünket. A gömöri határszél mentén fekszenek Felső-Nyárád, Felső-Kelecsény, Jákfalva és Dövény hegyes, de nem terméketlen határaikkal. Rudóbánya egyszerű, szegényes kisközség egykor bányaváros volt. Mostani református temploma a hajdan itt állott róm. kath. bazilikának egy részéből van alakítva. Mellette egy régi szerzetháznak rommaradványai még láthatók. 1881-ben a witkowiczi bánya- és vasmű-részvénytársaság (Rothschild báró és a gelsei Guttmann testvérek) és Andrássy Manó gróf újra mívelés alá vették a régóta szűnetelt vasbányát. Jelenleg a bányászat 209.650 négyzetméter terűletet foglal el. A vasércz-termelés évi átlaga 2,257.000 métermázsányi, melynek értéke ott helyben közel félmillió forintot tesz. A termelt vasérczet részint pörkölt, részint nyers állapotban a witkowiczi vasgyár és Andrássy Géza gróf vasgyárai, továbbá a magyar királyi bányakincstári vasgyárak számára szállítják. A munkások száma 1.500 körűl van.

A Bódva völgyének lapályos helyei igen jó, mérsékeltebb emelkedésű helyei pedig általában közepes termékenységűek. Mindjárt a Bódva folyónak a megyébe lépésénél fekszik Szalonna falu, vasúti állomással s termékeny határral. Majd Szendrő következik, melyet a gróf Csáky család szép kastélyai s angol-kertjei díszítenek. A törökvilágban itt nevezetes vár volt. Ma csak a várkastély áll; a helység fölötti hegytetőn állott régi várnak az alapzata is elromladozott. A Bódva medrében és partja mentén számos meleg forrás buzog. Borsodnál a Bódva folyása egyenesen annak a palakőzetből álló kerek halomnak irányúl, melyen a hagyomány szerint a honfoglalás idején Bors vezér várat épített. E várnak ma már nyoma sincs. Helyén a református templom és szegényes házikók állanak. A folyótól félkörben övezett várhalom mellett van a csekély népességű, de jómódú Borsod község, mely nevét Bors vezérről kapta s a mai Borsodmegyének adott nevet. Az ide közel fekvő Edelény mezőváros mellett kiszélesedik a völgy s Finke, Szirák és Bódva községek határainak enged szép téres helyet. Edelény a Koburg-Koháry herczegi család egyik uradalmának fő helye. A hatalmas, de most lakatlan herczegi kastély és nagy parkja méltó a megtekintésre; különösen érdekesek a kastély egyik termének művészi freskói. A kastélyt 1720–1727 táján a franczia eredetű gróf Lullier, az egri vár akkori parancsnoka, építtette. A mezőváros járási székhely; lakossága legnagyobb részt földmíveléssel foglalkozik. Alább Bódva községben számos földbirtokos úri család lakik. A reformátusok temploma igen régi épűlet. Közelében a pálosok egykori zárdájának omladéka látható.

A Bódvától a megye keleti széléig vonúló hegyes vidéken Martonyiban közelebb gazdag vasérczteleppel biztató vasbányát nyitottak. A megye keleti szélén dél felé haladva a gazdag határú Sajó-Vámost érjük. Itt hajdan a Mágócsy családnak vára volt; ma herczeg Odescalchi a birtokosa. Régi református temploma a husziták idejében épűlt. Általában az egész szendrői járás terűletén s a Sajó mellékének hegyes vidékein mindenütt huszita telepek voltak s abból a korból számos templom áll még épségben.

Miskolczon alúl a Bükk-hegység délkeleti és déli lejtőin is sűrűn sorakoznak egymás után a községek. Nyék, Emőd jól termő határai már az Alföldbe olvadnak át. Az odább fekvő Aranyos és Harsány községek hegyeiből építkezésre alkalmas követ szállítanak távolibb helyekre is. A Kis-Győr határában látható várhelyekről és romokról a néphagyomány többet tud beszélni a történetírásnál; regék fűződnek mindegyikhez. A görömbölyi határ közelében fekvő Leányvár romjai között a török időkből maradt fegyverdarabokat találtak. A Hársasvár, Majorvár, Kecskevár, Halomvár talán rablófészkek lehettek egykor; Latorvár (eredetileg Latour-vár) a franczia De-Latour nemzetségé volt; közelében egykori aranybányák beomlott szádái láthatók. Geszt község gesztje rég kipusztúlt; híres bort termő tőkéi is áldozatúl estek a fillokszerának. Vatta (Szemere Bertalan szülőhelye), Alsó- és Felső-Ábrány, Tibold-Darócz, az ős Tibold nemzetség fészke, és Sály községek határai nagyobb részt úri birtokok; a falvakban számos szép kastély látható. Legnagyobb kastély ezek közt Sályon a báró Eötvös-féle, melyben a negyvenes évek első felében báró Eötvös József is gyakran és huzamosan tartózkodott s „Karthausi”-jának jókora részét is e kastélyban írta. Innét éjszaknyugatra, a Bükk emelkedése alatt a kácsi patak forrásához jutunk. A bőven bugyogó forrásoknak 20–25 R° melegségű vize régi idők óta ismeretes volt gyógyító hatásáról s a jelen század eleje óta fürdő is épűlt e helyen. Csúzos bántalmak és idegbajok ellen sikerrel használják. A fürdőhöz közel fekvő Kács falu fölötti hegyen a honfoglalás idejével egykorú vár romjai láthatók. Anonymus szerint ezt a helyet Árpád Eörs vezérnek ajándékozta s ettől származott le a Tibold család. Mező-Nyárádtól a matyó lakosságú Tardon keresztűl Cserépváraljáig nyúlik föl egy másik völgy, melynek végpontján a most romban heverő Cserépvár állott. Eger elfoglalása után a török kézre kerűlt, 1703-ban pedig Rákóczi seregei egészen elpusztították. Nem messze innen, Cserépfalu fölött a Hór völgyet bekerítő hegyoldalnak egy meredek sziklacsúcsáról komoran tekint le nagy vidékre Odorvár omladozó fala. A Hór völgyén túl, a hevesi határszélig terjedő hegyes vidéken Zsércz, Noszvaj, Bogács, Szomolya, Ostoros, Kis-Tálya, Andornak és Novaj falvak sorakoznak, melyeknek hegyes határai, mint az előbb felsorolt helységekéi is, kötött agyagos és köves talajúak. Mészégetéssel és kőfejtéssel majd mindenikben foglalkoznak.

Az eddigiekben a hegyes-völgyes vidékekről szóltunk. Most tekintsük át röviden a sík vidéket és népét. A Miskolcztól Budapest felé futó államvasút és a Tisza folyó áldott földet zárnak közre. Népirtó csaták színtere egykor; tatár, török, kurucz, labancz dúlta, pusztította falvait. Ma a munkás, értelmes, tősgyökeres magyar nép békén űzi rajta az őstermelést.

Hazatérés a mezei munkáról. Vágó Páltól

Miskolcz szomszédságában Szirma, Kis-Tokaj, Ládháza zöldségféléket szállítanak a miskolczi piaczra. Felső-Zsolczán Szathmáry Király Pál szép gazdaságában a megyei gazdasági egyesűlet 20 holdas faiskolát rendezett be, melynek fele a gyümölcskertészet, egynegyede a szőlészet és egynegyede mezőgazdasági kisérletezés czéljaira szolgál. Alsó-Zsolcza az ősi Vay család Szabolcsból ide szakadt ágának fészke. Itt született (1789) az a később grófi rangra emelt Vay Ábrahám, a ki az 1825-diki pozsonyi országgyűlésen gróf Széchenyi Istvánnak az akadémiára fölajánlott nagy alapítványa után az aláírások sorát 8.000 forinttal megkezdette. A hazánk közéletében nagy szerepet vitt államférfi, báró Vay Miklós kanczellár, majd koronaőr szintén itt született 1802-ben. Félszázad óta mintegy öröklődött a megye főispánsága e családban. Alsó-Zsolcza határán túl nagy történeti események színhelyére lépünk. Sajó-Ládon még áll az az ódon kolostor a hozzá épített templommal, melyben negyedfél századdal ezelőtt a pálosrend leghíresebb tagja, Martinuzzi György apát szőtte Magyarország sorsára vonatkozó nagy terveit. Kegyeletes utódok gondossága maig épségben megőrizte a régi oltárt, képeket, karos gyertyatartókat a templomban. A szerzeteseknek mesteri berakásokkal ékített s a hagyomány szerint sajátkezűleg készített templomi székei is érintetlenűl állanak régi helyeiken. A kolostor épűlete és vagyona jelenleg a vallásalapé. Sajó-Ládtól keletre Belső- és Külső-Bőcs falvak a Hernád két partján Zemplén terűletébe ékelődnek. A határban látható halomról a református egyház jegyzőkönyve azt állítja, hogy az alatt az I. Ferdinánd és Zápolya idejében történt török mészárlás áldozatai porlanak. Alább Sajó-Ládtól és a folyó túlsó partján fekvő Sajó-Petritől délre Ónod mezőváros, hajdan a Rákóczi család birtoka, fekszik termékeny síkság közepette. Határának legnagyobb része a gróf Erdődy családé, melynek a közeli környéken is terjedelmes birtokai vannak. Hajdan híres várának csak kopasz falai meredeznek a Sajó partján (képét lásd a II. kötet 265. lap). Ónod nevéhez igen nevezetes történeti emlékek fűződnek. Ezek közűl legnagyobb és leggyászosabb 1241 április 11-dik napja, a mikor Batu mongol khán IV. Béla király seregét az Ónod melletti Mohi (vagy Muhi) pusztán iszonyatosan tönkre verte. A Mohi puszta ma két kis falu, Poga és Szakáld községek határához van beosztva. Ónodon tartották 1707-ben azt az emlékezetes országgyűlést, melyet II. Rákóczi Ferencz erdélyi fejedelem I. József király ellen hivott össze. A megyei jegyzőkönyvek tanúsága szerint a tatárjárás után itt Muhi nevű város keletkezett, s a vármegye a XVI. században, midőn Miskolcz a törökök miatt nem volt biztosságban, Muhi városba helyezte át törvényszékét. Ma a városnak nyoma sincs. A Sajó mentén Nagy-Csécs, Sajó-Szöged és Sajó-Örös községekben sok az úri birtok, a mit ez egyszerű falvakban látható számos kastély is elárúl. A megye délkeleti kiszögellésébe szorúlt Szederkény községben vagyonos földmíveseket találunk. Innét kezdve a Tisza mentén minden község: Tisza-Palkonya, Tisza-Oszlár, Tisza-Kürt, Tisza-Tarján, Tisza-Keszi, Ároktő, Dorogma, Tisza-Bábolna, Tisza-Valk védsánczokkal van körűl kerítve, mert a Tisza áradása kisebb-nagyobb mértékben minden évben fenyegeti ezt a vidéket. A gyakori áradások miatt a határoknak csak emelkedettebb helyei használhatók szántóföldnek, a többi kaszálónak és legelőnek marad. Ároktő község arról nevezetes, hogy innét indúl ki a Csörsz árka, melynek eredete a történelem előtti időkben vész el, de maga az árok még mindig határozottan fölismerhető. Dorogma és különösen Bábolna határában a Szil pusztán mai nap is sok régi cserép és ékszer kerűl napfényre, melyek a honfoglalást megelőzött időkből származnak.

A Hejő alsó folyása, nem levén a víznek elég esése, számos és terjedelmes mocsarat alkot, melynek nádasaiban szárnyas vadak tenyésznek. Ezen terűletek mentesítése végett a szabályozási munkálat már folyamatban van. A part mentén fekvő Hejő-Keresztúr, Hejő-Szalonta, Hejő-Papi, Hejő-Bába és Nemes-Bikk községek virágzó földmívelést űznek. Ennek a vidéknek legnagyobb községe az 5.216 lakost számláló és csínos építkezésű Mező-Csáth mezőváros, mely járási székhely. Ipara és kereskedelme csekély, de kiterjedt határában annál virágzóbb a földmívelés és baromtenyésztés. Népe szép, értelmes magyarság és legnagyobb részt református.

Csáthtal szomszédos jómódú községek: Igriczi, a hol Tompa Mihály néhai jeles költőnk gyermekéveit élte; Gelej, honnét az első magyar nyelvű magyar nyelvtan és a Geleji kánonok szerzője, Geleji Katona István, XVII. századbeli erdélyi református püspök származott; továbbá Nagy-Mihály és Mező-Keresztes. Rendes tiszta házaik, jó karban levő gazdasági épűleteik, kitűnő lovaik és szarvasmarháik egyaránt hirdetik e községek népének szorgalmát és jóllétét. Határaik lapályosak, s így a belvizek és a Bükkből erre futó patakok lefolyást nem találhatván, számos tavat, mocsarat és vízállást alkotnak, melyek egy része száraz nyárban kiszárad ugyan, de helyök ilyenkor sem mívelhető; csak sást, gyékényt és nádat nevel.

Azok a néprajzi sajátságok, melyek a borsodi magyar népet általában jellmezik, Keresztes és vidéke földmíves népénél tűnnek föl legtisztább eredetiségben; műveltség tekintetében igen kiváló helyet foglalnak el a megye többi vidékei közt. E mellett munkaszeretők, józanok, takarékosak. Lakásaik kivűl, belűl tiszták és rendesek. A konyháúl is szolgáló pitvaron kivűl legalább két szoba van minden házban: nappali és háló szoba. Nappali szobájok padlózott, csinosan bútorozva, még pedig már nem tulipános ládával és tornyos nyoszolyával, hanem divatos ruhaszekrénynyel, divánnal, nádszékekkel, csipke függönynyel. Öltözetük a legszebb magyar népviseletek közé tartozik. A férfiak fekete dolmányt, mellényt és tizenegy szél gyolcs gatyát viselnek. Emebből egyszerre kettőt vesznek magukra, hogy ne simuljon egészen a testhez. Télen nadrágban járnak. Felső ruhájuk a szűr, a korosabbaknál télen báránybőr bunda. A női viseleten jobban erőt vett a divat. Ünnepen a vagyonosabbak már divatos szabású selyem ruhába öltöznek és kalapos fővel mennek a templomba. Télen a nők rövid bundát viselnek, mely barna színű és fekete virágokkal van hímezve. Fejöket selyem kendővel kötik be.

Mező-Keresztes 4.400 főnyi lakossága között a kereskedők és iparűzők száma csekély. Egy iparczikke azonban jó hírre és nagy kelendőségre tett szert: ez a keresztesi szórórosta, melyből évenként átlag 1.000 darabot szállítanak szerte az országba. Ennek a szórórostának föltalálójáúl, illetőleg tökéletesítőjéűl a keresztesiek egy földijöket, a vak Gaál Pált tartják, a ki katona korában látott valahol hasonló készűléket s azt saját eszméje szerint tökéletesítve szerkesztette meg. Mező-Keresztes és a tőszomszédságában épűlt Keresztes-Püspöki határa volt színtere 1596-ban annak az ütközetnek, melyet a török sereg III. Mohamed szultán személyes jelenlétében vivott Rudolf és Báthory Zsigmond egyesűlt hadaival.

Mező-Kövesden mintha idegen földre lépnénk. Házainak építési módja, különösen pedig a népviselet (rajzban lásd II. kötet 267. lap) annyira elüt minden borsodi község lakosságáétól, hogy külön néprajzi sajátossága első pillanatra szembe ötlik. E mezővárosnak 14.000 főnyi lakossága tiszta matyó. E nép eredetére nézve kétféle vélemény közt ingadoznak az ethnografusok. Egyik fél szerint a palócz népnek egy külön szakadt töredéke s a matyó név Mátyás király után ragadt rá, a ki városuknak többféle kiváltságot adott. Másik vélemény az, hogy tatár eredetűek s a muhi ütközet után telepűltek meg az akkor elhagyott néptelen vidéken. Külsejére nézve ez a község semmi városi színt nem mutat; valóságos falu. Egyetlen tűrhető útczája van, a melyen az országút halad végig; a többi keskeny zeg-zug a házak közén. A kövesdiek közt sok a jómódú, sőt gazdag ember, de a vagyonosságnak ezeken sincs semmi külső jele. Sajátságos ruházatuk rikítóan pompázó; el van halmozva tarkasággal, czifrasággal. Munkában a matyó kitartó. Iparos pályára nem igen adja magát, legfölebb a legszükségesebb ipar-ágakat tanúlja, mint a csizmadia, szűrszabó- és gubásmesterség. Legszívesebben marad földmívesnek. A kinek földje nincsen, az napszámosnak szegődik. Tavaszszal férfiak, nők, serdűlő fiúk és leányok nagy csoportokban mennek szét az ország minden részébe mezei munkákra nagybirtokosokhoz és késő őszig ott maradnak. A miskolczi „emberpiacz”-ot (munkások gyűlő helyét) csupa matyó napszámos özönli el. Nyelvjárásuk, kiejtésök hasonlít a palóczokéhoz. Ilyen matyó nép lakik még Tard és Szent-István községekben is. Összes számuk mintegy 20.000-re tehető.

Szent-Istvántól délre az Eger patak mentén Négyes, Ivánka, Eger-Lövő, Eger-Farmos, továbbá a Rima patak partján Szemere és Szihalom határszéli népes községek vannak jómódú lakossággal. Szihalomban a falu szélén álló halmot a nép Árpád várának nevezi. A néptudatban meg van gyökeresedve a hit, hogy ezen a halmon épűlt Árpád számára az a leveles szín, melyről Anonymus szerint ezt a helyet Szinhalomnak nevezték.

Nádas a Hejő mellékén. Spányi Bélától