Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Építészeti emlékek Felső-Magyarországon.

Építészeti emlékek Felső-Magyarországon.

Pasteiner Gyulától

A román építészet emlékei.

A kis-bényi templom szentélyzáradéka és belsejének részletei. Dörre Tivadartól

A római hadászat Kr. u. a II. század elején erősíté meg Pannoniának Carnuntum és Aquincum közé eső dunai vonalát, s nagyobb biztosságúl kisebb erődöket emelt a balparton is. Aquincum átellenében, továbbá a Garam és az Ipoly folyók mentén, azok torkolatától nem messze némi nyomok legalább sejtetik, hogy a tartomány védelme nem állapodott meg a Duna jobb partján. Legújabb időben a Morva folyó völgyében Stomfa város mellett emelkedő egyik halmon egy balparti római erőd romjai kerűltek napvilágra. A romok közt a Legio XIIII. Gemina Victrix Augusta téglái fordúlnak elő. Az alapja szerint 47 méter hosszú és 17 méter széles erőd őrszeműl szolgált a jobb parton levő és innen szabad szemmel jól látható Carnuntum táborhelynek. A római fegyverek azonban a quadok és markomannok lakta területnek csak a Duna-menti széleit érinték, s így Felső-Magyarország nem is lehetett részesévé az ó-kori műveltségnek, nem dicsekedhetik római építmények maradványaival.

A keresztény vallás és műveltség a IX. század derekán jutott e vidékre. A népvándorlás mozgalmai közepett ide letelepedett morva-szláv népet Jámbor Lajos frank király fegyveres támogatásával Adalram salzburgi érsek kezdé a keresztény hitre téríteni. Ez 830 körűl történt. Moimir fejedelem elűzte Privina fejedelmet, a ki népének egy részével a Dunántúlra menekűlt, ott megkeresztelkedett és Szalavárott egy római táborhely romjain várat és három templomot épített. Moimir is meghajolt a frank hatalom előtt, s Adalram érsek Nyitrán, a morva-szláv fejedelmek egyik székhelyén fölépíté és Szent Emmerán tiszteletére fölszentelé e vidék legelső keresztény templomát. Nem sokára, midőn a görög Methodius előbb püspöki (869), majd morva érseki (874–885) minőségben intézte mai hazánkban a térítést, Nyitrá püspöki székhelylyé lett és Szvatopluk morva fejedelem kértére VIII. János pápa Wiching német térítőt szentelte föl annak első püspökévé. Az új püspökség a német térítők buzgalmából csakhamar nagy tekintélyre jutott. Az Adalram-féle templom, mely utóbb székesegyházzá lett, a nyitrai várban, a mai székesegyház helyén állhatott, s minthogy a VIII. és IX. században a templomok Németországban is fából épültek, kétségtelen, hogy a nyitrai, valamint a német papok által az egyházmegyében emelt többi templom is fából összerovott, kezdetleges és kevéssé tartós alkotmány volt. Methodius tevékenysége inkább éjszak felé irányúlt. A rengeteg erdőktől övezett mesés Velihrád volt a székhelye. A krónika ennek csak a nevét jegyezte föl; fekvését nem ismerjük. A nép a Vág, Nyitra, Garam, Ipoly, Hernád, Zagyva, Sajó, Poprád, Ung, Laborcz és Latorcza folyók völgyeiben szerte szórva élt, egy része államot sem képezett, vesszőből font, agyaggal kitapasztott kunyhókban tanyázott, a folyók mentén emelkedő halmok tetején czölöpökből, vesszőfonatból készűlt kerítéssel és árokkal védett erődben lakott. Ilyenek voltak azok a várak is, melyeket Szvatopluk a Nyitra vidékén talált. A nép Methodius térítése után is szított a pogánysághoz és nem igen sietett a kereszténységgel járó műveltséget elsajátítani. A magyarok honfoglalása időt sem engedett rá.

A honfoglaló magyart, mint lovas népet, jobban kecsegtette a Duna és a Tisza közének végtelen síksága és a Dunántúl halmos, szelíd tájéka, semmint a rengeteg erdőktől sötétlő hegyes Fölvidék. A Dunántúl természeti szépségét fokozták a régi műveltebb állapotnak még fönmaradt nyomai. Ott vált teljessé, ott fejeztetett be a honfoglalás; az előkelőbb, hatalmasabb törzsek oda telepedtek le nagyobb számmal; legelőbb és legközelebbről ott ismerhették meg a kereszténységet is. Utóbb Szent István király egyházi alapításainak legtöbbjét oda helyezte. Felső-Magyarországnak java részben szakadatlan erdőségtől borított vidéke erre nem igen mutatkozott alkalmatosnak, de a népesség gyér volta miatt ott nem is volt rá szükség. A keresztény egyházat szervező király által az országban alapított tíz püspökség közűl a váczi csak annyiban számítható a Fölvidékhez, a mennyiben székhelye a Kárpátok legvégső nyúlványainak a tövében fekszik, területe ellenben az Alföldre esik. Az egri egyházmegye a Duna és a Tisza közéből felnyúlt az éjszaki vidék keleti részébe. A Csallóköz, Vág, Nyitra, Garam s Ipoly völgyei és azontúl a hegyek felé az ország határáig az egész lakott terület az esztergomi egyházmegyéhez tartozott. A nyitrai püspökség majdnem száz évvel később keletkezett; azt talán II. Béla király alapítá 1133 körűl, részben Szent László adományaiból. Nyitrától éjszakra a síkságból kiemelkedő Zobor hegyen, hol már a szlávok idejében is volt remeteség, Szent István király idejében Szent Ipoly tiszteletére benczés kolostor állott.

Nincs följegyzés, mely igazolná, hogy az országnak e területén Szent István alatt valamely épület keletkezett volna; de szinte bizonyosnak vehető, hogy a XI. század folyamán a két püspöki székhelyen, Váczott és Egerben is épűlt templom. I. Géza király (1074–1077) a váczi székesegyházba temetkezett. Szent László birtokokat adományozott az egri egyháznak. Martyrius az egri egyházmegye püspökei közűl a második, a kit név szerint ismerünk, esztergomi érsek korában nagyobb építkezéseket létesített; föltehető tehát, hogy ugyanezt tette egri püspök korában is 1142–1150 körűl. Valószinű, hogy a Dunán túl a XII. század végén III. Béla alatt (1172–1195) az építkezésben mutatkozó föllendűlés a Fölvidékre is eljutott és hogy ekkor újjáépültek a váczi és egri székhelyeknek XI. századbeli kezdetlegesebb templomai is. Ezzel talán kapcsolatban áll az az adomány, melylyel III. Béla az egri egyházat gazdagítá. Imre király 1204-ben itt Egerben, talán ebbe az újjá épűlt templomba temetkezett. IV. Béla 1261-ik évi oklevelében, melylyel a tatárjárás alatt elpusztúlt egri egyházat újjáalapítá, a régi templomról azt mondja, hogy az ország valamennyi egyházai fölött tündöklött. E két székesegyház lehetett a fejlettebb és gazdagabb román építészet legkiválóbb képviselője. A XI. századbeli építkezésről tanúskodó egyéb adataink nincsenek. Egész Felső-Magyarországra kiterjedő, élénkebb tevékenység nyomaira a XII. században sem akadunk. A Benedek-rendiek és az utóbb érkezett cisterciták és premontreiek leginkább a Dunántúl politikai és egyházi fényes székhelyei körűl telepedtek le; a kárpátalji zord és végtelen erdőségek közt gyérebben szállottak meg, ott kevesebb telepet alapítottak és a körűlményekhez mérten ideiglenes templomaikat és kolostoraikat fából építették, a melyeket azonban csakhamar tartós kő építményekkel cseréltek föl. Ilyen kevéssé tartós fa templomok nagyobb számmal keletkezhettek már a XI. században, de még inkább a XII. században a népesebb lakóhelyeken is, kivált a német vendégek telepein, névszerint Kassán és Eperjesen.

A XIII. század elejével kezdődik az az építési tevékenység, melynek legalább nehány alkotása fönmaradt. E század első fele az egész országban, tehát a Fölvidéken is a román és az átmeneti építészetnek utolsó korszaka, mely a tatárjárással végződik (1242). De, minthogy a korábbi építészeti műveket még általánosságban sem ismerjük, azért nem is állapíthatjuk meg egy felől a XI. és XII. században, más felől a XIII. század első felében dívott építészet közti kapcsolatot, sem az építmények számát. Továbbá a fönmaradt kiválóbb emlékek részint csekély számuknál, részint kezdetleges, sokszor eltérő sajátságaiknál fogva nem tűntetik föl saját korszakuk építészeti fejlődését sem. A régibb keletkezés nem jelent kezdetlegesebb, viszont a későbbi keletkezés nem jelent fejlettebb művészetet.

Mellőzve a váczi, az egri és a nyitrai román korbeli székesegyházakat, a melyeket nem ismerünk, a Fölvidék román építészetében a templomok két faja szerint általánosságban két fő irányt különböztethetünk meg. A szerzetesi építményeket az azon vidékeken dívott sajátosságok jellemzik, a honnan a szerzetesek hazánkba betelepűltek. A cisterciek Francziaországból származó saját mintájukat itt is megtartották; a benczések építményei délvidéki hatást árúlnak el. A kisebb vagy nagyobb plebánia-templomok a szászországi mintát követik, mely részint egyenesen Szászországból a jövevények révén, részint Morvaországon át jutott ide. Morva-szláv egyenesebb és határozottabb hatás a szlávok lakta éjszak-nyugati megyékben sem mutatkozik. E tekintetben talán az egyedűli kivétel a félkörnél nagyobb toronyszerű épület, mely a nyitrai székesegyház keleti oldalához csatlakozik. Morvaországban a XII. században a román templomok majdnem általánosan kerek alakú építmények voltak, melyeknek keleti oldalához félkörű, vagy a félkörnél nagyobb apsis csatlakozott. Meglehet, hogy a nyitrai maradvány ilyen morva formájú templomnak része volt, s Felső-Magyarországon egyedűli emléke az igazi morva-román építészetnek.

Vadászatot ábrázoló dombormű a kis-bényi templom egyik oszlopfőjén. Dörre Tivadartól

A XIII. századbeli emlékek sorát az Esztergommegyében, a Garam folyó mellett fekvő Kis-Bény falu plebánia-temploma nyitja meg, mely egyszersmind a Fölvidéknek eddig ismert legrégibb építménye. Eredetileg premontrei kolostortemplom volt. Amade, István gróf atyja, II. Endre királyt Palesztinába kisérvén, „lelke üdveért” Kéménd falut a kolostornak ajándékozta. Ebben az időben, 1217 körűl épűlhetett a templom. 1722-ben a régitől eltérő új boltozattal látták el, megfosztották ablakaitól és koszorúpárkányától. Későbbi megújítások is rongáltak egyik-másik részén, de megkimélték elrendezésének, nemkülönben fölépítésének jellemző vonásait. A hosszanti falak három rendbeli kiszökellése kivülről is jelzi ezen egyhajós és mintegy 33 méter hosszú templom szokatlan elrendezését. 15 méter hosszú hajója egy keskenyebb (11 1/2 méter hosszú, 7 2/3 méter széles), továbbá nyugat felől hozzá csatlakozó tágabb (3 1/2 hosszú, 9 2/3 széles) szakaszból áll. Az utóbbi, melynek három oldalán karzat emelkedik, a nyugati oromfalat közrefogó, négyzetes alapú két torony közé eső csarnokba nyílik. A tornyok belső sarka egy-egy szabálytalanúl tagolt és zömök pilléren nyugszik. A nyugati homlok előtt tágas előcsarnok volt. A hajó keleti végéhez éjszakról is, délről is egy-egy, a hajóval egyenlő magasságú, négyzet (3 1/3 méter) alakú kápolna csatlakozik, melyek mintegy kereszthajót alkotnak. Kelet felé a hajót a 14 szög 7 oldala, a két kápolnát a 10 szög 5 oldala zaja. A homlokzatnak minden részlete román művészetű, névszerint: a boltíves kapu, annak két-két oszloppal tagolt béllete, a mögötte levő csarnok pálczatagozatú keresztboltozata, a tornyok félköríves párkányai és páros ablakai. A keleti oldalon ellenben csúcsíves építészeti részletek fordúlnak elő, úgy mint a sokszögű záradékok s ezeknek tompa csúcsíves félkupolái. Valószínű, hogy ilyen volt a hajónak eredeti boltozata is. A hajó záradékának nem egyenlő magas három ablaka félköríves, befelé keskenyedő és egészen dísz nélkűl való; szabadon álló öt oldalán a sarkokból kiszökellő féltörzsek és ezeken emelkedő félkörívek árkádot alkotnak olyképen, hogy a törzsek egyenlő magassága mellett a két szélső oldal íve alacsonyabb, a két belsőé magasabb, a középsőé legmagasabb. Emezzel összefolyik a záradék falán végig futó félköríves öv. Hasonlók a kápolnák záradékai, azzal a különbséggel, hogy a sarkok féloszloptörzseinek nincs fejük. E záradékoknak nincs félköríves övük sem. Kivűl a kapu bélletét és a záradékot, belűl a falakat, továbbá a torony egy-egy sarkát tartó pilléreket tagoló minden féloszloptörzsnek a feje más-más: vannak itt körszelettel díszített koczkaalakú, továbbá változatosan formált kehelyalakú oszlopfők. Emezek lombdíszének formái hol a nyugati, hol meg inkább a keleti művészetre mutatnak. Egynek a levelei közt madarakat, a másikon telt holdalakú emberi fejet látunk, egy oszlopfőt pedig domború művű vadász jelenet díszít, melyen két férfi alak van, kiknek öltözete az akkori hazai viseletet tűnteti föl. Térdig érő, derékban is bő zubbonyuk és bajúszuk van, de szakálluk nincs. Az oszlopfők vállkövei, valamint az oszloplábak is fölötte változatosak; hármas tagoltságú attikai lába csakis a karzaton levő két zömök oszlopnak van, de saroklevelük ezeknek sincs. A díszítmények a kapu oszlopfőinek kivételével avatatlan kéz durva művei. A templom nem tisztán román, de a külső fali pillérek híján nem is határozottan átmeneti művészetű, noha a záradék elárúlja, hogy oly időben épűlt, mikor a nyugati országokban már dívott a csúcsíves rendszer. Egy felől ennél fogva, más felől az ismertetett részletek sajátosságainál fogva a maga nemében páratlan építmény ez, s jellemzetes képviselője a Fölvidék román építészetének.

A deákii templom és szentélyzáradéka. Dörre Tivadartól

Időrendben következő épület a Pozsonymegyében Vág-Sellye közelében fekvő Deáki falunak plebánia-temploma. Vág-Sellye és környéke, mint a Nyitra, Garam és Ipoly folyók völgyeiből a Vágon át a kis magyar Alföld Duna-balparti területére vezető útvonal góczpontja már a honfoglalás előtti időkben nagyobb fontossággal birt. A Mátyus-földnek e déli területe Vág név alatt előfordúl a pannonhalmi apátságról szóló oklevélben azon jószágok közt, melyekkel István király az apátságot megajándékozta. A szerzetnek itt keletkezett mezőgazdasági telepe ez időtől fogva az okíratokban váltakozva Vág és Sala néven említtetik, az 1296-ik évtől kezdve Deáki monostor a neve. Paskál pápa 1103-ik évi okíratában említi a hely templomát, a mely valószinűleg az első és ideiglenes templom volt. A következő század elején a régi helyébe új templom épűlt, s IX. Gergely pápa 1228-ban a váczi és nyitrai püspököknek meghagyja, hogy azt szenteljék föl. A ma is fönnálló templom, noha későbbi megújítások egyes részeit megváltoztatták, a Benedek-rend román művészetű építkezésének egyik érdekes képviselője és sajátosságánál fogva a fölvidéki és általán hazai emlékeink sorában külön helyet foglal el. Téglából épűlt, 16 1/2 méter hosszú, 10 3/4 méter széles, úgy nevezett kettős templom ez; azaz egymás fölé épített két részből áll. Az alsó templom háromhajós. Mind a három hajó egyenlő magasságú, dongaboltozatú és mindegyiknek félkörű apsisa van. A középhajót az oldalhajóktól két rendben négy-négy pillér választja el. Két tornyának belső sarka a nyugati pillérpáron nyugszik, és alja főleg a Dunán túl uralkodó magyarországi szokás szerint az oldalhajók folytatásáúl szolgál. Belseje építészeti dísz nélkűl való. A négyzetes alakú és leszelt sarkú pilléreknek kevéssé kiszökellő talpuk, hengerből, horonyból és lécztagból álló fejük és e fölött fedőlapjuk van. A felső templomot, úgy látszik, tűzvész következtében szükségessé vált újjáépítés vetkőzteté ki eredeti állapotából. A födélszék alatt levő maradványok világosan mutatják, hogy ez szintén háromhajós volt, s a középhajót az alsó templombeli pillérek rendjén emelt két hosszanti fal választá el az oldalhajóktól. E két fal mindegyikében hat-hat ajtóféle félköríves nyílás és azoknak közében négy-négy ugyanolyan fülke volt. A középhajó eredetileg gerendás mennyezetű lehetett; az oldalhajók külső fala hiányzik. A középső hajót három ablakkal áttört félkörű, az oldalhajókat ellenben a félkörnél valamivel kisebb apsis zárja. A középső apsis falán némi nyomai maradtak az egykori festészeti dísznek. Az ablakok közét egy-egy mandorla, s azok egyikét az Atyaistennek jobbját áldásra emelő alakja foglalta el. Hazánk eddig ismert e legrégibb festészeti emlékének maradványa azt bizonyítja, hogy a felső templomnak legalább középső osztálya szintén isteni tiszteleti helyűl szolgált. A két oldalsó hajó rendeltetése ismeretlen; lehet, hogy deszkázott ferde mennyezetük volt, hogy deszkával annyi szakaszra voltak osztva, a hány ajtóféle nyílása van a két hosszanti falnak, és hogy e szakaszok a szerzetesek lakásáúl szolgáló cellák voltak. A templom külsején csakis a három apsis őrizte meg eredeti állapotát. A középső apsis az alsó és felső templommal egyezőleg emeletes. Az alsó rész egy ablakos, párkánya egyszerű félköríves öv, melyből falszalagok futnak le a fal lábazatára. A felső alacsonyabb, fala síma, párkányát szintén félköríves öv alkotja. Az alsó templom mellékapsisainak nincsen ablakuk, de szintén szalagok és félköríves párkány díszítik. A felső templom mellékapsisait negyed kúpalakú födél takarja. A nyugati homlokzat oromfalát, kapuját, a tornyokat s az ablakokat későbbi újjáépítés, különösen a templomnak a hetvenes években nyugat felé való meghosszabbítása alkalmával egészen átalakították.

A deákii templomon kivűl a Benedek-rend román művészetű építkezésének még két emléke van a Fölvidéken. Borsodmegyében a bóli vagy boldvai benczés apátság alapítójának neve, valamint alapításának kora ismeretlen. A Boldva községben ma is fönnálló román templom, mely az ama korbeli falusi templomokat nagyságra nézve jóval felűlmúlja, valószinűleg az elpusztúlt apátsághoz tartozott. Háromhajós, bazilikaszerű templom ez, középhajójának félkörű apsisa van; az apsis egyik oldalán torony emelkedik; falait lizenák tagolják. A gömörmegyei jánosii benczés apátság keletkezését és történetét szintén homály födi; későbbi irott kútfőkön kivűl a Jánosi helységben félig elpusztúlt és újabb időben kijavított állapotban levő templom őrizte meg emlékét. Faragott kövekből épűlt, kéttornyú, félkör záradékú, egészen egyszerű román templom; főkapujának bélletét két-két oszlop és hornyok díszítik.

Trencsénmegyében, Szkalkán ama barlanghoz, melyben Szent István idejében Zoérard lengyel remete tartózkodott, Jakab nyitrai püspök 1220-ban benczés apátságot alapított. Az apátság e korbeli építményei elpusztúltak; a mi a XVI. században helyükbe épűlt, szintén romban hever. Épen úgy eltűntek a nyitramegyei ludányi és kolosi, a barsmegyei lekéri és a hontmegyei zebegényi benczés apátságok épületei is. A garam-szent-benedeki és a pogrányi apátság román temploma helyén csúcsíves templom épűlt.

A vadon erdők irtásának és az így nyert föld megmívelésének nehéz munkájához szokott szigorú cisterci rend az ország éjszaki, néptelen tájain legalább egy irányban mélyebbre hatolt, a mennyiben Hevesmegyéből kiindúlva még a XIII. században eljutott Sárosmegyébe. Első telepe nem messze a sík földtől, Hevesmegyének Nógrádmegyével szomszédos határán, a Mátra hegység lábánál, a Zagyva folyó mentén, Pásztón volt. Itt állítólag már 1134 körűl laktak volna cisterciek, de innen nem sokára elszéledtek. Ugyanitt 1190-ben apátság keletkezett. Ezt követte Szepesmegyében a savniki, vagy másként szepesi apátság, melyet 1223-ban Kálmán herczeg, II. Endre király fia alapított volna. A pásztói apátságot a mohácsi vész után a török elpusztította, a szerzeteseket legyilkolta, majd a monostor és a templom is enyészetnek indúlt lassanként. Az egykori templom helyén 1721-ben kápolna épűlt, így a cistercick itteni építkezésének nyoma sem maradt. Hasonló sors érte a savniki apátságot is, monostorának faragott köveit a XVII. században kastélyok építésére használták; mostanság romok jelölik a terjedelmes monostornak és a templomnak helyét. Nem ismerjük ama kolostor mivoltát, még kevésbbé keletkezését, a melynek romjai Abauj- Tornamegye Hárskút helységében vannak, magyar és latin neve (mellei fontis, méz forrás) azonban sejtetik, hogy cisterei kolostor volt. A rend sárosmegyei telepének történetét is homály födi. IV. Béla királynak 1247-ben kelt okleveléből csak azt tudjuk, hogy akkor Bártfán is, Kapronczán is voltak cisterciek, s az előbbi helyen levő templomuk Szent Egyed tiszteletére volt szentelve, alig ötven év múlva azonban mind a két helyet elhagyták. Kolostoruknak nyoma sincs; templomuk helyén épűlt a XV. században Bártfa város csúcsíves plebánia-temploma.

Az apátfalvi templom, alaprajza, kapuja és részletei. Cserna Károlytól

Ezekért kárpótlást nyújt az apátfalvi, az előtt bél-háromkúti apátsági templom. II. Kilit egri püspök, II. Endre király aranybullájának szerkesztője 1232-ben alapítá az apátságot, mely e szerint az ország éjszakibb tájain a legelső szerzetesi telepek egyike volt. Kétségtelen, hogy az alapítást követő években épűlt az apátság temploma is. Borsodmegyének Hevesmegyével szomszédos határán, e most is vadregényes, akkoriban bizonyára jóval zordonabb vidéken, a mai Apátfalva község mellett szelíden emelkedő halmon, a Bükk hegységből merészen kiszökellő egyik hegyhát, a Bélkő előtt feküdt a vadont hódító szerzeteseknek ez a telepe. A monostor, az apát háza, mely valamivel lejebb állott, a pompás kert nyomtalanúl eltűnt; a völgyben kő fal maradványai jelölik az egykori halastó helyét. A templom, hazánk egyik legszebb fekvésű és a cistercieknek a Fölvidéken legrégibb fönmaradt építménye, az egész országban egyedűli képviselője az átmeneti építészet ama szigorúan egyszerű irányának, melylyel Szent Bernát rendje az egyházi építkezésben lábra kapott szertelen fényűzésnek gátat vetett. Minthogy Pásztó és Bél-Háromkút szerzetesei a pilisi apátságból kerültek ki, az utóbbit pedig III. Béla egyenesen Francziaországból hívott tagokkal népesíté be, kétségtelen, hogy a templom is franczia eredetű. Halvány piros és szürke koczkakövekből épűlt. Külsejét és belsejét a cisterci építkezés szabályossága és egyszerűsége jellemzi. Tornyai nincsenek. Elrendezése latin kereszt alakú. A kereszt hosszanti szárát két rendben négy-négy pillér három hajóra osztja. A kereszthajó, a szentély, nemkülönben a két oldalhajónak folytatásaként a szentélyhez csatlakozó egy-egy oltárhajlék is egyenesen záródik. A kereszthajó déli végéhez csatlakozik a sekrestye, a mi zavarja az elrendezés szigorú szabályosságát. A hajókat elválasztó négyzetes alakú, leszelt élű pilléreknek kettős, magasabb talpuk, keskeny horonyból, pálczatagból és léczből álló lábuk van; fejük nincs; ezek helyét szintén egyszerűen tagolt, lefelé fordított kúpalakú gyámok és vállkövek foglalják el. Ez utóbbiakon nyugszanak a tompa csúcsíves boltozat egyszerű hevederei és bordái. Az oldalhajók falából kiszökellő féloszloptörzseknek kettős talpuk, attikai lábuk és francziás lombdíszű fejük van. Ezek a templom belsejének egyedűli faragott díszítményei. Belsejében a hevederek és a bordák, külsején meg a nyugati homlokzaton, a kereszt éjszaki szárának és a szentélyzáradéknak sarkain kiszökellő s fokonként vékonyodó fali pillérek képviselik a csúcsíves elemet. Ezekhez sorozhatjuk még a nyugati orom küllős kerékablakát. A kereszthajó két szárának, valamint a szentélynek oromfalán is van egy-egy kerek ablak, de ezek nem küllősek, s bélletüket pálczatagok díszítik. A többi ablak félköríves és síma bélletű. A rétegesen vörös és zöldes koczkakőből épűlt főkapu keretét több henger meg horony, bélletét pedig három-három oszlop tagolja; ívmezőjét szép hajlású folyondárral foglalt levelek sora övezi. E levelek, meg a kapu oszlopainak és hengertagjainak lombdíszű fejei alkotják az épület legszebb faragott díszét. Az idők viszontagságai a kapu egyik felét megfoszták oszlopaitól, az oromfalak felső része is átalakúlást szenvedett, a boltozat süvegei is újak, mindazáltal az épület eléggé érintetlenűl megőrizte eredeti állapotát. Mostani tulajdonosa, az egri papnövelde, a korábbi javítások példájára szintén bevakoltatta a templom külsejét, de a vakolat egy része csakhamar levált és helyenként láthatók a színes koczkakövek.

A szepesváraljai székesegyház. Háry Gyulától

A szepesváraljai, egykor prépostsági templom, 1776 óta püspöki székesegyház csak részben őrizte meg eredeti román jellegét. Sokan kutatták már ez érdekes építmény múltját; azonban mindeddig nem sikerűlt megállapítani, hogy mikor és mily kőrűlmények közt keletkezett. Története, a mennyiben ismerjük, nagyjában hasonlít ama Dunán túli székesegyházak történetéhez, melyeket III. Béla király (1172–1196) idejében újítottak meg. Legelőször itt is valamely kezdetleges, bizonyára fa építmény volt az Isten háza. A XII. század vége felé, midőn az ide telepűlt szászok már elszaporodtak, a régi templom helyén kéttornyú s háromhajós román bazilika épűlt, olyan, mint Esztergomban. Ezt a templomot a tatárok pusztítása után 1250 körűl megújították. Később a lakosság elszaporodtával a hívek az isteni tiszteletnél akadályára voltak a káptalan tagjainak. A XV. század végén hajtották végre a szükségessé vált kibővítést olyképen, hogy az oldalhajók két keleti szakaszát kiszélesítették és a középhajóval egyenlő magasságúvá emelték, a régi apsis helyébe tágas szentélyt, a hajók déli oldalához az Úr testének kápolnáját építették és az egész templomot újra boltozták. Ilyen állapotban maradt fönn mind mai napig a templom, melynek nyugati része régibb, keleti része újabb. A régebbi részint darabos, részint faragott mészkőből való és román, az újabb homokkőből van és csúcsíves művészetű. Ma is világosan fölismerhető, hogy a régi templom 23 méter hosszú, s mintegy 13 méter széles háromhajós épület volt; az alacsonyabb és keskenyebb oldalhajókat a magasabb és szélesebb középhajótól két rendben három-három pillér választá el; a hajók keleti végét félkörű apsisok zárták, s alapfalaik bizonyára ott rejtőznek a mai szentély alatt. Azt azonban nehéz eldönteni, vajon az épületnek a nyugati félen fönmaradt román részletei közt vannak-e olyanok, melyek a XII. század végéről, a III. Béla idejében épűlt templomból valók, vagy pedig valamennyi annak a román művészetnek képviselője, mely kivált e megyében a tatárjárás után, a XIII. század közepén is még gyakorlatban volt. Az is kétséges; vajon a hajók nyugati két szakasza fölött levő karzat a XII. vagy a XIII. századi újjáépítés alkalmával keletkezett-e. A hajó keleti pillérpárja kettős talpon áll; attikai lába és zömök saroklevele van; két oldala síma, a másik kettőt féltörzs, lemetszett éleit pedig háromnegyed törzs tagolja; a törzsek kehelyalakú fejét csomóban végződő nádlevél díszíti. A karzatot tartó két pillérpár hasonlít az előbbiekhez, de azzal a különbséggel, hogy mind a négy oldalán van féltörzs, a lemetszett élek helyét pedig két-két derékszögű kiszökellés tagolja. A nyugati pillérpárnak, melyen a tornyok belső sarka nyugszik, nincsenek saroklevelei. A fő kapu félköríves; nyílása vízirányos gerendájú, befelé fokozatosan szűkűl; bélletét három-három derékszögű kiszökellés és ezeknek közében két-két sima törzsű oszlop tagolja. E tagoltság folytatódik a kapu ívezetén, de azzal a különbséggel, hogy az oszlopoknak megfelelő tagok nyolczszögűek. Az éjszaki kapu bélletét két-két derékszögű kiszökellés és egy-egy oszlop tagolja. Ezeknek a fejét épen olyan nádlevelek díszítik, mint a hajóbeli oszloptörzseket. A széles szalaggal szegélyezett tornyok párkányaít fogrovat és részben csúcsos ívű, részben félkörívű öv alkotja; koszorú párkányuk renaissance izlésű; nyolczszögű sisakjuk bevakolt fa alkotmány; félköríves páros ablakaikat láb és fej nélkűli oszloptörzsek választják el. H bebizonyíthatnók, hogy a XII. században épűlt templom nem pusztúlt el egészen, s hogy a XIII. századbeli építkezés a fönmaradt részletekhez tartotta magát: akkor a pillérek és a kapuk tagoltsága révén a szepesváraljai templom a Fölvidéken, sőt az egész országban egyedűl álló példája volna annak, hogy a fejlettebb román építészet Magyarországon már a XII. század végén kezdett meghonosodni.

Felső-Magyarország az eddig ismertetett szerzetesi nagyobb építményeken és a szepesváraljai templomon kivűl a román építészetnek elég szép számú emlékeivel dicsekszik. Ezek jobbára csekélyebb terjedelmű falusi templomok és kupolák. Minthogy a román építés korabeli nagyobb alkotásokról is kevés biztos adatunk van, szinte természetesnek látszik, hogy a kisebb építészeti művek keletkezésének idejéről és körűlményeiről hallgatnak a krónikák. Önként következik az is, hogy Felső-Magyarország vidékein, a hol a lakosság gyérebb voltánál fogva az egyházi intézmények, a püspökségek és a szerzetesi telepek száma is csekélyebb volt, az építészet gyakorlata szűkebb korlátok közt mozgott; épen ez okból falusi templomok is kevesebb gonddal épűltek. Elrendezésük és fölépítésük a legegyszerűbb. A zólyommegyei Korpona és Dobroniva városok templomai kivételével valamennyi egyhajós. A hajó vagy négyszögű, vagy négyzetes és gerendás mennyezetű; a fejlettebb átmeneti építészetűek közt vannak olyanok is, melyeknek közepén egyszerű pillér áll, és azon nyugszik a boltozat. A hajó keleti keskeny oldala kisebb-nagyobb félkörű apsisszal záródik, vagy pedig a hajóhoz szentély gyanánt egy kisebb négyzet csatlakozik, s ez vagy félkörrel, vagy egyenesen záródik; az átmeneti izlésű szentélyek néha három oldallal záródnak. A nyugati homlokzat közepén négyzetes torony emelkedik, mely vagy a hajó testébe van beépítve és két belső sarka egy-egy pilléren nyugszik, vagy a homlokzat előtt áll és alja a hajó előcsarnokáúl szolgál; ha a torony alja zárt, akkor rendesen a hajó déli oldalán van a bejárat. A templomok külsején rendszerint hiányzik az építészeti dísz; a falnak nincs lába, sem koszorúpárkánya; lizenák nem fordúlnak elő; az ablakok béllete mindig sima, az ajtók bélletét is ritkán díszíti tagoltság; a tornyok páros ablakainak oszlopocskái néha változatos formájúak, de alakításuk durva. Az ilyenféle legjellemzőbb templomok azon megyékben s azoknak szomszédságában lehettek leggyakoriabbak, a melyekbe szász jövevények telepedtek le, tehát kivált Zólyom- és Szepesmegyében és azoknak környékén. Ellenben a távolabb eső megyék, példáúl Hont, Heves és Zemplén megyék e fajta román emlékei közt találkoznak olyanok, melyek nem ragaszkodnak oly szigorúan a szászországi mintához, attól majd elrendezésükre, majd fejlettebb díszükre nézve elütnek.

Számos adat bizonysága szerint a kis Alföld Duna-balparti része, a Csallóköz, a Morva és Fehér hegység közé eső terület, továbbá a Vág és a Nyitra alsó folyásának völgye már a XII. és a XIII. században népesebb vidéke volt Felső-Magyarországnak. Részben az emlékekből is következtethetjük, hogy Pozsony-, Nyitra- és Trencsénmegyében aránylag legtöbb építmény keletkezhetett. Csallóköz nyugati nagyobb felének területén, mely ma Pozsonymegyéhez tartozik, az 1161-ik évtől 1253-ik évig terjedő okíratokban mintegy tizenöt helység említtetik. Bizonyára csak kegyeletes monda, hogy Szent István a tizenkét apostol tiszteletére a Csallóközben tizenkét templomot épített, nemkülönben, hogy Vajka helység, mely 1186-ban említtetik először, a szent királyról kapta volna nevét; mindazáltal valószinűnek látszik, hogy a Szent István király rendeletében minden tíz helység számára megkövetelt egy-egy templomnál e vidéken jóval több épűlt a XII. és a XIII. században. Azonban e templomok kezdetlegesebb alkotmányok lehettek, és helyüket a XIV. és XV. században ama csúcsíves templomok foglalták el, melyek a Csallóközt ma is oly sajátosan jellemzik. Elvétve fordúlnak elő román építészeti elemek is. E tekintetben legérdekesebb Egyház-Gellye kéttornyú plebánia-temploma, melynek tornyain és az általuk közrefogott homlokzaton félköríves párkány fut végig; a tornyok ablakai is félkörívesek; szentélyzáradéka azonban sokszögű és csúcsíves, épen úgy a hajót a szentélytől elválasztó diadalív is; a szentélybeli féloszloptörzsek fejét ellenben átmeneti izlésű levelek díszítik.

Nyitramegyében a román korbeli kisebb falusi templomnak nehány példája maradt fönn. Ezek közűl legjellemzetesebb Divék község plebániatemploma. Egyhajós, félkörű záradékú, nyugati homlokzatán a templom testébe épített négyzetes torony emelkedik, melynek páros és hármas ablakait oszlopocskák választják el. Eredetileg gerendás mennyezetű volt. Darócz község még egyszerűbb temetői kápolnájának bejárata fölött két pilléren nyugvó karzata van. Szádok községnek falkerítéssel megerősített temploma egyhajós, egy tornyú, egyenes záradékú; félköríves kapujának bélletét egy-egy féloszloptörzs tagolja. A Darázs falu fölött sziklán emelkedő egytornyú templom idővel több átalakúláson ment át, azonban megőrizte román jellegét: Trencsénmegyében Bán és Kő-Poruba faluk plebánia-templomai szintén a legegyszerűbb román építmények. Szintén igen egyszerű az ugyanezen megyebeli Haluzicz község megerősített, toronynélkűli temploma.

Korpona, Dobroniva, Szász, Bábaszék és Hajnik zólyommegyei városoknak plebánia-templomait bányászattal foglalatoskodó szász telepesek valószinűleg a XIII. század elején építették. Elrendezésre nézve egymástól eltérők, későbbi javítás is változtatott rajtuk egyet-mást, mindazáltal megőrizték nehány közös sajátságukat, melynél fogva jellemzően tűntetik föl a szászországi késő román építészetet. A korponai és a dobronivai templom bazilikaszerű elrendezésű. Amannak középhajóját két pár négyzetes, emezét két pár négyszögű pillér választja el. A korponai templomnak későbben épűlt csúcsíves hosszanti szentélye és háromoldalú záradéka; a dobronivainak félköríves boltozatú hosszanti szentélye és egyenes záradéka van. Mindkettőnek oldalhajói félkörű apsisúak. A szászi és a bábaszéki templom egyhajós. Az előbbinek négyzetes hosszanti szentélyét félkörű apsis zárja, az utóbbinak záradéka 1771-ben épűlt. Félköríves koszorú-párkánya egyiknek sincs; falaik külsejét lizénák helyett rendszertelenűl elosztott támasztó pillérek tagolják. Úgy a három-, mint az egyhajós templomok nyugati oldalának közepén egy-egy négyzetes torony emelkedik, melynek alja előcsarnokúl szolgál. Korponán, Dobroniván és Szászon a torony a templom testébe van építve és két belső sarka pilléren nyugszik. Bábaszéken a torony a homlokzat külsején emelkedik. A pillérek tagolatlanok; a gyámok, vállkövek durva idomúak; a tornyok páros ablakait elválasztó oszlopocskák változatosak ugyan, de fejletlen formaérzékről és a leleményesség hiányáról tanúskodnak. E tekintetben a szászi templom, mely valamennyi közt a leggazdagabb, egyszersmind legjellemzőbb is. A hajniki templom hajója négyzetes elrendezésű, korábbi lapos mennyezete helyett később épűlt boltozata a hajó közepén álló pilléren nyugszik; sokszögű záradéka is a csúcsíves átalakítás idejéből való.

A börzsönyi kápolna. Dörre Tivadartól

Hontmegyében Börzsöny és Illés helységek kápolnáinak egyszerű elrendezése szintén a szászországi mintát követi, az ékítményes formák gazdagságára és választékosságára nézve azonban az előbbiektől eltérnek, azokat fölűlmúlják, sőt a mennyiben ékítményeik közt állati alakok is fordúlnak elő, a román építészet legfejlettebb állapotára mutatnak. Mindegyik a falu mellett dombon áll és mindkettőt kerítő fal védi. A börzsönyi kápolna egyöntetű szerkezeténél és jó állapotánál fogva ritkítja párját a Fölvidékén. Egy hajója van, mely megnyújtott szárú félkörrel záródik; nyugati homlokzata előtt négyzetes tornya van; hajója gerendás mennyezetű. A hagyományt, mely szerint 1140 körűl épűlt volna, megczáfolja a záradéknak szokatlanúl díszes koszorúpárkánya, mely attizáló hármas tagból, alább fürészfogakból, még alább pedig félköríves övből áll; a félkörű ívek mezőit emberi fők töltik be. A déli oldalon nyíló egyetlen ajtaját pálczatag szegélyezi. Ablakai egyszerűek. A torony alsó szakaszának párkánya sakktábla-idomú; a két felső szakasz páros ablakait elválasztó oszlopocskák kevésbbé sikerűlt formái a zólyommegyei templomokon levőkhöz hasonlítanak. Illés község egyhajójú templomának tornya és mennyezete új. Kiváló becsű a kapuja, melynek ívezete hármas karéjú; bélletét hornyok közt álló három-három féloszloptörzs tagolja; az oszlopfőket sárkányok alakjai díszítik.

Liptómegyében Liptó-Szent-Márton város plebánia-templomának gerendás mennyezetű hajója és nyugati homlokzata előtti tornya majdnem érintetlenűl megőrizte román jellegét; szentélye ellenben csúcsíves, egyenes záradékú, és félköríves ablakok vannak rajta. Más felől figyelemre méltó ugyanezen megyében Ludrova községnek talán már 1200-ban fönnállott plebánia-temploma, melynek hajóját csúcsívessé alakították át, román művészetű záradéka ellenben érintetlen maradt, a mi a Fölvidék templomainak sorában páratlan.

Nógrádmegye Bér helységének plebánia-temploma egyhajós és egytornyú. Csakis e két része őrizte meg egyszerű román jellegét. Kapuját két horány közt egy pálczatag díszíti. Szentélyének záradéka háromoldalú és csúcsíves.

Hevesmegyében Szent-Mária és Fel-Debrő helységek román templomai elrendezésbeli és fölépítésbeli sajátosságuknál fogva érdekesek. Keletkezésük idejét nem ismerjük. Mind a kettő kis terjedelmű. Az előbbeni ma is elég jó állapotban van, hajójának keleti végében lépcsők vezetnek a magasabb fekvésű szentélybe, mely jobbra és balra a vastag oldalfalba vájt mély fülkével, szemben pedig szintén félkörű apsissal záródik. Az utóbbinak három ablaka van. A két fülkét és az apsist félkupola, a szentélynek közéjük eső négyzetét amazoknál alig valamivel magasabb kupola födi. A hajó falait tíz féloszlop mezőkre osztja. E féloszlopok törzse sima és szokatlanúl karcsú; keskeny lécztagokkal díszített lábuk és fejük még inkább elüt a román építészet szokásos formáitól. A szentély lépcsőjétől jobbra egy másik keskeny lépcső nyílik, mely a szentély és az apsis alatti alsó templomba vezet. Fel-Debrő újabban épűlt, tágasabb plebánia-temploma alatt román jellegű alsó templom rejlik, melybe a hajó közepén levő lépcső vezet. Elrendezése keresztalakú, úgy hogy a kereszt keleti ágának helyét valamivel meghosszabbított félkörű apsis foglalja el. Az apsis nyílásának közepén sima törzsű és díszesebb fejű, a kereszthajó hosszában három, a hosszanti hajó nyílásának közepén pedig egy oszlop áll. Az oszlopok lába alacsony lap; a négy utóbbi oszlop törzsét négy vastagabb és négy vékonyabb féltörzs tagolja, melyek megfelelnek a boltozat éleinek; fejük durván formált, lefelé fordított gúla. Az apsisnak három, a kereszthajónak hat ablaka azt bizonyítja, hogy e templom későbben kerűlt a föld alá.

Abaújmegyében Felső-Regmecz község református temploma egyhajós: Nyugati homlokán torony emelkedik, melynek két sarka a templomban szabadon álló két pilléren nyugszik. A torony két osztályának páros ablakait román oszlopocskák választják el. Déli oldalán egyenes nyílású ajtaja van, melyet két oldalt egy-egy háromnegyed kiszökellésű, magas talpú, attikai lábú és kehelyfejű oszlop fog közre. Koszorú-párkányát két pálczatag alkotja. Egyenes záradékú szentélye csúcsíves. Hernád-Bűd és Göncz-Ruszka községek református templomai egyszerű román építmények, egyhajósak, félkörű záradékúak, tornyuk vagy építészeti díszük nincs. Selyeb község temploma egyhajós, egyenes záradékú kis épület; tornya nincs.

A szepesi fönsík a Fölvidék leghamarabb benépesedett területeinek szintén egyike. A jövevényeknek XII. századi bevándorlásából keletkezett lakosság szaporodását elősegítették a kevésbbé zord éghajlat, a művelésre alkalmasabb talaj, továbbá az akkori világforgalomnak rajta átvezető útjai. A népesedéssel karöltve bizonyára már a XII. században is keletkeztek, habár csekélyebb terjedelmű és kevesebb művészettel épített templomok. Ezeket azonban a XIV. és XV. századi élénk építkezés alkalmával átalakították. Innét van, hogy Szepesmegyének a szepesváraljai templomon kivűl nincs román vagy átmeneti művészetű emléke, mely arányban állana e vidék XII. és XIII. századbeli közműveltségi jelentőségével. A kisebb templomok sorában a tiszta román építészetet tulajdonképen egyedűl képviseli Haraszt helység temploma, mely szászországi mintát követ; de Magyarországon szokatlan elrendezésénél fogva is érdekes. Egyes hajója félkörű apsissal záródik; ehhez, mintegy kereszthajót képezve, jobbról és balról épen ilyen nagyságú egy-egy apsis csatlakozik, fölöttük pedig négyzetes torony emelkedik, a melynek, nemkülönben a középső apsisnak kerek ablaka van. Mindazáltal a román építészet, mely a megyében dívott, nem tűnt el, sőt nyomaival lépten-nyomon találkozunk ama csúcsíves kisebb templomokon, melyeknek keletkezési idejét pontosan nem ismerjük. Ezek sajátos keverékei a román és a csúcsíves építészetnek; de nem nevezhetjük átmeneti művészetűeknek sem, a mennyiben falaik külsején nincsenek támasztó pillérek. Egyhajósak; nyugati homlokuk előtt négyzetes torony emelkedik; szentélyük egyenes záradékú; a hajó vagy vízirányos mennyezetű, vagy boltozatos, s a boltozat a hajó közepén emelkedő nyolczszögű pilléren nyugszik; a hajó és szentély közti diadalív néha félkörívű, többnyire csúcsíves s vagy sima, vagy tagolt; a tornyoknak román oszlopkával elválasztott páros ablakai félkörívesek, arányaik azonban a csúcsíves művészetre emlékeztetnek; a hajó és a szentély ablakai részint csúcsívesek; részint félkörívesek, de ez utóbbiak is épen oly keskenyek és magasak, mint az előbbiek. Ilyenek példáúl Dénesfalva, Zsegra és Jekelfalva községek templomai. Ez utóbbinak nincs tornya.

Támasztó pillérekkel bíró, átmeneti művészetű nehány kisebb templom találkozik a Szepesmegyével határos megyékben. Sárosmegyében Cselfalva község temploma egyhajós, egyenes záradékú, kapuja csúcsíves, ablakai félkörívesek, sarkain zömök támasztó pillérek emelkednek. Szatmármegyében Sima helység kis temploma egyhajós, félkörű záradékú, kapujának béllete derékszögű tagoltságú, sarkain erősen kiszökellő támasztó pillérek vannak. A kisebb átmeneti építmények közt legjellemzőbb és művészetileg legbecsesebb Zemplénmegye Kárcsa helységének református temploma. 1870-ben leégett, de eredeti jellegét nagyjában megőrizte. Sötét vörös koczkakövekből épűlt, egyhajós; szentélyének egyik fala egyenes, a másik folytatását képezi a félkörű záradéknak; a hajó nyugati végében keresztalakú és sarkaikban féloszloptörzsekkel tagolt két pilléren karzat nyugszik; attikai lábon emelkedő falait támasztó pillérek tagolják, fölűl pedig attikai párkány és csúcsos ívek öve koszorúzza; nyugati falából középen ormos fal szökellik ki; ennek aljában nyílik a félköríves kapu, melynek bélletét oszlopok tagolják; a kapu fölött jobbról és balról kiszökellő gyámon egy-egy oroszlán ül, fölöttük pedig az oromfal mezőjét félköríves, oszlopos árkád díszíti.

A Fölvidék huszonkét megyéje közűl majdnem valamennyiben vannak román művészetű kisebb falusi templomok, melyek az imént ismertetett legszokottabb minta szerint épültek s a fölsoroltaknál még jóval egyszerűbbek. Nagyobb részüket idővel annyira átalakították, hogy alig lehet korukra ráismerni. Ilyen a selmeczi temetői kápolna. Vannak azonkivűl román építkezésről tanúskodó egyéb maradványok. Hogy a legnevezetesebbek egyikét említsük, Szatmármegyében Kaplonyban a Károlyi grófi család újabban épített temploma és sírboltja helyén egykor a mosonmegyei lébényi temploméhoz hasonló elrendezésű háromhajós és félkörű három apsissal ellátott nagyobb templom állott, melynek csak alapfalai maradtak fönn. Másutt még csekélyebb töredékek emlékeztetnek a román építészetre. Pusztulásuk történetét is homály födi; nem tudjuk: az idő, az ellenség vagy az emberi gondatlanság okoztak-e bennük nagyobb kárt.

A csúcsíves építészet emlékei.

A csúcsíves építés a Fölvidéken is a tatárjárás utáni időben kezdett meghonosodni. IV. Béla intézkedéseinek, melyek a földúlt ország újjá szervezésére és védelmi képességének fokozására irányúltak, Felső-Magyarországon volt legnagyobb hatásuk, a mennyiben itt a történeti előzményekben termékeny talajra találtak, tulajdonképen természetes folytatásáúl szolgáltak annak, a mi e vidék benépesítése s lakóinak polgárosítása érdekében ez előtt történt. A XII. század folyamán nagy számban betelepűlt szász jövevények részint földmívesek, részint bányászok voltak; lassanként azonban az ipar kezdetlegesebb ágait is művelték, s a sűrűbb lakosságú helyek királyi szabadságlevelek alapján városokká kezdtek fejlődni. A IV. Béla meghívására érkezett újabb vendégek, a kik közt nagy számmal voltak az iparűző polgárok, tetemesen szaporították a lakosságot, s a király a régebbi, így példáúl a zólyomi, korponai, bábaszéki és dobronivai telepeknek a tatárok pusztítása alatt elveszett szabadságleveleit megújítja, az újabb telepeket pedig hasonló szabadalmakkal ajándékozza meg. E példát követik utódjai: V. István, IV. László és III. Endre királyok, majd az Árpád-ház kihalta után Róbert Károly, Zsigmond és a többiek a megkezdett úton tovább haladva bőkezűen adományozzák a városi szabadalmakat. Ekként a XIII. század második felében, majd a XIV. században számos kisebb-nagyobb vendégtelep várossá alakúl és gyors fejlődésnek indúl. Egymásután tűnnek föl: Pozsony, Nagy-Szombat, a Kis-Kárpátok mentén Szent-György, Bazin, Modor, továbbá a két legrégibb bányatelep Körmöczbánya és Selmeczbánya, Zólyommegyében Beszterczebánya és a már említett kisebb városok, Szepesmegyében Lőcse, Késmárk és több kisebb város, Abaújmegyében Kassa, Sárosmegyében Eperjes, Bártfa, stb. A városok e sora egymagában elég bizonyítéka annak, hogy az egykor vadon borította, alig lakott Fölvidék, mely addig az országnak legkevésbbé művelt része volt, szinte egy csapásra megváltozott, s képessé lett, hogy ezentúl a polgári műveltség terén az ország többi vidékével lépést tartson, sőt egyiket-másikat megelőzze.

A mint e városok polgárai szabadalmaik alapján szervezkedve, falaik között biztosabb állapotot teremtettek és némi anyagi jóllétre tettek szert, fő gondjukat az Isten házának építésére fordították. Ez volt legelső nyilvános építményük, mely a városnak kerekded vagy hosszanti alakú és körűlépített házak által védett terén emelkedett, a lakosság legnagyobb büszkesége, keresztény hitének és polgári önérzetének kifejezője volt. A kolduló szerzetek, névszerint a Ferencz-rendiek, a Domonkos-rendiek és a pálosok, kik ez időtájt honosodtak meg és terjedtek el az országban, s a kik szinte terjesztői a csúcsíves építésnek, a Fölvidéken gyérebben telepedtek le, s azért a városi polgárság mellett az építés terén kevésbbé tekintélyes szerepet visznek. A földmívelő és birtokos szerzetek az előbbeni korszakban teljesítették építésbeli föladatukat, e korszakbeli tevékenységük csekélyebb fontosságú.

A csúcsíves építésnek ekként kezdődő korszaka majdnem kétszázötven évig, a XV. század végeig, sőt azon túl is tartott, s ez idő alatt az építési tevékenység oly nagy lendűletet nyert, hogy hozzá hasonlót más korszakban vagy az ország más vidékén nem találunk. Az ekként keletkezett nagy számú építmény adta meg a Fölvidéknek azt a szembe szökő csúcsíves építészeti jelleget, melynél fogva az ország minden más vidékétől különbözik. E korszak fontossága azonban inkább az építmények nagy számában s kevésbbé azok művészeti kiválóságában gyökeredzik, sőt feltűnőnek kell mondanunk, hogy a fölvidéki csúcsíves építés ily hosszú ideig megszakítás nélkűl tartó gyakorlat mellett a művészeti fejlettségnek magasabb fokát nem érte el. A korábbi állapotokban és az újabb föllendűlésnek körűlményeiben rejlenek e jelenség okai. A nagyobb egyházi intézmények csekélyebb száma most is érezteti hatását, a mihez járúl, hogy a keletkező városok lakossága jobbára Németország oly vidékéről származott, a hol nem a legfényesebb diadalait ülte a német csúcsíves építés; más felől pedig e lakosság, habár aránylag jó módban élt, mégsem volt oly gazdag, hogy akár a legnépesebb városban is födözhette volna a nagyobb szabású csúcsíves templom építésének szinte beláthatatlan költségeit. A külföldön hatalmas, gazdag építkezők által megkezdett csúcsíves templomok költségek híján századokig épültek és mégis befejezetlenűl maradtak. Ezt látva, szinte hajlandók volnánk városaink lakosságának mérsékletét, óvatosságát dicsérni, ha legalább azt, a mibe belefogtak, egyöntetűen befejezték volna. Józanúl számító nyárspolgárok voltak ezek, a kiket nem szállott meg az akkor divatos építkező láz, a kik csak olyasmibe fogtak, a mi körűlményeik közt nem látszott nyilván való lehetetlenségnek. A pompára, nagyszerűségre termett csúcsíves rendszernek itt nem kinálkoztak nagy föladatok. Nem épültek nagyobbszerű elrendezésű, olyan háromhajós, bazilikaszerű templomok, melyeknek alacsonyabb oldalhajóival kapcsolatban érvényre jutna a csúcsíves építészet legjellemzőbb vonása, a külső támasztórendszer. A csarnoktemplomok körűlbelűl egyenlő számban vannak az előbbiekkel, de jobbára határozatlanok, a mennyiben oldalhajóik valamivel alacsonyabbak a fő hajónál. A szentély rendesen a nyolczszög három oldalával záródik, de elég gyakori az egyenes záradék; az oldalhajók végződésében a véletlenség és a szeszély uralkodik. Nem maradt fönn az egri székesegyház, az egyedűli, melynek szentélyét folyosó és kápolnák koszorúja övezte. A díszesebb, karcsú torony, a csúcsíves templom egy másik jellemző alkotó része, a pozsonyi Szent Ferencz-rendi templom tornyának kivételével, szintén hiányzik. A részletek is a középszerűség korlátai közt mozognak; legszokottabb a keresztboltozat, a hálós és a csillagos boltozat ritkább; a boltozat bordáinak rendesen két horonyból és lemetszett élből álló, vagy ritkábban körtvealakú tagoltságuk van; a kapuk és az ablakok béllete is egyszerű; a lombdíszítmény uralkodik; az állati alakok ritkák; hiányzik az apró, karcsú tornyocskák sokasága, a szebb koszorúpárkány, szóval mindaz a gazdagság, mely a csúcsíves rendszernek éltető eleme. Fordúlnak elő nagyobb művészettel alakított részletek is: kapuk, szépen tagolt gerinczek és bordák, ablakok geometriai dísze, s több efféle, de ezek rendszerint nem illenek be az építmény egészébe, melyből jobbára hiányzik az egyöntetűség.

Ilyetén kisebb föladatok mellett nem nyilt alkalom valamely hírneves, példáúl dél-németországi mester meghívására, a ki sajátos irányt honosított volna meg s építő műhelyében irányát tovább fejlesztő tanítványokat nevelt volna. A sok között nem akad olyan kiválóbb építmény, melyhez valamely mester neve és művészete füződnék, de nincs olyan sem, mely valamely sajátosságainál fogva mintegy kiindúló pontúl szolgálna, s mely körűl több épület csoportosúlna. Sőt a legtöbb és köztük a legfőbb építmények keletkezésének idejét sem ismerjük pontosan, azért az időbeli egymásután nyomában sem kutathatjuk a művészeti alakúlás történetét.

Az előbbeni korszakban keletkezett templomok közűl itt is a székesegyházak tudtak legkevésbbé ellenállani az új rendszerű építés divatjának; a váczi, az egri és a nyitrai román székesegyházak nyomtalanúl eltűntek és helyüket csúcsíves építmény foglalta el, de azok is elpusztúltak. A mennyit az egri székesegyházról tudunk, a szerint ez lehetett a három közt a legtekintélyesebb épület és általán a Fölvidéken a csúcsíves építésnek legtökéletesebb alkotása. Meglehet, hogy már a XIII. század végén, és pedig franczia eredetű terv szerint kezdték építeni. Erre vall az a körűlmény, hogy szentélyét félkörű folyosó és kápolnák koszorúja övezte, a melyeket Bakocs Tamás egri püspök korában a XV. század végén épített föl vagy fejezett be. Fönmaradt töredékeiből, jelesűl az egri várban, a talaj mostani színtje alatt még fönnálló pillérdarabnak nagysága és nemesen formált tagoltsága után indúlva, terjedelmes, elrendezésre nézve nagyszerű, előállításra nézve pedig gazdag székesegyházat képzelünk, a melyre még jobban ráillett az, a mit IV. Béla a korábbi székesegyházról mondott, hogy „Magyarország valamennyi egyházai fölött, mint a nemzet asszonya, trónolt fönsége székén, szépsége koronájával díszítve”. Később a törökök az épület nagyszerűségét a következő fölírattal bizonyították: „Midőn mi ebbe a faluba jöttünk, egy roppant nagy keresztény templom állott itt, melyet minekünk az Isten adott. Bolondok voltak a keresztények, hogy ily nagy munkával és sok költséggel ebben a kis faluban oly nagy templomot építettek.”

A székesegyházhoz hierarchiai tekintetben legközelebb állanak a prépostsági és társas káptalani templomok, névszerint Szepesváralján, Pozsonyban és Nagy-Szombatban.

A szepesváraljai templomnak jobban kedvezett a sors, mint a három székesegyháznak; helyébe nem emeltek egészen új csúcsíves templomot, hanem a már ismertetett nyugati részét meghagyván, csak a keleti felét építették újonnan, s azon állapotában, melyben 1478-ban fölszentelték, mai napig fönmaradt. Újjáépítése úgy történt, hogy az oldalhajóknak kelet felé eső két szakaszát kiszélesítették és a középhajóval egyenlő szélességűvé tették, a régi apsis helyébe pedig tágas hosszanti szentélyt, hozzá a nyolczszög három oldalából alakított záradékot építettek és az egész templomot újra boltozták. Ekként a templom keleti fele három egyenlő szélességű hajóból álló csarnokká alakúlt át, melynek a szélessége nem áll arányban a magasságával. Az aránytalanság hatását még fokozzák a középhajó fogyatékos szerkezetű hálós boltozatának durván formált, nehézkes bordái. A prépostság ebben az időben már nagy fontosságú volt; azért feltűnő, hogy átalakítását ennyire avatatlan kezekre bízták. Más felől e templom döntő bizonyítéka annak, hogy a Németországból származott csarnokszerű épület mennyire uralkodott. Az oldalhajóknak csillagos boltozatuk van; ez nem olyan nehézkes, de szintén fogyatékos szerkezetű. A három lépcsővel magasabban fekvő szentélynek a középhajóval való összeköttetését sem mondhatjuk kielégítőnek; a középhajónak a szentély felé ugyanis négyzetes alakú két pillér által elválasztott három nyilása van: a középső csúcsos ívű és szélesebb, a jobb és bal felőli keskenyebb és félkörívű. A szentély déli oldalának két, a záradéknak három ablaka van, mindegyik keskeny, de egészen a boltsüvegig ér, sima bélletű, egyszerű geometriai díszű. A szentély hálós boltozatának bordái kevésbbé kiszökellők, három gerinczből álló és az ablak padjáig lenyúló fali pilléreken nyugosznak, a melyek alúl egyszerű horonytaggal végződnek.

A pozsonyi prépostság keletkezésének ideje ismeretlen; eredetileg a várban volt temploma, de az 1221-ik év után a városban építettek másikat. A várbeli templom nyomtalanúl eltűnt. A prépostságnak Szent Márton tiszteletére szentelt városbeli temploma, egyszersmind plebániai és utóbb koronázási templom, egytornyú, háromhajós csarnok és az ország egyik nagyobb csúcsíves építménye. A csarnok magas és széles nyeregfödelének nagy tömege, továbbá a hosszanti falaknak zömök támasztó pillérekkel való tagoltsága, végűl a nyugati oldalon emelkedő idomtalan torony a templom külsejét nehézkessé teszik. Fekvése is kedvezőtlen, mert noha dombon épűlt, nyugati oldalát magas házak zárják körűl. Ebből a helyzetből származik az a szokatlan sajátossága, hogy nincs nyugati homlokzata; nem is lehetett, mert területét ott, a hol most a házak állanak, a város fala mentén vonúló mély árok határolta.

Az építést a XIII. század közepe táján a nyugati oldalon a toronynyal kezdették. Ez a templom középhajója előtt emelkedik, vele egyenlő szélességű; egykor a várost övező kettős fal vonalába esett, úgy, hogy külső fala folytatása volt a város külső falának, a szemben emelkedő vár ellen védelműl szolgált, s azért inkább valami erőd, semmint csúcsíves templom tornyához hasonlít. A toronytól jobbra és balra az oldalhajók szélességével egyezőleg egy-egy kápolna épűlt; az éjszakinak földszínti helyisége sekrestyéűl szolgált, a délinek földszíntje pedig talán Kunigunda cseh királyné, IV. Béla unokája után, a ki 1261-ben Pozsonyban kelt egybe II. Ottokárral, a cseh királyné kápolnájának neveztetik. A toronynak és a kápolnáknak helyzetéből következik, hogy egyiknek is, másiknak is csak a templom hajóiból volt bejárata. Az utóbbi kápolnának falait szép és gazdag tagoltságú kora csúcsíves árkádok díszítik, s művészi tökéletességük olyan mesterre vall, a ki elégséges eszközökkel és kedvezőbb helyi körűlmények közt kiváló művet tudott volna alkotni.

Kétségtelennek látszik, hogy ebben az időben a cseh királyné kápolnájának mestere vezette az építést; de a munka költségek híján lassan haladt, s a mester inkább egyes részletekre fordította gondját és művészetét. Így keletkezett az éjszaki oldalon levő két kapu. Az egyik, a fő kapu, a torony melletti első szakaszban; a másik, a kisebbik, a harmadik szakaszban nyílik. Mind a kettő jól átgondolt, a legapróbb részletekig szabatos, a cseh királyné kápolnájával egyfajtájú alkotás. Úgy látszik, hogy a mester a cseh királyné kápolnájának árkádos díszítménye előtt készíté a nyomott félkörívű, széles fő kaput, mely minden izében a kora csúcsíves művészet jellegével bír. Nyílása kifelé a szokottnál jobban tágúl; bélletét nyolcz sima oszloptörzs és ugyanannyi horony tagolja; a törzseknek egyszerű tagoltságú párkánynyal bíró kettős lábuk van. A csúcsíves művészet formáira való átmenetet jellemzően tűnteti föl az, hogy az oszlopoknak nincs fejük, hanem a törzseknek két vízirányos tagozattal közre fogott felső része, melyet két-két levél díszít, az oszlopfőnek csak látszatával bír. A béllet tagoltsága folytatódik a kapu nyilásának ívezetén. A kisebbik kapu a fejlettebb csúcsíves művészet terméke. Nyilása hegyes csúcsívű, melynek szárai kissé megnyújtottak; az egyenszárú háromszög átfogójának irányában kifelé tágúló bélletét öt pálczatag és négy sekély horony tagolja; a középső pálczatag alúl oszlopocskát alkot, fölötte pedig a hornyok szobor befogadására alkalmas kis fülkévé alakúlnak, melyet egyszerű mennyezet fejez be és e fölött folytatódik a béllet tagoltsága. E kaput kiválóan érdekessé teszi az ívmezőjét díszítő domború mű, mely a Szentháromságot ábrázolja. Az Atyaisten bő köntösben trónon ül, ölében tartja a fölfeszített Krisztust, feje fölött a Szent Lelket jelképező galamb kiterjesztett szárnyakkal egyenesen lefelé látszik röpűlni; a trón jobbján bő ruházatú angyal térdel és imádkozik, jobbján egy hasonló angyal Krisztusra mutat; az angyalok mögött fölfutó folyondáros lombozatban Krisztus jelképeűl megjelenik az oroszlán és a pelikán. E domború mű tárgyánál, a jelképes fölfogásnál, jellemző régies formáinál fogva a kora csúcsíves művészetű szobrászatnak hazánkban ritka és egyik legbecsesebb emléke.

Az építkezés ezen első korszakában elkészűlt a boltozat kivételével a templomnak 32 méter hosszú s 16 méter magas, három hajós csarnoka, melynek 9.25 méter szélességű középhajóját a 6.80 méter szélességű oldalhajóktól négy pár nyolczszögű pillér választja el; a hosszanti falakat féloszloptörzsek tagolják, melyek közűl az éjszaki mellékhajó törzseinek nyolczszögű lábuk van. Ugyanekkor épűlhetett legalább részben a szentély és annak háromoldalú záradéka is. A templom belseje a lehető legegyszerűbb; a pillérek és a féloszloptörzsek kerűlve a díszt, a legszükségesebbre szorítkoznak; egyszerűek az ablakok is. Itt semmire sem akadunk, a mi a kapuk mesterének kezére vallana.

Mintegy az 1345-ik évvel kezdődik az építkezésnek második korszaka, midőn a város is hozzájárúlt a költségekhez és a hívek is többet adakozhattak. Mindazáltal az építkezés fölötte lassan haladt; száz évnél tovább tartott, míg a csarnok három hajójának hálós boltozata elkészűlt. A csarnokot 1452-ben szentelték föl. A pénz nagyobb bőségének hatása inkább abban mutatkozott, hogy a templomot az eredeti tervnél nagyszerűbbé akarták tenni és érdekes világot vet a magyarországi csúcsíves építészet szellemére, hogy a nagyszerűséget nem az elrendezés gazdagságában, hanem a nagyobb terjedelemben keresték. Mondhatjuk, hogy a nagyszerűt keresve, kitértek előle. Az oldalhajókat egyenes fallal elzárták, tehát befejezetlenűl hagyták, a helyett, hogy azokat folytatva, a szentélyt körűlfutó folyosót alkottak volna, a mi itt szinte önként kinálkozott. A félig fölépűlt régi szentélyt pedig lebontották és 1461-ben hozzáfogtak a középhajónál valamivel szélesebb, 27.75 méter hosszú és a hatszög három oldalával záródó újabb szentély építéséhez, melynek hálós boltozatát a záróköveken levő czímerpaizsok bizonysága szerint a XV. század legvégén fejezték be. A hajók boltozatának bordái a sima törzsű pillérek felső végén kiszökellő egyszerű hengereken nyugosznak, ellenben a hosszanti falak féltörzseire kapcsolat nélkűl ereszkednek le. A szentély boltozatának bordái tagolt gerinczeken nyugosznak. A bordák tagoltsága, a szentélynek négy osztályú széles és magas ablakai, ezeknek geometriai dísze és bélletüknek gazdag tagoltsága, valamint a szentély támasztó pilléreinek formája elárúlják a templom e részeinek késő keletkezését. A XV. században épűlt a templom éjszaki oldalán levő Szent Anna-kápolna. A déli oldalon levő előcsarnok renaissance kapujával a XVI. század elején fejeződött be a templom építése.

A nagyszombati társas káptalani templom belseje és alaprajza. Kimnach Lászlótól

A nagyszombati társas káptalani, most egyszersmind plebánia-templomot Nagy Lajos király kezdte építeni, Zsigmond király folytatta és a XIV. század végén, vagy a XV-ik legelején bizonyára be is fejezte. Egynémely sajátságánál fogva elüt az országban fönmaradt más csúcsíves templomoktól. A királyi építkezők bőkezűségéből rövid idő alatt, az eredeti terv változtatása nélkűl épűlt föl, megőrizve egyöntetű kora csúcsíves jellegét. A németországi hatás következtében dívott szokástól eltérőleg nem csarnoktemplom. Más felől azonban építője, a ki franczia is lehetett, talán a hazai körűlményekhez alkalmazkodva nem használta föl a királyi bőkezűségben nagyobb gazdagság kifejtésére kinálkozó alkalmat. A templom elrendezése ennélfogva egyszerű, fölépítése pedig fogyatékos. A középhajónál alacsonyabb két oldalhajó egyenes fallal záródik a helyett, hogy a szentélyt és annak ötoldalú záradékát folyosóként övezné. Szembe szökő fogyatkozásnak mondható, hogy a magasan kiemelkedő középhajó boltozatának nincsenek külső támasztó pillérei és támasztó ívei. A középhajónak gádorfala belűl is egészen puszta, nem tagolják a boltozat bordáihoz felnyúló gerinczek, sem nem díszíti oszlopos karzat, vagy vak árkád. Mindazáltal az egyöntetűség és a szabályosság, a helyes arányok és az egyszerű formák szabatossága ez építményt művészeti becsű alkotássá avatják. Külsejének tekintélyes hatást kölcsönöznek: a nyugati homlokzat, melynek két emeletből álló és a középhajónál magasabb oromfalát két hatalmas torony fogja közre, továbbá a szentély és a záradék három fokozatban vékonyodó pillérei. A nyugati homlokzatnak a múlt században átalakított fő kapuja a két torony közé eső előcsarnokba nyílik, mely, míg az orgonakarzat alacsony boltozatával ketté nem osztották, egyenlő magas volt a középhajóval, de annál keskenyebb, mivel a tornyok négyzetes alsó osztálya két oldalt tekintélyesen kiszökellik a mellékhajók színtjéből. A 24.37 méter hosszú, 10.80 méter széles, 18.70 méter magas és négy szakaszból álló középhajót az 5.16 méter széles, 9 méter magas oldalhajóktól két rendben három-három falazott, nyolczszögű, zömök pillér választja el. E pillérek, valamint az ezeket összekötő tompa csúcsívek és a fölöttük emelkedő gádorfal nagyon emelik a templom belsejének komoly egyszerűségét. Ezzel összhangban vannak a keresztboltozat egyszerű tagoltságú bordái, melyek, a mint találkoznak fönt a magasban, gúlaalakú, de szintén egyszerű gyámokra ereszkedve, azonnal meg is állanak, nemkülönben jóval a gyámok fölött nyíló keskeny és alacsony ablakok is. A középhajónak szélességéhez mért szokatlanúl csekély hosszaságát kiegyenlíti a hozzá csatlakozó 9.65 méter széles, 18.36 méter hosszú s három és fél szakaszból álló szentély, mely a tíz szög öt oldalával záródik. A szentély és a záradék, valamint a szentélyt a hajótól elválasztó diadalív a hajónál jóval gazdagabb alakítású. Ablakaik szélesek és magasak, különösen a záradék ablakai a falnak majdnem egész szélességét elfoglalják és változatos geometriai díszűek, a boltozat bordái a falakat tagoló s gazdagabb formájú féloszloptörzseken nyugosznak.

A garam-szentbenedeki benczés apátsági templom. Dörre Tivadartól

A templom ezen egységes jellege csak a XVII. és a XVIII. században szenvedett változást. Ez időben Nagy-Szombat a törökök elől menekűlő esztergomi érseknek és káptalannak székhelyéűl, a templom pedig székesegyházaúl szolgált. Ekkor keletkezett részben Pázmány Péter 140 ezer forintos adományából a templomnak hanyatló renaissance ízlésű mostani fölszerelése, az oltárok, a szószék, a padok; akkor épültek az oldalhajókhoz toldalékképen csatlakozó kápolnák, a délihez három, az éjszakihoz négy, nemkülönben a Nagyasszony kápolnája és a tornyoknak hagymaalakú födele.

I. Géza király (1075–1077) alapította a Garam melletti szentbenedeki benczés apátságot. A szeszélyes kanyargású folyó regényes völgyében egy magasabb hegy keleti oldalából kiszökellő sziklán, kétségtelenűl mindjárt ez alapítást követő években keletkezett román művészetű templom és monostor a XIV. század vége felé elpusztúlt. A réginek helyén épűlt és a husziták által 1435-ben és 1441-ben fölgyújtott, majd helyreállított és 1483-ban újból fölszentelt templom a Fölvidéken legkiválóbb képviselője a földmívelő szerzetek csekély számú csúcsíves építményeinek. A husziták második pusztítása után megerődített négyszögű monostor éjszaki oldalának felét elfoglaló templom elődjénél valamivel nagyobb, 38.24 méter hosszú, 18.15 méter széles és 10 méter magas, három hajós, nehány fejlettebb forma leszámításával kora csúcsíves jellegű csarnoképület. Külseje szerzetesi egyszerűségű; falait zömök támasztó pillérek tagolják; nyugati homlokzatán négyzetes alakú, 46 méter magas, szintén igen egyszerű két torony emelkedik. Annál kitűnőbb a fő kapu. Élénk tagoltságú bélletének két-két mélyebb hornyában emelkedő oszlopocskán díszes mennyezet alatt a négy evangelista alakja áll. A mennyezetek fölött a kapu ívén folytatódó horonyban egy-egy állati alak guggol, s mindegyiknek szájából levelekkel és fürtökkel dúsan megrakott szőlővessző nő ki s fölfut az ívezet tompa csúcsáig. E dísznek vidámságát fokozzák és a kapunak sajátos könnyedség hatását kölcsönzik az ívezet külső pálczatagján végigfutó félkörívek, melyeknek lecsüggő szárai csipkés szalagként övezik a kapu ívezetét. E kapunak a fény és az árnyék játékából származó pompája vetekedik a jáki templom kapuját övező maeanderral. Az ívezetet a falból kiszökellő gyámon nyugvó két karcsú tornyocska fogja közre. A kapu vízirányos nyílását egy szépen tagolt szár két részre osztja. E szár közepén emelkedő oszlopocskán, karcsú tornyocskával koronázott mennyezet alatt Krisztusnak a négy evangelistával megegyező alakja áll. A kapunyílás gerendái két-két gyámon nyugszanak. Ezeknek alját egy-egy angyal alakja, oldalát pedig, valamint a két gerenda lapját is négy karajos keretbe foglalt fejek díszítik, melyek a prófétákat ábrázolják. Az aránylag egyszerű eszközökkel előállított keresetlen pompánál, az ékítményeknek és a szobroknak minden kérkedéstől ment, derűlt összhangzatánál fogva e kapu a csúcsíves művészet egyik legnemesebb ízlésű alkotása.

A kapun át a két torony közé eső alacsony előcsarnokba lépünk. Ebből nyílás szolgál a tornyok alatti, szintén alacsonyan boltozott szakaszokba, melyek az oldalhajók folytatásai. Az előcsarnok és a két oldalszakasz fölött orgonakarzat van. A tornyok belső sarka erős pilléreken nyugszik. A középhajót az oldalhajóktól két pár pillér választja el és a templom belsejét három szakaszra osztja. A középhajóhoz egy keskeny szakaszból álló szentély csatlakozik, melynek a nyolczszög három oldalából alakított záradéka van. Az oldalhajók egy négyzetes szakaszszal vannak megtoldva és szintén három oldallal záródnak. A fejlettebb formájú kettős talpon álló négyzetes pilléreknek leszelt sarkait mély horony, oldalait sima oszloptörzsek tagolják, mely utóbbiaknak attikai lábuk és váltakozva egy és két soros lombbal díszített fejük van. Megegyező tagoltságúak a gerinczek és a keresztboltozat hevederei és bordái, nemkülönben a diadalív, az ablakok bélletei. Különös figyelmet érdemel még a két mellékhajó keleti végében emelkedő egy-egy fali pillér, melyek közűl az éjszakinak fejezetén számos emberi félalak és fej az utolsó itéletet ábrázolja, a déli mellékhajóbeli alakok jelentménye bizonytalan. A monostor keresztfolyosójából, mely a templom déli oldalán volt, összesen hat szakasz maradt fönn. Ezek is keresztboltozatúak. Ugyan itt van egy szabálytalan alakú kápolna és alatta a sekrestye.

A templom alig száz évig maradt eredeti állapotában. A XVI. században falait, talán védelmi okból, négy méterrel magasabbra emelték és az ablakokat félig befalazták. Így nyerte a templom külseje azt a szokatlan alakot, melyben máig fönnáll. 1565-ben a monostor az esztergomi káptalan tulajdonává lett. A későbbi századok viszontagságai és a szükségessé vált javítások, végűl az 1881-iki tűzvész sokat rontottak rajta. Ekkor a tulajdonos káptalan elhatározta a templom gyökeres helyreállítását és azzal Storno Ferenczet bízta meg, a ki a fönmaradt részletek gondos megtartása mellett sikeresen oldotta meg föladatát. A helyreállított templomot 1885-ben szentelték föl.

A benczések csúcsíves építkezésének további emléke a nyitramegyei Pográny község mai plebánia-temploma, mely egykor szintén benczés apátsági templom volt. Idők folytán azonban kibővítették és annyira átalakították, hogy csakis szentélyének záradékán maradtak fönn csúcsíves részletek.

A Boldogságos Szűzről nevezett turóczi prépostság temploma Znióváralján premontrei eredetű csúcsíves építmény. IV. Béla 1252-ben alapított itt premontrei prépostságot, mely 1534-ben megszűnt. A templom egyhajós, szentélye egyenes fallal záródik, utóbb a jezsuiták kezébe kerűlvén, átalakításon esett át, mindazáltal szentélye, diadalíve, nyolczszögű pilléreken nyugvó zenekarzata és ablakai megőrizték csúcsíves jellegüket.

A csúcsíves építészet Magyarországon ugyanazon körűlményekkel járt karöltve, mint Európa nyugati országaiban: a polgári osztály megizmosodott, a városok föllendűltek, a művészet gyakorlata az egyháziakról átszállott a világiakra, az egyházi építészet alkotásai sorában föltűnik a városi plebánia-templom, mely a polgárság kezdeményezéséből keletkezik, a polgárság áhítatának kifejezője és a város legfőbb büszkesége. A Fölvidék XIII. századbeli történetéből ennélfogva önként következik, hogy ott a csúcsíves építészet emlékei java részben városi plebánia-templomok. E tekintetben első helyen áll Kassa. A XIII. század közepén német földmívesek telepe, közönséges falu volt, de a királyi kiváltságok, a kedvező fekvés és újabb jövevényekkel fölszaporodott lakóinak kitűnő polgári erényei rövid idő alatt Felső-Magyarország fővárosává avatták föl. Csúcsíves építészeti emlékeivel méltán sorakozik a Dunán túl szintén ez időben keletkezett és fölvirágzott polgári telepekhez: Buda várához és Sopron városához, sőt emlékeztet is úgy az egyikre, mint a másikra. Buda várában a német polgárok által megkezdett plebánia-templom csakhamar királyi pártfogás alá kerűl, építését királyi adományokból folytatják, de nem fejezik be; a templom egyik tornyát Mátyás király építteté. Szakasztott ilyen a kassai plebánia-templom építésének története. Miként Buda várában, ugy Kassán is Ferencz-és Domonkos-rendiek telepedtek le a templom közelében. Sopronban az egykori temetőben Szent Mihály plebánia-templom tőszomszédságában Szent Jakab tiszteletére kettős kápolna épűlt, melynek alsó része csontházúl szolgált. Kassán a plebánia-templom szintén temetőben állott és tőszomszédságában épűlt a Szent Mihály kápolna, melynek alsó helyisége csontházúl szolgált. Ez is, az is kora csúcsíves épület, azzal a különbséggel, hogy a soproni kápolna nyolczszögű, a kassai ellenben négyszögű. Azonban Kassának ez emlékei építészeti érdekességre, sőt részben művészeti becsre nézve túltesznek a fölhozott Dunán túli építményeken.

A kassai Szent Mihály kápolna. Rauscher Lajostól

A Szent Mihály kápolna a város föllendűlésének kezdetekor, az 1260-ik év körűl épűlhetett. A művészet nélkűl falazott csontház fölött levő kápolna hajója egyszerű keresztboltozatú két szakaszból áll, melyhez háromoldalú záradékkal bíró szentély csatlakozik. Az első szakaszt a nyugati fal széltében emelkedő karzat foglalja el. Építészetileg legérdekesebb a nyugati homlokzat, kivált pedig annak merész szerkezetű tornya. A homlokzat két sarkának erősen kiszökellő és tompa csúcsívvel záródó pillérei nyílt előcsarnokot képeznek. Az e fölött emelkedő kétosztályú négyzetes torony nyugati fala a csúcsíven, keleti fala pedig a kápolna belsejében levő hevederíven nyugszik, úgy, hogy a kápolna tulajdonképeni homlokfala a torony e két fala közé esik, míg a torony másik két fala derékszögben metszi a homlokfalat. A torony alsó osztályát két támasztó ív fogja közre és ezeknek tövét áttört geometriai díszű káva köti össze a toronynyal. A támasztó ívek mintegy maradványai a homlokzat ormának, melyet a torony ketté metszett. A mester vakmerő eszméjét szerkezeti tökéletességgel valósította meg, s ugyanakkor arra is volt gondja, hogy szép formákkal gyönyörködtessen. A szerkezet szilárdságának bizonyítéka, hogy a homlokfal és a torony, mely fölötte mintegy a levegőben emelkedik, hatszáz év viszontagságai után ma is egészen ép állapotban van. A homlokzat nagy kerek ablakának hólyagos geometriai dísze későbbi eredetű. Ez épület második érdekes részlete a kapu. Bélletének tagoltsága közös lábazatból indúlva ki, megszakítás nélkűl folytatódik a nyílás csúcsáig, e fölött pedig meredek és magas orom emelkedik, melyet kelleténél fölebb, majdnem a nyílás csúcsának magasságában kezdődő két tornyocska fog közre. Az orom mezőjében levő domború mű Magyarországan a csúcsíveskori szobrászat egyik legkiválóbb emléke, a psychostasiát, Szent Mihály arkangyalt ábrázolja, egyik kezében pallost tartva, a másik kezében levő mérleggel pedig a jó és a gonosz lelkeket mérlegeli.

A Szent Mihály kápolna déli oldalától nehány lépésnyi távolságban emelkedő egykori plebánia-templomnak, 1804 óta székesegyháznak történetét elég részletesen ismerjük. Valószinű, hogy ugyanitt már a XII. században állott az első telepeseknek valamely kezdetleges, java részben fából épűlt egyhajós temploma. A legutóbbi újjáépítés alkalmával előkerűlt alapfalak és egyéb maradványok azt bizonyítják, hogy a régi templomot a XIII. század végén vagy a XIV-ik elején egy második templom váltotta föl, mely egyhajós és sokszögű záradékú csúcsíves építmény volt. Ez 1378 után nem sokára leégett, a minek kétségtelen tanúi az 1370-től 1378-ig terjedő időből való megégett sírkövek, melyeket a középső pillérek alatt találtak. A tűz által megrongált falakat annyira-mennyire helyreállították, a templomot új födéllel látták el és benne isteni tiszteletet tartottak, mialatt körűle a legújabb, most már harmadik templom építését megkezdették. Ez a XIV. század utolsó éveiben történt. A hagyomány Erzsébet királynénak, Róbert Károly harmadik nejének (1300–1380) tulajdonítja a templom alapítását. Ennél sokkal bizonyosabb az, hogy eleinte a város polgárainak áldozatkészsége födözte az építés költségeit. Utóbb Zsigmond király vette hathatós pártfogása alá az építményt, és a munka oly gyorsan haladt, hogy a királynak 1437-ben bekövetkezett halálakor a szentély, melylyel az építést kezdték, valamint a hajók java részben készen voltak. A tornyok vontatottan épűltek. Az éjszaki toronynak a középhajó koszorúpárkánya fölötti osztályát V. László alatt 1453-ban, a következőt pedig 1496-tól 1502-ig építették. A déli toronynak Mátyás király volt a pártfogója. De egyik sem fejeztetett be. A déli torony építésének korszakában keletkeztek a toldalékok, névszerint a szentély éjszaki oldalán a sekrestye, a kereszthajó déli homlokzatának emeletes előcsarnoka s a jobbról és balról hozzá csatlakozó kápolnák, melyek 1477-ig el is készűltek. Az utóbbiak a templom sulyos szerkezeti hibái miatt egyszersmind támasztékúl szolgáltak. 1491-ben János Albert lengyel herczeg a várost ostromolván, lövegei megrongálták az éjszaki tornyot, melyet 1496–1497-ben ismét helyreállítottak. 1556-ban nagy tűzvész pusztította a templomot, annak falai megrepedeztek, az éjszaki toronyban levő harangok megolvadtak, s a maradványaikból öntött új harangot nem is helyezték vissza, hanem a templom közelében az Orbán-tornyot építették számára. Mindjárt a tűzvész után hozzáfogtak az éjszaki oldalon a torony mellett egy szabálytalan kápolna építéséhez, melyet Szent József tiszteletére 1585-ben szenteltek föl. Az építkezés ezzel végleg befejeztetvén, azontúl háromszáz évig a viszontagságok hosszú sora következik, a melyek közt legsulyosabb volt Bocskay István erdélyi fejedelem ostroma 1604-ben. Az 1556-diki tűzvész után jól-roszúl kiigazított templom szerkezeti és építési fogyatkozásainál fogva alig bírt ellenállani a pusztulásnak; 1857-től 1863-ig tartó helyreállítás, majd 1875-ben eszközölt javítás után 1877-ben lebontatott és helyét újonnan épített, most már negyedik templom foglalta el.

A kassai székesegyház régi alaprajza.

Feltűnő, hogy az építésnek most előadott történetében nem találkozunk mesterek neveivel, sőt olyan adatokkal sem, a melyekből azokra következtetni lehetne. Az a nehány mester, a kinek neve a templommal kapcsolatban említtetik, az 1437-ik év után szerepelt, a mikor az építés java már be volt fejezve. Önként következik tehát, hogy csekélyebb fontosságú munkát végeztek. Legkiválóbbnak látszik Crom István. Neve 1446-tól 1480-ig fordúl elő nehányszor a számadásokban, melyekből megtudjuk, hogy ő az éjszaki torony felső osztályát építé. Crompholz Miklós 1496-ban és 1497-ben helyreállította a megrongált éjszaki tornyot. Említtetnek még Crom Ágoston és Schynnagel Thadeus, a ki építő mester és 1452-ben itt templomatya volt.

Egészen alaptalan az a gyanítás, mely szerint Villard de Honnecourt franczia építő mester volna a templom tervének szerzője. Hogy ez Magyarországon járt, azt fönmaradt vázlatkönyvében foglalt följegyzések bizonyítják; de ugyanezen könyv egyéb adataiból kiderűl az is, hogy a följegyzések az 1243-ik és az 1251-ik év közé eső időből valók, a mikor Villard java korbeli férfiú és hírneves mester volt. Ebből érthető meg, hogy – saját szavaiként – „Magyarországba meghívatott”. 1244-től kezdve két-három évig időzhetett itt, tehát mintegy százharmincz évvel előbb a kassai harmadik templom építésénél. A tatárjárás után valószinűleg IV. Béla meghívására jött Magyarországba, itt résztvett az akkor föllendűlt építési tevékenységben, ezzel kapcsolatosan a csúcsíves rendszer meghonosításában, és ekként a német telepesek által gyakorolt németországi irány ellenében a francziaországinak egyik képviselője volt.

A XIII. és a XIV. században a franczia építőmesterek nem voltak ritkák Magyarországon. A XIII. században épűlt, de utóbb elpusztúlt kalocsai székesegyház, melynek szentélyét folyosó és kápolnák koszorúja övezte, annak a Ravegy Márton kőfaragó mesternek a műve lehetett, a kinek a sírköve a mostani székesegyház falába illesztve máig fönmaradt. „Martinus Ravegy lapicida jacet hic”; – mondja a sírkő fölírata. Tudjuk, hogy Zsigmond király (1387–1437) franczia építő mestereket és kőfaragókat hozatott Budára. Az elpusztúlt egri székesegyháznak folyosóval és kápolnákkal övezett szentélye szintén franczia eredetre vall.

A kassai székesegyház régi külseje. Rauscher Lajostól

A kassai templom, noha le kell mondania Villard de Honnecourt szerzőségéről, mindazáltal azon ismeretlen nevű franczia mesterek egyikének a műve lehet, a kik ez időtájt Magyarországon megfordúltak. Ezt szentélyének sajátos elrendezéséből következtethetjük, a melynél fogva a szentélyt övező folyosó elhagyásával, a tíz szög öt oldalával záródó megnyújtott szentélyhez jobbról is, balról is a sugarak irányában elhelyezett két-két kápolna csatlakozik. Hasonló elrendezésű Francziaországban Braineben a Szent Yved, Németországban Trierben a Boldogasszony templom és Xantenben a társaskáptalani templom szentélye, de azzal a különbséggel, hogy a két előbbinél a két nyugati kápolna a kereszthajó szárához csatlakozik, míg Kassán a kápolnákat a kereszthajó szárától az oldalhajók félszakasza választja el. A brainei templom egyéb részeiben is szabatos és világos elrendezésű, háromhajós, és kereszthajója egy keskeny szakaszszal kiszökellik a hosszanti hajó színtjéből. A mi templomunk ellenben az előképtől eltérve következetlen és zavaros, nem határozottan öt, de nem is három hajós, és legkevésbbé középponti elrendezésű. Ebből a határozatlanságból, mely a maga nemében példátlan, a fölépítésben szerkezeti nehézségek állották elő, melyeket az építési technikában kevésbbé avatott mesterek fogyatékosan győztek le. Nem meglepő tehát, ha arról értesűlünk, hogy a kőzépső pillérek roszúl voltak alapozva, s ennélfogva elhajoltak, a minek következtében a különben is gyönge falak megrepedeztek. Hozzá járúlt, egyebet nem említve, az oldalhajók rendszertelen, kúszált boltozata. E hibák okozták, hogy a templomot végre is le kellett bontani.

A templomnak a külseje sem volt egyöntetű, a mit még inkább éreztetett a sok toldaléképület zavaró hatása. A nyugati homlokzaton a két torony, az oromfal, kivált pedig emennek aljában a fő kapu és a két mellékkapu nagy egyszerűsége, aránylag kicsiny volta, nemkülönben a magasan kiemelkedő középhajó és kereszthajó által megkivánt külső támasztó rendszer hiánya fölötte szembe szökő volt. Ettől csudálatos módon elütött a fölépítés néhány részletének gazdagsága és művészeti tökéletessége. A keskeny koszorú párkány fölött áttört geometriai díszű káva emelkedett, mely a templomot hoszszában és széltében szépen hímzett szalagként övezte. Ugyan e dísz ismétlődött az oldalhajók párkánya fölött. A szentélyzáradék párkányának díszét azonkivűl lecsüggő szalagok sora egészíté ki, a melyek alúl rózsákban végződtek. A záradék egyébként is gazdag alakítású volt. Mind az öt oldalán a falnak majdnem egész szélességét elfoglaló ablakok nyíltak, a sarkain emelkedő, szép tagoltságú támasztó pilléreket pedig egymás fölött és mögött öt sorban elhelyezett és élükkel kifelé álló tornyocskák élénkítették. E pillérek a koszorúpárkányt megszakítva nem csúcsban végződtek; lemetszett végüket vízirányos párta koronázta. Rendkivűl gazdag volt a kereszthajók homlokzata is. A fő kapunál díszesebb és helyesebb arányú a kereszthajó déli homlokzatának kapuja, de ezt jóval fölűlmúlja és méltóan sorakozik a záradékhoz a kereszthajó éjszaki homlokzatának kapuja, a közönségestől eltérő, derékszögű alkatánál, építészeti díszénél, nemkülönben az utolsó ítéletet, Krisztust a kereszten, s magyarországi Szent Erzsébet életének négy jelenetét ábrázoló domború műveknél fogva a templomnak legnagyobb büszkesége. E részletek vívták ki a régi templom számára a legelső helyet az ország csúcsíves építményei közt, és az újjáépítés viszontagságaiból szerencsére majdnem változatlanúl kerűlve ki legjavát képezik a legújabb templomnak is, mely 1896. évi szeptember havában szenteltetett föl.

A kassai székesegyház éjszaki kapuja. Dörre Tivadartól

Kassa város csúcsíves építkezése, noha nem lehet tőle eltagadni, hogy a körűlményekhez mérten nagyszerű volt, még sem bírt hatást gyakorolni a szomszédos környékre, még kevésbbé a Fölvidékre. Sárosmegyében az ország határához közel fekvő Kis-Szeben városkának plebánia-temploma az egyedűli építmény, mely egy felől elrendezésével némileg emlékeztet Szent Erzsébet templomára, más felől tornyának kapuja a Szent Mihály kápolnát juttatja eszünkbe. Ebből azt következtethetjük, hogy azoknál valamivel későbben, tehát a XV. század elején keletkezhetett. Háromhajós, bazilikaszerű templom. A hajók hoszsza 18.80, szélességük együtt 9.25 méter. Félereszű tetővel födött oldalhajóit, melyek alig valamivel alacsonyabbak a fő hajónál, emettől két pár leszelt sarkú, négyzetes pillér választja el. A fő hajó középső szakaszának kiemelkedő fala kivűlről kereszthajót mutat. Előtte a déli oldalon előcsarnok van, mely bejáratúl szolgál, s fölötte magasabban nyílik a középső szakasz ablaka. A középhajóhoz csatlakozó 14.70 méter hosszú és 7.50 méter széles szentély két szakaszból áll, keresztboltozatú és három oldallal záródik, a falába mélyített ülő fülkéknek fölűl három karajos szép geometriai díszük van. A középhajóbeli sajátos csillagboltozat bordáinak gyámköveiűl az evangelisták jelképei szolgálnak, a déli hajóbeli középső szakasz bordáinak gyámkövei pedig fél emberi alakokat ábrázolnak. A nyugati homlokzat előtt négyzetes alakú torony emelkedik, de az aljában nyíló ajtó csupán a toronyba szolgál és nyers alakjában is nagyon hasonlít a kassai kápolna ajtajához.

A kis-szebeni plebánia-templom. Háry Gyulától

Sárosmegyének legnevezetesebb csúcsíves építményei a bártfai és az eperjesi plebánia-templom. A Szent Egyedről nevezett bártfai templom keletkezésének idejét szintén nem ismerjük; építésének későbbi történetét a város levéltárában őrzött okiratokból újabb kutatás földerítette. Valószínű, hogy régebben itt is valamely kezdetleges templom állott, s annak helyébe épűlt a XIV. század elején 30 méter hosszú és 2 méter széles, háromhajós bazilikaszerű templom, melynek 24 méter magas középhajóját a 10 méter magas oldalhajóktól nyolczszögű pillérek választják el, s pedig az éjszakitól három, a délitől ellenben csak kettő, a mennyiben a nyugati szélső pillér helyét a templom délnyugati sarkába épített torony foglalja el. A pillérek közei egyenlőtlenek, lábuk eltérő tagoltságú, fejük nincs; a középhajó gádorfalán e pillérekből fölnyúló gerinczekre ereszkednek a későbbi időből való boltozat két hornyú és leszelt élű bordái. A gerinczeknek korong alakú egyszerű fejük van, melynek alját czímerpaizsok díszítik. Az egyik gerincznek végét gyámkő alakjában építészt ábrázoló férfi félalakja foglalja el. A XV. század közepén, midőn a templom kibővítése szükségessé vált, a korábbi szentély helyébe 17.40 méternyire megnyújtott 9.73 méter széles és három oldallal záródó szentélyt építettek, a melynek tengelye azonban nem esik össze a fő hajó tengelyével. A déli oldalhajó korábbi egyenes záradéka megmaradt, az éjszakihoz azonban ugyanekkor sekrestyét építettek. Ezt a munkát Miklós kőfaragó mester, bártfai polgár végezte, de oly gyarlón, hogy a szentély boltozata 1464-ben beszakadt. Az új boltozatot István kassai kőfaragó építé. 1482-ben Orbán mester építé a déli oldalon levő fő bejárat elé az előcsarnokot, e fölött s tőle jobbra és balra egy-egy kápolnát. Ugyanekkor a város falára szolgáló éjszaki oldal mentén hatalmas támasztó sarkantyúkat emeltek. A tornyot 1486-ban Frankin Stemazek János anspachi születésű mester fejezte be. A templom ma oly rongált állapotban van, hogy helyreállítása égetően szükséges.

Az eperjesi plebánia-templom az előbbinél jóval nagyobb csarnoképület, mely java részében a XV. század végéről való. A Fölvidék gazdagabb díszű templomai közé tartozik, csakhogy díszét a formák pongyolasága jellemzi. Három egyenlően széles hajóját öt pár pillér választja el egymástól. A pillérek nyolczszögűek, szögletes gerinczekkel tagoltak és magas lábon állanak. A közép és a két mellékhajó egy-egy szakaszának csillagos boltozatát nem hevederek választják el, hanem a bordák végükkel egymást átmetszve a hevederek helyén csokorrá fonódnak. Szentélye három oldallal, két oldalhajója pedig két oldallal záródik. Nyugati homlokzatán a középhajóval egyenlő széles, zömök torony emelkedik, melynek hat osztálya van, de csonkán végződik, aljában pedig egyszerű alacsony ajtó nyílik. Fő bejáratúl a déli kapu szolgál. Ez és az előtte emelkedő csarnok a legdíszesebb része az épületnek. Az előcsarnok csillagos boltozatú; külsejét díszes támasztó pillérek élénkítik, fölötte pedig tágas karzat nyílik, melynek áttört geometriai díszű kávája van.

Szepesmegyében a csúcsíves építés idejében épűlt és virágzott a legtöbb város, a miből önként következik, hogy a csúcsíves jellegű Fölvidéken e megye dicsekszik e jelleg legnagyobb mértékével. De csúcsíves építményeinek számával nem áll arányban azoknak művészeti becse. Az első helyet elfoglaló Lőcse város 1245-ben épűlt. Valószínű, hogy még a XIII. század folyamán hozzá fogtak a polgárok Szent Jakab tiszteletére szánt plebánia-templomuk építéséhez és azt a XIV. században fejezhették be. Az építés történetére vonatkozó adatok nincsenek. A templom mintája az egész Fölvidéken általánosan dívott egyszerű elrendezésnek; kereszthajó és hoszszanti szentély nélkűli, háromhajóra és két szakaszra osztott 56 méter hosszaságú és 23 méter szélességű, keresztboltozatú épület. Az eredeti tervtől építés közben eltérve, a középhajót 18.96 méter magasra emelték, míg az oldalhajók 14.86 méter magasak. Ez által a templom elveszti határozott csarnokjellegét, a nélkűl, hogy bazilikai alakot öltött volna. A középhajót az oldalhajóktól egyszerű négyzetes, csupán a sarkain leszelt hat pár pillér választja el. A pillérpárok egyenlőtlen közei szerint a szakaszok hoszsza is változó; nyugat felől az első szakasz 5.22, a második 6.48, a harmadik és a negyedik 6.64, az ötödik és a hatodik csak 4.90, a keleti szélső szakasz pedig 5.30 méter hosszú. A pillérek fölött a középhajó falából kiszökellő, hármas tagoltságú gerinczek fejét részint egyszerű lomb, részint emberi fej és állati alak díszíti. A középhajót egyszerű diadalív köti össze a szentélylyel, melyet három oldal zár és sarkaiban változatos formájú lábakon álló törzsek tagolnak. A szentély széles és magas ablakai közűl a középső három osztályú, béllete gazdagabb tagozatú, geometriai dísze szabatos. Nyugat felé a középhajó az előtte emelkedő torony aljában levő csarnokkal, az oldalhajók mindegyike pedig egy-egy kápolnával végződik. Fölépítésének egyenlőtlensége arra mutat, hogy a templom építésének vezetője is változott. Ellenben az éjszaki oldalhajóhoz épített Szent György kápolna és az úgy nevezett Capella leprosorum, mely most sekrestyéűl szolgál, nemkülönben az orgonakarzat későbbi keletkezésűek. Az éjszaki oldalhajóba nyíló fő bejárat egészen egyszerű. A mostani torony újonnan épűlt. A késmárki plebánia-templom az előbbinek mintáját követi; szintén csarnoképület, noha az oldalhajók valamivel alacsonyabbak a középhajónál. A hajók 21 méter hosszúak, s együtt 22 méter szélesek. A hajókat elválasztó pillérek nyolczszögűek, s fejük nincs; e miatt a hosszanti hevederek velük megszakítás nélkűl egybe futnak, a boltozat bordái pedig a pillérek fölött gyámkő nélkűl végződnek. A 23 méter hosszú és 11 méter széles szentély szintén négyszakaszból áll és háromoldalú záradéka van. A déli oldalon egy-egy kapu nyílik a hajóba és a szentélybe. A nyugati homlokzatnak közepén a templom térségébe épített torony áll, az aljában nyíló kapu nem a templomba vezet. Igló város plebánia-temploma bazilikaszerű építmény; fő hajója valamivel magasabb a két oldalhajónál; ablakokkal áttört gádorfala ugyan nincs, de külön nyeregfödele van, míg az oldalhajókat félereszű tető födi. E tekintetben hasonlít a kisszebeni templomhoz, a melynél azonban nagyobb, terjedelméhez mérten aránytalanúl alacsony. A fő hajót az oldalhajóktól négy pár egyszerűen formált hatszögű pillér választja el. Későbbi időben átalakított szentélye három oldallal záródik. Déli kapuja, mely fő bejáratúl szolgál, a díszesebbek közé tartozik, részletei azonban kevéssé szabatosak. Nyugati homlokzata előtt négyzetes torony emelkedik, mely később szintén átalakítást szenvedett. A göllniczbányai templom szintén háromhajós, de az előbbinél valamivel kisebb. A felkai, a szepes-bélai és a daróczi templomok kéthajósak; mindegyik három szakaszból áll; a két előbbinek szentélye három oldallal, az utóbbié egyenesen záródik.

A Fölvidék keleti felében Abaúj-Torna-, Sáros- és Szepesmegye területén volt a városi polgárság szolgálatában álló csúcsíves építési tevékenység a legélénkebb. Az imént ismertetett emlékeken kivűl a kisebb városi és falusi templomok szép száma tanúskodik erről. Ilyenek Abaúj-Tornamegyében: Abaújvár, Bárcza, Korlát, Felső-Kázsmárk, Szikszó és Szepsi; – Sárosmegyében: Komlós-Keresztes, Lapispatak, Felső-Sebes, Nagy-Sáros, Palocsa, Szinnye, Héthárs és Zboró városok, illetőleg falvak templomai. Az abaújvári (most református) templom nyugati homlokzata előtt négyzetes alapú torony áll, mely első emeletén nyolczszögbe megy át; a nyolczszög minden oldalán csúcsíves ablak van, e fölött pedig egyszerű orom, a melyből nyolcz gerezdes sisakfödél fejlődik. A szikszói és a szepsii háromhajós csarnoktemplomok későbbi újjáépítés alkalmával csúcsíves jellegüket részben elvesztették. A szikszói, melynek lőréses kőkerítése ma is áll, most a reformátusoké. A szepsii templom déli oldalán levő díszesebb kapu alkatánál fogva hasonlít a kassai templom kapujához. A lapispataki templom szentélyében a gyámokat emberi fejek díszítik. A nagy-sárosi templom kora csúcsíves művészetű. A héthársi templomot utóbb egészen átalakították. A zborói templom hajója 1662-ben újjá épűlt, azonban megmaradt sajátos elrendezésű szentélye, melyet négy, a sugarak irányában elhelyezett és sokszöggel záródó kápolna övez.

A lőcsei templom belseje az orgonakarzattal. Háry Gyulától

Szepesmegyében sokkal nagyobb az e fajta emlékek száma. A három- és kéthajós templomokat már fölsoroltuk; a többi, számszerint mintegy huszonöt, kivétel nélkül egyhajós. Közűlök az egyenes záradékúak kezdetlegességüknél fogva egyben-másban a román építészettel egyeznek, azért a legegyszerűbbek nehányát már a román építészet emlékei sorában említettük. Az egyenes záradékúak nagyobb számban olyanok, melyek boltozatának bordái a hajó közepén emelkedő nyolczszögű pilléren nyugosznak. Azok, melyek három oldallal záródó szentélylyel bírnak, inkább csúcsíves jellegűek, ámbár ezeken is fordúlnak elő példáúl félköríves ablakok. Nyugati oldalukon többnyire egy négyzetes alapú, csekély magasságú torony emelkedik, de találhatók olyanok is, melyeknek külön álló haranglábuk van, nehánynak meg épen nincs tornya. Valamennyi torony kisebb-nagyobb átalakúlást szenvedett a XVII. és a XVIII. században. Egyenes záradékú a körtvélyesi, a nagy-szalóki, a jamniki, a lomnitzi, a poprádi, a csütörtökhelyi, az odorini, a toporczi; három oldallal záródik: a markusfalvi, a szepes-szombati, a szepesolaszii, a görgői, a káposztafalui, a mühlenbachi, a malduri, a nagy-őri, az ó-falui templom. A görgői templom boltozatának bordái emberi alakokkal díszített gyámokon nyugosznak. A káposztafalvi templom szentélyének zárókövei emberi fejet ábrázolnak. A malduri templom lapos fa mennyezetű. Az ó-falui és a toporczi templomok déli kapujának gazdagabb tagoltságú bélletük van.

Az innen keletre és délre fekvő megyékben csekélyebb a csúcsíves építmények száma, s nevezetességre nézve sem mérkőzhetnek az előbbiekkel. Zemplénmegyében a sárospataki plebánia-templom hat szakaszból álló háromhajós, egyenes záradékkal. Nyugati homlokzata előtt ötszögű torony emelkedik. A déli sarok támasztó pillérén 1492 évszám olvasható, ellenben az éjszaki fal az 1543-ban épűlt városfalon nyugszik, a miből következik, hogy a régebbi templomot a XVI. században átalakították. A hajó boltozata nem csúcsíves. E megyének kisebb építményei a nagy-mihályi, a kis-azari, a sztropkói, a homonnai és gálszécsi plebánia-templomok; valamennyi egyhajós és három oldallal záródó. A homonnai templomnak tetemesen megnyújtott szentélye s a szentély éjszaki oldalán emelkedő tornya a kolduló szerzetek templomaiéhoz hasonlít. A gálszécsi templom hajója újabb; csúcsíves szentélye három szakaszból áll; háromoldalú záradékának középső falán torony emelkedik. Beregmegyében a beregszászi templom háromhajós, a hajókat elválasztó három-három pillér nyolczszögű, a mellékhajók falát nem tagolják pillérek, a keresztboltozat bordái gyámokon nyugosznak, megnyújtott szentélye is keresztboltozatú, három oldalú záradékának azonban csillagboltozata van. A torony az éjszaki oldalon van, négyzetes alakú és a templom térségébe nyúlva a középhajó egy részét is elfoglalja. Három kapuja közűl legérdekesebb a déli, melynek bélletét négy vaskosabb meg két karcsúbb gerincz és sekély hornyok tagolják s megszakítás nélkűl folytatódnak a háromszor megtört csúcsos ívezeten. Az ív mezőjét egymást metsző léczekből alakított dülények díszítik. A kapunyílást ketté osztó száron levő 1522-ik évszám azt bizonyítja, hogy a XVI. században is építettek rajta. Mármarosban a mármaros-szigeti, Szatmármegyében a szatmár-németii és a nagy-bányai templomok elpusztúltak. Ugocsamegyében a nagyszőllősi egyhajós és egy tornyú; mintájára épültek a környékbeli még kisebb templomok. Borsodmegyében, Miskolczon az avasi templom hét szakaszból álló, háromhajós tekintélyes csarnok; az oldalhajók folytatása félkörű folyosóként övezi a szentélyt, mely a tízszög öt oldalával záródik; a nyugati homlokzat tornyának két sarka a hajók első pár pillérén nyugszik. Ugyan e megyében a sajó-vámosi református templom egyhajós, egytoronyú s három oldallal záródókisebb építmény. A fölvidéki csúcsíves építés egyik déli határát jelöli a Mátra hegység tövében Gyöngyös-Pata hevesmegyei község plebánia-temploma. Szabálytalan egyes hajójának déli és éjszaki oldalához egy-egy mellékhajószerű toldalék csatlakozik. Tornya, mely a nyugati homlokzat déli felén áll, nagyságánál és alakjánál fogva tekintélyes hatású; alja négyzetes alakú, zömök; két emelete nyolczszögű; ezt csúcsívekből formált hatalmas koszorú-párkány, e fölött a nyolcz szög mindegyik oldalán emelkedő magas orom és ebből fejlődő nyolczszögű sisak fejezi be.

A Fölvidék középső részének csúcsíves építményei külön csoportot képeznek. Az Érczhegység tájékán a tatárjárás, kivált pedig az Árpád-ház kihaltával támadt trónviszály elintézése után, Róbert Károly alatt a bányaművelés és a bányatermékeket értékesítő ipar s kereskedelem nagy lendűletet nyert. A régebbi, valamint az újabban keletkezett városok gyors virágzásnak indúltak. Az építési tevékenység is megélénkűlt. Bányászatának fontosságánál fogva különösen három város emelkedik ki, névszerint Zólyommegyében Beszterczebánya, Barsmegyében Körmöczbánya, Hontmegyében Selmeczbánya. Ezek fekvésüknél és elrendezésüknél fogva is sajátos jellegűek. Az előbbi inkább sík területen, a két utóbbi ellenben magasabb hegyektől övezett szük katlanban fekszik. Elrendezésük azonban megegyező. A német telepesektől alapított városok templomai, melyeket eddig ismertettünk, a fő tért díszítik. E három város amazoktól eltérően két részből áll: várból és a tulajdonképeni városból. A vár csekélyebb dombon áll, melynek falakkal és tornyokkal megerősített tetején emelkedik a templom és a csontház. A város e domb alján terűl el. A beszterczebányai templom egyhajós, megnyújtott szentélyű, melynek a nyolczszög három oldalából alakított szentélye van; nyugati homlokzata előtt zömök torony emelkedik. Ennek alsó osztályában levő félköríves ablakok a román művészetre vallanak. Valószínű, hogy a torony maradéka ama XIII. századbeli templomnak, melynek helyébe a XIV. században csúcsíves templom épűlt. De ez nem maradt sokáig érintetlenűl. A XV. század végén hat kápolna hozzáépítésével bővítették ki, majd 1494-től 1505-ig szentélyét megnyújtották. 1761-ben a késő renaissance ízlésű helyreállítás a hajót és a szentélyt eredeti jellegéből majdnem egészen kivetkőztette. A kápolnák azonban jobbára elkerülték az átalakítást. Legkiválóbb köztük az 1877-ben művészetszerűen helyreállított Szent Borbála kápolna. Ennek szép csillagboltozata van; a bordák gyámjait valószerűen alakított, élénk mozdúlatú és szépen kimunkált hat mellszobor helyettesíti. Az egyik, mely Szent Istvánt ábrázolta, elpusztúlt, a többi öt Szent Lászlót, Imrét, Adalbertet, Jeromost és Mártont ábrázolja. A templomtól néhány lépésnyire van egy második templom. Ez a XVI. században keletkezett kéthajós, késő csúcsíves építmény. Valószínű, hogy az egykori csontház helyét foglalja el. A körmöczbányai plebánia-templom késő csúcsíves építmény; két hajója és szokatlanúl hosszú szentélye van. A hajókat elválasztó két pillér nyolczszögű, karcsú, de fölötte nyers formájú. A hajók keleti szakaszához délről és éjszakról csatlakozó kápolna mintegy kereszthajót alkot. A déli kápolna nyugati oldalán előcsarnok van; és ebből nyílik a fő bejárat. A nyugati homlokzatnak majdnem egész szélességét négyszögű, zömök torony foglalja el, mely a rajta levő fölírás szerint 1577-ben épűlt. Már végpusztulás fenyegette a templomot, midőn 1884-ben hozzáfogtak helyreállításához, a minek befejeztével 1887-ben fölszentelték. A csontház művészet nélkűl épűlt kettős kápolna. Selmecznek plebánia-temploma háromhajós csarnok volt, de utóbb várlakká alakíttatott át. A XV. században a város fő terén is épűlt egy kisebb, egyhajós templom, melyet a XVI. században akként bővítettek ki, hogy két oldalfalát áttörték, és a támasztó pillérek közé alacsony oldalhajókhoz hasonló két kápolnát építettek. A középhajó csillagboltozatának bordái angyalokat ábrázoló félalakokon nyugosznak. Az ablakok szélesek; halhólyagos geometriai díszük fölötte nyers alakítású. Ide sorolhatjuk Liptómegyében Rózsahegy város plebánia-templomát és Gömörmegyében a rozsnyói székesegyházat. Az előbbit, mely a város végén emelkedő és egykor fallal megerősített halmon fekszik, ismételt újjáépítés majdnem egészen megfosztá csúcsíves jellegétől. Az utóbbi szintén a városon kivűl, hasonlag a beszterczebányaihoz; egy kisded dombon áll s a múlt század végeig plebánia-templomúl szolgált. A XV. század végén épűlt. Fő hajója és éjszaki mellékhajója van; három szakaszos hosszanti szentélye a nyolczszög három oldalával záródik; a déli mellékhajó helyét egy nagyobb, meg egy kisebb kápolna és köztük előcsarnok foglalja el; az előcsarnokból nyíló kapu alkata és pártával végződő pillérei a kassai templom éjszaki kapujára emlékeztetnek. Nyugati végében nyolczszögű pilléreken orgonakarzat emelkedik. Több részlete, kivált pedig a hajókat elválasztó hornyolt pilléreket és a csillagboltozat bordáit összekötő geometriai dísz a csúcsíves építés hanyatlásának azon állapotát mutatja, a mikor a díszítő formák a szerkezettel való szerves kapcsolatukat elvesztik és puszta játékká fajúlnak. E tekintetben a rozsnyói székesegyház az ország egyik legjellemzőbb építménye.

A mátraverebélyi templom és szentélyének két fülkéje. Kimnach Lászlótól

A három bányaváros környékén a kisebb telepek, melyek szintén tekintélyes bányavárosokká fejlődtek, nemkülönben számos falu is épített csúcsíves templomot. Zólyommegye mintegy középpontja ezen építési tevékenységnek, melynek hatása kiterjed Hont-, Bars-, Turócz-, Liptómegyékre, míg Nógrád- és Gömörmegye valamivel távolabb áll tőle. E megyék egyik legjellemzőbb vonása a megerősített plebánia-templom, mely az országban itt dívott legáltalánosabban. Majdnem valamennyi plebánia-templom, nagy és kicsiny egyaránt, falkerítéssel övezett temetőben épűlt. Ily módon kivétel nélkűl védelemre alkalmas, megerősített templomok voltak azok, melyek a város vagy a falu mellett halmon, valamint jobbára azok is, melyek a helység közepén, sík területen állottak. Az utóbbiaknak jellemző képviselői példáúl Zólyommegyében a zólyom-lipcsei, Liptómegyében a német-lipcsei, Turóczmegyében a turányi, Barsmegyében a geletneki templom. Ez a XV. század végén épűlt, egyhajós, a falu közepén fallal övezett terjedelmes és szabályos négyszögű területen áll; a fal lőrései ma is láthatók. Valamennyit a Szászországból származó minták nagy egyszerűsége jellemzi. Elrendezésükre nézve többnyire szabálytalanok és oly változatosak, hogy egymáshoz hasonlók csak a legegyszerűbbek közt találkoznak. A háromhajósak szentélye rendszerint három oldallal záródik, de példáúl a turócz-szent-mártoni háromhajós, bazilikaszerű templom szentélyét egyenes fal zárja, a melyen egymás mellett két ablak van. Az egyhajósoknál uralkodó a háromoldalú záradék; Zólyom-, Liptó- és Turóczmegyékben egyenes záradékúak is vannak. Az egy vagy több szakaszból álló hosszanti szentély szabály szerint sokszöggel, ellenben a négyzetes, vagy ritkábban négyszögű szentély egyenes fallal záródik. Vannak kéthajós templomok is, de, miként a hármas és az egyes hajójúak, úgy ezek is eltérnek egymástól. Legnagyobb részöknek csupán a szentélye csúcsíves boltozatú. Viszont nem találkozik olyan szentély, melynek boltozata nem csúcsíves. A csúcsíves boltozatú hajók ritkaság számba mennek; egy részük, s pedig a kisebbek vízirányos fa mennyezetűek, másik részüknek, a nagyobbaknak, későbben épűlt dongaboltozatuk van. Ez abból magyarázható, hogy a kisebb templomok részint eredetileg így épültek a XIV. és a XV. században is, részint pedig vízirányos mennyezettel korábban keletkezett templomokhoz későbben csatolták a csúcsíves szentélyt; a nagyobbaknak idővel megrongálódott csúcsíves boltozatát jobbára dongaboltozattal, néha meg vízirányos fa mennyezettel, a tornyok sisakját pedig hagymaalakú födéllel cserélték föl. Az átalakúlás, melyet e templomok szenvedtek, többnyire ebből áll. Egyéb részleteiben a későbbi megújítás vagy helyreállítás nem sokat változtatott. A háromhajósak, melyeknek boltozatát nem építették újjá, bazilikaszerűek. A hajókat elválasztó pillérek alakja vagy leszelt élű négyzet, vagy nyolczszög. A boltozat egyszerűtagoltságú bordái ritkán nyugosznak törzseken vagy gerinczeken, gyakrabban gyámokon, sokszor pedig egyenesen mennek át a fal sikjába. Az ablakok béllete rendszerint sima; a kapuk tagoltsága is egyszerű. Növényi, valamint alakos dísz ritkán fordúl elő; a pilléreken, a gyámokon és a záró köveken azonban itt-ott találkozik emberi fej és állati alak is. A bányavidék csúcsíves építményei e szerint kerűlik a formák nagyobb gazdagságát, ennél fogva alkalom híján kevésbbé mutatkozik rajtuk a hanyatlás ismertető jele, a szerfölötti czikornya.

Zólyommegyében a zólyom-lipcsei templomnak négyzetes pillérekkel elválasztott három hajójának boltozata újjáépűlt; a szentélybeli boltozat bordái hármas tagoltságú és emberi fejekkel végződő féltörzseken nyugosznak. Turóczmegyében Szent-Márton város imént említett háromhajós és egyenes záradékú temploma bazilikaszerű; középhajóját, melynek gádorfala egykor magasabb volt és magas keskeny ablakai voltak, az oldalhajóktól félkörű hosszanti hevederek választják el.

Liptómegyében a szent-miklósi szintén bazilikaszerű templomnak szokatlanúl széles (mintegy 9 méter) középhajóját a jóval keskenyebb (mintegy 4 1/2 méter) oldalhajóktól két pár nyolczszögű pillér választja el. A középhajó déli gádorfalán kerek ablakok vannak.

Barsmegyében Új-Bánya város temploma szintén bazilika alakú, de tornya nincs, ezért szentélyének három oldalú záradékát nem tekintve, szembeszökően hasonlít a cisterciták templomához. A középhajó gádorfalának szintén kerek ablakai vannak. A hajókat négyzetes pillérek választják el egymástól. A boltozat 1726-ban újjáépűlt. Nyugati homlokzatán nincs bejárat; falán szép magas ablak nyílik.

Nógrádmegyében a mátra-verebélyi templom kisebb háromhajós. Ezt a XIV. század végén a Veréb család építé; a XVII., majd a jelen században újjáépítés közben összes boltozatait átalakítva eredeti jellegétől megfosztották; de megmaradt a szentély déli falának két fülkéje, mely e vidéken a késő csúcsíves művészet gazdagabb díszének képviselője.

Gömörmegyében a csetneki templom terjedelmes, de a legszabálytalanabb elrendezésű háromhajós bazilikaszerű templomok egyike. Hajói csak két szakaszból állanak; középhajója mintegy háromszorta szélesebb az oldalhajóknál; mind a három hajónak van sok szöggel záródó szentélye, s ezek hosszabbak a hajóknál és a mellékszentélyek szélesebbek hajóiknál; a fő szentély viszont jóval keskenyebb a fő hajónál, melynek nyugati végében zömök torony emelkedik.

Hontmegyében Bakabánya város temploma egyhajós; de déli oldalához vele egyenlő hosszú kápolna csatlakozik, mely a fő hajótól három pillérrel elválasztott mellékhajót alkot. A hajó szentélye négyzetes és egyenes; a kápolna ellenben háromoldalú záradékkal bír. Ilyenféle elrendezés Liptómegyében kétszer fordúl elő. A szent-máriai templom fő hajójának déli mellékhajója van, melyet amattól leszelt élű két pillér választ el, s ezek mindegyikét a román művészetre mutató négy-négy emberi fej és lomb díszíti. A német-lipcsei templomnak pedig éjszaki mellékhajója van, melyet a vele egyenlő széles fő hajótól két pillér választ el. Ide tartozik még Nógrádmegyében Csécse falu temploma. Ez vízirányos fa mennyezetű egy hajóból áll, melynek éjszaki oldalához egy alacsonyabb, szintén lapos mennyezetű toldalék csatlakozik, de úgy, hogy azt a hajóval a falba tört egy szélesebb és három keskenyebb csúcsíves nyílás kapcsolja össze.

Nagy számmal vannak az egyhajós templomok. Zólyommegyében a radványi jellemző példája a megerősített kisebb templomnak, magas és meredek dombon fekszik, melyre födött lépcsők vezetnek föl, és tornyokkal ellátott fal övezi. A badini templom mellett még fönnáll a csontház. Az ó-hegyi eredetileg szintén egyhajós volt, 1850-ben bővítették ki a két mellékhajóval. Említésre méltók még Zólyom, Libetbánya, Jakabfalva, Szászfalu, Dubova, Lopej, Szelecz, Bucs, Felső-Micsinye, Ocsova, Dubravicza helységek templomai. A zólyomi templomnak két mellékhajója van, de azok oly keskenyek, hogy inkább folyosóhoz hasonlítanak. Breznóbánya egykori csúcsíves templomának romjai közt csupán a szentély áll. Liptómegyében a szent-mihályi templom hajója és szentélye egyenlő széles. Ennek, valamint a közép-szlécsinek szentélye öt oldallal záródik. Szmrecsány község templomának lapos fa mennyezetét változatos festett mustrák díszítik. Átalakítás következtében csak egyes részletek maradtak fönn a liptómegyei Szent-Péter, Nagy-Palugya, Szent-Iván, Szent-András, Dovalló, Nagy-Dobrócz és még néhány község templomán. Turóczmegye kisebb csúcsíves emlékei a mosóczi, nagy-jesseni, szent-mihályi, szent-máriai, tót-prónai, pribiczi, neczpáli templomok. A barsmegyebeli Geletnek község templomáról már szólottunk. Ugyan e megyében a szlaszkai templom kerítő fala egykor szintén tornyokkal volt megerősítve. Ezeken kivűl csúcsíves építmények Lúcska, Berzencze, Jano-Lehota, Lutila, Trubin, Vieszka községek templomai. Nógrádmegyében az alsó-sápi templom nyolczszögű tornyának három-három oldala a nyugati homlokfalból kiszökellő gyámokon, két oldala pedig a homlokfalon nyugszik. A gácsfalui templomot az ajtó fölötti fölírás szerint a Toma család 1350-ben építé. Gömörmegyében a krasznahorka-váraljai és a geczelfalvi templom még elég jó állapotban van. Több falusi templom eredetileg is jelentéktelen épület volt s idővel még inkább azzá vált.

A nyugati részen Árvamegyében nem találkoznak csúcsíves plebánia-templomok. A trencséni plebánia-templom egészen átalakúlt. Nyitramegyében legkiválóbb e fajta emlékek a szakolczai és a vág-újhelyi templom. A szakolczai háromhajós csarnok, noha oldalhajói valamivel alacsonyabbak a középhajónál; szentélye szabályos, oldalhajói szabálytalan nyolczszög három oldalával záródnak; nyugati homlokzatán a középhajó első szakaszába épített torony emelkedik. Ez utóbbit, valamint a hajók boltozatait, pilléreit újabb időben átalakították. A mellette levő nyolczszögű csontház boltozata is új. A vágujhelyi plebánia-templom a XV. században épűlt és eredetileg egyhajós volt, 1672-ben két oldalhajóval bővítették, azonkivűl többszöri helyreállítással annyira átalakították, hogy a támasztó pilléreken, a szentélyzáradékon és nehány ablakon kivűl egyéb nem maradt meg a régi templomból. Megemlítjük még a privigyei, csejtei, kósi, brezáni, német-prónai kisebb plébánia-templomokat. Pozsonymegyében nagyságuknál fogva leginkább kitűnnek a Kis-Kárpátok aljában fekvő Szent-György, Bazin és Modor városok templomai. Mindannyit későcsúcsíves formák, szabálytalan elrendezés és akár avatatlanságból, akár hanyagságból származó építésbeli fogyatékosság jellemzik. A szent-györgyi plebánia-templomnak a városon kivűl a Kis-Kárpátokból kiágazó halmon igen szép fekvése van. Fő és éjszaki mellékhajóból áll, melyeket két nyolczszögű pillér választ el, s mindegyik keresztboltozatos; a mellékhajót ablakkal áttört egyenes fal, a fő hajóhoz ferdén csatlakozó szentélyt három oldal zárja, dél felől a mellékhajó helyét kápolna és nyilt előcsarnok foglalja el; az egyenes fallal zárt nyugati szakaszban széles orgonakarzata, a szentély alatt kápolnája van, melybe tizenkét lépcső vezet. A bazini templom nyugati homlokán zömök torony emelkedik, három hajóját ferdén elhelyezett négy pár pillér választja el, jelentékeny hosszaságú szentélyének három oldalú záradéka és csillagos boltozata van. Ennek a záró köveit díszítő czímerek arra vallanak, hogy az építésben része volt a Szent-györgyi és Bazini grófoknak. A szentély déli oldalához csatlakozik az Illésházy család kápolnája. Modor város mostani temetőjében levő templom két mellékhajója, miként a zólyomié, keskenységénél fogva inkább folyosóhoz hasonlít; tornya nincs, szentélyét, melyhez két kápolna csatlakozik, három oldal zárja. A Kis-Kárpátok mentén számos kisebb csúcsíves emlék találkozik, mint példáúl az alsó-diósi, a csesztei plebánia-templomok, s még több, mely idővel elveszté eredeti jellegét.

Külön csoportot képeznek a Csallóközben a XV. század folyamán épűlt késő csúcsíves plebánia-templomok is. Számuk mintegy harmincz. A sziget talajának mivoltához képest téglából épűlt majdnem valamennyi. A kőnek hiányából származó e sajátság azonban csakis az építéshez használt anyagra szorítkozik; a részletek, mint a gerinczek, a bordák, a zárókövek, a gyámok, az ajtó- és ablakbélletek mind kőből faragottak; a téglaépítészet valamely jellemző formája még kivételképen sem fordúl elő. Általában tagolatlan falak tömegéből álló zömök, kivűl és belűl egyszerű, szervezetlen építmények ezek, kevés és szegényes rajtuk a faragott dísz. Egymáshoz annyira hasonlók, mintha valamennyi egy mester műve volna. Legtöbbjük egyhajós és három oldallal záródik, de egyenes záradék is találkozik. Van nehány háromhajós is, meg olyan, melyet a hajó tengelyére állított két pillér két részre oszt; toldalékhajók is fordúlnak elő. A nyugati homlokzaton álló egy vagy két torony négyzetes alakú, zömök, egyiken másikon a nyolczszögű sisakfödél körűl emelkedő négy kisebb torony emlékeztet némileg a csúcsíves építészet karcsuságára. Vannak olyanok is, melyek eredetileg román művészetűek voltak és utóbb újjáépítéskor váltak csúcsívesekké. Valamennyi több-kevesebb átalakítást szenvedett a XVII. és a XVIII. században, némelyeken csak részletek maradtak fönn. A somorjai reformátusok temploma eredetileg pillérekkel elválasztott kettős csarnok volt, utóbb két oldalt egy-egy alacsonyabb toldalékhajóval kibővíttetvén, kettős fő hajóból és két mellékhajóból, tehát összesen négy hajóból álló, a maga nemében páratlan templommá alakúlt át, melynek hoszsza és szélessége egyaránt tizennégy méter. A kettős hajóhoz csatlakozó és három oldallal zárt szentély hoszsza meghaladja a tíz métert. A nyugati oldalából kiszökellő torony sisakját négy kisebb torony szegélyezi. A csütörtöki templomnak az előbbihez hasonló kettős hajójához csupán éjszak felől csatlakozik egy alacsonyabb mellékhajó. Két zömök tornyának köríves ablakai vannak. A várkonyi templom fönmaradt részletei kora csúcsíves jellegűek. A püspökii háromhajós csarnoktemplom kőből épűlt.

A pozsonyi Ferencz-rendi kolostor udvara és a Szent János kápolna alaprajza. Háry Gyulától

A kolduló szerzeteknek a csúcsíves építés idejében keletkezett, amúgy sem nagy számú telepei a pusztulásnak legszomorúbb képét mutatják. Közűlök egy sem maradt fönn ép állapotban; nagyobb részükről csak hírből van tudomásunk. A fönmaradottak után ítélve e szerzeteknek építésmódja szegénységükhöz képest fölötte egyszerű volt; szilárdságra nézve távolról sem közelítik meg a földmívelő szerzetek építményeit; fontosságuk leginkább abból áll, hogy a városok egyik kellékéűl szolgáltak és szintén volt részük az építési tevékenység föllendítésében. Ezek a szerzetesi telepek rendszerint a város végén épültek; jobbára egyhajós templomuknak két-három szakaszból álló, terjedelmesebb szentélyük van, mely három oldallal záródik; a templom éjszaki oldalához csatlakozik a jobbára egyemeletes, szűk és barátságtalan kolostorépület; ugyanitt a szentély fala mellett emelkedik a torony.

Beregszász, Eger, Szatmár-Németi és Gölnicz városokban a Domonkos-rendi kolostorok nyomtalanúl elpusztúltak; csak annyit tudunk róluk, hogy a XVI. század elején még fönnállottak; valószínű tehát, hogy a XIV. században keletkeztek. Kassán a Domonkos-rendi templom a legrégibb csúcsíves építmény; hajója a XVII. században egészen újjáépűlt; csupán szentélye és tornya régi, de ezek is nagy átalakúlást szenvedtek.

Nem kedvezett jobban a sors a Ferencz-rend csúcsíves építményeinek sem. Néhány egészen elpusztúlt, mint példáúl a beregszászi, a nagy-szőllősi. A nagyszombati, melyet Nagy Lajos király alapított, 1633-ban, majd 1836-ban egészen újjáépűlt. Hasonló sors érte az egri és a szakolczai kolostorukat és templomukat. Kassai templomuknak csak a szentélye csúcsíves. Nógrádmegyében Szécsényben a Ferencz-rendi templomon csupán a szentély háromoldalú záradéka mutat a csúcsíves művészetre; tornya szintén újjáépűlt, elég jó karban van a kolostorépület keleti szárnyában levő egykori káptalanterem, most sekrestye; ellenben a fölötte levő terem, mely könyvtárúl szolgálhatott, nagyon megrongált állapotú. A káptalanterem négyzetes alakú, közepén nyolczszögű pillér emelkedik és ide futnak össze a csillagos boltozat szép tagoltságú bordái. A pillér lábát domború művű állati alakok fogják körűl, melyek a pokolnak az egyház által legyőzött hatalmát jelképezik. A galgóczi Ferencz-rendi templom 1465-ben keletkezett késő csúcsíves építmény; hajóját a XVII. században újjáépítették, tornya a nyugati homlokzaton van, kapuja díszesebb. Az előbbieknél jóval érdekesebb a liptómegyei Okolicsány mezővárosban levő Ferencz-rendi templom. Ez a Fölvidéknek legjobb karban levő e fajta emléke. Késő csúcsíves építmény; a rajta előfordúló évszámok (1489. 1490) és czímerpaizsok tanúsága szerint Mátyás királynak és Bakocs Tamás esztergomi érseknek köszöni keletkezését. Vegyest sötét barna színű faragott kőből és téglából gondosan épűlt háromhajós csarnok; hajója és szentélye egyaránt négy-négy szakaszból áll; a középhajót az oldalhajóktól nyolczszögű, karcsú pillérek választják el; boltozata részint csillagos, részint hálós; a szentély déli falában ülőhelyűl szolgáló, díszes keretű fülkék vannak. A szentély déli oldalán emelkedő négyzetes toronynak hagymaalakú sisakja új, az aljában levő kapu csúcsíves; ellenben négyszögű és félköríves ablakai, nemkülönben a sekrestyének szintén négyszögű ablakai a renaissance építészetre emlékeztetnek. A Ferencz-rendiek pozsonyi kolostorát és templomát IV. Béla alapította, Ottokár pusztítása után IV. László király újra építé és Lodomerius esztergomi érsek szentelé föl 1297-ben. Hajójának boltozata 1590-ben bedűlt. Két szakaszú és három oldallal záródószentélye elég ép állapotban maradt fönn. Ennek legérdekesebb részletei a sima törzsű oszlopok, melyeken a diadalív, a hevederek és a bordák nyugosznak, továbbá a gazdag lombdíszű zárókövek. A hajó déli oldalának keleti végében emelkedő torony jóval későbben, a XIV. században épűlt. A hajó párkányáig érő alja négyszögű; felső része a szokástól eltérően nem nyolcz, hanem hatszögű, két osztályból áll, és szintén hatszögű sisakkal végződik. A felső résznek 30 méter magas, könnyedén fölfelé szökellő, sugár alkatán a széles és magas ablakok, azoknak gazdag béllete, a három karajos övvel díszített párkány, az egymás fölött és mögött emelkedő ormok, meg a tornyocskák, melyek ezeket közre fogják, majd az áttört változatos geometriai dísz és a felső párkány vízhányó állatjai, végűl a karcsú sisak, s annak élét szegélyező levelek a csúcsíves építést teljes gazdagságában tűntetik föl. A legújabb időben Schulek Frigyes vezetése alatt eszközölt lelkiismeretes helyreállításból változatlanúl kerűlt ki e becses alkotás és továbbra is megmarad a csúcsíves építés formai gazdagságának ez országbeli egyik legjellemzőbb képviselőjeűl.

A minoriták Lőcsén a XIV. század elején telepedtek le; itteni templomuk és kolostoruk a kolduló szerzetek egyik nagyobb és díszesebb építménye volt. A templom háromhajós csarnok; a középhajót az oldalhajóktól eredetileg öt pár pillér választá el. A gondatlanúl épített hajó csakhamar düledezni kezdett; azért a két első szakaszát elfalazták, megmaradt részét pedig új boltozattal látták el. Tartósabb volt a szentély, mely három szakaszból áll és három oldallal záródik, keresztboltozatának bordái részint három, részint öt féltörzsből alakított gerinczeken nyugosznak. A hajó ablakai négy, a záradéké három, a hoszszanti szentélyé két osztályúak és három meg négy karajos egyszerűen formált geometriai díszük van. A nyugati homlokzaton emelkedő, utóbb részben átalakított zömök torony külső fala a város falán nyugodott, és alja a fal mentén vezető út átjárójáúl szolgált. A déli oldalon van a kapuja, mely igen egyszerű. Az éjszaki oldalának egész hoszszában elterűlő keresztfolyosó szabálytalan négyszögű udvart alkot, melynek szakaszai keresztboltozatúak. A szentély melletti négyzetes káptalanterem keresztboltozatának hevederei és bordái a középen álló nyolczszögű pilléren nyugosznak. E telep sok viszontagság után, mialatt a jezsuiták, majd a premontreiek kezén is megfordúlt, elhagyatott állapotba jutott. Nyitramegyében Privigyén 1496-ban karmeliták tartózkodtak. A városon kivűli halmon levő templomuk sok viszontagságon átesett kisszerű épület.

A pozsonyi Ferencz-rendi kolostor Szent János kápolnájának belseje. Háry Gyulától

Őzséb esztergomi kanonok 1246-ban alapítá remete Szent Pálnak magyarországi rendjét. Ez szabályainak a budai zsinaton 1308-ban történt megerősítése után gyors virágzásnak indúlt, Róbert Károly, kivált pedig Nagy Lajos hathatós pártfogását élvezte és oly nagy kedveltségű volt, hogy számos főpap és a legelőkelőbb családok tagjai léptek kötelékébe. Okíratok tanúsága szerint a Fölvidéken, jobbára Gömör, Borsod, Abaúj és Zemplén megyékben a XIV. század folyamán húsznál több pálos rendi telep keletkezett. Azonban valószínűnek látszik, hogy nagyobb részük két-három személyből álló remeteség volt, melynek nem volt saját temploma és tagjai a közeli helységekben és várakban végezték az isteni tiszteletet. Ez a körűlmény lehet az oka, hogy pálos rendi csúcsíves templom az egész Fölvidéken csak három találkozik. Ezeknek helyei Hontmegyében Mária-Nostra, Pozsonymegyében Mária-Völgy, végűl Zemplénmegyében Tőke-Terebes. A két elsőt Nagy Lajos király alapítá 1352-ben és 1377-ben. Mind a három egyhajós, megnyújtott szentélyű és három oldalú záradékú. A mária-völgyinek hajója ferde négyszög, s nyugati homloka előtt magas négyszögletű torony emelkedik. A mária-nostrai templom nyugati homlokát két torony fogja közre. Mindkettő szentélyében a fali pillérek fejét szép virág és lombozat díszíti. A tőke-terebesi gondosan épített egyszerű, szabályos templom, dülényes boltozatának bordái egyenesen a fali pillérekre ereszkednek, diadalíve és a szentélybeli ablakok béllete gazdagabb tagoltságú.

A karthausi remete szerzetnek egyetlen telepét Márton nevezetű szerzetes 1319-ben alapította a Fölvidék legéjszakibb részén, a Szepességen a Dunajecz folyó mellett Lechnicz falu közelében, azért lechniczi vagy másként vörös klastromnak is nevezik. 1710-ben a kolostort a kamalduli szerzet foglalta el, 1772 óta elhagyatott állapotban van. A kolostor négyszögű, terjedelmes udvarának közepén áll a tekintélyes nagyságú, de egyszerű egyhajós templom, melynek szentélyzáradéka kivűl egyenes, belűl háromoldalú; a szentély két oldalán egy-egy szintén egyenes záradékú kápolna van; az éjszaki kápolna mellett emelkedik a torony.

Pozsonyban a Clarissa apáczák elpusztúlt kolostorának egyhajós temploma tornyánál fogva nevezetes. Ez ötszögű, de nem négyszögből megy át e szokatlan alakba, hanem részben a templom nyugati és déli falán, részben e falak sarkán levő támasztó pillérek tetején, részben pedig e pillérek közéből kiszökellő, zömök tagoltságú gyámokon nyugszik, látszatra nézve, mintha java része a levegőben szabadon állana. Három osztálya közűl az alsó egyszerű, csupán sarkait díszítik tornyocskák, s párkánya alatt három karaju öv fut körűl. A második osztály alsó felében a sarkokon és az oldalokon szép mennyezet alatt levő szobrok a keleti bölcsek hódolatát ábrázolják, fölső felét változatos geometriai dísz három szalagban övezi. A harmadik osztály sarkain tornyocskák, széles ablakainak bélletében pedig szép oszlopocskák emelkednek. Liliom virágban végződő három karajos koszorú párkány fejezi be e sajátos alkotmányt, melyet az idők viszontagsága csakis sisakfödelétől fosztott meg. A Clarissa apáczák nagyszombati temploma egyszerű kis épület.

Kórházi kápolna Beszterczebányán, Selmeczbányán, Körmöczbányán és Nagyszombatban maradt fönn.

Három kápolna kiválik a fölsorolt egyházi építmények sokaságából és külön említést érdemel. Meglevő templomhoz későbbi toldalékúl csatlakoznak, faragott kőből, szilárdan épültek, kicsiny terjedelműek, helyes arányúak, egyöntetű, szabatos kimunkáltságúak és a csúcsíves építés formai gazdagságát legteljesebben tűntetik föl. Kapujuk és tornyuk nincs; három szakaszból és három oldalú záradékból álló egyszerű elrendezésüknél fogva kivűl a támasztó pillérekre, belűl a falak, a fali pillérek, a bordák, a hevederek tagoltságára és az ablakokra szorítkozik gazdagságuk. Mind a három a XV. század végén keletkezett, tehát rajtuk itt-ott olyan formák is találkoznak, melyek elárúlják a hanyatlás korát, a mi azonban nem zavarja egységes hatásukat és nem árt művészeti becsüknek.

A pozsonyi Ferencz-rendi templom éjszaki oldalához csatlakozó toldalék Szent János tiszteletére szentelt kettős kápolna. Alsó helyisége temetkezésre szolgált; csak egy szakaszból és záradékból áll; rendeltetéséhez képest a szokottnál díszesebb, a mennyiben fali pilléreit gerinczek tagolják, boltozatának egyik záró kövére pedig czímerpaizs van faragva. A felső kápolnába a templomból nyolcz lépcső vezet föl. Ennek belsejében a csúcsíves művészet teljes pompájával találkozunk; tagoltság borítja egész hoszszában és szélességében. Erősen kiszökellő fali pilléreinek körtealakú gerinczei magas talpon és lábon állanak; ezekből megszakítás nélkűl fejlődnek a hevederek, nemkülönben a szakaszok keresztboltozatának és a záradék csillagboltozatának bordái. A középső gerinczek aljában kiszökelő oszlopok lombdíszű feje fölött mennyezetes fülkék képződnek, melyekben újabb időbeli gipsz szobrok állanak. A záróköveket czímerpaizsok díszítik. A pillérek közében alacsony kő padok vannak; fölöttük a falból mélyen kifaragott pálczatagokból és gazdag geometriai díszből álló vak árkád emelkedik. A széles és magas ablakok az árkádoknak mintegy folytatását alkotják és azok tagoltságával megegyezően a déli falbeliek négy, a záradékbeliek három osztályúak és három meg négy karajú geometriai díszük van. Külseje egyszerű; nyugati ormának falát négy osztályú vakablak, párkányát levélcsokrok és keresztvirág díszítik.

Az Oltári-szentség tiszteletére szentelt kápolna, mely a szepesi székesegyház és a Nagy Boldogasszony kápolnája, mely a csütörtökhelyi plebánia-templom déli oldalához csatlakozik, édes testvérek. Mind a kettő faragott kőből épűlt. Ismeretlen nevű, de kitűnő mesterük a helyes arányokra, a szerkezeti alkotó részek tömegének formás föltagolására és a dísznek a szerkezettel való szerves kapcsolatára fordított legnagyobb gondot, s minthogy csupán erre szorítkozott, elkerűlte a késő csúcsíves művészetnek a XV. század végén dívott szertelenségeit és két oly művet alkotott, melyek kicsiny voltuk mellett szép anyaguknál, szabatos kimunkáltságuknál és nemes formáiknál fogva méltán foglalnak helyet az e fajbeli kiválóbb emlékek sorában. A szepesi székesegyház déli mellékhajójának hosszanti falába tört két nyíláson át jutunk az Oltári-szentségről nevezett kápolnába. Az átjárati nyílások tompa csúcsú ívei két fali és közben szabadon álló egy pilléren nyugosznak. Ezek lába és törzse nyolczszögű; a törzsnek a leszelt élek helyén támadt négy oldalát egy-egy mély horony, a közibük eső négy oldalt pedig hármas talpon álló és oszlopalakú gerincz tagolja. A pillérek e tagoltsága megszakítás nélkül folytatódik az íveken, azzal a különbséggel, hogy a gerincz folytatásúl szolgáló tag körtealakú. A kápolnabeli fali pillérek talpa, lába és törzse hatszögű; a törzseket sarkaikon pálczaalakú gerinczek tagolják, közepükön pedig mennyezetes fülkék díszítik, melyekben későbbi időből való szobrok állanak. A pilléreknek nincs fejük; az egyszerűbb hálós boltozat bordái egyenesen a gerinczekből fejlődnek. A kápolna külsején a támasztó pillérek uralkodnak, melyek öt fokozatban vékonyodva, lécztagokkal, egy-egy zömök gúlával, tornyocskákkal, levélcsokrokkal és keresztvirággal díszítve és a koszorúpárkányt megszakítva karcsúan nyúlnak föl a magasba. A támasztó pillérek egyik-másik formája, nemkülönben a külső és belső bélletükön egyformán tagolt, széles és magas ablakok geometriai dísze a késő csúcsíves művészetre vallanak, a mi azonban nem rontja a kápolna helyes arányú külsejének jó hatását. A nyugati homlokzatot egy négyzetes alakú kápolna csupasz falai födik el. A kápolna belső hoszsza mintegy 17 1/3, szélessége 7 1/2 méter.

Nagy Boldogasszony kápolnája Szepes-Csütörtökhelyt. Háry Gyulától

A csütörtökhelyi kettős kápolna ennél hosszaságban mintegy öt, szélességben másfél méterrel kisebb, de művészetileg jóval becsesebb. Az alsó kápolna, melybe a felsőből a nyugati fal mellett levő lépcső vezet le, szintén isteni tisztelet helyéűl szolgált, a világosságot minden pillérközben két-két alacsony ablakon át nyeri, hálós boltozatának dűlényeket és négyzeteket alkotó és körtealakú bordái mélyen lenyúlva összefolynak a falból kiszökellő vékony oszloptörzsekkel. A boltozatnak nagyobb szilárdság czéljából még egy bordája van, mely a tetején a hosszanti tengely irányában fut végig. A templomból csupán egy keskeny ajtó nyílik a fölső kápolnába. Belsejében a boltsüvegeken kivűl nincs egy tenyérnyi hely sem, melyet valamely fínoman faragott dísz nem élénkít. A hosszanti oldalok fali pilléreinek élével befelé álló félnégyzet alakjuk van, az éjszaki oldaliak összefolynak az ablakok bélletével, a záradékbeliek tompa szögűek. Valamennyit egymással váltakozva körte-, lécz- és pálczaalakú gerinczek, meg hornyok és díszes mennyezetű fülkék borítják. Minden gerincznek külön-külön sokszögű talpa és kettős kehelyalakú feje van; ezeken nyugosznak az egyszerűbb hálós boltozat bordái. A pillérek közébe eső falat vak árkádok ékesítik, melyeknek fölfelé mintegy folytatásai a hatalmas ablakok. A kápolna nyugati végében az első pillérpárig érő térséges karzat van, mely szabadon függő és hajlított két csúcsíven nyugszik. Külsején a dísz a kisebb-nagyobb mennyezetes fülkékkel, tornyocskákkal díszített támasztó pillérekre szorítkozik. Ez épület szép anyagának, összhangzatos arányainak, pompás díszének, szinte aprólékosan gondos kimunkáltságának hatása alatt kiváncsian kérdezzük: vajon mely megrendelő bőkezűsége és mely mester művészete hozta létre e félreeső, elhagyatott helyen a magyarországi csúcsíves építés legremekebb alkotását? Hagyomány szerint a dúsgazdag Zápolyai család valamelyik tagja, talán István nádor neje, Hedvig alapította mind a két kápolnát és mindkettő külföldről, talán a bécsi építőműhelyből meghívott mesternek a műve lehet. Ez a kápolna nem tagadja meg korát. Vannak rajta részletek, melyek elárúlják a késő csúcsíves művészetet. Ámde csodálatos, hogy a hanyatlás korában élt mester helyenkint, jelesűl a pilléreken szinte szertelen gazdagsággal árasztotta el építményét, de a mellett elkerűlte a fölösleges, a lerivó czikornyát, nem vetemedett a czéltalan, kérkedő formákkal való játékra, pazar kedvében is megőrizte a díszítmény és a szerkezet közti szerves kapcsolatot.

Csúcsíves fa templomok Máramarosmegyében, Gyula-Monostoron, Bártfalun és Szandán. Cserna Károlytól

A Fölvidéknek erdőkben való gazdagságából könnyű megérteni, hogy a lakosság fából alkotta házait és templomait, s hogy az építés ezen módjának gyakorlata a magyar, német, szláv és rumén nép körében nemzedékről nemzedékre szállott. Ekként míg több helyen a régi fa alkotmányokat idővel kő épületek váltották fel, számos helyen a nép századokon át hűen ragaszkodott a régi gyakorlathoz, az elkórhadt fa épületet kijavította, vagy helyébe újat emelt, ha a falu lakossága más vidékre vándorolt, magával vitte saját keze alkotta templomát, s közben lépést tartott az építészet fejlődésével s alkalmazta annak újabb formáit. A midőn a római vallást a görög váltotta föl a fa templom elrendezése alkalmazkodott a vallásos szertartás követelményeihez. Ekként a fából való építés, a szokás talajában mélyen gyökeredző népies művészetként egészen a múlt század közepéig élt és kiválóbb emlékei, a fa templomok mai napig szép számmal vannak. Nem számítva a művészetileg értéktelen, kezdetleges alkotmányokat, a milyenek szegényes helyeken, jobbára Árva-, Liptó- és Trencsénmegyében elvétve fordúlnak elő, a fa templomokat két csoportra oszthatjuk, a szerint a mint csúcsíves vagy bizanczi formákat vettek föl. A csúcsíves jellegűek legnagyobb számmal Bereg-, Máramaros-, Szatmár-, Ung- és Ugocsamegyében fordúlnak elő, sőt csaknem egyedűl ezekre szorítkoznak, számuk fél századdal ez előtt még több százra rúgott, azóta legnagyobb részük elpusztúlt ugyan, mindazáltal az érdekesebbek közűl még nehány fönmaradt többé-kevésbbé korhadt állapotban. Közűlök a legrégibb sem idősebb százötven évnél. Fejlődésüknek történetét nem ismerjük, de a vidék népességének multjából szinte önként következik, hogy az építésnek ezen sajátos módját a német telepesek művelték, s a XIV. és XV. század folyamán ezeknek révén honosodtak meg a fa templomokon a csúcsíves formák. Midőn utóbb a reformatio e vidéken a római kath. vallást egészen kiírtotta, a fa templomok majdnem kivétel nélkül a görög szertartású ruthén és rumén nép kezére kerűltek. E gazdacsere alkalmával külsejük és fölépítésük érintetlen maradt, belső elrendezésük és fölszerelésük azonban a görög szertartás szerint átalakúlt. Az új tulajdonosok a templomok birtokba vételével elsajátították azoknak művészetét, több mint kétszáz éven át törhetetlen hűséggel ragaszkodtak hozzá, azt mint sajátjukat szeretettel művelték, a régiek helyébe és mintájára újabb és újabb templomokat ácsoltak és ekként a csúcsíves faépítészet e vidéken ötszáz évnél tovább tartott. E templomok kivétel nélkül temetőben állanak, melyet vesszőből font sövény kerít. Korlát által ketté osztott hajójuk nyugati része az asszonyok, keleti nagyobb része a férfiak helyéűl szolgál, három oldallal záródó szentélyüket a hajótól ikonostasion választja el, a nyugati oldalon levő bejárat előtt zárt, vagy nyitott előcsarnok van. Hoszszában fektetett talpgerendákon, ritkábban kő alapon emelkedik tölgyfából összerott boronafaluk, melynek nincs sem deszka, sem zsindely burkolata. A kicsiny ablakokkal áttört zömök falakon szépen faragott zsindelylyel födött, széles ereszű, meredek nyeregtető nyugszik. Vannak olyanok is, melyeknek egymás fölött két sor ablakuk és a fölső sor alatt félereszű födelük is van, a mi külsejüknek bazilikaszerű jelleget kölcsönöz. Hol az előcsarnok, hol meg a női osztály fölött a nyeregtetőből emelkedik ki a torony, melynek alacsony árkádos erkélye fölött gyakran négy saroktoronynyal övezett gúlaalakú, karcsú sisak födele van. A templom külseje zömök alkotásánál fogva komor, a mit még fokoz a fa sötét színe és a széles eresz mély árnyéka. Ellenben az erkély, mely körűl szépen faragott léczekből csipkéhez hasonló övezet van, s még inkább a karcsúan fölszökő sisak szertelen élénkséget kölcsönöznek a toronynak. Ezen ellentétben rejlik a templom külsejének szokatlan, szinte megkapó hatása. A torony nélküli templomok mellett szabadon álló tornyok szolgálnak haranglábúl. Ezek gyakran tekintélyes alkotmányok, s alakra nézve hasonlítanak a templomok tornyaihoz. Sárosmegyében is találkozik nehány német eredetű fa templom, így példáúl Hervartón. De ezek a három oldalú záradék kivételével egészen kivetkőztek csúcsíves jellegükből. A byzanczi művészet hatása mutatkozik a Sáros-, Szepes-, Liptó- és elvétve a többi megyében előfordúló fa templomokon, melyek az oroszországi és galicziai falusi templomokhoz hasonlítanak. Gyakoriak köztük az olyanok, melyeknek görög keresztalakú elrendezésük van. Külsejüket az előcsarnok, a hajó és szentély fölött emelkedő, kupolaalakú alacsony torony jellemzi. Ilyenek példáúl Sárosmegyében Felső-Polyánk, Regató, Krusztyova, Andrásvágás, Kocsán községek templomai. Ide sorolhatjuk Szepesmegyében a kézsmárki és Liptómegyében a nagy-palugyai fa templomot. Mind a kettő görög keresztalakú, szokatlanúl terjedelmes építmény. A kézsmárki 1717-ben, mintegy ötezer forint költséggel épűlt; 34.68 méter hosszú és 30.31 méter széles.

A román építészet emlékei megsínlették a tatárjárás viszontagságait, majd a csúcsíves művészetnek a régi iránt kegyeletet nem érző divatja nehezedett rájuk. Viszont az utóbbinak alkotásait először a török, majd a győzelmesen terjeszkedő reformatio pusztította. A XVI. században és még inkább a XVII. században, midőn az ország éjszakkeleti határától Budapestig nem találtatott egyetlen katholikus pap, a reformátusok elfoglalták a gazdátlan templomokat, azoknak falain levő festményeket bemeszelték s kidobtak belőlük mindent, a mi a katholikus vallásra emlékeztetett. Az ellenreformatio alatt a katholikusok kezébe visszakerűlt a templomok nagyobb része, az akkor divott késő renaissance művészet azonban szintén kevés kegyeletet tanúsított a régiség iránt. A mi pedig a viszontagságokkal daczolt, azt megrongálta az idő, az emberi műveknek természetes, de nem a legnagyobb ellensége. Ekként aránylag csekélyebb számmal maradtak fönn a középkori templomok teljességének lényeges kellékei: a falfestmények, az üveg képek, továbbá a berendezési tárgyak, úgy mint az oltárok, a szentségházak, a keresztelő medenczék, melyek az egyházi építészettel szoros kapcsolatban gyakorolt festészetnek, szobrászatnak, s a művészet egyéb ágainak akkori állapotáról tanúskodnak.

Az egyházi falfestészetnek emlékei a Fölvidéken is jobbára a legújabb időben kerűltek elő a mészréteg alól, mely századokon át védelmet nyújtott nekik. Tekintélyes számuk, továbbá az a körűlmény, hogy félreeső falvak kis templomaiban is sűrűn fordúlnak elő, szinte kétségtelenné teszi, hogy minden templom belsejét több vagy kevesebb falkép díszítette, sőt akárhányszor a külsejére is jutott ilyenféle dísz, mely rendszerint Szent Kristóf hatalmas alakját tűntette föl. A nagyobb képsorozatok Krisztus, Mária és a szentek, köztük Szent László életének jeleneteit, továbbá a szentek egyes alakjait, köztük a lelkeket mérlegelő Szent Mihály arkangyalt, a sárkányölő Szent Györgyöt ábrázolják. A művészetileg becsesebbek külföldi hatást árúlnak el. Nagyobb részük kevésbbé becses. Ezek a XV. század vége felé keletkezett, az akkoriban általános forgalomban levő minták nyomán készűltek, megőrizvén azoknak a középkori merevségből kibontakozó szabadabb fölfogását és ábrázolási módját. Önálló művészi egyéniség nyomai ennélfogva nem mutatkoznak rajtuk; művészeti irányt, vagy iskolát csakis a használt minták szerint különböztethetünk meg, vagy a szerint, hogy az egyik vidéken példáúl Szatmármegyében a vörösbarna, más vidéken meg, így Szepesben a világos zöld szín uralkodik. Valamennyi úgy nevezett al secco festmény.

A deákii román művészetű kettős templom fölsőjében némi festék maradványok jelölik a legrégibb falképet, mely a XIII. században, a templommal egy időben keletkezett. Az apsis ablakainak két közfalát, jóval az ablaknyílás fölé emelkedő egy-egy hatalmas mandorla foglalja el. Ezek egyikében az egykori ábrázolásnak csak a helyét látni; az enyésző nyomok sejtetik, hogy a másikban Krisztus támla nélküli trónon ült, fejét dicsfény övezte, testét bő köpeny takarta, s fölemelt jobbjával áldást osztott.

Róbert Károly már III. Endre éltében és még inkább annak elhaltával jogot formált a magyar trónra. Viszontagságos, hosszú közdelem után, melyben Tamás esztergomi érsek hűségesen támogatta, a rozgonyi csatában (1312) a szepesi szászok segedelmével legyőzte ellenségeit és biztosította magának az uralmat. A magyar nemzet történetének e korszakos eseményét, az Anjou háznak trónra jutását állítja elénk a szepesi székesegyház román részének falán, az éjszaki kapu fölött levő, 4.60 méter hosszaságú és közel 2 méter magasságú falkép. E történeti jelképes ábrázolás művészeti értékénél és tárgyának jelentős voltánál fogva páratlan a magyarországi emlékszerű festészeti művek sorában. Mária folyondáros díszű teremben drága kövekkel és gyöngyökkel kirakott aranyos trónon ül, ölében tartja Jézust, jobbjával a király fejére teszi a balfelől térdelő Tamás érsek által fölajánlott koronát. A király mögött Frank szepesi várnagy, Tamás mögött Henrik szepesi prépost térdel; amaz szakálltalan ifjú és egyenes kardot tart, emez szerzetesi ruhát visel és az ország almáját tartja. Mária, az ország védasszonya, a mennyei pártfogást, a három történeti alak pedig a földi támogatást jelképezi, a melynek segítségével Róbert Károly elérte czélját. A három történeti alakot hézagossága daczára könnyen olvasható fölírás ismerteti. Frank várnagyot az ifjúság virágának nevezi (Flos iuventutis camerarius, castellanus Fran de), Tamásnak nevét és egyházi méltóságát (Thomas archi.) jelöli meg, Henrikről pedig azt mondja, hogy ő festette a képet (Henricus praepositus fecit illud opus inpingi). A két papi alak közt levő táblán rímekbe szedett fohász van így:

Ad te pia suspiramus Si non ducis deviamus Ergo doce quid agamus Virgo mei et meis miserearis Anno domini MCCC decimo septimo.

(Hozzád kegyes Szűz fohászkodunk, Ha nem vezetsz, eltévedünk, Oktass tehát, mit tegyünk. Könyörűlj, oh Szűz, rajtam és enyéimen. Az Úrnak 1317-ik esztendejében). A megrendelő neve és az évszám mellől azonban hiányzik a harmadik fontos adat, a festő neve. A tárgy jelentőségének helyes fölfogása, az ennek megfelelő emlékszerű előállítás, az egyszerűségénél fogva komoly, nagy szabású elrendezés, Máriának a többinél nagyobb alakja, méltóságos tartása, arczának formái, a fejét takaró köpeny, annak hajtékai, végűl Jézus alakja arra vallanak, hogy a művész olasz volt, vagy olyan idegen, a ki ismerte a XIV. századi olasz mesterek, Giotto és a sienai Duccio műveit, azokat használta előképekűl, a nélkül azonban, hogy azok tökéletességét utólérte volna. A térdelő négy alakot előkép nélkül szabadabban, de egyszersmind kevesebb biztossággal rajzolta. Ezek majdnem életnagyságúak; arányaik elég helyesek, tartásuk merev, elfogúlt, a ruházat alsó hajtékai elmosódottak. A járúlékokat, így a koronákat a művész elnagyolta. A kép századokon át mészréteg alatt volt, ezért színezéséről, melyben a kék, vörös, zöld és sárga uralkodik, nem lehet ítéletet mondani, a mi értékéből nem sokat von le, mivel jelessége amúgy sem a színezésben állott.

Falkép a szepesi székesegyházban. Forberger Vilmostól

Szepesmegyében Zsegra félreeső falu csekély terjedelmű plebánia-templomának falképei 1871-ben kerűltek elő a mészréteg alól. A hajó éjszaki fala mentén az alsó négy mezőben az angyali üdvözletet, Krisztus születését, Krisztus körűlmetéltetését és a keleti bölcseket látjuk. Ezek fölött öt képben Szent László üldözi a leányt rabló kunt és megszabadítja a leányt. A két ivmező egyikében Mária mennybe menetele ábrázoltatik, a másikban pedig a félholdon álló Szent Szűzet az Atya- és a Fiuisten megkoronázza. A diadalív falát az utolsó ítélet, továbbá Szent István és Szent László alakja, a szentély falait Jézus szenvedésének az utolsó vacsorával kezdődő és a sírbatétellel végződő nyolcz jelenete foglalja el. A szentély három ívmezője közűl kettőből a festmény elpusztúlt, a harmadikban Jézus a vele egy padon szemben ülő Mária fejére koronát tesz. A hajó falán levő festményeket ott olvasható fölírás szerint újra festették, de úgy, hogy azoknak eredeti jellege áldozatúl esett. A diadalíven levő ábrázolás, meg a szentélybeliek elkerűlték a megújítás veszedelmét. A bemeszelés ezeket is nagyon megrongálta, egyes részletek rajza szembeszökően fogyatékos, mindazáltal az elrendezésen és az alakokon fölismerhető, hogy valamely XIV. századbeli avatottabb mester olasz előképek szerint készíté.

A lőcsei templom fő oltára és szentségháza. Háry Gyulától

Ellenben a lőcsei plebánia-templom falképei a XIV. századbeli cseh iskola hatását árulják el. Kétségtelen, hogy egykor egészen festmények borították e templom belsejét, a falakat, sőt négyzetes pilléreinek oldalait is. Nagyobb részük elpusztúlt, de azért e templom még mindig leggazdagabb falképek tekintetében. Az éjszaki mellékhajó falát 34 képből álló három sorozat foglalja el. A sekrestye mellett egymás fölötti két sorban hét-hét kép a fő bűnöket és a könyörűletesség cselekedeit, tovább pedig két sorban tíz-tíz kép Szent Dorottya mártiromságának húsz jelenetét ábrázolja. E képek a 70-es években eszközölt helyreállítás daczára is megőrizték lényegüket. Valószínű, hogy a XIV. század vége felé, ha nem is egyszerre, de rövid időközben készűltek. A fő bűnöket egy-egy lépkedő állaton: oroszlánon (kevélység), bikán (fösvénység), disznón (bujaság), rókán (mértékletlenség), kutyán (irígység), medvén (harag), szamáron (röstség) ülő férfi és nő alakja jelképezi. A földből lángok csapnak föl. A levegőben két-két bőregérszárnyú, kiaszott testű ördög incselkedik. Ezen egyformaság keretében a hét ábrázolás rendkivűl változatos, mindegyik bűnnek legsajátosabb vonását élénken tűnteti föl. Még fokozza a hatást a nem csekélyebb jellemző erővel előállított fölső sorozattal való ellentét. Az emberi lélek jámborságát, nemességét látjuk a könyörűletesség hét cselekedetében. Öt kép három-három alakból áll. Krisztus fogadja a jótéteményt, melyet egy férfi nyújt, a ki mögött egy ájtatos nő áll. A ruházás jelenetében egy ifjú segédkezik, s egy gyermek mossa Krisztus lábát. A hetedik jelenetben Máriát két férfi temeti, mögöttük két nő áll. Emitt a háttérben kéttornyú templom, a többieknél lakóház, jobbára fallal övezett várkastély áll. Föltéve, hogy e két sorozat nem egy, hanem két mesternek a műve, találékonyságuk még akkor is meglepő. Egyébkénti fogyatkozásaik mellett legfőbb művészeti becsük az, hogy a festészet ama kezdetleges állapotában ezen két különböző természetű tárgy mindegyikét mivoltának megfelelő fölfogással jellemzően állította elő. Ez leginkább szembeszökik, ha a két sorozatot egymással szembe állítjuk. A bűnöket jelképező alakok nem biztosan ülnek az állatokon, inkább a levegőben lógnak fölöttük; a könyörűletesség cselekedeteinek csekély járatossággal rajzolt alakjai bizonytalan, elfogúlt tartásúak. De mind ezt feledteti egy felől a bűnök rút voltának változatos, de mindig találó, más felől a jó lélek gyöngéd, megnyerő vonásainak élénk, megkapó föltűntetése. A Szent Dorottya mártiromságának húsz képe drámaiság tekintetében bágyadt s inkább elbeszélő jellegű. Az alakok XIV. századi német divatú ruhát viselnek, szertelenűl karcsúak, csupán derekukban hajlékonyak, egyébként pedig merev s mesterkélt mozdulatúak, a cselekvést bágyadtan fejezik ki. A világos zöld és a sötétebb vörös szín uralkodik rajtuk. A fölsorolt képeken kivűl a szentély falain prófétákat, apostolokat, Krisztus életének jeleneteit, továbbá az éjszaki előcsarnokban Máriát Jézussal, Szent Antalt, a feszületet, a koporsóban álló Krisztust ábrázoló festmények nyomai kerűltek elő. Ezeknek egy része a XV. századból, a legutóbbi 1515-ik évből való.

Jekelfalva szepesmegyei falu templomának sekrestyéjében a mészréteg alúl előkerűlt falkép töredékén nehány merev tartású alak koronás női szent elitéltetését és lenyakaztatását ábrázolja.

Kassán a Szent Mihály kápolna belsejét is falképek díszítették egykor. Közűlök csak egynek a maradványa látható még a szentélyzáradék egyik ablaka alatti falon. Ennek a képnek is a psychotasia, a lelkeket mérlegelő Mihály arkangyal volt a tárgya.

A máramaros-szigeti templommal együtt elpusztúlt falképek töredékeit csak hiányos másolatokból ismerjük. Ugocsamegyében Fekete-Ardón a bedűlt templom nehány falképe nagyon megrongált állapotban maradt fönn. Közűlök különösen érdekes az, mely Metterciát, a középkori szent családot, Szent Annát Mária nevű három leányával és ezek gyermekeivel ábrázolja.

Gömörmegyében újabb időben több kisebb falu, névszerint Geczelfalva, Rima-Brezó, Kiette, Ochtina, Hisnyo, Kraszkó, Rima-Bánya templomában födöztek föl falképeket. A geczelfalvi templom diadalívét, egy szakaszos hosszanti szentélyének és háromoldalú záradékának falait, ívmezőit képek borítják. Tárgyuk Jézus élete kezdve a diadalíven levő angyali üdvözlettől. A boltsüvegeket az evangelisták jelképei, próféták és egyházatyák alakjai töltik ki. Ez utóbbiak, kivált pedig egyes jelenetekben az alakoknak nagyobb száma, és ülő helyzetben is nyugtalan tartásuk arra vallanak, hogy e képeket a középkor végén nagyobb természetességre, élénkebb kifejezésre törekvő, de a rajzolásban járatlan festő készíté. Valamennyi együtt véve érdekes, mert bizonyitja, hogy a templomoknak falképpel való díszítése mennyire általánosan dívott és hogy a falfestés gyakorlata mennyire elterjedt.

A beszterczebányai templom bejárata fölötti kis kápolnában fönmaradt és Szent Kristófot, meg Szent Sebestyént ábrázoló töredékek a csúcsíves kori falfestészet becsesebb emlékei közé tartoznak. A garam-szent-benedeki templom helyreállításakor az éjszaki mellékhajó hosszanti falán két falfestmény kerűlt elő. Egyik a zsidók átkelését a tengeren, a másik a sárkányölő Szent György legendáját ábrázolja. Azon a tenger vörös, ezen Szent György, valamint társa középkori pánczélba öltözötten lóvon űl; a hátterében látható város fala mentén emelkedő torony nyitott erkélye és sisakja élénken emlékeztet a fa templomok tornyaira. Megemlítjük még a turócz-szentmártoni templom szentélyében az apostoloknak, Donch lovag donatornak és nejének alakját, melyeknek maradványai tűz alkalmával lepattogott mészkéreg alatt mutatkoztak, továbbá Szent Kristóf óriási alakját a turóczmegyei Szucsány község templomának külsején, a hevesmegyei Fel-Debrőn Kain és Ábel áldozatát ábrázoló festmény maradványait, végűl a bártfai templom külsején Szent Kristófnak és az Árpád házbeli három szentnek alakját. Ezeket Emerici János és Krausz János mester 1521-ben festette. Az üvegképekből, melyek egykor a templomok ablakaiból bizonyára nem hiányoztak, még hírmondó sem maradt fönn.

A németországi csúcsíves templomok legsajátosabb berendezési tárgya, a szárnyas oltár, Németországon kivűl, Magyarország felső vidékén talált legigazibb otthont. Az ország más tájain, akár azért, hogy ott kevésbbé terjedt el, akár a miatt, hogy a háború és a hitújítás jobban pusztította, csak elvétve akadunk a nyomára. Ellenben a Felvidéken a pusztítás daczára nagy számmal maradtak fönn, de itt is többnyire csak Szepes-, Sáros-, Zólyom-, Turócz- és Liptómegye területére szorítkoznak. E megyékben találkoznak kisebb templomok, melyeket ma is három-négy szárnyas oltár díszít. Számuk összesen mintegy nyolczvanra tehető. Az elpusztúltakat, melyekről csak hírből van tudomásunk és azokat, melyeknek töredékei a templomok lomtáraiban hevernek, a fönmaradottakhoz számítva, arról győződünk meg, hogy a XV. század második felében és a XVI. század két első tizedében, tehát hetven év alatt mintegy 500–600 kisebb-nagyobb szárnyas oltár készűlt. Nem látszik tehát túlzottnak az a föltevés, hogy talán Németországnak sincs hasonló terjedelmű vidéke, mely e tekintetben túltenne az említett öt megyén. E tény rendkivűli fontosságú már csak azért is, mert, egyebet mellőzve, magában döntő bizonyítéka annak, hogy az ország e vidékén azon időben mily föltétlenűl uralkodott a német művészet hatása.

A szárnyas oltár szerkezetileg és formailag önmagában befejezett építészeti mű ugyan, de a szobrok, a domború művek és a festmények oly lényeges alkotó elemei, hogy inkább a szobrászat és a festészet szempontjából van jelentősége. Fából alkotott, s aranytól ragyogó pillérekkel, ívekkel, tornyocskákkal, gyámokkal, mennyezetes fülkékkel díszített polcza, szekrénye, szárnyai és oromzata csak keretéűl szolgálnak a szintén fából faragott szobroknak, domború műveknek és a deszkára festett képeknek. E szerint a szárnyas oltárok nagy száma bizonyítéka annak is, hogy a Fölvidéken ez időtájt a német művészet hatása alatt mily lendűletet vett a szobrászat és a festészet.

A lőcsei templom Mátyás királyról nevezett oltárának polcza. Háry Gyulától

Művészeti értékre nézve nem ütik meg ama németországi mesterek műveinek mértékét, a kik a német szobrászat és festészet történetében kimagaslóbb helyet foglalnak el. Itt-ott találkozunk rajtuk az önálló művészi képesség nyomaival; egyik-másik technikai kiválóságával vonja magára a figyelmet. A jobbak kiállják a versenyt a németországi úgy nevezett műhelyi termékekkel; nagyobb részük azonban ezeknél is alsóbb rendű munka. Valamennyi kizárólag a német művészet egyenes és föltétlen hatását árúlja el. E körűlménynél fogva első pillanatra némi alappal látszik birni az a föltevés, hogy ezen oltárok német mesterek művei és részben itthon készűltek, részben pedig külföldről hozattak be. Különösen Stoss Vid, a ki hosszabb ideig a nem messze eső Krakkóban is dolgozott és Wohlgemuth Mihály tekintettek a jobb művek mestereiűl. Azonban egy felől nincs adat, mely Stoss magyarországi tartózkodását bizonyítaná, más felől a kiválóbb oltárok, melyeknek keletkezése idejét ismerjük, a német szobrásznak részint krakkói tartózkodása előtt, részint pedig azután készűltek. A Wohlgemuth-féle műhelyi festmények nem mérkőzhetnek az itteniekkel, melyeket neki tulajdonítanak. Noha ezen oltárok faragványaikkal és festményeikkel egyetemben annyira német jellegűek, hogy bátran német készítményeknek tekinthetők, mindazáltal a német szerzőségre valló ezen belső okokat lerontják a külső okok. Ezek közt első az oltárok nagy száma. Ha a németországi műhelyek még oly bőviben voltak is a faragóknak és a festőknek, annyit még sem engedhettek át Magyarországnak, a mennyi ily sok oltárnak mintegy hetven év alatt való elkészítéséhez szükséges. Az ekkor keletkezett templomok építéséhez megkivánt építő- és kőfaragó-mesterek nem kerűlhettek valamennyien a külföldről; a föllendűlt tevékenység következtében hazai mesterek is képződtek a csúcsíves templommal kapcsolatos minden művészeti ágban. Már a XIV. században is találkoztak olyan mesterek, mint Kolozsvári Miklós festőnek fiai, Márton és György, kiknek hírneve a külföldre is eljutott. Ezek készítették Szent György prágai lovas szobrát, mely a korbeli bronzöntésnek páratlan alkotása. (L. Csehország II. részének 349 lapján levő képet.) A XV. és a XVI. századi följegyzésekben számos fölvidéki festőnek és szobrásznak a neve fordúl elő. Köztük van nehány, a kinek a műve is fönmaradt. Krom István kassai szobrász 1464 körűl készíté a kassai és bártfai templom szentségházát; Poprádon fönmaradt két oltárszárnyat a rajtuk levő fölírás (Nicolaus de Leuczia a. D. 1484 pinxit) szerint Lőcsei Miklós 1484-ben festé; a lőcsei templomban egy síremlék fölírata azt mondja, hogy az ottani fő oltárt Pál szobrász készíté (Margarethae quondam Dni Pauli sculptoris filiae qui supremum Altare Eccleziae hujus sculpsit). Nehánynak elpusztúlt művéről hirből van tudomásunk. Kolozsvári Tamás mester (Magister Thomas pictor de Kolosvár) 1427-ben készíté a garam-szent-benedeki monostor-templom oltárát, Miklós és Jakab kassai mesterek 1466-ban a bártfai templom fő oltárán dolgoztak. A Krisztus testéről nevezett lőcsei egyesűlet XV. és XVI. századi számadási könyvében a következő festők neve fordúl elő: Pál 1437–1450-, János 1469–1482-, Gáspár 1489–1493-, János 1511–1517-, Theophilus 1512–1523-ik év között, Pál 1534-, Lőrincz 1539-ik évben. Ezek között lehetnek az ottani templombeli falképek festői is. Zólyomban 1492-ben Walach János, Beszterczebányán 1503-ban János nevű festő említtetik. Van tudomásunk olyan magyar festőkről is, kik a külföldön tanúltak. A boroszlói festő-czéh följegyzései említik, hogy Beynhard Jakab ottani műhelyében 1484-ban Miklós (Nicolaus der Unger), 1488-ban Walter (Walter Unger), Hevlér Lénárt mesternél pedig 1505 István nevű magyar festő tanúlt. A fölsorolt nevek is elégséges bizonyítékai annak, hogy a Fölvidék nagyobb városaiban: Lőcsén, Bártfán, Kassán, Beszterczebányán voltak faragó és festő műhelyek, a melyekben az oltárokat rajzokban és metszetekben ide kerűlt német minták szerint jobbára Németországon is járt hazai munkások készítették. Ekként a német eredetű művészet magyarországi újabb otthonában is német szellemben folytatódott.

Szárnyas oltár a liptó-szent-andrási templomban. Háry Gyulától

A lőcsei templom kilencz oltára elég jó állapotban maradt fönn, s valamennyi ma is eredeti helyén áll. Ezeknek sorában találjuk a művészetileg becsesebbeket. A fő oltár 18 és 1/2 méter magas tekintélyes alkotmány. A polcznak mély fülkéjében asztal körűl ülő szobrok az Utolsó vacsorát ábrázolják; a szekrényben Máriának; idősb Jakab és János evangelistának 2 1/2 méter magas szobra áll. A szárnyak előlapján négy domború mű az apostolok oszlását, Jakab evangelista fejvételét, János evangelistát Pathmos szigeten és ugyan ennek olajban főzetését, hátulsó lapján pedig nyolcz festmény Krisztus szenvedését ábrázolja. Ezek id. Kranach Lukácsnak 1509-ben megjelent Krisztus szenvedését ábrázoló fametszeteinek fölhasználásával készűltek. A szekrény fölötti rendkivűl gazdag oromzatot, mely a szentély záró kövéig ér, apostolok szobrai élénkítik. Az itt levő és Urbanovitz Márton által emelt síremlék szerint ez oltárt Pál lőcsei szobrász készíté, 1508-ban kezdette meg és 1515-ben fejezte be. Havi Boldogasszony oltára a fű oltár után legnagyobb és legdíszesebb. Szekrényében Máriának majdnem életnagyságú alakja áll, két szárnyának elő és hátsó lapján levő festményeinél fogva, melyek Mária életének tizenkét jelenetét ábrázolják és németalföldi jellegűek, művészeti becsre nézve az első helyet foglalja el az ország e fajta emlékei sorában. Krisztus kinszenvedésének oltára az előbbivel egyenlő nagyságú, mintegy 12 1/2 méter magas, de annál valamivel egyszerűbb. Fő alakja Krisztus, a ki jobbjával a mellén levő sebet mutatja, jobbján Mária, balján János evangelista áll. A szárnyak előlapjának négy mezőjét két-két szent alakja foglalja el, hátulsó lapján pedig Mária életének négy jelenetét látjuk. Ezen oltárnak kiváló művészi érdeket kölcsönöz áttört művű lombozattal pazarúl díszített polcza. A lombozat Mátyás királynak és nejének Beatrixnek czímerét övezi. Az oltár tehát Mátyás egybekelésének éve 1476 és halálának éve 1490 közt készűlt. E faragott és aranyozott lombozat, melyen már észrevehető a renaissance hatása, formáinál, elrendezésénél és szabatos kimunkáltságánál fogva a legszebb e fajta művek közé tartozik.

A kassai székesegyház szárnyas oltárai közűl négy maradt fönn, de egyik sem ép állapotban. A fő oltár egyike az e fajta legnagyobb emlékeknek. Czikornyás díszű polczának innenső oldalán több alakból álló faragvány Krisztus föltámadását ábrázolja. A polczon emelkedő hatalmas szekrényben középütt Máriának, ettől jobbra az új testamentomi, balra pedig magyarországi Szent Erzsébetnek életnagyságot meghaladó szobra áll. A szekrény szárnyain szépen faragott keretbe foglalt 48 festmény közűl 24 Krisztus szenvedését, 12 Mária és ugyan annyi magyarországi Szent Erzsébet életének jeleneteit ábrázolja. Az előbbi két sorozatbeli festmények gyarló kézművesi termékek. Ellenben a Szent Erzsébet életét ábrázoló sorozatot avatottabb festő jobb minták után festette. Ámbár ezeknek sincs nagyobb művészeti becsük, mégis gondos kimunkáltságuknál, élénkebb drámai hatású elrendezésüknél és az alakok kifejezésénél fogva jóval túltesznek azokon a festményeken, melyek Wohlgemuth Mihály nürnbergi műhelyéből kerűltek ki. Nincs is semmi alapja azon föltevésnek, mely szerint e képek is ama műhely termékei volnának. Oromzatát a század elején leszedték és széthordták; az oltár alkata után itélve, ez tekintélyes lehetett. A bártfai templomnak szárnyas oltárokban való gazdagsága meglepő. Egy mellék oltára egészen elpusztúlt; az 1466-ban készűlt fő oltárból, mely a legnagyobbak egyike volt, Szent Egyednek két méternél magasabb és Szent Jánosnak és Zachariásnak egy és egy negyed méternyi magas szobra maradt fönn. Tizenkét kisebb-nagyobb szárnyas oltár többé-kevésbbé jó állapotban ma is fönnáll és a templomnak a maga nemében páratlan díszeűl szolgál. Nincs köztük egy sem, mely nagyobb művészeti becscsel bírna. Kiválóbbak: Krisztus születésének és a Szent keresztnek oltára. Továbbá említésre méltó Mária oltára, melyen a keletkezés idejét jelölő 1505 évszám háromszor fordúl elő. A beszterczebányai templom Szent Borbála kápolnájának szárnyas oltára szintén egyike e fajbeli legnevezetesebb emlékeinknek. Szekrényében Máriának, Szent Borbálának és Jeromosnak, a kápolna két védszentjének szobra áll; a szárnyak két-két mezőjében domború művek Szent Orsolyának és társnőinek a hunok által való megtámadtatását, a tízezer hivő vértanúságát, Szent Péter fölfeszíttetését és egy ismeretlen legenda jelenetét ábrázolják. A karcsún fölszökellő gazdag oromzatot a fölfeszített Krisztus, a két lator és több szent alakja élénkíti. A liptó-szent-andrási templom két szárnyas oltára közűl a Szent András oltára kicsiny és egyszerű volta mellett is érdekes, a mennyiben a szekrényben álló szobor, noha helytelen arányú, mégis jellemzően állítja elénk az áhítatos olvasásba merűlt szentet. Megemlítjük még a szepes-szombati templom hat, a kis-szebeni, a német-lipcsei templom négy-négy, a szepesi, a nagy-őri, a szmrecsányi, a jakabfalvai, a szászfalui és a lúcskai templom három-három szárnyas oltárát.

A pozsonyi Szent Márton templom egykori szentségházának vasrácsos ajtaja. Kimnach Lászlótól

A csúcsíves templomnak másik sajátos berendezési tárgya a szentségház. A régebbi időben, sőt a kisebb templomokban későbben is a szentély falába vájt, s többé-kevésbbé díszes keretbe foglalt csúcsíves fülke szolgált szentségházúl. Utóbb a templom térségében szabadon elhelyezett, önálló építészeti alkotmány alakját ölté magára, karcsú építményként fölszökött a templom boltozatáig és a fejlett csúcsíves művészet elárasztá formáinak egész gazdagságával. A Fölvidék nehány e fajta emléke kiállja a versenyt a külföld legjobb alkotásaival.

A Szent Mártonról nevezett koronázási templomnak Pozsonyban a szentély éjszaki falához illeszkedő, nem egészen szabadon álló, s mintegy 15 méter magas szentségházát a múlt században lerombolták. Ezen toronyalakú hatalmas alkotmánynak a falon csak csekély nyomai maradtak. Nagyságán kivűl formáinál fogva is kiváló dísze lehetett a templomnak, a miről tanúskodik vasrácsos ajtaja, mely a pusztulást elkerűlte. A rajta levő fölírás szerint Fischer Zsigmond bécsi lakatos (Sigmund Fischer schlosser zu Wien) valószínűleg a XV. század második felében készítette e bár késő csúcsíves jellegű, mindazáltal jó izlésű és szabatos kimunkáltságú művet. XVII. századbeli följegyzések dicsérik a beszterczebányai szentségházat, mely utóbb elpusztúlt. Jó állapotban fönmaradt szabadon álló szentségház többek közt a lőcsei, a bártfai, a kis-szebeni, az ó-bányai, a rozsnyói templombeli. Ezt a rajta levő fölírás szerint Coloa Péter készíté 1503-ban (Anno Domini 1503 hoc opus factum est per Petrum Coloa). Formái elárulják késő keletkeztét. Nagyságra, művészeti befejezettségre, valamint épségre nézve valamennyin túltesz a kassai székesegyház szentségháza. Hatszögű alapból fejlődik s szakaszonként vékonyodva 16 méter magasságot ér el. Állítólag Krom István kassai mester műve. Noha a XV. század közepe táján épűlt, megőrizte a csúcsíves művészet jobb idejebeli helyes arányokat és szabatos formákat. A díszes mennyezetek alatt álló szobrok három kivételével újabbak.

A kassai székesegyház szentségháza. Háry Gyulától

A csúcsíves-kori faragó művészetnek még két alkotásáról kell szólanunk. Az Olajfák hegyét ábrázoló és Németországban oly gyakori szoborcsoportnak a Fölvidéken előfordúló egyetlen példányával Beszterczebánya dicsekszik. A kőből faragott és színesre festett, az előtérben életnagyságú szobrok és a háttér domború művei a templom délkeleti falához illeszkedő csúcsíves boltozatú fülkét foglalják el. Az előtérben Krisztus térdel, tekintetét a szikla ormán megjelenő angyal felé fordítja s összetett kézzel imádkozik. Előtte Péter fekve, ettől jobbra és balra Jakab és János szunnyadoznak. A háttérben a kert ajtaján a Judás által vezetett poroszlók tódulnak be; egyik-másik a kerítésen át mászik be. A fülke hátúlsó falára festett kép bástyákkal és falakkal megerősített középkori várost, talán magát Beszterczebányát ábrázolja. A XV. század végén uralkodó művészeti fölfogást a valószerűségre való törekvés, szerfölött nyugtalan mozdulatok, nyers formák, élénk kifejezés jellemzik. Méltán sorakozik németországi társai közűl a legjobbakhoz. Minden vonása elárúlja, hogy ismeretlen mestere csak német lehetett. A boltozatának záróköveit díszítő czímerek arra vallanak, hogy Königsberger Mihály, a város egyik kiváló polgára, készítteté. A garam-szent-benedeki templom berendezési tárgyai közé tartozott a fafaragó művészetnek az országban egyik legrégibb és a maga nemében páratlan emléke: a szent sír vagy Krisztus koporsója, melyet nem régiben állítottak helyre és vittek az esztergomi székesegyházba, a hol most is őriztetik. A kis kereken járó és egészen megaranyozott alkotmány mintegy 2 méter hosszú, 1.35 méter széles, 1.58 méter magas ládából, s e fölött emelkedő 1.75 méter magas és kontyos tetővel födött épületkéből áll. A láda oldalait színezett, domború művek díszítik. A hosszanti oldalakon Krisztus sírjának őrei külön mezőkben hármasával vannak és szunnyadásukból álmélkodva ébrednek föl, az egyik keskeny oldalon Krisztus a tisztítóhelyből kiszabadítja a lelkeket, a másikon a szent asszonyok gyülekeznek Krisztus sírjához. Az épület oldalain közfalakkal elválasztott nyílások vannak; ezeken át látható Krisztusnak bent fekvő holtteste, a közfalak előtt pedig tíz alacsony oszlopon és díszes mennyezet alatt egy-egy apostol színezett szobra áll; két oszlopról a szobor eltűnt. A kontyos födelet a koszorúpárkány fölött körűlfutó és virágból formált káva, tornyocskák, mennyezetek, ormok s szépen faragott mustrák élénkítik. A szobrász Krisztus arczán a halott eltorzúlt vonásait szinte visszataszító hűséggel utánozta. Az apostolok közűl idősb Jakab vándorbotot tart és kalap van a fején; a többinek nincs ismertető jele; mindegyik írásszalagot tart. Ámbár ezeket is a természethűségre való törekvés jellemzi, formáik azonban még sem oly szerfölött nyersek, mint a beszterczebányai Olajfák hegyének szobrai. Ennél fogva a garam-szent-benedeki szent sír a csúcsíves művészetnek a korábbi, a beszterczebányai Olajfák hegye pedig kései szobrászatát tűnteti föl. Az ezek közti időre esik a szárnyas oltárok legnagyobb része.

Szent-Györgyi és Bazini György gróf síremléke a pozsony-szent-györgyi plebánia-templomban. Háry Gyulától

A keresztkútak jobbára kőből készűltek, zömök kehelyalakúak, egyszerűek. Ennek tulajdonítható, hogy aránylag tetemes számban maradtak fönn. A fa templomoknak kisebb berendezési tárgyai fából voltak, köztük az áldozó kehely is. Találkoznak még fából faragott keresztkútak, melyek kétségtelenűl a csúcsíves művészet idejéből valók. Ilyen példáúl Sárosmegyében Hervartó község fa templomának keresztkútja. A középkori hagyományokhoz való ragaszkodásból magyarázhatjuk meg, hogy többek közt a zólyomi kő templomot a XVII. század elején fából való keresztkúttal látták el. A kőből való keresztkútak közt találkoznak olyanok is, melyek zömök alakjukkal és tisztes egyszerűségükkel elárúlják a román művészet korába visszanyúló régiségüket. Ilyenek példáúl a pető-szinyei, a geczelfalvai, kivált a garam-szent-benedeki templom keresztkútja. Ez alacsony törzsű román oszlop alakjával bír; durván formált attikai lába, sima törzse és egyszerű levelekkel övezett kehelyalakú feje van, mely medenczéűl szolgál. Bizonyára az I. Géza király által itten épített legrégibb templom maradványa. A nagy-lomniczi és a kis-szebeni a kőből faragott és gazdagabb díszű keresztkútak közé tartozik. Választékosabb kehelyalakjuk és helylyel-közzel gazdagabb díszük is van a bronzból öntött keresztkútaknak. Magyarországon a bronzöntés már a XIV. században oly fokán állott a technikai fejlettségnek, hogy a nyugati országokkal is kiállotta a versenyt, a miről Szent Györgynek Kolozsvári Márton és György mesterek által öntött prágai lovas szobra tanúskodik. A magyar mesterek e fajta nagyobb művei elpusztúltak, de megmaradt nehány keresztkút, melynek mint a középkorban virágzó magyar bronzöntés emlékénék kétszeres becse van. Megemlítjük közűlök a csetneki (1454), a sztrázsai, az iglói, a lőcsei, a késmárki (1472), a szépes-olaszii, a bártfai, a kassai, a pozsonyi és a beszterczebányai templombelit. A kassai a legrégiebbek és díszesebbek egyike; zömök, román kehelyalakja és román jellegű díszítménye van. A pozsonyi 1409-ből való, alkata zömök, csak széles talpa és ezen nyugvó csészéje van, a melynek falát a feszület, Szűz Mária és Szent János domború alakja díszíti. A beszterczebányai mint művészi alkotás és mint öntvény valamennyit fölűlmúlja. Hat karajos talpát domború művű és áttört szörnyalakok, a pokol hatalmának jelképei díszítik; a talpából fölnyúló szár közepét 1475. m. jodocus fölírással ellátott gomb szakítja meg, e fölött pedig szépen formált levelek kelyhet alkotnak és azon nyugszik a medenczéje, melynek oldalát csúcsos tornyocskák, csúcsíves fülkék tagolják, a fülkéket pedig az apostoloknak, a pokol fölött győzedelmeskedő keresztség jelképeinek domború művű alakjai foglalják el. A medencze régi födelét most új pótolja.

Schomberg György síremléke a pozsonyi koronázó templomban. Háry Gyulától

A csúcsíves-kori szobrászati művek sorában tekintélyes helyet foglalnak el a síremlékek, melyek a XIV. század elejétől kezdve, a midőn általánosabb szokássá lett a templomba való temetkezés, mind jobban benépesítették a kisebb templomokat is. Nagy számuk és művészeti előállításuk egy felől a szobrászat gyakorlatának elterjedtségét, más felől pedig tökéletességét bizonyítják. A templom terében külön építményként szabadon álló mennyezetes síremlékek nem fordúlnak elő, a külön álló kő koporsó is ritkaság számba megy; a templom falába, vagy padlójába illesztett kő, gyakrabban vörös márványlap a szokásos, a melyen az elhúnytnak czímere, vagy pánczélba öltözött alakja domborúan ábrázoltatik. A XIV. századból csak czímeres síremlékek maradtak fönn. Ezek azonban a következő században is divatoztak. Ilyen példáúl Perényi Jánosnak a terebesi templomban 1458-ban fölállított síremléke, mely tökéletes kimunkáltságánál fogva remeke a kőfaragásnak. A XV. században az elhúnyt vértezett alakjának ábrázolása volt szokásos, és ez hagyományként átszállott a XVI. századra is. Egészben véve csúcsíves-kori fölfogás jellemzi ezen merev tartású alakokat, melyeknek arczán a művész az egyéni vonásokat törekszik ábrázolni. A XV. század végéről, még inkább a XVI. századból valóknak majd nagyobb domborúsága és élénkebb tartása, majd meg az itt-ott előforduló ékítmények elárúlják, hogy a renaissance fuvallata ez időtájt a fölvidéki szobrászatot is érintette. A legrégibbek egyike és valamennyi közt legbecsesebb az 1467-ben elhalt Szent-Györgyi és Bazini György grófnak síremléke a pozsony-szent-györgyi plebánia-templomban. Ez hatalmas koporsó vörös márványból; födelén az elhúnytnak képmása van. Ehhez hasonló és méltó társa ugyanitt az 1566-ban elhalt Serédi Gáspár koporsója. Kiváló alkotás továbbá Sirokay László egri kanonok (1487) síremléke Siroka község templomában Sárosmegyében. A falba illesztett vörös márványlap az elhúnytnak teljes püspöki díszbe öltözött zömök alakját tűnteti föl; az arcznak egyéni vonásai vannak; a díszítményes részletek, jelesűl az alak feje mögött kifeszített kárpit virágos mustrája kora renaissance jellegű. A sok közűl megemlítjük még: Tarczay Tamásnak 1493-ik évből való síremlékét a héthársi templomban, Desőfi Istvánét ugyanitt, Máriássy Istvánét (1516), melyen az elhúnyt, a szokástól eltérőleg, nem oroszlánon, hanem levágott fa törzsön áll, a szepesmegyei márkusfalvi templomban, Palóczy Antal és Mihály közös síremlékét (1519) Sárospatakon, Perényi Imre nádornak Terebesen levő síremlékét (1519), melyen négy angyal is ábrázoltatik: kettő az elhúnyt mögött kifeszített renaissance mustrájú szőnyeget, kettő pedig a lábainál egy-egy czímeres paizsot tart. A későbbiek közé tartoznak a Thurzók síremlékei a lőcsei templomban, végűl Hrabovszki Györgyé 1585-ből a trencsénmegyei Predméren. Schomberg György, esztergomi érseki helyettesnek (meghalt 1486-ban) a fölírás szerint 1470-ben készűlt és a pozsonyi koronázó templomban levő síremléke az előbbiektől eltér, a mennyiben az elhúnytat fülkébe állított vörös márványból faragott életnagyságú szobor tűnteti föl.

Középkori várak és városok.

A Felvidéken az emberi lakóhelyek mesterséges védelmének nyomai visszanyúlnak a legrégibb időbe. Az ősrégészeti emlékeket ismertető czikk számos őskori erődítésnek a nyomát sorolja föl. Ezek mellett megemlíthetjük még Szepesmegyében a Gánócz melletti és Trencsénmegyében a Zsolnától Rajecz felé vezető út mentén emelkedő Hradek nevű halmot, Nyitramegyében Galgócz fölött Hradek községet. Pozsonymegyében Jókő vár alatt Hradist községtől nem messze egy árkot szegélyező földsáncznak a nyomai láthatók. A monda szerint Szvatopluk Nyitra mellett megerősített helyet talált. Liptómegyében Likava vár helyén szláv erődítmény lett volna. A magyarok bejövetelekor többek közt a Névtelen jegyző szerint már állott Szepes, Nógrád, a Vág mentén pedig Galgócz, Beczkó (akkor Bolondos) és Trencsén. E szerint a nevekben, a följegyzésekben és a hagyományokban rejlő nyomok, valamint az itt-ott előfordúló gyér maradványok szinte kétségtelenné teszik, hogy a honfoglalás előtt itt lakott népek nem elégedtek meg a természetes védelemmel, melyet e vidék legnagyobb részét borító hegyek, halmok és a sűrű erdőség nyújtottak; nagyobb biztonság kedvéért mesterséges védelemről is gondoskodtak, a folyókat követő völgyek, e természetes útvonalok mentén a halmok és a hegynyergek tetejét földsánczczal, vagy sövénynyel erősítették meg.

Csejte vár. báró Mednyánszky Lászlótól

Lehet, hogy a honfoglaló magyarok a sánczvárakon és a sövénynyel megerősített helyeken kivűl itt-ott kőből épűlt erődítményeket is találtak, melyek a rómaiakkal érintkező népektől származhattak, s bizonyára nem vetették meg azt a biztonságot, melyet a kezdetleges és a tökéletesebb erődítmények nyujtottak.

De miként az ország egyéb részeiben, úgy a Felvidéken is a tatárjárás után kezdtek a nyugati országok példájára kőből várakat építeni. Emerész erődítmények a csúcsíves kori építkezésnek a templom után legtekintélyesebb alkotásai, bámulat és rettegés tárgyai voltak, uraik hatalmának biztos alapjáúl szolgáltak és fontos szerepet vittek az ország politikai történetében. Legnagyobb részük a XIII. század második felében és a XIV. század folyamán épűlt, a mi az építési tevékenységnek szinte mesés föllendűlésére vall. Nem említve azokat, melyeket csak hírből ismerünk, a többé-kevésbbé átalakítva föntartott, meg a romokban heverő várak száma jóval meghaladja a százat.

A hegyek borította vidékeken, hasonlag Felső-Magyarországon is a föld alakúlata, jelesűl a hegy- és a vízrajzi körűlmények voltak döntők a középkori várak helyének megválasztásánál. A fölvár az uralkodó, vízivár csak kivételképen találkozik. A hegyek szűk völgyeiben kanyargó folyók környékén a szabadon álló halmok, a hegycsúcsok, a meredek sziklaormok kinálkoztak védelem és támadás tekintetében egyaránt legalkalmasabbaknak. A vár lakói alig hozzáférhető és magas fallal övezett fészkükből már messziről szemmel tartották a fenyegető ellenséget, vagy a gyanútlanúl közeledő zsákmányt; jól elkészűlve fogadták amazt, biztos számítással, váratlanúl csaptak le emerre. Ugyanezen természetes közlekedési erek mentén telepűltek le, bizonyára nem pusztán ösztönszerűen, a régibb népek is, a miből szinte önként következik, de nyomok is bizonyítják, hogy akárhány középkori vár ama kezdetleges időben erődítményűl kiszemelt helyen emelkedett.

A Vág folyó környékét a Rajnáéval szokás összehasonlítani. A magyar folyó nemcsak természeti szépségeinél fogva állja ki ez összehasonlítást. Ott is, emitt is az egymást sűrűn követő váromladékok bizonyítékai annak, hogy minden időben a folyók medre irányította a népek közlekedését. De ez nem szorítkozik egyedűl a Vág mentére. Általán egész Felső-Magyarország fölötte érdekes és tanúlságos a várak elhelyezkedése szempontjából. Majdnem kivétel nélkül a folyók mentén csoportosúlnak azok úgy, hogy a vidék vízrajza és a várak helyrajza teljesen egybevágó. Alig van Európának más ekkora területe, melyen a várak a természetes útat kereső közlekedés egész múltját jellemzőbben tűntetnék föl.

Beczkó vár. Háry Gyulától

Az éjszak nyugati Kárpátok tömegét nyugat és kelet felől közre fogó Vág és Hernád szabja meg az éjszakról dél felé irányúló közlekedésnek két fő irányát. A Vág menti közlekedés Vág-Újhelynél két ágra szakad: az egyik a víz folyása szerint halad, a másik a Kis-Kárpátok délkeleti lejtői alatt, Mátyus földjén át igyekszik a Duna felé, melyet Pozsonynál ér el. Másodrendű vonalként vele párvonalosan halad a Fehér-hegység és a Kis-Kárpátok éjszak-nyugati oldala mentén a Morva folyó völgye. A Magas-Tátra szomszédjában eredő Hernád a Tiszába ömlik. Másodrendű vonalként párvonalosan halad vele az Ondava, mely a Bodroggal egyesűl és szintén a Tiszába ömlik. E két folyónak: a Vágnak és a Hernádnak, meg azok mellékfolyóinak környékén legsűrűbbek a középkori várak.

A Vág menti vonal legfontosabb. Itt a közlekedés nyomai visszanyúlnak az ős időkbe; ennélfogva leggazdagabb várakban is. Hat megye, ú. m. Pozsony, Nyitra, Trencsén, Liptó, Turócz és Árva területén összesen 31-re rúg a számuk. A sort az ország nyugati határán, a Duna és a Morva összefolyásának szögében Dévény nyitja meg. Az ország legrégibb várainak egyike, talán már a rómaiaknak is volt e helyen Carnuntumnak őrszeműl szolgáló erődítményük; 1234-ben már említtetik; 1809-ben a francziák légbe röpítették. A romokon fölismerhető az eredeti elrendezés. Meredek szirten épűlt két része volt: a tulajdonképeni vár és egy kisebb sziklacsúcson a magában álló öregtorony. A Kis-Kárpátoknak a Morva völgyére néző oldalán egymást követik Pozsonymegyében: Borostyánkő, Detrekő, Korlátkő; a Fehér-hegységben, Nyitramegyében Oroszlánkő és Holics. Dévénytől lejebb a pozsonyi vár a Duna bal partján emelkedő hegyormon. Az Árpádházi királyok idejében már szerepelt. A tatárjárás után két tornyot építettek hozzá; ekkor nyerhette mai terjedelmét és szabálytalan sokszögű alakját. A közepén palota állott, melyet 1760-ban a vár többi részével együtt újjá építettek. 1811-ben tűz pusztította. Egyedűli megmaradt része a déli sarkon emelkedő toronynak a XV. században épűlt díszkapuja, mely az országban a késő csúcsíves világi építészet egyik legérdekesebb emléke. A Kis-Kárpátoknak a Vág felé vezető gerinczein következnek: Szent-György város fölött Fehérkő cserjével benőtt romjai, majd Szomolány, Vöröskő, Éleskő, Jókő.

Sztrecsnó vár. Háry Gyulától

Lednicz vár. Háry Gyulától

Vág-Újhelynél, a hol a folyó vize hegyek közé szorúlt szűk medréből zúgva, zajongva siet alsó folyásának sík vidéke felé, valamivel távolabb, hullámosan emelkedő halmok fölött uralkodó hegy tetején őrszemként áll egymással szemben Csejte és Temetvény vár. Amaz jobb felől, a Kis-Kárpátoknak idáig nyúló egyik kiágazásán, emez bal felől a Kis-Tátrának alsó nyúlványán őrzi a folyó szűkűlő medrének bejáratát. Lejebb már csak Galgócz vár volt, melynek helyén most kastély áll, továbbá a szered-semtei vízi vár, melynek helyét a XVIII. században épűlt Esterházy-féle kastély kertjében egy düledező négyszögű torony jelöli. Ezekhez csatlakoztak Csallóköznek csak hírből ismert síkföldi várai. Temetvény alatt, a folyó medréből szinte falként kiemelkedő nem magas sziklán áll Beczkó vagy másként Bolondócz (Bolondos) vára: Valamivel tovább a Kis-Fátrának a Vág bal partjánál meredek sziklafallal végződő nyúlványán Trencsén vár, mely a honfoglalás óta sokszor föltűnik a nemzet történetében. Fontossága 1708 óta szűnt meg, a mikor II. Rákóczy Ferencz és Bercsényi e vár környékén döntő csatát vesztettek. 1790-ben leégett és összeomlott. Azóta csak elhagyatott és folyton pusztúló romjai sejtetik, hogy a ma is fönnálló négyszögletű öregtorony volt a régibb várnak a magva. Ahhoz csatlakoztak a belső udvar körűl a XIV. és a XV. századbeli épületek, köztük a most szintén romban heverő csúcsíves várkápolna. A fellegvárat minden oldalról övező és a szikla aljáig lenyúló épületek, tornyok és bástyák a lövő fegyverek elleni védelműl a XVI. és a XVII. század folyamán keletkeztek, a mikor maga a fellegvár is többszörös helyreállításon ment át. Trencsén fölött a Vágtól beljebb eső mély völgy egyik kopár dombján falmaradványok jelölik a nemzeti mozgalom idejében Heister tábornok által földig lerombolt Kassza vár helyét. Fölfelé haladva, a mint a folyó medre szűkűl és vize rakonczátlanabbá válik, sűrűn követik egymást a Vág jobb partján Lednicz, Vág-Besztercze és Budatin. Ez utóbbi vízi vár. Régi árkának, melyben a Vág vize folyt, és kerítő falának némi nyoma látható. Területén a XVII. századi két emeletes, terjedelmes palota romban hever. Egykori fő erőssége, a hatalmas kerek torony még elég ép állapotban messzire ellátszik. A torony alját körűlfogó újabb épületek fölismerhetetlenné teszik a várterület eredeti elrendezését. A Vág bal oldalán hármas csoportot alkot: a parthoz közelebb Hricsó, attól valamivel beljebb Szulyó és Lietava. Lednicz, Hricsó és Szulyó egykor rettegett három rablóvárnak helyzete és nagy ügyességre valló építésbeli sajátsága vonja magára figyelmünket. A szulyói völgyben az égnek meredő, szeszélyes alakú dolomitsziklák majd emberekhez, állatokhoz, egyéb tárgyakhoz, majd meg épületekhez a csalódásig hűen hasonlítanak. A káprázatos tünemény körűl járva meggyőződünk, hogy itt minden csak szikla. Midőn aztán a völgy egyik magas sziklája tetején pillérként felszökő három sziklacsúcsra épített várat meglátjuk, azt szintén a dolomitsziklák szeszélyes alakzatának nézzük. A másik kettőnek idő megviselte és a sziklával egygyé olvadó falai is ilyen sajátos látványt nyújtanak. Hricsó vár körűl meredek, csupasz, itt-ott toronymagasságú sziklaormok mintegy pártázatot alkotnak, s közéjük, a hol csak sasok fészkeltek, szinte ember fölötti erővel, mesés kitartással, kihívó daczczal épültek a falak, a tornyok és az erkélyek. Lednicz vár két meredek csúcsban végződő, kúpalakú szikla előtt, egy ahhoz mintegy odatapadó alacsonyabb, de meredek sziklán áll. Ennek alsóbb fokát foglalja el az előudvarúl szolgáló alsó vár. Egyetlen megközelíthető oldalát erős fal védelmezi, melyhez sziklába vágott nyolczvan fokú szűk lépcső vezet. Szintén a sziklába vágott alagút köti össze az alsó várat a szűk fellegvárral, melynek romjai közűl komoran emelkedik ki a szintén düledező négyszögű öregtorony.

Budatin fölött a Vág egy hirtelen kanyarúlatánál Trencsénmegye területének mintegy kapujáúl szolgál az egymással szemben álló Sztrecsnó és Óvár. Ez utóbbi eredeti állapotában kicsiny terjedelmű, de daczos külsejű sasfészek volt. Liptómegyében a Vág legfelső folyása mentén van Likava és a Béla folyó partján, magasabb hegyek által három oldalról körűlzárt völgyben jól elrejtve Lipió-Újvár. A folyó közelsége és alacsony fekvése arra vall, hogy védelmében egykor a víznek is lehetett része; csak öregtornyát kimélték meg a későbbi átalakítások. A Vágba siető Árva folyó partján, hegyek övezte völgyben egy merészen felszökő sziklán áll Árva vára. A Felvidék középkori várainak királya; de hazánk határain túl is ritkítja párját. Kúpalakú hegy csúcsából egy vaskos kőszál szökik föl, s mintha nem elégednék meg meredek voltával, éjszaki oldalán szédítően kihajlik a folyó medre fölé. Tetején lebeg a fellegvár, mely két toronyból és ezeket összekötő hosszanti épületből áll. Az ismeretlen időbeli legelső letelepűlők is bizonyára a merész röptű sasokat magas tanyájukból kizavarva, itt kerestek biztonságot s a szikla könnyebben megközelíthető déli oldalának alját sánczczal és árokkal zárták körűl. Az erődítmény idővel a hegy déli lejtőjén lefelé bővűlt és egymás után keletkeztek a fellegvár alatt a mostani felső, majd a középső, végűl az alsó vár. Századokon át építették és folytonos helyreállítással útját vágták a pusztúlásnak. Ekként a fellegvárbeli épületek alapfalainak ismeretlen idejétől kezdve a legutóbbi századig az építészet minden korszaka hagyott rajta nyomokat, melyeket Thurzó György gróf nádor nemzetsége, az árvai uradalom közbirtokossága kegyelettel óv az enyészettől. A Vág felső folyásának egyik balparti ága, a Sztubnya folyó környékén; Turóczmegyében Znió, Szklabina és Blatnicza várral találkozunk.

Az éjszaknyugati Kárpátok keleti oldalának természetes közlekedési vonala, a Tiszába ömlő Hernád és Tarcza, továbbá a Bodrog és az Ondava melléke aránylag nem sokkal szegényebb várakban. A Hernád környékén délről éjszak felé egymás után következik: Abauj-Tornamegyében Boldogkő, Regécz, Göncz, Amadevára, Aba-Újvár, Fűzér, Kőszál és Szaláncz, Szepesmegyében Szepesvár, a Tarcza mentén Sárosmegyében Sóvár, Sáros, Kapivár, Sáros-Újvár, Tarkő. Zemplénmegyében a Bodrog partján fensíkszerű magaslaton áll Sárospatak, továbbá az Ondava mellett Csicsva és Sztropkó, végűl Sárosmegyében Zboró vára.

A Vág és a Hernád közé eső Kárpátaljának belterületi közlekedési vonalai a Tiszába ömlő Sajónak és a Duna három mellékfolyójának: az Ipolynak, a Garamnak és a Nyitrának irányát követik. Az Érczhegységet az Alfölddel összekötő Sajó környékének várai: Gömörmegyében Ajnácskő, Serke, Jolsva, Tiszolcz, Murány, Krasznahorka, Berzéte, Abaúj-Torna-megyében Torna és Szádvár; Borsodmegyében Dédes, a Szinva patak völgyében árokkal övezett alacsony halmon Diós-Győr vízi vár; továbbá a Sajó és Hernád egyesűlésénél Ónod.

Külön helyet foglal el nehány hevesmegyei vár: Szarvaskő a Tiszába folyó Eger patak mellett, valamivel lejebb, a Tarnapatak mellett Sirok és a tőlük nyugat felé egészen félre eső Kanázvár, amegye déli részében Pata, Hasznos vagy Cserteri, továbbá az ágási, a nánai és a markazi vár, végűl Borsodmegyében a Bükk hegységben Cserépvár és ettől nem messze Ódorvár.

Az Ipoly keletnyugati irányú folyása a Sajó vidékét és az Érczhegység alját a Dunával köti össze. Ennélfogva a Sajó környékével együtt társai közt legfontosabb, a mit Nógrád- és Hontmegye területén levő számos vár jellemzően tűntet föl. A Hatvan-Losoncz-Ruttka közti vasút mentén távolról köszönti az útast az Ipoly forrása környékén magasan fekvő Salgó vár, tőle valamivel távolabb és félre esve emelkedik még nagyobb hegytetőn Somoskő, majd egymást követik az Ipoly jobb parti ágainál Fülek, Sámsonháza, Gács, Divény, az Osztrovszka hegy kiágazásán Kékkő, Hontmegyében Bozók vízi vár és Csábrág, a balparton a Cserhát hegységben Hollókő, a félre eső Buják és Ecsegvár, az Ipoly alsó folyásánál Szanda, Drégely és Pogányvár. Külön helyet foglal el a Dunához közelebb fekvő Nógrádvár.

A Garamnak az Alacsony-Tátra és az Érczhegység közti völgyében három vár van: Szászkő, Lipcse és Dobroniva. Lejebb következik Zólyom-Óvár, majd a Garam és a Szalatna összefolyásánál Zólyomvár, a Szalatna patak balpartján pedig Véghles emelkedik. Lejebb következik Bars, Saskő és Revistye; a sort Léva fejezi be.

A Nyitra völgyének várai: Bajmócz, Kessellőkő, Ugrócz, Ghymes, Appony, Kővár. A Garam és a Nyitra közében fekszik Hrucsó.

A Magas-Tátrának éjszaki lejtőjén a Visztula magyarországi két ága: a Poprád völgyében Lubló és Palocsa, a Dunajecz völgyében Nedecz vár emelkedik.

A keleti megyékben a Tisza felső folyásának vidékén csak elvétve találkozunk várral. Ugocsamegyében Kánkóvár (hajdan Ugocsavár), Nyalábvár, Ungmegyében Ungvár, Neviczke és Szerednye, Beregmegyében Munkács, Máramarosmegyében Huszt, Szatmármegyében Kővár, a láptól környezett Ecsed, alább Erdőd.

Diós-Győr vízi vár. Neogrády Antaltól

Világosan kiderűl, mely körűlmények voltak döntők a középkori várak helyének megválasztásánál. S minthogy a hegyes vidéken a mai közlekedési eszközök is kénytelenek ama természetes útakon haladni; a Felvidéket átszelő vasútvonalak érintik a középkori várak legnagyobb részét, vagy legalább oly közel járnak hozzájuk, hogy a vasúti kocsiból jól láthatók. A mikor tehát a robogó vonaton unalmunkat űzik az itt is, ott is föltűnő váromladékok, a regényes mesék mellett emlékezzünk meg az emberi műveltség fejlődését szabályozó törvényszerűségről is, mely már akkor is érvényesűlt, mikor ama névtelen, barbár népek megerősített telepeik helyét kiszemelték. Annál jobban sajnáljuk, hogy építésük egyéb körűlményeit sűrű homály födi. Csak találgatásra vagyunk utasítva. A XIII. század közepén a szláv népek lakta nyugati országokban is általános uralomra jutott a bajor-frank várak mintája. Szinte kétségtelennek látszik tehát, hogy a Felvidék várai, s pedig úgy azok, melyeknek bajor-frank származású, magyarra fordított nevük van, példáúl Hollókő (Rabenstein), stb., valamint azok is, melyek szláv nevet viselnek, a XIII. század második felében és a XIV. század folyamán szintén a német mintát követték. E szerint kerítő falból, a hely alakzatához mérten egy vagy több előudvarból, belső udvarból, mely néha magasabb fekvésénél fogva fellegvár jellegű volt, továbbá öregtoronyból állottak; az előudvarokban voltak az őrség házai és a gazdasági épületek, a belső udvarban a várúr lakóháza, a palatium; a nagyobb és teljesebb várnak külön női lakosztálya, lovagterme és kápolnája is volt. Azonban ilyetén egyszerű elrendezésű vár eredeti állapotában egy sem maradt fönn. A várak, melyek jobbára a tatárok második betörésétől való félelem hatása alatt épűltek, az ország politikai körűlményeinél, az oligarchiának azokkal kapcsolatos elhatalmasodásánál fogva a trónviszályok, a husziták betörései, majd a török világ, végűl a nemzeti mozgalmak viszontagságai közepett ötödfélszáz évig megtartották fontos szerepüket. Ekként mielőtt elérkezett volna az idő, a mikor fölöslegesekké váltak és elhagyattak, részint a lövő fegyverek, részint a fokozott kényelmi követelmények hatása alatt tetemesen átalakúltak. Mindazáltal van nehány, melyen későbbi keletkezésű toldalékok romjai közt többé-kevésbbé fölismerhető az eredeti elrendezés. Ilyen példáúl: Sztrecsnó, Óvár, Szaláncz, Fűzér, Torna, Sáros, Szepes és Zboró vára. A kettős várnak, melyben a védelemnek két fő pontja volt, jellemző példájaként szolgál Dévény és Lednicz.

A török uralkodás idejében a nemesi családok nagy számban a Felvidéknek abba a részébe vonúltak vissza, a melyet a török nem bírt állandóan hatalmába keríteni. E körűlménynyel kapcsolatban kezdődött több várnak olyatén átalakítása, mely a biztonság mellett nagyobb számú lakosságnak fokozottabb kényelmi követelményeit is kielégíteni törekedett. A XVII. század folyamán mind nagyobb mértéket öltött ez az átalakítás; a belső udvart a kerítő falhoz támaszkodó, részint arra épített két-három emeletes épületekkel övezték, a tornyot átalakították, ha az a kibővítés akadályáúl szolgált részben, vagy egészen lebontották. Ekként a Felvidéken a várnak egy egészen sajátos faja keletkezett. A vár csak kivűlről volt erődítmény, belűl nyoma sem volt a harcziasságnak. Ott nem emelkedett magas torony, mely ellenséget és zsákmányt kémlel; barátságos és kényelmes termek hosszú sorával kinálkozó kastély volt. Mintha nem is ellenséges támadás visszaverése lett volna a czélja; inkább kéjlakúl, mulatozásoknak a világ kiváncsi szemeitől jól elzárt helyéűl épűlt volna, a melynek ura tárt karokkal fogadta dús lakomára hívott vendégeit. E fajtának jellemző példái: Borostyánkő, Beczkó, Lietava, Likava, Csábrág és Hollókő.

A nemzeti mozgalmak alatt szenvedtek a várak legtöbbet. II. Rákóczy Ferencz ügyének vesztével, a XVIII. század elején szerepük megszűnt, uraik egyiket a másik után elhagyogatták, s immár majdnem kétszáz év óta némán, türelmesen várják, hogy az idő befejezze a rajtuk megkezdett romboló munkát. Egy nehány, így Vöröskő, Znió, Lipcse, Bajmócz, Ghymes, Nedecz, Kékkő, Krasznahorka, Gács, Sárospatak és Véghles akként kerűlte el a végenyészetet, hogy romjaik fölött a múlt században kastély vagy egyéb épület keletkezett. Véghles megőrizte a régi vár lovagtermét, mely négyzetes alakú és elég tágas, négy szakaszú keresztboltozata a közepén emelkedő pilléren nyugszik; most a kastély délkeleti szárnyába beépítve kápolnáúl szolgál. Több várnak romjai közt, rendesen a belső udvar kerítő fala mentén csúcsos ívű ablakok maradványai jelzik a kápolnát, melyet a későbbi átalakítások jobbára megkiméltek.

Sáros vár belseje. Cserna Károlytól

A romok e sokaságában egyetlen egy középkori erődítmény áll fönn. Ez Zólyomvár. A hagyomány szerint ezt Nagy Lajos király építtette volna. Tulajdonképen vár módjára megerősített királyi lak, „domus regia”. Az idő is megviselte; egy s más átalakítást is szenvedett; újabb időben fogházúl szolgál, mindazáltal eredeti állapotát nagyjában megőrizte. Részben árokkal kerített alacsony domb tetején emelkedik. Kerítő fala szabálytalan sokszöget zár közre, melynek négy fő sarkán egy-egy kiszökellő kerek torony van; az ötödik sarkon egy négyszögú zömök torony aljában nyílik az egykor vonóhíddal ellátott kapu. Ez szűk előudvarba vezet, mely után a falak mentén a palotát körűlfutó egykor jól megerősített több udvar következik. A vártér közepén áll a mintegy 62 méter hosszú és 49 méter széles, szabályos négyszögű háromemeletes palota. Puszta falán csakis a később átalakított ablakok szabályos sora mutatja az emeleteket. Sarkain a második emelettől a födélig érő egy-egy toronyalakú zárt erkély szökellik ki. A harmadik emeletet egymást metsző félkörű ívekkel díszített párkány, e fölött pedig attika koszorúzza. Ennek hoszszában látható négyszögű nyílásokon egykor az öldöklő folyosó gerendái nyúltak ki. A legutolsó előudvarban a palota éjszaki hosszanti oldalának kellő közepén nyílik az egykor szintén vonóhíddal ellátott, nyomott csúcsívű kapu, mely a 34 méter hosszú és 22 méter széles udvarba vezet. A kapualjnak, úgy látszik, későbbi eredetű, dongaboltozatán falfestmények láthatók; két oldala mentén hengerrel és horonynyal tagolt párkány alatt három karajos és gazdagon tagolt csúcsívekből alkotott öv, ez alatt pedig kő pad fut végig. Az udvarban az éjszaki és a nyugati szárny mentén oszlopos folyosó emelkedik, mely átmegy a keleti szárnyra is. A déli szárny falában még láthatók a gyámok, melyeken egykor az emeleti folyosó nyugodott. A keleti szárnyban van a térséges várkápolna, mely egykor két egymás fölötti helyiségből állott, múlt századi átalakítás következtében azonban egészen elveszté eredeti jellegét. Az éjszaki szárny földszíntjén tágas terem van, melyet két zömök nyolczszögű pillér két hajóra és hat szakaszra oszt. Mostanában a zólyommegyei múzeum czéljaira helyreállították. A nyugati szárny földszíntjén egy hasonló helyiség van. Az udvar délnyugati sarkában kis csúcsíves ajtó egy fa lépcsőre szolgál, mely az emeleti tágas előcsarnokba vezet. Ebből egy nagyobb ajtó az egykori királyi terembe, egy kisebb a délnyugati sarokszobába, egy másik kisebb a kivűlről egykor legjobban megerősített déli szárny szobáiba nyílik. A termek egykori díszének alig van némi nyoma. Az árkádok és a földszínti helyiségek építészetét zömök részletek és nyers formák, a kápolna, meg a királyi terem ajtaját a csúcsíves művészet válogatottabb formái jellemzik.

Zólyom vár. Rauscher Lajostól

A várakon kivűl kevés világi építmény maradt fönn a csúcsíves művészet idejéből. A német jövevények által alapított városok védelméűl eleinte a fából épűlt, sűrűn egymás mellé sorakozó keskeny és mély házak szolgáltak, melyek a többé-kevésbbé szabályos, hosszanti négyszögű, vagy kerek fő teret gyűrűként övezték. Innét van a fő térnek német elnevezése: Ring. Az ilyetén elrendezést több város ma is föltűnteti. Így példáúl Beszterczebánya, Körmöczbánya, Lőcse, Eperjes, Kassa, Rozsnyó, stb. Valamennyi közt legjellemzőbb és szabályosságánál fogva rendkivűl tetszetős Breznóbánya, melynek fő terén áll a templom és a városház. Később, a XIII. század második felétől kezdve a polgárság megizmosodásával a fa házakat kő házak váltották föl és a várost tornyokkal megerősített kő falak övezték. A bányavárosokban a jóllét hirtelen emelkedésével karöltve a keskeny házakat szélesebbek váltották föl, a mire példa Körmöczbánya, Selmeczbánya és Beszterczebánya terén ma is fönnálló több ház. Nehány megőrizte eredeti elrendezését; földszíntjüknek legnagyobb részét lapos boltozatú, tágas csarnok foglalja el, melyből lépcső vezet egy felől az emeletre, más felől a pinczébe, a fal mentén pedig fülkék s azokban kő padok vannak, egyébként idő folytán átalakúlást szenvedtek; Körmöczbányán több kapu, ajtó és ablak megőrizte bélletének tagoltságát. Szepes-, Abaúj- és Sárosmegye németek alapította városainak jobbára hosszanti fő terén áll a templom, ennek tövében a városháza, mint pl. Lőcsén és Bártfán; Késmárk fő terén egymagában van a városháza. A bányavárosok fő terén szintén áll egy-egy kisebb templom, vagy egyedűl a városháza, mint példáúl Újbányán, a templom pedig a város mellett emelkedő, a város váráúl szolgáló megerősített dombon épűlt. Majdnem mindegyik bányavárosnak volt ilyen vára. Legnevezetesebb Beszterczebánya és Körmöczbánya vára. Amannak erődítményéből csak egy torony maradt meg. Körmöczbánya magasabb várába meredek lépcsők vezetnek; kerítő fala s annak három tornya bár düledező állapotban, még fönnáll. A városok középkori megerősítésének legjellemzőbb képét nyújtja ma is Bártfa. Ezt három oldalán hármas fal, éjszaki oldalán pedig négyes fal és a két külső fal közt sánczárok övezte, a belső fal mentén tornyok emelkedtek és jól megerősített négy torony aljában nyíltak a kapui. A kerítő falak, azoknak tíz tornya és egy kaputorony megrongálódva még fönnáll. Hasonlóképen volt megerősítve Lőcse is. Ezeken kivűl több helyütt, így Körmöczbányán, Selmeczbányán, Beszterczebányán, Zólyomban, Breznóbányán, hol falmaradványok, hol még fönnálló bástyatornyok és kaputornyok őrzik a városi erődítmények emlékét. Késmárk vára, mely a város kettős kerítő falán belűl, de a várostól elkülönítve állott, valószínűleg a XV. században keletkezett. Selmecznek vára a város fölötti halmon levő csúcsíves templom átalakításával a XVI. század elején épűlt. Ugyanakkor keletkezett a város erődítményéhez tartozó Leányvár, kisebb négyszögű épület, melynek sarkain egy-egy kiszökellő kerek torony emelkedik.

A Felvidéknek talán legrégibb világi építménye a pozsonyi Kis-Prépostudvar, melynek párkányát román művészetű félköríves öv díszíti. Nagy-Szombatban ama ház földszíntjén, melyről azt tartják, hogy abban halt meg Nagy Lajos király, egymástól fallal elválasztott keresztboltozatú két kamra van. A boltozatnak bordái levágott élű hasábok, záró kövei lapos gombalakúak. Egyszerűsége daczára érdekes, mint a XIV. századi magánháznak maradványa.

A késmárki városház a XV. század közepén épűlt, de alig száz év múlva gyökeres átalakítást szenvedett; a lőcsei városház keletkezésének idejét nem ismerjük; középkori elrendezése és az 1615-iki átalakítás által megkimélt nehány részlete kétségtelenné teszi, hogy a csúcsíves művészet idejéből, valószínűleg a XV. századból való. Egyes hosszanti négyszögű szárnyból áll, tehát udvara nincs; földszíntjét hoszszában egy folyosó két részre osztja; emeletét a tanácsterem foglalja el, melynek csillagos boltozata három négyzetes pilléren nyugszik. Művészeti tekintetben nevezetes világi építmény a pozsonyi városház, melyen azonban nyomokat hagyott a renaissance hatása. Helyzete és elrendezése eltér a középkori szokástól. Nem szabadon áll, hanem a házak sorába illeszkedve csupán nyugati és éjszaki szárnyának van homlokzata; van udvara, mely szabálytalan négyszögű. Legnagyobb része a XV. században épűlt, de már e század és a XVI-ik folyamán tetemes átalakítást szenvedett. A térre néző nyugati emeletes homlokzata mostani, fölötte egyszerű alakját 1599-ben nyerte; mindegyik emeletének szabályos sorban elrendezett, egyenes zárású hat ablaka van. Valamivel előbb épűlt a homlokzat éjszaki szélén a kapu fölött gyámokon nyugvó, kevéssé kiszökellő erkély. A kaput és a kapualjat 1457-ben újra boltozták. Legdíszesebb a kapualja. Öt szakaszból áll, falait, melyeknek alján kő pad fut végig, hat-hat alacsony oszlop tagolja; lapos boltozatának hevederei és bordái egyszerű tagoltságúak; lecsüggő záró köveit faragott mellképek és czímerek díszítik. Említésre méltó részlet a déli szárny fölött emelkedő torony, a melyben egykor díszes ablakú kápolna volt. A tanácsterem renaissance mennyezetéről és az udvar árkádjairól alább lesz szó.

Renaissance, barokk és újabbkori építmények.

Az I. Mátyás király szolgálatában állott olasz művészek tevékenységének java részét a budai, a visegrádi és a tatai királyi építmények foglalták le, mindazáltal a Felvidéknek is van része abban a dicsőségben, hogy az olasz renaissance művészetet az Alpeseken innen legelőször Magyarország ismerte meg. A körűlmények miként túl a Dunán, úgy a Felvidéken sem voltak kedvezők az új művészet gyakorlatának. A korábbi századok folyamán keletkezett számos templom a vallási szükségletet bőven kielégíté. Hozzá járúlt, hogy az egyházi építkezésben a XV. század végén túl is megtartotta uralmát a csúcsíves művészet. Ennélfogva e téren nem nyilt alkalom az új művészet gyakorlatára. A kinálkozó világi föladatok nem ellenkeztek ugyan a renaissancenak különben is világias hajlamával, de nem is kedveztek neki, a mennyiben tevékenységét a régibb építmények részleteire utalták s ekként szabadságában korlátozták. Önálló, nagyobb alkotásra való alkalom híján, a helyzettel megalkudva juthatott csak érvényre a renaissance. Utóbb pedig a török veszedelem szegte szárnyát a szabadabb tevékenység föllendűlésének. E válságos időket különben nem olyan sulyosan érezte a Felvidék, mint a Dunántúl. A török előnyomúlása itt megsemmisítő hatású volt; amott több helyen csak messziről, vagy csak rövid ideig látták a félholdat. A Dunán túl a mohácsi ütközettől kezdve kétszáz éven át csakis a török „épített”, ellenben a Felvidék nagyobb részében, noha vontatottan az egész XVI. századon át építkeztek, tehát nem szűnt meg a renaissance művészet gyakorlata. Azonban a töröktől ment vidékeken sem keletkeztek nagyobb építészeti művek, mert II. Lajos király eleste után a nemzet politikai életében beállott fordúlattal Magyarországon megszűnt a fejedelmi építkezések kora. A román és a csúcsíves építés idejében az Árpád-, majd meg az Anjou-házbeli királyoknak nagy részük volt az építkezésbeli tevékenységnek helylyel-közzel a nyugati nagy nemzetekre emlékeztető föllendűlésében; Magyarország a renaissance építészetben Mátyás király által a XV. században megelőzte nyugati szomszédait. A XVI. századtól kezdve megszűnt az elsőség; ekkor a királyokat a hatalmas főurak váltották föl. Ezek és nehány város a XVI. és a következő két század legkiválóbb építkezői.

Mátyás király dunántúli építményei nyomtalanúl elpusztúltak; a Felvidék iránt a sors valamivel kegyesebb volt. A beszterczebányai várban a templom tövében keskeny homlokzatú kétemeletes, düledező ház áll; nehány ablakának kőből faragott, fölötte egyszerű kerete az új művészet meghonosodásáról, a rajta levő hollós czímer pedig arról tanúskodik, hogy I. Mátyás király építteté.

A sárospataki várkastély. Cserna Károlytól

A várkastély udvara. Cserna Károlytól

A várak újjáépítése és átalakítása nyújtott legtöbb alkalmat a renaissance érvényesűlésére. Valószinű, hogy Diós-Győr mostani romban heverő alakját Mátyás király idejében valamely olasz építésztől nyerte. Traui, igazi nevén Statiliæ Jakab dalmát születésű építész és szobrász, a ki Mátyás király számára is dolgozott, Báthori Miklós, 1475-től váczi püspök megbízásából helyreállította és részben újjáépítette Nógrád várát. Alig lehet kétséges, hogy a renaissance művészet, melyet Jakab florenczi tartózkodása alatt 1460 körűl elsajátított, az újjáépített váron is jogába lépett. Bakócz Tamás érsek, kinek szintén része van a renaissance meghonosításában, 1520-ban kibővítette Csábrág várát. Mind a három vár romba dűlt, és így elenyésztek azok a részletek is, melyeket a későbbi átalakítások netalán megkiméltek. A példát mások is követték. Egyik-másik várban elvétve találkozó töredékek sejtetik, hogy a várak XVI. századi tatarozásában miként viselkedett a renaissance: a meglevőnek jogát elismerte, azzal megalkudott és szerényen beilleszkedett a régi építménybe. Az ilyetén módon való térfoglalásnak legjobb állapotban levő és legjellemzőbb példájáúl szolgál a sárospataki vár. Ezt azt erődítményt, mely a Bodrog partja mellett egy lankás oldalú halmon emelkedik, állítólag V. István király építtette 1262-ben. Eredeti állapotát nem ismerjük, de úgy látszik, hogy a középkori várak azon ritkább fajához tartozott, melyek alacsony fekvésüknél fogva abban kerestek nagyobb biztosságot, hogy a védelmet és a lakást egy épületbe foglalták össze. Részei voltak a fallal övezett, szabálytalan sokszögű vártér és ennek legjobban védett délkeleti sarkán egy zömök épület, melyben a védelmet nyújtó öregtorony és a lakásúl szolgáló palatium egyesűlt. Bizonyos tekintetben megerősített királyi várlak, mint Zólyom vár, csakhogy míg emez újabb és több benne a kényelem, amaz régibb s azért egyszerűbb és daczosabb külsejű. Kétségtelen, hogy a ma is fönnálló úgy nevezett Vöröstorony volt az erődítmény magva.

Alakja négyzetes; mindegyik oldala 22 méternyi, magassága körűlbelűl ugyanannyi; terméskőből épűlt tagolatlan falain az ablakoknak nem egészen szabályos sorai két fő és két félemeletet mutatnak. Földszíntjén az előcsarnokon kivűl, melybe az éjszaki oldalon levő fő kapu vezet, tömlöczök voltak. Az első emelet éjszaki felét szintén előcsarnok, déli felét kápolna foglalta el. A következő félemeleten folyosó futott körűl; ennek apró ablakain nyúltak ki azok a gerendák, melyeken az öldöklő-folyosó nyugodott. A második emelet lovagtereműl szolgált; a fölötte levő félemeleten lakószobák lehettek. Perényi Péter 1534-ben fallal övezte az erődítménytől éjszak-nyugatra fekvő házak által elfoglalt területet, mely az ekként megnagyobbított várnak külső területét alkotta. Talán már Péter kezdte meg és fia Gábor folytatta és be is fejezte a Vöröstorony helyreállítását, azonkivűl annak éjszaki oldalához emeletes szárnyat épített és megveté alapját a mai várkastélynak, mely később még két szárnynyal bővűlt. A Perényi-féle szárny egyik ablakán levő fölíratból azt következtetjük, hogy az építkezés 1565-ben fejeztetett be, tehát 31 évig tartott. A Vöröstorony helyreállítása a régi falak és az eredeti elrendezés megőrzésével renaissance részleteknek, jelesűl ajtó- és ablakkereteknek beillesztésére szorítkozott. De ez sem volt teljes. Kivűl az éjszaki kapu, a déli oldal kis ajtaja, épen így az ablakok is, még pedig az első emeleten nyolcz, a másodikon négy nyert renaissance keretet, ezekhez járúl a belsejében nehány ajtó és több részlet: oszlop, gyám a kápolnában és a lovagteremben. Ugyanitt díszes faragású kandalló vonja magára figyelmünket. A Perényi-féle szárny két részből, a tulajdonképeni palotából és ezt a toronynyal összekötő kisebb épületből álló, egyöntetű alkotás. A toronyhoz csatlakozó épület udvari oldalán szép arányú oszlopos folyosó van, a Bodrogra néző oldalnak félemeletét erkélyek díszítik. A fő épület emeletes; a Bodrogra néző homlok, valamint az udvarra néző oldal földszínti magas ablakainak keretei is faragott díszűek. A mai könyvtár-szobában gazdag faragású kandalló van, mely a toronybelihez hasonlít és a rajta olvasható fölírás szerint „Alexander Sandrini lapicida” volt, ki 1541-ben itt dolgozott. A díszítményekben való kedvtelés és a rendkivűli leleményesség, továbbá az itt-ott mutatkozó mesterkéltség, meg egyes formák nyersesége elárúlják a XVI. századi mestert, a ki Florencztől is sajátított el egyet-mást, de leginkább felső-olaszországi hatás alatt állott. A kapunak csúcsos ormát felső-olaszországi nyerseség jellemzi; a kettős és a hármas ablakok, meg keretüknek dísze Velenczére, a lovagteremben a nagy ablak oszlopai Palladióra emlékeztetnek.

A nagy-bittsei várkastély s annak oszlopos udvara, kapuja és a jegyesek házának ajtaja. Dörre Tivadartól

A bártfai városház. Háry Gyulától

Ámbár a török állandóan fenyegette hazánkat és a körűlmények egyébként sem voltak bíztatók: mindazáltal a XVI. század folyamán találkoztak nehányan, a kik az átalakított várakban való tartózkodással nem elégedtek meg és a sík földön gondoskodtak nagyobb kényelmet nyújtó, de a mellett a védelemre is alkalmatos lakóhelyről. Az ekként keletkezett várkastélyok szintén elősegítették a renaissance meghonosodását. A márkusfalvi várkastélynak még inkább erődítmény jellege van és mintegy átmenetűl szolgál a vár és a várkastély közt; négy saroktoronynyal védett hosszanti alakú udvara körűl emelkednek a lakásra való épületek. Egy része ma romban hever. Szepesmegyében a nagy-őri várkastély egyik legelső képviselője a XVI. századi építkezésnek, a midőn a kor szellemének hatása alatt megváltozott életmód a várak nyomasztó kényelmetlenségétől szabadúlni kivánkozik, de még nem mondhat le végleg a védelem követelményeiről sem. Ezt gradeczi Horváth-Stansith Gergely híres tudós, a theologiai viták nagy kedvelője, építé a Poprád kies völgyében 1580 és 1590 között. Szabadon álló, négyszögű, egyemeletes épület; zömök, tagolatlan tömegének mogorva, daczos hatását még fokozza a négy sarkából kiszökellő négyszögű torony, melyet renaissance formákból alakított párta koronáz. Hasonló elrendezésű és külsejű Nyitramegyében a brunóczi várkastély. Ezt Bercsényi Miklós gróf, II. Rákóczy Ferencz leghűbb barátja és tábornoka építé 1690 és 1695 között. Eredetileg árokkal és kerítőfallal védett négyszögű épület volt. A XVIII. század végén a Vágra néző szárnyát lebontották, s ekként az akkor divatos patkóalakot nyerte, melynek három szárnya körűlfogja a nyílt, de szűk udvart. Ugyanekkor lehordták a kerítő falat és betöltötték az árkot. Egyetlen bejáratának egykor vonóhídja volt. Négy sarkán egy-egy négyszögű, zömök torony emelkedik, melyek egyike befejezetlen maradt. A tornyok hagymaalakú kupola födele szintén a XVIII. századból való. Nyitramegyében a nagy-bossányi, egykor fallal és árokkal övezett kétemeletes hatalmas várkastélynak csupán homlokzata, balszárnyának egy része és hatszögletű két saroktornya áll még fönn, az is a helybeli bőrgyár raktáráúl szolgál és rombadűlés fenyegeti. A Trencsénmegyében a Vág folyótól nem messze fekvő Nagy-Bittse várkastélya a XVI. századbeli e fajta építmények közt a legterjedelmesebb. Ma is látható árka mutatja, hogy egy régi vízivár helyét foglalja el. A kapu fölírása szerint 1571-ben Thurzó Ferencz, a hitehagyott nyitrai püspök építé, 1605-ben tűzvész után fia, György, a pompakedvelő nádor helyreállítá, a nélkűl azonban, hogy eredeti jellegéből kivetkőztette volna. Három oldalról a régi árok, a negyedik oldalról pedig egy kis patak mentén vonúló alacsony fal keríté szabályos négyszögű terűletét, mely két udvarra oszlik. Az éjszaki oldalon a patak fölé épített, egykor vonóhíddal ellátott alacsony kapucsarnokon át lépünk az előudvarba, melynek túlsó végében áll a „jegyesek épülete”. Ennek emeletes homlokzatán már enyészetnek indúlt sgraffito van; 1601-ik évszámmal ellátott díszes ajtajának domborúművein a festés nyomai láthatók. Egykor szintén vonóhíddal ellátott kapucsarnokon át lépünk a második udvarba. Ez szűk sikátorként futja körűl a négyszögű palotát, melynek négy sarkából vele egyenlő magasságú kerek torony szökell ki. A kapucsarnokkal szemben levő szárny közepén hatalmas négyszögű torony emelkedik, melynek falán Máriát és Jézust ábrázoló festmény nyomait látjuk. Ennek aljában nyíló kapu vezet az udvarba, melynek földszíntjét és emeletét árkád futja körűl, mely nem éri utól az olasz paloták árkádjainak nagyszerűségét, formái nem eléggé szabatosak, sőt itt-ott nyersek, szobrászati dísze nem eléggé avatott kézre vall, mindazáltal helyes arányainál fogva derűlt hatású és a Felvidéken a legkiválóbb e fajta alkotás. Mesteréről nem szól a hír. Az emeleti folyosó falaira a sgraffitót utánzó modorban festett és történeti személyeket (Romulus, Artaxerxes, Attila, Hunyadi, stb.) ábrázoló életnagyságnál nagyobb 26 alak későbbi időből való. A palota termei átalakított és elhanyagolt állapotban most hivatali helyiségekűl szolgálnak.

A pozsonyi városház tanácsterme. Dörre Tivadartól

A városi építmények közt Bártfa városnak 1505-tól 1511-ig épűlt tanácsházát illeti meg az elsőség. Nincs az országban más építészeti emlék, mely oly jellemzően tűntetné föl, hogy a renaissance művészet még az újonnan keletkező épületeken is megalkuvás útján és inkább részletekre szorítkozva miként foglalt tért. A tanácsháznak 16 méter széles és 28 méter hosszú egyes szárnyból álló elrendezése, déli és éjszaki keskeny oldala fölött csúcsos oromfal, valamint a koszorú-párkány tagoltsága és dísze csúcsíves, ellenben a keleti hosszanti oldal közepén a faragott kőből épűlt erkély határozottan renaissance jellegű, de e részletek a csúcsíves és renaissance művészetű elemeknek legsajátosabb keverékét mutatják. Így példáúl az erkély két sarkán emelkedő pillér tagoltságánál fogva csúcsíves, a könyöklő, annak zápjai, az ablakok, azoknak párkánya ellenben renaissance művészetű. Ugyanez áll belsejében a három ajtóról, mely gazdagabb díszével fölkelti figyelmünket. Mind a háromnak renaissance tagoltságú vízirányos párkánya van, a keretük bélletét ellenben horony és pálcza tagolja, díszük pedig részint meg nem szakított szalagfonat, levélfüzér, gyöngysor és efféle, részint pedig megszakítva egymás mellé sorolt és váltakozó elemekből van összealkotva. Ablakait későbbi átalakítás kivetkőztette eredeti alakjukból, de hogy renaissance művészetűek voltak; bizonyítja az épület számadásainak egy tétele, a mely szerint Elek mester 1507-ben olasz izlésű ablakokért (pro fenestris italicalibus) 12 forintot kapott. Itt még hatvan év múlva sem bírt a renaissance teljesen érvényre jutni. Ennek bizonysága a Zboró felé vezető országút közelében levő emlék, melyet azon a helyen, hol Serédi Gáspár hirtelen elhalt, még az évben, 1566-ban egy bártfai kőfaragó mester épített. Ez a háromszögalakú, kicsiny és egyszerű emlék épen olyan keveréke a csúcsíves és a renaissance elemeknek, mint a bártfai városház.

A pozsony-szent-györgyi plebánia-templom fő oltára. Háry Gyulától

A pozsonyi városház tanácsterme szintén jellemző példája annak, hogy miként honosodott meg az új művészet. A városház építészeti jellegével összhangban a tanácsterem eredetileg csúcsíves boltozatú volt. A XVI. századbeli városatyák azonban fölkarolták ez új művészetet, s tanácstermük csúcsíves boltozatát 1577 körűl renaissance művészetű lapos fa mennyezettel födték cl, mely négyféle fából készűlt és vas kapcsokkal van a régi boltozat aljához erősítve. E mennyezet szabályos és egyszerű geometriai alakú rekeszeinek nehézkes tagoltságát a négyféle fa változatos színe élénkíti. Ugyane században épűlt a városház éjszaki szárnyán végigfutó emeletes oszlopos folyosó, mely egyszerű, könnyed szerkezetével derűlt hangulatot kölcsönöz az udvarnak. Egyik-másik városban találkoznak a XVI. században keletkezett házak, melyeknek kapui renaissance formákat mutatnak. Nagy-Szombatban a régi seminarium kapuját rustica pillérek fogják közre, az oromnak késő renaissance jellegű, lemetszett szárait egy-egy oroszlán, az ezek közein emelkedő félkörű orom mezőjét pedig az építtetőnek, Oláh Miklós érseknek (1493–1568) czímere díszíti. Említésre méltók még ugyanitt a mostani gymnasiumnak szintén rustica pillérekkel szegett kapuja, továbbá Bártfán a főtéren két ház kapuja, melyek egyike 1518-ból, másika 1566-ból való.

Egyházi téren a XV. században a csúcsíves művészet szívós divatja, a következő században pedig a beállott tétlenség szegte útját az új művészetnek; még részletek alkotására sem igen nyílt alkalom. Mindazáltal annak a kevésnek, a mi e téren keletkezett és fönmaradt, nem csekély becse van, a mennyiben bizonyságaúl szolgál annak, hogy olasz mesterek révén jutott el az új művészet a Felvidék legéjszakibb részébe is. A sárosmegyei Héthárs község kisded csúcsíves templomának déli és nyugati kapuja, valamint a szentségházúl szolgáló fali fülkéje renaissance formákat mutat, melyeken mostani megrongálódott állapotukban is fölismerhető az egykori szabatos kimunkáltság. A déli kapun levő fölírás szerint e részleteket Ragusai Vincze mester készíté 1513-ban. Ugyanezen mester kezére vall szintén Sárosmegyében a berzeviczei és a kis-szebeni plebánia-templom déli kapuja; az utóbbit szép renaissance ékítményű keret és két delphinből alkotott orom teszi figyelemre méltóvá.

A templomi berendezési tárgyak körűl is nagy volt a tétlenség ez időtájban. A pozsony-szent-györgyi plebánia-templom fő oltára az egyedűli kiválóbb emlék, a melynek művészettörténeti érdekessége azonban kárpótlást nyújt azért, a mi netalán elpusztúlt. Méltó társa ez az esztergomi Bakócz-kápolnabeli oltárnak, Andrea Ferrucci da Fiesole építész-szobrász e kiváló művének. Amaz a florenczi iskolának, emez az olasz művészetnek éjszaknyugati legszélsőbb területén, Svájcz Ticino cantonjában virágzott iskolának a képviselője; egyiknek sem találkozik párja az országban. Ez iskola rendkivűl népes és alkotásokban termékeny volt; a comói és a luganói szobrászépítészek már a XIV. században ellepték Lombardiát; a XV. században eljutottak Velenczéig és Nápolyig; az Alpeseken innen is számos helyen találkozunk velük. Az oltár megrendelőjének és készítőjének neve, valamint általában keletkezésének ideje eddig nincs földerítve; valószínűleg a XV. század végéről való és a Szentgyörgyi és Bazini grófok valamelyikének, talán III. János fiának, II. György grófnak köszöni keletkezését. Ez két izben is járt Olaszországban: 1452-ben III. Frigyes császárt kisérte Rómába, 1476-ban pedig Beatrixot, I. Mátyás jegyesét, 800 lovasból álló csapat élén Nápolyból Magyarországba.

Domború mű Erdődy Anna síremlékén a pozsonyi koronázó templomban. Kimnach Lászlótól

Ezen puha mészkőből faragott és ékítményekkel dúsan földíszített, 2.34 méter széles, majdnem 3 méter magas oltár gyönge tagoltságú, de szerkezetileg és formailag önmagában teljes építészeti alkotmány, melynek az a czélja, hogy szobrászati művek állványáúl és keretéűl szolgáljon. A csúcsíves szárnyas oltárhoz hasonlító alkata, meg a virágfüzéreknek majd a geometriai díszre, majd a csúcsíves szerkezet támasztó ívére emlékeztető elrendezése mutatja, hogy készítője nem tudott teljesen szakítani a csúcsíves hagyományokkal és ekként megegyezik a comói szobrász-építész iskoláival, mely legtovább volt a csúcsíves művészet hatása alatt, sőt annak egyik terjesztője volt Lombardiában. Az ékítmény szerfölötti gazdagsága pedig megfelel az iskola azon másik jellemző sajátságának, melynél fogva díszítő kedvében az építészeti művet elhalmozza, sőt elnyomja faragványokkal. A szabadon álló négy alak Szent Kristóf, Lipót, Borbála és alexandriai Katalin. Az alkotmány keretébe foglalt kilencz jelenet közűl a polczon levők Krisztus születését és az Egyiptomba való menekűlést ábrázolják; középütt Szent György legyőzi a sárkányt, a fölötte levő keretben Diocletianus császár előtt áll, a legfelső magasított félkörű mezőben római katonák Szent Sebestyént nyilazzák; a két oldalszárnyban szintén vértanúi jeleneteket látunk. Az alakok majdnem szabadon álló szoborművek; helytelen arányaik, szertelenűl hosszú, kifeszített lábszáruk, merev mozdúlatuk az anatomiai ismeretek, szögletességük pedig a szép formák iránti érzék fogyatékosságára vallanak; másfelűl mozdúlataik jól kifejezik a cselekvést, sőt itt-ott drámai élénkségűek; kimunkáltságuk durva.

Említésre méltó berendezési tárgy a késmárki várbeli kápolnában levő imaszék, mely alkatára nézve egyszerűbb asztalos munka, de fölötte érdekessé teszi a két oldalát díszítő színes intarsia, mely oszlopos és boltozatos épűletnek tágas belsejét és két médaillonban egy férfi és egy nő mellképét igen sikerűlten ábrázolja. Lang János és Kristóf odavaló mesterek készíték 1544-ben.

A fricsi kastély Sárosmegyében. Háry Gyulától

A német renaissance nyomai a XVI. század második felében mutatkoznak. Míg egyfelűl a csúcsíves művészet idejebeli sírlapok a század végeig divatoztak: az alatt más felűl olyan síremlékek is keletkeztek, melyek szakítanak a szívós hagyományokkal. Ezek is a templom falába vagy valamelyik pillérbe illeszkednek; de oszlopokból, karyai alakokból vagy hasonló elemekből szerkesztett keretüknél fogva inkább építészeti művek, melyeken helyet találnak a német renaissance-ékítményt jellemző hajlított és tekercses formák. Anyaguk többféle: bronz, vörös és fehér márvány, pala- és homokkő és kelheimi sárgás mészkő. Jobbára két mezőből állanak, melyet az építészeti keret egybe foglal. Az egyik mezőt beszédes sírírat tölti be, a másikban domború mű van, mely az elhúnytat és hozzátartozóit ábrázolja, a mint a fölfeszített vagy a szenvedő Krisztus lábánál térdelő helyzetben imádkoznak. A domború művek legtöbbje fínom kimunkáltságú, Krisztus alakja anatomiai ismeretről tanúskodik, az elhúnyt és hozzátartozói egyéni vonású, meglepően jellemzetes alakok és valószerűen tűntetik föl ama kor főúri és polgári osztályának viseletét. A pozsonyi koronázó templombeli síremlékek közűl négy tartozik e csoportba. Widman Borbálának bronzból öntött emléke 1548-ból való, művészetileg kevésbbé avatott kéz munkája, két renaissance oszlop által közre fogott mezőjében a szenvedő Krisztus koporsón ül és lábainál két férfi, két fiú, két nő és négy leány térdelve imádkozik. Saurau Wolf (1563) vörös márvány emléke egyszerűbb. Erdődy Annának, Illésházy István nádor 1577 körűl elhalt első nejének és Kögl Wolfgangnak (1587) síremlékét kétségtelenűl ugyanegy mester készíté. Erre vall domború művű ábrázolásaik hasonlósága és egyenlő jelessége, a melylyel e kettő amazokat jóval fölűlmúlja. Mordax Jakabnak, a pozsonyi vár alkapitányának és nejének a pozsony-szent-györgyi templomban levő síremléke (1572) kisebb és egyszerűbb; jellemzetes német renaissance kerete szürke homokkőből, domború műve pedig sárgás kelheimi kőből van. Az egymással szemben térdelő házaspár közt lajtorja emelkedik, ezen három angyal lépked egymás fölött s a legalsó a nőre mutat; a felhőkben az Atyaisten és angyalok láthatók. Báthory András országbíró (1568) síremléke a pozsonymegyei máriavölgyi templomban középszerű munka. Alsó tábláján a sírírat, a felsőn az elhúnyt vértezett alakját feszület előtt térdelve mutató domború mű van. Thurzó Elek (1543) lőcsei templombeli síremlékének domború műve renaissance rekeszes boltozatú épület belsejét távlatilag ábrázolja; a feszület lábánál egy felűl az elhúnyt vértezett alakja, más felől négy nő térdel. Ide tartozik a vágbeszterczei templom falába illesztett és vörös márványból faragott két domború mű, mely az 1623-ban elhalt Balassa Zsigmondot és nejét, Zborovszka lengyel királyi herczegnőt ábrázolja életnagyságú, egyéni jellemű alakban s térdelő helyzetben. A nő alakja csipkével borított ruhájának, süvegalakú fejdíszének, ékszereinek rendkivűl fínom kimunkáltságával vonja magára a figyelmet. Meglehet, hogy e két domború mű építészeti kerettel egybefoglalt síremlékhez készűlt, s hogy e keretnek egy része lehetett a templom előcsarnokának falában látható domború mű, melyen a feszűlet lábánál jobb felől Balassa és négy fia, bal felől felesége és három leánya térdelve imádkozik. A háttérben Jeruzsálem város előtt Krisztust fölfeszítik és ruhája fölött sorsot vetnek. A jelenetet két káryai alak fogja közre. Ez gyengébb munka; anyaga fehér márvány. Ezek mellett mintegy a következő század divatjának előjeleűl tűnik föl nehány olasz renaissance izlésű oszlopos síremlék. Ilyen példáúl Cherődi János egri püspöké (1597) a nagyszombati társaskáptalani templomban; az elhúnytnak fehér márványból faragott domború művű alakja térdelve imádkozik. A helyes alkatú oszlopoknak törzse vörös, feje ellenben fehér márvány. A lőcsei templomban Triebel György (1593) síremléke olasz, Engelhart Györgyé (1598) német renaissance izlésre mutat.

A német renaissance művészetnek legjellemzőbb és legbecsesebb alkotása a pozsonyi városház terén levő díszkút, melyet a rajta levő fölíratok szerint 1563 és 1572 közt állítottak föl. Egyenesen a földből kiemelkedő medenczéjének gyöngén hajlított nyolcz oldalát egy-egy szépen faragott álarcz díszíti; a medencze közepéből fölnyúló gazdagabb tagoltságú száron vizet lövelő álarczokkal díszített kerek csésze nyugszik; az ebből kiemelkedő szárat szintén vizet lövelő négy álarcz, ezek fölött pedig négy mezítelen alak díszíti, melyeknek fején nyugszik a koczkaalakú talapzat, ezen pedig a kút befejezéseűl pajzsot, meg hosszú egyenes kardot tartó vértezett alak áll, melyet Miksa császár és magyar király képmásának tart a hagyomány.

A nemzeti mozgalmak és a XVII. századi ellenreformatio törekvései jobbára a Felvidéknek a töröktől megkimélt terűletén folytak le. Ez alatt nagyon megnövekedett több nemzetség politikai hatalma; egymásután tűntek föl azok a nevek, melyek viselői a nemzet életének e válságaiban döntő szereplésűek voltak. Ezen szerepvívők és a múlt századihoz képest valamivel élénkebb építési tevékenység közt benső kapcsolat mutatkozik. A ki tényező a politikában, az rendszerint építkezik is. Szembeszökően nyilvánúl ez a most előtérbe lépő Esterházy családban. Miklós nádor (1625) öröklés, királyi adományozások, bérletek és szerzés útján mesés gazdagságnak veté meg az alapját. Ő benne föltűnően párosúl a politikai érzék és az építkezésre való hajlam. E két jellemző vonás ritka következetességgel öröklődik a családban; tagjai öt ivadékon át kiválnak a közélet és az építkezés terén. A politikában azon irány győzedelmeskedett, melyet az Esterházyak mint államférfiak, hadvezérek és főpapok követtek, azonközben egyikben-másikban szenvedélylyé fokozódott az építési hajlam.

Szinye község temploma. Háry Gyulától

Az építészetet ekkor is leginkább világi föladatok foglalkoztatták. Falusi birtokaikon kastélyokat emeltek az előkelők. A műveltebb életmód kényelmes hajlékai ezek; békés külsejük mutatja, hogy lakóik biztonságáról az állam gondoskodik; kiszökellő saroktornyaik emlékeztetnek még a régebbi várkastélyokra. A kereskedelmi forgalmat, mely az előtt éjszakról dél felé irányúlt, a töröktől való félelem kelet és nyugat felé terelte, a minek következtében a városok legnagyobb részének jólléte tetemesen megcsökkent és ezzel kapcsolatosan a polgárság építési kedve is alábbhagyott; a városokban keletkezett építmények jobbára nemesi nevet viselnek. Az ellenreformatio tevékenysége egyelőre csak nehány templom építésében nyilvánúl. E század általán a barokk művészet meghonosúlásának korszaka; az építési tevékenységnek azonban nincs egységes jellege.

Zsigmondháza kastély udvara. Dörre Tivadartól

Sáros- és Szepesmegye a XVII. században építészetileg külön sziget volt. Ekkor keletkezett építményeik koronázata szokatlan gazdagságot mutat. Gyöngén tagolt fő párkány alatt sűrűn álló pillérekből és fölkörű ívekből alkotott vak árkád övezi szalagként az épűletet, e fölött pedig vagy a fő párkányon, vagy a csekély magasságú attikán egymás mellé helyezett, változatos formájú, kisebb-nagyobb ormok csipkés pártát alkotnak. Ezek a helylyel-közzel arab faragványos formákkal kevert s velenczei renaissance jellegű párkányövek és párták, melyekhez néha sgraffitóval előállított ékítmények és alakos ábrázolások járúlnak, sajátosan élénk hatást kölcsönöznek a különben egyszerű és nehézkes arányú épűletnek. Ilyen, vagy ehhez csak távolról hasonló koronázat az ország egy vidékén sem fordúl elő, de elég sűrűn találkozik Lengyelországnak e két megyével szomszédos vidékein. Többek közt példáúl ilyen a krakói posztós-csarnok, mely mostani alakját az 1557-ik évi tűzvész után való újjáépítéskor nyerte. Azok közt, kik e csarnok díszteremébe vezető nyílt lépcsők mintáját készítették, említtetik egy Fabricius János nevű paduai mester is. Magyar terűleten legrégibb a nagyőri várkastélynak (1570–1590), a késmárki sgraffito-díszű haranglábnak (1596) és az 1601-ben újjáépűlt Nedecz vár nyugati oldalának oromzata. E körűlményből azt következtethetjük, hogy a két megye Lengyelországtól kölcsönözte XVII. századi építészetének sajátosságát. Azonban az elsőségért, mely e részben Lengyelországot illeti, kárpótlást nyújt az, hogy az e fajta koronázat általánosan uralkodóvá, sőt majdnem nélkülözhetetlen kellékévé lett a sáros- és szepesmegyei épületeknek; az újonnan keletkezett kastélyokon és városi házakon kivűl a templomok tornyait vagy a templom mellett emelkedő haranglábakat egymásután ilyféle koronázattal látták el. A két megye építészeinek nem közönséges leleményességéről tanúskodik ezen párták formáinak sokféle, gyakran szeszélyes változatossága. A már említett nagyőri várkastély, a késmárki harangláb és Nedecz vár pártája egyszerűbb renaissance formákat mutat; két keskeny pillér, inkább lécz által szegélyezett, s egyenesen vagy félkörrel záródó, symmetrikusan váltakozó kisebb s nagyobb ormokból áll. Ilyen a Thököly István által 1628-ban átalakított késmárki vár falának és tornyainak pártája is. Gazdagabbak azok, melyeken a renaissance és a keleti jellegű formák elegyűlnek. Ilyen példáúl a fricsi kastély Sárosmegyében. Ez francziás elrendezésű, vagyis udvar nélküli építmény; hoszsza 30, szélessége 16, magassága mintegy 18 méter; délre néző fő homlokzatát négyszögű, kiszökellő és zömök két torony fogja közre; a párkányövet alkotó vak-árkádnak 1.85 méter magas mezőit sgraffitóval előállított mythosi, jelképi és történeti életnagyságú alakok (Venus, Mars, Spes, Fides, Aeneas, Vitellius, stb.) foglalják el; az ormókat is részint levélékítményt, részint alakokat, angyalfejet, oroszlánt, stb. ábrázoló sgraffito díszíti. Az éjszaki oldal egyik ablakának párkányán levő fölírás szerint Bertholti Bálint építteté 1623-ban, a fő homlokzat szélén pedig német renaissance keretbe foglalt latin fölírás azt mondja, hogy Sorger Mihály építé 1630-ban. Ennek több művét nem ismerjük, de az az egy is eléggé meggyőz bennünket arról, hogy ezen építészeti iránynak egyik legtehetségesebb művelője volt. A fricsi kastélyhoz hasonló a kis-szebeni Szabina-ház és a lőcsei Thurzó-ház. Később kávákból, csigaalakúan hajlított gyámokból és egyéb barokk elemekből alkotott ormok lettek divatosak. Ennek legjellemzőbb képviselője Eperjesen több ház, köztük a Rákóczy-féle, továbbá számos torony. Az ilyenek közűl említésre méltó Szepesmegyében a poprádi, a görgői, a jamniki, a malduri, a nagyőri, a szepes-szombati, Sárosmegyében a komlós-keresztesi, a felső-sebesi, a palocsai, végűl a szinyei templom tornya, mely valamennyi közt legjellemzőbb.

A középkori várak átalakítását okozó, fönt említett körűlményekből önként következik, hogy a XVII. században kastélyok nagyobb számmal nem keletkeztek. Egyik-másik terjedelménél fogva megfelel a kényelem követelményeinek, művészetileg azonban csekély becsűek. Egy részük régi vár helyén épűlt; ennélfogva egy felől a helyzet, más felől a megmaradt kerítő falak erődítmény jellegét kölcsönzik nekik. A sort a bazini kastély nyitja meg. Ezt egykori vízivár helyén Illésházy István nádor 1608-ban építteté. Szabálytalan sokszögű és terjedelmes udvarát körűl záró nehány szárnya a vízivárnak ma is mély árka mentén emelkedő falra, többi szárnya pedig beljebb épűlt, úgy, hogy ezeket a faltól egy keskeny sikátor választja el. Többszöri átalakítás kivetkőzteté eredeti jellegéből. Most Pálffy János gróf tulajdona. Rákóczy Zsigmond erdélyi fejedelem Zemplénmegyébcn Szerencsen XVI. századbeli vízivár helyén emelt kastélyt. Forgách Zsigmond gróf Nógrádmegyében a gácsi vár romjaira 1612-ben építteté a hosszanti négyszögű, most háromemeletes kastélyt, melyet kerítő fal és árok övez. Nyitramegyében a Berényi György által 1642-ben épített, utóbb átalakított bodoki kastély szintén régi vár helyén áll. Ilyen kastélyok szolgáltak mintáúl Balassa Imrének, midőn a század közepén Nógrádmegyében Divényen, állítólag hat hónap alatt épített kastélyának védelmeűl kerítő falat emelt és azt négy toronynyal megerősíté.

A kastélyok másik csoportja az, melyeknek négy sarkán kiszökellő torony őrizte meg a már fölöslegessé vált védelem hagyományát. Közűlök a detrekő-váraljai kastély, Detrekő vár tövében, legjellemzőbben tűnteti föl a „völgyben ülő kor” építkezését. Most elhagyatott állapotban levő, négyszögű udvarú, emeletes épűlet; mindegyik sarkán nyolczszögű torony emelkedik; rustika kapuja van. Hasonló fekvésű Sárosmegyében a zborói Rákóczy kastély, mely fallal kerített nagy udvarban áll, a homlokzatának két sarkából kerek torony szökell ki, továbbá a nagy-sárosi kastély (1617). Ennek, meg a nyitramegyei Luka kastélynak négy kerek saroktornya van. Ilyenféle kisebb építmények többek közt: Liptómegyében a Rakovszky család nagy-selmeczi (1636), Zólyommegyében a Radvánszky család radványi kastélya, s ugyanezen megyében a Benitzky Tamás által 1667-ben építtetett alsó-micsinyei kastély. Inkább műveltségtörténeti érdekességű az az emeletes szárnyépület, melylyel Lorántffy Zsuzsánna, I. Rákóczy György özvegye, 1650 körűl a sárospataki várat kibővíté. A sárosmegyei demétei kastélyon, melynek emeletes négy szárnya hosszanti négyszögű udvart övez, legfölebb a fő homlokzat két zárt erkélye mutat a védelemre; a kapu csúcsos orma, s ennek, valamint a két erkélynek gyámjai szokatlanúl durva renaissance formájukkal vonják magukra a figyelmet.

Részlet a nagyszombati rokkantak templomából. Kimnach Lászlótól

Trencsénmegyében Zsigmondháza fekvésével és külsejével elárúlja, hogy építésénél nem gondoltak a védelemre; művészeti tekintetben is, noha nem remek alkotás, túltesz e századbeli társain. Nevét építtetőjétől, Balassa Zsigmondtól nyerte. A Vág partján vonúló magasabb hegyvonal előtt egy lankás halmon a világ szemének kitéve szabadon áll. Egyemeletes; fölötte egyszerű külseje hatásából sokat veszített az által, hogy nem régiben tűz pusztította, s akkori tulajdonosa alacsony födéllel látta el. Négyszögű udvarát pilléres árkád övezi. A pillérek és egyéb részletek formái a művészet elernyedtségének nyomait mutatják; mindazáltal szép arányaik derűlt hatást kölcsönöznek az udvarnak. A fő bejárat fölött hármas nyílású erkélylyé alakúló árkád és e szárnybeli lépcsőcsarnok a barokk művészet nagyszerűségéről tanúskodik. A hátúlsó szárny földszíntjén egyszerű oszlopok rendje által ketté osztott tágas sala terrena van. Az emeleten levő kápolnát rokoko izlésű ékítmények teszik érdekessé. Mostani tulajdonosa Hohenlohe-Waldenburg Klodvig herczeg.

A városi építkezés terén egyedűl áll a lőcsei városházának 1615-ben történt helyreállítása, a mely alkalommal külsejének egyik hosszanti és egyik szélti oldala elé emeletnyi oszlopos árkádot emeltek. Azóta Lőcse dicsekszik az országban a legszebb külsejű városházzal, a melyen az újabb helyreállítás egyet-mást változtatott, de jó hatását nem rontotta meg. Ebből az időből származnak nehány lőcsei polgári ház udvari szárnyának árkádjai. Beszterczebányán a Főtér 31. szám alatti keskeny homlokzatú háznak kapuját két oszlop fogja közre, fölötte két gyámon zárt erkély nyugszik, melynek könyöklőjét bibliai jeleneteket: Herodiást és Dávidot ábrázoló, durván faragott domború művek díszítik. Pozsonyban a Segner András patricius által 1648-ban épített kétemeletes háznak német renaissance izlésű kapuja van.

A nagyszombati rokkantak templomabeli egyik kápolna mennyezete. Kimnach Lászlótól

Az ellenreformatió két legbuzgóbb harczosa, Pázmány Péter esztergomi érsek és Esterházy Miklós nádor, az építkezés terén is találkoznak. Pázmány a maga alapította nagyszombati egyetem számára terjedelmes épűletet emeltetett, mely most rokkantak laktanyájáúl szolgál; Esterházynak köszöni keletkezését az egykori egyetem temploma. Ez nyitja meg a XVII. századi egyházi építmények sorát s művészeti értékre nézve is első helyen áll. Külseje egyszerű, sőt dísztelen; emeletes homlokzatát két alacsony torony fogja közre. Térséges és pazarúl díszített belseje annál megkapóbb. Elrendezésre és fölépítésre nézve a barokk művészetű templomok mintáját követi. Széles és magas hajójához tekintélyes szentély, két oldalt pedig négy-négy kápolna csatlakozik. A kápolnák boltíves nyilását egymástól elválasztó pilléreken nyugszik a koszorúpárkány, az ebből kiemelkedő zömök pillérfőkre ereszkedik le a hajó hatalmas dongaboltozata. Belsejét egészen stucco díszítmény borítja. A pilléreket egyházi, hadi és művészeti jelvények, angyalok és szentek élénkítik. A hajó hoszszában a kápolnákba nyiló ivek párkányát egyházatyák, pápák és püspökök életnagyságot meghaladó hatalmas alakjai foglalják el; az ív formájához alkalmazkodva félig ülő, félig fekvő helyzetben vannak; nagy mozdulatuk vallásos lelkesűltséget fejez ki; a helyhez és a mozdulathoz mérten ruházatuk elrendezése nagyszerű; közöttük rendkivűl gazdag cartouche díszíti az ív párkányát: A boltozaton merész hajlású ékítmények három tojásdad, a karzat fölött pedig kerek mezőt alkotnak, melyekben fresko képek Keresztelő Szent János életéből vett jeleneteket ábrázolnak. Mindegyik kápolna boltozatának dísze más-más, de gazdagságra nézve valamennyi fölűlmúlja a hajót és a szentélyt. A díszítmény formái itt-ott nyersek, gazdagsága néha szertelenségbe csap át; azonban a kápolnák keresztboltozatán helyes érzékkel emeli ki a szerkezeti alkotó elemet, egészben pedig dús képzeletű és összhangzatos alkotás egységes és nagyszerű hatást kölcsönöz a templom belsejének, mely ennél fogva a barokk művészetnek az országban legtökéletesebb képviselője. A szentély boltozatáig érő főoltár művészeti érték nélküli, három emeletes roppant alkotmány, oszlopai, párkányai és szobrai aranytól csillognak. A sekrestyében egy olajfestésű férfi mellkép a rajta levő fölírás szerint Spaz Pétert, a templom építőjét, 1637-ben 30 éves korában ábrázolja. A hagyomány azt tartja, hogy Spaz öngyilkossá lett a miatti aggodalmában, hogy az építmény nagy arányaihoz mérten nem elég szilárd. A stucco díszítmény művészéről nem szól a hír, de a templom külseje arra vall, hogy az építész és a díszítő nem lehetett egy személy.

A barokk művészetnek még két e fajta emléke van a Felvidéken. Az egyik a Lippay György esztergomi érsek által Trencsénben a jezsuiták számára emelt, most kegyesrendi templom, a másik a zborói plebánia-templom egyik kápolnája, mely 1662-ben Rákóczy László költségén épűlt újjá. Mind a kettőnek belsejét gazdag stucco díszíti, de egyik sem mérkőzhetik a nagyszombati templom nagyszerűségével.

A nyitrai székesegyház, melyet a réginek helyébe Telegdy János püspök (1622–1644) emelt, egyszerűbb és a XVIII. század folyamán részben átalakított barokk építmény. A fő hajónál nehány lépcsőfokkal alacsonyabban fekvő egyes mellékhajójának oltárát 1662-ben Pernegger János készíté. Ez szabatos formájánál fogva egyik legszebb barokk mű. Vörös márványpillérek által közre fogott mezőjében kelheimi kőből faragott csoport a keresztről levételt, a polcznak domború műve pedig a sírbatételt ábrázolja.

Az ellenreformatio szolgálatában meghonosodott Jézus-társaság, valamint a többi szerzetes rend a XVII. században nem fejtett ki nagyobb építési tevékenységet. A Ferencz-rendiek nagyszombati templomát 1620 körűl Pázmány Péter, az irgalmas rend pozsonyi templomát Szelepcsényi György 1666-ban, a jezsuiták, most premontreiek kassai templomát 1682-ben II. Rákóczy György özvegye, Báthory Zsófia, építteté. Említésre méltó, hogy az ágostai hitvallásúak Pozsonyban e század folyamán két templomot építettek, melyek közűl az egyik nehány év múlva az Orsolya-szűzek, a másik a jezsuiták birtokába kerűlt.

Drugeth György síremléke a nagyszombati társaskáptalani templomban. Kimnach Lászlótól

A barokk építészetnek és szobrászatnak kisebb terjedelmű, de jellemző alkotásai a templomokban fölállított sírémlékek. Anyaguk rendszerint vörös és fehér, néha fekete márvány; többszörösen tagolt magas talapzatukon két oldalt egy-egy korinthusi pillér, ez előtt ugyanolyan oszlop emelkedik, s rajtuk megtört párkány és orom nyugszik; az oszlopok közti fülkét az elhúnytnak életnagyságú, nyugtalan tartású alakja foglalja el. Pálffy Miklósnak 1600-ban emelt vörös márvány síremléke a pozsonyi koronázó templomból a Ferencz-rendi templomba kerűlt; csupán fehér márvány szobra maradt eredeti helyén. A nagyszombati társas káptalani templomban ilyen emlékek: Forgách Ferencz bibornoké 1615-ből, homonnai Drugeth György országbiróé 1620-ból, Lósi Imre érseké 1642-ből. Urbanovitz Márton kőfaragó és építőmester által magának és két nejének a lőcsei templomban 1621-ben fölállított síremléke szintén oszlopos alkotmány, mely azonban a falból kiszökellő gyámokon nyugszik; három fölírásos táblája van; kisebb fülkéjében Urbanovitz mellszobra áll; megrongált állapotában is fölismerhető formáinak szabatossága.

A XVIII. század nyugodtabb politikai állapotában megélénkűlt az építési tevékenység; a szép számmal keletkezett templomokon, leginkább a jezsuiták hatása alatt, a már elernyedt barokk művészet érvényesűlt. Kivétel számba megy a pozsonyi koronázó templom éjszaki oldalához csatlakozó kupolás kápolna, melyet Esterházy Imre gróf esztergomi érsek alamizsnás Szent János tiszteletére 1734-ben építtetett. Kicsiny, de pompás építmény; belsejének fölépítése, márvány pillérei és párkányai erlachi Fischer művészetére mutatnak.

Az Esterházy nemzetség egyik legszenvedélyesebb és nagy építkezőjének, Károly grófnak, előbb váczi, majd egri püspöknek, köszöni keletkezését e század két legnagyobb alkotása. A váczi székesegyház, melyet utóda, Migazzi Károly gróf, 1777-ben fejezett be, kereszthajós elrendezésű. Homlokzata előtt tizenkét korinthusi oszlopú előcsarnok van, melynek ormán szentek szobrai állanak. A hajók metszésének négyzetét kupola födi, melynek freskóit Maulpertsch Antal festette. Egerben egy hatalmas, a városnak jobbára földszíntes házai fölött büszkén uralkodó épület vonja magára figyelmünket. Ez a lyceum, melyet Esterházy Károly gróf állítólag egy millió ezüst forint költséggel 1765-től 1785-ig építtetett. Kétemeletű négy szárnya négyszögű udvart zár körűl. Zömök pillérek által három hajóra osztott, kosárboltozatú kapucsarnoka, lépcsőháza, folyosói és termei az épület tömegéhez illőleg nagyszerűek. Azonban a külsejét tagoló lapos fali pillérek, melyek az emelet aljáról a fő párkányig nyúlnak, a kosárívű kapu és az ablakok kerete, valamint belűl a részletek formái arról győznek meg bennünket, hogy e század építészete nem volt arányban az építkező főpap egyéniségével. A dísztermének és könyvtárának mennyezetét díszítő fálképeket Krakker János festette.

Terjedelemre nézve szintén tekintélyes a premontrei prépostság Jászón, mely Salzjeber Antal tervei szerint 1745-től 1765-ig épűlt. Emeletes homlokzatának közepén emelkedik a két tornyú templom, melynek hajója ketté osztja a négyszögű udvart. A templom belsejében a falakat márványozott oszlopok és pillérek tagolják, s ezeken egyszerűbb koszorúpárkány nyugszik; a hevederek által négy szakaszra osztott boltozatot festett építészeti keret és ezekben Ker. Szent János életének jeleneteit ábrázoló, Krakker János által festett freskók díszítik. Oszlopos oltárát részint fülkékben, részint gyámokon álló, életnagyságnál nagyobb, élénk mozdúlatú tizennyolcz stucco-szobor népesíti be. Érdekes a könyvtár mennyezetének történeti jelképes tárgyú falképe, melyet szintén Krakker János festett.

Az egri megyeház rostély ajtaja. Cserna Károlytól

A nagyobb városokban a szerzetesi és a plebánia-templomok kisebb-nagyobb eltéréssel egyazon mintát követték. Homlokzatukon hagymaalakú kupolával födött két torony emelkedik; belsejüket pillérek tagolják; fő oltáruk szobrokkal és aranyozott rokoko czikornyákkal díszített; magas talapzaton álló oszlopos alkotmány, melyet szeszélyesen formált párkány fejez be. Ilyen pl. Egerben a jezsuiták által épített (1734), most cziszterczi templom, ugyanott a minoriták temploma (1771), Nyitrán a kegyesrendiek temploma, Sasvárott a plebánia-templom.

Az e századbeli közélet nem igen adott okot nevezetesebb középületek alkotására. Az a nehány megyeház, mely akkor épűlt, mint példáúl az eperjesi, az egri, a trencséni, a balassa-gyarmati, továbbá a Langer János terve szerint 1779-ben épűlt kassai városház a városbeli tekintélyesebb magánépületek mértékét alig lépik túl. Mindannyi egyemeletes; kapujoknak elernyedt formájú oszlopokból álló csekély dísze sejteti, hogy az építményt a többitől meg akarták különböztetni. Az egri megyeháznak azonban kiváló érdekességű részlete a kapu felső rácsa és lépcsőjének rácsos ajtaja. E kovácsolt vasművek bizonyítják, hogy a kézművesek a Felvidék egyes helyein jelesebb képzettségűek voltak.

A főúri falusi kastélyok hosszú sora szinte beláthatatlan. Legnagyobb számmal vannak a Felvidék nyugati részén, Pozsony-, Nyitra- és Trencsénmegyében. Ezekhez számítandó nehány városi palota, jelesűl Pozsonyban a primási palota, melyet Batthyány József gróf esztergomi érsek 1781-ben Hefele Menyhértnek a szombathelyi székesegyház építészének terve szerint építtetett, továbbá a prépostsági, az Esterházy- és a volt Grassalkovich-féle palota. Ez utóbbinak egyes részletei a barokk művészettel egyeznek.

A falusi kastélyok, nem úgy mint a templomok, csakhamar végleg szakítottak a barokk művészettel, s kivétel nélkül a nyugati országok XVIII. századi építészetét követték, mely a szerkezeti formáknak eddigi uralmát megszűntette, a fő gondját az épület belsejére fordította, s ott a kényelemre, a szemet gyönyörködtető csinra, kecsességre törekedett, a mit a falak és a bútorok rokoko czikornyáival meg is valósított. E törekvésnek természetes következménye volt, hogy az épület külsején a szerkezeti formák mind inkább elernyedtek. Leggyakoriabbak a zárt négyszögű, gyérebbek a patkóalakú elrendezésűek, az előbbiek két sarkán toronyféle kiszökellés van. Valamennyi szigorúan szabályos és a kényelem szükségeit kielégítő; tágas kapucsarnokuk, lépcsőházuk és emeleti folyosójuk van; ide szolgálnak az egymásba nyíló tágas lakószobák ajtai. A felséges uralkodó családnak Ferencz császár által Nyitramegyében a holicsi vár helyén épített kastélya patkóalakú, háromemeletes; fényes készülékei közt legérdekesebbek az egykor itten fönnállott majolikagyár termékei. Szintén patkóalakú és a legterjedelmesebbek egyike ugyane megyében a tavarnaki kastély. A pozsonymegyei Cseklészen a három tornyú kastélyt Esterházy József gróf építteté 1722-ben. E megyében a királyfai kastélyt, melyet Pálffy János gróf 1726-ban építtetett, míg Esterháza föl nem épűlt, az ország legpazarabb főúri kastélyának tartották. Vetekedett ezzel a Csáky Imre gróf, kalocsai érsek és bibornok által 1727-ben építtetett szintén pozsonymegyei magyar-béli kastély; külsejének négy saroktornya és a homlokzat közepén emelkedő óratorony tekintélyes hatást kölcsönöz. Erdődy János gróf a század végén építteté a nyitramegyei galgóczi kastélyt, mely terjedelmes ugyan, de külseje fölötte egyszerű. A trencsénmegyei kastélyok szerény külsejű épületek. A dubniczi terjedelmes kastély, melyet Illésházy Miklós 1719-ben építtetett, inkább kaszárnyához hasonlít. A podhrágyi kastély azon hegy tövében húzódik meg, a melyet a vágbeszterczei vár romjai koronáznak; az udvarát körűlfutó folyosónak oszlopai elcsenevészedett formájúak. A Felvidék többi megyéje is elég számos XVIII. századbeli kastélylyal dicsekszik. Ilyenek: Borsodmegyében az edelényi, Szatmármegyében az erdődi, melyet a régi vár helyén Károlyi Sándor gróf építtetett 1730-ban, Nógrádmegyében a szécsényi, Gömörmegyében a jolsvai, melyet Koháry István gróf építtetett, Sárosmegyében a szent-péteri, Abaúj-Tornamegyében a perényi kastély.

Az egri megyeház kapujának felső rácsa. Cserna Károlytól

A XIX. század első félében megcsökkent az építési tevékenység. Egyházi téren egyedűli nevezetesebb alkotás az egri székesegyház, melyet Pyrker László egri érsek Hild József budapesti építész terve szerint építtetett 1831-től 1837-ig. A város fölött emelkedő halmon szabadon álló, nagy tömegű építmény ez. Két szakaszra osztott, igen tágas, nyílt lépcső vezet a görögös oszlopcsarnokhoz, mely homlokzatúl szolgál. Egy hosszanti és egy kereszthajója van, melynek négyzete fölött 38 méter magas kupola, mögötte pedig, a szentélynek két oldalán, 53 méter magas két torony emelkedik. Belseje márványtól és aranytól ragyog. De miként külsején a páratlanúl szép fekvés, úgy belsejében a csillogás nem pótolja a klasszikuskodó építménynek művészeti fogyatkozásait.

A csekély számban keletkezett világi építmények közt a maga nemében érdekes a nagy-ugróczi kastély, melyet Keglevich József gróf középkori angol minta szerint 1845-től 1850-ig építtetett.

A század második felében a föllendűlt közélet, a nemzet művelődési törekvése az építkezés terén leginkább abban nyilvánúlt, hogy minden nagyobb városban színház, iskolák s egyéb közczélú építmények keletkeztek.

A nagy-bittsei várkastély egyik ajtajának dísze. Dörre Tivadartól