Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Mosonmegye.

Mosonmegye.

Rodiczky Jenőtől

A magyar-óvári vár (ma gazdasági akadémia) és a bástyakapu. Cserna Károlytól

Mosonmegyének eleitől kezdve fontos szerepe volt Magyarország történeti életében mind a mellett., hogy sem terjedelem, sem természeti szépségek tekintetében nem foglal el valami kiváló helyet e kis határszéli vármegye. Kiterjedése 2.041 négyszög kilométer; népessége 1890-ben 85.050 lélek volt, vagyis négyzet kilométerenként átlag 42 lélek, tehát a Duna-jobbparti vármegyék közt e tekintetben az utolsó helyet foglalja el. Ellenben az olvasni-írni tudók számára nézve a legelsők egyike az ország megyéi között, s népiskoláit a tanköteles gyermekek majdnem kivétel nélkűl látogatják.

Mosonmegye a Duna jobb partján terűl el, Pozsony, Győr és Sopron megyék, meg Alsó-Ausztria között. Fölszíne legnagyobb részt lapályos; éjszaknyugati részén, a Fertő éjszaki és keleti partvidékén egy darabon a Lajta hegységnek Sopronmegyéből benyúló végső kiágazásai emelkednek, de ezek csakhamar dombokká törpűlnek s végre a lapályba olvadnak. Ezen a dombos vidéken, meg a Köpcsény melletti hegyen kivűl az egész megye területe átalában termékeny, de fában szűkölködő síkság, mely búza és széna dolgában hosszú századokon át tárháza volt Bécsnek, melyet ma főleg tejjel lát el, a mennyiben csak a Frigyes főherczeg uradalmából 5 millió liter tejet szállítanak Bécsbe évenként.

E megye földét nem nagy számú, de bő vizű folyók öntözik. Első ezek közt a Duna, mely a megye egész éjszakkeleti határát végig mossa, míg délnyugati határszélén a Rába fut végig, éjszaknyugati oldalát pedig jó darabon a Fertő szegélyezi. A megye belsejét középen az éjszaknyugatról délkeletnek folyó Lajta hasítja keresztűl, melynek egész alsó folyása ide tartozik. A megye nyugati részén nagy tért foglal el az ingoványos Hanság.

A vármegye fölszíni alakúlására vonatkozólag megemlíthetjük, hogy annak mély síksága 120 méternyire van a tenger színe fölött, míg a megye átlagos fölszíni magassága 129 méter. A párndorfi fensík, a Lajta-hegység eme délkeleti nyúlványa, 178 méter magasan fekszik. Ezen sík magaslatot egész terjedelmében az úgy nevezett Belveder-kavics borítja, mely éjszakra Nemesvölgyig terjed. Nemesvölgynél a hegy lejtőjén egy folt-alakú sárgás vagy barnásszürke, durvább és igen meszes homokkőből álló lerakódás húzódik nyugat-keleti irányban, mely képződés már nem a Lajta-mészhez, hanem a fiatalabb képződésű pannoniai rétegekhez tartozik, mely Nemesvölgy és környékén kivűl a Lajtafalva, Nezsider, Féltorony, Miklósfalva és Zurány községek által befogott területen fordúl elő. Nezsidernél 1865-ben 7 ölnyi mélységben egy meglehetős minőségű lignites szénrétegecskét találtak, mely az újfalui (sopronmegyei) lignittel valószínűleg azonos és annak folytatásáúl tekinthető. A diluvialis képződések homokból, agyagos homokból, löszből és kavicsból állanak, mely képződés Védenytől és Miklósfalvától egy részt Pátfaluig, Ilmitzig, Pomogyig és Szent-Jánosig terjed, más részt Szolnok és Szent-Miklós határain vonúl át.

A diluvium másik kisebb része azon térséget foglalja el, mely Köpcsény, Körtvélyes és Bezenye közt terűl. A lösz főleg a fensík partjain észlelhető és annak mélyedéseit tölti be. Miklósfalván néhány méter vastagságú; itt egy rhynocerosnak csontmaradványát is találták.

Az alluvium a Duna által bekerített szigeteken, a Duna partján, valamint a Lajta mentén, a Fertő keleti partján és a Hanságban tűnik elő. A hansági turfának átlagos vastagsága 2 méter; talpát kékes vagy sárgás, helyenként homokos tályag alkotja egészen 1 méter vastagságban, mely alatt kavics következik. A tőzeget jelenleg már csak a lehndorfi kerületben ássák s lokomobilok fűtésére és almozásra használják.

A Fertő mellékén elszórtan szíkes tavakat és szikes területeket találunk, melyek így keletkeztek, hogy a Fertő vize visszahúzódása után a kiszáradt terület talajában levő szóda a talajvíz vándorlása következtében nyáron át kivirágzik; innen pedig a következő nedves időszakban a mélyebb helyekre mosódik, hol aztán a szódás agyag egy, a vizet át nem eresztő réteget alkot. Mikor még ezek a területek víz alatt állottak, az altalajban egy mészkőpad (Hardpan) képződött, a minőt példáúl Pátfalvánál láthatunk.

Idők folytán az ily medenczékben az összes lerakodott sók és elmállási termékek annyira fölszaporodtak, hogy ma a víznek nyáron való elpárolgása után 2–4 centiméter vastag sóréteg áll elő. E vidék apró tavai telve vannak ilyen szódaoldattal, s a legelők egészen olyanok, mint az alföldi agyagokon a szíkes területek. Míg nedvesek, szép zöld pázsitot alkotnak, de mihelyt kiszáradnak, a gyep is kisül rajtuk, a szóda pedig foltonként kivirágzik, vagy a hol erre egyes agyagos helyeken nem képes, kőkemény kopár szíkfoltokat alkot.

A Fertő környékének növényzete rendkivűl gazdag és változatos, számos képviselőjével a tengermelléki florának. Nagy csoportokban találjuk itt a pozsgás gerebcsint (Aster Tripolium), a fűnemű somocsingot (Salicornia herbacea), a tengerparti sutlapot (Schoberia maritima); helyenként főltűnik a Lythrum salicaria, Cytisus radisponensis, Crypsis aculeata, Glyceria distans, Chenopodium glaucum, a különböző nád, káka, szittyó és palkafélék, melyek néhol szigetekké csoportosúlnak.

Az egész megye a pozsonyi medencze legszélsőségesebb időjárású vidéke. A szárító éjszakkeleti szél itt az uralkodó, s a csapadék kevés, mit a jobbadán diluvialis kavicson nyugvó sekély feltalajú föld nagyon megérez. A közegészségi állapotok nem mondhatók kedvezőtleneknek. Lakossága 28 nagy és 32 kis községben oszlik meg. A községek csín és tisztaság által tűnnek ki, a szép fehérre meszelt s mindig gondosan tatarozott házak inkább módos polgárságra, mintsem paraszt lakosságra mutatnak.

Moson az ország egyetlen megyéje, a melyben a német lakosság van többségben. A népesség többi része nagyobbára magyar, kisebb számmal horvát. A mosonmegyei német és horvát Bécsben is eléggé ösmert alak, melyet a míveletlen fenyér után „Heidebauer”-nek neveznek ott ugyan, de valójában vagyonossága és értelmessége ezt az elnevezést alaptalannak bizonyítja. Annál is kevésbbé illik rá ez a lenéző elnevezés, mert a mióta az idők viharai miatt a magyar köznemesség a megyéből kipusztúlt, annak helyét a mai gazdálkodó lakosság foglalja el, mely mellett csak nagy uradalmak és szegény zsellérek vannak, s így a közép és kis birtokos osztálynak jóformán ez a jómódú nép az egyedűli képviselője. Mosonmegyében a kötött természetű birtok igen tekintélyes helyet foglal el. Maguk a hitbizományok a megye területének 20.89%-át foglalják el. 351.656 holdnyi területből ugyanis hitbizományokra 73.340 hold esik, miből 24.534 hold szántóföld.

A legrégibb hazai hitbizomány, a Harrach Lénárt Károly-féle, e vármegyében alapíttatott 1628-ban; ehhez 1695-ben az Esterházy Pál herczegféle járúlt; végre a legújabb korban (1878) gróf Zichy Henrikné Meskó Irén báróné létesített gróf Zichy Jakab javára egy hitbizományt Rajkán. A legnagyobb hitbizomány tulajdonosa azonban Frigyes főherczeg, kinek 13 kerületre osztott s 26 majorral ellátott birtoka 35.991 holdat foglal magában, minek 43.7%-a szántóföld. Nem csekély azonban a községi és közbirtokossági birtok sem, a mennyiben amaz 26.838 holddal a vármegye területének 7.64%-át, emez pedig 22.632 holddal annak 6.45%-át foglalja el. Megjegyzendő azonban, hogy a községi birtokokból 63%-a földadó alá nem eső terület, a közbirtokosságiakból pedig 59.58%-a legelő.

A megyében általában a gabnatermesztés a fő jövedelem-forrása a kis birtokosnak. Az utolsó tíz év átlagában legnagyobb mennyiségű a búza és az árpa, melynek egy része sörfőzésre is alkalmas, az illmitzi válfajtája pedig már az Alföldön is tért foglalt. Egyforma mértékben mívelik a tengerit és a rozsot, míg a gumós és gyöknövényeket jelenleg igen kis mértékben termesztik. A gabonatermesztést mintaszerűen űzik. A mosonmegyei kis gazda volt az első, ki a sorvető gépet fölkarolta, s most már itt a szórt vetés majdnem szokatlan. Itt szereztek be szövetkezeti úton legelőbb gőzcséplő-gépeket s itt szerkesztették Magyarországban az első jobb rostákat. A mezőgazdasági termesztési ágak közűl említendő még a szőlőmívelés, jóllehet régi virágzásából ez is alább hanyatlott s jelenleg csak 3.675 holdnyi területet foglal el. Legtöbb szőlő Gálos, Nyulas, Nezsider, Védeny, Sásony és Barátfalu határában terem. A legtöbb helyen fehér bort szűrnek; Védeny és Sásony szőlői azonban csemege-bort is adnak. Nezsider és Sásony csemegeszőlőt is szép mennyiségben szállít főleg külföldre. A magyaróvári uradalomnak a Fertő-tó közelében levő nyulasi nagy szőlője szolgáltatta a régebben némi hírnévre is jutott „Seewein”-t.

Az állattenyésztés mennyiségileg a kis gazdánál megyeszerte hanyatlott, mi nemcsak annak tulajdonítandó, hogy a hanyi szénát még folyvást Bécsbe adják el s a takarmánynövények termesztésére nagyobb gondot nem fordítanak, hanem annak is, hogy a legelőket aránytalanúl megszorították és több ízben állati járványok okoztak nagyobb károkat az állat-állományban. A fajták közűl leginkább el van terjedve az allgaui (a magyar-óvári és oroszvári uradalomban), s a kis gazda kezén, hol még közös legelő van, a magyar szarvasmarha, míg a lébeny-szent-miklósi uradalomban berni és simmenthaliakat tenyésztenek, a mezővárosok polgárságánál pedig egyéb piros-tarka fajta-keverék is található. A lóállomány a régibb időkhöz képest aránylag legkevésbbé változott mennyiségileg, minőségi tekintetben pedig javúlt. Az állomány (14.083 darab) javarésze a német vidéken található (angol félvérek és Nonius ivadékok), míg a Szigetközben az apróbb arabs vérű származék van inkább elterjedve. A lótenyésztés emelését régebben a Párndorfban tartott lóversenyek is elősegítették, újabban az évenként ismétlődő jutalom-osztások és a megyei gazdasági egyesület által Magyar-Óvárott létesített csikó-legelő. Sertést a lakosok csak házi szükségletre tartanak. A zsellér-népnél nagyon felszaporodott a kecske, ellenben az egykor virágzó juhtenyésztés annyira hanyatlott, hogy a megyének már csak tíz községében tartanak juhot.

Sajátságos jelenség, hogy Mosonmegyében az ipar nem tudott lábra kapni s megerősödni, holott e czélból tett kísérletekben már régen sem volt hiány. Így Mária Terézia idejében Mosonban egy posztógyárat állítottak föl, mely azonban itt fölvirágozni nem tudván, csakhamar áttétetett Pozsonyba. Szintúgy nem volt hosszú életű a harminczas években Rajkán fölállított posztógyár sem. Majd a negyvenes évek végén keletkezett Szent-Miklóson egy czukorgyár, mely egy millió mázsa répa földolgozására volt berendezve, s így ez időben Európa egyik legnagyobb czukorgyára volt. De épen nagyszerűsége lőn megölője, mivel forgalmát 400.000 mázsa répa földolgozásán felűl soha ki nem tudta terjeszteni. 1854-ben Albrecht főherczeg létesített Mosonban egy nagyobb szabású czukorgyárat melynek kedvéért csakhogy alkalmas répában hiány ne legyen, erdőt is irtottak; de ez sem bizonyúlt versenyre képesnek, s így 1872-ben működését megszűntették. Egy répa földolgozásra létesített szeszgyár Gátán, egy másik kitűnően berendezett szeszgyár pedig Ürgéden működik. Ez idő szerint egyetlen nagy és eleitől kezdve virágzó gyártelepe a megyének a Moson nagyközségben levő Kühne-féle gépgyár és vasöntő, mely a maga nemében az elsők egyike az egész országban; fennállása óta e gyártelep csak vetőgépet többet adott el kétezernél itthon és Ausztriában. A kisipar terén többféle iparág föltalálható ugyan Mosonmegyében; de a készítmények úgy minőségileg, mint mennyiségileg csak a helyi szükséglet kielégítésére szolgálnak. A házi ipar elég élénk és változatos. Legnagyobb mértékben űzik a lakosok a gyékényfonást, melynek készítményeiből kivitelre is szép mennyiség jut. Fő helye ez iparágnak a tiszta magyar lakosságú Puszta-Somorja és környéke. A jelen század elején némely Fertő-környéki községek, mint Valla és Gálos, sziksót is termeltek, de ennek az iparnak is régen vége van.

A megye vizei ma nem szolgáltatják azt a nagy hasznot, mint hajdanában, mert a Fertő újból kiapadt.

Nyugatról a megyét az öreg Duna határolja, melyből Rajka felett kiszakad a mosonyi vasgyőri kis Dunaág, mely a termékeny Szigetközt átölelvén, szeszélyes kanyarodásban Magyar-Óvártól nyugatra folyik és Moson mezőváros mellett elhaladva, Mecsér alatt ismét elhagyja a megyét, melynek déli határát különben a Rábcza is mossa, míg a Fertőnek keleti (26.170 kataszteri holdra terjedő) és a Hanságnak éjszaki része tartozik e megyéhez.

Ha a megye központját és székhelyét meglátogatjuk, megismerkedhetünk az oly sokat emlegetett folyócskával, a Lajtával is, mely hajdanta a Sár nevet viselte. E folyó Ausztriából jöve, Lajtafalunál lép át a megye területére; e darabig országhatárt is alkot és több ágra oszolva Magyar-Óváron és gyönyörű parkján foly keresztűl, hajdanában várát is körűlölelte, melynek árkában azonban jelenleg gondosan művelt kertek láthatók.

Mosonmegyének székhelye a Lajta és Kis-Duna egyesülésénél fekvő Magyar-Óvár, csínos, 3.302 lelket számláló városka, mely e jelzős nevét csak 200 év óta viseli, míg a puszta Óvár név már az Árpádok alatt szerepel. Óvárnak mostani vára helyén, vagy e hely közelében a rómaiak ad Flexum nevű erődje feküdt, melynek őrsége a Duna balpartjáról át-átcsapó quadokat, markomanokat s egyéb barbar népeket tartotta szemmel. Arómaiak főhadi szállása Carnuntumban (a mostani Petronell helyén Alsó-Ausztriában) volt, honnan a Peutinger-féle térkép szerint hadi út vonúlt egy részt Gerulatán (ma Oroszvár), ad Flexumon, Stailucon (ma Öttevény) és Arrabonán (Győr) át Bregetiumba (Ó-Szőny), más részt Ulmumon (Lajta-Bruck), Mutenumon (Fehéregyháza), Scarabantián (Sopron) át Sabariába (Szombathely). Magyar-Óvárnak mocsároktól körített emelkedett helye mintegy teremtve látszott lenni arra, hogy erőd álljon rajta, és valóban hosszú századokon át fontos erődített hely volt. Trajanus idejében a moesiai hadtestben harczoló pannoniai légiók helyett e tájra a Rajna mellékéről küldetett két légió, melyek valószínűleg Óvárott is tanyáztak. Bizonyítja ezt nemcsak Vitruviusnak „De re militari” czímű műve, hanem a várbástya boltjába befalazott két római fölírat is, melyek szerint e légiók (X. gemina és XIV. gemina Martis vitrix) Junónak, Minervának és a többi római istenségeknek hódoltak. Az az állítás, mintha a magyarok bejövetelükkor itt már várat találtak volna, történelmileg ép oly kevéssé igazolható, mint az a másik, mely Óvár építését a Héderváryak őseinek tulajdonítja. Első nagyobb szereplése Kálmán király idejére 1096-ra esik, mikor az első keresztes hadjárat seregei erre vonúltak át.

Az első keresztes hadak, melyek Walter és Amiensi Péter vezérlete alatt a Szentföldre indúltak, hazánkon áthaladtukban elég jól viselték magukat, csak Zimonynál kezdtek garázdálkodni; de már a Gottschalk pap vezérlete alatt megindúlt csapat oly kicsapongásokat követett el, hogy Kálmán király szükségesnek tartotta az utána következő népáradatnak, melynek egyik vezére Leiningen Emich német gróf volt, az országon való átkelést megtiltani. De a keresztesek erőszakhoz nyúltak, Moson várára törtek, melyet maga a király védelmezett, ki serege élén rájok ütvén, hirtelen támadt nagy megréműlésöket fölhasználva, úgy megverte őket, hogy csak kevesen menekűltek vissza hazájukba; a többiek a vár körüli mocsarakban és a Lajtában lelték sírjokat. A történelmileg nem igazolható hagyomány szerint Kálmán király a keresztesek főembereit Magyar-Óvár mostani templomterén akasztatta volna föl. A XIII. században II. Otakar cseh király, ki csapatjaival 1271-ben Mosonmegyében dúlt, Óvárt is megvívta és lerombolta. 1289-ben Albert osztrák herczeg újból ostromolta Óvárt, melyet Bychou mester, Sylvester fia, hősiesen védelmezett, de megtartani nem bírt, sőt maga is fogságba esett. A XIV. században gyakrabban találkozunk Óvár nevével.

Nevezetes évszám a város történetében 1354, a mikor Nagy Lajos anyja, Erzsébet özvegy királyné, óvári birtokait egy malom kivételével e helység lakosainak ajándékozta és azon fölűl abban a kiváltságban is részesíté őket, a melyeket Buda és más királynéi városok élveztek. Nagy Lajos 1357-ben megerősíté ugyan ezt az adományt, azonban később a törvényhozás ezt minden kiváltságaival együtt semmisnek nyilvánította. A XV. században Magyar-Óvár, mint zálogbirtok, a gazdag Wohlfahrt nemzetség birtokába jutott, mely 1437-től fogva élvezte jövedelmeit, sőt a család tagjai az óvári előnévvel is éltek tekintet nélkűl arra, hogy Albert király Óvárt 1439-ben minden hozzátartozandóival együtt nejének, Erzsébetnek, adományozta. A Wohlfahrt család utolsó férfitagjának egyetlen leánya, Jutka, első házasságban az oppelni herczeg neje volt, utóbb pedig II. György szentgyörgyi és bazini grófhoz ment férjhez, kinek családja azt magvaszakadtáig (1516. évig) bírta. E birtoklás külső jele még máig is látható a bástyakapu boltozatának zárkövén, a bazini grófok hatágú csillagot mutató czímerében. A koronára szálló várat II. Lajos király nejének, Máriának, adományozta, ki a várat Amadé István várkapitány gondjaira bízta. Amadét e tisztjében meghagyta I. Ferdinánd király is, ki Mária nővérét 1528-ban ezen birtokában ünnepélyesen meg is erősíté. 1529-ben, midőn Szoliman hatalmas seregét Bécs felé indítá, a Várkonyi Amadé István parancsa alatt álló 300 főnyi cseh várőrség sikeres ellenállásra nem számíthatván, maga fölgyújtotta a várat s a mellette elterülő helységet. Midőn a Bécsnél kudarczot vallott török ismét eltakarodott, a várat is újból helyreállították, sőt erősbítették is, de – úgy látszik – Amadé csakhamar Szapolyay kezére játszotta, mert 1533-ban I. Ferdinánd és János ellen-királyok itt alkudozásokat kezdettek meg, a melyek azonban a vidéken akkor uralkodott mirigyjárvány miatt megszakíttattak. A XVII. században szintén sok baj érte Óvárt. 1605-ben Bocskay seregei hamvasztották el; 1619-ben Bethlen Gábor szállotta meg, kinek hadi szállása a Randhof nevű kuriában, a mostani „Fekete sas” vendéglőben volt. De Bouquoi császári vezér csakhamar kiszorítá Bethlen hadait és Győr városát is hatalmába keríté. Bouquoi új bástyákkal erősítteté meg a várat, minek emlékét a mostani Bástya-útcza tartja fenn. 1683-ban a török a keresztény hadsereget Nezsiderig űzvén vissza, e közben a várat is fölégeté.

A Deák-tér és a főútcza Magyar-Óvárott. A megyeház Magyar-Óvárott. Cserna Károlytól

A XVIII. században tartós béke köszöntött be Óvárra nézve, mely szerencsés fekvésénél fogva csakhamar kiheverte az előbbi veszteségeket és gyors virágzásnak índúlt. Elősegítette ezt az is, hogy Mária Terézia megvette az óvári uradalmat kedvelt leányának, Krisztina főherczegasszonynak kelengyéül, ki Albert Kázmér szász-tescheni herczeggel, III. Ágost lengyel király fiával 1798-ig boldog házasságban élt. 1818-ban a régi vár a múzsák hajlékáúl avattatott föl, benne helyeztetvén el az akkor létesített gazdasági főiskola, mely idővel európai hírnévre emelkedett s ma is virágzik. Ezen intézet megteremtésében nagy érdeme van Wittmann Antalnak, az uradalom akkori igazgatójának. Ugyanis az uradalom akkori tulajdonosa, Albert szász-tescheni herczeg fölszólította az igazgatót, hogy terjeszszen elé olyan javaslatot, a mely szerint ő a magyar nemzet és Mosonmegye iránti jóindúlatát egy maradandó emlék állításával is tanúsíthatná. Wittmann egy ide vonatkozó emlékíratában azt javasolta, hogy alapítson a herczeg az uradalom székhelyén, Magyar-Óvárott egy elméleti oktatást is nyújtó gazdasági intézetet legalább hat ösztöndíjjal, melyben a herczeg nagy terjedelmű uradalmai számára szakértő gazdatisztek neveltessenek. Ezt a javaslatot a herczeg tetszéssel fogadván, 1818 október 25-én Bécsben kiállította az alapító oklevelet, s erre meg is nyittatott az új intézet, melynek tőkéje újabb alapítványokkal is gyarapíttatván, csakugyan maradandó alapjává lett az ugyanott ma is virágzó és áldásosan működő gazdasági akadémiának.

A fejedelmi alapítást az örökösök, Károly és Albrecht főherczegek is föntartották, sőt ők maguk is támogató pártfogói lettek az intézetnek, mely 1850 október 30-án kelt császári intézménynyel és 150.000 frt adománynyal rövid idei szünetelés után szerződés kötésével a császári kormány fenhatósága alá jutott s 46 hallgatóval mint már állami intézet november 6-án meg is nyittatott, de német nyelvű előadásokkal. Igazgatóúl dr. Pabst hivatott be Hohenheimból; ő mellette eleintén 2 rendes és 4 segédtanár működött. Az intézet rendes működését 17.000 frtnyi évenkénti államsegély biztosította.

Az intézet 1869-ben a kiegyezés megtörténte után a magyar kormány hatósága alá kerűlt ugyan, de nagy részt még német jellegű maradt egy ideig. Majd bekövetkezett a magyar tannyelvnek a némettel való teljes egyenjogúsítása; 1874-ben akadémiai rangra emeltetett. Az 1883/4. tanév végén a német nyelvű tanfolyam teljesen megszűnt, és azóta kizárólag magyar az előadások nyelve. E nevezetes intézetben 76 évi fennállása alatt ötödfél ezer gazda nyert kiképeztetést, kiknek körülbelűl háromnegyed része magyarországi születésű.

Az ódon kastély, melynek azonban csak homlokzati része régi építmény, az oldalszárnyak s a hátsó rész újabb keletűek; ma igen becses gyűjteményekkel, az oktatás előmozdítására jól fölszerelt gazdasággal, kísérleti telekkel, fűvészkerttel rendelkezik. A gazdaság területe 382 hold, a kísérleti telek és akadémiai kert egyenként 14 hold. Az oktatást ez idő szerint 18 rendes és segédtanár végzi. Tanterve s egész berendezése a kor színvonalán áll.

A vár tőszomszédságában van a belső major, az intéző és a cselédség lakásaival, több rendbeli istállóval s tej- és takarmány-kamarákkal. De van még egy külső major is, mely az intézeti „Marktau” nevű birtok szélén áll. Ha az akadémiát elhagyjuk s a bástyakapun, meg a várárkot áthidaló kőúton a városka felé indúlunk, egy villammal világított nagy malom ötlik szemünkbe. A hajtó erőt itt egy 80 és egy-egy 60 lóerejű vízikerék és ezt vízhiány esetén kisegítőül egy 145 lóerejű gőzgép szolgáltatja. A malom leginkább búzát, azonfelűl árpát és rozsot őröl. Ez a malom és a vele szomszédos sörgyár azon a helyen áll, a hol a vár legrégibb térképe szerint hajdan is malom és sörgyár állott. A mai sörgyár 35.000 hektoliter sör előállítására van berendezve 78 hektoliteres kettős főzőművel, 9.500 hektoliter befogadására szolgáló ászokpinczével s 896 négyszögméternyi malátaszérűvel. 1892-ben az uradalom 228 hektoliter palaczkos sör mellett 30.000 hektoliternél valamivel több ászok-, márcziusi és fejtett sört adott el.

A városban a Deák-téren az uradalmi kastély ötlik szembe, melyben a főherczegi uradalmi igazgató lakik, s uradalmi hivatalok vannak elhelyezve. Ezen ódon külsejű emeletes épület sok magas rangú vendéget látott falai közt; a „pozsonyi”-nak nevezett békekötésnek is ez a kastély volt a színhelye. Innen csekély távolra áll a díszes vármegyeház, melynek az 1884-ben alakúlt mosonmegyei történelmi-régészeti egyesűlet figyelemre méltó múzeumát is magában foglalja. A fő-útczában, vagy mint tréfásan nevezik, az A–B vonalon, az uradalmi kastély tőszomszédságában a piaristák rendháza, kápolnája és 4 osztályú gymnasiuma van. A kegyesrendiek rendháza mellett van a városháza, melynek díszes nagy terme nagy közönséget képes befogadni. Szemben vele látható a mosonmegyei takarékpénztár kétemeletes nagy épülete, ez igen élénk forgalmú intézet, mely mellett még a nezsideri, boldog-asszonyi, mosonvárosi és nem rég Moson-Szent-Jánoson alakúlt takarékpénztárak szolgálják a megyei közönség hitelügyét. A magánházak közt több csínos egyemeletes épület van, kivált a fő-útczán. A fő-útczán van egy ódon külsejű emeletes házikó, mely arról nevezetes, hogy a német lantos költészet egyik jelese, Lenau (családi nevén Niembsch von Strahlenau) Miklós, viharos életének egy rövid szakát itt élte le, 1822 októberében rendkivűli tanítványúl iratkozván be a gazdasági intézetbe Magyar-Óvárott, míg tőle megválni nem tudó anyja Mosonban telepedett le a fia kedveért. Itt foganhattak meg az ifjú költő lelkében a „Haidebilder” képei; ekkor írta „Der Jüngling” czímű költeményét. Lenau 1823 tavaszán már kilépett az intézetből, egyszersmind megvált a gazdasági pályától és Bécsbe ment, hogy azontúl egészen az irodalomnak éljen.

Egyik nevezetessége Magyar-Óvárnak angol kert szabású terjedelmes, főherczegi parkja, mely a Lajta partján fekszik. Ez a város legkedveltebb mulató helye, hol a hatalmas platánok árnyékában az akadémia ifjúsága nyári mulatságait, az athletikai klub versenyeit rendezi. A nyári vendéglő helyiségén túl terűl el a gazdasági akadémia fűvészkertje, melytől délre az uradalom mintaszerű tehenészetének majorja fekszik, a hol többek közt kétszáz tehén befogadására berendezett nagy és minden követelést kielégítő istálló is van.

Magyar-Óvártól nem messzire a Kis-Dunán kompon átkelve, a Szigetközben fekvő, 753 német és magyar lakost számláló kis Kálnokra jutunk, mely mint búcsújáró hely nagy hírben áll.

A réven alúl, néhány száz lépésre torkollik a Lajta a Dunába, hol néhány kezdetleges hajó-malom horgonyoz. A kastély parkjától éjszaknyugatra a városi majorok érintésével s a főherczegi birtoktest fákkal körűlültetett táblái mellett elhúzódó úton egy hajóhídhoz érünk, azon át pedig az 1779 lelket számláló Halászi magyar községbe jutunk, mely templomában egy, a XIV. századból eredő ciboriumot és egy XVII. századbeli kelyhet rejt, s mely hajdanában gyümölcstermesztése révén bizonyos hírnévnek örvendett, épen úgy, mint Kálnok.

Magyar-Óvár alvégén túl van az „Újtelep” nevű külváros, hol az evangelikus templom, odább a „Karolina” kórház, a régi vámház épületei és díszes villák láthatók. Emezek közűl külön említést érdemel az a nagyobb kert közepén álló egyemeletes villa, melyet az akadémia egyik volt hallgatója, Württemberg Miklós herczeg, nyári lakúl építtetett magának, később pedig a német lovagrendnek adományozott.

Magyar-Óvárott székel a megye törvényhatóságán kivűl egy főszolgabíró, két járásbíró, kir. közjegyző, a megyei tanfelügyelő; vannak itt továbbá államépítészeti, telekkönyvi, posta- és adóhivatalok. Az akadémián és a piarista algymnasiumon kivűl van itt apáczák vezetése alatt álló kisdedóvó intézet (Hildegardeum), iparos ismétlő iskola, van a városnak több társadalmi köre, jótékony nőegylete, önkéntes tűzoltó, tornázó, vívó, betegápoló és polgári dal-egyesűlete, stb. Az értelmiségi osztály a lakosság arányához képest olyan tekintélyes számú, a milyet kevés kis város tud fölmutatni. Az akadémia ifjúsága is természetesen élénkítőleg hat a társadalmi életre.

Magyar-Óvártól délre és csak két kilométernyi távolságra van a csöndes, szinte kihaltnak látszó Moson nagyközség 4.815 magyar és német lakossal, a Kis-Duna és a budapest-brucki vasútvonal mellett. Múltja sokkal nevezetesebb, mint jelene. Hajdan erős vára volt; attól vette nevét a megye. Otakár cseh király földúlta s földig leromboltatta ezt a várat, melynek ma már a helyét sem ismerik biztosan. Moson már az Árpádok korában virágzó kereskedelmi város lehetett. Erre mutat Imre királynak 1198-ból való intézménye, mely szerint a Buda és Musin (Moson) közt közlekedő kereskedők szekereik után, ha Esztergomot kikerűlnék, az egész vámot Táton tartoztak letenni.

Moson vára elpusztúlása után lassanként újból fölépűlt s híres gabonarakodó helylyé fejlődött, hova a gabonát a Dunán hajókon, innen pedig szekereken szállították leginkább Bécsbe. A mosoni Dunaág eliszaposodása és a bécs-győri, utóbb Új-Szőny-Komáromig kiterjesztett vasútvonal kiépítése oly bénítólag hatottak a város gabona-kereskedésére, hogy ma már főleg csak a raktárhelyiségek emlékeztetnek az egykori nagy forgalomra. Azelőtt volt eset rá, hogy egyszerre 5–6.000 gabonával megrakott szekér is útban volt Moson és Bécs között, és egész helységek jóformán csupán fuvarozással foglalkoztak. Ma Mosonnak templomán kivűl a Kühne-féle gépgyár és vasöntő a legnagyobb nevezetessége, mely a volt főherczegi czukorgyár helyiségeit foglalja el s jelenleg egyik legvirágzóbb gyárvállalata hazánknak.

Moson, a most már Frigyes főherczeg birtokában levő uradalomnak szintén egyik kerülete, melynek főmajorja többi közt 200 tehén befogadására alkalmas szép istállóval a vasúti állomás tőszomszédságában fekszik. A mosoni, egészen a tőzeges Hanságig elnyúló uradalmi kerületnek egyik érdekes része a bordacsi majorság, hol a merinó juhtenyésztés fénykorában eredeti leoni s későbben escurial-merinókat tenyésztettek, s honnan ma a bécsi piaczra évenként 700 ezer liternél több tejet szállítanak. Innen nyugatra Szent-Péter és Szent-János községek közelében terül el a hasonló kiterjedésű Császárrét nevű főherczegi birtok.

A vasút mentén Győr felé haladva, szemünkbe tűnik az egykori szentmiklósi czukorgyár épülete, melyben jelenleg gőzmalom van berendezve.

Tovább haladva, egy nevezetes kis helység tűnik föl előttünk, Lébény, e nagyobb részt magyar ajkú, 2.969 lelket számláló virágzó község, melynek középkori eredetű román stílű temploma építészeti emlékeink egyik kiválóbbja. A lébényi benczés monostort a Győr-nemzetség tagjai alapították a XIII. század első éveiben Szent Jakab apostol tiszteletére. Mikor épűlt a templom, határozottan nem tudjuk. A mohácsi vész után a benczések nem érezték magukat bizton e nyílt helyen s így odahagyták kolostorukat. A XVII. század elején Himmelreich György pannonhalmi apát kezében látjuk Lébényt, ki azt Baksay István rokonának hagyományozta, vagy Fuxhoffer szerint eladta. Ez aztán a Győrött lakó jezsuitáknak adta át, kik szünidejüket ott töltötték. De mikor a templom, továbbá Lébény egy része, Sövényháza a barátföldi pusztával 1784 után a kamara kezére jutottak, nem kerűlhette ki a templom a szomorú sorsot, hogy el ne éktelenítsék. Gyönyörű kapuját bemeszelték, a templomot magát oly módon javították ki, hogy csak a sekrestye belsejében, meg a szentély alján maradtak sértetlenűl a román részletek. A kamarától, melynek birtoklása idején a templom különben zárva volt, a szent-miklósi uradalom Lébénynyel csere útján a Zichy grófi család birtokába jutott. Ennek idejében 1841-ben a templom ismét leégett, mire többször szóba hozatott végleges lebontása és anyagának más czélokra való fölhasználása. A Zichyektől báró Sina vette meg a lébény-szent-miklósi uradalmat, s így a nevezetes templom is az ő kegyurasága alá kerűlt, s ezzel új korszak állott be a történetében. Csakhamar hozzá láttak a templom megújításához. Belsejét a vakolattól megtisztították, a sérűlt oszlopfőket és oszlopokat kiegészítették s a téglák helyett köveket raktak. Jóllehet a kegyúr, báró Sina János, nagylelkűen hozzájárúlt az újítás költségeinek födőzéséhez, az ő általa nyújtott segély elégtelen lett volna, ha a belső fölszerelés költségét, mely 17.000 forintnál többe kerűlt, maguk a lébényi hívek nem fedezik. A templom belsejének stílszerű helyreállítása után a külsejének kijavíttatása következett, mely czélból Mosonmegye közigazgatási bizottsága egy választmányt küldött ki, mely a megújítást Essenwein, a nürnbergi germán múzeum igazgatójának, tervei szerint foganatosította és e czélra négy éven át évenkénti 500 frtot szavazott meg. A magyar kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterium pedig a műemlékek föntartására engedélyezett országos javadalomból utalványozott a lébényi templomra nagyobb összeget; ennek köszönhető, hogy e román ízlésű remek templom, melynek különösen oszlopfejei egyedűl állók az építészet terén, ma teljes szépségében gyönyörködteti a szemlélőt.

Ha Magyar-Óvárról a pozsonyi országúton éjszak felé indúlunk, jobbra a Marktau nevű városi erdőt látjuk, odébb a „Kapitányrét” öntözött rétjeit, – melyek háta mögött az Ufer-erdő, éjszak felé pedig a magyar-óvári uradalom legnagyobb erdőterülete, a „Lovár” terűl el; balfelől a papréti birtoktagot érintjük s utána Bezenye községbe érünk, melynek ma lúdtenyésztése örvend nagyobb virágzásnak; de régészeti tekintetben is nevezetes hely. Itt találták egy népvándorlási temető egyik sírjában azt a két runás ezüst fibulát, a melyek nemcsak a nyelvtudomány és a runák ismerete szempontjából, hanem művelődéstörténeti tekintetben is fölötte érdekesek. E fibulákon egy jól ismert ősgerman női név Godahid, a másikon Ársipodha, túlsó oldalán pedig Awunja (Wonne) és Segun olvasható. E fibulák Wimmer, kopenhágai tudós szerint a 700–720 közé eső évtizedekből valók és valószínűleg Salzburgból, a hol Szent Rupertus 696 és 700 között alapította a Szent Péterről nevezett szerzetes klastromot és egy apácza kolostort, küldetett két jámbor apácza által a messze keleten, Avarországban lakó keresztény nővérnek.

Bezenyét elhagyva, baloldalt néhány úri lak tűnik föl, az illető birtoktagok közepén, melyek mögött terűl el az óvári uradalomnak Mária-Liget nevű kerülete, mely az uradalom legkiesebb birtoktagja; 1.842 holdjából 265 esik fás ültetvényekre és fasorokra, s ez megmagyarázza, hogy e majorság egy terjedelmes parkhoz hasonlít, melynek eleven sövényei közt szépen díszlik az orgona lila; a gyönyörű platán-fasorok mellett pedig 88 holdnyi öntözött rét terűl el, az első mesterséges rét hazánkban, mely mellett itt még 20 hold lejtős öntözésre berendezett rét van.

Az oroszvári kastély. Kimnach Lászlótól

Rajka 2.575 lelket számláló község, a hasonnevű járás főhelye. Régebben a megye köznemesi családjai nagyobbára itt laktak, de lassanként annyira kivesztek, hogy ma már alig egy-két név tartja fönn a megyei köznemesség emlékét. A középkorban oly közel folyt hozzá a Duna, hogy kikötőhely volt. Az országútról letérve, a Duna partján fekvő Csúnyhoz érünk, a hol ennekelőtte szintén több köznemes lakott, de jelenleg maradékuk sincs. Határa az oroszvári Henckel-Donnersmark-féle uradalomnak egyik kerülete. Csúnynak leghíresebb birtokosa az a Szapáry Péter volt, ki 1657-ben a csákvári ütközetben három sebet kapván, török fogságba esett, melyben négy évig sínylett, míg 22.000 magyar aranyforint (közadakozás utján összegyűlt) váltságdíjért szabadságát vissza nem nyerte. Ez a Szapáry 1680-ban Mosonmegye alispánja lett, 1681-ben mint követ a soproni kibékülési országgyűlésen szerepelt, 1684- és 1686-ban Buda ostromában, illetőleg visszavételében személyesen vett részt. 1687-ben bárói rangra emeltetett. A grófi czímet már csak fia nyerte el III. Károly királytól 1722-ben.

A csúnyi kastély a gróf Zichyek birtoklása idejében nevezetes tárgyalások színhelye volt. A pozsonyi országgyűlések idején az ellenzék emberei nem ritkán rándúltak ki ide, hogy fontos kérdésekben előzetes megállapodásokra jussanak.

Csúnyról, rövid hajtás után Oroszvárra érünk, mely hajdanában az országnak Ausztria ellen végvára volt. A windsori kastély mintájára épűlt – várszerű kastélya és parkja a megyének egyik legszebb látnivalója. Ez a kastély jelenleg özv. Henckel-Donnersmark grófné Kászonyi Laura tulajdona. Oroszvár híres angol lótenyésztéséről és lóidomító telepéről. Régebben nagyszerű kertészete és gyümölcsfa-iskolája is volt az uradalomnak. Az üvegház falában most is látható nehány római emlékkő. Románstilű templomának, mely XII-XIII. századbeli építmény, csak tornya és karja maradt meg épségben. Német és magyar lakosainak száma 1.668.

A pozsonyi úttól balra fekszik a jelenleg Batthyány József tulajdonában levő Köpcsényi vár, melyhez számos történelmi emlék, egy az országot a XVII. században izgatottságban tartott pör, mely Liszthi Lászlónak, a „Magyar Mars” czímű verses elbeszélés romlott lelkű írójának lefejeztetésével végződött, országgyűlési gravamenek, és a legújabb korból többi közt annak emléke fűződik, hogy hazánkban az első gőzekét 1861 június 18-án itt mutatták be.

Bár Schulhof, Esterházy herczeg akkori bérlője, nemcsak itt, hanem a temesmegyei Dettán is alkalmazta e nagy fontosságú találmányt, a gőzekével való szántás csak egy évtized múlva volt képes nálunk meghonosodni, még pedig legelőbb Magyar-Óvárt, hova 1870-ben hoztak be egy Fowler-féle kettős rendszerű gőzgépet, míg ma már az Albrechtföldi gazdasági kerületben egy, az Albert-Kazimiriben két húsz lóerejű s kettős gépű gőzeke van rendes alkalmazásban.

Ha vasúton hagyjuk el Óvárt, a Lajta-brucki vonalon először is Levélre érkezünk. Ezt követi a hegyes-halmi állomás, a hol az uradalomnak 15.000 métermázsa gabona befogadására épített terményraktára van és a honnan egy 1883-ban és 1884-ben épített, utóbb szárnyvonalakkal kiegészített 32 kilométer hosszú lóvasút indúl ki, mely az egyes uradalmi kerületeket összeköti és egészen a Hanságba nyúlik, honnan szénát és tőzeget szállít rendeltetése helyére, míg a kerületekből a termékeket szállítja a világforgalom számára.

A féltoronyi kastély. Cserna Károlytól

Hegyeshalom, mely ma gabonatermesztés mellett szőlőmíveléssel is foglalkozik, igen régi község, mely már II. Andrásnak a szentkereszti cistercita apátság részére kiállított s 1217-ből kelt adomány levelében előfordúl. Zsigmond király 1436-ban Albert osztrák herczegnek zálogosította el e községet, melynek falakkal kerített szép katholikus templomán kivűl van egy díszes evangelikus imaháza is. A következő állomás Miklósfalva, melynek 1782 lakosa fele részben római katholikus, fele részben evangelikus vallású. Díszes r. kath. temploma 1783-ban épűlt. A templom mellett az evangelikus tanító szegényes házikója állott, melynek nevezetessége az volt, hogy 1809-ben I. Napoleon abban töltött egy éjszakát. A következő állomás Zurány, hol 1756-ban Fessler Ignácz, a jeles történetíró született. Zurány közelében van egy meganitgyár, hol évenként nagy mennyiségű robbantó anyagot gyártanak.

Parndorf, 2.424 horvát és német lakosságú csínos helység, melyről Mosonmegye fensíkját elnevezték. Vidéke igen kies.

Bruck határszéli városkának csak egyik része tartozik Magyarországhoz; vasúti pályaháza is magyar területen áll; a többi részét Ausztriához számítják. Az országos határok helyreállítása érdekében folyt panaszokban és intézkedésekben Lajta-Bruck neve nem ritkán fordúl elő; így az 1715. évi törvény 72. §-a a lajta-bruckiaknak a Lajtán inneni földjeik megadóztatása és az osztrák kataszterből való kihagyása iránti sérelmek orvoslását is elrendelte; a vármegye követei pedig az 1832–36. évi országgyűlésen nemcsak a győri egyházmegyéhez tartozó sárfenéki (mannersdorfi) uradalom visszacsatolását és a Lajta régi medrének országos határúl leendő kijelölését követelték, hanem azt is, hogy Bruck városa magyar birtokait illetőleg a megyének tartozzék számadásait bemutatni, Bruck hadászati szempontból is említést érdemel; állandó katonai tábora évenként nagy hadgyakorlatok színtere. Brucknál ereszkednek alá a Lajta-hegység végső nyúlványai, melyeknek oldalait szőlők borítják, míg belsejében számos nagy kőbányában fejtik a kitűnő mediterránkorbeli mészkövet, mely a Lajta-hegységben való tömeges előfordúlásáról vette az irodalomban ismeretes Lajta-mészkő nevet. A legnagyobbszerű kőbányák Császár-Kőbánya, Sásony, Nyúlas és Bruck határaiban vannak, s a kő innen is, épen úgy, mint a Lajta-hegység sopronmegyei kőbányáiból, nemcsak a környékre, de legkivált Bécsbe szállíttatik, melynek legnagyobb és legszebb monumentális épületei magyar kőből épűltek.

A Magyar-Óvárról Hegyeshalomra vivő úttól balra a megye legnagyobb határú és legvagyonosabb községeibe jutunk; legelőbb Szolnokra (Moson-Szolnok), melynek határában érdekes bronzkori leleteket találtak, s odább dél felé az egymással határos Szent-János és Szent-Péter községekbe, melyek közűl a két elsőnek együtt 15.000, az utóbbinak 10.000 holdat meghaladó határa van; az ezektől nyugatra fekvő Tarcsa község határa is közel 10.000 hold.

Róka a Fertő mocsaraiban. Feszty Árpádtól

E községek, valamint Szent-András lakosait is az utolsó török hadjárat után állítólag Salzburgból telepítették ide s ők azok, kiket a „Heidebauer” névvel leginkább illetnek. E vagyonos nép férfiai fölvették a magyar kékposztós viseletet, de a nők még megtartották régi német öltözetüket. Legjellemzőbb ebben, hogy a nők kis gyermekkoruktól fogva főkötőt viselnek, melyet csak menyasszony korukban tesznek le a lakodalom napján; majd mint új menyecskék hófehér főkötőt tesznek föl. Lakodalmi szokásaik igen érdekesek. A lakománál elmaradhatatlan a hidegen föltálalt fahéjas, czukrozott, tejes rizs, meg a forgácsfánk, melyet a menyasszony úgy apróz föl, hogy a legkitűnőbb vendéggel asztal fölött kezet fog s nyomkodja szét ököllel. Különösen nagy szertartásokkal jár az, ha más községbeli férfi viszi el a menyasszonyt. A falubeli legények diadalkapu gyanánt egy fölpántlikázott zsineget feszítenek ki a falu végén, s a nászmenet az alatt vonúl el, de előbb az idegen vőlegénynek váltságdíjat kell fizetnie, mire a legények a lakodalmas pár előtt versenyfutást rendeznek és az első három győztes a menyasszony elé tér vissza pereczczel, kulacscsal és egy fekete tyúkkal. A menyasszony a pereczből egy keveset eszik, a kulacsból iszik s a fekete tyúk nyakát kitekeri, melyből aztán tyúklevest főznek. E községekben, nevezetesen Szolnokon a legújabb korig ritka teljességben fönmaradtak bizonyos karácsonyi mysteriumok, melyeket a szolnokiak 1867-ben Győrött is bemutattak. Ádám és Éva, vagyis a bűnbeesés történetét 488 verssel, Krisztus születését, vagyis a megváltást 1.030 és a Három királyt, vagyis a Halált 792 verssel, végre a czipész és szabó szatiráját 666 verssel szavalták el drámai párbeszédben és alkalmi jelmezekbe öltözve.

E községekhez tartoznak a magyar-óvári uradalom legnagyobb kerületei, melyek közűl Szolnoktól nyugatra fekszenek a Heidehof és a szent-jánosi Heidestall nevű tanyák, tovább Farkaskút, melyet 1894-ben a boldogúlt Albrecht főherczeg, mint tulajdonos, egyenes parancsára Új-Saidának kereszteltek el; továbbá az Albert-Casimir nevű nagy majoron túl a Casimir nevű telepítvény, mely csinos házaknak kettős sorából áll, s van benne külön fiú- és leányiskola, meg egy uradalmi nagyobb vendégfogadó. E telepnek igen változatos sorsa volt. A szükséges munkaerő biztosítása végett a harminczas években 46 gyarmatost telepítettek le ide; az uradalom mindegyiknek 600 forint költséggel házat építettetett, úgy, hogy maga az építkezés 27.600 forintba kerűlt. Ezek a telepesek eredetileg egyenként 12 hold földet kaptak, melyet meghatározott vetésforgó szerint kellett mívelniök s valamivel kisebb bérért tartoztak az uradalomnak dolgozni, mint a szabadmunkások, nevezetesen a november–áprilisi időszakban 26, májusban 28, június, szeptember és október hónapokban 32, júliusban és augusztusban pedig 42 krajczárért. Viszont azonban az uradalom orvost és iskolát tartott fönn nekik és 4 napi fuvart biztosított minden telepítvényesnek. Bár a telepesek itt elég jól érezték magukat, mindazáltal nem bizonyúltak állandóknak. Egy részük kihalt, mások vén napjaikra visszavágyódtak szülőföldjeikre, s így a telep elzüllött volna, ha az uradalom meg nem váltja tőlük házaikat, melyekben a még meglevők zsellérekűl laknak s ma már csak félhold föld élvezetében vannak, míg a megüresedett házhelyeket uradalmi alkalmazottak, gépészek, cselédek foglalták el.

Gyékényfonás Puszta-Somorján. Jantyik Mátyástól

Innen faültetvények közt és szőlők mellett visz az út Féltoronyba, melynek Erlachi Fischer által épített kastélya III. Károlynak s utóbb Mária Teréziának kedves nyári tartózkodó helye volt. Féltorony 2.263 német lakost számlál. Csínos helység s a nezsideri járás egyik élénkebb községe. A kastélykertben most is láthatók a III. Károly idejében ültetett gesztenyefák s a kastélyban kegyelettel mutogatják azt a kis szobácskát, melyben III. Károly, egy őszi vadászaton meghűlvén, sulyos betegen feküdt, honnan csak meghalni szállíthatták már Bécsbe, hol a császár-király 1740 november 12-én csakugyan meg is halt.

Mosonmegye ma fában szegény, mert területének csak 5.82%-át borítja erdő. Aránylag magának a főherczegi uradalomnak az erdőterülete is csekély, bár a befásításra, mint a múltban, úgy jelenleg is sok gondot fordít. Nagyobb erdőterületek ma: az úgy nevezett Károly-erdő, a rajkai erdő és a Magyar-Óvártól éjszakra a Lovár-erdő; a féltoronyi erdő most csak 37 holdnyi. Hajdanában sokkalta gazdagabb volt a megye erdőben, nemcsak azon időkben, mikor a hagyomány szerint Salamon király az Óvár környéki ligeti erdőkben vadászgatott, vagy akkor, mikor Királyudvar és Nyúlas közelében királyi mulató helyek voltak; hanem még a múlt században is. A nemesvölgyi, zurányi, halászi és féltoronyi erdőkben, a Fertő-vidék nyir-, éger- és fűzrengetegeiben rőtvad, szarvas és őz elég nagy számban találtatott s több helyen fáczánosok is voltak. A féltoronyi főherczegi erdőben ma is van fáczános. E vidéken olyan sok a nyúl, hogy egy-egy körvadászaton 1.000–1.500-at is lőnek s mind Bécsbe szállítják. A Fertő délnyugati partján már messze benn Sopronmegyében fekvő Balf (a régi Farkasd) nevét állítólag a nádasaiban gyakori dúvad után nyerte, mely mellett róka is sok tanyázott itt a nádasokban és sűrű bozótokban.

A királyi vadászokat azonban e vidékre mégis a vízi vadak: lúd, kacsa, szalonka, daru, sőt hattyú nagy bősége vonzotta. 1854. évi július 18-án királyunk Ő Felsége is vadászott vizi madarakra Pomogynál, hol a Fertő vize mindig a legmélyebb szokott lenni.

Mária Terézia, mint már említettük, több ízben tartózkodott a féltoronyi kastélyban s innen látogatott el az e czélra épűlt töltésúton a Hanságon át Eszterházára. Megfordúlt itt V. Ferdinánd is nejével, Karolina királynéval és 1839 június 9-én kedvtelve szemlélte a kastély termében a délczegen lejtő pusztasomorjai tánczos párokat.

E vidéken volt régen Vízenálló-Geszternicze helység, mely a török világban megsemmisűlvén, helyére a törökök kiűzetése után az Eszterházyak magyar lakosokat telepítettek, kik már 928 lélekre szaporodtak föl s különösen a kosár- és gyékényfonásban mesterek. A puszta-somorjaik évenként mintegy 20.000 kosarat adnak el leginkább Budapestre és Pozsonyba.

Féltoronytól délnyugatra fekszik a Szent-Ferencz-rendi zárdájáról és búcsújáró templomáról híres Boldog-asszony, mely helység keletkezéséről sok néphagyomány fűződik.

A Fertő vizeinek időszaki eltűnése és újból való meggyűlemlése különben magában is oly jelenség, mely rémmesék és babonás hiedelmek keletkezésére igen alkalmas. A szóhagyomány szerint a Fertő áradása mindig rohamosan történik. Egy fraknói oklevélből az olvasható ki, hogy itt egykor Jakabfalva, Kendervölgye, Fekete-tó, Fertő és Sárosvölgye nevű falvak is voltak, melyeket a Fertő hirtelen áradása pusztított volna el. Azonban a szeszélyes tó, melynek valódi éltető forrása a földárja, épen ezen oknál fogva sem hirtelen meg nem áradhat, sem ugyanoly hirtelenséggel el nem apadhat; de azt a tapasztalás igazolja, hogy időközönként a tó terjedelme igen megnövekedett. Így volt példaúl 1270 telén, mikor Otakár cseh királynak 40 lovagja és 300 csatlósa alatt a jég beszakadván, az egész sereg belefúladt; vagy 1741-ben, mikor Sárrét, Széplak, Hegykő és Homok határait elárasztotta; vagy az 1768–1775-ik évi időközben, mikor nyolcz négyzetmérföldet elárasztott. Feltűnő jelenség, hogy ily alkalmakkor aránylag rövid idő alatt mennyire elszaporodnak a tóban a halak s hogy egyes példányok milyen nagyra nőnek benne. A legújabb korból fölemlíthető, hogy 1862-ben Pátfalvától a soproni parton fekvő Okáig csak három órányi hajózással kelhettek át, míg az aszályos 1863-ik év hatása alatt a következő években annyira csökkent a vize, hogy 1865-ben gyalog is átlábolhatták. Történeti följegyzésekből tudjuk, hogy 1683-ban a tatárok a tó száraz medrén át nyomúltak Féltoronyig s az egész fenyérvidék népességét fölkonczolták; vagy hogy 1738-ban (a ruszti krónika szerint) egy kádár fogadásból gázolva ment át Rusztról Illmiczre.

A Fertőben 1865-től 1871-ig nem volt állandó víz, kivéve egy Bánfalva és Eszterháza közti keskeny mederrészt. 1869-ben a tó felső részének a fenekén már rendes szárazi közlekedés índúlt meg s 1870-ben a régi nádasok helyén búzát kezdtek vetni. De a kiszáradás nem sokáig tartott; a tó újból telni kezdett s megtámadta az időközben keletkezett az Esterházy herczeg uradalmához tartozó Új-Mexico nevű telep épületeit, melyek egymás után összeomlottak, hogy idővel egy elmerűlt város mondájához szolgáljanak anyagúl.

Mint a múlt század végén, mikor a mosonmegyei illmicziek, a sopronmegyei rusztiak és balfiak, kiknek egészen falvaikig terjedt akkor a Fertő, 60–90 kilós fogasokat és pontyokat is halásztak: úgy a jelen század hatvanas éveiben is halomszámra szedték össze a lakosok a széltől partra hajtott 20–25 kilós harcsákat; még disznót is hizlaltak velük. A nádasok közelében útvesztő nádsövényekkel (gardák) szintén igen sok halat fogtak; 25 kilogrammos csukák mellett hosszú pontyokat, kárászt, sügért, fehér keszeget; az apró keszeg halacskák (Lauben) halászása is jövedelmes volt, a mennyiben a bécsi gyöngymívesek szívesen vásárolták azokat ezüstös pikkelyeikért.

Ettől a jövedelmes mellékfoglalkozástól s a nád-, káka- és gyékényvágástól most, midőn a Fertő újból kiapadt, elesett a környéki lakosság; e mellett a nagy víztükör elveszése visszahat az éghajlatra is, melyet kétségtelenűl mérsékelt, mi által kedvezőleg hatott a szőlőmívelésre is, mely a védenyi, nyúlasi és nezsideri úgy nevezett „Tószeg”-nek, „Seewinkel”-nek még nem oly régen is tetemes jövedelmi forrása volt.

A Fertő tavától éjszakra s csekély távolra van Nezsider, Mosonmegye legnagyobb járásának székhelye. Már a rómaiak korát megelőző időkben a kelta bójok tanyája volt, miről e vidékbeli (kőkalapács, véső, balta s egyéb) leletek tanúskodnak. Az első Árpádok alatt besenyők lakták. Régen Zumbat, Szombathely volt a helység neve. Később, mikor ezek helyére németeket telepítettek, ezek Új-telepnek, illetőleg a maguk nyelvén Neue-, New-, vagy Neusiedl-nek keresztelték. Ugyanakkor nevezhették el a Fertő tavát is Neusiedler See-nek. Majd viszont a magyar lakossága Neusiedl-t a maga kiejtése szerint Nezsider-re változtatta.

Nezsider első birtokosa a korona, illetőleg Moson királyi vár volt; de már 1208-ban II. Endre oda ajándékozta Chepán (István) nádornak. IV. Béla ettől visszavette ugyan, de utóbb megint csak odaajándékozta a nádor István nevű fiának. Ez időben azonban már a szentkereszti cistercita apátságnak is voltak Nezsideren földjei, mert az apátság 1270-ben egy Csuno nevű bécsi polgárnak ott egy telket adott. 1296-ban III. Endre, mikor Albert német császár leányát, Ágnest, eljegyezte, Nezsidert ajánlotta fel jegyajándékúl. Ágnes királyné később boldogúlt férje és a saját lelki nyugalmáért e birtokát az esztergomi anyaegyháznak, 1322-ben pedig az esztergomi érseknek és káptalannak adományozta. 1452-ben a Hunyadi János és Giskra közt Beszterczebányán kötött béke értelmében Giskra birta harminczadjövedelmével együtt, holott 1450-ben Hunyadi a pozsonyi polgárokat parancsolta a harminczad birtokába iktatni és erre nézve a soproniakat is útasította. Miután Hunyadi László a harminczad ügyét Giskrával a királynál békésen elintézte, az 1453. évben csakugyan a pozsonyiak kapták bérbe a harminczad jövedelmét. A XVI. század elején a Bazini és Szentgyörgyi grófok birtoka volt, majd ezek mosonyi ágának kihaltával a koronára szállván, II. Lajos 1516-ban jegyajándékúl adta nejének, Mária királynénak. Ezen adományt I. Ferdinánd 1525-ben megerősíti; 1548-ban pedig itt ad egy bécsi polgárnak hű szolgálata jutalmáúl egy nemesi kuriát. Zombori Lippay János egy évtizedig (1654–1664) húzta a nezsideri vámjövedelmeket. 1687-ben Széchényi György esztergomi érsek nezsideri birtokait alapítványúl adta a jezsuiták részére, kikre a budai plébániákat bízta volt. Ez időben alapította meg itt Hamerla György a pálosok zárdáját. 1767-ben szász-tescheni Albert herczeg Krisztina főherczegnő kezével az óvári uradalommak s a nezsideri részbirtoknak is urává lett s 1818-ban egy Ferencz királytól itten kapott kuria jövedelmeit ajánlotta föl az általa ugyanazon évben alapított gazdasági iskola részére, mely alapítvány az 1850-ben államivá lett intézet részére is biztosíttatott, oly formán, hogy a magyar-óvári uradalom a nezsideri kuriához tartozott épületek, földek és legelők váltsága fejében évenként 1886 frt 3 krt fizet jelenleg is az államkincstárnak. Nezsiderben Ágnes és Mária özvegy királynék udvart tartottak; a helység régi pecsétjének három vártornya is jelzi ezt. Váruk valószínűleg a Tábor-hegyen volt, szemközt a XVII. század végén alapított s József császár által megszűntetett pálos zárdával.

Nezsider jelenleg a közigazgatási és járási hivatalok székhelye. Van díszes temploma, három kápolnája és szép kalváriája; továbbá nagy katonai laktanyája, takarékpénztára és kaszinója. Német ajkú lakossága 11.367 hold földön gazdálkodik, melynek tekintélyes része szőlő. Határában jó minőségű homokkövet is fejtenek, melyet különösen Pozsonyba és Bécsbe szállítanak épületanyagúl.

A nezsideri járásban figyelemre méltóbb helyek még: Nyúlas (Gois), Nezsidertől nyugatra, szintén a Fertő közelében fekvő helység, 4.348 német ajkú lakossal, melyről már egy 1214-től kelt oklevélben van szó; 14 curiális hely megvételéről tétetik ott említés a német Lehn szóból eltorzított kifejezéssel.

Hasonlóképen német ajkú az 1143 lakost számláló Sásony község, mely arról nevezetes, hogy a hédervári családba tartozó Póth főispán, 1221-ben itt alapítványt tett az osztrák szentkereszti apátság részére, a mennyiben ottani pusztájának harmadrészét adományozta annak a Fertő melletti földekkel együtt; 1232-ben pedig Osana grófnő adományozta oda e falut a szentkeresztieknek.

Jelenleg a rendházak közűl a szent-keresztről nevezett cistercitáknak 5.779 hold birtokuk van a megyében, Sásonyon, Pátfalván, Királyudvaron és Barátfalu községben, mely utóbbi község arról is nevezetes, hogy ott római maradványokra akadtak. Szintén bír itt a győri káptalan 3.414 hold, a szombathelyi káptalan pedig 4.187 hold földet.

Érdekes jelenség, hogy e megyében a latifundiumok képződésével nem a kis, hanem a középbirtokos osztály pusztúlása járt együtt, minek következtében a megyei élet nem mutatta itt azt az élénkséget és mozgalmasságot, mint egyebütt. Nagyobb élénkség csak a képviselőválasztások alkalmával tapasztalható 1848-tól kezdve, mikor a népképviseleti rendszer alapján először gróf Széchenyi Istvánt választották meg képviselőnek.

Fekvésénél fogva a megyének igen mozgalmas múltja volt már az ős időkben is, miről a népvándorlás korából való, sok ritkaságot felmutató és e távoli korra új világosságot derítő leletek tanúskodnak. Színhelye volt e megye a nemzeti királyok alatt a Németország és Ausztria ellen vívott több csatának, a törökök előnyomúlásának és visszaveretésének, vak Bottyán és Károlyi Sándor portyázásainak s a szabadságharcz némely kisebb eseményeinek is. Nem csoda tehát, ha a villongások alatt a föld népe gyakran szétzüllött, s a szigetközi és a Rábcza környéki lakosság kivételével ismételten új jövevények foglalták el az elpusztúlt vidéket. De bárhonnan szakadt légyen ide az idegen, a megye lakosságában mindig megmaradt az az igazi hazafiasság és jámborság, mely ezt a népet maig is jellemzi.

A Lajta torkolata Magyar-Óvárnál. Cserna Károlytól