Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Zalamegye.

Zalamegye.

Eötvös Károlytól

Zala-Egerszeg. Háry Gyulától

Sok tekintetben fölötte érdekes része hazánknak e nagy vármegye. Nagysága 5.122  kilométer, 405 ezer lakossal; tehát területére nézve a közép, lakosságára nézve a nagyobb vármegyék közé tartozik. Van területén 640 falu és város, meg 385 népes puszta, összesen tehát 1.025 helység. Nagy városok s népes falvak ily elosztás mellett természetesen nem lehetnek. A népesség nagyon sűrű, mert egy  kilométerre mintegy 80 ember esik, de azért nem tömötten, nem zsúfoltan lakik együtt.

Ezt a terület- és telepfelosztást mintegy a természet talán a magyar ember természetével egyetértve jelölte ki. A magyar ember nem szereti a nagy városokban való tömörülést, s bár a dunai és tiszai alföldön a tatár, török és német hadjáratok veszedelmei miatt nagy városokba verődött össze: ez alföldi nagy városok lakosságának többsége is mind a mellett az év nagy részében a városon kivűl lakik. Tavaszi munka idején kivonúl a tanyára s késő őszszel tér vissza a városba. Ez is magyarázza a zalai telepfelosztást. De okozza ezt a természet is. Egyenes síksága Zalának kevés van. Csupán a Muraköz Csáktornyáig, meg a Mura, Lendva s kis részben a Kerka völgyei tekinthetők síkságoknak. Ezeken kivűl az egész megye, néhány apróbb lapályt kivéve, erdős, hegyes, hullámos, néhol sziklás fölszínű s a hullámos területet száz meg száz helyütt patakok, folyók, szakadékok szaggatják meg. Ily fölszín mintegy csábítja az embert arra, hogy minden kis összefüggő és patak, szakadék vagy bércz által körűlvett s mintegy védett területen egy-egy külön falut alapítson. Ép úgy, mint az alföldi ember a maga külön birtokán külön tanyát.

A falvak és puszták elnevezésében a történeti, néprajzi és földrajzi okok az irányadók. Muraköz lakossága horvát ajkú; itt tehát horvátok a helynevek és csak ott van kivétel, mint példáúl Perlak, Szerdahely, Csáktornya, stb. elnevezésénél, a hol valamely közép-kori nagy úr neve, hatalma s családi története biztosította a magyar elnevezés állandóságát. A Mura és Lendva völgyén vendek laknak; ott tehát a különben horvát-szláv fajú vend nép nyelve látszik meg a helyneveken. Egyebütt a magyar elnevezés uralkodik, sőt csaknem kizárólagos. De kivétel itt is van. Kivétel mind az, a mit itt hagyott Róma, s a mit az ő hagyatékából másfél ezer év el nem törölt. Ilyen példáúl Mura, Nova, Sala s még nehány. Kivétel az is, a mit a szlávok hagytak itt, a minők a Balaton mellett példáúl Paloznak, Csopak, Tapolcza, stb. De kivételt képeznek még a családnevek is, melyeket azonban a magyar nép eszejárása ha módosított is, de a magyar nyelv természete szerint módosított.

Különösen Vas, Zala, Somogy és Baranya megyékben, de főkép Zalában a helynevek megalkotása körűl a szeg és fa szóval gyakran találkozunk.

Itt van példáúl: Barabásszeg, Cserszeg, Egerszeg, s még mintegy 18 szeg. Itt a szeg hajlást, elhajlást, szegletet jelent. És pedig folyónak, meredeknek, völgynek, hegyfoknak vagy útnak szegletét. Épen mint a német Bug vagy Pug. Teljesen egyenes és sík földön nincs szükség az elhajlásokra, tehát ritkább a szeg szó a helynevekben. Legföljebb ott, a hol a folyamok alkotnak szegletet, mint példáúl Tiszazug Jász-Nagy-Kun-Szolnokmegyében. S ha valaki gondosan utána néz: a zalai helynevek szeg szavánál mindenütt megtalálja a folyónak, hegyfoknak vagy útnak szegletre hajlását.

A fa más eredettel ép oly sajátságos és gyakori. Itt vannak Zalában példáúl: Alibánfa, Gógánfa, Malomfa, Mikefa, Salomfa, Zelefa, stb. mintegy 40 falu. Mind e helynevekben a fa egykor falva szót jelentett, mint ez XIV. századbeli, sőt korábbi s későbbi okiratokból nyilván kitűnik. A nép nyelve a falva szót fa szóvá koptatta el. Sok helynév készűl e szóval: föld; példáúl Égerföld, Pördeföld, Himföld, Kajánföld, stb. Sok készűl a híd szóval: Óhid, Kehida, Andráshida, Bollahida, stb. Sok a háza szóval: Baksaháza, Bokaháza, Sándorháza, stb. Sok a vár és hely szavakkal: Budavár, Szegvár, Zalavár, továbbá Keszthely, Szerdahely, Vásárhely, stb. Legtöbb helynév azonban Zalában ép úgy, mint az egész ország területén a nemzetségi és családi nevektől s a szentek neveitől ered.

Zalamegye történetének vázolásánál természetesen csak a helyi történetre szorítkozunk s ennek is nagy részét az illető városok és falvak, várak s egyéb jelentékeny emlékű helyek leírásánál adjuk elő. De általánosságban is érintenünk kell a nemzeti történet zalai részének főbb vonásait.

Semmi kétség, hogy a megye a legelső keletkezésű megyék közé tartozik. Lakosságának mai magyar része szintén a honfoglaláskor telepedett meg itt és megőrizte eredetiségét s tiszta voltát ezer éven át. Beszéde, családnevei és helyneveinek legnagyobb része bizonyítják ezt. Egyetlen történelmi adatunk sincs, mely azt bizonyítaná, hogy a zalai magyarság később s nem a honfoglaláskor telepedett ide.

A kereszténység első két századából két nagy történelmi eseményt kell megemlítenünk. Az egyik idegen nagy családok beköltözése s a másik a kereszténység intézményeinek meghonosítása és szervezése.

Kik voltak itt a honfoglaláskor megtelepedő első nagy családok: e kérdésre ma már valószínűleg hiába keressük a kielégítő feleletet. A történeti hagyomány Vér Bölcsöt őrizte meg emlékében első foglalóként. A beköltözött nagyobb családokra már bővebb világot vetnek történetíróinknak levéltári kutatásai. E családok kétfélék. Olyanok, melyek csak az ország más megyéjéből telepedtek át, s olyanok, melyek külföldről jöttek. Ez utóbbiakról két dolog bizonyos és felette örvendetes: az egyik, hogy mind e családok nemzetünk keresztény korának első két századában behozták hozzánk a nyugati műveltséget; és a másik, hogy csakhamar tökéletes magyarokká váltak, sokkal inkább, mint Vas, Sopron és Mosony egyik-másik jövevény nagy családja, és sokkal inkább, mint a XVIII. és XIX. század indigena főurai.

A kereszténység megalapítása után a megye csakhamar tele lett egyházi intézményekkel. Bizonyság arra, hogy a népesség sűrű, s benne a kereszténység már jól megállapodott, s hogy Zalamegye népességének vallásos neveléséről és erkölcsi oktatásáról már a legkorábbi időkben aránylag eléggé gondoskodtak. Sajátságos, hogy a szerzetes rendek, apátságok és egyházak alapításában különösen a nyugatról beköltözött idegen nagy családok tűntek ki. A megye lakosságának nagy többsége római katholikus és csupán a Veszprémmegyével határos részeken, a tapolczai járásban vannak nagyobb számmal kálvinisták. A Tapolcza völgyétől nyugatra már tisztán katholikus a nép.

A tatár pusztítás Zalamegyét majdnem teljesen érintetlenűl hagyta. A török legelőször 1480-ban tette lábát Zalamegye földére, a Dráván át betörvén egy dandára Muraközbe. De a megyei fölkelők s Mátyás király elől, ki személyesen jött ide, visszatakarodott. Szolimán szultán 1541-iki nagy hadjárata után 1546-ban vetette szemét Mehemet Jahioglu budai basa Zalára, s az ez évi országgyűlés már a megye védelméről intézkedik. Általában a mohácsi vész s kivált Szigetvár eleste után országos és óriási szerepe van Zalának. A Balatonra, Drávára és Murára támaszkodva s e vizeket, mint a támadó török had nagy akadályait védve, neki kell első sorban megvédelmeznie az ország dunántúli megyéit s ezeken kivűl Stájert, Ausztriát és Bécset. Meg kell erősíteni tehát a Balatont s erre szolgálnak Tihany, Csobáncz, Szigliget, Keszthely várak, s meg kell erősíteni a Drávát, a mi a csáktornyai, légrádi várak feladata. A Balaton és Dráva közt azonban egy 50 kilométernyi hosszú vonalon nincs vízi akadály. E vonalt megvédeni a majdnem közepén fekvő Kanizsavár feladata. Kanizsa elestével természetesen módosúl s nehezebbé és költségesebbé válik a határvédelem. Most már nem a határt, (mert azt nem lehet), hanem a hódoltsági határról bevezető útakat kell megvédelmezni. Ilyen út három van. Az első a Zala völgye éjszak felé. Erre hat új erődöt szerelnek föl: Kis-Komáromot, Magyaródot, Hidvéget, Zalavárt, Szentgyörgyvárt és Szent-Grótot. Másik bevezető út Kanizsától egyenesen éjszakra a Kanizsa folyónak és Nagy-Csatornának völgye. Ennek megvédelmezése végett Rajkot, Pölöskét, Kapornakot és Zala-Egerszeget kell megerődíteni és fölszerelni. Harmadik út Kanizsától nyugatra és éjszak-nyugatra a Mura, Lendva és Kerka folyók völgyein vezet. Ezek fölött Szemenye és Alsó-Lendva, Szécsi-Sziget és Nemti uralkodnak, tehát ezeket kell védművekkel és alkalmas őrséggel ellátni. S a mit a természet és hadi tudomány így kijelölt, azt Zalamegye sürgetésére az országgyűlések elhatározzák, de bizonyára a munka, költség, áldozat és hősi vitézség legnagyobb részét maga Zala viseli és teljesíti. S nemcsak az említett, hanem a hátmögi, a másod hadvonalon levő várakban is, a minők Tátika és Sümeg, Keménd és Zalabér, Kányavár, Dobrónak, Reznek és Zala-Lövő. Magának Zalának 30 erődített végvárat kellett megerődítenie, jó karban tartania, költséggel és hadi közmunkával ellátnia s a védőrségek élelmezéséről és fölszereléséről gondoskodnia. A zsoldot vagy a városok, vagy a kinevezett várkapitányok fizették elvben az ország pénztárából, gyakran a maguk zsebéből, rendszerint a környékbeli lakosság kizsarolásából. A várőrségeknek mindig volt oly része, mely nem rendes zsoldért, hanem zsákmány fejében szolgált. Ez azután gyakran nem igen válogatott ellenség és jóbarát között. Gyakori eset volt az adót beszállító hódoltsági parasztok megvámolása és kifosztása. A töröknek meghódolt falvak kötelesek voltak adózni a töröknek is, de adóztak a vármegyének is. S mikor az adót pénzben, posztóban, lóban, eleségben szállították, a várőrség portyázói bizony gyakran kifosztották őket. A zalamegyei várkapitányok épen nem tartózkodtak ettől. Az 1596., 1625., 1630. és 1647. évi, de egyéb országgyűlések is ismételve szigorúan tiltják az efféle zsarolásokat. A várőrségek beszedték a veszprémi püspök zalamegyei tizedeit is, de eszük ágában sem volt azokat beszállítani. Az 1647. évi 97-ik törvényczikk erről is külön intézkedik. Néha a várkapitányok, mikor a török nem zaklatja őket, egymás közt s néha többen összebeszélve, egyéb távol eső várakkal viszálykodnak s fegyveres kézzel hatalmaskodnak. A nemtii, egerszegi és szécsiszigeti kapitányok példáúl 1617-ben összebeszélve, Vasmegyébe rontanak és az izsákfalvi várat, Nádasdy Tamás birtokát, megrohanják és kifosztják. Két országgyűlés is vesződik az ebből támadt panaszokkal.

A várőrségek feles számban lovasok és gyalogok, sőt a lovasok gyakran nagyobb számban vannak, mint ezt az 1655-ik évi országgyűlés rendeli. Ennek oka egyszerű. A töröknek nemcsak rendes hadjáratai voltak, melyek ellen egy kis vár csekély őrsége úgy sem sokat tehetett; hanem a török várőrségek portyázó csapatai, a gazdagabb bégek lovassági berohanásai pusztították leginkább a falvakat és egyházakat. Ezek a várakat kikerűlték. De ezek ellen a gyalogos várőrség keveset vagy semmit nem tehetett. Ezért kellett lovasságról gondoskodni. Feltűnő a várak őrségének csekély létszáma. Hiszen a 30 zalai végvár őrsége az 1655-iki országgyűlés szerint alig rúg összesen 2.000 lovasra s 1.800 gyalogra. Ez azonban a békelétszám. Ha ostrom fenyegetett valamely várat: ennek őrsége négyszeres, sőt ötszörös számra emeltetett, s akkor kivált a gyalogság erősíttetett meg. Zala rendei, különösen Szigetvár eleste után megrettenve, az országgyűléstől 1574-ben inkább gyalogkatonák tartására kértek engedélyt. E kérelmök később nem ismétlődött, meggyőződvén arról, hogy kivált kisebb váraiknak az a feladatuk, hogy az ellenség hadi mozgalmait kikémleljék s az apróbb portyázásokat meggátolják vagy megboszúlják, a mihez pedig főleg lovasság kellett. Nemtire nézve megengedte az országgyűlés, hogy ennek őrségét Stájer állíthassa és tarthassa. Kanizsa őrsége s védelmének vezetése 1590 után németekre bizatott. Be is vette a török csakhamar. Általában a német, olasz, vallon zsoldosok jó katonák voltak, s tisztjeik jártasak a hadi tudományokban; de köztük a hősiességnek oly példáit, minőket a magyaroknál a Zrinyiek, Thury, Gyulaffy, Török, Nádasdy, stb. seregei mutatnak, ritkán találunk. Ők nem hazájukat védelmezték. Az ország legtöbb és legnagyobb várát idegenek juttatták a török kezére. Ezen kivűl iszonyú zsarolásokat követtek el, ha zsoldjuk elmaradt, a mi pedig gyakran megtörtént. Tehát nemcsak közjogi, hanem honvédelmi s emberiségi okokból is sokszor ismételt keserű panaszokat tesznek a XVI. és XVII. századbeli országgyűlések az idegen várőrségek és vezérek ellen. Más felől a királyi udvar gyakran még sem tehetett mást, mint a panaszok előtt szemet húnyt. Oly nagy volt a baj gyakran a törökök támadásai miatt, hogy a kisebbnek látszó bajokat el kellett nézni.

Somogymegyében már 1540 után megfészkelte magát a török. Míg Szigetvár és Babócsa állott: addig a vármegye a nyugati részekben még fennállhatott és működhetett. Ezek eleste után csakhamar lehetetlenné vált, s azért az 1596-iki országgyűlés Somogy kormányzását, igazgatását és igazságszolgáltatását áttelepítette Zalamegyébe. Több mint 100 évig így maradt a helyzet, míg végre az 1715-iki országgyűlés Somogy hatóságát ismét visszaállította s Zalától elkülönítette.

A XVI., XVII. és XVIII. században új nagy családok lépnek Zala régi nagy családjainak helyébe. A Zrinyiek, Nádasdyak, Batthyányak, Széchenyiek és Esterházyak s utoljára a Festetichek foglalják el a Kanizsay, Bánffy, Széchy, Gyulaffy, Gersei Pethő, Szent-Ghyralthi, Hagymássy, Pogány, Lengyel, Sárkány, Ördögh, stb. nemzetségek helyét s a megváltozott körűlményekhez képest ép oly nagy hatalomra emelkednek. A nemzeti önállóságért és alkotmányos szabadságért folytatott harczoknak csak végső hullámcsapásai érnek el Zaláig s még azok sem mindig. Bocskay, Rákóczy György és Thököly harczát alig érzi Zalamegye. Bethlen győző seregei azonban idáig is elérnek, s II. Rákóczy Ferencz tábornokai néha ide is beszáguldoznak. S az 1848/49-iki hadjáratok is jóformán kikerűlték Zalát. Az eszmék harcza azonban annál magasabb és tisztább lánggal lobogott fel itt századunk folyamában.

E harczban a Deák testvérek voltak a vezérek. 1820-tól 1833-ig Deák Antal, ez után sokkal nagyobb s valóban országos tekintélylyel Deák Ferencz. Zala közel 20 éven át főleg Deák Ferencz vezetése mellett egyik legelső vezérmegyéje volt az országnak. Egyenlő fontosságú Pestmegyével s fontosabb, mint akár Bars, akár Bihar, vagy Borsod. A haladás eszméit s a nemzeti nemes szenvedélyek állandó magvait mind addig, míg alkotmányos és békés eszközökkel folyt a küzdelem, itt ápolták, itt növesztették s elvekké és intézményekké itt fejlesztették Deák és társai, kik közt legkiválóbb volt Csányi László.

A birtokviszonyok a megye történelmi s földrajzi alakúlásának megfelelők. A mezőgazdaságilag használható terület mintegy 925.000 kataszteri hold. Ebből 310.000 hold, tehát a területnek egyharmada részint egyházi, részint hitbizományi, részint egyéb főrendi nagy birtok. Az egyházi birtok mintegy 80.000 hold. Nagyobb birtokosok a veszprémi és szombathelyi püspök; a zalavári, kapornaki és tihanyi apátság; a veszprémi káptalan, a budapesti központi papnövelde egyetemi alapja, a kegyesrendiek tanítószerzete s a vallásalapítvány.

A világi nagybirtokosok közt egy uralkodó-házbeli s két római szent birodalmi herczegi család van. Amaz Koburg herczeg, emezek az Esterházy és Batthyány herczegek. Összes birtokuk mintegy 100.000 kataszteri hold, több mint 3/4-ed részben az Esterházy herczegeké. Grófi család 15 bír mintegy 125.000 holdat. Legtöbbet a Festetich, az Esterházyak pápai ága, a Széchenyi, Andrássy és Batthyány grófok. Kisebb s részben közép- és kisbirtokúak az Erdődy, Deym, Somssich, Zichy, Szápáry, O'Donell, Pejacsevich, Hugonnay, Orsich és Zsigray grófi családok. Néhány báró család, köztük Mikos, Puttheány és Trebesburg kis birtokkal, Sina Simon örökösei 7.500 holddal.

A köznemesség nagy számban lakott s lakik és bír Zalában ősidők óta. Több mint száz falu köznemességből áll s 1848 előtt több mint 6.000 szavazattal rendelkezett a vármegye közgyűlésein. Azt hiszszük, nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy a használt birtokterületeknek közel egyharmada még mindig a régi köznemesség birtokában van. Ennek legnagyobb része ugyan kisbirtokos 20–50–100 hold birtokkal, melyben beltelke, szántója, kaszálója, legelője és erdeje is benfoglaltatik, s hajdan a vesztegetéssel járó korteskedések idején bocskoros nemességnek is csúfolták. De ez csak gúnynév volt, mert a Dunán túli s e közt a zalai köznemesség is századok óta elhagyta már a bocskor használatát, ha ugyan viselte valaha. Sarut viselt még a 30-as években is itt-amott, de bocskort nem. A „bocskoros nemesség" gúnynév az Erdélylyel határos vidékek oláh s a felső vármegyék szegényebb, főleg tót kisnemeseiről ragadt az egyéb vidékek kisnemeseire.

A gazdálkodás, az uradalmi birtokot kivéve, általában az egyszerű, úgy nevezett parasztgazdaság kis méretei közt mozog s hármas forgású szántásvetésből s marha-, juh- és sertéstenyésztésből áll. A buja kaszálók s többnyire kitűnő hegyi és erdei legelők mintegy rá viszik Zala népét a marhatenyésztésre. Lova és szarvasmarhája összesen mintegy 180.000. Ez fölötte kedvező arány. A juh és sertés összesen mintegy 380.000, tehát minden családra esik mintegy 4 darab. Ez is kedvező arány. Az anyagi jóllétnek föltétlenűl szükséges föltételei tehát bőven megvannak. Hús, tej, gabona és egyszerű ruhának való növényi és állati anyag bőven terem. Az ipar azonban megyeszerte kis méretű. A falusi házi iparnál alig nagyobb.

Zala népének jóllétében a megye keleti és közép részein nagy tényező volt a szőlőmívelés. A Balaton-parti hegyeken s az ezek mögötti hegyek délre és délnyugatra néző oldalán, a Zala és Kanizsa folyók s a Mura mellékein a délfelé hajló hegyoldalakon nagy terjedelmű szőlők voltak, melyek nagy értékű tüzes és zamatos bort termettek. Ma még mintegy 30.000 holdra teszik a szőlőterületet. Bizonyára nincs már annyi szőlő, de a phylloxera pusztításai előtt többre rúgott 50.000 kataszteri holdnál. A megye keleti szélétől kezdve csaknem Badacsonyig teljesen kipusztúltak a szőlők s Badacsony is, sőt a megye egész szőlőterülete meg van már támadva és csak néhány év kérdése, hogy a régi hazai szőlők és szőlőfajták Zalában is végkép kiveszszenek. Egy kataszteri hold szőlőterület közép számítással mintegy 100 forintot szokott itt évi átlagban tisztán hozni. Ily számítással is Zala népének évi jövedelme mintegy 5 millió forinttal csökkent. E veszteséget egészében nem lehet készpénzbeli veszteségnek tekinteni. Borának túlnyomó részét a zalai szőlős gazda családjával együtt maga élvezte. Mértékletesen, dobzódás nélkül, de rendszeresen élvezte. Az egyszerű gazdák naponként összejöttek a pinczénél borozni, társalogni, eszmét cserélni. Szívesen kinálták a cselédet, a munkást, a szegényt, sőt az utonjárót is. Nyíltság, vidámság, játszi elme, erőteljes és egyenes termet, tökéletes egészségre valló, piros arczszín jellemezte a Tapolcza és Keszthely vidéki földmívest és szőlős gazdát. A számítás nélküli nyájasság és előzékenység s a minden szerénytelenség nélküli nyiltság és őszinteség hazánk egyetlen vidékén, sőt az összes mívelt nemzetek egyetlen mezei munkás osztályánál sem fejlődött talán annyira ki, mint itt. Szőleinek elpusztúlásával a jóllét csökkenése, bora helyett sör és pálinka, s mindennapi vidám szórakozás helyett a számító fáradozás, úgy látszik, lassanként át fogja alakítani a népnek jellemét és gondolkozását.

A néprajzi viszonyok meglehetősen egyszerűek, a mennyiben a különböző ajkú népesség nem összekeveredve, hanem egymástól külön s mindegyik ajkú egy tömegben lakik. A lakosság száma kerek összegben 405 ezerre tehető. Ebből 300 ezer magyar, 100.000 szláv s a Stájerral szomszédos nyugati határokon mintegy 5–6 ezer német ajkú. A szláv is két árnyalat. A Dráva és Mura között, az úgy nevezett Muraközben mondhatni, tisztán horvát, s itt csak a városokban s a falvaknak csak egyházi és világi elöljárói beszélnek magyarúl. A horvát kerek számban 80.000. A Murától éjszakra Bellatincz és Turnisa körűl mintegy 20.000 vend lakik, a kiknek neve a régi okiratokban vend, vind, vandal szavakkal is jeleztetik. Mind a horvát, mind a vend békés, nyugalmas jóllétnek örvendő nép, földjének termékenysége eléggé fedezi minden szükségletét. Régi nemesség nem lakik és nem lakott köztük, úgy nevezett úri osztályt saját kebelükben nem ismernek. Ilyen nincs is. Muraköz ősidők óta Zalamegyéhez tartozott. Az 1848–49-iki mozgalmak után Varasdmegyéhez s ekként Horvát-Szlavonországhoz kapcsoltatott, azonban 1861-ben az alkotmányos életnek már első újabb kisérlete idején nyomban visszakebeleztetett Zalamegyébe.

A magyarságnak van itt egy sajátságos faji árnyalata. A vidéket, melyen ez lakik, meghatározhatatlan ős idők óta Göcsejnek hívják. Göcsej határai éjszakról a Zala folyó Lövőtől Egerszegig; keletről a Váliczka csatorna Egerszegtől Bánok-Szent-Györgyig; délről a Váliczka patak Bánok-Szent-Györgytől Iklódig s nyugatról a Kerka folyó Ramocsáig s ettől kezdve Vasmegye széle Lövőig. Hosszúkás négyszög majdnem egyenes határokkal. Térfogata mintegy 700  kilométer s vagy 90 falu és 30–40 népes puszta van rajta. Természetesen kis faluk és kis puszták. A beszéd módja, némely szóhangok nyújtott ejtése, nemkülönben régies, irodalmilag szokatlan alakú és ragozású szavai erősen megkülönböztetik a göcseji embert a sümegi, kanizsai, vagy Balaton-parti egyéb magyartól. Eltérő szavai, ötletei, példabeszédei s hangejtési sajátosságai többszörösen összegyűjtvék. Mi csak két jellemző vonást vagy csak példát emelünk itt ki. Egyik az, hogy a magyar nyelv általános törvényét, mely szerint a szóvégi rag ugyan olyan magas, vagy mély hanggal bír, mint a szó, megszegi s nem így mondja: „kalap-pal, marok-kal, láb-bal”, hanem így: „kalap-vel, marok-vel, láb-bel”. Másik általános sajátsága bizonyos rövidítés és összevonás a kiejtésben. Példáúl e szót: „elvitte” az éjszaki palócz így ejti ki: „eevitte”; a nyugati palócz így ejti ki: „ievitte”, a göcseji pedig így ejti ki: „evittö”. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a magánhangzók kiejtéskori megnyomását a Balaton-parti magyarság is oly sajátságosan csinálja, hogy erről nyomban fölismerhető.

Áttérünk most Zala egyes részeinek leírására s három fő részre osztjuk a megye területét.

I. A keleti határtól a Zaláig.

A vármegye keleti része csak egy kis nyúlvány, beszorítva éjszakról Veszprémmegye s délről a Balaton vize közé. Ez a rész az Almádi pusztától, mint keleti végső határtól, mintegy 30 kilométer hosszúságban terjed Zánkáig s Veszprémmegyétől a Balatonpartig; keresztben 7–10 kilométernél nem szélesebb. Ennek a Balatonba délről benyúló hegyfoka Tihany. Ez egész nyúlvány a háta mögött levő Bakonyhoz képest lapálynak látszik; voltaképen azonban dolomit és mészkő-rétegekből álló s helyenként sikér erdei televénynyel barnított agyagos talajú fensík, mely itt-amott völgyek s keskeny szakadékok által van megtördelve, s melynek a Balatonra néző oldalai meglehetős meredek partokat alkotnak. A Balatonról hegylánczot látunk kiemelkedő hegycsúcsokkal; Veszprémmegye felől pedig fensíkon járunk, melyről a Balaton medenczéjébe egyszerre s csaknem rohamosan vezetnek ki a lebukkanó útak. A fensík erdőkkel s kopár, bérczes legelőkkel, helyenként pedig csekély szántóföldekkel és Szőlős, Pécsel, Dörgicse körűl szőlőkkel van tele. A Balatonra néző meredek oldalak egykor mind szőlők, a hegyoldalnak a Balatonra dűlő lábánál pedig szántóföldek és kaszálók s az öblökben nádasok voltak.

Legszélső keleti határpont az almádi puszta zalai része, a veszprémi káptalan s egyes kisebb szőlőbirtokosok tulajdona.

Almádival nyugatról szomszédos Felső- és Alsó-Örs, két aránylag nagyobb falu, melyek egykor kitűnő bort termeltek hegyeiken. Alsó-Örs már kezdődő nyaraló és fürdőtelep. Négy Örs helynév fordúl elő a Balaton mellett.

Búzaszentelés Göcsejben. Jantyik Mátyástól

E kettőn kivűl még Kővágó-Örs (hajdan Boldogasszony-Örs) a fülöpi rév irányában és Kis-Örs, kis falucska, inkább népes puszta Salföld és Rendes között. Mindegyiknek határa a Balatonra dűl; hegyeik kitűnő erős és zamatos bort termettek egykoron. Az első századokban mind a négy Örsöt az Örs nemzetség bírta. Az Örs nemzetségbeli György kapja 1398-ban Battyánt s ettől kezdve a család Batthyány nevet vesz föl. E család I. Mátyás alatt országos szereplésre emelkedik. Ferencz 1524-ben Enyingi Török Bálint hűtlensége czímén megnyeri Németújvárat s ez óta használják a „németújvári” előnevet.

A felső-örsi prépostság közel hétszáz éves. Javadalmát néha egyéb papok, néha világiak bírták, de a prépostság állandóan fennállott. Temploma a késői román építészet kitűnő emléke s 1250–60-nál nem későbbi időből való. Ugyanazon stilus, mint a budavári helyőrségi templomé s bár ennél kisebb, de díszesebb s aránylag költségesebb építmény. A prépostság fő birtoka Fehérmegyében a velenczei tó déli partján fekvő 2.800 holdnyi Dinnyés puszta, melyet 1490-ben Korvin János herczeg adományozott neki. A kegyúri jogokat és adományokat a herczeg Batthyányak gyakorolják mind maiglan. Alsó-Örs közelebb fekszik a Balatonhoz, fölséges kilátással Tihany felé. Mindhárom falu kisebb birtokú köznemességé s kis részben a veszprémi káptalané. Kővágó-Örs is egykorú telep Felső-Örssel. Hozzá tartozik Ecsér puszta, egykor falu, melynek 1159-ben már temploma volt Szent László tiszteletére. Határát köznemesek bírják. Ezek közt kivált a Kerkapoly-család, melynek őse, István, 1685-ben nyer nemességet. Dédős unokája István Zala követe s alispánja 1840 körűl. István testvérje, János, Veszprémmegyébe Szent-Gálra költözik s itt születik Károly fia, író, egyetemi tanár, követ s az országnak 1870-73-ban pénzügyminisztere.

Felső-Örstől és Lovastól nyugat felé Paloznakot majd Kövesden át Csopakot érjük. A hegyoldal itt mindenütt villaszerű nyaralókkal van tele, melyek közt legszebb s legnagyobb a Ranolder János volt veszprémi püspök által épített, toronynyal s kis kápolnával ellátott csopaki nagy villa.

Csopaktól nyugatra fekszik a Tamás és György-hegy lábánál gyönyörű vidéken Balaton-Füred. Aphylloxera pusztításai előtt nagy terjedelmű szőleiben kitűnő bort termelt. Hozzá tartozik s tőle délre közvetetlenűl a Balaton partján fekszik a balatonfüredi fürdő, az úgy nevezett Savanyúvíz. E fürdő a múlt század végén kezdett felvirágozni s e század első negyedében már kényelmes és látogatott fürdő volt. A század elején Bártfával és Pöstyénnel együtt ez volt hazánknak egyik első korszerű fürdőtelepe.

Tihanynak területe szomszédos Balaton-Füreddel, honnan Aszófőn, egy kis falun keresztűl vezet egy tűrhető jó út a félszigetre. Ez egykor egészen sziget volt, s az a 2 kilométer széles lapály, melyen át a félszigetre jutni, magas vízálláskor ma is alig pár méter magasságban emelkedik ki a vízből. A Balaton vizét e lapályon át széles árokkal összekötni s ekként a félszigetet szigetté tenni nem egyszer tettek kisérletet. Biztos nyomok mutatnak erre mind a római, mind az avar korból. Az utolsó kisérletet 1849-ben a magyar kormány hadvezetése tette, s az ekkor vont csatorna ásadékai ma is eredeti alakjukban, noha begyepesedve láthatók. A félsziget legnagyobb hoszsza a most említett csatornától dél felé a tihanyi révig 5 kilométer; legnagyobb szélessége pedig a keleti oldalon levő Óvártól a nyugati Csúcshegy lábáig 3 1/2 kilométer. A félsziget fölszíne tehát mintegy 2.000 hold. E fölszín nagyon egyenetlen. Mind keleti, mind nyugati partja oly meredek, hogy kevés helyen járható. A félsziget közepe, hol egy kis tó is van, alig 25 méterrel magasabb, mint a Balaton fölszíne, holott a Csúcshegy 129 méterrel, maga az apátsági templom és kis falu mintegy 90 méterrel magasabb. S minden 100–200 méter távolságra így változik a fölszín. A révhez meredek, de járható út vezet le, a révtől másfél kilométernyire az átellenes somogymegyei, úgy nevezett szántódi rév.

A félsziget kőzete omló homokkő, bazalt-tufa, kovás mészkő s egyéb kova és bazalt keverékek s az idő viszontagságainak kitett meredek partokon gyorsan porladoznak. Megközelítőleg kiszámítható, hogy az apátsági templom alól mikor fog az alap végleg kifoszlani. Egykor Tihany, Apáti és Ujfalu néven három kis falu állott a szigeten; a két utóbbi elpusztúlt, s lakosai Somogyba és Zalába vonúltak. Tihany községe maga is kicsiny, pár száz lélekből áll. A lakosok ma főleg halászatból élnek. A tihanyi vár hajdan a most óvári szőlőknek nevezett dülő csúcsán, a mohácsi vész óta azonban az apátsági zárda és templom környékén állott s ezeket is magába foglalta. E templomnak éjszaki oldala adja a híres visszhangot, mely mintegy 8 másodpercz alatt elmondható mondatot, vagy verssort szélcsendben tisztán visszaver.

A tihanyi benczés zárdát, templomot és apátságot I. Endre király 1055-ben alapította. Az alapító-levél szerint megtelepített ott „egy sereg szerzetest”, tehát minden esetre nagy számút, a mit az adományozott javak tömege is kétségtelenné tesz. Az alapítvány azon korhoz mérve gazdag s minden esetre királyi volt. Ma is még, a mikor 8 század folyamán sok birtokát s legutóbb urbéri telkeit elvesztette, Tihany, Aszó-fő, Balaton-Füred és Balaton-Kis-Szőlős zalamegyei s Endréd, Kapoly, Teleki és Zamárdi somogymegyei községekben közel 8.000 kataszteri holdnyi ingatlana van, melyből azonban mintegy 5.000 holdnyit tesz a Balaton vize. Egyetlen konvent, apátság vagy zárda sincs a vármegyében, mely a századok viharát oly szerencsésen élte volna át, mint a tihanyi, minthogy ezt ott a balatoni sziget csúcsán se tatár, se török, se német soha el nem foglalta, se rakonczátlan lovagok föl nem dúlták. Zárdája és temploma a régi helyén, noha mindkettő új épület s nem I. Endre korából való. Mindkettőnek építése 1755-ben fejeztetett be. Az alapító király hamvai itt nyugosznak, s a régi sírboltban nehány évvel ez előtt valószínűleg e király holttestének némi érdekes ruhadarabját s egyéb emlékeit találták meg, melyeket a benczések most gondosan őriznek. Kétségtelen, hogy már eredetileg némi erősségek voltak, a tatárjárás után minden esetre megerősíttettek az apátság épületei. A XIII. század közepén legalább már erősség volt. A mohácsi vész után, kivált mikor a török Székes-Fehérvárt elfoglalta és Török-Koppányt megerősítette, a tihanyi vár nagyobb végvárrá lett s azért az 1546-iki országgyűlés már sietett ezt s ennek jó karban tartását a király figyelmébe ajánlani; később is 1681-ig az országgyűlések nem egyszer fordítanak rá gondot és figyelmet. 1719 óta a pannonhalmi főapátságnak van alárendelve, s jövedelmeinek nagy részét is a főapátság kezeli.

A tihanyi félsziget közelében Aszó-fő mellett Örvényes, régen Örményes nevű kis falut találjuk. Itt pálosrendi szerzetesek zárdája volt 1266-ban, de nem tudni, ki és mikor alapította. Kanizsay György, Lőrincz gróf fia, 1330 körűl sok birtokot adományozott neki.

A megye keleti, keskeny nyúlványa Budavár és Zánka közt ér véget s ezentúl a megye éjszak felé kiszélesedik. Budavár egy magaslaton fekvő kis falu. Vele szemben szintén csúcsos magaslaton Csicsó falu áll. Sajátságos, hogy az Udvarhely mellett felevő Budavárral szemben emelkedő csúcsot szintén Csicser hegynek nevezik, mintha csak a Buda és Csicsó szavak közt valami telepedési viszony állana fenn. Csicsó alatt fekszik Szent-Antalfa, az Árpádok alatt, legalább II. Endre koráig királyi udvarnokok s különösen udvari farkasvadászok birtoka.

Innen Tagyoson át Zánka mellett elhaladva egy medenczét érünk; fölszíne egyenetlen ugyan, de a minden oldalról köralakban szegélyező hegyek között mégis egységes lapályt alkot. E medenczében több Kál és Kálla nevű falu fekszik: Köves-Kálla, Szent-Bé-Kálla, hajdan Fanum Sancti Benedicti néven és Mindszent-Kálla. Kétségtelen, hogy itt egykor s talán a honfoglalás idején egy Kálla nemzetség telepedett meg. E medenczében fekszik még Kővágó-Örs, melyről föntebb szóltunk s ezzel határos délnyugatra Salföldön át egy hegység, mely a Balatonra néz s mely Ábrahám néven ismeretes régi telep. Okíratilag bizonyos, hogy II. Endre alatt 1222-ig királyi udvarnokok bírták.

Az Eger völgyében fekszik Petend, melyhez Csóromfölde puszta tartozik, s Petendtől alig egy kilométernyire az Eger patak völgyén fekszik Kapolcs, melynek egy része Csóromnak neveztetik. E két helynév őrzi az egykor nagy birtokú és hatalmas Devecseri Csórom család nevét és emlékezetét. András 1564-ban veszprémi főispán bírta Veszprémben Devecsert és Ugodot, Vasban Jánosházát és Egervárt, Zalában Lesencze-Tomajt s részben Füredet s több falut és pusztát. Utána kihalt a család fiága. Ma Petend a pápai Esterházy grófoké, Kapolcs pedig kisebb nemesi birtokosoké.

Kapolcstól nyugatra fekszik csaknem köralakban egy keskeny völgyek által megszaggatott erdős fensík, melynek több, mint 10.000 holdnyi cseres, bükkös, nyíres erdősége csak nehány évtizeddel ez előtt is egységes rengeteget alkotott. Ez erdőt és hegységet a térképek Dobosnak nevezik; valódi neve azonban Dabas. Kanászok és juhászok fészke ez, hol a bakonyi ős pásztorélet még ma is régi alakjában és szokásával él. Az osztályok és rendek által darabokra tördelt régi társadalom üldözöttjei, a katonafogdosás elől menekűlők, a börtönök megugrott lakói, a korlátozást nem ismerő duhaj legények, a földesúri hatalom visszaéléseinek boszúlói sokszor találtak tanyát e rengetegben, ha Veszprém és Zalamegyék pandurhadnagyai más vidékről elzavarták őket. Magának a kanász és juhász népségnek is vérében van a tolvajlás: nagyobb mulatságához máséból szokta a juhot és sertést pecsenyének szerezni. S azok a vidékek, a hol Veszprém, Zala és Vas megyék összeérnek, a Dabastól egész Jánosházáig, szokták mindig a legtöbb dolgot adni a büntető bíróságoknak. A kanászok és juhászok régi ruhaviselete: a kemény, magas, szegletes kalap, a pitykés és prémes rövid dolmány, a bő és rövid gatya, a hosszú sarkú csikorgó csizma és a nehéz czifra veszprémi szűr, s a gatyakorczba tűzött bécsi piros kendő itt-amott a Dabasban most is divatját járja. A Dabas déli sarkánál fekszik Monostor-Apáti régi zárda omladékaival, a veszprémi püspök birtoka. Itt fekszik Hegyesd falva és régi vára is. Kis falu ez Tapolcza városától éjszakkeletre az Eger patak völgyén. Mellette emelkedik ki a síkból egy gúlaalakú s hengerszerű kúp, mely mintegy 130 méter magas. A hegy aljáról, vagy a faluból nézve oly csúcsosnak látszik, hogy a néző lehetetlennek véli, hogy ennek tetején valaha vár lehetett. És mégis volt, természetesen a közép-kor ízlése s szükséglete szerint. A hegy teteje mintegy 200 négyszögméter fensík. Ezen csak egy jó nagy víztartó, vagy esőfogó medencze s egy kis torony fért el. Mindkettőnek nyomai világosan láthatók ma is. A többi épületek, a várúr laka, a várőrség tanyája, a szertárak, ólak, stb., a hegycsúcs oldalain voltak építve. A kígyódzó út, mely mesterségesen készítve a kapuig fölvezetett, csigakanyarúlatokban kerülte meg a hegyet. 1560-ban Hamza bég Fehérvárról kiindúl egy portyázó csapattal, kellő őrség nélkűl találja a várat s csellel elfoglalja. A hagyomány igazán nevetséges alakban tartotta fenn az elfoglalás módját. Szerinte két ember lett volna ott a kapu őrzésére. Egyik lement a völgybe vízért, a törökök megfogták, megvesztegették, az ő szavára estenden a másik őr fölvonta a kaput, s ekkor a törökök a kapu alatt beosontak. Nádasdy Tamás sárvári kapitányát, Magyar Bálintot, utasította a vár visszavételére. Csatlakoznak hozzá Enyingi Török Ferencz, Devecseri Csórom János, Rátóti Gyulaffy László pápai, devecseri és tihanyi kapitányok s Eck győri kapitány; nehéz ágyúkkal oda mennek, tíz napig lövetik a falakat, s midőn a vár kaputornya ledől, Bajazid várkapitány 1562 ápril 13-án feladja a várat s 80 emberével fogságba jut. Sohasem építették föl a régi karra többé, s ma már közelebbi megtekintés nélkűl romjai is alig láthatók. Ma herczeg Esterházy bírja.

Hegyesdtől délnyugatra Diszelen át Tapolczára jutunk s ezzel egy hosszúkás négyszög alakú medenczébe érünk, a Lesencze, Tapolcza és Eger patakok völgyébe. Hazánknak egyik legszebb és legváltozatosabb tájképe ez. Földtani és vízrajzi alakúlás, történelem és költészet, míveltség és termékenység egyaránt közreműködnek, hogy színben, alakban, változatosságban és távlatokban e leírhatatlan szépségű tájék előálljon. Csobáncz, Badacsony és Szigliget vidéke ez. Nem alpesi, nem is előalpesi táj. Hegyei nem oly magasak, vize nem tenger, öblei nem oly mélyek, folyói nem oly gazdagok vízben, havast nem ismer, köd nem borong fölötte; más, mint a Chamouny völgy; más, mint a Rajna, vagy a norvég fjordok; más, mint a svájczi tavak, vagy dalmát partok; más még mint Sorrento is, noha talán ez áll hozzá legközelebb. Tökéletessége abban áll, hogy itt, bár kisebb arányban, a legtöbb világhírű tájszépség számos tényezője egy aránylag kis helyen együtt van, egymást emeli, fokozza, váltogatja, kiegészíti.

E négyszög éjszaki oldalát egy képzelt vonal képezi, melyet Hegyesdtől kiindúlva Halápon át a viszlói erdőig és Hármashegyig húzunk. Nyugati oldala a Lesencze-patakra dűlő erdős hegyláncz. Déli oldala a Balaton a szigligeti és badacsonyi öblökkel s végre keleti oldala az a vonal, melyet Badacsony-Tomajtól kiindúlva éjszak felé Hegyesdig húzunk. E négyszög mintegy 150 négyszög kilométer terület s ebben fekszenek Haláp és Csobánczvár, Tapolcza és a Lesencze-völgy, Szent-György-hegy és Gulács, Badacsony és Szigliget.

Haláp kis falu a hasonló nevű hegy alján. E hegy alapja kör, emelkedése kúp alakú, fensíkja egyenes, alapkörűlete 5 kilométer, magassága 360 méter. Vulkánikus képződés: bazalt és bazalt-tufa. Tetejéről úgy nyugat, mint dél és éjszak felé rendkivűl szép a kilátás.

Csobáncz várának s a várhegy tövében fekvő Gyula-Keszi falunak sorsa és története válhatatlanúl összefügg a hírneves Ráthold nemzetségből származó Gyulaffy család nevével és történetével. E család a XIII. század közepétől a XVIII. század közepéig élt, virágzott és szerepelt Magyar- és Erdélyország történetében az országos befolyás és hatalom magaslatán. Kisfaludy költeményei bűbájos regényességgel veszik körűl a Gyulaffy nevet. Gyulaffy Rózsa szerelme az ifjúság ábrándos lelkét örökké mélyen fogja érdekelni; a vidék ott Csobáncz körűl soha nem változó tájszépségeivel örökké vonzani fogja a mívelt lelkeket.

Csobáncz hegye a Balatontól 7 kilométer távolságra, a Badacsonytól éjszakra fekszik Gyula-Keszi, Diszel és Gyürhegy falvak mellett, melyekhez lenyúlik a hegy oldala, egykor kitűnő bortermő szőlőkkel fedve. A hegy 376 méter magas s a környező lapályok fölé 250 méterrel magasodik. Éjszaknyugati homlokzata három oldalról alig járható meredeken áll s e homlokzaton fekszik a vár, melyet három oldalról meredek, a hegy fensíkja felől pedig erős falak és kaputorony védelmeztek. A várat állítólag IV. Béla király 1250 körűl építtette. Egy 1272-ben kelt okírat már castrumnak nevezi. A mohácsi vész s kivált Fehérvár, Veszprém és Kanizsa eleste után a vár szerény méretei daczára is fontossá vált. Az 1597-iki országgyűlés megerősítését s jó karban tartását rendeli el. Török kézre nem jutott. Komoly ostromot állt ki 1707-ben. Ekkor II. Rákóczy Ferencz fejedelem birtokában volt, s Domokos Ferencz kurucz ezredes volt főkapitánya. Rabutin császári hadvezér 1707 február 25-én érkezett nagy számú, de agyon zaklatott seregével Tapolczára s a pár napi pihenőt arra akarta felhasználni, hogy Csobáncz várát bevegye. Kreuz tábornok vezette az ostromot mintegy 1.500 emberrel. A várban 30 hajdú és 30 vidékbeli elszánt fegyveres nemes volt; szerkészlete két taraczkból, egy ötcsövű seregbontóból s két mázsa lőporból állott. Domokos Ferencz kapitány épen ekkor nem itt volt, hanem Vár-Palotán, de alkapitánya Száz Márton s hadnagya és tiszttartója Dóczy Péter készek voltak elszántan megvédni a várat vagy elhullani védelmében. Kreuz tábornok a várkaput petárdával betörette, de a kapu alatt rettenetes kézi harcz fejlődött ki, s végre az ostromlók tábornokuk és tisztjeik eleste után megréműlve s a védők csekély számát nem is sejtve, visszavonúltak s visszavonúlásra a Gyula-Keszi felé vezető rendes, de fölötte meredek útat választották. Majdnem hihetetlen, de illetékes források bizonyítják, hogy az ostromló sereg egy tábornokot, 52 tisztet s mintegy 340 közkatonát veszített. Gróf Bercsényi Miklós, a fejedelem hadának főgenerálisa, elismerő okíratot állított ki Száz Márton és Dóczy Péter részére s a vár alatt lévő fehérmalmot s a zirczi „tarka barátoknak” badacsonyi szőlejét adományozta nekik a fejedelem nevében. Ez volt a vár utolsó harcza. A szatmári béke után falai leromboltattak, s omladékai komor emlékei a kihalt nagy családnak és a rég elmúlt századoknak. De a természet kegyelméből a Gyulaffyak hölgyeinek is megmaradt egy gyöngéd emlékük. A vár előtti fensíkon volt virágos kertjük. A kert elvadúlt, elpusztúlt; som, fekete ihar, szömörcze, kecskerágó és vadrózsa verte föl s alakítá át irtatlan bozóttá. De a cserjék töve tele van zsályával, liliommal, orgonavirággal s egyes szirmú fehér szegfűvel. A köznép azt hiszi, vadon nőttek, pedig még a Gyulaffyak hölgyeinek virágai!

Csobáncz, Haláp és Szent-György-hegy közt középen a hasonló nevű folyóvíz mellett fekszik Tapolcza egy sík közepén; kis mezőváros, járási székhely s a veszprémi püspöki uradalmak balatonmelléki részeinek központja. Ranolder János 1850-től 1875-ig veszprémi püspök itt is alapított egy apáczák által vezetett magyar leánynöveldét, miként Veszprémben, Pápán, Pécsett, Keszthelyen és Budapesten.

A Balaton zalai partja. Háry Gyulától

A Lesencze völgyet a Lesencze patak képezi, mely az uzsai erdős puszták fölött ered s az istvándi, tomaji, németfalui és edericsi hegyláncz alján a szigligeti öbölbe szakad. De a Lesencze-völgy egygyé olvad a Viszló, Séd, Tapolcza és Eger patakok völgyével. A Viszló fönt az ó-dörögdi pusztán ered s a Lesenczéhez leérve, ezzel párhuzamosan szakad a szigligeti öbölbe. A Séd a Haláp nyugati oldalán ered, Tapolczán a városon alól a Tapolcza bő vizébe szakad, az így bővűlt Tapolcza folyó a Szent-György-hegy nyugati oldalát megkerűli s a Viszlóval párhuzamosan futva szintén a szigligeti öbölnek adja vizét. Mind ezeknél hosszabb a 30 kilométer hosszú Eger vize, mely Nagy-Vázsonykő és Pula körűl eredve a kapolcsi völgyön át Csobánczot nyugatról és Szent-György-hegyet keletről kikerűlve, Szigliget és Badacsony közt ömlik a Balatonba.

Uzsa népes puszta Lesencze-Istvánd közelében, a XIV. században már virágzó Uzsay-család ősi fészke. E családból Benedek 1426-ban a megyének alispánja; az Uzsayakkal a megyei és országos közügyek terén később is gyakran találkozunk. A család később kihalt s birtokai nagyobb részt a Gyulaffyaké lettek.

Három Tomaj van nem messze egymástól. Egyik Lesencze-Tomaj a Lesencze patak völgyén egy erdős magaslat lábánál; a másik Badacson-Tomaj, a Badacsony keleti oldalán, végűl a harmadik Cserszeg-Tomaj Keszthely fölött. Mindhárom a Tomaj nemzetségtől nyerte nevét, melynek e vidéken a XIII. században nagy birtokai voltak.

A Szent-György-hegy éjszak felé Tapolcza városra, dél felé Szigligetre néz, s a Tapolcza és Eger patakok völgyéből fenséges méltósággal emelkedik ki. Lábánál Kis-Apáti, Raposka és Hegymagas kis falvak feküsznek. Nagyságára és alakjára nézve legjobban hasonlít Somlyóhoz és Badacsonyhoz. Tojásdad alapról emelkedik föl szelíd meredekséggel az alsó kúp, mely köröskörűl gyönyörű szőlőkkel van beültetve. Borának tüze, ereje és illata nagy és fínom.

Gulács Szent-György-hegytől keletre a Badacsony háta mögött az Eger patak völgyén fekvő kis falu. Fölötte érdekes földtani képződmény a mellette fölmagasló szabályos és csúcsos kúp alakú Gulácsi hegy.

Badacsony a Balaton-parti hegyek fejedelme, méltó versenytársa Somlyónak, s habár alakúlata nem oly tökéletes, hírnévben versenyez vele, szépségben pedig fölül is múlja. Két öböl közt könyököl bele a Balatonba. Alapja kör alakú s kerülete a hegylábnál 11 kilométer. Alsó kúpja szelid meredeken emelkedik köröskörűl a bazalt tornyokig. Ez alsó kúp kelet, dél és nyugat felől értékes szőlőkkel van beültetve, melyeket sajtóházak, pinczék és szép villák ékesítenek. Ez alsó kúp harmadkori homok-, márga- és agyagrétegekből áll, lőszszel és márgával is vegyűlve. Néhol annyira laza, hogy felhőszakadások három helyütt is roppant vízmosást vájtak a szőlőkben. Kissé kelet felé hajló déli oldalán közel a bazalt tornyokhoz áll Kisfaludy Sándornak egykori hajléka, szerény kis épület két kis szobával. Gyönyörű költeményeinek nagy részét itt írta meg. Éjszak felől az alsó kúp nincs szőlővel beültetve. Az alsó kúpból összefüggő tornyok alakjában függőleges meredekséggel emelkednek ki köröskörűl a bazalt oszlopok ép úgy, mint Somlyónál. Ez oszlopok néhol 60–70 méter magasak. Lábuknál az évezredek óta lehullott bazalt kövek nagy tömege fekszik, s ezt a nép omlásnak nevezi. E kövek barnák, csillogók, üvegkeménységűek s megütve vastag porczellánhangot adnak. A legtömöttebb bazalt ez. A Somlyó éjszaki oldalán látható óriási hegyhasadás, noha kisebb méretben, itt is megvan a keleti oldalon. E hasadást, melyen át egykor szekérrel is járható út vezetett föl a fensíkra, Vaskapunak nevezik. A fensík kissé egyenetlen, mintegy 100 holdnyi terület. Egy része áthatolhatatlan sűrű bozóttal, kökény, vad szilva, illatos meggy és vadrózsa cserjékkel van benőve. Nyugati része sima legelő; déli párkányán Ranolder veszprémi püspök egy óriási kőkeresztet állíttatott. A fensík közepén van az évezredek előtti tűzhányás torkolata; magas körpereme és mélyedése tisztán kivehető; feneke és partjai telvék lávakővel, melyet alak, suly, lyukacsosság s vegytartalom tekintetében a pompéjiitől alig lehet megkülönböztetni. A fensíkról a kilátás rendkivűl szép. A fensík 438 méter magas. Kelet felé végig merenghet a szem a Balatonon s Tihany fölött Veszprém- és Fehérmegye síkjaira lát. Dél felé egész Somogy feltárúl előttünk; Tolnában a szegzárdi dombokig s Baranyában a Mecsekhegyig látni el. Délnyugat felé a szlavon és horvát hegyek zárják be a láthatárt. Nyugati alján fekszik Szigliget, s amphitheatrum alakjában állnak előttünk a Sárkányerdő, Rezi és Tátika várromkoronázta csúcsai. Éjszak felé a Szent-György, Gulács és Haláp pompás csúcsai láthatók. Fölöttük a távol messzeségből néz ránk a Somlyó és a Ság, Kemenesaljának az a pontja, melyet Berzsenyi megénekelt, mikor Kemenesaljától örökre búcsút vett egyik legszebb költeményében. Éjszakkeletre a Dabas-erdő szűkíti meg egy ponton a láthatárt, de e fölött és e mellett a háttérben sötétlenek a Bakony hegységei és erdős bérczei. Ötven falu tornya tekint ránk a völgyekből és hegyoldalakról és csendes őszi estén ötven harangnak a hangja hallatszik Badacsonyba.

A badacsonyi kőkereszt. Keleti Gusztávtól

Szigliget a Badacsony nyugati oldalán fekszik, ettől az Eger patak völgye által elválasztva. Hajdan a Balaton öblei s a Lesencze, Tapolcza és Eger patakok szélesen elterűlt vizei közt szigetet alkotott azon hármas, kis hegység, melynek egyik magasabb csúcsán kisded falutól körűl véve barnúlnak a szigligeti vár falai, gyönyörű részletet képezvén a vidék szépségeiben. A tatárjárás után Favus pannonhalmi apát építette a várat. A XV. században a hatalmas Ujlakyak bírják, de 1490-től kezdve a Lengyel család birtoka, mely Zala és Somogy megyékben 222 falut és pusztát bírt. Az országgyűlések 1601-től kezdve 1659-ig szakadatlanúl gondoskodnak Szigligetről, mint védelmi várról, melyet a török nem is tudott elfoglalni. 1672-ben egy óriási nyári zivatar alkalmával a villám többször beütött a várba; ekkor a tetők leégtek, s a várfalak nagy része, különösen tornya romba dűlt. Ez után nem építették föl többé. A Lengyel család kihalása után a roppant birtokokat leányágon Inkey, gróf Forgách, báró Putheány, Hertelendy, Svastics, stb. családok s vétel útján gróf Zichy, Wodianer, Freistädtler, stb. bírják.

Szigligettől nyugat felé menve, a Sárkány-erdő keleti lábánál Balaton-Edericset érjük. Itt a part délnyugatra hajlik és csak Meszes-Györöknél vesz ismét nyugati irányt. A györöki hajlásnál mindjárt ott találjuk a part és út között azt a sírdomb alakú halmot, melyen egy kis kápolna áll s melyet Kisfaludy a „Szentmihályhegyi Remete” név alatt énekelt meg. Azóta rendes búcsújáró hely, hova évenként egy napon a közel vidék szegény népe összeseregel. Az út ezután Vonyarcz, Diás, Gyenes szőlőhegyi szétszórt falvakon át a keszthelyi öböl völgyébe száll le, s fákkal szegélyezett harmadfél kilométernyi egyenes szép úton át elérjük Keszthely városát.

Keszthely. Háry Gyulától

Keszthely a Balaton nyugati végének éjszaki sarkán a keszthelyi öböl partjára építve, régi telep, mely, miként az ásatások gazdag eredményei bizonyítják, a római és hun korban, sőt az azt megelőző időben is nagy temetkező, tehát nagy telepedő hely volt. Az Árpád- és vegyes-házbeli királyok korában Gesztel nevet viselt. Az 1567-iki, 1602-iki s következő országgyűlések országos végvárrá tették s hadi közmunkát rendeltek megerősítésére. Nagyon szép és termékeny s kevéssé hullámos síkság veszi körűl kelet, éjszak és nyugat felől; e síkság délnek majdnem Kanizsáig terűl és átnyúlik Somogyba. Keletről a Fekete-hegy Pető-csúcsa, éjszakról a cserszegtomaji hegység Battyánhát nevű csúcsa tekint le rá, s Fenék, Páhok, Hévíz, Sümeg és Badacsony felé sok helyt gyönyörű fasorral szegélyezett jó útak sugároznak ki belőle. Élénk, kedves és csinos város balatoni fürdővel s a Festetich-féle hitbizományi uradalmak központi kormányzatával.

A Festetich-család előkelő horvát nemesi családból az országos szerepű családok sorába a múlt század elején emelkedik föl Józseffel, ki Mária Terézia örökösödési háborújában ezredtulajdonossá és tábornagygyá lett s 1749-ben grófságot nyert. Ennek testvére, Kristóf, septemvir, ki neje, Szegedy Judit által Zala és Vas előkelő nemeseivel rokonságba jutott s Keszthelyt megvette. Ennek fia, Pál, zalai főispán. Pálnak fia, a hírneves György, nagy szerző s bölcs és kiváló hazafi. A keszthelyi Festetichek mai óriási birtokterülete magában Zalamegyében több mint 100.000 magyar hold s több uradalomra van felosztva. Ezen kivűl Vasmegyében a Gersei Pethő-féle birtokai mintegy 16.000 és Somogymegyében a Prie-Torinet herczeg által egykor bírt s egyéb birtokai mintegy 60.000 magyar holdra rúgnak. Mindez csak a keszthelyi ág uradalma; ezen kivűl a dégi és tolnai ágak szintén nagy birtokok urai Veszprém, Tolna, Vas, Somogy, Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun s egyéb megyékben.

A keszthelyi kastély. Háry Gyulától

György 1754-től 1819-ig élt. Alapította 1798-ban a keszthelyi „Georgicon”-t, hazánkban az első mezőgazdasági felsőbb tanintézetet, mely ma is virágzik. Részt vett széles társadalmi befolyásával a század elején a magyar nemzet újra ébredési nagy munkájában gróf Széchenyi Ferenczczel és herczeg Batthyány Lajossal karöltve. Maga köré igyekezett gyűjteni a Dunán túli megyék költőit és tudósait s ezek részére ismerkedés, kölcsönös buzdítás és költemények felolvasása végett „Helikon” név alatt Keszthelyen évenként kétszer akadémiai összejövetelt rendezett, az elsőt 1817-ben nagy fénynyel és vendégszeretettel. Közbejött betegsége és halála miatt azonban e szép összejövetelek abban maradtak. Fia László 1846-ban halt meg, fölötte megterhelve uradalmait. Ennek idősb fia, Tasziló, katonai s ifjabb fia, György a miniszter, politikai működésével ujólag fényt derített a családra. György miniszter idősb fia, szintén Tasziló, a hitbizományi uradalmak mostani ura, Hamilton herczegnőt vette nőűl s ekként rokonságba jutott az angol főnemességgel s több uralkodóházzal. Gróf Festetich Tasziló fejedelmi fénynyel és költséggel építé újra s bővíté ki a keszthelyi kastélyt.

Keszthelytől nyugatra 5 kilométernyire fekszik Héviz, hatásos fürdővel és csinos fürdőteleppel.

Keszthelyről Sümegre térünk át. Sümeg egyenlő távolban fekszik Veszprém- és Vasmegyétől s egy lapályosabb, noha hullámos vidéknek, Zala legéjszakibb részének főhelye. Az Árpádok alatt királyi vár volt. A XV. századtól kezdve állandó urai a veszprémi püspökök. 1605 körűl a báróvá, majd gróffá lett Batthyány Ferencz sok munkát és költséget fordított rá; ő mint országos főkapitány, egyúttal Sümeg várának is kapitánya volt. II. Rákóczy Ferencz harczaiban a kuruczok tartották birtokukban. 1707-ben Balogh Ferencz alezredes volt a parancsnoka s 30 ágyúval s megfelelő őrséggel volt ellátva. A kurucz hadvezetés itt lőporgyárat állított. A belháborúk lezajlása után a várat felsőbb parancsra lerombolták.

A város a rendeki és sümegi hegység délnyugati lábánál fekszik egészséges vidéken, szép kilátással az éjszak, nyugat és dél felé elterűlő síkságra. A város által három oldalról körűlvéve áll a hosszúkás és szabályos kerek domb alakú várhegy, tetején a regényes csipkézetű bástyákkal és falromokkal, a mint azokat 180 év óta pusztítják az idő viszontagságai. A várba kettős, sőt hármas kapun át vezetett az éjszaki hegylábról felindúló kígyódzó út s a kapubástyán és tornyokon át tágas várudvarban ért véget, mely a hegy fensíkján volt. A várfalak omlatag ablakrésein át gyönyörű kilátás nyílik minden felé s különösen éjszakkeletre, az egykor jeles bort adó szép, de most elpusztúlt sümegi szőlőkre, melyek közt Kisfaludy Sándor egykori szőlője és hajléka vonja magára figyelmünket. E költőnk nemesi közéletből merített hősi regéivel és szerelmi költeményeivel ellenállhatatlanúl vezeti lelkünket a több százados múltnak kedves emlékeihez s költészetével bearanyozva a Balatonnak és Bakonynak gyönyörű vidékét, életre idézi föl Zala és Veszpém romvárát s a rég kihalt ősök csatatéri és szívbeli küzdelmeit. Kisfaludy a honfoglaló Csák nemzetség sarjadéka, tagja egy előkelő és nagy családnak, melynek a XV. és XVI. századtól kezdve négy vármegyében voltak birtokai. Emlékszobrot emelt itt számára a kegyelet.

A várhegy alján van a múlt század közepén épűlt püspöki palota, melynek állandó lakója nincs. Itt van Biró Mártonnak egykor értékes könyvtára s a püspöki uradalmaknak több századra terjedő írattára. Jeles középiskolája, csinos középületei vannak a városnak, melynek egyik utczájában Kisfaludy Sándor egyszerű kényelmes nemesi háza kis kertjével s annak vén fáival változatlanúl úgy áll, a mint a költő fél századdal ezelőtt benne elhúnyt.

Sümeg vára. Háry Gyulától

Sümegtől dél felé egy szép tágas völgyön elindúlva, csakhamar a hidegkúti csárdához és majorhoz érünk, mely fölött emelkednek kelet felé Tátika várának romjai. Több fő és mellék épületből állt egykor s a középkori nagyobb hegyi várakhoz tartozott. S bár az utolsó kurucz harczokban nem szerepelt, mindamellett Csobánczczal és Sümeggel egy időben, 1713-ban, leromboltatott. A Tátika-család kihalása után Zsigmond király 1400-ban Gersei Pethő fiának, Jánosnak adományozta s ettől kezdve 360 éven át az utolsó ivadék kihaltáig ez a család bírta, a mikor a Festetichek keszthelyi ágának birtokába ment át.

Rezi sorsa és története hasonló Tátikáéhoz, legalább a XIV. század óta. Urai is ugyanazok. Középkori sziklás vár, mint Tátika, de ennél sokkal kisebb. Tátikától délre Rezi falu éjszaki oldalán egy magas csúcson, sűrű erdős hegyen omladoznak romjai. Kisfaludy regeköltészetében ez is előfordúl.

Rezitől nyugatra egyenesen déli irányban folyik a Gyöngyös patak, mely a Tátika alatti lápból ered s Vindornyafoknál egyesűl a Kis-Görbő körűl eredő Görbő patakkal és Vindornya csatornával. Keszthely mellett magába veszi a Héviz csatorna meleg vizét s e név alatt húzott csatornán a fenéki legelőn át a Kis-Balatonba szakad.

A Kis-Balaton a Balatonnak egy nyúlványa, melyet Keszthelytől délre s mintegy 7 kilométernyi távolságban a fenéki szoros köt össze a Balatonnal. Legnagyobb hoszsza mintegy 6, legnagyobb szélessége mintegy 4 kilométer. Óriási nádasok vannak benne; nádasában a vízi szárnyasok roppant tömege és sokfélesége, vizében a mocsári halak páratlan gazdagsága található. Közepén egy pár emelkedés is van, mely alacsony vízállás mellett szigetet alkot. Partján köröskörűl sásos, bozótos, ingoványos mocsarak és savanyú füves legelők vannak. Pár kilométernyire fekszik tőle Zalavár, a Zala folyó és Balaton völgyén, a Kis-Balatontól 3 kilométernyire, egy vizenyős lapályon, melyet a Zala és Balaton berkei alkotnak. E két berek közt van egy keskeny, alig másfél kilométer széles emelkedés, mely a Balaton fölszíne fölé alig 10–12 méterrel magasodik, s melyet hajdan nyugat, kelet és dél felől meglábolhatatlan ingovány vett körűl. Hajdan vára is volt, melynek ma már semmi nyoma. Zalavár sok tekintetben legfontosabb és legérdekesebb helye a vármegyének. Ez adott neki nevet. Ez a legrégibb keresztény alapítás a megyében. 840–850 körűl egy herczegség támadt e vidéken bizonyos önállósággal Privina és fia, Koczel szláv herczegek szervezése mellett. Privina székvárosa Mosaburk, vagyis Zalavár volt. Mosaburkban 850 körűl már fennállott Szent Adorján egyháza. Valószínű, hogy már Nagy Károly fia, Pipin, vagy mindjárt 800 körűl a salzburgi főegyház alapította. Szent István 1019-ben újra megalapítja s újra Szent Adorján tiszteletére rendez be gazdag adományokkal egy benczés apátságot. Szent László szintén kiterjeszti rá figyelmét, 1250-től kezdve országos levéltára volt s hiteles helyként működött. Sulyosabb viszontagság közel 200 évig nem érte; 1440 körűl sokat kellett szenvednie a stájer szerencselovagoktól, akik gyakran beütöttek a határon s javait pusztították. Ezektől elvégre Nádasdy László, a későbbi nádor nagyapja mentette meg, szétvervén őket kegyetlenűl. 1568-ban a törökök Szigetvár eleste után feldúlják, de levéltára a kapornakival együtt jó idején a vasvári káptalanba átvitetett s így megmenekűlt. Kanizsának 1600-ban történt elveszte után egyelőre gondolni sem lehetett az apátság fentartására, s azért az 1601-iki s következő országgyűlések a hely megerődítését határozták el. Sőt az 1625-iki országgyűlés Kanizsa ellen különösen fontos őrhelynek tekintette, erődítéséhez királyi várépítőket rendelt; Somogy, Zala, Veszprém s több megyék hadi közmunkáját ide rendelte, sőt az erődítési munkák ellenőrzésére országos bizottságot küldött ki. A törökök kiűzése s a belháborúk lecsillapúlta után III. Károly 1715-ben ismét a benczés szerzetnek adományozza Zalavárt s némely régi javadalmát, de az apátságot egyúttal a göttweihival egyesítette s annak felsőbbsége alá helyezte. Ez a lehető egyszerűséggel s költségkiméléssel a zárda és templom újból való fölépítését rendelte el, de most már nem a mocsáros Zalavárott, hanem a Zala völgyén ugyan, de mintegy 9 kilométerrel föntebb Zala-Apátiban, hol a zárda korábban, a templom 1774–75-ben épült föl. A konvent, melynek, mint hiteles helynek visszaállítását már az 1598-iki országgyűlés elrendelte, voltaképen csak 1758-ban kezdte meg újra működését, minthogy levéltára csak ez időtájt vitetett Vasvárból vissza Zala-Apátiba. Az 1802-iki országgyűlés elrendelte, hogy az apátság a külföldi göttweihi vagy gottviczi főapátságtól függetlenné tétessék s önálló hazai apátság legyen, de ez csak 71 év múlva 1873-ban foganatosíttatott. Ez óta közte és Gottvicz között minden összefüggés megszakadt.

Csatár egykoron szintén benczés apátság volt, melyet 1137 táján Márton ispán és neje, Magdolna, Szent Péter tiszteletére alapítottak. Zala-Egerszegtől délre fekszik az egerszegi vasútvonal közelében bent a hegyek közt, egykor gazdag erdőkkel benőtt vidéken.

Hidvég puszta Zalavártól délre a keszthely-kanizsai országútban a Kis-Balatontól mintegy 4 kilométernyire fekszik s Zalavárhoz tartozik. Egykor ingoványos, most is vizenyős területe alig néhány méterrel magasabb a Balaton magas állású vizénél. Régi telep, minthogy a Zala vize legkönnyebben itt volt áthídalható; s itt ősidőktől fogva híd állott fönn. Innen van neve is. Nagy-Kanizsa eleste után fontossá vált a hídfő megerősítése s itt egy erődnek emelése, hogy a töröknek könnyű ne legyen Kanizsáról a Balatonon túli részekre portyázni. Az 1659-iki országgyűlés rendelte el megépítését. Árkának és falának helyén ma buja fű tenyészik.

Zala-Apáti közel szomszédságában éjszakra fekszik Szentgyörgyvár alacsony, erdős hegység lábánál. Kis várát a zalavölgyi út védelmére az 1567-iki országgyűlés megerősíteni rendelte. A legutóbbi időkig a Széchenyi grófok birtoka volt.

Szentgyörgyváron felűl 6 kilométernyire Csánynál kezdődik a Zala vizének rendes csatornázása s tart innen mintegy 21 kilométer hosszan Hidvégig. Völgye helyenként a csatorna partjain őserdőnek látszó égerfákkal van benőve, melyek alacsony vízállás mellett bozontos gyökereikkel a talaj fölszíne fölött állanak.

Fönt a közép Zala völgyén fekszik Szent-Grot, Türjétől délre, a csáfordi magaslat lábánál, gazdag kaszálók és szántóföldek s egykor virágzó erdők és szőlők környékén. Két összeépített községből áll. A felsőnek neve Zala-Szent-Grót, az alsóé, majd két kilométer hosszan építve a folyó mellé, Szent-Grót-Polgárváros. Mind a külön építkezésnek, mind a kettős névnek a messze múltba nyúlt történelmi háttere van. Az utolsó Árpád-házi király, III. Endre alatt Tamás fiának Fülöp grófnak tulajdona a Szent-Gerárd nevű vár és Szent-Gerolt nevű falu, az ezekhez harmadfél kilométernyire fekvő Udvarnok faluval. A mai megkülönböztetés tehát 600 évvel ez előtt már fennállott. Később mind a Szent-Gerárd, mind a Szent-Ghyrolt név a nép nyelvén Szent-Gróttá változott át. A XVI. században a Hagymássy-család tűnik föl itt, előneve Szent-Ghyrolti. 1510-ben már bírja Szent-Grótot. A szent-gróti vár fontossá a mohácsi vész s főleg Kanizsa eleste után lett. Védenie kellett a Zala völgyét. Az 1556-iki országgyűlés Zalamegye összes nemeseit, kik a Zalán innen laknak s váruk nincs, ide rendeli erődítési közmunkára.

Erenye Szent-Gróttól keletre fekvő puszta Ó-Hid mellett. Az Enyeri Herczeg testvérek, itt 1339-ben Szent Pál remetéi számára zárdát alapítanak. A zárda rég elpusztúlt, Erenye ma magánosok birtoka.

Éjszakra innen nem messze érjük Türje városát. Belső- és Külső-Türje név alatt összeépített kettős község, prémontrei prépostságáról nevezetes. A sümeg-egerszegi útban s az egerszegi vasút mellett a középső Zalának egy széles völgyén termékeny oldalon fekszik, s eredete a XIII. századig ér föl. A szent-ghyroltiak egyik őse, Dénes bán és slavon herczeg alapítá IV. Béla idejében e prépostságot, mely a XIII. század közepe óta hiteles helyi hatósággal is bírt. Később a csornai prépostság alá helyeztetett s úgy szólván, annak fiókját képezte. A mohácsi vész után sokat szenvedett s a XVII. század elején is Bocskay és Bethlen fejedelmek száguldozó csapatai főleg Hagymássy Kristóf vezetése mellett ismételve feldúlták. Szent-Gróttal együtt 1630 körűl a gróf Batthyány családé lett, de gróf Batthyány Ádám 1699-ben önkényt lemondott birtokáról s visszaállítá, voltaképen másodszor megalapítá a szerzetet. Ekkor I. Lipót a perneggi – alsó-ausztriai – prépostnak, Schöllingen atyának, adományozta, kitől a horpácsi prépostsággal együtt 1710-ben 59.000 forintért váltatott vissza. Újabb építkezésű szép temploma dísze a vidéknek.

II. A megye közepe Zalától Göcsejig és Letenyéig.

Zalamegye közepén e rész vizeit ismertetjük először. E vizek három, kisebb-nagyobb csoportra oszlanak. Egyik a Zala folyó, másik a Nagy-csatorna s harmadik a Berekvölgy csoportja, mely utóbbi a Zala folyóhoz is számítható.

A Zala Vasban ered Öri-Szent-Péter fölött, mint kis patak, s 15 kilométernyi út után Zala-Mindszent és Csöde közt lép át Zalába, hol Egerszegig nyugati, innen Zalabérig éjszaknyugati, majd egész fordúlattal innen Hidvégig déli irányban folyik s itt megint éjszaknyugatra fordúlva, a Kis-Balaton déli végébe ömlik. Útja Zalamegyében hajlásával együtt mintegy 100 kilométer, melynek utolsó harmada Csánytól kezdve már szabályozott csatornamederben halad. Mellékfolyói, természetesen kis patakok, jobbról-balról nagy számban vannak s vizét, kivált tavaszonként annyira felszaporítják, hogy ilyenkor aránylag roppant víztömeget zúdít a Balatonba.

Egerszeg, noha a Göcsejhez tartoznék, itt említendő meg. Kicsiny, alig hat ezer lakosú város, a vármegye székhelye, törvényszékkel, járásbírósággal, pénzügyigazgatósággal, közjegyzővel s megyei hivatalokkal. Fekszik a középső Zala partján, erdős halmok között. Épületei közt nagy és díszes megyeháza s temploma a legkiválóbbak. A Zala itt hajlik éjszak felé s neve valószínűleg e hajlástól s a Zala völgyén egykor buja égerfaerdőktől ered. Régi telepedés. Korábban a veszprémi püspök javához tartozott. A mohácsi vész után erősség, melyre az országgyűlések Kanizsa eleste után különös gondot fordítanak. Nemti után ez volt a vármegye legnagyobb s legerősebb országos végvára. A töröktől megmenekűl. Bethlen Gábor fejedelem az 1620-iki hadjáratban elfoglalja. Mikor Mária Terézia 1777-ben a szombathelyi püspökséget alapítja, Egerszeg a veszprémi püspök birtokából kihasíttatik s az új püspökségnek adatik át. A szombathelyi püspöknek mintegy 1.100 magyar holdnyi birtoka van itt.

Egerszeg közelében Zala-Szentiván mellett a Zala völgyét a soproni vasút Ördög-Henyénél vágja keresztűl. E kis falu a Pölöskei Ördög család tulajdona volt egykor s ettől vette nevét.

Innen éjszaknyugatra van Keménd az ősi, még Árpád-kori Keméndy-család ősi vára és birtoka a középső Zala völgyén, erdős magaslaton. Kisded vára a XV. és XVI. században még fennállott. Tovább Zalabér fekszik a Zala folyó legéjszakibb folyásánál Batykkal szemben. Kisded falu, egykor a felette vagyonos és tekintélyes Zalabéri Horváth család tulajdona volt. A törők háborúk alatt Kanizsa eleste után a már régebben fennállott kis várát az 1613-iki országgyűlés végvárnak nyilvánította.

Odább Szent-Gróton alúl a Zala jobb partján Kehida fekszik. Kis falu, melyet Deák Ferencz neve, itteni lakása és birtoka tett hírnevessé. Régi telep. A Kanizsay s később a Hásságyi család bírta s ettől jutott a Hertelendy előkelő család kezére. Hertelendy Gáspár a XVIII. század elején építette a mostani kastélyt. Ennek leánya Anna, Deák Gáborné, Antal és Ferencz testvéreknek nagyanyja volt. A Deák-család kezén Kehidán kivűl apai és anyai jogon egyűvé kerűltek a söjtöri, tárnoki és orokláni birtokok. A múlt század közepén osztoztak a Deákok, s a család kehidai és tárnoki ágra szakadt. A kehidaihoz tartozott Antal, megyei ellenzéki vezér s az 1825 és 1832-iki országgyűlésen követ, és tartozott Ferencz, kit még életében a „haza bölcse” névvel tisztelt meg a közvélemény. 1854-ig Kehidán lakott. Lelkesűlt ifjak messze földről, államférfiak az országgyűlésből, írók, költők itt keresték föl magányában. 1854-ben eladta birtokát gróf Széchenyi Istvánnak. Széchenyi halála után Ödön fiára szállt, ki 1872-ben Baronyi bankárnak adta el.

Köveskút Kehidától keletre, a hegyek közt fekvő kis falu, egykor rengeteg erdők környezték.

A közép Zala folyót Zala-Istvándból kiindúlva éjszak-déli irányban egy 72 kilométer hosszú csatorna köti össze a Mura folyóval. Ez az úgy nevezett Nagy-csatorna. A Zala a Balatonba szakad, a Mura a Drávába. Mind a Zalának, mind a Murának más-más folyamrendszere van. Mások mindkettőnek mellékfolyói, s a vízválasztó vonal köztük egészen világos. A kettőt összekötő csatornánál nem annyira a kivitel érdekes, hanem maga a terv volt igen eredeti. A Zala és a Mura közt a vízválasztó vonal Pacsa irányában van. Ennek közelében a Rajki dombok alján eredt az a patak, melynek neve ősidőktől kezdve Kanizsa folyó volt, mely innen délnek Kanizsa város felé folyt, Kis-Kanizsát Nagy-Kanizsától elválasztotta, a két város közt fekvő híres Kanizsa várat körűlfolyta s Zrinyi kútjánál, az egykori Zrinyi- vagy Zerin-várnál a Murába ömlött. E folyó tavakat, szigeteket, mocsárokat képezett hajdanában. A Kanizsa folyó eredeténél Pacsa körűl a vízválasztó 152 méter magas a tenger színe fölött, s innen a Murába ömlésig 132 méter az esése. Az egykori Kanizsa folyó csatornáját most Princzipális-csatornának nevezik, s hoszsza mintegy 48 kilométer. De ugyanezen csatorna először Nagy-csatorna, majd Foglár-csatorna név alatt Pacsán túl éjszakra folytatódik s 24 kilométernyi út után a Zalába ömlik, a vízválasztó magasságról leszállván 133 méter magasságra.

Deák Ferencz szobra Zala-Egerszegen. Háry Gyulától

Itt találjuk Zala-Istvánd közelében Bezeréd falut egy kis patak mellett, a Veszprém-, Vas-, Zalamegyében elterjedt hírneves Bezerédj-család egyik ősi fészkét. E családot különösen Imre, II. Rákóczy Ferencz fejedelem ezredese tette országos hírűvé, sőt a külföldön is hírnevessé. Személyes vitézség és hősi bátorság tekintetében alig volt párja; a hadjárat alatt különböző csatákban a császári hadsereg 72 tisztjét egymaga vágta le, de végül hűtlenség miatt a fejedelem által halálra itéltetett. Századunkban a Tolnába származott István tűnt ki, mint a műveltség, felvilágosodás és nemzeti haladás kiváló törvényhozási bajnoka.

Délre fekszik innen Nagy-Kapornak. A Nagy-csatorna keleti oldalán, hajdan rengeteg erdővel borított hegység lábánál fekvő nagyobb község, e mely mellett a hegyekből jövő kis patak csörgedez a csatornába. Itt van a benczéseknek egyik legrégibb, a Megváltó tiszteletére alapított apátsága; már a XIII. században hiteles helyi hatósággal bíró konvent s levéltára van. Levéltárát még Szigetvár eleste előtt a fenyegető török portyázó seregek elől idején átszállították a vasvári káptalanba. A török 1600-ban elfoglalta Kanizsát s a következő évben tökéletesen feldúlta Kapornakot, de nem foglalta el állandóan. A következő évi országgyűlések elrendelték erőde helyreállítását és jó karban tartását.

Kapornak közelében van Forintosháza puszta, ősi birtoka a tekintetes köznemesi Forintos családnak, mely különösen az 1843-iki követválasztáskor azzal jutott országos névhez, hogy akkori feje, György, a megyei konzervativ párt vezetője volt, s mint ilyen, ellenezte a közteherviselést s oly utasítást szavaztatott meg a megyei közgyűlésen, melylyel Deák Ferencz nem foglalhatott helyet az 1843/4-iki országgyűlésen. A szabadelvű párt azonban annyira ragaszkodott Deákhoz, hogy egy újból összehívott gyűlésen Csányi László vezetése mellett többségre vergődött, de a két gyűlés vérengzéssel járt, a melyben több ember életét is vesztette. Deák épen e miatt ekkor sem fogadta el a követi megbizatást.

Nagy-Kapornaktól délnyugatra Szent-Péterur fekszik bent az erdős hegyek közt, részben a vallásalapítvány, részben közbirtokosok tulajdona Bánfa és Rokolán népes pusztákkal. Itt született és nőtt fel Hencsei Lajos közönséges kovács kézműves, ki 1840-ben Pestre jött, itt nazarénus gyülekezetet alapított, a nazarénus felekezetet az ország több községében elterjesztette, hitvallását megírta s azután Svájczba ment téríteni, hol 1846-ban meghalt.

Meg kell említenünk itt Búcsú-Szent-Lászlót, melyet Egyházas-Szent-Lászlónak is neveznek. Fekszik a kanizsai vasút mentén a Pölöske patak völgyén. A ferencziek szerzetének van itt nagy zárdája s temploma. Látogatott búcsújáró hely.

Hahót egy nagy történelmi család nevével kapcsolatos, melytől nevét is nyerte. A thüringiai Orlamündi grófok egyik sarja a XII. század vége felé III. Béla alatt kezdett hazánkban nagyobb birtokokat szerezni Hahóton és vidékén. Ivadékai közt a XIII. század első felében a Hahold és Buzád név merűl föl. Egyik Buzád már 1222-ben bán volt. Ennek rokona, Arnold, alapítja a hahóti zárdát 1234-ben. E nemzetség ivadékai az alsó-lendvai Bánffyak, kik közül János, II. Ulászló alatt főpohárnok s később János király nádorispánja volt. Ez után a fiutódok csakhamar kezdtek gyérűlni, s a XVI. század végén és XVII. század elején már csak leányági utódok maradtak. Utolsó férfisarjadéka Kristóf 1644-ben húnyta be szemeit, s vele félezred évi országos szereplés után fiágon kihalt a család. A leányági utódok közűl egyebek közt a németújvári Batthyány grófok és Szarvaskendi Sibrikek Zala- és Vasmegyékben ma is élnek és virágoznak.

Deák Ferencz egykori háza Kehidán. Háry Gyulától

Hahót a Princzipális-csatorna völgyén a sopron-kanizsai vasút közelében egy 8–900 láb magas hullámos hegység lábánál fekszik s csaknem összeépítve Felső- és Alsó-Hahót néven két faluból áll. Kitűnő szántók, gazdag kaszálók, jó szőlők, buja növésű erdők vannak határában. Népes pusztái közt Felső-Hahóttól éjszakra két Fakos puszta is fekszik. E név, Fakos, azonos a Falkus névvel, mint az okíratok bizonyítják. A hahóti zárdát a törökök uralma alatt ismételve feldúlták a portyázó csapatok. III. Ferdinánd 1642-ben az utolsó Bánffy életében apátsággá tette s így mintegy visszaállította a rég elpusztúlt szerzetet, Mária Terézia pedig ennek patronatusát 1772-ben gróf Festetich Pálnak adományozta. Ez idő óta a czím és a jövedelem a keszthelyi plébánosé.

Hahót fölött éjszakra mintegy 12 kilométer távolságban ugyanazon völgyben fekszik Pölöske. A török uralom idejében az itteni vár fontos véghely volt; a múlt század elején pusztúlt el, s ma már csak Várhely nevű pusztája emlékeztet rá.

Rajk szintén a hahóti völgyben Hahóhól keletre a völgy átelleni oldalán a vasút mellett fekszik. Két faluból áll, most már Alsó- és Felső Rajkból. Itt alapította a Lendvai Bánffy család egyik őse, Mihály, 1255-ben a premontreiek rajki prépostságát a Boldogságos Szűz tiszteletére. E prépostság azonban a mohácsi vész ideje körűl már végkép elenyészett. A felső-rajki vár, mely mocsárok közt épült, s melynek helyén ma a vasút megy keresztűl, szintén véghely volt.

Szemenye, mely a Kerka vizének a Murába ömlésénél fekszik, szintén végvár volt. Most, bár egymás közelébe építve, két falut képez, Felső- és Alsó-Szemenyét.

Alsó-Lendva a Mura völgyén, vízrajzilag fölötte érdekes vidéken fekszik. A Kerka és Lendva vizeinek összefolyásánál képződött háromszögben van egy 70 négyszögkilométernyi területű hullámos hegység, a melynek szakadékai közt öt kis falu fekszik és a mely mintegy 500 lábbal emelkedik a Kerka és Lendva folyók völgyei fölé s fölséges gesztenye erdőkben, gyümölcsösökben bővelkedik. Ennek nyugati lábánál fekszik Alsó-Lendva, egykor száz ágon csatangoló patakok s örökös vizű mocsarak, most pedig ezeknek öt csatornába levezetett vizük partján, egykori várából gyönyörű kilátással éjszak, nyugat és dél felé. Mint hajdan, ma is Lentivel együtt egy roppant uradalom feje, melyhez 82 falu és város tartozik mintegy 120.000 magyar holdnyi földdel. Az Esterházy herczegek tulajdona közel 200 év óta, melyet az utolsó Lendvai Bánffy halála után nem sokára Pál nádor és herczeg szerzett meg.

Alsó-Lendva. Háry Gyulától

Alsó-Lendvától éjszaknyugatra 10 kilométernyi távolságban a Kerka partján fekszik Lenti, mely a régi okíratokban Nemty, Nempthy néven is előfordúl. Kanizsa elestével a Mura és Kerka völgyén ez védte a török beütések ellen Stájert és Ausztriát. Ez okból mindjárt az 1613-iki országgyűlés a király figyelmébe ajánlja, hogy Nemtit és Egervárt meg kell venni, hatalmasan megerősíteni s ezen kivűl Keszthelyt, Szigligetet, Csobánczot, Zalavárt és Pölöskét is megerősíteni. A király az 1625 és 30-iki országgyűlések beleegyezésével úgy rendelkezett, hogy Nemti stájer védőrséggel és Stájerország költségén védelmeztessék.

Alsó-Lendvától nyugatra a Mura és a felső Lendva patak völgyén van Bellatincz, egy 14 faluból álló s báró Sina-féle uradalomnak a fő helye. Jelenleg gróf Zichy Ágost birtoka.

Hahóttól délre fekszik Kaczorlak. Kisded falu a Nagy-csatorna nyugati oldalán Gelse-Sziget átellenében, mely hajdan a vizek szabályozása előtt ingoványnyal volt körűlvéve s azért Szigetnek neveztetett. Kaczorlakkal határos éjszaknyugatra Szent-Balázs, a csatornára néző hegység oldalán. Mindhárom falu az 1587-iki csatáról nevezetes. Szinán bég ugyanis 8.000 főnyi sereggel Szigetvár vidékéről kiindúlva, óriási pusztítást vitt végbe s temérdek zsákmánynyal és fogolylyal megrakodva már visszatérőben volt, mikor Zrinyi György itt útját állotta. A török sereg tökéletesen szétveretett, 2.000 embert, köztük Szinán béget levágták, 19 zászlót zsákmányúl ejtettek, 2.000 harczost, köztük Mohamed és Hasszán bégeket elfogták, az összes táborszert elfoglalták s minden keresztény foglyot megszabadítottak.

Palin a Palinyi Inkey családnak, Zala és Somogy megyék egyik legrégibb és legtekintélyesebb családjának ősi birtoka, majd a Flandriai gróf tulajdona volt.

Nagy-Kanizsa Zalamegyének egyik legfontosabb helye s legnagyobb városa. Törvénykezési és közigazgatási főhely. Több vasútvonal keresztező góczpontja, minthogy a budapesti, trieszti és soproni vonalakon kivűl a zágrábi, pécsi és kaposvári vonalak kiindúló pontjának is voltaképen ez tekinthető. Túl a Dunának egyik legnagyobb kereskedelmi telepe, az újabb időben egyre szépűl, terjed és emelkedik. A város és vár hajdan a Kanizsay családé volt, mely az Osl nemzetségből származik. Lőrincz Zalavármegye főispánja a pártosok és a németek ellen kifejtett vitézségeért nyeri adományúl I. Károlytól 1324-ben Kanizsa várát s a hozzá tartozó uradalmat. Ettől kezdve az Oslok ezen ága fölveszi a Kanizsay nevet s ezen túl is terjeszti itt birtokát s a legmagasabb méltóságokra emelkedik. A XV. század egész folyama a hatalom tetőpontján látja a Kanizsayakat. Az utolsó Kanizsay, V. László, 1525-ben országbíró volt, vele 1532-ben kihalt a család. Egy leánya maradt, Orsolya, Nádasdy Tamásnak, a későbbi nádorispánnak felesége. Ez, nehogy a javak a fiskusra szálljanak, fiúsíttatott, s ekként a Kanizsay javakat a Nádasdyak örökölték. A nádor 1562-ben halt meg, fia, Ferencz, a roppant testi erővel és bátorsággal bíró úgy nevezett fekete bég, kinek neje Báthory Erzsébet. Szigetvár elestével Kanizsa lehetett csak a nyugati vármegyék legerősebb védbástyája, azért Miksa király Kanizsát 1566-ban csere útján birtokba vette, adván érte a bors-monostori apátság uradalmát és Nyitrában Csejthe várát és uradalmát.

Nagy-Kanizsa főútczája. Háry Gyulától

Kanizsát Árpád-kori oklevelek Kenesa és Kanesa néven is említik. Vár volt régtől fogva. A régi Kanizsa folyó völgyén mocsáros, ingoványos vidéken sárvárat képezett. A mohácsi vész után fontossága, mint véghelyé, a törökök előhaladásával napról napra emelkedett. Már az 1559-iki országgyűlés kimondja, hogy megerősítése szükséges és hozzá teszi, hogy ha Szigetvár és Babocsa elvesznének, a törökök előnyomúlását csak Kanizsán lehet meggátolni. A megerősítés csakhamar megtörtént, sőt a föld-erődök még ki is terjeszttettek, hogy pár ezer főnyi helyőrséget elhelyezhessenek bennök. Mihelyt az ország vette birtokba a várat, azonnal Tahy Ferenczet nevezte ki a király 1566-ban várkapitánynyá. Tahy alatt 1.000 lovas és 1.000 gyalog volt várőrsége. Azon idők viszonyához képest nagy vársereg. Hadnagyok is a legkitűnőbbek valának: Keglevich Péter, egyike kora regényes hőseinek; Alapy Gáspár, Geszthy Ferencz, Paladics György, Böthy Gáspár mind kiváló hősök. Midőn Szolimán betört s Szigetvárát ostrom alá vette, még Tahynál is erősebb kéz kellett ide. A király Thúry Györgyöt, Palota nagyhírű kapitányát nevezte ki Kanizsára, ki magával hozta unokatestvérét, Thúry Ferenczet, szintén vitéz hadnagyot. Thúry nyílt csatában elesett 1571-ben. Fejét győzelmi jelűl a budai basa Konstantinápolyba küldte, testét nagy díszszel Zrinyi György Kanizsára bevitette s ott temettette el. A kiváló hős halála nagy bánatot és csüggedést okozott országszerte. A költők „turris Hungariae” „Magyarország tornya” névvel tisztelték meg emlékezetét. Thúry után a király Tallóczi Bánfi Bálintot nevezte ki Kanizsa kapitányává. Ez is nevezetes hős volt. Utána 1573-ban Alapy Gáspár lett a kapitány, ki alatt ez év hamvazó szerdáján a törökök a várat meglepték, elővárosát felpörkölték. Ő utána már németekre bízták a várat. 1600. évi szeptember elején Ibrahim nagyvezér s Mohamed-Kiája basa roppant sereggel jött Kanizsa ostromlására. A vár kapitánya Paradeiser György német táborok volt, 44 napi ostrom után október 20-án föladta a várat, a miért Paradeiser haditörvényszékileg halálra is ítéltetett. Így kerűlt Kanizsa, a legerősebb végvárak egyike a török kezére.

Kanizsa eleste roppant csapás volt az ország Dunán túli részeire, de Stájerra és Ausztriára nézve is, minthogy a törökök előnyomúlásának legerősebb akadálya ezzel elenyészett. Érezték ezt az ország rendei, de érezte a bécsi hadvezetés is, és mindjárt az 1601-iki s következő országgyűlések, a mennyire hatalmuk kiterjedt, megfelelő védelmi intézkedéseket rendeltek el. Ezek közt legelső volt a Zala, Kanizsa, Mura, Lendva és Kerka vizek völgyeinek, tehát az éjszakra és nyugatra vezető útaknak várakkal ellátása. A másik volt Nemtinek és Egervárnak különösen stájer és osztrák védőrséggel ellátása. A harmadik volt egy támadó hadsereg szervezése, mely Kanizsát a töröktől visszavegye. E sereg 1601 nyarán gyűlt össze Ferdinánd trónörökös főherczeg, később király vezérlete alatt és szeptemberben megkezdte a vár ostromát. A török azonban nagyon megerősítette Kanizsát s az első nagy ostromot vitézűl visszaverte. Nem sikerűlt a kiéheztetés sem. Végre Ferdinánd visszavonúlást rendelt, mely november 18-án nagy rendetlenséggel s iszonyú veszteséggel történt. Ezután 1664-ig Kanizsát nem vették rendszeres ostrom alá. Ez évben Zrinyi Miklós diadalai megérlelték a vár visszavételének tervét. Ápril végétől május végéig Zrinyi Miklós, Hohenlohe és Strozzi ostromolták, de sikertelenűl. Szerencsésebb és teljes sikerű volt gróf Batthyány Ádám és Zichy István magyar tábornokoknak 1690-iki ostroma, mely három hónapi erőfeszítés és a törökök vitéz ellenállása után ápril 13-án ismét magyar kézre juttatta 90 évi idegen uralom után Kanizsa várát. Ez után csakhamar a város fölépítése és rendezése következett.

A mai úgy nevezett Kis-Kanizsa ugyanis a Kanizsa folyó nyugati oldalán akkor is megvolt, de Ráczvárosnak hívták. 1698-ban ez egyesíttetett Kanizsával, négy év múlva pedig 1703-ban a II. Rákóczy-féle háború kezdetén várfalai leromboltattak, árkait betemették, a vár nyílt várossá tétetett, jóval később a Kanizsa folyónak s mellékpatakjának csatangoló vizei szabályoztattak, a város körűli mocsarak ezzel kiszáradtak s gazdag kaszálókká és buján termő szántóföldekké alakúltak át. Így lőn Kanizsa, a hatalmas és ősrégi sárvár korszerű várossá. Csinos épületek rohamos építése s közművelődési és közgazdasági intézetek tömeges alapítása s gyors fejlődése folytán ma vidéki városaink közt a legcsinosabbak egyike.

Kanizsától délre vasúti állomás Mura-Keresztúr, a honnan a Zágráb, Pécs és Kaposvár felé menő vasútvonalak kiindúlnak.

Kanizsától éjszakkeletre van még egy történelmileg érdekes kis része a vármegyének. Ez a Zala-torkolat jobbparti Berek vidéke, melynek vizenyős lapályáról három-négy csatornán át szivárognak le a patakvizek a Zalába Hidvég mellett.

Kis-Komárom a Kis-Balatontól délre a keszthely-kanizsai országút s a déli vasút mellett a Berek pataka völgyének lapályos helyén fekszik. Virágzó nagy község Behiják és Kápolna népes pusztákkal, a pesti központi papnövelde jogán a budapesti egyetem tulajdona, melynek itt mintegy 4.600, a szomszédos Garaboncz, Karos és Komárváros községek határában pedig mintegy 5.700, összesen tehát több mint 10.000 magyar holdnyi birtoka van. A XVI. században állandóan a veszprémi püspökség birtoka. A mocsarak közt régen vára volt.

Balaton-Magyaród a Zala torkolatának közelében lapályos, egykor mocsáros síkon kisded vár volt, mely szintén akadályt képezett a portyázó török csapatok útjában.

III. Göcsej és környéke s a Muraköz.

Göcsej fekvéséről, nagyságáról, határáról már szóltunk. Az az egész terület, melyet éjszakon a Zala, keleten a Nagy-csatorna vize, délen a nagykanizsa-letenyei út s nyugaton a Kerka vize határol, majdnem a kietlenségig egyhangú hegyek és völgyek, dombok és keskeny lapályok tömkelege, melynek Bánok-Szent-György körűli déli fele inkább laza lősz, Nova fölött terjedő éjszaki fele inkább kötött agyag. Sehol nagyobb emelkedés és sehol tágasabb sík. Minden darab sűrűn benőve foltonként és részenként fiatalabb erdőkkel, cserjékkel, zöld legelőkkel. Minden kis völgyben egy-egy kicsiny falu, minden kis mélyedésben egy kicsiny patak. Falu, templom, ház és ember mindenütt egyforma. Legmagasabb dombja, mint Bánok-Szent-Györgynél a puszta-magyaródi emelkedés, vagy Milei-Rózsásszegnél a Csonka-hegy, 300 méter magasságra emelkedik; közép dombjai, mint Lövőtől délre az Irsa-erdő, Ballahida mellett Iborfa, Nova fölött a Nagyhegy, 250–260 méter magasak; legalacsonyabb részei 200 métertől emelkednek fölfelé. Az esőzés gyakori az év minden szakában, őszszel-tavaszszal alig szünetel, télen gyakran majdnem eltemeti a hó egész Göcsejt. De éghajlata épen ezért télen enyhébb, nyáron hűvösebb. Van benne vagy száz patak. Éjszakra a Zalába folynak innen a Jáni, Keresztúri és Szent-Mihályfa patakok, s dél felé a Göcsej nyugati sarkában a Kerkába folynak a Kutas, Mihom, Turti, Győrökház, Medes patakok. Göcsej közepén egyenesen dél felé folyik a Cserta a salonfai, kis-lengyeli, gellénházi apró patakokból növekedve. Ortaházánál a Cserta magába veszi a Berek-patakot, Bördöczénél pedig a keletről kigyózva folyó Váliczkát. Még egy más patakot is neveznek Váliczkának, mely Sárhida és Boczföld körűl eredve egyenesen éjszak felé folyik s Egerszeg alatt ömlik a Zalába. A Cserta folyó Szécsi-Sziget fölött egyesűl a Kerkával.

Fent Zala-Lövő közelében Göcsej éjszaki határán fekszik Cseb. Kisded falu a felső Zala völgyén Salomvárral szemközt, erdős, dombos, termékeny vidéken. Egy kisded patak csörgedez mellette le a Zalába. Arról nevezetes, hogy a ma is élő s a felső tiszai megyékben ma is virágzó egykor hatalmas Csebi Pogány nemzetségnek hétszáz évvel ez előtt e kis falu volt ősi fészke. E család régebbi neve állítólag Herczeg volt s e néven német jövevény a Haholdok, Wolferok, stb. beköltözésének idejéből. A Herczeg-családnak I. Károly 1328-ban adományozta Csebet. E század vége felé Palkonya és Eger-Arácsa mellett egy magánosan kiemelkedő hegyen várat építettek s ezt maig is Pogányvárnak nevezik. Ettől fogva Csebi Pogány néven él a család. Egy másik váruk is volt a Kigyós patak körűl, a Kigyósvár, melynek azonban ma már sem biztos helye, sem emléke nincs meg. I. Mátyás alatt magasra emelkedik a család. Péter az 1504-iki országgyűlésen zászlós úr s Pozsony várának kapitánya. Az 1484-iki osztálylevelük szerint 19 várost és falut bírnak Zalavármegyében. Ezek közt van Zala-Lövő ősrégi római telep, a rómaiak idejében Leontinum név alatt a megye nyugati határán a felső Zala völgyén. Az osztálylevél Zala-Leve néven említi. Itt 1480-ig augusztinus barátok zárdája állott fenn. Zala-Lövő kezdetleges vára Kanizsa eleste után gondosan megerősíttetett.

Göcsej éjszak-nyugati sarkán erdős és patakos halmok közt fekszik Ebergény, kis falu, a Zala és Vas megyékben előkelő Ebergényi család ősfészke, s most is a család birtoka. A családot Ebergényi László emelte föl. I. Lipót, József és III. Károly királyok vitéz katonája s tábornoka, ki II. Rákóczy fejedelemnek túl a dunai seregével is változó szerencsével harczolt. Zala-, Vas- és Sopronmegyében részint szerezte, részint tetemesen növelte a család bellatinczi, botfai, bagodi, csákányi, csepregi, iványi és keszthelyi javát, melyek nagy része azonban ma részint elöröklés, részint elörökítés által más családok kezére jutott.

Göcsej közepén fekszik Nova, egykor a veszprémi püspökségnek, 1777 óta a szombathelyi püspökségnek birtoka, melynek itt mintegy 5000 magyar holdnyi, főleg erdős birtokterülete van. Fekszik a Cserta völgyén, erdős, hegyes vidéken. Göcsejnek voltaképen ez a közepe. Járási székhely. Említésre méltó éghajlatának nyári hűvössége és téli enyhesége.

Nova közelében van Himföld, népes puszta Náprádfa és Mikefa szomszédságában. A XIV. és XV. század okírataiban, de korábbi időről is gyakran találkozunk a Hym névvel mint családnévvel és birtokossal. E puszta is előfordúl Hymfeulde néven. I. Mátyásnak volt egy kedvencz híve, Hymfi. Kisfaludy Sándor első nagy és legszebb műve, „Himfy szerelme” czíméhez e pusztától s ennek egykori urától vette az elnevezést.

A déli Váliczka völgyén egy hegyfok lábánál, mely a völgyet összeszorítja, fekszik Bánok-Szent-Györgytől nyugatra Kányavár, melyet hajdan Kanyóvárnak és Kányaföldének is neveztek. Volt egy kisded régi vára, mely a váliczkavölgyi út fölött uralkodott. Ez volt legkisebb erőssége a vármegyének. Egy időben a török is bírta.

Megemlítésre méltó még itt Zajk, Letenyétől éjszakra fönt a hegyek közt fekvő kis falu, melyen át egy kis patak csörgedez. A nagyvásonykői gróf Zichy-családnak ez az ősi fészke. E család ősét Zayknak nevezték. Gál a Zayk nemből 1350 körűl élt s ennek fia volt Paska. Ennek fiai László és Jakab már használják a Zichi előnevet, mely azután családi név lett, melyhez előnévűl a vásonykőit csak a XVII. század óta vették föl. Zajk most leányági jogon a Széchyek és Szápáryak után gróf Andrássy Aladár tulajdona.

A Göcsej déli oldala és a Mura közt egy kevéssé hullámos kisebb síkság terűl el, melyet a Murába dél felé futó patakok öntöznek. Itt van Becsehely, egykor a dúsgazdag Csúzy-család nagy uradalmával, mely most többek birtoka. Itt van Tót-Szent-Márton, pár ezer lakosú nagyobb község és Letenye virágzó kis város és járási székhely, közel a Murához.

Göcsejtől nyugatra és délre a Muráig egy szép háromszög terűl el, melynek déli oldalát a Mura, keleti oldalát a Kerka öntözi, éjszaknyugati bezáró oldalát pedig Vasmegye képezi. A Kerka folyó bent Vasmegyében ered, Ramocsánál több ágon Zalamegyébe lép s magába szedve Göcsej összes vizeit, Kerka-Szent-Királynál a Lendvával egyesűl. A Lendva vize is Vasban ered s Zalába átlépve a Kebele, Paragos, Nemesnépi és Nagy-völgyi patakoknak a Hidvég-csatornában egyesűlt vizeit s a Bagonicza, Radamos és Feketeér vizeit összegyűjtve, az így megnőtt Lendva folyón és az Adorványi csatornán át a Kerkával egyesűlve, Felső-Szemenyénél ömlik a Murába. Alsó-Lendva fölött közel a határhoz fekszik Dobronak, a Bagonicza-patak két partjára építve. Ez is az alsó-lendvai és lenti uradalmak kiegészítő része s a Nádasdyaknak egykori kis vára. A mohácsi vész után ez is őrséggel volt ellátva, de Nemti megerődítése folytán jelentőségét elvesztette s országos véghelylyé nem tétetett.

Ettől keletre a sík közepén a Nagyvölgyi patak mellett fekszik Resznek nagy község, egykor a XIV. században virágzott s később is hatalmas Egerváry-család tulajdona, melyet Miklós fia, Mihály kapott adományúl Zsigmond királytól 1403-ban. Az első adományos Mihály várépítésre is kapott engedelmet s valószínűleg ő építé Resznek várát, mely azonban sokkal kisebb volt, mint sem a török ellen sikerrel lehetett volna használni. Ma e várnak nyoma sincs.

Említendő továbbá a felső Kerka völgyén Szent-Erzsébet, mely a megye nyugati határán buja tenyészetű erdős hegy lábánál fekszik. Hajdan egy falu, most Alsó- és Felső-Szent-Erzsébet néven két falu, amaz az Eszterházy herczegi, emez a Szápáry grófi családé.

A Kerka völgyén van Szécsi-Sziget. Két század előtt kihalt nagy család nevét és emlékét őrzi e helynév. A XIV. század óta a rimaszécsi Széchy család felső-lendvai ága bírta, melynek utolsó fisarjával, Péter vasvármegyei főispánnal 1684-ben magva szakadt. Ennek neje volt gróf Batthyány Teréz, leánya Katalin pedig gróf Nádasdy Ferenczné lett. A zala- és vasmegyei birtokokat most részint leányági öröklés, részint adomány és vétel czímén az Andrássy, Batthyány, Szápáry és Széchenyi grófok bírják.

Szécsi-Sziget az alsó Kerka völgyén a Kerka és Cserta folyók összetorkollása alatt egy gyönyörű völgyön fekszik s mint neve is mutatja, egykor patakok és mocsarak által körűlvett sziget volt. Keletről buja növésű gesztenyés, erdős magaslatok emelkednek föléje. Már a mohácsi vész előtt is fennállott régi várát Kanizsa eleste után az 1608-iki országgyűlés szükségesnek látta jó karba helyezni, s úgy ez, mint a következő országgyűlések gondoskodtak részére pénz- és munkabeli hadisegélyről annyival inkább, mert Vasba és Stájerba a kanizsai török portyázó csapatok útja rend szerint a Kerka völgye volt. A megye közepes terjedelmű váraihoz tartozott.

A Muraköz, Zalának e legdélibb része, mely a perlaki és csáktornyai járásokra van felosztva, 150 jómódú horvát községet és mintegy 40 népes pusztát foglal magában. A Mura-Szerdahelytől és Csáktornyától nyugatra eső és Stájerra dűlő hullámos, dombos részt kivéve, mindkét járás sík föld, helyenként kavicsos altalajú, egészben termékeny áradvány-talajjal. Éjszakon a Mura határolja. Délről Varasdmegyétől a Dráva választja el, melynek száz meg száz kanyarúlata, szigete és öblözete helyenként buja fűzesek, rekettyések és égererdők közt hömpölygeti gyakran áradó, iszapos vizét Légrád felé, hol végleg elhagyja Zalamegyét.

Légrád ősrégi telep, most jelentékeny nagyságú mezőváros a Dráva jobb partján a Mura torkolatával szemben, a Dráva szakadékos ágai közé építve. Itt is vár volt már a mohácsi vész előtt, mely e vész után azonnal megerősíttetett. A XVI. és XVII. században a Zrinyiek birtoka; az 1567-iki s későbbi országgyűlések a vár jó karban tartásáról gondoskodnak s a Zrinyi-uradalmak és Muraköz hadi közmunkáját ide rendelik. 1704 őszén a kuruczok itt megvernek egy labancz sereget s ennek vezetőjét Jellasich Gábort, a mint a Murán át menekűlni akar, agyonlövik s a révet is elfoglalják.

Légrád közelében feküdt Zriny- vagy Zerinvár. E hajdan történelmi nevezetességgel bíró várnak ma már nyoma sincs, s még helye is, hol egykor állott, egész biztossággal csak nehezen állapítható meg. Közelében Zrinyi kútjának nevez egy dűlőt a nép. Ez emlékeztet csupán itt a nagy történeti család nagy nevére. Zrinyi Miklós, a költő, itt a Mura és Dráva összefolyásánál fekvő s két oldalról a vizektől védett háromszögben építtetett 1658-tól 1660-ig egy nagy terjedelmű úgy nevezett sárvárat, mely vízárkokkal, kellő földbástyákkal ellátva, az egész vidéknek egyik legjobb erődévé vált. Fényes és győzelmes hadjáratában, melyekkel a töröknek oly nagy károkat okozott, e vár volt vitéz seregeinek pihenő, gyakorló, fölszerelő s visszavonúlási telepe. 1664-ben a török elfoglalta e várat, s annak minden épületét, erődjét és bástyáját levegőbe röpítette. Így enyészett el a vár örökre, mint elenyészett néhány év múlva a hatalmas és dicső Zrinyi család is legalább fiágon.

Perlak a Muraköznek egyik járási székhelye és központja, a Dráva közelében fekvő csinos mezőváros termékeny vidékkel s horvát ajkú lakossággal. A gróf Festetichek birtoka a körűlfekvő nagy uradalommal. 1480-ban I. Mátyás idejében először hatolt idáig egy 8.000 főből álló török sereg, mely ellen a király Zalamegye nemességét fölkelésre szólította, s maga is személyesen itt táborozott.

Perlaktól nyugatra két egymást keresztező vasútvonal központján fekszik Csáktornya. Egykor az Ernuszt-Hampó családé volt. Roppant uradalom volt, hozzá tartozván Stridó, Kaproncza és Szent-György várak s az ezekhez tartozó falvak is. Zsigmond király 1405-ben 48.000 forintért Cilley Herman grófnak adományozta. A Cilleyek után Ernuszt-Hampó János szerezte meg adomány útján a csáktornyai uradalmat. Ennek utódai magtalanúl elhalván, a király 1546-ban Zrinyi Miklós gróf horvát bánnak adományozta. A Zrinyi-féle birtokok a következő században részben hűtlenség vádja, részben magszakadás következtében a koronára szállván, Csáktornya a XVIII. század elején Althan grófnak adományoztatott. Az Althanoktól gróf Festetich György szerezte meg a múlt század végén, s most ennek unokája gróf Festetich Jenő bírja. Végűl említendő a Stiria határához közel, bent a hegyek közt fekvő Stridó kis város, középkori várának omladékával.

Csáktornya a múlt században. Egykorú metszet után rajzolta Cserna Károly.