Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

A képzőművészet Isztriában.

A képzőművészet Isztriában.

Építés, várak és helységek. Hauser Alajostól, fordította Pasteiner Gyula

A jelentékenyebb építmények Isztriában majdnem kivétel nélkűl a tartomány nyugati partvidékén vannak. Ott keletkeztek, a hol a biztos öblök és kikötők kedveztek a kereskedelemnek és a közlekedésnek. A Quarnero felé néző és kikötőkben szegény keleti partvidék, valamint a tartomány belseje, sokkal inkább félre esnek, semhogy részük lehetett volna a műveltség fejlődésében, mely kiváló művészi jelentőségű építményekben nyer kifejezést. A nyugati part kedvező fekvésénél fogva itt igen élénk volt a külföldi hatás, a mi észrevehető az építmények művészi alakításán is. A tartománynak sokkal kedvezőtlenebb helyzetben levő belsejét ez alig érintette, az ottani számos hűbéres várkastély vagy azoknak maradványai a legritkább esetben bírnak azon építészeti jelentőséggel, melyen itt is fölismerhető az élénk művészi tevékenység hatása. A nyugati partvidék építményeit összevéve azt látjuk hogy az építészet három különböző korszakának hatása alatt keletkeztek. Három hatalmas birodalom, mindegyik a maga módja szerint ajándékozá meg egykori isztriai birtokát becses és napjainkig tartó emlékekkel, melyek a tartomány hasonlíthatatlan díszeivé váltak. A római és a byzanczi építmények fényes világot vetnek a tartomány történetére; ezekhez csatlakoznak a velenczei építmények, melyek legszámosabbak, és sokféle czélnak szolgálva, a legtöbb város jellemző vonását teszik, a nélkűl azonban, hogy nagyszerűségre nézve a korábbi emlékekkel mérkőzhetnének.

A Polában levő római építményeket egy előbbi czikk méltatta. Az amphitheatrum Augustus és Róma temploma, a Sergiusok diadalíve, Diana templomának romjai, a Porta gemina, Herkules kapuja és számos más maradvány fogalmat nyújtanak a város egykori jelentőségéről és azon építésbeli tevékenységről, melyet a rómaiak ide hoztak. Isztriában egyebütt is vannak római épületek maradványai, névszerint Parenzóban Mars és Neptunus templomainak alapépítményei jelölik a római időt; magában a tartomány belsejében is vannak különféle épületek töredékei, melyek nyilván római eredetűek.

Ezeknek rövid fölsorolására szorítkozva, áttérünk azon alkotásokra, melyek az Isztriában, úgy látszik, igen korán gyökeret vert keresztény tanítás hatása alatt jöttek létre. A partvidéken nem csekély az ó-keresztény templomok maradványainak száma; e bazilikák közűl sok később átalakíttatott, vagy lényeges változtatáson esett át, sok pedig egészen elpusztúlt és csak nevüket ismerjük. Szerencsére ez építmények közűl, melyek részben való átalakíttatásuk daczára is érdekesek, egy egész épségben fenmaradt. Ez a parenzói székesegyház. Mostani alakja a byzanczi uralom idejéből való, midőn Parenzo a ravennai exarchatus alá tartozott és egyik legkiválóbb alkotása a művészet és a történelem ama korszakának, mely Isztriára nézve is nagy jelentőségű. Eredeti elrendezését kevés ó-keresztény egyház óvta meg oly teljesen és épen, mint a parenzói templom. Oly építmények sorából áll, melyek mindannyian megfeleltek az egyház és az isteni tisztelet követelményeinek és hűen föltűntetik az ó-keresztény templom elrendezését minden hozzátartozóval együtt.

A Basilica Euphrasiana Parenzóban. Nordio Henriktől

Egy hosszanti tengely mentén egy sorban következnek a babtisterium, az atrium, a templom és a torony, mely valószínűleg csak a XV. században építtetett a baptisteriumhoz. Most az atrium déli kapuja szolgál bejáratúl. A templomnak ezen négyzetes alaprajzú és nyílt előterét négy oldalt befelé szolgáló oszlopcsarnok övezi. Az oszlopok és a rajtuk nyugvó ívek, melyek mindegyik oldalon három árkádot képeznek, valamint a sarokoszlopok is részben régi állapotukban vannak, részben pedig eredeti helyükön újíttattak meg. Az előtér nyugati oldalához csatlakozik a keresztelő-ház, átellenében pedig, tehát az előtér keleti oldalán, emelkedik a templom. A keresztelő-ház nyolczszögű; belsejét fülkék élénkítik, közepén pedig még megvan a piscina, a bemélyített medencze, melyben kereszteléskor a keresztelendőt a vízbe merítették. A templom háromhajós bazilika, a középhajó nagyobb, az oldalhajók aránylagos kisebb apsissal végződnek. Már itt meg kell említeni, hogy a parenzói bazilika, a hozzá tartozó építményekkel együtt, úgy az elrendezésnek egésze, mint az építés részletei tekintetében byzanczi alakítású és közeli rokona a ravennai bazilikáknak. A templomnak nincs kereszthajója, a középső apsis belűl félkörű, kivűl hatszögű és pedig akként, hogy az egyik szög a főtengelyre esik, az oldalhajóknak a falba vájt apsisai kivűl nem láthatók, belűl félkörűek. Két rendben kilencz-kilencz oszlop választja el a magasabb középhajót az alacsonyabb oldalhajóktól; az oszlopokat boltívek kötik össze egymással; ezeken nyugosznak a középhajónak az oldalhajók félereszű teteje fölött kiemelkedő falai. Az előtérből byzanczi keretű három ajtó nyílik a templom három hajójába. A belépőt azonnal megragadja a templom belsejének nagysága és szépsége, nemkülönben a nemes anyagnak pompája. Az oszloptörzsek kivétel nélkűl szürke márványból valók; a gazdag faragású oszlopfőknek határozottan byzanczi formáik vannak, egészen hasonlók a ravennai St.-Vitale templomban és Konstantinápolyban látható oszlopfőkhöz; fölötte változatosak, mindegyiknek van vállköve, melynek a középhajóra szolgáló oldalát Euphrasius püspök monogrammja díszíti. A templom legpompásabb részei a főapsis és a főoltár mennyezete, melyeknek teljes épségben fönmaradt eredeti díszítménye fogalmat nyújt az épület belsejének egykori nemes gazdagságáról. A főapsis félkörében még ott állanak a régi kő székek, melyeken a papok ültek; a sor közepén nehány lépcsővel magasabban emelkedik a püspök kathedrája. A székek sora fölött az apsis falán az ablakokig érő, két méternél szélesebb szalag fut végig, mely több függőleges mezőre van osztva és mindegyiknek a legnemesebb fajú márvány darabokból és nagy gyöngyházakból összerakott díszítmény teszi páratlanúl nemes ékességét. E díszítmény nem a szó szoros értelmében vett mozaik, hanem inkább berakott mű, mely bizonyára a római időből fönmaradt eljárás szerint készűlt, a mint hogy az egyes formák is elárúlják eredetét. A szalag fölött az apsis falát mozaik művű alakok és egyéb díszítmények borítják. Azon kivűl jelentékenyen növeli az apsis pompáját az oltár fölött emelkedő menyezet.

A papi székek, a gazdag színű márvány, a mozaik burkolat és a menyezet az apsisnak pompás, de egyszersmind a helynek emgfelelő komoly és tisztes összhatást kölcsönöznek. A templom belsejének e teljes épségben fönmaradt részét látva, könnyen elképzelhetjük az egésznek egykori pompáját, mert bizonyos, hogy a díszítés nem szorítkozott csupán az apsisra. A templom homlokzatának az előtér fölött kiemelkedő részét szintén pompás mozaik díszíté. Sajnos az időjárás viszontagságai itt nagy pusztítást végeztek; a díszítmény legnagyobb része lehullott, s a mi megmaradt, abból alig lehet ráismerni az egykori pompára. A templom baloldali apsisához több kisebb helyiség csatlakozik, melyek öt kisebb apsisban végződnek; ez a Szent András kápolna, vagy is az úgy nevezett martyrium, mely bizonyára a bazilikával együtt a cultus czéljainak szolgált.

Az utóbbi években megejtett kutatások a bazilika korára és eredetére nézve meglepő eredménynyel dicsekedhetnek. A templom belsejében és annak éjszaki oldalán elterűlő kertben tett ásasátosk kiderítették, hogy korábban e helyen két templom állott. A kertben 1.80 méter mélyen szép mozaik padlót találtak, mely egy II. századbeli kis bazilika maradványa; ez volna e helyen az első templom; majd Nagy Constantin májusi edictuma után épűlt a második bazilika, mely a mostanihoz hasonló elrendezésű és vele egyenlő nagyságú volt. Az ásatás alkalmával előkerűlt e második templom mozaik padlója is, sőt a mostani küszöb alatt 0.85 méternyi mélységben megtalálták az előtérből a templomba nyíló ajtónak a küszöbét is. A mostani bazilika Euphrasius püspök alatt a VI. században épűlt és valószínű, hogy ebből az időből való az apsis gazdag dísze is. Ez időben az előtér és a keresztelő-ház mellé egy nagyobb oratoriumot is építettek, melynek nyomai világosan fölismerhetők a püspöki palota alapépítményében.

A parenzói templom, ámbár az átalakítások rontottak rajta, névszerint megfosztották eredeti ablakaitól és mennyezetétől, mégis az épületek tömege, a torony, az atrium, a keresztelő-ház, a bazilika, az oratorium, a martyrium és velök a régebbi pompás mozaik padlók, valamint a később említendő kanonoki épület ritka épségű és nagyszerűségű egészet képeznek. A parenzói páratlan becsű építészeti emlékhez hasonló nincs több Isztriában. Azonban a tartomány számos temploma tanúskodik arról, hogy az első évrezredben az építészeti tevékenység itt nem csekély volt; Isztriában itt is, ott is találkoznak bazilikaszerű épületek, de azok a legritkább esetben óvták meg eredeti alakjukat. Legnagyobb részüket a régi alapokon, sőt gyakran a régi anyag fölhasználásával később újjá építették, a mi rendszerint nem vált javára az épület összhatásának. Ezek közé tartozik a polai székesegyház, mely háromhajós, oszlopos bazilika, két oldalt tíz-tíz tompa csúcsos ívű árkáddal. Apsisai nincsenek; csak sejteni lehet, hogy volt kereszthajója. Az oszlopfők részben rómaiak, részben byzancziak, részben pedig a XV. századra mutatnak. A régi templom állítólag 857-ben épűlt volna; azonban a genuaiak 1379-ben elpusztították; a mostani templom a XV. században épűlt. A szentélyben nehány évvel ez előtt ráakadtak az eredeti mozaik padlóra. Majdnem egészen elpusztúlt a Szent Szűz temploma Cannetóban és S. Michele in Monte Pola melett és Polában. A muggiai bazilika épebb állapotban maradt fönn; ez háromhajós, egyszerű pilléres templom; középhajójának záradéka félkörű, az oldalhajók záradékai egyenesek; atrium és nartex egészítik ki. A szentélyt a hajótól fonatos keretű kő lapoktól álló korlát választja el; van itt azonkivűl egy oszlopokon nyugvó igen régies ambo, a hozzá tartozó könyvtámasztékkal. A templom az említett korláttal együtt az ezredik év előtti időből való, s így a maga nemében igen becses. A Parenzótól nem messze eső S. Lorenzo del Pasenatico egyszerű oszlopos bazilikájának három apsisa van; ablakainak fonatos kő rácsozata részben fönmaradt. Isztria építményeiről szólva, nem szabad megfeledkeznünk Cherso és Veglia szigetekről. Főhelyeiknek többnyire dűledező építményei régen elmúlt jelentékeny virágzásról tanúskodnak. Sokféle római eredetű maradványhoz az ó-keresztény és a velenczei időből való építmények csatlakoznak, melyek alakra és kimunkálásra nézve rokonok az Isztria nyugati partvidékén található emlékekkel. Ossero romokban heverő régi székesegyháza fölötte csudálatos építmény. Hathajós, oszlopos bazilika volt félkörű három apsissal; miként valószínűleg a trieszti székesegyház is, a S. Michele in Monte Pola mellett, úgy talán ez is több templom egyesítéséből keletkezett. Hetedik hajóként építtetett hozzá Szűz Mária temploma, melyhez számos szobrászati töredéket használtak föl; megemlítjük különösen a püspöki széket, mely eredetileg más czélú, fonatos díszítményű kő lapokból van összeállítva. Veglia háromhajós temploma szintén oszlopos bazilika, de utóbb többféle átalakításon esett át, a miről a byzanczi és egyéb oszlopfők tanúskodnak.

Isztriában kevés középkori építmény maradt fönn. Kiválóbb nevezetességű román vagy csúcsíves templom nincs a tartományban. A legkülönbözőbb hatalmak közti folytonos harczok, a tartomány tartós eldaraboltsága az őrgrófok és az aquilejai patriarchaság között, a Velenczével, Genuával, Pisával és másokkal folytatott háborúk nem kedveztek az építésbeli tevékenységnek, sőt bizonyára sokat elpusztítottak, a mit békésebb idők alkottak. Csak akkor állottak be kedvezőbb körűlmények, midőn a partvidék végleg a velenczei köztársaság birtokába kerűlt; de ennek jó hatása csak lassanként mutatkozott. Ez időben keletkezett legrégibb épületek egyike a parenzói székesegyház szomszédjában épűlt kanonoki ház. Ez román művészetű építmény; koczkakövekből rakott és ép állapotban levő homlokzatának földszintjén kis négyszögletes ablakai vannak, az emeletnek egyenlesetesen elosztott hat ablaka pedig félkörívű. Emezeket közbeállított íves oszlopocskák két részre osztják. Építészeti formái egyszerűek, de nemes hatásúak. A félkörívű kaputól két oldalt a homlokzatba beillesztett fülkealakú táblákon olvasható fölíratok szerint az épület 1251-ben keletkezett. Ép állapotban levő román épületrész Vegliában a S. Quirino templom szentélyzáradéka. Ezen érdekes kettős templom többi része sokféle átalakításon esett át, a szentélyzáradék azonban megőrizte eredeti alakját, s három kiszökő apsisból áll, melyeknek főpárkányát félköríves öv képezi.

A polai San Francesco templom a szentély felől. Nordio Henriktől

Különösen említésre méltó az a kis templom, mely a polai várdomb tövében áll. A Ferencz-rendi kolostorhoz tartozik és ezzel együtt rendeltetésétől elvonatván, most katonai raktárúl szolgál. A Sergius nemzetség, mely Polában a római időktől fogva nagy tekintélyű volt, sokféleképen támogatta és segítette a kolostort, a templom pedig állítólag e család közreműködésével keletkezett. Mivel a Sergiusok az aquilejai patriarcha ellen az autokraták pártjának élére állottak és korlátlan hatalomra törekedtek, a felháborodott lakosság 1271-ben nagypénteken a család valamennyi tagját felkonczolta, csak egy ifjú talált menedéket a Ferencz-rendiek kolostorában, s általa egyszersmind megmentetett a család, mely utóbb ismét hatalomra és tekintélyre vergődött. A templomocska egyhajójú, egyenes záradékú épület; a belőle kiemelkedő áttört fal nyilt haranglábúl szolgál. Az építészeti részletek részint román, részint csúcsíves jelleműek, a mi Olaszország középkori művészetében nem ritkaság. Az ablakok csúcsívesek, ellenben román a gazdag díszű, szép kapu, mely most be van falazva.

A tengermelléki városok építészetileg jellemző alakjokat, melyet mind máig megőriztek, csak akkor nyerték, midőn Isztria Velencze birtokába kerűlt. Ámbár itt általában minden szűk térre van korlátozva, mégis lépten-nyomon szembe ötlik, hogy a városok elrendezése és megerősítése, valamint az építésmód is hosszú ideig a velenczei szokások hatása alatt állott, e hatás azonban a hely különféle követelményeihez mérten különféleképen érvényesűlt. A tengeri városokat a szárazföld felől falak és tornyok védelmezték, melyeknek maradványai még több helyen láthatók. A tornyokkal megerősített és most is egészen ép, csipkés ghibellin pártájú falak, melyek az üde növényzetű dombokon tovahúzódva övezik a lépcsőzetesen emelkedő Pirano várost, régi időből maradt pompás díszességűl szolgálnak és kivált a tenger felől igen szép, festői látványt nyújtanak. Tornyok és falak maradványai gyakoriak az egész tengermelléken és a szigeteken, egyiket-másikat Szent Márk oroszlánja, vagy czímer, vagy valami fölírat teszi még érdekesebbé. Capo ï Istria városnak a szárazföld felé nyíló kapuja egyszerű renaissance építmény, melyet Sebastianus Contarenus praetor emeltetett; Pirano kapuja a külső kikötőből a Mandracchio, vagyis belső kikötő felé kettős nyílású. A lagunák városának képére az isztriai városok mindegyikében keletkezett egy-egy kisebbszerű Márk-tér, mely körűl a hatósági épületek csoportosúltak, s mely a városi élet és közlekedés középpontjáúl szolgált. Az ilyetén elrendezésű terek közűl legépebben maradt fönn Capo ï Istria főtere, melyet a székesegyház, a harangláb, a kormányzó és a polgármester palotája, meg a Loggia pubblica környeznek. Piranóban a főtér a Mandracchio mellett fekszik, s jellemző házai, régi zászlórúdjai, egészen velenczei modorú hídja, mely a város kapujánál a belső kikötőt a külsővel összeköti, meg hogy a tenger egészen beér a város belsejébe, mindez olyas hatást tesz, mint maga Velencze. Más városok főterei, így Poláé, első alakjukat a római időben nyerték, noha a fönmaradt épületek későbbi korszakokból valók.

A köztársaság építészeti tevékenysége természetszerűleg meghonosította Isztriában a velenczei formákat is, melyek többnyire vagy a késő csúcsíves, vagy a kora renaissance művészet jellemével bírnak. Azonban akár terjedelem, akár kifejezés, vagy nagyobb szabású alakítás és tagoltság tekintetében nevezetesebb emlékszerű alkotás nem keletkezett sem az egyházi, sem a világi építkezés terén, ellenben az épületek nincsenek híján a kecses, tetszetős részleteknek; különösen gyakoriak a czímerek, föliratok, nemkülönben mindenféle ékítményes és alakos díszek.

A polai San Francesco templom kapuja. Nordio Henriktől

Az ide tartozó templomok közűl első sorban a capodistriai székesegyházat kell megemlítenünk. E tágas, háromhajós építmény több korszaknak a műve, a mit azonnal elárúl a homlokzata is, melynek alsó felén XV. századbeli csúcsíves, felső részén pedig XVI. századbeli renaissance formák vannak. Velenczei építményen épen nem föltűnő e kétféle formák találkozása, sőt az sem lehetetlen, hogy akkor, midőn e két művészet közűl az egyik múló, a másik pedig keletkező félben volt, ugyanazon egy mester építé így az egészet. A templomnak különben egészen puszta hosszanti oldalain ajtók nyílnak, melyeknek kerete nemes renaissance díszítményű. Belseje szép arányú, hatalmas pilléres alkotmány, a dór falpillérek s a rajtuk nyugvó háromrovatos gerendák, stb. komoly, de rideg hatásúvá teszik. A régi oszlopos bazilika lebontása után Giorgio Vasari velenczei mérnök 1714-ben építé.

A piranói és rovignói székesegyházak magas tornyú nagy templomok, melyek a tengerbe messzire benyúló lépcsőzetes alapépítményen emelkednek, s e pompás helyzetüknél fogva hatalmas látványt nyújtanak; egyszerű építészeti formáik azonban csekély becsűek; a tornyok, miként Isztriában rendesen, kisebbített másolatai a velenczei Szent Márk toronynak. E templomok is régibb épületek helyét foglalják el s mellettök, miként a capodistriai székesegyház mellett is, még áll a többé, vagy kevésbbé átalakított régi keresztelő-ház.

Capo ï Istriában a székesegyház mögötti S. Giacomo templomocska csúcsíves téglaépítmény; homlokzatából kiszökő gyámokon kecses torony emelkedik. Tekintélyes kora renaissance építmény az osserói székesegyház; kivált több színű márványnyal burkolt homlokzata jellemző alkotása az építészet e korszakának. Állítólag Giorgio Orsini építőmester építé 1465-től 1498-ig. – A poranói Ferencz-rendi kolostornak szép kapuval nyíló dór oszlopos keresztfolyosója van. A hozzá tartozó templomban nehány szép kora renaissance díszítményes mű igen kedvező világot vet a velenczei hatásra. Az oldalkápolna, mint az oldalhajó egyik része, kis középponti épület, de gazdag díszítményű; az oltárkép Carpaccio festménye. Az építészeti részletek, úgy mint: a pillértörzsek, pillérfők, gerendák és az ívek darabjai még nem régen szét voltak szórva, vagy itt-ott be voltak falazva a templomban; most ismét összeállítva a becses festmény méltó keretéűl szolgálnak. A fából való szép szószék is említésre méltó.

A legszebb díszítményes művek és templomi bútorok azonban a vegliai székesegyházban vannak. Különösen szép a szentélynek gazdag díszű korlátja, továbbá a vele építészetileg nemesen összehangzó s gyámok által mezőkre osztott két állvány (ambo), melyeken alakok tartják a könyvtámlát. Mindannyi vörös márványból van és igazi képviselői a velenczei kora renaissance díszítő építészetnek. Ugyanezt mondhatjuk a chersói Mária templom kapujának pilléres keretéről, s a fölötte levő ívmezőről, melyben Mária a gyermek Jézussal ábrázoltatik. – Miként a fölsorolt egyházi épületek és bútorok, azonképen a világiak is elárúlják a velenczei hatást. Kivált a part mentén minden kisebb-nagyobb helységben találunk a velenczei uralomra emlékeztető műveket, akár egész házakat, akár azoknak részleteit, úgy mint: erkélyeket, ablakokat, czímereket, fölíratokat, stb. E téren sem keletkeztek nagyobb emlékszerű alkotások, noha gyakran találkozik olyasmi, a mi elég nevezetes tanúja Velencze művészeti hatásának. Capo ï Istria főterén a székesegyház mellett épűlt Loggia pubblica csúcsíves építmény. Főhomlokzatán hét, egyik keskeny oldalán pedig két nyilása van. Az oszlopokat összekötő csúcsívek tagozatai között előfordúl a rovatos szalagtagozat is, mely Konstantinápoly byzanczi építészetéből származik és Velencze közép-kori építészetét kiválóan jellemzi. Az épület erdeti állapotában egyike lehetett Isztria és Dalmáczia hasonló czélú legszebb épületeinek. A velenczei kormánynak a Loggiával szemben levő palotáját érdekessé teszik csúcsíves ablakai, ghibellin pártája és a homlokzatbók kiszökő nyílt lépcső, mely az első emeletre vezet. Azon kivűl számos kiváló praetornak, s a tartomány nevezetes férfiának, többek között Pietro Gradenigo, későbbi dogénak képmása díszíti az épületet. Hasonló díszítményű a Brolon (piazza grande) fekvő „antico fondaco”, melyben a „fonticari” nevezetű tisztviselők a szegény lakosságnak ingyen osztották, vagy olcsó áron adták a gabonát.

Piranói ház. Nordio Henriktől

Különböző időkben alkotott építmény Pola főterén a mostani városháza. Boltíves földszíntje és számos érdekes részlete, név szerint az emléktáblák és fölíratok előkelő hatásúvá teszik. Az épület hátúlsó része egészen római és a Diana templomához tartozott, melynek helyén utóbb, állítólag 1275-ben, e palota épűlt; homlokzata azonban más maradványok fölhasználásával 1651-ben ismét újjá építtetett. Az isztriai őrgróf palotája volt, utóbb a velenczei rectorok vagy Pola grófjai laktak benne.

Isztria nagyobb világi középületeihez nagy számú kisebb magánházak csatlakoznak, melyek többnyire késő csúcsíves művészetűek és szintén a velenczei uralom hatásáról tanúskodnak. Minden partmelléki városban vannak ilyen házak, melyek néha, mint példáúl Parenzóban, két útczára szolgálnak, s jó állapotban levő homlokzataik érdekes vonását teszik az útczák képének. A kőből épűlt homlokzatoknak íves ablakaik vannak, melyek vagy egyenként, vagy kettesével és hármasával egy keretbe foglalva, mintegy külön épületrészletként illeszkednek a falba, a mi kiváló sajátsága a velenczei építészetnek. A homlokzat két szélén oszlopok, vagy törzsek nyúlnak föl egészen a főpárkányig, mely utóbbi többnyire fából van erősen kiszökő szarufákkal, melyek a fal hoszszában futó és külső lapján csavart szalag módjára faragott sárgerendán nyugosznak. A szarufákon van a deszkaburkolat és a cserépfödél. Az isztriai helységekben föltűnő sok a XV., vagy a XVI. századból való és jó állapotban levő ilyen fapárkány. A régi házakkal együtt ezek is egyik jellemző vonását teszik az útczáknak, s jobban gyönyörködtetik a szemet, mint azok a rideg újabb épületek, melyek a régiek helyét elfoglalták. Piranóban a Tartini-téren egy, habár kicsiny, de különösen gazdag s festői sarokerkélyű csúcsíves ház áll. Capo ï Istriában még számos ház homlokzatán láthatók a késő csúcsíves festett díszítmény nyomai, míg Parenzóban a házaknak csak koczkakövekből gondosan épített homlokzata s tető párkánya szép és komoly hatást tesz. Hasonlóképen Pola és Isola, valamint a többi parti város, nemkülönben Cherso és Veglia szigetek többé, vagy kevésbbé jó állapotban levő házakkal dicsekedhetnek, melyet a velenczei építészet és élet sajátszerűségének a hatása alatt keletkeztek. Végűl a cisternák és a kútak között is találkoznak csínos építészeti művek; különösen említésre méltó Capo ï Istriában a Piazza da Ponte érdekes kútja. Da Ponte velenczei podestà építé; olyan alakú, mint egy velenczei csatorna-híd s egy víz-medenczén vezet át. Az eddig említett és velenczei hatás alatt keletkezett építmények részint késő csúcsíves, részint kora renaissance művek.

A városoknak a XVII. és XVIII. századbeli háborúk és a pestis miatt való pusztúlását az építészeti alkotások teljes hiánya jelzi, nemkülönben az is, hogy a kifejlett renaissance, azután a barokk, meg az arra következő művészet Isztriában teljesen ismeretlen maradt; művészeti tevékenységre nem volt semmi alkalom; legalább erre nincs egyetlen adat sem.

Már előbb mondottuk, hogy Isztriában, kivált a tartomány belsejében, sok várkastély és várkastélyrom található. Többnyire a közép-korban keletkeztek; elrendezésük azt bizonyítja, hogy első czéljuk az volt, hogy a hűbéreseknek fallal jól védett lakhelyekűl szolgáljanak; a művészet alig érvényesűlt rajtuk. A változó idők és a védelem változó követelményei kivetkőztették őket eredeti alakjukból; azonban még mindig van akárhány olyan építmény, mely festői látványt nyújt és melynek általános megemlítése bele tartozik az Isztria építkezéséről vázolt képbe. Figyelemre méltók a S. Servolo, Orsero, Castell di Lemme, Gimino, S. Vincenti, Pisino, Vragna, Lupoglava várkastélyok és ezeken kivűl még számos más. Névszerint S. Vincenti várkastély tornyai és falai, a kastély urának és apródjainak lakószobái, a fegyverterem, a kastély udvara és annak cisternái, a vonóhídak és csapórácsok élénk képét nyújtják az isztriai várkastélynak; hasonlóképen úgy külsejének, mint belsejének festői voltánál fogva különös figyelemre méltó a pisinói várkastély, mely már a XI. században említtetik.

Várkastély Pisinóban. Nordio Henriktől

Szobrászat és képírás. Righetti Jánostól, fordította Pasteiner Gyula

Ha e helyen csupán annak fölsorolására kellene szorítkoznunk, a mit magában a tartományban annak saját szülöttei alkottak: akkor föladatunkat nehány sorral megoldanók. Ekként azonban nem méltányolnók kellően sem a tartománynak történelmi szerepét, sem emlékeinek jelentőségét. Czikkünk mint a két irányban csak úgy fog czéljának eleget tenni, ha Isztria művészeti alkotásainak fölsorolásával kapcsolatban megközelítőleg teljes képét adja mindazon művészeti tárgyaknak, melyek a századok folyama alatt itt fölhalmozódtak.

Hogy Isztria lakói a római időkben jó módban éltek és szerették a művészetet, azt kétségtelenűl bizonyítják a különféle nyilvános és magán gyűjteményekben levő szobrászati maradványok, oszlopok, domború művek, ékítmények, fölíratok. Sok és pedig nem jelentéktelen alkotás még most is eredeti helyén van; így a római maradványok Polában, Parenzóban, Capo ï Istriában, Triesztben, Barcolában, S. Sabában, Siparban, Cittanuovában, Vegliában, Bescában; Augustus templomának képszéke és oszlopfői Polában, Mars és Neptunus temploma oszlopainak romjai Parenzóban, a Diana templomáé Osseróban, egy ércz kecske – Isztria jelképe – , mely Piranóban és a polai múzeumban levő szobortöredékek s bronzból öntött ékítmények darabjai a görög-római művészet jobb idejéből való emlékek.

Ezeknek, valamint a negyedik század közepe tájáig tartó hanyatlási korszakból fönmaradt emlékeknek jó része hellén származású itáliai művészektől való, kik vagy római letelepedők, vagy azoknak utódai voltak. Az anyagot Isztriának kitűnő márványban gazdag hegységei szolgáltatták, melyek már ekkor más országok szükségletét is kezdték födözni és többek között nem sokkal később szintén ezekből kerűlt ki az a hatalmas darab, mely Theodorik király ravennai sírkápolnájának kupolájáúl szolgál. Polában a Sergiusok diadalívének és a Porta geminának faragott képei a hanyatlás korából valók, hasonlóképen a domborművekkel díszített pinguentei kő oltár, továbbá Capo ï Istriában egy kert falába illesztett két márvány lap, melyek közűl az egyik egy bikát, a másik három tánczosnőt ábrázol. E késő kor faragó művészetének érdekes készítményei a capodistriai és piranói ékszerszekrénykék, melyek elefántcsonttal kirakott famunkák. Piranóban egy keresztelő-kút, melynek medenczéjét domborművű delfinekkel és géniuszokkal díszített talapzattal faragták ki, példáúl szolgál arra, hogy a kereszténység miként használta föl saját istentiszteleti czéljaira a pogány művészet maradványait.

Azok a szoborművek, melyek Isztriában a ravennai exarchatus idejéből (568-tól 752-ig) maradtak fönn, Ravenna, illetőleg Byzancz hatására vallanak. A Krisztus után körűlbelűl 546-ban keletkezett és utóbb elpusztúlt B. Vergine del Canneto nevű apátságból való nehány ilyen oszlopfő van Polában; hasonlót találni Parenzóban, meg a Trieszt és Capo ï Istria közt fekvő Muggia vecchia község régi tempomocskájában. A parenzói székesegyház András-kápolnájának előcsarnokában a fehér görög márványból faragott szentségházat díszítő delfinek és rozetták durva faragványok. A szentségházon olvasható fölírat Euphrasius püspököt mondja a helység alapítójának. Nehány kutató a faragványok és a fölírat jelleme után indúlva, arra a föltevésre jutott, hogy az említett első püspök nem a VI. században, hanem a VIII. vagy IX. században élt és hogy a szóban levő emlék is ekkor keletkezett. Mások ismét úgy vélekednek, hogy két Euphrasius püspök volt: az egyik, a parenzói első székesegyház építője, a VI. század elején élt; a másik másfél század múlva építé újjá a már düledező templomot. Az első székesegyház mozaik padozatának maradványai most is eredeti helyökön vannak, mintegy 4 méternyire a föld mostani színtje alatt; ezek és nehány, Umago melletti Siparban levő falkép maradványai legrégibb emlékei Isztriában a díszítő festésnek. A mozaik padozat fehér, fekete és vörös koczkákkal előállított mezőkből és vonalakból, továbbá sötétbarna alapon vörös árnyalatú sárga ékítményekből áll. Ugyanebben az időben keletkezhetett a székesegyház melletti mozaik padozat, melynek fekvését már régen ismerték, s melyet mostanában egészen fölástak. Azon agyag- és üvegkoczkák, melyekből a geometriai ábrák és csínos arabeszkek össze vannak rakva, sokféle színűek, még az ezüst és az arany sem hiányzik belőlük. A mostani székesegyház egykori padozatából is vannak töredékek egy méter mélységben; fehér, vörösbarna és fekete koczkákból rakott késő római díszítmények és jelképek, egyebek közt a hal is. Aránylag késő időből valók a polai székesegyház apsisa alatt 1884-ben talált maradványok. Ezek egy fölírat szerint a Donatius székesegyházi prépost által 857-ben emelt második székesegyházat díszítették. A székesegyház utóbb 1379-ben és 1451-ben ismét újjá építtetett.

A parenzói székesegyház diadalívének és apsisának díszítménye az eddig fölsorolt emlékeknél jóval érdekesebb. Az ábrázolások részint az ablakokkal egyenlő magasságú vízirányos mezőkben, részint pedig a kupola boltozatán vannak. A szélesebb mezőkben az Angyali Üdvözlet és Máriának Erzsébetnél való látogatása ábrázoltatik, a három keskenyebb mezőt két szent és egy angyal alakja foglalja el. Ezek fölött egy vízirányos szalagban sötétkék alapon nagy fehér betűs fölirat olvasható, mely a templom építésére vonatkozik. A félkupola közepén Mária a gyermek Jézussal ábrázoltatik, tőle jobbra és balra angyalok, a mint bemutatják Euphrasius püspököt, ki a templom mintáját tartja, Claudiust, Szent Mórt és más szenteket. Az apsisnak a templom hajójára szolgáló ívét, mely itt a diadalívet pótolja, szenteknek medaillonba foglalt képmásai díszítik, és pedig Krisztusnak az ív közepén szintén medaillonba foglalt monogrammjától balra Felicitas, Bazilissa, Eugenia, Cecilia, Agnes és Agathe, jobbra Justina, Susanna, Perpetua, Valera, Thekla és Euphemia. Gazdag szalagdíszítmény szegélyezi az egyes mezőket. A diadalíven, mióta a párkányt leszedték, az apostolok mozaik képei láthatók. E mozaik képek rokonságban vannak a római S. Venanzio, meg S. Nereo de Achilleo templomokban levő egyes ábrázolásokkal; valószínű, hogy a VII. században kezdték készíteni, s habár nem fejezték be s azon kivűl megrongálódtak és kijavíttattak, mégis majdnem eredeti állapotukban maradtak fönn, ekként a trieszti székesegyház mozaik képeivel együtt legfontosabb emlékei a monarchiában az ős keresztény képírásnak.

A byzanczi művészet legmélyebb sülyedéséről tanúskodó alkotások jellemzik a 800-tól 1300-ig terjedő korszakot, melynek sulyos válságai Isztriát ideiglenes összeköttetésbe juttatták a longobardokkal, a karolingok birodalmával, a magyarokkal és a velenczeiekkel, míg végre teljesen a velenczei köztársaság területéhez csatoltatott. E korszakbeli szobrászatnak egyik emléke a rovignói Szentháromság kápolna durva művű fonatos ékítménye. A portolei templom csúcsos ívű boltozatán agyagból égetett és medaillonba foglalt nehány fej látható; Capo ï Istriában is van egy szintén égetett agyagból való medaillon alakú képmás, mely Constantinus Copronymus császárt ábrázolja; figyelemre méltó még a capodistriai székesegyház homlokzatának alsó részén a szintén e korból való ékítmény. Figyelemre méltók Isztria több helységében azok a velenczei korszakból való domborművek, melyek Szent Márk jelképét, a szárnyas oroszlánt ábrázolják. Azok a domborművek, melyek csupán az oroszlánnak dicsfénynyel övezett fejét ábrázolják, régiebbek; a későbbiekben az oroszlán egész alakja oldalról látható. Mesteri munkájúak a piranói, albonai és portolei oroszlánok. Ezek azonban mintegy 1300-ból, vagy még későbbi időből valók.

A pólai városház sarkán levő márvány dombormű a hanyatlásnak eme végső korából való, a melyben azonban már mutatkoznak az új fejlődés csírái. II. Albrechtet, Isztria grófját (1250 körűl), fölvértezve lóháton ábrázolja ez érdekes emlék, mely az ilyféle képmások szerfölött ritka voltánál fogva is kiváló becsű. Hasonló szobrászati munkák vannak a mitterburgi kastély kapuján is. Az említett emlékekkel egy időben (1277) keletkezett a parenzói székesegyház főoltárának a mennyezete. Négy oszlopának törzse ugyanabból a fehér foltos szürke márványból van, mint a hajóbeli oszlopok. Valószínű, hogy valamely régibb építményből származnak; alúl levágtak belőlük és saroklevelű román lábakra állították. A födőlapjuk alatt négy-négy galamb-alakkal díszített oszlopfők szintén régebbiek. Az ívek közvetlenűl az oszlopfőkön nyugosznak. A mennyezet román tagozatú bordás keresztbolthajtás. Ennek zárókövét Isten báránya, a boltsüvegeket pedig kék alapon aranyos csillagok és fölíratok díszesítik. Az árkádok díszét szintén fölíratok, berakott fehér foltos zöld és fekete márvány, továbbá az ívek sarkában mozaik képek teszik, s pedig elűl az Angyali Üdvözlet, az oltártól jobbra Szent Eleutherius és Szent Mór, balra és hátúl Szent Akolythus, Szent Metridius és még két más szent.

Épen úgy meg vannak rongálódva, mint a most említett művek és a szóban levő korszak korábbi idejéből valók, a parenzói székesegyház külsejének, a homlokzatnak és a szentélynek római jellemű, kissé nyers agyag mozaikjai. Amazokat a födélpárkány hoszszában széles szalagdíszítmény szegélyezi; a három ablak mentén is láthatók az egykori mozaik szegély nyomai. Az ablakok és a fal széle közti mezőket két-két alak foglalja el, fejöket dicsfény övezi, ruhájuk kék, vagy zöld és fehér, kezükben párnát tartanak, melyre korona, vagy valami edény van helyezve; az ablakok közti mezőkben pedig hét gyertyatartó áll, melyek mint a jeruzsálemi hétkarú gyertyatartó, Isten hét szellemét és egyéb effélét jelentenek; legfölűl az oromfal mezőjében Krisztust dicsfényben angyalok és szentek között ábrázoló mozaik kép nyomai vannak. A szentély falát színes csigavonalak osztják mezőkre; az ezekben levő mozaik töredékeken fölismerhetők Illés, Mátyás, András és Péter, továbbá lotusvirágon térdelő angyalok alakjai.

A byzanczi festészet e korszakának habár jelentéktelen emlékeiként függőképei is vannak Isztriában. Brestovizza faluban Herpelje mellett a capodistriai kerületben nehány évvel ez előtt találtak egy körűlbelűl 0.5 négyszög méter nagyságú, deszkára festett képet, melyen Krisztus sírban fekve és nehány szent ábrázoltatik. Zafura mester, kinek neve latin nagy betűkkel írva olvasható a képen, talán egyike azon görög művészeknek, kik Konstantinápoly bevétele után a velenczeiek segítségével Dandolo (1203) alatt külföldre menekűltek. (A Zafiri vagy Cazafura név még ma is előfordúl a tartományban.) Chersóban Szűz Mária kápolnájában van egy Madonna-kép, mely az ephesusi consilium (431) óta a Keleten állandóvá lett typussal egyező: Mária a gyermekkel aranyos alapon; testszíne barna, homlokán kereszt, s fejétől jobbra és balra görög nagy betűkkel írva: „Isten Anyja”. A Lussin melletti Szent Miklós templomban is van egy byzanczi kép, mely Szűz Máriát a gyermekkel és Józseffel együtt ábrázolja; egy másik jól festett kép Capo ï Istriában a minoriták zárdájában van.

Időközben a képírás és a szobrászat Olaszországban új útat tört; e vidékek élénk közlekedésben levén egymással, meg a művészek is vándorolván helyről-helyre, ez a két körűlmény az új vívmányokat hamar eljuttatta az olasz műveltség hatalmi körének legtávolabb eső helyeire is. A mai falfestmény és függő-kép ebből az időből, a XV. századnak mintegy közepéig terjedőleg, Isztriában található, azt a fölfogás ridegsége mellett a részletekben a művészet ifjúságának sajátosságai jellemzik, ú. m. hibás és tétovázó rajz, úgy az alakok, mint a díszítmények gondos, szorgalmas kimunkálása. Talán valamennyi közt legfogyatékosabbak azok a festmények, melyek Muggia vecchia templomában a mészréteg eltávolításával kerűltek napvilágra; ezek Szent Vazult görög püspöki ornatusban és Szent Kristófot ábrázolják; nyers, esetlen alakok, úgy szólván egyszerű vázlatok. Ugyanez mondható az Isolában a „Testvériség” helyiségében Krisztus szenvedésének nehány jelenetét ábrázoló és vízfestékkel deszkafalra festett képekről, noha ezek későbbiek, s a fölírat szerint Piero da Capo ï Istria művei 1474-ből. E festményeket utóbb firniszszel kenték be s most nagyon meg vannak sötétedve. Szabadabb előállításúak, habár rajz tekintetében szintén fogyatékosak és egyhangú színezésűek Giminóban a régi kastély kápolnájának falfestményei, melyek közűl egyiken a mennyei paradicsom ábrázolását látjuk; körűlbelűl egy négyzet méter nagyságú 12 képnek tárgyaiúl pedig ó- és új-testamentomi jelenetek szolgálnak.

A XIV. század elejéről való oltárképek közé tartozik az aranyos alapra festett, 2.78 méter hosszú és 0.81 méter széles, még szembeszökően byzanczi jellegű oltárkép Piranóban. Az egyes ábrázolásokat: a Keresztre feszítést, trónon ülő és angyalok által környezett Madonnát és szenteket csavart oszlopok választják külön, melyek egyszerű lábon állnak; az oszlopfőkön nyugvó ívek ékítményesek. E kép rokon művészetű a trieszti székesegyház oltárképével, mely Tommaso Giottinónak tulajdoníttatik, de annál sokkal szebb különösen a fejek kimunkálása és az ékítmények tekintetében. A fölírat szerint 1313-ban készűlt. Szintén ilyen, Madonnát és szenteket faragott keretben és aranyos alapon ábrázoló oltárkép van a polai székesegyházban, egy másik, mely Szent Lucia legendájából vett jeleneteket ábrázol, a juvandvori Santa Lucia apátságban Besca nuova mellett Veglia szigeten egy harmadik, a fölírat szerint 1321-ben festett s Szent Bembust és legendáját ábrázoló oltárkép a dignanói székesegyházban. Ez utóbbinál több mint száz évvel újabb és a fafaragásnak igazi remeke a piranói székesegyház sekrestyéjében levő szekrény, melyen a szárnyak két-két mezőjében Szent Miklós, Gergely, Jeromos és István képe van. Ezzel egykorú a parenzói székesegyház oltárképe, melyet a fölírat szerint Antonius de Muriano mester 1448-ban festett. Ez azon két mester egyike, kik a velenczei művészet fejlődésében oly jelentékeny muranói festőiskolát alapíták. Antonio Vivarini fivérének, Bartolomeónak, a muranói iskola másik alapítójának egy kiváló művével is dicsekedhetik Isztria, ez Lussin grande székesegyházának oltárképe, mely az Atyaistent angyalok által környezve, alúl pedig Máriát trónon ülve s egy felől Szent Ágoston, Katalin és Cecilia, más felől Ágnes, Jeromos és Lucia által környezve ábrázolja. Fölirata így szól: „Opus factum Venetiis per Bartholomeum Vivarinum de Muriano 1435”. A chersói plebánián Szent Katalint, Sebestyént, Kozmát és Kristófot ábrázoló remek festmény Alvisio Vivarini műve, a ki a családnak utolsó sarjaként méltó versenytársuk volt Belliniéknek, kik a velenczei képírás első nagy korszakát megalapíták.

Oltárkép részlete Piranóban (1300–1360). Siegl Károlytól

A szobrászatnak ez időből a piranói, parenzói és chersói régi chorus-székek a példái. A parenzói székesegyház ötülésű széke a XIII. és XIV. századbeli szobrászatnak legszebb alkotása. Gazdag faragványok díszítik a polai San Francesco templom főkapujának bélletét. A XIV. és XV. századból való fém munkák közűl megemlítjük a parenzói székesegyházban levő áttört ezüst keresztet, Ezechiel, Athos-hegyi barát, művét és a montonai ősrégi ezüst keresztet. Montonában van egy tábori oltár is, melyet állítólag Colleone velenczei hadvezér ajándékozott a templomnak. Csúcsíves művészetű kelyhek vannak Portoléban, Capo ï Istriában, a bescai Mária-templomban és Montonában; alakokban gazdag és zománczos díszű csúcsíves szentségtartók vannak Portoléban, Capo ï Istriában és Osseróban, végűl ereklyeszekrény a dignanói székesegyházban. A rovignói székesegyháznak domborművekkel díszített ezüst antipendiuma, továbbá a vegliai székesegyháznak ezüstből trébelt, 28 mezőre osztott, pompás, noha kissé nehézkes antipendiuma, valamint a parenzói székesegyházban levő, ezüstből trébelt és aranyozott nagy Pala ï oro már a renaissance korába esnek.

Az olasz renaissance művészei (habár nem is az első rangúak) között van akár hány isztriai. A szobrászok közűl megemlítjük Lorenzo és Antonio del Vescovo mestereket Rovignóból, kiknek 1468-ban kiváló szerepük volt a muranói camaldulensis templom díszítésében; ő hozzájuk sorakozik kortársuk, Donato da Parenzo. Híres fafaragó volt Fra Sebastiano Rovignóból, a bergamói Fra Damiano tanítója; emennek ismét tanítványa volt Bartolomeo da Pola, ki 1500 körűl a páviai Certosán dolgozott. Taddeo da Rovigno a velenczei paloták számára készített díszítő munkáival híresedett el. A festők közűl Bernardo Parentinónak mellékneve is mutatja származását. Vajjon Cleriginus de Justinopoli, ki 1471 körűl élt és kinek emléke Portolén kivűl a Mária-templom mellett áll, vajjon Pietro da Muggia, Giorgio Vincenti da Capo ï Istria és Giovanni del Carso (Schiavone) nagyobb művészi értékkel bírtak-e Francesco Squarcione imént említett gyönge követőjénél, azt a meglevő adatok segítségével nem dönthetjük el. Egészen máskép áll Benedetto Carpaccio dolga, ki Capo ï Istriában élt és festett, hasonlóképen ismerjük az előbbinek atyját (vagy nagybátyját), Vittore Carpacciót, kinek műhelye Velenczében volt és velenczeinek írta magát, de kétségtelen, hogy Capo ï Istriában született, nemkülönben itt született tanítványa is, Lazzaro Sebastiani. Benedetto Carpaccio számos művével találkozunk Capo ï Istriában, így a székesegyház orgonáján rossz állapotban levő két festménye látható; mind a kettő a nevével és 1538 évszámmal van megjelölve: az egyik a szentektől környezett Madonnát, a másik a Bemutatást a templomban és a Betlehemi gyermekgyilkolást ábrázolja. Egyéb festményei Capo ï Istriában ezek: Jézus neve angyalok által környezve a Szent Anna kolostorban, Madonna trónon a később még említendő Szent Miklós kápolnában, továbbá három festmény a városház üléstermében. A három utóbbi közűl az első, Mária koronáztatása, 1537-ből való; a második, melyet némelyek Vittore Carpaccio művének tartanak, a polgármestert a tanácsosok kiséretében templomba menet ábrázolja; a harmadik kép Madonna szentekkel. Piranóban a sótársúlat épületében levő Madonna szintén Benedetto Carpaccio műve. E festmény Szent Luciának a sótelepeken levő templomából való.

Festmények és faragványok egy szekrényen a San Giorgio templomban Piranóban (XV. század). Siegl Károlytól

Vittore Carpacciónak, a Bellini fivérek nagy utódjának, kinek legendákat s kivált Szent Orsolya legendáját ábrázoló, a velenczei akadémiában levő képsorozata általánosan ismeretes, szintén több kiváló műve van Isztriában. Így a capodistriai székesegyházban egy nagyobb, a fölírat szerint 1516-ból való, s szép formákkal és összhangzatos színekkel előállított Madonna-kép, melyet 1829-ben Duse kijavított; továbbá Carcaucében a Szent Antal templomban egy Szent Antal; a portoléi székesegyházban pedig egy Szentháromság 1510-ből. Névvel és 1518 évszámmal ellátott, eléggé nagy (2.18 X 2.75 méter) és legjobb festményeinek egyike Piranóban a Ferencz-rendiek templomában van. Madonnát trónon ábrázolja e kép, lábainál zenélő angyalok ülnek, egy felől toulousei Szent Lajos, Péter és Ferencz, más felől Szent Lajos király, paduai Szent Antal és Klára állanak. E képet Acquaroli történeti festő nem régiben fölfrissíté.

E két mesternek a félszigeten található számos műve vajjon nem azon föltevés mellett szól-e, hogy ők isztriai származásúak voltak? Ugyanazon iskolába tartozó kortársaiknak, bár nem földieik voltak, Isztriában itt-ott nem egy műve látható; így a cittanuovai templomban Matnegna iskolájára mutató egy festmény, ugyanott egy másik, melyet Marco Basaiti művének tartanak, továbbá a bescai templomban, s végűl a capodistriai Szent Anna kolostorban Giovanni Battista Cima de Coneglianónak egy tízrétű pompás festménye, melynek kerete igen érdekes építészeti és szobrászati alkotás.

A paduai iskola iránya a velenczei képírásra és szobrászatra egyaránt erős hatást gyakorolt. A florenczi szobrászat vívmányaival Velencze Donatello révén ismerkedett meg, midőn ez Paduában dolgozott; azonkivűl nehány florenczi szobrász megfordúlt Velenczében is. A velenczei kora renaissance szobrászat szoros kapcsolatban van a Lombardiék nevével. Az imént említett oltárkép keretét határozottan ezeknek a művészete jellemzi, nemkülönben a capodistriai székesegyház mellékajtainak ajtófeleit és a piranói Ferencz-rendi kolostor gazdag ékítményű pilléreit. A velenczei szobrászat a XVI. században, névszerint Sansovino fölléptével, a díszítmény gazdagságának fejlesztését tartja szem előtt. Ebből a korszakból való a capodistriai Szent Anna templomban levő faragott oltár, melynek eleje préselt és aranyozott bőrrel van burkolva, ugyanott a Tacco-palota ajtókopogtatója, mely delphineken nyargaló gyermekek között Venus Anadyomenét állítja elénk. Ide tartoznak még: a bujei Mária templomban a gazdag díszítésű, szép orgonakarzat (1500), a mitterburgi székesegyházban egy szentek alakjaival díszített ezüst kereszt és az 1543-ból való pompás díszű szentségház. Utóbb a velenczei szobrászatot is meghódította a barokk művészet. Isztriában erről tanúskodnak a capodistriai székesegyházban a Brutti családnak Szent Ferencz és Szent Antal alakjaival díszített síremléke (1696), Isolában a remekűl faragott könyvtámla (1636), a Pirano városházának homlokzatába falazott czímer, ugyanitt a Rota család birtokában levő nehány szobormű, végűl Mitterburgtól mintegy nyolcz kilométernyire Selveben a San Pietro apátságban a szerzetesek által készített faragványok. Capo ï Istriában a Borisi- és del Bello-féle házak ajtókopogtatói nehézkesek és durvák.

Kőből faragott oszlopdísz a piranói Ferencz-rendi templomban (1501).

Időközben Francziaországból egész Európába elterjedt a XIV. Lajos nevével jelölt ízlés. A piranói székesegyház sekrestyéjében a szépen rajzolt és faragott székek, a bujei templom kapuja és orgonakarzata, végűl a montonai székesegyházban két aranyozott szék a legkiválóbb emlékek a szobrászat e korszakából. A XVIII. század művészete jellemzi az isolai szép chorus-székeket, a piranói del Rosario kápolnában levő és jó ízléssel csoportosított angyalokkal s virágokkal díszített keretet, mely a fafaragásnak valódi remeke; továbbá az erényeket jelképező márvány szobrok az osserói szentségházon, végűl Lussin piccolo székesegyházának mellékoltárán egy kereszt. Ezekhez sorakoznak Szent Lőrincznek és Istvánnak carrarai márványból faragott szobra a montonai székesegyházban és nehány más szentnek szobra a portolei székesegyházban, melyek Francesco Bonazzasnak, Antonio Canova tanítójának művei.

A Carpaccio-k mellett és utánuk Marco és Pietro de Veglia képviselik Isztriát a XVI. századbeli velenczei képírásban. Ezek is velenczeieknek mondották magukat. A tartományban találkozó, névvel nem jelölt egyik vagy másik festményt nekik tulajdonítani nem igen helyes. Ilyen ismeretlen szerzőjű munka példáúl az osserói püspöki kápolnában Madonnát és szenteket ábrázoló háromrétű kép 1571-ből. A szóban levő korszakbeli velenczei festők közűl Girolamo de Santa Crocenak az isolai templomban 1537-ből egy szép Madonna képe van, melyet újabb időben a már említett Domenico Aquaroli állított helyre; továbbá a mitterburgi Ferencz-rendi templomban nevével és 1526 évszámmal jelölt Madonna-képe szentekkel, Veglia szigeten a malinscai Magdolna kolostorban egy festménye, mely Máriát a gyermekkel, a templom védszentjét és más szenteket ábrázol és mely kereténél fogva is érdekes; továbbá szintén Veglia szigeten a pontei minorita kolostorban nevével és 1535 évszámmal jelölt oltárképe. A capodistriai Szent Anna kolostorban a főoltár mellett levő „Levétel a keresztről” a mester iskolájából való. A piranói Ferencz-rendi templomban Vittore Carpaccio festménye mellett levő Szent Sebestyén, nemkülönben a capodistriai székesegyházban a nagyon megrongált és újabb időben kijavított „Utolsó vacsora” Palma Vecchia iskolájára vallanak. A bescai templomban levő „Utolsó vacsora” közelít e mester legutolsó festési módjához. Lussin grande székesegyházának sekrestyéjében levő Madonnát Tiziano művének tartják; Veglia szigeten a tertiariusok Santa Maria del Capobeli zárdatemlomában levő Madonna-kép pedig állítólag Tiziano unokaöcscse, Marco Vecelli műve; végűl az isolai templomban levő Szent Sebestyént Tiziano tanítványának, Jere da Spilimbergonak, tulajdonítják. Piranóban a Ferencz-rendi templomban „Szent Ferencz látomása” Carletto Caliari, Veglia városban a Ferencz-rendi templom főoltárán levő Madonna pedig Giovanni Licinio de Pordenone műveként szerepel. Vajjon az isolai templomban levő „Keresztről levétel”-t Tintoretto festette-e, az épen oly kétes, mint a mennyire kétesek a most fölsorolt képek festői. Bizonyos azonban, hogy Tintoretto művei: „Krisztus az olajfák hegyén” a piranói Ferencz-rendi templom sekrestyéjében, továbbá szintén Piranóban a városházán őrzött nagy fogadalmi festmény, mely a városi tanács egy fogadalmát ábrázolja. Palma Giovanenak több festménye van a tartományban; így a capodistriai Szent Anna kolostorban Krisztus Magdolnával és más szentekkel, Piranóban a San Stefano templomban egy Madonna, ugyanott a Ferencz-rendi kolostorban egy festmény. E festő iskolájára vallanak: a juvandvori Lucia templom szép oltárképe, továbbá Osseróban a Tiziano művének tartott Madonna. A piranói Ferencz-rendi templomban levő nagy terjedelmű „Utolsó vacsorá”-t Antonio Vassilachi, másként ¾ Aliense művének mondják. E képnek egy másolata van a parenzói székesegyházban.

Azonban más olasz iskolák mestereitől is találkoznak képek Isztriában; így a vegliai székesegyházban „Krisztus föltámadása” a florenczi Giuseppe Porta, másként Salviati műve; a chersói minorita templomban Szent Ferencz a veronai Felice Brusasorcinak, Domenico fiának műve. Még nincs megállapítva, vajon Leonardó da Vinci „Utolsó vacsorá”-jának Lussin grandeban levő másolata ebből az időből való-e, s vajjon azok közé a másolatok közé tartozik-e, melyek a nagyon megrongált eredetinek helyreállítása tekintetében értékesek; nemkülönben az sincs megállapítva, hogy e másolat milyen viszonyban van Paoló Veronese iskolájával, a kinek az osserói templomban levő Rafael-féle Madonna del Granduca másolata tulajdoníttatik. A bujei Mária templomban Szent Anna más szentekkel a XVII. században Paduában élt Giulio Cirello műve; Lussin grandeban, a székesegyházban Szent Ferencz állítólag a Genuai Fra Bernardo Strozzi (il preto Genovese) műve; a san martinói minorita templomban hat nagy festmény, melyek mindegyike két-két apostolt ábrázol, a nápolyi iskolából való; a piranói Ferencz-rendi templom szentélyében egy igen jó Madonna-fej Giovanni Battista Salvi, másként Sassoferrato műve; ugyanitt a zárdában egy kép, mely Európa elraboltatását ábrázolja, Luca Giordano műve, ha ugyan hinni lehet a hagyománynak, mely szerint Gerard Honthorstnak egy művével is dicsekedhetik Isztria. Ez utóbbi a Lussin grandei székesegyházban rézre festett kép és Krisztus születését ábrázolja.

E korszakba tartoznak Francesco és Angelo Trevisani, mindketten Capo ï Istriából valók. Francesco Trevisani 1656 körűl született, eklektikus volt s Rómában és annak környékén folytatott működéseért a Romano melléknevet kapta; Angeli Trevisani leginkább Velenczében tartózkodott és képmásokat festett. A Lussin grandeban, a Santa Maria degli Angeli templomban levő fogadalmi kép, mely Madonnát és a donatort ábrázolja, talán 1600-ból való, tehát félszázaddal előzte meg e mestereket; ellenben a capodistriai megszűntetett Ferencz-rendi kolostor templomának mennyezetét díszítő freskó-képek az ő idejökbe esnek. Valószínű, hogy ez utóbbiak Prem festő művei, a ki az Adelsberg melletti hason nevű helységben született, 1688-ban Triesztben tartózkodott és Capo ï Istriában is dolgozott.

Az Isztriában levő XVII. századbeli festmények legnagyobb részben a most említettek kivételével, velenczei mesterek művei. Így a capodistriai székesegyházban Szent Borbála, Dignanóban az 1598-ból való „Utolsó vacsora” a XVII. század végén és a XVIII. század elején élt Giovanni Contarini, a piranói Ferencz-rendi templom sekrestyéjében egy Madonna Alessandro Varotari (Padovanino), a capodistriai székesegyházban Szent Jeromos Pietro Liberi műve; a bujei Mária templomban levő új-testamentomi jeleneteket, Lussin grandeban a székesegyház szentélyének mennyezetén Szent Antal megdicsőűlését és a Madonnát, továbbá a polai székesegyház sekrestyéjében egy felől Szent Marcellus püspököt, más felől a menekűlő eretnekséget ábrázoló terjedelmes festményt Pietro della Vecchia műveinek tartják. A portolei székesegyházban Paolo Veronese műveire emlékeztető Szent Györgyöt és a san martinói minarita templom főoltárának képét, Szent Jeromost, a velenczei iskolában tanúlt németalföldi Baldassare del¾ Anna festette.

A milyenek voltak a körűlmények a XVI. és XVII. században, olyanok maradtak a XVIII. században is. A piranói Ferencz-rendi kolostorban levő Szent József kivételével, melyet Carlo Maratta római átmeneti mester festett, ez időből való minden festmény velenczei művészek műve. Így a capodistriai székesegyházban „Szent Márk” Stephano Celesti műve; a piranói székesegyházban Angelo de Coster műve az a két festmény, melyek közűl az egyik a városnak a tengeri vihartól való megmentését, a másik az oltári szentség csudáját ábrázolja; ugyanitt és a kórház kis templomában egy-egy Madonna a szentekkel, állítólag Giovanni Battista Piazzetta művei. Piazzetta utódjának, Giovanni Maggiottónak egy jó festménye van a piranói Santa Maria della Salute templomban, továbbá Veglia szigeten a pontei templomban, mely utóbbi Ker. Jánost a pusztában ábrázolja. Gregorio Lazzarininek, Tiepolo mesterének, Isztriában következő művei ismeretesek: Piranóban a Ferencz-rendi templomban a négy evangelista, e templom sekrestyéjében Magdolna és Ker. János a pusztában, végűl e templom oratoriumában rajz és szín tekintetében kitűnő kép az, mely a samariai nőt a kútnál ábrázolja.

Giovanni Battista Tiepolo művészete a velenczei képírás virágzásának utolsó és rövid ideig tartó korszaka. Lussin grandeban a Madonna degli Angeli templomban két kis festményét őrzik. Isztriát e korszakban Tereza Recchini parenzói festőnő képviseli, ki 1780-ban nehány képet festett a székesegyház számára.

A mostani század elejéről megemlíthetjük Orazio Rota grófot Momianóból. A Palladio által épített montonai székesegyháznak e század elejéről való freskó-képét Giuseppe Bison festé.

A XIX. századbeli olajfestmények: Piranóban „Szent György martyriuma” Pagliarinitől (1844), továbbá Lussin grandeban a székesegyházban a „Keleti bölcsek” Hayez F.-től (1808). Ugyanitt „Krisztus megkereszteltetése” Lattanzio Querena műve (1811); továbbá van itt Cosroe Duse-tól és Liberale Cozza-tól is egy-egy festmény.

Jézus és a samariai nő a kútnál. Gregorio Lazzarini (1655–1740) festménye Piranóban. Siegl Károlytól

A mit e czikkben ismertettünk, legyen ez akár régi, akár új, tartozzék akár az ó-korba, akár a közép-korba, vagy a renaissance korába, mindig érdekes pótlékát teszi az olasz és byzanczi, de kivált a velenczei szobrászat és képírás történetének; az alkotásoknak, habár másutt készűltek, alapeszméjök a legtöbb esetben isztriai eredetű, s akárhányszor a tartományi szentek és események teszik tárgyukat, oly események, melyek az egyes városokat a természet fölötti hatalom iránt való rendkivűli hálaadásra, vagy ahhoz intézendő kérelemre indították. Ez alkotások azonban mindenek előtt hangos tanúi annak, hogy egykor mily benső volt a viszony a quarnerói szigetek és a tengernek pompában úszó királynéja között, tanúi annak a fontos szerepnek, melyet e tartomány Szent Márk zászlója alatt játszott, valamint Tegetthoff emlékszobra Polában a Saro-hegyen tanúja a tartomány legújabb dicsőséges korszakának, tanúja az osztrák-magyar haditengerészet nagyszerű kifejlődésének az isztriai és dalmácziai tengeren.

Fából faragott keret Piranóban a del Rosario kápolnában (XVIII. század). Siegl Károlytól