Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

9. fejezet - Krajna

9. fejezet - Krajna

Az Osztrák-Magyar Monarchia térképe.

Krajna tájképekben.

A Veldes-tó. Benesch Lászlótól

Az Alpesek vidéke. Schweiger-Lerchenfeld Amand bárótól

Az Alpesek hegyrendszerének legszélsőbb délkeleti részén, a hol a déli Mész-Alpesek legvégső magas csúcsai a Karszt kőtörmelékes földére, a tengerre és a velenczei síkságra tekintenek, emelkedik a hatalmas Triglav (2.864 méter). Ez a hegy a Juli Alpesek kimagasló csúcsa s egyúttal Krajna főbástyája, melynek jégmezővel koronázott csúcsáról áttekinthetjük az egész vidéket a „krajnai kapuk”-tól Weissenfelsnél (Ratschach) és Predilnél a Száva-völgy áttöréseiig Laibachtól keletre és a Karavankák szikfalfalvonalától a Karszt-vidék zöld dolináiig. De mindennél sokkal több torlódik össze a kép keretében. Éjszaknyugat felől még fölcsillámlik a Tauern jege, éjszak felől pedig a keleti Közép-Alpesek végtelen hullámvonalainak megdermedt tengere terjeszkedik szét. Távol délen csillámlik a tenger s a látóhatár elhalványúló homályából a partvidéki Karsztok kopasz csúcsai merűlnek föl. Egy másik tengerhez hasonlít távol keleten a végtelen síkság, melyet elképzelhetetlen régi időkben a pannoniai beltenger hullámai borítottak.

Tekintsük meg most álló helyünk szűkebb keretbe foglalt képét. A Juli Alpesek egész hegycsoportjának képe a Krajna és Tengermellék közt levő határon egy nyugat felől elvonúló főhegylánczczá domborúl, mely a Triglav felé délkeletre, ettől a középponttól pedig délnyugatra és azután délre fordúl. A főhegyláncztól éles gerinczű ágak sugároznak ki dél és éjszak felé, egy csomó forrás-völgyet kerítve be, melyek az éjszaki és keleti oldalon a Száva, a déli és nyugati oldalon pedig az Isonzo vízrendszeréhez tartoznak. Csendes, magános hegységi völgyek ezek havasi legelőkkel és sziklamezőkkel, itt-ott kis tavak ezüst fénye által ékítve.

A magas hegylánczok gerinczéből mindenütt kopasz csúcsok emelkednek föl a Triglavval csaknem egyenlő magasságba: a Mangart (2.678 méter), melynek napfényben tündöklő csúcsa a két pompás Weissenfelsi-tóban tükröződik vissza; a Jalouc (2.655 méter), a Moistroka (2.367 méter), a Razor (2.601 méter), a Velika Tièerca (2.319 méter) és a regékben gazdag Bogatin velki (2.008 méter) délnyugaton. A Juli Alpesek tengermelléki hegylánczait itt-ott kőfalszerűleg emelkednek az Isonzo forrás-vidéke fölött. A Jalouctól délkeletre fekszik a hátsó Trenta, e magános tanya, annak a vadásznak otthona, a ki egykor elég merész volt az aranyszarvú zerge magas virágos kertjei védő szellemének, a „Zlatorog”-nak, élete ellen törni. A ki elejti – mondja a rege – a Zlatorogot, megnyeri a kulcsot a Bogatin sziklarejtekeiben levő kincsekhez. Mi lett vége a „Trentai vadász”-nak, azt Baumbach Rudolf beszélte el híres havasi meséjében. Az eltűnt virágos kertek a kopár szikláknak azon helyén lehettek, mely a Hribarce fensík és a Komarza nevű kőfal között a „hét Triglav-tó” körűl terűl el.

Hasonló az a monda is, mely a Juli Alpesek pompás gerinczcsúcsát dicsőíti. A kőtörmelékeken még virítanak a „Triglavi rózsák”, fehéren és szűziesen, de csak a vasárnap szülöttek láthatják meg őket. A délnyugati és nyugati sziklavadon borzalmait keleten és éjszakkeleten a sötét erdők tengere ellensulyozza, melyek közt vannak a Száva-völgy felső részébe nyúló völgyek. Ugyanannyi bejárat van itt a Triglavhoz, melynek kiindúló pontja Moistrana község Lengenfeld mellett: a Vrata-völgyön keresztűl és a Luknia-szoroson át (1.779 méter), a honnan az Isonzo forrásvidékén levő „Triglav-kunyhó”-hoz (Zajaui alpesi kunyhó) ereszkedünk; a Kot-völgyön át az Emir (2.391 méter) és a Rjovina (2.534 méter) hatalmas oszlopai között a „Deschmann-kunyhó”-hoz; a Kerma-völgyön és a Sedlo vrh nyergén (2.025 méter) át a Belopolje havasig s majd ismét fölfelé s a gerinczen át a „Mária-Terézia-klub” kunyhójáig. A Belopolje Alpesnél torkollik be az a fölvezető út, mely a Wocheini völgyben kezdődik.

A Triglav csúcsa és jégmezője az éjszaki oldalról. Benesch Lászlótól

A Triglavra való fölmászást a legújabb időkig rendkivűli vakmerőségnek tartották. A természeti veszélyeket a képzelődés nyújtotta réműletek borzalmasan megnagyították. A Triglav nemcsak valósággal a fellegek közé emelkedett, de egyúttal istenség otthona is volt, az ó-vend mythologia háromfejű istenségeé. Most már minden másként van. Tisztelet tárgya ugyan még mindig a Triglav csúcsa, de a tiszteletadás módja megváltozott. Az ily őrtornyokon gyönyörködünk a látókép kiterjedésében, a valódi tünemények gazdagságában, melyekben a mindennapi élet észleletei salak gyanánt vesznek el. Az oltártüzek, melyek jelképileg a napfény felé törnek, most a legtisztább élvezetnek, a természet és az ő el nem múló nagysága élvezetének szolgálnak. Igaz, hogy ennek az élvezetnek elnyerése, ha a Triglavról van szó, nem fáradság nélkűli. A ki a Mária-Terézia-klub kunyhójától hág föl, a „Triglav kapuját” találja maga előtt, e széles vízmosást mesterséges sziklalépcsőkkel, beékelt fadorongokkal és vaspálczákkal, melyeken és melyek mellett az útas a Kis-Triglavig kúszva mászik föl. Ezután következik a Schneide”, száz lépés hosszú, itt-ott csak egy lépésnyi széles sziklagerincz mindkét oldalt szédítő mélységekkel, de szerencsére egészen vízszintes irányú. Ezzel azonban még nincs vége, még egy másik emelkedő s hasonlólag mászó készülékekkel ellátott sziklaélen kell keresztűl hatolnunk, hogy a Nagy-Triglav csúcsára jussunk. A legmagasabb (középső) csúcs éjszaki oldalán, az Alpesek legdélkeletibb pontján, meredek lejtőn egy jégmező függ, melyet hibásan „jégár”-nak is neveznek.

A kopár sziklák és sziklafalak vidéke, a csúcsok és gerinczek alatt torkolnak a Szávának föntebb említett és más, erdő-árnyazta oldalvölgyei csergő patakokkal és vízesésekkel, buja növényzetű havasi legelőkkel és regényes tavakkal. Az utóbbiak között a legkisebb a hét Triglav-tó, melyek még a sziklavidéken vannak a Triglavtól délnyugatra. Legmélyebben fekszik e kis medenczék közűl a „Fekete tó” (Èerni Jecero), a Velika Tièera éjszaknyugati alján, sötét fenyőerdőtől körűlvéve. A többi tavak között a hómezők nyár derekáig megmaradnak. A „Ferencz-Ferdinánd-főherczeg-klub” kunyhója a második és harmadik tónál vendégszeretőleg várja az útast.

A Száva vízkörnyéke csaknem a tartomány éjszaknyugati határáig terjed. Ott, Ratschachnál, különíti el a talaj alakzatában alig észrevehető alacsony vízválasztó (848 méter) a Száva éjszaknyugati forráspatakját (Wurzeni Száva) a Weissenbach forrásvizeitől, mely a Gailitzba ömlik, s tehát már a Dráva vízkörnyékéhez tartozik. Maga a Weissenbach a Römerthalból ered és főforrása a Versic (1.918 méter) éjszaki lejtőin fekszik, mely hegy Krajna nyugati határoszlopa, Karinthia, Krajna és a Tengermellék hármas határánál. Weissenfelsnél a Seebach ömlik a Weissenbachba. Ez a két Weissenfelsi-tó közűl az (alsó) éjszakinak kifolyása, melynek hátterét a Mangart alkotja. A „Mangart-tavak” – a mint e kis tó-medenczéket néha nevezni szokták – a déli Mész-Alpesek valódi gyöngyei. Földalatti források törnek útat a törmelékek és sziklahasadékok természetes szűrőin át és csodálatosan tisztává teszik az éjszaki tó vizét. A legmélyebb helyen is fölismerjük az elsülyedt fatörzseket, meglátjuk a fehér kavicszátonyokat és a sziklás partot. Ennek a sugártörő folyékony gyémántnak színjátékához hozzájárúlnak a Mangart fehér hószigeteinek tükrözése, a napfényes felhők képe és a vízmedenczét körűlkerítő erdő árnyéka. A völgyfenéken a két tó között van a „Rudolf-szikla”.

A Planica-völgy (a Wurzeni Száva eredete). Benesch Lászlótól

A tavak alatt természetes parkot találunk mohamezőkkel, zuhogó vízzel, fűrészmalommal és vashámorral. Előtte kanyarog a Rudolf-trónörökös-vasút sínje a völgy zöld alján. Ha a vasút irányában kelet felé megyünk, csakhamar elérünk Ratschachba és a vízválasztón át egy harmadik völgy torkolatához, melyet Planicának hívnak. Ennek hátsó részében fakad a Száva forrása sziklás meredekből 1.203 méter magasságban, de csakhamar eltűnik a kőgörgetegben, hogy azután a völgy éjszaki felén újból napfényre jusson. Ezután még egyszer eltűnik ez a víz Wurzen mellett egy mocsártóban, melyet még egy másik forrás táplál. A két forrás közűl melyik a tulajdonképi „Száva-forrás”, könnyű eldönteni, ha a valóságos vízválasztót alkotó vidék helyi körűlményeit tekintetbe veszszük. Ezek szerint a Wurzeni forrás, nem pedig a Planica-völgyi patak a Száva eredete.

Kronaunál egy negyedik völgy nyílik, a „Pišenza”, két forrásvölgygyel, melyek a Prisanig vagy Prisenska spica (2.555 méter) – a Triglav-vidék egyik legvadabb helye – és a Skerlatica (2.643 méter), a Juli Alpeseknek nagyságra nézve negyedik csúcsa, sziklavadonaiig nyúlnak. A nyugati ágon keresztűl egy meredek hágó visz a Moistroka-szoroson (1.616 méter) át a tengermelléki Trenta-völgybe.

Nagyobb fontosságú a távolabb kelet felé fekvő, Lengenfelddel szemközt nyíló három völgy, melyeknek közös torkolatuk van. E torkolatnál fekszik Moistrana. A fővölgy a Vrata-völgy, melynek kezdetén a Luknia-szoros (1.779 méter) közvetíti az összeköttetést az Isonzo felső völgye és az alsó Trenta-völgy között. A Vrata-völgy alján a Bistrica habjai legelők és kavicsos partok között haladnak, a lejtőkön fenyők és bükkfák állanak. A zöld sűrűjéből itt-ott egy szénégető boksa szürke füstoszlopa emelkedik. Valódi havasi völgy ez lakóhelyek nélkűl, kivéve a magános kunyhókat, melyekbe zerge- és fajdtyúk-vadászok szoktak betérni. A völgy alsó felében a Periènik vízesése omlik alá a sziklafalból tág ívben 40 méter mélységbe.

A Periènik vízesés a Vrata-völgyben. Lichtenfels Edétől

Nagyszerű a völgy hátsó része a Triglav-jégmezővel. Az éjszakkeleti Triglav-előhegységek második, Moistranánál kezdődő bemélyedése a Kot-völgy. Hátterét a Cmir és a Rjovina gerinczei, üstje és csúcsai alkotják. Előttük vezet föl az ösvény az új „Deschmann-kunyhó”-hoz. Kelet felé következik a harmadik bemélyedés, a Kerma-völgy. Közvetlen összeköttetésben Moistranával, miután baloldalt Kosmacnál összefut a Kot-völgygyel, a Kerma-völgy a Rothwein-völgybe megy át, a midőn éjszakkeleti irányából délkelet és éjszakkelet felé kanyarog. A Rothwein-patak, mielőtt a Szávába ömlenék, az úgy nevezett „Rothweinfall” habzó zuhatagait alkotja. A Száva már a Rothwein-patak torkolata előtt délkeleti irányt vesz, midőn a felső völgyfokból a kis síkságra lép, melynek déli szélén Radmannsdorf fekszik. A határoló magaslatok nyugati előhegyei közt van a Veldes-tó (területe 0.32  kilométer, tengerszín fölötti magassága 478, legnagyobb mélysége 45 méter), egész Krajna gyöngye, és e hírnévben még mindig gyarapodó nyári üdülőhely a wocheini Száva vadregényes völgyszorosának a kezdetén. Veldes egyike a vizektől élénkített zöld hegyi tájak azon újabb sanatoriumainak, a melyek körűlbelűl két évtized óta itt, majd amott keletkeztek az Alpesek rejtett zugaiban s kezdetleges állapotuktól hovatovább kényelmesedő nyári üdülő helyekké alakúlnak, nyaralókkal és vendéglőkkel, vízgyógyintézetekkel s természetes gyógymódokkal, regattákkal s más sportmulatságokkal hasznára s üdvére szolgálva úgy az egészséges, mint a szenvedő emberiségnek. Veldes nevezetességei: az ősrégi vár egy függőleges sziklamagaslaton (604 méter) és a „St.-Mária im See” nevű szigeti kápolna. A hatalmas Stol (Stuhl), a Karavankák kimagasló csúcsa, kéklő ködös távolból nyúlik be a kép keretébe. Veldes község kissé oldalt fekszik a tó éjszaki partjától. A déli parton Seebach házai vannak szétszórtan. A partokat számos nyaraló díszíti. Míg a Veldes-tó partján nyári éjeken az undinák játéka ragadja meg képzeletünket: ha a csevegő víz mentében a Wocheini-völgy árnyas nyílásaiba sétálunk, valóságos vízi nymphák otthona tárúl föl előttünk. Nincs pompásabb valami, mint egy ily órák hoszszáig terjedő séta a siető Savica habzó zuhatagai fölött az erdős zöld szorosokon át, a melyekbe itt-ott egy-egy pirosló sziklacsúcs tekint be. Ha elhagynók a völgyi útat s fölszállanánk a keleti fensíkra, órák hoszszáig terjedő vándorlás állana előttünk a pompás Ilovca-erdőn át, mely ott végződik, a hol Kropp vashámorai kalapálnak. A wocheini-völgyi út azonban mindenek előtt Freistritzba (Bistrica) vezet, mely egyik kiindúló pont a Triglav megmászására. Itt nyílik délnyugat felé a Freistritz-völgy, melyen a gyors Bistrica fut végig, vashámorok kerekeit hajtva zuhatagaival. Az út további része a Wocheini-tó magányába vezet (területe 0.834 négyszögkilométer, magassága a tenger fölött 526 méter, legnagyobb mélysége 69 méter). A messzire látszó tornyáról és csinos új turista-lakjáról ismert St.-Johann am See községnél csillámlik föl először a zöldeskék víztűkör, a Szentlélek kápolnánál pedig már a vízi tündérek által élénkített regényes vidék középpontján vagyunk. De még ezután jő a legszebb, ha elérjük a tó nyugati végét és a Savica habzó zuhatagai mentén fölszállunk a vízeséshez, nagyobbára erdő árnyékában, végűl pedig falépcsőkön a magas messzelátóhoz.

Már messziről jelentkezik a Savica erdő helye. Tompa dörgés hangzik a nyíláson át. Az egész vidék teljesen elhagyatott. A zöld hullámok habzó zuhatagokban törnek útat a bükkfa koronák és széles fenyőgalyak árnyéka alatt. A nedves talaj félhomályában, a hol haraszt és szeder buján tenyész s vadrózsa szolgál díszűl a vízi tündéreknek, el-elröppen a jégmadár és sikong a tarka tollú harkály. Az út felső részén azonban nedves köd terűl el és az utolsó tisztásnál fölcsillámlik a hatalmas vízesés, a Savica, mely 60 méter magas sziklalyukból mennydörögve zuhog alá a kőtörmelékekkel borított völgyüstbe. A Savica-vízeséssel szemközt levő messzelátón emléktábla hirdeti az alpeskedvelő János főherczeg 1807-dik évi látogatását.

A Savica-forrás (837 méter) éjszaki oldalán emelkedik a Komarca-Wand. Ezen túl egy meredek sziklaösvényen – a krajnai ipartársúlat fa-szállító siklóvasútja mellett – a hét Triglav-tó vidékére jutunk. E tavak, mint már említettük is, a Hribarce-fensík kopár lejtőin s dél felé eső lépcsőzetein vannak. Ezzel bezáródik a kör, melyet a Triglav-tető körűl vontunk. Veldes alatt, félórányira nyugat felé Radmannsdorftól, egyesűl a Száva két forráspatakja – a wurzeni és a wocheini Száva – és a főfolyó most kanyarogva halad a magas hegység keleti előrészén át, kisérve a vasúttól, melylyel az alpesi folyó a távolban mutatkozó Laibachi síkság felé vonúl. Mindenütt csinos templomok látszanak az erdőtlen magaslatokon, itt-ott észrevehető a Karavankák hegylánczának egy-egy darabja vöröslő sziklagerinczekkel s a Steini vagy Sannthali Alpesek magaslatai közelebb húzódnak. Itt köszönt bennünket az ősrégi, meredek partmagaslaton trónoló Krainburg is, ez egykori sziklafészek, melyben az Ortenburgi II. Henrik lakott. A Kanker, mely itt a Szávába ömlik, a Grintouc, a Kanker-Koèna magaslatairól s a Steini Alpesek más magas csúcsairól jő, melyek csaknem az egész keleti láthatárt elfoglalják.

St.-Johann am See (a Wocheini-tó mellett). Benesch Lászlótól

A krajnai alpesvidék második részét a Juli Alpesek Triglav-tömbje mellett a Karavankák alkotják. Ezek nyugaton kezdődnek a Gailitznál (Tarvis mellett Karinthiában), mely a Dráva vízhálózatához tartozik és mély áttörésével a tiroli Sextenthaltól idáig nyúló Karni Alpeseket a Karavankáktól elkülöníti. Ezek borítják az egész területet, melyet éjszakon a Dráva, délen a Száva, keleten a Eisenkappel-völgy (Karinthiában), a Seebergi nyereg és a Kanker-völgy, nyugaton pedig az elébb említett Gailitz patak határolnak. A hegyláncz főgerincze a határ Karinthia és Krajna között.

A Karavankák hegyrajzi jellege nem egységes. Nyugati harmadrészükön egyetlen, nyugatról keletre húzódó s csaknem kőfalszerűleg alakúlt lánczolatból fejlődnek a Karavankák s alapjuk azon arányban szélesbedik, a mint keletkezési pontjuktól mind messzebbre távolodnak. Egyszersmind keleti részökben érik el legnagyobb magasságukat a Stol-ban (2.239 méter). A délkelet felől hozzájuk csatlakozó Steini Alpesek, melyek önálló hegycsoportot alkotnak, töltik be előhegyeikkel együtt a Kanker és a Sann közötti területet.

A Karavankák hegyláncza a Dráva-völgyéből – tehát Karinthiából – sokkal nagyszerűbbnek látszik, mint a Száva-völgy bármely pontjáról. Különösen a Steini Alpesek a hatalmas Grintovc- vagy Grintouc-czal, mely azok legmagasabb csúcsa (2.559 méter), közel Karinthia, Krajna és Stiria hármas határához – és a csak kevéssel alacsonyabb Kanker-Koèna-val, csodálatos képet nyújtanak a laibachi síkságról, mely kép a tiroli dolomitokéhoz hasonlít. Oly kép azonban, minő a napfénytől ragyogó Karavankáké, példáúl a Wörthi-tó partjairól, alig található valahol az Alpes-vidék összes keleti részében. Mindamellett érdekes a Karavankákban az éjszak és dél közötti ellentét. A kép egész pompája, melynek középrészén a magas messzelátó csúcsok vannak, csaknem egyszerre tűnik föl. A hatalmas Dráva s ellenében a jelentéktelen Száva, Karinthia tótükrei éjszakon, és a Triglav-tömb sziklavadonjai délen, zöld völgysíkok a sziklafal mindkét oldalán: ezek a tájképi elemek eléggé jellemzik Karinthiának és Krajnának a Karavankákra dűlő határrészleteit.

A tartomány éjszaknyugati szögletében a Karavankák krajnai vidékére lépünk. Legjobb ez útra azt a vasútat használnunk, mely Tarvistól Laibach felé vezet. Épen Weisenfels előtt lépünk át a határon egy pompás, 38 méter magas és 128 méter hosszú vasúti hídon. A sínek magas gáton haladnak úgy, hogy a szétszórva fekvő házak játékdarabok gyanánt feküsznek lábainknál. A völgy keskeny és zord. A Römerthalból a Weissenbach tajtékzik elő. Még inkább alpesi jellegű Ratschach község a vízválasztónál. A wurzeni Száva-forrás tágas völgyét országút metszi át, mely éjszak felé emelkedik és 1.071 méter tengerszín fölötti magasságban átmegy a Karavankákon s egyúttal a tartomány határán. Ez a Wurzen-szoros, az úgy nevezett Die Wurzen. Bejáratának kapuoszlopai kelet felől a Kamnat vrh (1.658 méter), nyugat felől a Petelinegg (1.547 méter). A kilátás a szoroson túl a Dobraèra (Dobratsch), a Gail-völgyre, a Federaunra és a többi helységekre, ide értve a villachi síkságot is, rendkivűl élvezetes.

A Száva-völgy regényes jellege Kronaunál kezdődik. Ily hely méltó volna, hogy a havasok barátjainak gyülekező pontja legyen. A Pišenza-völgy zord szépségű és elhomályosítja az itt csaknem csekélyeknek látszó Karavankákat. A legközelebbi vasútállomásnál, Lengenfeldnél, a Triglav-tömb és a Karavankák már egyenlő magasak. A Triglav előcsúcsainak versenytársaként lép föl a Nagy Mittagskogel (2.144 méter), a nyugati Karavanka-lácnz domalakú főcsúcsa. Igaz azonban, hogy annak, ki a Wurzeni forrás felől érkezik, a Vrata-völgy hátterében rögtön a Triglav jégmezővel borított csúcsa tűnik föl, s ezzel a látványnyal a Nagy Mittagskogelé nem mérkőzhetik. Joggal mondják, hogy e Legenfeld melletti hely a legszebb pont az egész Rufolf-vasút mentén.

A Karavankák Asslingnál kerekednek felűl. A Száva-völgy felső részének e szakaszán nevezetes ősrégi ipar a vas bányászata és földolgozása. Már kétszáz évvel ezelőtt írhatta a belföldi krónikás, Valvasor, hogy Jauerburgban gyártják a „krobatische Stahl”-t (horvát kardot), mely „oly örömest iszik török vért és az ellenségnek orra előtt rettenetesen villog”. Jauerburgban az érczet kohókban tüzesítik, Asslingban már gépóriások kalapálnak. A Jesenica-patak völgyén át, mely Asslingtól éjszak felé a Karavankák hegylánczába nyomúl, az idylli Heiligen Kreuz in den Alpen (Planina) község és egy vasbánya aknái mellett vezet az út a Koèna (1.552 méter) csúcsára. A Karavankák hegyláncza mind hatalmasabban bontakozik ki. A Koèná-nál délkeleti irányt vesz s a Stolban (2.239 méter), mely egyúttal a legmagasabb csúcsa is, legdélibb kanyarúlatát nyeri. A Stol épen a Radmannsdorfi síkság éjszaki részén emelkedik.

Jauerburg és Karnervellach, Asslingtól délkeletre, még hegyek közt feküsznek, közel a felső Száva-szoros nyilásához, szűk erdős völgyekkel a Karavankák főlánczának előhegyeiben. Karnervellach völgyszurdoka jelöli az útat, mely a Stol csúcsára vezet. A kilátás itt csaknem oly szép, mint a Triglav csúcsán. Elnyúlik a Grossglocknerig és a Dachsteinig, a tiroli dolomitok tömkelegébe, éjszak és dél kék tó-tükreiig és a vidám laibachi síkságon át a tengerig.

Fontos részlet a Karavankákban a Loibl-szoros (1.370 méter) nyerge a Stol keleti részén. A Loibl-szoros már a rómaiak idejében fontos átjáró volt Aquileja és Virunum között Nauportus középállomással a laibachi síkság déli részén. A középkorban kevéssé használták, de az országút megnyitása után III. Károly idejében (1728) ismét jelentőségre vergődött. A szoros magaslatát eredetileg egy rövid alagút törte át, mely később beomlott. A jelenlegi sziklavágás mintegy 130 méter hosszú és 3.4 méter mély. A két, még fennálló oszlop eredetileg az alagút szádájához tartozott, mely szintén eltűnt.

A tulajdonképi Loibl-chaussée Laibachtól és Krainburgtól vonúl fölfelé. Közelebbi kiindúló pontok Podnart-Kropp, továbbá Radmannsdorf és Lees vasúti állomások. Podnart alatt torkollik a Feistritz, mely az út irányát jelzi. Az első megálló hely az előhegységben Neumarktl. Itt ömlik be a Loibl-szorostól jövő St.-Anna-patak a Feistritzba. Erről a patakról nevezték el a völgyet. Neumarktl körűl alpin szépségek egész sorát találhatjuk. Említésre méltók a Feistritz kitörési medenczéje a regényes „Ördöghíd”-nál, a följáró a Košutára, melynek legmagasabb pontja a Kušutnik-torony (2.135 méter), a Neumarktl és Vigaun közötti vidék, mely utóbbi fölött Katzenstein romjai uralkodnak, a Kankerbe és a Grintouc-völgyekbe vivő országút s több mások.

A főnevezetesség természetesen a Loibl-út. A ki nyár kezdetén útazik erre, a völgyzárlat magaslatain még láthatja a hószigeteket s gyönyörködhetik a virágokban, melyek az elfutó víz mellett virítanak. Mindenütt zúgnak a malmok vízzuhatagai. A képes oszlopok és keresztek körűl méhek zümmögnek, lakhely lakhelyet ér. Végre elhaladunk a Košuta zuhatagai előtt és elérjük a St.-Anna nevű tanyát, a honnan megkezdődnek az út csigavonalú emelkedései a Loibl-szoroshoz. A fenvölgyet köröskörűl kopasz sziklacsúcsok kerítik. Legnagyobbszerű köztük a Košuta messze nyúló meredek fala, mely az országút délkeleti részén emelkedik. Délnyugat felől a Bogunèica (2.063 méter) csipkés csúcsai és gerinczei barnúlnak, míg törmelékmezői és omladékai messze lenyúlnak. Így a Košuta és Bogunèica valóságos oszlopai a Loibl-szoros alpesi kapujának. A magaslatoktól körűlzárt medenczében van St.-Anna község, melyet szép fekvése és az épen mellette fekvő sziklakeret egyaránt nevezetessé tesz.

A Loibl-szoroson át megy el a Karinthia és Krajna közötti határ. Azon túl az országút csigavonalai 734 méternyire sülyednek, később azonban ismét 1.004 méternyire emelkednek föl a „Kis Loibl-szoros”-hoz. Kevéssel előbb az „Ördöghíd”-on, a Loibl-chaussée legregényesebb pontján megyünk át. Az út ezután Unter-Loibl mellett halad el, s hosszú nyereghídon át visz Hollenburg magasan fekvő vára alatt a Dráván keresztűl és Klagenfurtban végződik.

St.-Anna és a Loibl-szoros. Benesch Lászlótól

Meg kell még emlékeznünk Krajna tartomány legutolsó alpin hegyrészletéről, a Steini Alpesekről, melyeket Sannthali Alpeseknek is neveznek, s melyek a Kankerbach és a felső Sann között emelkednek. Nagyon kis területük van ugyan, de hegyrajzi jellegük szerint a tiroli dolomitokéhoz hasonlag rendkivűl pompás és regényes csoport. Ezt a vidéket rendesen Krainburgból látogatják. De nem kevésbbé jó kiindúló pont Stein kies városka a laibachi síkság éjszakkeleti végén. Steintól a Feistritz-patak völgyén át megy az út a Grintovc vagy Grintouc sziklavadonjába és a „Steini nyergen” át a Sann forrásvidékére. – Jobban dicsérik a Kanker-völgyet, mely nagy bemélyedés a Karavankák és a Steini Alpesek között és a melyen keresztűl országút visz Krainburgból Eisenkappelbe a karinthiai Seebergen át. Ennek a bemélyedésnek a nyílásánál van a Kankeri templom, mely több festőnek föltűnt mint staffage a Storžiè és Grintouc közti völgy egyik festői részletében. A „Poschner” és „Cunder” nevű jó hírnevű vendéglőkhöz vivő út vonzóbb, mint bármely más a Karavankák vidékén. Az utóbbi vendéglő fölött van a határpostaállomás és a gyárépület. Az országút legmagasabb pontja azonban Karinthiában van a Seeberg (1.218 méter) nyereg tetején, a honnan a pompás Vellach-völgyön át fut át Eisenkappel felé. Ez az út kétség kivűl a legszebb hegyi út a Karavankákban; a mi különösen a Vellach-völgyet illeti, ez a déli Mész-Alpesek völgyeinek leghíresebb festői pontjaival mérkőzhetik.

Azonban a Steini Alpesek krajnai része sem áll hátrább. A „Poschner”-nél kezdődik a Suhadolnik nevű „árok”, egy lépcsőzetesen emelkedő rövid völgy, melynek hátterét a Steini Alpesek óriásai: a Kanker Koèna (2.484 méter), a Skuta (2.530 méter) és a Grintouc (2.559 méter) zárják be. Mindezt a pompát már részben a Suhadolnik tanyánál megláthatjuk. Föntebb pompás bükkök árnyékában megyünk; először elérjük a „Frischaufhütte”-t, s végre szakadékok mellett a Grintouc törmelékfedte csúcsára jutunk el. Az innen látható kép alig kisebb valamivel, mint a Triglav csúcsáról nyíló. A Grintouc-csúcs közel van Krajna, Karinthia és Stiria hármas határához. Három pompás völgy alkotja az árkokat, melyeken át a vizek a három tartományba folynak: éjszakon a karinthiai Vellach, keleten a stiriai Sann, délen a krajnai Feistritz. Az alpin magasvölgyeknek három tartomány határán való ilynemű egyesűlése sehol sem található a déli Mész-Alpesekben. A Sann forrásvidékét és a pompás „Rinka-Fall”-t találóan hasonlították össze a Pyrenaeusok magaslatai közt levő híres „Cirque de Gavarnie”-val.

Részlet a Száva-völgyből Sawa mellett. Benesch Lászlótól

A hegyláncz, mely a Grintouc-nál kezdődik és a Sann meg Száva közt folytatódik, délkeleti irányban lassanként sülyed le és a Trojana (609 méter) melletti nagy mélyedés átmegy a Laibachtól Cillibe vezető úton. Az út vonalával egyközű völgyárok déli részében emelkednek a Száva-völgyet kisérő magaslatok. A folyó, mely számos homokzátonyával, kavics- és törmelékszigeteivel s mellékágaival rendes vízállásnál a laibachi síkságban széles medrét csak részben tölti be, Laibachtól keletre egy szép, a jobb parton a déli vasút sínjeitől átmetszett folyamvölgybe lép. Littainál, hol a vasút kissé fölebb megváltoztatja a partot, a völgy kiszélesűl. Sawa mellett új szorúlat kezdődik, mely Sagor vasúti állomásnál kissé félbeszakad.

Ez a szoros, melyet Trifail vasútállomásnál a sínek kőfalgátjai, a folyó medrének sziklaromjai, s a zátonyok közt zúgó habok jellemeznek, a bal parton nem egész kiterjedésében tartozik Krajnához, hanem a nevezett állomástól vízmentében a stiriai területhez. Ott – Sagor és Trifail vasúti állomások között – van a krajnai barnaszén-vidék. A szénkormos vizű Medübach oldalvölgyén át Gallenegg várához jutunk, melynek híres barlangja hévvízű fürdőjével s gőzzel telített levegőjével gyakran fogad gyógyúlást keresőket. Sawa közelében említendő még Watsch, mely kiválóan híres ősrégészeti lelőhely.

A Száva jobb partján a gyér erdejű s szelíd vonalokban hullámzó hegyek rétlejtőikkel, bokorcsalitjaikkal és patakjaikkal a folyóig nyúlnak, de meredek eséseket nem alkotnak, míg Trifail vasútállomástól kezdve mindenütt a folyó bal oldalán lépnek föl. Itt is, ott is havas zuhatagok sziporkáznak a mohszőnyegeken át. A Száva hoszszában keskeny ösvény vezet s a folyó vize, zátonyok és sziklatömbök által föltartóztatva, habzó zuhatagokban tör előre: oly kép, mely a stiriai Enns-szoros „Gesäuse” nevű részéhez hasonlít, bár hiányoznak belőle a hatalmas sziklatömegek festői színfalai.

Laibach, az alsó-krajnai vidék és Belső-Krajna. Radics Pétertől

A Laibachi síkság egy része az éjszak-krajnai medenczének, melyet éjszakon és keleten a Steini Alpesek nyúlványai, délen a laibachi láp vesznek körűl. Ez a szép síkság az éjszakról és éjszaknyugatról határos Steini és Krainburgi síksággal együtt a legnagyobb völgylapályok közé tartozik a krajnai Alpes-vidék egész területén. Itt szögellenek össze Felső-, Alsó- és Belső-Krajna oly teljesen különböző jellemű földalakúlásai: a Juli és Karni Alpesek pompás magaslatai, az alsókrajnai hegyek legnagyobb részt lomberdejű előhegyeikkel és dombnyúlványaikkal és Laibach szántófölddel borított őstörténeti tómedrével, a már nagy részt mívelés alá kerűlt laibachi láp és a Karszt hegység kiváló, 1.106 méter magas Krim csúcsával. Itt fekszik Laibach város (Ljubljana), a monarchia egyik legrégibb városa, az Oberlaibachnál eredő Laibach folyó mindkét partján, mely a Karszt barlangvilágában el-eltűnő és ismét napfényre jövő Poik és Unz karszti folyók folytatása, és fölötte van a 364 méter magas, éjszaknyugati lejtőjén még erdős várhegy, a melynek tetején őszi ködben látható néha a Brocken kisértethez hasonló igen szép légi tünemény.

Laibach város. Russ Róberttől

Alig találunk ily várost, mely egy elsőrangú római katonai állomás romjaiból emelkedve Nagy Károly császár idejétől az újkorig folyvást fontos katonai hely volt, s mint ilyen az uralkodónak, különösen a Habsburg-házból származó fejedelmeknek, mindenkor különös figyelmét és kiváló kegyét élvezte; alig találunk ily várost, a hol az éles szemű látogató az alakúlás történetét oly világosan láthatná jelen állapotán, bár kőfalai, kapui és tornyai ezelőtt már közel egy századdal eltűntek!

A „Rudolfinum” nevű tartományi múzeumban őrzött római leletek a világ urának, Rómának, napjaira emlékeztetnek, a vár (fegyház) a várhegyen és a számos csúcsos tetőzetű régi ház a „régi piaczon” és a Florián-útczában, a hegy és folyó közt összeszorított legrégibb városrészekben, mind visszapillantást engednek a mai Laibach lassú keletkezésére. A város kezdetben a Laibach jobb partján fekvő „régi piacz”-tól a folyón átterjedve, a balparton mint „új piacz” terjeszkedett el, majd az 1821-diki laibachi fejedelmi kongresszus hatása alatt ismét terjedt és szépűlt (Kongresszus-tér és Csillag-fasor) s azután az új korban nyugati és éjszaki irányban két új városnegyeddel szaporodott. A legújabb telepűlésen láthatjuk nyugati irányban a Ferencz József császár-útcza nevű pompás avenuet, mely domalakúlag boltosúló árnyas Lattermanns-sétatérig villákkal van tele, a Rudolfinum új múzeum monumentális épületét, az új szép takarékpénztárt és számos magánházat; éjszak felé a déli és az államvasút forgalomkeltő pályaudvarainak szomszédságában van a második új városnegyed különböző gyártelepekkel és az új városi kaszárnyának tíz épületből álló háztömege. Az utóbb említett negyedben keletkezett a Jézus szívéről nevezett új templom és a lazaristák missio-háza, Laibach legújabb temploma, épen szemben a Laibach balpartján oldalt fekvő legrégibb, Szent Péterről nevezett plebániával, a melyhez századok alatt Szent-Miklós domplebánia, a Szent-Jakab városi plebánia, Mária üdvözlete (Ferenczrendiek) és Tirnau csatlakoztak, mind a régi Laibach területén, a hol láthatjuk még a német lovagrendnek (Német-tér), az orsolyáknak (Kongresszus-tér) és Szent-Floriánnak templomait, az utóbbit a vár déli följáratánál, mely vár egykor a tartomány főnökeinek lakása volt, a hol a régi, Szent Györgyről nevezett kápolnában azok czímerei egész a XVIII. század közepéig megvannak. A várbeli óratorony ormáról, mely a középkori „trombita-torony” átalakítása, igen pompás kilátás van Laibach síkjára, különösen pedig az Alpesektől körűlvett éjszakrajnai medenczére.

De már a szorosabb értelemben vett laibachi síkságra nyíló kilátás is, a mint azt éjszaknyugat felől a Šiška-hegy, keletről a Golovc határolja s a mint az öt átjáróval áthidalt Laibach folyó és Gruber-csatorna partjain mutatkozik, nagyon érdekes s egész sereg kellemes és vonzó természeti szép részleteket s emberi művek sorozatát mutatja. Az egésznek gyöngye a Šiška erdő keleti lejtőjén, a Lattermanns-allée végén fekvő Tivoli kastély (Unterthurn), mely már 600 évvel ezelőtt a karinthiai herczegek vadászkastélya volt s melyet napjainkban (1852) Ő Felsége Ferencz József vásárolt meg Radetzky gróf tábornagy számára s annak halála után újból Ő Felsége tulajdona, majd városi birtokká lett; a jól gondozott parkterrasz legfelső terén Radetzky nem rég állított érczszobra van, mely hős hadvezérnek, mint díszpolgárának, Laibach városa már 1860-ban állíttatott egy óriási mellszobrot Frenkorn művész által a „Csillag-fasor” köröndjén.

Laibach síkságából délkeleti irányban St.-Mareinon át s az Obergurk mellett a Laibach folyóhoz hasonló nagyságban napfényre jövő Gurk felső völgyétől az eredeténél s alsó folyásánál Horvátországhoz tartozó felső- és középfolyásában pedig Horvátországot Krajnától elválasztó Kulpa folyóig húzódva, a tartomány főhegygerincze két lényegesen különböző részre osztja, az Alsó-Krajnai vidéket: a keletire, melyet nyugat felől keletre húzódva számos, gyakran igen kellemes hosszanti és harántvölgyek szakítanak át, s melynek a kőszén- és triaszkorszakhoz tartozó rétegei erdős és szőlővel borított dombjaival és hegyeivel az Alpesek elővidékét képviselik; továbbá a nyugatira, melynek krétakorszaki rétegei, szakadékai és üstjei már a szomszédos Belső-Krajnai vidék karsztjellegét mutatják.

A Laibachtól az Uskok-hegységig s a Gurk felső részétől a Száváig terjedő Alsó-Krajnai talaj természetszerűleg öt csoportra osztható, melyeket hegyrajzilag a Littai-i hegyek, a Treffeni és Nassenfussi magaslatok, az Uskok-hegység és a möttling-Èernembli lejtők jellemeznek. Alsó-Krajna ezen öt részlete közűl az elsőn a Littai-i hegek vonúlnak el, melyek a Száva jobb partján csaknem egyközűleg futó, de egymástól sokszor elhajló hegylánczokban terjednek szét. A két hegyláncz éjszakibb ága a Laibach mellett 793 méter magasságban levő Janèbergtől a Trifaillal szemben fekvő 674 méter Dobouz egyházközségig terjed, mely utóbbinak előhegyein a Mitale vízesés ömlik regényesen a mélységbe s legnagyobb emelkedése Dobouztól délre az 1.219 méter magas Kumberg, mely nemcsak ezen hegyláncznak, de általában Alsó-Krajna hegyeinek legmagasabb csúcsa; a Littai-i hegyek déli láncza az 581 méter magas St.-Mareintól éjszakra fekvő Movniktól az 536 méter magas Wetternichig terjed éjszaknyugatra Savenstein mellett a Szávánál, mely Stiria határánál (Trifail vasúti állomásnál) délkeletre fordúl s 64 kilométer hosszúságban Krajna és Stiria, további 5 kilométernyire pedig Krajna és Horvátország határvonalát alkotja mindinkább szélesedő partlapálylyal.

A Littai-i hegyláncz vidékén azon az országúton, a mely Littai déli vasúti állomást Alsó-Krajna főhelyével, Rudolfswerth várossal, összeköti, fekszik a Krajnában nevezetes Wagensberg község (429 méter) a hasonnevű, jelenleg Windischgrätz herczeg tulajdonát képező Wagensberg várral, a sokat emlegetett krajnai történetíró, Valvasor Weichard János báró, egykori tuskulanumával, honnan messze kilátás nyílik az alatta fekvő kisebb-nagyobb községekkel, templomokkal, várakkal és kastélyokkal élénkített vidékre. Wagensbergnek az említett tudós tulajdonostól sajátkezűleg készített vázlata után áttekintőleg rajzolt s „Krajna herczegség büszkesége” czímű munkájában látható képe tanúsítja, mily nagy gyönyörűsége telt egykor a bárónak abban a kilátásban, mely különösen várának éjszaki és éjszaknyugati ablakaiból tárúlt elé s egész a Steini Alpesekig, Watsch vidékére és a 840 méter magas Heiligenberg-ig terjed, míg lenn a völgyben többek közt első sorban a kedves Littai város, a gyönyörű Grünhof kastély nevű úrilak és az erdő sűrűjébe rejtett Schwarzenbach láthatók. A Littai-i hegyláncz vidékén van továbbá Alsó-Krajna egyik legszebb harántvölgye, a Freistritz öntözte, rendkivűl kellemes St.-Ruprecht-völgy, mely később délkeleti irányban a szélesebb Neuring-völgygyel egyesűl.

A Treffenimagaslatok, melyek a Kulova Sela csúcsban 597 méter magasságra emelkednek, egy részt a Gurk folyó és Themeniz-patak, más részt Weixelburg és Rudolfswerth városok között feküsznek. A nagyon változatos tájon kellemes völgyek, vidám rétek, erdők, szőlők, gyümölcsösök váltják föl egymást, a Gurkban és annak mellékpatakjaiban pedig találhatók a világvárosi étkező helyek étlapjain első helyen állott, jelenleg, fájdalom, elzavart gurki rákok.

Weixelburg városkának alapítása „Krajna atyja” III. Frigyes által (1478), ki az ozmánok pusztításai ellenében létesített erődrendszert épen ez által fejezte be, az alsókrajnai földet századokon át vérrel áztatott török küzdelmek legforróbb napjaira emlékeztet. Más részt a Weixelburgtól keletre fekvő s a később említendő Landstrasshoz hasonlóan, már csak mint állami erdőuradalom jelentékeny egykori cziszterczi Sittlich olyan egyházi alapítvány, melynek birtokai lassanként az egész tartományra elterjedtek.

Heiligenberg. Zoff Alfrédtól

Siessünk le Felső-Gurktól a Gurk folyó mentén s még mindig a Treffeni magaslatok vidékén egész sor mívelt vidék tárúl elénk, a monarchia egyik legrégibb nemesi családjának, az Auersperg herczegek uradalmának előrésze. Látjuk a meredek sziklán épűlt Seisenberg várat, továbbá a Hof nevű kohót és Krajna legszebb várát, a legbujább zöldben épűlt, kertek- és erdőktől körűlvett Ainöd-öt. Tovább menve a Gurk folyó éjszakkeleti hajlása mellett elérünk Rudolfswerth csinos városba, mely egy köröskörűl magas, termékeny domboktól kerített, a kanyargó Gurktól félszigetszerűleg alakított mérsékelt emelkedésen terraszszerűleg épűlt. Ezt a várost, mely Alsó-Krajna főhelye, IV. Rudolf herczeg 1365-ben Rudolfswerth névvel alapította, később egy nagy tűzvész után újból fölépülvén, Neustadtl nevet kapott, míg végre 1865-ben, alapításának 500 éves ünnepe alkalmával, ismét visszanyerte régi híres nevét. A török korszakban ez a város mindig erős várad és a határcsapatok főtanyája volt, egyúttal azonban az alvidék értelmiségének középpontja úgy, hogy derék honfiak szülővárosává is lehetett.

A Nassenfussi magaslatok, a Themeniz és a Száva, továbbá a Neuring és Gurk között, déli lejtőikkel az alsó Gurk széles medrét kerítik és a jobb parton az Uskok-hegység aljai közelednek hozzájok. E síkság területén rendkivűl termékeny földön az éjszaki hegyaljnál láthatjuk a helyi történetben többszörösen nevezetes Arch várát, attól éjszakkeletre pedig az itt már szélessé lett és a horvát síkság felé siető Száva mellett Gurkfeld gyorsan emelkedő városkát s ettől délre Haselbachot Thurnamhart várral, majd Dernowo-t, a rómaiak Neviodunumát, mely még sok régészeti leletet igér. A Gurk déli partjától délre látjuk a Gurktól tekervényes kanyarúlatokban átszelt termékeny völgy kezdetét, melylyel St.-Bartelmä völgye egyesűl. A Gurk mentén haladva Landstrass, Heiligenkreuz és Toplice után egy, már a középkorban ismert, 36 Celsiusi fokú meleg forráshoz érünk, abba a Gurk és Száva által alkotott gyönyörű völgyzugba, melylyel szemben a Száván túl stájer földön a kies Rann emelkedik.

Alsó-Krajna negyedik, illetőleg ötödik részét alkotja a Gurk jobb partján a tartomány éjszakkeleti részén alig 130 méter magas síkságból kiemelkedő, de 630–790 méter magas gerinczével pompás látványt nyújtó sűrű erdős uskok-hegyláncz, melytől délre a 380 méterről 150 méternyire hanyatló s a Kulpa folyóig Horvátország felé természetes határúl szolgáló Möttlingi és Èernembli vidék terűl el, a mely kréta alakzatával részben már a Karszt zord jellegéhez hasonlít. Az Uskok-hegység legéjszakkeletibb vidékén Munkendorf falu alatt ömlik a Gurk folyó a Szávába, melynek Horvátország felé menő további folyásánál láthatjuk a jobb parton épen a horvát határ mellett a szép Mokritz várat. Az Uskok-hegy vidékén délnyugati irányban áthatolva az 1.181 méter magas Gorianc éjszaknyugati lejtője és a távolabb délkelet felé eső előhegyek mellett haladunk át képzeletben az alsókrajnai bortermelés Eldoradójába, a semièi szőlőhegyek közé s azután a Möttlingi és Èernembli vidékre, melyet fölszínének kiváló fehérsége miatt „Fehér Krajná”-nak neveznek s a hol ezen országrész őskrajnai szokásai és az eredeti nemzeti viseletek még lehetőleg tisztán és hamisítatlanúl maradtak fenn. A mint most látjuk Möttling város és vár vidám képét, hol a pompás bort adó magaslatoktól körűlvett kitűnően mívelt síkságon buján nő a nyári termés, aligha sejthetjük többé, mily rettenetes harczi jelenetek folytak itt le három századdal ezelőtt.

A kanyarúlatnál, melyet Èernembl várostól délkeletre Adleschitz fölött a Kulpa tesz, van Freithurn vára, az a hely, a honnan a híres krajnai hős és államférfi, báró Auersperg Herbard (VIII-ik) a végső kétségbeesett csatára vonúlt ki a „kereszténység halálos ellensége”, a török ellen, és a melynek jól körűlbástyázott udvarába már csak lefejezett tetemét lehetett visszavinni. Èernembltől délre a Kulpa felé van Bojanze falu, melynek lakói különösen csínos viseletükkel tűnnek föl, hasonlóan a még távolabb délre, épen a Kulpa mellett köves magaslaton fekvő Weiniz lakóihoz; e Weiniz határában olyan szőlőhegyek vannak, melyekből, mint már a XVII. század krónikása állítja, „valóban pompás bor kapható”.

A Laibachtól délkeletre a laibachi láp keleti részén Gottschee irányában menő országút Alsó-Krajnának arra a vidékére vezet, mely a Karszt-hegység legéjszakibb részéhez tartozik, de mindenesetre a legtermékenyebb s vízbeli szegénysége mellett is gazdag erdőségtől borított fensíkjai is vannak. Ennek a vidéknek a kezdetén emelkedik az 1.056 méter magas Mokric az Auersperg várnál, az Auersperg nemesek, bárók, grófok és herczegek Krajnában közel egy évezred óta hatalmas nemzetsége ősi váránál, melynek egyenetlen várudvara és hatalmas körbástyája még most is tanúsítja régi várkastélyszerű jelentőségét.

Reifnitz tágas, szaggatott fensíkját Reifnitz és Laschitz völgyei határolják, továbbá az 1.120 méternyire emelkedő Ostri vrh; a reifnitzi vidék útjain különösen föltűnik a sok, sajátságos háti terhet hordó rostakereskedő, egy ősrégi s biztató jövő elé néző faiparág munkásai.

Krajnának az adelsbergi barlangok stalaktit- és stalagmit-képződményeinek mesés pompájáról világhírűvé lett részlete, a belső-krajnai vidék, az összes Karszt-fensík legéjszakibb része, a par excellence Krajnai Karszt, a Planina és Zirknitz völgyei, továbbá a Wippach és Reka folyók között terűl el. Éjszaknyugatról a Birnbaumerwalddal, a görzi Ternovani erdő keleti folytatásával, találkozunk, melynek legmagasabb csúcsait az 1.300 méternyi Nanos és az 1.315 méter magas Suhi vrh jelzi; ezektől délkeleti irányban a Poiki fensík terűl, mely legmagasabb csúcsát ismét az éjszakkeletre fekvő 1.270 méternyi Velki Javornikban éri el; ettől délkeletre terűl a Laser Schneeberg fensíkja, mely az 1.796 méter magas Schneekoppeig emelkedik. A Birnbaumerwaldhoz csatlakozik éjszaki irányban a Bischoflacki és Billichgrazi hegyekkel Laibachtól nyugatra összefüggésben álló, nagyobb részt erdős, de részben már karsztjellegű Idriai hegyvidék.

A krajnai Karszt-vidék legérdekesebb részét, mint már említettük, a föld alatti üregek teszik, azok a szanaszét ágazó barlangok és odúk, melyek kevéssel ezelőtt regeszerű labyrinthusok voltak, a hova csak korunk természetkutatása vitte be az ismeret villamos fényét. A krajnai Karsztnak főkép délre menő része szakadékok, tölcsérek, gödrök (dolinák) jellemző sokaságától „himlőforradásos” alakú, vagy, mint mások képletesen mondják, „megkövűlt tengerszín”, az éjszaki rész azonban különös életet nyer a von Adelsberg oder an der Poik nevű, továbbá a zirknitzi és planinai medenczék által, a hol még némi mívelhető föld is van. A természet barátja nagy gyönyörűséget találhat itt a szeme előtt föltárúló képek ellentéteiben. A kőpuszták vagy tulajdonképeni dolinák csoportjai, a zord barlangszádák és szakadékok, a tavak, folyók és patakok hirtelen eltűnése s újból napfényre jutása, a sajátságos növény- és állatvilág, és mindezek mellett csodálatos gazdag tenyészetű, messze terjedő erdőségek tűnnek szeme elé, különösen tölgy- és bükkfaerdők (valódi őserdők) délkelet felé húzódó, medvéket és farkasokat rejtő folytatásaikkal.

Az Adelsbergi vagy Poik melletti medenczében a folyó bal partján egy magaslaton teljesen elzárt területen van a lipizzai cs. és kir. udvari ménes fióktelepe, Prestranek, gazdag ligetalakú erdőültetvényekkel: fürtös tölgyek, fenyők, vörösfenyők, nyirfák, továbbá jávorfák, kőrisfák, szilfák, hársfák és ákáczok, melyek az új ültetvényekben már szépen serdűlt ligetekké nőttek, – s ezenkivűl az összes területnek körűlbelűl egy harmadában rétségek, melyek fekvésük szerint évenként egyszer vagy kétszer kaszáltatnak és a legjobb édes szénát adják. A prestraneki várudvartól a Poik felé mélyedő területet, mely pár évtizeddel ezelőtt még kopár sziklatalaj volt, faiskolán kivűl kitűnő gyümölcsössel ellátott park díszíti. A főépület előtt levő fensíkon vannak a csikóistállók 190 lóra, egy-egy „nyargaló tér”-rel. A karszti udvari ménes nagy kiterjedését jelölve Prestranektől keletre egy órányira vannak Wille és Poèka szomszédos, cs. és kir. méneslegelő havasok. A Karszt-oázis teljes költészetét élvezheti az útas, ha Prestranek vasúti állomástól Scheje (Žeje) falu fölött lassanként fölhaladva, csakhamar teljes természeti magányban találja magát. Egymás után emelkedő alpesi kúpok, melyeket éjszakkeletről a Javornik, keletről a Trojica és a Debela gora, délkeletről más előhegyek zárnak be, s melyek fölött a zord telek után még májusban is hódol csillámló Schneeberg megkapóan emelkedik, kerítik be félköralakúlag ezt a pompás idylli Karszt-havasi vidéket, melyben a rétek és erdők sajátságos világos buja zöldje erős világítás alkalmával igen hatásos ellentétben áll a szétszórt erdőségek mély sötétségével.

A Wille és Poèka nevű két Alpest csaknem egész kiterjedésében legelőnek használják, de csak a Wille-Alpesen van méntelep, mely mind a két hegyet használja s több, mint száz darab két- és hároméves csikóból áll. Ezek a szép, fiatal, élénk állatok bogárszínűek és almásszürkék, barnák és tarkák minden árnyalatban, vegyesen kerűlnek ki a legelőre, a legváltozatosabb életet varázsolják a mély csendű vidékre, életet, melyet tollal leírni alig lehet, de a mely nemcsak a lóismerőt és ügybarátot, hanem még a lótenyésztésben járatlan embert is nagy örömre hangolja. A Wille-Alpestől déli irányban van a turistáktól még föl nem fedezett petelinei bájos tómedencze, mely a zirknitzihez hasonlóan időközönként telik meg és apad el, s a melynek tiszta szép víztükrén olykor vadrucza is látható, s némely más vízimadár is állomást tart vándorlása közben.

A krajnai vagy laasi Schneeberg, melyet előbb a Wille Alpeshez vezető úton mint a karszt-alpesi kép délkeleti határát láttunk, s melyet ott a környéken Schneekoppe név alatt is ismernek, ma már a turistáknak is kedvelt helye, mint kies fekvésű messzelátó pont, mert, bár aránylag alacsony, kedvező helyzeténél fogva s mivel egészen magányosan álló csúcsa több mérföldnyi kerületben minden más hegy fölé emelkedik, mint „valóságos felhőhasgató”, a mint már Valvasor is nevezi, rendkivűl pompás messzelátást ad. Áttekinthetjük innen éjszakról a Juli Alpesek főgerinczét, a Karavankák hegylánczát és a mély nyergű Sann-völgyi Alpeseket, nyugat felé a velenczei Alpeseken túl elláthatunk a déltiroli havasok dolomitjáig, dél felé pedig, mint „pièce de résistance”, csodálatos pompájában domború térkép gyanánt tűnik föl a trieszti öböl, majd a Quarnero, az Abbazia körűl levő „magyar Riviera”, valamint délkeletre a sok apró sziget és csatorna.

A Schneeberg határa nyugat felől a pompás Reka-völgy, a Reka jobb partján fekvő csinos, inkább városias kinézésű Dornegg falu és az attól délre fekvő, malmokban gazdag Illir Feistritz, mely csinos községben egy függőleges szikla alatt jól ápolt kertben vidáman tör ki a tiszta vizű, de rövid folyása után a Rekába ömlő Feistritz (Bistrica) patak. Éjszak felé a Schneeberg a Bièka gora-n (1.238 méter) és a Stanovnik-on (985 méter) át egy hegylánczot bocsát ki Velki Javornikig, a hol a karszti parasztnak téli bundát adó s Valvasor állítása szerint az ördögtől legelőre hajtott „Billich” tanyázik; azután az Adelsberg mellett levő kisebb magaslatokba olvad át, de azokon túl ismét fölmagaslik a Nanos hegyben és Birnbaumerwaldban. Keletre és délre dombsorok vonúlnak el az egykori katonai határőrvidék felé és a Schneeberg fensíkját összekötik a horvát Karszt fensíkjával.

Az Adelsbergi medenczének különössége Adelsbergben egy valódi svájczi fogadó krajnai földön, melyet az építő (maga is svájczi) helyes tapintattal Adelsberg legszebb pontján, a piacz délnyugati oldalán levő fensíkon úgy emelt, hogy belőle egyenesen a barlanghegy szádájára láthatni, hol abba a zúgó Poik épen beleömlik. A minden oldalról nyílt ablakokból körkilátásunk van a krajnai Karsztvidék minden sajátságára, a legőseredetibb kopárságtól minden mívelési fokig, továbbá a koronkénti barlanglátogatókon kivűl is évről-évre szaporodó lakosságú Adelsbergre, mely ma főállomás a tartomány bármely részébe teendő kirándúlásra.

És ebből a körképből, melyet erdős és kopasz, magasabb és alacsonyabb hegylánczok, merész alkotású, a viharos bóra ellenében itt-ott kőfallal védett vasúti kanyarúlatok, kies fekvésű falvak, fehér kápolnák jellemeznek s melyet alant szántóföldek és üdezöld rétek szeldelnek át, emelkedik nyugat felé a szélesen elhúzódó, keletre meredeken hanyatló Nanos, az adriai tenger hajósainak természetes kő világító tornya, melynek felhőkkel borított, vagy tiszta képe időjóslónak tartatik. A Nanos, a nagy Birnbaumerwald legdélibb őrcsúcsa, a mons regius, melyről Alboin király, a longobardok vezére, a nyugatra fekvő olasz földet szemlélte, nagy részt erdős fensík alúl termékeny horpadásokkal s egyik zugában Luegg barlangvárral; mint messzelátó pont teljesen átmenet nélkűli ellentétet mutat az éjszaki és déli tájak között.

Amott délen látjuk föl-fölcsillanó hullámaival a kék Adriát, Olaszország csalogató partjait és ködös távolban a „Bella Venezia”-t; itt éjszak felé a Karsztnak a Birnbaumerwald barátságtalan magaslatai által határolt képét, míg a délkelet felé emelkedő Schneeberg merev zord jellege mellett is megint a tenger képét költi föl a szemlélőben, nyugatra pedig a derűlt görczi területre nyúló Wippachi vidék ragadja meg a figyelmet vidám mosolygásával. A belső-krajnai Karszt éjszakkeleti részében húzódnak el éjszaknyugati irányban a Laasi-völgy, majd Zirknitz és Planina medenczéi. A három völgy közűl, melyeket földalatti vízfolyások kötnek össze egymással, századok óta legismertebb a Zirknitzi-völgy a Velki Jávornik alján elterűlő s időközi elapadás és dagály „tüneményé”-ről híres Zirknitzi-tóval, melyet Torquato Tassotól kezdve sok nemzet költője megénekelt, hirdetve azt a józan észlelet mellett, különösen az „aratás”-t illetőleg, természetesen nagyon prózaivá vált csodát, hogy „ennek a tónak a medrében egyazon évben halászni, vadászni és aratni is lehet”. Az aratás a tulajdonképi tófenéken csak arra szorítkozik, hogy a tó vizének eltűnése után ott maradt kákát lekaszálják; legfölebb néha, midőn a tó medre egészen kiszárad, aratnak takarmányfüvet is. A XVIII. században a freudenthali karthauzi barátok által még jövedelmezőleg űzött halászat ma már nagyon hanyatlott s a mi a vadászatot illeti, csakis a vízi madarak vadászata érdemes az említésre, de ezek közt aztán előfordúlnak itt mindennemű európai gázló és úszó madarak, még a kormoránok, hattyúk, sőt az íbiszek s búvárok is.

A Wippachi-völgy. Zoff Alfrédtól

A Selzachi és Pöllandi Zeiertől és a Gradašcatól délre terűlő Bischoflacki hegyekkel összefüggésben vannak az Idriai hegyek, a hova a Bischoflacki vidékről először a gyümölcsben dús Pöllandi-völgyön át, melyben a szorgalmas földmívesek lakásai a gyümölcsfák mélyen lenyúló ágai közűl, vagy a csekély magasságban fekvő, fehéren csillámló kápolnák köré csoportosúlva tűnnek föl, s azután tovább, a Pöllandi Zeier felső folyása mentén a Sairachi-völgyön át jutunk. Fölmászva a csúcsokra, az 1.009 méter magas Prapretni brdo déli lejtőjén vezetett, meredek falakra és szurdokokra néző országúton először Alsó-Idriába s onnan magába a bányavárosba jutunk. A cs. kir. kénesőbányát és Idria (Oberidria) városát más oldalról a Belső-Krajnában levő loièi fensíkról egy pompás erdőségeken keresztűl kitűnően épített, az idriai bányatermékek szállítására szolgáló s a jelentékeny magaslatokról szelíden ereszkedő országúton érjük el. A külső képében a lakosok évszázados komoly munkájának jellegét mutató s mindamellett barátságos Idria bányaváros hasonnevű folyó mellett fekszik egy kis völgyüstben.

Präwaldtól a Nanos délnyugati lejtőjén Görcz irányában terűl el egy mélyedés, melyet lassanként tágúló meredek falak alkotnak s mely később a Wippachi-völgybe torkollik, melyből azonban csak a első rész tartozik Krajnához. A már délies légkörű, gyümölcsben gazdag Wippachi-völgy, Präwald és Senosetsch nyílásaiból nézve, a hátúl fekvő vad Karszt-vidékkel ellentétben, „Krajna paradicsoma” hizelgő nevet is visel. A meddig ellátunk, pompás élet és a természetnek még a harasztokban is pazarkodó tenyészete tűnik elénk, mint sehol másutt ebben a sokféle szépségű Krajnában, s mindezzel összhangzatos az itteni embereknek délies vidám kedélye.

Möttling város és kastély. Sturm Józseftől

Nagy sziklahíd. Zoff Alfrédtól