Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Közgazdasági élet Karinthiában.

Közgazdasági élet Karinthiában.

Canaval J. L., Schütz Kozma és Seeland Ferdinánd közreműködésével szerkesztette Menger Károly

Charlemont Húgótól

Karinthia, minthogy 188.46 földrajzi négyszögmérföldnyi (10.327.71 négyszögkilométer) területén, melynek 91.36 százaléka termőföld, 348.670 lélek, vagyis egy-egy kilométeren 34 ember él: Salzburg és Tirol után a leggyérebb lakosságú tartománya a monarchiának. E lakosságnak 68.62 százalékát a föld- és erdőgazdaság táplálja, 17.84 százalékát a bányászat és kohászat, valamint a gyár- és kézműipar, 2.82 százalékát a kereskedés és forgalom. A lakosságnak 10.72 százaléknyi maradéka a többi kereseti ágak között oszlik meg. Karinthia közgazdasági életének sulypontja tehát a mezőgazdaságban, bányászatban s az ezzel kapcsolatos kohóiparban keresendő.

Földmívelés és állattenyésztés.

A termőföld egész területének 15 százaléka szántóföld, 11.58 százaléka rét és kert, 5.67 százaléka völgyi legelő, 18.66 százalék alpesi havas, 48.42 százalék erdőség, 0.67 százalék pedig tó, mocsár, stb. A szántóföld tehát alig hatodrésze a termőföld területének, mindössze 141.549 hektár, s még annak is több mint egy ötöde (22.24 százaléka) az ekartfüvelő-gazdaságokhoz tartozik, takarmánytermesztésre használtatván. A mívelési ágak arányából következik, hogy a takarmány, melynek növését a gyakori esőzés igen előmozdítja, sok; ehhez járúlván a nagy kiterjedésű alpesi legelők is: a jelentékeny marhatenyésztésnek fölötte kedvező föltételei vannak meg itt s e tartomány mezőgazdaságának ez a legfontosabb jövedelmi ága.

Karinthia talaja részint az őshegységi, részint a másod- és harmadkori képződésből való; csak egyes völgyek tartoznak a diluvialis képződéshez. A szelíden boltozott hegytetők s hullámos alakúlások kőrétegekből álló őshegységet forrásokban gazdag s nagy számú vízerek szeldelik át. A kőzet a levegőn könnyen porlik termékeny réteggé. E vidékhez tartoznak: a Möll-, a Lieser- és a Katsch-völgy, az úgy nevezett „Gegend” és a Reichenau síkság, a Gurk- és Metnitz-völgy, a Görtschitz-völgy, Lavant-völgy és a Dráva-völgy éjszaki része. A Dráva völgyeinek déli része, a Gail- és Lessach-völgy, a Kanal-völgy, Rosenthal, a Mies völgye, a Vellach és a tengermellék a mészből és dolomitból álló triaszképződésű mészkő Alpesek déli hegylánczához tartoznak s együtt a Mészkő-Alpesek természetes vidékét alkotják; míg ellenben az Elő-Alpesek vidéke a tartomány diluvialis képződményű területeit foglalja magában. Ide tartoznak a Krappfeld, a klagenfurti róna, Völkermarkt, Bleiburg, Griffen, a Rosenthal alja, a villachi mező és a Jaun völgye. A talajból gyakran kibukkanó hatalmas kavicstömegek jellemzik, melyeket agyagos homokból álló sekély termő talajréteg borít. E meleg, a vizet könnyen áteresztő talaj termékenység dolgában messzire mögötte áll az említett képződményeknek; de a nyári csapadék nagy tömegei s az erős őszi harmatok olyan jó hatással vannak rá, hogy ezen is gazdagon terem a takarmány s tekintélyes marhatartást tesz lehetségessé, kivált mivel e talajban mindenütt megterem a lóhere. Az alluvium egyes tőzegterületek által tűnik fől. A lapos völgy-fenékeken gyakran föltorlik és megáll a víz és savanyúvá teszi a szénát, de épen a Gail-, Dráva- és Glan-völgyek e zsombékos rétjei azok, melyeknek Karinthia jelentékeny lótenyésztését köszönheti.

A talajon kivűl az éghajlat is határozó hatású a gazdálkodás természetére. Karinthia éghajlatát a csapadék nagy bősége jellemzi, melynek évi átlaga a krappfeldi 630 és a raibli 1.995 milliméter között ingadozik s közepesen, a klagenfurti mérték szerint, 983.8 milliméternek vehető az egész tartományra. Mivel a tartomány legnagyobb része a nyári esőzések régiójában fekszik, a legmagasabb hőmérséklet a legnagyobb csapadékmennyiséggel együvé esik. Klagenfurt közepes évi hőmérséke 7.57 Celsius fok. De a völgyfenékeken a forró nyár, mely rendkivűl hideg téllel áll szemben, a közép hőfok ez alacsony volta mellett is lehetővé teszi a tengeri termesztését s a nyári esők segítségével még egy második termény megérését is a tenyészeti idő alatt. Ehhez képest a szántóföld tekintetében többféle tenyészvidékek különböztethetők meg, és pedig egy évben két termést hozó vidék, a hol a rozs után rendesen hajdínát vetnek (58.11 százalék), az egyszeri termést adó vidék (19.65 százalék) és a fűtermesztéssel váltakozó szántóföldek vidéke (22.24 százalék). A völgyfenékek szélsőséges éghajlatával a hegyoldalaknak egyenletes magaslati éghajlata áll szemben. A déli lejtőkön rendkivűl enyhe a tél s az évi közepes meleg aránylag magas fokú. Ez a magyarázata annak, hogy a földmívelés oly jelentékeny magasságokig terjed fölfelé, s hogy a tengeri 979, a rozs 1.611, az árpa még 1.645 méter magasságban is megterem.

A vetés forgója „szabad”, mindazonáltal a háromnyomású gazdaság szigorú keretei közt mozog. Az aratásról fölvett statisztikai adatok azt a figyelemre méltó tényt derítették ki, hogy az egész szántóföldterületnek közel két harmadán gabonaneműeket, a harmadik harmadon répát, lóherét, mezei takarmányt, hüvelyes veteményt és kereskedelmi növényeket termesztenek. Főtermék a rozs, mely az összes szántóföldnek 28.63 százalékán termesztetik. Zab 18.4, búza 11.3, lóhere 11, árpa 7.3, tengeri 5.9, burgonya 5.2 százalékon, stb. Utóvetés alá a szántóföldterületnek mintegy 16 százalékát használják és pedig tatárkának 9.4, tarlórépának 4.5, lóheremagnak és csalamádénak 2.1 százalékot. A tartományban termesztett szemes termények, a búza és sörárpa kivételével, fedezik a belföldi szükségletet; zab, paszuly, lóheremag nem csekély mértékben kivitelre is kerűl. A mezőgazdaság Karinthiában csaknem egyedűl a közép- és kisbirtokosok kezében van, kik közt még telkes gazdákat, vagyis voltaképi parasztbirtokost és kisgazdákat szokás megkülönböztetni. A robot megszűntetése után a tartományban 10.319 egész és 10.642 (3/4, 1/2 és 1/4), résztelek volt, nemkülönben 13.100 kis paraszttelek (Keusche). Ezekkel szemben 360 magán uradalom és 246 egyházi alapítványi uradalom állt; oly birtokmegoszlás, mely ez idő óta birtokok egyesítése, irtásoknak és hegyi telkeknek „Halthuben”-ekké változása által nem kis mértékben módosúlt. Egy közönséges paraszttelek 25–40 hektárnyi, többnyire szerencsésen arányosított szántóból, kaszálóból, erdőből és legelőből áll, melynek megmunkálása leginkább cselédekkel történik, kiknek a munkaadóhoz való jogi viszonyát cselédtörvény szabályozza.

A völgyi gazda, az olyan hegyi gazdához hasonlítva, a kinek a jó sors havast (Alpest) is adott, nehéz gazdálkodást folytat. Ez a havas teszi lehetővé, hogy a gazda a szükséges házi tehén és igás állat kivételével egész marhaállományát istállón kivűl tartsa nyáron át s lekaszált réti és dús mesterséges takarmányát télire takarítsa meg. Innen van, hogy a völgyi gazda legalább a növendék marháját akármilyen távoli havasra kész elhajtani, még ha az tömve volna is már fűbérben legelő „kosztos” marhákkal s ott a táplálékban szűkölködnie kellene is; mert tudja jól, hogy a legelőre járás az állat kifejlődésére mily jó hatással van. Az ős képződésű Alpesek takarmányban gazdagabbak ugyan a Mészkő-Alpeseknél, de azért ezeknek is sok jó oldala van. A mésztartalmú takarmány elősegíti a csontképződést s kevesebb is a betegség az itt legelő marhák között. Legfélelmetesebb a vérvizelés és a lépfene, mely a benne megbetegedett állatokat nehány óra alatt megöli. Óvó szerűl újabban a lépfene elleni anyaggal való beoltást használják. Van a tartományban nehány kiváló havas terület, minők a takarmánybeli gazdagságukról híres „reichenaui kertek”, a hol az ökröket félig meghízlalják, továbbá a Fladnitz terjedelmes vidéke a Gurk és Metnitz völgye között, a Kor- és Sau-Alpe, a Gail- és Kanal-völgyi Alpesek csoportja, melyeknek nehány, csaknem egészen sík völgye alpesi kunyhókból álló valóságos falvakkal van tele hintve. Ide tartozik a „Plecken” nevű szép havasi birtok is. Sajátságos a gazdálkodás az uggovitzi havason, mely szintén e vidékhez tartozik. Ez a három patak által átszelt s négy magas hegyormot uraló alpesi medencze mintegy 4.000 hektár, tele van kunyhókkal, istálókkal és színekkel s Uggovitz szorgalmas lakóinak, kiknek „házi kertjei” mindössze csak 42 hektárt tesznek, megtermi a marhájuk számára szükséges takarmányt. A havasok e tengerszíntáj fölötti magassága (átlag 1.400 méter), a kedvező fekvés és a márgatalaj hamar megnövelik a füvet. Július közepén lábra kél, a minek csak lába van, kivonúl a havasra a kaszálásra s a falu hat héten át a pap, a tanító, a korcsmáros és nehány öreg ember gondjára marad. Télen az Alpesek tagbaszakadt fiai apró könnyű kézi szánkákon szállítják a szénát a völgybe, a mi elég kemény és veszedelmes munka, mint azt a „marterl”-ek is bizonyítják, melyeket az uggovitzi Alpesek megmászója a szakadékok mellett vonúló meredek útak mentén talál. A szénagyűjtésnek hasonló módja dívik a Tauern-eken is, a Möll és Lieser vidékein, a hol egyes magas fekvésű s azért vízben szegény havas mint hegyi kaszáló – Bergmähder – használtatik. A rétség itten csak minden harmadik évben terem kaszálható füvet, melyet még azon nedvesen gyömöszölnek be a színekbe szorosan, a hol megpállik, s aztán mint barnává lett illatos „nemes széna” szállíttatik tél idején a szánkókon – Schlapfzeug – a völgybe, melyek elé a kevésbbé meredek helyeken az igás marhát is befogják. A havasi időszak június közepétől szeptember 8-áig, mintegy 70 napon át tart, míg a „Halthuben”-ek gazdag elő- és utólegelőt, s néha kaszálni való takarmányt is nyújtanak.

A szántalpú vontató („Schlapfzeug”). Charlemont Húgótól

Hogy mekkora Karinthiában a marhatartás, mutatja az, hogy itt minden ezer lakosra 773, minden hektár szántóföldre 1.097 darab szarvasmarha esik (Csehországban csak 353, illetőleg 0.79), és hogy a marhatenyésztési termények összes értéke kerek 11 millióra rúg évenkint. Ebből kivitelre 4–5 millió forint ára kerűl.

A lótenyésztés kétféle fajtával üzetik. Egyik a nori nehéz igás, másik a hintós ló. Az előbbeni egész Felső-Karinthiában, a Tauern-vidéken, meg a Kor- és Sau-Alpeseken honos, s a voltaképi pinzgauitól abban különbözik, hogy szebb, szilárdabb s jobb járású, mely tulajdonságait a spanyol Sacromoso- és Generale-fajjal való, noha kis mértékű vérkeverésének köszönheti. Alsó-Karinthiában a nagy hintós lovat tenyésztik s az szolgáltatja az úgy nevezett Carossier-ket, melyek kitűnő úri és gazdasági lovak. Kivált ez utóbbiakat nagyban szállítják Olaszországba, a hol ezek alapították meg a „karinthiai ló” hírnevét. A tartományban aránylag kevés csikót nevelnek föl teljesen; a legtöbbet és a legjobbakat a Szent-Mihály-napi őszi vásárok idején idegen kereskedők vásárolják össze s szállítják ki a tartományból.

A szarvasmarha-tenyésztésen szintén két fajta osztozik. Az egyik a nori vagy lavantvölgyi világos fakó-színű, fehér vagy zsemleszín szőrű, nagy testalkatú marha, mely az alsó vidékeken honos, míg a möllthalit Karinthia felső részeiben tenyésztik. Az előbbenit már a bajuvári bevándorlók hozták Karinthiába; azonos származású a frank marhával s a „középeurópai pirók marha” terjedelmes családjához tartozik. A möllthali a belföldi apró s különös jelleg nélkűli hegyi fajtának a pinzgauival való keresztezéséből keletkezett. Ez a havasi marha családjához tartozik s a táplálkozásban való nagy igénytelensége, elég gyors fejlése és nagy tejbősége által válik ki, míg a nori fajt nagy test, hízékonyság s húsának kiváló jósága jellemzi.

A juhtenyésztést a Mészkő-Alpesek vízben szegény vidékein s az őshegység magasabb rétegein ott űzik, a hová a szarvasmarha már nem szívesen hág föl. Nagyságával és szaporaságával kiváló fajta a seelandi, mely a bergamaski alpesi óriás juh ivadéka. A Gurk völgyében egy régi német fajtát tenyésztenek, míg a legmagasabb tájakon, a Grossglockner tövében az apró, jobbára tarka „kövi birká”-nak nevezett, a Raibl vidékén a sötétbarna flitschi fejő birka legel.

Nem jelentéktelen a sertéstenyésztés sem, mivelhogy ez fedezi a belföldi hús- és zsírszükséglet legnagyobb részét, s évi értéke 4 millió. Leginkább a délnémet kis sertést tenyésztik, mely Felső-Karinthiában néhol olasz, de újabban már sok helyütt angol sertésekkel is kevertetik.

Egykori jelentőségében már alább szállott a méhészet. A karinthiai (ma már krajnai) méh ennek előtte egy parasztudvarból sem hiányzott. A méhköpűkkel az Alpesek előhegységeibe való vándorlás még most is divatos, és pedig tavasz elején, mikor az Erica carnea virágszőnyeggel teríti be a hegyi réteket, s még inkább őszszel, mikor a hangavirág nyílásakor kiviszi a paraszt a köpűket a méhlegelőre. Méhtenyésztésre vonatkozó szabályzatok még Mária Terézia idejéből is vannak.

Karinthiának halas vizekben való gazdagsága mellett nagyobb jelentősége lehetne a haltenyésztésnek. E szép alpesi tartománynak 32 nagyobb tava van, melyek 6.342 hektár területet foglalnak el, kisebb tava 284, folyói és patakjai 3.583 hektár területtel, vagyis együtt 10.209 hektárnyi, haltenyésztésre alkalmas terület. A nemes halak közűl fölemlítjük a Drávában, Gurkban, Lieserben és Lavantban tenyésző lazaczot, melyet íváskor többnyire szigonynyal fognak, továbbá a folyó vizekben lakó pisztrángot és a domolykót. A tavi halak között elsők a Millstätti- és Fehér-tóbeli galócza és tavi pisztráng és az Ossiachi-tó harcsája. A lazaczot akkor ejti meg a halász, midőn az ívás végett a tóba be- vagy abból kifolyó víz torkolatához vonúl. Mivelhogy az ívás többnyire éjjel esik, a halász is éjjel feszíti ki hálóját gyakran –20° R. fagyasztó hidegben. Az étellel és itallal jól ellátott s a nagy hideg ellen a lehetőségig biztosított halászok forgácsfáklyákkal kivilágított két csolnakon hagyják el a partot, kivetik a hálót, s több óráig tartó munka után gyakran gazdag zsákmánynyal vonják ki.

Erdészet és vadászat.

Karinthia a legerdősebb tartománya a monarchiának. 459.408 hektárnyi erdőterületéből 2.710 hektár lombos, a többi meg tűlevelő erdő. Leggyakoribb a lúcz, aztán következik az erdei, a szurkos meg a vörös fenyű; a magas hegység őskőzetein, fájdalom, nagyon megfogyatkozott állabokban és csoportokban a havasi fenyű, míg imitt-amott a tiszafa és feketefenyű tarkítja az erdőt. A fatenyészet határát a Tauern-hegylánczban a vörösfenyű és czirbolya jelöli, a Karavanka-hegységben a vörös és a henyefenyű. A lombos fák között a bükk a túlnyomó, aztán jön a nyír, közben-közben juhar, tölgy és más lombfa. Különösen fölemlítésre méltók az egykori feketefenyű állaboknak a Karavanka vidékén még fölismerhető maradványai, a melyek arra mutatnak, hogy e fanem ez előtt jobban el volt terjedve. A havasi fenyűnek voltaképi tenyésztője a fenyűrigó, mely azzal a sajátságával, hogy e fa magvait a föld fölszíne alá dugdossa, azok csirázását eszközli. Ily módon legtöbbször az ember minden hozzájárúlása nélkűl szaporodik a tűlevelűeknek ez a nemes faja.

A mi az erdőségek kezelését illeti, a 459.408 hektárnyi egész erdőterületből 170.320 hektár rendszeres üzemben, míg a 289.088 hektárnyi többi rész még mindig a régi módon kezeltetik.

Az erdőkből nyert faanyagnak mintegy 20 százaléka haszonfának, a többi tüzelőnek és szénégetésre használtatik. A haszonfa nagyobb részét a fürész-rönkök és az épületfa teszik; de nem jelentéktelen része papiranyagnak dolgoztatik föl. A fűrészelt árú főként az olasz kikötők felé veszi útját, az épületfa nagyobb része pedig Magyarország felé. Az erdőkezelésnél leginkább a tarvágás van szokásban, kisebb birtokoknál azonban rendesen a szálalás; amannál a felújítás ültetés, ennél természetes bevetődés útján történik.

A fának az erdőből való kihozatalára a magas hegységben rendszerint a száraz, ritkábban a vízi csúsztató szolgál, de részben úsztatni is szokás; míg az elő- és középhegységben a tengelyen való szállítás a szokásos. Az erdei termékek továbbítását és értékesítését a tartomány jelentékeny vízereje is előmozdítja.

Az erdőségek állatvilága rendkivűl gazdag és változatos. Karinthiának 473 vadászterületén, a közép- és a magas hegységekben a szőrmés vadak közűl az erdők királya, a szarvas, nagy számú őz, a felsőbb tájakon pedig a zerge az, mely állandóan szaporodik. A mezei nyúl állománya csekély jelentőségű. A szárnyasokból itt találjuk a pompás süket és nyír-fajdot, a magasabb vidékeken a szirti és havasi fajdot, a szelídebb hegylánczokon, kivált a csendes, homályos és vízben gazdag völgyekben a császárfajdot, a síkon pedig a foglyot. A vadkacsa és más vízi szárnyas nagy számú falkái élénkítik a víz-medenczék és vízerek táját s húzás idején az éjszaki és meleg égövi tájak legritkább vendégei is megjelennek Karinthia vidékein. A kártékony szőrmés vadak közűl leginkább a róka és a különféle menyétfajok vannak elterjedve. Nagy ritkán az ordas farkas is elő-előkerűl a szomszéd horvát és krajnai tájakról, még ritkábban mutatkozik a medve. A hiúz és vadmacska már igen nagy ritkaság. Ellenben az elvadúlt házimacska nagy mértékben tizedeli a tyúkféléket s az éneklő madarak fiatal ivadékát is nagyban pusztítja. A kártékony szárnyasok közűl mindenek fölött a különböző sas- és keselyűfajok vannak elterjedve; amazok között kivált a szirti és réti-sas, ez utóbbiak között a barát-keselyű. A sólyomfélék közűl több faj, az éjjeli ragadozók közűl pedig a nagy fülesbagoly is gyakori. Végűl fölemlítjük még a szarkát, varjakat, csókát, gébicseket s a szajkót, melyek nem egy énekes madár fészkét dúlják föl s gyakran a gyámoltalan nyúlfiókot is elhordják.

A vadászat különböző nemei között a rónaságon és középhegységen a kopókkal való hajtatás van leginkább elterjedve, a magas hegyekben pedig a hajtóvadászat, a cserkészet, a les és a vizslával való nyomozás. A legérdekesebb, legizgatóbb és legeredetibb a rókahajtás, mikor is a vigyázatos és nyugodt vadász egy hajtásban több rókát is leteríthet. Példaképen fölemlítjük a klagenfurti vadásztársaság „Nurrenwald” nevű vadászterületén megejtett rókahajtás eredményét, a melynél 1886-ban 30 vadász három hajtásban nem kevesebb, mint 14 rókát ejtett zsákmányúl.

Bányászat, kohászat, gyárak és közlekedés. fordította Paszlavszky József

Karinthia földjét éjszakon, középponti részében kiválóan az első geologiai korszak ős-palái, déli részén pedig főleg a triasz- és rhäti-képződmény mészkövei alkotják. Mind a két területen a kőszén-képződmény tagjai is ott vannak. Általában a Dráva választja el az éjszaki rész magas hegyvonúlatokká gyűrődött ős-paláit a déli vidék mészköveitől s az őshegyeket csak ott töri át, a hol nyugati irányából kitér, mint Lind-Paternion és Schwabegg-Unterdrauburg között. A hol a déli mészhegyek területén ős-palák föltárására talál az ember, mint részben a Gail völgyében, vagy gránit és tonalitgneisz társaságában Elbriach, Schwarzenbach vidékén: ott a szilur- és kőszén-képződmény palái és mészkövei feküsznek rajtok s azután a triasz-képződmény tagjai emelkednek mögöttük. Az Ursula és az Obir között a Karavankák éjszaki tövére az alsó-júrának egy szakadatlan pásztája támaszkodik, melyet barnavörös encrinit-mészkövéről ismer meg az ember. A kréta-képződmény Krappfelden és a Görtschitz völgyében van leginkább kifejlődve. Nagyobb terjedelmű a harmad- és negyed-kori képződmény Karinthia fővölgyeiben, melyben egy részt hasznos tüzelőanyag, barnaszén és turfa, más részt pedig a magas-hegyi törmelék és a terrasszos diluvium van kifejlődve. Ezek a képződmények magasra nyúlnak föl a hegyoldalakon mindenütt és tanúi annak, hogy e gyönyörű Alpesek a jégkorszakban át meg át voltak szőve glecserekkel. Mai nap csak a Glockner-, Hochnarr- és az Ankogl-csoport legmagasabb ormai jegesek („verkeest” – mint a lakosok mondják). A glecserek ma hanyatlóban vannak; a legnagyobb és a legszebb közöttük a Pasterzenglecser (9.4 kilométer hosszú).

A plutói képződmények közűl van Karinthiában gránit, syenit, serpentin, diorit, eklogit, szürke és vörös porphyrit, dolerit és bazalt. Kevés kivétellel ezek területén vannak a tartománynak eddig ismert ásványos forrásai: a karinthiai Római-forrás, egy alkaliás savanyú víz Köttelach mellett, a Karinthia-forrás, egy alkaliás-sós savanyú forrás Kappel mellett, s közelében a vellachi vasas savanyú víz, meg az ebriachi nátronos savanyú víz. Ilyen forma savanyú víz van még a Sau-Alpe keleti lejtőjén Preblau mellett, melynek termékeit már régen, valamint újabb időben a Római és Karinthia-forrás termékeit is nagy mennyiségben szállítják mindenfelé. Fürdő van a vellachi forrásnál, a villachi meleg forrásnál és a lusznitzi kénes forrásnál.

Az imént említett kőzetek rétegcsoportjában sok hasznos ásvány van, nevezetesen rézérczek, mint fakó-ércz Neu-Finkelstein és Schwabegg vidékén, chalkopyrit a Lamprechtsbergen és Fragant mellett; higanyérczek a Buchholzgrabenben Paternion mellett és a Kotschnában Vellach mellett; mangánérczek a Kockon Uggowitz mellett, s végre graphit is a Klambergen.

A Möll, a Lieser és a felső Dráva forrásvidékén a számos nyílt és bedőlt tárna, meddő kőhányás, a bányászházak, a zúzó- és olvasztó-művek romjai arra vallanak, hogy itt terjedelmes aranybányászat volt, melyet a tauriszkok kezdtek s a rómaiak folytattak, de csak a középkorban vett ismét lendűletet s a XV. és XVI. században érte el legnagyobb virágzását. A nemes érczeknek Amerika fölfedezésével történt értékváltozása, a bányászati technikának a kovarczos kőzetekben mélyebb műveletre elégtelen volta és a vallási zavarok minden rosz következményeikkel azt idézték elő a XVII. században, hogy e bányák tönkre mentek. Az a bánya, a melynek mívelését még a múlt században folytatták, s a melyet legutóljára 1765-ben a kincstár vett át, 1794-ben szintén megszűnt. Nem volt nagyobb sikerök az utolsó évtizedekben tett azon kisérleteknek sem, hogy az aranybányászatot újra megkezdjék. A Seebichelen 2.464 méter tengerszín fölötti magasságban épűlt válogató-pajtát 1876-ban márczius 3–4-ke közötti éjjel egy lavina romba döntötte. A XVI. században a kleiningi arany- és ezüstbánya St.-Leonhard mellett, a Sau-Alpe keleti lejtőjén épen olyan jó hirben állott és épen olyan jövedelmező volt, mint a Közép-Alpesek aranybányái. Igen régi a tragini diluvialis hordalékban Paternion mellett levő aranymosás is, melyet nem régiben ismét mívelni kezdtek, de csekély sikerrel.

A míg a közép-korban Karinthia bányaiparában az aranybányászat virágzott, ennek révén a vas- és ólom-ipar is mind jobban-jobban fejlődésnek indúlt s mind nagyobb gazdasági jelentőségre jutott. Az ólomérczekben rejlő kincsek a Gail-völgy Alpeseinek és a Karavankáknak triasz-kori mészkövében vannak, közel a rajtok fekvő raibli palában, melyet a bányász „fő-palá”-nak nevez. Ezeket a telepeket már régen fölkeresték és bányászatilag mívelték. Az ércztartalmú mészkő-vonúlatot, a mely 170 kilométer hosszú, nyugatról keletre a következő nevezetes magaslatok jelzik: Jauken, Madschidlalpe, Altenberg, Kovesnock, Bleibergi Érczhegy, Singerberg, Obir, Petzen és Ursula; továbbá délre Raibl mellett az ólom- és czinkérczeiről nevezetes Königsberg nyúlik bele. A Frögg és a Gurina melletti újabb leletek, valamint a történeti hagyományok arra mutatnak, hogy az ólombányászat, különösen a Jauken hegyen meg Bleibergben, igen régi. Úgy látszik, hogy a bányák, a melyeket már a rómaiak előtt míveltek, a népvándorlás idejében teljesen elpusztúltak volt s csak a középkorban kezdtek ismét virágzásnak indúlni, mikor a román és gót épületek ablakaiba, valamint a házfedelekre és a puskapor föltalálása után a háborúskodásra sok ólomra volt szükségök az embereknek s azon kivűl kivált Velenczében és Genuában festék készítésére is használták az ólmot. Bleiberg 1006-ban a bambergi püspökség birtokába jutott s 1550-ben kapta meg a bambergi bányatörvényt, abban az időben, mikor villachi kereskedők élénk ólomkereskedést űztek Velenczével, Genuával, Németországgal, Magyar- és Törökországgal. Habár az ellenreformáczió következtében nehány bányamunkás kivándorolt is, ez az ólombányászatnak nem ártott annyira, mint az aranybányászatnak. A kincstár 1749-ben kezdett részt venni a bányamívelésben és Mária Terézia alatt új élet pezsdűlt meg e téren, s kedvezőbb fordúlat állott be, a mely a nagy királyné utódai alatt is tartott. Valóságosan korszakalkotó volt Bleiberg bányászata jövőjére nézve a Lipót császárról nevezett altárna vájása 1795-ben. Ezt ez ideig 4.9 kilométernyire hajtották, a Rudolf-aknát leásták s így az altárna fenekén az ólomérczek keleti területét is föltárták.

A raibli ólombányászat korát nem lehet pontosan meghatározni; a Miess- és Jaun-völgy ólombányáit már a XII. és XIII. században említik. A sok beomlott bányaüreg, meg a régi ólomsalak Feistritz mellett arra vall, hogy itt a régi korban jelentékeny ólombányászat volt, a mitől a közel fekvő Bleiburg neve is származik. Alsó-Krajna legjelentékenyebb ólombányája Miessben van. A Schäffli és Grafensteini hegyben az Obiron is ásnak ólomérczet, melyet Eisenkappel kohójában olvasztanak meg. A Singerbergen Windisch-Bleibergben is van ólombánya.

Miként a vasra nézve a Hüttenbergi Érczhegy, úgy az ólomra nézve a Bleibergi Érczhegy a karinthiai ólomtermésnek a tulajdonképeni középpontja. Az ércztöltelék a keleti területen (Bleiberg) telérhasadékokban, kereszt-erekben és rétegfölszíneken elosztódva, telep-telér formában van jelen, és 0.1–0.5 méter vastagság között váltakozik. A nyugati területen és Kreuthban rendetlen üregeket tölt be, melyek bizonyos rétegeken túl megszűnnek, néha azonban e rétegeken „túl is ugornak”; alakjok hosszúkás, vagy gömbölyded; terjedelmök 50–100 négyszögméter. A telepek délkelet felé igen meredeken lejtenek. A keleti és a nyugati terület között egy vetődési hasadék van, a melyen túl a telep 30°-kal magasabban van és csavartnak látszik. A magasabb szintben való tárnás mívelés már régen a völgy feneke alá kerűlő aknás miveléssé alakúlt át; Kreuthban már közel 400 méter mélységre hatoltak le. A hegység nagyon „állhatatos”; a bányák csekély faépítmény fölhasználásával mívelhetők lennének. Az érczek szállítására és a bányavizek elvezetésére víznyomású gépek, emelő kútak, turbinák és gőzgépek szolgálnak. Az érczeket kézi munkával, rostával és géppel 70 százalék ólomtartalommal készítik elő, azután a bleibergi láng-pestekbe vagy Rosié-féle fútjató-hutákban olvasztják meg. Egész Karinthiában jelenleg 11 ólombányavállalat munkálkodik, a melyek 1887-ben 2.267 munkással 77.080 métermázsa ólommarát készítettek 713.777 frt értékben. A meglevő 17 olvasztó mű közűl 8 dolgozott és 54.950 métermázsa tiszta ólmot produkált 851.956 forint értékben. Karinthia ólomtermése egész Ausztria ólomtermésének 58 százalékát teszi.

Mint az ólombányászat és kiolvasztás mellékterméke különösen Raibl- és Bleibergben a czinkércz (mint Smithsonit és Sphalerit) jön tekintbe. Az évi termés 1887-ben 85.421 métermázsa volt, 122.350 forint értékben. A czinkérczet Karinthián kivűl Cilliben, Sagorban és Ivaneèben olvasztják. A Bleibergben iszapolással kapott sphalerit-lisztet mint szürke czinkfestéket és Raiblben az úgy nevezett „mott”-ot, mint okkert, festékgyáraknak adják el. A karinthiai, különösen pedig a bleibergi ólmot az teszi kiváló jóvá, hogy az arzén és phosphor teljesen hiányzik belőle, az ezüst és antimon pedig csak elenyésző csekély mennyiségben van meg benne. Kiválóan jó ez az ólom nagyon tiszta, fínom ólomfestékek készítésére, a milyeneket négy fehér-ólomfestékgyár készít, nevezetesen az 1759-ben Klagenfurtban és a Wolfsbergben később létesített régi jó hírű gyár, egy kisebb gyár St.-Veitban és egy másik nagyobb gyár Klagenfurtban. Két gyár, nevezetesen az egyik Klagenfurt, a másik Villach mellett, ólomglétet és miniumot gyárt az ólomból. Ólomárú gyártására szolgál három sörét-torony Gurlitsch-, Gailitz- és Föderaunban, és egy préselt-ólomárú-gyár St.-Martinban Villach mellett.

A Bleibergi Érczhegy, keletről. Charlemont Húgótól

Az amerikai olvasztó pest Kreuthban. Charlemont Húgótól

Abban a hegyvonúlatban, a mely a Magas-Tauern folytatásaként a Lieser területéről keletnek tart, s végre mint Sau- és Kor-Alpe délre hajlik, kovarczban dús s csillámpalával váltakozó gneiszok vannak amphibolittal, továbbá van eklogit, turmalinszikla, ős-mész és phyllitek egyező-fekvésű rétegekben. Ebben az ős-mészben vannak azok a régtől fogva híres vaspát, barna- és vörös-vaskőtelepek, a melyeket (a Kremsben, Friesach, Waitschach, Hüttenberg, Heft, Lölling, Wölch, Loben, Waldenstein mellett) már régóta mívelnek. E vasérczek főtelepe a hüttenbergi Érczhegyben, a Sau-Alpe egyik nyugati ágában van, a melyet már a régi időben „a vas főfészké”-nek (Haupteisenwurzen) neveztek. A kristályos mész öt rétegében, a melyeket csillámpala választ el egymástól, hat hosszan elnyúló vaspát-lencse van itt, a melyek vastagsága 2–95 méter között váltakozik, s miként a mellékkőzet, 43 fok alatt délnyugatra hajlanak. Az ércz a hegy éjszaki, déli és nyugati oldalán tárnákkal van föltárva s kereszt-míveletekben eresztékekkel fejtik. Az érczet a hegy magaslatáról magukban szaladó kutyákon, vízszintes és rézsútos síneken 43 kilométernyi úton szállítják éjszak felé a hefti magaskemenczéhez és Bessemer-kohóhoz, dél felé a löllingi magas-kemenczéhez és nyugatra a hüttenbergi vasúti rakodóhoz, a hol Prevali számára rakják vaggonokba. Az ércz sulyával ismét a bányászathoz szükséges anyagokat húzzák föl a hegyre. A fékező gépeken szokásos légnyomású féket 1848-ban használták itt először a bányászatban.

A karinthiai újabb vasbánya-vállalatok közűl csak egy van tényleges munkában, a Hüttenbergi Érczhegyen levő; itt 1887-ben 547 munkás 750.464 métermázsa érczet fejtett, a melynek 300.185 forint az értéke. A nevezett érczvonúlat valamennyi többi bányája szünetel.

A kohó-művelet úgy megy végbe, hogy a nyers ércz először a pörkölőkemenczékbe kerűl, azután faszén rétegek között, Prevaliban koksz és kevés mész hozzáadásával is, magas olvasztó pestekben, fujtatóval nyomott forró levegő segítségével osztják meg. A nyers vas Heftben és Prevaliban az olvasztópest csapjából azon folyékonyan egyenesen a Bessemer-retortába folyik, a hol fujtatókkal belenyomott levegő segítségével a még benne levő szén elég, a vas raffinálódik s azon módon öntött-aczéllá, vagy öntött vassá alakúl. A többi pestekben, példáúl a löllingiben, tuskókat, bocsokat formálnak a nyersvasból, a melyek fínomító művekbe kerűlnek s részben a tartomány határán túl is viszik őket. A 18 magas vasolvasztó közűl 1887-ben csak 8 dolgozott; 5 mindjárt az Érczhegy tövében; 705.316 métermázsa pörkölt érczből 208.659 köbméter szén és 52.131 métermázsa koksz elhasználásával 390.433 métermázsa nyersvasat készítettek 1,676.854 forint értékben. A Bessemer-fém évi termése Heftben és Prevaliban 230.679 métermázsa volt, melynek mint fínom vasnak értéke 622.673 forint.

A Knappenberg (a Hüttenbergi Érczhegy nyugati oldala). Charlemont Húgótól

A vaskohászati technika haladásának köszönhető, hogy igen sok vasat és aczélt tudnak előállítani és hasznosítani, tüzelő anyagot pedig, ha a régi idők eljárásával vetjük össze, keveset használnak el. A kelta norikumiak egyszerű gödrökben készítették a vasat, a milyenek berendezésének maradványai a Hüttenbergi Érczhegyen még láthatók; a rómaiak, a kik a nori vasat nagyra becsűlték, akna-kemenczékkel dolgoztak; a kézi és lábbal hajtott fujtatók helyébe lassanként a vízzel hajtottak léptek és kifejlődött a stuck-kemenczékben való művelet, a mely egész a múlt századig megvolt. A Hüttenbergi Érczhegy a középkorban a salzburgi püspökség birtokába kerűlt. A bánya 1567-ben a Ferdinánd-féle, 1759-től 1854-ig a Mária-Terézia-féle bányatörvények alatt volt. Legelőször 1570-ben Urtlben kezdték az olvasztó kemenczékkel folytonos míveletet s ettől az időtől fogva mind jobban-jobban fejlődött a magas-pestekkel való mívelet, melynek az lett az eredménye, hogy az apró vállalatok kevesebb-kevesebb, végre pedig négy nagy vállalattá olvadtak; sőt 1869-ben még ezek is a hüttenbergi vasmű-társulattá egyesűltek, mely 1881-ben az ismét nagyobb osztrák alpesi bányatársaságba olvadt bele.

Karinthia összes bányaiparának 1887. évi adatok szerint 5.422 hektárnyi területen levő 70 bányavállalata közűl csak 24 volt működésben és 29 kohója közűl csak 13 füstölgött folytonosan; a bányamíveletre és a kohászatra 2.900 lóerővel dolgozó géperőn kivűl 4.269 munkás szolgált 103 kilométer hosszú szállító pályán. Összes termése a fémek árának nagy csökkenése és a nyersvasnak tetemesen kevesebb kiolvasztása következtében csak 3,264.153 forint értékű volt, a mi csak fele az 1883-iki termés értékének s 1 1/5 millióval kevesebb a megelőző tíz év átlagánál. Hogy ez a válság nagy hatással van a lakosok jóllétére, világos.

Az ólomnak a szokásos ólomkészítményekre való feldolgozásában az utolsó évszázadban csekély és semmi esetre sem mélyre ható változások történtek, ellenben a vas szerzésére és kereskedelmi árúkká feldolgozására nagy mértékben tettek ilyen intézkedéseket. Midőn a vasipar csak faszénnel tüzelt, midőn a magas-kemenczékben való vasolvasztás a frisselő művelettől külön volt s a frisselést saját frisselő tűzhelyeken végezték, a vas fínomításának kifejlődése az egész tartományra igen jótékony hatással volt. A tartománynak erdőkben és vízi erőben való gazdagsága megengedte, hogy a völgyekben hámorok keletkezzenek, melyek mindenféle rúdvasat és aczélt készítettek és pléhet, drótot, szögeket, bográcsokat és kaszákat gyártottak belőle. Még a harminczas években 106 hámor 292 tűzhelylyel működött a tartomány tizenöt völgyében. A gőzgépek, vasútak, pánczélos hajók stb. elterjedésével annyira nagyobbodott a vas kereslete, hogy a faszénnel és frisselő tűzhelylyel dolgozó vasipar nem győzte kielégíteni. Az első puddel-mű, a mely kezdetben faszénnel, később pedig, 1835 óta Prevaliban barnaszénnel dolgozott, már 1832-ben épűlt Karinthiában, azon a helyen, a hol ma az első cellulose-gyár van. Ez volt az az idő, midőn a barna-szén és a turfa itt értékessé vált és a nagyobb vasművek építésében irányadó volt. Eme tüzelő anyagoknak a vasiparban való alkalmazásával a hámorok eddig használta faszenet most nagy részt a nyersvas nagyobb mennyiségének előállítására lehetett fordítani. A puddel-eljárás tökéletesedése és aczélgyártásra való alkalmazása miatt, különösen pedig az aczélnak és a vasnak a Bessemer- és Martin-féle eljárással tetemesen megváltozott előállítása miatt a régibb tűzhelyek és részben a fával tüzelő frisselő-pestek közűl a következő három évtizedben csak azok bírtak megmaradni, a melyek az olcsó faszenet a saját birtokukból, vagy az „áldozatúl hozott” erdőkből tudták maguknak biztosítani és a melyek nem a vásárra való vas készítését, hanem a vasnak dróttá és drótszögekké való feldolgozását tartották szemök előtt. Így történt, hogy vas- és aczél-művek eloszlásának eredeti képe megváltozott a tartományban. Felső, éjszaki és éjszakkeleti Karinthia számos hámora Kappel és Freibach mellett megszűnt.

Az aczél- és vasfínomító gyáraknak, az üzleteknek és az iparnak tüzelőanyagokban való nagyobb szükséglete a barnaszén- és turfa-telepek bányászatára vezetett. Ma a sonnbergi bányát mívelik Guttaring mellett, hol az eoczénben a fényes-szénnek van nehány tömzse. Itt 1887-ben 8.610 métermázsa szenet fejtettek. Nagyobb terjedelmű a barnaszén a neogén-képződményben. A Lavant völgyében Reichenfelsből Wiesenau, Wolfsberg, Dachberg felé, csekély kiöblösödéssel a Granitz völgye felé, egy hosszas, többnyire lignit-tartalmú medencze húzódik egész Lawamünd környékéig a Dráva völgyében. Wiesenauban bevágásokkal három tömzsöt tártak föl; a legalsó vastagsága egészen öt méterig megy; azután van egy három méter vastagságú a Rothkogelen St.-Stefan mellett. Az első bánya a múlt évben 221.213 métermázsa, az utóbbi pedig 46.006 métermázsa szenet szolgáltatott. A másik neogén-kori medencze déli Karinthiát nyugot-keleti irányban szeli át Hermagor vidékétől Feistritz, Latschach, Penken, Keutschach, Möchling, Stein, St.-Philippen, Liescha helységeken át egész Sieleig Windischgrazban. Ebben korra nézve két képződmény van. Az alsó hasznavehető fényes szenet szolgáltat. A lieschai barnaszén-tömzsből, a mely 2–6 méter vastag s 15–18 fokkal lejt dél felé, az utóbbi évben a prevalii vasmű számára 378.213 métermázsa szenet fejtettek, a homi és loibachi bányából pedig 70.201 métermázsát a streitebeni aczélgyár és a sorgendorfi sörfőző számára. A felső réteg legnagyobb telepében fiatalabb lignitet tártak föl Penken és Turia mellett, nevezetesen két tömzsöt, melyeket hat méter vastag agyagüledék választ el egymástól; az egyik tömzs 1–3, a másik 3–9 méter vastag. Ezek a lignitek kellő fölhasználásra várnak, minthogy az utóbbi évben csak 568 métermázsát fejtettek belőlök. Ezekkel egykorú a kevésbbé tetemes feistritzi lignit is a Gail mellett, a melyből 1887-ben 7.610 métermázsát ástak. Mindezeket a barnaszén-tömzsöket részben igen értékes agyagrétegek kisérik, mint a dachbergi agyag, a melyet a fazekasok az egész tartományban használnak, továbbá a feistritzi lignitek környékéről való Gail-völgyi agyag és a Penken, Rosegg és Liescha vidékéről való jól kilúgozott és tűzálló agyag.

A kőszénbányászati 19 meglevő vállalat közűl 8 van munkában, a melyek 799 férfi és nő munkással 732.836 métermázsa barnaszenet fejtenek 309.772 forint termés-értékben. Egy-egy munkásra évenként 917 métermázsa szén esik 388 forint értékben.

Karinthia turfa-mezőiben olyan kincs rejlik, a mely sokkal nagyobb figyelmet érdemel, mint a milyenben eddig részesítették. Olyan tavakból és vizekből képződtek ezek, a melyek vizének elégtelen lefolyása a turfaalkotó növényzetnek kedvezett annyira, hogy alúlról fölfelé s a medencze szélétől a közepe felé való dús növekedésökkel végre az egész medenczét betöltötték. Karinthia turfa-telepei két csoportban vannak; az egyik, a mélyebben (440–470 méter magasságban) fekvő, Goritschach, Trixen, Teinach, Thon között, a magasabban (550–560 méter magasan) fekvő pedig Ossiach, Moosburg és Keutschach környékén terűl. A turfaréteg közepes vastagsága 3–4 méter, de eléri a 8 métert is. A buchscheideni és freudenbergi vasművek turfával dolgoznak. A turfamezők igen nagy része azonban még kellő értékesítésre vár.

A frisselt vas gyártása jelenleg az 1854-től turfával dolgozó Gurk melletti freudenbergi puddel-műre szorítkozik, a mely a lippitzbachi (Bleiburg mellett), 1794 óta fennálló legrégibb pléh-hengerelő számára készíti elő az anyagot, továbbá a rosenthali művekre, a melyek drótgyártással is foglalkoznak. A prevalii és hefti Bessemer-kohók öntött-vasa és öntött-aczélja mind jobban-jobban kiszorította a frisselt vasat, azért Prevali és Buchscheiden fínomító műveiben leginkább csak öntött-vasat és öntött-aczélt gyártanak. A többi aczél mind Miess és Streiteben aczélműveiben készűl a Miess völgyében, elannyira, hogy a vas- és aczélgyártás főhelyei a Miess és Rosen völgyében vannak. Ott van 1-ször is a prevalii vasfínomító, a mely jelenleg 4.092 lóerejű gépekkel és 476 munkással dolgozva, 70.072 métermázsa aczél- és vasárút, s más öntött árúkon kivűl 4.470 métermázsa kemény és lágy hengert készít. A mint 1869-ben Prevaliban az alpesi tartományok első koksz-kemenczéje, s 1877-ben két converter-rel dolgozó nagy Bessemer-kohója, úgy épűlt 1885-ben – mint újabb haladás – épen a Bessemer-kohó mellett egy nagyszabású revertáló hengermű, nehéz pléhek és durva kovácsolt árúk gyártására, hogy a tuskók jelentékeny melegét fölhasználják, a mivel sok tüzelő anyagot takarítanak meg. Ott van 2-or a streiteben-miessi aczélhárom, a mely az utóbbi évben 355 lóerővel dolgozó gépeivel és 252 munkásával 37.723 métermázsa nyersvasból és tuskóhulladékokból 28.591 métermázsa különféle minőségű és különféle fajtájú aczélt készített, a mely legnagyobb részt a nagyobb kaszagyárakba és keletre kerűlt. A Rosenthalban van a feistritzi első és legnagyobb drót- és szöggyár, a mely 703 dróthúzó dobbal és 45 drótszöget s másnemű szögeket gyártó géppel dolgozik; továbbá a waidisch-ferlach-unterloibli együvé tartozó gyárak 400 dróthúzó dobbal és 41 szögverő géppel; végre a több mint kétszáz éve fennálló fegyvergyár Ferlachban, a mely inkább kis-ipar módjára dolgozik, mint gyárszerűen s egyes fegyver-készletek készítésével a házi-ipar körébe tartozik.

A feistritzi vasdrót- és szöggyár a Rosenthalban, s részlet a gyár belsejéből. Charlemont Húgótól

A tartomány hét kasza-gyára, nevezetesen három a Tiebl mellett Himmelbergnél, egy közel a Gurkhoz Kleinglödnitz mellett és a két legnagyobb Wolfsberg mellett, állandóan munkálkodik. A szerszám-hámorok közűl csak egy van meg Feldkirchen mellett s egy Malborgeth mellett. Az üst-hámorok közűl egy van Himmelberg s egy Tarvis mellett. A seebachi hámort Villach mellett fémárú-gyárrá alakították, amely szép czinezett és zománczolt pléh-edényeket készít s más tartományokba is szállít. A kisebb vasiparok között különösen a lakatos mesterség emelkedett Klagenfurtban, Villachban és Wolfsbergben. Gépeket a klagenfurti és villachi gépgyár készít. A klagenfurti 200 munkással dolgozik és gőzkazánokat is készít. Kocsirugókat gyártanak a wolfsbergi, drótköteleket a bleiberg-kreuthigyárban.

A hámorok megszűnésével rendelkezésre álló sok vízi erőt új, a tartományra igen hasznos vállalatokra alkalmazták, nevezetesen műmalmokat, 5 czementgyárat, egy téglagyárat s a fa földolgozására való gyárakat építettek; így egy parquet-gyárat Villach mellett, 14 faanyag-gyárat 56 csiszoló készülékkel, a melyek két hazai s egy stiriai papirgyár számára, legnagyobb részt azonban kivitelre dolgoznak, s végre 2 fagyaluló gyárat. Az újabb vállalatok közűl legjelentékenyebb a cellulose-gyár Wolfsberg mellett, a mely két 110 lóerejű turbinával s egy gőzgéppel dolgozik, valamint a faáru-gyár Villachban. 1886 óta Klagenfurtban egy cserkivonat készítő gyár van, mely fenyőkéregből készíti a kivonatot.

A fa-czipők, kocsi-részek, szánkák, fabútorok készítése és a házi meg gazdasági használatra való durva kosárkötő munkák a sok helyen űzött házi-iparnak a tárgyai. Ezek közűl kiváló figyelmet érdemelnek a St.-Margarethen környékén, a Rosenthalban készűlő kádár-árúk, konyhai szerek és Ferlach környékén a szerszám-nyelek, puska-tusok gyártása. A tartomány többi iparága közűl a bútorasztalosok és a gölöncsérek ipara jutott nagyobb kifejlődésre. A bőripar (Klagenfurt, Villach, Wolfsberg), kivált a klagenfurti bőrárú-gyár termékei is jó hírnévnek örvendenek.

A szövő-ipart illetőleg a legrégibb ilynemű vállalatok közé tartozik az egy század óta egyazon család kezében levő fínom posztó- és daróczgyártás Klagenfurtban és Viktringben, melyet a hadsereg számára szállított különféle, élénk színű posztóiról és kitűnő darócz-szövetéről igen kiválónak ismernek. Az utolsó tizedben egy hámor helyére Feldkirchenben lenfonó-gyárat állítottak. A házi ipar különösen a Möll, a Lieser, a Dráva felső és a Lavant völgyében jó darócz-szövetet, s az egész tartományban mindenütt házivásznat és asztali vásznat szolgáltat.

Élelmi és élvezeti szerek készítésére számos (982) közönséges és 10 műmalom szolgál; a legrégibb Margereggben van a Glan mellett, a legnagyobb pedig Spittalban a Lieser mellett. A 80 sörfőzőben az utóbbi évben 149.188 hektoliter házi sört (Kesselbier) főztek, a melyből 64 százalék a három legnagyobbra, a wincklernire Klagenfurt mellett, a silbereggire és a sorgendorfira esik. A klagenfurti kerület szlovén részében 11 kővel főző sörgyárában 2.281 hektoliter „Steinbier” nevű sört készítettek. A sörfőzésnek ez a módja, valamint a gyümölcsből való borkészítés és pálinkafőzés a mezőgazdasági házi-ipar körébe tartozik. Keletkezésök igen régi. A sört zabból, búzából és komló hozzáadásával árpából is kádakban, megtüzesített kövekkel, nevezetesen az e vidéken levő szürke profir-kövekkel főzik. Hűtése és első erjedése lapos kádakban megy végbe; az után a 6–9 fokos sört hordóba szűrik s harmad nap már iszszák, minthogy gyorsan kell elhasználni. A spiritus-gyártásnak, különösen a vele kapcsolatos élesztő-gyártás miatt, 7 vállalatban van jelentősége (148.000 kilogramm).

Végre vessünk még egy pillantást Karinthia közlekedésére. Abban az időben, mikor Bécset Trieszttel még nem kapcsolta össze vasút, Karinthia az éjszaki tartományoknak Trieszttel és Olaszországgal való árúforgalmára igen fontos volt. Ez a déli vasút elkészültével megváltozott. Karinthiának meg kellett elégednie, midőn végre 1864-ben sikerűlt Marburgtól Villachig menő vasútat kapnia. Csak a Rudolf-vasút kapcsolta össze legrövidebb úton Bécscsel 1869-ben; azon kivűl önálló vonalat kapott ezzel Felső-Ausztria felé, szárnyvasútat Glandorf-Klagenfurt és Launsdorf-Hüttenberg között. A Rudolf-vasút fővonalát csak 1873-ban vezették Villachtól Laibachig és 1879-ben Pontafelig, illetőleg Udineig. Ugyanebben az évben adták át a forgalomnak az Unterdrauburg-Wolfsbergi szárnyvonalat.

A belső közlekedést a vasútakon kivűl állami és országútak sűrű hálózata tartja fenn. A kereskedelmi fa szállítására régebben fontos tutajozást a Dráván a vasútak jelentéktelenné tették. Különben efféle szállítás van még a Wörthi-tavon. Személyszállításra a nyári hónapokban a tóba vezető csatornán két kis gőzös szolgál, egy nagyobb gőzhajó pedig magán a tavon jár.

Sörét-torony a Wörthi-tónál. Charlemont Húgótól