Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

A művészi ipar Karinthiában.

A művészi ipar Karinthiában.

Lebinger Norberttől, fordította Pasteiner Gyula

A klagenfurti sárkánykút vas rácsa. Schulmeister Willibaldtól

Karinthia Olaszország, az ó-kor legnagyobb művelt-állama és Németország, a keresztény-germán műveltséget megteremtő leghatalmasabb birodalom közti szerencsés fekvésének köszöni, hogy időnként a művészi ipar egyik-másik ágában a virágzás magas fokát érte el. Ezt bizonyítja a művészi ipar körébe tartozó tárgyak nagy száma, melyek közűl a régieket részint a tudósok buzgó kutatása, részint a véletlenség hozta napfényre a római gyarmatokat jelölő romok alól, míg az újabb korbeliek a templomokban és kolostorokban, a nemesek kastélyaiban, a városok polgári házaiban, nemkülönben a jómódú mezei gazdák házaiban találhatók.

Ámbár bizonyosnak látszik, hogy Karinthiában a rómaiak előtt is volt ipari tevékenység, mégis csak a világbirodalommal való egyesítés után virágzott föl ott az ipar, melynek némely ága, névszerint a bronzöntés, a keramika és a lakás díszesebb berendezésére szolgáló ipar-ágak a római gyarmatosok fínomabb ízlésének hatása alatt művészi iparrá fejlődtek. Meglehet, hogy a Magdolna-hegyen előkerűlt és a nagy-művészet körébe tartozó bronz tárgyak az Alpeseken túli műhelyek valamelyikéből valók, azért mégsem vonható kétségbe, hogy a több felé, de kivált Teurnia és Virunum helyén talált igen számos bronz eszközök legnagyobb részt magában a tartományban készűltek; a félig kész tárgyak, a nyers bronz darabok, az öntő edények kétségtelenűl bizonyítják, hogy legalább a régi Virunumban csakugyan űzték a bronzművességet. Bizonyos, hogy a Magdolna-hegyen és egyebütt talált agyag tárgyak is tartománybeli műhelyekben készűltek, annál is inkább, minthogy itt úgy szürke, mint vörös agyag edényhez való kitűnő nyers anyag kinálkozott. E tárgyak szép formája, dísze és gondos kimunkálása szintén bizonyítják a fazekasságnak művészi irányú fejlettségét, a kecses pompéjii modorban festett szobák, nemkülönben a lakás fölszereléséhez tartozó tárgyak pedig arról tanúskodnak, hogy más ipar-ágak sem maradtak fejletlen állapotban.

De bármennyire mély gyökeret vertek légyen e művészetek a római hatalom alatt, gyakorlásuk mégis kiveszett a népvándorlás viharainak közepette. Századokig tartó barbárság után a kereszténység és vele a VIII. század végén a bajor és a frank hatalom honosította meg lassankint e tájakon az új erkölcsöket és azokkal együtt új életre hívta a művészi ipari tevékenységet. A műveltség legrégibb fészkeinek, a kolostoroknak és apátságoknak lakói művészetükkel kiválóan az egyháznak szolgáltak, de a közben a műveltség és a jóllét emelkedésével a kézművesnek is kinálkozott alkalom művészi ügyessége érvényesítésére. Azonban a román művészet korában létrehozott igazi művészi alkotások száma nem lehetett valami nagy, mert még akkor az előkelők is egyszerű házakban laktak és egyszerű eszközöket használtak. Nem csuda tehát, hogy e kor művészetének jellemével biró tárgy kevés maradt fönn és az is kizárólag egyházi. Több bronz tárgy, egy kis füstölő edény a St.-Dániel plebánia-templomából és két gyertyatartó, valószínűleg a Mária-saali templomból, ama korbeli bronzöntésnek kitűnő termékei. Román művészetűek az 1845-ben az út kiszélesítése alkalmával lebontott friesachi csontház ajtajának és a közeli Grafendorfban a sekrestye ajtajának vasalásai. Ámbár nem ebből az időből valók, de tiszta román művészetűek a Wieser-hegyen, St.-Helenában, a Völkermarkt melletti Rupert-templomban és a friesachi czisterczi apáczák kolostorának templomából való, az okos és balga szűzek történetét ábrázoló üveg képek. Karinthiában ezek a legrégiebbek. Az üvegfestészet a XIV. században terjedt el általánosan, a midőn mintegy negyven templomot díszítettek üveg képekkel, kivált Friesach környékén és a Gurk folyó vidékén; legszebb virágzást Gurkban ért el a XV. század folyamán; itt készültek a st.-leonhardi, a liedingi, a viktringi s a gaisbergi, stb. üveg képek. A XVI. század elején az üvegfestészet egyszerre elenyészett. A maga nemében egyedűli és egészen más művészeti irány terméke Müller Mercuriusnak 1570-ből való remekműve, mely azelőtt Landskronban a várkápolnát díszíté, most a történelmi társulat múzeumában őriztetik.

Román-kori bronz gyertyatartó a Mária-saali templomban. Schulmeister Willibaldtól

A következő századokból több művészi ipari emlék maradt fönn, s közöttük több igen kiváló alkotás. Ez azon idő, mikor a csúcsíves ízlés uralkodott a művészi ipar minden ágában; de a művészi ipar virágzása mégis a csúcsíves művészet hanyatlásával kezdődik. A jövedelmes bányászat, a rendkivűl élénk kereskedelem, kivált Velenczével, a földmívelés elterjedése a lakosok fokozatos szaporodását eredményezte, s a XVI. és XVII. században addig nem igen ismert jóllétet teremtett. A román művészetű kis kápolnák többé nem voltak elég nagyok; új ízlés szerint átépítették, megnagyobbították őket és mellettük új templomok is keletkeztek. Midőn aztán az egyházi építkezés meggyérűlt, akkor az urak bővítgették s alakították lakhatóbbakká váraikat, vagy építettek azok aljában újakat és kényelmesebbeket, néha pompás kastélyokat, vagy a városokban palotákat. Ennek természetes következménye volt a művészi ipar valamennyi ágának föllendűlése és virágzása, mi részben olasz, de inkább német hatás alatt egész a XVII. század közepéig tartott. E mozgalomban leginkább a nagyobb városok szerepeltek, s pedig első sorban Villach, gazdag kereskedő város, és Klagenfurt, a tartomány új fővárosa. A tartomány főurai számos házat építettek bennük, dél-nyugati Németországból jövő ügyes művészek és iparosok a főurak védelme alatt csoportosan telepedtek le kivált Klagenfurtban, s hogy itt ne legyen híja a szép műveknek és azok jó keletnek is örvendjenek: az ötvösök, a kupakosok, a fegyverkovácsok, a lakatosok, az esztergályosok és más iparosok legjobb termékeiből sorsolással egybekötött évenkénti tárlatot rendeztek és így jelentékenyen előmozdították az ipari tevékenységet. Ámbár e korból a művészi iparnak sok emléke maradt fönn, mindazáltal még a legkiválóbb művek készítőinek nevét és keletkezési helyét sem ismerik. Ha valamely tárgyon kivételesen találunk is nevet, az rendesen idegen mester neve; ez irányban a levéltárak sem nyújtanak fölvilágosítást. A mesterek közűl csak Vihsper Péter ötvös említtetik, a ki a XVI. század végén és a XVII. század elején Villachban élt, továbbá Pronner Leo jeles elefántcsontfaragó (1555–1630). Műveik azonban ma ismeretlenek.

A fönmaradt emlékek közt a legkiválóbb művek, melyek némi valószínűséggel a karinthiai művészi ipar termékeiűl vehetők, többnyire egyházi tárgyak. Az egyházi ruhák, különösen a miseruhák arról tanúskodnak, hogy a XIV. században leginkább az apáczák csöndes kolostoraiban a hímzés a virágzás magas fokát érte el. A XV. században és a XVI. század elején dívott hímzést a XVI. század folyamán a fölvarrott díszítmény és a lapos öltésű hímzés váltotta föl, mely mellett a fényes domború hímzés is alkalmaztatott, a minek igen szép példája az 1570-ben készűlt ebriachi miseruha. Ezt az eljárást 1600 körűl a nem sodort selyem fonállal fehér vászonra való hímzés váltotta föl, melylyel vegyes alakos ábrázolásokat s növényi díszítményeket állítottak elő. A hímzést háziiparként csakis a szlovén lakosság űzte, mely czérnából nemcsak csipkét készített, hanem a déli szlávok módjára régi időtől fogva vörös gyapjúfonállal kereszt- és laposöltésű hímzéssel is díszíté a vászonneműit.

Úgy látszik, legjobban virágzott a fémművesség. Az előkelők fényűző hajlama, a díszajándékok divatja, a lakosság vallásos érzülete, az aranybányák jövedelmezősége a XVI. században, együtt nagyban mind hozzájárúltak ez iparág fejlesztéséhez. A meglevő följegyzések szerint a kolostorok és búcsújáró templomok gazdagon föl voltak arany és ezüst tárgyakkal szerelve, igazi művészi becsű emlék azonban kevés maradt fönn. A később bekövetkezett viszontagságos idők nagyon megtizedelték úgy a világi, mint az egyházi rendeltetésű ötvösműveket. A XV. századbeli ötvösségnek kiváló emléke a Mária-saali, szokatlanúl nagy áldoztató kehely (30 centiméter). Hat karéjú talpát vörös és kék zománczos alapon egy-egy czímermedaillon díszíti; csészéjén nyolcz szentnek szépen vésett alakja látható és a következő fölirás olvasható: „Maria • hilf • mir • jorgen • ungnaden • und • allen • mein • farsadern • und • nachkomen • amen • anno ii 1466”. Reichenfelsben és Theisseneckben is van majdnem ilyen nagy kehely. Gazdagabb alakításúak a XIV. és XV. századból való ludmannsdorfi, villachi és glainachi kelyhek. Ezen kivűl a csúcsíves művészetű fönmaradt kelyhek száma meghaladja a százat, de valamennyi kisebb s valamennyit az egyes részek tökéletes szimmetriája jellemzi. A csúcsívesből a renaissanceba átmenő művészet legtökéletesebb formáinak képviselői a Lavant-völgyi St.-Leonhard-templomnak 1607-ik évszámot viselő kelyhe, továbbá a St.-Peter im Holzban levő XVI. századbeli kehely. A csúcsíves művészetű ereklyetartók és úrmutatók száma csekélyebb; de részint koruknál, részint kitűnő kimunkálásuknál fogva jelentékenyek. A baldramsdorfi és Friesachban, a papnevelői templomban levő ereklyetartó XIV. századbeli munka. Az úrmutatók közűl, melyeknek száma mintegy 10, különösen említésre méltó a st.-leonhardi a XVI. századból, továbbá a villachi városi plebánia-templom úrmutatója. Az utóbbi 78 centiméter magas, gondos, jó munkájú, alapformája csúcsíves művészetű, díszítménye pedig renaissance, s ekként érdekes példája a csúcsívesből a renaissanceba átmenő művészetnek. XV. századbeli igen jó munka a kolbnitzi ereklyekereszt, a kappeli állókereszt, és a György-lovagok első nagymesterének a millstatti múzeumban levő kardján a hüvely pántja meg a markolat. Renaissance-kori szép művekben Karinthia igen szegény. A világi rendeltetésű tárgyak eltűntek a tartományból. Csekélyebb becsűek a XVII. és XVIII. századbeli művek, így a Mária-raini úrmutató, Stief J. klagenfurti mester műve, 1659-ből már jelzi az egykori virágzó művészi ipar hanyatlását.

A Mária-saali templom csúcsíves művészetű kelyhe. Schulmeister Willibaldtól

Hogy egyidejűleg virágzott a művészi iparnak az az ága is, mely félnemes fémekből és ötvényekből alkotja műveit, arról tanúskodnak a XV. és XVI. századból való réz és bronz tárgyak, milyenek a löllingi és paternioni keresztelő medenczék, az obervellachi úrmutató, a hohenthurmi ciborium, a passeringi füstölő és ezeken kivűl a sárgarézből és bronzból öntött számos ampolna és gyertyatartó, nemkülönben a czinből való és jó vésetekkel díszített czéh-serlegek és egyéb, itt-ott található XVI. és még inkább XVII. századbeli czin tárgyak, de legkivált a harangok, melyek öntésében járatos mesterek már a XV. században említtetnek. Így Reicher János mester 1400-ban öntött egy harangot Lieseregg számára és talán még vándorló mester volt, mint Sterzer Ádám 1604-ben. Azonban már 1528-tól az Egger családba tartozó mesterek Villachban és Klagenfurtban, a XVI. és XVII. században Stampfel, Pacher és Polster mesterek, míg 1554 után Fiering Benedek Völkermarktban űzte művészetét. A XVII. század második felétől kezdve a klagenfurti harangöntők műveinek szakadatlan sorát ismerjük. Landsmann Mátyás 1687-ben Klagenfurtban öntötte a Mária-saali öreg harangot, mely a tartomány legnagyobb harangja. A művészi ipar ez ágai közűl a czinöntés és a harangöntés teljesen megszűntek. A múlt század végétől a szilárd bronzot is leszorította az ezüstözött fém lemez, ámbár mostanság Karinthiában ismét igen szép bronz tárgyak készűlnek.

A művészi iparnak egy ága sem virágzott oly sokáig a vasban gazdag Karinthiában, mint az, mely műveit kemény aczélból és a könnyen alakítható vasból alkotja. Nagy szabású műveket, igaz, nem hozott létre, de megmaradt emlékei a román kortól kezdve a XVIII. századig minden művészeti irányt képviselnek, s vannak köztük oly művek is, melyek a maguk nemében páratlanok. Az iparosok czégérei a kisebb helységekben is, a jómódú földmíves és polgár sírkeresztje, a falusi templomok ajtóvasalatai, zárai, gyertyatartói és csillárai sokszor ép oly művészi kimunkálásúak, mint a városi templomok, kastélyok és apátsági épületek kútkávái, ajtó- és erkélyrácsai és egyéb e fajtájú tárgyai. Sőt az öntött vas tárgyak között, melyek a múlt század végén a kovácsolt vasat leszorították, szintén vannak olyanok, melyeken meglátszanak a művészeti fejlettség nyomai. Érdekes emlék a Mária-saali templom déli kapujának vasalata a csúcsíves művészet virágzási korából, továbbá a völkermarkti templom kapujának késő csúcsíves művészetű gazdag vasalata. Páratlan mestermű, egyik legkitűnőbb példája a vas tökéletes kimunkálásának a Mária-Saalból való s most a történelmi társúlat múzeumában őrzött XV. századbeli ajtó-zár. Hogy a művész ipar ez ága még a következő századokban is virágzott, azt bizonyítja a számos jómunkájú vas rács, melyek közűl a klagenfurti (1590), a st.-veiti, a viktringi (XVII. század) és a st.-pauli (1691) kút rácsát, továbbá a Mária-wörthi templom, a villachi városi plebánia-templom, a st.-pauli, a lavamündi, st.-gertraudi, kreuschlachi, ebersteini templomok rácskorlátait említjük föl. A kisebb helységek temetőiben látható vas keresztekből következtethetjük, hogy a kovácsmesterséget mily jelesen űzték a tartományban.

Csúcsíves művészetű ajtó-zár Mária-Saalból. A klagenfurti múzeumban levő eredeti után, Schulmeister Willibaldtól.

A vas tárgyak mellett méltó hely illeti az asztalosok, esztergályosok és képfaragók műveit. Ezekből látjuk, hogy Karinthiában a művészi ipar amaz ágai voltak a legkiválóbbak, melyek a tartomány gazdagságát képező anyagokat dolgozták föl. A művészi ipar ez ágának is számos és részben igen jelentékeny alkotása maradt ránk a múlt századokból. Az asztalosság és a képfaragás virágzásának kora a XVI. és XVII. századba, vagyis a késő csúcsíves és a kezdődő renaissance művészet idejébe esik. A faragásnak igazi mesterműve a hársból faragott és a maga nemében páratlan ereklyeszekrény a möchlingi plebánia-templomban. A szekrénynek csúcsíves templomalakja van, 2.30 méter magas, 0.87 méter széles, 1.90 méter hosszú és állítólag a St.-Paul-apátsági kolostor egyik szerzetese faragta. „Mint a fínom csipkeszövet, százféle áttört mustrát mutatva könnyen és szellősen épül föl a pompás építmény.” E mesterművel, mely a XV. század első felében készűlhetett, hosszú sora kezdődik a fából faragott műveknek, melyek közt legkiválóbbak a szárnyas oltárok. Szám szerint vagy ötven maradt fönn, köztük elsőrendű mesterművek is, mint példáúl két óriási oltár Heiligenblutban (12.71 méter) és Grades melletti St.-Wolfgangban (15 méter); mindkettő a XVI. század elejéről való. Körűlbelűl szintén ötven más oltárnak csak egyes részei, leginkább a szekrényök és a szárnyaik maradtak fönn. A Mária-gaili oltár, az obervellachi szárnyas oltárok egyike s még nehány a XV. századból való, nagyobb részök azonban a XVI. század első, mások meg a század második feléből maradtak, sőt a XVII. század második felében is készítettek szárnyas oltárokat, míg a renaissance és barokk építés egészen ki nem szorította. Az e fajta számos és pompás művek közűl fölemlítjük a Hähnel Mihály gurki mester által 1631-ben épített gurki fő-oltárt, mely a legszebbek és legnagyobbszerűek egyike. Abban az időben, mikor a templomokat ily pompás oltárokkal díszítették, a berendezés többi tárgyait is iparkodtak művészileg előállítani, a karinthiai templomok azonban ily művekben aránylag szegények. A villachi plebánia-templomban van diófából faragott egy kis imaszék, mely 1464-ben készűlt és méltón képviseli a csúcsíves művészet korát; ugyanitt egy másik szék a XVII. századbeli művészetet, egy több ülésű, berakott díszű chorusi pad a st.-andräi egykori székesegyházban a barokk művészetet képviseli. A XVI. század elején a lépcsők korlátait és a karzatok könyöklőit az úgy nevezett tiroli csúcsíves ízlésben puha fából készítették. Legjobb e fajta művek: a twengi Szent-Leonhard-templomban egy hatülésű chorusi pad (1512), Srejachban háromülésű két pad (1525) és egy sekrestye-almáriom Windisch-St.-Leonhardban. Készítésének idejéről tanúskodik az alján szépen fonódó szalagra csúcsíves minuskula betűvel írt e fölirás: anno • dni • 1 • 50 • 8 • jar • der • gulden • zit 8 • das • die • almar • ist • gemacht • worden. A faipar köréből fölemlítendők még a szobák falainak és mennyezetének fa burkolatai, melyek leginkább a XVI. és XVII. századbeli világi épületekben alkalmaztattak. Számos ily munka maradt fönn, s mindannyi bizonyítéka az akkori asztalosok művészi készűltségének. A fa burkolat rendszerint egyszerű mezőkre van osztva, a fal magasságának kétharmadáig ér és párkány koronázza, vagy pedig a burkolat a falat egész a mennyezetig födi, az ajtók egész a mennyezetig emelkedő különféle fából készűlt nagy portálok, olasz vagy német renaissance művészetű pompás oszlop, pillérek, párkányok, fölrakott sík díszítmények, de legkivált gazdag berakott díszítmények élénkítik. Több e fajta munka közt legpompásabb az, mely St.-Paul-apátságban maradt fönn. A mennyezet német renaissance művészetű 12 méter hosszú, 9 méter széles, tölgy-, hárs- és vörösfenyű-fából készűlt. A XVII. és XVIII. századbeli ízlésű fa tárgyakból, melyek e barátságos szobákat díszítették, alig maradt fönn valami, de az a kevés is, valamint akárhány templom szószéke és egyéb székei azt bizonyítják, hogy még a XVIII. század közepén túl is jó műveket alkottak. A művészi ipar más ágaiból, melyek a lakás díszítését szolgálják, szintén maradt reánk egy s más figyelemre méltó tárgy; így sok pompás stucco-dombormű a XVII. és XVIII. századból, közűlök más egyéb tárgyakkal együtt a legszebbek az apátsági épületekben és templomokban őriztetnek, ilyenek Kellerbergben és Griffenben a XVIII. századból való óriás nagyságú kályhák.

A möchlingi ereklyeszekrény. A bécsi cs. és kir. Ambrasi-gyűjteményben levő eredeti után, Schulmeister Willibaldtól.

Midőn majdnem 30 évvel ezelőtt Ausztriában, és első sorban Bécsben, a művészeti és ipari múzeum alapítása által az ízlés fejlesztését és javítását czélzó örvendetes mozgalom megindúlt, ugyanakkor a karinthiai művészi iparra is szebb napok virradtak. Azonban a képesség egyelőre nem állott arányban a követelésekkel. E visszás helyzeten az egymás után alapított ipariskolák segítettek, melyekben az ifjabb nemzedék lassankint elsajátította a tisztúltabb ízléshez illő gyakorlati jártasságot. Az iskolákkal egyidejűleg a klagenfurti iparmúzeum tárlatai újabb és mintaszerű termékek bemutatása által oktatták úgy az iparosokat, mint a közönséget, s emebben élesztették a vásárlási kedvet.

Különösen örvendetes a vasipar gyors föllendűlése. Ugyanez mondható a faiparról is. Ennek új korszaka is a villachi szakiskola alapításával kezdődik, melyben nagy számmal képeztetnek elméletileg és gyakorlatilag iskolázott iparosok. Ma már nemcsak Klagenfurtban és Villachban, a faipar két fő helyén, hanem az egész tartományban, annak egyes kisebb helyein is igen jó munkát állítanak elő.

Az ízlés javítására irányúló mozgalom jó hatással volt a kis-művészetnek szolgáló egyéb iparágakra is. Itt a szép forma, amott valamely nemes dísznek helyes fölhasználása, majd ismét a kellő technikai eljárás, majd általában az egésznek összhangzatos hatása bizonyítja egyes iparok művészi fejlettségét. Ámbár e jelenségek még nem igen sűrűn fordúlnak elő, mégsem lehet tagadni, hogy az elvetett mag nem terméketlen földre hullott és még szebb jövőt igér.

A windisch-st.-leonhardi templom sekrestye-almárioma. A klagenfurti múzeumban levő eredeti után, Schulmeister Willibaldtól.

Különösen kielégítő a női kézimunka tágas mezején, első sorban a hímzésen részint a kivűlről eredő jó hatás, részint a jól vezetett iskolák által előidézett átalakúlás. A hímzéssel foglalkozók mindinkább belátják, hogy szívet és szemet gyönyörködtető művészetük első sorban díszítő művészet; s lassankint majd azt is megtanúlják, miként kell a tárgyhoz illő munkával előállított díszítményt helyesen alkalmazni. Ámbár még mindig sűrűn találkozhatni helytelenségekkel is, mindazáltal e művészetben a haladás oly általános és tetemes, hogy a fölvarrott munka kivételével annak minden ágában úgy magánosok, mint üzletek valóban szép műveket alkottak. Legszebb sikerrel a laposöltés, meg a domború hímzés nemes technikája dicsekedhetik; azonban igen jó ízlésről tanúskodnak a vörös és kék gyapjúfonállal többnyire kereszt-öltéssel vászonra hímzett munkák is, és úgy látszik, hogy a hímzés e faja Felső-Karinthia egyes helységeiben házi-iparrá fog fejlődni.

Ötvényekből szép formájú és gondos, tiszta munkájú gyertyatartókat, függő lámpákat s egyéb közéleti és egyházi tárgyakat, az ötvösség nemes művészetében is ízléses, eredeti tervek szerint trébelt és czizelált műveket készítenek, s csak a szükséges megrendelések hiányán múlik, hogy nem vállalkoznak jelentékenyebb alkotásokra is. Sőt egyes helyeken a keramikának eddig egészen elhanyagolt mezején is mutatkoznak a tevékenység jelei. Városi czégek ólommal szegett színes üveganyagból, durva fölszínű ablaküvegből és köldökös üvegből olyan ablakokat állítottak elő, melyeknek elrendezése, rajza és színeiknek összhangja tisztúlt ízlésről tanúskodnak.

Salb Józseftől