Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

A festészet és a szobrászat Karinthiában.

A festészet és a szobrászat Karinthiában.

Laschitzer Simontól, fordította Pasteiner Gyula

Falfestmény a gurki székesegyházban az apáczák chorusán. Siegl Károlytól

Karinthia kis alpesi tartománynak, mivel sem a szellemi, sem az anyagi téren hatalmas középpontja, sem nagyobb városai nincsenek, nem volt módja, hogy a művészetekben úttörő vagy vezérszerepet vihessen. Azért a festészet és a szobrászat Karinthiában mindig idegen hatás alatt állott. E két művészetnek nincs sajátos jellege; minden terméke, s azoknak jellemző vonásai, s általában fejlődésének menete egészben véve ugyanaz itt is, a mi Ausztria többi német tartományában. Különösen áll ez a szobrászatról, mely – kivéve a művészi ipar keretében tárgyalandó fafaragást – minden korszakban meglehetősen jelentéktelen maradt. De állandóan és jobban függött a szobrászat az építészettől is, a mennyiben kapcsolatban volt vele és annak díszítésére szolgált.

Karinthiában, mint egyebütt is, a nagyobb román templomokon találjuk a középkori szobrászat legrégibb műveit. Meglehetősen nyers, merev, sokszor alig érthető jelképi jelentményű művek ezek, melyek kivált ikonographiai szempontból érdekesek. Ilyféle szoborművek vannak még Millstattban, Mária-Gailban, Gurkban, Wolfsbergben, St.-Paulban, Liedingben és Friesachban részint eredeti helyökön, részint elszakítva az épülettől, melyhez egykor tartoztak. A csúcsíves építés korabeli szobrászati művek leginkább a templomok boltozatának záró kövein, a vállköveken és a gerincztartó féltörzsek fején fordúlnak elő. A szabadon álló szobrok és a domborművek ritkábbak és többnyire csekély művészeti becsűek. Annál gyakoriabbak és gazdagabbak a csúcsíves templomok egyes részének faragott ékítményei. Alig méltók említésre a renaissance-kortól és a barokk művészettől kezdve mai napig épűlt templomokat díszítő szoborművek; de mégsem hallgathatjuk el nehány renaissance épület szobrászati díszét. Ilyenek: a Porcia-kastély Spittalban; a Khevenhüller György gróf által a XVI. század végén emelt wernbergi kastély, nemkülönben a hochosterwitzi nagyszerű várépület. Művészeti tekintetben is figyelemre méltók itt a grófot ábrázoló márvány szobor és az asszonyok mellszobrai a Wernberg kastély déli kapuja fölött. 1576-ban készűltek.

Önálló szobrok is szép számmal vannak a művészet minden korszakából. Ezek a részint fehér, részint vörös márványból faragott síremlékek, melyek sok helyt rendszerint a templomok falába vannak beillesztve. A művészetileg legbecsesebbek részint a késő csúcsíves, részint a renaissance-korból valók. Legkiválóbbak Sonegg urainak, két Ungnadnak a síremlékei 1468-ból és 1490-ből Eberndorfban, a Szent-György-rend két első nagymesterének síremlékei 1508-ból és 15(33)-ból Millstattban, a Keutschacher család síremlékei Mária-Saalban (egyik 1511-ből), továbbá Dietrichstein Zsigmond síremléke 1533-ból, a Khevenhüller-család síremlékei Villachban, aztán a friesachi Bertalan-templomban Schafmann György salzburgi vicedom síremléke, mely 1572-ből való és a fölírás szerint Franck Jeremias szobrász műve, végűl a Lavant-völgyi St.-Andräban két prépost szép és nagy síremléke 1662-ből és 1689-ből. Az egyiket a fölirás szerint Pocobel Philibertus művész készíté. Ezeken kivűl említendő a spittali városi plebánia-templomban levő két, fölötte érdekes fogadalmi dombormű, melyet a Cilli grófok valószínűleg 1421-ben készíttettek abból az alkalomból, hogy az Ortenburg grófoknak örököseikké lettek. Végűl említendők még a Finkenstein melletti St.-Stephanban levő késő csúcsíves korbeli magas domborművek melyeken hét, ikonographiai becsű ábrázolás van.

Ámbár a művészek nevei kevés kivétellel ismeretlenek, mindazáltal föltehető, hogy nagyobb részök hazai volt, vagy legalább állandóan e tartományban tartózkodtak. Hisz karinthiai művészek idegen földön is dolgoztak. Így Pocobello Márton klagenfurti szobrász, valószinűleg idősebb rokona az előbb említett Pocobel Philibertusnak, készíté 1624-ben Schwarzenberg Anna grófnőnek Murauban levő síremlékét. Ugyane művész készíté 1610-ben kis korában elhalt Katalin nevű leányának síremlékét, mely a klagenfurti plebánia-templom éjszaki oldalába van befalazva. Emlékszerű szobrászati művekben Karinthia aránylag igen szegény. Különös művészeti becsű a XIV. századból való Mária-szobor a friesachi Domonkos-rendi templomban. Friesach szép és díszes renaissance-kori emléke a piaczon álló kút, mely 1563-ban a Tanzenberg kastély számára készűlt és csak 1804-ben helyezték innét át Friesachba. Figyelemre méltó renaissance művek továbbá a villachi városi plebánia-templom szószéke 1555-ből, aztán Saifnitzban két márvány oltár, melyek előbb a Luschari-templomban állottak. A renaissance művészet idejébe esik még a legnagyobb és legismertebb karinthiai szobrászati mű, a XVI. század vége felé állított sárkánykút Klagenfurtban, melynek azonban, mint szobrászati alkotásnak, nincs művészeti becse.

Siebenhirter János síremléke Millstattban. Siegl Károlytól

Van nehány nem jelentéktelen mű a művészet következő korszakából. Első Donner György Ráfáel egyik legjobb műve az ólomból öntött Pietà-csoport a gurki székesegyház keresztoltárán. E szépen elrendezett és mérséklettel alakított csoporthoz képest ugyan e templom gazdag szobrászati díszű szószéke igazi szertelen barokk munka, noha Donnerrel és iskolájával kétségtelenűl kapcsolatban van és valószínűleg Moll Boldizsár, Donner tanítványa, készíté. Másik, művészetileg becsesebb alkotása e művésznek az 1765-ben ólomból öntött Mária Terézia szobor Klagenfurtban; ez volt Ausztria nagy császárnőjének első nyilvánosan állított emléke; sajnos azonban, hogy csakhamar nagyon megromlott, és helyébe 1872-ben Pönninger által készített, kevésbbé sikerűlt bronz szobrot állítottak. Említhető még a Corradini Antonio készítette Hemma-oltár a gurki sírboltban és a márvány oltárok Malborghetben.

Századunk elején Propst János szobrász két művet alkotott: az egyik a nagyságánál fogva föltűnőbb csoport, mely a keresztről levételt ábrázolja a Priesterhaus-templomban, a másik a Donner előbb említett csoportjának mintájára márványból készített oltár Klagenfurtban, a herczeg-püspöki palota kápolnájában. Közelebb emelték donnersmarki Henkel Laura grófné mauzoleumát Wolfsbergben, melynek szobrászati részét Kiss, berlini szobrász, készíté.

Az említett művészek kivétel nélkűl külföldiek voltak; azonban volt nehány karinthiai származású szobrász is, a kik Karinthiában nem igen hagytak nyomokat maguk után, de hírnevük díszére válik a tartománynak. Ezek: Grübler Florián Kolbnitzból (1746–1813), Nussbaumer Mihály Schörstadtból (1792–1861), és valamennyi közt a legjelentékenyebb, legkiválóbb Gasser János Eisentrattenból (1817–1868). Csakis ő az, kinek nehány művével dicsekedhetik Karinthia. Ezek: Krisztus életnagyságú szobra a Lodron-féle sírboltban Gmündben, a Christallnigg-féle síremlék St.-Michaelben, két angyal bronzból a klagenfurti városi plebánia-templom főoltárán, végűl Ankershofen Gottlieb báró hazai történetíró mellszobra a klagenfurti Rudolfinumban. Ez intézet birja Gasser több gipsz mintáját és művei után készűlt gipsz öntvények nagyobb gyűjteményét. Villach szobrot állított Gasser János emlékének, mely Messner József karinthiai szobrász műve.

A képirást illetőleg előre kell bocsátani azt az általános megjegyzést, hogy Karinthia határos ugyan Olaszországgal, de festészetének emlékein nem vehető észre, hogy Olaszország a középkorban itt nagyobb hatást gyakorolt volna, mint akár Ausztriában, akár Dél-Németországban. Legfölebb azt tulajdoníthatni e hatásnak, hogy Karinthiában épen úgy, mint Tirolban, föltűnően kedvelték az emlékszerű festészetet. Karinthiában a festészet voltaképen mindig német volt.

Tirolon kivűl nincs Ausztriának tartománya, mely a középkori festés annyi emlékével dicsekedhetnék, mint Karinthia. Különösen a középkor vége felé az akkor emelt nagyobb, kisebb templomokat, sőt sírkápolnákat és az útszéli kereszteket is szép és élénk színekkel festették. Sajnos azonban, hogy később mindent bemeszeltek.

Pietà-csoport a gurki székesegyházban, Donner Ráfáel Györgytől. Siegl Károlytól

A legrégibb román templomokat is majdnem kivétel nélkűl pompás falfestményekkel díszítették, így többek között a gurki székesegyházat, melyben az apáczák chorusának falait a XIII. századból való, s még most is elég jó állapotban levő képsorozat díszíti. Alig van másik festmény, mely eszményi keresztény tartalom és vallásos, misztikus fölfogás tekintetében ehhez fogható volna. A festmény több bibliai és jelképi ábrázolást egybe foglalva azt az eszmét fejezi, hogy az emberiség az elvesztett paradicsomot Krisztus által ismét visszanyerte. Nagy becsű alkotás ez technikai és művészeti előállítás szempontjából is. Ama kor legfejlettebb és legnemesebb művei közé tartozik, s mint ilyen a román falfestészetnek egyik legfontosabb és legkiválóbb emléke. A mester, ki e képet festé, technikailag jól iskolázott, tapasztalt, a rajzolásban és a színezésben egyaránt ügyes művész volt; nevét, sajnos, még ma sem tudják biztosan. Ezen kivűl Gurk közelében még két más helyen vannak falképek maradványai, melyek ugyanebből az időből valók és kétségtelen, hogy ezek is annak a mesternek vagy legalább iskolájának a művei: az egyik Friesachban a Petersbergen levő erőd öregtornyának kápolnáját, a másik Pisswegben a csontházat díszíti. De még több román-kori templomon is maradtak falképek nyomai. Ebből azt következtethetjük, hogy Karinthiában élénk tevékenység volt a festészet terén.

A román művészet korában, mintegy a XII. század végén, valószínűleg Millstattban készűlt a könyvdíszítés egyik jelentékeny és igen figyelemre méltó emléke, a karinthiai történelmi társulat millstatti kézírata, mely egyéb német költeményeken kivűl a versbe szedett Genesist és Exodust tartalmazza 88, meg egy „Physiologus”-t 30 művészi becsű és különféle színű tentával készített s ama kor e fajbeli legjobb művei közé tartozó tollrajzzal díszítve. De a képírás kisebb fajának e becses emléke egészen egyedűl áll Karinthiában, mely a miniumfestés körébe tartozó művekben is igen szegény. Tekintve nem jelentéktelen kolostorainak nagy számát, valóban föltűnő, hogy nincs egyetlen említésre méltó mű sem a román művészet idejéből, sem a későbbi korszakokból.

A gurki székesegyház apácza-chorusán levő falfestmény. Siegl Károlytól

A kora csúcsíves művészet idejéből való falképek nem oly számosak, és nem is oly jelentékenyek, mint a román korbeliek. A XIV. századból a legnagyobb, legkiválóbb és több tekintetben érdekes falfestmények azok, melyek a gurki székesegyház előcsarnokát díszítik. E festmények száma 32 és a világ teremtésétől Krisztus születéseig az egész bibliát elénk állítják; sajnos azonban, hogy fölötte megromlottak. Számosabbak a XV. századból való falfestmények, melyek részben épek, részben pedig csonkák. Vannak köztük, melyek művészeti, s mások, melyek ikonographiai tekintetben becsesek; így példáúl Bergben a Szent-Mihály-kápolna festményei 1428-ból, aztán az ezekkel rokon képek Rittersdorfban, továbbá a XV. század első feléből való képek Nikelsdorfban Paternion mellett, melyek a maguk nemében mintaszerű kimunkálásúak, végűl Zwickenberg (1438-ból) és Mária-Saal falképei. Az utóbbiak hasonlók a Finkenstein melletti St.-Canzianban látható, szabatosan, szépen rajzolt és szerkesztett képekhez, melyek a keleti bölcsek legendáját ábrázolják. Az utolsó ítéletet ábrázoló wolfsbergi falkép 1478-ból való. A XV. század második felében készűlt művek még a Thörlben, Haimburgban és a Lesach-völgyi St.-Lorenzben levő fontos és becses falképek. Érdekesek az obergottesfeldi falképek ugyanebből az időből és igen szépek a kirchbachi Szent-Márton-templom elég ép állapotban levő falképei, végűl Finkenstein melletti Malestig igen mély színezésű falképei.

Karinthiában a falfestészet a XVI. század első felében érte el a fejlődés és virágzás legmagasabb fokát. Ekkor készűltek legnagyobb számmal olyan falképek, melyek egyszersmind művészi becsűek is. Mindjárt a század elején keletkeztek a hohenfeistritzi, a st.-margaretheni falképek, a millstatti temető kapuzatát, a greutschachi és a metnitzi csontházat díszítő falképek. 1523-ból valók az úgy nevezett Pestkreuz igen figyelemre méltó festményei Mária-Saalban, s valószínűleg ugyanebben az évben festették a gradesi Szent-Farkas-templom boltozatának érdekes festményeit. A laasi falképek 1535-ben, a st.-andräi falképek pedig 1545-ben készűltek. Az e korbeli falfestészetnek azonban legnagyobbszerű, művészetileg legbecsesebb emléke a millstatti nagy falkép, mely az utolsó ítéletet ábrázolja. Könnyen megérthető elrendezés és a minium képekhez hasonló részletesség jellemzi e festményt. Minden egyes részlet, sőt még a ruhák kelméjének mustrája is a legnagyobb gonddal van kimunkálva. E kitűnő munka ismeretlen mestere, noha nyilván renaissance-kori olasz műveket is látott, s azokból egyet-mást elsajátított, mégis jelentékeny önálló művész volt. Igen jó renaissance-korbeli művek még Bergben az Athanasius-templom falképei. Említendő végre a schlanitzi tempom 48 négyzetes mezőre beosztott lapos mennyezetének festészeti díszítménye, mely arabeszkek, virágok, folyondárok, képzelt állatok és szentek alakjainak sajátos vegyűléke.

Ikonographiai szempontból érdekesek a templomok külsején Szent Kristófot ábrázoló képek, melyek sehol sem oly gyakoriak, mint Karinthiában, továbbá az utolsó itéletnek szintén nem ritka ábrázolásai. Nehány Szent Kristóf művészetileg is figyelemre méltó, így példáúl Faakban és St.-Helenában, az előbbi Holbein hatására mutat, az utóbbi pedig, noha hat méternyi nagy, gyöngéden és élénken van festve.

A képírás emlékeinek egy sajátos faja Karinthiában az a böjti terítő, vagyis ábrázolásokkal borított nagy vászon darab, melylyel böjt idején az oltárokat takarják le. Legérdekesebb, legnagyobb és egyszersmind legrégibb a gurki terítő. 1458-ban Conrád mester friesachi polgár festette, 100 mezőre van osztva, s mindegyik mezőt a bibliai történetből vett egy-egy ábrázolás tölti ki. 1504-ből való a hainburgi böjti terítő, melyen 36 ábrázolás van. A baldramsdorfi 39 mezőjű terítő 1555-ben készűlt, a sternbergi 24 mezőjű terítőt 1629-ben Pazner Viktor festette Villachban. Valamennyin bibliai jelenetek ábrázoltatnak. Ezekkel együtt említhető Knollernek Pulstban levő pompás böjti képe.

Az utolsó ítélet. Falfestmény Millstattban. Siegl Károlytól

Vessünk már most még egy pillantást a fára festett középkori képekre. Ezek a csúcsíves művészet későbbi idejéből valók s többnyire szárnyas oltárokhoz tartoznak, melyek ez időből szép számmal vannak. A renaissancekori szárnyas oltárok sem ritkák. Az ilynemű emlékekben, melyek részint teljes épségben, részint töredékekben maradtak fenn, Ausztriának egy tartománya sem oly gazdag, mint Karinthia. Minthogy ez oltárokon a fafaragás lényegesebb, mint a festészet, azért részletesebben a művészi iparok körében lesz róluk szó. Vannak azonban egyesek, melyeket nagyobb és becsesebb festmények is díszítenek. Az ilyenekről már ez a fejezet sem hallgathat. Meg kell említenünk legalább azokat a helyeket, a hol érdekes és becses festményekkel díszített szárnyas oltárok vannak. Ezek: a német rend temploma és a Péter-templom Friesachban, a Szent-Farkas-templom Gradesban, továbbá Heiligenblut, St.-Leonhard a Dráva-völgyben, Lieseregg, Lind Velden fölött, Maria im Elend, Maria Gail, Maria-Saal, Obergottesfeld, Obervellach, Presseggen, Rangensdorf, Rappersdorf, Schlanitzen, Sillebrucken, Treffling, St.-Wolfgang a Millstatti-tónál, Wöllau és Zwickenberg. Technikai szempontból föltűnő, hogy viszonylag késő időben is többnyire aranyos az ábrázolások háttere.

A csúcsíves és renaissance művészet idejéből fönmaradt egyes függő képek száma sokkal csekélyebb. Ezek között is találkoznak olyanok, melyeknek nagyobb művészeti becsük van, így pl. Hoch-St.-Paulban a fölfeszítést, Abteiban a keresztről való levételt ábrázoló kép, továbbá a tizenkét apostol képe Reinthalban, Szent Vitály legendája, mely a st.-veiti Ferencz-rendi templomból a klagenfurti Rudolfinumba kerűlt. Legismertebb és a művészetek története szempontjából legfontosabb az 1520-ban Jan Scorel által festett és a Szent-családot ábrázoló szárnyas oltárkép Obervellachban. A németalföldi kiváló mesternek ez egyik fő műve. A többi szárnyas oltár és az egyes függő képek, valamint a fresko-képek mestereit sem ismerik. A festők, kik valószínűleg többnyire ide valók voltak, vagy legalább itt tartózkodtak, műveik után itélve, teljes technikai járatosságú művészek voltak, jól rajzoltak és jól színeztek, szóval koruk színvonalán állottak és műveik legalább is megütik a többi osztrák tartományokban alkotott művek mértékét.

A képírás virágzásának e korát szomorú hanyatlás váltotta föl. A vallási zavarok miatt a XVI. század közepén gyorsan alább szállt, a XVII. században pedig a legmélyebb sülyedés fokára jutott. A ritka kivételek közé tartoznak a strassburgi várkápolnának a XVI. század elejéről való jó falképei, továbbá Srejachban St.-Canzian mellett az utolsó ítéletet ábrázoló nagy festmény 1609-ből. E korban keletkezett csekély számú terjedelmesebb festményeknek általában nincs művészeti becsük. Ilyenek példáúl a Blumenthal Antal klagenfurti polgár és festő által 1598-ban a gurki székesegyház apsisaiban festett képek, továbbá a wernbergi czímerteremnek a XVII. század végén keletkezett festményei.

Mint Ausztriában általában, úgy Karinthiában is csak a XVIII. században kezd emelkedni a képírás. Míg addig egészen az egyház szolgálatában állott, most itt is győzelmesen vonúl be a nemesség kastélyaiba. Ezeknek művészetkedvelő tulajdonosai, mint a Goëss, Rosenberg, Stampfer és a Thurn grófok részint idegen művészeket hívtak az országba, részint pedig a hazai művészeteket pártolták. Sőt e kor egyházfejedelmei és apátjai is részt vettek az általános művészeti mozgalomban.

Fromiller József Ferdinánd hazai festőművész (meghalt 1760) volt e korszakban a legtevékenyebb. Különösen kiválók nagyszabású freskofestményei a klagenfurti országház czímertermében, az ossiachi apátsági épület két termében, továbbá az Ebenthal, Obervellach és Töscheldorf kastélyokban és az ossiachi templomban.

Ebből az időből valók a klagenfurti városi plébánia-templom boltozatán Mölk udvari festő által festett képek, Meiselberg kastély falképei és a st.-michaeli templom boltozatának képei Zoller Antaltól. A klagenfurti Priesterhaus kápolnáját díszítő szép fresko-képeket Gabriel Eustach festé, a püspöki palota kápolnájának és ebédlőjének falképei Pichler József, a strassburgi és zwischenwässerni festmények pedig Bergler József művei. Ugyan e művészek nem egy jó olajfestményt is festettek. Fölemlítendők még: Steiner, ki Fromiller tanítója volt és Linder Ferencz karinthiai festők, továbbá az idegenek közűl: Brand Keresztély tájfestő, Cussetti Péter, az idősb Lampi, Maratti Carlo és Zanusi olasz festők. E nevek is tanúságai a XVIII. századbeli élénk tevékenységnek a festészet terén. Szépen is virágzott e művészet, a nélkűl azonban, hogy a XVI. század elején való állapotot megközelítette volna. Jelen századunkban ismét hanyatlás állott be. Egyedűl a tájfestésben vívott ki némi sikert nehány karinthiai művész, így: Willroider József és Lajos fivérek, Moro Ede lovag és Pernhart Márk. Scheffer János történeti festő Klagenfurtban Salm herczeg-püspök részére festett nehány képet. Ellenben Possod József, de kivált Prinzhofer Ágost egykor keresett arczképfestő a tartományon kivűl éltek és működtek. A falképfestés terén e század elejével teljes szünet állott be. Nemcsak hogy új művek nem keletkeztek, de még a régiek fentartására sem fordíttatott kellő gond, sőt sokat bemeszeltek. Mintha teljesen kiveszett volna a XV. század végén élt elődöknek az élénk színek iránti érzéke. Az emlékszerű festészetet virágzására juttatni nehéz és nagy föladat; ahhoz először is sok pénz kell, a mi e kis tartománynak a régi időből fenmaradt műveket megóvni és napfényre hozni azokat, melyek el vannak rejtve. Ez irányban szép és nem nehéz föladat vár a jelen korra, mely dicsekszik, hogy van történeti érzéke.

Ankershofen. Siegl Károlytól