Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Az építés Karinthiában.

Az építés Karinthiában.

Keresztfolyosó Millstattban. Luntz Viktortól

A középkori építés emlékei. Groesser Mátyástól, fordította Pasteiner Gyula

Az egyházi építészeti tevékenység nyomai visszavezetnek a VIII. század közepébe, Modestus salzburgi hittérítő püspök korába. Ez újonnan kezdődő keresztény korszak és a már részben kereszténynyé vált római Noricum közötti kapcsolatot a pogány szlávoknak majdnem kétszáz éves uralma szakította meg. Egyházi és német alapítványoknak az lett volna a föladatuk, hogy a távolabb fekvő keleti határtartományt közelebb hozzák Nagy Károly világbirodalmához, ki a salzburgi régi püspöki és az aquilejai még régibb patriarchai székhely, a keresztény tanítás e két kiindúló pontja közt 811-ben a Duna folyamot tűzte ki egyházmegyei határúl s így a fönforgó vitát elintézte. Már a IX. században volt templom Mária-Saalban, Teurniában, Friesachban, Mária-Wörthben, Villachban, Feldkirchenben és egyebütt. A X. században volt egy Mária-templom a Dráva mellett, továbbá Szent-Márton-templom Krapfelden; 975-ben Ima kolostor-templomot épít Liedingben, Zeltschach és Friesach grófnőjével, Hemával, az egyházi építészetnek új korszaka kezdődik Karinthiában, a mint általában az első évezred végével eszményi idők köszöntöttek be. Számos templom és kolostor alapíttatott, ezek között különösen említésre méltók a möchlingi, a steini, a gurki, a millstatti, az eberndorfi és a st.-pauli. E kolostorok kezdetben bizonyára igen kezdetleges építmények voltak és csak utóbb, a XI. és a XII. század folyamán, a román építés fényes kifejlődésével nyerték mostani alakjukat.

Karinthia földrajzi helyzetéből könnyű megérteni, hogy építkezésére egyenes hatással volt a lombardiai művészet, nemkülönben a salzburgi és a bambergi építőiskolának az előbbivel rokon építési módja is. Sőt, mi több, a viktringi apátsági templom a francziaországi fontenayi építőiskola elvei szerint épűlt. Más tartományoktól eltérőleg e pompás apátsági templomok elrendezésének semmi közös jellemző vonása nincs, de épen a formák e változatossága teszi azokat hasonlíthatatlanúl vonzókká. E korszak élénk építési tevékenysége várakat és különféle megerősített helyeket is hozott létre, melyek közűl legkiválóbb Friesach. A XIII. század második felével e nagy korszak mintegy önként befejeződött, a mennyiben a szükségről hosszabb időre gondoskodva volt, s csakis a XIV. század végén és lényegesen megváltozott körűlmények között kezdődött új korszaka az egyházi és világi építésnek.

A békés állapotok közepett a városok meggazdagodtak és tekintélyre tettek szert, minek következtében a polgárságnak kiváló szerep jutott a művészetek foglalkoztatásában, ugyanezen körűlmények a fejlődésben levő csúcsíves építést teljes virágzásra juttatták. A mint a kereskedelem és a tartomány fő életföltétele, a bányászat, föllendűlt, a vallási élet terén is új szükségletek támadtak, melyeknek kielégítésére részint számos új templomot és kápolnát kellett építeni, részint pedig a régieket kibővíteni.

A tartománynak legrégibb, határozottan csúcsíves rendszerű építménye a szűzies egyszerűségű Domonkos-rendi templom Friesachban; ez építésnek legremekebb alkotása azonban Szent Lénárd temploma a Lavant-völgyben, melyen háromszáz évig dolgoztak, az alapgondolatot ritka fínom érzékkel következetesen fejlesztve ki.

Ehhez sorakoznak a Mária-saali, a völkermarkti, lavamündi, villachi, gmündi, waitschachi, hohenfeistritzi és heiligenbluti háromhajós, továbbá a magdalensbergi, galizieni és bleiburgi kéthajós, végűl a st.-wolfgangi, ober-vellachi, brückli, wallburgeni, stb. egyhajós templomok. A csúcsíves építésnek termékeny utolsó korszaka elárasztotta a tartományt részletekben gazdag alkotásokkal, melyek sok eredetiséggel alkalmazkodnak majd a régi maradványokhoz, majd az új követelményekhez; a szentségházak (Heiligenblut, Waitschach, Heinburg, Szent-Márton-templom Krapfelden), a falifülkék (Szent-Péter-templom Grafenstein mellett, Grafendorf, Pölling), a mécsházacskák (Gurk, Kötmannsdorf, Mária-Saal, Völkermarkt) és végűl a számos falusi templom mellett épűlt csontházak azok az alkotások, melyekben mintegy kisebb alakban minden korszak annak bizonyítékát hagyta hátra, hogy mit tudott és miként gondolkodott. Karinthiában a nagyobb szentegyházak többnyíre három hajós csarnoktemplomok, s mindegyik hajó úgy, mint a bécsi Szent-István-templomon is, fél nyolczszöggel záródik. A bécsi építő műhely általában észrevehető hatással volt a karinthiai építésre; így példáúl a st.-mareini templom elrendezéséhez, mely szerint a kereszthajó helyén két torony emelkedik, vagy pedig a Mária-saali templom csúcsos hálóboltozatához a Szent-István-templom szolgált mintáúl. A liedingi, st.-georgeni (a szőlőhegy előtt), eberndorfi, steini, Maria-wörthi, heiligenbluti, lieschai és egyéb templomok szentélye alatt sirboltok vannak, a johannesbergi templomnak pedig altemploma van.

A tornyok nagyon különfélék. Gyakori eset, hogy a XIII. századbeli szokás szerint a torony a chorus vagy az apsis négyzetén emelkedik, így példáúl Feldkirchenben, St.-Veitban, Mária-Gailban, Meiseldingben, Hannsdorfban, Griffenben, Völkermarkt melletti St.-Ruprechtben, Kertschachban, Guttaringban, stb.; de azonkivűl a torony a presbyteriumtól majd éjszakra, majd délre van, majd a nyugati homlokzaton emelkedik, és a torony alja az előbbi esetben sekrestyéűl, az utóbbi esetben pedig előcsarnokúl szolgál. A torony négy oromfala fölött emelkedik a kő lapokkal födött, karcsú, nyolczszögű sisak, ha ezt utóbb, a mi sokszor megesett, ki nem szorította a franczia formájú tető, vagy pedig a laternás, avagy úgy nevezett kupolás torony. Szépek a Möll- és a Gail-völgyi templomoknak geometriai díszű ablakokkal ellátott tornyai, melyek a csúcsíves építés utolsó korszakából valók, midőn a gerinczek már gallyak alakját öltik föl, a támasztó pillérek pedig egészen mellőztetnek. Tekintve egy részt a hegyi lakóknak a hagyományokhoz való ragaszkodását, más részt pedig azt a körűlményt, hogy a művészi ipar egészen beleélte magát a csúcsíves művészet formáiba, könnyen megérthető, hogy a csúcsíves építés Karinthiában egész a XVI. század közepéig gyakorlatban maradt, noha a renaissance művészet már régen győzelmesen bevonúlt és uralomra juttatta derűlt formáit.

Az eddig említett építmények közűl a következőkről valamivel részletesebben óhajtanánk szólani. Ilyen a gurki székesegyház. Friesach és Zeltschach dúsgazdag grófnője, Hema, kinek férje Jakab apostol sírjához való búcsújárásból visszatértében halt meg, s kinek fiai egy zendűlés alkalmával megölettek, fejedelmi örökségét az általa 1042-ben Gurkban épített Mária-templom oltárára tette le, ugyanott 70 apácza és 20 augustinus kanonok számára kolostort alapított s így megveté alapját az 1071-ben alapított püspökségnek. Majdnem száz évvel későbben, különféle jogi ügyek tisztázása után fogtak a székesegyház kibővítéséhez és teljes fölépítéséhez. 1174-ben annyira készen volt, hogy az alapító grófnő csontjait átvihették a számára épített sírboltba. Úgy látszik, hogy a templom a XIII. század második tizedében java részében be volt fejezve. Ezt bizonyítja az, hogy a szent keresztről nevezett oltár már 1216-ban fölszenteltetett, továbbá az, hogy az apáczák chorusában levő oltár alapítójáúl egy Otto nevű episcopus non consecratus említtetik, a ki valószinűleg az 1214 körűl választott és fölszenteltetése előtt meghalt Ottó püspök.

E komoly, zömök építmény háromhajójú, pilléres bazilika, hoszsza mintegy 63.21, szélessége 20.55 méter; a keleti oldalon a hajók tengelyében egy-egy félkörű apsis támaszkodik a kereszthajó falához. E kereszthajó különben nem lép túl az oldafalak vonalán. A három apsis közűl a középső a legnagyobb és legdíszesebb. A nyugati oldalon jobbról és balról egy-egy négyzetes alaprajzú torony emelkedik, köztük eredetileg nyitott előcsarnok volt, mely az oszlopokkal gazdagon díszített pompás főkapuhoz vezetett. A külső előcsarnok Ádámot és Évát ábrázoló falképeiről Paradicsomnak neveztetik. Innét a főkapun át a belső előcsarnokba jutunk, melynek a középhajó felé három boltíves nyílása van. A külső és belső előcsarnok fölött van az apáczák karzata, melyet a XIII. századból való érdekes falképek díszítenek. Félkörű boltíveket tartó egyszerű pillérek választják el a középhajót az oldalhajóktól. A pillérfők, nemkülönben a lábak is tagozottak. A szentély pilléreinek oldalából kiszökő féltörzseknek gazdagabb koczkaalakú fejét szép lomb díszíti. A hosszúhajó nyugati része hat lépcsőfokkal magasabban fekszik és arányai valamivel nyomottabb hatásúak, mert alatta a presbyterium, a kereszthajó és a közép-apsis egész kiterjedésében a száz oszlopáról híres sírbolt van. E sírbolt, mely a román építés e nemű alkotásai között a legszebb, valóban romantikus hatást tesz a belépőre. Meredek attikai lábakon nyugvó és igen egyszerű koczkafejű, karcsú, fehér oszlopok sűrű erdeje merűl föl szemünk előtt, melyet csak hat zömök négyzetes pillér szakít meg. Kivűl különösen déli és keleti oldalát elragadóvá teszi az arany színű, jegeczes mészkő koczkákból épűlt fal. A monumentális épület, melyet erő és méltóság jellemez, gazdagon tagozott, magas lábazaton nyugszik, félköríves kis ablakok, s a déli oldalon egyszerű kapuk élénkítik a falakat, az apsisokat féltörzsű árkádok, a főpárkányt pedig a félköríves öv fölött fogrovat és közbe rakott golyókkal élénkített czikkes vonal díszíti. E szép épület majdnem változatlanúl maradt fenn; egy tűzvész után 1590-ben Ultner Ulrik passzaui kőfaragó csupán a régi gerendás mennyezetet távolítá el s aztán „faragott kőből épűlt keresztboltozattal biztosítá és díszíté” az épületet.

A gurki kripta-templom chorusa és a kripta alaprajza. Luntz Viktortól

Engelbert, Lavant grófja, ősi vára helyén, a hol már szülei a Szent-Pál-templomot építék, a Szent Pálról nevezett ismeretes benczés kolostort alapítá. 1093-ban szentelték föl a templomot, mely Hirschauból ide jött szerzetesek vezetése alatt fejeztetett be. Ez épületből alig maradt fönn valami. A szükségessé vált nagyobb arányú újjáépítés körűlbelűl a XII. század második felében fejeztetett be, de még 1264-ben is függőben voltak a tervezett fölajánlásra vonatkozó alkudozások. E gazdag elrendezésű templom az egyedűli Karinthiában, mely a kifejlett román templom elrendezésével mindenben megegyez: van kiszökő kereszthajója, a nyugati homlokzaton két tornya, a szentély előtt négyzete és a keleti keskeny oldalon három apsisa. A hajókat széles pillérek választják el, ezekből a hajók hoszszában féltörzsek szöknek ki. A későbben épűlt és egyszerűbb hosszú hajót hevederív választja el a formákban gazdag és fényes kiállítású kereszthajótól és chorustól. Az eredeti épületnek bámúlatosan szép darabjait fölhasználták a nyugati homlokzat későbben épűlt tornyain. A jól gondozott és jó állapotban levő épületnek nagy nyeresége, hogy lépcsőzetes alépítményen nyugszik, továbbá emeli hatását a jól tagozott lábazat, melyet csakis a nemes alakítású kapu szakít meg. A részletek e templomon igen változatos alakításúak. A díszített koczkaalakú oszlopfőktől kezdve a csúcsíves művészet módjára alakított lombdíszű oszlopfőkig minden formáját és változatát látjuk itt az építés e fontos elemének. Az 52.46 méter hosszú és 19.28 méter széles épületnek eredeti gerendás mennyezetét az 1375. évi tűzvész után kőből épűlt és sokszögű gyámokon nyugvó boltozat váltotta föl.

Millstatt kolostor terjedelmes vénhedt falai a hasonnevű tó vizében tükröződnek vissza. Aerbo és Poto, Hartwig őrgrófnak, Nordgau, Salz- és Traungau és a szászországi Friedrun grófjának fiai 1087-ben alapították, 1122-ben pedig egyenesen a római szék oltalma alá helyeztetett. A régi monostor tűz által elpusztíttatván, állítólag Ottó apát 1289-ben egy terjedelmesebb új épületbe fogott; tény az, hogy a mostani épületen különböző századok formái láthatók; a nyugati kapu oromfalán olvasható fölírás szerint e kaput 1310-ben Henrik apát Rudger által építteté. Itt is előcsarnok van a nyugati homlokzat két tornya között, melyeknek alja kifelé eredetileg nyitott volt. Az előcsarnokból a templomba nyíló kapu béllete, négy pár oszlopa s ezek fölött a boltívek gazdag román díszűek. Az oszlopok torz emberi alakokon nyugosznak és az ajtófél csavart oszlopain ülő oroszlánok őrködnek. A templom belseje egyszerű, józan, de tágas. Kereszthajó nincs; a három hosszú hajót egy vonalban a nyolczszögből vett három oldalú apsisok zárják. A számos czímerpaizszsal díszített mostani hálós boltozat 1516-ból való. Legérdekesebb a keresztfolyosó, mely egyike a román építés első idejéből megmaradt e nemű emlékeknek. A templomnak a déli oldalán van. alakja ferde négyszög, hoszsza 32 méter, szélessége 24.33 méter. A törpe oszlopokkal elválasztott árkádos ablakok gyér világosságot juttatnak a keresztfolyosóba. A keresztfolyosóból a templomba nyíló kaput, mely, sajnos, már nincs meg eredeti állapotában, alúl is, oldalt is a legfurcsább alakok sokasága népesíti be. A keresztfolyosó boltozata és a festésnek némely nyoma a csúcsíves korból való. Eredetileg benczés zárda volt, 1468-tól a György-rend lovagjainak szolgált székhelyéűl, 1598-tól jezsuiták birták, a monostor most egyszerű plebánia-templom. Siebenhister és Geumann nagymestereknek van itt sírkápolnájuk, az előbbi megszakítja a keresztfolyosót. Érdekesek a György-lovagok idejéből való és részben jó karban levő erődítmények és egy jelentékeny fresko-festmény a monostor nyugati homlokzatán.

A Lavant-völgyi Lénárd-templom chorusa. Luntz Viktortól

A román-kori világi építés legnevezetesebb maradványa a hatalmas öregtoronyú Petersberg kastély Friesachban. Azonkivűl Friesachban, Klagenfurtban, St.-Veitban és a tartomány nehány várában vannak egyes román épületrészek, melyekből következtetést lehet vonni az egykori épületekre.

A Szent-Lénárd-templom a Lavant-völgyben 46.61 méter hosszú, 20.06 méter széles, három hajójú, középhajója magasabb, s szentélyét nyolczszögű apsis zárja. A nyugoti homlokzaton a középhajóval egyenlő szélességű és a hajóba beépített hatalmas torony emelkedik. Az éjszaki mellékhajó szintén nyolczszöggel, a déli mellékhajó ellenben egyenes vonalban záródik. Az utóbbiban van a sekrestye. A középhajó támaszai a mellékhajók födele alatt vannak, az építőmester csakis a déli oldalon, a mostani sekrestye mellett volt kénytelen külső támaszt és támasztó ívet építeni a középhajó biztossága végett. A templom legrégibb részét, a szentélyt, valószinűleg a XIV. század közepe táján kezdették építeni; formái bámúlatosan tiszták. Ezután a déli, majd az éjszaki hajót építették, míg végre a XV. század vége felé a torony fölépítésével befejezték az épületet. Három pár, részint kör, részint sokszög átmetszetű és csinos ívekkel egybekötött pillér tartja a középhajó falait. A templom pompás belsejének hatását emelik az ablakoknak legjobb időszakból való és bűvös világítású üveg képei. Ezekhez hasonlók és ily nagy számmal nincsenek a tartomány egy templomában sem. Széles és magas lépcsőzet vezet a templomnak két kapujához, melyek mindegyike csúcsíves, a déli azonban gazdagabb díszű.

A történeti nevezetességű Virunum közelében egy nem nagyon magas dombon emelkedik Mária-Saal híres búcsújáró templom, melynek a történet, de még inkább az élénk képzeletű monda mintegy nemzeti szentély jellegét kölcsönözte. Modestus salzburgi vándorpüspök sírja fölött emelkedik és a szép tájékon messze széttekint a kéttornyú, időbarnította épület. A hely egykor körös-körűl meg volt erősítve falakkal, árkokkal, fölvonóhídakkal, tornyokkal és a törökök betörései ellen elég biztosságot nyújtott. A templom hosszú csarnoképület, úgy a közép-, mint az oldalhajók nyolczszögű apsissal záródnak; mindjárt ezek előtt metszi a kereszthajó a hosszú hajót, a nélkűl azonban, hogy az oldalhajók falain túl kiszökellene, szélessége pedig nem éri el a középhajó szélességét. A nyugati homlokzat déli oldalán álló toronynak éjszakkeleti sarka egy hatalmas pilléren nyugszik, a miért úgy látszik, mintha a torony a belsejébe lenne építve. A két torony között van az orgonakarzat. A déli mellékhajóhoz egy nagy sekrestye, két kápolna, a kapuhoz pedig előcsarnok van építve, mely utóbbihoz csigalépcső vezet. E toldalékok fölött még karzatok is vannak, úgy hogy a templom e részének külseje inkább világi épületet, mint templomot mutat. A középhajó 18.97 méter magas, belőle öt szép tagozatú, csúcsos ívű árkád nyílik a sokkal alacsonyabb és csak félannyi szélességű oldalhajókba. A templom külsejét érdekessé teszik a szép alakítású apsis, a koczkakövek meleg színe, a tarkára festett övek, a befalazott római kövek és keresztény síremlékek, továbbá a körűl fekvő épületek szép csoportosítása. A tisztes templom összhangzatos belseje még mélyebb hatást tesz a belépőre, a miben része van a berendezés egyik-másik ősrégi darabjának, nem különben a tágas belsőhöz képest gyér világításának is.

Mária-Saal az oktogon és a lámpaoszlop. Luntz Viktortól

A hívőkre nagy vonzó ereje van Szent Modestus sírjának, mely a monda szerint mind jobban közeledik a kereszt oltárához, s ha majdan oda ér, akkor bekövetkezik az ítélet napja. A síremlék egyszerű talapzat fölött hat alacsony oszlopon nyugvó vastag kő-lap, s formája után itélve, miként a nyugati homlokzat tornyainak magva is, a XIII. század első feléből való. A templom építésének idejére vonatkozó adatok nincsenek. A szentélyben nemrégiben fölfedezett és helyreállított falfestmények a fölírás szerint 1435-ből valók, a mi arra mutat, hogy a templom keleti része a XV. század elején már készen volt. A temetőben a gazdag alakítású lámpaoszlop mellett egy sajátos épület áll, melyet pogány templomnak hívnak, mely azonban nem egyéb, mint román-kori sírkápolna, mely alatt a csontház, fölűl pedig Szent Mihálynak szentelt lapos födelű kápolna volt. Ez épületet a XV. században befoglalták az erődítés rendszerébe, sokszögű csarnokkal vették körűl, mely emeletes volt és folytatását képezte a falak fölső folyosóinak, a kápolnát csinos csillagboltozattal födték be, a földalatti részben pedig a jeruzsálemi szent sír utánzatát építették.

Szent Jakab temploma Villachban a XV. század közepén épűlt és határozott csarnoktemplom: magas, világos, tágas, köralakú, karcsú öt pár pillérje van, melyek mint pálmalegyezőt tartják a bordákkal tagozott boltozatot. A messze kinyúló szentélynek kivált a külseje díszes alakítású. A templom belsejét dél felől tágasabbá teszi a Szentháromság kápolnája, melyet 1462-ben Katalin görczi grófné épített; Leiningen György, ki 1517-ben halt meg, a Mindenszentek kápolnáját csatolta hozzá. Az orgonakarzatot, mely az első pár pillérig terjed, utólag 1484-ban Weisbriach Boldizsár építette. A nyugati oldalon szabadon álló torony valószinűleg román-kori vártorony maradványa, mely akkoriban a közlekedés e fontos pontján a hídat őrizte, s későbben öltöztették csúcsíves mezbe.

Szent Bertalan temploma hosszúságra nézve Friesach és Karinthia templomai közt második helyen áll, t. i. 64.16 méter hosszú, míg a Domonkos-rendiek templomának hoszsza 73.97 méter. Alig szenved kétséget, hogy a XII. vagy XIII. századból való, csakhogy utóbb hozzá építették a szentélyt, azután csillagboltozattal födték be és ehhez mérten megerősítették a falakat és a pilléreket úgy, hogy ekként a templom csúcsíves jelleget nyert. Még későbben az oldalhajók fölé karzatokat építettek, az ablakokat átalakították, a földjét feltöltötték, az egész hosszúhajót egy födél alá vették, sőt az épület kő részeit be is meszelték. Mindez erőszakos, durva átalakítások ezt, valamint a st.-andräi, a wolfsbergi, a st.-veiti, a feldkircheni és a többi román-csúcsíves templomokat megfosztották művészi jellegüktől. Az idylli fekvésű, állítólag ezer éves Mária-wörthi templomnak, noha korán tétetik róla említés, csak egy pár részlete van meg, mely román jellegű; az egyik a déli kapu, melynek koczkaalakú, bátortalanságot elárúló oszlopfői vonják magukra figyelmünket; a másik a háromhajós sírbolt, melynek boltozata mészkőből faragott négyzetes pilléreken nyugszik. A karcsú szentély és egy toldalék a csúcsíves építés jobb idejéből való. A hosszú hajóknak igen késő korban épűlt boltozatát nem szép pillérek tartják. Sigmundskroni Hans Huber a neve az építőmesternek, ki 1483-ban a heiligenbluti szép templomon dolgozott. Ez egy altemplom fölött emelkedő három hajójú, magas szentélyű épület, oldalhajói fölött karzat fut végig. Pompás szárnyas oltárától balra egész a boltozatig érő díszes szentségház áll. Keutschachi Lénárd érsek fejezte be a Mária-waitschachi három hajójú templomot, melyet 1441-ben kezdték építeni. A nyugati homlokzatnak nyolczszögű kő tornyán a hajlított ormok mögött folyosó fut körűl; a torony kő sisakja, sajnos, nem fejeztetett be. A Felső-Gail-völgyben Kötschachban és Laasban Firtaler Bertalan építőmester, kinek képmását is ismerjük, 1535-ben igen kecses késő kori csúcsíves ízlésű műveket alkotott, melyeken a sarokra állított támaszok és tornyocskák, a csavart oszlopok és a sűrűn fonott álbordák érdekes tanúi a mester leleményességének, ügyességének, fínom érzékének és biztos technikájának.

Várkápolnák. A friesachi öreg torony második emelete, mely két hosszúkás járomból áll, várkápolnának volt berendezve. Koczkafejű féloszlopokon nyugvó széles heveder osztja ketté a keresztboltozatát. Az oltárt magába foglaló fülke a keleti falban van. A falakon igen érdekes festmények nyomai láthatók. Hasonlóképpen román-kori a félkörrel záródó kis kápolna Hochosterwitzben. A többi várkápolnák többnyire a falból kiszökő, támasz nélkűli nyolczszögű apsissal záródnak; vannak köztük emeletesek is; rendszerint csak apsisuk boltozott. Ilyen csúcsíves-kori várkápolnák vannak Strassburgban, Hohenwartban, Ortenburgban, Grünburgban, stb. A neudensteini kápolnában a hajó trapezalakú és fülkék élénkítik.

Csúcsíves-kori világi épületek. A karinthiai polgári ház alaprajza inkább hosszú, mint széles. A homlokzaton rendszerint egy kiebb álló keskeny ablak van, melyből kényelmesen végig látni az útczán. Az így támadt sarokban van a csúcsívvel, vagy esetleg vízirányos gerendával vagy ívszelettel födött, mélyen kivájt kapu, melyet gyakran jegyek és paizsok díszítenek, s melyen át a boltozatos, széles pitvarba jutunk. Kő lépcső vezet föl a szintén boltozatos terembe vagy folyosóba, a honnét a gerendás mennyezetű szobákba lépünk. A folyosó csúcsos ívű árkádokon, vagy pedig kiszökő vállköveken nyugszik. A vállkövek közét sokszor ívszeletre helyezett három oldalú, vagy egyenes vonalú erkélyek foglalják el. Ilyen egy csúcsíves-kori ház van Althofenben, Ober-Vellachban, továbbá ilyen a Haller-féle ház St.-Veitban és még egynehány. Az előkelők kastélyai rendszerint négyszögű udvarúak, melyekben csúcsos ívű árkádok futnak körűl. Az egyik oldal közepén széles kapu van. A kapu tágas csarnokából gyakran világító készülékkel is ellátott lépcső vezet az emeletbe. A sarkokon vagy vállkövek által tartott vagy saját alapra épített tornyok vannak, melyek az eresz fölé nyúlva az épület díszeűl szolgálnak. A praelatusi székház Viktringben csúcsíves kapujával, barátságos lépcsőjével és erkélyes termével festői képét nyújtja a csúcsíves-kori zárdaépületeknek.

A renaissance és az új-kor. Reiner Jánostól, fordította Pasteiner Gyula

Karinthiában a renaissance művészetű építmények kevés kivétellel többnyíre szerények, a minek az a magyarázata, hogy a tartománynak nem igen volt arra való pénze. Csakis gazdagabb urak emelhettek nagyobb szabású és művészi épületet. Mindamellett van Karinthiának a kora renaissanceból egy olyan épülete, a milyen egyik osztrák tartományban sincs, sőt bármely olasz városnak is díszére válnék.

A Porcia-kastély udvara Spittalban. Bernt Rudolftól

Ez Porcia herczeg kastélya Spittalban a Dráva mellett Felső-Karinthiában. A legtisztább olasz művészetű első rangú épület. Óriási sziklahalmazok és hegyek környezik e 40 méter terjedelmű s kétemeletes palotát, melynek alaprajza négyzet, homlokzata egyszerű, méltóságos, csak a jobb sarkán van torony, mely sajátosan illik oda. Az első emeletén két loggiaszerű födött s három-három ablakból szerkesztett erkélye van, melyeket két karcsú oszlop választ el egymástól. Ezekhez jobbról is, balról is két-két egyes ablak sorakozik. Az előbbi ablakoknak kőből faragott könyöklőjük van; sarkaikon csinos oroszlánok czímerpaizsokat tartanak. Az egyes emeleteket félpillérek tagozzák, a sarkokon pedig szilárd keretet képeznek. A kapu gazdagabb díszű. Két oldalt egy-egy legtisztább kora renaissance ízlésű oszlop áll; ezek alsó része kosáralakú, melyből a lombdísz játszva kúszik fölfelé, s a renaissance építészetnek olyan első nyomait mutatják, a milyenek Alberti egyik remekművén, a St.-Francesco templomon láthatók Riminiben. A művészetkedvelő Lajos bajor király annak idején ez oszlopokat szívesen megvette volna, de nem voltak eladók. A bejárat fölött a palota építőjének czímerét nehány nem igen sikerűlt alak tartja, valamint az alakos díszítmény általában fogyatékosabb ez épületen a többi díszítménynél. E kapuval átellenben a palota déli oldalán levő szintén díszes kaput szép korinthusi oszlopok szegélyezik, melyeknek talapzatán alacsony domborművek Herkulest a nemaeai oroszlánnal és Antaeust ábrázolják. E domborművek, valamint a boltívek sarkaiban lebegő s bőségszarvakat tartó alakok lombardiai művész kezére vallanak. A fölírás szerint Ortenburg János gróf volt a palota építője. Az épület tulajdonképi pompája csak akkor tárúl föl előttünk, ha az első kapun át a palota udvarába lépünk. az épület jelentőségét Lübke így adja elő: „Árkádokkal övezett nagy udvarban vagyunk, melyet Olaszország leggazdagabb palotáinak udvarai sem múlnak fölűl, sőt ellenkezőleg, ez múlja fölűl amazokat, tekintve a festői hatást, melyet a lépcső elrendezése és az árkádokkal való összeköttetése kölcsönös neki. A földszínt boltíveit szabadon alakított, hatalmas jóni, az emeleti árkádokat pedig korinthusias zömök oszlopok tartják. Az emeleti árkádokat, valamint a lépcsőket szép káva szegélyezi, melynek zápjai gazdag alakításúak. A boltívek sarkait, a pillérek lapjait, a talapzatokat, a könyöklők mezőit szép lombdísz borítja, nemkülönben alakos domborművek, s kivált medaillonokba foglalt mellképek szintén gyakoriak. Egy fő- és azzal egyenesen átellenben egy melléklépcső vezet az első emeletre; mindegyiket vasból kovácsolt pompás rácskapu zárja el. A hátulsó lépcső mellett igen szép és szintén vasból kovácsolt harangállvány, a lépcsőnél pedig czímerekkel és alakokkal díszített lámpatartó van. Az ajtóbéllések ritkítják párjukat és az olasz építés legszebb korára mutatnak. Az első emeleten a homlokszárny közepét 18 méter hosszú, 9 méter széles és kő lapokkal padlózott terem foglalja el, melyet a két loggia három-három ablaka világít meg; itt van a mesebeli Salamankának, a kastély fehér asszonyának képe, valamint egyéb, nem igen jelentékeny képek is. A teremhez két oldalt lakószobák csatlakoznak. A keleti oldalon a sarokban van az ebédlőterem, melyet paizsok és egy igazi olasz kandalló díszítenek; a kandalló előtt egy pompás kovácsolt vas állvány díszeleg. A nyugati oldalon a torony kerek erkélyszobát képez, melynek bejáratán Ádámot és Évát ábrázoló alakok vannak. A bejárat fölött a Salamanka fiának olajfestésű képmása van. Ő volt törzsének utolsó sarja; kutyák szaggatták szét elevenen. Az úgy nevezett császárszobában még áll egy pompás mennyezetes ágy, melyen újabb aranyozással sokat rontottak. Állítólag V. Károly 1552-ben hált volna itt meg, miről a császárnak domborművű képmása is tanúskodik. Egyébként Klagenfurtban Porcia herczeg egykori házának kapualjába is ugyanez a képmás van befalazva. Egy másik szobában hat falkárpit van, melyek ó-görög jeleneteket ábrázolnak franczia modorban. A szobákat csak selyem függönyök választják el egymástól; a függönyöket a Porcia család czímere díszíti. Az első emelt délkeleti oldalán, a harmadik kapu mellett egy toronyban van a később épűlt kis házi kápolna; alaprajza hatszögű, az oltárkép Ráfáel egy festményének másolata; van ott ezenkivűl két XV. századbeli német szárnyas kép, melyek valószínűleg más templomból kerültek ide. Igen szép a dülény alakokból összerakott padlózat. A második emeleten hornyolt oszlopokkal szegélyezett és egyébként is gazdag díszű, pompás ajtón át egy terembe lépünk, mely épen oly nagy, mint az első emeleti díszterem. Itt még láthatók az 1795-iki tűzvész nyomai, a mennyiben a mennyezet puszta gerendákból áll. Most festőműterem, hol a jelenlegi herczeg festegetéssel szokta üres idejét tölteni. A felől a nézetek eltérők, hogy Karinthia ez építészeti gyöngye mely időből való. A most élő herczeg azt állítja, hogy a kastély 1523-ban fejeztetett be. Ez valószínűnek látszik, mert a kerületi kapitányságnak a kastélylyal szemben levő épületén a kapu fölött boltíves páros ablak van, melyre 1537 évszám van jegyezve. A kapu és az ablakok fehér márványból vannak, semmi tekintetben sem állanak a kastély e nemű részletei mögött, úgy, hogy hajlandók vagyunk azt hinni, hogy ezek a kastélyhoz készűlt részletek maradványai.

Salamankát I. Ferdinánd hívta Ausztriába, hol miniszterré lett és Ortenburg grófságot kapta. Ortenburg kastély pusztúlása után Spittalban az új kastélyt olasz mesterek építették. Az építő művészt, sajnos, nem ismerjük; az Antonio di Firenze nevet csak úgy találomra emlegetik.

Említésre méltó volna még Tanzenberg kastély, melynek 4 tornya, 12 kapuja és 360 ablaka van. A XVI. század végén épűlt Weyer kastély St.-Veit közelében, a Wimitz folyó egyik ágánál mocsaras síkságon áll. Ámbár kivűlről lovagvárnak látszik, tényleg a renaissance idejéből való. Mint a bejárat fölötti táblán olvasható, Liechtenstein stiriai örökös kamarás, karinthiai örökös marsall és felesége, Khienburg Anna, építették 1585-ben. Alaprajza hosszúkás szabálytalan négyszög; a négy sarkon egy-egy torony áll; a déli sarkok tornyai a diagonális, az éjszaki sarkok tornyai pedig derékszög szerint vannak elhelyezve. Földszínten többnyire lövőrések, az emeleten részben rostélylyal védett ablakok vannak. Egy kiszárított várárkon, egy hajdani vonóhídon és egy tornyos kapun át lépünk az udvarba, melynek túlsó falán egy, bizonyára későbben nyitott kijáratot látunk. A földszinten részint befalazott, részint nyitott árkádok vannak, melyeknek zömök oszlopait félkörű boltívek kötik össze. A földszínten vannak a gazdasági helyiségek. Érdekes az első emelet. A szobák két részre vannak osztva és a keleti szárnyat a nyugati szárnynyal kivűlről elrejtett folyosók kötik össze. A kapu tornyában egy külön szoba van. Az éjszaki és a déli szárnyban nagyobb szobák vannak, a déli szárnybeliek közűl különösen kettő igen kényelmes, mindegyiknek nagy erkélye van; mennyezetüket ma is a régi faburkolat díszíti. Az udvar felől a galeriák szintén boltíves oszlopos folyosók, míg kivűlről lakószobákat sejtetnek. Kár, hogy ez épület romlásnak indúl, mivel ma napság senkinek sem támad kedve ilyen mocsaras vidéken fekvő kastélyban lakni. Most Egger Gusztáv gróf örököseié s a bérlő és annak cselédsége lakik benne.

Payerhofen, Himmelau, Thürn és több más Lavant-völgyi kastély részint történetöknél, részint berendezésöknél fogva méltók a figyelemre. Payerhofen kastély Wolfsberg városhoz tartozik és a Lavant mellett a város déli szélén áll. Kivűlről nem mutatós; árkádos négyzetes udvarában kivált egy pár nagyon eredeti vízhányó vonja magára figyelmünket. A falakat XVI. századbeli medaillonok és oroszlánfejek díszítik. A főkapuval szemben a falban egy föliratos lap van, melyen egy kő medallion XVI. századbeli viseletű férfi mellképét állítja elénk. Nyilván annak a Freidl Mátyásnak a képmása, a kivel e kereskedő család kihalt. Payerhofen János, a család utolsó sarja a palotát vejére, Amman Miklósra, ez ismét vejére, Friedl Mátyásra és Siebenbürger Kristófra hagyta. A Freidl család tagjai kereskedők voltak s többnyire Nürnbergben és Velenczében tartózkodtak, a hol nagy üzleteik voltak. Wolfsbergben csupán szögcsináló műhelyeik voltak. Egyik Freidl Mátyás ágostai hitvallású volt, és felesége a nagy kiterjedésű birtokon protestánt imaházat épített, mely azonban az ellenreformáczió idejében teljesen elpusztúlt. A család élénk részt vett az akkori protestáns mozgalmakban és Payerhofen volt a protestánsok fő gyülekezőhelye. Ugyane birtokhoz tartozott Kirchbichl kastély is, a hol szintén volt ez időből való kápolna, mint a még meglevő maradványok bizonyítják. A művészetek barátja itt régi és újabb kitűnő mesterek műveit tartalmazó igen gazdag képtárt talál, melyet Rosthorn Ferencz és Herbert Pál báró alapítottak. Nincs a tartományban ehhez fogható más ilyen gyűjtemény. A wolfsbergi plebániatemplom falában van az 1564-ben elhalt Freidl György sirköve, melyet testvére 1570-ben állíttatott. Meglehetős nagy emlékkő ez, melyen XVI. századbeli viseletű férfit ábrázoló alak térdel; ennek feje fölött van a fölirás. Szép, lágy munka. Az emléket két felől tiszta olasz ízlésű pillérek szegélyezik, melyek kétségtelenűl valamely velenczei műhelyből kerűltek ki, mert be van bizonyítva, hogy itt nem találkozott kőfaragó.

Wolfsbergtől nem messze a Sau-alpesek keleti lejtőjén áll Thürn kastély, mely most a st.-andräi jezsúiták tulajdona. E XIII. századból való kastélyt, kivált pedig a belsejét, úgy látszik, Küenburg Miksa Grandolf báró herczeg-püspök idejében újították. A kastély fénykora Amelrich György Vitály idejébe esik. Mostani állapotán meglátszanak az egykori berendezésnek és amaz idő ízlésének nyomai. Az úgy nevezett rondellában még meglátszik, hogy mennyezete berakott mívű volt és jelképes alakokat ábrázoló festmények díszítették. Az egyik folyosóban egy gazdag fölépítésű tölgyfa kapu vonja magára figyelmünket, különösen érdekes dió-, körte- és részint természetes színű, részint zöldre festett iharfából készűlt berakott dísze. A kapu, mindkét oldalán olvasható évszám szerint, 1589-ben készűlt; szélessége több mint három, magassága több mint öt méter. Két oldalt háromsoros szalagfonattal díszített egy-egy oszlop áll; van talapzatuk, de a mellett némileg dór oszlophoz hasonlítanak; az oszlopok mögött boltíves és ormós vakablakok és gazdag berakott díszítmény van. Az oszlopokon a kapu egész szélességben párkányos gerenda, e fölött egy sík párkányú és kevésbbé széles tag nyugszik, mely utóbbit közepén Karinthiának egészen a mennyezetig érő czímere díszíti, jobbra és balra pedig ismétlődnek a boltíves és pillérekkel szegélyezett vakablakok. Az oszlopok és a rajtuk nyugvó alkotmány félméternyire szökik ki a falból. Közben egy igen szép, aránylag kis ajtó nyílik, mely alig látható, s melyet szintén oszlopocskák, párkányok és ormók díszítenek. E pompás mű minden részét berakott, vagy beégetett és fínom ízlésű díszítmény élénkíti. Van itt még egy másik oszlopos ajtó, mely fölött az Amerlich család czímerét a rokon családok czímerei díszítik. Igen szép a márvány szegélyű kandalló, mely olasz munka.

Sajnos, a tartomány fővárosában alig vannak renaissance-kori épületek, melyek művészi becsűek volnának. Az országház Klagenfurtban 1591-től való épület. Csakis az udvar bír némi jelentőséggel. Elrendezése patkóalakú, melynek két végén egy-egy magas torony emelkedik. E tornyok alatt két oldalt nyilt lépcsők vezetnek az emeletbe, melyen toskánai oszlopokon nyugvó boltíves folyosó fut körűl. A lépcsők és a folyosó kávája nem fínom kimunkálású. A folyosóból márvány portálén át lépünk a czímerterembe, melynek márvány padozata van, s szép olasz kandalló dísziti. Falaira, sőt mennyezetére is Karinthia nemesi családjainak és főurainak czímerei vannak festve. A mennyezeten egy nagy festmény VI. Károly császár hódolatát ábrázolja. A két keskenyebb falon Karinthia történetéből vett jeleneteket látunk. A teremnek ormótlan nagy ablakai vannak. A kisebb czímerterem mennyezetét szintén egy jól sikerűlt allegoriai festmény díszíti. Valamennyi Fromiller (1740) festő műve.

Meg kell még említenünk Klagenfurt városházát. Homlokzata szegényes, kapuját azonban korinthusias féloszlopok szegélyezik. Udvara négyzet, árkádjai az olasz palotákéihoz hasonlók.

A klagenfurti magánházak közűl említésre méltók: a gróf Goëss-féle ház, melynek szép, kovácsolt vas erkélye van; az egykori Pyrkenau-féle ház, a Viktringer-udvar, egykor püspöki palota, a Porcia- és a Rosenberg-palota.

A villachi Alpesek déli lejtőjén Wasserleonburg kastélynak 1528-ból való legelső bútorzata ma is megvan eredeti ép állapotában. Egykor itt lakott a híres Neumann Anna, kinek utolsó férje egy Schwarzenberg volt.

A XVII. századbeli épületek között különösen a Rosenberg-féle kastélyok vonják magukra figyelmünket, s kivált Grafenstein, melyet 1638-ban Rosenberg J. András és neje, Johanna épített. Ez két emeletes; négyszögű udvara árkádos, termei és szobái tágasak. Megemlítendő még Welzenegg és Keutschach kastély; a herczeg az előbbiben lakik.

Gróf Lodron Páris herczeg-püspök 1639-ben gróf Reitenau örököseitől 200.000 forinton megvette a felső-karinthiai Gmünd uradalmat és várost Dornbach, Kronegg és Rauchenkatsch helységekkel együtt; a mostani várkastélyt egészen újonnan építteté és családja elsőszülötti birtokává tette. A kastély két emeletes; 1641-ben fejeztetett be; nem épen szép külseje valamely olasz mesterre vall. Már messziről láthatók a kastélynak koronával díszített villámhárítói s két tornyának hegyes födele. E tornyok a négyszögű udvar egy-egy sarkában emelkednek, nyolczszögűek, belsejükben csigalépcső vezet az emeletekre. Faragott homokkővel burkolt, a Lodron-család oroszlánjaival díszített fő kapuján s tágas boltozatú kapualján át az udvarba lépve, szemben látjuk a kastély óráját és a két kolosszális oroszlánt, melyeket a gróf az 1818-ban leégett salzburgi Lodron-palotából hozatott ide. Ezek között nyílik a parkba vezető ajtó. A homlokszárny első emeletén van a nagy terem, a társalgó szobák, az oldalszárnyakban pedig a lakószobák. A nagy termet Lodron Páris herczeg-püspöknek és a család több tagjának a XVI. és a XVII. századból való életnagyságú képmásai és egyéb képmások díszítik. Lodron Konstantin gróf az udvar felől folyosóval látta el, s így kényelmesebbé tette a kastélyt, mert a havasok alján, hol a tél háromnegyed évig tart, az olasz építésmód mégis csak nagyon szellős. A második emeleten egy teljesen berendezett színház van.

Loretto kastélyt Klagenfurt mellett a wörthi tónak a Lend-csatornába való beömlésénél 1652-ben gróf Rosenberg András építette. Ez Valvasor ábrázolásai után itélve, bámúlatosan szép épület lehetett; de 1708-ban leégett és az egész pompából csak egy dísztelen emeletes épület maradt, melyben egy vendéglő és nyári lakások vannak. 1706-ban itt laktak a spanyok örökösödési háborúban fogságba kerűlt bajor herczegek.

E századból való a Szentháromság-szobor, mely Klagenfurtban 1689-ben a pestis ellen állíttatott föl. Megemlítjük még Mageregg, Ebrenhausen, Wiesenau, Neuhaus, Kollnitz, Treffen, Kollegg kastélyokat, melyeknek egy-egy sikerűltebb részlete e századbeli építésű. Mind jó állapotban vannak és többnyíre gazdasági czélokra szolgálnak.

A XVIII. századból való épületek száma nagyobb, de építőművészeti szempontból nem jelentékenyek, kivéve egyet, mely igen érdekes és eredeti épület. Treibach vasúti állomás közelében, a Gurk és Metnitz összefolyásánál, egy mélyedésben fekszik Zwischenwässern, a gurki püspök kastélya. Gróf Auersperg József herczeg-püspök idejében 1780-ban Hagenauer építész építé. Homlokzata nem igen érdekes, annál csudálatosabb belsejének elrendezése. Az épület hosszúkás négyszög, keskeny oldalán hét, hosszú oldalán kilencz ablaka van; három emeletes; udvara nincs. Földszíntjén igen egyszerű kapu van; a kapualja az épületen végig vezet a túlsó oldal kapujáig. A kapualjában jobbra és balra ajtók nyílnak az irodába, a konyhába, a raktárakba és a pinczébe. Az éjszaki oldalon tágas, világos lépcsőházban kettős lépcső vezet az emeletekbe. A déli oldalon van még egy bejárat, melyen át a lejtős útról néhány lépcsőn egyenesen az első emeletbe jutunk. Az emelet közepét egy hosszúkás és sarkain bemélyített helyiség foglalja el, melyből jobbra és balra tíz lakószobába nyílnak az ajtók. A sarkok bemélyítésében az építész oly következetes volt, hogy még az ajtók is megvannak hajlítva. A lépcsőházakat fülkékbe helyezett nagy vázák díszítik. A második emelet közepét előterem foglalja el, a melyből három oldalt a tulajdonképeni dísztermekbe nyílnak ajtók. A termek első berendezése még most is jó állapotban van. A falak festett vászonnal vannak kárpitozva. A szép házi kápolna két emeletnyi magas. Érdekesek a püspök szobái, melyeknek falait az akkori idők ízlése szerint vadászjeleneteket ábrázoló képek díszíték. Érdekes az ebédlő is, melynek mennyezetét ezüstöt bárányfelhők borítják, s köztük itt-ott tarka tollú madarak röpködnek, a falakon forró égalji növények, pálmák, stb. díszelegnek, közben-közben mindenféle majom és papagály sütkérezik. Az ablakfülkék csudálatos kúszó növényekből képződött lugast mutatnak. Az ajtók fehérek, a bemélyített részek zöldek. A harmadik emelet igen alacsony; széles folyosója az épületet egész hoszszában két részre osztja; jobbra és balra a vendégszobák nyílnak. Csudálatos, hogy az épületnek magvát képező helyiségekbe elég világosság özönlik a lépcsőházból. Fönt óratorony koronázza az épületet. A kastély éjszaki oldalán csínos franczia park terűl el. A déli oldalon levő dísz- és konyhakertben félkör alakú földszíntes épület van, mely minden részében határozott barokk ízlésű.

Ez épületnek kisebb hasonmása Klagenfurtban a csinos parkban álló mostani püspöki palota. Ez Marianna főherczegnő számára épűlt és halála után csere útján a Viktringer-udvarért a gurki herczeg-püspökök tulajdonába ment át. Főhomlokzata a kertre néz; az udvar felől hozzá épített két szárny patkóalakú. Egyetlen emeletén igen tágas szobák vannak, melyekben részben megmaradt az első butorzat. A püspöktermet valamennyi gurki püspököt, egy másik szép rokoko ízlésű termet pedig a császári ház tagjait ábrázoló kép díszíti. Igen jó ízlésű a lépcsőház és a kápolna. Klagenfurt közelében, Ebenthalban a Goëss grófi család kastélya van. Ez régente védelmi hely volt; későbben Neuhaus Kristóf vadászkastélylyá bővítette ki, s Károly főherczeg, Belső-Ausztria kormányzója (1567), adta neki mostani nevét. Majd Goëss Péter gróf több tornyát és kapuját eltávolítván, mostani alakját adta neki. Igen szép épület a Rosegg-kastély a Dráva mellett. 1770-től 1780-ig Orsini-Rosenberg Xav. Ferencz herczeg főkamarás és miniszter a Florencz melletti Lucretia-villa mintájára építteté. A Herbertstöckl Klagenfurtban és a Lannerstöckl Krumpendorfban különösen belső berendezésük által nagyon hasonlítanak a franczia építésmódhoz. Udvaruk nincsen, a lépcső egyenesen az első emeleti nagy terembe vezet, a hol a ház lakói találkozni szoktak. E terem olyan hosszú, mint maga az épület; innét jutni a körüle levő lakószobákba. Igen csinos barokk mű a Florián-szobor Klagenfurtban. Az 1877-ik évi tűzvész emlékére 1781-ben állították.

A XVII. századbeli építésnek jó képviselői a Klagenfurt körűl fekvő Annabichl, Drasing, Hornstein, St.-Georgen am Sandhof, Marienhof, Meiselberg, Portendorf, Zigulln, Farchern, Pichlof, Pitzlstetten kisebb kastélyok. Tentschach mutatós kétemeletes kastély, mely pompás kilátást nyújt a Karavankákra. Régi épület; négy tornya van; négyszögű udvarát árkád futja körűl; szobái tágasok; többször újították, de ezzel az épület diszét nem emelték. Wolfsberg piaczán a pestis ellen 1718-ban emelt igen jellemzetes oszlop áll. Salzburgi márványból faragott római oszlopon Mária trónol, valamivel lejebb négy szent áll. A szép korlát négy sarkán egy-egy angyal föliratos táblát tart.

Zwischenwässern kastély és alaprajzai. Bernt Rudolftól

A XIX. században a régi kastélyok közűl átalakították és helyre állították a gróf Henkel család kastélyát Wolfsbergben, a gróf Christalnigg család kastélyát Ebersteinben, a Groppenstein kastély Ober-Vellach mellett, a Pichlern kastélyt Klagenfurt mellett 1854-ben, végűl a báró Reyer család Krastowitz nevű kastélyát 1867-ben.

Az újabb kor sajátos építménye Henkel grófné mauzoleuma Wolfsbergben. Stüler Ágoston porosz építészeti főtanácsos tervezte a Kor-Alpes lejtőjén emelkedő és csupa koczkakőből emelt épületet; 1858-ban kezdették és 1863-ban fejezték be. Lépcsők vezetnek az előcsarnokhoz, melynek boltívei három római oszlopon nyugosznak. Középütt nyíló nagy ajtón át lépünk belé, s innét lépcsők vezetnek le a boltozatos sírkamrába. Jobbra-balra több lépcsőn a kupolával födött nyolczszögű csarnokba érünk föl. A kupolát karcsú laterna koronázza. A csarnokot, melynek falai fehérek, három nagy félköríves ablak világítja. Itt van az emlék, mely a grófnőt fekve életnagyságban ábrázolja; Kiss, berlini szobrász, faragta mesterileg carrarai márványból. Talapzata szürke márvány. Ez Karinthiában a legszebb újkori művészeti alkotás.

A klagenfurti újabb épületek közűl megemlítendők a karinthiai takarékpénztár bőkezűségéből emelt nyilvános intéztek. Köztük első helyen áll a karinthiai tartományi múzeum, a Rudolfinum, melynek pompás római előcsarnoka s salzburgi vörös márványból faragott nyolcz oszlopon nyugvó üveg födele van. Néhai Rudolf trónörökös tette le ez épület záró kövét és 1884-ben július 10-ikén a trónörökösné jelenlétében nyitotta meg. E mellé sorakoznak a gazdag homlokzatú takarékpénztári épület, a bányász- és földmíves-iskola, a népkonyha a női ipariskolával, meg a zeneegyesűlet. Valamennyit Guggitz karinthiai születésű építész tervezte és Hess építész építé föl. A tébolyda Klagenfurt mellett és a Rainer-udvar az új téren kiváló újabb épületek.

Villachban említésre méltó a városi gymnasium és a faipariskola, Wolfsbergben figyelemre méltó a Mária Valéria főherczegnőről nevezett kórház, továbbá az a legújabb időben emelt pompás épület, melyben a takarékpénztár, a községi hivatal és az ipariskolák vannak elhelyezve. A tartomány egyik dísze St.-Veitban az irgalmas rend Rudolf-kórháza. A klagenfurti múzeum után kétségtelenűl ez a legjelentékenyebb újabb épület Karinthiában. Rafanelli florenczi építész terve szerint Franz András gráczi városi építőmester építé. St.-Veittól éjszaknyugatra emelkedett helyen áll, magas földszíntes homlokzata három tagozatú, két oldalszárnyában vannak a tágas kórtermek. Középütt a kápolnát az ebédlővel üveges folyosó köti ösze, mely egészen a hátulsó emeletes épületig megy, melyben külön betegszobák vannak. Keresztben tagozott oszlopok szegélyezik a kaput, melyen át kicsiny, de igen szép előcsarnokba lépünk, melynek boltívei római oszlopokon nyugosznak. A bejárattal szemben levő szépen faragott kapu a kápolnába vezet. Ez nagyon egyszerű, de ízléses; hat félkörívű ablak világítja. A bejárat fölött van a chorus és oldalt a kagylóalakú szószék. A kápolna belsejében széles párkány fut körűl, melyet az oltárnál két hornyolt oszlop emel. A kápolnához csatlakozik a hasonló nagyságú, 12.48 méter hosszú. 6.24 méter széles ebédlő. A kápolna bejáratától jobbra csigalépcső vezet a chorusra és a toronyba. A torony kivűlről némileg zömök, de jellemzetes renaissance alkotmány.

A Rudolf-kórház St.-Veitban. Bernt Rudolftól

Karinthiában igen gyér számúak a renaissance művészetű szép templomok. Első sorban említendők az apátságok és a kolostorok toldalékai, melyek közt itt-ott mégis találkozik a renaissance-kornak egy-egy gyöngye. A kolostorokat többnyire a XVI. században alakították át, vagy toldalékokat építettek hozzájuk. Ez épületek többnyire igen terjedelmesek, mindig árkádosak, így Gurkban, St.-Paulban, Eberndorfban, Viktringben, továbbá St.-Georgen am Längsee egykori apáczakolostor, melyben most nyári lakók találnak üdűlést. St.-Paulban igen szép fa burkolatú négy terem van. Különösen kiválik az úgy nevezett császárszobának 12 méter hosszú és 9 méter széles mennyezete. Geometriai alapformái, nemkülönben gazdag díszítményes részletei oly jó ízléssel vannak összeválogatva, hogy e munka a fával való építés mintaszerű képviselőjének mondható. Sajnos, hogy e remek munka mestere ismeretlen. Az apátságnak e szárnya 1668-ban épűlt, tehát valószínű, hogy a díszes faburkolat is ebből az időből való. A dísztermek falait 14 jó állapotban levő olajfestmény is díszíti, melyek a híres „Kremser Schmid” művei.

Gurkban szintén több fa burkolatú szoba van. A templomban pedig a szokatlan nagyságú, gazdagon aranyozott, több mint száz alakkal benépesített főoltár vonja magára figyelmünket. Művészi becse a kereszt oltárának van, melyet egy életnagyságú Pietà, Donner Ráfáelnek ólomból öntött műve, díszít. Ugyane művészt dicsérik az oltárnak és szószéknek szintén ólomból öntött domborművei. A villachi plébánia-templomban egy szépen faragott gyóntatószéken kivűl különösen érdekes az 1555-ből való szószék. Egy földön fekvő ember szívéből egy több gallyra oszló ág nő fölfelé, a gallyakon paizsok vannak, s ezeken a Jesse-család ivadékainak képmásai ábrázolvák. A szószék káváján az ó-testamentomból vett jelenetek vannak és a Kiensberg-család czímere. Érdekes a szószékre vezető lépcső is. Kétségtelen, hogy a szószék olasz munka.

Ossiachban a praelatusi új palota császártermét az osztrák-karinthiai kormányzóknak Fromiller által festett képmásai díszítik.

A klagenfurti székesegyházat a protestánsok építették 1582-től 1593-ig. Az ellen-reformáczió alatt a jezsuiták kezébe kerűlt és csak későbben lett székesegyházzá. Eléggé szabatos renaissance épület. A szentély magában befejezett egész; a hosszú hajó nyolcz mellékoltár sírbolttal. A hosszú hajó két oldalán a mellékoltárok fölött boltíves karzati folyosók futnak végig. A templom hátulsó részében középütt tágas chorus, e fölött pedig a zenekarzat van. A mennyezet félkörívű, közben-közben kupolákkal. A stuccodíszítményt a jezsuiták készítették. A főoltár nemes művészetű; az oltárkép Péter és Pál apostolokat ábrázolja; 1752-ben De Gron Dániel bécsi művész festette. A mennyezetes szószék nagy és szép. Legfelűl Krisztus felhőkön trónol majdnem életnagyságú angyaloktól környezve. Magát a szószéket a négy evangelista alakja díszíti. VI. Károly császár itt tartózkodásának emlékére a szószékkel szemben egy mennyezetet állítottak föl, melynek peremén Karinthia czímere van. A mellékkápolnák csínos, részben csavart márvány oszlopos jezsuita-oltárain a szobrászati dísz igen jól össze van egyeztetve az építészettel. A klagenfurti városi kápolna boltíves, kupolás, világos templom. Valamivel kisebb a székesegyháznál; 1692-től 1697-ig épűlt. A mennyezetét díszítő igen szép falkép De Melkh műve 1764-ből. Két oldalt karzati folyosók vannak, hátúl pedig tágas chorus. 48 öl és 2 láb magas tornya 1709-ben fejeztetett be. Két laternás kupolája az e korbeli szebb építmények közé tartozik. Az 1795-ben épűlt Priesterhauskirche kupoláját élénk fresko-képek díszítik.

A Loretto-templomot St.-Andräban a Lavant-völgyben Stadion Gáspár herczeg-püspök 1673-tól 1704-ig építteté olasz ízlés szerint és Khuenburg Ernő gróf herczeg-püspök rendezteté be 1793-ban. E 40 méter hosszú, 15 méter széles és 17 méter magas templom igen világos, csínos és vonzó. Kápolnái két oldalt keresztalakban vannak elrendezve. Boltozata félköríves, de oly merész szerkezetű, hogy építőmestere, midőn az állványok leszedettek, a bedűléstől való félelmében megszökött és nyomtalanúl eltűnt. Belsejét részben Deschwanden freskói díszítik. Építési jelessége szebb díszítést érdemelt volna. A bejárattól balra levő mellékkápolnában van a kegykép visszataszítóan torz környezetben. A csupasz homlokzaton két elég magas torony emelkedik.

A Villach melletti Szentkereszt-templom keletkezését egy feszűletnek köszöni, mely 1708-ban „csudálatos módon” egy falból kezdett kiemelkedni. A feszűlet képe 70 centiméter magas fa táblába be van égetve; csak Krisztus feje domborodik ki. A sokáig épűlt templom 1726-ban lett kész, de csak 1751-ben szenteltetett föl. Építészét, sajnos, nem ismerik. Alaprajza köralak négy félkörű kiszökéssel, két oldalt egy-egy oratoriummal. A befelé homorú bejárás fölött szépen tagozott oromfal, két oldalt pedig háromemeletes és hagyma-alakú kupolával fedett torony emelkedik. A chorus egész hoszszát egy nagy olajfestmény foglalja el, mely a kufároknak a templomból való kiűzetését ábrázolja. A belépőt első pillanatra meglepi, hogy az alaprajznak majdnem minden vonala görbe, még a pillérek átmetszete is. Egyedűl a két oratoriumnak van egyenes vonala. Az oldalkápolnák s maga a templom is kupolafödelű. A főkupola közepén alacsony galeria fölött hatszögű és hatablakos laterna áll, mely szintén szépen van boltozva. A boltozat alatt széles és szép tagozatú párkány fut köröskörűl, s emeli a templom belsejének hatását. Az egész templomot díszítő fresko-képek, valamint Krisztus szobra a főoltáron és a szószék szobrászati dísze is mind igen kezdetlegesek. Csakis a jobboldali mellékoltár fölött látható egy jó olajfestmény.

Mária-Hilf búcsújáró templom Mösel mellett egy hegyen; köralakú, kupolás, két tornyú, szép és világos épület. Karinthia többi renaissance-kori templomai csekély jelentőségűek.

Karinthia protestánsai 1782-től mai napig mintegy 26 templomot és imaházat építettek. Költségök nem lévén, a külsőre kevés gondot fordíthattak, de valamennyit bizonyos csín jellemzi, a mi dicséretökre válik. Sok közűlök bizonytalan művészetű, a későbbiek azonban többnyire vagy román, vagy csúcsíves ízlésűek. Legkiválóbb a klagenfurti csínos tornyú protestáns templom, mely Bierbaum A. építész terve szerint 1863-tól 1866-ig épűlt.

A St.-Veit melletti Weyer kastély és alaprajza. Bernt Rudolftól