Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Az építés Stiriában.

Az építés Stiriában.

Útmelletti csúcsíves kápolna Mareinban a Mürz völgyében. Luntz Viktortól

A román és a csúcsíves építés kora. Petschnig Jánostól, fordította Pasteiner Gyula

A középkori építőművészet, mint nyugaton általában, úgy Stiriában is az egyházból indúlt ki. Abban az időben, mikor a kereszténység itt terjedni kezdett, Aquileja, mint a Noricumba vezető útak góczpontja, döntő hatással lehetett az egyházi építményekre, miután közép Noricumnak és felső Pannoniának valamennyi püspöke az aquilejai patriarkha joghatósága alá tartozott. Nagy Károly 811-ben Stiriát egészen a Dráváig a salzburgi püspökséghez csatolta. Ezután építették a benczés és cziszterczita szerzetesek templomaikat és kolostoraikat, melyek a művészetek békés hajlékaivá fejlődtek. Ámbár az egyháztörténet a korábbi századokban is nem egy templomról tesz említést, a most fennálló emlékeknek egyike sem épűlt korábban a XII. századnál.

Az 1074-ben alapított admonti kolostortemplom egészen elpusztúlt, az 1121-ben fölszentelt és 1286-ban újra épített templomnak pedig csak két részlete, egy kapu és egy faragott oroszlány maradt fenn maig.

A román építés korából legjelentékenyebb emlék a seckaui apátság temploma, melynek alapítását 1142-re teszik. Komoly, nehézkes építmény s habár később egygyel-mással megtoldották, mégis megőrizte eredeti mivoltát és hatalmas hatást tesz a szemlélőre. Oszlopos bazilika ez, egykor lapos mennyezetű középhajója magas, oldalhajói és három apsisa alacsonyak. Nyugati homlokzatán nyílik az oszlopocskákkal díszített, gazdag tagozatú kapu. Ez elé vagy még a templom építése közben, vagy mindjárt az után pompás előcsarnokot építettek, melynek két oldalán egy-egy torony emelkedett. Úgy látszik, nem egészen alaptalan az a föltevés, hogy ez utóbbi részlet akkor épűlt, midőn a templom püspöki székesegyházzá lett. A seckaui püspökséget II. Eberhard salzburgi érsek alapította Dicső Lipót, Ausztria és Stiria herczege alatt. A tornyokat a múlt század végén művészietlen tagozattal és hagymaalakú nem szép födéllel elcsúfították; egyébként a tornyok sohasem voltak a templom homlokzatával benső kapcsolatban úgy, hogy az építmény eredeti mivoltában érintetlen maradt, midőn az éjszaki torony 1886 május 26-ikán bedűlt és utána a szintén omlatag déli tornyot is lebontották. Csakis az élőcsarnok beszakadt boltozata szorúl javításra. Az előcsarnokba kilencz, innét pedig a kapun belűl három lefelé menő lépcsőn jutunk a templomba. A főhajóból a mellékhajókba nyíló húsz boltív pompás látvány. A fölfelé vékonyodó oszloptörzset: szilárdak, a koczkaalakú egyszerű oszlopfőket változatos részletek élénkítik. Az oszlopsor két helyütt szakad meg, először megszakítja a hosszú hajónak körűlbelűl a közepén egy-egy pillér, melyeknek oldalán két-két féloszloptörzs emelkedik ki, másodszor még hatásosabban épen a szentély előtt egy-egy négyszögű pillér, melyek mindegyikének oldalán féloszloptörzsek vannak, a középhajóba szolgáló féltörzsek pedig magasra fölnyúlnak, a mi arra mutat, hogy eredetileg ezek tartották a diadalívnek nevezett hevederívet, mely a középhajót a szentélytől elválasztá. A mellékhajókba nyíló boltíveket keretképen függőleges és vízirányos tagozatú szalagok díszítik. A XV. század vége felé az egész középhajót a szentélyzárásig egyszerű vállköveken nyugvó hálós boltozattal födték be. Úgy látszik, hogy az oldalhajók mennyezetét is ugyanekkor alakították át keresztboltozatúvá, melynek gerinczei gyenge gyámköveken nyugszanak és élesen metsződnek egymásba. A templom éjszaki oldalához csúcsíves kis toldalék, az úgy nevezett püspökkápolna van építve, melyben számos apát síremléke látható. A XVI. század végén az éjszaki oldalhajónak keleti, tehát az apsis felé eső két utolsó jármában II. Károly Stiria herczege és családja számára pompás sírkápolnát emeltek, melynek márványból, bronzból és stuccóból készített dúsgazdag díszítménye nagyon is elüt a szerény környezettől. A templom külsején a nyugati homlokzat szenvedett legkevesebb változást. Egyedűli dísze a középhajónak és az apsisoknak a főpárkány alatt húzódó fogrovat és félköríves öv. Az ablakokat fölváltva pálczatagozatok, vagy egyszerű élek díszítik.

A seckaui apátsági templom. Luntz Viktortól

A román művészet e legnagyobbszerű alkotásán kivűl van még számos kisebb épület, melyeken a későbbi időkben tett átalakítások mellett is föl lehet ismerni az eredeti elrendezést. Ilyen a Judenburg melletti Pöls plébánia temploma, mely háromhajójú oszlopos bazilika. Csakis a négyzet pilléreinek van tagozott lábuk és gerincztartó párkányuk, míg az oldalhajóba nyíló egyszerű boltíveket tartó pillérekről egyik is, másik is hiányzik. A négyzet fölött magas torony emelkedik. A XV. században a középhajó mennyezetét csúcsíves keresztboltozatúvá alakították át és a félkörív alakú szentélyzárás helyébe félnyolczszögű szentélyzárást építettek, melyhez dél felől egy kis kápolna támaszkodik. E templom előljáróinak sorában találjuk Lichtenstein Hartnidot, a sokszor említett Ulrik fivérét. A purggi plébániatemplom noha szintén bazilikaszerű, és három hajós, mégis más jellegű, a mennyiben a torony a középhajó nyugati oldalába van építve. Úgy látszik, ezt a román korszak vége felé építették, mert a toronyban az egyszerű félkörívű kapu mögött a boltozat tompa csúcsívű, élesre faragott nyers gerinczekkel. A félkör alakú eredeti oldalapsisok még megvannak, a középapsis helyén azonban félnyolczszögű zárású szentély áll. Ugyanekkor épűlt a középhajó hálós boltozata is. Az 1130-ban fölszentelt régi templom idővel kiváló jelentőségre juthatott, mert plébánosai közt 1369-ben Schawnberch Rudolf gróf nevű strassburgi kanonok, 1381-ben pedig Hohenzolz nevű gróf említtetik. A Köflach melletti Piber plébániatemplomát, mely kisebb terjedelmű, egy 1066-dik évi oklevél már említi. A mostani épület a XIII. század második feléből való és hű képét nyújtja a románkori falusi templomnak úgy elrendezés, mint művészi kivitel tekintetében. Az egyszerű hosszúkás négyszögű hajó és a félkörű apsis között a hajó tengelyének irányában boltíves nyílású vastag falakon emelkedik a négyszögű alaprajzú és a templom födelénél jóval magasabb torony, mely egyszersmind harangláb. Az apsisnak félköríves és mély három ablaka van, párkánya alatt fűrészfogak sora és félköríves öv szolgál díszűl. Az apsis hegyes kúp alakú födele a torony falához símúl és e különben egyszerű épületnek festői hatást kölcsönöz. A hajónak egykori lapos mennyezetét csúcsíves hálós boltozat váltotta föl, éjszaki oldalához pedig sokszögű szentélyzárású kis kápolnát építettek. A boltozat egyik zárókövén a Kainach nemzetség czímere látható; oklevelek bizonyítják, hogy e nemzetség már 1138-ban viselte a Dominus előnevet. 1138-ban Kainach Konrád volt Piberben plébános, valószínű, hogy ő építette a kápolnát.

Ugyanabból az időből való számos templom csekély eltérésekkel egészen hasonló elrendezésű; esetleg a szentély négyzete fölé nem építettek tornyot; vagy az apsist sokszögű szentélyzárással váltották föl. Fölemlítjük példáúl: a Knittelfeld melletti St.-Johann templomot, Dietmansdorfot a Palten-völgyben, Margarethent Knittelfeld és Mareint Neumarkt mellett, az obdachi plébániatemplomot, Gallt, továbbá a fahnsdorfi, weisskircheni, georgeni, saalai, niederwölzi templomokat; az oberwölzi plébániatemplomot, a weitzi, schwanbergi, scheiflingi, rachaui tábori templomokat, a purggi kalváriahegyi templomot, melyen még vannak románkori falfestmények, végül a Leibnitz melletti Haimschuh helység templomát, a teufenbachi plébániatemplomot és a Pax kastély romjai melletti templomocskát.

A városi plébániatemplom Murauban. Luntz Viktortól

Az építés átmeneti korának legjobb képviselője a falusi templomocska, mely hajdan Seitz karthauzi kolostor kórházához tartozott. Most a Gobonitzba vezető országút melletti Spitalitsch község plébániatemploma. Észrevehető, hogy építési rendszerét megváltoztatták, a mennyiben a boltozat tartására gyenge falait kivűlről a sarkokhoz épített támasztó pillérekkel erősítették meg. A hosszúhajó boltozatát hevederív osztja két mezőre, apsis helyett négyszögű szentélyzárása van; a diadalív és a szentély boltozatának gerinczei oszlopocskákon nyugosznak, az oszlopfők levéldíszűek, az oszloptörzseket pedig gyűrűk tagozzák. A szentély egyik oldalfalában a közepére állított oszlopocska által két részre osztott nyomott csúcsívű fülke van.

Említésre méltók még a román kor ama sajátos építményei, a kerek alaprajzú sírkápolnák (csontházak), melyek szép számmal vannak Stiriában. A tagozat gazdagságánál és csínjánál fogva a hartbergi sírkápolna a legkiválóbb valamennyi között. Utána következnek: a St.-Lambrechtben, Köplachban, a Gamlitzban, a Neumarkt melletti Mareinban, a Murau fölötti St.-Georgenben, a Morva melletti Bruckban, végűl Pölsben és Jahringban levő sírkápolnák. – A román korból nincs említésre méltó világi épület; a kastélyok romjai között láthatni itt-ott egy-egy ajtót vagy ablakot, így példáúl Frauenburgban Unzmark mellett, Hohenwangban a Mürz völgyben, Thalberg kastélyban, Reichenburgban a Száva mellett, vagy egyéb részleteket, oszlopokat, oszlopfőket, vagy faragványokat példáúl Gráczban is egyik-másik házon, de már ezek sem eredeti helyeiken vannak.

Mária Strassengel búcsújáró templom. Luntz Viktortól

Lassankint bekövetkezett az idő, midőn világiak gyakorolták az építő művészetet. Az építő-műhelyek voltak a középpontok, hol a mesterek magukat kiképezték és aztán az építés új rendszerét, annak sajátos szerkezetét széles körben elterjesztették. A bécsi építő-műhelynek természetes hatása volt az osztrák tartományokra és kivált Stiriára. A fejedelmek, mint Rudolf, Ottó, Ernő, különösen pedig III. Frigyes császár, ki udvarával többször tartózkodott Gráczban, fölébresztették és előmozdították a vallásos buzgalmú építkezést. Legrégibb korú csúcsíves alkotásnak tekintik a muraui plébániatemplomot. A Mura folyó partja fokozatosan emelkedik; zöld hegyoldalból emelkednek ki a házak és fölöttük festőien jelenik meg az egyszerű, szigorúan szerkesztett és érthető formákban épített templom. Elrendezése keresztalakú; a hosszú- és a kereszthajó, valamint a szentély födele egyenlő magas, a négyzet fölött épűlt torony a hajók födelén túl nyolczszögűvé válik. Az alacsony oldalhajók falából kiszökő erős támokat és a középhajó falát támasztó ívek kötik össze, s a támok ekként állanak ellen a fő boltozat nyomásának. A kereszthajónak és a sokszögű szentélyzárásnak támjai a sugarak iránya szerint vannak elhelyezve. A középhajóból az oldalhajókba nyíló árkádok, valamint az ablakok is tompa csúcsívűek, a hosszúhajó pillérei nyolczszögűek, a négyzet pillérei éles tagozatúak, azonkivűl oldalaikhoz féloszloptörzsek illeszkednek, melyek a nagy hevederíveket tartják; a boltozat gerinczei pedig úgy a középhajóban, mint a szentélyben tagozatos gyámköveken nyugszanak. Okirat bizonysága szerint a templomot idősb Lichtenstein Ottó, Ulrik költő unokája építtette körűlbelűl 1296-tól 1304-ig. A főkapunak és az oldalhajók bejáratának előcsarnokai, valamint a kereszthajó elé épített két kis kápolna sokkal későbbi időből valók.

Ez épületen még észrevehető a régi bazilika elrendezése, ellenben a csúcsíves építés további fejlődése a csarnoktemplomokon mutatkozik. Stiria nagyobb templomainak javarésze ugyanis csarnoktemplom. Egyik legjellemzőbb alkotás a Mária Strassengel búcsújáró templom, mely egyszersmind valóságos remek minden részletének kidolgozása tekintetében. Oszlopkötegek, gazdag díszű oszlopfők, a falakon szintén lombbal és jelképes állatokkal díszített gyámkövek élénkítik, melyek a bár nem egyenlő széles, de egyenlő magas három hajó karcsú csúcsívben felszökő boltozatának gerinczeit tartják. Úgy a közép-, mint a két oldalhajónak félnyolczszögű zárású szentélye van. Karcsú és nemes alakítású geometriai díszítmény élénkíti az ablakokat, melyeken át bőséges világosság áramlik az épület szép belsejébe. A finom tagozatú nyugati kapu csúcsos ívmezejét az angyali üdvözlet domborművű ábrázolása foglalja el, az ívmező fölött pedig levelekkel és keresztvirágokkal díszített meredek oromfal és két karcsú tornyocska emelkedik. E fölött, gazdag geometriai díszítményű kerek ablak van. A déli hosszúoldal falán is van geometriai díszítményű két ablak, melyek azonban négyszögletesek és oldalaik ívalakúak. A déli oldalon van egy kapu is, s fölötte a két támpillért ív köti össze. Egészen sajátos az éjszaki oldalhajó szentélyzárása fölé épített nyolczszögű torony, melynek áttört kő sisakja van, fölső emeletének ablakai fölött oromfalak emelkednek, ezek között oszlopocskákon angyalok állanak, alsó emeleteit vak geometriai díszítmények, félköríves és csúcsíves övek és czímerek díszítik. Az egész egyaránt szellemes és kecses alakítású. A templom Hartwig apát alatt 1331-től 1355-ig épűlt, 1788-ban szerencsés körűlmények óvták meg attól, hogy lebontsák, nagyon megrongált állapotban volt, midőn 1868-tól 1876-ig alaposan kijavították.

A neubergi kolostortemplom még következetesebb rendszerű csarnoktemplom. Alaprajza kilencz járomra osztott egyszerű négyszög. Belseje a tulajdonképeni szentély hiánya daczára kitűnő hatású, a mit a merészen felszökő pillérek, a gazdag geometriai díszű ablakok és a szép arányok idéznek elő. Déli oldalán áll a kolostor, melynek pompás keresztfolyosója, hatszögű kápolnaalakú kútépülete, káptalanterme, ebédlője és egyéb helyiségei vannak. Nyílt lépcső vezet a káptalanterem alatti sírboltba, melyben az 1339-ben elhalt Ottó herczeg, a kolostor alapítója, s ő nála korábban elhalt két neje és két fia van eltemetve. – Stiriában legnagyobb a St.-Lambrecht benczés apátsági templom, mely szintén csarnoktemplom. Oldalhajói féltizenkétszög alakjában folyosóként övezik a középhajót, a mi egészen sajátos alakzatot kölcsönöz a szentélynek. Huszonkét pillér választja el a hajókat. A nyolcz nyugati pillér tagozatos, s azonkivűl gerincztartói vannak, a többi pillér egyszerűen nyolczszögű. A templom 1320 és 1420 között épűlt, míg a nyugati homlokzat két hatalmas tornyának alapja talán a korábbi templom maradványa. A belsőnek összhatása habár kissé józan, mégis nagyszerűnek mondható. – A híres Mária-Czell búcsújáró templom némileg magasabb középhajójú csarnoktemplom volt. Azonban a csúcsíves épületből, melyet Nagy Lajos magyar király a XIV. század vége felé emelt, csakis a főhomlokzat középső tornya maradt meg. Ebbe gazdag tagozatú és faragványokkal díszített kapu nyílik. A torony felső emelete nyolczszögű és hegyes sisakfödele van. Belűl az öt első járom boltozatának körte alakúan tagozott gerinczei eredeti állapotukban vannak, minden egyebet teljesen megváltoztattak a XVII. századbeli átalakítások. – Mária-Neustift plébániatemploma nagyobb terjedelmű ugyan, de elrendezés tekintetében épen olyan, mint Mária Strassengel búcsújáró templom. A torony be van építve a nyugati homlokzatba, kiszökő erős támpillérei között nyílt előcsarnok van. A kapu két osztályú, szépen tagozott, az ívmezőben levő dombormű Mária halálát ábrázolja. A szentélyzárás külseje gazdag, az ablakokat szép geometriai díszítmények, a támpilléreket pedig tornyocskák élénkítik. Belűl a szentély falában bámulatos faragott művű fülkék vannak. A templom körűli térség egykor megerősített hely volt, a honnét pompás kilátás nyílik a síkságon túl messze egész a Bacher hegységig és a Gonobitz melletti Goráig.

Gráczban három csarnoktemplom van, mind a három a csúcsíves építés végső idejéből való. A Szent Egyedről nevezett székesegyház III. Frigyes császár alatt épűlt és 1456-ban fejeztetett be. Gazdag hálós boltozata nyolcz pilléren nyugszik, melyek sokszögűek és mindegyiken négy-négy gerincztartó tagozat van, a pillérfőknek nincs lombdíszítményük. A szentély hosszú, szintén hálós boltozatú, jóval keskenyebb a középhajónál, de öt lépcsővel magasabban fekszik. A templom külseje szerény, tornya nincsen; csakis a nyugati homlokzatnak czímerekkel díszített kapuján látunk némi gazdagságot. A kapu fölöttébb nyomott bolthajtásának úgy nevezett szamárhát alakja van. – A városi plébániatemplom eredetileg a Domonkos-rendé volt, 1512-től 1520-ig épűlt. Ez, valamint a Ferencz-rendiek korábbi eredetű temploma elrendezés és fölépítés tekintetében nagyon hasonlít a székesegyházhoz.

Itt említjük meg a Grácz melletti Fernitz helységnek aránylag kicsiny plébániatemplomát. Szentélyzárásának megoldása páratlan a maga nemében. A középhajó tengelyén álló pillér körűl félhatszögben fekszenek az oldalhajók, a miből ügyesen elrendezett háromszögű boltczikkelyek támadnak. A pillérek közűl hatnak négy-négy, másik kettőnek nyolcz-nyolcz, a középső hatszögű pillérnek pedig tizenkét gerincztartó tagozata van. A nyugati homlokzat előtt zömök torony áll, ennek alja hálós boltozatú előcsarnokká van alakítva. A csarnoktemplomokhoz kell még soroznunk az 1461 körűl épűlt Mária-Bärneck (Pernegg) búcsújáró templomot. A főhomlokzat két középső támpillérjét összekötő íven hosszúkás négyszögű, keresztben fekvő s kontyos tetővel födött, kis torony emelkedik; alatta nyílik a kapu, melyet vak geometriai díszítmény, gyámkövek, mennyezetek és tornyocskák díszítenek. – Ide tartozik a Murau fölötti St.-Georgen, mely 1480-ban épűlt. A templom elég nagy; a boltozat gerinczei közvetítés nélkűl a pillérek gerincztartó tagozataiból fejlődnek ki. A szentélyben a gerincztartó tagozatokon alakos gyámkövek és mennyezetek vannak. A sort a schladmingi plébániatemplom fejezi be, melynek oldalhajói tizenkétszögből vett ötszögben övezik a szentélyt. A nyugati homlokzaton álló toronyon még nyomai vannak az átmeneti építésnek, az épület egyébként egy fölirat tanúsága szerint 1532-ből való. – Három hajójúak a marburgi, pettaui, cillii, radkersburgi eredetileg román székesegyházak, most plébániatemplomok. A gössi apátsági templomot, mint a csúcsíves építés teljes hanyatlásának példáját említjük meg. A csigavonalban csavart pillérek, a szíjfonathoz hasonló hálós boltozat sovány bordái, a kapun a keresztbe fektetett pálczatagozatok mutatják, hogy milyen lejtőre jutott a középkori építés.

Részlet a gráczi székesegyház belsejéből. Luntz Viktortól

Egészen sajátos elrendézésűek és Stiriában elég gyakoriak a kéthajójú templomok; úgy fölépítésük általán, mint részleteik sok eredetiséget mutatnak. Legkiválóbb köztük a Pöllau-hegyi plébániatemplom. A templommal egyenlő szélességű előcsarnok közepét a főhomlokzatba beépített torony foglalja el, a torony aljában nyílik a kapu, melyen a tagozatot mélyen bevájt közeit lombos fejű oszlopok és mennyezetek díszítik, a kapu fölött levelekkel díszített, kettős keresztvirággal végződő meredek oromfal emelkedik. Továbbá két sorban elrendezett vak geometriai díszítmények, fölöttük tornyocskák és oromfalak, a pilléreken sarokra állított karcsú tornyocskák emelik a homlokzat gazdag hatását. A csarnokot három pillér két hajóra, míg az egyenlő széles és félnyolczszögben zárt szentélyt négyzetesen elrendezett két-két pillér három hajóra osztja, s így a szentélyzárás ferde oldalainak megfelelő háromszögű boltczikkelyek támadnak. A templom belső berendezésének minden részlete kimunkálás tekintetében igen kiválónak mondható. – Épen olyan gazdag előállítású a Knittelfeld melletti Marein plébániatemploma. Mindjárt föltűnik, hogy külsején több a faragvány; mint kis templomokon szokott lenni. A támpillérekből a párkány fölött sarokra állított tornyocskák fejlődnek ki, a fő párkányt mindenféle állati alakok és torzfejek népesítik és messze kinyúlnak belőle a csatornavégek. Az éjszaki oldal hosszúkás négyszögű előcsarnokában a szeszélyes formáknak és ötletes szerkezeteknek oly pazar sokasága van, mint sehol egyebütt. Egészen hasonló a templom belseje is, a mi mellett, mint ritkaság, különös figyelemre méltók a boltsüvegeknek 1463-tól 1490-ig készűlt festményei. Ensthaler András 1480-ban elhalt seckaui prépost emelte ez épületet. Az előcsarnok egyik gyámkövén van kifaragva az építő mester képmása, s alatta egy szalagon ez áll: „niclas. v. admund. maist. d. Kirchen 1445.” – Ide sorozható még az oberwölzi kórházi templom, melynek hajói a telek kedvezőtlen volta következtében szabálytalanúl vannak elrendezve, a szentély azonban szabályosan csatlakozik hozzájuk; figyelemre méltók az egyaránt szabad fölfogású és gazdag alakítású részletek. Az épület alkotójáról annak mellszobra alatt ezt olvassuk:

Dies Gebäud kan ich Hans ⌧ Jertleben mit frumber Leibt hilff Vollpracht – der – wer gar wohl geacht geschehen nach Christi Gepurd. XIIII hundert jar – darnach in dem XXX jar. Gott helf uns an d – engel schar. – amen das werde war.

A Jeiring melletti Szent-Osvald-templomnak négy középső pillérje van. A hálós és csillagboltozat, nemkülönben a liliomban végződő halhólyagos geometriai díszítmények a késő csúcsíves építésre vallanak. A Bruck melletti Szent-Ruprecht-templom szentélyét és három pillér által elválasztott két hajóját egy román korbeli torony maradványa köti össze; az éjszaki hajónak félnyolczszögű önálló szentélyzárása van. A schöderi és ranteni templomok úgy lettek kéthajóúakká, hogy az előbbinél a főhajó déli, az utóbbinál pedig éjszaki oldalához egy-egy oldalhajót építettek. Mind a két templomnak, miként a XV. században dívott, beépített orgona-karzata van, a torony pedig a templom oldalán áll. A rantenihoz hasonlít a stanzi Ulrik-templom. A lamingi Szent-Elek-templom annyiban érdekes, hogy a hajóval együtt a kiszélesített szentély is két részre van osztva, s e két szentély mindegyikének félhatszögű zárása van.

A Bärneck melletti Kirchdorf falu temploma. (A Mura-völgyi falusi kis templomok példaképe.) Luntz Viktortól

Megemlítjük még: a Knittelfeld melletti Kobenz templomát, melynek két pillére van, az oltár a régi román kori torony fülkéjében áll. A kammerni templom szabályos elrendezésű; négy pillére van, a torony a nyugati homlokzat előtt áll. Továbbá ide tartoznak a gaishorni, a st-benedikteni, a st.-erhardi templomok, az utóbbi Breitenauban. A friedbergi templomnak három, a Judeuburg melletti st.-magdalenai templomnak két pillére van. A Windischgrácz fölötti Altenmarkt Szent-Pongrácz temploma négyzetalakú; a közepén egy oszlopa van; a szentélyt a múlt században építették hozzá. A stiriai templomok legnagyobb része egyhajójú. Köztük első sorban áll a gráczi Leech-templom; az erős falak, a csekély kiszökésű támpillérek, az egyszerű keresztboltok és a világos szerkezet azt bizonyítják, hogy a kora csúcsíves építés műve. A falak gerincztartói ötösével csoportosítvák, s mindegyikének egy-egy körtealakú gerincz felel meg. A pillérfőknek szép lombdíszük van, a sokszögű pillérlábak is szép tagozatúak. Az ablakok hármas osztályúak, geometriai díszítményük egyszerű, de szép szerkezetű. Különösen figyelmet érdemel a sokszögű szentély boltozatának záróköve, melynek korongján a fölfeszített Krisztus látható, lábai és a keresztnek szára messze benyúlnak a boltsüvegbe. Az 1499-ik évszámmal jelölt, csinos szentségház be van illesztve a szentély falába. Körűlbelűl ebből az időből való lehet a nyugati kapu, az előcsarnok és a két karcsú torony. A templom belsejében figyelemre méltók a déli oldal kiszökő karzata és a szentély ablakainak képei, melyek részben a XIII. századból valók.

Aflenzben már 1025-től kezdve volt plébánia, mely Mária-Czellen túl egész az osztrák határig terjedt. 1471-ben kezdték újjá építeni e plébániatemplom szentélyét, utóbb 1478-tól 1518-ig a templom hajóját. A hajó belseje 15 méter széles. A támpillérek belűl is kiszöknek a falból és aljukon szűk átjárás nyílik. A szentélynek csakis belűl vannak erősítő pillérei, s boltozata egyszerű keresztboltozat. A hajó boltozatát ellenben hálóként font bordák borítják, melyek a falon egymást keresztbe metszik. A kapu részletei, nemkülönben az ablakok geometriai díszítményei a csúcsíves építés hanyatlására vallanak. Csakis a kőfaragónak mesteri munkája kelt bámúlatot. Az ország jelentékenyebb egyházi építményei sorába tartozik a gröbmingi plébániatemplom is. A templom szélessége tizenkét méter; a támpilléren egy része itt is belűl van és a templom belsejének hatalmas tagozataiúl szolgálnak. Magaslaton áll és falak övezik az eisenerzi Szent-Osvald-templomot, melyet a hagyomány szerint Habsburgi Rudolf császár alapított volna, mely azonban III. Frigyes alatt 1471-től 1493-ig újjá épűlt. A hosszúhajó baloldalán álló zömök toronyhoz éjszak felől 1506-ban egy Loretto-kápolnát építettek. A zenészek karzatát a nyugati oldalon csak 1517-ben emelték. Formái ennélfogva későbbi korra vallanak, így példáúl kávájának csavart oszlopocskái és természetes galyai.

Csúcsíves árkádos ház Mura melletti Bruckban. Luntz Viktortól

Stiriában körűlbelűl 140 egyhajójú templom van, többnyire a csúcsíves építés végső korából, melynek tipikus jellemvonása a festői hatású elrendezés. A magas kontyos fedelű torony ugyanis rendszerint a sokszögű és támpillérekkel ellátott szentély oldalán áll, aljában van a sekrestye és fölötte karzat. Példa rá a Bärneck melletti Kirchdorf falu templomocskája. Megemlítjük itt, hogy a Cilli melletti Seitz, Ausztriában és Németországban a legrégibb karthauzi kolostornak egyhajójú, nemes arányú, karcsú, fallal és tornyokkal övezett temploma ma romokban hever. Egyedűli, a mi fönmaradt, a házfőnökök sírboltja. E csúcsíves sírkápolna a XV. századból való; az egykori keresztfolyosó közepén áll, nyolczszögű és csillagboltozatú. Ehhez hasonló építmények az országban egyebütt is vannak, így Mária-Czellben, Aflenzben, a frohnleiteni temetőben és Neumarktban. A tulajdonképeni temetőkápolnák közt a legszebb a mareini Sebestyén-kápolna a Mürz-völgyben. Alaprajza négyzetes, szentélye nyolczszögből vett három oldallal záródik, három oldalán pedig ablakok nyílnak. A homlokzat közepén vas rácscsal elzárt keskeny ajtócska, éjszaki sarkán pedig kő fedelű szószék van, melyhez belűlről szolgál a följárás. Egészben véve festői hatású, csinos építmény és kitűnő kőfaragó munka. Végezetűl a világi épületek közűl megemlítjük a brucki árkádos házat, melyet 1494-től 1513-ig Kornmess Pongrácz épített. A ház földszintjén folyosó fut végig; zömök oszlopait összekötő hat bolthajtás közűl három ívalakú, a másik három alúl szintén ívben kezdődik, de azután fölűl nyomott szamárhát-alakot ölt. Az utóbbiak fölött hat nyílású és görbe vonalakból szerkesztett hálós boltozatú erkély van. Az építmény józan környezete daczára igen érdekes. A világi építés maradványai a gráczi várban egy kettős csigalépcső és azon ablakbélések, melyek a székesegyházhoz vezető egykori folyosóhoz tartoztak. A Pomeranzen-utcza egyik házában egy két-emeletes udvari folyosó látható, mely vállköveken nyugszik, változatos alakítású oszlopok díszítik és szép tagozatú ajtai vannak. Valószínű, hogy nem egy világi csúcsíves épület lett áldozatává a XVI. század elején Olaszországból behatolt renaissance művészetnek.

A renaissancetól az újkorig. Wastler Józseftől, fordította Pasteiner Gyula

A renaissance, a derűlt életszeretet művészete, későn jutott el Németországba, s még tovább tartott, míg az új művészet szelleme behatolt az építészeti formákba. Vannak itt a XVI. század elejéről való festmények, melyeken meglátszik a renaissance üde lehellete; ennek daczára az 1515-ben épűlt gössi apáczatemplom csúcsíves művészetű. Azonban a dél felől jövő áramlat nem sokára ezután leszorította e kimerűlt művészetet; hisz Stiria sokkal közelebb van Olaszországhoz, semhogy az éjszaki tartományoknál ne hamarébb fogadta volna be az új művészetet. Tudjuk, hogy a gráczi várnak I. Miksa császár alatt megkezdett újjáépítése 1523-ban fejeztetett be, s habár az épületből, legalább eredeti formájában, mi sem maradt meg: becses ereklyeként őrzik zárókövét, illetőleg azt a bronz emléktáblát, mely a zárókő ünnepélyes letételének alkalmával az épületbe beillesztetett. A táblán a fölíráson és gróf Dietrichstein Zsigmond, Stiria kapitányának domborművű képmásán kivűl fínoman kimunkált legtisztább renaissance művészetű díszítmény látható. Ha tehát az emléktábláról következtetést lehet vonni az épületre: akkor a Miksa-féle várat renaissance építménynek kell képzelnünk. A gráczi országház ama része, melynek homlokzata az úgy nevezett lovagteremmel a Schmiedgasse nevű útczára szolgál, 1531-ben fejeztetett be. Az utóbbit többször újjá építették, homlokzatából azonban megmaradt egy igen tanúlságos darab, melyen felismerhető nem egyszerűen a renaissance, hanem az, hogy egy német építőmester miként fögta föl e művészetet. Ezek az emlékek képviselik az új művészet kezdetét Stiriában.

A század közepe felé kezdték belátni, hogy a mind rohamosabban előnyomúló törököknek sikeresen csak úgy állhatnak ellen, ha Gráczot és Stiria délkeleti városait olasz rendszerű új bástyákkal erősítik meg. I. Ferdinánd császár 1544-ben elhatározta, hogy először is a várat és Grácz városát fogja ekként megerősíteni, és e czélból meghívta Domenico de Lalio olasz várépítőt. Számos olasz építőmester sereglett Stiriába De Lalio után és így kezdődött az olasz művészek és munkások bevándorlása, mi egész a XVII. század első negyedéig tartott és e művészek, hogy úgy mondjuk, személyesen hozták magukkal az olasz renaissance művészetet. Minthogy pedig ezek az olaszok nemcsak Grácz, Fürstenfeld, Radkersburg, Marburg, Pettau és Rann városok erődítményeit építették, hanem hivatalos állásuknál fogva azzal is megbízattak, hogy városházakat, kastélyokat, a patricziusok számára lakóházakat építsenek, s így az összes építési tevékenység Közép- és Alsó-Stiriában az ő kezökre jutott, és a mily mértékben újabb jövevények szaporították számukat, oly mértékben leszorították a hazai német mestereket, kik az új művészetben nem voltak oly járatosak, „ókoriasan építeni” nem tudtak oly jól, mint az olaszok. A gyér maradványok tanúsága szerint a német építőmesterek, kik a közel Salzburg és Felső-Ausztria hatása alatt állottak, csakis Felső-Stiria hegyes vidékein folytatták tevékenységöket, ott, a hova az olasz várépítők hivatalos tevékenysége nem terjedt el. E különben kevésbbé jelentékeny műveken és a már említett gráczi maradványokon kivűl tulajdonképeni német kora renaissance nincs Stiriában; a mi jelentékeny mű a XVI. századból és a XVII. század első harmadából fönmaradt, az, mivel olaszok készítették, olasz jellegű.

A gráczi vár bronz emléktáblája 1523-ból. A gráczi múzeumban levő eredeti után, Siegl Károlytól.

Domenico de Lalio, ki mint „Ő római császári felsége ausztriai tartományainak fő építőmestere" vezette az előbb említett stájer városok erődítményeinek építését, többek között 1558-ban megkezdte a gráczi országházat újjá építeni és pedig azt a két szárnyat, melyek közűl az egyik a régi lovagteremig terjed, a másiknak pedig homlokzata a Herrengasse felé van. Az utóbbi homlokzaton könnyű fölismerni a mestert, ki Velenczében nyerte kiképeztetését. Míg a dór oszlopos kapu némileg számít a német elemmel: addig az első és a második emeletnek finom oszlopocskákkal elválasztott páros ablakai a velenczei kora renaissancera mutatnak. A velenczei jellemvonás még határozottabban mutatkozik az épület akkori közép részén, a mennyiben három-három pár ablak egybe foglalásából mind a két emeleten egy-egy loggia-féle támad, s különösen a második emeleti erkélyes loggia egyenesen a velenczei Canal grandéról kölcsönzött mintára mutat. A faragott koczka kövekből épített pompás udvari rész egymás fölött három nyílt folyosóból áll, mindegyik dór pillérekkel. E nagyszerű építmény a mestert 1563-ban bekövetkezett haláláig foglalkoztatta; tanítványai és egykori pallérjai, Tade Péter meg Dela Porta de Riva Benedek, 1564-ben fejezték be a művet.

A gráczi országház kapuja. Wastler Józseftől

A gráczi országház udvari része. Bernt Rudolftól

A gráczi országházon megtaláljuk mind ama lényeges vonásokat, melyek a Stiriában virágzott kora renaissance építést jellemzik; egészen megegyezők az épületek, melyeket a mester tanítványai és követői majdnem száz éven át építettek. Az építészet e stiriai helyi iskolájának eredeti és tipikus vonását ismerjük föl a két vagy három osztályú félköríves ablakokon, melyeknek oszlopocskáit egyharmad magasságban gyűrű-alakú tagozat övezi. Ez oly alakzat, mely német földön – tudtunkkal – sehol sem fordúl elő. Lalio iskolájának legkiválóbb műve az 1555-ben talán maga Lalio, de mindenesetre iskolája által épített, négy saroktornyú Ratmannsdorf kastély Weitzban. A kastély berendezéséből mesteri fa burkolatú és berakott díszű szobát bír egy gráczi magántulajdonos; fölirata szerint 1564-ben német mester készíté e német renaissance művészetű művet, a mi azt bizonyítja, hogy midőn az építészet olaszok kezében volt, akkor is németek voltak az asztalosok, az intarsia készítői és általán az úgy nevezett kis művészetek mesterei. Továbbá megemlítjük a gráczi cs. és kir. várpalota díszlépcsőjét, melyet valószínűleg 1568 és 1570 között de Lalio veje, Macco Dionisio Tade épített. A lépcső a várpalotának a hagyomány szerint III. Frigyes császár által emelt szárnyához volt építve, s 1854-ben ez utóbbival együtt lebontatott. Ide tartoznak még: Hollenegg kastélynak a 1577-ben épűlt udvari része és festői hatású lépcsője, mely egészen Lalio szellemében van kigondolva; az országháznak Rindscheit-féle szárnya, mely Antonio Marmoro műve és alig észrevehető változtatással déli irányban folytatását képezi a fő homlokzatnak és az udvar árkádjainak; végűl pedig az 1588-ban épűlt hatalmas harangláb a Schlossbergen. Hogy a kora renaissance e mesterei építményeiknek mily festői hatást tudtak adni, arra szolgáljon példáúl a vörös rákhoz czímzett gráczi ház udvara.

II. Károly főherczeg, ki 1564-ben vette át az ausztriai tartományok kormányzatát, nagy örömét lelte az építkezésben. Terveinek végrehajtásával eleinte a Lalio iskolájából kikerűlt mestereket bízta meg, s pedig ezek közűl első sorban Marco Dionisio Tade udvari pallért, a ki a várpalotának már említett lépcsőjét, az után 1568-tól 1570-ig Gjaidhof vadászkastélyt Toblban, s valószinűleg ugyanakkor építé Carlau nyári kastélyt Grácz mellett. Sajnos, a két kastély, melyek közűl az utóbbi most fegyház, oly sok átalakításon esett át, hogy eredeti építészetöknek alig maradt nyoma. Hasonló sors érte az Andrea Bertoletti által Braunsee mellett 1578 és 1588 között épített Weinburg nyári kastélyt. A főherczeg maga és családja mausoleumát a seckaui székesegyházban Alessandro de Verda által építteté, a ki e föladaton 1587-től 1592-ig dolgozott. A mester a templom éjszaki oldalhajójának két első jármát egybe foglalva akként alakított belőle kápolnát, hogy a templomba szolgáló oldalát márványból emelt gazdag korláttal zárta el.

A vörös rákhoz czímzett ház udvari tornácza Gráczban. Wagner Adolftól

Itt már más szellem uralkodik. Úgy látszik, Verda a 1576-ban jött Olaszországból, a hol akkortájt már az úgy nevezett barokk építés dívott. Bizonyára úgy gondolkozott, hogy az idegen országban egészen szabadjára eresztheti képzelmét, mert a virágfűzéreket, maskarákat, cartouche-okat, mindenféle állatok alakjait, szárnyas és szárnyatlan nemtőket, médaillonokat a lehető legpazarabbúl alkalmazva, igazi dagályos barokk művet alkot alig hét évvel Palladio halála után, és ugyanakkor, midőn a gráczi Schlossbergen a haranglábot de Lalio a kora renaissance legtisztább formáiban építé. Verda finom festői érzékű mester volt. A formák gazdagságával drága anyagokat párosított: fehér, vörös és fekete márványt, más színes köveket berakva, aranyozott bronzot és stuccót, s a formák és a színek gazdagságát a boltozat falfestményei tetőzték be. A mausoleum a hegyek között annyira el van dugva, hogy, sajnos, kevésbbé ismeretes, de mint német földön a legragyogóbb barokk díszítményű alkotás említésre méltó. (Lásd a 135. lapot.)

Alessandro de Verda e művével honosította meg Stiriában az olasz barokk művészetet, a többi olasz építőmester azonban még sokáig ragaszkodott a szigorúbb renaissancehoz. Ezek építették a már említett épületeken kivűl 1540 körűl Windischgrätz herczeg számára az Übelbach melletti Waldstein kastélyt, melyet a később hozzá épített toldalékok tömegében úgy, mint Ratmannsdorfban is, a keresztbe állított saroktornyokon lehet fölismerni. Egyéb építmények: Spielfeld és Thannhausen kastélyok, az utóbbit a Lalio-féle páros ablakok jellemzik, a kastélykápolna homlokzatán pedig a csúcsíves és renaissance formák naiv keveréke vonja magára figyelmünket. Az 1596-tól 1603-ig Gráczban a Rosenbergen épűlt Rosegg nevű kis kastélynak szintén a sarkon keresztbe állított tornyai (most erkélyek) vannak. Hogy későbbi időkben mily barbár módon bántak a renaissance szép műveivel, bizonyítja e kis kastély is, melynek kőből faragott szép tagozatú ajtó- és ablakfeleit utóbb kiszedték és részben eldobálták, részben pedig a kertben alárendelt czélokra használták. Megemlítjük még Fürstenfeld és Rann kastélyokat, melyeket utóbb teljesen átalakítottak, az úgy nevezett „Gymnasialstöckl”-t, a gráczi egyetemnek 1619-ben épített toldalékát, a Rottenmann melletti Strechau kastélynak 1629-ben befejezett árkádos udvarát, végűl a gráczi országház kápolnáját és udvari lépcsőjét, melyet 1630-ban di Bosio épített. Mint ebből látszik, hogy Lalio iskolája az olasz kora renaissance művészetet egész a XVII. századig megőrizte.

Strechau kastélyon 1528-tól fogva, mikor Hans Hofmann birtokába kerűlt, csakis kiváló művészek dolgoztak. Az említett tulajdonos, majd családfabeli utódai, végűl az admonti apátok szünetlenűl építettek a kastélyon és szépítettek rajta úgy, hogy a büszke, jól megerősített várkastély valóságos remekévé vált a művészi díszítésnek. A szobrászatról és a képírásról szóló fejezetben lesz helyén a kastélykápolna pompás falfestményeit és a folyosók gyönyörű stucco-díszítményeit méltatni; itt megemlítjük a szobáknak fából készűlt szép mennyezetét, a nagy lovagtermet, melynek festményekkel díszített mennyezete egy darab salzburgi márványból faragott oszlopon nyugszik, a fából és márványból való pompás ajtókat, végűl az 1629-ben Orbán admonti apát alatt szép fehér mészkőből épített udvart. Ime itt, Seckautól alig néhány mérföld távolságra, 37 évvel a barokk mausoleum befejezése után, még egy tiszta renaissance művészetű építmény emelkedett.

1596-ban lépett föl Gráczban Giovanni Pietro de Pomis, ki mint udvari festő, építész és várépítő ritka sokoldalú tevékenységet fejtett ki. Lalionak még élő tanítványai mellett, kik mesterük hagyományaihoz szigorúan ragaszkodtak, De Pomis saját útján haladt és igazi mestere volt a barokk művészetnek. Építészeti fő műve, II. Ferdinánd mausoleuma Gráczban, melyen 1614-től 1633-ban bekövetkezett haláláig dolgozott. A mausoleum latin kereszt elrendezésű és épen a székesegyház mellett, a román művészetű egykori Katalin-templom helyén áll. A hosszúhajó és a kereszthajó dongaboltozatú, a négyzeten kupola emelkedik. A déli kereszthajó kerűlékalakú toldalékban végződik, melyet egy második és nagyobb kupola föd, és ez alatt van a tulajdonképeni sírbolt. A koczkakövekből épűlt homlokzatot, mely diadalívhez hasonlít, dór pillérek elé állított négy jón féloszlop tagozza, a rajtuk nyugvó gerenda fölött egyenes vonalú oromfal emelkedik, melynek nagy méretű köríves oromfal szolgál keretűl. Ez utóbbi, de még inkább egy másik, a székesegyházra szolgáló félköríves oromfal arra mutat, hogy a lodi-i születésű De Pomis Velenczében tanúlt. A szobrokkal és festményekkel díszített homlokzat, a magas lámpával koronázott két kupola, a köríves magas oromfalak, az apsis mögött emelkedő köralakú, magas tornyok együtt véve oly dúsgazdag, festői hatású csoportot képeznek, mely a maga nemében Németországban páratlan. Az egész tisztán festőileg van gondolva, fölismerhető rajta, hogy a művész első sorban festő volt. Az építészeti formák barokk ízlésűek, részben túlságosak, de az építészeti alapgondolat azért mindenütt érvényesűl. A föld alatti sírboltnak finom kivitelű stucco-díszítménye van, melyet az építőművész tervezett, a felső kápolnák díszítménye azonban csak a század végén készűlt.

Egy rövid pillantást óhajtunk vetni a német művészekre, mielőtt a XVII. század második felében működött olasz barokk mesterek műveivel foglalkoznánk, a kikre nézve De Pomis mausoleuma irányadó volt, és kiket Alessandro de Verda már a XVI. század utolsó negyedében megelőzött volt. Már följegyeztük, hogy az olasz építőművészek betódúlása előtt Stiriában némi nyomai mutatkoztak a német renaissance kezdetének, de azt csirájában elfojtották az olasz várépítők. Felső-Stiria völgyeiben, hová az olaszok nem jutottak el, nem egy német mű jött létre, milyen példáúl a Gröbming melletti Moosheim kis kastély, melynek udvarában érdekes sgraffito-díszítmények máig fönnmaradtak. Ugyanitt ritka szépségűek a káryai nők könnyedén rajzolt alakjai, szóval az igazi naiv és kedves német renaissance művészet, noha a mester nevét nem tudjuk. Felső- és Közép-Stiriában nem egy paraszt házon egész a XVIII. század közepeig voltak többnyire barna és fehér színű, szalagmustrás és hat ágú csillagos sgraffito-díszítmények.

Hans Walter az Eggenberger család ehrenhauseni mausoleumának építője, volt az első német építész, a ki nagyobb önálló művet alkotott, s nem szorítkozott csupán arra, hogy a XVI. század második felében dívó szokásként építő anyagot szállítson az olaszok építményeihez. Igaz, hogy Walter alkotásának elrendezésében és fölépítésében igen kevés a német elem, mivelhogy a német mester tulajdonképen De Verdát utánozta, s rajta volt, hogy előképén esetleg túl tegyen. Tulajdonképen csakis a hosszú oldal négy támpillére mondható németnek, mint olyan, mely a régi hagyományhoz ragaszkodik. Két férfi Herma, roppant nagy volutában és fenyőtobozban végződő oromfal, az erőt jelképező oroszlán, mely az angyalok által tartott czímerpaizst őrzi, ezek fölött Szent Rupert trónon ülő alakja képezik a kapu díszét, melyet még fölülmúl a belső díszítmény gazdagsága. Belűl szabadon álló négy korinthusi oszlop és nyolcz falpillér tartja a nyolczszöget, melyen a kupola nyugszik. A csatornázott oszlopokon csigavonalban szőlőindák kúsznak föl, az indák gazdag levelűek és tele vannak szőlőfürtökkel, mintha a két vitéz harczos, Eggenberg Rupprecht táborszernagy és unokaöcscse, Eggenberg Farkas horvát és tengermelléki főhadparancsnok emlékén Marson és Szent Ruprechten kivűl Bacchusnak is volna valami jelentősége. A művész, hogy az egésznek még harcziasabb jelleget adjon, a fő homlokzat két sarkán roppant koczkára egy-egy kő óriást, régi római viseletű harczost állított, melyek mindegyike 5.6 méter, tehát egyenlő magasságúak a római Piazza di Monte cavalli két régi Dioskurosával. Mire nem volt képes a barokk művészet! E két óriás, – melyek építészileg véve diadaloszlopok, úgy fogják közre maguk közé a mausoleumot, mint valami bábjátékot, – voltakép két kő Gullivers száz évvel korábban alkotva, mint a hogy Swiftnek e tárgyú irodalmi eszméje fölmerűlt.

A német renaissance tulajdonképeni építményei közűl 1623-ban épűlt a Murau kastély. Hatalmas épület négyszögű udvarral, oszlopos árkádjai, ablakbélései és igazi német oromfalai sárgás színű szép tuffkőből vannak.

A tartományi fegyvertár kapuja Gráczban. Wastler Józseftől

1630-ban kezdték újjá építeni a Grácz melletti Eggenberg kastélyt, melynek fő homlokzata és a közepén emelkedő oromfal szintén német mester kezére vall. Negyven évnél tovább építették e hatalmas kastélyt, de 1653-ban ismét olasz mester, Antonio Pozzo vezeti az építést és az udvari árkádokat olasz renaissance ízlésben építi (137. lap). Gráczban az első német renaissance épület az 1644-ben Wundegger Ádám által épített tartományi fegyvertár, mely a Herrengasséban levő országházat dél felől befejezi. Egyszerű épület ez, a mennyiben a csekély magasságú emeleteken az építés eszközeivel nem igen lehetett nagy hatást előidézni, azonban a kapu, mely mellett két oldalt egy-egy fülkében Mars és Bellona jellemzetes alakja áll, szigorú és egyszerű volta mellett méltó hatású. Ekként kettős képet mutat a stiriai országház. Éjszaki oldalán a Lalio-féle velenczei kora renaissance azt az időt jelöli, mikor olasz mesterek az új művészetet Németországba átvitték, déli oldalán pedig Wundegger Ádám német mesternek a hazai állapotokból fejlődött önálló építészetét látjuk. Az épület e két oldala egyszersmind megjelöli a művészet két sarkpontját, melyek között Stiria építészeti alkotásai egy századon át mozogtak. Német fölfogás jellemzi továbbá Riegersburgban a „Galleria” épületet és egyik-másik kastélyát a tartománynak, sőt még az 1694-ben újjá épített Arnfels kastélyt is. A német irány azonban kezdett kihalni, midőn a század közepén nagyobb építési vállalatokhoz ismét Olaszországból hoztak mestereket.

Az olasz művészek második korszakában legjelentékenyebb mester Domenico Sciassia, kit a szintén olasz származású Pierin Benedek apát hívott meg és rábízta a St.-Lambrecht apátság épületének helyreállítását. Sciassia 1640-től 1644-ig építette e pompás épületet, mely a formák egyöntetűsége tekintetében túltesz Felső- és Alsó-Ausztria dúsgazdag apátsági épületein. Egyszerűség és nagy arányok volt az elv, mely a művészt vezette. A széles és magas folyosók dongaboltozatának stucco-díszítménye a milyen mértéket tartó, épen olyan kecses, a művész csakis a nyári ebédlő (császárterem) mennyezetén fejtett ki nagy pompát, melyet még fokoz a császároknak medaillonokba festett képmása. 1645-ben a mester az apátsági templom nyugati homlokzatán fehér márványból pompás kaput épített. Sciassia nyilván hatással volt a nyugati chorusnak és a sekrestyének 1643-ban készűlt pompás díszítésére is. A székek a chorusban, az oltárok és a szekrények a sekrestyében elragadóan szépek, s mondhatjuk, hogy a mester az Alpeseken innen oly sekrestyét alkotott, mely fa burkolat és faragványok tekintetében méltán sorakozik Felső-Olaszország híres sekrestyéihez.

Sciassia 1644-ben fogott Mária-Czell csúcsíves templomának átalakításához. A támpilléreket belevette a templom belsejébe, a mi által a hajók szélesebbekké váltak, a régi szentélyt pedig lebontá, s az így nyert tért arra használta, hogy a templomot kelet felé két járommal meghosszabbítsa, az utolsó járom fölé pedig kerűlékalakú kupolát emelt. A kupolát tartó pillérek fülkéi, melyekben a szenteknek életnagyságot meghaladó alakjai állanak, a falakban elrendezett páholyok, végül a hatalmas fő párkány nagyszerű összhatása bizonyítják, hogy a mester remekűl tudta az épület belsejét tagozni. Sajnos, hogy a fehér meszelés egyhangúsága árt a csarnok szépségének; csakis az 1856-ban színesre festett oldalkápolnát látva, bírjuk elképzelni a hatást, mely a művész szeme előtt lebegett. Sciassia St.-Lambrecht apátságban halt meg és a Mária-czelli templomban van eltemetve. A Stiriában dolgozott legjelentékenyebb olasz művészek egyike, a ki több, mint egy félszázaddal azután, hogy Alessandro de Verda a barokk művészetet meghonosítá, St.-Lambrechtben még egyszer elővarázsolta a változatlan renaissance művészetet.

A Jézus szívéről nevezett templom Gráczban. Mikovics Róberttől

A XVII. század második felében Gráczban, valószínűleg olasz mesterek vezetése alatt, kiknek nevét azonban nem ismerjük, több stiriai nemesi család számára épűlt palota. Mindez épületek barokk ízlésűek és Lalio iskolájának XVI. századbeli épületeivel ellentétben különösen jellemzik a tágas lépcsőcsarnokok, mintha egy csepp genuai vér jutott volna szervezetükbe, de miként jutott oda, azt nem tudjuk. Csakis az Eggenberg-féle palotát (tartományi törvényszék), az egykori Dietrichstein-féle (Burggasse 9. sz.) és a Stubenberg-féle (Neugasse 7. sz.) palotát említjük meg. Ezeknek és velük más palotáknak is stucco- és fresko-díszítésű, többé vagy kevésbbé pompás tágas lépcsőcsarnokuk van. Szokás volt ez időben a homlokzatot is stuccóval díszíteni, a mire példa a Fő-téren a 11. számú ház (Haus am Luegg), mely mint a maga nemében páratlan, említésre méltó. Az emeleteket jelölő párkányok a házon teljesen eltűnnek és az egész homlokzatot pazar domború díszítmény foglalja el: virágedények, vaskos gyümölcs füzérek, cartouche-ok és kagylók.

A XVII. század folyamán Gráczban és általán Stiriában épített templomok, a már említettek és a voraui szép apátsági templom (1660–1662) kivételével, nem annyira jelentékenyek, hogy azokat itt szóba hozzuk. Azt azonban nem hallgathatjuk el, hogy az 1656-ban július 20-ikán Gráczban született erlachi Fischer Bernát 1688-ban olaszországi tanulmányútjáról visszaérkezve elkészíté II. Ferdinánd mausoleuma belsejének tervét s így szülővárosában avatta föl magát építészszé.

A század vége felé Gráczban épűlt három palotával fejeződik be az olasz mesterek vezérszerepe. 1690-ben herczeg Eggenberg Seyfried a mariahilfi minoritáknak nagyszerű elrendezésű ebédlőt építtetett. Minthogy ez időben Carlon Sebestyén volt a herczeg építőmestere, ki az Eggenberg kastélyon is épített, igen valószínű, hogy az említett ebédlő is az ő műve. Második az 1702-ben a Paulos-kapun belűl gróf Wildenstein János József számára épített palota (a család kihaltával most közkórház). E jellegzetes barokk építmény a földszínt fölött főemeletből és e fölött félemeletből áll. A Wildenstein-czímer szárnyas saskarmai igen ügyesen fölhasználva az ablakok alsó párkányait díszítik. Nem szenved kétséget, hogy az ismeretlen építész olasz volt. És hogy határozottan barokk ízlésű művészszel van dolgunk, azt bizonyítják a pillérek kerek fülkéibe állított oszlopok, melyeknek átmetszete nem is kör, hanem kerűlék-alakú, a mi olyan barokk szertelenség, a milyen még Olaszországban sem fordúlt elő.

Harmadik mű az 1700 és 1710 között gróf Attems által épített palota (Sackstrasse). Ez genuai jellegű és szép arányai, a kapuknak keretűl szolgáló hatalmas rustika, a két egyenlő emelet ablakainak élénk formái pompás hatássá egyesűlnek.

A XVIII. század első felében Stiriában még nehány jelentékeny épület keletkezett. Közűlök említendő az 1701-től 1725-ig Carlon Joachim által épített pöllaui apátsági templom, mint olyan, mely az egész tartományban a legkiválóbb renaissance művészetű egyházi építmény. A templom egyhajójú, két oldalt, az oldalhajók helyén mély kápolnák vannak, a kereszthajót és a szentélyt félkörű apsisok zárják; a kápolnák fölött karzatok, a négyzet fölött pedig kupola emelkedik, a falakat stucco-márványból való korinthusi pillérek osztják mezőkre. A salzburgi székesegyházéhoz hasonló világos, értelmes elrendezés igen jó hatást tesz, a mit még fokoz a czikornyák hiánya.

A XVIII. század elejére esik az admonti apátság kibővítése is. 1734-ben kezdették Hayberger Gotthard steyri polgárnak és építésznek ma is meglevő terve szerint az apátságot átalakítani. E nagyszabású terv szerint az apátsági épület 360 méter hosszú lett volna, tehát csak 80 méterrel rövidebb, mint a világ legnagyobb palotája, a Vatikán. Azonban a tervnek csak egy része valósúlt meg úgy, hogy a Hueber József gráczi építőmester által 1766-ban tovább épített éjszaki és keleti szárnynyal együtt a tervezett épületnek a fele sem készűlt el.

A hatvanas években hozzá fogtak a híres könyvtári terem díszítéséhez, a mi 1775 és 1776-ban Altomonte falfestményeivel be is fejeztetett. Az admonti épület St.-Lambrecht apátsággal összehasonlítva kétségtelenűl szegényesnek mondható; annál pompásabb benne a könyvtári terem, mely Németországban a legnagyobbak közé tartozik, Ausztriában pedig csak a bécsi udvari könyvtár múlja fölűl; különösen nagyszerű hatású úgy szerkesztés, mint díszítés tekintetében a közép-pavillon. Gráczban és környékén még megemlítjük Mária-Trost búcsújáró templomot (1714-től 1746-ig), mely leginkább drága márvány oltárainál fogva méltó a figyelemre, s melyen a Wildenstein-féle palota kerülékalakú oszlopai utánoztatnak; azután az 1742-ben Stengg János György gráczi építőmester által épített reini apátsági templomot, melynek belseje a korcs formák mellett is jó hatású, végűl pedig a gráczi országháznak ugyanekkor átalakított termét (Landstube), mely hatalmas alkotás ugyan, de aprólékos és czikornyás díszítményén észrevehető, hogy ez időben a franczia rokoko művészet már az egész világon uralkodott. Az utóbbi átalakítás vezetője Kräxner György volt és mind e nevek azt bizonyítják, hogy a XVIII. század két első tizede után a már honosított Carlon kivételével Gráczban csupa német építőmesterek működtek, kik az olaszok tanítványai levén, majdnem kivétel nélkűl az olasz barokk ízlésben építettek. Csakis a stucco-díszítést üzték olaszok egész a század végeig.

A XVIII. század második felében Obernburgban építette Persky Mátyás Stiria alsó vidékének legnagyobb templomát. Midőn 1782-ben számos kolostor föloszlatása következtében iskolák, kórházak és egyéb emberbaráti intézmények czéljaira tágas épületek fölött rendelkeztek, hosszú ideig nem volt arra szükség, hogy újabb épületeket emeljenek; ekként az építészet terén e század közepéig tartó szünet következett, a mit a franczia háborúk és egyéb körűlmények is okoztak. A jelen század hatvanas éveiben építé Bücher Vilmos az admonti csúcsíves monostortemplomot, báró Schmidt, a bécsi székesegyház építőmestere pedig Gráczban a bár kicsiny, de fölötte érdekes Mária-templomot. Azóta lerombolták a gráczi bástyákat és városkapukat is. A megszűntetett vár glacisjának puszta térségén pompás díszkert készűlt, új városrészek keletkeztek, a belső város tőszomszédságában szép nyaralók épülnek.

Az újabb épületek közűl nagyobbszerűek és említésre méltók: az egyetem intézeti épülete, báró Geszler-Herzinger és Apfaltrern palotája, gróf Meran bérháza, a Johannes-udvar (a felső emeleten arany alapon falfestményekkel), a stiriai takarékpénztár épülete, a Thonet-udvar (német renaissance), a polytechnikum, végűl pedig a legjelentékenyebb emlékszerű épület a Hauberisser György stiriai építész által XIII. századbeli franczia csúcsíves rendszerben épített, Jézus szívérül nevezett templom, mely egyaránt kiváló úgy festői elrendezés, mint szigorúan művészetszerű kivitel tekintetében. Van okunk reményleni, hogy a tartomány gyorsan fejlődő fővárosában még nem egy sikerűlt épület fog emelkedni, mely majd méltán versenyez a XVI. századból megmaradt tisztes előképekkel.

Bernt Rudolftól