Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

6. fejezet - Salzburg

6. fejezet - Salzburg

Az Osztrák-Magyar Monarchia térképe.

Salzburg tájképekben.

Leopoldskron várkastély. Fischer Lajos Jánostól

A salzburgi síkság és a Pongau. Richter Edétől, fordította György Aladár.

Az Alpes hegység éjszaki párkánya a Boden-tótól Bécsig terjedő egész hosszú vonalán lényegileg mindenütt azonos alkatú. Középkori s újabb geologiai korszakokhoz tartozó kemény mészkő-rétegek vannak itt összegyűrődve, meredek gerinczekké föltornyosítva, hatalmas fennsíkszerű rögökként egymás fölé tolatva. Bármennyire bonyolúltak is azonban a részletek, mindenütt föltalálható az a törvény, hogy a régibb rétegek a hegység benseje felé mutatkoznak, ellenben az Alpesek alkotásában közrehatott képződmények legifjabbika, az úgy nevezett Flysch-öv, azokat a legszélsőbb alacsony és erdős dombokat alkotja, melyek a síkságtól a hegységhez való átmenetet eszközlik. Ezek a szelíd alakzatú erdős Flysch- vagy homokkő-dombok és hegyek tűnnek legelőször szemünkbe, ha az Alpesekhez közeledünk s mennél közelebb jutunk hozzájuk, annál inkább eltakarják előlünk a sokkal szebb körvonalakkal biró és magasabb benső hegylánczokat. Ezért az Alpesek éjszaki párkányának legszebb pontjait ott találjuk, hol a homokkő-domboknak ezen eltakaró öve át van törve, vagy egészen hiányzik. Kilátás nyílik ily helyeken a benső hegylánczokra, melyeket egészen aljukig láthatunk, melyek színfalszerűleg sorakoznak egymás mögé s nemes körvonalokban is változó színekben gazdag tájképeket tárnak elénk. A homokkő-övezet ilynemű áttöréseivel mindenütt találkozhatunk, hol nagyobb folyók lépnek ki a hegységből, és ez a kép annál kiesebbé válik, mennél szélesebb az áttörés s mennél nagyobb területet láthatunk be, tehát különösen ott, hol a völgy torkolatánál a síkság felé tó fekszik. Ily helyeken a tó partjait elsőben szelíd alakzatú s dús erdőségekkel borított homokkő-hegyek veszik körűl, a tó felső részén pedig a benső hegylánczok meredek falai egyenesen a víz tükrébe hanyatlanak, mely így pompás előtért alkot egy sík tér körűl, mely még inkább fokozza a hegyek látszatos magasságát. A tájkép ilynemű alkatának köszönhetik hírnevöket mindazok a vidékek, melyeket az Alpesek éjszaki párkányán a legszebbeknek tartanak, minők a Gmundeni, az Atter, Chiem, Tengern tavak s mások vidékei.

Ez a törvény nyilvánúl Salzburg fekvésében is. Az az oly gyakran hangoztatott állítás, hogy Salzburg környezetéből hiányzik egy tó, talán abból a helyes megfigyelésből ered, hogy az Alpesek párkányán fekvő hasonló alkotású pontok legnagyobb részében tómedrek is vannak. Alig lehet kétségbe vonnunk, hogy egykor itt is volt ilyen tó, s csak a beömlő folyó erős iszapolása temette el azt előbb, mint példáúl a gmundeni tavat, melyen a kisebb Traun még nem tudott győzedelmeskedni.

Azonban az alakzat minden hasonlósága mellett egyszersmind igen elhatározó különbség is van itt a táj képét illetőleg. Már föntebb említettük, hogy a hegység bensejébe nyíló kilátásra nézve, melytől a tájkép szépsége függ, a Flysch-övbe vágódott nyílás a szabályozó. S ime az Alpesek éjszaki párkányában sehol sincsen oly tágas nyílás, mint Salzburgnál. Mintegy tíz kilométernyi hosszú vonalon Högeltől a Hauns-hegyig, avagy Stauffentől a Gaisbergig teljesen meg van szakadva a Flysch-hegyek lánczolata. S itt nem valami nagyobb folyó törte át a hegyeket, mint egyebütt; átszakadásnak, egy egész réteglánczolat elsűlyedésének kellett e helyen történnie. Ezért nyomúl itt a síkság tágas kerekded öböl alakjában a benső hegylánczok legmagasabb emelkedéséig, melyek ily módon aljuktól egész a csúcsukig láthatókká válnak s hatalmas hullámzattal tornyosúlva föl, szokatlanúl nagyszerű képet nyújtanak, míg a sülyedés fenmaradt szélei szelíd vonalakban húzódva veszik körűl az öböl oldalait s átmenetűl szolgálnak a síksághoz. Ennek a tájképileg oly híres vidéknek sajátságos szépségét épen az adja meg, hogy itt a síkság oly közvetetlenűl érintkezik a magas hegyekkel.

Salzburg a Karolina-hídról nézve. Krieger Józseftől

De nem a vidék szépsége, mely iránt ezer vagy kétezer évvel ezelőtt valószinűleg nem igen volt érzékök az embereknek, okozta azt, hogy e helyen város alakúlt. Ezt az alakúlást más törvényből kell kimagyaráznunk, mely törvény az Alpeseknek úgy éjszaki, mint déli párkányán mindenütt érvényesnek mutatkozik. A hegység szélén található városok mindenütt ott jöttek létre, hol nagyobb folyók völgyei torkollanak, s ezek a városok annál nagyobbakká lettek, mennél nagyobbak az ama folyók mentén haladó útvonalak elágazásai.

Az útvonalak jelentősége politikai és közgazdasági viszonyok szerint nagyon változó. Salzburg város, mivel először Juvavum néven, mint római fenhatóság alatt álló noricumi város tűnik föl, egyik messze eső, kevésbbé biztos határtartományában feküdt annak a nagy birodalomnak, melynek sulypontja az Alpeseken túl esett. Az a közlekedési útvonal, mely a Salzach mentén a Pongauba, majd a „Tauern”-en át a Murához s több más szoroson át Virunum és Aemona (Klagenfurt és Laibach) nóri főhelyhez vezetett, abban az időben a birodalom szélétől a középpont felé sugárszerűleg futó útvonal volt; ennélfogva bizonynyal fontosnak tartatott, bár kényelmetlen volta miatt kevésbbé volt jelentékeny, mint a szomszéd Brenneren át vivő útvonal, melynek Augusta Vindelicorumtól (Augsburg) Olaszország határszéleig csak két vízválasztón kellett áthatolnia, míg Juvavum és Aquileja közt öt ily vízválasztó állotta el az útat.

Abban az időben, midőn Juvavum romjaiból Salzburg ismét föltámadt, a város félbarbárságnak az egészen barbár világ felőli határán, vagyis az Agilolfingek korabeli Bajorország és a pogány szláv országok határán állott. Midőn ezek messze kiható és eredményes missiói és gyarmatosítási működés színterévé lettek, nagyban emelkedett annak a helynek jelentősége, a honnan az útak az újonnan szerzett vidékekre indúltak ki. Mivel azonban ezen országok később függetlenekké lettek a bajor anyaországtól s a dunaparti Bécs városban oly külön székhelyet nyertek, melynek a lehető legnagyobb önálló jelentősége volt, Salzburgnak, mint közlekedési góczpontnak, a fontossága hanyatlani kezdett. Eközben azonban a város egy egyházi fejedelemnek pompás épületekkel díszített székhelyévé lett, középpontja egy önálló, jól kikerekített államterületnek és a hegység benső szorosain át innen kezdődött meg az állandó, bár nem nagyon élénk forgalom.

Ujabb időben, midőn a vasútak sok, egykor annyira fontos helynek pusztúlást, avagy addig nem is sejtett virágzást nyújtottak, Salzburgnak sikerűlt a nyertes részre jutnia. Az Alpesek éjszaki oldalán itt van az egyik legtekintélyesebb vasúti góczpont, hol főleg nyáron nagy a személyforgalom. Ellenben mint kereskedelmi és iparhely nagyon szűk körre van szorítva a magas vámok által védett határ közvetlen szomszédsága által, mert e határ elvonja forgalmától a város közelében fekvő gazdag területet. Így a helyezt és sors különfélekép megoszlott kedvezése s kedvezőtlen volta következtében Salzburg csak egy 25.000 lakossal biró középszerű várossá emelkedhetett, melyet azonban a hozzá hasonló városokkal szemben ritka természeti szépsége s a művészet gazdag ékessége nagyon előtérbe helyez.

A palotatér Salzburgban. Bernt Rudolftól

Midőn egykor az őskorban, melynek pontos megállapítására a történelem nem képes, Salzburg területét először választották ki az emberek város vagy vár helyéűl, kétség kivűl a síkságból kiemelkedő két domb szolgált okúl a kiválasztásra. A Salzach által feltöltött tág síkságból két mészkő-szirt emelkedik ki szikla gyanánt; ezek közt keresett útat a folyó. Bal partján azonban a folyó és a hegy között még elegendő tér maradt, a hol egy, néhány épületből álló, kis házcsoport helyet foglalhatott. A balparti domb ívalakúlag van kidomborodva épen ott, a hol csúcsa legmagasabb. A dombcsúcs mintegy teremtve volt erődítésre s ennek védelme alatt keletkezhetett a telep. Egyúttal a folyó medre is oly keskeny ezen a helyen, hogy könnyen át lehetett hidalni. Az útnak is, mely a folyó mentén fölfelé vezetett, ezen a szoros átjárón kellett mennie a folyó és a dombok között, tehát a városon át, mivel a síkság a dombokon kivűl mocsaras, turfával telt volt s csak a XVII-ik és XIX-ik században lett járhatóvá. A város és vár ennélfogva uralkodtak a folyón való hajózás, a híd és az alpesi út fölött. E mellett már a legrégibb korban rendkivűl fontos kereskedelmi czikk is volt itt: a só, melyet két, a várostól csak három-három órányira fekvő helyen aknáztak. A római korban, miként a leletek bizonyítják, a várdomb egyik előfokán templom, magán a tetőn pedig vár állott. De még a bal partnak aránylag oly csekély területét sem foglalta el egészen a város. A legutolsó hasznavehető telkek csak a XVII. században vonattak be az útczák hálózatába. A jobb parton a házak száma még mindig csekélyebb volt s csak az utóbbi századokban, különösen a legújabb korban nőtt e házcsoport nagyobbra.

Jelenleg Salzburg város térképe meglehetősen szövevényes, mivel az útczák minden irányban túlterjednek a régi szűk területen a folyó és a hegyek közén, s még kifelé is körűl veszik a városi dombokat. De a kép uralkodó része még most is csak a legrégibb városrész számos templomával és kupoláival, melyek fölé a Hohensalzburg erőd középkori várormói emelkednek. Az a két pont, a honnan a várost és várat egy képben legjobban át lehet tekinteni, a Kapuzinerbergről és a bajor vasúti hidról nyíló kilátás. Innen mutatkoznak a sajátságos jellemvonások. Mellőzzük egyelőre a tetőtől talpig látható magas hegyeket, melyek a város legtöbb képénél mint méltóságos háttér szerepelnek. Foglalkozzunk egyelőre a legközelebb fekvővel. Itt mindenekelőtt föltűnik, hogy a kiváló monumentális épületek száma valóban rendkivűl nagy. Csakugyan kevés hely van az Alpesektől éjszakra, hol oly sok templom, torony, kupola volna együtt ily szűk helyen. De, a mit látunk, két teljesen különböző stilhez tartozik. A dombok tetején legszámosabbak a középkori alakok: rovátkos tornyok, erkélyek, bástyák, melyek a régiség és az építéshez használt anyag eredeti színe miatt mind sötétek; csaknem észrevehetetlen az átmenet ezek és a Mönchsberg meredek sziklafalai között, melyek szint’ azon kőzetből állanak s ezért hasonló színhatásúak. Lenn azonban a renaissance és barok-kor alakzatai uralkodnak s a középkorra már csak nehány tárgy emlékeztet. Legszembeötlőbb a székesegyház sárgás márványhomlokzata, csaknem ilyen magas ormokkal büszkélkedő Collegialis templom. Sok s kupolákkal díszített templom mellett nem hiányoznak régi és új palotahomlokzatok, kapuk, hidak, kútak és szobrok, hogy a kép annál teljesebb és gazdagabb legyen. De az emberi munkánál gazdagabb képet alkotott itt a természet. Az építészeti vonalak összehalmozódása talán nyugtalanítólag és zavarólag hatna, ha a ritka gazdag fatenyészet nem kötné össze összhangzatos hatásúvá az egészet. A Mönchsberg hosszú gerinczét s az Imberg kúpját sűrű erdő fedi, mely lenyúlik a sziklafalakon; a kerteket s fasorokat még nem pusztították el egészen, s a rétek a gyakori esőzés következtében az egész nyáron át üde frisseségben mutatkoznak. Gazdag építészeti tárgyak szoros összeköttetésben a buján tenyésző növényvilággal, az omladozó sötét kőfalakkal, sziklákkal: ezek alkotják Salzburgnak kiválóan regényes és festői képét.

Kilátás a Mönchsbergről a völgy felé. Krieger Józseftől

Sehol sem tűnik ez föl világosabban, mint ha sétát teszünk a Mönchsbergen. Ez a hegy meglehetős kiterjedésű fennsík, mely minden oldalra mintegy negyven–hatvan méternyi meredek szirtfalakkal hanyatlik alá; tetejét lombos facsoportok és rétek borítják, nehány nyárilaktól élénkítve s régi erődítési tornyok sorozatával koronázva. Ha ezt a természetes parkot végig járjuk, mindúntalan a legkellemesebb képek váltakoznak előttünk; itt lábunk alatt a városra látunk, amott a várra, mely a keleti legmagasabb nyúlványon áll, amott a zöld mezőre látunk le, melyet hegykoszorú vesz körűl. Talán még szebb a kilátás a Kapuzinerbergről vagy az Imbergről, mert, míg a Mönchsbergen az ember a város és a hegység között van úgy, hogy az egyiket balra, a másikat jobbra látja, innen egy pillantással láthatjuk a várost, az erődöt, a Mönchsberget s azon túl a hegységet.

Ez a pont alkalmat nyújt arra is, hogy a távolabbi környéket is pontosabban megvizsgáljuk. Mindenekelőtt a városi dombokat körűlvevő kiterjedt síkság ragadja meg figyelmünket. Telve van ez községekkel, magános tanyákkal, nyaralókkal és kastélyokkal, keresztűl-kasúl szelik országútak és mezei útak, melyeket részben hatalmas törzsű fasorok, a régi idők megbecsűlhetetlen hagyatékai, szegélyeznek. A síkság keleti része, a várostól a Gaisbergig az előkelő negyed, a hol kiválóan nyaralók vannak. Itt látható szorosan a hegyhez lapúlva Aigen kastély, mely hiressé lett a hegyen felhúzódó természetes parkjáról s a Berchtesgadeni hegységre nyíló szép kilátásról. A déli vonalon, a Hellbrunn felé vezető fasor mellett, a múlt századokban kastélyokat s díszes nyaralókat építettek. A hellbrunni fasoron végig tett kocsizás egyetlen a maga nemében. Szokatlan nagy hársfák koronái borúlnak itt össze, mint valamely gót templom ívei s jobbról-balról gyorsan futnak el mellettünk a barok-stil pompaérzékével épített nyaralók s a mellett mindenütt újra meg újra kilátás nyílik egy-egy, a legszebb körvonalakban s színekben tündöklő magas hegységre, mely a gyors kocsizás alatt észrevehetőleg közeledik felénk. Hellbrunn kastély maga barátságosan fekszik hatalmas fák háttere előtt. Legtöbb idegent vonzanak ide a hires vízjátékok, melyeket a múlt században rendeztek be: hydrodynamikus mutatványok, melyek részben kellemes látványúl szolgálnak; nagyobb részt pedig a gyanakodás nélkűl nézők meglepetését czélozzák, – valódi tréfás élvezet ártatlan kedélyeknek. Festői volta és csodálatos sajátságossága tűnteti ki még a kőszínházat a park déli részén levő dombon. A czikk-czakkos sziklából, melynek egyes szakadékai és mélyedései mintegy önként kinálkoztak erre, nagy színpadüreget vájtak ki; a nézőtért kivűlről magas sziklakapu zárja el; lépcsők és alagok különböző nemei, titokzatos folyosók, ruhatárak, páholyok s más színházhoz tartozó részek alkotására szolgáltak. A hatást teljes egészszé teszi a mindent körűlvevő, nagy fákban gazdag erdő.

Fürstenbrunn. Hinterholzer Ferencztől

Távolabb nyugat felé s közelebb a városhoz Firmian Lipót Antal gróf érsek egy a mocsár közt levő nagyobb vízgyüledéket tóvá alakíttatott át s a partra egy inkább nagysága, mint nemes körvonalai által kiváló kastélyt építtetett, melyet Leopoldskronnak hívnak. A tó, melyben a hegyek visszatükröződnek, az egyedűli vízmedencze a legközelebbi vidéken s ezért fürdésre és csónakázásra nagyon szeretik használni. A város dél-nyugati részében a zsombékos mocsár Untersbergig terjed. Csak a jelen században készítettek itt útat, szántották föl részben a földet s ásták ki nagyobb mennyiségben a turfát. Itt nincsenek nyaralók, hanem úgy itt, mint az innen éjszaknyugatra fekvő Maxglan faluban az a szegényebb lakosság tartózkodik, mely nagyobb városok közelében szokott összegyűlemleni. A mocsárfürdőknek némi hírnevök is van. Éjszak-nyugat felé, hol a régi római út ment Augsburgba, szintén pompás mulató várkastély emelkedik, t. i. Kleszheim, mely múlt századbeli építmény.

Míg a városi hegyektől délkeleti és délnyugati irányban a síkság mintegy hat–nyolcz kilométernyi szélességben terjed el a hegyekig, nyugat és éjszaknyugat felé pedig észrevehető határ nélkűl függ össze a nagy alpesalji fennsíksággal: éjszakon és éjszaknyugaton a hegyes és dombos vidék már egy–két kilométernyire közeledik a városhoz. Egyenesen éjszakra fekszik egy kettőstornyú búcsújáró-templom, Maria Plain, melyről szép áttekintést nyerünk a város és hegység fölött. Maria Plainon túl a dombvidék egész a Salzachnak az Innbe torkolásaig és a Mattig völgyig mint fennsík folytatódik, melyet a jégkorszak jégárainak nyomai (moréna-dombok, árkok és omladékfalak) egyenetlenné tettek s több tóval díszítettek. Ez a vidék Salzburg tartománynak legéjszakibb része, a határvidék Felső-Ausztria felé. Magas fekvése – mindenütt több 500 méternél – kissé rideg éghajlattal jár együtt, de a rétek és erdők szép buján zöldelnek, a népesség meglehetős sűrű s a természet barátja igen szép kilátásokat talál a nagy hegység felé. Itt van a régi Michaelbeuern zárda, a Mattsee prépostság közel ahhoz a ponthoz, a hol három tó ér össze; itt van a Waller-tó végén Seerkirchen, a hol Szent Rupert az első telepet alapította, midőn a bajorok megtérítése végett e tartományba jött. Délkelet felé az enyhén hullámzó dombvidék lassanként erősebben váltakozó körvonalú s erdős gerinczekkel fedett területbe megy át. Ezen a területen visz el az út Salzburgtól Ischlig a komor Fuschel-tó mellett St.-Gilgenbe a Wolfgang-tó mellé, a hol a Schafberg ismert orma a salzburgi területnek egyik határoszlopa. A Salzkammergut két más tava, a Mond-tó és az Atter-tó egy-egy kis partvidékkel részben szintén Salzburghoz tartoznak. Az ischli úttól délre a hegység alpesi jelleget ölt. Keletre a Traun, nyugatra a Salzach s délre a Lammer-völgy által határolt hegytömegkeleg terjeszkedik szét, mely lényegesen különbözik a berchtesgadeni és hallstatti nagy mészkő-hegyektől, habár szintén mészkőből áll. Míg ugyanis amazok meredek falakkal s élesen fogazott ormokkal biró nagy fennsíkokból állanak, ebben a hegységben a házfedél gerinczéhez hasonló élek és taréjok fordúlnak elő, csak itt-ott törve át kisebb sziklalépcsőzetektől. Szétágazó völgyhálózat viszi el a hegység vizeit részben a Wolfgang-tóba, részben az Almba, mely Hallein mellett, s részben a Lammerbe, mely Golling mellett ömlik a Salzachba. A völgyek keskenyek, magasan feküsznek s kevéssé lakottak. Sötét, vadállatokban gazdag erdők borítják a hegyek lejtőit, s a magasabb részeket sűrű gyalogfenyők vagy alpesi rétek borítják. Ezen úgy nevezett ischli hegység legmagasabb csúcsai a Gamsfeld (2.024 méter) és a Hoher Zinken (1.762 méter), a hegygerinczek egész csoportjának középpontja. Ennek a csoportnak éjszakkeleti nyúlványa a Gaisberg (1.286 méter), melynek kerekded csúcsa egyenesen Salzburg város fölött áll. Erről a könnyen elérhető helyről igen tanúlságos és festői áttekintést nyerhetünk a salzburgi síkságról s annak hegykoszorújáról; e hegy mintegy Salzburg messzelátó tornya, a honnan legkönnyebben át lehet tekinteni a város fekvését azokkal a geologiai sajátságokkal együtt, melyekről a bevezetésben megemlékeztünk.

Most tehát a várost megkerűlve, kitérésünk után, mely a Salzkammergut határaig vezetett, ismét visszatértünk ide s most már arról a hatalmas hegységről kell beszélnünk, mely a város déli határát környezi s mely magassága, merész alakzata s az év nagyobb részén át tartó hóleple folytán a körszemle legjelentékenyebb s legfeltűnőbb részének tartható. Ebből a hegységből azonban ismét különösen egy hegytömeg válik ki; hosszú, fölfelé magasan erdőborított s azontúl sziklás gerincz ez, melynek keleti végét meredek sziklafalak képezik; hatalmas sötét tömeg, melynek kiváló arányai csak akkor vehetők részre tisztán, ha messzelátónkkal észreveszszük azoknak a havasi kunyhóknak parányiságát, melyek itt-ott a hegy oldalára tapadnak. Így tűnik föl előttünk a híres Untersberg (1.975 méter). Erről a hegyről áll első sorban, hogy az Alpesek éjszaki részén sehol sem nyomúlnak elő oly közvetlenűl oly hatalmas és magas hegyek a síksághoz, mint Salzburgnál. Lejtőjének keleti részénél a síkságon egészen a hegy lábáig lehet jutni, mely itt azonnal meredeken a csúcsig fölemelkedik; távolabb kelet felé kis dombhullámzatok találhatók, melyek a hegy jelentékeny magasságával szemben csaknem egészen eltűnnek.

Ily módon válik e hatalmas tömeg a legélesebb ellentétévé annak a síkságnak, melyből kimagaslik. Ez volt bizonynyal az első ok arra, hogy a környék lakói épen ezen hegyhez kötötték mondáikat, épen úgy, mint másutt is a mondák azokkal a hegekkel állanak összeköttetésben, a melyek épen az által tűnnek ki különösen, hogy a síkságból átmenet nélkűl emelkednek ki. Az Untersberg a legbarátságtalanabb hegyek közé tartozik; alig valamit, vagy épen semmit sem lehet rajta lelni, még alpesi legelőnek is alkalmatlan. A síkságról a hegy háromszögű tömegének csak egy keskeny oldalát látjuk s nem a kiterjedt fennsíkot. Ez a sík azonban csak kemény mészkő-hullámokból áll s maga a kőzet elmállás következtében számtalan szakadékot, tölcsért, árkot és gödröt alkot. A hol csak egy kis alkalmas hely maradt a növényzet számára, szivós és keresztűl nem hatolható gyalogfenyő vert gyökeret s teljesen hozzáférhetetlen terület lett. Az útas, ki ide fárad – bár elég ritkán is történik ilyesmi – bátran elhiheti, hogy gonosz szellemek dévajkodnak vele, midőn nagy fáradsággal lépésről-lépésre hatolva át a bokrok és zord sziklák között, még mindig ugyanazon sziklatölcsérekben és szakadékokban látja magát megfogva, melyek közűl az egyik teljesen egyenlőnek látszik a másikkal. Ehhez járúlnak még a sötét barlangok a hozzáférhetetlen sziklafalakon, melyekből gőzölgő köd száll föl s melyek körűl a fekete alpesi csókák repdesnek károgva. Ha végre a veszélyes ösvényen sikerűl behatolnia egyik barlangba, teljesen elhiheti, hogy a gonosz szellemek birodalmába jutott. A barlang fenekét sima jégpadló borítja s a sötét zugokból, mint valami hófehérbe öltözött kisértetek, magas jégoszlopok világítanak ki – karcsú alakok uszályos ruhákkal, a mint télen a tetőről lecsepegő víz megalkotta a jégstalagmitákat széles aljjal és karcsú csúcscsal. Nem csoda tehát, hogy a Untersberggel egész sereg monda áll kapcsolatban, melyek közt leghíresebb az, mely Nagy Károlyról szól, ki e hegyben alszik s legelterjedtebb a nép között, mely a hegyet a törpék lakóhelyének tartja.

Hallein és a Dürrenberg. Fischer Lajos Jánostól

Az Untersberg keleti alján fut el az Alm folyó, mely Berchtesgaden kis tartományból jő s túl rajta egész a Salzachig dombos vidék van, telve tanyákkal és községekkel s dél felé a Magas Göll (2.519 méter) falai által határolva. Ez a festői vidék bensejében ásványkincset rejt, mely e kis tartomány politikai és gazdasági történetében igen nagy szerepet játszott: értjük Hallein és Berchtesgaden sóját. Az előbbi városka, mely már a XII. század óta a fejedelmi sófőzés székhelye, keskeny területre szorítva fekszik a Salzach és azon hegy között, melynek tetején vezetnek az aknák a föld bensejébe.

Egy a XVIII. században vörös márványból épített búcsújáró kápolna már messziről jelöli azt a helyet, a hol ma úgy, mint már a rómaiak letelepedése előtt, a természet becses adományát kapják. Fölfelé menve a még mindig széles Salzach-völgyön minden lépéssel mélyebben hatolunk be a magas hegységbe. Nyugat felől hatalmasan emelkedik föl a Magas Göll, dél felől a Tännen- és Hagen-hegység széles tömegei látszanak elzárni a völgyet s csak az erősen előretörő folyó tanúsítja, hogy valahol kell lenni bejáratnak az Alpesek bensejébe. A széles völgy felső végét Golling régi és tekintélyes mezőváros foglalja el. A községnek két nevezetessége van. A Magas Göll alján egy barlangból tiszta és jó nagy patak ömlik ki, mely azonnal ketté szakadva meredek sziklafalakon esik le s igen festői vízesést képez, a Schwarzbach-vízesést. A másik nevezetesség útunkba esik. Ha ugyanis még egy darabig fölfelé megyünk a Salzach partján, csakhamar eljutunk ahhoz a helyhez, a hol világossá válik, miként maradhatott oly észrevétlenűl áttörése a hegységen. A Tännen- és Hagen-hegység meredek falai között ugyanis feltűnően szűk útat alkotott magának. Alig egy pár méter szélességre szorítva rohan itt a zavaros víz egy rettenetes szakadék, az úgy nevezett „Gollinger Öfen” mélyébe. Az országút az áthatolhatatlan szorost megkerűli, a vasút alagúton megy át.

Erősség a Lueg-szorosban. Schindler Jakab Emiltől

A völgy tovább is keskeny szoros marad, a melyben a hegység falai között csakis a kőomlás fölött zúgva haladó folyónak, a vasútnak meg az országútnak marad egy kis hely. A Lueg-szorosban vagyunk, melyet 1809-ben Napoleon szövetségesei hasztalan ostromoltak.

Werfen vár. Schindler Jakab Emiltől

Még csaknem három órát kell mennie az útasnak, míg a völgy kiszélesedik, hol nyugatról magas, nagy részt hófedte hegyektől környezve, oldalvölgy torkollik belé; a torkolatnál terülnek szét Sulzau vastelep épületei. Ezután ismét szoros következik; a folyó és vasút megkerűlnek itt egy erdős előhegyet, melyen régi épület látható, de csak, ha már túlmentünk a szoroson s visszatekintünk éjszak felé, látjuk meg ott Werfen vár tekintélyes épületét, mely belűlről elzárja a Luegbe való bejáratot. A vár a XI. században épűlt, mint a hegyi vidék kulcsa; a középkorban sok ostromot látott; ma már csak annak köszönheti fennmaradását, hogy a magasra emelkedő Tännen-hegység alján oly festői fekvése van.

A Lueg-szoroson áthatolva a Pongauba érkeztünk. De, mielőtt útunkat folytatnók, vessünk még egy pillantást a hegységre, melyen oly szoros úton jöttünk át. A Hagen-hegység, valamint a Tännen-hegység is nem egészen 2.000 méter viszonylagos magasságú mésztömegek, melyek, az Untersberghez hasonlóan, igen meredek, csaknem teljesen járhatatlan hegyoldalakkal hanyatlanak le a völgyekbe, míg tetőiken tágas, de kietlen lapály terűl. Ritkán fordúlnak elő s fáradságosak a följárások, a köves felső lápák csakis birkalegelőknek alkalmasak. Annál jobban tenyészik itt azonban, az emberek zajától nem zavartatva, a nemes zerge. Különösen mióta szenvedélyes gazdag vadászok megvásárolták a havasi legelőket s a juhok legeltetése megszűnt, ezek a hegységek az Alpesek legelső zergevadászterületei közé tartoznak. Sőt még a vadkecskét is, mely már a középkor végén tenyészett itt, bár akkor is csak mesterséges pótlással a Zilli-völgyből, áttelepítették újabban Piemont hegyeiből a Tännen-hegységbe s többszörös sikertelen kisérlet után most már teljesen biztosítottnak látszik, hogy állandóan megmarad e helyen ez a pompás vad, mely olyannyira illik a vad és nagyszerű tájképhez.

A nemes vadászatra nézve azonban a legnagyobb és legrégibb hírnevű a Hagen-hegység s különösen az e között, meg az Uebergossene Alp között mélyedő Blühnbach-völgy. Délre, nyugatra és éjszakra csaknem járhatatlan falakkal környezve, kelet felé a Lueg-szoros irányában csak keskeny sziklavölgyön megközelíthetőleg fekszik egy meglehetős széles völgy, melynek úgy talaját, mint oldalait fölfelé egész a hegyfalakig s addig a határig, melyet a természet a fatenyészet elé szab, sűrű erdő borítja. Csak a középen, mintegy másfél órányira a völgytorkolattól, van egy tágas tisztás s ezen egy tekintélyes vadászkastély, melyet a XVIII. században Dietrich Farkas érsek építtetett. Arra a kérdésre, miért volt szükség ebben az erdei magányban olyan kastélyra, mely több száz embert és lovat befogadhat, a vadászat története elegendő fölvilágosítást nyújt. A völgy elzárt volta, mely a nagy vadnak a menekvést teljesen lehetetlenné teszi, különösen alkalmassá alkotta e helyet az úgy nevezett hajtóvadászatra. A vadászat megkezdése előtt több száz hajtó lassanként a völgy legbensőbb zugába szorította a vadakat, hol azután hálókkal körűlkerítették őket. Erre a főrangú vadászuraság elfoglalta állását fejedelmi vendégeivel a hálónál, a vadat kihajtották és „nehány pompás szarvas lelövése után” vége volt a mulatságnak, melynek előkészitésén száz meg száz ember heteken át munkálkodott. Ekkor természetesen nagy területre volt szükség, hogy a kiséret, a szakácsok, vadászszemélyzet s hajtók elférjenek. Ma már csendesebb az élet a Blühnbach-völgyben, bár bizonynyal ma is oly vadászjellegű, miről tanúságot tesz a sok száz agancs- és zergefő, melyek a kastély összes folyosóinak és szobáinak falait elborítják.

Vadkecskék a Tännen-hegységben. Pausinger Ferencztől

Az a hegytömeg, mely a Blühnbach-völgyet dél felé bezárja, a salzburgi mészkő Alpesek legmagasabb emelkedése. A triasképződmény egész rétegsorozata 2.938 méter magasságig tornyosúl szabályos helyzetekben, dél felé meredek falban szakadva meg, míg fönt egy éjszak felé lejtő fennsík terjed. Ezen a lejtőn tágas firnmező van, az „örök hó”, melyről, miként Svájczban, a Blümlis-alpról azt tartja a rege, hogy itt egykor virágzó havasi rét volt, de ezt a pásztorok bűnös dölyfe miatt szomorú végzet érte. A legmagasabb pont, a „Hochkönig”, egészen a déli szélen fekszik s igen tágas kilátás nyílik róla köröskörűl. Maga előtt mélységben aránylag alacsony, erdőkkel s zöld rétekkel borított hegyvidéket lát a szemlélő, az agyagpala-hegységet, mely itt a mész Alpesek és a közép Alpesek közé nyomúl be. E mögött a Salzach-völgy barázdája tűnik föl, mely a palahegységet egyenest nyugat-keleti irányú vonalban határolja. Azonfelűl pedig a meddig a szem határa tart, a legmesszebb eső nyugattól a legtávolabbi keletig rendkivűl tekintélyesen emelkedik a keleti Alpesek főhegyláncza, a Magas Tauern. Valódi hegyláncz fekszik előttünk: jeges főgerincz, melyből egyközűleg futó harántgerinczek nagy számmal ágaznak el. Néző helyünkről egyenesen dél felé ama két harántgerincz közé láthatunk, melyek a Raurisi völgyet határolják; a többiek jobbra és balra minél távolabb tűnnek föl, annál inkább félre vonúlnak színfalszerűleg. Minden magas csúcsot meg lehet látni az Ankogltól és Hochnarrtól a Grossglocknerig, a Wiesbachhornig és Grossvenedigerig. Nagyszerű kép, mely annál hatásosabb, mivel a közbeeső palahegység a messzebb tekintést lehetővé teszi. Épen a Hochkönig meredek déli aljánál van a Mitterbergi rézbánya 1.500 méter magasságban. Régi tárnái igen nevezetes tanúbizonyságai a történeti kort megelőző időben folytatott iparnak, jelenlegi bányaüzeme pedig az egyedűli még virágzó ág a salzburgi bányászat egykor oly tekintélyes fáján. Még kevéssel ezelőtt Mühlbachban Mitterbergen alúl történt meg az itt nyert érczek kohászati földolgozása; legújabban a kohót a Salzach-völgybe tették ki, hogy a vasúthoz közelebb legyen.

A Blühnbach-völgy 1600-ik évi vadászjelenettel. Pausinger Ferencztől

A Blühnbach-völgy XVIII-ik századi vadászjelenettel. Pausinger Ferencztől

Ezzel ismét visszatértünk útunkra. Mert alig nehány kilométernyire Werfentől léptünk be ismét a fővölgybe. Itt, közel a Mühlbach-völgy végéhez, fekszik éjszaki irányban Bischofshofen, a Pongau legrégibb községe, hol Szent Rupert a VIII. században remetelakot alapított. Ma ez a hely nevezetessé lett, mint vasúti csomópont, mert innen ágazik el az a vasúti vonal, mely a Fritz-völgyön át az Enns völgyébe s onnan tovább Stiriába vezet. Ott, a hol a Mühlbach-völgy torkollik, szintén igen nevezetes őstörténelmi lelethely van, a Götschenberg, melyen körsánczok, kőkorszaki eszközök és bronztárgyak találtattak.

Ha a mindenütt jól mívelt völgyfeneken fölfelé megyünk, egy magas völgyterraszról már messziről tekintélyes község látszik elénk kettős tornyú templomával: St.-Johann mezőváros, a Pongau főhelye. Földrajzilag nevezetes helyen fekszik, ott tudniillik, a hol a Salzach kilenczven kilométernyi hosszú nyugot-keleti irányát az Enns folytatja tovább. Mivel ezen kivűl e helyen két Tauerni völgy, a Nagy-Arl- és a Kis-Arlvölgy torkollanak nem messze egymástól, már régóta közlekedési góczpont képződött itt. Újabb időben majdnem elvesztette ezt a szerencséjét, mivel a vasúti elágazást két órányival lejjebb Bischofshofenbe helyezték át. De még idejében igen hatásos vonzó tárgya akadt az idegenek ide járására abban a nagyszerű sziklazugban, a hol a Nagy-Arlvölgy patakja a völgytoroknál a legutolsó lépcsőt áttöri. Ez a hely, a Liechtenstein-szoros, az Alpeseknek kétségkivűl egyik legnagyobb nevezetessége és St.-Johann ezen 1876-ig egészen hozzáférhetetlen és ismeretlen ritkaság megismertetésének évenként több ezer idegen látogatását köszönheti. A szoros legbenső része alig két vagy három méter széles nyílás 50–60 méter magasságban úgy, hogy csak is gyenge napfény hatolhat le a borzasztó mélységbe, hol egy nagy patak habzik és zúg, mely az Alpeseken kivűl jókora folyónak is beillenék. Az egésznek fénypontja azonban a szoros torka, a hol a patak magas esésekben zuhog le a szoros sötét mélyébe. Délben, midőn a nap a vízesésen át löveli sugarait a szorosba, a hol minden világosság csak is a fehéren villogó és porló vízomlástól ered, hasonlíthatatlanúl szép fényhatás támad. A szoroson belűl a Nagy-Arlvölgy meglehetős egyformaságban még 25 kilométer hosszat halad addig, hol az Arl-hasadék a Malta-völgybe megy át; nevezetes pont, mert a helyen ér véget az Alpesek egységes jeges főhegyláncza, mely innen kelet felé két lánczra szakad, melyek jelentékenyen alacsonyabbak. Régebben a Nagy-Arlvölgyben a bányászat virágzott, ma minden holt és pusztaság. Hüttschlagtól sűrűn látogatott átjáró visz a Gamskahrkogl-on át a Gastein-völgybe.

A Liechtenstein-szoros. Hinterholzer Ferencztől

A Kis-Arlvölgy, mely hasonlókép St.-Johannál torkollik, a Nagy-Arlvölgygyel keletre egyközűleg fut, de torkolatánál nyugotra fordúl. A fordúló pontnál egy ma patak nélkűl levő völgy húzódik át csaknem az Ennsig, miből az következik, hogy a Kis-Arlvölgy egykor ennek a folyónak a rendszeréhez tartozott, de attól valamely, a mélyebben fekvő Salzachba lefutott patak erősebb vájó ereje folytán elszakadt. A fordúló ponton fekszik Wagrein mezőváros, beljebb a Kis-Arlvölgyben egy kis tó, azután igen magas és meredek völgylépcsőzet következik s a meglepett útas a tetőn egy nagyobb nyílt tóhoz, a Tappenkahr-tóhoz bukkan, mely tó 1762 méter magasságban, kopár sziklás lejtőktől körűlvéve, nagyon komor jellegű. A körülötte levő lejtőkön van a tartomány legnagyobb havasi legelője, a hova hajtják egész Pongauból a szarvasmarhákat.

A két Arl-völgyön kivűl még egy Tauerni harántvölgy tartozik a Pongauhoz, mely mindannyi között a leghosszabb, legnépesebb és legfontosabb t. i. a gasteini völgy, a természet legnevezetesebb s legnemesebb kincseivel: aranynyal és gyógyhatású vízzel megáldott terület. Ha St.-Johanntól a Salzach mellett fölfelé megyünk, hogy a gasteini völgy széléhez jussunk, csakhamar reá akadunk Schwarzach községére, mely, mint az 1731-ik évben Salzburgból kiűzött protestánsok gyülekező helye, nevezetes. Még most is mutogatják itt azt az asztalt, melyen ezek – a sót közösen megkóstolva – egymásnak hitbeli hűséget fogadtak. Schwarzach fölött fekszik St.-Veit mezőváros s nem messze ettől Goldegg vára, a melytől a középkori salzburgi nemes családok egyik legtekintélyesebbike nyerte nevét. Még két évtizeddel ezelőtt a vár egyik termében láthatók voltak a XVI-ik század kezdetéről származó falfestmények, az akkor virágzó renaissance kiváló alkotásai. Azóta – fájdalom! – csaknem tökéletesen tönkrementek. A Salzach-völgyben fölfelé több völgyszoroson keresztűl, a hol a vaspályának fáradságosan törtek útat a sziklában, a gasteini Ache torkolatához jutunk. Komor sziklatorok előtt állunk, melyben tekintélyes vízesés habzik. A vasúton utazó azonban csak egy pillanatig láthatja e képet; rögtön azután Lend-Gastein állomáson áll meg a vonat. Ez állomást elhagyva, meredek kanyargó úthajlatokon megyünk föl, melyek magánál Lend községnél kezdődnek. Majd feltárúl előttünk a völgytorok, a melyen át a gasteini Ache fut az említett vízesés felé. Ujból egy szoros képe tárúl elénk, nem oly borzalmas, mint a Liechtenstein-szorosé, de mégis festői és változatos. Egy igen keskeny helyen át, hol egy középkori vár képes volt az útat elzárni, a gasteini völgy széles és kiterjedt legalsó fokára jutunk, mely 200 méterrel fekszik magasabban, mint a Salzach völgye. A völgy alját nedves rétek, mezők borítják s erdők húzódnak föl a hegylejtőkön egészen a gerinczekig. Több órán át változatlan jellegű marad a tájkép, míg végre elérünk Hof-Gasteinba, a völgy főhelyére. Itt bezárúl a széles lapos völgyfenék s három oldalvölgyet látunk összefutni, melyek magas lépcsőzetekkel esnek le a fővölgybe; nyugotról az Anger-völgyet, keletről a Kötschach-völgyet, melyen át hóborított csúcsok tündökölnek s középen a Wildbad-Gastein-völgyet, mely a fővölgy folytatásának látszik.

Wildbad-Gastein és vízesése. Fischer Lajos Jánostól

Hof-Gastein a XVI-ik században Zott, Weitmoser és más gazdag bányatulajdonosok székhelye volt, kiknek pompás házaik és síremlékeik megmaradtak, mint a rég eltűnt jólét egyedűli tanúbizonyságai. Ma a meleg víz sokkal nagyobb és fontosabb jövedelmi forrása lett a völgynek, mint az aranybányászat, és Hof-Gastein is részt vesz ebben annyiban, hogy a meleg forrásvizet Wildbadból ide vezetik. Sok fürdővendég kényelmesebbnek is tartja az itteni nyugodt tartózkodást, mint a Wildbadban való tolongást. Valóban ott minden össze van szorítva: a házak, az emberek, a természet. Sajátságosabb helyzetet nem is lehetne egy könnyen elképzelni. A források épen ott törnek ki a sziklákból, hol a völgy igen jelentékeny lépcsőzetben ereszkedik le. Körűlbelűl egy kilométernyi vonalon az Ache esése több mint kétszáz méter úgy, hogy egy helyen a vízesésben az egész patak csaknem tiszta fehér habbá válik. Ezen vízesés alatt jönnek ki a források vezető csövei s e körűl vannak a fürdőhely házai az igen meredeken eső hegylejtőkön, melyeken a legkisebb tért is a leggondosabban fölhasználják. Hogy az egyik ház alapzata magasabbak fekszik, mint az előtte levőnek a teteje, az nemcsak egyszer fordúl elő, hanem három vagy négy ízben is egymás fölött. Harmincz évvel ezelőtt ezek a házak nagyobb részt még egyszerű barna faépületek voltak; azóta újabban kő és tégla segítségével hozzá láttak annak a nagy föladatnak a megoldásához, hogy egy tuczat vendégfogadót, számos nyaralót, templomokat, sétatéri csarnokokat, fürdőházakat állítsanak föl oly helyen, hol egyetlen talpalattnyi egyenes föld sincs, s a föladatot megoldották. Legújabb időben a tartományi képviselet kérelmére megengedte Ő Felsége a király, hogy Gastein területe az uralkodói magán vagyon számára megszereztessék.

A melegforrás hőmérséklete 39 Ro, vegyileg teljesen tiszta víz idegen alkotó rész nélkűl, s csak fürdőnek használják, de nem iszszák. Híre messze elterjedt, de a XV-ik század előtt aligha volt ismeretes. Azóta azonban fokozatosan emelkedő mértékben számtalan szenvedő keresi föl egész Európából. A kellemes erősítő fürdő, a friss hegyi levegőben való mozgás, a magas fekvés (1.100 méter), úgy látszik, különösen öreg emberekre hatnak élénkítőleg. Különben a fürdőt főként köszvényben szenvedők látogatják.

A Nassfeld Gastein mellett. Fischer Lajos Jánostól

Ha valamely szomszéd völgyből hegygerinczen át érkeztünk Gasteinba, egészen meglepő az ellentét az elhagyott őstermészeti egyszerűség és a fínomúlt műveltség azon alakjai között, melyek közé jutunk itt egy pillanat alatt. Az úri élet, a meredek, gyakran hóval borított hegyek, a tomboló vízesés együtt oly sajátságos kép, melynek párja még az Alpesekben is.

A Wildbad lépcsőzete fölött újból lapos sík völgyfenék következik, melynek felső végén fekszik Böckstein régi bányásztelep, a hol egykor a Radhaus hegy aranybányáinak zúzó malmai voltak. Az aranytartalmú hegység alján vagyunk, melynek lejtőjén, közel a gerinczhez, erős kovarcztartalmú gneis-réteg vonúl el. Haszonhajtása azonban nyomorúságos. A fínom aranylemezek nagyon vékonyan fordúlnak elő a kovarczban, úgy, hogy e kovarczból óriási tömeget kell összezúzni, míg említésre méltó mennyiségű aranyat kapnak. Jelenleg az aknázás épen csak a jövedelmezés határán mozog, míg egykor ez volt a gazdasági forrása a tartománynak és kormánynak. De a változás megmagyarázása végett nem szükséges az ércz silányúlását föltételezni, avagy épen a protestáns bányászok kiűzését hozni föl; eléggé megmagyarázza a dolgot az, hogy az aranyérték a XVI-ik század óta alásülyedt, míg az előállítási költségek aránylag emelkedtek. Böckstein mögött ismét összeszorúl a völgy; több vízesés erősebb lépcsőzetet jelöl s mintegy két óra múlva elérjük a legfelső völgyfenéket, az 1.600 méter magasságban fekvő Nassfeldet. Sík, zöld, de kopár terület ez, szép alakzatú, részben fenhóval borított hegyektől körűlvéve, kellemes nyugalom képét nyújtja nagyszerű komolysággal kapcsolatban. A hátsó hegykoszorúnak, a Mallnitzi Tauern-nak, legmélyebb pontját használják átjáróúl Karinthiába. Böckstein-nél egyesűl a nassfeldi völgygyel az Anlauf-völgy, melynek hátterét a gasteini hegyek legmagasabbika, az Ankogl (3.253 méter) dísziti. Az Anlauf-völgyből hasonlókép átjáró visz Karinthiába, a Korntauern, melyen át állítólag római út is vezetett. De, hogy a még látható útnyomok római eredetűek-e, azt leletek biztosan nem igazolják.

A régi s még ma is népszerű Pongau elnevezés nem vonatkozik ugyan az Enns-völgy legfelsőbb elágazásaira; mivel azonban ez is St.-Johann kerületi kapitányság közigazgatási területébe tartozik, itt emlékezhetünk meg felőle. A Salzach-völgyből, mint már említettük, két főút vezet az Enns-völgybe. Az egyik a Fritz völgyén halad, mely Bischofshofen alatt torkollik; erre megy a vasút is; a másik a Kis-Arl-völgyben haladt Wagreinig s onnan az említett Trocken-völgyön át. Mindkettő közel ahhoz a ponthoz ér össze, a hol az Enns éjszaki irányából a keleti irányba hajlik, a mennyiben a Tauern harántvölgyét Flachaunál elhagyja s a nagy hosszanti völgybe lép át. Itt van Altenmarkt. Egy pár kilométerrel fölebb az Enns napfényes balpartjának egyik magas párkányrészén van Radstatt kis város, mely 1886-ban ünnepelte meg várossá emeltetésének hatszázados évfordúlóját. Itt ágazik el a Tauernen átvonúló fontos országút, az első járható átjáró az Alpesek főhegylánczán át a Brennertől számítva, a közlekedési út Lungauba, az osztrák Mura völgyébe, Közép- és Felső-Karinthiába, Krajnába és Olaszországba. Ha tekintetbe veszszük, mily jelentékeny része feküdt a salzburgi birtokoknak Lungauban, Stiriában és Karinthiában, megérthetjük, mily fontos dolog volt az érsekekre nézve, hogy a Tauern-hegységen uralkodjanak. Ma minden megváltozott. A vasút nagy körben kerűli meg a Tauern-hegylánczot s a régi út inkább csak a Lungauval való közlekedésre szolgál. A két említett úton kivűl még egy, hegyeken és völgyeken át nehezen kúszó kis út van itt, mely, Gollingtól elágazva, Abtenaun át a Tännen-hegység éjszaki alján e hegység s a Dachstein-csoport közötti hézagot használja föl, hogy a Fritz-völgybe s innen az Enns völgyébe jusson.

A Kitzloch-szakadék Taxenbachnál. Krieger Józseftől

A Pinzgau. Ruthner Antaltól, fordította György Aladár.

Salzburg herczegség dél-nyugoti részét a tartomány ezen részében ősidőktől szokásos elnevezés szerint Pinzgaunak hívják.

Salzburgot joggal sorolják a legpompásabb havasi vidékekhez; de a Pinzgau az ő különböző alakzatú hegységekhez tartozó hegyeinek nagyszerű kiemelkedésével s az azzal összefüggő természet tüneményekkel, minők a fenhó legtisztább fehér színében tündöklő magas csúcsok, vadon szétszaggatott jégárak, hatalmas vízesések, elandalító hegyi tavak, sötét erdőségek és smaragd-zöld rétek, – a tartomány legszebb része. Mielőtt a részletekkel megismerkednénk, együk szemügyre a vidéket egész általánosságban.

Az Alpesek középponti és éjszaki öve közt levő határ, miután Tirolban az alsó Inn-völgyből a Ziller mentén fölfelé Zellig futott, a Gerloson és a Gerlos-nyergen át a Salzachig vonúl. Ez a kis folyó a Pinzgau éjszaknyugoti sarkától nem messze a Kitzbüheli hegycsoportban a brixeni magaslat szép kilátású nyergéhez közel majdnem 2.000 méter magasságban ered, csakhamar egyesűl a vízben a dúsabb Krimmler-Ache-val s azután, kivált dél felől folyvást új mellékfolyók által erősödve, tovább halad s vele együtt megy a középponti és éjszaki Alpesek említett határa ezentúl keleti irányban.

A Salzach völgye, mint fővölgy összes mellékvölgyeivel, a vidék nyugati határától Walchenig a Felső-Pinzgaut alkotja. Ehhez csatlakozik a Salzach kelet felé irányúló folyása mellett St.-Georgen vidékéig Közép-Pinzgau és ettől keletre folytatólag Lendig Alsó-Pinzgau.

A Közép-Pinzgau azonban még éjszak felé is kinyúlik. A Salzach-völgyben a völgy éjszaki oldalán levő hegyekben egy részhez jutunk, a hol legelőször is a Salzachhoz közel a Zelli tó hullámzik. A tó még a Salzach folyamvidékéhez tartozik, de alacsony hegygerincz választja el már a Pinzgau második nevezetes vizétől, a Saale- vagy Saalachtól, mely eredete helyétől, a Glemm-völgyből, nyugot felől érkezik a messze éjszakra kiterjedő résbe. Itt szintén éjszaki irányt vesz föl s a széles völgyben megtartja ezt az irányt Saalfeldenig s a „Steinernes Meer” aljáig, valamint tovább az éjszaki Alpesek mésztömbjei között, egy helyen kanyarodva nyugot, majd keleti irányban Bajorország határa felé. Miként a Pinzgau többi része csak a Salzach völgyéből és mellékvölgyeiből úgy a Közép-Pinzgau éjszaki része csak a Saale völgyéből és folyóvidéke völgyeiből áll.

Bányászlak a Rauris melletti Goldberg alatt. Krieger Józseftől

A Salzach-völgy hegykörnyezetét éjszak felé a Kitzbüheli hegycsoport, dél felé a Közép-Alpesek hatalmas főtömegének, a Magas-Tauernnek egy része alkotja. A nyugatról keletre futó Tauern-főgerincztől, a mennyiben Pinzgauhoz tartozik, a kisebbeket nem is említve, tíz nagyobb, a hegységre függőleges irányban menő harántvölgy nyúlik le délről éjszak felé a Salzach hosszanti völgyébe és épen ezen völgyekben, a melyeknek hátterén számos, a Grossvenediger (3.673 méter) és Wiesbachhorn (3.577 méter) hegyek magasságánál alig alacsonyabb jégcsúcsok emelkednek ki a Venediger, Granatspitz, Grossglockner alsó csoportjaiból és a raurisi aranyhegységből, épen e völgyekben kell keresnünk a Pinzgau tulajdonképi pompáját. A Saale völgyében azonban a Leogangi és Loferi hegység, a Steinernes Meer és a Reiteralpe ragadják meg a figyelmet az éjszaki Alpesek jellemző vonásai által; hatalmas mésztömbök ezek, melyek meredek sziklafalakkal esnek le a völybe, míg merész alkotású szarvas csúcsaik s gerinczeik az ég felé emelkednek. Útunkhoz a Pinzgaun át a keletről indúló útat választjuk s Lendnél lépünk be alsó-Pinzgauba.

A Salzach hosszú lomha folyása után Felső- és Közép-Pinzgaun keresztűl az által, hogy Brucknál egy darabig fölfelé a völgylejtőhöz közeledett s medre a salzburg-tiroli hegyi vasútvonallal nagyon nehezen osztozkodhatott a keskeny völgyfenéken, nyugtalanná lett s hullámverve és zajongva halad el Lend mellett. A közelben lép be a gasteini Ache nagyszerű zuhataggal a Salzach-völgybe, hogy azonnal e folyóval egyesűljön. A vízesés mellett állanak még a gasteini aranybányászat megszünt olvasztó műhelyének épületei, melyeket legújabban földszurok készítésére használnak föl. Lend mai jelentősége csak abban áll, hogy az országút itt ágazik el Gastein felé. Ezenkivűl egy kis út vezet innen a Salzach-völgyből messze kilátszó magas fekvésű Embachon keresztűl a Rauris-völgybe. sokkal élvezetesebb azonban a Pinzgau eme mellékvölgyét a Taxenbach kis mezőváros közelében s egy csaknem rommá lett vár által diszített domb alatt fekvő Rauris-Kitzloch nevű vasúti állomástól meglátogatni. Épen az állomás mellett ömlik be a raurisi Ache a Salzachba s ennek partján fölfelé menve nehány pillanat alatt elérjük a Kitzloch-szoros vidékét. Ezt a szorost bátran összehasonlíthatjuk a Pongauban St.-Johann mellett levő szomszédos Liechtenstein-szorossal. Emez zordonabb, de a vízrészletek, köztük a nagy vízesés festői szépsége, valamint a sziklák alakja tekintetében amazé az elsőség. Félóráig vándorolva a szoroson át s egy kissé tovább az Ache jobb partján levő parkszerű úton elérjük a Lendbe vezető országútat s ismét egy óra múlva Rauris mezővárost. Az egykori iparis jóllét nyomai még ma is láthatók itt nehány régi épületen és a nagy templomon.

A völgy kitágúl s a Hüttwinkl-völgy végén levő jégborított csúcsok meglátszanak. Rauris ugyanis a Magas-Tauern főgerinczén két völgyágban ered, a völgy torkolatáig éjszakra futó Hüttwinkl fővölgyben és a Seidlwinklben, mely éjszak-nyugati menete után egy órányira Rauris mezővárostól délre Wörth mellett egyesűl az előbbivel. A Seidlwinklen át vezet az út Heiligenblutba, s Wörth egy pár házán parasztművészettel festett teherhordó lovak bizonyítják, hogy a Tauern e részén egykor élénkebb közlekedés volt. A gyalogló Rauris mezővárostól jó öt órai úttal eléri a Hüttwinkl végét és az 1.597 méter magas érdekes Kolm-Saigurnt, meg a Goldbergen űzött aranybányászat zúzó- s mosóműhelyét.

Ferleiten. Mayburger J.-tól

A tájkép, melyet a raurisi aranyhegyek alsó csoportjának legmagasabb helyén, a Ritterkopf (3.001 méter), Hochnarr (3.258 méter), Goldzechkopf (3.052 méter), a Magas- és Hátsó-Sonnblick (3.103 méter) vesznek körűl, melyeknek alsó része fölött hatalmas vizek ömlenek a mélységekbe, s melyeknek felső részéről a jégár fénylik, a lakóházakkal és bányaműhelyekkel telt havasi területtel együtt megragadó látvány, mely szokatlan alakjaival, a házak mögött a sziklafalakra fölkúszó fölvonó géppel, fenn a legmagasabb hegyorom fölött az égboltozatból kiváló telefon-vezeték oszlopaival s magában a völgyben a hópóznákkal, meglepően hat. A fölvonó gép, egy fa-út, melynek sínjein egy 735 öl hosszú kötélnek a jégár vize által hajtott kereken való föl- és legombolyítása segítségével egy talyiga 55 fokig menő hajlási szöglet alatt körűlbelűl tizenkét-tizenöt percz alatt 580 méter magasságig siklik föl és alá, a 2.177 méter magas gépháznál végződik. E helyről egy csúsztató van építve a Goldberg-jégár szélén 2.341 méter magasságban fekvő bányászlakig, hol a bányászok élik át nélkülözésekben gazdag téli napjaikat. Európa legmagasabban fekvő meteorologiai állomása, a Sonnblick-észlelőház, rövid idő óta áll a Sonnblick csúcsán 3.100 méter magasban. Az állomást telefon-vezeték köti össze Rauris mezővárossal s onnan táviró a világ egyéb részeivel. Kétségtelen, hogy ez az állomás a tudománynak igen fontos szolgálatokat fog tenni. Kolm-Saigurntól és a Goldbergtől átjárók vezetnek Gasteinba, meg a karinthiai Möll-völgybe, köztük egy a „kleine Fleiss”-on át Heiligenbluthoz.

A vasút Rauris-Kitzloch állomástól Bruck-Fuschba vezet s itt már a Közép-Pinzgauban vagyunk. A Salzach-völgy e közben új alakot nyert, keskeny szorosból tágas völgygyé vált. Ezt különösen elősegíti, hogy a Fusch-völgy délen szélesen torkollik s lehetővé teszi, hogy tekintetünk a Salzach völgyfeneke fölött nyugatra a hat órányi távolságra fekvő Mittersill várig hatoljon. A Fusch-völgy a Salzach-völgy nagyobb mellékvölgyei közé tartozik. Eleintén jó darabon völgylépcsőzet nélkűl csaknem sík-egyenesen megy Fusch faluig. A Sulzbach-völgy és a Hirzbach-völgy, mely utóbbiban egykor jövedelmező aranybányászatot űztek, jelentékeny vízesésekkel dicsekszik s mindkettő a falu közelében végződik. Befelé a völgyben kelet felől a Weichselbach-völgy következik, a melynek magas fekvésű alján van az igen látogatott St.Wolfgang am Weichselbach fürdő, közönséges nevén Fusch fürdő. A fővölgyben most kezdődik a legalsó völgylépcsőzet, melyen áthaladva az osztrák Alpesek egyik legvonzóbb képe, a Ferleiteni völgyfenék (mintegy 1.147 méter), tárúl föl hirtelen előttünk. A völgy tágas és zöld, a fölötte levő lejtők szelídek s részben erdővel fedettek, melyek kivételkép a völgyfenékig lenyúlnak, miként a Brennkogl kerete a magas Tennig a legszebb fenhó-csúcsok a völgyig hullámzó jégáraikkal. A délen fekvő mély nyereg, melyről jégmező nyúlik le a legfelső fuschi völgyfenékhez hajló katlanba, a 2.668 méter magas Pfandl-rés, az ismert átjáró a Pasterzehez. Nyugat felé csatlakoznak hozzá a csúcsos Sinnewelleck és a széles Fuscherkaar-Kopf (3.321 méter) s az előbbi, valamint a völgy nyugati szélének legdélibb magaslatai, a Fusch és Kaprun közt levő vízválasztó gerincz alatt van Fusch tulajdonképi völgytorkolata, a Käfer-völgy. Oldalain mindenfelől kék jégfalakkal szakadnak meg a jégárak s fenekére habzó vízzuhatagok esnek alá. Még hatalmasabbá válik a hegykeret, midőn beljebb a völgyben a fuschkapruni gerincz főcsúcsai lépnek előre. Különösen meglepő nagyságban tűnik föl a nagy Wiesbachhorn, mely a felső fuschi völgy fölé sokkal több mint 2.000 méternyi magasságra csaknem függőlegesen emelkedik a csúcsig (3.577 méter); tetejét örök hó födi s oldalain, valamint óriási testének több magasabban, vagy mélyebben fekvő pontjain jégárak találtak medret.

Brucktól Zell am See felé a vasút az egykori tulajdonosa, Lichtenstein uralkodó fejedelme által mai pompájában újjá alakított Fischhorn régi vár mellett vezet el s azon túl a zelli tó délnyugati partján egyet kerűlve, a tó nyugati partján fekvő Zel am See állomásra jut, mely mezővárost jelenleg nyáron az osztrák Alpesekbe járó idegenek szívesen keresik föl. Zell ezt részben fekvésének köszönheti, mivel a legpompásabb hegyvidék közepén fekvő tó egyik kiálló földnyelvén áll; de bizonynyal csaknem oly mértékben köszönheti buzgóságának, melylyel fogadók építése, sétaterek létesítése s más effélék által az idegenekről gondoskodik.

A zelli tó vonzó erejét az itt-ott erdővel borított s egész a tetőkig zöld agyagpala-hegységek közvetetlen keretének és a tájkép páratlan változatosságának köszönheti: éjszakon a „Steinernes Meer” mészfalai, délen a Tauern csúcsai és jégárjai a Salzach-völgy déli szélén és mellékvölgyei legszélső részeiben; köztük föltűnő a magas Tenn és Innbachhorn Kaprunnál, a melyekhez, a tó keleti partjáról nézve, még a Kitzsteinhorn merész gúlája csatlakozik. Zell am See nevétől legújabban a Schmittenhöhe neve elválaszthatatlan. A gyakran látogatott messzelátó (1.935 méter) a legkedveltebb alpesi helyekhez számítható. A zelli tó keleti partjához közel fekszik a zöld Hundstein (2.116 méter), mely kilátásáról ép oly híres, mint versenyteréről, mivel rajta történik meg évenkint Pinzgau lakosainak népünnepe, a lábkacsozás és birkózás.

A vasút Zelltől éjszak felé menve, könnyen áthalad a zelli tó és a Saale közt levő alacsony vízválasztón s a folyó mentén erdős vidéken át jut Saalfelden völgyfenekére. A magaslaton szétterülő mezőváros, a házak fölött kimagasló nagy plébánia-templom négyszögű tornyával, a „Steinernes Meer”-nek közeli óriás fala a hatalmas Breithornnal (2.496 méter) s a Leogang mészóriás tömege e helyen figyelemre méltó tájképpé egyesűlnek.

Saalfelden környékén egész sereg úri lakot találunk. A legtekintélyesebb közöttük a Lichtenberg vár, mely 913 méter magasságból a Steinernes Meer egyik előfokáról tekint le a völgybe. A kilátás innen és a még kissé magasabban fekvő remete-lakból a Saale völgyére, a zelli tóra mosolygó hegyekre, a Tauern jégárjaira, majd a közel fekvő szürke mészhavasokra és be a Leogang és Urschlau völgyekbe határozottan elragadónak mondható. Az Urschlau-völgy, mely a Hochkönigben 2.938 méter magasságra emelkedő „Uebergossene Alp”-nál, a Werfen melletti örök hóval borított Schneebergnél és a Steinernes Meer dél-keleti párkányánál ered, Saalfeldennél ér véget. Almban, az innenső Urschlau plébánia községében, állott az 1561-ben kihalt Alm nemesi család vára, az egyedűli pinzgaui családé, mely, mint örökös asztalnok, az érsekségnél állandó tisztet viselt. Az Urschlau-völgyből a buchaui résen át (2.281 méter) kapaszkodunk föl a Steinernes Meerhez; Saalfeldenből a Ramseidi és Weissbach-résen át vezet oda az ösvény. Saalfeldennél végződik a Saale-völgy felé nyíló s alsó részében kiszélesedő Leogang-völgy, a melyen keresztűl a salzburg-tiroli hegyi vasút vezet át Salzburgból Tirolba (969 méter). Egy mellékvölgyben, a Schwarzleo-völgyben, nikel- és kobalt-bányát mívelnek.

A Saalfendentől Lofer felé vezető út ezentúl a Saale völgyében éjszaki irányban halad tovább. Oberweissbachig a mélyútakon megy, melyeket azért hívnak így, mivel a Leogang-csoporthoz tartozó s a Berchtesgadeni hegység hegyei itt közel lépnek egymáshoz, bár nem annyira, hogy a Saalach völgye hasadékká szorúlna össze, Weissbachtól az út Berchtesgaden felé a Hirschbühel mellett vonúl el, melynek alján a Seisenberg-szoros fekszik. A szoros szikláinak kagylószerű vájatásai és egy napfény által alig megvilágított üstalakú mélyedés, melybe a szoros vize ömlik, méltóvá teszik, hogy a tartomány legérdekesebb szorosai közé számítsák.

Weissbachtól éjszakra csakhamar ezután a loferi úthoz közel a barátságos Saale-völgyben találjuk a „Lambrechts-Ofenloch” (Lambert kályhakürtője) nevű több ágra oszló barlangot, majd a leogangi és loferi mészkőtömbök közé ékelt omladékárok egy rövid mellékvölgyében a Vorderkasi szakadékot. Ez a szakadék, melyen át az Öd és Alm patakok futnak, ritkítja párját az osztrák Alpesekben, a mi torkolata szűk voltát, falai magasságát s kanyargását illeti; falain a vízvájások hihetetlen magasságra emelkednek és több felülről lezuhant sziklatömb sajátságos módon úgy beékelődött a falak közé, hogy a látogató a szó szoros ételmében feje fölött látja őket függni.

Luftenstein szorosnál összébb szorúl a Saale-völgy, de St.-Martin és Lofer mellett kiszélesedik s a tájkép, különösen a medencze éjszaki párkányán fekvő Lofer mezőváros mellett hatásossá válik; a Reiter-havas s a loferi csoport magas csúcsai: a két Ochsenhorn (2.288 és 2.513 méter), a karcsú Reifhorn (2.430 méter) és a Breithorn (2.416 méter), fenn világos, vízszintesen rétegzett sziklafalaikkal s alól az előhegyek sötét erdővel veszik körűl az élénk zöld völgyet. A loferi hegyek alján St.-Martin közelében egy kis völgyben fekszik Kirchenthal nagy és igen látogatott búcsújáró templomával. Loferen át visz a régi tiroli főút Salzburgba. Tirol határa nyugat felé közel a mezővároshoz van Strub szorosnál, mely 1805-ben és 1809-ben a franczia háborúkban csatahely volt. Az útvonal a Knie-szoroson túl Unkenben ismét kiszélesedő völgybe jut. Oberrain fürdőben Unken mellett évről-évre sok fürdővendég fordúl meg;a közel fekvő Schwarzberg-szoros szeszélyes sziklaalakzatairól hires. Az út csakhamar Unkenen túl ismét emelkedik és Stein-szorosnál, melynek régi kaputornya még megmaradt, a bajor határhoz ér.

Zell am See. Hinterholzer Ferencztől

Visszatérünk Zell am See-be, hogy a Salzach-völgy pinzgaui nyugati részét meglátogassuk. A Bruckból Oberpinzgauba vezető országút a völgynek éjszaki részén vonúl el s róla messzire végig láthatunk a völgyön fel- és lefelé. Mittersillig lényegileg egy és ugyanazon jellege van. A széles völgyfenéket nagy részt fakerítés által elkülönített s számos szénapajtával rakott rétek foglalják el, részben azonban gabnaföldek is. Az éjszaki oldal lejtőin, a napos hegyeken, az erdő gyakrabban váltakozik a ligetekkel élénkített száraz rétekkel és több gabonaföld is fordúl elő. Az éjszaki párkány magasabb zöld hegyeit részben alacsonyabban fekvő nyúlványaikon át, részben a tőlük a Salzach-völgy felé meredeken lejtő rövid völgyek nyilásain keresztűl lehet meglátni. A nagy Tauerni keresztvölgyek torkolatain át pedig a jégárak és havas csúcsok csillámlanak le a völgybe. A szem számos csinos parasztházban gyönyörködhetik; mindeniknek egy vagy két emeleten végig futó, fából készűlt széles folyosói és erkélyei vannak az előre álló tetőzet alatt. Magános lakok, tanyák és falvak magas csúcsú templomaikkal, melyek nagyobb része már külsőleg elárúlja régi korát, váltakoznak egymás után. A várak közűl Fischhorn Felső-Pinzgau felé néz; Kaprun a kapruni völgy nyilásánál igen tekintélyes képet nyújt, míg Mittersill vára a Salzach-völgyben messze vidéken uralkodik. A nagyszabású tájkép kiegészítő részeiül szolgálnak a legelésző pinzgaui barmok: a barna fehércsíkos tehenek és az erős kanczák fürge csikóikkal.

Fürthbenágazik el a kocsiút a fő országúttól Kaprun felé. Ezen megyünk továbbá a Salzach mellett s ezért egy pár szót kell itt szólnunk a pinzgaui mocsárokról.

Pinzgau, különösen Felső-Pinzgau, már évszázadok óta szenved a Salzach-völgy elmocsárosodása miatt, bár évszázadok óta komolyan törekesznek ezt a bajt elhárítani. Sokat értek el már is, s különösen Bruck és Kaprun körűl jó darab földet nyertek meg a mezei gazdálkodás számára, és más helyeken ma a birtokos legalább megkapja keserves szénáját ott, a hol évekkel ezelőtt csak semlyékek, víztócsák és kavicstorlaszok voltak találhatók.

Kaprun várát, még mielőtt a XV. században az érsekség hűbérűl magához váltotta, a Velben és Puchheim családok birták. Ez sem szabadúlhatott meg a Pinzgauban levő többi érseki várak közös sorsától: 1526-ban a parasztháborúban lerombolták.

Saalfelden és a Steinernes Meer. Hinterholzer Ferencztől

A Kaprun-völgy épen úgy, mint a Fusch a Grossglockner-csoportba nyomúl be s a Tauern főgerinczénél kezdődik. Alsó részében erődgazdasága, festői vízesések és oldalszakadékainak színfalszerű beszakadásai teszik érdekessé. A magasabb völgylépcsőzet, a fanövés határán már túl fekvő Wasserfallboden (körűlbelűl 1.600 méter magasságban) a magas hegyi vidék egész komorságában tűnik föl. A vízfolyások által szaggatott barnászöld réten havasi kunyhók feküsznek s a dél-nyugati párkányon van az osztrák alpesi egylet által épített menedékház, a Rainer-kunyhó. A völgy fölött azonban a Magas Tauern egy pár legfenségesebb csúcsa trónol, a Magas Tenn, a kis és nagy Wiesbachhorn, a Glockerin (3.420 méter), a magas Bärenkopf, a Hoch-Eiser (3.204 méter) és éjszak-nyugatra tolúlva a Kitzstein-Horn (3.194 méter). A völgytalaj fölött csekély magaslatban végződik a kis és nagy Wiesbachhorn között aláhanyatló Wielinger-Kees.

Még nagyobbszerű a legfelső völgyfokozat, a Mooserboden (1.930 méter). Itt a Wasserfallboden hegykarimájához még a gerinczen a Pasterze felé az innenső Bärenkopf (3.253 méter) és a magyar Riffli (3.340 méter) sorakoznak. Köröskörűl jégárak nyúlnak le a lápzöld völgytalajra, melynek végén kagylóalakúlag emelkedik a nagy karlingi jégár vége. A Salzach-völgyben Walchennél állott a Walchen család ősi kastélya, mely család egyik tagja II. Frigyes név alatt 1270-től 1284-ig ült szent Rupert székében.

Uttendorftól délre torkollik a széles Stubach-völgy, e legközelebbi, említésre méltó harántvölgye a Tauernnek, melynek hegyei a Glockner-csoporthoz és a Granatkogl-csoporthoz (3.082 méter) tartoznak. Gazdag tagozata miatt a legérdekesebb Tauern-völgyekhez tartozik; e mellett Fusch-ot a hozzá tartozó Ferleitennel, Kaprunt a maga Mooserboden-jével s végre a Stubachot mondhatjuk a Pinzgau legpompásabb völgyeinek.

A völgy az Ördögmalmon (2.496 méter) alól a dél-nyugatra mélyedő Dorfer Öd- és a dél-keletre futó tulajdonképi Stubach-völgyre oszlik. Az utóbbiban alacsony gerincz választja el a Tauern-Moost hason nevű tavával a nyugati részről, a Weissenbach-völgytől, melyben a „Zöld-tó” tündököl, mely után föntebb a Granatkogl jégára alatt a „Fehér-tó” következik. Az utóbbi igen regényes tónál 2.225 méter magasságban áll a Rudolf trónörökös-kunyhó, a német és osztrák Alpes-egylet egyik menedékháza. Innen egyenest mehetünk a Tirolba Kalsba vezető stubachi Tauern 2.506 méter magas nyergéhez. Ellenben a Tauern-Moos a nagy Ödenwinkl-Keesig terjed, mely a 3.439 méter magas Eiskögele, a Pasterze melletti 3.475 méter magasságú pompás Johannisberg és a magas Riffl környezetében az igazi havas komoly méltóságával hat reánk.

Stuhlfeldenben, az egykori prépostság és pinczehivatal székhelyén, Lichtenau várkastély tűnik szemünkbe. Mittersill, felső-Pinzgau főhelye, a Salzach mellett a merő sík talajon elég tért talált nehány széles útczára. Teljesen uralkodik rajta a 150–160 méter magasan fészkelő vár, egykori székhelye Felső-Pinzgau grófjainak, kik erről Mittersill grófoknak nevezték magukat. Ezután évszázadokon át fejedelmi tiszttartók laktak itt s ezeknek szolgált hivatalos helyiségűl. Csak a legújabb időkben jutott a vár magán kezekbe, mikor is remekűl újján alakították. A terraszáról nyíló pompás kilátás messze terjed keletre a Salzach-völgyre és nyugatra ennek határhegyeire Alsó-Pinzgauéitól egész a Plattenkoglig. Dél felé a Velber-völgyet egészen a legbelsejéig be lehet látni. Mittersill, valamint Stuhlfelden, kiindúló pontoka Geisstein megmászására, mely 2.361 méternyi magassága, valamint a Glockner- és Venediger-csoport közepén fekvő helyzete következtében kétségkivűl a leghálásabb messzelátó pont a Salzach-völgyet éjszakra határoló hegylánczban.

A Mittersillhez közel fekvő Velbennél, hol a XV. század elején a Velbenek kihalt családja lakott, végződik a Velber-völgy, a melyen át a Velber-Tauernen keresztál windisch-Matreiba jutunk. Mikor a Tauernen át élénkebb közlekedés volt, a Velber-Tauern volt a szorosok legélénkebbike. Csakugyan a Velber-völgyben is van két tauerni ház, mint a Krimmler-, Achen-, Fuscher- és Raurisi-Seidlwinkl-völgyben, azaz oly tanyák, melyeknek tulajdonosai előbb az államtól, most pedig a tartománytól segélyt nyernek oly kötelezettség mellett, hogy a Tauernen járó-kelők biztonságáról gondoskodjanak hókorlátok fönntartása, eltévelyedettek kikutatása, szegény útazók kisérése, sőt azok élelmezése és – eltemetése által is.

A Rudolf trónörökös-kunyhó és a Weiss-See a Stubach-völgyben. Krieger J.-től

A Tauerni házak a Velber-völgyben, Schösswend és Spital, már délre feküsznek onnan, a hol a völgy a dél-keletre mélyedő Amervölgyi Ödre és a Tauern-úti Velber völgyre ágazik el. Ez a legnagyobb tájképi szépségét ott nyeri, a hol a szabad oldal fala, egy széles, tetején fogazot, számos árkaival lefelé hajló, egész a magaslatig zölddel borított sziklahegység emelkedik, melynek árkaiban egyes hómezők fészkelnek, míg mélyen alant a számos zuhatag által élénkítet Hintersee csillámlik. A Tauern-őt fönn a 2.540 méter magas nyeregig sivatag kőmezőn át apró tavak mellett vezet el és a völgy magas szegélyeitől csak a nyereg nyugoti részén emelkedő Tauernkogl (2.982 méter) sziklatornya vonja magára a figyelmet.

A Salzach-völgy képe Mittersilltől fölfelé Neukirchenig igen kevéssé különbözik a Bruck és Mittersill közt levő részlettől, legfölebb hogy az éjszaki hegység, a Sonnberge, még barátságosabban tekint le a völgyre, hogy a völgytalajon még több liget van s a hegyoldalak még sűrűbben vannak erdőkkel borítva. Hollersbach, Bramberg és Neukirchen templomain, tovább Weyer kápolnáján a csúcsos tornyok, gyámoszlopok s az épület más részei itt is könnyen észrevehetővé teszik a gót eredetet. Különösen festői tekintetű csúcsos tornyával és magas templomával Bramberg, a mint ezek a hegytetők fölé emelkednek; a festőnek azonban nem volna szabad figyelmen kivűl hagynia a falu közepén álló szokatlan nagyságú karcsú czirbolyafenyőt sem, mely Bambergnek oly sajátos jellemzője.

A Tauerni völgyek közűl Hollersbach a hasonnevű falunál végződik. Mélyen benn ágazik szét és ott a háttérben tó hullámzik s átjárók visznek a Gschlössbe és a Windisch-Matrei-i Tauerni házhoz. Hegységei közt mindenekelőtt a nyugati gerinczen Habach felé vízszintesen fekvő Watzfeldkees érdemes az említésre. Az országúton Hollersbach után Mühlbach következik, régi iparűző hely, a hol ma – fájdalom – a munkának szünetelnie kell. Egykori rézbányái a Salzach jobb partján az úgy nevezett Brenn-völgyben voltak. Mühlbachnál végződik a Mühlbach-völgy, a legjelentékenyebb mellékvölgy a Salzach éjszaki részén. Nyugatról kelet felé a Wildkogl körűl kanyarog, míg legnagyobb éjszaki kihajlásánál alig egy kissé éjszak felé fordúlva Tirol és Salzburg határán a nagy Rettenstein emelkedik, mely úgy magassága (2.361 méter), mint meredek mészcsúcsa miatt a zöld palahegység közepén a pinzgaui éjszaki hegyek között a legfeltűnőbb. A Mühlbach-völgyön át megy a gyalogösvény a Salzach-völgyből a Stangen-nyergen át a tiroli Sperten-völgybe.

A Weyer várnak egy alacsony dombon fönnmaradt romjai alatt Weyerhofban még megmaradt a kideszkázott díszterem abból az időből, midőn a tulajdonos köteles volt kegyelmes urát, a chimseei püspököt, vagy annak helyettesét elfogadni. Weyerhoftól délre nyílik a Habach-völgy. Hegyei, különösen a nyugoti párkányon és a Tauern főgerinczéhez tartozó hátsó részen, igen magasra emelkednek; a két Venediger szomszédja, a jeges magas Fürlegg egész 3.240 méterig nyúlik föl. Ezek s ezekben a csaknem függőlegesen emelkedő fatzenwand, a zöld vízesések által élénkített talaj és a Mayer havas, meg a völgyzárlat fölött levő nagy jégár a meglátogatást leginkább megérdemlő Tauerni völgyek egyikévé teszik Habachot. régebben e helyen smaragdot ástak, jelenleg azonban a bányászat megszűnt.

Mittersill. Hinterholzer Ferencztől

Neukirchen vára, melyet most árvaháznak használnak, a Neukirchen urak tulajdona volt. A legutolsó köztük, György, ki 1547-ben halt meg, tiszttartó volt Mittersillben s az ő sírköve Neukirchen templomában a község legnagyobb nevezetessége. Neukirchenen felűl végződnek a Salzach-völgyben a két Sulzbach-völgy, a Magas Tauern harántvölgyei, melyeket torkolatuknál egy kis közbenső gerincz választ el egymástól.

Alsó-Sulzbach torkolatánál a völgy vize egy erdei szakadékban egyetlen hatalmas sugárban ömlik le közel 50 méter magas sziklafalról egy völgykatlanba, melynek mélyét a belőle föltolúló vízpermeteg nem engedi meghatározni. Alsó-Sulzbach ásványai között kiváló epidotok foglalják el az első helyet. A nyugatra fekvő Felső-Sulzbach-völgyben a legfelsőbb völgylépcsőzet megkapó hatású: zöld völgytalaj szétszórtan fekvő havasi kunyhókkal, körűlvéve a keleti völgypárkányzat sziklafalaitól s a nyugatinak hófedte hegyeivel, hasadékaival, jégáraival s az abból völgybe omló patakokkal, háttérben a főgerinczről lehúzódó Obersulzbachkees, mely felé hatalmas hófedte csúcsok, közöttük középen s az egész kép fölött uralkodva a Nagy-Geiger (3.352 méter) emelkednek. Később föntebb a völgyzárlatnál a Nagy-Venediger már keletre látszik a Nagy-Geigertől. A Nagy-Venediger megmászása éjszak felől rendesen Obersulzbachból történik, s a német és osztrák Alpes-egyesűlet ennek megkönnyítése végett ebben a völgyben a kürsingi kunyhót (2.781 méter) építette.

Neukirchenen túl a pinzgaui völgyi út a nagy Dürnbachauba lép. A Dürnbach az éjszaki hegység egyik legrombolóbb patakjának mutatja be magát azon törmelékmennyiség által, melyet a liget fái és bokrai között nagy távolságig lerakott. Kiömlésével ferdén átellenben a Felső-Sulzbach-völgy vizének egy ága ömlik belé, a mi szintén hozzájárúl a víz torlódásához s így e vidéken újból elmocsárosodva találjuk a Salzach-völgyet.

A Dürnbachauból az út a Krausen kápolna mellett megy el, a hol egy tábla figyelmezteti az útast a Venediger megtekintésére. A felső Salzach-völgy aligha oly vonzó más helyen, mint itt a Rosenthal kezdetén. A zöld völgytalajon, mely az éjszaki lejtő aljától a Sulzbach-völgyek torkolatáig terjed, világos kő- és sötét faházak állanak magánosan, vagy csoportosan számos szénáspajtákkal együtt. Az Alsó-Sulzbach végső lépcsőzetéről a Sulzaui vízesés ezüst szalagja csüng le. A völgylejtőt a Sulzbach-völgyek sarkain és felettök a közepen álló Mittelkoglt sötét erdők borítják. Föléjök emelkednek a magasabb hegyek falai és csúcsai, melyekről itt-ott hó csillámlik, annak fényébe vannak öltöztetve a háttérben levő hóhegyek, mindenek előtt az Alsó-Sulzbach végén, egyenesen a Sulzaui vízesés fölött emelkedő nagy és kis Venediger. Ha ezután a völgybe befelé tekintünk, Hieburg romjai fölött meglátjuk a Nesslinger Wandot, mely mellett a fiatal Salzach megy el mindaddig, míg a Krimmli Acheval egyesűl, továbbá a mindenütt, különösen pedig sarkán, a Falkensteinnál, az erdőn áttörő sziklafalakat s mögötte a Plattenkoglt, keletre pedig az alant erdős, fölebb halványzöld palahegységet, a melyeknek legnevezetesebb kúpjai a Gernkogl (2.261 méter) és a Wildkogl.

A Nagy-Venediger. Krieger Józseftől

Pinzgaui völgyi útunk délnyugat felé halad a Salzachhoz. Waldnál megszűnnek a völgy fenekén a mocsarak; tanyák váltakoznak szántóföldekkel és ligetekkel, sőt némely szikladarab egészen szilárd talajon nyugszik. Elérve a Falkenstein szögletéhez, egy dombtetőn meglátjuk Krimml magas hegyes tornyú templomát és a házakat; majd a vízesés tompa dörgése ér fülünkhöz és észreveszszük a legelső és legfelső vízesést az erdő közepén.

A krimmli vízesés nagyszerűségben az Alpesekben levő összes vízeséseket felűlmúlja. Az esés egész magassága attól a ponttól számítva, a hol a legalsó esés Krimmlnél a völgyfenekre ér, 450 méternyi. Ezen a vonalon a vízben gazdag Ache három vízesést alkot, e mellett közben gyors zúgokkal rohan lefelé. A középső esés két, vagy három részből áll, melyeket külön-külön eséseknek is lehet tekinteni. A legalsó esésben a hatalmas víztömeg egy szoros szakadékból tör elő, ezerszeresen átugorván önmagán; ezután, mivel útját sziklák gátolják, jobbra fordúl és vadúl tajtékzó hullámaival, a mennyiben azok nem foszlanak szét a levegőben vízpermetegekké, széles körívben a völgy mélyére ér. Páratlan azonban a legfelső vízesés. Az ár 200 méter mélyre esik mennydörögve egy gneisz medenczébe. Fenn az örvénynél magasra tornyosúlnak a hullámok, de alig tették meg a merész ugrást, a legváltozóbb káprázatos képekben jelennek meg, akár egymás mellett, akár egymás fölött ömlöttek le, hasonlóan a mélységbe sülyedő kisérteties alakokhoz, melyeknek hófehér lepleik összevegyűlnek a köddel, vagy a kiülő sziklákon szétzúzódva szabálytalan tajtékzó vonalokban kanyarognak és permetező poreső képében lebegnek fölfelé.

A Krimmli Achen-völgy hosszasan húzódik tovább szélesen és csaknem sík egyenesen. Hegyei a keleti oldalon a Felső-Sulzbach felé húzódó gerinczhez, délen a közép-főgerinczhez és nyugaton a Zillerthal-hegycsoporthoz tartoznak, mert e völgyön a Birnlückén (2.672 méter) keresztűl megy el a határ a legutóbbi csoport és a Magas Tauern között. Ott, a hol a nyugati oldalon a Rambach tekintélyes vízesésben a jégáraktól a Reichenspitze közelében a völgy alját eléri, áll a Tauerni ház. A délibb irányban fekvő Unlass-alpeseknél ágazik el a Windbach-völgy a fővölgytől. Az előbbin át kapaszkodik föl a Tauerni út a tiroli Ahren-völgybe vezető Krimmli Tauern 2.635 méter magas hasadékáig. A délkeletre futó fővölgy a nagy Krimmlerkeesnél végződik, a mely fölött a hatalmas Dreiherrenspitz (3.499 méter) magaslik ki és ezen ág számára alkotja a Birnlücke az átjárópontot az Ahren-völgybe. Krimml Tirollal csak a Gerlosba vivő öszvérút által van összeköttetésben. Ezen az úton a fennsík tetejéről még egyszer megláthatjuk a Krimmli vízeséseket, és, habár innen a távolság miatt a meglepő részleteket már nem különbözethetjük meg, a természet játékának hatása még itt is jelentékeny.

A Lungau. Ruthner Antaltól, fordította György Aladár.

A Grossarl-völgy hátterébe mélyedt Arl-hasadék mellett végződik a Tauern kelet felé s megkezdődik a közép-Alpesek legkeletibb, Stájer Alpeseknek nevezett főcsoportja. Az éjszaki rész rendesen kis vagy alacsony Tauern név alatt messze benyomúl Stiriába keleti irányban. Ennek főgerincze alkotja Weinschnabltől a Schöneckig a Lungaunak, Salzburg herczegség délkeleti részének, nyugati és éjszaki határát. Ellenben a déli főág Weinschnabltól a Lungau déli csúcsán emelkedő Königstuhlig vagy Karlnockig déli irányt vesz. A Katschbergig, mint a pöllai Alpeseknek s onnan keletre, mint a Stangalpnak alsó csoportján, Lungaunak főleg a déli határa megy rajta. A kis Tauern harántgerincze Schönecktől délre, és végre a Stangalp harántgerincze a Königstuhltól éjszakra határolják Lungaut kelet felől.

Ezen többnyire magas határszéltől mindenütt a Mura-völgy és vidéke közepe felé összefolyó magas harántgerinczek futnak ki. Aránylag kis helyet engednek ezek völgy képződésekre, és így a Lungau, habár nem a legmagasabb talajemelkedése is a monarchiának, mindenesetre magasan fekvő hegyi medencze zord éghajlattal, és a két legnagyobb község a Mura hosszanti völgyében 1.068 és 1.021 méter tengerszín fölötti magasságban fekszik.

A Mura az Arl-hasadékhoz közel a Lungau délnyugati sarkán ered. Középen fut végig Lungaun át délnyugati irányban s a keleti határon Stiriába megy. Ennek a folyamrendszeréhez tartoznak a Lungau összes vizei, kivévén a kis tartomány déli részén nehány jelentéktelen patakocskát, melyek a Lieserbe ömlenek. Csakis a Mura mentén van Lungaunak könnyű közlekedése a világgal, különben mindenütt magas hegységek választják el a szomszéd tartományoktól, és habár ősi történeti események, a salzburgi érsekségnek az alpesi tartományok keresztyénné tételével szerzett érdemei, valamint adományok korán oda csatolták Salzburghoz, földrajzilag mégsem mondható ezen tartományhoz tartozónak, melytől a Tauern óriási bérczfalai választják el.

A Salzburg és Lungau közt levő egyetlen járható szoroson, a Radstatti Tauernen (1.738 méter) át Lungau földjére lépünk. A kitűnő út, melyet, mint a rajta talált mérföldmutató kövek tanúsítják, már a rómaiak is használtak, a vasútnál kezdődik Radstatt mellett. A Tauern legfelsőbb vidéke, a Tauernkaar, mint sajátképi rés a gerinczben, tág és nyilt. Egészen karimájukig erdőborította üstvölgyek sorakoznak egymás fölé; a sziklabordák ritkán törnek át a felső zöld rétegen, sőt inkább gyalogfenyő és a rhododendron bokrok fedik ezeket is, s a havasi rózsák virágzásakor a Tauern magaslatai a szó szoros értelmében rózsaszínt öltenek. Csak az országúttól némi távolságban tornyosúlnak a magas csúcsok, a nyereg körűl levő mély szakadások fölé.

Scheidberg Tauerni fogadóig, hová gyorsan hanyatlik alá az országút a tetőről, a legfelső Taurach-völgy jellege egyiránt élénk marad. De, mivel a rés szabad útat enged a hózivatarnak és a tágas talaj tért ad arra, hogy kidühöngje magát, a Tauern magaslatáról a Scheidbergig terjedő rész a legveszélyesebbek közé tartozik. Scheidbergnél a keleti hegyeknek az országúthoz közeledése folytán megszűkűl a völgy, a zöld völgyfenék gyakran csak nehány méter szélességre szorúl, az innen fölemelkedő erdőség nagyobb részt vörös fenyőkből áll. Csak midőn megérkeztünk a magas hegygerinczen át, a hol egykor az őrház állott, a Lantschfeldi és Tauern-völgy egyesűléséhez, tágúl ki némileg a völgyfenék. Csakhamar Tweng faluban vagyunk, melyről a völgyet a völgyeknek Lungauban szokásos elnevezéséről „Twengerwinkl”-nek (twengi zug) hívják. Twengtől Mauterndorfig kevéssé változik a tájkép: a völgyfenék szűk, gyakran teljesen erdőtől borított, itt-ott szántóföldek és tanyák élénkítik. Visszatekintve a lantschfeldi nyiláson át, fölismerhetjük a tulajdonképi radstatti Tauern-hegyek déli oldalának falait.

Mauterndorf, a vidék legrégibb mezővárosa, az érseki tiszttartók székhelye volt, mielőtt azok Mooshamba költöztek volna át. A lungaui bányászat virágkorában több vagyonos iparos is lakott itt. A régi vár a város felső végén a Tauerni út melletti magaslaton áll. Némely részeiben már tökéletes rom, de meg nem törve küzd az idővel hatalmas négyszögletű tornya igen érdekes kápolnája figyelemre méltó falfestményeivel és szép szárnyas oltárával még fennáll. Délnyugatra Mauterndorf fölött emelkedik a 2.408 méter magas Speiereck, Lungau egyik leghíresebb messzelátó pontja, melyet innen lehet a legkönnyebben megmászni.

A Taurachnak eredetétől a Tauernkaaron egész Mauterndorfig délkeleti folyása van és ezt az irányt folytatva csakhamar eljutna a Muráig, ha útját a Speiereck egyik keleti nyúlványa, a Mitterberg (1.578 méter) el nem zárná. A Mitterberg és Speiereck között eső nyergen át visz az út Mauterndorfból St.-Michaelbe.

A Mitterberg fekvése által nemcsak a mauterndorfi völgy szélesedik ki, hanem a Taurach-völgyben egy második, a Murával egyközű völgy is támad, a melyen át most a Taurach keletre folyik, e közben a Lungau éjszaki völgyeiből jövő összes patakokat magába öleli és a Murába viszi. A Taurach-völgyön át út vezet Mauterndorftól Tamswegig. Az út szép kilátásokat nyújt. Jobbra a Mitterberg erdős magaslatai emelkednek, balról a Weissbriach, Lignitz, Göriach és Lessach „zugok” barázdáit láthatjuk. E völgyek hatalmas magaslatai messze kilátszanak. Még a Magas-Golling is látható rövid időre, a Preber pedig folyton fenntartja felsőbbségét a vidék fölött. Az egyes zugok közt levő harántgerinczek mélyebben bent daczosan tekintenek alá, de a völgyek lefelé barátságosabbakká válnak és végre enyhén és zöld mezben hajlanak le a Taurach völgyéhez. A kép fénypontjaként a nem jelentéktelen Mariapfarr magas tornyú búcsújáró temploma látható a legszélesebb és legbarátságosabb lejtőn a baloldalon Weissbriach felé. Kelet felé Tamsweg környékéről látjuk a Lasaberget és délre a Schwarzenberget.

A kisebb völgyek, mint a Tauern-völgyek Lungauban, lényegileg hasonlók egymáshoz. Együtt említjük tehát róluk, hogy rendesen egy, vagy egynehány apró tavat vesznek körűl, és hogy hátsó részükből átjárók vezetnek a főgerinczen át a pongaui Forstau-völgybe, a schladmingi Felső- és Alsó-völgybe és a kis Sölk felé. Az egyes völgyekről csak a különlegességeket kell fölemlítenünk. Így a Twengerwinkl után következő Weissbriach-völgyben kápolnát találunk egy vár romjai között, mely a Weissbriach család ősi tulajdona volt. Ugyancsak a Weissbriach éjszakkeleti völgyágazatának végén van az ásványtanilag nevezetes Zinkwand, mely a mellette fekvő bányászlakkal egész a legújabb időkig űzött kobalt bányászata miatt méltó a megemlítésre. Göriach és Lessach közt pedig mindkét völgyből kiemelkedik s leginkább Göriachból megmászható a kis Tauern csúcspontja, a 2.863 méter magas Hoch-Golling. Miután a Taurach magába szedte a Weissbriach, Lignitz, Göriach és Lessach völgyekből jövő patakokat, a Mitterberg keleti lejtőjén útat talál dél felé a Murához, a melybe kevéssel Tamsweg fölött ömlik. Az országút is leszállott a Mura völgyébe, még egyszer átmegy a vámhídon a Taurachon keresztűl és azután elérkezik Tamswegbe.

Tamsweg a Lungau legnagyobb mezővárosa, mintegy 1.000 lakossal és mint a kerületi kapitányság székhelye, egyúttal a vidék főhelye. Van piacza, egy pár szabályos útczája és nehány csinos épülete, köztök a kerületi kapitányság hivatalos háza, előbb kapuczinus-zárda. A völgy valódi ékességeűl azonban a mezővárostól csekély távolságban a Schwarzenberg lejtőjéről letekintő pompás gót Sz.-Leonhard templomot kell kijelölnünk.

A város képe a Mura jobb partján egy kissé felűl a Stiriába vezető útról legszebb. Tamsweg környékét tájkép gyanánt tekintve, a Mura-völgy felé futó völgyek rovátkái és környezetei gazdag tagozatúnak tűntetik föl. Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk a tájkép jellegét, nem mondhatjuk azt melancholikusnak, mint gyakran állították. A völgytalaj ugyanis zöld, közbe-közbe sárga gabnamezőkkel, a rét és a mívelt vidék itt-ott meglehetős magasan fölhúzódik a hegyekre s mindez ellenkezője a búskomor hatásnak. Mivel azonban a magaslatokon csaknem kizárólag fenyves uralkodik és a lombos fák itt, sőt még a völgy alján is, csak kivételesen fordúlnak elő, továbbá mert a Tauern-hegyekben hiányzanak a jégárak és a kiváló sziklaalakzatok és rajtok az erdő határán túl csak a moh-tenyészet és kőszálak barna színe adja a hangúlatot, és mivel végre tanyák a magaslatokon jóformán soha sem fordúlnak elő, s a völgyben levők mélyen lenyúló magas tetőikkel rideg, épen nem festői motivumot nyújtanak a képnek: a lungaui tájkép bizonyos egyhangúságban szenved és pedig a sötét erdőszín miatt ez az egyhangúság zord és száraz. Ki kell azonban emelnünk, hogy Tamsweg, habár a magas hegyek által körűlvett és át-átszelt Lungau fővölgyében van, 1.021 méter magasságban fekszik, a mely körülmény tájának fagyos jellegét eléggé megmagyarázza.

Tamswegből megyünk föl a gyönyörű kilátásáról híres Preberre, (2.741 méter). A kirándúlással összeköthetjük a Preber-tó meglátogatását, mely a vidék egyik legnagyobb tava, azonban erdei fekvése miatt kevéssé kies. A Preber felső lejtőin a Valerina celtica oly gyakran fordúl elő, mint más hegyen talán sehol.

Tamswegtől lefelé a Mura, mivel a Lasaberg a város keleti részén a folyó eddigi folyásának irányában helyezkedett el, kénytelen dél felé fordúlni és csakis a Lasaberg dél-nyugoti aljánál fordúlhat vissza régi keleti irányába, melyet a stiriai határig és még azon túl tovább is megtart. A Mura áttörésénél keletről a Lasaberg és nyugotról a Schwarzenberg között az útnak nincs változatossága. A legalsó Mura-völgy Lungauban innentől kezdve Ramingsteinwinkl név alatt ismeretes. Magában Ramingsteinban a folyó jobb partján Finstergrün romjai a magas őrtoronynyal egy hegysarkon, alatta a templom és nehány fehér épület, azután egy házcsoport Wintergrün várral, mely tulajdonkép csak egy ház kápolnával, a Misslitz-patak mellett egy törmelékdombon mutatkoznak kellemesen; átellenben a bal parton egy kis falu kapaszkodik föl festőileg a lejtőn magasra.

Moosham várkastély. Krieger Józseftől

Kissé több tájképi csendéletet találunk a Tamsweg és Murau közt levő úton, mely a Mura-völgyi úttól éjszakra s azzal egyközűleg megy. Ez a csendélet az erdő és két szerencsés vegyűlésében, a tanyák mellett levő tekintélyes czirbolyafenyőkben és a kilátásban mutatkozik a lungaui nyugoti hegységre egész Zederhausig és Murwinkelig. A mura-völgyi út Tamswegtől keletre először a Leissnitz völgyében halad, mely folyó épen Tamswegben ömlik a Murába. Seethal falucska és a stiriai határ közelében találhatók a nádassal borított Seethali tó, valamint a Klauseck vár romjai a Gstoder legalsó lejtéjén. Innen, mint a völgy és az út zárlata, kőfal vonúl le a völgybe és még mai napig is egy egykor ezen kőfallal összefüggött kapu-ív alatt vezet el az út.

Lungau nyugoti részeibe a Mura-völgyi út vezet Tamswegből. Ez az út a Mitterberg déli aljánál megy el. Itt-ott a völgyben mocsárosodást s a völgy alján gyalogfenyőt látunk, és csakhamar elérünk a Lungaura nézve oly fontos Moosham várkastélyhoz. Az épület a Mitterberg egyik dél-nyugoti előfokát foglalja el és a hozzá vezető út a Mauterndorfból St.-Michaelbe vezető úttól ágazik el. Délről nézve a várkastély egy omladozó keleti épületből, azután egy még tetőzettel ellátott fal által ezzel összekapcsolt nagyobb nyugoti részből áll. Lungaut az érseki helytartók Mooshamból kormányozták és pedig, mivel a Gaunak rosz összeköttetése volt a fővárossal, meglehetős önállóan.

Mooshammal szemben a folyó jobb partján terűl el a déli völgylejtő alján a barátságos St.-Margarethen. A falu hatalmas törmelékdombon épűlt, melyet a vad Leissnitz-patak hordott össze.

Úgy gyanítják, hogy St.-Margarethennél lépett be a Mura-völgybe a második, Teurniából Lungaun át vezető római út, mely a karinthiai Rennwegtől a Taferni Alpesen és a Leissnitzgrabenen át vonúlt. Innen állítólag Mauterndorf felé kanyarodott és a Virunumból jövő másik úttal Tamsweg fölött egyesűlt. Mélyen benn a Bundschuh-völgyben és Margarethennél valóban találtak ily római útra mutató leleteket.

Margarethentől Bundschuh-t és a Thoma-völgyet látogatjuk meg. Bundschuh a Stangalpe hegyeitől körűl kerített igazi havasi völgy, mely többszörösen elágazva messze délre nyúlik. A völgy és az egész Gau déli csúcsán a Karlnock vagy Königstuhl emelkedik 2.331 méter magasságba és éjszak-keletre innen, hasonlókép a tartomány határánál, a Kilnprein 2.410 méterig, míg a csoportnak nevet adó Stangalpe már Lungaun kivűl fekszik. Bundschuh-t különösen számos vaskőbányái tették ismeretessé. Miután a völgy egész a St.-Margaretheni átjáróhoz közel éjszakra húzódott, itt, mint Thoma-völgy kelet felé görbűl és ebben az irányban éri el a Mura-völgyet Ramingsteinnál. A Thoma-völgyben van a hason nevű faluban a völgy temploma és nem messze attól Burgstall és Edenfest romjai.

Utunkon a Mura-völgyben csakhamar elérünk oda, hol az a mauterndorfi postaúttal egyesűl és ezen legelőször St.-Martinba, melynek tornyába pompás római basrelief van befalazva, majd a kissé magasan fekvő St.-Michaelbe. Ez a mezőváros, egyenetlen talajon, a Mura-völgy felé meredek hegyoldalra van építve. De épen ezen lejtőn fekvése és házai közűl kiemelkedő tekintélyes temploma s magas jegenyefái miatt festőibb, mint Tamsweg. St.-Michael 1.068 méter magasságban fekszik. Temploma régi, de különböző időkben különfélekép alakították át. Igen érdekesek a római korból származó művészi basrelief a templom bejárata fölött és a Weissbriachok sírkövei, közöttük egy 1394-ből.

Miként a radstatti Tauern éjszak és Salzburg felé,úgy délre is Karinthia felé a legfelsőbb átjáró pontján 1.641 méter magas Katschberg a Lungau egyetlen kocsival járható összeköttetése. St.-Michaelnél egyesűl a két völgy: Zederhaus és Murwinkl. A Lungau nyugoti szélén erednek és egy darabkán éjszak felé haladva, dél-keleti irányba térnek, a melyben, bár a Murwinkl végűl éjszak-keleti fordúlattal, a tulajdonképi Mura-völgybe lépnek.

St.-Michael. Krieger Józseftől

Zederhaus-ban, a két völgy közűl az éjszakiban, a hegygerincz az éjszaki oldalon messze visszamarad s az előrészek menedékesebben nyúlnak föl hozzák, melynél fogva a völgy széles barátságos hegyi völgynek mutatkozik. Leginkább feltűnnek benne a karcsú Moser-Mandl (2.679 méter) és a komor Faulkogl (2.653 méter). A völgy legfelső festői részét Rieding-völgynek hívják és itt a Zederhausból tűként látszó Rieding-Spitz (2.262 méter), valamint az éjszak felé áthághatatlannak látszó, fehér falakkal aláhanyatló Weisseck (2.709 méter) lepnek meg bennünket. Az átjárók közűl Zederhaustól a szomszédvölgyekbe leginkább használják a Nagy- és Kis-Arlba vezetőt a Schirecken és Tappenkaaron át.

Hátra van még megismernünk a vidék legmesszibb dél-nyugotra fekvő részét, a Murwinkl-t, a Mura forrásvidékét. Havasi jellege a vidék legszebb részévé teszi. A St.-Michaelből vezető út elvisz bennünket a Mura-völgyben, mely két legnagyobb oldalvölgyének közel fekvő torkolatánál némileg kitágúlt, a Zederhausból jövő patakhoz és azután ahhoz a helyhez, a hol a Murwinkl a tulajdonképi Mura-völgybe megy át. Magában a Murwinklben legelőször Schellgadenbe érünk. A magaslaton álló nagy gyárépület és a megszűnt aranybányászat többi épületmaradványai érdekesen csoportosúlnak a szakadékos sziklafalon át leomló patakkal. Muhr faluban a magas tornyú templom a Mura völgyszakadékában elhúzódó, félig kőből, félig fából épűlt házak fölött emelkedik. Az egész alsó Murwinklben különösen az éjszaki völgylejtő lép föl meredeken és sűrűbben van erdővel borítva. Lombos faligetek, nyír- és égerfák vegyesen fordúlnak előa fenyőfákkal, és az égerfák különösen a völgy aljában a fiatal Mura partjain fordúlnak elő nagy számmal.

Muhrtól fölfelé jelentékenyen emelkedik az út. Mindenekelőtt ott, a hol közel délfelől az Altenberggraben torkollik, egy emelkedés áll keresztben a völgyben és a Mura csak a jedli csinos vízeséssel képes útját folytatni. Azután következik a hasonlókép dél felé mélyedő Rothgülden vagy Roggillen, népies nevén Ragöln-völgy torkolata. A bepillantás ebbe a völgybe torkolatánál levő hídról kivűl a megszűnt arzenikum-bánya épületeit, azok fölött a szakadékszerűen emelkedő völgytalajt a zuhatagokban lefutó patakkal és a háttérben a völgy zárlatánál a nagyszerű hegyeket mutatja. A Rothgülden-völgyben jutunk el az 1.695 méter magasan fekvő Rothgülden-tóhoz. A sötétzöld rét fölött, melyet az erdő csak szórványosan borít és a melynek vize görbe öblön át folyik a völgybe, emelkedik a Gau legnagyobb hegye, a 3.061 méter magas Hafnereck, a Nagy-Hafner, s ettől oldalt a Kis-Hafner. Jégárak telepedtek le tömegében és legközelebbi szomszédjain; közte és a tőle éjszaknyugotra emelkedő Peterrücken közt, a melyhez éjszak felől a Rockrücken sorakozik, egy felsőbb tó áll, melynek vize délnyugatról a sziklafalakon át ömlik az alsó tóba és ezáltal megélénkíti az érdekes tájképet.

A Rothgülden-tó. Krieger Józseftől

A Rothgülden-völgy torkolatától a fővölgyi út magas és meredek lépcsőzeten át emelkedik a Moritzen torkolatáig, a Mura legutolsó, említésre méltó kis völgyecskéjéig délről. A Moritzent legelőször a Moritzen-pataknak a mélységben sziklatörmelékek közt tova zuhogó kis Murába való esése árúlja el. Egy kis emelkedés után gyönyörű kép lepi meg az útast. A pataktól kanyarogva átfut zöld talajon, a hol tekintélyes fenyőcsoportok állanak s melyet köröskörűl magas hegyek öveznek, a vadászatbérlők, a Károlyi grófok, kissé kinn s a lejtőhöz közel a Mura torkolata felé stilszerű kápolnát építtettek. Beljebb a patakon innen ékes vadászlak áll melléképületekkel s körűlötte havasi kunyhók vannak szétszórva. Föntebb a Moritzen-völgyben eljutunk a tiszta Kavassi-tóhoz, azután a sötét alsó és a kis felsőbb Fekete-tóhoz, melyek között az alsó sziklatölcsérbe látszik betéve. A Marchkaar-csúcs (2.817 méter) és a Weinschnabl (2.750 méter) képezik a kis völgy hatalmas zárlatait. A leghátsó Murwinklbe vezető út még messze fölvisz az Alpesek mellett. A Weisseck a Reinkaartól éjszakra láthatóvá lett a Zederhaus-völgyből, azután a völgyárok egyenest délnyugatra fordúl. A legutolsó havasi kunyhóktól az ösvény nyugatra a Mürthörl magaslatáig emelkedik, mely 2.263 méter magas átjáró a Grossarlhoz, dél felé pedig a komor magaslatoktól körűlvett talajon, az úgy nevezett Schmalz-árokban a völgy zárlatánál a Murának, a Lungau és Stiria főfolyójának, szerény forrása csörgedez.

Meteorologiai állomás a Sonnblicken. Krieger Józseftől