Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Bécs építkezésbeli fejlődése

Bécs építkezésbeli fejlődése

A rómaiak kivonúlása Carnuntumból; Danubius folyamisten. A római Marcus Aurelius oszlop domborműve után rajzolta Siegl Károly

A római építés maradványai Hauser Alajostól

Bécsnek ma már a jelenkori földszínből kiemelkedő egyetlenegy római épületmaradványa sincs. Így habár egyes leletekből a római tábor eredeti alaprajza nagyjában még fölismerhető, semmi sem deríti föl azt, hogy a rómaiak itt milyen tökéletességre vitték műformáikat és mennyire követték építkezésük rendes módját, s ha vajjon itt valóságos emlékszerű, vagy pedig épen csak katonai állomásnak megfelelő pusztán hasznos és erősítő épületeket emeltek-e.

A mi építményrészlet e korból a római tábor helyén fölszínre került, mind kétségtelen római bélyeget mutat. Ily maradványok a legiók jegyeivel ellátott lapos téglák, továbbá a római fűtőkészülékek (hypokaustumok) omladékai a fűtendő helyiségek padlózatát tartó apró kerek vagy négyszögletes téglaoszlopaikkal, végre a kemény vakolattal kötött alapfalak töredékei. De oly művű részletek, faragott kövek, melyekből valamely építménynek bármily csekély mértékben újra szerkesztése vagy az épületeknek csak általános jelleme is valamennyire kiokoskodható volna, szintén nem akadnak a törmelékek közt.

A hogy ennélfogva az épületművek és műrészletek teljes híja miatt a római Bécs építkezésbeli fejlettségéről semminemű fogalmat nem alkothatunk magunknak, úgy nem állapíthatjuk meg a római építkezésnek a következő időszakban és a kezdődő középkorban épült művekre gyakorolt egyenes helyi hatását sem.

A középkori építés emlékei Lind Károlytól

Bécs régi épületeinek csak kevés maradványa ér vissza a város középkori fölvirágzásának első idejébe. E maradványok keletkezése közel arra az időpontra esik, midőn az osztrák őrgrófok székhelyüket a római korból származó kis Vindobonába tették át. E telepítvény állandóan fontos politikai jelentősége szerint a közékorban oly helylyé emelkedett, hol az építés mestersége nagy arányokban fejlődhetett, még pedig annyira, hogy Bécs, mint a négy német építő főczéh egyikének székhelye, oly középponttá vált, melyből az építkezésmódon előrehaladó fejlődése sugárszerűen terjedt szét az egész keleti Duna-melléken.

Az oknál fogva, hogy Bécs többször tűzvész és megszállás okozta rombolásoknak volt kitéve, a középkorból egészen vagy részben csak a kiváló egyházi épületek maradtak fönn, de ezek elegendők a művészet azon nagy virágzásának megitélésére, mely Bécsben a Habsburg-ház föllépte óta uralkodott.

Legelőször is a város középkori várműveire vetve egy futó pillantást, azt látjuk, hogy a kezdetbeli kis Bécs azon módon, a hogy még a rómaiak idejéből maradt, egy nyugaton kevéssé menedékes, de többi oldalán jó meredeken emelkedő dombon feküdt és hogy ennek tetősíkjához alkalmazkodva, majdnem négyszög alakjában helyezkedett el, mely alapidoma első, nem igen jelentékeny terjeszkedései alkalmával is, leszámítva a határvonalak kijebb terjedését, meglehetős változatlan maradt. Sánczok és bástyák, tornyok és kapuk, czölöpgátak és árkok védték ezt a legrégibb telepedést. A Peilerthor és Graben nevek még ez időre emlékeztetnek. Későbbi, Ottokár királyig tartó terjeszkedései közel azt a kiterjedést adták a városnak, melylyel térbeli fejlődése a középkorban befejeződött. E változások azonban új megerősítő építkezéseket követeltek, melyek el is készültek. Új sánczok és körfalak övezték a várost; számos torony, különösen éjszak felé és a Duna-ág irányában, fokozta a falak védő képességét; hat jól megerősített várkapu (a legerősebb a Kärntnerthor) és több kis kapu nyújtott módot a városon kivűl eső részekkel való közlekedésre. Ilyen maradt a város képe egész addig, mikor a törökök legelőször megjelentek Bécs falai alatt (1529-ben). Ekkor a régi erősítő művek kénytelenek voltak a város védelmére szolgáló új építkezéseknek engedni helyet, oly építkezéseknek, melyek a puskapor romboló hatásának ellent bírtak állani. Igy keletkeztek hosszú falvonalak, kiugró szögletes és kimagasló belső bástyákkal, külső erősítő művekkel és széles vízárkokkal.

Szent-István székesegyház Bécsben. Luntz Viktortól

A középkori erősség egyik fontos alkotó része a herczegi várpalota (Burg) volt, a város legjelentékenyebb épületeinek egyike, mely a fődologban, úgymint a főfalak legnagyobb részében és egyes más épületrészletekben egész napjainkig fönnmaradt; a Schweizerhof egy oly épület, mely a dicső Leopold herczeg idejébe ér vissza, ki a XIII. század elején a Babenbergieknek a mai „Am Hof” téren volt első lakóhelyét elhagyta és 1221 tájén költözhetett az új várpalotába, és a mely III. Fridrik császár idejéig maradt az osztrák herczegek tulajdon állandó székhelye. A várpalota bizonyára nem annyira fényűző, mint inkább erős védő épületnek készűlt, már csak szélső fekvésénél fogva is, minthogy a várost kerítő várfalhoz csatlakozva, annak védő vonalába illeszkedett. A ránk maradt adatok és képek a várpalotát hatalmas négyoldalú, hosszúkás épnégyszögű épületnek mutatják, minden sarkán egy-egy hatalmas négyoldalú, az épületcsoportba szorosan beillesztett toronynyal. Alacsony külső fallal védett árok övezte az egész négyszöget, melynek egyik homloka a város külső oldala felé volt irányozva, Délnek az említett oldallal egy vonalban, közel a saroktoronyhoz és vele majdnem közvetlen összeköttetésben állott a városnak egy kapus tornya, a Widmerthor.

A déli homlokzat keleti sarkába volt ékelve, előtte emelkedéssel, az épületszárny egész mélységén keresztül a valamivel magasabban fekvő várkápolna. Ez a ma is fönnálló kápolna, melyet 1449-ben szenteltek föl, a XV. század második negyedéből való csinos épület, a későbbi gót építés félreismerhetetlen vonásaival. Valamikor az emelkedés felé néző homlokzatával szabadon állott. Idővel több átalakítást foganatosítottak, a legnagyobbat I. Ferdinánd császár alatt, a mikor egy toldalék épületet emelve, a gót homlokzatot részint elfödték, részint lebontották; eltűnt akkor az előtér és a följáró is. Csak a falvonalból kilépő presbyterium maradt meg eredeti alakjában. A kápolna belseje gazdag hálóboltozatú egyhajós szerkezetet mutat.

Maria-Stiegen templom Bécsben. Luntz Viktortól

Bécs egyházi épületeiről az első adatok a XII. század közepéről valók; a legrégibb megnevezett és a passaui püspök megyéjéhez tartozott egyházak Sz.-Ruprecht, Sz.-Péter, Sz.-István, Boldogasszony (Kirche unserer Frau am Gestade) és Sz.-Mihály temploma, továbbá a skót benczések kolostora, a kik Jasomirgott Henrik herczeg alatt 1158-ban telepedtek le. A XIII. században újabb kolostorok keletkeztek, mint az apáczák számára alapított Himmelpforte és Sz.-Jakab kolostora, a minoritáké a várpalota mellett és a dominikánusoké a város falánál nem is említve. Az illető épületek, legtöbb esetben igen egyszerűek lehettek. Nagy részük oly korba esik, midőn Bécs vidékén a román építés már virágzásán túl volt és az újonnan föllépő gót építés hatásának többé nem bírt ellentállani. Igazi román szerkezetű épületet tehát Bécs sokat aligha bírt valaha, annál kevésbbé kiválót. Ezen, valamint az úgy nevezett átmeneti építésmód korát csak két, de igen figyelemre méltó művön látni, úgymint a Sz.-István temploma közép homlokzatának egyes részletein, meg a Sz.-Mihály templomán.

A XIV. század számos vallásos alapítványa és néhány kolostornak fölvirágzása a gót építésnek módot szolgáltattak, hogy új építkezéseknél alkalmazást szerezzen magának; de csak igen kevés esetben fejthette ki pompáját és díszítő gazdagságát. Ily épületek a bécsi székesegyház főhajója a kereszthajóval és presbyteriummal egyetemben, valamint megkezdett oldaltornyai, a Maria-Stiegen templom, a Megváltó kápolnája (Salvator-Kapelle), a német és máltai lovagrend templomai, a karmelitáké, minoritáké és augusztinusoké, az egykori Péter-templomot és a Mihály-templom presbyteriumát bővítő toldások, valamint az utóbb említett templom tornya.

A XV. század kevés újat teremtett; inkább csak az előbbi század építkezéseit folytatta és juttatta befejezésre. Azért a későbbi gót építés Bécsben egy nagyobb műben sem lép föl önállóan; ez időbe esnek a Mihály-templom befejező építkezései és a már fentebb ismertetett várkápolna.

Az eddig említett épületek közűl a következők hadd részesűljenek bővebb tárgyalásban:

A Mihály-templom 1219 körül épült. Dicső Leopold herczeg 1221-ben a közel eső új herczegi várpalota szolgái és cselédsége, valamint a közelben letelepedtek számára plébánia-templomúl rendelte. Többször nagy tűz pusztításának kitéve, némely részeiben ugyan sulyosan szenvedett, melyeket aztán az uralkodó építésmód ízlése szerint állítottak helyre; azonfölűl egyéb átalakítások is érték. Mindazáltal majdnem egészen még eredeti alkotásában maradt fönn napjainkig és Bécsnek a román építés komoly formáiban készűlt, közel bevégzett legrégibb egyházi épületét mutatja. Hármas főhajóból áll magas középhajóval és alacsony oldalhajókkal, hajónként öt-öt járommal és három kiugró négyzetből szerkesztett kereszthajóval. Az egész épület alatt van a tágas kripta. A keresztbordás boltozatokon és oszlopos folyosókon a nyomott csúcsív uralkodik, a pillérek erővel vannak tagolva és némelyikük gyönyörűen díszített román oszlopfővel van ellátva. A főhajó külső, régiségbarnította kőépületén szembe tűnik a jellemző román díszítés. 1288-ban épült a jobb oldalhajó meghosszabbításában a még fönnálló gót kápolna. Úgy látszik, az 1327-ki tűzvész következtében szükségessé vált javítások alkalmával tűnt el a kórus román befejezése és kezdődött meg egy gót presbyterium építése; 1340 körűl fogtak a jobb oldalhajó első négyzete fölött az öt emeletben egyszer vékonyodva emelkedő nyolczszögletes szép torony építésébe, melyet eredetileg áttört kősisak födött, 1594 óta pedig, midőn ez földrengés következtében beomlott, a máig fönnmaradt, rézzel borított hegyes kalap tetéz. 1416-tól 1420-ig végezték be a templomon a szorosan vett építkezést a mostani, nyolczszögből szerkesztett gót ízlésű kóruspárkány befejezésével, mely azonban azóta a bordák letördelődzése következtében stilusbeli jellemét némi részben elvesztette. A templom egész hossza 65 méter, a középhajó szélessége 8.5 méter, ugyanennek magassága 17.40 méter.

Bécsnek legnevezetesebb egyházi építkezése a Sz.-István székesegyház, a bécsi építők e legfontosabb alkotása. Épüléséről mindeddig csak igen kevés írásbeli adat ismeretes, a helyett az egyes épületrészeknek a legújabb rendszeres javítgatások alkalmával végzett gondos és igen értelmes megvizsgálása sok biztos támaszpontot szolgáltatott a kérdés földerítésére. Az 1147 táján fölszentelt templomnak alapítása első idejéből napjainkig semmije sem maradt fönn. A mai székesegyház legrégibb részei a XIII. század elejéig érnek vissza és az uralkodó román építésmód utolsó időbeli alkotásainak bélyegét mutatják. E korból való az úgy nevezett Riesenthor és a homlokzatnak szomszédos részei egész a most óraszámlaptartókúl használt kerek ablakok fölött levő párkányvonalig.

Az épületben fönnmaradt legrégibb maradványok következtetés útján arra vezetnek, hogy a most legrégibb épület háromhajós szerkezetű volt széles és kiemelkedő középhajóval és hogy valószínűleg hármas félköralakban végződött. Az első és fölötte fontos változáson az 1258. évi nagy tűzvész után ment keresztűl az épület, és nyilván azok az erős rongálások, melyeket akkor szenvedett, szolgáltattak okot a legrégibb kibővítésre. Ez átalakítás mindenek előtt abban állott, hogy a hármas félköralakú befejezést hatalmas kiugró kereszthajó váltotta föl messze hátranyúló nagy középkórussal meg sokszögű befejezéssel, és hogy a középhajót jelentékeny meghosszabbodása következtében megfelelően fölemelték és csúcsíves keresztboltozatokkal tetézték, mi mellett hét boltjáromra való eddigi fölosztása változatlan maradt. Ez időbe esik a nyolczszögű, négy emeletes pogánytornyok (Heidenthürme) fölépítése is az említett óralapok fölött levő párkánytól kezdve, úgyszintén a nagy ajtónak (Riesenthor) a külső csúcsív beépítésével eszközölt átalakítása.

Az 1276-ki tűzvészkor a templom boltozataiban esett kár; s alkalmasint ez volt a székesegyház újjáépítésének egyik főoka, minthogy 1300-ról, 1302-ről és 1330-ról tudjuk, hogy akkor a kórus építése folyt. Bölcs Albrecht alatt (1340-ben) fölszentelték az új, vagyis mostani kórust; annak az új épületnek, mely a mai hosszú hajót és a tornyokat foglalja magában, IV. Rudolf volt a megindítója és gyámolítója, ki e nevezetes mű alapkövét 1359-ben tette le. A klosterneuburgi Wenczla mester volt abban az időben a székesegyház építőmestere és őt mondják az építkezés szellemi szerzőjének és vezetőjének. Sok jelből látni, hogy az új építkezés a magas toronynál kezdődött, lassanként befoglalta a régi hosszú hajót, melyet az isteni tisztelet megtartása végett meghagytak, és az éjszaki csonka torony építésével végződött. Későbbi mesterekül említik Helbling Ulrikot, Prachatic Jánost (Hans von Prachatic), ki 1433-ban befejezte a magas tornyot és Puchsbaum Jánost, ki 1446-ban beboltozta a hosszú hajót. 1450-ben tették le az északi torony alapkövét, mely azonban nem igen épült és 1562-ben mai csonka alakjában befejeződött.

Az idő viszontagságai a Sz.-István székesegyházat sem hagyták érintetlenül és egész sorozatát tették szükségessé a kisebb nagyobb restaurálásoknak, melyek egész maig érnek. 1839-től 1842-ig Sprenger udvari építésügyi tanácsos vezetése alatt lebontották a magas torony meghajlott csúcsát és vasból meg kőből készült szerkezettel pótolták. Ernst Lipót székesegyházi építőmester 1853-tól 1856-ig fölépítette a hosszú épületnek pompás ormait a déli oldalon meglevő egyetlenorom mintája szerint és 1861-ben megkezdte a roskatag volta miatt egészen lebontott toronysisak újraépítését. 1862 óta Schmidt Frigyes székesegyházi építőmester vezeti a helyreállítás munkáját, mely a magas torony építésének befejezte (1864) és a székesegyház külsejének elkészülte után annak belsejére tért át. A csarnok egész hossza 109 méter, a középhajó mintegy 10, mindegyik oldalhajó mintegy 9 méter széles, a középhajó magassága 27 méter. A kiépített torony mintegy 139 méter magasra emelkedik.

A Megváltó-kápolna (Salvatorkapelle) főbejárata Bécsben. Niemann Györgytől

Hatalmas és magasztos a templom belseje. Szent érzés fogja el a látogatót, midőn a tágas épület derengő világosságú csarnokaiba lép, melyekben Ausztria legnagyobb eseményei is mindenkor visszahangzottak imádságban és áhítatban. Mindenkép szokatlan és sajátságos e templom belseje, mely nem szigorú szabályok szerint, hanem szabad művészi érzésből czéltudatos biztossággal látszik alkotottnak. És valóban úgy is van, mert a kórus építője ép oly kevéssé ragaszkodhatott bizonyos törvényekhez, mint Wenczla mester és követői, minthogy terveikben mindnyájuknak meglevő épületrészekhez kellett alkalmazkodniok, a miből azután ama természetes épületrészekhez kellett alkalmazkodniok, a miből azután ama természetes törekvés következtében, hogy az újat a régivel harmonikus egészszé olvaszszák, a székesegyháznak az a rendkivül festői és eredeti csoportosítása keletkezett, mely a fejlődésnek e történeti sorrendje nélkűl nem volna képzelhető. Míg a gót építésmódnak a nyugati befejezésen még csak első csirái mutatkoznak, addig alakbeli gazdagsága a szigorúan szabály szerint szerkesztett kóruson már fokozódik és a gazdagon tagolt hosszú épületen legfőbb virágzását éri el, hogy végre még külső diszítésül újra kiindúló pontjához, a hatalmas nyugati homlokzathoz csatlakozzék.

A renaissance kora nem talált alkalmat, hogy a csak nem régiben befezett épülete nyomot hagyjon, és csak a XVII., részben a XVIII. században mutatkozik a hatása a középkori berendezés nagy részének eltávolításában és a még most is meglevő oltárokkal való pótlásában. Abba az időbe esik az üvegfestmények eltávolítása is, melyekkel hajdan minden ablak ékeskedett, és az egész belső térnek azzal a szürke színnel való bemeszelése, melyet oly sok ideig tisztes patinának, a régiség hamvának tekintettek.

Régi időből már csak a gyönyörű szószék, a kis orgona-erkély, a keresztelő medencze és a kórus gót székei származnak. A renaissance-kor műveinek részben nagy művészi becsük van, a mi kiváltkép a székesegyháznak mind belsejében, mind külsején levő számos epitaphiumról áll, melyek már magukban is visszatükröztetik Bécs műveltség- és műtörténetének három századát.

A belső vártér (Burgplatz) Bécsben. Niemann Györgytől

A Maria-Stiegen templom (Maria-Stiegenkirche, Marienkirche am Gestade) mint a bécsi építő czéh kiváló alkotása a városnak fontosságra nézve második, még pedig teljes épségben fönmaradt épülete, habár építésének hosszú ideje miatt nem egységes és nem minden részében egyenlően kidolgozott mű; azután meg a nagyon korlátolt terület miatt, melyen épült, szabályos alaprajza sincs. Egész hossza mintegy 69 méter. Legrégibb része a három oldalúan zárt, mintegy 23 méter magas presbyterium, meg a vele közvetlenül összekapcsolt és egységes alapcsoportot alkotó széles háromjármú főhajó. Gazdagon profilált bordák és faltámaszok, szépen faragott zárókövek, a falakon művészi dísztető alatt számos szobor élénkíti az épület belsejét, melyet nagy csúcsíves díszművű ablakok eléggé megvilágítanak, melyek közül a kórus mögött levő keskenyebbekben a régi gyönyörű színes üvegezésnek számos maradványa látható. A legnemesebb formákban készült templomrész építése 1340-ben kezdődött és 1365-ben fejeződött be. Az ehhez az épületcsoporthoz tört tengelyben csatlakozó keskeny hajó építése alkalmasint csak a XIV. század utolsó éveiben kezdődött. Weinwurm Mihály építőmester alatt (1394-ben) tették le az alapkövet. Mint mesterek ismeretesek még Rampersdorfer Konrád (1403) és Entzenfelder Detrik (1407). A gót építés díszítő gazdagsága ebben a részben is alkalmazásra talált. Az első nyugati járomba van építve a rendkivül érdekes, három szabadon csüngő boltozatból merészen szerkesztett orgonakórus. A hajó és hosszú épület közt amannak déli fala mellé van építve a XIV. század első negyedében megkezdett hétszögletes torony. Ennek fölső részei tagolt sarokpillérekkel, csúcsíves képsávú (Fries) erősen profilált párkányokkal, gazdagon készített csúcsíves ablakokkal vannak ékesítve és áttört kupolaszerű kőkoronájával, mint legfelső zárulattal, a gótikának legsajátságosabb toronyépítései közé tartozik. A torony csak a XVI. században fejeződött be, a mikor Kölbl Benedek (1534) működött, mint építőmester. Magassága mintegy 58 méter. A templom külseje a kórust és a fő épületet támogató erős pilléreivel az egyszerű gót épületek sajátságait mutatja; keskeny nyugati oldalát ellenben gazdag gót díszítés ékesíti. Igen sajátságos módon van alkotva a fő bejárat és a déli oldalon alkalmazott egyszerűbb bejárat. Mind a kettőt egy-egy a falból kiugró kőernyő árnyékolja.

A városban levő úgy nevezett minorita-templom a gót építéshez tartozik. A minoriták, kik Dicső Lipót alatt jelentek meg Bécsben és a kiket Ottokár király kiválóképen kegyelt, 1224-ben engedélyt nyertek a herczegtől, hogy az ő telkén házat és kápolnát építsenek. A templom jó egy századdal a rendnek Bécsbe érkezése után keletkezett; Bianca herczegné, III. Rudolf neje, és Izabella, a szerencsétlen Szép Fülöp neje, indították meg az építkezést, mely eleinte amaz egy hajós gót templom emelésére szorítkozott, melyhez 1339 táján a vele organikusan össze nem függő nagy templom építése csatlakozott. Ez bajosan fejeződött be a XV. század első évei előtt. Midőn a minoritáknak 1784-ben kolostorukat oda kellett hagyniok, a bécsi olaszság tulajdonává lett, de Hohenberg műépítő alatt sulyos restauráló próbán kellett keresztül mennie, melyből meglehetősen elcsúfítva kerűlt ki. Háromhajós csarnokot alkot különváló presbyterium nélkül; középhajója egyenes vonalban zárúl le, bal oldalhajója pedig egy ötoldalúan zárt kápolnáig nyúlik, mely a templom belsejétől Hohenberg óta közfallal van elválasztva. A megfelelő díszítményes fallal bíró jobb oldalhajó eredetileg szintén egyenes vonalban s egy ajtóval zárúlt be, mely az úgy nevezett régi kórusra vagy Lajos-kápolnába, egy sokszögűen zárt egyhajós csarnokba nyílt, mely meglehetősen a jobboldali pillérsor tengelyében feküdvén, a templomnak legrégibb része volt, de már eltűnt. A karcsú, nyolczszögletes torony a középhajó meghosszabbításában annak külső oldalán emelkedik. A máskülönben díszítetlen homlokzaton levő bejáratot kiváló műalkotásnak kell itélnünk. Miklós minoritát (1385) és János ferenczest nevezik meg az oklevelek, mint az építkezés vezetőit, végre Jakab franczia minoritát, II. Albrecht herczeg gyóntatóját, mint a XIV. század második felében készült szép bejárat alkotóját.

Az augusztinusok (ma Sz.-Ágoston) temploma, ama rendé, melyet a XIII. század közepe táján a Werder-kapun kivül feküdt telepítvényéről Szép Frigyes hítt be a városba és a mely e fejedelemnek valami fogadalma következtében 1337 körűl a várpalota közelében kolostort kapott, a gót építésmódnak egy, a maga nemében egységes és épségben fönmaradt, de egyszerű műve, egy nagyméretű épület, melynek alapkövét 1330-ban tették le és melynek fölszentelése 1349-re esik. A bécsi kőrakók és kőfaragók följegyzései mint építésvezetőt a bajorországi Landtner Detrik mestert nevezik meg. Legelőször megkezdett, tehát legrégibb része, mely 1339-ben már be is volt fejezve, a hatalmas háromhajós, 46 méter hosszú, középhajójában 10 méter széles és 18 méter magas, csarnokalakúan szerkesztett hosszú épület. Presbyteriuma nehány lépcsővel magasabban fekszik és közvetetlenűl a középhajóhoz csatlakozik, minélfogva a kereszthajó elesik. Szerkezetére nézve a presbyterium hasonlít a fő épülethez, de egynehány évtizeddel fiatalabbnak látszik, öt járomból meg a tízszögből hét oldallal sajátságosan szerkesztett kórus-zárulatból áll. Hossza 30 méter, szélessége 12 méter, magassága 22 méter. A fő épületet és a presbyteriumot hatalmas csúcsíves, ez idő szerint díszművel nem ékesített ablakok világítják. A templom külseje a kolostori szokásnak megfelelően erős támasztópilléres egyszerű gót épületet mutat. Tornya a presbyterium mellett áll és sok sulyos csapást szenvedett, míg mai alakjához jutott. A fő épület déli oldalán fekszik a György-templom, egy nagy kéthajós kápolna mindenik hajóján három járommal és sokszögű zárulattal, keresztboltozatokkal és szép záró kövekkel. Fölszentelték 1341-ben, alapította a poroszországi német lovagrend támogatására és a lovagi erkölcsök, szokások tisztán tartására alakúlt templomos vitézek rendje, melynek gyülekező helyéűl is szolgált.

A középkori egyházi építkezések sorába tartozik végül az Am Hof-templom (Kirche am Hof) is; ez kezdetben a karmelita-rendnek a XV. század első negyedében keletkezett temploma volt, melyet az 1554 óta a mondott rend helyébe telepített jezsuiták alatt messze terjedő modernizálásokkal annyira eltorzítottak, hogy eredeti gót építésformája már csak alaprajzán és presbyteriuma külsején ismerhető föl. E templom egy sokszögletesen zárt kórussal bíró tágas háromhajós csarnoképület. A kórus négyjármú boltozatában még érintetlen, de egy közbevetett dísztelen faboltozat által dongaformára van osztva. Az építésnél többek között működtek a hagyományok szerint Schwendler Lukács 1415-ben és Helbling Mátyás 1419-től 1422-ig. A német lovagrend kápolnája egyhajós csinos gót épület, melyet 1326-ban szenteltek föl, és melyről azt mondják, hogy Schiffering György mester vezetése alatt épült.

A Megváltó-templom (Salvator-Kirche), mely eredetileg egy polgári család házi kápolnája volt, 1316 óta azonban nyilvános egyház és 1360 óta némikép átalakíttatott és kibővíttetett, egyhajós, igen csinos gót épület sokszögű véggel; közvetetlenül melléje van építve és oszlopos folyosó által vele összekötve egy másik egyhajós, egyenes végű és hálóboltozatos kápolna, mely a XVI. század közepéről való.

Végűl még a máltai vitézrend igen kis méretű és egyszerű munkájú gót templomocskájáról és a középkori építésnek nehány maradványát fölmutató Sz.-Ruprecht-templomról kell megemlékeznünk, mely 1431-ben keletkezett és ismételt restaurálások következtében mai jelentéktelenségére szállott le.

Mind ez egyházak a régi belvárosban vannak; az a kevés középkori épület, melylyel a hajdani külvárosok bírtak, ezeknek eltűntével majdnem kivétel nélkűl szintén elpusztúlt, és a mi még megmaradt, azt az újabb kor rontotta le.

A XVI–XVIII. századbeli építés emlékei. Niemann Györgytől

Virágzó építkezésbeli fejlődés dicső korszaka állott be a régi Vindobonában. A renaissance művészete hamarább fölvirágzott Ausztriában, mint német földön bárhol egyebütt, és Olaszország közelségénél fogva, valamint az oda való művészek és kézművesek folytonos bevándorlása következtében jobban megőrizte itt déli származásának jellemző vonásait, mint bárhol másutt; a középkori elemeknek ókori ízlésű részletekkel való összekeverése, a hogy az éjszaki renaissanceban találni, itt egészen hiányzik; a házakon nem látni azokat a homlokcsúcsokat, erkélyeket és az alaprajzbeli elrendezéseknek mind ama szabálytalanságait, melyek az éjszaki épületeknek oly sajátságos szabást adnak.

Hamisítatlan olasz ezen korszaknak Bécsben fönmaradt legrégibb emléke, a Megváltó-kápolna (Salvator-Kapelle) főbejárata, ez ékes formákkal bíró, gazdagon diszített remek részlet; két, díszítményekkel borított oszlop tartja a főpárkányát, melyet félköralakú homlok-ív koronáz; az ebben levő domború faragvány a Megváltó és a Madonna félalakjait mutatja.

Nevezetes és majdnem egészben fönmaradt műemlék az 1529 után Ferdinand császártól fia, Miksa számára épített, most úgy nevezett Stallburg, egy hosszúkás épnégyszögű épület, mely egy oszlopos folyosókkal körülvett, mintegy 40 méter hosszú és 30 méter széles udvart foglal magában. A boltívek, melyek az udvart három emeletben mind a négy oldalról kerítik, terjedelmes arányaiknál fogva részleteiknek szerfölötti egyszerűsége mellett is nagy hatásúak (most be vannak falazva). Az íveket pillérek és háromosztású párkányzat szegélyezik; a legfelső párkányzatnak sűrűn álló polczkövek vannak a homloksávján (fries). Az épület külseje díszítetlen, csak az egyenes párkánynyal tetőzött épszögű ablakok élénkítik a homlokzatokat.

Hasonló formákat és hasonló egyszerűséget mutatnak a császári udvari palotának a Schweizerhofot körülvevő részei. Képünk jobbra a régi várpalota nyugati szárnyának régiség barnította s repkény övezte falait mutatja a Schweizerhof bejáratát képező kapuval. Ezt nehézkes formái árokkal és fölvonó híddal ellátott várhoz szolgáló bejáratúl kiválóan alkalmasnak tüntetik föl; szabása egy féloszlopokkal és párkányzattal övezett ívhajtásnak hagyományos formáit mutatja; befejezése egy attika (táblaszerű falhomlokzat) a császári czímerrel, két aranyrámás vörös emléktábla közt, melyekbe I. Ferdinand császár czímei vannak bevésve. E kapun az 1552. évszám látható.

Csak kevés az, a mi az udvarnak ez épületein kivül megemlítendő. Mint legrégibb polgári ház ismeretes a Thau polgármester háza a Bäckerstrasseban; az 1559. évszám olvasható rajta. Háromemeletes homlokzata épszögű ablakaival egészen díszítetlen; kicsiny udvarának egyik oldalán nyilt oszlopos folyosói vannak, fölfelé vékonyodó pilléreken nyugvó ívekkel. E ház mellett van egy másik is hasonló alkotású homlokzattal; ennek nagy udvara, melyre két oldalról mind a négy emeleten oszlopos folyosók néznek, eléggé tetszetős; az ívek nagy közökben álló oszlopokon nyugszanak, melyeknek talapjai közt kőkönyöklők vannak. Megemlítjük még a Fleischmarkt 17. számú házát; ez ugyan legnagyobbrészt alkalmasint a XVIII. századból való, de bele van vonva egy régibb épület töredéke is. E töredék alkotja az udvar hátulsó részét és csinos oszlopos folyosóival sajátszerű tetszetősséget ad annak. Félkörívek, díszített talpú, ritkásan álló oszlopocskák és vasrácsozat teszik a festői egésznek elemeit. A XVII. században a világi épületek alkotása velejében ugyanolyan, a milyen a XVI. században volt, még csak kevéssé érintve a barok építésmódtól, mely az egyházi építést már hatalma alá hajtotta. A XVII. századból nem ismerünk építésére nézve csak valamennyire is fontos polgári házat.

Az építésmód csoportjához tartozó legnevezetesebb épületek az 1640-ben épült püspöki lak (Bischofshof), egy részben kétemeletes palota, hatalmas oszlopos folyosókkal kerített udvar körül csoportosítva; továbbá a császári várpalotának (Burg) a külső vártér (Burgplatz) felé eső, 1665 és 1668 közt Burnacini Ottaviótól épített szárnya; azután a Lobkowitz és Starhemberg herczegeknek csak 1683 után keletkezett palotái; a Starhemberg-palota át van alakítva és most a vallásügyi ministerium használja. Ezek a paloták, valamint egynehány a városnak ma már eltűnt kapui közűl is, a Bécsben sokat dolgozó lombardiai Carlone művészcsalád művei. Ebbe a csoportba tartozik még néhány kisebb palota, úgyszintén az 1658-ban épűlt Darwarház (Darwarhof) a Fleischmarkton; végre a városon kivűl a Burnacinitól I. Lipót számára épített Ebersdorf nevű mulató-kastély.

Bécs XVII. századbeli építéstörténetére azonban főkép az egyházi építkezések vetnek világosságot. Míg a kolostorok épületei általán mind igen egyszerűek és tulajdonkép építési stílust nem mutatnak, habár nincsenek az építőérzék ama nagysága nélkűl, mely a tiszteletre méltó régi vallásos társaságok hagyományainak megfelel: addig a templomok mind szerkezetükben, mind díszítésükben az olasz barok építés kifejezése módját tükröztetik vissza. Ezek legtöbbnyire egyhajós boltozott épületek, oldalukon azt a tetszős és a szentek tiszteletének igen kedvező elrendezést mutató kápolnákkal, mely Olaszországban már a XVI. század közepe óta uralkodott és onnét az egész katholikus világban elterjedt. Ez az elrendezés mindenekelőtt egy mentűl tágasabb egységes szabad tért tart szem előtt, melyet többnyire dongaboltozat fog át. Az oldalkápolnák közfalai a boltozatnak erős támaszokúl szolgálnak. A dongaboltozat a kápolnák fölött ablakok nyithatása végett boltüregeket kap; ott, hol ez ablakok a világosság egyedűli forrását teszik, a hatás igen megkapó. A kápolnák nyílásai, három-négy minden oldalon, pillérekkel vannak elválasztva, az ezekre fektetett párkányzaton nyugszik a boltozat. Külsőkép e templomoknak, ellentétben az egykorú világi épületekkel, kirekesztően az adja meg építési bélyegüket, hogy pilléreik a hozzájuk tartozó párkányzattal ritkán egy, többnyire két, sőt három sorban alkalmazvák egymás fölött; a tornyok is, ha a templomok szerkezetébe egyáltalán föl vannak véve, több egymás fölött emelkedő pillérsorban építvék. Ezt a bélyeget Bécs egyházai közűl, mint a legrégiebbeknek egyike, a skót benczések temploma (Schottenkirche) mutatja, mely 1590-ben kapta mostani alakját. Valamivel újabb korú a Szent-Anna temploma, melyet II. Ferdinánd császár a kolostorral együtt a Jézus-társaságnak adatott. Az Anna-templom kicsiny, de márványnyal van díszítve és a leírt elrendezést igen tisztán mutatja. E csoport főemléke azonban a II. Ferdinánd császártól 1628-ban alapított ú. n. egyetemi és jezsuita templom, melyet mind nagysága, mnd anyagának drágasága igen kiválóvá tesz. Itt is négy-négy kápolna van a hajó két oldalán. Gazdag díszítése azonban csak 1700-ból való és az olasz Del Pozzo András atya műve. A hajó mennyezete nem egyfolytában menő dongaboltozat, mert a kápolnák pilléreinek megfelelő hevederívek tagokra osztják a boltozatot. Pozzo atya egyesítette az első két boltjármot és itt oly látszatos architekturát alkotott, melyet a belépő magasan felnyúló kupolának néz. A kápolnák tágas ívnyílásaiba Pozzo, a római fürdőknek egy motivumát követve, két-két oszlopot állított, melyeknek párkányzata ívváll magasságban húzódik a nyíláson keresztűl.

Bécs többi templomainak építésmódja többé-kevésbé a mondott példákat követi, de anyagának értékességére és belsejének jó hatására nézve egyikök sem ér föl az egyetemi templommal. A szebb épületek közé tartozik a dominikánusok faragványokkal gazdagon díszített temploma a Lipótvárosban, meg az Irgalmasok temploma, melyet 1622-ben II. Ferdinand alapított. Igen egyszerű, józan, de jó arányú az I. Leopold császár alapította alservorstadti plébániatemplom. A legtöbb későbbi templom az ízlésnek rendkívül gyors hanyatlását mutatja.

A XVIII. század elején fordúlat áll be a kupolaépítés javára; 1702-ben keletkezik a Péter-templom, a VI. Károly császártól 1715-ik évben alapított wiedeni Károly-templom, a salesi nénék Amália császárnétól 1717-ben alapított temploma és kolostora.

A Károly-templom méreteinél, belsejének megvilágításánál és drága anyagánál, valamint elő- és szárnyépületeket, római templom-homlokzatot és két diadaloszlopot alkalmazó külső csoportosításnál fogva nagy hatású. De stílus dolgában is jobbra fordúlást jelent és különösen a XVII. század második feléből származó templomokkal szemben jelentékeny mű. Az épület alkotója, kerlachi Fischer János Bernát, a ki annak építését pályázaton Bibiena Galli és Hildebrandt Lukács ellenében nyerte el, Bécs építkezésének történetében előkelő szerepet játszik. Legerősebb versenytársa Hildebrandt. Mindkét építőmester udvari műépítő volt, és a fent említett Burnacini Ottaviónak az udvari szolgálatból 1700-ban bekövetkezett kilépése óta nagy föladatokkal vala megbízva. Épületeik stilizálásában egészen különböző irányoknak hódoltak. Hildebrandt egy csinos díszítő stílusnak a képviselője, Fischer pedig legtöbb művében inkább a klasszikus irányhoz hajlik; műveik közös sajátságai a XVIII. század építésmódjának sajátságai általában. Ilyen példáúl az alaprajzok dúsgazdagsága, melyekből a pompázó előcsarnokoknak és lépcsőházaknak nem volt szabad hiányozniok; azután az egyes helyiségeknek lehetőleg olyféle elrendezése, hogy egyenként vagy csoportosan kifelé is kifejezésre jussanak.

A mondott két művész hatása alatt támadt Bécsben a palotáknak, nyaralóknak és emeletes házaknak ama nagy száma, melynek bélyege a városon mind maig fennmaradt. Erlachi Fischer János Bernátnak, kit sok építésénél fia, József Emánuel, támogatott, főművei a Károly- és Péter-templomon kívűl az udvari várpalota (Hofburg) kiépítése és a schönbrunni udvari nyaraló-kastély tervezetei.

Az első tervrajznak csak némely része jutott kivitelre, ú. m. a tekintélyes kanczellária-épület, mely a várpalota belső udvarának egyik hosszanti oldalát zárja be, meg a téli lovagló csarnok, mely a várpalota befejezetlen, a város felé néző homlokzatának egyik szárnya. Az építkezés terének szűk volta és az a kényszerűség, hogy az új építkezéseket a fönnálló szabálytalan egészbe illeszsze, gátolták a művészt abban, hogy a belső elrendezésnek megadja azt a nagyszerűséget és egységet, melyet a császári székhely méltósága követelne; csak töredékeket épített, melyeknek főbecse s homlokzatokban rejlik; ezek azonban nagyszerűen vannak fogalmazva, a legszebb arányúak és különösen a téli lovagló csarnok pavillonja nagy hatású díszítményes mű.

A schönbrunni udvari nyaraló-palota. Niemann Györgytől

Fischernek a schönbrunni kastélyhoz készített első tervezete szintén nem jutott kivitelre; ez szertelenkedő nagyszerűséggel fogalmazott terv volt; a kastélyt arra a helyre építette volna, hol most a gloriette áll, s a domboldalt több fokozatúnak és roppant följárókkal meg lépcsőkkel ellátandónak gondolta. Schönbrunn különben tágas előudvarával és pompás kertjével mostani elrendezésében is igazán császári előkelőségben pompázó mű. Azon a helyen, hol ma a terjedelmes kastély áll, már II. Miksa császárnak volt egy vadászkastélya, melyet Katerburgnak neveztek; ennek elpusztulása után 1683-ban elhatározta Leopold császár, hogy oda nyári palotát épít, melybe I. József alatt 1696-ban csakugyan bele is fogtak, de az építést csak a nagy császárné fejezte be 1750-ben; a palota külseje az éledő classicismusnak kissé hideg formáit mutatja, de a belseje gyönyörű rokokó ízlésű.

Az épületek ama csoportját, mely az udvari várpalotát alkotja, az udvari könyvtár palotája egészíti ki, melyet az idősebbik Fischer tervezett, ennek halála után pedig József Emánuel épített föl. Az építkezés 1723-ban kezdődött és 1735-ben fejeződött be; csak később járúltak hozzá ama szárnyak, melyek a József-tért (Josefsplatzot) határolják. Az udvari könyvtár, külsejének büszke egyszerűsége mellett, belsejénél fogva korának egyik legkiválóbb emléke; egészben véve három egyszéltében fekvő teremből áll, melyek közül a kerekded alakú középső fölött hatalmas kupola emelkedik. A díszítés márvány és arany, a kupolát Gran Dániel freskóképei ékesítik.

A Schwarzenberg-palota Bécsben. Niemann Györgytől

Fischernek kiváló műveihez számítandó még Schwarzenberg herczeg nyaraló palotája, melyet a XVII. század utolsó éveiben kezdtek építeni. E nyaraló palota, melyet képünk a város felé néző oldaláról ábrázol, egy terjedelmes épülettagozat magas fekvésben előudvarral és a kastély mögött fekvő kerttel. A kert kivételével az egész alkotás nagyobbára eredeti alakjában van meghagyva. Fischer legszebb épültei közé tartozik Eugen herczeg palotája a Himmelpfortgasseban, melyen az építő művész, nyilván a pompakedvelő gazda hatása alatt, a gazdag díszítésből többet alkalmazott, mint szokása volt; e palotának nehány helyisége a legkedvesebb rokokó díszítéssel ékeskedik. Végül megemlítendő még az úgy nevezett Mehlgrube, a Hőtel Munsch, és Trautson herczeg palotája.

Fischernél sokkal kevésbé volt Hildebrandt Lukács nagy föladatokkal elfoglalva; különösen két épület az, mely hírét, nevét föntartja és neki, a mint inkább még meglevő épültek stilizálásából, mintsem okiratokból látható, Bécsben a polgári építésre nagy befolyást szerzett. Az említett két mű a Belvedere és Kinsky herczeg palotája a Freiungon. Az utóbbi palota egy keskeny, de hosszú épület, mely a XVIII. század első tizedében Daun Wirich Fülöp gróf tábornagy számára épült és csak később jutott a Kinsky család birtokába. Szűk téren alkotott itt az építő fényes hatású belső elrendezést és kifelé is képes volt az előkelő lakást természetét egy igen eredeti homlokzatban kifejezésre juttatni.

Hildebrandt legkiválóbb alkotása azonban a Belvedere, mely Eugen herczeg számára nyári lakúl épült, s melynek építése 1715-ben kezdődött. A Belvedere egész épülettagozata előudvarával és kertjével együtt 100.000 négyszögméternél nagyobb kiterjedésű. A főbejárat a díszkertnek a várossal átellenes oldalán van, ott vezet egy czímeres kapu a tágas előudvarba, melyet fasorok és egy víztartó medencze díszítenek. A palota az előudvart egész szélességében elzárja, mindkét oldalon bejáratot hagyva a város felé néző kertbe; ez több lejtőfokban ereszkedik le az alsó Belvedere kisebb palotájáig. A kert fölött, mely fölső részében szőnyegágyak, szökőkútak és alacsony élő sövények díszítenek, míg alant berkek nyújtanak a sétálónak árnyékot, a palotából pompás kilátás kinálkozik Bécsre és a Kahlenbergre. Maga a palota a lejtőterület ügyes fölhasználásával van alkotva; külseje gazdag árnyékrajzában a magasra törő középülettel és a kupolás sarokpavillonokkal, valamint erkélyekből, oszlopos kapukból, diadaljelekből és szobrokból álló gazdag kecses díszítésével elragadó hatású egészet nyújt. A 29. lapon levő képen a nyugati keskeny homlokzat látható a kis mellékudvarral és a kertbe, meg a főudvarba vezető bejáratokkal.

A barok építésmód kiváló palotaépületei sorából még két művet emelünk ki. Ezek a Liechtenstein herczegek kerti palotája a Rossauban és ugyane családnak majorátusi háza.

A belváros sokemeletű polgári házai közt számos szép homlokzatú példa találkozik, melyeken nem a monumentális barok építés éltető elemét, a pillért alkalmazták, hanem az ablak képezte foglalatával és fedő párkányával a szerkesztés kiinduló pontját. Az emeletek szerény magassága mellett, különösen ha a házak nem akarnak egyebeknek látszani, mint a mik, a homlokzatok jó arányaiknál és a részletek mérsékelt, finom érzékű alakításánál fogva nem ritkán kitünő hatásúak; egyes homlokzatokon a finom rokokó is föllép.

A barok-művészet, mely Ausztria építéstörténetében oly nagy tért foglal el, nem a német-osztrák népszellem szüleménye ugyan, hanem délről beszármazott idegen növény, mely az udvar és az egyház oltalma alatt fényes virágzásnak indúlt; de a polgárság földjében is meggyökeredzett; leginkább ama sok emeletű házak azok, melyek a mindinkább eltünő régi Bécs útczáit oly sajátszerűen jellemzik.

Bécs építkezése a XIX. században Lützow Károlytól

A császári város fényes újjá építése a jelenkori építkezésnek tagadhatatlanúl legnagyobb alkotása, a barok-korszaktól több évtized által van elválasztva. A fölvilágosodás korszakának értelmi hidege VI. Károly és Eugen herczeg korának alakokban és színekben gyönyörködő építésmódját megfosztotta virágaitól. Következtek a napoleoni háborúk viharai. A szükség parancsolta takarékosság szelleme, mely századunk elején a kormányzás minden ágát áthatotta, a meddő bureaucratismusnak dolgozott kezére, melynek terhe alatt Bécsnek magasabb élete általában, és így a Metternich-korszak építkezésbeli alkotása is sulyosan szenvedett. A Volksgarten Theseus-templomában és a várpalota külső kapujában állnak szemeink előtt a legnagyobb alkotások, melyeket Nobile Péternek akadémikus görögössége teremteni tudott. A laxenburgi park Ferencz-palotája adhat mértéket az akkori romantikusok gót fogalmainak megitélésére. Ehhez sorakoznak Pichl, Schemerl, Sprenger épültei: a helytartóság épülete, a fővámház, a technikus főiskola, az új országház és ezekhez hasonlók, részben díszes és tekintélyes külsejü művek, de szárazak, mint az a bureaui levegő, melyben születtek, minden személyes művészi érzelem és különösen a helyi bélyeg legkisebb nyoma nélkűl szűkölködve. Csak az 1848-dik esztendő szabadította föl e téren is az erőket, adta vissza a műépítést a művészeknek és ébresztette ismét tudatra az új kor teremtő tehetségeiben a népszellemet, melynek szolgálni, melynek valóját és sajátosságát megtestesíteni tartoznak.

Egészben és minden részben döntő hatású volt itt természet szerint a város kibővítésének nagyszerű átalakító folyamata. De, még mielőtt az 1857. évi deczember 20-án kelt császári kézirat arra jelt adott, készen állottak az erők, melyekre a mű végrehajtása várt. Az elmék forrongásának egyik jele a fiatal svájczi műépítőnek, Müller János Györgynek, a lerchenfeldi templom szellemi alkotójának a föllépése volt. Az építés feszes czopf stílusban az akkor mindenható Sprenger udvari építésügyi tanácsos tervei szerint már el volt kezdve, midőn Müller lelkes szavakban a középkor magasztos főegyházaira, mint a jelenkori egyházépítés egyedűl méltó példaképeire hívta föl a figyelmet. Az ez által megindított vitatkozás oly következményekre vezetett, melyek a közvetlenül fennforgó föladaton messze túl terjedtek: a bureaucraticus gyámkodás helyébe a szabad versenyzés lépett, és minden körben fölébredt az a tudat, hogy a műépítés testvérművészetek élén a népérzelem fölemelésére, az emberiségnek mind eszthetikai, mind erkölcsi képzésére van hivatva, és hogy ennélfogva az összes építésügyet, valamint minden egyes építkezést, mint a közérdek komoly ügyét csak az arra hivatottaknak, csak igazi művészeknek szabad vezetniök. Ez eszmék diadalának köszönhető Bécs építkezésbeli újjászületése; így lett maga az egész város egy szép művészi alkotássá, mely az emléképületek tornyaitól és kupoláitól kezdve le a lakóhelyiségek padlatát födő padlókoczkákig és szőnyegekig a fölszabadúlt népies művészi erő működéséről tanúskodik.

Ez a tény már Müller lerchenfeldi templománál örvendetes kifejezésre jut. Ha ezt a templomot a közvetlenül megelőző időszak bécsi templomépítéseivel összehasonlítjuk, példáúl a János-templommal, melyet a Praterstrasseban (1842–1845.) Rösner emelt, meg a gumpendorfi evangelikus templommal, melyet Förster L. és Hansen épített (1846–1849.): azonnal kiderűl, hogy Müller művét az építésmódnak nem annyira a megválasztása, mint inkább a kezelése teszi úttörővé. Amazoknál az épületeknél is ó-keresztény, bizanczi és román példaképek voltak útmutatók, de döntő eredmény nélkűl. A gumpendorfi templom épületén, melyet csekély eszközökkel kellett végrehajtani, a külső legalább az egyszerű szigorúság hatását teszi; ellenben a praterstrassebeli templom külseje némely pontban valósággal dilettánsszerűen gyámoltalan, melyet a belsőnek eges csinos festői hatásai, még Führich jeles, fájdalom, örök sötétségre kárhoztatott falfestmény-sorozata sem képesek velünk felejtetni. Müller művében igazi művészi szellem nyilatkozik; oly ifjú eleven képzelet alkotása az, mely a középkori olasz művészet tanúlmányából táplálta erejét. Külseje, fájdalom, még nem tiszta anyagépítmény, az egyszerű csinosság bélyegét viseli; belül a mester rhythmikusan váltogatja íveit, és a déliek módjára mindenek előtt szépen tagolt térséget törekszik előállítani, melyben a monumentális és díszítő művészet tág mezőt leljen fénye kifejtésére. Führichnek és Nüllnek társaikkal együtt itt volt alkalmuk, hogy tehetségüket kimutassák. Az egész talán komolyságra és alakbeli szigorúságra nézve I. Lajos korának egyes müncheni alkotásai mögött marad, de képzeletre és érdekességre nézve jóval fölülmúlja azokat.

A lerchenfeldi templom Bécsben. Nedelkovits Andrástól

Bécs újabb templomépületei, melyeknek tárgyalása mindjárt ide sorozandó, Müller művétől az építésmód megválasztásában többfélekép különböznek, mert ezek legtöbbnyire gót, részben azonban bizanczi stílusban vannak építve; egyesek megkisértették a bazilika-formát is. De egy közös vonás megvan valamennyin, t. i. a művészi egyéni sajátosság és a népízlés szabad érvényesítésére való törekvés. Semmisem igazolja jobban ezt az észrevételt, mint az a lángeszű mozgékonyság, melylyel Schmidt Frigyes, napjainkban az egyházépítés legkiválóbb mestere, a Sz.-István székesegyház építője és restaurálója, a gót építésmódnak szigorúan és erősen tagolt organismusát a kor és hely szükségeihez tudta alkalmazni, minek számos egyházépítményei közűl mindenik: ú. m. a mariahilfi vám melletti lazarista-templom, a Weissgärber külvárosi karcsú sugár tornyú templom, a fekvéséhez remekül odaszabott brigittenaui plébánia-templom, a fünfhausi templom, a lazaristák währingi temploma (s itt csak a Bécs számára építetteket szükséges elősorolnunk), mind újabb-újabb ékesen szóló biznysága. Alaprajzban és épületben az építő majd a középkor német és franczia példaképeit követi, majd meg régi osztrák és olasz gondolatok élednek föl benne, de mindig hű marad az építésmód szelleméhez és önmagához; lelkiismeretes szerkesztő, mindenek előtt a kifejezés igazságára és tökéletességére törekvő művész ő. Schmidtnek Bécsben emelt templomai mind vakolatlan téglaépítmények és igen csekély eszközökkel vannak megalkotva. Ő szemünket ismét hozzászoktatta a téglaépítmény egyszerű csinosságához és épen ez anyagnak egyszerű nyerses formáiban mutatta ki természetének népies szellemét. Képünk, mint az ide tartozók közül a legeredetibb művet, a fünfhausi templom festői kupolás épületét mutatja be.

A fünfhausi templom Bécsben. Weber Antaltól

A mai Bécsnek tisztán faragott kőből rakott első gót építménye a Ferstel Henrik báró alkotta díszes fogadalmi templom (Votivkirche). A középkori művészet virága, a nemesen tagolt és merész hajlású boltozattal födött világos oszlop-erdő, a körülfutó folyosóval és kápolnakoszorúval díszített gazdag kórus-szerkezet, a teljesen kifejtett támaszrendszer, az ajtókkal, ablakrózsával és karcsú, áttört toronysisakokkal ékített homlokzat, megifjodott alakban mind-mind újra született. És itt, hol az uralkodó életének egy igen emlékezetes eseménye volt megörökítendő, a költségek is elég bőven folytak, hogy az építményt a szobrászi és festői ékességnek olyan teljes pompájába lehessen öltöztetni, a milyet a stílus megkövetel. Igy a fogadalmi templomban nemcsak a legfejlettebb kőépítés remekét, nemcsak a Kranner József vezetése alatt ismét egészen középkori módra föléledt építő-czéh alkotását bámúljuk, hanem a képző és díszítő művészeteknek olyan finom és gondolatokban annyira bővelkedő közös művét, a milyenről egy emberöltővel ezelőtt Bécben senki még álmodni sem mert volna.

Kisebb templomai közül is több sikerűlt művel dicsekedhetik a város. Ezek közűl időrendben említjük: a Förster L.-től mór-stílusban épített leopoldstadti izraelita templomot, a Hansentől való görög templomot és evangelikus temetői kápolnát, a Bergmann Józseftől való szép belső terű gót Erzsébet-templomot a Wiedenen és ugyane műépítőnek Favoriten külvárosi plébánia-templomát, e háromhajós, oszlopos bazilikát, mely széles hevederíveken nyugvó egyenes mennyezetével és két tornyú kórusával egyetlen kiválóan olasz renaissance fajta egyházi épülete a mai Bécsnek.

Ugyancsak a szabad verseny elve, melynek Bécs jelenkori templomépítése fölvirágzását köszöni, megnyitott a művészetnek egy oly tért is, melynek kapui sokáig be voltak előtte zárva, t. i. a katonai építést. Körülbelül a lerchenfeldi temploméval egy időben merült föl a belvederei vám előtt fekvő óriási cs. k. fegyvertár (Arsenal) terve. A roppant épületcsoport egyes részeinek megalkotását különböző műépítőkre bízták, de közös, határozottan román-bizanczi fajta építésmód volt zsinórmértékűl megállapítva az egész számára, melyet, mint tiszta anyagépítményt, a téglagyártás és vasszerkezet minden új vívmányának fölhasználásával kellett létesíteni. Nüll és Siccardsburg műépítők kapták a parancsnoksági épületet, meg a többi körülfekvő és műhelyi építményt, a hátulsó oldalon levő középső kaszárnya s az ahhoz tartozó kápolna kivételével, melyeket Rösner vállalt el; a fegyver-múzeumot Försterre és Hansenre bízták, ezt azonban az utóbbi egymaga építette föl. Már a Nüll és Siccardsburg építette parancsnoksági épületben is jellemzetes bélyegű s valóban művészien gondolt mű áll a szemlélő előtt; Hansen fegyver-múzeuma azonban éppenséggel egyik legeredetibb és leggazdagabb alkotásává emelkedik a jelenkori építőművészetnek. A byzanczi építésmód, melyet Hansen már a görög templom és az evangelikus temetői kápolna kis kupoláinál alkalmazott, itt arabs elemekkel összeolvasztva, valamint az aranynak és csillogó színű festésnek összeműködése által, különösen a lépcsőházban és a középépület nagy kupolás termében, ragyogó pompájával elragadó hatást tesz.

A fogadalmi templom (Votivkirche) Bécsben. Weber Antaltól

Szükséges volt azonban, hogy az a művészet és gazdagság, mely ez ideig többnyire félre eső, vagy a világtól elzárt helyeken pazarkodott, most már a jelenkori város tulajdonképi életereibe is átvitessék, hogy a manapi Bécsnek megadja ábrázatát. Ez a Ringstrasse (körút) kiépítésével történt meg. Sajnálni lehet, hogy ez út tervének megállapítása alkalmával nem voltak kellő tekintettel a külvárosokat és külhelységeket is magában foglaló egész város beépítésének tervére; látni azt is, hogy az elmúlt idő bureaucraticus kormányzásának a nagyszerű új alkotás vezetésére még mindig túlságos nagy intéző hatalmat engedtek; mind a mellett az emlék-épületeknek és lakó palotáknak e büszke sorából álló, most nagyjában befejezett mű az újabb építéstörténetben páratlan alkotás marad; még pedig egyéni érdekességű, kirekesztően a Duna melletti császárváros sajátos bélyegét viselő alkotás.

Az emlék-épületek képezik azt a kapcsot, melynél fogva a jelenkori Bécs az európai művészet nagy fejlődésének menetéhez oda fűződik. Egy alkotó rész sem hiányzik itt, mely a tizenkilenczedik század valamely nagy városának teljes pompája kifejtéséhez szükséges. A mi korunk műveltsége nemcsak a közvetetlenül elmúlt időn, hanem évezredek sok lépcsőjű talapján nyugszik. A jelenkori építkezés története mintegy nagy repertoriuma valamennyi építésmódnak. De ezeket Bécsben nem merev iskolás, száraz elméleti alakban találjuk föl, hanem mint kiváló személyiségek szellemének természetes kifejezését. Hansen a görögösség képvsielője; Schmidt lelkes híve a középkornak, míg Nüll, Ferstel, Semper és Hasenauer, hol mint inkább a franczia, hol mint kiválóan a római, vagy az általános olasz renaissance mesterei sorakoznak melléjök. És nekik mindnyájuknak ismét megvan határozott helybeli közös vonásuk, vagyis az a törekvésük, mely tudva, nem tudva a „genius loci” életkedvű, vidám természetéhez alkalmazkodik.

A zenekedvelő város mindenek előtt múzsatisztelete számára kívánt új templomokat. Mint a városbővítő telkeken emelt egyik első nagy épület, keletkezett (1861–1869) a Nüll és Siccardsburg építette cs. kir. operaszinház. A két mester már 15 évvel előbb bebizonyította a Carl-szinház építésével, hogy van hivatása ama rendkívül bonyodalmas föladat megoldására, melyet korunk színpada az építő elé tűz, s ugyanazt itt újra igazolta. Mellőzzük a technikai természetű jelességeket, melyek a bécsi opera-szinházat a maga nemében legkitűnőbb intézetek mellé állitják. Mint műtermék, kétségkívül a jelenkor legeredetibb alkotásai közé tartozik. Nüll szoros barátságban volt Schwind Móriczczal, azért látjuk ezt ama művészek élén, kikre az építő művének díszítését bízta. Az építői, valamint szobrászi és festői díszitésben áll az egésznek a főértéke. Hatása Bécs építő- és műiparára mérhetetlen nagy volt. Nüll és Siccardsburg Reuter technologussal, Spörlinnel és másokkal egyesűlve már a negyvenes években föladatúl tűzték maguk elé, hogy Bécs díszítő művészeteit fölkarolják, és a bécsi műipar fölvirágzása a többi közt első sorban az ő fáradozásuknak köszönhető. Ez ügyben a munka jósága és a föltalálás önállósága volt első követelésük. Az opera-színház megépítése és belső kiállítása, melyet Storck J., Gugitz, valamint a kitűnő díszítők és műiparosok egész serege hajtott végre, fényes bizonyítékai az ő iskolájuk jelességének. (Képét lásd „A zene Bécsben” czím alatt.)

Az opera-szinház Bécsben. Bernt Rudolftól

Ezután következett néhány nagyobb egyesületi és községi épület a városbővítő terület keleti részeiben: a kertészeti társaság (Gartenbaugesellschaft) épülete, az üdülőterem (Cursalon), a Weber által épített, később Streit által kibővített művészház, és a már néhány évvel előbb Fellner által emelt kereskedelmi akadémiával szemben a zenekedvelő társaság új épülete Hansentől. Ebben (képét lásd „A zene Bécsben” czím alatt), valamint a wiedeni evangelikus iskola épületében és Vilmos főherczegnek szintén még a hatvanas években épült palotájában látjuk az utóbb említett mestert a kiválóan hellénes renaissance terére lépni, melyen legújabb nagyszerű alkotásai alapúlnak. A bécsi műépítők nestorának ezen művei: a cs. k. képzőművészeti akadémia (1876), a börze (1877) és a parlamentház (1883) közül a harmadik helyen említettről valamivel bővebben kell megemlékeznünk. A mai Európa nem dicsekedhetik e nemben ennél jelentékenyebb művel. Még a mit Schinkel és Klenze rokon építésmódban teremtettek, azt is fölülmúlja itt az anyag szépsége és az alakítás gazdagsága. Hansen a parlament két üléstermének ókori színházalakot adott, félkörben emelkedő üléssorokkal és karzatokkal. E két terem közé van helyezve a nagy oszlopos terem, mely a homlokzat csúcskoronázta oszlopos csarnokában, az egésznek ez ideális homlokában, domborodik ki. Gazdag szobrászi és festői dísz pompázik az épületnek úgy külsején, mint belsején. Életet és fényt ad neki ez a díszítés a nélkül, hogy nagyszerű nyugodtságát zavarná, mely, mint a tökéletes remekség jegye, az egészen elömlik. (Képét lásd a 47. lapon.)

Mint valami teljes férfikar, melynek hangjai szabadon hatnak föl az égbe, úgy emelkednek föl Hansen parlamentháza mellett Schmidt városházának tornyai és ormai. A középkori polgárság hatalmának és virágzásának, Flandria erkélyes és szobordíszű városházainak és árúcsarnokainak emlékezete éled föl bennünk, mikor e csodás mű előtt állunk, melyből egy isten ajándékozta tehetség minden ereje és derültsége szól hozzánk. (Képét lásd a 49. lapon.) Schmidt számos templomán kivül világi épületeken is ismételve sikerrel alkalmazta a gót építést; így évekkel előbb az akadémiai gymnasiumon és legújabban a császári alapítványi házon (Stiftungshaus) a Schottenringen. Mind az a mozgékonyság és erő, melyet ott tanúsított, mind az a komolyság és kecsesség, mely alkotásaira személyes bélyeget nyom, megtízszerezve tündöklik Schmidt összes működése koronájának, a városház épületének homlokzatán.

Az alapítványi ház a Schottenringen Bécsben. Stern Siegfriedtől

Ama hatalmas épületcsoportnak, mely az új ültetvényű városháztért körülveszi, harmadik méltó tagja Ferstel egyetemi épülete. Az oly korán elhunyt mester, a kivel fogadalmi templománál, mint a gót építésmód hívével ismerkedtünk meg és a ki ifjú éveiben a világi építésben is, példáúl a banképületben (1856–1860), a középkori hagyományoknak hódolt, később határozottan a renaissance-hoz állott. Victor főherczeg palotája (1863–1866), az egyetem chemiai laboratoriuma és az osztrák múzeum (1868–1871; képét lásd „A műipar Bécsben” czím alatt) voltak e fejlődés első fokozatai. E szabad képzelettel teremtett épületekre, melyeket Ferstel kora-renaissancebeli műveinek lehetne nevezni, következett egyetemi épülete, mint az olasz fő-renaissance szellemében alkotott nagy szabású emlék. Palladio és Scamozzi, Sangallo és Michelangelo remekei állottak alkotásakor, főkép a nagyszerű csarnok-udvar és a lépcsőterek fogantásakor, a mester lelke előtt. A mellett azonban e műben, mint Ferstel minden épületében, el kell ismerni a természetes bájnak egy vonását, az igazi bécsi sajátságnak lehelletét, valamint a nyelvnek ama zenéjében, mely Grillparzer verseiből hangzik. A városháza előtti nagy tér negyedik oldalát az ép befejezéséhez közeledő új udvari színház (Burgtheater) ékesíti, melyet Hasenauer báró egy Semperrel közösen készített terv szerint épített. Ez legérettebb gyümölcse a Semper által reformált színházépítés jelenkori fejlődésének: egy minden rész czélját határozottan kifejező, világos tagoltságú mű, hátúl a hatalmas színpad-épület, elül a nézőtér, körszelet alakjában kiépülve, a lépcsők szárnyakká fejlesztve, melyek jobbra, balra messze kiszögellenek és a homlokzat hatását jelentékenyen emelik. A főhomlokzat szerkezetében a capitoliumtéri épületeknek Michelangelo-féle rendje, gazdag szobrászi díszítéssel egyesűlve, ünnepiesen derűlt pompájú hatást tesz. (Képét lásd „A színház Bécsben” czím alatt.)

A Ringstrasse palota-övének fényes záradékát teszi az udvari múzeumok és az új udvari várpalota (Hofburg), mely ugyanazon két műépítő tervei szerint még épülőben van. A roppant épületcsoport déli része, a fölséges császári ház műtörténeti és természetrajzi gyüjteményeinek két iker múzeuma, külsejében be van fejezve. Hasenauernek egy pályakoszorús terve teszi az alapját; Semperrel folytatott négy évi közös munkában kapta végleges alakját; az építkezést Hasenauer vezette. Hatalmas nyerskő faltövön emelkedik a Sanmiccheli palota-homlokzataira emlékeztető főemelet; a közép épületet egy-egy karcsú kupola koronázza, négy kis pavillonszerű toronynyal körülvéve; csinos díszítés, fölirattáblák és szoborsorsok élénkítik a büszke tömegeket és elmésen árúlják el ezek rendeltetését. A két múzeum közti tér közepét Mária Terézia császárné emléke fogja díszíteni. Az egésznek befejezése és betetőzése a még csak megkezdett új várpalota épülete, egy a Trajanus-forum módjára tervezett csoportozat, mely két körszelet alakjára behajlított palotahomlokzattal az Eugen heczeg és Károly főherczeg emlékezetére állított két lovasszobor mögött derékszögben a Ringstrasse felé nyomúl előre és egy domináló kupolával koronázott középépületben fog befejeződni. A várpalotának erlachi Fischer által megkezdett része e szárnyakkal összefüggésben fog befejeztetni. A föladat természetéből folyik, hogy a mostani várpalota-építés végrehajtásánál erlachi Fischer építésmódját tekintetbe kell venni. Igy a bécsi építkezés az utóbbi nagyszerű alkotásában ismét arra a magas színvonalra emelkedik, melyet a barok korszak bécsi főmesterének templomai és palotái mutatnak.

Az új egyetemi épület Bécsben. Bernt Rudolftól

Azon nincs mit csodálkozni, hogy a bécsi magánépítkezés általánosságban véve szintén azon az úton halad, melyre az emlék-építés tért. Csakhogy a magán építkezésnél a helyi szükség és a kor ízlése hathatósabban követeli a számbavételt, mint az építkezés magasabb fajainál.

A város kibővítése kezdetén sokan még arról álmodoztak, hogy az új Bécs számára is meg lehetne menteni a német, vagy angol rendszerű családi házat. Ferstel, Eitelbergerrel egyesülten szóval, tettel pártolta az ügyet; Ferencz-József-parti háza világos magyarázata annak, mi volt a szándéka. Csak a városon kívül, a Ferstel példájára most Schmidt aegise alatt sikeresen működő cottage-egyesület währingi barátságos magánházaiban lehetett a gondolatot jó sikerrel megvalósítani. A város kibővítésére való telkeken nem nyílt neki tere. Itt szakadatlan sorokban „bérpaloták” emelkedtek, mint kő tanúi a jelenkori pénzuralomnak. Attól lehetett tartani, hogy a sivár spekuláló építkezés hatalmába keríti az összes bécsi magán építkezést. A bécsi műépítők érdeme, hogy a fenyegető bajt elhárították és a döntő pillanatban a művészetet a lakóházépítésnél is uralomra juttatták.

Az új udvari múzeumok Bécsben. Bernt Rudolftól

Korszakalkotó e tekintetben mindenek előtt a Hansen építette Heinrichshof, melyet Drasche Henrik alapított. Ebben nagy négyemeletes bérházaknak egy óriási csoportját a tömegek tagolása és nemes ékesség által igazi műremekké látjuk alakítva, mely rendeltetésének és korának bélyegét sehol sem tagadja meg, a mellett azonban igazi nagyvárosias, derűlt, fényes jelenségével mindenkit elragad. A Heinrichshof motivuma, a sarok-tornyok és közép kiszögellők alkalmazása, a vakolt téglaépítményből álló homlokzat kitűnően készített terra-cotta ékességgel, a színeknek és aranynak hatásos használata, mindez számos hasonló bécsi új épületnek példaképévé lett. Különösen a Schottenringen több ilyen fajtájú változat látható. Az osztrák mérnök- és műépítő-egyesületnek Thienemanntól származó háza is ide tartozik. Más kísérleteit a terjedelmesebb épület-tömegekkel való megküzdésnek mutatják az ugyanez építőtől való Grabenhof és Doderer parancsnoksági épülete; itt főmotivumúl a különben is csak ritkán alkalmazott oszlopköz van használva. A csoportos és nagyobb tömegű épületek mellett megkapta azután a külön álló palota is a maga művészi ábrázatát. Itt különösen Schwendenwein és Romano épületeit kell kitüntető dícsérettel említenünk: a nemesi kaszinót a Kolowratringen, az azelőtti Schey-palotát, a Wiener-féle házat a Schwarzenberg-téren és sok mást. rokon szellemet tanúsítanak Tietz C. Grand Hőtelje, meg egy schottenringi lakóház ugyan attól a műépítőtől, Schachnernek szép épületei a wiedeni Alleegasseban és Waaggasseban, a Fersteltől való Leon-palota a Schottenringen, az azelőtti gróf Lützow-féle palota Hasenauertól, Chotek gróf palotája a Währingerstrasseban Abeltől, a Rapp-féle ház a Rennwegen Streittől, különböző paloták és bérházak Tischlertől, Claustól és Grosztól, Wagnertől, Schumanntól, Dörfeltől és másoktól. E házak építése általában egyszerű, az anyag rendesen vakolt és faragott kővel tagolt téglaépítmény. A tagolás többnyire csúcsos szemöldökű ablakokra és széles párkányzatokra szorítkozik; csak ritkán szolgálnak pillérek, oszlopos és erkélyes kapuk a homlokzat további élénkítésére. E csoport építői nagy általánosságban az olasz fő-renaissance jó hagyományaihoz ragaszkodnak, és nem lehet tagadni, hogy első sorban az ő igyekezetüknek köszönhető, ha a bécsi Ringstrasse oly előkelően nagy hatást tesz.

A heinrichshof az Opernringen Bécsben. Bernt Rudolftól

Egy mai bécsi bérház az Augustinerstrasséban. Bernt Rudolftól

De csakhamar kedvük támadt, hogy a szépet e téren más építésmódokban is keressék. Elül járt Nüll Ede a Haas és fiai árúházával és a Larisch-palotával. Következtek az Aziendahof Hasenauertől, a Wasserburger-ház a Kant-útczában Wurmtól, Stattler és mások házai. Sokszor kiszorította ez épületeknél a különben szokásos vakolatot a kőépítmény, alkalmazták a színes kövek váltakozását is, mint pl. Castries hrczegnőnek Fellner és Helmer által épített házán, melynek homlokzata egészen gránittal és márványnyal van borítva. Valamint az anyagban, úgy lassankint a formákban is mindinkább követeléssé vált a gazdagság és finomodás. Majd divatba jött a franczia renaissance, az előkelő osztályok párisi lakóházának jelenkori formája úgy, a hogy azt pl. a Girette és Destailleurs építette két wiedeni Rotschild-palota oly kitűnően mutatja, végül a német renaissance és a barok építés. E hatásoknak soknemű váltakozása tarka stíluskeverékre vezetett. Az éjszaki renaissance nyomában, mely a középkor szerkesztéseivel szoros kapcsolatban maradt, megjelentek a mansardtetők és erkélyek, homlok-csúcsok és kupola-tornyok, az utóbbiak a legújabb időben a túlságig víve. A német renaissancera főkép Wielemans Sándor, az igazságügyi palota építője, fordítja erejét; hasonló irányban működik Neumann Ferencz, több városháztéri dúsgazdagon kiállított háznak alkotója, melyeknek oszlopos folyosóit mindenek fölött szívesen látott újításként kell üdvözölni, továbbá Ernst és Wächtler, a leégett Stadttheaternek már említett építői Fellner és Helmer, Roth, Wendeler, Hieser és mások. Ezeknek a német renaissance módja szerint épített házaknak díszítésénél uralomra jutott festői irányzat a külsőn is a régi szokású figurális festés alkalmazásának fölújítására vezetett, a mint főkép a Wielemanstól való stockimeisen-téri sarokház mutatja. E mellett látni az először Fersteltől nagy szerencsével alkalmazott sgraffitó-díszitést, a majolikával, porczelánnal való borítást és más effélét. A legújabb idő gazdagabb házai közűl különösen nehány nagy pénzintézet épületei emelendők ki. ú. m. a Länderbank Wagnertől, a Verkehrsbank Schachnertől, a Giro- und Cassenverein épülete Förster E.-től, a tűzvész által elpusztúlt Ring-szinház építőjétől, melynek helyén most Schmidt alapítványi háza (Stiftungshaus) emelkedik. A külvárosok legkiválóbb épületei közé tartozik a Fellner és Helmer által épített Margarethenhof.

Különös figyelmet érdemel mind művészi, mind helytörténeti szempontból a barok építésmódnak az utolsó időben bekövetkezett fölélesztése. Nemcsak a kacskaringók, a sátoralakú ablakszemöldökök, kagylószerűen hajlított fa- és vasmunkák merűlnek ismét föl, hanem egyes, a késő renaissance módja szerint fogant, nagy finomsággal és tárgyismerettel szerkesztett homlokzat-alakításokra is akadunk, melyek a legjobb belföldi példaképekkel sikeresen vetélkednek. A legkiválóbb e fajta mű a König K. által épített, nem régiben Pallavicini őrgróf birtokába átment bérház az Augustinrstrasseban, melynek szigorúan a kőépítmény természete szerint alkotott, szépen tagolt homlokzata az Albrecht-tér erlachi Fischer híres kupolasátorfödelére emlékeztető koronázatot visel. Mint a határozott baroképítés ügyes képvsielői megemlítendők végűl Rumpelmayer, Korompay és Adam.

A Gerold-villa Bécs mellett. Bernt Rudolftól

A város szakadatlanúl haladó újjáalakúlása a leírt területeken kívűl is nagyszerű alkotásokat teremtett az építkezésnek minden föntebb és alantabb fekvő terén. A vásárcsarnokok, a pályaudvarok, a kórházak, a kiállító épültek, a Duna és Wien hídjai, mind közrehatottak a művészet fejlesztésében. De itt mindezt részletesen nem vizsgálhatjuk.

Befejezésül csak még egy jelenségről akarunk megemlékezni, mely a nagyvárosi élet legkülső határán mutatkozik, t. i. a falusi lakóházak és díszesebb nyaralók építéséről. Ezeknek példája gyanánt közöljük Gerold Móricznak Hasenauer által épített, erdő zöldjében rejtőző gyönyörű neuwaldeggi nyaralóját. A legújabb időben hasonló csinos és gazdagon kiállított nyaralókat építettek Theyer és mások, Hietzingben, Unter-St.-Veitban és más helyeken. De, fájdalom, az oly falusi lakóházaknak a száma, melyeknél a művészetnek is volna döntő szava, a város közelebbi környékén aránylag még mindig igen csekély.

Az építés a mai Bécsben is minden többi művészet vezetőjének és nevelőjének bizonyúlt. Nemcsak a díszítő képfaragásnak és festésnek, hanem az összes műiparban hatalmas ösztönt adott az. A bécsi műipar megújhodása első sorban a műépítőknek köszönhető. Olyan művészek, mint Nüll és Siccardsburg, Hansen, Schmidt- Storck, Gugitz, Teirich Bálint, Schmoranz, Hauser A., Feldscharek, Riewel, König, Claus, Herdtle és még sokan, készítették a rajzokat és nevelték a dolgozó erőket a műiparnak számos oly készítménye számára, melyek Bécs dicsőségét az egész világon hirdetik.

Giesel Frigyes Hermanntól