Ugrás a tartalomhoz

Őstörténet és nemzettudat, 1919-1931

szerkesztette Kincses Nagy Éva (1955-)

JATE Magyar Őstörténeti Kutatócsoportja, Balassi Kiadó

11. fejezet - Szíj Enikő: A finnugor néprokonsági eszme az 1920-30-as években

11. fejezet - Szíj Enikő: A finnugor néprokonsági eszme az 1920-30-as években

A finnugor néprokonsági eszme a finnugor népek összetartozását, összefogásának szükségességét és/vagy lehetséges voltát hirdető, a finnugor népek kapcsolatainak építését szorgalmazó eszme, egy több mint 150 éves múltra visszatekintő gondolat, amely nem azonos a nyelvrokonság kutatásával, és jóllehet kimondottan tudományos ismeretterjesztő jellegű, mégis több egyszerű nyelvrokonság-propagandánál. Összetett történeti jelenség (Sihvo 1973, 117, 119, 361), amely sokféle szempont szerint, számos tudomány(ág)ban (pl. a történettudományban, a művelődéstörténetben, az ún. szellemtörténetben, a politológiában, a finnugor nyelvtudomány történetében stb.) vizsgálható, de mindenütt annak függvényeként, hogy a magyar (a finn, az észt stb.) - finnugor nyelv. A finnugor néprokonsági eszme hívei, bárkik legyenek is, politikusok, tudósok avagy az ún. széles néptömegek képviselői, elfogadták, magától értetődőnek tartották a finnugor rokonságot, számukra nem volt vita tárgya a szóban forgó nyelvek finnugor eredete.

A magyarok a finnugor rokonság körét készségesen tágították, pl. finnugor - uráli - urál-altaji - turáni, és semmiképpen nem értelmezték a finnugornál szűkebben, legfeljebb (?) eleve másképp. Az észtek nem idegenkedtek a magyar módra „rugalmas” értelmezéstől (Nurmekund 1973, 481-; Ziefeldt-Simumagi 1927, 10), a finnek viszont mereven és következetesen elzárkóztak a turániságtól, a török-tatár és főleg a mongol rokonságtól (Klinge 1982, 228, 231; 1983, 112; Csekey 1939, 5),[12] az urál-altaji rokonságtól viszont nem, mivel a köztiszteletnek örvendő finn tudós és hazafi, M. A. Castrén, a finnországi finnugrisztika (uralisztika) és egyben az altajisztika alapítója a finnek rokonságának (rokonainak, Suomen suku) bölcsőjét közismerten Ázsiában, az Altajban ringatta, nem ismer(het)ve fel, hogy ezzel az állításával „a gyereket előbb rakta bele a bölcsőbe, minthogy megszületett volna.”[13] Míg nálunk és kisebb mértékben az észteknél az akár Kínáig, Japánig elnyúló rokonság egyeseknek büszke világmegmentő programot sugallt,[14] addig a finnek a szociáldarwinizmus szellemében értelmezett ázsiaiság, a mongol rokonság lekicsinylő, egyenesen becsmérlő vádja ellen kényszerültek sündisznóállásba (Kveenit 84-86). Mindkétféle magatartás indítéka végső soron a nemzeti tudat zavarában keresendő.[15]

A kiválasztott korszak a finnugor népek kapcsolatainak történetében - a néprokonsági eszme szempontjából - a harmadik korszak, egyben a virágkor. Kezdetét az egyes népektől, történelmi eseményektől függően az 1917/18/19/20. év, a végét pedig az 1939/40/41. év, de leginkább 1939. november vége, a szovjet-finn háború, az ún. téli háború (finn talvisota) kezdete jelenti. A korszakhatárokat a nyelvészeti rekonstruktumokhoz hasonlóan *-gal jelezve ez a korszak *1920-tól *1940-ig tartott. A korszak „alaphangját” a kezdeti időszak, a 20-as évek, a 30-as évtized első évei adták meg, ezt biztonsággal állíthatjuk, annak ellenére, hogy miként erről napjainkban egyre inkább megbizonyosodhatunk, a 30-as évek vége felé haladva a finnugor népek igaz történetét (a magyarokét is beleértve) nem ismerjük kellőképpen, következésképpen az akkori kapcsolataik történetét sem láthatjuk tisztán.

Az 1920-as, 30-as évekbeli kapcsolatokról általános jellemzőként azonban már most, a kutatások jelenlegi állapotában állíthatjuk, hogy szinte kizárólag csak az ún. „nagy” (másként: az ún. államalkotó) finnugor népek, a magyarok, a finnek és az észtek kapcsolataira korlátozódtak, mivel a kapcsolattartás a többiekkel, a „kicsikkel” a Szovjetunióban előállt helyzet miatt lehetetlenné vált (Paasivirta 1987, 163);[16] hogy hivatalos állami támogatást élveztek, intézményesültek;[17] hogy kiterjedtek (kiterjedőben voltak) az élet minden területére (hivatalos és „népi” diplomácia, a tudományok, az oktatás, a gazdasági élet, az egyházak, a művészetek stb. (Nagy 1943; Gaskó 1943);[18] hogy széles, elsősorban, de nem kizárólagosan, protestáns és főleg polgári, ezen belül a társadalmi helyzettől, kortól, nemtől függetlenül, mondhatnánk demokratikus tömegbázisra épültek.[19]

Az alábbiakban tehát az 1920-as, 30-as évek magyar, finn és észt kapcsolatainak történetével foglalkozom, de távolról sem azzal az igénnyel, hogy töviről-hegyire számba vegyem, mi minden történt ebben az eseménydús időszakban. Azt vizsgálom, milyen előzmények után, milyen körülmények játszottak szerepet a „nagyok” egymásrautaltságának felismerésében, a „kicsik” kirekesztődésében, tehát az előzményeket, az okokat, a következményeket kutatom, hogy némileg érthetőbbé váljék, miért lett ez a téma ún. negatív kutatási téma, miért kapott, kaphatott ez a korszak a későbbi értékelés során egyértelműen és tendenciózusan negatív jelzőt: fasiszta és szovjetellenes.[20]

A korszakhatárokhoz hasonlóan *-gal lehetne ellátni a címbeli „finnugor néprokonsági eszme” jelzős szerkezetet is, mivel így, ebben a formájában a magyar nyelvű szakirodalomban alig volt használatos, a korszak vége felé kezdett fel-feltűnni, minden bizonnyal az addigra jobban megismert finn megfelelőjének, a heimoaate (ejtsd: hejmoáte) szónak a fordításaként. Korai - első? - előfordulása viszont figyelemre méltó: 1910-ben a Turáni Társaság alcímében („alnevében”) szerepelt - Turáni Társaság, Magyar Néprokonsági Egyesület.

A finn heimoaate szó szóösszetétel: heimo ’törzs’, itt ’rokon törzs’, még pontosabban ’finnugor rokon törzs’, a későbbiek során ’finnugor rokon-, finnugor rokonsági’ + aate ’eszme, elv’(Sihvo 1978, 110).[21] A finn heimoaate a tudományos ismeretterjesztő, a fél- és áltudományos ismeretterjesztő irodalomban és a finn szépirodalomban (!)[22] az 1840-es évektől kezdve gyakran szerepelt, mindig finnugor jelző nélkül. A heimotyö (ejtsd: hejmotüö) ’finnugor néprokonsági munka’ kibontakozása során a heimo- előtagú összetételek oly mértékben elszaporodtak, hogy csak a kéttagú jelöletlen összetételekből minden különösebb keresés-kutatás nélkül 89 (!) darabot sikerült összeírni.[23] A heimo- összetételeinek széles körű használata azért (is) szembeszökő, mert a finn nyelvű finnugrisztikai szakirodalomban szinte kizárólag a suku ’nemzetség, rokonság, rokon-, család-’ szó és származékai használatosak mind a mai napig. A Helsinki Egyetemen a finnugor nyelvek tanszékcsoportja a Suomen suku ’Finnugor rokonság(unk)’ nevet viselte, s ilyen címmel jelent meg az első, a finnugor népeket részletesen (három kötetben) és tudományosan ismertető finn kézikönyv, amelyet később több Suomensukuiset kansat ’Finnugor népek’ című tudományos munka követett. A heimo- kezdetű összetételek a II. világháború után - nem véletlenül - már csak az idézetekben és a múltra vonatkozó, e vonatkozásban nem túl terjedelmes szakirodalomban fordulnak elő.

A heimo és a suku ilyenfajta elkülönülése annál is inkább figyelemre méltó, mert az ún. nagyközönségnek szánt irodalomban - magyarul, finnül, észtül egyaránt - a rokonság tulajdonképpeni mibenléte elsikkadt, finnugor nyelv-, nép; nemzet-, faj-, fajta-, vér- stb. -rokonságról hallva mindenki tudta, mire, kikre gondoljon. Annak ellenére, hogy ezek az összetételek ekkor a nem-finnugor nyelvekben is többé-kevésbé egymás szinonimái voltak, s hogy ez a nem szabatos szóhasználat, terminológiai zűrzavar általános, nemzetközi méretű volt, évszázados hagyományokkal rendelkezett a szűk szakmai berkeken belül is, és hogy nálunk, ráadásul, az egyik leglátványosabb finnugor etimológia, a vér szolgáltatta hozzá a bizonyítékot (?), a fajrokonság emlegetése adott módot a fasiszta jelző odaítélésére.[24]

A „klasszikus” heimoaate, a finnugor néprokonsági eszme mint eszme szülőföldje Finnország, ott fogalmazódott meg a legkorábban és a legtisztábban (Sihvo 1973, 117-119), „életkora” is ott a legteljesebb: az 1840-es évektől a II. világháború végéig terjedő időszakban határozható meg. Története négy szakaszra, korszakra osztható: 1. az 1840-es évektől a 80-as, 90-es évekig, 2. a 80-as, 90-es évektől az II. világháború végéig, pontosabban a föntiekben jelzett *1920-as esztendőig, 3. *1920-*1940 és 4. a téli háborútól avagy *1940-01 a II. világháború végéig.[25] Az észteknél, egyesek szerint még a finneknél is korábban kezdődött (Magiste 1931). Nálunk a Hunfalvy Pál-, Fábián István-féle, a finnugor rokonság megismertetésére, a nyelvrokonság elismertetésére indított ún. finnista (vagy finnicista) „offenzíva” már nagyon közel állt a heimoaate-hoz (Szíj 1985, 401-402, 416 [Barna F. levele]), a „klasszikus” néprokonsági eszme szellemében végzett néprokonsági munka azonban nálunk jellegzetesen Trianon utáni jelenség. A többi finnugor népnél az összefogás gondolata csak az 1920-as években, a 30-as évek legelején merült fel, ha - miként látni fogjuk - egyáltalán felmerülhetett.

A finn heimoaate a nemzeti ébredés korának terméke, hirdetése a nemzetébresztést vállaló gondolkodók, így a finnek esetében a „finn Széchenyi”, J. V. Snellman gondolkodásmódjának az igenlését jelentette. A nemzeti gondolat alapköve a nyelv, magyarán: nyelvében él a nemzet. Miként a finn D. E. D. Europaeus fogalmazott: „a nyelv minden nemzeti előfeltétele, vagyis nép nyelv nélkül - nem nép”, Reinhold von Becker pedig találóan így summázta a kor véleményét: „a közös nyelv minden nép legdrágább kincse, amellyel együtt született, együtt nőtt fel s amellyel együtt kell a föld színéről eltűnnie. ... A nyelv értéke a nép értéke” (Europaeus 1855/1988, 180; Becker 1820/1929, 158). Snellman is hirdette, hogy „a nyelv a belső egység külső bélyege” (Sihvo 1973, 119), és a heimoaate korai képviselői ezt a gondolatot fejlesztették tovább - egység nemcsak a nemzeten, népen belül, hanem azon túl is. Csakhogy kikkel? És miért?

A finnugor néprokonsági eszme kiváltó oka az európai pánnacionalizmus volt (Sihvo 1973; 1988). A finn heimoaate kialakulását, a finnugor népek összefogásának szükségességét és ekkor még lehetségességét hirdető gondolat kifejtését a pángermanizmus skandináv változata, a skandinavizmus és a svékománia, de még inkább a pánszlávizmus létrejötte provokálta ki és éltette a későbbiek során is (Kveenit 87; Mikkola 1891). Mert a „nagy” népek nemzetébresztése ijesztő, védekezésre késztet, s a „nagy” népek között élő „kis” népeket, a finneket, a magyarokat, az észteket külön-külön és eltérő mértékben, régóta kínozta az „egyedül vagyunk” érzése és a veszélyeztetettség (f. uhanalaisuus) tudata.[26] Történeti tapasztalat volt bőven. A Jan Kollár (avagy Kollár János pesti evangélikus pap)-féle „pánszláv kiáltvány”, a Slávy dcera (m. ’A dicsőség lánya’, f. Slavan tytür ’Szláva lánya’) című szonettkoszorú, amely 1824 és 1832 között készült és több mint 600 részből állt, s amely a magyarok és a németek gyűlöletére buzdított, jelszót adott nemcsak a szlávoknak: Gyermekeim! Egyesüljetek! (Arató 1961; Sziklay 1979; Tervonen 1983, 433). Nem célszerű itt most belebonyolódnunk abba a kérdésbe, hogy az ún. szláv kölcsönösség - az ausztroszlávizmus - a (politikai) pánszlávizmus, illetve a pángermanizmus melyik (kulturális és/vagy politikai) változata szolgált példaképül a pánfinn(ugor) gondolatnak, az egész pánnacionalizmus problémakört köznapi (= elnagyolt) értelmezésében használom (Arató 1961).

Sajátos színt adott a rokon népek összefogásának, ha úgy tetszik tehát a pánfinn gondolatnak finn szempontból az a kérdés, hogy a keleti szomszédaikkal mint határon túli finnekkel (miként a Lansi-Pohja-i vagy a ruija-i finnekkel),[27] avagy rokon néppel fogjanak-e össze. Vita bontakozott ki a határ mint olyan értelmezése körül, mert tisztázni kellett, ki milyen határra gondol: természetföldrajzi, etnikai, nyelvi, politikai, vallási, műveltségi stb. határra. A 20. század eddigi történetéből sejthető, hogy a vita nem zárult le akkor, a határ(ok) mint olyan(ok) évtizedeken keresztül hol nyíltan, hol burkoltan a heimoaate fogalomkörének rendezetlen, elvont kutatásra váró elemét képezte (és képezi ma is). Akkoriban azonban, lévén mindnyájan végeredményben cári alattvalók, megkönnyítette a dolgot, hogy a karjalaiak „mögött”, mellett, a pán-gondolat objektív feltételeként területi folytonosságban ott élt a többi finnugor nép (Arató 1961) - a magyarok kivételével. Az uljas, jalo kansa ’vitéz, nemes lelkű nép’ hírében álló és példaképnek tekintett magyarok[28] finnugor voltához finn részről nem fért kétség, s így a Kárpátoktól az Altajig, addig a bizonyos bölcsőig terjedt a finnugor néprokonsági eszme hatóköre - a heimoaate „űrtartalma” ekkor volt a legnagyobb. Ekkor írtak szépirodalmi műveket pl. a szabadságot, gyermekkori pajtásukat Suometar (később ’Finnország géniusza’) nevű testvérük segítségével visszaszerző öt lánytestvérről[29] vagy a kétfejű sas szárnya árnyékában szomorú sorsban, béresként, cselédként tengődő 12 - finnugor - fiútestvérről, miként a Kolmen fennomaanin matka ’A három fennomán utazása’ című történetben, amelyben kedves színfoltot jelentenek a rokon népekkel külön-külön említett tschikossit ’csikósok’, banassit [?kannasit] ’kanászok’, buljassit [?guljassit] ’gulyások’, szeklit ’székelyek’, juhassit ’juhászok’.[30]

A heimoaate második szakaszában a finnugor néprokonsági munka a szinte önállósult és lendületesen fejlődő, elsősorban tudományos finn-magyar (Tervonen 1984, 47-90), finn-észt és némi magyar-észt kapcsolatok (Virányi 1928/1931, 243-259; Magiste 1931; Plompuu 1931) mellett kezdett a balti-finnekre szűkülni, a többi finnugor nép csak (?) tudományos kutatási tárgy lett, a heimoaate hatóköréből mint a barbárság sajátos megtestesítői (Sihvo 1973, 140; Klinge 1972/1983, 103; Teljo 1933, 138) kezdtek kiszorulni. Ennek oka abban keresendő, hogy a finn nagyhercegség egyre jobban kiismerte a cári politika szándékait, a finnugor kutatások, a helyszíni gyűjtések során szerzett tapasztalatok birtokában jóval reménytelenebbnek látszott a finnugor népek bármiféle egyesítése. Amit a heimoaate első korszakában a korkealentoinen heimoromantiikka ’magasan szárnyaló néprokonsági romantika’ lengett körül, az a második korszakban már csak utukuva ’ködkép’ (Sihvo 1973, 107) volt, a finnekre, észtekre váró jövő képe, ijesztő-rémisztő ködkép a kedély láthatárán. A romantikus ábrándokkal szemben állt a realitás, vagyis August Ahlqvist szavaival a villi raakuus ’a vad barbárság’ (Sihvo 1973, 140 kk.; 1981, 101; idézet G. Reintól). Ahlqvist szerint a keleti finnugor népeket elkerülte a civilizáció, és ez lett volna a finnek sorsa is, ha a svédeknek köszönhetően nem kaptak volna helyet a nyugati civilizált népek körében (ez a kiitollisuuden velka, a hálával tartozás [a svédeknek s rajtuk keresztül a Nyugatnak]- vita ma is tart (Salminen 1987; Sihvo 1973, 138-143; Ahlqvist 1863). Ez egyúttal annak az etuvartio ’előretolt bástya’ szerepnek a hangsúlyozását is jelentette, amelyet hazai gondolkodásmódunkból jól ismerünk. Reménytelennek látván a távolabbi finnugor rokonok helyzetét a finnek tehát figyelmüket a közvetlen szomszédságukban élőkre fordították. Egyre határozottabban nyilvánult meg a Balti-tenger két partját összekötő híd (Genetz 1881/1882; Heporauta 1938/39, 6; Tarkiainen 1928, 10; Teljo 1933, 138; Barna F. levele, id. Szíj 1985, 46) építésének szándéka, és a finnek részéről az a holhoojamentaliteetti ’gyám-mentalitás’,[31] amelynek értelmében Suomi emo ’Finnország anya’ harcba indult veszélyben levő gyermekeiért.[32] 1910-ben Pétervárott kellő ijedelemmel konstatálták, hogy a „pánfinn-luteránus hadjárat” javában folyik, a fegyvere pedig a kardnál, az ágyúnál is veszélyesebb szó (Holodkovszkij 1975, 13). Tehát igencsak tévedtek azok, akik a 19. századi heimoaate-ban csak afféle néprokonsági kedvtelést, a rokoni érzelmekkel folytatott „ínyenckedést” (!) láttak, de azért az 1850-es évektől fel-felbukkanó Suur-Suomi ’Nagy-Finnország’ elnevezést és mögötte a „direkt módon politizáló” néprokonsági eszmét, vagyis a területi igényeket is képviselő pánfinn(ugr)izmust a 19. században aligha vehette valaki is komolyan (Heporauta 1941-42).[33] Ez majd a sztálini Szovjetunióban kapott drámai értelmezést, ebben testesült meg a nagy államot fenyegető kisállam réme (l. alább).

A harmadik korszak kezdetén a néprokonsági munka színpada és díszletei alaposan megváltoztak: az I. világháború befejeztével sarkalatos fordulat következett be a finnugor népek életében. Történelme során első ízben vált a szó szoros értelmében országgá, független, önálló állammá (polgári köztársasággá) Finnország, Észtország. Magyarország független államként átélte a trianoni sokkot, az immáron már nem cári birodalom nem-orosz népei, nemzetiségei pedig, köztük a finnugorok, lázas igyekezettel próbálták kihasználni a Nagy Október nyújtotta önmegvalósítási lehetőségeket,[34] nem tudván még, hogy mindezért milyen árat kell majd fizetniük. Az osztályharc fegyveres változatáról minden egyes finnugor népnek voltak saját tapasztalatai.

Az ún. kisállamok finn történész szakértője, Juhani Paasivirta a kisállamokat az I. világháború utáni helyzetük szerint három csoportba sorolta: 1. a régiek, 2. az újak („vadonatújak”) és azok, akik területekkel gyarapodtak, vagyis a győztesek, akiknek a status quo fenntartása érdekükben állt és 3. a hiljaiset ’csendesek’ (!) (Paasivirta 1987, 199). Paasivirta csoportosításában a finnek és az észtek a második, a magyarok a harmadik csoportba kerültek (jóllehet a finneknek is voltak határokon túli problémáik).[35] Mindhárom nép rákényszerült, más-más okból ugyan, hogy bizonyítsa: egy nemzetnél sem alábbvaló, hogy nincs egyedül a világban, hogy van helye a nap alatt.[36] Természetes volt tehát, hogy keresték a kapcsolatokat egymással, annál is inkább, mert ezek a kapcsolatok már régóta kölcsönös előnyökkel jártak.

A vizsgált korszak néprokonsági munkájának eszmei alapjait a heimoaate folytonosságaként a romantika eszmevilágában kell keresni. A finnekre nézve már J. V. Snellman megállapította, hogy erőszakkal nem érhetnek el semmit, a műveltségben van az egyedüli menekvés,[37] és közismertek Széchenyi szavai a kiművelt magyar emberfőkről. Nem véletlen tehát, hogy a műveltséget megalapozó oktatás volt az első finnugor kultúrkongresszus, eredeti nevén „összfinnségi iskolaügyi konferencia” témája.[38] Ezen E. N. Setala, a finn függetlenségi szenátus tagja, diplomata, közismert finnugor nyelvész, tehát nem „akárki”, kifejtette: a nyelv a kultúra része és egyben a kultúra közvetítője, a finnugor nyelv a finnugor kultúra része és egyben a finnugor kultúra közvetítője. Ha a finnugor népek a művelt népek sorába akarnak tartozni, márpedig akarnak, akkor nekik is kötelességük megismerni önmagukat, megismertetni önmagukat másokkal, elsőként azokkal, akikkel a közös (eredetű) nyelv és az ebben/ezzel őrzött egykori közös kultúra maradványai kötik össze őket (Setala 1921/1922, 22; Szíj 1985, 414). Mindebben gyakorlatilag már benne foglaltattak a korszak néprokonsági programjának alapelvei: a nemzeti tudományok fellendítése és az eredmények propagálása, a kapcsolatok fejlesztése és tartalmi elmélyítése, s mindez azzal a céllal, hogy tanuljunk egymástól, egymást segítsük, hogy ki-ki a maga fejlődésével az emberiség fejlődését szolgálja, a saját nemzeti kultúrájával az emberiség kultúráját gyarapítsa. Az 1928-as budapesti finnugor kultúrkongresszuson Klebelsberg Kunó miniszter meg is állapíthatta: „míg a többi népeket a politikai eszmék és célok tömörítik csoportokba, mint a szláv népeket a pánszláv gondolat, a németeket a pángermán idea, addig a finnugor népeket tisztán tradicionális és kulturális szálak fűzik össze” (FUca 1928/1931, 16). Klebelsberg nagyszabású programjába beleillett a világnyelvek mellett a kis nyelvek, köztük a rokon nyelvek tanulása-kutatása, a külföldi magyar intézetek létrehozása és támogatása, így a tartui és a helsinki egyetemi magyar intézeté is. Szorgalmazta a tudósok, a tanárság, a diákság tanulmányútjait, a tapasztalatok cseréjét, az irodalom fordítását, a művészek együttműködését. Az 1937. október 22-én aláírt magyar-finn egyezmény a szellemi együttműködésről[39] nem a kezdetet jelentette, hanem a kapcsolatok elmélyítését és intézményessé tételét tűzte ki célul.

„A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti naggyá” - fogalmazta meg Klebelsberg (is a snellmani ideát) 1922 júniusában, amikor miniszterré nevezték ki (Klebelsberg 1922; Paasivirta 1987, 201). Setala 1920-ban kulttuuripuolustus-ra ’kultúrával védekezés’-re szólította fel a finneket (Setala 1920; Kallio 1982, 14), és fegyverként a kulttuurimiekka-t ’kultúrakard’-ot nevezte meg (Veiderman 1931, 30; uő: Heimotyö II, 78). Nem támadásról, mások kárára történő együttműködésről, kultúrfölényről volt szó, hanem védekezésről.

A világháborúk közötti korszakot tehát a kultúra, a műveltség hivatalos, állami szinten történt felértékelése jellemezte, de nemcsak a kisállamokban, köztük a finnugor anyanyelvű többségi vagy csaknem homogén finnugor kisállamokban, hanem papírforma szerint még a nagy Szovjetunióban is, l. az ún. ’kulturális építkezés’ hivatalos programjait, beleértve magát a népek önrendelkezési jogáról szóló deklarációt is.[40] Azonban az elvek és a gyakorlati megvalósításuk közötti szakadék hatványozottan és nagyon is konkrét módon kezdett megmutatkozni az eleve és továbbra is kisebbségi sorsban élő kis finnugor népek körében, még akkor is, ha formálisan egy-egy autonóm adminisztratív egység többségi népességévé váltak is. Mindez nem volt közömbös a finnugor néprokonsági eszme története szempontjából sem, hiszen indokolttá tette, a finnek részéről a főként, de nem kizárólagosan a Kelet irányában megnyilvánuló „kulttuuripuolustus”-t. Az a remény, hogy az új történelmi helyzetben változtatni lehet a kapcsolatok jellegén, elsősorban nem a finnek (közelebbről a Suur-Suomi-elmélet) miatt hiúsult meg: a kis finnugoroknak a finnugor néprokonsági munkából kirekesztődése elsősorban, sőt, meg lehet kockáztatni a feltevést, hogy csakis belső (szovjet) okokra vezethető vissza. A határozott(abb) állásfoglalást nehezíti az ide vonatkozó ismeretek hiánya. De ezek az ismeretek a manapság hozzáférhetővé váló dokumentumokkal bizonyára kiteljesednek és elmélyülnek majd, illetve az eddig ismert tények más megvilágításba kerül(het)nek, az azonban bizonyosnak látszik már most is, hogy a finnugor néprokonsági munkában időnként és helyenként mutatkozó nyílt szovjetellenesség, pontosabban sztálini bolsevizmusellenesség védekező jellegű volt (kivéve az AKS, az Akadémiai Karjala Társaság tevékenységét),[41] és nem volt alaptalan.[42] A korabeli Szovjetunió nem volt vonzó.

A két világháború között szervezett öt finnugor kultúrkongresszus közül az első kettő (1921; 1924) szervezői még nem látták tisztán, kihez forduljanak a kapcsolatok felvétele céljából, de a harmadik, 1928-as budapesti kongresszusra már várták a kis finnugor népek képviselőit. Nagy volt a finnek megdöbbenése, amikor egy TASZSZ-közleményből arról értesültek (Heporauta 1937-38, 30; Pesonen 1937-38, 22), hogy az MTA meghívására a Szovjetunió Tudományos Akadémiája oroszokat akar Budapestre küldeni. Teleki Pál tiltakozására a közleményt tévesnek minősítették, de a kongresszusra senki sem érkezett, s azt, hogy a negyedik kongresszust Sziktivkarban (Komi ASzSzK) szeretnék megrendezni, nem volt kinek előterjeszteni. Ettól kezdve egyre gyakoribb kitétel az idevonatkozó irodalomban, hogy „mihelyt lehetséges”, „mihelyt alkalom adódik rá” stb.,[43] a kis finnugor népeket is be kell vonni a néprokonsági munkába. De ilyen alkalom nem adódott. Sőt. A III. és a IV. kongresszuson a résztvevők részletes beszámolókat hallhattak a baltikumi kitelepítésekről, az internálásokról,[44] olvashattak a nemzetiségi képviseletek visszaszorításáról a közéletben (Mark 1925, 202-203). A polgárháborús emlékek, a bolsevik világforradalom hirdetése, a finn baloldal támogatása, a magyar és a finn kommunista emigránsok sorsáról, az Amerikából a Szovjetunióba emigrált finnek (Kero 1976, 190-191; Kivimies 1934) helyzetéről érkező hírek s más hasonló értesülések nyomán a szovjetunióbeli helyzet megítélése felettébb ellentmondásos volt. A 30-as években már javában folyt a központi és helyi sajtókampány a finnugor népek ellen - a közvetlen okot erre az AKS tevékenysége, a ryssanviha ’oroszgyűlölet’ propagálása és a jobboldali Lapua-mozgalom szolgáltatta.[45] A szovjet finnugrisztika úgymond lepaktált a finn burzsoáziával és a finn fasizmussal (Lekomcev 1937, 12). Az AKS által képviselt Suur-Suomi-ideológia a valódi jelentőségénél jóval nagyobbra tett szert a Szovjetunióban, holott az évszázadokon át casus bellit jelentő Kelet-Karjalától eltekintve ez is, mint később „az Urálig!” és a „mindent vissza és egy kicsit ráadásnak!” jelszó is a legszélsőségesebb és szűk körre volt jellemző, nem bennük fogalmazódott meg Finnország hivatalos politikai eszmevilága.[46]

A szovjetunióbeli finnugor népek helyzetének megítélésében valószínűleg a magyaroknak voltak illúzióik a legtovább. A 100% c. folyóiratban n. l. 1929-ben még úgy találta, hogy „...ha meggondoljuk, hogy Japán 40-50 év alatt milyen szédületes fejlődést tett meg [1929!], akkor a magyar(ral) rokon nemzetek rövidesen utol fogják érni kultúrában, gazdaságban testvéreiket, a magyarokat”.[47] Ez annak a Kuzebaj Gerdnek a „Még sosem láttam a tengert” c., állítólag Petőfi-ihlette verse kapcsán jelent meg, akinek a sorsa - ma már - afféle szovjet nemzetiségi értelmiségi típus-sorsnak tekinthető. Az udmurt K. Gerd, tudva-tudatlanul a heimoaate-ról, a klasszikus heimoaate szellemében igyekezett felfedezni, átvenni, továbbadni az értékeket. Például 1924-ben kiadott 3. osztályos tankönyvében közölte udmurtul Runeberg Paavo gazda c. versét, illusztrációként Albert Edelfelt híres képét. Lányát Aino-nak keresztelte. Moszkvai éveiből sok magyar, finn és egyéb barátja volt. 1932-ben tartóztatták le mint nacionalistát, és feleségét 1957-ben értesítették, hogy 1941-ben meghalt (Lekomcev 1937, 12; Bogomolova 1983, 257; Gerd 1988). Az 1927-28-ban Helsinkiben, Berlinben és Budapesten (az Eötvös-kollégiumban) tanuló szovjet ösztöndíjas V. I. Litkin „csak eltűnt a kollégák szeme elől” (Szíj 1982a). 1923-ban a „zürjénizáció (komizáció)” során a zürjének finnugor szakot akartak létesíttetni valamelyik egyetemen, 1925-ben az a zürjén Nalimov, aki 1908-1909-ben Helsinkiben volt ösztöndíjas és akinek a kéziratait ma is őrzik a finn Nemzeti Múzeum archívumában, azt szorgalmazta, hogy a híres (mert „tökéletes”) ún. molodcovi ábécét úgy kell tökéletesíteni, hogy többé-kevésbé minden finnugor népnek megfeleljen (KultSztr. 1979, 96, 132, 157). 1929-ben még azzal büszkélkedhetett a Komi Honismereti Társaság, hogy kapcsolatban áll, kiadványcserét bonyolít le az észt, a finn tudományos társaságokkal, a Magyar Tudományos Akadémiával (és Mandzsúriával). Aztán eltűntek az ilyenfajta hírek a dokumentumgyűjteményekbő1.[48] A 30-as évek elején a nemzetek önrendelkezési jogát komolyan vevő és a heimoaate szellemében működő finnugor értelmiség lehetetlen helyzetbe került, annak ellenére, hogy a finnugor népek körében (is) megnyilvánuló ún. ’helyi sovinizmus’ (amelynek helyes fordítása ’védhatalmi nacionalizmus’ [Glatz 1988, 412] lehetne) jogosságát a szovjet sajtó is elismerte (Matorin 1931, 31)!

A finnek, észtek számára nem volt kétséges, hogy az I. világháború legnagyobb vesztese Magyarország volt, és részükről a „direkt” politizálás az együttérzésben, a kor dagályos stílusában megfogalmazott vigasztalásban merült ki (Mustakallio 1931, 183). Tudták, hogy a győztes hatalmak részéről a vesztesekkel szemben megnyilvánuló sorron halu (J. Paasivirta találó kifejezése), ’elnyomási vágy’ (Paasivirta 1987, 163) ellen a békeszerződésekkel egy időben aláírt kisebbségvédelmi szerződések nem nyújtottak védelmet, mert nem garantálták a nemzetiségi kultúrának a védelmét sem, ellenkezőleg, nemcsak a határok, a „szellemi védvám-sorompók” is felállíttattak (Berzeviczy 1934, 90). A vizsgált évtizedekben a finn sajtóban rendszeresen foglalkoztak a magyar kisebbségekkel, felhívták a figyelmet arra, hogy az illető országok sajtója félrevezető tájékoztatással szolgál,[49] és tudták azt is, hogy a Népszövetségtől és más nemzetközi fórumoktól semmiféle érdemi támogatásra nem lehet számítani (SuoSuo 1934, 24; Suontausta 1965, 332-333; Paasivirta 1987, 199-202, 288). Maradt tehát „egyetlen menedéknek” (l. Snellman) a műveltség, a kultúra világa, amelyet a lehető legtágabban értelmeztek.

Ha a néprokonsági munka értékelését a közgondolkodás, a korabeli átlagember, illetve a ránkmaradt örökség szemszögéből próbáljuk elvégezni, egyértelműen pozitív képet kapunk. Eötvös József szerint „az eszméknek hatása nem annyira szépségöktől s nagyszerűségöktől, mint azon módtól függ, mellyel a közönséget irántok lelkesíteni tudjuk” (Eötvös 1863/1886, 188). Nos, a finnugor néprokonsági eszme tudta lelkesíteni a közönséget, mert hasznos volt, érződött benne a tudás tisztelete, a tudományosságra és közérthetőségre törekvés, a megvalósításban az igényesség, a kölcsönös figyelmesség és szimpátia. A dolgok velejárója, hogy mindig van bennük valami, ami könnyűnek találtatik, ami viszont könnyűnek találtatik, az kihullik az idő rostáján. Itt sok minden kihullott és megdöbbentően sok minden fennmaradt. Nehezen tudnánk mai kapcsolataink különféle formái közül olyat említeni, amelyre ne találnánk példát a 20-as, 30-as évekből.[50] Az akkori tudományos ismeretterjesztő kiadványok túlnyomó többsége ma is értékes tudományos munka és/vagy fontos kortörténeti dokumentum.[51] Az e korról készült vagy ezt a kort is tartalmazó bibliográfiák ezernél több tételt tartalmaznak, jóllehet nem teljesek.[52] Sok mindent nem ismerünk - sem mint tényeket, sem mint összefüggéseket. Ma is érvényes az, amit 1943-ban Viljo Tervonen így fogalmazott meg: „Az egész néprokonsági munkában a legfontosabbak először, másodszor, harmadszor a tények” (kiem. VT) (Tervonen 1943, 33).

Kutatni való van tehát bőven, s a kutatást megkönnyíti a kutatás tárgya iránti közérdeklődés. Mert érdeklődőkben nincs hiány, hála az 1920-as, 30-as évek néprokonsági munkájának. Ugyanis legmaradandóbbnak ebből a munkából az emberi kapcsolatok bizonyultak, amelyek ekkor már távolról sem csak a „tudomány apostolainak” szűk körére korlátozódtak (FUca 1928/1931, 4, 16), hanem tömeges jelenséggé váltak.[53] Helyesnek bizonyult a kapcsolatok iskolai, a fiatalság körében történő építése, az akkor szövődött baráti kapcsolatok tették lehetővé, hogy a háború utáni nehéz időkben ne aludjon ki az egymás iránti érdeklődés lángja, hogy a kapcsolatokat sikerüljön feléleszteni, mindannyiunk hasznára.

Bibliográfia

Aalto 1876 - l. Sihvo 1973, 135.

Ahlqvist - l. Oksanen 1874

Ahlqvist 1859 = Ahlqvist, A., Muistelmia matkoilta Venajalla 1854-1858. Hameenlinna. Karisto Oy. 1859/1986. 311 l. + ill., Bevezető: 5-17, Vesterinen, Ilmari: A. Ahlqvist Venajalla.

Arató 1961 = Arató E., A magyarországi szlávok és az oroszok kapcsolatához a reformkorban. Tanulmányok a magyar-orosz irodalmi kapcsolatok történetéből I, Budapest, 1961, 245-294.

Barátok - rokonok. Tanulmányok a finn-magyar kulturális kapcsolatok történetéből, Budapest, 1984.

Becker 1820/1829 = Becker, R. von, Muutamia wiipittömia sanoja Suomen kielesta, in SuoSyntys 1929, 158 (Turun Wiikko-sanomat 49).

Berzeviczy 1934 = Berzeviczy A. ig. és t.t. elnök megnyitó beszéde (az Akadémia XCIV. ünnepélyes közgyűlésén 1934. máj. 13-án) Az Akadémia tizenhat évvel a háború után címmel. Akadémiai Értesítő 44(1934. ápr.-szept.), 87-94.

Bogomolova 1983 = Bogomolova, Z., „Kak eho doliny rodnoj” Stat’i, cerki, vospominanija, Izevsk, izd. Udmurtija, 1983.

Csekey 1928 = Csekey I., Északi írások, Budapest, 1928.

Csekey 1939 = Csekey I., A nemzetrokonsági eszme, Északi rokonaink 1939/1, 3-6.

Deklaracija prav narodov Rossii, 1917. nov. 2. - l. KultSztr. 1983, 11-12.

Dolezsal 1989 = Dolezsal, B., Karel Havlicsek (1822-1856). A cseh politikai gondolkodás történetéből, Hitel 1989/1, 18-21.

Domokos 1975 = Domokos P., Az udmurt irodalom története, Budapest, 1975.

Ehrström 1821/1929 = Ehrström, E. K., Suomen kieli kansalliskielenö, Abo Morgonblad 12, 14, 19, 22, 35, 37, in SuoSyntys 140-154.

Eötvös 1863/1886 = Reguly Antal. Elmondatott a m. t. akadémia egyik osztályülésében július 13. 1863, in Eötvös J. emlék- és ünnepi beszédei, második, bővített kiadás, Budapest, 1886, 157-211.

Etnografija na sluzbe u klassovogo vraga. Sbornik kriticeskih stat’ej, Leningrad, 1932.

Europaeus 1855/1988 = Europaeus, D. E. D., Suomen kansallisuus, kieli ja kirjallisuus [kiadatlan kézirat 1855-ből], Kalevalaseuran Vuosikirja 67(1988) [Europaeus, D. E. D. Suurmies vai kummajainen], 171-191.

Filin 1948 = Filin, F. P., O dvuh napravlenijah v jazykovedenii, Izvestija AN SSSR Otd. literatury i jazyka VII, Moskva-Leningrad, 1948.

Fortell 1824 = Fortell, F. I., Suomalainen eli Sanain hakia Sukukunnista. Abo Underrattelser 10. febr. 4., in SuoSyntys 1929, 196-202.

FUca = Fenno-Ugrica (a finnugor kultúrkongresszusok anyaga, például:) 1928, Budapest: FUca III, Budapest, 1931, 656 l.; 1931, Helsinki: FUca IV, Helsinki 1931 (a belső címlap hátoldalán 1932), 364 l.

Gaskó 1943 = Gaskó D., Társadalmi kapcsolataink Finnországgal: Finn-magyar kapcsolatok I, előszó Antal István, Budapest, 1943. L. még Nagy 1943.

Genetz 1881 = Genetz, A., Kielellisia aineksia Suomen sillan rakennukseen, Suomi II/15(1882), 259-271.

Genetz 1882 = Genetz [Jánnes], A., Vainölan lapset [vers], 1882, Suur-Suomen runoja 1941, 17-18.

Gerd 1988 = K izuceniju zizni tvorcestva Kuzebaja Gerda (1898-1941). Sbornik statej, Izevsk, Udmurtskij naucno-issledovatel’skij Institut, 1988, 136.

Glatz 1988 = Glatz F., Nemzeti kultúra - kulturált nemzet 1867-1987. Budapest, 1988.

Harmaja 1942 = Harmaja, S., Kootut runot seka runoilijakehitys paivakirjojen ja kirjeiden valossa, Porvoo-Helsinki, WSOY, [1934] 19423, 596 l. [Inkeri 253, a két vers: Inkerin rajalla, 17-20. 12. 1933., 418-420, Aamua kohti 3. 3. 1933., 576.]

Hamalainen 1939-40 = Hamalainen, A., A keleti finn származású népek kultúrmunkásairól (magyar összefoglaló), in Heimotyö III, 17. Itamaisten suomensukuisten kansain kulttuurityöntekijöista, uitt 9-16.

Havlicsek 1846 - l. Dolezsal 1989

Heimoliitto, IV. Suomalais-ugrilaisen kulttuurikongressin juhlajulkaisu. Helsinki, 1931, 130 l.+ reklámok.

Heimotyö. Suomalais-ugrilaisen kulttuuritoimikunnan Suomen osaston vuosikirja, Helsinki, I-V, 1938-42.

Heiskanen1933 = Heiskanen, V. A., Miksi keskuudessamme ei ole suurmiehia? SuoSuo 3(1933), 100-102.

Heiskanen1942-43 = Heiskanen, V. A., Magyar Barátainkhoz! (bevezető), Finnország 1942/1, l. Északi rokonaink 1943/8, 26 is.

Heporauta 1937-38 = Heporauta, F. A., Suomalais-ugrilainen kulttuurikomitea. Katsaus Suomen osaston 10-vuoutiseen toimintakauteen, in Heimotyö I, 24-32.

Heporauta 1938-39 = Heporauta, F. A., Mita on heimotyö, in Heimotyö II, 5-14

Heporauta 1940-41 = Heporauta, F. A., Heimotyön jarjestelya ja suuntaviivoja, in Heimotyö IV, 4-6.

Heporauta 1941-42 = Heporauta, F. A., Heimotyö kansallisena kulttuuritekijana, in Heimotyö V, 3-13 (magyar összefoglalás 263-274).

Holodkovskij 1975 = Holodkovskij, V. M., Finljandija i Sovetskaja Rossija 1918-1920, Leningrad, 1975.

Homanen 1931 = Homanen, V., Karjalan kysymyksesta, varsinkin sen nykyisista oloista, in FUca IV, 321-324.

Hovi 1945 = Hovi, T. [Kettunen, Lauri], Tisza tulvii, Ilona, Ilona! Jyvaskyla, 1945.

Hunfalvy 1871 = Hunfalvy P., Utazás a Balt-tenger vidékein, II, Budapest, 1871.

Jávori 1975 = Jávori J., A finnugor népek irodalmának bibliográfiája (1974. dec. 31-ig), Budapest, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kiadványa, 1975.

Jánnes 1882 - l. Genetz 1882

Kallio 1982 = Kallio, V., Aate ja yhteiskunta. Suomen kulttuurihistoria III, Itsenaisyyden aika, Porvoo-Helsinki-Juva, WSOY, 1982, 11-53.

Kero 1976 = Kero, R., Suuren lannen suomalaiset, Helsinki, Otava, 1976.

Kettunen 1945 - l. Hovi 1945

Kivimies 1934 = Kivimies, Y., Venajaa ja Eurooppaa, SuoSuo 2(1934), 89-92.

Klebelsberg 1922 - idézi: Lengyel András György. Hogy a kultúra tegyen naggyá. Klebelsberg Kunó emlékezete. Interjú Péter László művelődéstörténésszel, Magyar Hírlap 1989. márc. 16., 6.

Klinge 1963 - l. Klinge 1982

Klinge 1972 - l. Klinge 1983

Klinge 1982 = Klinge, M., Kaksi Suomea. Helsinki, Otava, 1982 [223-237: 20-luvun kandet kasvot: ESO ja AKS].

Klinge 1983 = Klinge, M., Vihan veljista valtiososialismiin. Yhteiskunnallisia ja kansallisia nakemyksia 1910- ja 1920-luvulla. Porvoo-Helsinki-Juva, WSOY 1972/1983.

Koren 1986 = Koren E., Testvéreink Északon: A finn-magyar egyházi kapcsolatok története, Budapest, a Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1986.

KSV = Kalevalanseuran Vuosikirja, Helsinki, 1921.

Kulai 1938-39 = Kulai S. bibliográfiái, in Heimotyö II, 81-83: a magyarra és észtre fordítás céljából ajánlott finn művek jegyzéke, 84-99: a magyarra fordított finn szépirodalom, népdalok és Kanteletar-részletek, 100-106: finnről észtre fordított művek, 107: magyarról finnre fordított művek, 108-109 magyarról finnre fordított színdarabok, 109-110: észtről finnre fordított színdarabok, 111: a finn Nemzeti Színházban bemutatott magyar, észt darabok.

KultSztr. 1979 = Kul’turnoe stroitel’stvo v Komi ASSR 1918-1937, Sbornik dokumentov, redaktor-sostavitel’ Raevskaja, T. P., glavnyj redaktor Sjutkin, A. F., Syktyvkar, Komi kniznoe izdatel’stvo.

KultSztr. 1983 = Kul’turnoe stroitel’stvo v Marijskoj ASSR 1917-1941 gg., kniga 1-aja, Sbornik dokumentov, Joskar-Ola, Marijskoe kniznoe izdatel’stvo, 1983.

Kveenit 1980/1982 - Suomalaiset Jaameren rannoilla. Kveeniseminaari 9-10. 6. 1980. Rovaniemella. Toim. Maija-Liisa Kalhama, Turku, Siirtolaisuusinstituutti, 1982 [kétnyelvű: finn és norvég].

Laid 1936 = Laid, E., Heimoliikkeen periaatteesta, in FUca V/B, 377-380.

Lekomcev 1937 = Lekomcev, I. M., Socialisticeskoe stroitel’stvo sredi narodov Povolz’ja, Sovetskaja Etnografija 2-3(1937), 3-14.

Leppo 1931 = Leppo, M., Ita-Karjalan kysymys, in Heimoliitto 34-40 + térkép.

Manninen 1939 = Manninen, O., Üdvözlet a fajrokonoknak, Északi rokonaink 1, 2.

Mantere-Sarva 1943 = Mantere, O.-Sarva, G., Keskikoulun Suomen historia. Porvoo-Helsinki, WSOY, 1943.

Mark 1925 = Mark, J., Moned jooned tseremisside, votjakiet [sic], sürjanite ja mordvalaste kaekaigust peale 1917. aastat, Eesti Kirjandus 19(1925), 187-203 + 2 kép és 1 térkép.

Matorin 1931 = Matorin, N. M., Sovremennyj etap i zadanie sovetskoj etnografii, Sovetskaja Etnografija 1931, 3-39.

Magiste 1931 = Magiste, J., Hoimuliikumise minevikust, olevikust ja tulevikuvaljavaateist, in FUca IV, 47-54.

Mikkola 1891 = Mikkola, J. J., Muutamia piirteita panslavismin historiasta, Valvoia 1891, 330-337.

Mikkola 1929 = Mikkola, J. J., Oikea suomensuku [sic], Historiallinen Aikakauskirja 1929/2, 81-85.

Mikkola 1934 = Mikkola, N.[?] N.[?] [J. J.], „Tcekkoslovakian kieliolot” [SuoSuo 1933/3, 108-113]. Asian toinen puoli, SuoSuo 1934/1, 20-24.

Morozov 1983 = Morozov, K. A., Karelija v gody Velikoj Otecestvennoj vojny (1941-1945) Petrozavodsk, izd. Karelija, 1983.

Mustakallio 1931 = Mustakallio, M. J. észt és magyar nyelvű üdvözlő beszéde a IV. finnugor kultúrkongresszuson, in FUca IV, 182-184.

Mustonen 1931a = Mustonen, J., Inkerin orjantappurainen tie, in Heimoliitto 48-61.

Mustonen 1931b = Mustonen, J., Inkerin kysymys, in FUca IV, 32, 317-321.

Nagy 1938-39 = Nagy I., vitéz, Unkarin ja Suomen valinen kulttuurisopimus ja sen tayttaminen, in Heimotyö II, 61-65.

Nagy 1942 = Nagy I., vitéz, Nagy-Finnország, Északi rokonaink 6, 98-102.

Nagy 1943 = Nagy I., vitéz, Kulturális kapcsolataink Finnországgal. Finn-magyar kapcsolatok II, előszó Fülei-Szántó Endre, Budapest, 1943, 193-289. L. még Gaskó 1943.

Nasi 1931 = Nasi, V., Liinsipohjan ja ruijan suomalaisten oloista, in FUca IV, 314-317.

Nasi 1934 = Nasi [Nasi], V., Ruotsin vahemmistöpolitiikka, SuoSuo 1934/1, 51-52.

Niklander 1931 = Niklander, A., Unkarin ja Suomen vailinen vuorovaikutus konsulaattitietojen valossa [1921-1929], in Heimoliitto 24-29.

n. l. 1929 = n. l., Votják motívumok, 100% 1929, 273.

Nurmekund 1973 = Nurmekund, P., Kitaevedenie v Tartuskom universitete. Töid orientalistika alatt II/2, Tartu Riiklik Ülikooli Toimetised 313, Tartu, 1973, 478-495.

Oksanen 1874 = Oksanen, A., Sakenia. Kokous runoelmia, joiden tekijü on - -. Uusi, vahennetty ja enannetty laitos. Helsinki, 1874.

Paasivirta 1987 = Paasivirta, J., Pienet valtiot Euroopassa. Kansainvalisen jarjestelman muutoksia 1800- ja 1900-luvuilla. Helsinki, 1987, SHST, 139.

Palvadre 1931 = Palvadre, M. Ju., Burzuaznaja finskaja etnografija i politika, Sovetskaja Etnografija 1931.

Papp 1980 = Papp F., Lomonoszov, Kalmár György és a csudok. Magyar Nyelv 1980/1, 1-10.

Pesonen 1937-38 = Pesonen, M., Muistelmia heimotyön alkuvaiheista, in Heimotyö I, 14-24. Uitt: Heimohymni (Ehdotuksia heimohymneiksi).

Pethes 1942 = Kechkeméthi Pethes László dr. ny. főispán: A Szarmát Alföld történelme és néprajza - Szovjetoroszország feldarabolása. Idézi v. Nagy Iván 1942, 102.

Petrik 1989 = Petrik B., Szárszó és a népi mozgalom, Hitel 1989/7, 53-54.

Plompuu 1931 = Plompuu, J., Suomen ja Eestin valisen heimotyön esiajoilta, in Heimoliitto 13-19.

Salminen 1987 = Salminen, J., Finnország Kelet és Nyugat között, Kortárs 1987/6, 116-122.

Saressalo 1983 = Saressalo, L., Kveenikulttuuri elpyy, Kotiseutu 1983/4, 190-191.

Sarva - l. Mantere

Setala 1920 = Setala, E. N., Uutena vuotena 1920, Valvoia 1920, 1-10. Uitt 57-67: Keskuslaitos suomalaista ja kansainvalista kulttuuritutkimusta varten.

Setala 1921 = Setala, E. N., Suomalais-ugrilaisten kansojen kulttuuritehtavista. Yhteissuomalainen koulukokous 20-22 p:nd kesakuuta 1921, Helsinki, 1922.

Sihvo 1973 = Sihvo, H., Karjalan kuva. Karelianismin taustaa ja vaiheita autonomian aikana, Helsinki, SKST, 1973, 314.

Sihvo 1981 = Sihvo, H., Pysy Suomessa Pyhana”. SKS:n 150 vuotta, Suomalainen Vuosikirja 1981, 98-115 + ill.

Sihvo 1988 = Sihvo, H., Minakö Daniel Hjort? KSV 67(1988), 96-107.

Spekke 1931 = Spekke, B., Fasizm v Finljandii. Leningrad, 1931.

Suontausta 1933 = Suontausta, T., Vahemmistökysymys ja kansainvalinen oikeus, SuoSuo 1933/4, 149-152.

Suontausta 1965 = Suontausta, T., Suomi kansainvalisen demokratian jasenena. Suomen kansanvallan kehitys. Porvoo-Helsinki, WSOY Historian Aitta XIII, 1965.

SuoSuo = Suomalainen Suomi. A Suomalaisuuden Liitto folyóirata, Helsinki, 1916-1968.

SuoSyntys = Suomalaisuuden syntysanoja III. Arwidssonista Snellmaniin. Kansallisia kirjoitelmia vuosilta 1817-1844, Helsinki, SKS, 1929, 448 1.

Suur-Suomen runoja, Julkaissut AKS, Helsinki, Otava, 1941.

Szíj 1982a = Szíj E., V. L. Litkin (1895-1981). Egy komi tudós halálára, Filológiai Közlöny 1982/4, 518-527.

Szíj 1982b = Szíj E., Juhana Vilhelm Snellman és a társadalomtudományok, NYIOK 33/1-4, 64-71.

Szíj 985 = Szíj E., A Kalevala és a magyarok, Nyelvtudományi Közlöny 87(1985/2), 399-417.

Sziklay 1979 = Sziklay L., Kollár, Ján (1793-1852), szócikk, in Világirodalmi Lexikon 6, 409-411.

Tarkiainen 1928 = Tarkiainen, V., Eino Leinon helkavirsi „Halla” (1916), KSV 8(1928), 7-21.

Teljo 1933 = Teljo, J., Ahvenanmaa - Petsamo, SuoSuo 1933/3, 136, 138.

Tervonen 1943 = Tervonen, V., Heimotyösta Unkarissa talvikautena 1942-43, Heimokansa 1943/6-8, 33-36.

Tervonen 1983 = Tervonen, V., Bugát Pál, Herman Kellgren ja Erik Aleksanteri Ingman. Suomalaisunkarilaisten kulttuurisuhteiden aloittajat 1840-luvulla, in Uralisztikai tanulmányok. Hajdú Péter 60. születésnapjára, Budapest, 1983, 421-439.

Tervonen 1984 = Tervonen, V., Kulturális kapcsolataink építői a XIX. században, in Barátok - rokonok 47-90.

Tervonen-Wichmann 1982 = Tervonen, V.-Wichmann, I., Suomalais-unkarilaisten kulttuurisuhteiden bibliografia vuoteen 1981, Helsinki, 1982 (Castrenianumin toimitteita 24).

Valgama 1931 = Valgama [Vallgamaa], D., Liivilaisten pyrinnöista, in FUca IV, 325-326.

Vaisanen 1928 = Vaisanen, A. O., A Finnország határain kívül élő finnek, in FUca III, 271-278.

Vihavainen 1988 = Vihavainen, T., Suomi neuvostolehdistössa 1918-1920, Helsinki, SHST, 1988, 147.

Virányi 1928 = Virányi, E., Észt-magyar művelődéstörténeti kapcsolatok, in FUca III, 243-259.

Virányi 1941 = Virányi, E., A finnugor népek élettere, Budapest, 1941.

Vuorjoki 1931a = Vuorjoki, Y., Heimotyösta Suomessa, in FUca IV, 300-314.

Vuorjoki 1931b = Vuorjoki, Y., Lansipohjan suomalaiset, in Heimoliitto, 62-66.

Weidermann 1931 = Weidermann [Veiderman], A. üdvözlő szavai a IV. kultúrkongresszuson, in FUca IV, 30-31.

Weöres 1940 = Weöres, Gy., A Helsinki Magyar Intézet tíz éve, Északi rokonaink 1940/3, 186-187.

Wichmann - l. Terven 1983.

Ziefeldt-Simumagi 1927 = Ziefeldt-Simumagi [Zifel’dt-Simumjagi, A. R], Uralo-Altaica, I, Baku, 1927, 166 (Trudy Obscestva obsledovanija i izucenija Azerbajdzana No. 12).



[12] Figyelemre méltó az uralizmus terminus.

[13] A politizáló Castrénről l. Szíj 1982b, 67 17. jegyzet; Mikkola 1929, 81; Sihvo 1973, 109-110.

[14] A turanizmusról l. ebben a kötetben Kincses Nagy Éva cikkét. Az Uralig érő Nagy-Finnországról és a vele szomszédos Provincia Japonicáról l. Pethes 1942. Az Imperium Fennicumról idézeteket l. Klinge 1982, 227, a „finnugor erdei birodalomról” (suomalais-ugrilainen metsaimperium) Klinge 1983, 112.

[15] A nemzeti tudat és a különböző kori tudatzavarok jelenleg több országos méretű tervmunka témáját képezik. Általánosságban és a kisállamokra vonatkozóan különösen J. Paasivirta foglalkozik vele, l. Paasivirta 1987 és ott további irodalom. L. még Kveenit 87; Heiskanen 1933, 101.

[16] Többnyire a szövegkörnyezetből derül ki, hogy a szerzők közül ki kit ért „kicsin”, általában a volgai, a permi és az obi-ugor csoport értendő rajta, míg a balti-finnek közötti valóban „kicsik” egybemosódnak a balti-finn címszó alatt. A lélekszám és a nemzeti tudatosság együttesen szokta eldönteni azt a kérdést, hogy a lélekszámra csaknem azonos észtek miért „nagyok” és a mordvinok miért „kicsik”.

[17] Az állami támogatásról tanúskodik pl. a helsinki magyar lektorátus és egyetemi magyar intézet, továbbá a tartui egyetemi magyar intézet története, l. Csekey 1928, 45-55 és egyéb írásaiban is; Weöres 1940.

[18] A Fenno-Ugria 1925. évi (egyetlen) évfolyamában csak a hírekből 67-et lehet összeszámolni, és ekkor még csak a kezdetnél tartunk. A 20-as évek sokoldalú kapcsolatairól sajátos szemszögből számolt be Niklander konzul, pl. az első világháborús hadifoglyok hazahozatala Tallinnon, Helsinkin keresztül, hogyan képviseltette magát Magyarország Eino Leino temetésén, milyen és hány fős diákcsoportok, kórusok utaztak Finnországba, milyen gazdasági tárgyalások folytak Helsinkiben (pl. a Ganz, gabonatrösztök, fa- és papíripar stb.), statisztikák az árucseréről, stb.: Niklander 1931.

[19] Nem tudok róla, hogy valaki is kutatta volna a két világháború közötti finn-magyar kapcsolatokat a benne szereplők társadalmi helyzete, világnézete stb. szempontjából. Azt, hogy a protestáns (lutheránus) Finnországgal, Észtországgal a magyar evangélikus (és más protestáns) egyháznak jó kapcsolatai lettek, l. Koren 1986; Nagy 1943; Gaskó 1943, azt magától értetődőnek lehet tekinteni, de kutatást vár pl. az 1943-as szárszói találkozón részt vevő munkások azon kijelentése, illetve ami mögötte van, hogy „A magyar munkásság tekintete nem Kelet, hanem Észak felé, a demokráciák országa felé irányul” (Petrik 1989, 53) - beleértendő-e Finnország is, s ha igen, akkor miféle ismeretek alapján. A tömegessé válásra adatok vannak már pl. Niklander cikkében (1931) és a kórusok, csoportok (diákok, turisták, „tudományos” turisták pl. az 1928-as budapesti finnugor kultúrkongresszusra) utazását az 1937-es egyezmény nem mint kezdetet szorgalmazta.

[20] Saját tapasztalatok, Tenho Takalo finn történész szíves szóbeli közlései. Az egész korszak elhallgatásáról tanúskodik a Barátok - rokonok c. kötet (1984 és emiatt pl. Zongor Endre szíves szóbeli felháborodása és más, idős finnbarát magyarok csodálkozása).

[21] J. Kollár is a szláv törzsekről és a szláv nyeljárásokról beszél a szláv népek és nyelvek helyett a Slávy dcera-ban (Arató 1961), de így van ez már pl. Lomonoszovnál is, aki a korabeli szóhasználat szerint a finnugorokat csudnak nevezve ezt írta: „... és [mind]ebből következik, mily nagy a csud törzs[ek] régisége és dicsősége” („Iz sego sleduet, kol’ velika drevnost i slava cudskogo plemeni”), l. Papp 1980, 2; itt a ford. Sz. E.

[22] Sihvo 1973 a kansallisuusaate-val és a heimoaate-val foglalkozó részekben tömegesen fordulnak elő a szépirodalmi idézetek és hivatkozások, l. még pl. Tarkiainen (Eino Leinóról) 1928, a politizálódott karélianizmusról Kallio 1982, 17 kk., a Suur-Suomi-probléma szépirodalmi „melléklete”, a Suur-Suomen runoja (1941) c. antológia, ezzel kapcsolatban l. még Harmaja 1942. „Heimoaate”-regényként reklámozták Hovi (valójában Lauri Kettunen nyelvészprofesszor) regényét (Tisza tulvii, Ilona, Ilona ’Árad a Tisza, Ilona, Ilona’ 1945), amely a vizsgált korról (is) szól.

[23] A heimo- előtagú kéttagú jelöletlen szóösszetételek (csak az utótag jelentésével, ábécérendben): -aate ’eszme elv’, -aineksia (itt:) ’összetevők’, -ajatus ’gondolat, -ajattelu ’gondolkodás(mód)’, -alue ’terület’, -asia ügy, dolog, -bibliografia, ’bibliográfia’, -harrastaja ’hobbizó, műkedvelő’, -harrastus ’hobbi, időtöltés’, -henki ’lélek, szellem’, -hymni ’himnusz’, -juhla ’ünnepség’ -julkaisu kiadvány’, -jarjestö ’szervezet, egyesület’, -kannel ’kantele, hangszer’, -kansa ’nép’, -kausi időszak, korszak’, -kieli ’nyelv’, kirja ’könyv’, -kirjalisuus ’irodalom, -kirkko ’templom, egyház’, -klub ’klub’, -kokous ’gyűlés’, -kornitea ’bizottság’, -kontaktit ’kapcsolatok’ -kunta rokonság’(!), -kuulumisia ’hírek’, -kysymys ’kérdés’, -kyynel ’könyv’, kasite- ’fogalom, -lajhat ’ajándékok’, (itt:) ’talentum(ok)’, -lapsi ’gyermek’, -lehti ’újság’, -liike ’mozgalom’, -liitto szövetség’, -luonne ’természet(e vmnek/vkinek)’, maa ’föld, ország’, -merkki (itt:) ’jelvény’, -mieli ’kedv, hangulat’, -murteet ’nyelvjárások’, -mystiikka ’misztika’, -nimi ’név’, -numero ’szám (újságé)’, -nuoriso ’ifjúság’, -ohjelma ’program’, -opetus ’tanítás, oktatás’, pakolainen ’menekült’, pataljoona ’hadtest’, perhe ’család’, -piirteet ’vonásai, jellemzői vminek/vkinek’, politiikka ’politika’, -puu ’fa’, paiva ’nap’, rakkaus ’szeretet, szerelem’, -rintama front’, -romantiika ’romantika, -runo ’vers’, -ruumis ’test’(!), ryhma ’csoport’, -sampo ’szampo’, -seura ’társaság, egyesület’, -silta ’híd’, -sisar ’lánytestvér’, -siteet kapcsolatok, kötődések’, -sopimus ’egyezmény’, -sota ’háború’, -soturi ’hadfi’, suhteet kapcsolatok, viszonyok’, -sukulaisuus ’rokonság(!) -tervehdys ’üdvözlés, üdvözlet’, -terveiset ’üdvözlet’, -tietoisuus ’ismeret’, -tietous ’ismeret’, -toiminta ’tevékenység’, -toimisto ’iroda’, -tunne ’érzés’, -tuntemus ’ismeret, érzékelés’, -työ ’munka’, -uutiset ’hírek, újdonságok’, -vaisto ’ösztön’, -veli ’fiútestvér’, -veljeys ’testvériség’, -vierailu ’látogatás, vendégeskedés’, -virsi ’zsoltár, vers’, -vaki ’nép, sokaság’, yhteisö ’közösség’, -yhteys ’kapcsolattartás’, - ystava ’barát’, -aiti ’anya’.

[24] Kveenit 86; Hakulinent idézi Klinge 1982, 227; Vaisanen 1928/1931, 276 (a polgárháború, azaz „a finnországi vörös lázadás után” orosz földre menekült finnek „bármily igazhitű bolsevikok is, faji érzelmeikre hallgatva a karjalaiak számára a saját nyelvű elemi oktatás bevezetését igyekeztek kieszközölni); Berzeviczy 1934, 87, 88, 90 a határokon túlra került magyar fajtestvéreinkről; Filin 1948, 489; Manninen 1939, Csekey 1939 a nemzetrokonsági eszméről; de l. pl. História 1988/5, 33: 1939-ben - a Pravdában az ukránok, beloruszok mint az oroszok vérrokonai.

[25] Másként is lehetne korszakolni. Az én korszakolásomban vitatható a 80-as, 90-es határ és az 1940-től a II. világháború végéig tartó időszak elkülönítése. Érvelésemet saját korszakolásom mellett l. máshol.

[26] Az „egyedül vagyunk” gondolatának Castrén-féle cáfolata: „Elhatároztam, hogy megmutatom Finnország népének, mi nem vagyunk a világból és a világtörténelemből kiszakított, magányos, mocsárlakó nép, hanem rokonai vagyunk az emberiség legalább egyhatodának.” Idézet 1844-es, Snellmanhoz írt leveléből, Barátok - rokonok 43. A veszélyeztetettségről pl. Vihavainen 1988, 127; Kallio 1982; Paasivirta 1987, 163; Glatz 1988, 412.

[27] Lansi-Pohja vagy Lansipohja (szó szerint ’nyugati Észak’) a Tornio folyónak a Svédország felőli partvidéke, ahol évszázadok óta jelentős számú (kb. 30 ezer) finn lakosság él. Ruija Norvégia Finmarken nevű részének finn neve, itt a norvégokon kívül finnek, lappok is élnek. A svéd és a norvég kisebbségi politikáról, ezeknek a kisebbségeknek a sorsáról a II. világháborút megelőző időkben szinte semmit nem tudván alakulhatott ki az az egyoldalú és idillikus kép a skandináv demokráciá(k)ról, amely Közép-Európából nézve valóban idill, de önmagában véve nem volt mindig az. L. például a Kveenit 1980/1982 egész anyagát, továbbá a 24. jegyzetben felsoroltakat.

[28] Uljas - Ehrström 1821/1929, 149; Pesonen 1937-38, 72, jalo - Fortell 1824/1929, 197. Példaképként pl. Heporauta 1938-39, 9 idézi Aspelint: „Miksi ei suomalaisille ole suomalaisuus yhta rakas kuin unkarilaisille unkarilaisuus” (1871) ’Miért nem éppoly drága a finneknek a finnség, mint a magyaroknak a magyarság!’

[29] August Ahlqvist, költői álnéven A. Oksanen 1847/1874, Satu ’Mese’; Sihvo 1973, 121-123.

[30] Fredrik Reitto Aalto R. A. névvel 1876-ban, idézi Sihvo 1973, 135.

[31] Suur-Suomen runoja; különös tekintettel Jannes (= Genetz) Vainölan lapset; Mustonen 1931; Havlicsek/Dolezsal 1846/1989, 20 (szláv vonatkozásban).

[32] A heimoaate-kérdés terminológiájával, különös tekintettel a benne szereplő sok rokonságnévre, külön áll szándékomban foglalkozni. Az itt is elmondható, hogy már pusztán csak egyetlen, igaz, a legfontosabb, antológia anyagából összeáll a „nyelvcsalád”: Finnország az anya (Suomi emo, Suomi aiti), a többi rokon nép általánosságban fiú- vagy lánytestvér (sisarkansa, veljeskansa), konkrétan pedig Inkeri, a lívek, a ’hugicák’, a volgaiaktól az obi-ugorokig következnek az ’unokatestvérek’, a magyarok a ’sógorok’ (serkku, lanko). Természetesen más „felosztás” is létezik, l. Suur-Suomen runoja; Mustonen 1931; Valgama 1931 és így tovább.

[33] Sihvo 1973, 174 idézi a magukat svédnek (?) nevező parasztok levelét 1881-ből: [mi] csak svéd parasztok [vagyunk], de mégis szentül és boldogan [szerencsésen] szeretnénk csatlakozni a jövőben Nagy-Finnországhoz, amelybe beletartozna Magyarország, Észtország, Orosz-Karjala, Inkeri és különösen a Volga, az Ural [folyó] és a Káma menti krumpliföldek, valamint más keleti folyók mente [„vaan ruotsalaisia talonpojan poikia, mutta kuitenkin tahtoivat liittya pyhasti ja onnellisesti tulevaisuudessa suureen Suomeen, johon kuuluisi Unkari, Eesti, Venajan Karjala, Inkerinmaa ja erityisia potaattimaita Volgan, Uralin, Kaman ja muiden itamaisten virtojen ymparilta]” (kiem. Sihvo, ford. Sz. E.).

[34] Deklaracija prav narodov Rossii. 1917. nov. 2., idézi pl. KultSztr. 1983, 11-12.

[35] Suontausta 1965, 333 kk.; Teljo 1933; Nasi 1931; 1934; Vuorjoki 1931; Saressalo 1983; Vaisanen 1928/1931, 271-278; Homanen 1931; Leppo 1931; Mustonen 1931; stb. Ruija-ról nélkülözhetetlen a Kveenit 1980/1982.

[36] Finn vonatkozásban a Suomalainen Suomi c. folyóirat szinte minden száma az 1920-as években.

[37] J. V. Snellman: „Suomi ei voi saada vakivallalla mitaan aikaan, sivistyksen voima on sen ainoa pelastus” ’Finnország erőszakkal semmit nem érhet el, a műveltség ereje az egyetlen menekvése’ a Mantere-Sarva 1943, 244 szerinti svédből finnre fordításban (magyar ford. Sz. E.).

[38] 1921. július 20-22. Helsinki. A résztvevők között voltak magyarok is, de hogy kik és hányan, nem derül ki egyértelműen a résztvevők és az előadók jegyzékéből. Kb. 5-6 fő lehetett. L. 39. jegyzet.

[39] Nagy 1943, 253-257. (A teljes szövege): Gaskó 1943, 17-20.

[40] Deklaracija prav narodov Rossii. 1917. nov. 2., idézi pl. KultSztr. 1983, 11-12 és a kötet teljes anyaga; l. még KultSztr. 1979.

[41] Klinge 1963/1982, 113-131; 1982, 223-237; Kallio 1982, 14, 17; Morozov 1983, 73-74; a moszkvai Sovetskaja Etnografija 1929-1933 közötti évfolyamai; az AKS célkitűzései Vuorjoki 1931a, 304 kk.

[42] Vihavainen 1988, 127; Mustonen 1931a; 1931b; Homanen 1931; Leppo 1931; Virányi 1941; Spekke 1931.

[43] Például Pesonen 1937-38, 19 az első finnugor kultúrkongresszusról: „Monta veljesheimoa viela kaipaamme. Puristan kuitenkin hengessa poissaolevienkin katta. Sydamellisesti tervetuloa, kun kerran ovet teillekin avautuvat!” ’Több rokon népünk [szó szerint törzsünk] még hiányzik körünkből. Mégis lelkiekben kezet szorítok a távollevőkkel is. Isten hozzon benneteket, ha egyszer kinyílnak nektek az ajtók!’

[44] Az 1928-as, az 1931-es, az 1936-os kongresszusi kötetekben minden olyan hozzászóló szóvátette, aki a Szovjetunió határain belül élő rokon népekről beszélt. Mivel többen az előadók közül ezeknek a népeknek az anyanyelvű képviselője volt, ezek az előadások, hozzászólások kordokumentumok. Figyelemre méltó adalék e tekintetben Harmaja 1942, 253, 418-420.

[45] Klinge 1972/1983 különösképpen 57-112; Kallio 1982; Palvadre 1931; Matorin 1931; Spekke 1931.

[46] L. például a Suur-Suomen runoja bevezetőjében, továbbá a 30. jegyzetben említett irodalomban. Tanulságosak a jelszavakat illetően a magyarul is megjelent finn klasszikus háborús regények (Linna, Meri).

[47] n. l. 1929. L. róla Domokos 1975, 291, 293 is.

[48] Például: Lekomcev 1937-ben olvasható, hogy 1929 végén - 1930 elején lezajlott a tudományos társaságok társadalmi ellenőrzése, ez megmagyarázza, miért változott meg többek között pl. a Sovjetskaja Etnografija szerzőgárdája, arculata, hangneme. L. még Sovjetskaja Etnografija 1932, 5-21; Palvadre 1931; Hamalainen 1939-40, 16.

[49] A Mikkola 1934, 20-24 felelet a Tcekkoslovakian kieliolot c. írásra, SuoSuo 1933, 108-113.

[50] A következő kiadványok bizonyítják ezt az állítást: Heimotyö. Suomalais-ugrilaisen kulttuuritoimikunnan Suomen osaston vuosikirja. Helsinki. I. 1937-1938. Helsinki 1938 (tartalomjegyzék nélkül), 79 l. II. 1938-1939. Helsinki 1939, 206 l. III. 1939-1940. Helsinki 1940, 99 l. IV. 1940-1941. Helsinki 1941, 136 l. V. 1941-1942. Helsinki 1942, 284 l. Az itt vizsgált korszakra vonatkozó összefoglalások, értékelések, bibliográfiák miatt nélkülözhetetlen kötetek. A kongresszusok kiadványai (a hivatkozásokban több évszám esetén az első az esemény, a második a kötet kiadásának az éve): 1921. június 20-22., Helsinki: Yhteissuomalainen koulukkokous 20-22 p:na kesakuuta 1921, Helsinki, 1922; 1924. június 19-21., Tallinn: Teine Soome-Ugri Hariduskongressi; 1928. június 10-13., Budapest: FUca III, Budapest, 1931, 656 l.; 1931. június 16-18. Helsinki: FUca IV, Helsinki, 1931 (a belső címlap hátoldalán 1932), 364 l.; 1936. június 26-28., Tallinn: FUca V/A és V/B; V/B, Tallinn, 1936, 465 l.

[51] A 33. jegyzetben példaként említetteken kívül kordokumentumnak tekinthető az 1936-os tallinni kultúrkongresszuson működő eszperantó nyelvű finnugor szekció teljes anyaga. Ki gondolná, hogy 60-80 fő részvételével előadások hangzottak el eszperantóul pl. a finn népzenéről, a kortárs magyar költészetről, az eszperantónak a rokon népek ifjúsága körében agitációs eszközként felhasználhatóságáról?

[52] A heimobibliografia címszóval megjelent bibliográfiák közül említendő: Heporauta 1940-41, 4-6; Kulai 1938-39; Jávori 1975; Tervonen-Wichmann 1982.

[53] Niklander 1931; Fenno-Ugria 1925 hírei; a Heimotyö beszámolói és hírei, az olyan jellegű cikkek, mint pl. Magiste 1931; Laid 1936; Heporauta szinte összes cikke.