Ugrás a tartalomhoz

Őstörténet és nemzettudat, 1919-1931

szerkesztette Kincses Nagy Éva (1955-)

JATE Magyar Őstörténeti Kutatócsoportja, Balassi Kiadó

7. fejezet - Kincses Nagy Éva: A turáni gondolat

7. fejezet - Kincses Nagy Éva: A turáni gondolat

„A turánizmus, ha könnyed előadásban alkalmaztatik, ma a hazafias stílus egy eszköze, ha politikailag, akkor a 19. század nagyszámú nemzeti illuzióinak egyik elkésett, de éppenséggel nem javított kiadása, ha azonban a tudomány rendjébe tartozó gondolatok közt merül fel, akkor vaskos tévedés, melyet nem lehet elég eréllyel visszautasítani.”

(Szekfű 1929, 31)

A század első évtizedében napilapokban és folyóiratokban, tankönyvekben és irodalmi művekben mind sűrűbben találkozhattak az olvasók azzal a véleménnyel, hogy a magyarság a nagy és dicső múltú turáni népcsaládba tartozik. Az elmélet végső elemzésben Max Muller angol nyelvésznek köszönhető, aki 1861-ben turáni néven foglalta össze Európának és Ázsiának minden olyan nyelvét, amely nem indoeurópai és nem sémi. Osztályozásának alapja az volt, hogy a nyelveket két nagy csoportra vélte feloszthatónak: a letelepült népek nyelvére és a nomád népek nyelvére, s ez utóbbit nevezte el turáninak. Maga a turán ősi iráni szó, amely az Avesztában és Firdauszinál fordul elő először, s az Irántól északra lévő területet jelölte, amelynek lakói, iráni és nem iráni törzsek egyaránt, állandóan támadták a letelepült déli földművelő területeket. Az európai köztudatba Abul Gazi 17. századi török történetíró Sejere-i Türk (A törökök családfája) c. munkájának lefordításával került be, s nagyjából a Kaspi-tengertől a Pamírig terjedő területet értették alatta. A nyelvészek nagy része gyorsan elvetette ennek az eredetileg földrajzi terminusnak nyelvészeti terminusként való használatát, de ennek ellenére jó ideig megmaradt mint az urál-altaji népek összefoglaló neve (Germanus 1916; Németh 1921).

A fogalmat a műkedvelő nyelvészek és történészek is hamar felkapták. Jelentése egyre bővült, a finnugor, szamojéd, török, mongol, mandzsu-tunguz nyelveken és népeken kívül idesoroltatnak a kínaiak, japánok, malájok, tibetiek, tamilok stb., a történeti népek közül pedig a sumérok, asszírok, hettiták, etruszkok, pelazgok, párthusok, szkíták, jászok stb.

A magyarországi turán-mozgalom előfutárai Márki Sándor, Zempléni Árpád és Sassi Nagy Lajos voltak. Márki már a század első éveiben írt középiskolai tankönyvében a magyarság történetét mint a turáni népek történetének egy fejezetét írta meg, Zempléni Turáni dalok címmel verseskötetet jelentetett meg, Sassi Nagy a turáni magyar rokonságot, a turániak erkölcsi és történelmi nagyságát hirdette.

A mozgalom igazi megindítója és propagálója Paikert Alajos, a későbbi földművelésügyi államtitkár volt, aki az angol Ázsiai Társaság mintájára egy magyar Ázsiai Társaságot kívánt létrehozni. 1910-ben megalakult a Turáni Társaság, alcímében Magyar Ázsiai Társaság. Elnökségében arisztokraták, híres közéleti személyiségek, neves tudósok vettek részt: Teleki Pál, Széchenyi Béla, Károlyi Mihály, Vámbéry Ármin, Cholnoky Jenő, Goldziher Ignác stb.

A Társaság programját így foglalta össze: „Célunk ... az ázsiai és velünk rokon európai népek tudományát, művészetét és közgazdaságát tanulmányozni, ismertetni, fejleszteni és a magyar érdekekkel összhangba hozni... A társaság altruisztikus irányú, működéséből kizárja a politikát...” (Paikert 1910). 1913-ban megindult a Túrán, a Társaság folyóirata is. A Bevezetőben Teleki Pál, a Társaság elnöke azonban már így ír: „Keletre magyar! Nemzeti, tudományos és gazdasági téren keletre! Tudományos alapot, alapos ismereteket a gazdasági előnyomulásnak, gazdasági célokat, de segítséget is a tudománynak. Mert nemzeti tudományon felépülő nemzeti gazdagodás, prestigeünk emelése keleten reális export-ipar megteremtésével, illetve fejlesztésével lesz erőnk, függetlenségünk, hatalmunk alapja.” (Teleki 1913, 3). Teleki tehát a tudományos program meghirdetése mellett egy gazdasági, politikai programot is meghirdet: piacok és nyersanyaglelőhelyek keresését Kis- és Közép-Ázsiában, a német gazdasági előnyomuláshoz hasonlóan egy magyar gazdasági előnyomulás feltételeinek megteremtését. Ennek megfelelően a Társaság működésének első éveiben elsősorban gazdasági jellegű expedíciókat szervezett és támogatott. Az útirányok: Kis-Ázsia, Aral-Kaspi-vidék, Kaukázus (a Kaspi-tengerhez közeli petróleumforrások), Közép-Ázsia (Paikert 1914). Jóllehet ezek az expedíciók elsősorban a természeti, gazdasági körülmények vizsgálatára irányultak, de emellett igen jelentős néprajzi és nyelvészeti gyűjtőmunkát is végeztek: az első világháború kitörésekor már „közéletünk legmérvadóbb egyéniségei kisérik figyelemmel a Turáni Társaság tevékenységét” (Teleki 1914). Paikert ekkor már a tudományos célkitűzésekről szinte egy szót sem ejt: „Igenis mi gazdasági expanzióra törekszünk, természetesen a monarchia külügyi politikáján belül, de úgy, ahogy azt a nagy birodalmak közül Németország és Anglia, a kis országok közül pedig Belgium és Hollandia teszik. Nekünk jelenleg nincsenek gyarmataink, nem is törekszünk tényleges gyarmatok után, de hasonlóképpen, ahogy a kis Belgium vállalkozó iparosai, kereskedői, tudósai mindenhol a világ legtávolabbi részeiben is dicsőséget és gazdagságot szereznek kis hazájuknak, eképpen mi is járhatunk el hasonló sikerekkel ... A magyar nemzet nagy és fényes jövő előtt áll és bizonyos, hogy a germánság és szlávság fénykora után a turánság virágzása következik. Reánk, magyarokra, ez óriási ébredező hatalomnak, [a turánságnak] nyugati képviselőire vár az a nagy és nehéz, de dicső feladat, hogy a hatszáz milliós turánságnak szellemi és gazdasági vezérei legyünk. Ezt a nagy feladatot van hivatva elsősorban a Turáni Társaság előkészíteni...” (Paikert 1914, 9).

Az első világháborúban a Turáni Társaság helyzete lényegesen megváltozott. Megszerezték a kormány támogatását (gondoljunk a török szövetség fontosságára), a Társaság nevét átváltoztatták Magyar Keleti Kultúrközponttá, eredeti neve csak alcímében maradt meg. Állami támogatással kiépültek a kapcsolatok Bulgáriával és Törökországgal. 1916-tól kezdődően mintegy 200 török (a háború hatására az antant iskolák bezártak Törökországban), bolgár, albán (!), bosnyák (!) fiatal tanult Magyarországon, zömében földműves- és ipariskolákban, de gimnáziumokban is (Pekár 1918). Tervbe vették több ezer anatóliai török gyermek Magyarországra szállítását és az Alföldön cselédként való alkalmazását. Elkészültek a tervei egy Keleti Intézetnek és egy Keleti Tanszéknek. Konstantinápolyban és Budapesten magyar-török baráti társaságok jöttek létre.

1918-ban a Túrán, a Magyar Keleti Kultúrközpont értesítőjének szerkesztését átveszi Teleki Pál, s az immáron nagy példányszámban megjelenő folyóirat kísérletet tesz eredeti tudományos programjának megvalósítására, s ezen keresztül az egyetemes tudományba való bekapcsolódásra. Kiváló hazai és külföldi tudósok tollából jelennek meg tanulmányok. Teleki és Cholnoky ebben a Túránban a Turán fogalmának tudományos tisztázását is elvégezte. Eszerint a turán tájfogalom és nem - legalábbis egészében nem - nyelvi, embertani, származási vagy akár néprajzi (Cholnoky 1918; Teleki 1918). Erre a tisztázásra azért is szükség volt, mert mindinkább elszaporodtak magában a Túránban, de másutt is az olyan publikációk, amelyeket a dilettantizmus, a tudománytalan elméletek burjánzása jellemzett, s amelyek komolytalanná és nevetségessé tehették a Társaság célkitűzéseit itthon és külföldön egyaránt. Teleki védekezni kényszerült Germanus Gyulával szemben, aki a turanizmust tudománytalannak és károsnak tartotta, amely „nem az igazságok és a tudomány tanításai, hanem az érzelmek és szenvedélyek, érdekek és ezeket palástoló eszmék” segítségével az egymástól legtávolabb álló népek közötti rokonság eszméjét próbálja meg bevinni a köztudatba, és e hiedelemre politikai aspirációkat épít (Germanus 1916). Teleki elhatárolta magát mindazoktól, akik a Turánt nem mint tájfogalmat használták, s akik a turanizmust tudományos alapnak tekintették őstörténeti kutatásaikban. „A magyar őstörténeti kutatást az eldillettantosodás veszedelme fenyegeti ... Valahányszor a turanizmus a tudományos kutatás részleteiben kereste megerősítését és kellő kritika nélkül túlontúl messze ment, czáfolókra talált... Nem vethetem föl itt a kérdést, ... vajjon mennyire jogosult és szerencsés e mozgalom politikailag ... vajjon helyes-e ezeket a törekvéseket a nagy tömegek gondolkodásától meglehetősen távolálló tudományos kutatások köréből vett érvekkel támogatni?! Szerintem: Nem! Ha nem akarja azt, hogy érveinek czáfolata eszméje hitelét is megingassa, csak oly megállapításokat szabad bizonyítékul vennie, a melyek általánosan elismertek” (Teleki 1918, 46, 47).

A háború vesztes befejezése a turanizmus történetében is egy szakasz lezáródását jelentette. A turanizmus mint gazdasági és politikai program végképp illuzórikussá vált. Már 1919 elején a Turáni Társaság és a Nemzetközi Közép- és Keletázsiai Társaság Magyar Bizottságának néhány tagja mozgalmat indított, hogy a magyar érdekű keletkutatás független tudományos társaságot hozzon létre Teleki Pál elnöklete alatt, ez azonban 1919 márciusával időszerűtlenné vált. Egy évvel később azután újra kezdődtek a megbeszélések, és 1920 nyarán megalakult a Kőrösi Csoma Társaság. Elnöke Teleki Pál, alelnöke Szinnyei József, titkára Hóman Bálint, jegyzője Németh Gyula lett. Folyóirata, a Kőrösi Csoma Archívum a Túrán 1918-as évfolyama folytatásának tekinti magát, mint ez a szerkesztők beköszöntőjéből is kiderül. Bekapcsolódást jelent a külföldi tudományos életbe, amelyet nívós magyar és idegen nyelvű publikációk, külhoni tudósok tanulmányai, könyv- és folyóiratszemlék jeleznek.

1920-ban a Turáni Társaság mellett megalakult a Magyarországi Turán Szövetség Cholnoky Jenő nagyvezérrel és Baráthosi Balogh Benedek szövetségnaggyal az élén. A Szövetség célja „fajiságunk tudatának kifejlesztésével a magyarság erkölcsi és anyagi alapjának megerősítése, a rokon turáni népekkel a művelődés és gazdaság terén kapcsolat megteremtése”. A nyugati kultúra „szervi betegségben szenved”, ezért a magyarságra hárul az a feladat, hogy keresztény nemzeti alapra helyezkedve, a faji gondolatot felerősítve „Keletről, az önzés által még meg nem fertőzött fajrokonainktól szerezzünk új gondolatokat, amelyek segítségével keresztény világfelfogásunkat oly módon erősítsük meg, hogy ez az új világnézet necsak bennünket gyógyítson meg, hanem hatással legyen a velünk kapcsolatban lévő nyugatra is” (Dessewffy 1921). A testvérnépekkel szövetkezve a magyarság ismét oly naggyá lehet, mint Mátyás király idejében volt. A magyarságnak nincs szégyenkeznivalója, hiszen olyan rokonai vannak, mint a szintén turáni sumérok, a történelem első művelt népe (Cholnoky 1922). A Szövetség hivatalos lapja, a Kelet ezeket a gondolatokat igyekezett minél szélesebb körben terjeszteni. A Turán Szövetségben azonban hamarosan a bomlás jelei mutatkoztak. 1923-ban a Cholnoky-Dessewffy-csoport kilépett, és újra a Turáni Társasághoz csatlakozott, majd a Szövetség 1931-ben alakult újjá a faji érdekek megvédése programjával.

A Turáni Társaság a háború után is folytatta tevékenységét. Az elnöki székben Telekit Pekár Gyula váltotta fel, védnöke József Ferenc főherceg lett. A Társaság szerény keretek között munkálkodott eredeti célkitűzésein. Finn-észt Intézetet, Török Intézetet hoztak létre, török, finn, japán nyelvtanfolyamokat szerveztek. Ismét felelevenítették az 1916-ban beindított nevelési programot, 1921-ben mintegy 200 török ifjú tanult Magyarországon. Évente tíz előadásból álló sorozatot tartottak a turáni népek történetéről, művészetéről, gazdasági viszonyairól. Gazdasági szakosztálya élénken foglalkozott a keletre irányuló gazdasági expanzió, sőt a keletre történő kivándorlás lehetőségeivel is.

A turanizmus hívei műveltség, szakirodalmi tájékozottság, célkitűzés tekintetében nagyban különböztek egymástól. A 20-as évek elejétől kezdve felerősödtek a kevésbé örvendetes jelenségek. Megszaporodtak a különböző turanista kiadványok, amelyekben a tudományos szempontok teljesen háttérbe szorultak. Ezeknek nagy része nyilvánvalóan a Trianon okozta katasztrófaérzés hatására jött létre, s általában erős Európa-ellenesség jellemzi őket. Csak néhányat említenék a leggyakrabban visszaköszönő gondolatokból: Európa szanszkritul sötét földet jelent. A turáni népek bukását az okozta, hogy a Nyugatra hallgattak, a Nyugat felé tekintettek. Európa hálátlan, elfelejtette, hogy mit köszönhet a magyaroknak. A nyugati kultúra dekadens, a turáni kultúra sokkal régebbi, sőt az európai kultúra minden eleme végső fokon turáni eredetű (Sőregi 1927; Szépvizi Balás 1925; 1926).

A turanista kiadványok azt sugallták olvasóiknak, hogy Nagy-Magyarország újra létrejöhet, s a magyarság nagyhatalommá válhat, ha a turáni gondolatot mindenki magáévá teszi, mert „eljött az európai és amerikai fajok hanyatlásának az ideje. … Jobban megalapozva megújulhat Attilának másfélezredéves, a Dzsingiszkánnak hétszázados terve, hogy az egyesült vagy legalább összetartó turániak műveltségének és összes törekvéseinek legnyugatibb központja Magyarország legyen” (Márki 1922). Elkészültek egy Attila-szobornak a tervei, amelyet a Dunában, az árral szemben kívántak felállítani, s amely dacosan nyugat felé tekintett volna. Zavarosabbnál zavarosabb „őstörténeti csodabogarak” születtek, a magyarok rokonai előkerültek a Himalájából és Egyiptomból, Mezopotámiából és Amerikából. Csupán Baráthosi Balogh Benedek húsz kötetet szentelt a legtágabban értelmezett turáni népeknek, amelyekben hemzsegnek a „tudományosan bebizonyított” elméletek. (Nem egy közülük manapság ismét előkerült.)

A húszas években bukkannak fel a turáni fajmítosz elemei is, amelyek aztán majd a harmincas években teljesednek ki. A koponyaalkat-kutatás mellett a vércsoportvizsgálatokat is bizonyítékul használják fel a nemlétező turáni faj meghatározására. A turán-mozgalom alapja immáron nem a nyelv, a kultúra közös volta, hanem a vérségi kapcsolat. A magyarság és a nemzetiségek közötti ellentéteket is vérségi, faji különbségekkel magyarázták.

Végezetül megemlíthetjük a turanisták azon szűk csoportját, akik az ősi életformák, a pogány erkölcsök és szokások visszaállítását tűzték maguk elé feladatul (Batu 1936).

A turanizmus a rokon népek közül a finneknél és az észteknél csekély visszhangra talált. Törökországban jóllehet szintén kibontakozott a turáni gondolat, ez azonban csak a többi török néppel való egyesülést hirdette meg. Turán a törökség őshazáját jelentette, a pántörök mozgalom jelszava volt. A háború után Atatürk, mint irreális politikai eszmét, elvetette.

A turanizmust többször és élesen támadták. Germanus Gyulát már említettem, de hasonló vélemény bontakozik ki Goldziher Naplójából is (Goldziher 1984, 346-347). Schmidt József, a neves indogermanista szerint a turanizmus „egy levegőbe épített felhőkakukkvár, amelynek épitőmestere a fantázia, palléra a dilettantizmus, anyaga halva született gondolatok, bebizonyítatlan és bebizonyíthatatlan föltevések, mondák és mesék, melyek sokkal messzebb esnek a valóságtól, mint Makó Jeruzsálemtől” (Schmidt 1925). Németh Gyula több ízben is rámutatott, hogy mennyire ingatag a turanizmus tudományos alapja, mint politikai és közgazdasági eszmét pedig irreálistának tartotta. Mindezek ellenére Paikert 1910-es eredeti gondolatát helyesnek vélte. „A Turáni Társaság alapításánál csak két dolog volt elhibázva: a név és a program. Turáni Társaság helyett Magyar Keleti vagy Ural-altáji Társaságot kellett volna alapítani, a rokon népek tudományának és a rokonnépekkel való kultúrális - és egyenlőre csak a kultúrális - kapcsolatok ápolására” (Németh 1921; 1931).

Bibliográfia

Baráthosi-Balogh 1930 = Baráthosi-Balogh B., Déli turánok (Indiák, Tibet, Előázsia). Budapest.

Batu 1936 = Batu, A turáni egyistenhívők egyszerű istentiszteletének szertartása, Budapest, 1936.

Cholnoky 1918 = Cholnoky J., Túrán, Túrán 1918, 25-43.

Cholnoky 1922 = Cholnoky J., A Magyarországi Turán-Szövetség. A turáni gondolat és a turáni népek ismertetése, a szövetség célja, Budapest, 1922.

Dessewffy 1921 = Dessewffy I., A Magyarországi Turán szövetség céljai és működése, Túrán 1921, 74-76.

Germanus 1916 = Germanus Gy., Turán, Budapest, 1916.

Germanus 1928 = Germanus Gy., A török forradalom, Budapesti Szemle 208(1928), 342-371.

Goldziher 1984 = Goldziher I., Napló, Budapest, 1984.

Gömbös 1922 = Gömbös M., Turáni kérdés, Bonyhád, 1922.

Hajnóczy 1934 = Hajnóczy S., Turáni világpolitika, Szeged, 1934.

Hüszein 1927 = Hüszein, N., A turanizmus és a faji érzés kialakulása Törökországban, Budapesti Szemle 205(1927), 474-478.

Jelentés a Turáni Társaság 1918-28. évi működéséről, [Budapest, 1928.]

Márki 1922 = Márki S., A turáni népek története. Budapest, 1922, ill. Túrán 5(1922) 25-37.

Napkönyv 1925-26. Turáni képes naptár és évkönyv, Szépvizi Balás Béla, Gödöllő, [1924.]

Németh 1921 = Németh Gy., Turán, Magyar Nyelv 17(1921) 109.

Németh 1931 = Németh Gy., A magyar turánizmus, Magyar Szemle 11(1931) 132-139.

Paikert 1910 = [Paikert A.], Turáni Társaság. A Turáni Társaság alapszabályai, Budapest, 1910.

Paikert 1914 = [Paikert A.], A Turáni Társaság eddigi és jövendő működése, Budapest, 1914.

Paikert 1922 = Paikert A., A turáni eszme, Budapest, 1922, ill. Túrán 5(1922) 1-11.

Pekár 1918 = [Pekár Gy.], Jelentés a Magyar Keleti Kultúrközpont (Turáni Társaság) két évi működéséről. Az 1918. május 24-i közgyűlésen tartott elnöki megnyitó és előadott ügyvezető igazgatói és titkári jelentések, Budapest, 1918.

Schmidt 1925 = Schmidt J., Túránizmus, Nyugat 18(1925) 137-200.

Sőregi 1927 = Sőregi J., A szkíta-magyar kontinuitás elméletének jogosultsága a turáni szellem keretében, Karcag, 1927.

Szépvizi Balás 1925 = Szépvizi Balás B., Mi a turáni gondolat? in Napkönyv 44-47.

Szépvizi Balás 1926 = Szépvizi Balás B., A magyarság legnagyobb baja a vakság, in Napkönyv 51-53.

Szekfű 1929 = Szekfű Gy., A turáni szláv parasztállam, Magyar Szemle 5(1929) 30-37.

Teleki 1913 = Teleki P., Bevezető, Túrán 1(1913) 3-6.

Teleki 1914 = Teleki P., A Turáni Társaság eddigi és jövendő működése. Megnyitó beszéd az 1914. évi január hó 31-iki közgyűlésen, [Budapest, 1914].

Teleki 1918 = Teleki P., A Túrán földrajzi fogalom, Túrán 1918, 44-83.

Túrmezei 1938 = [Túrmezei L.], A Magyarországi Turán Szövetség vázlatos története alapszabálya és általános ismertetése, Budapest, 1938.