Ugrás a tartalomhoz

Né/ma?

DERÉKY PÁL ÉS MÜLLNER ANDRÁS

RÁCIÓ KIADÓ

Az Egyetemes Várostervezés irodájának alapprogramja

Az Egyetemes Várostervezés irodájának alapprogramja

1) A várostervezés és a látványipar nyomorúsága

Nincsen várostervezés, mindössze marxi értelemben vett ideológiáról beszélhetünk. Építészet viszont tényleg létezik, bár szintén ideológiába ágyazottan; valódi termék, akár a Coca-Cola, amely ármányos módon hamis igények kielégítésére szolgál. A várostervezést mintegy Cola-reklámként képzelhetjük el: ideológia ez is, de elsősorban látvány. A modern kapitalizmus a társadalmi élet egészét látványszintre redukálja, és képtelen mást kitalálni, mint elidegenedésünk színjátékát. A kapitalizmus lvárosrendezésil terve mestermű.

2) Várostervezés mint kondicionálás és a részvétel látszata

A városi környezet fejlesztése ma a tér kapitalista módra történő idomítása és betörése. A Lehetséges egy bizonyos fajta materializációját segíti elő, és kizárja az összes többit. Nyugodtan nevezhetjük a bűnügytan egyik meglehetősen elhanyagolt ágának, akárcsak azt az esztétikát, amelynek szétesését leképezi. Alvárostervezésl szempontjából annyival mutat túl a szorosan vett építészettan határain, amennyiben megköveteli a lakosság egyénekre lebontott hozzájárulását saját kondicionálása bürokratikus folyamatának megindításához. Elsősorban a hasznosság elvét emlegetik unos-untalan, ez a zsarolás legfőbb eszköze. Eltitkolják ugyanakkor, hogy ez a lhasznosság-elvl mindössze az eltárgyiasodás szempontjából bír nagy jelentőséggel. A modern kapitalizmus azzal az egyszerű érvvel kényszeríti ki a lemondást mindenfajta kritikáról, miszerint mindannyiunknak szükségünk van fedélre a fejünk fölött, akárcsak a televízióra is, hiszen nem tudnánk megélni információ és szórakoztatás nélkül sem. Így történhet meg, hogy egyre kevesebb ember számára világos az, ami a legnyilvánvalóbb: ez az információ, ez a szórakoztatás, ez a fajta otthon nem az emberek számára készült, hanem nélkülük, ellenükre. Az, amit ma várostervezésnek nevezünk, nem más, mint a propaganda- és reklámipar ténykedésének színhelye a társadalmi béke érdekében, tehát hogy megszervezzék a kollektív részvételt egy olyan dologban, amelyben tulajdonképpen nem szabadna részt venni.

3) A közlekedés mint a lvárostervezésl legfejlettebb ága

Közlekedésnek nevezzük saját elszigetelődésünk megszervezését. Éppen emiatt vált a modern városok legfőbb problémájává. A közlekedés, mint a találkozás szöges ellentéte elszívja mindazt az energiát, melyet egyébként más emberekkel való találkozásra vagy a részvétel valamely más módjára fordíthatnánk. A lehetetlenné vált részvételt a nagy felhajtás kompenzálja. A felhajtás jellege megmutatkozik mind a lakásokon, mind a helyváltoztatás módján (a lakóház és a gépjármű jellegén). Valójában ugyanis nem valamelyik városrészben lakunk, hanem a hatalomban. Az ember a hierarchiában lakik valahol. Ahierarchiában, a rangsorban elfoglalt helyet a közlekedési szokások mutatják. Hatalma annak van, akit kötelessége naponta arra szólít, hogy mind több és egymástól minél távolabb eső helyen jelenjék meg (üzleti étkezések). Talán azzal jellemezhetnénk a modern Nagyembert, hogy sokszor egyetlen nap leforgása alatt három ország fővárosában is meg kell fordulnia.n

4) A nagyvárosi látványipar és az elidegenedés

A nagyvárosi látványipar legfőbb célja az, hogy integrálja a lakosságot. Ez a színjáték nemcsak a városok alakulásán figyelhető meg, hanem állandóan üzemelő információs hálózat formájában is a fennálló életforma védelmét szolgálja. Első és legfontosabb feladatunk tehát az, hogy megteremtsük az emberek számára a de-identifikáció lehetőségét, lehetővé tegyük számukra, hogy szüntessék be a környezetükkel való feltétlen azonosulást és a példás magaviseletet. Elválaszthatatlan ez attól, hogy mindenkinek lehetősége nyíljon megtapasztalnia saját magát, amint szabadon mozog az első olyan övezetek egyikében, amelyeket alkalmassá tettünk az emberi létre. Még sokáig el kell viselnünk a városi környezetben folyó eltárgyiasulás korszakát. Az a hozzáállás viszont egy szempillantás alatt megváltoztatható, amivel ezt a feltételt elfogadjuk. Keltsünk bizalmatlanságot azok iránt a szellős és színes óvodák iránt, melyeket nyugaton és keleten egyaránt alvóvárosoknak neveznek! Csak olyanok kérdeznek rá a városi környezet tudatos konstrukciójára, akik felébredtek.

5) Egy és oszthatatlan szabadság

A jelenlegi várostervezés legnagyobb sikere, hogy elfedte az emberek szeme elől azt, amit mi egyetemes várostervezésnek nevezünk: a városok és lakosaik manipulálásának élő kritikáját, amelyet a mindennapi életben keletkező feszültségek táplálnak. Élő kritikának azt nevezzük, han támaszpontokat hozunk létre a kísérletező életmód megvalósítására, lehetővé tesszük mindazok összefogását, akik életüket egy saját céljaiknak megfelelően berendezett területen kívánják megvalósítani. Ezek a támaszpontok semmi esetre sem lehetnek a társadalmon kívül álló, attól elválasztott lszabadidő-központokl. Nincs olyan tér-idő-zóna, amelyet teljesen le lehetne választani. A globális társadalom gyakorlatilag állandó nyomás alatt tartja éppen divatos lüdülő-rezervátumaitl. Aszituacionista támaszpontokon, amelyek a hídfőállás szerepét töltik be a mindennapok ellen indított invázió során, ezzel éppen ellentétes irányú nyomást szándékozunk kifejteni. Az egyetemes várostervezés mindenfajta célirányos specializált tevékenység ellentéte. Ha elismernénk bármely városi tér teljes leválaszthatóságát, azzal egyúttal az egész urbanisztikai hazugságot, az egész élethazugságot elismernénk.

6) A terület birtokbavétele

Az ellenség már minden területet elfoglalt, a terület legelemibb jogszabályaitól kezdve a geometriájáig mindent a maga céljaira alakított át. Valódi várostervezésről majd akkor beszélhetünk, ha sikerül bizonyos helyeken megszüntetnünk a megszállók fennhatóságát. Itt kezdődik az, amit konstrukciónak nevezünk. A jelenséget a modern fizikában jól ismert lpozitív lyukl fogalmával írhatnánk körül. A formaadás szabadságának előfeltételeként bolygónk felületének néhány parcelláját a saját fennhatóságunk alá kell helyezni.

7) Az eltérítés fénye

Az egyetemes várostervezés elméletének alapvető gyakorlata a mostani városrendezés teljes elméleti hazugságrendszerének a felülírása lesz; eredeti céljától eltérő használata az elidegenedés ellen. Állandóan védekezni kell a minket kondicionálni akarók szirén-éneke ellen, üzeneteiket vissza kell verni, ritmusukat ki kell fordítani.

8) A párbeszéd feltételei

Funkcionális az, ami gyakorlati. És gyakorlati egyedül alapproblémánk megoldása: a magunk megvalósítása, a magunk kiváltása az izolációból. Ez a hasznos, ez a célirányos és semmi más. Minden más csak a gyakorlati mellékterméke, misztifikációja.

9) Nyersanyag és átalakítása

A jelenlegi kondicionálás szituacionista szétzúzása egyúttal már szituációk tudatos létrehozását is jelenti. Azoknak a kimeríthetetlen erőforrásoknak a felszabadítását jelenti, amelyek a mindennapokba kövültek. A jelenlegi várostervezés – a hazugság kőzettana – abban a pillanatban arra kényszerül, hogy átadja a helyét az egyetemes várostervezésnek, a szabadság állandóan veszélyeztetett feltételeit védő eljárásrendszernek, amint a ma még kisszámú önrendelkező egyén szabadon kezdi alakítani a saját történetét.

10) A kondicionálás előtörténetének vége