Ugrás a tartalomhoz

Napló Buda avagy Offen erős városának híres ostromáról…

Czigány István (1954-), Hankó Ágnes, Balogh Tamás

Balassi Kiadó

BUDA VÁRÁNAK FELSZABADÍTÁSA

BUDA VÁRÁNAK FELSZABADÍTÁSA

A forrásokat számba véve, úgy tűnik, Buda 1686. évi ostroma a magyar történelem talán legrészletesebben feldolgozott eseménye. Ami az ostrom történeti részét illeti, ez a megállapítás valóban igaz. A most közreadásra kerülő hadinapló azonban újabb értékes forrása lehet Buda június 18-tól augusztus 2-ig tartó ostromának.

Bevezető tanulmányunkban ezért tárgyaltuk részletesen az 1686. évi ostromhoz vezető eseményeket, szándékunk szerint megfelelő hátteret adva történések megértéséhez. Most sem az ostrom eseményeinek részleteit kívánjuk feltárni, hanem e hadművelet hátterét akarjuk röviden megvilágítani.

A törökellenes háború során talán az 1686. esztendő volt az az év, amikor a keresztes háború eszméje, a keresztényi szolidaritás a legerősebben hatott Európában. Több ezer önkéntes jött el Buda alá, parasztok, kézművesek éppúgy, mint a kontinens leghíresebb famíliáinak tagjai. Számukat nehéz meghatározni, hiszen az önkéntes fogalmi kategóriája igen tág. A korabeli beszámolók általában 5-6000 főre becsülik a táborban lévő önkénteseket, míg az eddigi legátfogóbb történeti feldolgozás ezres létszámot valószínűsít, amit a magunk részéről csekélynek tartunk. A különböző ezredek kötelékeiben mindenesetre számos önkéntes hadakozott saját költségén vagy csupán ellátás fejében. A zsoldoskatonák nem csekély hányadát a fizetség mellett valószínűleg a pogányok elleni küzdelem keresztényi vagy keresztyéni kötelessége is lelkesítette.[21]

Lotharingiai Károly herceg, az előző év hadisikereire építve, Buda ostroma mellett szállt síkra. Régi ellenfelei, köztük elsősorban Badeni Hermann, az Udvari Haditanács elnöke, viszont inkább Székesfehérvár és Eger elfoglalását javasolták. Emellett voksolt a már jó ideje önálló fővezérségre áhítozó Miksa Emánuel bajor választófejedelem is. Az érvek és ellenérvek párharcából meglehetősen zavaros és nehézkes haditerv bontakozott ki. Eszerint a főerőket megosztanák, Miksa Emánuel választófejedelem csapataival Székesfehérvárt, míg a sereg másik része, vélhetően Lotharingiai Károly herceg vezetésével, Egert ostromolná, a lovasság zöme pedig az eszéki várat és hidat foglalná el. A későbbi, a császár elé terjesztett változat szerint, amíg a bajor hadtest Székesfehérvárt venné ostrom alá, addig a császári seregtest birtokba venné Eszéket, majd a bajorokkal egyesülve Buda ellen indulnának. Eger megtámadására azonban csak akkor kerülne sor, ha Buda bevételére nem maradna idő.[22] Végül, május 31-én szinte az utolsó utáni pillanatban, Lotharingiai Károly, hercegnek egy vacsora alkalmával sikerült meggyőznie a császárt tervének helyességéről. Miksa Emánuel, önállóságát hangsúlyozandó, június 13-án Komáromból indult el a Duna bal partján, de első dühében még Hatvan várának megvételére gondolt, míg Lotharingiai Károly, ugyanezen a napon, csapataival Párkánynál átkelve a folyón, a másik parton vonult Buda felé.

Sajnos a hadvezetésen belüli torzsalkodások hatása hamarosan megmutatkozott az egyes hadműveletek eredménytelenségében. Buda 1686. évi ostroma alkalmával mégis számos hadászati és taktikai hibát sikerült kiküszöbölni, s ez nagyban elősegítette az ostrom sikerét.

Miután az előző év harci sikerei megtisztították a vár hadászati előterét, a felvonuló erőknek nem kellett komolyabb harcba bocsátkozniuk. Ezért közel egy hónappal a kitűzött idő előtt, viszonylag pihenten és veszteségek nélkül értek a vár alá.

A francia királlyal időközben létrejött békekötés következtében a német birodalmi segélycsapatok jelentős része, a bajorok és a szászok, már a vár körülzárásában is részt vettek. Az ostromló sereg nagyságára vonatkozóan a levéltári forrásokban és a könyvekben különböző létszámadatokkal találkozunk. Véleményünk szerint a vár körülzárását Pest városának elfoglalása után – június 18. és 21. között – mintegy 25000 katona hajtotta végre. A következő két hét során, további császári és magyarországi alakulatok mellett, folyamatosan érkeztek a Német-római Birodalomból a szász, a frank, a sváb és – július első napjaiban – a brandenburgi kontingensek. Június elején tehát az ostromló sereg összlétszáma – figyelembe véve az addigi veszteségeket – 60000 fő körül mozgott. A vár megvívásához mintegy 38000 gyalogos és 4000 gyalogsági harcra is kiképzett dragonyos állt rendelkezésre. Szükség is volt rájuk, mert a várban lévő oszmán erők létszámát a fegyverforgató lakosokkal együtt 10-12000 főre becsülték.

Természetesen e több mint 60000 katonának csak egy része tartózkodott állandóan a táborban. Ezáltal az ellátást könnyítették meg, hiszen például a lovasság takarmányozását részben a mai Csepel-szigeten, részben pedig a Mezőség és a Sárvíz mellékén oldották meg.

A hadművelet eredményességének egyik kulcsa a csapatok megfelelő anyagi és élelemellátása volt. Buda 1686. évi ostromáról elmondható, hogy a sereg szükségleteit a kor viszonyaihoz képest kielégítő színvonalon tudták biztosítani; a hadjárat előre tervezett költsége 14-15 millió rajnai forintra, a végösszeg pedig ennél jóval többre rúgott.

Hatalmas feladatot kellett Rudolf Rabatta altábornagynak és hadbiztosainak megoldani. Július első heteiben, ha a délen és keleten cirkáló lovasalakulatokat nem számítjuk, akkor is legkevesebb 40-45000 katona ellátásának gondja nehezedett rájuk a Buda alatti táborban, ha pedig ehhez hozzávesszük a kiszolgáló személyzetet is, akkor 60-65000 embert kellett élelmezni. Ez a létszám megfelelt egy korabeli nagyváros lakosságának. Csak a szárazföldi szállítást végző háromezer szekérhez 6000 emberre volt szükség. Ha figyelembe vesszük a csapatok veszteségeit és a létszámhullámzásokat, az ostrom alatti lisztszükségletet 45-50000, a hússzükségletet 16-17000 mázsára becsülhetjük.

Természetesen az ellátás színvonala a társadalmi és katonai hierarchia, valamint az egyes személyek anyagi lehetőségei szerint változott. Johann Dietz, a brandenburgi csapatokkal érkezett orvos, visszaemlékezéseiben lehangoló képet festett a táborról. Szerinte a katonák rongyos egyenruhájukba burkolózva a csupasz földön feküdtek; jó hangulatukat csak a magyar újbor és a mézsör tartotta fenn. Francesco Grimani velencei önkéntes viszont egészen más viszonyokat vázolt fel levelében: „Az ostromló sereget képző gyalogcsapatok mindannyian egészségesek, jól ruházottak és nagyszámúak. Minden dolognak annyira bőviben vagyunk, hogy igények és szükségletek dolgában nemcsak az van meg, ami kell, de még az is, ami kívánatos… Élelmiszerekben nincs hiány, s ami kell, minden megvan… Takarmányban meglehetős nagy a hiány, de végre erről is gondoskodnak, részint úgy, hogy a kényelmesebb vízi úton, részint úgy, hogy távolabbról, kényelmetlenebb úton hoznak.”[23] Több mint egy hónap múlva, augusztus 22-én egy névtelen önkéntes alább közlendő naplójában hasonlókat jegyez fel: „Eleség, zab, kenyér, hús, hal, bor, sör, s mindaz, ami úgy embernek, mint lónak táplálékul szolgálhat … oly bőségesen volt a táborban, Rabatta főhadbiztos jó rendszabályainak és helyes gazdálkodásának köszönhetően, hogy semmi sem volt drágább, mint Bécsben.”

Miután a szövetségesek most jelentős időelőnyben voltak, eredményesen zavarták és lassították az ellenfél felmentését megkísérlő csapatok felvonulását. Ehhez az új nagyvezír, Szári (Szőke) Szulejmán hadvezetési hibái is hozzájárultak, bár ezek okait még nemigen kutatták a történészek.

Az ostrom első hetében Aeneas Caprara tábornagy és Pálffy János Károly altábornagy vezetésével 10-15000 főnyi lovasságot, köztük mintegy 7-8000 magyar lovast irányítottak az egri és székesfehérvári török őrség, továbbá a Buda felmentésére gyülekező csapatok mozgásának és akcióinak kikémlelésére. Ehhez jelentős segítséget nyújtott Antonio Caraffa és Donath Heissler altábornagyoknak a Tisza vidékén és Szolnok környékén működő 10000 fős hadteste, melynek nagyobbik részét a felső-magyarországi és végvári katonaság alkotta.

A július első felében egyre sűrűsödő tatár-török portyák miatt Lotharingiai Károly herceg további jelentős lovas és gyalogos erősítéseket küldött Buda és Pest déli erőterébe. Miután a felderítők jelentették, hogy Hatvan táján 4000 török készül támadásra, ezért – nehogy az 1684. évi eset, vagyis Pest elfoglalása megismétlődjék – Mercy tábornagyot 2-3000 lovassal és több száz gyalogossal a város helyőrségének megerősítésére küldték. A hirtelen támadásokat megelőzendő, egy 600 fős naszádos hajdúkülönítmény, Kalocsa-Földvár térségéig a Dunán lehajózva, a lovasság támogatásával a folyó két partján felégette és elfoglalta a török palánkokat, többek között Ercsit, Adonyt és Kalocsát.

A Víziváros ez alkalommal is viszonylag könnyen került a szövetségesek kezére. Ám okulva az 1684. évi tapasztalatokból, úgy határoztak, hogy ezúttal két helyen rohamozzák meg a várat. Északon, a Bécsi kapu és az Esztergomi rondella között a lotharingiai herceg csapatai, délen, az úgynevezett Nagyrondellánál, Miksa Emánuel egységei készítették az ostromműveket. Luigi Fernando Marsigli császári hadmérnök, aki terjedelmes értekezést írt az 1684-es ostrom tapasztalatairól, most megvalósíthatta elképzeléseit. A katonai szaknyelven contravallatiónak nevezett sáncrendszer, a közelítő és parallelárkok és a redutok (kiserődök) elkészítése közel egy hónapot vett igénybe. A legújabb kutatások azonban súlyos hiányosságokat tártak föl például az aknászok munkájában, éppen úgy, mint a hadműveletek összehangoltságában.

Szomorú példát szolgáltatott erre Lotharingiai Károly hercegnek a július 13-án a vár északi oldalán indított, elhamarkodott rohama, amely közel 1400 áldozatot követelve kudarcba fulladt. Az első igazán összehangolt támadást július 27-én hajtották végre. Északon a Bécsi kapu és az Esztergomi rondella között 10000 brandenburgi, császári, magyar és sváb katona rohamozott, míg a déli oldalon 4000 bajor és szász fegyveres indított támadást a Nagyrondella ellen. Az ellenség erőinek megosztására, a meredek keleti oldal azon pontján, ahol öt nappal előbb a lőportorony felrobbanása a palota falán hatalmas rést ütött, Esterházy János 2000 hajdúja néhány száz német gyalogossal álrohamot kezdett. Bár a veszteségek hatalmasak voltak – mintegy 4500 halott és sebesült –, mégis jelentős eredményeket értek el. Az északi oldalon három ponton, a déli oldalon, a Nagyrondellán, pedig egy helyen sikerült magukat befészkelni, és ezeken a pontokon tüzérséget telepíteni. Az itt felállított ágyúkkal közvetlen közelről lőhettek a belső védműveket.

Mivel a török felmentő sereg mind jobban közeledett, a szövetséges hadvezetés augusztus 3-án újabb támadást rendelt el, de a második általános roham a bajorok kezdeti sikere ellenére sem hozott számottevő eredményt.

Az ostromművek építése, a védők kitörései, a két roham, valamint a betegségek következtében az ostromló sereg létszáma igen megfogyatkozott. Francesco Grimani június utolsó napján úgy tudta: a táborban a 7-8000 magyar katonán kívül a szövetségeseknek már csak 15000 harcképes gyalogosa és 17000 lovasa található.[24] Erről tanúskodnak az ezredkimutatások is. Július 29-én a budai táborban a Baden-gyalogezrednek az eredeti 1500 fős létszám helyett csak 955, a Beck-ezrednek 599, az Aspremont-ezrednek 602, a Fürstenberg-ezrednek 586, a Steinau-ezrednek pedig 659 embere volt.[25]

A helyzet azonban gyökeresen különbözött a két évvel azelőttitől. Friedrich Scherffenberg erdélyi hadteste és a Caprara-Heissler-féle tiszai hadtest 20-22000 fős mozgósítható erőtartalékot jelentett Lotharingiai Károly számára. Thököly katonái most már nem lekötötték, hanem erősítették a keresztény sereget, hiszen a két hadtestben lévő 6-7000 katona zöme a volt kuruc haderőből rekrutálódott. Caraffa és Heissler 10000 fős hadteste augusztus 2-án, Scherffenberg csapatai pedig a legjobbkor, a felmentő sereg támadásai közben, a végső roham előtt, augusztus utolsó napjaiban érkeztek meg. Mivel az első általános roham előtt már bizonyossá vált, hogy a nagyvezír hamarosan megjelenik Buda alatt, ezért június második felében megkezdődött a tábort védő körsánc, az ún. circumvallatio kiépítése. Mire Szulejmán nagyvezír derékhada megérkezett Budához, összesen 30000 keresztény katona várta a tábor külső védművei mögött.

A nagyvezír augusztus 14-én szánta el magát az ütközetre. Terve az volt, hogy nem frontálisan támad, hanem Budakeszi felől egy erős hadtesttel megkerüli a keresztény sereg északi szárnyát, így juttatva erősítést a várba. Az utat elzáró kis létszámú horvát és magyar lovasokat majdnem bekerítették, de a lovasság zöme Dünnewald, Mercy és Pálffy János Károly vezetésével visszaszorította a támadókat. Ekkor Lotharingiai Károly déli irányból 20000 emberrel megindult a sáncok mögül a török centrum felé, mire a nagyvezír visszavonta csapatait.

Szulejmán belátta, hogy a zömében lovasokból álló seregével nem tudja áttörni a szövetségesek sáncrendszerét, ezért inkább kisebb, gyors különítményeknek a várba küldésével próbálkozott. Az egyik ilyen meglepetésszerű támadást augusztus 20-án hajtotta végre 1000-1500 lovas, de csak mintegy 150-300 török jutott be a várba. A következő akciót, talán babonából, az oszmán hadvezetés a nagy török diadalok (1521: Nándorfehérvár elfoglalása, 1526: a mohácsi győzelem, 1541: Buda, 1660: Nagyvárad bevétele) napján, augusztus 29-én indította, 1000 szpáhi és 2000 janicsár részvételével. Hatalmas küzdelem kezdődött a tábor területén, amelyben a támadók szinte teljesen felmorzsolódtak, s csak alig néhányan verekedtek be magukat Budára.

Miközben a szövetséges csapatok egy részét a felmentő kísérletek megakadályozása kötötte le, addig az Esztergomi rondellánál és a palota déli oldalán tovább folyt a döntő roham tüzérségi előkészítése, a befészkelések kiszélesítése. Bár a bajorok augusztus 22-én elfoglalták az István-tornyot, azt hat nap múlva Iszmail pasa visszavette. Erre a tüzérség a török védőkkel együtt szétlőtte a tornyot.

Friedrich Scherffenberg hadtestének beérkezése után a tüzérség már oly mértékben megrongálta a falakat a támadásra kijelölt pontokon, hogy szeptember 2-án elrendelték a harmadik, általános rohamot. Délután három órakor indultak meg a tüzérség által lőtt rések felé a rohamoszlopok, és nem várt gyorsasággal alig két óra alatt elfoglalták a várat. A különböző források szerint a császáriaknak az előző rohamokhoz képest csekély volt a vesztesége: 400-600 halott és mintegy 400-500 sebesült. Több mint 4000 török halott maradt a földön a harc és a szövetségesek azt követő öldöklése után. Abdurrahman pasa karddal a kezében esett el a mai Hess András térnél.

A roham a török felmentő sereg szeme láttára folyt le, s amint egy Amszterdamban megjelent újság hírül adta, Buda elfoglalására „maga a nagyvezír a tanú, aki 50000 emberrel a maga nemzetéből mindezt megszomorodott szemmel nézte végig, majd hátrahagyva táborát szégyenszemre a menekülést választotta…”[26]

Ezzel Buda vára hetvenhét napos ostrom és több mint 20000 katona – köztük legalább 2000 magyar vitéz – elvesztése után felszabadult a száznegyvenöt évig és három napig tartó török megszállás alól. Lotharingiai Károly herceg háromnapos szabad rablással jutalmazta sokat szenvedett katonáit. A dúlásból hatalmas tűzvész kerekedett, s a rommá lőtt, hullahegyekkel teli város végképp üszkös romhalmazzá változott.

Lotharingiai Károly herceg 6000 katona és civil lakos fogságba eséséről számolt be a jelentésében. Az ostrom utáni napokban a budai tábor rabszolgapiachoz kezdett hasonlítani. Szemtanúk szerint kezdetben olyan sok volt a fogoly, hogy egy kupa borért akár két-három törököt is lehetett kapni. A katonák bosszúja nem kímélte a Budán élő zsidó közösséget sem, ám a pogrom elmaradt, mert Oppenheimer Sámuel udvari hadiszállító megbízottjai fejpénzt fizettek a megkímélt zsidók életéért. Egy korabeli újsághíradás szerint: „Néhány száz zsidó, akik 1000 tallért” adott a katonáknak, életben maradt.[27]

A foglyok közül sokan betegség vagy sebesülés következtében elhaláloztak, sokan pedig megszöktek. Török foglyok százait vitték Európa azon királyságaiba vagy fejedelemségeibe, amelyekből csapatok vettek részt Buda ostromában, de ennek ellenére 1686 decemberében még 2260 rabot őriztek Budán. Bajorországba 345 török került, nem számítva a Miksa Emánuel választófejedelem és a bajor főtisztek szolgáivá és ágyasaivá tett moszlim férfiakat és nőket. A szintén bővérű Erős Ágost szász választónak is megtetszett egy szép török rabnő. Kedvesét később illendően kiházasította, s a szerelmükből született fiúgyermeket Rutkowsky néven grófi rangra emelte. Ám a legtöbb rabságba vetett töröknek, ha nem váltották ki, nem alakult ilyen szerencsésen az élete - zömüknek megaláztatás és kényszermunka jutott.



[21] Szakály Ferenc, Önkéntesek Budavár visszavívásánál. In Budavára visszavétele 1686-ban. Egy ismeretlen angol kortárs beszámolója. Deák Farkas 1886-ban megjelent fordításának hasonmás kiadása. Füzetek Budapest múltjából 4. Szerk. Faragó Tamás. Budapest, 1986. XII–XIII.

[22] Bánlaky, i. m., 176–177; Károlyi–Welmann,. i. m., 125–132.; Szakály Ferenc, Hungaria Eliberata. Budavár visszavétele és Magyarország felszabadítása a török uralom alól 1683–1718. Budapest, 1986. 54.

[23] Francesco Grimani jelentése Frederico Cornarónak, Buda, 1686. július 16. In Bubics Zsigmond, Cornaro Frigyes velencei követ jelentései Buda várának 1686-ban történt ostromáról és visszavételéről. Budapest, 1891. 189–190.

[24] Francesco Grimani két jelentése Frederico Cornarónak, Buda, 1686. július 31. In Bubics i. m., 241, 247.

[25] Haubt Tabelle… 1686. july 29. ÖStA KA AFA TK 1686-13-48.

[26] Rövid és hiteles beszámoló arról, ami a korábbi királyi rezidencia, a nemes Buda város sikeres, ámbátor véres ostromakor történt. Amszterdamban, Jan Potgieter könyvárusnál, a Beurs-slys-ön. Lásd e kötetben a röplapok között.

[27] Kivonat, kelt Bécsben, 1686. szeptember 5-én, készült egy Buda meghódításának részleteit tartalmazó írás után. Nyomtattatott Bécsben, Broer Appalaernál, 1686-ban.