Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

W

W

Wachtel Dávid (Nagykanizsa, 1807 – Buda, 1872. márc. 16.) orvos, egy. tanár. 1833-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1834-től Temesvárott kincstári orvos. 1840-ben megalapította a Temesvári Orvos­egyesületet, javasolta az országos orvos-gyógy­szerészi társaság megszervezését. 1859-ben a Soproni Helytartóság eü.-i oszt.-nak a vezetője, 1861-ben Heves vm. főorvosa, 1862-től a pesti orvosi karon az általános kórtan és gyógyszertan ny. r. tanára. 1871-ben nyugdíjba vonult. 1850–1860-ban szerkesztette a Zeitschrift f. Natur- und Heilkunde in Ungarn c. folyóiratot. Lefordította Hippokratész aforizmáit (Temesvár, 1843). – Fm.: Mors physiologice dis­quisita (Buda, 1833); Ungarns Kurorte... (Oedenburg, 1859) – Irod.: Rózsay J.: W. D. (Gyógyászat, 1872, 12. sz.).

Wagner Dániel (Breznóbánya, 1800. jún. 1. – Bp., 1890. jan. 10.) gyógyszerész. 1821-ben Pesten, 1825-ben Bécsben is gyógyszerészi oklevelet szerzett, az első magyar gyógyszerészdoktor. 1825–1834-ben Bécsben az egy. gyógyszertani int.-ben dolgozott, 1834-ben Pesten gyógyszertárat nyitott. 1848 áprilisától az Ipari- és Kereskedelmi Min.-ban működő eü.-i osztályon a gyógyszerészeti ügyek előadója, eü.-i tanácsos. A Term. Tud. Társulat (1841) egyik alapítója, a törvényszéki kémiai vizsgálatok meghonosítója Mo.-on. – Fm.: Pharmaceu­tisch medizinische Botanik (Wien, 1828); Se­lectus Medicamentum (Buda, 1839); Magyarországnak közgazdaságilag nevezetes termékeiről (Buda, 1844) – Irod.: Halmai J.: Id. dr. Zólyomi W. D. emlékezete (Pápa, 1936); Sző­kefalvy-Nagy Z.: Az első magyar vegyészdoktor W. D. (Eger, 1965).

Wagner János (Komárom, 1811. júl. 18. – Bp., 1889. jan. 2.) orvos, belgyógyász, egy. tanár. 1835-ben Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét, 1835-től a pesti orvosi karhoz tartozó orvos, 1847-től a dietetika rk. tanára, 1848-tól az általános kór- és gyógyszertan ny. r. tanára, 1861–1863-ban a belgyógyászat tanára a sebészi tanfolyamon, 1864–1888-ban az orvosképzésben is. 1841–1846-ban az Orvosegyes. titkára, 1846–1862-ben elnöke. A hazai klinikai szemlélet egyik megalapozója, a pesti orvosi iskola egyik vezetője. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de gastromalacia (Bécs, 1835); A kisded aszályról (Orv. Tár, 1841); Chemische-pharmaceutische Abhandlung über das Mag­nesium und Quecksilberycanat (Ofen, 1843) – Irod.: Ujfalussy J.: W. J. (Orv. Hetil., 1889); Ángyán B.: Megemlékezés W. J.-ről (Orvosegy. Évk., 1891, Bp., 1892).

Wald Béla (Bp., 1904. szept. 21. – Bp., 1960. jan. 31.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1952). 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon 1928–1930-ban a bp.-i Zsidó Kórházban röntgenológus, 1930–1945-ben Hollandiában dolgozott. 1945-ben hazatért. 1951-ben alapítója az Orsz. Onkol. Int.-nek, 1951–1960-ban igazgatója, az onkológiai gondozó hálózat megszervezője. A röntgensugarak gyulladásellenes hatását, az extracelluláris folyadéktér sugárzás általi befolyásolását, a röntgensugárzás biológiai hatásait vizsgálta. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Fm.: Általános onkológia (Bp., 1953); Röntgenológia (társszerzővel, Bp., 1954) – Irod.: Weilné Leichner Zs.: W. B. (Magyar Radiológia, 1960, 2. sz.).

Waltner Károly (Bp., 1894. júl. 20. – Szeged, 1981. aug. 18.) orvos, gyermekgyógyász. Oklevelét 1920-ban szerezte a bp.-i orvoskaron. A Fehér Kereszt Gyermekkórházban helyezkedett el. 1922-től a pécsi, 1924-től a szegedi gyermekklinikán tanársegéd, majd adjunktus. 1928-ban egy.-i m. tanár, 1933-ban c. egy.-i tanár. 1935–1937-ben a gyulai Gyermekvédő Int. igazgatója, 1937–1947-ben a bp.-i Áll. Gyermekvédő Int. igazgató főorvosa. 1947 és 1960 között a szegedi gyermekklinika professzora. Tudományos munkássága a csecsemők és a gyermekek táplálkozásának vizsgálatára irányult. Kiemelkedőek az angolkórral és a nyomelem-kutatással kapcsolatos eredményei. Rádióelőadásaival (Anyák ötperce) jelentős szerepet játszott az eü.-i felvilágosításban. – Fm.: A csecsemő helyes táplálása és gondozása (Bielek Tiborral, Bp., 1943, 1944); A rheumás láz (Czoniczer Gáborral, Bp., 1958) – Irod.: Boda D.: Dr. W. K. (Orv. Hetil., 1981, 42. sz.).

Weber János (?, 1612 – ?, 1683) orvos, gyógyszerész. 1645-ben nyitott Eperjesen patikát mint okleveles gyógyszerész. 1661–1667-ben Eperjes főbírája, 1663-ben magyar nemességet kapott. Részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben, ezért 1670–1675-ben börtönben volt, 1677–1682-ben ismét Eperjes főbírája. A Wesselényi-családnál orvosként is mű­ködött, bár azt, hogy tanulmányait hol és mikor végezte, nem tudjuk. – Fm.: Amuletum, azaz: Rövid és szükséges oktatás a Dög-halálról (Bárt­fa, 1645, németül 1644); Janus bifrons, seu speculum physico politicum (Lőcse, 1662); Lectio principum (Lőcse, 1665) – Irod.: Ma­gyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (III. köt., Bp., 1931).

Weil Emil (Dombegyháza, 1897. febr. 19. – Bp., 1954. nov. 2.) orvos, politikus, egy. tanár, Kossuth-díjas (1949). Orvosi oklevelét 1924-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. Tanulmányai befejezését követően röntgenológusként működött. 1932-től a csepeli Weiss Manfréd Gyár üzemorvosa. 1928-tól a KMP tagja, 1936-ban 10 évi börtönbüntetésre ítélték. 1945 után az Eü.-i Dolgozók Szakszervezetének a szervezője, főtitkára, az ETT elnöke, 1950–1953-ban washingtoni magyar nagykövet, 1953-tól a BOTE egészségügyi szervezés c. tárgyának ny. r. tanára. – Irod.: W. E. (Orv. Hetil., 1954, 46. sz., különszám).

Wein Dezső (Bp., 1873. jan. 19. – Bp., 1944. jún. 15.) orvos, sportszervező. Orvosi oklevelét 1897-ben szerezte a bp.-i orvosi karon. Biztosítási és magánorvosként működött. 1894-ben szerzett először magyar bajnokságot szertornából, 1896-ban részt vett az első újkori olimpiai játékokon Athénban, de helyezést nem ért el. Az 1890-es évek végétől a Magyar Tornaszövetség egyik vezetője, a sísport egyik meghonosítója. – Fm.: Kirándulás a Strázsára (Turisták L., 1891); Nemzeti kultúránk és testi nevelés (Bp., 1906).

Wein Manó (Hacazsel, 1860. márc. 9. – Bp., 1917. szept. 21.) orvos. 1882-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1882-ben az I. sz. sebészeti klinikán dolgozott, 1883–1903-ban a Rókus Kórház sebészorvosa, 1903-ban az Orsz. Betegsegélyező Egylet sebész főorvosa. 1907-ben a mindennapi sebészet egy. magántanára. Tüdősebészettel, sebészi műtéttannal, betegbiztosítási kérdésekkel foglalkozott. – Fm.: Mindennapi sebészet (I–II. köt., Bp., 1889–1890); A gümőkór fertőzés megállapítása és gyógyítása antitoxikus szerekkel (Bp., 1912).

Welleczky János (Pest, 1786. okt. 11. – Bécs, 1854. máj. 12.) orvos, egy. tanár. 1809-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon, 1810-ben a sebészet adjunktusa, 1812-ben h. tanár, 1814-ben rektor, 1815-től a sebészet ny. r. tanára. 1847-ben ment nyugdíjba. – Fm.: Sermo, quo instationis (Buda, 1834) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896), Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).

Wellmann Oszkár (Szászrégen, Erdély, 1876. okt. 8. – Bp., 1943. máj. 4.) orvos, állatorvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1936, r. 1941). 1900-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, állatorvosi oklevelet 1897-ben kapott az Állatorvosi Főiskolán. 1897–1901-ben tanársegéd az Állatorvosi Főisk. élettani int.-ben, 1901–1905-ben gyakorló állatorvos, 1907-ben elsőként szerzett Mo.-on állat­orvosdoktori oklevelet. 1910–1934-ben az Állatorv. Főisk. állattenyésztési int.-nek ny. r. tanára. Élettannal, biokémiával, az állattenyésztés anyagforgalmi kérdéseivel és örökléstannal foglalkozott. Elsőként végzett állatok testén kvan­titatív kémiai elemzéseket Mo.-on. Nagy jelentőségűek voltak rachitis-kutatásai. Felismerte az ásványi sók és vitaminok fontosságát, nagy mértékben hozzájárulva ezzel a hazai állattenyésztés fellendüléséhez. – Fm.: Vizsgálatok a Ca, Mg és P forgalmáról éhező állatokban (Bp., 1907, németül is); A tehéntej és a korrigált lefölözött tej kihasználása (Bp., 1913); Fiatal malacok anyag- és energia-forgalma malacelemzéssel egybekötött etetési kísérletek alapján (Bp., 1916, németül is); Általános állattenyésztéstan (I–II. köt., Bp., 1921–1928); Fiatal állatok anyagcseréje és energiaforgalma (Bp., 1925); Szarvasmarhák bírálata és törzskönyvelése (Bp., 1926); Magyarország állattenyésztése (Bp., 1926); Küllemtan (Bp., 1927); A borjú felnevelése (Bp., 1928); A rachitis kóroktana (Marek J.-fel, Bp., 1932); Tanulmányok az állati szervezet ásványi anyagforgalmáról (Bp., 1941–1943) – Irod.: Marek J.: W. O. (Akad. Ért., 1943); Bartha P.: W. O. (Köztelek, 1943); Rapaics R.: A magyar biológia története (Bp., 1953); Baintner K.: Emlékezés W. O. professzorra (M. Állatorv. L., 1977); Szőllőssy G.: W. O. szakértői tevékenysége Törökországban 1932–1933-ban (M. Me­zőg. Múzeum Közl., 1990–1991).

Wellner Emil (Veszprém, 1907. okt. 14. – Bp., 1987. okt. 2.) orvos, szemész, az or­vostud. kandidátusa (1969). 1931-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1931–1937-ben a bp.-i I. sz. belklinikán gyakornok, 1937–1947-ben tanársegéd, 1947–1955-ben az I. sz szemklinikán munkatárs, 1961-ben másodállásban a stomatológiai int. belgyógyásza. 1963-ban tisztiorvosi vizsgát tett. 1937–1947-ben önállóan vezette a belklinika több osztályát, a haematológiai, a bakteriológiai és a szerológiai laboratóriumot. Kezdetben bakteriológiai, szerológiai, haematológiai és endokrinológiai kérdésekkel, 1947 után a stomatológia és a szemészet határterületeivel foglalkozott. A szemészeti és stomatológiai klinikán megszervezte a laboratóriumot. –Irod.: W. E. (Orv. Hetil., 1987, 50. sz.).

Wenhardt János (Pest, 1869. nov. 20. – Nyugat-Németország, 1959) orvos, egy. tanár. 1893-ban végzett a bp.-i orvosi karon, de egy esztendeig Münchenben tanult, oklevelét 1894-ben kapta kézhez. 1894-ben a Pasteur-intézet­ben dolgozott, 1894–1904-ben az II. sz. belklinikán tanársegéd. 1905-ben magántanár, 1907–1921-ben a Rókus Kórház igazgatója. 1921-ben egy. rk. tanár, 1936-tól a pécsi orvosi karon a belgyógyászat ny. r. tanára. A Tuberkulózis és a Népegészségügy c. lapok szerkesztője. 1949-ben külföldre távozott. – Fm.: Gyógykísérleteka Röntgensugarakkal és azok némely hatá­sairól (Orv. Hetil., 1897); Maleum subocci­pitale tüneteivel járó agydaganat (Orv. Hetil., 1897); A pestis elleni szérum és a Haffkine-féle ojtóanyag hatása a vérkeringési rendszerre (M. Orv. Arch., 1902); Ziemssen Vilmos Hugó (Bp., 1902) – Irod.: Pesti A.: Magyarország orvosainak évkönyve (Bp., 1907).

Went István (Arad, 1899. márc. 20. – Debrecen, 1963. máj. 29.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952), az MTA lev. tagja (1948), Kossuth-díjas (1957). Orvosi oklevelét 1923-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1930-ban a kórélettan magántanára. 1926–1927-ben állami ösztöndíjasként Franciaországban szérumfehérje- és lipoid-anyagcsere vizsgálatokat végzett. 1927–1929-ben Rockefeller-ösztöndíjjal az USA-ban volt tanulmányúton, a Harvard School of Public Health élettani int.-ben. 1932-től haláláig a debreceni orvosi karon az élettan ny. r. tanára, az élettani int. igazgatója. Élettannal, kórtannal és immunológiával foglalkozott, közelebbről az anaphy­laxiás shock patomechanizmusával, szintetikus hormonantigének kutatásával, coronaria reflexek vizsgálatával, a hisztaminazoprotein elméleti kutatásával és terápiás alkalmazásával stb. – Fm.: Általános kórtan (Preisz H.-val, Sántha K.-nal, Bp., 1939); A peripheriás vérkeringés idegrendszeri szabályozása (Bp., 1941); Élettan (Bp., 1946); Vérvételek, injekciók, punkciók, katéterezés és szondázás (in: A kísérleti orvostudomány vizsgáló módszerei, Bp., 1954); Immunokémia (Kesztyűs L.-dal, in: Allergia, Bp., 1959) – Irod.: Kesztyűs L.: W. I. (Orv. Hetil., 1963, 25. sz.); Lissák K.: W. I. (M. Tud. 1963).

Wernischek János Jakab (Túroc vm., 1743 – Bécs, 1804. júl. 18.) orvos, botanikus. 1770-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi egy. orvosi karán. Migazzi bíboros orvosa volt, de nevét botanikai munkái őrizték meg. A Genera plantarum c. munkájában a magyar flóra értékeit taglalta, kérte az ilyen adatok megküldését. – Fm.: Genera plantarum (Bécs, 1764); Beschreibung des rheumatischen Fibers... (Bécs, 1789) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).

Wertner Mór (Spáca, 1849. júl 26. – Párkány, 1921. jún. 8.) orvos, történész. 1872-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, majd Pozsonyban, Szencen és Esztergomban körorvos. Kezdetben orvostörténe­lemmel, később genealógiai kutatásokkal fog­lalkozott. – Fm.: Die Pest in Ungarn (Lipcse, 1880); Orvosrégészeti tanulmányok (Bp., 1883); Historisch-genealogische Irrthümer (Bécs, 1884); Genealogie und Geschichte (Bécs, 1884); A középkori délszláv uralkodók genealógiai története (Temesvár, 1891); A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig (I.–II. köt., Temesvár, 1891–1892); Az Árpádok családi története (Nagybecskerek, 1892); IV. Béla magyar király története (Temesvár, 1893) – Irod.: H. J.: W. M. (Turul, 1918–1921); hj.: W. M. (Tört. Szle, 1931); Zsinka F.: W. M. (Századok, 1922); Kapronczay K.: W. M. (Orv. Hetil., 1991).

Weszelszky Gyula (Szlatina, 1872. máj. 10. – Bp., 1940. jún. 20.) orvos, egy. tanár. 1895-ben a bp.-i orvosi karon gyógyszerész, 1898-ban kémiadoktori oklevelet szerzett. 1896-tól a II. sz. kémiai intézetben Lengyel Béla tanársegédje, 1898–1937-ben a gyógyszerész-gyakornoki tanfolyam tanára. 1912-ben az anorganikus kémia egy. magántanára. 1918-tól az egy. radiológiai int. igazgatója. Radioaktivitással, a sugárzás gyógyhatásával és gyógyvízkutatással is foglalkozott. Emanációmérő módszert dolgozott ki forrásvizek analízisére. – Fm.: A keszthelyi Hévíz-tó termékeinek che­miai vizsgálata (Bp., 1911); A bp.-i hévvizek radioaktivitásáról és eredetéről (Bp., 1912); A radioaktivitás (Bp., 1917); Chemia (Bp., 1917); Rádium és atomelmélet (Bp., 1925); A juve­nilis vizekről (Bp., 1927) – Irod.: Weber D.: W. Gy. emlékezete (Magyar Gyógyszertud. Ért., 1940).

Weszprémi István, Csanády, Tsanádi (Veszprém, 1723. aug. 13. – Debrecen, 1799. márc. 13.) orvos, orvostörténész. A debreceni főiskolán Hatvani István tanítványa. 1752-től ösztöndíjjal Zürichben tanult, 1753-ban Út­rechtben, 1754–1755-ben Londonban végzett orvosi tanulmányokat, 1756-ban Utrechtben szerzett orvosi oklevelet. 1757-től 41 éven át Debrecen város főorvosa. Mária Terézia aranyéremmel tüntette ki. A 18. század egyik legnagyobb magyar polihisztora. Cáfolta a lélek halhatatlanságát. 1755-ben a pestis ellen védőoltást javasolt. Kórbonctani munkái úttörő jellegűek voltak. Hatalmas levelezéssel gyűjtötte az orvosok életrajzait, bibliográfiáit. Az eredményeként keletkezett négykötetes munkája a magyar és erdélyi orvosok életútját, szakmai tevékenységét dolgozza fel, de jegyzetanyagában hatalmas kultúrtörténeti adatár is helyet kapott. A M. Orvostört. Társ. W. I.-emlékérmet alapított. – Fm.: Tentamen de inoculanda peste (London, 1755); The Grand Question debated or an Essay to prove that the Soul of Man is not neither can it be immortal (Dublin, 1755); Kisded gyermekeknek nevelésekről való rövid oktatás (Kolozsvár, 1766); Succincta medico­rum Hungariae et Transylvaniae biographia (I–IV. köt., Lipcse, 1774–1787, új kiadás: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza, Bp., 1960–1970) Irod.: Sükösd M.: W. I. (Bp., 1958); Réti E.: Nagy magyar orvosok (Bp., 1959); Regöly-Mérai Gy.: Akik legyőzték a betegséget (I. köt., Bp., 1963).

Wierzbicki Péter, Wierzbiczky (Galícia, 1794 – Oravica, 1847. febr. 5.) lengyel botanikus, gyógyszerész és sebészmester, tanár. Iskoláiról keveset tudunk. 1819-ben Magyaróváron dolgozott Liebbald Gyula Tamás mellett. 1820–1823-ban és 1824–1826-ban a keszthelyi Geor­gikonban a vegytan h., majd az állatgyógyászat r. tanára. 1826 után Oravicán bányaorvosként működött. Flórakutatással foglalkozott, feldol­gozta a Hanság, Mosonmagyaróvár és Keszthely környékének élővilágát. Munkái kéziratban maradtak fenn. – Fm.(kéziratok): Elen­chus plantarum (1837 és 1842); Verzeichnis derjenigen phanerogamen Pflanzen, welche im Banate seit dem Erscheinen von A. Rochel’s botanischer Reise in das Banat im Jahre 1835 von P. W. wildwachsend vorge­funden worden sind, 1845 (1835, 1845) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika törté­nete (Bp., 1936); Gombocz E.: W. P. (Bp., 1940).

Windisch János Teofil (Pozsony, 1689. aug. 16. – Pozsony, 1732. máj. 4.) orvos, botanikus. Előbb Erfurtban tanult medicinát, 1714-ben Jénában szerezte meg orvosi oklevelét. 1714-től Bazinban, 1718-tól Pozsonyban városi orvos. Az első gyermekorvosok egyike. Leírta Pozsony és környékének flóráját. Sajnos ez a kézirat elveszett (Flora pannonica seu Poso­niensis). Az osztrák term. tud. akadémia tagjai sorába választotta. – Fm.: Disp. medica de morbo pathechiali epidemico (Jena, 1716) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).

Winkler Lajos (Arad, 1863. máj. 21. – Bp., 1939. ápr. 14.) gyógyszerész, vegyész, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1896, r. 1922). 1885-ben a pesti orvosi karon gyógyszerész, 1889-ben gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. Az orvosi kar kémiai int.-ben dolgozott, 1890-ban tanársegéd, 1893-ban egy. magántanár, 1902-ben rk. tanár, 1909-ben az analitikai és gyógyszerészi kémia ny. r. tanára, az I. sz. Kémiai Tanszék vezetője. Analitikai kémiával, gázanalízissel, gravimetriával, víz- és gyógyszervizsgá­latokkal foglalkozott. A „Winkler-féle jodo­metriális meghatározás”-sal világhírű lett. Az analitikai mérésekhez nagy pontosságú precíziós műszereket szerkesztett, az ún. „kehelytöl­csérekben való szűrés”-sel és a javítószámok bevezetésével a súlyelemzést új alapokra helyezte. Vizsgálta a gázok oldószerekben való abszorpciókoefficiensét, elsőként állapította meg a gázok oldhatósága és belső súrlódása közötti összefüggést. A korszerű gyógyszerészképzés egyik hazai megteremtője. 1895–1896-ban szerkesztette a Chemiai Folyóiratot, három évtizeden át a Magyar Gyógyszerészeti Közl. főmunkatársa, 1964-ben tiszteletére emlékérmet alapítottak. – Fm.: A vízben feloldott oxigén meghatározása (Bp., 1888); Zsebkommentár a Magyar Gyógyszerkönyv che­miai részéhez (Bp., 1892); Trink- und Brauch­wasser (in: Chemisch-technische Untersu­chungsmethoden, Berlin, 1905, 1911, 1921); Gyógyszerészi chemia (Bp., 1902-1903); Feladatok a chemiai gyakorlatokhoz (Bp., 1902); A gázok absorptiocoefficienseinek a hőmérséklettől való változásának törvényszerűségéről (Mathem. és Term. tud. Ért., 1906); Feladatok könyve a gyógyszerészi chemiai gyakorlatokhoz (Bp., 1914); Untersuchungsverfahren für das chemischen Laboratorium (I–II. köt., Stuttgart, 1936) – Irod.: Széki T.: Gyászbeszéd W. L. r. tag ravatalánál (Akad. Ért., 1939); Rom P.: W. L. (Gyógyszerészet, 1954); Schulek E.: W. L. (M. Tud., 1960); Szász Gy.: W. L. (Gyógyszerészet, 1963, 7. sz.); Sza­badváry F.: W. L. (Bp., 1975); Kempler K.: W. L. emlékezete (Orv. Hetil., 1989).

Winterl József Jakab (Steyr, Ausztria, 1739. ápr. 15. – Pest, 1809. nov. 23.) orvos, egy. tanár. 1764-ben a bécsi orvosi karon orvosi oklevelet szerzett, majd 1766-ban bölcsészeti doktorátust is nyert. 1764–1767-ben bécsi orvos, 1767–1770-ben a felső-magyarországi bányavárosok főorvosa. 1770-ben a nagyszombati egy.-en a kémiai és a botanikai tanszéken ny. r. tanár. Mindvégig ezen a magyar egy.-en fejti ki működését. A dualisztikus kémiai módszerek híve, elsőként foglalkozott elektrokémiával, neves ásványvíz elemző, a szemléltető botanika-oktatás híve. 1784-ben Pesten megalapította az egy. botanikus kertet, az alföldi gyümölcstermesztés megalapozója. Jeles flórakutató, Linné növényrendszertanának követője. – Fm.: De metallis dubiis (Bécs, 1770); Systematis chemici (Tyranviae, 1773); Index horti bota­nici Tyrnaviensis (Tyrnaviae, 1775); Index se­cundus horti botanici Universitatis quae Pes­tini est (név nélkül, Pest, 1788); Die Kunst, Blutlauge und mehrere zur Blaufärberei dienliche Materialien in Grossen zu bereiten und solches zur Blaufärberei anzuwenden (Bécs, 1790); Über das Brownische System (Ofen, 1798); De aqua soteria thermarum Bu­densium (Buda, 1804) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Szőkefalvi-Nagy Z.: W. J. J. a pesti orvoskar első kémiai tanára (Gyógyszerészet, 1960); Halmai J.: A nagyszombati egyetem vegyészbotanikus professzora (Orv. Hetil., 1964, 34. sz.).

Winternitz Arnold (Klein-Tomanin, Cseho., 1872. aug. 2. – Bp., 1938. nov. 25.) orvos, sebész, egy. tanár. 1896-ban szerezte orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1896–1897-ben a kórbonctani int., 1897–1901-ben a sebészeti klinika munkatársa. 1901–1911-ben a Stefánia, 1911-1919-ben a Telep u., 1919-től az István Kórház főorvosa. 1906-ban magántanár, 1915-ben c. rk. tanár. Sebészeti kórtannal, tuberkulózissal, mellkasi és agysebészettel foglalkozott. – Fm.: A nyak sebészi bántalmai (Bp., 1901); Az ectopia vesicae és annak műtéti kezelése (Bp., 1901); A tüdőgümőkór sebészi kezelése (Gyógyászat, 1924) – Irod.: Vámossy Z.: W. A. (Orv. Hetil., 1938); Shcischa L.: W. A. (Orv. Hetil., 1964, 16. sz.).

Wittmann István (Bp., 1909. aug. 20. – Bp., 1989. jún. 20.) orvos, gasztroenterológus, egy. tanár (1972). 1933-ban a bp-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1933–1945-ben a bp.-i Szabolcs utcai kórház orvosa, 1945 után különböző kórházakban főorvos. 1948–1956-ban katonaorvos, 1951–1953-ban a koreai m. kórházban szolgál. 1956–1959-ben a Bajcsy-Zsilinszky Kórház, 1960–1974-ben a Vas u.-i Balassa János Kórház, 1974–1977-ben a János Kórház oszt. vezető főorvosa. A modern magyar gasztroenterológia megteremtője, az en­doscopos centrum kialakítója. A gasztroentero­lógiát a belgyógyászat önálló szakágává tette. A videoendoszkópos módszer kidolgozója. A gasztroenterológus szakorvosi képzés elindítója. 1966–1970-ben a M. Gastorenterológiai Társ. főtitkára, 1970–1983-ban elnöke. Számos külföldi és hazai társáságnak, szerkesztő bizottságnak a tagja. – Fm.: A laparoskopia atlasza (I–II. köt., Bp., 1965).

Wittmann Lázár (Apaj, 1846. nov. – Bp., 1887. szept. 19.) orvos, egy. tanár. Orvosi tanulmányait a pesti egy.-en végezte, ahol 1870-ben orvosi, 1871-ben sebész-, szülész- és szemészmesteri oklevelet szerzett. 1871–1877-ben segédorvos a szegény gyermekek kórházában. Közben Schordann-ösztöndíjjal egy évig külföldi tanulmányúton járt. 1874-től az Orsz. Közp. Védhimlő Int. igazgatója, 1977-ben a védhimlőoltás tana tárgykör magántanára. Szakcikkei az Orv. Hetil.-ban (1871–1874) jelentek meg. – Fm.: A gyermekápolás rövid kézikönyve tekintettel a hazai viszonyokra (Bp., 1876).

Wix György (Bp., 1924. márc. 11. – Bp., 1965. aug. 29.) orvos, mikrobiológus, egy. tanár, Kossuth-díjas (1963), az orvostud. kandidátusa (1963). 1947-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1947-től a bp.-i egy.-i gyógyszertani int.-ben, 1950-től a Közp. Biokémiai Kutató Int.-ben dolgozott. Mikrobiológiával, enzimkutatással, gyógyszertechnológiá­val, foglalkozott. Nevéhez fűződik a Predniso­lon és a Nerobol gyártási technológiájának a kidolgozása. – Fm.: Gyógyszeripari mikrobiológia (Bp., 1963) – Irod.: W. Gy. (Orv. Hetil., 1965).