Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

V

V

Vajna Vilmos (Dés, 1854. dec. 31. – Bp., 1932. ápr. 18.) orvos, fogorvos. Orvosi oklevelét 1879-ben Kolozsvárott szerezte meg. 1879–1884-ben u.o. a bőrgyógyászati klinikán gyakornok, 1884-től a fogászati int. munkatársa, 1891-ben a fogászat ny. r. tanára. 1894-től a fővárosban magánorvos, számos fogászati műszer (pl. emelő, protektor stb.) szerkesztője. – Fm.: A foghúzásról (Bp., 1893); Biztonsági fogidegtűk (Bp., 1898, klny. a Gyógyászatból) – Irod.: Salamon H.: V. V. (Fogorvosi Szle., 1932); Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965); Kapronczay K.: V. V. (Orv. Hetil., 1979).

Varga Ferenc (Mezőkomárom, 1835. okt. 15. – Tárnok, 1898. júl. 2.) orvos, állatorvos, főisk. tanár. 1862-ben állatorvosi, 1864-ben em­berorvosi oklevelet szerzett Pesten, 1862-től az Állatgyógyintézet munkatársa, 1867-től a vörös­toronyi vesztegint. h. igazgatója. 1870-től az Állatgyógyintézet, 1875-től az Állatorv. Tanint., 1890-től az Állatorvosi Főiskola ny. r. tanára, a sebészet, a kórtan és gyógytan előadója, 1881-ben igazgatója. – Fm.: Patkolástan (Bp., 1866); Hasznos házi emlősállatok természetrajza (Pest, 1872) – Irod.: Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991).

Varga Gyula (Szentendre, 1902. szept. 4. – Bp., 1973. nov. 11.) orvos, fül-orr-gégész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1925). 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1928–1930-ban a Szt. István Kórház, 1930–1950-ben a bp.-i Zsidó Kórház gégeosztályán dolgozott, 1945-től főorvos. 1950–1951-ben a Kútvölgyi úti Áll. Kórház főorvosa, 1951–1966-ban a bp.-i a fül-orr-gégé­szeti klinika igazgatója. A Fül-Orr-Gégegyó­gyászat c. folyóirat főszerkesztője. Zajártalmakkal, prevencióval, műtéttannal, a Maničre-betegséggel foglalkozott. Ő vezette be Mo.-n a hallásjavító műtéteket. – Fm.: Fül-orr-gégegyó­gyászat (Bp., 1960); A fül, az orr és a gége kór- és gyógytana (Bp., 1965) – Irod.: Ribári O.: V. Gy. (Orv. Hetil., 1974, 1. sz.).

Varga István (Vác, 1895. máj. 7. – Bp., 1981. jan. 17.) orvos, fogorvos, szájsebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa(1956). 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1918-tól előbb a bp.-i II. sz. sebészeti klinikán, majd 1923–1939-ben a stomatológiai klinikán működött. 1945-ben mb. tanszékvezető, 1945–1951-ben a Főv. János Kórház szájsebészeti oszt.-nak a főorvosa, 1951-től a szájsebészeti klinika igazgatója, tszv. egy. tanár, 1964–1969-ben kari dékán. Kutatási területe a szájsebészet, a fogpótlástan és a fogszabályozás. 1932–1976-ban a Fogorvosi Szle szerkesztője. – Fm.: Biológiai fogszabályozás (Bp., 1935); Részleges prothesis elhorgonyzása, különös tekintettel a kapcsokra (Bp., 1935); Szájsebészet (társszerzővel, Bp., 1955); Hibák a fogorvosi gyakorlatban (társszerzővel, Bp., 1961) Irod.: Fábián T.: V. I. egyetemi tanár (Fogorv. Szle, 1981).

Varga Lajos (Kisújszállás, 1904. dec. 24. – Bp., 1963. szept. 26.) orvos, orvostörténész, az orvostud. doktora (1960). Orvosi oklevelét 1929-ben a szegedi orvosi karon szerezte meg. Előbb magánorvos, 1931-től a Közeü.-i Szolg. munkatársa. 1947–1950-ben az Orsz. Közeü.-i Int. igazgatója. 1950–1957-ben az Eü. Min. munkatársa, 1957–1963-ban az ETT osztályvezetője, 1963-ban a Semmelweis Ház (a Semmelweis Orvostört. Múz. jogelődje) igazgatója, az MTA Orvostörténeti Bizottságának a tagja. Balesetben hunyt el. – Fm.: Részletek a magyar közegészségügy történetéből (doktori ért., 1960) – Irod.: Sós J.: V. L. (Orv. Hetil., 1963. nov. 4.).

Varságh Zoltán (Bp., 1869. febr. 11. – Tahitótfalu, 1956. okt. 9.) gyógyszerész, hírlapíró, szerkesztő. 1892-ben gyógyszerészi, 1894-ben doktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1894-től a budakeszi Angyal patika tulajdonosa. 1897–1898-ban a Gyógyszerész Hírlap h. főszerkesztője, 1902–1904-ben a 48-as Újság szerkesztője. 1904–1923-ban a Gyógysz. Hírlap főszerkesztője. Versei és szatírái is megjelentek. – Fm.: Gyógyszerészi törvények és rendeletek (Bp., 1910, 1925); Vidám esetek Aesculap birodalmában (Bp., 1927) – Irod.: V. Z. önéletrajza (Bp., 1942); V. Z. (Gyógyszerész, 1956, 24. sz.).

Vas J. Jenő (Bp., 1881. szept. 19. – Bp. 1965. jún. 12.) orvos. 1906-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1907-től a bp.-i Stefánia Kórház (1951-től I. sz. gyermekklinika) munkatársa, 1922-től főorvos, 1948–1952-ben klinikai főorvos, 1928–1952-ben a járóbeteg-rendelés vezetője. – Irod.: V. J. (Orv. Hetil., 1965, 41. sz.).

Vas Károly (Kaplonca, 1884. aug. 4. – Bp., 1948. okt. 21.) állatorvos. 1908-ban állatorvosi oklevelet szerzett, 1910-ben a debreceni gazd. akad.-án gazdászi oklevelet kapott. 1910–1914-ben a bp.-i Állatorvosi Főisk. bakteriológiai int.-ben dolgozott, 1914–1936-ban a mosonmagyaróvári Tejgazdálkodási Kísérleti Állomás munkatársa, 1936-tól az Orsz. Kémiai Int. munkatársa. Élelmiszer-tartósítással, tejter­mékek előállításával foglalkozott, a tejsavbaktérium-kultúrák készítésére való „Vas-Csiszár”–aromareakció kidolgozója. – Irod.: Ketting F.: V. K. (Tejipar, 1963, 3-4. sz.).

Vass Gyula (Kolozsvár, 1900. dec. 7. – Salgótarján, 1951. ápr. 16.) orvos, újságíró. 1925-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1925–1929-ben a Szent István Kórház orvosa, 1930–1945-ben Győr-Sopron-, majd 1935-től Nógrád megyében körorvos. 1945–1951-ben a Salgótarjáni Megyei Kórház igazgatója. Írásait az 1930-as években a Válasz c. lap közölte, 1945-től a Munkás, majd a Munkás Szó szerkesztője. – Fm.: A Duna-medence ezer éve (Bp., 1940) – Irod.: Barabás F.: Salgótarján (in: Munka után. A magyar dolgozók szépirodalmi antológiája, Bp., 1948).

Vámos Imre (Harasztifalu, 1928. okt. 18. – Bp., 1980. ápr. 13.) orvos, fogorvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1972). 1952-ben szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-n. 1952-től a stomatológiai, majd a szájsebészeti klinikán dolgozott. 1972-ben docens, 1975-ben a fogorvosi kar dékánja. 1976-tól a szájsebészeti és fogászati klinika igazgatója, tszv. egy. tanár. Kutatási területe az arctájéki daganatok kór- és gyógytana. – Fm.: Odontogen daganatok (Csi­ba Á.-dal, Bp., 1977); Szájsebészet (társszerzőkkel, Bp., 1980) – Irod.: Fábián T.: V. I. (Fogorv. Szle, 1980, 7. sz.).

Vámos Jenő (Miskolc, 1882. jún. 1. – Bp., 1950. jan. 20.) orvos, állatorvos. 1904-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en, 1920-ban Bécsben ált. orvosi oklevelet is szerzett. 1909-ben megalapította az Állatorvosi Közlönyt, a Huszadik Század állandó munkatársa, egyik alapítója az Orsz. Radikális Pártnak (1918), a földreformtervezet kidolgozója. 1919 nyarán Bécsbe emigrált, 1921-ben hazatért, agrárszociológiával foglalkozott. – Irod.: Városélelmezés és földreform (Bp., 1916) – Fm.: Réti E.: V. J. (Nagy magyar orvosok (Bp., 1954).

Vámossy Zoltán (Pest, 1868. dec. 15. – Leányfalu, 1953. dec. 26.) orvos, farmakológus, egy. tanár, az MTA tagja (1920–1948, majd 1991-ben visszaállítva), az orvostud. kandidátusa (1952). 1893-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1893-tól tanársegéd a bp.-i gyógyszertani int.-ben. 1898-ban magántanár, 1898-ban a méregtan c. rk., 1914-től ny. r. tanára, 1917–1939-ben a gyógyszertan ny. r. tanára. 1909-től a M. Orv. Arch., 1924–1944-ben az Orv. Hetil. szerkesztője. Felfedezte a phenolphtalein hashajtó hatását, vizsgálta a máj méregtelenítő funkcióját és az ópium-alkaloi­dokat, törvényszéki orvosi vizsgálati módszert kísérletezett ki. – Fm.: Mérgek a mindennapi életben (Bp., 1900); Egy új hashajtó szerről (Bp., 1902); A máj méregvisszatartó képessé­géről (M. Orvosi Arch., 1904); A mérgezésekről (Bp., 1907); A vérvizsgálatról a büntetőjog szempontjából (Bp., 1907); Gyógyszertan (Mansfeld G.-val, Fenyvessy B.-val, Bp., 1912); IV. Magyar Gyógyszerkönyv (Bp., 1934) – Irod.: V. Z. (Orv. Hetil., 1954, 45. sz.).

Váradi Mátyás (Sóvárad, 1638 – Kézdi­vásárhely, 1684) pap, orvos. Marosvásárhelyen, Kolozsvárott, majd Leidenben, Utrechtben, Franekerben teológiát és orvostudományt tanult, az utóbbi helyen orvosdoktori és teológiai oklevelet szerzett (1669). Kolozsvárott Apáczai Csere János tanítványa volt. 1670–1680-ban Kézdivásárhelyen pap, 1672-ben esperes, 1680-ban viszont eltiltották a papi pályától, csak orvosként működött tovább. A himlőről, a kanyaróról és a tüdővészről írott munkái jelentősek voltak. – Fm.: Dissertatio theologia de votis... (Utrecht, 1667); Disputatio medica de variolis et morbilis... (Utrecht, 1667); Égő szövétnek avagy ragyogó fáklya... (Franeker, 1668); Dis­putatio Medica Inauguralis de Phthisi (Fra­neker, 1669) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (IV. köt., Bp., 1931); He­repai J.: Adattár XVII. sz.-i szellemi mozgalmaink történetéhez (II. köt., Szeged, 1966).

Váradi Sámuel (Nagyenyed, 1773. – Nagyenyed, 1857. nov. 30.) orvos. Orvosi oklevelét 1804-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg. 1804–1826-ban a bécsi szülészeti klinikán tanársegéd, 1827-től haláláig Nagyenyed városi orvosa. – Fm.: A tehén himlő (Bécs, 1802); Utasítás a selyem és eperfa tenyésztésére (Nagyenyed, 1842).

Várterész Vilmos (Hunyaddobra, 1917. aug. 24. – Bp., 1972. máj. 24.) orvos, radiológus, sugárbiológus, az orvostud. kandidátusa (1959). 1942-ben a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1942–1955-ben a bp.-i Eötvös L. Rádium és Röntgen Int.-ben, illetve az Orsz. Onkológiai Int.-ben (1951) segédorvos, 1953-tól főorvos. 1955-től a Sugárbiol. Int. igazgatója, 1963-tól 1972-ig az Orsz. Frédéric Joliot-Curie Sugárbiol.-i és Sugáreü.-i Kutató­int. igazgatója. Az ionizáló sugárzásnak a vérplazma térfogatára, az enzimekre, a folyadéktérre gyakorolt hatását kutatta. – Fm.: Strahlen­biologie (Bp., 1966); Az Orsz. Frédéric Joliot-Curie Sugárbiol.-i és Sugáreu.-i Kutatóint. 10 éve (Bp., 1967) – Irod.: Erdélyi M.: V. V. (Radiol. Közl., 1972, 2-3. sz.).

Vásárhelyi Géza (Aranyosrákos, 1931. jan. 17. – Torda, 1988. márc. 23.) orvos, költő. Orvosi diplomáját 1956-ban a kolozsvári orvosi egy.-en szerezte meg. 1956-tól haláláig körorvos Tordán. – Fm.: Viaskodás az angyallal (Bukarest, 1969); A 998. éjszaka (Bukarest, 1976); Azt már úgyis álmodtam (Bukarest, 1979); A tébolyult kalmár (Kolozsvár, 1982); Álomtalanul már az örök éjszaka (Bukarest, 1983); A nincsmiért madár (Bukarest, 1988) – Irod.: Szász J.: Álom és valóság V. G. költészetében (Igaz Szó, 1986, 12. sz.).

Veleczky János (Pest, 1786. okt. 11. – Bécs, 1854. máj. 12.) orvos, sebészmester. A pesti egy.-en tanult 1805-től, 1807-ben sebészmesteri oklevelet nyert, majd 1811-ben sebészdoktorrá avatták. 1807-ben a sebészeti tanszéken tanársegéd, 1811-ben adjunktus, 1812–1816-ban az elméleti sebészet h. tanára, 1816-–1847-ben r. tanára. Az 1933–1934-es tanévben az egy. rektora. Nyugdíjba vonulásakor királyi tanácsosi címet kapott. – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896).

Velits Antal (Szécsény, 1855. márc. 14. – Bp., 1915. febr. 15.) orvos, orientalista. 1879-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1879–1885-ben Egyiptomban, Algírban és Törökországban keleti nyelveket és történelmet tanult. 1885-től Bp.-en magánorvos, az Orsz. Levéltár és a bécsi Birod. Levéltár törökkori okleveleit, kincstári jegyzékeit tanulmányozta, fordította le. – Fm.: Török levelek a kismartoni levéltárból (Tört. Tár., 1885); Magyarországi török kincstári defterek 1543–1639 (I–II. köt., Bp., 1886, 1890); Über die Urquelle aller Sprachen (Leipzig, 1900); Ueber Ursprung und Urbedeutung der Wörter (Bp., 1904); Nyelvegység és hangutánzás. Rendszertani tanulmány (Bp., 1905); Versuch eines natürlichen Systems in der Etymologie (Breslau, 1905); Onomatopöie und Algebra (Eine etymologische und sprachphilosophische studie, Bp., 1909).

Velits Dezső (Kolozsvár, 1860. ápr. 28. – Pozsony, 1921. febr. 7.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1885-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1885–1890-ben a szülészeti klinika tanársegédje, 1890-ben a pozsonyi Bábaképző igazgatója lett. Megszervezte a pozsonyi poliklinikát, ahol Semmelweis tanait igyekezett meg­honosítani. 1914-ben a szervezés alatt álló pozsonyi egy. orvosi karán a szülészet ny. r. tanárává nevezték ki, 1910–1918-ban a Pozsonyi Áll. Kórház igazgatója. – Fm.: A szénsav és éleny hatása az emlős-szív működésére (Kolozsvár, 1882); A pozsonyi m. kir. bábaképezde 1873–1895 (Pozsony, 1895); Az ovariotomia eredményeiről (Bp., 1906); A máj- és vese-echinococcus a nőgyógyászat körében (Bp., 1906); Védekezés háború idején a fertőző be­tegségek ellen (Pozsony, 1915) – Irod.: Scipia­des E.: Emlékezés V. D.-ről (Pécs, 1925).

Vendég Vince (Kéménd, 1903. aug. 27. – Marosvásárhely, 1974. júl. 7.) or­vos, egy. tanár. 1928-ban a pécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1931-től uo. az élettani int.-ben tanársegéd Pekár Mihály mellett, 1938-ban magántanár. 1936–1940-ben a pécsi fül-orr-gégészeti klinikán dolgozott, szakképesítést szerzett. 1940–1946-ban a kolozsvári fül-orr-gégészeti klinikán adjunktus, 1946-tól a marosvásárhelyi orvosi karon egy. tanár. Kutatási területe a fül-orr-gégészeti betegségek patológiája volt, nagy elismerést váltottak ki a herpes zos­ter oticusra vonatkozó megállapításai. – Irod.: Surján L.: V. V. (Fül-Orr-Gégészet, 1974, 3. sz.).

Venkei Tibor (Szeged, 1906. okt. 19. – Bp., 1983. febr. 17.) orvos, onkológus, bőrgyógyász, az orvostud. doktora (1964). 1930-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1930-tól a szegedi bőrklinika munkatársa, 1933–1939-ben több alkalommal ösztöndíjas Bécsben és Párizsban. 1940-ben magántanár. 1940–1943-ban Szatmárnémetiben, 1943–1944-ben Nagyváradon, 1944–1945-ben a Szent János Kórházban működött. 1945–1950-ben a bp.-i Magdolnavárosi Kórház bőrgyógyász főorvosa. 1950–1954-ben alezredesi rangban katonaorvos. 1954-től az Orsz. Onkológiai Int. főorvosa, 1968-ban c. egy. tanár, a SZOTE előadója. Kutatási területe az onkoder­matológia. 1955–1966-ban szerkesztette a Der­matológiai Szle c. szaklapot. Több tud. társaság tagja. – Fm.: Early diagnosis, pathohisto­logy and treatment of malignant tumours of the skin (Sugár J.-sal, Bp., 1965); A bőrrák korai diagnózisa és kezelése (Bp., 1978) – Irod.: Simon M.: V. T. (Bőrgyógy. és Venerol. Szle, 1983, 59. sz.).

Verebélÿ László (Trencsén, 1841. júl. 5. – Bp., 1922. jún. 4.) orvos, sebész. Orvosi oklevelét és sebészeti képesítését 1865-ben a pesti orvosi karon szerezte meg. 1867-ben a pesti sebészeti klinikán tanársegéd, 1870-ben magántanár, 1870-től a Stefánia Gyermekkórház főorvosa. Gyermeksebészettel és a sebek higiéniájával foglalkozott. – Fm.: Empyema sebészi kezelése körül tett tapasztalatok (Gyógyászat, 1869); Végtagok ízületi csonkolásáról (Orv. Hetil., 1871); Elsődleges osteomyelitis és peri­ostitis infectiosa (Gyógyászat, 1891); Köldök­zsinórsérv (omphalocele cong.) műtéttel gyó­gyult esete (klny. az Orv. Hetil.-ból., Bp., 1900).

Verebélÿ Tibor (Bp., 1875. jan. 28. – Bp., 1941. márc. 28.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1922, r. 1935). 1900-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1900–1901-ben a bp.-i kórbonctani int. munkatársa, 1901-től a sebészeti klinika tanársegédje, illetve adjunktusa. 1906-tól a Stefánia Kórház főorvosa is. 1908-tól a fertőzéses sebészeti betegségek magántanára, 1913-ban rk. tanár, 1914-ben a sebészet ny. r. tanára, a III. sz., majd az I. sz. sebészeti klinika igazgatója. 1938–1939-ben az egy. rektora. Sebészi patológiával, ér- és idegsebészettel, csontdaganatok, gyomor- és hasnyálmirigy-betegségek sebészi kezelésével foglalkozott. Jelentős iskolát nevelt fel. – Fm.: Darwin élete és tanai (Bp., 1909); A sebészet tankönyve (I–III. köt., társszerzőkel, Bp., 1910–1911); A lép sebészete (Bp., 1924); Az alkat sebészi jelentősége (Bp., 1927); A szemüreg sebészete (I–II. köt., Bp., 1930–1931); Sebészklinikai előadások (I–IV. köt, Bp., 1930–1934); A hasnyálmirigy kór- és gyógytana (Bp., 1935); A daganatok szerepe az életfolyamatok szabályozásában (Mat. ésTerm. tud Ért., 1937); A csontok pusztulásos betegségei (Bp., 1939) – Irod.: Hüttl T.: Megemlékezés V. T. 25 éves tanári évfordulójára (Orvosképzés, 1940); V. T. (MTA Almanach, 1941); Pommersheim F.: V. T. (Gyógyászat, 1941); Hidvégi J.: V. T. emlékezete (Orv. Hetil., 1991).

Vereby Károly, Röhlich (Vereb, 1900. nov. 19. – Pécs, aug. 20.) orvos, egyetemi tanár. 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1924-től a pécsi orvosi karon működött, 1924-től az anatómiai int.-ben tanársegéd, 1930-tól adjunktus. 1931-ben a szövettan magántanára, 1944-től az anatómia ny. r. tanára, az anatómiai int. igazgatója. Kórbonctannal, szövettannal és kísérletes fejlődéstannal foglalkozott. – Fm.: A szövettan alapvonalai (Pécs, 1935, 1939) – Irod.: A pécsi egyetem orvosi karának története 1365–1965 (Pécs, 1965).

Veress Elemér (Kolozsvár, 1876. jan. 4. – Szeged, 1959. márc. 31.) orvos, egy. tanár. 1899-ben Kolozsvárott szerezte meg orvosi oklevelét, 1900-tól uo. az élettani int. munkatársa, 1906-ban magántanár, 1911-ben az élettan rk. tanára, 1913-ban ny. r. tanár. 1919-ben Bp.-re kapott meghívást, de a Tanácskormány ezt érvénytelenítette. 1921-től Szegeden ny. r. tanár, az élettani int. igazgatója., 1931–1932-ben az egy. rektora. 1946-ban nyugdíjba vonult. – Fm.: Az élettan tankönyve (Bp., 1913); Az izomnak meleggel előidézhető merevségéről különös tekintettel a merevedő izom élettani tevékenységére (Bp., 1922) – Irod.: Csinády J.: V. E. (Kísérl. Orvostud., 1959, 11. sz.).

Veress Ferenc (Bukarest, 1877. ápr. 23. – Bukarest, 1957.) orvos, egy. tanár. 1902-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1902-től gyakornok, 1905-től a bőrgyógyászati klinikán tanársegéd, 1910-ben egy. magántanár, 1918-ban előbb a pozsonyi, majd még ebben az évben a kolozsvári orvosi karon a bőrgyógyászat ny. r. tanára. A kolozsvári egy.-mel együtt Szegedre menekült, de 1922-ben lemondott állásáról, és Kolozsvárott magánorvos lett, majd az 1940-es évek végén Bukarestben élt. Hasi sebészettel, antiszeptikumokkal, pajzsmirigybetegségekkel foglalkozott. – Fm.: A pellagráról (Kolozsvár, 1905); A tüdőshy­philis (Kolozsvár, 1909); Kozmetika orvosok részére (Kolozsvár, 1913) – Irod.: Szodoray L.: A magyar dermatológia története (Bp., 1959).

Vertán Emil (Kézdivásárhely, 1883. aug. 13. – Pécs, 1942. ápr. 18.) orvos, sebész. 1907-ben a bp-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1908–1910-ben a kolozsvári sebészeti klinikán dolgozott, 1911-től a Pécsi Városi Kórház alorvosa, 1917-től főorvosa, 1924-től a pécsi orvosi kar gyermekklinikáján a sebészeti oszt. főorvosa, 1930-ban magántanár. 1931-ben a Janus Pannonius Társaság alapítója, 1939-ben eü. főtanácsos. – Fm.: Szárított pajzsmirigy-készítményeknek, amelyek az összes hormonokat tartalmazzák, gyógyhatása a strumák­ra (Bp., 1938) – Irod.: V. E. (Gyógyászat, 1942, 11. sz.).

Verzár Frigyes (Budapest, 1886. szept. 16. – Arlesheim bei Basel, Svájc, 1979. márc. 13.) orvos, fiziológus, egy. tanár, az MTA tagja (1973). Orvosi oklevelét 1908-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg. Tanulmányai befejezése után az egy.-i élettani int. munkatársa, 1914-ben magántanár. Az első vh. alatt katonaorvos. 1919-ben kinevezték az akkor megnyílt debreceni tudományegy. orvosi karára az élettan rendes professzorává, hamarosan a kórélettani intézetet is vezette. 1929-ben Klebelsberg Ku­nó vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízta a tihanyi Biol. Kutatóint. megszervezésével és irányításával, de 1930-ban meghívták a bázeli egy. élettani int.-nek vezetésére és az élettan nyilvános rendes professzorának. Tíz évig dolgozott úgy, hogy ellátta a tihanyi intézet vezetését, egyidőben volt Bázelben és Debrecenben egy. tanár. Tihanyban kiváló kutatói gárdát szervezett (Entz Géza, Gelei József, Varga Lajos, Szent-Györgyi Albert). Bázelben 1956-ig dolgozott. Nyugalomba vonulása után megszervezte a bázeli Kísérleti Gerontológiai Kutatóin.-et. A Nemzetk. Gerontológiai Társ. főtitkári tisztségét is betöltötte. Tevékenyen részt vett a WHO táplálkozásprogramjának kidolgozásában, ő lett e tervezet vezetője. Hosszú időt töltött Peruban, Bolíviában, Argentínában. Venezuelában. megszervezte a caracasi egy. preklini­kai oktatását. Kutatási területe volt az izomélettan, a bélből eredő felszívódás, a hormonok és a vitaminok közötti kapcsolat, az endokrin mirigyek működése. Új megállapításokat tett az öregedési folyamat lényegére vonatkozóan. Számos magyar és külföldi társaság tagja volt. Foglalkozott orvostörténelemmel is. – Fm.: Életről, betegségekről és halálról (Bp., 1924); Die Funktion der Nebennierenrinde (Bazel, 1939); Theorie der Muskelkontraktion (Bazel, 1943); Lectures on experimental gerontology (Springfield, 1963); Absorption from the intestine (New York, 1967) – Irod.: Szállási Á.: V. F. (Orv. Hetil., 1979, 36. sz.); Rex-Kiss B.: Adatok V. F. életművéhez (Orv. Hetil., 1981).

Verzár Gyula (Gyulafehérvár, 1886. márc. 27. – Debrecen, 1960. jún. 18.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1956). Orvosi oklevelét 1910-ben a bp.-i orvosi karon szerezte, 1910-től a Szent László és a Rókus Kórházban dolgozott, 1912–1921-ben a bp.-i fülészeti klinikán tanársegéd. 1922-ben magántanár, 1923-tól a főorvos a Kereskedelemi Kór­házban, 1927-től a debreceni orr-fül-gégészeti klinika oszt. vezetője. 1930-ban c. rk. tanár, 1931-ben ny. rk. tanár, 1935-ben ny. r. tanára, a klinika igazgatója. Elsősorban a fülészeti sebgyógyulással kapcsolatban végzett kutatásokat, jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Irod.: Jakabfi I.: V. Gy. (Fül-Orr-Gégegyógyá­szat, 1960, 6. sz.).

Veszelszki Antal (Sopron, 1730 körül – Óbuda, 1798. ápr. 29.) orvos, botanikus. Előbb gazdatiszt, majd könyvkereskedő volt, orvosi oklevelét 1771-ben a bécsi egyetem orvosi karán szerezte meg. Flórakutatással, botanikával és méhészettel foglalkozott. – Fm.: A magyarországi méhtartás rövid tudománya (Vác, 1782); A növény-planták országából való erdei és mezei gyűjtemény... (Pest, 1798); Házi orvosságok (Vác, 1801) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).

Veszprémy Dezső (Sajószentandrás, 1871. márc. 1. – Szeged, 1924. máj. 24.) orvos, egy. tanár. 1895-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1895-től az ottani belklinikán gyakornok, 1897-től a kórbonctani int.-ben tanársegéd. 1903-ban magántanár, 1911-ben c. rk. tanár, 1914–1919-ben Kolozsvárott, 1919–1924-ben Szegeden a kórbonctan ny. r. tanára, 1923–1924-ben az egy. rektora. Daganatokkal, kórszövettannal, bakteriológiával és a központi idegrendszer betegségeivel foglalkozott. Munkásságáért Mészáros-díjat kapott. – Fm.: A malária (Jancsó M.-sal, Kolozsvár, 1903) - Irod.: Buday K.: V. D. (Orv. Hetil., 1924); Entz B.: V. D. (Gyógyszerészet, 1924).

Vezza Gábor (? – Buda, 1799. jan. 9.) országos főorvos. 1779–1780-ban a budai orvosi kar igazgatója, azelőtt katonaorvos. 1787-ben országos főorvos, a pesti és budai kórházak igazgatója. A Helytartótanács ülnöke, az eü.oszt. vezetője. – Irod.: Győry T.: Az orvostudomá­nyi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).

Végh Pál (Bp., 1906. dec. 23. – Bp., 1974. máj. 4.) orvos, belgyógyász. 1931-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1931–1955-ben a debreceni I. sz. belklinika munkatársa. 1936-tól tanársegéd, 1942-ben ma­gántanár, 1946-ban adjunktus. 1955-től a Sem­melweis (Rókus) Kórház főorvosa. Elsősorban hematológiával, máj- és epebetegségekkel foglalkozott. – Fm.: A máj- és epebetegségek kór- és gyógytana (Bp., 1943); Belgyógyászat (kompendium az Ápoló- és Nővérképző Int. hallgatói számára, Debrecen, 1947) – Irod.: V. P. (Pest Megyei Hírlap, 1974. máj. 27.).

Véghelyi Péter (Bp., 1908. – Bp., 1986. dec. 22.) orvos, gyermekgyógyász, az orvostud. doktora (1958). 1933-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1933–1986-ban a bp.-i I. sz. gyermekklinika munkatársa, 1946-ban magántanár. Előbb parazitológiával, majd a háború után az éhezés okozta sorvadásos betegségekkel foglalkozott. Új módszert dolgozott ki a sorvadásos és kiszáradásos gyermekek kezelésére. Vizsgálta a fehérjehiányos és sokkos állapotokat. Elmélyült kutatója volt a születés előtti fejlődési állapotoknak. 1947–1949-ben szerkesztette az Paediatrica Danubiana, 1951–1986-ban a Acta Paediatrica Hungari­ca c. folyóiratot. 1966–1982-ben a M. Pedatriai Társ. elnöke, több szakmai szótár szerkesztője. – Fm.: A mestersége hibernatio (Bp., 1959); Gyerekgyógyászati vademecum (szerk., Bp., 1975); Perinatal medicina (szerk., I–II. köt., Bp., 1978) – Irod.: Berta L.: V. P. (Orv. Hetil., 1978, 14. sz.)

Vértes Imre (Debrecen, 1905. ápr. 12. – Bp., 1986. júl. 16.) gyógyszerész. Strasbourgban 1927-ben gyógyszerészi, 1928-ban doktori oklevelet szerzett. 1928–1942-ben Nagykárolyban gyógyszerész, 1942–1943-ban katonai gyógyszerész. Átszökött a szovjet csapatokhoz, partizán parancsnok lett. 1945-től hivatásos katona, 1951–1953-ban Hadtörténeti Levéltár parancsnoka, 1953–1956-ban koholt vádak alapján börtönben volt, 1956-ban rehabilitálták. 1956-tól a Főv. Gyógyszertári Közp. gyógyszerésze, 1960-tól igazgató. 1958-tól az ENSZ kábítószer-bi­zottságában magyar küldött, a Nemzetk. Kábí­tószer-ellenőrző Testület tagja. – Irod.: Vitkó­czy M.: V. I. (Gyógyszerészet, 1986, 333. 1.).

Vidákovits Kamilló (Újmoldva, 1879. jan. 18. – Szeged, 1967. aug. 6.) orvos, sebész, egy. tanár. 1903-ban hajóorvos, hiv. katona. 1909–1920-ban a kolozsvári sebészeti klinikán tanársegéd, 1921-től a szegedi sebészeti klinika igazgatója, ny. r. tanár. 1914-ben magántanár, 1920-ban ny. r. tanár. Elsősorban hasi és mellkasi sebészettel és műtéttannal foglalkozott. – Fm.: A végbél gyulladásos sebészeti bántalmai (Bp., 1914); Az epekövek korai műtétjéről (in: Rigler-emlékkönyv, Szeged, 1926) – Irod.: V. K. (SZOTE Almanach, Szeged, 1971).

Vidor Zsigmond (Nagykálló, 1835. okt. 7. – Bp., 1908. márc. 1.) orvos, szemész. Orvosi oklevelét 1860-ban a pesti orvosi karon szerezte meg, 1861–1862-ben Bécsben tanult, Jäger prof. gyakornoka volt. 1862–1901-ben a fővárosban gyakorló orvos, szemész. 1868-tól a pesti Szegény Gyermek Kórház, 1871-től pedig a pesti Izraelita Kórház szemész főorvosa. 1871-től szerkesztette az Orv. Hetil. Szemészet c. mellékletét. Lefordította Stellwag Gyakorlati szermészet (Pest, 1868) c. munkáját. – Fm.: Rückblick auf die im Pester Kinderspitale vom l. Jänner 1869 bis 31 Deczember 1871. behandelten Augenkrankheiten (Bp., 1883) – Irod.: Schächter M.: V. Zs. Emlékbeszéd (Bp., 1910); Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954).

Vikol János (Karcag, 1911. szept. 8. – Genf, 1970. okt. 27.) orvos, államtitkár. 1935-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1935–1945-ben hivatásos katona, kiváló kardvívó. 1943-tól a szovjet hadsereg kötelékében harcolt. 1945–1955-ben a Népjóléti-, majd az Eü. Min. államtitkára, 1955–1958-ban uo. főosztályvezető. 1958–1959-ben az István Kórház igazgatója. 1958–1966-ban az Orsz. Onkol. Int. főigazgatója, 1966–1970-ben az WHO rákellenes szekcióját vezette. Egészségügyi szervezéssel és endoszkópos vizsgálatokkal foglalkozott. – Fm.: Huszonöt év a rákellenes küzdelem szolgálatában (szerk., társszerzőkkel, Bp., 1963, angolul: 1966); Onkológiai jegyzet (társzerzőkkel, Bp., 1966) – Irod.: Rodé J.: V. J. (Népegészségügy, 1971, 1. sz.).

Vilmon Gyula (Alsóhámor, 1897. márc. 31. – Bp., 1966. ápr. 6.) orvos, egy. tanár, az or­vostud. kandidátusa (1961), Kossuth-díjas (1948). 1927-ben Bp.-en szerzett orvosi oklevelét, 1932-től Salgótarján, 1939-től Nyitra vm., 1941-től Bács-Bodrog vm. tiszti főorvosa. 1943-tól a Belügymin. kórházi osztályán dolgozott, 1945-től a Népjóléti, 1951-től az Eü.-i Min. főosztályvezetője, 1956-tól min. helyettes. 1960-tól a szegedi orvosegy. tanára. Közegészségüggyel, járványüggyel, település-egészségüggyel foglalkozott. Fodor József- és Bugát Pál-emlék­éremmel tüntették ki. – Fm.: A higiéne tankönyve (Bp., 1960); Településegészségügy (jegyzet, Bp., 1962); Élelmezésügy és gyógyszerügy (jegyzet, Bp., 1962); A magyar egészségügy szervezete és feladatai (egy. jegyzet, Bp., 1962) – Irod.: Tóth B.: V. Gy. (Orv. Hetil., 1966. máj. 1.); Buga L.: Emlékezés V. Gy.-ra (Népegészségügy, 1966).

Viola József (Marosvásárhely, 1770. márc. 15. – Moldva, 1849.) orvos, román fejedelmi orvos, az MTA tagja (lev. 1838). Orvosi oklevelét 1796-ban szerezte meg a pesti orvosi karon. Katonaorvos lett, a törökök ellen harcolt. 1801-ben Erdélyben, 1806-tól Bukovinában folytatott orvosi gyakorlatot. 1808–1834-ben Sturdza román fejedelem udvari orvosa, Moldva főorvosa, az összes moldvai katonai kórház felügyelője (főkormányzója) volt. Jelentős romániai (moldvai) birtokokat szerzett. – Fm.: Diaetik für einen Regenten (Jassy, 1833); A moldvai magyar népköltés (Tudománytár, 1840) – Irod.: V. J. (MTA Almanach, 1863); Petrik M.: V. J. (M. Könyvészet, 1886–1900); V. J. (Akad. Ért., 1906); Bisztray K.: A régi Erdély (Bp., 1948).

Vizkelety Gyula (Szombathely, 1907. dec. 12. – Bp., 1974. febr. 28.) orvos, urológus-sebész. 1933-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1933–1938-ban a Rókus Kórházban segédorvos, 1938-tól az urológiai klinikán tanársegéd, 1942–1944-ben katonaorvos 1946-tól a II. sz. sebészeti klinika urológiai ambulanciáját vezette. Elsősorban diagnosztikával, vizsgálati metodikával foglalkozott. Ő szerkesztette az 1939-ben bevezetett retro­spektív citoszkópot, azt a modern urológiai vizsgálóeszközt, amely nemzetközi hírnevet szerzett a számára. – Fm.: Új rendszerű retro­spektiv cytoskop (M. Urol., 1939, 4. sz.); Ureterkövek eszközös eltávolítása (M. Sebészet, 1955, 2. sz.); Húgykőanalysis gyors mikroeljárással (Orv. Hetil., 1964, 48. sz.) – Irod.: V. Gy. (M. Sebészet, 1974, 3. sz.).