Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

T

T

Takács János (Szentgotthárd, 1921. aug. 18. – Bp., 1979. nov. 7.) állatorvos, egy. tanár, az állatorv. tud. doktora (1978). 1948-ban szerezte meg állatorvosi doktori oklevelét a bp.-i Állatorvosi Főiskolán. 1948-tól a Közvágóhidak Laboratóriumában dolgozott, 1953–1973-ban annak igazgatója, 1973–1976-ban a Húsipari Állatorvosi Szolg. vezetője, 1976-tól a ÁOTE élelmiszerhigiéniai tanszékének tszv. egy. tanára. Élelmiszer-mikrobiológiával foglalkozott. 250 közlemény szerzője. Tudományos munkásságát Hutÿra Ferenc- és Höhl-emlékérem­mel jutalmazták. – Fm.: Húsvizsgálatok képekben (Bp., 1977).

Takáts László (Budapest, 1910. aug. 1. – 1987. dec. 9.) orvos, orvosezredes, az orvostud. kandidátusa (1966). Orvosi oklevelét 1935-ben Szegeden szerezte meg, majd kórbonctanból és kórszervtanból szerzett szakképesítést. 1936-ban belépett a honvédségbe, előbb csapatorvos lett, majd hadisebészeti vizsgát tett. A II. vh. idején mindvégig frontszolgálatot teljesített. Felelősséget érzett a rábízott katonák egészségéért, életük megmentéséért, és a hivatásos tiszteket „meghazudtoló módon” lett tisztje, emberséges parancsnoka beosztottjainak. A II. vh. egyik legsokoldalúbban kitüntetett orvostisztje lett, magas magyar, német és olasz katonai kitüntetéseket kapott. 1945 után részt vállalt a magyar hadsereg újjászervezésében. Hitte és vallotta, hogy a hivatásos tiszteknek, honvédorvosoknak mindig hivatásuk magaslatán kell állniuk, bármelyik pillanatban a legjobb tudásuk szerint kell cselekedniük. Szigorú parancsnok volt, aki pályája csúcsán a Közp. Katonai Kórház parancsnokhelyettese, az egyik sebészeti osztály főorvosa, az intenzív ellátás megszervezője volt. Szabadidejét a humán tudományoknak szentelte, az 1950-es évektől számos tanulmánya jelent meg a magyar katonaorvoslás történetéből. Kutatásainak csúcsát a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc katonaorvoslás-történetének feltárása jelenti, amelyből kandidátusi értekezését írta. A M, Orvostörténelmi Társ. alelnöke 1978–1988-ban, majd tb. elnöke, Weszprémi István emlékéremmel is kitüntették (1980), szerkesztette a Honvédorvos orvostörténeti rovatát, a Honvédelmi Közlem. hasonló rovatának is a szerkesztője volt. – Fm.: A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc kato­naorvosi ellátása (Bp. 2002) – Irod.: Kap­ronczay K.: A múlt magyar orvostörténészei (Bp., 2002).

Takátsy Gyula (Magyaratád, 1914. – Bp., 1980. márc. 12.) orvos, mikrobiológus, az orvostud. kandidátusa (1960). 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1938–1942-ben uo. az Egyházi Közegészségtani Int. munkatársa, 1948–1957-ben a víruskutató labor.-ban dolgozott, 1957–1977-ben az influenza laboratórium vezetője. Előbb kiütéses tífussszal, ennek szérumával foglalkozott, majd a hazai influenza-kutatást irányította, antigén­szerkezeti és biológiai tulajdonságait kutatta, leírta az influenza-törzsek patológiai-járványtani jelenségét, az influenza elleni szérum technológiáján dolgozott. Kutatásaiért Manninger Rezső-emlékéremmel tüntették ki. – Irod.: Dö­mök I.: Dr. T. Gy. (Orv. Hetil., 1980, 36. sz.).

Tamássy Károly (Jolsvatapolca, 1806. máj. 30. – Debrecen, 1885. júl. 2.) gyógyszerész, pomológus. 1820–1824-ben gyógyszerészgyakornok, 1824–1825-ben Pesten tanult, 1826-ban Bécsben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét. 1827–1831-ben a pesti Kígyó gyógyszertár gyógyszerésze, 1831-ben Debrecenben gyógyszer­tártulajdonos. Az 1848–1849-es szabadságharc alatt nemzetőr-kapitány. A hazai szőlészet és gyümölcstermesztés meghonosítója, a magyar gyümölcsfajták leírója – Fm.: A gyógyszerészet története (Debrecen, 1883); Adalékok a vegytan történetéből (Debrecen, 1884) – Irod.: Vil­lási P.: T. K. (Gyümölcsészeti és Konyhakertészeti Füzetek, 1882).

Tanárky János (Bia, 1771. ok. 22. – Nagykőrös, 1842. márc. 23.) orvos, műfordító. Debrecenben ref. lelkésszé avatták, Gárdonyban teljesített szolgálatot. 1806-tól Pesten orvosi tanulmányokat folytatott, közben Bécsben is tanult, orvosi oklevelét 1811-ben Pesten szerezte meg. Egyetemi évei alatt id. Teleki László gr. titkára és könyvtárosa volt. 1813-ban Nagykőrös főorvosa lett. – Fordításai: Torquasto Tasso: Megszabadított Jeruzsálem (I–III. köt., Pest, 1805); Némely görög és római nagy emberek élete (I–II. köt., Pozsony, 1807); W. Robertson: Amerikai historia (I–II. köt., Pest, 1809).

Tangl Ferenc (Pest, 1866. jan. 26. – Bp., 1917. dec. 19.) orvos, egy. tanár, fiziológus, az MTA tagja (lev. 1902, r. 1910). 1888-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1889-től Schordann-ösztöndíjjal Tübingenben, R. Koch berlini intézetében és a lipcsei állatorv. főiskolán volt tanulmányúton. 1891-ben tanársegéd a kórbonctani intézetben, 1892-től az élettan előadója, 1903-tól r. tanár az Állatorv. Főiskolán, 1903–1914-ben a kórtan-, 1906–1914-ben az általános kórtan, 1914-1917-ben az élettan ny. r. tanára a bp.-i orvosi karon. Az Állatélettani és Takarmányozástani Kísérleti Állomás létrehozója, első igazgatója. Általános fejlődéstannal, a rovarok metamorfózisával, energetikájával és anyagcsere-kutatásokkal foglalkozott. – Fm.: A diphteria aetiologiájáról (Bp., 1891); Útmutató a bakteriológiában (Bp., 1894); Összehasonlító adatok az úgynevezett hőszabályozó agycentrumokról (Köz­lem. az összehasonlító élet- és kórtan köréből, 1894); Untersuchungen über die Hydrogenio­nen Konzentration im Inhalte des nüchter­men menschlichen Magens (Tübingen, 1906); A metamorphosis anyag- és energiaforgalmáról (Mathem. és Term. tud. Ért., 1910); A veseműködés calorimetriája (Bp., 1913); A fehérvérsejtek és a genny fizikális chemiájáról (Bp., 1917) – Irod.: Preisz H.: T. F. r. tag. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, XVIII., 15. sz. Bp., 1924); Regöly-Mérei Gy.: T. F. (Orv. Hetil., 1966, 3. sz.); Kapronczay K.: T. F. (Orv. Hetil., 1977, 6. sz.).

Tangl Harald (Bp., 1900. szept. 2. – Bp., 1971. dec. 31.) orvos, egy. tanár, fiziológus, az agrártud. doktora (1954), Kossuth-díjas (1957). Orvosi oklevelét 1924-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1925–1935-ben uo. az élettani int. tanársegédje, 1935–1960-ban az állatélettani és takarmányozási int. adjunktusa, 1946-tól főigazgatója, 1960-tól az Állattenyésztési Kut. Int. igazgatója. A Búvár szerkesztője, több társaság tb. és r. tagja. A belső elválasztású mirigyek tanulmányozásával kezdte tudományos munkásságát, majd a takarmányozással kapcsolatos élettani problémákat vizsgálta. Vitaminok hatástanával, hormonok kérdéseivel foglalkozott. Kutatócsoportjával olyan berendezést alkotott, amely hideg légáramlással készít zöldszénát, megőrizve a takarmánynövények vitamin- és ásványianyag-tartalmát – Fm.: A vitaminok (Bp., 1935); A táplálkozás (Bp., 1941); A háziállatok élettana a bonctan alapjaival (Bp., 1953); A vitaminok, hormonok, antibiotikumok szerepe az állattenyésztésben (Bp., 1956); Táplálkozás (Bp., 1962); A környezet szerepe háziállataink életfolyamataiban (Bp., 1965); Vitaminok és az állat (Bp., 1968) – Irod.: Buga L.: T. professzor (Egészség, 1972, 1. sz.).

Tariska István (Kölcse, 1915. jún. 28. – Bp., 1989. febr. 5.) orvos, elmegyógyász, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1982). Orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon szerezte meg 1939-ben. Tanulmányai befejezését követően uo. az idegklinika munkatársa, a II. vh. alatt katonaorvos, szovjet fogságba esett. 1945-ben a debreceni Néplap főszerkesztője, 1946-tól a Népjóléti Min. Egészségvéd. Főoszt. vezetője. 1948-ban WHO-ösztöndíjjal mentálhigiéniás tanulmányokat folytatott Nyugat-Európában. 1950-től az Angyalföldi Elmegyógyint. h. igazgatója, 1951–1954-ben koncepciós perben elítélték, börtönbüntetést szenvedett. 1954-től az Orsz. Ideg- és Elmegyógyint. főorvosa, 1969-től főigazgató, és az OTKI neurológiai tanszék tszv. egy. tanára. Jelentős klinikai neuropatoló­gus, a vírusos betegségeket, a szenilitást, az al­kohológiát kutatta. Vizsgálta az agyvelő diffúz gyulladásos, degeneratív és keringési eredetű kórképeit. Főszerkesztője volt az Ideggyógy. Szle c. szakfolyóiratnak. – Fm.: Öregkori ideg- és elmegyógyászati kórképek (szerk., Bp., 1967); Az alkoholizmus pszichiátriai következményei (Bp., 1969); Orvosi pszichológia (Bp., 1974); Klinikai pszichológia (Bp., 1976); A lassú vírusfertőzések idegrendszeri következményei (Bp., 1978); A vírus encephalitisek szöveti reakciói (Akad. székfoglaló, in: Értekezések, emlékezések, Bp., 1986); Életesemények, reakciók, betegségek (M. Tud., 1989, 3. sz.) – Irod.: Gallai M.: T. I. (M. Tud., 1990, 1. sz.).

Tarján Róbert (Bp., 1913. aug. 12. – Bp., 1979. szept. 1.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1976). 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1937-től a Poliklinika belgyógyásza, 1945-től az OKI Népélelmezési Osztályának a vezetője (jogutódja az 1970-ben létesített OÉTI), 1947-ben tisztiorvosi, 1948-ban üzemorvosi, 1959-ben járványorvosi képesítést szerzett. 1949-től az OÉTI vezetője. 1962-től az OTKI élelmezés-egészségtani tanszékének egy. tanára. Tagja volt az MTA több bizottságának, elnöke a M. Táplálkozástud. Társ.-nak, a M. Hygénikusok Társaságának, FAO és WHO-szakértő. – Fm.: Helyes gyermektáplálás és napközi élelmezés (Fekete L.-val, Bp., 1952); A biológiai érték kérdése az élelmezésben (Bp., 1953); Diétás szakácskönyv (Bp., 1957); A helyes táplálkozás (Bp., 1960); Táplálkozástudomány (Bp., 1963) – Irod.: Cieleszky V.: T. R. (Orv. Hetil., 1979, 50. sz).

Tatai (Frank) Adolf (Tata, 1840. – Bp., 1901. máj. 23.) orvos, tiszti orvos. 1865-ben szerzett Pesten orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. Óbudán gyakorló orvos. Tervei alapján épült fel az óbudai Szent Margit Kórház. 1875-től az Országos Közeü.-i Tanács tagja volt. Elsősorban műfordítással foglalkozott.

Tauffer Emil (Kolozsvár, 1845. – Zenicza, 1891. ápr. 30.) orvos, börtönorvos, börtönigazgató. 1871-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Pesten, majd az Igazságügyi Min. tisztviselője. A börtönegészségügy szervezője, külföldön is tanulmányozta a börtönügyet. Li­pótváron és Illaváron börtönigazgató, tervei alapján épült fel a zeniczai börtön. – Fm.: A börtönügy múltja, elmélete, jelen állása, különös tekintettel Magyarországra (Pest, 1867); Der Kroatische Stragesenzentwurf (Wien, 1880); Die Erfolge des progressiven Strafvoll­zuges (Berlin, 1883).

Tauffer Vilmos (Kolozsvár, 1851. júl. 2. – Bp., 1934. dec. 7.) orvos, szülész-nőgyógyász, egy. tanár. 1874-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon. 1874-től tanársegéd a bp.-i szülészeti klinikán, 1876–1878-ban Frei­burgban nőorvos a híres Hegar professzor mellett. 1879-ben Bp.-en a szülészeti műtéttan ma­gántanára, 1881–1918-ban a szülészet ny. taná­ra a bp.-i II. sz. szülészeti klinikán. Az operatív nőgyógyászat megteremtője, kiterjedt iskolát alapított, kidolgozta a szülészeti rendtartást és a bábaképzés rendjét. Elsőként végzett hazánk­ban epehólyagműtétet és nephrectomiát, meg­honosította a transvaginális méhrákműtétet és a nőgyógyászati daganatok sugárkezelését. – Fm.: Szülészeti rendtartás (Bp., 1891); A nőgyógyászat kézikönyve (Tóth I.-nal, Bp., 1916) – Irod.: Fekete S.: Tauffer Vilmos (Bp., 1971)

Tauszk Éva (Bp., 1924. nov. 16. – Bp., 1967. szept. 2.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1964). Tanulmányait Szegeden és Bp.-en végezte (1948). 1948–1949-ben az István Kórház kórbonctani osztályán, 1949–1953-ban a belosztályon működött. 1953–1960-ban a Péterfy Sándor u.-i Kórház hormon-gyógy­kezelési belosztályán, 1961–1963-ban a bp.-i egy. II. belklinikáján adjunktus, 1963–1964-ben a II. sz. szemészeti klinika belgyógyász konzili­árusa. 1964-től haláláig az OTKI III. sz. belklinikájának adjunktusa. Kutatásai főleg a kísérletes és orvosi hormonológia, a verejtékelvá­lasztás élet- és kórtana, valamint a szívinfarktus keletkezése és gyógyítása problémakörére vonatkoztak. – Fm.: A hazai szívinfarctusok né­hány kérdése (kandidátusi értekezés, 1964).

Tauszk Ferenc (Pest, 1865. aug. 4. – Bp., 1915. okt. 31.) orvos. 1885-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1885–1888-ban Freiburgban, Berlinben és Bécsben dolgozott, 1888–1899-ben a bp.-i I. sz. belklinikán tanársegéd, 1896-ban egy-i magántanár. 1900-tól a San Marco hercegné által létrehozott Irgalomház főorvosa, a bp.-i szegény sorsú tüdőbetegek szanatóriumi egyesületének főtitkára, a Tuberkulózis c. lap főszerkesztője, szerkesztette a Klinikai diagnosztika (I-III. köt., Bp., 1894) és A gyógyászati kézikönyv (Bp., 1892) c. könyveket. Elsősorban tuberkulózissal foglalkozott. – Fm.: A belgyógyászat alapvonalai (Bp., 1895); Heroin, a morphin egy új pótszere (Bp., 1898); A szívbetegek bal­neotherapiája (Bp., 1898); Tíz év a tüdővész elleni küzdelemről (Bp., 1908) – Irod.: Szállási Á.: T. F. (Orv. Hetil., 1975, 50. sz.).

Tállyai Róth Miklós (Tállya, 1884. jún. 1. – Bp., 1944. ápr. 28.) orvos. Berlinben és Budapesten tanult, orvosi oklevelét 1908-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg. Korányi Frigyes és Korányi Sándor klinikáján dolgozott, 1924–1944-ben a Weiss Manfréd Szanatórium (ma Csepeli Kórház) főorvosa. Származása miatt magántanári kinevezését megakadályozták. A gyermektuberkulózis elleni mozgalom egyik szervezője. 1944-ben öngyilkos lett. – Fm.: Belbetegségek, gümőkóros megbetegedések (Bp., 1908) – Irod.: T. R. M. (Pneum. Danubia­na, 1948, 2–4. sz.).

Tehel Lajos (Nagyszombat, 1769. márc. 26. – Pest, 1816. nov. 19.) orvos. 1793-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. Előbb gyakorló orvos, majd 1810-től a MNM természettudományi tárának a vezetője. Ásványtannal és vegytannal foglalkozott. Elsőnek tanulmányozta a mo.-i kőszenet. – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).

Teleky Ludwig (Bécs, 1872. júl. 12. – New York, 1957. aug. 20.) orvos, szociálhigé­nikus. Bár családja tartotta magyar származását, ő osztráknak vallotta magát. 1896-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi egy. orvosi karán. Tanulmányai befejezése után munka- és ipareü.-i kérdésekkel foglalkozott. 1899-ben megalapította az Ausztriai Tuberkulózis Elleni Közp. Biz.-ot, alapvető tanulmányokat írt a társadalombiztosítási pénztárak egészségügyi statisztikájának módszertanáról. Foglalkozott a higany- és foszformérgezésekkel, a gyártelepek egészségügyi kérdéseivel, a balesetmegelőzés­sel, stb. 1909-ben rk. tanárként megbízták az orvosi karon a munkaeü. oktatásának megszervezésével. 1918-ban a bécsi Népeü.-i Hivatal igazgatója lett, de 1919-ben elfogadta a német kormány meghívását, és az iparegészségügy országos felügyelőjévé nevezték ki. Egyben megbízták a Düsseldorf központú Szociálhigiéniai Akad. megszervezésével. E szervezet feladata lett a munkaadók és a munkavállalók körében az ipar- és munkaegészségügyi felvilágosítás terjesztése, ilyen irányú orvosi kutatások megszervezése, a biztosítótársaságoknál való érvényesítése. Munkásságával iskolát alapított, tanítványai közül kerültek ki Németország legkiválóbb ipareü.-i szakemberei. Szakfolyóiratot alapított, amelyben ő és munkatársai német és angol nyelven közölték kutatásaik eredményét. Ő maga leginkább a benzol- és ólommérgezések fajtáival foglalkozott, ipareü.-i tankönyvének több szociálhigiéniai fejezetét ő írta. 1930-ban a milánói Munkaeü.-i Int. Devoto-díját kapta silicosis kutatásaiért. Szociáldemokrata elkötelezettsége miatt 1939-ben Németországból elmenekült, és az Egyesült Államokban telepedett le, előbb a Chicagó-i Egy.-en tanított, majd az amerikai kormány ipareü.-i tanácsadójaként működött. – Irod.: Kapronczay K.: L. T. (Orv. Hetil., 1970, 40. sz.).

Tellyesniczky Kálmán (Élesd, 1868. márc. 25. – Bp., 1932. febr. 10.) orvos, egy. tanár. 1891-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1891-től a bp.-i anatómiai int. munkatársa, 1899-ben a szövettan magántanára, 1906-tól c. rk. tanár, 1909-ben h., 1911–1929-ben ny. r. tanár, a bp.-i II. sz. anatómiai int. igazgatója. Szövettannal foglalkozott, kutatásai a sejthártyára és a Sertoli-féle sejtek működésének a tanulmányozására terjedtek ki. Ma is használják az általa kikísérletezett szövettani fixáló folyadékot. Művészeti anatómiát is oktatott festő- és szobrászhallgatóknak. – Fm.: Die Entstehung der Chromo­somen. Evolution oder Epignese (Berlin – Wien, 1907); Művészeti boncolástan (Bp., 1912); Az emberboncolás tankönyve (Bp., 1919) Irod.: Lenhossék M.: T. K. (Orv. Hetil., 1932).

Temesváry Rezső (Bécs, 1864. márc. 25. – Bp., 1944. márc. 22.) orvos, szülész-nő­gyógyász, orvostörténész. 1887-ben szerezte meg orvos oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1887–1888-ban a bp.-i az I. sz. női-, 1888–1890-ben a bécsi, a berlini, a kölni és párizsi női klinikán dolgozott. 1891–1901-ben a Fehér Kereszt Kórház női osztályának a nőgyógyásza, 1903-ban magántanár. 1908-ban megalapította az Orsz. Anya- és Csecsemővédelmi Egyes.-et, amelynek 1917-ig főorvosa. 1914–1918-ban katonaorvos, 1910-től a Weiss Alice Gyermeká­gyas Otthon ig. főorvosa, 1922-től OTI-főorvos. 1902–1908-ban a Gynaecologia c. lap alapítója és szerkesztője. Kimagasló érdemeket szerzett a hazai anya- és csecsemővédelemben. – Fm.: Előítéletek, népszokások és babonás eljárások a szülészet körében Magyarországon (Klny. az Ethnographiából, Bp., 1899); A tejelválasztás és szoptatás élet- és kórtanának kézikönyve (Bp., 1901); Anyavédelmi törekvések Magyarországon (Bp., 1918) – Irod.: Szállási Á.: T. R. (Orv. Hetil., 1977, 12. sz.).

Terray Pál (Vizesrét, 1861. aug. 27. – Bp., 1926. nov. 20.) orvos. 1884-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1885-től bp.-i I. sz. belklinikán dolgozott gyakornokként Korányi mellett, 1894-ben egy.-i magántanár, 1895-től a bp.-i Klinikai Egyes. poliklinikai rendelőjének a vezetője. Laboratóriumi diagnosztikával, anyagcsere-rendellenességekkel, a mellkasi szervek betegségeivel, dietetikával foglalkozott. – Fm.: A levegő oxigéntartalmá­nak befolyása az anyagcserére (Bp., 1879); A légmellről (Bp., 1895); A diaetetika tankönyve (Hirschler Á.-nal, Bp., 1898); A diabetes mellitus diaetetikus gyógyításának irányelvei (Bp., 1898) – Irod.: T. P. (Orv. Hetil., 1926, 50. sz.).

Téry Ödön (Óbébe, 1856. júl. 4. – Bp., 1917. szept. 11.) orvos, a m. turistamozgalom megalapítója. 1879-ben szerezte meg orvosi ok­levelét a bp.-i orvosi karon. 1879–1884-ben Sel­mecbányán bányaorvos és műtősebész. 1885-től fővárosi tisztiorvos. A Magas-Tátrában több csúcsot elsőnek mászott meg, 1888-ban egyik alapítója a Mo.-i Kárpát Egyes.-nek, a Turisták Lapja alapító szerkesztője 1895-ben. Több hazai menedékház – pl. a dobogókői – szervezője. - Irod.: T. Ö. (Turisták L., 1917. dec., emlékszám).

Thaly Lóránt (Bp., 1874. okt. 12. – Bp., 1940. aug. 31.) orvos, műfordító. 1900-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1900–1909-ben a Szent János kórház belgyógyásza, 1909–1914-ben a Bethesda Kórház főorvosa, 1914–1940-ben a Hangya Szövetkezet bp.-i Erzsébet Kórházának igazgatója, 1920-ban az OTI közp. rendelőint.-nek a főorvosa. Verlaine, Heine, Goethe stb. verseinek műfordítója. – Fm.: Eol hárfa (versek, Bp., 1926) – Irod.: T. L. (Lelkészegyesület, 1940. szept. 14.).

Than Károly (Óbecse, 1834. dec. 20. – Bp., 1908. júl. 5.) gyógyszerész, vegyész, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1860, r. 1870, ig. 1876, másodelnök 1907–1908), Than Mór öccse. 15 éves korában beállt honvédnak, Bem se­regében harcolt, Vizaknánál tűzmesterként meg­sebesült. 1850–1853-ban gyógyszerészgyakor­nok, 1853-ban gyógyszerészi oklevelet szerzett. 1855–1856-ban Bécsben medikus, de 1857-től kémiát tanul. 1858-ban kémiai doktor, 1859–1860-ban Bécsben a kémiai tanszéken tanársegéd, magántanár. 1860-ban Pesten a kémia elő­adója, 1862-ben a kémiai tanszéken ny. r. tanár. 1872-ben megalapította az I. sz. kémiai intéze­tet, 1875–1876-ban a bp.-i egy. rektora. A Természettud. Társulatban 1862–1872-ben alelnök, 1872–1881-ben elnök, 1895-ben megalapította a M. Chemiai Folyóiratot. 1892-ben főrendiházi tag. Szerves és általános kémiával, tankönyvírással foglalkozott, az 1. és 2. M. Gyógyszerkönyv szerkesztője, a korszerű magyar tudományos kémiai oktatás megteremtője. Felfedezte a karbonil-szulfidot, és új módszert dolgozott ki az ásványvizek összetételének meghatározására. – Fm.: Az elméleti vegytan föladatáról és jelen állapotáról (Akad. Ért., 1860); Vázlatok a vegyelemek minőleges vegytani elemzése tanulmányozásához (Pest, 1862, 3. jav. kiad., Bp., 1876); A vegyelemek paránysúlyáról (Pest, 1864); Az ásványvizek vegyelemzésének összeállításáról (Gyógysz. Hetil., 1865); Az ózon képződésről gyorségéseknél (Pest, 1866); A szénéleg kéregről (Pest, 1867); A harkányi kénes hévvíz vegyelemzése (Pest, 1869); A vegyérték törvényéről (Bp., 1873); A molekulasúlyok térfogatának egységéről (Bp., 1888); Az ásványvizeknek chemiai konstituciójáról és összehasonlításáról (Bp., 1890); A qualitatív chemiai analysis elemei (Bp., 1895); A kísérleti kémia elemei (I–II. köt., Bp., 1897–1906); Az elméleti chemia (Bp. 1904); A chemiai elemek természetes rendszere (Th. K. rendszere alapján összeáll. és kieg. Balázs J., Bp., 1909) – Irod.: Ilosvay L.: T. K. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, 1912., XVI.); Szabadváry F.: 150 éve született Th. K. (M. Kémikusok Lapja, 1984); Beck M.: Th. K., a hazai kémiai kutatás és oktatás megalapozója (M. Tud., 1985); Szabadváry F.: Th. K. és kora (Kémiai Közl., 1985); Sipos J.: A magyar tudományos kémia megalapítója (M. Kémiai Folyóirat, 1988).

Thanhoffer Lajos (Nyírbátor, 1843. nov. 23. – Bp., 1909. márc. 22.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1880, r. 1891). 1868-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1868-tól tanársegéd az élettani int.-ben, ugyanakkor az élettan tanára a pesti Állatorv. Főiskolán. 1872-ben a szövettan magántanára, 1881-ben rk. tanár, 1890–1909-ben a II. sz. anatómiai int.-ben ny. r. tanár. Szövettannal, az idegrendszer anatómiájával foglalkozott, kiváló illusztrátor volt. Vizsgálta a csigolya közti dúcsejtek szerkezetét, a harántcsíkos izmok idegvégződéseit, a zsírfelszívódást. Egyik első szorgalmazója volt hazánkban a mikroszkópos vizsgálatoknak és a mikrotechnikai eljárásoknak. – Fm.: Adatok a zsírfelszívódáshoz s a vékonybélbolyhok szöveti szerkezetéhez (Bp., 1872); Adatok a szem porchártyája szövet- és élettanához (Bp., 1875); Négy közlemény a m. kir. állatorvosi tanintézetből (Bp., 1876); Az érverésről (Bp., 1879); A gyulladásról (Bp., 1879); A mikroszkóp és alkalmazása (Bp., 1880); Adatok a harántcsíkú izmok szerkezete- és idegvégződéséhez (Bp., 1881); Az összehasonlító élet- és szövettan alapvonalai (Bp., 1883); Újabb vizsgálatok az izmok szerkezetéről (Bp., 1892); Szövettan és szövettani technika (I–II., köt., Bp., 1894); Előadások az anatómia köréből (Bp., 1896); A szövetek és szervek szerkezete és azok vizsgáló módszere (Bp., 1900); Anatómia és divat (Bp., 1902) – Irod.: Győry T.: Az orvosi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Kapronczay K.: T. L. (Orv. Hetil., 1979, 40. sz.).

Thim József (Zombor, 1864. aug. 6. – Bp., 1959. okt. 4.) orvos, történész, a tört. tud. kandidátusa (1952). 1889-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1889–1917-ben Bács-Bodrog megyében vidéki körorvos, 1917-től Bécsben működött városi orvosként, 1921–1936-ban a Collegium Hunga­ricum orvosa. Több közegészségügyi és bakteriológiai tárgyú orvosi tanulmányt írt, ugyanakkor a szerb történelemmel is foglalkozott. – Fm.: A szerbek története (I–III. köt., Nagybecskerek, 1892); A maláriákról (Bp., 1893); Az egészségügyi közigazgatás reformjáról (Bp., 1894); Egészségügyünk jelen viszonyai és a reform (Bp., 1895); Himlőoltási útmutató... (Bp., 1896); Az egészségügyi közigazgatás kézikönyve (Bp., 1897); Közegészségtan (Bp., 1899); Magyar orvosi útmutató (Bp., 1905); A magyarországi 1848–1849-i felkelés története (I–III. köt., Bp., 1930–1940) – Irod.: Perényi J.: T. J. (Századok, 1959, 12. sz.).

Thoroczkay Miklós (Nyíregyháza, 1907. dec. 15. – Bp., 1970. nov. 7.) orvos, bőrgyógyász, venerológus. 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932-től a bőrgyógyászati klinikán dolgozott, a fogorvosi karon a bőrgyógyászat előadója. A kemény ionizáló sugarakkal való sugárterápia bevezetése fűződik a nevéhez, e tárgykör egy.-i magántanára lett 1946-ban. – Irod.: Király K.: Th. M. (Bőrgyógy. és Venerol. Szle., 1971, 1. sz.).

Timár Szaniszló (Baja, 1859. márc. 22. – Bp., 1917. ápr. 26.) orvos, újságíró. 1884-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1884–1888-ban a Rókus Kórház orvosa, de baleset miatt egyik karja megbénult, orvosi pályáját abbahagyta. Csiky Gergely segítségével újságíró , az Egyetértés c. lap munkatársa, rovatvezetője lett. 1900-tól a Magyar Híradó szerkesztője. – Fm.: Az arany borjú. Monte-carlói történetek (Bp., 1893); Az élet vásárja (elb., Bp., 1895); Selyem és rongy (reg., I–II. köt., Bp., 1897); Az öröm vallása (reg., Bp., 1900) Irod.: Lengyel B.: T. Sz. (Egy. Kvt. Évkönyve, 1962).

Tognio Lajos (Bécs, 1798. jan. 15. – Pest, 1854. nov. 9.) orvos, egy. tanár. 1820-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon, 1820–1825-ben a bécsi Allgemeine Krankenhaus orvosa, 1825–1854-ben a pesti orvosi ka­ron a kórtan és gyógyszertan ny. r. tanára. 1848-ban aulikus magatartása miatt felfüggesz­tették, 1849-től ismét ny. r. tanár. Ásványvizek elemzésével és balneológiával foglalkozott. – Fm.: Néhány szó Magyarhon ásványvizeiről (Pest, 1843), Az egri sóforrás (Pest, 1843) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Szállási Á.: T. L. (Orv. Hetil., 1979, 50. sz.).

Tokay László (Szomorfalva, 1897. okt. 15. – Bp., 1982. aug. 12.) orvos, ideggyógyász. 1925-ben a szegedi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1925–1936-ban a Szegedi, 1936–1951-ben a Bajai Kórház ideg-elmegyó­gyász főorvosa, 1951-től az Orsz. Ideg- és El­megyógyint. h. főigazgatója, főorvos. 1933-ban magántanár lett a lelki gyógymódok tárgyköréből. Kutatási területe a szomato-pszichés kapcsolatok, a pszichoterápia, az insulin, az adrenalin, az pitritrinum idegrendszeri hatásmecha­nizmusa. – Fm.: Az iskolás gyermek lelki higiénéje (Kecskemet, 1939); Kultúra és civilizáció (München, 1954) – Irod.: T. L. (SZOTE Almanach, Szeged, 1971).

Toldy Ferenc, Schedel (Buda, 1805. aug. 10. – Bp., 1875. dec. 10.) orvos, irodalomtörténész, egy. tanár, az MTA tagja (r. 1830, ig. 1871). Német családból származott, csak 1813-ban Cegléden tanult meg magyarul. 1819–1821-ben a pesti egy. bölcsészeti tanfolyamán tanult, ahol barátságot kötött Bajza Józseffel. 1822–1827-ben az orvosi karon is tanulmányokat vég­zett, 1829-ben orvosi oklevelet szerzett. 1829–1830-ban nagyobb európai tanulmányutat tett, közben meglátogatta Weimarban Goethét. Ha­zatérése után orvosi gyakorlatot folytatott, 1833-ban a pesti orvosi karon a dietetika rk. tanára. 1831-től az MTA jegyzője, 1835–1861-ben titkára, 1837–1843-ban Bajza Józseffel és Vörösmarty Mihállyal szerkesztette az Athe­naeumot. 1833–1846-ban a dietetika tanára. 1850–1861-ben az esztétika és irodalomtörténet magántanára, 1861-től a. m. nyelv és irodalomtörténet tanára a pesti egy.-en, 1871–1872-ben az egy. rektora, 1846-tól az Egy. Könyvtár igazgatója. 1836-ban ő kezdeményezte a Kisfaludy Társaság létrehozását, ennek 1841–1860-ban igazgatója, 1860-tól másodelnöke, 1873-tól elnöke. 1831–1836-ban az Orvosi Tár, 1834–1835-ben a Tudományos Tár, 1837–1840-ben a Figyelmező, 1850–1860-ban az Új M. Múzeum szerkesztője. Bajza Józseffel és Vörösmarty Mihállyal együtt az 1830–1840-es évek szellemi életének egyik irányítója, az ellenzéki mozgalom radikalizálódásával már nem tartott lépést. A szabadságharc idején visszavonult, 1849 után a tudományos értelemben vett magyar irodalomtörténet megalapozója, rendkívül nagy számú tanulmány szerzője, sok nyelvemlék és történelmi kútfő felfedezője, számos klasszikus szerző munkáját rendezte sajtó alá. – Fm.: Handbuch der ungarischen Poesie (I–II. köt., Pest, 1828); Dietetika (Pest, 1836); Magyar-deák és deák-magyar orvosi szókönyv (Pest, 1833); A magyar nemzeti irodalom története (I–II. köt., Pest, 1851); A magyar költészet Kisfaludy Sándorig (Pest, 1854); A magyar költészet kézikönyve (I–II. köt., Pest, 1855–1857); Kazinczy Ferenc és kora (Pest, 1859–1860); A magyar nemzeti irodalom története a legrégebbi időktől a jelenkorig (Pest, 1864); Toldy Ferenc összegyűjtött munkái (I–VIII. köt., Pest, 1868–1874) – Irod.: T. F. (Orv. Hetil., 1875); Greguss Á.: T. F. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1876), Gyulay P.: Emlékbeszéd T. F. felett (Akad. Ért. 1879); Kuncz A.: T. F. (Bp., 1907); Schuschny, H.: T. F. mint orvosi író (Beöthy Zs.–emlékkönyv, Bp., 1908); Waldapfel J.: T. F. (Irod. tanulmányok, 1957); Antall J. – Kapronczay K.: T. F. az orvos (Orvostört. Közlem., 1975).

Tolnay Sándor (Nagycsömöte, 1747. szept. 8. – Pest, 1818. ápr. 25.) orvos, állatorvos, egy. tanár. 1784-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1784–1786-ban a bécsi állatgyógyászati intézetben tanult A. I. Wollstein mellett. 1787–1818-ban a pesti állatgyógyászati tanszéken ny. r. tanár. Az állatok fertőző betegségeivel foglalkozott. Nevéhez fűződik az állatorvostan tanításának bevezetése hazánkban. – Fm.: Barmokat orvosló-könyv (Pest, 1795); Praktisches Handbuch der Er­kenntniss und Heilung der Seuchen, Kontagionen... (Leipzig, 1817) – Irod.: Bencze J.: T. S. (Orv. Hetil., 1963, 4. sz.); Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991); Kapronczay K.: T. S. – Körmend egészségügyének története (Körmend, 1979).

Tomcsik József (Bp., 1898. máj. 19. – Bázel, 1964. dec. 30.) orvos, szerológus, mikrobiológus, egy. tanár. Kolozsvárott és Bp.-en tanult, 1922-ben szerezte meg orvosi oklevelét. Előbb a bp.-i bakteriológiai int.-ben Preisz Hugó mellett dolgozott, majd 1923–1925-ben Rockefeller-ösztöndíjjal az USA-ban tanult. 1926–1927-ben Pekingben a Rockefeller-alapítvány kórbonctani int.-nek bakteriológiai labor.-mát vezette. 1927-ben az OKI bakteriológiai labor.-nak a vezetője, 1932-től a szegedi orvosi karon a közegészségtan ny. r. tanára. 1936-tól az OKI főigazgatója, 1943-tól a bazeli egy.-en a közegészségtan ny. r. tanára. Baktériumok finomszerkezetével, immunológiával foglalkozott. Immuncitológiai vizsgálati módszerét Robert Koch-emlékéremmel jutalmazták. – Fm.: Pasteur und die Generatio spontanea (Bazel, 1964) – Irod.: Manninger R.: T. J. (Orv. Hetil., 1965, 10. sz.).

Torday Árpád (Bp., 1874. dec. 11. – Bp., 1943. febr. 12.) orvos, Torday Ferenc (1871–1942) öccse. 1900-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1900–1903-ban a bp.-i II. sz. kórbonctani int.-ben dolgozott, 1909-ben az I. sz. belklinika orvosa, 1909-től a Szent István Kórház főorvosa. 1911-ben egy. magántanár a vér- és anyagcsereforgalmi betegségek tárgyköréből, 1928-ban egy. rk. tanár. Keringési és anyagcsere-betegségekkel foglalkozott. – Fm.: A vészes vérszegénység (Bp., 1907); Adatok a leukémia kérdéséhez (Bp., 1908); A tüdő és az emésztőszervek rákja (Bp., 1932); A légutak heveny fertőzéses bántalmai (Bp., 1932) Irod.: T. F. (Orv. Hetil., 1943).

Torday Ferenc (Lék, 1841. jún. 13. – Bp., 1888. máj. 30.) orvos. 1865-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti egy. orvosi karán. 1866–1888-ban a pesti Nemz. Tornaegylet orvosa és a tornatanítóképző élet- és bonctan tanára. 1885-ben a gyermekgyógyászat egy. magántanára. A gyermekek szem- és fertőzőbetegségeivel, sportorvosi kérdésekkel foglalkozott. – Fm.: Az emberbonctan, élettan és életrendtan rövid kivonatban tornatanítók számára (Bp., 1876) – Irod.: Bugyi B.: T. F. (Orv. Hetil., 1966, 40. sz.).

Torday Ferenc (Bp., 1871. okt. 11. – Bp., 1942. jún. 10.) orvos, Torday Árpád bátyja. 1892-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1892-től a gyermekklinika orvosa, 1904-től a bp.-i Áll. Gyermekmenhely főorvosa, a Poliklinika főorvosa. 1923-ban egy. magántanár, 1923-ban egy. rk. tanár. A Bp.-i Orv. Újság alapítója és szerkesztője, 1934-ben a XVII. nemzetközi orvoskongresszus munkálatainak a szerkesztője. Fő kutatási tevékenysége a gyermekkori fertőző betegségekre és a csecsemők mesterséges táplálására irányult. – Fm.: Mindennapi gyermekgyógyászat (Bp., 1914), Egészségügyi csecsemő-, gyermek- és anyavédelem (Bp., 1927); Az újszülött élet-, kór- és gyógytana (Bp., 1928); Gyermekgyógyászat (Bp., 1935); Gyermekdiagnostika (Bp. 1935) – Irod.: Vámossy Z.: T. F. (Orv. Hetil., 1942, 25. sz.).

Torkos Justus János (Győr, 1699. dec. 17. – Pozsony, 1770. ápr. 7.) orvos. Orvosi előtanulmányait Moller Károlynál végezte Besztercebányán, majd Halléban szerezte meg orvosi oklevelét 1724-ben. 1726-ban katonaorvos, 1727–1740-ben Esztergom, 1740–1770-ben Pozsony város orvosa. Járványtannal, balneológiával, gyógyvizekkel foglalkozott. Nevéhez fűződik az első hazai gyógyszerészeti árszabály, valamint a segéd-bába rendtartás. – Fm.: Sche­diasma de thermis Pöstheniensibus (Posoni, 1745); Taxa Pharmaceutica Posoniensis (Po­soni, 1745); Thermae Almasiensis (Posoni, 1746); Balneum aquae dulcis (Pressburg, 1765) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (IV. köt., Bp., 1940); Duka-Zolyómi Norbert: T. J. J. (Orv. tört. Közl., 1979, 96. sz.).

Tormay Béla (Szekszárd, 1838. okt. 10 – Bp., 1906. dec. 29.) mezőgazdász, az MTA tagja (lev. 1899). Kertészeti, gazdasági gépészeti, 1858–1859-ben a pesti egy.-en természettud. tanulmányokat folytatott, 1859-ben állatorvosi képesítést nyert. Majd 1861-ben a bajorországi Weihenstefan gazd. tanint.-ében szerzett oklevelet. 1855–1858-ban gr. Széchenyi István cenki, majd gr. Károlyi István derekegyházi uradalmának alkalmazottja. 1861-től a pesti állatorvosi tanint.-ben tanársegéd, 1865-től segédtanár, 1868–1869-ben a keszthelyi felsőbb gazd. tanint. tanára, 1869–1873-ban a debreceni felsőbb gazd. tanint. ig.-ja. 1873-tól a bp.-i állatorv. tanint.-ben az állatorv. akad. ig.-ja: az intézményt újjászervezte, és 1881-ben új épületbe költöztette. 1880-ben megszervezte a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Min.-ban az állategészségi ügyosztályt. 1885–1904-ben mint miniszteri tanácsos az összes gazd. szakisk. orsz. főig.-ja., állattenyésztési ügyekben a miniszter tanácsadója. Az állattenyésztés több ágában kezdeményezésére indult meg a rendszeres tenyésztés. E területen ismeretterjesztő munkássága is jelentős. 1878-tól az Orsz. Köz­eü.-i Tanács r. tagja, 1904-ben c. államtitkár. 1880–1904-ben a M. Orsz. Állatorvos Egyes. alapító, később t. elnöke, a londoni Royal Col­lege of Veterinary Surgeons t. (1880-tól), az elszász-lotharingiai állatorvos egyes. t. (1884-től), a washingtoni National Educational Asso­ciation lev. (1901-től) tagja. – Lófogattan (Pest, 1862); Állatgyógyászati vázlatok (Debrecen, 1871); Gazdasági lótenyésztő (Debrecen, 1872); Általános álattenyésztéstan (Pest, 1871, 3. kiad. 1895); A falusi lótenyésztés (Debrecen, 1873); A szarvasmarhafajokról (Bp., 1874); A szarvasmarha és tenyésztése (Bp., 1877, 4. jav., bőv. kiad. 1906); A tenyész-szarvasmarhák, juhok és sertések tartása 1885-ben (Bp., 1886); Az átörökítés (Veterinarius, 1890); A háziállatok tenyésztése (Bp., 1896, 2. jav. kiad. 1903); Mezőgazdasági vezérfonál néptanítók számára (összeáll., Bp., 1899, 5. jav. kiad. 1903); Állatorvosi feladatok a köztenyésztés terén (Bp., 1902); A falusi lótenyésztő (Bp., 1902); Lótenyésztésünket illető nézetek (Bp., 1904) – Irod.: Guoth Gy.: T. B. emlékezete (Állatorv. Lapok, 1915); Rátz I.: T. B. levelező tag emlékezete (bibl.-val, Bp., 1915); Márkus J.: Megemlékezés T. B.-ról (M. Állattorv. Lapja, 1965); Karasszon D.: T. B. (M. Állatrov. Lapja, 1980).

Tormay Károly, Krenmüller (Vác, 1804. jún. 29. – Pest, 1871. aug. 9.) orvos. 1829-ben avatták orvosdoktorrá a pesti egy. orvosi karán. 1829–1831-ben a kórtani tanszéken tanársegéd, 1832–1848-ban Tolna vm. főorvosa. 1848 márciusától az Ipar- és Kereskedelmi Min. Eü.-i Oszt.-nak a tanácsnoka, 1848 nyarától honvédorvos, a Hadügymin.-ban a tábori kórházak szervezője. 1850–1860-ban, 1862–1867-ben Pest város főorvosa, a helytartóság tanácsosa, majd 1867–1871-ben a Rókus Kórház igazgatója. – Fm.: Medizinische Topogra­phie der Stadt Pest (Pest, 1854); A közegészség állapota Pest szabad királyi városában 1848-ik évben (Pest, 1859) – Irod.: T. K. (Orv. He­til., 1871); Gortvay Gy.: A magyar egészségügy története (Bp., 1951).

Tóth Aladár (Pécs, 1903. febr. 10. – Makó, 1976. febr. 21.) orvos, fül-orr-gégész. 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1926–1927-ben a bonctani int.-ben tanársegéd, 1927–1930-ban a II. sz. sebészeti klinikán sebész képesítést nyert, 1930–1932-ben a gégeklinikán dolgozott, és fül-orr-gégész szakképesítést szerzett. 1932–1975-ben a Makói Kórház főorvosa. Fül-orr-gégészeti diagnosztikával, hallásjavító műtéttannal foglalkozott. – Irod.: Stepper M.: T. A. (Fül-orr-gégegyógyá­szat, 1976, 2. sz.).

Tóth István (Szatmárnémeti, 1865. dec. 12. – Bp., 1935. nov. 25.) orvos, szülész-nő­gyógyász, egy. tanár. 1889-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1889–1909-ben Tauffer Vilmos tanársegédje, majd adjunktus az I. sz. szülészeti klinikán. 1899-ben magántanár, 1908-ban c. rk. tanár. 1910–1918-ban a Rókus Kórház főorvosa, 1918-tól a szülészeti klinika helyettes vezetője, 1920-tól ny. r. tanár és a klinika igazgatója. A Gynaecologia c. folyóirat szerkesztője, a bp.-i Orvosszövetség elnöke. Szülészeti műtéttannal foglalkozott, jelentős iskolát teremtett. – Fm.: A nőgyógyászat kézikönyve (Bp., 1916) – Irod.: T. I. (Orv. Hetil., 1935, 40. sz.).

Tóth Lajos (Kiskőrös, 1856. jún. 11. – Bp., 1926. dec. 14.) orvos, államtitkár. 1879-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1881–1890-ben a gyógyszertani tanszéken tanársegéd, 1886-ban ált. gyógyszertanból magántanári képesítést szerzett. 1890–1891-ben kolozsvári orvosi karon ny. r. tanár. 1891-től a Vallás- és Közoktatási Min.-ban az orvosi ügyek előadója, 1921–1926-ban államtitkár. 1896-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja, 1901–1918-ban jegyzője, a M. Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlésének 1910–1921-ben elnöke, 1901-től az Orsz. Igazságügyi Tanács tagja. Szerepe volt a pozsonyi, debreceni és szegedi egy. megszervezésében, az orvosi karok reformjában, modernizálásában. Marku­sovszky Lajos haladó eszméinek a követője volt. – Fm.: A heveny fertőző betegségek tanának átalakulása (Bp., 1884); Orvosi műszótár (Balogh K.-val, Bp., 1886); Mentő eljárások mérgezések eseteiben (Bp., 1891) – Irod.: Grósz E.: T. L. (Orv. Hetil., 1926, 26. sz.); Az Orvosképzés emlékszáma (Bp., 1927); Berda K.: T. L. emlékezete és orvosképzésünk problémái (Bp., 1936).

Tóth Sándor (Debrecen, 1828. febr. 16. – pest, 1862. nov. 22.) zoológus, orvos. 1847–1848-ban a pesti egy.-en bölcseletet és vegytant, 1850–1851-ben a debreceni ref. kollégiumban jogot és teológiát tanult. 1854–1859-ben orvostanhallgató a pesti egy.-en, 1860-ban szer­zett orvosi oklevelet. Az MTA tagja (lev. 1861). 1862-ben a M. Természettud. Társulat első titkára. A bécsi zoológiai-botanikai egyesület r. tagja. 1851–1854-ben a nagyszalontai ref. isk. rektora, 1854–1859-ben orvosi tanulmányaival egyidejűleg Pesten a Szőnyi Pál fiúnevelő int.-ben a természetrajz tanára. 1859-től a pesti ev. gimn., 1861-től a pesti IV. ker. főreálisk.-ban természetrajz-latin szakos tanár. Eleinte Pest-Buda rákfaunáját, később főként a levéllábú rákokat tanulmányozta. Az Észak-mo.-i fürdőkkel is foglalkozott. – Fm.: Über die an Um­gebung von Budapest vorkommenden Rota­torien und Daphnien (Zeitschrift der Zoolo­gisch-Botanischen Gesellschaft, 1859); A Bu­dapest vidékén eddig talált héjancokról (Chy­zer K.-lal, M. honi Természetbarát, Nyitra, 1861); A budapesti keréknyőnyök (Mathem. és Term. tud. Ért., 1891) – Irod.: Balogh K.: T. S. (Orvosi Hetil., 1863); Lukács D.: T. S. születése 150. évfordulóján (Orvosi Hetil., 1978); Lukács D.: T. S. születése 150. évfordulójára (Állattani Közlem., 1978).

Tóth Zsigmond (Pécs, 1872. szept. 6. – Bp., 1950. jún. 20.) orvos, anatómus, egy. tanár. 1896-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1896–1911-ben az anatómiai int. tanársegédje, 1911–1920-ban bp.-i tiszti főorvos, 1920-ban a bp.-i antropológiai int. h. igazgatója. 1922–1950-ben a pécsi orvosi karon az anatómia ny. r. tanára, 1940–1941-ben az egy. rektora. – Irod.: A pécsi orvosi kar története 1936–1964 (Pécs, 1964)

Töltényi Szaniszló (Veszprém, 1805. – Graz, 1852. okt. 5.) orvos, író, növénynemesítő. 1817-ben szerzett mezőgazdász oklevelet a keszthelyi Georgikonban, 1817–1820-ban Veszp­rémben és Kilitiben gazdasági írnok. 1820–1825-ben Pesten orvosi tanulmányokat foly­tatott, 1825-ben orvosi oklevelet szerzett. Eb­ben az időben a Hasznos Mulatságok segéd­szerkesztője, Kazinczy és Kisfaludy Károly ba­rátja. Az 1820-as évek elején szépirodalommal is foglalkozott, verseket és színműveket írt. 1825–1827-ben az orvosi kar szülészeti int.-ben tanársegéd, 1827–1848-ban a bécsi Katonaorv. Akad. r. tanára, a sebészet előadója. Az 1848-as bécsi forradalom idején a rendőri és a sajtócenzúra ellen írt, ezért nyugdíjazták. Növénynemesítéssel, botanikával, patológiával foglalkozott. – Fm.: A palántáknak és gyümölcsöknek virágok által való megnemesítésök módja (Tud. Gyűjt., 1820); Töltényi Sz. sonetjei (Pest, 1821); De principiis pathologiae generalis (I–II. köt., Bécs, 1831); Versuch einer Kritik der wissen­schaftlichen Grundlage der Medizin (I–IV. köt., Wien, 1838–1840); Pathologia und the­rapia generalis medico-chirurgica (Bécs, 1843) – Irod.: Rapaics R.: A magyar biológia története (Bp., 1953); Rónay Gy.: T. Sz. szonettjei (Irod. tört. Közlem., 1973); Kapronczay K.: T. Sz. (Orv. Hetil., 1977, 34. sz.).

Tömörkény István, Steingassner (Cegléd, 1866. dec. 21. – Szeged, 1917. ápr. 24.) író, gyógyszerész. 1885-ben Szegeden gyógyszerészgyakornok, Bp.-en gyógyszerészi oklevelet szerzett. Kisteleken és Szegeden volt gyógyszerész, közben a Szegedi Híradó munkatársa lett. 1889–1892-ben katona (Bosznia, Szeged, Bécs), majd ismét Szegeden az említett lap munkatársa. 1897-től az Országos Hírlap mun­katársa, 1904-től a könyvtár igazgatója. Több ásatásban vett részt, első könyve Szegedi parasztok és egyéb urak címmel jelent meg 1893-ban, majd a Jegenyék alatt c. műve hírnevet szerzett neki. 1906-ban tagja lett a Petőfi Társaságnak, több lap (Budapesti Napló, Pesti Napló, Pesti Hírlap, Országos Hírlap) közölte írásait. A paraszti élettel foglalkozó novelláin kívül tájszó-gyűjteményt is írt. Szociális érzelmű, de nem szocialista írónak számított. – Fm.: Jegenyék alatt (Szeged, 1897); Vízbenjárók és kétkezi munkások (Szeged, 1902); Gerendás szobák (Bp., 1904); Förgeteg János, mint közerő és más elbeszélések (Bp., 1905); Különféle magyarok meg egyéb népek (Bp., 1907); Napos tájak (Bp., 1908); Homokos világ (Bp., 1910); Ne engedjük a madarat (Bp., 1911); Bazsarózsák (Bp., 1912); Egyszerű emberek (Bp., 1914); Népek az ország használatában (Bp., 1917, posztumusz); Válogatott elbeszélései (Bp., 1960) – Irod.: Schöpflin A.: T. I. (Nyugat, 1913); Móra F.: T. I. (Arch. Ért., 1917); Ortutay Gy.: T. I. (Szeged, 1934); Juhász Gy.: T. I. élete és művei (Szeged, 1941); Ortutay Gy.: T. I. (Írók, népek, századok, Bp., 1960); Kispéter A.: T. I. (B., 1964); Csathó K.: T. I. (Írótársak között, Bp., 1965); Ortutay Gy.: T. I. emlékezete (Népszabadság, 1966, 300. sz.); Erdei F.: T. I.-ról (M. Nemzet, 1966, 96. sz.).

Törő Imre (Debrecen, 1900. szept. 28. – 1993. szept. 27.) orvos, biológus, egy, tanár, az MTA tagja (lev. 1946, r. 1946). 1919-től a bp.-i, 1921-től a debreceni egy.-en tanult, 1926-ban Debrecenben szerezte meg orvosi oklevelét. 1926-tól a debreceni egy. anatómiai-biológiai int.-ben tanársegéd, 1936-tól a fejlődéstan magántanára, 1938-tól az általa megszervezett biológiai és fejlődéstani oszt. vezetője. 1939-től fi­zetésnélküli adjunktus, 1945-től az int. mb. igazgatója. 1947–1950-ben az anatómia ny. r., a biológia mb. tanára, az anatómiai-biológiai int. ig.-ja, 1948–1949-ben az orvostud. kar dékánja. 1950–1971-ben a bp.-i orvostud egy.-en tszv. egy. tanár, a szövet- és fejlődéstani int. ig.-ja, 1961–1964-ben az egy. rektora. Egyidejűleg 1960–1971-ben az MTA KOKI morfológiai oszt.-nak a vezetője. 1971-től az int. tud. tanácsadója. 1963–1967-ben országgyűlési képviselő. 1929–1930-ban Berlinben (Collegium Hun­garicum), 1936–1938-ban Rockefeller-ösztön­díjjal a New York-i Columbia Egy.-en végzett kutatásokat. Mo.-on a szövettenyésztés egyik meghonosítója. Kidolgozta a fejlődő szívizom kontrakcióinak a humorális szabályozását. Jelentős eredményeket ért el a reticuloendoteliá­lis rendszer hisztofiziológiája területén. Az Ac­ta Morphologica és az Acta Bilologica, a Ter­mészettud. Közl. (1957–1968) főszerk., a Term. Vil. szerk. biz. elnöke. – Fm.: Az ember fejlő­désének alapvonalai (Debrecen, 1936); Szö­vettan (Bp., 1948, 5. kiad. 1967); A biológia és az orvostudomány egyes filozófiai problémái (Csaba Gy.-gyel, Ács T.-sal, Bp., 1964); Az ember normális és pathológiás fejlődése (Csaba Gy.-gyel, I–II. köt., Bp., 1964); Biológia (Bp., 1966); Az ember fejlődése és szövettana (Bp., 1968); Huzella Tivadar (Bp., 1973); Ultra­structure of lymphoid organs (társszerzőkkel, Bp., – Philadelphia – Parizs, 1975) – Irod.: T. I. (Sokszemközt tudósokkal, Kardos I. tévésorozata, Bp., 1974); Röchlich P.: T. I. (Acta Biologica, 1993); Csaba Gy.: T. I. (Term. Vil., 1993); Oláh I.: T. I. (M. Tud., 1994).

Török Aurél, Ponori Thewrewk (Pozsony, 1842. febr. 13. – Genf, 1912. szept. 2.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1892). 1866-ban a bécsi egy. orvosi karán szerezte meg orvosi oklevelét. 1867–1869-ben a pesti orvosi kar élettani int. tanársegédje, 1869–1872-ben a kolozsvári orv.-seb. akadémián az élettan r. tanára, 1872–1881-ben uo. az egy. orvosi karának ny. r. tanára. 1880-ban P. Broca párizsi intézetében végzett kutatásokat. 1881–1912-ben a bp.-i tud. egy. bölcsészeti karán felállított antropológiai tanszék ny. r. tanára, az embertani és antropológiai int. igazgatója. Kiemelkedő tudású antropológus, a róla elnevezett koponyamérő (craniometer) megszerkesztője, a darwinizmus híve. (Entz Gézával lefordította A fajok eredetét.) A honfoglalás antropológiájával foglalkozott, II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre, III. Béla király antropológiai azonosítója. – Fm.: Az izomidegek végződései (Pest, 1866); Über den Bau der Nervenfaser (Würzburg, 1872); Dolgozatok a kolozsvári m. kir. tud. egy. élet-szövettani intézetéből (Kolozsvár, 1876); Antropológiai füzetek (Bp., 1881); Sur le crâne d’un jeune Gorille du Musée Broca (Paris, 1881); Über ein Univer­sal-kraniometer (Leipzig, 1888); Grundzüge einer systematischen Kraniometrie (Stuttgart, 1890); Egy Jézó-szigetbeli ájnó koponyáról (Bp., 1892); Adatok egy fiatal gorillakoponyáról (Bp., 1894); Adatok az Árpádok testereklyéinek embertani buvárlatához (Bp., 1894); Jelentés III-ik Béla király és neje testereklyéiről (Bp., 1894); Adatok az emberszabású lények koponya-alakulásához (Bp., 1894); A Lombroso-féle bűnügyi embertan alapeszméjéről (Bp., 1906) – Irod.: Bartucz L.: A „kraniológia pesti reformátora”: T. A. (Term. tud. Közl., 1942); Pap J. – Horváth Cs.: T. A. (Anthropologica Hung., 1992); Eiben O.: Megemlékezés Ponori T. A. antropológus professzorról születésének 150. évfordulóján (Anthropológiai Közlem., 1992).

Török Béla (Bp., 1871. okt. 10. – Bp., 1925. nov. 27.) orvos. 1896-ban szerezte meg orvos oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1896–1897-ben a Rókus Kórházban, 1896–1898-ban a II. sz. belklinikán, 1899-ben a berlini Charité-ben gyakornok. 1899–1902-ben a II. sz. belklinika fülész-gégész szakorvosa, 1902-től a Szt. János Kórház fülgyógyászati rendelőjének az orvosa, 1913-tól főorvosa, európai hírű osztályt szervezett. Bárczi Gusztávval dolgozott együtt a nagyothallók gyógyped.-i és orvosi gondozásában. 1922-ben a később Nobel-díjas Békéssy György segítségével megszerkesztette az első magyar audiométert. 1923-ban megszervezte a Magyar Nagyothallók Egyes.-ét, 1925-ben a később róla elnevezett Nagyothallók Int.-ét. Számos audiológiai tárgyú közleménye jelent meg az Orv. Hetil.-ban. – Irod.: Götze Á.: T. B. (Orv. Hetil., 1925, 49. sz.).

Török Endre (Mezőkövesd, 1927. jún. 29. – Pécs, 1972. szept. 3.) orvos, sebész, aneszteziológus, az orvostud. kandidátusa (1970). 1951-ben szerezte meg orvosi oklevelét a BO­TE-n. 1951–1959-ben a Heves Megyei Kórház sebésze, 1959-től a POTE I. sz. sebészeti klinikáján tanársegéd, 1960-tól adjunktus. Az országban elsőnek szervezett intenzív terápiás osztályt, 1970-től docens, egyben a Közp. Intenzív Terápiás és Anesthesiológiai Szolg. vezetője lett. A modern műtéti érzéstelenítés hazai úttörője. – Fm.: A műtéti általános érzéstelenítés alapjai (élettani és kórélettani fejezet, Bp., 1972) – Irod.: Tekeres M.: T. E. (Orv. Hetil., 1972, 40. sz.).

Török Gábor (Szolyva, 1896. jún. 9. – Szeged, 1978. aug. 13.) orvos, gyermekgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1959). Orvosi oklevelét 1920-ban szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1921–1922-ben a bp.-i, 1922–1929-ben a szegedi gyermekklinikán tanársegéd, 1929–1952-ben a Városi Kórház főorvosa, 1945–1948-ban a szegedi gyermekklinika mb. igazgatója. 1954–1968-ban a SZOTE női klinikáján az újszülött osztály főorvosa, egy. docens. 1946-ban magántanár, 1948-ban c. ny. rk. tanár. Fő kutatási területe a csecsemőkori betegségek, általában a hiánybetegségek, a Leiner-kór kóroktanánal tisztázása, a csecsemők klóranyagcseréje, stb. Magyarra fordította A. Eck­stein – R. Degknitz: Csecsemő- és gyermekgyó­gyászat c. alapvető tankönyvét (Bp., 1936–1937). – Irod.: T. G. (SZOTE Évk., 1971).

Török István (Bp., 1929. febr. 4. – Bp., 1981. aug. 13.) orvos, radiológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1973). 1955-ben honvéd-ösztöndíjasként szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-n. 1957-ben leszerelt, 1957-től a bp.-i I. sz. sebészeti klinika rtg-osztályán gyakornok, tanársegéd, adjunktus, docens. 1978-tól tszv. egy. tanár, 1979-től a radiológiai klinika igazgatója. Sugárvédelemmel és mammográfiával foglalkozott. Több tud. társaság elnökségi tagja. – Irod.: Fornet B.: T. I. (M. Radiol., 1981, 33. sz.).

Török János (Kisbér, 1907. máj. 17. – Mosonmagyaróvár, 1969. jún. 17.) állaorvos, higiénikus, egy. tanár. A bp.-i Állatorv. Főisk.-án szerezte meg állatorvosi oklevelét. Zimmer­mann Ágoston tanársegédje volt, majd 1934-ben a Marek József vezette belgyógyászati klinikán dolgozott. 1937-től Sárváron, Ráckevén, Magyaróvárott járási állatorvos, majd 1943-tól Győrött vezető főállatorvos. 1954-től az Agrár­tud. Egy. állatbonctani és élettani tanszékének tszv. egy. docense, 1959-től haláláig a mosonmagyaróvári Mezőgazd. Akad. állatélettani és állattenyésztési tanszékének a professzora. Jelentés érdemeket szerzett az 1952–1953-as száj- és körömfájás járvány leküzdésében. – Fm.: Háziállatok bonc- és élettana (jegyzet, Gödöllő, 1962) – Irod.: Kovács Gy., T. J. (M. Álatorv. Lapja, 1969, 10. sz.).

Török József (Alsóvárad, 1813. okt. 14. – Debrecen, 1894. márc. 14.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1843, r. 1858), Török Pál ref. püspök öccse. 1842-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon, 1843-ban sebész- és szülészmester lett. 1842–1843-ban Berlinben, Párizsban és Bécsben képezte tovább magát. 1843–1845-ben Debrecenben gya­korló orvos, 1945–1848-ban a Természettud. Társulat másodtitkára Pesten. 1848-ban a debreceni ref. főiskolán a természet- és vegytan tanára. 1848. dec. és 1849. ápr. között a debreceni tábori kórházak főorvosa, 1848. máj. és júl. között a Belügymin.-ban tanácsos, az eü. oszt. munkatársa. 1849 őszén visszatért tanári állásába. 1861–1874-ben a debreceni jogakadémián a törvényszéki orvostan és közegészségtan ny. r. tanára. 1841–1845-ben szerkesztette a Term. tud. Társulat Évkönyvét, 1847–1848-ban a Néptárat. Bugát Pállal összegyűjtötte az orvosi és természettudományi műszavakat, a vegytani kifejezéseket. Jelentős szakirodalmi tevékenységet folytatott. – Fm.: Egészséget nem rontó szépítő szerek (Buda, 1842); Magyarország közgazdaságilag nevezetes termékeiről (Buda, 1844); A két magyar haza elsőrangú gyógyvizei és fürdőintézetei (Pest, 1848); A természettudományok elhanyagolásának káros következményei hazánkra nézve (Debrecen, 1848); Népszerű ember-élettan (Debrecen, 1881) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékbeszéd T. J. és Antal Géza akad. tagokról (Bp., 1899); Kálmánchey E.: T. J. (Term. tud. Közl., 1965, 9. sz.); Szállási Á.: T. J. debreceni kinevezése (Orv. Hetil., 1998).

Török József (Pest, 1824 – Bp., 1899. okt. 26.) gyógyszerész. 1844-ben Pesten szerezte meg gyógyszerészi oklevelét. 1844–1848-ban Pesten gyógyszerészsegéd, 1848-ban Párizsban folytatott gyógyszerészi tanulmányokat. Kapcsolatba került a párizsi magyar emigrációval, anyagilag is támogatta őket. 1861-ben hazatért, és megvásárolta az 1813-ban alapított Szent Lélek (v. Gömöri) patikát. Egyik megalapozója volt a hazai gyógyszer-nagykereskedelemnek. 1861-től pesti városi politikus, különböző alapítványok támogatója, a Honvéd-egyletek mecénása. – Irod.: Kapronczay K.: T. J. (Orv. Hetil., 1974, 34. sz.).

Török József (Kisbér, 1907. máj. 17. – Mosonmagyaróvár, 1969. jún. 17.) állatorvos, egy. tanár. 1930-ban szerezte állatorvosi és doktori oklevelét a bp.-i Állatorv. Főiskolán. 1930–1934-ben uo. az anatómiai, 1934–1937-ben a belgyógyászati klinikán dolgozott. 1937–1952-ben Sárváron járási orvos, 1952–1954-ben győri főállatorvos, 1954-től a Mosonmagyaróvári Agrártud. Egy. állatbonctani és élettani int.-nek az igazgatója, 1959-től egy. tanár. – Fm.: Háziállatok bonc- és élettana (Gödöllő, 1952) – Irod.: T. J. (M. Állatorv. L., 1969, 10. sz.).

Török Lajos (Pest, 1863. szept. 3. – Bp., 1945. jan. 25.) orvos, egy. tanár. 1887-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1886–1895-ben a bp.-i kórbonctani tanszéken tanársegéd, 1887–1888-ban gyakornok a hamburgi kórbonctani int.-ben. 1895-ben a bőrgyógyászat magántanára, 1895-től a Poliklinika munkatársa, 1898-ban főorvosa, 1908-ban rk. tanár. A bőrbetegségek kórbonctani vizsgálatával, allergiás bőrfolyamatok patomechanizmu­sával, bőrgyógyászati szövettannal foglalkozott. Iskolát teremtő, nemzetközileg elismert tudós volt. – Fm.: Allgemeine Diagnostik der Haut­krankheiten (Wiesbaden, 1895); A bőrkórtan kézikönyve (Bp., 1898); Spezielle Diagnostik der Hautkrankheiten (Wien, 1906) – Irod.: Szodoray L.: A bőrgyógyászat története (Or­vostört. Közlem., 1979, 81. sz.).

Treer József (Pétervárad, 1889. nov. 4. – Szeged, 1978. márc. 21.) orvos, orr-fül-gégész, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1913-ban szerezte meg a kolozsvári orvosi karon. 1913–1914-ben uo. a sebészeti klinikán műtőnövendék. 1914–1918-ban katonaorvos, 1918–1922-ben a kolozsvári, illetve a szegedi sebészeti klinikán tanársegéd, 1923–1945-ben a szegedi rendelőint. fül-orr-gégész főorvosa. 1929-ben magántanár, 1941-ben c. ny. rk. tanár, 1927–1945-ben a fül-orr-gégészet előadója a szegedi orvosi karon. 1940–1945-ben az Orsz. Szakorvosképesítő Vizsgabizottság tagja, 1938–1945-ben a M. Fül-Orr-Gégészeti Társ. elnöke. Műtéttannal, arcüreg-betegségekkel, a nyelőcsőroncsolás gyógy­kezelésével, a kalóriás egyensúlyreakcióval fog­lalkozott. – Irod.: T. J. (SZOTE Évk., 1971).

Trnka Vencel (Tabor, 1739. okt. 16. – Pest, 1791. máj. 12.) orvos, egy. tanár. Prágában és Bécsben végzett orvosi tanulmányokat, orvosi oklevelét 1770-ben szerezte meg. 1769-ben a bécsi Korona Kórház segédorvosa, 1770-től a nagyszombati magyar egy. orvosi karának bonc­tantanára. 1785–1786-ban az általános kórtan és gyógyszertan, 1786–1791-ben a belgyógyá­szat tanára Pesten, majd Budán. Három alkalommal is egy-tanéven át dékán, majd 1786–1787-ben az egyetem rektora. – Fm.: Historia febrium... (Bécs, 1775); Commentarius de te­tano... (Bécs, 1777); De diabete commentarius (Bécs, 1778); Historia cophoseos et barycoiae (Bécs, 1781); Historia amauroseos... (I–II. köt., Bécs, 1781, németül: Breslau 1790); Historia ophithalmiae... (Bécs, 1873); Historia febris... (Bécs, 1783, németül: Leipzig, 1874); De pro­lapsu ani (Pest, 1785); Historia rachitidis... (Bécs, 1787, németül: Leipzig, 1789); Historia tympanitidis... (Bécs, 1788); Abhandlung über das Magenweh (Leipzig, 1788); Geschichte der englischen Krankheit (Bécs, 1789); Histo­ria haemorrhoidum... (I–III., köt., Bécs, 1794–1795) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Schultheisz E.: T. V. (Orv. Hetil., 1964, 48. sz.).

Troján Emil (Bp., 1891. máj. 14. – Szeged, 1970. júl. 20.) sebész, egy. docens. 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi ka­ron. 1914–1916-ban katonaorvos, 1916–1924-ben a bp.-i III. sz. sebészeti klinikán, 1924–1925-ben a II. sz. női klinikán, 1924–1938-ban a szegedi sebészeti klinikán, 1938–1966-ban a gyermekklinikán sebész. 1943-ban főorvos, 1953-tól docens. 1933-ban magántanár. Fő kutatási területe a veleszületett csípőficam, a nyúlajak és farkastorok sebészeti rehabilitálása. – Irod.: T. E. (SZOTE Évk., 1966).

Turner Ferenc (Kassa, 1814. szept. 23. – Bp., 1888.) orvos. 1837-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti egy. orvosi karán, korábban már gyógyszerészi képesítése is volt. 1846-ban szemészetből is oklevelet szerzett. 1837-től Ung vármegye járási orvosa, 1848–1849-ben honvéd törzsorvos. 1867 után belépett a magyar kir. honvédségbe, 1869–1877-ben a m. kir. 36. honvéd zászlóalj ezredes orvosaként működött Kassán, Nyíregyházán, Debrecenben, majd Bp.-en. Verseket, novellákat írt, írásai a Jelenkorban, az Orvosi Tárban, a Bp.-i Híradóban, a Figyelmezőben (melynek állandó munkatársa is volt), a M. Hírlapban, a Pesti Naplóban, a Reformban és az Üstökösben, illetve több ungvári helyi lapban jelentek meg. 1862–1869-ben Nostradamus néven szerkesztette a Denevér c. élclapot. – Fm.: A szobránczi fürdő gyógy- és természettani tekintetben (Sárospatak, 1860).

Turnovszky Frigyes (Pest, 1818. máj. 17. – Pest, 1887. aug. 21.) orvos, fogorvos. 1841-ben Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét, 1842-ben a pesti orvosi karon fogászmesteri képesítést nyert. Mindvégig pesti fogorvosi gyakorlatot folytatott. – Fm.: Die Anatomie und Physiologie der Zähne (Inauguralis Disserta­tion, Wien, 1841); Handbuch der Zahn-Heil­kunde. Zahnoperationslehre (Pest, 1856) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1985).