Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

R

R

Radnai Béla (Bp., 1912. jún. 12. – Bp., 1990. dec. 19.) orvos, kórboncnok, főorvos, az orvostud. kandidátusa (1968). 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1936–1949-ben a László Kórház kórbonctanán segédorvos, 1949–1951-ben a Bajcsy-Zsilinszky Kórház, 1951–1978-ben az István Kórház kórboncnok főorvosa. 1943–1950-ben az bp.-i I. sz. kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1971-ben c. docens. Jeles kórboncnok, 60 tudományos közlemény szerzője, az OTKI szakorvosképzés előadója, az ETT patológiai és onkológiai bizottságának tagja, a Dél-Pesti Orvosetikai Bizottság elnöke. – Fm.: Adatok a rheumatoid artgritis extraarticularis érelváltozásainak pa­thomorphologiájához (kand. dissz., Bp., 1968).

Radnót Magda (Vicsápapáti, 1911. okt. 17. – Bp., 1989. febr. 3.) orvos, szemész, az MTA tagja (lev. 1961, r. 1976), az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1952), Állami-díjas (1965). A Nemz. Szemészeti Akad. alapítója (1979), a Római Orvosi Akad. lev. tagja (1981), a hallei Leopoldina Német Term. Tud. Akad. külső tagja (1970), a M. Szemorvosi Társ. elnöke (1982), számos hazai és külföldi szakmai társaság r. és lev. tagja, elnökségi tagja, 1972–1976-ban az Európai Szemorvostárs. elnöke. 1935-ben Pécsett szerzett orvosi oklevelet, 1937-ben szemész szakorvos. 1936–1940-ben hazai egyetemeken ösztöndíjas. 1939–1940-ben az Áll. Szemkórház orvosa, 1940–1946-ban a bp.-i szemklinikán tanársegéd, 1946–1950-ben adjunktus, 1946-tól magántanár, 1951–1982-ben tszv. egy. tanár Bp.-en. Főleg szemészeti patológiával, glaukómával, a szemészet endokrinológiai vonatkozásaival foglalkozott. A Szemészet c. folyóirat főszerkesztője (1950–1989). – Fm.: Die patologische Histo­logie der Träuendrüse (Basel, 1939); Szemészeti patológia (Bp., 1951, németül: 1952, oroszul: 1958, több kiadásban is); Trachoma (Bp., 1952, 2. kiad. 1954); A szem sérülései (Bp., 1952); Neuroendokrine Beziehungen zur Oph­thalmologie (Bp., 1961); A szembetegségek atlasza (I–II. köt., Bp., 1963, több nyelven is); Die Röntgendiagnostik der träuenableiten­den Wege (Gáll J.-sal, Bp. – Zürich, 1966); A szemészet alapvonalai (Bp., 1971, 1978); Szem­betegek vizsgálata (Bp., 1976) – Irod.: Varga Edit: R. M. (Orv. Hetil., 1989, 10. sz.).

Radó Sándor (Kisvárda, 1890. jan. 8. – New York, 1972. máj. 4.) orvos, pszichoanalitikus. 1911-ben államtudományi, 1915-ben orvosi oklevelet szerzett a bp.-i egy.-en. 1915–1919-ben katonaorvos, 1920-ban Németországban telepedett le. Jelentős szerepe volt a német pszichoanalitikus mozgalom megszervezésében és tevékenységének kiterjesztésében. 1932-ben az Egyesült Államokba ment, 1933-tól a New York-i Columbia Egy. pszichiátriai professzora, a pszichoanalitikai tanszék és klinika igazgatója. 1956–1958-ban a New York-i Áll. Egy. orvosi központja pszichiátriai továbbképző iskolájának a professzora és dékánja. Ő szervezte meg az USA-ban az első pszichoanalitikai tanfolyamot, tagja volt New York állam elmeeü.-i tanácsának. A Pszichoanalitikai Akad., az Am. Pszi­choanalitikai Társ. elnöke, tagja volt az USA Orvosszövetségének, az USA Orvosi Akad.-nak, egyik alapítója az Amerikai M. Orvostárs.-nak. – Irod.: Psychoanalysis of Behavior: Collected Papers (I–II. köt., NewYork – London, 1956).

Raffy Ádám (Vértes, 1898. aug. 14. – Bp., 1961. nov. 30.) orvos, író. Orvosi tanulmányait Bp.-en, Kolozsvárott és Frankfurtban végezte. 1924-től Aradon, 1938-tól Nagyváradon volt körzeti orvos. 1947-ben áttelepült Mo.-ra. Orvostörténelemmel, illetve szépirodalommal, filmforgatókönyvek és rádiójátékok írásával foglalkozott. – Fm.: A máglya (Bp., 1936); A léleklátó. Mester életregénye (Bp., 1937); A bölcsek köve (Nagyvárad, 1941); Vesalius (Bp., 1951) – Irod.: Benedek M.: R. Á. (M. Csillag, 1943); Sebestyén K.: R. Á. (Pester Lloyd, 1956. dec. 15.); Jékely Z.: Búcsú R. Á.-tól (Élet és Irod., 1961, 49. sz.).

Ragetti János (Békés, 1914. márc. 5. – Szeged, 1988. jan. 19.) gyógyszerész. 1936-ban gyógyszerészi, 1939-ben doktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1936–1940-ben a bp.-i gyógyszerészi int.-ben dolgozott, 1940–1945-ben a debreceni REX Gyógyszertár oszt. vezetője, 1945–1950-ben gyógyszertártulajdonos, 1952–1980-ban Békés m. főgyógyszerésze. A SZOTE gyógyszerészeti karán előadó, a gyógyszertári hálózat szervezője. A Rozsnyay Mátyás emlékverseny tagja, jeles szakíró, közleményei a Gyógyszerészet c. folyóiratban jelentek meg. – Irod.: R. J. (Eü. Dolgozó, 1988, 4. sz.).

Raisz Gedeon (Lándok, 1840 – Puszta­szentlőrinc, 1908.) orvos. 1862-ben a pesti egy.-en szerezte meg orvosi oklevelét. 1863–1869-ben a sárospataki ref. főiskola, 1869–1894-ben Nagymihály orvosa. 1894-ben a Belügymin. eü.-i osztályának h. vezetője, egyik szerkesztője az orvosi rendeletgyűjteménynek, 1869-ben egyik alapítója Zemplén vm. Orvos-gyógyszerész Egy­letének, 1872–1873-ban szerepe volt a Zemplén vm.-i kolerajárvány leküzdésében. – Fm.: Az iszákosságról és az ellene való védekezésről (Sátoralja­újhely, 1889); A kolera elleni védőintézkedések külföldön (Gyó­gyászat, 1890); A közegészségügy fejlesztésének jövő irányáról és várható eredményeiről (Gyógyászat, 1890) – Irod.: Kerekes P.: R. G. (Bp., 1910).

Raitsits Emil (Bp., 1883. febr. 1. – Bp., 1934. márc. 24.) állatorvos. 1904-ben szerzett állatorvosi oklevelet Bp.-en. 1924-től az Állatorvosi Főisk.-án tanársegéd, 1925-ben rk. tanár. Elsősorban kynológiával foglalkozott, megalapította a M. Kutyatenyésztő c. lapot (1933), a telivér kutyák tenyésztőinek szövetségét, évente elnöke volt a szervezésében 1924-től meginduló éves kutyakiállításoknak. – Fm.: A magyar kutyák (Bp., 1924) – Irod.: Abonyi L.: R. E. (A kutya, 1967).

Rajka Ödön (Bonyhád, 1890. júl. 21. – Bp., 1972. jan. 19.) orvos, bőrgyógyász, az MTA lev. tagja (1949). 1912-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1912-től egy. gyakornok, 1914–1918-ban katonaorvos, 1918–1947-ben az Ap­ponyi Poliklinika bőrgyógyásza, 1922-től főorvosa, a Teleia rendelőint. orvosa. 1947–1962-ben a Főv. István Kórház főorvosa, 1962–1966-ban h. ig. 1946-ban magántanár, 1949–1951-ben c. ny. rk. tanár a bp.-i orvosi karon. Főleg allergiás megbetegedésekkel, a mikrobák bőrbetegségekben játszott szerepével foglakozott. Több terápiás módszert dolgozott ki. A Bőrgyógyászat c. folyóirat szerkesztője. Tiszteletére a M. Bőrgyógyász Társ. (amelynek elnöke volt) Rajka Ödön-emlékérmet alapított. – Fm.: Allergieerscheinungen der Haut (Lerner J.-vel, Halle, 1927); Asthma, ekzema és rokon kórképek az allergia tanának tükrében (Hajós K.-lyal, Bp., 1944); A fizikai allergia elmélete (Bp., 1950); Bőr- és nemibetegségek (Szodoray L.-sal, Bp., 1952); Allergiás betegségek (társszerzőkkel, Bp., 1967) – Irod.: Kesztyűs Lóránd: R. Ö. (M. Tud., 1971, 4. sz.).

Rakonitz Jenő (Bp., 1899. márc. 28. – Bp. 1963. jún. 21.) orvos, egy. tanár, az orvos­tud. kandidátusa (1952). Orvosi tanulmányait Bp.-en, Firenzében és Pécsett végezte, utóbbi helyen szerzett orvosi oklevelet 1924-ben. 1925–1929-ben a bp.-i ideg- és elmeklinikán tanársegéd, 1946-ban egy. magántanár, 1948-tól a Szabolcs u. Kórház, illetve az OTKI főorvosa, idegklinikájának igazgatója, ny. r. egy. tanár. Főleg a vegetatív idegrendszer kórtanával fog­lalkozott, elsőként írta le a heredodegeneratív biballismus kórképét. – Fm.: Die Eigenerkran­kung des Corpus Luysii. Der erste heredode­generative Biballismus-Fall. (Zeitschrift f. Neur. u. Psych., 1933) – Irod.: Nyírő Gy.: Prof. R. J. (Ideggyógy. Szle., 1963).

Ranschburg Pál (Győr, 1870. jan. 3. – Bp., 1945. jan. 12.) orvos, egy tanár. 1896-ban a bp.-i orvosi karon szerzett orvosi oklevelet, majd az ideg- és elmeklinikán működött. 1899-ben megalapította az első hazai pszichofizikai laboratóriumot. 1915-től a Poliklinika főorvosa, 1909-ben egy. magántanár, 1918-ban c. rk. tanár, 1928-ban megalapította a M. Pszichol. Társ.-ot, amelynek 1928–1931-ben elnöke, később tb. elnöke. A szellemi működés mechanizmusát és élettanát vizsgálta, jelentősek gyermekpszichológiai kutatásai. Ő fogalmazta meg az elmebeli tévedések mechanizmusát megha­tározó gátlási tételt. Az emlékezés vizsgálatára műszert szerkesztett (Ranschburg-mnemome­ter). – Fm.: A szellemi működések kór- és gyógytana (Bp., 1905); Das kranke Gedächtniss (1911); Pszichológiai tanulmányok (I–II. köt., Bp., 1914); Az emberi elme (I–II. köt., Bp., 1923); Az emberi tévedések törvényszerűségei (1939) – Irod.: Schnell János: R. P. (Embernevelés, 1946).

Ratkóczy Nándor (Pécs, 1891. máj. 9. – Bp., 1977. máj. 27.) orvos, radiológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1955). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1916-ban az I. sz. belklinika röntgen-gyakornoka, 1916–1922-ben a II. sz. közp. egy.-i rtg-int.-ben tanársegéd, 1922-től a II. sz. belklinika rtg-főorvosa, 1922-ben magántanár, 1932-ben c. rk. tanár, 1942–1962-ben ny. r. tanár a bp.-i rtg-tanszéken. 1956–1972-ben a az Orsz. Röntgen- és Sugárfizikai Int.-ben igazgató. Számos külföldi társ. tb. tagja, 1953-tól a M. Radiológus Társ. elnöke. A gyomor és a nyombél funkcionális rtg-vizsgálatával, rtg-diagnosz­tikával, sugárterápiával foglalkozott. Felismerte a lymphogranulomatosis daganatjellegét. Kidolgozta az ún. Ratkóczy-védőülést, amely rtg-átvilágításnál a padlótól a mellkas közepéig sugárvédelmet biztosít. Mo.-on ő nyújtott be először sugárvédelmi javaslatot (1928-ban!) a megfelelő szakbizottságnak. – Fm.: Belgyógyászati röntgendiagnosztika (Bp., 1925); A lympho­granulomatosis kór- és gyógytana (1938); Röntgenológia (Hajdú I.-vel és Wald B.-val, I–II. köt., Bp., 1948); Radiológia (Bp., 1959); A magyar röntgenológia bibliográfiája (Bp., 1974) – Irod.: Zétényi Gy.: R. N. (M. Radiol., 1977, 4. sz.); Gimes B.: R. N. (Radiol. Közl., 1977, 3. sz.).

Rauss Károly (Mernye, 1905. febr. 1. – Pécs, 1976. febr. 27.) orvos, mikrobiológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952), Kossuth-díjas (1953). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1929–1931-ben az OKI-ban gyakornok Preisz Hugó mellett, 1931–1939-ben adjunktus, 1939–1946-ban a bakteriológiai oszt. vezetője, 1943-ban magántanár. 1946–1951-ben a pécsi orvosi karon a közegészségtan ny. r. tanára, 1951–1975-ben a mikrobiológiai int. igazgatója, egy. tanár. 1964–1967-ben rektorhelyettes. 1934–1935-ben európai tanulmányúton volt. Több külföldi társ. tagja. Kutatási területe a szerológia, az antigén szerkezetének vizsgálata, oltóanyag-előállítás, -bevizsgálás. Ő állapította meg a Morgan-bacil­lus rendszertani helyzetét. – Fm.: Dysentéria (szerk., Bp., 1955); Orvosi mikrobiológia (társszerzőkkel, Bp., 1960); Orvosi mikrobiológia és immunitástan (társszerzőkkel, Bp., 1967) – Irod.: Kétyi I.: R. K. (Orv. Hetil., 1976, 10. sz.).

Rayger Károly (Pozsony, 1641. szept. 21. – Pozsony, 1707. jan. 14.) orvos. Pozsonyban, Altdorfban, Wittenbergben tanult. 1667-ben Strassburgban avatták orvosdoktorrá. 1668-tól Pozsony városi orvosa. I. Lipót császár udvari orvossá és országos főorvossá nevezte ki. Írt a himlőről, az influenzáról, a betegségeket boncolással tisztázta. Jelentős botanikus volt, gyógynövénykönyvet is kiadott. Kidolgozott egy ma is használatos eljárást az élveszületettség kimutatására (Rayger-féle úszópróba). – Irod.: Gombocz Z.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929).

Rayger Károly (Pozsony, 1675 – Pozsony, 1731. febr. 5.) orvos, Rayger Károly (1641–1707) fia. Itáliában és Hollandiában tanult, 1698-ban Altdorfban avatták orvosdoktorrá. Hazatérése után Pozsony város orvosa, apja híres botanikus kertjének továbbvivője volt. Természettudomá­nyi kutatásokat folytatott, rendszeresen végzett boncolásokat. – Fm.: Exercitatio Anatomica Physiologica de Fluidorum Catholicorum foetus motu... praeside j. Mauricio Hoffman­no (Altdorf, 1695) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I–II. köt., Bp., 1929).

Raymann János Ádám (Eperjes, 1690 – Eperjes, 1770. ápr. 23.) orvos. 1712-ben Lei­denben avatták orvosdoktorrá. 1713-tól Eperjes és Sáros vm. főorvosa, természettudományi megfigyeléseket végzett. Foglalkozott meteorológiával, járványüggyel, botanikával stb. A himlő ellen variolizációt alkalmazott. Szakmai írásai az Ephemerides Acad. Imp. Nat. Curio­sorumban, a Nov. Act. Imper. Nat. Curioso­rumban, az Acta Vratislaviensisben, az Annales Physico Medicae Vratislaviensesben stb. jelentek meg. – Fm.: Historia medica Variolarum Eperiesini... anno 1717 (Annales Phy­sico Medicae Vratislavienses, 1717); Historica expositio proventuum terrae in Hungaria su­periore (uo., 1718); De Rheumatismis et dolor­ibus artuum arthritis Eperiesini in Hungaria (uo., 1720) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I–II. köt., Bp., 1929).

Rácz Sámuel (Pest, 1744. márc. 30. – Pest, 1807. febr. 24.) orvos, egy. tanár. 1773-ban szerezte orvosi oklevelét Bécsben, majd Nagybányán kamarai orvos. 1783–1807-ben a pesti orvosi karon az élettan tanára. A sebészi tanfolyamokon magyar nyelven is előadott, a m. nyelvű orvosi tankönyvek kiadásának szorgalmazója, elindítója. – Fm.: Az emberi élet általános ismeretét tanító könyv (Buda, 1772); A physiológiának rövid summája (Pest, 1789); A borbélyi tanításoknak első darabja. Az anatómiáról (Pest, 1794); A borbélyi tanításoknak első darabja. A törvényes orvosi tudományról (Pest, 1794); Orvosi praxis (Buda, 1801) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896).

Rádóczy Gyula (Kiskunhalas, 1932. ápr. 9. – Bp., 1998. nov. 26.) gyógyszerész, gyógyszerésztörténész, numizmatikus. Gyógyszerészi tanulmányait 1950-ben Szegeden kezdte el, de 1953–1957 között – politikai okok miatt – nem folytatta, végül 1960-ban szerzett oklevelet Bp.-en. Ekkor kezdett gyógyszerészettörténettel és numizmatikával foglalkozni. 1967-ben a szacharin-tablettázó üzem vezetője lett. Két szabadalmával felgyorsította a termelést. 1980-tól a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum munkatársa, tud. főmunkatársa lett. 1983-ban gyógyszerészettörténelemből egy. doktori címet szerzett, majd 1984-ben bölcselettudományból is doktorátust tett. A M. Gyógysz. Társ., a M. Orvostörténeti Társ. vezetőségi, a Nemzetközi Gyógyszerészettörténeti Társ. tagja, a M. Numizmatikai Társ. főtitkára, később elnöke lett. Szerkesztette a Magyar Numizmatikai Köz­lem.-et. A magyarországi gyógyszernormatívák fejlődése 1729–1985 között c. disszertációjával a gyógyszerészettud. kandidátusa lett. – Fm.: Mária Terézia pénzverése (Bp., 1982); A magyar pénz története (Bp., 1989) – Irod.: R. Gy. (Orvostört. Közl., 1999).

Rákosi Miklósné, Szentpéteri Gabriella (Cinkota, 1929. aug. 3. – Bp., 1969. febr. 6.) gyógyszerész, növényanatómus. 1950-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1959-ben a BOTE-en doktorált. 1950-től az ELTE alkalmazott növénytani tanszékén tanársegéd, majd adjunktus. 1968-tól eü. szakközépiskolai igazgató, 1970-től gyakorló gyógyszerész. Fejlődéstannal, növényi szövettannal foglalkozott. – Irod.: R. Mné. Sz. G. (Gyógyszerészet, 1969, 6. sz.).

Rátz István (Sátoraljaújhely, 1860. júl. 30. – Bp., 1917. febr. 28.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1903). 1886-ban a bp.-i orvosi karon szerezte orvosi oklevelét, 1886–1889-ben a szemklinikán, illetve a közegészségtani tanszéken működött, 1889-ben az Állatorvosi Főisk.-án a kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1890-től rk. tanár, a kórbonctani tanszék vezetője, 1892-ben az ált. kórtan és kórbonctan ny. r. tanára. 1904-ben javaslatára állították fel a halkórtani állomást Tihanyban. 1915-től az állati parazitológia magántanára. Kórszövettannal és parazitológiával foglalkozott. Számos külföldi tudományos társaság tagja volt, szerkesztette a Gazdák Évkönyve (1892), a Közlemények az összehasonlító élet- és kórtan köréből (1897-től), az Állategészségügy és az Állatorvosi Lapok c. periodikákat és az Állatorvosi Könyvtár c. könyvsorozatot. – Fm.: A szárnyasok kolerája (Bp., 1891); A baromfiak fertőző betegségei (Bp., 1894); Az élősdiek mint az állatbetegségek okozói (Bp., 1896); A sertésvész (Bp., 1896); Újguineai Cestodák (Bp., 1900); Az öröklés és kórtani jelentősége (Bp., 1902); Új és kevéssé ismert mételyek (Bp., 1903) – Irod.: Zimmermann Á.: Dr. R. I. emlékezete (Bp., 1917 és 1926); Hut˙ra F.: R. I. levelező tag emlékezete (Bp., 1918); Karasszon F.: R. J. (Orv. Hetil., 1985, 29. sz.).

Rávnay Tamás (Regőce, 1893. máj. 7 – Szeged, 1963. júl. 14.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1920-ban szerzett orvosi oklevelet Bp.-en, azután a bőrgyógyászati klinikán működött. Az I. vh. alatt katonaorvos. 1921-től a debreceni bőrgyógyá­szati klinikán tanársegéd, 1930-ban adjunktus, 1928-ban egy. magántanár, 1932-ben c. rk. tanár, 1940-től a szegedi orvosi kar ny. r. tanára, 1962–1963-ban az egy. rektora, a M. Dermatológiai Társ. elnöke (1956–1960), illetve társelnöke, az MTA Délvidéki Szakcsoportjának elnöke. Foglalkozási bőrbetegségek kórtanával foglalkozott. – Fm.: Pyodesmák (Liebner E.-vel, Bp., 1957) – Irod.: Földvári F.: R. T. (Orv. Hetil., 1963, 33. sz.); Sipos K.: R. T. (1893–1963) (Bőrgyógy. és Venerol. Szle, 1964, 2. sz.).

Rázsó István (Bp., 1926. okt. 5. – Bp., 1977. nov. 21.) gyógyszerész. 1951-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a bp.-i orvosi ka­ron. 1951–1957-ben katonai gyógyszerész, 1957–1963-ban az Eü. Min.-ben szakelőadó, 1963–1967-ben a Főv. Gyógyszertári Közp. főgyógyszerésze, 1967-től a Gyógyszertári Közp. igazgatója. Megszervezte a kerületi főgyógyszerészi hálózatot. A Gyógyszerkönyv és az Eü. Dolg. c. lap szerkesztő bizottságának tagja. – Irod.: R. I. (Gyógyszerészet, 1977, 21. sz.).

Regéczi Nagy Imre (Miskolc, 1854. okt. 29. – Bp., 1891. márc. 10.) orvos, fiziológus, főisk. tanár. 1877-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1878–1879-ben Boszniában szolgált katonaorvosként, 1879–1884-ben a bp.-i élettani int.-ben tanársegéd, 1881-ben egy. magántanár. 1891-től ny. r. tanár az Állatorvosi Főisk.-án. Biofizikával és hematológiával foglalkozott. – Fm.: A vérátömlesztés (Orv. Hetil., 1878); A vérnyomásról (Orv. Hetil., 1880); Experimentelle Beiträge zur Frage des Porret’schen Muskelphaenomenes (Bonn, 1889) – Irod.: Kapronczay K.: R. N. I. levelei a boszniai okkupáció idejéből (Orvos­tört. Közl., 1977, 74-76. sz.); Kapronczay K: R. N. I. (Orv. Hetil., 1979).

Regöly-Mérei Gyula (Bp. 1908. nov. 21. – Bp., 1974. aug. 18.) orvos, anatómus, sebész, orvostörténész, c. egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1954). 1934-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1934–1936-ban a II. sz. sebészeti, 1936–1947-ben a fül-orr-gége klinikán tanársegéd, 1947–1974-ben a kórbonctani int.-ben tanársegéd, docens. 1936-ban magántanár, 1961-ben c. egy. tanár. 1957–1964-ben az MTA Orvostörténeti Biz. titkára, 1968–1972-ben a M. Orvostört. Társ. alelnöke. A fül-orr-gégegyógyászat klinikumával, majd orvostört. kérdésekkel foglalkozott. Semmel­weis betegségének paleopathológiai, II. Béla és felesége csontjainak kórbonctani értékelését adta meg. 1958-ban Weszprémi-díjat kapott. – Fm.: A középfül phyisológiája és pathológiája csecsemőkorban (Bp., 1954); Az ősemberi és a későbbi emberi maradványok rendszeres kórbonctana (Bp., 1962); Akik legyőzték a betegségeket (Bp., 1963); Élet, egészség, betegség (Buga L.-val, Bp., 1965); Korányi Sándor élete és tudományos munkássága (Bp., 1967); Sem­melweis betegségének pathológiai rekonstrukciója, katemnesztikus elemzése és paleopatho­lógiai vizsgálata (Bp., 1969) – Irod.: Hidvégi J.: R. M. Gy. (Orv. Hetil., 1974. dec. 1.); R. M. G. (Orvosegyetem, 1974. szept. 1.).

Reichard József (Ungvár, 1903. jún. 10. – Bp., 1974. aug. 27.) orvos, ortopéd sebész. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon. 1928–1931-ben a bp.-i Zsidó Kórházban belgyógyász, 1931–1946-ban a Nyomorék Gyerekek Kórházában ortopéd sebész, 1946–1949-ben a SOTE I. sz. gyermekklinikáján tanársegéd, 1949-től klinikai főorvos, 1960-tól egy. docens. 1951–1971-ben a Nyomorék Gyerekek Áll. Kórházában főorvos, 1964-től az Apáthy István Kórház gyermekortopéd főorvosa. A veleszületett csípőficam és a dongaláb – a leggyakoribb ortopéd elváltozások a csecsemőkorban – korai kezelésére új módszereket és műtéti eljárásokat dolgozott ki, több újítása volt ezen a területen. – Fm.: Gyermekorthopédia (in: Gyermekgyógyászat, egy. jegyz., Bp., 1951) – Irod.: R. J. (Orvosegyetem, 1977. szept. 26.).

Reinbold Béla (Kolozsvár, 1875. dec. 13. – Szeged, 1927. dec. 10.) orvos, egy. tanár. 1900-ban szerezte orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1900-tól a kolozsvári élettani int. munkatársa, 1907-ben magántanár, 1909-ben rk. tanár, 1918-ban az élettani tanszéken ny. r. tanár. 1921-től a Szegedre áthelyezett egy. tanára, az orvosi vegytan professzora. 1927–1928-ban az egy. rektora. Jelentős biokémikus: a hasnyálmirigy enzimjének és a hemoglobinnak a biokémiai tulajdonságait kutatta. – Fm.: Élettani gyakorlatok (Bp., 1914); Über die Zersetzung des Deutfarbstoffs durch Trypsin (Szeged, 1922) – Irod.: Veress E.: R. B. (Orv. Hetil., 1927, 51. sz.).

Reisinger János (Győr, 1784. máj. 24. – Pest, 1852. febr. 12.) orvos, egy. tanár. 1806-ban a pesti orvosi karon szerezte orvosi oklevelét, sebészmesteri képesítését. 1807-ben Szegeden orvos, 1807-től a pesti orvosi karon a természetrajz tanszék h. tanára, 1810-től az állattan és az ásványtan tanára, 1848-ban nyugdíjba ment. 1825–1826-ban az egy. rektora. Jelentős botanikus és mineralógus, növény- és állatvédelemmel is foglalkozott. – Fm.: Enchiridion an­organosiae (Buda, 1820); Specimen ichthyo­logiae... (Buda, 1830); A nemek különbsége és elsősége természet-, boncz- és élettani tekintetben (Kolozsvár, 1845); Állattan a gerincze­sekről (I–II. köt., Buda, 1848) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).

Rejtő Sándor (Bp., 1888. jan. 20. – Bp., 1945. febr. 6.) orvos, egy. tanár. 1906-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, majd 1906–1908-ban a berlini fül-orr-gége klinika gyakornoka Jansen professzor mellett. 1908-ban egy. magántanár, 1915-ben a fülészet c. rk. tanára, 1929-ben ny. rk. tanára. 1926–1945-ben az Új Szent János Kórház főorvosa, eü.-i főtanácsos. A fül anatómiájával és élettanával foglalkozott. – Fm.: A fülgyógyászat kézikönyve (Bp., 1922) – Irod.: R. S. (Orv. Hetil., 1955).

Remetei Filep Ferenc (Nagyszeben, 1898. márc. 11. – Körmend, 1977. ápr. 3.) orvos, sebész. 1922-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1922–1923-ban Mezőhegyesen, 1923–1926-ban Pestújhelyen, 1926–1929-ben a szegedi sebészeti klinikán sebész, illetve tanársegéd, 1929–1931-ben Gyulán szanatóriumi sebész főorvos, 1931-től Körmenden főorvos, kórházigazgató. Közel 100 tanulmánya jelent meg nyomtatásban. 1958–1964-ben a Nyugat-Dunántúli Sebészcsoport elnöke, később díszelnöke. – Fm.: Körmend egészségügyének története (Kapronczay K.-lyal, Körmend, 1983).

Rencz Antal (Debrecen, 1901. jan. 26. – Debrecen, 1976. júl. 1.) orvos, röntgenológus, egy. tanár. 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1922–1930-ban a bp.-i Közp. Röntgen Lab.-ban Elischer Gyula munkatársa, 1930–1939-ben az intézmény igazgatója. 1939–1941-ben az Ungvári Áll. Kórház igazgató-főorvosa. 1946–1966-ban a debreceni I. sz. sebészeti klinika rtg-laboratóriumá­nak vezetője, egy. tanár. 1948-ban magántanár, 1953–1956-ban Albániában szaktanácsadó. Kutatási területe az rtg-diagnosztika szinte valamennyi kérdése, az emlőrák kezelése területén jelentős eredményeket ért el. – Irod.: Murányi K.: R. A. (M. Radiol., 1976, 4. sz.).

Reök Iván (Szeged, 1894. máj. 16. – Bp., 1967. nov. 1.) orvos, sebész, kisgazdapárti politikus. 1921-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1921–1924-ben bécsi gyakorló orvos, 1924–1929-ben Jugoszláviában, Újvidéken élt, magángyakorlatot folytatott. 1929-től az OTI pestújhelyi munkabizt. kórházának főorvosa. 1945-ben belépett a Kisgazdapártba és az orvoscsoport elnöke lett. 1945 novemberétől az Orvosszakszervezet alelnöke, 1946–1947-ben társelnök, 1948-ban ismét alelnök. 1945. nov. – 1949. máj.-ban parlamenti képviselő. 1945–1947-ben az Orsz. Közeü.-i Tanács és a Bp.-i Önkéntes Mentőegyes. igazgatótanácsának a tagja, 1947–1948-ban az Orsz. Luther Szövetség elnöke. 1950-től a Főv. Tanács tagja, 1945 után az Uzsoki u.-i Kórház sebész főorvosa. – Fm.: A sebész találkozik az istennel (Bp., 1942); A szellemi világ (Bp., 1948); Boldogság és szenvedés (Bp., 1948).

Reuter Camillo (Resicabánya, 1874. febr. 11. – Pécs, 1954. dec. 5.) orvos, egy. tanár. 1901-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, 1901–1914-ben a bp.-i egy. elme és idegklinikáján tanársegéd. Az I. vh. idején a zágrábi helyőrségi kórház parancsnoka, 1917-ben az elme- és idegkórtan egy. magántanára Bp.-en. 1918-tól a pozsonyi, 1920-tól a pécsi egy. orvosi karán az elme- és ideggyógyászat ny. r. tanára. 1945-ben vonult nyugdíjba. Elmekórtannal foglalkozott, de helytörténeti és népszerűsítő turisztikai írásai is megjelentek. – Fm.: Az elmekórtan haladása (Orv. Hetil., 1902); Adatok az elmebajok casuistikájához (Orv. Hetil., 1903); A terhesség alatt fejlődött elmezavar (Gyógyászat, 1903); A gyöngeelméjűség alapján fejlődő elmezavarok (Orv. Hetil., 1905); Ájulásszerű histeriás rohamok (Elme és Idegkórtan, 1908) – Irod.: Szállási Á.: R. C. (Orv. Hetil., 1974).

Rex Ferenc (Debrecen, 1886. márc. 17. – Debrecen, 1959. aug. 2.) gyógyszerész, szerkesztő, gyógyszer-nagykereskedő. 1908-ban gyógy­szerészi, 1914-ben gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1912-ben Debrecenben megalapította a Hatvani Pharmakoche­miai Laboratóriumot, amelyből a későbbiekben a Rex Chemiai Gyár és Gyógyszernagykereske­dés fejlődött ki. Ez a vállalat vetette meg az 1945 után létrejött Biogál Gyógyszergyár alapjait. 1930-tól szerkesztette a debreceni Orvosok és Gyógyszerészek Lapját. – Irod.: Baradlai J. – Bársony E.: A magyarországi gyógyszerészet története (Bp., 1930); Varga P.: R. F. (Gyógyszerészet, 1977, 17. sz.).

Réczey Imre (Pest, 1848 – Bp., 1913. okt. 31.) orvos, egy. tanár. 1871-ben a pesti egy. orvosi karán szerezte meg orvosi oklevelét, 1874-ben sebészmesteri képesítést is kapott. 1875-től a Rókus, 1885-től a Szt. István Kórház sebész főorvosa. 1876-ban egy. magántanár, 1884-ben c. rk. tanár, 1892–1913-ban a bp.-i I. sz. sebészeti klinika igazgatója és ny. r. tanár. 1886–1888-ban az Orv. Hetil. szerkesztője, 1890–1894-ben a Bp.-i Kir. Orvosegyes. elnöke. Plasztikai sebészettel és sérvműtétekkel foglalkozott, a Dollinger-iskola mellett a nevéhez fűződik a másik magyar sebészeti iskola megteremtése. Számos cikke jelent meg a Klinikai Füzetekben és különféle német folyóiratokban. Nagy részben ő írta a Pallas Nagy Lexikon sebészeti szócikkeit. – Fm.: Csontok rosszindulatú álképletei (Orv. Hetil., 1876); A tábori sebészet az utolsó 150 év alatt Poroszországban (Orv. Hetil., 1876); Az idült csípőizületi lob kezelésének mai elvei (1883); A vese kiirtásáról (Orv. Hetil., 1883); A mai sebészet fejlődése (Orv. Hetil., 1885); A bőralatti veserepedésekről (1890); A sebészeti gümős betegségek (Klinikai Füzetek, 1890); Sebgyógyítás drain nélkül (Orv. Hetil., 1895); Jegyzetek az általános sebészetről (Bp., 1900); A sebészet újabbkori fejlődése (Bp., 1910) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Borszéky K.: R. I. (Orv. Hetil., 1913); Schrächter M.: R. I. (Gyógyászat, 1913); Kapronczay K.: R. I. (Orv. Hetil., 1973).

Rényi Kázmér (Aranyosmarót, 1921. márc. 21. – Bp., 1969. máj. 5.) orvos, belgyógyász, orvosőrnagy. 1945-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1946–1950-ben kórházi belgyógyász, 1950-től hivatásos katonaorvos, 1950–1952-ben csapatorvos, 1952-től a Közp. Kat. Kórház belgyógyász főorvosa. A műtéti sokk belgyógyászati kérdéseivel, a sebészeti intenzív terápiával foglalkozott. – Irod.: R. K. (Honvédorv., 1969, 6. sz.).

Réti Endre (Bp., 1911. márc. 4. – Bp., 1980. ápr. 6.), orvos, orvostörténész, az orvos­tud. kandidátusa (1963). Orvosi tanulmányokat Bolognában, majd Párizsban végzett, itt szerzett orvosi oklevelet 1940-ben. Előbb a francia ellenállás partizán orvosa, majd hazatérése után munkaszolgálatos lett a szovjet fronton. Fogságba esése után csatlakozott a magyar partizánokhoz. 1945 után előbb pártfeladatokat teljesített, majd a TIT főtitkára lett. 1966-tól a Bp.-i Orvostud. Egy. Közp. Könyvtárának az igazgatója. Az 1950-es évektől foglalkozott orvostör­ténelemmel, 1958-tól az Orvostörténelmi Szak­csoport vezetőségi tagja, 1968–1970-ben a M. Orvostört. Társ. főtitkára, 1970–1972-ben elnöke, később tb. elnöke lett. 1970–1976 között a Nemzetk. Orvostört. Társ. főtitkár-helyettese, a Montpellier-i egy. tb. doktora (1974). Orvos­történelmi munkássága a hazai orvosi múlt majdnem minden területére kiterjedt, témáit főleg életutak kutatásában lelte meg. Közel 200 tudományos közleménye jelent meg hazai és külföldi szaklapokban. – Fm.: Magyar darwinista orvosok (Bp., 1963); Nagy magyar orvosok (Bp., 1954); A magyar orvosi iskola mesterei (szerk., Bp., 1969); Orvosi disszertációk (Bp., 1973). – Irod.: Birtalan Gy.: A múlt magyar orvostörténészei (Bp., 2002).

Réthi Aurél (Kaposvár, 1884. aug. 7. – Bp., 1976. máj. 21.) orvos, fül-orr-gégész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952). 1907-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1907–1909-ben külföldön ösztöndíjas, 1909–1911-ben a bp.-i I. sz sebészeti klinikán műtőnövendék, 1911–1914-ben a königsbergi egy. fül-orr-gégeklinikáján tanársegéd, 1914–1918-ban katonaorvosként különböző helyőrségekben kórházi sebész. 1919–1937-ben a bp.-i Zita Kórház fül-orr-gége főorvosa, 1937–1941-ben a Szt. István, 1941–1945-ben a Maglódi úti (ma Bajcsy-Zsilinszky) Kórház főorvosa, 1945–1967-ben a Rókus Kórház oszt. vez. főorvosa. 1947-ben ny. rk. tanár. A fül-orr-gégészet anatómiájával, szövettanával, élettanával és műtéttanával foglalkozott, több gégészeti műtéti eljárás kidolgozója (stenosis velopharyngealis, pha­ryngotomia, ozaena-műtétek, laryngectomia stb.). A gége rtg-vizsgálatára speciális rétegfelvételi technikát dolgozott ki. – Fm.: Chirurgie der Verengerungen der oberen Luftwege (Stuttgart, 1959) – Irod.: R. A. prof. 90 éves (Magyar Nemzet , 1974. aug. 7.).

Réthy Pál, Schlotterbeck (Szarvas, Békés vm., 1809. jan. 17. – Békéscsaba, 1896. ápr. 20.) orvos. 1836-ban a pesti orvosi karon szerzett orvosdoktori oklevelet. Tanulmányai befejezése után Békéscsabán működött, 1838-tól városi orvos. Nagy szerepe volt a himlőoltás bevezetésében. 1854-ben városi kórházat alapított. Foglalkozott orvosetikai kérdésekkel, érdekvédelemmel, csecsemőhalandósággal és orvostörté­nelemmel. – Fm.: Szegényeket ápoló- és kórintézet felállításáról Békéscsabán (Szarvas, 1847) – Irod.: Haas L.: Békés vármegye hajdana (I–II. köt., Pest, 1870).

Révész György (Kaposvár, 1915. márc. 26. – Bp., 1986. dec. 23.) orvos, fül-orr-gégész, egy. tanár, kandidátus (1963). 1940-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1940–1942-ben a Horthy M. Kórházban, 1942–1945-ben a Szabolcs u. Kórházban segédorvos, 1945–1951-ben a Rókus Kórház adjunktusa, 1951-től hivatásos katonaorvos, előbb a Közp. Honvédkórház, majd 1955-től a Tiszti Kórház fül-orr-gégeosztályának a vezetője, or­vosalezredes. 1967-től a SOTE fül-orr-gége kli­nikájának tszv. egy. tanára, klinikai igazgató. 1975-től az Orsz. Fül-orr-gégészeti Int. igazgatója. Foglalkozott a mechanikus-akusztikus transformatio műtéti helyreállításával, a gége mikrochirurgiai módszereinek hazai bevezetője. Közel 100 közlemény szerzője. 1966-tól a M. Fül-orr-gégészeti Társ. főtitkára, több hazai és külföldi társaság tagja, tb., illetve lev. tagja. – Fm.: Fül-orr-gégegyógyászat (Jakabfi J.-vel, Bp., 1973); Fül-orr-gégebetegségek (Bp., 1978) Irod.: R. Gy. (Orv. Hetil., 1987).

Révész Margit, Hrabovszky Józsefné (Bácsfeketehegy, 1885. aug. 25. – Bp., 1956. ápr. 21.) orvos, gyermekpszichológus. 1911-ben szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en. 1911-ben szellemi visszamaradott gyermekek számára magánintézetet alapított Budán, majd 1917-től a gyógypedagógiai főiskolán a kísérleti lélektan előadója. Gyermeklélektannal foglalkozott. – Fm.: Experimentelle Beiträge zur Psychologie der moralisch verkommenen Kinder (Bp., 1911); Az erkölcsileg züllött gyermek javító és gyógyító nevelésének pszichológiai irányelvei (Bp., 1918); A nő lélektana Kretschmar tanai szempontjából (Bp., 1924); Az erkölcsi fogyatékosok orvosi védelme (Bp., 1927); Az orvos szerepe a nehezen nevelhető gyermekek és fia­talkorúak fejlesztésében (Kalocsa, 1924); Háború sújtotta gyermekek (Köznevelés, 1948, 2. sz.) – Irod.: Környei B.: R. M. (Ideggyógy. Szle., 1956, 8. sz.).

Révész Vidor (?, 1886. – Bp., 1939. júl. 1.) orvos. Orvosi oklevelét 1910-ben szerezte meg Bp.-en. 1911-től szanatóriumi főorvos. Jelentős röntgen-diagnoszta. A M. Röntgen Társ. főtitkára (1924–1929), majd elnöke (1928–1932). – Irod.: Haas L.: R. V. (Gyógyászat, 1939).

Réz József Imre (Gyöngyös, 1756. nov. 2. – ?) orvos, szemész. A pesti egy.-en szerezte meg orvosi oklevelét 1781-ben. Nagyváradon, Aradon, Gyulán folytatott orvosi gyakorlatot, kapcsolatba került a magyar jakobinusokkal, 1794-ben felségsértésért bíróság elé került, 1795-ben halálra ítélték, de I. Ferenc az ítéletet bizonytalan ideig tartó várbörtönre változtatta. Spielbergben raboskodott. 1804-ben szabadult. Pesten szemorvos, 1809-ben franciabarátságért és felségsértésért ismét egy évre bebörtönözték. Szabadulása után feltehetően külföldre, Franciaországba távozott. – Fm.: Dissertatio inau­guralis de cataraca oculi (Pest, 1791) – Irod.: Kapronczay K.: R. J. (Orv. Hetil., 1981).

Rhorer László (Bp., 1874. okt. 18. – Bp., 1937. aug. 25.) orvos, egy. tanár. 1897-ben szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en, 1899-től tanársegéd, 1902-től magántanár az Állatorvosi Főisk.-án, 1907-től a bp.-i orvosi karon. 1908-ban c. rk. tanár az Állatorvosi Főisk.-án, 1910-ben uo. az orvosi fizika ny. r. tanára, 1923-tól a pécsi egy.-en az orvosi fizika és röntgenológia ny. r. tanára. Jelentős radiológiai kutatásokat végzett. – Fm.: A vizelet aciditásának elekt­rometrikus úton való meghatározása (Orv. Hetil., 1901); A fehérjék savkötőképességének meghatározása (Mathem. és Term. tud. Ért., 1902); Orvosi physikai chemia (Bp., 1911, 2. kiad. 1922); Physika (Bp., 1914) – Irod.: Orbán Gy.: A magyar radiológia úttörői. R. L. (M. Radiol., 1955, 1. sz.); Bugyi B.: A magyar radiológia története (Bp., 1975).

Richter Gedeon (Ecséd, 1872. szept. 23. – Bp., 1944. dec. 14.) gyógyszerész. Három éves gyakornokság után a kolozsvári tudományegy. gyógyszerészeti int.-ben kapott végbizonyítványt, majd Bp.-en bölcsészeti tanulmányokat is végezve 1895-ben szerezte meg gyógyszerész oklevelét az orvoskaron. Több pesti gyógyszertárban gyakornok, majd 1897–1901-ben Németországban, Franciaországban és Angliában és Olaszországban tanulmányozta a korszerű gyógyszertermelési eljárásokat. 1901-ben – örö­költ ecsédi birtokát eladva – megvásárolta az Üllői úti Fekete Sas patikát. Labor.-ban hazánkban elsőként állítottak elő organoterápiás készítményeket, főként állati szervekből (pl. a mellékveséből előállított vérnyomásemelő hatású adrenalint, amely Tonogen Suprarenále Richter néven került forgalomba). Ebből a laboratóriumból fejlesztette ki a későbbiekben Kőbányán Mo. első gyógyszergyártó üzemét, amelyhez kapcsolódóan utóbb külföldi képviseleteket (az első 1908-ban Milánóban) nyitott, illetve Bukarestben és Londonban leányvállalatot is létesített. A II. vh. éveiben a zsidótörvények rendelkezései nyomán vezetői működését megvonták, kitiltották saját gyárából. A nyilasok a vh. végnapjaiban a pesti Duna-parton meggyilkolták. – Irod.: R. G. Vegyészeti Gyár (Bp., 1927); Kapronczax K. – Magyar L. szerk.: A Richter Gedeon Rt. 100 éves története (Bp., 2001).

Richter Hugó (Kőszeg, 1887. aug. 21. – Bp., 1945. ápr. 24.) orvos, ideggyógyász. 1910-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1910–1912-ben gyakornok az ideggyógyászati klinikán, 1912-ben tanársegéd az agyszövettani int.-ben. 1924-től főorvos a bp.-i Zsidó Kórházban, 1928-ban egy. magántanár. Jelentős kutatásokat végzett a migrénnel és a tabesszel kapcsolatban. – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).

Rigler Gusztáv (Dunamocs, 1868. nov. 4. – Bp., 1930. aug. 30.) orvos, egy. tanár. 1891-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1891-től tanársegéd a közegészségtani int.-ben, Fodor József asszisztense a szerológiai kísérleteknél. 1899-től a közegészségtan ny. r. tanára a kolozsvári orvosi karon, majd Szegeden, 1926–1930-ban a bp.-i orvosi karon. Jeles tankönyvíró, gyakorlati kézikönyvek szerkesztője. Kutatási területe az iskolaegészségügy és a balneológia volt. Az állami tisztiorvosi tanfolyamok szervezője. – Fm.: Az egészségtani vizsgálatok módszerei (Bp., 1894); A typhus-bacillus vándorlása a talajban (Bp., 1898); Das Blut mit Typhusba­cillen inficierter Thiere (Fodor J.-fel, Bp., 1898); Közegészségtan és a fertőző betegségek (Bp., 1910); Az 1831.-iki cholera betörésének története (Kolozsvár, 1915); A közegészségtan és a járványtan rövid tankönyve (Bp., 1922) – Irod.: Andriska V.: R. G. (Orv. Hetil., 1930).

Ringelhann Béla (Eger, 1917. febr. 19. – Eger, 1999. ápr. 15.) orvos, orvostörténész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1958), doktora (1970). 1942-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. Tanulmányai befejezése után frontszolgálatra vezényelték, beteg­ellátás közben súlyos sebesülést szerzett, amiért leszerelték. 1943-tól a Szent Rókus Kórház kórbonctani, majd laboratórium-diagnosztikai részlegében működött. 1951–1964-ben az egri Megyei Kórház laboratóriumi főorvosa. Főleg a hematológia, azon belül az anaemiák, az erit­ropoésis és a hemolizis kérdéseivel foglalkozott. 1964-ben a Ghanai Tud. Akad. Közegészségtani Int.-nek a tud. főmunkatársa lett, az afrikai haemoglobinopathiák tanulmányozásával bízták meg. A laboratóriumot átszervezte, amely az újonnan megalapított (1966) Ghanai Orvos­tud. Egy. klinikai-kémia tanszéke lett, ennek tszv. egy. tanárává nevezték ki. Sokrétű kutatásai során szűrővizsgálatokat szervezve kutatta a nyugat-afrikai populációban az alfa-thalassae­mia gén előfordulásának gyakoriságát, majd mindezek alapján a thalassaemia africanát önálló mutaciónak minősítette. Hazatérése után (1973) a SOTE II. sz. belklinikájának, majd 1974–1975-ben az ORFI labor.-ának a főorvosa lett. A hematológia vezető nemzetközi folyóirataiban publikált, tagja lett a Nemzetk. Haematológiai Társ.-nak, a Nemzetk. Kémiai Szöv.-nek, a Ghanai Biokémiai Társ.-nak. Hazatérése után a hazánkban előforduló béta-thalassanemia molekuláris karakterizációjával és a haemoglobin­opathiák hazai szűrővizsgálatainak megszervezésével foglalkozott. Súlyos betegsége miatt nyugdíjba vonult, és ekkor kezdett el elmélyültebb módon foglalkozni a magyar orvostör­ténelemmel. Előbb az egri orvosi iskola történetét (1979), majd a haemaglobinopathiák, a malária, a Magyarországon előforduló fertőző betegségek és járványok történetét, a klinikai kémia fejlődését tanulmányozta. A M. Orvos­tört. Társ. alelnöke (1976–1990), majd tb. alelnöke volt. Megkapta a Zsamboky János- (1984), a Weszprémi István- (1990), valamint a Jendrassik Ernő-emlékérmet (1985). Több alkalommal a Markusovszky-díjat. – Fm.: Nyugat-afrikai haemoglobinopathiák inclusive thalassaemiák összefoglaló ismertetése (Ko­noety Ahulu-val, Ferrara, 1970) – Irod.: R. B. (Orvostört. Közl., 2001).

Ritoók Zsigmond (Nagyvárad, 1870. jan. 5. – Bp., 1938. okt. 1.) orvos, egy. tanár. 1893-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1893–1895-ben az I. sz. belklinikán gyakornok, 1902-ig tanársegéd, 1910-ben egy. magántanár, 1911–1935-ben a Rókus Kórház főorvosa, 1931-ben c. rk. tanár, 1933–1935-ben a fővárosi közkórházak igazgatója, 1903–1908-ban az Igazságügyi Orvosi Tanács tagja, 1909–1917-ig jegyzője, 1920–1938-ban elnöke. – Fm.: Adatok az arterio-sclerosis aetiológiai viszonyaihoz (Orv. Hetil., 1896); A szívzörejek diagnosztikus értékéhez (Klin. Füz., 1899); Vitás kérdések az endocarditisek pathogenesisé­ben (Orv. Hetil., 1906); A verőérrendszer hypo­plasiája (Orv. Hetil., 1906, 41. sz.); Az élőbeli vérnyomásmeghatározás értékéről (Orv. Hetil., 1909) – Irod.: R. Zs. (Orv. Hetil., 1938, 51. sz.).

Robay János, Romich, Achmed pasa (Újvidék, 1819. – Bagdad, 1855. szept. 10.) orvos, honvédorvos, török vezérorvos. 1846-ban szerzett orvosi oklevelet a bécsi Katonaorv. Akad.-án, Itáliában teljesített szolgálatot. A szabadságharcot – főtörzsorvosként – a 12. huszárezreddel együtt küzdötte végig, 1849 szeptemberében török földre menekült, Vidinben felvette az iszlám vallást, és török katonaorvos lett. Achmed pasa néven vezérorvosként szolgált Egyiptomban, majd Irakban. A bagdadi lázadás leverésekor halt meg. – Irod.: Kapron­czay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3-4.sz.).

Rochel Antal (Neukirchen, Ausztria, 1770. jún. 18. – Graz, Ausztria, 1847. máj. 12.) orvos, botanikus. Csehországi és angliai tanulmányok után a bécsi Josephinumban 1792-ben sebészorvosi diplomát szerzett. 1792-től katonaorvos. Francia fogságba esett, Franciaország­ban és Belgiumban élt. 1798-ban Angliában, 1800-ban Morvaországban magánorvos, majd Mo.-on telepedett le. 1820-ban a pesti egy. füvészkertjének főkertésze lett, 1840-ben vonult nyugdíjba. A Bánság flórájának leírója, jeles növényföldrajzi művek szerzője. – Fm.: Gele­genheits – Bemerkungen über den Zustand und die mögliche Cultur der Sandhügel im... Gränz – Regiments – Beziske (Pest, 1820); Naturhistorische Miscellen über den nord­westlichen Karpath in Ober-Ungarn (Pest, 1821); Plantae Banatus Rariores... (Pest, 1828); Botanische Reise das Banat (Pest, 1838) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).

Rodé Iván (Bp., 1910. nov. 6. – Bp., 1989. júl. 13.) orvos, radiológus, az orvostud. doktora (1957). 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1936-tól az Eötvös Lóránd Rádium és Röntgen Int. munkatársa, 1951-től az Orsz. Onkológiai Int., 1960-tól az OTKI munkatársa, sugárterápiával fogl. részlegek vezetője. Nevéhez fűződik az első magyar onkoradiológiai tanszék és az ilyen irányú szakképesítés megszerzésének megszerve­zése. 1958-ban ő indította be Mo.-on az első kobaltkészüléket, 1970-ben installálta körkörös gyorsítóval az ultrafeszültségű sugárkezelést. Számos tanulmány, idegen nyelven megjelent könyv fűződik a nevéhez, ezek mind forrásértékűek. – Fm.: A rádiumtherápia alapelvei (Bp., 1948); A rák sugárterápiája (Bp., 1952); Általános sugárterápia (Bp., 1962); Die kli­nischen und strahlenbiologishcne Wigen­schaften des Melanoblastoms (Bp., 1962); A konvenciós sugárterápia indikációs területe a rosszindulatú daganatok kezelésében (Bp., 1976); Őszinte szavak a rákról (Bp., 1977); Klinikai onkoradiológia (Bp., 1984).

Román József (Szamosújvár, 1908. jún. 13. – Bp., 1970. júl. 17.) orvos, egészségügyi miniszter. 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932–1941-ben körorvos, 1941–1944-ben katonaorvos, 1945–1955-ben Fejér, majd Csongrád m. tiszti főorvosa. 1955. febr. 19. és 1956. okt. 24. között egészségügyi miniszter. 1957–1959-ben az OÉTI tud. főmunkatársa, 1959–1970-ben a Szt. László Kórház főorvosa. – Irod.: R. J. (Orv. Hetil., 1970, 41.sz.).

Rómer István (Nagysáros, 1788. dec. 26. – Bécs, 1842. júl. 30.) gyógyszerész, gyógysze­részvegyi gyár tulajdonosa. Bécsben és Pesten tanult, a bécsi egy.-en szerzett gyógyszerészi oklevelet 1814-ben, majd katonagyógyszerész lett. 1832-ben Bécsben vegyi gyárat alapított, Irinyi Jánostól megvette a zajtalan dörzs-gyufát, és szabadalom alapján 1837-től gyártani kezdte. Bécs külvárosában ingyen gyermekkórházat alapított, és tartott fenn – Fm.: Über die was­serdichte und vor dem Feuer schützende Far­benmasse für Schindeldächer (Bécs, 1829) – Irod.: Lósy-Schmidt E.: A foszforos gyufa (Bp., 1935).

Romhányi György (Szár, Fejér vm., 1905. szept. 15. – Pécs, 1991. aug. 29.) orvos, kórboncnok, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1968), az MTA tagja (lev. 1982, r. 1987), 1967-től a hallei Leopoldina Német Term. tud. Akad. tagja, Akadémiai Díjas (1973), Állami Díjas (1975). 1923–1928-ban a bp.-i egy.-en tanult, 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét. 1930-ban Bécsben, 1931-ben Berlinben (mindkét helyen a Collegium Hunga­ricum tagjaként), 1938-ban Helsinkiben végzett kutatásokat. 1928-tól a bp.-i egy. II. sz. kórbonctani int.-ben externista, 1929-től gyakornok, 1931-től tanársegéd, 1925–1944-ben adjunktus. 1929-től a vérképzőszervek kórbonctana és kórszövettana c. tárgykör magántanára. Emellett 1933–1944-ben az irgalmasrend kórházának a kórboncnok főorvosa. 1946-tól Szombathelyen a városi és m.-i kórházban előbb h., majd rendes (1948–1951) kórboncnok főorvos. 1951–1976-ban Pécsett az egy. kórbonctani tsz. tszv. egy. tanára, a kórbonctani int. igazgatója. A funkcionális patológiának, a szubmikroszkópos szerkezet kutatásának és a polarizációs mikroszkópia alkalmazásának kiemelkedő szakértője. Jelentős eredményeket ért el a szervezetben lerakódó amyloid és a rugalmas rostok szerkezetének feltárásában. Tiszteletére a M. Pathol. Társ. 1994-ben R. Gy.-emlékérmet alapított. – Fm.: Új színesrög­zítési eljárás (M. Pathol. Társ. munkái, 1941); A vesehámsejtek funktionalis és szubmik­roszkópos szerkezetéről (Kísérletes Orvostud., 1949); Über die submikroskopische Struktur der Amyloid (Schweitzerische Zeitschr. für Pathologie und Bakteriologie, 1949); Submic­roscopic structure of elastic fibres as observed in the polarization microscope (Nature, 1958); Über die submikroscopische strukturelle Grund­lage der metachromatischen Reaction (Acta Histochemia, Jena, 1963); Törekvéseink a mikroszkópos morphológiától a finom szerkezeti kutatás felé (Pécsi Orvostud. Egy. évk., 1976/77, 1978); Topooptikai reakciók és szerepük a biológiai ultrastruktura-kutatásokban (Bp., 1988) – Irod.: R. Gy. (in: Hallama E.: „Fele játék, fele gyötrelem”. Tudósportrék, 2. kiad., Pécs, 1986); Kelényi G.: R. Gy. (M. Tud., 1992); Kádas I.: R. Gy. (Bp., 1995).

Romhányi József, 1935-ig Reichenbach (Szár, 1908. márc. 11. – Bp., 1976. máj. 5.) orvos, gyermekgyógyász, egy. tanár. 1932-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1932–1933-ban uo. az I. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1933–1946-ban tanársegéd az I. sz. gyermekklinikán. 1945–1952-ben a Csepeli Kórház gyermekgyógyász-főorvosa. 1953-tól ismét az I. sz. gyermekklinika tanársegéde, 1957-től adjunktusa, 1961-től docense, 1966-tól c. egy. tanár. Elsősorban hematológiával foglalkozott, a leukémia területén ért el eredményeket. – Irod.: R. I. (Orvosegyetem, 1976. jún. 7.).

Romváry József (Nagybittse, 1915. nov. 13. – Bp., 1983. dec. 8.) állatorvos, az állat­or­vostud. doktora (1977). 1939-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en, 1941-ben doktori címet kapott. 1941–1945-ben járási állatorvos, 1944-ben állatorvosi tiszti vizsgát tett. 1946-tól az Orsz. Állateü. Int.-ben osztályvezető, 1952-től az MTA Állatorvostud. Kut. Int.-be került tudományos munkatársként, majd 1960-ban tud. főmunkatárs, 1976-ban tud. igazgatóhelyettes. Állatjárványtannal foglalkozott, bizonyította a humán influenzavírus jelenlétét az állatokban, a zoonozisok (állatról emberre terjedő járványbetegségek) jeles kutatója. 1970–1972-ben FAO-szakértő, a WHO influenzabizottságának tagja. – Fm.: Arbovírusos zoonózisok (Bp., 1982).

Róna Sámuel (Halas, 1857. ápr. 1. – Bp., 1910. febr. 5.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár. 1881-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Bp.-en, majd Bécsben Kaposi Móric gyakornoka volt. 1882-től a Szent Rókus Kórház bőrgyó­gyásza, 1884-től a bőr- és nemibetegségek klinikán tanársegéd, 1886-ban a szegénybetegek részére ambulatóriumot nyitott, 1887-től főorvos, 1899-től ny. c. rk. tanár. Szifilisszel, annak kórtanával foglalkozott. – Fm.: Buja vagy nemi betegségek (Bp., 1894).

Rónai Mihály (Eger, 1879. nov. 18. – Bp., 1945. jan. 10.) állatorvos, író. 1901-ben szerzett állatorvosi oklevelet Bp.-en, majd doktorátust. 1901-től a főv. főállatorvosa, 1940-ben állateü.-i főtanácsosként ment nyugdíjba. 1904 és 1910 között számos novellája jelent meg a Népszavában, a Pesti Hírlapban, a Hét és a Nyugat c. lapokban. 1910-ben megsüketült, ezután csak elméleti munkákat írt. 1905-ben megalapította a Vágóhidi Szemlét, amelyet 1914-ig szerkesztett. 1919-ben az Állatorvosi Közlönyt is szerkesztette. 1920 és 1945 között kórbonctani kutatásokat végzett, összehasonlító patológiával foglalkozott. 1945 januárjában a nyilasok meggyilkolták. – Fm.: Constitutio melanotica (Bp., 1927) – Irod.: Gellért O.: Egy író élete a Nyugat szerkesztőségében (Bp., 1962).

Rosas Antal (Pécs, 1791. dec. 31. – Bécs, 1855. máj. 31.) orvos, egy. tanár. 1805-ben kezdte el orvosi tanulmányait a pesti egy.-en, 1811-ben Bécsben folytatta, 1814-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1816-ban sebészmester lett. 1816-tól az Allgemeine Kranken­haus másodorvosa, majd Beer szemklinikáján asszisztens. 1819-ben meghívták a padovai egy.-re tanárnak, ahol szemkórházat is alapított. 1821-től Bécsben a szemészet ny. r. tanára. Több külföldi társaság tagja. – Fm.: Breve sag­gio sull’ottalmia, che negli anni 1822 e 1823 etc. (Venezia, 1824); Handbuch der theoreti­schen und praktischen Augenheilkunde (Bécs, 1830); Lehre von den Augenkrankenheiten... (Bécs, 1834) Irod.: Bartók L.: A magyar szemészet története (Bp., 1955); Kapronczay K.: R. A. (Orv. Hetil., 1980, 45. sz.).

Rosta János (Bp., 1926. ápr. 29. – Bp., 1977. máj. 13.) orvos, gyermekgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1970). 1950-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1950–1960-ban a bp.-i I. sz. gyermekklinika munkatársa, 1955–1956-ban a Koreai m. Kórház gyermekosztályát vezette, 1960–1977-ben a bp-i II. sz. női klinika újszülött osztályának a vezetője. Az újszülött kor patológiájával, a sárgaság kérdésével foglalkozott. 1966–1977-ben a M. Gyermekgyógyász Társ. főtitkára, 1968-ban alapítója a M. Pediáter c. folyóiratnak, amelynek főszerkesztője haláláig. 1968-ban az Orv. Hetil. Markusovszky-díjasa. – Fm.: A veszélyeztetett magzat és újszülött ellátása (Bp., 1973); Perinatalis medicina (Bp., 1979); Egész­ségügyi ABC (Bp., 1966) – Irod.: R. J. (M. Pediáter, 1977, 2. sz.).

Rostás Judit, Vámos Lászlóné (Makó, 1925. ápr. 3. – Bp., 1974. szept. 10.) orvos, or­vosalezredes. 1950-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1951–1955-ben a bp.-i orvosi kar Közeü.-i Int. munkatársa. 1955-ben katonaorvos lett, 1955–1957-ben a Koreai m. Kórház laboratóriumának a vezetője. 1957-től a Közp. Kat. Kórház laboratóriumának a főorvosa. A laboratóriumi gyorsdiagnosztika kér­déseivel foglalkozott. – Fm.: Egészségtani ismeretek a tanító- és óvónőképző intézetek számára (I–II. köt., Bp., 1959) – Irod.: R. J. (Honvédorvos, 1974, 10. sz.).

Rostás Oszkár (Bp., 1899. jún. 25. – Bp., 1968. nov. 6.) orvos, politikus. 1926-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1926-tól körorvos, biztosítási orvos, a baloldali mozgalmak résztvevője. 1938-ban Franciaországba emigrál, kórházi orvos, 1940–1943-ban internálták, 1943-ban hazatért. 1945–1951-ben üzemeü.-i szervező, 1951–1954-ben az Eü. Min.-ban főosztályvezető, 1954–1957-ben az OMI igazgatója. 1957–1958-ban az Eü.-i Min. titkárságvezetője. – Irod.: R. O. (Népegészségügy, 1968, 6. sz.); R. O. (Orv. Hetil., 1968, 51. sz.).

Rosztóczy Ernő (Kalocsa, 1899. jan. 22. – Hódmezővásárhely, 1969. jún. 9.) orvos, sport­orvos. 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1923–1940-ben a szegedi élettani int.-ben tanársegéd, 1936-ban magántanár. Kutatási területe a sportorvostan, a kardiológia és a táplálkozástan. – Fm.: Időszerű sportorvosi kérdések (Bp., 1938); Gyakorlati útmutatás az EKG felhasználásáról (Szeged, 1941) – Irod.: R. E. (SZOTE Évk., 1970).

Róth Albert (Nagybecskerek, 1814. nov. 19. – Arad, 1879. dec. 7.) orvos, megyei főorvos. 1841-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. Majd Pozsonyban hírlapíró és gyakorló orvos, 1848-tól Torontál vármegye főorvosa, honvédorvos. 1850-ben Aradon telepedett le, 1861-től városi főorvos. Orvosmeteorológiával foglalkozott. Írásai az Orv. Hetil.-ban, a Gyógyászatban, a Természetvizsgálók Munkálataiban és a napi sajtóban jelentek meg. – Fm.: Dissertatio inauguralis politi­co-medica de influxu sexus sequioris in vi­tam et statum (Pest, 1841); A lippai gyógyforrás ismertetése (Arad, 1871).

Róth Dániel (Nagyszeben, 1801. dec. 22. – Jaşi, 1859. aug. 25.) orvos, román udvari orvos, homeopata. Evangélikus lelkész a jászvárosi közösségben, majd 1848-ban Münchenben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1849-ben a honvéd csapatok elől Romániába menekült, újból Jaşiban telepedett le. Gyakorló és homeopata orvos, 1854-től a román fejedelem udvari orvosa, a fejedelmi hadsereg főtörzsorvosa. – Fm.: Dissertatio de mutuo animae et corporis commercio (Nagyszeben, 1824).

Rothman Ármin (Nagycséb, 1860. okt. 30. – Bp., 1932. júl. 19.) fogorvos. 1883-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1884-től a fogászati int.-ben dolgozott Árkövy József mellett, 1891-ben a fogak kór- és gyógytanának egy. magántanára. 1887–1932-ben a bp.-i Poliklinika főorvosa. A M. Fogorv. Egyes.-nek az elnöke (1926–1930). Kutatási területe a fogászati szövettan és fogbél kórtana. – Fm.: Az izommagvakról (Bp., 1885); Patho-Histologie der Zahnpulpa und Wurzel­haut (Stuttgart, 1889); Az orvosi mentés kézikönyve (többekkel, Bp., 1891) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965).

Rotter Lilian (Bp., 1886. máj. 6. – Bp., 1981. máj. 20.) orvos, pszichoanalitikus. 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon. Előbb gyermekorvos, majd 1930-tól pszichiáter, Hermann Imre tanítványa, egyik alapítója a m. pszichoanalitikai iskolának. Elsősorban a pszichoszexuális fejlődéssel foglalkozott, a női szexualitást és az anya–gyermek kapcsolatot vizsgálta. Egyik alapítója a M. Pszi­choanalitikai Egyes.-nek, 1945-ben egyik szer­vezője a fővárosi pszichohigiéniás szolgálatnak. 1950-től laboratóriumi orvosként működött. – Fm.: A női genitalitás pszichológiájáról (Bp., 1933); A gyermek lelki fejlődése (Bp. 1946) – Irod.: R. L. (M. Pszichol. Szle, 1981, 6. sz.).

Rózsahegyi Aladár (Nagykálló, 1855. aug. 4. – Kolozsvár 1896. jan. 27.) orvos, egy. tanár. 1878-ban szerzett orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1877-től tanársegéd a bp.-i Közegészségtani Int.-ben. 1878-ban egy európai orvosi bizottsággal a helyszínen tanulmányozta a nagy oroszországi pestisjárványt. 1881-ben az iparegészségtan magántanára, 1883-tól a kolozsvári orvosi karon a közegészségtan ny. r. tanára, a közeü.-i tanszék igazgatója. Járványüggyel, iparegészségtannal, településhigiéniával, ipari megbetegedésekkel foglalkozott. Elsőként mutatta ki az anilinfestékek baktericid hatását, a kemoterápia egyik első alkalmazója. Tüdőbajban halt meg. – Fm.: A baktériumokról (Bp., 1887) – Irod.: Kapronczay K.: R. A. (Orv. Hetil., 1980, 40. sz.); Kapronczay K.: R. A. és Fodor József levelezése (Orv. tört. Közl., 1974, 72. sz.).

Rózsay József, Rosenfeld (Lakompak, 1813. – Balatonfüred, 1885. máj. 19.) orvos, or­vostörténész, az MTA lev. tagja (1804). 1838-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, majd Bécsben volt gyakorló orvos. Az 1848–1849-es szabadságharc alatt honvédorvos, több tábori kórház parancsnoka. 1850-ben a pesti szegényház orvosa lett. 1861-től a pesti izr. kórház igazgatója. Gerontológiával és ókori orvostörténelemmel foglalkozott. – Fm.: Gyó­gyászat a hébereknél és zsidó orvosok a középkorban (Pest, 1862); A véredényrendszer és a légzőszervek aggkori változásai, kórbonctani és élettani tekintetben (Pest, 1864); Észleletek az aggkor élettani és kórtani változatai köréből (Pest, 1865); Adatok a hagymáz ok­tanához (Pest, 1867); Az orvos- és természettudományok legújabbkori haladása (Bp., 1873); A hullák elégetéséről (Bp., 1874); Börtönügy (Bp., 1879) Irod.: Batizfalvy S.: R. J. (Emlékbeszéd, 5., Bp., 1881); R. J. (Orv. Hetil., 1885, 25. sz.).

Rozsnyay Mátyás (Szabadszállás, 1833. máj. 14. – Arad, 1895. aug. 5.) gyógyszerész. Bécsben és a pesti egy.-en tanult gyógyszerészetet. 1861–1874-ben Zombán, azután Aradon volt gyógyszerész, gyógyszertártulajdonos. A kinin készítményeket finomította, amiért 1875-ben a M. Természetvizsgálók fiumei vándorgyűlésének aranyérmét nyerte el. Sakkszakíró is volt. – Fm.: A kinalt, chinint miképen lehetne elkészíteni, hogy az keserű ízét veszítené... gyerekeknek is könnyen adagolható legyen (Gyógyszerészi Hetil., 1871, németül: Arad, 1878); Studien über die quantitative chemische Analyse der China-Alcaloide... (Arad, 1878); Négy új találmány (Arad, 1878) – Irod.: Schédy S.: R. M. (Gyógysz. Hetil., 1896, 29. sz.)

Rubányi Pál (Bp., 1904. júl. 20. – Bp. 1984. dec. 25.) orvos, sebész, egy. tanár, az or­vostud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1954). 1927-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1928-tól a bp.-i sebészeti klinikán tanársegéd. 1949-től a III. sz. sebészeti klinika adjunktusa, 1950-ben magántanár. 1951-ben a I. sz. sebészeti, 1953-tól a II. sz. sebészeti klinika tszv. egy. tanára, 1963-tól az I. sz. sebészeti klinika igazgatója. 1954-től az MTA Seb. Szakmai Biz.-nak, később Főbiz.-nak a tagja. 1951–1968-ban az Eü.-i Min. vezető fősebésze, az ETT elnökhelyettese, haláláig az Orsz. Sebészeti Int. igazgatója. 1969–1974-ben a SOTE rektorhelyettese, 1975-ben nyugalomba vonult, az egyetem szaktanácsadója. Az Acta. Chir. Hung., majd a M. Sebészet főszerkesztője, több hazai és külföldi szaklap szerk. bizottságának a tagja. A korszerű sebészet egyik úttörője, a nyelőcső, a gyomorrák, valamint a hipertónia sebészeti megoldásaival foglalkozott. – Fm.: Általános sebészet (Bp., 1972) – Irod.: R. P. (Orv. Hetil., 1985, 3. sz.).

Rudnai Ottó, Reinhardt (Lovrin, 1917. febr. 14. – Bp., 1986. szept. 6.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1960). 1943-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1943-tól az OKI munkatársa, 1944-ben adjunktus, 1950-től tud. főmunkatárs, 1960-tól osztályvezető, 1970–1975-ben a mikrobiol. oszt. főosztályvezetője, 1975–1985-ben főigazgató-helyettes. 1948-ban tiszti-, 1959-ben közegészségügyi-, sportorvosi szakorvosi oklevelet szerzett. 1955-től a higiénikus-képzés vezetője, 1974-től főisk. tanár az OTKI főiskolai karán. 1977-től az OTKI-ban a közegészségügyi-jár­ványügyi tanszék tszv. egy. tanára. Elsősorban dizentériával, poliomyelitisszel, salmonellozissal és morbillival foglalkozott. A M. Hygienikusok Társ. főtitkára, majd elnöke. – Fm.: A fertőző betegségek elleni küzdelem gyakorlata (Bp., 1954); Általános és részletes járványtan (Bp., 1954); Dysentéria (Bp., 1955); Járványtan (Bp., 1961); A járványügy gyakorlati kérdései (Bp., 1968) – Irod.: R. O. (Egész­ségtudomány, 1986).

Ruland János Dávid (Regensburg, 1585 – Pozsony, 1648. okt. 17.) orvos. Előbb bölcseleti doktor, majd orvosdoktor Wittenbergben. 1615-ben Pozsonyban telepedett le, a város orvosa lett. 1622-ben magyar nemességet kapott. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica (Wittenberg, 1610); Pharmacopoea Nova in qua reposita sunt stercora (Leutschoviae, 1644) Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929).

Rupp Nepomuk János (Pest, 1808. jan. 10. – Bp., 1881. ápr. 23.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét a pesti egy. orvosi karán szerezte meg. Jelentős szerepet játszott az 1831. évi kolerajárvány Nógrád vm.-i leküzdésében. 1831–1834-ben európai tanulmányúton járt, elsősorban a nyugat-európai orvosi-eü.-i közigazgatás és rendtartás kérdéseit tanulmányozta. 1834–1844-ben, majd 1849–1860-ban az orvosi kar jegyzője, 1844-től 1872-ig az államorvostan tanára, 1866–1867-ben az egy. rektora, több alkalommal kari dékán. 1868-tól az Orsz. Köz­eü.-i Tanács tagja, első elnöke, az Orv. Könyvkiadó Társulat elnöke (1863–1881). Elsősorban igazságügyi orvostani kérdésekkel foglalkozott. – Fm.: A cholerának nem ragadós voltáról (Pest, 1831); Történeti beszéd az orvoskar századik ünnepére (Buda, 1871) – Irod.: R. N. J. (Orv. Hetil., 1881, 25. sz.).

Rusvay Kálmán (Jászapáti, 1895. szept. 20. – Kecskemét, 1982. júl. 2.) állatorvos. 1924-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en, majd 1924–1934-ben az Állatorv. Főisk. belorvosi tanszékén gyakornok, tanársegéd. 1934–1946-ban járási állatorvos Szekszárdon, Adony­ban, Kiskunfélegyházán, Zomborban, Nagyatádon és Keszthelyen. 1946-tól Kecskeméten élt, 1946–1956-ban Bács-Kiskun m. főállatorvosa, 1956–1960-ban a kecskeméti állatkórház igazgatója. A Jászság és a jászok történetével, valamint az állatorvoslás történetének kérdéseivel foglalkozott. – Irod.: R. K. (M. Állatorvosok Lapja, 1952, 11. sz.).

Rusznyák István (Bp., 1889. jan. 22. – Bp., 1974. okt. 15.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1946, r. 1946, ig. 1946–1949), Kossuth-díjas (1949, 1956). 1911-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1910–1911-ben uo. az I. sz. kórbonctani int.-ben munkatárs, 1911–1931-ben a II. sz. belklinikán tanársegéd, 1926-ban magántanár, 1928-ban adjunktus, 1931–1945-ben a szegedi orvosi karon a belgyógyászat ny. r. tanára, a belgyógyászati klinika igazgatója, 1937–1938-ban dékán, 1945–1946-ban a bp.-i II. sz., 1946–1970-ben az I. sz. belklinika igazgatója. 1954-től az MTA Kísérleti Orvostud. Kut. Int. igazgatója, 1949–1970-ben az MTA elnöke. Jelentős politikai tisztségeket is betöltött 1946–1950-ben a M.-Szovjet Baráti Társ. elnöke, 1945–1967-ben országgyűlési képviselő, 1949–1958-ban az Elnöki Tanács tagja. Tudományos kutatásaival új megvilágításba helyezte a nyirokerek élettanát, kórtani jelentőségét. A szív, a máj, a tüdő és a vese megbetegedéseivel, valamint az ödéma kóroktanával foglalkozott. Egyik felfedezője volt a flavon-vegyületek szerepének. A SZOTE és a moszkvai Lomonoszov Egy. díszdoktora. A szovjet, a lengyel, a jugoszláv, az NDK, a svájci, a csehszlovák, a román tud. akadémiák tb. tagja, számos külföldi társ. tb., lev. és r. tagja. 1945–1948-ban főszerkesztője az Orv. Lapjának, 1948–1949-ben az Orv. Hetil.-nak, 1950-től az Acta Med. Hung.-nak. – Fm.: A máj és epeutak betegségei (Bp., 1933); A hiányos és egyoldalú táplálkozás (Bp., Debrecen, 1940); A nyirokkeringés élet- és kórtana (Bp., 1955) – Irod.: Stark E.: R. I. (M. Tud., 1975, 7. sz.); Szent-Györgyi A.: R. I. (Acta Med. Hung., 1975, 3-4. sz.).