Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

P

P

Pacséry Imre (Őrszállás, 1900. dec. 10. – Bp., 1980. jan. 25.) orvos, ipareü.-i szakértő, az orvostud. kandidátusa (1952). 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1924–1928-ban OTI orvos, 1928–1929-ben Rockefeller-ösztöndíjas a Harvard Egyetemen, 1930–1934-ben az OTI vezérigazgatóság orvostit­kára. 1934-ben megszervezte az Orsz. Ólomvizsgáló Állomást, 1934–1949-ben az OTI ipareü.-i oszt. vezetője. 1973-tól a XIV. Ker. rendelőint. tanácsadója, üzemorvos. Az ólommérgezések, az aromás nitro- és amino-vegyü­letek okozta eü.-i károsodások, foglalkozási eredetű rákbetegségek, káros anyagok okozta megbetegedések és általában az ipari megbetegedések szakértője. Jeles szakíró. Több mint 60 tudományos közleménye jelent meg. – Fm.: Az iparegészségügyi vizsgálatok metodikája (Magos L.-val, Bp., 1960); Foglalkozási ártalmak a műanyagiparban (Vincze Erzsébettel, Bp., 1961) Irod.: In memoriam P. I. (Me­dicus Univ., 1980, 3. sz.).

Pados János (Dunaföldvár, 1820. jún. 21. – Nemestördemic, 1892. jún. 22.) orvos, r. k. pap. A teológiát Székesfehérváron végezte, itt szentelték r. k. pappá 1843-ban. A szabadságharc idején tábori lelkészként szolgált, amiért 1849-ben Aradon hat évi várfogságra ítélték. 1853-ban szabadult, a Károlyi-családnál lett nevelő. 1861 és 1867 között orvostudományt tanult Pesten, 1867-ben orvosdoktorrá avatták. 1868–1872-ben Zsámbékon plébános, de visszavonult egyházi hivatalából, és tanulmányútra ment, Európa orvosi karait tanulmányozta. Hazatérése (1877) után Nemestördemicen élt ny. lelkészként, szegénybeteg-gondozással foglalkozott. 1862-ben jelent meg Machiavelli­-fordítása (Értekezések Titus Livius római történeteinek X első könyve fölött cínmel)- – Fm.: A rómaiak nagysága és hanyatlása (Montesquieu után, Pest, 1856); Myrtuslombok (költeményfüzér, Pest, 1861); Úti jegyzetek levelekben (Pest, 1863); Utazási napló (Bp., 1890) – Irod.: Agárdi F.: A nagyvilág magyar vándorai (Bp., 1955).

Paeken Keresztély (Rozsnyó, 1730. – Szentpétervár, 1779.) orvos, orosz államtanácsos. 1751-ben Wittenbergben szerzett orvosdoktori oklevelet, 1755-ben Moszkvába távozott. 1760-tól a szentpétervári katonai kórház főorvosa, a Sebészképző Akad. tanára, 1763-tól az Orosz Orvosi Kollégium tagja, 1764-től államtanácsos. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de causais et effectis Pletorae (Wittenberg, 1751); Pharmacopea Rossica... (Szent­pétervár, 1765, 1778, 1779, 1782); Ars me­dendi... (Szentpétervár, 1765).

Paikert Alajos (Jeleny, Cseho., 1831. okt. 14. – Bp., 1914. nov. 1.) orvos, orvostábornok. 1856-ban szerzett orvosi oklevelet a bécsi Jo­sephinumban, majd Padovában is tanult. Katonaorvos, több hadjáratban vett részt. 1887-től a 4. hadtest orv. főnöke (ezredes, 1894-től ve­zértörzsorvos (tábornok). Sokat tett a katonaorvos-képzésért, a járványok (tífusz, kolera) leküzdéséért, Bp. ivóvízellátásáért.

Pajor Sándor (Melcsic, Horváto., 1861. nov. 4. – Hajdúság (?), 1950.) orvos. Orvosi tanulmányait Bécsben és Bp.-en végezte, itt avatták 1885-ben orvosdoktorrá. 1886-tól a Rókus Kórházban, később (1888-tól) a Szent István Kórházban dolgozott. 1888-ban hosszabb európai tanulmányutat tett. 1889-ben saját vízgyógyintézetet alapított. Ezt 1894-ben egy szanatórium követte, amely – a mai Vas utcai Ba­lassa J. Kórház jogelődje, a Pajor Szanatórium – az ország akkor legnagyobb magánkórháza lett. 1950-ben kitelepítették, a Hajdúságban hunyt el. – Fm.: Bőrgyógyászati zsebkönyv (Bp., 1891); A neurasthénia és vízgyógymódjáról (Bp., 1897).

Palla Ákos (Arad, 1903. aug. 9. – Bp., 1967. máj. 29.) orvostörténész, könyvtárigazgató. Előbb joghallgató Kolozsvárott, majd kivándorolt Kanadába, de 1924-ben visszatért, és könyvtártudományi tanulmányokat folytatott. Magántisztviselő, 1948-tól a Népjóléti Min. tisztviselője, 1951-ben az Eü.-i Min. megbízásából megszervezte az Orsz. Orvostört. Könyvtárat, amelynek 1967-ig, haláláig igazgatója. Meg­kezdte az orvostört. értékű műtárgyak gyűjtését, amely a Semmelweis Orvostört. Múz. alapgyűjteménye lett. 1952-ben elindította az Orvostört. Közlem. sorozatát, amelynek 1967-ig szerkesztője. Részt vett 1955-ben az Orvos­tört. Szakcsoport, majd 1966-ban a M. Orvos­tört. Társ megszervezésében. Jelentős orvostörténeti kutatómunkát végzett, főként a középkor orvoslásával foglalkozott. Több hazai és külföldi társaság tagja, 1962-től szerkesztette a Paleopathologia c. könyvsorozatot. – Irod.: Regöly-Mérei Gy.: P. Á. (Orvostört. Közlem., 1967); Székely S.: P. Á. (Orv. Hetil., 1967), Kapronczay K.: P. Á. (Orv. Hetil., 1977, 3. sz.).

Palócz Gyula (Salgótarján, 1899. ápr. 26. – Budapest, 1999. okt. 29.) orvos, nőorvos, sportorvos, szerkesztő. Érettségi után tartalékos tisztként részt vett az I. vh.-ban, súlyos sebesülés után 1918 őszén hazatért az olasz frontról. 1926-ban szerzett orvosi oklevelet, majd a Szent János Kórház nőgyógyászati osztályán gyakornok, alorvos, szakorvos. A BEAC vizsgázott sportorvosa. 1928-tól a MABI nőgyógyászati rend. int.-nek a szakorvosa, megszervezi a MABI egészségvédelmi osztályát eü.-i felvilágosítással. Szerepe volt a biztosító üdültetési programjának kidolgozásában. 1942-től szerkesztette a MABI Tudósító című lapot. 1928–1938 között szerkesztője volt a Turista című lapnak, munkatársa a Világ, a Nemzeti Újság és a Magyar Nemzet című napilapoknak. 1950–1965-ben az újpesti rendelőint. igazgató főorvosa, 1965-től a Fővárosi Tanács eü.-i osztályán a járóbetegellátás előadója. A M. Általános Orvosok Tudományos Egyesületének 1968-ban megalapított lapját, a Medicus Universalist haláláig szerkesztette.

Pandula Egon (Bp., 1916. ápr. 9. – Bp., 1970. febr. 5.) gyógyszerész, gyógyszerészezredes, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1961). 1938-ban szerezte meg gyógyszerészi, 1941-ben gyógy­szerészdoktori oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1941–1945-ban honvédgyógyszerész, 1945–1948-ban a Soroksári úti patika vezetője, 1948–1950-ben a bp.-i orvosi kar egy. gyógyszertárának a munkatársa, a galenusi labor. vezetője. 1950-től honvédgyógyszerész. 1950-ben őrnagy, 1955-től alezredes, 1968-tól ezredes, az MN főgyógyszerésze. A SOTE gyógyszerész karán 1954-től adjunktus, 1962-től docens, dékánh., a gyógyszerészeti int. igazgatója, egy. tanár. Az ETT és az MGYT elnöke. Elsősorban gyógyszerészeti technológiával, ezen belül sugársterilezéssel foglalkozott. – Fm.: Gyógyszerészet. Vénykészítéstan (Bp., 1959, 1962); Ipari gyógy­szerészet (Takács G.-val, Bp., 1964); Gyógyszerészet (kandidátusi értekezés tézisei, Bp., 1960) – Irod.: Láng B.: P. E. (Gyógyszerészet, 1970, 41-42. sz.).

Pantocsek József (Nagytapolcsány, 1846. okt. 15. – Pozsony, 1910.) orvos, kórházigazgató, botanikus. 1875-ben Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet. Jeles botanikus, a Kárpát-medence flórájának kutatója, a mikrofotográfia egyik kidolgozója. 1896-tól a pozsonyi Áll. Kórház igazgatója. Számos írása hazai és külföldi szaklapokban jelent meg. – Fm.: Beiträge zur Kenntnis der fossilen Bacillaried Un­garns (Nagytapolcsány, 1889, Berlin, 1892); A Balaton flórája (Bp., 1902).

Pantocsek Leó Valentin (Krakkó, 1812. – Zlatnó, 1893. szept. 11.) orvos, gyógyszerész. Nagyszombatban gyógyszerész, 1843-ban a pesti orvosi karon végzett. Elsősorban a fotográfia területén tevékenykedett. Később üveggyártással foglalkozott. A kieloplastika feltalálásáért Párizsban kitüntetést kapott. Zlatnón üveggyárat alapított. – Fm.: Aquae minerales Alsó-Sebesiensis. Dissertatio inauguralis me­dica (Pest, 1843).

Pap Károly (Kolozsvár, 1910. szept. 22. – Debrecen, 1986. aug. 20.) orvos, sebész, ortopéd orvos, traumatológus, az orvostud. kandidátusa (1955). 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1928–1934-ben uo. az anatómiai int., 1934–1944-ben a debreceni sebészeti klinika munkatársa. 1937-ben műtőorvos, 1939-ben ortopédiai, 1940-ben traumatológiai szakorvosi vizsgákat tett, 1941-ben magántanár, 1944-ben baleseti vöröskeresztes kórházat szervezett, ami 1945-től a sebészeti klinika részlege lett. Jeles ortopéd orvos és traumatológus, számos műtéti eljárás (velő­űrszegezés, tomporszegezés, diafixálás stb.) kidolgozója. 1960-ban osztályát klinikává szervezték át, tszv. egy. tanárrá nevezték ki. 1974-ben termálmedencés rehabilitáló részleget szervezett. Több száz közlemény és tanulmány, könyv szerzője. – Fm.: A diafixatio eljárás a nehezen helyretehető és csúszásra hajlamos szártörések eljárására (Kand. dissz., Debrecen, é.n.); Orthopaedia (Debrecen, 1961); Regene­ratio, transplantatio és alloplastica orthopaed vonatkozása (doktori dissz., Debrecen, 1972); Pain in orthopaedics and other clinics (szerk., Debrecen, 1974) – Irod.: P. K. (M. Sebészet, 1986, 6. sz.).

Papolczy Ferenc (Nagyvárad, 1901. nov. 19. – Bp., 1971. jún. 24.) szemész, főorvos, az orvostud. kandidátusa (1953). 1927-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1927–1941-ben uo. az I. sz. szemklinikán tanársegéd, adjunktus, 1937-ben magántanár, 1929–1931-ben külföldi ösztöndíjas. 1941–1971-ben a Szt. István Kórház főorvosa. Szemdaganatok pato­hisztológiájával, műtéttannal foglalkozott. – Irod.: Bíró I.: P. F. (Szemészet, 1971, 6. sz.).

Papp Ernő (Kolozsvár, 1869. jún. 1. – Bp., 1935. júl. 14.) orvos. 1893-ban Kolozsvárott szerezte meg orvosi oklevelét. 1893–1900-ban a kolozsvári bőrklinikán tanársegéd, 1899–1920-ban a kolozsvári Munkásbiztosító főorvosa, 1909–1920-ban a kolozsvári Vöröskereszt Kórház bőrgyógyász főorvosa. 1920-ban Mo.-ra menekült. 1922-től az OTI főorvosa, 1925-től a Műegyetem orvosi rendelőjének igazgatója. Nevéhez fűződik az egyetemi ifjúság kötelező egészségügyi és alkalmassági vizsgálatának bevezetése. – Irod.: Szodoray L.: A magyar bőrgyógyászat története (Nagy magyar orvosok, Bp., 1974).

Pataki Dániel (Kolozsvár, 1804. márc. 10. – Kolozsvár, 1871. jan. 11.) orvos, Pataki Sámuel fia. Előbb a kolozsvári ref. főiskolán jogot végzett, főkormányzósági tisztviselő volt. 1825-ben Bécsben kezdett medicinát tanulni, orvosdoktorrá 1830-ban avatták. 1831-ben Erdélyben járványorvos, 1832-től Kolozsvárott városi orvos. 1861-ben Erdély főorvosa, főkormányzószéki orvosi tanácsos. Szegénybetegala­pot létesített a rászorultak gyógyítására, gyógy­szerellátására. – Fm.: A cholera Kolozsvárt (Kolozsvár, 1831); A terhesség, szülés, gyermekágy s gyermeki első kor rajza étrendi szabályokkal (Kolozsvár, 1840); Erdélyország kórházai az 1867. évben (Kolozsvár, 1868) – Irod.: Poór I.: P. D. (Gyógyászat, 1871); Szállási Á.: P. D. (Orv. Hetil., 1979, 12. sz.).

Pataki Sámuel (Kolozsvár, 1765. febr. 16. – Kolozsvár, 1824. ápr. 2.) orvos, Erdély főorvosa, Pataki Dániel apja. Göttingenben, Bécs­ben és Pesten hallgatott orvostudományt, az utóbbi helyen avatták orvosdoktorrá 1794-ben. 1806-tól Erdély főorvosa, aki érdemeket szerzett a himlőoltás bevezetése területén, az 1814-es kolerajárvány leküzdésében. – Fm.: Descrip­tio physico-chemica aquarum mineralium Transsylvaniae (Pest, 1820) – Irod.: Szállási Á.: P. S. (Orv. Hetil., 1979, 12. sz.).

Pataky Jenő (Kolozsvár, 1857. nov. 22. – Kolozsvár, 1944. jan. 14.) orvos. 1882-ben szerezte meg orvosi oklevelét Kolozsváron. 1898 és 1918 között Kolozsvár tiszti főorvosa, majd magángyakorlatot folytatott. Orvostörténeti munkássága során feldolgozta Kolozsvár és Erdély orvos- és egészségügy-történetét. – Irod.: Kapronczay K.: A magyar orvostörténetírás története (Orvostört. Közlem., 1985, 98. sz.).

Patrubány Antal (Erzsébetváros, 1834. – Pest, 1871. máj. 24.) orvos, hírlapíró. Patrubány Gergely fivére. 1859-ben szerzett orvosi oklevelet a pesti orvosi karon, tanulmányai befejezése után előbb gyakorló orvos, majd a Szent Rókus Kórház bőrgyógyászati szakrendelésének főorvosa. Orvosi tárgyú írásai mellett hírlapírással is foglalkozott. Elsősorban bőr- és nemibetegségekkel foglalkozott. – Fm.: A Syphilis őstörténetéből (Orv. Hetil., 1860, 19. sz.); Erjedés az élő testben (Orv. Hetil., 1861, 3. sz.); Adat a csömör léte feletti vitás kétely ellen (Orv. Hetil., 1861, 14. sz.); Az ellentéti elvonó gyógymód (Orv. Hetil., 1861, 21. sz.); Adatok a tarantellakór léte feletti kétely ellen (Orv. Hetil., 1861, 29. sz.); A „deskenare” vagyis az oláhnép gyógybűvölete (Orv. Hetill., 21. sz.); A nyári nátha (Orv. Hetil., 1862, 35. sz.); Kerosolan az új anasthesicum (Orv. He­til., 1863, 41. sz.); A legújabbkori nagyobb földrengések történelme (Ország-Tükre, 1862); A fehér embervásár 100 év előtt (Ország-Tükre, 1862); Párbaj (Ország-Tükre, 1862); Siam jelenlegi királya (Ország-Tükre, 1863).

Patrubány Gergely (Erzsébetváros, 1830. – Bp., 1891. jún. 3.) orvos. 1856-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti egy.-en, 1857-ben sebészmester, 1858-ban Bécsben szülészmester. 1859-től a Rókus Kórház orvosa, 1862-ben egy. magántanár, 1864-től a Császár fürdő főorvosa, 1867–1869-ben a tífusz járványkórház vezetője, 1873–1889-ben Bp. tiszti főorvosa, 1870-től az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja. Elsősorban település-egészségüggyel foglalkozott. – Fm.: Die Pneumatosen im menschlichen Kör­per (Zeitschr. f. Natur- und Heilkunde, 1860); Pharmakologische Beiträge (uo., 1860) – Irod.: P. G. (Orv. Hetil., 1891); Kapronczay K.: P. G. emlékezete (Orv. Hetil., 1980, 22. sz.).

Pattantyús-Ábrahám Márton (Zilah, 1857. febr. 2. – Trencsén, 1932. júl. 14.) orvos, természetjáró. 1882-ben szerzett orvosi oklevelet Pesten, majd a felvidéki bányavidéken bányaorvos, 1889–1923-ban az illovai Orsz. Fegyintézet főorvosa. Jelentős érdemei vannak a tbc leküzdésében: Trencsén vm.-ben tbc-szanató­riumot létesített. A Magyar Turista Egyesület egyik alapítója, a Komló-hegyen és a Kis-Kri­ván menedékházat szervezett. – Irod.: Déry J.: Dr. P-Á. M. (Turisták L., 1928).

Paunz Márk (Bp., 1876. – Kékestető, 1938. jan. 1.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1902-ben Bp.-en szerezte, tanulmányai befejezése után a Rókus Kórház gégészeti osztályán működött, 1910-ben egy. magántanár, 1916-ban c. rk. tanár. 1912-től a Stefánia Gyermekkórház, 1922-től a Poliklinika gégész-főorvosa. Szakmai tevékenysége a ritka kórképek (pl. neuritis retrobulbaris) tisztázására és a műtéttanra terjedt ki. – Irod.: Pesti L.: P. M. (Gyó­gyászat, 1938).

Pálos Ádám László (Bp., 1912. aug. 12. – Bp., 1983. márc. 28.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1956), dok­tora (1964), az MTA tagja (lev. 1972, r. 1979). 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1938–1966-ban a bp.-i II. sz. belklinikán működött, 1966–1983-ban az OTKI I. sz. belklinika igazgatója, tszv. egy. tanár. 1967-ben Akadémiai Díjat nyert. Tud. kutatásainak a területe a hematológia, főként a véralvadás és a trombózis mechanizmusát tanulmányozta. A véralvadás egyes faktorainak reakciókinetikájával kapcsolatos eredményei nemzetközi hírnevet hoztak a számára. 1970–1978-ban a OTKI h. rektora, a Korányi S. Társ. elnöke, több hazai és külföldi társ. t. lev. és r. tagja. Több száz közleménye és könyve jelent meg. Nemzetközi hírű vadász volt. – Fm.: Az anticoagulánsok és gyakorlati alkalmazásuk (Bp., 1967); Thromboembóliák és haemorrhágiás diathe­sisek (Bp., 1973) – Irod.: Gráf F.: P. Á. L. (Orv. Hetil., 1983, 124. sz.); Endrőczi E.: P. Á. L. (M. Tud., 1983).

Pályi Márton, Práger (Kiskunhalas, 1892. máj. 14. – Bp., 1961. szept. 18.) orvos, higiénikus. 1916-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1918–1945-ben körorvos, 1946-ban iparegészségügyből magántanár, 1947–1949-ben az Iparügyi Min. felügyelője, 1949-től iskolaorvos. Egészségügyi felvilágosítással, iparegészségüggyel, településhigiéniával foglalkozott. – Fm.: Az asztalosipar egészségügye (Bp., 1942); Alkoholizmus. Okai, megelőzése, gyógyítása (Bp., 1944); Ipari munkásvédelem. Iparegészségügyi vezérfonal munkavállalók részére (Szakasits Á.-lal, Bp., 1946); Gyakorlati iparegészségtan (Szakasits Á.-lal, Bp., 1946) – Irod.: Kapronczay K.: A hazai iparegészségügy kezdete (Ergonómia, 1990, 4. sz.).

Pándy Kálmán (Ókígyós, 1868. okt. 14. – Szentistvántelep, 1945. jan. 27.) orvos, egy. tanár. 1893-ban szerzett orvosi oklevelet Bp.-en, majd 1894–1897-ben külföldi tanulmányúton (Németország, Franciaország, Anglia, Finn­ország) volt. 1898-tól Gyulán, 1905-től a lipót­mezei Orsz. Elmegyógyint.-ben főorvos, 1909-ben egy. magántanár, 1910-ben rk. tanár lett. 1911 és 1918 között a nagyszebeni elmegyógyintézet igazgatója. A román megszállás után Mo.-ra menekült, 1920-tól Gyulán a saját maga által alapított elmegyógyint. vezetője. A reflexszel, az agykéreg mechanizmusával, a nervus facialis paresisszel és a tabes dorsalisszal foglalkozott. Az általa kidolgozott liquor-reakció (Pándy-reakció) nemzetközi hírnevet hozott a számára. A gyulai kórház ma az ő nevét viseli. – Fm.: Le mécanisme cortical des phénoměnes reflex (Paris, 1893); Gondoskodás az elmebetegekről más államokban és nálunk (Gyula, 1905); A szeszes italokról és a nemibetegsé­gekről (Bp., 1907); A tehetségek megvédéséről: a szeszes italokról a leventéknek (Bp., 1927); A 18. Nemzetközi Alkoholellenes Kongresszus (Bp., 192?) – Irod.: Szilárd J.: P. K. 1868–1945 (Gyula, 2000).

Pápai-Páriz András (Nagyenyed, 1703. – Kolozsvár, 1763) orvos, Pápai-Páriz Ferenc fia. 1730-ban a frankfurti egy.-en szerezte meg orvosi oklevelét, de Halléban és Lipcsében is tanult. 1736-tól gyakorló orvosként Kolozsvárott élt, halála után értékes könyvtárát és növénygyűjteményét a nagyenyedi kollégium örökölte. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de vero et necessario medicorum arcano (Frankfurt, 1732).

Pápai-Páriz Ferenc (Páris-Pápai) (Dés, 1649. máj. 10. – Nagyenyed, 1716. szept. 10.) orvos, természettudós, szótárszerkesztő. Pápai-Páriz Imre ref. pap, egyházi író fia. Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen és Nagyenyeden tanult, majd 1672-től külföldi egy.-eken végzett tanulmányokat. Heidelbergben bölcseleti doktorrá avatták, majd Lipcsében és Bázelban orvosi tanulmányokat végzett. Itt avatták orvos­doktorrá 1674-ben, ahol az orvosi kar ülnöke is volt. 1675-ben hazatért, és Apafi Mihály fejedelem kérésére a nagyenyedi kollégium természettan tanára lett. Bevezette az orvosi ismeretek tantárgyát, nagy érdemeket szerzett az elpusztult könyvtár újjáépítése területén. Pax corporis c. munkája a korabeli orvosi ismeretek népszerű gyűjteménye, amely hatással volt kora medicinájára is. Híres latin–magyar szótára részben Szenczi Molnár Albert hasonló munkájának felfrissítése, részben eredeti alkotás. Naplóját Koncz József tette közzé 1892-ben. – Fm.: Pax corporis (Kolozsvár, 1690); Dictio­narium Latino–Hungaricum et Hungarico–Latinum (Lőcse, 1710) Irod.: Szállási Á.: P. P. F. (Orv. Hetil., 1974, 31. sz.).

Pártos Alice (Üszög, 1901. dec. 21. – Bp., 1966. nov. 12.) orvos, radiológus, balneológus. Bernáth Aurél festőművész felesége. 1926-ban Berlinben szerezte meg orvosi oklevelét. 1926–1938-ban Pöstényben fürdőorvos, 1938–1945-ben a Pajor Szanatórium balneológusa és reu­matológusa, 1945–1948-ban a Lukács fürdő orvosa, röntgen-orvos, 1948–1966-ban az OR­FI főorvosa. Reumatológiával foglalkozott. – Irod.: Schulhof Ö.: P. A. (Orv. Hetil., 1966, 51. sz.).

Páter János (Magyaregregy, 1905. ápr. 5. – Bp., 1976. máj. 25.) orvos, higiénikus, az orvostud. kandidátusa (1953). 1930-ban szer­zett orvosi oklevelet Debrecenben, majd 1933-tól az egy. közeü.-i int.-nek a munkatársa. 1934–1936-ban az ált. kór- és bakterológiai int.-ben tanársegéd. 1935-ben megszervezte a MÁV Eü.-i Kut. Labor.-mát, amelynek 1963-ig vezetője és ig.-ja volt. 1943-ban magántanár, 1963–1975-ben a POTE közeü.-i int. igazgatója, egy. tanár, több tud. társ. tagja. Kutatási területe a higiénia egészét felölelte, foglalkozott település-, víz-, munkaegészségtannal, jelentősek bioklimatológiai kutatásai. – Fm.: A vizek bakterológiai viszonyai (Bp., 1954) – Irod.: Biró Gy.: P. J. (Orv. Hetil., 1976, 31. sz.).

Pávai Vajna Gábor (Debrecen, 1851. febr. 18. – Pozsony, 1913. máj. 31.) orvos. 1877-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i egy. orvosi karán. 1877–1882-ben a II. sz. belklinika munkatársa, 1882-től a pozsonyi Áll. Kórház főorvosa. Egyik alapítója, majd alelnöke a pozsonyi Toldy Ferenc Társ.-nak, 1891-ben ő indította el a Nyugatmagyarországi Híradó c. lapot. Az 1890-es években ő vetette fel a pozsonyi egyetem és orvosi kar megszervezésének gondolatát. Közegészségtannal és járványüggyel foglalkozott. – Fm.: Pozsony és a harmadik egyetem (Pozsony, 1884); A tüdővészről és annak ragályanyagáról... (Pozsony, 1884); A kolera, különös tekintettel az óvó rendszabályokra, fertőtlenítésre és Pozsony közegészségügyi viszonyaira (Pozsony, 1884); Hol állítsuk fel a harmadik egyetemet? (Röpirat, Pozsony, 1887); A tuberkulozis gyógyításáról Koch rendszere szerint (Pozsony, 1891); A difteriáról és a Behring-féle vérsavó gyógyítómódról (Pozsony, 1898); Védekezés a tüdővész ellen (Pozsony, 1898); Mi az oka annak, hogy hazai fürdőink nem boldogulnak... (Bp., 1902); Pozsony szabad királyi város közegészségügyének fejlődése 1856–1906 (Pozsony, 1909) – Irod.: Kapronczay K.: A harmadik orvosi kar kérdése (Orv. Hetil., 1984).

Pehr Imre (Bp., 1914. szept. 13. – Bp., 1977. okt. 25.) orvos, diplomata. 1937-ben Bolognában szerezte meg orvosi oklevelét. 1937–1938-ban katonaorvos, 1939–1942-ben gyári munkás, 1942–1944-ben munkaszolgálatos. 1944–1947-ben a SZU-ban orvos, 1947–1948-ban szakszervezeti alkalmazott, 1948–1956-ban a HM-ben polgári alkalmazott, orvosi előadó. 1956-tól diplomata: 1956–1961-ben Észak-Ko­reában, 1965–1970-ben Észak-Vietnamban nagykövet. – Irod.: P. I. (Népszabadság, 1977. okt. 27.).

Pekár Mihály (Arad, 1871. aug. 21. – Pécs, 1942. okt. 29.) orvos, fiziológus, egy. tanár. 1897-ben végzett a bp.-i orvosi karon. Az 1900-as párizsi világkiállításon ő rendezte a bp.-i egy. orvosi és bölcseleti karának a bemutatóját. 1897–1914-ben az élettani tanszéken tanársegéd, adjunktus, 1915-ben egy. magántanár. 1914–1918-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Min.-ban az egy.-i ügyek referense. 1918-ban a pozsonyi egy.-en az élettan ny. r. tanárává nevezték ki, illetve 1942-ig, nyugalomba vonulásáig Pécsett működött. 1927-ben felsőházi tag. Kutatásai a vénás és artériás vér vegyi összetételének vizsgálatára és az inzulinhatásra vonatkoztak, nagy szerepe volt a pécsi orvosi kar megszervezésében.– Fm.: Orvosi dolgok a pá­risi világkiállításon (Bp., 1900); A vér vastartalmának meghatározásáról (Bp., 1903) Irod.: Gorka S.: P. M. (Orv. Hetil., 1942).

Pelle László (Szabadka, 1902. szept. 6. – Bp., 1967. okt. 23.) orvos, sportorvos. 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1925–1945-ben a Margit Kórházban belgyógyász, 1945-től sportorvos, a Testnev. és Sporteü. Int. főorvosa, a Fédération Internatio­nale de Médicine Sportive (FIMS) első magyar képviselője. A kajak-kenuzás sporteü.-i kérdéseivel és a magyar sportorvosok nemzetközi kapcsolatainak a szervezésével foglalkozott. – Fm.: Ízületi betegségek kezelése pontosan adagolható lázkeltő szerrel (Bp., 1957) – Irod.: P. L. (Testnevelés, 1967, 4. sz.).

Pellérdy László, Pospesch (Bp., 1907. nov. 11. – München, 1974. szept. 6.) állatorvos, parazitológus, az állatorvostud. doktora (1961). 1929-ben állatorvosi, 1933-ban doktori oklevelet szerzett a bp.-i Állatorvosi Főisk.-án. 1930–1937-ben vidéki állatorvos, 1937–1949-ben az Orsz. Állateü. Int. parazitológiai laboratóriumának a vezetője, 1951-ben megszervezte az MTA Állateü. Kut. Int.-et, amelynek 1973-ig h. igazgatója. Elsősorban állatok parazitológiájával foglalkozott. A protozoák körébe tartozó coccidiumok kutatásában jelentős eredményeket ért el, nemzetközi ismertséget szerzett. Autóbalesetben hunyt el. – Fm.: A coccidiumok monográfiája (kézirat, Bp., 1958); Barom­ficocccidiosis (Bp., 1962); Protozoa (in: Mo. állatvilága, Bp., 1964) – Irod.: Holló F.: P. L. (M. Állat­orv. L., 1975, 1. sz.).

Peremartoni Mihály, Sartoris (? – Bécs, 1528) orvos, egy. tanár. Mo.-on született, a ferrarai egyetemen szerzett orvosi oklevelet. Bécsben lett orvosprofesszor, a „magyar natio” procuratora, többször volt dékán és rektor. – Irod.: Weszprémi I.: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza (I. köt., új kiad. Bp., 1960).

Perémy Gábor (Bp., 1899. okt. 1. – Bp., 1961. márc. 30.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1922-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1922–1941-ben a IV. sz., majd az I. sz. belklinika tanársegédje, 1924–1930-ban a MABI szakorvosa, 1941–1961-ben belgyógyász főorvos a Horthy M. (majd Bajcsy-Zsilinszky) kórházban. 1936-ban idegbetegségek diagnosztikájából, 1938-ban belorvosi diagnosztikából egy. magántanár, 1942-ben c. ny. rk. egy. tanár. 1943–1950-ben egy. előadó. – Fm.: Belorvosi diagnosztika (I–III. köt., Bp., 1945–1949).

Perliczy János Dániel (Késmárk, 1705. okt. 29. – Apátfalva, 1778. ápr. 6.) orvos, megyei főorvos. 1727-ben Wittenbergben filozófiai, 1728-ban Utrechtben orvosdoktori oklevelet szerzett. Előbb Selmecbánya, majd 1731-től Nógrád vármegye főorvosa. Több német tud. társ. tagja. Kidolgozta a magyar orvosképzés tervezetét. Számos értekezése jelent meg a berlini tudós társaság évkönyveiben. – Fm.: Dis­putatio inauguralis medica de naturarum diversorum... (Utrecht, 1728); Medicina pau­perum... (Buda, 1740); Testi békességre vezérlő útitárs (Buda, 1740); Consilium medicum... (Buda, 1740)

Pertik Ottó (Pest, 1852. dec. 11. – Bp., 1913. febr. 27.) orvos, patológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1899). 1876-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en, 1876–1880-ban az anatómiai tanszéken tanársegéd. 1880–1884-ben Strassburgban folytatott tanulmányokat, 1885-ben a Vöröskereszt Kórház, majd az István Kórház kórboncnok főorvosa. 1887-ben c. egy. magántanár, 1890-ben c. egy. tanár a kórszövettani tanszéken, 1895-ben a kórbonctan ny. r. tanára, a II. sz. kórbonctani int. igazgatója. Tagja lett az Orsz. Közeü.-i Tanácsnak, az Igazságügyi Orv. Tanácsnak, szerkesztője a M. Orv. Arch. és az Ungarisches Archiv für Me­dizin c. folyóiratoknak és a Bp.-i Kir. Orvos­egyesület Évkönyvének. Bakteriológusként is jelentős volt, 1891-ben megalapította a Főv.-i Bakteriológiai Int.-et. Az 1887. évi tífusz- és az 1892. évi nagy kolerajárvány elleni sikeres küzdelemben múlhatatlan érdemeket szerzett. Elsőként írta le a később róla elnevezett diver­tikulum (gurdély) kórképét. – Fm.: A myelin és az idegvelő (Bp., 1880, németül: Archiv für mikroskopische Anatomie, 1881); Új gurdély az orr-garatűrben (Orv. Hetil., 1883); Új adat a gyomortágulások kóroktanához (Orv. Hetil, 1886); Jelentés a cholera-járvány alatt tett bakteriológiai vizsgálatok eredményeiről (Bp., 1893); Bevezetés a fertőző betegségek kórélettanába bakteriológiai szempontból (A belgyógyászat kézikönyve, I. köt., Bp., 1894); Epi­thelioma adamantinum malignum (Bp., 1897) – Irod.: Nékám L.: P. O. (Orv. Hetil., 1913); Szállási Á.: P. O. (Orv. Hetil., 1973); Lambrecht M.: Virchow és P. (Orvostört. Közlem., 1980).

Pertorini Rezső (Kőszeg, 1927. szept. 1. – Bp., 1980. ápr. 19.) orvos, ideggyógyász, az orvostud. kandidátusa (1952). 1951-ben szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-n, 1958-ban neurológiai, 1955-ben pszichiátriai szakorvos, törvényszéki elmeorvosi szakértő. 1951–1958-ban a Róbert Károly körúti Kórház elmeosztályán segédorvos, alorvos, majd adjunktus. 1958–1963-ban a SOTE elmeklinikáján adjunktus, 1963-tól az Orsz. Elmegyógyint. főorvosa. Kutatási területe a klinikai pszichiátria, a neurológia és az orvosi pszichológia. Közel 40 tanulmányt jelentetett meg. Az OTKI előadója, a SOTE szakkollégiumának vezetője. Széles körű tudományos és közéleti tevékenységet fejtett ki, elsőnek szervezett hazánkban orvosi csoport-pszichoterápiás foglalkozást. Több hazai társaság vezetőségi tagja, szakosztályi elnök. – Fm.: Neurózisok a mindennapos orvosi gyakorlatban (Bp., 1965); Csontváry Kosztka Tivadar festőművész patográfiája (Bp., 1966); Psycho­therápia (Bp., 1969); Személyiségzavarok (Bp., 1972); Orvosi pszichológia a gyakorlatban (Bp., 1976) – Irod.: P. R. (M. Pszichol. Szle., 1980).

Pesthy István (Déva, 1906. aug. 18. – Bp., 1972. febr. 2.) orvos, fogorvos, karikaturista. 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1935-től a bp.-i fogászati, sebészeti, majd szájsebészeti klinikán tanársegéd, utóbb adjunktus. 16 éves kora óta karikaturista, Falus néven rajzolt. 1942–1944-ben a Öt Órai Újság munkatársa, 1945–1947-ben Haruspex néven orvosi vicclapot adott ki. 1945 után inkább orvosi gyakorlatából élt. Számos szakcikke jelent meg a szájsebészet köréből. – Irod.: Salamon H.: A magyar stomatológia (fogászat) története (Bp., 1942); Huszár Gy.: P. I. (Fogorv. Szle, 1972, 3. sz.).

Pete Zsigmond (Böhönye, 1825. febr. 19. – Máramarossziget, 1883. febr. 2.) orvos. Oklevelét 1848-ban a pesti egy. orvosi karán szerezte. Részt vett a szabadságharcban, majd kényszersorozták az osztrák hadseregbe. Hajóorvosként bejárta Nyugat-Indiát, Dalmáciát, Görögországot, az 1853. évi krími háborúban tábori főorvos. 1856-tól Dégen, majd Pesten folytatott orvosi gyakorlatot. 1866-ban a pesti egy.-en a balneológia magántanára, a Császár fürdő főorvosa. Elsősorban a Gyógyászat c. lapban publikált. Székesfehérváron és Máramarosszi­geten volt középiskolai tanár. – Fm.: Értekezés a fürdésről (Buda, 1862), Fürdői életrend... (Pest, 1866); A fogfájás és fogromlás gyökeres gyógyítása (Pest, 1867).

Peterka József Sebestyén (? 1768 – Halas, 1825. dec. 23.) orvos, megyei főorvos. 1804-ben Pesten szerzett orvosdoktori oklevelet, majd Halason gyakorló orvos, 1809-től megyei főorvos. Egyik kezdeményezője a magyar orvosi társaság megalapításának. – Fm.: Dissertatio anatomico-physiologica-medico-chirurgica de morbis oculorum (Vác, 1804); A közönséges szegénysorsú publikumhoz szóló egészséget tárgyazó oktatás (Vác, 1805); Physiologia (Pest, 1810); Memoria virorum de re medica optime meritorum (Pest, 1810); A tanuló és beteges emberekhez való tudósítás... (Pest, 1810); A bábamesterséget tárgyazó kathechismus (Pest, 1814); Értekezés az orvosi tudomány kezdetéről... (Pest, 1824).

Petényi Géza (Bp., 1889. okt. 28. – Bp., 1965. szept. 4.) orvos, belgyógyász, az MTA tagja (lev. 1949, r. 1960), az orvostud. doktora (1959), az EET elnöke (1952–1956), Kossuth-díjas (1950). 1914-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1914–1918-ban katonaorvos, 1918–1924-ben a bp.-i Fehérkereszt Gyermekkórház orvosa, 1922-ben magántanár. 1922–1923-ban mb. klinikai ig., 1924–1926-ban uo. főorvos, 1937–1945-ben ig. főorvos. 1945–1946-ban az Áll. Gyermekkórház ig. főorvosa, 1946–1965-ben a bp.-i orvosi karon a gyermekgyógyászat ny.r. tanára, 1949-től tszv. egy. tanár, 1946-tól a II. sz. gyermekklinika igazgatója. Angolkórral, gyermekkori fertőző betegségekkel, a tuberkulózis antibiotikus kezelésével foglalkozott. – Fm.: A poliomyelitisről (Bp., 1934); Gyermekgyógyászat (Bp., 1955, 3. bőv. kiad. 1961) – Irod.: Kerpel-Fronius Ö.: P. G. (M. Tud., 1965); Schuler D.: P. Gy. professzor születésének centenáriumán (Orv. Hetil., 1989, 40. sz.).

Pető András (Szombathely, 1893. szept. 11. – Bp., 1967. szept. 11.) orvos, a konduktív mozgásterápiai képzés kidolgozója. Orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon szerezte meg 1918-ban, 1918–1920-ban uo. az élettani int.-ben tanársegéd, majd egy rokkantakat rehabilitáló int. vezetője. Mozgásterápiával 1922-ben kezdett el foglalkozni a semmeringi intézetben. 1922–1938-ban a semmeringi magánszanatórium orvosa, főorvosa. 1938-ban hazatért, hatósági orvosként megkezdte a konduktív mozgásterápia intézményi alapjainak a szervezését. 1945–1963-ban a Gyógypedagógiai Főiskola tanára, 1950-től az Orsz. Mozgásterápiai Int. igazgatója. Ebből az intézetből fejlesztette ki 1963-ban a Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőint.-ét. Itt szervezte meg a konduktor-képzést. Tevékenységét külföldön is elismerték. – Fm.: Mozgásterápiai irodalomgyűjtemény (Bp., 1962); Bevezető a konduktív mozgáspedagógiába (Bp., 1962) – Irod.: Ruffy Á.: P. A. úttalan utakon (Bp., 1974); Sz. I. – Török S.: Egy kis kertet szerettem volna (Bp., 1979).

Petrányi Győző (Bp., 1903. júl. 9. – Bp., 1969. máj. 8.) orvos, gyermekgyógyász. 1927-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1927–1931-ben a bp-i, 1931–1968-ban a szegedi gyermekklinikán dolgozott. 1934-ben a gyermekgyógyászat, 1938-ban a tuberkulózis magántanára. 1937–1939-ben Rockefeller-ösztöndíjjal Olaszországban, Svájcban, Francia- és Németországban volt tanulmányúton, 1948-ban Svájcban, 1957–1958-ban Olaszországban volt vendégprofesszor. Megalapította és szerkesztette a Tuberkulózis elleni küzdelem c. lapot (1948). Gyermekek gyógyszerezésével, gyermekkori tbc-vel és bronchiectasiával foglalkozott. – Irod.: P. Gy. (Orv. Hetil., 1969, 21. sz.).

Petrányi Gyula (Bp., 1912. jún. 24. – Bp., 2000. márc. 5.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1973, r. 1982), az ETT elnöke (1976–1989), a DOTE tb. doktora (1984), Széchenyi-díjas (1995). 1936-ban szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1936-tól az I. sz. belklinika gyakornoka, 1940-től tanársegéd, 1944–1945-ben katonaorvos és hadifogoly, 1948-ban magántanár. 1950–1951-ben a DOTE belgyógyászatán tszv. egy. tanár, 1953–1954-ben dékán. 1974–1982-ben a bp.-i egy. II. sz. belkli­nika igazgatója, tszv. egy. tanár. Főleg autoim­mun betegségekkel, azok patogenezisével, kli­nikumával, terápiájával, klinikai farmakológiával foglalkozott. Vizsgálatai kiterjedtek a transzplantáció immunitására is. – Fm.: A belgyógyászat alapvonalai (Magyar I.-vel, Bp., 1948-tól 15 kiadás); Karditisek és billentyűhibák (Bp., 1951); Bronchitis – pneumonia – pleuritis (Bp., 1953); Collegenbetegségek (Szodoray L.-sal, Bp., 1965); Belgyógyászati diagnosztika (Bp., 1967-től 8 kiadás); Immunoplazia im­munotrófia az immunológia másik oldala (Bp., 1984); Belgyógyászat (szerk., Bp., 1989) – Irod.: Az Akadémia új levelező tagjai (M. Tud., 1974).

Petri Gábor (Bp., 1914. febr. 6. – Szeged, 1985. júl. 23.) orvos, sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), az MTA tagja (lev. 1976, r. 1982). 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1937–1939-ben a bp.-i Szent István Kórház, 1939–1945-ben a Szabolcs u.-i Zsidó Kórház sebészetén dolgozott. 1945-ben sebészi képesítést szerzett, 1945-től a szegedi I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1951-ben magántanár és docens, 1951-től uo. a sebészeti műtéttani int., 1958-tól az I sz. sebészeti klinika igazgatója, tszv. egy. tanár. 1958-1962-ben rektor. Kutatási területe a sebészeti anatómia, a hipotermia, a poszt­operatív betegek elektrolit-háztartása, endokrin anyagcseréje, antidiuresise, a műtétek előkészítése volt, foglalkozott a gyakorlati sebészet számos problémájával is (vérzéses sokk, az ileus műtéti megoldása, szervátültetés stb.). Klinikáján végezték hazánkban az első vesetransz­plantációt 1962-ben. Több hazai és külföldi társ. tagja, a M. Sebésztárs. elnöke, a MOTESZ elnöke volt. – Fm.: A gyomor- és nyombélfekély keletkezéséről és sebészi gyógyításának alapelveiről (Szeged, 1947); A műtéti előkészítés és a műtét utáni kezelés anyagcsere vonatkozásai (Kovács G.-ral, Bp., 1964); Sebészek, orvosképzés, egészségpolitika (Szeged, 1984); A sebészet biztonsága (Bp., 1985); A gyomor daganatai (Petri I.-nal, in: A daganatok sebészete, Bp., 1986) – Irod.: P. G. (SZO­TE Almanach, 1971); P. G. közleményei 1947 és 1977 között (bibl., Szeged, 1978); Kovács G.: Dr. P. G. (Orv. Hetil., 1985); Kulka F.: P. G. (M. Tud., 1986); Gervain M. szerk.: P. G. sebészprofesszor (Szeged, 1987); Kulka F.: P. G. (Orv. Hetil., 1989); P. G.-emlékszám (Orvosképzés, 1990, 3. sz.); Baradnay Gy.: Emlékezés P. G.-ra (Orv. Hetil., 1996, 19. sz.).

Petrilla Aladár (Lőcse, 1903. jan. 29. – Bp., 1968. júl. 5.) orvos, epidemiológus, az orvostud. kandidátusa (1953). 1927-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1927–1928-ban a László Kórház fertőző osztályán, 1928–1960-ban a OKI járványügyi osztályán dolgozott, 1943-ban a járványtan magántanára Kolozsvárott, 1948-ban Bp.-en. 1960–1963-ban a bp.-i, 1963–1968-ban a Pest m.-i KÖJÁL epidemiológusa. A járványvédelem tudományos megalapozásával és korszerűsítésével, egészségügyi statisztikával foglalkozott. – Fm.: Közegészségügyi statisztika (I–II. köt., Bp., 1943); Részletes járványtan (Bp., 1954); Epidemiologie des Keuchhustens (Jena, 1969) – Irod.: P. Á. (Orv. Hetil., 1968, 36. sz.); P. A. (Egészségtud., 1968, 4. sz.).

Petz Aladár (Győr, 1888. dec. 10. – Győr, 1956. febr. 27.) orvos. 1914-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban katonaorvos, majd az I. és II. sz. sebészeti klinika tanársegéde. 1922–1950-ben a győri kórház főorvosa és igazgatója. Módosította a Hültl-féle gyomorvarrógépet, számos orvosi műszert és szerkezetet szerkesztett. Tanulmányai hazai és külföldi lapokban jelentek meg. Nevezetes dolgozatot publikált a hasi katasztrófákról. – Irod.: Milkó V.: P. A. (M. Sebészet, 1956, 2. sz.); Vajda P.: Nagy magyar feltalálók (Bp., 1958).

Petz Lajos (Győr, 1854. – Győr, 1931. jún. 1.) orvos, megyei főorvos. 1877-ben Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet. 1878-tól a bp.-i sebészeti klinika gyakornoka, 1881-től Győrben kórházi orvos, 1884-től főorvos és kórházigaz­gató. 1885-ben a közegészségtan magántanára, 1893-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja. Közegészségtannal és orvostörténelemmel foglalkozott. – Fm.: Emlékirat a Beringer agg-mentés közegészségügyi berendezése tárgyában (Győr, 1883); A hypnotizmusról (Győr, 1886); A győri cholerajárvány 1866-ban (Bp., 1887); Győr a kisdedekért (Győr, 1890); Javaslat az új kórház létesítése tárgyában (Győr, 1890); A tuberkulózisról (Győr, 1891).

Péczely Ignác (Monyorókerék, 1826. jan. 26. – Bp., 1915.) orvos, homeopatológus. 1848-ban nemzetőr, majd honvédtiszt, a szabadságharc után tisztviselő, fotográfus, rajztanár. Homeopata szerekkel gyógyított, amiért kuruzslással vádolták. Beiratkozott a pesti orvosi karra, ahol 1868-ban végzett, Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet. A betegségek jeleit a szemben „íriszdiagnosztikával” kereste. – Fm.: A szivárványhártyáról (Bp., 1873); Utasítás a szemekből, kórisme tanulmányozásához (Bp., 1873); A tüdővészről... (Bp., 1884); Augendiagnostik (Tübingen, 1887).

Péterfi Pál, kibédi (Sóvárad, 1792. febr. 17. – Marosvásárhely, 1861. márc. 17.) orvos, városi főorvos. Előbb tanár, majd 1824-ben Bécsben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1826-tól Sárospatakon, 1829-től Marosvásárhelyen orvos, itt 1831-től városi főorvos. Jelentős szerepet játszott a kolerajárványok leküzdésében. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de diabete (Bécs, 1824).

Péterfi Tibor (Dés, 1883. jún. 22. – Bp., 1953. jan. 13.) orvos, egy. tanár. 1905-ben Kolozsvárott szerzett orvosi oklevelet, 1905–1908-ban az állattani tanszéken Apáthy István mellett dolgozott. 1908–1914-ben a bp.-i I. sz. anatómiai int.-ben tanársegéd, 1916-ban egy. magántanár, 1918-ban az anatómia tanára Pozsonyban. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején szerepet vállalt, így 1919 után emigrálnia kellett. Prágában, Jénában, Berlinben és Konstantinápolyban élt. 1935–1946-ban Isztambulban egy. tanár. 1946-ban hazatért, Bp.-en ny. r. egy. tanár lett. Kiemelkedő hisztológus volt. Elsősorban a zsigeri szervek kórbonctanával foglalkozott. Kidolgozta a mikroszkóp alatt végezhető műtétek (mikrokirurgia) módszertanát. – Fm.: Szövettan (Bp., 1909); Az idegrendszer és az érzékszervek szövettana (Bp., 1911); Die mik­rochirurgische Methode (Jena, 1923) – Irod.: Kiss F.: P. T. (Orv. Hetil., 1953, 37. sz.).

Pfeifer A. Klára (Bp., 1925. nov. 22. – Bp., 1973. márc. 6.) orvos, az orvostud. doktora (1971). Mihály András zeneszerző felesége. 1950-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1947-től uo. a gyógyszertani int.-ben dolgozott. 1957-től adjunktus, 1963-tól az MTA Kísérleti Orvostudományi Int.-nek (KO­KI) tud. főmunkatársa. A közp. idegrendszerre vonatkozóan végzett farmakológiai kutatásokat. 1957-től méregtant adott elő a bp.-i egy.-en. Öngyilkos lett. – Fm.: Cerebralis monoaminok funkciójának vizsgálata farmakológiai és farmabiokémiai módszerekkel (Bp., 1971) – Irod.: P. K. (Gyógyszerészet, 1973, 24. sz.).

Pfeiffer Mihály (Késmárk, 1721. okt. 19. – Késmárk, 1809. nov. 7.) orvos, gyógyszerész, városi tiszti főorvos. Előbb gyógyszerész, majd 1745-ben Jénában orvosdoktori oklevelet szerzett. Visszatért Késmárkra, ahol városi tiszti főorvossá választották. Botanikával és vegyészettel foglalkozott. Meghonosította az indiai indigót, amelynek termesztését „nagyüzemben” végezte, jelentős vagyonra tett szert. – Fm.: Dissertatio medica inauguralis. De simi­litudine iudicationis et mortis in febribus acuti... (Jena, 1745).

Pfisterer András (Buda, 1759 – Buda, 1825. aug. 13.) orvos, országos főorvos, orvoskari igazgató. 1784-ben Pesten szerzett orvosdoktori oklevelet. Buda főorvosa, majd 1802-től helytartótanácsi bizottsági ülnök, országos főorvos, és mint ilyen, az orvosi kar igazgatója. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de mammaorum inflammatione (Buda, 1784).

Pikler Emmi (Bp., 1902. jan. 20. – Bp., 1984. jún. 6.) orvos, gyermekgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1968). Péter György közgazdász és egy. tanár felesége. 1934-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1946-ig magánorvos. 1945–1946-ban a Nemzeti Segély szegedi vezetője, 1946-ban megalapította a Lóczy Lajos utcai Csecsemőotthont, amely 1965-től a Csecsemőotthonok Orsz. Központja. Ennek első igazgatója. Tevékenységének középpontjában a csecsemő és kisded harmonikus személyiségének kialakítása állt. Szerepe volt a szervezett gyermekápolónő-képzés átszervezésében. Szakmai tevékenysége az eü. felvilágosításra összpontosult. – Irod.: P. E. (Orv. Hetil., 1984, 33. sz.).

Plecker János Gottlieb (Brassó, 1745. okt. 7. – Brassó, 1795. szept. 20.) orvos, gyógyszerész. 1760–1769 között Brassóban, Sopronban, Bécsben és Lipcsében gyógyszerész. 1772-ben orvosdoktori oklevelet szerzett Lipcsében. 1772-től Brassóban városi orvos, 1787-től városi, 1790-től járási főorvos. – Fm.: De sensibus internis morborum causis (Lipcse, 1772).

Plenck József Jakab (Bécs, 1735. nov. 28. – Bécs, 1807. aug. 24.) orvos, egy. tanár. 1760-ban a bécsi egy.-en szerzett orvosi oklevelet, majd a bázeli egy.-en tanított bonctant, sebészetet és szülészetet. 1763-ban sebész- és szülészmester lett, 1770 és 1783 között a nagyszombati, illetve a pesti egy. orvosi karán tanított gyakorlati sebészetet és szülészetet. 1783-ban a bécsi egy. orvosi karán (Josephinum) kinevezték a sebészet, a botanika és a kémia tanárává, 1785-től a katonai gyógyszertárak felügyelője is lett. A medicina majdnem minden területe számára írt egy. tankönyvet, az elsők között alkalmazott a szifilisz gyógyítására higanyt, osztályozta a bőrbetegségeket és a daganatokat. – Fm.: Anfangsgründe der Geburts­hilfe (Bécs, 1768); Doctrina de morbis cuta­neis (Bécs, 1776); Anfangsgründe der chirur­gischen Vorbereitung-Wissenschaft für ange­hende Wundärzte (Bécs, 1777); Doctrina de morbis ocularum (Bécs, 1777); Anfangsgrün­de der Hebammenskunst (Pest, 1808) – Irod.: Győry T.: A magyar orvostudományi kar története, 1770–1935 (Bp., 1936).

Plesch János (? 1878 – ? 1957) magyar származású orvos, belgyógyász. Berlinben, majd Angliában működött. Berlinben A. Einstein közeli barátja és házi orvosa volt. A kopogtatás egyik módszerét (Plesch-percussio), valamint más (colorimetriás, vérmennyiség-meghatáro­zási stb.) módszereket dolgozott ki.

Plósz Béla (Pest, 1863. máj. 19. – Bp., 1945) állatorvos. 1885-ben szerzett állatorvosi oklevelet az Állatorv. Tanint.-ben, 1891-ben a bp.-i egy. bölcsészeti karán doktori címet szerzett. 1887-től az Állatorvosi Főisk. sebészeti tanszékén tanársegéd, 1894-ben c. ny. r. tanár, 1897–1921-ben a sebészet, 1900-tól a szemészet ny. r. tanára. 1921-ben nyugdíjba ment, de a Földművelésügyi Min.-ban a lótenyésztés főigazgatója, majd helyettes államtitkár lett. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. –– Fm.: Sebészeti műtéttan (Bp., 1897); Általános sebészet (Bp., 1903); Részletes sebészet (I–II. köt., Bp., 1907–1911) – Irod.: Gouth Gy. E.: Megemlékezés P. B.-ről (M. Állatorvosok Lapja, 1963).

Plósz Lajos (Nagykőrös, 1809. – Bp., 1886. febr. 6.) orvos. 1832-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. A gróf Károlyi-család orvosa, a budapesti Kir. Orvosegyes. egyik alapítója (1837), első titkára. – Fm.: Beavató orvosi értekezés az elmerevedésről (Pest, 1832); A choleráról (Pest, 1866).

Plósz Pál (Pest, 1844. okt. 9. – Bp., 1902. aug. 15.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1880). Bécsben és Pesten hallgatott orvostudományt, az utóbbi helyen szerezte meg 1867-ben orvosi diplomáját. 1869–1870-ben Tübin­genben tanulmányúton volt. E. F. E. Hoppe-Seyler mellett a patofiziológia elméletét és gyakorlatát vizsgálta. 1868-tól a pesti belgyógyászati klinikán dolgozott. 1871-ben a kórvegytan egy. magántanára lett. 1872–1974-ben Kolozsvárra nevezték ki az élet- és kórvegytan ny. r. tanárának. 1874-től Bp.-en az élet- és kórvegytan rk. tanára, 1882–1902-ben ny. r. tanár. Ala­pító tagja volt az Igazságügyi Orvosi Tanácsnak. Kutatásai a mai értelemben vett biokémia területére terjedtek ki: a vérsavó vegyi összetételével, a fehérjék kémiájával, peptonokkal, az izmok kémiájával, valamint szőlészeti és borászati kérdésekkel foglalkozott. – Fm.: A peptonok vegyi természete... (Akad. Ért., Bp., 1877); A fehérje szerepe és sorsa a szervezetben (Akad. Ért., Bp., 1878); A borászat könyve (Csanády G.-val, Bp., 1885); A diabetes mellitus (in: A belgyógyászat kézikönyve, I. köt., Bp., 1895); Zsírképződés cukorból a májban (Akad. Ért., Bp., 1901) – Irod.: P. P. Orv. Hetil., 1902); Lengyel B.: P. P. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, 1904).

Pogány Ödön (Devecser, 1886. febr. 3. – Bp., 1967. júl. 26.) orvos, fül-orr-gégész, az orvostud. kandidátusa (1952). 1908-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1908–1912-ben uo. a fül-orr-gégeklinika gyakornoka, 1912–1919-ben a Zsidó Kórház fülészetén alorvos, 1919–1920-ban az újpesti városi kórház főorvosa. 1919-ben magatartása miatt állásvesztésre ítélték, 1920–1945-ben magánorvos, 1930–1945-ben az Izr. Szeretetkórház főorvosa, 1945–1947-ben igazgatója. 1947-ben magántanár, 1947–1953-ban az oto-neurológiai oszt. vezető főorvosa az Orsz. Idegsebészeti Int.-ben. – Fm.: A labyrintus vizsgálatok különös tekintettel a központi idegrendszer meg­betegedéseire (Bp., 1929); A vegetatív idegrendszer és a hallószerv (Bp., 1947) Irod.: Alföldi J.: Megemlékezés P. Ö.-ről (Fül-Orr-Gégészet, 1968, 1. sz.); Bodó Gy.: P. Ö. (Orv. Hetil., 1967, 42. sz.); Varga Gy.: Szemelvények a magyar fül-orr-gégészet történetéből (Fül-Orr-Gégészet, 1973, 2. sz.).

Póka László (Arad, 1908. ápr. 26. – Bp., 1990. ápr. 13.) orvos, sebész, onkológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1975). 1932-ben szerezte meg orvosi, 1935-ben sebészi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1932–1935-ben a debreceni I. sz. sebészeti klinika gyakornoka, 1936–1942-ben a Rókus Kórház sebésze, 1942–1959-ben az egri irgalmas, majd megyei kórház főorvosa, 1959–1969-ben a POTE I.sz. sebészeti klinikájának az igazgatója, tszv. egy. tanár. 1970-től az Orsz. Onkológiai Int. sebész főorvosa. Elsősorban rákos daganatok sebészetével, nyelőcső- és hasi sebészettel foglalkozott. Számos tanulmánya és könyve jelent meg. – Fm.: Érdekes esetek a sérülések köréből (Bp., 1941); A gyomorrák sebészeti gyógyításának időszerű kérdései (Bp., 1958); Tanulmányok a funkció és struktúra változásairól a dynami­kus ileusban (Bp., 1975).

Polgár István (Füzesgyarmat, 1888. jún. 2. – Szeged, 1954. ápr. 5.) orvos, nőorvos, c. egy. tanár. 1912-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1912–1914-ben az I. sz. kórbonctani int.-ben dolgozott, 1914–1916-ban katonaorvos, 1916–1920-ban a bp.-i I. sz. női klinikán, 1920–1925-ben a Poliklinikán orvos, 1925–1930-ban a szegedi szülészeti és nőgyógyászati klinikán tanársegéd. 1930–1944-ben szegedi kerületi nőgyógyász-szülész főorvos. 1944-ben visszatért a szegedi női klinikára: 1945–1947-ben mb. vezető, 1946-tól klinikai főorvos, 1947-ben c. egy. ny. rk. tanár, 1947–1953-ban intézeti tanár. Bábaképzéssel, középkáder-képzéssel foglalkozott. – Fm.: Nőgyó­gyászat (egy. jegyz., Bp., 1952) – Irod.: Fekete S.: P. I. (M. Nőorvosok Lapja, 1954, 17. sz.); P. I. (Szegedi Egy.-i Almanach, 1921–1971).

Politzer Ádám (Alberti, 1835. okt. 1. – Bécs, 1920. aug. 20.) magyar származású orvos, fülész, bécsi egy. tanár, a modern fülészet egyik megteremtője. 1854-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Bécsben. 1861-ben a fülgyógyászat magántanára, 1870-ben rk. tanár. 1873-ban Bécsben megalapította az első fülészeti klinikát. 1896-ban ny. r. tanár. Alapvető kutatásokat végzett a fülbetegségek kórtana terén (adhaesiv gyulladások, belsőfül-gennyedések stb.). A dobhártya otoscopiai részleteinek leírásával, hangvilla-vizsgálat kidolgozásával stb. fejlesztette a fülészeti diagnosztikát. Az általa bevezetett labda alkalmazása lehetővé tette a tuba auditiva inflatióját és a dobüreg izzadmányainak a kiszívását. A belsőfül műtéttanát is fejlesztette. A róla elnevezett fülkürt-befúvás leírója. Kiváló or­vostörténész is. Az Arch. für Ohrenheilkunde című folyóirat megalapítója (1889) és első főszerkesztője. – Fm.: Die Beleuchtungsbilder des Trommelfeldes im gesunden und Kran­ken Zustande (Bécs, 1865); Zehn Wandtafeln zut Anatomie des Gehärorgans (Bécs, 1873); Lechburch der Ohrenheilkunde (Stuttgart, 1878); Geschichte der Ohrenheilkunde (Stuttgart, 1907–1913); Anatomie und Histologie des menschlichen Gehörorgans (1889).

Pollák László (Nagyvárad, 1839. – Nagyvárad, 1886. febr. 2.) orvos, szakíró. 1863-ban Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet. 1863–1867 között katonaorvos, 1867–1873-ban Nagy­váradon hatósági, majd kórházi főorvos. Széles orvostársadalmi tevékenységet fejtett ki. Az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja (1879). Hazai és külföldi szaklapokban közegészségtani témájú írásokat közölt. – Fm.: A bőrbetegségekről (Nagyvárad, 1869); Javaslat a kéjkedés szabályozására... (Nagyvárad, 1870); A járványos agy-gerincz-agyburoklobról (Nagyvárad, 1880).

Pólya Jenő Sándor (Bp., 1876. ápr. 30. – Bp., 1945. jan.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1898-ban Bp.-en szerezte meg, ezután (1898–1905) az I. sz. sebészeti klinikán gyakornok. 1905-ben sebész főorvos a Margit Kórházban, 1908-ban egy. magántanár, 1910-től főorvos a Szent István Kórházban. 1914-ben c. rk. tanár. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején a sebészeti klinika vezetője, ezért sokáig mellőzték. Tudományos munkássága a hasi sebészetre, a rák sebészeti kezelésére irányult, gyo­morcsonkolási eljárását külföldön is alkalmazzák. Jelentősek a pankreasnekrózissal, a retrográd vérképzéssel, az epebetegségekkel, a rákkal kapcsolatos kutatásai. Ugyanígy idegsebészi tevékenysége is, a dekompressziós trepanációt az elsők között alkalmazta. Az Orv. Hetil.-ban és a M. Orv. Lapjában számtalan esetleírást publikált. Orvostörténelemmel is foglalkozott. Az USA-ba hívták, de itthon maradt, a nyilas rémuralom áldozata lett. – Fm.: Az orvostudomány regénye (Bp. 1942) – Irod.: Milkó V.: P. J. emlékezete (Arch. Chir., 1948); Kapronczay K.: P. J. (Orv. Hetil., 1976, 2. sz.).

Pólya József (Nagyszecs, Bars vm., 1802. jan. 1. – Bp., 1873. jún. 10.) orvos, az MTA tagja (lev. 1832, r. 1858). 1830-ban szerzett orvosi oklevelet a pesti egy. orvosi karán. 1831-ben a pesti kolerakórház igazgató-orvosa, 1932-től a Rókus Kórház orvosa. 1841-ben megszervezte az első hazai magán elmegyógyintézetet – a mai Róbert Károly krt.-i Kórház területén –, amely csak három évig működött. 1848-ban az orsz. koleraválasztmány elnöke lett, 1849-ben a Bel­ügymin. eü.-i osztályán működött. A szabadságharc bukása után teológiai tanár. Élettannal, szőlészettel, botanikával is foglalkozott. Jeles könyvillusztrátor is volt. – Fm.: Értekezés az ember bélférgeiről (Pest, 1830); Summa obser­vationum, quas de cholera orientali (Leipzig, 1831, németül: Beobachtungen über die Asia­tische Cholera, Meissen, 1832); Observationes de herpete (Pest, 1837); De hydriatria non­nulla (Buda, 1838); Az állatország természet­történeti képterme (Jardin és Treitschke után ford., I–V. füzet, Pest, 1841–1842); Tudnivalók a Pesten felállított privát elmekórinté­zetről (Pest, 1842); Az ember nemi tekintetben (I. füzet, Pest, 1848) – Irod.: Török J.: P. J. emléke (Bp., 1876); Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Vértes O. A.: Egy ismeretlen reformkori szakszótár (Bp., 1959); R. Harkó Viola: P. J. (Orv. Hetil., 1973); Kádár Z.: P. J., természetrajzi műveltségünk reformkori úttörője (Biológiai Tanulmányok, 1974); Batári Gy.: P. J. „Gyógyászat”-ának első korszaka 1861-1867 (Orv. Hetil., 1974); Kapronczay K.: P. J. emlékezete (Orv. Hetil., 1998); Kiss L.: 125 éve hunyt el az első magyar őrjintézet megalapítója, P. J. (1802–1873) (Orv. Hetil., 1998).

Poór Ferenc (Bp., 1871. szept. 29. – Szeged, 1936. ápr. 26.) orvos, egy. tanár. Poór Imre fia. Orvosi oklevelét 1897-ben Bp.-en szerezte meg. 1900–1905-ben tanársegéd a bp.-i bőrklinikán, 1907-ben egy. magántanár, 1910–1917-ben a Rókus, 1917–1922-ben a Szt. István Kór­ház főorvosa. 1923-tól ny. r. tanár a szegedi egy. orvosi karán. A funkcionális bőrgyógyászati di­agnosztika megteremtője. – Fm.: A syphilis kórtana és gyógyítása (Bp. 1914); Dermatológia (Bp., 1922) Irod.: Berda K.: P. F. (Orv. Hetil., 1936); P. F. (Venerol. Szle, 1936, 14. sz.).

Poór Imre (Dunaföldvár, 1823. okt. 13. – Bp., 1897. aug. 20.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1864). Piarista szerzetes és tanár lett. A szabadságharc idején beállt honvédnak, végigharcolta a szabadságharcot. Kilépett a szerzetesrendből, 1855-ben orvosi oklevelet szerzett a pesti egy. orvosi karán. 1857-től tanársegéd a pesti belgyógyászati klinikán, 1857–1859-ben társszerkesztője az Orvosi Hetilapnak, 1859-ben a bőrgyógyászat magántanára, a Rókus Kórház bőrgyógyászati osztályának megszervezője és főorvosa. 1860-ban megalapította a Gyógyászat c. folyóiratot, amely ellenfóruma lett a Pesti Orvosi Iskola néven ismert orvosi csoportnak és az Orv. Hetil-nak. Jelentős bőrgyógyász, műszavak szótárának szerkesztője, az orvosi érdekvédelmi mozgalmak szervezője. – Fm.: A görvégek (scrofulides), vagyis a görvély okozta bőrbántalmak (Pest, 1860); A szükségesb orvosi műszavak deák, magyar, német zsebszótára (Nékám S.-ral, Pest, 1861); A bőrfarkas (lupus) oki viszonya a görvélyhez (scrofulosis) (Gyógyászat, 1864); Adatok a természet orvosi célszerűségéhez (Akad. Ért., 1865); A bőrbetegségek természetes rendszere (Gyógyászat, 1869); Emlékbeszéd Sauer Ignác felett (Pest, 1871); Az iblany hatása bujakórban (Gyógyászat, 1872) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Antall J.: Egy ismeretlen levél. P. I. szakítása Markusovszky Lajossal (Orvostört. Közlem., 1969); Szállási Á.: P. I. (Orv. Hetil., 1973).

Pórszász János (Bp., 1923. jún. 11. – Pécs, 1974. máj. 30.) orvos, egy. tanár, az or­vostud. doktora (1968). 1949-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1949–1955-ben a bp.-i gyógyszertani int.-ben tanársegéd, 1955–1967-ben a SZOTE élettani int.-ben adjunktus, majd tszv., 1967-től a sebészeti műtéttani int.-ben docens, 1970–1974-ben a POTE gyógyszertani int. igazgatója, egy. tanár. Több tud. társaság tagja. Gyógyszertani és élettani kutatásokat végzett. A Mydeton és a Spi­ractin kifejlesztése fűződik a nevéhez. Élettani kutatásai a szimpatikus idegrendszer biokémiájára, elektrofiziológiájára irányultak. Közel száz közleményt publikált. – Irod.: P. J. (Orv. Hetil., 1974., 51. sz.).

Posewitz Sámuel (Olaszi, 1780. szept. 1. – Igló, 1871. jan. 1.) orvos, megyei főorvos. 1826-ban Pesten szerzett orvosdoktori oklevelet. 1830-tól a Szepesség főorvosa, 1837–1838-ban Gräfenbergben Priznitz gyógymódját tanulmányozta, amit Ó-Tátrafürden meghonosított. 1839-ben ilyen gyógyintézetet alapított. – Fm.: Dissertatio inauguralis medicina de scorbuto (Bécs, 1826).

Posewitz Tivadar (Szepesigló, 1851. dec. 2. – Bp., 1917. jún. 12.) orvos, geológus. 1874-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1875–1878-ban a freiburgi bányászati akadémián tanult, 1879-től katonaorvos Kelet-Indiá­ban, ahol 1884-ig szolgált. Geológiai kutatásokat is végzett. 1885-ben hazatért, 1887-től a Földtani Int. geológusa, 1908-tól főgeológus. Jelentős érdemei vannak Borneo, a Magas-Tát­ra, az iglói medence és a Máramaros-vidék geológiai feltárásában. – Fm.: Borneo (Berlin, 1889); A Szepesség, Magas Tátra és a Szepesi Középhegység (Bp. 1898); Petróleum és aszfalt Magyarországon (Bp., 1906) – Irod.: Jellinek J.: A magyar természetjárás története (Bp., 1939).

Pósta Sándor (Pánd, 1888. nov. 25. – Bp., 1952. nov. 4.) orvos, fogorvos, olimpiai bajnok. 1914-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. Az I. vh. alatt katonaorvos, majd magángyakorlatot folytatott. 1924-ben Párizsban a kardvívás egyéni olimpiai bajnoka, tagja a 2. helyezést elért kardcsapatnak, a bronzérmes tőrcsapatnak. Sportújságírással is foglalkozott, sportkarikatúrákat is rajzolt. – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965).

Pozsgay József (Egyed, 1906. szept. 17. – Bp., 1975. nov. 24.) orvos. 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932-ben a kecskeméti vm.-i kórház nőgyógyásza, 1932–1936-ban a Szt. István Kórházban sebész, majd uo. a fül-orr-gégészeti osztályon alorvos. 1940-ben fül-orr-gégész szakorvos, 1940–1957-ben a Poliklinikán alorvos, 1957–1966-ban az Állami Kórház fül-orr-gégész főorvos. Fülészeti műtéttannal foglalkozott, tökéletesítette a Hinsburg-féle ozaena-műtétet. – Irod.: Heckenast O.: P. J. (Fül-Orr-Gégészet, 1976, 3. sz.).

Prandt Ádám Ignác (Pétervárad, 1739 – Pest, 1817. júl. 15.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1768-ban Bécsben szerezte meg, 1770-ben a nagyszombati egy. orvosi karára a gyakorlati orvostan egy. tanárává nevezték ki. A magyar orvosi kar első öt tanárának egyike. Kezdetben élettant és gyógyszerismeretet, majd kórtant és gyógyszertant, végül különös kór- és gyógytant adott elő – Fm.: Dissertatio inaugu­ralis medica de vesicantibus (Bécs, 1768) Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).

Preisich Kornél (Szolnok, 1869. jún. 15. – Bp., 1955. jan. 1.) orvos, az orvostud. doktora (1952). 1894-ben a bp.-i orvosi karon szerzett orvosi oklevelet, 1894-től Bókay János mellett gyakornok a Stefánia Gyermekkórházban. 1900-ban egy évet külföldön töltött ösztöndíjasként, bakteriológiai és gyermekgyógyászati tanulmányokat folytatott. 1904-től a Szt. László Kórház orvosa, illetve főorvosa. 1905-ben egy. magántanár. 1930-ban c. rk. tanár. Allergiával, tbc-vel és gyermekkori fertőző betegségek kórtanával foglalkozott. – Fm.: Az angolkórság (Bp., 1908); Általános haematológia (Bp., 1908); A vörhenyről (Bp., 1913) – Irod.: Surányi Gy.: P. K. (Gyermekgyógy., 1955).

Preisz Hugó (Ruma, Horváto., 1860. szept. 21. – Bp., 1940. júl. 5.) orvos, bakteriológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1912, r. 1923). 1885-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1885–1901-ben a bp.-i orvosi kar kórbonctani és törvényszéki orvostani Int.-ben dolgozott. 1890–1891-ben külföldi (német, belgiumi, francia) int.-ekben végzett kutatásokat. 1891–1906-ban az Állatorvosi Fő­isk. bakteriológiai lab. vezetője. 1894-ben uo. ny. r. tanár, 1895–1931-ben a bakteriológia, 1914–1931-ben az általános kór- és gyógytan ny. r. tanára. A bakteriológia tudományának megalapítója hazánkban. A földművelési miniszter megbízásából megszervezte a bakteriológiai állomásokat. Az I. vh. alatt a kolera- és tífusz-, később a diftéria elleni oltóanyag termelésének irányítója. A rágcsálók pszeudotuber­kulózisát okozó P.-Nocard-féle baktérium felfedezője. Kutatásai a szarvasmarhák és sertések fertőző betegségeire, a bakteriofágok vizsgálatára, a lépfene-baktériumok eltérő viselkedését okozó összefüggésekre irányultak. – Fm.: A szív fejlődési rendellenességeiről (Bp., 1885); Adatok a veleszületett szívbajok tanához (Bp., 1890); Összehasonlító tanulmányok a bacillaris pseudotuberculossokról (Bp., 1893); A gyermekek diphteriás hüléseiről (Bp., 1895); Tanulmányok a sertéspestis és sertésseptikae­mia (sertéskolera és sertésvész) okára vonatkozólag (Bp., 1897); Bakteriológia (Bp., 1899); A pestisről (Bp., 1900); Vizsgálatok a lépfe­nebacillus variálásáról és szelidülésének mibenlétéről (Eger, 1911); Die Bakteriophagie vornehmlich auf Grund eigener Unter­suchungen (Jéna, 1925); Az infectio és im­munitas tanának elemei (Bp., 1936); Az általános kórtan vázlata (Went I.-nal és Sántha K.-nal, Bp., 1939) – Irod.: S. J.: P. H. (Gyógyászat, 1940); Manninger R.: P. H. (Állatorvosi Lapok, 1940); Alföldy Z.: P. H. és a magyar mikrobiológia (Orvostört. Közlem., 1958); Ka­rasszon D.: In honorem professoris H. P. (An­nales Immunologia Hungariae, 1986); Szent-Iványi T.: Megemlékezés Hutÿra Ferencről és P. H.-ról születésük 125 éves évfordulóján (M. Állatorv. Lapja, 1986).

Preysz Kornél (Pest, 1859. júl. 14. – Kolozsvár, 1914. febr. 1.) orvos, egy. tanár. Előbb banktisztviselő, 1888-ban orvosdoktori oklevelet szerzett Bp.-en. Előbb a bp.-i I. sz. belklinika gyakornoka, 1891-től a kolozsvári orvosi karon az élet- és szövettan tanára, majd rk. tanár. 1893-től a Belügymin.-ban a fürdőügyek referense, a Balaton Fürdőigazgatóság első igazgatója (1892), 1893-tól a fürdőügyek országos közegészségügyi felügyelője. Fürdőüggyel kapcsolatos írásai hazai szak- és napilapokban jelentek meg. – Fm.: Az idegbetegségek balneo­therapikus kezelése... (Bp., 1889); A Balaton fürdői és azok hatásai (Bp., 1893); Fürdőügyünk haladása (Bp., 1903); Balaton fürdői (Bp., 1894); Hazai sósfürdők (Bp., 1894); A klíma hatása (Bp., 1894); A mesterséges ásványvizek (Bp., 1895).

Probstner Artúr (Bp., 1886. szept. 20. – Bp., 1974. márc. 9.) orvos, nőorvos, egy. tanár. 1909-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1909–1910-ben uo. a gyógyszertani int.-ben, 1910–1912-ben a II. sz. női klinikán, 1912–1924-ben a Szt. János Kórházban nőgyógyász, 1914–1918-ban ezredorvos. 1920–1921-ben Németországban ösztöndíjas. 1923–1933-ban a debreceni női klinikán adjunktus, 1933-ban magántanár, 1933–1953-ban a bp.-i Alföld u. Kórház főorvosa, 1939-ben c. rk. tanár, 1953–1963-ban a Csepeli Kórház nőgyó­gyász főorvosa. 1938-1948-ban a M. Nőorv. Lapját szerkesztette. Női rákbetegségekkel, röntgen-terápiával foglalkozott. – Fm.: Szülészet. Orvostanhallgatók és orvosok részére (Debrecen, 1927) – Irod.: P. A. (M. Nőorv. Lapja, 1974, 5. sz.).

Prochnow József (Vörösvár, 1857. júl. 7. – Bp., 1922. jan. 22.) orvos. 1881-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1881–1892-ben a bp.-i II. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1894-ben egy. magántanár, 1892–1885-ben a bp.-i Ker. Betegsegélyző Pénztár főorvosa, 1895–1922-ben a Szt. István Kórház főorvosa. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlésének a főtitkára (1892–1896), a bp.-i Szanatóriumi Egyes. főtitkára (1894–1904), a Bp.-i Orvosi Kör elnöke (1902–1914), a Gyógyászat és a Honvédorvos c. folyóiratok munkatársa, szerkesztője. Sebészeti műtéttannal és hadi sebészettel foglalkozott. – Fm.: Útmutató a hadisebészetben (Bp., 1912) – Irod.: Lévy L.: P. J. (Gyógyászat, 1922); Szállási Á.: P. J. (Orv. Hetil., 1982).

Puder Sándor (Bp., 1899. márc. 10. – Bp., 1955. jan. 24.) orvos, orvostörténész. 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920–1925-ben a pécsi egy. kórboctani int.-ben dolgozott. 1925–1934-ben a budakeszi Erzsébet királyné Szanatórium tüdőszakorvosa, 1934–1935-ben a bp.-i III. sz. belklinika adjunktusa, 1935–1948-ban az OTI főorvosa. 1948–1950-ben a Korányi F. Szanatórium igaz­gató-főorvosa, 1950-ben politikai okok miatt leváltották, ezután beosztott orvos a Bajcsy-Zsi­linszky Kórházban. 1946-ban egy. magántanár, 1948-ban megalapította a Pneumonologia Da­nubiana c. szaklapot. A tbc klinikumával és kezelésével foglalkozott, jeles Paracelsus-kuta­tó, szépirodalmi munkássága is jelentős. – Fm.: Állapota kielégítő (Szubjektív kórtörténet, előszó: Karinthy Frigyes) (Bp., 1930); Szépirodalom és orvostudomány (Bp., 1933); A tuberkulózis aktuális kérdései (I–XIX. füzet, Bp., 1937).

Puky Ákos (Kükemező, 1845. máj. 5. – Bp., 1905. okt. 4.) orvos, sebész. Bécsben és Pesten tanult, orvosi oklevelét 1870-ben Bécsben szerezte, ahol sebész- és szülészmesteri képesítést is kapott. 1870–1883-ban a bécsi- és a bp.-i sebészeti klinikán dolgozott, az utóbbiban Lumniczer Sándor mellett. Majd 1884-től a Vöröskereszt Erzsébet királyné Kórházának sebész főorvosa. 1875–1877-ben külföldi tanulmányúton volt állami ösztöndíjjal, német, angol és francia sebészeti klinikákat látogatott meg, Edinburghban az antiszeptikus sebkezelést tanulmányozta Lister professzornál, amit később itthon meghonosított és alkalmazott. – Fm.: A sebek kezelése, különös tekintettel Lis­ter antiseptikus módszerére... (Bp. 1879, 2. jav. és bőv. kiad.: 1885); Golyvák kezeléséről (Orv. Hetil., 1889); Carcinoma recti Kraske szerinti műteti esetének bemutatása (Orvosegy. Év­könye, 1889) – Irod: Schachter M.: P. J. (Gyó­gyászat, 1905).

Purjesz Béla (Mindszent, 1884. júl. 1. – Szeged, 1959. szept. 14.) orvos, egy. tanár. 1907-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1901–1919-ben a kolozsvári egy. orvosi karának I. sz. belklinikáján gyakornok, 1915-ben egy. magántanár. 1921-ig Kolozsvárott magángyakorlatot folytatott, ahol az általa alapított Erdélyi Orvosi Lapot szerkesztette. 1921-ben Mo.-ra jött, a szegedi orvosi kar belklinikáján tanársegéd, 1926-tól adjunktus, 1930-ban a belklinika mb. igazgatója, 1931-től ny. r. tanár. 1945–1946-ban az egyetem rektora. A szíverek és a vérkeringés betegségeivel, daganatok diagnosztikájával, jódanyagcserével és sportorvostannal foglalkozott. – Fm.: A belgyógyászati betegségek syndromái (Szeged, 1951) – Irod.: P. B. (Orv. Hetil., 1959).

Purjesz Zsigmond (Szentes, 1845. – Bp., 1896. febr. 17.) orvos, orvostörténész. 1869-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1870-től a pesti II. sz. belklinikán tanársegéd Korányi mellett, 1877-től az orvostörté­nelem egy. magántanára, 1873-tól szerkesztője az Orvosi Zsebnaptárnak. Elsősorban az ókor orvostudományával, az Ebers-papyrus orvos­történeti jelentősévével foglalkozott. – Fm.: Az Ebers-féle orvosi papyrus (Bp., 1876); A belgyógyászat tankönyve (Bp., 1885) – Irod.: P. Zs. (Orv. Hetil., 1896, 40. sz.); Kapronczay K.: Az orvostörténetírás története (Orvostört. Köz­lem., 1987).

Purjesz Zsigmond (Szentes, 1846. – Bp., 1918. jan. 27.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, Purjesz Béla unokaöccse. Orvosi oklevelét 1869-ben a pesti orvosi karon szerezte. 1871-től tanársegéd a kolozsvári Orvos-Sebészi Tanint.-ben, 1872-től az akkor szervezett egyetem belklinikáján. 1876-ban a belgyógyászati diagnosztika magántanára, 1880-tól a belgyógyászat ny. r. tanára Kolozsvárott. – Fm.: A kórisme megállapítására szükséges vizsgálati módszerek (Bp., 1874); Különös kór- és gyógytan kézikönyve (Bp., 1874) – Irod.: Jancsó M.: P. Zs. (Gyógyászat, 1918, 58. sz.).

Purkircher György (Pozsony, 1530. – Pozsony, 1578.) orvos, botanikus. Orvosi tanulmányokat Wittenbergben, majd Padovában folytatott, 1563-ban avatták orvosdoktorrá. Wittenbergben Melanchton is tanára volt, 1561-ben eclogát írt nagynevű tanára halálára. 1564–1565-ben Párizsban botanikát hallgatott. 1566-ban hazatért, Pozsony város orvosa lett. Híres botanikus kerttel rendelkezett. Barátja, a belga botanikus, Clusius az általa meghonosított amerikai babot Phaseolus Purkircheria­nusnak nevezte el. Verseket is írt. – Irod.: Weszprémi I.: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza (I. köt., Bp., új kiad., 1960); Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Kneifel M.: P. Gy. (Bp., 1942).

Putnoky Gyula (Körmöcbánya, 1901. nov. 14. – Bp., 1985. okt. 17.) orvos, patológus, egy. tanár. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1925-től a László Kórház kórbonctanán, 1929–1935-ben a szegedi kórbonctani és kórszövettani int.-ben, majd 1935-től a bp-i II. sz. kórbonctani int.-ben dolgozott. 1936-ban Németországban, 1938-ban Angliában ösztöndíjas. 1942–1945-ben a kolozsvári, 1946–1953-ban a marosvásárhelyi kórbonctani int. igazgatója, ny. r. tanár. 1953–1962-ben az OTKI kórboctani tanszékén docens, majd 1962-től tszv. egy. tanár a labordiagnosztikai tanszéken. Elsősorban daganatimmunitással kapcsolatos szerológiával foglalkozott, majd a szívizom, a nyálkahártya és a strúma kórszövettanát vizsgálta. Kísérletekkel igazolta a Salmonella typhi gennyesedést okozó hatását. Meghonosította a szövettenyésztést, elsőnek bizonyította a boncolási anyagból végezhető bakteriológiai vizsgálatok jelentőségét. – Fm.: Laboratóriumi vizsgálatok indicatiója és értékelése (Fischer A.-lal, Bp., 1961); A kísérletes daganatos betegség néhány problémája. A daganat, szervezet és külvilág viszonyának néhány kérdése (Bp., 1963) – Irod.: P. Gy. (Morphol. és Igazságügyi Szle., 1986, 26. sz.).