Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

N

N

Nagel Emil (Makó, 1817. jún. 30. – Bp., 1892. dec. 2.) orvos, szemész, sebész. 1841-ben Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét. Tanulmányai befejezése után katonaorvos, 1848-ban a temesvári katonakórház, 1849-ben a bécsi katonai kórház sebészorvosa. A szabadságharc leverése után egy ideig császári orvosként szolgál Mo.-on, majd Pesten a Ludovika Akad. szem- és sebészeti osztályát vezeti. 1852-től a kolozsvári Orvos-Sebészi Akad. sebésztanára, a szemészeti int. igazgatója. 1868-ban nyugdíjba vonult. 1880-tól a Wiener statistische Monat­schrift munkatársaként dolgozott. – Fm.: Népszerű értekezés a szem gondviseletéről (Pest, 1850); A csonttörések (Pest, 1862); Methode oder Schablone? (Wien, 1871); Der Schalf (Berlin, 1874); Die Seekrankheit (Berlin, 1876) – Irod.: N. E. (Vasárnapi Újság, 1892); Szentkirályi J.: Figurile principale ale academiei medico-chirurgicale din Cluj (Kolozsvár, 1933).

Nagy Béla (Krasznabéltek, 1886. aug. 5. – Bp., 1940. júl. 17.) gyógyszerész, lapszerkesztő, tanár. 1908-ban gyógyszerészi és orvosi oklevelet szerzett, 1913-ban gyógyszerészdoktori képesítést kapott a bp.-i orvosi karon. 1910–1915-ben Hajdúszoboszlón a „Reményhez”, 1915–1922-ben a bp.-i „Magyar Korona”, 1922-től a „Belvárosi” patika tulajdonosa. A bp.-i gyógyszervizsgálás megszervezője, a Gyógy­szerészi Ért. szerkesztője. – Fm.: Gyógyszerészet. Gyakorlati gyógyszerészet tankönyve (I–III. köt., Bp., 1935); Sterilezés kézikönyve (Bp., 1935); Bismuthgallát új előállítási módjai (Bp., 1936) – Irod.: Szász T.: N. B. (Gyógysz. Szle, 1937, 1. sz., 1940, 14. sz.); Ernyei Gy.-né: Dr. Nagy Béla (1885–1940) (Gyógyszerészet, 1988); Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001).

Nagy József, Chrenóczy-Nagy (Nyitra, 1818. júl. 25. – Nyitra, 1892. febr. 11.) orvos, az MTA lev. tagja (1858). 1840-ben Bécsben szerzett orvosi oklevelet. 1842-ben Nyitra vm. tb. főorvosa, 1848-ban tényleges főorvossá nevezték ki, 1884-ben megbetegedett, és lemondott pozíciójáról. Egyik kezdeményezője a szegény betegek kórházi kezelését biztosító országos alap létrehozásának. Irodalommal, nyelvészettel, klasszika-filológiával is foglalkozott, jelentős szerepe volt a tudományos orvosi nyelv kialakításában, a tudományos ismeretterjesztés megteremtésében. Írásai az Orv. Hetil.-ban, a Gyógyszerészeti Újságban és más hazai folyóiratokban jelentek meg. A Magyarhoni Természetbarát c. folyóirat szerkesztője. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica sistens des­criptionem thermarum Büdöskőiensium (Bécs, 1840); Enchiridion medicinae patralis (Komárom, 1855); A madár a teremtés művében (Komárom, 1861); A keleti marhavész (Komárom, 1863, szlovákul is); Népiskolai közegészségügyi szabályok (Nyitra, 1870); A cholera Nyitra megyében 1831–1874 (Komárom, 1876); Nyitra megye lakosságának egészségi állapotára károsan ható viszonyokról, ezek megszüntetését célzó indítványokkal (Nyitra, 1883) – Irod.: Chrenóczi N. J. (Akad. Ért., 1892).

Nagy Sámuel, pathi (Komárom, 1766 – Komárom, 1810. jan. 10.) orvos. A debreceni ref. főiskolán tanult, ahol egy időben könyvtáros is volt. Orvosi tanulmányokat Bécsben folytatott, ahol 1781-ben orvosi diplomát szerzett. Jénában is tanult, ahol a mineralógiai társaság titkárává választották (1780), majd annak lev. tagja lett (1787). Hazatérése után 1789-ben Komárom város orvosává nevezték ki. Érdemeket szerzett a himlőoltás bevezetése területén. Csokonaival és Kazinczyval is levelezett. – Fm.: Psychologia (Pozsony, 1794); Az oltalmazó himlőről... (Komárom, 1801); Catalogus liborum experientissimi quondam medicinae doctoris... (Komárom, 1810) Irod.: Kazinczy F.: Pályám emlékezete (Bp., 1879); Szilágyi F.: N. S. ismeretlen fordításai Gessnerből... Irod.­tört., 1986), Kapronczay K.: Adatok a hazai himlőoltás történetéhez (Egészségtudomány, 1994, 6. sz.).

Navratil Imre szalóki (Pest, 1833. – Bp., 1919. ápr. 3.) orvos, sebész, fül-orr-gégész. Orvosi oklevelét 1858-ban szerezte a pesti egy. orvosi karán. 1865-ben a gégetükrözés magántanára. A Rókus Kórházban megszervezte a gégészeti osztályt, 1872-ben egy. magántanár, 1878-ban a Rókus Kórház sebész főorvosa, 1892-ben c. rk. tanár a bp.-i egy.-en. 1911-ben nyugdíjba vonult. Jelentős gégész, számos gégetágító műszer megszerkesztője. Foglalkozott a gége beidegződéseivel, a nyak- és fejsebészet kérdéseivel, ő volt az első hazai agysebész, meg­honosította továbbá az endolaryngealis műtéteket. – Fm.: A gégebajok (Pest, 1866); Orrtük­részet (Pest, 1867); Sebészeti műtéttan (Pest, 1867); Állatokon tett kísérletek a gégeidegek működése felett (Pest, 1870); Beitrag zur Hirnchirurgie (Stuttgart, 1889); Gége légcsőmetszés 1858-1892 (Bp., 1902) – Irod.: Kap­ronczay K.: N. I. (Orv. Hetil., 1979); Dékány Z.: Szemelvények a magyar fül-orr-gégészet történetéből (Bp., 2000).

Nádor Henrik, Neufeld (Várna, 1884. dec. 22. – Bp., 1974. nov. 25.) orvos, színházi orvos. 1908-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Az I. vh. idején a Piave di Eladoréban működő katonai kórház orvosa. 1908–1935-ben a Szabolcs u. Kórház, 1935–1964-ben a Zsidó Szeretetkórház belgyógyásza, főorvosa. Több színház szakorvosa, 1964-től a Csengery u.-i rendelőint. felülvizsgáló főorvosa. – Irod.: N. H. (Színház és Muzsika, 1974. nov. 29.).

Nádrai Andor (Arad, 1904. nov. 15. – Bp., 1965. máj. 9.) orvos, gyermekgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1952). 1928-ban szerezte orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1928–1934-ben a Fehérkereszt Kórház gyermekorvosa, 1934-ben a pécsi gyermekklinikán tanársegéd. 1936-ban Berlinben volt tanulmányúton. 1940-ben egy. magántanár. 1940–1942-ben Szatmárnémetiben dolgozott, 1942–1944-ben a Róbert Károly krt.-i Kórház gyermekosztályát vezette. 1945-től ismét a Fehérkereszt Kórház főorvosa, 1949-től a Kútvölgyi úti Kórház gyermekosztályát vezeti. 1949–1954-ben a II. sz. gyermekklinikán docens, 1954-től a Honvéd Tiszti Kórház gyerekosztályának a főorvosa alezredesi rangban, de leszerel, és a II. sz. gyermekklinika docense lesz. Elsősorban csecsemő- és gyermekkardiológiával, elektrokardiográfiás vizsgálatokkal, gyermekkori szívbetegségek EKG-eltéréseivel foglalkozott. – Fm.: Die Elektro-kardiographie im Kindes­alter (Berlin,. 1941); Csecsemőgondozónők és gyermekápolónők tankönyve (Lukács J.-fel, Bp., 1955) – Irod.: Lóránd I.: Dr. N. A. (Or­vosegy., 1965. máj. 19.).

Náray-Szabó Sándor (Szombathely, Vas vm., 1861. febr. 15. – Bp., 1914. nov. 18.) orvos, gyógypedagógus. 1884-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i egy. orvosi karán. 1886-tól a Vallás- és Közoktatási Min.-ban a gyógypedagógia előadója. 1912-ben államtitkár, 1914-ben nyugdíjba vonult. Jelentős szerepe volt a hazai gyógypedagógiai intézményrendszer kiépítésében. Hazai és külföldi szaklapokban publikált. – Irod.: A magyar gyógypedagógia története (Bp., 1981).

Nedelkó Döme (Lugos, 1812. okt. 11. – Bp., 1882. ápr. 27.) fogorvos. Előbb jogot tanult, majd 1839-ben a pesti orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. 1840-ben Pest város tb. főorvosa, 1841-ben Bécsben Carabelli mellett fogászatot tanult. 1842-től Pesten fogorvosi rendelőt tartott fenn, 1844 és 1874 között a pesti orvosi karon a fogorvoslás első rk. tanára. – Fm.: Dissertatio inauguralis physiologico-pa­thologica de senectute (Pest, 1839); A fogászat szükségéről és hasznáról (Orvosi Tár, 1844) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1960).

Nemecskay Tivadar (Szeged, 1904. ápr. 5. – Bp., 1986. márc. 21.) orvos, nőorvos, egy. magántanár. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1928–1945-ben uo. a női klinikán tanársegéd, majd adjunktus. 1943-ban magántanár, 1945–1954-ben magángyakorlatot folytatott, 1952–1953-ban a miskolci Semmelweis Kórház főorvosa, 1963–1973-ban a BAZ megyei kórházban oszt. vez. főorvos. A koraszülés és a magzati halál megelőzésének kérdéseivel foglalkozott. Több tanulmány szerzője.

Nemeskéri János (Bp., 1914. ápr. 9. – Bp., 1989. szept. 5.) antropológus, a biol. tud. kandidátusa (1952). 1939-ben szerezte meg antropológusi és doktori oklevelét a bp.-i Pázmány P. Tudományegy.-en. 1937–1945-ben az MNM néprajzi, majd az Orsz. Tört. Múz. régészeti tárában az antropológiai gyűjt. kezelője. 1946–1965-ben a Természettud. Múz. embertani tárának a vezetője, 1965–1983-ban a Közp. Statisztikai Hiv. Népességtud. Kutató Int.-ben tud. tanácsadó. 1947-től az ELTE-n, 1971-től a debreceni Kossuth L. Tudományegy.-en az antropológia előadója. Előbb történeti és technikai antropológiával foglalkozott, majd a biológiai rekonstrukció kérdéskörét tárta fel. Megteremtette a nem- és életkor-meghatározás komplex módszerét, kutatásai megalapozták a paleodemográfiai rekonstrukció módszerét. Jeles demo-, popoláció-, illetve humángenetikai, demográfiai kutató. Nevezetes eredménnyel járt a Bodrogközben végzett demo-, illetve populációgenetikai vizsgálata. 1976–1983-ban széles körű biodemográfiai kutatást végzett az ipari szakmákra jelentkező és korköteles fiatalok testfejlettségével kapcsolatban. 1972-ben megszervezte és vezette az egy naptári évben halállal végződött öngyilkosságok kérdésére irányuló vizsgálatot. Kidolgozta az ún. szuperpozíciós vetítési eljárás antropológiai módszerét, amellyel ismeretlen korú és nemű személyek azonosságát lehet megállapítani. Nevéhez fűződik a székesfehérvári királysírok feltárása (1981). Élete végén részt vett Nagy Imre és Maléter Pál csontvázának exhumálásában és azonosításában. 1962-ben MTA-aranyérmet, 1977-ben MTA-díjat kapott. 1953–1958-ban, majd 1960–1980-ban elnöke az MTA Antropológiai Bizottságának, tagja az MTA Demográfiai Bizottságának, az Ember és Környezet Nemzeti Bizottságának, 1954–1957-ben a M. Biol. Társ. Antropol. Szakoszt. titkára, 1985–1989-ben elnöke, 1968–1976-ban szerkesztette az Anthropoló­giai Közleményeket. Az Indoeuropeans Stu­dies és a Journal of Human Evolution szerk. biz. tagja. Több külföldi társaság tb. és lev. tagja. – Fm.: Adatok a hajdúk antropológiájához (Bp., 1938); A győri avartemető koponyáinak antropológiai vizsgálata (Győr, 1943); Ivád község – Ivády család (1944); Honfoglalás­kori magyarság – Árpádkori magyarság (Bp., 1947); Ivád község népességének embertani vizsgálata (társszerzőkkel, Bp., 1953); A csontvázleletek életkorának meghatározási módszereiről... (Harsányi L.-val, Bp., 1958); History of human life span and mortality (Acsády Gy.-gyel, Bp., 1970); A budapesti öngyilkosok vizsgálata (Bp., 1976); A székesfehérvári királysírokról (Bp., 1983); Principles of paleodemography (Göttingen, 1986) – Irod.: Eiben O. – Valkovics E.: Megemlékezések N. J-ról (Statisztikai Szle, 1989, 12. sz.); Kralovánszky A.: In memoriam N. J. (bibl.-val, Anthropológiai Közl., 1989–1990); Tóth T.: In memoriam N. J. (Ann. Hist.-Nat. Musei Nat. Hung., 1990); Farkas L. Gy. – Dezső Gy.: A magyar antropológia története a kezdettől napjainkig (Szeged 1994).

Nemessúri Mihály, Fischer (Bp., 1914. okt. 29. – Bp., 2000. okt.) orvos, biológus, az orvostud. kandidátusa (1963). 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i egy.-en. 1938–1945-ben a bp.-i egy. III. sz. sebészeti klinikán műtőnövendék, gyakornok, 1946-tól műtőorvos, 1947–1950-ben a II. sz. sebészeti klinikán tanársegéd. 1950–1951-ben a Népjóléti, majd az Eü.-i Min. főelőadója, 1951-től a TF orvostud. tanszékén főisk. tanár, 1954–1957-ben tszv. 1960-ban sportorvosi vizsgát tett. 1957–1969-ben az OTSI tud. ig., 1969–1976-ban a TF tud. főmunkatársa, a mozgásbiológiai lab. vezetője. Mozgásbiológiával, a sportteljesítmény és az izomerő összefüggéseinek a vizsgálatával foglalkozott. Nevéhez fűződik a modern sporteü.-i hálózat mo.-i megszervezése. Több hazai és külföldi társ. és biz. tagja, az UNESCO Philip Noel-Baker-díj és a Dalmady-emlékérem tulaj­donosa. – Fm.: A Basedow-kór (Bp., 1942); A szovjet ember egészsége (Bp., 1945, 1949); Bevezetés a sportélettanba (Bp., 1951); Sportsérülések és megelőzésük (Bp., 1952, 1953); Gyógytestnevelés... (Glauber A.-ral, Brubich V.-sal, Bp., 1958); Sportanatómia. A mozgatószervek anatómiája (egy. tankönyv, Bp., 1960, németül: 1963); Sport és egészségügy (Bp., 1963); Az ember anatómiája (Bojtár Z.-nal, Szűcs E.-vel, Bp., 1964); A hegedűjáték élettani alapjai (Szende O.-val, Bp., 1969, angolul Y. Menuhin előszavával, 1971); Az emberi mozgás automatikája (szerk., Lissák K.-nal, Bp., 1972); Bevezetés a tánc mozgásbiológiájába (Bp., 1974); Sporttechnikák mozgásbiológiai elemzése (Bp., 1976); Az emberi mozgás szerkezetének vizsgálata (Bp., 1977); Aerobic (Gold­schmidt D.-sel, Bp., 1983); Elsőszámú egészségvédelmi modell (Nemessuriné Dalmi Edittel, Bp., 1988).

Nendtvich Károly (Pécs, 1811. dec. 31. – Bp., 1892. júl. 5.) orvos, műegy. tanár, az MTA tagja (lev. 1845, r. 1858). 1836-ban szerzett orvosi oklevelet Pesten. 1836–1840-ben tanársegéd a kémiai és botanikai tanszéken, 1841-ben egyik alapítója a M. Természettudományi Társulatnak. A hazai kőszenek egyik első kutatója. 1843–1847-ben Kossuth kérésére az Iparegyesületben népszerű előadásokat tartott a kémiai technológiákról. 1847-től a József Ipartanoda (a Műegyetem jogelődje) kémia és technológia tanára, 1847-ben hosszabb külföldi tanulmányutat tett. A szabadságharc bukása után elmozdították állásából, haditörvényszék elé állították. 1850-ben foglalhatta el ismét állását. 1855-ben észak-amerikai tanulmányutat tett, 1873–1874-ben a Műegyetem rektora. 1884-1887-ben képviselő. A hazai kőszenek és ásványvizek kutatója, tankönyvíró, a tudományos ismeretterjesztés úttörője. Botanikával is foglalkozott, Pécs flórájának egyik leírója. – Fm.: Grundriss der Stöchiometrie (Buda, 1839); Az életműtlen műipari vegytan alapismeretei (1–5. füzet, Pest, 1844–1845); Magyarország legjelesebb kőszéntelepei (Pest, 1851); Amerikai utazásom (I–II. köt., Pest, 1858); Magyarország ásványvizei (Bp., 1885); A vámfalusi és turvé­konyi ásványvizek vegyelemzése (Bp., 1885); A parádi enargit (Bp., 1887); A vegytan alapelvei a tudomány újabb nézetei szerint (Pest, 1872) – Irod.: Ilosvay L.: Emlékbeszéd N. K. felett (Akad. Ért. 1895); Szállási Á.: ­N. K. orvosvegyész amerikai utazása 1855-ben (Orv. Hetil., 1984); Szabadváry F.: N. K. (M. Kémikusok Lapja, 1992).

Nendtvich Tamás (Késmárk, 1782. – Pécs, 1858. aug. 3.) gyógyszerész, botanikus, Nendtvich Károly apja. Pesten szerzett gyógyszerészi oklevelet 1804-ben, 1805-től Pécsett gyógyszertártulajdonos. Baranya vm.-ben és Szlavóniában rendszeresen gyűjtött növényeket és rovarokat. Jelentős növény, lepke és rovargyűjteményt hagyott hátra. Életművét fia, Nendtvich Károly rendezte és adta ki nyomtatásban. Cikkei a M. Orvosok és Természetvizsgálók Munkálataiban (VI.. köt., Pécs,1846) jelentek meg. – Fm.: Pécs és környékének viránya, Baranyának fanemei, Pécsnek lepkéi és vidékökhezi viszonyaik (Pécs, 1846) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).

Neubauer György (Bp., 1910. dec. 24. – Bp., 1972. nov. 8.) orvos, nőorvos. 1934-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1934–1942-ben az Apponyi Poliklinika nőgyógyásza, 1942–1944-ben Nagykállón mun­kaszolgálatos alorvos, 1944-ben deportálták. 1945–1947-ben a bp.-i I. sz. női klinika asszisztense, 1948–1967-ben uo. tanársegéd, majd adjunktus, 1967-től a Schöpf-Mérei Á. Kórház főorvosa. Elsősorban az Rh-faktor okozta összeférhetetlenség vizsgálatával, az ellenanyag-teremlés beindításának megszervezésével fog­lalkozott – Fm.: A koraszülött (Surányi Gy.-val, Margitay-Becht D.-sel, Bp., 1957); Amíg az ember megszületik... (Bp., 1960); A szülészet és nőgyógyászat haladása (Fekete S.-ral, Bp., 1962); Ritka kórképek (Bp., 1968) – Irod.: N. Gy. (Nőgyógyászati Szle, 1972, 6. sz.).

Neuber Ede (Munkács, 1882. febr. 3. – Mittelberg, Ausztria, 1946. febr. 3.) bőrgyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1938., r. 1943.). 1905-ben szerezte orvosi oklevelét Bp.-en, 1907-től a bőrgyógyászati klinikán gyakornok. 1908–1911-ben európai tanulmányúton volt, Berlinben, Párizsban, Madridban, Rómában dolgozott. 1915-ben a bőr- és nemibeteg­ségek patológiája és kórszövettana magántanára, 1921-től a bőr- és nemikórtan ny. r. tanára Debrecenben, 1931–1932-ben az egy. rektora. 1938-tól 1944-ig Bp.-en a bőrgyógyászat ny. r. tanára.. A bőrgombásodással foglalkozott, az ilyen irányú szűrések megszervezője, az orr, garat- és gégeschleroma fajlagos vakcinával való gyógyításának a kidolgozója. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Fm.: Vizsgálatok a rhinoscleromáról (Goldzieher M.-val, Bp., 1909); A Wassermann-féle syphilisreac­tio értéke a gyakorlatban (Guszmann J.-fel., Bp., 1909); Az elektromos colloid-fémek némely alkalmazásáról (Bp., 1909); Befolyásolja-e a kénesőkezelés a szervezet védőanyagait (Bp., 1910); A főiskolai ifjúság egészségvédelme (Bp., 1937); A nemibetegségek elleni küzdelem korszerű megszervezése és kiépítése (Orvosképzés, 1938); Az Aktinomykosis és a skleroma fajlagos kórismézéséről és gyógykezeléséről... (M. Sebésztárs. Munkálatai, 1938); A skleroma serológiai és allergiás reactioiról, továbbá a fajlagos kezeléséről (Orvosképzés, 1939); Újabb irányelvek a bőr- és nemibeteg­ségek kórismézésében és gyógyításában (Orvosképzés, 1940); A gümős bőrbetegségek keletkezése és újabb gyógymódja (Orvostud. Közlem., 1941); Über spezifische Diagnostik und Therapie einiger infektiöser Haut- und Geschlechtskrankheiten (Deutsche Med. Wochenschrift, 1941); Gümős bőrbetegségek újabb gyógymódjáról (Tuberkulosis elleni küzdelem, 1943) – Irod.: N. E. (Akad. Ért., 1946).

Neuber Ernő (Szolnok, 1886. júl. 4. – Bp., 1947. de. 6.) orvos, sebész. Neuber Ede öccse. 1909-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1906.-tól a bp.-i egy. kórbonctani int.-ben demonstrátor, 1909-től gyakornok. 1912-től a II. sz. sebészeti klinikán műtőnövendék, 1914-től a III. sz. sebészeti klinikán gyakornok, 1916-től tanársegéd. Az I. vh. idején, 1915-től a bp.-margitszigeti tartalékkórház vezető sebésze, 1918-ban Belgrádban ezredorvos. 1921-től a bp.-i egy. I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1923-tól a sebészeti diagnosztika magántanára,. 1927-től a pécsi egy.-en a sebészet ny. r. tanára, a sebészeti klinika igazgatója, 1937–1938-ban az orvostud. kar dékánja. 1945-től háborús viszontagságok után ismét a pécsi egy. ny. r. tanára, és a sebészeti klinika igazgatója. 1932-ben Mo.-on először ő végzett combnyakszegezést. 1939-ben sikeresen operált meg páncélszíves beteget, és már ezidőben végzett tüdőműtétet. A M. Sebésztárs. Munkálatai társszerk. (1925–1928). A Pécsi Orvosi Kamara elnöke, az Erzsébet Tudományegy. Tud. Egyes. orvosi szakosztálya elnöke. – Fm.: A rácsrostok viselkedése a máj kóros folyamataiban (M. Orv. Arch., 1910); Die Gitter­fasern des herzens (Beiträge zur pathologi­schen Anatomie und zur allgemeinen Patholo­gie, 1912); Kocsányos gyomor-myoma operált esete (Gyógyászat, 1918); Medencebeli aneu­rysma esete (Orv. Hetil., 1923); Adatok a hypernephroma klinikai viselkedéséhez (Or­vosképzés, 1926); Térdízületi sportsérülések (Orv. Hetil, 1929); Poussep műtét syrinomye­liánál (Orv. Hetil., 1930); A végbéldaganatokról (Orv. Hetil., 1932); A mélyenfekvő duo­denalis fekélyek sebészi ellátása (Orvosképzés, 1934); A combnyaktörés újabb kezelési módjai (M. Sebésztárs. Munkálatai, 1927).

Neudörfer Ignác (Hlinik, 1825. márc. 15. – Bécs, 1898. máj. 20.) orvos, katonaorvos, egy. tanár. 1857-ben Bécsben szerzett orvosi oklevelet. 1857–1858-ban az olmützi egy. orvosi karán a vegytan helyettes tanára, 1858-tól katonaorvos, a bécsi helyőrségi kórház igazgatója, a bécsi egy. magántanára. – Fm.: Handbuch der Kriegschirurgie (I–III. köt., Leipzig, 1869); Die chirurgische Behandlung der Wunden (Bécs, 1876); Aus der chirurgischen Klinik für Militärärzte (Bécs, 1876); Die moderne Chirur­gie in ihrer Theorie und Praxis (Bécs, 1885).

Neufeld Béla (Nagyszőllős, 1894. júl. 6. – Bp., 1962. okt. 18.) orvos, író. 1926-ban szerzett orvosi diplomát Prágában. Egyetemi hallgató korában kapcsolódott a radikális mozgalmakhoz, tagja volt a Galilei Körnek, a Jászi Oszkár szerkesztette Huszadik Század, a kolozsvári Korunk, a kommunista Magyar Nap és a Társadalmi Szemle munkatársa. 1935-ben belépett a csehszlovák kommunista pártba, 1936-ban a SZU-ban járt, 1939-ben Romániában telepedett le, de innen 1940-ben Mo.-ra jött. 1940-ben szervezkedés miatt letartóztatták, 1944-ben Buchenwaldba deportálták. 1945 után az Egészségügyi Múzeum, majd az Ipari Tanulók Egészségvédelmi Int. vezetője. – Fm.: A kor és az ember (Bp., 1936) Irod.: N. B. (Orv. Hetil., 1962, 52. sz.).

Neuhold János Jakab (Sopron, 1700. ápr. 28. – Sopron, 1738. márc. 24.) orvos, megyei főorvos. 1722-ben Lipcsében szerzett orvosdoktori oklevelet. 1723–1730-ban Nógrád, majd Komárom vármegye főorvosa, ahol az ott állomásozó katonaság orvosa is volt. A német birodalom term. tud. akadémiája tagjai sorába választotta. – Fm.: Dissertatio inauguralis me­dica de lienis genuino usu (Lipcse, 1722); Exercitatio clinica de inundatione capitus... (Jena, 1730); Observationes pathologico-the­rapeuticae... (Altdorf, 1735); Fundamentomos oktatás, miképpen köllessék a gyermekkel bánni... (Sopron, 1736). – Irod.: Duka Zólyomi N.: N. J. J. (Orv. Hetil., 1976).

Neustädter Mihály Gottlieb (Segesvár, 1736. szept. 7. – Nagyszeben, 1806. jún. 5.) orvos, Erdély főorvosa. 1762-ben Erlangenben szerzett orvosi oklevelet. Visszatérve Nagyszeben, majd 1774-től Iaşi, 1784-től pedig Erdély főorvosa. Jelentős szerepe volt az 1786. évi erdélyi pestisjárvány leküzdésében. – Fm.: Triga casuum medi­co-chirurgicorum (Erlangen, 1762); Die Pest im Burzenlande 1786 (Nagyszeben, 1793).

Nékám Lajos Sándor (Pest, 1868. jún. 4. – Bp., 1957. jan. 29.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár. 1888-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i egy. orvosi karán, 1890-től tanársegéd a kórbonctani int.-ben, 1896–1906-ban a Főv. Bakteriológiai Int. igazgatója. 1898-ban a bőrkórtan magántanára, 1906-tól a bőrgyógyászati klinika igazgatója, c. ny. rk. tanár, 1910-től a bőr és nemi kórtan ny. r. tanára. 1935-ben a felsőház tagja. Jelentős bőrgyógyász, a szifilisz elleni küzdelem országos megszervezője, a venerológiai szűrés kezdeményezője. Könyvkiadó, művészetpártoló, műgyűjtő, orvostörténész. – Fm.: Neurofib­roma multiplex (Bp., 1893); Über die leukae­mischen Erkrankungen der Haut (Hamburg, 1899); Modern elvek a syphilis kezelésében (Bp., 1911); A nemi betegségek szociális kihatása és leküzdése (Bp., 1917); Nemi betegségek (Bp., 1920); Drámák az orvostudományban (Bp., 1933); Corpus Iconum Morborum Cuta­neorum (Bp., 1938) – Irod.: Földvári F.: N. L. (Orv. Hetil., 1957, 13. sz.); Szállási Á.: Id. N. L. és a magyar bőrgyógyászat orvostörténé­szei (A múlt m. orvostörténészei, kiad. Gazda I., Pi­liscsaba – Bp., 2002).

Nékám Lajos ifj. (Bp., 1909. jan. 29. – Bp., 1967. márc. 7.) orvos, bőrgyógyász, az orv. tud. doktora (1963). Nékám Lajos (1868–1957) fia. 1932-ben szerezte orvosi oklevelét Bp.-en. 1932–1934-ben külföldi tanulmányutat tett. 1934-től apja, 1935-től Korányi Sándor klinikáján működött, 1936-tól ismét a bőrgyógyászati klinikán tanársegéd, adjunktus, majd docens. 1944-től a bőr- és nemibetegségek klinikai diagnosztikája magántanára. Jelentősek a hormo­nális és a K-vitaminnal kapcsolatos bőrgyógyá­szati kutatásai. A Bőrgyógy. és Venerol. Szle szerkesztője (1963–1967). – Irod.: Földvári F.: Ifj. N. L. (Orv. Hetil., 1967, 21. sz.).

Némai József (Vác, 1862. ápr. 14. – Bp., 1945. jan. 9.) orvos. 1887-ben szerezte orvosi oklevelét a bp.-i egy. orvosi karán. 1886-tól a Rókus Kórház gégészeti osztályán működött, 1894-ben a gyakorlati orr- és gégetükrözés egy. magántanára, 1927-től az OTI rendelőintézeti főorvosa. Jelentősek a hangképzéssel kapcsolatos és a beszéd anatómiai és élettani vonatkozásaira irányuló kutatásai. – Fm.: A légcső passiv mozgásai (Bp., 1897); Az énekhang és énekművészet physiologiája (Bp., 1901); Verglei­chende anatomischer Studien am Kehlkopfe (Berlin, 1912); A gégetuberkulózisról (Bp., é.n.) – Irod.: Szállási A.: N. J. (Orv. Hetil., 1979); Dékány Z.: Szemelvények a magyar für-orr-gége-sebészet történetéből (Bp., 2000). .

Németh Béla (Nagybánya, 1916. jan. 26. – Bp., 1988. ápr. 28.) orvos, szemész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1957). 1941-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1941–1953-ban a bp.-i II. sz. szemklinikán tanársegéd, majd adjunktus, 1951–1963-ban a Közp. Áll. Kórház szemész-főorvosa, 1960–1970-ben a Semmelweis Kórház igazgató-fő­orvosa, 1967–1970-ben ismét a Közp. Áll. Kórház főorvosa, 1970–1984-ben a SOTE II. sz. szemklinikájának az igazgatója, tszv. egy. tanár. 1950–1956-ban a M. Szemészorvos Társ. főtitkára, 1953-ban „Érdemes”, 1966-ban „Kiváló orvos”, 1964-ben a Francia Szemorvosi Társaság tb. tagja, 1976-ban Semmelweis-érmet kapott. Főleg az ablatio retinae gyógyításával, a szem és a keringés összefüggésével, valamint a szemdaganatokkal foglalkozott. Több mint 70 tanulmánya jelent meg nyomtatásban. – Irod.: N. B. (Orvosegy., 1988. máj. 23.).

Németh Gyula (Bp., 1907. júl. 30. – Bp., 1978. jan. 20.) orvos, orvosezredes. 1935-ben a bécsi orvosi karon végzett, 1935–1936-ban a Rókus, 1936–1950-ben a Szabolcs u. Kórház belgyógyásza, 1945 után főorvosa. 1950-től orv. alezredes. A MNH Közp. Kórház belgyógyásza, 1952-től az I. Honvédkórház oszt. vez. főorvosa. 1955–1962-ben orvosezredesként a Közp. Kórház főorvosa. Nehezen diagnosztizálható kórképekkel, gyógyszerek mellékhatásaival fog­lalkozott.. – Irod.: N. Gy. (Honvédorvos, 1978, 2. sz.).

Niedermann Gyula (Esztergom, 1839. dec. 22. – Bp. 1910. jan. 24) orvos, ideg- és elmegyógyász. 1862-ben a pesti egy.-en szerzett orvosi oklevelet. A bp.-i lipótmezei elmegyógy­int. ig. – Fm.: A mervengő komorkór, melan­cholia, kataleptica (Gyógyászat, 1864); A véreresztésekről elmebetegeknél (Gyógyászat, 1864); Gégetükrészet az elmebetegségekkel járó agybajoknál (Gyógyászat, 1865); A terjedő hűdéssel járó butaság (Gyógyászat, 1865); Az érzék­tévengés (Gyógyászat, 1866); Az elmebetegek agyütereinek kásás-elfajulásáról (Gyógyászat, 1867); Elmebetegek étiszonya s művi etetése (Gyógyászat, 1868); A tébolyda (M. Orvosok és Természetvizsgálók Munkálatai, 1868); Orvosi statisztika (Tormay Károllyal, Pest, 1869); Védekezés a tüdővész ellen (Chyzer Kornéllal, Bp., 1897); Elmebeteg-ügy, iszákosok menedékhelyei és védekezés a tüdővész ellen (Bp., 1898) – Irod.: Zelliger A.: Esztergom-várme­gyei írók (Bp., 1888); N. Gy. (Gyógyászat, 1910); N. Gy. (Vasárnapi Újság, 1910); Szállási Árpád: 150 évvel ezelőtt született N. Gy. (Orv. Hetil., 1989).

Nikodemusz István (Bp., 1923. aug. 29. – Bp., 1989. okt. 20.) orvos, mikrobiológus, az orvostud. kandidátusa (1965). 1948-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon, de tanulmányai közben egy évig orosz hadifogoly volt. 1948–1952-ben a DOTE élettani- és mikrobiológiai int.-ben tanársegéd, 1952–1957-ben katonaorvos, az MNH Eü. Tud. Kutató Int.-ben, illetve a 10. sz. Honvédkórházban labor.-vez. 1957–1971-ben az OÉTI mikrobiológiai oszt.-án tud. munkatárs, később főmunkatárs. 1971–1975-ben a Bp. VI. ker. rendelő­int. laboratóriumvezető főorvosa, 1975–1985-ben a MÁV Közeü.-i Int. mikrobiol. oszt. vezetője. 1986-tól a MÁV tbc-szanatóriumában hi­giénikus szakorvos. Fertőző bélbetegségekkel, vírusos megbetegedésekkel foglalkozott, Mo.-on elsőként ismerte fel a haemorrhagiás láz kórokozóját, átvivő vírusát. Élelmiszer-mikro­biológiai kutatásokat is végzett. 1967–1970-ben Kubában oktatott, kidolgozta a kubai élelmiszer-mikrobiol. normákat. Több szakmai lap szerk. biz. tagja. Közel 200 közleménye jelent meg. – Irod.: Vértes L.: Dr. N. I. (Egészségnevelés, 1989, 11. sz.); In memoriam dr. N. J. (Bp.-i Közegészségügy, 1990).

Noszkay Aurél (Budafok, 1900. nov. 2. – Bp., 1987. jan. 9.) orvos, urológus, sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1965). 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1924–1926-ban a debreceni I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, urológus szakorvos. 1926-tól a Szent János Kórházban működött, 1934–1943-ban OTBA rendelőint.-ben főorvos, 1943–1974-ben a Szent János Kórház urológiai oszt. vezető főorvosa. 1947-ben a húgyszervi betegségek műtéttanának magántanára, c. egy. tanára. Kiemelkedő tudású operatőr, elsősorban a húgyhólyag és a prosztatarák radikális műtéteivel, urológiai plasztikai sebészettel foglalkozott, Lichtenberg legjobb m. tanítványa. – Irod.: N. A. (Orv. Hetil., 1987, 12. sz.); Wabrosch G.: Az iskolaalapító N. A. (Medicus universalis, 1991).

Novák István (Nagyenyed, 1906. okt. 4. – Szeged, 1978. nov. 28.) gyógyszerész, egy. tanár. 1928-ban gyógyszerészi, 1930-ban doktori oklevelet szerzett a szegedi orvosi karon. 1928–1930-ban uo. a gyógyszerészi int.-ben, 1930-tól az egy. gyógyszertárban dolgozott. 1931–1937-ben a Richter G. Vegyészi és Gyógyszergyárban osztályvezető, 1937–1953-ban a szegedi Gyógyszerészeti Int. és Gyógyszertár fő­vegyésze. 1944-től a nem hivatalos gyógyszerek, gyógyszerkészítmények szerkezete, előállítása és vizsgálata c. tárgy magántanára. 1945-től a szegedi orvosi karon a gyógyszerismeret ny. r. tanára, tszv. 1953–1956-ban h. dékán, 1960–1961-ben h. rektor, 1961–1967-ben a gyógyszerészeti kar dékánja. Több hazai és külföldi tud. társ. tagja, az MGYT gyógynövény szakosztályának elnöke. Az Acta Pharmaceutica szerk. biz. tagja. – Fm.: Morphin meghatározó módszerekről általában (Szeged, 1933); Farma­kognózia (Halmai J.-sal, Bp., 1963); Gyógynövény- és drogismeret. Farmakognózia (társszerzőkkel, Szeged, 1980) – Irod.: Szendrei K.: N. I. (Gyógyszerészet, 1979).