Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

K

K

Kabay János (Büdszentmihály, 1896. dec. 27. – Bp., 1936. jan. 29.) gyógyszerész, vegyész. 1923-ban gyógyszerészi oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. Előbb gyakorló gyógyszerész Tiszalökön, majd alkaloida-kutatásait Hajdúnánáson és a bp.-i Gyógynövénykísérleti Állomáson végezte. Neki sikerült először zöld mákból morfint előállítani. 1925-ben szabadalmaztatta, 1927-ben Büdszentmihályon megalapította az Alkaloida Vegyészeti Gyárat. 1934-ben a Népszövetség Kábítószerellenes Bizottsága szakértőként foglalkoztatta. – Fm.: A mor­phin magyar módszerű gyártásának ismertetése (Bp., 1930) – Irod.: Bognár R.: Megemlékezés K. J.-ról (M. Kém. L., 1956); Vajda P.: Nagy magyar feltalálók (Bp., 1958).

Kaczvinszky János (Bp., 1871. júl. 5. – Bp., 1924. szept. 22.) orvos. 1893-ban a bp.-i or­vosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1893–1901-ben a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán dolgo­zott, 1901–1918-ban a gyulai, 1918–1934-ben a bp.-i Zita és Margit Kórház főorvosa. A műtét utáni szeptikus betegségek kininkezelésével fog­lalkozott. Halála után a Békés m.-i Orvos Szöv. Kaczvinszky-emlékérmet alapított a tiszteletére. – Fm.: Mi a nyirokmirigyekben jelentkező rákos kiújulások oka és miként módosítsuk műtevési eljárásunkat? (Bp., 1901); Rendszeresség a rák műtevésében, I. Ajakrák (Bp., 1902); A műtét utáni antisepsisre irányuló kísérleteim (Bp., 190(); A postoperativ sepsis (Bp., 1910) – Irod.: Manninger V.: K. J. (Orv. Hetil., 1925); Varannai Gy.: Magyar orvosi jutalomérmek (Orvostört. Közlem., 1966).

Kahána Ernő (Gyergyóbékés, 1890. dec. 2. – Bukarest, 1982. ápr. 28.) orvos, pszichiáter, újságíró, lapszerkesztő. 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon. 1914–1917-ben a kolozsvári idegklinikán tanársegéd, 1918–1922-ben Ditróban hatósági, 1923–1924-ben Csíkszeredán, 1925–1940-ben Brassóban magánorvos. 1940-ben Bukarestben telepedett le, 1940–1945-ben kardiológiai laboratóriumot tartott fenn, 1945–1954-ben a román BM orvosa, 1954–1972-ben a bukaresti Elias Kórház belgyógyász főorvosa. Diákkorában a Remény egyik szerkesztője, rendszeres szerzője volt a Brassói Lapnak, a Korunknak és a Jövő Társadalma c. folyóiratoknak, 1960-tól az Előre orvosi rovatának a szerkesztője, 1970-től a népszerűsítő Előre Könyvtár orvosi könyvtársorozatát szerkesztette. Individuálpszichológiá­val foglalkozott, ilyen közösségeket hozott létre Erdélyben és Bukarestben. – Fm.: A freudizmus után (Bp., 1924); A szociáldemokrácia és a dialektika (Nagyvárad, 1932); Socialdemoc­raţia in lumina materialismului dialectic (Kolozsvár, 1933); Democraţia (1945); Prob­lema naţională (1945); Az orvosé a szó (Bukarest, 1972) – Irod.: Szász J.: Búcsú és vallomás (Előre, 1982. máj. 9.).

Kain Dávid (Debrecen, 1821. szept. 21. – Kassa, 1890. nov. 11.) orvos, honvédorvos, 1844-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet, majd Kassán gyakorló orvos. Az 1848–1849-es szabadságharc alatt honvédorvos, majd ismét Kassán orvos, a homeopátia követője. 1868-ban izraelita iskolát alapított, 1869-től Abaúj vármegye főorvosa, Tompa Mihály barátja és orvosa. – Fm.: Orvostudori értekezés a hagymázról (Pest, 1845).

Kaiser Károly (Nagyperkáta, 1864. okt. 11. – Bp., 1929. dec. 18.) orvos, bakteriológus, vegyész. 1888-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1888–1891-ben a vegytani int.-ben, majd a kórbonctani int.-ben bakteriológus. 1891–1911-ben a BM megbízásából általa megszervezett bakterológiai int. vezetője. 1911-ben vegyészmérnöki oklevelet és magántanári képesítést szerzett. 1913-tól előbb magántanár, majd c. ny. rk. tanár a bp.-i műegy.-en az élelmiszerek mikroorganizmusai c. tárgy­körből. 1913-tól a Bakteriológiai és Közeü.-i Közp. vegyvizsgáló állomásának az igazgatója. – Fm.: A bakteriológia rövid tankönyve (Bp., 1899); A minőleges elemzés alapvonalai (Bp., 1903); Az emberben élősködő protozoák (Bp., 1905); Sulla pallagra in Ungheria (Bp., 1906); A higany okozta ipari mérgezések (Bp., 1914) – Irod.: Andriska V.: K. K. (Akadémia Kis Könyvtára, 42., Bp., 1941).

Kajtor Ferenc (Ágya, 1919 nov. 15. – Bp., 1975. aug. 9.) orvos, ideggyógyász, az orvostud. doktora. 1944-ben szerezte meg orvosi okleve­lét a debreceni orvosi karon. 1941-től uo. az ideg- és elmeklinikán működött, 1944-ben gya­kornok, 1948-tól tanársegéd, 1948-ban ideg-, 1951-ben elmeszakorvos, 1951-től a klinikai elektrofiziológiai laboratórium vezetője, 1955-ben adjunktus, 1962–1972-ben docens. A M. EEG Társ. alapítója, 1957–1966-ban főtitkára, több hazai és külföldi társaság tagja. Elsősorban neurofiziológiával és elektrofiziológiával foglalkozott, kutatta a fejfájás kórtanát, az epilepsziát, a közp. idegrendszer élettanát és kóros bioelektromosságát. Kidolgozta a gócos epilepszia korszerű sebészi kezelését, bevezette Mo.-on a kvantitatív elektromiográfiát. Számos tanulmánya jelent meg idegen nyelven. – Fm.: A foká­lis görcs tevékenység lokalizálása (jegyzet, Bp., 1959); Az EEG-diagnosztika jelentősége az epilepszia kutatásában és konzervatív kezelésében (jegyzet, Bp., 1959); A kibernetikáról (in: Az emberi test, II. köt., Bp., 1962); A fejfájás természete és kezelése (A gyakorló orvos könyv­tára, Bp., 1968) – Irod.: K. F. (Ideggyógy. Szle, 1975, 6. sz.).

Kalocsay Kálmán (Abaújszántó, 1891. okt. 6. – Bp., 1976. febr. 27.) orvos, c. egy. tanár, az orvostud. doktora (1958). 1916-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1916–1920-ban katonaorvos és hadifogoly. 1920-tól a Szt. László Kórházban dolgozott, 1929-től főorvos, 1963-ban c. egy. tanár. Elsősorban a fertőző betegségekkel foglalkozott, különösen a diftéria és a skarlát szérumterápiájával, brucellózissal, hastífusszal. Az eszperantó irodalom és nyelvészet világszerte ismert egyénisége. 1911-től foglalkozott eszperantó nyelvvel, 1921-ben Mondo kaj Koro, 1931-ben Strecita kordo címmel verseskötetet jelentetett meg, 1922-től Baghy Gyulával és Schwartz Teodorral Litera­tura Modo címmel folyóiratot adott ki, amelynek 1948-ig főszerkesztője volt. Eszperantó nyel­ven jelentette meg a magyar irodalom jeles al­kotásait, többek között Petőfi János vitézét (1923), Madách Az ember tragédiáját (1924, 1965), valamint a világirodalom számos remekművét. A M. Eszperantó Szöv. díszelnöke, az Eszperantista Orvosok Világszövetségének t. elnöke. – Fm.: Heveny fertőző betegségek (Bp., 1935); Fertőző betegségek kórtana és diagnózisa (Bp., 1942); A heveny fertőző betegségek tankönyve (Bp., 1966); Rendszeres eszperantó nyelvtan (Bp., 1966) – Irod.: Ferenczy I.: K. K. (Orv. Hetil., 1976, 10. sz.); Mátyás I.: K. K. (Élet és Irod., 1976, 10. sz.); Varga-Haszonits Zs.: K. K. (Eszperantó Magazin, 1976, 2. sz.).

Kanka Károly (Modor, 1817. okt. 17. – Pozsony, 1910.) orvos, szemész. 1842-ben szerzett Bécsben orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri, később szemészi oklevelet. 1842–1848-ban Bécsben Rózsás A. egy. tanár szemészeti klinikáján asszisztens, 1848–1849-ben hon­véd törzsorvos, 1850-től országos szemorvos. 1864-től a pozsonyi Állami Kórház főorvosa, 1882–1892-ben igazgatója. Szemészeti tárgyú írásai hazai és külföldi lapokban jelentek meg. Fm.: Beschreibung der für sämmtliche Augen­operationen nothwendigen Instrumente mit besonderer Rücksicht auf die an der k. Wiener Augenklinik gebräuchlichen (Bécs, 1842).

Kanyó Béla (Szeged, 1898. júl. 14. – Szeged, 1964. júl. 21.) orvos, higiénikus, egy. tanár. 1925-ben a szegedi orvosi karon szerezte meg orvosdoktori oklevelét. 1925–1940-ben a bp.-i Phylaxia Szérumterm. Int. humán laboratóriumának munkatársa, főorvosa. 1930-ban magántanár, 1940-ben a szegedi orvosi karon a közegészségtan rk., 1941-től ny. r. tanára. 1963-ban megkapta a Fodor József-emlékérmet. Élel­miszer- és településhigiénével foglalkozott. – Fm.: A trachoma aetiológiája (Ráth A.-val, Bp., 1936); A mező- és erdőgazdaság munkaegészségügye (Vilmon Gy.-val, Bp., 1963) – Irod.: K. B. (Orv. Hetil., 1964, 29.); Jeney E.: K. B. (Egészségtud., 1965, 1–2. sz.); Táplányi E.: K. B. (Gyógyszerészet, 1966, 10. sz.).

Kaposi Móric, 1871-ig Moritz Kohn (Ka­posvár, 1837 okt. 23. – Bécs, 1902. márc. 2.) orvos, dermatológus, egy. tanár. A bécsi egy.-en szerzett orvosi oklevelet 1861-ben, majd Hebra professzor intézetében dolgozott. 1866-ban a bécsi egy. docenseként bőr- és nemikórtant adott elő. 1881-ben a Hebra-klinika igazgatójává nevezték ki. Számos bőrgyógyászati kórkép, így a xeroderma pigmentosum, az erythema herpetiformis, a lichen ruber monoliformis és a róla elnevezett Kaposi-szarkóma (éreredetű bőrdaganatok megjelenésével járó rosszindulatú betegség: sarcoma idiopathicum multiplex hae­morrhagicum) első leírója. Vizsgálta a diabéte­szes bőrelváltozásokat, a mycosis fungoides ne­vű gombás bőrbetegséget és az ún. aleppói fe­kélyt. Tagja volt a Leopold-Carolin akadémiá­nak, a New York-i és a londoni Dermatological Societynek, a M. Kir. Orvosegyes.-nek. Az auszt­riai Lipót-rend lovagja. – Fm.: Lehrbuch der Hautkrankheiten (I–II. köt., Herba professzorral, Stuttgart, 1860–1876); Die Syphilis der Haut und der augränzenden Schleimhäute (I–III. füzet, Bécs, 1873–1875); Pathologie und Therapie der Syphilis (I–II. r., Stuttgart, 1879, 1891); Pathologie und Therapie der Hautkrankheiten in Vorlesungen (Bécs, 1880, 5. kiad. 1899, franciául is); Handbuch der Syphilis (Stuttgart, 1880) – Irod.: Győry T.: K M. (Orv. Hetil., 1902); Karl Holubar et al.: Emlékezés K. M.-ra Kaposvárott (Orv. Hetil., 1993); D. Wallach: K. M. és az első dermatológiai-syphiligraphiai világkongresszus (Orv. Hetil., 1994); Honti J.: K. M. (Híres m. orvosok, Bp., 2000).

Kapus Gyula (Bp., 1897. máj. 16. – Bp., 1989. okt. 25.) orvos, gyermekorvos, az orvos­tud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1952). 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1923-ban uo. a gyermekklinika or­vosa, 1924–1925-ben a klinikához csatolt Ste­fánia Kórház orvosa, 1929–1937-ben tanárse­géd, a neurológiai szakrendelés vezetője. 1937–1940-ben a Stefánia Kórház főorvosa, 1940–1943-ban zsidó vallása miatt magánorvos, 1943–1944-ben munkaszolgálatos. 1945–1947-ben a Szent István kórház adjunktusa, 1947-ben ma­gántanár, 1947–1958-ban a Madarász u. Gyermekkórház igazgatója, főorvosa. 1958-ban kivándorolt Svájcba, ahol a bázeli gyermekklinikán dolgozott. Még abban az évben visszaért Mo.-ra, 1959–1962-ben a Heim Pál Gyermekkórház h. igazgatója, 1962–1971-ben uo. főorvos. Csecsemőkori diurézissel, fejlődési zavarokkal, interstitialis pneumóniával kapcsolatos kutatásokat végzett. A gyermekgyógyászat és a gyermekpszichiátria területén számos úttörő jellegű felismerése volt, több új kutatási és pro­filaktikus módszert vezetett be. – Fm.: Die Hy­permotilität im Kindesalter (Stuttgart, 1938); Görcsök és görcskészség a csecsemő- és gyermekkorban (Litvay E.-lel, Bp., 1950); A gyermekkori műtétek időpontjának megválasztása (Litvay E.-lel, Bp., 1957).

Kapusy Antal (Temesvár, 1929. ápr. 13. – Előpatak, 1978. jún. 20.) orvos, pszichiáter, műfordító, szerkesztő. 1954-ben szerezte meg orvosi oklevelét Marosvásárhelyen, 1954–1957-ben a mikrobiológiai, 1957–1971-ben az élettani tanszéken tanársegéd, majd adjunktus. Betegsége miatt nyugdíjazták, ettől kezdve tud. ismeretterjesztéssel foglalkozott. Érdeklődésének középpontjában az öregedés, az orvosi gerontológia, a biológia és a társadalomlélektan állt. Jeles lengyel műfordító, az Utunk, a Korunk munkatársa, a Kriterion Korunk Könyvtára sorozatának 1976-tól egyik szerkesztője. – Fm.: Az öregedés tudománya (Bukarest, 1974).

Karády István (Jászberény, 1904. aug. 20. – Szeged, 1974. szept. 21.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1952). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1926–1929-ben uo. a kórbonctani int.-ben, 1929–1932-ben az I. sz. belklinikán, 1932–1948-ban a szegedi belklinikán tanársegéd. 1940-ben az allergiás betegségek kór- és gyógytana ma­gántanára, 1947-ben ny. rk. tanár, 1951-től ny. r. tanár. 1951-ben Lahorában (Pakisztán), 1967–1968-ban Bécsben vendégprofesszor. 1948–1951-ben a szegedi kórélettani, 1951–1974-ben a gyógyszertani int.-ben dolgozott. A stressz kórélettanával, allergológiával foglalkozott, felfedezte a rezisztint. – Fm.: Kórélettan (Bp., 1951); The Role of Resistine – Adaptation Factor – in Allergy (New York., 1961) - Irod.: K. I. (Szegedi Egy.-i Almanach 1921-1970, Szeged, 1971); K. I. (Orv. Hetil., 1974, 41. sz.).

Karczag László (Szolnok, 1886. jún. 12. – Bp., 1944. dec. 23.) orvos. Berlinben vegyész, Bp.-en 1914-ben orvosi oklevelet szerzett. 1923–1932-ben az I. sz. belklinikán tanársegéd, adjunktus. 1925-ben belső betegségek terápiája, különös tekintettel a kísérleti orvostanra c. tárgykör magántanára. 1932–1935-ben a bp.-i Maglódi úti Kórház tbc-oszt. főorvosa. 1935–1944-ben a Rókus Kórház I. belosztályának vezetője. 1944. ápr. elsején kényszernyugdíjazták, 1944 novemberétől bujkált, a nyilasok elfogták, és agyonlőtték. – Fm.: The use of the albino rat in insulin standardization – The normal blood sugar and the glycogen of the liver and muscles (Royal Society of Canada, Section 5., 1925); A belső betegségek therápiája, különös tekintettel a kísérleti orvostanra (Bp., 1931) – Irod.: Hollán Zs.: A Rókus Kórház története (Bp., 1967).

Kardos Lajos (Rákospalota, 1899. dec. 14. – London, 1985. júl. 12.) orvos, pszichológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1985). 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi ka­ron, majd pszichológiát tanult. 1929-ben bölcseleti doktor. 1929–1934-ben Rockefeller-ösz­töndíjas az USA-ban, elsősorban a klinikai pszi­chológia tárgykörében kutatott. 1934–1945-ben idegorvos, 1945 után a bp.-i Lélektani Int. igazgatója. 1947-től a kísérleti lélektan magántanára. 1950-től az ELTE pszichológia professzora, tszv. egy. tanár. Kiemelkedőt alkotott az érzékelés megismerésének (ún. konstancia-jelenség) területén, az állati tanulás, valamint az emberi és állati emlékezés összehasonlítása és a lelki élet eredetével kapcsolatos kutatásaiban. Fontos szerepe volt a hazai szakemberképzés kialakításában. – Fm.: Ding und Schatten (Leip­zig, 1934); A mai lélektan (Bp., 1946); Lélektan (Bp. 1953); Pavlov kutatásainak jelentősége a lélektanban (Bp., 1955); A lélektan alap­problémái és a pavlovi kutatások (Bp. 1957); Általános pszichológia (Bp., 1964); A neuro­pszichikus információ eredete (Bp., 1976, an­golul: 1984); Az érzékeléstől a cselekvésig (Bp., 1978); Tárgy és árnyék (Bp., 1984); Az állati emlékezet (Bp., 1988) – Irod.: Pataki F.: K. L. (M. Tud., 1985, 12. sz.); Ádám Gy.: K. L. ra­vatalánál (Kilátó, 1985).

Karlovszky Geyza, karlovai és kralo­váni (Rimaszombat, 1860. nov. 22. – Bp., 1936. ápr. 27.) gyógyszervegyész. 1883-ban Bp.-en gyógyszerészi oklevelet szerzett, 1883–1892-ben az I. sz. vegytani tanszéken Than Károly tanársegédje. 1892-től a Gyógyszerészi Közlöny szerkesztője, 1923-tól gyógyszertár-tulajdonos. Kiváló gyógyszervegyész és analitikus. – Fm.: A gázok áthatolása absorbeáló anyagokon (Term. tud. Közlem., 1886); A gyógyszerek magyar tudományos, népies és tájelnevezései (Bp., 1887) – Irod.: Hegedűs L.:– Táplányi E. K. G. (Gyógyszerészet, 1984); Horváth J.: K. G. (Kis Akadémia 42 esztendeje, Bp., 1941).

Karpf Antal (Győr, 1807. – Győr, 1836. máj. 6.) orvos, egy. tanár. Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet 1830-ban. 1830-tól Győrben gyakorló orvos, katonaorvos, 1832-től Győr vármegye tb. főorvosa, 1835-től az innsbrucki orvosi karon a kórbonctan és az orvosi gyakorlat tanára. – Fm.: Dissertatio inauguralis me­dica de enteride occulta (Bécs, 1830); Descrip­tio morborum anno 1831 Jaurini epidemico­rum cum adversariis pathologico-therapeu­ticis (Bécs, 1833).

Kassay Dezső (Túristvándi, 1899. aug. 31. – Philadelphia, USA, 1981. jún. 1.) orvos, fül-orr-gégész, egy. tanár. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon, 1925–1927-ben uo., 1927–1929-ben a pécsi gégekli­nikán tanársegéd, 1929-től főorvos Hódmezővásárhelyen, 1941-ben a felső légutak sebészete magántanára, 1947-ben c. ny. rk. tanára. 1950–1956-ban az I. sz. sebészeti klinika broncholó­giai tanszékének egy. tanára. 1956-ban elhagyta Mo.-t, 1957-től Philadelphiában a Temple Uni­versity Hospitalban a broncho-oesophagológia professzora. A bronchoszkópia nemzetközi hírű szakembere volt, több műszert is szerkesztett. – Fm.: A légutak csőtükrözése (Bp., 1947); A tüdő segmentumai (I–II. köt., Bp., 1950); Bronchológia (Bp. 1955); Clinical application of bronchology (New York – Toronto – London, 1960); Az idő sodrában. Egy magyar orvos élete (München, 1976) – Irod.: Szemelvények a magyar fül-or-gégészet történetéből (Bp., 2000).

Katona László (Munkács, 1913. jún. 18. – Bp., 1984. aug. 16.) orvos, tüdőgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1962). 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a brnói orvosi karon. 1938–1940-ben a munkácsi kórházban, 1940–1942-ben magánorvosként dolgozott. 1943–1944-ben munkaszolgálatos, 1946–1949-ben a Korányi Tbc-szanatórium orvosa, 1949-től a mátraházi Áll. Tbc-szanatórium főorvosa, majd igazgatója. – Fm.: Tudnivalók a tuberkulózisról (Bp., 1956); Tüdőbetegek intézeti gyógykezelése (Bp., 1956); Felnőttkori tüdőbetegségek klinikuma (Bp., 1974, 1980).

Katona Zsigmond, geleji (Vámfalu, 1828. máj. 1. – Kecskemét, 1902. márc. 18.) gyógyszerész, szőlész. Debrecenben lett gyógyszerész 1848-ban, a szabadságharc idején honvéd, 1853-tól Borosjenőn, 1867-től Kecskeméten gyógy­szertártulajdonos. Az Orsz. Gyógyszerész Egyesületnek 1880–1896-ban alelnöke. Szőlőnemesítő, 1885-ben az orsz. kiállításon a gyümölcsé­szet első díját nyerte le. Kecskeméten lakótelepet neveztek el róla. Javasolta a gyógynövények nagyüzemi termesztését. Gyógyszervegyészettel is foglalkozott, feltalálta a „hideg oltóviasz” nevű fatapaszt – Fm.: Az 1872-dik évben Kecskeméten rendezett orsz. iparműtárlat emlékkönyve (Kecskemét, 1874); Kecskemét és vidékén termelt gyümölcsök osztályozott leírása (Kecskemét, 1885) – Irod.: Gelléri M.: A magyar ipar úttörői (Bp., 1887); Váry J.: K. Zs. élete és munkássága (Kecskemét, 1960); Zalay K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001).

Kayser Gusztáv Adolf (Nagyszeben, 1817. szept. 29. – Nagyszeben, 1878. jún. 10.) gyógyszerész, botanikus. 1838-ban gyógyszerészi, 1844-ben bölcsészettud. doktori oklevelet szerzett Bécsben. 1844-től szülővárosában gyógy­szerész, gyógyszertár-tulajdonos. Erdély flóráját kutatta. – Fm.: Chemische Untersuchung des Jalappenharzes (Heidelberg, 1844) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).

Kazay Endre (Nagybánya, 1876. nov. 10. – Vértesacsa, 1923. júl. 20.) gyógyszerész. Előbb Nagybányán (1894) gyakornok, szerkesztette a négykötetes Gyógyszerészi lexikont. 1897-ben Kolozsvárott gyógyszerészgyakornoki vizsgát tett, majd 1903-ban a bp.-i orvosi karon gyógyszerészi oklevelet szerzett. 1903–1908-ban Ógya­lán gyógyszertárvezető, 1908–1910-ben Nagy­szalontán gyógyszertártulajdonos. Ekkor szerkeszti meg a refraktometert és a polarimetert. 1910–1915-ben Bp.-en a Galenus Gyógyszervegyészeti Gyár üzemvezetője. 1912–1915-ben a vegytan előadója a Drogista Szakiskolában, 1915-től a Gyógyszerészeti Hetilap szerkesztőségi főmunkatársa. 1915–1919-ben Vaskohban (Bihar vm.), majd 1919-től Vértesacsán gyógy­szertártulajdonos. Jeles előadója volt a M. Gyógyszerészeti Testületnek. Polihisztor volt: kémiával, csillagászattal, meteorológiával, zenekritikával és -esztétikával, irodalommal, fizikai eszközök szerkesztésével, címertannal, antropológiával, geológiával, pirotechnikával stb. foglalkozott. Cikkei jelentek meg a Gyógyszerészeti Hetilapban, a Gyógyszerész Közl.-ben, a Term. tud. Közl.-ben. – Fm.: Gyógyszerészi lexikon (I–IV. köt., Nagybánya, 1900) – Irod.: Abay Nemes Gy.: K. E. (Gyógysz. Ért. 1923, 19. sz.); Csikós Á.: K. E. (Gyógyszerészek L. 1923, 13. sz.); Larencz L.: K. E. újabb életrajzi vonatkozásai (Gyógyszertört. Diárium, 1975, l. sz.); Larencz L.: Adatok K. E. munkásságához (Gyógyszerészet, 1990); Zalai K.: A m. gyógy­szerészet nagyjai (Bp., 2001).

Kálazdy Móric, Kauffmann, Szulej­mán bég (Gyöngyös, 1819. – Gyöngyös, 1875. márc. 22.) orvos, honvédorvos, török katonaorvos. Orvosi oklevelét a bécsi egy. orvosi karán szerezte 1843-ban, majd a bécsi sebészeti klinika asszisztense. A bécsi ifjúság egyik vezetője, 1848 márc. 13-án ő köszöntötte a Bécsbe érkező Kossuth Lajost. 1848 júniusában belépett a honvédorvosi karba, kezdetben Kanizsán, majd Lőcsén és Komáromban tárbori kórház-vezető, főtörzsorvosi beosztásban a VII. hadtest rendező főorvosa. Több tábori kórház szervezője, a világosi fegyverletétel után Vidinbe menekült, ahol Bem kíséretéhez csatlakozott. Szulejmán bég néven török katonaorvos. Damaszkuszban és Aleppóban szolgált, Kituahiában ő tanította Kossuth Lajost a török nyelvre. A krími háború idején katonai kórházvezető, de 1856-ban lemondott katonai ragjáról, Isztambulban magánorvos. Jó kapcsolatban állt a magyar emigrációval, bár nem rokonszenvezett annak Kossuth-ellenes irányzatával. 1860 után Krétán és Korfu szigetén élt. 1867-ben hazatért, és Gyöngyösön telepedett le. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Hon­védorvos, 1979, 3–4.sz.).

Kálmán Erzsébet, Faber Viktorné (Pécs, 1916. júl. 2. – Bp., 1965. jan. 19.) orvos, radiológus, az orvostud. kandidátusa (1961). Orvosi oklevelét 1940-ben a pécsi orvosi karon szerezte meg. 1940–1944-ben a kolozsvári Áll. Kórház röntgenorvosa, 1944–1947-ben a román Áll. Kórház és Poliklinika gyermekszakorvosa. 1947-től Pécsett élt, 1947–1948-ban a pécsi gyermekklinika externistája, 1949–1950-ben az Áll. Kórház gyermekorvosa. 1951–1953-ban az ELTE Rádium- és Röntgenint.-nek a munka­társa, 1953–1956-ban az Orsz. Onkológiai Int. sugárbiológiai oszt. tud. munkatársa, 1956-tól az Orsz. F. Joliot-Curie Sugárbiol. Int. tud. osztályvezetője, h. igazgatója. Sugárbiológiával és röntgen-diagnosztikával foglalkozott. – Fm.: Su­gárbiológia (társszerzővel, Bp., 1963) – Irod.: Várterész V.: K. E. (M. Radiol., 1965, 3. sz.).

Károlyi Mór (Szentes, 1865. márc. 1. – Terezin, 1945. máj.) orvos, fogorvos. 1889-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1891–1938-ban Bécsben fogorvosi gyakorlatot folytatott. 1899-től Berlinben működött Warnekros tanár int.-ében. Fogágybetegségek kóroktanával, protetikával foglalkozott. Nemzetközi elismerést szerzett a traumás fogágybe­tegségek kezelésére kidolgozott terápiájával, valamint a korszerű parodontológia két alapve­tő eljárásának a módszertani megteremtésével. 1944-ben deportálták, koncentrációs táborban halt meg. – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965).

Kárpáti György (Bp., 1912. szept. 12. – Bp., 1977. febr. 15.) orvos, onkoradiológus, az orvostud. kandidátusa, baloldali politikus. Orvosi oklevelét 1938-ban a prágai orvosi karon szerezte, 1932-től a tagja volt a MKP-nak, a CsKP-nak és a Kommunista Student Racio-nak. 1939-ben a párizsi Sorbonne-on biokémiát tanult, 1940-ben Chilébe emigrált, tagja lett a ChKP-nak. A Clinica Americana és a San Louis Kórház orvos-biokémikusa, 1947-ben hazatért. 1947-től az Uzsoki u.-i Kórház radiológusa, 1958-tól onkoradiológus, főorvos. 1956-ban az Eü.-i Min.-ban az onkoradiológia előadója. A rákellenes küzdelem egyik szervezője Mo.-on, megszervezte a szűrést, a megelőzést és az elő- és utógondozás hálózatát. A M. Onkoradio­lógia c. folyóirat szerkesztője, több társaság tb. és r. tagja. – Irod.: Németh Gy.: K. Gy. (M. On­kol., 1977, 2. sz.).

Kátay Gábor (Karcag, 1831. okt. 4. – Kunszentmárton, 1878. febr. 28.) orvos, gyógyszerész. 1851-ben gyógyszerészi, 1857-ben orvosi oklevelet szerzett a pesti orvosi karon. 1862-től Jász-Nagykun-Szolnok vm. főorvosa. A Természettud. Társ.-nak 1860-tól titkára. 1873-ban kolerabiztos. Számos leírása az Orv. Hetil.-ban jelent meg. – Fm: Növénytan, különös tekintettel a gyógyszerismére (Pest, 1865); A részletes kór- és gyógytudomány tankönyve (Niemeyer Félix után, Pest, 1865); Mit kell tennünk a cholera csapásainak enyhítésére (Pest, 1866); Állattan és ásványtan. Különös tekintettel a gyógyismére (Pest, 1867); A kir. Természettudományi Társulat története (Bp., 1868); Ismeretterjesztő az orvosi és természeti tudományok köréből (Debrecen, 1874) – Irod.: K. G. (Orv. Hetil., 1878, 10. sz.); Szász B.: Egy karcagi orvosdoktor a XIX. századból (Múz. Levelek, 1986); Ruzicska F. – Kátai F.: K. G. műveinek bibliográfiája (Karcag, 1991).

Kelemen György (Bp., 1890. máj. 1. – Los Angeles, 1983.) orvos, fül-orr-gégész, egy. tanár. 1913-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Az I. vh. alatt katonaorvos, 1920-tól a pécsi orvosi kar fül-orr-gége klinikáján tanársegéd, 1926-ban magántanár, 1927-ben rk. tanár, 1928–1935-ben a Poliklinika, 1935–1940-ben a Rókus Kórház főorvosa. 1940-ben kivándorolt az USA-ba, ahol 1940–1961-ben a Harvard Egy., 1961-től a Los Angeles-i Egy. fül-orr-gégész professzora. 1976-ban a POTE díszdoktorává avatta. – Fm.: Magyar fül-orr-gégészeti bibliographia 1801-1924 (Pécs, 1926); Thromboemboliális szövődmény sep­tumresectio után (Orr-gége szakosztályi ülés, 1930); Lehrbuch der Mund- und Rachen­krankheiten (társzerzőkkel, Leipzig, 1932); Tegmentörések mechanizmusa (Otológiai szak­osztályi ülés, 1938) Irod.: POTE Almanach (Pécs, 1990).

Kelemen János Péter (Gyula, 1932. szept. 13. – Szeged, 1984. aug. 7.) orvos, radiológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1972). 1956-ban a DOTE-n szerezte meg orvosi oklevelét. 1956–1957-ben sebész a DOTE radiológiai klinikáján, 1959-ben radiológiából szakorvos, 1960-tól adjunktus, 1968-tól docens. 1976-tól a SZOTE radiológiai klinika igazgatója, tszv. egy. tanár. Kutatási területe a radiológia, a röntgen-diagnosztika és a sugárterápia. Jelentős szerepe volt a Csongrád m.-i röntgen-laborató­riumok és osztályok felállításában. Ő honosította meg hazánkban az ún. non-invazív ultrahang-diagnosztikát. –Fm.: Ranalis érelváltozások röntgendiagnosztikája (Debrecen, 1971); Hasi műtéteknél követő posztoperatív röntgenvizsgálatok (M. Radiol., 1980) – Irod.: Fráter L.: K. J. (Orv. Hetil., 1984, 41. sz.).

Kelemen László (Marosvásárhely, 1907. szept. 27. – Marosvásárhely, 1979. júl. 18.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1969). 1932-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1932–1936-ban Bp.-en a III. sz. belklinikán gyakornok, 1936–1937-ben Párizsban ösztöndíjas, 1940–1944-ben tanársegéd a Haynal Imre vezette belgyógyászati klinikán Kolozsvárott. 1945-ben főorvos a kolozsvári Ref. Diakonissza Kórházban, 1946-tól a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti jnt. járványtan és fertőző betegségek előadója, 1948-tól tszv. egy. tanár. Szerkesztője volt – 1938–1940, 1944–1945-ben – az Orvosi Értesítőnek, 1949-től az Orvosi Szemlének. Keringési patológiával, a fertőző betegségek anyagcseréjével, kórtannal foglalkozott. – Fm.: A fertőző betegségek kór- és gyógytana (Marosvásárhely, 1951–1958).

Kelen Béla (Tamási, 1870. dec. 12. – Bp., 1946. ápr. 2.) orvos, radiológus, egy. tanár. 1893-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en. 1893–1916-ban a bp.-i kórbonctani int.-ben tanársegéd, majd 1909-től a női klinika röntgen-laboratóriumának a vezetője. 1915-ben magántanár, 1916-tól az Egy.-i közp. röntgenint. igazgatója. 1922-ben rk., 1929–1941-ben a röntgenológia ny. r. tanára. A hazai röntgenkészülék­gyártás szorgalmazója, az első magyar röntge­nológia tankönyv szerzője. – Fm.: Röntgeno­lógia orvoshallgatók és gyakorló orvosok szá­mára (Bp., 1928); A röntgenológia alapvo­nalai (Bp., 1934) – Irod.: Végh J.: K. B. (M. Radiol. 1954, 4. sz.).

Kelen József, 1864-ig Brochen (Domony, 1834. szept. 14. – Bp., 1897. aug. 25.) orvos, lapszerkesztő. 1857-ben kapta meg orvosdoktori oklevelét Pesten. 1858-ban Bécsben sebész- és szülészmesteri képesítést is szerzett. 1858–1871-ben magánorvos a fővárosban, 1871-ben a vasút egészségügyi szolgálatában vállalt állást, 1873-tól Budapest VII. kerület tiszti főorvosa. Írásai az Orv. Hetil.-ban, a Gyógyászatban, a Közegészségi Lapokban és a Házi Orvosban jelentek meg. Szerkesztette az Egészségi és Élet­mentési Tanácsadót (1875–1876), a Közigazgatás című lap „Közegészség” című mellékletét (1879). – Fm.: A testgyakorlat kézikönyve (Pest, 1871).

Keleti Tamás (Bp., 1927. máj. 13. – Bp., 1989. okt. 4.) biokémikus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1976, r. 1988). 1948-ban a bp.-i Természettud. Karon biokémikusi oklevelet szerzett. 1948–1950-ben a debreceni kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1950-től az MTA Biokémiai Int.-ben – ezen belül az enzimológiai int.-ben – tudományos munkatárs, 1972-től igazgató h., 1985–1988-ban igazgató. Enzimkutatással, enzimkinetikával, termodinamikával, valamint az anyagcsere-folyamatok makro­molekuláris kutatásával foglalkozott. 1962-től a M. Biokém. Társ. elnöke, 1981-től a Nemzetk. Biokém. Társ. magyar tagozatának elnöke. – Fm.: Strukturelle Grundlagen der biolo­gischen Funktion der Proteine (társszerzőkkel, Bp., 1969); Enzimkinetika (Bp., 1976); Mathematical models of metabolic regula­tion (Lakatos Zs.-val, Bp., 1976); Basic enzyme kinetics (Bp., 1986) – Irod.: Friedrich P.: K. T. (M. Tud., 1990, 4. sz.).

Kellner Béla (Dályok, 1904. márc. 20. – Bp., 1975. júl. 17.) orvos, onkológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1948, r. 1973), Állami-díjas (1966). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon, 1929-től uo. a biokémiai tanszéken tanársegéd, 1936-ban magántanár, 1947–1952-ben az onkológia ny. r. tanára a debreceni orvosi karon. 1952-től a bp.-i onko­patológiai int. igazgatója, 1955-től az OTKI-n az onkopatológia ny. r. tanára. Számos külföldi és hazai társ. tagja, a M. Onkol. Társ. (1948–1975), az MTA és az Eü. Min. Onkol. Bizottságának az elnöke (1948-, ill. 1953-tól). Fő kutatási területe a daganatok növekedésének a típusai, az áttétek mechanizmusa és a kemoterápia lehetőségei. Jelentősek a leukémia és a nyirokdaganatok patológiai vizsgálata terén elért eredményei. Ő alkalmazott elsőnek Mo.-on izotópokat biológiai kutatásokban. Számos monográfiája, 130 közleménye jelent meg. – Fm.: A nyirokcsomók daganatai (Lapis K.-lyal és Eckhardt S.-ral, Bp. 1965); Die Aus­breitung des Krebses. Invasion und Metasta­sierung (Bp., 1972); Rákkutatás, daganatellenes küzdelem (Bp., 1972) – Irod.: Sugár J.: K. B. (M. Tud., 1976, 1. sz.); K. B. (Orv. Hetil., 1975, 40. sz.).

Kellner Dániel (Csongrád, 1895. máj. 9. – Bp., 1955. márc. 3.) orvos. 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920–1925-ben a II. sz. belklinikán tanársegéd, majd kórházi belgyógyász orvosként működött. 1945-ben megszervezte a sportorvosi rendelést, 1946-tól a Népjóléti Min.-ban a sporteü. oszt. vezetője. 1949-től a Sportkórház főorvosa, 1955-től a Testnevelési Tud. Tanács tagja. 1933–1942-ben a Sportorvos c. folyóirat szerkesztője. Sportorvoslással foglalkozott. – Fm.: A sport orvosi vonatkozásai (Bp., 1928); A Nobel-díjas orvosok élete és munkássága (Bp., 1937); Sportegészségügyi ismeretek... (Bp., 1948); Az egyes sportágak egészségügyi jelentősége (Bp., 1950); Munka, pihenés, sport (Bp., 1952) – Irod.: Arnóti T.: K. D. (Testneveléstu­domány, 1955).

Keltai Pál (Bp., 1915. okt. 3. – Bp., 1972. nov. 10.) belgyógyász, egy. docens, az orvostud. kandidátusa (1966). 1939-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon. 1939–1940-ben a bp.-i László Kórházban, 1940–1945-ben az István Kórházban közkórházi gyakornok, közben 1943-ban Abaújbaktán körorvos. A II. vh. után Bp.-en az I. sz. belgyógyászati klinikán gyakornok, majd tanársegéd. Belgyógyász szakképesítést 1946-ban szerzett. 1948-ban az Uzsoki u.-i Kórház I. belosztályán adjunktus, 1950-ben a III. sz. sebészeti klinikán, majd a II. és I. sz. sebészeti klinikán belgyógyász-konziliá­rus volt haláláig. Főleg operált betegek belgyógyászati problémáival foglalkozott. Mintegy 30 tudományos dolgozata jelent meg.

Kemenes Ferenc (Bp., 1920. ápr. 9. – Bp., 1989. dec. 22.) állatorvos, bakteriológus, 1949-ben szerezte meg oklevelét a bp.-i Állat­orvostud. Főiskolán. 1949-től uo. a járványtani és mikrobiol. tanszéken tanársegéd, adjunktus, haláláig docens. 1976-ban mb. tszv. 1980-tól nyugdíjasként a Phylaxia Gyár tud. kutatója. 1966-ban alapítója a M. Biokémiai és Mikro­biol. Társ.-nak. Kutatási területe a vadon élő és háziállatok fertőző betegségei, elsősorban a lep­tospirosisok, a listeriosis, a tularémia kórtana, diagnosztikája. Számos kórokozó faj hazai előfordulásának a megállapítója és az ellenük való védekezés módszereinek (védőoltás stb.) kidolgozója. – Fm.: A G-penicillin hatása a Bacil­lus anthracis különböző változataira (Pestlő­rinc, 1949); Csontactinomikosis nutriában (Bp., 1959); Háziállatok leptospirózisa (Bp., 1959); A vadon élő állatok betegségei (Hőnich M.-sal, Sugár L.-val, Bp., 1978) Irod.: K. F. (M. Állatorv. Lapja, 1990, 445. sz.).

Kemény Armand (Taktaharkány, 1914. nov. 6. – Bp., 1973. nov. 29.) állatorvos, egy. tanár, az állatorvostud. kandidátusa (1953). 1936-ban szerezte meg állatorvosi oklevelét, 1939-ben doktori képesítését a bp.-i Állatorvosi Fő­isk.-án. 1936–1940-ben uo. a kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1940–1952-ben a Phylaxia Rt. tud. munkatársa, 1952-től az Állatorvostud. Egy. élettan professzora, ny. r. tanára. 1957–1964-ben h. rektor, a M. Élettani Társ. elnökségi tagja. A háziállatok élettanával, anyagcsere- és energiaforgalmával, vírus- és antibiotikum-kutatással foglalkozott. – Fm.: Állatorvosi élettan (Bp., 1966) – Irod.: K. A. (M. Állatorv. Lapja, 1974, 2. sz.).

Kemény György (Nagyvárad, 1925. okt. 3. – Bp., 1973. dec. 2.) orvos, hisztológus, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1950-ben a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Int.-ben szerezte. Az egy. elvégzése után uo. az anatómiai és szövettani int. munkatársa, 1959-től egy. tanár. 1952–1965-ben az Orvosi Szemle szerkesztője. A hámszövetek hisztofiziológiájával, a máj kórbonctanával, a heterotrop csontosodással foglalkozott. – Fm.: Szövettani gyakorlatok (Marosvásárhely, 1956).

Kemény Imre (Bp., 1891. szept. 13. – Bp., 1974. jan. 29.) orvos, fogorvos, c. egy. tanár, az orvostud. doktora (1961), Kossuth-díjas (1950). 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, majd fogorvos lett, és 1945-ig széleskörű magángyakorlatot folytatott. 1949–1971-ben az orsz. fogbetegellátás vezető protetikusa. Jelentős szerepe volt a fogorvos-továbbképzés megszervezésében, a retenciós műfogsor és a részleges protézisek műanyagzárának megszerkesztője. Kilenc szakkönyve, 60 közleménye jelent meg. – Fm.: A lemezes fogpótlás új irányelvei (Bp., 1952); A retenciós protézis (Bp., 1954); A foghiányok klinikuma és a lemezes fogpótlás (Bp., 1959); Fogpótlástan (Bp., 1971, 1973) – Irod.: Berényi B.: K. I. (Orv. Hetil., 1974, 12. sz.).

Kende Zsigmond, 1917-ig Klein (Bp., 1888. júl. 6. – Bp., 1971. dec. 16.) orvos, bakteriológus, politikus. 1911-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1908-ban a Galilei kör egyik alapítója és vezetője. 1911–1919-ben a Rókus Kórház laboratóriumi orvosa, 1913-tól főorvos. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején a Népjóléti Népbiztosság Közeü. Int.-ben adjunktus, ezért 1920-ban állásvesztésre ítélték. 1920–1946-ban a Közp. Tejcsarnok Rt. bakteriológusa, 1946–1947-ben a Tej­ip. Váll. igazgatója, 1945–1948-ban a M. Radikális Párt elnöke. 1947–1958-ban országgyűlési képviselő, 1950–1961-ben a Főv. Tanács Eü. Állandó Bizottságának elnöke. 1948–1950-ben az OKI osztályigazgatója, 1950–1958-ban az Élelmezésügyi Min.-ban szaktanácsadó, 1959–1962-ben a Tejip. Közp. bakteriológusa, 1963–1966-ban az OÉTI tud. munkatársa. Kutatási területe a tej bakteriológiája. 1945–1950-ben a Haladás c. lap szerkesztője. – Fm.: A Galilei Kör megalakulása (Bp., 1971) – Irod.: K. Zs. (Tejipar, 1971, 4. sz.).

Kenedi István (Bp., 1908. ápr 27. – Bp., 1977. szept. 4.) orvos, belgyógyász, orvosezre­des, az orvostud. doktora (1971). 1932-ben sze­rezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932–1936-ban a István Kórház, 1936–1937-ban a Apponyi Poliklinika, 1938–1943-ban ismét az István Kórház röntgenorvosa, 1935-ben belgyógyász szakorvos. 1943–1944-ben munkaszolgálatos. 1945–1950-ben a MABI EEG-főorvosa, az ipareü. tanára. 1951-től hivatásos katonaorvos, a Közp. Kat. Kórház belgyógyász-főorvosa, 1953-ban a HM rendelőint. parancsnoka, 1954–1974-ben a Közp. Kat. Kórház kardiológiai oszt. vezetője. Jeles belgyógyász, kardiológiával, szívbetegségekkel, katonaegész­ségüggyel foglalkozott. Kb. 150 tudományos közleménye és több könyvfordítása jelent meg. – Fm.: Az üzemorvos kézikönyve (szerk., Bp., 1947), tanulmányok a további kötetekben: Nép­betegségek alakulása fiatal férfi lakosságunknál (Kristóf S. – Gilló F. szerk., Bp., 1955); A munkaköri alkalmasság orvosi elbírásának irányelvei (Rózsahegyi István szerk., Bp., 1960); Ritka kórképek (Braun Pál szerk., Bp., 1968); Belbetegségek elkülönítő diagnózisa (Magyar Imre szerk., Bp., 1977) – Irod.: K. I. nyugállományú orvos-ezredes (Honvédorvos, 1977, 10. sz.).

Kenézy Gyula, simándi (Hajdúszoboszló, 1860. jan. 4. - Debrecen, 1931. nov. 26.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár. 1885-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1885-től debreceni tisztiorvos, 1893-tól a debreceni városi kórház igazgatója, 1896-tól a bábaképző, 1903-tól a gyermekmenhely főorvosa és igazgatója. 1915-től a formálódó debreceni orvosi kar szervezője, 1916-tól a szülészet és nőgyógyászat ny. r. tanára. 1919–1920-ban rektor. – Fm.: Nőgyógyászat dióhéjban (Bp., 1903); A betegápolás könyve (Debrecen, 1910); A nőgyógyá­szat kézikönyve (Bp., 1914); A fertőző betegségek (Debrecen, 1917) – Irod.: Barabás L.: K. Gy. (Orv. Hetil., 1960. 20. sz.); Lampé L.: K. Gy. élete és munkássága (Debrecen, 1995).

Kenyeres Balázs (Brassó, 1865. febr. 21. – Bp., 1940. febr. 10.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1918., r. 1935.). 1888-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1888-tól a törvényszéki orvostani intézetben dolgozott, 1895-ben magántanár. 1896–1915-ben a kolozsvári orvosi karon, 1915–1935-ben Bp.-en a törvényszéki orvostan ny. r. tanára. 1934–1935-ben a bp.-i orvosegy. rektora. Az emberi és állati csontok mikroszkopikus elkülönítésével, radiológiával és igazságügyi szakorvosképzéssel foglalkozott. – Fm.: A törvényszéki orvostan haladása (A gyakorlati orvostan haladása, Bp., 1894); Megfigyelési minták orvosszakértői jegyzőkönyvek szerkesztéséhez (Bp., 1896); Törvényszéki orvostan (I–III. köt., Bp., 1909–1910); Az öncsonkításról (Kolozsvár, 1914); Az orvos-természettudományok a büntetendő cselekmények nyomozásában (Ko­lozsvár, 1914); A törvényszéki orvostan feladatai és teljesítésük feltételei (Bp., 1925); Az orvos szerepe az igazságszolgáltatásban (Bp., 1925); A törvényszéki orvostan tankönyve (I–II. köt., Bp., 1925–1926); Szemelvények egy meg nem írt naplóból (Bp., 1933); Sachliche Beweisung bei der Klärung von Todesfallen (Berlin – Leipzig, 1935) – Irod.: Jankovich L.: K. B. (Orv. Hetil., 1940, 7. sz.).

Kepes Gyula (Vác, 1847. dec. 7. – Bp., 1924. okt. 26.) orvos, utazó. 1870-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon. 1870–1872-ben a Rudolphinumban orvos. Az Oszt­rák-Magyar Északi-sarki Expedíció tagjaként – mint a Tegethoff vitorláshajó orvosa – részt vett a Ferenc József-föld felfedezésében. Jelen­tős flóragyűjtést is végzett, de az jégbe fagyva a hajón maradt. 1890-től honvéd törzsorvos, 1895-től főtörzsorvos volt, Zágrábban teljesített szolgálatot. – Fm.: Eredeti levél az északsarkköri expedícióról (Vasárnapi Újság, 1872. júl. 31.) – Irod.: Szállási Á.: K. Gy., az Arletisz magyar orvosvándora (Föld. Múz. Tan., 1985).

Keresztury Ferenc (Sárospatak, 1735. máj. 28. – Moszkva, 1811. febr. 16.) orvos, egy. tanár. 1760-ban Halléban szerezte meg orvosi oklevelét. 1761-ben Oroszországba vándorolt ki, 1765-ben a moszkvai egy. boncolóorvos és sebész, 1771-től uott az anatómia és sebészet rk., 1777-től ny. r. tanára. A Birod. Orvosi Tanács tagja, az első orosz orvosi társaság megszervezője. Élettannal és orvosi rendészettel foglalkozott. – Irod.: Schultheisz E. – Tardy L.: Fejezetek az orosz–magyar orvosi kapcsolatok múltjából (Bp., 1960); Szilvai K.: K. F. (Orsz. Orvostört. Könyvtár Közl., 1961, 21-22. sz.).

Kereszty Alfonz, Herzum (Bp., 1901. jan. 30. – Bp., 1981. febr. 17.) orvos, sportorvos, szakíró, az orostud. kandidátusa (1960). 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1928-ban belgyógyász szakorvos, 1925–1930-ban a bp.-i I., majd II. sz. belklinikán gyakornok, tanársegéd. 1930-tól a TF sportorv.-i rendelőjének főorvosa. 1937-ben megszervezte a Sportorvosi Intézetet (1952-től Orsz. Testnevelési és Sportintézet), amelynek igazgatója lett. 1952–1956-ban ennek az int.-nek a munkatársa. 1933–1934-ben a Szent Lukács fürdő reuma-főorvosa, 1940–1950-ben az Orvostud. Intézetek Közp. EKG és anyagcsere oszt.-ának főorvosa, 1950–1965-ben a TF orvostud. tanszékének a tszv. főisk. tanára, 1965–1969-ben a TF tud. igazgatóh.-e, 1958-tól a BOTE tanára, a sportorvoslás előadója. 1936–1942-ben, 1945–1946-ban a főtitkára, 1959–1966-ban alelnöke, 1956-tól tagja az Eü. Min. ETT Sportorvosi bizottságának. 1957-től a Testnevelési Tud. Tanács, 1958-tól a MTST, a MOB tagja. 1969-ben Dalmady Zoltán-emlékérmet kapott. – Fm.: Az ifjúság sportja orvosi szemmel nézve (Bp., 1934); Az élettan és a sportélettan alapjai (Bp., 1955); A testnevelés és sport egészségtana (Bp., 1964); Élettan, sportélettan (Bp., 1967); Az EKG sportolóknál (Bp., 1967).

Kerpel-Fronius Ödön (Verseg, 1906. jan. 14. – Nyugat-Berlin, 1984. ápr. 22.) orvos gyermekorvos, egy. tanár, az MTA tagja (1ev. 1948., r. 1970.), Kossuth-díjas (1951). 1929-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1929-ben uo. az élettani int., 1930-tól a gyermekklinika munkatársa, 1933–1934-ben Rockefeller-ösztöndíjas az USA-ban. 1936-ban gyermekszakorvos, 1946-1967-ben a POTE gyer­mekklinikájának az igazgatója, 1967-től a BO­TE II. sz. gyermekklinikájának az igazgatója, tszv. egy. tanár. 1970–1976-ban az Orsz. Csecsemő- és Gyermekeü.-i Int. igazgatója. Legfontosabb kut. területe a só-víz háztartás patológiája. Tanulmányozta a csecsemőkori sor­vadást, a toxikózist, a gyermekkori nephrosist, az újszülöttek kór- és élettanát. WHO-szakta­nácsadó, örökös tb. elnöke a M. Gyermekorvosok Társ.-nak, számos hazai és külföldi társ. tagja, 1970-ben megkapta a Francia Tud. Akadémia Pálma-díját. – Fm.: A csecsemőkori sorvadás (Bp., 1953); Pathologie und Klinik des Salz- und Wasserhaushaltes (Bp., 1959); Gyermekgyógyászat (Bp., 1969); The patho­physiology of infantile malnutrition. Protein energy, malnutrition and failure to thrive (Bp., 1983) – Irod.: Schuler D.: K.-F. Ö. (M. Tud., 1984, 10-11. sz.); Cholnoky P.: Visszaemlékezés K.-F. Ö.-re (Gyermekgyógyászat, 1993); Méhes K.: K.-F. Ö. (A múlt magyar tudósai, Bp., 1998).

Kertay Nándor, Korbler (Bp., 1892. máj. 27. – Bp., 1963. febr. 14.) állatorvos, mikrobiológus, egy. tanár, az állatorvostud. kandidátusa (1953). 1919-ben állatorvosi, 1922-ben doktori oklevelet szerzett Bp.-en. 1919–1933-ban uo. a Balneológiai Int. munkatársa, 1933-tól a Phy­laxia kut. labor.-nak a munkatársa. 1943-tól ál­lateü.-i főtanácsos. 1952-től az Orsz. Korányi Tbc-szanatórium mikrobiol. laboratóriumának a vezetője, c. egy. tanár (1944). Jelentősen hozzájárult a hazai veszettségkutatáshoz és a szarvasmarha-tuberkulózis visszaszorításához. Fm.: A magyarországi fix veszettségi vírus fontosabb biológiai tulajdonságai (Aujeszky A.-ral, Bp., 1932); A bovin és a humán tuberkulózis kérdéseiről (Ferenczi Gy.-gyel, Bp., 1955).

Kertész Jenő (Mencshely, 1888. ápr. 15. – Bp., 1969. aug. 5.) fogorvos, az orvostud. kandidátusa (1957). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Szakképesítését a bp.-i stomatológiai int.-ben szerezte meg. A Tanácsköztársaság alatt pártbizalmi, a Vöröshadsereg orvosa. 1920-ban elvesztette klinikai állását, jól működő magánpraxist folytatott. 1948-tól rendelőintézeti főorvos. A Közp. Sto­matológiai Int. h. igazgatója, a Fogorvosi Szak­csoport (1948–1966) főtitkára, majd elnöke. – Irod.: K. J. (Fogorv. Szle, 1969, 6. sz).

Kese György (Nagymajtény, 1906. nov. 6. – Kolozsvár, 1977. nov. 27.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár, az orvostud. doktora (1946). 1931-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1931-től a kolozsvári női klinika munkatársa, tanársegéd, adjunktus, docens majd intézeti tanár. 1940–1944-ben ny. rk. tanár. A nőorvoslás elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott, a nemi hormonok élettani és kórtani szerepét vizsgálta, a méh és a petefészek kóros elváltozásait kutatta.

Kesztyüs Lóránd (Sarkad, 1915. ápr. 11. – Debrecen, 1979. aug. 17.) orvos, immunológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1967, r. 1970), Állami-díjas (1978). 1939-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1939-től uo. az élettani int. munkatársa, adjunktusa, 1948-tól uo. a kórélettani int. igazgatója, tszv. egy. tanár. 1950–1951-ben orvoskari dékán, 1951–1953-ban a DOTE dékánja, 1959–1963-ban, 1967–1973-ban rektor. Tud. kutatásai a nyálelválasztás mechanizmusára, az anti­hormonokra, az idegrendszer és az immunitás kérdéseire terjedtek ki. 1962–1977-ben az Űrkutatási Kormánybizottság tagja, 1966–1970-ben a MOTESZ alelnöke, 1971-ben megalapítója a M. Immunológiai Társ-nak, 1978-ig elnöke, 1975–1979-ben a MTA Orvosi Oszt. alelnöke, több hazai és külföldi társ.-nak lev., r., tb. tagja. – Fm.: Allergia (Fornet B.-val, Bp., 1961); Immunität und Nervensystem (Bp., 1967); Kórélettan (Bp., 1975); Kórélettani gyakorlatok (szerk., Bp., 1979); Kórélettan (Hársing L.-val, 1982) – Irod.: Karmasin L.: K. L. (Orv. Hetil., 1979, 42. sz.).

Kettesy Aladár, Kreiker (Szeged, 1893. okt. 10. – Debrecen, 1983. jan. 30.) orvos, szemész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952). Orvosi oklevelét 1919-ben Pozsonyban szerezte meg, de már 1914–1918-ban katonaeü.-i szolgálatot teljesített. 1919–1921-ben az Áll. Szemkórház orvosa, 1921-től a pécsi orvosi kar szemklinikáján tanársegéd, 1923-ban magántanár, 1926–1969-ben a debreceni orvosi karon a szemészet ny. r. tanára, klinikaigazgató, 1938-ban dékán, 1948-ban rektor. Kut. területe az optika és az állattani optika. Jeles operatőr, több műtéti eljárás kidolgozója. 1954–1956-ban, és 1969–1972-ben a M. Szemész Társ. elnöke, 1966-tól a hallei Német Leopoldina Term. tud. Akad. r. tagja, 1968-tól a Nemzetközi Szemésztárs. tagja. – Fm.: A szem fénytörése (Debrecen, 1922); Eingriffe und Auge (Bp., 1938); Szemészet (Boros B.-val, Kukán F.-cel, Bp., 1962) – Irod.: Albert B.: K. A. (Orv. Hetil., 1983, 19. sz.); Zajácz M.: Ophtalmology in Hungary (Bp., 1997).

Kérdő István (Bp., 1923. febr. 11. – Bp., 1981. máj. 10.) orvos, belgyógyász, balneológus, orvostörténész, az orvostud. kandidátusa (1963). 1947-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1947–1950-ben a bp.-i II. sz. belklinikán gyakornok, 1950–1952-ben a Főv. János Kórház ideg-egészségvédelmi oszt.-án segédorvos, 1952-től az ORFI orvosa, főorvosa, előbb a balneológiai kut. laboratórium munkatársa, majd a meteorobiológiai oszt. vezetője, 1967-től tud. oszt. vezetője. 1972–1976-ban az I. belgyógyászati osztály főorvosa, az Orsz. Gyógyfürdőügyi Igazgatóság h. főigazgatója. Elsősorban biometeorológiával és bioklímatoló­giával foglalkozott, ezzel kapcsolatban a vegetatív idegrendszer regulációját vizsgálta, de a belgyógyászati betegségeket is tanulmányozta. Új módszert dolgozott ki a vegetatív idegrendszeri megbetegedések vizsgálatára, amelyet „vegetatív index”-nek nevezett el. Módszerét külföldön elterjedten alkalmazzák, itthon csak a sportorvoslás és az üzem- és iparegészségügy területén. Vizsgálatokat végzett a nyombélfekély keletkezési mechanizmusával, valamint a levegőionok hatásával kapcsolatban. A M. Balneológiai Társ. alelnöke, a M. Orvostört. Társ. vezetőségi tagja, a Nemzetközi Biometeorol. Társ., a Lengyel Balneológiai Egyesület, a Bolgár Fizikoterápiás Társ., az Angol Kir. Orvostárs. t. tagja. – Fm.: Hippokrátész és a biokli­matológia (Bp., 1955); Időjárás, éghajlat, egészség (Bp., 1961); Meteorológiai és klímatényezők hatásának vizsgálata az emberi szervezetre és az eredmények gyakorlati alkalmazásának lehetőségei (Bp., 1962) – Irod.: K. I. (Orvostört. Közl., 1981).

Kéry Imre, 1848-ig Bittner (Késmárk, 1798. nov. 12. – Borossebes, 1887. máj. 15.) orvos, az MTA lev. tagja (1858). 1825-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1825–1829-ben Borossebesen uradalmi orvos, 1829–1872-ben Arad vm. főorvosa. Járványüggyel, botanikával, csillagászattal és geográfiával foglalkozott. – Fm.: Dissertatio inagurualis medica de choleritis humanis (Pest, 1825); A Bánság poslázairól (Pest, 1847); Eszmék a közorvostan szabályzására (Pest, 1848); A mennyházai ásványforrás... (Pest, 1866) – Irod.: Katona I.: Dr. K. (Bittner) I.-ről (Or­vostört. Közlem., 1858, 8-9. sz.).

Kétly Károly, báró (Csurgó, 1839. szept. 14. – Bp., 1927. febr. 19.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1897). Kétly László apja. 1864-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1864–1871-ben a pesti belklinikán tanársegéd, 1871-ben a „villámgyógyászat” (elektrokardiográfia) magántanára, 1871–1889-ben a Rókus Kórház főorvosa, 1880-ban c. rk. tanár, 1889–1913-ban a belgyógyászat ny. r. tanára, a II., majd az I. sz. belklinika igazgatója. A neurológia és az elektromos kezelés egyik úttörője. Szépirodalommal is foglalkozott. 1901–1918-ban az Orsz. Orvosszöv. elnöke. – Fm.: Villámgyógyászati tanulmányok (Pest, 1870); A gyermekhűdés. Paralysis infantilis (Bp., 1874); Az idegrendszer némely rendes és beteges működéséről (Bp., 1881); Kórodai tanulmányok az arcideg bántalmairól (Bp., 1886); A mellhártyalobokról (Bp., 1891); A belgyógyászat kézikönyve (I–VI. köt., Bókay A.-dal és Korányi F.-sel, Bp., 1894) – Irod.: Vámossy Z.: K. K. (Akad. Ért., Bp., 1927, 38. sz.).

Kétly László, báró (Bp., 1873. máj. 27. – Bp., 1936. szept. 4.) orvos, belgyógyász, egy. tanár. Kétly Károly fia. 1895-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1895-től az II., illetve az I. sz. belklinikán dolgozott. 1904-ben a belgyógyászati diagnosztika és vizsgálati módszerek magántanára, 1912-ben rk., 1913–1936-ban ny. r. tanár. 1927–1929-ben az orvostud. kar dékánja. Belgyógyászati diagnosztikával foglalkozott. – Fm.: A belgyógyászati diagnosztika és vizsgáló módszerek kézikönyve (Bp., 1914); A typhus abdominalis és a paratyphusok (A és B) elkülönítő kórisméje (Bp., 1919); – Irod: Schattler F.: K. L. (Orv. Hetil., 1936, 37. sz.).

Kézmárszky Tivadar (Szepesváralja, 1842. máj. 2. – Bp., 1902. máj. 18.) orvos, szülész, egy. tanár. 1865-ben szerezte orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1865–1869-ben Scholardann-ösztöndíjjal külföldi tanulmányúton járt. 1869–1872-ben a pesti szülészeti klinikán, tanársegéd. 1871-től a szülészet rendellenességei tárgykör magántanára, 1876-ban rk. tanár, 1879–1902-ben ny. r. tanár. A hazai bábaképzés megszervezője, az első bábaképző intézet megalapítója, a bábatörvény kidolgozója. – Fm.: A szülészet tankönyve bábák számára (Bp., 1876); Szülészeti jegyzetek (Lőcse, 1894); A szülészet tankönyve (Bp., 1904) – Irod.: Tauffer V.: Nekrológ (Orv. Hetil., 1902, 46. sz.); Varga L.: K. T. (Orv. Hetil., 1962, 17. sz.).

Kicska Emil (Nagyszelepcsény, 1847. nov. 20. – Felsőbodok, 1921. nov. 7.) orvos, nyelvész. 1861-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Egy ideig Petőfi Zoltán nevelője. 1871-től Nyitra vm. főorvosa, 1872–1878-ban Aninán bányaorvos. Jeles nyelvész is volt. Az MTA 1893-ban aranyéremmel tüntette ki Hangsúly és szórend c. tanulmányát. – Fm.: A subjektum és praedicatum a grammatikában (Bp., 1908) – Irod.: K. E. (Orv. Hetil., 1921, 51. sz.).

Kieninger Boldizsár (1780. – 1842. febr. 24.) orvos. 1811-ben sebészmesterként nevezték ki a bécsi anatómiai int. élére. 1817-ben a pesti anatómia int.-ben adjunktus, 1819-től a bonctan ny. r. tanára. Előadásait németül tartotta. – Fm.: Programm über die Zergliede­rungskunst (Pest, 1820) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).

Király Kálmán (Ragály, 1919. okt. 14. – Bp., 1978. máj. 18.) bőrgyógyász, egy. tanár, az orv. tud. doktora (1977). Oklevelét 1944-ben a debreceni egy. orvosi karán szerezte meg. 1942–1944-ben a debreceni bőrgyógyászati klinikán externista, 1944–1946-ban bőrgyógyász, a nemibetegségek szakorvosa, majd kozmetikai szakképesítést nyert. 1946–1950-ben a leningrádi bőrgyógyászati klinikán aspiráns. 1950–1951-ben a bp.-i bőrklinikán tanársegéd, 1952-től az Orsz. Bőr- és Nemikórtani Int. ig. helyettese. 1955–1957-ben az Eü.-i Min. főosztályvezetője. 1957-től az Orsz. Bőr- és Nemikórtani Int. tud. oszt. vez.-je. Az Eü.-i Világszervezet (WHO) szakértő csoportjának tagja. 1967-től a bp.-i bőrklinikán mb. tszv. egy. tanár, 1968-tól egy.-i tanár, az Orsz. Bőr- és Nemikórtani Intézet igazgatója. 1968-tól a MOTESZ főtitkára. Több hazai tudományos társ. megalapítója, tagja, illetve külföldi társ.-ok t. tagja. 1972–1974-ben Genfben az Eü.-i Világszervezet (WHO) keretében a venereás betegségek alosztályának vezetője. Fő kutatási területe a dermatológia. Európában az elsők között vezette be a Nelson-tesztet (TPIT) a treponema és a luesz kimutatásárára. Kutatásait később az immunológiai kérdésekkel kapcsolta össze. A venerológia terén nemzetközileg elismert szaktekintély volt. Több mint száz tudományos közleménye, könyvrészlete jelent meg. Öngyilkos lett. – Fm.: A syphilis korszerű szerológiai diagnosztikája (Bp., 1968); Treponema reakciók a syphilis kórismézésében (Bp., 1976); Bőr- és nemi betegségek (Rácz Istvánnal, Török Ibolyával, Bp., 1979) – Irod.: Rácz I.: K.K. (Orv. Hetil., 1978).

Kis József (Miskolc, 1765. ápr. 24. – Trieszt, 1830. ápr. 30.) orvos. 1790-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. Mindvégig a Széchenyi-család házi és uradalmi orvosa volt. – Fm.: Az érvágónak pathológiája (Bécs, 1791); Egészséget tárgyazó katechismus... (Sopron, 1794); Emlékeztetés a himlő-beoltásnak hasznára... (Sopron, 1799, németül is).

Kiss Ferenc (Nagyszalonta, 1889. szept. 7. – Bp., 1966. ápr. 7.) orvos, anatómus, egy. tanár, Kossuth-díjas (1952), az orvostud. doktora (1952). Orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon szerezte meg 1913-ban. 1913–1924-ben uo. az anatómiai int.-ben tanársegéd. 1924-től a tájanatómia magántanára, a bp.-i anatómiai int.-ben adjunktus. 1929–1931-ben a szegedi orvosi karon az anatómia és a szövettan ny. r. tanára, 1931-től a bp.-i anatómiai int. igazgatója. A vegetatív idegrendszer komparatív anatómiá­jával, miterocirkuláris anatómiával, a vegetatív idegrendszer és az agy vér- és liquorkeringésé­vel foglalkozott. Jelentős tankönyvíró tevékenységet fejtett ki. Az Anatomische Gesellschaft, az Association des Anatomists, a Royal Society of Medicine, a Scientific Society of Nuclerar Haematology tagja. – Fm.: Tájanatómia (Bp., 1923); Rendszeres bonctan (III. köt., Gellért A.-al és Szentágothai J.-al, Bp., 1939); Az ember anatómiájának atlasza (Szentágothai J.-sal, I–III. köt., Bp., 1946., 81. kiad.: 1984, 8 nyelven); Az üdvösség útján (Bp., 1991) – Irod.: Szentágothai J.: Dr. K. F. (Orv. Hetil., 1966, 16. sz.); Lukátsi V.: Élő kövek. Dr. K. F. orvosprofesszor dokumentum jellegű életrajza (Bp., 1990, 2. kiad. 1997).

Kiss Ibolya (Érbogyoszló, 1894. jan. 23. – Bp., 1980. jún. 18.) orvos, író. 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1971-ig Liptószentmiklóson volt körorvos. 1971-ben Bp.-re települt. Regényeket és elbeszéléseket írt. – Fm.: Diridongó (Bp., 1939); Erzsi tekintetes asszony (Pozsony, 1957); Az asszony tragédiája (Pozsony, 1966) – Irod.: K. I. (Irod. Szle, 1980, 7. sz.).

Kiss József (Mohács, 1852. jan. 19. – Bp., 1897.) 1871-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en. 1872–1875-ben a bp.-i Állatorvosi Tanintézetben asszisztens. 1875-től a keszthelyi Gazd. Tanint.-ben az állattenyésztés r. tanára. Állatbonctannal, állatok fiziológiájával, járványos állatbetegségekkel foglalkozott. – Fm.: Állatboncz- és élettani jegyzetek (Keszthely, 1893) – Irod.: Csanády G.: Emlékkönyv (Keszt­hely, 1897).

Kiszely György (Szatmárnémeti, 1909. okt. 11. – Budapest, 1997. aug. 4.) orvos, biológus, egy. tanár, a biol. tud. kandidátusa, habilitált (1996). Orvosi tanulmányait Debrecenben kezdte, 1934-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. Hisztológiával, humángenetikával, a csontképződés biológiai és citológiai mechanizmusának feltárásával foglalkozott. 1944-ben a fejlődés szövettana tárgykörből magántanári fokozatot ért el. 1955-től docens, 1963-tól egy. tanár a szegedi tudományegy. orvosi biológiai int.-ben, 1977-ben nyugalomba vonult. Tud. szaktanácsadó (1978–1991), emeritus professzor (1991–1997). A M. Humángenetikai Társ. alapító elnöke, a Huzella Tivadar-díj (1981) tulajdonosa. Számos tanulmányt és könyvet publikált szakterületéről. – Fm.: Szövettani gyakorlatok (Szeged, 1961); Fejlődéstani jegyzet (Szeged, 1961); Biológiai jegyzetek (Szeged, 1960); Biológiai és élettani alapismeretek (Szeged, 1963); Általános biológia gyógyszerészhallgatóknak (Szeged, 1966), Mikrotech­nika (Bp., 1970); Mikrotechnika és hisztokémia (Bp., 1978); Az emberi test (Bp., 1977). – Irod.: K. Gy. (Orvostört. Közlem., 1999).

Kitaibel Pál (Nagymarton, 1757. febr. 3. – Pest, 1817. dec. 13.) orvos, természettudós, egy. tanár. Előbb teológiát, majd jogot tanult, 1785-ben orvosi oklevelet szerzett a pesti orvosi karon. 1784-től a botanikai tanszéken adjunktus. Lerakta a pesti egy. botanikai gyűjteményének alapjait, 1792–1816-ban egész Mo.-ot (Erdély kivételével) bejárta, tudományosan feldolgozta flóráját, ásványvizeit, néprajzi gyűjtést is végzett. 1810-ben a botanika ny. r. tanára és a botanikus kert felügyelője lett. 1813-ban kötelezték gyűjtése nyomán Mo. flórájának a leírására, amiért 1816-ban nyugdíjban vonult, de betegsége miatt azt nem tudta megvalósítani. Gyűjteményét a nádor megvásárolta az MNM részre, ez képezte a természettudományi gyűjtemény alapját. Nemcsak flórakutatással, hanem ökológiai és növényföldrajzi megfigyeléssel is foglalkozott. Több új hazai állatfajtát felfedezett, de a vegyészetet, az ásványvíz elemzést is művelte. – Fm.: Descriptiones et icones plan­tarum rariorum Hungariae (I–III. köt., Wien, 1799–1812); Topographische Beschreibung von Ungarn (Pest, 1803); Dissertatio de terrae motu in genere ac in specie Mórensi anno 1810 (Buda, 1814); Hydrographica Hungariae (I–II. köt., Pest, 1829); Reliquiae Kitaibelia­nae (Halle, 1863); P. Kitaibeli Addimenta ad floram Hungariae (Wien, 1863); Diaria iti­nerum P. Kitaibelii (Bp., 1945) – Irod.: Gom­bocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Jávorka S.: K. P. születésének 200. évfordulójára (M. Tud., 1957).

Klár Zoltán (Nyíregyháza, 1894. ápr. 1. – New York, 1966. jan.14.) orvos, újságíró. Orvosi oklevelét 1916-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg, 1916–1917-ben a Park Szanatórium, 1917–1918-ban az István Kórház főorvosa, a Timót u.-i rokkantak otthonának a vezetője. 1920-ban összetűzésbe került a tiszti különítményesekkel, ezért öthavi börtönt kapott. 1924-ben a Főv. Törvényhatóság képviselője lett (1924–1940), szerkesztette a Társadalmunk c. folyóiratot (1932–1938). 1944. márc. 19-én a németek letartóztatták, Mauthausenbe hurcolták. A háborús főbűnösök perében tanú volt, 1946 elején elhagyta az országot, az USA-ban telepedett le. Az ember c. hetilapot szerkesztette. – Fm.: Börtönnaplóm (Bp., 1937).

Klimes Károly (Bp., 1902. máj. 26. – Bp., 1968. febr. 12.) ideggyógyász. 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1926–1956-ban a bp.-i ideg- és elmeklinikán ideggyógyász, 1957–1968-ban a II. sz. belklinikán docens, 1945-ben egy. magántanár, elsősorban neurózisokkal foglalkozott. – Fm.: Észrevevés, elképzelés, érzékcsalódás (Bp., 1943); A psychogén tünetek kórszerkezetéről (Bp., 1944); A neurosis-kérdés (Bp., 1953); A neurotikusok világa (Bp., 1968) – Irod.: K. K. (M. Ideggyógyászat, 1968, 4. sz.).

Klimkó Dezső (Szeged, 1900. márc. 1. – Bp., 1972. jún. 4.) orvos, sebész, egy. tanár. 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét bp.-i orvosi karon. 1927-ben műtősebész szakorvos, 1926–1937-ben a bp.-i II. sz. sebészeti klinika, tanársegéd. 1937–1940-ben a János, 1940-ben az István Kórház főorvosa. 1937-ben a sebészeti műtéttan magántanára, 1940-ben c. ny. rk. tanára. 1941–1945-ben a kolozsvári sebészeti klinika igazgatója, a sebészet ny. r. tanára. 1945–1947-ben a marosvásárhelyi sebészeti klinika igazgatója, 1947–1949-ben és 1957–1959-ben a bp.-i I., majd a II. sz. sebészeti klinika igazgatója. 1959–1969-ben a János Kórház sebész főorvosa. Elsősorban bél- és gyomorsebészettel foglalkozott. – Irod.: K. D. (M. Sebészet, 1973, 1. sz.).

Klug Nándor (Kotterbach, 1845. okt. 18. – Bp., 1909. máj. 14.) orvos, fiziológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1890, r. 1894). 1870-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1871–1873-ban a bp.-i egy. állattani int.-ben, 1873-tól az élettani int.-ben tanársegéd, 1874-ben a természettannak a rezgésen alapuló tünetcsoportja tárgykör magántanára, 1877-ben c. ny. rk. tanár. 1878–1891-ben az élettan ny. r. tanára Kolozsvárott, 1891–1909-ben a bp.-i élettani int. igazgatója, ny. r. tanára. Az érzékszervek, majd a szív és a keringési rendszer fiziológiájával, az emésztőszervek mű­ködésével, szövettannal és fejlődéstannal, az élettan vegytani kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: Vizsgálatok az emlősök fülcsigájáról (Bp., 1873); A színérzésről indirect látás mellett (Bp., 1875); A szem fénytörő közegeinek hősugár-átbo­csátó képességéről (Bp., 1878); A látásról (Bp., 1878); Az emberi hang és beszéd (Bp., 1887); Az emberélettan tankönyve (Bp., 1888); Az enyv mint tápanyag (Bp., 1890); Adatok a pepszinemésztéshez (Mathem. és Term. tud. Ért., 1895); Az érzékszervek élettana (Bp., 1896); Észlelőkönyv a budapesti tudományegyetem élettani intézetében folyó gyakorlatok és demonstratiókhoz (Bp., 1903); Az anyagforgalom élettanának újabb haladásáról (Bp., 1904) – Irod.: Udránszky L.: K. N. (Term. tud. Közlem., 1909); Tangl F.: K. N. (Orv. Hetil., 1984).

Knöpfler Vilmos (Boica, 1815. – Marosvásárhely, 1882. szept. 28.) orvos. 1840-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1841-től Hunyad és Zaránd vm. főorvosa, 1845 után bányaorvos a Kir. Kamaránál. Az 1848–1849-es szabadságharc alatt honvédorvos, Bem és Gál Sándor seregében törzsorvos. 1850 után Székelyföld főorvosa, Marosvásárhelyen telepedett el. 1875–1882-ben országgyűlési képviselő, tervei alapján építették fel a marosvásárhelyi állami kórházat. Népszerűsítő irodalmi könyveket és cikkeket írt, földtannal is foglalkozott. – Fm.: Természettudomány és gyakorlati élet (Pest, 1863); Az élet és az ember (Marosvásárhely, 1871); A marosvásárhelyi országos kórház alapításának és fejlődésének rövid vázlata (Marosvásárhely, 1882) – Irod.: K. V. (Gyógyászat, 1882, 24. sz.); Chyzer K.: Megemlékezés a vándorgyűlés elhunytjairól (Bp., 1887).

Kobulej Tibor (Munkács, 1921. márc. 20 – Bp., 1997. máj. 3.) állatorvos, az állatorvostud. kandidátusa (1952). 1944-ben a bp.-i műszaki és gazdaságtud. egy.-en állatorvosi, 1948-ban a M. Agrártud. Egy.-en állatorvosdoktori oklevelet szerzett. 1946-tól Rákoscsabán állatorvos, 1947-től az agrártud. egy. parazitológiai tsz.-én gyakornok, adjunktus (1948), docens (1952), tszv. docens, majd egy. tanár (1968). Fő kutatási területe az állatorvosi parazitológia. Elsősorban a sertések, a kérődzök és a kutyák parazitózi­sainak a vizsgálatában ért el nemzetközileg is elismert eredményeket. A M. Parazitológusok Társ. elnökségi tagja (1964-től), a M. Állatorvosok Társ. vezetőségi tagja, alelnöke, a M. Zoonózis Társ. vezetőségi tagja. – Fm.: Parazitológia (Versényi L.-val, Bp., 1953, 4. átdolg. kiad. 1957); Parazitológia (Kotlán S.-ral, egy. tank., 4. átdolg. kiad. 1972); Fontosabb szarvasmarha-parazitózisok és leküzdésük módja hazánk viszonyai között (Bp., 1973); Fontosabb szarvasmarha- és juh-parazitózisok elleni küzdelem szervezése a nagyüzemekben (Bp., 1977); A sertések fontosabb parazitás betegségei Bp., 1979); Parasitology in Hungary. A Historical Review (Bp., 1981); Parazitológia. A kutyák és a macskák egészségvédelme (Bp., 1987); Parazitológia. A zoonózisok járványtana (Bp., 1993) – Irod.: Varga I.: K. T. (M. Állatorv. Lapja, 1997).

Kocsis Ferenc (Nyirmada, 1914. jún. 11. – Bp., 1965. dec. 6.) orvos, lapszerkesztő, író. 1946-ban a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Előtte Prágában tanult, de Csehszlovákia feldarabolása (1938) után Mo.-ra menekült, a II. vh. alatt munkaszolgálatos. 1950-től a Term. Tud. Társulat biol. szak­oszt.-nak a vezetője, a Természet és Technika, valamint az Élet és Tud. főszerkesztője. A társadalom- és természettudományok népszerűsítője. – Fm.: Csodálatos élővilág (Bp., 1961); Az élet útja a Földön (Bp., 1962); Az élet és a halál (Bp., 1963) – Irod.: K. F. (Élet és Tud., 1965, 50. sz.).

Kokas Ferenc (Körmöcbánya, 1912. dec. 27. – Bp., 1965. okt. 14.) orvos, sebész. 1938-ban a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1936–1940-ben uo. az élettani int., 1940–1959-ben a bp-i I. sz. sebészeti klinikán dolgozott, tanársegéd. 1959–1965-ben a Nógrád megyei Kórház sebész főorvosa. A sebészeti sokk-kal és annak farmakológiájával foglalkozott. – Fm.: A hibernatió elméleti alapjai (Bp., 1957) – Irod.: K. F. (M. Sebészet, 1966, 1. sz.).

Kolbány Pál (Ozdin, 1758 – Pozsony, 1816. ápr. 16.) orvos, botanikus. Hallei előtanulmányok után orvosi oklevelét 1786-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg. 1787-től Pozsonyban gyakorló orvosként élt. Elsőként alkalmazott himlőoltást Mo.-on. A mérgező növények mo.-i flóráját kutatta. Több külföldi társaság tagja volt. – Fm.: Ungarische Giftpflan­zen (Pozsony, 1791); Abhandlung über die herrschenden Gifte in den Küchen... (Pozsony, 1792, Bécs, 1793); Giftgeschichte des Thier-, Pflanzen und Mineralreichs nebst den Gegengiften und die medizinischen Anwendung des Gifte (Bécs, 1798); Versuche und Beobachtungen über die Wirksamkeit der theoretischen Gelatina zur Heilung in­termittirender Fieber (Pozsony, 1805); Beo­bachtungen über den Nutzen des lauen und halten Wassers im Scharlachfieber (Pozsony, 1808) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).

Koller Károly, Pius (Nagykanizsa, 1904. ápr. 15. – Bruswood, 1979. jún. 29.) orvos, biológus, bencés szerzetes, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1928-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg, majd uo. a III. sz. belklinika munkatársa, 1930–1933-ban Angliában tanult a Cambridge-i és az Edinburgh-i egy.-en. 1933–1936-ban a tihanyi Biol. Kut. Int. munkatársa, 1936–1937-ben Rockefeller-ösztöndíjas a kaliforniai Pasa­denában T. H. Morgan int.-ben. 1938–1944-ben az Edinburgh-i Egy.-en tanított, a citológiai kut. int. munkatársa, a Kir. Rákkórház főorvosa. 1944-től a londoni Rákkutató Int. munkatársa, 1952-től egy. tanár, intézeti igazgató. 1940–1952-ben a genetikai tanszék vezetője. 1946–1969-ben a Harvard Egy. professzora, 1969-től a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakér­tője. A daganatos betegségek genetikájával, az ionizáló sugárzás citogenetikai hatásával foglalkozott. – Fm.: Kromoszómák és gének. Az öröklődés biológiai alapjai (Bp. 1971); The Role of Cromosomes in Cancer Biology (London, 1972) – Irod.: Németh L., K. K. P. (Orv. Hetil., 1979).

Kolta Ervin (Bp., 1897. okt. 13. – Bp., 1976. aug. 18.) belgyógyász, ideggyógyász, röntgenszakorvos, egy. magántanár. Orvosi oklevelet 1921-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1921-től az I. sz. belklinikán gyakornok, majd tanársegéd, 1931-től a Fővárosi Gázművek üzemorvosa volt. 1938-tól a II. sz. belklinikán dolgozott, közben belgyógyászati, ideggyógyászati és rtg-szakvizsgát tett, 1994-ben a belgyógyászati klinika vezetője. 1947-től üzemorvos, 1950-től a IV. ker. Árpád Kórházban belgyógyász főorvos, 1953–1970-ben a Korányi Frigyes és Sándor Közkórház IV. sz. belosz­tályának oszt. vez. főorvosa. Főleg belső szekréciós, dietetikai és hematológiai kérdésekkel foglalkozott. Mintegy 50 szakdolgozata jelent meg. – Fm.: A cukorbaj kór és gyógytana (Bp., 1946); Belgyógyászati dietetika és táplálkozástan alapismeretei (Bp., 1949, 1955); A helyes táplálkozás (Boros Józseffel, Bp., 1950);A cukorbaj (Bp., 1959).

Koltai Pál (Bp., 1915. okt. 3. – Bp., 1972. nov. 10.) orvos, belgyógyász, docens, az orvos­tud. kandidátusa (1966). Orvosi oklevelét 1939-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1939–1940-ben a Szt. László-, 1940–1945-ben a Szt. István Kórház belgyógyásza, 1943-ban Abaúj­baktán h. körorvos. 1945–1948-ban a bp.-i I. sz. belklinikán, 1948–1950-ben a Uzsoki u.-i Kórházban belgyógyász szakorvos, 1950–1956-ban a II. sz. sebészeti-, 1956–1972-ben az I. sz. sebészeti klinikán belgyógyász tanársegéd, majd adjunktus, 1967-től docens. Elsősorban az operált betegek belgyógyászati kérdéseivel foglalkozott.– Irod.: K. P. (M. Sebészet, 1972, 6. sz.).

Koltay Miklós (Pécs, 1925. okt. 3. – Szeged, 1970. jan. 23.), orvos, gyermekgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1965). 1950-ben a szegedi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1950–1970-ben uo. a gyermekklinikán dolgozott, 1961–1962-ben mb. tszv. docens, 1967-ben c. egy. tanár. Reumatológiával, immunológiával és járványtannal foglalkozott. 1968-ban Bókay J.-érmet kapott. – Fm.: Ellenanyag-hiányos állapotok klinikai, immunológiai és kísérletes vizsgálata (Szeged, 1965) – Irod.: K. M. (Gyermekgyógy., 1970, 2. sz.).

Kómár Gyula (Aszód, 1904. márc. 5. – Bp., 1968. okt. 24.) állatorvos, egy. tanár. 1928-ban állatorvosi, 1929-ben doktori oklevelet szerzett a bp.-i Állatorv. Főiskolán. 1929–1931-ben uo. tanársegéd, 1931-ben Bécsben állatorvosi sebészetet tanult. 1934–1945-ben Gyomán, majd Orosházán járási főorvos, 1945–1948-ban Csongrád vm. állatfőorvosa. 1948–1958-ban a bp.-i Állatorv. Főisk. sebészeti és szemészeti tsz.-nek a vezetője, ny. r. tanár. 1958–1968-ban a ceglédi állatkórház igazgatója. – Fm.: Állatorvosi szemészet (Bp., 1953); Állatorvosi sebészet (I–II köt., Bp., 1955–1960); Tierärztliche Augenheilkunde (Szutter L.-val, Bp., 1968) – Irod.: Kovács Gy.: K. Gy. (M. Állatorv. L. 1969, 1. sz.).

Komáromi János Péter (Sopron, 1692. jan. 19. – Szombathely, 1761. ápr. 15.) orvos, szőlész-borász. 1715-ben Bázelben szerezte meg orvosi oklevelét a soproni borról írott disszer­tációjával. 1715–1718-ban Sopron vm., 1718–1727-ben Győr-, illetve Vas vm. főorvosa. Kő­szegen és Szombathelyen élt. – Fm.: Disserta­tio physico-medica inaguralis de vino hunga­rico Soproniensi... (Basel, 1715); Tractatus chemico-medicus de fonte salubri... (h. és é. n.)– Irod.: Kapronczay K.: Körmend és a körmendi járás orvos-gyógyszerésztörténete (Kör­mend, 1981).

Koncz Imre (Kisújszállás, 1917. máj. 22. – Bp., 1970. máj. 22.) orvos, sebész. 1941-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1941–1942-ben a lévai Áll. Kórház sebészeti osztályán orvos, 1942–1946-ban katonaorvos, 1946–1950-ben a bp.-i I. sz. gyermekklinika ortopéd orvosa, 1951–1970-ben az orthopédiai klinika gyermekoszt.-nak a vezetője. 1951–1954-ben a koreai magyar kórház ortopédiai-traumatológiai oszt. vezetője. 1966-tól a M. Ortopédiai Társ. főtitkára. Csípőficammal és a dongaláb ortopédiai megoldásaival foglalkozott. Tanulmányai a Traumatológiai és Or­thopaediai Közl.-ben jelentek meg. – Irod.: K. I. (M. Orthopédia, 1970, 8. sz.).

Koppányi Tivadar, Theodore Kop­panyi (Gyöngyös, 1901. dec. 26. – Bp., 1985. jan. 22.) gyógyszerész, vegyész, farmakológus, egy. tanár. 1922-ben Bp.-en gyógyszerészi, 1923-ban Bécsben bölcseleti (vegyészi) doktori oklevelet szerzett. 1923-tól az USA-ban élt, a Chicago-i Egy. élettani intézetének a munkatársa, 1927-től Syracusában tanársegéd, az egy.-i farmakológiai int. előadója, 1929-től kutató farmakológus a Cornell Egy.-en, 1930-ban a farmakológiai tanszék igazgatója, ny. r. tanár. 1951-től Washingtonban a Georgetown Egy. farmakológia professzora. Több mint 500 tud. közleménye és több könyve jelent meg. Gyógyszertani, kísérleti terápiai, élettani, klinikai és kísérleti biológiai kutatásokat végzett. A központi idegrendszer farmakológiájával, farmako­dinamikával foglalkozott. – Fm.: A biológia modern problémái (Bp., 1925); Exprimental pharmacodinamics (Minneapolis, 1958).

Koppenstein Ernő (Bp., 1901. márc. 21. – Bp., 1971. ápr. 5.) orvos, radiológus, az orvostud. kandidátusa (1952). 1925-ben a hamburgi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1925–1932-ben a Charité Poliklinikán, 1932–1938-ban a bp.-i Zsidó Kórházban röntgen orvos, 1938–1940-ben Beregszászon röntgenintézetet alapított. 1940–1945-ben munkaszolgálatos, 1945–1971-ben az Uzsoki u.-i Kórház röntgen-főorvosa. 1947–1951-ben az emész­tőszervek röntgendiagnosztikája c. tárgykör ma-gántanára a bp.-i egy.-en. 1953–1958-ban a M. Röntgen Társ. főtitkára. A gerinc röntgen-diag­nosztikájával foglalkozott. – Fm.: Röntgen-rétegvizsgálatok (Erdélyi M.-lyal, Bp., 1968) – Irod.: Bugyi B.: K. E. (Hung. Med. Radiol., Bp., 1978).

Korányi Frigyes báró, Kornfeld (Nagy­kálló, 1827. dec. 10. – Bp., 1913. máj. 19.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (1884). Korányi Frigyes pénzügyminiszter és Korányi Sándor orvos apja. Még medikusként részt vett a szabadságharcban, honvéd főorvosként harcolt. 1849–1850-ben Bécsben, majd Pesten tanult, orvosi oklevelét 1851-ben szerezte meg. 1851–1852-ben ismét Bécsben műtőnövendék, de a bécsi radikális körökkel való kapcsolata miatt szülővárosába, Nagykállóba száműzik. 1852-től Nagykállóban gyakorló orvos, 1861-től Szabolcs vm. főorvosa, a Nagykállóban működő megyei kórház alapítója. 1864-ben Pesten előbb a járványkórház, 1865-től a Rókus Kórház főorvosa. 1864-ben egy. magántanár. 1866-tól a belgyógyászat ny. r. tanára. 1876-ig a sebésztanfolyamon, 1876–1908-ban az orvosképzésben a belgyógyászat tanára, az I. sz. belklinika igazgatója. 1886–1887-ben az egy. rektora, 1891-től a felsőház örökös tagja. 1891-ben magyar nemességet, 1908-ban bárói címet kapott. A Balassa János és Markusovszky Lajos köré tömörülő haladó orvosi kör, a pesti orvosi iskola néven ismert csoport kiemelkedő tagja. Részt vett a közegészségügyi törvény előkészítésében, az orvosképzés reformjának kidolgozásában. Elgondolásai szerint épült fel a bp.-i egy. klinikai telep, bevezette a laboratóriumi és röntgen-vizsgálatot és a bakteriológiai kutatásokat a diagnosztikában. A m. belgyógyászati iskola megteremtője, a mellkasi és szívbetegségekkel foglalkozott. A betegségek és a társadalmi körülmények kapcsolatát kutatta. 1868-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja, 1891-től elnöke, 1893-ban tagja és első elnöke az Igazságügyi Orvosi Tanácsnak, tagja és elnöke a Bp.-i Kir. Orvosegyes.-nek (1892–1896), a hazai tuberkulózis elleni küzdelem megszervezője, a budakeszi Erzsébet Királyné Tbc-szanatórium (1901) megszervezésének kezdeményezője, szorgalmazta a gyógyfürdők fejlesztését, a kórházépítési programok kidolgozását. Több mint 100 tudományos közleményt jelentetett meg. 1955-ben Korányi F.-emlékérmet alapítottak. 1972-től a nagykállói szülőházban működik a Korányi F. és Sándor Emlékmúzeum. – Fm.: Az ázsiai hányszékelésről (Bp., 1873); Az emberi akarat szabadságáról (Bp., 1887); Kórodai adatok a vegyes fertőzeti betegségek ismeretéhez (Bp., 1888); A belgyógyászat kézikönyve (I–VI. köt., többekkel, Bp., 1894–1900); A belgyógyászat újkori haladása (Bp., 1908) – Irod.: Bókay J.: K. F. (Akad. Ért. 1928), Tállyai Róth M.: K. F. (Bp., 1932); K. F. Emlékkönyv (Bp., 1965).

Korányi Sándor, báró (Pest, 1866. jún. 18. – Bp., 1944. ápr. 12.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1915, r. 1937). Korányi Frigyes fia. 1888-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1888-tól apja klinikáján belgyógyász, 1891–1892-ben az Állatorvosi Főiskolán az élettan ny. r. tanára, 1895-ben adjunktus, 1894-től a Stefánia Gyermekkórház ideggyógyász rendelőorvosa, 1895-től az István Kórház belgyógyász főorvosa, 1893-ban egy. magántanár, 1900-tól rk. tanár, 1907-ben a belgyógyászati diagnosztika, 1908-tól a belgyógyászat ny. r. tanára, a III. sz. belklinika igazgatója, 1927-től felsőházi tag. A lyoni, a boroszlói, a szegedi és a pécsi orvosi kar tb. doktora, a hallei Leopoldina Német Term. tud. Akad. tb. tagja, több külföldi orvosi társaság tb. tagja, a bp.-i Orvosegyes. elnöke stb. A modern veseélettan és vesekórtan nemzetközileg elismert megalapozója, a funkcionális szemlélet bevezetője a belgyógyászati diagnosztika területén. Jeles élet­tani kutató, a hazai tbc elleni küzdelem egyik vezetője. – Fm.: Vizsgálatok a vizeletválasztó rendszer működésére vonatkozóan ép és kóros viszonyok között (M. Orv. Arch., 1894); Az ideggyógyászat alapvonalai (Bp., 1895); Az állattani folyadékok osmosis­nyomásának élettani viszonyaira és kóros eltéréseire vonatkozó vizsgálatok (Bp., 1896); Physikalische Chemie und Medizin (I–II. köt., P. F. Richterrel, Leipzig, 1907–1908); Belorvostani előadások (I–IV. köt., Bp., 1910–1912); Funktionelle Pathologie und Therapie der Nierenkrankheiten (Berlin, 1929, magyarul: 1930) – Irod.: K. S.:-emlékkönyv (Bp., 1936); Haynal I.: K. S. (Orv. Hetil., 1944, 18. sz.); Hetényi G.: K. S. (MTA Tud. Orv. Tud. Oszt. Közlem., 1950, 1. sz.); Rusznyák T.: K. S. (Orv. Hetil., 1954, 47. sz.).

Korányi Sebald, 1848-ig Kornfeld (Bécs, 1800 – Nyíregyháza, 1885. jún. 15.) orvos, a Korányi-orvosdinasztia legjelentősebb ágának alapítója. Friedrich Kornfeld bécsi bankár fia, orvosi oklevelét 1821-ben a bécsi orvosi karon szerezte. 1821–1824-ben Bécsben magánorvos, majd Nagykállóban telepedett le. 1825-ben feleségül vette Nyiri (Kandel) Annát, akitől kilenc gyermeke, közöttük Korányi Frigyes orvosprofesszor is született. 1837-ben az egri érsekségen felvette a római katolikus vallást, 1848-ban a család nevét – egész családjával – Korányira változtatta. Kiváló diagnoszta, zenét és irodalmat szerető orvos volt, aki Petőfi-verseket fordított német nyelvre, és magánkiadásban jelentette meg azokat Bécsben. Az 1860–1870-es években az Orv. Hetil.-ban több közegészségüggyel és betegségleírással foglalkozó tanulmányt jelentetett meg. – Fm.: Torlódás, izgatottság, lobbanékonyság (Orv. He­til., 1860, 12. sz.); Az akaratképesség önállósága és beszámítás (Orv. Hetil., 1891, 4. sz.); Petőfinek a Felhők c. ciklusából németre fordította a Szeretője-e vajjon?, a Hány csepp van az Oczeánban? és az Oda nézzetek! c. verseket (Der Ungarn, 1846, 90 sz.) – Irod.: K. S. (Orv. Hetil., 1885, 29. sz.).

Korányi Viktor Móric, 1856-ig Kornfeld (Bécs, 1796. – Técső, 1870. febr. 4.) orvos, költő. Friedrich Kornfeld bécsi bankár másodszülött fia. 1818-ban szerzett sebészorvosi és szülésmesteri oklevelet a bécsi orvosi karon. 1818 és 1828 között Bécsben magánorvos. 1929-ben telepedett le Máramarosszigeten, ahol előbb városi sebész, majd 1839-től Máramaros vm. tiszti főorvosa volt. 1833-ban az egri érsekségen felvette a római katolikus vallást. Költeményeket írt a pesti Írisbe (1825–1826), a pozsonyi Aerenlesébe (1833–1835), a Spiegelbe (1846), a Pannoniába (1847), amelyeket 1866-ban gyűjteményes kötetben is kiadott. Orvosi írásai a Zeitschrift für Natur- und Heilkunde c. folyóiratban (Pest, 1852) és az Ärztliche Bahres­rechtungban (1858) jelentek meg. – Fm.: Der Dichter. Ein lyrisch didaktisches Gedicht (Pest, 1819); Festgedicht Sr. Durchlaucht dem Fürsten und Herrn Joseph Pállfy von Erdőd.. (Wien, 1825, német és héber szöveggel); Blüthen der Treve (1864); Az orosz teahamisítók (1864) – Irod.: Kapronczay K.: Adatok a ma­gyar örményorvosok és gyógyszerészek történetéhez (Bp., 2002).

Korbuly György (Nemesócsa, 1903. ápr. 18. – Chicago, 1981. nov. 14.) orvos, orvostörté­nész, c. egy. tanár. 1932-ben szerezte meg orvosi oklevélét a bp.-i orvosi karon. 1932-től a Pajor-szanatórium orvosa, 1936-tól a bp.-i II. sz. szülészeti klinika tanársegéde, 1938-tól az Orvostovábbképzés Közp. Bizottságának a tit­kára. 1941–1944-ben az Áll. Bábaképző Int. igazgatója. 1936-ban egy. magántanár. Fő kutatási területe Pannónia orvosi emlékei, a hazai nőorvoslás története, Semmelweis Ignác munkássága, az egészségvédelem fejlődése stb. 1937-ben a Bp-i Kir. Orvosegyes. orvostörténeti szakbizottságának elnöke, 1944-ben c. egy. tanár. 1944-ben kitelepült intézetével Németországba, 1945-től az USA-ban élt, 1945–1954-ben különböző kórházak főorvosa, 1954-től a Chicagói Egy. szülészeti klinikájának a másodprofesszora. – Fm.: Aquincum orvosi emlékei (Bp., 1934); A magyar szülészet bölcsőkora (Bp., 1936); Semmelweis és Cederschjöld (Bp., 1938); Almási Balogh Pál némethoni naplója 1825-ből (Bp., 1938).

Koref Oszkár (Bp., 1897. máj. 15. – Bp., 1978. nov. 12.) orvos, endokrinológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1959). 1922-ben Prá­gában szerezte meg orvosi oklevelét, 1923–1927-ben a bécsi belklinikán, majd uo. a gyer­mekklinikán dolgozott. 1927-től Dél-Ameriká­ban élt, Argentínában, Chilében, később Mexi­kóban vezető farmakológus, organoterápiás ké­szítményeket állított elő, 1930–1934-ban a Chilei Egy. – Santiago – kórélettan professzora. 1932-től a Chilei Kommunista Párt tagja, részt vett a spanyol polgárháborúban, majd különböző antifasiszta mozgalmakban vett részt, üldözötteket segítő szervezetek munkatársa volt. 1945–1955-ben magyar diplomata Dél-Ameri­kában, 1955-től a BOTE I. sz. belklinikája klin. labor.-mát, majd endokrinológiai kut. labor.-mát vezette. Új módszereket honosított meg a hazai endokrinológiai diagnosztikában. Elsősorban a mellékvese élettanát kutatta, világviszonylatban elsőnek foglalkozott az egyszerű elhízás és az androgén anyagcsere összefüggésével. Jelentős szerepe volt a klinikofarmako­lógiai hálózat kiépítésében, tagja volt az Eü. Min. ETTés Gyógyszertörzskönyvezési Bizottságának. – Holló I.: Irod.: K. O. (Orv. Hetil., 1979, 1. sz.).

Korpássy Béla (Szeged, 1907. jan. 12. – Szeged, 1961. nov. 27.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952). 1931-ben a szegedi kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1939–1944-ben az ungvári Áll. Elmegyógyintézet kórboncnok főorvosa, 1947-től a kórbonctan ny. r. tanára Szegeden. 1939-ben egy. magántanár. A májcirózis és a májrák kapcsolatával, endokrinológiával foglalkozott. – Fm.: Warzen, Papil­lome und Krebs (Babó J.-fel, Leipzig, 1936); Leberschädigungen durch Gerbsäure (Schwei­zerisches Zentralblatt für Pathologie u. Bakte­riologie, 1949) – Irod.: K. B. (Orv. Hetil., 1961, 48. sz.).

Kótai Endre (Zombor, 1914. dec. 10. – Bp., 1976. dec. 3.) orvos, traumatológus. 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1938–1940-ben a bajai kórházban sebész, 1940–1945-ben katonaorvos, 1945–1950-ben a Baleseti Kórház adjunktusa, 1950–1956-ban orvosőrnagy, baleseti sebész, majd 1956–1961-ben az Orsz. Traumatol. Int. traumatológusa, 1961–1974-ben a Baleseti Ambulancia főorvosa. – Irod.: Csákány É.: K. E. (M. Traumatológia, 1971, 1. sz.).

Kótay Pál (Halmi, 1910. szept. 21. – Marosvásárhely, 1986. dec. 25.) orvos, orvostörté­nész, urológus, egy. tanár, 1934-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1934–1938-ban a Szent János Kórház sebésze, később urológusa. 1939-ben Rostockban dolgozott, 1940-ben urológus szakorvos. 1940–1945-ben a kolozsvári sebészeti klinika adjunktusa, 1946-tól a marosvásárhelyi sebészeti klinika urológiai oszt. vezetője, 1956-tól az urológia professzora, klin. igazgató. Kiváló műtőorvos, kórszövettani kutató, jeles orvostörténész, szépíró. Elsősorban a 18. sz.-i orvoslást kutatta. Ő adta ki Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza (Bp., 1960–1970) c. négykötetes munkáját, és írt hozzá – névtelenül – bevezető tanulmányt. – Fm.: Az urológiai sebészet alapvonalai (Marosvásárhely, 1951) – Irod.: Kapronczay K.: K. P. (Orv. Hetil., 1987).

Kotlán Sándor (Szomolány, 1887. júl. 14. – Bp., 1967. dec. 22.) állatorvos, parazitológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1946, r. 1951), Kossuth-díjas (1951). 1911-ben szerezte meg állatorvosi, 1918-ban doktori oklevelét. 1911–1918-ban uo. a kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1918–1921-ben a bécsi Állatorv. Főiskolán vendégkutató, 1921–1923-ban a parazitológia és az álattan tanára, 1923–1929-ben rk. tanár, 1935-ben ny. r. tanár, a parazitológiai int. igazgatója. Elsősorban parazitológiával foglalkozott, különböző kórformák leírója. Megszervezte az MTA Állateü. Kut. Int.-ét, a nemzetközi parazitológiai kutatás megszervezője, az 1948. évi bp.-i nemzetközi parazitológiai kongr. szervezője. Alapítója és első elnöke a M. Parazitológiai Társ.-nak, több külföldi társaság tb. és lev. tagja, több szakfolyóirat szerk. biz. tagja (Közlemények az összehasonlító élet- és kórtan köréből, Állatorvosi Lapok, M. Állatorv. Lapja), az Ac­ta Veterinaria főszerk.. – Fm.: A hazai lovakban előforduló Sclerostomidák (Bp., 1919); A szárnyas baromfiak fertőző és parazitás betegségei (Manninger R.-vel, Bp., 1931); Fonálférgek (Bp., 1935); A magyar állatorvoslás és állatorvosképzés története 1787–1937 (Bp., 1937); Parazitológia (Bp., 1953); Helmintholo­gie (Bp., 1960) – Irod.: Horn A.: K. S. (M. Tud., 1968, 4. sz.); K. S. (M. Állatorv. Lapja, 1968, 1. sz.); K. S. (M. Állatorv. Lapja, 1968, 2. sz.).

Kovács András, B. (Nagykamarás, 1935. júl. 2. – Bp., 1981. máj. 26.) állatorvos, sebész, egy. tanár, az állatorv. tud. doktora (1949). 1949-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en, majd uo. a sebészeti, később a szemészeti tanszék munkatársa, 1963-tól ny. r. tanár, tszv. 1966–1972-ben rektor. Rektorsága idején épült fel az Állatorvostud. Egy. központi épülete. Az Állatorvosi Társ. elnöke, több könyv és tanulmány szerzője. Állatorvosi sebészettel, sertések végtagsérüléseivel foglalkozott, új alloplasztikus anyagok felhasználásának a módszereit kutatta. – Fm.: Általános állatorvosi sebészet (Bp., 1963); A csülök ápolása és betegségei (Bp., 1967, 1968, 1969); Háziállatok sebészeti betegségei (Bp., 1977) – Irod.: B. K. A. (M. Állatorv. Lapja, 1981).

Kovács Ákos (Bp., 1903. ápr. 7. – Bp., 1980. nov. 3.) orvos, röntgenológus, az orvos­tud. kandidátusa (1958). 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1929–1942-ben a János Kórház röntgenosztályán másod­orvos, 1943-től főorvos, 1942–1943-ban kato­naorvos, 1952-től a Rókus Kórház röntgen-fő­orvosa, 1973–1974-ben nyugdíjasként az Orsz. Röntgen és Sugárfizikai Int.-ben dolgozott, majd a SOTE orthopédiai klinika röntgen-szaktanács­adója. 1949-ben egy. magántanár. Kutatási te­rülete a gerinc röntgen-diagnosztikája, több mint 40 tanulmány és könyv szerzője. Jeles képzőművész, amatőr szobrász és festő, a csi­golyák plasztikus röntgenanatómiai atlaszának szerzője. Három dimenzióban készültek az áb­rái. Kitűnő térbeli tájékozódó képességének eredménye volt a híres Kovács-féle felvétel (a lumbo-sacralis gerincoszlop vizsgálatára szol­gáló, speciális projectióban készült röntgenkép) kidolgozása is, amelyet szerte a világon alkal­maznak. Az Énekhang a rtg-felvételen c. munkáját Dévényi László megfilmesítette. – Fm.: Rtg-Atlasz (Bp., 1958) – Irod.: K. Á. (M. Radiol. Közl., 1980, 3-4. sz.).

Kovács Ferenc (Szeged, 1890. nov. 1. – Bp., 1974. szept. 1.) orvos, nőorvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban katonaorvos, 1918–1921-ben a bp.-i II. sz. női klinikán labor.-vezető orvos, 1924–1925-ben Rockefeller-ösztöndíjas az USA-ban. 1929-ben magántanár, 1931–1935-ben a debreceni női klinikán ny. r.k. tanár, 1935–1951-ben uo. tszv., klinikai igazgató, ny. r. tanár, egyben a debreceni Bábaképző ig.-ja. 1951–1962-ben a bp.-i Bábaképző ig.-ja. 1961-től rendelőint. orvos. 1936–1944-ben a M. Nőorvosok Társ.-nak az elnöke. Hormonoló­giával, bábaképzéssel foglalkozott, részt vett a szülészeti rendtartás előkészítésében. – Fm.: Újabb irányzatok és problémák a szülészetben (Bp., 1931); Gyakorlati és műtétes szülések (Bp., 1936); Adatok a női ivarhormonhatás mechanizmusához (Bp. 1938); Megjegyzések a méhrák gyógyításának kérdéséhez (Bp., 1950); Biologie der Schwangerschaftsdauer (Bp., 1960) – Irod.: K. F. (Orv. Hetil., 1975. máj. 18.); (Orv. Heil., 1984).

Kovács György (Bp., 1900. ápr. 10. – Bp., 1965. júl. 21.) orvos, műfordító, az orvos­tud. kandidátusa (1964). 1926-ban Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét. Fiatal korában tagja a Galilei Körnek és az SZDP-nak. 1921-ben Bécsbe emigrált, orvosi oklevelének megszerzése után hazatért, a szakszervezeti mozgalom egyik vezetője lett. Az Orv. Hetil. szerkesztője (1945–1948), a Közp. Stomatológiai Int. főorvosa (1945–1965). Orvosi tevékenysége mellett műfordító, ismeretterjesztő és regényes munkákat is írt. – Fm.: Hősök, tudósok, emberek (Bp., 1935); A fejedelem (II. Rákóczi Ferenc regényes életrajza, Bp., 1935) – Irod.: K. Gy. (Orv. Hetil., 1965, 31. sz.).

Kovács István (Bp., 1919. jan. 1. – Bp., 1970. nov. 19.) orvos, nőorvos, egy. docens. 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1944–1959-ben a szegedi női klinikán dolgozott, 1954-től egy. docens. 1957–1958-ban dékán, majd h. rektor. 1959-től a Bajai Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa. Elsősorban a meddőség kérdéseivel foglalkozott.

Kovács Klára, Dózsáné (Szekszárd, 1912. márc. 7. – Bp., 1982. dec. 29.) orvos, gyermekorvos, az orvostud. kandidátusa (1968). 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1941-ben gyermekszakorvos. 1944-ben Németországba deportálták, 1945–1948-ban a Nemzeti Segély gyermekorvosa, 1948–1950-ben körzeti orvos, 1950–1951-ben üzemorvos. 1951-től az OTKI gyermekklinikáján docens. Kutatási területe a légúti megbetegedések bakteriológiája. – Irod.: K. K. (Orv. Hetil., 1983, 3. sz.).

Kovács Ödön (Szeged, 1883. jún. 6. – Szeged, 1954. jún. 13.) orvos, gyermekgyógyász, egy. tanár. 1906-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1906–1909-ben körorvos, 1908-ban tisztiorvosi képesítést szerzett. 1909–1921-ben a szegedi Városi Kórházban gyermekgyógyász főorvos, 1921–1923-ban a helyi csecsemőgondozó igazgatója, 1920–1923-ban uo. az Áll. Gyermekmenhely h. igazgatója, 1923–1947-ben igazgatója. 1924-ben magántanár, 1938-ban c. rk. tanár. Elsősorban csecsemőbetegségekkel, gyermekvédelemmel foglalkozott. – Irod.: K. Ö. (SZOTE Évkönyv, Szeged, 1970).

Kovács Pál (Dég, 1808. júl. 1. – Győr, 1886. aug. 13.) orvos, író, szerkesztő, az MTA lev. tagja (1833). 1833-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. Kisfaludy Károly és az Auróra szerkesztőinek barátja, de írói munkájáért kapott MTA-tagságáról Csató Pál támadásai miatt lemondott. 1836-ban a Kisfaludy Társ. egyik alapítója, 1935-től gyakorló orvos Győrben. 1847-ben megalapította a Hazánk című lapot, amelyben Petőfi és Arany is publikált. Verseket, színdarabokat és elbeszéléseket írt. – Fm.: A nevendék nőnem. Írta orvosdoktorrá létekor (Pest, 1833); Thalia (Eredeti színdarabok gyűjteménye, I–III. köt., 1833–1834); A művész álma (színmű, Budapest, 1843); K. P. munkái (Pápa-Győr, 1844–1846); Farsangi kalandok (Bp., 1877) – Irod.: Vadnai K.: K. P emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1887), Koltai V.: Dr. K. P. élete és működése (Győr, 1889); Haug A.: Dr. K. P. halálának 100. évfordulójára (Dég, 1986).

Kovács Sebestény Endre (Garamve­zekény, 1814. szept. 27. – Bp., 1878. máj. 17.) orvos, eü. szervező, az MTA lev. tagja (1858). 1841-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1841–1849-ben a pesti sebészeti klinika tanársegédje, 1843-ban a Rókus Kórház főorvosa. 1861-ben a Orvosegyes. elnöke, 1868-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja. A pesti orvosi iskola tagja. – Fm.: Orvostudori értekezés a hebegésről (Pest, 1841); Gyakorlati sebészet. Balassa János előadásai szerint (Pest, 1846); Javaslat az álladalmi és orvosi ügy rendezéséről (Pest, 1848) – Irod.: Rózsay J.: Emlékbeszéd néhai K. S. E. lev. tag fölött (Akad. Ért., Bp., 1879), Szállási Á.: K. S. E. (Orv. Hetil., 1878).

Kovácsy Béla (Tasnádszántó, 1861. nov. 22. – Bp., 1931. jún. 6.) állatorvos. 1884-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en. 1884-ben Sopronban állatorvos, 1885–1907-ben a kassai gazdasági tanint. állattenyésztési tanára, 1895-től igazgatója. 1907-ben az Orsz. Gyapjú­minősítő Int. igazgatója. Jelentős szerepe volt a Mezőgazd. Múzeum megszervezésében. 1885–1895-ben a Gyakorlati Mezőgazda c. hetilap szerkesztője. – Fm.: Tanulmány a ke­fírről... (Kassa, 1888); A hasznos madarak és azok védelméről (Kassa, 1888); A ló és annak tenyésztése (Kassa, 1888); A sertés, annak tenyésztése és hizlalása (Monostori K.-lyal, Kas­sa, 1890); A háziállatok takarmányozása (Kas­sa, 1893); Takarmányozástan (Kassa, 1893); A szarvasmarha tenyésztése (Bp., 1907); A cu­korrépa trágyázása (Bp., 1912); Juhtenyésztés és gyapjúisme (Bp., 1923) – Irod.: Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp.; 1991).

Kovárzik Károly (Sopron, 1873. dec. 18. – Bp., 1938. jan. 11.) állatorvos, szakíró. Oklevelét Bp.-en szerezte, 1889–1900-ban az Állatorv. Főiskolán tanársegéd, 1900–1902-ben Debrecenben hatósági állatorvos, 1902–1907-ben Bécsben gyakorló orvos, 1907–1937-ben Sopron főállatorvosa, 1938-ban Bp.-en állatorvosi főfelügyelő. Veszettséggel és járványkutatással foglalkozott. – Fm.: A petecskór szérumos orvoslása (Bp., 1915); Adatok a szarvasmarhák meddősége elleni védekezéshez (Bp., 1933); Az állategészségügy feladatainak vázlatos ismertetése (Bp., 1938) – Irod.: K. K. (Állateü. L., 1938. febr.); Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991).

Kováts Ferenc, id., székelyudvarhelyi (Nagyszeben, 1888. márc. 3. - Bp., 1983. nov. 23.) orvos, tüdőgyógyász, az orvostud. doktora, a korszerű magyar tüdőgyógyászat egyik megteremtője. 1910-ben a kolozsvári egy.-en szerzett orvosi oklevelet. Egyetemistaként az anatómiai int. demonstrátora. 1910–1914-ben a marosvásárhelyi kórházban sebész, majd Rad­nót körorvosa. 1914–1919-ben Vizaknán tiszti­orvos. 1919-ben Szegedre költözött, ahol 1919–1927-ben a Munkásbizt. Pénztár tüdőbeteg rendelőjének a főorvosa. 1927-től a szegedi egy.-en a tüdőgümőkór kór- és gyógytana tárgykör magántanára, 1935-től c. ny. rk. tanára. 1927–1936-ban a városi tüdőbeteg-gondozó főorvosa. 1927–1942-ben a bp.-i Szt. János Kórház II. sz. tüdőbeteg-osztályának a vezető főorvosa. 1942-től a szegedi egy.-en a tüdőgyógyászat ny. r. tanára, a tüdőgyógyászati klinika igazgatója, tszv. egy. tanár, 1961-ben nyugdíjazták. Franciaországi és németországi tanulmányútjairól új mód­szereket (mikrobaktérium tenyésztése, légmell­kezelés, bronchográfia stb.) hozott haza és honosított meg. Kísérleteinek eredményei a légmell kezelésére alkalmas K.-féle tűk. A tbc diagnosztikájával és kórtanával foglalkozott. Ő írta le a paprika-feldolgozó munkások tüdőbetegségét, elsőként derített fel olyan szerves por által okozott kombinált tüdőbetegséget, amely a később felismert foglalkozási ártalmak feltá­rásához szolgált modellként. Ő írta a tuberkulózist tárgyaló első m. tankönyvet. Tanítványai alkotják a külföldön is ismert K.-iskolát. A Korányi Frigyes TBC és Tüdőgyógyász Társ. örökös elnöke. A Chest Physician Society elnökségi tagja, a francia és az osztrák tuberkulózis társ. t. tagja. – Fm.: Az ambulans légmellkezelés (Bp., 1929); Die lungenerkrankung der Papri­kuspalter (Bp., – Leipzig, 1937); A tüdőgümőkór (Bp., 1945, 2. átdolg. kiad. 1956); Hogyan gyógyítjuk a tüdővészt (Bp., 1946); A gümőkór (Bp., 1954); Die Toxomycose der Lunge (Bp., 1965); A hörgők betegségei (Nyiredy G.-val, Bp., 1966); Occupational myotic diseases of the lung (Bugyi B.-zsal, Bp., 1968); Egészséges élet – derűs öregség. Használati utasítás az élethez (1976); Völgyből a hegyre. Egy orvosprofesszor visszaemlékezései (Bp., 2000) – Irod.: Miskovits G.: Id. K. F. 1888–1983 (Orv. Hetil., 1984); Szállási Á.: Id. K. F. 1888–1983 (Orvostört. Közlem., 1984).

Kováts Ferenc, ifj., székelyudvarhelyi (Radnót, 1913. máj. 1. – 1997. aug. 7.) orvos, tüdőgyógyász, grafikus, az orvostud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1955). Id. Kováts Ferenc fia. 1937-ben a szegedi orvoskaron szerezte meg orvosi oklevelét. Ezév őszétől a Szt. János Kórház női tüdőosztályán externista, 1938-tól segédorvos, 1940-től alorvos, 1947-től c. klinikai adjunktus. 1945-től a bp.-i egy.-en a gümőkór gyógyítása tárgykör magántanára. 1951-től az Orsz. Korányi Tbc-int. oszt. vez. főorvosa. 1978-ban ment nyugdíjba, utóbb az int. tud. tanácsadója. 1937-ben Hautville-ben és Párizsban, 1939-ben a római C. Forlanini Int.-ben, 1943-ban Svájcban, 1947–1948-ban Davosban, Párizsban és Rómában végzett tanulmányokat. Elsőként foglalkozott Mo.-on a Monaldi-féle kavernaszívással, az elsők között vezette be a Jacubeus-műtétet és a pleuritisek szívó kezelését. Nemzetközileg is elismert tüdő-röntgenat­lasza 1953-ban jelent meg. Később a mellkasi légzés mozgásának geometriai ábrázolását dolgozta ki. Grafikáit, rézkarcait, fametszeteit, akvarellképeit több kiállításon is bemutatta. – Fm.: A gümős mellhártyalob (Bp., 1944); Röntgenanatomische Grundlagen der Lun­genuntersuchungen (Zsebők Z.-al, 1953, magyarul: A tüdő röntgenanatómiája, Bp., 1959, franciául: 1955, oroszul: 1958, angolul: 1961, lengyelül: 1963) – Irod.: Naszlády A.: In memo­riam dr. K. F. jr – Földes I.: Dr. K. F. jun. 1913–1997 (Medicina Thoracalis, 1997).

Kováts István (Kálló, 1888. jún. 22. – Bp., 1969. szept. 20.) orvos, nőorvos, c. egy. tanár. 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban katonaorvos, 1918–1919-ben a bp.-i I. női, 1919–1930-ban a pécsi női klinikán tanársegéd, 1928-ban magántanár, 1941-ben c. rk. tanár. 1936–1957-ben a pécsi Bábaképző igazgatója. Szülészeti műtéttannal, bábaképzéssel foglalkozott. – Irod.: K. I. (Orv. Hetil., 1969, 50. sz.).

Kováts Mihály (Korlát, 1762. júl. 7. – Mezőcsát, 1851. jún. 22.) orvos, az MTA lev. tagja (1932). 1791-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1791–1975-ben Bécsben és Svájcban dolgozott. 1795–1849-ben Pesten gyakorló orvos. Mineralógiával, vegyészettel, törvényszéki orvostannal foglalkozott. Híve volt a nyelvújításnak, harcolt az orvosi szekták ellen. Az első magyar nyelvű kémiakönyv és törvényszéki orvostani munka szerzője. – Fm.: Chemia avagy a természet titka. F. A. Gren nyomán (I–IV. köt., Buda, 1807–1808); A hirtelen halál veszedelmeiben való segedelem (Pest, 1820, szerbül és szlovákul is); Értekezés a himlő kiirtásáról (Pest, 1822); Lexikon mineralogicum ennea. glottum (I–IV. rész, Pest, 1822); Medicina forensis (Pest, 1828); Antiorganon (Pest, 1830); Magyar Patika (1835) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Sző­kefalvy Nagy Z.: K. M. orvos, a magyar természettudományi ismeretterjesztés egyik úttörője (Orvostört. Közlem., 1959, 12. sz.).

Kováts Tibor György (Medgyesbodzás, 1919. jún. 22. – Szeged, 1990. dec. 6.) orvos, biológus, biokémikus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1975). 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1945-től a szegedi kórélettani int. tanársegédje, 1950-ben laboratóriumi szakorvos, 1950-től a szegedi közeü. int. adjunktusa, 1957-től a gyógyszertani int. adjunktusa, 1965-től docens, 1970-től a sebészeti műtéttani int.-ben egy. tanár. Nemzetközi viszonylatban is jelentős eredményeket ért el az endotoxinok hatásmechanizmusa, farmakológiai, patofiziológiai és allergológiai vizsgálata során. – Fm.: Endotoxin fogékonyság és endotoxin túlérzékenység (Szeged, 1975); En­dotoxion chronotolerance (Chronopharmaco­logy, Oxford, 1979); Circadian Changes in Contact Hypersensitivity is CBA Mice to Dinitrochlorobenzene (társszerzőkkel, Toward Chronopharmacology, Oxford, 1982).

Köleséri Sámuel (Szendrő, 1663. nov. 18. – Nagyszeben, 1732. dec. 24.) orvos, természettudós. Franekerben filozófiából, Leidenben medicinából szerzett doktori oklevelet. 1688–1693-ban Teleki Mihály erdélyi kancellár, majd 1693-tól Erdély főorvosa. 1699-ben bányaügyi szemlélő, 1705-ben pénzügyi felügyelő. 1700-ban I. Lipót őt bízta meg Erdély nemesfémbányászatának újjászervezésével. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt császárpárti. 1713-ban tanácsos, 1727–1729-ben udvari tanácsos. 1731-ben letartóztatták. Háza Erdély szellemi központja volt, jelentős külföldi kapcsolatokkal rendelkezett. 1718-ban a Császári Tud. Akadé­mia, 1729-ben a londoni Királyi Társaság tagja lett. – Fm.: Disp. Mathem. Physica De Lu­mine (Leiden, 1681); Tract. brevis de Mediis (Solna, 1681); Auraria Romano-Dacica (Nagy­szeben, 1717); Tanáts adás pestisről (Kolozs­vár, 1719); Tibullus Corvinianus (Kolozsvár, 1727) – Irod.: Weszprémi István: Succincta medicorum... biographia (I. köt., Lipcse, 1744).

Környey István (Graz, 1901. júl. 29. – Bp., 1988. jún. 21.) orvos, ideg- és elmegyó­gyász, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1947, r. 1973). Orvosi oklevelét 1922-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1923–1930-ban az I. sz. anatómiai int. munkatársa, 1930–1934-ben Mag­deburgban ideggyógyászati tanulmányokat folytatott, 1934-től a szegedi Agykutató Int. neuro­patológiai kut. int.-ben ösztöndíjas. 1936-ban az idegrendszer kórtana és kórszövettana magántanára, 1936–1938-ban Rockefeller-ösztöndíjas Bostonban, agysebészeti tanulmányokat folytatott. 1940-ben a kolozsvári orvosi karon az agysebészet ny. r. tanára, önálló agysebészeti osztályt vezetett 1945-ig. 1947-től a pécsi ideg- és elmeklinika igazgatója, tszv. egy. tanár. 1972-ben ment nyugdíjba. Része volt az önálló agysebészeti és gyermekneurológiai osztályok országos kiépítésében. Fő kutatási területe az öröklött ideg- és agybetegségek, az agyszöveti károsodások, az idegrendszer gyulladásos megbetegedései stb. Jeles neuropatológus volt. – Fm.: Symptomatologie des verlangerten Marks, der Brücke des Mittelhirns und des Sehhügels-Myelitis (Handbuch der Neurologie, V., VIII., Berlin, 1936); Histopathologie und klinische Symptomatologie der anoxisch-va­salen Hirnschädigungen (Bp., 1955); History of neurological science (Pécs, 1976); Neuropa­thologia (társszerzőkkel és szerk., Bp., 1987) – Irod.: Szentágothai J.: K. I. (M. Tud., 1988, 12. sz.); F. Seitelberger: Stefan K. (Almanach, Österreichische Akademia der Wissenschaften, 1991–1992) .

Körösy Kornél (Bp., 1879. dec. 2. – Bp., 1948. júl. 23.) orvos, élettani kutató, humán­genetikus, egy. tanár. 1903-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1903-tól a bp.-i élettani int. munkatársa, 1911-ben az általános élettan magántanára, 1916-ban c. ny. rk. tanára, majd ny. r. tanára (1918–1920), majd az élettani int. vezetője. Fehérjekémiai és anyag­cserevizsgálatokkal, biometriával, genetikával foglalkozott. – Fm.: Versuch einer Theorie der Gen-Koppelung (Leipzig, 1928) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); K. K. (Bp.-i Orvosok L., 1948, 301. sz.); Czeizel E.: A humángenetika hazai úttörői (Orv. Hetil., 1974).

Köves János, 1910-ig Wetzl (Zirc, 1882. jan. 8. – Bp., 1977. okt. 31.) állatorvos, egy. tanár, az állatorvostud. doktora (1952). 1902-ben szerezte meg állatorvosi, 1904-ben doktori oklevelét a bp.-i Állatorv. Főisk.-án. 1902-től tanársegéd, Hutÿra Ferenc asszisztense a védő­szérumok kutatásában. 1912-től a Phylaxia ig.-ja. 1924–1934-ben egy. magántanár a sertések fertőző betegségei tárgykörből, 1937-ben c. rk. tanár. 1924–1942-ben a M. Állatorv. Egyes. elnöke, 1940–1945-ben a MTA Állateü. Int. h. igazgatója. 1945 után nyugdíjasként szaktanácsadó volt az állateü. szervezésének kialakításánál. 1966-ban Hutÿra, 1974-ben Mannin­ger-, 1975-ben Marek József-emlékérmet kapott. – Fm.: A sertéspestis megelőzése és leküzdése oltásokkal (Bp., 1928); A tetanusz elleni aktív immunizálás (Elek P.-lal, Szélyes L.-sal, Bp., 1951) – Irod.: Szent-Iványi M.: K. J. (M. Állatorv. L., 1978, 2. sz.).

Középessy László (Nagyvárad, 1908. febr. 11. – Gyula, 1969. nov. 14.) tüdőgyógyász. 1931-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1931–1940-ben a János Kórház, 1940–1945-ben a Nagyváradi Kórház tüdőosztályán dolgozott. 1945–1947-ben körorvos, 1947-től haláláig a Gyulai Áll. Kórház tüdőorvosa, 1951-től a Tüdőbeteg Int. igazgatója. Vita­minológiával, járványtannal, a gümőkóros betegek otthoni kezelésével foglalkozott. – Irod.: K. I. (Tuberkulózis, 1970, 1. sz.).

Krajstir Károly (Szomolnok, 1804. jan. 28. – Morrison, USA, 1860. máj. 7.) orvos. 1829-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet, majd katonaorvosként csatlakozott az 1831. évi lengyel felkelés seregéhez. A vereség után Franciaországban a lengyel emigráció orvosa. 1837-ben áttelepült az Egyesült Államokba, Bostonban iskolát alapított, majd irodalmat tanított a virginiai egyetemen. 1848-ban haza akart térni, de már nem tudott bejutni Magyarországra. 1851-ben visszatért az Egyesült Államokba, New Yorkban élt. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de antrace et postula maligna quam, dum sum­mos nadicine... (Buda, 1829) – Kapronczay K.: Magyar-lengyel orvosi kapcsolatok (Bp., 1993).

Kramár Jenő (Bp., 1895. szept. 21. – Boston, 1981.) orvos, gyermekgyógyász, egy. tanár. 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920-tól a pécsi gyermekklinika munkatársa, 1924–1925-ben Rocke­feller-ösztöndíjas az USA-ban, 1927-től magántanár, 1929–1931-ben mb. tszv., 1931-ben a szegedi orvosi karon a gyermekgyógyászat rk. tanára, 1935–1944-ben ny. r. tanár. 1943–1944-ben az egy. rektora. 1945-ben az USA-ban telepedett le, 1950-től a nebraskai Creigh­ton Egy.-en a gyermekgyógyászat tszv. egy. tanára. Több külföldi és amerikai akadémia, társaság, egyesület és nemzetközi szervezet r., lev., tb. tagja. A hipofízis-hormonok fiziológiával és patológiájával, a hajszálerek patológiájával, a vérzékenység mechanizmusával foglalkozott. – Fm.: Adatok a szamárköhögés klinikájához és bakteriológiájához (Orv. Hetil., 1924); A szegedi polymielitis-járvány tanulságai (Lisz­ka I.-nel, Orv. Hetil., 1933); A csecsemők és gyermekek tüdőgyulladásáról immunitástani szempontból (Orvosképzés, 1933); Untersuchun­gen zur Pharmakologie und Pharmakody­namie des Kindesalters (Varga T.-ral, Blazsó S.-ral, Archiv für Kinderheilkunde, 1934, 1936); Zur Klinik des akuten Rheumatismus (Jahrbuch für Kinderheilkunde, 1937); Die kindliche Ruhr und das Nervensystem (Csa­jághy M.-val, Miskolczy D.-vel, Bp., 1940); Adatok a vérhas chemotherapiájához (Orv. Hetil., 1942).

Kramer János György (Sopron, 1684. – Bécs, 1744.) orvos, botanikus. 1715–1718-ban katonaorvos Mo.-on, 1718-tól temesi főorvos. 1926–1930-ban a szász király orvosa Drezdában, 1734–1738-ban császári katonaorvos az osztrák–francia háborúban. 1738-tól Bécsben élt. Orvosi munkák mellett elsősorban flórakutatással foglalkozott. – Fm.: Tentamen botani­cum (Drezda, 1728); Cognitiones et observa­tiones de climate Hungarica (Bécs, 1739); Medicina castrensis (I–II. köt., Bécs, 1739); Medicina Chirurgica castrensis... (Nürnberg, 1740) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).

Králik Géza (Bp., 1938. szept. 7. – Bp., 1976. aug. 15.) állatorvos. 1962-ben szerezte állatorvosi oklevelét a Állatorvostud.-i Egy.-en, 1963-ban a Kertészeti Kutató Int.-ben, 1963–1967-ben a Közp. Tej- és Húsvizsgálóban állatorvos, majd 1967-től a Főv. Állateü. Int., illetve ezen intézet állatkórházának az igazgatója. A gyakorlati munka mellett jeles népszerűsítő, rádióban, televízióban rendszeres műsora volt, ismeretterjesztő lapokban rendszeresen publikált. Autóbaleset áldozata lett. – Irod.: K. G. (Rádió és TV Újság, 1976, 35. sz.); Bernáth T.: K. G. (M. Állatorv. Lapja, 1967, 1. sz.).

Krámer Miklós (Bp., 1921. okt. 18. – Bp., 1963. aug. 1.) orvos, biokémikus, az or­vostud. kandidátusa (1957). 1949-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Az orvosi vegytani int. munkatársa, 1950–1953-ban az MTA orvosi oszt. titkára, 1957–1958-ban ösztöndíjas Londonban. 1961–1963-ban az Orsz. Korányi Tbc-szananórium biokémiai lab.-nak a főorvosa. Biokémiával és molekuláris biológiával foglalkozott. – Fm.: Adatok a fehérjék bioszintézisének kérdéséhez (Bp., 1957); Molekuláris genetika (Bp., 1963) – Irod.: K. M. (MTA Biol. Oszt. Közl., 1964. VII. 1-2.).

Krepuska Géza (Pest, 1861. szept. 5. – Bp., 1949. okt. 15.) orvos, fülész, egy. tanár. 1884-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1884–1892-ben a bp.-i II. sz. anatómiai int.-ben tanársegéd, 1893-ban fülész és rendelőorvos a János, illetve az István Kórházban. 1892-ben a fülészet magántanára. 1911–1919-ben a Rókus Kórház főorvosa, 1913-ban c.ny. rk. tanár. 1919–1932-ben ny. r. tanár. Fülészeti műtéttannal, daganatos és gyulladásos fülészeti betegségek diagnosztikájával és terápiájával foglalkozott. – Fm.: Fülgyógyászat (Bp., 1936) – Irod.: Krepuska I.: K. G., a modern magyar fülgyógyászat megalapítója (Term. tud. Közl., 1961).

Kresz Géza (Pest, 1846. aug. 30. – Bp., 1901. ápr. 10.) orvos, a mentőszolgálat megszervezője. Kresz Géza hegedűművész apja. 1871-ben szerezte meg orvosi és szülésmesteri oklevelét a pesti orvosi karon, majd Bécsben folytatott tanulmányokat, 1873-ban sebészor­vosi oklevelet is szerzett. Hazatérve a Bp. V. kerület orvosa, majd tiszti főorvosa lett. 1886–1887-ben kiállításokon mutatta be az élelmiszer-hamisítási eljárásokat és felszereléseket. 1887-ben megszervezte a Bp.-i Önkéntes Mentőegyesületet. Tisztiorvosi állásáról ekkor lemondott, minden erejét a mentőügynek szentelte. Ezévtől a bp.-i mentők igazgatója: megszervezte a mentést, a betegek, közöttük az elmebetegek int.-be szállítását, a részegek és epileptikusok ellátását, az elsősegélynyújtás oktatását. Létrehozta a Mentőmúzeumot, mentő­könyvtárat alapított. Utolsó törekvése a Fer­tőtlenítő Int. megalapítására irányult, amelyet a megújuló kolerajárványok tettek szükségessé. Emellett a MÁV-nál és a Fővárosi Villamosvasútnál is betöltött orvosi állást. Egészségügyi felvilágosítással is foglalkozott. A Mentők Lapja alapító szerk. Fontos szerepe volt a magyar tor­na és jégsport megszervezésében. – Fm.: Mi­ként lehetne Budapest fővárosát jó, egészséges és megbízható tejjel és gyermektejjel ellátni? (Pest, 1883); A tuberculosis és annak pusztí­tása ellen való védekezés (Bp., 1884); Első se­gély rögtöni baleseteknél az orvos megérke­zéséig (Bp., 1885); A mentés és elsősegély szervezése a fővárosban (Bp., 1885); A cholera és az ellene való védekezés (Bp., 1892); A mentők működése 1887–1896 (Bp., 1896) – Irod.: Felkai T.: K. G. (Orv. Hetil., 1971); Kapronczay K.: K. G. (Orv. Hetil., 1976, 29. sz.).

Krishaber Mór (Kula, 1833. – Párizs, 1883. ápr. 11.) orvos, gégész, egy. tanár. 1860-ban Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet, előbb Orosházán gyakorló orvos, majd Párizsban telepedett le. Főleg gégészettel, gégesebészettel foglalkozott. 1871-től a párizsi orvosi karon a gégészeti klinika vezetője, rk. tanár. A gégesebészet sokat köszönhet tevékenységének. Írásai francia folyóiratokban jelentek meg.

Krompecher István (Bp., 1905. ápr. 17. – Debrecen, 1983. aug. 19.) orvos, anatómus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1948., r. 1973). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1927-től az anatómiai int. munkatársa, 1937-ben magántanár, 1937–1938-ban a Heidelbergi Egy. orvosi karán vendégprofesszor, 1940–1944-ben a kolozsvári szövet- és fejlődéstani int. igazgatója, ny. r. tanár, 1945–1949-ben a marosvásárhelyi anatómiai és szövettani tanszék tszv. egy. tanára, 1949–1975-ben a DOTE I. sz. anatómiai int. igazgatója, tszv. egy. tanár. Elsősorban a kötőszöveteket, a csontosodási folyamatokat, a mu­copolysaccharid anyagcserét vizsgálta. Felismerte a primer angiogén csontosodást. 150 tanulmánya jelent meg nyomtatásban. Több egy. díszdoktora, tb., lev., r. tagja hazai és külf. társaságoknak (hallei Leopoldina, milánói Lombard Orvosi Akad., M. Anatómusok, Hiszto­lógusok és Embriológusok Társ. stb.). – Fm.: Die Knochenbildung (Jéna, 1937); Kísérleti ízületképzés (Kolozsvár, 1943); Die Grund­lagen der Eierschalentherapie (Jéna, 1958); Form und Funktion in der Biologie (Leipzig, 1966); Local tissue metabolism and the qua­lity of the callus (Bp., 1967); Carbohydrate metabolism of tissues (László B. Máriával, Bp., 1983) – Irod.: Székely Gy.: Dr. K. I. (1905–1983) (Orv. Hetil., 1983, 42 sz.); Törő I.: K. I. (M. Tud., 1884); Dr. K. I. (összeáll.: Hadházy Cs., Debrecen, 1996).

Krompecher Ödön (Poprád, 1870. febr. 16. – Bp., 1926. aug. 26.) orvos, patológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1914). 1894-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1894-től a II. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1902-ben magántanár, 1910-től a kórszövettan és a bakteriológia c. ny. rk., 1912-től ny. rk., 1914-től ny. r. tanára, a II. sz. kórbonctani int. igazgatója. Leírta a róla elnevezett, a basalsejtekből kiinduló laphámrákot, jelentős sejtku­tató, daganatos, gyulladásos és tuberkulózisos betegségekkel foglalkozott. – Fm.: Die mehr­fache indirekte Kernteilung (Wiesbaden, 1895); Kristallisation, Fermentation, Zellen und Leben (Wiesbaden, 1907); Der Basal­zellenkrebs (Jena, 1913) – Irod.: Réti E.: K. Ö. (Élővilág, 1964, 1. sz.); Regöly-Mérei Gy.: K. Ö. emlékezete (Orvosi Hetil., 1966, 49, sz.); Honti J.: K. Ö. (Híres m. orvosok, II. köt., Bp, 2001).

Kubányi Endre (Perlő, 1893. okt. 18. – Bp., 1983. aug.29.) orvos, sebész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1959). 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1918–1921-ben a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán, 1922–1933-ban a II. sz. sebészeti klinikán, rövid ideig Pécsett klinikai tanársegéd. 1923-ban Rockefeller-ösztöndíjas az USA-ban. 1933–1938-ban a Madarász u.-i Kórház főorvosa. 1924-ben Pécsett, 1935-ben Bp.-en életre hívta az első vérátömlesztő és véradó központokat. 1938–1970-ben a Rókus Kórház főorvosa. Kutatási területe a Simmonds-féle betegség hipofízis-átültetéssel történő gyógyítása, az erről készített filmje 1947-ben nemzetközi díjat kapott. Ugyancsak jó eredményeket ért el a trigeminus­neuralgia sebészi kezelése területén. 1929-ben Widder Ignác-díjat, 1969-ben Balassa-érmet kapott. – Fm.: Vérátömlesztés (Bp., 1926, né­metül is); A rákbetegségek korai felismerése (Bp., 1934); Trigeminusneuralgie (München, 1956); Transplantation von Mensch auf Mensch aus dem Lebendem und aus der Leiche (Bern, 1948); Az arteria carotis com­munis resectiója (Bp., 1958) – Irod.: Hüttl T.: K. E. (Orv. Hetil., 1983, 30. sz.).

Kubinyi Pál (Nádasd, 1870. márc. 20. – Bp., 1928. nov. 23.) orvos, szülész-nőgyógyász, egy. tanár. 1893-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1893-tól a II. sz. szülészeti klinikán működött, 1909-ben a szülészeti műtéttan magántanára, 1918–1926-ban a kolozsvári, majd a szegedi orvosi karon a szülészet ny. r. tanára, 1926–1928-ban a bp.-i I. sz. szülészeti klinika igazgatója. Nőgyógyászati műtéttannal foglalkozott. Megszervezte a női rákszűrést. – Fm.: A méhrák és gyógyítása klinikai tapasztalatok alapján (Bp., 1907) – Irod.: Tóth I.: K. P. (Orv. Hetil., 1928).

Kudász József (Mezőkövesd, 1904. júl. 10. – Bp., 1981. júl. 27.) orvos, sebész, szívsebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1931-ben szerezte meg – majd Debrecenben honosította – orvosi oklevelét. 1933–1937-ben a pécsi kórbonctani int. tanársegédje, 1937–1950-ben Egerben, majd a Rókus Kórházban alorvos, később főorvos. 1950–1955-ben a pécsi II. sz. sebészeti klinika igazgatója, tszv. egy. tanár. 1955–1957-ben a bp.-i III. sz. sebészeti klinika, 1957–1975-ben a IV. sz. sebészeti (szívsebészeti) klinika igazgatója. Előbb gyermeksebész volt, de már ekkor foglalkozott szívsebészettel. A szív- és érsebészet területén úttörő jelentőségű tevékenységet fejtett ki. Elsőként végzett Mo.-on Blalock-műtétet, Swann-módszerrel aorta-feltárást. 1960-ban az ő csoportja hajtott végre elsőnek Mo.-on extracor­porális perfúzióval végzett nyitott szívműtétet. Az érsebészet területén számos új módszert alkalmazott, de traumatológiával is eredményesen foglalkozott. Ő végezte Mo.-on az első combnyakszögelést. Jelentős oktatói tevékenységet fejtett ki. Tagja volt az Eü. Min. ETT-bizottságának, a hallei Leopoldina Term. tud. Akad.-nak, a M. Kardiológiai-, Sebészeti-, Mellkassebészeti Társ. vezetőségi tagja. A szív- és érsebészeti munkásságát összegző Operálható szívbetegségek (Kunos Istvánnal, Bp., 1965) c. könyve alapvető monográfia a hazai tudományos életben. – Fm.: Wiederherstellungschi­rurgie und Herz und Herzbeutel (Berlin, 1959) – Irod.: Szabó Z. – Pintér E.: K. J. (Orv. Hetil., 1981, 36. sz.); Kovács G.: Az extra­corporalis perfuzió kialakulása és mai helyzete Magyarországon (Orv. Hetil., 2001).

Kukán Ferenc (Érsekújvár, 1898. okt. 6. – Szeged, 1971. márc. 3.) szemész, egy. tanár, kandidátus (1952). 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1924–1939-ben a pécsi szemklinika tanársegédje, 1928–1938-ban a bécsi I. sz. szemklinikán ösztöndíjas. 1936-ban magántanár, 1939–1950-ben bajai szemész főorvos, 1950–1969-ben a szegedi szemklinika igazgatója, ny. r. tanár, több alkalommal dékán. 1956–1964-ben a M. Szemész Társ. elnöke. Műtéttannal, a szem folyadékcseréjével, vérkeringésével és nyomásának mérésével foglalkozott. A szemfenéki érrendszer keringésének vizsgálatára megalkotta a később róla elnevezett K.-féle opthalmodynamometer nevű műszert. A nemzetközi szakirod.-ban is az ő nevével jelölnek két általa kifejlesztett műtéti eljárást, az „Imre-K.-féle episcleralis varrat”-ot és a cyclodialisis minor műtétet. – Fm.: Szemészet (Boros B.-val, Kettessy A.-ral, Bp., 1962) – Irod.: Nónay T.: In memoriam dr. K. F. (Szemészet, 1972).

Kukuljevič József (Bp., 1873 – Cser­szegtomaj, 1944. nov. 5.) állatorvos, főiskolai tanár. 1894-ben a bp.-i Állatorv. Főiskolán szerezte meg állatorvosi oklevelét. 1894–1914-ben a Főv. Állategészségügyi Laboratórium vezetője. Az I. vh. alatt katonaorvos, 1919–1935-ben a keszthelyi gazd. akadémián az állattenyésztés r. tanára. 1905–1934-ben az Állatvédelem c. lap szerkesztője. A modern állatvédelem úttörője. – Fm.: Vezérfonal a húsvizsgálatokhoz (Bp., 1899); Az állatvédelemről (Kőszeg, é. n.); Magyarország állatvédelmének története, fejlődése, jelenlegi állapota (Bp., 1906); Általános állattenyésztéstan (Keszthely, 1922); Állategészségtan és járványtan (Bp., 1929) – Irod.: K. J. (A keszthelyi Georgikon története, Bp., 1954); Knézy J.: K. J. (M. Agrártört. Életrajzok, II. köt., Bp., 1988).

Kulcsár István (Bp., 1901. szept. 19. – Tel-Aviv, 1986. jún. 12.) orvos, pszichiáter, indi­vidualpszichológus. 1925-ben a pécsi orvosi ka­ron szerezte meg orvosi oklevelét. 1926–1938-ban az újpesti szülőotthonban, 1938–1944-ben az Új Szent János Kórház idegosztályán dol­gozott. 1944-ben deportálták, 1945–1948-ban a DEGOB kórházának főorvosa, 1948–1950-ben rendelőintézeti főorvos. 1950-ben kivándorolt Izraelbe, 1951–1958-ban az akkori áll. elmekórház igazgatója, a Tel-avivi egy. pszichiáter professzora 1960–1974-ben. Fiatal korától individualpszichológiával, analízissel foglalkozott. Több könyve és tanulmánya jelent meg. 1934–1936-ban az Emberismeret c. folyóiratot szerkesztette. A. Eichmann perében ő végezte el (1961) a pszichológiai vizsgálatot. – Fm.: Be­vezetés az individualpszichológiába (Bp., 1932); Zsidó gyónás (Bp., 1990) – Irod.: Harmat P.: Freud, Ferenczi és a magyar pszichoanalizis (Bern, 1986); Szondi L.: Káin a törvényszegő (Bp., 1987).

Kulin László (Zilah, 1901. – Bp., 1989. júl. 24.) orvos, gyermekorvos, egy. tanár, az or­vostud. doktora (1962), Kossuth-díjas (1953). 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1924–1925-ben uo. a gyermekklinikán tanársegéd, 1925–1936-ban adjunktus, 1937-től a gyermekkori betegségek diagnosztikája és szemiotikája c. tárgykör magántanára, 1939–1949-ben az Áll. Gyermekmenhely főorvosa, 1945-ben rk. tanár, 1949–1972-ben a gyermekklinika ny. r. tanára, tszv. egy. tanár. Több alkalommal dékán és rektor. Vezetése alatt a gyermekklinika modern osztályfelosztású intézménnyé vált. Modell értékű járóbeteg-rendelést és -ellátást alakított ki. Előbb a gyermekkori anyagcsere-megbetegedésekkel, később a skarláttal és a csecsemőkori atrofiával foglalkozott. Nevéhez fűződik az atrófia patho­mechanizmusa, illetve az adaptációs szindróma és a klímaterápia felfedezése. Ez utóbbiért Kos­suth-díjat kapott. A Gyermekgyógyászat és az Acta Pediatrica Hung. szerkesztője, több hazai és külföldi társ. tagja, a M. Gyermekorvos Társ. díszelnöke volt. – Fm.: A csecsemőkori sorvadás pathogenezise és therapiája (Bp., 1953); A súlyosan leromlott atrophiás és de­komponált csecsemőszervezet... (Debrecen, 1985); A csecsemőkori sorvadás új szemlélete (H., k., n.); Thermoregulation of the vital processes in severe infantile malnutrition (Debrecen, 1987) – Irod.: Emlékkönyv K. L., a Debreceni Orvos­tud. Egy. Gyermekklinikájának igazgatója 10 éves professzori jubileuma alkalmából (Debrecen, 1959).

Kulitzy Géza (Bazin, 1901. szept. 25. – Bp., 1972. okt. 9.) orvos, nőorvos, urológus. 1926-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1927–1942-ben a szegedi női klinika tanársegéde, 1942–1972-ben a Róbert Károly krt.-i Kórház főorvosa. 1948-ban magántanár. 1931-ben Franciaországban, 1932-benés 1934-ben Németországban volt ösztöndíjas. Nőgyógyászati urológiával foglalkozott. – Irod.: K. G. (Szegedi Egy.-i Almanach 1921-1970, Szeged, 1971).

Kulka Frigyes (Ipolyság, 1925. jan. 31. – Bp., 1989. szept. 23.) orvos, sebész, tüdőgyó­gyász, egy. tanár. 1950-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1950–1959-ben az Orsz. Korányi Tbc-szanatórium tüdősebészeti osztályán előbb ált. sebész, majd tüdő- és mellkassebész. 1951–1953-ban, majd 1955–1956-ban Koreában a M. Kórházban dolgozott főorvosként. 1959–1978-ban a SZOTE I. sz. sebészeti klinikájának az igazgatója, tszv. egy. tanár. 1978–1989-ban az OTKI sebészeti klini­kájának az igazgatója. Több alkalommal volt tanulmányúton Európa különböző egyetemein és az USA-ban. Tud. tevékenysége elsősorban a daganatos mellkasi sebészetre terjedt ki. A posztoperatív tüdőszövődmények patofizioló­giája terén is jelentős eredményeket ért el. Elnöke volt a M. és az Európai Sebésztársaságnak, a Nemzetközi Sebészeti Kollégiumban delegátus volt. Elnöke volt az ETT Orvostechnikai Bizottságának, az Orsz. Sebészeti Kollégiumnak. Szerkesztője volt Az orvostudomány aktuális problémái c. sorozatnak. Mintegy 170 közleménye jelent meg. – Fm.: A pleura szerepe és jelentősége a tüdőtuberculosis excisios sebészi kezelésében (Bp., 1959); Az emphy­sema általános és mellkassebészeti vonatkozásai (Bp., 1972); A mellkas és tüdő sebészete (Szeged, 1992) Irod.: Mihóczy L.: In me­moriam prof. der. K. F. (Medicina Thoracalis, 1989); Kiss. J.: In memoriam K. F. (M. Sebészet, 1990).

Kun Ferenc (Gyetva, 1892. máj. 15. – Bp., 1976. okt. 17.) gyógyszerész. 1913-ban bp.-i orvosi karon szerezte meg gyógyszerészi oklevelét. Az I. vh. alatt katonagyógyszerész, a két vh. között fővárosi gyógyszertárakban dolgozott. A II. vh. idején munkaszolgálatos, majd 1967-ig a Főv. Gyógyszertári Közp. gyógyszertárvezetője, változó munkahelyeken. 1948–1962-ben a M. Gyógyszerész Társ. elnöke, majd a bp.-i szervezet elnöke, a Gyógyszerészet c. folyóirat szerk. bizottsági tagja, a V. és VI. Gyógyszerkönyv egyik szerkesztője. – Irod.: Láng B.: K. F. (Gyógyszerészet, 1977, 21. sz.).

Kun Lajos (Mezőtúr, 1904. júl. 10. – Bp., 1967. jan. 3.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátus (1952). 1930-ban a pécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1926–1931-ben a pécsi Közegészségtani Int.-ben, 1931–1935-ben az OKI pécsi fiókállomásán dolgozott. 1935–1936-ban pécsi járási tiszti főorvos, 1936–1939-ben uo. körzeti orvos. 1937-ben magántanár, 1939–1942-ben Ungváron az OKI kirendeltségének a vezetője, 1942–1947-ben uo. az oltóanyagtermelési részleget vezette. 1947-ben hazatért. 1947–1948-ban az OKI szerológiai labor. vezetője, 1948–1951-ben uo. a járványtani labor. vezetője. 1951–1961-ben a pécsi orvosi karon a közegészségtan ny. r. tanára. 1953–1956-ban dékán, elsősorban környezeti higiéniával, település-egészségüggyel, az influenza-vírussal, a kiütéses tífusz elleni szérum kutatásával foglalkozott. – Fm.: Egy baranyai falu (Komló) földműves és bányász népének szociális hygiénéje (Bp., 1937); A járványtan módszerei a gyakorlatban (Bp., 1940); Az üzemi morbiditás és a munkakörülmények kapcsolata (Kőhegyi I.-vel, Mérő E.-vel, Bp., 1960); Négy Baranya megyei község telepü­lésegészségügyi és morbiditási viszonyainak vizsgálata (Bp., 1961) – Irod.: Páter J.: K. L. (Egészségtud., 1967, 3. sz.).

Kun Tamás (Felsőnyárád, 1815. febr. 23. – Miskolc, 1894. jan. 6.) orvos. Előbb teológus és jogász, majd 1843-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1846-tól Miskolc és Borsod vm. főorvosa. 1849-ben a Belügymin. eü. osztályán tanácsos, 1850–1861-ben magánorvos, 1861-től ismét Borsod vm.-i főorvosa. 1844-ben megszervezte Borsod vm. Orvos­egyesületét. 1872-ben vm.-i törvényszéki orvos. Egészségügyi szervezéssel foglalkozott, részt vett több közeü.-i törvény megszerkesztésében. – Fm.: Orvostudori értekezés. A homoeopa­thia mint áltan vázlatokban (Pest, 1843); A megyei főorvos tiszti köre (Miskolc, 1863); Mo. közegészségügyi és orvosi ügyeinek rendezése (Pest, 1863); Mo. közegészségügyi közigazgatásáról (Miskolc, Bp., 1890) – Irod.: Kapronczay K.: A magyar orvosi társaságok története (Orv. Hetil., 1979, 40. sz.).

Kuncz Andor (Arad, 1890 – Bp., 1974. okt. 10.) orvos, szülész-nőgyógyász. Kuncz Aladár és Ödön öccse. Oklevelét 1916-ban a kolozsvári egy.-en szerezte meg. 1916-tól a kolozsvári egy. szülészeti klinikáján, 1926-tól a szegedi egy.-en, 1929-től az egy. szülészeti klinikáján dolgozott. Itt lett magántanár, majd rk. tanár, 1930-tól a miskolci kórház szülészeti osztályát és a bábaképzőt vezette, 1940-ben egészségügyi tanácsos, 1940-től a MÁV Kórház rendelőintézetének nőgyógyász orvosa. Fő érdeklődési köre a női vérzések diagnosztikai jelentősége, a méh kóros helyzetváltozásai, a szűk medencés szülések, a méhnyaktágító eljárások, illetve az életkor és az első szülések kapcsolata, a méhen kívüli terhesség, a császármetszés utáni megbetegedések, korszerű terhes­gondozás és tanácsadás. Mintegy 25 közleménye jelent meg. – Fm.: Szülészeti és nőgyógyászati propedeutika (Szeged, 1930).

Kunszt János (Zólyombrézó, 1892. jún. 26. – Bp., 1960. aug.) orvos, fotóművész. 1919-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1919–1936-ban a Gellért fürdő kórházának az orvosa, 1939–1960-ban a Rudas fürdő orvosa, 1950–1954-ben az Újpesti Rendelőint. reumatológus főorvosa. Jeles fotóművész, híresek a romba dőlt Budapestről készített felvételei. – Fm.: Fürdősök kézikönyve (Bp., 1935); Magyarország ásványvizei, fürdői és üdülőtelepei (Bp., 1931); Gyakorlati balneológia (Bp., 1936); Színes fényképezés (Bp., 1942); Magyarország fürdőinek, ásványvizeinek és üdülőhelyeinek ismertetése (Frank M.-sal, Rausch Z.-al, Bp., 1947); A Rudas fürdő monográfiája (Bp., 1947) – Irod.: K. J. (M. Balneológia, 1960, 8. sz.).

Kunvári Bella (Bp., 1895. – Bp., 1979. ápr. 19.) orvos, fogorvos. 1919-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1924-ben a Bp.-i stomatológiai klinikán fogorvosi képesítést szerzett. Előbb magángyakorlatot folytatott, majd gyermek- és iskolafogászati rendelőkben tevékenykedett, 1950–1960-ban a bp.-i Fogszabályozó Int. főorvosa. Elsősorban fogszabályozással és maxillo-faciális rendellenességekkel foglalkozott. Közleményei hazai és külföldi lapokban jelentek meg. Jeles műgyűjtő, gyűjteményét 1968-ban a Janus Pannonius Múzeumnak ajándékozta. József Attila szűkebb baráti köréhez tartozott. – Irod.: K. B. (Fogorvosi Szle, 1979, 5. sz.).

Kurimay Pál József (Mezőkövesd, 1915. júl. 19. – Bp., 1973. nov. 24.) orvos, katonaorvos, sebész. 1943-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1943–1950-ben az Uzsoki u.-i Kórházban sebész, 1950-től katonaorvos, az MN Közp. Kórházában sebész-traumatológus, 1970-től alezredes-főorvos. Elsősorban tábori sebészettel foglalkozott.– Irod.: K. P. J. (Honvédorvos, 1974, 3. sz.).

Kuzmik Pál (Eperjes, 1864. jún. 22. – Bp., 1925. dec. 19.) orvos, sebész, egy. tanár. 1889-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1889–1908-ban a sebészeti klinikán működött, 1898-ban a sebészeti műtéttan mb. tanára, 1905-ben c. rk. tanár. 1908–1914-ben a János Kórház főorvosa, 1909-ben ny. rk. tanár. 1914–1925-ig ny. r. tanár, a bp.-i II. sz. sebészeti klinika igazgatója. Sebészeti műtéttannal, traumatológiával, daganatos betegségek sebészetével foglalkozott. Cikkei a M. Orvosi Arch.-ban és az Orv. Hetil.-ban jelentek meg – Fm.: A bélvarratok bírálata (Bp., 1897); A traumatikus törések és ficzamodások alapvonalai és atlasza (H. Helferich után ford., Bp., 1898) – Irod.: Kapronczay K.: K. P. (Orv. Hetil., 1975, 50. sz.); Back F.: Egy elfeledett sebész: K. P. (Orv. Hetil, 1990).