Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

J

J

Jacquin József Ferenc báró (Selmecbánya, 1766. febr. 6. – Bécs, 1839. dec. 9.) orvos, botanikus, egy. tanár. Apja Jacquin Miklós József orvos volt. 1788-ban Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet, 1788–1791 között európai tanulmányúton vett részt, 1791-től a pesti orvosi karon a botanika és a vegytan helyettes, majd rendes tanára. 1806-ban bárói rangot kapott, 1820-ban kormánytanácsos. – Fm.: Eclogae plantarum (több kötetben, Bécs, 1812–1841); Eclogae graminum (több kötetben, Bécs, 1813–1844).

Jacquin, Nikolaus Joseph van (Leiden, 1727. febr. 16. – Bécs, 1817. okt. 26.) orvos, botanikus, tanár. Párizsban, Bécsben és Leiden­ben tanult. 1763-tól a selmecbányai bányászati akad. tanára, 1765-től a vegyészeti és kohászati tanszék vezetője. Jelentős botanikus, 1754–1759-ben Nyugat-Indiában vezetett növénygyűjtő expedíciót. 1769-től a bécsi egy. vegytanprofesszora, majd a botanikát is előadta. A kísérleteken alapuló tudományos kémiai ku­tatások megalapozója Mo.-on. – Fm.: Observa­tiones botanicae (I–IV. köt., Bécs, 1764); Che­mische Untersuchung der Meyer’schen Lehre von der Fettensäure und der Blakischen (Lipcse, 1771); Hortus botanicus Vindebonen­sis (I–III. köt., Bécs, 1770–1776); Flora Aust­riaca (I–IV. köt., Bécs, 1773–1778); Lehrbuch der allgemeinen und medizinischen Chemie (Bécs, 1793) – Irod.: Proszt J.: A Selmeci Bányászati Akadémia mint a kémiai tudományos kutatás bölcsője hazánkban (Sopron, 1938); Bognár J.: A kémia oktatásának története főiskoláinkban (Kohászati L., 1964); Sza­badváry F. – Szőkefalvy-Nagy Z.: Újabb megállapítások J. selmeci vizsgálatairól (Techn. tört. Szle, 1975–1976).

Jahn Ferenc (Bp., 1902. febr. 7. – Da­chau, 1945. márc. 8.) orvos, kommunista politikus. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Egy. évei alatt csatlakozott a radikális baloldalhoz, majd a KMP-hez. Tanulmányait befejezve Újpesten szegényrendelést folytatott. 1929-ben megszervezte az SZDP-n belül a Szocialista Orvosszervezetet. 1931-től tagja a Szoc. Orvosinternacionálénak. Széleskörű publicisztikai tevékenységet folytatott, 1935-ben Kispest képviselő testületének tagja lett. 1940-ben és 1942-ben letartóztatták, 9 havi börtönre ítélték. 1944 áprilisában ismét letartóztatták, majd Németországba hurcolták, koncentrációs táborban halt meg. – Fm.: Az orvos helye a társadalomban (Szocializmus, 1931); A szociálpolitika és a termelési viszonyok (Korunk, 1933); A toll fegyverével. J. F. válogatott publicisztikai írásai (Bp., 1968) – Irod.: Jahn Anna: Jahn F. (Bp., 1959).

Jakab Mihály (Kaba, 1900. márc. 25. – Bp., 1975. márc. 5.) orvos, labor.-i orvos. 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1924–1927-ben uo. a belklinikán gyakornok, 1927–1939-ben az OTBA orvosa. 1939–1943-ban munkaszolgálatos, egyben a Kun u.-i Kórház belgyógyásza. 1943–1945-ben OTI-orvos, szemorvos. 1950–1956-ban a Kol­tói Anna Baleseti Kórház, illetve a III. sz. belklinika labor.-nak az orvosa, tanársegéd. 1956–1975-ben a Balassa J. Kórház főorvosa. – Irod.: Tahy Á.: J. M. (Balassa J. Kórház Évkönyve, 1970).

Jakab Tivadar (Debréte, 1925. febr. 16. – Bp., 1991. febr. 23.) orvos, sebész, aneszteziológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1965), doktora (1983). 1951-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1951–1955-ben a bp.-i sebészeti klinika gyakornoka, 1955–1957-ben tanársegéd, 1958–1972-ben adjunktus. 1972–1979-ben a III. sz. sebészeti klinikán egy. tanár. 1979–1991-ben az OTI, illetve a HIETE anestesiológiai és intenzív therápiás int. igazgatója, egy. tanár. A M. Aneszteziológiai Társ. főtitkára (1965–1968), elnöke (1968–1991). Mell­kassebészettel, a szervátültetések anesztezioló­giájával, a narkózis szövődményeivel, újraélesztéssel, a narkotikumoknak a májműködésre gyakorolt hatásával foglalkozott. Kidolgozta az érpótláshoz az akkor legkorszerűbb módszert, az ún. liofilizálás útján történő érkonzerválást. A modern intratracheális narkózis magyarországi bevezetője. – Fm.: A műtéti általános érzéstelenítés alapjai (egy. tankönyv, Bp., 1972); Intenzív betegellátás (Bp., 1972, 2. kiad. 1977); Fájdalomcsillapítás (Bp., 1982); A narkotikumok májműködésre gyakorolt hatása (Bp., 1982).

Jakabházy Zsigmond (Kiskede, 1867. máj. 26. – Bp., 1945. júl. 5.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1923). 1891-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1891-től a bp.-i gyógyszerészeti int. munkatársa. 1899-ben Kolozsvárott a kísérletes gyógyszerhatástan és gyógyszerismereti módszertan magántanára. 1910–1913-ban a kolozsvári gyógyszertani int. adjunktusa, 1913-tól uo. ny. r. tanár, 1920–1937-ben a bp.-i orvosi karon a gyógyszerismeret ny. r. tanára. 1924–1926-ban az orvostud. kar. dékánja. – Fm.: A gyógyszerismeret tan­könyve (I–II. köt., Issekutz B.-al, Kolozsvár, 1913); – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001).

Jancsó Miklós, gidófalvi (Kolozsvár, 1868. okt. 14. – Kolozsvár, 1930. júl. 19.) orvos, egy. tanár. 1893-ban szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1893-tól a belklinikán dolgozott, 1901-ben a klinikai prope­deutika magántanára, 1911-től a belgyógyászat ny. r. tanára. Jelentős élettani, bakteriológiai kutató. Jelentős kutatásokat végzett az arzeno­benzol biológiai hatásával, a saválló baktériumokkal és a malária-plasmodiummal kapcsolatban. Bevezette a kis dózisú kininprofilaxist a malária elleni küzdelemben. – Fm.: Chininpro­phylaxis-kísérletek mesterségesen előidézett váltólázas fertőzéseknél (Bp., 1906); Tanulmány a váltóláz parasitáiról (Bp., 1906); Összehasonlító vizsgálatok a gyakorlatilag fontosabb saválló bacillusokról Bp., 1910); A malária kór- és gyógytana (Bp., 1912) – Irod.: Festschrift prof. dr. N. von J. (Acta Sectio Medicorum [Szeged], 1929); Vidakovits K.: J. M. (Orv. Hetil., 1930, 19. sz.); Lukács B.: Id. J. M. maláriakutatásai (Orv. Hetil., 1980).

Jancsó Miklós (Kolozsvár, 1903. ápr. 27. – Szeged, 1966. ápr. 16.) orvos, egy. tanár, farmakológus, az MTA r. tagja (1946), Kossuth-díjas (1948). 1927-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1929-ben Berlinben tanult. Mindvégig a szegedi gyógyszertani int.-ben dolgozott. 1937-ben a kemoterápia és méregtan tárgykör magántanára, 1938–1966-ban a gyógyszertan ny. r. tanára, intézeti igazgató. Számos külföldi és hazai társaság r., lev., és tb. tagja, az MTA Élettani Bizottságának az elnöke (1951). Kemoterápiával, gyógyszervizsgálatokkal foglalkozott. – Fm.: Histochemiai tanulmányok chemotherapiás arsenobensol származékok viselkedéséről az emberi és állati szervezetben (Szeged, 1928); Speicherung. Stoffanreicherung in Retikuloendothel und in der Niere (Bp., 1955) – Irod.: Issekutz B.: J. M. (M. Tud. 1966, 10. sz.); Thuránszky K.: M. J. (Acta Physiologica, 1966); Zallár A.: J. M. szakirodalmi munkássága (Bp., az 1967-es emlékülésen elhangzott előadás).

Janitsáry Iván (Dunapentele, 1869. ápr. 7. – Bp., 1934. ápr. 29.) gyógyszerész, pirotech­nikus. 1890-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét Bp.-en, majd gyógyszertártulajdonos Bp.-en és Szentendrén. Jelentős pirotechnikus, a bp.-i tűzijátékok egyik szakmai tervezője. Az ólomakkumulátor fejlesztője. – Irod.: Sztankay I.: Neves magyar gyógyszerészek (Bp., 1936); Táplányi E.: J. J. (Gyógyszerészet, 1971).

Jankovich Antal (Pest, 1799. – Bp., 1886. okt. 23.) orvos, udvari főorvos. 1826-ban Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. A Habsburg- (nádori) család udvari főorvosa. A Bp.-i Kir. Orvosegylet (1837) egyik alapítója, első elnöke. A legkülönbözőbb orvosi témákkal foglalkozó írásai főleg az Orvosi Tárban és a Gyógyászatban jelentek meg. – Fm.: Dissertatio inauguralis medico-practica sistens memorabilia clinica in noso­comia Civili Pesthiensi anno 1826 Collecta (Buda, 1826); Die epidemische Cholera in den Jahre 1831–1832 (Buda, 1831); Pesth und Ofen mit ihren Einwohnern, be­sonders in medizinischer und antropolo­gischer Hinsicht (Buda, 1839) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Jankovich László (Bp., 1887. jún. 27. – Bp., 1967. febr. 4.) orvos, törvényszéki orvos­szakértő, egy. tanár. 1910-ben szerezte orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1910–1925-ben a bp.-i kórbonctani int. munkatársa, 1925-ben magántanár, 1925–1934-ben a szegedi orvosi kar törvényszéki orvostan ny. r. tanára, 1934–1945-ig, nyugdíjazásáig ugyanezen tárgy debreceni ny. r. tanára. 1926–1934-ben a Bp.-i Orv. Újság szerkesztője, elsősorban mérgezések szövettani elváltozásaival foglalkozott. – Fm.: Fejsérüléssel kapcsolatos agytályogról (Bp., 1915); Érdekes öncsonkítások (Bp., 1917); A központi idegrendszer elváltozásai egyes mér­gezéseknél (Bp., 1936); Bevezető az orvosi tudományokba (Debrecen, 1939) – Irod.: J. L. (Orv. Hetil., 1967, 40. sz.); J. L. (Szegedi Egy.-i Almanach, 1921–1970, Szeged, 1971); Emlékkönyv J. L. debreceni egyetemi tanárságának 10 éves évfordulójára (Debrecen, 1944).

Jankó Gyula (Zsáka, 1903. júl. 15. – Győr, 1972. jan. 19.) gyógyszerész, gyógyszertörténész. 1928-ban szerezte gyógyszerészeti oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1928-tól 1943-ig Zsákán, 1943–1950-ig Győrben gyógyszertártu­lajdonos. Jeles egyénisége volt az 1930-as évek gyógyszerészi társadalmának, gyógyszerésztörténeti munkáiban több győri és dunántúli gyógy­szertár történetét dolgozta fel. – Irod.: J. Gy. (Gyógyszerészet, 1972, 6. sz.).

Jantsek Gyula (Bp., 1914. jún. 24. – Bp., 1973. szept. 3.) orvos, fül-orr-gégész, az orvos­tud. kandidátusa (1971). 1939-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1937–1946-ban a Poliklinika gégeosztályán, 1946–1958-ban a bp.-i fül-orr-gége klinikán tanársegéd, 1954-től adjunktus. 1958-tól a János Kórház főorvosa, Észak-Buda területvezető gégésze. A M. Áll. Operaház és Zeneakadémia szak­orvosa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főisk. tanára, a Fül-orr-gégegyógyászat c. szaklap főszerkesztője. Az országos hallásgondozás elindítója, az audiológia kutatója. Gégedaganatok és szédüléses esetek műtéti megoldásaival foglalkozott, elsőként végzett Mo.-on timpano­plasztikai műtétet. – Fm.: Postlonsillectomiás tüdőtályog-szövődmények (Bp., 1943); Klinikai megfigyelések tympano-plasticai műtétekben (Bp., 1970) – Irod.: ifj. Götze A.: J. Gy. (Fül-Orr-Gégészet, 1973, 11. sz.).

Janny Gyula (Székesfehérvár, 1842. márc. 30. – Bp., 1916. máj. 19.) orvos. 1865-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1866-ban szülész- és sebészmester. 1867–1871-ben Bécsben sebész. 1871-től a Rókus, 1885-től a Szent István Kórház főorvosa. 1884-ben a Vöröskereszt Erzsébet királyné Kórház egyik szakmai tervezője, 1884–1910-ben igazgatója. 1881-ben az ált. sebészi kór- és gyógytan magántanára, 1895-ben c. ny. rk. tanára. Az ápolónőképzés szervezője és irányítója. Cikkei a Wiener medizinische Wochenschriftben és az Orv. Hetil.-ban jelentek meg. – Fm.: Az újabbkori sebkezelésről (Bp. 1880) – Irod.: Kapronczay K.: J. Gy. és a magyar vöröskeresztes nővérképzés (Orv. Hetil., 1994, 4. sz.).

Jáki Gyula (Győr, 1898. máj. 6. – Szentes, 1958. márc. 18.) orvos, sebész, urológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1922-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1922–1927-ben a debreceni kórbonctani int.-ben gyakornok, 1927-től a sebészeti klinikán gyakornok, 1931-től tanársegéd. 1937-ben a műtéti szövődmények megelőzése és leküzdése tárgykörből magántanár, 1947–1958-ban a szegedi orvosi karon a sebészet ny. r. tanára. 1924-ben Rockefeller-ösz­töndíjjal Bécsben, 1933–1934-ben a Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként Berlinben, majd 1935-ben több német egy-.en végzett tanulmányokat. Sebészeti műtéttannal és urológiával foglalkozott. A daganatos és fekélyes megbetegedésekre, az emlőrák endokrinológiai vonatkozásaira, valamint az urogenitalis gümőkorra irányuló kutatásai jelentősek. Jeles orvos­történész is volt. Az Orvostört. Közlem. szerk. bizottságának az elnöke (1955-től). – Fm.: Az emlő daganatai (Bp., 1939); A fájdalom sebészi gyógyítása (Debrecen, 1941, németül: 1943); A rákbetegség és a rákellenes küzdelem (Szeged, 1949); Sebészvizsga a XVIII. században (Orvostört. Közlem., 1955) – Irod.: Bence J.: J. Gy. (Orvostört. Közlem., 1958, 10–11. sz.); Emlékezés dr. J . Gy. professzor halálának 25. évfordulója alkalmából (szerk. Zal-lár A., Szeged, 1983).

János György (Debrecen, 1914. okt. 9. – Bp., 1978. okt. 30.) orvos, orvostábornok, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1962). 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1938–1942-ben a bp.-i Zsidó Kórház sebészeti és ortopédiai osztályán dolgozott. 1941-ben belépett a MSZDP-be. 1941–1943-ban munkaszolgálatos, 1943-ban hadifogságba esett, és 1948-ban tért haza. 1949-ben belépett az MNH-ba, orvosőrnagyként a III. sz. sebészeti klinikán adjunktus, 1951-ben a koreai magyar kórház főorvosa. 1952-ben a Közp. Kat. Kórház osztályvezető főorvosa, a parancsnok tudományos helyettese. 1957–1977-ben kórházparancsnok, orvostábornok. 1977-től az OTKI Honvéd Eü. Int. igazgatója, egy. tanár. A tábori és katonai sebészet elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: A vérátömlesztés napjainkban (Bp., 1950); Sérültek korszerű gyógyítása. A komplex funkcionális kezelés alapja (Bp., 1952); Égési sérülések (szerk., Bp., 1966, 1967) – Irod.: J. Gy. (Orv. Hetil., 1978, 48. sz.); J. Gy. (Honvédorvos, 1978, 11. sz.).

Jármai Károly (Körmöcbánya, 1887. szept. 18. – Bp., 1941. márc. 8.) állatorvos, egy. tanár. 1909-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét a bp.-i Állatorvosi Főiskolán. 1909-től a járványtani tanszéken működött, 1918–1920-ban a kórbonctani tanszéken h. tanár, 1920-ban ny. rk. tanár, 1924–1941-ben ny. r. tanár, 1931-től a pesti egy.-en az összehasonlító kórbonctan magántanára. 1934-ben rektor. Állatok daganatos betegségeivel, tyúkok leukémiájával és a lépfene-bacilus véroldó képességével, histoeosinophiliával foglalkozott. – Fm.: Általános kórtan (Bp., 1920); A házi állatok kór­boncztana (Bp., 1936); A lipoidózisokról egy eset kapcsán (Bp., 1937); Ritka bőrtünetekkel és akropachiával járó gümőkór lábon (Mócsy J.-sal, Bp., 1941) – Irod.: Kotlán S.: A magyar állatorvosképzés története (Bp., 1941).

Jármay Gyula, 1945-ig Jäger (Bp., 1902. ápr. 20. – Miskolc, 1992. márc. 18.) orvos, sebész, egy. magántanár, katonaorvos. 1926-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, 1943-ban magántanár. 1926–1931-ben a bp.-i III. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1931–1946-ban a miskolci Erzsébet Kórház igazgatója, sebész főorvosa. A II. vh. idején a miskolci, majd a vágsellyei hadikórház parancsnoka őrnagyi rangban. 1946-ban B-listára helyezték. A Diósgyőri Papírgyár üzemorvosa, 1946-ban Mezőkövesden magánkórházat nyitott (1946–1949). Utóbb családjával együtt kitelepítették Arlóra, ahol körzeti orvosként működött (1949–1953). 1953-1958-ban Ózdon rendelőint. orvos és sportorvos, 1958–1959-ben Miskolcon felülvizsgáló orvos. Az Országos Egészségvédelmi Szövetség elnöke (1941–1945), az International Surgical Society (Anglia) tagja. Mellűri emphysemával, ízületek torzulásainak sebészi kezelésével foglalkozott. Több gyógyá­szati eszközt talált fel (Emphysema-aspirator, dr. Jäger betegágy stb.). – Fm.: Diagnózis – téves diagnózis (Miskolc, 1933); Kórházvezetési alapismeretek (Bp. 1942); Orvoslás Miskolcon a 17-18. században (Miskolc, 1993). – Irod.: Eszenyi M.: J. Gy. (Orv. Hetil., 1993).

Jendrassik Ernő (Kolozsvár, 1858. jún. 7. – Bp., 1921. dec. 21.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1898., r. 1918.), Jendrassik Jenő fia. A bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét 1880-ban. 1880–1885-ben külföldi tanulmányúton vett részt, 1885-ben Párizsban Charcot mellett dolgozott. 1887-ben az ideggyógyászat magántanára, 1893-ban a idegkórtan ny. r. tanára, 1908–1921-ben a belgyógyászat ny. r. tanára, a IV. sz. belklinika igazgatója. Az öröklődő idegbántalmakat az idegrendszer elfajulásos állapotára vezette vissza. Fizikai mechanizmusnak tartotta a gondolkodást, az idegrendszeri bántalmakkal és betegségekkel foglalkozott, bevezette a heredodegeneratio fogalmát. Fontosak a hipnózisra, a hisztériára, a neuraszténiára vonatkozó kutatásai. Jelentős tevékenységet fejtett ki az orvosi műnyelv fejlesztése területén. – Fm.: A szervi szívbajok kórtana és orvoslása (Klin. Füz., Bp., 1891); A belorvostan tankönyve (társszerzőkkel, Bp., 1900–1914); Belorvosi diagnosztika (Bp., 1921) – Irod.: Schaffer K.: J. E. rendes tag emlékezete (MTA Emlékbeszédek, XVIII., 7. sz., 1922); Sós J.: J. E. (in.: Réti E. szerk.: A magyar orvosi iskola mesterei, Bp., 1969); Pisztora F.: J. E. belgyógyász-neurológus pszichiátriai érdeklődése és munkássága (Orv. Hetil., 1995); Birtalan Gy.: J. E. (Híres m. orvosok, Bp., 2000).

Jendrassik Jenő (Kapnikbánya, 1824. nov. 18. – Bp., 1891. márc. 3.) orvos, fiziológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1863., r. 1880.). Jendrassik Ernő apja. 1847-ben a pesti egy.-en bölcsészdoktori, 1853-ban a bécsi orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. 1853–1854-ben Erdélyben katonaorvos, 1856-ban a bécsi élettani int.-ben munkatárs. 1857-től a kolozsvári Orvos-Sebészi Tanint.-ben az elméleti orvostan tanára. 1886–1891-ben a pesti orvosi karon az élettan ny. r. tanára, 1884–1885-ben az egy. rektora. Tervei szerint épült fel a pesti élettani int. Az élettanon kívül orvosi fizikával, az izomműködés elektromosságával foglalkozott. 1868-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja. – Fm.: Két új szemmérészeti mód (Pest, 1867); Dolgozatok a m. kir. tudományegyetem élettani intézetéből (I–VI. rész, Bp., 1878–1887); Értekezések a myo-mechanika köréből (Bp., 1882); J. J. tanár hátrahagyott iratai (összeáll. Jend­rassik E., Bp., 1891) – Irod.: Klug N.: Emlékbeszéd J. J. r. tagról (MTA Emlékbeszédek, 1892); Varga L.: J. J. (Orv. Hetil., 1964, 40. sz.); Szállási Á.: J. J. és a hazai kísérleti élettan kezdetei (Orv. Hetil., 1992).

Jendrassik Loránd (Alsó-Pakony, 1896. aug. 18. – Bp., 1970. júl. 19.) orvos, fiziológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1969). 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1918–1923-ban a bp.-i élettani int.-ben dolgozott. 1923–1925-ban Leidenben, 1925-ben Berlinben ösztöndíjas. 1925–1940-ben a pécsi I. sz. belklinikán tanársegéd, 1927-ben magántanár, 1936-ban c. rk. tanár. 1940–1945-ben a kolozsvári orvosi karon az ált. élettan ny. r. tanára. 1945–1950-ben beosztás nélküli ku­tató, 1950–1966-ban az ELTE Természettud. Karához tartozó ált. élettani int.-ben egy. tanár. 1929-ben egyik alapítója a M. Élettani Társ.-nak, amelynek 1930–1945-ben főtitkára. A kémiai és fizikai módszerek kutatásával, szabványosításukkal, fotometriával foglalkozott. Élet­tani kutatásai az idegingerület-átvevő mediá­torok szerepére, az ion-antagonizmus jelentőségére, a harántcsíkolt izomzat összehúzódásának mechanizmusára terjedtek ki. – Fm.: Az agyvelő fiziológiai hatóanyagairól (Bp., 1929); Kolloid változások sima izmokon ingeranyagok hatására (Tihany, 1931); Das Le Chateliersche Prinzip und die Gesetze der Störung dynamischer Gleichgewichte (Bp., 1956); Die ernsten chemischen Prozesse der Muskelkontraktion (Faiszt J.-fel, Bp., 1957) - Irod.: Soós J.: J. L. (Orv. Hetil., 1970, 36. sz.); Jobst K.: J. L.-emlékérem (Orv. Hetil., 1985).

Jeney Endre (Radnót, 1891. aug. 26. – Debrecen, 1970. aug. 10.) orvos, kórboncnok, higiénikus, mikrobiológus, egy. tanár, az orvos­tud. doktora (1952). Kossuth-díjas (1963). 1914-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1914–1919-ben uo. az élet- és kórvegytani int.-ben tanársegéd. 1919–1920-ban katonaorvos, a járványkórház higiénikusa. 1921–1934-ben a szegedi ált. kór- és gyógytani int.-ben kutató és előadó. 1922-ben Berlinben, 1923-ban a Rockefeller-Intézetben, 1923–1924-ben a Columbia (USA) és a Harvard egy.-en kutatott, 1925-ben a párizsi Pasteur Intézetben, 1926–1928-ban Angliában és Dániában dolgozott. 1925-ben Szegeden a baktérium tárgykörből egy. magántanár, 1928–1934-ben uo. egy. ny. r. tanár. 1934–1963-ban a debreceni orvosi karon a közegészségtan és a gyógyszertan ny. r. tanára, intézeti igazgató, az Orsz. Közeü. Int. debreceni állomásának igazgatója, 1945-től a Debrecenben szervezett Mikrobiol. Int. igazgatója. A M. Higiénikusok Társ.-nak elnöke (1966–1970). Több hazai és külföldi fo­lyóirat szerk. biz. tagja, a Hygiena c. szaklap főszerkesztője (1948–1966). Elsősorban bakteriológiával, környezetvédelemmel, településhigiéniával, növényi eredetű festőanyagokkal, farmakológiával foglalkozott. Kimutatta májkivonat hatását a vörösvértest-képződésre. – Fm.: A hygiéne tankönyve (Bakács T.-ral., Bp., 1960); Bakteriológia (egy. jegyz., Debrecen, 1960); Alkalmazott bakteriológia és elméleti alapjai (Váczi L.-sal., Bp., 1966) – Irod.: Mórik J.: J. E. (Egészségtud., 1970, 4. sz.); J. E. (Hidrológiai Közl., 1971, 5. sz.); Jeney A.: J. E. (Debrecen, 1998).

Jeszenszky János, nagyjeszeni, Jesse­nius János (Breslau, Boroszló, ma Broclaw, Lengyelo., 1566. dec. 27 – Prága, 1621. jún. 11.) orvos, természettudós, egy. tanár. A wittenbergi (1583), a lipcsei (1584), a római (1586 k.), majd a padovai egy.-en (1588-tól) tanult, ahol 1591-ben orvosi oklevelet szerzett. Előbb Bres­lauban gyakorló orvos, majd 1593-tól Drezdában a szász választófejedelem udvari orvosa. Közben 1594-től a wittenbergi egy.-en a sebészet és az anatómia r. tanára. Nevéhez fűződik az első nyilvános boncolás Wittenbergben. 1597-ben az egy. rektora, 1600–1601-ben az orvostud. kar dékánja. 1600-ban Prágában végez nyilvános boncolást az orvosi karon. Anatómusként elért sikerei mellett őt tekintik a német egyetemeken a racionális sebészet megteremtőjének. 1602-ben Prágába költözik, de 1617-ig nem tanít az egy.-en., bár a professzorokkal szoros kapcsolatot tart fenn. 1609-ben II. Mátyás udvari orvosa, és így éveken át Bécsben is él. Közben (1614-–1617-ben) megfordul Baselben és Tübingenben, és jár Itáliában. 1617-ben Tyho Brahe csillagász barátja javaslatára végleg Prágába költözik, ahol 1617–1918-ban az egyetem rektora. A cseh protestánsokkal fenntartott szoros kapcsolatai miatt előbb börtönbe vetették, majd 1621-ben Prága főterén kegyetlen módon kivégezték. – Fm.: De peste assertatio (Wittenberg, 1597); Anatomiae Pragae anno MDC (Wittenberg, 1601); Institutiones Chirur­gicae (Wittenberg, 1601, németül: Nürnberg, 1674); Adversus pestem consilium (Giessen, 1614); De sanguine, vena secta, dimissio iudi­cium (Prága, 1618). – Irod.: Král, J.: Jessenius filozof (Česká mysl, 1921); Pick, Fr.: Johannes Jessenius de Magna Jessen (Lipcse, 1926); Bokesová-Uherová, M.: Ján Jessenius (Pozsony, 1966); Ruttkay J.: J. (Jessenius) J. és kora 1566-1621 (Bp., 1971); Bolyki J.: Kepler magyar barátai (Él. és Tud., 1992).

Joachim Vilmos (Pozsony, 1811. – Pest, 1858. szept. 17.) orvos katonaorvos, balneológus. 1838-ban Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. 1838-tól császári katonaorvos, 1840-től Sárváron gyakorló orvos, 1842-től Vas vármegye tiszti főorvosa, 1853-tól Pesten fürdőorvos. Írásai az Orvosi Tárban, német nyelvű szaklapokban jelentek meg. Fm.: De scientiis propaedeuticis in pra­xim medica (Buda, 1839) – Der Gesundheits­freund der menschlichen Seele... (Stuttgart, 1842); Törvénykezési orvostan rövid vázlatokban, orvosok és jogászok számára (Pest, 1854); Zur Diagnostik und Therapie der Abscesse (Wetzlar, 1856).

Johan Béla (Pécs, 1889. szept. 6. – Bp., 1983. ápr. 11.) orvos, patológus, mikrobiológus, államtitkár. 1912-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1912-től uo. az I. sz. anatómiai int.-ben gyakornok, 1914-ben tanársegéd, 1919-ben magántanár, 1924-ben adjunktus, 1927-ben rk. tanár. Az I. vh. alatt a hadsereg részére szállított kolera- és tífusz-vakcina előállítását irányította. 1919-ben – egy. állása megtartásával –a Szent István Kórház kórboncnok főorvosa. 1922–1925-ben Rockefeller-ösztöndíjas az USA-ban, majd két évet eltöltve Európa több városában tanulmányozta az oltóanyagok termelését, a közegészségügy intézményeit, laboratóriumi rendszereit. 1924-ben megszervezte a Phylaxia Szérumtermelő Intézetben a humán oltóanyaggyártó részleget. Elképzelései szerint épült fel az Orsz. Közeü.-i Int., amelynek 1925-ben igazgatója lett. Vezetése alatt megszervezték a falusi eü. szolgálatot (zöldkeresztes védőnők), az ún. mintajárásokban kidolgozták az egészségvédelmi munka (Zöldkeresztes Munka) egységes állami rendszerét. Gyógyul a magyar falu c. munkájában összegezte e munkát. 1935–1944-ben a Bel­ügymin. államtitkára, referenciakörébe tartozott az egészségügy és az orvosi ellátás területe. Irányításával 1936-ban államosították a tisztiorvosi, 1940-ben a községi körorvosi hálózatot. Újjászervezte az Orsz. Közeü.-i Tanácsot, jogszabályban rögzítette az orvosi állások betöltésének szakmai elveit. 1945-ben megalapozatlan támadások érték, 1945–1948-ban a ipari mikrobiológia területén működött, a Phylaxia Gyár­ban irányításával került forgalomba az első m. penicillin-készítmény, a Fungin (1947). 1948 után a Gyógyszeripari Kut. Int. antibiotikum-laboratóriumát vezette, majd a Chinoin, később ismét a Phylaxia Gyárban irányította az antibiotikumok előállítását. 1962-től a Kőbányai Gyógy­szergyárban a B12-vitamin termelésével és takarmányozási célú előállításával foglalkozott. Több találmányát szabadalmaztatták. Számos hazai és külföldi társaságnak r. és tb. tagja. 1974-ben Manninger-, 1982-ben Baló Zoltán-emlékérmet kapott. – Fm.: Kórboncolási technika (Entz B.-val, I–II. köt., Bp., 1918, 2. kiad. 1923); A bakteriologia és serologia (Bp., 1924); A M. Kir. Orsz. Közegészségügyi Intézet (Bp., 1927, németül is); A falusi közegészségügyi munkáról (Bp., 1937); A racionális egészségpolitika alapelvei (Bp., 1939); Közegészségtan és járványtan (Szeged, 1942) – Irod.: Alföldy Z.: J. B. (M. Tud., 1984, 1. sz.); Alföldy Z.: J. B. (Orv. Hetil., 1983, 23. sz.); Birtalan Gy.: Adatok a két világháború között Magyarországon szervezett egészségvédelmi munkáról, különös tekintettel az Országos Közegészségügyi Intézet tevékenységére (Orvostört. Közlem., 1979).

Jóna Gábor (Hajdúnánás, 1920. márc. 12. – Debrecen, 1968. febr. 23.), orvos, röntgenológus. Oklevelét 1945-ben a debreceni egy.-en szerezte meg. 1945–1949-ben a debreceni I. sz. sebészeti klinika rtg. int.-ében dolgozott. Honvédorvos a Néphadsereg debreceni Helyőrség Kórházában, majd Bp.-en a Repülő Orvosi Int.-ben repülőorvos és röntgenológus. 1956–1963-ban a debreceni orvosi egy. II. sz. sebészeti klinikájának rtg. int.-ét vezette, 1963–1968-ban a radiológiai klinika docense. Kutató és gyakorlati munkássága a röntgenológiának szinte minden területét felölelte. – Irod.: Végh J.: J. G. (M. Radiol., 1969. 2. sz.).

Joó Ferenc (Szöllős, 1508 – Greiswald, 1579. okt. 20.) orvos, gyógyszerész. A ferenceseknél tanult meg írni-olvasni, Bécsben gyógy­szerészsegéd lett. 1540-ben Wittenbergben orvosdoktorrá avatták. 1543-ban Güstrow-ban patikát nyitott, egyben a város főorvosa lett. 1559-ben Greiswaldban egy. tanár, több alkalommal volt az egy. rektora. Bőrgyógyászattal is foglalkozott, számos írásában körüljárta a boszorkányság kérdéskörét. Tankönyveit majd minden egyetemen használták. – Irod.: Bencze J.: Franciscus Joel a XVI. sz. nagy magyar gyógyszerészorvosa (Gyógyszerészet, 1964, 10. sz.); Kapronczay K.: J. F. (Orv. Hetil., 1979, 40. sz.).

Joó István, bágyi (Kolozsvár, 1806. márc. 7. – Kolozsvár, 1881. dec. 8.) orvos, akadémiai tanár. 1833-ban Bécsben szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet, majd Kolozsváron gyakorló orvos. 1838-ban a kolozsvári Orvos-Sebészi Tanintézet botanika, 1850-től vegytan tanára. 1869-ben nyugalomba vonult. Írásai gazdasági lapokban jelentek meg. Fm.: Dissertatio inauguralis medica de lactatione infantum (Bécs, 1833).

Jordán Tamás, Kolozsvári Jordán (Kolozsvár, 1539 – Brünn, 1585. febr. 6.) orvos. Itáliában szerezte meg orvosi oklevelét, 1566-ban a török ellen harcoló seregben katonaorvos. 1570-ben Morvaország főorvosa. Elsőnek írta le a kiütéses tífuszt, pesti orvosként is működött. Már morva főorvosként írta le, hogy a szifilisz nemi érintkezés nélkül is terjed. Gyógyvizekkel is foglalkozott. – Fm.: De aquis medicatis in genere (Basel, 1575); Pestis phae­nomena... (Frankfurt, 1575); Morbus Bruno-Gallicus (Frankfurt, 1577); De aquis medicatis Moraviae (Frankfurt, 1586) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Görgényi G.: Kolozsvári J. T. az első magyar orvosbalneológus (Orv. Hetil., 1964, 24. sz.).

Jósa András (Nagyvárad, 1834. nov. 30. – Nyíregyháza, 1918. szept. 6.) orvos, régész. Előbb a magyaróvári gazdasági akadémiát végezte el, Nagycenken uradalmi tiszt. 1864-ben a bécsi orvosi karon orvosdoktori oklevelet szerzett, 1865-től Szabolcs vm.-ben működik. 1866-ban Nagykállón, 1884-ben Nyíregyházán Szabolcs vm. főorvosa. Jeles régész, fontos szerepe volt a nyíregyházi múzeum megalapításában, amelyet róla neveztek el, valamint a Tisza-vidék régészeti feltárásában. – Fm.: A Szabolcs megyei nyírség ősrégészeti leletei s lelőhelyeiről (M. Orvosok és Term. Vizsg. Munkálatai, XIV., Pest, 1870); Bronzkori halmazleletek (posztumusz kiadás, Nyíregyháza, 1965) – Irod.: Csallány D.: J. A. irodalmi munkássága (Bp. 1958); Ratkó F.: Emlékezés J. A.-ra (Or­vostört. Közlem., 1964, 33. sz.); Fazekas Á.: J. A. (Nyíregyháza, 1975); Fazekas A.: J. A., az orvos (Szab.-Szat. Szle, 1985); Korek J.: J. A., a régész (Múz. Közlem., 1984).

Jósa Gábor (Hajdúnánás, 1920. márc. 12. – Debrecen, 1968. febr. 23.) orvos, radiológus. Orvosi oklevelét 1945-ben a debreceni orvosi karon szerezte meg. 1945–1949-ben uo. az I. sz. sebészeti klinika röntgen-laboratóriumában dolgozott, 1949–1956-ban – mint hivatásos katonaorvos – a debreceni Helyőrségi Kórház, majd 1951–1956-ban a bp.-i Repülőorvosi Int. repülőorvosa és röntgenológusa. 1956–1963-ban a debreceni II. sz. sebészeti klinika röntgenosztályát vezette, 1963–1968-ban a debreceni radiológiai klinika tszv. docense. Elsősorban röntgen-diagnosztikával foglalkozott.– Irod.: J. G. (M. Radiol., 1969, 2. sz.).

Juba Adolf Gyula (Újvidék, 1864. jún. 22. – Bp., 1928. ápr. 10.) orvos, iskolaorvos, egészségtantanár. 1886-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Különböző iskolákban működött iskolaorvosként és egészségtanárként. 1910-ben az iskolaegészségügy magántanára. – Fm.: Az iskolai egészségügy reformja (Bp. 1896); Az iskolák építése és berendezése Németországban és Svájcban (Bp., 1898); A tüdővész és az iskola (Bp. 1899); Az erdei iskola (Bp., 1907); A középiskolai testnevelés reformja (Bp., 1908); Az iskolaorvosi intézmény Magyarországon (Bp., 1911) – Irod.: Kapronczay K.: J. A. (Orv. Hetil., 1978, 16. sz.).

Juba Adolf (Bp., 1909. ápr. 8. – Gyula, 1961. dec. 21.) orvos, ideg-elme szakorvos, az orvostud. kandidátusa (1954), doktora (1960). Juba Adolf Gyula orvos fia. 1934-ben a bp.-i orvosi karon szerzett orvosi oklevelet. 1934–1949-ben a bp.-i egy. ideg- és elme klinikáján tanársegéd. 1943-ban a szervi idegbajok, különös tekintettel az agykórszövettani elváltozásokra c. tárgykör magántanára. 1949-ben rövid ideig a kaposvári kórházban főorvos, majd haláláig Gyulán a Békés m.-i tanács kórházának az igazgatója, egyben az ideg-elme oszt. vezető fő­orvosa. Idegszövettannal, a látóidegpályák morfológiájával, az idegrendszer daganatos megbetegedéseivel, vírusos agyhártyagyulladással foglalkozott. – Irod.: Péterfai J.: J. A. (bibl.-val, Ideggyógy. Szle, 1963).

Juhász Jenő (Balatonboglár, 1927. máj. 23. – Bp., 1985. máj. 1.) orvos, patológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1966). 1952-ben végzett a BOTE-n. 1952–1969-ben uo. az I. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1969-től az OTKI kórbonctani és kórszövettani int. igazgatója, tszv. egy. tanár. 1972-től a M. Patol. Társ. főtitkára, 1976-tól a MOTESZ főtitkára. A gyomorrák kórbonctanával, csontbetegségek kóroktanával, kísérletes daganatkutatással foglalkozott. – Fm.: Tüdőtuberkulózis és tüdőrák (Baló J.-fel, Kendrey G.-val, in: A tuberkulózis kérdései, 1955); Gyógyszerek daganatkeltő hatásának kísérletes vizsgálata (Bp., 1964); Csontdaganatok (Bp., 1980) – Irod.: Virágh Sz.: J. J. (Orv. Hetil., 1985, 40. sz.).

Juhász Pál (Nagyenyed, 1916. febr. 4. – Bp., 1984. febr. 29.) orvos, pszichiáter, neurológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1940-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon, 1940–1944-ben katonaorvos, 1945-ben a debreceni ideg- és elmegyógyászati klinikán tanársegéd Sántha Kálmán mellett. 1946–1954-ben az MN Közp. Kórházának elmeosztályát vezette, majd ismét a debreceni elmeklinika adjunktusa, docense. 1964–1967-ben a DOTE elme- és ideggyógyászati klinika igazgatója, tszv. egy. tanár, 1964–1967-ben rektor. 1967-től a SOTE pszichiátriai klinika igazgatója, tszv. egy. tanár. 1940-ben az elsők között létesített EEG-laboratóriumot, 1945-ben epilepszia-központot. Nagy szerepe volt az MN Közp. Kórházában a korszerű neurológiai, pszichiátriai és idegsebészeti centrumok kialakításában. Epidemológiai kutatásai nemzetközi elismerést arattak. Megvalósította azt az elképzelését, hogy a pszichiátriai kezelés a beteg társadalmi helyzetének megtartására, illetve helyreállítására törekedjen. 1966-ben alapítója és haláláig elnöke volt a M. Pszichiátriai Társ-nak, főszerkesztője a M. Pszichiátriai Szemlének. –Fm.: Az orvos és a beteg kapcsolata (Bp., 1967, 2. bőv. kiad. 1976); A klinikai neurológia alapjai (Bp., 1969, 4. átdolg. kiad. 1982); Ideg- és elmegyógyászat (A gyakorló orvos en­ciklopediája, II. köt., 2. átdolg. bőv. kiad., Bp., 1977); Az epilepszia mindennapi klinikai problémái (Halász Péterrel, Bp., 1977); A iat­rogenia psychiatriai vonatkozásai (Iatrogen ártalmak, Bp., 1977); A deviancia és a pszichiátriai megbetegedések (Tanulmányok a társadalmi beilleszkedési zavarok köréből, Bp., 1980); Sclerosis multiplex (szerk., Bp., 1980); Az idegrendszer diagnosztikája (Belgyógyászati diagnosztika, 6. átdolg. kiad., Bp., 1983); Általános pszichiátria (Pethő Bertalannal, I–II. köt., Bp., 1983); – Irod.: Gerevich J.: Közelkép J. P.-ról (Alkohológia, 1984); Huszár I.: J. P. (M. Pszichol. Szle, 1984); Ozsváth K.: J. P. (Orv. Hetil., 1984, 24. sz.); Veér A.: J. P. halálának 10. évfordulójára (Psychiatria Hungarica, 1994).

Julesz Miklós (Kiskunfélegyháza, 1904. máj. 12. – Szeged 1972. okt. 18.) orvos, belgyógyász egy. tanár, az MTA lev. tagja (1967), Kossuth-díjas (1962). 1927-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1927-ben a bp.-i III. sz. belklinikán, 1927–1943-ban a bp.-i Zsidó Kórházban belgyógyász. 1943-ban az OTI pestújhelyi kórházában tüdőszakorvos. 1943-ban munkaszolgálatra hívták be, Buchewaldban raboskodott. 1945–1956-ban a bp.-i I. sz. belklinikán tanársegéd, adjunktus, 1947-ben magántanár, 1956–1958-ban a bp.-i II. sz. belklinika igazgatója, ny. r. tanár, 1958–1959-ben a szegedi II., 1959-től a I. sz. belklinika igazgatója, tszv. egy. tanár. Elsősorban klinikai endokrinológiával, vitaminkutatással, diabetológiával, szekunder Cushing-kórral, a Morgani-tünet­csoporttal foglalkozott. Róla nevezték el a serdülőkori bazofilizmus kórképét. Jeles kutatója volt a hirsutismusnak. Számos hazai és külföldi társaságnak volt tagja, 1967-ben a hallei Luther M. Egy. tiszteletbeli doktorává fogadta. – Fm.: A neuroendokrin betegségek kórtana és diagnosztikája (Holló I.-vel, Bp., 1957, németül 1961, oroszul 1963, 1967); Endokrin betegségek gyógyítása és elméleti alapjai (Kovács K.-nal, Bp., 1966); Steroids in Human Skin (társszerzőkkel, Bp., 1971) – Irod.: J. M. (MTA Orv. tud. Oszt. Közl., 1972, 1. sz.); Flerkó B.: J. M. (M. Tud., 1972, 1. sz.); Kaiser, W.: J. M. (Wissenschaftliche Zeitschr. d. Martin Luther Universität Halle – Wittenberg, 1973); Szon­tagh F.: J. M. (SZOTE Évkönyv, Szeged, 1978).

Jurányi Lajos (Nyíregyháza, 1817. aug. 25. – Abbázia, 1897. febr. 27.) orvos, botanikus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1871., r. 1882). 1862-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1861-től tanársegéd a botanikai tanszéken. 1863–1866-ban egy. ösztöndíjjal Bécsben és Jénában növénysejttani és szövettani kutatásokat végzett. 1866-ban ny. r. tanár, 1870-ben a növénytan ny. r. tanára a pesti egy.-en. A korszerű növénytani kutatás megteremtője Mo.-on, a pesti Botanikus kert első rendszerezője. A harasztok mikro- és makrospórái­nak a fejlődésére, a moszatok ivaros szaporodására vonatozó kutatásai úttörő jelentőségűek. – Fm.: A Ceretozamia hímsejtjeinek kifejlődés- és alaktanáról (Pest, 1870); Az Oedogo­nium diplandrum s a’ nemzési folyamat e moszatnál (Pest, 1871); A Salvinia natans Hoffm. spóráinak kifejlődéséről (Bp., 1873, németül is) – Irod.: Mágóczy-Dietz S.: J. L. élete és munkássága (Term. tud. Közl., 1901); Rapaich R.: A magyar biológia története (Bp., 1953); Maróti M.: A növénysejt és élettan első magyar kutatója (Botan. Közlem., 1958).

Juvancz Iréneusz (Bp., 1910. nov. 14. – Bp., 1982. júl. 22.) orvos, biometrikus, az orvos­tud. kandidátusa (1960). 1935-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1935–1949-ben a bp.-i II. sz. belklinika belgyógyásza, 1949–1953-ban a Népjóléti, majd az Eü.-i Min. statisztikai oszt. vezetője. 1953-tól az MTA Matem. Kut. Int. orvosi csoportja és a BOTE biometriai csoportja vezetője. Az orvosi biometria kidolgozója. – Fm.: Indextulajdonságok szerepe az orvosi és biológiai kutatásokban (Bp., 1965); A matematikai statisztika orvosi-biológiai alkalmazásának néhány problémájáról (Lipták P.-lal, Bp., 1953); Általános orvosi biometria (Csukás Andrásnéval, Bp., 1977); Részletes orvosi biometria (Palcsy A.-sal, Bp., 1977); Orvosi biometria (Palcsy A.-sal, Bp., 1982) – Irod.: J. I. (Orv. Hetil., 1982, 41. sz.).