Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

H

H

Haberern Jonathan Pál (Szarvas, 1855. nov. 30. – Bp., 1936. jan. 5.) orvos, urológus, egy. tanár. 1879-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1879–1882-ben a hallei és a bécsi sebészeti klinikán urológus, 1882–1887-ben a bp.-i egy. sebészeti klinikáján működött. 1888–1927-ben a Rókus Kórház főorvosa. 1892-ben magán-, 1923-ban c. rk. tanár a csont- és ízületi bántalmak sebészete c. tárgykörből. Az I. vh. idején katonaorvos, 1922-ben a M. Sebésztársaság egyik alapítója, első elnöke. Urológiai sebészettel, csont- és ízületi sebészettel foglalkozott. – Fm.: Megjegyzések a lágyéksérveknek Kocher-féle gyökeres műtétéhez (Bp., 1898); Amputatiók Schleich-féle in­filtratiós anaesthesiával (Bp., 1899); A nyak echinococcusainak ismeretéhez (Bp., 1905); A prostata hypertrophia operatív kezelésének újabb módszerei (Bp., 1905); A prostata ép és kóros physiologiája (Bp., 1909) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp. 1936); Balogh J.: A befecskendezéses kezelés kezdetei Magyarországon (Orvostört. Közlem., 1980).

Haberle Károly Konstantin Keresztély (Erfurt, 1764. febr. 11. – Pest, 1832. júl. 1.) orvos, botanikus, egy. tanár. Erfurtban bölcseletet tanult, Freiburgban elvégezte a bányászati főiskolát. 1805-ben Erfurtban bölcsészdoktor lett. 1806–1812-ben Weimarban a helyi levéltár munkatársa. 1812-ben Brünnbe, majd Bécsbe menekült. 1813-ban Pesten telepedett le, az egy. növénytár munkatársa lett. 1817-től a botanika ny. r. tanára, de 1821-ben orvosi oklevelet is szerzett. Az egy. füvészkert megalapítója és igazgatója. A botanika oktatásánál De Can­dolle természetes rendszerét vezette be Linnéé helyett. A m. flóra történetével, ásványtannal, mineralógiával, földrajzi és csillagászati megfigyelésekkel is foglalkozott. Elsősorban oktató volt, munkái részint kéziratban maradtak fenn. Gyilkosság áldozata lett. – Fm.: Beiträge zu einer allgemeinen Einleitung in das Studium der Mineralogie... (Weimar, 1805); Beschrei­bung einer Sammlung von Crystallmodellen (Weimar, 1805); Das Mineralreich... (I–II. köt., Erfurt, 1806-1807); Beobachtungen über das Enstehen der Shpaeria lagenaria Pers.... (Erfurt, 1806); Neues geocentrisches Planetari­um... (Weimar, 1811); Succincta rei herbariae Hungariae et Transsylvaniae historia (Buda, 1830) – Irod.: Abonyi L.: Az egyetem pallosa (regény, Bp., 1859); Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Gombocz Z.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1877–1935 (Bp. 1936); Kapronczay K.: H. K. (Orv. Hetil., 1982, 31. sz.).

Haffner Mihály (Pest, 1755. – Pest, 1806. jan. 30) orvos, kórházalapító-igazgató. 1780-ban Bécsben szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. A Szent Rókus Kórház építésének szakmai irányítója, 1798. május 4-től első igazgatója haláláig. – Fm.: Egy alkalmatos betegek ispotályának felállítására, berendezésére és tartására tett javaslat (Pest, 1793) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Hager Mihály (Nagyszeben, 1795. – Bécs, 1866. nov. 24.) orvos, katonaorvos, egy. tanár. 1822-ben Bécsben szerzett orvosi oklevelet, 1825-től a Josephinum Katonaorvosi Akadémia tanára. – Fm.: Über die Erhaltung der Augen... und den Augengläser (Bécs, 1822); Die chi­rurgischen Operationen (Bécs, 1831); Die Brü­che und Vorfälle beschrieben und durch Bei­spiele erläutert (Bécs, 1834, 1850); Die Ent­zündungen und Eiterungen am mensch­lichen Körper... (I–II. köt., Bécs, 1836); Die Wunde Rissan... (I–II. köt., Bécs, 1837); Die Geschwülste (I–II. köt., Bécs, 1842); Die allg. Pathologie und Therapie in Übereinstim­mung abgehandelt… (Bécs, 1843); Die trenden Körper im Menschen beschreiben am menschlichen Körper... (I–II. köt., Bécs, 1846); Die Anzeigen zu Amputationen, Exartikula­tionen, Resectionen und Trepanationen... (Bécs, 1848) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Hain János, Johannes Patersonius (?, 1615 – Eperjes, 1975) orvos, természettudós. Porosz katonaorvos, aki Lengyelországból érkezett Mo.-ra, Lőcsén és Eperjesen működött, a Thököly és a Teleki család orvosa. Visszatérve hazájába a lipcsei Academia Naturae Curioso­rum: Miscellanea c. folyóiratban 1671-ben mo.-i betegségekről, ásványokról, őslényekről írt. Az utóbbi alapján Cuvier arra következtetett, hogy a barlangi medve maradványainak félremagyarázásából született a sárkányok le­gendája. – Fm.: De experimentis microscopi­cis... (Miscellanea, 1670); De draconibus Car­pathicis (Miscellanea, 1672) – Irod.: Tasnádi Kubacska A.: Nagy magyar természettudósok (Bp., 1958).

Hainiss Elemér (Bp., 1890. júl. 1. – Bp., 1974. júl. 7.) gyermekgyógyász, egy. tanár. Hai­niss Géza fia. 1913-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Az I. vh. idején katona és hadifogoly. 1921–1930-ban a szegedi gyermekgyógyászati klinika munkatársa, 1922-ben egy. magántanár, 1924-től uo. a gyermekgyógyászat ny. r. tanára. 1930–1946-ban a bp.-i I. sz. gyermekklinika igazgatója, 1946-tól ren­delőint. kisegítő orvos. Az 1930-as években több nyugat-európai tanulmányutat tett. Csecsemőkori sorvadásokkal és járványtannal foglalkozott. – Fm.: Csecsemő- és gyermekorvoslásnál használatos gyógyszeradagok és gyógytáplálékok (Szeged, 1922); A csecsemőkori táplálkozási zavarok pathológiája és therápiája (Bp., 1959) – Irod.: H. E. (Szegedi Egy. Almanach, 1921–1970, Szeged, 1971).

Hainiss Géza (Bp., 1857. aug. 27. – Bp., 1926. jún. 23.) gyógyszerész, gyermekorvos. Hainiss Elemér apja. 1878-ban gyógyszerészi, 1885-ben orvosi oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1886–1907-ben a Közp. Védhimlő Int. munkatársa, 1896-ban magántanár, 1907–1926-ban a Szt. István Kórház gyermekgyógyá­szati főorvosa. Gyermekgyógyászattal és balneológiával foglalkozott. – Fm.: A védhimlő­oltás (vaccinatio) kézikönyve (Bp., 1895) – Irod.: Horváth J.: Ő is gyógyszerész volt (M. Gyógyszerész Ért. 1937, 5. sz.).

Hainiss József (Trencsény, 1827. márc. 18. – Hódmezővásárhely, 1901) orvos, katonaorvos. Papi pályára készült, de 1848-ban kilépett a papi rendből, a szabadságharc alatt honvéd. A szabadságharc bukása után beiratkozott a pesti orvosi karra, és 1855-ben orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett. 1855–1857-ben id. Bókay János segédorvosa a pesti Szegénygyermek Kórházban, 1857-től Hódmezővásárhely főorvosa, 1867-től járási főorvos, 1872-től királyi törvényszéki és katonaorvos, Deák-párti politikus, a Magyar Vöröskereszt helyi alapítója (1881). Írásai a Gyógyá­szatban és helyi lapokban jelentek meg. – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Haiszler György (Csepreg, 1761 – Veszp­rém, 1841) orvos, megyei tiszti főorvos. Felszentelt papként kilépett a papi rendből, 1791-ben orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett Bécsben, majd Sopron vármegye főorvosa, Szily János szombathelyi püspök háziorvosa. – Fm.: Rövid vetélkedés. Mi jobb a természetes vagy a mesterséges himlőzés? (Pozsony, 1791); A hosszas nyavalyákról (Veszprém, 1792); A főbb hideglelésről, a pestisről és a hideglelős kiütésekről (Veszprém, 1801); Rövid oktatás a choleráról (Veszprém, 1831)? A gyermekkor és nőnem nyavalyáiról (Veszprém, 1837) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Haits Géza (Bp., 1936. okt. 30. – Bp., 1980. máj. 17.) orvos, neurológus, pszichiáter, az orvostud. kandidátusa (1970). 1962-ben szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-n. 1962-től a bp.-i pszichiátriai klinika munkatársa, 1964-től tanársegéd, 1968-tól a klinika pszichofar­makológiai kutatólaboratóriumának a vezetője, számos új gyógyszer kipróbálója, az ETT megbízásából törzskönyvezője. 1968–1971-ben az SZTK ideggyógyász főorvosa, 1972–1973-ban a bp.-i V. ker. Ideggondozó igazgató-főorvosa. 1973-tól a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai osztályának a vezetője. 1966-ban neurológiai, 1968-ban idegkórtani szakorvos. 1971-ben anesz­teziológus szakorvos. Részt vett az egy. oktatásban, 1971-től speciálkollégiumokat tartott pszichofarmakológiából. 1976-tól szakfelügyelő főorvos Bp.-en. Kutatási területe az időskori involúciós depresszió és az időskori dementia pszichofarmakológiája volt. – Fm.: Az endogén psychosisok kimenetelének változása az elmúlt 30 év alatt (Varga E.-vel, MTA Orvosi Tud. Oszt. Közlem., 1967); Időskori depressziós kórképek differential-diagnózisának és therapiájának egyes szempontjai (Bp., 1970).

Haitsch Emil (Aszód, 1897. máj. 22. – Bp., 1967. jún. 4.) orvos, pszichiáter. 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1923–1933-ban a bp.-i elmeklinikán, 1933–1940-ben Győrben ideggyógyász főorvos, 1940-től az Angyalföldi Elmegyógyint., illetve 1948-tól a Róbert Károly krt.-i Kórház főorvosa. 1944–1945-ben Újpesten partizán. Pszichoterápiával foglalkozott, kora egyik kiemelkedő pszichológusa volt. – Gyakorlati tapasztalatok a gyermekek léghurutjainál (Bp., 1906); Adatok a typus abdominalis harctéren észlelt klinikai képéhez és a védőoltás szerepéhez (Bp., 1916); A Deycke–Much-partigének alkalmazása tuberkulózis ellen (Bp., 1917) – Irod.: Földes M.: Virradat a város peremén (Bp., 1975); Kapronczay K.: A Róbert Károly krt. Kórház története (Bp., 1985).

Hajdú Gusztáv (Temesvár, 1911. ok. 13. – Debrecen, 1976. jún. 1.) állatorvos, egy. tanár. 1934-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét, 1936-ban doktori diplomáját a bp.-i Állatorv. Főiskolán. 1934–1939-ben a bp.-i Állatjárványtani Int.-ben dolgozott, 1939–1949-ben járási állatorvos Kisújszálláson. 1949-től a debreceni Állateü. Int. tud. oszt. vezetője, 1959-től igazgatója. 1957–1962-ben a DATE-en állatbonctant, élettant és egészségtan adott elő, 1961-től tszv. egy. tanár. Főleg állatjárványtannal, bonctannal foglalkozott. 1972-ben Hutÿra-emlékérmet ka­pott. – Fm.: Adatok a lótubrucellózis elterjedtségéhez hazánkban (Bp., 1936); Vizsgálatok a patkánybartonellosis kórtana köréből (Bp., 1937) – Irod.: Hengl R.: H. G. (M. Állat­orv. Lapja, 1976); Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991).

Hajdu Imre (Tura, 1906. jun. 18. – Bp., 1977. szept. 4.) orvos, radiológus. 1930-ban a szegedi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1930–1932-ben a bécsi és a lipcsei egy.-en dolgozott, 1932–1941-ben a bp.-i Zsidó Kórház radiológusa. 1941-ben a SZU-ba szökött, az önkéntes M. Zászlóalj katonája. 1945-től Bp.-en rendelőint. orvos, kórházi főorvos. 1945–1953-ban az általa alapított M. Röntgen-Szakcsoport titkára, 1951–1957-ben a röntgen-szakorvosképzés szervezője és továbbképző előadója. Elsősorban a csontok, valamint a gyo­mor- és a bél röntgen-diagnosztikájával foglalkozott. – Irod.: Kiss M.; H. I. (M. Radiol., 1978, 1. sz.); Zsebők Z.: H. I. (M. Radiol., 1978, 1. sz.).

Hajós Edit (Bp., 1889. júl. 14. – Rich­mond, Anglia, 1975. febr. 4.) orvos. 1915-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1912-ben férjhez ment Balázs Bélához, akitől később elvált. Az I. vh. idején katonaorvos, 1919. jan.-ban Moszkvába ment, ahol a Komintern angol nyelvű lapját szerkesztette. 1923-ban Bécsben és Olaszországban élt, 1924-től Berlinben a szovjet ker. kirendeltség munkatársa. 1926-tól ismét Moszkvában élt, de 1933-ban Párizsba, majd Angliába menekült. 1939-ig részt vett az angol komm. párt munkájában, majd orvosként működött. 1946-ban Mo.-ra látogatott, de 1949. évi látogatásakor letartóztatták, kémkedéssel vádolva bebörtönözték. 1956 nov.-ben Angliába menekült, ahol műfordítóként tevékenykedett. – Fm.: Seven Years Solitary (Edith Bone álnéven, London, 1957) – Irod.: Vezér Erzsébet: H. E. halálára (Élet és Irod., 1975. aug. 23.); Csima J.: Magyar orvosnő-forradalmár regényes élete (Nők Lapja, 1976. aug. 7.).

Halász Géza (Alsódabas, 1816. nov. 16. – Bp., 1888. aug. 22.) orvos, az MTA lev. tagja (1863). 1840-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1840–1873-ban Pest város egyik tisztiorvosa, az 1872–1873. évi nagy kolerajárvány leküzdésekor szerzett magának érdemeket. 1881–1884-ben függetlenségi párti képviselő. Járványos betegségekkel foglalkozott, főként a kolerával. 1882-től a M. Ált. Biztosító Társ. főorvosaként módszertani és statisztikai mutatókat dolgozott ki az életbiztosítási kérdések eldöntésére. – Fm.: Orvostudori értekezés a kopogtatás és hallgatódzásról (Pest 1841); A cholerajárvány Pesten az 1872. évben (Pest, 1873); A Budapesten uralgott járványos betegségek történelme (Bp., 1879) – Irod.: Megemlékezés H. Gy.-ről (MTA Almanach, 1889); Lax L., H. G. (Orv. Hetil., 1963, 20 sz.); Kerekes L.; In memoriam H. G. (Orvostört. Közlem., 1979).

Halász Stefánia (Tolna, 1914. márc. 15. – Bp., 1978. jan. 18.) gyermekorvos, az orvos­tud. kandidátusa (1970). 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1942-ben gyermek-, 1957-ben tüdő-, 1959-ben gyermek tüdő-szakorvosi képesítést nyert. 1938 után magánorvos, 1945–1946-ban a Nemzeti Segély munkatársa, 1946–1949-ben a bp.-i I. sz. gyer­mekklinika munkatársa, 1949–1951-ben Péter­fy S. u.-i Kórház gyermekosztályán adjunktus, 1951–1978-ban a Szabadság-hegyi Áll. Gyer­mekszanatórium főorvosa, 1957-től a Calmet­ta-védőnőképzés irányítója. Több hazai és külföldi szakmai társaság tagja. Gyermekkori gümőkórral és a BCG-védőoltás hatástanával fog­lalkozott. – Fm.: Csecsemő- és kisdedkori ismétlődő pneumóniák diagnosztikája és the­rápiája (Székely E.-vel., Bp., 1968) – Irod.: H. S. (Pulm. Hung., 1978, 2. sz.).

Hallenbach János, Gottfried, báró (Sel­mecbánya, 1659 – Selmecbánya, 1728. okt. 17.) orvos, az első magyarországi kamara igazgatója. 1685-ben Wittenbergben orvosi oklevelet szerzett, hazatérve neves orvos lett, 1686-ban báróságot kapott. 1703-ban csatlakozott II. Rákóczi Ferenchez, aki kinevezte az alsó-magyarorszá­gi kamara adminisztrátorává. Rákóczi F. egyik gazdasági tanácsadója, 1707-ben elnyomta a selmecbányai bányászok tiltakozó mozgalmát. 1708-ban – a császári csapatok elől – Lengyelországba menekült, 1711-ben hazatért. 1721-ben az evangélikus iskolák felügyelője. – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929).

Halmai János (Nyitra, 1903. márc. 3. – Bp., 1973. júl. 23.) gyógyszerész, gyógyszerésztörténész, gyógyszerészkémikus, egy. tanár, a gyógyszerészeti tud. kandidátusa (1956). 1920–1921-ben bonyhádi gyógyszerészgyakornok, 1925-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét, 1935-ben pedig a doktori képesítést a bp.-i orvosi karon. 1921–1927-ben különböző vidéki gyógyszertárakban dolgozott. 1927-től a bp.-i tudományegy. növénytani int.-nek a munkatársa. 1939-től az orvosi karhoz tartozó gyógyszerismereti int. munkatársa. 1943-ban a gyógyszerismeret magántanára, 1949-ben a növény- és drogismereti tanszék vezetője, ny. r. tanár. 1957-től tanszékét gyógynövény- és drogismereti tanszéknek nevezték el. 1966-ban az MGYT gyógyszerésztörténeti szakosztályának alapítója és elnöke, a gyógyszerészettörténet előadója 1963–1973-ban. Farmakológiával és gyógyszerésztörténelemmel foglalkozott. A dro­gok azonosítását, a hamisítások felismerését kutatta, szerepet játszott a gyógynövények szab­ványosításában. Részt vett – bizottsági elnökként – a Magyar Gyógyszerkönyv szerkesztésében. Kabay- (1956) és Weszprémi- (1966) díjas. – Fm.: A drog-önellátás kérdése (Pápa, 1942); Kossuth-csillag, rénuszrudacska. Gyógynövények, növények, drogok magyar népies és latin nevei (Bp., 1948); Farmakognozia (Novák I.-val., Bp., 1963) – Irod.: Verzárné Petri G.: H. J. (Acta. Pharm. Hung., 1973, 4. sz.); H. J. (Gyógyszerészet, 1973, 10. sz.); Zboray B.: H. J. egyetemi tanár irodalmi munkássága (Gyógy­szerészet, 1974); Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001).

Hamar Matild (Tordas, 1928. márc. 22. – Bp., 1976. febr. 6.) orvos, bőrgyógyász. 1952-ben szerezte meg orvosi oklevelét a DOTE orvosi karán. 1952–1957-ben az OKI bakteriológiai és vírusosztályán kutató, 1957–1970-ben a POTE bőrklinikáján adjunktus, 1971-től tud. főmunkatárs, a bp.-i Orsz. Bőr és Nemikórtani Int. munkatársa. Allergológiával foglalkozott. – Irod.: H. M. (Acta Derm. Hung., 1976, 3. sz.).

Hamary Dániel, Hamar (Tata, 1826. márc. 25. – Bp., 1892. febr. 21.) orvos, orvostá­bornok. Medikusként belépett 1848 nyarán a nemzetőrségbe, honvéd főhadnagyként és tüzérként harcolt, a komáromi vár védőinek egyike. 1854-ben a pesti orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. 1854–1870-ben Tatán gyakorló orvos. 1870-ben belépett a kir. m. honvédségbe, előbb ezredorvos, 1874-től főtörzsorvos, 1881-től vezér-törzsorvos. 1874-től Pesten élt. Szépirodalommal, felvilágosító irodalommal és orvostörténelemmel foglalkozott. – Fm.: Nem kell szerzetes rend (Pest, 1848); Orvosi vénytan (latinból ford.,, Pest, 1852); Tüskés dalok (versek, Győr, 1863); A szívbetegségek különös kór- és gyógytana (Komárom, 1865); Komáromi napok 1849-ben Klapka György honvédtábornok alatt (Pest, 1869); Soprontól Mehádiáig és vissza (Sopron, 1873); Apró életképek (Székesfehérvár, 1879) – Irod.: Patonay J.: Dr. H. D. (Új Forrás, 1976); Szállási Á.: H. D. (Orv. Hetil., 1992).

Hammerschmidt Ferdinánd Károly (Bécs, 1810-es évek – Brassó. 1869. nov. 14.) orvos, honvédorvos, Hammerschmidt Károly és József öccse. 1838-ban a pesti orvosi karon szerzett orvosdoktori oklevelet. 1838–1841-ben Szatmár vm. tb. főorvosa, 1841-től császári katonaorvos, Galíciában szolgált. 1848 júliusában belépett a hadorvosi karba, törzsorvosként az erdélyi hadszíntereken szolgált. 1849 augusztusában Törökországba menekült, Várnában és környékén polgári orvosként működött. 1867 nyarán hazatért, Brassóban magánorvosként működött. – Fm.: Orvostudori értekezés a vademberek állatias és testgyakorlati életéről (Buda, 1838) – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3–4. sz.).

Hammerschmidt József, Ali effendi (Bécs, 1799. febr. 1 – Pest, 1865.) orvos, honvéd- és török katonaorvos. 1819-ben a pesti orvosi karon szerzett seborvosi és szülészmesteri oklevelet, majd Árva megyében működött megyei sebészként, a himlőoltás területén szerzett hírnevet. 1849-ben belépett a honvédorvosi karba, hadnagy-alorvosként szolgált Guyon tartalékhadseregében. 1849 augusztusában török földre menekült, 1851-ben felvette az iszlám vallást. Anatóliában fivérével (H. Károllyal) együtt szolgált, a krími háború idején a Karaz várában működő tábori kórház egyik sebésze. A háború után Izmirben magánorvos. 1864-ben amnesztiával hazatért, Pesten magánorvosként működött. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3–4. sz.).

Hammerschmidt Károly, Abdullah effendi (Bécs, 1800. jan. 11. – Isztambul, 1874. aug. 30.) orvos, egy. tanár. Erdélyi származású, Bécsben bölcseletet tanult, 1824–1835-ben a Landwirtschaftliche Zeitung szerkesztője. 1831–1837-ben tanult, 1837-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon. Ezután az állattani tanszéken működött, egyben a bécsi Irgalmas Kórház sebész főorvosa. 1847. aug. 16-án a M. Orvosok és Természetvizsgálók soproni vándorgyűlésén az éterről és az altatásnál használatos eszközökről tartott előadást, amely az Évkönyvben nyomtatásban is megjelent. 1848 októberében megismerkedett Bem Józseffel, vele együtt menekült magyar földre. Mindvégig Bem seregében szolgált törzsorvosként, vele együtt menekült tovább Vidinbe. Fel­vette az iszlám vallást, és Abdullah néven polgári orvosi gyakorlatot folytatott. Előbb a damaszkuszi kórházban dolgozott, majd Guyon Richárd (Iszmail pasa) seregében részt vett a krími háborúban. 1856-tól az isztambuli Orvosi Akad. sebészettanára, Gaál Gusztáv halála után a belgyógyászat előadója, 1867-től az ásványtan és a zoológia professzora. 1870-ben az isztambuli Természettud. Múzeum alapítója, a Boszporusz vidékének geológiai és zoológiai leírója. Szakirodalmi tevékenységet török nyelven fejtett ki, számos tankönyvet írt. – Irod.: A. effendi (Orv. Hetil., 1874); Veress S. É: A magyar emigráció Keleten (Bp., 1878); Kapron­czay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3–4. sz.).

Hankó Zoltán (Kolozsvár, 1910. jan. 12. – Marosvásárhely, 1978. jún. 20.) gyógyszerész, egy. tanár. 1939-ben a bukaresti gyógyszerészi karon szerezte meg oklevelét, de 1941-ben Szegeden is oklevelet szerzett. 1941–1945-ben Kolozsvárott gyógyszerész, 1945-től a marosvásárhelyi orvosi kar gyógyszertárának vezetője, 1948-től a galenikai tanszék tszv. egy. tanára. A parenterális készítményeket kutatta, 1956-ban és 1965-ben a román gyógyszerkönyv egyik szerkesztője. – Fm.: Technika farmaceutical (Bukarest, 1969); Galenika (III. köt., Marosvásárhely, 1957).

Haranghy László (Debrecen, 1897. aug. 10. – Bp., 1975. dec. 8.) orvos, kór­boncnok, gerontológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1948). Orvosi oklevelét 1923-ban szerezte meg a debreceni orvosi karon. Az I. vh. idején katona volt. 1923-től a debreceni egy. kórbonctani int.-nek a munkatársa, 1933-ban magántanár, és 1938-ban rk. tanár a vér- és nyirokképző szervek kórbonctana tárgykörből a pécsi egy.-en. 1940–1952-ben a kolozsvári orvosi karon a kórbonctan ny. r. tanár. 1952-től a bp-i II. sz. kórbonctani int. igazgatója, ny. r. tanár. 1955–1957-ben az igazságügyi orvostani int. mb. igazgatója, 1963-tól a gerontológiai int. igazgatója. Több hazai és külföldi társaság r., l. és tb. tagja., jeles kórbonctani kutató. Széles körű munkássága kiterjedt az igazságügyi orvostan, a biológia, a kórbonctan és az orvostör­ténet különböző területeire. Felfedezte a bélbaktériumok porhyrinképző tulajdonságát, vizs­gálta a Balaton baktériumflóráját, a kagylóknak a víz öntisztuló képességében játszott szerepét. Tisztázta a kagylómérgezés okát, elsőként írta le lipoid granulomatosis néven a Hand-Schüller-Chris­tian megbetegedés csontelváltozás nélküli formáit. Foglalkozott a tuberkulózissal, a diftériával és az időskori megbetegedésekkel. A mo.-i gerontológiai kutatások úttörője. – Fm.: A daganatok keletkezésének korszerű elmélete (Bukarest, 1949, 1952); Az öregség az orvostudományban (Bp., 1953); A rák előtti állapotról általában (Bukarest, 1953); A gerontológia elméleti és klinikai kérdései (Bp., 1959); Általános kórbonctan (Bp., 1959); Részletes kórbonctan (I–II., köt., Bp., 1959–1960); Pa­thology of tuberculosis in old age (Sze­mennyei K.-val, Bp., 1974) – Irod.: Jellinek H.: Dr. H. L. (Orv. Hetil., 1976, 4. sz.); Beregi E.: H. L. (M .Tud., 1976, 6. sz.); Vértes L.: Dr. H. L. professzor, akadémikus életművéről (születése 100. évfordulójóra) (Orv. Hetil., 1998).

Harkányi István (Bp., 1912. jún. 30. – Bp., 1994. máj. 9.) orvos, sebész, aneszteziológus, az orvostud. kandidátusa (1974). 1937-ben végzett a sienai orvosi karon, 1959-ben elsőként lett Magyarországon aneszteziológus szakorvos. 1937–1938-ban az olaszországi gro­settói kórház sebésze, 1939–1940-ben Nagyká­tán orvos, 1940–1943-ban a kaposvári kórház sebész gyakornoka. 1943–1945-ben munkaszolgálatos, majd koncentrációs táborban fogoly. 1945–1947-ben a Margit, majd 1947–1948-ban a Madarász u.-i Kórház sebésze, 1948–1951-ben a baleseti, majd a III. sz. sebészeti klinika adjunktusa. 1952–1954-ben a sebészeti továbbképző klinika tanársegédje, 1954–1959-ben adjunktus, 1959–1969-ben docens, 1964–1967-ben a II. sz. női klinika docense, 1958-tól az aneszteziológus szakképzés vezetője. Elsőként foglalkozott klinikai anesz­teziológiával, elsőként alkalmazott a műtéti elő­készítésnél pszichofarmakonokat, elsőként dol­gozta ki a centrális izomrelaxánst és az intravénás narkotikumok kombinált alkalmazását, először használt császármetszés érzéstelenítéséhez dehidrobenzolperidolt. Kidolgozta a korszerű vércsoport-meghatározás új módszerét, a konzervált vérrel történő vérátömlesztés technikáját, megszervezte a vérellátó szolgálatot. Jelentős eredményei voltak a reanimáció-kutatás és a nyelőcső sebészi kérdéseinek vizsgálata területén. – Fm.: A vérátömlesztésről (Bp., 1951); A vérnyomásbetegségről (Bp., 1957); Az izom­relaxánsok gyógyszertana (Bp., 1960); Magyar aneszteziológiai bibliográfia 1945–1960 (Bp., 1961); A császármetszés érzéstelenítésének új módszertana (kand. dissz., Bp., 1970).

Hatvani István (Rimaszombat, 1718. nov. 21. – Debrecen, 1786. nov. 16.) matematikus, orvos, tanár. 1746-ban Baselben filozófiai, 1748-ban orvosdoktor lett (De aestimatione morborum ex facie c. disszertációja alapján). 1747-ben a debreceni ref. kollégium matematika-fizika szakos tanára, hazatérőben Utercht­ben, Heildelbergben, Magdeburgban és Lei­denben is megfordult. 1749-ben foglalta el debreceni állását. A matematika haszna a tudományban c. székfoglalója teljes képet nyújt szemléletéről. Először ő tanított Mo.-on kémiát, a fizikában Newton követőjének számított. A kísérletes fizika híve volt, számos találmány fűződik a nevéhez. Elektrosztatikai kísérletei miatt ördöngös hírében állt. A tanítás mellett orvosi gyakorlatot folytatott, a Bihar vm.-ei patikák felügyelője is volt. Külföldi kapcsolatai miatt Európa-szerte ismerték. Legendás alakját a szépirodalomban is megörökítették (Jókai M.: A magyar Faust, Arany J.: Hatvani, Schöpflin A.: H. professzor feltámadása stb.) – Fm.: Introductio ad principia phylosophiae... (Debrecen, 1757); Thermae Varadiensis examini phyisico et medico... (Bécs, 1777) – Irod.: Lócsy-Schmidt E.: H. I. élete és művei (Deb­recen, 1931); M. Zemplén J.: A m. fizika története a XVIII. században (Bp., 1964)

Hattyasi Lajos (Szeged, 1854. jún. 11. – Bp., 1921. dec. 30.) orvos, fogorvos. 1878-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1878-tól a bp.-i belklinikán, 1890-tól Árkö­vy József fogászati klinikáján működött. 1897-től az odontotechnika és fogászati metallurgia magántanára. A hazai protetika egyik megalapozója. – Fm. A fogászat tanítása Magyarországban (Bp., 1891); Dr. Árkövy fogászati klinikája (Bp., 1892); Fogászati Kalauz – Zahn­ärzlicher Wegweiser (Bp., 1894) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965); Salamon H.: H. L. emlékezete (Fogorv. Szle, 1922).

Hattyasy Dezső (Bp., 1901. jún. 15. – Szeged, 1997. aug. 6.) fogorvos, az orvostud. doktora (1952). Hattyasi Lajos fia. 1924-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1925–1947-ben a bp.-i egy. fogászati klinikáján tanársegéd, és közben az Orsz. Társadalombizt. Int. főorvosa. 1940-ben a konzerváló fogászat magántanára. 1947–1949-ben Bp.-en fogszakorvos, 1949–1951-ben a szegedi egy.-en az I. sz. fogászati klinika igazgatója, tszv. egy. tanár. 1967-ben nyugdíjba vonult, 1991-től emeritus professzor. 1970–1990-ben az ORFI tud. tanácsadója. 1956 őszén a grazi egy. vendégprofesszora. Elsősorban a fogazat kialakulásával kapcsolatos biológiai, illetve kísérletesen befolyásolt morfológiai elváltozásokat tanulmányozta. Jelentős eredményeket ért el a fogazat egyes betegségei, főként a káriesz és a parondosis fertőzéses megbetegedéseinek, szervezeti szövődményeinek a kutatása területén. Vizsgálta a fogazat embertani és néprajzi vonatkozásait, megjelenési formáit a népművészetben és a műalkotásokban. E témakörben 1956–1965-ben több tanulmányutat tett német állami ösztöndíjjal. A Korányi S. Társ. alapító tagja (1954), a M. Biol. Társ. (t. 1961) és számos más hazai és külföldi társ. tagja. A M. Fogorvosok Egyes. t. elnöke (1969). – Fm.: Untersuchungen über die Entwicklung des Schmelzes (Deutsche Zahn-, Mund- und Kieferheilkunde, 1937); Fogeredetű gócfertőzés kórisméje és gyógykezelése (Bánhegyi I.-vel, I–III. rész, Fogorv. Szle, 1944); Wurzelbehandlung und Herder­krankung (Leizig, 1946, 2. kiad.: 1955); A fogzománc posteruptiv változásáról (Fogorv. Szle, 1949); Unusually High Fluorine Values in Saliva of Subjects Free from Caries (Acta Medica, 1954); Vascular-type Resorption of Bone in Cases of Maxillary Osteodysplasia (Acta Morphologica, 1978); Änderungen der Ultrastruktur des fortwachsenden Schneide­zahnes der Ratte (Zeitschrift f. mikroskopisch-anatomische Forschungen, 1984) – Irod.: H. D. egyetemi tanár 80 éves (Fogorv. Szle, 1981).

Hauser Emma (Dunaföldvár, 1886. jún. 11. – Bp., 1945. jan. 10.) orvos. Rónai Mihály felesége. 1909-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban az egyik hadikórházban orvos, 1918–1920-ban az Erzsébet szegénykórház, majd az MABI orvosa, 1931-től főorvosa, Angyalföldön iskolaorvos és egészségtantanár. Számos írásában a nők egészségnevelését szorgalmazta, felvilágosító előadásokat tartott munkaakadémiákon. Budapest ostroma idején a nyilasok férjével és egyik fiával együtt kivégezték. –Irod.: H. E. (Orv. Hetil., 1948, 11. sz.).

Hausmann Ferenc (Horatitz, Cseho., 1811. nov. 9. – Bp., 1876. jún. 22.) orvos. 1835-ben Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét. Pesten telepedett le, 1841-től homeopata-or­vosként működött. Hahnemann követője volt. 1872-től a pesti orvosi karon az „elméleti ha­sonszenvészet” rk. tanára, a bp.-i ferencvárosi hasonszenvi kórház főorvosa. Fm.: Die Krankheitsursachen und Krankenheitsbedin­gungen (Leipzig, 1872) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Antall J.: Homeopathy and medi­cal education in Hungary (Orvostört. Köz­lem., 1969).

Havas Adolf, Hamburger (1881) (Szen­tál, 1854. febr. 14. – Bp., 1917. dec. 5.) orvos, bőrgyógyász. 1879-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1879–1881-ben a kórbonctani tanszéken tanársegéd, 1882-ben franciaországi ösztöndíjasként bőrszövettani vizsgálatokat végzett. 1883–1898-ban a Poliklinika bőrgyógyásza, 1898–1910-ben a Rókus-, 1910–1917-ben az István Kórház bőrgyógyász-főorvosa. 1884-ben ma­gántanár, 1902-ben c. rk. tanár. Jeles bőrgyógyász, a prostitúció és a nemi betegségek kapcsolatának kutatója. Cikkei az Orv. Hetil.-ban jelentek meg (pl. A bőrfarkas, lupus vulgaris Hebrae kezelése; A bőrtakaró gümőkóros fekélyedéséről stb.). – Fm.: Szőrtelenítés Röntgen-sugarakkal (Bp., 1898); A dermatitis exfoliativa universalisról (Bp., 1899); Előzetes jelentés az Ehrlich-féle gyógyszerrel elért gyógyeredményekről (Bp., 1910) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).

Havas András (Debrecen, 1891. dec. 10. – Bp., 1954. aug. 17.) orvos, mikrobiológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1949), Kossuth-díjas (1950). 1914-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1914–1918-ban katonaorvos, 1919-ben a Rokkantkórház főorvosa. Az I vh. idején katonaorvos, majd a Tanácsköztár­saság idején végzett tevékenysége miatt 1919-ben emigrált. 1922–1927-ben Nagyváradon tbc-szakorvos, 1927–1945-ben a SZU-ban élt, a moszkvai kp.-i tbc-labor. kutatója. 1945 után visszatért Mo.-ra. 1947-től az OKI főigazgatója, 1954–1959-ben főigazgatója. Működése idején az jelentős fejlődésen ment keresztül, amelyet tud. kutatóint.-té szervezett át. A RES-sel, a Weltmann-reakcióval, a BCG-oltásokkal foglalkozott. Elsőként írta le a tünetmentes heveny hyperlymphocytosist. A tuberkulin-vizsgálato­kat és BCG-oltásokat irányította. – Fm.: A szovjet egészségügy és társadalombiztosítás háború utáni új ötéves terve (Bp., 1947); Néhány adat az országos BCG oltási akcióhoz (Népegészségügy, 1949); A hy­perlymphocytosis acuta asymptomatica (MTA Orvosi Tud. Oszt. Közlem., 1950); Az elsődleges tuberkulózis néhány kérdéséről (A tuberkulózis kérdései, 1953); Néhány adat a mo.-i BCG-védőoltások állásához (Népegészségügy, 1954) – Irod.: H. A. (Acta Microbiol., 1954, 1–2. sz.); Hahn G.: H. A. (Népegészségügy, 1954).

Haynal Imre, Vitéz Váradi (Beszterce, 1892. nov. 12. – Bp., 1979. febr. 3.) orvos, bel­gyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1945., r. 1946), Kossuth-díjas (1957). Apja is orvos volt, orvosi oklevelét 1915-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg. Az I. vh. idején katonaorvos, szolgált az orosz, az olasz és az albán fronton, az isonzói csatában megsérült. 1919–1920-ban a bp.-i I. sz. kórbonctani int.-ben dolgozott. 1920–1934-ben a III. sz. belklinika munkatársa. 1927-ben Bécsben, 1927–1928-ban a londoni radiológiai klinikán ösztöndíjas. 1931-ben a szív- és vérerek betegségeiből magántanár, 1938-ban rk. tanár, 1934–1940-ben a Szent László, 1940-ben a Rókus Kórház belgyógyász főorvosa. 1940–1945-ben a kolozsvári belklinika igazgatója, ny. r. tanár, 1944–1945-ben az orvosi kar dékánja. 1946–1958-ban a bp-i II. sz. belklinika igazgatója, tszv. egy. tanár. 1958-ban politikai okokból eltávolították a klinika éléről. Tudományos tevékenysége a medicina több területére kiterjedt, kezdetben keringési-patológiai kérdésekkel foglalkozott, vizsgálta a hajszálerek beidegződését, a máj- és tüdőkeringés regulációját. A szív és vérerek betegségei (Bp., 1938) c. könyve e terület alapvetése. Később a neuroendokrin regulációval, a hipotalamusz-hipofízis kölcsönhatás zavarainak klinikai vonatkozásaival foglalkozott, a diagnosztika és a terápia lehetőségeit kutatta a hy­pothyreosis syndroma és a vérképzés szabályozása területén. Ő vezette be Mo.-on az elektrokardiográfiás vizsgálatot. 1991-ben az ő nevét vette fel a Bp.-i Orvostovábbképző Egy. 1944-ben megtagadta a kolozsvári egy. kitelepítését Németországba, nyíltan kiállt a zsidók mellett, de az 1950-es években is szembeszállt a személyi kultusszal és a jogtiprásokkal. Számos hazai és külföldi társaság, akadémia és nemzetközi társ. tagja volt, 1943-ban Korányi Frigyes-emlékérmet kapott. – Fm.: A vérkeringési elégtelenség általános funktionalis pathologiája (in: Korányi Sándor emlékkv., Bp., 1936); Szív- és vérerek betegségei (Bp., 1938); Beitrag zur Frage der geographischen Verbreitung, Ätio­logie, Pathogenese und Symptomatologie des Morbus Banti (Kolozsvár, 1944); Paroxysmal tachycardia (Matsch J.-vel., Bp., 1968) – Irod.: Gráf F.; Dr. H. I. (Orv. Hetil., 1979, 38. sz.); Pálos L.: H. I. (M. Tud. 1979, 8-9. sz.); Ilyen volt H. I. (vál., összeáll.: Domahidy Miklós, Bern, 1989); Száz éve született dr. H. I. (Orvostört. Közlem., 1991–1992); Fehér J.: Száz éve született dr. H. I. (Orv Hetil., 1992); Szemere P.: Emlékezés dr. H. I. belgyógyász professzor születésének századik évfordulójára (M. Belorv. Arch., 1993).

Hámori Artúr (Újvidék, 1909. márc. 18. – Pécs, 1983. márc. 22.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1935-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1935–1937-ben a szegedi, 1937-től a pécsi belklinika munkatársa. 1940–1941-ben a bécsi belklinikán ösztöndíjas, 1945-től adjunktus, egyben a beldiagnosztikai gyakorlat előadója. 1950-ben megbízták a pécsi II. sz. belklinika megszervezésével, amelynek 1951–1979-ben igaz­gatója, tszv. egy. tanára volt. 1943-ban a vesebetegségek tárgyköréből magántanár, 1950-ben rk. tanár, 1953–1956-ban a POTE rektora. Kut. területe a vesemegbetegedések allergiás klinikopatológiája és kezelése. Komoly nemzetközi elismerést aratott a vesebetegek gondozása terén alkalmazott módszereivel. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki, mintegy 170 tud. közleménye jelent meg, több egye­temi jegyzet szerzője. 1966-ban megalapította a M. Immunológiai Társaságot, amelynek haláláig elnöke volt. – Fm.: Magas hőmérséklet hatása a légzés központi szabályozására (Bp., 1941); Az empyema chemotherapiája ultraseptyllel (Bp., 1943); A heveny diffus glomeruloneph­ritis keletkezése (Bp., 1946); Belgyógyászati diagnosztika (egy. jegyz., Szeged. 1950, Pécs, 1951); A pyelonephritis gyógyítása és megelőzése (Bp., 1962) – Irod.: Burger T.: H. A. (Orv. Hetil., 1983, 22. sz.); Dr. H. A. (Pécsi Orvostud. Egy. Ék., 1889–1992).

Hámori Dezső, Holczmann (Balassagyarmat, 1910. febr. 17. – Bp., 1982. dec. 12.) állatorvos, az állatorvostud. kandidátusa (1954), doktora (1965). 1933-ban állatorvos, 1935-ben állatorvosdoktori oklevelet szerzett a bp.-i Állatorv. Főiskolán. 1944-ben magántanár, 1979-ben c. egy. tanár. 1934–1939-ben több méntelep állatorvosa, 1939–1942-ben katonai állatorvos, 1942–1944-ben századosi rangban a Honvédség állateü.-i élettani osztálya pk.-a. 1944–1945-ben frontszolgálatos, 1944–1948-ban az új néphadsereg állatorvosa, 1947–1949-ben a Földműv. Min. lótenyésztési osztálya vezetője, 1950–1957-ben az Állattenyésztési Kutató Int. oszt. vez.-e, 1957–1965-ben több állami gazdaság főállatorvosa. 1965–1982-ben a MÉM Közp. Állateü.-i Dokumentációjának a vezetője. 1979-től c. egy. tanár. Lóbetegségek gyógyításával foglalkozott. A II. vh. után jelentős szerepe volt a méntenyészetek megszervezésében. Később takarmányozással, örökléstannal, kórtannal fog­lalkozott. Jelentős eredményei vannak a juh-, a szarvasmarha- és a sertésfajták örökléstani kutatásainak területén. – Fm.: A munkaképesség-vizsgálatok hazai rendszere és eredmé­nyei (Bp., 1954); Kóros elváltozások öröklődése háziállatokon (Bp., 1958); A szarvasmarha törpenövésének genetikája (Bp., 1959); Örök­lődéskórtani vizsgálatok szarvasmarha-, sertés- és juhállományokban (Bp., 1963); Háziállatok öröklődő alkati hibái és betegségei (Bp., 1974, angolul: Bp. – Amsterdam, 1983).

Hári Pál (Pest, 1869. aug. 29. – Bp., 1933. máj. 10.) orvos, biokémikus, egy. tanár. 1894-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1894-től az orvosi vegytani intézetben dolgozott, 1906-ban magántanár, 1915-ben az élet- és kórvegytan ny. rk. tanára, 1919-től ny. r. tanár. A vörösvértestek spektrofotometriás vizsgálata során fontos megállapításokat tett. Jelentősek az anyagcserével kapcsolatos vizsgálatai. Hazánkban a biokémiai kutatások megteremtője, iskolát teremtett. – Fm.: Vasfelszívódás a gyomorban és a duodenum­ban (Bp., 1899); Vizsgálatok a hőszabályozás élettanának köréből (Eger, 1908); Adatok a téli álmot alvó emlősök anyagforgalmához (Bp., 1909); A vértransfusio hatása az anyag- és energiaforgalomra (Eger, 1910); Az élet- és kórvegytan tankönyve (Bp., 1913) – Irod.: Aszódy Z.: H. P. (Orv. Hetil., 1959, 50. sz.); Székács J.: H. P. emléke (Orv. Hetil. 1983).

Hársing László (Bp., 1920. okt. 27. – Bp., 1995. ápr. 8.) orvos, belgyógyász, nefro­lógus, az orvostud. kandidátusa (1955), doktora (1969). 1944-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1944–1950-ben a bp.-i I. sz. belklinikán gyakornok, majd az élettani int.-ben adjunktus (1950–1957), docens (1958–1971), egy. tanár (1971–1974). A kórélettani int. igazgatója, tszv. egy. tanár (1974–1990). Vesepatológiával, a vese élettanával, az elektrolit háztartás kérdéseivel foglalkozott. Új elveket dolgozott ki a testnedvek térfogatának mérésére, szabályozására és vizsgálatára, eredménye­ket ért el az ischémiás veseelváltozások kutatása területén. 1982–1990-ben a M. Élettani Társ. elnöke. – Fm.: Kísérletes vizsgálatok a testnedvek térfogatának renalis szabályozásáról (Bp., 1954); Biológiai és élettani alapismeretek (Kiszely Gy.-gyel, Bp., 1958); A szív és keringés élettana. A légzés élettana (in: Az élettan tankönyve, Bp., 1965); Az ember élettana (Bp., 1965); Az intrarenalis keringés aktuális problémái (Bp., 1968).

Háy László (Jászberény, 1891. aug. 31. – Bp., 1975. jan. 27.) orvos, közgazdász, politikus, miniszter, az MTA tagja (lev. 1965., r. 1973.), Állami-díjas (1970). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Az I. vh. alatt katonaorvos, 1919-től a KMP tagja, a Vörös Hadsereg orvosa. 1920-ban Bécsbe emigrált, 1921-től Csehszlovákiában élt, a Kassai Munkás c. lapot szerkesztette (1920–1922). 1922–1929-ben Berlinben élt, az MKP munkatársa. 1929–1934-ben a SZU berlini külker. kirendeltségének munkatársa, 1934–1943-ban a SZU Külker. Népbiztosságán Moszkvában dolgozott. 1938-ban megszerezte a közgazdaság­tud. kandidátusi fokozatot. 1944–1945-ben a moszkvai Kossuth Rádió munkatársa, ill. vezetője. 1945–1946-ban a Magyar-Szovjet Külker. Társ. igazgatója, 1946–1948-ban az MNB elnöke, 1948–1949-ben kereskedelmi és szövetkezeti min. államtitkár, 1953–1954-ben bel- és külker. min. h., 1954–1956-ban külker. miniszter, 1956-ban ismét az MNB elnöke. 1957-től a Marx K. Közgazdaságtud. Egy. pol. gazd. tanára, 1957–1963-ban rektor, 1959-től az MSZMP KB tagja. – Fm.: Az újratermelési ciklus alakulása a második világháború után (Bp., 1959); A hidegháború gazdasági formái (Bp., 1964); A megváltozott világgazdaság (Bp., 1970) – Irod.: H. L. (Népszabadság, 1975. jan. 29.); Nyilas J.: H. L. (Közgazd. Szle, 1975, 3. sz.); Szabó K.: H. L. (M. Tudomány, 1975, 9. sz.).

Hedri Endre, 1919-ig Schossberger Her­man (Brebir, Bosznia, 1893. szept. 19. – Bp., 1962. nov. 11.) sebész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1958). 1916-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1916–1918-ban katonaorvos, 1919-től a Rókus Kórház sebésze, 1925–1927-ben Bécsben és Lipcsében működött. 1927-től az Uzsoki u.-i Kórház sebésze, 1933–1945-ben uo. főorvos. 1945–1949-ben a Baleseti Kórház igazgatója, 1947–1949-ben a II. sz. sebészeti klinika, 1949–1962-ben az I. sz. sebészeti klinika igazgatója. Traumatológiával, hasi sebészettel foglalkozott, a baleseti sebészet egyik hazai úttörője. – Fm.: A sebészi gümőkór terápiája (Bp., 1925); Hasi sérülések (Bp., 1933); A vastagbélsebészet problémáiról (Bp., 1949); Az osteosynthesisről (Bp., 1951); Részletes sebészet (társszerzőkkel, Bp., 1951); A végbélrák korszerű gyógyítása (Bp., 1959) – Irod.: Emlékkönyv... H. E. egyetemi tanárságának 10 éves évfordulójára (Bp., 1959); Rubányi P.: H. E. (M. Sebészet, 1962, 7. sz.)

Hedwig János (Brassó, 1730. dec. 8. – Lipcse, 1799. febr. 18.) orvos, botanikus, egy. tanár. 1759-ben Lipcsében avatták orvosdoktorrá, 1762-től Chemnitzben gyakorló orvos. Elsősorban botanikával, főleg a mohákkal foglalkozott. 1781-ben Lipcsébe költözött, 1786-tól az orvosi karon a botanika tanára, 1791-től a Tamás-iskola orvosa is. A mohák tanulmányozásával korszakot nyitott, 1794-ben felfedezte a mohák szaporodásának lényegét. A londoni, a stockholmi és más tudós társaságok tagja volt. Növénytani írásai német és angol szaklapokban jelentek meg. – Fm.: Vorläufige Anzeige meiner Beobachtungen von den wahren Geschlecht-stheilen der Moose... (Sammlungen zur Physik und Naturgeschichte, Leipzig, 1778); Theoria generationis de fructicationis plantarum cry­togamicarum Linnaei... (I–II. köt., Leipzig, 1798) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Hegedüs Lajos Viktor (Bp., 1901. aug. 25. – Bp., 1988. aug. 4.) gyógyszerész, gyógyszerésztörténész. 1927-ben szerzett a bp.-i orvosi karon gyógyszerészdoktori oklevelet. 1928–1945 között különböző helyeken gyógyszertár tulajdonos. A Népjóléti Min. eü.-i osztályának a vezetője (1945–1948), majd gyógyszertárvezető. 1952–1956-ban a HM gyógyszervény-ellenőr­zési osztálya vezetője. 1956–1960-ban gyógyszerész, 1960–1967-ben a SZOT TB Főig. eü.-i osztálya főelőadója. 1971–1988-ban a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltárhoz tartozó Ernyey József Gyógyszerésztört. Könyvtár ny. tud. munkatársa. Gyógyszerésztörténettel foglalkozott, ősi gyógymódokra irányuló vizsgálatokat végzett. Az MGYT gyógyszerésztörténész szakosztály szerv. titkára, a Gyógyszerészettörténeti Diárium szerkesztője (1962–1988). – Fm.: A hazai Marrobium-fa­jok vizsgálata (Bp., 1972) – Irod.: H. L. 80 éves (Gyógyszerészet, 1981).

Heinrich János Nepomuk, ómoraviczai (Pest, 1818 – Bp., 1888. febr. 9.) orvos, fürdőorvos. 1841-ben Bécsben szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. Bécsben és Pesten fürdőorvos. 1860-ban megvásárolta a budai Rácz-fürdőt. Tervei alapján építették át a Rácz, a margitszigeti, a baden-badeni, valamint a bécsi Römerbad fürdőket. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica ophthalmiatrica sistens quaedam de diagnosi cata­ractae (Bécs, 1841) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Heim Pál (Bp., 1875. nov. 30. – Bp., 1929. okt. 23.) orvos, gyermekgyógyász, egy. tanár. A bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét 1897-ben. 1897–1899-ben a gyermekklinikán, 1899–1901-ben a breslaui gyermekklinikán gyakornok, majd Lausanne-ban és a párizsi Pasteur Int.-ben végez kutatásokat.. 1901–1918-ban a bp.-i Irgalmas Kórház főorvosa, 1907-től a bp.-i egy.-en a gyermekkori betegségek szemiotikája c. tárgykör magántanára. 1918-ban a pozsonyi, majd a pécsi orvosi karon, 1929-től a bp.-i orvosi karon a gyermekgyógyászat ny. r. tanára. Gyermekgyógyászattal és gyermekvédelemmel foglalkozott, a „kékkeresztes” védőnői szolgálat megszervezője. A m. gyermekgyógyászat egyik legnagyobb alakja, nevét kórház viseli Bp.-en. Kutatási területe a csecsemők fiziológiája és patológiája, a csecsemők táplálkozási ártalmai, a koraszülöttek speciális gondozásának kérdései, a koraszülöttek folyadék- és ásványianyag-háztartási zavarai, a tuberculin-allergia volt. – Fm.: A leu­kocystis a gyermekkori pneumonia és diph­theria folyamán (Bp., 1901); Az anya által való szoptatásról és a tejelválasztás fokozásáról (Bp., 1901); A cyclikus albuminuriák a gyermekkorban (Bp., 1904); A tuberculinre­actio a vörhenyhez és a kanyaróhoz való vonatkozásban (Bp., 1908); Általános haema­tológia (Preisich K.-al., Bp., 1908); A paren­terális infectiók és a csecsemők táplálkozási zavarai (Bp., 1913); A csecsemők pneumo­niájáról (Bp., 1914); A dajka- és csecsemőotthonokról, a csecsemőkórházról Bp., 1916); A csecsemővédelem fontosságáról (Bp., 1920); A gyermek táplálása (Bp., 1926) – Irod.: H. P. (Bp., 1940).

Heimer Ödön (Alsódomború, 1904. jan. 3. – Bp., 1973. máj. 13.) orvos, baloldali politikus. 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. A Munka és a Társadalmi Szemle c. folyóirat rendszeres szerzője volt. 1929-ben magánrendelőt nyitott Letenyén és a Stefánia Szövetség orvosaként is tevékenykedett. 1936-ban két és fél évre ítélték illegális kommunista tevekénysége miatt, szabadulása után Biatorbágyon élt, de tevékenysége miatt távoznia kellett. A II. vh. alatt büntető századba sorozták, ahonnan átszökött a szovjet hadsereghez. 1945 után a Nemzeti Segély orvosa, 1952–1955-ben a TIT egészségügyi szakosztályának vezetője, 1955–1958-ban az OTKI belgyógyászati tanszékén tanársegéd. Jeles ismeretterjesztő, elsősorban az Élet és Tud. c. lapban publikált. – Irod.: Jahn Anna: Egy forradalmár orvos emlékezete (Eü. Dolg., 1973. jún. 1.); H. Ö. (Orv. Hetil., 1973, 21. sz.).

Heinczmann Ágoston, Heiztman, Sár­kány (Milano, 1817. febr. 8. – Zombor, 1900. febr. 17.) orvos, honvédorvos. Apja császári tiszt volt, így született olasz földön. Iskoláit Bécsben végezte, 1847-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1847–1848-ban Zágrábban fősebész és tb. táblabíró. 1848-ban Mo.-ra települt. 1848 júliusában belépett a honvéd­orvosi karba, ahol előbb egy lovasezrednél, majd a 3. zászlóaljnál csapatorvos, 1849 januárjától az aradi kórház fősebésze, törzsorvos. 1849. február 7-én nevét Sárkányra változtatta, e néven a pécsi kórház főorvosa lett. 1849 júliusában a pécsváradi kórház parancsnoka. Pécs­várad feladása után török földre menekült, Izmirben polgári orvos. 1850-ben Franciaországba távozott, 1851-ben ő köszöntötte francia föl­dön az Egyesült Államokba tartó Kossuth Lajost. 1852–1862-ben – felváltva – Franciaországban és Törökországban élt, a M. Nemzeti Igazgatóság nevében szervezte a török földön élő volt honvédeket. Schneider Antal letartóztatása után Torinóba menekült, belépett a Magyar Légióba, és főorvosként szolgált az olasz szabadságharcban. 1867-ben – amnesztiával – hazatért, Zomborban telepedett le, a helyi kórház sebész főorvosaként működött. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3-4. sz.).

Heitler Móric (Korompa, 1847. márc. 21. – Bécs, 1923. szept. 15.) orvos, nyelvész. 1871-ben a bécsi orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. Az Allgemeine Krankenhaus belgyógyásza, 1876-ban magántanár, 1898-ban c. rk. tanár. Szív- és keringési betegségekkel foglalkozott. 1882-től szerkesztette a Zentralblatt für die gesammte Therapie c. szakmai folyóiratot. Görög, latin, szankszkrit filológiával is foglalkozott, jeles műfordító. – Irod.: H. M. (Orv. Hetil., 1923, 39. sz.).

Hencz László (Szeged, 1902. febr. 21. – Budapest, 1975. aug. 26.), orvos, urológus, az orvostud. kandidátusa (1952). 1927-ben szerzett orvosi oklevelet a pécsi orvosi karon. 1943-ban magántanár. 1927–1929-ben a pécsi szülészeti nőgyógyászati klinika gyakornoka, majd a Szent István Kórház urológiai alorvosa 1929 és 1942 között, főorvosa 1942–1949-ben, az urológiai sebészeti osztály főorvosa 1942–1973-ban. A M. Urol. Társ. főtitkára (1959–1979). Nőgyógyászati és urológiai sebészettel foglalkozott, elsőként alkalmazta a róla elnevezett Hencz-féle varratokat a prosztatadagana­tok műtéti megoldására.

Henczel Manó, báró (Szeged, 1862. júl. 1. – Bp., 1918. nov. 28.) orvos. Orvosi oklevelét 1884-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg. 1884–1886-ban Bécsben, 1886–1891-ben Hei­delbergben sebész, 1889-ben uo. egy. magántanár. 1891-ben Bp.-en magángyógyint.-tet alapított, 1895-ben egy. magántanár, 1901-ben c. rk. tanár. 1905–1918-ban a Rókus Kórház főorvosa. A hasi sebészet egyik nemzetközileg elismert művelője, hazai viszonylatban iskolát teremtett. – Fm.: A féregnyúlványlob és annak sebészi kezelése (Bp., 1900) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); H. M. és kora (Arch. Chir., 1948, 3-4. sz.).

Henisch György (Bártfa, 1549. ápr. 24. – Augsburg, 1618. máj. 31.) orvos, tanár. Wittenbergben tanult, több iskolában ókori nyelveket, matematikát, logikát és retorikát tanított. 1576-ban Baselben orvosdoktorrá avatták, ott többször kari dékán. 1576-ban Augsburgban telepedett le, az ottani gimnázium tanára és igazgatója volt. Később az augsburgi városi könyvtár felügyelője lett, könyvjegyzéket adott ki. – Fm.: Enchiridion Medicum Medicamentorum tam simplicium quam compositorum (Basel, 1573); Bibliothecae... Augustunae... catalogus (Augs­burg, 1600). – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Herczeg Árpád (Debrecen, 1890. júl. 4. – Bp., 1957. okt. 4.) orvos, orvostörténész. 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban katonaorvos. 1918–1945-ben a bp.-i bőr- és nemikórtani klinika munkatársa, a szifilisz kórtanát kutatta. 1931-ben az orvostörténelem magántanára, 1924–1944-ben szerkesztette az Orv. Hetil. orvostörténeti rovatát, az orvostörténelem előadója, 1941–1944-ben főtitkára a M. Bőrgyógyászati Társ.-nak. Több hazai és külföldi társ. tagja, a krakkói egy. díszdoktora. (1948), 1945 után üzemorvos. A hazai orvostörténeti kutatás egyik legnagyobb alakja, a középkori járványokkal és a magyar–lengyel orvostörténeti kapcsolatokkal foglalkozott. – Fm.: J. Manardus Hafarzt in Ungarn und Ferrara (Janus, 1929); Manardus János (1462-1536) magyar udvari főorvos élete és művei (Bp., 1929) – Irod.: Kapronczay K.: Az orvostörténelem Magyarországon – Egy szaktudomány hőskora (Orvostört. Közlem., 1986).

Herczegh Miklós (Komárom, 1919. máj. 3. – Bp., 1976. okt. 19.) orvos, ortopéd sebész. 1943-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. A II. vh. idején katonaorvos. 1945–1956-ban a HM Közp. Kórházában trau­matológus főorvos. 1956-ban a koreai m. kórház traumatológus-ortopéd főorvosa. 1957–1976-ban a Heim Pál gyermekkórház főorvosa. – Fm.: A térdizület fedett lágyrészsérülései (Bp., 1961) – Irod.: Vízkelety T.: H. M. (M. Traumatológia, 1976, 4. sz.).

Herczeghy Mór 1843-ig Printz (Pest, 1815. aug. 19. – Bécs, 1884. dec. 23.) orvos, királyi udvari és katonaorvos. A pesti piaristáknál tanult, majd orvosi tanulmányokat Bécsben és Pesten végzett, 1842-ben szerzett orvosi oklevelet a pesti tudományegy.-en, sebészi- és szülészmesteri oklevelet is elnyert. 1843-tól a bécsi Közkórház orvosa, majd orvosi gyakorlatot folytatott Prágában, Berlinben, Hamburgban, Londonban, Dublinban és Edinburgh-ban. Kór­házakban, klinikákon működött, 1847-től ismét a bécsi Közkórház orvosa. 1848 márciusában és októberében részt vett a bécsi forradalomban és felkelésben, a Polgárőrség tagja. A felkelés bukása után Párizsba menekült, itt adta ki németül visszaemlékezéseit a magyar forradalomról és szabadságharcról. Az emigrációban Kossuth lelkes támogatója, 1856-tól Torinóban élt. 1859-ben a Piemont oldalán harcoló magyar légió orvosa, majd Garibaldi vezérkarának orvosa. A szicíliai partraszállásnál törzsorvos lett az olasz hadseregben. Leszerelése után Bolognában és Torinóban élt, a Savoyai királyi család orvosa. 1863-ban figyelemre méltó könyvet adott ki a női szervezetről. 1865 és 1868 között Pesten élt, a kiegyezés híve, a közegészségről vallott nézeteit nyomtatásban is megjelentette. 1868-ban tábornoki rangban a török hadseregben vállalt szolgálatot, az egyiptomi török hadsereg fősebésze, majd az isztambuli Közp. Katonakórház parancsnoka. 1876-ban a török-orosz háborúban súlyosan megsebesült, leszerelt, de a török udvartól élete végéig magas nyugdíjat kapott, Pesten és Bécsben élt. 1880-ban közel-keleti országokban tett körutat, bejárta Indiát is, útjáról könyvet adott ki. – Fm.: Teuer Wegführer durch das junge constitu­tionelle Öesterreich (Wien, 1848); Weder deutsch, noch russich sonder oesterreichisch (Wien, 1849); Das Bonbardement des Fürsten Windischgratz zu Prag (Wien, 1849); Me­moiren und Reisetagebuch eines ung. Artzes, mit besonderem Hinblick auf Oesterreich-Ungarn, wie es war und provisorich is (Wien, 1849); Ungarn und die Monarchie (Wien, 1865); La femme (Paris, 1864); Magyarország 1866-ban (Pest, 1866); Deák Ferenc, mint államférfi, mint szónok, mint honpolgár (Pest, 1867); Népies egészségtan. Tekintettel az egészségtani rendőrségre (Pest, 1868); Kelet és népei (Bp., 1880); A nő physikai és szellemi természete (Bp., 1883) – Irod.: Kapronczay K.: H. M. (Orv. Hetil., 2000).

Hermann András (Besztercebánya, 1693. febr. 28. – Pozsony, 1764. máj. 11.) orvos. Kezdetben gyógyszerészettel foglalkozott, majd 1719-ben Halléban orvosdoktori oklevelet szer­zett. Előbb Nógrád vármegye főorvosa, majd Csák Imre kalocsai érsek orvosa volt. 1723-tól Pozsony és Moson vármegye főorvosa. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de fluxus haemorrhoidalis provocatione (Halle, 1719) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Hermann Imre (Bp., 1889. nov. 13. – Bp., 1984. febr. 22.) orvos, pszichoanalitikus, idegorvos. 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban katonaorvos, különböző frontokon szolgált. 1919-től a bp.-i egy. lélektani laboratóriumában Révész Géza első asszisztense, 1919-től haláláig pszichoanalitikai magángyakorlatot folytatott. 1949–1957-ben a Bp. I. ker. Maros u.-i Ren­delőint. szakorvosa, majd főorvosa. 1945-ben a bp.-i egy.-en a lélekelemzés magántanára. 1919-től a Nemzetközi Pszichoanalitikai Társ. Tit­kára, 1936–1945-ben alelnöke, 1945–1946-ban elnöke. Kutatásai az ösztönvilágra, az érzéke­lésre és a gondolkodásra, a tehetségre és mód­szertani kérdésekre irányultak. Nevéhez fűző­dik a kapaszkodás elméletének kidolgozása. A tudományos felfedezés, a művészi alkotás ge­netikus előzményeinek vizsgálata során megalkotta a kongruens modellek fogalmát. A lelki jelenségeket a kontinuitásba való beilleszthetőségük alapján értelmezte. – Fm.: Bevezetés a pszichoanalízis gondolatkörébe (Bp., 1923); Psychoanalyse und Logik (Lipcse – Bécs – Zürich, 1924, franciául: 1970); Das Ich und das Denken (Lipcse – Bécs – Zürich, 1929); A pszichoanalízis mint módszer (Bp., 1932, 2. átdolg. kiad.: 1988); Die Psychanalyse als Me­thode (Bécs, 1934, 1964); Studien zur Denk­psychologie. Ahängigkeiten des Denkens. Los­lösung-Theorie (Amsterdam, 1940); Az ember ősi ösztönei (Bp., 1943, 2. bőv. kiad.: 1984, franciául: 1972, olaszul: 1974); Bolyai János. Egy gondolat születésének lélektana (Bp., 1945); Az antiszemitizmus lélektana (Bp., 1945, 2. átdolg. kiad.: 1990, franciául: 1989); Az első tíz év. A gyermek lelki élete magyar írók, művészek, tudósok önéletrajzában (Her­mann Alice-val, Bp., 1959); Parallélismes (Pris, 1980); Perverzió és muzikalitás (Bp., 1999) – Irod.: H. I. helye a pszichoanalitikus elméletben ma. Emlékülés H. J. születésének 100. évfordulóján (Bp. 1989, angolul is).

Herzog Ferenc (Bp., 1879. febr. 13. – Bp., 1952. jan. 7.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1932., r. 1941–1949., 1989-ben visszaállítva). 1902-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1902–1904-ben az anatómiai int., 1904–1909-ben a neurológiai int. munkatársa, 1909–1914-ben a II. sz. belklinikán tanársegéd. 1911-ben a belorvosi diagnosztika magántanára. 1914–1922-ben a belgyógyászat ny. r. tanára a pozsonyi, illetve pécsi orvosi karon. 1922-től a bp-i orvosi karon a IV., majd az I. sz. belklinika igazgatója. Elsősorban az idegrendszer és a keringés szerveinek fiziológiájával és patológiájával, a hipofízis daganataival, az izmok beidegzésével foglalkozott. – Fm.: Vizsgálatok a férfi húgycső szövettanáról és fejlődéséről (Bp., 1903); A véráramban előforduló kilúgozott vörösvérsejtekről és a vörösvérsejtek szerkezetéről (Eger, 1907); A belorvostan tankönyve (Jendrassik Ernővel., Bp., 1929); Klinikai megfigyelések (Bp., 1936) – Irod.: H. F. (Orv. Hetil., 1952, 4. sz.)

Hetényi Géza (Bp., 1894. szept. 29. – Bp., 1959. jan. 29.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1949., r. 1950.), Kossuth-díjas (1950, 1955). Orvosi oklevelét 1919-ben bp.-i orvos karon szerezte meg. 1919–1938-ban a II. sz. belklinika munkatársa, 1931-ben az anyagcsere betegségek magántanára. 1938–1944-ben a Stefánia úti, 1946–1947-ben a Mártonhegyi Belgyógyászati Int. igazgatója. 1947-től ny. r. tanár a szegedi orvostud. egy.-en. Máj- és cukorbetegségekkel, vegetatív idegrendszeri betegségek belgyógyászati következményeivel, a magas vérnyomás patogenezisével foglalkozott. – Fm.: Az anyagcserebetegségek kór- és gyógytana (Bp., 1933); A gyomor betegségei (Bp., 1951); Részletes belgyógyászat (Bp., 1951, 3. átdolg. kiad.: 1958); A fekélybetegségek időszerű kérdései (Bp., 1958, németül is) – Irod.: Gömöri P.: H. G. (M. Tud. 1959, 4. sz.); H. G.–emlékszám (M. Belorv. Arch., 1964); Magyari I.: A tanítvány szemével: H. G. (Orv. Hetil., 1981); Emlékezés dr. H. G. professzorra (Szerk. Varró V. és Zallár A., Szeged, 1994).

Hetzel Henrik (Újsóvé, 1875. aug. 25. – Bp., 1949. máj. 31.) orvos, állatorvos, főisk. tanár. 1897-ben állatorvosi, 1916-ban állatorvos-doktori oklevelet szerzett a bp.-i Állatorv. Fő­isk.-án. 1907–1923-ban járási állatorvos, 1919-ben c. ny. r. tanár, 1924-ben ny. rk., 1927–1945-ben ny. r. tanár az Állatorvosi Főisk.-án. Állatorvosi szülészettel foglalkozott, e tárgyban az első hazai kézikönyv szerzője. Nemzetközi elismerést szerzett a belső secretiós szervek patofiziológiájával kapcsolatos kutatásaival. – Fm: Állatorvosi szülészet (Bp., 1920); A háziállatok meddősége (Bp., 1926) – Irod.: Kotlán S.: H. H. (M. Állatorv. Lapja, 1949, 13. sz.); V. Góz G.: H. H. (M. Agrártört. Életrajzok, I. köt., Bp., 1987).

Heuffel János (Modor, 1800. – Lugos, 1857. szept. 22.) orvos, botanikus. 1827-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1827–1829-ben uradalmi orvos, 1829–1853-ban Brassó vm. főorvosa, 1853-tól magánorvos Lugoson. A Bánság flórájának kutatója, jelentős számú hazai növény leírója, nevét több növény viseli. Több külföldi társaság tb. tagja, a szentpétervári akad. tb. tagja. – Fm.: Enumeratio plantarum in Banatu Temesien­sis (Verhandlung Zool. Bot. Ges., Wien, 1829, 8.); Fragmenta monographiae caricum in regnis Hungariae... (Linz, 1862); Beiträge zur Kenntniss der in Ungarn vorkommenden Arten der Gattung Quercus Linn... (Zeitschrift für Natur- u. Heilkunde in Ungarn, I.) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Kanitz, Á.: Versuch einer Ge­schichte der ungarischen Botanik (Hannover, 1963).

Héjja Pál (Kovászna, 1897. dec. 8. – Bp., 1941. okt. 7.) honvédorvos, orvostörténész. 1915-ben az érettségit követően kikerült az olasz frontra, ahol fogságba esett, 1918-ban tért haza. 1923-ban kapta meg orvosi oklevelét a bp.-i egy.-en, ahol fogorvosi szakképesítést is szerzett. 1924-től a m. honvédségnél szolgált, őrnagyi rangot nyert. Több tanulmányúton vett részt Olaszországban, az olasz katonaorvosi akad.-án és a Forlanini Int.-ben. A magyar or­vostörténet különféle témáival foglalkozott. A MONE választmányi tagja, A M. Katonai Írók Körének r., a Turul Bajtársi Szöv. alapító tagja. Elnyerte a Kir. Orvosegyes. 100. évfordulójának jubileumi díját. – Irod.: Schulteisz E. – Tardy L.: Summing-up of the past and present of Hungary’s medicohistorical research work (Orvostört. Közlem., 1970).

Hidvégi János (Csonoplya, 1895. nov. 22. – Bp., 1969. dec. 22.) orvos, fogorvos, néprajzi kutató. 1921-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, majd fogorvosi és tisztiorvosi vizsgát tett (1922). 1921–1939-ben körorvos Vajszlón (Baranya m.), közben fogorvosi gyakorlatot is szerzett. A M. Nemzetbiológiai Int. népszaporodási osztálya vezetője (1940-1942), 1942–1945-ben Komárom megye tiszti főorvosa, 1945–1960-ban a Népjóléti, majd az Egészségügyi Min.-ban közeü. felü­gye­lő. Közben a bp.-i Mészáros utcai fogászati rendelő főorvosa (1952–1960). 1960–1966-ban a bp.-i KÖJÁL tud. osztályvezetője. Népességpolitikával (az „etyke” kérdésével), falukuta­tással, az ormánsági parasztság életének tanulmányozásával foglalkozott. Bajcsy-Zsilinszky Endre baráti köréhez tartozott, kapcsolatban állt Kodo­lányi Jánossal és a falukutatókkal. Szerepet játszott az 1945 utáni iskolafogászati ellátás megszervezésében, a gyógyvízkutatásban. Hulló Magyarság c. könyvéért 1938-ban állásvesztésre ítélték. – Fm.: Hulló Magyarság (Bp., 1937) – Irod.: H. J. (Fogorvosi Szle, 1970).

Hints Elek (Marosvásárhely, 1861. ápr. 10. – Marosvásárhely, 1919. okt. 25.) orvos. 1885-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1889-től Marosvásárhelyen orvos, 1913–1919-ben a helyi kórház igazgatója. Tervei alapján építették fel a pavilon rendszerű kórházat, az Állami Kórház építésére biztosította vagyonának jelentős részét. Ízületi betegségekkel, a végtagok helyi érzéstelení­tésével kapcsolatban végzett úttörő jelentőségű kutatásokat hazánkban. Mint a Bolyai család rokona kezdeményezte B. Farkas és János ex­humálását és közös sírba tételét. – Fm.: Az ízületek szalagszakadásai (Bp., 1900); Ízületi segélyszalagok szakadásai és azok viszonya a ficamokhoz (Bp., 1902); Über endoneural Analysierung der Extremitäten (Brüsszel, 1909) – Irod.: H. E. (Orv. Hetil., 50. sz.).

Hints Elek, farkaslaki (Marosvásárhely, 1893. febr. 8. – Bp., 1966. júl 21.) orvos, szülész-nőgyógyász, orvostörténész. A kolozsvári, a bázeli és a bp.-i egy.-en tanult. Mint egészségügyi hadnagy 41 hónapot szolgált az I. vh.-ban, Utóbb a Bp.-re menekített kolozsvári egy. sebészeti klinikáján gyakornok, később műtőnövendék. 1920-ban a bp.-i orvosi karon szerzett orvosi oklevelet. 1921–1923-ban a szegedi egy. sebészeti klinikáján tanársegéd, 1923-tól a bp.-i egy. II. sz. szülészeti és nőgyógyászati klinikáján gyakornok, 1924–1927-ben az I. sz. női klinikán tanársegéd. 1928-ban a gyulai áll. kórház nőgyógyászati oszt.-nak a főorvosa, 1929-től az Orsz. Stefánia Szöv. Anyavédelmi Int. igazgatója, egyben két vm.-i szülészeti kerület főorvosa. 1938-ban a bp.-i egy.-en a szülészet kór- és gyógytana tárgykör magántanára. 1945-től a bp.-i X. ker. Gizella Szülőotthon igazgatója. Fő­ként szülészeti-nőgyógyászati kérdésekkel és orvostörténettel (elsősorban a középkori orvoslással), valamint a Bolyaiak betegségeivel foglalkozott. – Fm.: A magyar nőgyógyászat bibliográfiája 1925-ig (Bp., 1926); A magyar szülészet bibliográfiája 1925-ig (Bp., 1926); Érdekes szülészeti esetek a vidéki gyakorlatban (Bp., 1936); A Madelung-féle kézdeformitás­ról (Bp., 1936); Mit kell tudni a nőknek a terhességről és a szülésről (Bp., 1936); A spontán törések kórokának meghatározása (Bp., 1936); A szülészeti törvényjavaslat és a pestmegyei szülészeti viszonyok rendezése (Bp., 1936); Az embernek, környezetének és a kórokozóknak kialakulása Bp., 1936); Az orvostudomány fejlődése az emberiség művelődésében (I–II. köt., Bp., 1939); Átöröklés a Bolyaiaknál (Bp., 1940) – Irod.: Schulteisz E. – Tardy L.: Sum­ming-up of the past and present of Hungary’s medicohistorical research work (Orvos­tört. Közlem., 1970); Szállási Á.: A gyógyító or­vostörténész és kivételes rokonsága (M. Nemzet, 1980, 78. sz.); Kapronczay K.: Az orvostör­ténelem Magyarországon – Egy szaktudomány hőskora (Orvostört. Közlem., 1986); Szállási Á.: H. E. pályaképe (Orv. Hetil., 1994).

Hintz György (Kolozsvár, 1874. szept. 6. – Kolozsvár, 1956. máj. 5.) gyógyszerész. Apja is gyógyszerész. 1896-ban gyógyszerészi, 1897-ben a kolozsvári gyógyszerészi karon doktori oklevelet, majd jogi végzettséget is szerzett (1899). 1898-tól a kolozsvári Szent György patika tulajdonosa. 1940–1944-ben a M. Gyógyszerészi Kamara kerületi elnöke, a kolozsvári városi törvényhatóság tagja, a Kolozsvári Gyógy­szerészi Testület elnöke, az erdélyi evangélikus egyház főgondnoka. – Fm.: A Nerium oleander levelének szöveti szerkezete és alkatrészei (Kolozsvár, 1897).

Hirschler Ágoston, 1909-től somfai (Pest, 1861 – Kaltwald, Svájc, 1911. júl. 12) orvos. 1885-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1885-től a bp.-i belklinikán gyakornok. 1890–1891-ben Schordann-ösztön­díjjal külföldi tanulmányokat folytatott. 1890–1904-ben a Poliklinika belgyógyász főorvosa, 1904-től a Szent István Kórház főorvosa. 1890-től az emésztőszervek bántalmainak kór- és gyógytana tárgykör magántanára. 1900-ban c. rk. tanár. Dietetikával, az emésztőszervek betegségeivel foglalkozott. – Fm.: A belgyógyászat kézikönyve (III. köt., gasztroenterológiai fejezetek, Bp., 1897); A diaetetika tankönyve (Terray P.-lal, Bp., 1900); A szervetlen sók jelentőségéről a szervezet anyagcseréjében (Ter­ray P.-lal, Bp., 1902) Irod.: H. Á. (Gyógyá­szat, 1911, 20. sz.).

Hirschler Ignác (Stomfa, 1823. márc. 3. – Bp., 1891. nov. 11.) orvos, szemész, az MTA lev. tagja (1869). 1840-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1840–1847-ben bécsi szemorvos, 1847–1849-ben Párizsban Desmarres tanársegédje. 1849 végén hazatért, magánorvosi gyakorlatot folytatott. 1851-ben vallása miatt elutasították egyetemi pályázatát. 1851-től a Bp.-i Kir. Orvosegyesület titkára, majd alelnöke. 1859-től a Rókus Kórház és a Szegénybeteg Gyermekkórház szemész-főor­vosa. Az Orv. Hetil. szemészeti mellékletének a szerkesztője, 1864–1880-ban az Orv. Hetil. szerkesztője. A mo.-i zsidó emancipáció egyik előharcosa. – Fm.: Tapasztalatok a szeszes italokkal, valamint dohánnyal való visszaélésről, mint a láttompulat okáról (Akad. székfoglaló, Pest, 1870); Adat a szaruhártya gyurmájába lerakódott festanyag ismeretéhez (Pest, 1872); Adatok a látóhártya maradvány kórodai ismertetéséhez (Bp., 1874); Zur Casu­istik der Anaesthesie und Hyperaesthesie der Netzhaut (Berlin, 1874) – Irod.: Grósz E.: H. I. (Szemészet, 1891); Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954); Biró I.: H. I. és szerepe a magyar szemészet fejlődésében (Orv. He-til., 1957); Kapronczay K.: H. I. (Orv. Hetil., 1973, 14. sz.); Biró I.: H. I. emlékezete (Orv. Hetil., 1992); Kapronczay K.: H. I. emlékezete (Orv. Hetil., 1998).

Hirt Géza (Paks, 1895. júl. 27. – Bp., 1957. jún. 20.) állatorvos, az állatorvostud. kandidátusa (1952). 1921-ben szerezte állatorvosi, 1922-ben doktori oklevelét Bp.-en. 1922–1926-ban uo. a kórbonctani int. munkatársa, 1926–1946-ban a Phylaxia Szérumtermelő Rt. kórbonctani és diagnosztikai oszt. vezetője, 1933-ban magántanár. 1946–1959-ben az Orsz. Ál­lateü. Int. igazgatója. A sertések fertőző betegségeivel, az Aujeszky-féle kórral foglalkozott, szerepe volt a vidéki állateü. intézmények megszervezésében. – Fm.: Sertéspestis-vírussal hyperimmunizált sertések lép-, máj- és nyirokcsomójában található szöveti elváltozások, különös tekintettel a reticuloendothel sejtekre (Bp., 1939); Diagnose et histhopathologie de la gastro-entérite infectieuse des porces (Bp., 1952) – Irod.: H. G. (M. Állatorv. Lapja, 1957, 6. sz.); Héjj L.: H. G. (M. Állatorv. Lapja, 1978, különszám).

Hodosy József (Komárom, 1904. szept. 4. – Bp., 1974. szept. 10.) állatorvos, mikrobiológus. 1924-ben állatorvosi, 1928-ban doktori oklevelet szerzett a bp.-i Állatorv. Főisk.-án. 1929–1936-ban az Orsz. Állateü. Int. munkatársa, 1936–1940-ben vidéki állatorvos, 1941-ben Nagyszöllősön m.-i állatfőorvos, 1942-ben a sertéspestis elleni védekezés kormánybiztosa, 1943–1969-ban az Orsz. Állateü. Int. tud. osztályvezetője. Elsősorban baromfibetegségekkel, azok elleni védekezéssel foglalkozott. – Fm.: Védekezés a baromfibetegségek ellen (Hajós J.-nal, Bp., 1955); A baromfibetegségek (in: Tóth P.: A baromfitenyésztés kézikönyve, Bp., 1965) – Irod.: Szabó J.: H. J. (M. Állatorv. Lapja, 1975, 1. sz.).

Hoffinger János György (Brassó, 1756. júl. 9. – Bécs, 1792) orvos. 1780-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1780–1782-ben Zalatnán, 1784-ben Oravicán, 1785-től Selmecbányán orvos, bányakamarai főorvos. Iparegészségügyi munkát írt a bányászok krónikus megbetegedéseiről. – Fm.: Sendschrei­ben über den Einfluss der Anquichung der gold- und silberhältigen Erze auf die Ge­sundheit der Arbeiter (Selmecbánya, 1790); Vermischte medizinische Schriften (Bécs, 1791) – Irod.: Gortvay Gy.: A magyar egészségügy története (Bp., 1951).

Hoffmann Ferenc (Bp., 1893. szept. 11. – Bp., 1969. márc. 2.) állatorvos, immunológus, az állatorvostud. kandidátusa (1952). 1918-ban állatorvosi, 1920-ban doktori oklevelet szerzett a bp.-i Állatorvosi Főisk.-án. 1918–1920-ban uo., az állatjárványtani int.-ben, 1921–1923-ban a Phylaxia Rt.-nél dolgozott immunológusként. Kut. területe a háziállatok fertőző betegségei elleni védekezésre terjedt ki. – Fm.: Immunológia (Bp., 1940); Brucellosis és az ellene való védekezés (Bp., 1951) – Irod.: Tóth B.: H. F. (M. Állatorv. Lapja, 1970, 11. sz.).

Hoffner József (Veszprém, 1794. márc. 25. – Pest, 1841. febr. 16.) állatorvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1832). Előbb bölcseletet és jogot, majd medicinát tanult. 1822-ben a bécsi orvosi karon orvosi oklevelet, majd állatorvosi diplomát is szerzett. 1823-tól a bécsi Állatorvosi Int.-ben a sebészet tanára, 1826-tól a pesti Állatorvosi Int. igazgatója. 1835-től a pesti orvosi karon az állattan ny. r. tanára. Az Orvosi Tárban és a Tudományos Gyűjteményben jelentek meg a cikkei. Részt vett az orvosi műszótár szerkesztésében. Több lovakkal foglalkozó szakkönyvet fordított magyarra. – Fm.: Dissertatio veterinario-medica de influxu zooiatriae in anthropoiatrium (Pest, 1828) – Irod.: H. J. (MTA Évkönyv, 1845-47); Ernst J.: H. J. (M. Agrártört. Életrajzok, I. köt., 1987).

Hofstetter János Ádám (Selmecbánya, 1667. ápr. 17. – Jena, 1720.) orvos. 1687-ben Jenában lett orvosdoktor. A dán király udvari orvosa volt. – Fm.: Dissertatio inauguralis de anopeia sub famaex abolita (Jena, 1687) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Hollán Henrik (Udvard, 1882. jan. 19. – Bp., 1971. szept. 22.) belgyógyász, kórháztörténész. Hollán Jolán orvos apja. 1909-ben szerezte orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1909–1965-ben a Rókus (Semmelweis) Kórház or­vosa, 1931-től főorvosa, 1952–1965-ben igazgatója. Egészségügyi szervezéssel és kórháztörténelemmel foglalkozott. – Fm.: Adatok és szemelvények a Szent Rókus Kórház és fiókjai alapításának történetéhez (Bp., 1967) – Irod.: H. H. (Orv. Hetil., 1971, 40. sz.).

Holló Ferenc (Jászberény, 1923. aug. 26. – Bp., 1997. dec. 4.) állatorvos, parazitológus, szerkesztő, egy. tanár, az állatorvostud. kandidátusa (1952). 1947-ben a M. Agrártud. Egy.-en állatorvosi, 1949-ben állatorvosdoktori oklevelet szerzett. 1947–1952-ben a bp.-i Vágóhíd, majd Bp., VIII. Ker. állatorvosa, 1952–1960-ban az Orsz. Állateü.-i Int. labor.-ban szak­állatorvos. 1960–1964-ben az Állatorvostud. Egy. helmintológiai labor.-nak a tud. főmunkatársa, 1988–1997-ben c. egy. tanár. Az Állatorv. Lapja szerkesztője (1949–1961), főszerkesztője (1961–1997). FAO parazitológiai szakértő (1980–1982). A Hutÿra Ferenc- (1976) és a Tolnay Sándor-emlékérem (1994) tulajdonosa. Állatorvosi helmintológiával, parazitológiával, az állatorvoslás történetével foglalkozott. Alapvető eredményeket ért el a szakhelyesírás és terminológiai átdolgozás területén. – Fm.: Háziállataink legfontosabb parazitológiás megbetegedései (Nemeséri L.-val, Bp., 1956, 2. kiad. 1966); Állatorvosi parazitológiai diagnosztika (Nemeséri L.-val., Bp., 1957, 3. kiad. 1972, németül: Jena, 1964, spanyolul: Zarago­za, 1965); Kísérletes vizsgálatok a sertés meta­strongylosisáról (Bp., 1964); Állatorvosi érte­lmező szótár (szerk., Gallyas Cs.-val, Bp., 1984); 200 éves a magyar állatorvosi felsőoktatás 1787–1987 (szerk., Bp., 1987, angolul: 1987).

Holló Gyula, 1908-ig Herzl (Temesvár, 1890. júl. 3. – New York, 1973. júl. 20.) orvos, belgyógyász, egy. tanár. 1913-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban katonaorvos, 1918–1939-ben a bp.-i belgyógyászati klinika tanársegédje. 1939-ben az USA-ban telepedett le, a Goldwater Memo­rial Hospital belgyógyász főorvosa, egy. tanár (1954). A tbc-megbetegedések diagnosztikájával és kórtanával foglalkozott. A Holló-próba diagnosztikai segédeszköz megszerkesztője, a szervezet sav-bázis egyensúlyának vizsgálatára és az alveolaris CO2 meghatározására kidolgozott módszerét széles körben használták. Számos neves személyiség (Bartók Béla, Kosztolányi Dezső, Füst Milán, Karinthy Frigyes, Neumann János, Szigeti József stb.) orvosa. – Fm.: Hogyan kezdődik a tüdővész (Bp., 1927); A tüdő és mellhártya betegségei (Bp., 1928); A gümőkór (Bp., 1930); Therapie der Tubercu­lose (Amsterdam, 1937) – Irod.: H. Gy. (Orv. Hetil., 1973, 49. sz.).

Holló Mária (Temeskutas, 1919. júl. 6. – Szeged, 1969. dec. 29.) orvos, bőrgyógyász. 1943-ban szerzett orvosi oklevelet a szegedi orvosi karon, majd mindvégig a szegedi bőr- és nemikórtani int. munkatársa: gyakornok (1943–1947), tanársegéd (1947–1950), adjunktus (1950–1963), egy. docens (1963–1969). Kísérletes bőrgyógyászattal, bőrgyógyászati diagnosztikával, trichológiával foglalkozott. Jelentős megállapításokat tett az enzimek és a szexuálhormonok dermatológiai hatásának vizsgálata és a carci­nogenezis kutatása vonatkozásában. – Fm.: A szexuálhormonok szerepe a seborrheas hajhullásban (Orv. Hetil., 1950).

Hollós István (Bp., 1872. ápr. 19. – Bp., 1957. febr. 2.) orvos, elmegyógyász. 1897-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1897–1910-ben az angyalföldi, majd a lipót­mezei elmegyógyint.-ben másodorvos. 1910-től a nagyszebeni elmegyógyint. főorvosa, 1914–1918-ban katonaorvos, 1919-től a lipótmezei Áll. Elmegyógyint. főorvosa. 1927-ben nyugdíjba vonult. Az antialkoholista mozgalom vezető alakja, a hazai pszichoanalitikai tevékenység egyik megszervezője, 1933-tól a Mo.-i Pszicho­analitikai Egyes. elnöke. – Fm.: Adatok a pa­ralysis progressivához Magyarországon (Bp., 1903); Psychikus compensatio (Bp., 1909); Alkohol és agyműködés (Bp., é. n.); Zur Psy­choanalyse der paralytischen Geistesstö­run­gen (Ferenczi S.-ral, Bécs, 1922); Búcsúm a sárga háztól (Bp., 1927, új kiad.: 1990) – Irod.: H. I. (Orv. Hetil., 1957, 1.); Hárdi L.: H. I. (Ideggyógy. Szle, 1957, 10. sz.).

Hollós József (Kecskemét, 1876. aug. 22. – USA, 1947.) orvos. 1900-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1900–1904-ben a bp.-i I. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1905–1918-ban a szegedi városi kórház kórboncnok főorvosa. Megszervezte a tudományos viták nyílt fórumát, a Szabad Líceumot. Diákkorától kapcsolatban állt a radikális és munkásmozgalmakkal, elnöke a Radikális Párt szegedi szervezetének, majd az SZDP, végül a KMP tagja. A Tanácsköztársaság idején aktív szerepet vállalt, ezért 1919-ben emigrált, 1924-től az USA-ban élt. Fiatal orvosként bekapcsolódott az antialkoholista mozgalomba, szerkesztette Az alkoholizmus c. lapot és az Alkoholellenes Könyvtár c. füzetsorozatot. Tbc-kutatásaiért 1901-ben a párizsi Orvosaka­démia jutalmában részesült. Az USA-ban magyar szervezeteket hozott létre (Kultúr Szövetség, Ady Társaság, Magyar Munkás). – Fm.: A kórbonctan alapvonalai (H. J. kurzusa alapján összeáll.: Kovács R., Bp., 1907); A tüdővész leküzdése Magyarországon (1912); Az intellektuelek és a válság (Cleveland, 1935); Egy orvos élete (New York, 1944) – Irod.: Kertész T.: Hollós J. (Bp., 1991).

Holzwarth Jenő (Bp. 1847. márc. 29. – Bp., 1922. ápr. 29.) orvos, sebész, radiológus. 1898-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Mindvégig a bp-i I. sz. sebészeti klinikán működött mint sebész, 1906-tól mint radiológus is. 1912-ben a sebészeti műtéttan magántanára, 1916-ban rk. tanár. Az elsők között alkalmazta a röntgen-sugarat gyógyításra, és foglalkozott dosiometriával is. Sugárbetegségben halt meg. – Fm.: A művégtagok (Bp., 1901); A harctéri sebesültek sebészi ellátásáról (Bp., 1914); A hasi lövések kezelési elveiről (Bp., 1914)– Irod.: Zsebők Z.: A m. radiológia úttörői (Bp., 1956).

Hoór Károly, 1913-tól horóczi (Pest, 1858. júl. 16. – Bp., 1927. dec. 15.) orvos, szemész, egy. tanár. 1884-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1885–1887-ben gyakornok a bécsi szemklinikán, 1887-től tanársegéd a bp.-i szemklinikán. 1887–1894-ben a bp.-i Helyőrségi Kórház szemészeti oszt. főorvosa. 1890-ben a szem fénytörési és alkalmazkodási rendellenességeinek a magántanára, 1894-től ny. r. tanár Kolozsvárott, 1908–1927-ben a bp.-i II. sz. szemklinika igazgatója. 1901–1902-ben külföldi tanulmányúton volt Európá­ban és Afrikában. A trachoma elleni küzdelem megszervezője. – Fm.: A skiasskopia (Bp., 1891); A szem fénytörési és alkalmazkodási rendellenességei (Bp., 1892); Szemészeti műtéttan (Bp., 1892); Erfahrungen über das Tra­chom und dessen Behandlung (Bécs, 1893); A szemészet kézikönyve (Grósz E.-lel, Bp., 1909–1919); A szürke hályogról (Bp., 1919); A numerus clausus a szegedi és a pécsi egyetemen (Bp., 1927) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954).

Horay Gusztáv (Csáktornya 1893. dec. 25. – Bp., 1968. okt. 15.) orvos, szemész, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1920-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1920–1936-ban uo. az I. sz. szemklinikán dolgozott, 1929-ben magántanár, 1936-ban rk. tanár. 1936–1939-ben országos szemész, 1940–1947-ben az Áll. Szemkórház igazgatója, 1947–1951-ben az I. sz. szemklinika igazgatója, ny. r. tanár. 1946–1949-ben az Eü. Dolg. Szakszerv. szemészcsoportjának az elnöke, 1949–1951-ben a Szemészet c. lap főszerkesztője. 1951–1967-ben a Szö­vetség u.-i és a Péterfy S. u.-i Kórház szemész főorvosa. Szemészeti műtéttannal és diagnosztikával, gyermekkori kancsalsággal és hályogbetegségekkel foglalkozott. – Fm.: A szemészet kis kátéja (Bp., 1928) – Irod.: Bíró I.: In memoriam H. G. (Orv. Hetil., 1968, 41. sz.).

Horánszky Nándor, hórai és tótfalusi (Bp., 1899. dec. 11. – Bp., 1976. nov. 30.) orvos, ideg- és elmegyógyász, orvostörténész. Schwart­zer Ferenc és Babarczy-Schwartzer Ottó egyenes leszármazottja. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1925–1930-ban uo. az elme- és idegkórtani klinikán tanársegéd. Skizofréniával és szemidegsorvadással foglalkozott. 1930-tól az OTI osztályvezető főorvosa, 1940–1942-ben a Siesta Szanatórium főorvosa, 1942–1969-ben a Főv. Ideggondozó Int. főorvosa, 1945–1946-ban újjászervezte a fővárosi ideggondozás hálózatát. 1953–1969-ben a Bp. II. ker. Ideggondozó igazgatója. Irodalmi munkáiban elsősorban az elmegyógyászat m. nagyságait, történetét dolgozta fel. Jelentős Deák Ferenc lelki alkatáról írott munkája (kéziratban, kiadása folyamatban). – Fm.: Über einige neuere Behandlungsmethoden der Schizophrenie (Archiv für Psychiatrie und Ner­venkrankheiten, [Berlin], 1928); Deák Ferenc lelki alkatának és betegségeinek befolyása pályájára (Orvostört. Közlem., 1972) – Irod.: Buzinkay G.: H. N. (1899–1976) (Orvostört. Közlem., 1976).

Horányi Béla, 1934-ig Hechst (Bp., 1904. júl. 18. – Bp., 1986. nov. 19.) orvos, neurológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1952). 1928-ban végzett a bp.-i orvosi karon, 1935-ben magántanár. A bp.-i or­vostud. egy. elme- és idegkórtani int.-ben gyakornok és tanársegéd (1928–1938), adjunktus (1938–1946), ny. r. tanár(1946–1950). Az Orsz. Ideg- és Elmegyógyint. osztályvez. főorvosa (1950–1956), a neurológiai klinika igazgatója, tszv. egy. tanár (1956–1975). Több alkalommal volt ösztöndíjas Németországban, Angliában. Az Igazságügyi Orvosi Tanács alelnöke (1945–1951), az Orv. Hetil. főszerkesztője (1948–1951). Az izombetegségek nemzetközileg elismert szakértője, lényeges eredményeket ért el a poliomyelitis, a skizofrénia és a kisagyi megbetegedések kórélettani és patológiai vizsgálata vonatkozásában. – Fm.: Diffuse sclerosis (Bp., 1940); Elmekórtan (Bp., 1949); Ideggyógyászati jegyzet (Bp., 1950); Neurológia (Bp., 196l) – Irod.: Csanda E.: H. B. és a Neurológiai Klinika 25 éve (Ideggyógy. Szle, 1983); Lipcsey A.: Emlékbeszéd H. B. professzor temetésén (Ideggyógy. Szle, 1988).

Horányi János (1944-ig Hofhauser) (Acsa, 1899. okt. 5. – Bp., 1975. dec. 6.) orvos, patológus. 1922-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, 1939-ben magántanár. Tanulmányai befejezése után a bp.-i kórbonctani int.-ben gyakornok (1922–1924), a II. sz. sebészeti klinikán gyakornok (1924–1928), tanársegéd (1928–1945), klinikai főorvos (1945–1952), egyetemi docens (1952–1968), a klinika mb. vezetője (1945–1947). Később a MÁV Tüdő­gyógyint. kórszövettani laboratóriumának a főorvosa (1957–1974). Sebészeti tüdő- és bron­chopatológiával, a hörgőrendszer anatómiájával, patofiziológiájával, patohisztológiával foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el az előző területen fellépő fejlődési rendellenségek és hörgők körüli nyirokcsomódaganatok kórbonctani vizsgálata terén. Nevéhez fűződik a bron­chiális adenosis kórkép felállítása. – Fm.: A hörgőrendszer pathológiájának korszerű fejlődése és a bronchiális adenosis (Bp. 1954).

Horányi Mihály (Zágráb, 1912. szept. 20. – Budapest, ápr. 21) orvos, hematológus, c. egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1957), doktora (1973). 1937-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1937–1939-ben a budapesti I. sz. belklinikán gyakornok, adjunktus, 1959–1973-ban a bp.-i XIX. Ker. rendelőint. és belkórház főorvosa, c. egy. tanár. Klinikai hematológiával, im­munológiával, a haemophilia profilaxiájával fog­lalkozott. – Fm.: Véralvadás tanulmányok natív plasmában (Bp., 1956); Újabb adatok az anaemia pernocosa pathogenesiséről, különös tekintettel a B12 vitamin hatásmódjára (Bp., 1972); A vérképzés biológiája (Bp., 1980).

Horlay Béla (Arad, 1914. márc. 9. – Bp., 1978. jún. 12.) orvos, tüdőorvos. 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1938–1941-ben uo. a belklinikán tanársegéd, 1941–1945-ben katonaorvos, 1945–1952-ben a bp.-i I. sz. tüdőklinikán adjunktus. 1952–1978-ban a János Kórház bronchológiai osztályán főorvos, 1971–1978-ban főigazgató-helyet­tes. A hörgők műszeres vizsgálatának módszertanával foglalkozott. – Fm.: A bronchoscopia szerepe a tüdőmegbetegedések kórisméjében és gyógykezelésében (Bp., 1950); A broncholó­giai gyakorlat néhány időszerű kérdéséről (Bp., 1957); A hörgőrákról (Bp., 1957) – Irod.: Ferenczy S.: H. B. (Pneum. Hung., 1978, 11. sz.).

Horn Béla (Apatin, 1902. máj. 24. – Bp., 1983. máj. 10.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1960). 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1928–1930-ban uo. a szülészeti klinika gyakornoka, 1930–1933-ban a Rókus Kórház segédorvosa, 1930-ban szakképesítést szerzett. 1933-ban visszatért az I. sz. szülészeti és nőgyógyá­szati klinikára, 1947-ben a női betegségek kórismézése magántanára, 1948–1950-ben a klinika mb. vezetője, 1950–1972-ben a klinika igazgatója, ny. r. tanár. 1947–1948-ban a M. Nőgyógyászati Társ. főtitkára, 1949-ben (a jogutód) Nőgyógyászati Szakcsoport elnöke, a M. Nőorv. Lapja társszerkesztője, az Orvosok Lapja szerk. bizottságának a tagja. A klinikán megszervezte a toxikózis-kutató laboratóriumot, a világon elsőnek nyitotta meg az erosio orvosi ambulanciát. 1946-ban megszervezte az Orsz. Meddőségvizsgáló Intézetet, amely később csak osztályként működhetett. Kezdeményezésére az 1950-es években országosan bevezették a szülészeti fájdalomcsillapítást szolgáló pszichoprofilaktikus előkészítést. Működéséhez fűződik a szülés utáni rutinszerű cer­vixrevízió. Elismert operatőr volt, új műtéti metódust vezetett be a pruritus vulvae gyógyításában. – Fm.: A szülészet tankönyve (Zoltán J.-vel, Bp., 1958) – Irod.: H. B. (Orv. Hetil., 1982, 45. sz.); Csömöri S.: H. B. (M. Nőorvosok Lapja, 1982).

Horn Zoltán (Márkfalva, 1902. szept. 2. – Bp., 1970. aug. 17.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1955). 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1926–1932-ben uo. a gyógyszertani int.-ben, 1932–1970-ben az Újpesti Kórházban dolgozott, az utóbbi helyen a labor. főorvosa. 1945-ben Pécsett, 1948-ban Bp.-en magántanár az anyagcsere-betegségek kórélettana és farmakológiája témakörből. 1946–1951-ben a Koltói Anna Baleseti Kórházban megszervezte a kp.-i laboratóriumot. Elsősorban diabétesszel, szénhidrát-metabolizmussal foglalkozott. Kidolgozta a szűrés módszertanát és a cukorbetegeknek megfelelő diétát. – Fm.: Gyógyszervény-gyűj­temény az orvosi gyakorlat számára (Mans­feld G.-al, Bp., 1933); A cukorbaj kórisméje és kezelésének újabb irányelvei (Bp., 1942) – Irod.: H. Z. (Klin. és Labordiagn. Szle, 1970, 6. sz.).

Horváth Béla (Hejőcsaba, 1894. okt. 14. – Bp., 1968. máj. 25.) orvos, szemész, egy. tanár. 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920-tól a bp.-i II. sz. szemklinikán dolgozott, 1928-ban adjunktus, 1925-ben magántanár, 1934-ben ny. r. tanár, 1936-tól az I. és II. sz. szemklinika egyesítésével megalakult bp.-i szemklinika igazgatója, ny. r. tanára. 1940-ben az Áll. Szemkórház igazgatója, 1940–1944-ben a kolozsvári szemklinika igazgatója, 1945–1964-ben a barcsi kórház sze­mész főorvosa, igazgatója. Szemészeti műtét­tannal és röntgen-diagnosztikával foglalkozott, új műtéti eszközök és eljárások bevezetése fűződik a nevéhez (tokfogó csípő, zonuloruptor). – Fm.: Tapasztalatok a szemészeti röntgen­therápia köréből (Bp., 1927); A szürkehályog és annak modern gyógyítása (Bp., 1939); A trachoma és jelentősége Magyarországon (Bp., 1942) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954).

Horváth Boldizsár (Bp., 1897. aug. 30. – Balatonarács, 1970. aug. 17.) orvos, ortopéd sebész, az orvostud. kandidátusa (1952). 1922-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1919–1923-ban uo. az I. sz. kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1923–1932-ben az I. sz. sebészeti klinika orvosa, 1932–1936-ban a János Kórház ortopéd főorvosa. 1937-ben magántanár, 1941-ben c. rk. tanár. A csípőizület protézisével, általában a csípőízület megbetegedéseivel és ortopédiai műtéttannal foglalkozott. Jeles vitorlázó és sportorvos is volt. Autóbalesetben halt meg. – Fm.: A gyakorló orvos orthopaediája (Bp., 1930); A csigolyaívhasa­dás- és csigolyacsuszamlásról új műtéti eljárás kísérlete alapján (Kovács A.-al és Szász I.-el, Bp., 1953); A szokványos vállficamodás orthopaediai jelentősége. Különös tekintettel a vápaképző műtétekre (Bp., 1956) – Irod.: H. B. (Orv. Hetil., 1970, 38. sz.).

Horváth Géza, brezoviczai (Csécs, 1847. nov. 23. – Bp., 1937. szept. 8.) orvos, múzeumigazgató, az MTA tagja (lev. 1877, r. 1894). 1872-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Bécsben. 1873–1874-ben az MNM állattárában dolgozott. Világhírű entomológus volt, a múzeum szipókásrovar-gyűjteményét a világ legnagyobb és legjelentősebb gyűjteményévé fejlesztette. 1874–1880-ban Varannán járási orvos, 1880–1890-ben a budapesti filoxera-kutatóállomás szervezője, igazgatója, nemzetközileg elismert filoxéra szakember. Az orosz kormány megbízásából feltérképezte a Kaukázus és Dél-Orosz­ország filoxera-térképét. A svéd, az orosz, a francia, az olasz tudományos akadémiák tagja, 1901–1925 között a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. 1894-ben elindította a Rovartani Lapokat, megalapította a M. Rovartani Társulatot. Számtalan írása hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg. – A magyar fauna pa­izsos félröpűi (Bp., 1873); Magyarország bodobács-féléinek magánrajza Bp., 1875); Védekezés a filokszera ellen és az amerikai szőlőfajok (Bp., 1881); Eromocoris-fajok magánrajza (Bp., 1883); A rovarok dimorphismusá­ról (Bp., 1884); Védekezés a kártékony rovarok ellen (Bp., 1893); A malária és a szúnyogok (Bp., 1901); Monographia Colobathristi­narum (Bp., 1904); Adatok a Balkán-félszi­get hemiptera-faunájának ismeretéhez (Bp., 1918); – Irod.: Dudich E.: H. G. (Állattani Közlem., 1926); Jablonovszki J.: H. G. (Folia Entomologica Hung., 1926); V. Góz Gabriella: H. G. (M. Agrártört. Életrajzok, Bp., 1987).

Horváth Jenő (Bp., 1881. aug. 18. – Bp., 1945. nov. 25.) gyógyszerész. 1902-ben gyógyszerészi, 1904-ben gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1910–1920-ban a bp.-i Szt. Rókus gyógyszertár tulajdonosa. 1920–1925-ben az István Kórház főgyógyszerésze, 1925-től a Főv. Gyógyszerüzem igazgatója. 1924-ben az M. Gyógyszerészeti Társ. egyik alapítója. Jeles gyógyszerésztörténész. – Fm.: Adatok a Mercurius praecipitatus albus chemiájához (Bp., 1904)– Irod.: Putnoky I.: Dr. H. J. (Gyógyszerészeti Szle, 1939, 8. sz.).

Horváth József (Lukácsháza, 1794. febr. 1. – Bát, 1849. máj. 19.) orvos, író, az MTA r. tagja (1830). 1811–1814-ben piarista szerzetes, 1819-ben a pesti egy.-en bölcseleti doktor, 1822-ben orvosdoktor. 1823-ban Pest, 1829-től Hont vm. főorvosa. Homeopata orvos, számos német orvosi munkát fordított magyarra, az orvosi műszótár egyik szerkesztője, Plinius fordítója. – Irod.: Antall J.: H. J. hontmegyei főorvos reformtervezete (Gyógyszerészet, 1961, 5. sz.); Kiss L.: Vidéki orvospálya a reformkorban. H. J. (1794–1849) (Orv. Hetil., 1994).

Horváth Lajos (Szabács, 1875. aug. 4. – Bp., 1972. márc. 4.) orvos, fogorvos, egy. tanár. 1920-ban szerezte meg orvosi és fogorvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Előbb a bp.-i sto­matológiai int.-ben dolgozott, 1925-től OTI-főorvos. 1931-ben magántanár, 1939-ben c. rk. tanár. 1940–1944-ben a Fogorvosok Lapjának a főszerkesztője, 1935–1950-ben a Csengery u. Kórház igazgatója. – Fm.: A mindennapi gyakorlati foghúzás és érzéstelenítés (Bp., 1939); Fogászati kézikönyv gyakorló fogorvosok számára (Bp., 1940) – Irod.: H. L. (Fogorvosi Szle, 1972).

Horváth Mihály (Arad, 1868. máj. 28. – Bp., 1938. okt. 10.) orvos, ortopéd sebész. 1892-ben a bp.-i egy.-en szerzett orvosi oklevelet. 1893–1894-ben Bécsben és Berlinben folytatott tanulmányokat. 1985-től a Szt. János Kórház orvosa. 1918-ban vezetésével alakult meg uo. az első mo.-i kórházi ortopédiai osztály, amelynek 1921-től főorvosa. 1907-ben a bp.-i egy.-en az ortopédia magántanára, 1919-től c. ny. rk. tanára. Főként a gerincferdüléssel (skoliózis), a gyermekbénulások gyógyításával, a veleszületett csípőízületi ficamok kór- és gyógy­tanával foglalkozott. Mozgalmat kezdeményezett a nyomorék gyermekek gyógyítására és gondozására. E témakörben több nemzetközi konferencia (Genf 1929, Hága 1931 stb.) résztvevője. – Fm.: Tanulmányok a scoliosisról (M. Orv. Arch., 1900); Az infantilis celebralis bénulások ortopädias és sebészi gyógyítása (Bp.-i Orv. Újság, 1903); 50 év az ortopädia fejlődésében (Orv. Hetil., 1906); Adatok a világra hozott csípőficamodás kór- és gyógytanához (Eger, 1909); A szép test (Bp., 1910); A testileg fogyatékos gyermek védelme (Bp., 1930) – Irod.: Sz.: H. M. (Orv. Hetil., 1938).

Horváth Miklós (Dálnok, 1906. máj. 4. – Marosvásárhely, 1982. jan. 10.) orvos, egy. tanár. 1931-ben Budapesten, 1932-ben Iaşi-ban szerzett orvosi oklevelét. 1932–1940-ben Sepsiszentgyörgyön iskola- és üzemorvos. 1940–1946-ban a zöldkeresztes szolg. főorvosa, 1946–1948-ban Háromszék vm. főorvosa, 1948-tól Marosvásárhelyen az eü. szervezés, 1957-től a közegészségtan tszv. egy. tanára. – Fm.: Általános közegészségtan (1931); Részletes közegészségtan (1952); Általános és telep lég- és közegészségtan (társszerzőkkel, Marosvásárhely, 1957).

Horváth Vilmos (Balassagyarmat, 1879. máj. 23. – Bp., 1949. máj. 23.) orvos, állatorvos. 1901-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét, 1904–1940-ben a Földműv. Min.-ben az állat­eü. főoszt. vezetője. 1933-tól az Állatorvosi Fő­isk. tanára. – Irod.: Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1891).

Hőgyes Endre (Hajdúszoboszló, 1847. nov. 30. – Bp., 1906. szept. 8.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1881, r. 1889). 1870-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1870–1874-ben az elméleti orvostani tanszéken tanársegéd, 1874-ben magántanár, 1874–1883-ban a kolozsvári orvosi karon ny. r. tanár, 1883–1906-ban a bp.-i orvosi karon az ált. kórtan és gyógytan tanára. 1890-től vezette a tervei szerint Bp.-en megalapított Pasteur-intézetet és kórházat. 1894–1896-ban az orvostud. kar dékánja. A kormány és az országgyűlés felkérésére vezette a veszettség és a lépfene gyógyítására irányuló kísérleteket, valamint az orvosi oktatásügy átszervezését. 1876-ban megszervezte Kolozsvárott az Orvos-Természettud. Tár­sulatot, alelnöke volt a Term. tud. Társulatnak, elnöke a M. Orvosi Könyvkiadó Társulatnak (1893), 1886–1906-ban szerkesztette az Orv. Hetilapot. 1889-től tagja az Orsz. Közeü.-i Tanácsnak, elnöke a Bp-i Kir. Orvosegyesületnek (1901–1904). Módosította L. Pasteur eredeti, veszettség elleni védőoltását, egyszerűsítette az oltóanyag készítését, és jelentősen növelte a gyógyulási százalékot, eljárását világszerte elfogadták. Mo.-n az elsők között végzett bakteriológiai kutatásokat (kolera, anthrax, veszettség, 1873–1886). Elsőként írta le az egyensúly-érzékelés relfexívét, behatóan foglalkozott a vese élet- és kórtanával, a fül ívjáratainak a betegségeivel, az asszociált szemmozgásokkal, a hipnózis egyes jelenségeivel. Gyógyszertani kutatásai is jelentősek. 1961-ben emlékére jutalomérmet alapítottak. – Fm.: A vese szereplése az anyagforgalomban (Pest, 1872); A vese vérkeringési viszonyairól (Bp., 1873); Az asso­ciált szemmozgások idegmechanizmusai (I–II. köt., Bp., 1880–1885, németül: Berlin – Wien, 1913); Kísérleti adatok a légzőmozgások fulladás alatti lefolyásához (Bp., 1875); A veszettség gyógyításáról (Bp., 1883); Jelentés a veszettségre vonatkozó vizsgálataim jelen állásáról (Orv. Hetil., 1886); Jelentés a Pasteur-féle ebdühellenes gyógyításra vonatkozólag tett vizsgálatairól (Bp., 1889); A veszettség gyógyításáról (Bp., 1889); Emlékkönyv a budapesti Kir. Tudományegyetem Orvosi Karának múltjáról és jelenéről (szerk., Bp., 1896); Hazai orvosi oktatásügyünk és a budapesti egyetem orvosi kara (Bp., 1896); Emlékbeszéd Pasteur Lajos k. t. fölött (Bp., 1901); H. E. Labirinthus-tárgyú dolgozatai (Bp., 1937) – Irod.: Tangl F.: H. E. (Bp., 1906); Sugár K. M.: Labyrinthus és nystagmus (Orv. Hetil., 1910); Rejtő S.: H. E. irodalmi munkássága (Orv. Hetil., 1935); Alföldy Z. – Soós J.: H. E. élete és munkássága (Bp., 1962); Rák K.: H. E. üzenete az utódoknak (Orv. Hetil., 1998).

Hőnig Vilmos (Szeged, 1913. ápr. 23. – Budapest, 1988. jan. 3.) orvos, traumatológus, az orvostud. kandidátusa (1963). 1938-ban végzett a szegedi orvosi karon. A szegedi Honvédkórház és Közkórház sebész orvosa (1938–1944), munkaszolgálatos orvos a szentesi kórházban (1944–1945). A szegedi sebészeti klinikán tanársegéd (1945–1949), a szegedi Honvédkórházban sebész főorvos (1950–1953), alezredesi rangban a debreceni Honvédkórház sebészeti osztályvezető főorvosa (1953–1955), az Orsz. Traumatológiai Int. helyettes igazgatója (1955–1969). Általános, valamint plasztikai sebészettel, baleseti sebészettel foglalkozott. Alapvető eredményeket ért el a hazai traumatológiai ellátás megszervezésében, intézményi kereteinek kialakításában. A Magyar Traumatológia alapító szerkesztője. – Fm.: A traumatológia szervezése Magyarországon (Bp., 1962); Útmutató sebészeti és traumatológiai betegek ellátásához üzemorvosok részére (Bp., 1977); Munkaegészségtan, üzemegészségtan (Bp., 1981).

Hudovernig Károly (Bp., 1873. szept. 12. – Bp., 1928. jún. 18.) orvos, elmegyógyász. 1897-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1897–1908-ban tanársegéd a bp.-i elmeklinikán. 1907-ben az ideg- és elmebetegségek és az idegrendszer betegségei diagnosztikája tárgykör magántanára. 1908-tól a Szt. János Kórház főorvosa, 1913–1928-ban a bp.-i Duna jobb parti elmekórházak igazgatója. Az alkoholos elmezavarokkal és a neuroszifilisszel foglalkozott. – Fm.: Az agykéreg idegsejtjeinek elhelyezéséről (Bp., 1900); A Basedow-kór organotherapiájához (Bp., 1905); A methyl­atropinum bromatum alkalmazása az idegrendszer megbetegedéseinél (Bp., 1906); Neurasthenia és neuralgia (Bp., 1909) – Irod.: H. K. (Orv. Hetil., 1928, 26. sz.).

Hugó Károly, 1844-ig Bernstein Fülöp (Pest, 1808 – Milano, 1877. nov. 14.) orvos, író. 1830-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1831-ben a lengyel szabadságharc önkéntese, 1832-ben besorozták az orosz hadseregbe, de megszökött. 1833-tól Pesten sebész, 1839-ben Párizsba ment, felhagyott az orvosi pályával, és író lett. 1844-ig Európa különböző városaiban élt. 1844-ben Bécsben telepedett le, majd 1846-ban Pestre költözött. Több darabját a Nemzeti Színház is előadta. 1847-ben ismét Párizsban élt, francia nyelven drámákat írt. 1862-ben Berlinben felségsértésért be akarták börtönözni, majd Európában bolyongott. Súlyos nagyzási mániában szenvedett. – Fm.: Die grosse Fibel (1844); Fibel der Ehre (1845); Das Schauspiel der Welt (1846); Psal­men eines armen Poeten (Pest, 1846); Egy magyar király (Der Ungarkönig) (1846); Bankár és báró (Der Kaufmann von Marseille) (1847, 1859, 1866); Brutus és Lucretia (1847) – Irod.: Szállási Á.: H. K. (Orv. Hetil., 1977, 21. sz.).

Hugonnai Vilma, gróf (Nagytétény, 1847. szept. 30. – Bp., 1922. márc. 30.) orvos, az első magyar orvosnő. 1879-ben Zürichben szerezte meg orvosi oklevelét, amit Mo.-on csak 1897-ben tudott elismertetni. 1879–1890-ben a zürichi kórház sebészeti osztályán dolgozott, 1890-ben hazatért. 1890–1896-ban az Orsz. Nőképző Egyes. isk.-jában egészségtant tanított, okleveles bábaként egészügyi felvilágosítással is foglalkozott. Nőnevelésről, szülésről, gyermek- és leánynevelésről írt cikkeket. 1897 után kiterjedt praxisa volt, a hazai nőmozgalom egyik vezetője. Második férje Wartha Vince műegy. tanár volt. – Fm.: A szaglás az egészség őre (Bp., 1896); Egészségtani előadások nők számára (Bp., 1904); A nő mint háziorvos (fordítás, Bp., 1907) – Irod.: Kertész E.: Vilma doktorasszony (Bp., 1963); Kapronczay K.: H. V. (Orv. Hetil., 1972).

Hullay József (Rimaszombat, 1921. febr. 27. – Debrecen, 1984. jan. 16.) orvos, idegsebész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1969). 1944-ben a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1945-től uo. az idegklinika orvosa, 1947-től idegsebész. 1948-ban ideggyógyász, 1951-ben idegsebész szakorvos. Sán­tha Kálmán eltávolítása után az idegsebészeti részleg, majd a klinika vezetője. 1970-től egy. tanár. Az epilepszia és az extrapiramidális moz­gászavarok sebészi kezelésével, a halántéklebeny működésével, agydaganatokkal, elsősorban hallóideg-daganatokkal, az epilepszia sebészi kezelésével foglalkozott. A M. Idegseb. Társ. elnöke, a szlovák és az amerikai idegseb. társ. stb. tagja. – Irod.: Balázs Gy.: H. J. (DOTE Évkönyv, 1983–1984).

Huszák István (Székesfehérvár, 1906. aug. 21. – Szeged, 1995. nov. 14.) orvos, neurológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952), Kossuth-díjas (1960). 1931-ben végzett a pesti orvosi karon, 1943-ban magántanár. 1931–1935-ben a szegedi ideg- és elmeklinikán gyakornok, tanársegéd (1935–1938), adjunktus (1938–1939), a klinika mb. vezetője (1943–1947). 1944–1945-ben az élettani int. mb. ve­zetője, az elmekórtan ny. rk. tanára (1947–1950), ny. rendes tanára (1950–1951), tszv. egy. tanár (1951–1977), emeritus professzor (1992–1995), kari dékán (1950–1951, 1960–1961). Több alkalommal külföldi ösztöndíjas, vendégkutató. Az MTA orvosi bizottságai, a M. Pszichológiai Társ. alapító, számos külföldi tud. társ. tagja. Neurobiokémiával, klinikai neurofi­ziológiával foglalkozott, alapvető felismeréseket tett a központi idegrendszer pusztulásával járó betegségekkel kapcsolatban, főleg a sclerosis polyinsularis biokémiai hátterének felderítése területén. – Fm.: Disturbances of Porphyrin Metabolism in Schizophrenia (Acta Physio­logica, 1970); Biochemical Aspects of Multiple Sclerosis (in: Handbook of Neurochemistry, New York – London, 1972) – Irod.: Vargha M.: H. J. professzor 70 éves (Ideggyógy. Szle, 1977); Szilárd J. – Heiner L.: H. I. (Ideggyógy. Szle, 1996).

Huszár György (Budapest, 1911. okt. 1. – Budapest, 2002. ápr. 1.) orvos, fogorvos, egy. tanár, orvostörténész, az orvostud. kandidátusa (1960), doktora (1977). Orvosi oklevelét 1935-ben Szegeden szerezte, majd az anatómiai int.-ben dolgozott. 1937-től a bp.-i fogászati klinika gyakornoka, a kar megalakulása után a fogpótlástani klinika munkatársa, végül egy. tanár. Elsőnek foglalkozott gerosztomatológiával, alapvető kézikönyveket, tankönyveket, segédleteket írt. Jeles orvostörténész, a hazai fogorvoslás történetének a feldolgozója. A magyar Orvos­történelmi Társaság alelnöke (1966–1992), több hazai és külföldi fogorvosi társaság rendes, leve­lező és tb. tagja. A rendszerváltozás éveiben „bábáskodott” a hazai szabadkőműves páholyok újjászervezésében. A Fogorvosi Szemle szerkesztője (1955). – Fm.: Fogpótlástan (Bp., 1959); Fogpótlási technológia (Bp., 1959); Gerontostomatológia (Bp., 1962); A fog- és szájbetegségek megelőzése (Bp., 1965); Bevezetés a fogpótlástanba (Bp., 1979); A magyar fogorvoslás története (Bp., 1965) – Irod.: H. Gy. (Orvostört. Közl., 2002).

Huszti (Szabó) István (Huszt, 1671. – Debrecen, 1704. febr. 3.) orvos. 1695-ben a hallei orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Hazatérése után II. Apafi Mihály fejedelem udvari orvosa, 1700-tól Debrecen város főorvosa, a kollégium filozófiatanára. 1704-től II. Rákóczi Ferenc fejedelem tábori orvosa. A hazai kísérleti fizika úttörője, iránytűt, éggömböt hozatott a debreceni kollégiumba. – Fm.: Disser­tatio physiologica (Batavia, 1693); Dissertatio solennis de prudenti medicamentorum appli­catione in tempore (Halle, 1695); Philosophiae experimentalis axiomaticae dissertatio pri­ma. De corporibus, illorumque principiis et affectionibus... (Halle – Magdeburg, 1695); Keresztényi jóságos tselekedetekkel tellyes Paraditsom Kertetske (Kolozsvár, 1696) – Irod.: Mátrai L.: Régi magyar filozófusok, XV-XVII. sz. (Bp., 1961); Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (II. köt., Bp., 1930).

Huszty Zakariás Teofil (Ruszt, 1754. márc. 13. – Pozsony, 1803. márc. 29.) orvos. Orvosi oklevelét 1774-ben a nagyszombati orvosi karon szerezte meg. 1775-től Pozsony főorvosa, számos külföldi társaság tagja, orvosi és természettudományi munkák szerzője. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de phlebetome in acutis (Tyrnaviae, 1777); Kritischer Kom­mentar über die österreichische Provincial Pharmakopoe... (Pressburg und Leipzig, 1785); Nähere Ausführung eines Entwurfs zu einem verbesserten Dispensatorium (Leipzig, 1786); Diskurs über die medizinische Polizei (Leip­zig, 1786); Prüfung der Nachricht an das Publikum vom dem St. Georger Schwefel­bade (Leipzig, 1793); Gekrönte Presisschrift über die Verbesserung der k. k. Feldapothe­ken... (Leipzig, 1795); Ideen zur Verbesserung der österreichischen Pharmakopoe besonders in medizinisch-praktischem Gesichts­punkte (Leipzig, 1797) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Duka Zólyomi N.: H. Z. (Orv. Hetil., 1978. 20. sz.).

Huth Tivadar (Bonyhád, 1896. szept. 19. – Pécs, 1962. jún. 16.) orvos, urológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1925–1948-ban a bp.-i urológiai klinikán tanársegéd, adjunktus. 1941-től magántanár az urológiai sebészet, különös tekintettel a gümőkóros megbetegedésekre c. tárgykörből. 1948–1962-ben a pécsi orvosi karon ny. r. tanár. 1958-1962-ben országgyűlési képviselő. Urológiai műtéttannal, urogenitalis tuberculosissal foglalkozott. – Irod.: Karlinger T.: H. T. (Orv. Hetil., 1962, 10. sz.); Balogh F.: A magyar urológia fejlődése a két világháború között (Or­vostört. Közlem., 1983).

Hutter Jakab (Nagyszeben, 1708 – Nagyszeben, 1768. febr. 10.) orvos, polgármester. 1732-ben Halléban szerzett orvosdoktori oklevelet, 1734-től a havasföldi román fejedelem udvari és katonai főorvosa, 1735-től Nagysze­benben is főorvos, 1766–1768-ban a város polgármestere. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica: Senectus ipsa morbus (Halle, 1732) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Hutÿra Ferenc (Zsibra, 1860. szept. 6. – Bp., 1934. dec. 21.) orvos, állatorvos, főisk. tanár, az MTA tagja (lev. 1910, r. 1921). 1883-ban a pesti orvosi karon orvosi oklevelet szerzett, 1883–1886-ban a bp.-i I. sz. kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1886–1890-ben az Állatorv. Főisk.-án a belgyógyászat és járványtan h. tanára, 1890–1933-ban ny. r. tanár. 1888-ban magántanár az orvosi karon, 1897-től az Állatorv. Akad. igazgatója, 1899–1933-ban az Állatorv. Főisk. rektora. 1899-ben egy. rk. tanár, 1906-ban udvari tanácsos. Állatjárványtannal, virológiával, szérum-előállítással foglalkozott. 1927-től felsőházi tag. – Fm.: A házi állatok fertőző betegségeinek oktana (Bp., 1888); Kórbonctani diagnosztika (Bp., 1888); Állatorvosi belgyógyászat (I–III. köt., Bp., 1894); Törvényszéki állatorvostan (Bp., 1944) – Irod.: Man­ninger R.: H. F. t. tag emlékezete (Bp., 1944); Bencze J.: H. F. (Orv. Hetil., 1964); Karasszon D.: H. F. (Bp., 1975).

Huzella Tivadar (Bp., 1886. jún. 10. – Alsógöd, 1950. júl. 11.) orvos, egy. tanár. 1910-ban szerezte oklevelét, 1910-től a bp.-i I. sz. kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1921–1932-ben a debreceni orvosi karon az anatómiai int. igazgatója. 1932–1946-ban a bp.-i egy. orvosi karán a szövettan és fejlődéstan ny. r. tanára. Nemzetközi hírű anatómus, citológus, sejtélettani kutató, a mikrokinematográfia első hazai alkalmazója. Alsógödi házában nemzetközi alapítványok támogatásával biológiai kut. állomást létesített. Állásától politikai okok miatt megfosztották, éhen halt. – Fm.: Über Myocarditis rheumatica (Berlin, 1912); Histomechanik der antropischen Lebererkrankungen (h. n., 1921); Der Mechanismus der Kapillarkreislaufs und der Sekretion in Bindegewebe (Berlin, 1925); Organizmus és mechanizmus (Debrecen, 1928); Az alsógödi biológiai kutatóállomás (Bp., 1931); Általános biológia (Bp., 1933); A sejtközösség szervezete az intercelluláris elmélet és intercelluláris kórtan megvilágításában (Bp., 1942, németül: Jéna, 1941) – Irod.: Szál­lási Á.: H. T. (Orv. Hetil., 1986); Szende B.: H. T. emlékezete (orv. Hetil., 1992); „Az orvostudomány nem más, mint emberre szabott biológia” A nagy elődre, H. T.-ra emlékezik Csaba György (Term. Vil., 1993): Törő I.: H. T. (Debrecen, 1994).

Hültl Hümér (Felsőbánya, 1868. júl. 14. – Bp., 1940. jan. 18.) orvos, sebész, egy. tanár. 1891-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1891–1898-ban az I. sz. sebészeti klinika asszisztense, 1898–1910-ben a Szent László Kórház, 1910–1918-ban az István, majd a Rókus Kórház sebész főorvosa. 1901-ben a sebgyógyítás tana magántanára, 1917-ben a gya­korlati sebészet rk. tanára. 1934-ben nyugalomba vonult, 1935-től felsőházi tag, az Orvos­szövetség elnöke, az orvosi segélyegylet megszervezője. Nevéhez fűződik a modern sebészet több eszközének (maszk, gumikesztyű, a bőr jódozása) bevezetése. 1905-ben Fischer Péter mérnökkel megszerkesztette a gyomorvarrógépet, amelyet 1906-ban szabadalmaztattak, 1910-ben világszabadalmat is nyert. – Fm.: A gastro-enterostomia műtét technikájáról (Bp., 1897); A homokóra-gyomor kór- és gyógytanának jelen állása (Bp., 1900); A Mechel-féle diverticulumról (Bp., 1900); A sebgyógyítás irányelveinek fejlődéséről (Bp., 1903); A műtéti betegekkel való velebánás (Bp., 1907); Sebészeti varróműszer gyomor- és bélvarrásra (Bp., 1911, angol, francia és német nyelven is) Irod.: Csillag I.: Huszonöt éve halt meg a „kés Paganinije” (Orv.Hetil., 1965, 2. sz.).

Hüttl Tivadar (Bp., 1884. júl. 14. – Bp., 1955. nov. 6.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). Hüttl Tivadar (1919–1990) apja. 1907-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1907–1910-ben a bp.-i I. sz. kórbonctani int., 1910–1921-ben a II. sz. sebészeti klinika tanársegédje 1921-ben magántanár, 1922–1951-ben a debreceni orvosi karon a sebészet ny. r. tanára, a sebészeti klinika megszervezője. 1939-ben felsőházi tag, 1951-től az Orsz. Onkológiai Int. főorvosa. Epekősebészettel, műtéttannal foglalkozott. – Fm.: Über den diagnostischen West der zerebralen Stereo­angiographie hauptsächlich bei intrakarmiel­len Tumoren (Benedek L.-val, Basel – Leipzig, 1938) – Irod.: Berentey Gy.: H. T. (Orv. Hetil., 1955); Jáki Gy.: H. T. (M. Sebészet, 1956).

Hüttl Tivadar (Bp., 1919. jún. 5. – Bp., 1990. júl. 25.) orvos, sebész, c. egy. tanár, az orvostud. doktora (1982). Hüttl Tivadar (1884–1955) fia. Semmelweis Ignác dédunokája. 1943-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1944-től a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán munkatárs, tanársegéd, 1964-től docens. 1968-tól a Semmelweis Kórház (Pest m.-i Kórház) I. sz. sebészeti osztályának főorvosa, 1969-ben mb. igazgató, 1974-től c. egy. tanár. Általános és hasi sebészettel, sebfertőzéssel, az ulcus gastro­duodenalis és a vagotomia műtéti megoldásaival foglalkozott, mintegy 50 tanulmánya jelent meg nyomtatásban. – Fm.: A műtét utáni hasi összenövések megelőzésének kérdése (Bp., 1958); Sebészet (A gyakorló orvos enciklo­pediája, Bp., 1977); Az epeútkövesség intra­operatív diagnosztikája, különös tekintettel a cholangioscopiára (Bp., 1981) – Irod.: H. T. (Orv. Hetil., 1990, 40. sz.).