Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

GY

GY

Gyarmati Ernő (Bp., 1915. júl. 15. – New York, 1989. márc. 17.) orvos, állatorvos, egy. tanár, az állatorvostud. kandidátusa (1952). 1939-ben szerezte állatorvosdoktori oklevelét Bp.-en. Tanulmányai befejezését követően az Állatorvostud. Főisk. belgyógyászati tanszéké­nek tanársegédje, majd megszervezte a beldiag­nosztikai tanszéket, amelynek 1945–1954-ben igazgatója, ny. r. tanára volt. Elsősorban az állatdiagnosztika korszerűsítésével és állatorvosi neurológiai diagnosztikával foglalkozott. 1952-ben megszerezte az ált. orvosi oklevelet is. 1956-ban az USA-ban telepedett le, ahol bel- és ideggyógyászati képesítést szerzett, a New York-i Áll. Kórház oszt. vez. főorvosa 1987-ig. – Fm.: Klinikai EKG-vizsgálatok kutyákon (Bp., 1939); Állatorvosi belgyógyászati diagnosztika (Bp., 1954) – Irod.: Holló F.: Gy. E. (Állatorv. Lapja, 1990, 45. sz.).

Gyarmati János (Ricse, 1926. okt. 18. – Debrecen, 1983. jún. 6.) orvos, radiológus, docens, az orvostud. kandidátusa (1978). 1961-ben szerezte meg orvosi oklevelét a DOTE-n. 1961–1963-ban uo. az eü. szervezési tanszék gyakornoka, 1963-től a radiológiai klinikán orvos, 1966–1969-ben tanársegéd, 1969–1979-ben ad­junktus, 1979-től docens. Elsősorban röntgen-diagnosztikával, a vese és a másodlagos generalizált csontelváltozások klinikai-röntgenológiá­jával foglalkozott. Tanulmányai magyar, német és angol szaklapokban jelentek meg. – Fm.: A röntgenkymographia értéke mediastinalis térszűkítő folyamatok elkülönítésében (Baraba­nova I.-vel, A kísérleti és klinikai radiológiai újabb eredményei, Debrecen, 1973); Az idült veseelégtelenség csontelváltozásainak röntgendiagnosztikája (Debrecen, 1977); A kéz csontjainak életkorral járó mikrodioszkópos elváltozásai (Társszerzőkkel, M. Radiológia, 1984).

Gyarmati László (Balassagyarmat, 1921. ápr. 18. – Madrid, 1980. szept. 1.) gyógyszerész, egy. tanár, a kémiai tud. kandidátusa (1970). 1949-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg gyógyszerészi oklevelét, 1950-ben a Gyógyszerkutató munkatársa, az alkaloid kinyerésével foglalkozott. 1955-től hivatásos tiszt, az Eü. Tiszti Iskolán oktató, az MNM Eü. Csoportfőnökség kut. int.-ben toxikológiai-klinikai laboratóriumot szervezett, amelynek vezetője lett, és elsősorban a gyógyszerek felszívódásának a vizsgálatával foglalkozott. Az aminoketonok vegyületcsoport analitikai meghatározása és gyógyszerkönyvi eljárásának a bevezetése az ő nevéhez fűződik. 1971-ben katonai rangját megtartva a SOTE gyógyszerészeti int.-nek igazgatója, ny. r. tanár, később dékánhelyettes. Az Acta Pharmacologia Hung. és a Gyógyszerészet c. folyóirat szerk. bizottságának tagja. Szolgálati úton halt meg. – Fm.: A klinikai to­xikológia alapjai (Dávid G.-ral, Bp., 1963); Klinikai toxikológia (társszerzőkkel, Bp., 1968); Mérgező harci anyagok hatása az emberre (Dávid G.-ral, Bp., 1967); Élelmiszerek és mezőgazdasági termékek radioaktivitásának kialakulása és a szennyezettség vizsgálati módszerei (társszerzőkkel, Bp., 1968); Aeroszolok gyógyszertechnológiája (társszerzőkkel, Bp., 1979); A gyógyszertechnológia és a bio­farmacia kémiai ellenőrző módszerei (Bp., 1982) – Irod.: Gy. L. (Gyógyszerészet, 1980, 3. sz.).

Gyenes István (Beszterce, 1916. jan. 13. – Bp., 1998. okt. 31.) gyógyszerész, orvos, egy. tanár, a kémiai tud. kandidátusa (1959), doktora (1970). 1937-ben a bp.-i orvosi karon gyógyszerészi, 1939-ben orvosi oklevelet szerzett. 1937–1940-ben a szerves kémiai int. gyakornoka, 1940–1945-ben a Richter Gedeon gyógyszergyár kutatóanalinikusa, 1945–1958-ban h. oszt. vez. 1958–1962-ban a Gyógyszerkutató Labor. vezetője, 1972–1976-ban az Alkalmazott Fizikai-Kémiai Kutató Labor. vezetője. 1966–1971 a veszprémi Vegyipari Egy.-en egy. docens, 1971-től egy. tanár. Analitikai kémiával, gyógyszerkémiával, vízmentes közegben aceti­lezhető aminók titrálásával foglalkozott. – Fm.: Titrálás nem vizes közegben (Bp., 1960, angolul: London, 1967, németül: Stuttgart, 1970); Túlhevített benzolgőz-desztilláció alkalmazása a nem vizes közegben végzett titrálásnál (Bp., 1968).

Gyergyai Árpád, kissolymosi (Kolozsvár, 1881. ápr. 27. – Kolozsvár, 1952. ápr. 27.) orvos, egy. tanár. Apja id. Gyergyai Árpád, a vérátömlesztés első mo.-i alkalmazója. 1905-ben szerzett orvosi oklevelet a kolozsvári orvosi karon. 1906-tól Bécsben és Freiburgban tanult. 1912-ben a fülészet tárgyköréből egy. magántanár. 1903–1906-ban a kolozsvári kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1908–1912-ben adjunktus a sebészeti klinikán, 1912–1916-ban magántanár, 1916–1919-ben a fül-orr-gégészet ny. rk. tanára. Az egy. Szegedre történt áttelepülése után Kolozsváron maradt. 1919–1940 között magánorvos, 1940 után a kolozsvári Ferenc József Tudományegy. ny. r. tanára, 1941–1942-ben az orvosi kar dékánja. 1945 után ismét magánorvos. Az orrgarat megbetegedéseivel foglalkozott, új diagnosztikai eljárásokat dolgozott ki az orrgarat és a fülkürt vizsgálatára, számos műszert szerkesztett. Az orrgarat vezetéses érzéstelenítésének meghonosítója. – Fm.: Új utak a fülkürt megismerésére (Bp., 1932); Hanghullámok hatásmódja a csigára (ifj. Gy. Á.-dal, Kolozsvár, 1947); Irányhallás, távolsághallás, térhallás (ifj. Gy. A.-dal, Kolozsvár, 1948) – Irod.: Gaál Gy.: A két Gy. (Orv. Hetil., 1991); Dékány Z. szerk.: Szemelvények a magyar fül-orr-gégészet történetéből (Bp., 2000).

Gyöngyösi Pál (Derecske, 1707. ápr. 26. – Moszkva?, 1790) orvos, cári udvari orvos. 1740-ben Leidenben avatták orvosdoktorrá, majd Erdélyben és Debrecenben gyakorló orvosként működött. 1753-ban kivándorolt Orosz­országba, a szentpétervári tengerészeti kórház orvosa, 1758-ban uo. az Orvosakadémia sebészeti előadója lett. 1766-ban udvari orvosi címet nyert, tagja lett az Orosz Birodalmi Orvosi Tanácsnak. Több munkája orosz nyelven jelent meg. – Fm.: Chorea Castrorum... (1730); Index Locorum S. Codicis (1748); Dissertatio in­auguralis medica, de Re mediis empyricis (1753); Dissertatio de Cachexia (1753) – Irod.: Schultheisz E. – Tardy L.: Orosz–magyar orvosi kapcsolatok (Bp., 1960).

Gyöngyössy Andor (Nyírgebe, 1916. aug. 1. – Bp., 1987. szept. 21.) orvos, nőgyógyász, neo­natológus, az orvostud. kandidátusa (1958). 1941-ben szerzett orvosi oklevelet a debreceni orvosi karon. 1941–1958 között a DOTE szülészeti klinika munkatársa: gyakornok (1941–1948), tanársegéd (1948–1953), adjunktus (1953–1957), docens (1957–1958), majd a nyíregyházi Megyei Kórház főorvosa, klinikai docens (1958–1965), végül a budapesti MÁV Kórház főorvosa (1965–1981). Nőgyógyászati urológiával, hemagglutinációs vizsgálatokkal foglalkozott. Eredményeket ért el a hemolitikus újszü­löttbetegségek vizsgálata és megelőzése területén, nevéhez fűződik az erithroblasztikus modellkísérlet kidolgozása. – Fm.: A hemolyticus újszülöttbetegség megelőzésének problémái (Debrecen, 1957); A gyermekágyi utóvérzés actív kezelése (Bp., 1959); The Ovulation In­hibiting Effect of Modern Living (London – Basel, 1972).

Győrbíró Jenő (Fogaras, 1895. jan. 29. – Bp., 1982. júl. 2.) gyógyszerész. 1924-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg gyógyszerészi oklevelét. 1923–1973-ban a bp.-i Kígyó patika vezetője. 1950–1970-ben az Eü. Dolgozók Szakszervezetének Bp. I. ker. vezetőségi tagja. 1973–1982-ben az Ernyey József Gyógyszerészettörténeti Könyvtár munkatársa. 1974-ben Érdemes Gyógyszerész, 1973-ban Than Károly-érmet kapott. – Irod.: Gy. J. (Gyógyszerészet, Bp., 1982).

György József (Sátoraljaújhely, 1813. júl. 13. – Máramarossziget, 1862. dec. 21.) orvos, botanikus. Előbb Debrecenben és Sárospatakon jogot tanult, 1830–1836-ban medikus, orvosi, sebész- és szülészmesteri oklevelét 1838-ban a pesti orvosi karon szerezte meg. 1835-től a növénytan h. tanára az orvosi karon. 1838-tól, Marosvásárhely városi, illetve Máramaros vm. főorvosa, a flórakutatással és az ásványvizek feltárásával, valamint helytörténettel foglalkozott. 170 ásványvizet analizált, értékes herbáriuma 1859-ben tűzvész áldozata lett. Kezdeményezte a Máramaros Múzeum megalapítását. – Fm.: Orvostudori értekezés. A természeti testeknek lépcsőnkénti kifejlődéséről (Pest, 1836) – Irod.: Szilágyi J.: Gy. J. (M. Orvosok és Term. vizsgálók Munkálatai, 1878); Rapaics R.: A magyar biológia története (Bp., 1953).

György Julia (Szolnok, 1896. jún. 29. – Bp., 1977. nov. 28.) orvos, pszichológus, az or­vostud. kandidátusa (1966), Kossuth-díjas (1962). Orvosi oklevelét 1920-ban szerezte meg a bp.-i orvosi karon. Tanulmányai befejezését követően gyermekorvos, 1925-től az Apponyi Poliklinika idegorvosa, 1930-tól a pszichológiai szakrendelés vezetője, 1939-ben állását elvesztette. 1936-ban ő indította el az elme-egészségvédel­mi mozgalmat. A II. vh alatt gyermekambulanciát, pályaválasztási tanácsadást szervezett, amely 1946-ban országos szervezetté nőtt. 1947–1950-ben speciális kórházakat szervezett. 1951–1953-ban felnőtt idegosztályon dolgozott, 1953–1963-ban rendelőint. főorvos, 1963–1973-ban gyer­mekszakorvosi rendelést vezetett. 1960–1973-ban az ELTE jogi karán az antiszocialitás pszichológiájának előadója és kutatója. 1968-tól haláláig a Főv. Gyermekpszichológiai Rendelőint. igazgató főorvosa. – Fm.: Züllöttség és neurózis (Pszichológiai tanulm.) (Bp., 1929); A gyermekvédelem országos problémáiról (Tanulm. a gyermekvédelem köréből, Bp., 1960); A nehezen nevelhető gyermek. A veszélyeztetett gyermek (Bp., 1965); Az antiszociális személyiség (Bp., 1967) – Irod.: Kun M.: Gy. J. (Orv. Hetil., 1978, 5. sz.).

György Pál, Paul György, 1921-ig Grósz (Nagyvárad, 1893. ápr. 7. – Philadelphia, USA, 1976. márc. 1.) orvos, vitaminkutató, egy. tanár. 1915-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Az I. vh. alatt katonaorvos, 1919-től a heidelbergi egy. gyermekklinikáján tanársegéd, 1933-ban a gyermekgyógyászat ny. r. tanára, klinikaigazgató, majd 1958-ban az egy. díszdoktora. 1933-ban előbb Angliába, majd 1935-ben az USA-ba emigrált. 1935-1944-ben Clevelandban gyermekorvos, 1944–1963-ban a philadelphiai közkórház gyermekosztályának a vezetője. 1960–1970-ben a WHO, 1958-tól az USA Orvosszövetségének elnöke, 1958-ban Gy. P.-ösztöndíjat alapított az élelmiszer- és az élel­mezéstudomány támogatására. A B2, a B6 és a H-vitamin felfedezője, 1970-ben egy olyan vitamint fedezett fel, amely kiküszöböli a fogamzásgátló szerek káros következményeit. – Irod.: S. Rose, C.: Memoir of P. Gy. 1893-1976) (Translations of the College of Physicians of Philadelphia, 1976).

Györgyi Géza (Bp., 1900. febr. 26. – Bp., 1975. aug. 30.) orvos, radiológus. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, röntgen-diagnosztikából egy. magántanár (1944). 1924–1934-ben a bp.-i III. sz. belklinika munkatársa, 1931–1934-ben az OTI főorvosa, 1934–1944-ben az OTBA röntgenfőorvosa. 1944–1948-ban az OTBA Kórház Kútvölgyi u.-i Kórháza röntgenfőorvosa, 1948–1950-ben a bp.-i orthopédiai int. és klinika röntgenlaboratóriumának vezetője. 1950-ben kényszernyugdíjazták. 1950–1972-ben rendelőintézeti ny. orvos. 1942–1945-ben a M. Orvosok Röntgen Egyesületének a főtitkára. Belgyógyászati röntgendiagnosztikával foglalkozott, a vastagbél feltöltéses radiológiai vizsgálata terén ért el eredményeket, számos új eljárást vezetett be hazánkban. Tőle származik a „gócdózis” fogalma. – Fm.: A rákbetegek sugaras kezelésének javallatai (Bp., 1942) – Irod.: Gy. G. (M. Radiológia, 1974, 4. sz.).

Győry György (Szekszárd, 1906. febr. 26. – Bp., 1994. márc. 24.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár, egy. magántanár (1942), az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1992). A bp.-i I. sz. női klinika gyakornoka (1931–1934), a Szent Rókus Kórház nőgyógyásza (1934–1940). A kolozsvári szülészeti klinika adjunktusa (1941–1944). 1944–1946-ban katona, hadifogoly, majd a bp.-i Bábaképző Intézet adjunktusa (1946–1947). A marosvásárhelyi orvosi kar közegészségtani és gyermekgyógyászati előadója (1946–1953), az OTKI szülészeti klinika docense (1953–1962), tszv. egy. tanár (1962–1976). Több hazai orvosi társaság tagja, a M. Nőorv. Társ.-nak a tb. elnöke (1954), a M. Gyermek­nőgyógyászati Társ. elnöke (1958–1965). Nőgyógyászati műtéttannal, Stein-Levendel szind­rómával, a nem daganatos eredetű petefészek-eltávolítással stb. foglalkozott. Elsőként alkalmazta a műtéttel világrahozott újszülött mindenre kiterjedő enkefalográfos komplex vizsgálatát, a világon elsőnek alkalmazott végbélből kialakított mesterséges hüvelyképzést. Romániában az első tömeges nőgyógyászati szűrővizsgálat megszervezője. – Fm.: Szülészet és nőgyógyászati műtéttan (Kolozsvár, 1941); Szülészeti műtéttan (Marosvásárhely, 1947, 2. kiad. 1949); Hogyan éljen a terhes nő? (Bukarest, 1949); Nőgyógyászat (Marosvásárhely, 1949, 2. kiad. 1950); A gyakorló orvos nőgyógyászati endokrinológiája (Bp., 1963); A szőrösödés rendellenességei nőgyógyászati szempontból. A Stein-Leventhal-syndroma (László J.-sal, Bp., 1964); Szülészeti és nőgyógyászati műtéttan. Műtéti eljárások közlése (dokt. dissz., Bp., 1990).

Győry István (Debrecen, 1861. júl. 15. – Alsógöd, 1954. jan. 17.) gyógyszerész, a kémiai tud. kandidátusa (1953). 1884-ben a bp.-i orvosi karon gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett, 1887–1894-ben a gyógyszerészeti tanszéken ta­nársegéd. 1893-ban kidolgozta a nevéről elnevezett arzén-meghatározási eljárást. 1894-től a Kertészeti Tanintézet kémiatanára, megszervezte a tanintézet technológiai tanszékét. Több gyümölcsfeldolgozó szerkezetet szabadalmaztatott. Hosszabb ideig szerkesztette a Kertészet és a Gyümölcskertészet c. folyóiratokat, 1913-ban a Földművelésügyi Min.-ban a kertészeti ügyek referense, a hazai konzervgyártás kiépítője. 1919-ben a Tanácsköztársaság alatt szerepet vállalt, ezért 1920-ban nyugdíjba vonult, magánkertészettel foglalkozott, gyógyszertártu­lajdonos volt. – Fm.: A nitrogénmonoxid hatása a natriumathylaetra (Bp., 1892); Új térfogatos módszer a solutio arsenicalis Fowleri és a hánytató borkő vizsgálatára (Schilberszky K-.al és Ströcker A.-val, Bp., 1893); Gyógy­szerészgyakornoki tankönyv (Bp., 1902); A téli gyümölcs letartása gyümölcskamrákban (Bp., 1904); Der Obst- und Gartenbau das Kö­nigsreiches Ungarn (Bp., 1904); Lo stato della pomicoltura e dell’orticoltura in Ungheria (Bp., 1910) – Irod.: Sztankay L.: Híres magyar gyógyszerészek (Bp., 1932).

Győry Tibor (Pest, 1869. máj. 9. – Bp., 1938. jan. 9.) orvos, orvostörténész, egy. tanár, államtitkár, az MTA lev. tagja (1933). Orvosi oklevelét 1893-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1894-ben egészségtan-tanári képesítést is szerzett. 1893-tól előbb a belklinikán, majd 1897-től a Rókus Kórházban működött. E tevékenysége fordította az orvostörténelem felé, 1902-ben e tárgykör magántanára, 1905–1928-ban az Állatorvosi Főiskolán az állatorvoslás­történet ny. r. tanára, 1918-ban egy.-i rk. tanár, 1926-ban c. rk. tanár, 1936-ban ny. r. tanár. 1919-ben a Népjóléti, 1924-től a Belügymin.-ban a közegészségügyi osztály vezetője, 1926-tól h., majd államtitkár. Az akkori egészségügy irányítója. Orvostörténeti munkásságával tisztázta a 16. századi morbus brunogallicus (szifilisz) és a kiütéses tífusz lényegét. Jeles munkáiban idegen nyelven népszerűsítette Semmel­weis pesti tevékenységét, 1905–1906-ban kiadta összegyűjtött munkáit magyar és német nyelven. Összeállította a magyar orvostud. történeti bibliográfiáját, megírta a pesti orvosi kar történetét. Megalapította a Népegészségügy c. folyóiratot. – Fm.: Magyarország orvosi bibliográfiája (1472–1899, Bp., 1900); Morbus Hunga­ricus (Bp., 1901, németül: Jéna, 1901); A magyar gyógyászat történelmének vázlata (1902); Medizinisch-wissentschaftliche Beziehungen zwischen Ungarn und Deutschland im XVI-XVIII. Jahrhundert (Berlin, 1907); Wan­derungen und Erlebnisse des ungarishcen Arztes Franz Páriz de Pápa in Deutschland im XVII. Jahrhunder (Karlsruhe, 1911); Der Morbus Brunogallicus, 1577 (Giessen, 1912); A proletárdiktatúra a közegészségügy terén (Bp., 1920); Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936) – Irod.: Herczeg A.: Gy. T. (Századok, 1938); Schultheisz E.: Gy. T. (Orv. Hetil., 1963, 16. sz.); Kapronczay K.: A magyar orvostörténetírás története (Orvostört. Közlem., 1990, 110. sz.).

Gyulai Ernő (Bp., 1915. ápr. 20. – Bp., 1977. nov. 10.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1969). 1940-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1940–1948-ban az I. és II. sz. belklinikán gyakornok és tanársegéd. 1949–1950-ben MTA-díjas kutató, 1951-től az ORFI II. sz. belosztályán adjunktus, 1954–1957-ben a kékestetői Áll. Kórház főorvosa. 1965-ig újból az ORFI főorvosa, 1965–1977-ben az Uzsoki u.-i Kórház főorvosa. 1974-től az Orsz. Belgyógyászati Int. munkatársa, így részese a medikusok belgyógyászati képzésének. 1975-től c. docens. Pajzsmirigy-beteg­ségekkel, keringési bajokkal foglalkozott, só­anyagcsere-vizsgálatokat végzett. – Irod.: Gy. E. (M. Belorv. Arch., 1977, 12. sz.).

Gyulai Pál (?, 1550 körül – Abafája, 1592. dec. 12.) orvos, filozófus, Erdély alkan­cellára. 1570–1571-ben Padovában és Bolognában bölcseleti és orvosdoktorrá avatták. Előbb Bekes Gáspár kíséretének tagja, de a kerelő­szentpáli csata után Báthory István erdélyi fejedelem udvarába került: titkára, tanácsosa, a krakkói erdélyi kancellária alkancellárja. Báthory halála után visszatért Erdélybe (1586), de Báthory Zsigmond és Boldizsár viszályában Zsigmond oldalára állt, ezért Boldizsár megölette. Megírta Báthory István lengyel király oroszországi hadjáratának történetét. Mint orvos e hadjáratig működött, de a lengyel király halálának okát kutató irodalmi vitában elvetette a szándékos megmérgezés lehetőségét. Személyének Kemény Zsigmond állít emléket Gyulai Pál c. regényében (Pest, 1847). – Fm.: Com­mentarius rerum, a Stephano Rege adversus magnum Moschorum Ducem gestarum Anno 1580 (Kolozsvár, 1581) – Irod.: Kapronczay K.: Gy. P. (Orv. Hetil., 1974, 34. sz.); Kapronczay K.: Báthory István lengyel király udvari orvosai (Orv. Hetil., 1986); Kapronczay K.: Magyar-lengyel orvosi kapcsolatok (Bp., 1992).