Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

G

G

Gaál András, magosi (Zágon, 1899. nov. 23. – Bp., 1948.) orvos, radiológus, egy. magántanár. 1923-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1937-ben a rtg-diagnosztika magántanára lett. 1923–1928-ban a bp.-i III. sz. belklinika, 1928–1936-ban a rtg-osztályon tanársegéd. 1939–1941-ben a Szent János Kórház, 1941–1948-ban a Szent Rókus Kórház rtg-főorvosa. Belgyógyászati esetek, a mellkas és a csontrendszer betegségeinek röntgen-diag­nosztikájával, a gümőkór patológiájával foglalkozott. Alapvető megállapításokat tett a Base­dow-kór, az allergiás betegségek, a Paget-kór és az aktinomikózis röntgen-terápiájával kap­csolatban. – Fm.: Cholesterin-anyagcsere vizs­gálatok emberi szervezetben (Bp., 1930) – Irod.: György G.: A magyar radiológia úttörői; G. A. (M. Radiol., 1956).

Gaál András Kálmán (Ruttka, 1893. máj. 11. – Bp., 1945. máj.) orvos, higiénikus. A bp.-i orvosi karon szerzett orvosi oklevelet 1921-ban, 1934-ben egy. magántanár. 1921–1923-ban a pécsi bőr- és nemibeteg klinikán gyakor­nok, 1924–1925-ben Rockefeller-ösztöndíjas, 1927–1933-ban a Népszövetség Eü.-i Osztályán munkatárs, eü.-i főtanácsos 1934–1942-ben országos közeü.-i főfelügyelő, 1942–1945-ben a Bp.-i Közp. Gyógy- és Üdülőhelyi Biz. elnöke. A magyar zöldkeresztes mozgalom elindítója, nép­egészségüggyel, faluegészségüggyel foglalkozott. – Fm.: Die ungarische Grüne Kreutz (Bp., 1940); Reumagyógyítás (Bp., 1941); Budapest a gyógyfürdők városa (Bp., 1942, 2. kiad. 1944) – Irod.: G. A. (Magyar Nemzet, 1945, 16. sz.).

Gaál Endre, huszti (Tiszabecs, 1875. nov. 26. – Bp., 1943. márc. 24.) gyógyszerész, lapszerkesztő, államtitkár. 1903-ban gyógyszerészi, 1906-ban gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1908-tól gyógyszertártulaj­donos. 1920–1921-ben népjóléti államtitkár, 1921–1936-ban a M. Gyógyszerész Egylet elnöke, 1927–1932-ben a Tisza-Szamos menti Ármentesítő Társ. kormánybiztosa, 1928-tól a szatmári ref. egyházkerület gondnoka, 1931-ben a FKgP alapítója, a Független Kisgazda szerkesztője. 1932-től Szatmár vm. országgyűlési képviselője. – Irod.: Gaál J.: G. E. (Gyógyszerészeti Hetilap, 1943, 13. sz.); Korisánszky O.: G. E. (Gyógysz. Közl., 1943, 13. sz.).

Gaál Gusztáv, Veli bég (Ákosfalva, 1816. febr. 16. – Szarajevo, 1862. márc. 9.) orvos, török vezértörzsorvos. 1841-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon, 1841–1843-ban a bécsi Allgemeine Krankenhausban dolgozott, 1843–1848-ban a bécsi egy. belgyógyászati klinikáján Skoda asszisztense, a bel­gyógyászati diagnosztika előadója. Szoros kapcsolatban állt a bécsi radikális körökkel, az 1848-as októberi bécsi forradalom idején a Légió orvosa, a bukás után magyar földre menekült. 1848 novemberében belépett a honvédor­vosi karba, dandár-főorvosi beosztásban Tiszafüreden, majd Egerben tábori kórházat vezetett. 1849 tavaszán Görgey hadseregében a tábori kórházak felügyelője, július–augusztusban Szeged katonai főorvosa volt. Nevéhez fűződik a honvédápolók szakszerű szakmai kiképzésének a javaslata 1849 júniusában, amelyre az 1880-as évek elején a hazai vöröskeresztes ápolónőképzés felépült. 1849 augusztusában Vi­dinbe menekült, Ausztria kiadatását követelte Törökországtól, ezért belépett a török hadseregbe, Veli bég néven vezértörzsorvosi beosztásban az alexandriai kórház vezetője lett. 1853-ban az isztambuli Orvosi Akad. tanára, de az osztrák követség követelésére Szíriába vezényelték, Kmetty György (Kursid pasa) orvos­főnöke lett. Részt vett a krimi háborúban a Karaz várában működő tábori kórház parancsnokaként. 1856-tól ismét az Orvosi Akad. tanára, az isztambuli kórház vezetője. Szoros kapcsolatot tartott a magyar emigrációval, a bécsi és a pesti orvosi karokkal. Boszniában hunyt el kolerában. – Fm.: Das nöthigste über Auscu­ltation und Percussion und ihre Anwendung in der Medizin (Wien, 1842); Hals- und Ohrenheilkunde (Wien, 1843); Die Krank­heiten des Ohres (Wien, 1844); Physikalische Diagnostik (Wien, 1846); Taschenencyclopä­die der praktischen Medizin (Wien, 1861) – Irod.: Veress S.: A magyar emigráció Keleten (Bp., 1878); Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3–4. sz.).

Gaál István (Kalocsa, 1911. jún. 12. – Veszprém, 1963. júl. 27.) orvos, gyermekgyógyász. 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon. 1936–1938-ban a Fehérkereszt Kórház, 1939–1944-ben a szegedi gyer­mekklinika orvosa. 1941-ben gyermek- és iskolaorvosi képesítést szerzett. 1946–1963-ban Veszprémben a megyei kórház gyermekgyógyász főorvosa. 1948-ban a szegedi egy.-en a csecsemő- és gyermekkori szívbetegségek diagnosztikája, különös tekintettel az elektrokardiográfiára c. tárgykör egy. magántanára. 1948-ban Svédországban kutató, 1961-ben Bécsben vendégprofesszor. Vitaminológiával, járványtannal, gyermekkardiológiával és radiológiával foglalkozott. – Fm.: Vitamin (Bp., 1960); Die Bedeutung der pneumoencephalographischen Untersuchungen bei Kinden mit psychischen Entwicklungsstörungen (Bécs, 1961) – Irod.: Dobszay L.: G. I. (Gyermekgyógyászat, 1963, 14. sz ); G. I. (Szegedi Egy. Almanach, 1921–1970).

Gaizler Gyula (Debrecen, 1922. máj. 26. – Bp., 1996. nov. 22.) orvos, radiológus, teológus, az orvostud. kandidátusa (1971), teológiai doktor (1982). id. Gaizler Gyula fia. 1953-ban orvosi oklevelet szerzett Debrecenben. 1942–1944-ben tüzér főhadnagy a keleti fronton, 1944–1947-ben hadifogoly. 1953–1955-ben mentőorvos Debrecenben, 1953–1957-ben a debreceni belklinika rtg-gyakornoka. 1957–1961-ben az ORFI rtg-szakorvosa, 1961–1964-ben a bp.-i VIII. Ker. rendelőint., 1964–1975-ben a bp.-i XX. Ker. rendelőint. rtg-főorvosa, 1975–1978-ban a bp.-i urológiai klinika rtg.-főorvosa. 1993-ban c. egy. tanár. 1993–1996-ban a SOTE magatartástudományi int. munkatársa, a HIETE bioetikai intézet vezetője (1993–1996), a Pázmány Péter Katolikus Egy. ÁJTK bioetikai és orvosi jogi tanszékének a professzora (1995–1996). Rtg-diagnosztikával, a gerinc és epehólyag funkcionális diagnosztikájával foglalkozott, új eljárást dolgozott ki a gerinc tartási és mozgási formáinak megítélésére. Vizsgálta a medicina és a teológia határkérdéseit, bioetikai tevékenysége az ifjúság, az élet védelmére terjedt ki, az abortusz elleni mozgalom szervezője, számos társadalmi szervezet tagja, a M. Bio­etikai Társ. alapítója (1993), az ETT tagja (1995). – Fm.: A nyaki gerincszakasz funkcionális röntgendiagnosztikája (Bp., 1970); A szervátültetés erkölcsteológiai szempontjai (Bp., 1982); Mint orvos és mint teológus (Bp., 1990); Az eutanázia erkölcsi kérdései (Bp., 1991); Felelős döntés vagy ítéletvégrehajtás? Orvosetika változó világunkban (Bp., 1992); A bioetika alapja (Bp., 1997); Bioetika (Bp., 1999).

Gaizler Gyula (Bp., 1893. márc. 17. – Parádfürdő, 1964. jan. 12.) orvos, radiológus. 1919-ben kapott orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1919–1923-ban a bp.-i, majd a debreceni röntgenklinikán gyakornok, 1923–1947-ben a nyíregyházi megyei kórház rtg.-főorvosa, 1947–1961-ben a rtg.-laboratórium vezetője, 1961–1964-ben a parádfürdői Áll. Kórház igazgatója, rtg.-főorvosa. Rtg-diagnosztikával, kom­puteres tomográfiával, radiológiai terápiával foglalkozott.

Galambos Márton (Selmecbánya, 1820. ápr. 15. – Pozsony, 1872. szept. 16.) állatorvos, orvos. 1844-ben a pesti orvos karon orvosi, 1847-ben állatorvosi oklevelet szerzett. 1847-től az Állatorv. Tanint.-ben dolgozott. 1848–1849-ben honvédorvos, 1863-tól a kór-, gyógy- és kórbonctan ny. r. tanára, 1861-ben felfedezte, hogy a keleti marhavész juhra és kecskére is átterjed. – Fm.: A ragályos keleti marhavésznek átvitele juhra (Gyógyászati F., 1862); Gyógyszertan állatorvosok és mezei gazdák számára (Pest, 1871) – Irod.: Kotlán S.: A magyar állatorvosképzés története 1787–1937 (Bp., 1941); Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991).

Galla Emil (Eszék, 1909. nov. 22. – Bp., 1959. jún. 28.) orvos, szemész. 1933-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1933-tól a bp.-i I. sz. szemészeti klinikán működött. 1944-ben koncentrációs táborba hurcolták. 1945–1947-ben az orvos-egészségügyi szakszervezetben tevékenykedik. 1947–1949-ben ismét az I. sz. szemészeti klinikán, 1949-től a HM Repülőorvosi Szolgálatánál dolgozott. Ezredes, a Néphadsereg főszemésze. Szemészeti optikával, repülésélettannal foglalkozott. – Fm.: Repülőorvostan (társszerzőkkel, Bp., 1956); Űrhajózás (társszerzőkkel, Bp., 1957) – Irod.: G. E. (Orv. Hetil., 1959, 3. sz.).

Gallik Ádám, Gallfy (Berzéte, 1818 – Kassa, 1885. jún. 8.) orvos, amerikai tábornok. Apja katonatiszt volt a császári hadseregben, akinek korai halála miatt nehéz anyagi körülmények közé kerülve előbb kereskedősegéd, majd katonának áll. Nem viselte el a katonai fegyelmet, így otthagyta a tiszti iskolát, és ismét kereskedő lett. A szabadságharc alatt honvéd főhadnagy, a bukás után Franciaországba menekült, ahol temetői sírásó lett. Innen Amerikába hajózott, ahol favágó, vívó- és lovagló-tanár, Daytonban vívóiskolát alapított (1856). Később szivarkereskedő, Ausztráliában téglaégető és kereskedő. Az amerikai polgárháború idején az északiaknál Grant tábornok alatt harcolt. Hősies magatartása miatt előbb ezredessé, 1865-ben pedig tábornokká léptették elő. Katonai zsoldjából beiratkozott a bostoni egyetem orvosi karára, ahol 1871-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. Ezután gyakorló orvosként élt Bostonban, de 1882-ben hazatért, és Kassán telepedett le. Amerikai évei alatt magyar lapok tudósítója volt. – Fm.: For Dygestion of sto­mach (Cansas City, 1870); Rheumatism and Purifiary. The System from Mercury (Cansas City, 1871) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Gallik Géza (Kassa, 1848. jún. 24. – Kassa, ?) gyógyszerész. Eperjesen, Rimaszombaton tanult, gyógyszerészeti tanulmányokat Bécsben, Berlinben és Bonnban végzett. 1873-tól Sátoraljaújhelyen, 1882-től Kassán gyógyszertár tulajdonos. Írásai a Gyógyszerészetben, a Zempléni Lapokban, a Közegészségügyi Kalauzban jelentek meg. – Fm.: Abhandlungen über die Laxforellesauere (Bécs, 1868); Ivóvizekről és a sátoraljaújhelyi ivóvizek egészségügyi szem­pontból (Sátoraljaújhely, 1877); Útmutatás a tápszerek... orvosrendőri vizsgálatára (Kassa, 1879); A rothadási bakteriák összetétele (Sátoraljaújhely, 1880); A bor vizsgálatáról (Sátoraljaújhely, 1881); A húskivonatok peptonok vizsgálatáról (Bp., 1892).

Garay János (?, 1816. – Reggio, 1882. márc.) orvos, homeopata orvos. 1841-ben Pa­dovában szerzett orvosi oklevelet, az 1850-es évektől Pesten gyakorló és homeopata-orvos. A Hasonszenvi Lapokban és a M. Orvos-Sebészi Évkönyvben publikált. – Fm: Értekezés a homeopathikus gyógy- és gyógyszertárakról és adagokról (Pest, 1863); Értekezés a sisavirág­ról (Pest, 1863) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Garay Károly (Monor, 1909. aug. 13. – Budapest, 1992. ápr. 2.) orvos, radiológus, a biológiai tud. kandidátusa (1959). 1935-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, 1938-ban egészségtan-tanári oklevelet is kapott. 1936–1939-ben a bp.-i élettani int. gyakornoka, 1939–1945-ben a Szent János Kórház rtg.-szakorvosa, 1946–1949-ben az OTI Központi Rtg. Labor.-nak a főorvosa, 1949-1954-ben az MTA Agrokémiai Kutató Int.-nek a kutatóbiológusa, 1954–1960-ban osztályvezető, tudományos főmunkatárs. Jobb hatású vakcinák előállításával foglalkozott Szent-Györgyi Albert munkatársaként, nemzetközileg elismert eredményeket ért el az ún. ATP foszfát­ észterkötés vizsgálatának területén. – Fm: A sugárzások hatása ATP-re? (Bp., 1958).

Gartner Pál (Szelepcsény, 1900. aug. 3. – Bp., 1975. márc. 6.) orvos, ideggyógyász. Orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon szerezte meg 1925-ben, 1925–1926-ban a nagykállói elme­gyógyint.-ben alorvos, 1926–1927-ben a nyíregyházi m.-i kórház orvosa, 1927–1933-ban a bp.-i Zsidó Kórház orvosa, elmeszakértő. Bírósági szakértő volt Matuska Szilveszter perében. 1933-ban felforgató tevékenység miatt – 1918-től tagja volt a MKP-nak – elbocsátották. 1936–1939-ben a bp.-i Schwartzer Intézet főorvosa, igazgatója. 1941–1944-ben munkaszolgálatos, légióorvos. 1946-től az Orsz. Elmemeg­figyelő igazgató-főorvosa. 1946-ban a mélylélektan magántanára. 1950–1970-ben az Alsóerdősori Korányi S. Kórház főorvosa. 1945–1947-ben országgyűlési képviselő. Szociálpszichológiával, ideg- és elmegyógyászati diagnosztikával foglalkozott. Műfordító, a Gartner-díj (1975) alapítója. – Fm.: Ösztön, kultúra, illúziók (Bp., 1934); Szenvedélyek és kedélybetegségek mélylélektani gyógyítása (Bp., 1939); Bűn és büntetés (Bp., 1939); Válságos lelki élmények (Bp., 1943); Lélektan és kórlélektan... (Bp., 1949) – Irod.: Gartner-díj (Orv. eü. Dolgozók, 1979. szept. 1.).

Gábor Aurél (Sopron, 1923. aug. 10. – Ács, 1976. márc. 8.) orvos, belgyógyász, oxioló­gus, az orvostud. kandidátusa (1966). 1948-ban a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1948–1951-ben a Koltói Anna, 1951–1955-ben a dunaújvárosi kórház belgyógyásza. 1954-től az OMSZ főorvosa. 1955–1968-ban a Mentőkórház főorvosa, a rohamszolgálat vezetője. 1968–1976-ban az OMSZ Főigazgatóságán tud. főmunkatárs. Kutatta a sürgősségi ellátást, megalkotta és tudományosan megalapozta az oxiológia fogalmát, megszervezte a mentő­tisztképzést. Oxiológiát oktatott az egyetemen és az Eü.-i Főiskolán. – Fm.: Adatok a myo­kardium infarktus korai diagnózisának és therapiájának néhány kérdéséhez (Bp., 1966); Életveszélyes állapotok körzeti orvosi ellátása (Bence B.-vel, Bp., 1970); Korszerű elsősegélynyújtás (Bp., 1972) – Irod.: G. A. (Orv. Hetil., 1976, 10. sz.).

Gábor György (Bp., 1913. dec. 17. – Bp., 1979. jún. 8.) orvos, kardiológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1965). Előbb két évet az Állatorvosi Főisk.-án tanult, majd orvosi oklevelét 1938-ban a pécsi orvosi karon szerezte meg. 1938–1941-ben a Maglódi úti (Bajcsy-Zsilinsz­ky), 1940–1941-ben a Szent Rókus, 1941–1944-ben a bajai Kórház orvosa, 1945–1946-ban a bp.-i MÁV Kórházban főorvos. 1946–1948-ban a bp.-i I. sz. belklinikán tanársegéd, 1951-ben a II. sz. belklinika docense. 1966-ban a SOTE IV. sz. belklinika tszv. egy. tanára, egyben az Orsz. Kardiológiai Int. igazgatója lett. Előbb EKG-diagnosztikával, majd a szív dinamikájával foglalkozott. Több mint 100 tud. közleménye és könyvfejezete jelent meg nyomtatásban. 1966-tól elnöke volt a M. Kardiológiai Társ.-nak, 1969-től WHO-szakértő, 1966-tól főszerkesztője a Cardiologica Hung. c. folyóiratnak. 1953-ban ő szervezte meg a BOTE marxizmus-leninizmus tanszékét, 1959–1964-ben dékán, h. rektor. – Fm.: Angina pectoris – myocardium infarctus (Bp., 1963); Szívbetegségekről – szívbetegeknek (Bp., 1964); Cardio­logia az orvosi gyakorlatban (Bp., 1972) – Irod.: Honti J.: G. Gy. kardiológus professzor munkássága (M. Nemzet, 1988. dec. 15.); Hutás I.: G. Gy. (Orv. Hetil., 1979).

Gács Gábor (Bp., 1938. szept. 6. – Bp., 1990. júl. 24.) orvos, gyermekgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1978). 1963-ban szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-n. 1963-tól uo. az I. sz. gyermekklinika munkatársa, 1974–1975-ben Londonban ösztöndíjas. 1976–1982-ben a bp.-i II. sz. gyermekklinikán tanársegéd és az ált. belosztály vezetője, 1980–1981-ben az izotóplabor vezetője is egyúttal. 1982-től haláláig h. igazgató. Osztályán az országban elsőként vezették be a fehérjehormonok radioimmuno­lógiai meghatározását. Vizsgálta a krónikus és endokrin betegségeknél észlelhető anyagcsere- és hormonális változásokat, növekedési hormonzavarokkal, gyermekkori diabétesszel foglalkozott. – Fm.: The Mechanism of Hypo­glycaenia due to Semistarvation in Rats (Journal of Nutrition, 1976); Növekedés és ser­dülés (Bp., 1984) – Irod.: Kiss P.: G. G. (M. Pediáter, 1990); Schuler D.: G. G. (Gyermek­gyógyászat, 1991).

Gárdi Jenő (Felsődabas, 1886. – Kaufe­ring, 1944. nov. után) orvos. Orvosi oklevelét 1911-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon, az I. vh alatt katonaorvos. 1918-tól Újpest körorvosa, az SZDP segítségével ingyenes tüdőbeteg-rendelőt szerveztek. 1931-től az Újpesti József főherceg Szanatórium igazgatója. 1944 végén a nyilasok elhurcolták, Auschwitzba, majd Kau­feringbe vitték, ott halt meg. – Fm.: Tömeges röntgenátvilágítások jelentősége a tbc elleni küzdelemben (Bp., 1935); Új utak a tubercu­losis leküzdésére (Vas. I.-vel, Bp., 1935) – Irod.: G. J. (Orv. Hetil., 1969, 50. sz.).

Gáspár Ferenc (Szilágysomlyó, 1862 – Bp., 1923. júl. 12.) orvos, útleíró. 1886-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon, 1886-tól a haditengerészet hajóorvosa. 1892-ben Bp.-en telepedett le, biztosítótársasági orvos, 1907-től a kereskedelmi min. tisztviselője, a Ferenc József Kereskedelmi Kórház kormánybiztosa. Számos útleírásban örökítette meg hajóorvosi élményeit. Öngyilkos lett. – Fm.: Negyvenezer mérföld vitorlával és gőzzel (Szeged, 1892); Hét év a tengeren (Bp., 1903); A tengerészet lovagkora (Bp., 1905); A föld körül (I–VI. köt., Bp., 1906–1908); A fehér ember útja (Columbustól Pearyig) (I–II. köt., Bp., 1912) – Irod.: Kapronczay K.: G. F. (Orv. Hetil., 1973, 31. sz.).

Gáspár János (Bp., 1899. júl. 13. – Vaxjö, Svédország, 1989.) orvos, antropológus, pszichiáter. Münchenben, Jénában és Bp.-en tanult, 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, majd 1926-ban Jénában bölcsészdoktori diplomát is szerzett. 1926–1930-ban a pécsi Közeü.-i Int. munkatársa. 1932-ben Pécsett jogi doktorátust is szerzett. 1933-tól a jénai Antropológiai Int. munkatársa, ahol 1936-ban a kutyafogakon végzett örökléstani kutatásai alapján megkapta a természettudományok doktori oklevelét. 1930-tól a bp.-i Antropológiai Int. adjunktusa, 1930-tól a szegedi orvosi karon az antropológia meghívott előadója. Több mint 40 magyar, német és francia nyelvű köz­leményében antropológiával foglalkozott. Egy ideig a Rassen in Donauraum c. folyóiratot szerkesztette. Nevét a Fajelmélet c. munkája tette ismertté, amelynek néhány fejezetén a korabeli német fajelmélet szemléletmódjának a hatása érződik. Ezért 1948-ban elhagyni kényszerült Mo.-t, Svédországban telepedett le. Különböző kórházakban volt kisegítő orvos, 1953-tól a pszichológia és pszichiátria főorvosa a vaxjöi kórházban. 1965-ben vonult nyugdíjba. – Fm.: Degeneratiora vonatkozó vizsgálatok két községben csökkenő gyermekszám és en­dogamia esetén (Bp., 1926); Fajismeret (Bp., 1930, 1931); Vizsgálódások a községek egészségügye körül (Pécs, 1926); Die Rassen der jüngeren Steinzeit in Ungarn (Szeged, 1935); A keleti szlávok antropológiája, különös tekintettel a kárpátaljai ruszinokra (Bp., 1944).

Gáti Tibor (Budapest, 1924. febr. 14. – Budapest, 1995. szept., 9.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1965). 1954-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvostud. egy. orvosi karán. Uott a kórélettani int. munkatársa: tanársegéd (1954–1962), adjunktus (1962–1967), docens (1967–1972), egy. tanár (1972–1988). A HIETE egy. tanára (1988–1993), dékánhelyet­tes (1978–1988). A M. Gasztroenterológiai Társ. tb. elnöke, az MTA Orvosi Tudományok Osztályának titkára (1970), a Nemzetközi Civilizációs Betegségeket Kutató Társ. alelnöke. Az Acta Physiologica és a Kísérletes Orvostudomány című folyóirat szerk. bizottsági tagja. Kísérletes élettannal, gasztroenterológiával, táplálkozástannal foglalkozott, elsősorban a bél mikromotilitásának humorális szabályozását vizsgálta. A civilizációs ártalmak és betegségek viszonyát, vonatkozásait kutatta. A Jendrassik-, a Hetényi Géza- és a Pro Optimo Merito gastroenterológiai érem tulajdonosa. – Fm: A táplálkozás és a vérnyomásreguláció összefüggéseinek kísérletes vizsgálata (Bp., 1965); A civilizációs betegségek kórtana (Bp., 1969, angolul: 1970); Kórélettani vademecum (szerk., társszerzőkkel, Bp., 1997).

Gebhardt Lajos (Pest, 1836. júl. 18. – Bp., 1905.) orvos, egy magántanár. Gebhardt Xavér Ferenc fia. 1860-ban orvosdoktori, 1861-ben sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett Pesten. Külföldi tanulmányút után 1864-től a pesti Szent Rókus Kórház orvosa, 1877-től igazgatója. Jelentős szerepet játszott a Rókus Kórház fejlesztésében, 1868-tól a mellkór és gyógytan rk. tanára, 1885-től budapesti tiszti főorvos. Az ő nevéhez fűződik a Főv. Bakteriológiai Int. és Fertőtlenítő Állomás létesítése (1890). – Fm.: Az emberélettan alapvonalai. Wundt nyomán (Buda, 1869); A kórházak és gyógyintézetek (Bp., 1879); A Budapesti Szent Rókus Kórház évkönyve (Bp., 1885); Jelentés a fő- és székesváros 1892–1893. évben fellépett choleráról (Bp., 1893) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Gebhardt Xavér Ferenc (Paks, 1791. jan. 23. – Pest, 1869. okt. 29.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (1830). 1814-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon, 1815-től Bene Ferenc asszisztense, 1820-tól a gyógyszertan helyettes, 1821–1860-ban a belbetegsé­gek kór- és gyógytanának ny. r. tanára. 1824-től a himlőoltást előállító laboratórium vezetője. Székfoglalóját magyarul tartotta, nyelvújító. 1840–1841-ben és 1855–1859-ben az orvostudományi kar dékánja. – Fm.: Útmutatás az orvosi gyakorlásra... (Pest, 1827); Különös or­vosi nyavalyák és gyógyítás-tudomány (I–II. köt., Pest, 1828–1838) –- Irod.: G. X. F. (Gyó­gyászat, 1869, 11. sz.); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).

Gecse Dániel (Cigányi, 1768. márc. 7. – Marosvásárhely, 1824. máj. 23.) orvos. 1798-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1797–1805-ben Erdélyben – Marosvásárhelyen, Kolozsvárott, Nagyszalontán – gyakorló orvos. 1806-ban Itáliában járt tanulmányúton. 1807-ben koleraorvos Hunyad vm.-ben, 1809–1812-ben katonaorvos, a nemesi felkelők főorvosa. 1813–1814-ben Brassó környékén „pestis-orvos”, 1815-től Marosvásárhelyen telepedett le, a helyi kollégiumot jelentős adományokkal gyarapította. 1815-ben minden vagyonát végrendeleti úton a helyi kórház megalapítására rendelte. Cikkei a Tudományos Gyűjteményben jelentek meg. – Fm.: Az állati mágnességnek négy históriái (Tud. Gyűjt., 1821); A magyar vezetéknevekről (Tud. Gyűjt., 1823) – Irod.: Antal J.: Néhai orvos G. D. életrajza... (Marosvásárhely, 1840); Pataki J.: Orvostörténeti adatok. G. D. emberszereteti intézete (Kolozsvár, 1921); Spielmann J.: G. D. (Term. tud. Közlem., 1960, 2. sz.).

Geffert Károly (Újkécske, 1901. jan. 28. – Bp., 1992. aug. 29.) orvos, radiológus, az orvostud. kandidátusa (1952). 1924-ben végzett a bp.-i orvosi karon, 1948-ban magántanár. 1924–1930-ban Németországban dolgozott, 1930–1948-ban a bp.-i gyermekklinikán radiológus, tanársegéd, adjunktus, 1951–1972-ben klinikai docens. Az első magyar gyermekkardiológus, elsősorban a tüdő- és szívelváltozások, ritka csontelváltozások rtg-diagnosztikájával, a sugárkárosodás és a sugárvédelem kérdéseivel foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el a csecsemőkori tüdőgyulladás rtg-diagnosztikája területén. Róla nevezték el a sziklacsontok összehasonlító vizsgálatára kidolgozott eljárást. A M. Radiol. Társ. emlékérmet nevezett el róla. – Fm.: A csecsemőkori aspecifikus tüdőgyulladások röntgendiagnosztikájának egyes kérdéseiről (Bp., 1954); Röntgendiagnostik der Sauglingspenumininien (Bp., 1962).

Gegesi Kis Pál (Nagyszöllős, 1900. febr. 11. – Bp., 1993. ápr. 3.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1949, r. 1954). A szegedi orvosi karon szerzett oklevelet 1923-ban. 1924-től a bp.-i gyermekklinika munkatársa, 1934-ben egy. magántanár, 1942-től c. rk. tanár, 1946–1971-ben tszv. egy. tanár, 1971-től tud. tanácsadó. 1950–1955-ben dékán, 1955–1961-ben rektor. 1957–1989-ben a M. Vöröskereszt elnöke, a M. Gyermekorvosi Társ. örökös elnöke, több külföldi gyermekorvosi társaság tagja. 1953-ban Kossuth-díjat, 1973-ban Akadémiai Díjat kapott. A központi idegrendszer és az agy organikus betegségeivel, az EEG gyermekgyó­gyászati vonatkozásaival, gyermekbetegségekkel, járványos megbetegedések szövődményeivel, veleszületett diabétesszel és szívbetegségekkel foglalkozott. A Gyermekgyógyászat és az Acta Pediatrica szerk. biz. elnöke, a M. Pszichol. Szle főszerk. – Fm.: Szív- és vérkeringési betegségek csecsemő- és gyermekkorban (Szutrély Gy.-val, Bp., 1953); A diabetes mellitus csecsemő- és gyermekkorban (Barta L.-sal, Bp., 1956, németül, oroszul is); Személyiségzavarok gyermekkorban (Liebermann Lucyvel, Bp., 1965, németül is); A klinikai pszichológia alapjairól (Bp., 1966); Gyermekklinikai pszichológia (Bp., 1971, németül: 1976). – Irod.: Miltényi M.: Dr. G. K. P-ra emlékezünk (Gyermekgyógyászat, 1993).

Gelei József (Árkos, 1885. aug. 20. – Bp., 1952. máj. 20.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1923., r. 1938). 1905-ben természetrajz-vegytan szakos tanári, 1908-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett a kolozsvári egy.-en. 1909–1912-ben Apáthy I. tanársegéde, 1912–1913-ban Würzburgban járt tanulmányúton. 1914-ben az összehasonlító sejttan magántanára. 1919–1924-ben a kolozsvári unitárius gimn. tanára. 1924-től a szegedi egy.-en az állattan és összehasonlító bonctan ny. r. tanára. 1945 után a szegedi orvosi karon a biológia ny. r. tanára, 1935–1936-ban, illetve 1937–1938-ban az egy. rektora. Citológiával, a gerinctelenek mik­rotechnikájával foglalkozott. – Fm.: Adatok a sejt biológiájához (Bp., 1927); Állati tökéletesség a véglény fokán (Szeged, 1940); Fein­strukturen einzelliger Organismen (Jenaische Zeitschrift für Medizin u. Naturwissenschaft, 1942); Biológia orvostanhallgatók részére (Szeged, 1950) – Irod.: Zólyomi B.: G. J. (Akad. Ért., 1952); Maucha R.: In memoriam G. J. (Acta Biol., 1954, 5. sz.); Ábrahám A.: Com­memoration of J. G. ... (Acta Biologica [Szeged], 1978); Lukács D.: G. J. a tanítvány és a munkatárs szemével (Állattani Közlem., 1979).

Gellén István (Bp., 1912. ápr. 18. – ?. 1944. aug. 26.) orvos, szovjet partizán. Orvosi tanulmányait Párizsban és Bolognában végezte, 1938-ban a pesti orvosi karon avatták orvosdoktorrá. 1938–1941-ben a Szent István Kórház belgyógyásza, 1941-ben munkaszolgálatos a szovjet fronton. Átszökött a szovjet oldalra, 1943–1944-ben egy kijevi hadikórházban dolgozott. 1944. aug. 20-án ejtőernyős partizáncsoporttal együtt ledobták Nagybánya környékén, tűzharcban meghalt. – Irod.: Székely S.-né: Emlékezés egy hős orvosra (Eü. Dolg., 1964. szept.).

Gellért Albert (Póka, 1894. febr. 5. – Szeged, 1967. okt. 6.) orvos, anatómus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1921-ben a szegedi (kolozsvári) orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1921-től a szegedi anatómia, szövet- és fejlődéstani int.-ben dolgozott. 1933-ban a tájbonctan magántanára, 1936-ban ny. rk. tanár, 1940-től ny. r. tanár. 1942–1943, 1949–1950 és 1958–1960-ban dékán. 1933-ban Párizsban, 1934-ben Grazban és 1939-ben Bécsben vendégtanár. Több hazai és nemzetközi társaság tagja. Kiváló anatómus, az anatómia minden területével foglalkozott, a nagyhírű szegedi anatómiai múzeum megalapítója. – Fm.: A sympathicum viszonya a szemgödör idegeihez (Szeged, 1932); Az agyidegek szerkezete eredésüknél (Szeged, 1934); Parafinozott anatómiai készítmények előállítása (Sze­ged, 1935); A ganglion caveruosum praegang­lionaris rostjai (Szeged, 1942); Rendszeres bonctan (I–II. köt., Bp., 1953); Anwendung der Paraffintechnik bei der Herstellung ana­tomische Präparate (Studia Medica Szege­diensis, VIII., 1971) – Irod.: Ormos J.: G. A. (SZOTE Évkönyv, 1971).

Genersich Antal (Nagyszombat, 1842. febr. 24. – Bp., 1918. jún. 4.) orvos, patológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1892, r. 1906). 1865-ben a pesti orvosi karon szerezte meg oklevelét. 1866–1868-ban az I. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1868–1870-ben Pest kórboncnok főorvosa. 1870–1871-ben külföldi ösztöndíjjal Európában volt tanulmányúton. 1872–1895-ben a kolozsvári orvosi karon a kórbonctan ny. r. tanára. 1895–1913-ban a bp.-i orvosi karon a kórbonctan ny. r. tanára, a II. sz. kórbonctani int. igazgatója, 1910–1911-ben az egy. rektora. Főként kórbonctannal, kórszövettannal és törvényszéki orvostannal, ezen belül a tuberkulózis, a szifilisz, a leukémia kórbonctanával foglalkozott, kiváló tanár volt. – Fm.: A fejcsonkos torz (Kolozsvár, 1880); Hozzászólása a tuberculózis vitához (Nemzetközi Belorvosi Nagygyűlés, Berlin, 1890); Tetemvizsgálati jegyzőkönyv. Űrlap (Kolozsvár, 1890); A hashártya tömlőkről... (Bp., 1899); A szeszes italok habituális élvezete folytán... (Bp., 1899) – Irod.: Budai K.: G. A. r. tag emlékezete (Akad. Ért., 1919, 29. sz.); Regöly-Mérei Gy.: G. A. (Orv. Hetil., 1962, 5. sz.); Kapronczay K.: G. A. (Orv. Hetil., 1977).

Genersich Antal ifj., 1891-től szepes­szombati (Kolozsvár, 1876. ápr. 2. – Hódmezővásárhely, 1944. dec. 25.) orvos, sebész. Id. Genersich Antal fia. 1898-ban szerzett orvosi oklevelet Bp.-n, 1923-ban egy. magántanár. 1898 és 1905 között a bp.-i egy. II. sz. sebészeti klinikáján műtő. 1905–1940-ben a Hódmezővásárhelyi Kórház igazgatója, sebész főorvosa. 1900-ban Sebestény-ösztöndíjjal Breslauban járt tanulmányúton. 1923–1944-ben a szegedi Ferenc József Tudományegy.-en a hasűri sebészet magántanára, eü.-i főtanácsos (1927). A bélrendszer, a tüdő és elsősorban az epe megbetegedéseivel, illetve az asztmatikus eredetű betegségek sebészi megoldásaival foglalkozott. A cholecisztotómiát és a cholecisztográfiás módszereket rutineljárássá fejlesztette. – Fm.: A gyomor-és bélműtétek egy újabb aseptikus módja (Gyógyászat, 1905); Cholecystographias tapasztalataink; A cholecystotomiáról (M. Sebésztárs. Munkálatai, 1927); Van-e jogosultsága a cholecystotomia ideálisnak? (Erzsébet Közkórház Évk., 1905–1930, Hódmezővásárhely, 1930); A műtét útján eltávolított epekövek vizsgálati eredményei (Uo.); A sebészeti gümőkór balneoteápiája (Uo.).

Genersich Sámuel (Késmárk, 1768. febr. 15. – Lőcse, 1844. szept. 2.) orvos, botanikus. 1794-ben Bécsben avatták orvosdoktorrá, 1795–1799-ben Késmárkon orvos, 1799-től Lőcsén főorvos. A Szepesség és a Tátra flórájának kutatója. – Fm.: Florae Scepusiensis elenchus... (Lőcse, 1798); Catalogus planta­rum variorum Scepusii... (Lőcse, 1801); Be­lehrung für das Publicum... (Lőcse, 1829) – Irod.: Gombocz Z.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek ( IV. köt., 1941).

Gensel János Ádám (Sopron, 1677. okt. 26. – 1720. Sopron, aug. 31.) orvos. Jénában teológiát, Itáliában medicinát tanult, 1703-ban Padovában orvos- és bölcseleti doktorrá avatták. 1704-ben Vasvár, 1705-től Sopron orvosa, 1710-től Sopron vm. főorvosa, Eszterházy herceg udvari orvosa. Természettudós, botanikus, flórakutató. – Fm.: Dissertatio medica, qua aegrum ischuria laborantem exhibet... (Jéna, 1699); Neue Hungarische und Schlesische Plantation des vermeinten Indianischen Tees (Breslau, 1737) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek ( I. köt., Bp., 1929).

Gera József (Makó, 1896. okt. 24. – Budapest, 1946. márc. 12.) orvos, politikus. 1921-ben végzett a bp.-i orvosi karon. A makói kórház sebész főorvosa (1928–1937), de 1937-ben Budapestre költözött, csatlakozott Szálasi Ferenc nyilaskeresztes mozgalmához. 1943–1944-ben orvosfőhadnagyként a keleti fronton tartózkodott. A nyilas puccs után (1944. okt. 15.) a párt „pártépítési osztályát” vezette, majd Németországba menekült, a nyilas „kormányzótanács” tagja volt. Háborús bűnösként kivégezték. – Irod.: Zinnet T. – Róna P.: Szálasiék bilincsben (I–II., köt, Bp., 1986).

Gerlei Ferenc (Szarvas, 1901. ápr. 28. – Nyíregyháza, 1970. jún. 21.) orvos, kórboncnok, az orvostud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1961). 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1932–1936-ban a szegedi kórszövettani int.-ben dolgozott, itt szerzett 1935-ben szakképesítést. 1936-tól a nyíregyházi megyei kórház kórbonctan főorvosa, 1947-ben egy. magántanár, főleg az emésztőszervek kórbonctanával foglalkozott. – Fm.: Über die Gelbsucht der Herzkranken (Frankfurter Zeitschrift für Pathologie, 1935) – Irod.: Megyeri J.: G. F. (Orv. Hetil., 1976, 30. sz.).

Gerlóczy Ferenc (Bp., 1911. okt. 23. – Bp., 1990. márc. 12.) orvos, gyermekgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1990). 1935-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, 1948-ban magántanár. Nevelőapja Gerlóczy Zsigmond orvos. Mindvégig a budapesti I. sz. gyermekklinikán működött: gyakornok (1935–1939), tanársegéd (1939–1949), adjunktus (1949–1953), docens (1953–1956), egy. tanár (1956–1971), a klinika igazgatója (1971–1981). 1944–1945-ben a szikszói kórház mb. igazgatója, a M. Gyermekorvos Társ. elnöke (1952–1954), tb. elnöke (1969–1979), az ETT tagja (1958–1968), h. elnöke (1958–1964). A Bókay- (1958), a Gerlóczy Zsigmond- (1962), a Markhot-emlékérem (1965), a Tangl F.- (1978), a Schöpf-Mérei-érem (1981) tulajdonosa. Csecsemő- és gyer­mekkori diagnosztikával, vitaminológiával foglalkozott. Alapvető eredményeket ért el a gyermekkori mellékpajzsmirigy eredetű betegségek kutatásában, nevéhez fűződik a tokoferol (E-vitamin) újszülöttkori szerepének felismerése, hatásmechanizmusának tisztázása, amely nemzetközi elismerést aratott a csecsemőkori sorvadás vitamin-anyagcsere vizsgálatában. – Fm.: Maradék differenciálnitrogén vizsgálatok gyermekeken (Recht I.-nal, Bp., 1938); Adatok a testegyenészeti fejlődési rendellenségek örökléstanához (Bp., 1941); Tetania idiopathica juvenalis (Bp., 1942); Rachitis és tetania (Bp., 1951); Csecsemő- és gyermekkori heveny katasztrófák (Bp., 1957); A gyermekgyógyászat tanításának metodikai kérdései (Bp., 1966); A gyermekgondozás egyes kérdései (Bp., 1971); Gyermekgyógyászat (I–IV. köt., Bp., 1979); Vitaminok (Bp., 1986); To­koferol (Bp., 1987).

Gerlóczy Géza (Bp., 1890. jún. 21. – Bp., 1952. ápr. 6.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1952). Gerlóczy Zsigmond fia, Fodor József unokája. 1912-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1921–1933-ban az I. sz. belklinika munkatársa, 1923-ban a vér- és anyagcsere betegségek, valamint a belgyógyászati diagnosztika magántanára, 1928-ban c. rk. tanár. 1933-ban az OTBA Kórház (mai Kútvölgyi) igazgatója. 1928–1934-ben az Orv. Hetil. szerkesztője. Hematológiával, endokrinológiával, ezen belül főként a vérsavólabilitás kérdéseivel, a szervezet savasságával és lugosításával, a trombózis és a szepszis kór- és gyógytanával foglalkozott. Tanulmányozta a liquortermelést, a vér és a liquor kapcsolatait, vizsgálta a RES hatásmechanizmusát. A geriátria terén is végzett kutatásokat. – Fm.: A thrombosis patho­genezise (Bp., 1931); A nyelőcső, gyomor és bél betegségeinek klinikája (Bp., 1932); A panc­reas betegségeinek klinikai diagnosztikája (Bp., 1933); A hasnyálmirigy betegségei (Bp., 1933); A septikus megbetegedések kezelése (Bp., 1937); A heveny pankreatitis (Bp., 1939) – Irod.: G. G. (Orv. Hetil., 1952, 21. sz.).

Gerlóczy Zsigmond (Pest, 1863. jún. 25. – Bp., 1937. szept. 9.) orvos, egy. tanár, G. Géza apja. Orvosi oklevelét 1887-ben a pesti orvosi karon szerezte meg. 1887–1890-ben a bp-i I. sz. belklinikán működött, 1890-től a Szent Rókus Kórház főorvosa, 1901–1927-ben igazgatója. 1898-ban a fertőzőbetegségek egy. magántanára, 1901-től a műegy.-en az iparegészségügy előadója, 1912-ben a fertőző betegségek c. rk. tanára. 1927–1930-ban a fővárosi kórházak igazgatója. Fertőző betegségekkel, higiéniával foglalkozott. Az Egészség (1901-től), az Ifjúság és egészség, Az egészség könyvtárának a szerkesztője. 1921-től haláláig az Orsz. Közeü.-i Tanács elnöke, 1924-től a bp.-i Orvosszövetség elnöke. 1927-től felsőházi tag. – Fm.: Köztisztaságról (Bp., 1890); Egészségtan (Bp., 1890); Gesundheitslehre (Bp., 1891); Budapest fürdői és ásványvizei (Hankó V.-sal, Bp., 1891); Diagnosztikus nehézségek fertőzéses májbetegségekkor (B., 1913); Egészségügyi ismeretek (Bp., 1927); Fertőző betegségek és az iskola (Bp., 1928) – Irod.: Grosch K.: G. Zs. (Népegészségügy, 1937); Háhn G. – Melly J.: Fodor József élete és munkássága (Bp., 1964).

Germán Tibor, 1911-ig Gutwillig (Bp., 1888. okt. 25. – Bp., 1951. febr. 12.) orvos, egy. tanár. 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Előbb a bakteriológiai int.-ben, majd a fülészeti klinikán tanársegéd, 1932-től a fülészeti diagnosztika magántanára, 1933-1934-ben az Apponyi Poliklinika főorvosa. 1945 után a fül-orr-gégészeti klinika igazgatója, ny. r. tanár. Feleségével, Bajor Gizi színművésszel öngyilkosok lettek. Műtéttannal, fertőző betegségek gégészeti következményeivel foglalkozott. Fő kutatási területe az otogén agyi komplikációk, az otolith szerepének vizsgálata, élettana, a vestibularis rendszer diagnosztikája. Műtéti eljárást dolgozott ki a gége féloldali kiirtására. – Fm.: Adatok az otholithkészülék megbetegedésének tünettanához (Bp., 1924); Friedlanderotitis mint jellegzetes... (Bp., 1929); Tamptonotitisek klinikája és baktero­lógiája (Bp., 1929); A fülfájdalmakról (Bp., 1931); A vestibularis functio vizsgálatának mai állása (Bp., 1937); A labyrintfenestratió­ról (Bp., 1941); A nagyothallásról (Bp., 1943); Tapasztalatok a fél gége kiirtásáról (Bp., 1945); Irod.: G. T. (Orv. Hetil., 1988, 50. sz.); Liska D.: Zárt ajtók mögött (Bp., 2001).

Geyger Dániel (Rosenheim, Németország, 1595. okt. 8. – Regensberg, 1664. febr. 14.) orvos. Padovában szerzett orvosdoktori oklevelet 1618-ban. 1622-ig Münchenben, 1629-ig Augsburgban városi orvos, majd családjával együtt Pozsonyban telepedett le, ahol Pázmány Péter bíboros és több főúri család orvosa. – Fm.: De Foliis Quercus in aes transmutatis. Dissertatio inauguralis medica (Padova, 1618); Responsum Medicum defensiuum de Morbo et Morte Cardinalis Varteobergici August (Bécs, 1662) – Irod.: Weszprémi I.: Magyaror­szág és Erdély orvosainak rövid életrajza, (Bp., 1960–1970, III. köt.); Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Géber Ede (Körmend, 1840. nov. 19. – Kolozsvár, 1891. okt. 1.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár. 1866-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1866–1874-ben a bécsi bőrklinikán Hebra professzor tanársegéde, 1873-ban magántanár. Ebben az évben a bécsi egy. ösztöndíjával keleti tanulmányúton járt. 1874-től a kolozsvári orvosi karon a dermatológia ny. rk., 1879-től a bőr- és nemi­kórtan ny. r. tanára. A Karolina Kórház bőrgyógyászati osztályának igazgatója, 1884–1885-ben az orvosi kar dékánja. A bőrgyógyászat első ny. r. tanára Mo.-on. A bőr koleszterintartalmú daganataival (xanthoma) és a vírus okozta mol­luscum contagiosum betegséggel foglalkozott, Kaposi Móriccal együtt leírta a xeroderma pig­mentosum kórképét. Számos tudományos köz­leménye az Orv. Hetil.-ban, a Vierteljahrs­schrift für Dermatol. und Syphilisben és más korabeli szakfolyóiratokban (Deutsches Arciv für Klinische Medizin, Wiener Med. Presse, Természettud. Közl., Monathshefte für Der­matologie stb.) jelentek meg. – Irod.: Feuer N.: G. E. (Gyógyászat, 1891, 31. sz.).

Giovannini Rudolf (Füzesabony, 1891. márc. 22 – Bp., 1963. szept. 23.) gyógyszerész. 1918-ban szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a bp.-i orvosi karon, azután a hazai gyógynövénytermelés és értékesítés területén dolgozott, 1924-től a Földműv. Min.-ban, előbb a Gyógy- és Vegyipari Növényforg. Iroda vezetője, 1936-tól a Gyógynövénykísérleti Állomás igazgatója, 1947-ben e terület kormánybiztosa. 1950-től a Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Int. gyógynövényosztályának vezetője. Kutatási területe a gyógynövénytan, részt vett a gyógynövények szabványosításában. A Herba c. lap munkatársa (1924–1945), 1940–1945-ben főszerkesztője. – Fm.: A magyar gyógynövény hatása (Darvas F.-cel, Bp., 1926); Útmutató a gyógynövénygyűjtők és beváltók részére (Bp., 1945); Magyar gyógynövények (I–II. köt., társszerzőkkel, Bp., 1948); Gyógynövényeink (Szathmáry G.-val, Bp., 1958.) – Irod.: Halmai J.: G. R. (Herba Hung., 1963, 3. sz.).

Glauber Andor (Bp., 1910. febr. 5. – Bp., 1983. aug. 24.) orvos, orthopéd sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1959). 1935-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1935–1951-ben a Nyomorék Gyermekek Otthonában dolgozott, 1951-től az or­thopédiai klinika munkatársa. 1953–1980-ban tszv. egy. tanár és intézeti igazgató. 1973–1983-ban az Orsz. Othopédiai Int. igazgatója. Az or­thopédiai ellátás országos megszervezője. A veleszületett csípőficam és a csonttumorok diagnosztikájával foglalkozott. Fontos szerepet játszott abban, hogy az ortopédiai oktatás megindult Debrecenben és Szegeden, valamint Pécsett is. Több hazai és külföldi társaság (pl. a M. Orthopaediai Társ., a Nemzetközi Sebész Társ., stb.), valamint szerkesztőbizottság tagja. – Fm.: Orthopaedia (Bp., 1954); Adatok a csontregeneráció kérdéséhez (Bp., 1958); A gyakorló orvos orthopaediája (Bp., 1962); A csonttumo­rok diagnosztikája (Bp., 1970) – Irod.: Víz­kelety T.: G. A. (Orv. Hetil., 1983, 43. sz.).

Goldner Adolf (Szolnok, 1864. nov. 23. – Abbázia, Jugoszlávia, 1930. jún. 5.) orvos. 1888-ban szerzete meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1888–1896-ban magánorvos, 1896-tól az Ált. Munkás-Betegbizt.- és Rokkant Pénztár orvosa, 1890-tól az MSZDP tagja, 1901–1906-ban vezetőségi tagja, de ekkor meg­szakította kapcsolatát a munkás- és szociáldemokrata mozgalommal. Abbáziába költözött, és az ottani szanatórium igazgatója lett. – Irod.: G. A. (Orv. Hetil., 1930, 40. sz.).

Goldziher Vilmos (Köpcsény, 1849. jan. 1. – Bp., 1916. júl. 15.) orvos, szemész, egy. tanár, Goldziher Ignác orientalista tudós unokafivére. 1871-ben a bécsi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1871–1875-ben Bécsben, Berlinben, Párizsban és Londonban élt. 1875-től a Rókus Kórház szemészeti osztályán dolgozott, 1878-ban magántanár, 1895-ben c. rk. tanár. 1883-tól a Vöröskereszt Erzsébet királyné Kórházának szemészfőorvosa, 1895-től a Szent János, 1901-től a Szent Rókus Kórház szemész­főorvosa. Egyik alapítója a Vakok Intézetének, 1898-ban a csökkent látásúaknak intézetet és iskolát alapított. Egyik szervezője volt a vakokkal foglakozó társadalmi és segítő egyesületeknek. – Fm.: A szaruhártya szalagszerű elhomályosodásáról (Bp., 1879); Die Therapie der Augenkrankheiten (Stuttgart, 1881); Az idült ragályos szemgyulladások. A trachoma. Klinikai tanulmány (Bp., 1888, németül: 1888); Über die Anwendung des Atropins in der Augenheilkunde (Bécs, 1888); A szemészet kézikönyve (Bp., 1891) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954); Kap­ronczay K.: G. V. (Orv. Hetil., 1976, 30. sz.).

Gortvai György (Bp., 1903. febr. 3. – Bp., 1969. júl. 5.) orvos, belgyógyász. Orvosi tanulmányait a németo.-i Giessenben és a pécsi egy.-en végezte, orvosi diplomáját 1928-ban szerezte meg. 1928–1949-ben az Apponyi Poliklinikán működött. 1949-ben a Fővárosi Budai Kórház igazgatója lett. 1951–1960-ban a bp.-i Róbert Károly körúti Kórház oszt. vez. főorvosa. 1960-tól a Szövetség u.-i Kórházban főorvos és a kórház ig.-helyettese, 1963–1967-ben ig. főorvosa. A kórháznak a Péterfy Sándor u.-i Kórházzal való egyesítése után főorvos. A belbetegségek és a környezeti, illetve idegbehatások közötti összefüggések területén végzett kutatásokat. Számos gyógyszer kipróbálását bízták osztályára. – Irod.: Fekete S.: G. Gy. (Orv. Hetil., 1969).

Gortvay György (Vajkóc, 1892. jan. 16. – Bp., 1966. ápr. 22.) orvos, higiénikus, orvostör­ténész, az orvostud. kandidátusa (1952). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1915–1918-ban katonaorvos, 1919 után a főv. közeü.-i szervezetében dolgozott. 1927-ben a társadalomegészségtan magántanára, 1929-től a Népegészségügyi Múzeum igazgatója. 1944. március 19-én a németek letartóztatták, majd rendőri felügyelet alatt élt. 1945 után a Népjóléti Min. államtitkára, 1946-ban c. rk. tanár, 1946–1949-ben az Orsz. Közeü.-i Int. igazgatója, majd minden indok nélkül leváltották, gyakorló orvos lett. 1957–1960-ban az Orsz. Orvostud. Dok. Központ és Könyvtár igazgatója, 1960–1966-ban a BOTE Kari Könyvtárának az igazgatója. Szociálhigiénével, orvostörténelemmel foglalkozott. 1929–1946-ban a Népegészségügy szerkesztője. 1960-ban elindította az Orv. Hetil. Horus rovatát. – Fm.: A golyva elterjedése Magyarországon (Bp., 1925); Foglalkozási megbetegedések (Bp., 1927); A venereás betegségek statisztikája Mo.-on (Bp., 1930); A közegészségügy reformja (Bp., 1933); Az újabbkori magyar orvosi művelődés és egészségügy története (Bp., 1953); A magyar közegészségügy állapota és az egészségügyi fejlődés útja az utolsó évszázadban (Bp., 1958); Semmelweis élete és munkássága (Zoltán I.-vel, Bp., 1966) – Irod.: Réti E.: G. Gy. (Orv. Hetil., 1966, 25. sz.): Kapronczay K.: G. Gy. (Orv. Hetil., 1992, 28. sz.).

Góth Endre (Bp. 1909. márc. 27. – Bp., 1976. dec. 22.) orvos, belgyógyász, az orvostud. doktora (1973). 1933-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1933–1936-ban a III. sz. belklinikán, 1936–1940-ben az Apponyi Poliklinikán, 1940–1941-ben a szegedi biokémiai int.-ben dolgozott. 1943-tól a Szt. János Kórház belosztályán főorvos. 1947-től a bp.-i egy.-en a vitaminok és hormonok a belgyógyászatban c. tárgykör egy. magántanára. 1950–1952-ben a József Attila Kórház, 1952-ben a Margit Kórház belgyógyász főorvosa, 1958-ban Cambridge-ben ösztöndíjas. 1959-től a Szent János Kórház II. sz. belosztályának főorvosa, 1976-ban c. egy. tanár. Fő kutatási területe az endokrinológia, a hormonkutatás, a mellékvese-működés vizsgálata. Elsőnek kezelt emberi növekedést segítő hormonnal törpenövést Mo.-on. Diabetológiával is foglalkozott. – Fm.: A vitaminok és jelentőségük az orvosi gyakorlatban (Bp., 1938); B1-vitamin-hiány felismerése (Bp., 1941); Vitaminok és hormonok (Bp., 1943); B1-hypovitaminosis tünetei (Bp., 1944); A pajzsmirigy betegségei (Bp., 1952); Hormonterápia (Bp. 1958); Az endokrinológia újabb eredményei (társszerzőkkel, Bp. 1963); Elhízás (Bp., 1969); Phathopysiologie und Klinik der Fettsucht (Bp., 1969) – Irod.: G. E. (Orv. Hetil., 1977, 19. sz.); Dékány Z. szerk.: Szemelvények a magyar fül-orr-gégészet történetéből (Bp., 2000).

Góth Manó (Pest, 1848. – Kolozsvár, 1929. jún. 3.) orvos, szülész, egy. tanár. 1872-ben Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet. 1873-tól a kolozsvári egy. szülészeti klinikáján tanársegéd, 1875-ben a nőgyógyászat magánta­nára, 1893-tól c. ny. rk. tanára. Írásai az Orv. Hetil.-ban, a Pester Lloydban és a Pester Med. Chirurgie-ban, valamint a bécsi Zentralblatt f. Gynaekologie-ban jelentek meg. – Irod.: Sziny­nyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Gottsegen György (Bp., 1906. jún. 18. – Dubrovnik, 1965. máj. 7.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1962). Bécsben és Párizsban tanult, orvosi oklevelét 1929-ben Bécsben szerezte meg. 1930–1931-ben a bécsi belklinikán, 1931–1944-ben a bp.-i Zsidó Kórházban dolgozott, 1945-től az OTI igazgatója. 1950–1957-ben a Szent István Kórház belgyógyász főorvosa, osztályából alakították ki 1957-ben az Orsz. Kardiológiai Int.-et, amelynek haláláig első igazgatója. 1959-ben uo. a IV. sz. belklinika igazgatója, ny. r. tanár. Keringési betegségekkel, kardiológiával foglalkozott. 1997-től nevét viseli az Orsz. Kardiológiai Int. – Fm.: A szívbetegek vizsgálatáról és kezeléséről (Bp., 1929); Szívbetegségek (Bp., 1961) – Irod.: Sós J.: G. Gy. (Orv. Hetil., 1965, 23. sz.).

Göllesz Viktor (Nagykanizsa, 1930. máj. 21. – Bp., 1999. márc. 11.) orvos, főisk. tanár. 1953-ban gyógypedagógusi, 1961-ben orvosi oklevelet szerzett Bp.-en. 1962–1964-ben a bp.-i Gyógypedagógiai Int. orvosa, 1967–1989-ben a Gyógypedagógiai Főisk. kórtani tanszékének főiskolai tanára, 1968–1972-ben főigazgató. A Szociálrehabilitációs Szövetség fogyatékosságügyi szakosztálya elnöke (1969–1981), a M. Gyógypedagógus Társ. megalapítója, főtitkára (1980–1986), a Szociális Munka Alapítvány kuratóriumának elnöke (1991–1999). A Gyógy­pedagógiai Szemle szerkesztője (1973–1980), a Szociális Munka főszerkesztője (1989–1999). – Fm.: Fogyatékosságügyi határterületek – gyógypedagógia (szerk., Bp., 1973); A rehabilitáció és az értelmi fogyatékosok nevelése (szerk., Bp., 1973); A gyógypedagógia alapproblémái (szerk., Bp., 1976); Gyógypeda­gógiai iskola-egészségügy (Bp., 1984); Gyógypedagógiai rehabilitáció (Bp., 1985); A fejlődéstan alapjai (Bp., 1989). – Irod.: Gordosné Szabó A.: Dr. G. F. (Gyógyped. Szle, 1999; Uő: A magyar gyógypedagógusképzés története (Bp., 2000).

Göllner Kornél (Breznóbánya, 1867. máj. 9. – Bp., 1934. jún. 12.) gyógyszervegyész. 1888-ban a bp.-i egy.-en szerzett gyógyszerészi oklevelet. Tanulmányai befejezése után Besztercebányán gyógyszerész, majd 1890–1900-ban Troppauban vegyész G. Hell gyógyszerészeti gyárában. Ezután a bp.-i Galenus gyár, majd 1913-tól a Kochmeister vállalat óbudai gyógyszervegyészeti gyára vezetője. 1916–1933-ban az újpesti Wolfner-gyár üzemvezető vegyésze, eközben pedig a drogista szakisk. előadó tanára. A Drogista Közl. szerkesztője (1903). – Fm.: Drogista gyakorlat (Bp., 1931) – Irod.: Szahlender L.: G. K. és a Drogista Iskola (Bp., 1943).

Gömöri Béla (Székesfehérvár, 1913. jan. 21. – Bp., 1974. jún. 18.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1963). 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1938–1958-ban a nyíregyházi vm.-i (m.-i) kórház kórboncnoka, 1940-től fül-orr-gégésze, 1945-től főorvosa. 1942–1944-ben a Nagyváradi Áll. Kórház fül-orr-gégész főorvosa. 1948-tól sportorvos is. 1958–1968-ban a bp.-i fül-orr-gégészeti klinikán adjunktus, 1968-tól az István Kórház főorvosa. Megszervezte a bp.-i Audológiai Állomást, színházi szakértő. Tudományos cikkei a Fül-orr-gégészet című folyóiratban jelentek meg. – Fm.: Az arcüreggyulladás penicillin kezelése (Bp., 1947); Lappangó maláriánál... (Bp., 1949); A fül diphteriás megbetegedéséről (Bp., 1949); Az arcüreg-gennyedések antibiotikus kezelése (Bp., 1949); Pachydermia kérdése (Bp., 1957) Irod.: G. B. (Fül-Orr-Gégegyógyá­szat, 1974, 7. sz.); Dékány Z. szerk.: Szemelvények a magyar fül-orr-gégészet történetéből (Bp., 2000).

Gömöri Dávid, Gömöry (Rozsnyó, 1708, máj. 5. – Győr, 1795. okt. 14.) orvos. 1731–1733-ban a jénai egy. hallgatója, ahol 1733-ban orvosi oklevelet szerzett. 1733-tól rövid ideig Rozsnyón, majd utóbb haláláig Győrött orvosként működött. A m. nyelvű orvosi irodalom egyik első képviselője. Foglalkozott alkímiával is, a kénsavban vélte felfedezni az ősanyagot. Kapcsolatban állt kora néhány ismert alkimistájával, mint Pápai Molnár Mihály, gr. Török Lajos vagy J. Bergen. Kéziratban maradt Praxis medica usui apothecae manualis pharmaceuticae accommodata c. műve. – Fm: A pestisről való orvosi tanátslás (Győr, 1739) – Szállási Á..: G. D. és Gömöry D. (Orv. Hetil., 1989).

Gömöri György (Bp., 1904. júl. 16. – Pa­lo Alto, Kalifornia, USA, 1957. márc. 1.) orvos, egy. tanár, patológus, sebész, hisztokémikus. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1928–1932-ben a bp.-i I. sz. kórbonctani int., 1932–1938-ban a III. sz. sebészeti klinika tanársegéde. 1938-tól az USA-ban élt. 1938–1943-ban magánorvos, nosztrifikáltatja bp.-i orvosi oklevelét, 1943-ban bölcsészeti doktor. 1949-től a mellkasi betegségek és mellkassebészet ny. r. tanára a Kaliforniai Egy.-en. 1950-ben egyik alapítója a Nemzetközi Hisztológiai Társ.-nak, amelynek 1957-től elnöke lett. Világhírű enzimhisztokémikus, az alkalikus foszfatáz hisztokémiai kimutatója (1939), tanulmányozta az enzimek szöveti lokalizációját, speciális festési eljárásokat dolgozott ki, a retikulum kimutatására szolgáló ezüstimp­regnációs módszert róla nevezték el. Jelentős eredményeket ért el a kísérletes patológia területén is a tbc-vel és a diabétesszel kapcsolatban. Az American Journal of Clinical Pathology és a Journal of Histochemistry szerk. biz.-nak a tagja. – Fm.: Állatkísérleti adatok a helyi érzéstelenítőszerek méreghatásához (Bp., 1935); A mikrotechnikai vaskimutató eljárások bírálata (Debrecen, 1936); Microscopic Histo­chemistry – Principles and Practice (Chicago, 1952) – Irod.: Honti J.: G. Gy. (Orv. Hetil., 1979, 2. sz.).

Gömöri Pál (Bp., 1905. febr. 26. – Bp., 1973. szept. 20.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1954, r., 1965.), Kossuth-díjas (1957). 1930-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1930-tól a bp.-i I. sz. belklinika munkatársa. 1945-ben adjunktus, 1949-ben magántanár, 1949-től a III. sz. belklinika igazgatója, 1951-től ny. r. tanár. 1959-től a II. sz belklinika igazgatója, 1970-től az MTA V. osztályának a vezetője, az ETT vezetőségi tagja, 1970-től a MOTESZ elnöke stb. Kutatási területe a keringési betegségek, a vesebetegek kórtana stb. Számos hazai és külföldi orvosi társaság rendes, levelező és tb. tagja. 250 közleménye és több könyve jelent meg. – Fm.: A hy­pochloracmiák és extrarenalis azotaemiák klinikája, pathogenezise és differencial diagnózisa (Debrecen, 1939); Az angina pecto­risról (Bp., 1944); Újabb szempontok a veseműködés vizsgálatában (Bp., 1946); Belgyógyászati vesebajok és hypertonia-betegség általános diagnopsztikája és klinikuma (Bp., 1953, bőv. és átdolg. kiadás: 1962); A keringés elégtelensége (Bp., 1953) – Irod.: G. P. (Orv. Hetil., 1973, 46. sz.); Gábor Gy.: G. P. (M. Tud., 1974, 2. sz.).

Gönczi Judit (Bp., 1942. ápr. 15. – Bp., 1995. dec. 9.) orvos, radiológus, az orvostud. kandidátusa (1989). 1967-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1967–1972-ben az OTKI belgyógyászati klinika munkatársa, 1972–1978-ban tanársegéd, 1980-ban adjunktus. Az Egészségügyi Főiskolai kar főiskolai adjunktusa, a HIETE radiológiai klinika docense (1990–1995). A pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy non invazív ultrahangdiagnosztikájával foglalkozott. Baleset áldozata lett. – Fm.: Az ultrahangvizsgálat szerepe a pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy megbetegedéseinek diagnosztikájában és differenciáldiagnosztikájá­ban (kand. dissz., Bp., 1988); Endokrin szervek megbetegedéseinek ultrahangdiagnosztikája (Az orvostudomány aktuális problémái, Bp., 1988).

Görgei P. Pál (Nagykapos, Ung. vm., ? – ?, 1674. febr. ?) orvos, ref. lelkész. 1654-től Utrechtben tanult, ahol orvosi oklevelet szerzett. Közben 1656-tól a groningeni, 1657-től a franekeri egy.-en is végzett tanulmányokat. 1668-tól lelkész Nagykaposon, miközben Teleki Mihály erdélyi kancellár orvosa. Már korábban összeütközésbe került a rekatolizációs törekvésekkel, 1670-ben Báthori Zsófia és Dru­gethek zaklatásai miatt elhagyta Nagykapost. Erdélybe menekült, csatlakozott a bujdosó kurucok mozgalmához, Bocskai István volt Zemplén vm.-i főispán környezetéhez, aki ugyancsak Erdélybe menekült, mivel részt vett a Wesselényi-féle szervezkedésben. Gyászbeszédei, üdvözlő versei és prédikációi maradtak fenn, amelyek több esetben is közéleti vontakozásúak. – Fm.: Emlékezetnek oszlopa (gróf Rhédey Ferenc feletti gyászbeszéd, Sárospatak, 1668); Szomorú Halotti Pompa (gyászbeszéd Bocskai István felett 1672, Kolozsvár, 1674) – Irod.: Koncz J.: G. P. P. kaposi pap levelei Teleki Mihályhoz (Prot. Közl., 1896): Esze T.: Az áldott orvos (Az Út, 1951).

Görgényi Gyula (Mócs, 1901. jan. 1. – Szeged, 1959. aug. 18.) orvos, fülész. Orvosi oklevelét 1929-ben a szegedi orvosi karon szerezte meg. 1919-től a szegedi fül-orr-gégészeti klinikán működött. 1945-ben egy. magántanár, 1946-tól klinikai főorvos, rendelőint. igazgató, 1952–1959-ben intézetvez. docens. A fül eredetű koponyaűri szövődmények kórtanával, nyelőcsövi betegségekkel, gócfertőzésekkel fog­lalkozott. Tud. közleményei a Gyógyászat, a szegedi egy. sebészeti klinikája Dolgozatok c. kiadványa, az Orv. Lapja és a Fül-Orr-Gége­gyógyászat c. szaklapokban jelentek meg. – Irod.: Gellért A.: G. Gy. (Orv. Hetil., 1959, 10. sz.); Gellért A.: G. Gy. (SZOTE Évk., Szeged, 1959); G. Gy. (Orv. Hetil., 1959); Csáki É.: G. Gy. (Fül-Orr-Gégegyógyászat, 1960, 6, sz.).

Görgényi-Göttche Oszkár (Bácskula, 1895. júl. 4. – Bp., 1972. ápr. 13.) orvos, gyermekgyógyász, tüdőgyógyász, egy. tanár, az or­vostud. doktora (1958). Orvosi oklevelét 1920-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1921-től a pécsi gyermekklinikán működött, közben radiológiával is foglalkozott. 1922-ben Münchenben, 1926–1927-ben Bécsben, majd Svájcban tett tanulmányutat. 1932–1944-ben a bp.-i Fehérkereszt Kórház főorvosa, 1945–1946-ban a Szt. János Kórház gyermekosztályát vezette, 1946–1950-ben kényszernyugdíjba került. 1950-től a Szabadsághegyi Gyermekszanatórium főorvosa, 1957-től tud. igazgatója. Számos hazai és külföldi társaság tagja, nemzetközi hírű gyermek-tbc-gyógyász. – Fm.: Csecsemő- és gyermekgyógyászati repetitorium (Bp., 1924); Handbuch der Röntgendiagnostik und The­rapie im Kindesalter (Engellel és Schall-lal, Stuttgart, 1932); Csecsemő és gyermekgyógyá­szat a gyakorló orvos számára (Bp., 1936); Tuberculose im Kindesalter (Wien, 1951); A belső mellkasi nyirokcsomók gümőkórja (Bp., 1958, németül: 1962); Handbuch der Kinder­heilkunde (társszerzőkkel, Bp., 1963) – Irod.: G. G. (Orv. Hetil., 1972. júl. 23.).

Götze Árpád (Pulin, 1891. jún. 11. – Bp., 1977. jún. 12.) orvos, egy. tanár. 1915-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1915–1918-ban katonaorvos, 1918–1933-ban a Bakáts téri Kórház, majd az OTI szakorvosa, 1933–1968-ban a Rókus Kórház fül-orr-gégész főorvosa, 1945-ig Pest m. vezető fülorvosa. 1946-ban c. egy. tanár, majd rk. tanár a fülészet tárgykörében. 1961-től a Nemzetk. Fül-Orr-Gégetárs. tb. elnöke. A belső fül sebészeti kérdéseivel foglalkozott. – Hallójárat plasticá­val kombinált acut felvésés műtétei (Bp., 1923); Az otosen sinus-thrombosis és spesis műtéti terápiája az antibiotikumok korában (Bp., 1956) – Irod.: Székely T.: G. Á. (Fül-Orr-Gé­gészet, 1977, 3. sz.); Dékány Z.: Szemelvények a magyar fül-orr-gégészet történetéből (Bp., 2000).

Gözsy Béla (Csíkszereda, 1903. márc. 26. – Montreal, 1979. jan. 10.) gyógyszerész, egy. tanár. 1924-ben gyógyszerészi, 1926-ban doktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1926-tól az OKI-ban tanársegéd, 1930-tól a szegedi biokémiai tanszék munkatársa, 1932-ben biokémiából doktorált. 1940-től a Phylaxia kutatója, a liofilezés bevezetője. 1945-től a bp.-i Gyógyvegyészeti Laboratórium igazgatója, a pe­nicillin és a sztreptomicin első hazai kutatója. 1949-ben Párizsba távozott, majd 1951-től Montrealban élt, a Montreali Mikrobiológiai és Higiéniai Int. kutatója, 1955-től egy. tanár. BCG-oltások hatásával, a fagocitákkal, az influenzavírussal foglalkozott. Számos könyve és tud. közleménye jelent meg magyar, francia és angol nyelvű folyóiratokban. – Fm.: Az ecetsav fertőtlenítő hatása (Bp., 1926); A borostyánkősav szerepe a biológiai égésfolyamatoknál (Szeged, 1935); Studies on Phagocytic Stimu­lation (Kátó L.-val, Montreal, 1957); Studies on the Effects of Phagocytic Stimulation on Microbial Disease, I. Action of RES Stimula­tors on the Histamine Depleted Reats (Arch. Int. Pharmacodynamic, 1957); Changes in Ca­pillary Permeability in the Skin of Rats... (Journal of Physiology, 1957); Role of 5-Hyd­roxytryptamine in the Inflammatory Process (Science, 1957) – Irod.: Hegedűs L.: G. B. (Gyógyszerészet, 1980).

Gráf Ferenc (Sopronbánfalva, 1914. ápr. 26. – Bp., 1990. dec. 2.) orvos, hematológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1965), doktora (1984). 1939-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1939-től a II. sz. belklinika munkatársa, 1944-ben szakorvos, 1969-től egy. tanár, tszv, több alkalommal a SOTE dékánja, 1973-tól klinikai igazgató, 1974-től a III. sz. belklinika igazgatója, tszv egy. tanár. Az orvosi közéletben jelentős szerepet játszott. – Fm.: Splenomegaliák differentialis diagnosisa és therapiája (Bp., 1949); Az anaemiák (Bp., 1956); Cystostaticumok (Bp., 1960); A vörösvérsejtképzés humoralis szabályozásának klinikai és kísérletes vizsgálata polycythaemia verában és symptomás polyglobuliában (Bp., 1965); Pathogenetikai szemlélet a klinikai haematológiában (Bp., 1984) – Irod.: Romics L.: Dr. G. F. egyetemi tanár emlékére (Orv. Hetil., 1991).

Grastyán Endre (Őriszentpéter, 1924. febr. 25. – Pécs, 1988. jún. 17.) orvos, idegfizio­lógus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1982), Állami Díjas (1988). 1950-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon, 1950-től a pécsi élettani int. munkatársa, 1976-tól ny. r. tanár, tszv. Az 1950-es években jelentős eredményeket ért el az elektrofiziológiában, a magatartás-kutatás területén. A hippocampus működésével foglakozó munkássága úttörő jelentőségű. 1964-ben az USA-ban ösztöndíjas, majd ugyanebben az évben a hallei Leopoldina Német Term. Tud. Akad. tagja lett. Az 1970-es években a játék neurobiológiai összetevőivel foglalkozott, erről írta akadémiai székfoglalóját. Elnöke volt az MTA Neurobiológiai Bizottságának, 1963-ban az MTA aranyérmét nyerte el. Több hazai és külföldi társaság tagja, számos szakmai kitüntetés tulajdonosa. – Fm.: Expe­rimentelle Beiträge zur Pathogenese der Commotio cerebri (T. Mérei F.-cel, Hasznos T.-ral, Bp., 1957); A modern idegélettan problémái (Pécs, 1962); A játék neurobiológiája (Bp., 1985) – Irod.: Hallama Erzsébet: G. E. („Fele játék, fele gyötrelem” Tudósportrék, Pécs, 1986); Ádám Gy.: G. E. (M. Tudomány, 1989, 1. sz.); A játék komoly dolog. G. professzor utolsó üzenete (Parlando, 1989); Molnár P.: G. E. életműve (bibl.-val, M. Pszichol. Szle, 1990).

Gratz Ottó (Gölnicbánya, 1879 nov. 30. – Bp., 1956. máj. 26.) állatorvos, tejgazd. szakember. Gratz Gusztáv politikus öccse. 1899-ben a kolozsmonostori gazd. tanint.-ben gazda. 1902-ben a bp.-i Állatorv. Főisk.-án szerzett állatorvosi oklevelet. 1927-ben a bakteriológia témájában doktori címet szerzett. 1933-ban magántanár a közg. egy.-en. 1903-ban a magyaróvári gazd. tanint.-ben, 1904–1908-ban a debreceni gazd. akad.-án tanársegéd. 1909–1933-ban a magyaróvári tejgazd. kísérleti állomás és int. igazgatója. A I. vh. idején tüzérségi parancsnokságok mellett állatorvos. 1933–1938-ban a bp.-i tejtermék ellenőrző állomás vezetője. A II. vh. idején, már nyugdíjasként, a Derby sajtgyár tanácsadója. Kutatóként a tej és a tejtermékek mikrobiológiáját vizsgálta. Magas színvonalra emelte a magyaróvári tejgazd. int.-tet, amelynek keretében 1928-ban kísérleti, illetve oktatási, egyúttal kereskedelmi célú tejüzemet létesített. A nevéhez fűződik az ömlesztett és az ementáli sajt termelésének, valamint a juhtej élelmiszeripari feldolgozásának hazai bevezetése. Aktív résztvevője az 1930-ban alakult Orsz. Tejpropaganda Biz.-nak: a tejtisztaság biztosítását népszerűsítette. A Tejgazdaság (1918), a Tejgazd. Kvtár (1925), a Tejgazd. Naptár (1927–1928), a Tejgazd. Zsebkönyv (1932–1942) kiadványsor.-tok társszerkesztője. Lelkes természetjáró volt, az Erdélyi Kárpát-Egyes. tevékenységét segítette. – Fm.: A kisgazda fejőstehene és tejgazdasága (Bp., 1921); A tej és tejtermékek... (Bp., 1925); Tejtörvények és rendeletek (Törs A..-lal, Valkó R.-fal, I–III. köt., Bp., 1933–1935); Termeljünk tiszta, jó és egészséges tejet! (Bp., 1934); Tejgazdaságra vonatkozó törvények és rendeletek (Törs A.-lal, Valkó R.-fal, Bp., 1936); Tejgazdasági jog és statisztika. Országos címtár (Törs A.-lal, Valkó R.-fal, Bp., 1937); Tejgazdasági, árú- és kereskedelmi ismeretek, rendeletek, statisztika (Törs A.-lal, Valkó R.-fal, Bp., 1938); Tejtermelési, tejkezelési és tejértékesítési ismeretek (Bp., 1938, 2. bőv. átdolg. kiad.: 1943); Tejgazdasági lexikon (Kovács J.-fel, Valkó R.-fal, Bp., 1940) – Irod.: Dr. G. O. új megbízatása (Köztelek, 1933); Zsakó A.: Dr. G. O. (1879-1956) (Bp., 1970); Fülöp Éva Mára: G. O. (M. Agrártört. Életrajzok, I. köt., Bp., 1987).

Gróf Pál (Marosvásárhely, 1912. jan. 15. – Pécs, 1993. dec. 27.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1960). A bp.-i orvosi karon tanult (1930–1934), abszolutóriumot a pécsi orvosi karon szerzett (1934), 1944-ben általános orvosi oklevelet kapott Pécsett. 1934–1936-ban a pécsi élettani int., 1936–1944-ben a belklinika, 1941-ben a kolozsvári Ferenc József Tudományegy. belklinikájának gyakornoka. 1945–1946-ban katonaorvos, angol fogságba esett. Ezután a pécsi bőrklinikán tanársegéd, adjunktus (1950–1964), docens (1964–1968), 1968-tól klinikai igazgató, tszv. egy. tanár. 1957–1960-ban helyettes rektor. A bőr hisztamin tartalmával foglalkozott. – Fm.: A vegyi és hőin­gerek hatása a bőr histamin tartalmára (Bp., 1959).

Grósz Albert (Nagyvárad, 1819. jan. 12. – Nagyvárad, 1984.) orvos, szemorvos, Grósz Frigyes veje. 1845-ben orvosi oklevelet szerzett Bécsben. A szabadságharc alatt honvéd törzsorvos, 1852–1867-ben Nagyvárad főorvosa, 1867-től kir. törvényszéki orvos, 1858-tól a Grósz Frigyes által alapított szemkórház igazgatója. Az Országos Közeü.-i Tanács rk. tagja (1868). Írásai a Gyógyászatban, az Orvosi Hetilapban, a Magyar orvosok és Term. Vizsgálók vándorgyűléseinek évkönyveiben jelentek meg. – Fm.: A bölcsőde jótékonysága (Nagyvárad, 1853); A nagyváradi fürdők (Nagyvárad, 1855); Az egyiptomi szembetegségekről (Nagyvárad, 1860, németül is); Az újdonszülöttek szemlobjáról (Bp., 1883, németül is).

Grósz Emil (Nagyvárad, 1865. szept. 30. – Bp., 1941. dec. 8.) orvos, szemész, egy. tanár, Grósz Frigyes szemész fia. 1887-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1887-ben az elméleti és gyakorlati szemtükrözés tana magántanára, 1900-tól ny. rk tanár, 1905–1936-ban a szemészet ny. r. tanára, a szemklinika igazgatója. Közben 1900–1904-ben a János és az István Kórház szemész főorvosa, 1903-tól trachomaügyi kormánybiztos. Szerkesztette a Szemészet és az Orvosképzés c. lapokat, az Orvosképzési Közp. Bizottság elnöke (1905–1936). Kiváló szemész, a szemészet min­den területével – diagnosztikával, patológiával, terápiával, műtéttannal – igen magas színvonalon foglalkozott. Tanulmányokat írt többek között a keratitis neuroparalyticáról, a tabeses látóidegsorvadásról, a pangásos pupilláról. Kiváló szemműtéteket hajtott végre. Iskolateremtő egyéniség, a hazai orvostovábbképzés egyik megszervezője. – Fm.: Szemészeti diagnosztika (Bp., 1893); Előadások a szemtükrözésről (Bp., 1897); A szembajok összefüggése a szervezet egyéb betegségeivel (Hoór K.-lyal, Bp., 1900); A szemészet kézikönyve (Hoór K.-al, I–III. köt., Bp., 1909–1910); A trachomaellenes védekezés alapelvei (Bp., 1903); A szem tubercu­losisa (Orvosképzés, 1913); Indikation der Zyklodyalise (Heidelberg, 1924); Operative treatment of glaucoma (Arch. Opghth., 1931); Extractation of senile cataract (1931); Post­graduate medical work in Hungary (1931) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954); Bíró I.: Egy klinika nem halhat meg... G. E. arcképéhez (Bp., 1964); Kerekes I.: G. E. (Élővilág, 1965, 6. sz.).

Grósz Frigyes (Nagyvárad, 1798. nov. 16. – Nagyvárad, 1858. jan. 3.) orvos, szemész. 1819-ben a pesti egy.-en a bölcselet, 1825-ben Bécsben az orvostudomány doktorává avatták. 1825–1829 Teltschben (Morvaország) szemészorvos, 1828-ban saját költségén szemkórházat alapított. 1830-ban hazatért, 1830-ban Nagyváradon – ott is a saját költségén – szemkórházat létesített. Szegény betegeket és vakokat gyógyított. Kiváló szemész, operatőr. 1864-ben javasolta a szemészeti osztályok országos szintű megszervezését. – Fm.: Dissertatio in­auguralis chemico-pharmacologico-medica de chinina et cinchonina earum... (1826); Statisztikai adatok a Nagyváradon 1830 óta létező szegény vakok gyógyintézetének működéséről... (Nagyvárad, 1846); Die Augenheil­kunde (Augenkrankheiten der grossen Ebe­nen Ungarns (Nagyvárad, 1857) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954); Bíró J.: Az első magyar szemkórház. G. F. emlékezete (Orvostört. Közlem., 1956); Kapronczay K.: G. F. (Orv. Hetil., 1973).

Grósz István (Bp., 1909. máj. 28. – Sopron, 1985. febr. 25) orvos, szemész, az orvos­tud. doktora (1974). Grósz Emil fia. 1933-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1933–1941 között a Mária u.-i szemészeti klinika tanársegédje. 1941–1944-ben orvos-fő­hadnagyként frontszolgálatot teljesített. 1946–1950-ben az I. sz. szemklinika adjunktusa, 1953-ban alezredesi rangban a Honvédkórház főorvosa, de koholt vádak alapján bebörtönözték, 1956 tavaszán szabadult. 1957–1961-ben a Honvédkórház szemészeti osztályát vezette ismét, 1961–1976-ban a Fővárosi János Kórház szemészeti osztályán főorvos. Kiváló diagnoszta és operatőr. Európában elsőnek írta le a nutri­tionális neuritis retrobularis kórképét. Terheléssel bizonyította, hogy ennek előidézésében a fehérje és a B11-vitamin hiánya játssza a szerepet. Szaruherpes vizsgálatai közben az egyes gyógyszerek hámosító erejét tanulmányozta. Elsőként rögzítette hazánkban trombinos ragasztással a varratmentes hályogsebet. – Fm.: Szembetegségek physicotherapiája (Bp., 1941); A látószerv foglalkozási bántalmai (Bp., 1947); A szemüvegesek világa (Bp., 1964); Foglalkozási szembetegségek (Bp., 1964); Epo­nyme-Syndrome (Stuttgart, 1966); Korunk szeme (Bp., 1977); Augenarztliche Diatetik (Leip­zig, 1973) – Irod.: Bíró I.: G. I. (Orv. Hetil., 1985).

Gruber Zoltán (Kalocsa, 1906. jan. 22. – Bp., 1972. nov. 12.) orvos, kardiológus. Oklevelét a bp.-i orvos karon 1930-ban szerezte meg. 1930–1948-ban a bp.-i I. sz. belgyógyászati klinikán gyakornok, majd tanársegéd. 1948–1988-ban a balatonfüredi szívkórház ig. főorvosa, 1955-től haláláig az ORFI I. sz. belosztályán főorvos, majd egyidejűleg a kórház ig.-helyet­tese. Főleg kardiológiai kérdésekkel (szívritmuszavarok, EKG-vizsgálatok) foglalkozott. Jelentősen hozzájárult Balatonfüreden a szanatórium szívkórházzá fejlesztéséhez. – Fm.: Az EKG vizsgálata munkakísérletben (Debrecen, 1938); Az ingerképzés zavarai okozta arythmiákról (Bp., 1942).

Grubich Vilmos (Kópháza, 1914. máj. 20. – Bp., 1983. dec. 6.) orvos, sportorvos, az orvostud. kandidátusa (1969). 1942-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. A II. vh. alatt katonaorvos, majd hadifogoly. 1950 júliusától az OTSI-ben dolgozott, a kutatólabor. szervezője és vezetője 1983-ig. A sportélettan kutatója, először a meteorológia és a sportteljesítmény kapcsolatát kutatta, majd sportdie­tetikával, gyógytestneveléssel és fiatalkori hipertóniával foglalkozott. A sportometria elismert szakembere, jeles biokémikus volt. A Sportorvosi Szemle munkatársa, 1961-től szerkesztője, 1971-ben Dalmady Zoltán-emlékér­met, 1977-ben a Sport Érdemrend ezüst fokozatát kapta. – Fm.: Az időjárás és az ember (Bp., 1961); Sportorvosi bibliográfia 1961-ig (Bp., 1965); A sportolók táplálkozása (Bp., 1980) – Irod.: G. V (Sportorvosi Szle, 1984, 25. sz.).

Gruby Dávid (Kiskér, 1810. aug. 20. – Párizs, 1898. nov. 14.) orvos. 1839-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon, azután Párizsban folytatott orvosi gyakorlatot. Néhány évig elvonultan élt, és a tudományoknak szentelte magát, majd bécsi ismerősei útján előkelő családokkal ismerkedett meg. Párizs legkeresettebb orvosa lett (Dumas, Chopin, Balzac, Heine, V. Hugo, Liszt Ferenc, Munkácsy Mihály, Zichy Mihály stb. gyógyítója). A szabadságharc idején hazatért, rövid ideig Bem erdélyi seregéhez tartozott, meg is sebesült. 1858-ban a bp.-i kir. orvosegylet lev. tagja. 1859-től számos intézményt támogatott. Párizs ostroma idején (1871) saját költségén kórházat állított fel. A mikroszkópos vizsgálati technika kidolgozója, az elsők között készített mikroszkópon keresztül felvételeket. Mikológiával, fertőzésekkel, gombás megbetegedésekkel foglalkozott, az éteres altatás egyik első alkalmazója, elsőnek alkalmazta a vattát a sebkezelésnél. Cikkeit magyar nyelven az Orvosi Tár és a M. Orvosi-Sebészi Évkönyv közölte. – Fm.: Observa­tiones microscopicae ad morphologiam pa­thologicum (Paris, 1840); De l’homme et de la machine (Paris, 1866); Sociétés et matérial de secours pour les blésses militaires (Paris, 1884) – Irod.: Korányi F.: G. D. élete (Orv. Hetil., 1898): Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (IV. köt., Bp., 1941); Csillag J.: D. G. (Or­vostört. Közlem., 1982); Rácz J.: G. D. életműve és helye a dermatológiában (Orv. Hetil., 1991).

Gsell János (Bp., 1883. szept. 1. – Bp., 1958. szept. 10.) orvos, vegyész. 1905-ben Bp.-en vegyészdoktor, majd a Posta Kísérleti Állomásának munkatársa, a műanyagok előállításával foglalkozott. 1918–1924-ben Bécsben és Párizsban orvosi tanulmányokat végzett, 1924-ben orvosi oklevelet szerzett. 1924–1942-ben Bp.-en és Vácott orvosi gyakorlatot folytatott, 1942–1948-ban az Ipari és Kereskedelmi Min.-ban referens. – Fm.: A mercuro gyök molekula nagysága (Bp., 1905); A szerves vegyületek minőségi és mennyiségi analízisének módszerei (Bp., 1913); Ópiumalkaloidák egymás mel­letti mennyileges meghatározása (M. Kém. Lapja, 1913; Beiträge zur Kennthnis der harzartigen Phenol-Formaldehyd Konden­sate (1920 k.) – Irod.: Szabadváry F.: A magyar kémia története (Bp., 1989).

Guhr Mihály (Nagyszalók, 1873. márc. 11. – Szepesszombat, 1933. aug. 23.) orvos. 1895-ben szerezte orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Tanulmányai befejezését követően szanatóriumi orvos, 1899-től az ótátrafüredi szanatóriumban főorvos, a Basedow-kór kutatója. Az 1931-ben rendezett amerikai nemzetközi kongresszuson az egyetlen külföldi meghívottként vett részt. A m. sísport egyik megteremtője, az 1911. évi első nemzetközi m. síverseny szervezője és rendezője. Megalapította a M. Síklubot és a M. Síszövetséget, amelynek elnöke volt. 1909-ben alapítója volt a Turistaság és Alpinizmus c. folyóiratnak. – Irod.: G. M. (Orv. Hetil., 1933, 40. sz.).

Guszmann József (Bp., 1875. szept. 16. – Bp., 1956. máj. 19.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1951). 1898-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1898-1902-ben gyakornok a bp.-i anatómiai int.-ben, 1902–1908-ban a bőr- és nemi­kórtani klinikán tanársegéd. 1908–1910-ben a Munkásbizt. Int. orvosa, 1910-től a János Kórház főorvosa, 1912-ben a bőr- és nemikórtani diagnosztika magántanára, 1928-ban c. rk. tanára. 1930-tól azt István Kórház főorvosa, 1941-től a Főv. Nemibeteggondozó Int. igazgatója. 1947-től c. ny. r. tanár, 1954-ben az Orsz. Bőr- és Nemikórtani Int. h. igazgatója. Szifilisszel, bőrrákkal, daganatos és gombás betegségekkel foglalkozott. – Fm.: A psoriasis kezelése „atoxyl”-lal (Bp., 1903); A sajodin értékéről a syphilis therapiájában (Bp., 1907); Fürdők és ásványvizek a dermatológiában (Bp., 1907); A szájüreg nyálkahártyájának leuko­plakiája (Bp., 1908); Adatok a syphilises re­cidivák léttrejöttéhez (Bp., 1909); A Wasser­man-féle syphilis reactio értéke a gyakorlatban (Neuber E.-vel, Bp., 1909); Az Erlich-Hata-féle syphilisellenes gyógyszerről (Bp., 1910); A syphilisnek az Erlich-Hata-féle ar­senkészítménnyel való kezelése (Bp., 1910); A budai régi Szent János Kórház krónikája (Bp., 1923); Szifilisz (Engel K.-lyal, Bp., 1928) – Irod.: Földvári F.: G. J. (Bőrgy. és Venerol. Szle, 1956, 32. sz.); Király K.: G. J. (Orv. Hetil., 1956, 25. sz.).

Guzner Miklós (Kolozsvár, 1905. júl. 9. – Marosvásárhely, 1972. okt. 18.) orvos, fogorvos, egy. tanár. 1930-ban szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. Az 1930-as években fogorvosi gyakorlatot folytatott, 1945-ben a kolozsvári néptanács eü. oszt. vezetője, 1946–1949-ben üzemorvos. 1951-től a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Int. fogpótlástani tanszékének a vezetője, 1952–1968-ban ny. r. tanár, 1968–1972-ben a gyermekfogászati tanszék vezetője. A Korunk egyik szerkesztője, részt vett a Vásárhelyi Találkozón, majd a Béke Párt egyik szervezője. Elsősorban a fogszuvasodás megakadályozásával foglalkozott. – Fm.: Fogászati anyagok (Marosvásárhely, 1951.); Fogászat (társszerzőkkel, Marosvásárhely, 1958) – Irod.: Spielmann J.: G. M.-tól búcsúzunk (A Hét, 1972, 43. sz.).

Guzsal Ernő (Hörnyék, 1925. ápr. 11. – Bp., 1978. máj. 13.) állatorvos, anatómus, az ál­latorvostud. kandidátusa (1966). 1951-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét az Agrártud. Egy. állatorvostud. karán. 1950-től uo. az anatómiai, szövet- és fejlődéstani int.-ben tanársegéd, 1966-tól adjunktus, majd docens. Kutatási területe a mikroszkopikus anatómia, hisztokémia. Az első m. nyelvű állatszövettani tankönyv szerzője. – Fm.: Kórtan és kórbonctan (társszerzőkkel, Bp., 1952); Állatbonctan és élettan (Bp., 1958); Házi-madarak anatómiája (III. köt., Bp., 1961); Háziállatok szövettana (Bp., 1962); Funkcionális morfológiai vizsgálatok a tyúk petevezetőjén (Bp., 1966); A háziállatok sejtjei és szövetei (Bp., 1974); A szervek szövettana (Bp., 1981) – Irod.: G. E. (Állatorv. Lapja, 1978, 5. sz.).