Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

F

F

Faber Viktor (Bp., 1904. ápr. 27. – Bp., 1969. szept. 30.) orvos, patológus, igazságügyi orvosszakértő, orvos-ezredes. 1933-ban szerzett orvosi oklevelet a pécsi Erzsébet Tudományegy. orvosi karán, 1941-ben magántanár. A pécsi kórbonctani és kórszövettani int. tanársegéde (1934–1941), 1941–1944-ben a szatmárnémeti Állami Kórház igazgató főorvosa, a nemzeti ellenállás tagja. 1947–1949-ben a bp.-i Szent István, 1949–1951-ben a Szent László Kórház igazgató főorvosa, 1951–1957-ben a Fővárosi Bíróság igazságügyi szakértője. Rajk László rehabilitációs eljárásának igazságügyi orvostani szakértője (1956). 1957-ben a Francia Kis Mihály elleni per igazságügyi orvosszakértője. 1947–1969-ben a Magyar Néphadsereg Közp. Kórháza igazságügyi és kórbonctani labor.-nak orvos-alezredes rangú vezetője. – Fm: Igazságügyi orvostan (társszerzőkkel, Bp., 1964).

Fabini János Teofil (Meggyesszék, 1791. júl. 5. – Pest, 1847. nov. 30.) orvos, szemész, egy. tanár. 1815-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon. 1915–1917-ben az Allgemeine Krankenhausban sebész, valamint szemész. 1817-től a pesti orvosi karon a szemészet ny. r. tanára. 1819-től országos szemorvos, többször dékán, 1845–1846-ban az egyetem rektora. Az első európai jelentőségű m. szemorvos, műtéttannal, vizsgálati módszertannal foglalkozott. A berlini Encyclopaedisches Wör­terbuch der medizinischen Wissenschaften c. mű és a bécsi Medizinische Fahrbücher mun­katársa. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Fm.: Dissertatio inauguralis me­dica de Amanrosi (Bécs, 1816); Doctrina de morbis oculorum (Pest, 1823, német, angol és olasz nyelven is); De praecipuis corneae morbis (Buda, 1830) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954); Kapronczay K.: F. J. T. (Orv. Hetil., 1972).

Fabinyi Rudolf (Kolozsvár, 1879. máj. 31. – Bp., 1936. okt. 30.) orvos, egy. tanár. Fa­bini János Teofil unokája. 1902-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári Ferenc József Tudományegy. orvosi karán, 1902–1907-ben elmeklinikai tanársegéd, 1907–1911-ben a di­csőszentmártoni Elmegyógyint. főorvosa, 1911–1935-ben a bp.-i lipótmezei Áll. Elmegyógyint. főorvosa, 1935-től igazgatója, 1924-ben magántanár. Az I. vh. idején katonaorvos. Az ideg- és elmebetegek utókezelésével, gondozásával foglalkozott. Az elmebeteg szakápolói szakképzés elindítója, több gyógyint. szervezője, javaslatai alapján épült fel a hárshegyi elmegyógyintézet. Az Elmeorvosok Orsz. Egyes.-nek elnöke (1925–1936). – Fm.: Az elmebetegek családi ápolása külföldön és Magyarországon (Bp., 1907); Az elmebetegek statisztikai beosztása a magyar elmegyógyintézetek jelentéseiben (Bp., 1911); Hogyan ápoljunk elmebeteget (Bp., 1914) – Irod.: F. R. (Orv. Hetil., 1936, 51. sz.).

Facsar Imre (Bp., 1939. dec. 8. – Bp., 1993. ápr. 2.) állatorvos, főisk. tanár. 1963-ban szerzett állatorvosi oklevelet a bp.-i Állatorvos­tud. Egy.-en. 1963-1970-ben Sárváron az állatkórház, 1970-1976-ban a szombathelyi Állat­eü.-i Állomás, 1976-1979-ben a veszprémi Ál­lateü.-i Állomás szakállatorvosa. 1979-1981-ben a hódmezővásárhelyi állateü.-i főisk. kar állat­higéniai tanszékén főisk. tanár, 1987-1989-ben tszv. főisk. tanár, közben főigazgató is. 1989-1993-ban az Állatorvostud. Egy. élelmiszerhigé­niai tanszékének tud. főmunkatársa. Több szakfolyóirat szerkesztő munkatársa, a Szarvas­marhatenyésztés c. lap szerkesztője (1986-1993). – Fm.: Állategészségügyi ismeretek (Bp., 1975); Szaporodásbiológiai ismeretek (Bp., 1980); Mikrobiológia és fertőző betegségek (Hódmezővásárhely, 1981); Környezetvédelem (Hódmezővásárhely, 1988); Állategészségtani gyakorlatok (Hódmezővásárhely, 1990).

Falta László (Szeged, 1899. márc. 26. – Szeged, 1958. jan. 15.) szemész, fül-orr-gégész, egy. magántanár. Falta Marcell fia. Orvosi oklevelet a szegedi Ferenc József Tudományegy. orvosi karán szerzett. 1946-ban a fülbetegségek kórtanából magántanári képesítést kapott. 1926-1931-ben gyakornok a szegedi sebészeti klinikán, 1931–1934-ben tanársegéd. 1934-1946-ban intézeti tanár, 1946-1949-ben magántanár. A szájüregi és a nyelőcsődaganatok sebészi megoldásával, orrsebészettel, az otoszklerózis diagnosztikai kérdéseivel foglalkozott.

Falta Marcell (Zenta, 1867. márc. 4. – Szeged, 1951. nov. 28.) orvos, szemész, magántanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1891-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1932-ben magántanári képesítést kapott a trachoma kór- és gyógytana című tárgykörből. 1891–1892-ben a bp.-i szemklinika munkatársa, 1892–1911-ben az általa Szegeden alapított szem- és fülbetegek magánkórházának igazgatója, 1911–1932-ben a szegedi kerület Munkás­betegbiztosító Pénztár és a Siketek Intézete szakfőorvosa. 1932-től a szegedi szemészeti klinika magántanára, 1947–1951-ben a Szegedi Városi Kórház főorvosa. A szem betegségeivel, kóros elváltozásaival foglalkozott, alap­vető érdemeket szerzett a trachoma magyarországi leküzdésében. – Fm.: Hogyan óvakodjunk a trachomától (Szeged, 1899); A trachoma leküzdése Magyarországon (Szeged, 1903); Gyakorlati útmutató a trachoma gyógyításához (Bp., 1906); Védekezés a trachoma ellen (Bp., 1911).

Faludi Béla (Baja, 1909. júl. 16. – Szeged, 1984. jan. 19.) orvos, biológus, genetikus, egy. tanár, a biológiai tud. doktora (1965). 1936-ban Bolognában (vagy Pécsett?) szerezte meg orvosi oklevelét. 1936-tól labor.-i orvos volt, 1948-ban megbízták a bp.-i orvosi kar biológiai tanszékének megszervezésével. 1948–1952-ben annak mb. vezetője. 1953-tól ny. r. tanár, tszv. 1973–1979-ben az ált. biológiai int.-ben kialakított származás- és örökléstan, majd a genetikai tanszék vezetője. Kutatási területe a növényi szövetek és gerinctelen állatok biokémiai-örökléstani viszonyai, a molekuláris evolúció elméleti, ideológiai kérdései. Egyik fő hazai képviselője volt az 1950-es évek tévúton járó szovjet biológiai és genetikai irányzatnak. – Fm.: A darwinizmus alapjai (Bp., 1950); Örökléstan (Bp., 1961); Származástan (Bp., 1974).

Faludi Géza, 1865-ig Krenn (Pest, 1840. aug. 2. – Bp., 1885. jún. 17.) orvos, gyermekorvos, egy. magántanár, numizmatikus. 1863-ban szerzett orvosdoktori oklevelet Pesten, három évig id. Bókay János segédorvosa a pesti Szegénygyermek Kórházban. 1867-ben Pesten, a VI. kerületben magán gyermekkórházat alapított, 1883-ban a gyermekgyógyászat egy. magántanára. Fővárosi Függetlenség Párt-i képviselő. Orvosi írásai a pozsonyi Kórházi Szemlében, a Gyógyászatban, az Orv. Szemlében jelentek meg. Jeles éremgyűjtő és a gyorsírás egyik meghonosítója. – Fm.: A Stolze–Fenyve­sy-féle egyszerűsített gyorsírástankönyv (Bp., 1878) – Irod.: F. G. (Gyógyászat, 1884); Chyzer K.: Megemlékezés a vándorgyűlés elhunytjairól, Bp., 1887).

Faragó Ferenc (Bp., 1905. jún. 2. – Bp., 1950. júl. 10.) orvos, bakteriológus, egy. tanár. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1928–1932-ben a bp.-i orvosi karon a közegészségtani tanszék munkatársa, 1932–1933-ban az USA-ban Rockefeller-ösz­töndíjas. 1933–1942-ben az OKI tud. főmunkatársa, a szérumlaboratórium vezetője. 1942–1944-ben a kolozsvári, 1944–1948-ban a pécsi, 1948-tól a bp.-i orvosi karon a bakteriológia és az immunológia ny. r. tanára. 1950-ben koholt vádak miatt letartóztatták, börtönben halt meg. (Szennyezett oltóanyagok miatt bekövetkezett haláleset „előidézésével” vádolták alaptalanul.) Kiváló bakteriológus, szérumkutató. Egészségneveléssel és felvilágosítással is foglalkozott. – Fm.: Diphtheria, scarlatina és pertussis védőoltás (Bp., 1947); Bakteriológia és immunitástan (Bp., 1948).

Farádi László, 1949-ig Reichenfeld (Győr, 1909. jan. 31. – Bp., 1993. máj. 20.) orvos-vezérőrnagy, egy. tanár. 1933-ban szerzett orvosi oklevelet a pécsi Erzsébet Tudomány­egy. orvosi karán. 1938-ban belgyógyász szakorvos, 1947-ben a szív és erek betegségei tárgyköréből magántanári képesítést nyert. 1933–1938-ban a pécsi belklinikán gyakornok, 1938–1947-ben tanársegéd. 1947–1949-ben magántanár a belgyógyászati diagnosztika tárgyköréből, 1950-től hivatásos katonaorvos. 1950–1951-ben a M. Néphadsereg Közp. Kórháza belgyógyászati osztályán főorvos, 1951–1957-ben az Eü.-i Főcsoportfőnökség főbelgyógyásza, 1957–1968-ban az Eü.-i Főcsoportfőnökség vezérőrnagyi rangú főnöke. 1968-ban nyugállományba helyezték, 1968–1974-ben eü.-i mi­niszterhelyettes, 1974–1990-ben az Orvosto­vábbképző Egy. eü.-i szervezéstani tanszéké­nek egy. tanára. Szerk.-je volt a Honvédorvos c. lapnak (1952–1968). – Fm.: A perikarditisz EKG-ja (Ángyán J.-sal, Andik I.-nal, Orv. He­til., 1939); Orvosi megfigyelések koncentrációs táborokban (Orvosok Lapja, 1945); Adatok a fiatalok hipertónia betegsége korai szakaszának megítéléséhez (társszerzőkkel, Katonaorvosi Szle, 1947); Az atomrobbantás akut következményei az emberi szervezetre (Orv. He­til., 1959); A gondozás, a gyógyító-megelőző ellátás módszere (Orvosképzés, 1978); Diagnózis az életemről (visszaemlékezés, Bp., 1983).

Farkas András (Torda, 1909. dec. 8. – Bp., 1972. jan. 31.) gyógyszerész, egy. docens. Előbb Szegeden, majd Budapesten tanult gyógy­szerészetet, oklevelét 1937-ben, doktori képesítését 1950-ben szerezte meg. 1940–1947-ben a bp.-i Fekete Medve gyógyszertárban gyakornok, 1948-tól a bp.-i orvosi karon a gyógyszerészeti int. demonstrátora, 1950-től tanársegéd, 1956-ban adjunktus, 1961-től docens, 1950–1959-ben a galenusi laboratórium vezetője, 1959-től az oktatás adminisztratív vezetője, a gyógyszerészeti propedeutika előadója. Több jegyzetet és tanulmányt írt. – Fm.: Főzet és forrázat (Bp., 1957) – Irod.: F. A. (Gyógyszerészet, 1972, 1. sz.).

Farkas Géza (Bp., 1872. jún. 9. – Bp., 1934. szept. 13.) orvos, fiziológus, egy.-i tanár. 1897-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1901-ben az Állatorvosi Főisk. munkatársa, 1904–1921-ben uo. az élet- és szövettan ny. r. tanára, 1921–1934-ben a bp.-i orvosi karon az élettan ny. r. tanára. Az érzékelés élettanával, táplálkozástannal foglalkozott. – Fm.: A talentum és lángész lélektana (Bp., 1901); Az állati lélek kérdése (Bp., 1909); A festői színhatások fiziológiája (Bp., 1912) - Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).

Farkas Károly (Újpest, 1905. nov. 19. – Bp., 1979. márc. 10.) orvos, kórboncnok, orvos­történész, c. egy. tanár, az orvostud. doktora (1955). Orvosi oklevelét 1931-ben a bp.-i orvosi karon szerezte, majd uo. az I. sz. kórbonctani int.-ben gyakornok, tanársegéd, 1941-ben a gyakorlati kórbonctani diagnosztika magántanára. 1945 után a Poliklinika kórboncnok főorvosa, majd a Péterfy S. u.-i Kórház kórszövettani és kórbonctani osztályának vezetője. Patológusként a gyakorlati patológiát, az ezzel összefüggő kutatásokat művelte. Jeles kutatója volt a diagnosztikai tévedéseknek. 1957 őszétől az ORFI főigazgatója volt, a kórbonctani osztály főorvosa, a Reumatológia és Allergológia c. folyóirat elindítója. Nevéhez fűződik Mo.-on az orvosképzés és továbbképzés egyik hatékony ágának, a kliniko-patológiai konferenciák rendszerének kialakítása. 1960-ban c. egy. tanár. Egyik létrehozója volt az OTKI keretében kialakított reumatológiai tanszéknek. Az Orvosképzés c. folyóirat egyik szerkesztője. Az ORFI keretén belül létrehozta a rehabilitációs részleget, működése alatt alakult ki a fürdőorvoslásból a klinikai reumatológia. A reumatológia megalapozása területén végzett tevékenységéért 1972-ben elnyerte az MTA aranyérmét. Szerepe volt a Semmelweis Orvostörténeti Könyv­tár fejlesztésében, a két intézmény (könyvtár és múzeum) egyesítésében. – Fm.: A leggyakoribb klinikai diagnosztikai tévedések (Bp., 1961); Magyarország gyógyfürdői, gyógyhelyei, üdülőhelyei (Bp., 1965); Klinikai pathológia (Bp., 1965) – Irod.: Dr. F. K. (Orv. Hetil., 1979).

Farkas Sándor, némedi (Szentes, 1862. nov. 9. – Csongrád, 1926. dec. 22.) gyógyszerész, régész. 1884-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét Bp.-en, 1906-ban gyógyszerészdoktor. 1884-től a szentesi „Megváltó”-hoz c. gyógyszertárat vezette, amelynek 1900-tól tulajdonosa. Amatőr régészként Csongrád vm.-ben avar és honfoglalás kori településeket tárt fel, eredményeit helyi és országos lapokban publikálta. Az ásatási anyagokat maga restaurálta, és a Csongrád Múzeumnak adományozta. – Irod.: Hegedűs L.: F. S. (M . Nemzet, 1987. nov. 9.).

Fazekas I. Gyula (Szeged, 1902. aug. 18. – Szeged, 1979. aug. 25.) orvos, igazságügyi szakértő, egy. tanár, az orvostud. doktora (1969). 1930-ban a szegedi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1931-től uo. a törvényszéki orvostani int. munkatársa, 1931–1936-ban tanársegéd, 1936–1940-ben adjunktus, 1937-ben egy. magántanár, 1941–1946-ban intézeti tanár, 1946–1952-ben mb. intézetvezető, 1952-től tszv. egy. tanár, intézeti igazgató. Kutatási területe az alkohol és a mellékvesekéreg hormonjainak egymásra hatása, az állati és az emberi szervek-szövetek corticosteroid frakciói, azok mobilizálhatósága és patológiája, a magzati csontok vizsgálata, a sérülések szabad- és összhisz­tamin-tartalma, az emberi szervek szakítás- és nyomószilárdsága. Több mint 250 tudományos közleményt jelentetett meg. Az International Academy of Forensic Sciences, a hallei Leopol­dina Német Term. tud. Akad., az American Academy of Forensic Sciences tagja. Jelentős csontgyűjteményéből egy. múzeumot rendezett be. – Fm.: Mästung durch Steigenung der Nebenniesenrindenfunkction (Szeged, 1949); Igazságügyi orvostan (I–III. köt., Szeged, 1972) Irod.: Földes A.: A SZOTE Igazságügyi Orvostani Int. története (Szeged, 1987).

Fazekas János (Málnás, 1910. aug. 26. – Kolozsvár, 1979. aug. 3.) orvos, egy. tanár. 1935-ben Bukarestben szerezte meg orvosi oklevelét, majd 1935-től Kolozsvárott, 1947-től Marosvásárhelyen működött, 1960-tól a kolozsvári Bolyai Egyetem orthopédiai és traumatológiai klinikájának az igazgatója, egy. tanár. Az 1930-as években több pszichológiai tárgyú tanulmánya jelent meg erdélyi és romániai lapokban.

Fábián Dániel (Köveskál, 1901. jan. 28. – Bp., 1980. márc. 8.) orvos, irodalmi szervező. Női ágon Vörösmarty M. egyenes leszármazottja. 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, majd a Bethesda Kórház sebészeti osztályán sebész. Szociális érzékenysége vezette a Bartha Miklós Társaságba, ahol 1928-ban ügyvezető elnök. Felvette a kapcsolatot a felvidéki Sarló-mozgalommal, 1929-ben Új Magyar Föld címen folyóiratot indított. 1929-ben jelent meg Ifjú szívekben élek c. kötete. 1928-ban ő szervezte meg Hódmezővásárhelyen a vörheny elleni védőoltást. 1928-ban ismerkedett meg József Attilával, és 1930-ban közösen adták ki a Ki a faluba c. kiadványt, amelyben a falukutatást, a folklór megismerését propagálják az ifjúságnak. 1930-tól az MSZDP, 1935-től a Nemzeti Radikális Párt tagja. 1930–1934-ben a hódmezővásárhelyi kórház sebésze, 1934–1946-ban a bp-i III. sz. sebészeti klinika bentlakásos sebésze, tanársegéd. 1946 után különböző rendelőintézetekben rendelőorvos, főorvos, elsősorban visszerekkel és lábfekélyekkel foglalkozott. – Fm.: József Attila a Bartha Miklós Társaságban (Bp., 1957); József Attiláról (Bp., 1974); Füstbe ment terv (Könyvvilág, 1980, 5. sz.) – Irod.: Sebestyén S.: A Bartha Miklós Társaság (1925–1933) (Bp., 1981); Szállási Á.: F. D. és József Attila (Orv. Hetil., 1983).

Fedinecz Sándor (Kisrákóc, 1897. jún. 13. – Ungvár, SZU, 1987. ápr. 6.) orvos, sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1949). Az I. vh.-ban katona, hadnagyként szerelt le. Orvosi oklevelét 1924-ben a prágai orvosi karon szerezte meg. 1924–1927-ben az ungvári kórház sebésze, 1928–1931-ben a pozsonyi sebészeti klinikán tanársegéd, 1932–1936-ban a munkácsi Áll. Kórház, 1936–1939-ben a ungvári közkórház sebész főorvosa, 1939–1941-ben a nagyszöllősi közkórház igazgatója, 1941–1952-ben a munkácsi közkórház sebész főorvosa. Alapítója az ungvári egy. orvosi karának, ahol 1952–1975-ben a sebészet professzora, a sebészeti klinika igazgatója. Tudományos közleményeinek száma 130, alapvető monográfiát írt a golyva (1958) és a gyomorfekély (1961) kezeléséről. Több szovjet, ukrán és csehszlovák társaság tagja, ill. elnöke.

Feichtinger Sándor (Esztergom, 1817. nov. 17. – Esztergom, 1907. jan. 5.) orvos, botanikus. 1840-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1940-től Esztergom orvosa. Részt vett a szabadságharcban, honvédorvosként működött. 1961-től Esztergom vm. főorvosa, az esztergomi Kolos Kórház igazgatója. Jeles flórakutató, botanikai gyűjteményét a szegedi múzeumnak ajándékozta. – Fm.: A Börzsöny-Márianostrai Iracyht-hegycsoport növényzetéről (Pest, 1870); Jelentés a csajkások területe és Torontál vm. flórájáról (Bp., 1873); Krasznamegye és környéke flórájáról (Bp., 1873); Esztergom megye és környéke flórája (Esztergom, 1899) – Irod.: Szállási Á.: Az esztergomi kórház története (Esztergom, 1991).

Fejér Endre (Szécsény, 1901. nov. 19. – Bp., 1971. júl. 12.) orvos, bőrgyógyász, az orvos­tud. kandidátusa (1952). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1929–1935-ben a László, 1931–1945-ben az István Kórház bőrgyógyásza, 1946-ban adjunktus, 1951–1965-ben a gyermek bőrgyógyászati osztály, 1965–1971-ben az egyesített bőrosztály főorvosa. A gombás betegségekkel és az ipari ártalmak dermatológiai vonatkozásaival foglalkozott. – Fm.: A füllel összefüggő ekzémák kórtana és vizsgálata (Bp., 1953); A láb, kéz és körmök gombás betegségei (Bp., 1958) – Irod.: Nebenführer L.: F. E. (Bőrgyógy. és Venerol. Szle., 1972, 2. sz.).

Fekete Sándor (Nagyvárad, 1885. jan. 9 – Bp., 1972. szept. 15.) orvos, nőorvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1955). 1908-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1909–1921-ben a bp.-i II. sz. szülészeti klinikán dolgozott, 1921-től a Poliklinika szülész-nő­gyógyász főorvosa. 1922-ben egy. magántanár. 1935–1963-ban a Poliklinika, 1948-tól a Szövetség u. Kórház igazgatója. 1946-ban c. egy. tanár. 1964-ben reaktivizálták, és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatója lett. 1971-ben végleg nyugdíjba vonult. Elsőnek alkalmazta a só- és vízszegény diétát terheseknél, a nőgyógyászati gyulladásos betegségeknél bevezette a kalciumterápiát. A szülés mechanizmusáról, a petefészek működéséről írott tanulmányai új fejezetet nyitottak a nőgyógyászatban. Orvostörténeti kutatásai során tisztázta Semmelweis szerepét az 1848-as bécsi forradalmakban, helyét az egyetemes orvostörténelem­ben. Foglalkozott a bábaképzés fejlődésével, valamint Tauffer Vilmos életművének kutatásával. A M. Orvostörténelmi Társaság Wesz­prémi-emlékéremmel tüntette ki. – Fm.: A női nemző szervek működése és hatása a szervezetre (magyarul és németül, Bp., 1929); A terhességi toxicosisok (Bp., 1959); Fundamentals to the pathogenesis of pregnancy toxaemias (Bp., 1963) – Irod.: Tauffer V.: Adatok a magyar szülészet és nőgyógyászat történetéhez (Bp., 1971); Kapronczay K.: F. S. (Orv. Hetil., 1977, 4. sz.).

Feleky Hugó (Lovasberény, 1861. márc. 14. – Bp., 1932. aug. 20.) orvos, urológus. 1885-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1885-től az I. sz. sebészeti klinika urológiai osztályán dolgozott. 1898-ban a férfi ivar- és húgyszervek bántalmai tárgykör magántanára, 1899-től a bp.-i Poliklinika urológus főorvosa. A nemi betegségek elleni küzdelem koordinálására megalapította a Teleia Egyesületet, amelynek rendelőintézetét vezette. Szerkesztette az Urológia c. folyóiratot. Nemi betegségekkel és urológiai műtéttannal foglalkozott. – Fm.: Az ivar- és húgyszervek blennorhoeás megbetegedéseinek és az ezekhez csatlakozó bántalmak kór- és gyógytana... (I–II. köt., Bp., 1890); Az urethroszkópiai vizsgálati és gyógyító eljárások mai módszerei (Bp., 1913); A húgycső betegségeinek urethroszkópiai kórjelzése és orvoslása (Bp., 1916) – Irod.: F. H. (Orv. Hetil., 1932, 41. sz.).

Feleky Sándor (Lovasberény, 1865. okt. 31. – Bp., 1940. szept. 1.) orvos, író. 1890-ben avatták orvosdoktorrá a bp.-i orvosi karon. 1890–1893-ban a Rókus Kórház orvosa, 1893–1910-ben kerületi, 1910–1930-ban tisztiorvos. Szépirodalommal is foglalkozott, a költészet mellett műfordításai is megjelentek. Lefordította Lenau verseit. 1911-től a Petőfi Társaság tag­ja. – Fm.: Budapest egészségügye érdekében alkotott rendeletek és határozatok (I–III. köt., Bp., 1904–1909); Árnyak és sugarak (versek) (Bp., 1905); Vándorfelhők (versek) (Bp. 1900); Az én mezőm (versek) (Bp., 1912); Őszi szántás (versek) (Bp., 1930) – Irod.: (Orv. He­til., 1940, 41. sz.).

Felkai Tamás (Bp., 1922. ápr. 2. – Bp., 1997. márc. 29.) orvos, oxiológus, mentőorvos, orvostörténész, az orvostud. kandidátusa (1980). Érettségi után tisztviselő, újságíró, katona, majd hadifogoly. 1945 őszén beiratkozott a bp.-i or-vosi karra, 1951-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. Tanulmányait befejezve az Országos Mentőszolgálatnál működött, 1954-ben részt vett a rohamkocsi szolgálat megszervezésében. Jelentős eredményeket ért el az elsősegélynyújtás népszerűsítése és korszerű oktatásának megszervezése területén. Az 1960-as évektől foglalkozott a mentés hazai és nemzetközi vonatkozásainak történetével, e tárgykörből szerzett tudományos fokozatot. Hollandiai tanulmányútjáról ő hozta az első lélegeztető gépet Mo.-ra. 1964-ben és 1975-ben WHO-ösztön­díjat kapott az európai mentőmunka tanulmányozására. Jelentős szerepe volt a Kresz Géza Mentőmúzeum megszervezésében (1987), amelynek első igazgatója volt. 1987-ben Weszprémi István-emlékéremmel tüntették ki. A Magyar Orvostörténelmi Társaság mentéstörténeti szak­osztályának elnöke, a Társaság alelnöke (1990–1994), 1995-től pedig főtitkára. – Fm.: Áramsújtottak mentési lehetősége (Bp., 1963); De­konnexió és vérpótlás a mentőgyakorlatban (Bp., 1963); Alkalmazott kórélettan mentőápolóknak (Bp., 1964); Alapfokú mentőápolói ismeretek (Bp., 1966); Fehér kocsin kék fény (Bp., 1966); Amit az elektromos balesetekről tudni kell (Bp., 1966); Ön- és kölcsönös segélynyújtás (Bp., 1975); A mentés története (egy. jegyz., Bp., 1976); Hajnali szirénaszó. Emlékezések és kommentárok 1972–1995 (Bp., 1996) – Irod.: Vida M.: F. T.-ről – Curriculum Vitae (Orvostört. Közlem., 1997–1998).

Felletár Emil (Tapolca, 1834. jún. 1. – Bp., 1917. febr. 15.) gyógyszerész. 1855-ben gyógyszerészi vizsgát tett, 1862-ben a pesti egy.-en vegyészdoktori oklevelet szerzett. 1863-ban a törvényszéki vegytan magántanára, 1869–1879-ben a vegyészeti technológia előadója, 1871-ben országos fővegyész. 1883-tól az Orsz. Művészeti Int. igazgatója. A Vegyészet és Gyógyszerészet (1863) és a Fürdői L. (1868) szerkesztője. Toxikológiával foglalkozott. – Fm.: A parádi kénes gyógyvizek vegybontása (Pest, 1861); Vélemény a halotthamvasztás engedélyezésének kérdése tárgyában (Bp., 1890); A törvényszéki chemia elemei (Bp., 1897) – Irod.: Antall J.: F. E. a m. törvényszéki kémia megteremtőjének élete és munkássága (Orvostört. Közlem., 1958, 8-9. sz.).

Fellner Ferenc (Bp., 1900. aug. 29. – Bp., 1966. nov. 12.) orvos, operaénekes. Orvosi oklevelét 1922-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. Orvosi tanulmányai mellett énekelni tanult, 1923-ban a bécsi Volksoperban Masca­gni Parasztbecsületében lépett először színpadra. Prágában, Münchenben, Stuttgartban operaénekes, majd Hitler hatalomra jutása után elhagyta Németországot, Prágában és Bécsben énekelt. 1937-től ismét Magyarországon élt. Orvosi gyakorlata mellett magánénekes volt.

Fenyvessy Béla (Bp., 1873. aug. 15. – Pécs, 1954. jan. 6.) orvos, egy. tanár, az or­vostud. doktora (1952). 1897-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1897–1907-ben a bp.-i egy. gyógyszertani int.-ben tanársegéd. 1905-ben magántanár, 1907–1918-ban az orvosi kar közegészségtani int.-ben dolgozott. 1908-ban a közegészségtan magántanára, 1909-ben c. rk. tanár, 1918–1944-ben a közegészségtan ny. r. tanára a pozsonyi, illetve a pécsi orvosi karon. 1919–1920-ban a pécsi egy. rektora. Az I. vh. alatt a Közp. Honv. Eü.-i Int. vezetője. Később megszervezte az első vidéki közegészségügyi állomást (Pécs). Szociál-higié­nével, iskolegészségüggyel és élelmezési kérdésekkel foglalkozott. 1960-ban Fenyvessy Béla-emlékérmet alapítottak. – Fm.: Idegen zsírok kimutatása vajban (Eger, 1907); Az influenza járványtanáról (Orvosképzés, 1927) – Irod.: Szabó P.: A M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem története (Pécs, 1940); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Dabis L.: F. B. (Orv. Hetil., 1954, 8. sz.).

Ferenczi Sándor (Miskolc, 1873. júl. 7. – Bp., 1933. máj. 2.) orvos, pszichiáter. Orvosi oklevelét 1896-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg. Az elsők között foglalkozott Freud munkásságával, akivel szoros baráti viszonyt ápolt. 1913-ban megalapította a M. Pszichoana­litikai Társaságot, 1931-ben annak rendelőintézetét. 1918–1919-ben ny. r. tanári kinevezést kapott, de tanszékét 1919 őszén megszüntették. Magánorvosként tevékenykedett, pszichiátriával, pszichoanalitikával foglalkozott. Freud több munkáját magyarra fordította, bár pályája végén már eltávolodott Freud nézeteitől és módszereitől. Kidolgozta az aktív analitikus technikát, a pszichés kórképek kérdésével is foglalkozott – Fm.: Ideges tünetek keletkezése és eltüntetése (Bp., 1914); Lélekelemzés (Bp., 1914); A psychoanalysis haladása (Bp., 1920); Versuch einer Genitaltheorie (Leipzig, 1924); Bausteine zur Psychoanalyse (I–IV. köt., 1927–1928); Katasztrófák a nemi működés fejlődésében (Bp., 1928); Lelki problémák a pszichoanalízis tükrében (Bp., 1982); Lélekgyógyászat (vál. írások, Bp., 1997) – Irod.: Kosztolányi D.: F. S. (Nyugat, 1933); Lovin, Cl.: Le jeune F. Prémiers écrits 1899–1906 (Paris, 1983); Hárdi I.: F. S. jelentősége a mai orvostudomány számára (Orv. Hetil., 1983, 41. sz.); Benedek L.: Az analitikus is ember. Gondolatok F. S.-ról (Thalassa, 1995).

Ferenczy Károly (Szeged, 1901. okt. 14. – Bp., 1972. nov. 3.) orvos, fogorvos, radiológus. 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1924-től fogorvos, 1930-tól az OTI fogászati röntgen-osztályának vezetője, 1951-től a bp.-i fogorvosi karon docens, az általános és fogászati radiológia előadója. 1968-ban Árkövy-érmet kapott. – Fm.: A fogak rtg-vizs­gálata (Bp., 1937); Fogászati röntgenológia (Bp., 1967, 1973) – Irod.: Varga I.: F. K. (Fogorv. Szle, 1972, 12. sz.).

Feró Sándor, Frankl (Kiskunhalas, 1910. febr. 11. – Bp., 1991. jún. 12.) orvos, szülés-nő­gyógyász, az orvostud. kandidátusa (1957). 1933-ban végzett a pécsi orvosi karon. 1931–1933-ban a pécsi kórbonctani int., 1933–1934-ben a debreceni női klinikán, 1934-1939-ben a budapesti I. sz. női klinikán tanársegéd, 1939–1944-ben a Szent Rókus Kórház III. sz. sebészeti osztályán segédorvos, 1944–1945-ben a budapesti Abonyi ú.-i Kórház nőgyógyásza, 1946-től a Bp.-en a II. sz. női klinikán tanársegéd, adjunktus, 1958–1970-ben docens. Nőgyógyászati élettannal, hasi sebészettel foglalkozott, jelentős eredményeket ért el a méhen kívüli terhesség, a méh körüli gyulladás műtéti megoldása, a meddőség kórtanának kutatása területén. – Fm.: Nőgyógyászati műtéttan (Zoltán I.-vel, Bp., 1949, 1967); A függelék és méh körüli kötőszövet gyulladásos betegségei (Bp., 1958) – Irod.: A Frankl-család orvosi munkáinak jegyzéke (Kaposvár, 1967).

Fettick Ottó (Bp., 1875. jún. 1. – Bp., 1954. febr. 2.) állatorvos, egy. tanár. 1896-ban a bp.-i Állatorv. Főisk.-án szerezte állatorvosi oklevelét. 1896–1905-ben magánorvos, 1905–1906-ban tanársegéd az állat-belorvosi klinikán, 1906-tól a mosonmagyaróvári gazdasági akadémián működött, 1909-től a tejhigiéniai laboratórium vezetője, 1909-ben magántanár. 1917-től a tejhigiéné c. rk. tanára, 1924–1934-ben ny. r. tanára. 1934-ben nyugdíjba vonult, megszerezte az orvosi oklevelet, és gyermekorvosként működött. Tejhigiénével foglalkozott. Jeles mű­gyűjtő, gyűjteményét az Iparművészeti Múzeumra hagyta. – Fm.: Új fehérjebontó és vajsavas erjedést létesítő baktérium (Bp., 1907); A tejtermékeknek állami ellenőrzőjeggyel való ellátásáról szóló 1925. X. tc. és a tejsavbaktériumok színtenyészeteinek alkalmazása a vajgyártásban (Bp., 1928) – Irod.: Kotlán S.: A magyar állatorvosképzés története (Bp., 1941).

Feuer Nathaniel (Szobotist, 1844. aug. 24. – Bp., 1902. nov. 25.) orvos. 1872-ben szerezte meg orvosi és szemorvosi oklevelét a bécsi egy. orvosi karán. 1872–1882-ben a bécsi szemklinikán orvos, 1873–1875-ben a kolozsvári orvosi kar szemklinikáján tanársegéd, 1885-ben magántanár. 1885–1886-ban katonaorvosi, majd külföldi tanulmányúton járt. 1886–1893-ban áll. közeü. felügyelő, 1893-tól a Szent István Kórház szemész főorvosa. 1895-ben rk. tanár. Elsősorban trachomával foglalkozott. A trachoma elleni küzdelem kormánybiztosa volt. Fontos tanulmányt írt a keratitis neuropara­lyticáról. – Fm.: Untersuchungen über die Ursache der Keratitis nach Trigeminus – Durchschneidung (Bécs, 1876); A trachoma elleni hatósági eljárás és az erre vonatkozó rendeletek és a trachoma kór- és vegytana (Bp., 1890); Szivárványhártya tuberculosis­nak egy gyógyult esete (Bp., 1892) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954); Kapronczay K.: F. N. (Orv. Hetil., 1974).

Fényes György (Szolnok, 1924. márc. 7. – Szeged, 1998. júl. 12.) orvos, neurológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1962). 1949-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1949–1950-ben a budapesti Vas ú..-i Kórházban, majd 1950–1954-ben az Orsz. Idegsebészeti Int.-ben gyakornok, tanársegéd, 1954–1970-ben főorvos. 1970–1984-ben a SZOTE II. sz. sebészeti klinikán tszv. egy. tanár. Francia, német, kanadai intézetekben folytatott kutatómunkát. Ideg­sebészettel, az agyi neurizmák és angiomák se­bészeti megoldásaival foglalkozott. Az agyi angiográfiák nemzetközileg elismert kutatója, hazánkban elsőnek végzett műtéti feltárás nélkül percután carotisz angiográfiát. Tanulmányai nagyobbrészt az Ideggyógyászati Szle.-ben jelentek meg. – Fm.: Status epilepticus kezelése cortex kimetszéssel (Ideggyógy. Szle, 1957); A percutan vertebralis agyi angiogra­phia (M. Radiol., 1960); Myocardialis infa­rctust utánzó EKG-kép subarachnoideális vérzés kapcsán (Abafalvi A.-val, Fiala E.-nel, Orv. Hetil., 1967); Egyenes vonalú bőrmetszés temporális craniotomiák kivitelezésére (Ideggyógy. Szle, 1971).

Fiala Ervin (Bp., 1923. febr. 12. – Bp., 1997. dec. 18.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1964). 1950-ben végzett a bp.-i orvosi karon. Előbb fizikai munkás, majd munkaszolgálatos. 1950-től az Állami Kórház belgyógyászati osztályán működött, 1966-tól egy. docens. A vegetatív idegrendszeri kórképek differenciált diagnosztikai kérdéseivel, a pajzsmirigyműködés zavaraival foglalkozott. – Fm.: Sugárzó izotópok hazai felhasználása (Bp., 1958).

Fialla Lajos (Baja, 1831. jún. 30. – Bukarest, 1911. jan. 6.) orvos, egy. tanár. Első éves medikus volt, amikor 1848-ban beállt honvédnek. Orvosi oklevelét 1856-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg. 1856-ban Bukarestbe ment. 1859-től a Román Nemz. Orvosi Akad. tanára lett, 1867-től kórházi főorvos. Kiváló szemész, egyik alapítója a Romînia me­dical c. folyóiratnak. Történelemmel is foglalkozott. – Fm.: Az orosz–török–oláh háborúból. Visszaemlékezés (Kolozsvár, 1893); Cunostinte igie­nice populare (Bukarest, 1896); Letűnt napjaimból (Bukarest, 1903) – Irod.: Izsák S.: A román-magyar orvosi kapcsolatok története (Kolozsvár, 1960); Nagy I.: F. L. életútja (Orv. Hetil., 1976).

Figus-Illinyi Albert (Salgótarján, 1927. jan. 29. – Jászberény, 1994. jan. 24.) orvos, belgyógyász, gasztroenterológus, c. egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1981). 1951-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1951-től a Jászberényi Városi Kórház munkatársa. 1957-től főorvos, 1960-tól igazgató főorvos, a gasztroenterológiai részleg vezetője. A máj, a gyomor és az emésztőszervek daganatos megbetegedéseivel, műtéti eljárásaival és terápiájával foglalkozott. Az elsők között végzett tömeges gasztroendoszkópos szűrést. Több külföldi és hazai társaság tagja. 1972-ben Durst János- és Markusovszky-díjat, 1974-ben Akadémiai Díjat kapott. – Fm.: Gas­tric Precanceroses (Bp., 1977); A korai gyomorrák és rák előző állapotai (Jászberény, 1979).

Filep Aladár, remetei (Nagyszeben, 1896. júl. 1. – Bp., 1987. ápr. 20.) orvos, sebész, egy. magántanár. 1921-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1922-től a szentesi kórház sebésze, 1926-tól főorvos, 1928–1966-ban igazgató. 1931-ben a sebészeti műtéttan magántanára Szegeden. A szülészet-nő­gyógyászat gyakorlati és sebészeti kérdéseivel foglalkozott, pl. a méhlepény-leválasztás indikációi és kivitelének helyes módja, a nőgyógyászati rákok gyógyítása stb. Széles szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. 1958-ban Érdemes Orvos címet kapott, több hazai és külföldi társaság tagja. – Fm.: A scopdamin új alkalmazási módja a szülészetben és nőgyógyászatban (M. Nőorv. Lapja, 1947); A műtét utáni tetanusról (M. Nőorv. Lapja, 1951) – Irod.: Remetei F. A. köszöntése (M. Nőorv. Lapja, 1985).

Filipp Géza (Kistécső, 1919. dec. 18. – Saarbrücken, Németország, 1986. jún. 14.) orvos, immunológus. Orvosi oklevelét 1944-ben Debrecenben szerzete meg, 1944-től uo. a belklinika tanársegédje, 1954–1956-ban adjunk­tus, 1956 őszén a Németországban telepedett le, 1958-ban a saarbrückeni egy. allergológiai tanszékén adjunktus, magántanár. Tagja volt a New York-i Tud. Akadémiának és az angol Kir. Orvosi Társ.-nak. Elsősorban allergológiá­val és az asztmával foglalkozott. – Fm.: Csontvelő és anaphylaxia (M. Belorv. Arch., 1948).

Fillinger Ferenc (Glina, 1880. márc. 14. – Bp., 1923. jún. 5.) orvos. 1902-ben gyógyszerészi, 1909-ben orvosi oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1907–1915-ben a közegészségtani tanszéken tanársegéd, 1915-től a Főv. Fertőtlenítő Int. igazgatója. Klinikai laboratóriumi mód­szertannal és fertőtlenítéssel foglalkozott. Az elsők között foglalkozott Mo.-on a hasznos gombákkal. – Irod.: A Főv. Fertőtlenítő Int. története (Bp., 1940.); Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).

Finály György (Kolozsvár, 1874. ápr. 24. – Bp., 1920. okt. 5.) orvos. 1897-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1898–1904-ben a kolozsvári kórbonctani int.-ben dolgozott, 1904–1916-ban a bp.-i I. sz. szülészeti klinikán tanársegéd, 1916–1920-ban a bp.-i Áll. Gyermekmenhely orvosa, illetve a Stefánia Gyermekkórház sebész főorvosa. – Fm.: Gyermekápolás és gyermekvédelem (Bp., 1905) – Irod.: F. Gy. (Gyógyászat, 1920, 40. sz.).

Fischer Aladár (Sümeg, 1872. júl. 26. – Bp., 1950. dec. 5.) orvos, sebész, egy. tanár. 1895-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1916-ban magántanár. 1985–1911-ben a bp.-i I. sz. sebészeti klinika tanársegédje, 1911–1930-ban a Bródy Adél Kórház sebész főorvosa, 1930–1941-ben a budapesti Izraelita Kórház sebész főorvosa. 1930-ban c. rk. egy. tanár. Gyermekkori jó- és rosszindulatú daganatok sebészeti megoldásaival foglalkozott, a hazai gyermeksebészet egyik megteremtője. – Fm.: Adatok a nyelvrák operálásához (Sümeg, 1903); Az oesophagus sebészetéről (Bp., 1924); A rák sebészi therápiájának mai állása (Bp., 1927).

Fischer Antal (Pozsony, 1901. szept. 8. – Bp., 1979. júl. 15.) orvos, reumatológus, c. egy. tanár, az orvostud. doktora (1965). 1926-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Diplomáját 1931-ben Németországban, 1945-ben Mo.-on is honosították. 1926–1933-ban az Aacheni Reumakutató Int. laboratóriumának vezetője, 1934–1945-ben a Chinoin Gyár biológiai laboratóriumának vezetője. 1945-ben körorvos, 1946–1952-ben a II. sz. belklinika, 1952–1959-ben a III. sz. belklinika docense, 1946-ban magántanár, 1950-ben intézeti tanár, 1959-től egy. tanár. Széleskörű tudományos tevékenységet fejtett ki, 500 közleménye, 12 szakkönyve jelent meg tíz nyelven. Fő kutatási területe a klinikai fehérje-kémia, reumatológia, a vese élet- és kórtana stb. A Jendrassik-emlékérem tulajdonosa. – Fm.: Rheumatis­mus und Grenzgebiete (Berlin, 1933); Phy­siologie und experimentelle Pathologie der Leber (Bp., – Berlin, 1959); Laboratóriumi vizsgálatok indikációja és értékelése (Putnoky Gy.-val, Bp., 1961) – Irod.: F. A. (Orv. Hetil., 1979, 36. sz.).

Fischer Dániel (Késmárk, 1695. nov. 4. előtt – Debrecen, 1746. szept. 18.) orvos. 1716-ban a wittenbergi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Késmárkon Szepes és Liptó vm. orvosa, ugyanitt orvosképző intézetet nyitott, ahol külföldi tanulmányokra készített fel orvosjelölteket. Több gyógyszert talált fel, mint pl. a Pulvis Bezoardicus Kesmarkiensis, Essen­tia Carpatica, Elixir Antivenerum Fischeri. 1732-ben felhívást intézett a magyar orvosokhoz, hogy orvosi társaságot és rendszeresen megjelenő szakfolyóiratot alapítsanak. – Fm.: Commentationes physicae de calore atmos­pherico (Buda, 1722); De terra medicinali To­kajiensi (Pozsony, 1732); De remedio rusti­cano... (Erfurt, é.n.) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929).

Flamm Sándor (Csermő, 1892. nov. 9. – Bp., 1970. aug. 21.) orvos, belgyógyász. 1916-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Egyik alapítója a Galilei Körnek. 1916–1918-ban katonaorvos, 1918-ban a Rókus Kórházban, 1921–1945-ban a Hajózási Biztosító Int. Kórházában, illetve a Hold u.-i Rendelő­int.-ben belgyógyász főorvos. 1945–1965-ben az Uzsoki u.-i Kórház belgyógyász főorvosa. 1945-ben a M. Radikális Párt elnökségi tagja. Elsősorban cukor- és májbetegségekkel foglalkozott. – Irod.: Kende Zs.: A Galilei Kör megalakulása (Bp., 1974); F. S. (Orv. Hetil., 1970, 41. sz.).

Fleischer Antal (Kecskemét, 1845. júl. 19. – Kolozsvár, 1877. nov. 28.) gyógyszerész, vegyész, egy. tanár. 1865-ben Bécsben szerzett gyógyszerészi oklevelet. 1965-től a pesti egyetem kémiai intézetében dolgozott, 1868-ban vegyészdoktori oklevelet szerzett. 1868-ban tanársegéd, 1872-től Kolozsvárott a kémia ny. r. tanára. 1872–1873-ban Bonnban tanulmányúton járt. 1875-ben a MGYT t. tagjává választották. Gyógyvizekkel, analitikával foglalkozott. – Fm.: A szobránci hideg sóskénes ásványvizek vegyi vizsgálata (Pest, 1872); A cyánsav vegyületek szöveti alkatáról (Bp., 1877) – Irod.: Abt. A.: F. A. (Emlékbeszéd, Kolozsvár, 1887); Kapronczay K.: F. A. (Orv. Hetil., 1977, 50. sz.).

Fleischer József (Breznóbánya, 1829. jún. 22. – Bp., 1877. máj. 23.) orvos. 1853-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. Előbb belgyógyász, majd 1854-től – Semmelweis mellett – a szülészeti klinikán tanársegéd. 1867-ben a szülészeti műtéttan magántanára, 1868-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja, 1869-től a Rókus Kórház főorvosa. 1872-ben elsőnek írt méltatást Semmelweis Ignácról – Fm.: Szülészet. Kézikönyv bábák számára (Pest, 1857); Emlékbeszéd S. I. tanár felett (Orv. Hetil., 1872, 16. sz.) – Irod.: Zoltán I. – Gortvay Gy.: Semmelweis élete és munkássága (Bp., 1966.); Benedek I.: Semmelweis élete és kora (Bp., 1970); Kapronczay K.: F J. (Orv. Hetil., 1977, 28. sz.).

Fleischmann László (Tahitótfalu, 1878. márc. 4. – Bp., 1962. júl. 4.) orvos, fül-orr-gégész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952). 1902-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1902–1905-ben a bp.-i I. sz. kórbonctani int.-ben dolgozott. 1905–1910-ben a fül-orr-gége klinikán tanársegéd, 1910-től a Zsidó Kórház főorvosa. 1946-ban a fülészeti műtéttan, a fülgyógyászat magántanára. 1947–1961-ben pedig a Péterfy S. u. Kórház főorvosa. 1947-ben c. rk. tanár. Fő kutatási területei az otoneurológia, a fülsebészet. Az otosclerosis műtéti megoldásaival foglalkozott, és Mo.-on elsőként végzett ilyen műtétet. – Fm.: Újabb irányok a fülsebészetben (Therapia, 1929) – Irod.: F. L. (Orv. Hetil., 1962, 38. sz.).

Flerkó Béla (Pécs, 1924. jan. 14. – Bp., 2003. ápr. 15.) orvos, humánbiológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1970, r. 1980), az orvostud. kandidátusa (1956), doktora (1967). 1948-ban szerzett orvosi oklevelet a pécsi orvosi karon. A pécsi anatómiai int.-ben gyakornok (1948–1949), tanársegéd (1949–1961), docens (1961–1964), egy. tanár (1964–1994). A POTE rektora (1979–1985). Több alkalommal vendégprofesszor az Egyesült Államokban. Több szakbizottság tagja, a Pécsi Akad. Bizottság elnöke (1985–1996), a M. Endokrinológiai Társ. (1973–1981), a M. Anatómusok, Hisztológusok és Embriológusok Társ.-nak elnöke (1981–1985). A Nemzetközi Neuroendokrinológusok Társ.-nak alelnöke (1972–1976), elnöke (1988–1992), az Academia Europea tagja (1990), Aka­démiai Díj (1963), Állami Díj (1978), Hőgyes Endre Emlékérem (1988), Markusovszky-em­lékérem (1988), Szent-Györgyi Albert-díj (1992), Grastyán Endre-díj (1996), Tudományért nagydíj (1998). Országgyűlési képviselő (1971–1975). Neuroendokrinológiával, szaporodásbiológiával, az agyalapi mirigy idegi szabályozásával foglalkozott. Nevéhez fűződik az agyfüggelékmirigy ún. follicus stimuláló hormonja ürítés-szabályozó idegrendszeri mechanizmusának a felfedezése. Elsőként tisztázta a petefészekhormon (ösztrogén) központi idegrendszeri szabályozását, illetve visszahatását. – Fm.: Az idegrendszer szerepe a női nemzőkészülék szöveti és működési állapotának szabályozásában (Bp., 1956); A gonadotroph hormonok mennyiségi meghatározása, illetve a gonadotrophaktivitás változás megítélésére használható biológiai módszerek (Kísérletes orvostudomány vizsgáló módszerei, VI. köt., Bp., 1962); Hypotalamic Control of the Anterior Pituitary (Bp., 1963, 3. kiad., 1972); A gonadotroph hormonok közötti agyi szabályozás (Bp., 1966); Kísérletes anuvolációs kórképek (Bp., 1970); LH-RH neurorendszer (Bp., 1984); Az ember fejlődése (Bp., 1988, 2. kiad., 1990); Szentágothai János (Kismonográfia, Bp., 1998).

Flesch Ármin (Aszaló, 1878. máj. 17. – Bp., 1953. márc. 23.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1952). 1904-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1904-től a gyermekklinika orvosa, 1913-ban magántanár, 1916-tól az Áll. Gyermekmenhely főorvosa, 1924-ben a Madarász u. Gyermekkórház főorvosa. Jelentős eredményeket ért el az angolkór, a chorea minor és a tüdőgyulladás gyógyítása terén. A csecsemő- és gyermekgyógyászat te­rületén nemzetközi hírnevet szerzett. – Fm.: Anämien im Kindesalter (Berlin, 1909); A gyermekorvoslás tankönyve (Bp., 1925) – Irod.: F. Á. (Gyermekgyógyászat, 1953, 4. sz.).

Flesch Péter (Bp., 1915. okt. 22. – Fal­mouth, USA, 1969. júl. 1.) orvos, egy. tanár, Flesch Ármin fia. 1939-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bőrorvosi karon. 1941-ben az USA-ba emigrált, a háború alatt az amerikai hadsereg polgári orvosa. 1945–1946-ban orvos szakértő a nürnbergi nemzetközi bíróságnál. 1949-ben a chicagói egy.-en farmakológiából külön doktori címet szerzett. 1950-től a Pennsylvania Egy. kutatója, 1963-tól ugyanitt a dermatológiai int. kutatási vezetője. 1955-től a farmakológia egy. tanára. Több tudományos társaság és a New York-i Amerikai Tud. Akad. tagja. Alapvető dermatológiai kutatásokat végzett, a bőr kémiáját, az A-vitamint, a pikkelysömört vizsgálta. Közel száz alapvető tanulmánya jelent meg. – Irod.: F. P. (Arch. of Dermatol., 1969); F. P. (J. of Invest. Dermatol., 1969, 6. sz.).

Flór Ferenc (Váradolaszi, 1809. okt. 10. – Pest, 1871. júl. 7.) sebész, a honvédorvosi kar főnöke, az MTA lev. tagja (1838). 1833-ban orvosdoktori, 1934-ben sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett a pesti orvosi karon. Elsőnek írt orvosi disszertációt magyar nyelven, 1834–1837-ben a sebészeti klinika tanársegédje, 1837–1840-ben Pest város főorvosa, 1840–1848-ban, 1861–1867-ben a Rókus Kórház főorvosa és igazgatója. Elsőnek alkalmazott 1847-ben éterbódítást műtétnél. 1849. jan. 22. – 1849. máj. 30.-án a honvédorvosi kar főnöke lett. A szabadságharc bukása után internálták. 1839–1840-ben szerkesztette az Orvosi Tárat, 1841–1843-ban a M. Orvosok és Term. vizsg. vándorgyűléseinek munkálatait irányította. – Fm.: A tetszhalottak felélesztéséről szóló tanítás (Pest, 1835) – Irod.: Varga L.: F. F. (Orvostört. Közlem., 1961, 21-22.); Kapronczay K.: F. F. (Orv. Hetil., 1979, 29. sz.); Kapronczay K.: A „legmagyarabb magyar orvos” emlékezete: F. F. (Orv. Hetil., 1996).

Flórián Endre (Temerin, 1916. márc. 17. – Bp., 1984. aug. 8.) orvos, bőrgyógyász, miko­lógus, az orvostud. kandidátusa (1964). 1941-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1941–1943-ban katonaorvos, 1943-tól a bp.-i orvosi karon a bőrklinika munkatársa. 1951-től a mikológiai labor. vezetője, 1953-tól a mykológiai osztály főorvosa, 1956-ban önálló kutató. 1956–1962-ben tud. munkatárs, 1962–1969-ben tud. osztályvezető, 1971–1977-ben igazgatóhelyettes. Megszervezte az országos mikológiai laboratóriumi szolgálatot, több mint száz közleménye jelent meg e tárgykörből. 12 éven át a Dermato-venerológiai Közlem. szerkesztője. – Fm.: Mély gombás folyamatok (Bp., 1952); Gombás betegségek felismerése és kezelése (Bp., 1969) – Irod.: Pastinszky I.: In memoriam Dr. F. E. 1916–1984 (Bőrgyógy. és Venerol. Szle, 1985, 6. sz.).

Fodor Ferenc (Gyergyókilyénfalva, 1926. szept. 26. – Marosvásárhely, 2000. okt. 16.) orvos, szemész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1967). 1953-ban szerzett orvosi oklevelet a marosvásárhelyi egy. orvosi karán, 1953–1958-ban a kórbonctani int.-ben, 1958-től a szemészeti klinikán működött. 1976–1992-ben egy. tanár, klinikai igazgató. A román morfológiai és szemészeti iskola nemzetközi hírű egyénisége. 1976–1985-ben dékán, 1979–1984-ben a román Oktatásügyi Min. diploma-bizottságának tagja, 1979–1984-ben román nemzetgyűlési képviselő, a Román Szemész Társ. alelnöke (1990–1998). Tagja több hazai és nemzetközi szakmai társaságnak, 1995-ben a M. Kultúra Lovagja. Tudományos működését az átfogó biológiai szemlélet jellemezte, több mint 230 tudományos közleményt, több monográfiát jelentetett meg. Foglalkozott a szem daganatos betegségeivel, az érrendszer károsodása következtében jelentkező szemelváltozásokkal. – Fm.: Morfologia ochiului (A szem kórboncta­na) (Bukarest, 1989); A szemészet évszázadai Erdélyben (Marosvásárhely, 1995).

Fodor Géza (Bp., 1867. nov. 12. – Zágráb, 1927. máj. 11.) orvos, balneológus, a Horvát Fürdőigazgatóság orvosigazgatója. Fodor József fia. 1889-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. Tanulmányai befejezését követően Korányi Frigyes klinikáján gyakornok. 1897-ben a vér és anyagcsere kór- és gyógytanának magántanára. Súlyos légzőszervi betegsége miatt feladta klinikai állását, és Abbáziában fürdőorvos lett. Jelentős eredményeket ért el a tengeri fürdők fellendítése területén. Az Adriai Fürdőbizottság elnöke lett, jeles balneológiai szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. Az első között vizsgálta a tengervíz gyógyhatását, alapítója lett az Aquarium Egyesületnek. 1908-ban megalapította a Zentralblatt für Thalassothe­rapie című szakfolyóiratot, amelynek haláláig kiadója és szerkesztője volt. Az I. vh. alatt a zágrábi katonai kórház főorvosa. A délszláv állam megalakulása után a Horvát Nemz. Tanács külön kérésére Zágrábban maradt, a zágrábi központú Fürdőigazgatóság orvosigazgatója lett. – Irod.: Kapronczay K.: Fodor Géza – a thalasso­terápia magyar kutatója (Orv. Hetil., 1977).

Fodor Imre (Pécs, 1891. szept. 10. – Bp., 1956. ápr. 12.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1952). Orvosi oklevelét 1914-ben szerezte meg a pesti orvosi karon. 1914–1918-ben katonaorvos, 1918-tól a Zsidó Kórházban dolgozott, 1926-tól főorvos. 1945–1956-ban a Szent János Kórház főorvosa. 1946-ban magántanár, 1953-tól a M. Belgyógyász Társ. elnöke. Szív- és keringési betegségekkel, ezek klinikumával foglalkozott. – Fm.: Az endokrin mirigyrendszer extractumainak befolyása az egész carcino­ma fejlődésére (Erős G.-nal és Kunos I.-nal, Gyógyászat, 1933); A mellkasi elvezetések jelentősége a szívizom megbetegedéseiben (Orv. Hetil., 1948, 6. sz.); A szív saját keringésének betegségei (Gyakorló Orvosok Könyvtára, Bp., 1950); Irod.: Hajós K.: F. I. (Orv. Hetil., 1956, 21. sz.).

Fodor István (Martonvásár, 1915. nov. 6. – Bp., 1999. máj. 13.) orvos, patológus, az orvostud. kandidátusa (1972). 1941-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1941–1943-ban a Budakeszi Szanatórium segédorvosa, majd 1943–1948-ban katona és hadifogoly a Szovjetunióban. 1949–1954-ben a bp.-i Uzsoki u.-i Kórház, majd 1954-től az ORFI I. sz. kórbonctani osztályán orvos, 1974-től főorvos. Oestogen szarkómák és preszarkómák patológiai és morfológiai vizsgálatával, enzimhisztokémiai kérdésekkel foglalkozott.

Fodor József (Kalocsa, 1843. júl. 16. – Bp., 1901. márc. 20.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1878., r. 1883.), a cambridge-i egy. tb. doktora (1891). 1866-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1866–1869-ben tanársegéd az állatorvosi tanszéken. 1869-ben a tisztiorvosi eljárás tana. c. tárgykör magántanára, 1869–1872-ben Pest kórboncnok főorvosa, 1870–1871-ben európai tanulmányúton volt. 1872–1874-ben a kolozsvári orvosi karon az állatorvostan ny. r. tanára. 1874–1901-ben a pesti orvos karon a közegészségtan ny. r. tanára. 1894–1895-ben az egy. rektora. 1872-től az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja, 1885-ben megszervezte az Orsz. Közegészségi Egyesületet. 1879–1887-ben a Term .tud. Közl., 1887–1901-ben az Egészség c. folyóirat szerkesztője. Kiemelkedő közeü.-i szakértő, az európai közegészségtan egyik megalapozója, a talaj-víz-levegő elmélet kidolgozója. Bakteriológiával, településhigiénével, iskolaegészségüggyel stb. foglalkozott. 1960-ban Fodor József-emlékér­met alapítottak. – Fm.: Az árnyékszék-rend­szerekről, tekintettel a hazai és főleg pesti viszonyokra (Pest, 1869); Közegészségügy An­golországban... (Bp., 1873); Az egészséges házról és lakásról (Bp., 1877); Egészségtani kutatások a levegőt, talajt és vizet illetően (Bp., 1880); Hygiene des Bodens (fejezet a Weyls Handbuch der Hygiene-ben, Jéna, 1893); A tiszti orvosi kiképzés és minősítés reformja (Bp., 1898) – Irod.: Hőgyes E.: F. J. (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1903); Hanh G. – Melly J.: F. J. élete és munkássága (Bp., 1965).

Fonó Reneé, Fonó Lászlóné, Oberson Reneé (Vukovár, 1908. dec. 19. – Bp., 1975. okt. 18.) orvos, gyermekgyógyász, radiológus, az orvostud. doktora (1972). Orvosi oklevelét 1938-ban a pécsi egy.-en szerezte meg. 1938–1940-ben az Áll. Gyermekmenhelyen, 1940-tól a László, majd a Madarász u.-i Kórházban dol-gozott. 1942-tól a II. sz. gyermekklinikán tanársegéd, adjunktus, 1956-ban kandidátus és docens, 1966-ban röntgenológus. Számos hazai és külföldi társaság tagja, 1974-től az Európai Gyermek-kardiológiai Társaság elnökségi tagja. Kutatási területe a hospitalizáció, az agyhártyagyulladás, a csontfejlődési rendellenességek, a veleszületett szívhibák, ezek műtéti megoldásai. Az elsők között végzett hazánkban gyermekeken szívműtéteket. – Fm.: Die angeborene Fehler des Herzens und des grossen Gefässe (Littmann I.-vel, Bp., 1962); A veleszületett szívhibák Magyarországon (Littmann J.-vel, Bp., 1964) – Irod.: Schuller D.: F. R. (Orv. Hetil., 1975).

Fontana, Fermo (Trieszt, 1825 – Isztambul, 1863) olasz származású honvédorvos. 1847-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1848 júliusában belépett a hon­védorvosi karba, orvosszázadosként rendező orvos a fővárosban. 1849 tavaszán törzsorvosként beosztották az Olasz Légióba, honfitársaival végigküzdötte a magyar szabadságharcot. 1849-ben török földre menekült, Vidinben polgári orvosként működött, 1849 decemberében Kossuth Lajos levelét vitte Belgrádba Czajkaws­kihoz, a lengyel emigráció szerbiai megbízottjához. Gyakran vállalt a magyar emigrációban futár- és diplomáciai szolgálatot. Magánorvosként élt Isztambulban, a „magyarok orvosaként” emlegették. Az 1850-es évek végén Garibaldi megbízásából szervező munkát végzett Isztambulban, amiért letartóztatták, és a török bíróság 10 évi várfogságra ítélte. Tüdőbajban halt meg a börtönben. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3-4. sz.).

Forbát Sándor, Forbáth, 1913-ig Fried­mann (Székesfehérvár, 1890. ápr. 18. – London, Anglia, 1964. jan. 1.) orvos, költő, lapszerkesztő. 1913-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1913–1930 között orvosként, bakteriológusként dolgozott. 1930-ban Londonban telepedett le. Humánbiológusként szerológiai, farmakológiai kutatásokat végzett. Verseket, elbeszéléseket írt, Ibsen első magyar fordítója. 1911–1914-ben A Hét, 1917-től a Világ munkatársa, 1920-1922-ben a Magyar Orvos főszerkesztője. – Fm.: Ibsen: A tenger asszonya (ford., Bp., 1910); A serologia alapvonalai és a védő- és gyógyoltások (Bp., 1917); A gyakorlati therápia kompendiuma (1920); Továbbképző előadások az orvosi gyakorlatról (szerk., Bp., 1923); A magyar gyógyszerkülönlegességek javallatai (szerk., Bp., 1926); Orvosi naplókönyv és hétszáz diagnosztikus és terapikus epigramma (Bp., 1929); A modern therápia zsebkönyve (szerk., Bp., 1930).

Forfota Erik (Kolozsvár, 1903. ápr. 24. – Santa Barbara, USA, 1966. okt. 21.) orvos, radiológus, egy. tanár. 1927-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1927–1931-ben a bp-i II. sz., 1931–1938-ban a szegedi I. sz. belklinikán működött. 1937-ben magántanár a röntgenológia tárgyköréből. 1938–1940-ben a csepeli Weiss Manfréd Kórház röntgenfőorvosa, 1940–1944-ben a kolozsvári orvosi karon c. rk. tanár, a radiológia lab. vezetője. 1945–1950-ben a kirkheimi kórházban (Németo.) röntgenfőorvos. 1950-ben megszervezte Daccában (Afrika) a radiológiai tanszékét, amelyet 1955-ig vezetett. 1955–1962-ben Saar­brückenben egy. tanár, 1962–1964-ben a Washington-i Egy. ny. r. tanára, 1964-től a Rákku­tató Int. osztályvezetője. – Fm.: A röntgen ky­mographiáról (Orv. Hetil., 1935); A Ferenc József Tudomány-Egyetem Központi Röntgen Intézete (Bp., 1943).

Forgó György (Tószeg, 1787. – Lovring, 1835. júl. 17.) orvos, szépíró, könyvkiadó, színházi mecénás, az MTA lev. tagja (1831). 1812-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi, illetve sebész- és szülésmesteri oklevelét. 1812–1816-ban pesti orvos, 1816–1828-ban Pest vm. főorvosa. A homeopata gyógymód egyik első magyar követője, Hahnemann könyvének lefordítója. Az éhínségek enyhítésére szénhidrát­dús élelmezést javasolt. Kisfaludy Károly barátja, irodalom- és művészetpártoló, jelentős ala­pítványokat tett. – Fm.: Rendkívül való szükség idején miből készíthetni még kenyeret (Tud. Gyűjt., 1817, X. füzet.); Organona a gyógyművességnek vagy Hahnemann Sámuel homeopathiája (Pest, 1830); Utasítás az egészségre ügyelő hivatalnokoknak (Pest, 1931)– Irod.: Balogh P.: F. Gy. (MTA Emlékbeszédek, V., 1838–1840, Buda, 1842); Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Fornet Béla (Párizs, 1890. márc. 11. – Debrecen, 1966. jún. 21.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1913-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon. 1914–1930-ban a bp.-i I. sz. belklinika munkatársa, 1928-ban adjunktus, 1929-ben magántanár. 1930–1966-ban a debreceni orvosi karon, illetve orvosegy.-en a belgyógyászat ny. r. tanára, az I. sz. belklinika igazgatója. Endokrinológiával, kórélettannal foglalkozott, vizsgálta az allergia szerepét a bőrbetegségekben. – Fm.: Allergia (Paul B.-vel, Bp., 1938); Belgyógyászat (Bp., 1944); Allergia (Kesztyűs L.-tal, Bp., 1961) – Irod.: Dán N.: F. B. (Orv. Hetil., 1966, 32. sz.).

Forrai Elemér (Bp., 1895. jan. 31. – London, 1963. dec. 7.) orvos, belgyógyász. Orvosi oklevelét 1919-ben szerezte meg a pesti orvosi karon, de vegyészi oklevelet is kapott. Előbb a kórélettani int.-ben, majd a III. sz. belklinikán tanársegéd. 1938-ban kivándorolt Angliába, 1944-től az invernessi kórház főorvosa. Biokémiával foglalkozott, rendszeresen tanulmányozta a foszforforgalmat, a bilirubin fizikai kémiáját. Angliában szérumlaboratóriumot vezetett. – Fm.: Glycerophosphatase in menschlichen Organen (Biochem. Zeitschr., 1923); Differezierung menschlicher Phospha­taden (Biochem. Zeitschr., 1923); Inter-rela­tion of Abdominal Diseases (London, 1941) – Irod.: Regöly-Mérei Gy.: F. E. (Orv. Hetil., 1966, 1. sz.).

Forrai Jenő (Nyíregyháza, 1924. márc. 23. – Bp., 1993. ápr. 24.) orvos, radiológus, c. egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1969), doktora (1983). 1952-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1952-től katonaorvos, 1954–1964-ben a bp.-i Közp. Honvédkórház radiológusa. 1964-ben leszerelt, 1964–1992-ben az Orsz. Haematológiai Int. röntgen-főorvosa, 1978-tól c. egy. tanár. Traumatológiai röntgen-diagnosz­tikával foglalkozott, nemzetközileg elismert eredményeket ért el a hemofília és más hematológiai betegségek, elsősorban az artopathia haematophilica rtg.-diagnosztikai és morfológiai vizsgálatai területén. – Fm.: Röntgenkonzílium (Bp., 1972); Radiology of Haemophilic Arthopathies (Bp., 1976, 2. kiad., 1979, oroszul: Moszkva, 1981); Modern képalkotó eljárások az artopathia haematophilica diagnosztikában (Bp., 1982); Radiológiai diagnosztika (Bp., 1984) – Irod.: F. J. (Orv. Hetilap, 1993, 51. sz.).

Fóti Mihály (Perőcsény, 1896. máj. 16. – Bp., 1975. máj. 2.) orvos, radiológus, az orvos­tud. kandidátusa (1956). 1922-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon, de medikusként 1916–1919-ben katona. 1923–1935-ben Németországban tanulmányúton volt, Frankfurtban röntgenológus képesítést szerzett. 1925–1957-ben a Korányi F. és S. Kórházban, 1957–1974-ben a Gyáli úti Kórházban röntgenfőorvos. Gyakorlati röntgendiagnoszti­kával foglalkozott. – Fm.: A fekélybetegségek rtg-terápiája (Bp., 1957); Gastroskópia (Bp., 1960); Az orvostudomány és az élettan Nobel-díjasai (1921–1973) – Irod.: F. M. (M. Radiol., 1975, 4. sz.); Bugyi B.: F. M. (Orvostört. Közlem., 1976, 1. sz.).

Földes F. Ferenc (Bp., 1910. jún. 13. – New York, 1997. máj. 21.) orvos, egy. tanár, aneszteziológus, az MTA külső tagja (1991). 1934-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1935–1939-ben a Sváb-hegyi Tbc-szanatórium orvosa, 1939–1941-ben magánorvos. 1941–1947-ben a Massachusetts-i Ált. Kórház aneszteziológusa, 1943–1949-ben a Harvard Egy. orvosi karán tanársegéd, 1948–1962-ben a Pittsburgh-i Egy. orvosi karán docens, majd klinikai professzor, a Mercy Kórház aneszteziológus főorvosa. 1962–1964-ben a Columbia Egy. orvosi és sebészeti kollégiumának klinikai professzora, 1964–1975-ben a bronxi Albert Ein­stein Egy. orvostud. kollégiumának a professzora, 1975-től nyugdíjas professzor. 1962–1976-ban a bronxi Montefiori Kórház és Orvosi Központ aneszteziológiai osztályának a vezetője, 1976-tól tanácsadó. Számos egy. vendégprofesszora, díszdoktora. 1960–1964-ben az Aneszteziológus Társaság Világszövetségének az alelnöke. Számos kitüntetés: a Semmelweis-díj (1966), a G. Washington-díj (1970), a Ralph M. Waters-díj (1976), az Issekutz-érem (1979) és a Harold R. Griffith-érem (1986) tulajdonosa. Kutatási területe az aneszteziológia. A succinyl­cholin nevű izomrelaxáns első alkalmazója, enzimekkel kapcsolatos kutatásai meghatározóak, a klinikai gyógyszertan számtalan új módszerének kidolgozója és bevezetője, különösen az izomrelaxánsok és kábító-fájdalomcsillapí­tók terén ért el eredményeket. – Fm.: Muscle relaxants in Anaesthesiology (1957); Narcotic and Narcotic Antagonist (társszerzővel, 1964); The Clinical Use of Muscle Relaxants (szerk., 1966); Enzymes in Anaesthesiology (szerk., 1978); Az izomrelaxánsok felfedezésének hatása a sebészet és az aneszteziológia fejlődésére (MTA székfoglaló előadás, 1991).

Földes Pál (Kisvárda, 1911. júl. 25. – Bp. 1965. jan. 21.) orvos, mikrobiológus. 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1936–1942-ben a Zsidó Kórházban, illetve a bp.-i Maros u. Chevra-Chadise Szanatórium­ban dolgozott. 1942–1945-ben munkaszolgálatos, 1945–1955-ben az OKI tud. főmunkatársa, 1955–1965-ben a BOTE mikrobiológiai int.-ben tud. főmunkatárs. Az immunitás mechanizmusával, mikrobiológiával és a virológia kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: Az immunitás mechanizmusának klónelmélete (Orv. Hetil., 1961) – Irod.: F. P. (Orv. Hetil., 1965, 6. sz.).

Földes Vilmos (Debrecen, 1925. szept. 4. – Szeged, 2000. aug. 5.) orvos, igazságügyi or­vosszakértő, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1958). 1949-ben szerzett orvosi oklevelet a debreceni orvosi karon. 1949–1954-ben a debreceni igazságügyi orvostani int. munkatársa, 1954–1973-ban az Orsz. Rendőrfőkapitány­ság Bűnügyi Labor.-nak a vezetője alezredesi rangban. 1973–1993-ban a SZOTE igazságügyi orvostani int. tszv. egy. tanára, 1993-tól emeritus professzor, 1978–1984-ben dékán. A M. Igazságügyi Orvosok Társasága alapítója, 1976–1979-ben elnöke, utóbb tb. elnöke. Orvosi joggal, a felelősség kérdéseivel, személyazonosítással, a magyar igazságügyi orvostan történetével foglalkozott. – Fm.: Igazságügyi orvostan (Ökrös S.-ral, Debrecen, 1953); Szakértői bizonyítás gyermekölés esetén (Bp., 1957); Küzdelem az alkoholizmus ellen (Stepán P.-lal, Bp., 1966); Orvosszakértői személyazonosítás (Harsányi L.-val, Bp., 1968); A sérülések igazságügyi orvostani differenciáldiagnosztikája (Bp., 1972); A SZOTE Igazságügyi Orvostani Intézetének története megalakulásától napjainkig (Szeged, 1987). – Irod.: Fekete S.: F. professzor hetvenesztendős (Dél-Magyarország, 1995. szept. 4.).

Földi János (Nagyszalonta, 1755. dec. 21. – Hajdúhadháza, 1801. ápr. 6.) orvos, nyelvész, költő. A debreceni ref. kollégium elvégzése után a pesti orvos karon 1780-ban szerzett orvosi oklevelet. 1781–1783-ban a kiskunhalasi ref. iskola igazgatója, Mély barátság fűzte Csokonai Vitéz Mihályhoz. 1788-ban Szatmár város orvosa, 1791-től Hajdúhadháza és a hajdúkerület főorvosa. Weszprémi István debreceni orvos leányát vette feleségül, házasságuk azonban nem sikerült, ami siettette korai halálát (tüdőbajban hunyt el). Sógorával, Fazekas Mi­hállyal nagy természettudományi munkát tervezett, amelynek csak az állattani része készült el. A debreceni Grammatika az ő Magyar Nyelvkönyvének átdolgozása. Versei formagyakorlatok, levelezésben állt Kazinczy Ferenccel is. – Fm.: Rövid kritikai rajzolat a magyar füvésztudományról (Bécs, 1791); Ter­mészeti historia a Linné systemája szerint (Pozsony, 1801); Az állatok országa (1801); F. J. magyar grammatikája (Bp., 1910) – Irod.: Mixich L.: F. J. (Bp., 1865); Nagy S.: F. J. a grammatikus és nyelvújító (Hajdúhadháza, 1929); Boros I.: F. J. és az első magyar állattan (MTA Biol. Oszt. Közl., 1952); Szállási Á.: F. J. (Orv. Hetil., 1980).

Földvári Ferenc (Bp., 1895. aug. 25. – Bp., 1981. febr. 19.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1953). 1919-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920-tól a bőrklinika munkatársa, 1924-től tanársegéd, 1936-ban magántanár, adjunktus, 1938-ban mb. intézeti vezető, 1938–1945-ben magángyakorlatot folytatott, 1945-től ismét a klinika munkatársa, 1946-tól ny. r. tanár, klinikai igazgató. Több alkalommal dékán, rek­torhelyettes. Kutatási területe a bőr hólyagos megbetegedései, a gombás fertőzések, a nemi­betegségek és a szifilisz különböző kórformái. Közel 100 tudományos közleménye jelent meg, a fele idegen nyelven. Jelentős részben működésének köszönhető, hogy az 1960-as években a szifilisz visszaszorult Mo.-on. 1952-től vezette az Orsz. Bőr- és Nemikórtani Int.-tet, több akad.-i bizottság, számos hazai és külföldi társaság rendes és tb. tagja volt. A helsinki egyetem 1966-ban, a hallei Leopoldina Német Term. tud. Akad. 1968-ban tb. doktorává választotta – Fm.: A constitutio a dermatológiában (Orvosképzés, 1936); A syphilis gyógyításáról és a gyógyulásáról (Orvosképzés, 1936) – Irod.: F. F. (Bőrgyógyászati és Venerol. Szle, 1981, 5. sz.).

Földvári Imre (Bp., 1894. szept. 4. – Bp., 1976. dec. 5.) orvos, fogorvos, az orvostud. kandidátusa (1952). Előbb 20 évig fogtechnikus, közben kiváló labdarúgó, többszörös válogatott. 1935-ben szerezte meg fogorvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1935–1936-ban a fogászati tanszéken, 1936-tól a bp.-i stomatoló­giai int.-ben dolgozott. Az odontotechnológia és a fogpótlástan előadója. 1952-ben megszervezte a fogpótlástani tanszéket, amelynek 1955-től docense lett. Fogorvostörténettel is foglalkozott. – Fm.: Odontotechnika (Bp., 1951); A fogpótlás technológiája (Bp., 1959); Emlékek és tapasztalatok (Bp., 1968–1969) – Irod.: Fábián T.: F. I. (Fogorv. Szle, 1977); F. I. (Fogtechnikai Szle, 1977).

Frank György (Kiskunfélegyháza, 1910. febr. 8. – Bp., 1959. dec. 9.) orvos, sebész, az orvostud. kandidátusa (1957). 1933-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1933–1940-ben a bp.-i III. sz. sebészeti klinika orvosa, 1940–1941-ben a Nyomorék Gyermekek Otthona orvosa, 1941–1943-ban a Szent Rókus Kórház sebésze. 1944–1945-ben a Központi Szükségkórház főorvosa, 1945-ben a Nemzeti Segély főorvosa, 1946–1948-ban az OTI sebész főorvosa, 1950–1952-ben az Orsz. Vérellátó Szolg. főorvosa, 1953–1957-ben a bp.-i Kun u.-i Kórház égési osztályának a főorvosa. Égési, fagyási, vegyi szerektől származó marások sebészi megoldásával, sebészeti sokkal, vérérpreparálással stb. foglalkozott. Elsőnek alkalmazott vékonybél szondázást. A világon elsőnek alkalmazott nagy kiterjedésű égéseknél transzplantációt, bevezette a hibernációban történő műtétet. Számos műszert szerkesztett. – Fm.: A traumatológia alapelemei (szerk., Bp., 1953); Az égés, a forrázás és a vegyi marás korszerű gyógykezelése (Bp., 1955); Égési sérülések műtéti kezelése (Bp., 1956).

Frank Kálmán (Vasvár, 1910. jan. 26. – Bp., 1999. júl. 3.) orvos, gyermekorvos, neona­tológus, az orvostud. kandidátusa (1965). 1935-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. Magántanár a gyermekgyógyászati diagnosztika tárgyköréből (1949). A pécsi gyermek­klinika munkatársa 1935 és 1950 között, a szombathelyi kórház gyermekosztályának a főorvosa 1950–1979-ben. Bevezette a csecsemőhalálozások elemzését, kidolgozta a koraszülöttek utógondozásának módszertanát, kiemelkedő munkát végzett a falusi gyermekhalandóság elleni küzdelemben. – Fm.: A csecsemőkori sorvadás és megelőzése (Bp., 1954); Hogyan nevelhetem gyermekemet egészségessé (Bp., 1959); A területi gyermekvédelemi munka jelentősége és kihatása a csecsemőhalálozásra, különös tekintettel Vas megyére (Szombathely, 1961).

Frank Miklós (Bp., 1895. dec. 26. – Bp., 1971. ápr. 7.) orvos, belgyógyász, balneológus, az orvostud. kandidátusa (1960). 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1918–1923-ban az I. sz. belklinikán tanársegéd, 1923-1951-ben az OTI rendelőint. belgyógyász főorvosa, illetve a Szt. Margit Rt Margitszigeti Gyógyfürdő Kórház főorvosa. A hazai fürdőterápia első módszertani kidolgozója. 1951–1971-ben az ORFI főorvosa, a Balneo-klímatológai Társ. alapító elnöke. – Fm.: Magyarország fürdőinek, ásványvizeinek, üdülőhelyeinek ismertetése (Bp., 1931); Magyarország gyógyfürdői (Bp., 1949); Magyarország ásványvizei (Bp., 1949); Magyarország ásvány- és gyógyvizei (Bp., 1957); Magyarország gyógyfürdői (szerk., Bp., 1962) – Irod.: F. M. (Rheumatol., 1972, 3. sz.).

Frank Ödön (Nádudvar, 1859. febr. 24. – Bp., 1941. júl. 3.) orvos, higiénikus, egy. tanár. 1883-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1882-től gyakornok, majd tanársegéd Fodor József mellett az orvosi karhoz tartozó közegészségtani int.-ben. 1889-ben ma­gántanár. 1890-től katonaorvos, 1892–1894-ben katonai szolgálatot teljesített, illetve európai tanulmányúton volt. 1894-től a BM eü. osz­tályán dolgozott mint tisztviselő. 1919-ben helyettes államtitkár. Elsősorban fertőtlenítéssel, iskolaegészségüggyel foglalkozott. Szerepe volt az iskolaegészségtan-tanári szervezet, valamint a bakteriológiai országos hálózat kiépítésében. Település-egészségügyi vizsgálatokat végzett. – Fm.: A levegővel, talajjal s vízzel egészségügyi vonatkozásban álló közművek... (Bp., 1898); Betegségek és egészségügyi tekintetben hiányos lakások (Bp., 1900) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910); F. Ö. (Orv. Hetil., 1941, 32. sz.).

Frankl József (Kiskunhalas, 1908. okt. 24. – Bp., 1994. jan. 7.) orvos, bőrgyógyász, or­vostörténész. 1932-ben végzett a pécsi orvosi karon, az orvostud. kandidátusa (1962). 1932–1937-ben a pécsi bőrklinika, 1937–1940-ben a Szent István Kórház bőrgyógyásza. A II. vh. idején munkaszolgálatos, 1946–1950-ben a pécsi bőrklinikán tanársegéd, 1947-ben magántanár. 1949–1968-ban a kaposvári Megyei Kórház bőrgyógyász főorvosa. A bőrbetegségek kemoterápiás kezelésével, a bőrtuberkulózis se­bészi megoldásával, orvostörténelemmel foglalkozott. – Fm.: A penicillin és gyakorlati alkalmazása (Pécs, 1948); A lupus problémái a bőr-tbc modern szemléletében (Kaposvár, 1961) – Irod.: A Frankl-család orvosi munkáinak jegyzéke (Kaposvár, 1967).

Frankovith Gergely (Szigetvár, 1557. jan. – Sopron, 1599–1600 k.) orvos, író, botanikus. Életéről szinte semmit nem tud a szakirodalom, kora füvészetének alapos ismerete jellemezte. 1587-től Sopron város orvosa. Hasznos és fölötte szükséges könyv az Isten fiának ... testi épületökre (Monyorókerék, 1588) c. munkája gyógyfüvek leírását és népi gyógymó­dokat is tartalmaz vallásos elmélkedések mellett. Így az első m. nyelvű orvosi könyvnek tekinthető. 1599-ben polgári esküt tett. – Irod.: Borsa G.: F. G. (Orsz. Orvostört. Közl., 1956); Grubits J.: Az első magyar nyelvű orvosi könyv.Hasznos és fölötte szükséges...” (Élet és Tud., 2003, 39. sz.).

Fridli Rezső (Farád, 1885. jún. 7. – Bp., 1947. szept. 12.) gyógyszerész. 1905-ben vegyészi, 1911-ben doktori oklevelet szerzett. 1951-től az orvosi kar gyógyszerészeti int.-ben dolgozott. Az I. vh. alatt katona, 1922-ben gyógyszerészi oklevelet is szerzett. 1925-től az Orsz. Bírósági Vegytani Int. igazgatója, 1939-ben a toxikus vegyületek meghatározása bűnügyi ese­tekben c. tárgykör magántanára. – Fm.: A 3. Magyar Gyógyszerkönyv kémiai részének magyarázatai (Bp., 1923); Toxikus vegyületek (Bp., 1939) – Irod.: F. A. (Gyógyszerész Szle, 1949).

Friedrich László (Bp., 1892. márc. 25. – Bp., 1958. nov. 6.) orvos, az orvostud. doktora (1958). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon. 1914–1919-ben a bp.-i egy. kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1920–1923-ban Berlinben és Frankfurtban ösztöndíjas. 1923-tól az OTI endokrinológus főorvosa, 1945-től a Korányi S. Kórház belgyógyász főor­vosa, 1946-ban magántanár, 1956-tól a Balassa J. Kórház főorvosa. Endokrinológiával, gasztro­enterológiával foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el a gyomorfekély sebészeti gyógyítása terén. Felfedezte a gyomorfekély ún. gy­rus-tünetét. – Fm.: Gastroskópia (Bp., 1960) – Irod.: Fornet B.: F. L. (Orv. Hetil., 1958, 47. sz.).

Friedrich Vilmos, 1914-től nyitrazsám­bokréti (Budapest, 1864. aug. 6. – Bp., 1945. febr. 5.) orvos, belgyógyász, egy. tanár. 1888-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1900-ban magántanár az ipari megbetegedések tárgyköréből. 1888–1890-ben az I. sz. belklinika gyakornoka, 1890–1902-ben Korányi Sándor magánasszisztense, 1892–1894-ben a bp.-i Betegsegélyező Pénztár főorvosa, igazgató főorvosa (1895–1897), belgyógyászati osztályának főorvosa, rendelőintézeti vezető (1897–1927). 1900-tól az ipari megbetegedések kór- és gyógytana magántanára, 1922-től c. ny. rk. tanára. 1901-től a Műegyetemen az ipari egészségtan mb. előadója. Tüdőgyógyászattal, annak iparegészségügyi kihatásaival, általában ipar- és munkaegészségtannal foglalkozott. – Fm.: Ipari megbetegedések és azok kórokozói (Bp., 1899); A gümőkórt előidéző okok Budapest lakossága között (Bp., 1906); A foszfor okozta megbetegedések... (Bp., 1908); Die Phos­phornekrose in Ungarn (Jena, 1909); A tuberkulózis és az ellene való védekezés (Bp., 1916); A tüdőgümőkór elleni küzdelem (Bp., 1917); A gümőkór elleni harc irányelvei (Bp., 1825); Ipari munkások praeventív orvosi vizsgálata (Bp., 1929).

Frigyesi József (Kisvárda, 1875. jún. 14. – Bp., 1967. dec. 11.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952), az MTA lev. tagja, 1989-ben rehabilitálták. 1897-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1912-ben a nőgyógyászati műtéttan magántanára. 1903–1913-ban a budapesti II. sz. női klinikán tanársegéd, 1913–1924-ben a Bakáts téri Női Kórház igazgató főorvosa. 1924-től eü.-i főtanácsos, 1927–1929-ben c. rk. tanár, 1929–1948-ban a II. sz. női klinika tszv. ny. r. tanára, 1946–1947-ben az egyetem rektora. Nőgyógyá­szati műtéttannal foglalkozott, a nőgyógyászati tbc-s megbetegedések műtéti megoldásának nemzetközileg elismert szakembere, új módszereket dolgozott ki a helyi érzéstelenítésre, bevezette a női betegek hormonkezelését. – Fm.: Terhesség és tuberkulózis (Bp., 1914); A helyi érzéstelenítés kézikönyve (Bp., 1926); A női szervek rákja (Bp., 1927); Nőgyógyászat (Bp., 1943); Az ostrom alatt szerzett szülészeti tapasztalat (Bp., 1947) – Irod.: Szülészeti és nőgyógyászati közlemények. Jubileumi kötet F. J. 7. születésnapjára (Bp., 1946); Bársony J.: F. J. (Orv. Hetil., 1968 és M. Nőorv. Lapja, 1968).

Frim Jakab (Körmend, 1852. máj. l. – Bp., 1919. ápr. 24.) gyógypedagógus. 1875-ben Rákospalotán a szellemi fogyatékosoknak Munka nevű intézetet alapított, 1877-ben az „Első magyar hülyenevelő- és ápoló intézet” néven Pestre helyezte át, 1880-ban Budára költöztette, 1896-tól az állam vette át. – Fm.: A hülyeség és a hülyeintézetek különös tekintettel Magyarországra (Bp., 1884); A hülyék és gyengeelméjűek bp.-i prospektusa (Bp., 1888) – Irod.: Kapronczay K.: F. J. (Orv. Hetil., 1977).

Frint Tibor (Arad, 1919. dec. 25. – Bp., 1996. dec. 28.) orvos, fül-orr-gégész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1976). 1944-ben végzett a kolozsvári orvosi karon. 1946–1949-ben az Uzsoki u.-i Kórházban, 1949–1950-ben a bp.-i fül-orr-gége klinikán gyakornok, 1950–1956-ban katonaorvos, majd a bp.-i fül-orr-gége klinikán tanársegéd. 1961–1989-ben a Szabolcs u.-i Áll. Kórház főorvosa. 1961-től egy. tanár. Foniátriával foglalkozott, Bacsa László mérnökkel többcsatornás elektronikus pneu­matográfiát szerkesztett. – Fm.: A hangképzés zavarai (Bp., 1964); A hang funkcionális zavarai (Bp., 1969); A hangképzés zavarai, beszédzavarok (Bp., 1969, 2. kiad. 1982); A hangképzés-mechanizmus funkcionális zavarának vizsgálata (Bp., 1973).

Frivaldszky Imre (Bacskó, 1799. febr. 6. – Jobbágyi, 1870. okt. 19.) orvos, zoológus, botanikus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1833., r. 1838). 1814–1815-ben Kassán bölcseleti, 1823-ban Pesten orvosdoktori oklevelet szerzett. Elsősorban állattani és botanikai kutatásokat végzett. 1822-ben az MNM Állattárában munkatárs, elsősorban Mo. állat- és rovarvilága érdekelte. 1833–1845-ben több expedíciót szer­vezett a Balkán flóra- és faunavilágának feltárására. 1846-ban Dél-Itáliában, 1847-ben Török­országban végzett terepmunkát. 1841-ben egyik alapítója a M. Természettud. Társulatnak, számos külföldi tud. társaság választotta r. és tb. tagjának. Számos kézirata az OSZK-ban található. Főként a rovarok és a csigák kutatásában ért el jelentős eredményeket. Tiszteletére a M. Rovartani Társ. 1961-ben F. I.-emlékérmet alapított. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica sistens monographiam serpentum Hungariae (Pest, 1823); Catalogus insectorum Emerici F. (Pest, 1834); Entomologiai kémleletek (Pest, 1862); Jellemző adatok Mo. faunájához (Pest, 1 870) – Irod.: Rapaics R.: A magyar biológia története (Bp., 1953); Takács I.: F. I. (M. Agrártört. Életrajzok., I. köt., Bp., 1987).

Frommhold Károly (?, 1810. nov. 9. – Bp., 1876. jan. 9.) orvos. 1826-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Pesten gyakorló orvos, jeles szépíró, több irodalmi lap rendszeres írója. A villanygyógyászat meghonosítója Mo.-on. A Lánchídépítésnél orvos, az 1848–1849-es szabadságharc idején honvéd törzsorvos. A szabadságharc után rövid időre emigrál, amnesztiával hazatér, és 1854-től Pest egyik kerületi főorvosa. – Fm.: A törvényszéki orvostan alapvonalai (Pest, 1843); A villámégetés (Pest, 1843); Elektrotherapie (Pest, 1865); A féloldali ideges főfájás (Pest, 1868) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).

Fugulyán Katalin (Ópalánk, 1888. jan. 24. – Kolozsvár, 1969. júl. 23.) orvos, az első erdélyi m. orvosnő. Orvosi oklevelét 1902-ben Kolozsvárott szerezte meg, 1904-től uo. a szemészeti klinikán tanársegéd, 1920–1938-ban iskolaorvos, egészségtantanár, 1940–1944-ben Kolozsvárott egy. adjunktus, 1944–1945-ben a szemészet mb. előadója. Írásait magyar nyelvű szaklapok közölték. 1945 után körzeti orvos.

Fuker Frigyes Jakab (Kassa, 1748. jún. 14. – Tállya, 1805) orvos, szőlész. 1773-ban a nagyszombati orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1774-től Tállyán orvos, de borászattal és szőlészettel is foglalkozott. Leírta a tokaji hegyet és vidékét, a borkereskedelem történeti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica (Nagyszombat, 1773); De salubriatate et morbis Hungariae shediasma (Lipcse, 1777); Versuch einer Beschreibung des Tokayer Gebirges (Bécs, 1790) – Irod.: R. R.: A magyar borászat története (Bp., 1933); Molnár B.: Kassa orvosi története (Kassa, 1955); Balassa I.: Egy elfelejtett hegyaljai helytörténész (Honismeret, 1982) .

Funk József (Újvidék, 1871. ápr. 6. – Bp., 1964. okt. 23.) gyógyszerész, műfordító. 1890-ben Zágrábban gyógyszerészi vizsgát tett, azután több helyen működött gyógyszerészként, kiváló atléta, vívó és úszó volt, Hajós Alfréd edzője. 1893-ban a bp.-i orvosi karon gyógyszerészi oklevelet szerzett. 1894-ben megvásárolta a Szt. Hermina patikát (Thököly u. 28.). Zempléni Győzővel enzimológiai kutatásokat végzett, a M. Gyógyszerészi Társ. könyvtárának rendezője. Német nyelvre fordította Arany János Toldiját, a Buda halálát, Petőfi verseit, Ady munkáit, magyarra átültette Hammerling, Goethe és Schiller több munkáját. – Irod: Baradlay J. – Bársony J.: A magyar gyógyszerészet története (Bp., 1931); F. J. (Gyógyszerészet, 1964, 11. sz.).

Fuszek Rudolf (Bp., 1882. jan. 20. – Monrovia, Libéria, 1941. máj. 29.) orvos, trópusi betegségek szakértője, miniszter. 1906-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon. 1903–1908-ban a bp.-i I. sz. kórbonctani int. tanársegédje, 1908–1919-ben a hamburgi Trópusi Int.-ben dolgozott, közben Dél-Ame­rikába ment hajóorvosként. 1911-ben az afrikai Kamerunban járványorvos, 1912-ben Brazíliában működött, 1913-tól Monroviában élt, mint Libéria közeü.-i vezetője (lényegében minisztere). Nagyértékű, több tízezer személyre kiterjedő afrikai betegnyilvántartását a család őrzi. Jeles néprajzi gyűjtő, 1937-ben értékes gyűjteményét a M. Néprajzi Múzeumnak ajándékozta. – Irod.: Kálmán Gy.: Borsányi L.: Egy afrikai ország magyar minisztere, Dr. F. R, (Élet és Tud., 1978); Libéria egykori magyar minisztere, F. R. dr. (Orv. Hetil., 1984).

Fülöp József (Alsójára, 1908. febr. 15. – Bp., 1986. nov. 9.) orvos, radiológus, az or­vostud. kandidátusa (1963). 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932–1936-ban a III. sz. belklinika, 1936–1945-ben a röntgenklinika tanársegédje, 1944-ben magántanár. 1945-től a budai Irgalmas Kórházban, majd annak jogutódjában, az OR­FI-ban röntgen-főorvos. – Fm.: A leukémia röntgenkezelése (Bp., 1945); Az epehólyag körüli gyulladások s azok következményeinek röntgenvizsgálata (Bp., 1943); A vastagbél röntgenképén látható kiesésekről (Bp., 1943); Csontáttétel sugaras kezelése (Bp., 1943); Műtét utáni gyomoratonia röntgenképe (Bp., 1944); Protrusio acctabuli (Bp., 1959).