Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

E

E

Eckstein Ferenc (Alsó-Kubin, 1769. márc. 28. – Pest, 1833. nov. 7.) orvos, egy. tanár, cs. és kir. tanácsos. A pesti egy. orvosi karán tanult, 1795-ben sebész- és szülészmester, 1797-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1793–1797-ben Stáhly György tanársegédje a sebészképzésen. 1797-ben Kőszeg város főorvosa, 1799-től a sebészet és a szülészet h. tanára az orvosi karon, 1803-tól 1826-ig a gyakorlati sebészet r. tanára. 1809–1810-ben a napóleoni háborúk alatt a magyar nemesi felkelők főorvosa, a pesti Rókus Kórház főorvosa. 1812-ben m. nemességet kapott, 1825-ben császári és királyi tanácsos, a Leopold Rend vitéze. 1813–1814-ben a egy. rektora. – Fm.: Casus chirurgici tres, in publicum artis suae specimen descripti (Pest, 1803); Relatio officiosa generalis de nosocomiis pro nobili insurgente militia hun­garica anno 1809... (Buda, 1810); Tabella­rische Darstellung der gebräuchlichsten chi­rurgischen Instrumente, Binden und Maschi­nen (Buda, 1822); Vorlesungen über die Wundarzneikunst (kézirat, Pest, 1819–1920); Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896.); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Csillag I.: E. F. és a hadisebészet a Napóleon elleni háborúban (Orv. Hetil., 1984).

Eckstein Frigyes (Kolozsvár, 1803. szept. 3. – Pest, 1859. jún. 8.) orvos. 1826-ban szerzett orvosi oklevelet a pesti egyetemen. Gyakorló orvosként működött. 1831-től az Orvosi Tár szerkesztőségi munkatársa, 1839-ben Eötvös Józseffel európai körúton vett részt, 1839–1841-ben az Orvosi Egyes. elnöke. 1841-ben eredménytelenül pályázott a gyakorlati orvostan tanári tisztségére, 1844-ben az orvosi kar dékánja. 1848–1849-ben a független magyar kormány eü.-i tanácsosa. Írásaiban a kolerával, a közegészségügyi állapotokkal, orvosi meteorológiával foglalkozott. – Fm.: Dissertatio in­auguralis medica sistens memorabilia clinica anno scholastico (Pest, 1825); Die epidemische Cholera (Pest és Lipcse, 1832).

Eckstein János (Prága, 1761 – Pest, 1812. jún. 12.) orvos, egy. tanár, 1791-ben orvosi oklevelet szerzett Pesten, 1793–1799-ben a pesti orvosi karon sebészorvos, adjunktus. Részt vett a Napóleon elleni háborúban, súlyosan megsebesült. 1799–1808-ban a kolozsvári sebészeti akadémián, 1808–1812-ben Pesten az elméleti sebészet ny. r. tanára. – Fm.: A venusi vagy szerelem nyavalyájának rövid leírása és bizonyos orvoslása a legújabb tapasztalások szerint (Szőts Andrással, Kolozsvár, 1803) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).

Edvi Illés László (Réti, 1813. dec. 29. – Jászberény, 1877. jún. 1.) orvos. 1836-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1936-tól a budai Császár fürdő főorvosa. 1848–1849-ben a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Min.-ban az eü. osztályon, majd a HM VIII. orvosi osztályán referens. 1849–1850-ben az Alföldön bujdosott. 1852–től a Jász-Kun kerület, 1861-től Jászberény, majd Félegyháza főorvosa. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica sistens miasmata (Bécs, 1839); Besztercze és vidéke (Buda, 1842); A budai hévvizek (Buda, 1843); Versuch einer physikalisch-medizi­nischen Darstellung der Heilquellen des Kai­serbades zu Ofen (Pest, 1847) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és művei (Bp., 1910); E. I. L. (Orv. Hetil., 1877).

Egedy Elemér (Abony, 1902. máj. 5. – Bp. 1977. máj. 2.) orvos, belgyógyász, egy. magántanár (1943–1949), az orvostud. kandidátusa (1964, de politikai okok miatt visszavonták 1966-ban). 1926-ban végzett a bp.-i orvosi karon, 1943-ban egy. magántanár. 1925–1926-ban a budapesti II. sz. kórbonctani int. gyakornoka, 1926–1937-ben a III. sz. belklinikán tanársegéd, 1937–1943-ban az I. sz. sebészeti klinika laboratóriumának vezetője, 1949–1957-ben ismét tanársegéd, 1957–1966-ban egy. docens. Kémkedés vádjával letartóztatták, és tízévi börtönre ítélték, 1972-ben szabadult. Szívpatológiával, a koszorúér-elzáródás műtéti meg­oldásával foglalkozott, eredményeket ért el az öregkori kardiológiai problémák műtéti megoldása területén.

Egedy Sándor (Bp., 1919. okt. 24. – Bp., 1994. ápr. 26.) orvos, belgyógyász, gasztroente­rológus. Egedy Elemér testvére. 1943-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. Gyakornok Haynal Imre belklinikáján, Kolozsvárott (1943–1945) és Budapesten (1945–1947), majd tanársegéd lett. Politikai okokból 1950-ben eltávolítják egyetemi állásából, 1950–1952-ben a Rókus Kórházban adjunktus, 1952–1956-ban katonaorvosként dolgozott, 1956–1958-ban Bp.-en a II. sz. belklinika rtg.-orvosa, 1958–1982-ben az OTKI I. sz. belklinikájának docense, 1982–1984-ben a László Kórház kon­ziliárus orvosa. Endokrinológiával, kardiológiával, immunhaemolitikus anaemiával és a hipertónia endokrinológiai kérdéseivel foglalkozott. Batthyány–Strattman-díjat kapott (1992).

Egger Leó (Bécs, Ausztria, 1866 – Bp., 1925. aug. 17.) gyógyszerész, gyáros. 1889-ben Bécsben gyógyszerész, 1891-ben kémiai doktori oklevelet szerzett. 1892–1897-ben Franciaországban, Németországban, 1895–1897-ben az USA-ban dolgozott. 1897-ben megvásárolta a bp.-i Nádor patikát, ahol homeopata részleget is működtetett. 1911-ben megalapította az Egger Gyógyszerészeti és Vegyi Gyárat, amit később Kőbányán gyógyszergyárrá fejlesztett. Előállította és forgalomba hozta a Revivalt, amely a német Neosalvarsanhoz hasonló készít­ménynek számított. – Fm.: Franciaország gyógyszerészetéről (Gyógysz. Közl., 1893, 30. sz.); A hypodermikus gyógykezelés rövid vázlata (Gyógysz. Almanach, Bp., 1897) – Irod.: Varságh Z.: E. L. (Gyógysz. Hetil., 1925, 10. sz.).

Egyed Béla (Dés, 1911. jún. 11. – Bp., 1990. júl. 14.) orvos, sebész, az orvostud. kandidátusa (1968). 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1939–1944-ben a marosvásárhelyi Áll. Kórház sebésze, 1944-ben tábori kórházparancsnok, 1944-ben nem tett eleget a Németországba történő áttelepülésnek, 1945-ben átszökött a szovjet csapatokhoz. 1945-től a Koltói Anna Baleseti Sebészeti Kórház munkatársa, 1950-ben adjunktus, 1952–1956-ban utókezelő főorvosa, 1964-ben Vietnamban szakértő, 1966-tól a M. Sebészeti Társ. főtitkára. Baleseti sebészettel, a végtagcsonkoltak rehabilitációjával foglalkozott. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Fm.: A korszerű égéskezelés (Bp., 1952); A sajkacsonttörésekről (Bp., 1957); A baleseti sérültek munkarehabilitációjának elvi és szervezési kérdései (Bp., 1963.); Traumatológia (2-3. rész, Bp., 1963); Mozgásszervi sérültek rehabilitációja (Bp., 1983.) – Irod.: E. B. (M. Traumatológia, 1990, 6. sz.).

Eiben Ernő (Rákos, 1923. máj. 13. – Bp., 1986. ápr. 23.) orvos. 1951-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp-i orvosi karon. 1951-től az Orsz. Sporteü. Int. munkatársa, 1955-ben sebész szakorvos, évtizedeken át az asztalitenisz válogatott orvosa. 1959-ben a Testnevelés és a Sport érdemes dolgozója, 1972-ben a Sportérdemérem ezüst fokozatát kapta meg. – Fm.: Bányászok térdízületi porckorong-sérülése (társszerzőkkel, Bp., 1968) – Irod.: E. E. (M. Nemzet, 1986. ápr. 24.)

Eisert Árpád (Rozsnyó, 1911. febr. 23. – Nyíregyháza, 1974. szept. 13.) orvos, sebész. Orvosi oklevelét 1937-ben a prágai Károly Egy. orvosi karán szerezte meg, 1938-ben Jecinben kórházi orvos, 1939–1945-ben Késmárkon városi kórházi sebész, 1945–1947-ben Kassán, Trencsénben és Eperjesen sebész, 1947–1950-ben a nyíregyházi kórház alorvosa, 1950–1954-ben a pécsi II. sz. sebészeti klinika adjunktusa, 1954–1974-ben a Szabolcs-Szatmár m. Kórház sebész főorvosa. 1974-ben c. egy. docens. Szív- és érsebészettel, a hibernáció kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: A portális hypertensio sebészi problémái (Bp., 1962) – Irod.: Fazekas Á.: Szabolcs-Szatmár megye neves orvosai (Nyíregyháza, 1979).

Ekkert László (Adony, 1861. szept. 9. – Bp., 1942. márc. 6.) gyógyszerész. 1881-ben Bp.-en gyógyszerészi, 1889-ben vegyészdoktori oklevelet szerzett. 1881–1933-ban a bp-i I. sz. kémiai int.-ben dolgozott, 1909-ben magántanár, 1931-ben c. ny. rk. tanár volt. Analitikával és szerves kémiával foglalkozott. – Fm.: A salycilsav jodometriai meghatározása (Bp., 1896); Qualitativ és quantitativ kémiai ana­lysis (Bp., 1919); Erkennung organischer Verbindungen (Stuttgart, 1933) – Irod.: Szebellédy L.: E. L. emlékezete (M. Gyógyszertud. Társ. Ért., 1942).

Elekes György, Diósadi (Sárospatak, 1905. márc. 10. – Bp., 1977. jún. 28.) orvos, belgyógyász, orvostörténész, egy. tanár. 1931-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1931–1948-ban a debreceni I. sz. belklinika munkatársa, 1938-ban a debreceni orvosi karon az orvostörténelem rk. egy. tanára. 1948–1953-ban OTI főorvos, 1953–1974-ben felülvizsgáló főorvos. Jeles orvostörténész, 1935-ben orvostörténeti szaklapot alapított (1935–1945). Alapítója volt az Orvostörténeti Szakcsoportnak (1952), részt vett az Orsz. Orvostört. Könyvtár felállításában. 1975-ben Weszprémi-érmet kapott. – Fm.: A medikus zenekar története 1920–1930 (Bp., 1930); Professzor Hatvani receptjei a debreceni diákok részére (Debrecen, 1940) – Irod.: D. E. Gy. (Orvostört. Közl., 1977, 72. sz.).

Elischer Ernő (Bécs, 1888. okt. 10. – Bp., 1944. dec. 25.) orvos. 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. Az I. vh. alatt katonaorvos, 1918–1926-ban a Rókus Kórházban Hültl Hümér mellett dolgozott, 1926–1930-ban a pestújhelyi kórházban sebész, 1930–1944-ben a Balesti Kórház igazgatója. 1934-ben magántanár, 1940–1944-ben a M. Sebész Társ. elnöke – Irod.: Kapronczay K.: E. E. (Orv. Hetil., 1978, 50. sz.).

Elischer Gyula (Eperjes, 1846. okt. 15. – Bp., 1909. szept. 28.) orvos, nőgyógyász. 1871-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1871–1872-ben a pesti kórbonctani int.-ben, 1872–1877-ben a belklinikán orvos. 1877-ben magántanár. 1878–1884-ben a nőgyógyászati klinika orvosa, 1895-ben c. rk. tanár. 1884-től a Rókus Kórház főorvosa. Kiváló gyorsíró, az első mo.-i gyorsíró egyesület megalapítója. 1891-től az Orv. Arch., a Klinikai Füz., a Pester Medizinische Presse és a Centralblatt f. Gynaekologie munkatársa. Neves műgyűjtő, gyűjteményét a Szépművészeti Múzeumra hagyta. Dürer- és Rembrant-met­szetekből álló gyűjteményét a m. állam vásárolta meg. Kezdeményezte a bp.-i Semmelweis-szo­bor elkészítését. – Fm.: A méh nyálkahártyájának elváltozása a hüvelyrész rákos elfajulásánál (Korányi jubiláns dolgozatok, Bp., 1891); A hölgyek némely rossz szokásairól (Bp., 1895); A halott elétetéséről (Bp., 1895); Rembrandt und seine graphische Kunst (Bp., 1903); Az anyaság higiéniája (Bp., 1907) – Irod.: Kapronczay K.: E. Gy. (Orv. Hetil., 1979, 40. sz.); Adatok a Semmelweis-szobor történetéhez (Orvostört. Közlem., 1988).

Elischer Gyula (Bp., 1875. febr. 28. – 1929. dec. 16.) orvos, röntgenológus, egy. tanár. 1898-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1898–1901-ben a kórbonctani int.-ben gyakornok, 1901-től a belklinika orvosa. Az elsők között alkalmazta a diagnosztikában a röntgen-sugarat Mo.-on. 1911-ben magántanár, 1912-től a belklinika röntgen-labora­tóriumának a vezetője. 1917-től az orvoskari röntgenintézet igazgatója, 1921-től a radiológia ny. r. tanára Debrecenben. Kiváló röntgen-diagnoszta. Jelentős eredményeket ért el a gyo­mornyálkahártya vizsgálatában, valamint a szív- és vesediagnosztika kidolgozásában. Sugárbetegségben halt meg. – Irod.: Ratkóczy N.: A magyar radiológia úttörői. E. Gy. (M. Radiol., 1954, 2. sz.); Bugyi B.: A magyar radiológia története (Bp., 1974).

Ember Elek (Máramarossziget, 1862. – Bp., 1943. dec. 6.) gyógyszerész. 1882-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1884-ben Nagybányán az Aranysas patika tulajdonosa, 1922-ben a bp.-i Szervita téri gyógyszertárat vette meg. 1903-tól a Gyógyszerészi Közlöny társszerkesztője, a Gyógyszerészi Testület titkára, majd 1930-tól az MGYT titkára. – Irod.: E. E. (Gyógysz. Közlem., 1943, 50. sz.).

Engel Gábor (Marosvásárhely, 1852. aug. 9. – Kolozsvár, 1935. júl. 10.) orvos, nőorvos, egy. tanár. 1875-ben szerezte meg orvosi oklevelét Lipcsében. Szülész és sebészi oklevelet a bp.-i orvosi karon szerzett (1876), majd műtő­orvosi képesítést (1880) kapott. 1880-tól a kolozsvári Orsz. Karolina Kórház sebésze, 1881-ben magántanár, 1887–1890-ben helyettes igazgató, 1890–1893-ban igazgató. 1893–1919-ben a kolozsvári egy. orvosi karán a szülészet-nő­gyógyászat ny. r. tanára, 1899–1919-ben a klinika igazgatója. Nem követte a kolozsvári egy.-met Szegedre, Kolozsvárott megfosztották állásától. 1919–1935-ben egészségtani, csecsemőorvoslási, orvostörténeti szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. Közel 50 tud. közleménye jelent meg. – Fm.: Adatok a sápadtság tüneteihez és gyógykezeléséhez (Orv. Hetil, 1906); A vetélések kezelése a mindennapi gyakorlatban (Kolozsvár, 1914); A havi vérzés rendellenességei (Kolozsvár, 1918) – Irod.: Koloszár L.: Búcsú beszéd (Ért. az Erdélyi Múz. Orv. Tud. Szakosztályából, XLVII. 1934–1936); Gaál Gy.: A nőgyógyászati sebészet úttörője (Orv. Hetil., 1986).

Engel József (Bécs, 1807. máj. 2. – Kolozsvár, 1870. jún. 2.) gyógyszerész, orvos, az MTA lev. tagja (1859). 1829-ben a pesti orvosi karon gyógyszerészi, 1836-ban orvosi oklevelet szerzett. 1836–1857-ben Marosvásárhelyen gyakorló orvos. 1857-től Kolozsvárott élt, ásványtannal, vegyészettel és nyelvészettel foglalkozott. 1859-ben nyelvészeti pályázatával MTA-díjat nyert. – Fm.: Gyógyszeres értekezés a lángról (Alcohol) és az égető hamagról (Li­xiva pura) (Pest, 1829); De morbilis (Pest, 1836); A magyar nyelv gyökérszavai (Buda, 1838–1839) – Irod.: Finály H.: Emlékbeszéd E. J. l. tag felett (MTA Ért. a Nyelv- és Széptud. köréből, III., Bp., 1873).

Engel Károly (Rákópribóc, 1879. jan. 22. – Bp., 1968. febr. 4.) orvos, egy. tanár. 1902-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1902–1909-ben uo. az I. sz. belklinikán tanársegéd, 1900-tól adjunktus, 1912-ben magántanár, 1929-ben rk. tanár, államvizsgáztató. 1928-tól az Apponyi Poliklinika belgyógyász főorvosa, 1925-től egy. előadó. 1930-ban eü. főtanácsos. Elnöke volt a Közkórházi Társaságnak, alapítója a M. Belgyógyászati Társaságnak és a Belorv. Arch. c. folyóiratnak. Jelentős kutató, ő írta le a csuklási járvány kór- és tünettanát. Számos hazai és külföldi társaság tagja. – Fm.: Az intravénás injekcióról (Bp., 1926); A gyomorfekélyről (Bp., 1928); Belgyógyászati diagnosztika (Bp., 1929); Belgyógyászati vénygyűjtemény (Bp., 1929); A vérkeringési szervek syphilise (Bp., 1931); A belgyógyászati therápia technikája (Bp., 1935).

Engelbrecht Károly (Tata, 1837. – Keszthely, 1875. márc. 8.) állatorvos, tanár. 1861-ben a bécsi orvosi karon szerezte állatorvosi oklevelét, 1868–1875-ben a keszthelyi gazdasági intézetben az állattenyésztés és gyógytan ny. r. tanára. Gazdászattal és állatorvoslással foglalkozott. – Fm.: Az állatboncz- és élettan és az ált. állattenyésztés alapvonalai (Pest, 1871); A szarvasmarha (Pest, 1872); A gazda mint állatorvos... (Keszthely, 1874); A gazdasági állatboncz- és élettan (Bp., 1875) – Irod.: Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991).

Entz Béla (Kolozsvár, 1877. márc. 10. – Pécsvárad, 1959. jan. 10.) orvos, patológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1945). 1900-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1900–1917-ben a bp.-i kórbonctani int. mun­katársa, 1911-ben magántanár. 1917–1918-ban az Állatorvosi Főisk.-án a patológia ny. r. tanára. 1918–1952-ben a pozsonyi, illetve a pécsi orvosi karon a patológia ny. r. tanára, 1918–1947-ben a törvényszéki orvostan előadója. 1931–1932-ben, illetve 1945–1946-ban az egy. rektora. A tuberkulózis és a syphilis kórbonctanával, daganatokkal, genetikával, teratológiával és paleo­patológiával foglalkozott. Az elsők között foglalt állást a leukémia daganatjellege mellett. – Fm.: Általános kórbonctan (Bp., 1912–1914); A kórbonctan és kórszövettan alapvonalai (Pécs, 1926)¸A syphilis kórtana és kórbonctana (Bp., 1928); Értekezés a kórtani elméletekről (Pécs, 1929); Mi a betegség? (Pécs, 1930); Mi a célja a boncolásnak (Pécs, 1930); A daganatok öröklődése az újabb kutatások tükrében (Pécs, 1943) – Irod.: Puder S.: E. professzor 70 éves (Orv. Lapja, 1947); Haranghy L.: E. B. (M. Tud., 1959, 4. sz.); E. B. (Orv. Hetil., 1959, 5. sz.); Frankl J.: E. B. professzor tudományos működése (Orvostört. Közlem., 1979); Lambrecht M.: E. B., a klinikai patho­lógia egyik hazai úttörője (Orv. Hetil., 1984).

Entz Ferenc (Sümeg, 1805. dec. 6. – Pro­montor, 1877. máj. 9.) orvos, szülész, pomoló­gus, az MTA lev. tagja (1858). 1831-ben Bécsben szerzett orvosi oklevelet, 1831–1848-ban uradalmi orvos, 1848–1849-ben honvédorvos. Orvosi gyakorlata mellett szőlészettel, kertészettel is foglalkozott, elindította a Kertészeti Füzetek c. kiadványt. A m. kertészet nyelvújítója, a kertészeti műnyelv kialakítója. 1840-ben Mezőkomáromban, 1850-ben Pesten létesített kertészetet és „haszonkertészeti” iskolát. 1860-tól a budai – az Orsz. M. Gazdasági Egylet által fenntartott – vincellérképző igazgatója. 1876-ban – szembetegsége miatt – lemondott. 1870-ben elindította a Borászati Füzetek c. kiadványsorozatot, amit 1874-től Borászati Lapok címen adtak ki. Kertészeti iskolája lett az alapja a Kertészeti Tanintézetnek, a későbbi Kertészeti Főiskolának. Mo.-on elsőként bizonyította, hogy a mákból ópiumot lehet kivonni. – Fm.: Népszerű káté a szőlőmívelés és borkezelés okszerű módjáról (Buda, 1864); Dr. E. F. borászati utazása Franciaországban és a Rajna vidékén (Pest., 1864); Holland utam, különös tekintettel borügyünkre és a gallisatio értékére (Pest, 1866); Újabbkori magyar gazda (Pozsony, 1868); A hazai szőlészet (Gyürky A.-al, 1868); Az újabban felmerült borkérdések megoldásához (Bp., 1875) – Irod.: Rapaics R.: E. F. a magyar kertészetben (Bp., 1938); Geday G.: E. F. kertészlázadó (Bp., 1961).

Entz Géza (Mezőkomárom, 1842. márc. 29. – Bp., 1919. dec. 4.) orvos, zoológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1883., r. 1890., ig. 1909), Entz Ferenc fia. 1867-ben a pesti orvosi karon szerezte meg oklevelét, 1867–1868-ban a pesti élettani int. munkatársa, 1869–1873-ban a kolozsvári egyetemen az állattan ny. r. tanára, 1889-től a bp.-i műegy. állattani tanszékének vezetője, 1901–1914-ben a bp.-i orvosi karon az állattani és összehasonlító bonctan ny. r. tanára, 1894–1896-ban a műegyetem rektora, 1879–1890-ban az Orvostermészettud. Értesítő, 1890-től a Természettud. Közlöny társszerkesztője. Állattannal, összehasonlító anatómiával, állatélettannal foglalkozott. Fő kutatási területe az egysejtűek világa volt. Felfedezte az állat-növény szimbiózist (a véglények együttélését moszatokkal), valamint számos új fajt. Az elsők között ismertette Darwin munkáit, bár maga később antidarwinista lett. Török Antallal lefordította Darwin Az ember származása és az ivari kiválás c. munkáját (Bp., 1884). – Fm.: Rizidium Euglenae Alex. Braun. Adalék a chytridiumfélék ismeretéhez (Bp., 1873); Tanulmányok a véglények köréből (Bp., 1883); A vorticellinák rugalmas és összehúzódó elemei (Bp., 1891); Az állati szervezet és élet alapvonalai (Bp., 1906); Állatok színe és mimicry (Bp., 1908); – Irod.: Horváth G.: Id. E. G. ig. és r. tag emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1930); Dudich E.: id. E. G. emlékezete születésének százéves évfordulója alkalmából (Állattani Közlem., 1942, 39.); Allodiatoris I.: E. G. (Élővilág, 1960).

Enyedi Sámuel, benedeki (Nagyenyed, Alsó-Fejér vm., 1627 – Alvinc, 1671. febr. 14.) orvos, lelkész. Utrechben, Franekerben és Lei­denben tanult, 1655-ban avatták orvosdoktorrá. Hazatérése után Nagyváradon tanár, majd orvosként is működött. 1659-től rekvizítor a káptalani levéltárban. Várad eleste (1660) után Huszton Ráday Ferenc udvari lelkésze, 1664-től Nagyenyeden filozófiatanár, majd élete utolsó két évében Alvincen lelkész. Elsősorban teológiai munkákat írt. Latin disztichonokban írta át Comenius Praecepta morumát. – Fm.: Dis­sertatio med. Medicatio duorum aegrorum aneurismata et gangraena laborantium (Út­recht, 1651); Dissertatio inauguralis medica De Ictero (Utrecht, 1653): [Versei] in: Régi Magyar Költők Tára, XVII. sz., 10. köt., Bp., 1981) – Irod.: Herepai J.: E. S. (in: Adattár XVII. sz.-i szellemi mozgalmaink történetéhez, 2. köt., Bp. – Szeged, 1966).

Erdélyi Andor (András) (Kaposvár, 1931. jan. 1. – Bp., 1998. szept. 15.) orvos, fiziológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1961), doktora (1980), Akadémiai Díjas (1973). 1955-ben orvosi, 1963-ban fizikusi oklevelet szerzett Budapesten. Tanulmányai befejezését követően a bp.-i orvosi kar élettani int.-nek a munkatársa, különböző kutatói és tudományszervezői beosztásokban dolgozott. 1984-től c. egy. tanár. 1957–1958-ban Heidelbergben, 1964–1965-ben a milwaukeei egy. élettani int.-ben, 1965-ben Moszkvában, 1985-ben Kuopió­ban járt tanulmányúton. Neurofarmakológiával foglalkozott, jelentős eredményeket ért el a tra­umás sokk patomechanizmusának vizsgálata, a szomato-szimpatikus reflexek központi ideg­rendszeri szerveződésének kutatása, a koszorúér-keringés gyógyszeres befolyásolhatóságának vizsgálata, ill. a neurovegetatív betegségek kialakulása területén. – Fm.: Mellékevesevelő hormonok – catecholaminok – meghatározása (A kísérletes orvostudomány vizsgáló módszerei, Bp., 1962); Gyakorlati elektronika (társ­szerzőkkel, egy. jegyz., Bp., 1966); Experimen­tal intestinal obstruktion in the rat (Láng I.-vel, Acta Chirurgica, 1968); Az uterus mikro­cirkulációja (Csépli J.-fel, M. Nőorv. Lapja, 1972).

Erdélyi Jenő (Tenke, 1881. nov. 27. – Szeged, 1971. okt. 4.) orvos, egy. tanár, az or­vostud. kandidátusa (1961). 1905-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1905–1907-ben a bécsi fülészeti klinikán dolgozott. 1907–1963-ban a szegedi kórház és rendelőintézet fül-orr-gégész orvosa, főorvos. 1925-ben magántanár, 1963-ban c. egy. tanár. Elsősorban diagnosztikai és terápiás kérdésekkel foglalkozott. Legjelentősebbek a tályog és a nyelőcsőszűkület sebészeti gyógyítása terén elért eredményei. 1968–1971-ben a M. Fül-Orr-Gégészeti Társ. díszelnöke. – Fm.: A mydria­ticumok élettani hatása (Hermann E.-lel, Bp., 1902); A highmor-üreg chronikus empyemá­jának radikális műtéte helybeli érzéstelenítéssel és ennek indicatója (Gyógyászat, 1907). – Irod.: E. J. (Fül-Orr-Gégészet, 1972, 1. sz.).

Erdélyi Mihály (Bécs, 1782. jún. 9. – Bécs, 1837. ápr. 21.) orvos, állatorvos, intézeti tanár. 1813-ban a bécsi orvosi karon végzett, 1814-től a Csász. és Kir. Állatgyógyint.-ben az anatómia és kórélettan tanára. 1818-tól intézeti igazgató is. Főleg állatgyógyászati munkákat írt. – Fm.: Über die Drüsenkrankheit des Pferde (Bécs, 1813); Versuch einer Zoophysiologie des Pferdes und der übrigen Haussäu­gethiere... (Bécs, 1820) – Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910).

Erdélyi Mihály (Győr, 1908. jan. 2. – Bp., 1993. ápr. 5.) orvos, radiológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1989). 1922-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932-től a II. sz. sebészeti klinika munkatársa, sebész és röntgenológus, 1938–1966-ban a klinika sebészeti osztályát vezette. 1966-ban az OTKI röntgenológiai tanszékének a tanára, az Orsz. Röntgen és Sugárfizikai Int. igazgatója. Főszerkesztője a Radiol. Közl.-nek (1966–1977). Mo.-on elsőként foglalkozott röntgen-rétegvizsgálattal, elsőként alkalmazott enkefalográfiát, agyi augiográfiát, augiokardio­gráfiát, a szív- és tüdőbetegségek modern radiológiai vizsgálatának úttörője. – Fm.: A mellrák műtét utáni rtg-besugárzásáról (Bp., 1939); A koponya rétegvizsgálata (Bp., 1943); Röntgen rétegvizsgálatokkal szerzett tapasztalatok (Bp., 1943); Az operált gyomor röntgenvizsgálata (Bp., 1944); A röntgensugár alkalmazása a sebészetben (Bp., 1948); Csigolyatanulmányok röntgen rétegvizsgálata (Bp., 1954); Tüdődaganatok röntgendiagnosztikája (Bp., 1962); A radiológia helyzete és szerepe az orvosi gyakorlatban (Bp., 1963); Röntgen rétegvizsgálatok (Bp., 1968); A röntgensugár és a mindennapi orvosi gyakorlat (Bp., 1969); Emlővizsgálati eljárások (Bp., 1977) – Irod.: E. M. (Orv. Hetil., 1990, 31. sz.); Vittay P.: Dr. E. M. professzor (M. Radiol., 1990).

Ernst Jenő (Baja, 1895. ápr. 16. – Pécs, 1981. febr. 27.) orvos, biofizikus, egy. tanár, az MTA tagja (r. 1946), Kossuth-díjas (1948, 1956). 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon, 1928-ban magántanár. Tanulmányai befejezését követően az orvosi fizikai tanszéken munkatárs, az 1930-as években már a legkiemelkedőbb m. biológiai és élettani kutatónak tartották. Elsősorban az izomműködések és a folyadéktranszport élettanát tanulmányozta. 1939-ben Szent-Györgyi Albert meg­hívta szegedi intézetébe, ahol közösen dolgozták ki az izom biokémiai kutatásának programját. 1945–1972-ben a POTE biofizikai tanszékének ny. r. tanára, intézeti igazgatója. Jelentős iskolát nevelt ki. Kiemelkedő szerepe volt a nemzetközi biofizikai unió megszervezésében, az izom kutatásában elsősorban az élő szervezet fizikai jelenségeit elemezte. Az izomműködés biofizikájának nemzetközileg elismert szak­tekintélye. Tanulmányozta a transzportfolyamatok fizikai alapjait, a Na+ és a K+ cseréjét a sejtmembránon. Kiemelkedő eredményeket ért el az izomműködés energetikája, a thermo­os­mosis, a radioaktivitás biológiája területén. Jelentős három monográfiája, több mint 200 tudományos közleménye. 1971-ben az MTA aranyérmét, 1980-ban a POTE díszdoktorságát kapta meg, több hazai és külföldi társaság (pl. International Union of Pure and Applied Bio­physics [IUPAB ]) r., tb. tagja, a M. Biofizikai Társ. elnöke, majd díszelnöke. – Fm.: Osmosis a fizikában és a biológiában (Pécs, 1937); Thermoosmose und Thermoduffusion (Szeged, 1941); Bevezetés a biofizikába (Bp., 1947, 1967, 1973); Die Muskeltätigkeit (Bp., 1958, 1963); Biology without Mysticism. A Bioph­sicist’s Reflections (Bp., 1976); Biofizika (Bp., 1977) – Irod.: Tigyi J. – Keszthelyi L.: E. J. (Fizikai Szle, 1981, 11. sz.); Tigyi J.: E. J. (M. Tud., 1981, 6. sz.).

Ernyey József (Bélaudvarnok, 1869. szept. 24. – Bp., 1945. okt. 1.) gyógyszerész, gyógyszerésztörténész. Gyógyszerészi oklevelét 1894-ben Bp.-en szerezte, 1895–1908-ban gyakorló gyógyszerész, újságíró. 1908-tól az MNM munkatársa, a néprajzi gyűjteményben és az éremtárban dolgozott, 1934-től az MNM Ter­mészettud. Múzeumának a főigazgatója, a bp.-i orvosi karon az orvos-gyógyszerésztörténelem előadója, a Műszaki Egy.-en a cseh nyelv megbízott előadója (1922–1944). A magyarországi természettudományok, elsősorban a botanika és a gyógyszerészet történetével, színház-, érem-, régészet- és néprajztörténeti témákkal, nyelvészettel, cseh és szlovák művelődéstörténeti kapcsolatokkal stb. foglalkozott. Jelentős könyvgyűjteményt hozott létre a M. Gyógyszerészeti Társ.-ban (1906), amelyből 1981-ben megalakult a Semmelweis Orvostört. Múzeum, Könyvtár és Levéltár szervezetéhez tartozó Ernyey József Gyógyszerészettört. Szakkönyvtár – Fm.: Elenchus medicaminum (Bp., 1905); Természettudományi mozgalmaink a XVII–XVIII.-ik sz.-ban (Bp., 1913); A Maj­thényiak és a Felvidék (Odescalchi Artúrral, Bp., 1913); A gyógyszerészi múzeumok ügye (Pápa, 1928); A felsőmagyarországi bányavárosok német népi színjátékai (I–III. köt., Kurzweil Gézával, Bp., 1932–1938); Az anyarozs történetéből (Bp., 1934) – Irod.: Halmai J.: Emlékezés E. J.-ről (Gyógyszertud. Társ. Ért.-je, 1948, 3-4. sz.); Hegedűs L.: E. J. (Gyógyszerészettört. Diárium, 1974); Kempler K.: E. J. élete és munkássága (Eü.-i Munka, 1985).

Erőss Sándor (Ditró, 1907. szept. 22. – Bp., 1974. febr. 11.) orvos, szemész. Orvosi oklevelét 1933-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1932–1940-ben a bp.-i Áll. Szemkórházban, 1940–1954-ben a bp.-i I. sz. szemészeti klinikán dolgozott, 1954-től a János Kórházban adjunktus, 1962–1974-ben kórházigazgató. Fő kutatási területe a szemészeti élettan és patológia. A retinabetegségekkel és -daganatokkal foglalkozott, azok radiológiai kezelését kutatta. Valamint a szemészeti gyógyszerekkel, szemfejlődési rendellenességekkel, az intraocularis daganatok sugárkezelésével foglalkozott. – Fm.: Fejlődési rendellenesség és daganatképződés a szemhéjon (Orbán T.-ral, Szemészet, 1958); A szimpathiás szemgyulladásról (Csa­pody I.-nal, Kálló A.-lal, Orvosképzés, 1961) – Irod.: E. S. (Orv. Hetil., 1974, 15. sz.).

Ertl János (Selmecbánya, 1880. jún. 21. – Bp., 1958. márc. 25.) orvos, sebész, plasztikai sebész, orvos vezérőrnagy, egy. tanár. 1905-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1922-ben egy. magántanár. 1905–1907-ben Kovásznán kör-, 1907–1911-ben Gyulafal­vatelepen gyári orvos, Háromszék vm. tb. főorvosa, 1912–1914-ben az Új Szt. János és a Rókus Kórház sebészeti főorvosa. 1914–1918-ban a VI. sz. cs. és kir. tábori kórház osztályvez. főorvosa, 1916-tól orvosőrnagy. 1919–1928-ban a bp.-i Retek u. kórház igazgatója és a sebészeti oszt. vezetője, 1928–1941-ben a bp.-i Hadirokkant Orthopédia és Művégtagpótló Int. igazgatója. 1932-től ismét a honvédség tagja orvos-vezérőrnagyi rangban. 1942–1944-ben-ben országgyűlési képviselő, a Felsőház örökös tagja. 1940–1944-ben ny. rk. egy. tanár. Plasztikai se­bész, a mo.-i első ún. plasztikus protézisek szerkesztője, új plasztikai sebészi és arc-, ill. kézsebészeti eljárás fűződik a nevéhez. – Fm.: Die Chirurgie des Gesicht- und Kieferdefekte (Wien – Berlin, 1918); Plasticai sebészet (Bp., 1921); Functionalis sebészet (I. köt., Bp., 1926) – Irod.: E. J. (Orv. Hetil., 1958, 30. sz.).